Enzimológia

Az enzimek, mint biokatalizátorok az anyagcsere-folyamatok intenzitását szabályozzák. Aktivitásukat

számos tényező befolyásolja, ezek közül az egyik legfontosabb exogén (külső) szabályozó a
hőmérséklet.

Általános szabály, hogy az életfolyamatok csak meghatározott hőmérsékleti tartományban játszódnak

le.

A több alegységből álló biológiailag aktív komplexnél (pl. enzimek, fotokémiai rendszerek, stb.) a
szerkezet fellazulása (magas hő) vagy lemerevedése (alacsony hő) az aktivitás csökkenésével,
szélsőséges esetben a megszűnésével jár.

Az enzimek alapvetően két csoportba sorolhatók aszerint, hogy oldottan (solubilis) vagy membránhoz
kötötten fejtik ki hatásukat. A membránhoz kötődő enzimeknél az aktivitás a membránszerkezet
függvénye. Ezen enzimek a hőmérsékletváltozásra fokozottan érzékenyek. Magas hőmérséklet
esetén a membrán felületéhez kötődő enzimek ledisszociálódnak (pl. FS-2 enzimrendszere), míg
alacsony hőmérséklet esetén a membránszerkezet rigiddé, merevvé válása az aktivitáscsökkenés
magyarázata. A membránhoz nem kötődő enzimek kevésbé érzékenyek a hőmérsékletváltozásra.
Aktivitáscsökkenésük fehérje alegységeik szétválásából esetleg fehérjéik denaturálódásából adódik.
Az enzimek hőmérséklettől függő aktivitás változására is érvényes van’t Hoff törvénye, mely szerint
10 Celsius fokos hőmérsékletváltozás a kémiai (biokémiai) reakciók aktivitását 1.5-3-szorosára növeli
vagy csökkenti.

Az enzimek eltérő hőérzékenységével magyarázható a fotoszintézis és a légzés eltérő hőmérsékleti

görbéje is. A fotoszintézis fényreakcióinak enzimrendszere membránhoz kötött, ezért már viszonylag
alacsony hőmérsékleten ( 40-50 Celsiuson) károsodik, míg a légzés enzimrendszere – solubilis jellege
miatt – magasabb hőmérsékleten is stabil, aktivitáscsökkenése fehérjéi denaturációjával esik egybe.

1.kísérlet

Hőmérséklet hatása az enzimek aktivitására

Kísérletünkben a kereskedelmi élesztő borostyánkősav-dehidrogenáz aktivitását vizsgáljuk a

hőmérséklet függvényében.

A borostyánkősav-dehidrogenáz a légzés szubsztrát –dehidrogenálási alapreakciójának enzime.

A légzésnek két alapreakcióját és alapreakciónként két-két alternatív útját különböztetjük meg. A

légzés első alapreakciója a légzési szubsztrátok oxidációja, amely a szubsztrátok dehidrogenálásából
áll és redukált nukleotidok (NADH, NADPH, FADH) valamint un. szubsztrát szintű makroerg
foszfátkötések képződéséhez vezet. Ennek két alternatív útját ismerjük, ezek: 1. az oxidatív pentóz-
foszfát ciklus és 2. glikolízis+citrátkör.

A képződő redukált nukleotidok a légzés második alapreakcióiban használódnak fel. Ennek egyik
alternatív útja a mitokondriális elektrontranszporthoz kapcsolt oxidatív foszforilálás, mely az élővilág
leglényegesebb ATP termelő folyamata. A másik alternatív út az un. mitokondriumon kívüli -
exomitokondriális – oxidázok rendszere, melyek során ugyan ATP nem szintetizálódik, de a
folyamatok fiziológiai jelentősége vitathatatlan.

Az enzim a borostyánkősav hidrogénjeit fumársav keletkezése mellett FAD-ra viszi. A reakció a

citromsav-ciklusbanjátszódik le. Kísérletünkben a FAD-ot egy alacsonyabb redoxpotenciálú
redoxindikátorral a metilénkékkel (MK) helyettesítjük. Enzimaktivitás esetén a MK színtelen
leukometilénkékké redukálódik, ami autooxidábilis, ezért a reakcióközeg felszínét légmentesen zárni
kell.

