(eBook PDF) Patterns of World History,

Volume Two: From 1400, with Sources

4th Edition
Visit to download the full and correct content document:
https://ebooksecure.com/download/ebook-pdf-patterns-of-world-history-volume-two-fr
om-1400-with-sources-4th-edition/
 Coniugi Judithae dilectissimae
—PETER VON SIVERS

To all my students over the years,

who have taught me at least as much as I’ve taught them;
and most of all to my wife, Jacki, beloved in all things,
but especially in her infinite patience and fortitude
in seeing me through the writing of this book.
—CHARLES A. DESNOYERS

For Susan and our children, Meredith and Jonathan.

—GEORGE B. STOW

—I hear and I forget; I see and I remember; I do and I understand

(Chinese proverb)
Brief Contents

MAPS xix WORLD PERIOD THREE WORLD PERIOD FOUR

S T U DY IN G W I T H M A P S
PR E FAC E xxii
N O T E ON DAT E S
A N D S PE L L ING S xxx
AB OU T T H E AU T HOR S
xxi
The Formation of Interactions across
Religious Civilizations the Globe
600–1450 CE 350 1450–1750 370
xxxi
15. The Rise of Empires in the 16. Western Christian Overseas
Americas, 600–1550 CE Expansion and the Ottoman–
350 Habsburg Struggle, 1450–1650
370
17. The Renaissance, New Sciences,
and Religious Wars in Europe,
1450–1750
394
18. New Patterns in New Worlds:
Colonialism and Indigenous
Responses in the Americas,
1500–1800
422
19. African Kingdoms, the Atlantic
Slave Trade, and the Origins of
Black America, 1450–1800
450
20. The Mughal Empire: Muslim
Rulers and Hindu Subjects,
1400–1750
476
21. Regulating the “Inner” and
“Outer” Domains: China and
Japan, 1500–1800
498
 WORLD PERIOD FIVE WORLD PERIOD SIX FURTHER RESOURCES R -1
C R E DI T S C -1
The Origins of From Three S O U R C E I N DEX S I -1
Modernity Modernities to One S U B JE C T I N DEX I -1
1750–1900 5 2 2 1914–Present 6 76

22. Patterns of Nation-States and
Culture in the Atlantic World,
1750–1871
522
23. Creoles and Caudillos: Latin
America in the Nineteenth
Century, 1790–1917
550
24. The Challenge of Modernity: East
Asia, 1750–1900
5 76
25. Adaptation and Resistance: The
Ottoman and Russian Empires,
1683–1908
600
26. Industrialization and Its
Discontents, 1750–1914
6 24
27. The New Imperialism in the
Nineteenth Century, 1750–1914
650
28. World Wars and Competing Visions
of Modernity, 1900–1945
6 76
29. Reconstruction, Cold War, and
Decolonization, 1945–1962
706
30. The End of the Cold War, Western
Social Transformation, and the
Developing World, 1963–1991
736
31. A Fragile Capitalist-Democratic
World Order, 1991–2020
76 4

ix
Contents
MAPS xix
S TUDY I NG W I T H M A P S xxi
PR E FAC E xxii
NO T E ON DAT E S A N D SPE L L I N G S xxx
A B OU T T HE AU T HOR S xxxi

WORLD The Formation of Religious

PERIOD Civilizations
THREE 600–1450 C E

Chapter 15 The Rise of Empires in the Americas 350

600–1550 CE
The Legacy of Teotihuacán and the Toltecs in Mesoamerica 352
Militarism in the Mexican Basin 352
Late Maya States in Yucatán 354

The Legacy of Tiwanaku and Wari in the Andes 355

The Expanding State of Tiwanaku 355
The Expanding City-State of Wari 357

American Empires: Aztec and Inca Origins and Dominance 358

Features: The Aztec Empire of Mesoamerica 358

Patterns Up Close: The Inca Empire of the Andes 360

Human Sacrifice 366
Imperial Society and Culture 363
Against the Grain:
Imperial Capitals: Tenochtitlán and Cuzco 364
Amazon Rain-Forest
Civilizations 369 Power and Its Cultural Expressions 365

Putting It All Together 367

  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 15

15.1—Skeletons in a Wari royal tomb site, El Castillo de Huarmey, Peru •
15.2—Ahuitzotl, Eighth King (Tlatloani) of the Aztec Empire • 15.3—Bernal Díaz,
The Conquest of New Spain • 15.4—Pedro Cieza de León on Incan roads

WORLD
PERIOD Interactions across the Globe
FOUR 1450–1750

Chapter 16 Western Christian Overseas Expansion and the Ottoman–

1450–1650 Habsburg Struggle 370

The Muslim–Christian Competition in the East and West, 1450–1600 372

Iberian Christian Expansion, 1415–1498 372
Rise of the Ottomans and Struggle with the Habsburgs for Dominance, 1300–1609 3 76

x
 The Centralizing State: Origins and Interactions 384
State Transformation, Money, and Firearms 384

Imperial Courts, Urban Festivities, and the Arts 387

The Ottoman Empire: Palaces, Festivities, and the Arts 387
The Spanish Habsburg Empire: Popular Festivities and the Arts 389

Putting It All Together 391

Features:   PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 16

Patterns Up Close: 16.1—Columbus reports on his first voyage, 1493 • 16.2—Christopher Columbus,
Shipbuilding 378
The Book of Prophecies • 16.3—Thomas the Eparch and Joshua Diplovatatzes,
Against the Grain: “The Fall of Constantinople” • 16.4—Evliya Çelebi, “A Procession of Artisans
Tilting at Windmills 392
at Istanbul” • 16.5—Ogier Ghiselin de Busbecq, “The Court of Suleiman the
Magnificent” • 16.6—Janissary musket

Chapter 17 The Renaissance, New Sciences, and Religious Wars in Europe 394
1450–1750
Cultural Transformations: Renaissance, Baroque, and New Sciences 396
The Renaissance and Baroque Arts 396
The New Sciences 398
The New Sciences and Their Social Impact 401
Features:
The New Sciences: Philosophical Interpretations 404
Patterns Up Close:
Mapping the World 406 Centralizing States and Religious Upheavals 405
Against the Grain: The Rise of Centralized Kingdoms 405
The Digger Movement 420 The Protestant Reformation, State Churches, and Independent Congregations 407
Religious Wars and Political Restoration 411

Putting It All Together 419

  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 17

17.1—Examination of Lady Jane Grey, London • 17.2—Emilie du Châtelet, Discourse
on Happiness • 17.3—Sebastian Castellio, Concerning Whether Heretics Should Be
Persecuted • 17.4—Duc de Saint-Simon, “The Daily Habits of Louis XIV at Versailles” •
17.5—Giorgio Vasari, The Life of Michelangelo Buonarroti • 17.6—Galileo Galilei,
Letter to the Grand Duchess Christina de’ Medici

Chapter 18 New Patterns in New Worlds: Colonialism and Indigenous

1500–1800 Responses in the Americas 422

The Colonial Americas: Europe’s Warm-Weather Extension 4 24

The Conquest of Mexico and Peru 4 24
The Establishment of Colonial Institutions 428

The Making of American Societies: Origins and Transformations 438

Exploitation of Mineral and Tropical Resources 438
Social Strata, Castes, and Ethnic Groups 440
xii Contents

