18 évesen válaszút elé kerülünk, és sokszor jobb rá

se nézni, mi lesz utána – három egykori

gyermekotthonos, akik előtt megnyílt az élet
ÉLETMÓD Legfontosabb 2024. február 26. – 07:09

Vincze Barbara Ács Bori

Másolás 370

Kövess minket Facebookon is!

„Magyarországon a gyermekvédelem a pénzről szól, a nevelőszülőség is Követem!!

a pénzről szól. Ezen a ponton egy jó képességű gyerek is elkallódik,
nincs esély, csak véletlen, ritka, szerencsés esetek vannak” – mondta
gyermekvédelmi sorozatunk előző részében egy volt nevelő.

Ebben a cikkben három ilyen sikeres esetet mutatunk be. Legfontosabb

Élettörténeteikben több a hasonló motívum, és a legfontosabb, hogy
Nagyon sok olyan
mindhármuk életében volt valamikor legalább egy olyan ember, aki vacsorán voltam, ahol ott
„meglátott valamit bennük”, és lendíteni akart a sorsukon. ült az asztalnál több
ezermilliárd forint, és
BELFÖLD
néha Orbán is – erős Támogatás

á íá é
 állítások Magyar Péter
Kanalas József – Nekem 18 éves korom után telexes interjújából
szerencsém volt, mert egy alapítvány felkarolt
Orbán: Többen is
megpróbáltak kívülről
beavatkozni a svéd
NATO-csatlakozás
BELFÖLD
megszavazásába

Sulyok Tamás, a NER-ben

fogant közjogi méltóság

BELFÖLD

Most kell neki úgy

behúzni, hogy ne tudjon
felállni, üzente Kunhalmi
Ágnes Orbánnak
VIDEÓ

Kanalas József – Fotó: Bődey János / Telex ➜ Támogatás

➜ Telex shop
„Az én történetem négyéves korom környékén kezdődik. Apám a félkarú
rablóval játszotta el a fizetését, anyám pedig szipus volt, tehát ➜ App letöltése
festékhígítót szívott. Hol együtt ittak, hol nem, hol itt laktunk, hol ott.
Egyik este elment velem, a bátyámmal és a még csecsemő húgommal HIRDETÉS

ebben a festékhígítós állapotban egy testvéréhez, akitől pénzt kért,

dörömbölt az ajtaján, de nem engedték be. A szemben lévő kocsmában Partnereinktől
Támogatás

á
látták, mi történik, és kihívták a rendőröket, minket pedig ott azonnal Hogyan hozzák el a
felhőmegoldások az
kiemeltek a családból. Erről az időszakról csak emlékfoszlányaim
innovációt a magyar
vannak. Bekerültünk valamiféle gyűjtőbe egy rövid időre, majd egy
vállalkozásokhoz? (x)
nevelőszülőhöz. Nem sok mindenre emlékszem arról a rövid időről, amit
nála töltöttünk, de azt hiszem, sok mindenért büntetett meg minket, Érdemes most
amiért nem kellett volna, és nem büntetett, amiért pedig igen. Egy nap feltankolnod ezekből a
termékekből! (x)
mondta, hogy megyünk a játszótérre, de fogta a babakocsit, és betolt
minket a Tegyeszre (a Gyermekvédelmi Szolgálathoz).

Ezzel le lettünk adva.

Legfrissebb
A következő nevelőszülőnél már kilenc évig voltunk, ebben az
A minisztériumnak nincs
időszakban kezdett el megjönni az eszem, szóval erre már emlékszem. tudomása arról, hogy K.
Egy kis faluban, vidéken éltünk egy nagy, kétszintes házban. A Endre a kegyelem után
családnak volt két saját gyereke, így kerültünk hozzájuk mi hárman, oktatási intézményben
BELFÖLD
később pedig született még egy öcsém, és ő is. Nagyon lassan jöttünk dolgozott
rá, hogy a nevelőszülőség igazából a megélhetésről szól, tehát azért
fogadtak be minket, mert pénzt kaptak érte. A bátyám és a nevelőszülők Házkutatást tartottak a
között mindig sok volt a konfliktus, ő mindig nehezebben kezelte ezeket Mindenki Magyarországa
Mozgalom irodájában
az érzelmileg feszített helyzeteket. Én mindig két tűz között voltam: a
nevelőszülőkkel is egyetértettem, nyilván azért, mert kisgyerek voltam BELFÖLD

