LUCY SCORE

AMIT
SOSEM
FEDÜNK
FEL
A jófiúk mindig a jólányokat választják…
Vagy mégsem?
 Chris Waller emlékére. Ő az egyik olvasóm férje,
aki felkeresett, és megkért, hogy írjam bele a „taft” szót az egyik
regényembe, hogy megnyerjen egy
fogadást a feleségével.
Kate, remélem, mosolyt csal az arcodra,
amikor újra megtalálod a szövegben.
 1. fejezet

Icipici szikrák

Nash

Az irodámban lebzselő szövetségi ügynököknek duplán

szerencséjük volt.
Először is: a balhorgom megváltozott a lövöldözés óta.
Másodjára pedig: képtelen voltam érzéseket kicsikarni
magamból, éppen ezért nem tudtam annyira mérges lenni, hogy
valami hülyeséget fontolgassak.
- A szövetségi iroda megérti, hogy személyes indítéka van
megtalálni Duncan Hugót - mondta Sonal Idler különleges
ügynök az asztalom túloldaláról, ahol olyan egyenesen ült, mintha
karót nyelt volna. Az ingemen lévő kávéfoltra villant a tekintete.
Acélos nő volt nadrágkosztümben, aki úgy nézett ki, mint aki
hivatalos procedúrákat reggelizik. A mellette ülő bajszos
rendőrbíró, Nolan Graham olyan arcot vágott, mint akit olyasmire
kényszerítettek, amit nagyon nem akar megtenni. Ráadásul
szemmel láthatóan engem hibáztatott miatta.
Szerettem volna dühbe gurulni. Érezni akartam valamit a nagy,
tátongó ürességen kívül, ami magába szippantott, mint egy
kikerülhetetlen örvény. De nem történt semmi. Kettesben
maradtam az ürességgel.
- Azonban nem engedhetjük, hogy ön és az emberei
tönkretegyék a nyomozásomat - folytatta Idler.
 Az ablak túloldalán Grave Hopper őrmester épp cukrot tett a
kávéjába, és közben mérgesen meredt a két szövetségi ügynökre.
Mögötte az őrs többi része egy kisvárosi rendőrkapitányság
szokásos energiájával buzgólkodott.
Csörgött a telefon. Kattogtak a billentyűzetek. Dolgoztak a
járőrök. És a kávé állati gáz volt.
Mindenki élt és lélegzett. Engem kivéve.
Én csupán színleltem.
Keresztbe tettem a karomat, és közben nem foglalkoztam a
vállamba hasító fájdalommal.
- Értékelem, hogy így aggódnak egy szakmabeliért. De mire fel
ez a kitüntetett figyelem? Nem én vagyok az egyetlen rendőr, akit
szolgálatteljesítés közben meglőttek.
- Ugyanakkor nem is az ön neve volt az egyetlen azon a listán -
szólalt meg Graham az érkezésük óta először.
Megfeszült az állkapcsom. Azzal a listával kezdődött az egész
rémálom.
- Önt vették célba elsőként - mondta Idler. - A neve szerepelt a
rendőrök és az informátoraik listáján. Többről van szó egy
lövöldözésnél. Ez az első alkalom, hogy valami konkréttal
vádolhatjuk meg Anthony Hugót.
Most hallottam először igazi érzelmet a hangjában. Idler
különleges ügynöknek életcélja volt lecsukatni Anthony Hugo
maffiafőnököt.
- Ebbe a nyomozásba nem csúszhat hiba - folytatta. - Ezért nem
engedhetjük, hogy a helyiek megpróbálják a saját kezükbe venni
az irányítást. Akkor sem, ha van jelvényük. A nagyobb jónak
mindig ára van.
Megdörzsöltem az államat, és meglepett, amikor észleltem,
milyen masszív borostám nőtt. Az utóbbi időben nem tartottam
fontosnak a borotválkozást.
 A nő azt hitte, hogy nyomozásba fogtam. A körülményeket
figyelembe véve ez teljesen érthető. Azonban nem tudott a
mocskos kis titkomról. Senkinek nem beszéltem róla. Lehet,
hogy a testem elkezdett gyógyulni. Mindennap felvettem az
egyenruhámat, és bejöttem az őrsre. De belül tökéletesen üresnek
éreztem magamat. Még arra sem vágytam, hogy megtaláljam a
férfit, aki ezért felelős.
- Mit várnak a rendőreimtől, ha Duncan Hugo visszajön a
városba, hogy lyukat lőjön még néhány lakosunkba? Forduljanak
el? - morogtam.
A szövetségi ügynökök összenéztek.
- Azt várom, hogy beszámoljon minden helyi történésről,
aminek köze lehet az ügyünkhöz - jelentette ki Idler szigorúan. -
Mi sokkal nagyobb erőforrással gazdálkodunk, mint az ön
részlege. Ráadásul nincs személyes indíttatásunk.
Éreztem, hogy valami megmoccan az ürességben. Szégyen.
Kellene, hogy legyen személyes indíttatásom. Az utcákat
kellene járnom, hogy személyesen vadásszam le a férfit. Ha nem
miattam, akkor Naomi és Waylay érdekében. Duncan Hugo
áldozatot csinált a bátyám menyasszonyából és annak
unokahúgából, amikor elrabolta és terrorizálta őket a lista miatt,
amivel kiérdemeltem a két golyót, amit belém eresztettek.
Azonban egy részem meghalt az árokban aznap este, és úgy
tűnt, nincs értelme harcolni azért, ami megmaradt belőlem.
- Graham rendőrbíró egy ideig a környéken marad. Szemmel
tartja a dolgokat - folytatta Idler.
Bajusz nem tűnt sokkal vidámabbnak a hírtől, mint amilyennek
én éreztem magamat.
- Valami konkrét dologra figyel? - tettem fel a kérdést.
- Minden lehetséges célpont szövetségi védelmet kap, amíg meg
nem bizonyosodunk róla, hogy elhárult a fenyegetés - magyarázta
Idler.
 Jézusom. Az egész rohadt város fel fog zendülni, ha megtudják,
hogy szövetségi ügynökök szaglásznak a környéken, arra várva,
hogy valaki megszegje a törvényt. Nekem pedig semmi energiám
a felháborodásukkal foglalkozni.
- Nincs szükségem védelemre - mondtam. - Ha Duncan
Hugónak van még valamennyi működőképes agysejtje, nem
maradt a közelben. Rég lelépett. - Legalábbis ezzel győzködtem
magamat késő éjszakánként, amikor nem tudtam aludni.
- Minden tisztelettel, rendőrfőnök, de önt lőtték le. Szerencsés,
hogy túlélte - jegyezte meg Graham, és közben gúnyosan
megrándult a bajusza.
- Mi lesz a bátyám menyasszonyával és unokahúgával? Hugo
elrabolta őket. Ők is kapnak védelmet?
- Nincs okunk feltételezni, hogy Naomi és Waylay Witt
veszélyben lennének - mondta Idler.
A vállamban sajgó fájdalom tompa lüktetéssé változott, amit a
fejemben is éreztem. Alig aludtam, ráadásul kezdett elfogyni a
türelmem, így ha nem tudok valahogyan megszabadulni az
irodámban szobrozó rohadékoktól, biztos, hogy nem bírok
civilizáltan viselkedni.
A tőlem telhető legerősebb délies sármmal felálltam az
asztalomtól.
- Megértettem. Most pedig, ha megbocsátanak, nekem egy
egész várost kell szolgálnom.
Az ügynökök felemelkedtek, és formálisan kezet ráztunk
egymással.
- Értékelném, ha tájékoztatnának a fejleményekről. Tekintve,
hogy nekem van „személyes indíttatásom” - közöltem, ahogy az
ajtóhoz értek.
- Természetesen meg fogjuk osztani önnel, amit lehet -
válaszolta Idler. - Mi pedig várjuk, hogy telefonáljon, mihelyst
eszébe jut valami a lövöldözésről.
 - Úgy lesz - sziszegtem összeszorított fogaimon keresztül. A
fizikai sérülések, az emlékezetkiesés és a tompa üresség miatt már
csupán árnyéka voltam a régi önmagamnak.
- Még találkozunk - mondta Graham. Fenyegetően hangzott.
Megvártam, hogy kivonszolják a hátsójukat az őrsömről,
mielőtt leakasztottam a kabátomat a fogasról. A vállamon lévő
lyuk tiltakozott a mozdulat ellen, ahogy bedugtam a karomat az
ujjába. A felsőtestemen lévő sem volt boldog tőle.
- Minden rendben, főnök? - kérdezte Grave, amikor kiléptem
az irodába.
Normális körülmények között az őrmesterem ragaszkodott
volna ahhoz, hogy részletesen beszámoljak neki a megbeszélésről,
amit egy egyórás kiselőadás követett volna a hatáskörökről. De
mióta lelőttek, és majdnem meghaltam, mindenki átkozottul
igyekezett kesztyűs kézzel bánni velem, hogy kíméljenek.
Talán nem tudok olyan jól titkolózni, mint gondoltam.
- Jól vagyok - vágtam rá a tervezettnél élesebben.
- Elmész? - faggatott.
- Igen.
A lelkes új járőrünk úgy pattant fel a székéről, mintha rugóval
lőtték volna ki.
- Ha ebédelni szeretne, hozhatok önnek valamit a Dino’sból,
főnök - ajánlotta fel.
Tashi Bannerjee vérbeli knockemouti volt, itt született és
nevelkedett, ráadásul frissen végzett a rendőrakadémián. A cipője
fényesen csillogott, sötét haját pedig a szabályoknak megfelelően
kontyba kötötte. De négy évvel ezelőtt, amikor még középiskolás
volt, megbüntettük, mert lóval állt sorban egy gyorsétterem drive-
jában. A rendőrség nagy része a törvényszegés határán
egyensúlyozott fiatalkorában, éppen ezért jelentett sokkal többet,
hogy végül úgy döntöttünk, betartatjuk, nem pedig áthágjuk az
előírásokat.
 - Tudok magamnak ebédet hozni, a francba is! - csattantam fel.
Egy pillanatra elkomorodott, mielőtt összeszedte magát, amitől
úgy éreztem magam, mintha belerúgtam volna egy kiskutyába.
Bassza meg. Kezdek olyan lenni, mint a bátyám.
- De köszönöm az ajánlatot - tettem hozzá kevésbé
ellenségesen.
Nagyszerű. Most ki kell találnom valami kedves gesztust.
Megint. Valami olyat, amivel elnézést kérhetek a bunkó
viselkedésemért, pedig semmi energiám nem volt erre. Ezen a
héten már hoztam be kávét, fánkot és - egy különösen zavarba
ejtő hiszti után az irodai termosztát miatt - benzinkúti édességeket
is.
- Gyógytornára megyek. Körülbelül egy óra múlva jövök.
Ezzel kiléptem a folyosóra, és céltudatosan elindultam a kijárat
felé, mintha valami sürgős dolgom lenne, nehogy más is
beszélgetni akarjon velem.
Kiürítettem az elmémet, és megpróbáltam arra koncentrálni,
ami az orrom előtt történt.
Az észak-virginiai ősz teljes erővel vágott mellbe, amikor
kitettem a lábamat a Knox Morgan Közösségi Ház üvegajtaján. A
nap fényesen ragyogott, és olyan kék volt az ég, hogy megfájdult
tőle a szemem. Az út szélén sorakozó fák levelei elkezdtek
sárgulni, rozsdabarna és narancssárga színben tündököltek.
Tökök és szalmabálák díszítették a belvárosi üzletek kirakatait.
Felemeltem a fejemet a motorbőgés zajára, és néztem, ahogy
Harvey Lithgow elsuhan mellettem. A bukósisakjára
ördögszarvakat festettek, és egy műanyag csontvázat szállított a
háta mögött az ülésen.
Köszönésre emelte a kezét, mielőtt végigdübörgött az úton, be
sem tartva a sebességkorlátozást. Mindig feszegette a törvény
határait.
 Régen az ősz volt a kedvenc évszakom. Új kezdeteket
tartogatott. A szép lányok puha pulóverbe bújtak. Beköszöntött a
futballszezon. Az őszi bál. A hűvös estéket felmelegítette a
whisky és a tábortűz.
Azonban mostanra mindez megváltozott. Én is más voltam.
Mivel hazudtam a gyógytornáról, nem mehettem a belvárosba
ebédelni, ezért elindultam haza.
Majd csinálok egy szendvicset, amit nem akarok megenni,
egyedül leülök az asztalhoz, és megpróbálom átvészelni valahogy
ezt a napot anélkül, hogy túl nagy seggfej lennék.
Össze kell szednem magamat. Nem olyan kurva nehéz
papírokat tologatni és odadugni a képemet néhány helyre, miután
egy haszontalan egyenruhás lett belőlem.
- Jó reggelt, rendőrfőnök - üdvözölt Tallulah St. John, a helyi
szerelő és a Café Rev társtulajdonosa, miközben szabálytalanul
átsétált előttem az úton. Hosszú, fekete hajfonatait átdobta a válla
fölött. Az egyik kezében bevásárlószatyrot tartott, míg a másikban
egy pohár kávét, amit minden bizonnyal a férje készített neki.
- Jó reggelt, Tashi!
Knockemout kedvenc időtöltése volt a törvények figyelmen
kívül hagyása. Míg én ragaszkodtam a fekete-fehér igazsághoz,
néha olyan érzésem támadt, mintha a körülöttem élők kizárólag a
szürke zónában mozogtak volna. A városomat törvényen kívüli
lázadók alapították, így az itt lakók kevés hasznát látták a
szabályoknak és korlátozásoknak. Az előző rendőrfőnök
örömmel hagyta magukra a helyieket, amíg ő a jelvényét
villogtatta, mintegy státuszszimbólumként, és a pozícióját
felhasználva nyerészkedett a városon több mint húsz éven
keresztül.
Már majdnem öt éve lettem én a rendőrfőnök. Ez a város volt
az otthonom, a lakói pedig a családom. Nyilvánvalóan nem
sikerült megtanítanom nekik, hogy tartsák tiszteletben a törvényt.
Ráadásul pusztán csak idő kérdése, hogy rádöbbenjenek, már
arra is képtelen vagyok, hogy megvédjem őket.
Csipogott a telefonom a zsebemben, ezért bal kézzel érte
nyúltam, majd eszembe jutott, hogy egy ideje nem abban a
zsebemben tartom. Az orrom alatt szitkozódva szabadítottam ki a
jobbommal.
Knox: Mondd meg a szövetségieknek, hogy megcsókolhatják
a te seggedet, az enyémet, sőt az egész városét, ha már úgyis
hozzáfogtak.
Persze hogy a bátyám tud a szövetségiekről. Tuti, hogy az
értesítés abban a percben befutott hozzá, ahogy a kocsijuk
begördült a főutcára. De nem akartam erről beszélni. Igazából
semmihez nem volt kedvem.
Megcsörrent a telefon a kezemben.
Naomi.
Nem is olyan régen állati gyorsan válaszoltam volna a hívására.
Tetszett a városba érkező pincérnő, aki vonzotta a balszerencsét.
Azonban ő sajnos megmagyarázhatatlan módon belezúgott a
mogorva bátyámba. Kivertem a fejemből a vonzalmamat - ami
könnyebben sikerült, mint gondoltam volna -, de élveztem,
mennyire idegesíti Knoxot, amikor a leendő felesége felhív
engem.
Viszont jelenleg ez egy újabb felelősség volt, amit nem tudok
kezelni.
Átirányítottam a hívást a hangpostára, miközben befordultam a
sarkon az utcámba.
- Jó reggelt, rendőrfőnök! - kiáltotta Neecey, miközben
kivonszolta a pizzázó tábláját a bejárati ajtón. A Dino’s pontban
tizenegykor nyit a hét összes napján. Ami azt jelentette, hogy
csupán négy órát bírtam ki a munkahelyemen, mielőtt el kellett
menekülnöm onnan. Új rekord.
 - Jó reggelt, Neecey! - köszöntem minden lelkesedés nélkül.
Haza akartam menni, hogy magamra csukjam az ajtót. Hogy
kizárjam a külvilágot, és elmerüljek a sötétben. Nem szerettem
volna hatlépésenként megállni, és beszélgetni valakivel.
- Hallottam, hogy a bajszos szövetségi ügynök a városban
marad. Vajon tetszeni fog neki a motel? - kérdezte komisz
csillogással a szemében.
A nő egy szemüveges, rágócsámcsogó pletykafészek volt, aki
minden műszakban kifaggatta a fél várost. Azonban volt abban
valami, amit mondott. A knockemouti motel az egészségügyi
ellenőrzések álma. Gyakorlatilag egyetlen előírásnak sem felel
meg. Valakinek meg kellene vennie azt a szart, hogy
ledózeroltassa.
- Sajnálom, Neecey. Ezt fel kell vennem - hazudtam, miközben
a fülemhez emeltem a telefonomat, mintha hívásom érkezett
volna.
Mihelyst visszament az üzletbe, eltettem a mobilt, és gyorsan a
tömblakás bejáratához siettem.
A megkönnyebbülés azonban hamar elillant. A lépcsőház ajtaját
egy dobozzal támasztották ki, amire az akták szót firkantották.
A dobozt bámulva beléptem a folyosóra.
- A rohadt életbe! - Egy nő hangját hallottam az emeletről, aki
egészen biztos, hogy nem az idős szomszédasszonyom.
Pont akkor emeltem fel a tekintetemet, amikor egy puccos
fekete táska szánkázott le felém a lépcsőn, mint egy buldózer. A
lépcső közepén hosszú, karcsú láb ragadta meg a figyelmemet.
Mohazöld leggings olvadt rá, és a látvány attól feljebb egyre
jobb lett. A bolyhos szürke pulóver rövid volt, így bepillantást
engedett a viselője sima, napbarnított, izmos hasára,
mindeközben kiemelte a domborulatait is. Azonban az arc volt a
leginkább figyelemre méltó. Szobrászokat megihlető
járomcsontok. Nagy, sötét szem. Telt ajkak, amikkel most
idegesen csücsörített.
Rövid haja olyan sötét volt, hogy szinte feketének látszott, és
úgy nézett ki, mintha nem sokkal korábban valaki beletúrta volna
az ujjait. Megrándult a kezem az oldalam mellett.
Angelina Solavita, becenevén Lina, sok-sok évvel ezelőtt a
bátyám exbarátnője volt, de még mindig dögösen nézett ki. És
most a lépcsőházamban állt.
Ez nem jelenthet jót.
Lehajoltam, és felemeltem a lábamnál heverő táskát.
- Bocs, hogy rád támadtam a csomagommal - kiáltotta,
miközben egy nagy, kerekes bőröndöt tolt fel az utolsó
lépcsőfokokon.
Nem panaszkodtam a látvány miatt, de komolyan kételkedtem
abban, hogy túlélném a felszínes csevegést.
Az emeleten három lakás: az enyém, Mrs. Tweedyé, és egy üres
ingatlan az enyém mellett.
Már az is épp elég, hogy egy idős özvegyasszony lakik velem
szemben, aki nem tiszteli a privát szférát. Nem akartam egy újabb
figyelemelterelő szomszédot az otthonomban. Akkor sem, ha az
illető úgy néz ki, mint Lina.
- Beköltözöl? - kiáltottam vissza, amikor megjelent a lépcső
tetején. A szavak erőltetettnek tűntek, a hangom feszültnek.
Szexi kis mosolyt villantott rám.
- Igen. Mi lesz a vacsora?
Néztem, ahogy kecsesen lekocog a lépcsőn.
- Jobbat érdemelsz annál, amit én kínálhatok. - Nem voltam
bevásárolni... Oké, nem tudtam felidézni, hogy mikor
merészkedtem be utoljára a boltba kajáért. Mindig rendeltem
valamit, amikor eszembe jutott az evés.
Lina megállt az utolsó lépcsőfokon, így szemmagasságba
kerültünk egymással, és alaposan végigmért. A mosolya vigyorrá
szélesedett.
- Ne becsüld le magad, nagymenő.
Néhány héttel ezelőtt szólított így először, amikor ellátta a
felszakadt varrataimat, ugyanis kénytelen voltam megmenteni a
bátyám hátsóját. Akkor a rengeteg papírmunkára kellett volna
gondolnom, ami rám várt, köszönhetően az emberrablásnak,
majd az azt követő lövöldözésnek. Helyette a falnak támaszkodva
ültem, és elterelte a figyelmemet Lina higgadt, ügyes keze meg a
tiszta, friss illata.
- Flörtölsz velem? - Nem akartam, hogy ez a kérdés kicsússzon
a számon, de nem sikerült visszafogni magamat.
Legalább azt nem árultam el neki, hogy tetszik az öblítője illata.
Felvonta a szemöldökét.
- Te vagy az új, jóképű szomszédom, aki történetesen a
rendőrfőnök, és a főiskolai pasim öccse.
Egy centivel közelebb hajolt hozzám, mire valami meleg szikra
kelt életre a hasamban. Szerettem volna belekapaszkodni, és a
markomba szorítani, amíg felhevíti fagyos véremet.
- Nagyon szeretem a rossz ötleteket. Te nem? - Már-már
veszélyes volt a mosolya.
A régi énem elővette volna a sármját. Élveztem volna a
flörtölést. Értékeltem volna a kölcsönös vonzalmat. De már nem
az a férfi voltam.
A pántjánál fogva emeltem fel a táskáját. Ujjai
összegabalyodtak az enyémekkel, amikor érte nyúlt. A
pillantásunk találkozott, és összefonódott. A szikra icipici
parázzsá nőtte ki magát, amitől majdnem eszembe jutott, hogy
milyen érezni valamit.
Majdnem.
Intenzíven méregetett. Borostyánszín szemével belém látott,
mintha nyitott könyv lennék.
Kiszabadítottam az ujjaimat a fogságából.
 - Mit mondtál, mivel foglalkozol? - kérdeztem. Futtában
említette, unalmasnak nevezte, és témát váltott. Azonban semmi
nem kerülte el a figyelmét, ráadásul kíváncsi voltam, hogy milyen
munka mellett teheti meg, hogy hetekig a semmi közepén lógjon
Virginiában.
- Biztosításokkal - felelte, miközben a vállára vette a táskát.
Egyikünk sem hátrált meg. Én azért, mert ez az icipici szikra
volt az egyetlen jó dolog, amit az elmúlt hetekben éreztem.
- Milyen biztosításokkal?
- Miért? Szeretnél újat kötni? - kérdezett vissza csipkelődve,
ahogy hátrahúzódott.
De én a közelében akartam maradni. Szerettem volna, ha
meglegyezgeti azt az erőtlen parazsat, hogy kiderüljön, van-e
bennem valami, ami lángra kaphat.
- Segítsek? - ajánlottam fel az ajtónak támasztott dobozra
mutatva.
Leolvadt a mosolya.
- Majd én hozom - vágta rá, és el akart menni mellettem.
Nem engedtem.
- Mrs. Tweedy szétrúgná a hátsómat, ha megtudná, hogy
hagytalak cipekedni - erősködtem.
- Mrs. Tweedy?
Felmutattam.
- 2/C. Most a súlyemelőcsapatával van. De hamarosan
találkozol vele. Gondoskodni fog róla.
- Ha nincs itthon, nem fogja megtudni, hogy nem szakítottad fel
a sebeidet, mert ragaszkodtál a cipekedéshez - jegyezte meg Lina.
-Hogy megy a gyógyulás?
- Jól - hazudtam.
Hümmögött, és megint felvonta a szemöldökét.
- Tényleg?
 Nem hitt nekem. De olyan erősen vágytam azokra az icipici
szikrákra, annyira kétségbeesett voltam, hogy nem érdekelt.
- Persze - erősködtem.
Halk csengőhangot hallottam, majd Lina arcán bosszankodás
suhant át, miközben elővette a telefonját valami titkos zsebből a
leggingse derekán. Csupán egy futó pillantást vethettem rá, de
észrevettem az „anya” szót a kijelzőn, mielőtt kinyomta a hívást.
Úgy tűnt, mindketten kerüljük a családunkat.
Vállaltam a kockázatot, és a figyelemelterelést kihasználva
megfogtam a dobozt, direkt a bal kezemet használva a
mozdulathoz. Lüktetett a vállam, és hideg veríték gyöngyözött a
hátamon. De mihelyst újra a szemébe néztem, a szikrák
visszatértek.
Fogalmam sem volt, mi ez, kizárólag abban voltam biztos, hogy
szükségem van rá.
- Látom, a Morgan makacsság benned is ugyanolyan erős, mint
a bátyádban - jegyezte meg, ahogy zsebre tette a telefonját. Megint
alaposan végigmért, mielőtt megfordult, és elindult felfelé a
következő lépcsősoron.
- Ha már szóba került Knox - kezdtem, és igyekeztem semleges
hangot megütni -, gondolom, tiéd a 2/B. - A bátyámé az egész
épület, aminek földszintjén a kocsma és a fodrászat kapott helyet.
- Igen. Eddig a motelben laktam - válaszolta.
Hálát adtam a jóistennek, hogy lassabban ment fel a lépcsőn,
mint ahogy lefelé kocogott.
- Nem hiszem el, hogy ilyen sokáig kibírtad ott.
- Ma reggel láttam, hogy egy patkány összeverekedett egy
patkány méretű csótánnyal. Ez volt az utolsó csepp a pohárban
-árulta el.
- Maradhattál volna Knoxszal és Naomival - mondtam
erőltetetten, mielőtt túlságosan kifulladtam volna. Kiestem a
gyakorlatból, ráadásul a leggingsbe bújtatott formás fenék sem
könnyítette meg a kardiovaszkuláris terhelhetőségemet.
- Szeretem, ha van privát szférám - válaszolta.
Felértem a lépcső tetejére, és követtem a nyitott ajtóhoz az
enyém mellett, miközben jéghideg verejték gördült végig a
hátamon. Komolyan vissza kell térnem az edzőterembe. Ha már
életem hátralévő részében sétáló hulla leszek, legalább képes
legyek lefolytatni egy párbeszédet lépcsőzés közben.
Lina ledobta a táskáját a lakásban, mielőtt felém fordult, hogy
elvegye a dobozt.
Megint összeért az ujjunk.
Megint éreztem valamit. És nem csak a vállamban lüktető
fájdalmat, vagy a mellkasomban tátongó ürességet.
- Köszönöm a segítséget - szólalt meg, ahogy elvette tőlem a
dobozt.
- Ha bármire szükséged lenne, itt vagyok a szomszédban -
feleltem.
Halvány mosolyra húzódott a szája.
- Jó tudni. Még találkozunk, nagymenő.
Még azután is földbe gyökerezett lábbal álltam, hogy becsukta
maga mögött az ajtót, és csak vártam, hogy az összes szikra
kihunyjon.
 2. fejezet

Elterelő taktikák

Lina

Becsuktam az új bejárati ajtómat a magas, sérült és mogorva

Nash Morgan orra előtt.
- Eszedbe se jusson - motyogtam magamban.
Általában szeretek a tűzzel játszani, és nem bánom, ha
kockáztatnom kell. Márpedig pontosan ez történt volna, ha
elkezdek közelebbről megismerkedni a Csődörrel, ahogy
Knockemout hölgyei nevezték. Azonban most sürgetőbb dolgom
is akadt annál, hogy flörtöléssel űzzem el Nash szomorúságát,
amit szinte második bőrként hordott magán.
Sérült és mogorva, jutott eszembe ismét, ahogy a szoba
túloldalára vittem az aktáimat.
Nem lep meg, hogy vonzódom hozzá. Bár általában előnyben
részesítem a futó kalandokat, semmit nem szeretek jobban a
kihívásoknál. És hatalmas kihívás lenne a bőre alá férkőzni, majd
kideríteni, hogy mitől táncolnak árnyak a szomorú hős szemében.
Azonban Nash inkább a fészekrakó fajtának tűnt, én pedig
allergiás vagyok a párkapcsolatokra.
Miután kimutattad valaki iránt az érdeklődésedet, az illető
elkezd abban a hitben élni, hogy joga van megmondania, mit és
hogyan csinálj, márpedig én ezt a két dolgot utálom a legjobban.
Szeretek szórakozni, élvezem a hajszát. Mindig is tetszett, hogy
addig rakosgathatom a kirakós darabjait, amíg össze nem áll a
teljes kép, aztán továbbléphetek a következő kihívásra. És addig
is szeretek a saját lakásomba hazatérni, ami tele van a
cuccaimmal, és tetszik, hogy olyan kaját rendelhetek, amilyet
akarok, ráadásul senkivel nem kell veszekednem, hogy mit
nézzünk a tévében.
Ledobtam a dobozt az icipici ebédlőasztalra, és szemügyre
vettem az új felségterületemet.
Volt potenciál a lakásban. Megértem, Knox miért fektetett pénzt
ebbe az épületbe. Soha nem szalasztotta el a keveset ígérő felszín
alatt rejtőző lehetőséget. Nagy volt a belmagasság, keményfa
padlót raktak a lakásba, és hatalmas ablakok néztek az utcára.
A nappaliban egy kopott, virágmintás kanapé állt szemben egy
üres téglafallal; a kicsi, de stramm, kerek ebédlőasztal körül
három szék foglalt helyet, és valami polcrendszert alakítottak ki
régi ládákból az ablak alatt.
A konyhát gipszkartonnal választották le, és a berendezése kábé
két évtizede kiment a divatból. Engem nem zavart, mert amúgy
sem szoktam főzni. A pult ízléstelen citromsárga volt, ami messze
túlélte a fénykorát, ha népszerű volt egyáltalán valamikor is ez a
szín. Viszont láttam egy mikrót és egy akkora hűtőt, amiben elfér
a rendelt kaja meg a sör, úgyhogy ezzel a részével meg voltam
elégedve.
A hálószoba üresen tátongott, de meglehetősen nagy gardróbot
építettek bele, ami a konyhával ellentétben alapkövetelmény
számomra, ugyanis imádok ruhát vásárolni. A fürdőszoba
imádnivalóan vintage volt a fémlábon álló káddal és egy abszolút
haszontalan, kicsi mosdókagylóval, amin sem a sminkescuccaim,
sem a krémgyűjteményem nem fog elférni.
Felsóhajtottam. Attól függően, mennyire kényelmes a kanapé,
lehet, hogy nem kell azonnal döntenem az ágyról. Fogalmam sem
volt, meddig maradok a városban, és mennyi időbe telik
megtalálni, amit keresek.
Baromira bíztam benne, hogy már nem sokáig kell kutatnom.
Leültem a kanapéra, és imádkoztam, hogy kényelmes legyen.
 Nem volt az.
- Miért büntetsz? - kérdeztem a plafontól. - Nem vagyok rossz
ember. Átengedem a gyalogosokat. Adományt küldök annak az
állatmenhelynek. Még zöldségeket is eszem. Mit vársz még tőlem?
Az univerzum nem válaszolt.
Sóhajtva gondoltam az atlantai házamra. Megszoktam, hogy
munka közben nem ideálisak a körülmények. Miután hazaértem
egy kétcsillagos motelben töltött hosszú útról, mindig nagyra
értékeltem a drága ágyneműmet, a párnázott dizájner kanapémat
és a gondosan rendszerezett gardróbomat.
Azonban ez a legutóbbi meló kezdett röhejessé válni.
Minél tovább maradtam ebben a városban mindenféle nyom
vagy áttörés nélkül, nem látva a fényt az alagút végén, annál
nyugtalanabb lettem. Papíron talán úgy tűnt, hogy impulzív vadóc
vagyok. Pedig igazából egy egyszerű tervet követtem, amit elég
rég szőttem. Türelmes voltam, és logikusan gondolkodtam,
ráadásul a bevállalt kockázatokkal - szinte mindig - előre
számoltam.
Azonban kezdtem kifáradni attól, hogy hetek óta egy
kisvárosban dekkolok, ahonnan a legközelebbi Sephora
harmincnyolc percre van kocsival, és még a legkisebb jelét sem
láttam annak, hogy jó úton járnék. Ezért beszélgettem a plafonnal.
Unatkoztam, és borzasztó frusztráltan éreztem magam, ami
veszélyes kombináció, ugyanis ilyenkor nem lehet figyelmen
kívül hagyni a gondolataimba kúszó mardosó kételyt, hogy talán
már nem is élvezem annyira ezt a munkát, mint az elején. Ez a
kétely akkor kapott szárnyra, amikor az utolsó melóm balul sült
el. Amire szintén nem akartam gondolni.
- Oké, univerzum - motyogtam ismét a plafonnak. - Csak egy
dolog sikerüljön. Egyetlen dolog. Például találjak egy akciós
cipőt, vagy nem is tudom... Mi lenne, ha nyomra bukkannék
ebben az ügyben, mielőtt megbolondulok?
 Ezúttal az univerzum egy telefonhívással reagált.
Az univerzum egy köcsög.
- Szia, anya! - szóltam bele a vonalba bosszankodva,
ugyanakkor szeretetteljesen.
- Hát megvagy végre! Aggódtam. - Bonnie Solavita nem
született ennyire aggódónak, de lelkes odaadással vette át a
stafétabotot, amikor megkapta a szerepet.
Képtelen voltam egy helyben végigülni ezeket a napi
beszélgetéseket, ezért feltápászkodtam a kényelmetlen kanapéról,
és az asztalhoz sétáltam.
- Pont a lépcsőn cipekedtem - magyaráztam.
- Nem erőlteted meg magad, ugye?
- Egyetlen bőröndről és egyetlen emeletről van szó - mondtam,
miközben levettem a doboz tetejét, amiben az aktáimat tároltam. -
Mit csináltok? - A témaváltás tartotta egyben a kapcsolatomat a
szüleimmel.
- Én épp egy marketingmegbeszélésre tartok, az apád meg
annak az átkozott autónak a motorházteteje alatt bujkál -
válaszolta.
Anya a szükségesnél hosszabb ideig hanyagolta a
marketingvezetői munkáját, hogy megfojthasson a
gondoskodásával, amíg be nem iratkoztam egy három állammal
távolabbi főiskolára. Azóta visszalépett a munkaerőpiacra, és
vezetői pozícióba kapaszkodott fel egy nemzeti egészségügyi
szervezet ranglétráján.
Az apám, Hector, hat hónapja vonult nyugdíjba a
vízvezetékszerelői állásából. Az az „átkozott autó” egy
kétségbeesetten karbantartásra szoruló 1968-as Mustang Fastback,
amivel két évvel ezelőtt leptem meg a születésnapján a vaskos
jutalomból, amit a munkahelyemtől kaptam. Fiatal korában pont
ilyen kocsija volt, amíg az illinois-i csődör agglegény be nem
cserélte egy platós terepjáróra, hogy lenyűgözze egy gazda lányát.
Apa elvette a farmer lányát - az anyámat -, és a következő
évtizedekben végig hiányolta azt az autót.
- Sikerült már beindítania? - kérdeztem.
- Még nem. Tegnap este, vacsora közben halálra untatott egy
húszperces disszertációval a karburátorokról. Ezért válaszul én is
elmagyaráztam, hogyan változtatjuk meg a hirdetéseinket a keleti
part külvárosi demográfiája alapján - büszkélkedett anya öntelten.
Felnevettem. A szüleim, függetlenül attól, hogy mennyire
különböznek egymástól, vagy milyen régóta házasok, még mindig
egymás legnagyobb támogatói... és legidegesítőbb társai
maradtak.
- Ez jellemző rátok - feleltem.
- Fontos a következetesség - dúdolta anya.
Hallottam, hogy valaki kérdésekkel bombázza a vonal
túloldalán.
- A másodikat indítsa el a prezentációra. Tegnap este
megváltoztattam néhány dolgot. Ó, és hozzon nekem egy
Pellegrinót, mielőtt bemegy, rendben? Köszönöm. - Anya
megköszörülte a torkát. - Bocsánat, édesem.
Végtelenül szórakoztató volt hallani a különbséget a
főnökasszony és az édesanya hangja között.
- Semmi baj. Elfoglalt vezető vagy.
De ahhoz nem elég elfoglalt, hogy elfelejtse felhívni a lányát a
kijelölt napokon.
Igen. Anya vasmarokkal ragaszkodott a terveihez, ráadásul a
szüleim minden percben ellenőrizni akarták, hogy jól vagyok-e,
ezért szinte minden egyes nap beszéltem valamelyikükkel. Ha túl
sokáig kerültem őket, simán kitelt tőlük, hogy váratlanul
megjelennek az otthonomnál.
- Még a fővárosban vagy, ugye? - kérdezte.
Összerezzentem, mert tudtam, mi következik.
- Majdnem. Egy kisvárosban, a fővárostól északra.
 - A kisvárosokban szokták az elfoglalt nőket elcsábítani a helyi,
mogorva üzletemberek. Vagy a seriff. Találkoztál már a seriffel?
Az egyik munkatársa néhány évvel ezelőtt megismertette anyát
a romantikus regények világával. Minden évben elmentek együtt
nyaralni valahova, ahol éppen egy dedikálás zajlott. Most pedig
anya arra vár, hogy az életem egy romantikus vígjátékká
változzon.
- Rendőrfőnökkel - javítottam ki. - Igazából a szomszédom.
- Ezerszer jobban érzem magam attól, hogy egy rendőrtiszt
lakik a szomszédban. Tudod, nekik tanítottak újraélesztést.
- Meg egyéb különleges készségeket - vágtam rá szárazon,
miközben igyekeztem, nehogy felbosszantson.
- Egyedülálló? Jóképű? Van valami figyelmeztető jel vele
kapcsolatban?
- Azt hiszem. Határozottan. És nem ismerem annyira, hogy
feltűnjön. Egyébként Knox öccse.
- Ó.
Anya rengeteg dolgot sűrített ebbe az egyetlen hangba. A
szüleim soha nem találkoztak Knoxszal. Csak annyit tudtak, hogy
főiskolás koromban randiztunk - nagyon rövid ideig -, és azóta is
barátok maradtunk. Anya tévesen őt okolta azért, hogy a
harminchét éves lánya még mindig nem állapodott meg egyetlen
férfi mellett sem.
Nem arról van szó, hogy kétségbeesetten vágyott az esküvőre
meg az unokákra. Inkább arról, hogy a szüleim nem fognak
nyugodtan lélegezni, amíg nem találok valakit magam mellé, aki
átveszi tőlük az aggódó védelmező szerepét. Nem számít,
mennyire önellátó lettem. Anya és apa most is annak a tizenöt
éves lánynak lát, aki a kórházban feküdt.
- Tudod, apáddal pont arról beszéltünk, hogy el kellene
utaznunk valahova a hétvégén. Felszállhatunk egy repülőre, hogy
veled legyünk egy kicsit.
 Egyáltalán nem volt szükségem arra, hogy a szüleim árnyékként
kövessenek a városban, miközben megpróbálok dolgozni.
- Nem tudom, meddig maradok itt - válaszoltam
diplomatikusan. - Lehet, hogy a napokban hazautazom. - Ez nem
valószínű, hacsak nem találok valamit, ami teljesen új irányba
viszi az ügyet. De legalább nem hazudtam akkorát.
- Nem értem, hogy lehetnek a vállalati tréningek ennyire
nyitottak - gondolkodott el anya. Szerencsére, mielőtt elő kellett
volna rukkolnom egy hihető magyarázattal, újabb fojtott
beszélgetést hallottam a vonal másik végén. - Mennem kell,
édesem. Kezdődik a megbeszélés. Szólj, mikor utazol vissza
Atlantába. Elmegyünk meglátogatni, mielőtt hazajössz hálaadásra.
Ha megfelelő az időzítés, elkísérhetünk a kontrollodra.
Igen. Mert minden vágyam a szüleimmel menni egy orvosi
vizsgálatra. Persze.
- Majd később megbeszéljük - mondtam.
- Szeretlek, édesem.
- Én is szeretlek.
Kinyomtam a hívást, majd akkorát sóhajtottam, hogy nyögésbe
torkollott. Az anyám még több száz kilométerről is képes azt az
érzetet kelteni bennem, mintha egy párnát szorítana az arcomra.
Kopogtak az ajtómon, mire feszülten odakaptam a tekintetem,
és azon töprengtem, vajon anya áll-e a küszöbön, hogy
meglepjen.
De aztán egy dübbenést hallottam, mintha valaki bosszankodva
belerúgott volna a bakancsával az ajtómba. Ezt pedig egy
mogorva hang követte:
- Nyisd ki, Lina. Nehéz ez a szar.
Átszeltem a szobát, majd felrántottam az ajtót, és a folyosón
Knox Morgant találtam, valamint a csinos menyasszonyát, Naomit
és Naomi unokahúgát, Waylay-t.
 Naomi mosolyogva tartott a kezében egy cserepes növényt.
Knox vicsorgott, és láthatóan valami dögnehéz ágyneműt cipelt.
Waylay unottnak tűnt a két párnával a karjában.
- Szóval ez van, amikor kiköltözöm a csótánymotelből? Az
emberek elkezdenek hívatlanul beállítani hozzám? - kérdeztem.
- Menj arrébb. - Knox félretolt az útból egy törtfehér takaróval.
- Bocsánat, hogy nem szóltunk előre, de szerettünk volna
lakásavató ajándékot hozni - mondta Naomi. Magas, barna hajú
nő volt, aki szerette a lányos ruhákat. Minden barátságos volt
rajta: a hullámos, rövid haja, a hosszú ujjú, kötött ruhája alatt
rejtőző formás idomai, sőt, még az is, ahogy a vőlegénye szép
hátsóját bámulta, aki épp a hálószobámba tartott.
A szép fenék bele lehetett kódolva a Morgan család
genetikájába. Naomi anyukája, Amanda szerint Nash egyenruhás
hátsója a város egyik legnagyobb kincse.
Waylay átlépte a küszöböt. Szőke haját lófarokba kötötte,
amiből kilátszottak az átmenetileg kékre színezett tincsek.
- Tessék - szólalt meg, a kezembe nyomva a párnákat.
- Köszönöm, de nem végleg költözöm be - mutattam rá,
lehajítva a párnákat a kanapéra.
- Knockemout képes észrevétlenül az otthonoddá válni -
jegyezte meg Naomi, miközben átnyújtotta a növényt.
Ő már csak tudja. Néhány hónappal ezelőtt abban a hitben
érkezett a városba, hogy kihúzza az ikertestvérét a pácból, erre ő
keveredett bele egy még nagyobb kalamajkába. Néhány rövid hét
leforgása alatt Naomi az unokahúga gyámja lett, két állást is
vállalt, elrabolták, és magába bolondította Knox „Soha nem
szoktam randizni” Morgant.
Most együtt élnek egy hatalmas házban a város szélén a
kutyáikkal meg a családjukkal, ráadásul az esküvőjüket tervezik.
Gondolatban feljegyeztem, hogy egy napon mutassam be Naomit
az anyámnak. Teljesen odáig lenne az igazi „boldogan éltek, míg
meg nem haltak” befejezéstől.
Knox üres kézzel tért vissza a hálószobából.
- Boldog lakásavatót. Az ágy délután érkezik.
Meglepetten pislogtam.
- Vettél nekem egy ágyat?
- Törődj bele - vágta rá, miközben átkarolta Naomi vállát, és
magához húzta.
Naomi hasba könyökölte.
- Légy kedves.
- Nem - morogta Knox.
Micsoda látványt nyújtottak! A magas, tetovált, szakállas grincs
és a formás, vidám barna.
- A Viking azt akarja mondani, hogy örülünk, amiért a
városban maradsz, és arra gondoltunk, egy ágy kényelmesebbé
teheti az itt-tartózkodásodat - fordított Naomi.
Waylay leült a párnák tetejére a kanapén.
- Hol van a tévé? - kérdezte.
- Még nem vettem. De amikor szerzek egyet, téged foglak
hívni, hogy segíts beállítani, Way.
- Tizenöt dollár - vágta rá kapásból, ahogy a feje mögé tette a
kezét. A kölyök nagyon értett az elektronikai eszközökhöz, és
gond nélkül keresett pénzt a tehetségével.
- Waylay! - szólt rá Naomi.
- Tessék? Adok neki a baráti és családi kedvezményből.
Próbáltam felidézni, hogy álltam-e már valaha olyan közel
valakihez, hogy kiérdemeljem a baráti és családi kedvezményt.
Knox Waylay-re kacsintott, aztán ismét megszorította Naomit.
- Beszélnem kell valamiről Nashsel. - Hüvelykujjával az ajtóra
mutatott. - Ha szükséged lenne még valamire, nyugodtan szólj,
Leens.
 - Hé, én már annak is örülök, hogy itt nem kell
megverekednem a csótányokkal a zuhanyért. Köszönöm, hogy
megengedted, hogy átmenetileg ide költözzek.
Szalutált, majd megeresztett egy félmosolyt, és az ajtó felé
indult.
Naomi megborzongott.
- Az a motel életveszélyes.
- Legalább ott volt tévé - kiáltotta Waylay az üres
hálószobámból.
- Waylay! Mit csinálsz? - kérdezte megbotránkozva a
nagynénje.
- Szaglászok - felelte a tizenkét éves az ajtóból zsebre dugott
kézzel. - Minden oké. Még semmit nem hozott be ide.
Hangos dörömbölést hallottunk a folyosóról.
- Nyisd ki, seggfej! - morogta Knox.
Naomi bocsánatkérően nézett rám.
- Elnézést kérek a családom miatt. Úgy tűnik, farkasok nevelték
őket.
- A civilizálatlanságnak is megvan a maga bája - mutattam rá.
Amikor észrevettem, hogy még mindig a növényt szorongatom,
odavittem az ablakhoz, és rátettem az egyik üres láda tetejére.
Fényes, zöld levele volt.
- Gyöngyvirág. Csak tavasszal virágzik, de a boldogság jelképe
-magyarázta Naomi.
Hát persze. Naomi végtelenül figyelmes.
- A másik oka annak, hogy hívatlanul rád törtünk az, hogy
szerettünk volna meghívni vacsorára vasárnap este - folytatta.
- Csirkét grillezünk, de valószínűleg lesz egy csomó zöldség is -
figyelmeztetett Waylay, miközben az ablakhoz sétált, hogy
kinézzen az utcára.
Egy vacsora, amit nem nekem kell megrendelni, ráadásul még a
háziasított Knox látványát is élvezhetem? Ezt a meghívást semmi
pénzért nem utasítottam volna vissza.
- Oké. Majd szóljatok, hogy mit vigyek.
- Magadat hozd. Őszintén szólva nekem, a szüleimnek és
Stefnek köszönhetően kész lakoma vár majd ránk - biztosított
Naomi.
- Mi van az alkohollal? - ajánlottam fel.
- Azt soha nem utasítjuk vissza - vallotta be.
- És egy üveg üdítőt - tette hozzá Waylay.
Naomi figyelmeztető pillantást vetett az unokahúgára.
- Légy szíves - egészítette ki a lány a mondanivalóját.
- Ha egy egész üveggel meg akarsz inni abból a fogrohasztó
üdítőből, ma délben salátát kell enned a pizzához és brokkolit a
holnap esti vacsorához - jelentette ki Naomi.
Waylay fintorogva az asztalhoz oldalgott.
- Naomi néni a zöldségek megszállottja.
- Hidd el, léteznek ennél rosszabb dolgok is - mondtam neki.
Az aktáimmal teli dobozt méregette, én pedig rögtön
megbántam, hogy nem tettem rá vissza a fedelét, amikor
villámgyors mozdulattal kikapott belőle egy dossziét.
- Ügyes próbálkozás, minden lében kanál kisasszony -
szólaltam meg, ahogy elvettem tőle az aktát.
- Waylay! - feddte meg Naomi. - Lina egy biztosítónak
dolgozik. Az valószínűleg bizalmas információ.
Fogalma sem volt, mennyire.
Fogtam a tetőt, és visszatettem a dobozra.
A dübörgés tovább folytatódott a folyosón.
- Nash! Itthon vagy?
Úgy tűnt, nem csak én bujkálok a családom elől.
- Gyere, Way. Induljunk, mielőtt Knox lerombolja az épületet -
jegyezte meg Naomi, ahogy kinyújtotta a kezét az unokahúgának.
Waylay odament a nagynénjéhez, és elfogadta a felkínált
kedvességet.
 - Köszönöm a növényt... meg az ágyat... és a lakást - mondtam.
- Örülök, hogy még maradsz egy ideig - válaszolta Naomi,
miközben az ajtóhoz mentünk.
Legalább egyvalakit boldoggá tett.
Knox Nash ajtaja előtt állt, és a kulcsát kereste.
- Szerintem nincs itthon - mondtam gyorsan. Bármi volt is
Nashsel, kétlem, hogy azt szerette volna, hogy a bátyja betörjön a
lakásába.
Knox felemelte a tekintetét.
- Azt hallottam, hogy a munkahelyéről egyenesen ide jött.
- Technikailag azt hallottuk, hogy a munkahelyéről
gyógytornára ment, de Neecey a Dino’sból látta a ház előtt - árulta
el Naomi.
A kisvárosi pletyka gyorsabb, mint a villám.
- Biztos csak jött és ment. Borzalmas nagy zajt csaptam,
miközben felhoztam a bőröndömet, és nem találkoztam vele.
Knox zsebre tette a kulcsait.
- Ha látod, mondd meg neki, hogy keresem.
- Én is - tette hozzá Naomi. - Próbáltam elérni, hogy őt is
meghívjam a vasárnapi vacsorára, de egyenesen a hangpostára
kapcsolt.
- Akkor mondd meg azt is, hogy én is keresem - szólalt meg
Waylay.
- Te mit akarsz tőle? - érdeklődött Knox.
Waylay vállat vont rózsaszín pulóverében.
- Nem t’om. Úgy éreztem, engem kihagytok valamiből.
Knox elkapta a tarkójánál fogva, és összekócolta a haját.
- Áh! Ezért kell extra erős hajlakkot használnom! -
panaszkodott Waylay, de láttam, hogy elmosolyodik, amikor a
mogorva, tetovált barátom megpuszilta a fejét.
Naominak és Waylay-nek sikerült a lehetetlen, vagyis
meglágyították Knox Morgan szívét. Én pedig az első sorból
nézhettem az előadást.
- Az ágy ma délután háromkor érkezik. A vacsora vasárnap hat
órakor lesz - morogta Knox.
- De jöhetsz hamarabb is. Főleg, ha bort is hozol - jegyezte meg
Naomi kacsintva.
- Meg üdítőt - tette hozzá Waylay.
- Vasárnap találkozunk.
Mindhárman elindultak a lépcső felé, Knox középen, miközben
átölelte élete két legfontosabb nőjét.
- Köszönöm, hogy megszállhatok itt - kiáltottam utánuk.
Knox intett.
Figyeltem, ahogy távoznak, aztán becsuktam az ajtót. A növény
fényes, zöld levele magára vonzotta a tekintetemet. Az volt az
egyetlen otthonos tárgy az egyébként üres vásznon.
Korábban soha nem volt növényem. Sem állatom. Semmi
olyan, ami nem bírt ki nélkülem néhány napot vagy hetet.
Reméltem, hogy nem fogom megölni, mielőtt végzek az itteni
dolgommal. Sóhajtva felemeltem az aktát, amit Waylay
megfogott, és kinyitottam.
Duncan Hugo arca bámult vissza rám.
- Nem bujkálhatsz örökre - közöltem a fotóval.
Hallottam, ahogy a folyosón halkan kinyílt, majd becsukódott
Nash ajtaja.
 3. fejezet

Halott a gödörben

Nash

A nap a fák lombkoronája fölé emelkedett, a fűszálak fagyos

végét csillogó gyémántokká változtatva, miközben lehúzódtam a
kocsimmal az út széléről. Nem foglalkoztam az őrülten kalapáló
szívverésemmel, az izzadt tenyeremmel, vagy a mellkasomat
szorongató érzéssel.
Knockemout nagy része még ágyban feküdt. Általában véve
inkább iszogattunk éjszakába nyúlóan, minthogy hajnalban
ébredjünk. Ami azt jelentette, hogy kevés eséllyel fogok belefutni
valakibe ilyen korán idekint.
Nem volt szükségem rá, hogy az egész város arról beszéljen,
Morgan rendőrfőnököt lelőtték, aztán megbolondult, miközben
próbálta visszanyerni a rohadt emlékezetét.
Knox és Lucian beleavatkoznának a dologba, és olyasmibe
ütnék a civil orrukat, amihez semmi közük. Naomi együttérzőn
méregetne, miközben a szüleivel belefojtanának az ételekbe és a
frissen mosott ruhákba. Liza J. úgy tenne, mintha semmi sem
történt volna, ami Morganként az egyetlen reakció volt, amitől
nem éreztem kényelmetlenül magamat. Végül kénytelen lennék
táppénzre menni. Aztán mi az ördögöt csinálnék?
Legalább a munka miatt kénytelen voltam végigcsinálni egy
megszokott rutint. Volt okom felkelni az ágyból - vagy a
kanapéról - minden reggel.
És ha már úgyis felálltam a kanapéról meg felvettem az
egyenruhámat, akkor akár valami hasznosat is csinálhattam.
 Leparkoltam az autóval, majd leállítottam a motort. Fogtam a
kulcsomat, kinyitottam az ajtót, és kiléptem a kavicsokra.
Hűvös, világos reggel volt. Nem túl párás és vaksötét, mint
azon az éjszakán. Legalább ennyire emlékeztem belőle.
A szorongástól görcsbe rándult a gyomrom.
Mély levegőt vettem, hogy megnyugodjak. Négy másodpercig
belélegeztem. Hétig bent tartottam. Nyolcnál kifújtam.
Aggódtam. Féltem, hogy soha nem fogok emlékezni. Attól is
rettegtem, hogy eszembe jutnak a történtek. Nem tudtam, melyik
lenne a rosszabb.
Az út túloldalán végtelen gaztenger terült el a régen lefoglalt
ingatlan területén, amire jóformán már senki nem emlékezett.
A markomban tartott kemény fémkulcsra koncentráltam, ami a
tenyerembe vájt, és hallgattam, ahogy a kavics megcsikordul a
bakancsom alatt. Lassan sétáltam az autó felé, ami most nem volt
ott. A kocsihoz, amire nem tudtam visszaemlékezni.
A mellkasom fájdalmasan összeszorult. Megtorpantam. Lehet,
hogy az agyam nem emlékezett, de a testemben valami igen.
- Lélegezz, seggfej - szóltam magamra.
Négy. Hét. Nyolc.
Négy. Hét. Nyolc.
A lábam végre engedelmeskedett, és megint elindultam előre.
Hátulról közelítettem meg a járművet, egy sötét, négyajtós
szedánt. Nem mintha emlékeztem volna rá. Vagy ezerszer
megnéztem az autóm kamerájának felvételét az incidensről, és
vártam, hátha eszembe jut valami. De minden alkalommal úgy
éreztem, mintha valaki mást láttam volna a saját halálközeli
élménye felé sétálni.
Kilenc lépés a kocsimtól a szedán hátsó lökhárítójáig.
Hüvelykujjammal megérintettem a hátsó világítást. Sokévnyi
szolgálat után kezdett ártalmatlan rituálénak tűnni, ám ezúttal az
ujjlenyomatom alapján azonosították az autót, amikor
megtalálták.
Jéghideg verítékcsepp gördült végig a hátamon.
Miért nem emlékszem?
Fogok még valaha?
Észre sem venném, ha Hugo visszajönne, hogy befejezze, amit
elkezdett?
Tudnám, hogy jön?
Érdekelne annyira, hogy megállítsam?
- Senki nem szereti a szánalmas rinyagépeket, seggfej -
motyogtam.
Reszketve tettem még három lépést előre, amivel a vezetőülés
mellé kerültem volna. Vér volt itt. Amikor először visszajöttem,
képtelen voltam kiszállni az autóból. Csak ültem a kormány
mögött, és a rozsdabarnára színeződött kavicsokat bámultam.
Mostanra eltűnt a folt. Elmosta a természet. De még láttam lelki
szemeim előtt.
És valami hang maradt meg a fejemben, afféle sistergés vagy
recsegés. Kísértett álmaimban. Nem tudtam, mi az, de fontosnak
és rettenetesnek érződött.
- Bassza meg - motyogtam az orrom alatt.
A két szemöldököm közé tettem a hüvelykujjam, és
megdörzsöltem a homlokomat.
Túl későn vettem elő a fegyveremet. Nem emlékszem a
húsomba maró golyókra. A két gyors lövésre. A földre esésre.
Vagy arra, ahogy Duncan Hugo kiszállt a kocsiból, és fölém
tornyosult. Nem emlékszem, mit mondott, miközben rálépett a
pisztolyt tartó csuklómra. Nem emlékszem, ahogy még egyszer,
utoljára a fejemnek fogta a fegyvert. Nem emlékszem, mit
mondott.
Csak azt tudom, hogy meghalhattam volna.
Meg kellett volna halnom.
 Ha nem lett volna az a fényszóró.
Szerencse. Csupán a szerencse állt köztem és a végzetes golyó
között.
Hugo elmenekült. Húsz másodperccel később egy késésben
lévő nővér a sürgősségi osztályról észrevett, és azonnal
munkához látott. Nem habozott. Nem esett pánikba. Pusztán
végezte a dolgát a legjobb tudása szerint. Hat újabb perc telt el,
mielőtt megérkezett a segítség. A mentősök, férfiak és nők, akiket
életem nagy részében ismertem, követték a protokollt, és
gyakorlottan végezték a munkájukat. Nem felejtették el a
képzésüket. Nem veszítették el a fejüket, vagy reagáltak túl későn.
És mindeközben én szinte élettelenül feküdtem az út szélén.
Nem emlékszem, ahogy a nővér az én rádiómmal kért
segítséget, miközben nyomást gyakorolt a sérülésemre. Nem
emlékszem, ahogy Grave letérdelt mellém, és suttogott nekem,
miközben a mentősök levágták az inget a testemről. Nem
emlékszem, ahogy hordágyra fektettek, és bevittek a kórházba.
Egy részem meghalt itt azon az estén.
Talán a többinek is meg kellett volna.
Bele akartam rúgni egy kőbe, de nem találtam el, így a földbe
ütöttem a lábujjamat.
- Áu! Bassza meg! - káromkodtam.
Ez az egész orrlógatás kezdett nagyon idegesíteni, de fogalmam
sem volt, hogyan másszak ki a gödörből. Nem tudtam, képes
vagyok-e rá egyáltalán.
Nem mentettem meg magam azon az estén.
Nem kaptam el a rosszfiút. Sőt, megsebezni sem tudtam.
Színtiszta szerencse, hogy még itt vagyok. Szerencse, hogy a
nővér autista unokaöccse kikelt magából lefekvés előtt, amikor a
nagynéniének el kellett volna indulnia dolgozni. Szerencse, hogy
a nő segített a testvérének megnyugtatni a fiút, mielőtt elindult.
 Becsuktam a szememet, és megint mély levegőt vettem, hogy
leküzdjem a feszültséget. Megborzongtam, ahogy a reggeli szellő
felszárította a jéghideg verítéket, ami eláztatta a ruhámat.
- Szedd össze magad! Gondolj valami másra. A kurva életbe,
bármire, amitől nem utálod még jobban magadat.
Lina.
Meglepett, hova terelődtek a gondolataim. De ő jutott az
eszembe. Ahogy a lépcsőn állt a tömbházban, és csillogott a
szeme. Ahogy leguggolt mellém a koszos raktárban, és
mosolygott. Csupa flört és magabiztosság volt. Becsuktam a
szemem, miközben belekapaszkodtam a képbe. Láttam magam
előtt sportos testalkatát, amit kiemelt feszes ruháival.
Napbarnított, sima bőrét. Barna szemét, ami mindent észrevett.
Szinte éreztem az öblítője illatát, és a telt, rózsás ajkára
koncentráltam, mintha kizárólag az tudna ehhez a világhoz
láncolni.
Valami megmoccant a belsőmben. A tegnapi szikrák
visszhangja.
Egy zaj rántott ki bizarr, útszéli fantáziálásomból.
Azonnal a pisztolyomra tettem a kezemet.
Ugatás. Vagy talán nyöszörgés. Az adrenalintól egyre jobban
zúgott a fülem. Hallucináltam? Egy emlék tört rám? Egy kibaszott
veszett mókus akarja mindjárt letépni az arcomat?
- Van itt valaki? - kiáltottam.
A csend volt az egyetlen válasz.
A birtok, ami párhuzamosan futott az út mellett, lejtett néhány
lépést egy vízelvezető csatornához. Mögötte tüskék, gyomok és
szömörcefák burjánzottak egészen az erdőig. A másik oldalon
Hesslerék farmja volt, ami pokoli nagy üzleti forgalmat
bonyolított le az éves kukoricalabirintussal meg a „szedd magad”
tökárusítással.
 Hegyeztem a fülemet, és közben igyekeztem lenyugtatni vágtázó
szívverésemet és a légzésemet.
Mindig is bízhattam az ösztöneimben. Legalábbis régen azt
hittem. Egy függő fiaként megtanultam felmérni az emberek
hangulatát, kerestem a jeleket, hogy valami rossz van készülőben.
A rendőrségi kiképzésem erre épített, és megtanította, hogy az
átlagnál ügyesebben értékeljem a szituációkat, illetve mérjem fel
az embereket.
De mindez korábban volt. Most az érzékeim eltompultak, és az
ösztöneimet elfojtotta a rettegés, ami a felszín alatt parázslott. És a
szüntelen visszatérő, semmihez sem köthető reccsenés, amit újra
meg újra hallottam a gondolataimban.
- Ajánlom, hogy minden veszett mókus fusson tovább -
jelentettem be az üres út szélén.
Aztán megint meghallottam. A fém fémhez súrlódó hangját.
Ez nem mókus.
Elővettem a szolgálati fegyveremet, és elindultam az enyhe
lejtőn. A fagyos fű ropogott a talpam alatt. Minden lélegzetem
meglátszott a levegőben. A szívem a fülemben dobolt.
- Knockmeouti rendőrség - kiáltottam, miközben körbenéztem
a területen.
Hűvös szellő legyezgette a leveleket, amitől a fák suttogni
kezdtek, és az izzadság a bőrömre fagyott. Egyedül vagyok itt.
Egy szellem.
Ostobán éreztem magam, ahogy eltettem a fegyveremet.
Megtöröltem izzadt homlokomat a karommal.
- Ez röhejes.
Vissza akartam menni a kocsimhoz, hogy eltűnjek innen.
Szerettem volna úgy tenni, mintha ez a hely nem is létezne,
mintha én sem léteznék.
- Oké, mókus. Ezt a kört te nyerted - motyogtam.
 De nem mentem el. Nem volt újabb hang, nem szaladt felém
veszett mókus. Csupán egy láthatatlan stoptábla utasított, hogy
maradjak.
Hirtelen ötlettől vezérelve a számhoz emeltem az ujjamat, és
hangosan füttyentettem.
Ezúttal lehetetlen lett volna figyelmen kívül hagyni az ugatást,
és a csikorgó, fémes hangot. Na, basszus. Talán mégsem tévedtek
olyan nagyot az ösztöneim.
Megint fütyültem, és követtem a hangot a vízelvezető csatorna
szájához. Leguggoltam, aztán a legmélyén észrevettem. Egy
mocskos, sáros kutya ült a levelek és a törmelék tetején. Kis
termetű volt, és talán egykoron fehér színű, de most ronda, barna
bundája összecsomósodott.
Elöntött a megkönnyebbülés. Nem bolondultam meg, a kurva
életbe. És nem egy rohadt veszett mókus volt.
- Szia, haver. Mit keresel ott bent?
A kutya oldalra döntötte a fejét, és óvatosan csóválni kezdte
koszos farkát.
- Bekapcsolom az elemlámpámat, hogy jobban szemügyre
vehesselek, oké? - Lassú, óvatos mozdulatokkal kihúztam a
lámpát az övemből, és megvilágítottam vele a kutyát.
Szánalmasan reszketett.
- Jól beszorultál, mi? - kérdeztem. Egy rövid, rozsdás lánc
tekeredett valami gallyra.
A kutya nyüszítve felemelte első mancsát.
- Nagyon lassan és óvatosan érted nyúlok, oké? Közelebb
mászhatsz, ha szeretnél. Rendes fickó vagyok. Ígérem. - Hasra
feküdtem a fűben, és benyomtam a vállamat a cső szájába.
Kényelmetlenül szűk volt a hely, ráadásul vaksötétben voltunk, a
zseblámpám fényét leszámítva.
A kutya nyüszítve hátrált.
 - Értem. Én sem szeretem a szűk, sötét helyeket. De bátornak
kell lenned, gyere közelebb. - Megveregettem a sáros, rozsdás
fémet. -Gyere. Gyere ide, haver.
Négy lábra állt, vagyis inkább háromra, mert a negyediket
felemelte.
- Ügyes, büdös kutya. Gyere ide, és veszek neked egy
hamburgert - ígértem.
Ijesztően hosszú körmei izgatottan kopogtak, ahogy a kutya egy
helyben lépkedett, de nem jött közelebb hozzám.
- Mit szólnál egy kis csirkehúshoz? Veszek neked egy doboznyi
csirkefalatkát.
Ezúttal a másik oldalra döntötte a fejét.
- Nézd, haver. Nincs kedvem bemenni a városba, és idehozni
egy hurkot, hogy halálra rémítselek vele. Sokkal könnyebb lenne,
ha idevonszolnád azt a vézna hátsódat.
A koszos bundás zavartalanul méregetett. Aztán óvatosan tett
felém egy lépést.
- Jó kutya.
- Nash!
Egy pillanattal azelőtt hallottam a nevemet, hogy valami meleg
és szilárd ütközött a hátamnak. A becsapódástól felpattantam, és
bevertem a fejemet a cső tetejébe.
- Au! Basszus!
A most már kellően rémült kutya hátratántorodott, hogy
bevackolja magát a mocsokba.
Lüktető fejjel és vállal kászálódtam ki a csatornából. Az
ösztöneimtől vezérelve elkaptam a támadómat, és a pillanatot
kihasználva a földre tepertem az illetőt.
A nőt.
Lina meleg és puha volt alattam. A szeme elkerekedett a
meglepetéstől, és belemarkolt az ingembe. Izzadt volt, a fülében
fülhallgató.
 - Mi a fenét csinálsz? - förmedtem rá, ahogy kirántottam az
egyik fülesét.
- Én? Te mi a francért fekszel az út szélén?
Nekem feszült az öklével meg a csípőjével, de még az utóbbi
idők súlyvesztesége ellenére sem tudott lelökni magáról.
Nagyjából ebben a pillanatban esett le, hogy milyen pozícióban
vagyok. A hasunk és a mellkasunk összesimult. Az ágyékomat
bölcsőbe fogta hosszú, formás lábával. Úgy éreztem a belőle
áradó forróságot, mintha belenyomtam volna az arcomat egy
kemencébe.
A testem ennek megfelelően reagált, és kőkemény
merevedésem lett.
Egyszerre éreztem megkönnyebbülést és szégyent. Utóbbit
egyértelműen a tisztesség és a jogi okok indokolták. Viszont az jó
hír, hogy a felszerelésem láthatóan működik, ugyanis a
lövöldözés óta nem vittem próbakörre. Rengeteg területen lettem
csődtömeg, nem akartam még a farkamat is felírni a listára.
Lina lihegett alattam, és észrevettem, milyen gyorsan lüktet egy
ér karcsú, kecses nyakán. A farkam egyre jobban lüktetett.
Imádkoztam valamiféle csodáért, hogy ne vegye észre, mi történt
velem.
- Azt hittem, holtan fekszel egy gödörben!
- Ezt sokszor megkapom - sziszegtem az összeszorított fogamon
keresztül.
Rácsapott a mellkasomra.
- Nagyon vicces, seggfej.
Szinte észrevétlenül megmozdította a csípőjét. A farkam ezt
azonnal érzékelte, és bármennyire is igyekeztem összeszedetten
viselkedni, képtelen voltam kiverni a fejemből, hogy mit
szeretnék vele csinálni.
Meg akartam mozdulni, behatolni a forróságába, hogy a testét
kihasználva keltsem életre magamat. Látni akartam, ahogy
önkéntelenül szétnyitja az ajkát, és becsukja a szemét, miközben
belé hatolok. Érezni akartam, ahogy megfeszül körülöttem, és a
nevemet suttogja azon a rekedt, szexi hangján.
Olyan mélyen szerettem volna belé temetni magamat, hogy
amikor elélvez, engem is a csúcsra repítsen.
Ez több volt egyszerű, hétköznapi vonzalomnál. Az érzéseim
szinte az irányíthatatlan sóvárgás határán billegtek.
A gondolataimban táncoló képek majdnem még megalázóbb
helyzetbe sodortak. Nagy nehezen összeszedtem magam, és
elléptem a szakadék széléről.
- Baszd meg... - motyogtam az orrom alatt.
- Itt?
Elkerekedett a szemem, ahogy ránéztem. Mélybarna szeme
vidáman csillogott, illetve valami más is tükröződött benne.
Valami veszélyes.
- Csak vicceltem, nagymenő. Mondhatni.
Megint fészkelődni kezdett alattam, amitől megfeszült az
állkapcsom. Lángolt a tüdőm, amiről eszembe jutott, hogy
lélegeznem kell. Már nem hideg veríték ütközött ki a hátamon.
- Belém fúródott a pisztolyod.
- Az nem a pisztolyom - morogtam összeszorított fogamon
keresztül.
Kacéran elmosolyodott.
- Tudom.
- Akkor ne fészkelődj.
Újabb harminc másodpercnek kellett eltelnie, de sikerült
lemásznom róla. Talpra álltam, aztán kinyújtottam a kezem, hogy
őt is felhúzzam. Zavaromban a szükségesnél erősebben rántottam
meg, amitől a mellkasomnak ütközött.
- Hékás, nagyfiú!
- Bocsánat - mondtam, ahogy megfogtam a vállát, aztán
tudatosan hátraléptem.
 - Ne kérj elnézést. Akkor várnám el tőled a bocsánatkérést, ha
nem reagáltál volna nagyon is egészségesen, amikor a földre
tepertél.
- Akkor szívesen?
A külsejéből ítélve futni volt. Edzőnadrágot és vékony, hosszú
ujjú felsőt viselt, mindkettő második bőrként feszült rá.
Sportmelltartója türkizkék volt, a futócipője narancssárga. A
telefonját az egyik karjára csatolta, és egy paprikaspray-t dugott a
nadrágja derekába.
Oldalra döntött fejjel viszonozta néma bámulásomat. A
pillantása felért egy simogatással. Ez jó hír a halott bensőmnek.
Rossz az erekciómnak, amitől próbáltam megszabadulni.
Egy hosszú, túlfűtött pillanatig a kelleténél közelebb álltunk
egymáshoz, a tekintetünk a másikat falta, és elakadt a lélegzetünk.
A szikrák lángra kaptak és szétterjedtek a testemben,
mindenemet felmelegítve. Újra meg akartam érinteni. Szükségem
volt rá. De ahogy felemeltem a kezem, hangos sípolás terelte el a
figyelmemet.
Lina hátraugrott, és a csuklójára tette a kezét.
- Mi a franc volt ez? - kérdeztem.
- Semmi. Csak... egy figyelmeztetés - felelte az óráját
nyomkodva.
Hazudott. Biztos voltam benne. De mielőtt választ
követelhettem volna, szánalmas nyüszítés visszhangzott a
csatornából.
Lina felvonta a szemöldökét.
- És ez mi a fene volt?
- Egy kutya. Legalábbis azt hiszem, kutya - válaszoltam.
- Ezért feküdtél a földön? - tette fel a kérdést, ahogy
megkerülve engem elindult a csatornához.
- Nem. Heti kétszer-háromszor rutinszerűen bepréselem magam
a vízelvezető csatornákba. Benne van a munkaköri leírásomban.
 - Vicces vagy, nagymenő - kiáltotta hátra Lina a válla fölött,
miközben négykézlábra ereszkedett a csatorna előtt.
Megdörzsöltem a homlokomat, és igyekeztem nem észrevenni
provokatív testhelyzetét, ugyanis már éppen eléggé felébresztette
a szexuális étvágyamat.
- Össze fogod koszolni a ruhádat - figyelmeztettem, miközben a
kék eget bámultam, nem pedig őt, ahogy négykézláb a csatorna
felé mászott.
- Erre találták ki a mosodát és a vásárlást - válaszolta, miközben
bedugta a fejét a nyíláson.
Az erekciómra néztem, ami a cipzáramnak és az övemnek
feszült.
- Szia, édesem. Mi lenne, ha kijönnél onnan, hogy segíthessek?
A kutyával beszélgetett, vagyis duruzsolt neki. Tisztában voltam
vele. De valami idióta, kétségbeesett vágy a lelkemben válaszolt a
megnyugtató, rekedt hangjára.
- Hadd intézzem én - mondtam a formás hátsójának.
- Milyen ügyes kisfiú. vagy kislány - kezdte Lina, mielőtt
kihúzta a fejét a csatornából. Piszkos lett az arca és a ruhája. - Van
valami kaja a kocsidban, nagymenő?
Nekem ez miért nem jutott eszembe?
- A kesztyűtartóban van egy csomag szárított marhahús.
- Megosztanád az új barátunkkal? Azt hiszem, valami
ínycsiklandó falattal közelebb tudom csalogatni, hogy
megfogjam.
Ő volt az ínycsiklandó. Képes lettem volna hason csúszni a
fagyos sárban, hogy jobban megnézzem magamnak, de az én
voltam, nem pedig egy félig kihűlt kóbor állat.
A kocsimhoz sétáltam, és közben imádkoztam, hogy a vér
visszatérjen az ágyékomból a testem többi részébe. Megkerestem
a szárított marhahúst, aztán kivettem még néhány eszközt a
vészhelyzetekre becsomagolt felszerelésből, például egy pórázt,
egy kutyatálat és egy palack vizet.
Mire visszaértem, Lina még mélyebbre mászott a csatornában, a
hasán feküdt, és csak deréktól lefelé látszott. Mellé guggoltam, és
bekukkantottam a csőbe. A koszos kis szőrgolyóm közelebb
oldalgott hozzá, és már majdnem olyan távolságban volt, hogy
meg tudja nyalni vagy harapni.
- Légy óvatos! - figyelmeztettem. Megint eszembe jutott a
veszett mókus.
- Nem fog megtámadni ez az aranyos kisbaba. De tönkreteszi
majd ezt a szép felsőt, amikor magamhoz ölelem. Nem számít,
megéri. Ugye, hercegnő?
Elkezdtem szorongani. Meg sem próbáltam kideríteni, hogy
ezúttal mi váltotta ki belőlem. Manapság mindennek ilyen hatása
volt rám.
- Lina, komolyan beszélek. Ez rendőrségi ügy. Hadd intézzem
én - jelentettem ki határozottan.
- Ugye nem akarod elővenni a jelvényedet egy reszkető kóbor
állat miatt? - Hátborzongatón visszhangzottak a szavai.
- Nem akarom, hogy megsérülj.
- Nem fogok megsérülni, vagy ha mégis, hát, az én döntésem
volt, és mindketten meg tudunk majd birkózni vele. Plusz amúgy
sem férnél be ide a széles, hősies válladdal.
Szólnom kellett volna a gyepmesternek. A gizda Deke simán
beférne oda.
Nem láttam rendesen, de mintha a kutya közelebb araszolt
volna, hogy óvatosan megszagolja Lina kinyújtott kezét.
- Kérem a kaját, Nash - szólt Lina. Hátranyújtotta egyik kezét,
és megmozgatta az ujjait.
A félkemény farkam továbbra sem tudta teljesen figyelmen
kívül hagyni a hátsóját. De sikerült kibontanom a csomagot, és
adtam a szárított marhahúsból.
 Lina elvette, aztán a kutya felé nyújtotta.
- Tessék, édesem.
A kis, sáros szőrgolyó a hasán csúszva mászott óvatosan előre.
A kis testű kutyák is harapnak. Lina nem tudott volna hárítani
egy támadást. További aggodalomra adtak okot a különböző
fertőzések. Ki tudja, milyen paraziták nőttek ebben a kis
korcsban? Mi történik, ha Lina elkap valami fertőzést, vagy
plasztikai műtétet kell végrehajtani az arcán? És mindezt az én
felügyeletem alatt.
Lina tovább cuppogott, a kutya egyre közelebb kúszott hozzá,
nekem meg majdnem kiugrott a szívem a mellkasomból.
- Ezt nézd. Finom kis szárított marhahús. Csak a tiéd - mondta,
csábítóan lengetve az ételt a kutya orra előtt.
Megfogtam Lina csípőjét, és felkészültem, hogy kihúzzam.
- Nem, a kedves férfi csak átölel hátulról. Nem hozza rád a
frászt az ijesztő kisugárzásával - folytatta.
- Nincs ijesztő kisugárzásom - morogtam.
- Nash, ha erősebben markolsz, tele leszek kék-zöld foltokkal.
És nem azért, mert jót szórakoztunk együtt - jegyezte meg.
Lepillantottam, és észrevettem, hogy elfehéredő ízületekkel
markolom a csípőjét. Lazítottam a szorításomon.
- Jó kislány! - mondta Lina, én pedig lehajoltam, hogy lássam,
mi történt. Azonban a vállam akadályozott a mozgásban, ráadásul
a korábban említett fenék eltakarta előlem a kilátást.
- Sikerült elkapnom ezt az édes kislányt - jelentette be Lina. -
Viszont van egy kis probléma.
- Micsoda?
- Nem tudok kimászni úgy, hogy közben őt is tartom. Muszáj
lesz kihúznod innen.
Megint a fenekét bámultam. Nagyon óvatosan kell majd
megfogalmaznom a jegyzőkönyvet, különben Grave kurva jót fog
szórakozni rajta.
 - Gyerünk, rendőrfőnök. Nem harapok. Húzz ki ebből az
undorító trutyiból, mielőtt eszembe jut a veszettség meg a bolhák.
Két választásom volt. Vagy felállok, és a bokájánál fogva
rángatom ki, vagy térdelve a csípőjét húzva.
- Csak hogy tudd, azt az opciót választom, amivel a
legkevesebbet ártok a hátadnak.
- Fogj meg, és húzz ki.
- Rendben. De állíts meg, ha kényelmetlenül érzed magad, vagy
megijed a kutya.
- Jézusom, Nash, engedélyt adok, hogy a seggemnél fogva húzz
ki ebből a csatornából. Csak csináld már!
Azon agyaltam, hogyan juttatott idáig egy rövid mentális
gyakorlat, miközben megmarkoltam a csípőjét, és az ágyékomhoz
húztam. Alig sikerült magamba fojtanom a nyögésemet, ahogy
Lina felsőteste kicsúszott a csatornából.
- Minden rendben? - kérdeztem összeszorított fogakkal.
- Persze. Nagyon aranyos kislány. Állati büdös, de barátságos.
Szorosabban markoltam a csípőjét.
- Honnan tudod, hogy szuka?
- Rózsaszín nyakörve van a sok mocsok alatt.
Nagyon reméltem, hogy nem egy autót hallottam közeledni az
úton.
- Istenre esküszöm, ha valaki elhajt mellettünk... - motyogtam.
- Gyerünk, nagymenő. Mutasd, mit tudsz - biztatott Lina.
A kutya izgatottan vakkantott, mintha egyetértene a
megmentőjével.
Hátrébb kúsztam a térdemen, aztán megrántottam a csípőjét.
Tökéletes domborulatai megint a megfelelő testrészemhez
nyomódtak. De ezúttal a feje, a karja és a kutya is kicsúszott a
csatornából a deres fűre. Lina négykézláb könyökölt, a feneke az
ágyékomhoz préselődött. A szívverésem a háromszorosára
gyorsult, és a szédülésemnek kivételesen semmi köze nem volt a
szorongáshoz.
Egy divatos Porsche húzódott le az út szélén az autóm mögött.
- Segítsek, rendőrfőnök? - kérdezte Naomi legjobb barátja,
Stefan Liao a volán mögül vigyorogva.
Linára néztem, aki felvont szemöldökkel méregetett a válla
fölött. Úgy nézett ki, mintha az út mellett dugtam volna a nővel.
- Szerintem megoldjuk, Stef - kiáltotta vissza.
Stef szalutált, és csibészesen vigyorgott.
- Hát, akkor megyek, és mindenkinek elmesélem, hogyan
szokta indítani Morgan rendőrfőnök a szombat reggeleket.
- Letartóztatlak, amiért ilyen tenyérbemászó vagy -
figyelmeztettem.
- Te már csak tudod, rendőrfőnök - mondta Stef. Kacsintva
intett, aztán elhajtott a város felé.
- Nash?
- Mi van? - morogtam.
- Elengednél? Kezdenek olyan irányt venni a gondolataim,
amitől elpirulna az új barátunk.
Az orrom alatt szitkozódva vettem le a kezemet - és az
ágyékomat - a testéről, aztán rátettem a pórázt a kutya sovány
nyakára. Valóban egy koszos rózsaszín nyakörvet viselt biléta
nélkül. A kutya meg a nyakörv is úgy nézett ki, mintha a sárban
dagonyáztak volna.
Nem tudtam, hogy a nőt vagy a kutyát emeljem fel, de aztán
eldöntöttem, hogy a kutya a biztonságosabb választás.
Szánalmasan reszketett a karomban, miközben loboncos farka
idegesen kopogtatta a hasamat. Lina talpra állt.
- Gratulálok, apuka. Kislány - szólalt meg. Elővette a telefonját,
és készített rólam egy fényképet.
- Hagyd abba - utasítottam mogorván.
 - Ne aggódj. Csak a derekadig fényképeztelek, hogy senki ne
lássa, mekkora a felszerelésed - ugratott, miközben elém állt, és
hármunkról is készített egy szelfit. Mogorva képet vágtam hozzá,
úgyhogy kinevetett.
A kutya feljebb kapaszkodott a mellkasomon, és reszketett a
karomban.
- Lina, esküszöm, hogy...
A mellkasomra fektette a tenyerét, mire azonnal lecsillapodtam.
- Nyugodj meg, Nash. - Kedves volt a hangja, mintha megint
azzal a szerencsétlen kutyával beszélne. - Csak ugratlak. Jól vagy.
Én is jól vagyok. Minden rendben.
- Ez illetlenség. Illetlen voltam - erősködtem.
- Mindenáron ostorozni akarod magadat, ugye?
A kutya az állam alá fúrta a fejét, mintha megvédhetném.
- Ehhez mit szólsz? - kérdezte Lina, miközben a másik kezével
a kutyát simogatta. - Nem foglak ugratni. átmenetileg. Ha
elismered, hogy vannak rosszabb dolgok is annál, hogy fizikailag
vonzónak találsz még izzadtan és sárosan is. Oké?
A büdös kis vakarcs ezt a pillanatot választotta arra, hogy az
állkapcsomtól a szemgolyómig végignyalja az arcomat.
- Szerintem kedvel téged - jegyezte meg Lina.
- Olyan a szaga, mint egy szennyvíztisztítónak - panaszkodtam.
De aztán a kiskutya a szemembe nézett, és éreztem valamit. Nem
olyan szikrákat, amik rendszeresen megrohamoztak, amikor Lina
karnyújtásnyira volt tőlem, hanem valami mást. Valami
édesebbet, szomorúbbat.
- Szóval mi a terv, rendőrfőnök? - faggatott Lina.
- Terv? - ismételtem meg, miközben továbbra is a szánalmas,
barna kutyaszempárba néztem.
 4. fejezet

Förtelmesen mocskos

Lina

Miután megetettük, megitattuk és egy tiszta pólóba bugyoláltuk

a szőrgolyót, beszálltam az anyósülésre a rendőrfőnök
pulóverében. Nem sejtettem, hogy így indul majd a reggelem. Azt
hittem, egy hosszú futás kitisztítja a gondolataimat, az még a
legmerészebb álmaimban sem merült fel bennem, hogy
„kutyapózban” végzem Nash Morgannel.
A férfi lenyűgözően összeszedett volt, miközben becsukta
mögöttem az ajtót, megkerülte az autót, és beült a kormány mögé.
Egy pillanatig nem mozdult. Fáradtság és feszültség sugárzott
belőle, ahogy kinézett a szélvédőn.
- Itt történt? - kérdeztem. Olvastam az újságcikkeket és a
jelentéseket a végzetes igazoltatásról.
- Micsoda? - motyogta tudatlanságot színlelve, ahogy
bekapcsolta a biztonsági övét.
- Ó, szóval ezt fogjuk játszani? Oké. Teljesen véletlenül álltál
meg azon a helyen, ahol lelőttek, aztán a röntgenlátásoddal
kiderítetted, hogy egy kutya szorult az esővíz-elvezető csatornába.
- Nem - felelte, aztán beindította a motort, és feltekerte a fűtést.
-A szuperhallásom segített, nem a röntgenlátásom.
Az ajkamba haraptam, de csak kiböktem:
- Igaz, hogy nem emlékszel semmire?
Felmordult, majd megfordult az autóval, és elindult a városba.
Hát jó.
 ***

Nash a meggybordó Chargerem mellett parkolt le a

tömbházunk mögött. Knox kocsmájának, a Honky Tonknak a
parkolója üresen állt, néhány járművet leszámítva, amik az előző
esti italozások után maradhattak itt.
A büdös, koszos szőrgolyót néztük az ölemben, aztán Nash rám
pillantott. Farmerkék szemében fájdalom ült, amitől feléledt
bennem a nőkre jellemző, rendkívül idegesítő vágy, hogy
enyhítsem a fájdalmát.
- Köszönöm a segítségedet - szólalt meg végül.
- Bármikor. Remélem, nem botránkoztattalak meg túlságosan -
piszkáltam.
Elfordította a tekintetét, és megdörzsölte a homlokát, ami
idegességről árulkodott.
- Nehogy megint elkezdj bocsánatot kérni - figyelmeztettem.
Visszafordult felém, és elmosolyodott.
- Mit akarsz, mit mondjak? - kérdezte.
- Mit szólnál ahhoz, hogy „fürdessük meg ezt a szőrcsomót”? -
javasoltam, majd kinyitottam az ajtót.
Követett.
- Nem szükséges segítened. Innentől átveszem.
- Érdekel, mi lesz vele. Plusz amúgy is csupa kosz vagyok.
Ráadásul, ha a gyerekkori emlékeim nem csalnak, négy kéz jobb
a kettőnél, amikor egy kutya fürdetéséről van szó.
Elindultam a hátsó bejárat felé, és elrejtettem a mosolyomat,
amikor hallottam, hogy az orra alatt szitkozódik, majd követett
befelé.
Felzárkózott mellém, a szükségesnél egy kicsit közelebb, aztán
kinyitotta előttem az ajtót. A kutya kidugta a fejét a póló alól, és
éreztem, hogy bozontos farkával a hasamat csapkodja.
 A szokottnál lassabban sétáltam fel a lépcsőn, mert egyaránt
tudatában voltam a karomban tartott csöppségnek és a mellettem
haladó férfinak.
- Nem baj, ha nálad fürdetjük meg? - kérdeztem a lépcsőn. Volt
egy doboznyi akta az asztalomon, amit egyáltalán nem akartam
megmutatni Nashnek.
- Nem, dehogy - válaszolta egy kis habozás után.
A lépcső tetején a válla az enyémet súrolta, amikor a zsebébe
nyúlt a kulcsáért. Megint éreztem. A szikrát, ami minden
alkalommal lángra kapott, amikor egymáshoz értünk. Nem
szabadott volna így éreznem. Nem szerettem a spontán fizikai
érintéseket. Mindig túlontúl óvatos voltam ezen a téren. De
Nashsel... más volt.
Bedugta a kulcsot a zárba, majd kinyitotta az ajtót, és félreállt,
hogy előreengedjen.
Meglepetten pislogtam. A lakása tükörképe volt az enyémnek, a
hálószobánk és a fürdőszobánk falán pedig osztoztunk. Azonban
míg az enyém egy felújításra váró üres vászon volt, addig Nash
lakását valaki ebben az évtizedben renoválta. Viszont óriási volt a
kupi.
A férfi egyáltalán nem tűnt trehánynak, de a bizonyíték
tagadhatatlanul ott volt a szemem előtt.
A sötétítőt behúzta az ablakon, kizárva a fényt és az utca képét.
Félig összehajtott ruhákat láttam a dohányzóasztalon. Úgy nézett
ki, mintha menet közben megunta volna, és egy ideje csak a
halom tetejéről kapná le a tiszta ruhákat. A padlót koszos
ruhadarabok, erősítő gumiszalagok - biztos a fizikoterápia miatt -
és jobbulást kívánó üzenetek borították. Egy gyűrött takaró és
párna hevert a kanapén.
A konyhába új felszerelések meg gránitpult lett berakva, és
mivel a helyiség egy légtérben volt a nappalival, gond nélkül
láthattam a koszos edényeket, a régi elviteles dobozokat és
legalább négy elhervadt virágcsokrot. Az ebédlőasztala, akárcsak
az enyém, tele volt aktákkal és felbontatlan levelekkel.
Az egész helynek állott szaga volt, mintha nem szellőztettek
volna eleget. Mintha senki nem lakott volna itt.
- Öhm... hát... általában nincs ilyen nagy rendetlenség.
Mostanában sok volt a dolgom - mondta, és hallottam a hangján,
mennyire zavarban van.
Most már száz százalékig biztos voltam benne, hogy a sebei
mélyebbre nyúltak, mint amit elárult.
- A fürdőszoba? - tettem fel a kérdést.
- Arra - felelte a hálószoba felé mutatva, és egy kicsit
szégyenlősnek látszott.
A hálószobában nem volt akkora kupi, mint a lakás többi
részében. Sőt, tulajdonképpen úgy nézett ki, mint egy üres
hotelszoba. A bútorok - az ágy, a komód, az éjjeliszekrények -
mind passzoltak egymáshoz. A szépen bevetett ágy fölé
countryzenés posztereket akasztottak bekeretezve. Az egyik
éjjeliszekrényen gyógyszeres dobozok sorakoztak, mint a
katonák. A tetejüket vékony porréteg borította.
Egyértelmű, hogy a férfi a kanapén alszik.
A fürdőszoba tipikus agglegénylaknak bizonyult. Kevés holmi,
és abszolút semmi törekvés a kellemes atmoszférára. Csak annyit
mondok: a zuhanyfüggöny meg a törölközők bézs színűek voltak.
A kád jobban nézett ki, fémlábakon állt a modern csempén.
Egy tökéletesen jól hasznosítható szennyeskosár mellett egy
halom piszkos ruha hevert a padlón. Ha a férfi nem épp a
démonaival küszködött volna, tuti, hogy pontot veszítene ezért a
ballépésért.
- Becsukod az ajtót? - kérdeztem.
Egy kicsit még kábának tűnt. Volt valami a sebzett Nash
Morganben, ami megérintett. Szinte fullasztó késztetést éreztem
arra, hogy megvigasztaljam.
 - Nash? - kinyújtottam a kezemet, és megszorítottam a karját.
Összerezzent, és megrázta a fejét.
- Igen. Bocsánat. Mit mondtál?
- Becsuknád az ajtót, hogy a büdös kis haverunk ne szökjön ki?
- Persze. - Halkan becsukta az ajtót, aztán megint megdörzsölte
a homlokát. - Elnézést a rendetlenségért.
Olyan elveszettnek tűnt, hogy szerettem volna leteperni, majd
megcsókolni, hogy jobb kedvre derítsem. Helyette a szeme elé
emeltem a kutyát.
- Engem csak ez a piszok érdekel.
Letettem a kutyát, és kicsomagoltam a pólóból. Azonnal a
padlóra nyomta az orrát, és elkezdett szimatolni. A bátor kislány
felderítette az új környezetet.
Nash lendületet kapott, mintha egy életre kelt Pinokkió lett
volna. Lehajolt, és megnyitotta a csapot a kádban. A város nem
tévedett a formás fenekével kapcsolatban, konstatáltam, ahogy
levettem magamról a pulóverét.
Felemeltem a koszos pólót, amit a kutya köré tekertünk.
- Ezt lehet, hogy el kell égetned.
- Talán az egész fürdőszobára ez a sors vár. - A kutya felé
biccentett, ami sáros kis tappancsnyomokat hagyott mindenfelé.
Lerántottam magamról a piszkos haspólómat, és a
megkérdőjelezhető szennyeskupacra hajítottam.
Nash hosszasan bámulta a sportmelltartómat, aztán olyan
gyorsan fordult el, hogy ellenőrizze a víz hőmérsékletét a kezével,
és szükségtelenül megigazítsa a zuhanyfüggönyt, hogy attól
féltem, megerőlteti az ízületeit.
Édes, és valódi úriember.
Határozottan nem az esetem. De be kellett ismernem, tetszik,
hogy kibillentem az egyensúlyából.
Nash került a tekintetével, miközben elővett néhány törölközőt
a szekrényből, és ledobott kettőt a padlóra a kád mellett, a
harmadikat pedig a mosdókagylóra terítette.
- Jobb, ha leveszed az inged, nagymenő - tanácsoltam.
Az egyenruhájára pillantott, ami csupa sár- és fűfoltos volt.
Grimaszolva kigombolta és levette, majd a szennyeskosárba
hajította. Aztán felemelte a koszos ruhákat a padlóról, és azokat is
a szennyestartóba rakta.
Egy fehér póló maradt rajta, ami a mellkasára simult. Színes
kineziológiai tapaszt láttam a bal karján, amilyet a sportolók
szoktak használni a sérüléseiknél.
- Hoznál valami nagyobb bögrét, vagy ilyesmit a konyhából?
Nem szeretném a tust használni, nehogy halálra rémítsem vele -
mondta.
- Persze. - Otthagytam a kutyával, és elkezdtem keresni valami
öblítésre alkalmas tárgyat.
Egy gyors kutatás nyilvánvalóvá tette, hogy a pasinak szinte az
összes edénye vagy a mosogatóban, vagy a mosogatógépben van,
ami a szag alapján nem mostanában lett beindítva.
Mosogatótablettát dobtam a gépbe, és elindítottam egy programot,
majd kézzel elöblítettem egy nagy, műanyag poharat a Dino’sból.
Csupán egy icipici bűntudatot éreztem, amikor elsétáltam az
asztala mellett, és meglestem az aktáit.
Épp visszafelé tartottam a fürdőszobába, szóval nem direkt
mentem arra. Plusz feladatom volt. Ráadásul nem én tehettem
róla, hogy elöl hagyta őket, érveltem magamban.
Alig harminc másodpercbe telt, hogy kiszúrjak három aktát.
Hugo, Duncan.
Witt, Tina.
217.
A 217 a rendőrségi kód volt az emberölési kísérletre. Nem
kellett zseninek lennem ahhoz, hogy kitaláljam, valószínűleg
Nash lelövésének rendőrségi jelentése volt. Egyértelműen
felkeltette a kíváncsiságomat. Csupán egy futó pillantásra volt
időm, de muszáj volt betartanom a fontossági sorrendet. Gyorsan
a fürdőszobára néztem, aztán egy ujjal felemeltem a Hugo-akta
tetejét. Koszosnak éreztem a dokumentumot, és rádöbbentem,
hogy akárcsak az éjjeliszekrényt a hálószobájában, ezt is vékony
porréteg borítja.
Alig tudtam rápillantani az első oldalra, amin egy előnytelen
rendőrségi fotó volt néhány évvel ezelőttről, amikor
meghallottam:
- Találtál valamit?
Ijedten hagytam becsukódni az aktát, és őrülten felgyorsult a
szívverésem, mire felfogtam, hogy Nash a fürdőszobából kiabált.
Hátraléptem az asztaltól, és felsóhajtottam.
- Jövök - kiáltottam vissza erőtlenül.
Miután visszaértem a fürdőszobába, a szívem majd’ kiugrott a
mellkasomból. Nash félmeztelen volt, ronggyá ázott pólója a
padlón hevert a fürdőkád mellett. És mosolygott. Teli szájjal,
nagyon szexin.
A félmeztelenségétől és a vigyorától földbe gyökerezett a
lábam, és kiélveztem a látványt.
- Ha továbbra is így fogod csapkodni a vizet, el fogod áztatni az
alattunk lévő barbershopot - figyelmeztette Nash a kutyát,
miközben az állat a kád egyik végéből a másikba rohangált. Nash
lefröcskölte vízzel, mire a kutya rekedten, de boldogan
vakkantott.
Felnevettem. A férfi és a kutya egyszerre fordultak felém.
- Gondoltam, beteszem a fürdőkádba, hogy kiderüljön, ránk
támad-e - árulta el Nash.
Lehet, hogy a pasi élete porosodott, azonban a hősiesség nem
veszett ki belőle. A korábbi, icipici bűntudatból valami nagyobb,
erősebb érzelem lett, és hálát adtam mindennek, ami szent, hogy
nem kapott rajta a kutakodáson.
 Vékony vonal húzódik a szükséges kockázatvállalás és a
hülyeség között.
Csatlakoztam hozzá a padlón, letérdeltem az egyik összehajtott
törölközőre, és felé nyújtottam a poharat.
- Úgy látom, jól szórakoztok - jegyeztem meg, és igyekeztem,
nehogy kihallatszon a hangomból, hogy az előbb sértettem meg
Nash privát szféráját.
Az ázott kis manó az első mancsát a kád peremére tette, és
imádattal nézett ránk. Boldogan csóválta a farkát, koszos vizet
csapkodva mindenfelé.
- Nézzük, meg tudod-e fogni, amíg leöblítem - javasolta Nash,
tiszta vizet töltve a pohárba.
- Gyere ide, te szőrös kis hableány.
Egymás mellett ügyködtünk, dörzsöltük, samponoztuk és
öblítettük a kutyát, közben pedig hangosan nevettünk.
Minden alkalommal, amikor Nash csupasz karja az enyémhez
ért, csupa libabőr lettem. Folyamatos késztetést éreztem, hogy
közelebb húzódjak hozzá ahelyett, hogy eltávolodnék tőle, így
felmerült bennem, hogy mi a franc bajom lehet. Annyira közel
voltunk egymáshoz, hogy láttam minden rezzenését, amikor
rosszul mozdította a sérült vállát. De egyszer sem panaszkodott.
Négyszer kellett vizet cserélnünk, és fél óra telt el, mire a kutya
végre tiszta volt.
A drótszőre többnyire fehér színben tündökölt, néhány sötét
foltot leszámítva a lábán. Az egyik füle pöttyös volt, a másik
barna és fekete.
- Hogy fogod nevezni? - kérdeztem, miközben Nash kivette a
kutyát a kádból. Az állat lelkesen nyalogatta az arcát.
- Én? - Elhúzta a fejét a rózsaszín nyelv elől. - Ne nyalogass!
- Nem hibáztatom. Nyalogatnivaló arcod van.
Nash tüzes pillantást vetett rám, mielőtt óvatosan letette a
kutyát. Az állat megrázta magát vizet fröcskölve mindenfelé.
 Fogtam egy törölközőt, és rátekertem a kutyára.
- Te találtad. Így te adhatsz neki nevet.
- Nyakörv volt rajta. Valószínűleg már van neve.
A kutya mocorgott a kezem alatt, miközben szárazra töröltem
szőrös kis testét.
- Talán megérdemel egy újat. Új név az újrakezdéshez.
Nash egy hosszú pillanatig némán méregetett, mire
legszívesebben fészkelődni kezdtem volna a vizslatásától. Aztán
annyit kérdezett:
- Éhes vagy?

***

- Kósza? Mázli? - A tiszta kutyát fürkésztem, miközben kávét

főztem.
Nash felpillantott a rántottakészítésből.
- Mocsok?
- Nem. Nem reagál. Lula? - Letérdeltem a padlóra, és tapsoltam
egyet. A kutya hozzám sétált, és boldogan elfogadta a
szeretetteljes simogatást.
- Gizmó? Szecska?
- Szecska? - kérdeztem vissza.
- Tini Nindzsa Teknőcök - válaszolta Nash megint mosolyogva.
- Szecska mester egy csatornapatkány volt.
- Csatornapatkány harcművész képességekkel - mutatott rá.
- Ennek az ifjú hölgynek elegáns név kell - erősködtem. - Mint
a Poppy vagy a Jennifer.
A kutya egyikre sem reagált, azonban a férfi szórakozottan
elvigyorodott.
- Mit szólsz a Buffyhoz?
A kutya szőrébe rejtettem a mosolyomat.
- A vámpírvadász?
 Nash rám mutatott a fakanállal.
- Pontosan.
- Nekem tetszik, de úgy tűnik, őt nem hozza izgalomba -
jegyeztem meg.
Átmehettem volna a szomszédba felöltözni, amíg Nash reggelit
készít, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább megint felveszem a
pulóverét, és maradok. Ő - sajnos - átöltözött, tiszta pólót és
farmernadrágot vett fel.
Most pedig kényelmes, családias légkörben voltunk együtt a
konyhában. Főtt a kávé, egy jóképű férfi mezítláb készített
reggelit a tűzhelynél, és a hűséges kutya a lábunk körül táncolt.
Nash a rántotta egy részét kitette a három papírtányér egyikére,
amiket felsorakoztatott. A kiskutya kipattant az ölemből, és
felkapaszkodott Nash lábára.
- Hátrább az agarakkal. Hagyd, hogy előbb kihűljön - közölte
vele. A kutya rekedt ugatása arról árulkodott, hogy eszében sincs
nyugton maradni.
Felálltam, és megmostam a kezemet. Nash odadobta nekem a
konyharuhát a válláról, aztán elkezdte megszórni sajttal a
rántottát.
Nyájas hangulatba kerültem, így elmostam két koszos bögrét,
amit a pulton találtam.
A pirító pont akkor dobta ki a két szépen megbarnított
kenyeret, amikor az első csészébe kávét töltöttem.
- Egy csőben találtuk. Mit szólsz a Piperhez? - javasolta Nash
hirtelen.
A kutya fülelni kezdett, aztán leült, és oldalra döntötte a fejét.
- Ez tetszik neki - mondtam. - Ugye, Piper?
Elismerőn rázta a popóját.
- Azt hiszem, megvan a nyertes - értett egyet Nash.
A másik bögrébe is töltöttem kávét, majd néztem, ahogy a férfi
letesz egy tányér rántottát a padlóra.
 - Gyere érte, Piper.
A kutya rávetette magát, és az első mancsával a tányéron
landolt, ahogy bekebelezte a reggelijét.
- Megint meg kell majd fürdetnünk - mondtam nevetve.
Nash a maradék két tányérra tett egy-egy pirítóst, majd a jobb
kezével ügyetlenül elosztotta a sajtos rántottát.
- És megint meg kell majd etetnünk - jegyezte meg, miközben
az egyik tányért átadta nekem.
Nash Morgan egy napon nagyon szerencséssé fog tenni egy
nőt.
Állva ettünk a konyhában, ami biztonságosabbnak és kevésbé
családiasnak tűnt, mintha helyet csináltunk volna az asztalnál. Bár
nem bántam volna, ha még egyszer belekukkanthatok azokba az
aktákba.
Feladatom volt a városban, nem szabadott bonyolítanom a
helyzetet azzal, hogy összemelegszem az igazságtalanul dögös
szomszédommal.
Akkor sem, ha igazán finom sajtos rántottát csinál. És nagyon
jól néz ki a tiszta pólójában, a sebzett tekintetével. Valahányszor
találkozott a pillantásunk, éreztem... valamit. Mintha a köztünk
lévő tér megtelt volna elektromossággal, ami egyre csak
fokozódott.
- Mitől érzed, hogy élsz? - kérdezte hirtelen.
- Tessék? - reagáltam értelmesen, miközben tele volt a szám
pirítóssal.
Nash a bögréjét markolva nézett rám, és a reggelije felét
otthagyta a tányérján.
Muszáj ennie. A testnek üzemanyag kell, hogy meggyógyuljon.
- Régen akkor éreztem, hogy élek, amikor bementem az őrsre.
Minden reggel úgy sétáltam be oda, hogy fogalmam sem volt, mit
tartogat a nap, de készen álltam bármire - motyogta szinte csak
magának.
 - Most már nem ezt érzed? - faggattam.
Féloldalasan vállat vont, azonban az engem vizslató tekintete
valami komolyról árulkodott.
- Szóval nálad mi az?
- A gyorshajtás. A hangos zene. Megtalálni a tökéletes cipőt egy
akciónál. A tánc. A futás. A hajsza. Az izzadt, kétségbeesett szex.
Felforrósodott a tekintete, és a szoba hőmérséklete érezhetően
megemelkedett.
Vágy. Ez volt az egyetlen szó, ami jellemezte, hogy mit láttam
kék szemében, de ez sem volt tökéletes.
Nash tett felém egy lépést, amitől elakadt a lélegzetem.
Várakozás, adrenalin és félelem cikázott a véremben. Hűha.
Hűha. Hűha.
A szívem majdnem kiugrott a mellkasomból. De kivételesen jó
értelemben.
Össze kell szednem magamat. Hát nem épp elkerülni akarom az
impulzív döntéseket?
Mielőtt bármelyikünk mondhatott - vagy, édes istenem -
tehetett volna valamit, megszólalt a telefonom, kirántva a rossz
döntésből, amibe kis híján fejest ugrottam.
- Én, öhm, ezt fel kell vennem - dadogtam, ahogy felemeltem a
mobilomat.
Nash továbbra is engem bámult, amitől minden porcikám egy
kicsit kétségbeesettnek tűnt. Oké, rendben. Nagyon
kétségbeesettnek. Ráadásul állati melegem volt.
- Ja - szólalt meg végül. - Köszönöm a segítséget.
- Bármikor, nagymenő - sikerült kinyögnöm erőtlenül,
miközben próbáltam nem rohanva távozni az ajtón.
- Szia, Daley! - mondtam, ahogy becsuktam a hátam mögött
Nash ajtaját.
- Lina - üdvözölt köszönés nélkül a főnököm.
 Daley Matterhorn gyakorlatias nő, aki soha nem beszél
feleslegesen. Ötvenkét évesen egy tucat nyomozó tartozik a
felügyelete alá, feketeöves a karatéban, és a hecc kedvéért
triatlonokon vesz részt.
- Mi újság? - kérdeztem. A mi hivatásunk nem tartja tiszteletben
a hétfőtől péntekig, kilenctől ötig tartó munkarendet, szóval nem
ijesztett meg, hogy szombat reggel telefonált.
- Tudom, hogy egy nyomozás közepén tartasz, de szeretném, ha
parkolópályára tennéd. Jól jönne a segítséged Miamiban. Ronald
lenyomozta, hogy az eltűnt Renaux-festmény egy nemrég
letartóztatott drogbáró otthonában van. Szükségünk van valakire,
aki vezetné a visszaszerző csapatot holnap este, mielőtt
valamelyik rendőr eldönti, hogy a festmény bizonyíték, és
lefoglalja. Csak egy maroknyi biztonsági őr van a helyszínen.
Neked ez gyerekjáték.
Éreztem a pulzusom ismerős gyorsulását, magával ragadott az
izgalom, ahogy az újabb győzelemre gondoltam.
Azonban huszonnégy óra alatt összerakni egy bevetést nem
csupán kockázatos, hanem egyenesen veszélyes. És ezzel Daley is
tisztában volt.
A francba.
- Azt akarod, hogy egy csapatot vezessek azok után, ami az
utolsó melónál történt?
- Elvégezted a feladatot. A kliens repesett az örömtől. Téged
sem hallottalak panaszkodni, amikor megkaptad a jutalmadat.
- Valaki megsérült - emlékeztettem. Miattam.
- Lewis tisztában volt a kockázatokkal. Nem életbiztosítást
árulunk, és papírokat tologatunk. A munka együtt jár némi
rizikóval, és aki nem elég tökös ehhez, nyugodtan kereshet
magának másik állást.
- Nem lehet. - Fogalmam sincs, melyikünk lepődött meg
jobban, amikor a szavak elhagyták a számat. - Jó nyomon
vagyok, és nem megfelelő az idő arra, hogy elutazzak.
- Gyakorlatilag kutatómunkát végzel a városban. Küldhetek
valaki mást, hogy kérdezősködjön, és átnézze a tulajdonlapokat.
Szó szerint bárki képes erre.
- Jobban szeretném én befejezni, amit elkezdtem - jelentettem
ki határozottan.
- Tudod, nemsokára üresedés lesz egy magasabb pozícióban -
kezdte Daley, közömbösen meglóbálva az orrom előtt az
álommunkámat, mintha egy pár fényesen csillogó Jimmy Choo
cipő lenne.
- Hallottam a pletykát - feleltem, és egy kicsit gyorsabban
kalapált a szívem.
A magasabb pozíció több utazást, hosszabb melókat, mélyebb
beépülést és nagyobb jutalmat jelentett. Továbbá azt is, hogy
többet kell majd egyedül dolgoznom. Ez volt a nagy, ijesztő
célom, és csupán egy karnyújtásra kerültem tőle.
- Ezt jobb, ha észben tartod. Olyanra van szükségünk, aki
tökös, akit nem ijesztenek meg a veszélyes helyzetek, és aki nem
fél attól, hogy a legjobb legyen.
- Értem - mondtam.
- Jó. Ha meggondolod magad a holnapi nappal kapcsolatban,
hívj fel.
- Úgy lesz. - Kinyomtam a hívást, aztán bedugtam a kezem
Nash pulóverének zsebébe.
Egy részem igent akart mondani. Felszállni a repülőre, beleásni
magam az információkba, és kitalálni a megfelelő taktikát. De a
nagyobb, hangosabb felem tudta, hogy nem állok készen egy
csapat vezetésére. Ezt visszavonhatatlanul bebizonyítottam.
Plusz maradt egy kicsi, alig hallható részem, amely kezdett
belefáradni a szar motelekbe és a végtelennek tűnő
megfigyelésekbe. Ez hordozta a bűntudatot, és frusztrált volt egy
balul elsült akció miatt. Ez a részem talán vesztett a
harciasságából.
 5. fejezet

Ami a zuhany alatt történik, ott is marad

Nash

- Ne edd a ruhákat, Piper - kiáltottam fáradtan a

konyhapadlóról. Térdig gázoltam az elhervadt virágszirmokban,
amelyek a féltucatnyi „sajnálom, hogy lelőttek” csokorról
hullottak le, amit az emberek küldtek, amíg lábadoztam. Erről egy
kicsit az anyám temetése jutott eszembe.
Az az átkozott kutya a konyhasziget körül rohangált, és az egyik
tiszta zoknim lógott a szájából.
Őrülten fáradt voltam.
Felhívtam a lawlerville-i állatmenhelyet, hogy bevigyem Pipert,
de közölték, hogy tele vannak, miután befogadtak egy csomó
kisállatot, amiket a Texason átsöprő hurrikán fosztott meg
otthonától. Azt tanácsolták, hogy próbálkozzak egy másik
menhellyel a fővárosban. De néhány újabb telefonhívás után
mindenhonnan azt kaptam, hogy „sajnáljuk, telt ház van”, vagy
figyelmeztettek, hogy az orvosi ellátást igénylő ebek, illetve azok,
amiket nem fogadnak örökbe elég gyorsan, el lesznek altatva.
Szóval tessék, így lettem én a vonakodó nevelőapja ennek a
bozontos, szorongó vakarcsnak.
Magamról is alig tudtam gondoskodni. Hogy a francba
vigyázzak egy kutyára?
Elvittem az állatorvoshoz egy vizsgálatra, ahol Piper mögöttem
bujkált, mintha a kedves állatorvos hölgy a jutalomfalatokkal
maga az ördög lett volna. Miután kiderült, hogy makkegészséges,
bementünk Knockemout állatboltjába, hogy beszerezzük az
alapfelszereléseket. Azonban a tulajdonos és egyben ravasz bolti
eladó, Gael kilométerekről kiszúrta a tapasztalatlan, ostoba
énemet. Elég volt egy pillantást vetnem Piper boldog kis arcára,
amikor talált egy rakás plüssállatot, hogy Gael kénytelen legyen
kitenni a „Tizenöt perc múlva jövök” táblát az ablakba, hogy
segítsen hazahozni mindent, amit vásároltam.
Egészséges prémium eledel, ínyenc jutalomfalatok, egymáshoz
passzoló nyakörvek és pórázok, játékok, sőt, még egy ortopéd
kutyaágy is érkezett, ami szebb volt, mint a saját matracom. Gael
még egy kibaszott pulóverszerűséget is rám sózott, hogy „Piper
hercegnő” nehogy megfázzon séta közben.
Piper odamasírozott hozzám, és fojtott hangon vakkantott egyet
a zoknival meg a plüssbáránnyal a szájában.
- Mi van? Nem tudom, mit akarsz.
Kiköpte a bárányt az elhervadt virágszirmok tetejére.
Megdörzsöltem az arcomat. Nem én vagyok a megfelelő
személy erre. A lakásom is erről árulkodott.
Úgy nézett ki, mint Knox hálószobája tinédzserkorában. A
szaga is olyan volt. Igazából észre sem vettem, amíg Lina, majd
Gael nem észlelte.
Szóval ahelyett, hogy a papírmunkát csináltam volna az őrsön,
mint eredetileg terveztem, bekapcsoltam egy focimeccset,
kinyitottam azokat a rohadt zsalukat, és elkezdtem takarítani.
A mosogatógép a harmadik, utolsó adag mosatlant tisztította.
Nekem egy Mount Everestnyi tiszta ruhát kellett elpakolnom -
miután sikerült rávennem a kutyát, hogy ne lopkodja őket.
Nekiestem a porrétegnek és a pohárlenyomatok törlésének, több
hétre elegendő megpenészedett kaját dobtam ki, sőt, még sikerült
online bevásárolnom is.
Piper mellettem volt, amíg mostam, sikáltam, szortíroztam,
takarítottam és pakoltam. Nem igazán érdekelte a porszívó. De
aztán rájöttem, hogy egyébként sem lett volna oka panaszkodni,
tekintve, hogy reggelig egy csatornában lakott.
A kutya oldalra döntötte a fejét, és egy helyben táncolt, így
frissen vágott körmei kopogtak a padlón.
Hirtelen ötlettől vezérelve a nappaliba hajítottam a bárányt, és
néztem, ahogy a kutya boldogan utánaszalad.
Fájt a vállam. Lüktetett a fejem. A fáradtságtól olyan erőtlennek
éreztem magam, mintha influenzás lennék. Milyen könnyű lenne,
ha életem hátralévő részében a padlón maradnék, nem?
A seprű nyele hangosan koppant a padlón, amit egy szánalomra
méltó vakkantás és körömkopogás követett. Piper a zokni és a
bárány nélkül tért vissza, és reszketve egyenesen az ölembe
katapultálta magát.
- Bassza meg - motyogtam. - Azt hiszed, hogy mindentől meg
tudlak védeni? Magamra sem vigyázok.
Ez láthatóan nem zavarta a kiskutyát, mivel túlságosan
lefoglalta, hogy minél mélyebbre bújjon az ölemben.
Felsóhajtottam.
- Oké, nyominger. Menjünk. Megmentelek a csúnya, gonosz
seprűtől.
A hónom alá vettem, csikorgó ízületekkel felálltam, és közben
úgy éreztem magam, mint egy százéves. Kidobtam a hervadt
virágcsokrokat a teli kukába, és az utolsó kosár tiszta ruhával
bementem a hálószobába.
- Tessék. Örülsz? - kérdeztem, ahogy letettem Pipert és a
kosarat az ágyra.
A kutya az ágy fejtámlájához sétált a párnámra, aztán labdává
gömbölyödött, az orrára húzta a farkát, és horkantva felsóhajtott.
- Ne szokj hozzá. Most költöttem nyolcvanhat dollárt egy
kutyaágyra, arról nem is beszélve, hogy mihelyst találok neked
egy befogadó családot, elköltözöl innen.
Becsukta a szemét, és nem foglalkozott velem.
 - Jó. Tiéd lehet az ágy.
Nem mintha én ott aludtam volna. Inkább a kanapén húztam
meg magam, és hagytam, hogy a műsorvezetők hangja a
rémálmaimba kergessen, reggelente pedig arra az egész énemet
körbevevő sötét felhőre ébredjek, amely sohasem engedte be a
fényt az életembe.
Szórakoztató, produktív körforgás volt.
A halomnyi összehajtogatott ruha - szinte az egész gardróbom -
az ágyon hevert, és azzal heccelt, hogy merjem csak figyelmen
kívül hagyni.
- Jézusom! - Minek nekem ennyi szürke póló? És hogy a
francba lehet, hogy mindig páratlan számú zokni került elő a
mosógépből? Az élet újabb nagy rejtélye, ami soha nem fog
megoldódni. Mint hogy mi értelme van egyáltalán az egésznek, és
miért várják meg a nyulak, hogy felgyorsíts, mielőtt kiszaladnak
eléd az útra?
Megakadt a tekintetem az éjjeliszekrényen sorakozó
gyógyszereken.
Hozzá sem nyúltam a fájdalomcsillapítókhoz. Azonban a többi,
a depresszióra és a szorongásra felírt bogyó az elején segített.
Amíg el nem döntöttem, hogy egyszerűen átadom magam a
hűvös, sötét ürességnek. Hogy dagonyázom benne. Hogy
megnézem, meddig tudok életben maradni a fekete űrben.
Besöpörtem a gyógyszereket a fiókba, és becsuktam.
A kutya hangosan horkantott, én pedig észrevettem, hogy sötét
van odakint.
Átvészeltem egy újabb napot.
Ettem.
Takarítottam.
A bunkó morgásnál többet beszélgettem az emberekkel.
Plusz nem engedtem, hogy bárki észrevegye a mellkasomban
tátongó ürességet.
 Ha képes leszek beszorítani a napomba egy zuhanyt és egy
borotválkozást, elégedett lehetek.
Piper lába megfeszült, és vakkantott egyet. Álmodott, én pedig
azon gondolkodtam, hogy szép, vagy inkább rémálom lehetett-e.
Óvatosan, nehogy felébresszem, mellé tettem a bárányt, hogy
elűzze a rosszat, aztán bementem a fürdőszobába.
Megnyitottam a meleg vizet az immár tiszta zuhanyzóban,
mielőtt levetkőztem. Megakadt a tekintetem a rózsaszín hegeken a
tükörben. Egy volt a vállamon, egy pedig a hasam alsó részén a
lövéstől, ami tisztán átment rajtam.
A testem gyógyult, legalábbis kívülről. Viszont az elmém miatt
aggódtam.
Sajnos a családomban jellemző, hogy az emberek
megbolondulnak, és elindulnak a lejtőn.
Nem lehet minden elől elmenekülni, ami a DNS-edbe van
kódolva.
Pára fogadott a zuhanyzóban. Hagytam, hogy a víz beborítson,
és ellazítsa görcsös izmaimat a forróságával. Rácsaptam a hűvös
csempére, és a permet alá dugtam a fejemet.
Lina.
Eszembe jutott, ahogy vizes sportmelltartójában nevetett, amit
gyorsan követett a reggeli közjátékunk emlékképe. Lina
elkerekedett szemmel, aggódva. Lina négykézláb, ahogy
magamhoz rántom. Lina, ahogy vigyorogva ül az anyósülésen
hazáig.
A farkam életre kelt, és megkeményedett a lábam között, ahogy
az emlékképek fantáziákká erősödtek.
Visszataszító vágyakozás kerített hatalmába. Szinte élveztem,
mert legalább éreztem valamit, és ez több volt a semminél. És
mert ez az elcseszett vágyakozás visszaadott valamit, amit féltem,
hogy elvesztettem.
 Nem volt merevedésem a lövöldözés óta. Egészen ma
reggelig... vele.
A farkam egyre keményebb lett, ahogy kínzott a vágy.
Nem hagytam, hogy átgondoljam a dolgot. Végül is milyen
seggfej tartja fontosabbnak a farka működését a mentális
egészségénél? Eltemettem magamban az aggodalmat, és úgy
tettem, mintha deréktól lefelé minden részem fáradt vagy unott
lenne, ha lehetnek egyáltalán ilyen érzései egy faroknak.
Azonban a négykézláb térdelő Lina Solavita felélesztette a
fantáziáimat. Arra gondoltam, milyen érzés volt megfogni a
csípőjét. Hogy milyen volt, amikor a formás feneke hozzám
préselődött. Fuldoklottam a vágytól. Kirángatott a sötétből a
tűzbe. Maga felé.
Nem tehettem róla. Többet akartam.
Egyik kezemmel megtámaszkodtam a csempén, míg a másikkal
megmarkoltam a merevedésemet, és magamba fojtottam egy
hangos nyögést. Az érintés egyszerre jelentett megkönnyebbülést
és csalódottságot. Azt akartam, hogy ő nyúljon hozzám, és a
szájába vegyen. Szerettem volna a hajába túrni, hogy irányítsam a
mozdulatait, miközben letérdel elém, és újra emberré tesz.
A behódolásától hatalmasnak, erősnek és élőnek éreztem volna
magamat.
Fogadkoztam, hogy majd később utat engedek a bűntudatnak a
fantáziálásom miatt. Csupán néhány simítás, hogy megnézzem,
működik-e rendesen a felszerelésem. Néhány simítás, aztán hideg
vizet locsolok magamra.
Elképzeltem, ahogy kinyitja telt ajkát, és magába fogad, aztán
elkezdtem mozgatni a kezemet a farkamon, miközben a víz a
hátamat verte. A szorításomtól egyre izgatottabb lettem, és néhány
csepp csordult ki a merevedésemből. Elképzeltem, hogy sóvár
nyelvével megízleli, majd durvábban kényeztettem magam.
 - Bassza meg - motyogtam, ahogy ökölbe szorítottam a kezemet
a csempén.
Ez helytelen volt. De kurva jól esett, és szükségem volt a jóra.
Tehetetlenül elképzeltem, ahogy lerántom rövidke pulóvere
nyakát, és meglátom, hogy nincs rajta melltartó, a mellbimbója
kemény ponttá merevedve könyörög a figyelmemért, miközben a
szájával kényezteti a farkamat.
Megrándult a csípőm, mintha önálló életre kelt volna, és
nekifeszült az öklömnek.
- Még egyszer. - Csak még egy simítás, és abbahagyom.
Csakhogy a fantáziámban Lina már nem térdelt.
Lovaglóülésben fölém telepedett. A puncija nedves forróságát
nem védte más, csak egy haszontalan selyemdarab. A számmal a
mellét ízleltem. Nagyot nyeltem, miközben arra gondoltam, hogy
bekapom az egyik halvány rózsaszín bimbót, és szívni kezdem.
A kezem elfeledkezett az egysimításos határról, és már gyors,
erőteljes mozdulatokkal rángattam a merevedésemet. A csípőm
ritmusra járt, és éreztem, hogy elnehezülnek a golyóim. Tudtam,
hogy nem fogok megkönnyebbülni, ha magamat elégítem ki. De
a sötét vágy még mindig jobb volt az ürességnél.
Elképzeltem, hogy félrehúzom a tangáját, a csípőjébe
markolok, és belé hatolok.
- Ez az, te angyal!
Szinte hallottam, ahogy elakad a lélegzete, amikor belé hatolok.
Szabad öklömmel a csempére csaptam. Egyszer, kétszer.
Már képtelen lettem volna abbahagyni, az öklöm kurva gyorsan
mozgott, miközben hálás farkamat szolgálta.
Addig nyalnám és szívnám a másik mellbimbóját, amíg teljesen
meg nem keményedik, és közben a kezemmel mozgatnám a
csípőjét a merevedésemen. Ő pedig belém kapaszkodna kívül és
belül. Arra vágyna, hogy a csúcsra juttassam.
- Nash!
 Szinte hallottam, ahogy a nevemet suttogja, miközben elragadja
a szenvedély. Ahogy az édes puncija egyre jobban megfeszül
körülöttem.
Szinte láttam magam előtt, ahogy elködösödik barna szeme,
szinte a nyelvemen éreztem bársonyos mellbimbóját, éreztem,
ahogy fájdalmasan összerándulnak sóvár kis izmai a
merevedésem körül.
- Angyal! - Megint a falra csaptam.
Hosszan és nagyot élvezne. Az orgazmustól annyira
elgyengülne, hogy utána ölben kellene az ágyba vinnem. A
gyönyörtől nekem sem maradna más választásom, mint követni
őt, és belé üríteni magamat. Megjelölni Linát, hogy az enyém.
Azonban a hajszolt gyönyör helyett valami mást találtam.
A látásom elhomályosodott, a zuhany hangja eltompult,
miközben a fülemben dobolt a vér. A szívem őrülten kalapált a
mellkasomban, ahogy megfeszültek az izmaim. Elengedtem a
farkamat, és reszketve mély levegőt vettem. Harcoltam a
nyomással, a rettegés hullámával, ami maga alá akart gyűrni.
- Bassza meg, a kurva életbe - morogtam rekedten. - A francba.
Megbicsaklott a térdem, de sikerült leülnöm a zuhanyzóban.
Még mindig merevedésem volt. Vágyakoztam. Féltem. A
fejemre tettem a kezemet, és addig térdeltem a csobogó víz alatt,
amíg teljesen ki nem hűlt.
 6. fejezet

A farokméregetés közepén

Lina

A Knockemouti Könyvtár a rendőrséggel szemben, a Knox

Morgan Közösségi Ház épületében kapott helyet, amelynek nevét
végtelenül szórakoztatónak tartottam.
Lefényképeztem a szembeszökő, aranyszínű feliratot, és
elküldtem üzenetben annak a mogorva, legendás férfinak, akiről
ezt az elnevezést kapta.
Knox azonnal válaszolt. Egy középső ujjas emojit küldött
vissza.
Vigyorogva eltettem a telefonomat, és elindultam befelé.
Az épületet nagyrészt abból a jókora „adományból”
finanszírozták, amit Knox megpróbált Nashre tukmálni, miután
megnyerte a lottót. Szerintem ez egy zseniális „baszd meg” válasz
volt Nashtől.
Viszont úgy tűnt, ez hatalmas szakadékot teremtett a testvérek
között, amit tovább erősített az örökölt makacsságuk és a
borzalmas családi kommunikációjuk.
Nem mintha Knox és én rendszeresen szívhez szóló
beszélgetéseket folytattunk volna. Mindent könnyedén vettünk,
nem terheltük egymást a nehéz dolgokkal. Nem próbáltuk feltárni
és feleslegesen kielemezni életünk eseményeit.
Hölgyeim és uraim, így lehet tartós kapcsolatot kialakítani.
Nincs szükség a nehézségekre. Az érzelmi terhekre.
Legyen kevés barátod, és tölts velük minőségi időt.
 Mindezt szem előtt tartva kifejezetten ügyeltem arra, nehogy
bepillantsak a rendőrség ablakán. Nem voltam felkészülve arra,
hogy a rendőrfőnökkel csevegjek néhány órával azután, hogy
hallottam, ahogyan a nem túl hangszigetelt fal túloldalán a csúcsra
juttatta magát a zuhanyzóban.
Már a puszta gondolatától felhevült az arcom, és bizsergett a
bensőm.
Soha életemben nem mostam olyan sokáig fogat, mint akkor.
Egy dologban biztos voltam: Morgan rendőrfőnök egy időzített
bomba. És bárki is ez az Angyal, remélem, hogy nem kell
gyűlölnöm.
A könyvtár felé vettem az irányt. Hangosabb és zsúfoltabb volt,
mint vártam. Hála a meseórának, a gyerekrészleg úgy nyüzsgött,
mint egy óvoda uzsonnaidőben. A gyerekek és felnőttek egyaránt
feszült figyelemmel hallgatták, ahogy a két drag queen, Cherry
Poppa és Martha Stewhot a szivárványcsaládokról meg a
háziállatok örökbefogadásáról olvas.
Ott ragadtam, és egy egész könyvet végighallgattam, mielőtt
eszembe jutott, hogy küldetésen vagyok.
Sloane Waltont, a kiváló könyvtárost a második emeleten
találtam a polcok között, amint valami könyves dologról
vitatkozott az idős, de divatos Hinkel McCorddal.
Sloane nem hasonlított egyetlen könyvtárosra sem, akivel eddig
találkoztam. Alacsony, tűzről pattant nő, a haja platinaszőke,
levendulaszínű tincsekkel. Úgy öltözködik, mint egy menő
tinédzser, egy felturbózott Jeep Wranglerrel jár, és havonta
megrendezi a Pia és Könyvek Boldogságpercek elnevezésű
programot. Úgy hallottam, ő változtatta a küszködő Knockemouti
Könyvtárat a közösség motorjává, és mindezt szívósságának,
elszántságának és a megnyert támogatásoknak köszönhettük.
Volt benne valami, ami a kedves, menő lányokra emlékeztetett
a középiskolából. Egyszer én is tagja voltam ennek az exkluzív
társaságnak.
- Csak annyit mondok, hogy adjon egy esélyt Octavia
Butlernek. Aztán jöjjön vissza, és virágokkal meg tequilával
kérjen bocsánatot, mert nagyot tévedett - mondta a férfinak.
Hinkel megrázta a fejét.
- Adok neki egy esélyt. De ha utálom, hozzon nekem abból az
aszalt paradicsomos kenyérből.
Sloane kinyújtotta a kezét.
- Áll az alku. Finom tequilát kérek. Nem olyat, amit az ember a
szüleitől lop el, hogy elvigye egy középiskolás buliba.
Hinkel ravaszul bólintott, és kezet rázott vele.
- Megegyeztünk.
- Mindig péksüteményekkel vesztegeted meg az olvasókat? -
kérdeztem.
Hinkel rám villantotta gyöngyfehér fogsorát, és levette
szalmakalapját.
- Miss Lina, remélem, nem sértem meg, ha azt mondom, ön
megszégyeníti az őszi faleveleket a szépségével.
Leszedtem egy könyvet a polcról, és azzal legyeztem magam.
- Uram, ön aztán tudja, hogy kell elcsavarni egy nő fejét -
mondtam a legcsábosabb déli akcentusomat elővéve.
Sloane keresztbe fonta a karját, és ingerültséget színlelt.
- Elnézést, Mr. McCord. Azt hittem, vasárnap reggelente velem
szokott flörtölni.
A férfi hajszálcsíkos öltönyére és csokornyakkendőjére
mutatott.
- Nem korlátozom a lehetőségeimet. Most pedig, ha a két bájos
hölgy nem bánja, lemegyek a földszintre, és flörtölök egy-két
királynővel.
Néztük, ahogy a százéves öregember egyik kezében a botjával,
a másikban egy könyvvel fürgén elindul a lépcső felé.
- Knockemoutban az összes férfi sármos - jegyeztem meg.
 - Az biztos - értett egyet Sloane, és intett, hogy kövessem.
Beléptünk egy tágas konferenciaterembe, ahol Sloane
egyenesen a táblához ment, és elkezdte letörölni róla a
kezdetleges péniszrajzokat.
- Tinédzserek? - tippeltem.
Megrázta a fejét, amitől táncra perdült a lófarka.
- Észak-virginiai urológusok. Tegnap itt tartották a negyedéves
értekezletüket. Gondoltam, eltüntetem a bizonyítékokat, mielőtt
véget ér a meseóra.
- Erre nem számítottam.
Sloane rám vigyorgott.
- Csak várd ki, az ÉViP januári találkozóját.
Átgondoltam a lehetőségeket.
- Észak-virginiai proktológusok?
- Fenék mindenütt. - Sloane letette a táblatörlőt, és elkezdte
színek szerint rendezni a filceket. - Mi szél hozott ma a csodálatos
könyvtáramba?
Hasznossá tettem magam, és betömtem a szelektív kukába a
szétszórt péniszközpontú prospektusokat.
- Egy-két könyvajánlót keresek.
Plusz némi információt, tettem hozzá magamban.
- Jó helyre jöttél. Mi érdekel? Thriller? Időutazás? Önéletrajz?
Költészet? Rendőrségi eljárások? Fantasy? Önsegítés? Kisvárosi
romantikus regények, amiktől elpirulsz?
Nash jutott eszembe, ahogy tegnap este zuhanyozott. Az
öklének puffanása a nedves csempén. A fojtott nyögése. Egy
kicsit megszédültem.
- Olyasmi, amiben van gyilkosság - döntöttem el. - Mellesleg,
létezik valami megyei adatbázis, amit használhatnék ingatlanok
keresésére?
- Ide szeretnél költözni?
 - Nem - vágtam rá gyorsan. - Van egy barátom, aki
Washingtonban él. El akar költözni a városból, hogy új üzletet
nyisson.
Csak erre a szánalmas hazugságra futotta. De Sloane elfoglalt
könyvtáros, és Knockemoutban amúgy is csupa csodabogár él.
Nem fogja arra vesztegetni az idejét, hogy minden szögből
megvizsgálja a történetemet.
- Milyen üzletet?
A fenébe.
- Valami spéci autószerelő műhelyt? Úgy értem, azt hiszem,
valami spéci autószerelő műhelyt.
Sloane feltolta az orrán a szemüvegét.
- Biztos vagyok benne, hogy a barátod tudja, hogyan kell
használni a szokásos ingatlanhirdetési weboldalakat.
- Ja, ööö, igen. De mi van, ha az ingatlan nem eladó? Gazdag,
és máskor is tett már olyan ajánlatot, amit nehéz lett volna
visszautasítani.
Gyakorlatilag ebben nem hazudtam. Nem egészen.
Sloane kíváncsi pillantást vetett rám. Általában sokkal jobban
tudtam megfelelő körítést tálalni. Biztos megzavart ez az egész
dolog Nashsel a zuhany alatt. Emlékeztettem magam, hogy
kerülnöm kell azokat a férfiakat, akik hülyét csinálnak belőlem.
- Ebben az esetben megpróbálkozhattok a megyei
értékbecslőadatbázissal. A legtöbb ingatlannak fent van az
alaprajza, a tulajdonos-nyilvántartása, illetve az adóbevallás-
tervezete.
Megadhatom a linkeket.