The Adaptation of the Americas to European Culture 443

Putting It All Together 446

Features:   PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 18

Patterns Up Close: 18.1—Scandal at the Church: José de Álfaro accuses Doña Theresa Bravo and others
The Columbian
of insulting and beating his Castiza wife, Joséfa Cadena •
Exchange 436
18.2—Marina de San Miguel’s confessions before the Inquisition, Mexico City •
Against the Grain:
Juana Inés de la Cruz 448
18.3—Nahuatl Land Sale Documents, Mexico • 18.4—The Jesuit Relations, French
North America

WORLD Interactions across the Globe

PERIOD 1450–1750
FOUR
Chapter 19 African Kingdoms, the Atlantic Slave Trade,
1450–1800 and the Origins of Black America 450

African States and the Slave Trade 452

The End of Empires in the North and the
Rise of States in the Center 453
Portugal’s Explorations along the African Coast and Contacts with Ethiopia 455
Coastal Africa and the Atlantic Slave Trade 457

American Plantation Slavery and Atlantic Mercantilism 459

Features: The Special Case of Plantation Slavery in the Americas 460
Patterns Up Close: Slavery in British North America 463
Voodoo and Other New World
The Fatal Triangle: The Economic Patterns of the Atlantic Slave Trade 465
Slave Religions 468
Against the Grain: Culture and Identity in the African Diaspora 468
Oglethorpe’s Free
A New Society: Creolization of the Early Atlantic World 468
Colony 474

Putting It All Together 47 2

  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 19

19.1—Abd al-Rahman al-Saadi on the scholars of Timbuktu • 19.2—Letter of Nzinga
Mbemba (Afonso I) of Kongo to the King of Portugal • 19.3—Documents concern-
ing the slave ship Sally, Rhode Island • 19.4—The Interesting Narrative of the Life of
Olaudah Equiano • 19.5—Casta painting, Mexico

Chapter 20 The Mughal Empire: Muslim Rulers and Hindu Subjects 476
1400–1750
History and Political Life of the Mughals 47 8
From Samarkand to Hindustan 47 8
The Summer and Autumn of Empire 482

Administration, Society, and Economy 487

Mansabdars and Bureaucracy 487
The Mughals and Their Early Modern Economy 488
Society, Family, and Gender 490
 Contents xiii

Science, Religion, and the Arts 491

Features: Science and Technology 491

Patterns Up Close: Religion: In Search of Balance 492

Akbar’s Attempt at Religious Literature and Art 493
Synthesis 484
Against the Grain: Putting It All Together 494
Sikhism in Transition 496
  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 20
20.1—Babur, The Baburnama • 20.2—Muhammad Dara Shikuh, The Mingling of Two
Oceans • 20.3—Edicts of Aurangzeb • 20.4—Mughal emerald box

Chapter 21 Regulating the “Inner” and “Outer” Domains:

1500–1800 China andJapan 498

Late Ming and Qing China to 1750 500

From Expansion to Exclusion 500
The Spring and Summer of Power: The Qing to 1750 503
Village and Family Life 508
Science, Culture, and Intellectual Life 509

The Long War and Longer Peace: Japan, 1450–1750 51 2

The Struggle for Unification 51 2
Features:
The Tokugawa Bakufu to 1750 514
Patterns Up Close:
The “China” Trade 504 Growth and Stagnation: Economy and Society 51 5

Against the Grain: Hothousing “Japaneseness”: Culture, Science, and Intellectual Life 51 8
Seclusion’s Exceptions 520
Putting It All Together 51 9

  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 21

21.1—Matteo Ricci, China in the Sixteenth Century • 21.2—Macartney’s ­observations
on China and possibilities for British commerce (excerpts) • 21.3—Emperor
Qianlong’s Imperial Edict to King George III • 21.4—Honda Toshiaki, “Secret Plan
for Managing the Country”

WORLD
PERIOD The Origins of Modernity
1750–1900
FIVE
Chapter 22 Patterns of Nation-States and Culture
1750–1871 in the Atlantic World 522

Origins of the Nation-State, 1750–1815 5 24

The American, French, and Haitian Revolutions 5 24

Enlightenment Culture: Radicalism and Moderation 533

The Enlightenment and Its Many Expressions 533

The Other Enlightenment: The Ideology of Ethnic Nationalism 535

The Growth of the Nation-State, 1815–1871 536

Restoration Monarchies, 1815–1848 536
Nation-State Building in Anglo-America, 1783–1900 540
xiv Contents

Romanticism and Realism: Philosophical and Artistic Expression to

Features: 1850 544

Patterns Up Close: Romanticism 544

The Guillotine 530 Realism 545
Against the Grain:
Defying the Putting It All Together 546
Third Republic 548
  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 22
22.1—Declaration of the Rights of Man and of the Citizen • 22.2—Olympe de
Gouges, The Declaration of the Rights of Woman • 22.3—Voltaire, “Torture,” from the
Philosophical Dictionary • 22.4—Edmund Burke, Reflections on the Revolution in France •
22.5—Thomas Paine, Rights of Man • 22.6—Clemens von Metternich, Secret
Memorandum to Tsar Alexander I

Chapter 23 Creoles and Caudillos : Latin America in the

1790–1917 Nineteenth Century 550

Independence, Constitutionalism, and Landed Elites 552

Independence in the Southern Cone:
State Formation in Argentina 552
Brazil: From Kingdom to Republic 554
Independence and State Formation in Western and Northern South America 556

Features: Independence and Political Development in the North: Mexico 558

Patterns Up Close: Latin American Society and Economy in the Nineteenth Century 564
Slave Rebellions in Cuba and
Brazil 566 Rebuilding Societies and Economies 565

Against the Grain: Export-Led Growth 568

Resistance in Brazil’s Culture, Family, and the Status of Women 572
Backcountry 574
Putting It All Together 573

  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 23

23.1— Josefina Bachellery, “The Education of Women” • 23.2—Domingo
Faustino Sarmiento, Travels in the United States in 1847 • 23.3—Amulet ­containing
­passages from the Qur’an, worn by Muslim slaves who rioted in Bahia,
Brazil • 23.4—Photograph of a Chinese coolie, Peru

Chapter 24 The Challenge of Modernity: East Asia 5 76

1750– 1900
China and Japan in the Age of Imperialism 578
China and Maritime Trade, 1750–1839 578
The Opium Wars and the Treaty Port Era 580
Toward Revolution: Reform and Reaction to 1900 585

Features: In Search of Security through Empire: Japan in the Meiji Era 588

Patterns Up Close: Economy and Society in Late Qing China 591

Interaction and Adaptation:
“Self-Strengthening” and
The Seeds of Modernity and the New Economic Order 591
“Western Science and Culture, Arts, and Science 592
Eastern Ethics” 584
Zaibatsu and Political Parties: Economy and Society in Meiji Japan 593
Against the Grain:
Reacting to Modernity 599 Commerce and Cartels 593
“Civilization and Enlightenment”: Science, Culture, and the Arts 596
 Contents xv

Putting It All Together 597

  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 24

24.1—Lin Zexu’s letter to Queen Victoria of Great Britain • 24.2—Supression
of the opium trade • 24.3—The Meiji Constitution of the Empire of Japan •
24.4—Natsume Soseki, Kokoro

Chapter 25 Adaptation and Resistance: The Ottoman and

1683–1908 Russian Empires 600

Decentralization and Reforms in the Ottoman Empire 602

Ottoman Imperialism in the 1600s and 1700s 602
The Western Challenge and Ottoman Responses 603
Iran’s Effort to Cope with the Western Challenge 609

