6.

Tétel
Rendek és a rendiség a magyar alkotmányfejlődésben

Történeti háttér
A magyar társadalom gyors ütemben alakult át. A törzsi politikai szerkezetek
bár eltűntek, de a hódító nemzetségek közül az együttműködő előkelők
megtartották a pozícióikat, és a politikai elit részeként a kiváltságos osztály
tagjaivá váltak. Azok a szabad magyarok, akik nem tartoztak ebbe a rétegbe,
saját vagy nemzetségi birtokokon találtak megélhetést. A rabszolgaság
megszűnése a szolgastátusz kiszéledésével járt, és ők a gazdasági szerepüket
vesztett szegény szabad magyarokkal együtt alkották az alávetett népességet.
Ide tartoztak továbbá a meghódoltatott népek is. A feudális nagybirtok
modellje, és a jobbágyrendszer kialakulása a 14. századig váratott magára.
Mindezzel együtt jól pozícionálta magát a királyi hatalom mellett elkötelezett,
és annak rovására egyre bővülő politikai elit is. A hatalmi gyengülés, és a
vármegyerendszer felbomlása hozta helyzetbe a királyi servienseket, és a
várjobbágyokat, illetve a 13. századra kirajzolódtak a főpapi, főúri rend és
köznemesség körvonalai is. Magyarország a korszakban Európa jelentős
hatalmának számított. A királyok ambícióit a Kárpát-medencei dinamikus
terjeszkedés, és a hódító külpolitika jellemezte. A koronáért folytatott
küzdelmek azonban megbontották a belső egyensúlyt,- a királyi
földbirtokállomány lecsökkent, mely által az uralkodók hatalma is.
A patrimoniális monarchia felbomlása
A patrimoniális monarchiát a rendi váltotta fel. Mindezt a III. András mögött
álló Lodomér esztergomi érsek, és a főpapi tanácsadók készítették elő az
aquileai patriarchatus berendezkedésének mintájára a rendi átalakítást. Mindez
a patrimoniális monarchia maradványain épült fel. Jelen esetben nem a korai
állam összeomlásáról, és a helyébe emelt új állammodellről van szó, hanem egy
folyamatban elbomló patrimoniális, és ebben a folyamatban kibontakozó rendi
hatalom jelenségéről. Ezáltal egyre több rendi vonás, elem jelent meg a
társadalomban. A patrimoniális állam felbomlásának oka a szemléletének
elenyészése volt, illetve a királyi birtokszervezet felbomlása. A trónharcok miatt
a várományosok eladományozták a királyi birtokok egy jelentős részét, így a
föld megszerzése céllá vált. A király így egyre kevésbé viselkedhetett
földesúrként, és egyre több kompromisszumra kényszerült, emellett nagyobb
szüksége volt támogatókra. Ebben a helyzetben kezdődött meg a királyi
vármegyék megbontása is. III. András már az ország előkelőinek ellenőrzése
mellett, a bárók és főpapok hozzájárulásával hozta meg döntéseit, tehát
nagyban növekedett a főúri hatalom. Mindezen változások készítették elő a
rendek kialakulását, és a rendiség megjelenését.
A rend fogalma
A rendek kialakulása megelőzte a rendi állam megalapítását, rendiségről csak a
rendek fejlődésének bizonyos pontján beszélhetünk. A rend a feudális
társadalom lényeges vonásokban azonos jogállású, örökletesen kiváltságolt
elemeit tömörítette. A rendek politikai hatalmukat sajátos intézményeiken
keresztül érvényesítették. A rendek tagjaik jogállása alapján körvonalazhatóak.
Ezek lehetnek gazdasági jogok- pl.: adómentesség, politikai jogok- pl.:
hatalomban való részvétel, és jogi jellegű privilégiumok- pl.: bíráskodás joga.