A kék szín folyamatos eltűnése arányos az enzimaktivitással.

A kísérlet menete:

10 g kereskedelmi élesztő szuszpenzióját üvegszűrőn alaposan kimosunk, majd 50 ml desztillált

vízben szuszpendálunk.

A három kémcső mindegyikébe az alábbiak szerint összállított próbák kerülnek:

0.5 ml 0.01%-os MK + 1 ml 0.1 M-os Na-szukcinát + 1 ml foszfátpuffer (pH:6) + 2.5 ml deszt.víz + 1 ml

élesztő szuszpenzió.

Egy-egy kémcsövet szobahőmérsékletre, 40 Celsius fokos vízfürdőbe, illetve jeges vízbe helyezzünk.

Tapasztalat:

Magyarázat:

2.kísérlet

A kompetitív enzimgátlás kimutatása

A kompetitív enzimgátlás alapja, hogy a szubsztráthoz hasonló térszerkezetű anyag az enzim

szubsztrát-kötőhelyét elfoglalja, így az adott enzim által katalizált szubsztrát-specifikus reakció nem
játszódhat le.

A katalizált reakció sebességét a reakcióban résztvevő enzimek számának változása illetve a meglévő
enzimek aktivitása határozhatja meg.

Enzimindukció során a szubsztrát (induktor) az enzim szintézisét (fehérje szintézis) indítja el és ez

vezet az adott reakció elkezdődéséhez, intenzitásának növekedéséhez. Enzimindukció esetén tehát a
hatás elsőként genetikai szinten jelentkezik.
Az enzimaktivitás változásából eredő reakciósebesség csökkenés vagy növekedés oka, hogy
változatlan enzimszám mellett az adott reakciót katalizáló enzim aktivitása (és nem száma) változik
meg. Az enzim aktivitásának megváltozása az enzim térszerkezetének változásaira vezethető vissza.

Az enzimgátlást a borostyánkősav dehidrogenáz esetében vizsgáljuk. Ha a reakcióközegbe

malonsavat is adunk, a specifikus reakció gyorsaságát a borostyánkősav és a malonsav mennyiségi
viszonya határozza meg. Ebben az esetben tehát a kompetitív inhibitor a malonsav.

A kísérlet menete:

Az első kísérlethez készített élesztő szuszpenziót használjuk.

A próbákat az alábbiak szerint állítjuk össze:

Oldat (ml) 1. 2. 3. 4.
0.01%-os metilénkék 0.5 0.5 0.5 0.5
0.15 M-os puffer (pH:6) 1.0 1.0 1.0 1.0
0.1 M-os Na-szukcinát 1.0 - 0.1 0.9
0.1 M-os Malonsav - 1.0 0.9 0.1
desztillált víz 1.5 1.5 1.5 1.5
paraffin olaj 3 csepp 3 csepp 3 csepp 3 csepp
élesztő szuszpenzió 1.0 1.0 1.0 1.0

A kémcsöveket meleg (max. 40 Celsius fokos) vízfürdőbe állítjuk és értékeljük a látottakat.

Tapasztalat:

Magyarázat:

3.kísérlet

A kálium és a kalcium antagonizmus (ion-antagonizmus) kimutatása a borostyánkősav-

dehidrogenáz esetében

Az egy és két pozitív vegyértékű fémionok egyéb lényeges szerepük mellett, az enzimek aktivitását is
meghatározhatják. Ennek oka, a fehérjék térszerkezetét befolyásoló hatásuk. A térszerkezet,
különösképpen pedig a szubsztrát-kötőhely szerkezetének változása hatással van az adott enzim
aktivitására.
A kísérlet menete:

A kísérletet a 2. kísérlet 1-es próbájának megfelelően állítjuk be két ismétlésben, azzal a

különbséggel, hogy a desztillált víz helyett az egyik esetben 0.1 n KNO 3-ot, míg a 2. esetben 0.1 n
Ca(NO3)2-ot adunk a kémcsőbe, illetve mindkét kémcsőbe 0.5 ml élesztő szuszpenzió kerüljön.