***

Húsz perccel később mindent megtettem, hogy észrevétlenül

elslisszoljak a meseóra mellett az egyáltalán nem szexi gyilkossági
regényeimmel, egy könyvvel az önpusztító tendenciák
legyőzéséről és a színes cetlikkel, amiken három megyei ingatlan
adatbázis neve szerepelt.
Már kiértem a folyosóra, amikor egy ismerős hang megállított.
- Lina Solavita nyomozó!
Megdermedtem, majd lassan sarkon fordultam.
Egy szellem vigyorgott rám a múltból, ahogy becsukódott
mögötte a rendőrőrs ajtaja. Bajuszt növesztett, mióta utoljára
láttam, és felszedett vagy tíz kilót, de jól állt neki.
- Nolan Graham rendőrbíró. Mit csinálsz...? - Nem kellett
befejeznem a kérdést. Csupán egyetlen helyi esemény volt, ami
egy szövetségi rendőrbíró jelenlétét igényelte.
- Kaptam egy ügyet. - Levett egy regényt a stóc tetejéről, és
megleste a borítót a cetlik alatt. - Ez nem fog tetszeni.
- Egyetlen hétvégét töltöttünk együtt vagy öt évvel ezelőtt, és
azt hiszed, ismered az ízlésemet a könyvek terén?
Rám vigyorgott.
- Mit is mondhatnék? Emlékezetes vagy.
Nolan egy beképzelt púp volt a hátamon. De jól végezte a
munkáját, nem volt nőgyűlölő idióta, és ha az emlékezetem nem
csalt, ügyesen táncolt.
- Bárcsak ugyanezt mondhatnám rólad. Egyébként szép a
bajuszod - piszkáltam.
Végigsimított rajta az ujjával.
- Kipróbálod, milyen, amikor a bőrödet simogatja?
- Látom, még mindig javíthatatlan seggfej vagy.
- Ezt hívják önbizalomnak. És az elégedett nőkkel szerzett
sokéves tapasztalatomra épül.
Elvigyorodtam.
- Borzasztó vagy.
- Igen, tudom. Mi a fenét keresel itt? Valaki ellopta a Mona
Lisát?
 - Az egyik barátomat látogatom meg a városban. Olvasok egy
kicsit. - Felemeltem a könyvkupacot.
Nolan összehúzta a szemét.
- Baromság. Nem szoktál nyaralni. Mit keres itt a Pritzger
Biztosító?
- Fogalmam sincs, miről beszélsz.
- Jaj már! Dobd fel egy kicsit a napomat! Gyakorlatilag
szüntelenül egy szerencsétlen rendőrfőnökre vigyázok, és várom,
hogy egy szarházi megpróbálja befejezni, amit elkezdett.
- Gondolod, hogy Duncan Hugo újra megpróbálja? Van erről
információd?
- Nocsak, milyen jól informált vagy.
Gúnyosan néztem rá.
- Ez egy kisváros. Itt mindenki tud mindent.
- Akkor rám már nincs szükség, egyedül is meg tudod oldani a
rejtélyt.
- Ugyan már. Hugo valami lista alapján lövöldözött, hogy
lenyűgözze az apját, de elszúrta. Utoljára azt hallottam, hogy
elmenekült. Nincs miért visszajönnie.
- Kivéve, ha az amnéziás rendőrfőnöknek hirtelen eszébe jut a
lövöldözés. Eddig csak egy tanúvallomásunk van Hugo őrült,
idegesítő, gonosz exbarátnőjétől, akit lecsuktunk. Meg egy
tizenkét éves gyerek vallomása. Egyetlen tárgyi bizonyíték sem
állná meg a helyét a bíróságon. Az autó lopott volt. A fegyvert
nem jegyezték be. Nincs ujjlenyomat.
Duncan Hugo összefogott Naomi ikertestvérével, Tinával, hogy
hazudjanak, lopjanak és csaljanak Észak-Virginiában, mielőtt a
férfi elkövette azt a szörnyű hibát, hogy lelőtte Nasht.
- Mi van a fedélzeti kamera felvételével? - érdeklődtem.
Nolan vállat vont.
- Sötét. A fickón kapucnis pulóver és kesztyű volt. Alig lehet
kivenni a profilját. A legamatőrebb ügyvéd is azzal érvelne, hogy
bárki lehetett az elkövető.
- Akkor is. Miért téged küldtek bébiszitternek? Hugo kisstílű
bűnöző, nem igaz?
Nolan felvonta a szemöldökét.
- Óóó. A szövetségiek apucira vadásznak.
Anthony Hugo befolyásos maffiavezér volt, akinek a területe
kiterjedt Washingtonra és Baltimore-ra. Míg a fia lopott
elektronikai cikkekkel és autókkal kereskedett, addig a drága
apuka csúnya hírnévre tett szert zsarolással, valamint a
kábítószer- és szexkereskedelem területén való ténykedéssel.
- Erre nem áll módomban válaszolni - mondta, miközben az
aprópénzt csörgette a zsebében. - Most pedig ki vele! Ezúttal
milyen kincsre vadászol?
A szám sunyi mosolyra húzódott.
- Erre nem áll módomban válaszolni.
Nolan a falra tette a kezét a hátam mögött, és úgy hajolt oda
hozzám, mint egy középiskolás irányító a kacér szurkolólányhoz.
- Gyerünk, Lina! Talán dolgozhatnánk együtt.
Azonban én nem egy kacér szurkolólány voltam. Ahogy
csapatban sem dolgoztam.
- Sajnálom, rendőrbíró. Szabadságon vagyok. És akárcsak a
munkát, ezt is egyedül csinálom. - Így biztonságosabb volt.
Megrázta a fejét.
- A legjobbak mindig eltökélten szinglik.
Hátrahajtottam a fejem, hogy jobban megnézzem magamnak. A
hivatalos fekete öltönyében és nyakkendőjében úgy nézett ki,
mint a kerület legjobb bibliaárusa.
- Nem nősültél meg? - kérdeztem.
Felemelte gyűrűtlen bal kezét.
- Nem tartott sokáig.
A színlelt felszín alatt szomorúságot éreztem.
- A munka közbeszólt? - tippeltem.
 Vállat vont.
- Mit is mondhatnék? Nem mindenki tudja elfogadni.
Megértettem. Az utazás. A hosszú, megszállottsággal teli hetek.
A diadalittas mámor, amikor egy ügy megoldódik. Az átlagember
ezt nem feltétlenül tudja kezelni.
Együttérzőn ráncoltam a homlokomat.
- Sajnálom, hogy nem jött össze.
- Igen. Én is. De megvigasztalhatnál. Vacsora? Egy ital? Úgy
hallottam, van egy Honky Tonk nevű hely pár sarokkal arrébb,
ahol finom a whisky. Ihatnánk egyet a régi szép idők emlékére.
El tudtam képzelni, Knox hogyan reagálna, ha betévednék a
bárjába egy rendőrbíróval a sarkamban. Míg az öccse a törvény
és a rend híve, addig Knox szeret lázadni, és elég lazán kezeli a
szabályokat.
- Hmm. - Időt kellett nyernem. Szükségem volt egy tervre, egy
stratégiára.
A kapitányság ajtajának nyitódása mentett meg a válaszadástól.
Aztán Nash mogorva pillantásától annyira elakadt a lélegzetem,
hogy végképp nem bírtam megszólalni.
- Eltévedt, rendőrbíró? - kérdezte Nash. Megtévesztően halk
volt a hangja, és a szokásosnál egy kicsit több déli kedvességet
csepegtetett bele. Az egyenruháját viselte: sötétszürke rendőringet
és taktikai nadrágot; mindkettő úgy nézett ki, mintha kimosták és
kivasalták volna. Ráadásul mindkettő ötvenmilliószor dögösebb
volt, mint Nolan öltönye.
A fenébe a vékony zuhanyfallal! A pokolba vele!
Kiszáradt a torkom, az agyam pedig idiótán visszajátszotta Nash
előző esti halk nyögését.
Ha a merengő, sérült Nash szexi volt, akkor Morgan
rendőrfőnök egyenesen bugyiszaggató.
Rám siklott a tekintete, majd tetőtől talpig végigmért.
 Nolan nem vette el a kezét a fejem mellől, de elfordult, hogy
Nashre nézzen.
- Csak egy régi barátommal beszélgetek, rendőrfőnök. Volt már
szerencséje találkozni Solavita nyomozóval?
Ezért tartozom Nolannek egy tökön rúgással.
- Nyomozó? - ismételte meg Nash.
- Biztosítási nyomozó - vágtam rá gyorsan, majd szúrós
pillantást vetettem Nolanre. - Morgan rendőrfőnök és én ismerjük
egymást.
Általában jól teljesítettem nyomás alatt. Nem. Nem csak jó
voltam. Nagyszerű. Türelmes, okos és ravasz, ha kellett. De Nash
határozottan kibillentett az egyensúlyomból azzal a kemény,
parancsoló tekintetével, mintha be akart volna rángatni egy
kihallgatószobába, hogy egy órán át ordibáljon velem.
- Gondolom, nem annyira, mint amennyire mi ketten ismerjük
egymást - szólalt meg Nolan rám kacsintva.
- Figyelj! - vágtam vissza. - Lépj már tovább!
- Angel és én közel állunk egymáshoz - húzta ki magát Nash
anélkül, hogy elfordította volna rólam a tekintetét.
Angel? Én voltam az Angyal Nash zuhanyzós fantáziájában?
Gondolatban részletesen felidéztem az éjszakai hallgatózásomat.
Aztán összeszedtem magam, és eldöntöttem, hogy ezzel az
információval majd később foglalkozom.
- Közös az egyik falunk - árultam el, bár nem tudom, miért
éreztem szükségét a magyarázkodásnak. Nashnek semmi köze a
múltamhoz Nolannel. Ahogy Nolanre sem tartozik a jelenem
Nashsel.
- Tegnap együtt fürödtünk - jelentette ki Nash.
Leesett az állam a döbbenettől, és olyan hang szakadt ki
belőlem, mintha harmonikáztak volna a tüdőmmel.
Mindkét férfi rám nézett. Hangos fogcsattanással csuktam be a
számat.
 Elhatároztam, hogy tökön rúgom Nolant, aztán lelököm Nasht a
lépcsőn.
- Mindig vonzódott a jelvényesekhez - mondta Nolan, ahogy a
sarkán hintázott, és úgy tűnt, mintha élvezné ezt az egészet.
Majdnem felrobbantam a haragtól, de mielőtt a két
tesztoszterontúltengéses idióta megkaphatta volna a magáét,
kinyílt a könyvtár ajtaja. Nash megmozdult, hogy megtartsa.
- Asszonyom - üdvözölte Cherry Poppát, ahogy kilépett a
könyvtárból.
- Sármőr - duruzsolta.
Nolan meghajolt.
- Micsoda finomságok vannak idekint - jegyezte meg a drag
queen, ahogy elindult a kijárathoz.
- Én is remekül szórakoztam - morogtam a folyosót eltorlaszoló
idiótáknak, mielőtt követtem az utcára a gyönyörű drag queent.
- Tudod, mi történik, amikor a farokméregetés kellős közepén
találod magad? - kérdezte Cherry, miközben hátradobta szőke
fürtjeit.
- Mi?
- A végén neked lesz pisiszagod.
 7. fejezet

Nem dörgölőztünk egymáshoz!

Lina

Még akkor is jogosan dühöngtem, amikor beültem a kocsimba,

és elindultam Knox és Naomi házához vacsorázni. Persze. Melyik
nő ne fantáziált volna arról, hogy két férfi harcol érte? De közel
sem volt olyan szexi, amikor a küzdelem tulajdonképpen a
hatáskörökről szólt, és én csupán egy bábu voltam benne.
Miután ráléptem a gázpedálra, a Chargerem életre kelt a nyílt
úton. Szeretem a nagy motorokat és a gyors autókat. Van valami
az üres útban és a V8-asok dübörgésében, amitől szabadnak
érzem magam.
Általában a sebességkorlátozásnál tizenöt kilométer per órával
hajtok gyorsabban, így most is ezt tettem. Ennyi elég volt a
kikapcsolódáshoz, de ahhoz kevés, hogy egy rendőr megállítson.
A sztereóból dühös, belevaló női zene szólt, és a hajamba
kapott a szél.
Túl hamar kellett lassítanom, hogy beforduljak az erdőben
kanyargó kavicsos útra. Egy részem kísértést érzett, hogy
továbbmenjek. Hogy gyorsan hajtsak és hangosan énekeljek,
amíg a felgyülemlett frusztráció ki nem repül az ablakon.
De amilyen dühös voltam, valószínűleg egy egész országon
átívelő túra sem lett volna elég ahhoz, hogy kitisztuljon a fejem.
Így hát a bosszantó, de felelősségteljes lehetőség mellett
döntöttem, és befordultam.
Még a haragom ellenére is tudtam értékelni az őszt. Az erdő
különböző színekben pompázott. Vörös, arany és narancssárga
levelek tapadtak az ágakra és záporoztak a földre, hogy beterítsék
az utat. Bonyolult érzéseim voltak az ősszel kapcsolatban. Ami
egykor a barátokkal való találkozást és az új kalandok kezdetét
jelentette, mostanra csupán arról árulkodott, hogy mindkettőről
lemaradtam.
- Kisanyám, ma este nyűgös vagyok - morogtam Carrie
Underwoodnak, miközben ő arról énekelt, hogy összekarcolta az
exe kocsiját a kulcsával.
Lehalkítottam a zenét, és hagytam, hogy a fák között kanyargó
patak suttogása töltse be a kocsit.
A következő kanyarban Knox és Naomi háza tűnt fel a szemem
előtt. Úgy bújt meg a fák között, mintha az erdő része lett volna.
Leparkoltam Naomi terepjárója mögött, majd kiszálltam, mielőtt
rábeszélhettem volna magam, hogy tovább mérgelődjek. Minél
hamarabb bemegyek, annál hamarabb indulhatok haza
bosszankodni.
A járdához sétáltam, ami az alacsonyan növő bokrok és késői
virágok között kanyargott a veranda széles lépcsőjéhez.
A gyepen egy gyerekbiciklit láttam, a hintaszékekre pedig
csíkos párnákat tettek. A veranda gerendáiról cserepes páfrányok
lógtak. A bejárati ajtó mellett kézzel faragott töklámpások
sorakoztak.
Sok pénzt tettem volna arra, hogy Knoxé a rémisztő, kísérteties
tök, amelyik kihányja a saját beleit. Naomié pedig a precízen
faragott, foghíjas mosolyú. És Waylay-é a türelmetlenül elnagyolt
ferde képű az ijesztő szemöldökkel.
Az egész helyről üvöltött a „család”. Ami egyszerre volt édes és
szórakoztató, amikor arra a Knoxra gondoltam, akit ezer éve
ismertem.
A szúnyoghálós ajtó túloldaláról izgatott vonyítás hallatszott,
amit azonnal az ugatás és csaholás kakofóniája követett.
Mindenféle formájú és méretű kutya szaladt ki a verandára, majd
le a lépcsőn, hogy barátságosan üdvözöljenek.
Lehajoltam megsimogatni őket.
Knox nagymamájának két kutyája volt: egy Kitty nevű,
félszemű pitbull, és a féktelen beagle, Randy. Naomi szülei, akik
most a birtokon lévő faházban laktak, magukkal hozták a
kutyájukat, Beepert, egy mentett keveréket, ami leginkább egy
kócos téglára hasonlított.
Knox kutyája pedig egy Waylon nevű kövér basset hound volt,
ami a combomra támaszkodott pufók mellső mancsával, hogy ő
kerüljön a figyelmem középpontjába.
- Waylon! Hagyd abba! - kiáltotta Knox a verandáról,
miközben kinyitotta a szúnyoghálós ajtót. Egy konyharuhát
dobott a vállára, grillcsipeszt tartott a kezében, és már-már
mosoly terült szét jóképű arcán.
- Te mondtad, hogy terítsek! - hangzott bentről egy tizenkét
éves gyerek sértett kiáltása.
- Waylon, nem Waylay - kiáltott vissza Knox.
- Akkor miért nem azt mondtad? - harsogta Waylay.
Elvigyorodtam.
- Jól áll a családi élet - jegyeztem meg, miközben a kutyák
között átgázolva a verandára sétáltam.
Megrázta a fejét.
- Tegnap este egy órán keresztül gugliztam a kibaszott
hatodikos matekot, és egy héten át hallgattam, ahogy a nők a
virágokon veszekedtek. - Hangos nevetés harsant fel a házban. -
Sosincs csend. Mindig mindenhol emberek vannak.
Lehet, hogy panaszkodott, de a napnál is világosabb volt, hogy
Knox Morgan boldogabb, mint valaha.
- Akkor ezt megérdemled - mondtam, ahogy felemeltem a sört,
amit hoztam.
 - Igyunk a hátsó kertben, mielőtt valaki ránk talál, és megkér,
hogy javítsam meg a szárítógép szellőzőjét, vagy nézzek meg egy
újabb „vicces TikTokot” - felelte. A hátsó zsebébe dugta a
csipeszt, felkapott két sörösüveget, aztán kinyitotta a veranda
korlátján. Az egyiket nekem adta. - Ez az utolsó esélyed, hogy
elmenekülj -ajánlotta fel.
- Ó, semmi pénzért nem hagynám ki A megszelídített Knox
Morgan műsort - mondtam neki.
Felhorkant.
- Megszelídített?
- Csak ugratlak. Jól áll neked.
A veranda korlátjára támaszkodott az alkarjával.
- Mi áll jól?
A sörösüvegem nyakával a bejárati ajtóra mutattam.
- A két nőnek odabent szüksége volt rád. Te felnőttél a
feladathoz, és most olyan vakítóan boldogok vagytok, hogy mi,
többiek nem is bírunk rátok nézni.
- Szerinted boldogok? - kérdezte Knox.
Újabb kacagás harsant fel a házban. A kutyák az udvaron
szaladgáltak, és a földre nyomták az orrukat szimatolás közben.
- Hát persze - válaszoltam.
Megköszörülte a torkát.
- Valamit meg akarok kérdezni tőled, de nem akarom, hogy
kurva nagy ügyet csinálj belőle.
- Felkeltetted a kíváncsiságomat.
- Szeretném, ha násznagy lennél, vagy mi annak a női
megfelelője.
Meglepetten pislogtam.
- Én? - Shirley és Janey nénikém esküvőjét leszámítva, ahol
nyolcévesen a szivárványos csillámtündér ruhámban
fantasztikusan éreztem magam, sosem volt ennyire fontos
szerepem egy lagziban. Soha nem álltam elég közel senkihez,
hogy felmerüljön.
- Naomi Sloane-t, Stefet, Fit és Way-t kéri fel. Nekem ott van
Nash, Luce és Jer. Legalábbis ott lesznek, miután szólok nekik.
Plusz te.
Nash. Már az öccse nevének puszta említésétől elöntött a düh.
Azonban a haragomat elcsitította a mellkasomat összeszorító
öröm.
- Azt akarod, hogy szmokingot vegyek fel?
- Az sem érdekel, ha sörfoltos melegítőben jössz. Bár
Százszorszép valószínűleg nem értékelné annyira. Csak legyél ott.
-Belekortyolt a sörébe. - És ne engedd, hogy elszúrjam az egészet.
Elvigyorodtam.
- Megtiszteltetésnek veszem, ha én lehetek az egyik...
násznagyod.
- Naomi násznőnek nevez, de ezt a szart nem ejtem ki a számon
nyilvánosan. Stef a koszorúsfiú, ezt gyakran hangoztatom.
Mindketten vigyorogtunk, miközben az alkonyat rátelepedett az
udvarra.
- Kösz, hogy felkértél - szólaltam meg végül. - Akkor is, ha
nem rendesen kértél meg rá.
- Ha közlöd az emberekkel, mit akarsz ahelyett, hogy kérnél,
nagyobb valószínűséggel érvényesítheted az akaratodat - felelte.
- Knox, a megszelídített filozófus.
- Fogd be, vagy mandarinszínű taftot adok rád az esküvőn.
- Csodálkozom, hogy egyáltalán ismered ezeket a szavakat.
- Az esküvő három hét múlva lesz. Lassan minden szót
megtanulok.
- Három hét?
Lustán vigyorgott.
- Mintha egész életemben Százszorszépre és Way-re vártam
volna. Ha rá tudnám venni őket, máris indulnánk az
anyakönyvvezetőhöz.
- Hát, ha addigra elutazom a városból, majd visszajövök
-ígértem meg.
Bólintott.
- Előre figyelmeztetlek. Jó sok ölelés lesz.
Grimaszoltam.
- Akkor én kiszálltam.
Az érintés valahol a telefonos ügyfélszolgálatok
hívásvárakoztatása és a gyökérkezelés között állt a rangsorban.
Volt idő az életemben, amikor a testem inkább az egészségügyi
személyzethez tartozott, mint hozzám. Azóta kerülök minden
váratlan érintést, hacsak nem én kezdeményezem. Éppen ezért
annyira zavarba ejtő, ahogyan Rá, Akit Nem Nevezünk Nevén,
reagáltam.
- Megvan a megoldás - közölte. - Beírom a programba a neved
után, hogy nem szeretsz ölelkezni.
Még akkor is nevettem, amikor egy autó fényszórója világította
meg a fákat. Nash furgonja, egy kék Nissan parkolt le a kocsim
mellett.
Fellángolt bennem az indulat, ugyanakkor aggódtam is, hogy
feszegetni fogja az egész nyomozós helyzetet. Nem volt
szükségem rá, hogy elterjessze ezt az információt.
- Nem tudtam, hogy jön - mondtam.
Knox sanda pillantást vetett rám.
- Valami bajod van az öcsémmel?
- Igen, igazából van. Ez zavar téged?
Megrándult a szája.
- Nem. Ideje, hogy rajtam kívül más is kiakadjon rá. Csak ne
hagyd, hogy ez elbassza az esküvőt, mert az felzaklatná Naomit.
És rajtam kívül senki nem idegesítheti fel őt.
A kutyák lelkesen körbevették a járművet.
 A haragtól lángoló pillantásom találkozott Nash hűvös
tekintetével a szélvédőn keresztül. Nem tűnt túl boldognak a
gondolattól, hogy ki kell szállnia a kocsiból. Helyes.
- Azt hiszem, bemegyek. Megnézem, segíthetek-e valamiben -
döntöttem el.
Knox elcserélte velem a csipeszt egy harmadik üveg sörre.
- Nézd meg a csirkét a grillen, ha Lou még nem állt oda -
mondta, majd elindult az öccse felé.
Megnézni a csirkét? A baromfik elkészítésével kapcsolatos
ismereteim arra korlátozódtak, ami az éttermekben a tányéromra
került. Bementem a házba, és követtem a zajt.
Gyönyörű otthon volt, robusztus és rusztikus, de olyan házias
jegyekkel, amiktől az ember legszívesebben feltette volna a lábát,
hogy kiélvezze a káoszt.
A falakat több generációnyi családi fotó díszítette, és színes
szőnyegek lágyították meg a kopott keményfa padló ridegségét.
A zaj és az emberek nagy része a konyhában volt. Knox és
Nash nagymamája, Liza J. - a ház előző lakója, aki most az út
végén lévő házikóban lakik - felügyelte Naomi anyját, Amandát,
aki éppen egy hústálat készített.
Lou, Naomi apja - szerencsére - már kiment a teraszra, és a
grillsütő fedele alatt a csirkét bökdöste a saját csipeszével.
Naomi meg a legjobb barátja, a jóképű és divatos Stefan Liao
vitatkoztak, miközben a férfi borospalackot nyitott, a nő pedig
valamit kevergetett a tűzhelyen, aminek elég jó illata volt.
- Mondd meg neki, Lina - kérte Naomi, mintha egész idő alatt
ott lettem volna.
- Kinek és mit mondjak? - tettem fel a kérdést, miközben helyet
kerestem a hűtőben a maradék három sörnek meg a kétliteres
üdítőnek, amitől Waylay fogai kirohadnak majd.
- Mondd meg Stefnek, hogy hívja el randira Jeremiah-t -
közölte.
 Jeremiah Knox társa a Whiskey Barberben, a fodrászszalonban
a lakásom alatt. És mint minden egyedülálló férfi ebben a
városban, ő is nagyon-nagyon jóképű.
- Witty elkezdte azt a beképzelt, majdnem házas dolgot, hogy
megpróbálja összeboronálni valakivel minden barátját, hogy mi is
beképzelt, majdnem házas seggfejek legyünk - panaszkodott Stef.
Kasmír és kordbársony ruha volt rajta; úgy nézett ki, mintha egy
férfi divatmagazin egyik lapjáról lépett volna le.
- Szeretnél beképzelt és majdnem házas helyi seggfej lenni? -
kérdeztem tőle.
- Hivatalosan nem is lakom ebben a városban - jelentette ki, és
kifejezően hadonászott a karjával anélkül, hogy egy cseppet is
kiöntött volna a shirazból. - Honnan tudhatnám, hogy akarok-e itt
seggfej lenni?
- Remek. Ez még három dollár a káromkodós üvegbe -
kommentálta Waylay hangosan az étkezőből.
- Írd a számlámhoz - kiáltott vissza Stef.
A káromkodós üveg egy literes uborkásüveg volt, ami a
konyhapulton kapott helyet. Knox színes szókincsének
köszönhetően mindig tele volt egydollárosokkal. A pénzből friss
zöldségeket vásároltak. Naomi csak úgy tudta rávenni Waylay-t a
csúnya szavak mellőzésére, ha a család látástól vakulásig salátát
evett.
- Ugyan már - gúnyolódott Naomi. - Több időt töltesz
Knockemoutban, mint a New York-i lakásodban vagy a
szüléidnél. Tudom, hogy nem csak azért vagy itt, mert szereted a
kutyáinkat.
Végszóra mind a négy kutya berohant a konyhába, majd
berontott az étkező ajtaján, ahogy Waylay megjelent a küszöbön.
A lány félreugrott az útjukból, amivel sikerült még jobban
felizgatnia őket.
 - Kifelé! - harsogta Amanda, majd kinyitotta a terasz ajtaját, és
kiterelte a szőrgombócokat.
Waylay besurrant a konyhába, és ellopott egy szelet pepperónit
a tálról.
- Az asztal megterítve - jelentette be.
Naomi összehúzta a szemét, leemelt egy darab brokkolit a
zöldséges tálcáról, és az unokahúga szájába tömte.
Waylay hősiesen küzdött, de az elszánt nagynénje győzött a
fojtogató ölelésével.
- Miért vagy ennyire megszállottja a zöld dolgoknak, Naomi
néni? - nyögött fel Waylay.
- Az egészséged és a jó közérzeted megszállottja vagyok - felelte
Naomi, összekócolva az unokahúga haját.
Waylay a szemét forgatta.
- Olyan fura vagy.
- Az irántad érzett szeretettől vagyok fura.
- Térjünk vissza Stef bácsi piszkálására, amiért túl gyáva, hogy
elhívja randizni Jeremiah-t - javasolta Waylay.
- Jó ötlet - értett egyet Naomi.
- Az ilyen fiúk nem sokáig maradnak szinglik - figyelmeztette
Liza J. Stefet, miközben odacsúsztatott Waylay-nek egy szelet
szalámit.
- Nagyon jóképű - helyeselt Amanda.
Mindenki várakozóan felém fordult.
- Jóképű - értettem egyet. - De csak akkor, ha a kapcsolatok és
a monogámia híve vagy.
- Ami nem vagyok - erősködött Stef.
- Ahogy Knox sem volt - mutattam rá. - De nézd meg most.
Émelyítően boldog.
Naomi átkarolta a vállamat, és alig tudtam leplezni, hogy
összerezzentem a váratlan érintéstől. Az ujján lévő eljegyzési
gyűrű megcsillant a fényben.
 - Látod, Stef? Te is lehetnél émelyítően boldog.
- Azt hiszem, inkább csak émelyegnék.
Kibújtam Naomi szeretetteljes öleléséből, és a húsostálca felé
vettem az irányt.
Waylay egy lopott szalámit tömött a szájába, amikor Naomi
nem figyelt. Szinte hallottam anyám hangját a fejemben.
„Továbbra sem eszel feldolgozott húsokat, ugye, Lina?
Tényleg azt hiszed, hogy jó ötlet alkoholt inni a te
állapotodban?”
Dacosan belekortyoltam a sörömbe, aztán Waylay mellé
sétáltam, és választottam egy szelet párizsit.
- Mi van? Dögös vagyok és meleg, szóval elvárás, hogy
randizni vigyem a dögös, biszexuális barbert? Több közös
tulajdonságnak kellene lennie bennünk annál, hogy a pasikat
szeretjük - morogta Stef.
- Nem azt mondtad, hogy ő a legvonzóbb férfi a világon,
akinek olyan a hangja, mint az olvadt jégkrém, és legszívesebben
letépnéd a ruháidat, úgy hallgatnád, ahogy a bevásárlólistáját
szavalja? -mélázott Naomi.
- Meg azt is mondtad, hogy ez az egész kisvállalkozói dolog,
amit csinál, nagyon érdekes, mert eleged van a
fitneszmodellekből, vagy tévedek? - tette hozzá Amanda.
- És nem vagytok mindketten rajongói a luxus divatmárkáknak,
Luke Bryannek meg a környezetbarát energetikai
megoldásoknak? - soroltam.
- Utállak benneteket.
- Ne azért randizz vele, mert biszexuális, Stef. Hanem mert
tökéletesen illik hozzád - mondta Naomi.
Knox és Nash léptek be a konyhába, és mindketten dühösnek
tűntek. Őszintén szólva általában így néztek ki egy-egy
beszélgetés után. Nash továbbá fáradtnak látszott. És dögös volt a
farmernadrágjában meg a flanelingében - nyami.
 A francba. Elfelejtettem, hogy már nem találom vonzónak.
Próbáltam arra koncentrálni, hogy mennyire igyekezett
megalázni Nolan előtt, és átadtam magam a bennem lévő női
dühnek.
Egyik kezében sör volt, a másikban pedig a reszkető Pipert
tartotta. A kutya nevetséges, tökmintás pulóvert viselt.
Mindketten úgy néztek ki, mintha egyáltalán nem akartak volna itt
lenni.
- Jó estét - üdvözölt Nash mindenkit, de a pillantása rám vetült.
Mérgesen néztem rá. Ő indulatosan bámult vissza rám.
Újabb ricsaj tört ki, amikor a nők odarohantak Nashhez, hogy
jobban megnézzék Pipert. Knox átgázolt a tömegen, és arcon
csókolta Naomit, mielőtt a húsostálca felé vette az irányt.
- Szia, szépségem - mondta Naomi, miközben gyengéden
üdvözölte a kutyát. - Tetszik a pulcsid.
- Ki ez az édes kis jószág? - duruzsolta Amanda, és óvatosan
megsimogatta Piper fejét.
A kinti kutyák, megérezve a lehetséges új barátot, a terasz
ajtajához szorították az orrukat, és szánalmasan nyüszítettek.
- Ő itt Piper. Tegnap találtuk a város mellett egy vízelvezető
csatornában. Ki akarja befogadni? - kérdezte Nash, de továbbra is
mérgesen nézett rám.
Szándékosan nem foglalkoztam vele.
- Nem úgy nézett ki, mintha ezt csináltátok volna - szólalt meg
Stef a „tudok valamit, amit te nem” hangszínén.
Nashsel egyszerre fordultunk felé.
Stef ördögien vigyorgott.
- Bocs, gyerekek. Valaki mást kell a busz alá lökni, különben
sosem szállnak le rólam.
- Hogy nézett ki, mit csináltak? - érdeklődött Liza J.
- Tekintettel a kompromittáló helyzetre...
 - Miért nem tartogatjuk későbbre ezt a sztorit? - szólalt meg
hangosan Naomi, és Waylay-re pillantott.
- Mit csináltak? - morogta Knox.
- Aggódom, hogy a tudod-mi hiánya miatt hallucinálsz, Stef.
Talán tényleg el kéne hívnod randizni Jeremiah-t - javasoltam.
- Touché, Szexi Láb. Touché - mondta.
Nash nem törődött velünk, inkább letette a reszkető kutyát a
padlóra. Az állat megpróbált a lába mögé bújni, aztán észrevett
engem, amikor kilesett Nash bakancsa mögül.
Intettem neki, mire tett felém egy óvatos lépést. Leguggoltam,
és megpaskoltam a padlót magam előtt.
Piper előkúszott Nash bakancsa mögül, majd őrült vágtában
felém igyekezett.
Felemeltem, és hagytam, hogy megnyalja az arcomat.
- Sokkal jobb illatod van, mint tegnap - mondtam neki.
- Ó, kedvel téged - jegyezte meg Naomi.
- Térjünk vissza a kompromittáló helyzethez - javasolta
Amanda.
Stef megtöltötte az üres borospoharat, amit Liza J. nyújtott felé.
- Szóval tegnap kora reggel jöttem vissza a városba, és mit
láttam az út szélén?
Knox befogta Waylay fülét.
- Egy medvét? - találgatott Liza J.
- Még jobbat. Láttam, ahogy Knockemout rendőrfőnöke a
fűben térdelt, mondjuk úgy, hogy „behatoló pózban” Miss
Solavita kerek s-e-g-g-e mögött.
Nash úgy nézett ki, mintha komolyan elgondolkodott volna
rajta, hogy kiszalad a bejárati ajtón.
- Mi a f... frászkarika? - csattant fel Knox.
Sóhajtottam.
- Most komolyan, Stef? Azt kimondod, hogy behatoló, de a
segget lebetűzöd?
 - A behatolás nem káromkodás - jelentette ki Waylay
tudálékosan.
- Hé! Erősebben fogd be a fülét! - utasította Naomi Knoxot.
A férfi eleget tett a parancsnak, megpördítette a kislányt, és
medveölelésbe burkolta.
- Nem kapok levegőt! - Waylay kiáltását Knox mellkasa
tompította.
- De igen, ha még mindig panaszkodsz - vágta rá Knox.
- A hülye izmaid eltörik az orromat! - nyafogott Waylay.
Knox elengedte a lányt, és összeborzolta a haját.
- Waylay, miért nem mész ki megnézni, hogy a nagypapa hogy
áll a csirkével? - javasolta Naomi.
- Csak azért küldesz ki, hogy undi felnőttdolgokról
beszélgessetek.
- Ja - mondta Stef. - Most pedig tűnj el innen, hogy
rátérhessünk az undi dolgokra.
Knox Waylay fejére tette a kezét, és a hátsó ajtó felé fordította.
- Gyere, kölyök. Ezt egyikünk sem akarja hallani. - Együtt
trappoltak ki a teraszra, és becsukták az ajtót.
- Térjünk vissza a behatoláshoz - erősködött Amanda. Felugrott
egy bárszékre, és egy kicsit megrázta magát.
- Jó szamaritánus lévén megálltam, meg minden - folytatta Stef.
- Így hívják ezt manapság? - kérdezte Nash szárazon.
- Felajánlottam a segítségemet, de a kipirult Lina biztosított
róla, hogy nincs szükségük segítségre a dörgölőzéshez.
- Nem dörgölőztünk egymáshoz! - ragaszkodtam az igazamhoz.
- Fogadjunk, hogy ezért le lehetett volna tartóztatni titeket -
merengett Liza J. nagyon büszkén.
Megdobtam Stefet egy répával a zöldségestálcáról, de lepattant
a homlokáról.
- Aú!
 - Teljesen felöltözve húztunk ki egy kutyát, ezt a kutyát, a
csatornából, te idióta. - Amolyan oroszlánkirályosan felemeltem
Pipert magam előtt.
- Ha már itt tartunk, ki fogja őt gondozni, amíg az állatmentők
találnak neki egy végleges otthont? - tette fel a kérdést Nash.
- Soha nem gondoltam volna, hogy egy kutyamentő történet
csalódást fog okozni nekem - jelentette ki Amanda egy pillanatnyi
csend után.
- Térjünk vissza oda, hogy Stef egy gyáva nyúl - javasoltam.
Egy darab karfiol pattant le az arcomról, és landolt a padlón.
Lou kinyitotta az ajtót, majd a kutyák berontottak a helyiségbe.
Liza J. pitbullja, Kitty a lábam mellé ült, és a tökpulcsis kutyát
bámulta a karomban. Waylon megette a karfiolt a padlóról, míg
Beeper Lou lába körül táncolt.
- Kész a csirke - jelentette be a férfi. - Miről maradtam le?
- Semmiről - vágtuk rá egyszerre Nashsel.
 8. fejezet

Zöldbab és hazugságok

Nash

A vacsora pont olyan kaotikus volt, amilyenek a Morgan

családi összejövetelek lenni szoktak. De amit régen élveztem,
most egyszerűen fárasztó volt.
Mindenki hangosan beszélgetett az asztalnál a háttérben szóló
countryzene mellett. Túl gyorsan váltogatták a témákat ahhoz,
hogy lépést tartsak velük, nemhogy részt vegyek a csevegésben,
amire egyébként sem volt energiám. Az egész napot a
kapitányságon töltöttem egy rendőrbíró árnyékában, aki láthatóan
örömét lelte abban, hogy kibaszottul felidegesít.
Hullafáradt voltam. De okkal jöttem ide, mégpedig azért, hogy
válaszokat kapjak Lina „a biztosítás annyira unalmas” Solavitától.
Hazudott nekem és a családomnak, én pedig ki akartam deríteni,
miért.
A társaság kedvéért hoztam magammal Pipert. A kutya
ugyanolyan fáradtnak tűnt, mint amilyennek én éreztem magamat.
Összegömbölyödve feküdt Kitty mellett a sarokban lévő
kutyaágyon. A kutyacsapat többi tagja túl izgatott volt ahhoz,
hogy csatlakozzon a partihoz, ezért száműztük őket az udvarra.
Mi kérdés nélkül adtuk körbe az ételeket meg az italokat. A
korábban kibontott sörömet kortyolgattam, és kényszerítettem
magam, hogy éppen annyit egyek, hogy ne vonjam magamra a
többiek figyelmét. A Morgan család tagjai képtelenek az
érzéseikről beszélni, ami azt jelenti, hogy a bátyám és a
nagymamám békén hagynak. Azonban Naomi meg a szülei
észrevették a problémákat, halálra elemezték őket, és mindent
megtettek, hogy megoldják az ember baját.
Amikor kiengedtek a kórházból, otthon tisztaság, frissen
mosott ruhák és egy ételekkel telepakolt hűtőszekrény várt.
Witték világossá tették, hogy nemcsak Knoxot és Waylay-t
fogadták örökbe, hanem engem is.
A Morgan család diszfunkcionálisan működik, amióta csak az
eszemet tudom, így ez a nagy figyelem kifejezetten kényelmetlen
volt számomra.
Az asztal fele nevetésben tört ki valamin, amiről lemaradtam.
Meglepett a hirtelen zaj. Úgy tűnt, Piper is megijedt, mert ugatott
egyet. Kitty zavartalanul a kiskutya testére hajtotta a fejét, és
másodperceken belül mindketten újra mélyen aludtak.
Több élet volt ebben a házban, mint gyerekkorom óta
bármikor, és ezt képtelen voltam kezelni. Felkészültem, hogy azt
fogom tenni, amit megtanultam, vagyis összeszorított foggal
átvészelem az estét. Azonban a bal oldalamon ülő Lina jelenléte
egy csomó kusza érzést kavart fel bennem, elűzve a mellkasomra
telepedett ürességet. Továbbra is lángolt bennem a vonzalom,
amit nem értettem, ráadásul bűntudatom is volt, amiért őt
használtam fel arra, hogy borsot törjek a seggfej Nolan orra alá.
Azonban leginkább mérges voltam rá.
Szándékosan félrevezetett mindenkit a munkájával
kapcsolatban. Ez számomra felért egy hazugsággal. Én pedig ki
nem állhatom a hazugságot és a hazugokat.
A reggeli találkozásunk rengeteg kérdést vetett fel bennem.
Kutakodtam egy keveset, amikor volt egy kis szabadidőm a
papírmunka mellett és azután, hogy segítettem a sintérnek befogni
a Bacon Istálló egyik szökött lovát, ami összeszarta a városunkat.
De nem a vacsoraasztal a megfelelő hely a kihallgatásra. Így hát
vártam az alkalmat, és közben igyekeztem odafigyelni, hogy
minél kevesebbet nézzek rá.
 Szűk farmert és szürke pulóvert viselt, ami olyan puhának tűnt,
mint egy felhő. Legszívesebben kinyújtottam volna a kezem,
hogy megérintsem, és az anyaghoz dörzsöljem az arcomat.
Oké, perverz. Szedd össze magad! Depressziós és dühös vagy.
Nem szoktál pulóvereket szaglászni meg nőket zaklatni.
Visszarántottam magam a valóságba, és gyenge kísérletet tettem
arra, hogy bekapcsolódjak a beszélgetésbe.
- Lou, hogy megy a golf? - kérdeztem.
A jobbomon ülő Amanda belém rúgott az asztal alatt. Naomi
félrenyelte a kávéját.
Lou rám mutatott a villájával az asztal végéről.
- Hadd meséljem el. Kizárt dolog, hogy a kilences lyuk...
- És most mindannyiunknak szenvednie kell - suttogta
Amanda, miközben a férje a pályán átélt szenvedéseiről és
megpróbáltatásairól kezdett beszélni.
Igyekeztem elszakítani a tekintetemet Lináról, miközben Lou
felsorolta a tíz legfontosabb okot, amiért a kilences lyuk rosszul
volt megjelölve.
Piper furcsa orrhangon horkolt, amire az előző este kétszer is
felriadtam. Egyszer-kétszer megrándult a farka, mintha szépet
álmodott volna. Azért erre jobb volt felébredni, mint a
rémálomra, ami csak a fejemben létezik.
Naomi szeme megcsillant, amikor Knox a tarkójára csúsztatta a
kezét, és valamit a fülébe súgott. Waylay megvárta, hogy a
gyámjainak elterelődjön a figyelme, mielőtt két zöldbabot
csempészett a szalvétájába. Észrevette, hogy nézem, de
ártatlanságot színlelt.
Az ablak túloldalán leszállt az éj, sötétbe burkolva az erdőt és a
patakot. A házban gyenge fény világított, és a gyertyák
pislákolása még meghittebbé varázsolta a hangulatot.
- Add ide a csirkét, Nash - szólalt meg Liza J. az asztalfőn.
 Felemeltem a tálat, és balra fordultam. Lina ujjai
összegabalyodtak az enyémekkel, és majdnem elejtettük a tálat.
Találkozott a tekintetünk. Hűvös, barna szemében indulat
szikrázott, valószínűleg a reggeli összetűzésünk óta mérges rám.
De összességében véve nekem több okom volt haragudni rá, mint
neki rám.
Kisminkelte magát, és másképp fésülte a haját. Egy szexi, rövid
hajú tündér jutott róla az eszembe. A fülbevalói apró csengők
voltak, amelyek kacéran lógtak a fülcimpájáról. Minden
alkalommal csilingeltek, amikor nevetett. De most nem nevetett.
- Haladjatok már - mondta Liza J. határozottan.
Sikerült átadnom a tálat anélkül, hogy a csirkét a földre ejtettem
volna. Az ujjaim felmelegedtek az érintésétől, és ökölbe
szorítottam a kezemet az ölemben, hogy belekapaszkodjak ebbe a
forróságba.
- Szarul nézel ki - közölte velem Knox.
- Knox! - szólt rá Naomi felháborodva.
- Mi van? Ha szakállat akarsz növeszteni, növessz egy rohadt
szakállat, vagy legyen benned annyi tisztesség, hogy időpontot
kérsz, és bejössz a kibaszott üzletembe. Akárhogy is, kötelezd el
magad. Ne járkálj a városban egy ronda bozontfarmmal az
arcodon. Ez rossz reklám a Whiskey Barbernek - panaszkodott a
bátyám.
Waylay a kezébe temette az arcát, és motyogott valamit a
befőttesüvegről meg a zöldségekről.
Megdörzsöltem az államat. Megint elfelejtettem borotválkozni.
- Egyél még zöldbabot, Nash - erősködött Amanda a jobb
oldalamon, és rápakolt még egy kanállal az ételre, amihez hozzá
sem nyúltam.
Waylay tekintete találkozott az enyémmel az asztal túloldaláról.
- Ez a család a zöld dolgok megszállottja.
 Megrándult a szám. A kölyök még nem szokott hozzá ehhez a
családosdihoz, miután eddigi rövid életét rossz társaságban
töltötte.
- Waylay, nem akartál kérdezni valamit Knoxtól és Nashtől? -
szólalt meg Naomi.
Waylay egy másodpercig a tányérját bámulta, mielőtt kamaszos
bosszúsággal vállat vont.
- Csak egy butaság. Nem muszáj megtennetek. - Színpadiasan a
villájára szúrt egy zöldbabot, és fintorgott, miközben a lehető
legkisebbet harapta belőle.
- Lehet, hogy meglepődnél. Szeretjük a hülyeségeket -
jelentettem ki.
- Hát, tudjátok, van az az apukás kihívás a TikTokon, ahol az
édesapák megengedik, hogy a lányuk kisminkelje őket. Meg
kifesse a körmüket. Néhányan a hajukat is megcsinálják - kezdte.
Knoxszal halálsápadtan pillantottunk egymásra.
Megtennénk.
Minden egyes másodpercét utálnánk. De megcsinálnánk, ha
Waylay azt akarná.
Knox nyelt egyet.
- Oké. És? - Úgy hangzott, mintha fojtogatnák.
Naomi felsóhajtott.
- Waylay Witt!
A kislány ördögien elvigyorodott.
- Tessék? Szándékosan kezdtem a legrosszabbal, hogy utána
igent mondjanak arra, amit valójában akarok.
Megnyugodtam, ahogy elszállt a rúzs és műszempilla veszélye.
Knox hátradőlt a székén, és a plafonra emelte a tekintetét.
- Mi a faszt fogok vele csinálni, amikor tizenhat éves lesz?
- Ó, ember! - nyögött fel Waylay.
- Befőttesüveg! - kiáltotta Stef.
 - Ha nem káromkodnál minden mondatodban, talán
burgonyaszirmot és pepperónis falatokat ehetnénk a rohadt
zöldbab helyett - morogta Waylay.
Lina fülbevalója csilingelt, miközben próbálta visszafojtani a
nevetését.
- Mit akarsz, mit csináljunk? - kérdeztem.
- Oké. Szóval a sulimban van ez a hülye Karriernap, és arra
gondoltam, talán nem lenne rossz, ha te meg Knox eljönnétek, és
mesélnétek az osztályomnak a munkátokról meg ilyenek.
Mondhattok nemet - tette hozzá gyorsan.
- Azt akarod, hogy Nash bácsikád és én előadást tartsunk az
osztályodnak? - tette fel a kérdést Knox.
Megdörzsöltem a homlokomat, és próbáltam kiverni a fejemből
az egyértelmű visszautasítást. A közösség- és kapcsolatépítés
jelentős részét adta a munkámnak, de minden nyilvános eseményt
kerültem, mióta... megtörtént az a bizonyos dolog.
- Igen. De csak akkor gyertek, ha ügyesek lesztek, mert Ellison
Frako anyukája kerületi bíró, és egy próbapert fog eljátszatni az
osztállyal. Szóval ne a papírmunkáról meg a
bankszámlakivonatokról beszéljetek.
Elvigyorodtam. A papírmunka és a bankszámlakivonatok tették
ki a bátyám munkájának kilencven százalékát.
Waylay rám nézett.
- Arra gondoltam, csinálhatnál valami menő dolgot, például
lelőhetnéd a sokkolóval az egyik idegesítő fiút.
Lina félrenyelte mellettem a sörét a nevetéstől. Szótlanul
átnyújtottam neki egy szalvétát.
Naomi könyörögve nézett rám.
Mintha nem tudnám, milyen nehéz Waylay-nek kérni valamit,
amit igazán szeretne.
- Lehet, hogy nem fogok semmilyen fegyvert bevetni az
osztályteremben, de kitalálhatok valami érdekeset - mondtam.
Hideg verejték gyöngyözött a hátamon a gondolattól. De Waylay
boldogan döbbent arckifejezése miatt megérte.
- Tényleg?
- Igen. Tényleg. Bár figyelmeztetlek, az én munkám sokkal
menőbb, mint Knoxé.
Knox felhorkant.
- Ó, ez háború.
- Mit fogsz csinálni? Eljátszol egy lottónyereményt? -
viccelődtem.
Megdobott egy krumplival az asztal fölött.
Én egy kanál zöldbabbal vágtam vissza.
- Fiúk - figyelmeztetett minket Amanda.
Waylay halványan elmosolyodott, amit nagyra értékeltem. Az is
jó érzés, amikor az ember mosolyt csal egy boldog gyerek arcára,
de felvidítani egy lányt, akinek rengeteg oka lett volna bánkódni,
egyenesen olyan volt, mintha aranyérmet szereztem volna.
- Most komolyan. Ki akarja hazavinni magával Pipert? -
kérdeztem meg újra.
- Ó, Nash. Tudod, hogy az nem lenne fair azzal az édes
kislánnyal szemben. Nyilvánvaló, hogy kötődik hozzád - mutatott
rá Amanda.
A pite és a kávé után a buli egy Patsy Cline-dalra oszlott fel,
ami anyám egyik kedvence volt.
Knox nekilátott a mosogatásnak, míg Naomi felment az
emeletre, hogy felügyelje Waylay házi feladatát. Lou és Amanda
önként jelentkeztek, hogy hazakísérik Liza J.-t. Piper szánalmasan
nyüszített a bejárati ajtónál, amikor Kitty eltűnt az éjszakában.
Én is szerettem volna felszívódni, de a jó modor nem engedte,
hogy segítségnyújtás nélkül lelépjek. Visszamentem az étkezőbe,
ahol Lina az üres desszertestányérokat szedte össze.
- Azokat add ide - mondtam. - Te meg szedd össze az
evőeszközöket.
 Letette a tányérokat az asztalra ahelyett, hogy átadta volna
nekem.
- Szóval úgy tűnt reggel, hogy te meg Graham rendőrbíró
nagyon jóban vagytok egymással.
Rosszul tettem, hogy ezt mondtam.
Az összeszedett villák és kések hangosan csörömpöltek, ahogy
egy üres tálra ejtette őket.
- Ez most komoly? - Megvillant a szeme, miközben keresztbe
fonta a karját. - Mi bajod Nolannel?
Az volt a bajom, hogy Nolannek nevezte, nem pedig Graham
rendőrbírónak.
- Az a bajom, hogy a haverod, Nolan, követ engem. Ide is
utánam jött. Valószínűleg most is ott parkol azon a rohadt
kocsifelhajtón.
Lina sötétvörös körmével a pulóvere ujján dobolt. Keményen
és élesen a puha anyagon.
- Nem a haverom. És legalább behívhattad volna.
Meg a jó büdös francokat.
A konyhában csattanás hallatszott, amit fél percig tartó
káromkodás követett.
- Mi a faszért olyan rohadtul csúszósak a nedves edények? Hol
a picsában tartjuk a seprűt? - morogta Knox.
- Három dollár a befőttesüvegbe - kiabálta Naomi az emeletről.
- Ülj le! - mondtam.
Lina összehúzta a szemét.
- Tessék?
Kihúztam egy széket, és rámutattam.
- Azt mondtam, ülj le.
Waylon besétált a szobába, fenékre ült a szőnyegen a lábam
mellett, és körülnézett, hátha kap valami finomságot. Piper
reménykedve csatlakozott hozzá.
- Most végképp kiverted a biztosítékot - jelentette ki Lina.
 Az orrom alatt motyogva előkotortam két jutalomfalatot a
zsebemből, és mindkét kutyának adtam egyet. Aztán kihúztam
még egy széket, és leültem.
- Kérlek, ülj le - mondtam, és az üres székre mutattam.
Sokáig tartott, amíg szót fogadott, de végül leült.
- Ez nem egy kihallgatószoba, nagymenő. Én pedig nem
gyanúsított vagyok. Semmi közöd hozzá, hogy milyen
kapcsolatom volt vagy van Nolannel.
- Ebben tévedsz, Angelina. Tudod, nem hiszek a véletlenekben,
és főleg akkor nem, amikor egy csomó van belőlük. Eddig soha
nem látogattad meg a bátyámat a szülővárosában. Aztán egyszer
csak eldöntötted, hogy megleped őt. Valószínűtlen, de rendben.
Ráadásul pont azután érkeztél, hogy engem lelőttek, és pont
mielőtt Naomit meg Waylay-t elrabolták. Persze lehet, hogy ez
megint csak véletlen egybeesés.
- De te nem így gondolod - jegyezte meg, összefonva a karját.
- Arról se feledkezzünk meg, hogy véletlenül pont azzal a
rendőrbíróval van közös múltad, aki rohadtul idegesít.
Lina összekulcsolta a kezét az asztalon, és előrehajolt.
- Öt vagy hat évvel ezelőtt volt egy fülledt, meztelen, maximum
negyvennyolc órán át tartó kalandom Nolannel.
- Nagyjából ekkor szereztél vissza százötvenezer dollárnyi
lopott ékszert a főnökeidnek a Pritzgernél, nem igaz? Ráadásul a
fickók, akiktől visszaszerezted, történetesen az FBI nyomozása
alatt álltak, ugye?
Hosszú ideig némán tanulmányozott.
- Ezt honnan tudod?
- A letartóztatás nagy hír volt. Címlapra került.
- Az én nevemet egyikben sem említették - válaszolta hűvösen.
- Áh. De a helyi rendőrség jelentésében igen.
Oké, talán nem csak egy kicsit kutattam ezen a napon.
Lina az összeszorított fogain keresztül fújta ki a levegőt.
 - Mit akarsz?
- Miért vagy itt? És ne gyere nekem azzal a baromsággal, hogy
hiányzott a régi haverod, Knox - figyelmeztettem, amikor szóra
nyitotta a száját. - Az igazat akarom hallani.
Arra voltam kíváncsi.
- Lassan mondom el, hogy biztos elsőre megértsd. Semmi
közöd hozzám. Nem tartozik rád, hogy kivel vagyok vagy voltam
„nagyon jóban”, mivel keresem a kenyeremet, és hogy miért
érkeztem a városba. Baszódj meg.
Közelebb hajoltam, amíg a térdünk összeért az asztal alatt.
- Minden tiszteletem, Angelina, de belém eresztettek golyót. És
ha bármilyen, ezzel kapcsolatos okból vagy itt, az kurvára az én
dolgom.
Megcsörrent a telefonja, és a képernyőn a hívószámkijelző azt
mutatta: „Apa”.
Kinyomta a hívást, majd feszülten félretolta a telefont.
- Beszélj! Most! - szólítottam fel.
A fogát csikorgatta, és egészen elsötétült a szeme, veszélyesnek
tűnt. Egy pillanatig azt hittem, rám fog támadni, és élveztem a
gondolatot, hogy a dühe felülkerekedik rajta, majd összecsapva
az enyémmel, elszabadítja köztünk a poklok poklát.
Azonban ezt a poklot hangos csipogás szakította félbe.
Lina a csuklóján lévő órára csapott a kezével, de nem elég
gyorsan, így megláttam a számot a piros szív mellett a képernyőn.
- Ez a magas pulzusszámra figyelmeztet? - kérdeztem.
Olyan hirtelen pattant fel a székről, hogy a kutyákat is
megijesztette. Én is felálltam.
- Ez, akárcsak minden más, ami velem kapcsolatos, nem rád
tartozik, rendőrfőnök - jelentette ki, majd elindult az ajtó felé.
Majdnem sikerült odaérnie, de mindketten alábecsültük,
mennyire mérges voltam. Elkaptam a csuklójánál fogva, és
visszarántottam.
 Megpördült. Tettem egy lépést előre. Utána már csak azt vettem
észre, hogy összesimul a mellkasunk, és Lina háta a falhoz
préselődik.
Mindketten nehezen lélegeztünk. Magas, hosszú lábú nő volt,
de így is annyival magasabb voltam nála, hogy kénytelen volt
felemelni a fejét, ha rám akart nézni. Láttam a nyakán, mennyire
gyorsan ver a pulzusa.
Igen. Pezsgett a vérem. Minél közelebb kerültem hozzá, annál
erősebben.
Önuralmat gyakorolva megsimogattam a karját, és felemeltem a
csuklóját. Engem nézett, de nem húzódott el. Megszakítottam a
szemkontaktust, hogy az órájára pillantsak.
- Elég magas a pulzusod ahhoz képest, hogy csak ültünk és
beszélgettünk - állapítottam meg.
Megpróbált kiszabadulni a szorításomból, de nem engedtem el.
- Nem csak ültem és beszélgettem. Azon igyekeztem, nehogy
betörjem egy zsaru orrát.
Még mindig a kezét fogtam. Szabad karjával az ingembe
markolt. De nem lökött el magától. Belém kapaszkodott.
- Nyugodjunk meg mindketten - jegyeztem meg
barátságosabban.
- Nyugodjunk meg? Azt akarod, hogy megnyugodjak?
Jézusom. Én miért nem gondoltam erre?
Megmásztam a vulkánt, és most a tiszta, olvadt lávába néztem.
Minden vágyam az volt, hogy beleugorjak az őrült forróságba.
- Áruld el, mivel állunk szemben - erősködtem. - Hívjak neked
orvost?
- Istenem, Nash. Ha nem engedsz el most azonnal, egyetlen
esküdtszék sem fog felelősségre vonni, amiért tökön rúgtalak.
A fenyegetésével és a fészkelődésével sikerült elérnie, hogy
kőkemény merevedésem legyen.
Bassza meg!
 Aztán mindketten megmozdultunk.
Teljesen a falhoz szorítottam, az egyik kezemet a derekára
tettem közvetlenül a melle alá, míg a másikkal a feje mellett
támaszkodtam. Eközben ő az ingembe markolt, és magához
húzott.
Láttam, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasa légzés közben,
majd a lehelete az arcomat és a nyakamat melegítette. Beszívtam
az illatát, és közelebb bújtam hozzá.
Vissza kellett fognom magamat. Nem csak az volt szar ötlet,
hogy olyan nővel kavarjak, aki hazudik nekem, de arról sem
feledkezhettem el, hogy a farkammal szórakozik.
- Azt akarod, hogy visszavonuljak? - kérdeztem, miközben az
orrommal megsimogattam az állát.
- Igen - sziszegte. De közben szorosabban húzott magához.
- Azt akarod, hogy ne érjek többször hozzád, Angyal? - Minden
istenséghez imádkoztam, aki csak eszembe jutott, aztán a
biztonság kedvéért bedobtam néhány hírességet és zenészt is.
Édes Dolly Parton, kérlek, ne engedd, hogy igennel válaszoljon.
Megrebegtek a szempillái. Meglepetés és valami más is
megcsillant abban a gyönyörű, barna szemében.
- Nem - suttogta. A fülledt könyörgés felforrósította a véremet.
Találkozott a tekintetünk, ahogy néhány centivel feljebb
csúsztattam a kezemet, és megérintettem a mellét. A farkam
fájdalmasan lüktetett a sliccem mögött. Apró lángnyelvek
nyaldosták az izmaimat.
Lina szexin nyöszörgött, én pedig Dollyra esküszöm, akkor és
ott majdnem elélveztem. Az emlékezetembe véstem a hangot, és
tudtam, hogy később újra meg újra fel fogom idézni. Tudtam, ha
soha többet nem működne a farkam, akkor is a szétnyílt ajkai
közül kiszökő hangra simogatnám magamat.
Hozzám nyomta a csípőjét, amivel majdnem megőrjített. Nem
sokon múlt. Abban a pillanatban legszívesebben a padlóra
rántottam volna, hogy a fogammal, a nyelvemmel és az ujjaimmal
vetkőztessem meztelenre, és kényeztessem.
De a sors közbeszólt.
- Ti meg mi a faszt csináltok? - morogta Knox. Egyik kezében
seprűt, a másikban sörösüveget tartott, és úgy nézett ki, mintha
legszívesebben mindkettőt széttörte volna a fejemen.
- Magánbeszélgetést folytatunk - csattantam fel.
- A francokat - vágta rá a bátyám.
- Igazából épp indulni készültem - mondta Lina érzékien
kipirult arccal. - Ha még egy magánbeszélgetést szeretne,
rendőrfőnök, gondoskodom róla, hogy az ügyvédem is jelen
legyen.
- Istenre esküszöm, Nash, ha nem lépsz hátra, széttöröm a
fejeden ezt az üveget, aztán a kibaszott seprűvel fogod
feltakarítani a rendetlenséget.
A boldog jegyesség határozottan megváltoztatta az idióta
bátyám fenyegetéseit.
Ennek ellenére nem volt okos dolog, hogy hátat fordítottam
neki. Levettem a kezemet Lina derekáról, és megpróbáltam
hátralépni. De ő még mindig az ingembe kapaszkodott.
- Neked kell elengedned engem, kicsim - suttogtam.
Lenézett az ingemet markoló kezére, és lassan lazított a
szorításán.
- Tudsz vezetni? - kérdeztem tőle.
- Egyetlen kibaszott sört ivott. Igazoltatni akarod az
étkezőmben? - méltatlankodott Knox.
- Nem a sörről beszéltem - válaszoltam az összeszorított
fogaimon keresztül.
- Jól vagyok. Köszönöm a vacsorát, Knox. Még találkozunk. -
Elsurrant mellettem, és elindult a bejárati ajtó felé.
- Mi. A. Fasz. Volt. Ez? - Knox minden egyes szónál a
bordámba bökött a seprűnyéllel.
 - Au.
- Nem - mondta.
- Mi nem?
Knox az ajtóra mutatott a seprűvel, amelyen Lina az előbb
kisétált, majd vissza rám.
- Az. Kizárt.
Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését.
- Mennyit tudsz Lináról?
- Mi a fenét akarsz ezzel mondani? Ezer éve ismerem.
- Tudod, hogy miből él?
- Biztosítással foglalkozik.
- Tévedés. Biztosítási nyomozó a Pritzger Biztosítónál.
- Nem értem, mi a különbség.
- Tulajdonképpen egy fejvadász, aki a magántulajdonra utazik.
- És akkor mi van?
- Pont azután érkezik a városba, hogy lelőttek. Hazudik a
munkájáról, és ismeri a rendőrbírót, aki a seggemben van. Nem
gondolod, hogy ezek érdekes egybeesések?
- Miért akar mindenki kibaszott nagy hülyeségekről dumálni? -
mormogta Knox.
- Miért hord olyan órát, ami a szívverését figyeli?
- Honnan a faszból kéne tudnom? Az összes idióta, aki
szórakozásból fut, ezt csinálja, nem? Engem jobban érdekel, hogy
az öcsém miért szorította a falhoz az egyik legjobb barátomat.
- Van valami bajod a dologgal?
- Igen. Elég nagy.
- Kifejtenéd bővebben? - kérdeztem.
- Kurvára nem. Nem fogsz összejönni Linával. Ennyi, itt a
vége. Nincs mit kifejteni.
- Ez a stratégia működött valaha a csajoknál?
Knox fáradtan kihúzta az egyik széket, és leült.
 - Eddig nem, de remélem, egyszer majd hagyják, hogy én
nyerjek. Ülj le a seggedre. - Lina megüresedett székére mutatott.
Amint leültem, Piper a lábszáramba kapaszkodott, úgyhogy
felemeltem. A mellkasomhoz bújt, és sóhajtott egyet. Mintha
biztonságban érezné magát a közelemben. Átkozott kutya.
- Beszélgetni akarsz. Rendben. Fogd be a pofád, és figyelj.
Higgy nekem, amikor azt mondom, Lina olyan barát, akit magad
mellett akarsz tudni. Nemcsak azért, mert pokoli elszánt, ha
felbosszantod, hanem mert jó ember. Ha nem jár a szája a
munkaköri leírásáról meg a hülye okosóráról, akkor annak oka
van. Talán azért nem osztja meg veled, mert nem érdemelted ki a
bizalmát. Vagy mert semmi közöd hozzá.
De egy részem biztos volt benne, hogy igenis közöm van hozzá.
- Tudom...
Knox félbeszakított.
- Fogd be. Ő az egyik legjobb ember, akit ismerek. Ahogy te is
az vagy. Békülj ki vele, aztán hagyd békén. Nem fogom
megengedni, hogy játszadozzatok egymással. És ne szegezd az
istenverte falhoz. Utálja, ha hozzáérnek. Nem hiszem el, hogy
kifelé menet nem tépte le a golyóidat.
Lina utálja, ha megérintik? Ez újdonság.
- Holnap este elmegyünk valahova. Te, Lucy és én - folytatta a
bátyám.
Megráztam a fejem.
- Sok dolgom van.
- Holnap este kimozdulunk - ismételte meg. - Találkozunk a
Honky Tonkban, este kilenckor. Szabadnapod lesz, szóval ha
megpróbálod lemondani, Lucyval elmegyünk hozzád, és
kirángatunk a lakásból. Van egy csomó megbeszélnivalónk.
 9. fejezet

A szomszéd bezavar

Nash

Beintettem a parkolóban a szövetségi ügynök árnyékomnak,

bevittem Pipert a lakásomba, aztán vonakodva elindultam a
szomszédba. Lina ajtaja úgy magasodott előttem, mint egy várfal.
Bentről zene hallatszott. Valami jó ritmusú zene. Arra
figyelmeztetett: „Vigyázz! Dühös nő.” Egy másodpercig
haboztam, aztán határozottan bekopogtam.
Az ajtó szinte azonnal kinyílt, és meglepetten pislogtam, amikor
Mrs. Tweedy jelent meg a küszöbön. Kezében a szokásos esti
bourbon volt jéggel, és az egyenruháját viselte: edzőharisnyát,
tunikát és jeges rózsaszín rúzst. Fehér haját magasra tupírozta,
ami további centikkel emelte meg alacsony alakját.
Megnéztem a lakás számát, és azon tűnődtem, hogy a fenébe
kopogtattam be a rossz ajtón.
- Nicsak, kit látnak szemeim, a Csődör személyesen - üdvözölt
kacéran. A jég vidáman kocogott a poharában.
2B. A szomszéd lakás. Nem tévesztettem el az ajtót. Mrs.
Tweedy volt rossz helyen.
- Lina itt van? - kérdeztem.
- Nincs. Betörtem. Szeretnél megbilincselni? - Felemelte a
kezét, és kihívóan felvonta a szemöldökét.
January Tweedy 76 évesen elég kacér volt ahhoz, hogy
beleborzongjak, amikor elképzeltem, milyen lehetett
tinédzserként.
 Lina jelent meg mögötte az ajtóban, mire megkönnyebbülten
felsóhajtottam.
- Mit tehetek önért, rendőrfőnök? - kérdezte Lina. Fagyos volt
a hangja. - Tudni akarja, mit ettem ma ebédre? Esetleg írjak egy
listát minden emberről, akivel beszéltem, mióta a városban
vagyok?
- Az én nevem szerepel azon a listán. ÖLKB-k vagyunk -
szólalt meg Mrs. Tweedy.
- ÖLKB-k? - ismételtem meg.
- Örökké legjobb kibaszott barátok - válaszolta. - Valami bajod
van Linával? Velem nagyobb problémád lesz. Ja, és azt is
szeretném, ha beugranál, és megint kihalásznád az órámat a
konyhamalacból.
Lina ajka megrándult. De minden vidámsága elillant, amikor
rajtakapott, hogy őt nézem.
- Mrs. Tweedy, ha hagyja, hogy négyszemközt beszéljek
Linával, utána beugrom, és kiveszem az óráját a mosogatóból.
- És felakasztod az új zuhanyfüggönyömet.
- Megint új zuhanyfüggöny? Mi a fene történt az előzővel?
Lázadva ivott egy kortyot a bourbonből.
- Ez úgy hangzik, mint egy nem, ugye, Lina?
- Az biztos, hogy nem egy igen volt - értett egyet.
- Rendben. Óra és zuhanyfüggöny. Most menjen el - mondtam.
Mrs. Tweedy megpaskolta az arcomat.
- Jó fiú vagy, Nash. Gyorsan húzd ki azt a karót a seggedből.
Előbb-utóbb az állapot véglegessé válik. - Linához fordult. -
Holnap reggel találkozunk az edzőteremben. Korán!
- Örültem a találkozásnak - szólt utána Lina.
Minden jókedve eltűnt, ahogy az ajtó becsukódott a folyosó
túloldalán.
- Ha azért jöttél ide, hogy folytasd a kihallgatást...
Az ajtókeretre támaszkodtam az alkarommal.
 - Nem, asszonyom.
- Ne mondd nekem, hogy „asszonyom”. Észak-Virginiában
vagyunk. Itt ritkán udvariaskodtok ennyire. Ebből nem tudsz
olyan egyszerűen kimászni.
Mrs. Tweedy ajtaja kinyílt mögöttem.
- Bocsánatot kérni jöttem - mondtam, nem foglalkozva a
hallgatósággal.
Lina keresztbe fonta a karját.
- Nem fogod megkönnyíteni a dolgomat, ugye? - kérdeztem.
- Miért tenném?
Úgy döntöttem, hogy szerencsét próbálok. A vállára tettem a
kezemet, és finoman, de határozottan betoltam a lakásba, majd
becsuktam magam mögött az ajtót.
- Persze, gyere csak be. Érezd magad otthon - mondta szárazon.
Nem úgy tűnt, mintha ő sokat tett volna ezen a fronton.
Az egyetlen személyes tárgy, amit észrevettem, egy
szobanövény volt az egyik ablakban, és egy doboznyi irat az
asztalán.
Hátratoltam még egy lépést, aztán elengedtem.
- Halkítsd le a zenét. Kérlek - tettem hozzá, amikor szúrós
szemmel nézett rám.
Olyan sokáig várakoztatott, hogy azt hittem, magamnak kell
majd megtennem, mire végre odasétált az asztalhoz, és felemelte a
telefonját. A zene tompa lüktetéssé halkult.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy tett egy kitérőt, hogy
visszategye a fedelet az aktákra.
- Volt már halálközeli élményed? - kérdeztem tőle.
Megdermedt.
- Ami azt illeti, igen - felelte higgadtan.
- Erre később választ akarok majd kapni - figyelmeztettem egy
kis idő után. - De egyelőre feltételezem, hogy a legtöbb embernél
jobban tudod, milyen érzés felébredni, és rájönni, hogy még
mindig itt vagy, pedig majdnem nem voltál.
Nem mondott semmit, csupán némán bámult whiskyszínű
szemével.
Nyugtalanul felsóhajtottam.
- Angyal, kis híján elvéreztem egy árokban. Még itt vagyok, de
egy részem nem élte túl. Ha emiatt vagy a városban,
megérdemlem, hogy tudjam.
Egy pillanatra becsukta a szemét, így hosszú szempillái
napbarnított bőrét simogatták.
Amikor kinyitotta a szemét, állta a tekintetemet.
- Nem miattad vagyok itt.
Igaznak tűnt.
- Csak ennyit vagy hajlandó elárulni nekem? - erőltettem.
Összeszorította a száját.
- Majd meglátjuk, hogy megy a bocsánatkérés. És jobb, ha
belefoglalsz egy „Sajnálom, hogy egy idióta vagyok, és hagytam,
hogy egy rendőrbíró azt higgye, szexeltünk” mondatot.
- Sajnálom a kihallgatást. Nem vagyok formában, de igyekszem
a legjobbat kihozni ebből a szar helyzetből. Úgy éreztem, titkolsz
valamit, főleg, amikor láttam, ahogy a kurva idegesítő
bajuszkirály rád mozdult ma reggel. Megszoktam, hogy
hallgassak a megérzéseimre. Egyelőre nem fogtam fel, hogy többé
már nem tehetem.
Összehúzta a szemét.
- Miért nem?
- Mert egyenesen odasétáltam ahhoz a kocsihoz.
Lina leengedte a karját, és hangosan felsóhajtott.
- Na, ezek után hogy haragudhatna egy lány a komor, sérült
hősre?
- Remélem, sehogy - vallottam be.
Lina mély levegőt vett, majd kifújta.
 - Rendben. Tényleg keresek valamit a városban. - Felemelte az
ujját, amikor kinyitottam a számat. - Nem azért jöttem ide, mert
valaki beléd eresztett egy-két golyót. Keresek valamit, amit valaki
ellopott egy ügyféltől. Néhány nyom ebbe az irányba mutatott.
Nolan és én évekkel ezelőtt találkoztunk egy másik munka során.
Nem tudtam, hogy ő is a városban van, és fordítva.
- Szeretnél még találkozni vele, amíg mindketten a városban
vagytok?
Körülbelül két lépés távolság volt köztünk, és esküszöm,
éreztem, hogy szikrázik a levegő, mintha villám csapott volna
közénk.
- Kíváncsi vagyok, miért gondolod, hogy ez a te dolgod -
merengett.
- Elárulom, ha elfogadod a bocsánatkérésemet.
- Rendben. Bocsánatkérés elfogadva.
- Ez gyorsan ment - jegyeztem meg.
- Ne húzd az időt - parancsolta.
- Most őszinte leszek, és ez valószínűleg nem fog tetszeni.
- Csak egy módon derülhet ki.
- Szeretlek piszkálni. Provokáltalak, és ezt nagyrészt sajnálom -
ismertem be.
- Miért?
- Miért sajnálom?
- Nem. Bármennyire is úgy viselkedtél ma reggel és este, nem
vagy idióta. Tudod, hogy ijesztő szomszéd lehetek, ha
felbosszantanak. Miért provokáltál? - kérdezte.
- Mert érzéseket ébresztesz bennem. És miután elég sokáig nem
éreztem semmit, ez a valami... még ha düh vagy adrenalin is,
jobb, mint a semmi.
Parázslóit a tekintete.
Lassan tettem felé egy lépést.
 - Minden alkalommal, amikor a közeledben vagyok,
valahányszor nevetsz, vagy úgy nézel rám, ahogy most, vagy
felhúzod magad, érzek valamit.
- Mit?
Tettem felé még egy lépést, hogy tovább csökkentsem kettőnk
között a távolságot.
- Jó dolgokat - mondtam, majd szerencsét próbálva megfogtam
a karját. Nem húzódott el. - Bár, hogy őszinte legyek, ez nem elég
kifejező szó az érzéseimre. Talán össze akarom szedni a
bátorságomat, hogy harcoljak, hogy a közeledben lehessek. Ezt
pedig nem tehetem meg, ha egy másik férfi van az ágyadban.
Összeszorította az ajkát, és elgondolkodott.
- Jelenleg senki nincs az ágyamban - árulta el végül.
- Zavar, ha hozzád érek? - faggattam.
Bosszúsan nézett rám.
- Gondolom, Knox kinyitotta a nagy száját.
- Talán említette, hogy problémád van.
- Mégis hozzám érsz - mutatott rá. - Elég tökös vagy.
- A bátyám meglepődött, hogy ilyen közel engedtél magadhoz
az említett tökeimmel. Ez elgondolkodtatott. Mi van, ha?
- Mi van, ha mi?
- Mi van, ha te is annyira szereted, amikor hozzád érek, mint
amennyire én szeretlek megérinteni?
Elég közel voltam ahhoz, hogy megcsókoljam. Könnyű lett
volna lehajolni, és megszüntetni a köztünk lévő távolságot. Hogy
érezzem azt az okos száját az enyém alatt, és megízleljem a titkait.
Volt valami jó érzés ebben az egészben. Olyan kibaszottul
elkerülhetetlennek tűnt.
- Rendben. Beszállok a játékba. És ha igazad van? - Barna
szemében arany és topáz pöttyök csillogtak, miközben engem
méregetett.
- Mi van, ha közelebb engedsz magadhoz?
 Összevonta a szemöldökét.
- Pontosan mennyire közel?
Tettem felé egy kis lépést, amíg a testem egy vonalba került az
övével. Minden idegszálam lángra lobbant a kontaktustól, mintha
ő egy indítókábel, én pedig egy lemerült akkumulátor lennék.
- Olyan közel, amennyire lehet. Nem csak akarom ezt,
Angelina. Szükségem van rá.
- Azt akarod mondani, hogy valamiféle vigaszszexre akarsz
használni?
- Azt mondom, hogy olyan közel akarok kerülni hozzád,
amennyire csak engeded. Minél kisebb köztünk a távolság, annál
jobban érzem magam. Mint most - árultam el halkan. - Úgy
érzem, végre fellélegezhetek.
A mellkasomra tette a kezét.
- Ez... elég nagy nyomás.
- Tudom - vallottam be. Nem egy egyéjszakás kalandot
kerestem. Hanem egy horgonyt. Valamit, amibe
belekapaszkodhatok a viharban. - Minden kártyámat terítsem ki?
- Miért most fejeznéd be?
- Rengeteg oka van, hogy nemet mondj. Nem utolsósorban az,
hogy eléggé sérült vagyok ahhoz, hogy tudjam, van rá esély, hogy
soha többé nem leszek rendben.
- Senki sem tökéletes - mondta Lina, miközben elmosolyodott.
Megsimogattam a karját, majd megérintettem puha pulóverét,
és élveztem a teste melegét.
- Knox nem akarja, hogy egymás közelében legyünk.
- Kár, hogy utálom, ha megmondják, mit tegyek - vágta rá, és a
másik kezét is a mellkasomra tette. Belesimultam az érintésbe.
- Utálom a meglepetéseket, és nem tűröm a hazugságokat. Még
a kicsiket sem.
- Megvetem az unalmat és a rutint. Egyesek szerint keresem a
drámát.
 - Egészen idén nyárig feleséget kerestem. Családot akartam
alapítani - vallottam be.
Idegesen felnevetett.
- Oké. Ettől egy kicsit megijedtem. Most mit szeretnél?
- Érezni, hogy élek.
A szemembe nézett, és úgy éreztem, mintha a déli nap
felmelegítené a lelkemet.
- És úgy gondolod, hogy ebben tudok segíteni? - kérdezte.
A szívem őrülten kalapált a mellkasomban. A válaszul érkező
lüktetés a testemben visszhangzott, felmelegítette a véremet, és
felizgatta a farkamat.
- Angyal, már megtetted.
Elkerekedett a szeme, és azon tűnődtem, vajon túl messzire
mentem-e.
- Nem vagy az esetem - mondta végül.
- Tudom.
- Nem tervezem, hogy itt maradok.
- Ezt is értem.
- Épp most mondtad, hogy feleséget keresel, Nash.
- Így is volt. De most már csak arra vágyom, hogy átvészeljem
a napot.
Akkorát sóhajtott, hogy én is éreztem.
Egyre közelebb és közelebb húzódtunk egymáshoz. A szinte
üres lakás közepén állva forrósággal töltöttük meg a körülöttünk
lévő teret. Melle a mellkasomat súrolta, meztelen lába a
bakancsom orrát érte. A leheletem a haját borzolta.
- Kérdeznem kell még valamit - mondtam.
- Ha az anyám leánykori neve és a társadalombiztosítási
számom utolsó négy számjegye érdekel, azonnal tudni fogom,
hogy ez egy alaposan kidolgozott átverés.
Megsimogattam az állát.
- Szereted, ha hozzád érek?
 Borzongás futott végig rajta.
- Miért?
- Tudod, miért. De azt akarom, hogy kimondd. Terítsünk ki
minden lapot az asztalra.
Megenyhült az arckifejezése.
- Úgy tűnik, nem bánom, ha te érintesz meg, nagymenő.
- Ha ez megváltozik, tudnom kell róla. Azonnal.
Habozott, mielőtt bólintott.
- Rendben? - erőltettem.
Ismét bólintott.
- Rendben.
Elvettem az egyik kezét a mellkasomról, és a vállamra
csúsztattam. Aztán ugyanezt tettem a másikkal is. Melegnek,
élőnek és olyan kibaszott puhának tűnt hozzám simulva. A
súlyomat áthelyeztem egyik lábamról a másikra, elringatva
minket.
- Nem lassúzhatunk a Strutsra - mutatott rá, miközben a Could
Have Been Me szólt a telefonjából.
- Pedig úgy tűnik, pontosan ezt tesszük.
Reszketve felsóhajtott. Az ujjbegyemmel megsimogattam a
nyakán a pulzusát. Nyugodt külseje ellenére a pulzusa gyorsan
lüktetett az érintésem alatt.
- A szívritmusod figyelése része a halálközeli élményednek? -
kérdeztem tőle.
Megtorpant, aztán az ajkába harapott, és az ismeretségünk óta
először tűnt bizonytalannak.
- Azt hiszem, ennyi őszinteség elég volt egy éjszakára - jegyezte
meg.
Nem értettem egyet. De türelmes ember vagyok. Minden egyes
titkát meg fogom fejteni, hogy ő is ugyanolyan csupasz legyen,
mint én. A fejére hajtottam az államat, majd a pulóvere alá
csúsztattam a kezemet, hogy megérintsem csupasz bőrét.
Magamba szívtam a samponja és az öblítője illatát. Úgy öleltem
át, mintha értékes kincs lenne, miközben lassan ringatóztunk.
Megint felállt a farkam. Egy dolog biztos volt, Lina Solavita
tudta, hogyan kell egy férfit megtölteni élettel.
Annyira belemerültem abba, hogy magamba szívjam a melegét
és a puhaságát, hogy Lina reagált elsőként a kopogásra.
- A zuhanyfüggöny nem fog magától felakadni, rendőrfőnök -
kiáltotta Mrs. Tweedy.
- Bassza meg - motyogtam.
- Azt hiszem, jobb, ha mész - mondta Lina, miközben levette a
karját a nyakamból.
- Igen. Átgondolod, amit mondtam?
- Lehet, hogy semmi másra nem tudok majd gondolni - vallotta
be fanyar mosollyal.
Gyengéden a kezembe fogtam az arcát, és közelebb hajoltam
hozzá. De ahelyett, hogy a szétnyílt, telt ajkát vettem volna célba,
amikor csupán egy leheletnyire voltam tőle, inkább a homlokát
pusziltam meg.
- Köszönöm a táncot, Angyal.
 10. fejezet

Izzadj az idősekkel

Lina

Knockemout edzőterme olyan volt, mint a város többi része:

kicsit durva, de nagyon érdekes. Egy hosszú, alacsony
fémépületben kapott helyet, kavicsos parkolóval. Meglepő
módon már reggel hétkor tele volt motorokkal, kisbuszokkal és
luxusterepjárókkal.
Az éjszaka nagy részét forgolódással töltöttem, és Nash
ajánlatán gondolkodtam. Nem voltam hozzászokva, hogy egy
férfi így a bőröm alá vagy a fejembe férkőzzön. Reméltem, hogy
egy jó edzés segít átmenetileg megszüntetni a rögeszmés
tépelődésemet arról, hogy Nash pontosan milyen közel akar
kerülni hozzám. Vagy hogy mennyire vagyok hajlandó közel
engedni őt.
Kísértésbe estem. Nagyon is. Ez pontosan az a fajta adrenalin
volt, amire a régi énem ugrott volna. De nem volt már éppen itt
az ideje, hogy szakítsak a régi szokásaimmal? Hogy megtanuljak
jobb döntéseket hozni?
Különben is, ha beengedem a férfit az ágyamba, közel akar
majd kerülni hozzám. A közelség pedig azt jelenti, hogy Nash
rájöhet: gyakorlatilag elhallgattam előle az igazságot, amit minden
bizonnyal főbenjáró bűnnek tekintene. És ez volt az oka annak,
hogy nem bonyolódtam mélyebb kapcsolatokba.
És akkor mi van, ha az érintésétől úgy elolvadok, mint az
ínyenc grillezett sajt? Ezt a kihívást nem kell elfogadnom. Nem
kell megoldanom a rejtélyt. Az lesz a legokosabb, ha elkerülöm
őt. Egyszerűen félre kell állnom az útból, elvégezni a munkámat,
aztán eltűnni a városból.
Odabent klasszikus rockzene szólt a pörgős popdalok helyett,
amiket más edzőtermekben szoktak erőltetni. Nem voltak
szoláriumok vagy masszázsfotelek, csupán gépsorok, súlyzók és
izzadt emberek.
- Új vagy? - A fémpult mögött álló lánynak orrpiercingje,
nyaktetoválása és jógaistennő teste volt.
- Igen. Mrs. Tweedyvel és a barátaival találkozom.
A lány vigyorogva nézett rám.
- Jó szórakozást hozzá. És ezt mindenképpen írd alá. - Egy
írótáblát csúsztatott felém valami lemondó nyilatkozattal.
Elgondolkodtam, vajon mennyire lehet rossz egy edzés a
hetvenévesekkel, de aláírtam a papírt, és visszaadtam neki az
írótáblát.
- Vigyázz, nehogy megsérülj, miközben próbálsz velük lépést
tartani - figyelmeztetett. - Az öltözők mögöttem vannak. A
csapatod pedig ott. - A tornaterem túlsó végére mutatott.
- Köszönöm - mondtam, és elindultam a jelzett irányba.
A helyiség közepét néhány tucat kardiogép foglalta el.
Futópadok, elliptikus trénerek, evezőgépek és szobakerékpárok.
A hátsó stúdiórészben épp valamilyen edzőtáborszerűség zajlott.
Valaki egy szemetesbe hányt, egy másik személy pedig a hátán
feküdt törülközővel az arcán, miközben az oktató a csoport többi
tagjával négyütemű fekvőtámaszokat csináltatott.
Az edzőterem a márkás cuccokban feszítő emberek és a szakadt
pólóban, fejkendőben tornázó motorosok olvasztótégelye volt.
Két szomszédos futópadon egy sovány, huszonéves fehér srác
tetőtől talpig Under Armourben és egy fekete nő ősz copfokkal,
viseltes Harley topban teljes erőbedobással futott. A férfi arca
eltorzult az erőfeszítéstől. A nő vigyorgott.
 Agatha és Blaze, a középkorú leszbikus motoroscsajok, akik
törzsvendégek voltak Knox kocsmájában, a Honky Tonkban,
egyszerre üdvözöltek a lépcsőzőgépről.
- Lina!
Mrs. Tweedy integetett a helyiség szabadsúlyzós részéről. A
mögötte álló hat, egymáshoz illő edzőruhába öltözött idős ember
alaposan megbámult, ahogy közeledtem.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Csapat, ő az új szomszédom és egyben legjobb barátnőm,
Lina. Lina, ez itt a banda - mutatott be.
- Szia, Lina - üdvözöltek egy emberként.
- Sziasztok, banda. - Ez volt a legvegyesebb csapat, amit
életemben láttam. Úgy tippeltem, a hatvanas és a nyolcvanas
éveik között jártak. Ráncosak voltak és őszek, ugyanakkor
izmosak, és felső kategóriás sportcipőt viseltek.
- Készen állsz a tornára? - kérdezte Mrs. Tweedy.
- Persze. - Amióta megérkeztem a városba, leginkább csak futni
jártam. Egy kellemes, könnyű súlyzós gyakorlat pont megfelel
arra, hogy visszatérjek az erőnléti edzéshez.
- Várjatok meg! - Stef dizájnos edzőruhában kocogott felénk.
- Te itt? - üdvözöltem.
- Épp ideje, Steffy - szólalt meg a nő Mrs. Tweedy jobbján.
Koromfekete haját ezüstös tincsek szőtték át, és az állt a pólóján:
ami nekem bemelegítés, neked edzés.
- A parkolóban tartottam magamnak lelkesítő beszédet -
válaszolta. Rám nézett. - Biztos, hogy készen állsz erre?
Felmordultam.
- Naponta nyolc kilométert futok. Azt hiszem, tudom tartani a
lépést.
Mrs. Tweedy tapsolt egyet.
- Járassuk be ezeket a vén csontokat.
 ***

- Ó, istenem. Haldoklóm. Mentsd magad. Folytasd nélkülem -

könyörögtem Stefnek.
Kinyújtotta a kezét, és lehúzott az edzőterem egyik oldalán
végigfutó hosszú szőnyegcsíkról. Összecsuklott a térdem.
Kiszáradtam. Az izmaim túl gyengék voltak ahhoz, hogy
megtartsanak. Csodával határos módon a szívverésem a
biztonságos zónában maradt a pokoli edzés alatt, de a testem
többi része feladta.
- Szedd össze magad, asszony! Ha most feladod, soha nem
hagyják, hogy elfelejtsd - zihálta Stef. Csorgott az izzadság az
álláról. Az általában tökéletesen fésült haja nedves fekete
tincsekben meredezett összevissza a fején.
Mély levegőt vettem.
- Nem értem, egy hetvenéves hogy tud ennyire gyorsan
ugrókötelezni. Az a bajusz teszi szupererőssé?
Stef az arcához szorította vizespalackját.
- Vernon tengerészgyalogos volt. Unta a nyugdíjas éveit, ezért
elkezdett Ironman-versenyekre edzeni. Ő nem ember.
Az ivókút melletti falnak dőltem, és kitöröltem az izzadságot a
szememből a pólóm aljával.
- Mi a helyzet Mrs. Bannerjeevel? Épp most emelt fel kilencven
kilót. Nyolcszor.
- Aditi az ötvenes éveiben kezdett el súlyt emelni. Három
évtizedes tapasztalattal rendelkezik.
- Gyerünk! Majd pihensz, ha meghalsz - harsogta Mrs. Tweedy.
- Nem fog menni - nyögtem.
Stef a vállamra tette a kezét, de az izzadságtól túlságosan
csúszott a bőröm ahhoz, hogy megfogjon. Végül feladta, és a
falnak támaszkodott mellettem.
 - Figyelj rám. Meg tudjuk csinálni. Meg fogjuk csinálni. És ha
végeztünk, elmegyünk a Café Revbe, ahol rendelünk egy Red
Line Lattét, és megesszük a súlyunkat süteményekben.
- A süteménynél több motivációra van szükségem.
- A francba! - Ellökte magát a faltól, és úgy nézett ki, menten
rosszul lesz.
- Mi a baj? Csak nem még több medicinlabdát tettek bele? Az
utolsó körben arcon ütöttem magam. - A medicinlabdás
gyakorlatok kifejezetten pokoliak voltak. Az volt a lényeg, hogy
egy nehéz edzőlabdával guggoltál, majd felugrottál ebből a
pozícióból, hogy a labdát több méterrel a fejed fölé dobd.
Rosszabb volt, mint a négyütemű fekvőtámasz. Utáltam.
Stef mindkét kezével a hajába túrt, majd grimaszolva
megtörölte a tenyerét rövidnadrágjában.
- Hogy nézek ki?
- Mintha épp most rángattak volna le a medence mélyére a
sellőfiúk.
- A francba!
- De jóképű, Henry Golding módon - javítottam ki magam.
- Talán le kéne vennem a pólómat?
- Mi történik? - értetlenkedtem, kikapva kezéből a
vizespalackot, és megcéloztam vele a számat.
- Jeremiah most billegett be a formás hátsójával edzeni.
Nem hagytam abba az ivást, de átkukucskáltam Stef válla
fölött. Nem volt nehéz kiszúrni a jóképű barbert a tükör előtt...
Nash Morgan mellett.
Félrenyeltem a vizet, és majdnem megfulladtam.
- A francba! - Lerántottam a hajpántomat, és átitattam vízzel,
mielőtt visszavettem.
Stef belém könyökölt.
- Hékás! Nem kaphatod meg! Ő az enyém. Ha összeszedem
egyszer a bátorságomat, hogy elhívjam randira.
 - Nem Jeremiah miatt káromkodom, te hülye. Hanem Nash „jó
seggű” Morgan miatt - sziszegtem.
A mellkasomban érzett remegés miatt az órámra pillantottam. A
szívem egyenletesen dobogott. Az említett remegés pedig a
gyomromba költözött. Úgy tűnt, nem egészségügyi problémám
van. Valami sokkal rosszabb.
Stef hátranézett a válla fölött, aztán visszafordult felém, és a
hirtelen mozdulattal verítékcseppeket szórt mindenfelé.
- Valaki belezúgott a rendőrfőnökbe - duruzsolta.
- Először is: pfuj. A szemembe ment a verítéked. Másodszor
pedig: nem zúgtam bele - tiltakoztam. - Ez... vonzalom.
A vonzalomtól hullámzott a mellkasom, és remegett a
gyomrom, amikor Nash rám szegezte a tekintetét, miközben a
súlyzóknál állt. Semmi baráti nem volt abban, ahogy rajtam
legeltette a szemét. Szinte felfalt a tekintetével.
Ezúttal nem a fáradtságtól rogyott meg a térdem.
- Ne vedd sértésnek, de nem valami belevaló csajnak akarod
eladni magadat? - kérdezte Stef.
Elszakítottam a tekintetemet a szenvedélyes rendőrfőnökről.
- Tessék?
- Elismerem, hogy a Csődör úgy néz, mint aki legszívesebben
átsétálna ide, meztelenre vetkőztetne, és egy súlypadra döntene.
Önkéntelenül megborzongtam a vágytól.
- De azt hittem, hogy te a „játsszuk el a közömböst, és érjük el,
hogy könyörögjön” típus vagy.
Semmi közömbösség nem volt abban, ahogyan Nash Morganre
reagáltam. Forró vágy járta át minden porcikámat a félelem jeges
nyalábjaival megspékelve.
- Nem hiszem el, hogy ezt mondom, de úgy tűnik, néhány férfi
lehetetlenné teszi ezt - vallottam be.
- Egész nap a szátokat jártatjátok, vagy befejezitek ezt a
gyakorlatot? - kiabálta Mrs. Tweedy. - Ne akarjátok, hogy megint
elővegyem a medicinlabdát!
- Most mindenki minket néz - motyogta Stef.
Mindenki, beleértve Jeremiah-t és Nasht is.
Kihúztam magam.
- Muszáj végigcsinálnunk.
- És közben szexinek kell lennünk.
- Akkor akár le is veheted a pólódat - mondtam.
- Ugyanez vonatkozik rád is. Talán annyira hipnotizálják majd
őket a mellizmaim és a melleid, hogy észre sem veszik, amikor
szívrohamot kapunk.
- Ezt inkább próbáljuk meg elkerülni - javasoltam.
- Nem ígérhetek semmit.
- Gyerünk, gyerekek! - kiáltotta Vernon.
- Utolsó gyakorlat, legyen ez a legjobb - üvöltötte Mrs. Tweedy.
Stef a fogát csikorgatta.
- Gyerünk! Vetkőzzünk le és toljunk egy szexi sétát.

***

- Igyál!
Kinyitottam a szememet, és azon kaptam magam, hogy Nash
megdöbbentően kék szemébe bámulok. Egy vizespalack lógott az
orrom előtt.
Túl fáradt és szomjas voltam ahhoz, hogy megsértődjek a
parancs miatt.
Ülő helyzetbe tornáztam magam. Nash mellettem guggolt, a
bőre csillogott az izzadságtól, és a pólója szorosan a mellkasára
tapadt. Jeremiah mögötte állt, és láthatóan jól szórakozott.
Belerúgtam Stef lábába.
- Hagyj békében meghalni, asszony - mondta. Arccal lefelé
feküdt mellettem a szőnyegen.
Megint belerúgtam, ezúttal erősebben.
 - Nem halhatunk meg szemtanúk előtt.
Feltolta a felsőtestét a szőnyegről, és pislogva nézett a
közönségünkre.
- Segítsek? - kérdezte Jeremiah Steftől.
Összekapartam magamban annyi energiát, hogy elvigyorodjak,
amikor az edzőtársam szerelme talpra húzta őt.
- Le vagyok nyűgözve - jegyezte meg Nash, amikor végre
megittam a felkínált vizet. - Senki sem szokta túlélni az első Izzadj
az idősekkel edzését.
- Nem mondanám, hogy túléltem - nyögtem fel.
- Az utolsó gyakorlatot is megcsináltad - erősködött. - Az is
számít.
- Aztán a szemetesbe kellett öklendeznem.
Megrándult a szája, és majdnem elmosolyodott, amitől
melegség járta át a testemet.
- Attól még számít.
- Emberfelettiek. Mindegyikük.
- Azok - értett egyet.
Észrevettem, hogy néhányan felfigyeltek ránk az edzőteremben.
- Vagy rajtam nincs felső, vagy rajtad alsó, hogy ennyien
bámulnak minket.
Felnézett és körbepillantott, majd elfintorodott.
- Kisváros. Mostanában nem sok pletykát lehetett hallani.
- Mármint azon kívül, hogy a rendőrfőnököt lelőtték, két helyit
elraboltak és megmentettek, plusz egy szövetségi rendőrbíró
ólálkodik a városban. Egyébként hol van az árnyékod?
Nash a háta mögé bökött a hüvelykujjával a szobabiciklire,
ahol Nolan izzadt, miközben egyszerre tűnt mérgesnek és
unottnak.
- Csak egy újabb nap Knockemoutban - mondta Nash, és a
kezét nyújtotta nekem.
Megfogtam, és hagytam, hogy talpra húzzon.
 Az izmaim remegtek az edzés utáni kimerültségtől.
- Ha szeretnéd hallani a választ az ajánlatodra... - kezdtem, de
egy fejrázással félbeszakított.
- Jobban szeretném, ha egy éjszakánál többet gondolkodnál
rajta. Ez egy nagy kérés. Először egy kisebbre kellene igent
mondanod.
- Mire?
- Vigyáznál ma este Piperre? Néhány percnél tovább eddig soha
nem hagytam magára.
- Persze.
- Nem leszek sokáig távol - ígérte meg.
Nem akartam megkérdezni tőle, hogy mik a tervei. Azt pedig
végképp nem, hogy randija lesz-e.
- Elmegyek inni valamit Knoxszal és Luciannel - árulta el a
gondolataimban olvasva.
A város hölgylakói kikészülnek majd ettől a szexi hármastól.
- Persze. Semmi gond - biztosítottam, eljátszva, hogy nem
könnyebbültem meg annak hallatán, hogy pasis estére megy.
Szexi, magabiztos mozdulattal hajolt oda hozzám. Felgyorsult a
szívverésem. A futópadon lépkedő nő megbotlott. Amikor
összeszedte magát, bűnbánóan elvigyorodott, és vállat vont.
Nash Morgan minden nőre veszélyt jelentett.
- Köszönöm. Kicsivel kilenc előtt átviszem hozzád - mondta.
Megfogadtam, hogy lezuhanyozom, kisminkelem magam, és
olyasmit veszek fel, ami nem tocsog az izzadságtól. Ha addigra
képes leszek megmozdítani a lábamat.
- Oké.
Megnézte az óráját.
- Mennem kell. Megígértem Liza J.-nek, hogy ma kitakarítom
az ereszcsatornát.
- Tessék - nyújtottam oda a vizespalackját.
- Tartsd meg. Tudom, hol laksz.
 - Köszi - nyögtem.
- Viszlát később, Angelina. - Libabőrös lettem a pillantásától.
Aztán megfordult, hogy távozzon.
- Nash!
Megállt és visszafordult.
Végignéztem a kíváncsi közönségünkön, és a lehető legszexibb
sántikálással szüntettem meg a köztünk lévő távolságot.
- Pontosan mennyit akarsz belőlem?
Jeges tűz lángolt a szemében.
- Erre egy úriember azt válaszolná, hogy annyit, amennyit
hajlandó vagy adni.
- És te úriember vagy?
- Régen az voltam. - Felemelte az állát. - Igyál még vizet, és ne
felejts el nyújtani, különben holnap megbánod.
Még jó, hogy az arcom eleve lángolt a megerőltetéstől.
Nash rám kacsintott, és megeresztett egy vigyort, mielőtt
elindult az öltöző felé. Végignéztem a kivonulását. Ahogy az
edzőteremben tornázó többi nő és egy maroknyi férfi is.
Nolan felállt, és letörölte a biciklijét. Integetett nekem, mielőtt
követte Nasht.
Aztán Stef jelent meg mellettem.
- Még mindig van kedved a kávéhoz meg a szénhidráthoz? -
vigyorgott idiótán.
- De mennyire! Miért látszol ilyen boldognak? Önkívületi
állapotban vagy?
- Azt hiszem, igen. Kaptam egy törölközőt Jeremiah-tól.
- Nash meg nekem adta a vizét. Tényleg olyan szánalmasak
vagyunk, mint amilyennek gondolom magunkat?
- Ó, sokkal rosszabbak - vágta rá Stef.
Vernon megveregette a vállamat útban a futópadok felé.
- Nem is voltál olyan gáz.
- Köszi - mondtam.
 - Jól csináltad - dicsért meg Aditi.
- Ha van hozzá kedved, holnap mell és hát nap lesz - ajánlotta
fel Mrs. Tweedy.
- Nehogy igent mondj, mert akkor nekem is jönnöm kell. Így is
három napra lesz szükségem, hogy felépüljek - suttogta Stef.
Alig hallható zihálással nevettem el magam.
 11. fejezet

A pánik soha nem segít

Nash

Ökölbe szorult a kezem, amikor meghallottam a countryzene

dübörgését a Honky Tonk bejárati ajtaján keresztül. Sétáltam
egyet a háztömb körül, hogy meggyőzzem magam, menjek be a
kocsmába. A bejárati ajtó túloldalán nevetés és élet várt rám.
Részt kellett volna vennem benne, miközben legszívesebben
otthon maradtam volna a sötétben. A csendben.
A napom jobban indult, mint máskor. Kizárólag azzal a céllal
mentem az edzőterembe, hogy találkozzam Linával. De miközben
néztem, ahogy a gyönyörű testével mozog, én is edzettem egy
kicsit, és ez feltöltött valamennyire. Azonban, ahogy Liza J.
kilométeres listájának közepén tartottam, a hideg, sötét hullám
ismét lecsapott rám, ezúttal figyelmeztetés nélkül. Magával rántott
a mélybe, és még az antidepresszáns - amit ezen a reggelen nem
felejtettem el bevenni - sem tudott segíteni abban, hogy a
felszínre rúgjam magamat.
Sms-eket kezdtem el fogalmazni Knoxnak, kifogásokat
keresve, hogy miért nem tudok ma este eljönni, de tudtam, hogy
be fogja tartani a szavát. Megjelenne a lakásomon, és
megpróbálna kirángatni.
Könnyebb volt megjelenni, és gépiesen végigcsinálni a
dolgokat.
Az emeleten sikerült pár béna szót kinyögnöm, mielőtt Pipert
Lina karjába löktem. A kutyát használtam ürügyként, hogy egy
órán belül visszaérjek.
 Hatvan percig képes vagyok színlelni. Vagyis ötvenhatig, mivel
négy perc késésben voltam.
Lélekben felkészültem, aztán kinyitottam a bejárati ajtót, és
beléptem az élők világába.
Hétfő este volt, ami kisebb tömeget jelentett, és
countryklasszikusokat a zenegépből az élő zenekar helyett.
Megszokásból végigpásztáztam a tömeget. Tallulah és Justice
St. John egy asztalnál ültek az állatboltos Gaellel meg a férjével,
Isaackel a havi dupla randevújukon. Sherry Fiasco, Jeremiah
húga és Knox jobbkeze, a pult mögött vette fel éppen a kabátját
Silver, a mogorva szőke csapos mellett.
A bátyám észrevett, mielőtt két lépést tettem volna befelé. A
szokásos egyenruháját viselte: farmert, ütött-kopott
motoroscsizmát meg a szakállát, és „baszd meg” aura lengte
körbe.
Knox mindig úgy nézett ki, mint aki verekedni akar.
Mellette Lucian Rollins állt egy olyan öltönyben, ami
valószínűleg többe került, mint az első autóm. Magas volt, sötét
bőrű, és szintén veszélyes külsejű, de másképp.
Míg Knox inkább behúzott egyet, ha felbosszantottad, addig
Lucian az a típus volt, aki módszeresen és kreatívan tette tönkre
az életedet.
Szerencsémre többnyire kordában tartották az erejüket.
Kettejük között egy üres szék állt, ami azt jelenti, hogy
hamarosan én leszek a figyelem középpontjában, bármennyire is
nem vágyom erre.
Kinyílt mögöttem az ajtó, és a szövetségi rendőrbíró árnyékom
sétált be a bárba.
- Tudod, sokkal könnyebb lenne, ha elmondanád, hová mész,
és meddig tervezel ott maradni - morogta.
- Igen, nos, az én életem is sokkal könnyebb volna, ha nem
lennél egész nap a seggemben.
 - Akkor mindketten szerencsétlenek vagyunk - mondta, mielőtt
elindult, hogy keressen egy üres asztalt az ajtóval szemben.
Knox ellépett a pult mellől.
Bassza meg!
Ötvenhat perc. Igyál egy sört. Beszélgess. Akadályozd meg,
hogy a bátyád rátámadjon egy szövetségi ügynökre. Aztán
hazamehetsz, hogy elbújj a világ elől.
Végigsétáltam az asztalok között, és biccentettem, amikor az
emberek üdvözöltek.
- Jó estét, fiúk! - szóltam, amikor odaértem hozzájuk.
Lucian kezet nyújtott, majd fél karral átölelt.
- Jó látni.
- Téged is, Lucy.
Knox a vállam fölött Nolan Grahamre pillantott.
- Azt hiszem, megyek, és szétrúgom az árnyékod seggét -
jegyezte meg a pohara pereme fölött.
- Értékelem az ajánlatot, de ma tényleg nincs kedvem segíteni
egy holttest eltüntetésében - mondtam.
Knox az ügynökről ismét rám nézett.
- Szarul nézel ki. Vajkéssel borotválkozol?
- Én is örülök, hogy látlak, te pöcs - válaszoltam, ahogy leültem
közéjük. Nem volt erőm állni.
- Nem veszed fel, ha hívlak - szólalt meg Lucian, amikor helyet
foglalt. Szúrós pillantásától a nők már több mint két évtizede
dobálták le magukról a bugyit.
- Elfoglalt voltam - válaszoltam, és intettem Silvernek egy
italért.
Rám kacsintott.
- Máris adom, rendőrfőnök.
Az egyik előnye annak, hogy még mindig ugyanabban a
kisvárosban élsz, ahol felnőttél, hogy soha senkinek nem kell
megmondanod, mit innál. Emlékeznek rá.
 - Ajánlom, hogy ne az új szomszédoddal legyél elfoglalva -
figyelmeztetett Knox, miközben a székére támaszkodott, és felém
hajolt.
- Ha ezért vagyunk itt, megspórolok neked egy órát, és közlöm,
hogy semmi közöd hozzá, mit csinálunk, vagy éppen nem
csinálunk Linával.
- A testvérem vagy. Ő a barátom. Ezért az én dolgom.
- Ne fáradj. Semmi sem történt... még - tettem hozzá
vigyorogva.
- Tényleg? Hát jobb, ha így is marad. Úgysem működne a
dolog. Ő imád utazni, és hajtja az adrenalin, míg te csalánkiütést
kapsz, ha kimozdulsz a megyéből. Semmi közös nincs bennetek.
- Mondja a szakértő, aki mikor is jegyezte el a menyasszonyát?
Néhány hete? És hozzátenném, hogy Naomi túlságosan jó hozzád.
Köszönöm, Silver - mondtam, amikor felém nyújtotta a csapolt
sörömet.
- Uraim, azt javaslom, hogy ezt a beszélgetést tegyük félre -
szólt közbe Lucian. - Fontosabb megbeszélnivalónk is van.
Minél gyorsabban kibökik, amit akarnak, annál hamarabb
mehetek haza.
Lucian letette a whiskyt a pultra, és biccentett a bátyámnak.
- Hogy áll a nyomozás? Lucian szerint a szövetségiek azért nem
foglalkoznak Duncan Hugóval, mert inkább a faszfej apját
akarják elkapni - jegyezte meg Knox.
Oké, lehet, hogy inkább a Linával való viszonyomról
beszélnék, ha a másik alternatíva Duncan Hugo.
- Ez egy folyamatban lévő nyomozás. Nem nyilatkozom -
válaszoltam.
Knox felhorkant.
- Nem mondd, hogy nem nyomozol a saját szakálladra. Ha a
szövetségiek apucit akarják, mi elkapjuk a fiát. Csak az a baj,
hogy Duncan annyira meghúzta magát, hogy senki nem tudja, hol
bujkál.
- A legvalószínűbb elméletünk az, hogy Anthony segített a
fiának megszökni az országból - mondta Lucian.
Ha az ifjabb Hugo elhagyta az országot, kevés esélyt látok arra,
hogy visszajöjjön befejezni, amit elkezdett. Ettől iszonyatosan
megkönnyebbültem, de szinte azonnal elfogott a szégyen. A
törvény embereként arra voltam programozva, hogy harcoljak az
igazságért. Morganként pedig egyszerűen arra, hogy harcoljak.
Most mégis túl depressziós voltam ahhoz, hogy cselekvésre
sarkalljam magam.
- Az összes pénzemet rá mertem volna tenni arra, hogy annak a
seggfejnek nincs két működő agysejtje. De Naomi és Way állítják,
hogy okosabb, mint amennyire hisszük. Azt mondják, amikor
elrabolta őket... - Knox elhallgatott, és elfehéredett ujjal szorította
a pultot.
Rájöttem, hogy Hugo nemcsak tőlem vett el valamit, hanem a
családomtól is. De ez még mindig nem elég ahhoz, hogy kihúzzon
a sötét mélységből.
A bátyám megköszörülte a torkát, miközben Lucian meg én
udvariasan, férfiasan úgy tettünk, mintha nem vettük volna észre
az elgyengülését.
- Way azt mondta, ravasz, mint egy veszett róka - fejezte be
végül Knox.
Elmosolyodtam. Waylay-ből remek zsaru lenne, bár kétlem,
hogy Knox örülne neki.
- Az ő érdekében remélem, hogy Dél-Amerikában mereszti a
seggét, ahol elevenen felfalják a szúnyogok - jelentette ki Knox.
- Semmi értelme itt maradnia. Biztos valahol máshol tengeti a
napjait, jó távol innen.
- De ha mégsem - szólalt meg Lucian -, akkor ébernek kell
lenned. Függetlenül attól, hogy hol van, egy elvarratlan szál
maradtál. Te vagy az egyetlen, aki azonosítani tudja, hogy ő a
lövöldöző.
- És ezt honnan tudod? - kérdeztem.
Lucian ártatlanságot színlelve emelte fel a kezét.
- Nem tehetek róla, ha az ölembe hullik az információ.
- Milyen információ?
- Olyan, ami összegzi a fedélzeti kamera felvételét.
Megfeszült az állkapcsom. Ez inkább reflex volt, semmint
valódi érzelem.
- Jobb, ha nem tőlem jött a szivárogtatás.
- Nem - biztosított róla.
- Emlékszel már valamire? - faggatott Knox.
A pult mögött sorakozó üvegeket bámultam. Az emberek
naponta fojtják bele az érzéseiket az alkoholba, hogy tompítsák a
fájdalmat, a félelmet, a nehézségeket, amikkel az élet jár.
Néhányan veszélyesebb eszközöket választanak az átmeneti
felejtésre. Néhányan soha nem másznak ki a gödörből.
Én alapból teljesen tompa voltam. Éreznem kellett. Semennyi
alkohol nem segít kimászni ebből a feneketlen gödörből. Csupán
egyetlen dolog menthet meg. Egyetlen nő képes rá.
- Nem - feleltem végül.
Éreztem, ahogy Knox és Lucian némán kommunikál
egymással.
- Gondoltál már arra, hogy beszélj egy... khm... terapeutával? -
bökte ki Knox.
Luciannel egyszerre fordultunk felé, és döbbenten bámultunk
rá.
- Ó, basszátok meg mindketten. Naomi javasolta. Én pedig
vagyok annyira férfi, hogy elismerjem, nem is olyan rossz ötlet.
ha nem zavar, hogy egy vadidegennek kell kiöntened a szívedet.
Az apánktól semmilyen egészséges megküzdési módot nem
tanultunk.
 - Voltam agyturkásznál. A rendőrségen kötelező -
emlékeztettem.
„A trauma képes károsítani a memóriát - mondta a nő. -
Bizonyos esetekben az áldozatok soha nem nyerik vissza az
emlékezetüket.”
Trauma. Áldozatok. Ezeket a címkéket az egész karrierem során
másokra ragasztottam. Erre most a saját „hős” címkémet letépték,
és kicserélték az „áldozatra”. Fogalmam sem volt, hogy képes
leszeke ezt megemészteni valamikor.
- Én járok terapeutához - jelentette be Lucian.
Knox felegyenesedett.
- Jársz? Jelen időben?
- Alkalmanként. Sokkal fiatalabb voltam, és kevésbé... érdekelt
a törvény, amikor elkezdtem hozzá járni, hogy megszerezzem a
betegei aktáit.
Hátranéztem a vállam fölött. Nolan néma koccintásra emelte a
sörösüvegét.
- Nem lehetne, hogy hanyagoljuk ezt és minden egyéb
feltételezett bűncselekmény témáját, amíg egy szövetségi
rendőrbíró ül tőlünk néhány méterre? Nem játszhattok istenverte
Scooby-Doot egy nyomozás kellős közepén.
- Meg vagyok sértve - jelentette ki Lucian.
- Te sértődj meg. Én kurvára kiakadok - dühöngött Knox.
Felemeltem a sörömet, bár nem kívántam.
- És mit találsz ennyire sértőnek?
- Hogy kételkedsz a képességeimben.
Az igazat megvallva Lucian gyakorlatilag egy fehérgalléros 007-
es ügynök. Leszámítva az amerikai állampolgárságát, azt, hogy
jobban szereti a bourbont a martininál, és hogy a politikai
tanácsadás véres világában dolgozik, ami valószínűleg valóban
mutat bizonyos hasonlóságokat a nemzetközi kémkedéssel.
 Nem árulta el, pontosan milyen munkát végez a cége az
ügyfeleinek, de nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy kitaláljam,
nem minden törvényes.
- A képességeidről nem nyilatkozhatom. De azt tudom, hogy
hármunk közül te vagy az egyetlen, aki ült börtönben.
Ez egy kibaszott szemét beszólás volt, és ezzel mindannyian
tisztában voltunk. A pokolba is, legszívesebben pofán vertem
volna magamat.
- Sajnálom, haver - kértem elnézést, és megdörzsöltem a
homlokomat. - Mostanában hamar elveszítem a hidegvéremet.
A türelmem valószínűleg az út szélére csorgó 0-Negatív
tócsával együtt távozott belőlem. Ezért nem akartam emberek
közé menni.
Lucian legyintett.
- Semmi baj.
- De, van baj. Mindig mellettem álltál, Lucy, én meg egy
kicsinyes seggfej voltam az előbb. Sajnálom.
- Ha elkezdtek ölelkezni, én lépek - fenyegetőzött Knox.
Hogy bosszantsam, mackóölelésbe vontam Luciant. Megsajdult
a vállam, de szinte jó értelemben.
Lucian kétszer hátba veregetett. Tudtam, hogy csak a
bátyámmal szórakozunk. De volt valami megnyugtató abban,
hogy a legrégebbi barátom azonnal megbocsátott. Persze ez az
érzés elhalványult ahhoz a letaglózó forrósághoz képest, amit
Lina érintése keltett bennem. Viszont akkor is jelentett valamit.
Vigyorogva fordultunk vissza Knoxhoz.
- Elvitelre kérted a sörödet? - kérdeztem.
- Seggfejek - motyogta Knox.
- Sajnálom, Lucy - ismételtem meg.
- Megbocsátok. Sok mindenen mentél keresztül.
- Ezért vagy a városban hétfő este ahelyett, hogy a gonosz
cégbirodalmadat vezetnéd?
 A haverom elvigyorodott.
- Komolyan, ember, ha csak azért jöttél a városba, hogy
szemmel tarts, már így is a seggemben van egy bajszos fegyveres
- jegyeztem meg Nolan felé biccentve. - Ne verj itt tanyát, még a
végén elveszíted az összes pénzedet.
- Egy gonosz cégbirodalom vezetése azt jelenti, van egy
csapatom, ami felveszi a fonalat, amikor én mással vagyok
elfoglalva.
- Ugye nem ingázol ide mindennap? - Az észak-virginiai
forgalom maga a pokol.
Knox felhorkant.
- Nehogy megríkasson a gesztus. A birodalomnak van egy
helikoptere. Luce csak ürügyként használ téged, hogy a játékával
játsszon.
- Csak ne az általános iskola tetején landoljon vele. Nem
akarom, hogy az FBI, a rendőrbírók és a Szövetségi
Légiközlekedési Hivatal is rám szálljon.
- Hogy halad az esküvőszervezés? - kérdezte Lucian témát
váltva.
- El tudod hinni, hogy Százszorszép fehér vászonterítőket akart
az asztalokra? Mármint, a kurva életbe, ez egy knockemouti buli
lesz, tuti, hogy állandóan kiborul majd valami. Nem szeretném,
hogy a lagzink úgy nézzen ki, mintha az asztalokat valami
meggyilkolt ágybavizelő faszi lepedője borítaná.
A bátyám aztán tudja, hogyan kell érzékletes képet festeni.
- Szóval, mi mellett tettétek le a voksotokat? - faggatta tovább
Lucian.
- Tengerészkék - felelte Knox büszkén.
- Szép - mondta Lucian helyeslő bólintással.
- Egyébként mindketten násznagyok lesztek. - A bátyám rám
nézett. - Gondolom, te pedig lehetsz a tanúm.
 ***

Egy óra és tizenöt percet bírtam ki, ami miatt rohadt büszke
voltam magamra. Már a második sörömet is megittam, többnyire
jókat válaszolgattam, és éppen elbúcsúztam, amikor Naomi
felhívta Knoxot, hogy Waylon üldözőbe vette a borzot, amibe
belezúgott, és az lefröcskölte. Megint.
Elköszöntünk egymástól, és próbáltam úgy tenni, mintha nem
menekülnék az ajtó felé.
Még Nolan asztalánál is megálltam, ahol a férfi éppen a
kabátjába bújt bele.
- Elsétálok a lakásomig. Azt hiszem, ezt a rövid távot egyedül is
túlélem - közöltem vele.
- A maga döntése, rendőrfőnök. Azért vigyázzon, nehogy egy
csatornában végezze.
- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni - hazudtam.
Kiléptem a csípős éjszakába, az ajtó pedig becsukódott
mögöttem, eltompítva a fényt és a zenét. Valami nem stimmelt. Az
utcai lámpa alatt álltam, alig pár méterre a bejárati ajtómtól, és
kiszolgáltatottnak, sebezhetőnek éreztem magam. Valami vagy
valaki volt odakint.
Vajon ő az? Duncan Hugo visszajött, hogy befejezze, amit
elkezdett? Vagy csak képzelődtem?
Körbenéztem az utcán a veszélyforrást keresve.
Bizseregni kezdett a kezem. A tenyeremből sugárzott az ujjaim
felé.
- Bassza meg. Ne most - motyogtam az orrom alatt. - Ne itt.
Nem volt lövész a sötétben. Az egyetlen szörny a rosszul
működő agyam volt.
A bizsergés maró fájdalommá erősödött. Ökölbe szorítottam a
kezemet, és próbáltam elűzni az érzést. Korábban már sikerült. De
tudtam, hogy ezúttal elkéstem.
 Verejték gyöngyözött a testemen, miközben csontig hatoló
didergés tört rám.
- Ne már, ember. Szedd össze magad! - vicsorogtam
összeszorított foggal.
Azonban egyre jobban összeszorult a mellkasom. Nem kaptam
rendesen levegőt. Megsüketültem, csupán a szívverésem
dübörgött a fülemben.
Ziháltam.
Nem tudtam megállítani. Képtelen voltam megnyugtatni
magamat. Hideg verejték futott végig a hátamon.
- Bassza meg.
Ökölbe szorult a kezem, és egyre erősebben feszített a
mellkasom. A szívem eszelősen zakatolt a bordám alatt. Sikerült
bejutnom az ajtón a lépcsőig, mielőtt a lábam megadta magát.
Nekimentem a falnak, majd lecsúsztam a hideg csempére.
- Nem igazi. Kurvára nem valódi - ismételgettem két szaggatott
légvétel között.
A pánik sosem megoldás. Nem segít a krízishelyzetekben.
Zsaruként ezt alaposan beleverték a fejembe. Arra tanítottak,
hogy maradjak nyugodt, kövessem az előírásokat, és hallgassak
az ösztöneimre. Azonban semmilyen eljárás, semmilyen tréning
nem készített fel az ilyen támadásokra.
Egyszerre égtem és fáztam. Fájdalom sugárzott a mellkasomba,
és elsötétült a látásom. Fényfoltok táncoltak a szemem előtt.
Gyűlöltem magam. Utáltam a gyengeséget. Az önuralom
hiányát. Rühelltem, hogy ez az egész csak a fejemben létezik.
Hogy bárhol rám törhet a pánik. A kurva életbe, nem végezhetem
a munkámat, ha magzatpózban fetrengek a földön. Nem tudok
vigyázni a városra, ha még magamat sem bírom megvédeni a
fejemben lévő szörnyektől.
 12. fejezet

Üdv a veszélyzónában!

Lina

- Ügyes voltál, hogy a fűre kakiltál, nem pedig a járdára -

dicsértem meg Pipert, miközben a tömbház bejárata felé
igyekeztünk. Magabiztosan lépkedett az ajtó felé, mintha jóval
több, mint három napja lenne itt az otthona.
Hideg, csendes éjszaka volt Knockemoutban. A levegő csípős
és száraz volt.
Bedugtam a kulcsomat a zárba, kinyitottam a nehéz ajtót, és
megdermedtem.
- Nash? - Betereltem Pipert, hagytam, hogy becsapódjon
mögöttünk az ajtó, és odarohantam a férfihoz.
A padlón ült, háttal a falnak a lépcső aljánál, a térdét a
mellkasához húzva átkarolta, miközben ökölbe szorította a kezét.
- Jól vagy? Megsérültél?
Végigsimítottam a vállán meg a karján. Ő elkapta a kezemet, és
erősen megszorította.
- Csak... próbálom... visszanyerni... a lélegzetemet - sikerült
kinyögnie.
Szorosan fogtam a kezét, miközben szabad kezemmel
hátrasimítottam a haját a homlokáról. Egyszerre izzadt és
reszketett. Vagy influenzás volt, vagy éppen egy pánikroham
végén járt.
- Jól vagy? - kérdezte tőlem.
- Jól vagyok. Ahogy te is - győzködtem. - Van elég levegőd.
Morcosán megfeszítette az állkapcsát, és bólintott.
 Piper nyöszörögve benyomta az arcát Nash karja alá, és az
ölébe kúszott.
- Sétálni voltunk. Gondoltam, még egyszer utoljára kiviszem,
hogy neked ne kelljen, amikor visszajössz. Elintézte a dolgát,
aztán sétáltunk egyet a háztömb körül. Azt hiszem, már nem sántít
annyira. Mondott valamit az állatorvos a gyógytornáról? Egyszer
olvastam egy a cikket a kutyák akupunktúrájáról.
Fecsegtem. Nash megint halálra rémített.
- Nyugalom, Angyal - szólt rám rekedten, és ellazította a
szorítását a kezemen. - Semmi baj. - A másik kezével
végigsimított Piper hátán.
Még mindig fogtam a kezét, ahogy leültem mellé a padlóra. A
vállam és a karom az övéhez ért. A remegése átsugárzott belém.
- Majd megnyugszom, ha nem ijesztesz halálra. - Meglöktem a
vállát. - Kezd elmúlni?
Lassan bólintott.
- Igen.
- Akkor menjünk fel az emeletre, mielőtt teljesen kimerülsz -
javasoltam. Felálltam, kivettem Pipert az öléből, majd leraktam a
földre. Aztán kinyújtottam a kezemet.
Nash oldalra döntött fejjel bámult, ahogy megdörzsölte a
homlokát.
- Gyere. Te is ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy az utóhatás
majdnem ugyanolyan szívás. Vagy rám támaszkodsz, vagy hívom
a bátyádat.
- Aljas - mondta, mielőtt megfogta a kezemet. Mindkettőnknek
erőlködnie kellett, de sikerült talpra állítanom a lépcső alján.
- Általános iskolában a gyerekek Főninek hívtak, mert
szerettem parancsolgatni - vallottam be. Bebújtam a hóna alá, és
átkaroltam a derekát.
- A gyerekek seggfejek - zihálta.
 Együtt léptünk fel az első lépcsőfokra. Piper farkcsóválva
szaladt elénk. Nash tartotta magát, igyekezett nem a teljes súlyával
rám nehezedni. Azonban hosszú lépcsősor volt köztünk és a
lakása között.
- Az ikrekkel kezdődött általános iskolában, Darlával és
Marlával. Szépek és népszerűek voltak, ráadásul egyforma,
márkás ruhákat hordtak - meséltem.
- Szörnyű lehetett - viccelődött Nash. - Akarod, hogy
utánanézzek, mi lett velük? Kideríthetem, hányszor tartóztatták le
őket.
Felnevettem, és éreztem, hogy egy kicsit jobban rám
nehezedett.
A lábam még remegett a reggeli edzéstől. Egyáltalán nem
vártam a másnapi pisiléseket.
- Szóval mennyi az esélye, hogy holnap varázsütésre elfelejted,
hogy ez valaha is megtörtént? - kérdezte Nash, amikor a lépcső
felénél szünetet tartottunk.
Piper visszatért hozzánk, és aggódva szaglászta először Nash
cipőjét, majd az enyémet, mielőtt visszaszaladt a lépcső tetejére.
- Megvesztegethető vagyok.
- Mondj egy árat - vágta rá, ahogy a következő lépcsőfokra
lépett.
- Sajtrudacskák - döntöttem el.
- A hideg, omlós, vagy az, ami eltömíti az artériádat?
Még mindig fáradtnak tűnt, ahogy meneteltünk felfelé, de nem
annyira, mintha minden egyes oxigénmolekuláért küzdenie kellett
volna.
- Ez nem kérdés - mordultam fel. - Kérem az összes zsíros
finomságot.
- Egész hátralévő életedben el foglak halmozni sült
mozzarellával, ha erről soha senkinek nem beszélsz.
 - Néhány emberrel ellentétben én tiszteletben tartom mások
magánéletét - jegyeztem meg célzatosan, amikor végre elértük a
legfelső lépcsőfokot. Piper úgy táncolt előttünk, mintha büszke
lenne a teljesítményünkre.
Nash sóhajtott egyet.
- Már megint kezded, Főni. Akkor rúgsz az emberbe, amikor a
földön fekszik.
Az ajtaja felé vettem az irányt.
- Kérem a kulcsot, nagymenő.
Nem tudta leplezni a reszketést, amikor bal kezével a zsebében
kotorászott.
Golyónyomok és pánikrohamok. Nash Morgan teljesen
kikészült. De állati szexi volt.
Elvettem tőle a kulcsot, és kinyitottam az ajtaját. Piper berohant
a küszöbön át a sötét lakásba.
Nash magával húzott, ahogy a villanykapcsolóhoz nyúlt, és
felkapcsolta.
- Hűha. Valaki összeszedte magát - mondtam, amikor
észrevettem a belső átalakulást. Még a lakás illata is friss volt.
- Igen. Persze - motyogta összeszorított foggal.
- Gyerünk, nagyfiú - mondtam, miközben berúgtam az ajtót, és
a kanapéhoz kísértem.
Behunyt szemmel hanyatlott le rá. Az arca sápadt volt, és a
homlokán még mindig verejték csorgott. Piper felugrott mellé, és
apró mancsát a combjára tette.
- Ideje, hogy megkapd Lina specialitását - döntöttem el, ahogy
letettem a kutyapórázt a dohányzóasztalra.
- Kérlek, mondd, hogy ez valami kód a szexre - mondta
anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét.
- Nagyon vicces. Egy perc múlva jövök.
- Ne menj el. - Eltűnt a hangjából a humor, és kék szemével
könyörgött, hogy maradjak. - Jobban érzem magam, amikor a
közelemben vagy.
Most nekem esett nehezemre levegőt venni. Még sosem voltam
olyan férfival, akinek szüksége volt rám. Vágytak rám? Igen.
Szerettek együtt lenni velem? Hát persze. De hogy szükségük volt
rám? Ez egy vadonatúj, félelmetes terep volt.
- Átmegyek a szomszédba, és egy percen belül visszajövök
-ígértem.
Alig észrevehetően megrándult az állkapcsa, amivel majdnem a
vesztemet okozta. De végül bólintott.
Kimentem a folyosóra, azonban nyitva hagytam a lakása ajtaját,
amíg két másodperc alatt beszaladtam a sajátomba. Odabent
mindent gyorsan megtaláltam, amire szükségem volt. Amikor
visszaértem, Nash ugyanabban a pózban feküdt, ahogy hagytam,
és az ajtót figyelte.
- Ötvenhét másodperc - mondta.
A zsákmányommal zsonglőrködve ismét becsuktam az ajtót.
- Készülj fel a lazításra - közöltem, miközben lekapcsoltam a
mennyezeti világítást. Utána felkapcsoltam a kislámpát Nash
mellett, majd mindent bevittem a konyhába, és leraktam a pultra.
-Gondolom, a telefonod rá tud csatlakozni erre a férfias külsejű
hangszóróra.
- Jól gondolod - felelte még mindig engem figyelve. -
Kabátzseb.
Még nem vette le a karcsúsított, terepszínű, katonazöld kabátját.
- Két legyet egy csapásra - motyogtam. - Hajolj előre!
A segítségemmel Nash kihúzta a karját a kabátból. Szexi
termofelsőt viselt, ami ráolvadt az izmaira. Azonban ez felesleges
megfigyelés volt a jelenlegi körülmények között. Felesleges, de
valahogy mégis elkerülhetetlen. Akár a halálos ágyamon is
feküdhettem volna, akkor is csodálnám a férfi testét.
Megtaláltam a telefonját, majd az arca elé emeltem a készüléket,
hogy feloldjam a képernyőzárat.
 - Ó, ne már! Van egy Lassú countryzene nevű lejátszási listád -
panaszkodtam, és elindítottam a lejátszást.
- Valami bajod van vele? - kérdezte, miközben felcsendült
George Strait mély hangja.
- Hogyhogy nem vagy házas, és nincs egy rakás gyereked?
Jobb kezével végigsimított a testén.
- Édesem, ha nem vetted volna észre, csupán árnyéka vagyok
önmagamnak.
Leültem vele szemben a dohányzóasztalra.
- Ez csak átmeneti állapot. Te olyan pasi vagy, aki a
középiskolai szerelmét veszi el feleségül. Hogyhogy nem láncolt
magához az egyik knockemouti szurkolólány?
- Előbb ki kellett élnem magamat. Egy ideig csak szórakoztam.
Aztán beleszerettem a munkámba. Sok dolgot el kellett intéznem,
mielőtt úgy éreztem, megadhatom valakinek azt a figyelmet, amit
érdemel.
- És azt hitted, hogy ez a valaki Naomi lehet - találgattam.
Végül is miért ne? A nő csinos, kedves, hűséges és aranyos. Nem
olyan kemény, mint én.
- Körülbelül öt másodpercig. Elég hamar nyilvánvalóvá vált,
hogy őt Knoxnak teremtették.
A lábára mutattam.
- Bakancs - parancsoltam.
Fáradtan nézett a lábára, mintha túl megterhelő lenne a feladat.
Az ölembe húztam az egyik lábát, és meglazítottam a
cipőfűzőjét.
- Tudom, hogy megalázva kellene éreznem magam, meg
minden, de nem furcsa, hogy inkább be vagyok indulva? -
kérdezte hátrahajtott fejjel, lehunyt szemmel.
- Igazi sármőr vagy, nagymenő. Ezt meg kell hagyni. - Levettem
a másik bakancsát is, aztán felpattantam a dohányzóasztalról, és
rátettem egy párnát. - Lábakat fel.
 - Főnökösködő.
- Lábakat fel, légy szíves. - Elmosolyodtam, amikor
engedelmeskedett. - Jó fiú. - Megveregettem a lábát, aztán
Piperrel a sarkamban bementem a konyhába.
Miközben a kávéfőző forró vizet köpködött egy teafilterre,
kinyitottam Nash fagyasztóját, ahol találtam egy zacskó
fagyasztott brokkolit.
A bögrét és a brokkolit is a kanapéhoz vittem.
- A tea valami hippi főzet a relaxációhoz. Olyan íze van, mintha
egy menyasszonyi csokrot rágcsálnál, de hatásos. A brokkoli a
mellkasodra való.
- Miért van rajtam fagyasztott zöldség? - kérdezte, ahogy
rátettem a zacskót. Piper nem rajongott a zacskó zöldségért, ezért
inkább leugrott, hogy megvizsgálja a játékoskosarát.
- Hála a tudománynak, amit a közösségi médiából tanultam. A
szegycsontodra nyomott hideg borogatás stimulálja a vagus
ideget.
- És mi stimulálni akarjuk a vagus idegemet?
Leültem a kanapé túloldalára.
- Ezzel azt mondjuk az agyadnak, hogy meg kell nyugtatnia a
testedet.
Oldalra döntötte a fejét, hogy rám nézzen.
- Nem ülnél egy kicsit közelebb? - kérdezte.
Nem tudtam elég jó kifogást találni azon kívül, hogy halálra
rémültem, hogy a szexi sebezhetőségével le fog venni a lábamról.
Így a veszélyzónába csúsztam a kanapén, amíg össze nem ért a
vállunk.
Megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Kóstold meg a teát - mondtam.
Felvette a bögrét, beleszagolt, majd elsápadt.
- Olyan szaga van, mint Liza J. virágágyásainak műtrágyázás
után.
 - Idd meg. Kérlek.
- Mit meg nem teszek érted - motyogta, majd ivott egy kortyot.
-Ó, istenem. Olyan íze van, mintha valaki rózsaszirmokat taposott
volna agyon az átkozott bakancsával. Miért nem ihatok inkább
egy sört?
- Mert, ahogy azt valószínűleg már sejtetted, az alkohol nincs jó
hatással a pánikrohamra.
Csipp-csipp-csipp-csipp.
Piper a kanapéhoz szaladt egy játékkal a szájában. Elvettem
tőle, és a szoba túloldalára hajítottam. Megrökönyödve nézett
rám, majd visszament a játéktárolóhoz.
- Még nem érti az apport fogalmát. Mikor lettél ekkora
szakértője a témának? Mármint a pánikrohamoknak, nem az
apportírozásnak - tisztázta Nash, megkockáztatva egy újabb korty
teát, és ismét összerezzent.
- Régebben nekem is volt - válaszoltam egyszerűen.
Csendben ültünk, és az üres tévéképernyőt bámultuk. Tudtam,
arra vár, hogy megszólaljak, és megválaszoljam a ki nem mondott
kérdéseit. Azonban én jól éreztem magam a kényelmetlen
csendben.
- Mondták már neked, hogy túl sokat beszélsz? - kötekedett.
Elmosolyodtam.
- Nash, honnan kaptad a neved?
- Csend és témaváltás - jegyezte meg.
Odanyúltam, és megfordítottam a brokkoliszacskót.
- Válaszolj.
- Anya rajongott a countryzenéért. Mindent imádott Patsy
Cline-tól kezdve egészen Garth Brooksig. Apával Tennesseebe
mentek nászútra.
- Aztán jött Knoxville és Nashville - találgattam.
- Akkor érted. Most rajtam a sor, hogy választ kapjak néhány
kérdésemre.
 - Tudod, elég későre jár. Mennem kéne - mondtam. De mielőtt
a sajgó izmaimmal talpra álltam volna, Nash megragadta a
combomat.
- Nem. Nem hagyhatsz egyedül az olvadó brokkolival meg
ezzel az istenverte teával. Úgysem fogsz tudni aludni az
aggodalomtól.
- Borzasztóan magabiztos vagy ahhoz képest, hogy állításod
szerint csupán árnyéka lettél önmagadnak.
- Áruld el, honnan tudod ezeket a dolgokat.
Szerettem volna egy frappáns válasszal reagálni, hogy
megőrizzem a titkaimat. De valami furcsa okból kifolyólag nem
akartam, hogy úgy érezze, ő az egyetlen, akit lecsupaszítottak.
Felsóhajtottam.
- Hosszú történetnek hangzik - jegyezte meg.
- Tényleg hosszú, unalmas történet. Még dönthetsz úgy, hogy
hazaküldesz - emlékeztettem reménykedve.
Letette a teát, majd óvatosan átkarolt.
- Az a rossz vállad - szóltam rá, miközben a másik kezével a
mellkasához húzta a fejemet, a brokkoli mellé.
- Drágám, tudom. Rajtad pihentetem.
Nem tudtam mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy nem utálom,
ahogy átölel. Meleg és szilárd volt. Védelmező. Általában nem
ölelkeztem vagy csináltam bármi olyat, ami a plátói összebújásra
hasonlított. Feleslegesnek tartottam az efféle érintéseket. Ráadásul
az volt a legrosszabb, hogy a férfiak rögtön elkezdték tervezni a
közös jövőnket.
Most mégis a veszélyzónában ülve egy olyan férfi mellkasára
hajtottam a fejemet, aki feleségre és gyerekekre vágyott.
Nyilvánvalóan semmit sem tanultam.
Gyerünk, Lina „Rossz döntéseket szoktam hozni” Solavita. Ülj
fel, és húzz innen a pokolba, figyelmeztettem magam.
De egy tapodtat sem mozdultam.
 - Így már jobb - mondta Nash, és úgy hangzott, mintha
komolyan gondolta volna. - Most pedig beszélj.
- A rövid változat az, hogy tizenöt éves koromban megállt a
szívem a focipályán, és újra kellett éleszteni.
Egy pillanatig hallgatott, aztán megszólalt.
- Na, jó, Angyal. A rendezői változatot akarom hallani jó sok
kommentárral.
- Nevetséges vagy.
- Angelina - szólt rám, és becsempészett egy kis mogorvaságot
a hangjába.
- Oké, rendben. Kerületi döntő volt egy hideg, őszi estén
tizedikes koromban. A stadion zsúfolásig megtelt. Ez volt az első
alkalom, hogy a csapat ilyen messzire jutott a bajnokságban. Két
perc volt hátra a meccsből, és 2 : 2-es döntetlenre álltunk. Épp
akkor kaptam egy passzt, és a tizenévesek magabiztosságával és
energiájával sprinteltem a kapu felé.
Gyakorlatilag újra átéltem a pillanatot. Éreztem, ahogy a csípős,
hűvös levegő a tüdőmbe mar, és lángolnak az izmaim. Hallottam
a tömeg távoli morajlását.
Nash a hüvelykujjával simogatta a karomat, és kivételesen
megnyugtatónak éreztem a mozdulatát.
- Aztán. nem volt semmi. Mintha csak pislogtam volna, és a
következő pillanatban már hanyatt feküdtem egy kórházi
szobában, idegenekkel körülvéve. Megkérdeztem, hogy
betaláltam-e, mert ez volt a legfontosabb számomra. Nem tudtam,
hogy a szüleim a váróteremben vannak, és azon tűnődnek, vajon
felébredek-e valaha. Nem tudtam, hogy egy egész stadionnyi
ember, beleértve a csapattársaimat is, nézte végig, ahogy
szívrohamot kapok.
- Jézusom, kicsim - motyogta Nash, miközben az álla a fejem
búbját súrolta.
 - Igen. Az edzőm elkezdte az újraélesztést, amíg a mentősök
kiértek a pályára. A szüleim a lelátón voltak. Apa átugrott a
kerítésen. A többi anyuka körbeállta anyámat, és átölelte.
Könnyek égették a szememet az emléktől, és megköszörültem a
torkomat, hogy elűzzem a bosszantó érzelgősséget.
- A mentőben újraélesztettek. De az információ régen nem
terjedt olyan gyorsan, mint manapság - mondtam könnyedén.
- Szóval mindenki, aki a stadionban maradt, azt hitte, hogy nem
élted túl - fejezte be Nash a mondandómat.
- Igen. Nagy meccs volt. A sajtó is megjelent rajta, minden tele
volt kamerákkal. Megnéztem a felvételeket... utána. Amíg élek,
soha nem fogom elfelejteni azt a hangot, amit anyám kiadott,
amikor az edző térdre esett, és elkezdte az újraélesztést. Az.
valami egészen elemi volt.
Bárhová mentem, mindenhová magammal vittem annak a
sikolynak a visszhangját. És vele együtt a képet, ahogy apám az
élettelen testem mellett térdel, miközben a mentősök
megpróbálnak visszahozni.
Nash megsimogatta a hajamat a szájával, és azt motyogta:
- Most már hivatalos. Megnyerted a halálközeli versenyünket.
- Nagyra értékelem, hogy elismered.
- Mi okozta? - kérdezte.
Nyugtalanul felsóhajtottam.
- Az egy másik hosszú történet.
- Drágám, te kapartad fel az izzadt, szánalmas seggemet a
padlóról. Egyáltalán nem vagyunk még kvittek.
Semmi szánalmasat nem találtam a seggében, de nem ez volt a
megfelelő alkalom arra, hogy ezt megvitassuk. A hüvelykujjával
megint a karomat simogatta. A mellkasából sugárzó forróság
felmelegítette az arcomat, és megnyugtatott az egyenletes
szívverésével. Piper, miután végzett a játékával, felugrott mellém
a kanapéra, és a lábamhoz kuporodott.
 - Jól van. De akárcsak a ma esti kalandjaidról, erről sem
beszélünk többet. Megegyeztünk?
- Megegyeztünk.
- Myxomatosis mitrális billentyűzavar süllyedéssel és
visszaáramlással.
- Lebutítod nekem, vagy keressem meg a szótáramat?
A mellkasához simulva mosolyogtam.
- A szívem egyik billentyűje hibásodott meg. Nem tudják
biztosan, mi okozta, talán egy gyerekkori torokgyulladás.
Gyakorlatilag a billentyű nem záródott rendesen, így a vér
visszafelé áramolhatott. Valami rövidzárlat keletkezett a
rendszerben, a vér rossz irányba folyt, és lényegében néhány száz
ember előtt meghaltam.
- Most is jelen van ez a probléma? Ezért figyeled a
szívritmusodat?
- Már nincs semmi bajom. Tizenhat éves koromban
megműtöttek, billentyűcserét hajtottak végre rajtam. Viszont
rendszeresen járok kardiológushoz, hogy szemmel tartsuk a
dolgokat. Illetve muszáj emlékeztetnem magam, hogy óvatosan
kell bánnom a stresszel. Elő szokott fordulni, hogy szabálytalanul
ver a szívem. Kamrai extraszisztolé. Vagyis KES.
A mellkasomra fektettem a tenyeremet, és szórakozottan
megdörzsöltem az apró hegeket.
- Olyan érzés, mintha megbotlana vagy sántítana a szíved.
Mintha kiesne a ritmusból, és nem tudná újra felvenni a lépést.
Ártalmatlan. Inkább csak idegesítő, tényleg. De...
- De eszedbe jut, ami történt.
- Igen. A meccs előtt sokat aggódtam az iskola, a fiúk meg a
szokásos hormonális dolgok miatt. Túlságosan megerőltettem
magam, nem aludtam eleget. Gyakorlatilag energiaitalon és pizzán
éltem. A szüleimnek nem szóltam a szívritmuspanaszaimról meg a
fáradtságról. Talán, ha megtettem volna, nem esek össze az egész
iskola előtt.
- Mennyi ideig voltál a kórházban? - kérdezte Nash.
Ennek a férfinak különös érzéke volt ahhoz, hogy rátapintson
arra, amit el akartam hallgatni.
- Úgy másfél évig. - Elfojtottam egy borzongást.
Ekkor történt, hogy az érintéseket elkezdtem kényelmetlennek
érezni. A testem már nem volt a sajátom. Tudományos kísérlet
lett belőle.
- Rengeteg tesztet csináltak. Sokszor megszúrtak. Egy csomó
gépre kötöttek. - Vidáman megveregettem Nash combját. - Így
lettem a pánikrohamok szakértője. Nálam is megjelentek. Viszont
a dolog pozitív oldala, hogy az egészségügyi személyzet elég jó
tanácsokkal látott el.
Nash nem reagált a játékos kísérletemre. Ehelyett tovább
simogatta a karomat.
- A szüleid mindennap hívnak téged - jegyezte meg.
- Nem sok dolog kerüli el a figyelmedet, ugye? - jegyeztem
meg.
- Akkor nem, amikor számít.
Félrevert a szívem, de nem a KES miatt. Nem. Ez sokkal
veszélyesebb volt, amit a jóképű, sebesült, merengő tekintetű
férfi váltott ki belőlem.
- Mennem kell. Te pedig aludj - utasítottam.
- De sok a parancs. Mesélj a szüleidről!
- Nincs sok mesélnivaló. Nagyszerűek. Jó emberek. Kedvesek,
nagylelkűek, okosak, támogatóak. - Fojtogatnak, tettem hozzá
némán.
- Olyanok, akik mindennap felhívják a lányukat - mondta.
- Én továbbléptem, de a szüleim nem. Gondolom, minden
szülő megváltozik, amikor az egyetlen gyermeke majdnem
meghal a szeme láttára. Szóval aggódnak. Még mindig. Ezt
beírhatjuk az Amin sosem leszünk túl rovatba.
Sosem tették túl magukat azon, hogy látták, ahogy a szemük
láttára halok meg. Én pedig sosem tettem túl magam azon a
fojtogató börtönbüntetésen, amit a tinédzserkorom hátralévő
része jelentett.
Mert miután az orvosok rájöttek a problémára, helyrehozták, én
pedig felépültem a kezelésekből, de a szüleim nem engedték,
hogy kockázatokat vállaljak.
Most sem akarták. Ezért hitettem el velük, hogy aktákat
tologatok egy biztosítótársaságnál, és rengeteg tréningre járok. A
kegyes hazugságok tartották fent a békét, és tették lehetővé, hogy
éljem az életemet.
- Knox tud erről valamit? - faggatott Nash, a hangja halk
morajlásként simogatta a fülemet.
Összeráncoltam a homlokomat.
- Nem. Miért tudna?
- Tekintve, hogy már majdnem két évtizede barátok vagytok,
azt hittem, megosztottatok egymással néhány történetet.
- Ööö, találkoztál már a bátyáddal? Knox nem az a beszélgetős
típus. És abból ítélve, ahogy most úgy teszel, mintha minden
rendben lenne, úgy vélem, te magad sem vagy nyitott könyv.
- A Morganek már csak ilyenek. Miért beszéljünk valamiről, ha
eljátszhatjuk, hogy nem is létezik?
- Ezt támogatom. Mindent egyszerűbbé tesz. De csak hogy
tudd, ezen valószínűleg dolgoznod kell, mielőtt fogsz magadnak
egy feleséget.
- Jó tudni.
Felültem, és kibújtam az öleléséből.
- Adok néhány kéretlen tanácsot.
- Ki hívta át Mrs. Tweedyt? - viccelődött.
 - Haha. Ez a te életed, és semmi közöm hozzá, de tégy
magadnak egy szívességet. Ahelyett, hogy arra használnád az
energiádat, hogy eltitkold mások elől a problémáidat, talán
próbáld meg feldolgozni őket. Mindkét út pokoli megterhelő, de
csak az egyik visz át a túloldalra.
Bólintott, de nem szólt semmit.
Még egyszer barátságosan megveregettem a combját.
- Most hazamegyek, te pedig lefekszel. És amikor azt mondom,
lefekszel, úgy értem, hogy az ágyadban fogsz aludni a takaró
alatt. Nem pedig a kanapén a tévé előtt.
Éreztem a tekintete súlyát, és szinte úgy simogatott a vágyával,
mintha fizikai érintés lett volna.
- Egy feltétellel megteszem - jelentette ki.
- Mit szeretnél?
- Maradj itt éjszakára.
 13. fejezet

Hálótársak

Lina

Oké, még a „vakmerő, francba az óvatossággal” énem is tudta,

hogy ez szörnyű ötlet. Ebben olyan biztos voltam, mint abban,
hogy a mozzarellarudak nem tesznek jót nekem. De akárcsak a
mozzarellarudak, a kísértés is valóságos volt.
- Nash, ez nem jó ötlet.
- Hallgass meg - kezdte, és megszorította a kezemet. - Túl fáradt
vagyok ahhoz, hogy rád mozduljak.
- Ezt nem most hallom először - vágtam rá szárazon.
- Jogos. Akkor ehhez mit szólsz? Amikor a közelemben vagy,
minden jobb. Minél közelebb vagy, annál könnyebben kapok
levegőt, és annál kevésbé érzem úgy, hogy az élet egy véget nem
érő fájdalom, ahol citromlevet locsolnak egy nyílt sebbe, ami
nem akar begyógyulni. Eltünteted a sötétséget, a hideget. És
emlékeztetsz arra, milyen az, amikor az ember itt akar lenni.
- A fenébe, Nash! Erre hogy mondhatnék felelősségteljesen
nemet?
A fáradt félmosolya okozta a vesztemet. Hittem neki. Mert ő az
a fajta ember, aki mindig igazat mond. Ahogy most is.
- Kurva fáradt vagyok, Angyal. Csak melletted akarom
lehunyni a szememet. Aggódhatnánk később a következmények
miatt?
A férfi tudta, mivel tud a leginkább hatni rám.
- Rendben. De senki sem alszik meztelenül. Nem lesz semmi
szex vagy petting. Nem bújunk össze, nem ölelkezünk, nem
hancúrozunk. És nem készítek neked reggelit. Nem azért, mert ez
a szabály, hanem mert fogalmam sincs, mit csinálok a
konyhában, és a végén még megmérgeznélek.
- Ha maradsz, a reggelit én állom.
Az alsó ajkamba haraptam, és elgondolkodtam.
- Még egy dolog.
- Mondd.
- Ez kettőnk között marad.
Piper dugta a fejét a lábamhoz. Nash lehajolt, és bágyadtan
megsimogatta a fülét, mire esküszöm, hogy szíveket láttam
megjelenni a kiskutya szemében.
- Elnézést. Hármunk között - javítottam ki magam.
- Elfogadom a feltételeket. De ha közjegyzői hitelesítést
szeretnél, be kell avatnunk Nancy Fetterheimet, és ő nem a
titoktartásról híres.
- Pacsi? - Felemeltem a kezem.
Egy kicsit vidámabban mosolygott.
- Te pacsival kötsz üzletet?
A pacsi kevésbé volt intim. Nem kell a tenyereknek hosszan
összesimulniuk, az ujjaknak egymásba fonódniuk. Egyszerű,
átlagos és egyáltalán nem szexi.
- Ne várakoztass, nagymenő.
Belecsapott a tenyerembe.
- Most, hogy ezt elintéztük, te lezuhanyozol, én pedig megyek
átöltözni.
- Ne menj el. Kérlek, ne menj el. Adok valamit, amiben
aludhatsz. Csak... ne menj el.
Egy másodpercre eltűnt a sármos magabiztosság álarca, és
ismét megpillantottam az alatta rejlő férfit.
Sóhajtottam. Már megmostam a fogam, és elvégeztem az
ötlépéses bőrápolási rituálémat, szóval gyakorlatilag semmire
nem volt szükségem a saját lakásomból.
 - Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak, Angelina. Megértem,
hogy ez nem igazságos. És szeretném, ha tudnád, hogy normális
körülmények között abszolút megpróbálnálak az ágyamba
csábítani. De ezt virágokkal, vacsorával és más megközelítésben
tenném.
- Mindig ilyen őszinte vagy?
- Másnak nincs értelme - felelte, miközben a kanapéra
támaszkodott, és lassan feltolta magát. Görnyedt tartásán látszott a
fáradtsága.
Én is felálltam vele, és átkaroltam a derekát. A vállamra tette a
kezét. Túl fáradt volt ahhoz, hogy eltitkolja, tényleg szüksége van
a támaszomra.
- Ó, szóval beszéltél a bátyáddal és Liza J.-vel arról, hogy mi
folyik itt? - piszkáltam, miközben a Nagyon Rossz Ötlet, vagyis a
hálószobája felé tartottunk.
- Van különbség az őszinteség és a magánügyek titokban tartása
között.
Örültem, hogy ezt mondja. Természetesen magam miatt. Nem
miatta, mert nyilvánvaló, hogy neki őszintének kellett volna
lennie azokkal, akik törődnek vele. Az én helyzetem teljesen más
volt.
- Nem azért vagyok itt, hogy megmondjam, mit tegyél. Nagyfiú
vagy már. Te tudod, mi a legjobb neked.
Megállt a komódnál, és kihúzott egy fiókot. Tele volt szépen
összehajtogatott pólókkal.
- Hosszú vagy rövid ujjút kérsz?
- Rövidet. - Az igazat megvallva, jobban szerettem meztelenül
aludni. De ebben a helyzetben ezt az információt nem árulhattam
el.
Nash átnyújtott nekem egy puha, szürke pólót, amire az volt
írva: knockemout könyvet vagy csalunk 2015.
- Köszi - mondtam.
 Az elmúlt három napban már kétszer voltam ennek a férfinak a
ruhájában. Flörtöltem és veszekedtem vele. Szívességet tettem
neki, és fedeztem, amikor szüksége volt rám. Most pedig az
ágyába készültem bemászni. Úgy tűnt, nagyon felpörögtek az
események, még számomra is.
- Tiéd az elsőbbség a fürdőszobában - jegyezte meg
gondoskodóan.
- Kösz, hálótárs.
- Hálótárs? - tátogtam a tükörbe, miután becsuktam az ajtót
kettőnk között. Mégis mi bajom van?
Pisiltem egyet, aztán levetkőztem. A pólója combközépig ért, de
az, hogy nem volt rajtam bugyi, elég merésszé tette ezt a
ruhaválasztást. Kénytelen leszek odafigyelni, hogy ne fetrengjek
az ágyban, mint máskor, különben nem fog a helyén maradni a
póló szegélye. Amúgy valószínűleg nem is fogok aludni. Az
elszánt függetlenségem pusztán az egyik oka annak, hogy
általában nem engedem meg a férfiaknak, hogy nálam töltsék az
éjszakát. Éber alvó voltam, ami azt jelenti, hogy minden nesz és
mozdulat felébresztett.
Összeszedtem a ruháimat, és visszatértem a hálószobába, ahol
elakadt a szavam. Nash ing nélkül és mezítláb volt, a farmerját
kigombolta.
- Öt perc múlva jövök - közölte.
Bólintottam, mert még mindig képtelen voltam szavakat
formálni.
A hálószobát sem kerülte el a takarítási láz, állapítottam meg. A
finom porréteg eltűnt, ahogy a gyógyszeres üvegek is. A
sötétítőfüggönyöket behúzta, és lehajtotta az ágyon a takarót.
Piper összegömbölyödve feküdt a párnák közepén.
A fürdőszobában megeredt a zuhany, mire egy pillanatra
felmerült bennem, hogy lábujjhegyen az asztalához surranok, és
még egyszer belenézek az aktáiba. De ezt azonnal elvetettem.
Árulás lenne, ha az egyéni céljaim elérésére használnám fel ezt a
lehetőséget.
Ehelyett inkább elhelyezkedtem az ágy jobb oldalán, és
elolvastam néhány munkahelyi e-mailt, amíg a fürdőszobaajtó
ismét ki nem nyílt.
Édes istenem. Nash haja nedves volt, amitől sötétebbnek tűnt a
szokásosnál. A sebhelyei, egy a vállán és egy a törzsén, eszembe
juttatták, min ment keresztül. Csupán egy bokszeralsót viselt.
Sötétkéket.
A combja és a vádlija izmos volt. A mellszőrzete a hasán is
folytatódott, és V alakban eltűnt a bokszeralsója alatt.
Piper farka vidám ütemben kopogott az ágyon. Ha nekem is
lenne farkam, az is ugyanezt tette volna.
- Én alszom azon az oldalon - mondta Nash.
El kellett fordítanom a tekintetem, mielőtt sikerült
megszólalnom.
- Oldalt szoktál választani az ágyban?
- Te nem?
- Egyedül alszom.
Kérdőn felvonta a szemöldökét, majd megkerülte az ágy lábát,
és elindult felém.
Vállat vontam.
- Mi van?
Nash megbökte a csípőmet, és jelezte, hogy csússzak arrébb.
- Senkivel nem szoktad megosztani az ágyadat? Soha? -
kérdezte.
- Nem vagyok szűz - gúnyolódtam, miközben Piper mellett a
matrac másik oldalára csúsztam. - De általában nem töltöm
mással az éjszakát. Szeretek egyedül aludni. És mivel nem kell
osztoznom, középen alszom, és az összes párnát használom. Te
mindig a jobb oldalra fekszel?
Megrázta a fejét.
 - Azon az oldalon alszom, amelyik közelebb van az ajtóhoz.
Hátradőltem a párnára.
- Uh. Te aztán ízig-vérig jófiú vagy, nem igaz?
- Ezt miből gondolod? - Hűvös kék szeme az enyémet
fürkészte, miközben felemelte a takarót, és bebújt az ágyba.
- Te alszol közelebb az ajtóhoz, így bárki, aki bejön, rajtad
keresztül tud csak eljutni Mrs. Nagymenőhöz.
- Nincs semmilyen Mrs. Nagymenő.
- Még nincs. De úgy tűnik, sokat gondoltál rá.
Amikor besüppedt a matrac a súlya alatt, valami furcsa történt a
szívemmel. Egészen elcsavarta a fejemet, amikor fáradtan rám
nézett ez a jóképű férfi.
Piper közelebb bújt hozzá, és a sérült vállára hajtotta a fejét.
Nem voltam az az ájuldozós típus. De ha az lettem volna, tócsává
olvadok ettől a látványtól.
- Talán régen így volt - felelte végül. - De most csak arra tudok
gondolni, hogy elaludjak, és melletted ébredjek fel.
- Ne legyél ilyen édes. Ez egy plátói megállapodás -
emlékeztettem.
- Akkor nem árulom el, mennyire tetszik, hogy az én pólómban
fekszel az ágyamban.
- Fogd be és aludj, Nash.
- Jó éjt, Angyal.
- Jó éjt, nagymenő.
Piper nyafogva vakkantott.
Elvigyorodtam, és megsimogattam.
- Neked is jó éjszakát, Piper.
Nash kinyújtotta a kezét, és lekapcsolta az éjjeliszekrényen lévő
lámpát, sötétségbe borítva a szobát.
Valahogy ez még rosszabb volt. Már nem láttam, ahogy szinte
meztelenül, imádnivalóan összebújt a kutyával. Helyette
kiéleződtek az érzékeim, így minden lélegzetvételének, minden
mozdulatának nagyon is a tudatában voltam.
Felém nyúlt a sötétben, és az ujjai összefonódtak az
enyémekkel a takaró tetején.
Ja. Ma éjjel biztos nem fogok aludni.