még, és az ő véleményük volt az enyém. Másrészt meg ott volt a

BELFÖLD
bátyám, és vele is együttéreztem. Ezek a viták főleg a házimunka körül Vizsgálatot indított az újpesti
folytak, hiszen kilenc-tíz éves korunkban még nehezen értettük, hogy önkormányzat, mert szexuálisan
magunkat is el kell látni, és a ház körül is segíteni kell, például etetni az félreérthető eset történt egy táborban
állatokat. Eleinte még azt gondoltuk, hogy ha kaptunk évente egy labdát,
akkor biztosan szeretnek minket, de a végére már nagyon úgy éreztük,
hogy csak azért vagyunk ott, mert ebből élnek. Mégis valahogy tőlük Támogatás
kaptam egy normális értékrendet: hogy mit szabad és mit nem, hol Csak a Jobbik ellenezte a
magyarok közül az EP-
vannak a határaim, vagy hogyan nyilvánuljak meg, ha érvényesülni
ben az uniós természet-
akarok, és hogy szépen fogalmazzak.
helyreállítási jogszabályt
KÜLFÖLD

Ebben az időszakban az elszigeteltség volt a legnehezebb, nem tudtam

senkihez kapcsolódni. A falubeli gyerekekkel nem tudtunk barátkozni,
mert egy másik faluban jártunk iskolába, ahonnan viszont tanítás után
mindig jöttünk haza, ezért nem lógtunk az ottani társainkkal. A
testvéreimmel sem kötődtünk egymáshoz tartósan, mára a kapcsolat is
megszakadt köztünk. Végül aztán a bátyám döntött úgy, hogy inkább a
gyermekotthonba menne, és a nevelőszülők pedig azt mondták, hogy
akkor én is megyek vele.

A kisebb testvéreim ott maradtak, mi pedig Budapestre kerültünk, amiért

ma már nagyon hálás vagyok, mert itt kinyílt nekem a világ. Először egy
befogadó otthonba kerültünk, ahol nagyon szokatlan volt az őskáosz,
mindenféle gyerekek voltak, a sok ingertől fel sem fogtam a
változásokat. Itt még több olyan nevelő is volt a csapatban, aki jó volt és
tényleg segíteni akart. Elég hamar elrendeződött az ügyünk, én úgy
éreztem, hogy azért, mert valahogy kicsit fejlettebbek voltunk a
többieknél.

Ebben a rendszerben könnyű kitűnni: elég, ha egy villanásnyival

több eszed van a többieknél

– pedig ez csak alapvető norma kellene hogy legyen. Ez azért van, mert
szerintem a gyermekotthonban nincs lehetőség fejlődni. Nincs
semmilyen biztonságérzet, se anyagi, sem érzelmi. Tulajdonképpen Támogatás
amint bekerülsz, fel kell nőnöd, gondoskodnod kell magadról, miközben
senki nem tanított meg arra, hogyan gondoskodj magadról. Ezek a
gyerekek egy ideig toporognak egy helyben, majd egy idő után
egyszerűen beletörődnek, hogy rosszabbak a többieknél. Semmi nem
biztos: az is lehet, hogy holnap már nem itt leszel, nem ezekkel a
gyerekekkel. Aki tegnap még a nevelőd volt és kedvelted, az holnapra
felmond, és jön helyette kettő másik, aki kevésbé alkalmas, de
feleannyiért dolgozik. Nulla szakember, nulla szakértelem és nulla
figyelem. Aki még szeretne is tenni valamit, annak esélytelen, hogy
bármit is dolgozhasson a gyerekekkel, hisz papírmunkával és takarítással
megy el az összes ideje.

A befogadó otthonban az első estén megkérdezte tőlem a bátyám,

megbántam-e, hogy eljöttünk a nevelőszülőktől. Én akkor nagy pofával
azt mondtam, hogy á, dehogyis. Ő meg azt mondta, hogy én lehet, hogy
egy kicsit igen. Érezhető volt az egészben, hogy neki több negatív
tapasztalata volt. Az a pár év, amíg én nem éltem, annyira rányomta a
bélyegét a személyiségére, hogy nagyjából ugyanazt a sztorit éltük meg,
de két tök más ember lettünk.

Hamar egy gyermekotthonba kerültünk. Nagyon szerettem azt a helyet:

egy gyönyörű kastély volt a Rózsadomb tetején (azóta bezárt, mert
veszélyesnek találták az épületet), csöndben és tisztaságban. Nagyon
tetszett Budapest és a sok lehetőség. Itt egy olyan közösséget találtam,
akik ugyanabban a helyzetben voltak, mint én, de volt már
helyismeretük. Szerencsém volt, mert az újakat gyakran rosszul fogadják

Támogatás
a brigádok, de velem nagyon befogadóak voltak, kiokosítottak,
elmondták, hogyan mennek ott a dolgok.

Amikor én bekerültem, még sokkal jobb volt a helyzet, mint később.

Illetve lehet, hogy már akkor is rossz volt, csak én ismertem fel egyre
inkább a tarthatatlan rendszert.