Westernization, Reforms, and Industrialization in Russia 612

Russia and Westernization 613
Features: Russia in the Early Nineteenth Century 6 14
Patterns Up Close: The Great Reforms 6 16
Sunni and Shiite Islam 610
Russian Industrialization 618
Against the Grain: The Abortive Russian Revolution of 1905 620
A Precursor to Lenin 623

Putting It All Together 621

  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 25

25.1—Lady Mary Wortley Montagu, Letters from the Levant • 25.2—Imperial Edict
of the Rose Garden • 25.3—Tsar Alexander II’s abolition of serfdom • 25.4—Female
workers’ strike at the Gal’pern matchbox factory in Pinsk

Chapter 26 Industrialization and Its Discontents 6 24

1750–1914
Origins and Growth of Industrialism, 1750–1914 625
Early Industrialism, 1750–1870 626
The Spread of Early Industrialism 628
Later Industrialism, 1871–1914 628

The Social and Economic Impact of Industrialism, 1750–1914 635

Demographic Changes 635
Industrial Society 637
Critics of Industrialism 639
Improved Standards of Living 641
Improved Urban Living 641
Big Business 642

Features: Intellectual and Cultural Responses to Industrialism 643

Patterns Up Close: Scientific and Intellectual Developments 644

“The Age of Steam” 632 Toward Modernity in Philosophy and Religion 646
Against the Grain: Toward Modernity in Literature and the Arts 646
The Luddites 648

Putting It All Together 6 47

xvi Contents

  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 26

26.1—Charles Dickens, Hard Times • 26.2—The death of William Huskisson,
first c­ asualty of a railroad accident • 26.3—Young miners testify to the Ashley
Commission • 26.4—Karl Marx, “Wage Labour and Capital” • 26.5—Charles
Darwin, On the Origin of Species • 26.6—Emmeline Pankhurst, My Own Story

Chapter 27 The New Imperialism in the Nineteenth Century 650

1750–1914
The British Colonies of India and Australia 652
The British East India Company 652
Direct British Rule 656
British Settler Colonies: Australia 658

European Imperialism in the Middle East and Africa 660

The Rising Appeal of Imperialism in the West 660
The Scramble for Africa 663
Features:
Patterns Up Close: Western Imperialism and Colonialism in Southeast Asia 667
Military Transformations and
The Dutch in Indonesia 667
the New Imperialism 658
Spain in the Philippines 668
Against the Grain:
An Anti-Imperial
The French in Vietnam 671
Perspective 674
Putting It All Together 673

  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 27

27.1—The Indian Revolt • 27.2—Ismail ibn ‘Abd al-Qadir, The Life of the Sudanese
Mahdi • 27.3—Rudyard Kipling, “The White Man’s Burden” • 27.4—Mark Twain, “To
the Person Sitting in Darkness”

WORLD
PERIOD From Three Modernities to One
SIX
Chapter 28 World Wars and Competing Visions of Modernity 6 76
1900–1945
The Great War and Its Aftermath 678
A Savage War and a Flawed Peace 678
America First: The Beginnings of a Consumer Culture and the Great Depression 681
Great Britain and France: Slow Recovery and Troubled Empires 685
Latin America: Independent Democracies and Authoritarian Regimes 690

New Variations on Modernity: The Soviet Union and Communism 691

The Communist Party and Regime in the Soviet Union 691

Features: The Collectivization of Agriculture and Industrialization 692

Patterns Up Close:
New Variations on Modernity: Supremacist Nationalism in Italy,
The Harlem Renaissance and
the African Diaspora 686 Germany, and Japan 693

Against the Grain: From Fascism in Italy to Nazism in the Third Reich 693
Righteous among Japan’s “Greater East Asia Co-Prosperity Sphere” and China’s Struggle for Unity 698
the Nations 704
Putting It All Together 702
 Contents xvii

  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 28

28.1—ANZAC troops at Gallipoli • 28.2—Vera Brittain, Testament of Youth •
28.3—Benito Mussolini and Giovanni Gentile, “Foundations and Doctrine
of Fascism” • 28.4—Adolf Hitler, Mein Kampf • 28.5—Franklin D. Roosevelt,
­undelivered address planned for Jefferson Day • 28.6—Hiroshima Diary

Chapter 29 Reconstruction, Cold War, and Decolonization 706

1945–1962
Superpower Confrontation: Capitalist Democracy and Communism 708
The Cold War Era, 1945–1962 708
Society and Culture in Postwar North America, Europe, and Japan 715

Populism and Industrialization in Latin America 7 17

Slow Social Change 7 17
Populist-Guided Democracy 718

Features: The End of Colonialism and the Rise of New Nations 719
Patterns Up Close: “China Has Stood Up” 719
Bandung and the Origins of
Decolonization, Israel, and Arab Nationalism in the Middle East 721
the Non-Aligned Movement
(NAM) 726 Decolonization and Cold War in Asia 7 24

Against the Grain: Decolonization and Cold War in Africa 730

Postwar Counterculture 734
Putting It All Together 732

  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 29

29.1—The Universal Declaration of Human Rights • 29.2—Winston Churchill, “The
Iron Curtain Speech” • 29.3—Letters on the Cuban Missile Crisis between Fidel
Castro and Nikita Khrushchev • 29.4—Ho Chi Minh, “The Path Which Led Me to
Leninism” • 29.5—Indira Gandhi, “What Educated Women Can Do” • 29.6—Kwame
Nkrumah, “I Speak of Freedom”

Chapter 30 The End of the Cold War, Western Social Transformation,

1963–1991 and the Developing World 736

The Climax of the Cold War 738

The Soviet Superpower in Slow Decline 738

Transforming the West 74 3

Civil Rights Movements 74 4

From “Underdeveloped” to “Developing” World, 1963–1991 74 8

Features: China: Cultural Revolution to Four Modernizations 74 8
Patterns Up Close: Vietnam and Cambodia: War and Communist Rule 750
From Women’s Liberation
The Middle East 752
to Feminism 746
Africa: From Independence to Development 756
Against the Grain:
The African National
Latin America: Proxy Wars 759
Congress 762
Putting It All Together 76 0
xviii Contents

  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 30

30.1—Mikhail Gorbachev, Perestroika: New Thinking for Our Country and the World •
30.2—Martin Luther King, Jr., “I Have a Dream” • 30.3—Simone de Beauvoir, The
Second Sex • 30.4—Coverage of the Tiananmen Square protests • 30.5—Salvador
Allende, “Last Words to the Nation” • 30.6—Nelson Mandela’s inauguration speech

Chapter 31 A Fragile Capitalist-Democratic World Order 76 4

1991–2020
Capitalist Democracy: The Dominant Pattern of Modernity 76 6
A Decade of Global Expansion: The United States and the World in the 1990s 76 6

Features: Two Communist Holdouts: China and Vietnam 7 74

Patterns Up Close: Pluralist Democracy under Strain 775

Social Networking 786
The Environmental Limits of Modernity 788
Against the Grain:
North Korea: Lone Holdout
against the World 792 Putting It All Together 790

  PATTERNS OF EVIDENCE: Sources for Chapter 31

31.1— Osama bin Laden, “Declaration of War against the Americans Occupying the
Land of the Two Holy Places” • 31.2—Vladimir Putin, Address to the Duma concern-
ing the annexation of Crimea • 31.3—Remarks by President Obama in Address to
European Youth, March 26, 2014 • 31.4—United Nations Framework Convention on
Climate Change, Paris

