A kártérítés.

A szerződési felelősség.
A késedelem.
A kötelem biztosítékai
Siklósi Iván
 Kártérítés (kivonat) I. Fogalma, a kár fogalma és fajtái, a
kártérítés alapjai
• A kártérítés – mint (annak legegyszerűbb definíciójában) a kárral egyenértékű vagyoni
megtérítés – tkp. maga is egy speciális szolgáltatás, egyúttal az adós felelősségének
egyik legalapvetőbb következménye.
• I. A kár – amely nem más, mint egy vagyon értékének csökkenése (tehát egy
vagyonban bekövetkezett [érték]csökkenés vö. Paul. D. 39, 2, 3: deminutio patrimonii) –
fajai:
• - damnum emergens: felmerülő kár, a károsult vagyonában beállott olyan tényleges
értékcsökkenés, amikor egy vagyontárgy a vagyon elemei közül kiesik, vagy éppen
értékét veszti (pl.: az adott vagyontárgy elpusztul; megrongálódik; az adott vagyontárgy
értéke annak amortizációja vagy éppen árváltozás folytán csökken);
• - lucrum cessans: elmaradt haszon; a felmerülő káron felül a kártérítés összegének
megállapítása során – bizonyos körben legalábbis – az elmaradt hasznokat (pl.: a
károsult munkaképtelenné válása folytán kieső jövőbeni munkabér) is figyelembe kell
venni.
• II. A kártérítés alapja a római jogban (erős leegyszerűsítéssel) lehet:
• 1. a jogszabály;
• 2. valamilyen bonae fidei contractus (pl. egy adásvételi vagy egy bérleti szerződés), az
objektív bona fides elve alapján; a szerződésekből folyó kártérítési igények alapjául a
római jogban elsősorban a különféle bonae fidei szerződések szolgáltak;
• 3. de pl. egy clausula dolival ellátott stricti iuris contractus (stipulatio) is kártérítés
alapjául szolgálhatott, ill. kártérítési igényt bizonyos más stricti iuris szerződések is
megalapozhattak.
 Kártérítés (kivonat) II. Mibenléte és mértéke
• III. Ami a kártérítés mibenlétét (ill. módjait) illeti: a kártérítés elsősorban
pénzbeli kártérítés, de (ritkábban) lehet természetbeni, azaz in natura kártérítés
is.
• IV. A kártérítés mértékének megállapítása során a kiindulópontot a dolog
objektív forgalmi (azaz általában a kereslet és a kínálat alakulásának
függvényében alakuló piaci) értéke: a verum rei pretium képezi. Ez a kártérítés
legalacsonyabb mértéke.
• Ezen felül viszont számításba kell venni az objektív alapon meghatározható
érdeksérelmet is (interesse). A kártérítés mértéke a hitelező (teljes, objektíve
meghatározható) érdeksérelméhez kell, hogy igazodjon. A forrásokban
előforduló id quod interest etc. kifejezések a károsult érdeksérelmére, ill. arra a
különbözetre utalnak, amely a károsultnak a károkozás folytán beállott anyagi
helyzete (figyelemmel a felmerülő károkon túlmenően az elmaradt hasznokra is)
és abbéli (objektíve meghatározható) vagyoni helyzete között mutatható ki,
amelyben akkor lenne, ha nem következett volna be a káresemény.
• A pretium affectionis (előszereteti érték) a római jogban általában nem jön
számításba.
• A iustinianusi jogban a kártérítés mértéke nem haladhatja meg a verum rei
pretium kétszeresét.
 Kártérítés (kivonat) III. Pozitív interesse
• A pozitív interesse (positives Vertragsinteresse) alapjául
az érvényes, egyben szerződésszerű teljesítésre
kifogástalanul alkalmas, de szerződésszerű teljesedésbe
mégsem ment („nicht zur Perfection gelangte” – JHERING)
szerződések szolgálnak. Egy érvényes, ill. a
szerződésszerű teljesítésre minden további nélkül, teljes
mértékben alkalmas szerződést és annak megszegését
feltételezi. Pozitív interesse alatt azt az érdeksérelmet
értjük, amely egy ilyen szerződés nemteljesítése vagy
nem szerződésszerű teljesítése miatt a másik félnél
beállt.
• A károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mintha a
szerződést szerződésszerűen teljesítették volna – a
károsultnak ugyanis a szerződés teljesítéséhez fűződik
reális, jogos érdeke (Erfüllungsinteresse).
 Kártérítés (kivonat) IV. Negatív interesse
• A negatív interesse (negatives Vertragsinteresse) alapjául
viszont egy olyan szerződés szolgál, amelynek alapján a
szolgáltatás teljesítését követelni nem lehet, melynek alapján
tehát a hitelezőnek nem fűződhet reális, ill. jogos érdeke a
teljesítéshez. Negatív interesse alatt az az érdeksérelem
értendő, amely abból állott elő, hogy az egyik szerződő fél
bízott a szerződés érvényességében, melynek alapján viszont
a szolgáltatást követelni nem lehet. Ilyenkor ugyanis a
szolgáltatás eleve nem alkalmas a hitelező hozzá fűzött
várakozásának teljes kielégítésére (vö. BESSENYŐ). A károsultat
ilyen esetekben olyan helyzetbe kell hozni, mintha a
szolgáltatás teljesítésében nem bízott volna, ami az ún.
biztatási kár (Vertrauensschaden) megtérítésének
kötelezettségét jelenti a kárért felelős személy részéről.
 A felelősség fogalmához általában
• Általános értelemben a társadalmi normáknak
való alávetettség; a jogi felelősség konkrét
értelemben: a konkrét jogi norma
diszpozíciójának megszegése esetén kilátásba
helyezett szankciónak való alávetettség (a
„felelősség” szó értelmezéséhez és
fogalomtörténetéhez ld. a hazai szakirodalomból
elsősorban FÖLDI ANDRÁS kutatásait).
• A modern polgári jogi kártérítési felelősség két
„ága”:
• 1. kontraktuális: a szerződésszegéssel okozott
károkért való reiperszekutórius felelősség;
• 2. deliktuális: a szerződésen kívül, jogellenesen
és (az általános deliktuális kárfelelősségi alakzat
esetében) felróhatóan okozott károkért való
reiperszekutórius felelősség.
 Felelősség az archaikus korban, ill. a stricti iuris szerződések
körében I.
• A merev formalizmus által uralt archaikus jogban az ún. eredményfelelősség
(Erfolgshaftung) érvényesült, vagyis a jogsértő cselekmény és a jogellenes
eredmény közötti okozati összefüggés fennállása esetén mindenképpen sor
került a felelősségre vonásra. Ennek alapján a jogsértő az általa előidézett
eredményhez képest objektíve, vagyis szubjektív tudomásától,
magatartásától függetlenül felelt.
• Generikus szolgáltatás (pl.: egy meghatározott pénzösszeg szolgáltatása)
esetén teljesen közömbös, hogy mi idézte elő a szolgáltatás elmaradását, ill.
hogy az az adósnak felróható volt-e; az adós továbbra is tartozik.
• Specifikus dare szolgáltatás esetén pedig a szolgáltatás lehetetlenné válása
esetén az adós szolgáltatási kötelezettsége is megszűnik, s a hitelező nem
követelhet semmit az adóstól. E vonatkozásban a perpetuatio obligationis –
veteres által felállított – konstrukciója jelentett segítséget. E fikció lényege
abban foglalható össze, hogy ha az adós „vétkes” abban (culpa debitoris),
tehát rajta múlt, hogy a dolog veszendőbe ment (ill. hogy az adós
késedelembe esett), úgy kell eljárni, mintha a dolog a litis contestatio
időpontjában még létezne; az adós kötelezettsége ugyanis „megörökítődik”,
azt nem befolyásolja, hogy a szolgáltatás teljesítése utóbb nem lehetséges,
következésképp pedig az adóst el lehet marasztalni.
 Felelősség az archaikus korban, ill. a stricti iuris szerződések
körében II.
• A facere szolgáltatásra irányuló kötelmek körében azonban
már fejlettebb szempontok érvényesültek – s ilyenek voltak a
clausula dolit tartalmazó stipulatiók is.
• Idővel ugyanis megjelent a clausula doli (dolusra utaló
záradék): amennyiben ilyen záradékot vettek fel a
szerződésbe, úgy az adós már felelt a szándékos,
szerződésellenes magatartásért. A clausula doli keretében az
adós azt ígéri meg, hogy tartózkodik és tartózkodni is fog a
dolustól (dolum malum abesse afuturumque esse), tehát
mindennemű csalárd magatartástól. – Ezt követte aztán
később az exceptio doli, végül pedig az actio de dolo
megalkotása a praetori jogban, melyek révén a dolus
szankcionálást nyert a stricti iuris szerződések körében (is).
• (A clausula doli egyébként nem csak a stricti iuris természetű
stipulatiók körében nyert alkalmazást, hanem pl. adásvételnél
is.)
 Felelősség a klasszikus római jogban a bonae fidei
szerződéseknél - általában
• Döntően két elv határozza meg az adós felelősségét: az objektív
bona fides elve és az érdekelv (ném. Utilitätsprinzip; vö.
KÜBLER).