Eleinte úgy tűnt, még vannak olyanok, akik szakmaiságot

képviselnek, akik tényleg tenni akarnak. Egy idő után
villanásszerűen jelentek meg és tűntek el a nevelőgárdából az
emberek, akiknek többnyire több bajuk volt, mint a bentlakóknak.
Egyre több olyan embert vettek fel, akik nemcsak
inkompetensek, de rosszindulatúak is.

Minden gyermekotthonban van olyan nevelő, aki lopkodja az ételt, de

olyan is, aki pedofil. A pedofília nagyon gyakran jelen van a
gyermekotthonok közelében, ezt mindenki tudja, vannak gyerekek, akik
egy tízezresért elmennek ezekkel az arcokkal.

A lopás is általános. Karácsonyonként mindenkinek nagyobb az

adományozó kedve. Ilyenkor ünneplés van a gyermekotthonokban. Egyik
évben annyi ajándék érkezett, hogy a kastély óriási hallja tele volt rakva
úgy, hogy csak egy kis ösvény volt a közepén. Be voltak szépen
csomagolva, rá volt írva, hogy milyen korú-nemű gyereknek valók,
eszerint szét lehetett volna osztogatni. Ehelyett mindenki választhatott
egy darabot, a többi eltűnt. Azt mondták, hogy szétosztják a többi
otthon között. Beszélgetünk azokkal a srácokkal, ahová menniük kellett
Támogatás
volna az ajándékoknak, de semmi nem érkezett meg oda. Valahol a kettő
között eltűnt.

Nekem 18 éves korom után szerencsém volt, mert egy alapítvány

felkarolt, akik támogatnak, így most, 19 évesen tanulok és egy lakásban
élek. Van egy mentorom, aki segít, illetve pár régi nevelő, akivel van
kapcsolatom. Mindig az volt a szerencsém, hogy valaki látott bennem
valamit, és ezért beemelt a saját közegébe. Mindig tudtam a nálam
értelmesebb csoportokhoz csapódni, nálam fejlettebbekkel beszélgetni,
ez segített. Ez szerencse, de én nagyon másképp gondolkodom, mint a
többiek. Az enyém sem egy sikersztori, örülök, ha idén sikerül az
érettségim, de nehezen megy a tanulás, összeszedetlen vagyok. A
gyermekotthonokban nincs tanulás, kevesen fogják fel, hogy ez az
egyetlen lehetőség a kiugrásra, senki nem tervez. Azt gondolják: ma
még élek, jó, akkor lehet, hogy még holnap is fogok élni, szóval holnapra
is hagyok egy pár szál cigit.”

Kelemen Gábor – Halad a diploma felé, coachképzésre

jár, az SOS Gyermekfalvak munkatársa, és
workshopokat tart

Támogatás
Kelemen Gábor – Fotó: Huszti István / Telex

Gábor most 30 éves, és közel 24 éven át nevelkedett a

gyermekvédelemben, és felnőttként a munkája is oda köti: januártól az
SOS Gyermekfalvak Magyarországi Alapítványánál dolgozik főállásban.
Tapasztalati szakértőből és ifjúsági koordinátorból lépett elő
projektkoordinátorrá és képzővé; 16-17 éves fiatalokat képez arra, hogy
gyerekjogi foglalkozásokat tartsanak hátrányos helyzetű 10-15 éves
gyerekeknek.

Közben az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemre jár szociális munkás

szakra és ha minden jól megy, a sok csúszás ellenére egy év múlva eljut Támogatás
a diplomázásig. Green coaching képzést is végez a munkahelye
támogatásával, amit úgy ír le, hogy a természetet bevonva lesz
életvezetési tanácsadó. Korábban egy kisgyermekgondozó OKJ-s
képzést is elvégzett; angolul társalgási szinten beszél, spanyolul a
Duolingo segítségével tanul.

Innen visszatekintve talán meglepő lehet, hogy majdnem negyed

évszázadot töltött a gyermekvédelmi rendszerben. 3,5 éves korától
kezdve élt befogadó otthonban, gyermekotthonban, lakásotthonban,
majd külső férőhelyen, utógondozásban Budapesten. Tanult, és 27 éves
korára vált le fokozatosan a rendszerről, ami elmondása szerint
biztonságot adott neki. Az utógondozói nevelőjével egy ideig még havi
szinten beszéltek telefonon. „Az tök jó, ha maga a leválás nem egy éles
leválás, nem egy újabb traumatikus folyamat.” Jelenleg párkapcsolatban
él a párja családjánál.