***

Valami kiszakított egy eszméletlenül jó erotikus álomból.

Valami meleg és kemény.
Olyan gyorsan felpattant a szemem, hogy attól féltem, még a
végén kificamodik. Egy erős férfikar fonódott a derekamra, a
tenyerével pedig a csupasz mellemet markolta a póló alatt.
Nash.
Már éppen követelni akartam, hogy engedjen el, amikor
megmerevedett a teste. Mintha veszéllyel nézett volna szembe. A
mellemen lévő kéz megfeszült, és rájöttem, hogy nem dühös
vagyok. Felizgultam.
A feszültség éppoly hirtelen távozott belőle, mint ahogyan
megjelent, és amikor a csípője önkéntelenül megrándult egy
kicsit, rájöttem, miért éreztem magam az észak-virginiai szukák
legtüzesebb példányának.
A hátam minden egyes centimétere Nash testéhez tapadt. A
sarkam a sípcsontjához simult. A combom hátsó része az ő
combjához préselődött. A haszontalan póló a derekamra
gyűrődött, így az egész alfelem szabadon maradt. Abban is biztos
voltam, hogy az arcát a hajamba temette.
Végül, de semmiképpen sem utolsósorban, egy forró, merev
hímtag ért a meztelen hátsó felemhez. Várjunk csak! Egy gyors
Kegel-torna, és rájöttem, hogy a helyzetem sokkal veszélyesebb.
Az említett testrész becsúszott a combom közé.
 Lüktettek a női testrészeim. Nash rendkívüli merevedése
egészen hozzám simult. Olyannyira, hogy a farka szétválasztotta a
szeméremajkamat, és a csúcsa éppen a sóvárgó csiklóm alatt
pihent. Egyikünk nagyon, nagyon nedves volt.
Mi a fene történt a bokszeralsójával? A pénisze csak úgy
kiszabadult belőle?
Muszáj volt megmozdulnom, de nem tudtam eldönteni, hogy
elhúzódjak, vagy megforduljak és rámásszak, hogy véget vessek
a szenvedésemnek.
Nincs szex. Semmi ölelkezés, emlékeztettem magamat. Sok
mindenen ment keresztül, és a francba, én is új életet kezdtem.
Különben is, Nash szegte meg az egyezségünket. Átlépte a matrac
közepét, és... Ó, a francba!
Én feküdtem az ő oldalán. Én szorítottam a karját a
mellkasomra. Nem rángathatott az ágy túloldalára. Arra biztosan
felébredtem volna, és minimum arcon könyökölöm.
Ó, istenem!
Vajon én kúsztam ide? Álmomban Nash ágyékához préseltem a
fenekemet?
Ez nagyon, nagyon, nagyon, nagyon rossz volt.
Oké. Kell egy terv. Mindig volt tervem meg egy tartalék
tervem, plusz két-három egyéb elképzelésem.
Csupán el kell feledkeznem az őrült vágyról, hogy felemeljem a
csípőmet. Aha. Elfelejtkezni a lüktetésről, és arra koncentrálni,
hogyan szabaduljak ki ebből a helyzetből anélkül, hogy
megaláznám magamat.
Édes istenem.
Baromi nedves voltam. Mi rosszabb, ha a dögös szomszédom
azt hiszi, hogy bepisiltem, vagy ha a dögös szomszédom rájön,
hogy kompromittáló helyzetbe hoztam magunkat, felizgultam, és
mindent eláztattam a nedvességemmel?
Talán ráfoghatnám a kutyára.
 Éppen a lehetőségeimet latolgattam, és azon tanakodtam,
hogyan szedjem ráncba magunkat anélkül, hogy felébreszteném,
amikor Nash felnyögött mögöttem.
Biztos voltam benne, hogy meg tudtam volna birkózni az
erotikusan rekedt nyögéssel, ha nem kísérte volna a csípőjének
finom mozdulata is. Ez az apró lökés robbanásszerű láncreakciót
indított el.
A farka előrecsúszott, és megdöfte a legérzékenyebb pontomat.
Ezzel egy időben megfeszült a mellemen pihenő keze, így érdes
tenyere a mellbimbómat dörzsölte.
Nekem pedig csak ennyi kellett.
Elélveztem az erekciója forró csúcsához simulva, és a számra
szorítottam a kezemet, hogy elfojtsam a nyögésemet. A csípőm
önkéntelenül megrándult, ahogy az orgazmus átjárta a testemet,
begörbültek a lábujjaim, és minden izmom görcsbe rándult.
Gratulálok! Ez egy új mélypont. Egy alvó férfi farkán élveztem
el. Gyakorlatilag megerőszakoltam.
- Mmm. Jól vagy, Angyal? - kérdezte Nash álmosan, az arcát a
hajamba temetve, és ajkával a nyakamat súrolta.
Hát, a pokolba. Felébredt. Kizárt, hogy most csak úgy lazán
megtöröljem az ágyékát.
- Igen - nyikkantam meg. - Minden rendben. Csak egy... görcs.
-A vaginámban, tettem hozzá magamban.
Eltartott egy kis ideig, de Nash ismét megfeszült mögöttem.
Amitől az a tehetséges erekciója ismét a csiklómba bökött.
Egy nyögés kaparta a torkomat.
- Ó, a francba! Sajnálom - mondta Nash, és elhúzódott tőlem a
takaró alatt. - Nem akartam.
- Tudod, mit? Azt hiszem, kihagyom a reggelit - jegyeztem meg
magas hangon, ami olyan volt, mint anyám „úgy teszek, mintha
nem lennék ideges, pedig egyértelmű, hogy az vagyok” hangja.
Kétszer megfordultam, hogy az ágy szélére guruljak, és
megpróbáltam felülni.
De nem jutottam messzire.
Nash belemarkolt a pólóba, és visszarántott.
- Bébi, jól vagy?
Meggyötörten a matrac szélébe kapaszkodtam.
- Teljesen jól vagyok. Csak most már tényleg mennem kell.
- Angyal, kérlek, nézz rám - könyörgött Nash. - Annyira
sajnálom. Nem akartalak így megérinteni.
A hátamra fordított, és fél kézzel leszorított. Láttam a pillanatot,
amikor rájött, hogy a farka kiszabadult a a bokszeralsójából. A
fantasztikus, vastag, tízből tízes farka.
- Jézusom, mi a fasz? - A szabad kezével kettőnk közé nyúlt, és
visszadugta a merevedését az alsójába.
Olyan forró volt az arcom, hogy tojást süthettem volna rajta, ha
tudom, hogyan kell.
- Ó, istenem! Mit sajnálsz? - kérdeztem, miközben a lángoló
arcomat csapkodtam a kezemmel.
- Megígértem, hogy nem teszek... ilyet - mondta. Annyira
dühös volt, annyira elborzadt, hogy nem hagyhattam, hogy ő
vigye el a balhét.
Feleslegesen kért tőlem bocsánatot, ráadásul inkább a farkára
figyeltem, meg arra, hogy láthatóan nem volt kedve lelohadni.
Az arcára tettem a kezemet.
- Nash. Én másztam a te oldaladra. Úriember voltál álmodban.
Esküszöm. Néhány perce ébredtem fel, és én voltam az, aki nem
húzódott el tőled azonnal.
Egy kicsit ellazultak az izmai.
- Te jöttél hozzám? Álmodban?
Álmában élveztem el rajta.
- Hol van Piper? - kérdeztem, mert kétségbeesetten próbáltam
témát váltani.
 - A kutyaágyában az egyik zoknimmal - válaszolta anélkül,
hogy odanézett volna. - Térjünk vissza oda, hogy hozzám bújtál.
- Nem bújtam hozzád! Biztos csak a szokásos helyemet akartam
elfoglalni középen, és összegabalyodtunk, vagy ilyesmi. Nem
tudom. Ne bonyolítsuk túl ezt az egészet. Inkább ne is beszéljünk
róla soha többé. Engedd, hogy zavartan távozzak, aztán
elfelejtjük, hogy valaha megtörtént.
Rám nehezedett, de vigyázott, hogy ne érjen hozzám a reggeli
merevedése. Mondjuk, ha tudta volna, mi történt két perccel
ezelőtt, nem foglalkozott volna ilyesmivel.
Megsimogatta az arcomat, én pedig úgy éreztem, menten
elájulok.
- Biztos, hogy jól vagy?
Istenem, a kora reggeli Nash aranyos volt. A haja
összekócolódott, a borostája pedig ellensúlyozta a jófiú imidzsét.
A bal szeme alatt ott maradt a párna lenyomata. Az álmos,
komoly tekintetről már nem is beszélve jóképű arcán.
- Azon kívül, hogy zavarban vagyok, amiért álmomban
molesztáltalak, jól vagyok - biztosítottam.
- Aludtál? - kérdezősködött.
- Igen, aludtam. És te?
Bólintott.
- Én is.
- Hogy érzed magad? - faggattam.
Tagadhatatlanul szexin mosolygott.
- Kurva jól.
- Tényleg?
- Igen. Tényleg. Hála neked. - Villámgyors mozdulattal csókot
nyomott a homlokomra, majd felpattant az ágyból. - Tíz perc
múlva kész a rántotta - közölte, ahogy a fürdőszoba felé indult. -
Ó, és Angyal!
A könyökömre támaszkodtam.
 - Igen?
- Ha megpróbálsz elszökni, személyesen fogom kézbesíteni
neked. Jó hangosan.
 14. fejezet

Édességrablás és rossz alma

Nash

A tolvajok még a zsákmányuknál is szánalmasabbnak tűntek,

ami nem állt másból, csak édességből meg burgonyasziromból.
Három tizennégy év alatti, a pubertás különböző fájdalmas
szakaszaiban lévő fiú ült a hideg fémszékeken az üzletvezető
irodája előtt, és úgy tűnt, menten elhányják magukat. Mögöttük
Nolan Graham az édességpolcoknál lófrált.
Átkozottul zsúfolt napom volt, ugyanis reggel hármas karambol
történt az autópályán, utána a barkácsbolt „eltűnt” akkumulátoros
szegélyvágója a kirakatból valahogyan a raktárba vándorolt, majd
Mr. és Mrs. Wheelert majdnem átverte telefonon valaki, aki az
unokájuknak adta ki magát, úgyhogy nem unatkoztam.
Még jó, hogy hetek óta először aludtam át egy teljes éjszakát.
Hála Linának.
Általában arra a hangra ébredtem, ami a lövöldözés óta
kísértett. És bár most is hallottam álmomban, ma reggel arra
ébredtem, hogy Lina a karomban feküdt. Ő bújt hozzám álmában.
Ez a tény - illetve az erre adott reakcióm - arra engedett
következtetni, hogy még élek, és érdemes megbízni bennem.
Tartoztam neki, a nőnek, aki minden szabad gondolatomat
lefoglalta, amikor nem a munkán és a lélegzésen járt az eszem. A
beszélgetésnek és az alvásnak köszönhetően hosszú idő óta
először kezdtem el újra reménykedni. Egy kicsit megnyílt nekem,
és amit a szexi külseje mögött láttam, az arra késztetett, hogy
hosszabb, mélyebb pillantást vessek rá.
 - Utálom, hogy ide kellett hívnom néhány piti tolvaj miatt,
rendőrfőnök, de példát kell statuálnom - mondta Nagy Nicky.
Szinte egész életemben ő vezette a Grover’s élelmiszerboltot, és
komolyan vette a munkáját.
- Megértem, milyen nehéz helyzetben van, Nagy Nicky. De azt
mondom, van olyan megoldás, ami nem jár feljelentéssel.
Mindannyian csinálunk hülyeségeket. Különösen ebben a
korban.
Felsóhajtott, és a vállam fölött a gyerekekre pillantott.
- Ez igaz. Amikor én ennyi idős voltam, apám cigarettáját
lopkodtam, és lógtam óráról, hogy horgászni menjek.
- Mégis büntetlen az előélete - mutattam rá.
Elgondolkodva bólintott.
- Az anyám rendesen megijesztett. Gondolom, nem mindenki
olyan szerencsés, hogy a szülei törődjenek vele.
Tudtam, hogy az milyen. Még most is éreztem, mennyire
kibillentem az egyensúlyomból, miután anya - a családunk
ragasztója, jókedve és szeretete - itt hagyta ezt a világot és minket.
- Tobyt és Kyle-t a szüleik szobafogságra fogják ítélni, amíg
meg nem szerzik a jogosítványukat - jósoltam meg.
- De Lonnie... - Nagy Nicky nem fejezte be a mondatot.
De Lonnie.
Knockemout nem tudott titkot tartani. Innen tudtam, hogy
Lonnie Potter, a magas, kemény kölyök anyja két évvel ezelőtt
lelépett a városból, magára hagyva őt és a testvéreit. Az apja
három műszakban dolgozik, így kevés ideje marad a
gyereknevelésre. Azzal is tisztában voltam, hogy Lonnie szép
csendben csatlakozott az iskolai színjátszó klubhoz. Először
valószínűleg azért, hogy legyen hova mennie, amikor senki nincs
otthon, aztán pedig azért, mert megtetszett neki mások életének
eljátszása. Waylay szerint ügyes. De a családja soha nem nézte
meg az előadásait.
 - Észrevettem, hogy lepattogzott odakint a festék - tűnődtem.
- Ez a büntetésem, amiért azokat a lawlerville-i barmokat
béreltem fel. Szar munkát végeztek szar festékkel, mert leszarták.
Már elnézést a kifejezésért. Egyikük sem lakik itt, szóval nem kell
szégyenkezve bámulniuk a félkész munkájukat.
- Lefogadom, hogy néhány motivált fiatalember el tudná
végezni a munkát anyagbeszerzési áron. - A folyosó felé
biccentettem.
Nagy Nicky lassan elmosolyodott.
- Hm. Lehet, hogy igaza van, rendőrfőnök. Nincs jobb a kétkezi
munkánál, hogy elkerüld a bajt.
Az övembe akasztottam a hüvelykujjamat.
- Ha megfelel ez a megoldás, megbeszélem a szüleikkel. Van
egy olyan érzésem, hogy bele fognak egyezni.
- Elég lágyszívű vagyok ma reggel - jegyezte meg Nicky.
- Akkor megszabadítom tőlük, és mindent megbeszélek a
szüleikkel.
- Hálásan köszönöm, rendőrfőnök.
Grave őrt állt a fiúk felett, és úgy ráncolta a homlokát, mint egy
ijesztő kísértet.
- Rendben, fiúk. Van egy egyszeri és megismételhetetlen
ajánlatom számotokra, ami titeket megkímél egy életre szóló
szobafogságtól, engem meg egy csomó papírmunkától...

***

Grave-vel a hátsó ajtón vittük ki a fiúkat a kocsimba, hogy ne

adjunk okot a pletykákra. Piper ideges pillantással üdvözölte a
bajkeverőket az ülések között.
Először Toby, majd Kyle szüleivel beszéltem át a kialakult
helyzetet. Meg is kapták a büntetésüket: közmunkában és egy
bocsánatkérésben állapodtunk meg.
 - Apám nincs otthon - mondta Lonnie, a bűnöző trió harmadik
tagja a hátsó ülésen. - Dupla műszakot visz.
Piper a farkát csóválta Grave ölében.
- Majd felhívom a munkahelyén - válaszoltam.
Lonnie búsan bámult ki a hátsó ablakon.
- Meg fog ölni.
Kemény páncélja nem volt olyan vastag, amilyennek gondolta.
- Mérges lesz. De a düh azt jelenti, hogy törődik veled -
mondtam neki.
- Elbasztam. - A kölyök összerezzent. - Bocsánat. Úgy értem,
elcsesztem.
Grave-vel egymásra néztünk.
- Felgyújtottad valaha apád fészerét olyan tűzijátékkal, amit a
részeg szomszédodtól loptál? - kérdezte tőle Grave.
- Nem! Miért? Valaki ezt terjeszti?
- Kaptak már el valaha azért, mert összeverekedtél négy sráccal
a játszótéren, amiért azt mondták a bátyádra, hogy seggfej, pedig
igazuk volt, és a testvéred tényleg egy seggfej? - faggattam.
- Nem. Csak lánytestvéreim vannak.
- A lényeg az, kölyök, hogy mindannyian elcsesszük - jelentette
ki Grave.
A tekintetem találkozott Lonnie-éval a visszapillantó tükörben.
- Az a fontos, mit teszünk, miután elcsesztük.
- Várjunk csak. Ezeket maguk csinálták?
Grave vigyorgott.
- És még többet is.
- De megtanultuk, hogy a balhék egy idő után unalmasak
lesznek, a rossz döntések következményei pedig hosszú ideig
kísértenek. -Lucian jutott eszembe. Az évek során sokat
gondolkodtam rajta, vajon milyen utat járt volna be, ha
könnyebben indul az élete. Egy biztos, sosem került volna rácsok
mögé tizenhét évesen, ha valaki ad neki egy esélyt. - Ez
vonatkozik az életre, a nőkre és minden egyébre.
- Le kéne írnod, kölyök. Ez egy aranyköpés - mondta Grave az
utasunknak.

***

Miután hazavittem Lonnie-t, és felhívtam az apját a

munkahelyén, beugrottam üdítőért a Pop ‘N Stopba. Az
iskolazónában parkoltam le, hogy megijesszem a gyorshajtókat...
és idegesítsem Nolant, aki úgy tapadt a seggemre a fekete Tahoe-
jával, mint a ragasztó.
Grave levette a sapkáját, és megdörzsölte kopasz fejét.
- Van egy perced?
Ez rosszul hangzott.
- Baj van? - Gondoltam, oka van annak, hogy nem az őrsön
akarja ezt a beszélgetést lefolytatni.
- Dilton.
És meg is volt az ok. Tate Dilton újonc járőr volt, amikor
átvettem az irányítást a régi rendőrfőnöktől, Wylie Ogdentől, aki
alaposan besározta a rendőrség hírnevét.
Dilton volt az, akit a szakma „focistájának” neveztem. Vágyott
az adrenalinra, az üldözésekre meg a konfrontációkra. Szerette a
hatalmát fitogtatni. A letartóztatásai a szükségesnél
agresszívebbek voltak. Az idézései pedig egyoldalúak, és
keményebben bánt azokkal, akiket nem tartott szimpatikusnak.
Ráadásul több időt töltött az edzőteremben meg a kocsmában,
mint otthon a feleségével és a gyerekeivel.
Egyszerűen nem kedveltem őt.
Mivel nem üríthettem ki az egész őrsöt, amikor átvettem az
irányítást, kénytelen voltam őt megtartani, és időt fektetni abba,
hogy olyan rendőrt faragjak belőle, amilyenre ennek a városnak
szüksége van. Egy megbízható, tapasztalt zsarut állítottam mellé
társnak, de a tréning, a felügyelet és a fegyelem csak egy
bizonyos szintig volt elég.
- Mi van vele? - kérdeztem, és az italomért nyúltam, hogy
csináljak valamit.
- Volt vele néhány probléma, amíg táppénzen voltál.
- Milyen probléma?
- Úgy viselkedett, mint egy kutya, aminek levették a pórázát.
Pár hete egy középiskolai futballmeccs után, a parkolóban
megverte Jeremy Trentet, amiért részeg volt. Provokálatlanul. A
fickó fia, a védőjátékos előtt, aki a fél csapattal együtt Dilton
arcába mászott. Jogosan. Eléggé eldurvultak volna a dolgok, ha
Harvey és néhány motoroshaverja nem lép közbe.
Baszd meg.
- Jeremy jól van? Feljelentést tett?
- Kiröhögte az egészet. Kifizette a bírságot. Lett egypár
horzsolása. Semmire nem emlékezett, miután kialudta magát. De
sokkal komolyabbra fordulhatott volna a helyzet, ha nem
avatkoznak közbe.
Jeremy Trent volt a baseballcsapat kapitánya, és a gimnázium
utolsó évében legyőzte Diltont a bálkirályi címért folytatott
harcban. Azóta többször is összetűzésbe keveredtek az évek
folyamán. Jeremy kedélyes fickó volt, aki a csatornaműveknél
dolgozott, és hétvégente túl sokat ivott. Azt hitte, ő és Dilton
barátok. De Dilton láthatóan továbbra is verseng vele.
Grave összeszorított szájjal bámult ki a szélvédőn.
- Mi van még?
- Majdnem túl messzire ment egy közúti ellenőrzésnél. Egy
igazán szép Mercedes terepjáró egy hajszállal túllépte a
sebességkorlátozást az autópályán. Pont megelőzte egy teherautó,
ami viszont a megengedettnél jóval többel hajtott. Dilton nem
foglalkozott a másik kocsival, amit az ivócimborája, Titus
vezetett, inkább a Mercedest állította meg. Fekete volt a sofőr.
- Az istenit!
- A diszpécser azonnal jelzett nekem, amint Dilton bejelentette
az esetet. Rossz előérzetem volt, ezért elindultam oda
Bannerjeevel. Szerencsére. Kiszállította a sofőrt a kocsiból, és
megbilincselte, közben pedig a férfi feleségével ordibált, aki a
telefonjával rögzítette az egészet.
- Miért most hallok erről először?
- Ahogy mondtam, táppénzen voltál. És azért most szóltam,
mert tegnap este hallották, ahogy abban a lepukkant kocsmában,
a Hellhoundban arról beszélt, hogy ő lesz a rendőrfőnök, mert te
nem tudod elvégezni a feladatodat.
Grave nem finomkodott.
- Majd én elintézem - jelentettem ki, ahogy sebességbe tettem a
kocsit, és halálra rémítettem a tizenhét éves Tausha Woodot,
amikor kihajtottam az autója mögé.
- Most? - kérdezte Grave.
- Most - válaszoltam komoran.

***

Egy nappal ezelőtt nem lett volna energiám erre a szarságra, de

ezen a reggelen egy szinte anyaszült meztelen Linával ébredtem
majdnem meztelenül. Ez hatásosabb volt, mint bármilyen
gyógyszer, amit felírtak.
Egy kis, szolid rendőrőrsöt vezettem, ami egy kis, szolid
közösséget szolgált. Néhány ezer embert, akik olyan közös múlttal
rendelkeztek, amit néhány család is megirigyelhetett volna. Persze
mi egy durva közösség voltunk, és talán a szokásosnál
gyakrabban rendeztük a nézeteltéréseinket verekedéssel meg
alkohollal. De összetartottunk. Hűségesek voltunk.
 Ez nem jelentette azt, hogy itt soha nem történt semmi rossz.
Baltimore és Washington közelségének köszönhetően időnként
begyűrűzött a baj a város határán. De hogy ezt a problémát pont
az én egyik emberem generálja? Azt nem tűrhettem.
Jó emberek vagyunk, akik elkötelezetten szolgálnak és
védenek. Minden intézkedéssel, minden kiképzéssel egyre jobbak
lettünk.
Egy hívás ezernyi módon sülhet el rosszul, amit nem tudunk
befolyásolni. Ezerféleképpen követhetünk el veszélyes hibát.
Muszáj odafigyelnünk a hozzáállásunkra, és nem lehetünk
előítéletesek.
Így hát edzünk, gyakorolunk, kikérdezünk és elemzünk.
Azonban egy őrs csak annyira jó, mint a leggyengébb tisztje. És
ez a személy nálunk Dilton volt.
- Itt jön - figyelmeztetett Grave.
Tate Dilton nem kopogott. Úgy sétált be az irodámba, mintha
övé lenne. Meglehetősen jóképű fickó volt a kezdődő
kopaszodása és a sörhasa ellenére. A bajusza idegesített,
valószínűleg azért, mert Graham rendőrbíróra emlékeztetett, aki
elszórakoztatta magát egy üres asztalnál, és egy istenverte sudokut
fejtett éppen.
- Mit tehetek érted, rendőrfőnök? - kérdezte Dilton, miközben
helyet foglalt, nem törődve a többiekkel a helyiségben.
Becsuktam az aktát, amit olvastam, és rátettem az asztalomon
tornyosuló kupac tetejére.
- Csukd be az ajtót.
Dilton meglepetten pislogott, mielőtt felállt, és becsukta az ajtót.
- Foglalj helyet - mondtam, és a székre mutattam, amiről az
előbb állt fel.
Megint leült, majd hátradőlt, és összefonta az ujjait a hasán,
mintha az egyik haverja kanapéján nézne meccset.
 - Dilton rendőr, ő Laurie Farver - mutattam be a nőt, akinek a
jelenlétéről továbbra sem vett tudomást.
- Asszonyom - üdvözölte Dilton, és elutasítóan biccentett.
- Tudod, Tate, gyerekkoromban a szomszédomnak volt egy
kutyája, amit pórázon tartott. Messziről a kutya szépnek tűnt.
Puha, sárga szőrgolyónak. Nagy, bolyhos farokkal. Amíg pórázon
volt, jól viselkedett. De mihelyst a póráz lekerült, game over.
Nem lehetett megbízni benne. Elszökött otthonról. Gyerekeket
kergetett meg. Harapott. A szomszédom nem tüntette el a lyukat a
kerítéséről. Nem húzta meg a pórázt. Végül a kutya megtámadott
két bicikliző gyereket. Az állatot el kellett altatni. A gazdáját pedig
beperelték.
Dilton gúnyosan csámcsogott a rágójával.
- Ne vedd sértésnek, főnök, de leszarom a szomszédot meg a
szomszéd kutyáját.
Piper halkan morgott az ágyán az asztalom alatt.
- A helyzet a következő, Dilton biztos úr. Te vagy az a kutya.
Nem leszek itt mindig, hogy szorosan fogjam a pórázodat. Az a
lényeg, hogy ha nem bízhatok abban, hogy egyedül is megállod a
helyed terepen, akkor egyáltalán nem bízhatok benned. A
legutóbbi viselkedésed világossá tette, hogy nem állsz készen a
szolgálatra, a védelemre pedig végképp. És ha nem számíthatok
arra, hogy a legjobb tudásod szerint végzed a munkádat, akkor
komoly problémával állunk szemben.
Dilton szeme összeszűkült, és gonoszság csillogott benne.
- Lehet, hogy nem érted, mivel mostanában az íróasztalod
mögött dekkolsz, de rohadt sok dolgom van az utcán. Valakinek
rendet kell tartania.
Egy másodpercre elgondolkodtam a szavain. Hibáztam. És
ennek következményei vannak. Dilton kihasználta a laza pórázt,
ami azt jelentette, hogy nemcsak én feleltem a viselkedéséért, de
az is rajtam múlt, hogy helyrehozzam, amit elrontott.
 - Örülök, hogy ezt szóba hoztad. Beszéljünk arról, amit
csináltál. Például, hogy felrúgtad Jeremy Trentet egy focimeccs
alatt, majd hátba térdelted, és megbilincselted a gyereke meg a fél
stadion szeme láttára, amikor csupán figyelmeztetett, hogy
tartozol neki húsz dolcsival a Ravens-meccs miatt. Vagy ne
feledkezzünk meg arról, hogy elnézted, amikor a haverod, Titus a
megengedett sebességnél harminccal többel hajtott, de közben
megállítottad a fekete repülőmérnököt és a polgárjogi ügyvéd
feleségét, amiért az előírtnál tíz kilométer per órával többel
mentek. Ráadásul utána kiszállítottad a sofőrt a járműből azzal az
indokkal, hogy... hadd nézzem meg a jelentésedet, biztosan jól
értem-e. - Lenéztem az előttem lévő papírra, és elolvastam. -
Hasonlított egy börtönszökevény körözési plakátjára, ami három
éve lóg a hirdetőtáblánkon.
Dilton arca csúnya maszkká torzult.
- Kézben tartottam a helyzetet, amíg fel nem bukkantak az
ölebeid.
- A sofőr megbilincselve, tele zúzódásokkal, arccal lefelé
feküdt az úton szmokingban, miközben a felesége a
mobiltelefonjával rögzítette az eseményeket, amikor Hopper
őrmester és Bannerjee rendőrnő megérkeztek a helyszínre. A
jelentésük szerint alkoholt éreztek a leheleteden.
- Ez baromság. Hop meg az a ribanc ki akarnak csinálni.
Észleltem, hogy a gyanúsított szabálytalanul vezetett a
megengedett sebességhatárt túllépve, ezért...
Úgy éreztem, mintha megnyomtak volna bennem egy gombot.
Eltűnt a jeges zsibbadtság, a sötét üresség. Helyette forró düh
kerített hatalmába, ami felmelegítette a testemet.
- Elbasztad. A munkád elé helyezted az egódat meg az
előítéleteidet, és ezzel kockára tetted az állásodat. Veszélybe
sodortad ezt a részleget. Ami még rosszabb, életeket kockáztattál.
 - Baromság - motyogta Dilton. - Az a ribanc feleség a jogi
diplomájával fenyegetőzik?
- Dilton rendőrtiszt, ezennel felfüggesztelek. A fizetésedet kapni
fogod, de kizárólag azért, mert ez az eljárásrend. Amíg alaposan
ki nem vizsgáljuk a helyzetet. Én a helyedben nem szoknék hozzá
a fizetésemhez.
- Ezt kurvára nem teheted meg.
- Hivatalos vizsgálatot indítunk. Beszélni fogunk tanúkkal,
áldozatokkal, gyanúsítottakkal. És ha bármi olyat találok, ami
visszaélésre utal, végleg elveszem a jelvényedet.
- Ez nem történne meg, ha Wylie még itt lenne. Elloptad ezt az
őrsöt egy jó embertől, és.
- Kiérdemeltem ezt a munkát, és átkozottul keményen
dolgoztam azért, hogy az olyanok, mint te, ne éljenek vissza vele.
- Ezt nem teheted. Nincs itt a szakszervezeti képviselő. Nem
függeszthetsz fel a képviselőm nélkül.
- Ms. Farver a szakszervezeti képviselőd. Bár gondolom, nem
annyira lelkes, hogy téged kell képviselnie, miután hallotta a
baromságaidat. Mr. Peters, Swanson polgármester, vonalban
vannak? - kérdeztem.
- Itt vagyok, Morgan rendőrfőnök.
- Igen. Mindent hallottam - jött a válasz a kihangosítóból.
- Dilton rendőr, Mr. Peters Knockemout ügyvédje. Ez azt
jelenti, hogy ő képviseli a várost, ha kíváncsi lennél a
meghatározásra. Mr. Peters, Knockemout álláspontja alapján van
egyéb információ, amit feltétlenül meg kell osztanom a
felfüggesztett Tate Dilton rendőrtiszttel? - kérdeztem.
- Nincs, rendőrfőnök. Azt hiszem, minden elhangzott. Majd
jelentkezünk, Dilton tiszt - köszönt el az ügyvéd baljósan.
- Köszönöm, Eddie. És ön, Swanson polgármester? Szeretné
elmondani a véleményét?
 - Sok mindent akarnék mondani, de sajnos káromkodás nélkül
nem menne - felelte a nő. - Szerencséjük, hogy az unokáim itt
vannak velem a kocsiban. Elég, ha annyit mondok, hogy alapos
nyomozást várok, és ha, ahogy Morgan rendőrfőnök említette, v-
i-s-s-z-a-é-l-é-s-t találunk, nem fogok habozni, hogy szétrúgjam a
s-e-g-g-é-t.
- Köszönöm, asszonyom. Vettük az üzenetet. - Diltonra néztem,
aki már rákvörös volt. - Most elveszem a jelvényedet és a
szolgálati fegyveredet.
Úgy pattant fel a székről, mintha rugó lőtte volna ki. A keze
ökölbe szorult az oldala mellett, és dühösen villogott a szeme.
- Ha meg akarsz ütni, csak rajta. De értsd meg, hogy annak is
megvan a maga következménye, és már így is épp elég nagy
bajban vagy - figyelmeztettem. - Gondold át.
- Ezt nem tűröm - vicsorogta, és az asztalomra dobta a jelvényét
meg a fegyverét, ledöntve a névtáblámat. - Testvéreknek kellene
lennünk. Tartanod kéne értem a hátadat, nem pedig egypár rohadt
kívülállónak vagy szánalmas alkoholistának hinned, aki a
középiskolában élte a fénykorát.
- Annyit jártatod a szádat a testvériségről, amennyit csak
akarod, de tudjuk, hogy magad miatt választottad ezt a szakmát.
Szeretsz villogni a hatalmaddal. Ez nem testvériség. Így egy
szánalmas kölyök viselkedik, aki nagy embernek akarja érezni
magát. És igazad van, ezt nem fogom eltűrni. Ahogy egyikük
sem.
Az ablakra mutattam, ahol a többi rendőrtiszt állt - még azok is,
akiknek szabadnapjuk volt. Keresztbe tették a karjukat, a lábukat
megvetették. Dilton mögött Grave elégedetten mormogott.
- Most pedig tűnés az őrsömről.
Dilton olyan erővel vágta ki az ajtót, hogy visszapattant a falról.
Kiviharzott az irodába, és csúnyán nézett a többi rendőrre.
Végül Tashit vette célba, az arcába mászott, és fölé tornyosult.
 - Valami bajod van, kislány?
Már félig felálltam a helyemről, és Grave is az ajtóban
toporgott, amikor Tashi felmosolygott rá.
- Már nincs, seggfej.
Bertle és Winslow vigyorogva léptek mögé.
Dilton felemelte az egyik ujját, és az arcába nyomta.
- Baszd meg! - A többi tisztre pillantott, aztán rájuk mutatott. -
Ti is basszátok meg!
Azzal kiviharzott az őrsről.
- Már nincs, seggfej? Bannerjee, ez aztán nem semmi G. I. Jane
beszólás volt - jegyezte meg Winslow, és vállon veregette.
A lány úgy sugárzott, mintha piros pontot kapott volna a
tanárnőjétől. Még én is csak mosolyogni tudtam.
- Azt hiszem, indulok - mondta a szakszervezeti képviselő
mindenféle lelkesedés nélkül.
- Sok szerencsét - búcsúztam.
Bosszúsan nézett rám.
- Köszönöm.
- Jó, hogy visszatértél, főnök - közölte Grave, mielőtt követte a
nőt kifelé az irodámból.
Piper a lábamat kaparászta. Lehajoltam, és az ölembe ültettem.
- Hát, ez jól ment - mondtam a kutyának.
Lelkesen megnyalta az arcomat, mielőtt leugrott a padlóra.
Felemeltem a névtáblámat, és végigsimítottam a betűket. Nash
Morgan rendőrfőnök.
Még nem tértem vissza. Nem egészen. De úgy tűnt, végre tettem
egy lépést a megfelelő irányba.
Talán itt az ideje, hogy tegyek még egyet.
 15. fejezet

Sátán öltönyben

Lina

Naomi: Ne felejtsétek el! Szerdán megyünk

koszorúslányruhát választani. A koncepció az ősz, a
szórakozás és a szépség!
Sloane: Lina, szerintem ez azt jelenti, hogy töknek fog
öltöztetni minket.
Én: A tök nem az én színem... vagy alakom.

***

Nem örültem, hogy az egész délelőttömet arra pazaroltam, hogy

eredménytelenül ellenőrizzem a lehetséges ingatlanokat a
listámról. Főleg, hogy úgy éreztem, mintha egy ketyegő bomba
lógna a fejem felett. Eredményt kell produkálnom. Szükségem
van egy kis szünetre. Nem akarok állandóan Nash Morganre
gondolni.
Ez azt jelentette, hogy ki kell vernem a fejemből az ajánlatát, a
vallomását és a forró, kemény farkát. Oké, ez utóbbi örökre
belevéste magát az emlékezetembe. De a többit azonnal
száműznöm kellett a gondolataimból.
Épp gépiesen ettem a Cobb salátát úgy negyven percre
Knockemouttól, amikor egy közel kétméteres, öltönyös férfi leült
velem szemben az asztalhoz.
Lucian Rollinst úgy lengte körül a veszély, mintha rá szabták
volna.
 - Lucian.
- Lina. - Mély hangja és szúrós szeme volt. Az egész aurája
fenyegetőnek tűnt... vagyis el tudta terelni a gondolataimat
Nashről.
- Mi szél hozott az asztalomhoz?
Egyik karját kinyújtotta az ülés támláján, amivel még több
helyet foglalt el.
- Miattad jöttem.
A vidám, huszonéves felszolgáló, aki kihozta az ételemet, és
közben öt percen keresztül csevegett a motoros bőrdzsekimről,
most az asztalhoz sietett, és furcsa szögben tartotta a kávéskannát.
A szeme és a szája tágra nyílt.
- K-kávét?
- Igen. Köszönöm - felelte Lucian, miközben megfordította az
egyik bögrét az asztalon.
A lánynak még jobban elkerekedett a szeme, és attól féltem,
mindjárt kiugrik a helyéről. A biztonság kedvéért arrébb toltam a
salátámat a veszélyzónából.
- Kaphatnék még egy kis öntetet? - kérdeztem, amikor végre
sikerült kitöltenie a kávét.
- Extra tejszínhab. Máris hozom - suttogta elalélva.
- Remek. Soha nem fogom megkapni az extraöntetet.
Lucian fagyosan mosolygott.
- Reméltem, hogy erre a beszélgetésre nem lesz szükség.
- Imádom, amikor a férfiak megkeresnek, és ezzel a mondattal
nyitnak.
- Nash Morgan - jelentette ki.
Felvontam a szemöldökömet, de nem szóltam semmit.
- Nehéz időszakon megy keresztül. Nem szeretném, ha ezt bárki
kihasználná.
Magamra mutattam.
- Rám gondolsz?
 - Bárkire - ismételte meg Lucian.
- Jó tudni. - Mivel nem akartam megkönnyíteni ezt a
beszélgetést, újabb falatot szúrtam a villámra a salátából.
Alaposan megrágtam, és közben egy pillanatra sem szakítottam
meg a szemkontaktust Luciannel, aki egy tapodtat sem mozdult.
Egymást bámultuk, arra várva, hogy a másik törjön meg előbb.
Az ilyen társas helyzetekben jeleskedtem a legjobban. Normális
lányos dolgokról beszélgetni? Ugyan már. De farkasszemet nézni
egy ravasz férfival, amikor fontos információkról van szó?
Számomra ez az olimpia, és istenverte aranyérmes vagyok benne.
Színpadiasan belekortyoltam a jeges teába.
- Ahhhh.
Mosolyra rándult a szája.
- Van még valami megjegyzésed, vagy csak asztalról asztalra
jársz, hogy figyelmeztesd az embereket? - kérdeztem.
- Mindketten tudjuk, hogy hátsó szándékkal jöttél a városba.
Tudom, kinek dolgozol, és nem kerülte el a figyelmemet az sem,
milyen érdekes időpontban érkeztél ide.
Meglepetést színleltem.
- Városi rendelet tiltja, hogy egy biztosítónak dolgozzak?
- Muszáj játszadoznunk?
- Figyelj, haver. Te vagy az, aki macska-egér játékot akart
játszani, és levadászott a városon kívül, csak hogy bebizonyítsa,
képes rá. Én sem szeretem jobban, ha játszadoznak velem, mint
te. Szóval térj a lényegre, különben felbosszantasz - jelentettem ki
gonosz mosollyal az arcomon.
Lucian előrehajolt, és összekulcsolta az ujjait az asztalon.
- Rendben. Tudom, ki vagy, kinek dolgozol, és mi történt a
legutóbbi munkád során.
Továbbra is unottan néztem rá, bár az utolsó kijelentése
egyszerre nyűgözött le és ijesztett meg.
 - Annak ellenére, hogy kerülöd a feltűnést - folytatta -,
lenyűgöző hírnevet szereztél magadnak azzal, hogy olyan
dolgokat találsz meg, amiket mások nem tudtak. A
vakmerőségedről vagy híres, nem ismered a félelmet, és ezt a
főnököd kellően jutalmazza. Nem azért jöttél hetekkel ezelőtt a
városba, hogy meglátogasd a régi cimborádat, Knoxot. Keresel
valamit... vagy valakit.
Hagyta, hogy a vád köztünk lógjon a levegőben. Újabb falatot
kaptam be a száraz salátából.
- Miért most beszélgetünk erről? Miért nem akkor, amikor
megérkeztem a városba?
- Mert különbséget kell tenni egy golyónyom és egy összetört
szív között.
Ráböktem a villámmal.
- Tapasztalatból beszélsz?
Figyelmen kívül hagyta a kérdésemet.
- Nem elég, hogy pont azelőtt érkeztél a városba, hogy Naomit
és Waylay-t elrabolták, most Nash szomszédságába költöztél.
- Nem úgy nézel ki, mint aki sok időt töltött csótányoktól
hemzsegő motelekben, úgyhogy nem vesztegetem az időt arra,
hogy megmagyarázzam a költözésem okát. Bár tekintve, hogy
több pénzed van, mint néhány állam költségvetése, tényleg el
kellene gondolkodnod rajta, hogy megveszed, és rendbe hozod
azt a motelt. vagy simán fel is gyújthatnád.
- Majd átgondolom - vágta rá szárazon. - Biztosíts arról, hogy
Nashnek nem lesz több baja miattad.
Furamód meg akartam védeni a szóban forgó férfit, ezért
letettem a villámat.
- Csak hogy tudd, semmi közöm Nash lelövéséhez vagy Naomi
és Waylay elrablásához. Ha tényleg azért jöttem a városba, mert
keresek valamit, ahhoz semmi közöd, sem neked, sem másnak.
És végül, de nem utolsósorban, Nash nagyfiú. Tud magára
vigyázni.
- Ezt mondtad Lewis Levynek is?
Ezzel aztán komolyan felhúzott.
Elmosolyodtam.
- Olyan vagy, mint egy kisgyerek, aki a szörnyű festményét
mutogatja, amit az iskolában készített, és azt várja, hogy
lenyűgözzön. Ha kiakasztom a hűtőre, elmész?
- Előbb-utóbb másnak is baja esik a környezetedben, és
ajánlom, hogy az a valaki ne Nash legyen.
- És mit fogsz tenni ellene? Felbérelsz egy testőrt a rendőrbíró
mellé? - javasoltam gúnyosan.
- Ha erre lesz szükség. Tudom, hogy nála töltötted az éjszakát.
- Ne aggódj, apu. Mindketten szabad felnőttek vagyunk.
Hazaviszem takarodó előtt.
Lucian az asztalra csapott, amitől megcsörrent a kanál a
csészealjon, sőt a kávé is kilöttyent a bögréből.
- Ebből ne csinálj viccet - jelentette ki ridegen.
- Végre. Jesszusom, milyen vastag jég alá rejtetted a benned
lévő embert? Már azt hittem, egy „véletlen” terhességgel kell
fenyegetőznöm, hogy megtörj.
Ellopta a szalvétámat, és feltörölte vele a kiömlött kávét, mielőtt
visszaadta nekem.
- Gratulálok. Ha itt lenne a csapatom, nyertél volna valakinek
egy csomó pénzt.
- Fogadni szoktak, meddig tart, mire valaki ki tud hozni a
sodrodból? Nehogy azt mondd, hogy Lucian Rollinsnak van
humorérzéke.
- Nincs.
Hátradőltem.
- Elárulom, mit látok. Vagy azt hiszed, hogy engem könnyebb
manipulálni, vagy félsz őszintén beszélgetni a barátoddal.
Akárhogy is, a rossz ítélőképességed megmutatkozik, Lucian.
Halkan felmordult. De tudta, hogy igazam van.
- Nézd. Jogod van aggódni a barátod miatt. Senkinek nem
beszél arról, amin keresztülmegy. Engem is beleértve, mert alig
ismerjük egymást. Viszont amit elmondott, az köztünk marad,
mert ellentétben az asztalnál ülők némelyikével, én tudom,
hogyan kell tiszteletben tartani mások magánéletét. Igen, tegnap
nála töltöttem az éjszakát. Nem, nem szexeltünk. De ezt nem azért
árulom el, mert szerintem rád tartozik. Semmi közöd hozzá.
- Akkor miért mondod el?
- Mert tudom, milyen, amikor az emberek annyira aggódnak
érted, hogy hülyeségeket csinálnak a hátad mögött.
Megrándult az állkapcsa, én pedig azon tűnődtem, vajon milyen
fájó pontra tapintottam rá.
- Nash rendes srác, ami automatikusan azt jelenti, hogy nem az
esetem. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy kivételt fogok tenni.
- Ezzel nem segítesz magadon.
- Nem is akarok - válaszoltam. - Leszarom, mit gondolsz rólam.
Azt hiszed, én vagyok a probléma ebben a helyzetben, pedig nem.
Te vagy az.
- Nem én helyezkedek úgy, hogy kihasználjam...
- Itt megállítalak, mielőtt feldühítesz. Ha azt hiszed,
kihasználom a barátodat, vagy hogy eltitkol előled valamit, két
választásod van.
- Éspedig?
- Vagy megbízol a barátodban, hogy képes vigyázni magára,
vagy ezt a beszélgetést vele ejted meg. Legalább legyen benned
annyi tisztesség, hogy nem kerülöd meg őt.
Lucian homlokráncolása egyenesen dermesztő volt, de az
indulat heve megvédett.
- Nem sejtheted, milyen közös múltunk van - jegyezte meg
hűvösen.
 - Ó, dehogynem. Jól értesz az információgyűjtéshez? Nos, én
meg az emberekhez. Ti hárman együtt nőttetek fel anélkül, hogy
ténylegesen felnőttetek volna. Knox megpróbált elbújni a
szerelem elől, hogy soha többé ne bántsák meg. Nash
egyikőtökben sem bízik annyira, hogy fedezzétek, így nem fog
beszélni arról, mi jár a fejében. És te... Hát, ezt hagyjuk későbbre.
- Ne hagyjuk.
Vállat vontam.
- Rendben. Te kérted. Kétes hírű politikai tanácsadó vagy,
akinek köze lehetett számos prominens férfi és nő bukásához
Washingtonban, arról nem is beszélve, hogy mások pedig neked
köszönhetik a pozíciójukat. A „machiavellista” a leggyakrabban
suttogott szó, amit rólad mondanak. Ez tetszik neked. Szereted,
hogy félnek tőled az emberek. Gondolom, azért, mert egyszer már
megízlelted a félelem ízét, és gyengének érezted tőle magadat.
Szóval most megvan a hatalmad, hogy kedved szerint mozgasd a
szálakat. Azonban továbbra sem vagy boldog.
Összehúzta a szemét.
- Csak azért engedsz meg magadnak napi egy szál cigarettát,
hogy bizonyítsd, semmi nincs rád hatással. Hűséges vagy a
barátaidhoz, és az az érzésem, hogy bármit megtennél értük. És ez
a „bármi” nem feltétlenül törvényes. De vajon szeretnéd-e, ha
Knox vagy Nash a hátad mögött intézkedne?
- Ez most más - erősködött a férfi.
- Szeretnéd azt hinni, hogy az, de nem az - feleltem. - Hadd
fogalmazzak úgy, hogy te is értsd. Az a rengeteg idő és energia,
amit arra pazaroltál, hogy a barátod háta mögött próbáld
„helyrehozni” a dolgokat, megspórolható lett volna egy tízperces
beszélgetéssel.
Képzeld el, hány politikust tehetnél tönkre, vagy hány
városrészt vásárolhatnál meg, ha nem kellene arra pazarolnod az
idődet, hogy ártatlan nőket vadászol le és fenyegetsz meg.
 Dermedt arckifejezése egy jottányit sem változott, de mégis
sikerült elkapnom. Mintha valami huncutság villant volna a
szemében.
- Soha nem neveznélek „ártatlannak”, ráadásul nyíltan
fenyegetőztem - mondta.
- Nos, ahogy nézzük - válaszoltan könnyedén.
Megvárta, hogy befejezzem a salátámat.
- Javaslom, hogy ez a beszélgetés maradjon kettőnk között.
Titoktartás. Ehhez értek. Csakhogy voltam már Nash helyében.
A szüleim nem bíztak bennem, hogy kibírom a rosszat. Utáltam,
amikor az emberek a hátam mögött a hogylétemről beszéltek,
mintha nem lennék elég erős ahhoz, hogy részt vegyek a saját
életemben. Nash ugyanezt érezné.
- Melyikünket akarod megvédeni, Luce? Hívhatlak Luce-nak?
- Remélem, nem akarod bántani a barátomat, Lina. Mert
utálnám, ha tönkre kellene tennem az életedet.
- Alig várom, hogy megpróbáld. Menj, bosszants valaki mást.
 16. fejezet

Néhány köszönet

Nash

A kezemre tekertem Piper pórázát, és kivettem a két

virágcsokor egyikét a kocsim pohártartójából.
- Gyere, Pipe. Ide gyorsan beugrunk.
Épp akkor szálltunk ki az autóból, amikor Nolan megállt
mögöttem a padkánál. Gúnyosan tisztelegtem neki, mire válaszul
fásultan beintett.
Szinte kezdtem megkedvelni a fickót.
Piper vezette a sort az ikerházig. Egy kétszintes téglaépület volt.
Mindkét lakrészhez építettek egy kis verandát, ahova virágládákat
raktak.
Felsétáltam a három lépcsőfokon a bal oldali ajtóhoz. Egy
szürkefehér macska préselődött az ablakhoz. Klasszikus zene
szűrődött ki odabentről. Intettem a macskának, aztán
megnyomtam a csengőt.
Piper a lábamhoz ült, és lelkesen csóválta a farkát. Nem is volt
olyan idegesítő, hogy velem járt dolgozni, mint gondoltam. A
rutinszerű figyeleméhsége megakadályozta, hogy elkalandozzanak
a gondolataim a papírmunka közben. És bár még nem érezte elég
komfortosan magát ahhoz, hogy hagyja, hogy a többi rendőr
megsimogassa, elkezdett óránként körbejárni az irodában, mert
rájött, hogy mindig akad jutalomfalat a zsebükben.
Az ajtó túloldaláról lépések hallatszottak, amit bosszús hang
követett.
- Jövök már. Jövök. Türelem, a fenébe!
 Az ajtó kinyílt, és ott állt ő. Az őrangyalom.
Xandra Rempalskinak sűrű, göndör haja volt. Fekete színű, lila
tincsekkel átszőve. Félig feltűzve hordta féloldalas kontyban, míg
a többi a vállára omlott. Bőre napbarnított volt, és barna
szemében düh helyett kíváncsiság csillogott, amikor felismert.
A műtősruha helyett most farmerkötényt viselt, aminek zsebébe
szerszámokat meg drótot gyömöszölt. A fülében hosszú, ezüst
fülbevaló lógott, ami tucatnyi egymásba kapcsolt karikából állt. A
nyaklánca V alakban lógott a kulcscsontján. Egy láncingre
emlékeztetett.
- Jó napot! - üdvözöltem, és hirtelen hülyén éreztem magam,
hogy ilyen sokáig vártam ezzel.
- Önnek is jó napot! - válaszolta az ajtófélfának támaszkodva.
A macska lustán dörgölőzött a lábához. Piper a bakancsom
mögé bújt, és úgy tett, mintha láthatatlan lenne.
- Nem tudom, emlékszik-e rám...
- Nash Morgan rendőrfőnök, negyvenegy éves, két lőtt seb a
vállán és a felsőtestén, 0-Negatív - sorolta.
- Akkor, gondolom, emlékszik.
- Az ember lánya nem minden este találja a rendőrfőnököt az út
szélén szinte elvérezve - jegyezte meg, és rám villantott egy
mosolyt.
Piper kikukucskált a bakancsom mögül. A macska fújt rá, aztán
leült a küszöbre, és nyalogatni kezdte a segglyukát.
- Ne foglalkozzon Goromba Gertrúddal - mondta Xandra.
-Állandóan így viselkedik, fogalma sincs, mi az illendőség.
- Ezt önnek hoztam - böktem ki, és átnyújtottam a
napraforgócsokrot. - Hamarabb kellett volna köszönetet
mondanom. De a dolgok...
Felpillantott rám a virágokról, és kedves mosolya együttérző
grimaszba fordult.
 - Nehéz helyzet. Nem könnyű látnom, amikor dolgozom. Biztos
vagyok benne, hogy átélni még rosszabb.
- Úgy érzem, immunisnak kellene lennem rá - vallottam be, és
lenéztem Piperre, aki ismét a lábam mögött lapult.
Xandra megrázta a fejét.
- Amikor elkezd immunis lenni rá, ideje karriert váltani. A
fájdalom és a törődés tesz minket jóvá a munkánkban.
- Mióta dolgozik a sürgősségi osztályon?
- Amióta befejeztem az iskolát. Nyolc éve. Soha nem
unatkozom.
- Gondolkodott már azon, meddig engedheti meg magának,
hogy ennyire törődjön másokkal?
Visszatért a mosolya.
- Nem foglalkozom ilyen dolgokkal. Mindig a jelenre
koncentrálok. Amíg a jó ellensúlyozza a rosszat, készen állok a
következő napra. Sosem lesz könnyű. De nem is azért csináljuk,
mert könnyű. Hanem azért, hogy változtassunk. Az ilyen dolgok,
köszönet azoktól, akik életben maradtak, rengeteget jelentenek.
Egy köszönőkártyát is vennem kellett volna.
Vagy valamit, ami tovább tart egy csokor napraforgónál.
Viszont nem volt másom, csak a szavaim. Így hát azt kapta
tőlem.
- Köszönöm, hogy megmentette az életemet, Xandra. Ezt soha
nem fogom tudni meghálálni.
A csípőjére tette a csokrot. A fülbevalóján megcsillant a
napfény.
- Ezért kell mindig továbbadni a jót, rendőrfőnök. Egyik napról
a másikra. Segítsen másoknak. Tartsa egyensúlyban a mérleget.
A pokolba is, remélem, hogy Dilton felfüggesztése egy lépés
volt ebbe az irányba. Mert jelenleg, mint minden más, amit
tettem, ez sem tűnik elégnek.
- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.
 - Tudja, sokat segít, ha van valamije a munkán kívül. Valami
jó. Én például nem megfelelő férfiakkal randizom, és ékszereket
készítek - mondta, miközben végigsimított a szerszámokkal teli
kötényén.
Jelenleg úgy éreztem, semmim sincs egy figyeleméhes kutyán
és egy-két lyukon kívül, amik soha nem fognak begyógyulni.
A szomszédban hangos csattanás hallatszott, amit hosszú
jajgatás követett. Összerándultam, és automatikusan a szolgálati
fegyveremhez nyúltam.
- Ne! - figyelmeztetett Xandra. Berakta a virágokat meg a
macskát a házba, és el akart menni mellettem.
- Menjen be! - erősködtem, és majdnem megbotlottam
Piperben, ahogy lesiettem a lépcsőn. Nolan a járdán szaladt a
pisztolytáskáját kioldva.
- Várjanak! Ez az unokaöcsém. Nem beszél - magyarázta
Xandra, ahogy követett a szomszédba.
Eszembe jutott a vallomása. Azért volt késésben a munkából,
mert otthon maradt, hogy segítsen a nővérének megnyugtatni az
unokaöccsét.
Megálltam, és összenéztem Nolannel. Hagytam, hogy a nő
elmenjen mellettem a lépcsőn.
- Autista - közölte, miközben bement a nővére házába.
- Fogd meg a kutyát - mondtam, és odadobtam Piper pórázát
Nolannek, majd követtem a nőt befelé.
A szívem továbbra is őrülten kalapált, és homályos volt a
látásom. A nappali szürke szőnyegének közepén egy férfi - nem,
egy fiú -feküdt az oldalán, a kezével a fülét takarta, és ringatózott
meg üvöltött a fájdalomtól, amit csak ő érezhetett. Mellette egy
játékvár szilánkokra tört maradványai hevertek.
- A zsaruk? Tényleg, Xan? - Egy Xandrára feltűnően hasonlító
nő térdelt a padlón, és odafigyelt, nehogy megrúgja őt a fiú
hosszú, nyurga lábával.
 - Nagyon vicces - vágta rá Xandra szárazon. - Behúzom a
sötétítőt.
- Tehetek valamit? - kérdeztem óvatosan, miközben Xandra
halkan behúzta a függönyt az ablakon.
- Még nem - felelte Xandra nővére a fia panaszos sikolyai
közepette. - Egy óra múlva orvoshoz kell mennünk. A
fejhallgatója töltődik.
Tehetetlennek éreztem magam, miközben a két nő tandemben
dolgozott, hogy sötétebbé, csendesebbé tegyék a szobát.
Rájöttem, hogy ez egyfajta protokoll lehet.
A jajveszékelés hamarosan elcsendesedett, és a fiú anyja valami
nehéz köpenyt borított a kölyök vállára.
Nem sokkal később a srác felült. Sötét bőrű, és a korához
képest magas volt a korai serdülőkorra jellemző nyurga
végtagokkal.
A romos kastélyra pillantott, és halkan felnyögött.
- Tudom, pajti - mondta az anyja, és óvatosan átkarolta a vállát.
-Semmi baj. Majd helyrehozzuk.
- Amy, ő itt Morgan rendőrfőnök - mutatott be Xandra. -
Rendőrfőnök, ő a nővérem, Amy és az unokaöcsém, Alex.
- Rendőrfőnök - üdvözölt Amy, miközben Alexet ringatta a
karjában.
- Jó napot! Csak azért jöttem, hogy megköszönjem Xandrának,
hogy...
- Megmentette az életét? - kérdezte a nő egy apró mosollyal.
- Igen. Azt.
- Elnézést a felfordulásért - jegyezte meg, és elfogadta a
könyvet, amit Xandra nyújtott neki.
- Nincs szükség bocsánatkérésre.
- És még aggódtál, hogyan fog alakulni az első találkozásod a
zsarukkal - cukkolta Xandra a testvérét.
 Amy megint elmosolyodott, mielőtt megpuszilta a fia fejét, és
elkezdett olvasni.
- Ez egy másik stratégia. Nevess akkor is, amikor nem történik
semmi vicces - árulta el Xandra, és felém nyújtott egy
szövetszatyrot.
Alex aggódó pillantásokat vetett felém, ahogy segítettem
kockáról kockára helyreállítani a várat.
Miután rendet tettünk a szobában, és a történet véget ért,
biccentettem Amynek, majd követtem Xandrát az ajtóhoz. Alex
felállt, és lassan odasétált hozzánk. Magas, széles vállú fiú volt,
erősen megszorította a karomat. Azonban kedves, gyermeki
mosoly terült szét az arcán, ahogy a mellkasomat bámulta.
- Nem ismeri a privát szféra fogalmát - figyelmeztetett Xandra
mosolyogva.
Alex kinyújtotta a kezét, majd megsimogatta a jelvényemet.
Miután kétszer körberajzolta a csillagot, bólintott és elengedett.
- Én is örülök, hogy megismerhettelek, Alex - mondtam
halkan.

***

Mindkét kezem tele volt, ezért kétszer belerúgtam az ajtóba, és

vártam.
Másodpercekkel később kinyílt, nekem pedig mindenemet
melegség járta át, amikor megláttam őt. Lina sötétlila leggingst
viselt. Pulóvere elefántcsontszínű volt, és a nadrágja dereka felett
végződött néhány centivel. Széles hajpánttal fogta hátra a haját.
Mezítláb volt.
- Jó estét - köszöntem, miközben átléptem a küszöböt, és
csókot nyomtam az arcára. Piper követett, és rögtön a kanapé felé
vette az irányt.
 - Na, helló. Ööö, mi ez az egész? - kérdezte, ahogy becsukta
mögöttem az ajtót.
Besétáltam a konyhába, és a pultra dobtam a szatyrokat.
- Vacsora - feleltem.
Megállt az ajtóban.
- Ez nem úgy néz ki, mint a thai kaja, amit rendelni akartam.
- Nem csak szép, de okos is. - Kiszedtem a vadvirágokat az
egyik bevásárlószatyorból. - Váza?
Az üres pultra mutatott.
- Úgy nézek ki, mint akinek van vázája?
- Majd kitalálunk valamit. - Elkezdtem kinyitogatni a
szekrényajtókat, amíg találtam egy ronda műanyag kancsót.
Megtöltöttem vízzel, majd letéptem a csokorról a
csomagolópapírt. -Vadvirágok, mert rád emlékeztettek -
magyaráztam. És mert a gyöngyvirágról anyám jut eszembe.
Lina bonyolult női pillantást vetett rám, mielőtt beadta a
derekát, és a virágokba temette az arcát.
- Ez nagyon kedves tőled. Kedves, de felesleges - mondta.
Észrevettem, hogy nagy ívben kikerült a kis térben. Aranyos
volt, hogy azt hitte, újra felépítheti a falakat, amik az előző este
leomlottak.
- Adnál Pipe-nak egy kis vizet, amíg én az előkészületekkel
foglalkozom?
Egy másodpercig habozott, aztán kinyitott egy szekrényt, és
kivett belőle egy üres elviteles tálat.
- Tényleg nem kell vacsorát főznöd nekem. Egy percre voltam
attól, hogy ételt rendeljek - jegyezte meg, miközben megnyitotta a
csapot.
- Hosszú napom volt - fecsegtem, ahogy az egyik szatyorból
elővettem egy üveg bort, egy dugóhúzót meg két poharat. - És
hála neked, hosszú idő óta először volt energiám megbirkózni
vele. - Egy pukkanással kinyitottam a bort, majd félretettem az
üveget.
- Hallottam, hogy valami történt az egyik tiszteddel - vallotta be,
miközben letette a vízzel telt edényt a padlóra. - Mrs. Tweedy azt
mondta, rajtakaptad az egyik emberedet, amint hamis
bankjegyeket lopott a bizonyítékraktárból, hogy sztriptízbárba
menjen.
- Bárcsak így lenne! - reagáltam.
Piper egy sportmelltartóval a szájában érkezett meg a
konyhába. A melltartót a tálba köpte, aztán inni kezdett.
- Ne már, Pipe. Hagyd abba a ruhaevést. - Felkaptam a
melltartót.
- Azt hiszem, ez a tiéd.
Lina elvette a melltartót, és a pultra dobta a brokkoli mellé.
- Aztán Neecey majdnem letepert a járdán a Dino’s előtt -
mesélte Lina, miközben felugrott a pultra. - Azt mondta, hogy
lefejelted azt a semmirekellő Tate Diltont az élelmiszerbolt
édességes polcánál.
- Néha aggódom a városiak szövegértési képességei miatt.
Lina elvigyorodott.
- Neecey azt is mondta, hogy leborítottatok egy
konzervpiramist verekedés közben, és utána az üzletvezető két
minestronekonzervet talált a fagyasztóknál.
- Ha töltesz egy pohár bort, elmesélem az igazi, sokkal kevésbé
eseménydús történetet.
- Áll az alku.
Beavattam a napomba. Mindent elmeséltem neki. Jólesett.
Együtt lenni a konyhában. Megosztani vele a napomat. Lina
őszintén kíváncsinak tűnt. A pulton ült, amíg beszélgettünk,
miközben csirkét, paprikát és hagymát pároltam. Piper ruhákat és
játékokat hozott nekünk.
 Több tucatszor kellett megfékeznem magam, nehogy Lina lába
közé álljak, megsimogassam a combját, és rávessem magam a
gyönyörű, piros ajkára.
A kötelék, amit éreztem, valódi, kézzelfogható és mély volt, de
nem tudtam, neki mi jár a fejében kettőnkkel kapcsolatban. És
nem akartam elijeszteni őt az iránta érzett vágyammal.
- Miért van pizsamaalsó ebben a szatyorban? Ez valami új,
modern desszert, amiről nem tudok? - kérdezte, miközben az
utolsó táskában turkált.
- Igen, ami azt illeti... - kezdtem.
- Nash. - Szelíd figyelmeztetésként ejtette ki a nevemet.
- Tudom, hogy a tegnap este elvileg egyszeri alkalom volt.
Tisztában vagyok vele, hogy megsajnáltál, mert kibaszottul
szerencsétlen voltam. - Elzártam a tűzet a csirke alatt, és rátettem a
fedőt a serpenyőre, mielőtt felé fordultam. - Azt is tudom, hogy
nem aludtam ilyen jól az elmúlt. nos, talán soha.
- Nem csinálhatjuk ezt tovább - mondta halkan.
Megtöröltem a kezem egy konyharuhában, aztán megtettem,
amire már nagyon vágytam. A lába közé álltam, és
megsimogattam a combját, mielőtt a csípőjére fektettem a
tenyeremet.
Megfogta a vállamat, és nem is engedte el. Nem húzott
közelebb. Nem lökött el magától.
Intim pozíció volt. Én pedig még többre vágytam, miközben a
vérem egy szempillantás alatt felhevült.
- Nézd, tudom, hogy nem fair ezt kérni tőled. Hogy téged
teszlek felelőssé a jóllétemért. De kétségbe vagyok esve.
Szükségem van rád, Angelina.
- Miért hívsz Angelinának?
Megszorítottam a csípőjét.
- Ez a neved.
- Tudom. De senki nem szokott így hívni.
 - Ez gyönyörű név egy gyönyörű, bonyolult nőnek.
- Milyen elbűvölő vagy. Ezt meg kell hagyni. Virágok. Vacsora.
Kedvesség. De meddig fogjuk ezt a játékot játszani?
- Kicsim, nekem ez nem játék. Ez az életem. Te vagy az egyetlen
dolog az egész létezésemben, ami miatt úgy érzem, van esélyem
rendbe jönni. Nem értem. És őszintén szólva, nem is kell. Csak
azt tudom, hogy jobban érzem magam, amikor hozzád érek.
Amikor ma reggel felébredtem, nem éreztem magam szellemnek
vagy árnyéknak. Jól voltam.
- Én is... ööö... jól éreztem magam - vallotta be, azonban
valamiért nem mert a szemembe nézni. - De a tűzzel játszunk.
Úgy értem, előbb-utóbb túlságosan kötődni fogsz hozzám, én
pedig kénytelen leszek eltiporni a törékeny férfiszívedet. Arról
nem is beszélve, hogy gyakorlatilag egymáson vonaglottunk,
amikor felébredtünk.
Elvigyorodtam.
- Ezért hoztam nadrágot. Megkötőset.
- Ez nem olyan csoportnyomás, amire a filmek felkészítettek.
„Hé, Lina. Aludjunk összebújva, hogy újra érezzem, hogy élek” -
mondta mély férfihangot színlelve.
Megint megszorítottam a csípőjét, és egy centivel közelebb
húztam magamhoz.
- Semmire sem vágyom jobban, minthogy együtt aludjunk, és
ne szexeljünk, Nash - jegyeztem meg vékony, Marilyn Monroe-t
idéző hangon.
Megsértődve felsóhajtott.
- Bosszantó, milyen aranyos vagy.
- Elég bosszantó ahhoz, hogy ma este megint veled aludhassak?
-kérdeztem.
Megszorította a vállamat, és az enyémre támasztotta a homlokát.
- Tényleg próbálok jobb döntéseket hozni, de nem könnyíted
meg a dolgomat.
 Engedtem a kísértésnek, és megpusziltam az orrát.
- Áh, lehetetlen alak vagy! - panaszkodott.
- Mi volt a baj a korábbi döntéseiddel?
Az ajkába harapott.
- Emlékeztesselek, hogy már vagy negyvennyolc órája
undorítóan sebezhető vagyok a jelenlétedben? Most meséltem el
húsz percben az egész napomat. Te következel. Adok-kapok.
Beszélj, Angyal.
Összeráncolta az orrát.
- Nem szeretek ilyesmiről beszélni. Főleg akkor nem, ha az
rossz fényt vet rám.
- Ismétlem. Magzatpózban fetrengtem a lépcső lábánál.
- Egy csapatot vezettem egy művelet során. Gyors, nem
tervezett menekülést kellett végrehajtanunk egy tetőről, amikor a
tolvajunk korán hazajött. Nem tudtam, hogy a srácnak, akivel
együtt dolgozom, tériszonya van. Ugrottam, és a csatornában
landoltam. Amikor hátranéztem, ő továbbra is dermedten állt.
Rákiabáltam, mire pánikba esett, és a seggén landolt egy autó
motorháztetején.
- Aú - reagáltam, és úgy döntöttem, nem muszáj pontosan
tudnom, milyen veszély miatt kellett a tetőn át menekülniük.
- Csak a farkcsontját törte el, szóval szerencséje volt. De
okosabbnak kellett volna lennem. Vagy legalábbis nem
kényszeríteni a kockázatvállalásra.
Az ujjaival apró köröket rajzolt a mellkasomra.
- Az a helyzet, hogy jutalmazzák, ha jól végzem a munkámat.
Bónuszt, státuszt és a hajsza izgalmát nyerem. Hős lehetek, és
győzelmet arathatok. A cégemnél elismerik az agresszív
taktikákat. Én prémiumot kaptam, Lewisnak pedig eltört a segge.
Rájöttem, hogy bármennyire jó is vagyok, néha minden a
szerencsén múlik. És nem akarok örökké erre számítani.
 - A pénzes részt leszámítva értelek. - Felháborított, hogy a
szerencsének köszönhetem, hogy most itt lehetek ebben a
konyhában.
- Sokkal hősiesebb, ha nem a busás jutalom motivál - mondta
Lina.
- Milyen busásról beszélünk? - cukkoltam.
Egész macskás volt a mosolya.
- Miért? Gondot okoz, ha sokkal kevesebbet keresel, mint a
hálótársad?
- Nem, asszonyom. Dehogy. Csak kíváncsi vagyok, hogy
mennyivel keresek kevesebbet.
- Van megtakarításom, és a gardróbomat telepakoltam nagyon
szép márkás ruhákkal. A szexi Charger a parkolóban?
Készpénzben fizettem érte a tavalyi jutalmamból.
Halkan füttyentettem.
- Alig várom, hogy lássam, mit veszel nekem a
születésnapomra.
- Ha jól emlékszem, évekig alig beszéltél a bátyáddal, mert
pénzt adott neked.
- Na, ez egy mocskos hazugság - jelentettem ki, és felemeltem a
boromat. - Azért beszéltünk alig évekig, mert pénzt erőltetett rám,
megmondta, mit csináljak vele, aztán nem tetszett neki, amikor
máshogy döntöttem.
- Nos, ebben az esetben a Nash-csapatot erősítem - jegyezte
meg.
- Gondoltam, hogy beszervezlek.
- Pontosan mit akart Knox, mit csinálj a pénzzel?
- Azt szerette volna, ha nyugdíjba vonulok.
Lina szemöldöke magasra szaladt.
- Visszavonulni? Miért?
- Utálja, hogy zsaru lettem. Fiatalkorunkban szép kis
összetűzéseink voltak a törvénnyel. Knox sosem bízott a
hatóságokban. Azóta ez enyhült egy kicsit. De még mindig szeret
a szürkeségben bolyongani. Ott vannak például azok az illegális
pókerjátszmák, amikről nem szabadna tudnom.
- És veled mi a helyzet? Te miért nem bolyongsz a
szürkeségben?
- Ha a bátyámat kérdezed, ezzel lázadtam ellene és a
gyerekkorunk ellen.
- De nem így van.
Megráztam a fejem.
- Arra gondoltam, ahelyett, hogy a rendszeren kívül
tevékenykednénk, miért ne változtathatnánk rajta belülről? A mi
összetűzéseink a törvénnyel elég jelentéktelenek voltak. De
Lucian? Senki sem volt ott, hogy megvédje. Tizenhét évesen
börtönbe zárták, és egy hétig ült ott, aminek soha nem lett volna
szabad megtörténnie. Engem ez változtatott meg. Semmilyen
balhé vagy törvényszegés nem húzta volna ki abból a csávából.
Pedig csak egy jó zsarura lett volna szükség, aki helyesen
cselekszik.
- Szóval az összes leendő Lucian miatt dolgozol ennyire
keményen - összegezte.
Vállat vontam, és kissé zavarban éreztem magam.
- Meg persze ott az ingyen egyenruha. Azt beszélik, hogy a
nadrágban jól mutat a fenekem.
Lina elvigyorodott, én pedig éreztem, ahogy felmelegszik a
mellkasom.
- Ó, Csődör, ez a pletyka rég beigazolódott. Már hivatalos
tényként kezeli mindenki.
- Csődör?
- Nocsak, van valami a városban, amiről még nem tudsz? -
kötekedett.
Becsuktam a szemem.
- Mondd, hogy nem ez a becenevem.
A szempilláit rebegtette.
- De Nash, tudom, milyen fontos számodra az őszinteség.
- Jézusom.
 17. fejezet

Hálószobai pletyka

Lina

- Szóval egy kiemelt, tetőugró-megbízás után ide jöttél? -

kérdezte Nash.
Az ágyamban feküdtünk, és a plafont bámultuk. Nash a bal
oldalt választotta, a hálószobám ajtajához közelebbi ágyrészt.
Piper a hóna alatt horkolt. Egy párnát toltam közénk, hogy
megakadályozzam a tegnap esti események megismétlődését.
Haboztam, mert meglepett, mennyire szeretném bevallani neki a
teljes igazságot, elárulni, hogy miért keressük mindketten
ugyanazt a férfit. De elfojtottam a gondolatot. Már elköteleztem
magam a terv mellett. Felesleges energiapazarlás lett volna
megkérdőjelezni a döntésemet.
- Pihenésre volt szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat.
Megüresedett egy új pozíció. Ez több utazással, hosszabb
munkákkal járna. Álmaim állása. De... - elakadtam.
- Tudja a családod, hogy mivel foglalkozol?
- Azt hiszik, az országot járom, és vállalati tréningeket tartok.
Jobban szeretem úgy élni az életemet, hogy nem cipelem
magammal mások véleményének a súlyát. Különösen azokét,
akik szerint biztonságosabb, könnyebb módon kellene pénzt
keresnem.
- Jogos. Mi van az aktákkal teli dobozodban?
- Nash, ez az együttalvás dolog csak akkor működik, ha
befogod, és alszol.
- Csak gondolkodom.
 Nem tetszett, milyen irányt vett a beszélgetés. Úgy éreztem,
mintha egyik ártatlan hazugságból a másikba kényszerített volna.
Percről percre kényelmetlenebbül éreztem magamat. Így hát
benéztem az arzenálomba, és elővettem a kedvenc fegyveremet: a
figyelemelterelést.
- Ma összefutottam Luciannel - jelentettem be, miközben
oldalra fordultam, hogy szembenézzek vele a sötétben.
- Itt?
Érdekes. Tehát a túlféltő púp a hátamon tényleg nem akarta,
hogy Nash tudomást szerezzen a beszélgetésünkről.
- Nem. Egy lawlerville-i étkezdében.
- Lucian étkezdében evett? Biztos, hogy ő volt az, és nem
valami hasonmás?
- Igazából nem evett. Kávét ivott, amíg én ettem - válaszoltam.
- Miről beszélgettetek?
- Ne mondd, hogy a Csődör féltékeny - piszkáltam, és
kinyújtottam a karom, hogy megcsiklandozzam. Nash elkapta a
kezemet, és a szájához emelte.
- Még szép, hogy az vagyok. - Játékosan megharapta a
mutatóujjamat.
- Rólad beszéltünk. Szerintem aggódik érted.
Egy pillanatig hallgatott, és éreztem, ahogy a sötétben feltör
benne az aggodalom.
- Nem mondtál neki semmit, ugye?
- Persze hogy nem. Megkértél rá. Feltételezem, oka van annak,
hogy inkább a szomszédban lakó idegennek meséltél a
pánikrohamodról, nem pedig a legrégebbi barátodnak vagy a
bátyádnak.
- Nem vagyunk idegenek - erősködött, és a mellkasára tette a
kezemet, majd ott is tartotta.
- Akkor... barátok vagyunk? - kérdeztem. A mellkasa meleg
volt az érintésem alatt.
 Hosszú ideig csendben volt.
- Szerintem annál többek vagyunk - ismerte el.
- De mennyivel többek?
Nézzük, önnek hogy tetszenek a bosszantó, kényelmetlen
kérdések, uram.
- Annyival többek, hogy ha jobb formában lennék, most
meztelenül feküdnél az ágyban, és holtbiztos, hogy nem lenne
köztünk egyetlen párna sem.
- Ó.
- Ó? Csak ennyit tudsz mondani?
- Egyelőre igen.

***

Egy rikoltozó ébresztő hangja rántott ki az álmomból, amiben

Nashsel ízlésesen meztelenkedtünk, és épp belemelegedtünk
volna a kalandba.
Halk morgást hallottam alólam, és egy pillanatig attól féltem,
hogy álmomban rágurultam a kutyára.
Azonban Piper sokkal szőrösebb és kisebb volt, mint az, amin
a fejem pihent. Az idegesítő sipákolás elhallgatott, a morgás pedig
ásítássá szelídült. Meleg kéz simított végig a combom külső felén
és a csípőmön. Eközben a belső combommal egy merevedést
ölelgettem.
- Ugye csak viccelsz velem? - nyögtem fel.
- Átmásztál a kerítésen, Angyal - szólalt meg Nash önelégült,
álmos hangon.
A párnán feküdtem, amit közénk szuszakoltam. A fejem és a
kezem Nash széles mellkasán pihent. A lábamat átvetettem az...
ööö... ágyékán.
- Ez kezd egyenesen kínos lenni - motyogtam.
 Megpróbáltam elhúzódni, és szégyenkezve visszagurulni a saját
oldalamra. De magához szorított. Aztán egy gyors rántás után a
mellkasom az övére simult, az ágyékunk egymáshoz préselődött.
Atyaságos úristen.
- Legalább a nadrágom rajtam maradt - jegyezte meg vidáman.
- Ez nem vicces - morogtam. Nem voltam ölelkezős típus, és
ezen egyetlen férfi sem fog változtatni, de főleg nem az, aki tőlem
várja az érzelmi támaszt.
- Ó, édesem, egyetértek. Semmi vicces nincs abban, ahol ülsz. -
Megrándult a merevedése, a vaginám pedig dühbe gurult, mert
nem tudott hozzáérni a rövidnadrág miatt, amihez ragaszkodtam
lefekvés előtt.
Megpróbáltam tisztességesen lemászni róla, de az ezzel járó
súrlódás még jobban felizgatott.
Nash megfogta a csípőmet.
- Csigavér, Angyal. - Rekedt volt a hangja, és sokkal kevésbé
tűnt álmosnak, mint inkább izgatottnak, ahogy magához szorított.
Mindeközben én kettőnk közé nyúltam, hogy minél nagyobb
távolságot teremtsek köztünk. Az orgazmusom egy hajszálon
múlt, és ha csupán egy kis lökést tesz abba az irányba, nem
fogom tudni eltitkolni.
- Istenem, de gyönyörű vagy reggel - mondta, ahogy kisimította
a hajamat a homlokomból. - Így a legjobb felébredni.
Számomra ez csupán a második helyre volt elég, mert a
tegnapinál jobbat elképzelni sem tudtam. De biztos, hogy ezt az
apróságot nem fogom megosztani vele.
- Ne légy már ilyen kedves - szóltam rá.
Azonban álmodozó, kék szeme magához vonzott. Nem
küzdöttem tovább a szabadságomért. Fölé hajoltam, behunytam a
szemem, és annyira közel volt a szám az övéhez, hogy képtelen
lettem volna jó döntést hozni.
 Felemelte a kezét. Megsimogatta az államat, és beletúrt a
hajamba.
- Most megcsókollak, Angelina.
A francokat. Ezt kellett volna mondanom. Vagy azt, hogy:
Szerintem ez rossz ötlet, inkább időt kellene szakítanunk arra,
hogy átgondoljuk a következményeket. Vagy legalább annyit
mondhattam volna, hogy fogat kell mosnom, aztán
bezárkózhattam volna a fürdőszobába, amíg észhez térnek a női
testrészeim.
Ehelyett ostobán bólintottam.
- Jó. Oké.
Azonban épp amikor felemelkedett, és már nem láttam mást,
csak a szenvedélyes, kék szemét, pont, amikor szétnyílt az ajkam,
valaki bedörömbölt a bejárati ajtómon.
Piper felriadt az ágy lábánál, és hangosan csaholni kezdett.
Nash a homlokát ráncolta.
- Vársz valakit reggel hatkor?
- Nem. Ugye nem gondolod, hogy Mrs. Tweedy akar rávenni,
hogy menjek el vele az edzőterembe? - Nem szégyelltem volna az
ágy alá bújni előle.
Folytatódott a dörömbölés.
- Ő alacsony. Lejjebb kopogtat az ajtón.
Nem fogok hazudni, megkönnyebbültem, hogy valószínűleg
nem az idős szomszédom akarja megint szétrúgni a hátsómat az
edzőteremben.
- Maradj itt - parancsolta Nash, ahogy magáról az ágyra gurított.
- A jó büdös francokat! Ez az én lakásom. Bárki is kopogtat,
engem keres.
- Akkor szórakoztató meglepetés lesz, ha helyette engem talál
itt, nem? - kérdezte, és már nem álmos szeretőnek tűnt, inkább
keménykezű zsarunak.
Felkaptam a köntösömet, és utánasiettem.
 - Nash! - sziszegtem. - Talán nem akarom, hogy az ajtó
túloldalán álló személy megtudja, hogy megint együtt töltöttük az
éjszakát.
- Túl késő - jött a mély, bosszús bariton a folyosóról.
Nash feltépte az ajtót, és Lucian, aki úgy nézett ki, mintha már
órák óta fenn lenne, besétált a lakásomba egy újabb méretre
szabott öltönyben.
- Ugye csak viccelsz velem? - motyogtam.
- Te öltönyben alszol? - kérdezte tőle Nash.
- Nem szoktam aludni - viccelődött.
A vaginám utálta Lucian Rollinst.
- Mit keresel itt? - kérdeztem fagyosan.
- Megfogadom a tanácsodat - válaszolta némi éllel a hangjában.
-Gyere, Nash. Megyünk reggelizni.
- Ne vedd sértésnek, Lucy, de épp valami olyasmit szakítottál
félbe, amit sokkal szívesebben csinálnék, minthogy veled
reggelizzek.
Lucian olyan pillantást vetett rám, amitől egy gyengébb nő
azonnal megsemmisült volna.
- Nyugodtan visszajöhetsz, miután megmondtam a magamét.
- Kell egy kávé - motyogtam, és elindultam a konyhába.
- Figyelmeztettelek - kiáltott utánam Lucian.
- Igen? Én is téged. - A vállam fölött beintettem neki.
- Figyelmeztetted? Mi a fene, Lucy? - pislogott Nash.
- Beszélnünk kell - jelentette ki Lucian. - Öltözz fel!
- Majd én rendezem a kutyát - ajánlottam fel. - Te foglalkozz a
seggfej barátoddal.
 18. fejezet

Benedek tojás seggfejeknek

Nash

Nem volt kedvem sem a reggelihez, sem a hangszóróból szóló

vidám popzenéhez az étkezdében. Ez már a második nap volt,
amikor úgy keltem, hogy nem az a szörnyű recsegő hang
visszhangzott a fejemben.
Helyette Linával ébredtem. De a seggfej barátom tönkretette.
- Hol van a rendőrbíró árnyékod? - kérdezte a seggfej barátom.
- Biztos még az ágyban. Ahol nekem is lennem kéne.
Félbeszakítottál valamit.
- Ezt inkább meg kellene köszönnöd.
- Elment az eszed, a kurva életbe? - vágtam rá, pont, amikor a
felszolgáló elindult felénk.
- Várhatok még egy percet - mondta tétován.
- Kávét. Feketén. Legyen szíves - tettem hozzá, miközben az
asztal szélére csúsztattam az étlapot, és Lucianre pillantottam.
- Mindketten füstölt lazacos Benedek tojást kérünk joghurttal és
bogyós gyümölcsökkel - mondta a faszfej barátom.
- Rendben - felelte a kölyök, mielőtt elsietett.
Lucian képes volt megfélemlíteni és lenyűgözni az embereket.
Gyakran a kettőt egyszerre. Ma azonban csak felbosszantott.
Megdörzsöltem az arcomat.
- Mi a fene van veled?
- Én is ugyanezt akarom kérdezni tőled - válaszolta, és a
homlokát ráncolva nézte a telefonját, mielőtt a zakójába dugta.
 - Olyan vagy, mint egy vámpír, aki soha nem alszik, és azon
töri a fejét, hogyan csessze el a legjobb barátai szexuális életét.
- Két éjszakát töltöttél vele az ágyban, és...
- Honnan tudod, hogy két éjszakát töltöttem vele az ágyban? -
szakítottam félbe.
- Kivel töltött két éjszakát? - A bátyám helyet foglalt mellettem
a bokszban. Dühösnek tűnt, ráadásul mintha most kelt volna fel.
- Te mit keresel itt? - háborogtam.
Ásított és jelezte, hogy kér egy kávét.
- Lucy hívott. Azt mondta, fontos. Kivel töltöttél két éjszakát az
ágyban?
- Erről nem beszélek. Különben meg honnan a faszból tudsz az
alvási szokásaimról? - kérdeztem, ahogy visszafordultam Lucian
felé.
- Értek az információszerzéshez.
- Istenre esküszöm, ha Mrs. Tweedy az ajtóm előtt hallgatózik
egy pohárral.
- Mi a fene van veletek? - vágott közbe a bátyám.
A pincér visszatért az asztalhoz a kávénkkal.
- Önnek hozhatok valamit reggelire? - kérdezte Knoxtól.
- Talán azután, hogy kiderítettem, kivel szokott ágyba bújni az
öcsém.
- Jézusom. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy kit viszek ágyba.
Inkább arra vagyok kíváncsi, hogy mi a francért állított be Lucian
reggel hatkor Linához, és rángatott ki az ágyból egy kibaszott
reggeli miatt.
- Reggel hatkor voltál Linánál? - Knox nem tűnt túl boldognak.
- Őszintén szólva nem kellett volna odamennem, ha jobban
sikerült volna a tegnapi ebédem a hálótársaddal - mondta Lucian
bosszúsan.
Már éppen azon gondolkodtam, hogy átvetem magam az
asztalon, és megragadom a puccos öltönye hajtókájánál fogva,
amikor a pincér bölcsen úgy döntött, hogy eltűnik a közelünkből.
- Miért vagyunk itt? Miért ebédelsz Linával? És mi a fasz köze
van ennek ahhoz, hogy hirtelen megkívántad a Benedek tojást?
- Mi a faszt kerestél Linánál reggel hatkor? És jobb, ha nem az
a válasz, hogy dugsz vele - vicsorgott Knox.
Lucian felvonta a szemöldökét, és felemelte a bögréjét.
- Azt elárulta, hogy együtt ebédeltünk, de azt nem mondta,
hogy miért? Érdekes.
- Unatkozom. Vagy térj a lényegre, vagy tűnj az utamból -
mondtam.
- Ha valaki nem kezd el válaszolni a kérdéseimre, verekedni
fogok - figyelmeztetett Knox.
- Valami nem stimmel vele - jelentette ki Lucian rám mutatva. -
A lövöldözés óta nincs jól.
- Ne bassz, Sherlock. Valami seggfej két golyót eresztett belém.
Eltart egy darabig, mire az ember magához tér ebből.
- Ezt úgy mondod, mintha próbálkoznál.
Eszméletlen harag kerített a hatalmába. A bátyám megfeszült
mellettem.
- Baszd meg, Lucy - morogtam. - Próbálkozom. Csinálom a
gyógytornát. Járok az edzőterembe. Megyek dolgozni.
Megrázta a fejét.
- Fizikailag gyógyulsz. De lelkileg? Nem vagy a régi.
Titkolózol. Viszont kezdenek látszani a repedések.
- A kávénál valami erősebbre lesz szükségem, ha erről
beszélünk - motyogta Knox.
Felemeltem a kávémat, és fontolóra vettem, hogy ráöntöm.
- Térj a lényegre, Lucy.
- Nincs szükséged figyelemelterelésre. Muszáj lezárnod a
történteket. Emlékezned kell. Megtalálni Hugót. És eltávolítani őt
az utcákról.
 - Az, hogy Hugo sittre kerül, nem változtatja meg a történteket.
És hogy a francba jönnék rendbe attól, ha eszembe jutna a
lövöldözés?
Vajon az elveszett emlék lenne a megoldás kulcsa? Ha végre
eszembe jutna, milyen érzés volt szembenézni a halállal, kész
lennék újra élni? Ez nem volt része annak, amivel küzdöttem?
Rács mögé csukhattam a bűnözőket, azonban ez nem tette
semmissé, amit elkövettek. Megakadályozhatom, hogy újra
megtegyék, azonban az első bűncselekmény ellen semmit sem
tehetek.
Biztosan felemeltem a hangomat, mert a mellettünk lévő
asztalnál ülő pár megfordult, hogy rám nézzen.
- Nem hiszem el, hogy ezért rángattál ki az ágyból Naomi
mellől -panaszkodott Knox.
- Én sem.
- Az öcséd Linával töltötte az éjszakát - fecsegett Lucian.
- A francokat töltötte. A francokat töltötted - mondta Knox,
ahogy felém fordult.
- Nehogy elkezdd, baszd meg - figyelmeztettem.
- Megmondtam, hogy tartsd magad távol tőle.
- Én is ugyanezt mondtam Linának - vágta rá Lucian.
- Micsoda? Miért? - csattantunk fel Knoxszal egyszerre.
- Egy csapatban játszunk, Knox - emlékeztette Lucian.
- Megfenyegetted? - kérdeztem mély, baljós hangon.
- Persze hogy megfenyegettem.
- Mi a fasz bajotok van? Mindkettőtöknek - dühöngött a
bátyám.
- Kihasznál téged - erősködött Lucian.
- Kezdesz nagyon felbosszantani, Lucy - figyelmeztettem.
- Helyes. Ideje volt.
- Soha többet nem mész Lina közelébe - közöltem. - Kurvára
nem fenyegethetsz meg embereket a nevemben. Főleg nem őt.
 - Nem hiszem el, hogy lefeküdtél Linával, miután
megmondtam, hogy ne tedd - morogta Knox.
- Nem dughatod a homokba a fejed abban a reményben, hogy a
dolgok maguktól jobbra fordulnak. Az apátok az elmúlt
évtizedeket teljes bódulatban töltötte. Az se sokban különbözik
ettől, amit te csinálsz - jegyezte meg Lucian.
Feszült csend borult az asztalra, miközben némán bámultuk
egymást.
- Depressziós vagyok. Oké, ti kibaszott seggfejek? Az életem
egy nagy fekete lyuk, mióta felébredtem azon a kórházi ágyon.
Most örültök? - Ez volt az első alkalom, hogy hangosan
bevallottam. Nem nagyon érdekelt.
- Úgy nézek ki, mint aki örül?
Lucian, becsületére legyen mondva, szerencsétlennek tűnt.
- Áruld el, mi köze van ennek az egésznek Linához - mondta
neki a bátyám, miközben a kezébe temette az arcát.
- Szerintem nem őszinte. Aggódom, hogy kihasznál téged,
amikor... ilyen vagy. Egy nappal azelőtt érkezett a városba, hogy
Hugo rátámadt Naomira és Waylay-re. Nem beszélt neked az igazi
munkájáról. A szomszédságodba költözött. És történetesen
közelről ismeri a hozzád kirendelt rendőrbírót.
- Viszont két nappal ezelőtt felkapart a padlóról, felkísért az
emeletre, és átsegített egy pánikrohamon. Nem tudom, mi a
faszért, de minél közelebb vagyok hozzá, annál jobban érzem
magam. Annál könnyebben kelek ki az ágyból, és kényszerítem
magam, hogy végigcsináljam a napot. Szóval, bár értékelem az
aggodalmadat, szeretném, ha eljutna az agyadig, hogy senki nem
tudott úgy támogatni, ahogy ő. Sem te. Sem Knox. Senki más.
Lina mellett férfinak éreztem magam, nem pedig egy üres,
törött héjnak.
Lucian állkapcsa megfeszült gondosan nyírt szakálla alatt.
 - Két füstölt lazacos Benedek tojás. - A pincér felszolgálta a
reggelinket.
- Köszönöm - mondtam, amikor világossá vált, hogy Lucian
nem fogja megköszönni a kiszolgálást.
- Hozhatok még valamit? Kávét? Szalvétát, hogy legyen mivel
feltörölni a közelgő vérontást? Nem? Akkor rendben.
- Hazudik neked - erősködött Lucian. - Miattad van itt.
- Mind a ketten fogjátok be a pofátokat. Azonnal - parancsolta
Knox. - Lina kibaszott jó ember.
- Mégsem bízol benne az öcséddel kapcsolatban - mutatott rá
Lucian.
- Mert össze fogja törni a hülye szívét, azért - vágta rá
elkeseredetten a bátyám. - Nem azért, mert kihasználja, vagy
milyen baromságot találtál ki a gyanakvó agyaddal. Nem fog
letelepedni, és rendőrfeleségként egy rakás gyereket hajkurászni.
Szóval, ha fülig belezúgsz, aztán ejt, amikor elhagyja a várost,
nekem kell majd hallgatnom a nyavalygásodat.
Furcsán meghatódtam, de azért nagyon dühös is voltam.
Mindkettőjükkel szembefordultam. A bátyám és a legjobb
barátom azt hitték, túl gyenge vagyok ahhoz, hogy ezt túléljem.
- Ha még egyszer a közelébe mész, megbánod - közöltem,
miközben elfehéredtek az ujjaim a bögrém fülén.
- Én is ugyanezt mondom neked - jelentette ki Knox.
- Ez nem a te döntésed - emlékeztettem.
- Nem bízom benne - erősködött makacsul Lucian.
- Tényleg? Én sem bíztam abban a fogtechnikusban, akivel
három éve egy hónapig jártál.
- Jól tetted, hogy nem bíztál benne. Ellopta az órámat meg a
fürdőköpenyemet - ismerte be a barátom.
- Lina nem az órámat akarja, és nincs fürdőköpenyem.
- Nem, de valamit akar. A hazug kiszagolja a hazugságot.
- Ne nyomozz utána.
 - Ha összeszeded magad, nem fogom tovább szemmel tartani -
mondta Lucian.
Ha Lucian Rollins tart szemmel, akkor tudja, mi van a
szemetedben, mielőtt kiraknád az utcára. Tudja, mit fogsz
vacsorázni, mielőtt kitaláltad volna. A férfi ért az
információszerzéshez, és nem kellett volna meglepődnöm, hogy
ezt ellenem fordítja. Főleg, mivel azt hiszi, hogy a saját
érdekemben teszi.
- Ezt nem fogom végighallgatni.
- Dehogynem - erősködött. - Újabb pletykákat hallottam arról,
hogy Duncan Hugo nem menekült el a fülét-farkát behúzva.
- És akkor mi van? - vágtam rá.
- Te vagy az elvarratlan szál. Közvetlen fenyegetést jelentesz rá
nézve. Nem bujkálhatsz örökre a hézagos memóriádban. Muszáj,
hogy százszázalékos legyél. Mert ha újra eljut hozzád, ha sikerül
kiiktatnia téged... akkor Knox marad az egyetlen barátom.
- Fergeteges.
- Baszódj meg - mormolta Knox.
- Túl jó vagy ahhoz, hogy ennyitől a padlóra kerülj. Muszáj
kimásznod ebből a hullámvölgyből, hogy legyőzd őt. És ezt nem
érheted el, ha hagyod, hogy elterelje a figyelmedet egy olyan nő,
akiben nem bízhatsz meg.
- Van erre egy egyszerű megoldás. Mindketten tartsátok
magatokat távol Linától - szólalt meg Knox.
- Baszódjatok meg mindketten.
 19. fejezet

A khaki nem az ő színe

Lina

- A szokásost, kedves Lina? - szólalt meg Justice a Café Rev

pultja mögött, amikor beléptem.
- Igen, légy szíves. Nem baj, ha a szőrös barátom is csatlakozik
hozzám? - kérdeztem, miközben felemeltem Pipert a tökös
pulóverében. A kutya beleszagolt a kávéillatú levegőbe, és
közben remegett a kora reggeli rohanás izgalmától.
Justice elvigyorodott.
- Nem probléma. Készítek valami különlegeset Miss Piper
számára.
Persze, hogy a közkedvelt barista már tudta a kutya nevét. És
természetesen ismerte a szokásos rendelésemet. Otthon már két
éve ugyanabba a kávézóba jártam, nem messze a házamtól, és
még mindig nem tudták sem a nevemet, sem a kedvencemet.
- Minden rendben? - kérdezte Justice a nyüzsgő kávézó
zajában, miközben kifizettem a rendelésemet.
Meglepetten pislogtam. Az én kávézómban ilyen biztosan nem
fordulna elő.
- Igen. Persze. Minden rendben - válaszoltam.
Ez egy hatalmas hazugság volt.
De nem akartam megmagyarázni Justice-nak, hogy kiakadtam,
mert van valami ellenállhatatlan Nash Morganben, amitől teljesen
kifordultam önmagámból a közelében. Összebújás. Bizalmas
beszélgetések. Érzelmi támasz. Annak meg végképp nem
szerettem volna hangot adni, mennyire félek, hogy Lucian
mindent tönkretesz, pedig nem is voltam benne biztos, hogy
egyáltalán akarom „az egészet”.
Évek óta barátok, így ha Lucian azt mondja, megbízhatatlan
vagyok, Nash hallgatni fog rá.
Örülnöm kellene. Lucian közbelépése kimentene egy olyan
helyzetből, amit nem tudok kezelni, és végre arra
koncentrálhatnék, amiért idejöttem. Lelkesnek kellene lennem.
Ehelyett úgy éreztem magam, mint amikor a főiskolán négy
tequila után ragaszkodtam ahhoz, hogy felüljek a hullámvasútra.
- Biztos vagy benne? Mert az arcodon nem az látszik, hogy
minden rendben - erőltette Justice.
- Az arcom és én jól vagyunk - ígértem. - Csak... gondolkodom
valamin.
Justice felkapott egy bögrét, és a fülénél fogva megforgatta az
ujja körül.
- Néha az a legjobb, ha eltereled a figyelmedet, és hagyod, hogy
a válasz magától rád találjon.
Bedobtam egy húszast a borravalós üvegbe.
- Köszönöm, Justice.
Rám kacsintott.
- Foglalj helyet. Majd kiabálok, ha kész a rendelésed.
Megálltam az első szabad asztalnál, amit láttam, és leültem egy
székre.
Igazat adtam Justice-nak. Nash nem egy hadművelet, amit meg
kell tervezni és végre kell hajtani. Felnőtt emberként képes
egyedül is dönteni. De valószínűleg minden információnak a
birtokában kellene lennie ehhez. Ha elmondom neki az igazat, és
ő továbbra is azt hiszi, megbízhatatlan vagyok... nos, az az ő
vesztesége lesz. Nem az enyém.
Akkor miért érzem mégis annak? - suttogta a vékony hang a
fejemben. Valójában nem vagyok belezúgva a fickóba. Vagy
mégis? A hétvégét megelőzően egy bárban ittam vele, és egy
lövöldözés után elláttam őt. Alig ismertük egymást. Ez csak egy
fellángolás. Semmi több.
- Úgy nézel ki, mintha millió kilométerre lennél innen - mondta
Naomi, miközben megjelent mellettem néhány itallal.
- Mennyi kávét iszol reggelente? - kérdeztem, amikor helyet
foglalt az asztalomnál.
- Ebből kettő a tiéd - válaszolta. Elém csúsztatott egy tejeskávét
és egy papírpohárnyi tejszínhabot, amire Piper nevét írták. - Nem
hallottad, hogy Justice a nevedet kiáltotta.
Piper elfeledkezett az ijedtségéről, és beledugta a pofáját a
tejszínhabba.
- Honnan tudtad, hogy Knox az igazi? - szakadt ki belőlem
gondolkodás nélkül.
Ha Naomit meg is lepte a kérdés, nem mutatta ki.
- Egy érzés volt. Valamiféle varázslat. Azt hiszem, így tűnt
helyesnek. Határozottan nem volt benne semmi logikus. Papíron
nem is illettünk egymáshoz. De annyira jó érzés volt együtt lenni
vele.
A francba. Ez. ismerősen hangzik.
Belekortyoltam a kávéba, hogy elfoglaljam magam.
- De nem lehet csak úgy beleszeretni valakibe néhány nap alatt,
ugye?
- Dehogynem - vágta rá.
Bárcsak egy kocsmába mentem volna a kávézó helyett.
- De ennek is vannak rétegei - folytatta. - Felszínesen könnyen
fülig beleszerethetsz valakibe. Vonzónak és izgalmasnak
találhatod az illetőt, vagy, Knox esetében, dühítőnek. Lehet, hogy
itt be is fejeződik a dolog. Azonban minél mélyebbre ásol, minél
többet látsz abból a személyből, annál mélyebbre zuhanhatsz. Ez
is gyorsan megtörténhet.
A késő esti vallomásainkra gondoltam, a furcsa, törékeny
intimitásra, amit azzal építettünk ki, hogy olyan dolgokat árultunk
el egymásnak, amiről senki más nem tudott. Azon tűnődtem,
vajon megmérgezem-e a kapcsolatunkat, ha elmondom neki a
teljes igazságot. Vagy lehet valami láthatatlan erő ebben az
őszinteségben?
- De ha olyan vagy, mint Knox és én, akkor véső és kalapács
kell ahhoz, hogy eljuss a „Dögös vagy. Szexeljünk” rétegen túlra -
tette hozzá Naomi.
- Szeretem azt a réteget - vallottam be.
- Csodálnám, ha nem - ugratott.
- Felérhetnek egyáltalán ezzel a mélyebb rétegek? - Csak félig
vicceltem.
Naomi szélesen rám vigyorgott.
- Ó, drágám. Egyre jobb lesz. Minél mélyebben ismered,
szereted és tiszteled a partneredet, minél sebezhetőbbek vagytok
együtt, annál jobb minden. És tényleg minden.
- Ez... rémisztően hangzik - döntöttem el.
- Nem tévedsz - értett egyet. - Eleget vártam, hogy most már
rákérdezzek: ki váltja ki belőled ezeket az érzéseket?
- Csak elméletben kérdeztem.
- Persze. Mert nem Nash kutyájával ülsz itt. És mert te meg
Nash nem gyújtottátok fel majdnem az ebédlőasztalomat, amikor
a vacsora közben repkedtek köztetek a szikrák. És mert Knox
nem kapott dührohamot, amiért Nash utána sarokba szorított
téged.
- Látom, jól működik a párkapcsolati kommunikációtok -
jegyeztem meg.
Farkasszemet nézett velem, hogy megtörjek, de kitartottam.
- Áh. Jól van - mondta. - De, csak hogy tudd, ha beszélgetni
szeretnél, akár elméleti kérdésekről, akár másról, én itt vagyok.
És drukkolok nektek.
- Köszönöm - hálálkodtam, miközben megsimogattam Piper
drótszőrű bundáját. - Ezt nagyra értékelem.
 - Erre valók a barátok - jelentette ki, mielőtt az órájára
pillantott. - Ha megbocsátasz, indulnom kell Sloane-hoz, hogy
rábeszéljen, hogy a házam eladásából összegyűlt pénzt a közösség
javára fordítsam, mivel a leendő férjem egyáltalán nem hajlandó
megengedni, hogy kifizessem az esküvőt, a nászutat vagy Waylay
továbbtanulását.
- Miért nem teszed félre?
- Egy részét félreteszem. De a nagymamámtól kapott
örökségből fizettem ki az előleget, és úgy tűnik helyesnek, ha ezt
olyasmire költöm, ami fontos nekem. Sloane azt mondja, neki
van egy fantasztikus ötlete. - Felemelte a hatalmas kávéspoharát,
és felállt. -Ne felejtsd el a ruhavásárlást!
Elbúcsúztunk, és végignéztem, ahogy Naomi kisétál az ajtón a
hűvös őszi reggelbe.
Lepillantottam Piperre. Tejszínhab volt a bajuszán.
- Azt hiszem, el kell mondanom apádnak az igazat - közöltem
vele.
A kutya oldalra döntötte a fejét, és kellemetlenül hosszan nézett
a szemembe.
- Van valami tanácsod számomra? - kérdeztem.
Kidugta a szájából rózsaszín nyelvét, és lenyalta az arcáról a
tejszínhabot.
Ha Luciannek nem sikerült meggyőznie Nasht a reggeli közben
arról, hogy egy cselszövő, manipulatív femme fatale vagyok,
talán ebéd közben elmesélhetném neki, miért vagyok a városban,
és hogy valamiért belezúgtam.
- Tudod, még ha eleinte haragszik is rám, te akkor is itt leszel
nekem - mondtam a kutyának. - Lehet, hogy túszul ejtelek, és a
megbocsátása lesz a váltságdíj.
Piper az asztalra tüsszentette a tejszínhabot. Ezt megerősítésnek
vettem, és amint befejeztem a törölgetést, küldtem egy sms-t
Nashnek.
 Én: Van időd ma velem ebédelni? Valamit el kell mondanom.

Letettem a telefont, és a képernyőt bámultam, hátha megjelenik

rajta három pont. De semmi sem történt.
Biztos elfoglalt. Vagy már eldöntötte, hogy megbízhatatlan
vagyok, és ezen semmilyen megkésett őszinteség nem fog
változtatni. Egyáltalán mit csinálok? Azért vagyok itt, hogy
elvégezzem az átkozott feladatomat, és kitaláljam, hogyan
kerüljem el a kockázatos döntéseket.
- A fenébe - mormoltam az orrom alatt.
Újra felemeltem a telefont.

Én: Most jöttem rá, hogy nincs időm ebédelni, úgyhogy

felejtsd el, amit az előbb írtam. El kell intéznem néhány
dolgot, úgyhogy elviszem Pipert Mrs. Tweedyhez.

Tessék. Jól van.

Okos döntés volt most véget vetni az egésznek. Nem számít,
mit gondol rólam Nash. Úgysem leszek itt addig, hogy
foglalkoznom kelljen a következményekkel.
- Helló, szépségem. - Tallulah, Justice felesége bukkant fel a
közelemben, kezében egy nagy pohár kávéval és egy
süteményeszacskóval. - Csak azt akartam mondani, hogy ha a
szexi kocsidnak olajcserére van szüksége, hozd el hozzám.
Imádom az amerikai izomautókat.
- Nem bíznám senki másra - biztosítottam őt.
Rám kacsintott és elment.
Megdermedtem, ahogy felemeltem a bögrémet.
Tallulah tudja, milyen autót vezetek. Vicces, barátságos nőkkel
kerültem egy csoportos chatszobába, akik mindenáron be
akarnak vonni a baráti körükbe. A helyi kávézó tulaja emlékszik
a nevemre és arra, hogyan szeretem a kávémat. Találtam
edzőtársakat, igaz mindannyian idősek, de a koruk nem hátráltatja
őket a súlyemelésben.
Körbenéztem, és féltucatnyi arcot ismertem.
Tudom, hol találom az összes kedvenc ételemet a helyi
élelmiszerboltban, és tudom, hogy három és fél négy között -
amikor vége a tanításnak - kerülnöm kell a Negyedik utcát.
Meghívtak egy esküvőre. Vigyázok valakinek a kutyájára. Két
egymást követő reggelen ébredtem Nash mellett.
Anélkül, hogy észrevettem volna, Knockemout beszippantott a
gravitációs mezejébe. És csak rajtam múlik, hogy ki akarok-e
szabadulni belőle. Hogy elég bátor vagyok-e ahhoz, hogy
megnézzem, milyen a többi réteg.
- Hát, a pokolba - mormoltam, miközben újra felemeltem a
telefonomat.

Én: Megint én. Az ebéd újra az asztalon. Szó szerint és átvitt

értelemben is. Mármint, ha ráérsz. Remélem, hamarosan
beszélhetünk.

- Ó, istenem. Remélem, hamarosan beszélhetünk? - Elejtettem

a telefont, és két kézzel dörzsöltem meg az arcomat. - Mi a
bajom? Mit művel velem ez a fickó?
Piper halkan nyöszörgött. Ránéztem.
- Köszönöm a visszajelzést. Most kiteszlek Mrs. Tweedynél,
mert beszélnem kell egy szörnyű emberrel.

***

- Nocsak, kit látnak újra szemeim. - Tina Witt borzalmasan

önelégült volt ahhoz képest, hogy khakiszínű kezeslábast viselt.
Amikor először láttam a nőt, kísértetiesen hasonlított az
ikertestvérére, Naomira. Úgy éreztem, mintha szó szerint a gonosz
ikerrel találkoztam volna. Csakhogy az ördögi kecskeszakáll
helyett Tina egy nem is olyan okos bűnöző beképzeltségével
fogadott.
- Tina - üdvözöltem, és leültem vele szemben az összecsukható
fémszékre.
Eddig kétszer jártam itt, és minden alkalommal a nagy, kövér
semmivel távoztam. Tina vagy valami furcsa okból kifolyólag
hűséges maradt Duncan Hugóhoz, vagy tényleg nem tudott
semmit, nos... semmiről. Tekintve, milyen gyorsan beköpte az
exét a szövetségieknek, úgy gondoltam, hogy az utóbbiról lehetett
szó.
- Már ötvenmilliószor elmondtam neked meg a szövetségis
haverjaidnak, hogy nem tudom, hol van Dunc.
Ideje volt új taktikával próbálkozni.
- Nem a szövetségieknek dolgozom - mondtam.
Összehúzta a szemét.
- Azt mondtad.
- Azt mondtam, hogy nyomozó vagyok.
- Mi a fenét nyomozol, ha nem azt, hogy hova menekült az a
hullafejű, agyhalott idióta?
- Egy biztosítótársaságnak dolgozom - magyaráztam.
- Valami szaros autóbiztosítást akarsz eladni nekem? Rács
mögött vagyok, ribanc. Láttál valahol vezetni?
Egyértelmű, hogy kinek jutott az összes ész az anyaméhben.
- Nem biztosítást árulok, Tina. Megkeresem az eltűnt biztosított
tárgyakat.
- Tessék?
- Olyan vagyok, mint egy fejvadász, csak emberek helyett
azokat a tárgyakat találom meg, amiket elloptak. Azt hiszem,
Duncan elemelt valamit, ami értékes az ügyfelemnek, és
szerintem akkor lopta el, amikor veled együtt a világuralomról
álmodozott.
- Mennyire értékes?
 Jellemző, hogy Tinát nem érdeklik a részletek, csupán a
végkifejlet.
- Az ügyfelemnek? Felbecsülhetetlen. A piaci értéke? Félmillió.
Tina felhorkant.
- Felbecsülhetetlen, mint egy szentimentális értékű tejfogas
zacskó? Soha nem értettem ezt a szart. A fogtündért. Manó egy
sámlin.
Szomorúsággal töltött el Waylay és a korai neveltetése. Engem
legalább elhalmoztak szeretettel a szüleim. A folyamatos
érdektelenség sokkal nagyobb kárt okozott volna. Hála istennek
Naomiért és Knoxért, meg a nagy családjukért. Waylay-t már egy
seregnyi ember szereti és támogatja.
- Felbecsülhetetlen, mint egy 1948-as Porsche 356-os kabrió,
ami három generáció óta van a család tulajdonában.
- Szóval azt állítod, hogy ez a faszszopó nem csupán rám akarta
kenni az egész kibaszott balhét, de még a jussomtól is
megfosztott?
- Nagyjából.
- Az a szemétláda!
- Ne kiabálj, Tina - szólt rá az ajtó előtt álló őr.
- A kurva életbe, ha kiabálni akarok, kiabálni is fogok, Irving!
- Emlékszel, hogy Duncan veled volt-e ezen az augusztusi
hétvégén? - kérdeztem, miközben megmutattam neki a naptárt a
telefonomon.
Legutóbb, amikor itt jártam, azt javasolta, hogy kérdezzem meg
a „titkárnőjétől”, majd közölte, hogy húzzak a picsába.
- Akkor lopták el a drága kocsidat?
Bólintottam.
- Eszembe jutott valami az utolsó látogatásod óta. Dunc és a
haverjai azon a hétvégén portyáztak. Hat autóval jöttek haza. De
nem volt egyetlen öreg Porsche sem. Viszont Dunc mindenkinél
később ért vissza. Emlékszem, mert lecsesztem, ugyanis a
köcsögök nélküle állítottak be, és megitták az összes rohadt
sörömet. Aztán Dunc olyan peckesen sétált be, mint azok a nagy,
csicsás farkú madarak.
- A pulykák?
Tina dühösen nézett rám.
- Jézusom. Nem. A kék tollú, rikoltozó madarakra gondoltam. -
Hátrahajtotta a fejét, és eleresztett egy búgó hangú sikolyt.
Irving, az őr kinyitotta az ajtót.
- Még egy figyelmeztetés, és visszamész a celládba, Tina.
- Páva! - vágtam közbe.
Tina rám mutatott.
- Igen! Pontosan... Miről is beszéltünk?
Irving nagyot sóhajtott, ahogy becsukta az ajtót.
- Duncan későn jött haza, miután ellopott hat autót -
válaszoltam.
- Mennyit késett?
Vállat vont.
- Elég sokat ahhoz, hogy azok a faszfejek megigyanak egy láda
sört. Körülbelül egy-két óra lehetett?
Visszafojtottam a diadalmámort. Tudtam. Igazam volt. Az
eredeti helyétől nagyjából egyórányira rejtette el valahol azt a
Porschét. Lehet, hogy már nincs ott, de ha megtaláltam az első
morzsát, a többinek is a nyomára fogok bukkanni.
- Soha nem láttál egy régi Porschét a garázsban? - kérdeztem.
Megrázta a fejét.
- Nem. Csak az új Halálos iramban szarokat.
- Bemutatott Duncan valaha az apjának? - faggattam.
- Anthonynak? - Gúnyosan elfintorodott. - Duncannel a
sikátorban dugós szakaszban volt a kapcsolatunk, amikor
átbaszott, nem jutottunk el odáig, hogy megismerjük egymás
szüleit.
- De beszélt róla - erőltettem a témát.
 - A francba, naná, hogy beszélt róla. Megszállottan ki akarta
érdemelni apuci elismerését. Legalábbis, amíg el nem baszta azt a
támadást.
Megfeszültem, amiért ilyen lazán emlegette Nash lelövését.
Igyekeztem kifejezéstelen arcot vágni, de közben a szívem őrülten
kalapált a mellkasomban.
Néhányan nem értik meg, hogy a tetteiknek következményeik
vannak. Másokat egyszerűen nem érdekel.
- Tudod, nem is sejtettem, hogy megpróbálja majd kinyírni azt
a Morgan fickót. Lebeszéltem volna róla - mondta Tina,
miközben rágyújtott egy cigarettára.
- Miért?
- Nos, először is, a pasi seggén nagyon jól áll az egyenruha.
Lehet, hogy Tina Witt szörnyű ember, de ebben nem tévedett.
- Másrészt rendes fickó. És nem csak ránézésre. Egyszer sem
bánt velem úgy, mint a szaros bátyja meg a többiek. Még akkor
is, amikor egyszer letartóztatott, nagyon óvatosan nyomta be a
fejemet a kocsiba. - Tina arckifejezése egészen álmodozóvá vált.
- Rendes férfi. És jóképű is - jegyeztem meg.
- Ebben igazad van. Általában messzire elkerülöm a zsarukat,
szóval képzelheted, mennyire dögös volt a fickó, ha nem futottam
el előle az ellenkező irányba még akkor sem, amikor lopott
pulykafelvágott volt a melltartómba tömve. Lefogadom, hogy a
farka is hatalmas - mondta vágyakozva.
Nagyszerű. Most eszembe jutott Nash meg a hihetetlen reggeli
erekciója, amit lehet, hogy soha többet nem fogok érezni.
- Térjünk vissza Duncanhez - mondtam kétségbeesetten.
Tina elutasítóan legyintett.
- Ó, neki csak egy közepes méretű van. Nem igazán tudja,
hogyan kell használni. Inkább bökdösött, mint döfködött, ha
érted, mire gondolok.
 Nem értettem. Az arcom bizonyára elárult, mert Tina felállt, és
a szájából lógó cigarettával kéjes csípőringatásba kezdett.
- Gondolod, hogy Anthony Hugo segített elrejtőzni a fiának? -
faggattam, félbeszakítva a műsort.
Tina felhorkant, és visszaült.
- Most szórakozol velem? Azok után, hogy Dunc ennyire
elbaszta?
- A szülők mindenféle hibát megbocsátanak - mutattam rá.
Példának okáért ott vannak Tina saját szülei.
Tina megrázta a fejét.
- Anthony Hugo nem ilyen. Dunc teljesen kiakadva és idegesen
jött haza. Azt mondta, megpróbált kiiktatni egy rendőrt, de nem
úgy sikerült, ahogy tervezte. Csúnyán elmondtam mindennek,
aztán megjelent Anthony két verőembere, hogy bevigyék Duncot
egy „beszélgetésre”. Akkor is ott voltam, amikor véresre verve
vonszolta haza a seggét.
- Mi történt a beszélgetés alatt?
- Ó, tudod. Üvöltözés. Megalázás. Fenyegetések. Anthony ki
volt akadva, hogy Dunc „nem kívánt figyelmet” irányított az
üzletükre. Dunc azt mondta, az apja szidalmazta, és durván bánt
vele. Ami igazi arculcsapásként érte. Az a hír járja, hogy Anthony
már régóta nem piszkolta be a kezét mások vérével. Erre
megvannak az emberei. De Dunc esetében kivételt tett.
- És Duncan mit szólt ehhez?
Úgy nézett rám, mintha hülye lennék.
- Úgy érezte, ez egészségesebb irányba terelte a kapcsolatukat.
Szerinted mi a fenét szólt hozzá?
- Szóval szerinted kizárt dolog, hogy az apja segített Duncannek
elbújni? - erősködtem.
- Meglepne, ha az öreg nem vadászna rá, hogy elintézze, mielőtt
a zsaruk megtalálják - felelte.
Ez újdonságként ért. Gondolatban elraktároztam az információt.
 - Tényleg?
- Ja. Dunc egy idióta volt. Túlságosan impulzív. Viszont az apja
egyenesen ijesztő. Miután Anthony lecsapott rá, hogy tönkretette
a terveit, és veszélybe sodorta a családi vállalkozást, tudtam, mi
fog történni legközelebb. Az öreg küld valakit, hogy eltakarítsa a
mocskot. És ez alatt azt értem, hogy főbe lövi Duncot. Meg
valószínűleg engem is.
- És mi történt?
- Hát, hadd mondjam el, hogy semmi szexi nincs abban, ha egy
férfi szomorú, amiért apuci nem szereti eléggé. Megmondtam
neki, hogy ideje továbblépni. Nevet szerezni magának.
Meggyőztem, hogy bujkálnunk kell. Telefonált párat, aztán
beköltöztünk abba a lawlerville-i raktárba, és elkezdtünk
tervezgetni. Pénzre volt szükségünk, méghozzá gyorsan. Dunc
úgy gondolta, hogy a legjobb módszer erre, ha eladjuk a lista egy
példányát. Sok embert érdekelne egy ilyen válogatás a zsarukról
meg a besúgóikról.
- Szóval ekkor raboltad el a lányodat és az ikertestvéredet.
Tina Witt rossz döntéseihez képest a sajátjaim apró hibáknak
tűntek. Ott voltam, hogy lássam a közvetlen következményeket.
A vérző rosszfiúk nyomát. Knoxot a földön Naomival és Wayjel.
Nasht, hősiesen a falnak támaszkodva, fegyverrel a kezében,
vérző vállal, kimerülten és dühösen. A szívem szánalmasan
megdobbant.
- Az egy másik olyan balhé volt, amibe a tökfej rángatott bele.
Tudod, nem emberrablásnak indult. Azt ígérte, hogy csak
megijeszti őket egy kicsit. Hogy ráveszi a lányokat, hogy adják át
neki a listát. Aztán elengedtük volna őket. De nem, ő akkor is
ment a saját feje után. Dunc egy idióta, de nem hülye. Tud ravasz
lenni, amikor akar, viszont impulzívan viselkedik. Az egyik
pillanatban még valami rablást tervez, a következőben pedig már
videójátékozik, és hajnali négyig abba sem hagyja.
 - Szóval miután külön utakon folytattátok, ki dolgozott neki?
Voltak férfiak a raktárban aznap este, amikor letartóztattak. Ők
Anthony emberei voltak? Más családtagok? Barátok?
Erre valók a barátok. Naomi reggeli szavai visszhangoztak a
fejemben. Senki sincs igazán egyedül ezen a világon. Mindig
akad valaki, akihez az ember fordulhat, amikor segítségre van
szüksége.
- Ó. Mármint az ismert bűntársaira gondolsz, igaz? Tanulom a
zsaruk szakkifejezéseit az NCIS segítségével, hátha Morgan
rendőrfőnök egyszer meglátogat - árulta el büszkén.
Kíváncsi voltam, vajon mit érezne Nash, ha tudná, hogy Tina
Witt totál belezúgott. Azon is elgondolkodtam, vajon ez azt
jelentené-e, hogy soha nem fog bejönni hozzá a börtönbe.
- Igen. Az ismert bűntársai érdekelnek - értettem egyet.
- Úgy hallottam, a legtöbbjüket elkapták a zsaruk - mondta
Tina.
- A legtöbbjüket, de nem mindet. Valakinek segítenie kellett
neki elmenekülni.
- Volt néhány bűnöző, akik neki dolgoztak a bontóban. Aztán
ott volt az arctetoválásos fickó meg a kövér kecskeszakállas
pasas. Az a hapsi pár perc alatt meg tudott enni egy harminc
centis szendvicset. Dunc haverjai voltak a gimiből, mielőtt
kibukott onnan. Nagyjából egyszerre kezdtek el dolgozni az
öregnek, de először Dunc barátai voltak.
Kötelességtudóan jegyzeteltem, és reméltem, hogy a leírás elég
lesz ahhoz, hogy elinduljak valamerre.
- Van még valaki, aki eszedbe jut?
Összeszorította a száját, és elnyomta a cigarettáját.
- Volt egy fickó, akivel sosem találkoztam. Eldobható telefont
használt. Nem hiszem, hogy haverok voltak. Legalábbis nem úgy
beszéltek, mintha azok lennének. De őt hívta Duncan, amikor le
kellett lépnünk, miután az az ostoba lelőtte Morgan
rendőrfőnököt.
- És miben segített a telefonos fickó? - kérdeztem.
Tina vállat vont.
- Nem tudom. Túlságosan lefoglalt, hogy Dunckal üvöltözzek,
amiért hülye seggfejként viselkedett, így nem figyeltem.
Becsuktam a jegyzetfüzetemet, és elraktam a kabátom zsebébe.
- Még egy kérdés. Miért Morgan rendőrfőnökkel kezdte
Duncan?
Tina ismét vállat vont.
- Talán az lehetett az oka, hogy egyszer megemlítettem, milyen
jól néz ki a rendőrfőnök segge, vagy hogy azt mondtam, a
rendőrfőnök nem bánt velem olyan csúnyán, mint Knockemout
összes többi lakója. Soha nem nézett rám úgy, mintha egy senki
lennék.
Az ujja köré tekerte az egyik szalmaszőke hajtincsét. Levágatta
és befestette a haját, hogy jobban hasonlítson az ikertestvérére.
Most látszottak az őszülő hajtövei, és komoly szüksége lett volna
egy alapos hajápolásra.
- Persze lehet, hogy a neve melletti dupla csillag keltette fel
Dunc figyelmét.
Küzdöttem a késztetés ellen, hogy az asztallapon doboljak az
ujjaimmal.
- Mondta, hogy mit jelentenek a csillagok?
Tina vállat vont.
- Nem tudom. Ezt Dunctól kellene megkérdezned.
- Nos, köszönöm, hogy időt szakítottál rám, Tina - mondtam,
ahogy felálltam.
- Az időn kívül semmim sincs, köszönhetően annak a
seggfejnek. Ha megtalálod, mondd neki, hogy én küldtelek.