A próbákat meleg vízfürdőbe tesszük, majd értékeljük a látottakat.

Tapasztalat:

Magyarázat:

4.kísérlet

Enzimreakciók pH függése

A kísérletet a 2. kísérlet 1-es próbájának megfelelően állítjuk be két ismétlésben, azzal a

különbséggel, hogy a puffer helyett azzal azonos mennyiségű 0.2 n HCl-t teszünk.

A próbát meleg vízfürdőbe tesszük és 5 perc letelte után összehasonlítjuk a kémcsőben lévő elegy
színét a 2. kísérlet 1-es próbájának kémcsövében levő elegy színével.

Tapasztalat:

Magyarázat:
2.gyakorlat

Fotoszintézis

1. kísérlet

Nyers klorofill kivonat készítése és tulajdonságainak tanulmányozása.

A fotoreceptorok tanulmányozása in vivo és in vitro történhet. Az in vitro kísérletek során a

kromofor csoport szerkezethez kötődését megszüntetjük, pl: valamilyen szerves oldószerrel.
(Ha nem is drasztikusan, de a kromofor csoportok ledisszociálódása természetes
körülmények között is megvalósulhat, pl. magas hő hatása, ilyenkor az intakt levél
fluoreszcenciája mérhetően megnő. Általában mondhatjuk, hogy a levél
„teljesítőképessége”, a fotoszintézis intenzitása, nettó produktivitása stb.- és ugyanazon
levél fluoreszcenciája között negatív korreláció van.)

A fotoszintetikus pigmentek kromoproteinek, amelyek kromofor csoportból (pl.: klorofill-a,

-b, xantofill, karotin) és fehérjéből állnak. A kísérlet során a kromofor csoportot szerves
oldószerrel leoldjuk a fehérje részről.

( A kromofor csoportok általános jellemzője, hogy a molekulát pi-elektronokból álló,

delokalizált elektronfelhő veszi körül. A delokalizált elektronfelhőben az elektronok
energiaszintje a molekula központtól mért távolságukkal arányos. A fehérjerészhez történő
kötődés erőssége, a fehérje rész változékonysága miatt eltérő, minek eredményeként az
elektronfelhő is más-más módon torzul. Ezért az egyes kromoprotein komplexek abszorpciós
maximuma is különbözik. Ezzel magyarázható az a jelenség is, hogy az in vivo és in vitro
klorofill formák abszorpciós maximuma is eltérő. A delokalizált elektronfelhő miatt a klorofill
kivonat fluoreszkál, míg az intakt levelek csak extrém esetben – pl. magas hő (aszályos
időjárás) miatt a kromofor csoportok ledisszociálnak a fehérjékről.)

A kivonat készítése:

10-15 g zöld levelet apróra vágunk, dörzscsészében kvarchomok, kevés CaCO 3 és szerves
oldószer (etanol vagy aceton) hozzáadása mellett szétdörzsöljük, majd szűrőpapíron szűrjük.

1/a: Fluoreszcencia vizsgálatok:

A készített kivonatot természetes megvilágítás mellett és UV sugárzásban vizsgáljuk. Külön

figyeljük a kivonat színét áteső és ráeső fényben.

Összehasonlításként vizsgáljuk az egészséges és a hő stressznek kitett levelek UV alatti

fluoreszcenciáját.

Tapasztalat:
Magyarázat:

1/b: Abszorpciós sávok vizsgálata:

A nyers kivonatot vékony küvettába töltjük, kézi spektroszkóp elé helyezzük és fény felé
tartjuk. A kivonat azon tartományokban rendelkezik abszorpcióval, amely tartományok
elsötétednek.