Nyolcéves koráig nincsenek emlékei, szerinte azért, mert nem tudta

feldolgozni azt a traumát, hogy az anyja a két nővérével együtt
gyermekotthonba adta őket. A hivatalos indok szerint nem tudta őket
ellátni, miután a munkahelye megszűnt, alkoholista lett és depresszióval
küzdött. Akkor ajánlották neki, hogy adja be a gyerekeit legalább addig,
amíg talpra áll.

„Az, hogy nincsenek konkrét emlékeim, szerintem egy védekezési

mechanizmus” – tér vissza Gábor az óvodáskori és kisiskolás
emlékképek hiányára. „Képek előjönnek: vannak képek az óvodáról,
vannak képek az ebédlőről vagy arról, hogy nem alszom az oviban, vagy
arról, hogy fölveszem a cipőmet, de konkrét szituációk nincsenek. A Támogatás
fotókhoz, amiken szerepelek, sincs mindig kötődés az agyamban, mintha
csak egy képeslapon néznék egy gyereket.”

Korábban dolgozott az SOS-nél traumatudatosság projektben, és ahogy

mondja, folyamatosan dolgozik a saját traumáin is. „Mindennap jön fel
valami, ami nem baj. Amikor valaki túlélő üzemmódban van, akkor az
ahhoz szükséges dolgok működnek, és az ember nem tud rendesen
fejlődni. Amint megvan a biztonság körülötte – nálam ez most van –,
akkor lesz annyi energiája, hogy amit addig a túlélésre fordított, azt a
fejlődésére tudja használni. Mélyebb önismereti fókusszal vagyok jelen a
párkapcsolatomban is.”

Gábor beleszületett az intézményi létbe, és korán rájött, hogy sokkal

jobban jár, ha követi a szabályokat. Így egyfajta segítő szerepbe került.
„Állandóan voltak olyan helyzetek, amikor nem engedhettem meg – mert
a helyzet nem engedte –, hogy gyerekként éljem meg azt a pillanatot,
amiben vagyok. Farkastörvények vannak a gyerekvédelemben: az egyik
ilyen, hogy a csoport megpróbálja kijátszani az új nevelőt, az új
szakembert, aki nagy lelkesedéssel jön. Aztán elmegy, mert nem bírja,
és jön a következő nevelő, és újra kezdődik a kör, amíg nem találnak
olyat, aki kiharcolja a helyét. Ameddig ez megtörténik, a legidősebb
gyerek a csapatban próbálja meg helyettesíteni a nevelőt, hogy a
mindennapi helyzetek meg legyenek oldva.

Ahogy növekedtem, a legkisebből a legidősebbé váltam. Így

kerültem be abba a szerepbe, hogy ha ötödjére mondta a nevelő
egy gyereknek, hogy menj el fürdeni, és nem ment, jött a Gábor
Támogatás
 és ha ő mondta, akkor rögtön ment. Ez nem egészséges, viszont
nagyon gyakori.”

A jelenből visszatekintve a gyermeki igényei évekig háttérbe szorultak.

„Hol voltam én ebben, miközben a rendet, a csendet, a szervezetet
képviseltem? – tűnődik. – Persze volt olyan oldala is ennek, hogy a
többiek kérdezték, hogy a Kis G miért teheti meg ezt vagy azt. És
ilyenkor a nevelő elmondta a napi rutinokat, amiket bárkinek be lehet
tartani, Gábor ezeket csinálta, itt tart, satöbbi.” Voltak olyan esetek is,
amikor ez a státusz sem segített: az egyik nevelő egyszer felakasztotta
egy fogasra, mert Gábor nevetett, amikor nem kellett volna. Mint
mondja, azért nevetett, mert kínosan érezte magát, és gyerekként
sokszor nem tudta, hogyan reagáljon a kínos helyzetekre, amikor „valami
rosszat csinált”. „A nevelő eszköztelenségében döntött így, nem
agresszióból. Ha a gyermekvédelemben lévő szakembereket minőségi
eszközökkel és szupervíziós segítséggel látnák el, az én esetem sem
lenne mindennapi” – vélekedik.

Egy ideig lógott a levegőben, aztán a fogassal együtt leszakadt.

Hamar rájött, hogy a legjobbat akkor teszi magával, ha tanul.

„Ok-okozati rendszerben gondolkodva jutottam el odáig is, hogy

tanulni mindenképpen érdemes. Nekem nagyon sokat segített,
hogy kicsiként kerültem be a rendszerbe és láttam magam körül
olyanokat felnőni, akik elkövettek hibákat, és azt is láttam,
hogyan lehet biztonságosan elkerülni ezeket. És voltak
körülöttem olyan felnőttek, akik látták bennem a lehetőséget.” Támogatás
A hetven felnőttből, akik nevelői vagy más szerepben fölötte álltak,
szerinte úgy tizenöt olyan, akire azt lehet mondani, hogy jó szakember.
Öt embernek kifejezetten hálás, név szerint is megemlíti őket: Éva néni,
Irénke néni, Erzsi néni, Géza bá, Kriszta. Egyikük anyja helyett ment el az
általános iskolai ballagására.