***
 Kiléptem a ragyogó őszi napsütésbe, és úgy éreztem magam,
mint mindig, amikor elhagytam a börtönt. Mintha egy forró
zuhanyra lett volna szükségem.
De ezúttal végre volt néhány nyom, amin elindulhattam.
Visszatartottam a lélegzetemet, ahogy a telefonomra néztem.
Nash nem küldött üzenetet, és nem is hívott fel. Sóhajtottam
egyet, aztán tárcsáztam az irodát, miközben átvágtam a parkolón,
magam mögött hagyva a szögesdrótot és a magas kerítést.
A kedvenc adatgyűjtőm, Zelda, a második csöngetésre felvette.
- Hali!
- Szia, én vagyok. Szeretném, ha előásnál mindent, amit csak
tudsz Duncan Hugo ismert bűntársairól. Koncentrálj azokra,
akiket a legrégebben ismert. Különösen figyelj oda arra, akinek
tetoválás van az arcán, és arra, aki túlsúlyos.
Egy chipseszacskó zörgését hallottam.
- Rajta vagyok - mondta Zelda, miközben hangosan ropogtatott
a fülemben. - Milyen az élet Knockemupban? Készen állsz sikítva
menekülni a legközelebbi nagyvárosba?
- Knockemout - javítottam ki, ahogy az autóm felé indultam.
- Mindegy. Hé, hallottál Lew-ról?
Megálltam a parkoló közepén.
- Mi van vele?
- Holnaptól újra dolgozhat az íróasztala mögött.
- Jól van? - kérdeztem.
- Igen. Azt mondta, egy törött seggnél több kell ahhoz, hogy
kispadra kerüljön. Daley pedig közölte vele, hogy jobb, ha
visszahúzza a szétroncsolt fenekét az irodába, ha nem akarja
elveszíteni az állását.
Vártam, hogy rám törjön a megkönnyebbülés, de csak
bűntudatot éreztem.
 20. fejezet

Autós vallomások

Nash

Még akkor is mérges voltam a reggeli lerohanás miatt, amikor a

munkahelyemre értem. Nem tudom, kire voltam dühösebb:
Lucianre, amiért túllőtt a célon, Knoxra, amiért makacs seggfej
volt, vagy Linára, amiért továbbra is titkolózott, pedig én teljesen
őszinte voltam vele.
Háromszor írt sms-t, hogy beszélni akar velem.
Szerintem aggódott amiatt, amit Lucian mondott nekem. Most
éppen olyan hangulatban voltam, hogy hagyjam, hadd aggódjon.
Azonban az is lehet, hogy magamra haragudtam.
Ezen a ponton már nem igazán számított. Mindenki
felbosszantott.
- Szólnod kellene, hova mész, Morgan.
Megfordultam, és egy ugyancsak dühös tekintetű szövetségi
rendőrbíróval találtam szemben magam, aki a járdán sétált az őrs
oldalsó bejárata felé.
Nem voltam olyan hangulatban, hogy vele is foglalkozzam.
- Már így is ki vagyok akadva a két seggfejre, akik reggel
kirángattak az ágyból. A helyedben én nem szeretnék felkerülni a
listára.
- Nézd, szarházi. Én sem örülök ennek a megbízásnak. Azt
hiszed, szeretek a Gyilkos túra területén táborozni, és fedezni a
hálátlan seggedet egy olyan fenyegetés miatt, ami valószínűleg
nem is létezik? - csattant fel Nolan.
 - Ó, sajnálom, hogy unatkozol, Graham. Kérsz egy
kifestőkönyvet meg néhány zsírkrétát? Majd veszek, amikor
hozok neked egy köszönőkártyát meg kibaszott lufikat.
Nolan megrázta a fejét.
- Jézusom, mekkora pöcs vagy. Ha nem láttam volna, ahogy
tegnap bántál azokkal a gyerekekkel, és nem hugyozta volna
össze magát tőled az a faszfej zsaru, azt hinném, az állapotod
végleges.
- Hát igen, lehet, hogy az is.
Hogy hangsúlyozzam a mondanivalómat, nem tartottam nyitva
neki az ajtót.
A reggeli üdvözléseket szűkszavú biccentéssel nyugtáztam,
miközben egyenesen az irodám felé vettem az irányt, ahol
kizárhattam az egész rohadt világot.
Senki nem szólt egy szót sem Nolanhez, amikor megérkezett
utánam az irodába.
- Hol van Piper? - kérdezte Grave, kezében egy zacskó ínyenc
kutyakajával.
Bassza meg!
A kutya Linánál volt. Lehet, hogy én nem akarom megtartani
azt az átkozott kutyát, de holtbiztos, hogy nem fogom Linának
adni.
- Egy szomszédnál - válaszoltam.
Will Bertle rendőrtiszt pont az ajtóm előtt állított meg. Ő volt az
első fekete bőrű, akit rendőrfőnökként alkalmaztam. Halk szavú
és rendíthetetlen volt, a közösségben kedvelték, és a kollégái is
tisztelték.
- Látogatód van, főnök. Az irodádban vár - mondta.
- Köszönöm, Will - válaszoltam, és próbáltam elfojtani az
elkeseredettségemet. A világ láthatóan nem akar ma békén
hagyni.
 Beléptem az irodámba, majd megtorpantam, amikor megláttam
a látogatómat.
- Apa?
- Nash, jó látni téged!
Duke Morgan régen a legerősebb, legviccesebb ember volt, akit
ismertem. Azonban az évek szinte teljesen eltörölték azt a férfit.
Nem kellett bepillantanom a tiszta, bő ruhák, a gondosan nyírt
haj és szakáll mögé, hogy lássam a székemen helyet foglaló
valódi férfit.
Öregebbnek tűnt hatvanöt évesnél. A bőre sápadt és ráncos
volt az évekig tartó elhanyagoltságtól meg az időjárás
viszontagságaitól. Túl soványnak látszott, árnyéka lett annak a
férfinak, aki egykor a vállán cipelt, és könnyedén a patakba
dobott. Kék szeme alatt - ami ugyanolyan árnyalatú volt, mint az
enyém - olyan sötétlila táskák húzódtak, hogy szinte zúzódásnak
tűntek.
Ujjaival idegesen birizgálta a nadrágja varrását. Ezt a jelet már
gyerekkoromban megtanultam felismerni.
Minden erőfeszítésem ellenére, hogy megmentsem, apám
hajléktalan volt és függő. Ezt a kudarcot nem tudtam könnyen
megemészteni.
Kísértést éreztem, hogy megforduljak, és kisétáljak az ajtón. De
ahogyan felismertem az árulkodó jelet, úgy azt is, hogy muszáj
szembenéznem a rosszal. Ez része a munkámnak, és annak, aki
vagyok.
Lecsatoltam az övemet, és a kabátommal együtt felakasztottam
az íróasztalom mögötti fogasra, mielőtt leültem. A Morgan család
nem ölelkezett, és ezt okkal tettük. Az éveken át tartó csalódások
és traumák miatt nem vágytunk a testi érintésre. Megígértem
magamnak, hogy ha egyszer saját családom lesz, ezt másképp
csinálom majd.
- Hogy vagy? - kérdeztem.
 Duke szórakozottan megdörzsölte a homlokát.
- Jól. Igazából ezért is vagyok itt.
Felkészültem a könyörgésre. Arra, hogy vissza kell utasítanom.
Már régen nem adtam neki pénzt. Tiszta ruhát, ételt, hotelszobát,
orvosi ellátást igen. De már korán megtanultam, mit csinál a
pénzzel, amikor hozzájut.
Már nem dühített fel. Régóta nem. Az apám olyan volt,
amilyen. Semmit sem tehettem, hogy ezen változtassak. Nem
számított, ha jó jegyeket szereztem. Ha ügyesen teljesítettem a
futballpályán. Ha dicsérettel érettségiztem. Az meg végképp nem,
ha pénzt adtam neki.
- Elmegyek egy kis időre - mondta végül, és végigsimított a
szakállán.
Összeráncoltam a homlokomat.
- Bajban vagy? - faggattam a számítógépes egeremet rángatva.
Beállítottam egy riasztást arra az esetre, ha a neve felbukkanna a
rendszerben.
Megrázta a fejét.
- Nem, semmi ilyesmi, fiam. Egy rehabilitációs programot
fogok elkezdeni délen.
- Tényleg?
- Igen. - Megdörzsölte a térdét, majd a combját. - Már egy ideje
gondolkozom rajta. Néhány hete nem drogozom, és elég jól
érzem magam.
- Mit jelent a néhány hét? - kérdeztem.
- Három hete, öt napja és kilenc órája.
Meglepetten pislogtam.
- Magadtól?
Bólintott.
- Igen. Úgy éreztem, itt az ideje a változásnak.
- Örülök neked. - Tudtam, hogy nem szabad reménykednem.
De azzal is tisztában voltam, mekkora erőfeszítés egy függőnek,
hogy eljusson ebbe a mentális állapotba.
- Köszönöm. Egyébként ez egy másfajta hely, mint az eddigiek.
Jár hozzá némi tanácsadás és orvosi kezelési tervek. Még egy
szociális munkás is segít utána. Vannak ambuláns támogató
programjaik, sőt, munkát is közvetítenek.
- Ez úgy hangzik, mintha lenne benne potenciál - jegyeztem
meg.
Nem voltam optimista. Sem vele, sem az elvonóval
kapcsolatban. Túl sok csalódás ért az elmúlt években.
Megtanultam, hogy ha elvárásaim vannak vele szemben, csak
csalódni fogok. Ezért mindig arra törekedtem, hogy ott
találkozzam vele, ahol éppen volt, nem pedig ott, ahol én
akartam, hogy legyen. Nem ott, ahol egyszer már volt.
Ez segített a munkámban is. Az áldozatokkal és a
gyanúsítottakkal tisztelettel, nem pedig ítélkezéssel bántam.
Annak ellenére, hogy mérgező apafigurává vált, Duke Morgan
jobb zsaruvá tett. És ezért hálás voltam.
- Szükséged van valamire, mielőtt elmész?
Lassan megrázta a fejét.
- Nincs. Minden rendben. Itt a buszjegyem is - mondta, ahogy
megtapogatta az első zsebét. - Ma délután indulok.
- Remélem, jó élmény lesz neked - jegyeztem meg, és
komolyan gondoltam.
- Az lesz. - Benyúlt a zsebébe, és előhúzott belőle egy
névjegykártyát. - Itt a hely telefonszáma és címe. Az első néhány
hétben kizárólag vészhelyzetben lehet telefonálni, de leveleket
küldhetsz... ha akarsz.
A névjegykártyát képpel felfelé az asztalomra tette, és elém
tolta.
Felemeltem, megnéztem, majd zsebre vágtam.
- Köszönöm, apa.
 - Hát, jobb, ha megyek - mondta, és felállt. - Találkozni akarok
a bátyáddal, mielőtt útnak indulok.
Felemelkedtem a helyemről.
- Kikísérlek.
- Nem szükséges. Nem akarlak zavarba hozni a dolgozóid előtt.
- Nem szégyellek, apa.
- Talán néhány hónap múlva már nem is lesz rá okod.
Nem tudtam, mihez kezdjek ezzel. Ezért megveregettem és
megszorítottam a vállát.
- Szépen gyógyulsz? - tette fel a kérdést.
- Igen. Pár golyónál több kell ahhoz, hogy kifeküdjek -
feleltem színlelt magabiztossággal.
- Vannak dolgok, amiket nehezebb kiheverni, mint hinnénk -
erősködött, és mélyen a szemembe nézett.
- Igazad van - értettem egyet.
A lövéseket és az összetört szívet nem könnyű magunk mögött
hagyni.
- Nem voltam jó szülő.
- Apa, nem kell ebbe belemennünk. Megértem, miért úgy
történtek a dolgok, ahogy.
- Bárcsak megpróbáltam volna a fényre koncentrálni ahelyett,
hogy belesüppedtem a sötétségbe - jegyezte meg. - Az ember
megtanulhat a sötétben létezni, de az nem élet.

***

A következő órát az esetjelentések, szabadságolási kérelmek és

költségvetések áttekintésével töltöttem, miközben apám szavai
visszhangoztak a fejemben.
Lehet, hogy a sötétség üres és értelmetlen, de a fény
megégethet. Olyasmire vágytam Linától, amit ő láthatóan nem
hajlandó megadni nekem. Ez a valami olyan nélkülözhetetlen
számomra, mint az oxigén. Őszinteséget akartam.
Persze megosztott velem néhány részletet. De addig csűrte-
csavarta a dolgokat mesélés közben, hogy csak azt hallottam meg,
amit akart. Úgy állította be, mintha összefutott és kellemesen
elcsevegett volna Luciannel. Nem árulta el, hogy a legrégebbi
barátom levadászta és megfenyegette őt, amiért velem töltötte az
idejét.
Majdnem annyira felhúzott a tény, hogy úgy döntött, egyedül
intézi el a dolgot, mint amennyire idegesített Lucian túlféltő,
ostoba viselkedése.
De annak ellenére, hogy biztosan tudtam, Lina nem volt
teljesen őszinte velem, éreztem valamit, amit nem tudtam
azonosítani, valamit, ami pokolian hasonlított az őrült vágyra. És
a mérleg nyelve csak akkor lesz egyensúlyban, ha neki is
ugyanolyan szüksége lesz rám, mint nekem rá.
Márpedig Lina Solavita nem erre van programozva.
Ráadásul én sem készültem fel arra, hogy megadjam ezt neki.
Kinek lenne szüksége rám ebben az állapotban? Egy kibaszott
csődtömeg vagyok.
A pokolba, rosszul írtam alá a nevemet egy kérvényen.
- Bassza meg - mormoltam, és ellöktem magam az asztalomtól.
Túl nyugtalan voltam ahhoz, hogy elbújjak a világ elől. Valami
produktívnak tűnőt kellett csinálnom.
Lekaptam a kabátomat és az övemet a fogasról, majd kisétáltam
az irodámból.
- Elmentem - jelentettem be úgy általánosságban mindenkinek.
-Visszafelé hozok ebédet a Dino’sból, ha elkülditek, mit kértek.
Én állom.
Az ingyen kaja gondolatától minden zsaru izgalomba jött.
Megálltam Nolan asztalánál.
- Van kedved eljönni egy körre?
 - Attól függ. Kiviszel az erdőbe, és otthagysz meghalni?
- Valószínűleg ma nem. Arra gondoltam, meglátogatok egy
rabot.
- Hozom a kabátom.

***

- Mire fel ez a pálfordulás? - kérdezte Nolan, amikor

felhajtottam az autópályára.
- Talán a környezetet akarom kímélni a közös kocsikázással.
- Vagy talán kedved szottyant beszélgetni Tina Witt-tel, és nem
akarod, hogy valamelyik embered bajba kerüljön a
szövetségieknél.
- Nem is vagy olyan hülye, mint amilyennek a bajuszod alapján
látszol - mondtam.
- A feleségem... exfeleségem nagyon szerette a Top Gunt -
árulta el, miközben megsimogatta a bajuszát.
- Mit meg nem teszünk a nőkért.
- Ha már itt tartunk.
- Ha kiejted a szádon Lina nevét, otthagylak az erdőben -
figyelmeztettem.
- Értettem. Mi a helyzet a barátnőjével? A szőke könyvtárossal.
- Sloane-nal? - kérdeztem.
- Szingli?
Eszembe jutott Lucian a mai reggelinél. Bosszúszomjas mosoly
terült szét lassan az arcomon.
- Hívd el egy randira.
Csendben voltunk, amíg lehajtottam a pályáról a börtön
kijáratánál.
- Azok a kölykök tegnap - szólalt meg Nolan. - Lebeszélted a
boltvezetőt a feljelentésről.
- Igen.
 - Aztán szétrúgtad a seggét a faszfej rendőrnek.
- Mit akarsz, Graham?
Vállat vont.
- Csak azt mondom, hogy nem végzed szarul a munkádat. Sok
helyi rendfenntartó lesújtott volna a törvény erejével azokra a
kölykökre, és hagyta volna, hogy a rendőrtiszt megússza, amit
csinált.
- A városom eleget látott a korrupt vezetésből. Jobbat érdemel.
- Azt hiszem, okosabb vagy, mint amilyennek a golyónyomok
alapján tűnsz.

***

A Bannion Női Fegyház egy tipikus, közepes biztonságú börtön

volt. A semmi közepén állt, és magas kerítés, szögesdrót meg
őrbódék vették körül.
- Be fogsz árulni a szövetségieknek? - kérdeztem, miközben
leparkoltam a bejárat közelében.
- Gondolom, ez attól függ, hogyan alakul a beszélgetésetek. -
Nolan kicsatolta a biztonsági övét. - Bemegyek.
- Kevésbé lesz problémás számodra, ha nem tudod, mit
csinálok odabent.
- Nincs más dolgom, mint azon tűnődni, vajon hány seggfej áll
sorban, hogy ráhajtson az exemre, mióta Washingtonba költözött,
és várni, hogy valami piti bűnöző újra rád támadjon. Én is
bemegyek.
- Ahogy akarod.
- Kiszedtél már belőle valami használhatót? - kérdezte.
- Nem tudom. Ez az első látogatásom.
Meglepetten nézett rám.
- Szóval a Csődör komolyan veszi a parancsokat.
- Nagyon remélem, hogy ez a becenév elfelejtődik.
 - Nem valószínű. De most komolyan, Idler felszólított, hogy
hagyd, hogy a nagylányok meg a nagyfiúk intézzék el az ügyet, te
pedig ölbe tett kézzel vársz? A helyedben én tuti, hogy
nyomoznék a saját szakállamra. Ezek helyi bűnözők, ember!
Nagyobb valószínűséggel beszélnének veled, mint egy rakás
szövetségivel.
- Ha már szóba került - mondtam a hivatali öltönyére nézve. -
Vedd le a zakót és a nyakkendőt.
Nolan épp a hátsó ülésre dobta a zakóját, és feltűrte az ingujját,
amikor egy hosszú lábú, barna hajú nő sétált ki a börtönből a
parkolóba.
- Ez biztos valami vicc, a kurva életbe.
- Nocsak, nocsak, nocsak. Úgy tűnik, Solavita nyomozó
mégiscsak készül valamire - merengett az utastársam. - Mennyi az
esélye, hogy...
- Nulla a millióhoz - vágtam rá, miközben a visszapillantó
tükörben bámultam a nőt. Néztem, ahogy letette a telefont, és
beszállt a kocsijába.
Megnyitottam Lina utolsó üzenetét a telefonomon.
- Nem akarod lebuktatni? - kérdezte Nolan.
- Nem - válaszoltam, miközben a kijelzőn pötyögtem.

Én: Az ebéd jól hangzik. Tíz perc múlva a Dino’sban?

Néhány másodperccel később megcsörrent a telefonom. Lina

keresett.
- Szia - köszöntem, és igyekeztem semleges hangnemet
megütni.
- Szia - mondta Lina.
- Jó lesz, ha tíz perc múlva találkozunk a Dino’sban? -
kérdeztem, tudva, hogy nem fog addigra odaérni. Nolan az
anyósülésen kuncogott.
 - Az a helyzet, hogy éppen ügyeket intézek. Találkozhatunk egy
óra múlva?
A képembe hazudott... vagyis a fülembe. Felszökött a
vérnyomásom.
- Nem hiszem, hogy akkor ráérek - hazudtam. - Mit intézel?
- Ó, tudod, csak a szokásos. Bevásárlás. Gyógyszertár.
Látogatás egy női büntetés-végrehajtási intézetben.
- Milyen volt a reggeli? - kérdezte témát váltva.
- Jó - hazudtam megint. - Piper Mrs. Tweedy vel van?
- Igen. Mrs. Tweedy kanapéján alussza ki a kölyökkutyakoktélt.
Lina Solavita először nyalánksággal kényezteti a kutyámat,
aztán meg hazudik nekem. Megőrjít ez a nő!
- Figyelj csak! Ha még nem voltál a gyógyszertárban, hoznál
nekem egy üveg ibuprofent? - kérdeztem.
Később mindkettőnknek szüksége lesz rá.
- Persze, megoldom. Nem probléma. Minden rendben van? -
Idegesnek tűnt. Helyes.
- Igen. Jól vagyok. Mennem kell zsarudolgokat intézni. Később
találkozunk. - Letettem.
Harminc másodperccel később a cseresznyepiros Charger
csikorgó kerekekkel száguldott el mellettünk.
Kiszálltam a kocsiból, és a kelleténél erősebben csaptam be az
ajtaját.
Nolan kocogott, hogy lépést tartson velem.
- Ez durva volt, barátom - jegyezte meg somolyogva.
Mogorván nyomtam meg a kaputelefon gombját.
Amikor a nehéz ajtó zümmögve kinyílt, egy meglepően tiszta
előcsarnokba léptünk. Az őrök átkísértek minket a
fémdetektoron, és a védőüveg mögötti recepcióspulthoz
irányítottak. Jártam már itt korábban meghallgatásokon és
interjúkon, de ezúttal személyes ügyben jöttem.
 - Szép jó napot, uraim. Mi szél hozta önöket ebbe a remek
létesítménybe? - Minnie azóta dolgozott ebben a börtönben,
amióta az eszemet tudom. Az elmúlt öt évben azzal fenyegetőzött,
hogy nyugdíjba vonul, de állítása szerint azt a házassága nem élné
túl.
Az az igazság, hogy a börtön valószínűleg szétesne nélküle. Ő
volt a rabok, a látogatók és az őrök nagymamája is.
Előkerestem a jelvényemet.
- Örülök, hogy újra látlak, Minnie. Szeretném elkérni Tina Witt
látogatóinak listáját.
- Miss Witt nagyon népszerű ma - mondta Minnie, ahogy ránk
nézett. - Hadd beszéljek a főnökasszonnyal, és meglátom, mit
tehetek.
 21. fejezet

Nyakig a szarban

Nash

Nagyon hivatalosan kopogtam be Lina ajtaján, aztán vártam.

Végül az ajtó résnyire kinyílt, ő pedig kilesett a folyosóra, és
elmosolyodott, miközben kitárta az ajtót.
- Szia, épp fürödni voltam.
Besétáltam mellette a lakásba.
- Ööö, gyere be - mondta, és nem tűnt meglepettnek. Csak egy
törölköző és bolyhos papucs volt rajta. A bőrén csillogtak a
vízcseppek. El kellett fordítanom a tekintetemet, mert nem bíztam
magamban. Úgy éreztem magam, mint egy robbanásra kész
vulkán. Elárultság és vágy. Ez a két ellentétes érzés kavargott
bennem, amitől teljesen kikészültem.
Nem lett volna szabad idejönnöm, amíg ennyire fel vagyok
pörögve.
- Az ibuprofened a pulton van - szólalt meg Lina, és már
tétovább volt a hangja.
Megakadt a tekintetem az aktákkal teli dobozon. Nyitva volt, és
körülötte rendezett stócokban sorakoztak a papírok.
Elindultam felé.
- Nash. Várj!
Épp akkor ért utol, amikor felemeltem az első mappát.
Mellkasával a hátamhoz simult, és kinyújtotta mellettem a kezét,
de
arrébb toltam, és kinyitottam az aktát. Görcsbe rándult a
gyomrom. Mintha hasba rúgott volna.
 - Meg tudom magyarázni - motyogta halkan.
Lecsaptam az asztalra a mappát, amiből Duncan Hugo arca
bámult rám.
- Beszélj. Most.
- Nash.
- Kezdheted azzal, hogy miért látogattad meg ma Tina Wittet a
börtönben. Vagy talán azzal, hogy miért van aktád a fickóról, aki
lelőtt. Te döntesz. - Vágytam a hidegre, a sötétre. De ő elindított
bennem valamit, és a semmi helyett, amihez hozzászoktam, most
szinte elevenen elégtem a haragtól.
Lina dacosan keresztbe fonta a karját maga előtt.
- Ennek semmi köze hozzád.
Rossz kezdés.
- Angelina, baszd meg, ne hazudj nekem! Nagyon is van köze
hozzám. És addig nem megyek sehova, amíg el nem árulod, hogy
miért.
- Kihallgatáson vagyunk, rendőrfőnök? Telefonáljak az
ügyvédemnek?
A tekintetem kemény és hajthatatlan volt.
- Mondd meg te - feleltem. Felkészültem a veszekedésre.
Nagyobb szükségem volt rá, mint a következő lélegzetvételre.
Lina hozzám hasonlóan mérges volt.
Engedtem a vágynak, és megfogtam a könyökét. Utáltam,
ahogyan reagálok az érintésére, de kihúztam egy széket, és
rálöktem.
- Ülj le. Beszélgessünk.
Dacosan felemelte az állát.
- Ha nem azzal folytatod, hogy mi a faszért látogattad meg Tina
Wittet, és miért keresed Duncan Hugót, akkor istenre esküszöm,
most rögtön beviszlek a kapitányságra, és az éjszaka hátralévő
részét egy cellában töltheted az egy szál törölköződben.
- A bolhából csinálsz elefántot...
 - Bíztam benned, Angelina. Megnyíltam neked, és te átvertél.
Láttam, hogy összerezzent, mielőtt úrrá lett rajta a felháborodás.
- Nem vertelek át. Sajnálom, hogy megbántottalak. Nem állt
szándékomban.
- Istenem, te még Knoxnál is rosszabb vagy a bocsánatkérésben
-jegyeztem meg.
- Csak a munkámat végzem! Ez nem bűncselekmény.
Az asztalra csaptam.
- A francba! Miért keresed Hugót?
Meg kellett volna ijednie, de nem tette. Úgy nézett ki, mintha
legszívesebben megpofozott volna.
- Mit keresel? Ezért bújtál össze velem, és faggattál a
lövöldözésről. Ezért feküdtél az ágyamba, és beszéltettél a
kibaszott pánikrohamokról meg az emlékezetkiesésről.
- Ezt jobb, ha visszaszívod - jelentette ki jeges nyugalommal.
- Ne próbáld megmondani, hogy mit tegyek és mit nem, Lina.
Kibaszott hosszú napom volt, és miattad egyre hosszabb.
- El akartam mondani.
Tetőtől talpig végigmértem őt a tekintetemmel, és
kényszerítettem magam, hogy ne hasson rám, ahogy a mellkasa
minden egyes lélegzetvételnél megemelkedik.
- Így akarod játszani?
- Nem játszom. Ezért írtam neked ma sms-t, te idióta.
- Ó, szóval nem aggódtál amiatt, hogy Lucian ellened fordít az
igazsággal?
- Nem tudta az igazságot. Én pedig ostoba módon úgy éreztem,
nekem kell elmondanom.
Odalöktem elé a papírt Duncan Hugo arcával.
- Beszélj! Most.
Nem válaszolt, én pedig szinte hallottam, ahogy gondolatban a
lehetőségeit latolgatja.
 - Ahogy akarod. - Gyorsan mozdultam, hogy ne tudjon
felkészülni rá. Lehajoltam, az ép karommal átöleltem a derekát, és
a vállamra dobtam. Lerepült a lábáról a bolyhos papucsa.
- Nash!
- Adtam rá lehetőséget, hogy itt beszéljünk - közöltem, ahogy
az ajtó felé indultam.
- Ne merészeld! - sikoltotta. Vonaglott a karomban, ezért a
fenekére csaptam, hogy nyugton maradjon. A másik kezemmel a
csupasz combjába markoltam. Azonnal merevedésem lett, és ez
még jobban felbosszantott. De a farkamat láthatóan nem
érdekelték az olyan dolgok, mint az árulás.
Egészen az ajtóig jutottam, mire meghallottam, amit akartam.
- Oké! Jézusom! Nyertél, te gigantikus seggfej!
- Milyen a pulzusod? - kérdeztem tőle. Alig tudtam kitérni a
rúgás elől, amit az ágyékomra célzott.
- Istenre esküszöm, hogy szopránban fogsz énekelni - morogta
az összeszorított fogán keresztül.
Megint az ajtó felé indultam.
- Hátul kell majd utaznod, és biztosan megbilincsellek -
mondtam könnyedén. - Remélem, kitart a törölköződ. A pletyka
gyorsan el fog terjedni. Nem ígérhetem, hogy a fényképed nem
kerül be az újságokba.
- Jól van, jól van, jól van! - Elengedte magát a karomban. -
Tegyél le, és mindent elmondok.
- Csak ennyit akartam, Angyal.
Lehajoltam, és hagytam, hogy lecsússzon a vállamról, amíg a
padlóra nem ért a lába.
A törölközője ekkor már alig lógott rajta. Egy nagyobb
levegővétel vagy egy kis rántás tőlem, és a bokája köré omlott
volna. Lángoló szeme egyáltalán nem csökkentette az izgalmamat.
- Bassza meg! Menj, vegyél fel egy köntöst! - parancsoltam,
miközben elfordítottam róla a tekintetem.
 Sarkon fordult, és a hálószobája felé viharzott.
- Ha harminc másodpercnél tovább tart, utánad megyek -
kiáltottam.
Időben fordultam vissza felé, így láttam, amikor beintett.
A huszonnyolc másodperc alatt, amíg újra fel nem bukkant,
arról fantáziáltam, hogy bemasírozok a szobájába, az ágyra
teperem, és a padlóra hajítom azt a törölközőt.
A köntös sem volt sokkal jobb, mint a törölköző. Több bőrt
takart, de a selymes anyag nem rejtette el szemtelen mellbimbóit,
amik a figyelmemért könyörögtek.
Villogó szemmel tért vissza az asztalhoz, és leült.
Helyet foglaltam mellette, aztán felkaptam Hugo aktáját.
- Beszélj!
- Hivatalos minőségben kérdezed?
- Az biztos, hogy nem barátként. Hányszor látogattad meg Tina
Wittet? Jobb, ha tudod, hogy nálam van a látogatói listája, szóval
ne fáradj a hazudozással.
Lina felsóhajtott.
- Háromszor.
- Miről beszélgettetek?
- Próbáltam információt szerezni Duncan Hugo hollétéről -
válaszolta az asztal túloldalán lévő téglafalnak.
Felemeltem egy másik mappát a kupacról, és kinyitottam. Érte
nyúlt, de visszahúztam tőle.
- Azokba nem nézhetsz bele engedély nélkül - szólt rám.
Felvontam a szemöldökömet.
- Azt akarod, hogy szerezzek? Mert fogok. Lehet, hogy a régi
haverod, Graham rendőrbíró még segít is. Ő sem örült jobban,
mint én, amikor meglátta a nevedet a látogatási listán. Sőt, miért
nem találkozunk mindhárman az őrsön, és tisztázzuk ezt az
egészet, amíg a bíró jóváhagyja a parancsot?
- A fenébe, Nash!
 - Miért keresed Hugót?
- Nem őt keresem. Hanem valamit, amit ellopott - felelte.
Hátradőltem a széken.
- Figyelek.
Az a pillantás, amit rám vetett, egy gyengébb embert megölt
volna.
- Ezt soha nem fogom megbocsátani neked.
- Szintúgy, bébi. Most pedig beszélj!
Szinte láttam, ahogy füstöl a füle.
- Már tudod, hogy a munkahelyem gazdag emberek tulajdonát
biztosítja. Amikor a biztosított vagyontárgyakat ellopják,
párhuzamosan nyomozunk a bűnüldöző szervekkel. Az egyik
ügyfelünk Washington külvárosában él. Az autóját néhány nappal
azelőtt lopták el, hogy téged lelőttek. Engem bíztak meg az
üggyel, így elkezdtem nyomozni.
- Egy autót. Egy kibaszott kocsi miatt keresed egy gyilkossági
kísérlet gyanúsítottját.
- Te is ezt tennéd zsaruként.
- Én azért keresném, mert az a feladatom, hogy szolgáljak és
védjek. Te azért teszed, hogy megspórold a cégednek a biztosítási
összeg kifizetését, és ezzel együtt jutalmat kapj.
- Gondolom, nem lehetünk mindannyian hősök, nem igaz? -
Tűz lobogott a jégpáncél alatt, ahogy hozzám beszélt.
- Miből gondolod, hogy Hugo vitte el a kocsit?
- Kizárásos alapon. Hugo raktárának tizenhat kilométeres
körzetében rengeteg autólopás történt. Hat másik kocsit loptak el
ugyanazon a napon, kettőt ugyanarról a környékről, mint az
ügyfelemét. Mindegyik autót, vagy legalábbis azok darabjait Hugo
raktárában találták meg, miután elmenekült.
- Tehát fegyvertelenül állítasz be egy túszejtés kellős közepére
egy civillel, hogy megtalálj egy kibaszott autót? - Sloane-nal
együtt érkezett a helyszínre. Szinte most is lassított felvételben
láttam, ahogy besétált az ajtón. Egyenesen hozzám jött. És abban
a pillanatban, ahogy hozzám ért, tudtam, hogy nem akarom, hogy
elengedjen.
Mekkora kibaszás volt ez, ugye?
Most már hivatalos. Az ösztöneim felmondták a szolgálatot.
Nem láttam át egy hosszú lábú csábítón, akinek a tekintete
titkokkal volt tele.
- Először is, nem tudtam, hogy az idióta Duncan Hugo a bontók
mellett emberrablással is foglalkozik. Viszont voltam már éles
helyzetekben a bűnüldöző szervekkel és azok nélkül is. Ha nem
szálltam volna be Sloane kocsijába, egyedül megy oda, és
valószínűleg veszélybe sodorja magát.
- Nem véletlenül kötöttél ki Hugo elmeroggyant hadjáratának
kellős közepén.
- A lopások alig egyórányira történtek innen. Az volt a terv,
hogy beugrom a városba, és közben meglátogatom egy régi
barátomat. Csak addig akartam maradni, hogy váltsunk néhány
szót, aztán másnap minden a feje tetejére állt, amikor Naomit és
Way-t elrabolták.
- Miért kéne ezt elhinnem? - kérdeztem.
- Nem érdekel, mit hiszel - csattant fel.
- Igen, ezt is megértettem, édesem. Minden informátoroddal
úgy beszélsz, ahogy velem? - faggattam.
- Nem áll jól a finomkodás, rendőrfőnök.
Előrehajoltam.
- Bíztam benned, Lina.
Dacosan keresztbe fonta a karját.
- Úgy viselkedsz, mint egy sértett szerető, pedig mi csak...
- Micsoda? Mik vagyunk mi, Angelina? Azt akarod mondani,
hogy szomszédok? Ismerősök? - Indulatosan lecsaptam az aktát
az asztalra. - A kurva életbe, tudod a legsötétebb titkomat.
Hagytad, hogy elmondjam.
 A levegőbe emelte a karját.
- Azt hiszed, a családomon kívül más is tud a múltamról? Nem
te voltál az egyetlen, aki kitárulkozott, Nash.
- Akkor egy számító nőszemély vagy, aki szándékosan
barátkozott össze velem.
- Múlt időben?
- Mondtam már, hogy nem tolerálom a hazugokat. Bármi, ami
köztünk volt vagy lehetett volna, véget ért.
Megrándult az állkapcsa.
- Szándékosan hazudtál nekem - mondtam.
- Nem hazudtam. Elhallgattam az igazság egy részét.
- Kihasználtad, hogy sebezhető vagyok.
- Ugyan már! - csattant fel. - A kutyádat sétáltattam, amikor
megtaláltalak a padlón. Nem én okoztam a pánikrohamodat.
- Nem, de az biztos, hogy kihasználtad.
- Hogyan? - fröcsögte. - Kiszedtem belőled rendőrségi titkokat?
Zsaroltalak valamivel?
- Talán nem. De gondoskodtál róla, hogy bejuss hozzám, a
lakásomba. Elkezdtél faggatni, hogy mi történt aznap este -
mutattam rá, összerakva a kirakós darabjait.
- A saját érdekedben, seggfej. Ha örökre el akarod felejteni,
semmi közöm hozzá. De újra és újra a padlón fogsz kikötni, ha
nem dolgozod fel.
Megráztam a fejemet.
- Nekem is van egy megérzésem. Szerintem csak azért tettél
úgy, mintha érdekelnélek, mert azt hitted, ezzel kihúzhatsz
belőlem valamit. Valamit, ami elvezethet Hugóhoz meg ahhoz az
átkozott autóhoz. - Felemeltem egy másik mappát, és kinyitottam,
de közben Linára szegeztem a tekintetemet. - Fogadok, nem
tudtad megállni, hogy belepillants az asztalomon lévő aktákba,
ugye?
 Kővé dermedt az arca, de láttam, hogy egy pillanatra bűntudat
suhant át rajta.
- Igen. Ezért egyeztél bele a kis pizsamapartijainkba. Minél
közelebb kerültél hozzám, annál több időt tölthettél a
lakásomban.
Lina lángoló szemmel bámult rám. Keserűen felnevetett.
- És én még azt hittem, Knox a seggfej kettőtök közül.
- Azt hiszem, ez családi vonás. Mostantól mindannyiunktól
tartsd távol magadat - figyelmeztettem.
- Ez egy kicsit bonyolult lesz, mivel Knox megkért, hogy legyek
ott az esküvőjén - vágta rá.
- Nem bízom benned, és nem akarom, hogy a családom
közelében legyél. Vakmerő vagy, és kihasználod az embereket,
hogy elérd a céljaidat. Még a végén valakinek baja esik miattad.
Elvörösödött, de azonnal megpróbálta leplezni.
- Lehet, hogy a bátyám egy seggfej - folytattam, amikor nem
szólt semmit. - És lehet, hogy nem mindig jövünk ki egymással.
De tényleg szembe akarsz szállni velem, hogy kiderítsd,
melyikünkhöz hűséges? Mert habozás nélkül elintézem, hogy
elveszítsd a legrégebbi barátodat.
- Kifelé - suttogta.
- Még nem végeztem veled - figyelmeztettem.
Az asztalra csapott.
- Kifelé! Tűnj innen. Most.
Egy percig néma csendben ültem, és őt tanulmányoztam.
- Ha megneszelem, hogy információkat akarsz kicsikarni a
családomból, vagy akadályozod a hivatalos nyomozást, habozás
nélkül rács mögé fogom dugni a fenekedet.
Nem szólt semmit, csak mereven bámult rám, amíg fel nem
álltam.
- Komolyan mondom, Lina.
- Menj haza, Nash. Hagyj békén!
 Elmentem, de csak azért, mert amikor ránéztem, fájt a
mellkasom. Mintha sikerült volna nagyobb kárt okoznia, mint a
két golyónak, amit belém eresztettek.
Amikor kinyitottam az ajtót, Piper nem a helyén volt. Az asztal
alatt ült, és úgy nézett rám, mintha az egész az én hibám lett
volna.
 22. fejezet

Balhé a focimeccsen

Lina

Naomi: SOS megbeszélés az esküvővel kapcsolatban.

Mindenki el tud jönni Waylay holnap reggeli focimeccsére?
Stef: Miért nem játszhat esti sportot? Ezek a szombat kora
reggelek tönkreteszik a péntek esti társasági életemet.
Naomi: Milyen társasági életet? Még mindig nem hívtad el
Jert randira. *csirke emoji*
Stef: Senki nem szereti a menyaszörnyeket, Witty.
Sloane: El tudom intézni, ha titokban Bloody Maryt öntünk
a poharunkba.
Én: Bocsi, srácok. Nem tudok menni.
Naomi: *homlokráncolós emoji* Lina, túl elfoglalt voltál
az ebédhez, és a héten kihagytad a koszorúslányruha-
vásárlást is. Attól tartok, kénytelen leszek bevetni a
menyasszonyi önkényuralmat, és ragaszkodni ahhoz, hogy
csatlakozz hozzánk... hacsak tényleg nem csinálsz valami
fontosabbat az esküvői öltözet, illetve a hagyományos,
valamint a kis süteményekből készített esküvői torta
különbségeinek megvitatásánál. Akkor teljesen megértelek,
és felejtsd el, hogy megpróbáltam követelőzni.
Stef: Bocsáss meg Wittynek. Életműdíjjal tüntették ki a
megfelelési kényszere miatt.
Sloane: Megerősíthetem, hogy Linának nem voltak tervei
szombat reggelre, mivel tegnap este egyszerre vettük fel a
megrendelésünket a Dino’sból.
 Naomi: Így egyértelmű. Lina kerül minket.
Stef: Raboljuk el, és derítsük ki, miért. Várjatok. Túl korán
van még az emberrablásos viccekhez?
Én: Ó, ezen a szombaton! Azt hittem, másik szombatra
gondoltál. Ki megy még?
Sloane: Erre én is kíváncsi vagyok. Elegem van abból, hogy
mindenhol összefutok Magas, Sötét és Mérges úrral, ahol
csak megjelenek.
Stef: Úgy érti, Bűnös Öltönyös Apucival.
Naomi: A szüleim, Liza J. és Knox lesznek ott. Más
családtag vagy barát nincs a képben.
Én: Azt hiszem, el tudok menni. Ha nem vicceltél a Bloody
Maryvel.

***

- Ezek a levelek - harsogta apa a kocsim hangszóróin keresztül.

-Soha nem láttam még ennyi színt. Repülj ide a hétvégére, hogy
megnézd őket!
Befordultam a focipálya kavicsos parkolójába, és utat törtem
magamnak a játékosok meg a családok tömegében.
- Itt is javában tart az ősz - mondtam. - Soha nem fogod
kitalálni, mit csinálok most.
- Díjat nyertél a munkahelyeden? Nem, várj. Táncórákat
veszel? Ó! Tudom, sushit eszel, miközben lefoglalod haza a
repülőjegyet, hogy meglepj a születésnapomon?
Összerándultam.
- Jó tippek, de nem. Egy gyerekfocimeccsre megyek.
- Komolyan?
- Fogadok, hogy nem hiányoznak a hidegben töltött szombat
reggelek - jegyeztem meg könnyedén. Néztem, ahogy egy ötfős
család rétegesen öltözködve kocog a pálya felé.
 Apa mindig szerette a focit. Lobbizott a környékünkön lévő
helyi sportkocsmában, hogy közvetítsék az angol focimeccseket,
már jóval azelőtt, hogy David Beckham betette volna Amerikába
az aranycipőjét. A játék iránti szeretete miatt kezdtem el játszani
gyerekként. Órákig gyakoroltunk az udvaron. Minden
csapattársamat név szerint ismerte, és ő volt a csapat apukája, aki
gondoskodott arról, hogy mindenki biztonságban hazaérjen a
meccsekről meg az edzésekről.
Az „incidens” mindannyiunkat másképp érintette.
Anya körülöttem legyeskedett, és meg volt róla győződve, hogy
egy szívdobbanásnyira vagyok a haláltól.
A „normálishoz” való visszatérésem olyan sokáig tartott, hogy
már nem volt hova visszamennem. Ezért minden energiámat arra
összpontosítottam, hogy behozzam a lemaradásomat a
tanulmányaimban, mert valahol újra kellett kezdenem.
Ami apámat illeti, soha többé nem láttam focimeccset nézni.
- Úgy tűnik, itt gyakran a gyerekek sportversenyein élnek
társasági életet az emberek. A barátom, Knox megkért, hogy
vegyek részt az esküvőjén, és most a menyasszonyával
találkozom, hogy a pálya szélén beszélgessünk a tortáról.
- Esküvőre vagy hivatalos? Meddig tervezel ott maradni?
- Még nem tudom biztosan. Nagyon elhúzódik a projekt, amin
dolgozom.
- Nos, ha nem tudsz elutazni hozzánk, mi bármikor
meglátogathatunk.
- Jelenleg minden a levegőben lóg, de lehet, hogy hamarosan
hazamegyek. Majd szólok, ha tudok valami biztosat.
- Jól vagy? Kicsit levertnek tűnsz.
- Jól vagyok - mondtam, mert nem akartam belemenni abba,
hogy az elmúlt napokban miért billegtem állandóan a düh és a
szomorúság között. - Mennem kell. Úgy tűnik, mindjárt kezdődik
a meccs.
 - Oké, drágám. Ó, és még valami. Anyukád megölne, ha nem
kérdezném meg. Minden rendben van a ketyegővel?
- Minden rendben van - válaszoltam, és a düh meg a
szomorúság mellé már ingerült is voltam.
Megőrjített a sérült, mérges rendőrfőnök.
- Szeretlek, apa
- Én is szeretlek, Leens.
Megszakítottam a hívást, és hátradőltem a fűtött ülésen. Direkt
hívtam fel, hogy mára letudjam a dolgot. Állandóan
egyensúlyoznom kellett; egyrészt muszáj volt biztosítanom a
szüleimet arról, hogy élek, és képes vagyok gondoskodni
magamról, ugyanakkor szükségem volt a szabadságra, hogy
független felnőttként éljek.
Nem vehettem természetesnek, hogy túlontúl szeretnek a
szüleim, ugyanakkor nem is voltam túl lelkes miatta.
Vonakodva kiszálltam a kocsiból, és a pálya irányába indultam,
de közben a tömeget fürkésztem a férfit keresve, akit soha többé
nem akarok látni.
Sikeresen kerültem Nasht, mióta megfenyegetett, hogy
letartóztat. A kutatócsoportom Hugo ismert bűntársai után
nyomozott, és szemmel tartotta a veteránautó-árveréseket. Én
továbbra is a lehetséges ingatlanokat ellenőriztem. A
szabadidőmben sikerült túlélnem egy újabb edzést Mrs.
Tweedyvel, és konzultáltam két másik nyomozással kapcsolatban
a munkahelyemen.
Muszáj volt, hogy történjen valami, ráadásul hamarosan,
különben kénytelen leszek olyat tenni, amit még soha: feladni.
Naomi és Sloane az oldalvonalon ültek összecsukható
kempingszékeken, pléd alá bújva.
- Megérkezett - mondta Naomi, amikor feléjük indultam. Egyik
kezében hatalmas kávéspoharat tartott, a másikban pedig egy
ártalmatlannak tűnő poharat. - Hoztunk neked is széket.
 - És alkoholt - tette hozzá Sloane, ahogy felém nyújtott egy
piros poharat.
- Köszönöm. - Elfogadtam a felkínált italt és a széket. - Hol van
Stef?
- Mindjárt jön, és idézem: „hozza a világ összes kávéját”.
Konferenciahívása volt hongkongi befektetőkkel, ki tudja, miről
-felelte Naomi.
- Mivel foglalkozik Stef? - kérdeztem a tömeget
tanulmányozva. Naomi apja és Knox Wraith mellett álltak, aki egy
ijesztő motoros volt, épp ezért fura, hogy őt választották a lányok
fociedzőjének. A férfinak ezen a napon csak a bőrkabátja gallérja
alól lógott ki tetoválása. A pálya szélén állt szétterpesztett lábbal,
mintha arra készült volna, hogy megküzdjön egy rivális motoros
klubbal.
Knox arra sem vette a fáradságot, hogy üdvözöljön. Csak
csúnyán nézett rám, mielőtt elfordította a tekintetét.
Hülye Nash meg a nagy, lepcses szája.
- Senki sem tudja igazán. Olyan, mint Chandler a Jóbarátokból
-mondta Naomi.
Sloane a sapkája alól figyelt engem. Fekete volt, hogy
passzoljon a kesztyűjéhez.
- Mindig úgy nézel ki, mint egy vagány videojáték-hősnő, aki
készen áll, hogy berúgjon egy ajtót, vagy megragadjon egy szexi
pisztolyos fickót, és eszméletvesztésig szexeljen vele.
Naomi kiköpte a kávéját, míg én felnevettem.
- Öhm, köszi? Azt hiszem.
- Mesélj neki a ruháról - kérte Sloane.
- Skarlátvöröset választottunk neked - árulta el Naomi. -
Nagyon dögös.
- Az esküvőn biztosan lefektetnek benne - erősködött Sloane.
- Minden rendben van veled? - kérdeztem tőle.
 A könyvtáros drámaian felnyögött, és hátravetette a fejét.
Amitől akadály nélkül láthattam a közeledő Lucian Rollinst.
Kasmírkabátja úgy lobogott a szélben, mint valami
vámpírköpeny. A tekintete nem volt barátságos. Főleg nem
akkor, amikor rajtam landolt.
- Uhh. Szexre van szükségem - jelentette ki Sloane, nem is
sejtve, hogy a nemezise már majdnem hallótávolságon belül van.
-Bármerre nézek, mindenhol potenciális szexet látok. Naomi
állandóan ragyog az orgazmustól, ami állati idegesítő, te pedig
úgy nézel ki, mint aki bármelyik szobába besétálhatna, és öt perc
múlva egy pasival távozna onnan.
- Akkor miért nem gyűlöletszexelsz vele? - mutattam Lucian
felé, és mindannyian megfordultunk, hogy a férfit bámuljuk, aki
farmerben, pulóverben és baseballsapkában úgy nézett ki, mint
egy modell.
- A francba! Naomi, azt mondtad, nem jön! - sziszegte Sloane.
- Nem mondta, hogy jön. Fogalmam sincs, mit keres itt -
bizonygatta a nő.
- Lucian olyan sok időt tölt a szomszédban meg a városban,
hogy kezdek kételkedni abban, hogy van rendes munkája -
panaszkodott Sloane.
- A szomszédban? - kérdeztem.
- Mint kiderült, Sloane és Lucian egymás szomszédságában
nőttek fel. Sloane megvette a házat a szüleitől, amikor elköltöztek,
Lucian pedig megtartotta az anyja lakását - magyarázta Naomi.
- Isten tudja, miért - motyogta Sloane.
- Talán azért van itt, hogy lefeküdjön veled. Mint valami
gonosz szextündér, aki mocskos kívánságokat teljesít -
piszkáltam.
Észrevettem, hogy Knox nem köszönt Luciannek, amikor
csatlakozott hozzá. Úgy tűnt, nem csak rám haragszik.
 - Inkább mennék egy napon a nőgyógyászhoz és a fogorvoshoz
-vágta rá Sloane. - Különben is, randim van.
- Randid van? - Naomi olyan hangosan kiabált, hogy az összes
férfi megfordult, és ránk nézett.
Lucian majdnem lángra lobbantotta a világot a tekintetével.
- Kösz, megaszájú - motyogta Sloane. - Igen, randim van.
- Randi vagy szex? - kérdeztem normál hangerővel.
Lucian keze ökölbe szorult, így összenyomta a poharát, és
mindent lefröcskölt kávéval.
Elvigyorodtam, ahogy rám szegezte sötét és veszélyes szemét.
Hoppá, tátogtam önelégülten.
- Nincs itt semmi látnivaló - mondta Naomi, ahogy legyintett.
Legalábbis szerintem azt akarta csinálni. Nehéz volt
megmondani, mivel mindkét keze tele volt. - Foglalkozzanak a
saját dolgukkal, uraim.
Knox rákacsintott a menyasszonyára, majd hűvös pillantást
vetett rám, mielőtt visszafordította figyelmét a pályára, ahol a
csapat éppen bemelegített.
- Ööö, mi ez a néma csend és acélos tekintet? - kérdezte
Sloane.
- Csak témát akarsz váltani. Kivel fogsz kavarni?
Sloane hátranézett a válla fölött, majd intett, hogy hajoljunk
közelebb hozzá. Miután vodkás lehelettel összebújtunk,
elmosolyodott.
- Adok egy tippet. Bajuszos és jelvénye van.
- Te Nolannel randizol? Nolan Grahammel? Nolan Graham
szövetségi rendőrbíróval? - kérdeztem döbbenten.
- Nagyon jóképű - mondta Naomi.
- Rendes fickó - tettem hozzá.
- Ti ketten randiztatok, ugye? Van valami intő jel, amiről
tudnom kellene, mielőtt megengedem neki a hazafutást a
harmadik randi után? - faggatott Sloane.
 - Volt egy nagyon rövid fellángolásunk néhány évvel ezelőtt.
Őszintén rendes pasi, és jól táncol.
- Talán ő lesz a párom az esküvőn - töprengett Sloane.
A férfiak ismét minket bámultak. Inkább csúnyán néztek ránk.
Úgy tűnt, Lucian nem tudja eldönteni, hogy engem vagy Sloane-t
utálja-e jobban. Knox arckifejezésének üzenetét leginkább úgy
lehetett leírni, hogy örök harag.
- Oké, értem, hogy Sloane és Lucian között megy a
gyűlölködés, de mi van közted és Knox között? - kérdezte Naomi,
miközben homlokráncolva nézett a vőlegényére. - Ugye, nem
mondott neked semmi sértőt és gonoszat? Állítólag igyekszik
megváltozni.
Lenéztem az italomra.
- Amennyire én tudom, minden rendben van.
- Ó, nézd csak. Itt jön Nash. Azt hittem, dolgoznia kell.
Majdnem kiestem a székemből, és kiöntöttem a Bloody
Marymet, ahogy villámgyorsan oldalra fordítottam a fejemet.
- A fenébe - mormoltam, és lejjebb csúsztam a széken, amikor
megláttam őt. Egyenruhában volt, rózsaszín pórázon vezette
Pipert, és dühösebbnek tűnt, mint Knox és Lucian együttvéve.
Nolan néhány méterrel mögötte sétált, a telefonját a füléhez
szorítva.
- Hölgyeim - morogta Nash. A tekintete rajtam landolt, és meg
sem próbáltam leplezni a dühöt, amit kiváltott belőlem.
- Jó reggelt, Nash - csiripelte Naomi.
- Üdv, rendőrfőnök - mondta Sloane.
- Azt hittem, megmondtam, hogy ne gyere a családom közelébe
-szólt hozzám Nash.
Ó, de jó. Belemegyünk ebbe. Nyilvánosan. Tanúk előtt.
- Én a helyedben alaposan meggondolnám, hogy belekezdjek-e
most ebbe a beszélgetésbe. Hacsak nem szeretnéd kiteregetni az
összes szennyest - közöltem mérgesen.
 Mindenki úgy bámult minket, mintha Nashsel
szappanoperasztárok lettünk volna.
- Azt mondtam, hagyd békén, nem pedig azt, hogy seggfejként
viselkedj vele - csattant fel Knox.
- Nem kell megvédened. Főleg, ha szóba sem állsz velem -
emlékeztettem.
- Igen, azonnali magyarázatra van szükségem - mondta Sloane.
- Örülök, hogy észhez tértél - szólalt meg Lucian.
- Kopj le, Lucy - vicsorgott Nash. - És te is baszd meg, Knox.
Amanda közelebb somfordált hozzánk.
- Dráma van a levegőben. Mi folyik itt?
- Mindenki haragszik a másikra - válaszolta Sloane. -
Elmagyarázná valaki, hogy mi mászott a seggetekbe, hogy oldalt
választhassak? Spoiler: nem leszek Lucian csapatában.
Lucian szúrós szemmel nézett rá.
- Ma nincs hozzád energiám, Sloane.
Naomi kinyújtotta a kezét, nehogy Sloane felugorjon a
székéről.
- Figyelj, egyszerre csak néhány veszekedő barátot tudok
kezelni.
- Felém fordult. - Mi a helyzet közted és Nash között? Meg
Knox és közted. És persze Lucian meg, nos, mindenki között.
Mindannyian megfordultak, hogy rám nézzenek. A nők
várakozóan meredtek rám. A férfiak különböző mértékű
mogorvasággal figyeltek. Az egyik csapattag anyja felénk
irányította a telefonját, valószínűleg rögzítette az egészet.
Stef ezt a pillanatot választotta, hogy egy vödör méretű
kávéspohárral a kezében odasétáljon hozzánk. Megállt, amikor
érzékelte a patthelyzetet.
- Miről maradtam le?
- Lina mindenkinek hazudott - jelentette ki Nash.
 És elkezdődött. Ebben nagyon jó voltam. Nem tartoztam azok
közé az emberek közé, akik a legjobb poénjaikkal a zuhany alatt
rukkoltak elő napokkal egy konfrontáció után. Én inkább
keményen visszavágtam.
Az egyetlen probléma az volt, hogy nem éreztem volna jól
magam, ha elárulom a titkát. Nash talán óriási seggfejként
viselkedett, de valódi fájdalmat láttam a felszín alatt, és nem
tudtam volna jó lelkiismerettel elárulni a bizalmát. Kivéve persze,
ha túl messzire megy, mert ebben az esetben csak saját magát
hibáztathatja.
Naomi letette az egyik italát, és odanyúlt, hogy megszorítsa a
csuklómat.
- Ha Lina kevésbé volt őszinte, akkor gondolom, azt okkal
tette.
Ez olyan naomis megjegyzés volt. És komolyan gondolta.
Legalábbis most, mielőtt megtudta az igazságot. De ha már úgyis
kibújt a szög a zsákból, én akartam elmesélni.
- Duncan Hugót keresem - mondtam.
Naomi anyukája, Amanda színpadiasan levegő után kapott.
Knox orrlyukai kitágultak, miközben az orra alatt szitkozódott.
Lucian természetesen nem mutatott semmilyen külső reakciót.
Sloane tért magához elsőként.
- Miért? Mibe keveredtél, Lina?
- A munkám miatt. Nem biztosítást árulok. Lopott
vagyontárgyakat szerzek vissza. Hugo ellopott valamit egy
ügyféltől, én pedig idáig követtem a nyomait. Nem tudtam, hogy
más helyzetekbe is belekeveredett. Csak azért jöttem a városba,
hogy egy napra találkozzam Knoxszal. De aztán beindultak az
események.
- Mit lopott el? - kérdezte Amanda. - Fogadok, hogy
ékszereket. Ékszerek voltak?
- Autó - vallottam be.
 - Milyen autó? - akarta tudni Knox.
- Egy 1948-as Porsche 356-os kabrió.
Halkan füttyentett.
- Szép járgány.
- Mindannyiunknak hazudott - mondta Nash, és a szavai
kalapácsütésként értek. - Rávett, hogy a szomszédomban
szállásold el, így rajtam keresztül hozzáférhetett az aktáimhoz.
Éreztem, ahogy elönt az adrenalin. A szívem azonnal kihagyott
egy ütemet, majd még egyet. A mellkasomra tettem a kezemet, és
kényszerítettem magam, nehogy kinyissam a számat, és a fejéhez
vágjam a sok sértést, ami eszembe jutott.
- Mi a faszom? - kérdezte Knox.
Felkészültem a leghosszabb barátságom végére. De ő az öccsére
nézett.
- Nem kényszerített, hogy elszállásoljam abban a lakásban.
Beugrottam a motelbe, hogy elvigyem reggelizni, és arra érkeztem
meg, hogy egy kibaszott hódméretű csótánnyal hadakozik -
folytatta. - Rászóltam, hogy pakolja össze a cuccait, de nem volt
hajlandó. Jó fél órán át ordibáltunk egymással, miközben egy
többgenerációs csótánycsaládot igyekeztünk agyontaposni, mire
beleegyezett a költözésbe.
- Időt kérek - mondta Naomi a leendő férjének. - Viking, ha
nem ezért haragszol Nashre és Linára, akkor mitől vagy ilyen
mogorva?
Knox végigsimított a menyasszonya haján; a gyengéd gesztus
szöges ellentétben állt viharos arckifejezésével.
- Azért vagyok dühös, mert ez a két idióta nem hallgatott arra,
amit mondtam.
Három nagy kortyot ittam a Bloody Marymből, és elkezdtem
tervezni a szökésemet.
- Milyen értelemben? - szólalt meg Stef, miközben szerzett
magának egy széket, és a lehető legközelebb húzta az akcióhoz.
 - Komolyan? Ugyan már! - Knox ide-oda hadonászott köztem
és Nash között.
- Ennél sokkal kommunikatívabbnak kell lenned, kedvesem -
mondta neki Amanda.
- Fogjátok már fel! Nem jöhetnek össze. - Nashre mutatott. -
Ennek az idiótának gyakorlatilag a kibaszott seggére van
tetoválva, hogy feleséget keres. - Aztán felém biccentett. - A
másik szerencsétlennek meg az, hogy allergiás a
párkapcsolatokra.
Naomi odahajolt hozzám, és suttogva megkérdezte:
- Szó szerint vagy metaforikusan érti?
- Metaforikusan. De nekem van egy nap a lapockámra
tetoválva.
Nash rám szegezte a tekintetét.
- Ha összejönnek, és Linának el kell utaznia a városból,
összetöri az öcsém hülye szívét, amitől aztán majd rosszul érzi
magát. Végül pedig mindketten nekem fognak nyavalyogni.
Szóval rászóltam Nashre, hogy hagyja a fenébe, erre bemászott az
ágyába.
- Mindenki szexel, csak én nem - motyogta Sloane az orra alatt.
- Na, kezdenek beindulni az események - jegyezte meg
Amanda. Stef felé nyújtotta a kezét.
- Egyetértek - válaszolta a férfi, és odaadta Amandának a
Bloody Maryjét.
- Nem szexeltünk, és ezek után biztosan nem is fogunk.
Megbeszélhetted volna velem - mondtam Knoxnak.
Úgy grimaszolt, mintha azt javasoltam volna, hogy tépje ki a
lábkörmeit, és szórja szét, mint a konfettit.
- Igen, persze, Leen - gúnyolódott. - Aztán beszélgethetnénk
egy kicsit az érzéseinkről meg mindenféle szarságról.
Igaza volt.
 - Rosszkor jöttem? - szólalt meg Nolan, amikor odasétált
hozzánk széldzsekiben. Az egyik kezében egy normál adag kávét
tartott.
- Igen - vágtuk rá Nashsel egyszerre, aminek az lett a
következménye, hogy még mérgesebben néztünk egymásra.
A rendőrbíró Sloane-ra kacsintott.
- Szia, cukorfalat. Alig várom a vacsorát.
A könyvtáros kacéran elvigyorodott. Lucian felmordult.
- Szóval, ha Lina és Nash nem - Naomi szünetet tartott, amikor
Waylay csapatának egy része elkocogott mellettünk a pálya szélén
-csiklandozza egymást, amire egyébként feltétlenül vissza fogunk
térni, akkor miért haragszol rájuk még mindig?
- Mert az öcsém úgy viselkedik, mintha semmi közöm nem
lenne hozzá, Lina pedig nem volt őszinte velem. Elmondhattad
volna, hogy miért vagy itt - fordult hozzám Knox.
Bólintottam.
- Igen. Valószínűleg ezt kellett volna tennem. De az őszinteség
nem könnyű - ismertem be.
- Persze az nincs ellenedre, amikor neked nyílik meg valaki -
jegyezte meg Nash.
- Folytasd csak, rendőrfőnök. Rólad még semmit nem árultam
el nekik - figyelmeztettem.
A tekintetétől lángra lobbantam volna, ha aznap reggel több
hajlakkot használok.
- Ez meg mi a fenét akar jelenteni? - kérdezte Sloane
színpadiasan suttogva.
- Álljunk meg egy pillanatra. Még nem végeztünk. Az nem
derült ki, hogy az Öltönyös Apuci, mármint Lucian, hogyan
keveredett bele ebbe az éretlen, gyerekes veszekedésbe - mutatott
rá Stef.
- Gyerünk, Lucian. Nem fog fájni - mondtam neki.
 - Na, most aztán muszáj elmondanod - jelentette ki Naomi
bátorítón.
- Tudtam, hogy valami nem stimmel Lina sztorijával. És amikor
Knox hangot adott az aggodalmának vele kapcsolatban, kicsit
utánanéztem. Aztán felkutattam, és megfenyegettem.
Olyan lazán mondta, mintha egy szórakoztató bevásárláson
futottunk volna össze.
- Hihetetlen - motyogta Sloane az orra alatt.
- Lucian, nem így kell elintézni a dolgokat - szidta le Amanda,
mintha egy hisztis hatéves lenne.
- Szóval Luciannek gyakorlatilag igaza volt, de te még mindig
haragszol rá? - tette fel a kérdést Naomi.
Nash válasza egy ingerült vállrándítás volt.
Naomi Knoxhoz fordult.
- Neked pedig abban volt igazad, hogy Lina meg fogja bántani
Nasht, és most mindketten dühösek vagytok egymásra emiatt.
- Hát, a reggeli sem segített - ismerte el Knox.
Naomi lehunyta a szemét.
- Ezért voltál tegnap olyan menyaszörny a virágboltosnál?
- A fátyolvirág hülyeség. Cáfolj meg - vágta rá Knox.
- Mi történt a reggelinél? - kérdezte Stef.
- Meghívtam Knoxot és Nasht reggelizni, hogy érett felnőttek
módjára megbeszéljük a dolgokat - magyarázta Lucian.
- Bejelentés nélkül felbukkantál, és reggel hatkor kirángattál az
ágyból - javította ki Nash.
- Szívesen - vágta rá Lucian.
- Várjunk - szakította félbe őket Sloane. - Te, Lucian Rollins,
önszántadból próbáltad megbeszélni a dolgokat?
A férfi fagyosan nézett a nőre.
- Szoktam, ha valami fontos dologról van szó.
Sloane olyan idegesen állt fel, hogy remegtek a bojtok a
sapkáján.
 - Te vagy a legrosszabb ember, akivel valaha találkoztam -
sziszegte. Sloane általában sokkal bántóbb sértésekkel szokott
előrukkolni.
Megéreztem a közelgő erőszakot, ezért felugrottam a székemről,
és közéjük léptem, mielőtt Sloane támadhatott volna.
- Rengeteg ügyvédje van - emlékeztettem. - Bármennyire
kielégítő lenne letörölni azt a vigyort az arcáról, nem szeretném,
ha csődbe juttatna a jogi csapata.
Sloane morgott. Lucian a fogát vicsorgatta, de egyértelműen
nem mosolygott.
- Kaphatnék egy kis segítséget, rendőrbíró?
Nolan átkarolta Sloane derekát, és hátrahúzta.
- Mit szólnál, ha inkább ideállnál? - kérdezte tőle társalogva.
Lucian vadállatias hangot hallatott, majd a mellkasával
nekiment a kezemnek. Bár megvetettem a lábam, így is sikerült
hátrébb tolnia, mielőtt Nash közénk állt.
- Húzz a picsába - csattant fel Nash, Lucian képébe mászva.
- Mindjárt kidobnak minket egy gyerekfocimeccsről -
jegyeztem meg mintegy mellékesen.
- És milyen volt a szex? - kérdezte Stef gonosz vigyorral az
arcán.
- Az isten szerelmére! Nem szexeltünk. Még csak nem is
csókolóztunk - keltem ki magamból.
- Szóval csak aludtatok? - kérdezte Amanda. - Ez valami
újdonság nálatok, fiataloknál? Barátok némi extrával? Netflix és
összebújás?
- Határozottan nem vagyunk barátok - jelentettem ki Nashre
pillantva. - És egyesekkel ellentétben én tiszteletben tartom
mások magánéletét, különösen, ha olyan dolgokról van szó,
amiket bizalmasan osztottunk meg egymással.
A fenébe is, de jó érzés volt érettebben kezelni a helyzetet.
Különösen annak tudatában, hogy Nash családja feszítővassal
akarja majd kiszedni belőle az igazságot. Ettől még elégedettebb
voltam.
Azonnal kérdések egész sora zúdult a férfira.
- Komolyan csak aludtatok? Mi ez az egész?
- Van ennek valami köze ahhoz, hogy depressziós vagy?
- Depressziós vagy? Miért nem mondtál semmit?
- Meztelenül aludtatok, vagy pizsamában?
- Elnézést, emberek!
Mindenki megfordult, és észrevettük, hogy Waylay csípőre tett
kézzel áll a pálya szélén. A csapata felsorakozott mögötte, és
többnyire sikertelenül igyekeztek elfojtani a kuncogásukat.
- Játszani szeretnénk, de mindenkit zavartok! - közölte.
Mormogva bocsánatot kértünk.
- Ha még egyszer ide kell jönnöm, nagy bajban lesztek -
mondta Waylay, és egyenként mindenkinek belenézett a szemébe.
- Jézusom, mikor lett ilyen ijesztő? - suttogta Sloane, amikor
Waylay és a csapat többi tagja visszament a pályára.
- Téged hibáztatlak - jelentette ki egyszerre Knox és Naomi.
Egymásra vigyorogtak.
A szívem megint egyenetlenül vert, mire mély levegőt vettem,
és lassan kifújtam, amíg el nem múlt a furcsa, rebbenő érzés.
- Jól vagy? - kérdezte Nash, de nem úgy tűnt, mintha annyira
érdekelte volna. - Vagy ez is hazugság volt?
- Ne kezdd - figyelmeztettem.
- Most mi történik? - suttogta Naomi.
El kellett tűnnöm onnan. Egy olyan helyre, ahol fellélegezhetek,
gondolkodhatok, és ahol nem akarok ostoba, szexi férfiakat
pofán vágni. Muszáj felhívnom a főnökömet, hogy közöljem,
befejeztem a nyomozást. Nemcsak azért, mert gyakorlatilag
kompromittáltak, hanem mert fájdalmas volt arra gondolni, hogy
Knockemout egy újabb olyan hely lett, ahova egyáltalán nem
tartozom.
 - Ülj le, Angelina - parancsolta Nash. Még mindig dühös volt,
de a hangja egy-két fokkal szelídebb lett.
- Mi a baj? - értetlenkedett Knox.
- Biztos vagyok benne, hogy Nash szívesen beavat - mondtam,
majd Naomi és Sloane felé fordultam. - Ti ketten végig kedvesek
voltatok velem, mióta itt vagyok, amiért mindig hálás leszek.
Jobbat érdemeltetek tőlem, és ezt sajnálom. Köszönöm a
barátságotokat, és sok szerencsét az esküvőhöz. - Átnyújtottam
Sloane-nak a Bloody Marymet.
A szívem újra és újra félrevert. A látásom elhomályosodott,
amíg a szívverésem vissza nem állt a rendes ütemre.
Nincs több koffein. Vagy vörös hús. Vagy férfiak által generált
stressz, ígértem meg magamnak. Megnyitom a meditációs
alkalmazásomat, és minden futás után jógázni fogok. Óránként
légzőgyakorlatokat csinálok majd, és sétálok a természetben.
Eltűnök Knockemoutból a francba, és soha többé nem jövök
vissza.
Nem bíztam magamban annyira, hogy rendesen elköszönjek,
ezért csak elindultam a parkoló felé.
- Lina - kiáltott utánam Nash. Nem Angelina. Nem Angyal.
Most már csak Lina voltam.
Nem vettem róla tudomást. Minél hamarabb elfelejtem Nash
Morgan létezését, annál jobb.
Felgyorsítottam a lépteimet, és átvágtam az immár üres
focipályán. Alig jutottam el a feléig, amikor valaki megfogta a
könyökömet.
- Lina, állj meg - parancsolta Nash.
Kiszabadítottam magam a szorításából.
- Már nincs mit mondanunk egymásnak, úgyhogy ne foglalkozz
velem.
- A szíved...
- Semmi közöd hozzá - sziszegtem.
 Elsötétült a látásom a szabálytalan szívverésemtől, de
igyekeztem ezt nem kimutatni.
- Oké. Nem szívesem teszem, de muszáj közbeszólnom -
mondta Nolan, ahogy odakocogott hozzánk.
- Húzz el innen, Graham - csattant fel Nash.
Nolan levette a napszemüvegét.
- Az a dolgom, hogy megvédjelek, te barom. És pont öt
másodpercre vagy attól, hogy beverje a pofádat egy nagyon
dühös nő.
- Nem engedlek vezetni, ha rosszul érzed magad - közölte
velem
Nash, nem törődve a köztünk álló rendőrbíróval.
- Soha nem voltam ennél jobban - hazudtam.
Megpróbált tenni felém egy lépést, de Nolan a mellkasára tette a
kezét.
Megfordultam, és elindultam a parkoló felé. Félúton voltam a
kocsimhoz, amikor éreztem, hogy valaki engem figyel. Egy
bajszos, rendőrsapkás fickót láttam a lelátónak támaszkodni
keresztbe tett karral, gonoszan csillogó szemmel.
 23. fejezet

Lina-csapat

Lina

Éppen az utolsó pulóvert próbáltam betuszkolni a túlzsúfolt

bőröndömbe, amikor kopogtak az ajtómon. Figyelmen kívül
hagytam volna, mint az összes többi kopogtatást a tegnapi
focimeccs igazságórája óta, ha nem kíséri sms-üzenetek hada is a
dörömbölést.

Sloane: Mi vagyunk. Engedj be.

Naomi: Békével jöttünk.
Sloane: Siess, mielőtt akkora zajt csapunk, hogy felverjük a
morcos szomszédodat.

Nem volt kedvem a társasághoz, az érzelmi zsaroláshoz vagy az

újabb bocsánatkéréshez.

Naomi: Hozzá kell tennem, hogy Knox ideadta a

mesterkulcsot, szóval bármi történjék is, bemegyünk. De
inkább nyisd ki te az ajtót.

A francba!
Ledobtam a pulóvert az ágyra, és az ajtó felé indultam.
- Szia - üdvözöltek vidáman, amikor kinyitottam.
- Sziasztok!
- Kösz, hogy beinvitáltál - jelentette ki Sloane, és meglökte az
ajtót.
 Ha veszekedni jöttetek, kifogytam az energiából
figyelmeztettem.
A fél éjszakát azzal töltöttem, hogy fagyasztott zöldségeket
olvasztottam a mellkasomon, miközben meditációs gyakorlatokat
hallgattam, és próbáltam elűzni a stresszt a testemből.
- Azért vagyunk itt, hogy elmondjuk, oldalt választottunk -
közölte Naomi. Szűk farmert és smaragdszínű selyemblúzt viselt.
A haja laza hullámokban omlott a vállára csinos arca körül.
- Milyen oldalt?
- Sokat gondolkodtunk rajta, és végül a Lina-csapat mellett
tettük le a voksunkat - mondta Sloane. Ő is szépen fel volt
öltözve egy laza vasárnap délutánhoz képest. Koptatott farmert,
magas sarkút és átkozottul szép, füstös sminket viselt. - Pólókat
akartam csinálni, de Naomi úgy gondolta, jobb lenne, ha
bejelentés nélkül ideállítanánk, és elrángatnánk valahova.
- Elrángatni valahova? - ismételtem meg. - Meg akartok ölni?
- Semmi gyilkosság, ígérem - esküdözött Naomi a hálószobám
felé indulva. - Miért van itt egy becsomagolt bőrönd?
- Mert nem tudom az összes ruhámat a kezemben cipelni.
- Jó, hogy nem vártunk, amíg elkészülnek a pólók - mondta
Sloane, és követte Naomit a szobámba.
Naomi elkezdte átkutatni a bőröndömet.
- Ez nagyon aranyos. Ó, és mindenképpen ez a farmer.
- Most kirabolsz? - Tudtam, hogy Knockemout kissé durva
hely, de azért ez túlzásnak tűnt.
- Felöltözöl, aztán elmegyünk egy csajos plusz Stef délutánra,
esetleg estére, attól függően, hogy mennyi alkoholt és sültet
fogyasztunk - közölte Sloane, ahogy átnyújtott egy farmert és egy
piros, mély dekoltázsú pulóvert.
- Az elnevezésen még gondolkodunk - tette hozzá Naomi.
- De nem voltam őszinte veletek. Elhallgattam bizonyos
dolgokat
 - mutattam rá azon tűnődve, hogy talán elfelejtették az
árulásomat.
- A barátok igyekeznek a legjobbat feltételezni egymásról. Talán
jó okod volt rá, hogy nem voltál őszinte. Vagy talán sosem voltak
olyan fantasztikus barátaid, mint Sloane és én - mondta Naomi,
és odadobta nekem a hatalmas kozmetikai táskámat. - Akárhogy
is, milyen barátok lennénk, ha akkor hagynánk el téged, amikor a
legnagyobb szükséged van ránk?
- Szóval nem haragszotok? - kérdeztem lassan.
- Aggódunk - helyesbített Naomi.
- És nagyon szeretnénk több részletet megtudni arról, hogy
együtt aludtál Nashsel - tette hozzá Sloane játékos
szemöldökvonogatással.
- Egyébként nagyon szenved - jegyezte meg Naomi, és a
fürdőszoba irányába mutatott.
- Semmi közöm a nyomorához - jelentettem ki.
Tegnap kétszer is bekopogott hozzám a focimeccsen történt
katasztrófa után. A harmadik alkalommal azzal fenyegetőzött,
hogy betöri az ajtót, ha nem erősítem meg legalább azt, hogy jól
vagyok.
Hogy megspóroljam az ajtó cseréjének költségeit, küldtem neki
egy tömör sms-t: Jól vagyok. Kopj le.
- Siess a készülődéssel. Nem ihatunk egész nap, ha nem
kezdjük el most - mondta Sloane egy másik pulóvert
vizsgálgatva. - Hé, ezt kölcsönkérhetem a randimra Nolannel?

***

Így kerültem a Hellhoundba, egy lepukkant motoroskocsmába,

vasárnap délután a Lina-csapattal.
A zene hangos volt. A padló ragacsos. A biliárdasztalok mind
foglaltak. És több volt a láncon lógó pénztárca, mint a lánc
nélküli.
- Legszívesebben lefertőtleníteném az egész helyet, mielőtt
leülök - panaszkodott Naomi, miközben a bárpulthoz sétáltunk.
Stef grimaszolt, és feltűrte az Alexander McQueen-pulóvere
ujját, mielőtt óvatosan a fára támasztotta az alkarját.
- Helló, dögös csapos - motyogta az orra alatt.
Joel, a férfias pultos magas, izmos és szakállas volt, ráadásul
tetőtől talpig feketébe öltözött. Ezüstszínben pompázó sörényét
hátrasöpörte napbarnított arcából.
- Üdvözlöm önöket újra itt, hölgyeim - mondta elismerő
vigyorral. - Látom, egy új barátot is hoztak magukkal.
Naomi bemutatta Stefet.
- Mit kérnek? Rövidet? Likőrt? Bort?
- Rövidet - vágta rá Sloane.
- Bort? - kérdezte Naomi.
- Mindenképpen bort - értett egyet Stef.
Joel rám szegezte szürke szemét.
- Én vizet kérek.
- Pfuuuuuuuj! - kiáltotta egyszerre Naomi és Sloane.
Stef a homlokát ráncolva nézett rám.
- Fejsérülésed van?
- Máris készítem az italokat. Ha lehet, addig ne üssenek meg
senkit - figyelmeztetett Joel leginkább engem.
- Te nem iszol? - kérdezte Sloane.
- A víz is ital.
- Sloane úgy érti, hogy miért hidratálsz ahelyett, hogy
felelőtlenül felnőttitalokat rendelnél? - helyesbített Naomi.
- Egyikünknek vezetnie kell - mutattam rá.
- Egyikünknek van egy pokoli szexi vőlegénye, aki készen áll,
hogy felvegye a bájosan részeg popónkat - magyarázta Naomi.
- Knox nem cseszegetett, amiért visszajössz ide? - kérdeztem.
 Az utolsó és, nos, egyetlen alkalommal aznap jártunk itt,
amikor megérkeztem a városba. Knox és Naomi épp egy olyan
szakítás kellős közepén voltak, amit valójában egyik balfasz sem
akart. Elrángattam Naomit a Honky Tonk-os műszakjából, és
ebbe az eldugott lebujba hoztam.
Sloane is csatlakozott hozzánk, és a nap majdnem verekedéssel
végződött, amikor egy ostobább, részegebb vendég azt hitte, van
esélye nálunk.
- Ezért van itt Stef - magyarázta Naomi.
- Megígértette velem, hogy harmincpercenként küldök neki egy
üzenetet - árulta el Stef, és felemelte a telefonját.
- Még mindig haragszik rám? - kérdeztem, és próbáltam úgy
tenni, mintha nem érdekelne.
- Majd fog, ha megtudja, hogy köszönés nélkül akartad
elhagyni a várost - mondta Naomi.
Ezért nem voltak barátaim. Minden kapcsolat túl sok
kötődéssel járt. Mindenki úgy érezte, joga van megmondani, hogy
amit csinálsz, az rossz, és utasításokat adni, hogyan hozd rendbe a
dolgokat a saját ízlésük szerint.
- Nem akartam elhagyni a várost. Vissza szerettem volna
költözni a motelbe, és aztán elhagyni Knockemoutot.
- Barátodként nem lenne tiszta a lelkiismeretem, ha engedném,
hogy elkapj valami csótányok által terjesztett betegséget, amikor
egy tökéletesen szép, tiszta lakás áll a rendelkezésedre -
erősködött Naomi.
- Inkább laknék csótányokkal, mint Nash szomszédságában.
Joel visszatért az italainkkal. Két felest hozott Sloane-nak, isten
tudja, miből, két csordultig teli borospoharat Naominak és
Stefnek, illetve egy pohár vizet citromkarikákkal nekem.
Sloane két kézzel nyúlt a felesek után.
- Köszönöm, Joel - mondtam, amikor letette elém a vizet.
- Jól van? - kérdezte tőlem.
 - Jól vagyok.
- Errrrr! - Sloane, aki az egyik felest már megitta, hangosan
felnyögött. - Törvény tiltja a hazugságot a csajos plusz Stef
délutánon.
Naomi bólintott.
- Egyetértek. Első számú szabály: Nincs hazugság. Nem azért
vagyunk itt, hogy úgy tegyünk, mintha minden rendben lenne.
Azért jöttünk ide, hogy itt támogassuk egymást. Túl sokszor
mondtam, hogy itt. Most melyik legyen, itt, vagy ide?
- Itt. - Sloane megpróbálta összeráncolni a homlokát.
- Már ittak valamit? - kérdezte tőlem Joel felvont
szemöldökkel.
Megráztam a fejem.
- Nem.
Bölcsen megtöltött még két poharat vízzel, és a barátaim elé
tette, mielőtt eltűnt a bárpultnál.
- liiiiiiitt - hangoztatta Naomi.
- Ó, istenem! Rendben! Nem vagyok jól - vallottam be.
- Rohadtul ideje volt. Már attól féltem, kénytelenek leszünk
tovább nyaggatni - mondta Sloane, miközben felemelte a
második felesét, és lehúzta.
- Az első lépés az, hogy beismered, katasztrofálisan vagy -
mondta Stef bölcsen.
- Nem vagyok jól. Katasztrofálisan vagyok. Még a családom
sem tudja, mivel foglalkozom, mert nem tudják elviselni a
gondolatot, hogy akárcsak a legkisebb veszélyben is lehetek. Ha
sejtenék, milyen veszélyes a munkám, iderepülnének,
védőpajzsot alkotnának körülöttem, és kényszerítenének, hogy
hazaköltözzek velük.
Az aprócska közönségem engem figyelt a poharuk pereme
fölött.
 - És azért iszom vizet, mert tizenöt éves koromban majdnem
belehaltam egy szívbetegségbe. Lemaradtam minden normális
tinédzserkori dologról, hála a műtéteknek és annak, hogy én
voltam a furcsa lány, aki egy egész stadionnyi ember előtt halt
meg. Most már rendbe jöttem, de még mindig van KES-em, ha
stresszelek. Most pedig pokoli stresszes vagyok. Minden hülye
rezdülés arra emlékeztet, milyen volt majdnem meghalni, aztán
fullasztó féléletet élni magántanulóként, egy csomó orvosi
vizsgálattal meg basáskodó szülőkkel, akiket nem hibáztathattam
a viselkedésükért, mert végignézték, ahogy lényegében
meghaltam a focipályán.
- Hűha - mondta Sloane.
- Kérünk még alkoholt, Joel - könyörgött Naomi, ahogy
felemelte az immár üres borospoharát.
- Szóval bocsássatok meg, ha nem mesélem el mindenkinek,
akivel találkozom, az életem összes részletét. Épp eleget
irányítottak és emlékeztettek arra, hogy nem vagyok, és soha nem
leszek normális. Amíg ide nem keveredtem, és meg nem
ismertem Nashfejt.
- Ez jó volt - jegyezte meg Sloane elismerően bólogatva.
- Mi történt, amikor idekeveredtél, és találkoztál Nashsel?
Bocsánat. Úgy értem, Nashfejjel? - kérdezte Naomi a szavaimon
csüngve.
- Egyetlen pillantást vetettem az egész sebzett, merengő izére...
- „Izé” alatt a péniszét érted? - faggatott Stef.
- Nem.
- Ne szakítsd félbe - sziszegte Naomi. - Egyetlen pillantást
vetettél a sebzett, merengő nem-péniszére, és utána mi történt?
- Kedveltem őt - vallottam be. - Tényleg tetszett. Azt éreztette
velem, hogy különleges vagyok, és nem azért, mert szívrohamot
kaptam egy csomó ember előtt. Mellette az volt az érzésem, hogy
szüksége van rám. Eddig soha senkinek nem volt rám szüksége.
Mindig megvédtek, vagy gyerekként bántak velem, vagy
elkerültek. Istenem, a szüleim már repülőjegyet akarnak foglalni,
hogy beverekedhessék magukat a következő kardiológiai
kontrollomra, és végighallgassák, amint az orvosom azt mondja,
jól vagyok.
Újabb italok érkeztek Naomi és Sloane elé. Joel egy tál
mogyorót csúsztatott felém.
- Most bontottam ki a zacskót. Még senki nem tapogatta össze -
biztosított.
- Köszönöm az érintetlen mogyorót - feleltem.
- Szóval Nash némi szidás után mesélt a pánikrohamairól, meg
arról, hogy te segítettél neki - árulta el Naomi.
- Nem használtam ki őt - erősködtem.
- Drágám, tudjuk. Senki nem gondolja ezt. Még Nash sem.
Azonban ő egy Morgan. Hülyeségeket mondanak, amikor
dühösek. De be kell vallanom, jó látni a haragját - ismerte el
Naomi.
- Miért?
- Előtted nem volt dühös vagy boldog, vagy ilyesmi. Olyan,
mintha önmaga fénymásolata lett volna. Lapos, élettelen. Aztán
jöttél te, és adtál neki valamit, amiért eléggé aggódott ahhoz, hogy
dühbe guruljon.
- Hazudtam neki. Mindenkinek.
- És ezentúl figyelni fogsz, hogy ilyen többé ne forduljon elő -
mondta Naomi, mintha ez ilyen egyszerű lenne.
- Igen?
- Ha a barátunk akarsz maradni, akkor igen - szólalt meg
Sloane. Három feles után elkezdett oldalra dőlni, mintha egy hajó
fedélzetén lenne.
- A barátok jobbá teszik egymást. Elfogadjuk a rosszat,
megünnepeljük a jót, és nem csesztetünk a hibáid miatt - mondta
Naomi.
 - Sajnálom, hogy nem voltam őszinte veletek - jegyeztem meg
halkan.
- Most már legalább van értelme - mutatott rá Sloane. - Ha
mindenről hazudnom kellene a szüleimnek, csak hogy
valamennyire normális életet élhessek, könnyen szokássá
válhatna a füllentés.
- Én is értem - mondta Naomi együttérzőn. - Én is mindenről
hazudtam a szüleimnek, amikor a városba jöttem, mert próbáltam
megvédeni őket.
- Ismerem az érzést. - Megkavartam a vizet a szívószálammal. -
Igazából már elkezdtem feltenni magamnak a mi lenne, ha
kérdéseket.
- Mi lenne, ha mi? - kérdezte Stef.
- Mi lenne, ha összejönne vele? Mi lenne, ha itt maradnék? Mi
van, ha ez volt a jel, amire vártam, hogy otthagyjam a munkámat,
és kipróbáljak valami újat? Mi van, ha tényleg normális életem
lehetne?
Naomi és Sloane tágra nyílt, könnyes szemmel bámultak rám.
- Ne - figyelmeztettem őket.
- Ó, Lina - suttogta Naomi.
- Tudom, hogy nem szereted, ha hozzád érnek, és ezt
tiszteletben tartom - mondta Sloane. - De azt hiszem, tudnod kell,
hogy gondolatban megölellek.
- Oké. Neked nincs több feles - döntöttem el.
A lányok továbbra is őzikeszemmel, könyörögve bámultak
rám, mint a rajzfilmfigurák.
- Vess véget ennek - kérleltem Stefet.
Megrázta a fejét.
- Ennek csak egyféleképpen lehet véget vetni.
Megadtam magam.
- Uhh, rendben. Megölelhettek. De ne öntsetek rám semmit.
- Hurrá! - kiáltotta Sloane.
 Két oldalról megöleltek. Akkor, ott, egy részeg könyvtáros és
egy spicces közösségi koordinátor közé szorítva, egy kicsit
jobban éreztem magam. Stef zavartan megveregette a fejemet.
- Megérdemled, hogy boldog és normális életed legyen -
mondta Naomi, ahogy elhúzódott.
- Nem tudom, mit érdemlek. Nash nagyjából minden szégyen-
és bűntudatpontomra rátapintott.
- Velem is Waylay egyik meccsén közölt egy igazságot még a
szezon elején - próbálkozott Naomi.
- Hála istennek, hogy mindjárt vége a szezonnak - viccelődött
Stef.
- Ugye, tudod, miért olyan fontos neki az őszinteség? - tette fel
a kérdést Naomi.
Vállat vontam.
- Azt hiszem, mindenkinek fontos.
- Knox és Nash apja függő. Duke az anyjuk halála után kezdett
el drogozni... főleg ópiátokat szedett. Knox azt mesélte, hogy az
apjukkal minden egyes nap hazugságnak tűnt. Megesküdött, hogy
józan, vagy megígérte, hogy soha többé nem fog drogozni.
Megígérte, hogy elmegy értük iskola után, vagy azt mondta, hogy
ott lesz a focimeccseiken. De mindig cserbenhagyta őket. Újra
meg újra. Egyik hazugság követte a másikat.
- Ez szívás - ismertem be. Az én neveltetésemnek is megvoltak
a maga kihívásai. például az, hogy az összes barátom és a
családtagjaik előtt haltam meg. De ezt össze sem lehet hasonlítani
azzal, ahogy Knox és Nash felnőtt. - Azonban most népszerűtlen
véleményt fogok mondani. Nem te vagy a felelős azért, ahogyan
neveltek, azért viszont igen, ahogyan felnőttként viselkedsz és
reagálsz.
- Ez igaz - látta be Naomi, mielőtt újra belekortyolt a borba.
- A gyönyörű, nagyon hosszú lábú nőnek igaza van - mondta
Sloane. - Egyébként milyen magas vagy? Mérjük meg!
 Közelebb toltam hozzá a vizespoharat.
- Talán szüneteltetned kellene az alkoholfogyasztást.
- Térjünk vissza az előző gondolatmenethez - szólalt meg Stef. -
Szar időszakon mentél keresztül tinédzserként, ami egyébként
alapból szörnyű a pubertás miatt.
- Igen.
- Na, szóval - folytatta. - Felnősz, elköltözöl, függetlenné válsz,
és elvállalsz egy veszélyes munkát. Miért?
- Miért? - ismételtem meg. - Gondolom, hogy bebizonyítsam,
erős vagyok. Hogy már nem vagyok ugyanaz a gyenge, tehetetlen
lány, aki régen voltam.
- Vagány nő vagy - értett egyet Stef.
- A vagányokra - mondta Naomi, miközben felemelte a
majdnem üres borospoharát.
- Hagyjuk a tósztot, Witty. Mindjárt elszáll az agyatok a
mondanivalómtól - erősködött Stef.
- Kápráztass el minket - szólalt meg Sloane, és a kezére
támasztotta az állát.
- Kinek akarsz bizonyítani? - kérdezte tőlem Stef.
Vállat vontam.
- Mindenkinek?
Stef Sloane-ra mutatott.
- Sípold ki.
- Errrrrrrrrr!
A fél kocsma megfordult, hogy ránk nézzen.
- Jól gondolom, hogy nem értesz egyet? - kérdeztem Steftől.
- Itt jön a zsenialitásom. Ha a családod nem tudja, mivel
foglalkozol, akkor nincs tudomásuk a szakmai vagányságodról.
És ha a kollégáid nem ismerik a múltadat, fogalmuk sincs,
valójában mennyire lenyűgöző vagy, mert nem tudják, mit kellett
leküzdened ahhoz, hogy eljuss idáig.
- Mire akarsz kilyukadni?
 - Az egyetlen, akinek még bizonyíthatsz valamit, az te magad
vagy. És ha nem veszed észre, milyen erős, rátermett, vagány nő
vagy, akkor nem figyeltél oda.
- Ez nem volt elég drámai. De nem téved - szólt közbe Naomi.
- Még nem végeztem - mondta Stef. - Szerintem valójában nem
is azt akarod bebizonyítani, hogy vagány vagy. Inkább minden
energiádat arra fordítod, hogy elnyomd a sebezhetőséged összes
jelét.
- Óóó! Nash mellett pedig sebezhetőnek érzed magadat -
találgatott Sloane vidáman.
- Szóval szabotálod az igazi intimitás minden esélyét, mert nem
akarsz újra sebezhető lenni - tette hozzá Naomi. - Oké. Ez oltári
volt.
Stef gúnyosan meghajolt.
- Köszönöm, hogy elismered a zsenialitásomat.
Korábban sebezhető voltam. Amikor hanyatt feküdtem azon a
focipályán. A kórházban. A műtőben. Nem tudtam megvédeni
vagy megmenteni magam. Ki voltam szolgáltatva másoknak, az
életem az ő kezükben volt.
Megráztam a fejem.
- Várjunk csak. A sebezhetőség gyengeség. Miért akarnék még
egyszer gyenge lenni? Támogass, Joel.
A csapos tekintete rám siklott, miközben két felespoharat
csúsztatott végig a pulton egy rózsaszín mohikánhajú vendéghez.
- A sebezhetőség nem egyenlő a gyengeséggel. Azt jelenti, bízol
magadban, hogy elég erős vagy ahhoz, hogy kibírd a fájdalmat.
Igazából ez az erő legtisztább formája.
Sloane a halántékához emelte az ujjait, és robbanó hangot adott
ki.
- Elszállt az agyam - motyogta kásás hangon.
- Ez kurva szép volt, Joel - mondta a mohikán motoros. A férfi
egy szalvétával törölgette a szemét.
 Az egész felnőttéletemet azzal töltöttem, hogy bizonyítsam,
legyőzhetetlen, ügyes és független vagyok. Egyedül éltem,
egyedül dolgoztam, és egyedül nyaraltam. Csak úgy lehettem
volna ennél is függetlenebb, ha monogám kapcsolatot létesítek a
vibrátorommal. Nem tetszett, hogy azt mondják, a gyáva utat
választottam.
- Nézd, értékelem ezt a szuper szórakoztató játékot, amiben
kielemeztük, hogy mi a baj velem. De az a helyzet, hogy minden
alkalommal, amikor egy kapcsolat keretein belül kell működnöm,
legyen az személyes vagy szakmai, valaki megsérül.
- Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetsz kapcsolatban. Csak azt,
hogy nem vagy jó benne - mondta Naomi, miközben a borával
gesztikulált.
- Jézusom, kösz - vágtam rá szárazon.
Naomi felemelte az egyik ujját, amíg megitta az italát.
- Eleinte senki sem jó benne. Senkinek sincs természetes
tehetsége a párkapcsolatokhoz. Mindenkinek meg kell tanulnia,
hogyan legyen ügyes az ilyesmiben. Sok gyakorlás, megbocsátás
és sebezhetőség kell hozzá.
- A francba - motyogta Stef. Felállt, és kihúzta magát. - Ha
megbocsátanak, hölgyeim, telefonálnom kell. Joel, addig
szemmel tartaná őket?
A csapos tisztelgett neki.
- Nem csak arról van szó, hogy rossz vagyok a kapcsolatokban
-mondtam, visszatérve az eredeti témára. - Nem akarom, hogy
lekössenek. Szeretnék szabad maradni, hogy azt csináljak, amit
akarok. Olyan életet élni, ami nekem megfelel.
- Nem hiszem, hogy ez a két dolog kizárja egymást.
- Bumm! - Sloane a pultra csapott az egyik kezével. Minél
többet ivott, annál hangosabb lett a hangutánzása.
- Nem fogok olyan férfit találni, aki megelégszik azzal, hogy
követ, és lepukkant motelekben dolgozik, amíg én lopott
vagyontárgyakat kutatok fel. És ha mégis, valószínűleg amúgy
sem akarnám őt.
Naomi csuklott egyet.
- Komolyan? Te is? Ittatok, mielőtt értem jöttetek? - kérdeztem.
Vállat vont, és elvigyorodott.
- Csináltam egy szendvicset ebédre, és Waylon ellopta a
tányéromról, amikor nem figyeltem. Ha üres a gyomrom, gyorsan
a fejembe száll a pia.
Elé toltam a mogyoróstálat.
- Itasd fel azt az alkoholt.
Egy magas, szemkötős motoros sétált oda hozzánk.
- Nem - közöltem, amikor szóra nyitotta a száját.
- Azt sem tudod, mit akarok mondani - panaszkodott.
- Nem, nem akarunk randizni, elmenni egy körre a motorodon,
vagy hallani a péniszed becenevét - mondtam.
Sloane felemelte a kezét.
- Igazából én kíváncsi vagyok a pénisze becenevére.
A motoros kidüllesztette a mellkasát, és felhúzta a nadrágját.
- Hosszú Ezüst John. Mert piercinges. Na, ki akar személyesen
bemutatkozni neki?
- Most boldog vagy? - kérdeztem Sloane-t.
- Egyszerre vagyok boldog és undorodom.
Visszafordultam a motoroshoz.
- Tűnj el, hacsak nem akarsz egy terápiás ülés részese lenni.
- Húzz el, Pók - mondta Joel a bárpult mögül.
- Mindenki bepöccen, pedig az ember csak egy kis akcióra
vágyik - motyogta Pók, ahogy eloldalgott.
- Várjunk csak, azt hiszem, épp egy szuper okos dolgot akartam
mondani - szólalt meg Naomi. Felhúzta az orrát, és a gondolataiba
merülve felhajtotta a maradék borát. - Aha!
- Aha! - visszhangozta Sloane.
Naomi mocorgott a székén, és megköszörülte a torkát.
 - Ahogy mondtam, összehasonlítod azt, amit most csinálsz,
azzal, amit a jövőben tehetnél.
- Hm, nem ezt csinálja mindenki?
- A kettő között van egy kis különbség - erősködött a nő, és
összefolytak a szavai. - De elfelejtettem, mi az.
Sloane közelebb hajolt a másik oldalamon. Vagyis inkább
ráesett a bárpultra.
- A nagyra becsült kollégám azt próbálja elmondani, hogy csak
azért, mert a saját döntéseid szabadságát akarod élvezni, még nem
kell egyedül lenned.
Naomi Sloane arcába csettintett az ujjával.
- Igen, ez az! Ezt felejtettem el. Az, hogy mit teszel vagy mit
birtokolsz, és az, hogy hogyan érzel, két külön dolog. Az
emberek például azt mondják, hogy „egymillió dollárt akarok”,
de valójában csak az anyagi biztonságra vágynak.
- Okééééééé - nyújtottam el a szót.
- Azt akarod érezni, hogy hatalmad van a saját döntéseid
kimondásában. Ez nem jelenti azt, hogy örökké független
fejvadászhölgynek kell maradnod. Vagy hogy nem kell találnod
egy remek pasit, akivel forró szexet élhetsz át az ágyban, aztán
házhoz rendelhetitek a kaját. Csupán annyit jelent, hogy olyan
kapcsolatot kell keresned, ahol önmagad lehetsz, és érvényt
szerezhetsz az igényeidnek.
- Örülök, hogy eszedbe jutott, mert ez egy nagyon okos érv, és
csinos vagy - mondta Sloane Naominak.
- Köszönöm. Szerintem te is okosan csinos vagy!
- Ááá, csoportos ölelés!
- Visszaéltek az ölelési kiváltságaitokkal - panaszkodtam,
amikor mindketten újra rám vetették magukat.
- Nem tehetünk róla. Nagyon büszkék vagyunk rád - közölte
Naomi.
 - Akarod, hogy lehűtsem őket? - ajánlotta fel Joel, és felemelte
a szódaadagolót.
Sóhajtottam.
- Hadd élvezzék ki a pillanatot.
 24. fejezet

Pekándiós pite és hegyes könyök

Lina

- Nem akarok hazamenni - nyafogott Sloane, miközben a

kocsim felé tereltem a parkolóban.
- Éhes vagyok - énekelte Naomi.
- Mit képzelsz, hová mész? - kérdeztem Stefet, amikor elkezdett
leválni rólunk.
Bűnösnek és idegesnek tűnt.
- Én... felhívtam Jeremiah-t, és megkérdeztem, van-e kedve
vacsorázni. És igent mondott. Szóval. elmegyek vacsorázni egy
dögös barberrel.
Naomi rávetette magát.
- Én. Nagyon. Büszke. Vagyok. Rád - mondta, és minden egyes
szónál mellkason csapta a férfit.
Stef a mellizmát dörzsölte.
- Aú.
- Küldj nekünk sms-t harminc másodpercenként. Még jobb, ha
élőben közvetíted a randidat! - közölte Sloane lábujjhegyen
hintázva.
- Óóó! Igen! Majd kommentáljuk, és szólunk, ha szerintünk jól
megy - vágott közbe Naomi.
- Biztos, hogy elbírsz a részeg ikrekkel? - kérdezte Stef.
- Nem, de...
- Úgy teszek, mintha igent mondtál volna - válaszolta, és
gonoszul vigyorogva hátrált.
 - Jó szórakozást, és próbáld meg nem elijeszteni - kiáltottam
utána.
Lehet, hogy Stef készen állt arra, hogy lecsapják, mint egy
molylepkét, de én még mindig nem voltam meggyőződve arról,
hogy a sebezhetőség erő. Szerintem inkább a legjobb módja
annak, hogy összetörjék a szívedet.
Sloane megragadta Naomi karját, és majdnem elestek mind a
ketten.
- Te jó ég! Elfelejtettük elmondani neki a másik dolgot.
- Kinek, mit? Nekem? - kérdeztem, miközben segítettem nekik
talpon maradni.
Naomi zihálni kezdett, így megcsapott borgőzös lehelete.
- Teljesen elfelejtettem! Volt egy ötletünk, kivel beszélhetnél
arról, hogy Duncan Hugo hol rejtegetheti az autót.
- Tényleg? Kivel?
- Zordonnal - válaszolta Naomi.
- Mi az a zordon?
- Ő egy motoros klub vezetője. ööö, főnöke? Talán
miniszterelnöke? Mindenesetre mindenről tud, ami történik -
mondta Naomi.
- Tudta, hol van Naomi, amikor elrabolták, mert figyelte
Duncan Hugót - egészítette ki Sloane.
- Ezenkívül szuper kedves, és megtanított pókerezni - tette
hozzá Naomi.
- Hogyan érhetem el a motoros klub miniszterelnökét, Zordont?
-kérdeztem.
- Megvan a száma. Vagy egy szám. Soha nem hívtam fel, de ő
adta meg nekem - magyarázta Naomi.
Sloane szeme felcsillant, mintha ihletet kapott volna.
- Csajok! Ismerek egy helyet, ahol a világegyetem legfinomabb
pekándiós pitéje van.
Naomi visított.
 - Imádom a pitét.
- A közelben van? - tettem fel a kérdést.

***

Éppen akkor tértem vissza az asztalhoz, amikor a felszolgáló

kihozott három szeletet egy valóban átkozottul finomnak tűnő
pekándiós pitéből.
- Beszéltél a szexi, veszélyes motorosfickóval? - kérdezte
Sloane.
- Nem. - Felhívtam a számot, amit Naomi adott, de három
csörgés után sípszó hallatszott. Hagytam egy rövid üzenetet,
amelyben kértem, hogy hívjon vissza, de azt sem tudtam, hogy
rögzítve lett-e, amit mondtam.
- Ó, te jó ég! - ájuldozott Naomi a szájában a villával. - Ez a
világ legjobb pitéje.
Leültem, és éppen felvettem a villámat, amikor megcsörrent a
telefonom. Ránéztem a képernyőre.
- A francba.
- Ő az? - kérdezték a barátnőim egyforma magas hangon.
- Nem ő az - biztosítottam őket, és újra felálltam a székemről.
- Szia, Lewis - válaszoltam, miközben a pult mellett elhaladva
az előcsarnok felé tartottam. - Hogy vagy?
- Remekül. Jól. Minden oké. Hát, igazából elég szarul - felelte a
munkatársam.
A bűntudattól azonnal megfájdult a fejem.
- Hallottam, hogy visszamentéi dolgozni.
- Az íróasztal mellé - pontosított. - Részben ez a probléma.
Kialakult itt egy helyzet, és szükségem van a segítségedre.
Egy újabb ok, amiért nem szeretem a kapcsolatokat.
- Mire van szükséged, Lew?
 - Igen, szóval, emlékszel, amikor leugrottam a tetőről, és
eltörtem a seggem?
Összerándultam.
- Emlékszem. - Élénken.
- És arra is emlékszel, hogy azt mondtad, ha bármiben
segíthetsz, szóljak nyugodtan?
- Homályosan - mondtam összeszorított foggal. Mögöttem
Naomi és Sloane beszélgetésbe elegyedett egy idős párral, akik
egyforma pulóvert viseltek.
- Ma van a szerencsenapod - jelentette ki Lewis.
Sóhajtottam.
- Mire van szükséged?
- Van egy NJM-em, aki épp most bukkant fel a te környékeden.
Az NJM fejvadásznyelven azt jelentette, „nem jelent meg”,
vagyis olyan embereket takart, akik ellógták a bírósági
tárgyalásokat, veszélyeztetve ezzel a pénzt, amit az óvadékot
nyújtó szervek a szabadságukért adtak.
- Tudod, hogy okkal váltottam át a vagyontárgyakra -
emlékeztettem.
Egyetlen, nagyon hosszú évig óvadékbehajtóként dolgoztam,
mielőtt a vagyonvisszaszerzési nyomozásra váltottam.
- Igen, de te olyan jól csinálod. És ami még fontosabb, hogy
pont ott vagy. Holnapig senki mást nem tudok odaküldeni.
- Most éppen két részeg nőért felelek. Nem hagyhatom őket
csak úgy magukra. A végén még egyforma szemhéjtetoválással
végzik.
- Vidd őket magaddal. Ez a fickó nem veszélyes. Csak hülye.
Nos, gyakorlatilag őrült okos, ami miatt hülye.
Ismertem ezt a típust.
- Mutasd meg a barátaidnak, hogy Hosszúlábú Solavita hogyan
kap el egy rosszfiút.
- Mennyit tűztek ki rá?
 - Kétmillió dollárt.
- Kétmilliót? Mi a fenét csinált?
- Feltörte az egyik állami hivatal ügyosztályát, készített egy
csomó hamis személyit, majd eladta az interneten.
A számítógépes kockákat általában nem olyan veszélyes
elfogni, mint mondjuk a gyilkosokat vagy más erőszakos
bűnözőket. Csak annyit kell tenned, hogy megszerzed a
laptopjukat, majd azzal becsalogatod őket a kocsid hátsó ülésére.
De akkor sem akartam kockázatot vállalni a nagyon új és nagyon
részeg barátnőimmel.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, Lew.
- Nézd. Utálom kijátszani ezt a kártyát, de tartozol nekem.
Megosztom veled a pénzt.
- Utállak téged és a törött seggedet. - Nyögtem fel. - Majd
holnap megcsinálom.
- Igazából a következő egy órában kell megtenned. Elhagyja a
várost, és nem tudom, hol köt ki legközelebb. Muszáj őrizetbe
venni.
- A fenébe, Lew. - Az ablakon keresztül Naomira és Sloane-ra
pillantottam. - Esküszöl, hogy nem veszélyes?
- A saját nagymamámat küldeném érte, ha közelebb lakna.
Felsóhajtottam.
- Rendben. De ez azt jelenti, hogy kvittek vagyunk.
- Kvittek vagyunk - ígérte.
- És nem viccelsz többet azzal, hogy eltörtem a seggedet -
tettem hozzá.
- Elküldöm a címet és egy képet. Köszönöm. Te vagy a legjobb.
Most leteszem, mielőtt meggondolod magad. Szia! - mondta
gyorsan, majd megszakította a hívást.
Az orrom alatt káromkodva indultam vissza az épületbe. A
fejfájásom úgy bimbózott, mint egy átkozott rózsa.
- Hé, Lina Bo-Bina! Kérsz sült krumplit? - kérdezte Sloane.
 Az asztalra néztem. Naomi és Sloane megették a pitéjüket meg
az én pitémet is, majd áttértek a sült krumplira, amit az idős
házaspár hagyott hátra.
Magunkhoz intettem a felszolgálót.
- Adhatok száz dollár borravalót, hogy vigyázzon erre a kettőre,
amíg én elintézek valamit?
A nő kifújta vörösesbarna frufruját a szeméből.
- Sajnálom, drágám. Nem dőlök be még egyszer. - A falon lévő
táblára mutatott. Az állt rajta: A felügyelet nélkül hagyott
részegeket le fogják tartóztatni.
A francba.
- Mi a baj, Lina Weena? - faggatott Naomi. - Szomorúnak
tűnsz.
- Vagy székrekedésed van - tette hozzá Sloane. - Több rostot
kellene fogyasztanod?
- El kell mennem dolgozni kábé egy órára, és nem tudom, mit
csináljak veletek. Mit szólnátok hozzá, ha bejelentkeznétek egy
szállodába, és csendben üldögélnétek egy szobában, amíg vissza
nem jövök?
Sloane felemelte a hüvelykujját, aztán fejjel lefelé fordította, és
durcásan fújtatott.
- Ezt nemnek veszem.
- Megtaláltad Huncan Dugót? - kérdezte. Csálén állt a
szemüvege.
- Nem. Valaki mást kell megtalálnom egy munkatársnak.
- Hadd segítsünk! Annyira jó vagyok a dolgok megtalálásában.
Tegnap Knox tíz percig kereste a ketchupöt a hűtőben, és én fél
másodperc alatt megtaláltam! - jelentette be Naomi.
- Kösz, de nem kell segítenetek. Csak azt akarom, hogy ne
legyetek útban, amíg elkapom a szökevényt. Tudnátok úgy tenni,
mintha józanok lennétek, amíg Knox ideér, és felvesz titeket?
Összenéztek, aztán megrázták a fejüket, és elkezdtek kuncogni.
 - Ezt szintén nemnek veszem.
- Veled megyünk - jelentette ki Naomi határozottan.
- Nem, nem jöttök - mondtam ugyanilyen határozottan és
józanul.

***

- Mondtam, hogy maradjatok a kocsiban - jelentettem ki,

miközben a járdán lökdöstem az NJM-et. Fájt az arcom, a csípőm,
erősen izzadtam, és tönkrement a kedvenc pulóverem.
- Bocsánat - válaszolta Naomi, és próbált bűnbánónak tűnni.
- Segítettünk elkapni - mondta dacosan Sloane. Naomi
belekönyökölt. - Ó, úgy értem, bocsánat.
- El kellett volna hagynom a várost, amikor megvolt rá a
lehetőségem - mormoltam sántikálás közben.
- Aú! Fáj ez a gyorskötegelő!
Melvin Murtaugh, alias ÁrnyékKaszás nem volt erőszakos
bűnöző. Amint meglátta, hogy a kötegelőért nyúlok, elmenekült
az unokatestvére bulijából. Követtem őt a rozoga verandán át a
sikátorba.
A srác tornacipőt viselt, én pedig magas sarkú csizmát, de az
atlétikai és az állóképességem sokkal hatékonyabbnak bizonyult a
futásban, mint az ő billentyűzetpötyögő készsége.
Ráadásul elkövette azt a hatalmas hibát, hogy megállt a sikátor
bejáratánál, mert valami megzavarta.
Kiderült, hogy ez a „valami” Naomi és Sloane volt, akik
részegen szárnysegédet játszottak.
Ez elég időt adott nekem, hogy a földre teperjem. Kezdtem
berozsdásodni. Régebben pontosan tudtam, hogyan kell
végrehajtani egy szerelést, miközben az áldozatot párnának
használtam a landoláshoz. Ezúttal a csípőm és a vállam
közvetlenül és fájdalmasan érintkezett az aszfalttal, míg az arcom
Melvin éles könyökéről pattant le.
Ezért váltottam a vagyonvisszaszerzésre. Az emberek csak
púpok a hátamon... meg az arcomon.
- Hol van a szemüvegem? Nem látok semmit a szemüvegem
nélkül!
- Erre azelőtt kellett volna gondolnod, mielőtt elfutottál, amikor
mondtam, hogy ne tedd - válaszoltam, és olyan voltam, mint egy
mérges anyuka, aki a kamasz fiával veszekszik, mert soha nem
veszi a fáradságot, hogy felszedje az alsóneműjét a padlóról.
Belemarkoltam a pólójába, és visszasétáltunk a kocsihoz. Hála
az égnek, hogy ez nem egy autótolvajoktól hemzsegő környék
volt, mert a két részeg védencem nyitva hagyta a Charger ajtaját.
- Hoppá - mondta Naomi, amikor meglátta a kocsit. - Azt
hiszem, elfelejtettük becsukni az ajtókat.
- A hajsza izgalma - jegyezte meg Sloane.
- Nem kellett volna részt vennetek az üldözésben. Azt
mondtam, várjatok meg a kocsiban. Neked pedig - mondtam, és
szorosabban fogtam az izgő-mozgó hackert -, a bírósági
tárgyalásra kellett volna elmenned.
- Ha elmegyek a bíróságra, börtönbe fognak küldeni -
nyafogott.
- Ööö, igen. Ez történik, amikor bűncselekményt követsz el.
Felnyögött.
- Anyám meg fog ölni.
- Annyira vagány volt, ahogy rárepültél - szólt bele a
beszélgetésbe Sloane. - Megtanítanád, hogyan kell csinálni?
- Nem - feleltem szűkszavúan, és a fejénél fogva betoltam
Melvint a hátsó ülésre. - Maradj itt. - Becsuktam az ajtót, és
visszafordultam a barátaimhoz, akik közel sem tűntek eléggé
bűnbánónak. - Ez egy veszélyes munka. Nem vagytok kiképezve
az ilyen helyzetekre. Úgyhogy amikor azt mondom, maradjatok a
kocsiban, akkor maradjatok a kocsiban.
- A barátok nem hagyják egyedül egymást a veszélyben - vágta
rá Naomi szigorúan. - Amikor Waylay-t és engem elraboltak, te
meg Sloane eljöttetek értünk. Sloane-nal most ugyanezt tettük
érted.
- A különbség az, hogy engem nem raboltak el, Naomi. A
munkámat végeztem. Nos, Lewis munkáját. De engem erre
képeztek ki. Van tapasztalatom az ilyen helyzetekben. Nektek
nincs.
Sloane duzzogott.
- Nem is akarod tudni, hogyan tereltük el a figyelmét?
- Hozzávágtam egy zacskó kutyakakit, amit a járdán találtam -
dicsekedett Naomi.
Ez megmagyarázta a szagot. Egyértelműen át kell vizsgálnom a
kocsimat ez után az este után.
- Én meg ráordítottam, és megmutattam neki a mellemet -
jelentette ki büszkén Sloane.
Bármely más civil esetén le lettem volna nyűgözve. De most
csak arra tudtam gondolni, hogy Naomi és Sloane önként
veszélybe sodorták magukat miattam. És hogy el kell intéznem
egy telefonhívást, amire nem igazán vágyom.
Felsóhajtottam.
- Telefonálnom kell. Maradjatok itt, és tartsátok szemmel
Melvint. Ne szálljatok be a kocsiba. Ne kóboroljatok el. Ne
barátkozzatok az utcán kóborló gyilkos mániákusokkal.
- Csak dühös, mert nem kapott pitét - suttogta Sloane
Naominak, miközben telefonáltam.
Knox az első csörgésre felvette.
- Mi a baj? Miért nem küld több frissítést Stef, és miért nem
válaszol a menyasszonyom az üzeneteimre?
 - Semmi baj. Stefnek korábban el kellett mennie, és ami
Naomit illeti - hátrapillantottam a vállam fölött Naomira és
Sloane-ra, akik épp szelfikhez pózoltak -, azért nem válaszol az
sms-ekre, mert Sloane-nal az összes Snapchat-szűrő
kipróbálásával vannak elfoglalva.
- Miért hívsz? Haragszunk egymásra, nem?
- Nem vagyok benne biztos. Már nem tudok lépést tartani.
- Jó. Akkor ha összevesztünk, béküljünk ki.
Ezért szeretek férfiakkal barátkozni. Egyszerűen könnyebb volt.
- Egyetértek. Szükségem van egy szívességre. Igazából kettőre.
Szeretném, ha nem lennél jogosan dühös, és kéne egy fuvar két
részeg nőnek, akik nem hajlandók hallgatni rám.
- Mi a baj a kocsiddal?
- Jelenleg egy megkötözött bűnöző lángelme ül benne.
- Bassza meg.

***

- Ha elengedsz, feltöröm az adóhivatal rendszerét, hogy soha

többé ne kelljen adót fizetned - ajánlotta fel Melvin a hátsó
ülésről.
- Ne beszélj - morogtam.
Lehúzott ablakkal száguldottam, hogy minden oldalról
bevágjon a szél. Ez enyhített a kutyaszar szagán.
- Az a szakállas, tetovált fickó úgy nézett ki, mintha
legszívesebben letépte volna a karomat, hogy agyonverjen vele.
Azt hittem, betöri az üveget, csak hogy elkapjon.
Ahogy tippeltem, Knox mérges volt. Először rám, mert
hagytam, hogy Naomi és Sloane rábeszéljenek, hogy vigyem
magammal őket, aztán Naomira és Sloane-ra, amiért szándékosan
veszélybe sodorták magukat, végül pedig Melvinre, amiért
megütött.
 Még nem néztem alaposan a tükörbe, de Knox reakciójából és a
szemem alatti forró, duzzadt érzésből ítélve úgy véltem, nem
nézek ki valami jól.
- Ő általában ilyen - nyugtattam meg.
- Engem hibáztatott az arcod miatt. El tudod ezt hinni? Nem én
ütöttelek meg - morgolódott Melvin.
- A csapkodó könyököd volt az.
- Az arcod találta el a csapkodó könyökömet. Valószínűleg
nekem is lesz egy zúzódásom.
Rátapostam a gázpedálra remélve, hogy a motor bömbölése
elnémítja az utasomat. Minél hamarabb beviszem a fickót, annál
hamarabb jegelhetem az egész testemet.
- Feltétlenül küldeni fogok egy orvost a celládba - feleltem
szárazon.
- Hová viszel?
- A Knockemouti Rendőrkapitányságra. - Nem volt ideális, de
az NJM-eket át kellett adni a rendőrségnek, és a knockemouti volt
a legközelebbi, teljes létszámú osztály. Ráadásul előre
odatelefonáltam, és szóltam az érkezésemről... illetve egyúttal
megbizonyosodtam arról, hogy Nash ezen az estén szabadnapos.
Egyáltalán nem akartam összefutni vele.
- Legalább hallgathatnánk egy kis zenét? - panaszkodott
Melvin.
- Igen. - Feltekertem a hangerőt, és Knockemout felé vettem az
irányt.
Három kilométerre voltunk a városhatártól, amikor piros és
kék fények kezdtek villogni a visszapillantó tükrömben.
A sebességmérőre néztem, és összerezzentem.
- Haha! Elkaptak - kuncogott az utastársam.
- Fogd be, Melvin.
Lehúzódtam az út szélére, bekapcsoltam a vészvillogót, és
előkotortam a forgalmi engedélyemet, mire a rendőr az
ablakomhoz ért.
Amikor Nash Morgan a szemembe világított a zseblámpájával,
rögtön tudtam, hogy ez nem az én estém.
 25. fejezet

Gyorshajtás

Nash

- Szállj ki a kocsiból!
- Ma este nem is vagy szolgálatban - motyogta a nő, és
megragadta a kormányt.
- Szállj. Ki. Az. Autóból. Angelina - parancsoltam összeszorított
foggal.
- Segítség! Elrabolt ez a nő! - kiabált a hátsó ülésen ülő idióta.
- Fogd be, Melvin - csattant fel Lina.
Kinyitottam az ajtaját.
- Ne baszakodj velem, Angyal.
Kikapcsolta a biztonsági övet, és kiszállt a kocsiból, szorosan
mellém lépve. Több eszem is lehetett volna. Tudtam, hogy nem
bízhatok magamban, amikor ennyire közel vagyok hozzá. De
végül is ez már akkor egyértelmű volt, amikor Grave beavatott a
fejleményekbe.
Tisztában voltam vele, hogy így fog végződni.
- Hátrébb lépsz, vagy egész este itt fogsz állni a személyes
teremben? - sziszegte, és mindent megtett, hogy dacosan álljon
előttem, lehetőleg kerülve a fizikai érintést. Ezzel kicsinált.
A farmerja az egyik térdén kiszakadt. A pulóvere és a kabátja
csupa kosz volt. És mintha sántított volna. Azonban az arcától
szökött az egekbe a vérnyomásom.
- Ő tette ezt? - követeltem választ, ahogy megfogtam az állát, és
oldalra döntöttem a fejét, hogy szemügyre vegyem a zúzódásokat.
A düh önálló életre kelt a bőröm alatt. Mardosott, és minden
önuralmamra szükségem volt, hogy ne engedjem szabadjára.
Angelina felemelte a karját, és megragadta a csuklómat, de nem
engedtem el.
- Az egyetlen dolog, amiben az állami adatbázisok feltörésén
kívül bűnös, az, hogy hegyes a könyöke.
- Miért hozol be egy NJM-et?
Pimaszul forgatta a szemét.
- Átugorhatnánk azt a részt, amikor úgy teszel, mintha
érdekelnélek, hogy mehessek innen? Hosszú napom volt.
- Ne hallgasson rá! Nem szöktem meg! Ártatlanul sétáltam
hazafelé, miután menhelyi kutyáknak olvastam fel meséket,
amikor egy sikátorban letepert és megfenyegetett - nyafogott az
utasa.
- Fogd be, Melvin - szóltunk rá Linával egyszerre.
A kocsi háta mögé húztam, és alaposan szemügyre vettem az
autóm fényében.
- Megsérültél máshol is? - A szeme alatti zúzódás csúnya és
duzzadt volt. Minden porcikámmal gyűlöltem a sérülését.
Rácsapott a kezemre.
- Ez most már minden közúti ellenőrzés része?
A közelsége nem csak kicsapta a biztosítékot az agyamban.
Teljesen tönkretett.
A bennem tomboló düh a torkomon keresztül akart kiszakadni
belőlem. Már nem fáztam. Nem voltam üres. Egy kitörni készülő
vulkán voltam.
- Baleset volt. - Lina hangja nyugodt, szinte unott volt.
Gyönyörű méreg az ereimben.
- Azt mondtad, hogy lopott vagyontárgyakat szerzel vissza, nem
pedig embereket vadászol le - emlékeztettem.
- Így van. Szóval mielőtt megint hazugnak neveznél, valaki
szívességet kért tőlem. Nem mintha bármi közöd lenne hozzá.
 Folyton ilyeneket mondott. Olyan dolgokat, amik technikailag
igazak voltak.
De annak ellenére, hogy dühös voltam rá, és ragaszkodtam
ahhoz, hogy végeztem vele, muszáj volt tudnom, hogy jól van-e.
Hogy mi történt. Kurvára el kellett intéznem.
Ő az én dolgom volt, és még nem végeztem vele. Csak most
kezdtem el. Elfogadtam az igazságot, és úgy tettem, mintha lett
volna választásom.
- Ki kért szívességet? Ki kért meg erre?
- Jézusom, Nash. Nyugodj meg. Semmilyen törvény nem lett
megszegve, és a sógornőd meg a barátod, annak ellenére, hogy
részeg púpok voltak a hátamon, akik nem akarták követni a
parancsokat, biztonságban vannak. Knox felvette és hazavitte
őket.
- Tisztában vagyok vele. - Az, hogy a bátyám ott merte hagyni
Linát egy bűnözővel, egy újabb olyan kérdés volt, amivel
foglalkoznom kell majd. Valószínűleg az öklöm segítségével.
Bassza meg.
Veszélyes érzéseket ébresztett bennem. Eltűnt a nyugodt,
jelvényes rendőr. Eltűnt az üresség. Helyette egy tűzokádó
sárkány lettem, aki mindent el akar pusztítani.
Azon tűnődtem, vajon Knox is így érzett-e legtöbbször.
Kinyújtottam a kezemet, és ismét megfogtam az állát, hogy
oldalra döntve gyönyörű arcát, megvizsgálhassam a zúzódásait.
Az érintése, még ha csak így is, lángra lobbantott bennem
valamit.
- Ezt jegelni kell.
- Gyorsabban hazaérnék, ha nem tartanál fel.
Rosszkedvűen fújtam ki a levegőt.
- Szedd ki a kocsiból.
- Micsoda?
- Szedd ki a kocsiból - mondtam lassabban.
 - Na nem! Ennek nem dőlök be. Én viszem be a kapitányságra,
és kérem az elismervényt. Aztán a tiéd lehet.
- Nem akarom, hogy te szállítsd - közöltem. A birtoklási vágy
hulláma elmosott minden racionális gondolatot. Semmi nem
érdekelt. Csak arra volt szükségem, hogy biztonságban legyen a
közelemben.
- Leszarom, mit akarsz - vicsorgott.
- Engem kettőnk helyett is érdekel. Szedd ki a kocsiból!
Keresztbe fonta a karját.
- Nem.
- Rendben. - Hátraléptem, és elkezdtem megkerülni a kocsit. -
Majd én elintézem.
Megragadta a karomat, én pedig élveztem az érintését.
- Ha még egy lépést teszel az NJM-em felé, akkor...
- Mit fogsz csinálni? - vontam kérdőre, amikor elhallgatott. Azt
akartam, hogy visszavágjon. A harag és a vágy kusza
centrumában szerettem volna farkasszemet nézni vele.
- Miért csinálod ezt? - sziszegte, miközben a hajába túrt.
- Bárcsak tudnám, édesem. - De tudtam. Hazudhatott.
Veszélybe sodorhatta magát. Kerülhetett vagy gyűlölhetett. Akkor
sem tudtam békén hagyni. Mert még nem végeztem vele.
Gyűlöltem magam, amiért annyira vágyom rá.
- Nem tartozom hozzád. Nem szegtem meg a törvényt. Csak az
a veszély fenyegetett, hogy megsérül az egóm, amikor elkapom
ezt az idiótát. Úgyhogy, hacsak nem akarsz visszaélni a
hatalmaddal és őrizetbe venni, javaslom, engedd, hogy végezzem
a munkámat.
- Tudod, nem akarok veled foglalkozni.
- Szegény Nash. Kénytelen vagy hősködni a gazember szerep
helyett?
A csípőmmel a kocsihoz szorítottam. Tágra nyílt a szeme.
Kitágult az orrcimpája, mint egy veszélyt szimatoló őznek.
Azonban a keze önálló életre kelt. Az ingembe markolt, és erősen
belém kapaszkodott.
- A tűzzel játszol, Angyal.
- De láthatóan csak neked esik bántódásod - vágott vissza.
Az út szélén szorítottam egy mérges nőt egy kocsihoz
gyorshajtás miatt. A szívverésem a fülemben kalapált, és lüktetett
a farkam. Nem ő volt a biztonságos, az okos választás. De valami
ostoba oknál fogva a testem úgy gondolta, hogy ez a nő, aki a
szürke zónában éli az életét, a helyes választás.
Megfogtam az állát, és a hüvelykujjammal végigsimítottam az
alsó ajkán. A düh helyett valami hasonlóan veszélyes érzelem
költözött a szemébe. Vibráltam a vágytól. Nem bízhattam
magamban, amikor ilyen közel voltam hozzá.
De amikor már majdnem rábeszéltem magam, hogy
hátralépjek, megcsípte a fogával az ujjamat.
A fájdalom apró nyilallása végigszaladt a gerincemen, és a
golyóimat célozta meg.
Éreztem, milyen gyorsan dobog a szíve.
Mindketten egyszerre mozdultunk meg. Pont akkor
rogyasztottam be a térdem, amikor széttárta a lábát, hogy helyet
csináljon nekem.
Ez. Most. Ő.
A vérem többet követelt. Minden teljesítménnyel kapcsolatos
félelmem elpárolgott az éjszakában, elégette az izzó vágy. A
magamévá kellett tennem. Bebizonyítani, hogy csak az enyém. A
kezemet a térde alá csúsztatva megemeltem, és széttártam a lábát,
amíg az erekcióm a combja közé simult. Még teljesen felöltözve is
szinte elviselhetetlen volt az érzés, ahogy a teste üdvözölte az
enyémet.
- Azt akarom...
- Nem akarom, hogy szükségem legyen rád, de kellesz -
mondtam, miközben a nyaka selymesen sima bőréhez dörgöltem
az arcomat.
- A fenébe is, Nash - lihegte. - Azt akarom, hogy tegyél le, és
engedj levegőhöz jutni.
Megdermedtem, de nem tettem le. Képtelen voltam rá. A
pulzusa közvetlenül az ajkam alatt lüktetett.
- Nash, kérlek. Csak tegyél le, és hagyj levegőhöz jutni.
A „kérlek” győzött le. Bármit megadnék neki, ha tőle is
mindent megkapnék.
Elharaptam egy káromkodást, és hátraléptem, hagyva, hogy a
földre csússzon.
- Ha nem leszek az érzelmi támaszod, akkor biztos, hogy a
gyűlöletbaszásod sem.
- Angyal.
Felemelte a kezét.
- Már bebizonyítottuk, hogy nem bízhatunk egymásban. És
biztos vagyok benne, hogy épp az előbb bizonyítottuk be azt is,
hogy magunkban sem bízhatunk, amikor egymás közelében
vagyunk.
- Fogalmam sincs, meddig tudok még küzdeni ellene -
vallottam be.
Egyenesen rám szegezte a tekintetét.
- Igyekezz jobban.
- Próbálkozom. Mérges vagyok rád. Elárultad a bizalmamat.
- Na ne viccelj! - gúnyolódott. - Őszintébb voltam veled, mint
eddig bárki mással. Csak nem vagy hajlandó tudomásul venni,
hogy a fekete-fehéren túl egy egész világ létezik idekint.
- Ahogy mondtam, folyton arra gondolok, mennyire dühös
vagyok rád. De csak arra vágyom, hogy letérdeljek, és
beletemessem az arcomat a...
A számra csapta a kezét.
- Ne fejezd be ezt a mondatot. Veszélyesek vagyunk egymásra.
Nem tudok gondolkodni, amikor hozzám érsz. A viszonyunk a
legrosszabb döntés, amit hozhatunk. És ha ezt én mondom, az
jelent valamit.
De egyszer az életben nem aggódtam a következmények miatt.
Nem gondolkodtam hat lépéssel előrébb. Csak abban voltam
biztos, hogy őt akarom. Még akkor is, ha hazudott. Még akkor is,
ha megbántott. Még akkor is, ha mindenben veszekedni akart
velem.
Angelina Solavitát akartam.
- Elnézést! Tudom, hogy épp veszekedtek, de nagyon kell
pisilni.
- Fogd be, Melvin!