FUR T HE R R E S OUR C E S R -1
C R E DI T S C -1
S OUR C E I NDE X S I -1
S UB J E C T I NDE X I -1
Maps
Map 15.1 North America and Mesoamerica, Map 23.2 Mexico’s Loss of Territory to the
ca. 1100 353 United States, 1824–1854 561
Map 15.2 Tiwanaku and Wari, ca. 1000 357 Map 23.3 The Economy of Latin America and the
Map 15.3 The Aztec Empire, ca. 1520 359 Caribbean, ca. 1900 565
Map 15.4 The Inca Empire, ca. 1525 361 Map 23.4 Non-Western Migrations in the Nineteenth
Map 15.5 Tenochtitlán and the Mexican Basin 365 Century 571
Map 16.1 Africa, the Mediterranean, and the Indian Map 24.1 The Opium Trade: Origins, Interactions,
Ocean, 1415–1498 373 Adaptations 580
Map 16.2 The Ottoman Empire, 1307–1683 380 Map 24.2 Treaty Ports and Foreign Spheres
Map 16.3 Europe and the Mediterranean, ca. 1560 381 of Influence in China, 1842–1907 582
Map 16.4 Ottoman–Portuguese Competition in Map 24.3 The Taiping Rebellion, 1851–1864 583
the Indian Ocean, 1536–1580 383 Map 24.4 Japanese Territorial Expansion,
Map 17.1 Centers of Learning in Europe, 1870–1905 590
1500–1770 402 Map 24.5 The Modernization of Japan to 1910 595
Map 17.2 European Warfare, 1450–1750 408 Map 25.1 The Decline of the Ottoman Empire,
Map 17.3 The Protestant Reformation, ca. 1580 410 1683–1923 604
Map 17.4 Europe in 1648 415 Map 25.2 The Territorial Expansion of the Russian
Map 17.5 The Expansion of Russia, 1462–1795 417 Empire, 1795–1914 615
Map 18.1 The European Exploration of the Americas, Map 26.1 Industrializing Britain in 1850 629
1519–1542 427 Map 26.2 The Industrialization of Europe by 1914 630
Map 18.2 The Colonization of Central Map 26.3 World Population Growth, 1700–1900 636
and South America to 1750 430 Map 26.4 European Population Movements,
Map 18.3 The Colonization of North America to 1763 434 1750–1914 638
Map 18.4 The Columbian Exchange 437 Map 27.1 The Expansion of British Power in India,
Map 19.1 Peoples and Kingdoms in Sub-Saharan 1756–1805 654
Africa, 1450–1750 454 Map 27.2 The British Empire in India, 1858–1914 657
Map 19.2 Regions from which Captured Africans Were Map 27.3 Competitive Imperialism: The World in 1914 661
Brought to the Americas, 1501–1867 461 Map 27.4 The Scramble for Africa 664
Map 19.3 Regions in which Enslaved Africans Landed, Map 27.5 Western Imperialism in Southeast Asia,
1501–1867 463 1870–1914 669
Map 19.4 The North Atlantic System, ca. 1750 466 Map 28.1 Europe, the Middle East, and
Map 19.5 Slave Revolts in the Americas, North America in 1914 and 1923 682
1500–1850 472 Map 28.2 European Empires, 1936 688
Map 20.1 Area Subjugated by Timur-i Lang, Map 28.3 World War II in Europe, 1939–1945 699
1360–1405 479 Map 28.4 World War II in the Pacific, 1937–1945 703
Map 20.2 The Conquests of Babur 480 Map 29.1 The Cold War, 1947–1991 710
Map 20.3 Mughal India under Akbar 481 Map 29.2 The Cuban Missile Crisis 715
Map 20.4 European Trading Ports in India Map 29.3 Urbanization and Population Growth in
and Southeast Asia, ca. 1690 489 Latin America and the Caribbean,
Map 21.1 China in 1600 501 ca. 1950 718
Map 21.2 World Trade Networks, ca. 1770 502 Map 29.4 Decolonization in Africa, the Middle
Map 21.3 Silver Flows and Centers of Porcelain East, and Asia since 1945 722
Production 504 Map 29.5 The Palestine Conflict, 1947–1949 723
Map 21.4 China during the Reign of Qianlong 506 Map 30.1 Communist Eastern Europe, 1945–1989 740
Map 21.5 The Campaigns of Hideyoshi 513 Map 30.2 The Fall of Communism in Eastern
Map 21.6 Urban Population and Major Europe and the Soviet Union 743
Transport Routes in Japan, ca. 1800 516 Map 30.3 Governmental Participation by Women 746
Map 22.1 British North America in 1763 525 Map 30.4 The Vietnam War 751
Map 22.2 Napoleonic Europe, 1796–1815 529 Map 30.5 The Arab–Israeli Wars, 1967 and 1973 753
Map 22.3 Europe after the Congress of Vienna 537 Map 31.1 The Global Distribution of Wealth, 2012 767
Map 22.4 Europe in 1871 541 Map 31.2 The Global Balance of Trade, 2008 768
Map 22.5 The Expanding United States in 1900 542 Map 31.3 US Security Commitments since 1945 772
Map 23.1 The New Nation-States of Latin America Map 31.4 World Map of Climate Change
and the Caribbean, 1831 560 Performance 790

xix
Studying with Maps
MAPS
World history cannot be fully understood without a clear comprehension of the chronologies and
parameters within which different empires, states, and peoples have changed over time. Maps
facilitate this understanding by illuminating the significance of time, space, and geography in
shaping the patterns of world history.

Global Locator
Many of the maps in Patterns of World History in-
clude global locators that show the area being de-
picted in a larger context.

Projection
A map projection portrays all or part of the earth,
which is spherical, on a flat surface. All maps,
therefore, include some distortion. The projec-
tions in Patterns of World History show the earth
at global, continental, regional, and local scales.

Topography
Many maps in Patterns of World History show
relief—the contours of the land. Topography is an
important element in studying maps because the
physical terrain has played a critical role in shap-
ing human history.

Scale Bar
Every map in Patterns of World History includes a
scale that shows distances in both miles and kilo-
meters, and in some instances in feet as well.

Map Key
Maps use symbols to show the location of features
and to convey information. Each symbol is ex-
plained in the map’s key.