A néhány emberen kívül, akik „látták benne a lehetőséget”, a szabadidős

tevékenységeinek is sokat köszönhet: úszni, táncolni járt. Mint mondja,
ezek segítettek neki „kiventilálni a hétköznapokat, de nagyon magányos,
nagyon magamba húzódó kamasz voltam, pont azért, mert nem tudtam
jól kapcsolódni a kortársaimhoz, mert a fentiek miatt nem kortársi
jelenlétben voltam”. Mindezek után nem meglepő, hogy későn lázadt, és
ez „egy-egy ordítozásban jelent meg. A nevelők örültek neki, hogy végre
ordítok, mert akkor valószínűleg felszabadult bennem valami”.

A három testvért nem választották el egymástól. A legidősebb nővére

időközben klasszikus családban él és három gyerek édesanyja, a
fiatalabb nővére évekkel ezelőtt Hollandiába költözött, ahol az évek
során különböző állásokat töltött be, mindegyikben közös volt a szociális
vonal és művészet. Tartják egymással a kapcsolatot, és ma már az
édesanyjukkal is szoktak beszélni, de ahogy egész életében, ez most is
hullámzó. „Volt olyan 16 éves korunkban, hogy anyám azt mondta, hogy
rendezte a párkapcsolatát, elkezdődhet a visszagondozásunk a
fiatalabb nővéremmel, de akkor mi döntöttünk úgy, hogy nem akarunk
menni, mert láttuk, hogy nem lesz ő biztos pont, és ez később be is
bizonyosodott.” Mostanában hetente beszélnek telefonon anyjával, mint
mondja, ez sokszor inkább az anyja igénye, mint az övé. Ma sem szoros
Támogatás
a kapcsolatuk, és nem haragszik rá a történtek miatt, ráadásul szerinte
nem is lenne ott, ahol most van, ha az anyjával marad.

Az apja még azelőtt elhagyta a családot, mielőtt a testvérek intézetbe

kerültek, évekig nem is hallott róla. „Anyámmal később többször
felhívtuk, mert kértem, de nem az jött, hogy szia fiam, mizu, hanem,
hogy anyád főztje még mindig jó. Ez jól leírja, milyen ember ő.” Most
annyit tud róla, hogy betegen él egy alföldi otthonban.

Gábor elégedett a jelenlegi helyzetével, párjával együtt nyolc évre

terveznek előre. Szeretnének egy kis tőkét felhalmozni, karriert építeni,
és az is benne van a levegőben, hogy valamikor majd külföldre
költöznek. Kamaszként festő vagy formatervező szeretett volna lenni, és
ezeket a terveit a mai napig dédelgeti, szabadidejében újrahasznosított
tárgyakat készít a nemrég nyílt Repair Caféban, amit a Precious Plastic
Para-fitt nevű kezdeményezés indított útnak, workshopokon is tanítja a
módszert. A hobbija az ékszerkészítésen kívül a latin tánc.

Tudatossága a beszélgetésünk alatt többször feltűnik. Amikor

rákérdezek erre, tudatos válasz érkezik:

„A gyermekvédelemben nagyon jellemző, hogy nem akarunk a

jövőbe látni. Aki éppen benne van, az a mostnak él, mert ha
szembesülünk a jövővel, azzal, hogy 18 évesen válaszút elé
kerülünk, és nincs biztonságos tér, nem tudjuk, hogy mi lesz,
vagy ha lesz, azt nem akarjuk, akkor jobb rá se nézni.

Pedig muszáj ezzel szembemenni, és mi is erre tanítjuk a gyerekeket.”

Támogatás
Balogh Tibor – Három hónapos korában kitették az
ABC elé, aztán festőművész lett

Balogh Tibor – Fotó: Bődey János / Telex

„Az állami gondoskodásban felnövő cigány származású fiatalok sokáig

nem tudják, hogy cigány származásúak. Én sem tudtam. Ez egészen
addig nem volt kérdés, amíg Budapestre nem kerültem. Jól bevált
sztereotípiák alapján többünket nem engedtek be például egy
szórakozóhelyre, és azzal magyarázták, hogy zárt körű a buli.”
Támogatás
A most 48 éves Balogh Tibor grafikus és festőművész egészen harminc
évvel ezelőttig semmit nem tudott nemcsak a romaságáról, de a
múltjáról sem. Csecsemőként került a gyermekvédelembe, az anyja
lemondott róla – mindezzel csak a felnőtté válás után szembesült,
amikor elolvasta az életéről szóló dokumentumokat. Kiderült, hogy anyja
három hónapos korában kitette a tiszakóródi ABC elé, ahonnan a
nagybátyja egy közeli kórházba vitte. Innen csecsemőgondozó otthonba
került, Baktalórántházán élt, aztán jöttek a nagy fiúintézetek. És a
rajzolás.