***

A piros Charger seggében voltam az őrsig, egy centiméternyi

előnyt sem adtam neki. Amikor megérkeztünk, kipattantam az
autómból, és kinyitottam a kocsija ajtaját, mielőtt leállította volna
a motort.
- Hátrább az agarakkal, nagymenő - figyelmeztetett Lina.
De ekkor már a hátsó ülésről húztam ki a vézna bűnözőt.
- Gyerünk, seggfej - mondtam.
- Úgy érzem, szükségtelen ez a szidalmazás - panaszkodott.
- Ahogy az arcán lévő zúzódások is azok - vágtam rá, majd
megfordítottam, hogy Linára nézzen. A sérülése láttán valami
csúnya dolog szabadult el bennem. Valami olyan, ami a szőnyeg
alá akarta söpörni az összes kihágását. Valami olyan, ami
ragaszkodott a társaságához, hogy senki más ne juthasson a
közelébe.
- Mondtam már, ő volt az, aki nekem jött, miután a barna
megdobott kutyaszarral, és a szőke megmutatta a mellét. Nem az
én hibám, hogy megsérült.
Linára néztem. Ő vállat vont.
 - Naomi és Sloane - magyarázta.
- Figyelj, nagyon éhes vagyok - nyafogott Melvin. - Vacsora
előtt léptem le az unokatestvéremtől. Szerinted kaphatnék egy kis
csirkenuggetset, vagy esetleg olyan mosolygós arcú sült krumplit?
Tudod, vigaszkaját. Elég stresszes vagyok.
Jézusom. Az anyja még a kenyér héját is levágta neki?
- Ha bocsánatot kérsz a hölgytől, amiért megtámadtad,
megetetlek.
- Sajnálom, hogy az arcod a könyökömbe ütközött, Lina.
Őszintén. Anyám szétrúgná a seggem, ha eszembe jutna bántani
egy hölgyet.
- Bocsánatkérés elfogadva - válaszolta Lina. Felém fordult. -
Most pedig add ide az elismervényt.
- Menjünk - motyogtam, és magunk előtt toltam Melvint.
- A fenébe, gyönyörűségem. Mi a fene történt veled? - kérdezte
Grave Linától, amikor beértünk.
- Beleszaladtam egy hegyes könyökbe - magyarázta Lina.
- Apámtól örököltem. A legtöbb testrésze éles és hegyes -
jelentette ki Melvin. - Szóval, ami a csirke nuggetset illeti...
Odalöktem Melvint Grave-hez, mielőtt kísértésbe estem volna,
hogy beverjem a pofáját a könyökömmel.
- Tégy egy szívességet, és intézd el ezt. Majd én megcsinálom a
papírmunkát.
Lina úgy nézett rám, mintha a szemével akart volna kicsinálni.
- Telefonálnom kell - mondta, és kisétált a folyosóra.
- Eléggé sántít - jegyezte meg Grave, mintha nem katalogizáltam
volna már minden mozdulatát.
Mire Lina a sántítását hasztalanul leplezve visszajött, már
elkészítettem a papírokat.
- Ez Murtaugh-nak szól - mondtam, átnyújtva az első cédulát. -
Ez pedig a tiéd.
 Elvette a második papírt is, majd túlfűtött, gyilkos pillantást
vetett rám.
- Egy gyorshajtási bírság? Most szórakozol velem.
- Gyorsabban hajtottál a megengedettnél, ezért állítottalak meg -
emlékeztettem.
Annyira dühös volt, hogy szóhoz sem jutott.
- Te... te...
- Két heted van, hogy kifizesd, vagy fellebbezz ellene. Bár, ha
arra gondolsz, hogy megtámadod, a helyedben nem tenném. Én
állítottalak meg, és nem lenne semmi kifogásom az ellen, hogy
kivegyek egy szabadnapot, és bemenjek a közlekedési bíróságra.
Mély lélegzetet vett, és amikor ettől nem nyugodott meg, ismét
beszívta a levegőt. Sugárzott belőle a düh, rám mutatott, majd
megrázta a fejét, mielőtt kihátrált az ajtón.
- Biztos, hogy tudod, mit csinálsz, főnök? - kérdezte Grave.
- Kurvára fogalmam sincs, Hopper.

***

Ahelyett, hogy hazamentem volna, ahol biztosan nem tudnám

békén hagyni Linát, leléptem a rossz kedvemmel a városból.
Porfelhőt hagytam magam mögött az éjszakában, ahogy a
földúton száguldottam. A nagy házban égtek a lámpák, ezért a
fékre tapostam, és kiszálltam a járművemből.
Feltrappoltam a verandára, és addig dörömböltem a bejárati
ajtón, amíg ki nem nyílt.
- Jézusom! Mi a fene...?
Esélyt sem adtam a bátyámnak, hogy befejezze a mondatát. Az
öklöm találkozott az állkapcsával, és hátrabicsaklott a feje.
- Te kibaszott fasz! - vicsorogta.
Egy ütés nem tűnt elégnek. Boldogabb voltam, mint a szarban
dagonyázó disznó, amikor a vállával a gyomromba ütközött.
Elestünk, kizuhantunk a veranda korlátján, és egy lombos
bokorban landoltunk.
Az ágyéka közelébe térdeltem, és megfordultam, hogy
felülkerekedjek rajta.
Hagyta, hogy egy újabb ütést mérjek az arcára, mielőtt
átcsúszott a védelmi vonalamon. Vér, düh és frusztráció ízét
éreztem.
- Mi a fasz bajod van? - kérdezte, miközben a bozótba
nyomtam az arcát.
- Egyedül hagytad egy bűnözővel.
- Jézusom, te idióta! Észnél vagy? Lina megeszi reggelire az
ilyen fickókat.
- Bántotta, a kurva életbe.
Egy ütést mértem a bordáira. A bátyám felnyögött, majd a
lábával legurított magáról.
Megragadott a hajamnál fogva, és az avarba nyomta az arcomat.
- Véletlenül megütötte. Te vagy az a seggfej, aki bántotta.
Felemeltem a könyökömet, és éreztem, hogy eltaláltam az
állkapcsát.
Knox felnyögött, majd köpött egyet.
- Ha valakinek seggbe kéne rúgnia valakit, akkor az én vagyok,
amiért szórakozol vele. Ő a barátom.
- Én meg a kibaszott öcséd vagyok - emlékeztettem.
- Akkor miért veszekszünk?
- Honnan a faszból tudjam? - Még mindig meg voltam őrülve.
A tehetetlenség. A vágy, hogy megérintsem, miközben tudtam,
hogy már nincs jogom hozzá.
- Knoxy? - kiáltotta Naomi részegen valahonnan a házból.
- Kint verekszik Nash bácsival az udvaron. Összetörték a
tornácot - jelentette Waylay.
- Remek. Most engem is bajba keversz - panaszkodott a
bátyám.
 Mindketten hanyatt dőltünk a szétzilált zöld bokor romjain. A
csillagok ragyogó tűhegynek tűntek a tintafekete égbolton.
- Egyedül hagytad - mondtam újra.
- Tud magára vigyázni.
- Ez nem jelenti azt, hogy muszáj is neki.
- Mit akarsz, mit mondjak? Szüksége volt rám, hogy elvigyem
Százszorszépet és Sloane-t, akik mindketten rohadtul berúgtak.
Kénytelen leszek kezeltetni a Spice Girls-túladagolásomat.
Linának szüksége volt Knoxra. Hagytam, hogy ez a tény ott
motoszkáljon a fejemben.
Amikor bajba került, Knoxot hívta, nem engem. Jó okkal. Nem
voltam olyan hülye, hogy ezt ne vegyem észre. Mégis itt feküdtem
a mocsokban, és mérges voltam, hogy olyan világot teremtettem,
ahol Lina valaki máshoz fordul, amikor segítségre van szüksége.
- Hogy basztad el? - kérdezte Knox.
- Miből gondolod, hogy bármit is elbasztam?
- Itt hemperegsz velem a kertben ahelyett, hogy őt zaklatnád.
Mit csináltál?
- Mit gondolsz, mit csináltam? Megállítottam a seggét,
megbüntettem gyorshajtásért, és kapott tőlem egy alapos
fejmosást.
Hosszú ideig hallgatott, aztán azt mondta:
- Általában ennél jobban bánsz a nőkkel.
- Baszd meg.
- Ha kíváncsi vagy a véleményemre...
- Miért lennék? Nem tudtad megmondani Naominak, hogy
szereted, amíg az ikertestvére meg az a seggfej el nem rabolta
szexbilincsben.
- Épp össze voltam zavarodva, oké?
- Igen, ahogy én is.
- Azt tanácsolom, gyorsan szedd össze magad, ha esélyt
szeretnél nála. Ma összepakolt egy bőröndöt. Naomi azt mesélte,
hogy Sloane-nal gyakorlatilag kényszeríteniük kellett, hogy
legalább addig maradjon, amíg elmennek együtt valahova
beszélgetni.
- Csomagolt?
- Azt mondta, visszaköltözik a motelbe, amíg valaki ide nem
jön helyettesíteni az ügyben. Aztán hazamegy.
El akar menni?
Nem, a kurva életbe.
Lina nem megy sehova. Addig nem, amíg ezt meg nem
oldottuk. Addig nem, amíg rá nem jövök, miért mászott a bőröm
alá, az ereimbe. Addig nem, amíg nem találok módot arra, hogy
elűzzem magamból ezt az érzést, vagy a közelemben tartsam őt.
De ezeket a dolgokat a Morgan férfiak nem mondják ki
hangosan.
Ehelyett megmaradtam a komfortzónánkban.
- Szóval most már nem baj, ha összejövök a barátoddal?
Baszki, te aztán kurvára szeszélyes vagy.
- Kapd be, seggfej. Naomi szerint Lina érez irántad valamit.
Valamit, amit még nem basztál el teljesen. Hacsak nem verte be az
utolsó szöget a koporsóba az a gyorshajtás. És ha már itt vagy, és
hülyét csinálsz magadból miatta, azt hiszem, talán van benne
valami, amit érdemes kiaknázni.
Lesöpörtem egy levelet az arcomról.
- Lina érez valamit? Mit mondott?
- Kurvára nem tudom - felelte Knox ingerülten. - Százszorszép
és Sloane közben brit akcentussal énekelt valami számot. Kérdezd
meg őket, ha kijózanodtak, és engem hagyj ki ebből az egészből a
picsába.
Egy darabig csendben voltunk. Csak két felnőtt férfi feküdt egy
tönkretett virágágyásban, és az éjszakai eget bámulta.
- Hallottam, hogy Naomi kutyaszarral dobálta meg a fickót, akit
Lina üldözött, aztán Sloane azzal terelte el a figyelmét, hogy
megmutatta neki a mellét - mondtam.
Knox felhorkant mellettem.
- Jézusom! Nincs több csajos este! Mostantól, ha hárman együtt
mennek el valahova, egy istenverte kísérő ott lesz a nyomukban.
- Egyetértek.
Hallottuk a szúnyoghálós ajtó nyikorgását, de nem számítottunk
a hideg vízzel teli vödörre. Mindkettőnket lelocsoltak.
Köpködve és káromkodva álltunk fel, hogy szembenézzünk az
ellenséggel, csakhogy Naomit, Waylay-t és Waylont találtuk a
verandán, akik minket néztek.
- Nincs több verekedés - közölte Naomi királynői eleganciával.
Aztán csuklott egyet.
Waylay kuncogott, miközben ránk irányította a slagot.
 26. fejezet

Miféle Nash?

Lina

Nash Morgan nem létezik többé számomra.

Ezt kántáltam magamban, miközben az utolsó guggolásokat
csináltam. Teljesen az edzésre tudtam koncentrálni, és nem az
izzadt rendőrfőnökre, aki - a gerincem tövében érzett bizsergésből
ítélve - folyamatosan engem bámult, mióta ideért.
A férfi fizikai vonzereje nyomasztó volt, és őszintén szólva
rohadtul felbosszantott.
- Lejjebb azzal a fenékkel - utasított Vernon, visszarángatva a
jelenlegi szenvedésemhez.
- Te... engedd... lejjebb... a... segged - ziháltam, miközben
összeszedtem magam, és felkészültem, hogy az utolsó
energiatartalékaimat is felhasználjam.
- Gyerünk, Solavita - kurjantotta Nolan a mögöttem lévő
súlypadról. Úgy látszott, hogy ő és Nash valamiféle
békeszerződést kötöttek, és most együtt edzenek.
Sikerült mindkét középső ujjamat felemelnem a rúdról, majd
felálltam.
Az idősebb edzőtársaim elismerő kiáltásai visszhangoztak a
fülemben, amikor visszatettem a rudat az állványra, majd
előrehajoltam, hogy levegőhöz jussak.
Sajnos elfelejtettem becsukni a szememet, így láttam a nem
létező
Férfit, amint éhesen bámulja a fenekemet.
 A reggeli edzéstől izzadt és morcos Knox odasétált az öccséhez,
észrevette Nash tekintetének irányát, és könyökkel hasba vágta.
Mindkettőjük arcán halvány zúzódások sötétlettek, de én már
annyira túl voltam Nashen, hogy egyáltalán nem érdekelt, mi
történt.
Oké, talán tízszázaléknyi érdeklődés volt bennem. Rendben.
Legfeljebb negyven százalék.
Nem mintha bármelyiküket is megkérdezném. Knox és én
addig tartottuk fenn az óvatos fegyverszünetet, amíg egyikünk
sem hozta szóba Nasht. És úgy tűnt, Nash végre megértette, hogy
nem létezik. Miután három napig nem voltam hajlandó ajtót
nyitni, vagy felvenni a telefont, már nem kopogtatott és nem
hívott.
Jobb ez így. Már többször bebizonyítottuk, hogy
megbízhatatlanok vagyunk egymás közelében.
Nem volt gyávaság tőlem, hogy úgy időzítettem a saját
jövésmenésemet, hogy biztosan ne fussunk össze a lépcsőn. Nem
voltam óriási gyáva nyúl, amiért lábujjhegyen osontam el az ajtaja
mellett. Most az egyszer biztonságos, okos döntést hoztam.
Kiegyenesedtem, és nagyot kortyoltam a vizespalackomból,
miközben úgy tettem, mintha nem érezném Nash rám irányuló
figyelmét.
Ahogyan azt is eldöntöttem, hogy nem veszek tudomást a
bizsergésről, ami elárasztotta a testemet, amikor tudtam, hogy a
szomszédban van, csupán egy fal választja el tőlem.
Bár olykor még mindig azon kaptam magamat, hogy feszülten
hallgatózom, hátha meghallom zuhanyozás közben.
De én is emberből vagyok, oké?
Elköteleztem magam az új és jobb, egészségesebb, kissé
unalmasabb, de határozottan okosabb Lina mellett.
Csökkentettem a koffein- és alkoholfogyasztásomat, több
zöldséget ettem, és négy napja rendszeresen meditáltam. A KES-
ek nagyrészt megszűntek. És már semmi nem vonta el a
figyelmemet a nyomozásról.
Még három üzenetet hagytam Zordon furcsa üzenetrögzítőjén,
de egyelőre nem érkezett válasz.
Szerencsére a kutatócsapatom a segítségemre sietett. Zeldának
sikerült bevetnie a kocka varázserejét, és azonosította a két
csatlóst Tina homályos személyleírása alapján. Az arctetovált
fickó Stewie Crabb, egy kétszeres börtöntöltelék, aki a bal szeme
alá egy tőrt tetováltatott. A pufók kecskeszakállas pedig Wendell
Baker, egy köpcös fehér fickó borotvált fejjel, bajusszal és
kecskeszakállal. Csak egyszer ült börtönben testi sértésért.
Mindketten tizenéves koruk óta Anthony Hugo alkalmazásában
álltak, köszönhetően a Duncanhez fűződő barátságuknak. Zelda
még nem tudta azonosítani a titokzatos, eldobható telefonnal
kommunikáló pasast, de legalább Crabbet és Bakert megtaláltam.
Félretettem az ingatlankeresést a megfigyelés miatt.
Szerencsétlenségemre a piti bűnözők követése - akik tudják, hogy
a szövetségiek valószínűleg szemmel tartják őket - többnyire azzal
járt, hogy sztriptízbárok parkolójában ültem órákig.
- Szép munka - zihálta Stef. A pólója teljesen átázott, fekete
haja pedig lelapult.
- Köszi - mondtam, és még több vizet ittam. - Folyton azt
hiszem, már könnyebb lesz, de még mindig minden alkalommal
úgy érzem, mindjárt meghalok.
Stef felnyögött.
- Szóval elmeséled már végre, hogy ment a randid vasárnap,
miután otthagytál a részeg ikrekkel?
Behunyta a szemét, és leöntötte magát vízzel, de így is láttam,
hogy elmosolyodott.
-Egész... jól ment.
- Jól? - ismételtem meg.
 - Jó volt. - Minden igyekezete ellenére egyre szélesebben
mosolygott. - Nem éreztem szörnyen magamat.
Megböktem a könyökömmel.
- Te kedveled őt. Szeretnél smáááááárolni vele.
- Ne viselkedj úgy, mint egy harmadikos.
- Paplan alá bújtak, ott is csókolóztak? - cukkoltam.
- A hátamra tette a kezét, amikor besétáltunk az étterembe.
- Dögös.
- Nagyon - válaszolta, miközben ivott egy korty vizet. A
mosoly árnyéka továbbra is ott játszott az ajkán.
- Fogsz még találkozni vele?
- Talán - mondta önelégülten.
- Szóval az a kis kocsmaterápia valójában neked szólt, nem
nekem.
Stef vetett egy pillantást a mogorva rendőrfőnökre.
- Gondoltam, egyikünknek össze kell szednie magát, és
megtenni az első lépést.
- Elnézést, te barom. A férfi félreállított, kiabált velem, és
megbírságolt gyorshajtásért, mert a munkámat végeztem.
- Biztos vagyok benne, hogy figyeltél a sebességkorlátozásra.
- Nem ez a lényeg.
Stef ismét Nashre nézett, majd vissza rám. Elvigyorodott.
- Tetszik vagy sem, van valami vulkanikus köztetek. És alig
várom, hogy lássam, melyikőtök robban fel először.
- Egyetlen egy randin voltál. Nem telepedhetsz rám ezzel az
önelégült „elkötelezett kapcsolat” dologgal.
- Kettőn. Tegnap együtt ebédeltünk. Szívesen maradnék még,
amíg te úgy teszel, mintha nem akarnál Nash Morgan nadrágjába
férkőzni, de Jerrel találkozom egy kávéra. Ne küzdj ellene túl
sokáig. Lehet, hogy valami nagyszerűről maradsz le.
- Kapd be, szerelmes pojáca.
Elindult az öltözőbe, és magamra hagyott a gondolataimmal.
 - Hé, legjobb barinőm! - Mrs. Tweedy nyakában egy
törölközővel sétált oda hozzám. - Szebb az arcod.
- Köszönöm - válaszoltam szárazon. A monoklim lassan
beteges sárgászöldre halványodott. Néhány nap múlva már nem
kell majd sminkkel elfednem.
- Ma elviszel bevásárolni - jelentette be Mrs. Tweedy.
- Tényleg?
- Igen! Tíz perc múlva legyél kész. - Levette a törölközőt a
nyakából, és a fenekemre csapott vele.
A bántalmazott hátsómat dörzsölgetve szedtem össze a
holmimat. Még jó, hogy a rosszfiúk nem vesződnek azzal, hogy
délelőtt felkeljenek az ágyból, gondoltam.
- Lina! - Nolan intett a fejével, hogy menjek oda hozzá.
Nagy ívben kikerültem Nasht, és csatlakoztam Nolanhez a
tükörnél.
- Mi a helyzet?
Nash elsétált mellettem, hogy letegye a súlyzóit, és éreztem,
hogy megzavar a közelsége.
A tekintetünk találkozott a tükörben, de szándékosan
elfordítottam a fejemet, mert nem akartam látni, mit rejt a
gondterhelt pillantása.
- Nincs kedved meginni valamit ma este, miután lefektettem a
gyereket? - Nashre mutatott a hüvelykujjával.
- Az attól függ.
- Mitől?
- Hogy egy ital csak egy ital-e, tekintve, hogy épp most vitted el
a barátnőmet egy randira.
Bosszúsan nézett rám.
- Nem akarok a bugyidba mászni, Solavita.
Úgy tűnt, az egyetlen interakció, amire készen állok, egy
kellemes baráti italozás a férfi haverommal. Ez azt jelentette, hogy
nem beszélünk majd az érzéseinkről. Nem kell a szexuális
feszültséggel foglalkoznom. És nem kell majd részeg csajokra
vigyáznom.
- Akkor este találkozunk.
- Ez egy randi - mondta, majd elvigyorodott.
- Mekkora egy seggfej vagy - vágtam rá szeretetteljesen.
A tornateremben hirtelen húsz fokot esett a hőmérséklet.
Rájöttem, hogy nem a klímaberendezéssel van a baj. Hanem Nash
állt meg mellettem. Nem néztünk egymásra, nem érintkeztünk, de
az agyam úgy küldte a vészjelzéseket, mintha most sétáltam volna
be az állatkerti gorilla kifutójára.
- A szádon kívül mást is megdolgozol ma? - kérdezte Nolantől.
- Ugyan már, haver. Ne húzd fel magad, amiért szétrúgtam a
segged a vállprésen - mondta Nolan.
Jobb dolgom is volt, mint végignézni, ahogy
összehaverkodnak. Például elvinni egy idős testépítőt a boltba.
- Majd találkozunk - búcsúztam Nolantől, és határozottan
tudomást sem vettem Nashről.
Egészen az ivókútig jutottam, mielőtt ismét megéreztem Nashfej
rendőrfőnök sötét jelenlétét.
- Nem hagyhatsz figyelmen kívül örökké - jegyezte meg, és
elém lépett. Gyorsan megtorpantam, nehogy belerohanjak izzadt
mellkasába. Nem engedhettem meg magamnak a fantáziálást.
- Nem kell örökké figyelmen kívül hagynom téged -
válaszoltam kedvesen. - Ha egyszer lezárom ezt a nyomozást,
soha többé nem fogunk találkozni.
- És mi lesz az esküvővel?
A francba. Az esküvő.
- A te nevedben nem beszélhetek, de én felnőtt vagyok. Csak
azért, mert a látványodtól legszívesebben pofán vágnálak egy
összecsukható székkel, még képes vagyok eljátszani egy napig,
hogy el tudlak viselni.
 A fogát csikorgatta, én pedig azon tűnődtem, vajon csak
képzeltem-e a mély, veszélyes morgást.
- Folyamatosan feszegeted a húrt nálam.
- Te meg folyton felbosszantasz. - Jó harminc másodpercig
bámultuk egymást, mire végül megkérdeztem: - Mi történt az
arcoddal?
- Beleszaladt az öklömbe. Többször is - válaszolta Knox, ahogy
elsétált mellettünk az ivókúthoz.
- Komolyan? Mikor fogjátok ezt kinőni?
- Soha - vágták rá egyszerre.
Nem tudtam, melyikünk tette meg az első lépést, de Nashsel
összeért a cipőnk orra. Elég közel voltam hozzá, hogy kinyújtsam
a kezemet, és megsimogassam izzadt felsőtestét. Undorodnom
kellett volna ettől a gondolattól. Persze nem tettem. Kezdtem azt
hinni, hogy valami nagyon-nagyon nagy baj van velem.
- Beszélnünk kell - mondta Nash. A tekintetétől olyan forró lett
a bőröm, mintha leégtem volna a napon.
- Sajnálom, rendőrfőnök. Teljesen kibeszéltem magam. Keress
mást, akit idegesíthetsz.
- Az istenit, Angelina.
Ezúttal nagyon határozottan nem csak képzeltem a morgást.
Vagy a forró, izmos kart, ami a hasamra simulva hátratolt a sötét,
üres stúdióba. A helyiségnek izzadság- és ipari fertőtlenítőszer
szaga volt.
- Mit csinálsz? - sziszegtem, amikor becsukta maga mögött az
ajtót, és megállt előtte.
Voltak itt fegyverek: ötkilós súlyzók és nagy medicinlabdák.
Mindkettővel megüthetem azt a kemény fejét.
- Ne legyél velem ennyire rideg - parancsolta.
Nem tudom, mire számítottam, de az biztos, hogy nem erre.
Tuti, hogy a súlyzókkal fogom agyoncsapni.
Az indulat tűzként lángolt a bőröm alatt.
 - Két lehetőséged van. Ridegség vagy pokoli tűz. És hadd
mondjam el, rendőrfőnök, nagyon boldog lennék, ha a tüzet
választanád.
- Mi a faszt csináljak? - méltatlankodott. - Kihasználtad a
bizalmamat, elárultál, és csak úgy törődjek ebbe bele?
Ezúttal én szüntettem meg a távolságot kettőnk között.
- Hallod egyáltalán magadat? Kihasználtalak? Elárultalak? Alig
ismerjük egymást. Biztosan nem elég jól ahhoz, hogy ilyesmit
tegyek. És bármennyire is fáj beismernem, nem vagy olyan
ostoba, hogy hagyd, hogy valaki, akit csak most ismertél meg,
kihasználjon téged. Alapból problémás vagy, és már alig vártad,
hogy rám pakold az összes terhet. Nos, tudod mit, seggfej?
Őszintébb voltam veled, mint eddig bárki mással, és neked
köszönhetően rögtön meg is bántam.
Egyik kezemmel izzadt mellkasára csaptam, és meglöktem.
Nem mozdult. Egy centit sem. De megfogta a csuklómat, aztán
magához rántott.
A teste forró, izmos, dühös fal volt. A saját haragom vegyült az
övével, és mindenem megolvadt.
- Utálom, hogy még mindig a közeledben akarok lenni. - A
hangja halk és rekedt volt, mint egy kavics súrlódása a meztelen
lábon. Az összes lány arról álmodik, hogy ilyen hangon
suttogjanak neki.
- Én pedig azt utálom, hogy valaha megnyíltam neked -
sziszegtem.
Ez volt az igazság. Gyűlöltem, hogy megosztottam vele egy
részemet. Hogy most már az övé a múltam egy darabja. Az a
része, amit nagyon régóta nem bíztam senkire. Gyűlöltem, hogy
bármennyire is dühös voltam, bármennyire is fájt, mégis csak
arra vágytam, hogy megérintsen. Olyan voltam, mint a
laktózérzékeny szobatársam a főiskolán, aki mérgező kapcsolatot
ápolt a sajttortával.
 Mindketten ziháltunk, egy levegőt szívtunk be, ugyanaz a düh
tombolt bennünk, ugyanaz a láng perzselte a testünket. A zene és
az edzőtermi hangok kakofóniája szörnyen távolinak tűnt.
Meg akartam ütni. Megcsókolni. Addig harapdálni az ajkát,
amíg el nem veszíti az önuralmát.
Lehajtotta a fejét, aztán megállt a szám előtt, és az orrával
megsimogatta az arcomat.
Az ujjait a bicepszemre fonta, majd lecsúsztatta a csuklómra.
- Akkor miért olyan jó érzés, amikor megérintelek? - suttogta.
Majdnem elolvadtam tőle. Majdnem kidobtam az összes
elvemet az ablakon, hogy a rosszindulatú karjába vessem
magamat. Én sem értettem jobban, mint ő. Volt valami hiba a
DNS-emben, amitől otthonosnak tűnt az érintése.
A szívem hevesen kalapált a mellkasomban. Üss vagy fuss
reakció. A verekedést akartam választani. Szerettem volna átadni
magam a haragnak, és hagyni, hogy kitörjön belőlem. Kíváncsi
voltam, mi történne, ha egyszerre robbannánk.
De többé nem akartam ilyen lenni.
Bármennyire is vágyott a testem az előttem forrongó, dühös
férfira, az eszem tudta, hogy hibát követnénk el.
- Tartsd magad távol tőlem, Nash - szóltam rá, és a hangom
fagyosabb volt az Antarktisz jégsapkáinál.
- Igyekeztem. - A beismerés olyan volt, mint egy tiltott
simogatás.
- Igyekezz jobban. - Kirántottam a kezem a szorításából. A
kicsinyes gonoszság egy pillanatában, ami átkozottul jólesett,
meglöktem a vállát az enyémmel, ahogy elindultam az ajtó felé.

***

- Nem tehetek róla, de észrevettem, hogy te és Nash

mostanában nem alszotok együtt - jelentette ki Mrs. Tweedy,
miközben egy doboz bort rakott a kosárba a tonhalkonzervek és a
majdnem lejárt szavatosságú fánkok tucatjai mellé.
A bevásárlókocsi tartalma alapján sok mindent el lehet
mondani egy emberről. Mrs. Tweedy kocsijáról üvöltött a
„káosz”.
- Az biztos, hogy sok mindent lát azon a kukucskálón keresztül
-mondtam. Még mindig forrónak, zaklatottnak és dühösnek
éreztem magam a Nashsel való összetűzésem miatt az
edzőteremben. Nem voltam benne biztos, hogy öt perc a
fagyasztóban elég lenne ahhoz, hogy lehűtsem magam.
- Ne tereld a témát. Már úgyis beleütöttem az orrom a
dolgotokba. Amikor egymás mellett álltok egy szobában, hirtelen
olyan érzés kerülgeti az embert, mintha menten felrobbanna
valami. Méghozzá szexuális értelemben. - Egy hatos csomag
világos sört tett a bevásárlókocsiba.
- Hát igen. Mi olyanok vagyunk, akiknek még csak
próbálkozniuk sem kéne az együttléttel - jegyeztem meg. Megállni
sem tudtunk egymás mellett anélkül, hogy ne fajulna el a dolog.
A fizikai vonzalom, amit Nash iránt éreztem, olyan volt, mint
egy gravitációs mező. Kikerülhetetlen. Megvolt az ereje, hogy
legyőzze az összes nagyon is kiváló okot, amiért távol kellett
volna tartanom magam tőle. Az első számú indok pedig az volt,
hogy Nash egy parancsolgató, érzelmileg sérült fasz.
- Mi nem tetszik benne? Nem üres a feje, úgy tud lőni, mint egy
cowboy, kutyákat ment és isteni a feneke az egyenruhában.
Gladys barátnőm mindig leejti a táskáját, amikor meglátja, csak
hogy lehajoljon érte.
- Ugyanakkor mindent feketén-fehéren lát, úgy tesz, mintha
joga lenne megmondani, mit csináljak, és fogdos.
- Tudom, hogy ez politikailag nem korrekt, de én szeretem a
közös megegyezésen alapuló fogdosást - mondta Mrs. Tweedy
kihívóan vonogatva a szemöldökét.
 Oké, én sem utáltam. Ha Nashen kívül bárki más berángatott
volna abba a stúdióba az edzőteremben, akkor most egy plasztikai
sebész várótermében, szívószálon keresztül lélegezne az idióta. De
nem volt kedvem erre gondolni. Ehelyett felkaptam egy üveg
mogyoróvajat, és bedobtam a kosárba.
- Ráadásul mostanában a szomorú merengés is jól megy neki.
Mintha viharfelhők lennének a fejében, és csak egy kis
napsütésre vágyna.
- Ja, hát akkor keresse máshol a D-vitamint.
Én is ezt fogom tenni.
Az idős vásárlótársam leszidott.
- Ha két ember folyamatosan vonzódik egymáshoz, mint a
mágnes, nem lehetnek rossz pár. Ez a természet törvénye.
- A természet ezúttal hibázott - biztosítottam, és egy karton
szénsavas ásványvizet tettem a kosarunkba.
Mrs. Tweedy megrázta a fejét.
- Ezt rosszul látod. Néha a test felismeri azt, amit a fej és a szív
túl ostoba észrevenni. Ez az igazság. A test nem hazudik. Hú! Ezt
fel kéne írnom egy matricára, nem? - töprengett hangosan.
- Sokkal inkább bízom a fejemben, mint a testemben. -
Különösen, mivel úgy tűnt, hogy a testem önmegsemmisítő
üzemmódba kapcsolt. Még sosem vonzódtam ennyire egy ilyen
dühítő férfihoz.
Ez zavart, frusztrált, és szinte a szadomazochizmus határát
súrolta. Egy újabb jel, hogy el kell köteleznem magam a változás
mellett. Ezt az üzenetet küldte nekem az univerzum, nem pedig
azt, hogy: Hé, itt egy dögös srác. Meztelenkedj vele, és minden
rendben lesz.
Mrs. Tweedy méltatlankodva felhorkant.
- Ha olyan testem lenne, mint neked, minden rohadt szavára
hallgatnék.
 - Úgy emlékszem, az ön teste fél órával ezelőtt szétrúgta az én
testem seggét a konditeremben - emlékeztettem.
Megborzolta a haját, amikor befordultunk a gabonapelyhek
sorába.
- Tényleg elég jól nézek ki a koromhoz képest.
A folyosó túlsó végén egy férfi tolta felénk a bevásárlókocsiját.
- Ha úgyis annyira tiltakozol Nash ellen, mit szólnál, ha
becserkészném neked ezt a pasit? - ajánlotta fel Mrs. Tweedy.
A fickó a harmincas éveiben járt, kigyúrt volt és szemüveges,
haja rövid és sötét.
- Ne merészelje - suttogtam.
De elkéstem. Mrs. Tweedy megállt a mályvacukros és
rajzfilmfigurás gabonapelyhek részlege előtt, és a legfelső polc
felé nyújtózkodott, amit én is könnyen elértem volna.
- Elnézést, fiatalember. Levenne nekem egy dobozzal erről a
polcról? - kérdezte Mrs. Tweedy a szempilláit rebegtetve.
Úgy tettem, mintha lenyűgözött volna egy doboz müzli
tápértékhiánya.
- Hogyne, asszonyom - válaszolta a férfi.
- Ez nagyon kedves öntől - jegyezte meg Mrs. Tweedy. - Hát
nem aranyos, Lina?
- Nagyon - sziszegtem összeszorított foggal.
A férfi megragadta a dobozt, és tudálékos vigyort villantott
rám.
Majdnem másfél fejjel volt magasabb, mint Mrs. Tweedy.
Közelről úgy nézett ki, mint egy könyvelő, aki sokat jár az
edzőterembe. A bevásárlókocsija alapján a Magas Fickó
komolyan vette a táplálkozást. Volt nála egy grillcsirke, saláták
változatos hozzávalói, egy hatos csomag fehérjeturmix, és... egy
nagy zacskó gumicukor. Nos, senki sem tökéletes.
- Házas? - faggatta Mrs. Tweedy.
- Nem, asszonyom - felelte.
 - Micsoda véletlen. A szomszédom, Lina sem az - mondta, és
előretolt.
- Rendben van, Mrs. Tweedy. Hagyjuk békén a kedves, hosszú
karú férfit - jelentettem ki.
- Ünneprontó - motyogta.
- Bocsánat - tátogtam a férfinak, miközben a tolakodó
szomszédomat és a kocsinkat is végigvonszoltam a folyosón.
- Mindig ez történik - felelte kacsintva.
- Valami baj van a libidóddal? - érdeklődött Mrs. Tweedy,
amikor valószínűleg még hallótávolságon belül voltunk.
Eszembe jutott, amikor Nash mellett ébredtem a merevedésével
a lábam között.
- Egyértelműen. Most pedig menjünk. Be kell dugnom a
fejemet a fagyasztóba.
 27. fejezet

Kígyók és turmixok

Nash

- Porig fogom égetni ezt a házat - morogta Hilly Swanson

polgármester, miközben kiürítettem a kabátos szekrényéből a
csizmákat és a kerti cipőket.
- Ezt talán nem egy rendőr előtt kellene mondania - jegyeztem
meg, ahogy kiráztam egy hótaposót, majd félredobtam.
Mögöttem állt egy sámlin az előszobában, és a kezét tördelte.
Troy Winslow rendőrtiszt a bejárati ajtónak támaszkodott,
kezében a tizenkettes kaliberű puskával, amit az érkezésünkkor
vettünk el a polgármestertől. Úgy nézett ki, mintha
legszívesebben elmenekülne.
- Be kéne perelnem azt a rohadt ingatlanügynököt. Ha a
vásárlási folyamat bármelyik pontján elhagyja a száját a
„kígyómigráció” kifejezés, köszönettel visszautasítottam volna ezt
a házat - jelentette ki Hilly.
A nő húsz éve élt ebben a házban, és a knockemouti rendőrség
évente kétszer átesett ezen a rituálén. Tavasszal a kígyók
lesiklottak a mészkősziklákról a közeli nemzeti park mocsaras
területei felé, ahol a nyarat töltötték. Ősszel pedig visszacsúsztak a
sziklaszirtre, hogy kivárják a hosszú telet.
Hilly Swanson háza pont a vándorlási útvonal közepén
helyezkedett el. Az évek során egy kisebb vagyont költött arra,
hogy kígyóbiztossá tegye az alapzatot, de egy-kettőnek mindig
sikerült bejutnia.
Félrelöktem az üres cipőtartót, és benéztem mögé.
 - Ez olyan, mintha arra várnék, hogy a fagyasztott kekszek
kisüljenek - mondta Winslow. - Tudom, hogy be fog következni,
de nem biztos, hogy fel vagyok rá készülve. - Winslow nem
szerette a kígyókat. A fickó gond nélkül elkergette a medvéket a
kempingekből, de a csúszómászóknak a közelébe sem ment.
Én viszont a patak mellett és a patakban nőttem fel, így rohadt
sok tapasztalatot szereztem a kígyókkal kapcsolatban.
- Megmondtam Mickey-nek, hogy ne hagyja nyitva az ajtót,
amikor behozza a bevásárlószatyrokat, de azt mondta, hülye
vagyok. Aztán elment a golfpályára, és most nekem kell viselnem
a következményeket. Ha bátrabb lennék, és nem pisilnék be
mindjárt a félelemtől, akkor betenném azt az átkozott kígyót az
ágyba az ő oldalára, hogy megleckéztessem.
A sarokban lévő kabátövért nyúltam, aztán észrevettem, hogy
mozog.
- Megvagy.
- Ó, istenem! Meg fogom ölni Mickey-t.
Rávilágítottam a hüllőre a zseblámpámmal, és villámgyorsan
kinyújtottam a karom, hogy megragadjam közvetlenül a feje
mögött. Hideg és hátborzongatóan csúszós volt a kezemben,
mintha, függetlenül attól, mennyire erősen szorítom, simán ki
tudna siklani a markomból.
- Ez gyakorlatilag egy csecsemő - szólaltam meg, miközben a
felbőszült patkánykígyó mind a másfél méterét begyömöszöltem a
párnahuzatba, amit ilyen esetekre tartottam a kocsimban.
Kihátráltam a szekrényből, és felegyenesedtem.
Hilly visszahőkölt.
- Uram, irgalmazz!
Winslow úgy nézett ki, mintha legszívesebben kirohanna a
csukott bejárati ajtón.
- Azt hiszem, itt végeztünk - mondtam, egyik kezemben a
vonagló párnahuzatot tartva.
 - Köszönöm, köszönöm, köszönöm - skandálta Hilly. Még
mindig a kezét tördelve követett minket a verandára. - Lenne egy
perce, hogy beszéljünk egy másik kígyóval kapcsolatos dologról?
- Persze. Beültetnéd az új barátunkat a kocsiba, Winslow?
-Átnyújtottam neki a táskában lévő kígyót, főleg azért, hogy
szórakozzak vele. - Vigyázz, hova lépsz. Az évnek ebben az
időszakában tele van csúszómászóval a talaj - figyelmeztettem.
Nagyot nyelt, óvatosan, karnyújtásnyira tartotta magától a
párnahuzatot, és lábujjhegyen indult el az autóhoz.
- Mi újság Diltonnal? - kérdezte Hilly visszatérve a szokásos,
kemény női szerepbe, most, hogy a kígyó már nem volt a
közelében.
- Folyamatban van a nyomozás - válaszoltam.
- Ez a szokásos szöveg - panaszkodott.
- Ez szerepel a jegyzőkönyvben.
- Nos, akkor mondjon valamit a jegyzőkönyvön kívül, hogy
előkészíthessem a témát a város képviselőtestületének.
- Nem hivatalosan, eddig csak néhány hónapra visszamenőleg
ástuk bele magunkat az ügyeibe, kihallgattuk az áldozatokat és a
gyanúsítottakat.
- És?
- És találtunk mintát azokban a hívásokban, amiknél egyedül
intézkedett, mióta engem meglőttek. Az, hogy egy emberrel
kevesebben voltunk, lehetőséget kínált neki, amit ki is használt.
Ebből nem fogja kimosni magát.
- A városnak mi ebben a felelőssége? Hogyan tehetjük jóvá?
Az első kérdésre számítottam, a másodikért pedig pokolian
tiszteltem őt.
Felsóhajtottam.
- A szabályok szerint járunk el, és feltesszük az i-re a pontot.
Nem engedem, hogy megússza egy formális hiba miatt. De most
jön az a rész, ami nem fog tetszeni önnek.
 - Tudtam.
- Felkerestem a Kennedy házaspárt, akiket Dilton zaklatott a
közúti ellenőrzés során. Mindkettőjükkel beszéltem, ügyvéd
nélkül.
Felvonta vörösesbarna szemöldökét.
- És hogy ment?
- Attól függ, honnan nézzük. Ugyanazt mondom, amit nekik is
mondtam. Dilton az én felelősségem volt. Az én vezetésem alatt
történt az eset. A férj megértőbb volt, mint kellett volna. A
feleség érthető módon kevésbé akart együttműködni. De
megbeszéltük. Sokszorosan bocsánatot kértem, és vállaltam a
teljes felelősséget.
- Ez tetszeni fog az ügyvédnek - jegyezte meg Hilly.
- Hát igen. Néha fontosabb a bocsánatkérés, minthogy a
hátsónkat fedezzük. Akárhogy is, ez volt a helyes. Mrs. Kennedy
tegnap visszahívott, és megadta egy olyan szervezet elérhetőségét,
ami de-eszkalációs és érzékenyítő tréningeket tart. Drága, de
véleményem szerint szükséges. És olcsóbb, mint a per, amit a
nyakunkba akasztanának.
- Mennyiről beszélünk?
A kocsira biccentettem, ahol Piper kidugta a fejét a vezetőoldali
ablakon.
- Mondjuk úgy, hogy egyelőre ő lesz az egyetlen K-9-es tiszt,
amit megengedhetünk magunknak.
A polgármester megrázta a fejét.
- Kibaszott Dilton. Elég egy rossz zsaru, és bukik az egész
rendszer.
- Tudom. Száz százalékban az én hibám, hogy nem rúgtam ki
azonnal. Azt hittem, meg tudom változtatni.
A nő csípőre tette a kezét, és az erdőre szegezte a tekintetét.
- Igen, nos, most már tudja, milyen érzés egy olyan nőnek, aki
egy rejtett potenciállal rendelkező tökfilkóba szerelmes. Az esetek
kilencvenkilenc százalékában ez a potenciál sosem lesz
kiaknázva.
- Mickey-ben van potenciál? - cukkoltam.
Elvigyorodott.
- A pokolba is, igen, volt. És nem hagytam választási
lehetőséget a kiaknázással kapcsolatban.
- Gondolkodtam valamin... - kezdtem.
- Amikor egy hivatalos szerv képviselője ezt mondja, mindig
mélyen a pénztárcámba kell nyúlnom.
- Nem feltétlenül. Ha már úgyis részt kell vennünk egy
oktatáson, mit szólna, ha felkérnénk a szociális szektor
esetfelelőseit, hogy tartsanak nekünk egy előadást?
- Milyen előadást?
- A mentális egészségről. Ismeri Xandra Rempalskit?
A pillantásából láttam, hogy ez hülye kérdés volt.
- Az ápolónőt, aki megmentette a rendőrfőnököm életét? Nem.
Soha nem hallottam róla. Ahogy nincs négy nyakláncom és
három pár fülbevalóm sem, amit ő készített.
- Oké. Szóval van egy unokaöccse, aki autista.
- Igen, igen. Ismerem Alexet.
- Nem beszél, közel két méter magas és fekete - összegeztem a
sarkamon egyensúlyozva.
Hilly felsóhajtott.
- Értem, mire akar kilyukadni. A fekete gyermeket nevelő
édesanyák sokat beszélgetnek a kicsikkel arról, hogyan
viselkedjenek a zsarukkal.
- Én pedig szeretnék megbizonyosodni arról, hogy mi, zsaruk is
beszélgetünk arról, hogyan kell biztonságosan és tisztelettudóan
viselkedni ezekkel a gyerekekkel. Mindegyikükkel. Különösen
azokkal, akik nem tudnak válaszolni. Nem tetszik, hogy néhány
lakos továbbra sem érzi magát biztonságban. Pontosan ezért
vállaltam el ezt a munkát, de még mindig sokat kell tanulnom, és
rengeteget dolgoznom, hogy változtassak ezen.
- Ezzel mindannyian így vagyunk, nem? Szóval hogyan
kezdjünk hozzá?
- Szeretném ezt átbeszélni Yolanda Suarezzel. Ő már régóta
esetfelelős, és biztos van néhány ötlete. Jelenleg a folyamatos
tréningre és a szociális munkásokkal való mentálhigiénés
foglalkozások kombinációjára gondolok. Más nagyobb
városokban már vezettek be ilyen programokat, és látják az
eredményüket. Talán Naomi Wittet is bevonhatnánk ebbe, mivel
ő a közösségi koordinátor.
- Ez egy átkozottul jó ötlet.
- Szerintem is.
- Egyeztessen egy hármas találkozót Yolandával, amin én is
részt vehetek. Aztán onnan folytatjuk.
- Nagyra értékelem. Most pedig legjobb lesz, ha elviszem a
csúszómászó szobatársát az új otthonába.
Hilly megborzongott.
- Rendőrfőnök, miután porig égettem ezt a helyet, és
meggyilkoltam a férjemet, fizetésemelést fogok ajánlani önnek.
Egy ideig hallgattam. Hilly még az életénél is jobban óvta
Knockemout költségvetését.
- Nem érezném helyesnek. Főleg az elmúlt hónapok eseményei
után.
Kinyújtotta a kezét, és megpaskolta az arcomat.
- Pontosan ezért fog kapni, fiam. Mert érdekli. Vállalja a
felelősséget. És megoldja a problémákat. Szerencsés a város,
amiért itt van nekünk. Átkozottul büszke vagyok arra a férfira,
akivé lett.
Nem voltam az a fajta, aki könnyen elérzékenyül néhány
bóktól, de űrt hagyott bennem, hogy gyermekkoromban nem volt
mellettem az anyám, aki bőkezűen dicsérgetett volna. Mély űrt,
amit csak most kezdtem felismerni.
Régen volt már, amikor egy szerettem büszke lehetett rám.
Mindkettőnket megleptem azzal, hogy lehajoltam, és egy csókot
nyomtam az arcára.
- Köszönöm, polgármester asszony.
Elvörösödött.
- Most már mehet. Vigye azt az átkozott kígyót a portámról, és
menjen vissza dolgozni. Elvégre szolgálnak és védenek.
Szalutáltam, aztán elindultam a kocsihoz.
- Győződjön meg róla, hogy bombabiztos az alibije, mielőtt
gyilkos ámokfutásba kezd - kiáltottam vissza.
- Úgy lesz, rendőrfőnök.
 28. fejezet

Cápahét

Lina

Korán érkeztem a nem randevúmra Nolannel. Inkább azért,

hogy elkerüljem Nasht, amikor hazaér Piperrel a munkából,
mintsem azért, mert annyira lelkesedtem az italozásért. De egy
hosszú nap után, amikor a kocsiban ülve néztem, ahogy egy piti
csatlós edzőterembe megy, kínai kaját rendel, majd meglátogatja a
sztriptízbárt, igazából alig vártam, hogy a rendőrbíróval
beszélgessek.
A Honky Tonkban ezúttal szinte csak nők voltak, és az
asztalokra kis táblákat helyeztek, melyeken az állt, hogy figyelem:
cápahét. Elvigyorodtam. Persze, hogy Nolan pont azt az estét
választotta, amikor a női személyzet menstruációs ciklusa
szinkronba került.
Mivel tudtam, mi a dolgom, elfoglaltam egy üres kétszemélyes
asztalt, és meg sem próbáltam leinteni Maxet, a pincérnőt, aki az
egyik kezével éppen a hasán lévő melegítőpárnát igazgatta, míg a
másikkal egy csokis süteményt tömött a szájába.
Max majd felveszi a rendelésemet, ha készen áll rá, én pedig
megkapom az italomat, miután Silver, a pultos befejezi a köpcös
motorosfickó kínzását, ugyanis éppen a pasas hasizmait sokkolta
egy mini elektroterápiás géppel.
Ez volt a cápahét új kiegészítője. Az elektródák elektromos
impulzusai a menstruációs fájdalmat szimulálták. Knockemout
lakói nem ijedtek meg egy kihívástól, és be kell vallanom, elég
szórakoztató volt látni, ahogy a tetovált motorosok és a testes
farmerek sorba álltak, hogy kipróbálják, milyen érzés 10-es szintű
menstruációs görcsökkel járkálni.
Eltartott vagy öt percig, de Max végül odaballagott hozzám, és
leült a velem szemben lévő székre. Maszatos volt az álla.
- Lina.
- Max.
- Jobban néz ki a szemed.
- Köszi.
- Hallottam, hogy két gyilkossal birkóztál, akik megpróbáltak
rátámadni Sloane-ra és Naomira, miközben egy fejvadász
tévéműsor első epizódját forgatták.
Ennyit a szakmai névtelenségemről... és az olyan bosszantó
dolgokról, mint az igazság.
- Nem ennyire izgalmas a sztori - biztosítottam.
- Mit kérsz? Van kedved kipróbálni a mai specialitást? Van
továbbá Bloody Marynk fél áron, és egy Vörös Halál nevű koktél,
amit Silver talált ki. Szar íze van, de szétbassza a fejed.
- Azt hiszem, maradok a bourbonnél. - Egy ital, és befejeztem,
amíg százszázalékosan kordában nem tudom tartani a stressz-
szintemet.
- Ahogy akarod. - Max felsóhajtott, majd felállt. - Visszajövök,
miután hatni kezd a gyógyszer.
Visszacsoszogott a bárpulthoz, én pedig kihasználtam az
alkalmat, hogy átnézzek néhány munkahelyi e-mailt a
telefonomon, amíg meg nem zavart a sarokban felhangzó harsány
férfinevetés.
Sok időt töltöttem kocsmákban, ahol az embereket figyeltem.
Tudtam, mikor nem jó a hangulat. És kétségem sem volt afelől,
hogy itt valami csúnya dolog készülődik a négy férfi részéről. Az
asztaluk tele volt üres sörösüvegekkel és felespoharakkal. A
testbeszédük durva és szinte agresszív volt, mintha azon
gondolkodtak volna, mikor támadjanak.
 Miután Max odasétált az asztalukhoz, elkezdte tálcára pakolni az
üres üvegeket és poharakat. Az egyik idősebb, sörhasú, fehér
bőrű, bozontos bajuszú fickó - akinek közel sem volt olyan szép
arcszőrzete, mint Vernonnak - mondott valamit, ami nem tetszett
Maxnek. Viszont az asztaltársaság ismét röhögni kezdett.
Max felborította a tálcáját, visszagurítva az üres poharakat az
asztalra, majd - egy búcsúzásnak szánt beintéssel - visszatrappolt
a bárpulthoz.
Felismertem az egyik fiatalabb bajkeverőt; ez a fickó bámult
meg, amikor távoztam Waylay focimeccséről.
- Ugyan már, Maxi Betét, ne legyél ennyire érzékeny. Csak
ugratunk - kiabált utána.
A négyes valószínűleg egy tréfás viccre dugta össze a fejét,
aztán ismét nevetésben törtek ki.
- Halkabban, Tate - figyelmeztette Tallulah a szomszéd asztaltól.
Három másik törzsvendéggel ült együtt, akiket épp annyira zavart
a férfiak ricsaja, mint engem.
Szóval ez Tate Dilton, a kegyvesztett rossz zsaru.
- Szörnyen kemény visszafogni magunkat a közeledben,
szépségem - mondta Dilton egyik haverja, és kéjesen az ágyékára
mutatott.
Az asztal körül ülő férfiak ismét röhögtek, mire a feszültség
tovább fokozódott a helyiségben.
Meredten bámultam Diltont a kocsma másik végéből, és
vártam. Nem tartott sokáig. Amíg elég józanok, az emberek
általában megérzik a fenyegetést.
Hosszú ideig nézett farkasszemet velem, aztán mondott valamit
a cimboráinak. Mindannyian megfordultak, hogy rám nézzenek.
Kinyújtottam a lábam, és keresztbe tettem a bokámnál.
Dilton felállt, és igyekezett megijeszteni a tekintetével, ahogy
elindult felém. Olyan magabiztosan lépkedett, mintha még mindig
a középiskolában élné a fénykorát, és nem vette volna észre, hogy
a dicsőséges napok véget értek.
Amikor az asztalomhoz ért, megállt, és tovább bámult.
- Valami bajod van, édesem? Megvakarhatom a viszketésedet?
Rövid Hitler-bajusza volt, amely minden alkalommal
megrándult, amikor a rágóján kérődzött.
- Kétlem, hogy bármit tehetnél értem.
- Te vagy Morgan kurvája, ugye? - Rendőrségi pólót viselt, ami
jobban felbosszantott, mint a sértés.
- Nem. Miért, te az vagy? - kérdeztem kedvesen.
Összehúzta a szemét, ami így majdnem eltűnt vöröses arcbőre
mögött, amikor kihúzta a velem szemben lévő széket. Olyan
mozdulattal fordította meg a széket, amivel soha, semmilyen korú
nőt nem nyűgözött volna le, majd hívatlanul leült.
- Láttalak a focipályán veszekedni. Mondd meg a zsaru
pasidnak, hogy sokan vagyunk errefelé, akiknek nem tetszik az a
szar, amit le akar nyomni a torkunkon. Tudasd vele, hogy ha nem
vigyáz, akkor lehet, hogy helyre kell tennünk egy kicsit.
- Gondoltál már arra, hogy a rendszeres fürdés nem pusztán
társadalmi elvárás, hanem része az alapvető higiénének?
- Tessék? - A férfi pislogott, majd néhány másodpercig
dühösen rágózott.
- Ó. Lehet, hogy közügynek kellene tekinteni. Hadd találjam ki.
Szerinted nem kell nadrágot húzni, amikor lemész a boltba
megvenni az olcsó sörödet.
Közelebb hajolt, és éreztem a leheletén az alkohol szagát.
- Elég nagy a szád.
- A több szótagú szavak miatt nehezen tudsz lépést tartani
velem?
- Ha így folytatod, meg fogod bánni, hogy idejöttél, ribanc. -
Az arcomra nézett. - Úgy látom, valaki már megpróbált jó
modorra tanítani.
 - Próbált. Most pedig: miért nem mentek haza a barátaiddal,
mielőtt valamelyikőtök a szokásosnál is nagyobb hülyeséget
csinál?
- Azt akarod, hogy bevigyelek a kapitányságra, amiért beszóltál
azzal a csinos kis száddal egy zsarunak? - A hangsúlyától kedvem
lett volna dühösen grimaszolni.
- Morgan rendőrfőnök tudja, hogy rendőrnek adod ki magad a
civilek előtt? Mert biztos vagyok benne, hogy a zsaruknak van
jelvényük. Ráadásul hallottam a pletykát, hogy a tiédet Nash
íróasztalának egyik fiókjába zárták.
Felpattant, és húsos tenyerével az előttem lévő asztalra csapott.
Meg se rezzentem, ahogy közel hajolt hozzám, és megcsapott az
olcsó pia szaga.
Fi, Max és Silver elindultak felénk. Úgy néztek ki, mint akik
háborúzni készülnek. De nem kellett célponttá tenniük magukat.
Én voltam az, aki csak átmenetileg tartózkodik a városban.
Felemeltem a kezem.
- Megoldom - biztosítottam őket, és lassan talpra álltam, hogy
szembenézzek a felfuvalkodott hólyaggal.
- Menj haza, Tate - szólt rá Fi, miközben kivette a nyalókát a
szájából, hogy a félelmetes anyuka hangját használja.
Silver állkapcsa megrándult, ahogy egyik kezét a méhére
fektette, a másikat pedig ökölbe szorította. Max úgy tartotta a
tálcát a vállán, mintha baseballütő lenne.
- Meg akarsz ütni, Dilton? - suttogtam halkan.
A fogát vicsorgatta, megvillantva a rágógumiját.
Gonoszul mosolyogtam.
- Rajta. Ha megütsz, nem jutsz ki innen épségben. Nem csak
nekem viszket a tenyerem, hogy a „sörhas” és a „kopaszodás”
mellett a „törött orrot” is hozzátegyem a személyleírásodhoz.
Knockemout teljes női lakossága piros betűs napokat él át, és
fogadok, hogy nem kevés helyi hölggyel bántál rosszul az elmúlt
években.
Vicsorgott, és egyre csúnyább lett az arca az erőlködéstől.
- Szóval rajta, seggfej. Kapsz egy ingyen ütést, de ennyi. Mire
végzünk veled, nem marad belőled annyi, hogy rád tűzzék a
jelvényedet - mondtam.
Kihúzta magát, és mindkét kezét ökölbe szorította az oldala
mellett. Láttam, ahogy a borsóméretű, részeg agyában mérlegeli a
lehetőségeket. De mielőtt megédesíthette volna a napomat egy
rossz mozdulattal, egy nagy kéz landolt a vállán.
- Azt hiszem, ideje hazamenned, haver.
Felemeltem a tekintetem, majd még egy kicsit feljebb, hogy a
férfira nézzek, aki közbelépett. A Gabonapelyhes Fickó sietett a
megmentésemre.
Dilton szembefordult vele.
- Miért nem törődsz a saját rohadt...
A mondat vége a másodperc törtrésze alatt elhalt, miután Dilton
rájött, hogy a férfi ádámcsutkájához beszél, nem pedig az
arcához.
Elvigyorodtam, miközben ideges kacaj hangzott fel
körülöttünk.
- Szeretnéd befejezni ezt a gondolatot? - kérdezte a
Gabonapelyhes Fickó.
Dilton mérgesen nézett rá.
- Baszd meg - köpte.
- A helyedben én nem akarnék látványosságot csinálni
magamból. Azzal feleslegesen hívnád fel magadra a figyelmet -
jegyezte meg a Gabonapelyhes Fickó.
Dilton úgy nézett ki, mintha szívesen mondott volna még
valamit, de félbeszakította a seggfej társasága.
- Menjünk egy másik bárba. Ahol kevesebb a ribanc - javasolta
az egyik idióta haverja.
 Nem viccelek, a hozzánk legközelebbi asztaloknál ülő nők
sziszegni kezdtek.
Valaki sült krumplival kezdett dobálózni, és Dilton mellkasát
találta el.
- Ennek nem most van itt az ideje, Tate - szólt rá az idősebb
bajszos férfi. - Légy okos.
Volt valami baljóslatú abban, ahogy mondta.
- Ha nem viszed el innen, Wylie, hívom a zsarukat. Az igaziakat
-vicsorgott Fi.
- Már itt vannak. - Az egész bár megfordult, ugyanis Nolan
Graham rendőrbíró állt a hátam mögött, a jelvénye és a fegyvere
dicsőséges társaságában. - Valami baj van?
- Azt hiszem, ez a végszó, hogy távozz, édesem - mondtam a
ketchupös Diltonnak.
- Miért nem megyünk ki? - javasolta Nolan. A hangja majdnem
barátságos, azonban a tekintete fagyos volt.
- Még találkozunk - ígérte Dilton, miközben a barátai
megfogták egy-egy karját, és követték Nolant kifelé az ajtón. Az
idősebb bajuszos férfi megállt előttem, tetőtől talpig végigmért,
majd felhorkant, és vigyorogva sétált kifelé.
A hölgyek, akik két kézzel szorították a görcsölő hasukat,
ujjongásban törtek ki, amikor az ajtó becsukódott mögöttük.
Előkaptam a hitelkártyámat, és a magasba tartottam.
- Fi, ezt a kört én állom.
Erre őrült nagy hangzavar kerekedett, és valaki elindította a
zenegépben Shania Twain „Man! I Feel Like a Woman!” című
számát.
Visszafordultam a férfihoz, aki már kétszer is a segítségemre
sietett fehér lovagként.
- Gabonapelyhes fickó! - szólítottam meg.
Majdnem elmosolyodott.
- Az öreg hölgy facér barátnője.
 - Neked jobb a beceneved.
- Hívhatnálak Bajnak is.
- Nem te lennél az első.
Az ajtó felé biccentett.
- Nem kéne így szembeszállnod a férfiakkal.
Még a Gabonapelyhes fickónak is volt megosztani való
véleménye az életemről.
- Ő kezdte.
- Úgy hangzott, mintha valami gondja lenne a helyi zsarukkal.
Nem az itteni rendőrfőnököt lőtték le pár hete? - kérdezte.
- De igen.
A fickó búsan megrázta a fejét.
- És én még azt hittem, hogy a kisvárosi élet nyugodt.
- Ha nyugalomra vágysz, valószínűleg nem Knockemout a
megfelelő hely erre.
- Azt hiszem, nem. Megtalálták a fickót, aki lelőtte a zsarut?
Mert az, akit most kivittek innen, úgy néz ki, mint aki szívesen
beleeresztene egy-két golyót valakibe - jegyezte meg.
- Az FBI nyomoz, de még nem tartóztattak le senkit. Biztos
vagyok benne, hogy a fickó, aki elkövette, már régen eltűnt.
Legalábbis, ha van egy kis esze.
- Úgy hallottam, a rendőrfőnök nem emlékszik a történtekre.
Biztos furcsa lehet.
Nem igazán volt kedvem senkinek sem beszélni Nashről. Főleg
nem egy idegennek, ezért egyszerűen felhúztam a
szemöldökömet.
Zavartan rám mosolygott.
- Bocsánat. Itt elég gyorsan terjed a pletyka, nem lehet
kikerülni. Otthon még a szomszédaim keresztnevét sem tudtam.
Itt, úgy tűnik, mindenki rögtön kideríti a társadalombiztosítási
számodat és a dédnagymamád leánykori nevét.
 - Üdvözöllek Knockemoutban. Meghívhatlak egy italra a
hőstettedért? - ajánlottam fel.
Megrázta a fejét.
- Mennem kell.
- Nos, köszönöm, hogy segítettél. Akkor is, ha teljesen kézben
tartottam a helyzetet.
- Nem probléma. De legközelebb talán légy óvatosabb. Nehogy
célpontot csinálj magadból.
- Biztos vagyok benne, hogy annak a görénynek nagyobb
gondjai is vannak, mint hogy velem foglalkozzon. Például ma
este valószínűleg rólad lesznek rémálmai.
Visszatért a vigyora.
- Később behajtom azt az italt.
- Megkapod - feleltem, és néztem, ahogy távozik.
- A ház vendége vagy - mondta Max, miközben megjelent
mellettem a bourbonnel, amit rendeltem.
- Köszönöm. És azt is, hogy nem mondtad, hogy máskor
törődjek a saját dolgommal.
Max felhorkant.
- Ugyan már. Te vagy a Honky Tonk sztárja. Tate-nek fogalma
sincs, milyen szerencsés. Ma este szétszedtük volna. Aztán Knox
kiakadna az anyagi károk miatt. A Csődör pedig dührohamot
kapna a vér és a papírmunka miatt.
- A Morgan testvérek tartoznak nekünk - értettem egyet.
Nolan visszatért, és komoran megsimogatta a bajuszát.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Azt hiszem, meg kell borotválkoznom.
Megrándult az ajkam.
- Szerintem tartsd meg. Dicsőítsd a bajszot.
Megfogta a Dilton által üresen hagyott széket, és odaintette Fit.
- A helyedben nem tenném - figyelmeztettem, és a Cápahét
feliratra mutattam.
 - A cápahét nyáron van, nem?
- Ez nem az a fajta cápahét. Ijesztőbb.
Fi egy friss nyalókával jelent meg. A hitelkártyámat ledobta
elém az asztalra, majd megtámasztotta a hátát a kezével.
- Istenem, olyan érzés, mintha a vesém megpróbálna alagutat
vájni a húsomba. Miért ilyen szemét a természet?
- Ó, az a fajta cápahét - mondta Nolan, ahogy leesett neki a
tantusz.
- Igen. Szóval bármit is akarsz mondani, jobb, ha érdemes arra,
hogy időt szakítsak rá a szenvedésem közepette - vágta rá Fi.
- Csak udvariasan és tiszteletteljesen szerettem volna javasolni,
hogy mentsd le a ma esti biztonsági felvételt, és tárold el valahol.
- Van valami különleges oka?
- Nem tudom, mi az, ami közismert tény, és mi az, ami nem -
hárított Nolan.
- Arra gondolsz, hogy Nash kirúgta Tate-et, mert rossz zsaru és
szar ember? - tette fel a kérdést Fi.
- A hírek gyorsan terjednek errefelé. Néha még az igazság is -
jegyeztem meg.
- Arra az esetre, ha a dolgok eszkalálódnának. Nem árt, ha
tudjuk bizonyítani a rendszeres zaklatást - válaszolta Nolan.
- Nem lepődnék meg, ha eszkalálódna ez a helyzet - nyögte Fi.
-Rettenetesen beképzelt a jelvénye miatt. Most, hogy
megfosztották tőle, ki tudja, mire lenne képes, hogy
felsőbbrendűnek érezze magát?
- Tartsd nyitva a szemed - tanácsolta Nolan.
- Úgy lesz. Most pedig, ha megbocsátasz, tíz percre lefekszem a
kisbuszom hátsó ülésére. Mindjárt küldöm Maxet egy itallal
számodra, rendőrbíró.
Néztük, ahogy vontatottan elsétál.
- El sem tudom képzelni, hogy minden rohadt hónapban
ilyesmin kelljen keresztülmennem - rázta a fejét Nolan.
 - Ugye nem gondolod, hogy mi is ilyenek vagyunk a
munkánkkal kapcsolatban? - kérdeztem.
- Ezt hogy érted?
- Ugye, nem csak a karrierünk erősíti az önértékelésünket, és ad
célt az életünknek?
- Ó, azt akarod, hogy hazudjak neked. Oké. Nem, egyáltalán
nem vagyunk ilyenek, Solavita.
- Ne már!
- Kicsim, a munkám miatt ment csődbe a házasságom, pedig
nem is szeretem, amit csinálok.
- Akkor miért nem mondasz fel?
- És mihez kezdjek?
- Nem tudom. Miért nem szerzed vissza a lányt?
- Ja. Mert egy munkamániás férfinál csak egy dolog vonzóbb,
egy második esélyért könyörgő munkanélküli exférj - vágta rá
szárazon. - Nem. Néhányunknak egyszerűen az a sorsa, hogy a
munkának éljen.
- Nem gondolod, hogy van ennél jobb is? - kérdeztem.
- Persze hogy van ennél jobb, a kurva életbe. Csak talán nem
nekünk. Legalábbis nem nekem. Ha egy pillanatig is azt hiszed,
hogy nem hagynám ott a munkámat, hogy életem hátralévő
részében az exem lábát masszírozzam, és ebédet csomagoljak
neki, ha azt mondaná, hogy visszafogad, akkor nagyot tévedsz.
De amikor túl sokszor utasítasz vissza valakit, az illető előbb-
utóbb felhagy a próbálkozással.
- Megéri ez? Közel engedni valakit magadhoz, amikor tudod,
hogy csak megkönnyítetted, hogy tönkretegyen? De most
komolyan, mi lehet olyan jó, ami megéri ezt a fajta
kockázatvállalást?
- Rossz embert kérdezel. Nem tudom, mi van a másik oldalon,
de biztos, hogy hajlandó lennék mindent kockára tenni, ha
kapnék egy második esélyt.
 Nolan szavaitól egy kicsit gyávának éreztem magam. Nem
okozott gondot, hogy szembeszálljak egy részeg köcsöggel, de
rettegtem attól, hogy megnyíljak valakinek.
- És hogy ment a vacsora Sloane-nal?
- Jól. Remek lány. Okos. Kibaszottul imádnivaló. Egy kicsit
vad.
- De? - kérdeztem, olvasva az arcáról.
- De hisztis picsának fogok tűnni, ha azt mondom, hogy talán
még nem vagyok túl az exemen?
- Igen - piszkáltam. - Ha ettől jobban érzed magad, szerintem a
kis könyvtárosunk csak szórakozásra vágyik. Nem esküvőre.
- Nem szeretek intim részletekről pletykálni, de miután
meséltem neki az exemről, azt mondta, hogy csak a harmadik
randi utáni szexre vágyik.
Félrenyeltem a piámat.
- Nos, amíg mindketten egyformán vélekedtek...
- Tessék, rendőrbíró. Ez a Vörös Halál - szólalt meg Max, és
letett az asztalra egy zavaros, vörös itallal teli poharat.
- Ó. Kaphatnék esetleg egy...
Belerúgtam az asztal alatt, és megráztam a fejemet, amikor Max
szeme fenyegetően összeszűkült.
- Tessék? - kérdezte fagyosan.
- Úgy értem, ez remekül néz ki. Nagyon szépen köszönöm. Itt
van húsz dollár a fáradságért - mondta Nolan, és gyorsan
odalökte neki a bankjegyet.
Max fennkölten bólintott, és felkapta a pénzt.
- Gondoltam, hogy ezt akartad mondani.
Nolan ivott egy kortyot, és azonnal összerezzent.
- Atyaisten! Olyan íze van, mint a másnaposságnak.
- Nincs kedved kipróbálni a menstruációs görcsöket? -
kérdeztem.
 ***

Később, amikor a kanapén kuporogtam egy újabb könyvtári

krimivel, és próbáltam nem gondolni arra, amit Nolan mondott,
dübbenést hallottam a bejárati ajtónál. Későre járt, tizenegy után,
amikor általában a rossz dolgok történnek.
Lecsúsztam a kanapéról, és csendben az ajtó felé vettem az
irányt.
Kulcs kellett az épületbe való bejutáshoz, de a szakmámból
kifolyólag tudtam, hogy még egy erős külső ajtó és a
rendőrfőnök szomszédom sem riasztaná el a részeg, elszánt
idiótát, akinek megsértettem az egóját.
Visszatartott lélegzettel lestem ki a kukucskálón. Nem volt ott
senki. A folyosó túloldalán Mrs. Tweedy ajtaja csukva volt.
Éppen azon gondolkodtam, hogy felkapjam-e a megbízható
baseballütőmet, hogy utánajárjak a nesznek, amikor halk
kaparászást hallottam az ajtó aljánál. A zajt ismerős csilingelés
kísérte.
Kinyitottam az ajtót, és ott találtam a küszöbömön Pipert, aki
nyugtalanul ficánkolt. Mellette, a falnak dőlve Nash ült. Póló
nélkül volt, izzadt és reszketett.
Ez a pasi aztán tudja, hogy ültesse fel az érzelmi hullámvasútra
a nőket.
- Szia - zihálta, és felemelte a fejét, hogy rám nézzen. -
Vigyáznál... Piperre... egy kicsit?
Nem szóltam semmit, miközben segítettem neki felállni. Nem
volt mit mondanom. Megbántottuk egymást, de hozzám jött,
amikor segítségre volt szüksége. És nem voltam olyan gonosz,
hogy elküldjem. Szótlanul átkarolta a vállamat, míg én a derekát
öleltem.
Ismerős érzés volt. De senkivel nem szabadott volna rutint
kialakítanom, pláne nem vele.
 Reszketés járta át a testét, miközben befelé csoszogtunk, és
Piper idegesen táncolt a lábunknál.
- Ágy vagy kanapé? - kérdeztem. A bőre forrón és ragacsosan
tapadt az enyémhez.
- Ágy.
Bekísértem a hálószobámba, és mivel ismertem a
preferenciáját, az ajtóhoz közelebbi oldalra fektettem. Piper
hősiesen felugrott a matracra, és ide-oda masírozott, tetőtől talpig
felmérve Nasht.
- Gyorsan elugrok jégért - mondtam. Nem volt fagyasztott
zöldség a mélyhűtőmben, és nem gondoltam, hogy a kihűlt kaja
megteszi majd a hatását.
Nash megszorította a csuklómat.
- Ne. Maradj. - Beszippantott a kék szemével. Nem láttam
benne falat vagy régi sértődést. Csupán őszintén könyörgött, és ez
ellen tehetetlen voltam. - Kérlek.
- Rendben. De ez nem jelenti azt, hogy már nem haragszom
rád.
- Szintúgy.
- Ne legyél seggfej.
Meg akartam kerülni az ágy lábát, de megállított, és
visszarántott. Ülő helyzetbe tornászta magát, a hónom alá nyúlt,
és magára húzott.
- Nash.
- Csak a közeledben akarok lenni - suttogta.
Amikor visszahanyatlott a párnára, az oldala mellé gördített, így
a fejem a mellkasán pihent, közvetlenül a vállán lévő sebhely
alatt.
Hallottam a szívverése dübörgését, ezért a mellkasára fektettem
a tenyeremet. Egyszer kihagyott egy ütemet, aztán az izmai
kezdtek elernyedni.
 Remegve felsóhajtott, majd mindkét karjával átölelt, a hajamba
temette az arcát, és csak szorított.
Piper helyet foglalt Nash lábánál, a fejét a bokájára hajtotta, és
szomorúan nézett ránk.
Mivel mást nem tehettem, vele együtt lélegeztem.
Négy. Hét. Nyolc.
Négy. Hét. Nyolc.
Újra és újra, amíg a feszültség el nem hagyta a testét.
- Most már jobb - suttogta Nash a hajamba. Ott feküdtünk,
együtt lélegeztünk, és együtt voltunk, amíg mindkettőnket el nem
nyomott az álom.
 29. fejezet

A karriernap győztese

Nash

A hajnal sivár fényére és arra a hangra ébredtem, ami a

lövöldözés óta kísértett: a recsegésre, ami álmomban az őrületbe
kergetett. Ezen a reggelen Lina bejárati ajtajának halk kattanása
kísérte.
A lepedő még meleg volt mellettem, és annak a nőnek a
lenyomatát hordozta, aki egész éjjel hozzám bújt, és nyugodt
légzésével lehorgonyzott.
Mellettem állt, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Aztán
szándékosan korán felkelt a saját ágyából, hogy egyedül ébredjek.
Megdörzsöltem az arcomat. Valakinek engednie kell, és volt
egy olyan érzésem, hogy az a személy én leszek.
Besüppedt a matrac, és egy másodperccel később Piper a
mellkasomra ugrott. Felnyögtem. Fehér pofája csupa ételmaradék
volt, ami azt jelenti, hogy Lina megetette.
- Jó reggelt, pajti - üdvözöltem rekedten, miközben
kidörzsöltem az álmot a szememből.
Addig bökdösött, amíg fásultan meg nem simogattam.
- Ne nézz így rám. Jól vagyok - mondtam.
Piper láthatóan nem hitt nekem.
Pedig igazat mondtam. Persze a tarkóm sajgón lüktetett, és
minden porcikám úgy fájt, mintha bokszoltam volna az előző
éjjel. De mélyen aludtam, és tiszta fejjel ébredtem.
Felemeltem Pipert.
 - Látod? Minden rendben van. - Lelkesen csóválta a farkát,
ahogy játékosan püfölte a levegőt a mancsával. - Jól van.
Kezdjük el ezt az átkozott napot.
A kutya utánam tipegett a fürdőszobába, ahol egy tükörre
ragasztott cetli fogadott.

N,
Megetettem és megsétáltattam Pipert. Tűnj el, mire
hazajövök.
L

Egészen addig szórakoztam Lina szűkszavú üzenetén, amíg

vissza nem tértem a hálószobába, és meg nem pillantottam a
bőröndjét, ami nyitva hevert a padlón. Szerencsére üres volt. De
volt egy olyan érzésem, hogy a tény, hogy kint hagyta, azt jelenti,
még mindig fontolgatja a távozását. Ha azt hiszi, elmehet
valahová, Lina Solavita csúnyán rá fog fázni. Elintézetlen ügyünk
van egymással. Meg kell találnunk az egyensúlyt a
kapcsolatunkban. Kompromisszumot kell kötni egymással.
Az iránta való érzéseimet illetően minden kétségem eloszlott
múlt éjjel. Nem kellett ajtót nyitnia. Nem lett volna muszáj
beengednie. És holtbiztos, hogy nem fogtak fegyvert a fejéhez,
amikor elaludt a karomban. De ez történt, mert annak ellenére,
hogy felbosszantottam, törődött velem.
Ezt a hasznomra akartam fordítani.
- Gyerünk, Piper. Menjünk haza. Van mit átgondolnunk -
mondtam ásítva.
Még akkor is ásítoztam, amikor kimentünk Lina lakásából.
Nolan pont akkor emelte fel a kezét, hogy bekopogjon hozzám.
- Hoztam egy kávét - közölte, miközben szemügyre vette a
megjelenésemet. Csak egy melegítőalsó volt rajtam, és rám fért
volna egy alapos zuhany. - Inkább egy vödörrel kellett volna
vennem - jegyezte meg.
Elvettem a kávét, és kinyitottam a lakásom ajtaját.
- Hosszú volt az éjszaka? - kérdezte, és követett befelé,
miközben belekortyoltam a koffeines italba.
Felmordultam.
- Mit keresel itt? Azon kívül, hogy kávétündért játszol.
- Összefutottam a leendő sógornőddel a kávézóban, aki tényleg
egy vödörrel rendelt. Azt mondta, Knox mindent be fog vetni a
karriernapon.
- Bassza meg! Az ma van?
- Ma, azaz tulajdonképpen - szünetet tartott, és megnézte az
óráját - két óra huszonhét perc múlva. Gondoltam, ha már úgyis
veled kell mennem, megtervezhetnénk a stratégiát. Nem
engedhetjük, hogy a bűnüldözés a háttérbe szoruljon valami
lottónyertes, kocsmatulajdonos barber mellett. Ne vedd sértésnek.
- Ő a bátyám - feleltem szárazon. - Semmi gond. Hogy fogja
érdekessé tenni a papírmunkát?
- Naominak fogalma sincs, milyen komolyan veszik a férfiak a
versengést. Elmesélte az egész tervet. Meg fogja engedni a
gyerekeknek, hogy alkoholmentes italokat keverjenek, aztán
leborotválja az igazgatóhelyettes fejét.
- A francba. Ez jó.
- Legyőzhetjük - jelentette ki Nolan magabiztosan.

***

- Nyomd a szirénát, Way - utasítottam, ahogy erősen

megmarkoltam a kormányt.
Waylay gonoszul elvigyorodott, és megnyomta a gombot. A
sziréna életre kelt.
 - Van olyan köztetek, akinek nem bírja a gyomra az autózást? -
kérdeztem a hátsó ülésen ülő utasokat.
- Nincs! - vágták rá vidáman.
- Akkor kapaszkodjatok!
Oldalra rántottam a kormányt, amitől a járőrkocsi hátulja
finoman kicsúszott az utolsó közlekedési kúp körül. Aztán
beletapostam a gázba.
- Gyerünk! Gyerünk! Gyerünk! - visította Waylay.
Centikkel Nolan és az ő gyerekekkel teli járőrkocsija előtt
haladtam át a célvonalon.
A hátsó ülésen vad éljenzés tört ki.
Megálltam a kocsival, és észrevettem, hogy az arcomat majd’
szétfeszíti a vigyor. Olyan izmaimat használtam újra, amiket már
régen nem.
Nyugodtan kijelenthettem, hogy simán levertük Knox hülye
előadását.
- Te jó ég! Ez volt a legjobb! - mondta Waylay barátnője,
Chloe, amikor kinyitottam neki a hátsó ajtót. Ő és két másik
hatodikos osztálytársa egymás szavába vágva beszéltek, ahogy
kiszálltak az autóból.
- Az utolsó bábunál elkaptalak volna, ha Róka Gyurka nem kér
meg, hogy húzzam le az ablakokat - közölte Nolan,
hüvelykujjával egy szeplős, vörös hajú fiúra bökve, miközben
felém tartott.
- Tanulj meg szépen veszíteni, és ne hibáztasd Kadent. A
kölyök gokartozik hétvégente.
- Szerinted mi nyertünk? - kérdezte.
Felmértük az általános iskola parkolóját.
A gyerekek őrjöngve könyörögtek a rendőrtisztjeimnek a
következő fuvarért. A tanárok fülig érő szájjal vigyorogtak. Knox
pedig beintett a középső ujjával.
 - Az hót zicher! Meg kell mondjam, az akadálypálya nem volt
rossz ötlet.
- A rejtélyes gyilkossági játék sem volt szörnyű - felelte.
- Nem számítottam rá, hogy Way ennyire drámaian fogja
eljátszani a halálát.
- Emlegetett hulla... - mondta Nolan, és az unokahúgom felé
biccentett, aki épp felénk indult.
Megállt előttem, és felnézett.
- Nash bácsi?
- Igen, Way?
- Köszi. - Nem mondott mást, csak átölelte a derekamat, aztán
elszaladt a vihogó barátaival.
Megköszörültem a torkomat, mert meglepett az érzés, ami rám
tört. Waylay Witt ölelése olyan volt, mint Lináé. Váratlan,
nehezen kiérdemelt és átkozottul jelentőségteljes.
- Még mindig szereted, amit csinálsz - jegyezte meg Nolan.
- Igen. Azt hiszem, igen - vallottam be.
- Ezt soha ne felejtsd el - tanácsolta.
- Mi az? Nem szereted azzal tölteni a napjaidat, hogy rám
vigyázol?
- Egy kicsit sem.
- Akkor talán tegyél ellene valamit.
- Erről beszéltünk Linával tegnap este.
- Linával voltál tegnap este? - De ennél tovább nem jutottam a
kérdezősködéssel, mert Waylay tanára félbeszakított minket.
- Gratulálok, uraim. Biztos forrásból tudom, hogy messze ez
volt a legemlékezetesebb karriernapunk, rendőrfőnök - mondta
Mr. Michaels, miközben átnyújtotta nekem Piper pórázát.
Kiderült, hogy bár Piper a felnőttek között félénk, a gyerekeket
imádja, minél hangosabbak és őrültebbek, annál jobb. Soha nem
láttam még ilyen boldognak ezt a nyavalyás kutyát.
- Örülök, hogy segíthettem - feleltem.
 - Van egy olyan érzésem, hogy épp most inspirálta a
knockemouti rendőrök következő generációját - jegyezte meg,
miközben próbálta csitítani a hatodikosok őrjöngését.
Mr. Michaels elment, hogy beszélgessen a karriernapos
vesztesekkel, Knox pedig átvette a helyét.
- Jól a földbe döngöltél a saját gyerekem előtt, seggfej.
Vigyorogtam.
- Nem tehetek róla, hogy az én munkám menőbb, mint a tiéd.
- A te munkád kilencven százalékban papírtologatás.
- Nézzenek oda, ki beszél, Mr. Leltározás és Bérszámfejtés.
A bátyám felhorkant, és Nolanhez fordult.
- Köszönöm a tegnap esti segítséget Diltonnal meg a bandájával
kapcsolatban. Talán mégsem vagy teljesen haszontalan.
- Lina végezte a piszkos munka oroszlánrészét. Mire odaértem,
csak a takarításban kellett segítenem.
- Mi a fenéről beszéltek? - kérdeztem.
Nolan rám nézett.
- Ma reggel félmeztelenül, kócosan sétáltál ki a lakásából, és
nem tudod?
- Beszélj. Most - csattantam fel.
- Megbeszélted vele a dolgokat? - kérdezte Knox.
- Mi történt Diltonnal? - ismételtem meg, nem törődve a
bátyámmal.
- Ő meg a haverjai egy kicsit randalíroztak a Honky Tonkban.
Felbosszantották Maxet, ami az időzítést tekintve elég nagy
hülyeség volt. Aztán Lina keltette fel a figyelmét - magyarázta
Nolan.
Hát persze, hogy észrevette. Bármelyik férfinak megakadt volna
rajta a szeme.
- Mi történt? - A telefonomért nyúltam. Meg akartam találni
Diltont, hogy szétrúgjam a seggét. Aztán lenyomozom Linát, és
vagy egy órán keresztül ordítok majd vele, amiért nem szólt, hogy
összetűzésbe került a problémámmal.
- Csigavér, Rómeó. Fi mesélte, hogy Lina kizsigerelte az idiótát
a szavaival. Inkább térjünk vissza oda, hogy ma reggel a
lakásából osontál ki. Egy szót sem szólt rólad, amikor
kölcsönkérte a kocsimat - mondta Knox.
- Az istenit! Miért volt szüksége a kocsidra?
- Lina állta a sarat - folytatta Nolan. - De egy másik vendég...
valami jó magas fickó közbelépett, amikor úgy tűnt, hogy Dilton
túl részeg ahhoz, hogy jó döntéseket hozzon. Az üzletvezető pont
megfenyegette, hogy hívja a zsarukat, amikor megérkeztem. Ezért
kísérhettem ki én a seggfejeket.
- Mit mondott neki?
- Nem tudom. Csak annyit árult el, hogy a fickó egy pöcs volt -
válaszolta Nolan. - Miután elbeszélgettem vele, feltételeztem,
hogy részegen a nőgyűlölet szólt belőle. Hé, srácok, szerintetek
leborotváljam a bajuszt?
- Igen - vágta rá Knox. - Legszívesebben pofán vágnálak
miatta.
- A francba. Ez az arcszőrzet jelképezte a szabadságomat.
Tudjátok, válás, bajusz és csodás új személyiség.
- Van egy borbélyüzletem és egy éles borotvám. Csak kérned
kell.
Otthagytam őket az arcszőrzetükkel, és séta közben elindítottam
egy hívást.
 30. fejezet

Megfigyelés egy kis drámával fűszerezve

Lina

Pizzaillat szállt be Knox furgonjának nyitott ablakán. Egy

arlingtoni bevásárlóközpont parkolójában táboroztam. Az utca
túloldalán sorházak álltak, amelyek láttak már szebb napokat is.
Wendell Bakerre, más néven a Pufók Kecskeszakállas Fickóra
vártam. Kövér volt, fehér bőrű, kopaszodott, és a Hugo család
erőembereként dolgozott. Túl sok aranyláncot viselt, és mindig
fogpiszkáló volt a szájában. Tina megkérdőjelezhető információi
szerint Bakert Anthony Hugo fizette, de elég szoros volt a
viszonya Duncannel ahhoz, hogy kettéosztódjon a lojalitása.
A hatóságoknak nem sikerült Bakert az emberrabláshoz és a
lövöldözéshez kötni, ami azt jelentette, hogy szabadon mehetett
mindenfelé. Én pedig szabadon követhettem őt... remélhetőleg az
érintetlen 1948-as Porsche 356-os kabrióhoz.
Eddig azonban csak annyi történt, hogy Baker 11:00-kor kikelt
az ágyból, bekapott egy burritót, majd meglátogatta a testvére
barátnőjét, ahol már a tornácon lehúzta a sliccét, még mielőtt a nő
kinyitotta neki az ajtót.
Igazi úriember.
Megint csörgött a telefonom.
- Komolyan, emberek? Mikor lettem ilyen népszerű?
Már hívott anyám apa születésnapi ajándéka miatt, Stef afelől
érdeklődött, tervezem-e, hogy a héten az öregekkel izzadjak az
edzőteremben, és Sloane, aki arra kényszerített, hogy
önkénteskedjek a könyvtárban a következő „Könyvet vagy
csalunk” elnevezésű programon. Nem is beszélve Naomi
üzenetéről, amiben közölte, hogy megadta a számomat Finek, és
reméli, hogy nem haragszom meg érte. Ezt követte Fi, Max és
Silver csoportos sms-e a Honky Tonkból, amiben a Tate
Diltonnal való összetűzésem legjobb pletykaváltozatait mesélték
el.
Mint kiderült, széttörtem egy üveget a fején, aztán belelöktem a
forró olajba. Azt senki nem tudta, honnan jött az olaj, de abban
mindenki egyetértett, hogy vicces volt látni, ahogy csigalassan
megpróbált elmenekülni.
Aztán megláttam, hogy ki keres.
Majdnem hagytam, hogy hangpostára menjen a hívás, de aztán
eldöntöttem, hogy az gyávaság lenne tőlem.
- Gondolom, kitaláltál a lakásomból - mondtam
üdvözlésképpen.
- Mi a fenéért egy szövetségi rendőrbírótól meg az idióta
bátyámtól hallok rólad meg Diltonról, és nem tőled? - követelte a
választ Nash.
- Először is szeretném, ha igazolnád, hogy valóban elhagytad a
lakásomat. Másodszor, pontosan mikor volt időnk beszélgetni
tegnap este? Harmadszor pedig... és ez a legfontosabb, úgyhogy
jól figyelj ide: mi közöd van hozzá?
- Együtt töltöttük az éjszakát, Angelina. - Rekedten ejtette ki a
nevemet, de szándékosan figyelmen kívül hagytam a
borzongásomat. - Ez bőven elég idő arra, hogy közöld: Hé, Nash.
Nyilvánosan zaklatott a seggfej, akit felfüggesztettél.
Szörnyen utánzott engem.
- És aztán mi lett volna? Azt mondod: Ne aggódj, kislány.
Gondoskodom róla, hogy soha ne legyél egyedül, nehogy a
csúnya, gonosz farkas szemétkedjen veled? Ráadásul szerintem az
sem segítette a beszélgetést, hogy egy pánikroham közepén
jelentél meg az ajtóm előtt.
 - Dilton az én problémám, nem a tiéd. Tudnom kell róla, ha
zaklat téged.
Ennek legalább volt értelme.
- Rendben.
A beleegyezésem ideiglenesen elhallgattatta.
- Nos, akkor rendben. Úgy hallottam, hogy rád mozdult, te
pedig kidobtad egy üvegablakon - mondta vigyorogva.
Erre felhorkantam.
- Tényleg? Mert én azt hallottam, hogy belelöktem a forró
olajba.
- De engem az érdekel a legjobban, hogy odament hozzád, és
elkezdte járatni a száját. Miért és miről?
- Magamra vontam a tekintetét. Részeg volt, és kezdett ramatyul
viselkedni, úgyhogy addig bámultam, amíg rám nem nézett.
- Emlékeztetnem kell téged, hogy a nagy női hatalommal nagy
női felelősség is jár?
Bosszúsan néztem rá.
- Nem akartam célpontot csinálni magamból, vagy balhézni,
rendőrfőnök. Csak megpróbáltam elterelni a figyelmét, hogy ne
hergelje tovább a személyzetet. Max biztosan kicsinálta volna
tegnap este.
- Akkor sem tetszik, de érthető.
- Milyen elnéző vagy.
- Áruld el, mit mondott neked.
- Megkérdezte, hogy a ribancod vagyok-e, aztán közölte, hogy
adjak át egy üzenetet. Azt mondta, itt az ideje, hogy valaki helyre
tegyen. Én persze megsértettem az intelligenciáját.
- Természetesen - mondta Nash szárazon.
- Aztán próbálta zsarunak kiadni magát, aki bevihet az őrsre,
amíg megtalálom a jó modoromat. Talán megemlítettem, hogy
tudom, már nincs jelvénye, és hangosan töprengtem, vajon mit
szólnál hozzá, ha a tudomásodra jutna, hogy egyenruhásnak tetteti
magát. Utána elkezdett sértegetni engem meg a knockemouti
nőket, és amikor épp kezdett érdekessé válni a közjáték, ugyanis
egy vendég megdobálta sült krumplival, egy idegen és Nolan
közbeléptek.
Nash csendben volt a vonal túloldalán.
- Itt vagy még, nagymenő?
- Igen - felelte végül.
Nem is tudtam, hogy ennyi dühöt lehet egyetlen apró szótagba
csomagolni.
Hátrahajtottam a fejem az ülésre.
- Minden rendben volt, Nash. Nem ütött volna meg. Legalábbis
ott bent biztosan nem. Engem nem. Részeg volt és hülye, de nem
annyira részeg és hülye, hogy elfelejtse, ha nyilvános helyen kezet
emel egy nőre, végleg eláshatja magát.
Újabb csend következett.
- Nash? Most a homlokodat dörzsölöd?
- Nem - hazudta szégyenlősen.
- Ez az árulkodó jel nálad. Tenned kellene valamit ellene.
- Angelina!
- Igen?
- Komolyan gondoltam, amit mondtam. Dilton az én
problémám. Ha újra megpróbál kapcsolatba lépni veled, tudnom
kell róla.
- Értettem - jegyeztem meg halkan.
- Jó.

- Hogy érzed magad? Nem mintha érdekelne - tettem hozzá

gyorsan.
- Jobban. Erősebbnek. Szétrúgtam Knox seggét a Karriernapon
-jelentette ki önelégülten.
- Szó szerint vagy átvitt értelemben? Mert nálatok mindkettő
előfordulhat.
- Egy kicsit mindkettő. Jól aludtál? - kérdezte Nash.
 Úgy aludtam, mint a holtak. De mindig ez történt, amikor egy
ágyban feküdtem Nashsel.
- Igen - feleltem, és nem akartam többet mondani neki.
- Mit mondana egy pszichológia szakos hallgató arról, ha egy
lány nem szereti, ha megérintik, kivéve a pasit, aki folyton
felbosszantja?
- Hogy komoly érzelmi problémái vannak, amikkel foglalkozni
kell.
Halkan felnevetett.
- Ebédelj velem, Angyal.
Felsóhajtottam.
- Nem tudok.
- Nem tudsz vagy nem akarsz?
- Leginkább nem tudok. Nem vagyok a városban.
- Hol vagy?
- Arlingtonban.
- Miért?
Nem dőltem be a „gyerünk, nekem bármit elmondhatsz”
hangnemnek. De nem is volt semmi rejtegetnivalóm.
- Wendell Bakerre várok - árultam el.
- Mit csinálsz? - Megint a zsaru hangját használta.
- Ne drámázz. Tudod, hogy mire gondolok, és hogy ki ő.
- Egy maffiaszervezet erőemberét követed? - kérdezte
mérgesen.
Tessék, bemutatom a dühös, ok nélkül is túlféltő
szomszédomat, aki csak púp a hátamon.
- Nem kérek engedélyt, Nash.
- Jó. Mert biztos, hogy nem kapnál - vágta rá.
- Dühítő vagy, és le akarok szállni erről a hullámvasútról.
- Győzz meg arról, hogy ez jó ötlet.
- Nem kell győzködjelek. Ez a munkám. Az életem -
erősködtem.
 - Rendben. Szirénázva, villogó fénnyel fogok odahajtani.
- Jézusom, Nash. Képzéseket tartok a megfigyelési
stratégiákról. Átkozottul jó vagyok benne. Nem kell igazolnom
neked a munkámat.
- Veszélyes - ellenkezett.
- Emlékeztesselek, hogy téged lőttek le munka közben?
Valami zajt hallottam a vonal túloldalán.
- Te most rám morogtál?
- A francba - motyogta. - Nem is tudom. Veled minden nap egy
újabb kibaszott meglepetés.
Egy kicsit megsajnáltam.
- Nézd, a szövetségiek szemmel tartják Anthony Hugót,
úgyhogy senki nem csinál semmit. Napok óta követek két fickót.
Csak zabálnak, buta nőkkel szexelnek, és eljárnak az
edzőterembe. Néha egy-egy sztriptízbárba. Nem bűncselekmény
elkövetésén akarom rajtakapni őket. Csupán arra van szükségem,
hogy az egyikük elvezessen a rejtekhelyre. Ha Duncan el is tűnt, a
kocsi még itt lehet.
- Még mindig nem tudom elhinni, hogy mindezt egy átkozott
autó miatt csinálod.
- Ez nem akármilyen autó. Egy 1948-as Porsche 356-os kabrió.
- Rendben. Mindezt egy kicsi, öreg autóért.
- Ez a kicsi, öreg autó több mint félmillió dollárt ér. És ahogy
mindennek, amit biztosítunk, a tárgyi értéke ennek is csak egy
dolog. Az érzelmi értéke sokkal fontosabb. Ez az autó egy család
történetének része. Az elmúlt három generáció ebben a kocsiban
házasodott össze és hajtott el a naplementébe. A csomagtartóban
van egy fiola a nagyapjuk hamvaival.
- A francba. Jól van. A francba. Azt akarom, hogy félóránként
jelentkezz nálam. Ha csak egy percet is késel, megjelenek, és
olyan gyorsan leleplezlek, hogy megszédülsz tőle.
 - Semmibe nem vagyok köteles beleegyezni - mutattam rá. -
Úgy teszel, mintha valamiféle kapcsolatban lennénk, pedig
nyilvánvalóan nem vagyunk.
- Bébi, mindketten tudjuk, hogy van köztünk valami, akkor is,
ha túlságosan félsz beismerni.
- Félek? Szerinted én félek?
- Azt hiszem, reszketsz tőlem abban a szexi, magas sarkú
csizmádban.
Nem tévedett, ami még jobban felbosszantott.
- Igen. Reszketek a dühtől. Köszönöm, már bánom, hogy
felvettem a telefont.
- Harmincpercenként kérek egy sms-t.
- Én mit nyerek ebből az egészből?
- Átnézek minden jegyzőkönyvet a raktárról, amit találok.
Hátha lesz valami az aktákban, ami elvezethet ahhoz a rohadt
kocsihoz.
- Tényleg?
- Igen, tényleg. Ma este vacsora közben elmesélem, mit
találtam.
Mintha beleragadtunk volna egy végtelen táncba. Két lépés
előre, két lépés hátra. Vonzódunk egymáshoz. Dühösek vagyunk.
Aztán megismételjük az egészet elölről. Előbb-utóbb
valamelyikünknek be kell fejeznie ezt a körforgást.
- Nem tetszik, hogy szerinted nem tudom elvégezni a
munkámat.
- Angyal, tudom, hogy átkozottul jó vagy a munkádban.
Tudom, hogy jobban vigyázol magadra, mint a legtöbben. De
előbb-utóbb valaki át fog csúszni a védelmeden. És a te
szakmádban ennek pokoli súlyos következményei lehetnek.
Személyes tapasztalatból beszélt.
- Mennem kell.
- Harmincpercenként. Ma este vacsora - mondta.
 - Rendben. De ajánlom, hogy találj valami hasznosat, és finom
legyen az étel.
- Ne kerülj bajba. Ne csinálj semmit, amivel felhívhatod
magadra a figyelmet - szólt rám.
- Nem vagyok amatőr, Nash. Most pedig hagyj békén.

***

- „Ne csinálj semmit, amivel felhívhatod magadra a figyelmet” -

mondtam Nasht utánozva. Ugyanott voltam, ahol korábban, csak
közben eltelt egy óra, és egyre kényelmetlenebbül éreztem
magam, arról nem is beszélve, mennyire unatkoztam. Kétszer is
üzentem Nashnek az idióta követelése miatt, mindkét fotón
beintettem neki. Ő Piper képeivel válaszolt. Baker még nem dugta
elő az orrát. Nekem pedig elzsibbadt a fenekem.
Kezdtem azt gondolni, hogy a hajsza csak azért izgalmas, mert a
munka többi része ahhoz képest rohadt unalmas. Tényleg megéri
csinálni?
Eszembe jutott a lehetséges előléptetésem. Nagyobb kockázat,
nagyobb jutalom, több izgalom. De tényleg az izgalom
hajszolásának akarom szentelni a hátralévő életemet? Másrészt a
felügyelői munka gondolatától kirázott a hideg. Az a sok ember,
akiket irányítani kell... Pfuj.
De mi mást tehetnék? Miben vagyok még jó?
Ezekre a kérdésekre azonban később kellett megtalálnom a
választ, mert időközben egy bőrkabátos, farmernadrágos férfi
sétált egy csokor virággal a megfigyelt sorház felé olyan
magabiztosan, mintha ott lakna.
És mint kiderült, igazam is lett, mert elővett egy kulcsot, és
kinyitotta a bejárati ajtót.
Kihúztam magam az ülésemen, és pont akkor kaptam fel a
távcsövemet, amikor Wendell Baker testvére bement a házba.
 - A francba! Ez nem jó.
A kiabálás nem sokkal ezután kezdődött.
Oké. Ez gáz. De amíg megmaradnak verbális szinten...
A testvér távozott a házából. az ablakon keresztül. ami csukva
volt.
- Bassza meg. - Felnyögtem, és a telefonomért nyúltam, amikor
betört az üveg.
Wendell Baker anyaszült meztelenül jött ki az ajtón. Mögötte
egy rockzenekaros pólót viselő nő jelent meg, és sikoltozni
kezdett. A bőrkabátos-farmeros testvér még időben talpra állt,
hogy fogadja a jobbegyenest az állával.
- 911. Mi a vészhelyzet?
- Lina Solavita vagyok. A Pritzger Biztosító nyomozója. Egy
meztelen férfi bántalmaz valakit a járdán. - Megadtam a
diszpécsernek a címet, és miközben ő visszamondta nekem, a nő
átugrott a korláton Baker hátára, majd fojtogatni kezdte. A férfi
tántorgott, hogy megszabaduljon támadójától, ami miatt premier
plánból láthattam mindkettőjük meztelen hátsóját. - Most egy nő
támadta meg a meztelen férfit.
- Két egység van a környéken, rögtön indulnak - tájékoztatott a
diszpécser. - A nő is meztelen?
- Egy Whitesnake pólót visel, semmi mást.
- Hú. Jó zenekar.
A testvér ismét talpra állt, és a vállával gyomron ütötte Bakert,
aki ettől a betonlépcsőnek ütközött. Eszembe jutott Nash
zúzódása és Knox monoklija, majd azon kezdtem gondolkodni,
hogy vajon minden testvér így szokott-e verekedni.
- Van valakinél fegyver? - kérdezte a diszpécser.
- Nincs, amennyire látom. Legalábbis a meztelen fickónál biztos
nincs.
A testvérek elhátráltak egymástól, és a Whitesnake hölgy
lecsúszott Baker hátáról. A fivér előhúzott a háta mögül egy nagy
kést.
- A francba - motyogtam. - Már egy kés is játékban van.
Ekkor két gyerek lépett ki a szomszédos házból, és
átszellemülten bámulni kezdték az előttük lejátszódó jelenetet.
- És most két gyerek is szemtanú lett.
- Úton vannak a rendőrök, két perc, és odaérnek.
Két perc alatt sok mindent ki lehet lyukasztani.
A testvér előreugrott, és amatőr mozdulatokkal hadonászni
kezdett a késsel.
Eszembe jutott, mit mondott Nash. De vagy nem teszek semmit,
vagy hagyom, hogy két idióta a gyerekek szeme láttára gyilkolja
meg egymást.
Az ülésre dobtam a telefonomat, kinyitottam az ajtót, és
rátenyereltem a dudára.
Amikor felfigyeltek rám, odakiáltottam:
- Úton vannak a zsaruk!
Mindkét testvér elindult felém.
- Komolyan? - motyogtam. - Miért ilyen hülyék a bűnözők?
Megint a dudára tenyereltem, amikor átszelték az utat, aztán
végre meghallottam a távolban a szirénázást.
A fivérek megtorpantak az utca közepén, és azon tanakodtak,
vajon el tudnak-e érni időben.
Mögöttem kerekek csikorgása hangzott fel. Egy fehér
kisteherautó gurult Knox kocsija mögé, és kinyílt az ajtaja.
Egy símaszkos férfi ugrott ki belőle, megragadta a csuklómat,
és a furgon felé rángatott. A testvérek már rohantak felénk.
- Szállj be - utasított a símaszkos, miközben előhúzott egy
pisztolyt a nadrágja derekából. De nem rám célzott vele. Hanem a
közeledő testvérekre.
- Öhm. Oké.
 31. fejezet

Ehhez kér hagymakarikát is?

Lina

- Nem azért kaptatok el, hogy megöljetek, ugye? - kérdeztem a

furgon utasaitól. - Mert valószínű, hogy azok a fickók elvégezték
volna helyettetek a piszkos munkát.
A sofőr és a másik, aki megragadott, összenéztek a símaszk
kivágásán keresztül.
- Senkit sem fognak meggyilkolni - biztosított a sofőr. A
szirénák egyre hangosabban szóltak mögöttünk.
- Talán nem ártana kapaszkodni - javasolta az anyósülésen ülő
tag. A sofőr éppen ekkor élesen balra kanyarodott, amitől
elborultam.
- Aú!
- Elnézést kérek.
Ahhoz képest, hogy elraboltak, elég udvariasak.
- Hallottam, hogy megpróbáltál kapcsolatba lépni Zordonnal -
mondta a sofőr.
- Ez probléma, vagy ti vagytok a fogadóbizottság? - kérdeztem,
ahogy ülő helyzetbe tornásztam magam, és a kocsi oldalának
támaszkodtam.
A furgon élesen jobbra kanyarodott, ahogy a sofőr átvágott két
forgalmi sávon, hogy elérjen egy felhajtót.
- Tiszta a terep - jelentette az ürge az anyósülésről.
Mindketten lehúzták a símaszkjukat.
- Várjatok! Nem akarjátok azokat magatokon hagyni, hogy ne
tudjalak azonosítani titeket? Vagy hazudtál az előbb, amikor azt
mondtad, hogy nem akartok megölni?
A sofőr nő volt, sűrű, természetesen hullámos hajjal.
- Nyugalom - mondta a visszapillantó tükörbe nézve. - A maszk
a térfigyelő kamerák miatt kellett, nem miattad.
Az anyósülésen egy sovány, tetovált, borotvált fejű, szőke
szakállas fickó ült. Elővette a telefonját, és tárcsázott.
- Hé! Tizenöt perc múlva ott vagyunk.
Kinyomta a hívást, feltette a lábát a műszerfalra, és bekapcsolta
a rádiót.
Coldplay dübörgött a járműben.
Nem egy menő, elhagyatott raktárba vagy egy lepukkant
motoros klubházba vittek. Nem, a barátságos emberrablóim egy
Burger Kinghez hajtottak velem.
A sofőr leparkolt, és mindketten kiszálltak. Egy másodperccel
később kinyílt az ajtóm, és a fickó egy színpadias meghajlással
jelezte, hogy szálljak ki.
Követtem őket az épületbe, és azonnal megkívántam a
hagymakarikákat.
Elsétáltunk a pénztárak mellett a mosdók felé.
Az utolsó bokszban ott ült az egyetlen és megismételhetetlen
Zordon. Az ujja hegyétől a nyakáig tele volt tetoválásokkal. Úgy
nézett ki, mintha a szürke pólóját ráolvasztották volna a testére.
Ősz haját kifésülte az arcából, és napszemüveget viselt, annak
ellenére, hogy odakint borús volt az ég, ő pedig az épületben ült.
Egy salátát piszkált a műanyag villával.
A vele szemben lévő székre mutatott, mire leültem. A
barátságos elrablóim egy biccentéssel elbúcsúztak.
- Mit tehetek önért, Solavita nyomozó? - Rekedtes
baritonhangja volt.
- Először is elárulhatja, hogyan talált rám.
A férfi ajka szórakozott mosolyra húzódott.
- Az embereim zárták a parádét.
 - Milyen parádét?
- Mi önt figyeltük, a szövetségiek pedig Hugo emberét. Muszáj
lépést tartanom azzal, ami a területemen történik.
- Hol voltak a szövetségiek?
- Az üres üzlethelyiségben, egy sarokkal arrébb.
- És csak úgy hagyták volna, hogy a Baker fivérek az utcán
késeljék meg egymást?
Megvonta széles vállát.
- Nem vesztegetem arra az időmet, hogy megértsem, miért teszi
a törvény, amit tesz. Engem inkább az érdekel, hogy önnek mi
köze ehhez az ügyhöz.
- Keresek valamit, amit Duncan Hugo ellopott, és valószínűleg
a környéken rejtett el, mielőtt lelépett a városból.
- A Porschét. Szép kis járgány.
- Maga jól informált.
- Kifizetődő tudni, mi folyik a hátsó udvaromban.
- Gondolom, nem tudja megmondani, hol találom azt a kocsit -
kockáztattam meg.
Zordon felnyársalt egy paradicsomot a villájával, és megette.
- Nem került a bontójába, mielőtt lebukott, és a raktárban sem
tűnt fel az ámokfutása előtt. Nem tudom, hová rejtette.
Ingerülten felsóhajtottam.
- Nos, köszönöm, hogy időt szakított rám. A jövőre nézve
szeretném, ha tudná, hogy az emberrablás helyett elintézhettük
volna ezt a beszélgetést egy hangüzenettel vagy e-maillel is.
Az asztal szélére tolta a maradék salátáját. Másodperceken belül
megjelent egy motoros, és eltakarította.
- Abban mi szórakoztató lenne? - kérdezte Zordon. - Különben
is, a kocsinál fontosabb információk birtokában vagyok.
- Milyen információk?
- Pletykák. Suttogások.
 - Nem löktem forró olajba azt a fickót. Fogalmam sincs, mi
bajuk a város pletykacicáinak, de az információk erősen
torzulnak -erősködtem.
Megint mosolyra rándult a szája.
- Nem erről beszélek. Hanem arról, hogy Duncan Hugo még
mindig a környéken van, és nagy terveket szövöget.
Meglepetten pislogtam.
- Hugo még mindig itt van? De az...
- Ostobaság lenne? - szólt közbe Zordon. - Nem feltétlenül.
Nem, ha mindenki, beleértve az apját is, azt hiszi, hogy lelépett az
országból. Nem, ha olyan mélyen van a föld alatt, hogy senki sem
látta, mióta elmenekült abból a raktárból.
- De miért maradna? Az apjától kezdve az FBI-ig mindenki őt
keresi.
- Ha a helyében lennél, miért maradnál itt?
Az ajkamat harapdáltam, és gondolatban végigfutottam a
forgatókönyveken.
- Vagy hülye vagyok, és azt hiszem, mindenki el fogja felejteni
a történteket, vagy.
- Vagy? - ismételte meg Zordon.
- Ó, a francba. Vagy úgy látom, ez az én lehetőségem, hogy
átvegyem a családi üzletet. Ha megszabadulok aputól,
elfoglalhatom a helyét a trónon.
Zordon helyeslően bólintott.
- Okos lány. Még csak háborúba sem kell mennie érte. Ölbe tett
kézzel ülve várhatja, hogy a szövetségiek lépjenek. Pusztán egy-
két elvarratlan szálat kell elintéznie.
Görcsbe rándult a gyomrom.
- Milyen elvarratlan szálat?
- Nash Morgant.
A kurva életbe. Az órámra néztem, aztán összerezzentem.
- Kölcsönkérhetem a telefonját?
 32. fejezet

Udvarias figyelmeztetés

Nash

Meg akartam ütni valamit. Bármit.

Jobbra pillantottam. Knox arcán még látszott a monokli nyoma,
amit tőlem kapott. Lucian a bal oldalamon állt; lábát összezárta,
karját keresztbe fonta. A barátságunk évei alatt egyszer sem
ütöttem meg. Ráadásul sosem láttam, hogy tettlegességre
vetemedett volna. Tudtam, hogy képes lenne rá. Tapasztaltam az
utóhatását. De még sosem láttam őt akcióban.
Mostanában inkább másképp engedte szabadjára a
felgyülemlett gyermeki dühét.
Azonban tisztában voltam vele, hogy én csak egyféleképpen
űzhetem el ezt az érzést.
- Itt jönnek - mondta Knox.
Az előttünk sorakozó motorosok köre szétvált, amikor egy
motor dübörögve bekanyarodott a parkolóba. Azonnal
felismertem Zordont, azonban az utasa miatt szorult ökölbe a
kezem.
A motor közvetlenül előttem állt meg. Lina elengedte a férfi
derekát, és kecsesen leszállt a járműről.
Alig vette le a sisakot, máris magamhoz rántottam, majd a
hátam mögé löktem.
- Nash...
- Ne kezdd - parancsoltam.
Knox, Lucian és Nolan összezártak, így együtt képeztünk falat
közte és Zordon között.
 A másodpercek csak úgy peregtek, ahogy némán meredtem a
férfira.
- Mondj egy okot, miért ne tartóztassalak le most azonnal -
morogtam.
- Az egyik, hogy megmentettem a nődet attól, hogy szétrúgják a
seggét - felelte Zordon önelégülten.
Az első bejelentkezésnél, amit kihagyott, Nolannel elindultunk
a kocsimhoz. Még ki sem értünk a parkolóból, amikor Grave
tájékoztatott az arlingtoni segélyhívásról. Már úton voltam,
amikor Lina felhívott... Zordon telefonjáról.
Knox és Lucian öt perccel utánunk jelentek meg a motorosok
főhadiszállásán.
- Uraim, nem szívesen szakítom félbe ezt az izgalmas
szempárbajt - szólalt meg Lina. - De nagyon kell pisilnem, és
Zordonnak olyan információja van, amit hajlandó megosztani
velünk.
- Menjünk be - mondta Zordon. - Kivéve őt. - Minden tekintet
Nolanre szegeződött. - Egy zsaru is épp elég. Nem kell, hogy
ketten rontsátok bent a levegőt.
Nolannek láthatóan nem tetszett ez az ötlet.
- Minden rendben - biztosítottam őt.
- Ne csinálj semmi hülyeséget odabent - motyogta.
Bólintottam.
- Szóval, fiúk és lányok, mit csinálunk, amíg várunk?
Kosarazunk? Szókirakózunk? - kérdezte Nolan a megmaradt
motorosoktól, miközben mi követtük Zordont az épületbe.
Knox megragadta a karomat.
- Próbálj meg nem törvénytisztelő fasz lenni odabent, oké? Ne
akard, hogy Zordon az ellenséged legyen.
Kirántottam magam a szorításából.
- Próbálj meg nem seggfej lenni odabent - feleltem.
- Mindketten viselkedjetek - sziszegte Lina.
 Megfogtam a kezét, hogy magamhoz bilincseljem. Senki sem
mehet a közelébe.
Be kell ismernem, nem erre számítottam egy motoros klub
főhadiszállásán. Füstfoltos gipszkarton és sörrel átitatott padló
helyett a ház belseje inkább egy klubra és galériára hasonlított. A
padlózat festett beton volt. A falakon rideg fehér és a sötétszürke
szín váltakozott, ráadásul a nagy, kaotikus vásznak ragyogó
színfoltjai voltak a helynek.
Zordon megmutatta a mosdót Linának, én pedig kint álltam őrt,
amíg a többiek bementek valamiféle tárgyalóteremnek tűnő
helyiségbe.
Amikor a mosdó ajtaja kinyílt, és Lina kilépett rajta, ellöktem
magam a faltól.
- Jól vagy?
- Jól vagyok. Esküszöm. Zordon és a motoros csatlósai
igazából nagyon kedvesek. És mielőtt még kimondanád, ez az
egész nem az én hibám volt.
Valahányszor ránéztem, a szépsége kalapácsként csapott le rám.
Valahányszor rátalált a tekintetem, valami lángra lobbant bennem.
Meg akartam érinteni, a falhoz szorítani, ketrecbe zárni, és
megsimogatni minden egyes porcikáját. De kétlem, hogy abba
tudnám hagyni, miután elkezdtem. Ezért az oldalam mellett
tartottam a karomat.
- Nash?
- Tudom - reagáltam.
Megdermedt, majd hitetlenkedve rázta a fejét.
- Tudod? Mit tudsz?
Összeszorítottam a fogamat.
- Hogy nem a te hibád volt.
- Őszinte leszek. Erre nem számítottam.
- Ez persze nem azt jelenti, hogy kibaszottul örülök, amiért
ilyen helyzetbe kerültél. Akkor sem, ha az orrod alá dörgölhetem,
hogy én megmondtam. Mert kurvára megmondtam. És rohadtul
nem azt jelenti, hogy élveztem, hogy kibaszottul fogalmam sincs,
mi történik veled, miután hívtad a 911-et. És minden drága
cipődben lefogadhatod, hogy a legkevésbé sem örültem annak,
hogy símaszkos férfiak húztak ki téged abból a helyzetből.
- Valójában a sofőr nő volt - mutatott rá.
De még nem fejeztem be.
- És határozottan problémáim vannak azzal, hogy egy
istenverte közismert bűnöző motorjának hátulján láttalak
behajtani egy átkozott motoros klubba.
- Nézd a jó oldalát, nagymenő. Emlékszel, mennyire utáltad az
ürességet? Hát, most az érzelmek igen színes palettáját éled át.
Elkezdtem dörzsölni a homlokomat, aztán abbahagytam.
- Azt hiszem, jobb az üresség. Kérem vissza.
- Dehogy kéred. - Eltűnt a kedves mosolya, és komolyra
fordította a szót. - Meg kell hallgatnod Zordont. Okkal hívtalak.
Ezúttal ő hívott engem. És ez jelentett valamit.
- Meghallgatom, de nem garantálhatom, hogy nem fogom
megütni vagy bilincsbe verni.
- Eléggé biztos vagyok benne, hogy óriási dolog, ha egy
motoros klub elnöke önként meghív egy rendőrtisztet a
búvóhelyére. Talán a bilincset hagyjuk ki belőle - javasolta.
A többieket valóban egy tárgyalóban találtuk. Egy hosszú,
nyersfa asztalnál ültek, aminek fekete fémlábai voltak.
Zordon foglalt helyet az asztalfőn, két emberével a háta mögött:
az egyik egy alacsony, tetovált, hordó mellkasú fehér fickó volt, a
másik egy magas, vékony, vérvörös körmű fekete nő.
Lina intett a nőnek, aki visszabiccentett.
Knox és Lucian az asztal túloldalán ültek Zordontól balra. Én a
tőle jobbra lévő helyet foglaltam el, és kihúztam a mellettem lévő
széket Linának.
 - Essünk túl rajta. Nem szeretem, ha zsaruk vannak az
otthonomban - jelentette ki Zordon.
- Nekem sem kényelmes ez a helyzet, elhiheted - vágtam rá.
Knox bosszúsan rám nézett, Lina pedig belém rúgott az asztal
alatt.
Figyelmeztetően megszorítottam a combját.
- Nash azt akarja mondani, hogy értékeli, amiért megosztod
velünk ezt az információt - mondta Lina célzottan.
Zordon mormogott.
- Mit tudtál meg? - kérdeztem valamivel udvariasabb
hangnemben.
- A klubom érdeklődik Duncan Hugo műveletei iránt, mióta
kivált a családi vállalkozásból. Folyamatosan figyelünk, és
szemmel tartjuk az olyan tagokat, mint ez a kis pöcs - kezdte
Zordon.
- Különösen azután, hogy a ti területeteken nyitott illegális
bontóműhelyt - mutatott rá Knox.
Hugo eredeti boltját lerohanták. Abban a raktárban nyitott
másikat, ahova Naomit és Waylay-t vitték az elrablásukkor.
Annak idején Zordon tájékoztatta Knoxot, hol tartják őket fogva.
Kizárólag ez, illetve Lina sértetlensége állított meg, nehogy
pofán verjem a pasit.
- Ez is közrejátszott benne - ismerte el Zordon. - Az
érdeklődésünk azután is megmaradt, hogy Hugo eltűnt. És
amikor egy bizonyos kitartó biztosítási nyomozó egyértelművé
tette, hogy Hugóról akar beszélgetni, az érdeklődésünk elmélyült,
és elkezdtünk jobban odafigyelni a suttogásokra.
Nem volt türelmem ehhez a sztepptánchoz.
- Milyen suttogásokra?
Zordon az asztalra könyökölt, és összeérintette az ujjbegyeit.
- A hivatalos hírek szerint Duncan Hugo az elbaltázott
emberrablás után azonnal elhagyta a várost, és vett egy egyirányú
jegyet Mexikóba.
- Mi a nem hivatalos hír? - szólalt meg Lucian elsőként.
- Nem lépett le. Lapul, és tervezget.
- Ez igazán ostoba lépés lenne a részéről - mondta Knox.
- A szövetségiek még mindig keresik. Egy rendőrbíró van a
seggemben, erre Hugo úgy dönt, hogy itt marad? - kérdeztem. -
Ennek semmi értelme.
- De van, ha azt tervezi, hogy átveszi a családi vállalkozást -
mondta Zordon.
Lucian és Knox összenéztek.
Lina keze megtalálta az enyémet a lábán, és megszorította.
- Egy szervezett maffiaháborúról beszélsz. Nem lehet
hadsereget felállítani anélkül, hogy valakinek el ne járjon a szája.
Senki sem tud ilyen csendben intézkedni - közöltem.
- Nem feltétlenül - vágott közbe Lina. Minden szem rá
szegeződött. - Duncannek csak annyit kell tennie, hogy nyugton
marad, amíg a szövetségiek elkapják az apját. Ehhez nincs
szüksége hadseregre. Csak néhány hűséges katonára, akik
megkönnyítik számára a hatalomátvételt.
Bassza meg!
- A szövetségiek tudnak erről? - kérdeztem.
- A forrásaim szerint kaptak információkat, amelyek segítik az
Anthony Hugo elleni ügy felépítését - mondta Lucian.
Nem akartam belegondolni, hogy Luciannek milyen forrásai
vannak az FBI-nál.
- Az információk közvetlenül Duncantől is származhatnak -
mutatott rá Lina.
- Bassza meg. - A bátyám végighúzta a kezét a szakállán. -
Szóval ő látja el információkkal a szövetségieket apuci illegális
ügyleteiről, majd miután lecsukják, Duncan átveszi a helyét?
- Úgy néz ki, igen.
 - Miért nem kapják el a szövetségiek mindkét seggfejt? - tette
fel a kérdést Knox.
- Anthony Hugo évtizedek óta működteti a bűnbirodalmát. A
fia ehhez képest egy senki - jegyezte meg Zordon.
- Megpróbálta megölni az öcsémet - vakkantotta Knox.
- A szövetségiek rendszeresen kötnek alkukat, hogy
megkapják, amit akarnak. Évek óta hajtják az idősebb Hugót.
Nem fognak erőforrást pazarolni egy piti autótolvajra, főleg
akkor nem, ha az illető értékes számukra - mondta Zordon.
- Szóval mi a fenét kezdjek ezzel az információval? -
türelmetlenkedtem.
- A fenébe is, vigyáznod kell magadra - vágta rá Zordon. - Ha
Duncan Hugo úgy dönt, át akarja venni a családfő szerepét,
csupán néhány elvarratlan szálat kell elintéznie.
Lina lába megfeszült a szorításom alatt.
- És mik azok az elvarratlan szálak? - tettem fel a kérdést, bár
már tudtam a választ.
Zordon rám nézett.
- Az egyik te vagy. - Aztán a bátyám felé fordult. - A másik
kettő pedig a menyasszonyod és a lányod.
Knox morgott.
- Borzasztó nehéz felépíteni egy ügyet, ha egyik tanú sem tud
beszélni - közölte vészjóslóan Zordon.
 33. fejezet

Könyvet vagy csalunk

Lina

Én: Hogy van a kedvenc adatgyűjtőm?

Zelda: Hagyj békén, hacsak nem tudtál meg valami újat az
eldobható telefonos fickóról.
Én: Ezek szerint még nem találtad meg?
Zelda: Az én szupererőmnek is vannak határai. Hugo
híváslistája, vagy egy név, vagy legalább egy leírás nélkül
egy csomó jelölt van a tarsolyomban.
Én: Ezt hogy érted?
Zelda: Van egy listám 1217 emberről (ebből 856 férfi), akik
kapcsolatban állnak ezzel a fickóval a családján, a
tanulmányain, a sporton, vagy egyéb szálakon keresztül.
Ebben benne vannak a szomszédok minden ismert címéről,
amit találtam, a környékbeli boltok eladói, az apja
alkalmazottai (a börtönben ülők, illetve a szabadlábon élők
is), a postások stb. Hacsak nem tudod valahogy leszűkíteni
a kört, szarban vagyunk.
Zelda: Sikerült megszerezni a jegyzőkönyvet a helyszínről?
Talán van benne valami, ami segíthet.
Én: Nem. Nash eltűnt a tegnapi motorostalálkozó óta. És
most Nancy Drew-nak kell öltöznöm.
Zelda: Ez felvet néhány kérdést.