Tapasztalat:

Magyarázat:

1/c: Savhatás vizsgálata:

A nyers klorofill kivonatból töltsünk néhány ml-t kémcsőbe, majd cseppentsünk hozzá
néhány csepp nHCl-t.

Tapasztalat:

Magyarázat:
 2. kísérlet

A fotoszintetikus keményítő kimutatása

A kísérlet elvégzéséhez fiatal bab növényeken a primer levelek felét alufóliával beburkoljuk,
majd a növényeket minimum 24 órára erős fényre tesszük. A kísérlethez fiatal kukorica
leveleket is használhatunk. Az alufóliától megszabadított leveleket forró vízben elöljük, majd
etanolban színtelenedésig főzzük. A kifehéredett leveleket rehidráljuk, majd Lugol oldatba
helyezzük. A reakciót követően újra vízre, majd fehér papírlapra fektetjük a leveleket.

Tapasztalat:

Magyarázat:

3. kísérlet:

Nettó fotoszintézis kimutatása

A kísérlet elvégzéséhez fiatal bab növényeken a primer levelek felét alufóliával beburkoljuk,
majd a növényeket minimum 24 órára erős fényre tesszük. Az alufóliától megszabadított
levelek megvilágított és letakart levélfeléből azonos levélterületet izolálunk (dugófúróval
azonos számú levélkorongot készítünk). A levélkorongokat óraüvegre helyezzük, majd 105
o
C-on 1 órát szárítjuk. A szárítószekrényből kivett levélkorongokat szobahőmérsékleten
hagyjuk, míg le nem hűlnek (10 perc), majd analitikai mérleggel a tömegüket lemérjük.

Tapasztalat:

Magyarázat:
Légzés

1.kísérlet

A légzés intenzitásának mérése a kiválasztott széndioxid mennyisége alapján

A légzés intenzitásának meghatározása legegyszerűbben a kiválasztott CO 2 mennyiségével

mérhető. E mérések során kerülni kell a fotoszintézist.

A légzés által termelt CO2-t baritlugban nyeletjük el. A baritlug ekvivalens mennyisége BaCO 3-
á alakul.

A kísérlet menete:

Négy bőszájú Erlenmayer lombik mindegyikébe 20-20 ml 0.1 n Ba(OH) 2 –ot mérünk. A
lombikok dugójához rögzítve tüllhálóban (géz) helyezzük el a vizsgálandó növényi anyag 5-5
g-ját. A vizsgálathoz célszerű etiolált vagy kloroplasztiszt nem tartalmazó növényi részeket
használni. Ez esetben ugyanis nem kell számolni fotoszintézissel. A kísérlet 4. lombikja
kontrollként szolgál. Ebbe növény helyett nedves papírvatta kerül. A lombikokat 0, 25, és 45
C fokra, sötétbe helyezzük. 1 óra elteltével a baritlugot 0.1 n HCl-el, fenolftalein hozzáadása
mellett színátcsapásig titráljuk.

A kontroll és a próbák titrálásánál mért különbségek minden ml-e -0.1n HCl esetében- 1.1 mg
CO2-nek felel meg.

A légzés intenzitását 100 g anyagra és 1 órára vonatkoztatjuk.

Tapasztalat:

Magyarázat:
2.kísérlet

A kataláz aktivitás mérése Frenyó-féle aktivitás mérővel

A kataláz az egyik legáltalánosabban előforduló növényi enzim (direkt oxidáz). Fő feladata a

más enzimatikus reakciókban keletkező peroxid méregtelenítése. Általában a flavinnukleotid
tartalmú oxidázok hidrogénperoxid keletkezése közben hatnak. Ilyenek pl. a glikolsav-oxidáz
(fotorespiráció) vagy az L-aminosav oxidáz is. Miután a hidrogénperoxid kiinduló vegyülete
lehet a szabadgyökök keletkezésének, méregtelenítése rendkívül fontos a növény számára.
Azt mondhatjuk, hogy az öregedéssel a méregtelenítést végző enzimek aktivitása, így a
katalázé is csökken.