„Már óvodáskoromból is vannak emlékeim a rajzolásról. Általános iskola

elsőben az osztályfőnök volt a rajztanárnőnk is, aki észrevette, hogy
ügyesen rajzolok. A tömegben hirtelen fókusz került rám.” Csendes,
visszahúzódó gyerekként írja le magát, aki sokáig nem volt jó tanuló. Az
irodalomkönyveket viszont nagy becsben tartotta, főleg az első oldaluk
miatt, ami mindig üres volt; előszeretettel másolta rájuk a falon látható
arcképcsarnokok hazafiait, de ha épp Marx és Engels lógott a falon,
akkor őket.

Közben – ahogy ez lenni szokott – összevissza helyezgették Kelet-

Magyarországon. Élt Tiszadobon, majd Pétervásárán; itt már
rajzszakkörbe járt, 13 évesen pedig elhívták élete első alkotótáborába,
amit hatalmas élményként ír le. Aztán pár társával együtt visszaküldték
Tiszadobra, mert ott zajlott szakmunkásképzés. Hiába mondta
nyolcadikban, hogy grafikus szeretne lenni, az akkori rendszer nem sok
mindent tudott kezdeni egy efféle jövőképpel. Szobafestőnek és
hegesztőnek tanult, mindkettőből levizsgázott. A nevelőivel és a
Támogatás
társaival is kijött, úgy emlékszik, hogy voltak ugyan nem jó fej nevelői is,
de a bántás lepergett róla.

Tiszadob és az ottani barátai meghatározóvá váltak sorsa

alakulásában: három barátjával, Káli-Horváth Kálmánnal, Vári
Zsolttal és Kiss Sándorral önképzőkört alapítottak. Ma mind a
négyen képzőművészek.

„Kálmánnal, Sanyival és a Várival egy szobába kerültünk, mindenki

szobafestőnek készült és mindenki rajzolt, festett, így egymásra
találtunk. Kialakult bennünk egy igény, hogy fejlesszük magunkat.” A
nevelőik az egyik épület padlásán adtak nekik egy műtermet, ahol
kedvükre kísérletezhettek azokkal az alapanyagokkal, amik épp voltak.
„A Vári egy alkalommal felmutatott egy tempera festéket, és mondja,
hogy szerintetek a cím miért van ráírva.” Pár perc találgatás után abban
maradtak, hogy azért, mert onnan lehet kérni festéket. Gyorsan
kitaláltak egy fedősztorit, és felosztották a szerepeket: Kálmán lett a
rajztanár, a többiek a szakkörtagok, elküldtek a gyárnak pár festményt
és rajzot, és eszközöket kértek a szakkörösöknek. Egy hónap múlva
megérkezett a csomag a temperagyártótól, az intézet igazgatója pedig
majdnem frászt kapott. „Lehívott bennünket, és győzködtük, hogy nem
kell kifizetni, ez jár nekünk. Úgyhogy rengeteg festéket, pasztellkrétát,
olajfestéket kaptunk. Életünkben először próbálhattuk ki az olajfestéket,
ami nagy dolog volt.”

Az önképzőkör időszaka három évig tartott. Ahogy elvégezték a

szakmunkásképzőt, sorban repültek ki a nagybetűs életbe; Tibor maradt
Támogatás
és másolt tovább.

A nevelői javasolták, hogy menjen gimnáziumba Tiszavasváriba, amit

kétéves gyorsított nappali tagozaton végzett el. Közben egy újabb
szerencsés találkozás terelte tovább: Tiszadobra érkezett egy budapesti
csoport Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta rajztanárral alkotótáborozni és
az eseményen az „otthonosok” – az ekkor 20 éves Tibor is – részt
vehettek. „Itt fedezett fel Gitta néni. Emlékszem az egyik első
mondatára, hogy a homlokomra van írva a tehetség. Amikor a következő
alkotótáborba mentek, kikért az otthonvezetőtől, feljárhattam
Budapestre a szakkörére. Érettségi után elvitt külföldre művészeti
múzeumokba, Párizsba, Olaszországba. Egyszerre volt mentor és a
pótanyám. Nagyon sokat köszönhetek neki.”