***
 A könyvtár éves „Könyvet vagy csalunk” rendezvénye pusztán
ürügyként szolgált arra, hogy a város lakói összegyűljenek egy
halloween tematikájú evés-ivásra a gyerekek ricsaja nélkül, ami
egyébként is nemsokára bekopogtat az ablakon.
A könyvtár előtti utcát minden októberben lezárták egy
éjszakára a forgalom elől, hogy helyet csináljanak egy
zenekarnak, a táncparkettnek, az ételbódéknak és természetesen
egy mobil bárnak. A könyvtár látogatói jegyet váltottak a bulira, a
Sloane által meggyőzött szponzorok adományozták az ételeket és
az italokat, a könyvtár pedig megtartotta a bevételt.
Sajnos a frissen elkészített tökfűszeres pattogatott kukorica és
az erős almabor illata sem segített elfelejteni, hogy mennyire
ideges vagyok. Nash nemcsak a vacsorát hagyta ki előző este, de
a jegyzőkönyvről sem mondott semmit.
Nem hívott, nem írt üzenetet, és nem is kopogtatott az ajtómon,
hogy újabb együtt alvást követeljen. Amire határozottan nemet
mondtam volna.
A knockemouti pletykák szerint ő, Knox, Nolan és Lucian
Knox titkos rejtekhelyén, az irodájában húzták meg magukat.
Ez azért számított óriási dolognak, mert mindeddig az egyetlen
személy, akit Knox valaha is beengedett arra a szent helyre,
Naomi volt.
Természetesen arról is pletykáltak, hogy miért zárkózott be
együtt a négy furcsa cimbora. Ezek között szerepelt egy holttest
titkos eltüntetése, egy huszonnégy órás pókerjátszma és a
kedvencem, hogy Knox annyira felbosszantotta Naomit a
virágválasztással, hogy most meghunyászkodva várja, hogy
lecsillapodjon a menyasszonya dühe.
De szinte biztosan tudtam az igazságot. A férfiak tervezgetnek,
és engem kihagytak belőle.
Oké, igen. Jobban szeretek mindent egyedül csinálni. És igen,
nem szeretek csapatban dolgozni. De már belekerültem. Én
voltam az egyetlen, aki aktív nyomozást folytatott. És az a négy
macsó szarházi még mindig nem gondol arra, hogy engem is
beavassanak a terveikbe.
Észrevettem, hogy összegyűrtem a kezemben tartott papírt.
- Khm, itt a nyugta. Bocsánat a gyűrődésért. Köszönöm az
adományt - mondtam, és átadtam a viseltes papírt Stasiának. A
Whiskey Barber egyik fodrásza épp most adományozott egy nagy
zsák keménykötésű könyvet a könyvtár könyvgyűjtési akciójára.
- Jól vagy, Lina? - kérdezte, miközben a táskájába gyömöszölte
a blokkot.
A francba. Tényleg gyakorolnom kellett volna a pókerarcot.
- Jól vagyok - erősködtem.
- Ha Knox és a társasága miatt aggódsz, ne tedd - mondta. -
Úgy hallottam, titokban társastáncórákat vesznek, hogy
meglepjék Naomit az esküvőn.
Elvigyorodtam.
- Tudod, hogy én mit hallottam? - Szünetet tartottam, és
mindkét irányba szétnéztem, mielőtt az asztal fölé hajoltam.
Stasia is közelebb húzódott hozzám.
- Mit? - suttogta.
- Azt, hogy egy flashmob-táncot koreografálnak. Valamit,
amiben leszakítható nadrágok is szerepelnek majd.
- Atyaég! Alig várom az esküvőt!
Néhány perccel később felmentett a könyvadományok átvétele
alól Doris Bacon a Bacon Istállóból, aki a suttogónak öltözve
érkezett.
Úgy döntöttem, hogy a közösségi szolgálatommal kiérdemeltem
egy pohár forralt bort. És miután kellően kiélveztem, odamegyek
majd Knox irodájához, és addig dörömbölök az ajtón, amíg az
apokalipszis négy idiótája be nem enged.
Éppen a boromat szereztem be, amikor egy csinos, szőke,
halványan ismerősnek tűnő nő állt meg előttem.
 - Lina? Lina Solavita? Angie vagyok a középiskolából.
Angie Levy a focicsapatom második legeredményesebb
gólszerző játékosa volt, ráadásul miatta kezdtem el a
középiskolában Linának hívatni magam, mert zavaró volt, hogy
két Angie került a csapatba. Őrülten jó volt biológiából, és az apja
furgonjával járt, amibe a fél csapat befért a fagyizásnál. Diétás
kólán és mogyoróvajas kekszen élt.
Most már idősebb és szebb is. Egykor hosszú, szőke haját
rövidre vágatta. Farmert, kasmírpulóvert, és a bal kezén egy
jókora gyémántköves gyűrűt viselt.
- Angie? Mit keresel itt? - kérdeztem meglepve.
- A férjemmel Washingtonban dolgozunk. Te mit csinálsz itt?
- Én csak... átutazóban vagyok - hárítottam.
- Csodálatosan nézel ki! - mondta, és széttárta a karját, mintha
meg akarna ölelni.
- Köszönöm - válaszoltam, majd a borospoharammal
gesztikulálva hárítottam az ölelést. - Te is.
- Nem. Tényleg. Csodálatosan nézel ki. Sőt, lenyűgözően.
Ezt az a lány mondta, aki visszavonta a pizsamapartikra szóló
meghívásomat.
- Köszönöm - ismételtem meg.
Megrázta a fejét, és elvigyorodott, felvillantva a rég elfeledett
gödröcskét.
- El vagyok ájulva! Bocsánat! Csak olyan sokszor gondoltam
rád az elmúlt években.
Egyetlen ok sem jutott eszembe, hogy vajon miért tehette. Ő és
a csapat többi tagja, a többi barátom lényegében magamra
hagytak.
Nem mintha a hibás szívbillentyűk fertőzőek lennének, de a
velem való kapcsolat nyilvánvalóan halálos ítéletnek számított a
tinédzserek világában.
 - Anya! - Egy összemaszatolt kabátos, tűzvörös hajú fiú
szakította félbe a beszélgetésünket. - Anya!
Angie bosszúsan, de valahogy mégis szeretettel nézett rá.
- Hé, emlékszel, mit mondtam neked tegnap, tegnapelőtt meg
azelőtt a jó modorról? - kérdezte.
A fiú pont úgy grimaszolt, ahogy az anyja. Világfájdalmas
sóhajt eresztett meg, mielőtt felém fordult.
- Csókolom, Austin vagyok. Elnézést a zavarásért.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Austin - mondtam, és nem
tudtam elfojtani a mosolyomat.
- Király. - Visszafordult az anyjához. - Most már feltehetem a
nagyon fontos, félbeszakításra érdemes kérdésemet?
- Rajta - felelte Angie.
A fiú mély levegőt vett.
- Oké, szóval Davy azt mondta, kizárt, hogy legyőzzem őt a
lufikilövős játékban. Ami teljesen hülyeség, mert sokkal jobban
tudok célozni, mint ő. Csakhogy az első kör nem ment olyan jól,
mert csalt, és megcsiklandozott. Ami nem igazságos. Visszavágót
akarok.
- Szóval pénzt szeretnél kérni, mert nem volt elég az a tíz
dolcsi, amit a kocsiban adtam. Pedig direkt figyelmeztettelek,
hogy ne kérj többet, mert egy centtel sem fogsz többet kicsikarni
belőlem -foglalta össze Angie, és huncutul rám nézett.
A fiú lelkesen bólogatott.
- Igen!
- Miért nem apádtól kértél?
- Mert épp bosszúhadjáratot indított Brayden ellen.
Angie lehunyta a szemét, majd az éjszakai égboltra emelte a
tekintetét.
- Túl nagy kérés lett volna egy kis ösztrogént csempészni az
otthonomba? - kérdezte az univerzumtól.
- Anyaaa - mondta Austin kétségbeesetten nyöszörögve.
 - Kivitted a szemetet tegnap este?
- Igen.
- Megcsináltad az összes házi feladatot hétfőre?
- Aha.
- Hajlandó vagy kigazolni a virágágyást anélkül, hogy
panaszkodnál, vagy még több pénzt kérnél?
A fiú határozottan bólogatott.
- A héten még a ruháimat is összehajtogatom.
- Öt dolcsi - mondta Angie, és elővette a pénztárcáját a
táskájából.
- Igen! - Austin diadalittasan bokszolt a levegőbe.
Az anyja felé nyújtotta a pénzt, de visszahúzta, amikor a fia érte
nyúlt.
- Várj csak! Amikor Davy dobni megy, integess, és mondd:
„Szia, Erika”.
Austin a homlokát ráncolta.
- Miért?
- Mert a bátyád bele van zúgva, és ezzel el tudod terelni a
figyelmét. - Ismét kinyújtotta az ötdollárost.
A fiú kikapta a kezéből, és közben egészen felragyogott szeplős
arca.
- Köszönöm, anya! Te vagy a legjobb.
Néztem, ahogy beleveti magát a tömegbe, és közben
diadalittasan a feje fölé tartja a pénzt.
- Elnézést kérek. Az elmúlt egy évtizedben az életem másból
sem áll, csak félbeszakításokból - jegyezte meg Angie. - Három
fiam van, akik minden este úgy fekszenek le, és úgy ébrednek fel,
mintha minden jó modort kitöröltek volna az agyukból, így
minden reggel elvadult barlanglakókkal kell újrakezdenem a
nevelést. Amúgy miről beszéltem?
- Valószínűleg indulnom kellene - mondtam a menekülőutat
keresve.
 - Ó! Tudom. Épp azt meséltem, hogy sokat gondoltam rád.
És megint kínos helyzetbe kerültünk.
- Ó. Igen. Tényleg - mondtam.
- Mindig bántam, hogy nem próbáltam erősebben áttörni azokat
a falakat, miután... tudod.
- Miután megállt a szívem a fél város szeme láttára? - fejeztem
be helyette.
Ismét előbújt a gödröcskéje.
- Igen. Mindenesetre még a kamaszkori önimádatom közepette
is tudtam, hogy keményebben kellett volna próbálkoznom.
Kényszeríthettelek volna, hogy melletted lehessek.
- Kényszeríteni? - Megfeszült a vállam. - Nézd, ez már nagyon
régen történt, és túl vagyok rajta. Nem fogok egy rakás tinilányt
hibáztatni, amiért nem akartak együtt lógni a „halott lánnyal”.
- Ah. Ha én lettem volna Wayne Schlocker anyja, a főiskoláig
szobafogságra ítélem azt a fiút.
Wayne egy sportos, beképzelt focista pöcs volt, aki azt hitte
magáról, hogy minden lány odáig van érte. Nem lepett meg, hogy
ő találta ki a becenevet.
- Ugye tudod, hogy Cindy ezért megütötte az ebédlő közepén?
Aztán Regina ráfröcskölt egy egész üveg ketchupöt. Ezután az
egész csapat Szarzsák Wayne-nek nevezte.
- Komolyan?
- Persze. A barátunk voltál, és kórházba kerültél. Soha nem
tartottuk viccesnek, ami történt.
Meg kellett kérdeznem. Muszáj volt kiderítenem a választ az
első megoldatlan rejtélyemre.
- Akkor miért tűntetek el?
Angie oldalra döntötte a fejét, és anyai pillantást vetett rám.
- Nem tűntünk el. Legalábbis eleinte nem. Nem emlékszel?
Mindennap ott voltunk, amíg lábadoztál. A kórházban, aztán a
házatokban.
 Halványan rémlett, hogy tinilányok sírtak, majd nevettek a
kórtermemben, és később a hálószobámban. De aztán egyre
kevesebben és kevesebben jöttek, míg végül már senki nem
látogatott meg.
- Tudod, mit? Nem fontos. Már régen történt.
- Én hibáztam. A fiatalkori önmagam arra számított, hogy
gyorsan felépülsz. Hogy visszarázódsz a normális kerékvágásba -
ismerte be Angie.
De a normálisra még évekig várnom kellett.
- Valahogy én is erre számítottam - vallottam be.
- Az általam várt „normális” helyett egy sötét verembe zuhantál.
Amit most, Austin után, megértek. Akkor nem értettem. Ahogy a
többi lány sem. És mivel nem értettük, hagytuk, hogy ellökj
minket magadtól.
Eszembe jutott egy másik emlék. Angie és a barátnőnk, Cindy
az ágyamon feküdtek, magazinokat lapozgattak, és azon
vitatkoztak, hogy mekkora dekoltázs túl sok egy iskolai bálon. Én
az ablakban ültem, kötéssel a mellkasomon, és pontosan tudtam,
hogy nem csak hogy nem fogok dekoltázst villantani, de el sem
megyek a bálba.
Helyette egy specialistát látogatok meg.
Az pedig még rosszabbul érintett, hogy senki sem hívott el a
bálba.
- Istenem, csak ez érdekel titeket, idióták? - dörrentem rájuk. -
Randi és dekoltázs? Tudjátok, hogy ez milyen szánalmasan
hangzik?
Összerándultam a rég eltemetett emléktől.
Úgy éreztem, elhagytak, de nem vállaltam felelősséget a saját
viselkedésemért. Gyakorlatilag én penderítettem ki a barátaimat
az életemből.
- Mi történt Austinnal? - kérdeztem.
 - Leukémia - válaszolta. - Négyéves volt. Most hét, és még
mindig kapja a kemoterápiát. De csodálatos gyerek, leszámítva,
hogy egy seggfej az ikrekkel. Egy játszótéren ért a
megvilágosodás, ahova az akarata ellenére vittük ki Austint. A
férjemmel megpróbáltunk minél „normálisabb” életet biztosítani
neki.
- A szüleim az ellenkező utat választották - jegyeztem meg
ironikusan.
- Emlékszem rá. Szegény anyukád negyedóránként bedugta a
fejét a hálószobád ajtaján, amikor ott voltunk. Akkoriban azt
gondoltam, fojtogató ez a túlzott odafigyelés. De most... -
Felsóhajtott. - Fogalmam sincs, hogy tudta visszafogni magát. Azt
hittem, el fogjuk veszíteni. És anyukád tényleg elveszített téged
néhány percre.
- Nos, örülök, hogy a fiad jobban van - mondtam, és közben
nagyon kínosan éreztem magam.
- A barátai segítettek neki. Ő meg a két legjobb barátja köveket
dobáltak a patakba. Valami felzaklatta, és Austin hisztirohamot
kapott. Szidalmazta őket. Azt mondta, nem akar velük többet
játszani. És tudod, mit csináltak ekkor a gyerekek?
- Elkezdték egymást kővel dobálni?
Angie elvigyorodott, és megrázta a fejét. Csillogott a szeme.
- Azok a kis hülyék megölelték. - Egy könnycsepp gördült
végig az arcán. Sietve letörölte. - Azt mondták neki, hogy nem
baj, ha rosszul érzi magát, ők így is a barátai maradnak.
Könnyek csípték a szememet.
- De kemény.
- Ugye? Szerintem is. Nem is gondolnád, hogy a kisfiúk
érzelmileg érettebbek a tini lányoknál, de így van. - Angie letörölt
egy újabb könnycseppet az arcáról. - Mindegy, ez volt a
fordulópont Austin számára. Már nem küzdött annyira a
kezelések ellen. A dühkitörései ritkultak. És újra elkezdte élvezni
a „normális” életet. Ekkor jöttem rá, mennyire elszúrtuk a te
fordulópontodat. Nem álltunk melletted. Nem fogadtuk el a
rosszat, és nem voltunk elég türelmesek, hogy megvárjuk, amíg
visszatér a jó. Ezt nagyon sajnálom. Nem volt igazságos, ami
veled történt, és az sem, ahogyan mi ezt kezeltük. De neked
köszönhetően jobb anyja tudtam lenni a fiamnak, amikor a
legnagyobb szüksége volt rám.
Nem tudtam pislogni, mert a könnyeim tönkretették volna az
ütős sminkemet.
- Hűha - sikerült kinyögnöm.
Angie előkotort egy zsebkendőt az anyukás táskájából.
- Tessék - mondta, ahogy felém nyújtotta.
- Köszönöm. - Elvettem, és megtöröltem a szememet.
- Hát, nem számítottam rá, hogy ma este ezt fogom csinálni -
jegyezte meg, és közben szipogva nevetett.
- Én sem. - Kifújtam az orromat, és belekortyoltam a borba.
Egy jóképű, vörös hajú fickó lépett oda hozzánk
baseballsapkában.
- Hé, bébi, a fiúk rávettek, hogy... a francba. - Angie-re nézett,
aztán rám, majd vissza Angie-re. - Ez most egy ölelj-meg-és-hozz-
alkoholt, vagy a tölcsérfánk-mindent-megold pillanat?
Angie könnyes szemmel nevetett.
- Egyértelműen tölcsérfánk.
- Rajta vagyok - válaszolta, és két kézzel mutatott Angie-re. -
Szeretlek. Gyönyörű vagy. A fiúk és én nagyon szerencsések
vagyunk, amiért itt vagy nekünk.
- Extra porcukorral - szólt utána Angie, aztán visszafordult
hozzám. - Ő a férjem. Nagyszerű ember.
- Sejtettem.
- Megölelhetlek? Vagy inkább megölelnél? - kérdezte.
Csak egy kicsit haboztam, aztán döntöttem.
- Igen.
 Széttártam a karomat, mire egyenesen az ölelésembe sétált.
Fura volt, mennyire nem éreztem furcsának, hogy megöleltem
egy régi barátot, akiről azt hittem, örökre elvesztettem. Tucatnyi
emlék jutott eszembe a régi szép időkről, és rájöttem, mennyire
mélyre temettem ezeket magamban.
- Hé, Lina! Vonszold ide a segged! Szükségünk van rád a
fotófülkében - kiabálta Sloane a járdáról. Robin Hoodnak
öltözött, és zöld nemezsapkáján már el is tört a hosszú toll.
- Siess, mielőtt megfagynak az ujjaim - szólt Naomi, ahogy
valami alkoholos turmixot nyújtott felém. A Büszkeség és
balítélet Elizabeth Bennetjének öltözött; lenyűgözően mélyen
dekoltált ruha volt rajta.
- Vagy mielőtt az összes fiút az udvarra csábítjuk - tette hozzá
Sloane.
Mintegy végszóra Harvey, a motoros rohant oda hozzájuk, és
táncolni kezdett.
Nevetve engedtem el Angie-t.
- Jobb, ha megyek.
- Igen, én is. Ki tudja, mire vették rá az ikrek a férjemet.
- Ikrek? Szegénykém - piszkáltam.
- A legrosszabb. Soha ne csináld - viccelődött. - Egyébként
negyvenöt percre lakunk innen. Megadhatom a számomat?
Egyszer találkozhatnánk valahol, ahova nem engednek be
gyerekeket.
- Örülnék neki.
- Jó, hogy láttalak. Örülök, hogy találtál magadnak igazi
barátokat - mondta Angie azzal a büszke anyai mosollyal.
Számot cseréltünk, majd elindultunk két különböző irányba.
Két körben pózoltam a fotófülkében, aztán megkóstoltam
Naomi turmixát. Sloane átnyújtotta nekem a kinyomtatott fotók
másolatát, és nevettünk a megörökített bohóckodásunkon.
 Igazi barátok. Angie így nevezte őket. Naomi és Sloane teljes
egészében elfogadtak engem, beleértve a nem éppen tökéletes
részeimet is.
Továbbra is távol tartom magamtól az embereket? Talán eljött
az ideje, hogy változtassak ezen?
- Táncoljunk - jelentette ki Sloane.
- Fogalmam sincs, tudok-e táncolni. Nem kapok levegőt ettől a
berakástól - mondta Naomi, miközben a masnival babrált a melle
alatt.
Bizsergést éreztem a lapockámnál. Csak két dolog váltotta ki
belőlem ezt az érzést: a baj és Nash Morgan.
Megfordultam, és láttam, hogy Nash mellett Knox, Nolan és
Lucian úgy lépkednek, mint egy csapat sztoikus őrszem, akik
immunisak a körülöttük zajló vidámságra. Minél közelebb értek,
annál gyorsabban vert a szívem.
Naomi Knox karjába vetette magát. A férfi behunyta a szemét,
miközben az orrát és a száját a nő hajához nyomta, és belélegezte
az illatát. Sloane úgy bámult Lucianre, mintha Nottingham seriffje
lenne, mielőtt elmosolyodott, és intett Nolannek.
Közben én úgy tettem, mintha nem venném észre, ahogy Nash
szinte lyukat fúrt belém a tekintetével.
- Hiányoztál - jegyezte meg Naomi, amikor Knox elengedte. -
Minden rendben van?
- Csak elintéztem valamit. Nem akartalak megijeszteni,
Százszorszép - mondta Knox szinte gyengéden.
- Ugye nem egy holttestet rejtettetek el? - piszkálta a
menyasszonya.
- Angelina - szólalt meg Nash halkan. Tetőtől talpig végigmért.
-Kinek öltöztél?
- Én vagyok a francos Nancy Drew, te pedig elkéstél. - Csípőre
tettem a kezemet, és próbáltam eldönteni, hogy kiabáljak-e vele,
vagy simán figyelmen kívül hagyjam, amikor az univerzum
választ adott a kérdésemre. A zenekar belekezdett Luke Bryan
That’s My Kind of Night című dalának kezdő taktusaiba, és
hirtelen semmi másra nem vágytam, minthogy minél messzebb
legyek ettől a helytől.
- Táncoljunk. - Megragadtam Sloane-t, aki elkapta Naomit, és
elindultunk, miközben a férfiak utánunk bámultak.
- Nem ismerem a lépéseket - panaszkodott Naomi.
- Könnyű - ígértem, ahogy a táncparkett közepére vonszoltam a
barátaimat. - Különben is, senkit sem fog érdekelni, ha kihagysz
egy lépést, miután meglátja a melledet. Csak kövessetek.
Justice és Tallulah St. John állt a bal oldalunkon, míg Fi és a
férje a jobbon. Naomit magunk közé szorítva, Sloane és én lépést
tartottunk a többi táncossal.
A húszas éveim elején szerettem bele a sortáncba egy az
egyetemhez közeli bárnak köszönhetően. A countryzene még
mindig a szabadságom első éveire emlékeztetett, amikor a
táncparketten pusztán egy lány voltam, nem pedig valami orvosi
csoda.
Körülöttünk farmer, bőr és a halloweenjelmezek parádéja
suhogott tánc közben. A csizmák hangos csattogása visszhangzott
az aszfalton. A színek összemosódtak, ahogy körbe-körbe
pörögtünk. Elfelejtettem Duncan Hugót. Nash Morgant. A
munkát, és ami ezután vár rám. Naomi nevetésére és Sloane
lófarkának platinaszőke csillogására koncentráltam.
Azonban csak ideig-óráig tudtam kizárni a külvilágot.
Különösen úgy, hogy Nash engem bámult kék szemével.
Minden egyes alkalommal, amikor megpördültem, Nash meg a
társasága magára vonzotta a pillantásomat. A férfiak a tömeg
szélén álltak karba tett kézzel, vigyázzban. Együtt igazságtalanul
dögös falat alkottak. Nem szabadott volna előfordulnia a
természetben, hogy az alfahímek ennyi tökéletes példánya
egyszerre tartózkodjon ugyanazon a helyen.
 Mindannyian a homlokukat ráncolták.
- Miért bámulnak minket? - morogtam két dobbantás között.
- Ó, Knox ilyen, amikor boldog - bizonygatta Naomi, aztán
rossz irányba lépett, mielőtt korrigálta az irányt.
Sloane a tömeggel együtt tapsolt.
- Ez Lucian seggfej-arca.
A táncosok felkiáltottak, amikor a dal véget ért. De ahogy
feloszlottunk, elkezdődött a következő dal, és Justice felkért egy
táncra. Nevetve csatlakoztam hozzá, amíg Tallulah meg nem
jelent. Justice megint kipörgetett, aztán megragadta a feleségét.
Hangosan nevettem, amikor valaki ismét rám talált. Blaze volt az,
a kedvenc leszbikus motorospárosom egyik fele.
Lelkesen roptuk a táncot, és együtt énekeltünk a tömeggel. Alig
hallottam a felháborodott kiabálást a refrén miatt. De a harsány
„Vedd le rólam a kezed, seggfej!” felkiáltást nem lehetett nem
észrevenni. Blaze-zel megálltunk a táncparketten, majd
megpillantottam Sloane-t, aki vicsorogva küzdött Tate Dilton
egyik haverjának szorítása ellen.
 34. fejezet

Elkerülhetetlen

Lina

Nagydarab, izzadt fickó volt, aki nyilvánvalóan több sört ivott a

kelleténél. Ráadásul nem látszott könyvmolynak, szóval fogadni
mernék, hogy belógott a buliba.
Átverekedtem magam a tömegen.
- Azt mondtam, hagyj békén - morogta Sloane, amikor
megérkeztem mellé.
- Most meg hová rohansz, drágám? - kérdezte a nagydarab
férfi, és vigyorgás közben előbukkant az aranyfoga. Megpróbált
valamilyen tánclépést tenni, de csak annyit ért el, hogy kicsavarta
Sloane karját, és leverte a szemüveget az arcáról.
- Elég volt. Tűnj el, pici pöcs - csattantam fel, ahogy közéjük
álltam, és kényszerítettem, hogy engedje el Sloane karját.
A pasi rám szegezte a figyelmét.
- Miért nem simogatsz meg, édesem? - motyogta. Erősen
megragadta a csuklómat, és ostoba módon az ágyékához rántotta.
- Én a helyedben nem tenném, hacsak nincs elég
betegszabadságod, amit egy hereműtétre gyűjtöttél össze -
mondtam, ahogy egyre lejjebb tolta a kezemet.
- Azt a nemjóját! Szeretem azokat a nőket, akikben van
spiritusz -közölte a részeg idióta, és meg sem próbálta védeni
magát. - Te ki vagy?
Ökölbe szorítottam a szabad kezemet.
- Találd ki - válaszoltam, miközben felkészültem az ütésre. De
ahelyett, hogy jól pofán vághattam volna, valaki lefejtette rólam a
szorító kezet, aztán erős kar tekeredett a derekamra, és az illető
felemelt a levegőbe.
- Hé! - kiáltottam.
- Fogd meg - hangzott a szűkszavú parancs, amikor Nash
Morgan rendőrfőnök átadott a bátyjának.
- Engedjetek el! - követeltem Knox szorítása ellen küzdve.
Dühömben észrevettem, hogy Lucian hasonlóan tartja Sloane-t.
A férfi gyilkos tekintettel méregette a részeg köcsögöt.
- Elintézed? - kérdezte Knox Nashtől, miközben az oldalam
mellé szorította a karomat, nehogy megint belevessem magam a
bunyóba. A Morganek makacsok és erősek.
- Elintézem.
Nash hangjának acélos élétől és fagyos kék szemétől
mozdulatlanná dermedtem. Soha nem láttam még ilyen
dühösnek.
Sérültnek? Igen.
Szórakozottnak? Persze.
Elbűvölőnek? Abszolút.
Ostobán makacsnak? Ezerszer is igen.
Azonban a düh jeges maszkja, amit most láttam az arcán,
újdonságként ért.
Valami biztosan nem stimmel velem, mert felizgultam, amikor
az arcára néztem. Mármint annyira, hogy tiszta bugyit kellett
volna felvennem.
Még egyszer megpróbáltam kiszabadulni Knox szorításából, de
nem sikerült.
- Én akartam megütni - nyafogtam.
- Állj be a sorba, Leens - mondta Knox.
Rájöttem, hogy tényleg sorban álltak. Nash volt az élen, őt
Nolan követte Luciannel - aki még mindig Sloane-t tartotta. Knox
és én zártuk a sort.
 - Le van tartóztatva. - Nash hangja tekintélyt parancsolóan
csengett.
- Letartóztatás? Sokkal kielégítőbb lett volna, ha megütöm -
panaszkodtam.
- Légy türelmes - szólt rám Knox.
Sloane küzdött Lucian szorítása ellen.
- Ha nem veszed le rólam a kezedet, én...
- Mit fogsz csinálni? - szakította félbe Lucian. - Bokán rúgsz és
szidalmazol?
Sloane válaszul morgott.
- Mi lenne, ha átadnád Sloane-t Grahamnek? - javasolta Knox
kicsit megkésve.
- Nem - vágta rá Lucian, és hangja hidegebb volt, mint egy
jéghegy.
- Nem tartóztathatsz le! Nem csináltam semmit! - nyafogott
Büdös Száj.
Naomi jelent meg mellettünk, és láttam, hogy egy zacskó
pattogatott kukorica van a kezében.
- Azt hiszem, most már elengedheted, Viking - jegyezte meg.
- Százszorszép, tudom, hogy ezt gondolod. De nem ez az első
rodeóm Bunyós Linával. Ha elengedem, be fogja törni az orrát.
- Ugyan már! Ilyen csak egyszer fordult elő - vetettem oda
újrakezdve a küzdelmet.
- Kétszer - vitatkozott, és szorosabban fogott. - Nehogy
elfelejtsd annak a pittsburgh-i seggfejnek az orrát.
Elég helyem volt, hogy gyomorszájon könyököljem. Sajnos a
kőkemény hasizmai nagyobb kárt tettek bennem, mint én benne.
Mi a francért olyan izmos ebben a városban minden férfi?
- Aú! A fenébe! Őt te dobtad ki az ablakon.
- Nyugodj meg, Lina - morogta.
- Édesem, ugye tudod, hogy ez nem működik a nőknél? -
kérdezte Naomi, miközben bekapott egy marék pattogatott
kukoricát.
- Knox, ha nem engedsz el, a te orroddal fogom kezdeni -
figyelmeztettem.
- Két olyan nőt fogdosott, akik világossá tették, hogy nem
kérnek a közeledéséből - mondta Nash a pofátlan piásnak. - Le
van tartóztatva.
- Mi a probléma?
- Bassza meg - motyogta Knox, amikor Tate Dilton odaért
hozzánk.
- Most aztán tényleg engedj el - sziszegtem.
- Ezt elintézem én - szólt hátra Nolan a válla fölött.
- Ennek semmi köze hozzád, Dilton - közölte Nash tekintélyt
parancsoló hangon.
Dilton gúnyosan felhorkant.
- Nekem úgy tűnik, visszaélsz a hatalmaddal. Valakinek ki kell
állnia az igazságért.
- Te már csak tudod, milyen az - mondta Nash.
- Na, tessék - motyogta Knox. Felemelt a lábamról, és átadott
Harvey-nak, az óriástermetű motorosnak, akinek olyan vastag
karja volt, mint a fejem. - Fogd meg!
- Persze, Knox. Hogy vagy, Lina? - csevegett Harvey, miközben
körém fonta tetovált karját. Sikerült fenéken rúgnom Knoxot,
amikor elment, de sajnos csak súroltam a hátsóját, így nem
csillapodott le a haragom.
Lucian letette Sloane-t Naomi mellé.
- Ha elmozdulsz erről a helyről, nagy bajban leszel -
figyelmeztette Sloane-t, miközben fölé tornyosult, és az arcára
bökött.
- Kapd be, Lucifer.
Knox és Lucian odaálltak Nash és Nolan mellé.
- Biztos vagyok benne, hogy te vagy az egyetlen, akivel
szemben hatalommal való visszaélés miatt vizsgálatot indítottak,
te szerencsétlen! - kiáltott valaki Diltonra a tömegből.
- Fogd be a mocskos, hazug pofádat, vagy én teszem meg
helyetted - vicsorogta.
Részeg volt, ami még veszélyesebbé tette. Észrevettem, hogy
Hopper őrmester és egy másik rendőrtiszt közelebb húzódnak
hozzánk, hogy szükség esetén közbelépjenek. Rájöttem, hogy
nem lesz esélyem megbosszulni Sloane-t vagy magamat, így
feladtam a küzdelmet, és elernyedtem Harvey karjában.
A férfi elengedett, majd megveregette a fejemet, mielőtt Hopper
mellé lépett.
Bosszúsan csatlakoztam Naomihoz és Sloane-hoz. Sajnos a
látóterünket korlátozta a Nash háta mögött összegyűlt
bámészkodók gyűrűje.
- Gyertek - mondtam, ahogy kiszúrtam egy megüresedett
piknikasztalt.
- De Lucian azt mondta Sloane-nak, hogy ne mozduljon -
jegyezte meg Naomi, miközben felemelte a ruhája szegélyét.
- Lucian megcsókolhatja a seggemet - vágta rá Sloane, és
követett.
Mindhárman felmásztunk az asztalra.
- Szerintem nem csak megcsókolni akarja - találgattam.
Figyelmen kívül hagyta a megjegyzésemet, és hunyorogva
nézett a tömegre.
- Csak feldühödött pacákat látok.
- Megkeressük a szemüveged, mihelyst Nash lyukat beszél a
seggfejek hasába - ígértem.
Naomi megrázta a fejét.
- Ó, nem beszél lyukat a hasukba. A biztonság érzetét akarja
kelteni bennük. Csak figyelj.
- Tate? - Egy csinos szőke nő tördelte a kezét a tömeg szélén.
- Menj vissza a kocsihoz, Melissa - csattant fel Dilton.
- Anya hívott. Ricky lázas...
 - Menj vissza a kibaszott kocsihoz!
A nő elszaladt, és eltűnt a tömegben.
- Le van tartóztatva, Williams - ismételte Nash annak, aki
megragadta Sloane-t. - Joga van ügyvédet fogadni.
De Nash nem nyúlt a bilincsért, és nem is vett fel védekező
állást. Az asztalról láttam, hogy Williams valami nagy hülyeségre
készül. Megvárta, amíg Nash majdnem befejezte a jogai
ismertetését, mielőtt akcióba lendült.
Lassított felvételben láttam, ahogy a férfi behúz egyet Nashnek.
Egy nagyon nőies kiáltás hagyta el a számat, ahogy hátrabicsaklott
a feje az ütés erejétől. Azonban nem tántorodott hátra, és nem
emelte fel a kezét, hogy védekezzen.
Le akartam ugrani az asztalról, de Naomi megállított. A
tömegben senki nem mozdult.
- Mi a fenét csinál? - sziszegtem. - Nash simán hagyta, hogy az
a fickó megüsse.
- Ez olyan jogi dolog - magyarázta Naomi. - Ha őt ütik meg
először, az önvédelemnek minősül, és Lucian szerint így
alacsonyabb a perköltség.
- Ráadásul ezzel a pasi ellenállt a letartóztatásnak - tette hozzá
Sloane.
- Azt hiszem, Bronte Williams épp most támadott meg egy
rendőrt, miközben ellenállt a letartóztatásnak - kiáltotta Harvey
összekulcsolt kézzel.
- Én is ezt láttam - értett egyet egy flanelruhás nő.
- Én is.
- Nem érzem magam biztonságban, amikor ilyen
bűncselekmény történik a szemem előtt. Lehet, hogy meg kell
védenem magam.
A tömeg helyeselt.
- Ez volt az egyetlen esélye. Most vagy megfordul, és hátrateszi
a kezét, vagy újra megpróbálkozik valami hülyeséggel - mondta
Nash Williamsnek.
Williams és Dilton összenéztek, majd egyszerre csaptak le.
Williams hátralépett, hogy megüsse Nasht, aztán szemben találta
magát a felbőszült rendőrfőnök öklével. Összeomlott, mint a
kártyavár. Nem tántorgott. Nem botladozott. Egyetlen ütéstől
kifeküdt, és eszméletlenül esett az útra. Gyönyörű látvány volt.
- Ez az! - kiáltottam, ahogy a levegőbe bokszoltam.
Dilton állkapcson vágta Nolant. A férfi oldalra köpött, majd
vigyorogva felemelte a kezét.
- Mi történik? A kövér pacák leütötte Nasht? Ki a másik két
verekedő? - kérdezte Sloane.
Naomi részletesen beszámolt neki mindenről, miközben Nolan
akkorát sózott Dilton pofájára, hogy a pasi hátratántorodott, és
megbotlott a saját lábában. Keményen landolt a hátsóján, amin az
egész tömeg hangosan röhögött.
Ilyen gyorsan vége volt.
- Szép ütés, Nolan - kiáltotta Sloane.
- Az erőszak miatt megszegnéd a három randevús szabályodat?
-gúnyolódott Naomi.
Hopper és a másik rendőr pillanatok alatt bepakolták a két
véres, megbilincselt seggfejet a járőrkocsi hátsó ülésére. Williams
kissé kába volt az álomországba tett látogatásától, és elöntött az
elégedettség, amikor Dilton felüvöltött a fájdalomtól, ahogy a
segge az üléshez ért.
Észrevettem, hogy Lucian megáll az utca közepén, hogy
felvegyen valamit a földről. Megvizsgálta, majd zsebre dugta.
Körbenézett a tömegen, majd összeszűkült a szeme, amikor
meglátott minket a piknikasztalon.
- Óóóó - suttogta Naomi.
- Mi ó? - faggatta Sloane. - Szart se látok!
- Lucian felénk tart - közvetítettem.
- És mérgesnek tűnik - tette hozzá Naomi.
 Sloane felhorkant.
- Ugyan. Mindig úgy néz ki. Olyan ingerlékeny, mint a nők a
menstruáció előtt.
- Öhh, nem. Egyet kell értenem Naomival. Úgy néz ki, mintha
meg akarna ölni valakit, és az a valaki lehet, hogy...
- Mondtam, hogy maradj ott - dörrent rá Lucian Sloane-ra.
- Én pedig azt válaszoltam, hogy nyald ki a seggem. Gondolom,
egyikünk sem szokott szót fogadni - jelentette ki, és élvezte, hogy
most jóval magasabb a férfinál.
- Ó, mamám - suttogta Naomi, és megkínált pattogatott
kukoricával.
Elvettem egy marékkal.
Lucian felemelte a kezét, megfogta Sloane karját, és leemelte a
lányt az asztalról. Sloane felsikkantott, majd vergődni kezdett,
ahogy a férfi egy másodpercig szemmagasságban tartotta, mielőtt
leeresztette a földre.
- Imádom, amikor egy férfi képes erre - mondtam.
- Légy óvatosabb - morogta Lucian. A férfi harminc centivel
volt magasabb nála, így könnyen Sloane fölé tornyosult.
Azonban a könyvtáros nem hagyta, hogy megfélemlítsék.
Tűz lángolt a szemében, ahogy farkasszemet nézett vele.
- Persze. Mert ha táncolok, az provokáció. Gyakorlatilag
könyörögtem, hogy valami részeg idióta fogdosson.
Naomi hangosan ropogtatott mellettem.
- Ha nem akarod, hogy belekeveredjek, ne tedd lehetetlenné -
vicsorgott.
- Olvass a számról, Lucian. Nincs szükségem rád. Szóval nem
kell színlelned, hogy törődsz velem. Mindketten tudjuk az
igazságot.
- A francba - suttogtam, és vettem még egy marékkal Naomi
pattogatott kukoricájából. - Megváltozott a szeme színe, és még
veszélyesebb lett, vagy csak képzelődöm?
 - Ó, határozottan megváltozott - értett egyet Naomi.
- Úgy néz ki, mintha bele akarna harapni - jegyeztem meg.
Csoda, hogy egyikük sem vonaglott a földön az áramütéstől, amit
az egymásra lövöldözött szikrák okoztak.
- Ugye? Nem hiszem el, hogy még nem tépték le egymás ruháit,
hogy gyűlöletből szexeljenek.
- Amikor megteszik, fogadok, hogy eltolódik a Föld tengelye,
és az űrben kötünk ki - jósoltam.
Nash elterelte a figyelmünket a piknikasztalnál kialakult
patthelyzetről, amikor a táncparkett közepén tapsolt egyet.
- Jól van, emberek! Buliban vagyunk. Mit ácsorogtok itt?
Türelmetlenül jelzett a zenekarnak, akik azonnal belekezdtek
Thomas Rhett Die a Happy Man című dalába.
Knox odasétált hozzánk. Megfogta Naomi kezét, majd a vállára
vetette a nőt.
- Menjünk, Százszorszép. - Megfogta a fenekét, és nevetve vitte
a táncparkettre.
Más párok is csatlakoztak hozzájuk. Egyedül álltam a
piknikasztalon, és arra gondoltam, jólesne még egy ital, amikor
valaki elkapta a csuklómat. Nash Morgan felpillantott rám.
- Gyere le - parancsolta. A szeme feldagadt Williams öklétől, és
a szája sarkába egy csepp vér száradt. Két bütykét felhasította és
vérzett. Olyan átkozottul hősiesen nézett ki, hogy elájultam
volna... ha a többi része nem lenne olyan idegesítő.
- Jól vagyok ott, ahol.
Gyorsan mozgott ahhoz képest, hogy nemrég lelőtték. Mielőtt
tiltakozhattam volna, leemelt az asztalról, és letett maga elé a
földre.
- Nem táncolok veled - mondtam, amikor megfogta a
derekamat.
- Ez a legkevesebb, amit megtehetsz értem ennyi rossz után -
felelte, miközben maga felé húzott, így a csípőm találkozott az
övével. Parázslott a szeme, és azon tűnődtem, vajon lángra kap-e
tőle a bugyim.
- Nem úgy nézel ki, mint aki táncolni akar velem - közöltem,
ahogy átkaroltam a nyakát.
- Hogy nézek ki?
- Mintha meg akarnál fojtani.
- Ó, nem, Angyal. Annál sokkal rosszabbra gondoltam.
Életemben először nem akartam megpiszkálni az alvó medvét.
Túl sokat láttam belőle, túl sokat éreztem iránta. Egy olyan
szakadék szélén egyensúlyoztam, ahonnan nem akartam leesni.
A dal ütemére ringatóztunk, és nem szakítottuk meg a
szemkontaktust. Közelebb húzott magához, míg én a
könyökömmel akartam eltolni, és mindketten egyre
erőszakosabbak lettünk.
- Hogy van az arcod? - kérdeztem, miközben remegni kezdett a
karom.
- Fáj.
- Tudod, kézben tartottam a dolgot. Én is meg tudtam volna
ütni -mondtam, miközben a könyököm elvesztette a csatát, így a
férfi a mellkasához húzott. Nash Morgan megint közelebb került
hozzám, mint akartam.
Megsimogatta az orrával a fülemet.
- Tudom, hogy képes lennél rá, kicsim. De én tudtam, hogyan
okozhatok súlyosabb sérülést.
- Csak azért mondod, mert még sosem ütöttelek meg.
Egymáshoz simulva ringatóztunk. A könyököm a vállán pihent,
a kezemet összefontam a nyaka mögött.
- Williamsnek üvegállkapcsa van. Ezt mindenki tudja. Egyetlen
ütés a megfelelő helyre, és összeomlik, mint a kártyavár. Ha ott
találod el, miután megtámadott egy rendőrt, amikor két hasonló
bűncselekménnyel is megvádolták már korábban, a helyzet
nagyon gyorsan tisztázódik.
 Hátrahúzódtam, hogy az arcára nézzek.
- Oké. Talán egy kicsit le vagyok nyűgözve.
- Mitől?
- Tőled. Dühös voltam. Csak azt akartam, hogy vérezzen. De
téged is fűtött a harag, mégis képes voltál tisztán gondolkodni.
- Jó okom volt rá, hogy helyesen cselekedjek.
- Miért?
- Hozzád ért.
Olyan egyszerűen mondta, mintha semmi különleges nem lett
volna ebben a kijelentésben. Mintha nem ezernyi áramütésként
csapódna a bőrömön. Mintha a hülye szívem nem ugrott volna ki
az idióta mellkasomból, hogy az átkozott lába előtt landoljon.
Hozzád ért.
És belezuhantam a szakadékba.
Egy alacsony, szőke Robin Hood bukkant fel mellettünk.
- Lina! Fogytán a tombolajegyünk, és szart se látok. Nem
tudod, hogy hol...
- Hozom - jelentkeztem önként, és szinte kiugrottam Nash
karjából. a gravitációs mezejéből.
Választ sem várva, a könyvtár felé indultam. Odabent a
mellkasomra tettem a kezemet, és a lépcső felé vettem az irányt.
Szerettem a falaimat. Szerettem, hogy mögöttük biztonságban
lehetek. De Nash áttört a védelmi vonalamon, és ez halálra
rémített.
Kocogva mentem fel a lépcsőn. Az emeleten sötét volt, de nem
akartam villanyt kapcsolni. Nem szerettem volna látni, hogy mi
történt valójában közöttünk. Kizárt, hogy belezúgtam Nashbe.
Alig ismertem őt. Többet veszekedtünk, mint amennyit
civilizáltan beszélgettünk. Két lépést tettünk előre. Kettőt hátra.
Még nem is szexeltünk.
A hátsó iroda felé tartottam, amikor lépéseket hallottam magam
mögött a lépcsőn, és tudtam.
 Ez elkerülhetetlen volt.
A kapcsolatunk elkerülhetetlen volt.
De ettől még nem álltam készen arra, hogy szembenézzek az
igazsággal.
Amilyen halkan csak tudtam, az iroda felé siettem. Mögötte egy
nagy raktárhelyiség volt, ahol a tombolát tárolták. Ott könnyen
sarokba tudna szorítani.
Gyorsan jött, és döntenem kellett, azonban a pániktól ostobán
viselkedtem. Befordultam a kis dolgozói pihenőbe.
Két lépést sem tettem a szobában, amikor Nash elkapott. Nagy,
érdes tenyerével megfogta a csípőmet, mintha a birtoklását akarná
kifejezni ezzel a mozdulattal.
A hátam izmos mellkasához simult. Annyira jó érzés volt, hogy
hirtelen csodálkozni kezdtem, miért is próbáltam elmenekülni
előle.
- Meg foglak fordítani, Angyal. Amikor megteszem, te nem
menekülsz tovább, én pedig nem küzdők többet ez ellen. - Rekedt
hangjával a lelkemet simogatta. - Értesz? - faggatott.
Borzongás futott végig a gerincemen. Nagyon is értettem.
Bólintottam, mire habozás nélkül megfordított. A mellem a
mellkasához préselődött. A merevedése a hasamba nyomódott. A
combja keményen simult az enyémhez. Csupán egyetlen
centiméter volt a szánk között.
Nash megtöltötte a világomat tiszta illatával, teste melegével és
keménységével. Vonzott, hogy minden figyelmét nekem szentelte.
- Ki fogod nyitni a szádat.
- Tessék? - Gőgös akartam lenni, de csak zihálni tudtam.
Lehajtotta a fejét, és még közelebb húzott magához.
- Én pedig megcsókollak.
- Nem várhatod el, hogy...
De elvárta. És átkozott legyek, ha nem nyitom ki a számat,
amint az ajka az enyémhez ér.
Elkerülhetetlen.
 35. fejezet

Túl messzire

Nash

Nem voltam üres. Nem fáztam. Most nem. Talán soha többé. A
düh, a frusztráció és a vágy tüze tombolt bennem.
Nála volt a kulcsa minden kívánságomnak, és egész életemben
arra vártam, hogy teljesüljenek.
A szájára szorítottam az enyémet. Forrón. Nedvesen.
Keményen. Ez nem csók volt, hanem egy kétségbeesett gesztus.
Kinyitotta puha ajkát, amivel hetek óta kínzott, én pedig
elnyeltem a szexi kis nyögést, ami akkor szakadt ki belőle, amikor
a falhoz szorítottam.
Támadtam és elvettem. Megbüntettem a nyelvemmel. És
amikor megadta magát, éreztem, hogy elönt az erő.
Egy pillanatra sikerült elszakadnom a szájától.
- Nem vagyok túl durva?
- Ne bánj úgy velem, mintha törékeny lennék - suttogta
rekedten egy másodperccel azelőtt, hogy az alsó ajkamba
harapott.
Felforrt a vérem. Életre kelt a testem az eddig soha nem
tapasztalt erejű vágytól. Nem tudtam, hogy túlélem-e, de kurvára
nem is érdekelt.
Ezúttal legalább az én választásom volt a túlélés.
Faltuk és belélegeztük egymást, majd újra meg újra a mélybe
merültünk.
A csípőjét és a derekát simogattam, mielőtt a kezem utat talált
az ígéret földjére.
 Fájdalmasan lüktetett a farkam, amikor megérintettem a mellét.
Puha, csábító bőr. A mellbimbója megmerevedett a felsője és a
tenyerem alatt.
Szaggatottá vált a légzése az érintésemtől. Megőrjített a
nyögéssel, és a remegéssel, ami végigsöpört rajta. Az én kezemre
vágyott. Nem valaki máséra. Ez erőteljes érzés volt. Elöntött a
hála.
Lina erősen megrántotta az övcsatomat. A bőr és a fém
csikorgásától egyre kétségbeesettebb lettem, és eszembe jutott,
mit jelent a „több”.
- Várj. - Megfogtam a sliccemnél matató ujjait.
- Mi van? - suttogta, ahogy a tenyeremhez nyomta a mellét.
- Azt akarom, hogy jó legyen. Muszáj élvezned.
- Nem hiszem, hogy bármi okod lenne az aggodalomra.
Megráztam a fejem, és próbáltam szavakba önteni a
gondolataimat.
- Én nem... azóta. Nem tudom, hogy képes vagyok-e... És
tényleg azt akarom, hogy élvezd.
Gyönyörű arca ellágyult a sötétben. Nem a szánalomtól, hanem
a kedvességtől. Megfogta az arcomat.
- Nagymenő, hidd el, már így is élvezem.
- Angelina, komolyan beszélek.
- Én is. - Jelentőségteljesen nézett rám. Aztán összerezzent. - A
fenébe. Csak kikényszeríted belőlem, ugye?
- Mit kényszerűek ki? - Nehezen tudtam koncentrálni,
miközben az ujjai néhány centire voltak lüktető farkamtól.
- Na jó. Egyszer már a csúcsra juttattál. Oké? - Becsukta a
szemét, ahogy sietve kibuktak belőle ezek a szavak. Amikor nem
szóltam semmit, fél szemét kinyitotta.
- Kicsim, biztos vagyok benne, hogy arra emlékeznék.
- Nem, ha közben mélyen aludtál. Emlékszel az első alkalomra,
amikor együtt aludtunk? Amikor gyakorlatilag egymáson
vonaglottunk ébredéskor?
Mélyen a szemébe néztem, a mondandója gyakorlatilag
mentőöv volt számomra.
Értetlenül nézett rám.
- Hát én akkor ott elélveztem. Érted? Véletlenül. A pólóm
teljesen felgyűrődött, a merevedésed pedig pont jó helyen ért
hozzám. Csak egyszer mozdítottad meg a csípődet és...
- És mi?
- És. elélveztem.
Baszd meg.
Nem kellett többet hallanom. A hóna alá nyúltam, és
felemeltem. Idegesen nevetett, amikor felültettem a pultra, aztán
átölelte a derekamat hosszú, karcsú lábával, és keresztbe tette a
bokáját a hátam mögött.
Szétrántottam a blúza gombjait, miközben ő végre lehúzta a
sliccemet.
Megállt a világ, amikor határozottan rámarkolt a
merevedésemre.
- Istenem, olyan régóta vártam erre - nyögte.
Ahogy én is. Egész életemben.
Megfeszült az állkapcsom, és elakadt a lélegzetem.
Megbabonázott telt mellének emelkedése és süllyedése. Szerettem
volna megízlelni, szopogatni. Mindenről el akartam feledkezni, és
elfogadni, amit kínált.
Egyre szorosabban markolta a farkamat, amitől kezdett
elhomályosodni a látásom. Vágy. Sóvárgás. Szükség. Vadul
lüktetett a merevedésem a tenyerében. Valami fojtogatta a
mellkasomat, könyörgött, hogy engedjem szabadjára, és ekkor
vettem észre, hogy elfelejtettem levegőt venni.
Angelina egy primitív, ősi vadállattá változtatott, amit a párzási
vágy hajtott. A sok üresség után halálra rémített ez a sok érzelem.
Ugyanakkor mindennél jobban szerettem volna fejest ugrani bele.
Azonban óvatosnak kellett lennem.
A szabad kezével megérintette az arcomat.
- Nash, nézz rám! - Ködös volt a tekintete a vágytól. Az ajka
megduzzadt, és résnyire nyílt, miközben szaggatottan lélegzett. -
Most nem a gyengéd jófiúra van szükségem. Azt akarom, akit
eltemettél magadban.
Istenem, segíts rajtam! Meg akartam adni neki. Szerettem volna
kitárulkozni, és hagyni, hogy távozzon belőlem a hideg és a
fájdalom. Arra vágytam, hogy elárasszon a tüzével, és
meggyógyítson.
- Nem lesz szép - figyelmeztettem, ahogy a nyakát harapdáltam.
Megfeszítette a combját a csípőmön.
- Nem félek, hogy összetörlek, nagymenő. Tégy egy
szívességet, és kérlek, viszonozd.
Ezzel előrehajoltam, a számba vettem egyik mellbimbóját, és
közben becsúsztattam a kezemet rövid, kockás szoknyája alá.
Jézusom. Nem harisnyanadrágot viselt. Hanem combfixet.
Semmi nem volt az ujjaim és a forró bejárata között, csak egy
selyembugyi. Mindkettőnket egy hosszú, kemény szívással
jutalmaztam, amitől tovább merevedett a mellbimbója a számban.
Nyögdécselt, amitől néhány csepp csordult ki a farkamból,
összekenve az ujjait. Képtelen leszek visszafogni magamat.
Először ültem vissza a nyeregbe, de majdnem elélveztem, mielőtt
igazán belemelegedtünk volna.
Elengedtem a mellét, és hátrahúzódtam, hogy magamba szívjam
a látványát.
Egyszerű, fehér tangát viselt. Megőrjített az ártatlansága.
Kábultan simogattam meg rajta a nedves foltot.
- Ez az - sziszegte Lina, és a sarkával közelebb húzott magához,
amíg a farkam hozzá nem ért a bugyiján lévő nedves folthoz.
 Mindketten megborzongtunk. Csupán egy fehér selyemréteg
jelentette köztünk az egyetlen akadályt. A vágytól hajtva
meghúztam a tangáját, ami így szétválasztotta duzzadt, nedves
szeméremajkait. Aztán megsimogattam az ujjaimmal.
Megrándult körülöttem a lába, ahogy hátrahajtotta és beverte a
fejét a szekrénybe.
Újra meg újra megismételtem a mozdulatot, miközben
lehajoltam, hogy megnyaljam a mellbimbóját.
Nem tudtam betelni a melle puha, hívogató domborulatával,
ahogy az arcomhoz és az állkapcsomhoz simult.
De nyilvános helyen voltunk.
Bárki besétálhat, és rajtakaphat minket.
Ráadásul akad még elintéznivalónk egymással.
Azonban ebben a pillanatban mindez nem számított. Az volt a
fontos, hogy keményen megdugjam, amíg mindketten el nem
veszítjük az eszünket. Tudtam, ha ez megtörténik, minden
értelmet nyer.
Végighúztam a farkamat a szeméremajkán. Fel és le a
selyembugyin.
- Istenem - kántálta. - Istenem!
Előretoltam a csípőmet, mire mindketten lesütöttük a
tekintetünket, és átszellemülten figyeltük, ahogy a farkam hegye
eltűnik a redői között. Kizárólag a fehér selyemcsík miatt nem
tudtam mélyebbre merülni benne.
- Nash, szükségem van rád - suttogta Lina, mielőtt megragadott
a vállamnál fogva, és belém mélyesztette a körmeit.
Újra meg újra meglendítettem a csípőmet, hogy a farkam
súrolja a csiklóját. A melle minden egyes mozdulatomnál
pattogott, amivel még több nedvességet csalt ki belőlem.
- A kurva életbe, el ne élvezz, amíg nem vagyok benned -
parancsoltam.
- Akkor jobb, ha sietsz - sziszegte összeszorított foggal.
 Nem kellett kétszer mondania. Keményebb voltam, mint
életemben valaha, amikor félrerántottam a selyembugyiját. Soha
semmit nem akartam még ennyire. Remegett a kezem, ahogy
nedves redői közé vezettem lüktető farkamat.
Lassan akartam haladni, gyengéden beléhatolni, hogy legyen
időnk megszokni egymást. De abban a pillanatban, ahogy a
forrósága magába szippantott, az összes szándékom
megsemmisült.
A tarkóját és a csípőjét markolva merültem el a testében.
Diadalmasan kiáltottunk fel. Olyan hangosan, hogy befogta a
számat. Mélyen egymás szemébe néztünk. A tekintetében láttam a
jövőmet.
Szűk. Annyira szűk volt körülöttem, hogy alig láttam, és szinte
nem kaptam levegőt. A belső falai a szuszt is kiszorították
belőlem, ami egyszerre jelentett kínt és mindent elsöprő extázist.
Soha nem akartam abbahagyni.
- Bassza meg! Óvszer! - motyogtam a tenyerébe.
Egyszer sem feledkeztem meg a védekezésről. Liza J. jól
nevelte az unokáit. Lehet, hogy szerettük feszegetni a határokat,
de amikor számított, mindig óvatosak voltunk.
Lina izmai összerándultak körülöttem, mintha attól félt volna,
hogy kicsúszom belőle, pedig akkor sem tudtam volna megtenni,
ha az életem múlik rajta.
- Azt hiszed, hagynám, hogy óvszer nélkül eljuss idáig, ha nem
szednék fogamzásgátlót? - zihálta.
- Biztos vagy benne? Minden oké? Nem okoztam fájdalmat?
A farkam minden eltelt másodperccel egyre erősebben lüktetett.
Ha azt mondaná, hogy húzzam ki, akkor a nedves bugyijára
élveznék el.
Becsuktam a szememet, hogy kiverjem a gondolataimból ezt a
látványt. Fájtak a golyóim. De volt itt valami más is. Valami
kibaszott varázslatos.
 Forróság vett körbe. Csúszós, nedves tűz tartott a markában.
Végre felmelegedtem. Teljesen. Erre volt szükségem ahhoz, hogy
visszatérjek az élők közé. Angelina volt a villámcsapás, ami
áthatolt a hidegen és a sötéten. Elűzte a fagyos ködöt, ami rám
telepedett.
Lina lüktetett körülöttem, ami tagadhatatlanul eszembe juttatta,
hogy élek. Hogy férfi vagyok.
- Nash, kérlek. Csináld még. - A duzzadt ajkán kicsúszó
suttogás zene volt füleimnek. Minden idegszálam egyszerre lépett
működésbe. Eltűnt az üresség, mintha nem is létezett volna.
Ez miatta történt. A közelségétől. Sokkal közelebb voltam
Linához, mint bármely más emberhez. Nem csak azért, mert tövig
elmerültem benne, hanem mert vonzott, szétszedett, és valahogy
sikerült összeraknia a sérült részeimet.
- Kapaszkodj belém. - Ez egyszerre volt parancs és könyörgés.
Tetszett, hogy erősebben szorított. Ő volt a horgony, ami
megakadályozta, hogy elsodródjak a sötétben. Az iránytűm. A
hazafelé vezető utam. És ezért szerettem őt. Nem volt más
választásom.
Mindkettőnket próbára téve lassan kicsúsztam belőle egy, majd
két centit, aztán ismét elmerültem benne.
A menny és a pokol összeforrt, mézédes kínzássá változtatva a
gyönyört. Ezt nem fogom túlélni. De azzal is tisztában voltam,
hogy képtelen lennék élni nélküle.
Barna szeme csillogott a vágytól, de valami mást is láttam a
tekintetében. Idegességet.
- Angyal.
Megrázta a fejét, mintha olvasott volna a gondolataimban.
- Ne merészeld abbahagyni.
- Nem okozok fájdalmat? - kérdeztem rá ismét.
- Inkább a frászt hozod rám - vallotta be, ahogy a vállamba
mélyesztette az ujjait. - Ez nem... még sosem éreztem ilyet.
 - Kicsim, ha ettől jobban érzed magad, én is halálra vagyok
rémülve attól, hogy soha többé nem fogok levegőt kapni, ha nem
tekeredsz szorosan körém.
Olyan emberre vágytam, akinek nem volt rám szüksége.
Akinek nem állt szándékában a városban maradni. Akit
garantáltan el fogok veszíteni. Mégsem tudtam megálljt
parancsolni magamnak.
Felhúzta a térdét a csípőmön, mire felmordultam.
- Ijesztgess tovább, Nash - suttogta. Remegett a teste, ahogy
hozzám simult, aztán mozogni kezdtem.
Lassan akartam csinálni. Irányítani szerettem volna. De egyikre
sem volt lehetőségem, amikor a farkam először merült el Lina
Solavitában. Úgy képzeltem, hogy ötven-hatvan próbálkozásra
lesz majd szükségem, mire sikerül lassan csinálnom.
Farkasszemet nézett velem, és közben átkozottul szorosan ölelt
hosszú lábával. Az ujjait a bőrömbe mélyesztette. Döfködtem.
Gyorsan és keményen. Majdnem megőrültem, miközben selymes
forróságában sütkéreztem.
Túl sok volt. Lángoltak az izmaim, ahogy könyörtelenül
pumpáltam a csípőmmel. Izzadság gyöngyözött a bőrömön.
Meg kellett mozdítanom, hogy mélyebbre csússzak benne. Így
hát felemeltem a pultról, és a testébe temetkezve vittem az
asztalhoz. Fölé tornyosultam, és csak annyira toltam hátra, hogy
megváltoztassam a behatolás szögét.
Aztán megéreztem. A lehető legmélyebbre hatoltam belé. Az
asztalra szorítottam, elengedtem magam, és vadállatként
döfködtem. Az asztal a falhoz csapódott.
De egy pillanatra sem fordította el a tekintetét az enyémről.
Olyan intenzív gyönyör söpört végig rajtam, hogy tudtam, nem
fogom túlélni, viszont kurvára nem érdekelt. Csak az számított,
hogy Lina beengedett. Nekem adta magát. Teljesen. Rám bízta a
testét.
 Az asztal minden egyes kemény döfésemnél nekicsapódott a
gipszkarton falnak.
Lina izmai görcsösen megfeszültek körülöttem. Erősnek
éreztem magam.
- Angelina - nyögtem a nevét.
- Most, Nash. Most!
Ösztönösen befogtam a száját, miközben ismét belé hatoltam.
- Bassza meg. Bassza meg. Bassza meg. Angyal!
Nem tudtam megállni. Győzött a feszítő érzés a golyómban.
Forróság futott végig a gerincemen, majd a farkamon, és végül
kirobbant belőlem.
Ahogy elélveztem, az izmai összezárultak körülöttem. Hála
istennek, egyszerre jutottunk a csúcsra.
Elfojtottam a sikolyát a tenyeremmel, de a lelkem mélyén
éreztem.
Lina nem finomkodott. Egész teste görcsbe rándult, minden
csepp ondót kipréselve belőlem. Újra meg újra. Az egészet
követelte még akkor is, amikor a karja meg a lába már elernyedt.
Folyamatosan élveztem, és tovább döfködtem, miközben
összezárult körülöttem. Magához ölelt. Végtelenül. Melegen.
Fenségesen. Kibaszott gyönyörű volt.
Soha nem éreztem még ilyet. Soha nem vesztem el így egy
nőben.
Angelina az istenverte csodám. És rohadtul kilépnék a
feketefehér világból a szürkébe, hogy megvédjem őt.
 36. fejezet

Pacsi és orgazmus

Lina

- Jó reggelt! - Nash hangja rekedten hangzott a hátam mögül.

Felpattant a szemem, és az egész tegnap éjjel egy nagy
felbontású, hangos filmként pörgött a fejemben.
Öt orgazmus.
- Te nem menekülsz tovább, én pedig nem küzdők többé ez
ellen.
Nash, ahogy a lábam közé térdelt. Csodákat művelt a
nyelvével.
- Szükségem van rád.
Elkerülhetetlen.
Aztán vissza az öt orgazmushoz.
Ráadásul nem is akármilyen, „egy-vibrátorral-jobb-lett-volna”
orgazmusokról volt szó. Dehogy. Nash Morgan messze felülmúlta
az addigi legjobb szexuális élményeimet. Konkrétan a
sztratoszférába katapultálta magát, és vele együtt engem is.
Mintha a testem arra lett volna programozva, hogy
felrobbanjon, mihelyst előkerül a pénisze.
Mi a francot kezdjek ezzel?
Ó, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy kezdtem belesze...
Jaj, gondolni sem vagyok hajlandó erre a szóra. Nem lehet igaz.
Biztos valami téveszme. Lehet, hogy az egész várost elöntötte a
sugárzás? Vagy hallucinogén anyagot csepegtettek a vízbe?
Rázkódott a mellkasa a nevetéstől, ami meztelen hátamhoz
simult. Az idióta testem felizgult az érzéstől.
 - Szinte hallom a kiborulásodat.
- Nem vagyok kiborulva - hazudtam.
- Angyal, olyan merev a tested, hogy talán legközelebb
gyémántot találok benne a farkammal - vágta rá, miközben
ujjával a tetoválásomat simogatta.
- Nem lesz következő alkalom - döntöttem el, és megpróbáltam
az ágy szélére kúszni.
A lepedő összegyűrődött a maratoni szextől, mielőtt ájultan
kidőltünk a szomjúságtól és a túl sok orgazmustól.
Nash karja megfeszült a hasamon, és szexi erőfitogtatással
magához húzott. Épp a védekező manővereken járt az eszem,
amikor a hajamhoz dörgölte az arcát, és felsóhajtott.
- Igazam volt.
Abbahagytam a tervezgetést.
- Miben?
- Messze ez a legjobb módja a reggeli ébredésnek.
Elolvadtam.
Nagyszerű. Éjszaka Nash, a szexisten kábított el, most pedig a
Cuki Nashnek kell ellenállnom. Egyik ellen sem tudtam
megvédeni magam, nemhogy a kettőt egyszerre utasítsam vissza.
- Nem tarthatsz itt - figyelmeztettem, és kinyújtottam a lábamat,
amíg a lábfejem a matrac szélére ért. - Előbb-utóbb valaki keresni
fog minket, és sajnos kénytelen leszek elárulni, hogy fogva
tartottál.
Egy nehéz, szőrös láb csúszott az enyémre. Beakasztotta a
sarkát a bokámba, és hátrarántott.
Egy másodperccel később hanyatt feküdtem, és Nash Morgan
kedélyesen hajolt fölém. A csípőjével a matrachoz szögezett, én
pedig érzékeltem a lenyűgöző reggeli merevedését.
- Angyal, egyetlen férfi sem hibáztatna, ha besétálna a szobába,
és meglátna így téged.
Elfeledkeztem a szökésről.
 Álmos, elégedett, kék szemmel nézett rám. A haja
összekócolódott. A friss zúzódások az arcán megsemmisítették a
cserkészfiús jóképűségét, és még dögösebbé tették egyébként is
vadítóan vonzó külsejét. Önelégült vigyor játszott az ajkán, amitől
elöntött a vágy.
Gondolkodás nélkül simogattam meg a mellizmát, ahol
csiklandozott a könnyű szőrzet. Istenem, de szeretem a
mellkasszőrzetet!
Két rózsaszín heg szakította meg a bőre simaságát, amikről
eszembe jutott, hogy a rajtam fekvő férfi egy igazi hős. Ráadásul
gyönyörű a teste.
- Mi jár a fejedben, szépségem? - kérdezte.
- Hogy van a vállad? - faggattam. - Nem voltam óvatos tegnap
este.
- A vállam jól van - felelte. - Én sem voltam óvatos veled.
Akaratom ellenére elvigyorodtam. Nem, nem úgy bánt velem,
mintha egy törékeny virágszál lennék, amit könnyen
eltaposhatnak. Nem éreztem úgy, hogy üvegből vagyok.
Használta a testemet. Durván. És ezt rohadtul imádtam.
- Azt hiszem, nem bánom.
Nash lecsúszott a testemen, és egy-egy könnyed csókot
nyomott a mellem körüli sebészeti hegekre. Fájdalmasan édes
gesztus volt. Begörbültek tőle a lábujjaim.
- Áruld el, mire van szükséged - utasított, mielőtt csábítón
bekapta a mellbimbómat.
- Kávéra. Egy hatalmas reggelire. Egy kis ibuprofenre.
Felemelte a fejét, és komolyan nézett rám.
- Áruld el, mire van szükséged ahhoz, hogy biztonságban érezd
magad. A kapcsolatunkban.
Ha eddig nem szere... kedveltem volna, most biztos, hogy
belezúgnék. Soha senki nem tette fel nekem ezt a kérdést. Nem
voltam benne biztos, hogy tudok rá válaszolni.
 - Én. fogalmam sincs.
- Megmondom, nekem mire van szükségem - ajánlotta fel.
- Mire?
Nash lecsúszott rólam az oldalára, és a kezére támasztotta a
fejét. Aztán megsimogatta a mellemet és a hasamat. A merevedése
a csípőmhöz simult, amitől képtelen voltam gondolkodni.
- Tudnom kell, hogy nincs bajod azzal, ami tegnap este történt,
és hogy szeretnéd, ha megismétlődne.
- Pipa és pipa. Hűha. Ez könnyű volt. Most pedig az a kávé.
- Tudnom kell, hogy beleteszed magad a kapcsolatunkba,
bármeddig is tart ez az egész - folytatta. - Hogy hajlandó vagy
beismerni, hogy van köztünk valami, ami sokkal több a puszta
kémiánál.
- Egészen biztos, hogy tegnap este kirobbanó kémiai reakciót
éltünk át - emlékeztettem.
Tehetséges ujjaival megsimogatta a nyakamat, majd beletúrt a
hajamba, és kifésülte a tincseimet az arcomból.
- Többre van szükségem belőled. Annyira, amennyit hajlandó
vagy adni. És azt akarom, hogy őszinte legyél velem. Akkor is, ha
azt hiszed, hogy nem fog tetszeni, amit mondani szeretnél.
Kényelmetlenül fészkelődtem.
- Nash, nem tudjuk, hová vezet ez az egész, vagy mit hoz a
jövő.
- Angyal, én már annak is örülök, hogy újra az élők között
lehetek. Inkább azzal foglalkozom, hogy kiélvezzem a jelent,
minthogy a holnap miatt aggódjak. De tudnom kell, hogy te is így
vagy-e ezzel.
Nem kért sokat.
Megsimogattam a vállán lévő sebhelyet.
- Ez úgy hangzik, mintha párkapcsolatot akarnál tőlem. Olyan
volt a mosolya, mint a felkelő nap első sugarai.
- Kicsim, már párkapcsolatban vagyunk, akár tetszik, akár nem.
 - Soha nem volt párkapcsolatom. Legalábbis felnőttként nem.
- Én meg soha nem szexeltem könyvtárban. Mindent el kell
egyszer kezdeni.
Átgondoltam a lehetőségeimet, és most az egyszer az igazság
kimondása tűnt a legegyenesebb útnak ahhoz, amit akartam.
Nashnek meg kell értenie, mibe keveredett. Hogy felismerje az
előttünk álló buktatókat.
- Egyedül élek, és szeretem. Utálok osztozni a távirányítón.
Tetszik, hogy nem kell mással konzultálnom, mielőtt vacsorát
rendelek. Nem akarom, hogy minden alkalommal, amikor
vezetek, át kelljen állítanom az ülést a kocsimban. Hányingerem
van a gondolattól, hogy minden döntésemet a „kapcsolatunk”
függvényében mérlegeljem. Szeretem a szüleimet, de az őrületbe
kergetnek az állandó ellenőrzésükkel, és ez a te problémáddá is
válhat, ha komolyra fordulnak köztünk a dolgok. Szeretek
rengeteg pénzt költeni ruhákra, táskákra meg cipőkre, és nem
vagyok hajlandó magyarázkodni emiatt. Korán kelek és sokat
dolgozom. Nem akarok változtatni ezen, hogy alkalmazkodjak
egy másik emberhez.
Nash hallgatott egy kicsit.
- Rendben. Nem nézek tévét, maximum alkalmanként egy-két
focimeccset. Egyébként a távirányító a tiéd lehet. Szeretek főzni,
de ha azt mondod, hogy hamburgert kérsz, akkor hozok neked
hamburgert. Megígérem, hogy vezetés után mindig visszaállítom
az ülésedet a helyére. Nem bánnám, ha a változatosság kedvéért
néhány kíváncsi szülő aggódna értem. Nagyon tetszik az
öltözködésed, úgyhogy nem érdekelnek a vásárlási szokásaid.
Amíg hagyod, hogy néha elkényeztesselek. Az időbeosztással
kapcsolatban szerintem feleslegesen aggódsz, Angyal, elvégre
zsaru vagyok. Ezt kitárgyaltuk. Ami pedig a közös döntéseinket
illeti, lesz beleszólásom a biztonságodba. És elvárom, hogy te is
törődj az enyémmel. Az összes döntést, ami hatással van a
kapcsolatunkra, együtt hozzuk meg.
Csupa jót mondott, és ezzel halálra rémített.
- Sokat utazom a munkám miatt - emlékeztettem.
- Én meg lehet, hogy egy baleset helyszínén fogom tölteni a
karácsonyt. Kicsim, adj nekünk egy esélyt. Legalábbis egyelőre.
Később majd visszatérünk erre, miután rács mögé juttattam
Hugót.
Nagyon akarta ezt. Én pedig egyenesen megdöbbentem, amikor
rájöttem, hogy én is. Tuti, hogy ki fogom vizsgáltatni a város
ivóvízkészletét.
- Van még valami - mondtam.
- Hadd halljam.
- Tudnom kell, miben állapodtatok meg Knoxszal, Nolannel és
Luciannel, miután beszéltünk Zordonnal.
Nem habozott.
- Kitaláltunk egy tervet, amivel előcsalogathatjuk Hugót.
Felültem.
- Milyen tervet?
- Olyat, amiben én leszek a csali.
- Tessék?
Feltérdeltem, és készen álltam a csatára, amikor Nash lecsapott,
és a matracra tepert. Lefogta a vállamat. A csípőjével az ágyra
szorított. És az erekciója pont a megfelelő helyen préselődött
hozzám. Mintha egy kulcs találta volna meg a helyét a zárban.
Mindketten mozdulatlanná dermedtünk.
Lehet, hogy gondolatban csatázni akartam, de a testem készen
állt a hatodik orgazmusra.
Rám vigyorgott.
- Tudom, hogy bunkóság ilyet mondani, de nem bánom, hogy
aggódsz értem.
 Megpróbáltam lelökni magamról, de csak annyit értem el a
csapkodással, hogy néhány centit belém csúszott a farka.
Abbahagytam a vergődést, és próbáltam az aktuális problémára
koncentrálni, nem pedig arra, hogy mennyire kívánom az egész
merevedését.
- Nash! Kiakadtál a megfigyeléstől, de szerinted nyugton kéne
tűrnöm, hogy csalinak kínáld fel magadat annak az embernek, aki
megpróbált megölni téged?
- Csalódott lennék, ha nyugodtan tűrnéd. És szeretném
megjegyezni, hogy megfigyelés közben elraboltak téged.
A fogamat csikorgattam.
- Ha azt hiszed, nem fogok veszekedni veled, amikor bennem
van a farkad, hatalmasat tévedsz.
- Próbáljunk ki valami újat - javasolta. - Ahelyett, hogy
veszekednénk, elrohannánk, és úgy tennénk, mintha a másik nem
is létezne, beszéljük meg most rögtön.
Remegni kezdett a csípőjét átölelő combom. Ezen a ponton már
nem tudtam eldönteni, hogy azt próbálom-e megakadályozni,
hogy beljebb csússzon, vagy azt, hogy kihúzza belőlem.
- Jól van. Beszélj.
- Ha Hugo információkat szolgáltat az FBI-nak, hogy segítsen
felépíteni az apja elleni vádat, átkozottul jó esély van rá, hogy
barátságosan fognak viszonyulni hozzá. Talán olyannyira, hogy
mentességet ajánlanak neki. De én mindenképpen elvarratlan szál
vagyok. Ahogy Naomi és Waylay is. Most arra vár, hogy a
szövetségiek lépjenek. De előbb-utóbb el kell varrnia ezeket a
szálakat.
- És azt akarod, hogy minél előbb próbálkozzon?
- Így van. És hogy rám koncentráljon.
- Azt hiszed, ha még egyszer megpróbál megölni téged, az alku,
ha létezik egyáltalán, meghiúsul.
- Így gondoljuk.
 Esküszöm, figyeltem, de a testem képes volt több dolgot
csinálni egyszerre. Másodpercről másodpercre nedvesebb lettem,
és a belső falaim görcsösen összerándultak a merevedése körül.
Nash lehunyta a szemét, és halkan felnyögött.
- Angyal, ha tovább akarsz beszélgetni, abba kell hagynod a
könyörgést.
Szándékosan megfeszítettem a belső izmaimat, hogy kínozzam.
- Mivel fogod megkötni a kezét?
Összeszorította a fogát.
- A francba, édesem. Bármit elmondok, ha közben így szorítod
a farkamat.
- Akkor mondd el - követeltem.
- Vissza fogom nyerni az emlékezetemet.
Megdermedtem alatta, ahogy megértettem a tervet, és
elismerően biccentettem.
- Színlelni fogsz.
- Ez a terv - válaszolta, ahogy az orrával megsimogatta a
mellemet. - Befejeztük a beszélgetést?
Megsimogattam a hátát, majd a tökéletes fenekébe vájtam a
körmömet.
- Még nem. Halljam a részleteket.
Félig becsukta a szemét, és borostás állkapcsa megfeszült.
- Elterjesztjük, hogy visszatért az emlékezetem, és nyomra
bukkantunk a gyanúsított hollétével kapcsolatban.
Felgyorsult a pulzusom. Egyre jobban rám engedte a testsúlyát.
Nem fogok sokáig kitartani. Főleg, hogy nem is akarok.
- Milyen óvintézkedéseket teszel?
- Angelina, tegnap este háromszor élveztem el benned. Szóval
semmilyet.
Megcsíptem a seggét.
- Úgy értettem, mit teszel azért, hogy Duncan Hugónak ne
legyen második esélye ártani neked?
 Kezdett izzadni. És forróság lángolt farmerkék szemében.
- Még dolgozom rajta.
- Be akarok szállni.
- Micsoda? - morogta.
Remegett a combom, és megint beljebb csúszott egy centivel.
Lángoltam. Kezdett elhomályosodni a látásom. Kívántam őt.
Szükségem volt rá. De előbb hallani akartam.
- Benne akarok lenni a buliban.
- Azért szeretnél benne lenni, mert meg akarod találni azt az
átkozott kocsit, vagy mert aggódsz értem?
- Mindkettő - vallottam be.
- Elfogadom. Tájékoztatni foglak mindenről. Megegyeztünk? -
kérdezte.
- Áll az alku - válaszoltam, miközben széttártam a lábamat.
Nash teljesen elmerült bennem, és hangosan felnyögött.
Kellemesen sajogtam az előző estétől. De ettől még átkozottul
jól éreztem magam.
- Mikor hagyod, hogy én legyek felül? - kérdeztem, ahogy
szinte teljesen kicsúszott, majd ismét belém hatolt.
- Amikor már biztosan tudom, hogy nem fogok elélvezni a
tökéletes melled ugrálásától, mielőtt a csúcsra repítenélek.
Kijöttem a gyakorlatból.
Nem volt semmi tétova abban, ahogy az erekciója otthonra
talált a testemben.
- Gyakorlat teszi a mestert - mondtam, majd az oldalára löktem.
Megfordult, és magához húzott, amíg rá nem ültem. A térdem a
lepedőbe süllyedt, és a vállán támaszkodtam meg.
A mellemre tapadt a tekintete. A merevedése lüktetett bennem,
és a csípőmbe vájta az ujjait.
- Ja, így tuti nem fogom sokáig bírni. Kivéve, ha nagyon lassan
csinálod.
 Lehajoltam, így a mellbimbóm az isteni mellszőrzetéhez
súrlódott.
- Az nem fog menni. - Az alsó ajkába haraptam, és elkezdtem
meglovagolni.
- Jézusom. Bassza meg. A francba! - káromkodott, miközben
felemelte alattam a csípőjét.
De akkor is sikerült visszaszereznie az irányítást, amikor én
voltam felül. A csípőmbe markolt, ahogy új ütemet diktált.
Felemelte a csípőjét, engem pedig lerántott, hogy találkozzak a
döféseivel. Keményen és gyorsan mozgott. A szívem a
torkomban dobogott, és minden izmom felkészült a közeledő
orgazmusra.
Megragadtam a fejtámlát, és úgy kapaszkodtam bele, mintha az
életem múlna rajta, miközben Nash minden lökésnél brutális
pontossággal találta el a titkos pontomat. Elkezdtem remegni, és a
belső izmaim görcsösen összerándultak forró, vastag erekciója
körül.
- Kurva szűk vagy - motyogta a mellemnek. - Minden átkozott
alkalommal küzdenem kell a bejutásért.
- Nash... - Csak nyöszörögni tudtam, ahogy megfeszültem
körülötte.
- Add fel, bébi. Engedd el magad. - Kidagadtak az erek a
nyakán. Megfeszült az állkapcsa, és kitágultak az orrlyukai, ahogy
a csúcsra juttatott.
Nem kaptam levegőt, semmit sem láttam. Csak érezni tudtam.
Győznöm kellett. Felrepíteni a csúcsra. Miközben a saját
orgazmusom visszhangjaitól reszketett a testem, fokoztam a
tempót.
- A fenébe is, Angelina - vicsorogta.
Izzadság gyöngyözött a bőrünkön. Vad volt a tekintete, ahogy
erősebben szorítottam a combommal, és engedtem, hogy
belemélyessze az ujjait a csípőmbe. Tudta, mit csinálok, és
hagyta, hogy a saját utamat járjam. Olyan hevesen lovagoltam
rajta, hogy lángoltak az izmaim. Aztán Nash hirtelen felült, és
kínzó gyönyör csillogott a szemében, miközben megmerevedett
alattam.
Éreztem, ahogy elélvez, az orgazmusa forrón spriccelt belém.
Végtelen volt. Elkerülhetetlen. Tökéletes.
Mindketten elernyedtünk. A vállára hajtottam a fejemet, ő
pedig gyengéden simogatta a hajamat.
Nem ezt kerestem. Nem gondoltam, hogy erre van szükségem.
De a test nem hazudik. Nem éreztem volna ilyesmit egy férfi
iránt, ha nem lenne valami elemi köztünk, amire alapozhatok.
- Legyen minden veszekedésünk ilyen - zihálta Nash.
- Egy hét múlva egyikünk sem fog tudni járni - jósoltam.
- Köszönöm - mondta hosszú hallgatás után.
- Mit? - kérdeztem, és felnéztem rá.
- Hogy kockáztattál, és adtál egy esélyt. Hogy most velem vagy.
A többi miatt majd később aggódunk.
- Később? - ismételtem meg, ahogy megsimogattam a
mellkasát.
- Megegyeztünk? - faggatott.
Nash még mindig bennem volt.
- Rendben. Megegyeztünk.
- Pacsi? - ajánlotta fel vigyorogva.
 37. fejezet

Lyuk a falban

Nash

Ruganyos léptekkel és egy tucat csokoládés éclairrel sétáltam

be az őrsre. Piper mellettem trappolt, és az új kedvenc játéka -
Lina egyik zoknija - lógott ki a szájából.
Nekem is volt saját szuvenírem. Felszínes karcolások borították
a hátamat, mintha tigriscsíkok lennének. Plusz ott volt az az apró,
lila harapásnyom, amelyet nagyrészt eltakart az ingem gallérja.
- Jó reggelt... rendőrfőnök? - Bertle üdvözlése inkább
kérdésnek hangzott.
- Jó reggelt - viszonoztam. Letettem a péksüteményes dobozt a
pultra a kávéfőző mellé.
Piper megkezdte a szokásos szimatolását az irodában.
- Csináltál valamit az. arcoddal? - kérdezte aggódva Tashi.
Végighúztam a kezemet az immár sima államon.
- Megborotválkoztam. Miért?
- Máshogy nézel ki.
- Jó értelemben, vagy inkább növesszem vissza a szakállamat,
hogy eltakarjam a rusnya képemet?
Úgy nézett rám, mintha egy egyszarvún lovagoltam volna be az
őrsre egy koboldzenekar nyomában.
- Kezdem rosszul érezni magam az ápoltságom miatt,
Bannerjee.
- Jó értelemben - mondta gyorsan.
Grave nem vesztegette az idejét, rögtön kinyitotta a
süteményesdobozt.
 - Hogy telt az éjszaka a vendégeinkkel? - faggattam.
- Addig nyavalyogtak, amíg Dilton felesége meg nem jelent,
hogy letegye értük az óvadékot - számolt be Grave a történtekről.
- Vádat emelsz ellenük?
- Ha Dilton nem fogja be a száját, igen.
Grave bólintott.
- Három ügyet is találtunk, amikben szabálytalanul járt el, pedig
csak nyolc hétre visszamenőleg kutattunk. Az asztalodra tettük a
vallomásokat. Ha nem takarodik el innen szép csendben,
nagyobb idióta, mint amilyennek gondoljuk.
Egyrészt örültem, hogy megvan a bizonyíték, amire szükségünk
lesz az ügy felépítéséhez, másrészt dühített, hogy lehetőséget
adtam neki, hogy visszaéljen a hatalmával. Nem tudhattam,
mekkora kárt okozott eddig a jelvényével. De itt befejeződött az
ámokfutása.
Grave közelebbről is szemügyre vett.
- Miért vágsz olyan képet, mintha szexeltél volna az éjszaka? Az
ott egy harapásnyom a nyakadon?
- Fogd be, és edd meg az éclairt.

***

Egy órát töltöttem azzal, hogy átnézzem a papírmunkát,

beleértve az előző esti jelentést és Dilton áldozatainak eskü alatt
tett vallomásait. Már csak formalitásból volt a rendőrség
állományában. Soha nem fogja visszakapni a jelvényét. Erről
gondoskodom.
Megittam a kávémat, tettem egy kört az őrsön, majd gyorsan
írtam egy levelet az apámnak.
Amikor visszaértem az irodámba, Piper mélyen aludt az
íróasztalom alatti kutyaágyban. A telefonomért nyúltam, és
készítettem róla egy képet, aztán megnyitottam az üzeneteimet.
 Linától nem érkezett semmi, amire számítottam is.
Kihasználtam az elégedett, elgyengült állapotát, hogy
megkapjam, amit akarok. Az elköteleződést. Legalábbis
ideiglenesen. Most, hogy az enyém, teljesen az enyém, nem
fogom elengedni. Csupán bele kell kapaszkodnom, és megvárni,
hogy utolérjen engem.
Elküldtem a képet Piperről, aztán írtam egy üzenetet.

Én: Még mindig ki vagy borulva? Vagy az ágyban fekszel,

mert túlságosan kifáradtál az orgazmusoktól ahhoz, hogy
megmozdulj?

Visszatartottam a lélegzetemet, majd felsóhajtottam, amikor

megjelent három pötty az üzenetem alatt.

Lina: Mit tettél velem? El akartam menni futni, de nem

működik a lábam.

Elvigyorodtam, és azonnal megnyugodtam.

Én: Hopper most mondta, hogy olyan képet vágok, mint aki
szexelt az éjszaka.
Lina: Justice azt mondta, ragyogok, Stef pedig megkérdezte,
hogy placentakezelést kaptam-e.
Én: Remélem, nem úgy tervezted, hogy titokban tartod a
kapcsolatunkat.
Lina: Lehetséges ez egyáltalán ebben a városban?
Én: Nem. Ezért is viszlek el ma este vacsorázni.

Ha megkérdezném, túl sok ideje lenne a gondolkodásra. Minél

többet érez, annál kevesebbet gondolkodik, és ez így a legjobb.
 Lina: A „vacsora” alatt azt érted, hogy nincs meztelenkedés
és orgazmus?
Én: Igen. Hacsak nem akarod, hogy az első randinkon
letartóztassanak minket.
Lina: *sóhaj* Milyen gyorsan elszáll az izgalom. Mi lesz a
következő? Társasjátékozunk?

A fáradt farkam lüktetni kezdett a sliccem mögött. Tizenkét

órával ezelőtt az volt a legfőbb gondom, hogy egyáltalán képes
leszek-e teljesíteni. Most a túlzott igénybevétel miatt kellett
aggódnom.

Én: Ismerek néhány játékot, amit szívesen játszanék veled.

Lina: Mivel vacsorázni viszel ahelyett, hogy eszméletlenre
kefélnél, csak feltételezem, hogy a sakkra vagy a dámára
gondolsz.
Én: Legyél készen 7-re. Olyan ruhát vegyél fel, hogy csak
arra tudjak gondolni, mit viselsz alatta.

Miután ezt az ügyet elintéztem, áttértem a következő pontra a

listámon.

***

- Tudtam!
Lebuktam. Sloane a könyvtár pihenőszobájának ajtajában állt,
és keresztbe tett karral diadalmasan vigyorgott. Ma más
szemüveget viselt. Ennek élénkkék, teknőspáncélos kerete volt.
Piper a lábam mögé bújt, mert nem tudta, mihez kezdjen a
kijáratot elzáró, kárörvendő nővel.
- Mit tudtál? - kérdeztem, miközben megkevertem a zsályazöld
festéket. A falon lévő horpadás eltüntetéséhez nem lesz elég egy
kis festék, de amíg nem foltozom be a gipszkartont, a festékkel
egy kicsit elfedhetem a lyukat, hogy ne legyen annyira
észrevehető.
- Maga, Morgan rendőrfőnök, tönkretette a falamat az asztali
szexszel!
Ingerülten néztem rá.
- Jézusom, Sloane. Halkabban beszélj! Könyvtárban vagyunk.
Becsukta az ajtót, majd ismét fölényesen fordult hozzám.
- Tudtam, hogy valami történt köztetek tegnap este. A
szexradarom sosem téved!
- Lina nem... említett semmit? - kérdeztem közömbösen.
Sloane megsajnált.
- Nem kellett. Furcsán járt, és kábán, de sietve távozott innen.
Még a szemüvegem nélkül is észrevettem.
Visszafordítottam a figyelmemet a falon lévő lyukra, hogy ne
lássa az arcomra kiülő férfias büszkeséget.
- Talán gyomorrontása volt.
- Azt hiszed, nem tudom, mi a különbség egy orgazmustól
elégedett és egy olyan nő között, aki megpróbálja magában tartani
a vacsoráját? Tudom, mit láttam. Aztán harminc másodperccel
később izzadtan és sóváran rohantál ki innen, na, nem mintha
valami kaját kívántál volna. Úgy néztél ki, mintha fel akartál
volna falni valamit... vagy valakit.
- Lehet, hogy nekem is gyomorrontásom volt.
- Ezt szeretettel mondom. Lószart.
- Hivatalos rendőrségi ügyet intéztem.
Sloane az állához koppintotta az egyik ujját.
- Hmm. Mióta számít a meztelenkedés hivatalos rendőrségi
ügynek?
Belenyomtam az ecsetet a festékbe, majd a falra kentem. Talán
ha nem törődöm vele, elmegy.
- Összezavarod - mondta mögöttem Sloane.
Abbahagytam a festést, és megfordultam, hogy ránézzek.
 - Tessék?
- Linát. Összezavarod. Ez nem semmi.
- Igen, nos, az érzés kölcsönös.
Öntelten vigyorgott.
- Azt látom.
Reméltem, hogy ezzel vége a beszélgetésnek, ezért
visszafordultam a falhoz.
- Jó, hogy újra köztünk vagy, Nash - jegyezte meg halkan
Sloane.
Sóhajtva tettem le az ecsetet.
- Ez most mit akar jelenteni?
- Tudod, hogy mit jelent. Örülök, hogy visszatértél az élők
világába. Aggódtam. Azt hiszem, mindannyian aggódtunk.
- Igen, nos, azt hiszem, néhányunknak hosszabb időbe telik,
mire talpra állunk. Mi van veled és Luciannel? - kérdeztem témát
váltva, és a lyuk legmélyebb részébe nyomtam az ecsetet.
- Nem Nolanre gondolsz? Aki egyébként jelenleg az irodámban
ül, és az összes cukorkámat megeszi.
- Nem, Lucianre gondoltam. Lehet, hogy elnevetgélsz Nolannel
egy kicsit, de ő nem Lucian.
Túlságosan csendben volt. Felemeltem a tekintetem, és láttam,
hogy kiismerhetetlen álarcot húzott magára.
- Nem tudom, miről beszélsz - mondta.
- Nem szabad hazudni egy rendőrnek - emlékeztettem.
- Ez hivatalos kihallgatás? Szerezzek ügyvédet?
- Ismered a titkomat - válaszoltam a falra biccentve.
Bosszúsan leengedte a vállát, mint aki megadja magát.
- Ez már nagyon régen történt. Azóta sok minden máshogy
alakult - erősködött.
Piper megkerülte a lábamat, hogy tétován megszaglássza Sloane
tornacipőjét. A könyvtáros leguggolt, és kinyújtotta a kezét a
kutyának.
 Visszafordultam a falhoz.
- Tudod, mire emlékszem a régi időkből?
- Mire?
- Arra, hogy Lucyval hosszan, jelentőségteljesen méregettétek
egymást két óra között a folyosón. Emlékszem, hogy letépte a
sisakot Jonah Bluth-ról, és a földre teperte egy fociedzésen, mert
Jonah olyasmit mondott a testedről, amit felnőtt férfiként, a nők
iránti tiszteletből nem fogok megismételni.
- A mellemről volt szó, ugye? - viccelődött Sloane. - Ez az ára
annak, ha valaki korán érő típus.
Hosszan és határozottan néztem rá, amíg össze nem rezzent.
- Tényleg ezt tette Lucian? - kérdezte végül.
Bólintottam.
- Igen. Arra is emlékszem, hogy egyszer hazafelé tartottam egy
intenzív csókparti után Millie Washingtonnal, és láttam valakit,
aki pokolian hasonlított Lucianre, amint felmászott a fára a
hálószobád ablaka előtt.
Sloane tizedikes volt, a szomszédja, Lucian pedig végzős.
Akkor is ugyanolyan különbözőek voltak, mint most. A mogorva
rosszfiú és a csinos stréber. Amennyire tudtam, az iskolában soha
nem történt köztük semmi, maximum köszöntek egymásnak.
Azonban a tantermen kívül más volt a helyzet. És erről soha
nem beszélt egyikük sem.
Sloane arra koncentrált, hogy közelebb csalogassa Pipert a
kezéhez.
- Soha nem mondtál erről semmit.
- Láthatóan egyikőtök sem akart erről beszélni, ezért nem
foglalkoztam vele. Úgy gondoltam, ez a kettőtök dolga -
jelentettem ki célzatosan.
Megköszörülte a torkát. A zajra a kutya visszabújt a lábam
mögé.
 - Igen, nos, ahogy mondtam, az már régen történt - válaszolta,
miközben felállt.
- Nem jó érzés, ha az emberek beleütik az orrukat a dolgodba,
ugye?
Hűvös, szigorú pillantást vetett rám, és keresztbe fonta a karját.
- Ha valamibe beleütöm az orromat, akkor azt csak azért
teszem, mert valaki nem azt csinálja, amit kellene.
- Igen? Nos, szerintem nem egészséges ez az ellenségeskedés
közted meg Luce között. Úgyhogy talán nekem is bele kellene
ütnöm az orromat ebbe a dologba. Hátha segíthetek, hogy
megoldjátok a problémátokat.
Szinte füstölt az orra a haragtól, mintha egy vörös posztóval
szemben álló bika lett volna. Megcsillant az orrpiercingje. A néma
szempárbaj mindössze harminc másodpercig tartott.
- Uh, rendben. Kimaradok a dolgodból, és cserében te is az
enyémből - jelentette ki.
- Mit szólsz ehhez? - válaszoltam. - Én tiszteletben tartom a te
magánéletedet, te pedig az enyémet.
- Szerintem ez pusztán szemantikai kérdés.
- Lehet, hogy úgy hangzik, Sloaney. De barátok vagyunk. Már
évek óta. Amennyire én tudom, az életünk továbbra is össze fog
fonódni. Úgyhogy talán ahelyett, hogy beleszólnánk egymás
dolgába, és kíváncsiskodnánk, inkább arra koncentráljunk, hogy
a bajban támogassuk egymást.
- Nincs szükségem támogatásra - kötötte az ebet a karóhoz.
- Rendben. De lehet, hogy nekem szükségem lesz egy barátra,
ha nem tudom meggyőzni Linát, hogy adjon egy esélyt a
kapcsolatunknak. - Szóra nyitotta a száját, de felemeltem a
kezemet. - Valószínűleg nem akarok majd sokat beszélni róla, ha
veszítek, de az biztos, hogy szükségem lesz egy barátra, aki segít
megakadályozni, hogy újra eltűnjek.
Sloane arckifejezése megenyhült.
 - Számíthatsz rám.
- Én pedig ott leszek melletted, ha és amikor szükséged lesz
rám.
- Kösz, hogy megjavítottad a falamat, Nash.
- Köszönöm, hogy vagy nekünk, Sloaney.
Éppen becsuktam a festékesdobozt, amikor a diszpécser hívott
a rádión.
- Hall engem, rendőrfőnök?
- Igen.
- A Bacon Istállóból megint elszabadult egy ló. Több bejelentés
is érkezett egy nagy, fekete ménről, ami dél felé üget a 317-es
úton.
- Indulok - mondtam sóhajtva.

***

- Nem hiszem el, hogy egy átkozott répával kenyerezted le -

jegyeztem meg, miközben Tashi Bannerjee átadta Heathcliff
gyeplőjét Doris Baconnek, aki épp a fenekét jegelte.
Derékig érő gazban álltunk az elárverezett Vörös Kutya Farm
keleti legelőjén, egy ötvenhektáros lófarmon, amely két éve
üresen áll, mióta a tulajdonos bőrápoló termékeket forgalmazó
vállalkozása tönkrement.
Heathcliff, a csődör úgy döntött, hogy ma nincs kedve a
ringben lovagolni, ezért fenéken billentette Dorist, majd dél felé
vette az irányt.
A több száz kilós rohadék belerúgott a terepjáróm ajtajába, és
megpróbált a vállamba harapni, mielőtt Tashi egy répával elterelte
a figyelmét, és elkapta a gyeplőjét.
- Te foglalkozz a kígyókkal, rendőrfőnök, én intézem a lovakat.
- Úgy emlékszem, hogy végzősként Heathcliff egyik rokonán
lovagoltál be a gyorsétterem drive-thrujába - piszkáltam.
 Elvigyorodott.
- És nézd meg, hogy ez mennyire kifizetődő lett.
Tartottam a távolságot, miközben Tashi és Doris felhajtották a
hatalmas lovat az utánfutó rámpáján.
Bizseregni kezdett a lapockám, ezért megfordultam. Két szarvas
ugrándozott, majd tűnt el az erdőben. Semmi más nem volt
idekint.
Csak gaz, fák és törött kerítések, de akkor sem tudtam
szabadulni az érzéstől, hogy valami vagy valaki figyel minket.
Doris becsapta a szállító ajtaját. A pata és a fém találkozásának
hangja hallatszott.
- Ne hisztizz, te buta.
- Talán itt az ideje, hogy eladják Heathcliffet egy magasabb
kerítéssel rendelkező farmra - javasoltam.
Megrázta a fejét, miközben a vezetőoldali ajtóhoz bicegett.
- Majd észben tartom. Köszönöm a segítségüket, rendőrfőnök
és Bannerjee tiszt.
Intettünk neki, ahogy a járművével az útra manőverezett, majd
elhajtott.
A csődör fülsiketítően nyihogott.
- Azt hiszem, most átkozott meg téged - cukkolt Tashi,
miközben a horpadt járművem felé tartottunk.
- Azt próbálja meg!
Rezgett a telefonom a zsebemben, ezért elővettem.

Lina: Nem fogod elhinni, miről pletykálnak a városban. Egy

nem túl megbízható forrás szerint egész délután egy lovat
terelgettél az utcákon a terepjáróddal.
Én: Nem akármilyen ló volt. Hanem Heathcliff, a rettegett.

Csatoltam egy képet a szóban forgó lóról, meg egy másikat a

horpadt ajtómról.
Lina: Ajánlom, hogy ne legyen lószagod, amikor értem
jössz.
Én: Meglátom, hogy be tudok-e addig szorítani egy
zuhanyozást. Kiválasztottad már, hogy milyen ruhával fogsz
kínozni?
 38. fejezet

Első randevú

Nash

- Ez annyira közhelyes - mondta Lina, amikor kinyitotta az

ajtót.
- Az első randevú nem klisé. - Örültem, hogy be tudtam fejezni
a mondatot, mert abban a pillanatban, ahogy megláttam, mit visel,
megkukultam.
Kacéran csücsörített vörös ajkával.
- Akkor az, ha már szexeltetek.
Szükségem volt egy percre, hogy megnyugtassam a
lélegzetemet.
Rövid, fekete ruhát viselt. Az ujja hosszú volt, de a szoknyája
annyit mutatott hosszú lábából, hogy legszívesebben
hátradöntöttem volna az első sima felületre, amit találok, hogy
megnézzem, milyen színű alsóneműt vett fel. Dögös,
krokodilbőrmintás tűsarkút húzott, amiről büszkén üvöltött, hogy
„férfifaló”. Kicsit erősebben sminkelte magát, mint máskor;
valami füstös bronzszínt tett a szemhéjára, amitől még
nagyobbnak és csábítóbbnak tűnt a szeme.
Gyönyörű volt. Magabiztos. És egy kicsit ideges, amiért
vacsorázni viszem, nem pedig az ágyba.
Én voltam a legszerencsésebb rohadék a világon.
- Megborotválkoztál - mondta, amikor továbbra is csendben
voltam.
Végighúztam a kezem az államon, és elvigyorodtam.
- Gondoltam, így simább lesz az élmény.
 Csintalanul csillogott a szeme, és egy kicsit kipirult az arca.
- Nem bánom, ha durva vagy - emlékeztetett.
- Ezt bizonyítják a karmolásaim is, Angyal - cukkoltam.
- Miért nem hagyjuk ki ezt az egész randizást, és teszteljük
inkább a sima arcodat? - javasolta.
A farkam úgy reagált, mint a marionett bábu, aminek
megrángatták a zsinórjait.
- Szép próbálkozás, kicsim. De most megkapod a teljes, első
randevú élményét.
- Öhm, oké, de szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a
társadalmi elvárások alapján nem szabad lefeküdnöm veled az
első randin - emlékeztetett.
- Mióta követed a szabályokat? - piszkáltam.
- Csak akkor követem őket, ha az érdekeim megkívánják.
Pontosan ezért nem játszhattam tisztességesen.
Előkaptam a kis ajándékdobozt, amit a hátam mögött
rejtegettem.
- Hoztam neked valamit.
Úgy bámulta a dobozt, mintha bomba lenne.
- Gyerünk, ne félj!
- Félni? - gúnyolódott, és kikapta a kezemből a dobozt.
Egy pillanatra ellágyult az arckifejezése, amikor kinyitotta a
fedelét. Aztán a maszkja óvatosan visszacsúszott a helyére.
Beengedett, de csak centikre, én pedig nem akartam teret
veszíteni.
- Nem szabad lefeküdnöm veled az első randin, és semmiképp
sem adhatsz nekem ékszert ajándékba.
Ismét beugrottam Xandrához, hogy beszéljek vele a
kezdeményezésről, amit elindítottam, és hogy átadjak egy játék
jelvényt Alexnek.
Lepillantottam a dobozban lévő fülbevalóra. A finom aranylánc
szikrázó napsugárban végződött.
 - Megláttam, és rögtön te jutottál eszembe. Az a nő készítette,
aki megmentette az életemet, és az a nő viseli majd, aki
emlékeztetett rá, hogy érdemes élni.
Ismét lecsúszott a maszkja, és színtiszta női elégedettséget
láttam a szemében.
- Hát, erre hogy mondhatnék nemet?
- Ez csak fülbevaló, Angyal. Nem jegygyűrű. Különben is, a
bevétel egy részét egy helyi autista alapítványnak ajánlják fel.
Mély levegőt vett, és visszaadta a dobozt.
- Miért van az az érzésem, hogy játszol velem? - kérdezte,
miközben kiakasztotta a karikát a jobb füléből, majd elővette az
egyik fülbevalót a dobozból.
Szakszerűen megtalálta a lyukat, és rögzítette a fülbevalót, aztán
ugyanezt tette a bal fülével is.
- Hogy néz ki? - kérdezte, és megrázta a fejét.
- Kibaszottul gyönyörű.

***

Egy elegáns olasz helyet választottam Lawlerville-ben. Nem

azért, mert ott készítik a legfinomabb házi kenyeret a megyében,
vagy mert reméltem, hogy így titokban tarthatom a
kapcsolatunkat. Csupán egy nyugodt vacsorát szerettem volna,
mindenféle zavaró tényező nélkül. Ha Knockemoutban vittem
volna valahova Linát, a város összes pletykagépe a nyakunkra
járna, ha pedig otthont főztem volna neki, az előételig sem jutunk
el, mielőtt levetkőztetem.
Sajnos ez azt jelentette, hogy meg kellett vesztegetnem Nolant,
és kifizetni a vacsoráját, ugyanis a rendőrbíró nem volt hajlandó
szabadságra menni ezen az estén.
De legalább elég messze ült az asztalunktól ahhoz, hogy úgy
tegyek, mintha ott sem lenne. Egy kör alakú bokszot kaptunk az
étterem egyik csendes sarkában, így nem egymással szemben,
hanem egymás mellett foglaltunk helyet. A terítő alatt a combom
szorosan Lináéhoz simult. A lábát beakasztotta a bokám mögé.
- Észre sem vetted, hogy minden férfi megbámult, amikor
besétáltál és leültél? - kérdeztem, miközben belemártotta a
kenyeret az olívaolajba.
Felpillantott, és csillogott a gyönyörű szeme.
- Ha arra vagy kíváncsi, hogy észreveszem-e a figyelmet, akkor
igen. Ha azt kérdezed, hogy tetszik-e, az a helyzettől függ. Ma este
nem utáltam.
Tetszett, hogy nem tetteti magát. Kezdtem megérteni az
őszinteségét. Nem hazudott, és nem árulta el a teljes igazságot.
Vagy megnyílt, vagy elzárkózott. Lassan felismertem a
különbséget.
- Olyan átkozottul gyönyörű vagy, hogy néha nem tudok
egyenesen rád nézni - vallottam be.
Leejtette a falatot a tányérjára, ami az olajos oldalával lefelé
landolt.
- A fenébe, Nash! Ne csavard el ilyen sunyin a fejemet.
Elvigyorodtam, és a saját kenyeremért nyúltam, majd
meglepődve tapasztaltam, hogy nem érzem az ismerős nyilallást a
vállamban. Az előző este sem igazán vettem észre. Úgy tűnt, Lina
csodái nem csak a mentális egészségre hatnak.
- Eszembe jutott még valami, amire szükségem van - jelentette
be.
- Mondd, mi az.
- Nem akarok a kispadon ülni, amíg te és a fiúk jól
szórakoztok. Szeretnék bekerülni a csapatba. Segíteni akarok
megtalálni Hugót.
- Angyal, megkapod a kocsidat - erősködtem.
Összehúzta a szemét, ahogy felvette a poharát, és belekortyolt.
 - Tudom, hogy megkapom a kocsit. De biztos akarok lenni
benne, hogy elfogod a pasit. Hogy ne kelljen azzal a félelemmel
élned, hogy Duncan Hugo bármelyik reggel úgy ébredhet, hogy
aznap iktatja ki a tanúkat.
Erre nem mondtam semmit. Leginkább azért, mert féltem, hogy
megijesztem. Talán nem is vette észre, hogy mit mondott. De én
igen. Azt akarta, hogy biztonságban legyek. És eléggé szerette
volna ahhoz, hogy csapatjátékos legyen belőle.
Akár tudatosan, akár nem, törődött velem, és én nem voltam
rest kihasználni ezt, hogy megkapjam, amit akarok.
- Megígértem, hogy tájékoztatlak - emlékeztettem.
- És most azt akarom, hogy többet ígérj. Több mint két tucat
vagyon-visszaszerzési műveletet terveztem meg - folytatta. - Az
akciók felét ténylegesen én hajtottam végre. Profi vagyok a
bűnüldöző szervekkel való együttműködésben. És soha nem
adom fel.
- Bepakoltál egy bőröndöt - mutattam rá. Rám szegezte a
tekintetét. - Mi van? - kérdeztem.
- Tanakodom.
- Min tanakodsz?
- Hogy eláruljam-e az igazat.
- Ne pazarolj feleslegesen energiát a döntésre, Angyal. Mindig
áruld el az igazat.
- Rendben - felelte egy finom vállrándítással. - Azért
csomagoltam össze a bőröndömet, mert túlságosan fájt a
közeledben lenni, amikor gyűlöltél. Vissza akartam költözni a
motelbe, megvárni, amíg a helyettesem ideér, aztán lelépni a
városból.
Olyan volt, mintha kést döfött volna a gyomromba, amikor
megtudtam, mennyire közel jártam ahhoz, hogy végleg
elveszítsem. Ha Naomi és Sloane nem állította volna meg, a
tegnap este soha nem történik meg. És ez a beszélgetés sem lett
volna lehetséges. Tartozom a lányoknak egy virágcsokorral, vagy
talán egy wellness-utalvánnyal.
- Sajnálom, Angyal - mondtam. - Gyorsan beléd zúgtam, és
minden ürügybe belekapaszkodtam, hogy ezt megakadályozzam.
Sajnálom, hogy azt éreztettem veled, nem bízhatsz bennem. Nem
követem el kétszer ugyanazt a hibát.
A szempillája sűrű és sötét volt, és amikor kinyitotta a szemét,
hogy rám nézzen, elakadt tőle a lélegzetem.
- Amikor azt mondod, belém zúgtál... - kezdte halkan.
- Fülig beléd estem, Angyal. Komolyan bánom, hogy
vacsorázni hoztalak, nem pedig ágyba vittelek.
Rekedten nevetett, és amikor hozzám hajolt, a melle csábítóan
hozzásimult a karomhoz.
- Küldetés teljesítve. Most pedig mondd, hogy használni fogsz,
Nash.
Megfeszültek az ujjaim a borospohár szárán. Tudom, mire
gondolt, de a kettős célzást a farkam képtelen volt figyelmen
kívül hagyni. Ideje kézbe vennem az irányítást.
- Mindenekelőtt szeretném újra hallani ezeket a szavakat a
szádból, amikor legközelebb benned leszek. És azt akarom, hogy
komolyan is gondold.
Szétnyíltak az ajkai, miközben felgyorsult a lélegzete.
- Megegyeztünk.
- Másodszor pedig, ha be akarsz kerülni a csapatba, minden
óvintézkedést meg kell tenned, amit szükségesnek tartok a
biztonságod érdekében. Ez nem vita tárgya - jelentettem ki.
- Megegyeztünk - ismételte meg.
Csábító pillantást vetettem rá.
- Tudod, legutóbb, amikor megegyeztünk valamiben, benned
voltam.
- És most ahelyett, hogy meztelenül feküdnénk az ágyban, az
első randinkön vacsorázunk. Azt hiszem, be kell érned egy
pacsival -felelte önelégülten.

***

Ez volt az utolsó első randevú. A zsigereimben éreztem. Volt

valami Lina Solavitában, ami vonzott, és rabul ejtett. Kíváncsi
voltam az összes titkára, el akartam nyerni a bizalmát. És azt
szerettem volna, hogy az enyém legyen. Örökre.
Ez nem pusztán vonzalom volt. Hanem valami több.
Beszélgettünk, nevettünk, flörtöltünk, megkóstoltuk egymás
fogásait. Minél tovább tartott az étkezés, annál közelebb
húzódtunk egymáshoz.
Mire a pincér a desszertekről magyarázott, a jobb kezem a
combján pihent, közvetlenül a ruhája rövid szegélye alatt. Az
ujjaimmal apró köröket rajzoltam meleg bőrére.
Lina úgy nézett ki, mint akit lebilincselt a bourbonös
kenyérpuding leírása, de az asztal alatt a rossz kislány széttárta a
térdét.
Csalogatott, próbára tett, ingerelt.
Le akartam nézni a combjára. Tudtam, hogy ha megtenném,
végre látnám az alsóneműje színét, és azzal a kínzás egy teljesen
új szintjére lépnék. Azonban ideje volt, hogy én is gyötörjem egy
kicsit.
Nem hitte, hogy bevállalom. De Angelina Solavita sok
mindenre rá tudott venni.
Miközben a pincér a mogyorós sajttortáról áradozott, én
felcsúsztattam az ujjaimat az ígéret földjére. Lina megrándult, és
megpróbálta összezárni a térdét, de elkésett. Megtaláltam, amit
kerestem. Azt a nedves foltot a selymen, amit még nem láttam. De
éreztem.
Remegett a combja az érintésemtől.
- Melyik hangzik a legjobban, Angyal? - kérdeztem tőle.
 A rám vetett pillantása a döbbenet és a meztelen vágy gyönyörű
elegye volt.
- Te-tessék?
- A desszertek közül - mondtam, és két ujjamat a nedves pontra
nyomtam. - Mondd, melyiket kéred?
Kétszer pislogott, majd megrázta a fejét. A pincérre villantott
mosolya nem volt olyan férfifaló, mint máskor.
- Ööö, a mogyorós sajttortából szeretnék egy szeletet. Elvitelre.
- És önnek, mit hozhatok, uram? - kérdezte tőlem.
A mutató- és a középső ujjammal összepréseltem a redőit a
tanga anyagán keresztül.
- Csak a számlát kérném.
Egy biccentéssel eltűnt, Lina pedig ökölbe szorította a kezét az
asztalterítőn.
- Nyisd szét a lábad. - A parancsom kemény suttogás volt.
Nem habozott, mielőtt széttárta a combjait.
- Szélesebbre - utasítottam. - Látni akarom.
Engedelmeskedett. A fenekével az ülés szélére csúszott, és ezzel
engedélyt, illetve szabad utat adott a játszadozásra. A farkam
kőkemény volt, és könyörgött, hogy vegyem elő.
Piros. A tangája piros volt, mint a rosszlányoknak. Bedugtam
az ujjaimat a bugyija alá.
- Nash - suttogta remegő hangon.
Szerettem, ahogy a nevemet mondja, amikor szüksége van rám.
- Azt hiszed, játszhatod a rossz kislányt egy puccos étteremben,
és én nem fogom kihasználni?
- Hát... igen - ismerte el, és reszketve nevetett. Az asztal alatt
előrebillentette a csípőjét, ahogy többért könyörgött.
Legszívesebben az asztalra döntöttem volna, hogy feltoljam a
ruháját a derekára.
Az ujjbegyemmel nedves csiklóját simogattam.
- Ha itt és most eljuttatlak a csúcsra, ígérd meg.
 - Bármit kérhetsz - nyöszörgött, és a kezemhez préselte magát.
Istenem, imádtam a könyörgő hangját. Lüktetett tőle a farkam.
Még közelebb hajoltam hozzá, így a melle a karomhoz simult,
és az ajkammal a fülét cirógattam.
- Ígérd meg, hogy miután hazaértünk, olyan mélyen hatolhatok
beléd, amennyire csak lehet.
- Igen - sziszegte azonnal. Aztán kacéran elmosolyodott. - Ha a
csúcsra juttatsz, mielőtt ideér a desszertem, biztosan viszonozni
fogom a szívességet.
Kihívás elfogadva.
- Tárd szét, amennyire csak tudod, Angyal.
A combomba akasztotta a lábát, és ahogy kitárulkozott, két ujjal
behatoltam szűk, nedves barlangjába.
Halk nyögésétől fájdalmasan megrándult a farkam. Ezért
játékba hoztam egy harmadik ujjamat.
- Ó, Jézusom - nyögte.
- Ne mozgasd a csípődet - figyelmeztettem, miközben
ártatlannak tűnő csókot nyomtam a vállára. - Maradj nyugton,
vagy mindenki megtudja az étteremben, hogy mi történik az asztal
alatt.
Az ajkába harapott, és nem mozdult.
- Ez az én csajom - suttogtam, majd végigsimítottam
hüvelykujjammal a csiklóján.
- Ó, istenem - nyöszörgött.
Az árulkodó remegés az ujjaimnál mindent elárult, amit tudnom
kellett.
- Mindjárt elélvezel. Ugye, Angelina?
- A te hibád - sziszegte. - Az átkozott jófiús öltönyöd miatt. Az
átkozott első randevúddal és az átkozott „megláttam és rád
gondoltam” fülbevalóddal.
Finoman ringatta a csípőjét, és megfeszült a combja, nehogy
összezárja. Az ujjaimat elborította a nedvessége. A
hüvelykujjammal egy kicsit erősebben simogattam, és ezzel
mintha meghúztam volna a ravaszt.
Becsukta a szemét, nekem pedig megadatott az a kiváltság,
hogy érezhettem, ahogy minden izma görcsbe rándult, amikor
elélvezett. Lina úgy robbant fel, mint egy tűzijáték, amitől
istenverte hősnek éreztem magamat. Tovább mozgattam az
ujjaimat, és az érzékeny csiklóját simogattam. Remegett a lába, és
teljesen rám dőlt, ahogy elélvezett.
Az erekciómra szorítottam a tenyeremet, és imádkoztam, hogy
ne legyek olyan közel a robbanáshoz, mint amennyire éreztem.
- Ó, bassza meg - mondta Lina zihálva, miközben foglyul ejtette
az ujjaimat a testében.
- A sajttorta és a számla - szólalt meg a pincér.

***

- Rosszul értelmezem a helyzetet, vagy felhúztad magadat? -

kérdezte Lina, ahogy beültem a volán mögé.
Félig vonszolnom, félig cipelnem kellett a parkolóig, mert még
mindig remegett a lába az ujjazástól. Szerencsére Nolan a
mosdóban volt, így lemaradt a menekülésünkről.
- Nem vagyok dühös - csattantam fel. A nedvessége a kezemen
volt, ami nem segített a kibaszott helyzetemen.
- Csak ugrattalak. Nem akartam ilyen messzire menni. De a
fenébe is, nagymenő. Mindig meglepsz.
- Kicsim, kizárólag a farkam mérges, mert kurva messze
vagyunk otthonról.
A fejemben éreztem a lüktetését. Hogy a fenébe bírtam volna ki
a harminc perces utat hazáig?
- Óóó - nyújtotta el a szótagot, miközben sebességbe tettem a
kocsit, és rátapostam a gázra. A kocsi kicsúszott oldalra, ahogy
kihajtottam a parkolóból, és rákanyarodtam az útra.
 - Nem kellene megvárnunk Nolant? - kérdezte.
A válaszom egy morgás volt. Attól féltem, kurvára meg fogok
őrülni, ha nem jutok hamarosan enyhüléshez. Kitárta magát
előttem. Elélvezett. Egy emberekkel teli étteremben. A cipzár
belemélyedt a merevedésembe.
- Azt hiszem, ebben segíthetek - jegyezte meg, és kicsatolta a
biztonsági övét.
- Mit csinálsz? - szóltam rá szigorúan. - Kapcsold vissza a
biztonsági övet.
- De akkor nem tudom megtenni ezt.
Kinyújtotta a kezét, és amikor megérintette a nadrágszíjamat,
tudtam, hogy komoly bajban vagyok.
Levegő után kaptam, ahogy a farkam kibaszott gránittá
változott.
- Angelina - figyelmeztettem.
Fürge ujjaival másodpercek alatt kicsatolta az övemet, és
lehúzta a sliccemet.
- Ugye, ma este nem fogsz minden törvényt betartatni? -
cukkolt.
- Vedd le a melltartódat - csattantam fel, miközben feljebb
emeltem a lábam a gázpedálról.
- Nincs rajtam. - Ezt az információt épp akkor közölte, amikor
megfogta lüktető erekciómat.
- Az istenit!
- Csak az utat figyeld, nagymenő.
Lehetetlent kért tőlem. Különösen azután, hogy a jobb kezemet
beakasztottam a ruhája dekoltázsába, és lerántottam, hogy lássam
a tökéletes mellét.
Kacér mosollyal hajtotta az ölembe a fejét. Abban a pillanatban,
ahogy forró ajka a merevedésemhez ért, megsemmisültem. A
szexi nyelve, a nedves szája... az, ahogyan szorosan rám markolt.
Angelina Solavita földöntúli élményben fog részesíteni.
 Hosszan és szaggatottan felnyögtem, miközben kezével és
szájával kényeztetett. A nadrágom, a biztonsági öv és a kormány
fogságában nem tehettem mást, csak hagytam, hogy
megdolgozzon. A kihalt, holdfényes országút hosszasan nyúlt el
előttünk, de alig láttam valamit.
A figyelmemet elrabolta a farkamon lévő forró száj.
Fél kézzel alányúltam, hogy megmarkoljam csupasz mellét. A
nyögése végigcikázott az erekciómon. Hátrahajtottam a fejemet a
támlára. A térdem az egyik oldalon az ajtóhoz, a másikon a
konzolhoz nyomódott.
Eltalálta a tökéletes ritmust, és tudtam, hogy mindjárt elvesztem
az eszem az orgazmustól. A gyönyör veszélyesen megfeszítette a
golyóimat.
- Bassza meg.
Döfködni akartam. Mozogni. De nem tudtam.
Lina figyelmeztetés nélkül vette le a száját a merevedésemről.
Felvont szemöldökkel és vörös, nedves ajakkal nézett rám.
- Komolyan, nagymenő? Hatvannal a kilencvenes zónában?
Nem túl gyengéden megragadtam a hajánál fogva, és
visszanyomtam az ölembe.
- Fogd be és szopj, bébi.
Abban a pillanatban, ahogy a szája a farkamhoz ért, jobbra
rántottam a kormányt, és lehúzódtam az út szélére. Némi
manőverezésbe került, mire visszaváltottam, de sikerült
megállnunk. Üresbe tettem a kocsit, és behúztam a kéziféket. Még
mindig szállt körülöttünk a por, amikor megnyomtam a gombot,
hogy hátradöntsem az ülésemet.
Két kézzel megfogtam a fejét, hogy én diktáljam a tempót.
Közelebb hajolt hozzám a konzol fölött, pattogott a melle a
műszerfal fényében, és egy másodpercre sem vette le a száját az
erekciómról.
Közeledtem a csúcsra.
 Figyelmeztetni akartam, de képtelen voltam megszólalni.
Levegőt sem kaptam. Bizonyos értelemben ilyen érzés volt a
pánikroham. De ez mégis teljesen más volt. Olyasmi, amiért
mindent feladnék. Lina az, akiért mindent feladnék.
Erre a rémisztő gondolatra keményen elélveztem. A gyönyör
tűzként száguldott végig a merevedésemen, és kirobbant belőlem
várakozó szájába. Biztos felkiáltottam. Biztos rátapostam a
gázpedálra, mert felbőgött a motor. Túlságosan szorosan
markoltam a haját, de egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Addig
nem, amíg élveztem.
Végtelen volt. A szájával úgy nyelte el az ondómat, mintha nem
tudna nélküle élni.
- Kicsim - lihegtem, ahogy hátrahanyatlottam az ülésben.
Nem vette le a száját érzékeny farkamról, amíg fel nem húztam
az ölemből. Összekócolódott a haja. A szeme tágra nyílt és
elhomályosodott a tekintete. A melle hipnotikus ütemben
ringatózott minden egyes légvételénél. A szája, az átkozott szája
duzzadt, rózsás és nedves volt.
Soha életemben nem láttam még ilyen szépet.
A hóna alá nyúltam, az ölembe húztam, és a mellkasomra
hajtottam a fejét. Hozzám simult, és mindketten úgy lihegtünk,
mintha két kilométert futottunk volna.
- Jézusom, kicsim. A szád felér egy fegyverrel - közöltem.
Halkan, fülledten nevetett fel.
- Tekintsd ezt a bosszúnak, amiért miattad az étterem közepén
élveztem el.
Megsimogattam a haját.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem ez egy rendkívül
sikeres első randevú volt.
- Nem mondanék nemet egy másodikra.
Megfogtam és megszorítottam a mellét.
- Majd rendelünk valami kaját - döntöttem el.
Aztán észrevettem a villogó fényeket a visszapillantó tükörben.
- Bassza meg.
 39. fejezet

Mindenki itt van

Lina

- Rossz hatással vagy rám - panaszkodott Nash, miközben a

kulcsaival babrált.
- Legalább csak Nolan volt - emlékeztettem, miközben vártam,
hogy kinyissa a lakás ajtaját.
Nash bébiszittere, a rendőrbíró nem örült túlságosan, amikor az
étterem mosdójából visszatérve azt látta, hogy eltűntünk. Csak
akkor találta egy kicsit viccesebbnek a helyzetet, amikor a
vezetőoldali ablakhoz lépett. Nem kellett agysebésznek lennie
ahhoz, hogy rájöjjön, mit csinálunk.
Nash kinyitotta az ajtót, majd intett, hogy menjek előre. Piper
az ajtóban várt, és büszkén cipelt egy kis plüss rendőrkutyát a
szájában.
- Ez új - jegyeztem meg, miközben lehajoltam, hogy
összeborzoljam a szőrét.
- Az Amazonon találtam - válaszolta Nash, miközben becsukta
az ajtót, és felakasztotta a kulcsot a kampóra.
- Elő szokott fordulni, hogy nincs merevedésed? - kérdeztem,
amikor észrevettem a nyilvánvaló helyzetet a nadrágjában.
A vigyora egyenesen ördögi volt, amikor felém nyúlt.
- Választhatsz.
- Mármint?
- Vagy itt az ajtónál, vagy a hálószobában foglak kinyalni. - A
kezével máris a ruhám szegélye felé nyúlt.
- Várj, várj, várj!
 Becsületére legyen mondva, azonnal leállt.
- Mi a baj?
- Bármennyire is szeretném kipróbálni az új, sima arcodat... -
Megráztam a fejem. - Nem hiszem el, hogy ezt mondom. De úgy
érzem, beszélnünk kell.
Nash szája megrándult.
- Mi a fenét tettek abba a borba?
A hajamba túrtam.
- Nyilvánvalóan elraboltak az idegenek, és kicseréltek egy nem
túl meggyőző klónra. De túlságosan lefoglalt minket az orgazmus
ahhoz, hogy beszélgessünk.
- Miről?
- A tervről, hogy elkapjuk Hugót. Komolyan gondoltam,
amikor azt mondtam, hogy be akarok szállni. És bármennyire is
szeretném, ha újra meg újra a bugyimba nyúlnál, ez fontos. Elég
fontos ahhoz, hogy ne hagyjam, hogy eltereld a figyelmemet a
varázsfarkaddal.
Intenzív szemében vidámság csillant.
- Nem semmi nő vagy, Angyal.
- Áá, Csődör. Ne zavarj össze a bókjaiddal. Hívd össze a
csapatot, amíg kiviszem Pipert sétálni.
- Most?
Leakasztottam Piper pórázát a kampóról.
- Igen. Most - vágtam rá határozottan.

***

Lelkiismeret-furdalással tértem vissza a sétáról Piperrel.

- Nash? Mielőtt a többiek ideérnek, valamit el kell mondanom.
Nash épp Duncan Hugo fényképét akasztotta fel az asztal
mellett felállított táblára.
- Mi a baj?
 Biztos voltam benne, hogy helyesen cselekszem, de volt egy
olyan érzésem, hogy ő ezt nem így fogja látni.
- Az a helyzet, hogy nem igazán tudtam beilleszkedni a suliba
az egész szívrohamdolog után. És a munkán kívül soha nem
tartoztam egyetlen társasághoz sem.
Figyelmesen nézett rám.
- Azt hiszem, azt akarom mondani, hogy új vagyok ebben. Új
vagyok abban, ami köztünk történik. Új nekem, hogy olyan
barátaim vannak, mint Naomi és Sloane.
Nash lassan behunyta, majd kinyitotta a szemét. Megdörzsölte a
homlokát.
- Mit tettél, Angelina?
- Csak hallgass meg - kezdtem. De félbeszakított egy hangos
kopogás. Piper odaszaladt Nashhez.
- Hétköznap este kilenc óra van - panaszkodott Knox, amikor
beengedtem.
- Kétszázért elviszem a háziasított Knox Morgant - viccelődtem.
Épp becsuktam volna az ajtót, amikor Lucian jelent meg a
küszöbön. - Hogy a fenébe értél ide ilyen gyorsan? - faggattam.
- Ma innen dolgoztam.
- Te otthon is öltönyben dolgozol?
- Szép fülbevaló - jegyezte meg.
Gyanakodva összehúztam a szememet.
- Miért vagy ilyen kedves velem?
- Miatta. - A vállam fölött Nashre biccentett, aki mosolyogva
kínálta sörrel a bátyját. - Ne baszd el.
A barátaihoz sétált, én pedig bűntudatosan csuktam be az ajtót.
- Szóval, srácok. Mielőtt elkezdenénk, el kellene árulnom,
hogy...
Újabb kopogás szakított félbe.
Lucian abbahagyta Piper előcsalogatását Nash lába mögül, és
összeráncolta a homlokát.
 - Graham jött?
- Tudjuk, hogy odabent vagytok - hallottuk Sloane hangját az
ajtó túloldaláról.
Nash elindult felém és az ajtó felé.
- Ezt akartam elmondani - közöltem, és megragadtam a karját.
Kinézett a kukucskálón, majd hitetlenkedve fordult felém.
- Bocsánat - kértem elnézést.
- Mit csinált? - szólalt meg Knox keresztbe tett karral.
- Ezt - felelte Nash, majd kinyitotta az ajtót Naomi, Sloane és
Mrs. Tweedy előtt.
- Oké. Csak hogy tisztázzuk, Mrs. Tweedyt nem én hívtam -
jelentettem ki.
Knox láthatóan aggódott. Lucian úgy nézett ki, mint aki
gyilkosságra készül. Nash pedig, nos, Nash dühösen nézett rám.
- Százszorszép, bébi, mi a faszt keresel itt? - türelmetlenkedett
Knox, ahogy közelebb lépett a menyasszonyához.
Naomi keresztbe fonta a karját csinos lila pulóverén.
- Lina üzent nekünk.
Sloane, aki kockás pizsamaalsóban és hozzá illő felsőben volt,
csípőre tette a kezét.
- Nem zárhattok ki minket az akcióból, péniszhuszárok.
- Én csak azért jöttem, mert a kukucskálómon keresztül úgy
tűnt, buli van. Hoztam piát - jelentette be Mrs. Tweedy, és
felemelte a kezében tartott bourbonösüveget.
Összerezzentem, amikor három mogorva férfi tekintetét
éreztem magamon.
- Angelina - kezdte Nash.
Feltartottam a kezemet.
- Hallgass meg. Ez így vagy úgy, de mindannyiunkat érint,
kivéve Mrs. Tweedyt. Naomi és Sloane megérdemlik, hogy
tudják, mi folyik itt. Minél többen dugjuk össze a fejünket, minél
több szem és fül figyel a városban, annál felkészültebbek leszünk.
 A férfiak továbbra is mérgesen meredtek rám.
- Sloane-nál jobban senki sem ismeri ezt a várost és a benne
zajló eseményeket. Naomi pedig azzal érdemelte ki a meghívást,
hogy célpont lett. Nem titkolózhatunk előtte. Minél többet tud,
annál nagyobb biztonságban lehet, és annál jobban meg tudja
védeni Waylay-t - erősködtem.
- Nem hagyhatsz ki ebből az egészből, bármi legyen is ez. Ha
köze van a testvéremhez vagy a szaros exéhez, megérdemlem,
hogy tudjam, mi folyik itt - közölte Naomi Knoxszal.
- Ne foglalkozz ezzel, Százszorszép - mondta a férfi, és
gyengéden megfogta a menyasszonya karját. - Megoldom.
Vigyázok rád és Way-re. Bíznod kell bennem.
Naomi arca egy pillanatra megenyhült, mielőtt újra morcos lett.
- Neked is bíznod kell bennem. Nem vagyok gyerek.
Megérdemlem a teljes igazságot és a nyílt kommunikációt.
Sloane Naomira bökött a hüvelykujjával.
- Igen. Ahogy mondta.
- Ehhez semmi közöd. Mikor tanulod már meg, hogy a saját
dolgoddal törődj? - Lucian olyan jeges hangon szólította meg
Sloane-t, hogy majdnem megborzongtam.
Legalább a nagyfiú most az egyszer nem rám haragudott.
Sloane azonban immunisnak tűnt a Rollins-ridegségre.
- Fogd be, Sátán. Ha a városomról és a szeretteimről van szó,
engem is érint. Nem várom el, hogy ezt megértsd.
Elkezdődött a néma szempárbaj, én pedig azon tűnődtem, vajon
kinek a nyaka fárad el előbb, tekintve a köztük lévő jelentős
magasságkülönbséget.
Nash odalépett hozzám, és megfogta a csuklómat.
- Bocsássatok meg egy pillanatra - jelentette ki, és berángatott a
hálószobába. Becsukta az ajtót, nekilökött, majd
megtámaszkodott a fejem mellett a tenyerével. - Magyarázd meg!
 - Mérgesnek tűnsz. Nem lenne jobb, ha később beszélnénk
meg?
- Most beszélünk, Angyal.
- Joguk volt tudni.
- Magyarázd meg, miért üzentél nekik, mielőtt velem beszéltél
volna.
- Őszintén?
- Próbáljuk ki a változatosság kedvéért - jegyezte meg szárazon.
- Nem igazán tudom, kihez kell lojálisnak lennem ebben a
helyzetben. Naomi és Sloane hosszú idő óta az első igazi
barátaim, én pedig kiestem a gyakorlatból. De tudom, mennyire
fájt neked, amikor titkolóztam előtted. Én is kaptam belőle egy
kis ízelítőt, amikor nélkülem szervezkedtél. És...
Az ajtóhoz szegezte a csípőmet az övével.
- Ezek basznak odabent? - hallottam Knox kérdését a másik
szobából.
- És mi? - faggatott Nash.
- Tudniuk kell. Megértem, hogy dühös vagy, és sajnálom, hogy
nem veled beszéltem meg először.
- Hálás vagyok, hogy ezt mondod, de igazad van - jegyezte
meg, és olyan gyengéd mozdulattal simította hátra a hajamat a
homlokomról, hogy elgyengült a térdem.
- Igen?
Mosolyra húzódott a szája.
- Igen. De legközelebb velem beszéld meg először.
Olyan átkozottul jóképű, és olyan rohadtuk.. jó volt. Nem
csoda, hogy belézúgtam.
Sikerült bólintanom.
- Oké. Értem.
Két keze közé fogta az arcomat.
- Te és én együtt vagyunk ebben a kapcsolatban. Amikor a
döntéseink hatással vannak a másikra, közösen hozzuk meg őket.
Megértetted?
Határozottan bólintottam.
- Jó - mondta, és elhúzott az ajtótól. Hangosan rácsapott a
fenekemre. - Tekintsd ezt egy kis büntetésnek.
- Aú!
- Vagy Lina képelte fel Nasht, vagy Nash fenekelte el Linát -
jegyezte meg Sloane a másik szobában.
- Most menjünk vissza, és oldjuk meg ezt a szart. Együtt -
mondta Nash határozottan.
- Oké.
Megtorpant.
- Van még valami, amit el kell mondanod, mielőtt
visszamegyünk?
Épp szóra nyitottam a számat, amikor újabb kopogás hallatszott
a bejárati ajtón.
- Esküszöm, senki mást nem hívtam - bizonygattam.
Elvigyorodott, és kinyitotta a hálószoba ajtaját.
Nolan sétált be a lakásba, és Knox becsukta mögötte az ajtót. A
rendőrbíró megállt, és szemügyre vette az összegyűlteket, de főleg
a táblát és Mrs. Tweedyt, aki épp koktélt kevert.
- Ezt utálni fogom, ugye?
- Nem annyira, mint én - válaszolta Knox.
- Szia, Nolan! - üdvözölte Sloane egy kedves mosollyal.
- Szia, cukorfalat!
Lucian hallgatott, de egyértelműen látszott rajta, hogy majd’
felrobban.
- Hozok még sört - mondtam, és szándékosan Lucian meg
Nolan közé léptem. Utóbbinak láthatóan fel sem tűnt, hogy
veszélyben forog az élete.
- Nagy vonalakban már ismered a helyzetet. Ez az utolsó
esélyed, hogy lelépj, mielőtt komolyra fordul - közölte Nash
Nolannel, miközben a konyha felé tartottam. - Vagy beszállsz,
vagy menj el.
- Beszállok - vágta rá habozás nélkül.
- Nolan, ezzel nagy bajba kerülhetsz - figyelmeztettem, ahogy
elővettem egy hatos csomag sört a hűtőből. - A főnökeidnek nem
fog tetszeni, hogy belekeveredtél.
Nolan széttárta a karját.
- Nem tudom, észrevetted-e, de a munkám szívás. Ráment a
házasságom. Tönkretette minden reményemet a világot illetően.
Ráadásul az egycsillagos csótánymotelek miatt fáj a hátam. Már
megírtam a felmondásomat. Csak arra várok, hogy eléggé
berúgjak, vagy végleg beteljen a pohár, és elküldöm. Különben
is, belefáradtam a bébiszitterkedésbe.
Nashsel összenéztünk, majd bólintott. Átnyújtottam Nolannek
egy sört.
- Üdvözöllek a csapatban.
- Fogalmam sincs, mi a fenéről beszéltek, gyerekek, de én is
benne vagyok a csapatban - jelentette be Mrs. Tweedy.
Vállat vontam, Nash pedig bosszúsan nézett rá. Mindketten
tudtuk, hogy nem lehet egykönnyen kipaterolni.
- Rendben - mondta végül Nash. - De egy szót sem szólhat
arról, amit ma este hall. Sem az edzőtársainak. Sem a pókeres
barátainak. Senkinek.
- Csitt. Ezt már tudom. Térjünk a lényegre.
- Essünk túl rajta - motyogta Knox, és kihúzott egy széket
Naominak.
Bourbon és sör társaságában ültünk az asztal körül, és
hallgattuk, ahogy Nash végigvezet minket az elmúlt napok
eseményein, majd ismerteti a tervet, amit kitaláltak.
- Utálom - jelentette ki Sloane, amikor befejezte.
Naomi tágra nyílt szemmel ragadta meg Knox kezét.
 - Ezt nem mondhatod komolyan, Nash. Nem lógathatod ki
magad csalinak. Egyszer majdnem megölt téged.
- Ezúttal várni fogom - felelte Nash gyengéden.
- Mindannyian várni fogjuk - ígértem.
Naomi könyörgő tekintettel nézett Knoxra.
- De ha Nash célpont, egy elvarratlan szál, akkor Way is az.
- Ahogyan te is - tette hozzá Lucian.
Knox magához rántotta a menyasszonyát.
- Nézz rám, Százszorszép. Senki nem megy egyikőtök közelébe
sem. Ezt megígérem. Előbb rajtam kell keresztülverekedniük
magukat, márpedig rajtam senki nem fog átjutni, bassza meg.
- Lelőtte Nasht - mondta Naomi könnybe lábadt szemmel.
- Erre nem kap második esélyt - ígérte Knox. Az öccsére siklott
a tekintete, és hosszan nézték egymást.
Naomi lehunyta a szemét, és Knox mellkasához dőlt.
- Nem tudom elhinni, hogy mindez a testvérem miatt történik.
Úgy érzem, én hoztam a bajt a fejetekre.
- Nem vállalhatod a felelősséget egy másik felnőtt rossz
döntéseiért - mondta Nash. Aztán rám nézett. - Csak annyit
tehetsz, hogy megpróbálsz te helyesen dönteni.
- Egy dolgot szeretnék tisztázni - szólalt meg Knox. - Nem
lépünk a szombati esküvő előtt. Semmi sem szúrhatja el
Százszorszép nagy napját.
- Ez a te napod is, Knox - mondta Naomi, ahogy odahajolt
hozzá.
- Átkozottul igazad van. Semmi és senki nem fogja elrontani.
Megegyeztünk? - Körülnézett az asztalnál ülőkön, és megvárta,
hogy mindannyian bólintsunk.
- Hétfőn lépünk - közölte Nash.
- Oké. Akkor beszéljünk az előkészületekről - javasoltam.
Nash bólintott.
 - Mindannyian csapattagok vagyunk. Mindenkinek lesz saját
feladata, különben miért lennénk itt?
- Mert Lina kinyitotta azt a lepcses száját, és őket is belerángatta
- vágta rá Knox.
- Lina megspórolt neked egy hetet a kanapén, mert pontosan
azt érdemelnéd, ha titkolóztál volna előttem. Úgyhogy inkább
köszönd meg neki - mutatott rá Naomi.
Knox rám nézett, majd a középső ujjával megvakarta a szeme
sarkát.
- Köszönöm, Leens - mondta.
- Nagyon szívesen - válaszoltam kedvesen, miközben kinyújtott
középső ujjal emeltem fel a poharamat.
- Térjünk vissza a feladatokra - javasolta Nolan.
- Folytasd - biztatott Nash.
Meglepetten pislogtam.
- Nem igazán... nem érzem...
- De tudod, hogy mit kell tenni - erősködött.
- Rendben - mondtam. - Oké. Nash, te megszerzed a
lawlerville-i rendőrség jegyzőkönyvét, amit azelőtt készítettek,
hogy a szövetségiek átvették a nyomozást. Talán van benne
valami, ami elárulja, hová ment Hugo.
Egyetértőn bólintott, én pedig kifújtam a levegőt.
- Folytasd - kérte.
Nolanhez fordultam.
- Nolan, te használd a sármodat és a kapcsolataidat, hogy
megtudd, milyen információkat kaptak a szövetségiek Anthony
Hugóról. Ki látja el őket információkkal, és hogyan szerzik meg
azokat?
- Rajta vagyok - felelte, és megsimogatta a bajuszát.
- Sloane!
- Halljam! - mondta, miközben egy tollat tartott a táskájából
előkotort jegyzetfüzet fölé.
 - Jó lenne, ha a helyiek nyitva tartanák a szemüket, hátha
meglátják Duncan Hugót és a csatlósait. Minél korábban
figyelmeztetnek minket, annál több időnk van felkészülni.
Zordon már beleegyezett, hogy tovább figyelik Hugóék embereit.
Ha bármelyikük elindul felénk, tudni fogunk róla. Viszont
szükségünk van olyan helyiekre, akik nyitva tudják tartani a
szemüket meg a fülüket, de befogják a szájukat.
- Óóó! Válassz engem! Válassz engem! - kiáltotta Mrs. Tweedy,
ahogy félig felállt a helyéről, és felemelte a kezét, mint egy lelkes
diák.
- Oké. Mrs. Tweedy az első hivatalos kémünk - egyezett bele
Sloane.
- Ez azt jelenti, hogy nem fecseghet erről senkinek -
emlékeztette Knox az idős bérlőjét.
- Tudom, mikor kell fecsegni, és mikor fogjam be a lepénylesőt
-vágott vissza az idős nő.
- Válassz olyan embereket, akikről tudod, hogy nem fog eljárni
a szájuk. Nincs szükségünk arra, hogy az egész város a bunyót
hajszolja - figyelmeztette Nash Sloane-t.
- Talán elterjeszthetnénk néhány szóbeszédet a nagyszájú
pletykásoknak, hogy nyitva tartsák a szemüket, de ne tudják,
pontosan miért - javasolta Mrs. Tweedy.
- Ezt hogy értsük? - kérdeztem.
- Vegyük például az arctetoválásos fickót. Véletlenül
megemlíthetem Neecey-nek, hogy úgy hallottam, egy tetovált arcú
fickó több hektárnyi mezőgazdasági területet akar felvásárolni,
hogy egy csomó hipszter társasházat és vízipipabarlangot építsen.
- Ez nem is olyan rossz ötlet - szólalt meg egyszerre Lucian és
Sloane. Hosszú, forró pillantást vetettek egymásra.
- Knox - folytattam.
Az egyik tetovált karjával még mindig magához szorította
Naomit.
 - Mondd, főnök.
- A te feladatod a biztonság. Erősítsd meg a rendszert nálad és
itt, Nashnél. Lucian, kitalálnál valamit, hogyan kövessük nyomon
Nasht, Naomit és Waylay-t, ha elhagynák a telefonjukat?
Nash hozzám fordult.
- Álljunk meg egy pillanatra. Már van egy szövetségi
árnyékom...
- Ne vitázz - szólt rá Naomi. - Ha Waylay-nek és nekem be kell
tartanunk ezt az óvintézkedést, akkor neked is.
- Hozzáférek néhány érdekes technológiához, ami segíthet -
jelentette be Lucian.
- Nagyszerű. Knox, fogj össze Luciannel - adtam ki az utasítást.
- Én mit csináljak? - tette fel a kérdést Naomi. - Eszetekbe se
jusson kihagyni.
Segítségkérőn néztem Nashre.
- Önvédelem - mondta végül. - Te és Waylay beiratkoztok Fi
dzsúdzsucu-oktatójához magánórákra. - Knox szóra nyitotta a
száját, hogy tiltakozzon, de Nash megrázta a fejét. - Hugo nem
megy egyikőtök közelébe sem. De ne kockáztassunk.
- Alig várom, hogy továbbfejlesszem a térd-golyó-orr
repertoáromat - mondta Naomi.
Sloane ásított, és az órájára nézett.
- Oké. Tudjuk a feladatunkat. Kapjuk el ezt a seggfejet.
Az asztal körül egyetértő morajlás hallatszott.
Mrs. Tweedy hangosan felszürcsölte a maradék bourbonjét.
- Gyerünk, Százszorszép. Bújjunk ágyba - jelentette ki Knox.
Ahogyan ezt mondta, és ahogyan a nő ránézett, sejtettem, hogy
egyikük sem az alvásra gondolt.
Sloane visszatömte a jegyzetfüzetét a táskájába.
- Indítok egy WhatsApp-csoportot, hogy mindenkit
folyamatosan tájékoztathassunk a fejleményekről.
- Jó ötlet - dicsérte meg Nash.
 - Graham - szólt Nash Nolannek, majd a konyha felé biccentett.
- Egy pillanat - mondta Lucian a könyököm mellől.
- Mi a helyzet?
- Mi az igazi feladatom?
Lassan, öntelten mosolyogtam.
- Nem akartam egy rendőrbíró előtt kérdezni, még akkor sem,
ha a mi csapatunkat erősíti.
- Gondoltam.
- Mozgósítanád a hátborzongató árnyékhálózatodat, hogy
felkutassanak egy név és arc nélküli embert? - Meséltem neki
Duncan ismeretlen, eldobható telefonnal kommunikáló
barátjáról. -Ő az egyetlen, akit nem tudtam lenyomozni, ami arra
enged következtetni, hogy őt kell megtalálnunk.
- Küldj át minden információt, és azonnal ráállítom a
csapatomat.
- Jó. Ó, és mit szólnál, ha szemmel tartanád Sloane-t? Mi,
többiek vagy képzettek vagyunk, vagy olyannal élünk, aki képes
lerendezni egy veszélyes szituációt. Sloane egyedül él, és mivel a
szomszédban laksz, amikor a városban töltőd az idődet, te vagy a
legmegfelelőbb jelölt erre a feladatra.
Jeges tűz táncolt Lucian szemében.
- Senki nem fog a közelébe férkőzni - ígérte.
- Valószínűleg baszogatni fog az ellenőrzés miatt -
figyelmeztettem.
Valami mosolyféle suhant át jóképű arcán. De amilyen gyorsan
jött, úgy el is tűnt.
- Ezúttal nem fog olyan könnyen elkergetni.
Személy szerint kíváncsi lettem volna, mikor kergette el olyan
könnyen, és hogyan tudta elzavarni egy alacsony nő Lucian
„Lucifer” Rollinst. De nem ez volt a megfelelő időpont a
kérdezősködésre.
 Elbúcsúztunk, amikor Nolan kivételével mindenki céltudatosan
kivonult az ajtón.
Sloane megállt a küszöbön.
- Akkor elkísérsz a szombati esküvőre, ugye? - szólította meg
Nolant, aki a konyhaszigetnek támaszkodott.
- A világért sem hagynám ki, cukorfalat.
- Gyere értem...
Lucian becsapta az ajtót, félbeszakítva Sloane-t.
- Ezek ketten egyszer fel fognak robbanni. Igaz, Piper? -
kérdeztem a kutyától, aki vidáman ugrált a lábam előtt.
- Angyal, kellene a kulcsod - szólalt meg Nash.
- Nyitva van az ajtó - válaszoltam, miközben csatlakoztam
hozzá és Nolanhez a konyhában.
- Jó. Menj át a cuccaidért, és hozd vissza a kulcsodat - mondta.
- A cuccaimért?
- Graham átveszi a lakásodat, amíg ennek nincs vége. Jó, ha a
közelben van, nem pedig a motelben.
- Nem fogok hazudni. Már alig várom, hogy végre igazi ágyam
legyen, és ne kelljen fél tucat csótányt eltaposnom zuhanyozás
előtt - jegyezte meg Nolan vidáman.
- Bocs, de a kanapén fogsz aludni, barátom - közöltem vele.
- Nem. Megkapja a lakásodat - ellenkezett Nash. - Te meg
beköltözöl hozzám.
- Azt akarod, hogy összeköltözzek veled? - Egy oktávval
feljebb emelkedett a hangom. Azonnal izzadni kezdtem.
- Na, én addig megyek, és hozom a cuccaimat. Visszajövök,
mihelyst sikerül kizavarnom a patkányokat a bőröndömből -
jelentette be Nolan, és az ajtó felé szaladt.
- Na halljam, mi a kifogásod ellene - bátorított Nash.
- Nem költözhetek csak úgy hozzád, Nash. Ez őrültség. Alig
vészeltük át ezt a napot veszekedés nélkül, erre meg akarod
osztani velem a fürdőszobádat? Ne mosolyogj rám úgy, mintha én
lennék az őrült! - hallottam, hogy hisztérikusan cseng a hangom,
de nem tudtam mit tenni ellene.
Még mindig mosolygott, de elindult felém.
Felemeltem a kezemet, és hátrálni kezdtem.
- Az egy dolog, hogy véletlenül elalszom szex után, de hogy
idehozzam a ruháimat és... Van egyáltalán hely a szekrényedben?
Nem hagyhatom a cuccaimat egy bőröndben. Lélegezniük kell.
Ahogy nekem is.
Nash elkapott, a csípőmre tette a kezét, és közelebb húzott
magához. Utáltam, hogy azonnal megnyugodtam.
- Vegyél egy nagy levegőt - utasított.
Csupán egy icipicit sikerült, ami semmit nem használt.
- Imádnivaló vagy, amikor kiborulsz.
- Nem vagyok kiborulva. Csak... próbálom feldolgozni a
nevetséges ötletedet.
- Ha ettől jobban érzed magad, ez csak átmeneti - jelentette ki
idegesítően nyugodt hangon.
Átmeneti. Átmeneti. Átmeneti. Mint a kapcsolatunk. Egyik nap
a másik után. amíg véget nem ér.
Nash a tarkójára tette a kezemet, majd ringatózni kezdett.
- Miért lassúzol velem?
- Mert akkor is szeretek a közeledben lenni, amikor minden
ruhánk rajtunk van.
- Lehetetlen, hogy ez a legjobb megoldás - erősködtem. - Miért
nem költözünk be mindannyian a motelbe?
- Nem viccelt a patkányokkal - mutatott rá Nash.
- Oké, rendben. Akkor költözzünk Naomihoz és Knoxhoz.
Náluk van hely.
- Nem gondolod, hogy az egész város arról pletykálna? Az a
lényege ennek az egésznek, hogy kívülről minden a lehető
legnormálisabbnak tűnjön.
 - Mi ebben a normális? - sápítoztam. - Különben is, arról nem
beszélnek majd, hogy Nolan nálam lakik? Azt fogják hinni, hogy
mindkettőtökkel lefekszem. Vagy hogy valami fura, nyitott
kapcsolatban élünk.
- Vagy azt fogják hinni, hogy a védelmemre kirendelt
szövetségi rendőrbíró nálam lakik. Vagy pedig azt, hogy
komolyra fordult a kapcsolatunk, és Nolan ki akart szabadulni a
csótánymotelből.
A francba. Mindenre gondolt. A sunyi, alattomos, cselszövő
rohadék.
Le voltam nyűgözve.
És rettegtem.
- Nem leszek mintaháziasszony, és nem tanulok meg hirtelen
főzni - figyelmeztettem.
- Megjegyeztem.
- És ajánlom, hogy ne dobáld szét a koszos ruháidat a
fürdőszobában. Láttam, mennyi szennyes volt bent, amikor
hazahoztuk Pipert.
- Elővegyem a brokkolit a fagyasztóból? - kérdezte, ahogy az
arcát hozzásimította a fejem búbjához.
- Nem. Talán.
 40. fejezet

Mosolyogj szépen a kamerába!