A főpapi rend
Hazánkban az egyes uralkodói privilégiumok nem lehettek vita tárgyai, hiszen
azokat a Nyugaton már kialakult helyzet határozta meg. Az egyház ekkorra már
megszervezte az immunitást, azaz a királyi beavatkozástól való mentességet
birtokaira. A holtkéz, melynek értelmében az egyház tulajdonába juttatott világi
földek többé vissza nem vehetők- szintén korán kialakult jog. A papok rendje
rendelkezett az ítélkezési kiváltsággal, mely által klerikus felett csak a szentszék
ítélhetett. A főpapok perekben élvezett kiváltságai ugyancsak megerősödtek a
11-12. században. Így mondhatjuk, hogy ekkor már létezett az első rend. A
főpapok politikában játszott szerepe a politikai érdekérvényesítés
csatornájaként is működött.
A főurak rendje
A főurak, és a bárók rendjének bázisa a tartományúri hatalom erősödésével, és
a királyi hatalom hanyatlásával, a tisztségek örökössé válásával alakult ki. A
bárók természetes igénnyel léptek fel- uradalmaik felett mentességet, és
bíráskodási jogot akartak szerezni, emellett a vérhatalom jogát is maguknak
vindikálták. Küzdöttek egyes politikai pozíciókért is. Rendjük kialakulása a 12-
13. századra tehető, sajátos jogállásukat pedig nem általános privilégiumként,
hanem egyedi kiváltság követelések teljesítésével szerezték.
A köznemesi rend
A serviensek a királyi hatalommal, főurakkal folytatott harcban jutottak el a
renddé szerveződésig. Már az Aranybullában megfogalmazódott az egységes
jogállásuk néhány ismérve, pl.: a személyes szabadság, és az adómentesség. A
kehidai oklevél igazolta számukra a bíráskodás jogának megszerzését is. IV. Béla
már nemesként hívta országgyűlésre a követeiket. Nagy Lajos törvényei
deklarálta az egyenjogúságukat, illetve gazdasági érdekeiket biztosította. A
mohácsi csatát követően pedig győzelemre vitték saját királyjelöltjüket is.
A városi (polgári) rend
A szabad királyi városi polgárok jelentősége kicsiny maradt. Az ipari munkát alig
igénylő magyar piac ugyanis nem fogadta be a politikai akaratot.
Országrendiséget is csak a 15. századra szereztek. Kiváltságaik java része
kollektív privilégium volt, személyes rendi jogaik így nagyrészt csak a városon
belül érvényesültek. A központosítás bázisává hazánkban nem is válhatott ez a
réteg.
A rendiség
A rendiség a középkori, és a kora újkori társadalom azon állapota, amikor a
társadalom felső csoportjai rendekbe szerveződtek, a társadalom
építkezésének fő alapelveit a rendi megfontolások jellemezték, a rendek
egymás és a királyi hatalom ellen már megpróbálták érvényesíteni közök
érdekeiket. Hazánkban a rendiség a 13. századtól, a rendi állam pedig a 15.
századtól számítható.
A precentralizáció
Az Anjouk központosításának legnagyobb érdeme, hogy uralmuk végeztével
már nem lehetett visszaállítani a tartományúri rendszert, ami komoly esélyt
adott a mátyási centralizációnak. A precentralizáció a feudális anarchia
felszámolása, kapunyitás a rendiségnek.
Mátyás centralizálója
A központosítás sikere több tényezőnek volt köszönhető. Egyrészt a Hunyadi
család tekintélye, és a külpolitikai tényezők. A centralizáció az az államszervező
folyamat, amelyben az uralkodó a rendek hatalmának megtűrésével kialakítja
saját hatalmi túlsúlyát, de lényegében érintetlenül hagyja azokat a rendi
jogköröket, amelyek a központi hatalom stabilizálásában nem tűnnek primer
érdekkel bírónak.
Rex és regnum
A rendi-képviseleti állam alapja a rendi dualizmus, mely a centralizáció sajátos
eredményeként alakult ki. Lényege a rendek és a központi hatalom közti relatív
egyensúly. Ennek értelmében a rendek tudomásul vették a központi hatalom
ténykedését a királyi hatalom pedig garantálta számukra a rendi
intézményeket. Rex és regnum álltak egymással szemben, és folyamatos
küzdelmük adta meg a rendi monarchia kereteit.