xxi
Preface
T he response to the first three editions of Pat-
terns of World History has been extraordinarily
gratifying to those of us involved in its devel-
opment. The diversity of schools that have adopted
the book—community colleges as well as state uni-
versities; small liberal arts schools as well as large pri-
vate universities—suggests to us that its central
premise of exploring patterns in world history is both
adaptable to a variety of pedagogical environments
and congenial to a wide body of instructors. Indeed,
from the responses to the book we have received thus
far, we expect that the level of writing, timeliness and
completeness of the material, and analytical approach
will serve it well as the discipline of world history con-
tinues to mature. These key strengths are enhanced in
the fourth edition of Patterns by constructive, dy-
namic suggestions from the broad range of students
and instructors who are using the book.
It is widely agreed that world history is more than
simply the sum of all national histories. Likewise,
Patterns of World History, Fourth Edition, is more
than an unbroken sequence of dates, battles, rulers,
and their activities, and it is more than the study of
isolated stories of change over time. Rather, in this
textbook we endeavor to present in a clear and engag-
ing way how world history “works.” Instead of merely
offering a narrative history of the appearance of this or
that innovation, we present an analysis of the process
by which an innovation in one part of the world is dif-
fused and carried to the rest of the globe. Instead of
focusing on the memorization of people, places, and
events, we strive to present important facts in context
and draw meaningful connections, analyzing what-
ever patterns we find and drawing conclusions where
we can. In short, we seek to examine the interlocking
mechanisms and animating forces of world history,
without neglecting the human agency behind them.
The Patterns Approach
Our approach in this book is, as the title suggests, to
look for patterns in world history. We should say at the
outset that we do not mean to select certain categories
into which we attempt to stuff the historical events we
xxii
choose to emphasize, nor do we claim that all world
history is reducible to such patterns, nor do we mean
to suggest that the nature of the patterns determines
the outcome of historical events. We see them instead
as broad, flexible organizational frameworks around
which to build the structure of a world history in such
a way that the enormous sweep and content of the past
can be viewed in a comprehensible narrative, with
sound analysis and ample scope for debate and discus-
sion. In this sense, we view them much like the arma-
tures in clay sculptures, giving support and structure
to the final figure but not necessarily preordaining its
ultimate shape.
From its origins, human culture grew through in-
teractions and adaptations on all the continents except
Antarctica. A voluminous scholarship on all regions of
the world has been accumulated, which those work-
ing in the field have to attempt to master if their ex-
planations and arguments are to sound even remotely
persuasive. The sheer volume and complexity of the
sources, however, mean that even the knowledge and
expertise of the best scholars are going to be incom-
plete. Moreover, the humility with which all histori-
ans must approach their material contains within it
the realization that no historical explanation is ever
fully satisfactory or final; as a driving force in the his-
torical process, creative human agency moves events
in directions that are never fully predictable, even if
they follow broad patterns. Learning to discern pat-
terns in this process not only helps novice historians
to appreciate the complex challenges (and rewards)
of historical inquiry; it also develops critical thinking
abilities in all students.
As we move into the third decade of the twenty-
first century, world historians have long since left
behind the “West plus the rest” approach that marked
the field’s early years, together with economic and
geographical reductionism, in the search for a new
balance between comprehensive cultural and institu-
tional examinations on the one hand and those high-
lighting human agency on the other. All too often,
however, this is reflected in texts that seek broad cov-
erage at the expense of analysis, thus resulting in a
kind of “world history lite.” Our aim is to simplify the