Kémiai természetét tekintve a kataláz összetett fehérje, prosztetikus csoportja hem-tipusú

(porfin váz, tetrapirrol gyűrű) vasat tartalmaz.

A kísérlet menete:

A méréshez Frenyó-féle katalázaktivitás mérőt használunk. A mérő feji részből és

mérőszárból áll, melyek összecsiszoltak, így csak az azonos csiszolási számú fej és szár
használható együtt. A levelekből kis átmérőjű dugófúróval mintánként 10 – 10 korongot
vágunk, amelyeket a mérő megfelelő „zacskójába” helyezzünk, majd jelig töltjük 0.5 %-os
peroxiddal. Behelyezzük a mérőszárat, majd egy gyors mozdulattal a mérőt függőleges
helyzetbe állítjuk, feji részével felfelé. A peroxidot a behelyezett növényi mintával
összerázzuk, ügyelve arra, hogy a mérőt csak a csiszolatos részénél fogjuk. Ha a növényi
minta kataláz aktivitással rendelkezik, a hidrogénperoxiddal egyesítve oxigén keletkezik,
amely a fej felső részében nyomást gyakorol az alatta lévő folyadékra. A mérőszárban a
folyadék lefelé haladása arányos a termelődő oxigén mennyiségével, tehát a
katalázaktivitással. A mérőszár osztásai közötti távolság megtételéhez szükséges idők átlagát
számítjuk.

Az egyes növényi részek katalázaktivitása fiziológiai aktivitásuk függvénye is, ezért a kísérlet
során azonos növények különböző korú leveleiből veszünk mintát. Vizsgálhatjuk azonos
növény eltérő korú leveleit is.

Tapasztalat:

Magyarázat:
3.kísérlet

A fenoloxidáz hisztokémiai kimutatása

A fenoloxidázok ugyancsak az exomitokondriális oxidatív rendszer tagjai. Más

exomitokondriális oxidázokhoz hasonlóan a fenoloxidázok is képesek szubsztrátjuk
hidrogénjeit közvetlenül – tehát elektronszállító láncok megkerülésével – oxigénre vinni (az
oxigént vízzé redukálni). Ezért az ilyen tipusú oxidázokat szokás direkt oxidázoknak is
nevezni.

A fenoloxidázok a monofenolokat difenolokká, illetve a difenolokat kinonokká oxidálják. Ha

ez a reakció szövetekben vagy szövetek felületén (pl. alma, burgonya sérülése, vágása) megy
végbe, úgy a kinonok több lépésen keresztül színes termékké, a sejtekben lévő tirozin a
tirozináz enzim hatására egy vörös intermedieren keresztül fekete melaninná alakul. Ez a
termék a sérült részek barnulását eredményezi.

A fenoloxidázok összetett fehérjék. Prosztetikus csoportjukban a réz vegyérték változása

biztosítja az enzim működését.

A kísérlet menete:

Burgonyagumó nyers vágási felületére Nadi-reagenst cseppentünk. Fenoloxidáz-aktivitás

esetén a felület megkékül. (A Nadi-reagens az alfa-naftol és az N-dimetil-p- fenilén-diamin
oldata). A kísérletet más növényekkel is végezzék el, torma, csicsóka, alma.

Tapasztalat:

Magyarázat:
4.kísérlet

A peroxidáz aktivitás kimutatása hisztokémiai reakcióval

A peroxidázok általában ugyanazokat a szubsztrátokat oxidálják mint a fenoloxidázok. A

különbség az, hogy a hidrogén akceptora a peroxidázok esetében a hidrogénperoxid. A
peroxidázok számos fiziológiai folyamatban vesznek részt.

A lignin bioszintézise peroxidatív lépések sorából áll.

A peroxidáz összetett fehérje. Prosztetikus csoportjában a vasat hem –tipusú kjötésben

tartalmazza.

Purpurogallin próba.