• A római jog kazuisztikus jellegére való tekintettel is, ill. olykor

bizonyos jogpolitikai okokból is az érdekelv nem orientál minden
esetben az adósi felelősség mértékét illetően, és a felelősséget egy
adott szerződéstípusnál nem lehet minden esetben ebből az elvből
deduktív módon levezetni. Mégis általában megállapítható, hogy
minél több hasznot húz az adós a szerződésből, általában annál
szigorúbb felelősség terheli (és fordítva: minél kevesebb hasznot
húz valaki egy szerződésből, általában annál enyhébb felelősség
terheli).

• A felek megállapodásukkal eltérhetnek a tételes jog által

meghatározott felelősségtől, így szigoríthatják vagy enyhíthetik is
azt (a dolusért való felelősséget azonban érvényesen nem zárhatják
ki).
Felelősségi fokozatok a klasszikus római jogban a bonae fidei
szerződések körében I.: dolus és culpa

• 1. Dolus: szándékos szerződésellenes magatartás;

önmagában véve is ellentétes a bona fidesszel.
• 2. Culpa: hanyagság, gondatlanság.
• a) Culpa lata (másként: culpa magna): nimia
neglegentia, nagyfokú gondatlanság, amely
dolusszámba megy, ill. a dolushoz közelít, annak
határát „súrolja”.
• b) Culpa levis: enyhe, kisebb fokú gondatlanság;
mércéje a bonus pater familias diligentiája.
• c) Culpa in concreto: annak a gondosságnak a
nem tanúsítása, amit az adós a saját ügyeiben
szokott tanúsítani.
Felelősségi fokozatok a klasszikus római jogban a bonae fidei
szerződések körében II.: custodia I.

• A klasszikus korra nézve a szakirodalomban

általában – alapvetően legalábbis – objektív
felelősségként értelmezett custodia-felelősség
(modern fogalommal) az ún. casus minorokért
(= kisebb [„alsó”] balesetek) való felelősséget
jelenti.

• Elsősorban a lopásért áll fenn (a lopási

kereset aktív legitimációjának a custodiensre
történő kiterjesztésével együtt), továbbá
kazuisztikus jelleggel meghatározott egyéb
casus minorokért (pl. egérrágásért) is.
Felelősségi fokozatok a klasszikus római jogban a bonae fidei
szerződések körében II.: custodia II.
• „Közönséges” (ide a rablás azon esetei értendők,
amelyek nem minősülnek vis maiornak) rablásért,
valamint a harmadik személy által elkövetett
dologrongálásért valószínűleg az egész klasszikus
kor folyamán nem állt fent custodia-felelősség
(ezeket a káreseményeket [a rabszolga szökésének
bizonyos esetei mellett], amelyek nem minősíthetők
casus minornak [hiszen custodia-felelősséget nem
váltanak ki], de nem tekinthetők casus maiornak sem
[hiszen emberi erővel elvileg elháríthatók], esetleg egy,
a casus minor és a casus maior között elhelyezkedő,
„köztes” dogmatikai kategóriába: a casus mediusba
lehetne besorolni).
 Felelősségi fokozatok a klasszikus római jogban a bonae fidei
szerződések körében II.: custodia III.
• A szerződési praxis talaján valószínűleg a préklasszikus korban
alakult ki, s „tételes jogi” szempontból valószínűleg (a ránk
maradt források egyik lehetséges[nek tűnő] értelmezése
talaján) előbb a haszonkölcsön, majd az adásvétel, később
pedig (már a klasszikus korban) a locatio conductio kapcsán
nyert elismerést; majd a klasszikus kor folyamán nyert
jelentős mértékű kiszélesítést (ld. még a fentieken túlmenően
pl. a haszonélvező, a kézizálog-hitelező, az önként megőrzésre
kínálkozó letéteményes custodia-felelősségét, sőt, olykor még
az innominát szerződések esetén is felvetődött a custodia-
felelősség) és részletes tartalmi kidolgozást; a posztklasszikus
korban azonban – az interpolációkritikai alapokon kidolgozott
nézet szerint – a tételes jog szerinti custodia-felelősség
helyébe egy szigorított culpa-felelősség lép.