A valódi anyját egészen 20 éves koráig nem látta. A tiszadobi

igazgatónőhöz, Arankához fordult, hogy segítsen megkeresni. Meg is
találták a nagybátyja révén az ukrán határ mentén egy kis faluban. „Úgy
gondoltam, hogy ha látom anyámat, akkor megnyugszom, megtudom,
hogy honnan jöttem. Csak az anyámra voltam kíváncsi, apámra nem.
Aztán nem tudtunk mit kezdeni a helyzettel, mert anyám alkoholista volt,
és nem tudtuk igazán szóra bírni. Aranka moderálta a helyzetet,
negyvenöt perc alatt három kérdés hangzott el, egyébként csönd volt.
Nagy érzelmi hullámok nem voltak,

kicsit kívülállónak éreztem magam; ez a nő bárkinek az anyja

lehetne. Ha mondjuk lett volna gyerekként annyi tudatom, hogy
érzékelek valamennyit anyámból – egy szó, egy mondat, egy
Támogatás
 ölelés –, akkor az már fájna, az már trauma. De nálam nem volt
ilyen.”

Az érettségi után egyre biztosabb volt benne, hogy a Képzőművészeti

Egyetem grafika szakára szeretne menni. Bár mentorával, Gitta nénivel
sokat készült, elsőre nem vették fel, viszont az biztató volt, hogy a
grafika tanszék vezetőjétől, König Róberttől érkezett egy levél, hogy ne
keseredjen el, egy évig vállalja a képei korrektúrázását, ha havonta
egyszer feljár Budapestre. Így is lett, és a következő évben felvették a
grafika szakra. Az első év nehezebben ment, aztán behozta a
lemaradásait. A második év végén mondták nekik, hogy megszűnik a
modell utáni rajz, innentől mindenkinek saját kútfőből kell rajzolnia.

„Mintha erre vártam volna végig: hogy derüljön ki végre, elég a

kézügyességem, vagy nem? Mi van bennem? Olyan volt ez, mint egy
szembesítés önmagammal. A harmadik évem tulajdonképpen végig egy
nagyon kemény önismereti időszak volt, meg kellett fogalmaznom, hogy
ki a lópikula vagyok. Minden arra ment ki, hogy önazonos művész
lehessek.”

Innentől kezdve már csak a diplomamunkájára koncentrált. Egyre jobban

foglalkoztatta a cigánysága, foglalkoztatták a cigány kulturális értékek,
szokások, hagyományok. „Hogy jelenik meg majd a diplomamunkámban
a cigányságom? Hogy jelenik meg az árvaságom?” – kavarogtak a
fejében a gondolatok. A diplomamunkája végül egy hét darabos grafikai
sorozat lett, melynek utolsó darabját, A cigányasszony tánca az

Támogatás
angyallal című képetSzalay Lajos műve, a Jákob harca az angyallal
alapján fogalmazta újra.

A diplomázással került ki az állami gondoskodásból. Budapesten élt

tovább albérletekben. Első munkahelye a Romano Kher – Fővárosi
Önkormányzat Cigány Háza volt, ahol kulturális feladatokat végzett, és
közben sokat tanult a cigány kultúráról. Az itt töltött nyolc év alatt
rengeteg művésszel megismerkedett, roma alkotótáborokban vett részt.
Mint mondja, ez erős tartást adott neki. A roma felzárkóztatásban is
dolgozott négy hónapot, műtermezett, szabadúszott. A tiszadobi
álszakkörvezető Káli-Horváth Kálmán barátja megalapította a Free-
presszionista Csoportot, amelynek tagja lett, majd a Magyarországi
Roma Galériát szervezték a tiszadobi képzőművész barátaival.

Ugyancsak egy barátja noszogatta, hogy végezze el a Képzőművészeti

Egyetem tanár szakát, ami, mint mondja, „nagyon jót tett neki”. A
diplomamunkájában az 1960 és 2018 közötti magyarországi roma
képzőművészettel foglalkozott társadalmi és kultúrtörténeti
szempontból. A Covid időszaka alatt főleg műteremben dolgozott,
december óta szabadúszó: bedolgozik a Szentandrássy István Roma
Művészeti Galériába, installál, múzeumpedagógiai foglalkozásokat tart;
emellett kiadványszerkesztői munkákat vállal és magántanítványai is
vannak. Ír egy könyvet a művészet nagy kérdéseiről, hogy miként
inspirálták a művészettörténet egyes egységei az életét, és közben egy
hamarosan felszabaduló műteremre vár.