A rendi képviseleti monarchia
A feudális állam felbomlása és a rendiség kifejlődése a korábbi monarchiánál
hatékonyabb kormányzati berendezkedést eredményezett. A rendi monarchia
olyan korlátozott monarchia, melyben az uralkodó és a rendek két egymással
összekapcsolt, de egymástól megkülönböztetett hatalmi központot képviseltek,
tehát a szuverenitás megoszlott a politikai testben.
II. András 1222-ben adta ki az Aranybullát, amely a rendi jogok, egyben a
kialakuló rendi állam alapvetésének tekinthető. A rendi monarchia
létrejöttében alapvető jelentősége van IV. Béla 1267-es dekrétumának is,
amelyet a harmadik Aranybullaként is szokás emlegetni. A rendi képviseleti
monarchia alapvetését pedig Werbőczy István fogalmazta meg, az 1514-ben
kiadott Hármaskönyvben. Eszerint a szuverenitás a Szent Koronában testesül
meg, mely az organikus államtan szerint magában foglalja a királyt (fej), és a
rendeket (karok).
A rendi monarchia jellemzői
A rendi monarchia lényege, hogy az uralkodó az országot a rendekkel közösen
kormányozza, tehát a főhatalom megoszlik a király és a rendek között. A
politikai hatalom kompromisszumok nyomán alakuló szerkezetben részben a
király, részben a rendi tényezők kezében volt. Mindkét félnek megvannak a
maga eszközei a másik oldal sakkban tartására. A rendeket pl.: megillette a
királyválasztás joga, a királyt pedig nem adhatta ki egyedül a dekrétumokat,
korlátozta őt ugyanis a főrendek tanácsa, vagy valamilyen országos gyűlés.
A rendi képviseleti monarchia jellemzői
A rendi képviseleti monarchia a rendi monarchia fejlettebb változata, a rendi
hatalommegosztás rendszerében a politikai küzdelmek fókuszpontjává az
országgyűlést tette meg. A király a törvényalkotásban döntő szerepet játszott,
propozíciók formájában az országgyűlés elé terjesztette javaslatait, de a rendek
döntöttek az elfogadásukról. A diéta határozatai akkor emelkedhettek
törvényerőre, ha az uralkodó szentesítette azokat.
A rendi dualizmus hatalmi szervezete
A rendi képviseleti monarchia állammodelljében a hatalmi szervezet a rendi
dualizmuson, a király és a rendek közötti hatalommegosztáson alapult. A
magyar rendi alkotmány két legfontosabb tényezője az országos politika
szintjén az uralkodó, valamint a törvényhozással felruházott országgyűlés volt.
A király és a rendek közti hatalommegosztás a másik két hatalmi ágban is
érvényesült. Az uralkodó mind a közigazgatás, mind a bíráskodás terén
átengedte a rendeknek az alsóbb szintű hatalomgyakorlást. A királyi vármegyét
a 13. század során felváltotta a nemesi vármegye, mely egyszerre volt a rendi
önkormányzat, a végrehajtó hatalom helyi szerve, emellett a közép-, és alsóbb
szintű bíráskodás színtere. A vármegyei nemesség egyik legfontosabb és
legősibb privilégiuma a törvénykezési autonómia volt, melyet az 1232. évi
kehidai oklevélben foglalt felhatalmazástól számít a jogtörténettudomány.
A rendi képviseleti monarchia vége
Magyarországon az abszolutizmus nem tudta felváltani a rendi képviseleti
kormányformát. Amikor ezek az abszolutista kísérletek elbuktak, az uralkodók
arra kényszerültek, hogy megerősítsék a magyar nemesség régi szabadságait.
Bár a rendek 1687-ben lemondtak az Aranybulla általi fegyveres ellenállási
jogukról, a „passzív ellenállás” jogát mindvégig fenntartották. A rendi
képviseleti monarchia önmagát számolta fel, amikor az utolsó 1847/48-as
diétán elfogadták a népképviseleti választójog bevezetését, amivel a rendi
jogon alapuló alsótábla népképviseleti alsóházzá alakult. A minisztérium pedig
parlamentnek felelős kormányként tevékenykedett tovább.