Lina

- Nem hiszem el, hogy erre kényszerítesz - mondta Nash,

miközben egy sminkmester púdert szórt a homlokára.
Türelmetlenül elhessentette a nő kezét. - Befejezhetnénk?
Légyszi!
A pulton ültem az irodájában, és rohadtul élveztem, mennyire
kényelmetlenül érzi magát a fotós lámpáinak kereszttüzében.
Az elmúlt néhány napban én éreztem magam kényelmetlenül,
amiért kénytelen voltam összeköltözni vele... átmenetileg -
emlékeztettem magam. De ez addig is azt jelenti, hogy én, a
ruháim, a sminkem, sőt még az átkozott szobanövényem is Nash
lakásában él.
Az elmúlt negyvennyolc órában Nash ágyában aludtam, az ő
fürdőszobájában mostam fogat, és ott öltöztem fel. Aztán leültem
az asztalához, és megettem az általa készített reggelit meg
vacsorát.
Azonban kakálni nem voltam hajlandó, amíg otthon volt. A
biztonság kedvéért még a rostbevitelemet is csökkentettem.
Őszintén szólva leszámítva a közös fürdőszobától való
félelmemet, a helyzet nem is volt annyira furcsa, mint gondoltam.
De ez valószínűleg azért lehetett így, mert az együtt töltött idő
nagy részében meztelenkedtünk, a többiben pedig megterveztük,
hogyan kamuzzuk be Nash emlékeinek visszatérését, hogy
előcsaljuk Duncan Hugót a rejtekhelyéről.
 A sminkes összepakolta a felszerelését, és kisietett a
helyiségből. Lecsúsztam a pultról, és odamentem Nashhez.
Egyenruhát viselt, és mogorván nézett rám, amit rendkívül vonzó
kombinációnak tartottam.
- Emlékeztesselek rá, hogy ez a te ötleted volt? - kérdeztem,
ahogy megsimogattam széles mellkasát. Visszaszedte a lövöldözés
óta leadott kilókat, és folyamatosan izmosodott a teste. Azt is
észrevettem, hogy egyre kevesebbet grimaszol, amikor a rossz
vállát használja. A szívem már nem vert annyiszor félre, és
felmerült bennem, hogy a földöntúli szex talán valami
csodagyógyszer lehet.
- Én azt találtam ki, hogy terjesszük el, hogy visszatért az
emlékezetem. Nem pedig azt, hogy egy országszerte ismert online
magazinban tegyük közhírré, valami istenverte fotózással
egybekötve - panaszkodott.
- Szegény picikém. De muszáj elintéznünk, hogy minél
messzebbre terjedjen a hír, hátha Duncan az ország túloldalán
bujkál.
- Egyáltalán hogyan tudta ezt Stef elintézni? - kérdezte Nash,
miközben ingerülten rángatta a gallérját.
- Jó kapcsolata van egy PR-céggel. Naomi felhívta őt, ő a
vállalatot, és most itt vagyunk.
- Emlékeztess, hogy legközelebb, amikor találkozunk, ejtsek
egy súlyzót a lábára a konditeremben.
Elvigyorodtam.
- Mi van?
- Tetszik, amikor mogorva vagy. Aranyos - vallottam be.
- Nem vagyok mogorva, és ez kurvára nem aranyos.
- Oké. Feszülten összpontosítasz, ami szexi.
Megrándult az állkapcsa, miközben ezen töprengett.
- Ezt el tudom fogadni.
- Aggódsz? - kérdeztem hozzábújva.
 Nash a farzsebembe csúsztatta a kezét.
- Ez a fickó kiszámíthatatlan. Lehet, hogy bedobom magam
csalinak, de ő nem foglalkozik velem, és inkább valaki másra
támad rá.
- Knox nem fogja szem elől téveszteni Naomit vagy Waylay-t a
közeljövőben. Te fogod felhívni magadra Duncan figyelmét. Te
vagy a legnagyobb fenyegetés. Nem tud majd ellenállni a
csábításnak, hogy megpróbálja befejezni a munkát. - Megráztam a
fejemet, és lehunytam a szemem.
- Mi a baj? - kérdezte Nash.
- Nem hiszem el, hogy azzal vigasztalom az élettársamat, hogy a
férfi, aki egyszer már meg akarta ölni, újra meg fogja próbálni -
mondtam. - Ez nem normális.
- Élettárs? - ismételte meg.
- Selyemfiú? Férfi barát? Dugócimbora?
- A pasid - döntött Nash. Elvigyorodott, amikor
összerezzentem. -Ahhoz képest, milyen vagány vagy, könnyen
megijedsz.
- Nem ijedtem meg - hazudtam.
- Azt hiszed, nem tudom, mikor pánikol a barátnőm?
- Most Nashfej vagy - panaszkodtam, ahogy elhúzódtam tőle. -
Halasszuk el a kapcsolatunk címkézését későbbre.
Az íróasztalának támaszkodott, és tovább vigyorgott.
- Tetszik, hogy fel tudlak zaklatni.
- Igen? Hát, én meg jobban szeretem, amikor kiborulsz egy kis
sminkelés meg fotózás miatt.
Megrándult.
- Most ki a gonosz? - kérdezte.
- Tessék, kapj be egy mentolos cukorkát - mondtam, és felé
nyújtottam egy becsomagolt cukrot, amit az első randevúnkon
csentem el az étterem recepcióspultjáról.
 - Nem kérek mentolos cukrot. Csak... - Elnémult, amikor
összegyűrte a csomagolópapírt. A gondolataiba merülve ráncolta
a homlokát.
- Mi a baj? - kérdeztem.
Összeszedte magát.
- Semmi. Csak úgy éreztem, mintha emlékeznék valamire.
- A lövöldözésről? - faggattam.
- Talán. Már elmúlt.
- Ha jó fiú vagy, elviszlek fagyizni - ajánlottam fel, témát
váltva.
Beakasztotta az ujját a nadrágom derekába, és közelebb rántott
magához.
- A paprikaspray-d a hasamhoz préselődik - figyelmeztettem.
- Mi lenne, ha a fotózás meg a fagylalt helyett felültetnélek az
asztalomra, és széttárnám azt a hosszú, szexi lábadat? Aztán
letérdelnék, és végigcsókolnám a combodat.
Finom borzongás futott végig a gerincemen, miközben egyik
kezét lejjebb csúsztatta, hogy megsimogassa a fenekemet. A keze
meleg, a szorítása birtokló volt.
- Addig könyörögnél, amíg a nyelvemmel.
- Oké! Elnézést a késésért, készen állok. - A fotósnak láthatóan
fel sem tűnt, hogy a térdem felmondta a szolgálatot, vagy hogy
Nash perzselő pillantással bámult rám.
- Esőnap? - suttogtam.
- Mi a fenét csináljak merevedésemmel? - morogta a fülembe.
Lenéztem és elvigyorodtam.
- Rejtsd el a paprikaspray, a zseblámpa és a sokkoló mögé. De
bármit is teszel, ne gondolj arra, ahogy a nevedet kiabálom,
amikor a száddal kényeztetsz.
- Bassza meg.

***
 Nash tizenkét teljes percig szenvedett a fotózáson - aminek a
nagy részében alig tudta elrejteni a merevedését -, mielőtt
mogorva medveként véget vetett az egésznek. Ez hat perccel több
volt, mint amennyit kinéztem belőle.
Piper a karomban pihent, miközben elővettem a telefonomat.

Én: Tartozol nekem 20 dollárral. Nash épp most rúgta ki a

fotóst.
Stef: A francba! Azt hittem, hogy kibírja tizenöt percig.
Én: Szívás. Nyertem. És köszönöm, hogy megszervezted ezt,
pedig biztosan van elég dolgod New Yorkban. Tartozom
neked.
Stef: Visszafizetheted az adósságodat, ha ellátsz infóval
Jeremiah-ról.
Én: Nem tartod vele a kapcsolatot?
Stef: Persze hogy tartom. Csak tudni akarom, hogy
szomorú, szexi pandaként emelgeti-e a súlyokat a
távollétemben.

- Hahó! Nem akarsz elmenni valahová? - kérdezte Nash, ahogy

bedugta a fejét az irodája ajtaján. Lemosta a púdert az arcáról.
Pont úgy nézett ki, mint egy amerikai hős. A farkcsóválásból
ítélve Piper is ezen a véleményen volt.
- Hová megyünk? - tettem fel a kérdést, miközben bedobtam a
telefonomat a táskámba, és leraktam a földre a kutyát.
- Elbeszélgetünk egy nővel egy bizonyos seggről - válaszolta
rejtélyesen.
- Csak utánad - mondtam, és intettem neki, hogy menjen előre.
Én addig a hátsóját csodáltam abban a pokolian szexi
egyenruhában, ahogy átvágtunk az őrsön.
- Az arcodról is készítettek fényképet, vagy csak a seggedről? -
kérdezte Nolan, miközben felvette a zakóját, és követett minket
kifelé.
- Kapd be - vágta rá Nash.
Gyönyörű őszi nap volt a vezetéshez. Nash countryzenét tett be,
és hárman - plusz Piper - elindultunk valahova a rendőrségi
terepjáróval. Menet közben a WhatsApp-csoport frissítéseire
összpontosítottam. Naomi és Sloane komolyan vették a
feladatukat.
Sloane széles körű kémhálózatot toborzott, akik mind Hugót és
a csatlósait keresték.
Naomi és Waylay első dzsúdzsucu-órája ma estére volt
ütemezve. Knox és Lucian egy csomó biztonsági felszerelést
rendeltek, amiket ezen a héten fognak telepíteni.
- Jó kis kirándulás ez, rendőrfőnök - szólalt meg Nolan a hátsó
ülésről.
Felnéztem, és észrevettem, hogy a női büntetés-végrehajtási
intézet magasodik előttünk.
- Gondoltam, itt az ideje, hogy leüljek vele beszélgetni - mondta
Nash, miközben a szélvédőn keresztül a börtönt szemlélte. - Van
valami, amit tudnom kell, mielőtt bemegyünk?
- Nem fog beszélni, ha Nolan a szobában van, és beléd van
zúgva.
- Tina? Belém? - Nash úgy nézett rám, mintha előkaptam volna
egy tollasütőt, hogy pofán csapjam vele.
- A fenék az oka, ugye? - kérdezte Nolan.
- Az enyém vagy az övé?
- Ugyan már, rendőrfőnök - incselkedtem. - Tudod, hogy
Knockemoutban minden nő imádja nézni, ahogy elhagysz egy
helyiséget.
Nash füle imádnivalón elpirult.
- Lehetne, hogy ne beszéljünk a seggemről?
- Befejezhetjük a témát, de az egész várost úgysem tudod
elhallgattatni, Csődör - figyelmeztette Nolan.
 Nash az orra alatt motyogva kiszállt a terepjáróból, és odadobta
a kulcsot Nolannek.
- Maradj itt, és szórakoztasd Pipert. Mindjárt visszajövünk.
- Vigyázz, nehogy beléd döfjenek valamit - szólt rá Nolan.
Megmerevedtem, amikor Nash átkarolta a vállamat, miközben
átvágtunk a parkolón.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Dolgozunk - mutattam rá.
- És?
- És nem ildomos ilyenkor egymáson lógni meg csókolózni.
- Azt hiszem, át kell beszélnünk, hogy szerinted mit jelent a
csókolózás.
- Tudod, hogy értem - feleltem, és utáltam, hogy morcos a
hangom.
Nash megállított a bejárat előtt.
- Egész nap baszogattál, és amikor éppen nem piszkálsz, akkor
felizgatsz. Ha pedig egyiket sem csinálod, akkor magadba
fordulsz, és nagyon agyalsz valamin. Megkockáztatom, hogy még
mindig nem békültél ki a tartós együttalvással.
- Erről szó sincs.
- Tudtad, hogy túlhangsúlyozod a szavakat, amikor kiborulsz?
- Nem, dehogy! - Oké. Ezzel megfogott. Még sosem töltöttem
annyi időt egy férfival, hogy észrevegye az árulkodó jeleimet. Ez
bosszantott.
És már gondolatban is ezt csinálom. Remek.
- Figyelj rám, kicsim. Borulj ki, ha arra van szükséged. Én itt
leszek, amikor végeztél. Ez egy hosszúra nyúló pizsamaparti.
Ennyi az egész. Nem vagy börtönbe zárva. Nem az akaratod
ellenére tartalak fogva. Csak áttetted a ruháidat egy másik
szekrénybe. A valódi döntésekkel majd később foglalkozunk.
Oké?
Most már a bólogatást is túltoltam. Kis lépések.
 - Oké. Igen. Oké.
- Jó kislány. Most pedig segíts nekem, hogyan találhatnám meg
az utat Tinához.
Megráztam a fejem, hogy kitisztítsam a gondolataimat.
- Rendben. Hadd gondolkozzam. Tetszik neki, hogy mindig
kedves vagy hozzá. Azt mondta, soha nem bántál vele rosszul,
még akkor sem, amikor letartóztattad.
- Akkor miért hagyta, hogy a barátja lyukat lőjön belém?
- Azt állítja, csak utólag tudta meg. És szerintem Hugo azért
döntött úgy, hogy veled kezd, mert Tina belezúgott a hátsódba.
Nash hátranézett a válla fölött.
- Tényleg ilyen szép?
- Igen. Igen, az.

***

Tina a szokásos attitűdjével sétált a helyiségbe, de megtorpant,

amikor meglátta mellettem Nasht. Gyorsan kifésülte a haját az
arcából, majd hátrahúzott vállal és kidüllesztett mellel sétált oda
az asztalhoz.
Nash nem nézett a mellére, de elmosolyodott.
- Szia, Tina!
- Rendőrfőnök! - Tina cipője nekikoppant a szék lábának, így
megbotlott, és megkapaszkodott az asztalban, nehogy elessen.
- Jól vagy? - kérdezte Nash.
- Kurva jól. Úgy értem, igen. Jól vagyok. - A vagány lány
igyekezett erős maradni, nehogy beleessen a helyes srácba. Nem
érdekelt a nyilvánvaló párhuzam.
- Nashnek lenne néhány kérdése - mondtam.
Tina rám szegezte a tekintetét, ahogy leült. Meglepettnek tűnt,
mintha észre sem vette volna, hogy én is a szobában vagyok.
- Ó, ööö, szia, Lona.
 - Lina vagyok - javítottam ki, és Nashre néztem, hogy a
tekintetemmel üzenjem neki: „én megmondtam”.
Megköszörülte a torkát.
- Tina...
- Nézd, semmit nem tudtam a lövöldözésről - jelentette ki Tina.
-Legalábbis előtte. És utána lebasztam őt érte. Állítása szerint
azért tette, hogy az apja elkezdje komolyan venni. Soha nem
fogom megérteni, mi a francért érdekli az embereket a szüleik
véleménye. Ha engem kérdeztek, időpocsékolás.
Ezt pont egy olyan nő mondja, akinek két csodálatos szülője
van, akik pusztán annyit szerettek volna, hogy Tina boldog
legyen. és ne viselkedjen úgy, mint egy bűnöző.
- Ezt nagyra értékelem - jegyezte meg Nash.
Tina bólintott.
- Mint mondtam, semmi közöm hozzá.
- Miért? - kérdeztem.
Vállat vont.
- Nem tudom.
Nash közelebb hajolt, Tina pedig leutánozta a mozdulatot.
- Van valami ötleted, hova mehetne, ha el kellene rejtőznie, de
mégis a közelben akarna maradni?
- Mondtam, hogy sosem találkoztam azzal a fickóval, de ha új
lakásra volt szüksége, Dunc mindig az eldobható telefonos fickót
hívta - válaszolta Tina, és felém biccentett, de egy pillanatra sem
vette le a tekintetét Nashről. - Szerzett nekünk helyet, ahol
meghúzhattuk magunkat, vagy üres raktárt talált Duncnak, ahova
elrejthette a lopott kocsikat.
- Hogyan fizetett a fickónak? - kérdezte Nash.
- Készpénzben. Feladta postán.
- Nagyon sokat segítettél, Tina - dicsérte meg Nash, és felírt
néhány dolgot a jegyzettömbjébe, mielőtt letette a tollat.
 - Ha bármilyen kérdésed van azzal az éjszakával kapcsolatban a
raktárban, kérdezd Waylay-t. A kölyöknek kiváló a memóriája.
Soha ne említsd, hogy fagyizni mentek, hacsak nem akarod
tényleg elvinni, mert a következő két évben csak ezt fogod
hallani, ha meggondolod magad.
És ismét nem kedveltem Tinát.
Nashsel felálltunk.
- Köszönjük, hogy időt szakítottál ránk - mondta Nash.
Tina egy pillanatra pánikba esett, aztán ravaszul megcsillant a
szeme. Úgy seperte le Nash tollát az asztalról, mint egy macska.
- Hoppá. Levertem a tolladat.
Nash elsápadt, majd segítségkérőn nézett rám.
- Közelebb vagy hozzá - jegyeztem meg.
Alig tudtam visszafojtani a nevetésemet, amikor leguggolt,
messze tartva a hátsóját Tinától.
- Legyen szép napod! - búcsúzott Nash, ahogy zsebre vágta a
tollat.
- Viszlát, Tina! - köszöntem el, és követtem Nasht, aki a falhoz
szorította a seggét, miközben az ajtó felé vette az irányt.

***

Nolan és Piper egy füves részen ültek a napsütésben, és

kötélhúzósat játszottak Piper plüss rendőrkutyájával.
- Mesélek, ha ti is - ajánlotta fel Nolan.
Nash lehajolt, hogy felborzolja Piper szőrét.
- Hugo ismeretlen csatlósa lehet, hogy nem is csatlós, hanem
inkább ingatlankezelő vagy ingatlanügynök. Mocskos
készpénzben kapta meg a jussát postán keresztül.
- Postai csalás. Szép.
- Megkérem az adatgyűjtőmet, hogy szűkítse le az ismert
bűntársak körét azokra, akiknek valamilyen közük van az
ingatlanokhoz - mondtam.
- Te jössz - mondta Nash Nolannek.
- Elértem egy régi barátomat az FBI-nál. És nem, nem árulom
el a nevét. De volt némi bennfentes információja, amit hajlandó
volt megosztani velem. Azt mondja, a névtelen bejelentések
postán érkeznek, Idler különleges ügynöknek címezve. Kézzel írt
jegyzetek Anthony Hugo műveleteiről. Egyelőre semmi nagy
dolog, viszont minden információ igaznak bizonyult. A nem is
annyira névtelen feladó utalt rá, hogy van még hasznos infó a
tarsolyában, de cserébe mentességet kér.
- Ez egybevág Zordon információival. Úgy hangzik, mintha
Duncan Hugo együtt akarna működni a szövetségiekkel, hogy
eltüntesse az útból az apját, és átvegye a családi vállalkozást -
mondta Nash.
- Kell-e aggódnom a nemzetbiztonság miatt, ha ennyi
szivárogtatás van az FBI-nál? - tűnődtem hangosan.
- Nem. Valószínűleg minden rendben - válaszolta Nolan egy
kacsintással.
Megnyitottam a WhatsApp-csevegést, hogy mindenkit
tájékoztassak a fejleményekről.
- Ó, remek. Knox és Lucian további kamerákat szereltek fel az
épület külső falára, sőt, néhányat a belső térbe is. Holnap ablak-
és ajtóérzékelőket raknak fel, Lucian pedig egy óvszerre hasonlító
nyomkövetőt hagyott neked az őrsön - olvastam fel az üzeneteket.
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ettől a sok fejleménytől
megéheztem - jelentette ki Nash.
- Nem mondanék nemet egy pulykás melegszendvicsre -
mondta
Nolan.
- Képzeld, Nolan! Tina levert egy tollat, csak hogy lássa,
ahogyan Nash felveszi - árulkodtam, amikor beszálltunk a
kocsiba.
 41. fejezet

Bölcs szavak

Lina

Kilencvenhat óra. Nash és én hivatalosan túléltünk négy nap

együttélést, és azt, hogy a helyiek intenzíven nyomon követték
bimbózó románcunk alakulását. Tegnap reggel még meg se
kóstoltam a tejeskávémat, amikor Justice megkérdezte, hogy van
a „pasim”.
Az esküvő négy nap múlva lesz - a koszorúslányruhám
átkozottul gyönyörű -, és Nash cikkét a következő hétfőn fogják
megjelentetni.
Ha minden a terv szerint alakul, Nash visszanyert
emlékezetének híre előcsalogatja majd Duncan Hugót a
rejtekhelyéről, ő pedig belesétál a csapdába, és mindennek vége
lesz.
Csak abban nem voltam biztos, mennyire akarok túl lenni az
„egészen”.
„Utána” kénytelenek leszünk komoly döntéseket hozni. Ha
megtaláljuk a kocsit, amikor elkapjuk Duncant, a munkának
vége, én pedig visszamegyek Atlantába, hogy ott várjam meg a
következő megbízatásomat.
Vagy...
Kocogásra lassítottam, mielőtt megálltam a Honky Tonk
parkolójában.
Lehajoltam, és megpróbáltam rendezni a légzésemet a csípős,
kora reggeli időben. Izzadt arcom szinte gőzölgött a hidegben.
 Minden olyan gyorsan történt. Egyfajta sürgető érzés fogott el
mindannyiunkat, ahogy teltek a napok. Ettől idegesnek és egy
kicsit tehetetlennek éreztem magam.
- Soha nem értettem, miért futnak az emberek szórakozásból -
szólalt meg mögöttem egy hang.
Felegyenesedtem, és Knoxszal találtam szemben magam, aki
egy sporttáskát dobott a vállára.
- Mit csinálsz itt ilyen korán? - kérdeztem zihálva.
- Elvittem Way-t az iskolába. Bejöttem a tegnap esti bevételért,
és gondoltam, a bank után benézek az edzőterembe.
- Nem tudtál aludni? - találgattam.
- Egy szemhunyásnyit sem, a kurva életbe.
- Az esküvő vagy Hugo? - kérdeztem, miközben levettem a
fejpántomat, és megtöröltem az arcomat a pólómmal.
- Hugo, bassza meg. Az a seggfej vagy a rács mögött, vagy a
földben fogja végezni.
- Tehát az esküvő.
Beletúrt a hajába.
- Naomi az enyém lesz. Hivatalosan is. Folyton arra várok,
hogy mikor tér észhez, és gondolja meg magát.
- Te félsz - mondtam meglepődve.
- Persze hogy félek, basszus. Reszketek az istenverte
bakancsomban. Azonnal magamhoz kell láncolnom, mielőtt
rájön, hogy találhatna nálam jobbat is.
- Nem találhatna - vágtam rá. - Senki a világon nem tudná őt
jobban szeretni, mint te. És ezzel nem azt mondom, hogy Naomi
nem szerethető, hanem azt, hogy te nagyon szereted.
- Igen - mondta rekedten.
- És ő is ugyanennyire szeret téged.
Mosolyra rándult a szája.
- Azt mondod?
Bólintottam.
 Bedobta a sporttáskáját a kocsija hátuljába, én pedig
nekidőltem a sárvédőnek.
- Mondd, hogy megéri - böktem ki.
- Mi éri meg?
- Beengedni valakit. Elég közel engedni magadhoz ahhoz, hogy
tönkretehessen, ha akar.
- Lehet, hogy úgy hangzik, mint egy istenverte üdvözlőkártya,
de ez mindent megér - válaszolta rekedten.
Libabőrös lettem.
- Nem viccelek. Mim volt azelőtt ahhoz képest, amim most
van? -Megrázta a fejét. - Össze sem lehet hasonlítani.
- Hogyhogy?
- Nem tudom megmagyarázni. Viszont az biztos, hogy semmi
tökös vagy bátor nincs abban, ha az ember az egész életét falak
mögött éli le. Az igazán jó dolgok csak akkor kezdődnek, amikor
a falak leomlanak, és beengedsz valakit. Ha nem félsz rohadtul,
akkor rosszul csinálod.
- De mi van, ha szeretem a falakat? - kérdeztem, miközben a
futócipőm orrával belerúgtam egy kavicsba.
- Nem szereted.
- Szinte biztos vagyok benne, hogy szeretem a falakat.
Megrázta a fejét.
- Ha annyira szeretnéd a falaidat, most nem rettegnél ilyen
rohadtul.
Bosszúsan néztem rá.
- Szóval hogy működik ez? Csak úgy rá kéne zúdítanom a
legmélyebb, legsötétebb titkaimat, a legcsúnyább részeimet
mindenkire, aztán remélni, hogy nem megy az egész pocsékba?
Rám villantotta rosszfiús vigyorát.
- Ne legyél már hülye. Nem kell mindenkit beengedned. Csak
azokat, akik számítanak. Azokat, akikben bízni akarsz. Akiket be
akarsz engedni. A sebezhetőség olyan, mint a tisztelet. Ki kell
érdemelni.
Azon tűnődtem, hogy talán ez volt az oka annak, hogy
korábban kudarcot vallottam csapattagként. Nem bíztam
senkiben, és én sem adtam okot arra, hogy megbízzanak bennem.
- Azt hiszem, mióta együtt vagy Naomival, négyszer többet
beszélsz, mint előtte - cukkoltam.
- Naomi ébresztett rá arra, hogy milyen szerencsétlen voltam
korábban. Minden, amiről azt hittem, hogy akarom, csupán
próbálkozás volt, hogy megvédjem magam a valódi élettől. Az
embereket is ezért löktem el magamtól - közölte célzatosan.
Lenéztem a lábamra, és hagytam, hogy átjárjanak a szavai.
Továbbra is úgy akarok élni, ahogy eddig? Vagy készen állok
valami többre?
Felsóhajtottam.
- Nagyon büszke vagyok rád, Knox.
- Igen, igen - motyogta. - Most pedig ne kérdezősködj már a
párkapcsolati szarságokról.
Meglöktem a vállát az enyémmel.
- Nagyszerű férj és apa leszel. Mogorva, vállalhatatlan
szókincsű, de nagyszerű.
Mormogott valamit, én pedig elindultam a bejárati ajtó felé.
- Lina!
Visszafordultam.
- Igen?
- Egy nővel sem láttam még ilyennek. Nyakig benne van, és
reméli, hogy te is.
Egyszerre akartam mosolyogni és hányni. A biztonság kedvéért
ismét lehajoltam.
Knox vigyorgott.
- Látod? Halálra rémültél. Legalább tudod, hogy jól csinálod.
Barátságosan beintettem neki a középső ujjammal.
 ***

Egész nap gondolkodtam. Délutánra annyira elegem lett saját

magamból, hogy elindultam a boltba, és bevásároltam a
hozzávalókat a pulykás szendvicshez.
A szendvics nem számít főzésnek - bizonygattam magamnak.
Amikor visszaértem Nashhez, megöntöztem a növényemet,
bejelentkeztem a munkahelyemen, és - egy rövid internetes
keresés után - sikerült megsütnöm a szalonnát a sütőben anélkül,
hogy szénné égett volna.
Úgy raktam össze a két szendvicset, mintha műalkotások
lennének, aztán leültem, és az órát bámultam. Nash csak egy óra
múlva fog hazaérni. Nagyon rosszul becsültem fel az étel
elkészítésének idejét.
Hirtelen ötlettől vezérelve elővettem a telefonomat, és felhívtam
anyámat.
- Ez aztán a kellemes meglepetés - üdvözölt anya, amikor
megjelent a képernyőn. A tiszta öröm az arcán, amiért spontán
felhívtam, olyan érzést keltett bennem, mintha milliárdnyi apró
bűntudatszikra szúrta volna a bőrömet.
A telefonomat a jutalomfalatos doboznak támasztottam, amit
Nash a konyhapulton tartott.
- Szia, anya!
- Mi a baj? Boldognak tűnsz... Várj. Boldognak tűnsz!
- Tényleg?
- Ragyogsz. Vagy ez egy szűrő?
- Nincs szűrő. Igazából... találkozgatok valakivel - mondtam.
Anya megdermedt a képernyőn.
- Anya! Itt vagy még? Azt hiszem, lefagytál.
Közelebb hajolt a kamerához.
- Nem fagytam le. Csak nem akarlak megijeszteni egy hirtelen
mozdulattal.
 - Szóval van ez a fickó - kezdtem, és úgy döntöttem, mindent
elmondok. - Ő... - Hogy magyarázzam el neki Nash Morgant? -
Különleges. Azt hiszem. Úgy értem, tényleg az, és kedvelem őt.
Nagyon is. Nagyon-nagyon. De még csak most találkoztunk, és
nekem van egy életem meg egy munkám Atlantában, ami sok
utazással jár. és teljesen elment az eszem, ha arra gondolok, hogy
talán érdemes lenne mindezt feladni miatta?
Vártam egy percet, majd még egyet. Anyám szája tátva maradt a
képernyőn.
- Anya? - kérdeztem.
Gyorsan pislogni kezdett.
- Sajnálom, édesem. Csak próbálom feldolgozni, hogy önként
hívtál fel, hogy a szerelmi életedről beszélgessünk.
- Nem állítottam, hogy szerelem. Azt te mondtad - vágtam rá, és
éreztem, ahogy a pánik szorongatja a torkomat.
- Bocsánat. A szexuális életedről - javította ki magát anyám.
- Nagyon kedvelem őt, anya. Ő olyan. jó. És igazi. Ismer
engem, annak ellenére, hogy próbáltam megakadályozni ezt. De
mindazok ellenére, amit rólam tud, még mindig kedvel.
- Ez komolyan hangzik.
- Az is lehet. De nem tudom, képes vagyok-e komolyan
csinálni. Mi van, ha teljesen megismer, aztán úgy dönt, hogy túl
sok vagyok, vagy nem elég? Mi van, ha nem bízom meg benne
teljesen, és ezt megunja? Miből élnék meg, ha otthagynám a
munkámat, és ideköltöznék miatta? Közel sincs elég hely a
szekrényében.
- Vállald a kockázatot.
- Tessék? - Meglepetten pislogtam, és biztos voltam benne,
hogy félreértettem anyámat.
- Lina, csak úgy tudhatod meg, hogy ő-e az igazi, ha úgy bánsz
vele, mintha az igazi lenne. Vagy kiérdemli, vagy elveszíti a címet.
Ez már rajta múlik, de neked kell esélyt adnod, hogy
kiérdemeljen téged.
- Össze vagyok zavarodva. Mindig olyan... kockázatkerülőnek
tűntél.
- Édesem, évekig teljesen ki voltam borulva a veled
történtektől.
- Nem mondod, anya.
- Magamat hibáztattam. Aztán apádat. A gyermekorvost. A
focit. A gimnáziumi stresszt. Szóval annak szenteltem az életemet,
hogy megpróbáljalak mindentől megvédeni. Szerintem a
buborék, amibe bezártalak, hosszú távon nagyobb kárt okozott,
mint a szívbetegséged.
- Nem ártottál nekem. - Nem egy kockázatkerülő, gyáva
nyúlként nőttem fel. Ezt a munkám bizonyítja a legjobban, ahol
szinte naponta kerülök veszélyes helyzetekbe.
- Azóta minden kapcsolatra potenciális börtönként tekintesz.
Oké, ebben egy kicsit igaza volt.
- Ha tényleg kedveled ezt a férfit, akkor adj neki egy igazi
esélyt. És ha ez azt jelenti, hogy Knockemunderbe kell költöznöd.
- Knockemoutba - javítottam ki.
- Mi folyik itt? Befejezzük a játékot, vagy mi? - harsogta apám a
háttérben.
- Linának pasija van, Hector.
- Ó, nagyszerű. Mondjuk el mindenkinek - jegyeztem meg
szárazon.
Apám bepréselődött a keretbe.
- Szia, kölyök. Milyen pasiról van szó?
- Szia, apa - üdvözöltem zavartan.
- Hol vagy? Ez nem a te konyhád - mondta apa, miközben
közelebb hajolt a képernyőhöz, és ezzel gyakorlatilag minden
mást kitakart a kamerából.
- Ó, én... ööö.
 Hallottam, hogy elfordul a kulcs a zárban.
- Tudjátok, mit? Mennem kell - mondtam gyorsan.
De elkéstem. Kinyílt mögöttem a bejárati ajtó, és Nash sétált be
rajta a szexi egyenruhájában Piperrel, aki egy új narancssárga
pulóvert viselt.
Megfordultam, hogy ránézzek.
- Szia, Angyal! - köszönt melegen. - Szent szar. Te főztél?
- Öhm... - Visszafordultam, és megláttam a képernyőn
lemerevedett két, tátott szájú felnőttet. - Egek.

***

- Azt hiszem, ez jól ment - összegezte Nash, ahogy beleharapott

a pulykás szendvicsbe.
Lehajtottam a fejem a pultra, és felnyögtem.
- Muszáj volt ilyen elragadónak lenned?
- Angyal, a véremben van. Ez olyan, mintha azt kérnéd Oprah-
tól, hogy ne szeresse tovább a könyveket.
- Muszáj volt nekik megadnod a telefonszámodat? Engem
mindennap hívogatnak!
- Nem tudtam udvariasan visszautasítani ezt a kérést - vallotta
be
Nash. - Mi bajom lehet belőle?
Kihúztam magam, és eltakartam az arcomat a kezemmel.
- Te ezt nem érted. Fel fognak pattanni egy repülőgépre, hogy
idejöjjenek.
- Már alig várom, hogy találkozzam velük.
- Fogalmad sincs, miről beszélsz. Megőrültél. Bizonyára túl
rövid ideig sütöttem a szalonnát, és a sertésamőbák épp most
eszik meg az agyadat.
- Ha neked fontosak, akkor nekem is azok. Ha idejönnek, majd
együtt foglalkozunk velük. Te, én és az amőbák.
 - Fogalmad sincs, mire vállalkozol - figyelmeztettem.
- Miért nem aggódunk később emiatt? - ajánlotta fel
szórakozottan csillogó kék szemmel, ami irtózatosan bosszantott.
- Mert most kell aggódnunk emiatt.
- Már megint túlhangsúlyozol.
Összehúztam a szememet.
- Ne akard, hogy pofon vágjalak egy félig átsült szalonnával.
Nash megette a szendvicsét, majd felemelte az enyém felét.
- Tudod, valami szemet szúrt, amikor azt mondtad a szüleidnek,
hogy csak meglátogattál.
- Görcsöltél a sertésamőbáktól?
- Vicces. Nem, én az őszinteségre gondoltam.
- Rendben. Már rég el akartam mondani, hogy a te fogkeféddel
szoktam megmosni Piper fogát - viccelődtem.
- Ez megmagyarázza a kutyaszőrt a fogkrémben. Most én
jövök. Ne hazudj többet a szüleidnek.
Megmerevedtem a helyemen.
- Ezt könnyebb mondani, mint megtenni. És nincs energiám
elmagyarázni, hogy miért.
- Nem. Biztos, hogy nem, kicsim. Nem hagyom, hogy eltereld a
témát. Hallgass végig. Bíznod kell annyira a szüléidben, hogy
őszinte legyél velük.
Gúnyosan néztem rá.
- Ó, persze. Valahogy így fog alakulni a beszélgetés: „Szia,
anya. Évek óta hazudok neked. Igen, igazából afféle fejvadász
vagyok, ami veszélyes nyomozásokkal jár, miközben lepukkant,
gyatra ajtókkal felszerelt csótánymotelekben szállok meg. Ügyes
vagyok, és a hajsza megtölt élettel, miután évekig fuldokoltam.
Ráadásul nem hagytam fel a vörös hús evésével sem, ahogy
mondtam. Mi a baj? Ó, annyira le vagy törve, hogy szívrohamot
kaptál? Apa fekélye is kiújult, és belső vérzése van? Király.”
Rám vigyorgott.
 - Angyal...
Meglökdöstem a szendvicstolvajt.
- Menj innen. Mérges vagyok rád.
- Most el akarsz lökni magadtól, de nem fogom megengedni -
mutatott rá.
- Meggondoltam magam - döntöttem el. - Szeretek mindenkit
távol tartani magamtól.
- Nem, ez nem igaz. Dehogy. És megértem, hogy amit javaslok,
az valószínűleg egyenesen ijesztő. De Angyal, meg kell bíznod a
szüleidben, hogy képesek kezelni az érzéseiket, még akkor is, ha
azok veled és a biztonságoddal kapcsolatosak.
- Túl okos lettél. Ez bűzlik.
- Haha. Nézd, nem mondom, hogy könnyű lesz. És azt sem,
hogy pont úgy fognak reagálni, ahogy kell. De mindent meg kell
tenned, hogy bízz bennük, és remélned, hogy viszonozni fogják a
szívességet.
- Azt akarod, hogy minden egyes dolgot bevalljak, amiről
hazudtam nekik?
- A pokolba is, dehogy. Egy szülőnek sem kell hallania, hogy a
gyereke éjszaka kiszökött, és piát lopott. Kezdjük a jelennel.
Mesélj nekik a munkádról. Rólunk.
- Meséltem nekik rólunk. Ezért hívtam őket.
Megdermedt a mozdulat közben, a szendvics félig a szája előtt
állt meg a levegőben, és olyan forró pillantást vetett rám, hogy
görcsbe rándult, majd ugrálni kezdett a gyomrom, mintha
hullámvasúton lennék.
- Mi van? - kérdeztem kihívóan.
- Meséltél rólam anyádnak.
- És?
Eldobta a szendvicset, aztán rám vetette magát.
Felsikkantottam, Piper pedig játékosan ugatott.
- Ez jutalmat érdemel - mondta, miközben felkapott.
 42. fejezet

Dupla csokoládé

Lina

- Amikor azt mondtad, fagylalt, azt hittem, randira gondoltál -

ugrattam Nasht, miközben lenyitotta a terepjárója platóját a
Knockemout Cold, vagyis a város első számú fagylaltozójának
parkolójában.
Azzal töltöttem a napomat, hogy áttanulmányoztam a Nash
lövöldözéséről és a raktárról készített helyszíni jelentéseket.
Emellett válaszoltam az arlingtoni nyomozó néhány kérdésére, aki
éppen a Baker fivérek meztelen késeléséről szóló jelentésén
dolgozott. Mindennek tetejébe pedig megnéztem a Nash lelövése
során készült fedélzeti kamera felvételét, hátha találok benne
valami nyomot.
Az első megtekintés közben kész idegroncs voltam, a
harmadiknál pedig annyira rosszul lettem, hogy a nyakába
ugrottam, mihelyst belépett az ajtón.
- Nézzenek oda, ki kezdte el megkedvelni a randevúzást -
jegyezte meg önelégülten, miközben feltette a pulóveres Pipert a
platóra a vaníliás, kölyökkutyáknak való édességével. - Tekintsd
ezt dupla randinak plusz egy fővel.
Visszaadtam neki a tölcsért.
- Nehéz eljutni a harmadik bázisra, ha közönségünk van. -
Megbizonyosodtam róla, hogy engem néz, mielőtt lassan
megnyaltam a sóskaramellás fagylaltomat.
- Nem kellett volna fagyit vennem neked - morogta.
 Önelégült mosolyt villantottam rá, majd felültem a platóra.
Nash a lábam közé állt, és egy hideg, csokoládéízű csókot
nyomott a számra.
- Undorító. Olyan rosszak vagytok, mint Knox és Naomi néni -
panaszkodott Waylay. Őt Nolan és Sloane követte, akik épp a
második randevújukon voltak. Waylay egy egészen magas
fagylalttornyot tartott a kezében.
- Hány gombócot kértél, Way? - kérdezte Nash.
- Hármat - válaszolta.
- Naomi meg fog ölni minket - suttogtam.
- Bajban vagytok - csicseregte Sloane, miközben Nolannel a
férfi terepjárójához sétáltak.
Waylay felült mellém a platóra.
- Na jó. Kikértetek a fociedzésről, és fagyit vettetek nekem
vacsora előtt. Nem vagyok hülye. Mit akartok? Vírusos lett a
laptopotok? Csak szólok, hogy emeltem a munkadíjamon -
jelentette ki a lány, mielőtt lelkesen megnyalta a dupla csokis
fagylaltot.
- Arról az éjszakáról szeretnénk beszélni, amikor anyukád és
Duncan Hugo elraboltak téged - felelte Nash.
- Azért, mert még mindig szabadlábon van, és el akarjátok
kapni? - kérdezte Waylay.
- Nagyjából igen - mondta a pasim.
Tetszett, hogy nem szépítette a dolgot. Bízott Waylay-ben, hogy
meg tud birkózni az igazsággal, akkor is, ha az csúnya és ijesztő.
A szüleim annyi mindent próbáltak eltitkolni előlem, mert attól
féltek, nem leszek elég erős ahhoz, hogy kibírjam a rosszat. De
minden egyes alkalommal, amikor kiderült az igazság, úgy
éreztem, újra elárultak.
Utáltam... és basszus, én is pont ugyanezt csináltam velük az
elmúlt években. Nem bíztam bennük, hogy képesek lesznek
megbirkózni az igazsággal, ezért hazudtam, hogy megvédjem
őket.
Ami azt jelenti, hogy Nashnek igaza volt. Megint.
- A fenébe - motyogtam.
Nash és Waylay aggódva néztek rám a fagylaltjuk felett.
- Ne foglalkozzatok velem. Agyfagyás - mondtam.
Agyfagyás, megvilágosodás - kábé ugyanaz a kettő.
- Beszéltünk a nagynénéddel meg Knoxszal, és azt mondták,
nem baj, ha felteszünk néhány kérdést arról az éjszakáról -
folytatta Nash. - Neked így megfelel?
Waylay hanyagul vállat vont, és lenyalta a tölcsér oldalára folyt
olvadt fagyit.
- Persze. Miért ne?
- Mire emlékszel? - tettem fel a kérdést.
Úgy nézett rám, mint egy idiótára.
- Öhm, mindenre? Nem mindennap rabolja el az embert az
anyja meg az őrült pasija. Beleégett az agyamba az egész este.
- Koncentráljunk arra, amikor egyedül voltál a raktárban
Duncannel - javasolta Nash. - Mit mondott vagy tett, mielőtt
anyukád visszajött a nagynénéddel?
- Hát, megetetett valami undorító pizzával. Egyszerre volt égett
és hideg. Aztán amikor megpróbáltam kimászni Waylonnal az
ablakon, mindkettőnket megkötözött.
A hősies Nash válla szinte észrevétlenül megfeszült.
Megsimogattam a hátát a szabad kezemmel.
- Mit csinált, amíg meg voltál kötözve? - érdeklődtem.
- Leginkább videojátékokkal játszott. Sokat evett. Többnyire
szar. mármint gagyi pizzát, és némi cukorkát. Szerintem
stresszevő. Naomi néni kiakadna, ha látná, hogyan táplálkozik.
- Beszélt valakivel telefonon, amíg ott voltál? - tette fel a
kérdést Nash.
Waylay elgondolkodva felhúzta az orrát.
 - Nem hiszem. Inkább csak üvöltözött, miközben Dragon
Dungeon Questet játszott. - Kettőnk között kapkodta a tekintetét,
aztán hozzátette: - Az egy olyan videojáték, ahol nyilakkal
lövöldözöl emberekre, és felrobbantasz dolgokat.
- Volt még valaki a szobában, amíg ott voltál?
- Azt hiszem, egy pár... hogy is hívják azokat a rosszfiúkat, akik
a főkolomposnak dolgoznak?
- Bérencek? Csatlósok? - segítettem ki.
- Igen. Néhány csatlós bejött. Duncan mindig dühös lett, és
kiabált velük, amiért le kellett vennie a fejhallgatóját.
Waylay mindent elmesélt, amire emlékezett arról az éjszakáról,
beleértve azt is, hogy Naomi a levegőbe ugrott, hogy megmentse
őt, illetve hogy Knox „palacsintává” lapította őket, amíg Nash
bácsi meg nem mentette őket.
- Anyámnak borzalmas ízlése van a pasik terén - fejezte be
Waylay a mondandóját egy gúnyos fejrázással. - Nem úgy, mint
neked és Naomi néninek - tette hozzá rám pillantva.
- Ó, mi csak. - Nashre néztem. - Segítesz?
- Igen, Knoxszal elég királyok vagyunk. Hát, főleg én. Knox
csak okés. De ha a mogorva fószereket kedveled, akik állandóan
duzzognak. - mondta Nash, és a könyökével megbökte Waylay-t.
Aranyos volt együtt látni őt a zárkózott kislánnyal. Jól bánt a
gyerekekkel. De mi a francért jutott ez az eszembe? Soha nem
volt szempont számomra, hogy egy pasi jól bánik-e a
gyerekekkel.
- Még egyszer köszönöm a Karriernapot. Ne mondd el
Knoxnak, mert tényleg duzzogni fog, de te és a bajuszos
egyértelműen győztetek.
- Igen! Tudtam! - Nolan, aki láthatóan hallgatózott, kihúzta
magát a kocsija mellett, és a levegőbe bokszolva ünnepelte meg a
hivatalos győzelmét.
- Fagyis a bajszod - szóltam rá.
 ***

Sloane: Kérdés. Második randinak számít, ha Nolannel

követtük Nasht és Linát, miközben fagyizás közben
kihallgatták Waylay-t? Ezt egy olyan barátom kérdezi, aki
csak a harmadik randevú után szexel.
Naomi: Mindenképpen számít. Egy randira vagy
Szexföldétől!
Én: Mikor találkozol vele újra?
Sloane: Addig nem, amíg nem gyantáztatok, vastagon be
nem kenem magam barnító krémmel, fel nem épülök a
gyantázásból, le nem cserélem az ágyneműt, és nem
vásárolok alsóneműt.
Naomi: Hogy érted azt, hogy alsóneműt kell venned? Szexi
bugyira gondolsz?
Én: Istenem. A furcsa könyvtárosunk bugyi nélkül járkál?
Sloane: Túl sokat árultam el.

***

Amikor visszaértünk Nash lakására, friss vizet öntöttem Piper

tálkájába, és odaadtam neki a lefekvés előtti ínyenckaját. Aztán
bementem a hálószobába, és átöltöztem egy szexi kis selyem
hálóingbe, ami többet mutatott, mint amennyit eltakart.
Nasht az ebédlőben találtam, amint a raktár belső terét ábrázoló
fényképet tartotta a kezében.
- Mit látsz? - kérdeztem, ahogy mellé álltam.
- Elgondolkodtatott valami, amit Waylay mondott...
Atyaúristen! -akadt el a lélegzete, amikor meglátta a hálóingemet.
- Mi jár a fejedben?
- A melled. - Megrázta a fejét. - Nem. Nem erre gondoltam.
Úgy értem, valahogy mindig rá gondolok. De nem perverz
módon. Ez inkább egyfajta imádat.
Kivettem a fényképet a kezéből, és alaposan megnéztem.
- Ez egy játékkonzol.
Nash nem szólt semmit, és rájöttem, hogy még mindig a
mellkasomat bámulja. Eltakartam a mellemet a képpel.
- Koncentrálj, nagymenő. Beszélj!
- Hugo játékkonzolja - mondta Nash, miközben lassan magához
tért a kábulatból.
- Úgy látom, szarrá lett lőve. Szerinted ki tudnának deríteni
belőle valami használhatót?
- Lehet, hogy nincs rá szükségünk.
A szemébe néztem, aztán leesett a tantusz.
- Mert nem a tévével kiabált. Hanem a többi játékossal.
- Online játszott - közölte Nash egy lassú vigyorral.
- Na, ki a Nancy Drew? - cukkoltam. - Ez jó. Nagyon jó.
Lenyomozhatnánk a tartózkodási helyét, nem igaz?
Nash elővette a telefonját, és tárcsázott.
- Szia! Szükségem lenne egy szívességre. - Rövid ideig
hallgatott, aztán bosszús lett. - Azt nem a nászéjszakára kellene
tartogatnod? -Újabb rövid szünet következett, és Nash rám
kacsintott. - Akkor vedd vissza a nadrágodat, és menj, kérdezd
meg Way-t, mi volt Hugo felhasználóneve a Dragon Dungeon
Questben. - Nash várt egy pillanatot. - Igen, a három gombóc
fagyi az én hibám volt.
Nash értem nyúlt, és magához húzott. De ahelyett, hogy
megérintette volna a mellemet, ahogy arra számítottam, inkább
megfogta a kezemet, és minden ujjamat megpuszilta, miközben a
morcos bátyjára várt.
- Igen, itt vagyok - mondta Nash a telefonba. - Emlékszik?
Mélyen a szemembe nézett. Azon tűnődtem, láttam-e már
valaha ilyen kék szemet.
 - Igen. Megvan. Köszi... Nem, újra leveheted a nadrágodat. Én
is azt fogom tenni.
- Emlékezett rá, ugye? - kérdeztem, amikor letette a telefont.
- Persze. FaszKirály85.
- Undorító.
Nash megnyitotta az üzeneteit.
- Ha ugyanazt a felhasználónevet használja, Lucian
hátborzongató csapata lenyomozhatja az IP-címét.
- Istenem, de dögös vagy, amikor nyomozol.
- Te is pokolian szexi vagy, amikor fehérneműben nyomozol.
A pultra dobta a telefonját, és elszántan, veszélyesen csillogott a
szeme, amikor tett felém egy lépést.
Felemeltem a kezem, és hátrálni kezdtem.
- Várj. Áttörést értünk el. Nem kéne megvárnunk, mit mond
Lucian?
- Senki sem mondja, hogy ruhában kell megvárnunk - vágta rá,
ahogy tovább közelített felém.
Kihúztam egy étkezőszéket, és közénk raktam.
- De dolgunk van - emlékeztettem.
- A munka azután is itt lesz, hogy kihámoztalak ebből a
hálóingből - jegyezte meg ördögien.
Visítva megfordultam, hogy elszaladjak, de gyorsabb volt
nálam. Egy cseppet sem bántam, amikor a vállára dobott, és
bevitt a hálószobába.

***

A dörömbölés mély álomból ébresztett mindkettőnket.

Valamikor a szex utáni kómában rámásztam Nashre, ami enyhén
szólva is kínos volt. De nem tudtam ezzel foglalkozni a rendkívül
kitartó éjjeli kopogtató miatt.
 Nash gyorsabban reagált, mint én. Magára húzott egy
melegítőalsót, és az ajtóhoz vonszolta a seggét, miközben én még
mindig az álmot dörzsöltem ki a szememből, és reméltem, hogy
nem nyálaztam össze a mellkasát.
Nagy nehezen sikerült utánabotorkálnom, és közben majdnem
ráléptem a nyugtalan Piperre, aki egyszerre morgott és reszketett.
- Hajnali három óra van, baszd meg. Ajánlom, hogy valakiből
folyjon a vér - mondta Nash, ahogy ajtót nyitott.
Nolan pizsamanadrágban és futócipőben állt a küszöbön, és hát
ennyi, mást nem viselt.
- Azt hiszem, ezt neked szánták - szólalt meg, majd átnyújtott
nekem egy zacskót, benne egy nagy kővel és egy papírcetlivel.
- Nekem?
Nash kikapta a kezéből a zacskót, de még épp el tudtam olvasni
az üzenetet.
Állj le, ribanc!
- Ezt hol a fenében találtad? - kérdezte Nash.
- Az üvegszilánkok között az étkezője padlóján - jelentette be
Nolan.
- Tessék? - Hunyorogva néztem rá.
A plafonra emelte a tekintetét, amikor nem értettem meg elég
gyorsan, amit mondott.
- Úgy két perce dobták be azon a rohadt ablakon.
Nash azonnal mozgásba lendült, és mezítláb kirohant az ajtón.
- A fenébe - motyogtam.
- Szép hálóing - mondta Nolan vigyorogva, és szalutált, mielőtt
Nash után kocogott. - Senki sincs odakint. Úgy öt másodperccel
azután, hogy betörték az ablakot, elhajtottak innen - kiáltotta.
Visszarohantam a hálószobába, felvettem a cipőmet, egy
sportmelltartót, és Nash melegítőjét a hálóing fölé, majd utánuk
szaladtam.
 Az éjszakai levegő nyirkos és hideg volt. Az utcai lámpák
aranysárga fényben fürösztötték a kísértetiesen csendes utcát,
amelyen sűrű köd gomolygott. Kiszúrtam a keréknyomokat az
épület előtt.
- Menj vissza a házba - morogta Nash, amikor utolértem őket az
utca közepén.
- Nekem szánták...
- Ami azt jelenti, hogy te vagy az istenverte célpont. Úgyhogy
tűnj befelé az utcáról, most - vakkantotta.
- Most ki hangsúlyoz túlzóan? - motyogtam az orrom alatt,
miközben visszamentem a házba.
Bosszúsan, dideregve vártam az előcsarnokban, miközben
Nash és Nolan az utca mindkét oldalát átfésülték.
- Nos? - követeltem választ, amikor végre visszatértek.
- Már régen elmentek - felelte Nash. Feszült volt a hangja,
amikor elsétált mellettem, és az emeletre indult.
- Úgy tűnik, a rendőrfőnök nem szereti, ha a barátnőjét
fenyegetik - mondta Nolan, miközben Nash mögött trappoltunk.
- Nem vagyok a barátnője. Én. Mi. mi. mindegy.
- Együtt éltek, és ilyen szarságban alszol. Biztos vagyok benne,
hogy az ország egyes területein ez már házasságnak számít.
A lépcső tetején álltunk, amikor Mrs. Tweedy ajtaja kinyílt.
- Olyan, mintha cirkuszi elefántok ricsajoznának az épületben.
Mi ez a sok dübörgés? Zavarjátok a fiatalító álmomat - jegyezte
meg Mrs. Tweedy. Köntöst viselt, és egy martininek látszó italt
tartott a kezében.
- Martinivel alszik? - kérdezte Nolan.
- Ez a lefekvés előtti itókám.
 43. fejezet

Rossz nap, rossz tanács

Nash

Miután bedobták azt a követ Linához, és Grave megérkezett,

hogy felvegye a vallomásunkat, majd távozott, egy órán keresztül
ébren hánykolódtam az ágyban, a plafont bámultam, és
hallgattam a mellettem alvó Lina lélegzetének egyenletes ritmusát.
Azonban a vigasz helyett, amit általában a közelsége jelentett,
most marcangoló szorongás tört rám.
Valaki megfenyegette őt.
Ha bármi történne vele... Ha nem tudnám megvédeni...
Végül sikerült elaludnom, de csak sötét járdáról, fenyegető
reccsenésről és lövések visszhangjáról álmodtam.
Amikor szapora szívveréssel és lüktető fejfájással ébredtem,
lemondtam arról, hogy visszaaludjak, és inkább felkeltem az
ágyból.
Borús, szürke reggel volt, szemerkélő jeges esővel, ami
valahogy csontig hatolt.
Az étkezőben, a falitábla előtt állva ittam meg az első csésze
kávémat, miközben úgy éreztem, megfulladok a szorongástól.
Vagy Tate Dilton döntött úgy, hogy nem vonul vissza csendben
és nyugodtan, vagy ez a Duncan Hugo-zűrzavar valahogy átragadt
Linára. Akárhogy is, nem akartam megvárni, hogy mi történik
legközelebb.
Elővettem a telefonomat, és megnyitottam az üzeneteimet.

Én: Találkozzunk az őrsön. Azonnal.

 Knox: Jézusom, te sosem alszol? Luciannek legalább egy
órára van szüksége ahhoz, hogy felvegye a puccos öltönyét,
és egy helikopterrel idejusson.
Lucian: Már felöltöztem, és két telekonferenciát is
megtartottam ezen a reggelen a Café Rev hátsó szobájából.
Knox: Nyald ki a seggem.
Lucian: Melegítős nyápic.

***

Mindkettőjüket megelőztem az őrsön, és kurtán biccentettem az

éjszakai műszakos kollégáknak.
Köszönés nélkül jöttem el otthonról csak azért, hogy
bebizonyítsam magamnak, nem kell vele indítanom a napomat.
Szédültem, és égett a gyomrom a kávétól meg az idegességtől.
A rosszullét úgy terjedt szét az ereimben, mintha ezernyi pók
mászkált volna bennem.
Hogy eltereljem a figyelmemet, amíg Knoxra és Lucianre
vártam, felbontottam az asztalomon heverő leveleket. Csak akkor
vettem észre, amikor már kinyitottam, hogy az egyik boríték
apám kézírását rejtette.
Már az aláírása látványától felerősödött a szorongásom.
Hányszor akartam tőle valamit, hányszor lett volna szükségem
valamire? Hányszor hagyott cserben, mert a függősége fontosabb
volt, mint az irántam érzett szeretete? Duke Morgannek tablettákra
volt szüksége, hogy átvészelje a napot. Hogy életben maradjon.
Hogy eltompítsa magát, mielőtt a világ és a valóság a földbe
döngölte volna.
Bár hideg reggel volt, én izzadtam.
Én is ezt csinálom?
Megdörzsöltem a számat, és meredten bámultam apám
kézírását.
 Még ennyi idő után is ugyanolyan felismerhető volt számomra,
mint a sajátom. Az e-ket egyforma szögben kunkorítottuk.
Ugyanolyan szemünk volt, és egyformán írtuk az e betűt. Miben
hasonlítunk még egymásra?
A szívem egyre hangosabban dübörgött. De most nem a
félelemtől fuldokoltam. Hanem a haragtól.
Dühös voltam magamra, amiért az ő nyomdokaiba léptem.
Több eszem is lehetett volna. Tudtam, ha mankóra van
szükségem ahhoz, hogy átvészeljem a napot... nos, az már a vég
kezdete.
Nem pont ezt csináltam Linával? Kihasználtam őt? Hozzá
fordultam, hogy segítsen elnyomni a fájdalmat és a félelmet?
Nemcsak droggal, alkohollal vagy egyéb szerekkel lehet
eltompítani a létezés fájdalmát. Hanem bármivel, bárkivel, aki a
túlélést biztosítja, és lehetővé teszi, hogy felébredve újrakezdd az
egész szörnyű körforgást.
- Minden rendben? - kérdezte Lucian, ahogy besétált, én pedig
begyömöszöltem apám levelét az íróasztalom legfelső fiókjába.
- Nem, nincs. De inkább megvárnám, amíg Knox ideér, mielőtt
részletezem.
- Itt vagyok, baszki - mondta Knox mogorván ásítva.
- Valaki bedobta ezt Lina ablakán az éjszaka. - Az íróasztalomra
dobtam a bezacskózott követ és a cetlit.
- Hú, bassza meg - mondta a bátyám.
- Azt hiszem, mostantól elsőbbséget élveznek a külső kamerák
-jegyezte meg Knox Luciannek, miután befejeztem az események
ecsetelését.
- Feltételezem, hogy Linának is adnunk kell egy nyomkövetőt -
javasolta a barátunk.
Knox elvigyorodott.
- Annak örülni fog.
- Jó, akkor vidd is el neki - mondtam.
 - Miért nem viszed el neki te, baszd meg? Te szexelsz vele.
Waylay szerint szívecskék vannak a szemedben, amikor ránézel.
- Ma nem érek rá. Csak dobj be neki egyet, és addig ordibálj
vele, amíg bele nem egyezik, hogy magánál tartja - jelentettem ki.
Knox szeme összeszűkült.
- Valaki belehugyozott a zabkásádba a reggelinél, napsugaram?
- Erre most nincs időm. Csak vidd el neki.
Knox szerencsére korán reggel nem volt olyan harcias, így az
orra alatt káromkodva távozott az irodámból.
Lucian azonban ülve maradt.
- Nem vagy még kiütéses? - kérdeztem tőle. Nem rajongott a
zsarukért meg a rendőrőrsökért, és nem véletlenül.
- Ma reggel kivételesen morcos vagy. Mi a baj?
- Azon kívül, hogy hajnali háromkor egy követ hajítottak be az
ablakon figyelmeztetésül?
Lucian csak ült, és némán bámult rám. Úgy döntöttem,
kivárom, hogy elmenjen, ezért az e-mailjeimre fordítottam a
figyelmemet. A patthelyzet három és fél levélig tartott.
- Szerinted mindannyian arra vagyunk ítélve, hogy
megismételjük az apáink bűneit? - kérdeztem végül.
- Igen.
Meglepetten pislogtam.
- Nem akarsz egy kicsit gondolkodni ezen?
Ingerülten keresztbe fonta a karját.
- Az elmúlt évtizedekben nemigen gondoltam másra. A génjeid
elől nem menekülhetsz. Sérült emberek alkottak minket. Ezek a
hibák nem tűnnek el csak úgy a vérvonalból.
Eső kopogott az ablakon, így még véletlenül sem tudtam
elfelejteni a szomorú időt.
- Akkor mi a fasz értelme van bárminek is? - kérdeztem.
- Honnan a fenéből tudjam? - Szórakozottan megtapogatta a
zakója zsebét, ahol a napi egyetlen cigarettáját tartotta. - Az
egyetlen reményem, hogy ha minden reggel kikászálódom az
ágyból, egyszer majd minden értelmet nyer.
- Tudod, már azelőtt is elég szarul éreztem magam, hogy
idehoztad a sötét fellegedet - mondtam neki.
Lucian grimaszolt.
- Bocsánat. Nem sokat aludtam az éjjel.
- Nem muszáj ám az egész életedet ideköltöztetned. - Lucian
számára a szülei háza tele volt kísértetekkel.
- Ott maradok, ahol akarok, és onnan dolgozom, ahonnan
szeretnék.
- Valaki biztos az egész városban belehugyozott a zabkásákba -
viccelődtem.
Aztán kinyílt az irodám ajtaja.
- Mi a francért vagy itt a lakásod helyett? Istenre esküszöm,
Morgan. Rosszabb vagy, mint az a vallásos öregasszony abban a
kurva Alabamában - jelentette ki Nolan ziláltan, ahogy berontott a
helyiségbe, és nyomatékosan belerúgott a szemetesembe. - Két
lépést teszünk előre, harminchétezret hátra, és nem fizetnek
annyit, hogy eltűrjem ezt a szart.
- Akkor miért nem lépsz ki? - csattantam fel, mivel annyira
mardosott az önsajnálat, hogy nem tudtam mással foglalkozni.
- Ha felmondok, téged tuti kilyukasztanak. Aztán meg éljek
együtt a bűntudattal? Kurva jó terv.
- Lehet, hogy van egy állásom számodra - jelentette be Lucian.
Olyan ravaszul csillogott a szeme a rohadéknak, hogy attól
mindenki nagyon-nagyon ideges lett.
- Ó, tényleg? - kérdezte Nolan, még mindig dühösen.
- Tényleg.
- Mi a csapda?
- A csapda olyan csúnya szó. Nevezzük inkább feltételnek.
Ezzel láthatóan nem nyűgözte le Nolant.
- Ne találkozz többet Sloane-nal, és tiéd a munka.
 - Szórakozol velem? - vágta rá Nolan.
- Te hülye vagy? - szóltam közbe. - Utálod őt, de nem akarod,
hogy mással randizzon? Még neked is fel kellene ismerned, hogy
ez mennyire egészségtelen.
- Soha nem állítottam, hogy egészséges vagyok - felelte Lucian
ijesztő hangon.
- Akkor mi a fenéért fogadok el tőled tanácsot? - háborogtam.
- Honnan a francból tudjam?
- Elcseszett seggfejek - motyogta Nolan, és kiviharzott az
irodámból.

Lina: Szia. Minden rendben? Mire felébredtem, eltűntél.

Nem mintha minden mozdulatodról be kellene számolnod.
Vagy ilyesmi.

***

Az eső miatt csúszósak voltak az utak, ez pedig rengeteg

balesetet okozott. Az első hívás nem volt vészes. Egy koccanás
egy aggódó újdonsült anyukával és a csecsemőjével a
gyermekorvoshoz vezető úton.
Bannerjee megnyugtatta az anyát és a babát, mire kihívták a
vontatót. Közben én a forgalommal és a takarítással foglalkoztam,
és kényszerítettem magam, hogy ne gondoljak a nőre, akit ott
hagytam a meleg ágyban.
Még meg sem száradtunk az első hívás után, amikor megkaptuk
a másodikat.
A készenléti egységek megtanulják, hogyan kell átkattintani az
agyukat, hogy a trauma, aminek szemtanúi voltak, ne kísértse
őket. Ez be szokott válni. Többnyire.
De tekintve a borzalmas hangulatomat, a körülményeket és a
kegyetlen hasonlóságot... tudtam, hogy ez elindít a lejtőn, amitől
még rosszabbra fordultak a dolgok.
Sötét volt, és alaposan átfagytam, mire felbattyogtam a lépcsőn
a lakásomhoz. A vállam és a fejem azon versengett, hogy melyik
fáj jobban.
Csak egy forró zuhanyra vágytam; hogy addig álljak a víz alatt,
amíg a lelkem fel nem olvad. Aztán pedig ágyba akartam bújni, és
elmerülni a sötétségben, amíg el nem felejtem a fájdalmat, amitől
senkit sem tudtam megvédeni.
Egy férj és két kisfiú virrasztottak az intenzív osztály
várótermében, remélve, hogy a feleség, illetve édesanya felébred.
A baleset után érkeztem. Ez általában így működött. Valami
rossz történt, aztán jöttek a zsaruk. Segítettem a tűzoltóknak és a
mentősöknek kihúzni a nőt az eldeformálódott fémdarabok
börtönéből, és letakartam mozdulatlan testét, amíg a hordágyra
szíjazták, közben pedig kurvára tehetetlennek éreztem magam.
Az volt a feladatom, hogy megmentsem az embereket, de még
magamat sem tudtam megvédeni. A vakszerencsének
köszönhettem, hogy még itt vagyok. Puszta véletlen, hogy Xandra
pont a megfelelő időben volt a megfelelő helyen.
Dermedt kézzel nyitottam ki az ajtót, és nagyon vártam a
sötétséget, a csendet.
Ehelyett fény és melegség fogadott, és a tűzhelyen főtt étel
illata.
Hangosan szólt a zene, egy vidám countryklasszikus. Eszembe
jutott, amikor anya engem, Knoxot vagy apát táncba vitte a
konyhában, és ettől összeszorult a mellkasom.
Jayla Morgan volt a mi kis családunk fénye és nevetése.
Amikor aznap nem jött haza, egy részem meghalt.
Mindannyiunk egy része meghalt. Soha nem voltunk már
ugyanazok, mint előtte.
Piper odatoppant hozzám, és játékosan morgott egy
plüsskígyóval a szájában.
 - Hé! - kiáltotta Lina vidáman a konyhából. - Mielőtt pánikba
esnél, valójában nem én főztem. Mrs. Tweedy túl sok chilit
csinált, én pedig találtam egy doboz kukoricakenyér-keveréket a
kamrádban, amit sikerült nem elégetnem. Úgy gondoltam, ez a
tökéletes vacsora erre a nyomorúságos napra.
Leggingset és hosszú ujjú, fehér haspólót viselt, aminek a
hátulját keresztpántok díszítették. A bőre harmatos volt, rövid,
sötét haja pedig kócos. Az a fülbevaló lógott a fülében, amit
tőlem kapott.
Abban a pillanatban olyan erős vágyat éreztem, hogy
megroggyant a térdem.
Abban a pillanatban megértettem apámat.
Abban a pillanatban rájöttem, hogy én vagyok az apám.
- Tetszik Piper új játéka? A polgármester hozta. Azt mondta, te
érteni fogod a viccet - mesélte.
Legszívesebben levettem volna a cipőmet meg a nedves
ruháimat, hogy addig álljak a zuhany alatt, amíg újra embernek
érzem magamat. De földbe gyökerezett a lábam. Mert nem
érdemlem meg a melegséget. Addig nem, amíg el nem engedem
őt.
- Nash? Jól vagy? - Mintha távolról szólt volna a hangja.
Mintha a countryzene és a friss kukoricakenyér illata felett szállt
volna felém.
Valami feltámadt bennem. Valami sötét és elszánt. Nem tudtam
ezt csinálni.
Ha maradok, ha megtartom őt, ha továbbra is rá támaszkodom,
nem leszek jobb az apámnál.
És ha túlságosan szeretem, el fogom veszíteni.
- Azt hiszem, menned kellene. - A hangom vékonyan és
remegve szólt, mint apámé, amikor szüksége volt egy adagra.
Kiesett a kezéből a merőkanál, és a földön landolt.
 - Mit mondtál? - kérdezte; a jeges ürességemre perzselő tűzzel
reagált.
Hát ezért veszekedtünk? Hogy provokáljam, és ellopjam a
melegét? Az egész csak arról szólt, hogy újabb és újabb módokon
használjam ki őt?
- Ez nem működik - erősködtem. - Szerintem menned kellene.
Whiskyszínű szemével tetőtől talpig végigmért, mintha sérülést
keresne rajtam. De sosem venné észre. Túlságosan mélyen volt.
A seb, ami sosem gyógyul be.
Bedobta a merőkanalat a mosogatóba, és keresztbe fonta a
karját.
- Mi a baj? - kérdezte újra.
Megráztam a fejem.
- Semmi. Csak... el kell menned.
- Megint pánikrohamod volt? - Elindult felém, és tudtam, hogy
ha hozzám ér, vége a játéknak. Beadnám a derekamat. A testébe
temetkeznék, és elvenném tőle, amire szükségem van.
- Nem volt pánikrohamom, a kurva életbe. Oké? - csattantam
fel.
Megrándult, de tovább közeledett felém.
- Mi történt? Jól vagy?
- Már nem akarom, hogy itt legyél. Ennél világosabban nem
tudom kifejezni. Túl vagyok rajtad. Igazad volt. Ez kibaszott nagy
hülyeség volt. Alig ismerjük egymást.
Megállt, és szinte megsemmisített a tekintetével. A sokk. A
fájdalom. Miattam szenved. De jobb lesz így. Jobb, mintha
magammal rántanám. Jobb, mintha elhagyna.
- Komolyan mondod, ugye? - suttogta.
Piper nyöszörgött, és a lábam elé ejtette a plüsskígyót.
Félrerúgtam.
- Ne most, Piper - mondtam halkan. - Mindig is el akartál
menni. Most megteheted - közöltem.
 Felemelte az állát, és reszketve mély levegőt vett.
- Oké.
- Csak oké?
Miért nem tudom békén hagyni? Megkaptam, amit akartam.
Lina elmegy. Biztonságban lesz attól, amitől nem tudom
megvédeni. Én pedig visszatérhetek oda, ahol előtte voltam.
Mégis csalogattam őt, próbáltam rávenni, hogy ő is vállalja a
felelősséget ezért az idióta agymenésért.
Egy szót sem szólt hozzám, nem kapta fel a vizet. Csak elsétált.
Követtem őt a hálószobába, és néztem, ahogy kihúzza a
bőröndjét a szekrényemből.
- Sajnálom, hogy így alakult. Valószínűleg megkönnyebbültél.
Megfeszült az állkapcsa, ami még jobban kihangsúlyozta az arca
élét. Egy szót sem szólt, miközben gyorsan kicipzározta a
bőröndöt, és kinyitva az ágyra tette.
Piper felugrott a padra, majd a matracra, ahol megszaglászta
Lina bőröndjét.
- Őt is el kellene vinned. Most nem tudok vele foglalkozni -
mondtam, és a kutyára mutattam.
Mindkét női szempár rám szegeződött, és ettől a világ
legnagyobb seggfejének éreztem magamat.
Lina csípőre tette a kezét.
- Oké, majdnem megfogtál. Egészen eddig bevettem, amit
mondtál.
- Meddig?
Piperre mutatott.
- Szereted őt, te idióta.
- Nem is.
Lina kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, és kivett belőle egy köteg
papírt.
- Vettél neki egy padot, hogy könnyebben fel tudjon jönni az
ágyra. Van egy kosárnyi játékod, hogy szórakoztasd. Pulóvert
adsz rá, hogy ne fázzon. Szereted.
- Ez nem szeretet. Gondoskodás, és kimerültem. Most nincs
kapacitásom arra, hogy bárkivel, vagy bármivel törődjek. -
Magamat is beleértve, tettem hozzá gondolatban.
- Baromság.
- Hát nem érted? - A hangom ostorként csattant. - Nem tudok
gondoskodni róla. Nem tudlak megvédeni. A pokolba is, még
magamat sem tudtam megvédeni.
Ledobta a papírokat az ágyra, és kihívóan tett felém egy lépést.
- Csak hogy tudd, most el akarsz lökni magadtól, de nem
engedem.
- Nem akarom, hogy maradj. - A szavak savként marták a
számat.
- Kit nem védtél meg, Nash? - kérdezte halkan.
Piper szorosan összegömbölyödött a bőröndben, és eltakarta az
orrát a farkával.
- Elfelejtetted a követ, amit valaki bedobott az ablakodon az
éjszaka?
- Senki sem sérült meg.
- A kurva életbe, ugyanezt nem mondhatom el arról a nőről,
aki lélegeztetőgépen fekszik az intenzív osztályon. Van egy férje
és két fia, akik azon töprengenek, mit fognak csinálni, ha nem
ébred fel.
Lina újabb lépést tett előre. Túl közel volt. Ökölbe kellett
szorítanom a kezemet, nehogy megragadjam, és magamhoz
szorítsam.
- Az anyukádra emlékeztet? - suttogta.
- Hogy a faszba ne emlékeztetne rá? Ugyanazon az útszakaszon
történt, alig kétszáz méterre onnan.
- Kicsim - suttogta, és közelebb húzódott hozzám, mintha
valami kibaszott ideges ló lennék.
- Ne - sziszegtem.
 - Nem érhetsz oda időben, hogy mindenkit megments -
mondta.
- Senkit sem tudok megmenteni. Tényleg el kell menned, Lina.
Kérlek.
Könnybe lábadt a szeme, és amikor bólintott, csillogott a
fülbevalója, ugyanis az arany napsugarak visszaverték a fényt.
- Oké, fáradt vagy. Szörnyű napod volt. Békén hagylak egy
kicsit. Ma este a szomszédban maradok Nolannel. Holnap
beszélünk, miután aludtál egy keveset.
- Rendben - válaszoltam rekedten. Bármit megígértem volna
neki, csak hogy elmenjen, mielőtt összeomlok és megérintem.
Egy tapodtat sem mozdultam, miközben bepakolt néhány
dolgot a bőröndjébe, aztán elgurította mellettem. Hallottam, hogy
bemegy a konyhába, és lekapcsolja a tűzhelyet. Aztán azt is,
ahogy kinyílt, majd becsukódott a bejárati ajtó.
Elment.
Egyedül voltam.
De a megkönnyebbülés helyett elöntött a pánik, és a mélybe
rántott.
Elment.
Ellöktem magamtól a nőt, akire szükségem volt, akit szerettem.
Kiléptem a hálószobából, mert a közös ágyunk látványától
rosszul lettem. Szerettem őt. Már egy ideje tudtam. Talán azóta,
hogy rátaláltam a lépcsőn. Akartam őt. Szükségem volt rá. És
most eldobtam.
De ez volt a helyes, nem igaz? Többet érdemel annál, hogy
valaki mankója, érzelmi támasza legyen. Valami igazit és jót
érdemel. És tőlem ezt nem kaphatja meg. Így nem.
Piper a bejárati ajtó mellett ült, és szánalmasan nyöszörgött.
A fejemet fogva indultam el a hálószobába, miközben
fájdalmasan összeszorult a mellkasom. Megpillantottam a
papírokat, amiket Lina itt hagyott, és felemeltem őket. Az
állatmenhelyről voltak. Örökbefogadási kérelem. A tetején lévő
cetlire Lina vastag betűkkel azt írta: „A tiéd. Tedd hivatalossá.”
Úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágtak volna. Eldobtam a
papírokat, és visszasétáltam a nappaliba. Az ablakban lévő
növény magára vonta a figyelmemet. Lina növénye. Amikor
beköltözött, csak egy cserépnyi fényes levél volt, de most finom,
fehér, harang alakú virágok díszítették.
Gyöngyvirág, ismertem fel.
Anyám kedvence.
- Bassza meg.
 44. fejezet

Könnyek

Lina

Kinyitottam a külső ajtót, majd kisétáltam a Főutca esős

éjszakájába. Esőcseppek záporoztak a fejemre, átáztatva a
felsőmet. De nem érdekelt. Dühös, szomorú és zavarodott
voltam, ráadásul nagyon fájt. Plusz megéheztem. Ezért esznek a
nők mindig jégkrémet a filmekben, miután összetörték a
szívüket?
Kellemesebb volt a hideg esőcseppek szúrása, mint a hülye
szívem szilánkjainak döfködése.
Tessék. Ezt kaptam azért, mert sebezhetővé váltam. Amiért
kitártam a szívemet. Mert megnyíltam. Átkozottul megbántottak.
Pontosan erre számítottam. Naomit hibáztattam. Az öntelt
menyasszonyokban nem lehet megbízni. Ahogy a szexi, merengő
szomszédban sem, akiknek szép feneke és hősies sebhelye van.
Tisztában voltam ezzel, most mégis a jéghideg esőben sétálok,
miután kibaszott kukoricakenyeret sütöttem.
Nash rosszul érezte magát, és ez olyan mértékben megrázott,
amire nem voltam felkészülve. De nem tudtam segíteni rajta. Nem
szakíthattam fel a sebeit, hogy erőszakkal gyógyítsam be őket.
Csak egy hülye sétát tehetek a hülye esőben, hogy a hülye
könnyeim összekeveredjenek a hülye esővel.
Reszkető zokogás szakadt fel a torkomból.
Ha nem gondolja meg magát, ha nem merészkedik ki a
feketefehér gondolkodásából, hogy találkozzon velem a
szürkében, akkor örökre elveszítem őt. Ez egyenesen rémisztő
volt. Ráadásul ostobaság. Alig ismerjük egymást, én pedig a
rohadt esőben sírok egy olyan férfi miatt, aki kirúgott a
lakásából.
Vagy jobban ismertük egymást, mint bárki mást? - szólt közbe
a zsémbes belső hangom.
- Utálom, hogy vannak érzéseim - motyogtam az esőáztatta,
üres, utcán.
Mindenki más otthon vagy bent a melegben van, és boldogan
eszik a főtt ételeket. Én pedig ismét kint ragadtam.
Sétálni kezdtem, a karomat keresztbe fontam a mellkasomon,
és összegörnyedtem, hogy megvédjem magam a hidegtől. Alig
haladtam el a Whiskey Barber kirakatának kellemes fénye mellett,
amikor meghallottam, hogy kinyílt a lépcsőházunk ajtaja.
- Angelina!
Jaj, ne! Nem, köszönöm. Kizárt. Nem fogom megengedni,
hogy a férfi, aki szó szerint a sírásba kergetett, meglássa a
könnyeimet. Most túl sebezhető vagyok. Nem élném túl.
Megtöröltem az arcomat a ruhám ujjával, és futni kezdtem.
Biztos nem fog követni. Most akart szakítani velem. Tuti, nem
fog üldözőbe venni...
Gyors léptek hallatszottak mögöttem.
Fokoztam a tempót, a lábam nyomán fröcsögött a víz a járdán,
és hálát adtam a szerencsecsillagomnak, hogy sötét,
nyomorúságos éjszaka van, így senki nem látja megalázó
zokogásomat.
Nash fáradt volt, fázott, és átadta magát a negatív
gondolatoknak. Mindjárt rá fog jönni, hogy nem érdemes
üldöznie.
A szívem őrülten kalapált a mellkasomban, miközben a
karommal a levegőben pumpáltam. Gyorsabb vagyok nála. Le
tudom győzni őt. Ha eljutnék a sarokig, nem kellene
végignéznem, ahogy feladja a küzdelmet. Értünk.
 Belemarkolt a felsőmbe, és hátrarántott. Aztán szorosan
magához ölelt erős karjával.
- Állj meg - lihegte a fülembe, miközben szorított. A tarkómba
temette az arcát. - Csak állj meg.
Újabb pánikroham tört rám.
- Engedj el!
- Megpróbáltam. Nem megy.
Mozdulatlanná dermedtem a karjában, miközben újabb
könnycseppek gördültek végig az arcomon.
- Én... össze vagyok zavarodva.
- Idióta vagyok. Egy seggfej. Egy idióta seggfej, aki nem
érdemel meg téged, Angyal.
Megpróbáltam lefeszegetni magamról a kezét, de nem engedett
el. A szuszt is kiszorította belőlem.
- Ha veszekedni akarsz, csalódni fogsz.
- Egész nap csak arra tudtam gondolni, hogy mi van, ha
történik veled valami.
- Semmi sem történt velem. Semmi sem fog történni velem -
suttogtam, és elakadt a lélegzetem. Hány olyan beszélgetést
folytattam már a szüleimmel, amik ugyanígy kezdődtek, és azzal
végződtek, hogy olyan ígéreteket tettem, amikről mindannyian
tudtuk, hogy úgysem tudom betartani őket!
- Lucian azt mondta, arra vagyunk ítélve, hogy megismételjük
az apáink hibáit.
Küzdöttem a szorítása ellen, és végül megengedte, hogy
megforduljak a karjában. Amikor az arcára néztem, azt kívántam,
bárcsak ne tettem volna. Mennyi fájdalom. Mennyi szomorúság.
Sajgott érte a szívem.
- Lucianhez fordultál tanácsért? Az a fickó egy hajszálnyira van
a Ragyogástól. Úgy értem, nagyszerű, hogy vállalja a saját
nyomorát, de őt akkor keresd fel, amikor tőzsdetippekre vagy
arra van szükséged, hogy eltüntess valakit. Ne kérj tőle tanácsot a
nőkkel kapcsolatban.
Nash szája megrándult, miközben eső áztatta a fejünket.
- Ismétlem. Idióta seggfej vagyok. Azt hiszem, olyasvalakit
kerestem, aki megerősíti a legsötétebb félelmeimet.
- Hát, akkor jó helyre mentél.
- Anyukám megkért, hogy kísérjem el aznap a boltba. Nem volt
kedvem hozzá. Túl elfoglalt voltam azzal, amit a gyerekek
szoktak csinálni. Ott lehettem volna. De nem voltam. Szóval
egyedül halt meg abban a kocsiban. Segíthettem volna neki, ha
ott vagyok. Talán még meg is akadályozhattam volna. De nem
voltam ott. - Fájt érte a szívem, amikor elcsuklott a hangja. -
Utána minden kurva nap ott voltam, és mégsem tudtam
megmenteni az apámat.
Könnyek áztatták az arcomat. Ezt látva Nash megfogta a
tarkómat, és a mellkasához szorította az arcomat. Átkaroltam, és
erősen belékapaszkodtam.
- Őt is elvesztettük - folytatta. - Nem számított, milyen jó
jegyeket szereztem, milyen keményen dolgoztam a futballpályán,
semmi sem volt elég ahhoz, hogy minket válasszon. Valamit
jobban akart, mint amit mi nyújthattunk.
Reszketve zokogtam, megszakadt a szívem a fiúért, aki
mindenkit meg akart menteni.
Olyan erősen ölelt, hogy alig kaptam levegőt.
- Nem voltam ott, amikor Luciant letartóztatták. Csak utólag
tudtuk meg. Nem érdemelte meg, hogy megbüntessék, amiért
megvédte magát a saját kibaszott apjával szemben. Azt hittem, ha
zsaru leszek, akkor végre mindent helyrehozhatok. Megvédhetem
azokat, akiknek védelemre van szükségük.
- Pontosan ezt teszed. Minden átkozott nap, Nash - motyogtam
a nedves egyenruhájába. A jelvénye hidegen ért az arcomhoz.
Keserűen felnevetett.
 - Kit védek meg? Még magamat sem tudtam megmenteni. Ha
nem a kibaszott vakszerencsén múlt volna, most nem lennék itt.
Kiszabadítottam a karomat, hogy megsimogassam az arcát.
- A legsötétebb napjaidon is kirángatod magad az ágyból, és
úgy döntesz, hogy megvéded a városodat, az embereidet. Ezt teszi
egy hős, te idióta. Hősiesen viselkedsz.
Behunyt szemmel hajolt az arcomhoz.
A könnyek továbbra is szabadon folytak az arcomon, és
perzselő forrónak tűntek a jeges esőcseppekhez képest.
- Annyira büszke vagyok rád, Nash. Minden átkozott nap
szembenézel a saját démonaiddal, hogy ott lehess mindenki
másnak. Egyedül tetted biztonságosabbá az egész várost. A
pokolba, még Tina is tisztel téged.
- A családom nem.
Sajgott érte a szívem.
- Kicsim. A bátyád és a nagymamád kommunikálnak a világon
a legrosszabbul. Lehet, hogy Knox nem érti, miért csinálod, amit
csinálsz, de kurvára büszke rád. Ahogy te is büszke vagy rá,
amiért arra használja a pénzét, hogy támogassa az embereket,
akiket védsz. Nem mintha ezt valaha is elmondanád neki. Te állsz
az emberek és a veszély között. Te vagy az, aki azonnal ott terem,
hogy helyreállítsa a rendet. Te vagy az, aki mindent megtesz azért,
hogy a baj ne fordulhasson elő még egyszer.
Újra magához szorított, miközben zuhogott ránk az eső.
- Hiányzik - suttogta. - Azt hiszem, büszke lett volna rám.
Úgy kapaszkodtam belé, mintha egy szikláról lógna lefelé.
- Büszke rád.
Reszketve mély lélegzetet vett, és a mellkasa az enyémhez
simult.
- A konyhában táncoltak. A szüleim. Boldogok voltak. Apa
annyira szerette őt. És amikor elment, minket nem szeretett
eléggé. Újra meg újra a piát és a tablettákat választotta. Szüksége
volt rájuk.
- Ez szívás, de nem a te hibád. Nem azért lett ilyen, mert rosszul
csináltál valamit.
- Így akarlak. Így kellesz nekem.
- Te nem vagy az apád, nagymenő. Én pedig nem valami
egészségtelen szokás vagyok, amitől meg kell szabadulni.
Mindannyian nagyon különbözünk a szüleinktől. Nem azért
fordultál hozzám, hogy eltompítsd a fájdalmat. Hanem azért, hogy
emlékezz a jóra. Hogy okod legyen megküzdeni a fájdalommal.
- Jézusom. Mi a faszért Luciannel beszéltem, és nem veled?
Elcsuklott a nevetésem.
- Azt hiszem, ennek köze van az idióta seggfej dologhoz.
Elkezdett ringatózni velem az esőben, miközben az utcalámpák
fénye táncolt a csatornákba csöpögő vízcseppeken.
- Ugye, tudod, hogy ez őrültség? Ettől kellene kiborulnunk a
hülye problémáink helyett. Még csak néhány hete ismerlek -
emlékeztettem.
Nash a fejem búbjára támasztotta az állát.
- Ez nem jelenti azt, hogy nem valóságos, ami köztünk történik.
A szüleim találkoztak, egymásba szerettek, és három hónap
múlva eljegyezték egymást.
- Boldogok voltak? Előtte? - kérdeztem.
A hátamat simogatta, és közelebb húzott magához.
- Igen. Mindannyian azok voltunk. Mielőtt összeházasodtak,
apa a karjára tetováltatta a 0522-es számot. Május
huszonkettedikét. Az esküvőjük dátumát. Azt mondta, már akkor
tudta, hogy ez lesz élete legboldogabb napja.
- Hűha.
- Gyerekkorunkban, előtte, mindannyian úgy ünnepeltük ezt a
napot, mintha nemzeti ünnep lenne. A pokolba, az esküvőjük
dátuma a PIN-kódom. Soha nem változtattam meg. Úgy éreztem,
csak így tudom örökre megőrizni a régi szép időket.
- Talán. - kezdtem, de elállt a szavam az érzésektől.
Megköszörültem a torkomat, és újra próbálkoztam. - Talán a szép
napok még csak most jönnek.
- Ha nem csesztem el az esélyemet.
- Nash...
- Nem. Figyelj rám, Angyal. Kurvára sajnálom. Hagytam, hogy
kisétálj azon az ajtón, de ennél tovább nem vagyok hajlandó
engedni téged. Kérlek, ne menj távolabb tőlem. Könyörgöm, légy
türelmes velem.
- Nash, nem akartalak elhagyni. Csak egy kis teret akartam adni
mindkettőnknek.
- Elfutottál - mutatott rá.
- Próbáltam nagyon gyorsan teret adni mindkettőnknek -
módosítottam.
- Fázol - jegyezte meg, amikor észrevette, hogy
megborzongtam.
- Gyere haza.
Éreztem, hogy a szenvedő férfi átadta helyét a felelősségteljes
hősnek.
- Oké.
- Hála istennek - motyogta. - Már attól féltem, hogy le kell
utánoznom Knoxot, és a vállamra dobva hazacipelni téged.

***

Egyenesen a zuhanyzóhoz kísért. Miután óvatosan levetkőztetett

először engem, majd magát is, Nash a forró víz alá tolt. Követett a
zuhany alá, a hátam a mellkasához simult, miközben engedtük,
hogy a forró víz elűzze a hideget a csontjainkból.
 Gyengéden beletúrt nedves hajamba, és megsimogatott.
Vigasztalóan. Megnyugtatóan.
Sebezhetőnek éreztem magam. És amikor az erekciója hozzám
ért, újfajta melegség járta át a testemet. Ki akartam nyújtani a
kezem, hogy megérintsem; hogy olyan kellemes érzéseket
ébresszek benne, mint ő bennem. Azonban azt is értettem, hogy
most neki kell adnia. Így átengedtem magam a simogatásának.
Az ujjai és a szája fel-le kúsztak a testemen. Amikor
szembefordított magával, észrevettem, hogy letérdelt előttem.
Érdes tenyerével a csempefalhoz szorított.
Komolyan nézett rám, miközben egyik kezével végigcirógatta a
lábamat a bokámtól egészen a combomig. A tekintetünk olyan
bensőségesen fonódott egymásba, hogy beleremegtem. A vállára
húzta a lábamat, hogy kitáruljak előtte.
Hátradöntöttem a fejemet, megszakítva a szemkontaktust.
Gőzfelhő gomolygott körülöttünk, de alig vettem észre, mert
Nash két ujjal szétnyitotta a redőimet.
- Milyen szép punci, Angyal - mondta, de alig hallottam a
hangját a csobogó víztől.
Áh. Ki gondolta volna, hogy a törvénytisztelő férfi a fényes
jelvénnyel ilyen mocskos szájú lehet?
Ez volt az utolsó összefüggő gondolatom, mielőtt a nyelvével
megsimogatta mindazt, amit az ujjaival az imént felfedett.
Elgyengült és majdnem összecsuklott a térdem az első
nyalintástól. Úgy tűnt, minden izom egyszerre húzódik össze a
testemben, miközben az összes gondolatom kiröppent a fejemből.
Megvadított a szájával, a gyengéd és szeretetteljes, mégis hódító
ajkával. Amikor újra megremegett a lábam, amin támaszkodtam,
úgy fordult a vállával, hogy lovaglóülésben rátelepedjek, és a
csempének döntsem a hátamat.
Hosszan, halkan nyögtem a kényeztetéstől.
 Remegett a combom, miközben a nyelvével hol a csiklómat
simogatta, hol a barlangomba hatolt be. Csodálatos volt. Mesések
voltunk. És mélyen legbelül tudtam, hogy ami ennyire jó, az
semmiképp sem lehet rossz.
- Nash - suttogtam megtörten, ahogy közeledtem a csúcshoz.
Ő úgy nyögött fel, mintha nem bírta volna elviselni, ahogy
kiejtettem a nevét. Eszemet vesztve préseltem hozzá az
ágyékomat, majd elakadt a lélegzetem, amikor ismét belém hatolt
az ujjaival. Nyelvével a kétségbeesett vágyra koncentrált, ami
egyre erősebb és erősebb lett.
Figyelmeztetés nélkül élveztem el. A belső falaim görcsbe
rándultak az ujjai körül, miközben ő a duzzadt csiklómat
nyalogatta és szopogatta az orgazmus közben.
Szégyentelenül lovagoltam az arcán, élveztem, ahogy a nyelve
egyre tovább és tovább fokozza az élvezetet. Még akkor is
éreztem a visszhangját, amikor elhúzódott tőlem, és a fal felé
fordított.
Közrefogott a karjával, és a falnak támaszkodott a tenyerével. A
merevedése forrón és keményen préselődött a hátamhoz.
Nash vágyától egyszerre éreztem magam gyengének és erősnek.
Lehajtotta a fejét, és ajkával körbejárta a tetoválásomat.
- Szükségem van rád - motyogta, mielőtt megharapott.
Nekem is szükségem volt erre.
- Siess - suttogtam. - Kérlek.
Nem váratott meg. Nagy, érdes tenyere a csípőmre siklott, és a
megfelelő szögbe döntött. Aztán végighúzta péniszét a
fenekemen. Megdermedtem és megfeszültem, amikor az erekciója
a végbélnyílásomhoz ért, eszembe jutott, mennyire intim és
sebezhető ez a pozíció. Nash hangosan felnyögött, majd
szétterpesztette a combomat, így a merevedése végigcsúszott a
redőimen.
 Éreztem, ahogy lüktet mögöttem, és ettől a vágy újabb hulláma
árasztott el.
- Megőrülök, amikor így vagy velem - motyogta, miközben
egyik keze felcsúszott a hasamon, hogy megmarkolja a mellemet.
A vállára hajtottam a fejemet. Nem csak ő veszítette el az eszét.
Remegett a combom. A csempére tenyereltem. A csípőm önálló
életre kelt, Nashhez préselődött, és többért könyörgött, mintha
nem élveztem volna el az előbb.
A mellemet masszírozta a kezével.
- Nem tudlak elengedni, Angyal.
- Miért kellene elengedned? - Reszketett a térdem. Az
izgalomtól.
A vágytól. Attól, ahogy rám nehezedett a testsúlyával.
- Csak szólok, hogy ez már nem opció. Vagy te költözöl ide,
vagy én megyek veled. Lehet, hogy keresünk egy új helyet, ahol
újrakezdhetjük. De... nem... tudlak... elengedni.
- Nash - suttogtam, miközben egy forró könnycsepp gördült
végig az orromon.
- Újra életet leheltél belém. Visszahoztál a fénybe. Legyél az
enyém. Hadd tegyelek a magamévá. Mondd, hogy az enyém vagy
-követelte.
Keményen belém hatolt.
- I-igen - sikerült kinyögnöm. Majd később aggódom az
ígéretem következményei miatt. Most erre, rá van szükségem.
- Hála istennek - mondta, ahogy megcsókolta a vállamat. A
súlypont elmozdulására még jobban megdöntöttem a csípőmet.
- Nash! - ziháltam.
Erősebben szorította a tarkómat, ahogy kicsúszott belőlem,
majd megbökte erekciójával a csiklómat.
Erre van szüksége. Nekem pedig meg kell adnom neki.
- Alig tudom eldönteni, hogyan tegyelek a magamévá - mondta
rekedten, miközben folytatta a rövid, kimért lökéseket. - Kurvára
szeretem nézni, ahogy elélvezel. Ahogy ugrál a melled, miközben
benned mozgok. De így is szeretlek. Amikor mindent feladsz, és
megadod magad.
Így is szeretlek.
Nem tudlak elengedni.
A szavai mantraként visszhangoztak a fejemben. Olyan
mantraként, amit nem volt jogom ismételgetni. Nem úgy értette,
mondtam magamnak. Aztán abbahagytam önmagam
győzködését, mert Nash a bejáratomhoz igazította a merevedését,
és belém hatolt.
A kiáltásunk visszhangzott a csempén.
Tele voltam. Annyira tele. Egyik karjával átölelte a hasamat. A
másikkal a hajamba túrt, és magához szorított. Aztán elkezdett
döfködni.
Forró víz zúdult rám felülről. De Nash hője volt az, ami
felmelegített. Belém hatolt, és minden egyes csípőmozdulatával
lábujjhegyre emelt, amíg mindketten el nem élveztünk.
Remegtünk és ziháltunk a gyönyör hullámain lovagolva.
Megbélyegzett és átjárt az orgazmusa.
 45. fejezet

Tökéletesen működő ejtőernyő

Nash

Arra ébredtem, hogy egy meleg, női test simul hozzám.

- Ébresztő, nagymenő. Ideje egy kis szórakozásnak - mormolta
Lina a fülembe.
Én és a farkam teljes figyelmet szenteltünk neki.
Hevesen megcsókolt, és az alsó ajkamat harapdálta.
- Sajnálom, szépfiú. Ma reggel nem ilyen szórakozás lesz. Ideje
felkelni.
A takaró alatt az erekciómhoz vezettem a kezét.
- Fent vagyok.
Halk nevetése melegen simogatta a torkomat.
- Utána - ígérte. - Gyerünk. Vonszold ki a csinos kis popódat az
ágyból.
Lecsúszott rólam, mielőtt elkaphattam volna, hogy
meggyőzzem, maradjon. A merevedésem méltó sátrat vert a
lepedő alatt.
- Semmilyen szórakozás nem lehet jobb annál, hogy az ágyban
maradj velem - figyelmeztettem, ahogy kidörzsöltem az álmot a
szememből.
Egy edzőnadrágot vágott a fejemhez.
- Majd meglátjuk - mondta önelégülten. - Öltözz fel.
Találkozónk van.
- Kuvára kizárt, Lina.
Elvigyorodott a kormány mögött, és nem szólt semmit, amikor
lekanyarodott a Chargerrel az Ugorj Bátran Ejtőernyős Centrum
táblájánál.
Az aszfaltozott út párhuzamosan futott egy kis leszállópályával,
amely a Virginia-Maryland határtól délre, egyhektárnyi
kukoricaföld között húzódott. A tegnapi nyomorúságos
időjárással ellentétben ezen a reggelen ragyogóan sütött a nap a
felhőtlen égbolton, az őszi falevelek narancs- és aranyszínei
fölött.
Lina megállt a kocsival a parkolóban egy fehér-kék logóval
ellátott hatalmas, vörös hangárral szemben.
Még mindig vigyorogva tolta le az orrán a napszemüvegét,
hogy rám nézzen. Vörös ajkával úgy nézett ki, mint egy csábító
szirén, aki a halálba akar csalogatni.
- A repülőgépek helyes használatához a landolás is
hozzátartozik
- erősködtem.
- Fog is landolni. Csak mi akkor már nem leszünk rajta -
mondta, majd leállította a motort, és kikapcsolta a biztonsági
övét.
Nem voltam hajlandó megmozdulni. Úgy éreztem, semmi sem
tudna kirángatni ebből a kocsiból, hogy egy istenverte ejtőernyő
közelébe menjek.
- Felelőtlenség kiugrani egy mozgó járműből. Különösen egy
olyanból, ami több ezer láb magasan van a kibaszott föld felett.
Lina a lába közé nyúlt, és hátracsúsztatta az ülést.
Mielőtt felfogtam volna a szándékát, sikerült átmásznia az
ölembe.
- Nem foglak olyasmire kényszeríteni, amit nem akarsz
megtenni, Nash.
- Nagyszerű. Menjünk reggelizni, aztán vehetünk fugázót, hogy
kijavítsuk a zuhanyzóban meglazult csempét.
Megrázta a fejét, és közben továbbra is szirénmosollyal nézett
rám.
 - Én felmegyek. És szeretném, ha velem jönnél.
Bassza meg.
- Nem fogsz kiugrani egy istenverte repülőgépből. - Hideg
verejték gyöngyözött a testemen.
Feltolta a napszemüvegemet a fejem tetejére, és a két keze közé
fogta az arcomat.
- Nash, már több tucatszor csináltam ezt. Ez az egyik kedvenc
elfoglaltságom, és szeretném megosztani veled.
Duplán kibaszás.
Erre hogy a fenébe mondhattam volna nemet?
- Gyerünk, nagymenő. Szórakozz velem egy kicsit -
incselkedett Lina.
Tegnap a poklok poklát kellett átélnie miattam, és ez a
büntetésem. Megöl a gravitáció.
Alig egy perccel később - vonakodva - követtem őt az épület
oldalán nyíló hatalmas ajtó felé. Megfogta a kezemet, arra utalva
ezzel a mozdulattal, hogy nem fogad el nemleges választ.
- Ehhez nem kell engedély, vagy valami bonyolult papírmunka,
amit hetekig tart elintézni? - kérdeztem kétségbeesetten.
Vigyorogva nézett rám a válla fölött.
- Egy tandemugráshoz nem kell.
- Mi a fene az a tandemugrás? - A hátam úszott az izzadságban.
- Az újoncok a profikhoz csatolva ugranak - felelte Lina, és egy
óriásplakátra mutatott, közvetlenül a hangár nyitott ajtajánál. A
képen egy őrülten vigyorgó fickót láttam, aki még ahhoz is túl
ostoba volt, hogy féljen. Úgy tűnt, hátulról egy másik férfihoz
van kötve.
- Kizárt, hogy egy másik férfival a hátamra szíjazva haljak meg.
- Természetesen. Velem ugrasz.
Megtorpantam, és megvetettem a lábam, hirtelen megakasztva
Lina lépéseit. A mellkasomnak ütközött.
- Van képesítésem - közölte.
 Persze hogy van.
- Nash. - Nevetés bujkált a hangjában.
- Angyal.
- Mondd el, mit érzel most - erősködött.
Mélységes pánikot. Egy kicsit szédültem.
- Csak nézd végig a bemutatóvideót, és utána dönts. Oké?
Egy oktatóvideó. Ha elég hosszú lenne, imádkozhatnék, hogy
ideérjen egy zivatar. Vagy egy sáskaraj. Vagy találhatnának valami
mechanikai hibát még akkor, amikor biztonságban a földön
vagyunk. Ó, két defekt és egy lyuk a propelleren? Nagy kár.
Menjünk reggelizni.
- Kérlek!
A picsába.
Két lehetőségem volt. Makacsul kihátrálok, és ebben az esetben
egyedül, rettegve kellene idelent ülnöm, amíg Lina leszáll a
földre. Vagy aláírom a saját halálos ítéletemet, dacolok a
gravitációval egy apró konzervdobozban, aztán kiugrom vele a
repülőből. Az ő kedvéért.
Egy kicsit émelyegtem, és rendkívül izzadtam. De az a barna
szempár az arcomra szegeződött. Hűvös tenyerét a mellkasomra
fektette.
Ezt kéri tőlem. És nekem hatalmamban áll teljesíteni a
kívánságát.
- Rendben. De ha lezuhanunk, és tandemkrátert csinálunk egy
kukoricaföldön, azt soha nem bocsátom meg neked.
Felsikkantott, és a nyakamba vetette magát. Egy lépést
hátrálnom kellett a lendületétől, de sikerült elkapnom, és
felemeltem, így a lába a levegőben himbálózott.
Hangos, cuppanós csókot nyomott az arcomra.
- Nem fogod megbánni. Ígérem.

***
 Épp lefoglalt, hogy mindent megbánjak ezzel a nappal
kapcsolatban - a felkeléstől kezdve egészen idáig -, amikor egy
rövidnadrágos fickó lazán felnyitotta a repülőgép törzsének
gyenge ajtaját.
- Idő van - mondta Lina a fülembe. Egy padon ültünk, ami a
padlóhoz volt csavarozva. Olyan nejlonpántokkal kötöttek hozzá,
amik láthatóan Pipert sem bírták volna el, nemhogy egy felnőtt
férfit.
Minden sejtem azért könyörgött, hogy kapaszkodjak a padba.
Ehelyett ostoba módon kényszerítettem magam, hogy a gép
oldalán tátongó lyuk felé sétáljak. Messze ez volt a leghülyébb
dolog, amit valaha tettem egy nőért.
- Biztos vagy ebben? - kiáltottam a levegő süvöltésén át.
- Biztos vagyok benne, nagymenő. - Hallottam a mosolyt Lina
rekedtes hangjában.
A nyílásban egyensúlyoztunk, mindketten az ajtó belső oldalán
lévő kilincset markoltuk, én pedig elkövettem azt a hibát, hogy
lenéztem.
Az ujjaim elfehéredtek a kilincsen.
- Elengedheted. Bízz bennem, Nash - mondta.
Így hát megtettem. Egyenként lefejtettem az ujjaimat a
fogantyúról. Reméltem, hogy Knox nem írat majd valami
hülyeséget a sírkövemre.
Aztán Lina jobbra billentett minket, és a semmibe zuhantunk.
Szorosan becsuktam a szemem, és vártam a pánikot, de túl
késő volt a sajnálkozáshoz. Erről árulkodott az arcomba csapó
szél és a gyomrom liftezése.
- Nyisd ki a szemed, nagymenő.
Fogalmam sincs, honnan tudta, hogy becsuktam. Biztos ez is
része a varázsának.
- Nem akarom látni, ahogy meghalok - kiáltottam vissza.
 Éreztem a nevetését, és a jókedve miatt előbb az egyik, majd a
másik szememet is kinyitottam.
Kihagyott egy ütemet a szívverésem.
A föld fölött lebegtünk. Az ősz vörös, narancssárga és
aranyszínű szőnyege terült el alattunk, ameddig csak a szem
ellátott. A kanyargó folyó, a tekergő utak és a hullámzó hegyek a
természet és a civilizáció folttakaróját alkották több ezer méterrel
alattunk.
Nem azt éreztem, hogy a halálba száguldunk. Inkább mintha
megállt volna az idő. Mintha az istenek szemlélnék az általuk
teremtett világot. Felülről. A távolból.
Madártávlatból. A nagy kép. Semmi sem volt köztem és a világ
között, amitől kurvára elállt a lélegzetem.
A világ nem sötét és félelmetes volt. Körbevett minket a
szépség.
- Nos? - kérdezte Lina, ahogy megszorította a karomat.
Az egyetlen lehetséges választ adtam.
- Szent szar. - Az ordító nevetésemet azonnal elnyelte a szél.
- Tudtam, hogy tetszeni fog!
Megfogtam és megszorítottam a kezét a pántokon.
- Ez kurvára elképesztő! Rohadtul csodálatos vagy!
Lina diadalmasan éljenzett a szélben.
Követtem a példáját, és felhördültem, amikor kiszakadt a hang
a torkomból.
- Készen állsz a legjobb részre? - kérdezte.
- Mi a legjobb rész? - kiáltottam vissza.
Alig ejtettem ki a számon a szavakat, amikor a szabadesés
hirtelen abbamaradt, és erősen megrándultunk. Az egyik
pillanatban még hasalva repültünk, a következőben pedig már
úgy függtünk, mint a marionett bábuk, miközben egy élénkpiros
ejtőernyő terült szét fölöttünk.
 A szél zúgása azonnal megszűnt a fülemben, és csak a
földöntúli csend maradt.
Messze voltunk mindentől, ami olyan fontosnak tűnt a földön.
Idefent eltávolodtunk a mindennapi élet apróságaitól. Csak
csend, béke és szépség volt.
Régen halottnak hitt érzelmek szakadtak fel bennem, amitől
összeszorult a torkom, és könnybe lábadt a szemem a szemüveg
mögött.
- Azt akartam, hogy lásd ezt. Hogy érezd - mondta Lina.
Majdnem kihagytam. Meghalhattam volna aznap este. Akár le is
mondhattam volna róla, rólunk. Visszautasíthattam volna a
földön. De ehelyett minden ehhez a pillanathoz vezetett. Lina
Solavitához.
Megdöbbentem.
- Ez... nem hiszem el, hogy ezt mondom, de örülök, hogy nem
szexeltél velem ma reggel.
A nevetése zene volt a csendben.
- Eláruljak egy titkot? - kérdezte.
- Van még titkod? - viccelődtem.
- Nem az adrenalin miatt ugrok. Hanem ezért. Idefent
mindennek van értelme. Minden gyönyörű és csendes. És erre
még azután is emlékszem, hogy földet ér a lábam.
Akkor értettem meg. Tényleg megértettem.
Szerettem őt. Nem mankóként használtam, hogy elmeneküljek
a világ elől. Élményről élményre segített visszatalálni az életbe.
Odaadtam a szívem ennek a nőnek, és kurvára biztos, hogy a
világ legnagyobb gyémántköves gyűrűjét fogom megvenni neki.
 46. fejezet

Fogd a péniszcukorra

Lina

- Nem rúgtad tökön ezért? - faggatott Sloane. Keresztbe tett

lábbal ült Naomi nappalijában, és virágmagokat tömködött
minizsákokba.
Próbáltam jobb, sebezhetőbb barátnő lenni, ezért megosztottam
a párkapcsolati drámámat Naomival, Sloane-nal, Liza J.-vel és
Amandával, akikkel épp a világtörténelem legbénább
lánybúcsúján vettünk részt.
A próbavacsora befejeződött. Kevesebb, mint huszonnégy óra
múlva Naomi Mrs. Knox Morgan lesz, Nash és én pedig
remélhetőleg részegen szexelünk majd egy gardróbban a fogadás
alatt.
De egyelőre az utolsó simításokat végeztük a
vendégajándékokon, és figyeltük, ahogy a menyasszony pánikba
esik a nappaliban az utolsó pillanatban érkező válaszok miatt.
Piper és a többi kutya odakint futkározott Waylay-jel az esti
őrületben.
- Képtelen voltam - vallottam be. - Már így is szenvedett, és ez
nekem is fájt. Szörnyű volt az egész. Számomra érthetetlen, miért
szeretik az emberek a párkapcsolatokat. Ne vedd sértésnek -
mondtam Naominak.
Elvigyorodott.
- Nem vettem annak. Így volt ez Knoxszal is. Tudtam, hogy
valami olyasmivel küzd, amit én nem hozhatok helyre. Azzal sem,
ha tökön rúgom.
 - Mit csináltál? - kérdeztem, miközben bekötöttem az egyik
zsákot egy rozsdaszínű szalaggal. Én a szakításuk után, a
mosolyszünet közepén érkeztem a városba, így nem ismertem a
részleteket.
- Olyan váratlanul vetett véget a kapcsolatunknak, hogy
megszédültem tőle. Akkor már tudtam, hogy szeretem, de
egyedül kellett szembenéznie a problémáival. Ezt nem
erőltethettem. De arra sem várhattam, hogy észhez térjen. - Az
eljegyzési gyűrűjére nézett, és halványan elmosolyodott. -
Szerencsére meggondolta magát, mielőtt túl késő lett volna.
Sloane nagyot sóhajtott, amitől bepárásodott a szemüvege.
- Nem hiszem, hogy bennem megvan ez a gén - mondta.
- Milyen gén? - kérdeztem.
Vállat vont.
- Nem tudom. Az a képesség, hogy reakció nélkül viseljem a
bántást. Nem tudok csak úgy megbocsátani valakinek azokért a
terhekért, amiket magával cipel. Főleg nem akkor, ha jól fejbe
kólint velük.
- Egyszer, a megfelelő emberrel, majd eljutsz odáig - biztosította
Amanda Sloane-t.
- Igen? Ezt inkább passzolom - válaszolta Sloane.
- Az unokáim makacs öszvérek - jegyezte meg Liza J. - Knox
mindig megpróbált elhatárolódni minden egyes problémától, míg
Nash szembenézett vele, és igyekezett mindent helyrehozni.
Mindig helyesen akart cselekedni, akkor is, ha semmit nem
tehetett, hogy jóvá tegye a történteket. - Rám nézett, majd
Naomira. - Ti ketten jó hatással vagytok az unokáimra. Talán meg
sem érdemelnek titeket. És ezt úgy mondom, hogy őrülten
szeretem ezeket a fiúkat.
- Azon gondolkodom, hogy felmondok a munkahelyemen -
böktem ki.
Minden tekintet rám szegeződött.
 - Tényleg? - kérdezte Naomi reménykedve.
Sloane a homlokát ráncolta.
- Egy rakás pénzt keresel, nem?
- Igen, egy rakás pénzt keresek. De... - Elakadtam. Nash
kihasználta az orgazmus előtti gyengeségemet, hogy beismerjem,
többet akarok tőle. De tényleg azt fontolgatom, hogy otthagyom a
munkámat és a szabad életstílusomat, hogy megállapodjak?
Eszembe jutott, ahogy Nash erősen belém kapaszkodott az
esőben.
A szabadesésre gondoltam, mielőtt kinyílt az ejtőernyő.
Piper kis körmeinek kopogására a padlón, ahogy egy új
játékkal játszott.
A világ legkékebb szempárjára.
A legnagyobb szívre.
Felsóhajtottam. Igen. Komolyan fontolgatom.
- Ez azt jelentené, hogy hivatalosan is ide költözöl? - faggatott
Naomi.
Megmenekültem a válaszadástól, amikor Waylay vízhatlan
csizmában, a reszkető Piperrel a karjában betoppant a szobába.
- A kutyák beszaladtak a patakba, és Piper megpróbálta követni
őket - jelentette be. - Addig okés volt, amíg el nem sodorta az
áramlat.
- Bátor kislány - dicsértem meg, ahogy elvettem tőle a kutyát.
Annak ellenére, hogy elázott és vacogott, Piper lelkesen csóválta
a farkincáját. - Köszönöm, hogy kihúztad.
Waylay megvonta a vállát.
- Nem probléma. Mit csináltok?
- Most véglegesítjük az ülésrendet, befejezzük a
vendégajándékokat, és választunk a három, Knox által
jóváhagyott asztaldísz közül - felelte Naomi, és a falra ragasztott
képekre mutatott a post-it cetlikkel ellátott ülésrend mellett. - Mit
gondolsz a farmer és a százszorszép variációról?
 - Ilyen egy lánybúcsú? - kérdezte Waylay megvetően. - Tudtam,
hogy Jenny Cavalleri hazudott, amikor azt állította, hogy a
nagynénjét letartóztatták Nashville-ben a lánybúcsúja alatt!
- Pedig ez tényleg megtörtént - mondta Sloane. - Kicsit sokat
ivott, megvillantotta a mellét egy mechanikus bika hátáról, aztán
rajtakapták, hogy a csatornába pisil.
- Szerintem rosszul csináljátok ezt a lánybúcsúdolgot - jegyezte
meg Waylay.
- Ez igazából nem is leánybúcsú - magyarázta Naomi. -
Knoxszal nem akartunk legény- és leánybúcsút.
- De a srácok elmentek valahova - mondta Waylay.
- Csak isznak néhány pohárral, és gyorskaját esznek -
válaszoltam.
- A gyereknek igaza van - jelentette ki Liza J., és a combjára
csapott. - Ez gáz.
Naomi aranyosan duzzogott.
- De mi lesz az ülésrenddel?
Amanda leszedte a maradék öntapadós cetlit a
dohányzóasztalról, és felcsapta őket a falra, az üres helyekre.
- Tessék! Mindenkinek van helye.
Naomi az alsó ajkát harapdálta.
- De el sem olvastad a neveket. Mi van, ha valaki közelebb akar
ülni a mosdóhoz, vagy nem jön ki az asztaltársaival? Nem
hozhatunk meg ilyen fontos döntéseket ennyire felelőtlenül!
Kinyújtottam a karom, és megszorítottam a kezét.
- Igazából de.
- Mi a helyzet az asztaldísszel? - kérdezte.
- Naomi, egyértelmű, hogy a százszorszép lesz - közöltem.
Az ajkába harapott, és egy hosszú pillanatig a fényképet
bámulta, majd könnybe lábadt a szeme.
- Ugye?
Bólintottam.
 - Néha nem kell minden egyes pro és kontra érvet mérlegelni.
Időnként a legegyszerűbb válasz a helyes.
Nem voltam biztos benne, hogy ezt neki mondom-e, vagy
magamnak.
Összepréselte az ajkát, majd elvigyorodott.
- A százszorszépeket választjuk.
Naomi édesanyja tapsolt.
- Oké, emberek. Borra, rágcsálnivalóra, arcmaszkokra és egy-
két romantikus vígjátékra lesz szükségünk.
- Intézem a rágcsálnivalót és a bort - jelentkeztem önként.
- Ha édességért mész, elkísérlek - erősködött Waylay.
- Ha bort hozol, én is megyek - jelentette be Liza J.
- A bevásárlócsapat szolgálatra jelentkezik - mondtam.
- Tökéletes - jegyezte meg Naomi anyukája. - Sloane, segíts
átalakítani a nappalit pizsamaparti-központtá. Kell az összes párna
meg takaró, ami nem a kutyáké.
- Én mit csináljak? - kérdezte Naomi.
- Igyál egy nagy pohár bort, és találd ki, mit viszel magaddal a
nászútra. - Felé toltam a dohányzóasztalon heverő rózsaszín,
Nászút címkével ellátott jegyzetfüzetet.

***

- Nem hiszem, hogy az élelmiszerboltban kapni pénisz alakú

cukrot, Liza J. - mondtam, miközben szereztem egy
bevásárlókosarat, amikor beléptünk a frissen festett üzletbe.
Későre járt, majdnem záróra volt, és a parkoló szinte üresen állt.
- Pfuj! Azt hittem, édességért jövünk - panaszkodott Waylay.
- A pénisz alakú gumicukor igenis édesség - jelentette ki Nash
nagymamája.
- Hé, örülj, hogy nem brokkolit keresünk - jegyeztem meg a
kislánynak.
 - Naomi néni tegnap este céklát etetett velem vacsorára -
mondta Waylay borzongva. - Céklát!
- Nos, ma este nem lesz cékla - ígértem, és az édességespolcok
felé vettem az irányt. - Válassz valamit!
Waylay arca felragyogott, és elkezdett cukorkászacskókat
dobálni a kosárba.
- Vegyük meg a nagyi és Sloane kedvenc édességét is.
- Megyek, megkérdezem, hol tartják a péniszeket - mondta Liza
J., mielőtt elkószált.
- Ó! Ez finom. Ettél már ilyet? - Waylay átnyújtott nekem egy
zacskó egyenként becsomagolt, élénk színű korongot.
- Sunkist Fruit Gems - olvastam hangosan. Még sosem ettem
ilyet, de halványan ismerősnek tűnt.
- Igen. Nem is volt olyan rossz, hogy elraboltak. Az a Hugo
nevű fickó megszállottja volt ezeknek az édességeknek. Egy fél
zacskóval megevett, mielőtt anya visszajött Naomi nénivel.
Mindenhol csomagolópapír volt. Nekem is adott belőle. A sárga a
kedvencem.
Egy pillanat alatt összeállt a fejemben a teljes kép. Tudtam, hol
láttam már ezt az édességet, és azt is, hogy ki vette.
Megtapogattam a zsebeimet, és előkotortam a telefonomat.
- Mi a baj? Mintha felpörögtél volna. Ugye, nem fogod felhívni
Naomi nénit, hogy megkérdezd, hány zacskóval vehetünk?
Megráztam a fejemet, és tárcsáztam Nasht.
- Nem. A nagybátyádat hívom, hogy megmondjam, épp most
azonosítottad a csatlóst, akit keresünk.
- Tényleg?
Nash telefonja kicsöngött.
- Gyerünk. Gyerünk már! A francba - motyogtam, amikor a
hangpostára irányított. - Nash. Én vagyok az. Az eldobható
telefonos fickó a Gabonapelyhes pasi. Mrs. Tweedy velem volt,
amikor találkoztunk vele az élelmiszerboltban. Ugyanolyan
édességet vásárolt, amiről Waylay azt állítja, hogy Duncan Hugo
kedvence. A helyszínen készült képek tele vannak eldobott
cukorkáspapírokkal. Aztán megint találkoztam vele, amikor Tate
Dilton jelenetet rendezett a Honky Tonkban. Tudom, hogy ez nem
sok, de a zsigereimben érzem, hogy igazam van. Hívj vissza!
- Hűha - mondta Waylay, amikor letettem a telefont. - Ez
nagyon sok szó volt, nagyon gyorsan. Úgy beszélsz, mint a
barátom, Chloe.
Rácsaptam a vállára.
- Kölyök, veszek neked egy raklapnyi édességet.
- Király. Szóval ki az a Gabonapelyhes pasi?
- Remélem, nem rólam beszéltek. - A hátam mögül felhangzó
mély férfihangtól összeszorult a gyomrom félelmemben.
Megszorítottam Waylay vállát.
- Waylay, keresd meg Liza J.-t, és menjetek ki - mondtam olyan
halkan, ahogy csak tudtam.
- De...
- Menj. Most - utasítottam, majd megfordultam, és kacér
mosolyt erőltettem az arcomra.
A Gabonapelyhes fickó tréningnadrágot és hosszú ujjú pólót
viselt. A kosara ismét tele volt egészséges zöldségekkel meg
sovány hússal. Már csak az édesség hiányzott.
- Szóval újra találkozunk - üdvözöltem csábosán. - Épp most
meséltem a kis barátnőmnek, hogy találkoztam egy helyes sráccal
a gabonapelyhes polcoknál.
- Tényleg? Mert szerintem úgy hangzott, rájöttél valamire,
amire nem kellett volna.
A francba. Szóval így fogjuk csinálni? Oké, rendben.
- Nem tudom, miről beszélsz. Most, ha megbocsátasz, mennem
kell, hogy csalódást okozzak egy tizenkét éves fogorvosának -
jelentettem ki.
Nagy, húsos kéz tapadt a bicepszemre.
 - A fogorvosnak várnia kell, Lina Solavita.
A szívem nem csupán kihagyott egy ütemet, majdnem kiugrott
a mellkasomból.
- Nem szeretem, ha engedély nélkül megérintenek -
figyelmeztettem.
- Az én barátomnak pedig nem tetszik, hogy követed az
embereit, sőt, az egyiküket le is tartóztatták miattad.
- Hé, nem én döntöttem úgy, hogy jó ötlet megdugni a
testvérem feleségét. Talán erről vele kellene elbeszélgetned.
- Megtenném, de börtönben van, mert te ráhívtad a zsarukat.
- Mentségemre szóljon, hogy megzavart a meztelenségével.
- Menjünk - morogta.
Erős marka elszorította a vérkeringésemet.
- Kapsz egy esélyt, hogy levedd rólam a medvemancsod, és
eltűnj innen. Egyetlen lehetőséget, hogy előnyt szerezz, mielőtt
szétrúgom a seggedet, aztán ide fog érni a pasim, a rendőrfőnök,
hogy befejezze, amit én elkezdtem. Egyelőre ártatlan vagy.
Legalábbis ebben az esetben. Ha kirángatsz a boltból, neked
lőttek. Bűnöző leszel.
- Csak ha elkapnak. Túl sok problémát okoztál, és most ideje,
hogy szembenézz a következményekkel. Semmi személyes. Ez
pusztán üzlet.
- Hagyd békén, te gigantikus szarházi! - Waylay bukkant fel a
folyosó elején, és kegyetlenül megdobta a fogvatartómat egy
babkonzervvel.
Pont a homlokán találta el. Kihasználtam a repülő
konzervdoboz okozta meglepetést, és ágyékon térdeltem a férfit.
Elengedte a karomat, hogy fél kézzel a golyóit, a másikkal pedig a
homlokát markolja.
- Bassza meg! - zihálta.
- Fuss, Way! - Nem néztem meg, hogy hallgat-e rám. Ehelyett
állkapcson ütöttem a pasit. Fájdalom nyilallt a kezembe. - A
francba! Betonból van az arcod?
- Ezért még megfizetsz, édesem!
Egyelőre nem nyerte vissza az egyensúlyát, ezért mindkét
kezemet a mellkasára tettem, és olyan erősen meglöktem, ahogy
csak tudtam. Háttal nekiesett a diétás kólák tornyának, üdítőt
spriccelve mindenfelé. Egy vásárló, aki mindkét kezében egy-egy
doboz gabonapelyhet tartott, felsikoltott, mindkét dobozt a
kosarába dobta, majd elfutott.
Liza J. tűnt fel a semmiből az egyik bolti bevásárlórobogón.
Teljes sebességgel rohant bele hátulról a férfiba. Elég közel lökte
hozzám, hogy megtehessem a következő lépést. Erősen combon
rúgtam, ügyelve, hogy a tűsarkam a bőrébe fúródjon.
Fájdalmában felüvöltött.
- Ezt kapd ki, te szemétláda! - harsogta Liza J.
Maga az üzletvezető, Nagy Nicky jelent meg következőnek, és
úgy tartotta kezében a felmosót, mintha egy lovagi lándzsa lenne.
- Hagyja békén a hölgyet, uram!
- A kurva életbe - motyogta a rosszfiú. Benyúlt a
tréningnadrágja derekába, és elővett egy pisztolyt.
Felemeltem a kezem.
- Nyugi, nagyfiú. Beszéljük ezt meg.
Láthatóan befejezte a beszélgetést. Mert a plafonra célzott, és
leadott két lövést.
Az üzletben egy másodpercre néma csend lett, majd
elkezdődött a sikoltozás. Ezt követte a lábdobogás és az automata
ajtó szüntelen pityegése.
- Menjünk - parancsolta a Gabonapelyhes fickó kőkeményen.
Felkapta a zacskó Fruit Gemst, és megragadta a karomat.
- Öhm... - Az üzletvezető még mindig a felmosófával
hadonászott, bár most, hogy előkerült a lőfegyver, sokat veszített
magabiztosságából.
 - Semmi baj. Minden rendben lesz. Menjen, ellenőrizze, hogy
mindenki kijutott-e - biztosítottam.
A Gabonapelyhes fickó a főbejárat felé vonszolt. Mindketten
sántítottunk, ő a sérüléstől, amit a csizmámmal okoztam, én pedig
azért, mert a kemény combja letörte a cipőm sarkát.
Gondolatban felmértem a helyzetet. Szinte mindig rosszat
jelent, ha másik helyszínre viszik az embert. De ebben az esetben
legalább végre megtalálhatom Duncan Hugo rejtekhelyét. A
mobilom a farmeromban volt, Lucian nevetséges óvszer-
nyomkövetője pedig a kabátzsebemben. Hangüzenetet hagytam
Nashnek, és a próbavacsora alatt nem vettem fel anyámnak a
telefont.
A segítség hamarosan érkezik.
Kiléptünk a sötét parkolóba, mire a nyakamhoz szorította a
pisztolyt.
- Ez egy nagyon kicsi fegyver - jegyeztem meg.
- Nehéz úgy pisztolyt hordani, hogy ne legyen feltűnő. A
nagyobb kaliberűek folyton belevájnak a seggembe.
Kényelmetlen.
- Rosszfiú-problémák, igaz? - viccelődtem.
 47. fejezet

Gatyát le, segget fel

Nash

Kedves Nash,
Ez elég kínos. Levelet írni neked. De azt hiszem, jó ideje
kínos a kapcsolatunk. Miért most hagynánk abba?
Elég jól alakulnak a dolgaim. Napi háromszor étkezem, ami
azt jelenti, hogy hízom. Két évtized óta először van saját
szobám.
A csoportterapeuta úgy néz ki, mintha tizenkét éves lenne,
de biztosított minket arról, hogy elvégezte az orvosi
egyetemet.
Egyébként ő javasolta, hogy írjunk levelet a családunknak
vagy azoknak az embereknek, akiket a leginkább cserben
hagytunk. Úgy tűnik, te és a bátyád mindkét leírásnak
megfeleltek. Micsoda szerencse. Ez egy bocsánatkérő és
felelősségvállalási gyakorlat. Tudod, megfogalmazzuk, és
papírra vetjük a szavakat. Nem kell elküldenünk a levelet.
Valószínűleg nem fogom elküldeni.
És mivel nem fogom elküldeni, most az egyszer kurvára
őszinte leszek.
Fogalmam sincs, hogy le tudom-e győzni ezt a szokást,
függőséget vagy betegséget. Nem tudom, hogy képes
vagyok-e anélkül élni, hogy eltompítanám a létezés fájdalmát.
Még ennyi év után sem tudom, hogyan „lehetnék” ebben a
világban az anyukád nélkül.
 De itt vagyok. És te is. Azt hiszem, tartozom annyival
mindkettőnknek, hogy adok ennek egy igazi esélyt. Talán van
valami más is a fájdalom túloldalán. Lehet, hogy
megtalálhatom. Nos, akár meglelem, akár nem, szeretném, ha
tudnád, hogy sosem a te feladatod volt helyrehozni a
nyomoromat. Mint ahogy anyád feladata sem volt, hogy
összetartson, amíg élt.
Mindannyian felelősek vagyunk a saját hibáinkért. És
mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy megpróbáljunk
felülemelkedni rajtuk. Kezdem megérteni, hogy talán az élet
nem arról szól, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel
vészeljük át. Hanem arról, hogy mindent megtapasztaljunk. A
jót, a rosszat, és mindent, ami a kettő között van.
Remélem, jól vagy. Nem mintha ez bármit is jelentene
neked, vagy mintha jogom lenne ezt mondani, de átkozottul
büszke vagyok arra az emberre, akivé váltál. Az elmúlt
években aggódtam, hogy te és a bátyád követitek majd az én
pocsék példámat. Hogy elbújtok a fény elől. De te nem ilyen
vagy. Mindennap kiállsz az igazságért, és az emberek
tisztelnek érte. Én is tisztellek érte.
Legyél továbbra is bátrabb, mint én.
Igen. Ezt biztosan nem küldöm el. Úgy hangzik, mint az a
Dr. Phil, akit anyukád szeretett nézni.
Szeretlek,
Apa

***

- Ez szívás - jelentette ki Stef a bárszékéről.