• A tételes jog szerinti custodia-felelősségnek két

konjunktív feltétele van: az idegen dolog kizárólagos
őrizete és az érdekeltség.
A custodia-felelősség konstrukciója a haszonkölcsönbe
vevőnek a dolgot ért lopásért való felelőssége példáján
keresztül

A haszonkölcsönbe
adott dolgot Haszonkölcsön
ellopják a
haszonkölcsönbe
vevőtől.
Haszonkölcsönbe Haszonkölcsönbe
vevő Actio c. d. adó

A haszonkölcsönbe adó a
haszonkölcsönbe vevő
szerződésszegése okán
A fizetőképes actio commodati
haszonkölcsönbe directával perelheti a
vevőt custodia- haszonkölcsönbe vevőt.
felelősségéből
fakadó
Tolvaj
érdekeltsége
(fur)
alapján actio furti
illeti meg a
tolvajjal szemben.
 A klasszikus kor bonae fidei szerződésekre vonatkozó
felelősségi rendje összefoglalóan (erős leegyszerűsítéssel) I.
• Dolusért felel: kivétel nélkül minden adós, még hitelezői
késedelem esetén is, ill. a dolusért való felelősség érvényesen
nem zárható ki.
• Culpa latáért felel: elvileg minden adós, hiszen a culpa lata
lényegében dolusszámba megy.
• Culpa levisért felel: elvileg minden érdekelt adós (az
ingyenadósokat culpa levisért általában nem lehet felelőssé
tenni; ld. mindazonáltal a megbízás nélküli ügyvivő culpa-
felelősségét [nála abban áll a culpára is kiterjedő felelősségének
alapja, hogy saját maga ajánlkozott a feladat elvégzésére]).
• Culpa in concretóért felelnek (némelyikük talán csak a
posztklasszikus korban): a socius, (olykor) a mandatarius (a
megbízott culpa in concretóért való felelősségének gondolata
már Cicero idején is felvetődött), felesége vagyonának
kezeléséért a férj, ill. a gyám a gyámolt vagyonának kezeléséért,
a gondnok a gondnokolt vagyonának kezeléséért, továbbá az
örököstársak egymás közti jogviszonyaikban.
 A klasszikus kor bonae fidei szerződésekre vonatkozó
felelősségi rendje összefoglalóan (erős leegyszerűsítéssel) II.
• Custodiáért felelnek az idegen dolgot őrző érdekelt
adósok (pl.: főszabály szerint a haszonkölcsönbe vevő; a
különféle vállalkozók, amennyiben idegen dolgot tartanak
saját őrizetükben [pl.: ruhatisztító; foltozó szabó;
raktárvállalkozó; az érdekelt becsüs; molnár];
dologbérlők; talán csak a kései klasszikus kortól a
kézizálog-hitelező és a haszonélvező etc.).
• Custodia-felelős a konszenzuális adásvétel eladója is a
szerződéskötést követően nála maradt (s még át nem
adott) dolgok vonatkozásában (az eladó, ha saját dolgát
adja el, egészen az áru átadásáig tulajdonosa az eladott
dolognak, ő tehát kivételesen nem idegen dolgot őrző,
hanem kifejezetten az ő tulajdonában lévő dolgot őrző
adósként felel custodiáért az adásvételi szerződés
megkötése és az áru átadása közötti időszakban).
 Posztklasszikus-iustinianusi változások a felelősségi
jogban
• A posztklasszikus és a iustinianusi jogban a jogegységesítési
tendencia a felelősségi jogi szabályozást is utoléri, kiegészülve
a keresztény eszmék hatásával. Mindez – az irodalomban
hagyományosnak mondható nézet szerint – a felelősség teljes
mértékű szubjektivizálódását eredményezi. Új felelősségi
mércék jelentek meg (pl. a diligentissimus pater familias
diligentiája (a leggondosabb családapa gondossága), ill. az
exactissima diligentia (rendkívüli gondosság tanúsításának
kötelezettsége), amely kitételek használata valószínűleg
posztklasszikus-iustinianusi interpolációk eredményének
tekinthető az egyes forrásszövegekben.
• A leglényegesebb elvi változás a posztklasszikus-iustinianusi
jogban a custodia-felelősség beolvasztása az egyszersmind
szigorított culpáért való felelősségbe; de hogy pontosan
mikor, azt nem tudhatjuk.
 Vis maior
• Vis maior: vis, „cui humana infirmitas resistere non potest”, ill.
„cui resisti non potest”. (Ld. Gai. D. 44, 7, 1, 4; Gai. D. 13, 6,
18 pr.; Ulp. D. 19, 2, 15, 2; C. 4, 65, 28.)
• Vis maiorért (főszabályként; bizonyos speciális esetek
kivételével) senki sem felel (a felelősség „technikus”
értelmében).
• A római jogban azonban minden káreseményért, tehát
vis maiorért is felelt, ill. helytállni tartozott (különféle
elvi alapokon):
• a) a késedelmes adós;
• b) a tolvaj (aki egyúttal a lopás elkövetésének pillanatától
fogva késedelmes adós is);
• c) aki a vis maiorért való felelősséget szerződési úton
kifejezetten felvállalta;
• d) aki egy dolgot becsértékben vett át;
• e) az olyan adós, aki generikus szolgáltatással tartozik;
• f) az, akinek felróható, hogy a dolgot vis maior érte.
 Casus minor – casus medius – casus (vis) maior
• A káresemények „háromfokozatú skálája”:
• 1. casus minor: az emberi erővel elhárítható, custodia-felelősséget
kiváltó káresemények BARON óta ismert gyűjtőfogalma;
• 2. casus medius: az emberi erővel elhárítható, azonban custodia-
felelősséget már ki nem váltó káresemények újonnan bevezetni
kívánt gyűjtőfogalma; az ide tartozó káreseményekről (a rablás vis
maiornak nem minősülő esetei; a harmadik személy által elkövetett
dologrongálás; a rabszolga szökésének bizonyos esetei)
elmondható, hogy azokat az adós részéről előrelátni, megelőzni,
pláne elhárítani az adott esetben már irreálisan nagy terhet
jelentene az adós számára, aki az ilyen káreseményekre való
hivatkozással kimentheti magát a felelősségre vonás alól;
• 3. casus maior: az emberi erővel elháríthatatlan káreseményeknek
a római jogi forrásokban is ismert gyűjtőfogalma.
 A veszélyviselés főbb általános kérdései