Nem tartozik az extrém termékeny alkotók közé: „Nem gyártom a

képeket, kicsit sziszifuszi, átgondolt módon dolgozom, és nem is Támogatás
szeretek mindent eladni. Játékelmélettel állok a képeimhez: ha kikerül az
összes munkám a kezem alól, akkor a nullán leszek, és ha valamit
értékként akarok adni az embereknek, akkor nem lesz semmim. Kell
hogy legyen valamennyi képállomány, amivel én rendelkezem.” Arra
azért nem mondott nemet, amikor 2008 körül a Zwack család
megvásárolta a Cigányfiú konstrukcióval című képét, amely egy külföldi
művészeti folyóiratba is bekerült.

Családja nincs, de másfél éve gyámja egy 14 éves fiúnak, akivel a már
említett Aranka kötötte össze. „Úgy tűnt, hogy Aranka érettnek gondolt
arra, hogy apa lehessek.

Felhívott, hogy mit szólnék hozzá, ha lenne egy nagyobbacska,

13 éves fiam. Gyorsan átgondoltam, és mondtam, hogy jöjjön.
Közel két éve tartósan velem él, én vagyok a gyámja.
Gimnáziumba jár, és csillagász szeretne lenni. Földön járó,
realista ember, totál más mint én, de jól megvagyunk egymással.”

Alighanem a saját élettörténete miatt kezdte érdekelni, hogy mit tesz a

művészet az állami gondozottakkal. „Egyre inkább azt látom, hogy a
művészet megment, felemel, identitást, öntudatot adhat, erkölcsi értéke
van, amellyel helyes döntéshozatalokhoz juttathat egy fiatalt. Arra is
kíváncsi voltam, hogy az állami gondoskodás után mit jelenthet a
művészet, és arra jutottam, hogy sokan megmaradtak a művészi pályán.”
Ahogyan ő is. „Ha ott maradok anyám kötelékében, akkor lehet, hogy
most van egy-két gyerekem. Apaként ott vagyok, és ez egy nagyon szép
dolog, de az az énem, ami a művészethez köthető, sokadrangúvá válik.
Támogatás
Én örülök annak, hogy így alakultak a dolgok, nincsenek frusztrációim
vagy traumáim. Meg vagyok elégedve az életemmel.”

Gyermekvédelmi sorozatunk következő részeiben a nevelőszülőkkel is

foglalkozunk, valamint igyekszünk utat mutatni a rendszer útvesztőiben.
A sorozat eddig megjelent cikkek:

A szexuális erőszak csak látszólag a testtel történik, valójában a

lelket támadja meg

A szexuálisan bántalmazott fiúk nem sírnak

Hogyan történhet meg egy gyermekotthonban az, hogy az igazgató

orális szexre kényszerít egy kiskorút?

Szeretném elfelejteni, amit egymással csináltak ezek a gyerekek, és

azt is, amit velük tett a rendszer

Ne elégedj meg a felszínnel!

A kizárólag hirdetési bevételekből élő, kattintásokra hajtó magyar nyelvű

híroldalak ritkán engedhetik meg maguknak, hogy egy-egy fontos témát
igazán nagy munkával járjanak körbe.

Mi azonban az olvasói támogatásoknak köszönhetően megtehetjük,

hogy a napi hírek mellett rendszeresen mélyebb, hosszabban készülő
tartalmakat is közöljünk. A valóság mindig komplex és sokrétű, hiszünk Támogatás
abban, hogy ennek bemutatása fontosabb, mint valaha, és hogy ez csak
erős olvasói finanszírozással lehetséges. Ha szeretnél még több
hasonló cikket olvasni, támogasd a munkánkat!

Támogatás

#GYEREK #GYERMEKOTTHON #KÉPZŐMŰVÉSZET #GYERMEKVÉDELEM

#FESTŐMŰVÉSZ #SOS GYERMEKFALVAK

Kedvenceink

ÉSZKOMBÁJN GAZDASÁG

Mike Tyson azért ütötte ki olyan
gyorsan az összes edzőpartnerét,
mert haza akart érni a Tom és
Jerryre
Miért lehet még mindig új ruhákat
kapni egy pizza árából?
Támogatás
VIDEÓ ZACC

Orbán propagandája sokkal profibb, Ölre mennek érte az emberek

mint amiről Kádár valaha Amerikában, megőrül tőle a TikTok,
álmodhatott – interjú Ungváry és mérgező ólom van benne
Krisztiánnal

ÉSZKOMBÁJN SZÉPKILÁTÁS

A nap, amikor Szaddám Huszein Misztikus ködből előbukkanó

megkapta Detroit városának kulcsát rénszarvasok Európa utolsó
megmaradt vadonjában

Támogatás
 Támogatás Hírlevelek Telex Shop Telex Akadémia

© 2024 Telex – Van Másik Zártkörűen Működő Részvénytársaság Impresszum

Etikai kódex Átláthatóság ÁSZF Adatkezelési tájékoztató Sütitájékoztató

Süti beállítások Szabályzatok Telex Sales

    