You are on page 1of 4

FORG ÓSZÉL

Hon- és népismeret levelező verseny


2. forduló
Tél
Név: Osztály: Elért pontszám: Beküldési határidő:
2022. január 5.
Iskola neve, címe:

Köszöntünk a Forgószél második fordulóján!


Ismerjük meg együtt a lányok és a legények mindennapjait a dédszüleid korában!

1. Keresd meg az alábbi betűkörben a ruhadarabok nevét! Ezek közül mit viseltek a legények és
a leányok? Írd mindegyiket a megfelelő oszlopba! Vigyázz, mert vannak olyan ruhadarabok,
amelyek mindkét helyre bekerülhetnek!

lányok ruhái legények ruhái


A család tagjai egyformán kivették részüket a mindennapi munkából. A legények elsősorban a
lábasjószágot gondozták. Az ő feladatuk volt az ökrök, lovak takarmányozása, befogása,
hajtása. Részt vettek a nagyobb fizikai erőt igénylő mezei munkákban is. Saját
munkaeszközeiket általában maguk faragták ki és szívesen díszítették a szerelmi ajándéknak
szánt női munkaeszközöket.
Az eladósorban lévő lányoknak a mezei munkákban való segítés mellett otthon a virágoskertet
kellett rendben tartaniuk, de részt vettek a kender feldolgozásában is. Elsősorban a fonást
végezték el. Eljártak télen a fonóba. A háztartási munkákba azonban ritkán kapcsolódtak be.
Az anyjuk kímélte őket, hogy legyen néhány szép évük, mielőtt asszony lesz belőlük.

2. Olvasd össze a fenti szöveg megvastagított betűit és írd le az így kapott legendamese címét!

___________________________________________________________________________

3. Keresd meg a mesét a címe alapján az interneten és készíts rajzot a történetről egy külön A/4-
es lapra!

Az első feladatlapban találkoztál a fonóbeli szokásokkal. Ez a hely volt a fiatalok


ismerkedésének legfontosabb helyszíne. A legények itt nemcsak a lányok szépségét csodálták
meg, hanem meggyőződhettek szorgalmukról, ügyességükről is. Ha kölcsönösen megtetszettek
egymásnak, akkor a legény hazakísérte a lányt. Később már el is ment a lányos házhoz a
legényjáró napokon.

4. Az alábbi képrejtvényekben megtalálod a legényjáró napokat. Írd a képek alá a megfejtést!

__________________________________ ___________________________________
5. Amikor komolyra fordult az udvarlás, akkor ajándékokkal is meglepték egymást a fiatalok.
Mit adott az udvarlás időszakában a fiú a lánynak, illetve a lány a fiúnak?
A betűkeretekben megtalálod. Írd a vonalakra az ajándékok nevét!

____________________________________ _____________________________________

____________________________________ _____________________________________

6. Válaszd ki az előző feladatban szereplő ajándékok képét és a mellettük lévő betűket karikázd
be!

7. Milyen értelmes szót tudsz összeállítani a bekarikázott betűkből?

___________________________________
8. A hetedik feladatban szereplő szó hogyan kapcsolódik a karácsonyi asztalhoz?
Írd le röviden, amit tudsz erről!

_____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

Rövidesen elérkezik karácsony ünnepe. Ilyenkor köszöntő csoportok jártak házról házra, hogy
hírét vigyék a megszületett kis Jézusnak és jókívánságokat mondjanak a gazdának és a
gazdasszonynak.
Az egyik legismertebb köszöntő szokás a betlehemezés. Ebben a pásztorjátékban a lányok az
angyalokat, a legények a pásztorokat jelenítették meg.

Marcali betlehemesek (1926)

9. Írd le, hogy milyen jelmezeket viseltek, milyen eszközöket vittek magukkal a betlehemes játék
szereplői!

angyalok pásztorok
jelmezek

eszközök

You might also like