• Ami a veszély (periculum) viselését illeti: a vis maior veszélyének viselését (továbbá az olyan
káresemények veszélyének viselését, amelyek vonatkozásában az adóst nem terheli
felelősség; veszély alatt nem csak a vis maior veszélye értendő) a jogrend valamilyen
különleges szabály útján telepíti meghatározott jogalanyokra (pl. az ár-, ill. a díjkockázatot
illetően különféle speciális szabályok alapján [ld. a későbbiekben, az emptio venditio és a
locatio conductio kapcsán kifejtetteket]), amikor a veszélyt valamilyen oknál fogva nem a
tulajdonos viseli (hiszen főszabály szerint a tulajdonos viseli mindazt a kárt, amelynek
megtérítésére senkit nem lehet kötelezni, ill. amelynek másra történő áthárítására nem
kerülhet sor [casum sentit dominus]).
• A veszély lehet a dolog pusztulásának, ill. rosszabbodásának a veszélye (Sachgefahr); a
teljesítés veszélye (Leistungsgefahr); ill. az ellenszolgáltatás teljesítésének veszélye (az
adásvétel körében: Preisgefahr; a munka- és a vállalkozási szerződések körében: Lohngefahr).
• Veszélyviselésről akkor lehet beszélni, ha egy adott káresemény bekövetkezése olyasvalakinek
a terhére esik, aki annak elhárítására egyébként nincsen kötelezve (vö. BESSENYŐ), de
valamiért mégis viselnie kell a veszélyt.
• Ha az adós mentesül a felelősség alól, a kár a másik szerződő felet terheli; ami pedig
veszélyviselés. Tkp. azt is mondhatnánk, hogy a veszély (ill. a veszélyviselés) ott kezdődik, ahol
az adós felelőssége „véget ér”. Az árveszély, a bérveszély, ill. a vállalkozói díj kockázatának
egyes konkrét kérdéseivel a kötelmi jog „különös részében”, az emptio venditio és a locatio
conductio kapcsán foglalkozunk.
 Adósi késedelem (vázlatosan)
• Mora debitoris (adósi késedelem) esetén az adóson múlik
(per debitorem steterit), hogy nem teljesíti tartozását.
• A római jogban az adós akkor esik késedelembe, ha

• 1. lejáratkor (esedékességkor),

• 2. felszólításra (interpellatio; kivéve a mora ex re eseteit),

• 3. nekifelróhatóan
• 4. nem teljesíti

• 5. a még lehetséges szolgáltatást.

• Az adósi késedelem főbb jogkövetkezményei (erős leegyszerűsítéssel):
• 1. az adós felelőssége a késedelem pillanatától kezdve a vis maiorra is kiterjed;
• 2. az adós – ha a szerződés bonae fidei contractus – késedelmi kamatot
köteles fizetni;
• 3. az adós – ha a szerződés bonae fidei contractus – a késedelemmel okozati
összefüggésben álló károkat megtéríteni köteles a hitelezőnek.
 Hitelezői késedelem (vázlatosan)
• Mora creditoris (hitelezői késedelem) olyan
esetekben forog fenn, amikor a hitelezőn múlik
(per creditorem steterit), hogy az adós nem tud
kötelemszerűen teljesíteni.
• Pl., amikor a hitelező minden iusta causa nélkül
megtagadja a szerződésszerűen teljesíteni kívánt
szolgáltatás elfogadását, vagy amikor nem biztosítja
azokat a feltételeket, amelyek az adós
szerződésszerű teljesítéséhez szükségesek,
késedelembe esik.
• Fő jogkövetkezménye: az adósi felelősség,
bármilyen mértékű volt is korábban, a minimumra,
azaz dolusra száll le.
 Az obligatio biztosítékainak rendszere a római
jogban

A kötelem
biztosítékai

Az adós
fizetőképességének
biztosítására Az adós
fizetőkészségének
biztosítására
Kezesség
Zálogjog
Mandatum Foglaló
Stipulatio qualificatum Constitutum Kezességi
formájában debiti alieni célokra Kötbér
létrehozott használt
kezesség receptum
argentarii
Pignus Hypotheca

Sponsio
Fidepromissio
Fideiussio Fiducia
cum
creditore
(contracta)
 Kezesség I. Fogalma.
• Olyan (általában) járulékos kötelem,
amelynek keretében a kezes a főadós
nem teljesítése esetére (tehát praestare
jelleggel) maga vállal kötelezettséget a
főadósi kötelezettség teljesítésére.
Ennek alapján a kezes saját teljes
vagyonával köteles helytállni a főadós
hitelezője irányában a főkövetelés
adósának tartozásáért, a főadós
nemteljesítésének esetére.
Kezesség II. Történetileg kialakult főbb magánjogi
formái I.
• I. Stipulatio formájában kikötött
kezesség (ebben a formában nem eredeti
római jogi szakkifejezéssel: adpromissio):
• 1. sponsio;
• 2. fidepromissio;
• 3. fideiussio – a mandatum qualificatum
mellett a legfontosabb kezességi forma a
római jog története során (részletesebb
szabályaira nézve ld. az alábbiakban
kifejtetteket).
 Kezesség III. Történetileg kialakult főbb formái II.
• II. Mandatum qualificatum (ill. mandatum credendi, mandatum
pecuniae credendae; pénz hitelezésére szóló megbízás): e, már a korai
klasszikus jogtudós, Sabinus által érvényesnek s ez által peresíthetőnek
minősített konstrukció szerint a kezes megbízza a hitelezőt, hogy hitelezzen
a főadósnak. A főadós nemteljesítése esetén a hitelező mint megbízott a
megbízási szerződésből fakadó egyenlőtlenül kétoldalú obligatio
„ellenkeresetével”: actio mandati contrariával perelheti megbízóját, vagyis a
kezest, hogy a főadósnak nyújtott hitel és ezen felül a kamatok összegét
térítse meg. Bár a szóban forgó konstrukció már a klasszikus kor idején
ismert volt, csak a iustinianusi jog integrálta azt kifejezetten a kezesség
szabályrendszerébe. (A beneficium divisionis [nyilván több mandator
esetén], a beneficium ordinis és a beneficium cedendarum actionum
alkalmazást nyert a mandatum qualificatum vonatkozásában is.)
• III. Constitutum debiti alieni: egy másik személy tartozásának elismerése,
melyből kifolyólag az elismerő kezesként köteles helytállni. Csak a
iustinianusi jog vonta formálisan is a kezesség körébe ezt a konstrukciót. (A
beneficium divisionis [nyilván több tartozáselismerő esetén], a beneficium
ordinis és a beneficium cedendarum actionum alkalmazást nyert a
constitutum debiti alieni vonatkozásában is.)
Kezesség IV. Fideiussio (szemléltető ábra)

Stipulatio; a hitelező a stipulatio

keresetével perelheti a kezest.
Ha a kezes teljesített, úgy a
hitelező (a iustinianusi jogban már
vitán felül) köteles átengedni a
kezes részére az őt az adóssal
szemben megillető kereseteket.