study of the world—to make it accessible to the stu-
dent—without making world history itself simplistic.
Patterns of World History, Fourth Edition, proposes
the teaching of world history from the perspective
of the relationship between continuity and change.
What we advocate in this book is a distinct intellec-
tual framework for this relationship and the role of
innovation and historical change through patterns of
origins, interactions, and adaptations. Each small or
large technical or cultural innovation originated in
one geographical center or independently in several
different centers. As people in the centers interacted
with their neighbors, the neighbors adapted to, and
in many cases were transformed by, the innovations.
For us, “adaptation” includes the entire spectrum of
human responses, ranging from outright rejection to
creative borrowing and, at times, forced acceptance.
Small technical innovations often went through
the pattern of origin, interaction, and adaptation
across the world without arousing much attention,
even though they had major consequences. For exam-
ple, the horse collar, which originated in the last cen-
turies BCE in China and allowed for the replacement
of oxen with stronger horses, gradually improved the
productivity of agriculture in eleventh-century west-
ern Europe. More sweeping intellectual–cultural in-
novations, by contrast, such as the spread of universal
religions like Buddhism, Christianity, and Islam and
the rise of science, have obviously had profound con-
sequences—in some cases leading to conflicts lasting
centuries—and affect us even today.
Sometimes change was effected by commodities
that to us seem rather ordinary. Take sugar, for ex-
ample. It originated in Southeast Asia and was traded
and grown in the Mediterranean, where its cultivation
on plantations created the model for expansion into
the vast slave system of the Atlantic basin from the fif-
teenth through the nineteenth centuries, forever alter-
ing the histories of four continents. What would our
diets look like today without sugar? Its history contin-
ues to unfold as we debate its merits and health risks
and it supports huge multinational agribusinesses.
Or take a less ordinary commodity: opium. Opium
had been used medicinally for centuries in regions all
over the world. But the advent of tobacco traded from
the Americas to the Philippines to China, and the en-
couragement of Dutch traders in the region, created
an environment in which the drug was smoked for the
Preface xxiii
first time. Enterprising rogue British merchants, eager
to find a way to crack closed Chinese markets for other
goods, began to smuggle it in from India. The market
grew, the price went down, addiction spread, and
Britain and China ultimately went to war over China’s
attempts to eliminate the traffic. Here, we have an ex-
ample of an item generating interactions on a world-
wide scale, with impacts on everything from politics
to economics, culture, and even the environment. The
legacies of the trade still weigh heavily on two of the
rising powers of the recent decades: China and India.
And opium and its derivatives, like morphine and
heroin, continue to bring relief as well as suffering on
a colossal scale to hundreds of millions of people.
What, then, do we gain by studying world history
through the use of such patterns? First, if we consider
innovation to be a driving force of history, it helps to
satisfy an intrinsic human curiosity about origins—our
own and others’. Perhaps more importantly, seeing pat-
terns of various kinds in historical development brings
to light connections and linkages among peoples, cul-
tures, and regions—as in the aforementioned exam-
ples—that might not otherwise present themselves.
Second, such patterns can also reveal similarities
and differences among cultures that other approaches
to world history tend to neglect. For example, the dif-
ferences between the civilizations of the Eastern and
Western Hemispheres are generally highlighted in
world history texts, but the broad commonalities of
human groups creating agriculturally based cities and
states in widely separated areas also show deep paral-
lels in their patterns of origins, interactions, and ad-
aptations. Such comparisons are at the center of our
approach.
Third, this kind of analysis offers insights into how
an individual innovation was subsequently developed
and diffused across space and time—that is, the pat-
terns by which the new eventually becomes a necessity
in our daily lives. Through all of this we gain a deeper
appreciation of the unfolding of global history from its
origins in small, isolated areas to the vast networks of
global interconnectedness in our present world.
Finally, our use of a broad-based understanding
of continuity, change, and innovation allows us to re-
store culture in all its individual and institutionalized
aspects—spiritual, artistic, intellectual, scientific—
to its rightful place alongside technology, environ-
ment, politics, and socioeconomic conditions. That is,
xxiv Preface
understanding innovation in this way allows this text
to help illuminate the full range of human ingenuity
over time and space in a comprehensive, even-handed,
and open-ended fashion.
Options for Teaching
with Patterns of World
History, Fourth Edition
Patterns of World History is available in two versions
designed to offer instructors flexible teaching options:
1) Patterns of World History with Sources, which in-
cludes approximately four textual and visual sources
after every chapter. This section, called “Patterns of
Evidence,” enhances student engagement with key
chapter patterns through contemporaneous voices
and perspectives. Each source is accompanied by
a concise introduction to provide chronological
and geographical context; “Working with Sources”
questions after each selection prompt students to
make critical connections between the source and
the main chapter narrative.
2) Patterns of World History, Brief Edition, which
provides the same organization and narrative as
Patterns of World History with Sources, but does not
include source material at the end of each chapter.
For the convenience of instructors teaching a
course over two 15-week semesters, both versions of
Patterns are limited to 31 chapters. For the sake of con-
tinuity and to accommodate the many different ways
schools divide the midpoint of their world history se-
quence, Chapters 15–18 overlap in both volumes; in
Volume 2, Chapter 15 is given as a “prelude” to Part
Four. Those using a trimester system will also find
divisions made in convenient places, with Chapter 10
coming at the beginning of Part Two and Chapter 22
at the beginning of Part Five.
Patterns of Change and Six
Periods of World History
Similarly, Patterns is adaptable to both chronologi-
cal and thematic styles of instruction. We divide the
history of the world into six major time periods and
recognize for each period one or two main patterns
of innovation, their spread through interaction, and
their adoption by others. Obviously, lesser patterns
are identified as well, many of which are of more lim-
ited regional interactive and adaptive impact. We wish
to stress again that these are broad categories of analy-
sis and that there is nothing reductive or deterministic
in our aims or choices. Nevertheless, we believe the
patterns we have chosen help to make the historical
process more intelligible, providing a series of lenses
that can help to focus the otherwise confusing facts
and disparate details that comprise world history.
World Period One (Prehistory–600 BCE): Origins
of human civilization—tool making and symbol
creating—in Africa as well as the origins of ag-
riculture, urbanism, and state formation in the
three agrarian centers of the Middle East, India,
and China.
World Period Two (600 BCE–600 CE):
Emergence of the Axial Age thinkers and their
visions of a transcendent god or first principle in
Eurasia; elevation of these visions to the status of
state religions in empires and kingdoms, in the
process forming multiethnic and multilinguistic
polities.
World Period Three (600–1450): Disintegration
of classical empires and formation of religious
civilizations in Eurasia, with the emergence of
religiously unified regions divided by common-
wealths of multiple states.
World Period Four (1450–1750): Rise of new