A kísérlet menete:

A torma, burgonya és alma vágási felületére pár csepp pirogallolt (0.2%) majd néhány csepp
0.5%-os peroxidot cseppentünk. Peroxidázok és pirogallol (difenol) jelenlétében keletkező
barnás-sárga termék a purpurogallin.

Tapasztalat:

Magyarázat:
Vízgazdálkodás

A víz mozgását a természetben a helyek közötti vízpotenciál-különbség határozza meg. Minél

nagyobb a két hely közötti vízpotenciál különbség annál intenzívebb a víz áramlása a
magasabb vízpotenciálú (kevésbé negatív érték) helyről az alacsonyabb vízpotenciálú
(negatívérték) hely irányába.

A növények vízgazdálkodására is a fenti fizikai törvényszerűség a jellemző.

Az élettelen felületek vízleadását párolgásnak (evaporáció), a levelek többé-kevésbé

szabályozott vízleadását párologtatásnak (transzspiráció) nevezzük.

Ha egy kapilláris egyik végét vízbe állítjuk, a víz a kapillárisban felemelkedik. A víz
felemelkedésének magassága a kapilláris átmérőjétől függ, mert a felületaktív erők mind
nagyobbak a nehézségi erőhöz mérten.

Egy 0.01 mm belső átmérőjű kapillárisban (üvegcsőben) az emelőmagasság elérheti a három

métert. A kapillárisban lévő víz meniszkusza jellemző.

A kapilláris erők a kapillárisban fenntartják a kiindulási vízszintet. A meniszkusz felülete a

vízleadás eredményeként torzulhat. Az eredeti, jellemző felszín helyreállítása meghatározott
szívóerőt jelent a kapillárisban.

1. Kísérlet: A párolgás szívóhatásának kimutatása

A kísérlet menete:

Pépessé kevert gipszből fóliával bélelt dörzscsésze segítségével gipszgombát készítünk,

melybe kissé kiszélesített végű üvegcsövet helyezünk.

A gipsz megkötésekor a formát eltávolítjuk, ügyelve arra, hogy a művelet során ne

keletkezzenek repedések az üvegcső és a gipsz között.

Az üveg csövet kiforralt vízzel buborékmentesen feltöltjük és szabad végét a higany szintje
alá helyezzük. Rövid idő elteltével a higany az üvegcsőben felemelkedik.

Az üvegcső feltöltésekor esetlegesen keletkező buborékokat vagy nagyobb légpárnát

hurkapálca segítségével távolítjuk el.

A kísérlet során a higany felett 2-3 cm vastag vízréteg legyen, ugyanis gőze mérgező! Szabad
kézzel a higanyba nyúlni TILOS!
Tapasztalat:

Magyarázat:

Az élet hidratált biokolloidok magas fokon szervezett rendszere. Ezen rendszer stabilitása a
vízellátás függvénye is. Fontos fizikai és fiziológiai szerepe miatt a víz az általános
életfeltételekhez tartozik.

A víz mozgását az élő és élettelen természetben törvényszerűségek szabályozzák. A

vízgazdálkodás a víz felvételét, szállítását és leadását jelenti.

2. kísérlet: Ozmotikusan aktív és inaktív anyagok kimutatása

A krisztalloidok (pl. konyhasó, cukor) vízelvonásra képesek. Az anyagokat ozmotikusan aktív

anyagoknak nevezzük, míg más, nagy molekulájú vegyületek nem képesek a környezetükből
vizet elvonni. Ezek az ozmotikusan inaktív anyagok.

A kísérlet menete:

Burgonyagumóba dugófúróval két lyukat fúrunk. (Nem kell átfúrni a gumót.) Az egyik lyukat
porcukorral, a másikat keményítővel töltjük meg.

Tapasztalat:

Magyarázat:
3. kísérlet: Növényi szövetek ozmotikus potenciáljának meghatározása

1 mólos szacharóz oldatból hígítási sort készítünk az alábbi szerint: 10 kémcsövet veszünk és
a kémcsövekbe 1, 2, 3,……..10 ml desztillált vizet pipettázunk, majd minden kémcső tartalmát
10 ml-re egészítjük ki az 1 mólos szacharóz oldattal. Így a koncentráció sorunk 0.1, 0.2, 0.3,
……0.9 mólos cukoroldat lesz.