Creditor Fideiussor
(hitelező) (kezes)

A kezes vagy a főadós (legalábbis

Főkötelem: a hallgatólagos) megbízása (mandatum)
főadós a alapján (ha beleegyezik), vagy
hitelezőnek megbízás nélküli ügyvitel (negotium
tartozik, és a gestum) keretében (ha a mögöttes
hitelező a főadóst jogviszony nem megbízásból, hanem
perelheti az Debitor megbízás nélküli ügyvitelből fakadó
alapszerződés (főadós) kötelemnek tekinthető) jár el. A
keresetével. visszkereseti jog érvényesítésére így
az actio mandati contraria vagy az
actio negotiorum gestorum contraria
szolgál. Ha viszont az adós tiltakozna a
kezességvállalás ellen, a fizető kezes
egyik keresetet sem indíthatja meg..
Kezesség V. Mandatum qualificatum – szemléltető
ábra

Mandatum

Kezes Hitelező
(megbízó) (megbízott)

A hitelező mint megbízott a
megbízási szerződésből fakadó
kötelem ellenkeresetével (actio
mandati contraria) perelheti a
kezest mint megbízót, hogy
térítse meg a megbízás
teljesítéséből keletkezett
kiadásait.
A hitelező a kezes
megbízásából nyújt
hitelt a főadósnak,
és a
kölcsönszerződés
keresetével
perelheti a főadóst.
Főadós
Kezesség VI. A fejlett (elsősorban a fideiussiós) kezesség
főbb elvei I.
• 1. A fideiussiós kezességből járulékos kötelem fakad, ennek
minden következményével együtt (pl. a kezes nem lehet többre
kötelezve, mint a főadós; ha a főkötelem megszűnik, a kezességi
kötelem is megszűnik; rendszerint a kezest is megilletik azok a
kifogások, amelyek a főadóst is megilletik).
• 2. A fideiussiós kezesség nem kizárólag verbálszerződésből
fakadó kötelmek biztosítékául, hanem ezen túlmenően
reálszerződésekből, litterálszerződésekből és
konszenzuálszerződésekből fakadó kötelmek biztosítékául is
szolgálhat, sőt, nem csupán civilis, hanem akár naturalis
obligatio (peresíthetetlen kötelem) biztosítékául is (Gai. 3, 119a).
• 3. A fideiussio nem szűnik meg két év elteltével, miként a
sponsio és a fidepromissio; a fideiussor „örökké lekötelezett”
(Gai. 3, 121).
• 4. A fideiussor tartozása időbeli korlátozás nélkül átszáll a
kezes örökösére.
Kezesség VII. A fejlett (elsősorban a fideiussiós) kezesség
főbb elvei II.
• 5. Több fideiussor a klasszikus jog szerint egyetemlegesen
felel. Ld. mindazonáltal Hadrianus rendeletét (epistula Hadriani),
melynek értelmében bármelyik kezes kérheti, hogy a tartozást
osszák meg a fizetőképes kezesek között (ún. beneficium
divisionis [megosztás kedvezménye]).
• 6. A kezesség a klasszikus jog szerint készfizető kezesség,
vagy a hitelező választása szerint a főadóst és a kezest is
perelheti. Akármelyiküket is perli azonban a hitelező, a
klasszikus korban, mihelyt beállt a litis contestatio, a másik már
nem perelhető. Iustinianus idején a hitelező elsőként a
főadóst köteles perelni, és csak ennek eredménytelensége
esetén perelheti a kezest. Ha elsőként a kezest perelné, akkor
ő megkapja a sortartás kifogását. Ez a sortartás kedvezménye
(beneficium ordinis), amelynek intézményesítésével a
iustinianusi jog általános jelleggel (tehát nem csak fideiussiós
kezességvállalás esetén) szubszidiáriussá tette a kezes
felelősségét. (Ld. Iustinianus 4. novelláját [4, 1].)
 Kezesség VIII. A fejlett (elsősorban a fideiussiós)
kezesség főbb elvei III.
• 7. A fizető fideiussornak (hacsak az adós nem tiltakozott kifejezetten
a kezességvállalás ellen) megtérítési igénye (visszkereseti joga)
van az adóssal szemben, mégpedig a következőképpen:
amennyiben az adós a kezességvállalásba beleegyezett (ill.
legalábbis eltűrte azt), a kezes a megbízásból fakadó keresettel:
actio mandati contrariával perelheti az adóst; ha pedig a kezes a
főadós tudtán és feltételezhető beleegyezésén kívül vállalt
kezességet, a megbízás nélküli ügyvitelből fakadó keresettel: actio
negotiorum gestorum contrariával perelhet. (Ez az ún. „eredeti”
regressz: a főadós és a kezes közötti belső jogviszonyból fakadó
visszkereseti jog.)
• (Mindenféle mögöttes, belső jogviszony nélkül is, ipso iure illeti meg
a fizető sponsort a formuláris perben egy actio depensi nevű –
duplumra menő – kereset. A fizető sponsor részére ugyanis egy lex
Publilia nevű törvény manus iniectio pro iudicatót adott az adós
ellen, amennyiben hat hónapon belül nem fizetett volna neki;
később pedig [a formuláris perrend időszakában] egy duplumra
menő, actio depensi nevű keresetet lehetett indítani az adós ellen.)
 Kezesség IX. A fejlett (elsősorban a fideiussiós)
kezesség főbb elvei IV.
• 8. Iustinianus (bizonyos klasszikus kori előzmények
alapján) általános jelleggel megadja a tartozást
kifizető kezesnek azt a jogot, hogy követelhesse a
hitelezőtől, engedje át az adóssal szemben őt
megillető kereseteket a kezes részére. Ez a
beneficium cedendarum actionum, vagyis a
keresetek átengedésének (engedményezésének)
kedvezménye, amely nem csak a fideiussiós,
hanem minden más formában (ekkoriban ld. még:
mandatum qualificatum; constitutum debiti alieni)
vállalt kezességre is vonatkozott (Nov. 4, 1). (Ez az
ún. „derivatív” [vagyis a hitelező jogából
származtatott] regressz.)
 Zálogjog I. Általában. A fiducia (cum creditore
contracta)
• A zálogjog legegyszerűbb megfogalmazásban nem más, mint egy kötelem dologi
biztosítékául szolgáló (idegen dologbeli) jog, ill. (némiképp más megközelítésben) egy
bizonyos vagyoni érték lekötése – akár az adós, akár egy másik személy által (a
zálogjog elsődleges funkciója egy többféle módon is realizálható – modern terminológiával