empires; interaction, both hostile and peaceful,
among the religious civilizations and new em-
pires across all continents of the world. Origins
of the New Science in Europe, based on the use
of mathematics for the investigation of nature.
World Period Five (1750–1900): Origins of sci-
entific–industrial “modernity,” simultaneous
with the emergence of constitutional and ethnic
nation-states, in the West (Europe and North
America); interaction of the West with Asia and
Africa, resulting in complex adaptations, both
coerced and voluntary, on the part of the latter.
World Period Six (1900–Present): Division of
early Western modernity into three competing
Another random document with
no related content on Scribd:
eszesebbek könyveiben a becsületeseknél s ezek nem sok
szerencsével vannak megáldva; de azok talán csakugyan többet is
jártatják eszüket furfangjaikon, s az igazaknak és megalázkodóknak
az élet sem igen nyújt más igazságtételt, mint hogy a gonoszok
boldogúlása sem tart örökké. Főképpen azonban: sokallták satiráját,
mely egy életkort és egy osztályt sem kimélt, de Thackeray nem is
tartotta jobbnak egyiket sem a másiknál. Végre: únták kitéréseit, az
örökös erkölcsi feddést, habár regényíró sohasem korholt
elmésebben és magvasabban, sem melegebb szívből, s e részeket
a munkákból kiszemelgetve is gyönyörűség volna olvasni.
A könyv megjelenése után a közönség ritka egyértelműséggel
állította Thackerayt Dickens mellé, de azért megmaradt a Dickens
könyvei mellett. A termékeny, könnyű és kitűnőn elbeszélő írók
mindig a legnépszerűbbek, még ha mások reálisabbak és
mélyebbek is. Dickens mindent cselekménynyel mond el, összes
munkáiban sincs egyetlen axióma, mely az olvasót megakasztaná;
Thackeray lépten-nyomon megáll értekezni. Míg ő magyaráz,
Dickens már a puszta mesével könnyre vagy mosolyra fakasztott.
Dickenst lehet úgy olvasni, mint egy meséskönyvet; benne mindenki
azt találja meg, a mit keres: mesét, embert, vagy életfölfogást.
Thackeraytől mindenkinek tanulnia kell, s míg meg nem értettük,
nem ereszt tovább. Minthogy pedig az olvasók legnagyobb része az
olvasmányban mesét és szórakozást keres, azt sokkal többen és
sokkal könnyebben megtalálhatták Dickensben.
Az is, a miben a kritika Thackerayt fölébe emelte Dickensnek,
csak ennek táborát növelte. A jellemzésben Dickens főkép azzal
teszi reálisakká alakjait, hogy külsejöket és környezetüket, lakásukat
és utczájokat írja le. Hogy ismerjük Pegotty bárkáját s az öreg Gill
Salamon boltjának minden műszerét; a czégér kis fa-tengerésze
olyan jó barátunk, mint a regény legélőbb alakjai. Thackeray belűlről
mutatja meg embereit, beavat gondolataikba és érzéseikbe,
külsőségekre nem veszteget szót. Ki tudná lerajzolni Fairoaksot,
ámbár eleget jártunk ott, hacsak nem Thackeray maga? Thackeray
módja a mélyebb, de a Dickensé csupa szín és élet. – Dickens
továbbá áldott jó lelkeket és megátalkodott gazembereket rajzol;
Thackeray egy tőbe ojt erényt és gyarlóságot. Abban a regényben,
melynek czíme egész hosszában ez: «Pendennis Arthur jó és
balszerencséje, barátjai és legnagyobb ellensége» – ez az ellenség
Arthur maga. Semmi kétség, a Thackeray eljárása a művészibb, de
a Dickensé mozgalmasabb és tetszetősebb. – Thackeray művészete
egészben többoldalú, hiszen ő verseket és essayket is írt, s három
nagy regénye alapszín dolgában olyan elütő, mintha nem is egy
ember írta volna: az egyik merő satira, a másikba belerezdűl az
elégia tört hangja, a harmadik lehellet-finom festés valami templom-
ablakon, a legtisztább erények alakjaival; – egyenként azonban a
Dickens regényei színesebbek és változatosabbak.
Legnagyobb különbség a két író kedélye és világfölfogása között
van. Alig volt író, a ki úgy gyönyörködött volna e szép világban, mint
Dickens, s aligha van olvasó, a kinek szívét néha-néha meg ne
sebezte volna Thackeray keserűsége. Az olvasó elégedetlen, ha
kényelmes karosszékben süppedezve fölnyit egy könyvet s onnan
egy szúró tekintetű idegen azt olvassa rá: Ime, ennyi alacsonyság
lakik önben. – Elvégre azt is tudjuk, mi minden van a testünkben
belűl, de nem kellemes arról végighallgatni egy orvosi magyarázatot.
Szívesebben beszélgetünk egy nyájas emberrel, a ki kevésbbé
tanulságos, de érdekes dolgokról elragadóan tud beszélni, s
elégedett és udvarias. Tehát Dickenst olvasták.
Ez azonban nem azt jelenti, mintha Thackeraynek is nem lett
volna bő közönsége. Mikor fölolvasásokat tartott az angol
humoristákról meg a négy Györgyről, csak úgy özönlöttek oda Anglia
és Amerika legműveltebb osztályai. A Pall Mall sarkán minden
reggel álldogált egy pár vidéki, hogy megláthassa kedves íróját, a
föltűnően magas alakot és kora-ősz fejet, a mint rendes reggeli
sétája közben arra megy. Ha mondotta is néha meghittjeinek, hogy
könyvei nem kelendők s munkáit senki sem olvassa: mégis pompás
házat építtetett azok jövedelméből az Onslow-Square-on Londonban
s halálakor (1863) tekintélyes vagyont hagyott leányaira.
Olvasottsága csak nőtt halála után s a John Stirling jövendőlése
tovább halad teljesülése felé. Akármilyen nagygyá és bonyolúlttá
nőtt is azóta az élet, a Vanity fair éppen úgy ráillik a mi napjainkra,
mint a Thackeray korára, s még igen hosszú időn át fogja azt egyik
nemzedék a másiknak kezébe adni. Mert az igazi tartalom nem avúl
el, az élet és az emberi lélek mindig ugyanaz marad. Kevés író felelt
olyan határozottan, mint Thackeray, a két legnagyobb kérdésre,
hogy: mi az élet? és: milyenek az emberek?
A kérdést ilyen egyszerűen tette föl maga is, és hasonló
egyszerűséggel felelt rá. Nem válogatta ki az életnek irodalmiakká
avatott részleteit, a szerelem, a házasélet és nevelés problémáit,
még a társadalmi osztályok ellentéteit sem vizsgálta. Egészében
nézte az életet; úgy találta, hogy csupa csalódás és csalás, és
kimondta ezt. Megmutatta, mint folyik a képmutatás és ravaszság
komédiája férjek és feleségek közt mindenben; fiatal Arthurok és
Blanche-ok között a csalárd játék a szerelemmel; a nagyzolás
tehetség, rokonság és vagyon dolgában a diákok közt a
collégiumban. Az író kézen fog bennünket és végig vezet e hiúság
vásárján; megmutatja, a czifra sátrakban mennyi a semmitérő
portéka, a polczok alatt a szemét, a furfang az alkuban s a rászedés
a fizetségnél. Ha ezt láttuk: – «Jösztök gyermekek, csukjuk be a
szekrényt s a bábukat; vége a komédiának». – És Pent ott hagyjuk a
jegyváltásán, Beckyt meglehetősen homályos helyzetben; – mihelyst
kiderült mindennek a valódi értéke, vége a hiúság vásárának – és a
regénynek is.
Ez a világ azért ilyen, mert az emberek önzők és önhasznukat
lesők. Annak kedvéért alakoskodnak és csalnak szűnes-szüntelen,
verselgető missek és cynikus vén őrnagyok. Felséges
természetrajzát adta Thackeray az ember kapaszkodó, kapzsi
hernyó-ösztönének, a mint az úrhatnámság, a rang, a pénz húzza:
Fannyt Penhez, Pent Blanchehoz, Blanchet Fokerhez. Embereit
csak úgy nem szemelgette ki, mint helyzeteit. Kimarkolt az életből
egy sereg embert, jót-rosszat vegyest. Mindnyája egyformán érdekli.
A Hiúság vásárá-nak czímlapjára oda is írta: regény hős nélkül.
Vágy, akarat és szenvedély egyaránt van mindnyájunk lelkében;
egyaránt születtünk jóra és rosszra, s akármilyen is az ember, a
maga körülményei közt az a természetes, hogy olyan legyen, a
milyen. Ha Becky a Pendennis Helén födele alatt nő, talán valamit
hasonlítani fog Laurához; s legyen Laura egy színésznő gyermeke,
kerüljön kegyelemkenyérre a miss Pinkerton házába, – nem lesz
belőle Laura. Azért egyformán érdekes és tanulságos ő előtte
mindenki, s azért jut alakjai mindnyájának majdnem egyenlő tér, mint
a görög reliefeken, a melyeken lovasnak és gyalognak a feje
egyforma magasságig ér. Vajon elfogult volt-é kedves Penje mellett,
a kiben önnön ifjúságát élte vissza; mennyivel jutott neki több gond,
mint nagybátyjának, vagy akár az iszákos vén Costigannak? Nem
olyanoknak festette a fiatal embereket, a minőknek az anyák
kívánnák fiaikat; de vajon csakugyan olyanok-e a fiúk, mint szüleik
kívánnák, – kérdezi egyik életrajzírója, Trollope. Minden emberén
rajta a valóság jegye: egy-egy gyarlóság. A legjobbakon is. Nem
hiába készült torz-rajzolónak: pompás szeme van a ferdeségek
meglátására. Sokkal valóságosabbnak érzi az olyan hűséges férfit, a
kinek motóllakarja és nagy lába van, mint ha valami szemrevaló
kapitány dolmányában mutatkozik be. Nem akar megfeledkezni
arról, hogy a legönfeláldozóbb hitves egyben-másban együgyű lehet;
a legjobb anya is kegyetlen néha, legalább a szegény házmester-