- Inkább lennék otthon Százszorszéppel és Waylay-jel -
morogta a bátyám.
 - Legénybúcsú nélkül nem házasodhatsz meg - mondta Lucian.
-Még akkor sem, ha nem engeded, hogy sztriptíztáncosnőket vagy
flashmobot béreljek fel.
- Vagy sztriptíztáncosok flashmobját - tette hozzá Nolan.
A Honky Tonk bárpultjánál ültünk, és sört meg bourbont
ittunk. Ez volt minden kétséget kizáróan a legbénább legénybúcsú
Knockemout történetében. Egyszer le kellett tartóztatnom a fél
presbiteriánus gyülekezetet, amikor Henry Veedle legénybúcsús
bunyóklubja túlságosan elfajult, és az utcára is átterjedt.
Lou, Knox leendő apósa, felhördült.
- Az én időmben nem volt szükség legénybúcsúra,
jégszobrokra vagy eljegyzési vacsorára. Megjelentünk a
templomban egy szombati napon, kimondtuk az igent, valaki
megetetett minket sonkás-salátás szendviccsel, aztán hazamentünk
a fenébe. Mi a franc történt ezzel?
- A nők - felelte Lucian szárazon.
Néma tósztra emeltük a poharunkat.
Hosszú napom volt, és a pokolba is, mindennél jobban
vágytam arra, hogy végre hazamenjek Linához. Reggel
hivatalosan is kirúgtam Diltont, miután megbizonyosodtam róla,
hogy minden i-re felkerült a pont. Csúnya volt, ahogy
megjósoltam, de nem tudtam megünnepelni a győzelmet, mert
egy teherautó a 317-es útra borította a szószos rakományát.
A délutánt azzal töltöttem, hogy segítettem a takarításban, és
még épp annyi időm maradt, hogy lezuhanyozzak, mielőtt néhány
perc késéssel megjelentem a próbavacsorán. Arra is csak néhány
percem volt, hogy berángassam Linát a bátyám étkezőjébe, és
halálra csókoljam, mielőtt elindultunk italozni.
Szerettem volna együtt lenni vele. Normális életet akartam
mellette. Jóvá akartam tenni a majdnem katasztrófát, amit
okoztam. De az esküvő másnap lesz. Még mindig nem tudtam, ki
dobta be azt a követ Lina ablakán. És az óra ketyegett, ugyanis a
„Szülővárosa hőse” cikk hétfőn fog megjelenni.
Az „utána” itt kopogtat az ajtónkon. Az egyetlen dolog, ami
köztünk és az „utána” között áll, a kibaszott Duncan Hugo. Véget
fogok vetni ennek. Rács mögé juttatom. Aztán bármit megteszek,
hogy meggyőzzem Linát: helyet érdemlek a jövőjében.
Apám levelére gondoltam, amit Dilton hivatalos kirúgása után
olvastam el.
- Apa küldött neked levelet? - kérdeztem Knoxtól.
- Igen. És neked?
- Igen.
- Olyan megható ez a nyílt családi kommunikáció - viccelődött
Stef, és úgy tett, mintha könnyeket törölgetne az arcáról.
- Lehet, hogy holnap ő is jön - mondta Knox.
Meglepetten pislogtam.
- Tényleg?
- Igen.
- És nem bánod? - Az évek során mindkettőnknek egyaránt
feszült volt a kapcsolatunk az apánkkal, csak épp a magunk
módján. Knox néhány havonta levágta a haját, és pénzt adott
neki. Én ellenőriztem őt, és elláttam olyan alapvető dolgokkal,
amiket nem tudott drogra cserélni.
Megvonta a vállát.
- Nem mintha eddig bárhol megjelent volna.
Silver egy újabb kör italt hozott nekünk. A homlokát ráncolta,
és felhúzta az orrát.
- Más is érzi ezt a fokhagyma- és sajtszagot?
- Valószínűleg én vagyok az - mondtam.
Mindenki közelebb hajolt, hogy megszagoljon.
- Hirtelen megkívántam az olasz kaját - jegyezte meg Lucian.
- Ez Alfredo szósz. Egy teherautó felborult az autópályán,
miközben ezt szállította.
 - Elnézést a késésért - szólalt meg Jeremiah, ahogy odaért
hozzánk, és beletúrt sötét, göndör hajába. - Miért szaglásszuk
Nasht?
- Olyan illata van, mint az Alfredo szósznak - felelte Stef.
Jeremiah csókot nyomott Stef arcára, és mindketten
szégyenlősen elmosolyodtak.
- Hűha. Ez mikor történt? - kérdezte Knox, miközben kettejük
között mutogatott.
- Miért? Őket is baszogatni fogod? - kérdeztem a bátyámat.
Knox vállat vont.
- Talán.
- Miért nem akarod, hogy mások is boldogok legyenek? -
kötekedett Stef.
- Leszarom, hogy boldog vagy-e. Csak nem akarok veled
foglalkozni, ha kibaszottul szerencsétlennek érzed magadat -
tisztázta Knox. - Vegyük ezt a hülyét. Jegygyűrűk csillognak a
szemében, amikor Linára néz, de a nő ki fogja tépni a szívét, és
széttapossa a tűsarkával, amikor kisétál az ajtón.
- Lehet, hogy vele megyek. Feltéve, ha túl tud lépni a
seggfejségemen.
Fülsiketítő csend telepedett ránk, ahogy hét szempár
szegeződött rám.
- Mi? - kérdezte Jeremiah, mert ő tért magához elsőként.
Felemeltem a sörömet.
- Elbasztam egy szar nap után.
- Mégis hogyan basztad el?! - förmedt rám Knox.
- Megpróbáltam szakítani vele - vallottam be.
- Idióta vagy - jegyezte meg Nolan segítőkészen.
- Nem, egy kibaszott idióta - tette hozzá Knox.
Lucian csak lehunyta a szemét, és megrázta a fejét.
- Ez egy érdekes megközelítés - vetette fel Jeremiah.
 - Azt hittem, ő a seggfej a családban - mondta Silver, miközben
letett egy italt Jeremiah elé, és Knox felé biccentett.
- Emlékeztesselek, kitől kapod a fizetésedet?
- Úgy tűnik, a kettőből az első számú idiótától - viccelődött.
- De a próbavacsora után ledugtad a nyelvedet Lina torkán -
mutatott rá Stef.
- Nem hagyta, hogy ellökjem magamtól. Ragaszkodott hozzám.
Aztán ki kellett ugranom egy repülőgépből.
- Jézusom. Mi a fenéért ugrottál ki egy tökéletesen jó
repülőgépből? - kérdezte Knox összezavarodva.
- Mert ha a nő, akit feleségül fogsz venni, megkér valamire,
akkor kurvára megteszed.
Lucian a halántékát dörzsölte.
- Alig ismered őt.
- Én ismerem őt. Túl jó hozzád - mondta Nolan.
- Egyetértek Pornóbajusszal - jegyezte meg a bátyám.
- Lina fantasztikus. Tervezel még több szar napot? - kérdezte
Lou.
- Nem, uram - biztosítottam őt.
Bólintott.
- Jó. Ha az én időmben szar napja volt valakinek, nem próbálta
meg lapátra tenni az asszonykáját. Inkább berúgtunk, elájultunk a
kanapén tévézés közben, aztán amikor másnap felébredtünk,
igyekeztünk kevésbé gázul viselkedni.
- Isten áldja Amerikát - mondta Stef az italába.
- Ő az igazi - jelentettem be, noha senki sem érdeklődött
eziránt.
- Ezt nem tudhatod - érvelt Lucian. - Elismerem, hogy csinos
nő.
De nálunk jobb férfiakat is naponta tévesztenek meg csinos
nők.
 - Ne beszélj így a csajomról, hacsak nem vagy felkészülve a
következményekre, Rollins - figyelmeztettem. - Különben is,
Knox nősül meg. Miért nem őt zaklatod ezzel a hülyeséggel?
A bátyám összeráncolta a homlokát.
- Várj csak. Miért nem?
- Mármint azon kívül, hogy Naomi minden szempontból
tökéletes, és te vagy a világ legszerencsésebb embere, hogy
rátaláltál - jegyezte meg Stef.
- Igazat beszélsz - értett egyet Lou.
Lucian bosszúsan nézett rám.
- Nem Linával van baj, hanem veled.
- Mi a fene baj van vele? - követelte a választ Knox a testvéri
dühtől feltüzelve.
- Mély gödörben van. Amikor egy férfi ilyen sötét helyre kerül,
önmagában sem bízhat, nemhogy egy olyan személyben, akit alig
ismer. Ha rossz embernek adja a bizalmát, az árulásból szinte
lehetetlen felépülni.
- Ne vedd sértésnek, Lucy, de úgy hangzik, mintha a saját
múltadat akarnád kivetíteni a barátod boldog jelenére - mondta
Jeremiah.
- Hallgass a dögös barberre. Gyakorlatilag pszichológus -
közölte Stef.
- Semmit sem tudsz a múltamról - jelentette ki Lucian sötéten.
- Talán témát kellene váltanunk, mielőtt ez a legénybúcsú is
olyan lesz, mint Henry Veedle-é - javasoltam.
- Tényleg nem engedte, hogy ellökd magadtól? - kérdezte
Knox.
Megráztam a fejemet.
- Tényleg. És mihelyst sikerül beadagolnom neki az örökké
gondolatát, szükségem lesz annak az ékszerésznek a
telefonszámára.
 - Jézusom - motyogta Lucian az orra alatt, és újabb pohár
bourbont kért.
- Mi akadályozza meg, hogy beadagold neki? - kérdezte
Jeremiah.
- Azon kívül, hogy alig ismerik egymást, és érzelmileg sérültek?
-motyogta Lucian az újabb poharába.
- Alig negyvennyolc órája basztam el. Ki kell találnom valami
nagy gesztust, hogy higgyen bennem. Kettőnkben.
A tiéd. Tedd hivatalossá. Lina szavai visszhangoztak a
fejemben.
- Elég komolyan gondolod? - kérdezte Stef.
- Elég komolyan ahhoz, hogy Bannerjee megmutassa, hogyan
használjam a Pinterestet, hogy lementsem egy tucat jegygyűrű
képét.
Lucian rémülten dörzsölte meg az arcát, de nem szólt semmit.
- Szerintem komolyan hangzik - döntött Lou.
- Szóval mi számít nagy gesztusnak? - faggatózott Jeremiah.
- Virág? - találgatott Knox.
Stef felhorkant.
- Ez minden, csak nem nagyszerű. Inkább kicsinyes. Az volt a
nagy gesztus, amikor betörtél Duncan Hugo raktárába, hogy
megmentsd a bajba jutott kisasszonyokat.
A bátyám önelégülten bólintott.
- Az elég epikus volt.
- Az is nagy gesztus volt, hogy megleptem Mandyt egy
háromhetes hajóúttal - mondta Lou.
- Ez jó. Vidd el nyaralni - javasolta Nolan. - A feleségem
imádta, amikor kettesben elutaztunk valahova.
- Nem a feleséged adta be a válókeresetet? - mutatott rá Lucian.
- A) baszd meg. És B) talán nem vált volna el, ha többször
viszem nyaralni ahelyett, hogy állandóan dolgozom.
 - Ez jó, de olyasmire van szükségem, amit most is megtehetek.
Mielőtt elintézzük Hugót.
- Kicseréltethetnéd az olajat a kocsijában - javasolta Jeremiah.
- Túl snassz - mondtam.
- Repítsd ide a családját, hogy meglepd.
- Túl sok.
- Vegyél neki olyan táskát, ami egy kibaszott vagyonba kerül -
tanácsolta Knox.
- Nem mindenki nyert a lottón.
- Tele lehetnél pénzzel, ha megtartod, amit adtam neked
ahelyett, hogy az istenverte rendőrőrsre íratod a nevemet, te
barom.
- Jogos.
- Miért nem tetováltatod a nevét a seggedre? - szólalt meg
Lucian szárazon.
Knox és én összenéztünk.
- Nos, ez családi hagyomány - tűnődött a bátyám.

***

Így kerültem gatya nélkül, seggel felfelé a tetoválószalonba.

Knox ott ült mellettem egy másik székben póló nélkül, és az
esküvője dátumát varratta a szíve fölé.
- Ugye, tudod, hogy csak gúnyolódtam? - motyogta Lucian a
sarokból, ahol dühös vámpírként ólálkodott.
- Nem kerülte el a figyelmemet. De ettől még átkozottul jó ötlet
volt.
- Hülyén fogod érezni magad, amikor elmegy, neked meg egy
állandó emlékeztető marad a seggeden.
De még Lucian pesszimizmusa sem tudta elrontani a
jókedvemet.
 Nolan egy tetoválóalbumot lapozgatott a pultnál Lou-val,
miközben Stef és Jeremiah sört nyitott mindenkinek.
- Évek óta várok arra, hogy rátegyem a kezem erre a seggre -
mondta vidáman a tetoválóművész. Sallynek hívták. A nyakától a
térdéig tele volt varrva, és a húszas évei elején országos
lovasbajnok volt.
- Ó, drágám, te és az összes többi nő is ebben a városban -
vágta rá Stef.
- Légy gyengéd velem. Ez az első alkalom - jegyeztem meg.
Éppen csak elkezdte, amikor meghallottam egy fényképezőgép
kattanását, ezért megfordultam, hogy Nolanre nézzek.
- Mi van? Csak dokumentálom az estét.
- Talán le kéne cserélned a ronda bajuszt egy tetkóra - javasolta
Knox.
- Gondolod? - kérdezte Nolan. Szinte hallottam, ahogy a
bajuszát simogatja, mint valami házimacskát.
- Szerintem jól állna valami király dolog. Például egy farkas.
Vagy mit szólnál egy baltához? - javasolta Lou.
- Kaptok csoportos árengedményt, ha te is tetováltatsz - szólalt
meg Sally a tetoválópisztoly tűje fölött.
Épp a tetoválógépek zúgását hallgattam, amikor Stef felkiáltott.
- A francba. A francba - mondta.
- Mi a baj? - faggattam.
- Ne szorítsd össze a feneked - utasított Sally.
Mindent megtettem, hogy ellazítsam a hátsómat.
- Emlékszel arra a cikkre, aminek csak hétfőn kellett volna
megjelennie? - kérdezte Stef a telefonját bámulva.
- Milyen cikk? - csapott le egyszerre Jeremiah és Lou.
Görcsbe rándult a gyomrom az idegtől.
- Mi van vele?
Stef elfordította a telefonját, hogy lássam a képernyőt. Ott
álltam az irodámban az amerikai zászló mellett, pokolian dühös
tekintettel a Kisvárosi hős visszatérése cím alatt.
- Korán tették ki - jegyezte meg. - Úgy tűnik, nem jött össze a
cikk, amit ma akartak megjelentetni, ezért két órával ezelőtt
kiposztolták ezt.
- Add ide a telefonomat. Most - csattantam fel. - Sal, ezt később
kell befejeznünk.
- Vettem, rendőrfőnök. Nem fogok panaszkodni, hogy újra
láthatom ezt a remekművet.
Türelmetlenül vártam, hogy egy darab gézt ragasszon a
folyamatban lévő tetoválásra.
- Basszus. Már ötvenezren kedvelték - kommentálta Stef. Rám
nézett. - Te vagy Amerika istenverte kedvence.
A telefonom már csörgött, mire Lucian előkotorta a
nadrágzsebemből.
Idler különleges ügynök keresett.
- Nem erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy húzza meg
magát - csattant fel, amikor felvettem.
- Nem tudom, miről beszél, különleges ügynök - mondtam
határozottan, miközben felugrottam a székről, és felkaptam a
nadrágomat.
Nolan az univerzális „nem vagyok itt” mozdulatot mutogatta a
torkán.
- A rendőrfőnök felépül a lőtt sérülésből, és visszanyeri az
emlékezetét, hogy megszabadítsa a rendőrőrsöt egy mocskos
zsarutól - olvasta fel hangosan. - Tisztán emlékszem, hogy azt
mondtam, szeretném tudni, ha visszanyerte az emlékezetét, és azt
is, hogy mikor. Hol a francban van a védője?
Beledugtam a lábam a farmeromba.
- Tudja, mire nem emlékszem? Nem emlékszem, hogy
elmesélte volna, hogy alkut akar kötni azzal a bűnözővel, aki
megpróbált megölni engem, az unokahúgomat és a sógornőmet.
- Milyen alkuról beszél? - hárított.
 - Az FBI jobban szivárog, mint az istenverte Titanic.
Hajlandóak eltekinteni a gyilkossági kísérlet és az emberrablás
vádjától, mert egy nagyobb halra vadásznak. Hát, helló,
különleges ügynök. Nem fogom veszélybe sodorni a családomat,
mert maga nem tud a régi módszerekkel felépíteni egy ügyet.
- Jól figyeljen, Morgan. Ha bármi olyat tesz, ami veszélybe
sodorhatja ezt az ügyet, gondoskodom arról, hogy rács mögött
végezze.
Felhúztam a sliccemet.
- Sok szerencsét hozzá. Most én vagyok Amerika istenverte
kedvence. - Megszakítottam a hívást, mielőtt mondhatott volna
még valamit, és tárcsáztam Linát. A hangposta válaszolt.
Knox telefonált, feltehetően Naomit kereste.
- Nem veszi fel - mondta feszült hangon.
- Felhívom Mandyt - jelentette be Lou.
Lucian a telefonját nézte.
- A nyomkövetők szerint Naomi otthon van. Waylay és Lina az
élelmiszerbolt parkolójában.
Volt egy nem fogadott hívásom Linától, és egy új hangposta
üzenetem.
Megnyomtam a lejátszás gombot, és az ajtó felé indultam, a
násznép többi tagja pedig a nyomomba szegődött.
Lina hangja fogadott az üzenetben.
„Nash. Én vagyok az. Az eldobható telefonos fickó a
Gabonapelyhes pasi. Mrs. Tweedy velem volt, amikor
találkoztunk vele az élelmiszerboltban. Ugyanolyan édességet
vásárolt, amiről Waylay azt állítja, hogy Duncan Hugo
kedvence. A helyszínen készült képek tele vannak eldobott
cukorkáspapírokkal. Aztán megint találkoztam vele, amikor Tate
Dilton jelenetet rendezett a Honky Tonkban. Tudom, hogy ez
nem sok, de a zsigereimben érzem, hogy igazam van. Hívj
vissza!”
 Cukrospapír.
Mintha valaki csettintett volna az ujjával, visszarepültem arra a
forró, augusztusi éjszakára, az út szélére.
Bumm.
Bumm.
Két lövés visszhangzott a fülemben, miközben furcsa, szúró
érzés nyilallt a vállamba és a felsőtestembe. A földre zuhantam...
vagy a föld közeledett felém.
Elterültem az aszfalton, amikor kinyílt a kocsi ajtaja. Valami
vékony és áttetsző lebegett a földön, és megcsillant a járőrkocsim
fényszóróiban. Aztán eltűnt. A csomagolópapír zörgése csengett a
fülemben, ahogy egy fekete bakancs rátaposott.
„Régóta vártam már erre” - mondta a kapucnis férfi.
Gúnyosan vigyorgott, és megrándult a bajusza.
Egy kibaszott cukorka csomagolópapírja. Ez kísértette hetek óta
az álmaimat. Nem Duncan Hugo. Egy cukorkacsomagolás és Tate
Dilton ujja a ravaszon.
- Hívd vissza, a picsába - vicsorogta Knox, kizökkentve ezzel a
gondolataimból.
- Mit gondolsz, mi a francot csinálok? - Újra tárcsáztam.
- Azonnali állapotfrissítésre van szükségem - vakkantotta
Lucian a telefonjába.
- Valaki megmondaná, hogy mi a fene folyik itt? - kérdezte
Lou. Lina telefonja kicsöngött.
- Gyerünk. Vedd fel, Angyal - motyogtam. Valami nagyon nem
stimmelt, és muszáj volt hallanom a hangját.
A csörgés abbamaradt, de a kimenő üzenet helyett valaki
beleszólt a vonalba.
- Nash?
De nem Lina volt az. Hanem Liza J.
- Elkapta őt, Nash. Elrabolta.
 48. fejezet

Rossz nőt raboltak el

Lina

A munkám során már több érdekes helyzetbe keveredtem, de

ez nekem is újdonság volt. A Gabonapelyhes fickó nemcsak a
kezemet kötötte a hátam mögé, de a telefonomat, az órámat és a
kabátomat is eldobta - Lucian nyomkövetőjével együtt - a bolt
parkolójában.
Aztán betuszkolt egy szedán csomagtartójába.
Ennyit arról, hogy Lucian csapata képes lesz követni a
nyomkövetőm jelét. Szorosan lehunytam a szememet, és Nashre
gondoltam. Minden követ meg fog mozgatni azért, hogy
megtaláljon. Ahogy Knox és Nolan is. Sőt, még Lucian is segít.
Ha pedig ők nem képesek megtalálni, majd anyám levadászik
engem.
Csak meg kell őriznem a józanságomat, hogy kitaláljak valami
menekülőutat. Ez a seggfej rossz nőt rabolt el.
A belső buzdító beszéd végeztével a fogságom első néhány
percét azzal töltöttem, hogy megpróbáltam megkeresni a
vészhelyzeti nyitógombot a csomagtartóban, de sajnos rájöttem,
hogy kikapcsolták.
- A fenébe - motyogtam. Az autó élesen jobbra kanyarodott.
Beütöttem a fejem, és ügyetlenül a hátamra gurultam, majd
összerezzentem a csuklómon lévő kötés miatt. - Aú! Tanulj meg
vezetni, te barom! - Fásultan belerúgtam a csomagtartó tetejébe.
Hallottam, hogy beszélget valakivel, de a zajos út miatt nem
értettem, mit mond.
 - B terv - döntöttem el.
Kirúghattam volna a hátsó lámpát, hogy jelezzem a többi
autósnak, hogy túszt tartanak fogva a csomagtartóban.
Megváltozott az út. A sima aszfalt helyett kavicsok csikorogtak
a kerekek alatt menet közben. Ez nem jelentett jót. Vagy Duncan
Hugo van közelebb, mint gondoltuk, vagy a Gabonapelyhes fickó
visz ki az erdőbe, hogy besegítsen engem egy frissen ásott, sekély
sírba.
Éppen a szőnyeg szélét próbáltam kitapogatni anélkül, hogy
meghúznám a nyakizmomat, amikor az autó hirtelen megállt.
Visszagurultam a hasamra. Ez határozottan nem jelentett jót.
Kinyílt a csomagtartó, de mielőtt harci pózba tornázhattam
volna magam, durván kirángattak a kocsiból.
- Jézusom. Hol tanultál meg vezetni? A gokartpályán? -
panaszkodtam, ahogy leráztam magamról a kezét.
- Hagyd abba a nyafogást, és indulj - mondta, miközben
előrelökött.
Valamikor régen kavicsos út lehetett ott, ahol megálltunk, de
mára a természet visszavette az uralmat a terület fölött. Előttünk
egy hatalmas, pajtaszerű épület állt, amelyet magasan felvert a
gaz. Mögötte éppen csak kirajzolódtak egy kerítés körvonalai.
- Még mindig Knockemoutban vagyunk? - kérdeztem,
miközben leküzdöttem a borzongást. A kabátom nélkül és az
egészséges félelemtől még hidegebbnek éreztem az éjszakai
levegőt.
A csatlós nem vette a fáradságot, hogy válaszoljon. Ehelyett
ismét előrelökött.
- Ha most elengedsz, valószínűleg nem kell börtönbe menned -
jegyeztem meg, miközben a pajta árnyékában bicegtem.
- Már elköteleződtem az ügy iránt, édesem. Voltak szemtanúk.
Számomra nincs visszaút.
 A sötét éjszakában az elrablóm már nem úgy nézett ki, mint egy
jóképű, edzőterembe járó könyvelő. Inkább olyan férfinak tűnt,
aki élvezi, ha megríkathatja a gyerekeket.
- Úgy hangzik, mintha ezért engem hibáztatnál.
Megrázta a fejét.
- Figyelmeztettelek a bárban. Megmondtam, hogy ne csinálj
magadból célpontot.
- Emlékszem valami ilyesmire - feleltem, miközben kinyitotta
az istálló nehéz külső ajtaját. Ez volt az egyetlen lehetőségem, így
éltem vele.
Megpördültem, és el akartam futni a sötétben, de a törött
cipősarok és az egyenetlen kavicsok lehetetlenné tették a
menekülést. Úgy éreztem, mintha egy rémálomban lennék, ahol
próbálok szaladni, de elfelejtettem hogyan kell.
Egy nagy, húsos kéz ragadta meg a vállamat, és hátrarántott.
- Igazi púp vagy a hátamon, tudod? - mondta, miközben a
vállára dobott.
- Ezt sokszor megkapom. Szóval ingatlanügynök vagy, ugye?
- Fogd be.
Visszavitt az ajtóhoz, majd odabent a padlóra dobott.
Koromsötét volt, én pedig megdermedtem, és próbáltam
tájékozódni.
- Tudod, az ingatlanügyek miatt nem gyakran kerül börtönbe az
ember. Nem úgy, mint az élelmiszerboltokból elrabolt nők miatt -
mondtam, miközben talpra álltam.
- Minél nagyobb a kockázat, annál nagyobb a jutalom -
válaszolta a sötétben.
Ez a Pritzger Biztosító nem hivatalos mottója.
Egy kattanást hallottam, majd bevilágította a teret a mennyezeti
lámpa. Elég díszes csarnok volt egy csűrhöz képest. A padlót
lebetonozták, a fával burkolt falak pedig szebben néztek ki, mint
az atlantai lakásom. Elektromosság. Jó. Ez azt jelenti, hogy talán
telefon is van valahol.
A falon, közvetlenül velem szemben egy nagy fémtáblán a
Vörös Kutya Farm felirat állt.
Megvilágosodtam. Ez az az elárverezett ingatlan, ahol Nash
megtalálta a szökött lovat. Hugo egész idő alatt ilyen közel volt?
Csak néhány kilométerre vagyok a várostól. Normális
körülmények között simán el tudnék futni odáig, de ahhoz másik
cipőt kellene viselnem, és kerülnöm kéne az aszfaltozott utakat.
Nem ideális, de mindenképpen lehetséges. Felmértem a többi
lehetőséget.
Három ajtó vezet különböző irányokba, és egy lépcső visz fel a
sötét, padlástérnek látszó helyiségbe. Utóbbi határozottan nem
életképes menekülési lehetőség, döntöttem el.
A csatlós megszorította a vállamat, és az egyik nehéz faajtóhoz
vezetett.
- Menjünk - mondta, és kinyitotta.
Egy falépcsővel találtam szemben magam, ami egy szinttel
lejjebb vezetett.
- Tényleg? Egy alagsori búvóhely? Milyen közhelyes. -
Valójában zseniális volt. Találni egy elhagyatott ingatlant, elég
messze a várostól, hogy senki ne vegye észre a mozgolódást?
Talán a fogvatartóm mégsem teljesen idióta.
- Mozgás - szólt rám.
Nem siettem el, mind a tizenöt lépcsőfokot bicegve tettem meg.
Meg kell őriznem a hidegvéremet. Muszáj húznom az időt.
Minél tovább terelem el a figyelmüket, annál több időt adok
Nashnek, hogy megtaláljon.
A Gabonapelyhes fickó a lépcső aljánál balra terelt, és bekísért
egy nyitott ajtón.
A helyiségben, a sáros csizmáját hanyagul egy gyönyörű tölgyfa
asztal tetejére támasztva Tate kibaszott Dilton ült.
 A francba.
- Lám, lám, lám. Kit látnak szemeim. Csak nem azt a hosszú
lábú ribancot a kocsmából?
Arra készültem, hogy egy újonc maffiakirállyal szálljak szembe,
nem pedig egy mocskos, kegyvesztett zsaruval.
Dilton az asztalra dobta a telefonját, és önelégülten rágcsálta a
rágógumiját.
- Mi a baj, édesem? Nem rám számítottál?
- Várj. Ezt tisztázzuk. Te vagy itt az agytröszt? - kérdeztem
Diltontól, és azon tűnődtem, vajon mennyire lenne nehéz
megszerezni a telefonját.
- Ezt kurva jól látod, anyukám.
Az emberrablóm célzatosan megköszörülte mögöttem a torkát.
Dilton ránézett.
- Mondani akarsz valamit, Nikos?
Nikos, az élelmiszerboltos emberrabló.
- Hol van? - kérdezte Nikos.
- Van, amit tudnod kell, és van, amit nem, fiam - felelte Dilton.
Oké. A rosszfiúk összevesztek. Ez vagy nagyon jól fog jönni
nekem, vagy nagyon-nagyon rosszul. Akárhogy is, szükségem
lesz egy tervre.
Az íróasztal mögötti pulton egy ősrégi monitor állt. Sajnos nem
láttam telefont, laptopot vagy egy véletlenül kint felejtett
jelzőpisztolyt.
A szemközti falra hatalmas, síkképernyős tévét függesztettek,
elé pedig egy kanapét toltak.
- Nem tudjátok, hogy fenyegetőbbnek tűntök, amikor úgy
tesztek, mintha egymás gondolataiban is olvasnátok? Nem
néztetek James Bond-filmeket?
- Menj, szólj neki - mondta Nikos, nem törődve velem.
- Baszd meg - vágta rá Dilton. - Itt én vagyok a főnök. Szólj
neki te.
 - Nem tarthattok itt - szólaltam meg, visszaterelve magamra a
figyelmüket.
Dilton vidáman rágcsálta a rágóját.
- Úgy látszik, bármit megtehetek veled meg a ribanc száddal.
- Bájos. Miért vagyok itt? Minden nővel ezt csinálod, aki azt
mondja, hogy nőj fel és légy férfi? Ez mondjuk megmagyarázná,
miért van szükséged ekkora létesítményre.
- Azért vagy itt, mert te meg a kibaszott barátaid kurvára
felhúztatok.
Nikos arckifejezéséből ítélve nem éppen ezért voltam itt.
- Várj. Azért raboltattál el, mert kirúgtak a rasszista, nőgyűlölő
viselkedésedért? Te is olyan áldozattípus vagy, aki mindig mást
hibáztat azért, hogy szar ember lett belőle?
- Mondtam, hogy semmit nem ér, ha bedobunk egy követ az
ablakán - motyogta Nikos.
- Azért vagy itt, mert rosszkor, rossz helyen jártattad a kurva
szádat - vicsorogta Dilton. - A terv az volt, hogy a másik két
ribancot rabolom el először. Tina gyerekét meg a szűkszavú
ikertestvérét. De te nem bírtál viselkedni, és még nagyobb
célpontot csináltál magadból, amikor vásárlás közben rájöttél a
dolgokra.
Nikosra pillantottam. Látta velem Waylay-t. Könnyen
elkaphatott volna mindkettőnket. Nos, nem annyira könnyen.
Nekem még volt egy tűsarkam, neki pedig egy másik lába. De
úgy döntött, nem rabol el egy gyereket. Talán nem ő a
legrosszabb rosszfiú a szobában.
Nikos kerülte a tekintetemet, és úgy döntöttem, valószínűleg
mindkettőnknek az lesz a legjobb, ha ezt az információt nem
említem meg.
- Szóval veled kezdjük, aztán foglalkozunk a másik három
problémával - folytatta Dilton. Úgy mutatott rám, mintha az ujja
egy pisztoly lenne, és meghúzná a ravaszt.
 - Nem kell megbeszélnünk vele a tervet.
Dilton gúnyosan felhorkantott.
- Miért nem? Úgysem jut ki innen élve. - Beteges izgatottsággal
nézett rám.
- Te seggfej, hogy akarod motiválni, hogy idecsalja a zsaru
barátját, amikor már az elején közlöd vele, hogy mindenképp
megölöd? - kérdezte Nikos. - Jézusom, tudod te egyáltalán, hogy
működik a motiválás?
- Te tényleg neki dolgozol? - kérdeztem Nikostól, és Dilton felé
biccentettem. - Én maradtam volna az ingatlanügyeknél.
- Nem dolgozom neki - csattant fel Nikos.
Dilton vicsorgott.
- Majd meglátjuk. - Visszafordította rám a tekintetét. - Ami
téged illet, én nem olyan férfi vagyok, akivel patkázni lehet. Ezt a
pasid is tudhatta volna.
- Packázni - javította ki Nikos. - Packázni, nem patkázni, te
kibaszott idióta.
- Baszd meg, faszkalap.
Dilton levette a csizmás lábát az asztalról, és színpadiasan
előresétált. Lazán nekitámaszkodott az asztalnak, és felém
nyújtotta a lábát.
- És most mi lesz? Mit fogsz csinálni velem?
Fenyegetően előrehajolt, amíg a leheletén meg nem éreztem az
állott sör szagát. Egyik kövér ujját a felsőm nyakkivágásába
akasztotta, és megrántotta.
- Bármit, amit csak akarok, baszki.
Elöntött a düh, és megremegtem.
Fejelés, tökön rúgás, a kötöző szétszakítása, futás.
- Lám, lám, lám...
Mindannyian megfordultunk, amikor a frissen lezuhanyozott
Duncan Hugo belépett a szobába. Fekete pólót és farmert viselt,
amelynek derékszíjába pisztolyt dugott. A haját, ami eredetileg
tűzvörös volt, most sötétbarnára festette. Azonban a szeplői, a
tetoválásai és minden más, amit a fotókról megjegyeztem,
pontosan ugyanolyan volt.
- A haverod már elsütötte ezt a rosszfiús dumát - tájékoztattam.
Nem kerülte el a figyelmemet, ahogy Hugo szeme összeszűkült,
amikor meglátta, hogy a mocskos zsaru az asztalra ült, és
észrevette, hogy megszáradt sár koszolta be az asztalt. Besétált a
szobába, és elkapta a zacskó cukorkát, amit Nikos dobott neki.
- Vedd le a segged az asztalról, Dilton.
Dilton nem sietett eleget tenni a kérésnek.
- Mostanában elég sok fejfájást okoztál nekem - jegyezte meg
Hugo, miközben helyet foglalt az íróasztal mögött.
- Én? - kérdeztem ártatlanul. A hátam mögött megkötözött
csuklóm kezdett sajogni. Ki kell szabadulnom, de kizárt, hogy
eljussak az ajtóig, amíg hárman vannak a szobában.
- Nemcsak követted az embereimet, de az egyiket le is
tartóztatták miattad. Pedig most nem szabad felhívnunk
magunkra a figyelmet. Mégsem hallgattál a figyelmeztetésre.
- Ahogy a haverodnak is mondtam az édességsoron, az a
letartóztatás nem az én hibám volt. A te embered próbálta fényes
nappal megölni a saját testvérét. Meztelenül.
- Nehéz manapság jó segítséget találni - mondta Hugo egy
közömbös vállrándítással.
- Azt látom. Nem tudom, mennyit fizetsz ennek itt, de
visszakövetelhetnéd a pénzed - jegyeztem meg, és Dilton felé
biccentettem.
Előre láttam a pofont, így felkészültem rá. Dilton ökle az
arccsontomat találta el, amitől hátrabillent a fejem. Úgy éreztem,
mintha lángolna az arcom, de nem voltam hajlandó felsikoltani.
Ehelyett inkább arra koncentráltam, hogy felírjam a
képzeletbeli bevásárlólistámra a korrektort, és elképzeltem, mit
fog csinálni Nash Dilton pofájával, amikor ideér.
 - Ideje, hogy megtanulj viselkedni - vicsorgott az arcomba. A
tekintete megvadult, vicsorgott a bajsza alatt. Kiszámíthatatlan
őrült volt, aki bizonyítani akart, ez pedig mindig rosszabb, mint
egy számító rosszfiú.
- Ettől nagy embernek érzed magad? - sziszegtem az
összeszorított fogaimon keresztül.
- Elég - csattant fel Hugo. Kicsomagolt egy darab cukorkát, és a
szájába dugta. - Dolgunk van. Nikos, intézd el, hogy készen
álljunk Morgan rendőrfőnök barátunk érkezésére.
Nikos egy baljós biccentéssel hagyta el a helyiséget.
Már csak két rosszfiú maradt, de így sem tetszettek az esélyeim.
- Te takarítasz - mondta Hugo Diltonnak.
- Kurvára tudom.
- Szedd össze magad. Miután odaérsz a helyedre, hívj, és várj a
jelemre. Ezt nem baszhatod el.
- Nekem legalább volt merszem meghúzni a ravaszt - köpte
Dilton.
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy elbasztad. Szerencséd, hogy
kapsz még egy esélyt.
- Egyszer talán neked is meg kell húznod a ravaszt -
figyelmeztette Dilton.
- És amikor megteszem, biztos, hogy be is fogom fejezni a
kibaszott munkát - mondta Hugo vészjóslóan.
Hosszú ideig bámultak egymásra, mielőtt Dilton meghátrált.
Még egy utolsó kéjes pillantást vetett rám, aztán kiviharzott a
szobából.
- Kérsz? - kínált meg Hugo az édességgel.
- Dilton volt az, ugye? - suttogtam.
- Micsoda?
- Felbérelted Diltont, hogy lője le Nasht. - A fedélzeti kamera
felvétele pixeles volt, ráadásul a lövöldöző kapucnit és kesztyűt
viselt. De Tate Dilton és Duncan Hugo hasonló testalkatúak, és
közel egyforma magasak.
Hugo vállat vont.
- A vezetők delegálnak. És én is az akarok lenni.
- Nehéz manapság jó segítséget találni - ismételtem meg a
korábbi szavait.
- Elloptam a kocsit, odaadtam neki a fegyvert, aztán
megmondtam, mikor és hol tegye meg. Úgy volt, hogy
messzebbre csalja a várostól a zsaru barátodat, hogy nyugodt
helyen végezzen vele.
- Ehelyett hidegvérrel lelőtte az autópályán - egészítettem ki.
- Ezen már nem tudunk változtatni. Egyetlen esélye van
helyrehozni, és ha most sem sikerül jól csinálnia, akkor vége -
mondta Hugo, miközben kicsomagolt egy újabb cukorkát.
Stresszevő.
- Azt tervezed, hogy engem használsz fel arra, hogy idecsald
Nasht. Aztán mi lesz?
Rám nézett, és nem szólt semmit. Nem is kellett.
Megráztam a fejemet, ahogy elfogott a hányinger.
- Naomi holnap férjhez megy, Waylay pedig gyerek. Nem kell
ezt tenned.
Megvonta a vállát.
- Nézd, ez nem személyes. Bár Dilton be van indulva a pasidra,
az nagyon is személyes. Nyilvánvalóan nem tetszett neki a
törvénytisztelő barátod stílusa. Szerintem ingyen is lelőtte volna.
De a többi... az nem személyes. Ti csak járulékos veszteségek
vagytok.
Naomi, Waylay, Liza J., Amanda. Még ha Hugónak sikerült is
idecsalnia Nasht, mindenki más ott lesz a házban. A tűzvonalban.
Pánik szorongatta a torkomat.
- Miért csinálod mindezt? Hogy félreállítsd apádat az útból, és
átvedd a családi vállalkozást? Miért nem indítod el a sajátodat?
Építs magadnak valamit.
Az asztalra csapott az öklével.
- Mert mindent elveszek, amivel az apám tartozik nekem, aztán
élvezettel végignézem, ahogy börtönbe dugják. Azt akarom, hogy
tudja, az „érzékeny, punci fia”, a „DNS-pazarlás” taszította le a
trónról, és lopta el az összes vagyonát.
Az agyam a kiutat kereste.
- Nem bízhatsz Diltonban. Forrófejű, és azt hiszi, hogy mindent
neki kellene irányítania. Megpróbált egy csomó nővel ujjat húzni
a kocsmában, és Nikosnak kellett megállítania. Jobban jársz, ha
visszahívod.
Hugo felállt az íróasztal mögül.
- Amivel jobban járunk, az az, ha leülsz, és befogod a szádat,
amíg a hasznodat nem vehetem.
Rosszul leszek. Aztán meg fogok halni.
- Miért Nash? Miért volt a neve azon a listán? Semmi köze
nincs az apád üzletéhez.
Hugo vállat vont.
- Talán rossz embert bosszantott fel.
- Az apádra gondolsz, vagy arra, aki a listát készítette?
- Gondolom, ezt soha nem fogod megtudni. - Odasétált a tévé
előtti kopott kanapéhoz, és a nyakába akasztotta a fejhallgatóját. -
Helyezd magad kényelembe.
A tévéképernyő zöld színben fürösztötte a szobát.
Az íróasztalnak dőltem, és közben remegett a térdem, és
kavargott a gyomrom.
Most kell cselekednem. Muszáj valahogy figyelmeztetnem
Nasht, mielőtt Dilton elmegy. Mielőtt Naomi és Waylay közelébe
ér.
- Kibaszott boldog pénteket! Lőjünk szarrá néhány cowboyt -
mondta Hugo.
 Pislogtam, és mereven bámultam a képernyőt. Online játszott...
ami azt jelenti, hogy más játékosokkal beszélget.
Nagyot dobbant a szívem a mellkasomban. Viselte a
fejhallgatóját, de akkor is csendben kell maradnom. Egyetlen
esélyem volt, hogy mindent jól csináljak.
Lassan kifújtam a levegőt, és a képernyőt figyeltem, a
megfelelő pillanatra várva.
- Balra. Ne! Balra, te hülye. Ezt nem tanultad meg az
óvodában? -kiáltotta Hugo, miközben dülöngélve hadonászott a
kontrollerrel.
A szereplők a képernyőn egy taknyos ogréval és egy tűzokádó
sárkánnyal küzdöttek. Ez volt a legjobb alkalom a cselekvésre.
Nem szúrhattam el.
A kezemet olyan magasra emeltem a hátamról, amennyire csak
tudtam, miközben előrehajoltam.
Elöntött az adrenalin. Olyan erősen és gyorsan csaptam le a
csuklómat, hogy szétszakadt a műanyag kötelék, én pedig
kiszabadultam.
- Ne baszakodj, Brecklin, szúrd már lábon, a kurva életbe -
mondta Hugo, amikor hátulról rátámadtam.
 49. fejezet

Rendezett adósság

Nash

Huszonhét perc.
Ennyi idő telt el azóta, hogy egy férfi betuszkolta Linát a
csomagtartójába, és elhajtott.
Grave lefuttatta a Waylay által részben megjegyzett rendszámot.
Knox hazavitte Waylay-t és Liza J.-t Naomihoz.
Én pedig Tate Dilton utcájába hajtottam, amikor szemerkélni
kezdett az eső. Oldalra rántottam a kormányt, és csikorgó
kerékkel álltam meg a betonfelhajtójánál. A garázs előtt egy
fényes, piros csónak parkolt egy vadonatúj utánfutón.
Nem fáradtam azzal, hogy becsukjam az ajtót, csak
eltrappoltam a fehér Cape Cod bejáratáig, amit kék és piros
fényben fürösztött a villogóm.
Az ajtó már akkor kinyílt, amikor elhaladtam a tornácon
sorakozó szénabálák és tökök mellett. Kerékcsikorgást hallottam
mögöttem az utcán, amikor hirtelen egy másik jármű is megállt.
Melissa Dilton, Tate csinos, szőke felesége az ajtóban állt, és
egyik kezével kék fürdőköpenye nyakát szorongatta.
Könnyes volt az arca és bedagadt a szája.
Bassza meg.
- Hol van a férjed, Missy?
Megrázta a fejét, és könnybe lábadt a szeme.
- Fogalmam sincs, de esküszöm, hogy elmondanám, ha
tudnám.
 Be akartam nyomulni mellette, hogy a pincétől a padlásig
átkutassam a házat, de tudtam, hogy nem hazudik.
Nolan és Lucian komoran sétáltak fel a veranda lépcsőjén.
- Mióta van távol? - kérdeztem, nem foglalkozva az újonnan
érkezőkkel.
- Néhány órája. Úgy pakolt össze, mintha egy időre elutazna.
Láttam, hogy kivett egy rakás pénzt a kúszótérből Sophia
hálószobájában.
- Mit csinálsz, Morgan? - kérdezte halkan Nolan.
- Hol volt azon az éjszakán, amikor lelőttek?
Melissa nagyot nyelt, miközben könnyek csorogtak le az arcán.
- Azt mondta, hogy dolgozott.
- Hazudott neked. Aznap beteget jelentett. - Útközben
megnéztem.
- Azt állította, hogy dolgozott. Későn jött haza, és én... láttam
rajta, hogy ivott. Rólad kérdeztem. A szüleimtől hallottam a
lövöldözésről. Megkérdeztem tőle, hogy rendbe jössz-e, mire ő...
-Szégyenkezve nézett le meztelen lábára. - Megütött - suttogta.
Hallottam, hogy Lucian sötéten káromkodik mögöttem.
- Semmi baj, Melissa. Téged nem vádollak semmivel. Viszont
meg kell találnom Tate-et.
Könnyes szemmel nézett rám.
- Nem tudom, hol van. Sajnálom, Nash.
- Nem a te hibád - válaszoltam. - Semmi sem a te hibád. De azt
akarom, hogy fogd a gyerekeket, és menj el a szüleidhez ma este.
Maradj ott, amíg azt nem mondom, hogy biztonságban
hazajöhetsz. Megértetted?
A nő habozott, majd bólintott.
- Menj, ébreszd fel a gyerekeket. Mondd meg nekik, hogy a
nagymamánál és a nagypapánál fogtok aludni. Lucian majd elvisz
titeket. A rendőrök szemmel tartják a szüleid otthonát.
- Vége van, ugye? - suttogta.
 - Ma este pontot teszünk az ügy végére - fogadtam meg.
Idegesen felhúzta a vállát, és bólintott. Most először láttam meg
az elszántság szikráját szép, zöld szemében.
- Sok szerencsét, Nash.
Megfordultam, és hüvelykujjammal a hátam mögé böktem.
Lucian bólintott, majd követte Melissát a házba.
- Elárulnád, mi a fasz folyik itt? - faggatott Nolan, miközben
követett lefelé a verandáról.
- Nem Hugo húzta meg a ravaszt. Hanem Dilton - válaszoltam,
ahogy beültem a volán mögé. - Áú! A picsába! - Egészen
mostanáig el is feledkeztem az új műalkotásról a hátsómon.
Nolan káromkodva kerülte meg az autót, és beszállt az
anyósülésre.
- Ez meg mit jelentsen?
- Ez azt jelenti, hogy Dilton vagy egyedül cselekedett, vagy
összeállt Hugóval. Akárhogy is, megy a süllyesztőbe.
Sebességbe tettem a kocsit, és megfordultam. A fényszóró
átvágott a ködtakarón.
- Merre tovább? - kérdezte Nolan.
- Az őrsre.

***

- Egyeztettünk az állami rendőrséggel, és itt, itt meg itt állítjuk

meg a forgalmat - magyarázta Bannerjee rendőr, és épp a térképre
mutatott, amikor beléptünk az őrsre. Úgy tűnt, Knockemout
összes hivatásosa megérkezett az épületbe. - Minden egységnek
azt az utasítást adtuk, hogy keressék Lina Solavitát, az elkövetőt,
és egy barna 2020-as Ford Fusiont.
Lina valahol odakint van a sötétben és a hidegben. Én pedig
kurvára nem nyugszom, amíg meg nem találom.
 Kinyitottam a Grave asztalán heverő mappát, és kikaptam
belőle az első papírlapot, mielőtt a táblához indultam. Tashi
félreállt, miközben Tate Dilton fényképét Lina fotója mellé
ragasztottam.
Suttogás hallatszott a tömegben.
- Minden zsaru keresse Tate Dilton volt rendőrtisztet. Körözik
egy rendőrtiszt elleni gyilkossági kísérlet, családon belüli erőszak,
valamint testi sértés miatt. Bárki, akinek információja van Dilton
hollétéről, nálam jelentkezzen.
Nem vártam meg a kérdéseket. Egyenesen a fegyvertár felé
vettem az irányt. Nolan még mindig a sarkamban volt.
- Mi a terv? - kérdezte, amikor átadtam neki a puskát.
- Bekopogtatunk Dilton minden kibaszott barátjához, amíg nem
találunk valakit, aki tudja, hol a fenében van. Ha megtaláljuk őt,
megtaláljuk Linát is.
- Mi lesz Hugóval?
Megráztam a fejem, és bedobtam két tárat meg néhány doboz
töltényt egy táskába.
- Nem tudom, hogy ő is benne van-e, vagy az elejétől fogva
Dilton mozgatta a szálakat. De a megérzésem azt súgja, hogy a két
rohadék összejátszik.
Nolan nyugodtan megtöltötte a puskát, majd újabb töltényeket
dobott egy táskába.
- Gondolod, hogy Lina már elintézte őket? Bánják, hogy
egyáltalán elrabolták? - kérdezte.
Megrándult a szám, miközben bedobtam még két lőszeres
dobozt a táskámba.
- Garantálom.
- Ez után az este után minden eddiginél több heregolyóműtétet
fognak végezni az államban - jósolta.
Becipzáraztam a táskát, és ránéztem.
- Nem kell jönnöd - mondtam.
 - Baszd meg.
- Nem a szabályok szerint fogok játszani. Nem követem a
kibaszott protokollt. Bármit megteszek, hogy visszaszerezzem őt.
- Akkor mutasd az utat.
Átvágtunk az irodán, és már majdnem az ajtóhoz értünk,
amikor kinyílt. Wylie Ogden lépett be az őrsre egy régi rendőrségi
esőkabátban.
- Nash. Úgy értem, rendőrfőnök - mondta. Idősebbnek tűnt,
mint amilyennek valaha láttam. Az arca nyúzott volt és sápadt. -
Most beszéltem Melisszával, és elárulta, mi folyik itt. - Megrázta a
fejét. -Nem tudtam. Fogalmam sem volt róla. Barátok voltunk,
de... azt hiszem, az ember senkit sem ismer igazán. Ez nem
helyes. Amit veled és a feleségével tett.
- Nem, nem az - vágtam rá kőkeményen.
- Azért vagyok itt, hogy segítsek, amiben csak tudok - mondta.
-Helyrehozni a dolgokat.
- Kérj valami feladatot Bannerjeetől - válaszoltam, majd
megkerültem, és elindultam a parkoló felé.
Kinyitottam a terepjáróm ajtaját, és amíg Nolan bedobta a
táskákat, én megtöltöttem egy második puskát, majd két teljes
tárat az övemre csatoltam.
Megcsörrent a telefonom.
Lucian.
- Problémába ütköztél, miközben elvitted Melissát meg a
gyerekeket a szüleihez? - kérdeztem.
- Nem. Biztonságban vannak, és egy járőrkocsi már ott áll a
felhajtójukon. De gondoltam, tudnod kell, hogy FaszKirály85
most jelentkezett be a Dragon Dungeon Questbe - árulta el
Lucian. - A csapatom lenyomozza az IP-címet. Leszűkítették a
kört egy nyolc kilométeres körzetre.
Bassza meg. Ha Duncan Hugo a közelben van, az nem lehet
véletlen.
 Megtöltöttem a fegyveremet, majd a pisztolytáskámba dugtam.
- Szólj, ha megtaláltad.
- Ha így találjuk meg, az nem fogja megállni a helyét a
bíróságon - figyelmeztetett Lucian.
- Nem érdekel. Nem egy ügyet akarok felépíteni. Rendezem a
kibaszott adósságomat. Találd meg! - parancsoltam.
 50. fejezet

Brecklin a legrosszabb

Lina

Az első próbálkozásom, hogy megfojtsak valakit, nem sikerült

valami jól. Viszont elloptam a fejhallgatót, összezúztam a
légcsövét, és kijutottam a szobából, mielőtt fegyvert foghatott
volna rám, szóval nem is volt teljes kudarc.
Hallottam, hogy kiabál, amikor a lépcsőhöz értem, és reméltem,
hogy Nikost meg Diltont hívja. Ha mindhárman azzal vannak
elfoglalva, hogy engem keressenek, akkor nem mehetnek
gyilkolászni.
Berontottam az előcsarnokba, ahová Nikosszal érkeztünk, és
körülnéztem. Kifuthattam volna, azonban a menekülésnél
fontosabb volt, hogy keressek egy telefont, hogy valahogyan
kapcsolatba lépjek Nashsel. Kitámasztottam a külső ajtót, hogy
azt higgyék, elszöktem, aztán találomra elindultam az egyik ajtó
felé. Egy hosszú, sötét folyosóra vezetett.
Próbáltam a lehető leggyorsabban végigtapogatni a helyiséget,
amikor meghallottam valamit.
Egy távoli hangot... a kezemből.
Atyaég.
A francba.
Duncan fejhallgatója még rá volt csatlakozva a Wifire.
A fejemre húztam, miközben felfeszítettem a földszinti
irodához legközelebbi ajtót. Ha el tudnék rejtőzni, akkor az
interneten keresztül hívhatnék segítséget.
- Halló? Hallasz engem? - suttogtam a mikrofonba.
 - Mi ez a zihálás? Valaki hagyta, hogy egy perverz csatlakozzon
a küldetéshez? - Egy ismeretlen, gyermeki hang szólt a fülembe.
Aztán kinyílt az ajtó, amin bejöttem.
- A francba - motyogtam.
Pont találtam egy másik ajtót, amikor a folyosón felgyulladtak a
fények.
Még láttam a felém rohanó mérges Hugót, mielőtt beszaladtam
a másik helyiségbe.
Az ajtón - hála istennek - belülről retesz volt. Nem fog sokáig
kitartani, de legalább lelassítja. Éppen akkor csúsztattam a
helyére, amikor Duncan Hugo megrángatta a kilincset.
- Minél tovább kell üldözzelek, annál tovább fogom engedni
Diltonnak, hogy bántson - vicsorogta az ajtó túloldaláról.
Hátraszaladtam, és a számhoz nyomtam a mikrofont.
- Halló? Van ott valaki? - mondtam olyan hangosan, ahogy
csak mertem.
Itt más volt a padlóburkolat. Mintha tégla lett volna, és minden
falon ablakok voltak a magasban. Sötét, barlangszerű helyiségnek
tűnt, amelyben, mint rájöttem, egy tucatnyi lóistálló sorakozott,
amelyeket középen egy széles téglafolyosó osztott ketté.
- Hagyd abba a hülyéskedést, FaszKirály, és segíts megölni
ezeket az ogrékat, vagy megint kénytelen leszek használni rajtad a
kábító varázslatomat.
Egy gyerek beszélt. A hangjából ítélve egy idegesítő gyerek.
- A nevem Lina Solavita. Tate Dilton és Duncan Hugo
fegyverrel tartanak fogva a Vörös Kutya Farmon,
Knockemoutban, Virginia államban - suttogtam a mikrofonba,
miközben végigrohantam a lóállások közötti folyosón.
A kilincs rázkódott mögöttem, majd hangos puffanást
hallottam.
A sötét szoba végébe sprinteltem, és nekirohantam egy
mellkasig érő falnak, amitől a lélegzetem is elakadt.
 - Áú! Bassza meg - ziháltam.
- Igazat mondasz? - követelte egy taknyos, mutálás előtti hang.
- Valószínűleg csak FaszKirály szórakozik velünk, Brecklin -
mondta egy másik gyerek.
- Figyelj, Brecklin, tudják a szüleid, hogy egy bűnözővel játszol
online videojátékokat? - sziszegtem, ahogy talpra álltam.
A szoba túlsó végéből újabb hangos puffanás hallatszott,
amelyet egy reccsenés kísért. Nagyon úgy hangzott, mintha egy
test próbálná betörni az ajtót.
Hugo mindjárt utolér, és nincs időm kiutat keresni. Az egyetlen
lehetőségem az, hogy elbújjak, amíg lehet.
- Spicli - motyogta egy kölyök a fülembe.
- Istenem! Esküszöm neked Justin Bieberre vagy Billie Eilishra
vagy akárkire, akit szeretsz, hogy az igazat mondom.
Valamelyikőtök hívja a 911-et. Most azonnal.
Újabb hangos puffanás hallatszott, és a fa egyre jobban
megadta magát.
Megijedtem, amikor hangos sípolást hallottam a
fejhallgatómban.
- Jézusom. Mi a fene volt ez? - suttogtam.
- Nyugodjon meg, hölgyem. WittyRózsaszínben most
csatlakozott a küldetésünkhöz - válaszolta Brecklin.
- Majd megnyugszom, miután hívtad a 911-et!
- Lina?
Az ismerős hang majdnem könnyeket csalt a szemembe.
- Waylay?
- Hol vagy?
- A közelben. Biztonságban vagy? Naomi biztonságban van? Mi
a fenét keresel itt?
- Miután Nash bácsi felhívott, és megkérdezte, mi Duncan
Hugo felhasználóneve, gondoltam, segíthetek megtalálni őt a
játékon keresztül.
 - Waylay, te gyönyörű kis zseni! Nagyon-nagyon büszke
vagyok rád, és emellett valószínűleg hatalmas bajba kerültél.
- Igen, gondoltam - felelte, de láthatóan nem aggódott emiatt,
inkább unottnak tűnt.
- Figyelj rám, fel kell hívnod a nagybátyádat, Nasht, hogy
megmondd neki, Duncan Hugo elküldte Tate Diltont a
házatokhoz, hogy...
Hogy áruljam el egy tizenkét éves gyereknek, hogy valaki meg
akarja ölni?
- Hogy kiiktasson engem és Naomi nénit? - találgatott.
- Hűha - az egyik gyereknek elakadt a lélegzete.
Ezúttal, amikor Hugo nekiment az ajtónak, törött fadarabok
hullottak a padlóra.
- A francba, igen. Figyelj, próbálom elterelni a figyelmüket, de
Nash nem jöhet ide, mert csapdát állítottak neki. Menjen
hozzátok, és győződjön meg róla, hogy biztonságban vagytok.
- Hol vagy? - faggatott Waylay.
- Nem számít. Csak mondd meg neki, hogy szeretem.
- A Vörös Kutya Farmon van - jelentette be Brecklin, a kis
taknyos.
- Fogd be, Brecklin! - sziszegtem.
Két lövés dördült.
- Aki bújt, aki nem, jövök - énekelte Hugo, amikor kivágódott
az ajtó.
Véletlenszerűen kiválasztottam egy lóállást, és a lehető
leghalkabban berántottam magam mögött az ajtó alsó felét.
- Figyelj, mennem kell. Duncan jön. Tate Dilton is vele van -
suttogtam, és beljebb húzódtam az istállóban, hogy elbújjak egy
rakás műanyag kád mögé. - Mondd meg Nashnek, hogy
szeretem.
- Mi.
- Szakad...
 A francba. Gyengül a Wifi-jel. Négykézláb kúsztam előre az
istálló ajtaja felé.
- Azt kellene mondanod, hogy AFK - recsegte a fülembe
Brecklin sznob hangja. - Ez azt jelenti, hogy távol a
billentyűzettől.
- Nekem nincs istenverte billentyűzetem, Brecklin! - sziszegtem.
De csak csend volt a fülemben, amikor ismét megszakadt a jel.
Remek. Az utolsó szavaimat egy gyerekkel való kiabálásra
pazaroltam. Nos, megérdemelte.
- Nem rejtőzhetsz itt örökké. - Hugo hangja kísértetiesen
visszhangzott a térben.
A falhoz lapultam, és éreztem, hogy hűvös és sima. Mint a
csempe.
Felszínre törtek a nyári lovastáborban töltött rövid hetek
emlékei. A mosófülkében voltam, ami lényegében egy zuhanyzó
a lovaknak.
Ahogy Hugo cipőjének talpa a téglához csapódott, megtaláltam,
amit kerestem. A lovakat slaggal fürösztötték, de néhány
istállóban magasnyomású mosópálcát szereltek fel a bokszok
tisztán tartására.
Egy hangos csattanás a frászt hozta rám. Fa és fém ütközött a
kőhöz. Megfogtam a tömlőt, és közben beütöttem a csapba a
könyökömet. Fájdalom sugárzott a karomba.
Egy zseblámpa fénysugara hasított a sötétbe.
- Ebben nincs - dúdolta Hugo.
Újabb csattanás, ezúttal egy kicsit közelebbről.
Egymás után tépte fel az istállóajtókat, amíg meg nem találja,
amit keres.
A szívem majd’ kiugrott a mellkasomból.
Leguggoltam, és igyekeztem lenyugtatni a légzésemet. Életben
kell maradnom, muszáj elbújnom. Ebben a sorrendben.
 Csendben levettem a fejhallgatót, és a fülke elejébe dobtam,
remélve, hogy újra csatlakozik a Wifi-jelhez. Igazából nem
akartam egy csomó gyereket traumatizálni azzal, hogy végig
kelljen hallgatniuk, ahogy meghalok. Kivéve Brecklint. Ő
szörnyűnek tűnt. De reméltem, hogy legalább az egyiknek lesz
annyi esze, hogy felvegye a beszélgetésünket, és így Duncan
Hugo nem fogja megúszni, amit tett.
Megfogtam a csapot, és visszatartottam a lélegzetemet. A
mellettem lévő fülke ajtaja nekicsapódott a falnak, én pedig a zajt
kihasználva, elfordítottam a kart.
Kérlek, legyen víz! Kérlek, legyen víz!
Hugo elég közel volt ahhoz, hogy halljam a ziháló légzését.
Most vagy soha. Tökéletesen kell időzítenem, különben soha
nem lesz esélyem Nash elcseszettül szexi képébe mondani, hogy
szeretem.
Kinyílt a rejtekhelyem ajtaja, és a falhoz csapódott. Nem
haboztam. Ahogy a zseblámpa fénye végigsöpört rajtam,
megragadtam a pálcát, és megnyitottam a csapot.
Eldördült egy lövés.
 51. fejezet

Mikor szúrtad le a vasvillával?

Nash

Ismerős kisteherautó kanyarodott be az őrs parkolójába,

mindenfelé vizet spriccelve, miközben a fényszórói ránk
világítottak. Knox kiszállt, és becsapta az ajtót. Merev volt az
állkapcsa, ahogy elindult felém.
- Mit keresel itt? Naomival és Wayjel kell maradnod -
mondtam.
Megrázta a fejét.
- Veled vagyok.
- Ezt nagyra értékelem, de meg kell védeni őket. Lehet, hogy
Hugo ma este akar rájuk támadni.
Knox keresztbe fonta a karját.
- Lou-nak két puskája van. Liza J. leporolta apa fegyverét. Stef
italokat kever, és paprikaspray-t osztogat. Jeremiah meg Waylay a
régi baseballütőinkkel járkálnak fel-alá.
- Holnap megnősülsz.
- Nélküled és Lina nélkül nem. Hívd fel Naomit, ha nem hiszel
nekem. Csak akkor lesz esküvő, ha mindenki ott van.
- Főnök! - Grave jelent meg az ajtóban. - A Ford Fusion Mark
Nikosé. A fickó ingatlanokkal foglalkozik itt és a fővárosban.
Van egy helyi címe. Nyáron jelentkezett be ide. Elindítottam két
járőrkocsit a házához.
Bólintottam.
- Köszönöm, Grave.
 Sem ő, sem Lina nem lesznek ott, úgyhogy nem vesztegetem az
időmet arra, hogy odamenjek.
Visszafordultam a bátyámhoz.
- Esélyed van valami jóra. Nem fogod elszúrni, hogy nagy
testvért játszhass. Ma este nem.
Megragadta az ép vállamat.
- Legutóbb te vigyáztál rám. Nem mész oda nélkülem.
- Úgy néz ki, mindhárman együtt megyünk börtönbe - jegyezte
meg Nolan.
- A kurva életbe - motyogtam. Elővettem a telefonomat, és
tárcsáztam.
- Mi van? - kérdezte Lucian.
- El kell menned Knoxhoz, hogy vigyázz a többiekre.
- Már úton van egy biztonsági csapat.
- Nagyszerű. Viszont szükségem van rád is, mert az idióta
bátyám itt áll mellettem a parkolóban.
Lucian cifrát káromkodott, és hallottam az öngyújtója árulkodó
kattanását.
- Öt perc múlva ott leszek.
Sípoló hangot hallottam, és a képernyőmre néztem. Naomi.
- Mennem kell. Van egy másik hívásom - mondtam Luciannek,
ahogy bontottam a vonalat. - Naomi, nincsenek friss híreim, de
mindent megteszünk...
- Nash bácsi! Tudom, hol van Lina.

***

- Látok egy piros platós teherautót és egy aranyszínű Ford

Fusiont a pajta mellett parkolni - jelentette Nolan. Az erdő szélén
hasalva távcsövön keresztül kémlelte a pajtát.
Waylay figyelmeztetésének köszönhetően az erdőn keresztül
hatoltunk be a birtokra, a ház és a pajta mögé kerülve ezzel. Az
eső sűrű ködöt hozott magával, amely takaróként terült szét a
környéken, és kísérteties látványt kölcsönzött a birtoknak.
- Dilton, illetve az autó, amivel elrabolták Linát - mondtam,
miközben igyekeztem elnyomni a bennem forrongó érzelmeket.
Knoxszal összenéztünk. Itt vannak azok, akiket kerestünk. És
egyikük sem fog újabb esélyt kapni, hogy ártson a szeretteinknek.
- Mozgást látok - mondta halkan Nolan.
Megdermedtünk, és az esőn meg a ködön keresztül igyekeztünk
kivenni, mi történik a távolban.
- Nagydarab fickó. Most rontott ki az oldalajtón. Fegyver van
nála. Körbenéz.
- Minket keres? - kérdezte Knox.
Kábé kétszáz méterre voltunk, de így is hallottam valami tompa
hangot. Mintha valaki kiabálna. Néztük, ahogy a férfi visszarohan
a pajtába.
- Linát - mondtam.
Nolan elvigyorodott. Még Knoxnak is sikerült elmosolyodnia.
- Fogadjunk, hogy pokolian megdolgoztatja őket - jósolta.
- Szólj Luciannek, hogy Dilton még itt van - mondtam a
bátyámnak. - Hívok erősítést.
Éppen Grave-t tárcsáztam, amikor eldördült egy lövés.
Egy pillanatra megállt a szívem. Kiürült az agyam. Csak az
ösztöneim maradtak. Mozgásba lendültem, és átrohantam a
derékig érő növényzeten.
Hallottam Knoxot és Nolant a hátam mögött, de nem akartam
várni. Nem, amíg Lina bent van.
Könnyedén megtettem a távolságot a pajtáig, átugrottam a
kerítésen, és még arra is ügyeltem, hogy a jó váltammal rontsak
be az ajtón.
Az simán engedett, és csak addig álltam meg, amíg
körbenéztem az előcsarnokban, mielőtt továbbindultam. Két ajtó
volt nyitva. Az egyik lefelé vezetett, a másik egy hosszú
folyosóra.
Lina nem ment volna a pincébe, mert ott csapdába esne, és nem
tudna kijutni, így futva indultam a folyosóra. Valami furcsa érzés
kerülgetett. Éppen akkor hajoltam le, amikor kinyílt a jobb oldali
ajtó, és egy hatalmas ököl csapott felém.
Nekimentem Mark Nikosnak, a férfinak, aki kirángatta a nőmet
egy boltból, és begyömöszölte egy csomagtartóba. Sajnos a sérült
vállammal találtam el, de így is sikerült az ajtókeretnek löknöm.
- Intézem. Menj - mondta mögöttem a bátyám. Nem is vettem a
fáradságot, hogy hátranézzek. Ha Knox azt állította, elintézi, akkor
el is fogja intézni.
Továbbmentem a folyosón, amíg egy nyitott ajtóhoz nem
értem. Maga az ajtó repedezett és horpadt volt, kilincse a padlón
hevert.
Tapogatózva kerestem a villanykapcsolót, és meg is találtam.
Mindet felkapcsoltam, majd berohantam a kivilágított istállóba. A
bal oldali bokszok minden egyes ajtaja nyitva volt.
Gyorsan átkutattam mindet. Itt van. A közelben. Itt kell lennie.
Éreztem.
- Mi az? - faggatott Nolan, amikor utolért. Mindketten
lenéztünk az utolsó előtti fülkénél összegyűlt tócsára. A közepén
egyetlen töltényhüvely volt.
Egy pillanatra kihagyott a szívverésem. Aztán halk sziszegést
hallottam, és észrevettem a pálcát meg a tömlőt, amiből még
mindig folyt a víz.
- Víz - motyogtam.
- Kétféle lábnyom - jegyezte meg Nolan.
Követtük a nyomokat egy kőfalig, ahol láthatóan
összemosódtak. A nedves nyomok közepén egy vasvilla volt
eldobva. A hegyét vörösre festette a vér, mely a padlóra is
lecsöpögött.
 - Fogadok veled száz dolcsiban, hogy Lina leszúrta a
vasvillával -jegyezte meg Nolan.
- Nem szállok be ebbe a fogadásba. - Valami büszkeségféle
nyomta el a félelmemet. Lina tud, és fog is vigyázni magára, amíg
meg nem találom.
Követtük a vér és a víz nyomát a helyiség végéig. Ott egy
magas fakerítés nyílt a sötét térbe.
Az istállóból fény szűrődött a koromsötétbe, és láttam, hogy a
padlót vastag fűrészporréteg borítja.
- Azt hiszem, ez egy fedett lovarda - mondta Nolan. - Biztos
van itt valahol egy kapcsoló...
Zaj hallatszott a sötétben. Egy fojtott kiáltás, amit puffanás és
hörgés követett. Nem érdekelt, hogy nem látok. Tudtam, hogy
odabent van, és meg fogom találni.
- Leszúrtál egy kibaszott vasvillával! - üvöltötte egy testetlen
férfihang.
- Te akartad, te ostoba barom - vágott vissza Lina dühösen.
Jól van. Legalábbis elég jól ahhoz, hogy csúnyán beszéljen.
- Angelina! - A hangom úgy vágott át a sötétségen, mint egy
nyílvessző.
- Nash! Tűnj el innen! Jaj! Te rohadék.
Egyre közelebb kerültem hozzájuk. Ezt az egyre hangosabb
dulakodásból szűrtem le. Egy nagy, árnyékos tárgyat kerülgettem.
Jármű vagy mezőgazdasági eszköz lehetett valami ponyva alatt.
Több ilyen is volt köztünk, akadálypályát képezve.
Már majdnem odaértem. Éreztem, hogy a közelemben van.
Felfordult a gyomrom, amikor meghallottam a verekedést.
Azonban az ezt követő üvöltés nem Lináé volt.
Felgyulladt a lámpa, és megvilágította a kört. Lina két méterre
volt tőlem. Hugo előtte térdelt, vér folyt a lábából, és még több az
orrából.
 - Te kibaszott kurva - vicsorogta, és felemelte a kezét,
amelyben a fegyvert tartotta.
Nem gondolkodtam. Nem terveztem. Nem számítottam ki a
lépéseimet. Cselekedtem.
- Nash! - Lina sikolya visszhangzott a fülemben, ahogy a
levegőbe ugrottam.
Hugo felém fordította a fejét, majd a karját is. De elkésett. Egy
tehervonat erejével csapódtam neki, a nálam lévő puskával az
élen. Elsült a pisztolya, és a fűrészporba borultunk.
Megfordítottam, leszorítottam, és az öklömmel az arcába vágtam.
Egyszer. Kétszer. Háromszor.
- Oké, nagymenő. - Lina hangja lágyan és nyugodtan szólt
mellettem. - Azt hiszem, elkaptad.
De ennyi nem volt elég. Csupán akkor lettem volna teljesen
elégedett, ha megölöm. Ismét hátrahúztam a karomat, hogy
megüssem, de Lina megfogta a kezemet.
- Morgan! - Nolan figyelmeztető kiáltására mindketten időben
kaptuk fel a fejünket, és megláttuk, hogy Tate Dilton kábé tíz
méterről ránk szegezi a fegyverét.
Dilton a felénk igyekvő Nolanhez fordult, és mindkét férfi
szinte egyszerre tüzelt.
Láttam, hogy Nolan térdre rogy, és hallottam Lina elborzadt
sikolyát, de megragadtam a hóna alatt, és egy nagy, kék traktor
mögé rángattam.
Lenyomtam a gumiabroncs mögé, majd kétszer elsütöttem a
fegyveremet, hogy felhívjam magamra Dilton figyelmét. Lina
elkapott, és visszarángatott a földre. Az érintése visszahozott a
jelenbe.
Ziháltam. A hátamon folyt az izzadság. Lüktetett az öklöm.
Őrülten kalapált a szívem a mellkasomban.
- Nash - mondta, ahogy hozzám bújt -, látod Nolant?
Végigpásztáztam az arénát, és megráztam a fejem.
 - Biztos talált fedezéket. - Lenéztem, és ellenőriztem, nincsenek-
e sérülései. - Vérzel, kicsim.
Felemelte a bal karját, ahol hiányzott egy darab a felsőjéből. A
környező anyagot vörös vér áztatta.
- Pofán vágtam Hugót a magasnyomású mosóval, aztán
bevetettem a Nash Morgan-mozdulatot.
Letéptem az ingem ujját, és a bicepszére kötöttem.
- Mi az a Nash Morgan-mozdulat?
Rám vigyorgott; még soha senkit nem szerettem annyira, mint
őt abban a pillanatban.
- Pontosan azt tettem, amit te, amikor odamentél ahhoz a
kocsihoz. Megláttam a fegyvert, és oldalra fordultam. Alig súrolt
a golyó. Szerintem felszíni sérülésnek sem minősül, de pokolian
csíp.
- Jézusom, Angyal.
- Csak egy karcolás - nyugtatott meg.
- Mikor szúrtad le a vasvillával?
- Miután rám lőtt.
- Nem rád lőtt. Lelőtt téged. - Majd’ felrobbantam a haragtól. -
Azt hiszem, le kell lőnöm - döntöttem el.
- Ha te lelövöd Hugót, én lelövöm Diltont. Ő támadott rád -
mondta.
- Tudom. - Megkockáztattam egy pillantást a traktor kereke
mögül, és észrevettem, hogy Dilton eltűnt egy műanyag konténer
mögött. Nolant sehol sem láttam.
- Tudod? - sziszegte.
- Akkor tértek vissza az emlékeim, amikor megkaptam a
hangüzenetedet.
- Várj egy percet. Miért vagy itt? Naomit és Waylay-t kellene
megvédened.
- Rájuk Lucian meg a privát testőrcsapat vigyáz.
 - Egész nap beszélgetni fogtok, vagy kijöttök, hogy fejbe
lőjelek titeket? - kiabálta Dilton.
Egy golyó pattant le a traktor fémtestéről.
Lejjebb toltam Linát, és a traktor melletti ponyvás járműre
mutattam. Az rövidebb és alacsonyabb volt.
- Menj - parancsoltam.
Erőteljesen megrázta a fejét.
- Nem.
- Tűnj innen, Angyal!
- Nem hagylak itt - sziszegte, majd kibillentett az
egyensúlyomból.
Megrándultam, amikor a seggem a gumiabroncs bordás
futófelületéhez ért.
- Mi a baj? - suttogta. - Megsérültél? Ha az a fickó a tökéletes
seggedbe lőtt, megölöm.
- Nem lőtt meg. Majd később elmagyarázom.
Egy golyó suhant el a fejünk felett, meglibbentve a ponyva
szélét.
A szemem sarkából észrevettem valami kék csillogást, és vakon
tüzeltem.
- Nem hagylak itt - ismételte meg.
- Angyal.
- Mi van?
Megfogtam az állát, és elfordítottam a fejét.
- Megtaláltam a Porschédat.
Tátva maradt a szája, és felsikkantott.
- Vidd innen a kocsit. Én elintézem a befejezetlen ügyeket.
A kocsira nézett, majd vissza rám.
- A francba. Nem tudom megtenni. Nem hagylak itt.
- Szeretsz.
Lina meglepetten pislogott.
- Tessék?
 - Kurvára szeretsz - mondtam neki.
- Ó! És te talán nem szeretsz engem?
- Én is kurvára szeretlek. Annyira, hogy nem várunk a végéig.
- Mi?
- Összeházasodunk.
- Emberek lőnek ránk, és te meg akarod kérni a kezemet?
Újabb lövés dördült. Lejjebb buktam, és visszalőttem egyet
Dilton irányába.
- Van valami problémád ezzel? - kérdeztem, miközben
előhúztam egy friss tárat, és a pisztolyomba töltöttem.
- Ez annyira jellemző rád. Vársz, amíg túlfűtött helyzetbe nem
kerülünk, hogy rákényszeríts arra, hogy azt tegyem, amit te
akarsz. Körülbelül ezer döntést kell meghoznunk. Hol fogunk
élni? Kinek a munkája fontosabb? Ki viszi ki a szemetet?
- És mind az elsővel kezdődik. Hozzám jössz feleségül, Angyal?
- Uh, rendben. Igen. De amikor elmúlik az adrenalin hatása, és
rájössz, hogy örökre hozzám kötötted magad, az a te hibád lesz.
Nem akarok nyafogást hallani.
Hevesen megdobbant a szívem, és rámosolyogtam a gyönyörű
csajomra.
- Utána nagyon szenvedélyesen meg foglak csókolni.
- Még szép, a francba is - vágta rá.
Egy tárgy lendítésének hangját hallottam, majd egy csattanást.
A földre löktem Linát, miközben Duncan Hugo arccal előre
landolt a lábunk előtt a fűrészporban. Aztán Knox jelent meg a
traktor elején egy lapáttal a kezében. Vágás volt a homlokán, és
véres volt a keze.
- Most már kvittek vagyunk - mondta.
- Dunc! Itt vagy valahol? - kiáltotta Dilton.
Knox letérdelt Lina mellé.
- Nolan nagyon vérzik. Elrejtettem valami szénásszekér alá, de
gyorsan ki kell hoznunk onnan.
 A bátyám és a nőm között kapkodtam a tekintetemet.
- Vigyétek ki innen. Majd én elintézem Diltont - közöltem
komoran.
- Nash, ne! - Lina megragadta a karomat.
- Kicsim, mindjárt megyek utánad - ígértem neki. - Van miért
élnem.
- Ráadásul gyűrűt kell venned - mutatott rá.
- Komolyan megkérted a kezét a kibaszott esküvőm napján? -
háborgott Knox.
Lina rácsapott Knox mellkasára, mire a bátyám összerezzent.
- Áu!
- Jézusom, mi van veletek? - értetlenkedett a menyasszonyom.
A bátyám vigyorgott.
- Nem mondtad el neki?
- Kicsit elfoglalt voltam - válaszoltam szárazon. - Fogd Linát
meg Nolant, és vidd ki őket. Nekem be kell fejeznem ezt az
egészet.
Knox bólintott, és felvette az eszméletlen Hugo fegyverét.
- Kint találkozunk.
- A francba, Nash. Nem hagyhatlak itt - jelentette ki Lina
elcsukló hangon.
- Angyal, ez az én harcom. Nekem kell véget vetnem ennek, és
számítok rád, hogy egy darabban kiviszed innen a bátyámat meg
a barátomat. Hidd el, hogy elvégzem a munkámat, ahogy én is
bízom benned, hogy megcsinálod a tiédet.
Megsimogatta az arcomat, és halkan káromkodott.
- Jól van. De nehogy lelövesd magad - mondta végül Lina.
- Nem fogom - ígértem meg.
Knox megragadta a karjánál fogva, és elkezdte elhúzni.
Lina mélyen a szemembe nézett.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek. Most pedig tűnj el innen, hogy hősködhessek.
 - Ideköltözöm - közölte Lina Knoxszal, ahogy lehajoltak.
- Nagyszerű. Mi történt a karoddal? - kérdezte Knox.
- Lelőtt a fickó, akit fejbe vágtál a lapáttal.
- Te most szórakozol velem, baszd meg? - Hallottam a bátyámat
vicsorogni.
Megvártam, amíg Lina kinyitotta a Porschét, és Knox beültette
az anyósülésre a sápadt Nolant.
A bátyám szalutált, majd megfordult, és lehajolva elfutott az
aréna végén lévő ajtóhoz.
Nolan erőtlenül beintett a középső ujjával, miközben Lina a
Porsche volánja mögé csúszott. Komoran viszonoztam a gesztust.
- Később találkozunk - tátogta a menyasszonyom.
Dobtam neki egy csókot, majd céloztam, amikor a Porsche
motorja felbőgött.
Dilton kidugta a fejét fedezékéből, és Lina irányába fordította a
fegyverét. Egy másodperccel azelőtt lőttem, hogy meghúzta a
ravaszt. A karját markolva tűnt el a konténer mögött.
Ügyesen célzott. De én jobban lőttem nála, ráadásul ismertem a
gyenge pontját.
- Nikos? Hol a faszban vagy? - hördült fel Dilton, amikor Lina
rátaposott a gázra, és a Porsche meglódult. A csajom diadalmasan
felkiáltott, ahogy az autó porfelhőt hagyott maga mögött.
Elvigyorodtam az utánuk maradt fedezékben.
Lebukva otthagytam a biztonságot jelentő traktort, és
elindultam Dilton felé. Muszáj volt látnom őt.
Behúzódtam egy kisebb traktor mögé, és alánéztem.
Dilton izzadt, és úgy rágta a rágógumiját, mintha dugattyú lenne
az állkapcsa. Térdre ereszkedett, és egy szénabálának
támaszkodott. Vérző karját a széna tetején nyújtotta ki. Kezében a
nagy becsben tartott Smith & Wesson hatlövetűjét szorongatta.
Kurvára elkaptam.
 Célba vettem, és lőttem, viszont egy rothadó szénacsomót
találtam el néhány centiméterre tőle.
Válaszlövést adott le a traktor irányába.
- Dilton!
Térden állva kotorászott a fűrészporban, miközben én
felálltam.
Belenéztem annak a férfinak a szemébe, aki egyszer már
megpróbálta elvenni az életemet, és tudtam, nem kap rá második
esélyt.
- Tudod, hogy most meg kell öljelek - közölte, idegesen
csámcsogva a rágóján.
- Tudom, hogy egyszer már megpróbáltad.
- Szóval tényleg visszajöttek az emlékeid - jegyezte meg,
miközben talpra állt.
- Csak azt nem értem, hogy miért.
- Miért? - gúnyolódott. - Elloptad azt az állást egy igazi férfitól,
és az egész kibaszott osztályt elpuhítottad. Nekem kellett volna
átvennem a rendőrfőnöki szerepet. Többet tettem ezért az
istenverte városért, mint te valaha.
- Akkor miért vártál ennyi évet, mielőtt lelőttél? - Újabb lépést
tettem felé.
Úgy izzadt, mint Marleen nagynéném a július 4-i főzésen.
- Kurvára nem tudom. Baszki, maradj ott, ahol vagy - mondta,
miközben mindkét kezével a pisztolyát fogta. A hosszú, fényes
cső remegett.
- Talán nem is gondoltál arra, hogy bármit csinálj, amíg Duncan
Hugo meg nem jelent, és nem ültetett bogarat a füledbe.
- Miből gondolod, hogy nem én ültettem bogarat az ő fülébe?
- Mert még soha nem született semmiféle saját ötlet a borsónyi
agyadban. Tudom, hogy neked eszedbe sem jutna ilyesmi.
Dilton szája megrándult megemelve a bajuszát.
- Neked tényleg kurvára fogalmad sincs semmiről.
 - Miért nem világosítasz fel?
Alacsonyra célzott, a fegyver súlya lefelé húzta a csövet.
- A francba. Azt várod tőlem, hogy mindent bevalljak, mielőtt a
földbe döngöllek?
- Miért ne? Áruld el, milyen okos vagy, mielőtt újra meghúzod
a ravaszt.
- Elmesélem, miközben elvérzel, ugyanis ezúttal itt maradok.
Készen álltam rá. Láttam, ahogy megrándult, és figyeltem,
ahogy meghúzza a ravaszt. Kattanást hallottam, majd Dilton
döbbent tekintete fogadott, amikor rájött, hogy már kilőtte az
utolsó golyót.
A rohadék sosem tudta követni a számolást.
Egy másodperccel később három vörös folt jelent meg Dilton
felsőtestén. Három gyors lövés visszhangja csengett a tágas
helyiségben és a fejemben.
Dilton izzadt arca elernyedt, ahogy rám nézett, aztán le a
mellkasán lévő lyukakra. Mozgott a szája, de egy hang sem jött ki
a torkán. A vörös folt szétterjedt a felsőjén, ahogy térdre esett,
majd előrebukott az arcára.
Mögötte a hamuszürke arcú Wylie Ogden állt. Remegett a keze,
miközben célba vette a férfit.
- Meg akart ölni - suttogta Wylie alig hallhatóan.
- Elfogyott a tölténye - mondtam. Nem tudom, hallotta-e, mert
úgy bámult lefelé Diltonra, mintha attól félne, hogy a férfi újra
feláll.
Ekkor eszembe jutott, hogy Wylie a két évtizedes pályafutása
során soha nem sütötte el a fegyverét szolgálat közben.
- Tedd le a fegyvert, Wylie. Itt mindannyian barátok vagyunk -
jegyeztem meg, és lassan elindultam felé.
- Meg akarta tenni - ismételte meg.
Ekkor hallottam meg a szirénákat, és a hosszú, sürgető
nyüszítést, amely egyre közelebb és közelebb ért.
 - Most már vége - mondtam neki.
- Vége - suttogta.
Hagyta, hogy kivegyem a kezéből a fegyvert, majd térdre
rogyott a véráztatta porban Tate Dilton holtteste mellett.

***

Éppen csak elkezdett hajnalodni, amikor kiléptem az istállóból.

A hosszú, sötét éjszaka véget ért. Egy új nap kezdődött.
Az egész ingatlan tele volt zsarukkal, szövetségiekkel és
egészégügyisekkel.
Meglepődve láttam, ahogy a bátyám ellöki magát az istálló
falától, és felém tart. A homlokán és a kezén lévő vágásokat
bekötözték.
Egymás mellett álltunk meg a nyitott ajtóban, és mindent
magunkba szívtunk.
- Jól csináltad odabent - mondta végül.
- Micsoda?
- Hallottad, amit mondtam. Úgy tűnik, elég jól végzed a
munkádat. Amikor épp nem szorul a seggedbe a szabálykönyv.
Ez volt a legszebb bók, amit a bátyámtól kaptam azóta, hogy
eljött a végzős focimeccsemre, és azt mondta, „nem is voltam
olyan rossz” a pályán.
- Köszönöm - válaszoltam. - És azt is köszönöm, hogy fedeztél.
Rám villantott egy Knox Morgan-vigyort.
- Mikor tanulják már meg ezek a seggfejek, hogy a Morgan
testvérekkel nem érdemes szórakozni?
- Hé, boldog násznapot!
- Ez lesz életem legjobb napja.
Mintha csak végszóra jelent volna meg ennek az oka.
- Knox! - Naomi és Waylay áttörtek a zsaruk gyűrűjén, és futni
kezdtek felénk.
 - Ne késs el, baszd meg - mondta Knox, majd búcsúzóul hátba
veregetett. Aztán elindult a kavicsos úton a menyasszonya felé.
Néztem, ahogy a bátyám a karjába kapja élete két legfontosabb
nőjét, és körbeforgatja őket.
- Úgy látszik, nem tudja, mit jelent, hogy „húzza meg magát” -
szólalt meg szárazon Idler különleges ügynök, ahogy közeledett.
A fagyos levelek ropogtak a lába alatt, miközben maga mögött
hagyta Nolant.
A férfi egy hordágyhoz volt szíjazva, vörösre ázott kötés
borította a mellkasát, és a fülére tapasztotta a telefonját.
Észrevette, hogy bámulom, és a készülékre mutatott.
- Feleség - tátogta, és őrülten boldognak tűnt.
Mosolyogva intettem neki. Ő vigyorgott, és barátságosan
felemelte a középső ujját.
- Rendbe fog jönni? - kérdeztem.
- Rendbe fog jönni. A golyó elkerülte minden létfontosságú
szervét. De tudja, mit csinált az a rohadék? Kilépett.
- Nem mondja!
- Fogalmam sincs, miért velem közölte, hiszen nem én vagyok
a főnöke. De úgy tűnik, kapott egy jobb állásajánlatot a privát
szektorból - mondta, és célzatos pillantást vetett Lucianre, aki
keresztbe tett karral állt, és egy maroknyi ügynökkel beszélgetett.
- Láthatóan nem töri magát, hogy kirúgjon - jegyeztem meg.
- Talán azért, mert néha a nagyobb jónak túl nagy ára van -
mondta, miközben figyelte, ahogy a bátyám megcsókolja a
menyasszonyát, aki a nyakába csimpaszkodott. - Persze, lehet
azért is, mert Duncan Hugo kevesebbet tudott az apja ügyeiről,
mint egy kevésbé fontos embere - folytatta. - Vagy talán azért,
mert a barátja, Lucian beleegyezett, hogy rendelkezésünkre
bocsátja a kiterjedt kapcsolatait, hogy segítsen egyszer s
mindenkorra elkapni Anthony Hugót. Így már érti, miért lehetek
túl elfoglalt ahhoz, hogy egy kisvárosi rendőrfőnök állásával
foglalkozzak.
- Hátrébb a rendőrfőnökömtől, különleges ügynök - mondta
Swanson polgármester. Fenyegetőbb lett volna, ha nem
pizsamanadrágot visel, és nem szorongat egy rajzfilmfigurás
bögrét a kezében.
- Csak beszélgetünk, polgármester asszony - válaszolta Idler.
- Ez maradjon is így. Nem szeretném, ha az a hetvenkétezer
ember, akinek tetszett a cikk a szülővárosunk hőséről, megtudná,
hogy az FBI keresztbe tett neki. - Felemelt egy köteg papírt, és
körbemutogatta.
Kikaptam a kezéből, aztán azonnal megbántam, amikor
megláttam az első néhány kommentet.
Bármikor megvédheti és szolgálhatja a seggemet.
Azon gondolkodom, hogy elkövetek valami bűncselekményt
Észak-Virginiában. Mindjárt jövök.
- Jézusom - motyogtam.
- Ha úgy gondolja, hogy az FBI-nak van ideje és pénze arra,
hogy a PR-os következményekkel foglalkozzon, mindenképpen
tegye meg. De személyes küldetésemnek tekintem, hogy minden
reggeli műsorban fellépjek Washington és New York között...
- Swanson polgármester asszony, Morgan rendőrfőnök állása
nincs veszélyben. Legalábbis miattam nincs.
Nolan mentőautója elhúzott, nekem pedig olyan látványban
volt részem, amit egy férfi nem felejt el egyhamar.
Angelina Solavita.
Annak az istenverte tengerészkék Porschénak támaszkodott,
hosszú lábát kinyújtotta maga előtt, és zsebre tette a kezét. Az
arcát horzsolások borították, a ruhája sáros volt, és kölcsön
kapott tűzoltóbakancsot viselt.
Úgy nézett ki, mint egy vagány gyönyörűség. Az én vagány
gyönyörűségem.
 Meglátott, és sokatmondóan elmosolyodott telt ajkával.
Swanson polgármester és Idler különleges ügynök közé léptem
anélkül, hogy láttam volna őket.
- Ideje volt már, hogy kihúzza a fejét a seggéből - hallottam a
polgármestert, miközben távolodtam tőlük.
Lina ellökte magát a kocsitól, és felém indult.
Elkaptam és felemeltem. Átölelte a derekamat a lábával.
- Szia, nagyme.
Nem hagytam, hogy befejezze. Magamhoz húztam, és úgy
csókoltam meg, mintha ez lenne az első alkalom. Mintha ez lett
volna az utolsó alkalom. Mintha ez lenne az egyetlen alkalom.
Ő elolvadt a karomban, én pedig megkeményedtem. Az íze, az
érintése, a valódisága. túl sok volt. Soha nem tudtam volna
betelni vele.
Megszakítottam a csókot.
- Utána van.
- Igen, és még mindig tartozol nekem egy gyűrűvel.
- Nem gondoltad meg magad?
- Mondtam már. Mellettem ragadtál. Megfogalmaztam a
telefonomon a felmondólevelemet, amíg vártam, hogy szétrúgd
Dilton seggét.
- Hogy van a karod? - kérdeztem tőle.
Nyugodtan nézett rám.
- Semmi baja. Össze sem kell varrni.
- Azt mondtam, hogy valószínűleg jó lenne egy-két öltés -
kiabálta az egyik mentős a járművük nyitott ablakából.
Lina vállat vont, és rám vigyorgott.
- Eh. Egy kutya.
- Kurvára szeretlek, Angyal.
Megenyhült az arca.
- Én is szeretlek, nagymenő.
- Hozzám jössz feleségül?
 Annyi szeretet volt a tekintetében, hogy úgy éreztem, nem
kapok levegőt.
- Igen - suttogta.
- Jó kislány.
Újabb csókba vontam a száját, aztán összerezzentem, amikor a
hátsómba vájta a sarkát.
- Biztos, hogy nem lőttek bele abba a tökéletes seggedbe?
- Belelőni? Nem.
- Mi történt vele?
- Majd később megmutatom. Nem viszel haza előbb?
Felsikkantott, és elengedte a lábával a derekamat.
- Azt hittem, soha nem kérdezed meg.
Rezegni kezdett a telefonom, ezért kirántottam a zsebemből.
Elvigyorodtam, és Lina felé fordítottam a képernyőt.
- Miért hív téged az anyukám?
- Gondolom, kihagytál néhány hívást - találgattam.
- Gondoltam, elmesélhetnénk nekik együtt az éjszakánkat -
mondta bűntudatosan.
- Te gyönyörű, gyáva nyuszi.
Kikaptam a kezéből a kulcsokat, és odadobtam neki a
telefonomat.
- Én vezetek. Te beszélsz.
- Rendben, de mint a vőlegényem, remélem, mentálisan
felkészültél arra, hogy a privát szférát nem ismerő szüleim
megrohamozzák Knockemoutot, hogy találkozzanak veled.
- Alig várom, Angyal.
 Epilógus

Nash

Átkozott csodaszámba ment, hogy még mindig talpon

vagyunk... arról nem is beszélve, hogy itt tartunk. Tate Dilton
meghalt. Duncan Hugót őrizetbe vették. Nem vesztettem el a
munkámat. És mindenki, akit szeretek, biztonságban van, a
közelemben. Néhányan közülünk egy kicsit megsérültünk. De itt
vagyunk, és csak ez számít.
A bátyám hátsó udvarát feldíszítették az alkalomra az
anyatermészet segítségével. Sütött a nap. Szép kék volt az ég. Az
őszi levelek gyönyörű színekben pompáztak a vendégek előtt,
miközben csörgedezett a patak, ismerős zeneként társulva a
gitárszóhoz.
Az izgatott vendégekkel teli rusztikus padok egy fából készült
boltívvel szemben sorakoztak, amit Knox és Lou együtt
készítettek.
A bátyám a tökökkel szegélyezett folyosó végén állt, és úgy
nézett ki, mint aki mindjárt lehányja az öltönyét meg a
nyakkendőjét. Volt egy vágás a homlokán, egy zúzódás az egyik
szeme alatt, és több ujjpercét bekötötték. Nekem is volt néhány új
zúzódásom, és pokolian fájt a vállam.
A lugas alatt Justice St. John állt, készen a szertartásra; az
alkalomra szépen kicsípte magát, a szokásos overallját szénszürke
öltönyre cserélte.
A vigyorgó Lucian és Jeremiah elfoglalták mellettem a
helyüket. Együtt fedeztük a bátyámat.
Naomi anyukája aranyszínű ruhában, lelkesen emelte fel a
hüvelykujját az első sorban. Mellette Liza J. előhúzott egy flaskát
a szarbarna kardigánjából, és belekortyolt. Őmellette pedig
meglepődve láttam az apánkat. Jól nézett ki. Egészségesnek tűnt.
Öltönyt és nyakkendőt viselt, amivel állandóan babrált. Mellette
egy olyan férfi ült, akit nem ismertem fel.
Nem volt időm következtetéseket levonni, mert a zene
megváltozott, és megjelent ő.
Lina a folyosó végén állt skarlátvörös ruhában, amely úgy
simult rá, mint a festék egy elvarázsolt művész ecsetjére.
Monoklija volt, amit nem takart el teljesen a smink, az ajkát
rubinvörösre rúzsozta, a karját bekötözték, a hajába pedig
virágfüzért tettek.
Soha életemben nem láttam még nála szebbet.
Összeszorult a torkom, ahogy felém sétált. És már alig vártam,
hogy felém lépkedjen az oltárnál. A mi oltárunknál.
Oda akartam rohanni hozzá. Hogy megérintsem. Hogy az
anyakönyvvezető elé ráncigáljam, és hivatalossá tegyem a
frigyünket. De arra még lesz idő. Utána. A világ összes ideje a
miénk.
Rám szegezte a tekintetét, és a cinkos, sokatmondó mosolya a
lelkem minden szegletét felmelegítette.
Az enyém.
Elszakította rólam a tekintetét, és megállt Knox előtt.
- Gratulálok, Knox - suttogta. A bátyám kinyújtotta a kezét, és
határozottan magához húzta, miközben nagyot nyelt.
A tömeg sóhajtozott, miközben Knoxnak elcsukló hangon
sikerült kinyögnie, hogy:
- Köszi, Leens.
Lina hátrahúzódott.
- Mindketten olyan gyönyörűek - tette hozzá. Aztán megállt
előttem. - Jól nézel ki, nagymenő - mondta. Gyöngyvirág volt a
hajában. Hosszú idő óta először éreztem mindkét szülőm
jelenlétét.
 Őt és az egybegyűlteket is megleptem, amikor hátulról
elkaptam a nyakánál fogva, és magamhoz húztam egy gyors,
kemény csókra. A tömeg sóhajtozva és nevetve éljenzett.
- Te is, Angyal - mondtam, miután megszakítottam a csókot.
Ezernyi ígérettel a szemében vigyorgott rám, mielőtt
továbbment, hogy pacsizzon Luciannel és Jeremiah-val. Lucian
helyet csinált neki kettőnk között, és éreztem, ahogy Lina
végigsimít a hátamon.
A következő pillanatban aranyszínű, testhezálló ruhában Fi
vonult végig a folyosón, mintha a kifutón lenne. Sűrű, sötét haja
vad fürtökben omlott a vállára, és virágos fejpánttal szelídítette
meg loboncát. Adott egy puszit Knoxnak, mielőtt a lugas
túloldalára indult. Stef és Sloane következtek a menetben. Az
öltönyös Stef kacéran kacsintott Jeremiah-ra, mielőtt két ujjal a
szemére mutatott, aztán pedig Knoxra.
Sloane rozsdaszínű ruhában, erdei tündérként lebegett felénk.
Szőke haja hátra volt tűzve. Fején fehér virágokból álló fejpánt
pihent. Egyenesen előrenézett, amíg oda nem ért hozzánk.
Aztán könnyes mosollyal fordult Knoxhoz, tekintete tele volt
szeretettel és reménnyel. Hallottam, hogy Luciannek elakadt a
lélegzete, és azon tűnődtem, vajon a mosoly áthatolt-e a
páncélján.
Aztán jött Waylay. A bátor, gyönyörű lány boldogabb volt, mint
valaha, amikor sárga tüllben szinte végigugrált a folyosón. A
haját hercegnős fürtökbe göndörítették, és százszorszépeket
fontak bele.
Előttem Knoxnak rázkódott a válla, ahogy az érzelmeivel
küzdött. Kitartott, ameddig csak tudott, és csak akkor tört meg,
amikor a lánya az első sorba ért. Knox csontropogtató
medveölelésbe vonta. Waylay a nyakába kapaszkodott, és
szorosan átölelte. Két könnycsepp gördült le az arcán, mielőtt
Knox vállába temette a fejét.
 Azok után, amin a gyerek keresztülment, ez volt az első
alkalom, hogy sírni láttam.
Amanda csuklott egyet, és úgy kezdett el zsebkendőt osztogatni,
mintha cukorkát kínálgatna.
- Szeretlek, kölyök - motyogta Knox elcsukló hangon.
Visszatette a lábára, a kislány pedig letörölte a könnyeit.
- Igen. Azt hiszem, én is szeretlek, meg minden.
Fi hangosan fújta az orrát, miközben Sloane a fákat bámulta, és
próbált nem pislogni.
- Te és a nagynénéd vagytok a két legjobb dolog, ami valaha
történt velem - mondta Knox, felemelve a lány állát, hogy
ránézzen.
Egy pillanatra azt hittem, hogy könnyekben fog kitörni, de
Waylay végül összeszedte a belső erejét, és elfojtotta az érzelmeit.
Remek Morgan lesz belőle.
- Ne legyél már ilyen nyálas. Ha elpuhulsz, az életben nem
fogunk végezni, és én tortát akarok enni - utasította.
- Értettem - morogta Knox.
A kislány elhúzódott tőle, majd engedett valamilyen belső
késztetésnek, és átkarolta a bátyám derekát.
Nem voltam biztos benne, hogy jól hallottam-e, de mintha azt
mondta volna:
- Köszönöm, hogy szeretsz.
Lucian, Jeremiah és én felváltva köszörültük a torkunkat, hogy
férfiasan megpróbáljuk elfojtani az érzéseinket.
- A francba. - Lina szipogott mellettem. Előhúztam egy
zsebkendőt a kabátom zsebéből, és odaadtam neki. Csillogott a
szeme az el nem hullajtott könnycseppektől. - Köszönöm -
motyogta.
A csajom sír az esküvőkön.
Lina Solavita tele van meglepetésekkel.
 Amikor Waylay végre elengedte Knoxot, majd elfoglalta a
helyét, a bátyám felnézett az égre, hogy uralkodjon magán. Apa
tétován felállt a helyéről. Habozott - kétszer is -, majd megtette a
rövid utat a lugasig, és Knox kezébe nyomott valamit, mielőtt
visszatért a helyére.
Egy zsebkendő volt. Életében egyszer Duke Morgan akkor
jelent meg, amikor szükség volt rá.
Knox lenézett rá, majd köszönetképp bólintott.
A komikus megkönnyebbülést Waylon hozta meg, aki
kutyaszmokingban galoppozott végig a folyosón, mint a hivatalos
gyűrűhordozó.
Amint a kutya a lábam elé ült a flancos kutyakajának hála,
amivel megvesztegettem, a zene ismét megváltozott. Ahogy a
gitáros elpengette Tom Petty „Free Fallin’” című dalának első
akkordjait, a tömeg felállt.
Hallottam, ahogy a vendégek sóhajtozni kezdtek, amikor
Naomi egy fehér csipkés látomásként megjelent Lou karján.
Knox egyetlen pillantást vetett rá, majd leguggolt, és remegett a
keze, ahogy az arcához szorította a zsebkendőt.
Onnantól kezdve egy kurva szempár sem maradt szárazon azon
az udvaron.
Még Liza J.-nek is meg kellett törölnie az orrát két korty között.
Amikor Knox majdnem kitépte Naomit az apja karjából, és úgy
szorította magához, mintha a világ legdrágább kincse lenne, meg
kellett fordulnom, hogy elhessegessek egy kóbor könnycseppet.
Lina a szeme előtt hadonászott a kezével, mintha a szellő
segítene felszárítani a könnyeit.
Lucian vöröslő szemmel állt, és úgy nézett ki, mint akinek
darabokra törték a szívét. De nem a menyasszonyra és a
vőlegényre nézett. Hanem a síró Sloane-ra.
- A kurva életbe, nehogy sírni kezdj, Százszorszép - parancsolta
Knox a menyasszonyának.
 Naomi vigyorgott az örömkönnyein keresztül.
- Túl késő, Viking. Annyira rohadtul szeretlek.
Knox nagyot nyelt.
- Te vagy minden, amire vágytam, de sosem gondoltam, hogy
megérdemlem.
Naomi zokogását Lina és Sloane is visszhangozta. Nem bírtam
tovább. Elmozdultam, és átkaroltam Linát, hogy magamhoz
húzzam. A hajában lévő finom virágszálak simogatásként
csiklandozták az arcomat.
Naomi felnézett Justice-ra, aki éppen egy-két könnycseppet
morzsolgatott, majd elvigyorodott.
- Mindig is tudtam, hogy ráveszlek valahogy a nősülésre,
Justice.

***

Miután kimondták a boldogító igent, és felszáradtak a

könnyeink, felszolgálták az italokat, és nem maradt más hátra,
mint élvezni a napot.
Waylay a patak mellett bolondozott egy hatalmas tortaszelet, a
focicsapatos barátai és a kutyák társaságában.
Lina ismét a fotófülkében volt Sloane-nal és Fivel. A fotós még
mindig kétségbeesetten kereste Naomit és Knoxot, akik gyanúsan
eltűntek az elmúlt körülbelül húsz percben. Senkinek sem volt
szíve megmondani neki, hogy a menyasszony és a vőlegény
valószínűleg valahol a házban hancúrozik.
- Akarsz egy idős hölgyet táncba vinni? - kérdezte Liza J.,
ahogy megjelent a könyökömnél, amikor a zenekar George Strait
„All My Ex’s Live in Texas” című dalára váltott. Ez volt anya
egyik kedvence, ezért az enyém is.
- Megtiszteltetés lenne - válaszoltam, és felajánlottam neki a
karomat.
 Találtunk egy helyet a táncparketten, körbevéve barátokkal és
családtagokkal. Itt minden egyes arcot ismertem, és tudtam, hogy
ez mekkora csoda. Micsoda kiváltság ehhez a városhoz tartozni,
ráadásul szolgálni is.
- Szóval ezt most kimondom - jelentette be a nagyanyám. -
Gondolkodtam a szertartás alatt, amikor mindenki más úgy
bőgött, mint egy rakás csecsemő. Ha másképp alakulnak a
dolgok, ma nem lett volna esküvő. Ha az a Dilton seggfej jobban
célzott volna, nem állnánk itt, és nem néznénk végig, ahogy a
bátyád elvesz egy olyan nőt, aki annyira nem az ő súlycsoportja,
hogy jobb, ha soha nem hagyja abba a kényeztetését. Te tanítottad
meg Knoxot a bátorságra. Hogy energiát fektessen a
kapcsolatába. És rohadtul büszke vagyok mindkettőtökre.
Annyira meglepődtem, hogy lemaradtam egy lépésről. A
Morgan család nem beszél az érzéseiről, főleg nem más
családtagokkal.
- Hát, a francba, Liza J.
- Pofa be. Még nem végeztem. Anyádat nem neked kellett
volna megmentened, Nash. Eljött az ő ideje. Sem te, sem bárki
más nem tehetett volna semmit, hogy megakadályozza. Olyan
nagy, hangos és színes életet élt, amilyet csak tudott abban a
rövidke időben, ami megadatott neki. Átkozottul szerencsések
vagyunk, hogy eltölthettük vele azokat az éveket. Én pedig
szerencsés vagyok, hogy mellettem vannak az unokáim, akiket
tőle kaptam. Fogalmam sincs, tudod-e, de amikor kicsi volt,
anyukád rendőr akart lenni. Végül a való élet közbeszólt. De
biztos vagyok benne, hogy Jayla odafent örömmel nézi, ahogy te
itt lent szolgálsz és védesz.
Aznap másodszorra is könnybe lábadt a szemem.
- Nem bánod, ha lekérem? - Wraith a bőrruhájában kezet
nyújtott Liza J.-nek.
 - Igen, itt végeztünk - jelentette ki a nagyanyám. Eltáncolt a
nagydarab motorossal, mielőtt még egy szót szólhattam volna.
- Úgy nézel ki, mint akinek jólesne egy ital - toppant elém Lina.
- Mit szólnál inkább egy tánchoz? - Kinyújtottam a kezem, és a
karomba húztam. - Boldognak tűnsz - jegyeztem meg, miközben
a táncparkett egy csendes sarkába vezettem magunkat.
- Hát, csak egy szívtelen szörnyeteg nem lenne boldog ezen a
napon - mondta, ahogy velem együtt ringatózott a zene ütemére. -
Most beszéltem telefonon Nolan volt feleségével.
- Ó, tényleg? - Megpörgettem Linát, majd visszahúztam
magamhoz.
Nevetett.
- Ott van vele a kórházban. Rendbe fog jönni. És szerintem van
rá esély, hogy kibéküljenek. Főleg, miután elárulta neki, hogy
átigazol a privát szektorba.
- Lucian munkát ajánlott neki. Még mindig nem tudom, hogy
csak azért tette-e, hogy Nolan ne randizzon Sloane-nal.
Lina vett egy mély lélegzetet, mielőtt bevallotta:
- Nekem is felajánlott egy munkát.
- Igen?
- A kutatócsoportjában. Több lenne a fizetésem. Nem
dolgoznék terepen. Csak hetente egyszer vagy kétszer kellene
ingáznom a lakóhelyem és Washington között.
- Jó lehetőségnek tűnik - mondtam.
Csillogott a szeme.
- Naomi és Sloane is megkérdezte, hogy nem segítenék-e az új
vállalkozásukban.
- Tényleg? Mit fogsz csinálni? - kérdeztem.
- Azt hiszem, előbb kiveszek egy kis szabadságot. Van egy
pasim, akit szeretnék jobban megismerni, mielőtt elköteleződnék
egy másik munka mellett.
- Vőlegényed - javítottam ki.
 - Még nem gondoltad meg magad?
Megráztam a fejemet.
- Ha azt tervezed, hogy itt maradsz, akkor azt hiszem, jobb, ha
elkezdünk házat keresni - kezdtem.
Lina elvörösödött, és rálépett a lábamra. Vigyorogtam, és
reméltem, soha nem veszítem el azt a képességet, hogy
felkavarjam.
- Közös házat akarsz venni? - visította.
- Kizárt, hogy az egész ruhatárad beférjen a szekrényembe.
Keressünk egy olyan helyet, ahol elfér az a sok szép táska és cipő.
Összehúzta a szemét, ahogy elfogadta a kihívást.
- Tudod, ha már együtt veszünk házat, azt hiszem, az esküvő is
jó szórakozás lenne - töprengett.
- Azt hiszem, igen - egyeztem bele kedélyesen.
- És miután láttam Knoxot Waylay-jel... talán egy gyerek sem a
világ legrosszabb dolga.
- Egy gyerek biztosan nem lenne rossz.
Lina az égboltra emelte a tekintetét.
- Hogy tudsz ilyen közömbösen hozzáállni ehhez az egészhez?
A jövődről beszélünk. Ingatlanokról, házasságról és babákról.
- Angyal, amíg mellettem vagy, mindez nem rémít meg.
Megrázta a fejét, és felnézett a felettünk lévő fák
lombkoronájára meg az égboltra.
- Hát, én eléggé meg vagyok rémülve. Mi van, ha meggondolod
magad?
Mélyen hátradöntöttem, és élveztem, ahogyan körém fonja a
karját.
- Ahhoz már túl késő.
- Nem, dehogy. Valójában most van itt az ideális alkalom, hogy
meggondold magad, mielőtt bármi véglegeset tennénk.
Felegyenesedtem, és a két kezembe fogtam az arcát.
- Hadd mutassam meg, hogy mennyire tartós a kapcsolatunk.
 - Mutasd az utat - vágta rá.
Éppen kikísértem volna a buliból, amikor valaki a nevemen
szólított.
- A francba - motyogtam.
Megfordultam, és apámmal találtam szemben magamat. A férfi,
aki mellette ült a szertartás alatt, ott állt mögötte.
- Csak el akartam búcsúzni - mondta apa, miközben egyik
lábáról a másikra billegett. A zakóját a karjára dobta, és könyékig
feltűrte az ingujját. A 0522 még mindig látszott, bár szürkéskékre
fakult a bőrén.
- Ő egyébként Clark. A szponzorom - árulta el apa.
Meglepődve nyújtottam ki a kezem.
- Örvendek, Clark.
- Én is. Az apád jó úton halad előre - mondta.
- Ezt örömmel hallom.
Apa elnézett mellettem, és halványan Linára mosolygott.
- Apa, ő Lina. A menyasszonyom. - Alig vártam, hogy ezt a
szót feleségre változtassam. A feleségem.
- Erre már a szertartás alatt is rájöttem - cukkolt apa. -
Gratulálok mindkettőtöknek.
- Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Morgan. Nagyszerű fiai
vannak - szólalt meg Lina, kezet rázva vele. Lenézett apám
karjára, a bőrére varrt számra, majd felém fordult, és ellágyult a
tekintete.
- Szólíts Duke-nak. És a fiaimért nem engem illet az elismerés.
Minden jót, ami bennük van, Jaylától örököltek.
Évek óta nem hallottam, hogy apám kiejtette a száján az anyám
nevét. Talán tényleg van remény.
- Azért nem minden jót - ellenkezett Lina.
Apám egy apró, hálás mosolyt villantott rá.
- Nos, úgy gondolom, itt az ideje, hogy menjek. Nem hiszem,
hogy készen állok az alkohol közelében lenni - mondta.
 - Jó volt látni téged, apa.
- Én is örülök, hogy láttalak, Nash. Örülök, hogy
megismertelek, Lina. - Elindult kifelé, aztán megállt. - Nagyon
büszke vagyok rád, fiam. Igazán büszke. Tudom, hogy ez
valószínűleg nem jelent sokat. De azt is tudom, hogy anyukád
nagyon örülne.
Nem találtam a szavakat, így beértem egy bólintással.
Néztük, ahogy elmennek.
- Jól vagy? - kérdezte Lina, miközben a hátamat simogatta.
- Igen, jól vagyok. Gyere. - Bekísértem a házba, fel a lépcsőn.
A hátsó udvaron felhangzott az éljenzés, ebből pedig arra
tippeltem, hogy Knox és Naomi végeztek a szexszel, és újra
csatlakoztak a vendégeikhez.
- Hová megyünk? - faggatott Lina.
- Mutatnom kell neked valamit - mondtam, ahogy kinyitottam
egy ajtót, és betereltem rajta.
- Ó, istenem. Ez a te szobád? - kérdezte, miközben szemügyre
vette a kockás paplan alatti kis ágyat, valamint a trófeákkal és
egyéb gyerekkori csecsebecsékkel teli polcokat.
- Az volt. Mondtam Naominak, hogy átrendezheti, de azt
hiszem, még nem jutott el odáig.
Kulcsra zártam az ajtót.
- Szex a bátyád esküvőjén? - kérdezte szemérmesen. - Ejnye-
bejnye, nagymenő. Le vagyok nyűgözve.
Kicsatoltam az övemet, mire megnyalta a száját. Rózsaszín
nyelve és nedves ajka látványától azonnal felállt a farkam.
- Sokat gondolkodtam mostanában.
- Mikor volt időd gondolkodni? Az elmúlt huszonnégy óra
nagy részét azzal töltöttük, hogy golyók elől menekültünk -
kötekedett.
- Minden ébren töltött pillanatban, mióta találkoztunk a
lépcsőházamban. - Addig löködtem finoman, amíg le nem ült a
régi ágyamra.
- Ez aztán a sok gondolkodás.
- Te egy bonyolult nő vagy. Sok gondolkodás és tervezés kell
ahhoz, hogy kitaláljam, hogyan győzzelek meg arról, hogy velem
éld le az életedet. - Lecsúsztattam a nadrágomat a combomról.
Az ágyékomra tapadt a tekintete, és éreztem, hogy a figyelmétől
egyre jobban lüktet a farkam.
Beakasztottam a hüvelykujjamat a boxeralsómba.
- Ha azt hiszed, hogy a farkad, bármilyen csodálatos is,
valamiféle nagy gesztusnak számít, ami bizonyítja, hogy hosszú
távon is benne vagy ebben a kapcsolatban, akkor jobb, ha
visszamész tervezni.
Az ágy szélén ült, és szétterpesztette a lábát. Vágytam arra, hogy
feltoljam a selyemruhát a derekára, és a magamévá tegyem. Hogy
megmutassam neki, mennyire szükségem van rá. Hogy
emlékeztessem, mennyire akar engem.
De előbb muszáj volt megtennem valamit.
Megfordultam.
- Lehet, hogy hajlandó lennék elfogadni a seggedet, mint
nagy...
Elakadt a szava, amikor letoltam a gatyámat.
- Nash! - zihálta.
Próbáltam a vállam fölött ránézni, hogy meglessem, mit érez.
- A fenébe is, ez hülyeség volt. Valahova máshova kellett volna
rakatnom. Hogy lássam közben a reakciódat.
Mit is gondoltam? Egy olyan nő, mint Lina egy éjféli lánykérést
érdemelt volna a szafarin, tűzijátékkal és kibaszott oroszlánokkal.
Nem...
- Angyalszárnyak - suttogta, miközben végigsimított a friss
tintán.
Összerándultam.
 - Szegénykém - piszkált. Aztán éreztem, ahogy az ajka
megérinti a seggemet.
A farkam ennek megfelelően reagált.
- Nem hiszem el, hogy tetoválást csináltattál nekem. A
seggedre. Ugye tudod, hogy ezzel hivatalossá vált a dolog? A
segged az enyém. Minden nő le lesz sújtva a városban. Mert
mindenképpen elmondom nekik. Kérem a telefonomat! Ezt le
kell fotóznom!
- Angyal - mondtam.
- Mi van?
- Még nincs kész.
- Azt látom.
- Valakinek el kellett raboltatnia magát a tetoválásom közepén.
De nem erre gondoltam.
- Mi hiányzik? - kérdezte.
- Az esküvőnk dátuma. Életem legboldogabb napja.
Olyan sokáig hallgatott, hogy szembefordultam vele. A
nadrágom még mindig a combom körül volt.
- Knox a szíve fölé varratta föl a mai dátumot. Családi
hagyomány - mondtam.
Könnyektől csillogott a gyönyörű barna szeme. Telt, vörös ajka
megremegett.
- Éld le velem az életedet, Angelina. Félj, amennyire csak
szeretnél, mert én nem félek. Elég erős leszek kettőnk helyett is.
Bólintott, és végiggördült egy könnycsepp az arcán.
Leguggoltam előtte, letöröltem az arcáról, majd közelebb
hajoltam, hogy megcsókoljam.
De megállított.
- Attól még kapok gyűrűt, ugye? - Öröm és huncutság csillogott
a szemében, keveredve a könnyeivel.
Vigyorogtam.
- Holnapra van időpontom az ékszerésznél.
 Közelebb hajolt, amíg a szánk csupán egy leheletnyi távolságra
volt egymástól.
- Akkor azt hiszem, jobb, ha én is kérek egy időpontot.
- Milyen időpontot?
- A Nash-tetoválásomra. Arra gondoltam, hogy a jelvényed
megfelelő lenne.
Felpattantam, és a matracra döntöttem.
- Kurvára szeretlek, Angyal.
- Én is szeretlek, Csődör - suttogta, és végigsimított az
arcomon.
Hangos kopogás szakított félbe minket, mire egy pillanatra
visszarepültem a tinédzserkoromba.
- Lina! Odabent vagy? - szólalt meg egy hang.
Lina ülő helyzetbe tornászta magát.
- Ez az anyám? - sziszegte.
- A francba. - Felálltam, és kétségbeesetten próbáltam felhúzni
a nadrágomat.
- Lina! Bent vagy? Az a Knock fickó azt mondta, hogy
valószínűleg itt vagy fent.
- Apa? - nyekeregte a menyasszonyom, és zaklatottnak tűnt.
- Talán szexelnek - vetette fel az anyja a folyosóról.
- Miért kell ilyen hülyeségeket beszélned, Bonnie? - mondta az
apja.
- Miért vannak itt a szüleim? - faggatott Lina, miközben
kétségbeesetten igazgatta a ruháját.
- Elfelejtettem mondani. Hát, igazából én hívtam meg őket...
miután engedélyt kértem tőlük, hogy feleségül vegyelek. miután
már megkértem a kezedet.
A mellkasomra fektette a tenyerét, és a szemembe nézett.
- Készülj fel, hogy életed hátralévő részében fojtogatni fognak.
Már nagyon vártam.
 Bonusz epilógus

Néhány évvel később

Lina

- Hámozd meg! - kiáltotta Stef vidáman.

- Baszd meg - vicsorgott Knox, miközben egy újabb játék kőért
nyúlt az asztalunkon a játékszobában.
Igen, nekem, Lina Solavita Morgannek volt egy játékszobám.
Egy egész szekrényrészem a drága fehérneműimnek.
A jóképű férjem sokatmondó vigyort eresztett meg felém,
mintha olvasni tudna a gondolataimban, és maga felé pöckölt egy
játék követ. Piper az ölében ült, és élvezte az asztal körül zajló
eseményeket.
- Hogy vagy ilyen jó ebben? - kérdezte Lucian. Ez volt az első
próbálkozása a banángramma világában, és komolyabban vette,
mint Sloane, aki már feladta. A nő feltette a lábát Lucian ölébe,
miközben az iPadjén olvasott egy cikket a programja legújabb
sikertörténetéről.
A tábla fénye az állán lévő vékony, ezüstös hegen játszott. Ez a
bátorság jele volt. Egy olyan jel, amely mindannyiunkat
emlékeztetett arra, milyen bátor volt a mi kis könyvtárosunk.
Észrevettem, hogy Lucian fél kézzel játszik, mert közben a
felesége lábát simogatja az asztal alatt.
- Csal - jelentette ki Jeremiah, és Stefre kacsintott.
- Csak féltékeny vagy, Mr. Hárombetűs Szavak.
- Kér valaki egy italt? - kérdeztem, miközben elkezdtem
összeszedni az üres poharakat.
 - Ülj le, Angyal - parancsolta Nash. Megfogta a kezemet, és az
ajkához emelte a csuklómat. - Majd én elpakolok.
- Jobban érzem magam, ha mozgok - mondtam, aztán a
derekamba nyilalló fájdalom ellenére lehajoltam, hogy
megcsókoljam.
- Jól vagy? - kérdezte halkan. Megsimogatta a hátamat és a
fenekemet. Tévedhetetlenül megtalálta a tetoválásomat, majd
gyengéden megszorította.
Hatalmas voltam, és kényelmetlenül éreztem magam. Fájt a
hátam. Feldagadt a lábam. Az elmúlt néhány órában időnként éles
görcsöket éreztem, amelyek arra emlékeztettek, hogy mi fog
következni.
- Jól vagyok - ígértem meg.
- Ebből hámozzátok ki magatokat, faszfejek! - kiáltotta Knox
diadalmasan. Az asztaltársaság felnyögött.
- Játékeste - motyogtam, és kacsintottam egyet Nashre, mielőtt
az üres sörösüvegeket a konyhába cipeltem. Waylon, a basset
hound felemelte a fejét, megállapította, hogy nincs nálam
semmilyen jutalomfalat, majd azonnal visszaaludt a kövön.
Valahogy ez volt az életem.
Természetesen az is az életemhez tartozott, hogy felépítettem ezt
a gyönyörű házat Liza J. földjén, a patak partján, a sógorom és a
sógornőm szomszédságában. Volt egy izgalmas munkám, egy
furcsa kutyám, és egy férjem, akit minden egyes rohadt nappal
egyre jobban szerettem. A szüleimmel javult a kapcsolatunk. Még
mindig hívogatnak. Sokszor. De már nem hazudok nekik az
életemről, ők pedig megtanulták elfogadni, hogy a szárnyaimat
bontogatom. Gyanítottam, hogy ezt leginkább annak
köszönhetem, hogy továbbadták Nashnek az aggódás feladatát, és
most már rá támaszkodnak, hogy vigyázzon rám. Azonban ezt
akkor is győzelemnek tekintem.
 Mindennek a tetejébe pedig hamarosan elkezdődik a
legnagyobb kalandunk.
Kidobtam az üres üvegeket a szelektív kukába. Naomi a hátam
mögé lépett, és átkarolta kiterebélyesedett derekamat.
- A mosogatógép már megy, és a maradékot is elpakoltam.
- Köszönöm. Ígérem, amikor nem leszek háromszáz kiló, és
nem lesz olyan az alakom, mint egy strandlabdának, viszonozni
fogom a szívességet.
- Jól érzed magad?
Bólintottam, majd grimaszoltam. Úgy tűnt, a terhespocakom
súlypontja a szokásosnál is lejjebb került. A hátam minden ellen
tiltakozott, akár ültem, akár álltam, akár feküdtem. Tizenéves
korom óta először éreztem magam kényelmetlenül a saját
testemben.
De nem akartam panaszkodni a barátnőmnek. Főleg azért nem,
mert Knoxszal ők is babát szerettek volna.
- Jól vagyok - biztosítottam.
Naomi sokatmondó pillantást vetett rám.
- Hazug - vágta rá szeretetteljesen.
- Tényleg. Jól vagyok. - Ahogy kimondtam, egy újabb éles
fájdalom hasított belém.
Nash rám szegezte a tekintetét, mintha ő is érezte volna.
Sólyomként figyelt, mióta az az átkozott rózsaszínű vonal
megjelent néhány hónappal ezelőtt. Halványan rámosolyogtam.
- Sétáljunk vagy üljünk le? - kérdezte Naomi.
Most mindkettő szörnyen hangzott.
- Sétáljunk - döntöttem el, és a hátamra tettem a kezemet,
miközben elkezdtem róni a köröket a konyhasziget körül.
Naomi felkapott egy konyharuhát, és csavargatni kezdte,
miközben valami mosolyszerűség játszott az ajkán.
- Mi az? - kérdeztem.
 - Csak szeretném, ha tudnád, hogy nagyon fogom szeretni
ezeket a babákat. Annyira örülök neked és Nashnek, hogy néha
eláll tőle a lélegzetem - mondta remegő hangon. - Nem akarom,
hogy valaha is azt hidd, csak azért, mert szomorú vagyok magam
és Knox miatt, nem örülök neked és Nashnek.
Megálltam, és szembefordultam vele.
- Persze, tudom. Neked pedig tudnod kell, hogy azt kívánom,
bárcsak a te babáid lennének, vagy bárcsak egy háromszáz kilós
strandlabda lennél velem.
Könnyes szemmel nevetett.
- Én is. Ettől egy kicsit önzőnek érzem magam.
- Semmi baj nincs azzal, hogy több szeretetet akarsz vinni az
otthonodba. Ez nem önzőség. - Elengedtem, amikor újabb éles
fájdalom hasított belém.
Lassan kifújtam a levegőt.
- Beszélgettünk Knoxszal - árulta el Naomi, miközben helyet
foglalt az egyik bárszéken, amit gondos utánajárással választottam
ki. Mert úgy tűnt, nemcsak a divat és a smink érdekel, hanem a
lakberendezés is. - És meghoztunk egy döntést.
- Milyen döntést? - kérdeztem, és igyekeztem, hogy a
hangomon ne érződjön, mennyire nem akar enyhülni a görcsös
fájdalom.
- Nem csinálunk végig több termékenységi kezelést.
- Ó, Naomi - mondtam.
Megrázta a fejét, és a könnyeken túl valami gyönyörűt láttam a
szemében. Boldogságot és reményt.
- Örökbe fogunk fogadni.
Kinyújtottam a karomat, hogy átöleljem. A várandósságom óta
szabadabban kezeltem a testi kontaktust. Ezt biztos annak
köszönhettem, hogy nem egy, hanem két kis emberrel osztottam
meg a testemet.
 - Hosszú út áll előttünk, de úgy érzem, így helyes. Mintha egy
kirakós darabja csak úgy a helyére került volna - jegyezte meg. -
Annyira boldog vagyok.
Átöleltem, amennyire a hasam engedte.
- Ez csodálatos, Witty. Annyira örülök neked. Te, Knox és Way
meg fogjátok találni a családotok többi tagját - ígértem neki.
- Érzem a szívemben. Ahogy azt is tudom, hogy nem vagy a vér
szerinti testvérem, de a nővéremnek választottalak, Lina -
suttogta.
Forró könnyek homályosították el a látásomat, és szorosabban
öleltem.
- A francba. Így kell megríkatni egy terhes nőt.
Naomi könnyes szemmel nevetett.
- Megtiszteltetés, hogy a húgom vagy - suttogtam.
- Ez egy rúgás volt? - kérdezte Naomi, miközben a hasamra
tette a kezét.
- Igen, az egyikük Waylay nyomdokaiba akar lépni a
focipályán.
A következő görcs váratlanul ért, és elengedtem Naomit, hogy
előrehajoljak.
- Áu! - ziháltam.
- Nash! - kiáltott fel Naomi éles hangon.
Csattanást hallottam a nagyszobából, majd a férjem egyetlen
másodperc alatt mellettem termett.
- Jól vagy, Angyal? - kérdezte, miközben megsimogatta a
karomat.
- Jól vagyok - válaszoltam rekedten, miközben a barátaink és a
családtagjaink egyszerre akartak beszaladni a konyhába, így
elakadtak az ajtóban.
- Azt hiszem, szülni fog - jelentette be Naomi.
- Korai lenne - jegyezte meg Jeremiah.
 - Az ikrek általában korábban érkeznek - mondta Sloane,
miközben mellém ért, és megfogta a vállamat. Lucian követte őt.
Még ennyi idő után is, még akkor is, amikor a belsőm azzal
fenyegetett, hogy kilép a testemből, lélegzetelállítónak tartottam,
ahogy mindig a nő közelében volt.
Fájdalmasan imádnivalón viselkedett.
- Mit tegyünk? Kell törölköző meg ilyen szarságok? - Knox
pánikba esett.
- Stef, menj a táskáért, ami a hálószobánkban van a földön -
utasította Nash. - Naomi, hívd fel a szülőket. Jeremiah, vedd le a
kulcsomat a kampóról, és indítsd be a Tahoe-t.
Megráztam a fejem.
- Ne a Tahoe-t.
- Tessék? - Nash közelebb hajolt hozzám.
- Az én autómmal menjünk. Egy utolsó kocsikázás kettesben -
mondtam összeszorított foggal.
A férjem lehajolt, és a szemembe nézett.
- Bassza meg, úgy szeretlek, Angyal. Akkor is, ha egy makacs
púp vagy a hátamon.
- Én is szeretlek. Most pedig kérlek, vigyél ki innen, mielőtt
zavarba ejtő módon elkezdek sírni meg sikoltozni.

***

- Még nem állok készen. Nem tudom megtenni. Kettő? Két

baba? Mit gondoltunk? - kérdeztem, ahogy két kézzel markoltam
Nash karját.
A kórházi ágy és a hálóing elég volt ahhoz, hogy megijedjek.
Ha ehhez még hozzáveszem, hogy két emberi lény készül
kirobbanni a vaginámból, nos, az teljesen új szintre emelte a
kiborulásomat.
 - Annyira sajnálom, kicsim. Soha többé nem teszek veled ilyet
-ígérte buzgón a férjem. - Adjanak neki még egy epidurális
érzéstelenítőt vagy fájdalomcsillapítót, vagy valami istenverte
lónyugtatót! Azonnal! Bármit, ami helyrehozza - morogta.
Hátrahajtottam a fejem a matracra, és behunytam a szemem.
Nash a homlokomra fektette hűvös kezét. Éreztem, hogy a
fülemhez ér az ajka.
- Itt vagyok, Angyal. Itt vagyok veled. Meg tudod csinálni.
Neked kell elvégezned a munka oroszlánrészét, és ezt kurvára
sajnálom. Bármit megtennék, hogy megszabadítsalak ettől a
fájdalomtól. Bármit. De esküszöm, hogy ezután soha semmit nem
kell egyedül csinálnod. Oké?
Bólintottam, és kinyitottam a szemem.
- Oké.
- Készüljenek. Nagyot nyomjon, Lina - utasította a nővér.
- Meg tudod csinálni, kicsim. Engem is visszahoztál az életbe.
Képes vagy két újabb életet világra hozni. Mert kibaszottul
varázslatos vagy.
Megragadtam a kezét, és erősen markoltam. Kék szeme
fényesen csillogott.
- Szükségem van rád, Nash.
- Épp ideje volt már.
Megráztam a fejemet.
- Mindig is szükségem volt rád.
- Itt vagyok. Kezdjük el ezt a kalandot.
- Alig várom, hogy utána legyünk - mondtam összeszorított
foggal.

***

A kék sapka alatt megbúvó ráncos arcocska nem hasonlított

rám vagy Nashre, amennyire meg tudtam állapítani. Úgy nézett
ki, mint egy mogorva öregember icipici ujjakkal. Nash vállára
hajtottam a fejemet. Bemászott mellém az ágyba, és együtt öleltük
át a fiunkat meg a lányunkat. Élveztük az első perceit annak,
hogy négytagú család lettünk.
Nash színtiszta áhítattal bámulta a kislányunkat. Éreztem, ahogy
kitágult a szívem, hogy befogadja ezt a rengeteg szeretetet.
A hősies férjem kettőnk helyett is erős maradt. Tartotta magát,
amíg az ikreket becsomagolták, egészségesnek nyilvánították, és
kiderült, hogy én is jól vagyok. Aztán Nash Morgan vetett rám
egy szerelmes pillantást, és elájult.
- Mindig ez történik - jegyezte meg a nővér, amikor elindult a
repülősóért és a ragtapaszért.
Nekem sikerült egy homályos szelfit készítenem az ágyam
mellett ájultan heverő Nashsel. A legjobb családi pillanataink
többsége vérrel és sebesüléssel járt.
- Körülbelül húsz ember ül a váróteremben, és több lufit láttam,
mint egy karneválon - jelentette be a nővér.
- Szerintem engedjük be őket, mielőtt ki lesznek penderítve
innen - mondtam. Úgy éreztem, mintha kettévágták, majd
összevarrták volna a testemet, és a fél karomat odaadtam volna
egy kis korrektorért meg szempillaspirálért. Azonban egyfajta
különös örömöt találtam a tökéletlen pillanatok megosztásában.
Csodálatos erőt éreztem, amikor hagytam, hogy a szeretteim a
leggyengébb állapotomban lássanak.
Megáldottak minket ezzel a gyönyörű élettel.
Az icipici, tökéletes babáinkat akkor is szeretni fogja az egész
családunk, amikor megjelennek az emberi tökéletlenségeik.
Nash megrázta a fejét.
- Szeretnék még néhány percet csak veletek tölteni - válaszolta.
- Oké - reagáltam, mert tudtam, hogy ezt az én kedvemért
mondta. Mindig óvott.
 Kinyújtottam a kezem, és megsimogattam a lányunk rózsaszín
arcocskáját.
- Arra gondoltam, hogy hívhatnánk Jaylának az anyukád után -
mondtam.
Nash könnyes szemmel nézett rám. Egy darabig némán
bólogatott, miközben nagyokat nyelt.
- Azt hiszem, örülnék neki - felelte végül rekedten.
- Igen?
- Igen. - Lenézett a fiunkra, majd rám emelte a tekintetét. - Mi
szólsz a Memphishez?
- Memphis Morgan - mondtam halkan. A fiunk mocorogni
kezdett a karomban, én pedig elvigyorodtam. - Azt hiszem, tetszik
neki.
- Gyönyörű vagy, ugye tudod?
Felpillantottam, és láttam, hogy Nash szerelmesen néz rám.
Ronda voltam a fáradtságtól és az erőfeszítéstől, szóval a férjem
egy mocskos hazug.
- Ugyan már - mordultam fel.
- Örülök, hogy maradtál, és megnézted velem, mi lesz utána -
jegyezte meg.
- Ezek után is? - kérdeztem, ahogy a két újszülöttre
biccentettem, akikért ezentúl mi felelünk.
- Senki mással nem csinálnám szívesebben - vágta rá
érzelmekkel teli hangon.
Felsóhajtottam, és a vállához bújtam.
- Én sem.
Együtt élveztük ezt a meghitt pillanatot.

***

Anyám volt az első, aki bedugta a fejét az ajtón. Kíváncsi

voltam, hány emberen kellett átgázolnia ezért a megtiszteltetésért.
Néztem, ahogy hosszú, erős ölelésbe vonta Nasht, és ide-oda
ringatta.
- Annyira büszke vagyok rád - jelentette ki, és csak azért
engedte el, hogy megsimogassa az arcát.
Nash rámosolygott, és magához húzta egy újabb ölelésre.
Kiderült, hogy az a sok szeretet, amit a szüleim rám
összpontosítottak, nem is volt olyan fojtogató, amikor megoszlott
kettőnk között. Ezentúl pedig négyünk között.
Apám az ajtóban állt, és félénken szorongatott a kezében egy
csokor vadvirágot. Még a szoba túlsó végéből is kiszúrtam a
gyöngyvirágot. Jayla kedvencét. Egy csomót ültettünk belőle a
ház mellé, és valahányszor kivirágzott, elmormoltam egy
„köszönömöt” a nőnek, aki szerelmet hozott az életembe.
- Pont úgy néz ki, mint te - lehelte anya, és könnybe lábadt a
szeme, amikor átadtam neki az unokáját.
- Nézd ezt a kis angyalkát - mondta apa, és elcserélte Nashsel a
virágot meg a szivart az unokájára.
Kopogtak az ajtón, és megérkeztek a többiek. Knox és Waylay a
síró Naomival együtt léptek a helyiségbe.
- Te jó ég! Olyan tökéletesek - gügyögte Naomi, ahogy a
levegőt legyezte a szeme előtt. - Négyféle ételt raktunk a
fagyasztótokba, a gyerekszobát leporoltuk és felporszívóztuk,
Piper pedig Duke-kal van, aki a kutyákra vigyáz, amíg haza nem
érünk, aztán pedig bejön ő is meglátogatni titeket. És most kérem
az egyik babát, légy szíves!
Lucian védelmezőn átkarolta Sloane-t, a szabad kezében pedig
egy Prada ajándéktáskát tartott.
- Pelenkázótáska - tátogta Sloane.
Liza J., Stef és Jeremiah zárták a sort a világ legnagyobb
plüssmacijával, amit valaha láttam.
- Ügyes voltál, kölyök - szólalt meg Nash nagymamája,
miközben szemügyre vette a dédunokáját.
 - Jaylának neveztük el - mondta Nash.
Liza J. bólintott, majd tovább bólogatott.
- Szép név - jegyezte meg végül, aztán hangosan kifújta az orrát
a kendőjébe.
A férjem visszatalált hozzám, és leült mellém az ágyra. Az álla
alá dugtam a fejemet, és boldogan felsóhajtottam, ahogy az
ujjamon lévő gyűrűkkel babrált. Az eljegyzési gyűrűm egy
káprázatos, tüzes gyémánt volt, a karikát pedig az anyjától
örököltem.
- Fogalmam sincs, hogy lehetek ilyen rohadt szerencsés -
motyogta.
Felemeltem a fejem, hogy ránézzek.
- Talán mert van egy-két őrangyalod, akik vigyáznak rád.
Ellágyult az arca, és gyengéden nézett rám.
- Azt hiszem, igazad lehet.
Édesen szájon csókolt, aztán megpuszilta a homlokomat.
- Tudod - tűnődtem -, még jó, hogy ilyen szép, kerek segged
van. Azt hiszem, egy újabb dátumot kell rátetováltatnod.
 Szerzői kommentár az olvasónak

Kedves Olvasó!
Minél több romantikus regényt írok, annál inkább meg vagyok
győződve arról, hogy szeretni valakit a legbátrabb dolog a
világon, amit tehetünk.
Nem csak arról szól, hogy beleszeretsz a szomszéd
rendőrfőnökbe. Hanem a barátokról, akik a legjobb és a
legrosszabb napjaidon is borral érkeznek hozzád. Az
unokaöcsről, aki még nem tud beszélni, de foghíjas mosolyával
megolvasztja a szívedet. A testvérről, akinek mindig sikerül
megnevettetnie téged. A szomszédról, aki friss zöldséggel lep meg
a kertjéből. Egy jó kutya boldog sóhajáról. A sokatmondó
pillantásokról, amik önálló nyelvvé növik ki magukat a régi
szerelmesek között.
És néha tényleg a kisvárosi hős késztet arra, hogy kockáztass
még akkor is, ha talán összetörik a szívedet.
A legfontosabb lecke, amit Linától és Nashtől tanultam, hogy a
legszebb szeretet az, amit bátran és szabadon adsz. Akkor is, ha
tudod, hogy megbánthatnak, csalódást okozhatnak, vagy
összetörhetik a szívedet. Az a legnagyobb ajándék, amit valaha
adhatsz, ha pontosan olyannak szeretsz valakit, amilyen.
És most, ha megbocsátasz, mennem kell megölelni Mr. Lucyt,
és megkérni, hogy vigyen el tacót enni.

Csók, puszi,
Lucy

Utóirat: Lucian könyve? *letörli az izzadságot a homlokáról*

*bedobja a számítógépet a fagyasztóba, hogy ne melegedjen túl*
 Köszönetnyilvánítás

Hálával tartozom Kristy Rempalskinak, amiért oly nagylelkűen

támogatja a Lift 4 Autism programot, és amiért sziporkázó
kreativitásával segített megalkotni Xandra karakterét.
Carolnak és Corának, amiért Connecticuttól egészen a
pennsylvaniai Enoláig utaztak, hogy meglátogassanak.
A Kari March Designsnak, amiért ezúttal is sikerült remek
borítót terveznie.
Korrie’s Kornernek a csodálatos visszajelzéseiért és a változatos
szerkesztői szolgáltatásaiért.
Kennedy Ryannek, amiért mindig sugárzik belőle a tehetség, és
amiért megosztotta velem, hogy jó úton haladok-e.
Az összes olvasónak a Facebook-oldalamon, akik segítettek
elnevezni a kutyát.
Fantasztikus bűntársamnak, Timnek, aki idén ünnepelte az
ötvenedik születésnapját. Ahogy a finom whisky, te is egyre jobb
leszel, bébi!
Joyce-nak és Tammynek, akik akkor is rajongtak Nashért,
amikor egy örökkévalóságig tartott megírnom a történetét.
A Lucy-csapatnak, amiért nem hagyták elsüllyedni a hajót,
amíg én újra elvesztem Knockemoutban.
A Bloom Books and Hodder csapatának, amiért széles körben
terjesztették ezt a sorozatot.
Flaviának a Bookcase Literary Agencynél, amiért átsegített a
Káosz évén.
Minden olvasónak, aki esélyt ad a könyveimnek, és nem
gyűlöli őket.
És végül, de nem utolsósorban, a szerzőbarátaimnak, akik
velem együtt csinálták végig ezt a vesszőfutást, akik rám szóltak,
hogy ne nyafogjak, és szurkoltak, hogy sikerüljön befejeznem.
Csajok, fantasztikus munkát végeztek ebben a gyönyörű
közösségben, aminek büszke tagja vagyok!
Amin sosem leszünk túl
Amit sosem fedünk fel
Amit magunk mögött hagyunk (előkészületben)