élve: elsőbbségi – kielégítési jog a záloghitelező részére; ha pedig az adós és a
zálogkötelezett nem ugyanaz a személy, a zálogtárgy többletfedezetet is jelent a hitelező
számára) – a hitelező javára biztosíték céljából.
• Történetileg kialakult formái: fiducia cum creditore (contracta); pignus (datum);
hypotheca (pignus obligatum).
• Fiducia cum creditore (contracta) esetén a „záloghitelező” (formális) civiljogi tulajdont
szerez a „zálogtárgy” felett. (E konstrukció inkább csak „funkcionális értelemben”
tekinthető zálogjognak.) Lényegében biztosítéki célú tulajdonátruházást jelent. Tárgya
res mancipi lehetett. A fiducians a hitelezőnek (fiduciarius) a dolgot mancipatio vagy in
iure cessio útján átruházza, a hitelező pedig a zálogtárgynak az adós általi teljesítése
(vagy a tartozás egyéb okból történő megszűnése) esetére (remancipatio vagy in iure
cessio útján) történő visszaadását egy pactum fiduciae nevű megállapodás keretében ígéri
meg. A fiducians ennek alapján egy bonae fidei természetű actio fiduciae directát indíthat
a hitelező ellen (az ebben való marasztalás infamiával jár), a hitelező pedig actio fiduciae
contraria útján a dologra fordított költségei megtérítését követelheti. A dolog tulajdonjogát
csak remancipatio vagy in iure cessio útján lehet civiljogilag is érvényesen (tehát a
fiducians nyomban civiljogi tulajdonossá válását eredményezve) visszaruházni. A
megfelelő szerzésmódok hiányában elbirtoklásra van szükség, ehhez viszont elegendő –
ingatlannál is – egy év, és nem kell hozzá se titulus, se bona fides (usureceptio ex fiducia);
vö. Gai. 2, 59. Minden további nélkül azonban csak akkor illeti meg a fiducianst az
usureceptio, ha kifizette a tartozását a hitelezőnek (vö. Gai. 2, 60).
 Zálogjog II. A pignus és tartalma I.
• Pignus: a hitelező a zálogtárgynak a birtokát szerzi
meg. A zálogtárgyat külön kikötés hiányában a
záloghitelező nem használhatja. Ha mégis megtenné,
használatlopást (furtum usust) követ el, és actio furtival
perelhető.
• Tartalma:
• - idegen dologbeli jog; a záloghitelezőt így dologi jogi
védelem illeti meg, és vindicatio pignoris (actio
pigneraticia in rem) útján bárkitől követelheti a dolog
kiadását;
• - a záloghitelező birtoklása possessio ad interdicta, így
interdictumok formájában birtokvédelem illeti meg;
• - lehetséges volt a dolgot az adósnak precariumba,
esetleg bérbe adni, hogy a dolog a mindennapi élet
vérkeringéséből ne kerüljön ki;
 Zálogjog III. A pignus és tartalma II.
• - „ellenhasználati jog” (antichrésis) külön pactum útján történő kikötése (pactum
antichreticum) esetén a záloghitelező a beszedett gyümölcsök felett a tőketartozás kamatai
fejében tulajdont szerez, amelynek folytán kamatkövetelése kielégítésre kerül, akár több,
akár kevesebb a gyümölcsök értéke, mint a kamatok összege;
• - idővel kialakul a ius distrahendi, mint a fejlett zálogjog talán legfontosabb, idővel
lényegében esszenciálissá váló tartalmi összetevője; ha a hitelező ezzel a joggal
rendelkezik, az adós nem teljesítése esetén a hitelező a zálogtárgyat értékesítheti, és
követelését a vételárból kielégítheti, a befolyt vételárból fennmaradó többletet (a
vételárfölösleget [superfluum]) azonban köteles az elzálogosító részére kiadni (fontos
egyébként megjegyezni, hogy a hitelező követelésének a zálogtárgy eladása révén befolyt
vételárból való kielégítése kétségtelenül a legtipikusabb módja a hitelező zálogból való
kielégítésének, de a hitelező követelésének a zálogtárgy eladása folytán befolyt vételárból
való kielégítése [amikor a záloghitelezőt megilleti a zálogtárgy eladásának joga: ún.
Verkaufspfand] korántsem az egyetlen lehetséges módja a zálogból való kielégítésnek,
mert arra gyümölcsöző dolog esetén a gyümölcsök révén is sor kerülhetett [ún. Nutzpfand],
ill. az előbbi két eset mellett a hitelező tulajdonszerzése útján is lehetett biztosítani a
hitelező követelésének kielégítését [ún. Verfallspfand]);
• - Constantinus koráig lehetséges volt olyan megállapodást kötni, melynek értelmében a
hitelező az adós nem teljesítése esetén megszerzi a zálogtárgy tulajdonjogát (lex
commissoria [jogvesztő záradék]). Constantinustól kezdve azonban az ilyen kikötések
adósvédelmi okokból érvénytelenek voltak; a császártól lehetett viszont kérni a zálogtárgy
tulajdonjogát (impetratio dominii), ha a záloghitelező adósával megállapodni nem tudott
(nem volt akadálya annak, hogy a hitelező megvásárolja a zálogtárgyat adósától), és más
megfelelő vevőt sem talált (tehát a hitelező nem tudta értékesíteni a zálogtárgyat). A
zálogtárgyat azonban az adós további egy (Iustinianusnál két) éven belül visszaválthatta.
 Zálogjog IV. Hypotheca
• A zálogjog történetileg kialakult harmadik formája. A zálogtárgy birtoka hypotheca
esetén nem kerül át a záloghitelezőhöz.
• Kialakulása három lépcsőben történt:

• 1. „Kishaszonbérlet” esetén a haszonbérbe adó és a haszonbérlő által

kötött megállapodás alapján – melynek keretében a haszonbérlő saját, a
bérleménybe bevitt dolgait zálogosította el a haszonbérbe adó javára, a haszonbérbe
adó haszonbérleti díjának biztosítása céljából – a haszonbérbe adó in personam
hatályú, a birtok megszerzésére szolgáló interdictumok közé tartozó
interdictum Salvianumot kérhetett a bérlő ellen, amellyel a bérlő által a
bérleménybe bevitt dolgok birtokát szerezhette meg a bérleti díja biztosítására.