A koncentráció sor minden egyes kémcsövébe trapéz alakúra vágott burgonyahasábot

teszünk. Ügyeljünk arra, hogy a burgonyahasáb vastagsága egyenletes legyen (kb. 3 x 3 mm)
és lehetőleg minél hosszabb legyen. Ezt akkor érjük el, ha a burgonyából 3 mm vastag
szeleteket készítünk és ezeket a szeleteket vágjuk fel 3 mm széles csíkokra. A csíkok végeit
trapéz alakúra igazítjuk (hogy pontos mérési pontokat kapjunk), hosszukat (a trapéz hosszú
alapja) pontosan megmérjük, lejegyezzük és a kémcsövekbe rakjuk. Ügyeljünk arra, hogy a
burgonya szeletelése a kémcsövekbe helyezést közvetlen megelőzően történjen.

1 óra elteltével újra mérjük a burgonya szöveteket. .A hosszanti eltéréseket a vízmozgás

törvényszerűségeivel (pl. vízpotenciál- különbség) magyarázzák. Tüntessék fel a kiinduláskor
és a kiértékeléskor mért adatokat!

A moláris szacharóz oldat ozmotikus potenciálja 20 c fokon.

mól bar mól bar

0.1 -2.7 0.6 -18.0
0.2 -5.4 0.7 -21.7
0.3 -8.2 0.8 -25.8
0.4 -11.2 0.9 -30.1
0.5 -14.5 1.0 -35.1

Tapasztalat:

Magyarázat:
4. kísérlet: Növényi sejtek ozmotikus potenciáljának meghatározása

Az előző kísérletben elkészített szacharóz oldatokból öntsünk ki 1-2 ml-t, a koncentrációnak

megfelelően megírt óraüvegekbe.

Az óraüvegekben található szacharóz oldatokba helyezzünk 2-3 db vöröshagyma hagyma

allevél epidermisz nyúzatot, a nyúzatokat nyomkodjuk bele az oldatokba, majd hagyjuk
azokat 20-30 percig állni.

Ezt követően készítsünk preparátumokat a nyúzatokkal úgy, hogy abban az oldatban

legyenek lefedve, amiben addig álltak.

Vizsgáljuk meg mikroszkóp alatt, hogy melyik koncentrációnál kezdődik el a plazmolízis!

Határplazmolízis az az esemény, amikor a sejtek kb. 50 %-ánál a sejtek sarkában a
sejtmembrán elválik a sejtfaltól.

Tapasztalat:

Magyarázat:

5. kísérlet: A sztóma turgor mozgásának vizsgálata

A zárósejtek turgeszcens állapotában a gázcserenyílás nyitott, a turgor csökkenésekor

záródik. A zárósejtek működését mikroszkóp alatt vizsgáljuk.

A kísérlet menete:

Párás térben tartott és jól megvilágított Rhoeo spathacea (Lándzsalevél) levelek fonákáról
epidermisz-nyúzatokat készítünk. A nyúzatokat tárgylemezre, vízcseppbe helyezzük és
fedőlemezzel fedjük. A látómezőben kiválasztunk egy nyitott sztómákat tartalmazó részt,
majd a két üveglemez közötti vizet 20%-os glicerinre cseréljük oly módon, hogy a fedőlemez
egyik széléhez glicerint cseppentünk, míg az ellentétes szélhez szűrőpapírt érintünk. A
művelet során a metszetet nem vesszük ki a mikroszkóp alól és lehetőleg ügyeljünk arra,
hogy a kiválasztott látómező ne mozduljon el.
Figyeljük a zárósejtek állapotváltozását! A záródást követően a már említett módszerrel a
glicerint vízre cseréljük.

Tapasztalat:

Magyarázat: