Szent István és az államalapítás

A Magyar Nagyfejedelemségben, a 900-as évek utolsó felében Géza

nagyfejedelem megalapozta a nyugati keresztény egyház hittérítését a Kárpát-
medencében. Fia, Vajk felesége Bajor Gizella lett, ezzel is erősítve a köteléket
Nyugat-Európa és Magyarország között.
Géza nem a nemzetség legidősebb életképes tagját, hanem legidősebb
fiúgyermekét akarta utódjának, így szakított a pogány szeniorátus öröklési
rendjével. Így a primogenitúra szerint 997-ben Vajk lett az új nagyfejedelem,
ami viszont Koppánynak, Vajk nagybátyjának nem tetszett. A szeniorátus
szerint ő lett volna a következő a trónutódlási sorban, ezért fellázadt Vajk ellen.
A levirátus/sógórházasság pogány szokása szerint az új uralodó férjként is
követi az előzőt, így Veszprémhez, Sarolt fejedelemasszony székhelyéhez vonult
seregével. A csatát Vajk parancsnoka, Vecelin német ispán nyerte nehézlovas
seregével. Koppányt felnégyelték és Vajk az ország négy helyére küldte:
Erdélybe (Gyulának figyelmeztetésképpen), Győrbe, Esztergomba és
Veszprémbe. Bevezette a somogyi tizedet, amelyet Koppány leszármazottainak
kellett fizetni a pannonhalmi bencés apátság fenntartására. Vajk 1003-ban
hadjáratot vezet Erdélybe a Gyula-fiakkal szemben, ekkor a bolgárokat is
kiszorítja az országból és létrehozza az erdélyi vajda tisztséget. 1008-ban
Csanád ispán vezet hadjáratot Ajtony ellen a Maros-vidéken, így az ispánról
nevezik el a területet. Vajk leverte a lázadásokat: Vata, békési vezér
kényszerűségből hódolt be, Aba Sámuel, a kabarok vezetője pedig udvari
méltóságokért cserébe hódolt be. Vajk ezen tevékenységeivel megszilárdította
hatalmát az országban.
Vajk nyugati mintára királlyá akarja megát koronáztatni. Nem akar
behódolni és hűbérese lenni sem a német-római, sem pedig a bizánci
császárnak, így Asztrik püspököt egyenesen a pápához küldi koronáért. II.
Szilveszter pápa így koronát küld Vajknak, amire III. Ottó is áldását adja. Istvánt
1000. december elején/1001. január elején királlyá koronázzák, ettől fogva az
állam neve Magyar Királyság, Vajk pedig az István nevet vette fel a
kersztségben. A koronázási ékszerek (jogar, országalma, kard, gyűrű) közül csak
a koronázási palást keletkezett valóban István korában. Három feltétele volt
annak, valaki törvényes magyar király legyen: a koronázásnak Székesfehérváron
kellett megtörténnie (de Istvánt valószínüleg még Esztergomban koronázták
meg), a Szent koronával kellett megkoronázni a királyt (de ez még nem a ma
ismert korona volt) és az esztergomi érseknek kellett megkoronázni a királyt
(vagy a kalocsainak). István önálló uralkodó akart lenni, ezért okleveleket adott
ki, pénzt vertett (dénár, féldénár) és törvénykezésbe kezdett, német-római
mintára.
István létrehozta a királyi vármegyerendszert, amely az ország új
közigazgatási rendszere lett. Átszervezte a korábbi szállásterületeket és
legalább 30 vármegyét hozott létre frank mintára. Nagy Károly kora-középkori
közigazgatási rendszere ekkora már elavultnak számított, de a magyar
viszonyok ezt engedték meg. Várakat csak a király építhetett, amelyek élén az
ispánok álltak, a vármegye legnagyobb várának ispánja az egész vármegyét
irányította. Az ispánok a tisztség elvégzéséért honorbirtokot kaptak és ők
rendelkeztek a királyi bevételek egyharmadával. Jogköreik kiterjedtek a
közigazgatásra, az igazszágszolgáltatásra és a hadsereg irányítására. Királyi
jelzővel illetik a vármegyéket, mert az ország kétharmada királyi birtok volt, a
király pedig földesúrként irányítja az országot, ezt nevezik patrimoniális
királyságnak. A várbirtokok tették ki a királyi birtokok egyharmadát. Várnépek
lakták és termelői, katonai feladataik voltak, vezetőjük a várispán. Az
udvarbirtokok tették ki a királyi birtokok kétharmadát. Lakói az udvarnokok,
akiknek termelői feladataik voltak, vezetőjük az udvarispán. A vármegyék
többsége határvármegye volt, ahol létrehotzák a gyepüt, a határvédelmi
rendszert. Az ország maradék egyharmada földesurak, világi magánbirtokosok
tulajdonában állt, akik a hajdani törzs-és nemzetségfők és leszármazottaik
voltak. Egy kisebb részük volt a miles (vitézek), akik később szerviensek, majd
nemesek lesznek. Az egyháznak is voltak birtokai, de ezeket a királytól kapták.
A királyi bevételeknek hátom fő forrása volt: domaniális, regálé és az adók.
A domaniális jövedelem földesúrként illette meg a királyt és természetben
fizették, a 13. századig ez a bevételi forrás volt a legfontosabb. A regálé
jövedelem a sóbányászatból, kereskedelmi vámokből és a pénzverésből
származott, ezek uralkodói jogon illették meg. Az ország ekkoriban itineráns
királyság volt, a király és utazó udvartartása járták az országot. Az udvar így
mindig máshol élte fel a domaniális jövedelmet és egyeben ellenőrizhették a
helyi tisztségviselőket, ispánokat. A királyi tanács tagjai is folyamatosan
cserélődött, minden helyszínen más világi és egyházi előkelőkből állt. A királyi
udvar irányítását a nándorispán látta el, felügyelte a többi ispánt, bírói
feladatköre pedig később az egész országra kiterjedt. Az Árpád-korban ezért a
király utáni második főméltóság a nádorispán volt.
 Az államszervezés mellett párhuzamosan építette ki István az
egyházszervezetet. Gyorsan épült ki, mert a pápa apostoli királyi címet
adományozott Istvánnak, így nem kellett a pápával egyeztetni az
egyházszervezéssel kapcsolatban. Az invesztitúra joga alapján a király
nevezhette ki a főpapokat is. Tíz egyházmegye jött létre, melyek közül nyolcnak
püspök, kettőnek érsek volt a vezetője (Esztergom és Kalocsa). Az esztergomi
érsek a Magyar Katolikus Egyház feje, őt a pápa nevezi ki. A cseh és a lengyel
érsek felettesei viszont a német érsek volt, ez is bizonyítja, hogy a magyar
egyház önállóbb, közvetlenül a pápa alá tartozik. Megszervezték az esperesi, a
plébánia és a káptalani hálózatot. A káptalanokban a papok a szerzetesekhaz
hasonlóan éltek együtt, egyházi adminisztációval, oktatással foglalkoztak,
hiteles helyeken királyi okiratokat érvényesítettek. István apja után szintén
bencés rendi szerzeteseket hív az országba, az egyházat a tizeddel és földekkel
támogatja.
István a törvények által stabilizálta uralkodását, ezért két törvénykönyvet
adatott ki német mintára, ezek voltak ez első magyar írott törvények.
Elsősorban az élet védelmét tartotta fontosnak, de különbséget tett a
szánkékos és a véletlen gyilkosság között. Vagyoni kártérítéssel rettentette el az
embereket a gyilkosságtól, szándékos gyilkosság esetén 110 bizánci aranypénzt,
véletlen gyilkosság esetén csak 12-t kellett fizetni. Feleséggyilkosság esetén
megkülönbözteti, hogy milyen rangú az elkövető. Minél magarabb rangú az
elkövető, annél többet kellet fizetnie: ispánnak 50 tino, vitéznek 10 tino,
szabadnak 5 tino árát. Ki kellett egyezni a rokonkkal, ezzel akarta megelőzni a
vérbosszút, ami pogány szokás volt. Erős volt a szabadság védelme, ha egy
rabszolgát felszabadítanak, az nem vethetik újra rabszolgasorba. A királyi
tulajdon védelme az ispánok kötelessége volt. István törvénykönyveinek nagy
szerepe volt a kersztény szokások meghonosításában. Tíz falunak kellett egy
templomot építenie, amiről az ispán és a püspök közösen gondoskodtak.
Kötelező volt a vasárnapi misén való résztvétel, aki nem ment, azt megverték és
levágták a haját (becsületsértés a pogány kultúrában). Többnyire a fiatalokat
akarták belenevezni a kersztény szokásokba, így ha egy fiatal beszélgetett a
misén, azt megkötözték, megostorozták és levágták a haját, ha egy idősebb,
akkor azt csak megdorgálták és elküldték. Kötelező volt a gyónás és az
időszakos böjt, amit ha valaki nem tartott be, akkor börtönbe zárták.
A külpolitika területén István a békére törekedett, hogy a belügyekre
koncentrálhasson. II. Henrik, Bajor Gizella testvére 1002 és 1024 között volt
német-római császár, uralkodása alapp jó kapcsolatot ápolt a két ország. II.
Konrad viszont 1030-ban Magyarországra támad, a felperzselt föld taktikával
sikerült az országból kiszorítani a németeket. Beházasítások, dinasztikus
kapcsolatok révén Bizánccal és a Kijevi Russzal is jó viszonyban volt a Magyar
Királyság. Csupán besenyő betörések ellen kellett védekezni keletről, az Etelköz
felől. A besenyők egy része végül betelepült az országba.
Istvánnak két fia volt, Ottó és Imre (Henrik), de mindketten meghaltak,
mielőtt trónra kerülhettek volna. Ottó már csecsemőkorában elhunyt, Imre
pedig vadászbalesetben halt meg 1031-ben. Imrét Gellért püspökkel neveltette
Székesfehérváron, fiához írja az Isván király intelmei Imre fiához c. királytükröt,
ami az első magyarországi irodalmi alkotás (de latin nyelven íródott). István tíz
pontban írja le, hogy milyen a számára ideális király alakja. Kiemeli a
kereszténység további terjesztését, az Egyház támogatását, az előkelők és a
hospesek megbecsülését, a hagyományörző módon való uralkodást és a
kersztény erényeket. Imre halála után a szeniorátus alapján Vazul, István
pogány unokaöccse lett volna a király, de benne István nem bízott meg és
megvakítatta. Az alkalmasság elve, azaz az idoneitas alapján Orseoló Péter,
István lánya és Orseoló Ottó velencei dózse gyermeke lett az új király István
1038. augusztus 15-én beköveztekő halála után.
Istvánt az általa építettett székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában
temették el. Halála előtt, augusztus 10-én Szűz Mária oltalmába ajánlotta az
országot, ezzel Mária Magyarország Védelmezője/Nagyasszonya (Patrona
Hungarie). 1083-ben I. László kiály avattatta szentté Imrével, Gellért püspökkel
és két felvidéki remeével egyetemben. István koprsóját csak Salamon
elengedésével tudták felnyitni és augusztus 20-án avatták szentté, ezért
augusztus 20. az államalapítás ünnepe.