• 2. A bérbeadó később actio Servianát indíthatott bárki ellen, akinél a

bérleménybe bevitt és lekötött dolgok találhatók. Ez már in rem actio; az elvesztett
dolog birtokának visszaszerzésére is alkalmas volt (szemben az interdictum
Salvianummal, amely csak a birtok megszerzésére irányult, és csupán a bérlővel
szemben volt kérhető).

• 3. Actio Serviana utilis (vagy actio quasi Serviana), immár nemcsak a

„kishaszonbérlet” kapcsán, hanem bármely más, puszta megállapodással létesített
szerződés kapcsán indítható in rem actio – ezen a ponton alakul ki a
tulajdonképpeni értelemben vett jelzálogjog.
 Zálogjog V. A zálogjog keletkezése
• 1. Megállapodás alapján, konkrétabban:
• a) fiducia cum creditore esetén mancipatio (vagy in iure
cessio) és pactum fiduciae;
• b) pignus esetén kézizálog-szerződés mint reálszerződés
(pignus; más elnevezéssel: contractus pigneraticius);
• c) hypotheca esetén pactum hypothecae, mint peresíthető
pactum (formátlan megállapodás).
• 2. Törvény alapján (hypotheca legalis): pl. a fiscus
zálogjoga adókövetelése biztosítására az adókötelezett
egész vagyonán; a gyám teljes vagyonát a gyámolt javára
terhelő zálogjog; a férj teljes vagyonát a feleség javára
hozománykövetelésének biztosítására terhelő zálogjog stb.
• 3. Hatósági vagy bírói intézkedés alapján.
 Zálogjog VI. A zálogjog alapításának általános
feltételei
• 1. Az érvényesen végbemenő elzálogosítás általános feltétele
mindenekelőtt (akár res mancipiről, akár res nec mancipiről van
szó), hogy az elzálogosító a dolog tulajdonosa legyen (ugyanis –
modern terminológiával élve – csak a tulajdonos bír rendelkezési
joggal a dolog felett), tehát hogy a vagyontárgy az elzálogosítás
időpontjában az elzálogosító vagyonába (in bonis) tartozzon
(amely alatt itt a civiljogi és a bonitár tulajdonosi minőség
egyaránt értendő).
• 2. Az érvényesen történő elzálogosítás feltétele továbbá (nem
érintve most a törvényi zálogjog eseteit) egy megállapodás a
zálogjog létesítése tárgyában (ld. a fentebb kifejtetteket).
• 3. A zálogjog alapítása továbbá egy alapkövetelés meglétét is
feltételezi, hiszen a zálogjog járulékos jog; alapkövetelés nélkül
nincs zálogjog, ill. ha a zálogjog alapjául szolgáló követelés
megszűnik, úgy megszűnik maga a zálogjog is.
Zálogjog VII. Az elbirtoklófélben lévő személy, ill. az utóbb tulajdonossá
vált nemtulajdonos általi zálogalapítás kérdésköréből
• Amennyiben nem a (civiljogi vagy a bonitár) tulajdonos, hanem egy csupán
elbirtoklófélben lévő személy zálogosít el egy dolgot: amint az ilyen
személyek actio Publiciana útján petitórius védelemben részesülnek (a
tulajdonost kivéve mindenkivel szemben), úgy actio Serviana utilis formájában
részesülnek védelemben azok a hitelezők, akiknek a javára egy csupán
elbirtoklófélben lévő személy létesített zálogjogot. Az ilyen hitelező tehát actio
Serviana (utilis) útján elperelheti a dolgot annak mindazon birtokosától, akitől
actio Publiciana útján elperelhetné a dolgot zálogul lekötő személy saját maga
is. Ld. Paul. D. 20, 1, 18. Ha a dolgot elzálogosító személynek nincs
rendelkezési joga a dolog felett, nem alapíthat érvényesen mindenkivel
szemben in rem védelmet biztosító zálogjogot, mint korlátolt dologi jogot.
• (Ha a zálogba adó még elbirtoklófélben sincs, a hitelező nem kap petitórius
védelmet, s csupán [a zálogszerződés alapján] egy kötelmi jogviszony jön létre
a dolgot elzálogosító személy és a hitelező között [amelynek alapján a hitelező
actio pigneraticia contrariát – amely in personam actio – indíthat a lekötő ellen].)
• Ha valaki olyan dolgot adott zálogba, ami nem az ő tulajdonában volt, később
azonban tulajdonos lett, a záloghitelező – az eredetileg érvénytelen
zálogalapítás ellenére – actio pigneraticia utilis útján védelemben részesül; ilyen
esetben ugyanis az eredetileg érvénytelen zálogalapítás utólagosan
megerősödik (convalescentia), melynek következtében a hitelező – nem actio
directa formájában, hanem csak utiliter – megkapja az actio pigneraticiát (amely
alatt ez esetben a zálogjogból fakadó in rem kereset értendő).
 Zálogjog VIII. A zálogjog tárgya
• Zálogjog tárgya lehet (terhelési tilalom alá nem eső,
forgalomképes) testi dolog, továbbá függő gyümölcs
(mint alkatrész), dologösszesség (pl. egy nyáj),
bizonyos korlátolt dologi jogok (pl.: emphyteusis,
superficies, ususfructus [az usus és a iura
praediorum urbanorum azonban nem zálogosíthatók
el]), sőt, akár kötelmi követelés (ún. pignus nominis),
valamint – az egyetemes jelzálog (hypotheca
generalis) eseteiben – egy teljes vagyon is. Egy
zálogtárgy is elzálogosítható (pignus pignoris,
pignus pignori datum, a középkor óta elterjedt
elnevezéssel: subpignus) – ilyenkor a hitelező a
nála lévő zálogtárgyat adja zálogba tartozása
biztosítása céljából az ő hitelezőjének.
 Zálogjog IX. A zálogjog megszűnésének
legfontosabb esetei

• 1. A zálogjoggal biztosított követelés (a

főkötelem) valamilyen okból történő
megszűnése (a zálogjog ugyanis járulékos jog);
• 2. a zálogtárgy záloghitelező általi eladása;
ha egy dolog több hitelező részére is
elzálogosításra került, a minden
záloghitelezővel szemben hatályos eladásra
csak az első helyen álló záloghitelező
jogosult; a zálogtárgy általa foganatosított
eladása megszünteti a dolgon fennálló összes
zálogjogot.
 Zálogjog X. Egy dolog többszöri elzálogosítása
• Az érett klasszikus jogtudósok közé tartozó Marcellus idejében már
megengedett volt egy dolog többszöri (a későbbi zálogalapítás tekintetében
már felfüggesztő feltétel nélküli) elzálogosítása („Duobus diversis
temporibus eandem rem pignori dedit…” [Marc. D. 44, 2, 19]), amelynek
szabályai a kései klasszikus jogban kristályosodtak ki.
• A jogi szabályozásnak ilyenkor meg kell határoznia egy rangsort. A ius
distrahendit csak az első helyen álló záloghitelező érvényesítheti
(akként, hogy az eladás minden záloghitelezővel szemben hatályos legyen).
• 1. Több személy létesít ugyanazon a dolgon több zálogjogot. Ilyenkor
az actio Publiciana elvei érvényesülnek a rangsor megállapítása során
(vagyis az a záloghitelező élvez elsőbbséget, aki erősebb jogelődtől
szerzett [a tulajdonostól szerző nyilván erősebb, mint a nemtulajdonostól
szerző]; különböző [elbirtoklófélben lévő] nemtulajdonosoktól zálogjogot
szerző személyek közül pedig a birtokos hitelező élvez előnyt).
• 2. Egy személy létesít ugyanazon a dolgon több zálogjogot. Az
idevonatkozó szabályok részletesebb ismertetéséről lemondva csak annyit
emelünk ki, hogy ha a több hitelező részére zálogul lekötésre különböző
napokon került sor, akkor az időbeli prioritás elve dönt. E jogelvet azonban
a privilegizált zálogjogok esetében áttörték. Ilyen volt pl. a fiscus
zálogjoga, ami egyébként a privilegizált zálogjogok között is elsőbbséget
élvezett.
 Zálogjog XI. Ius offerendi I.

• Másként: ius (ill.: facultas) offerendae pecuniae.

Felajánlási jog, ill. ranghely-megváltási jog. Lényege
– némi leegyszerűsítéssel –, hogy a rangsorban
hátrább álló záloghitelező felajánlhatja az első
helyen álló záloghitelező követelésének teljes
kielégítését, és ezzel megerősítheti saját zálogjogát
(hiszen most már mindenkivel szemben megnyeri az
actio Servianát), ill. megszerzi a zálogtárgy
mindenkivel szemben hatályos eladásának jogát.
• Ha az első helyen álló hitelező nem akarná a teljesítést
elfogadni, úgy a hitelező késedelembe esik (mora
creditoris); ilyen esetben depositum solutionis causa
útján érhető el a kívánt cél.
 Hogy az első helyen
Zálogjog XII. Ius offerendi II.
álló hitelező zálogjoga
és adóssal szembeni Az első helyen álló hitelező a rangsorból kiesik; a
követelése megszűnik-
e, vagy pedig azok ius offerendit gyakorló hitelező a neki kifizetett
átszállnak-e a fizető összegre a zálogtárgy eladása folytán befolyt
záloghitelezőre, nem
tudhatjuk pontosan; a
vételárból első helyen jogosult. A ius offerendit
kereset gyakorló hitelező megszerzi az eladás jogát, ill.
engedményezéséről, saját zálogjogát konfirmálja, azaz megszerzi a
ill. a visszkereseti I.
jogról a források mindenkivel szemben pernyertességet biztosító
hallgatnak. hitelező actio Servianát is. (Saját eredeti követelésével
KASER szerint korábbi ranghelyén marad.)

Adós
II.
hitelező

A ius offerendit a második és a harmadik

záloghitelező is gyakorolhatja; csak az
első helyen álló záloghitelező
követelésének kielégítését kell
III. KASER szerint a ius offerendit felajánlania.
gyakorló hitelező csak egy
hitelező „absztrakt kielégítési jogot”
Érdemes egy kockázatelemzést végeznie
szerez, tehát az első hitelező
– ti., hogy megéri-e gyakorolnia a ius
alapkövetelése és zálogjoga offerendit.
nélkül.
 Kötbér (poena [conventionalis])
• A kötbér (másként „szerződéses bírság”) nem más, mint egy stipulatio (ún.
stipulatio poenae [„bírságígéret”]) formájában kikötött pénzösszeg, amelyet
az adós (promissor) – a kötbérkikötés tartalmától, ill. jellegétől függően – a
szerződés („nem valódi” kötbér kikötése esetén pedig: egy nem peresíthető
megállapodás) nemteljesítése vagy nem szerződésszerű teljesítése (pl.
késedelem) esetén köteles a hitelező (stipulator) részére megfizetni.
• A kezességgel és a zálogjoggal szemben a kötbér nem az adós
fizetőképességét (teljesítési képességét) biztosítja, hanem az adós
fizetőkészségét (teljesítési készségét) hivatott előmozdítani.
• I. „Nem valódi” kötbér: egy nem peresíthető megállapodás betartását biztosítja
(közvetve) az által, hogy az adós a kötbért kikötő stipulatióban arra vállal
kötelezettséget, miszerint ha nem teljesítené a megállapodásban foglaltakat,
úgy köteles a kötbér összegét megfizetni.
• II. „Valódi” kötbér, amit ki lehet kötni
• 1. a szerződés nem teljesítésének esetére (meghiúsulási kötbér): ilyenkor a
hitelező vagy a szerződés keresetével perelhet a szolgáltatás teljesítése iránt,
avagy kártérítésre; vagy pedig a stipulatio keresetével a kötbér megfizetése
iránt;
• 2. egyéb szerződésszegés, pl. késedelem esetére: ilyen esetben a kötbér
megfizetése iránt, ezen felül pedig (pl. a késedelemből fakadó károk
megtérítése iránt) a szerződés keresetével is perelheti a hitelező az adóst.
 Foglaló (arrha)
• A római jogban eredetileg: arrha confirmatoria, a
szerződéskötés jele (pl. egy gyűrű).

• Később: arrha poenalis, amely a föníciai jogból

(erabon) került át görög (arrhabón) közvetítéssel a római
jogba (arrha), de az ókori zsidó jog is ismerte.

• Az arrha poenalis lényege: az adásvételi szerződés

teljesítésének meghiúsulásáért felelős fél az adott
foglalót elveszíti, a kapott foglalót pedig kétszeresen
köteles visszatéríteni.

• Az arrha kérdésköréhez ld. az újabb hazai szakirodalomból FÖLDI

ANDRÁS idevágó tanulmányait.