lányhoz, a kit fia szobájában talál.
Mindez megannyi apró leczke, s ahány alakja, annyi intelem: az
őrnagy az öregeknek, Arthúr a fiataloknak. De tanulságuk, a
regénynek tartalmához hasonlóan, általánosságban marad. A
Laurák, Amáliák és Esmondok így szólanak: «Legyetek igazak és
hűségesek; csak a jóság és szerető szív teszi elviselhetővé az
életet; bízzatok abban, hogy erényetek fölemel, magatokat is,
másokat is». A Blancheok, Pittek és Beatrixek pedig azt mondják:
«Vigyázzatok magatokra, hogy hozzánk hasonlókká ne legyetek. A
képmutatás hiábavaló, a csalárdság kiderül és az álnokság
megboszúlja magát. A nem igaz élet örökös rettegés, s a vége
megaláztatás, szégyen és elhagyatottság». – A biblia érzik ezeken a
leczkéken; de azért volt Thackeray angol s azért van ott minden
angol házban a biblia, hogy a tízparancsolat szerint ítéljék meg az
erényt és a vétket.
Ezt az általános tanítást közbeszőtt rövid értekezések minden
egyes fejezetben apróra váltják. Minden eseményt erkölcsi oktatás
kísér; az író minden bűnt megfedd, megdicsér minden erényt.
Thackeray nemcsak egész munkájában moralista, hanem minden
egyes mondatában. Majd minden regényíró felállít az utolsó
fejezetben egy nyaktilót, melynek lépcsőin a gonoszokról letépnek
minden tisztességet, s kicsikarják kezeikből az összeharácsolt
vagyont; végül fejük is a fűrészporos kosárba gördűl. Thackeray
azonban elébb egész kínzó-kamarát rendez be nekik; pellengérre
ülteti, megmártja a gyalázat posványában, siralmas állapotukat
megmutatja a hahotának, s aztán beleveti őket a sarcasmus lúgjába.
De ok nélkül nem vérengző s a vásár tolongásából a jók sem
szabadulnak sajgó nyomok nélkül. Ugyan ki nem érdemelt olykor
egy-egy ütleget, s ki nem kapta meg a sorstól a maga idején?
Csakhogy ezeket az iró maga is sajnálja, s könnye is perdül értök.
De ha a balsors alatt megsápadtak és elgyötrődtek is, csak annál
hasonlatosabbak egy-egy szent-képhez; s ő nem restell meghajolni
előttük.
Akármilyen kegyetlen is néha gúnyja, sohasem sértő, mert
erkölcsi nemesség van benne. Az ő sarcasmusa tisztán
emberszeretetből fakad; a jó útra akar téríteni egypár kemény
suhintással, s nem sajnálja azt senkitől, a ki eltér a fenséges erkölcsi
eszménytől, melyet ő az emberről lelkében őriz. Swift utálatából
nincs benne semmi. Az ő gúnyja «könyek árja, a szívbe fojtva s ott
méregre válva». Ha megharagszik is Arthúrra vagy Rawdonra,
sohasem szűnik meg szeretni az embert. A humorista – kivált az
olyan komoly és erkölcsös humorista, mint Swift, Fielding és
Thackeray, – szerinte a szeretetet akarja bennünk fölébreszteni, az
érdeklődést és szánalmat; megvetést akar kelteni a hazugsággal,
önhittséggel és álnoksággal szemben, rokonszenvet a szegények és
elnyomottak s általában a szerencsétlenek iránt. «Legjobb belátása
és tehetsége szerint igyekszik szemügyre venni az élet mindennapi
cselekedeteit és szenvedélyeit… S a szerint becsüljük, a mint jól,
még jobban, vagy pompásan látta meg az igazságot».
Azt az igazságot, a melyet ő az életben talált: regényeinek és
alakjainak szomorú tanulságát, a gúny maró nedvével edzette
lelkünkbe. Még egy másik eszköze is volt ehhez: csodálatos
realitása. Alakjait jobban ismerjük legrégibb ismerőseinknél. Otthonn
vagyunk minden házban, a melynek tetejét leemelte előttünk. Egy-
egy jelenetet, a melyet elmondott, úgy látunk magunk előtt, mintha
ott lettünk volna, sőt jobban: úgy, mintha a Thackeray szemével
néztük volna végig. Egészen átéljük eseményeit, mintha a magunk
életében játszódtak volna le, s később is emlékezünk rájok.
Hatásának egyik nyitja az, hogy csupa mindennapi, gyarló és
gyönge embereket rajzolt, a milyenek körülöttünk élnek. Csak
olyasmiről beszélt, a mit látott. Nem írt le fegyenczeket, mert nem
ismerte a bagnót. A másik eszköze, hogy önmaga előtt realizálta az
alakokat, a kikről írt, azért öltenek azok testet mi előttünk is. Olyan
fesztelenül tesznek-vesznek előttünk, olyan egybevágó és
egymáshoz tapadó megjegyzéseket hallunk róluk, hogy végre úgy
ismerjük a külsejét is mindnyájoknak, akár csak eleven modèlejeiket
mutatta volna meg az író. Egy barátjának, Fieldsnek, megmutatta a
házat, melybe képzelete az Osborne-családot telepítette, s nem
messze onnan a Sedleyékét. S mert az író mindig világosan maga
előtt látta a helyet, a hol emberei mozognak, és mert mindig
ugyanarra a házra gondolt: az itt-ott elejtett részletek olyan
összevágók s apránként olyan határozott képpé egészítik ki
egymást, hogy végtére mi is egész pontosan ismerjük a házat, a
lakást, hol ezek az ismerőseink a napjaikat töltik, mozognak,
alszanak, élnek; tudjuk, hol vannak, a mikor éppen nem látjuk őket; s
ezzel oly reálisakká lesznek, mintha mindennap megfordulnánk
náluk.
Azonfelül: a mint korholni kezdi embereit, egészen külön válik
tőlük, úgy, hogy az az érzésünk támad, mintha egy moralista
zsémbelne előttünk ez s ez urakra és asszonyságokra, a kik ezt és
amazt valósággal elkövették. Minthogy pedig felháborodása ránk is
átragad, – mert Thackeray nemcsak alakjainak, hanem olvasóinak is
a lelkiismerete, – s minthogy szemtől-szembe szól hozzánk,
nemsokára úgy tetszik, mintha együtt csóválnánk fejünket a világ
romlottságán és az emberek gyarlóságain. Megbotránkozásunk
olyan valóságos felháborodás, mintha a tett is megtörtént volna, a
mely azt felforralta, mintha az emberek is élnének, a kiknek szól. – A
bábszínház beszédes igazgatója lefoglalja érdeklődésünket, s észre
se vesszük, hogy azalatt ő mozgatja a bábukat; élő személyeknek
nézzük azokat, mert ő is úgy beszél róluk, mintha csak azok
lennének.
 Ez a realitás és gúnyjának ez a komolysága, mely a való világnak
van szánva, teszi olyan elevenekké alakjait és azok életét, hogy
emberei a mi ismerőseinknek, regényei átélt, szemmellátott
eseményeknek tetszenek; azért hat tanulságuk is annyira
közvetlenül és olyan meggyőzőn, mintha magunk vontuk volna le az
életből.
Ő maga kevés örömet lelt munkáiban. Sohasem feledte el azt az
ábrándját, hogy fiatalon festőnek készült, ezért hagyta oda az
egyetemet, olyanformán, mint Pendennis Arthúr, s az volt legforróbb
vágya, hogy Seymour halála után ő lehessen a Pickwick-Papers
illustrátora; de vázlatai nem tetszettek Dickensnek, s «Mr. Pick wick
szerencsésen megmenekült». Akkor ismerte meg és vette el
feleségét (1837), a ki, szegény, két esztendővel azután holtig-tartó
elmebetegségbe esett. Egyéb csapások is érték. Vagyona valami
lapvállalatban odaveszett, s tolla munkájával kellett eltartania
családját. Pedig nehezen és lassan dolgozott; a míg csak lehetett,
halogatta a munkát, s minden egyes ívet azzal adott ki kezéből, hogy
az éppen különösen rosszul ütött ki. A mellett sokat szenvedett
szívgörcsökben. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy olyan sötétnek
lássa a világot. Mikor népszerűsége idején sorsa jobbra fordult,
epéskedésnek találta régi sarcasmusát; letörülte tolláról a gúnyt, s
megírta Esmond életé-t, melynek minden szavában szív lüktet s
minden betűje meghatottság. Az erkölcsök és szokások, a jellemek
és az ódon nyelv visszaállítása olyan tökéletesen sikerült itt neki,
hogy azt mások, mint angolok, nem is méltányolhatják érdeme
szerint. Régebbi munkáit felületeseknek találta; egyszer azt is
mondta, hogy ötven éves kora előtt senkinek sem kellene regényt
írnia.
Igaz, hogy munkái nem foglalták szavakba az élet minden
tanulságát, hanem csak egyet. Igaz, hogy összes regényeiben is
csak Anglia egy bizonyos osztályának képét rajzolta meg s csak
kevés számú ember révén. Való, hogy az emberi léleknek számos
más hajlama és indulata is van azokon kívül, a melyeket ő
megmutatott, s hogy a legnagyobb szenvedélyeket kikerülte, még a
szerelmet is, a melyről beérte azzal a megjegyzéssel, hogy ez a
betegség «ép szervezetekre nem végzetes». De végelemzésben
Dickens, az ő nagy vetélytársa, és Balsac, ez a dús emberismerő,
sokkal több emberben szintén csak egy-egy városnak bizonyos
osztályát tudták leírni, szintén csak némely érzést bírtak
megmagyarázni, s Dickens sem rajzolt soha egyetlen emésztő
szenvedélyt, Shakespere pedig nem hirdette ki a világnak egy
tanulságát sem. Ahhoz, hogy valaki a meglevő világot egész
gazdagságában tudja feltüntetni, a teremtő erőnek éppen akkora
gazdagságára volna szüksége, mint a mely ezt a világot létrehozta.
Az ember, a legnagyobb lángész is, csak egy-egy részletét foghatja
fel a természetnek, s ha csak egy szívdobbanást megértett és egy
embert megmagyarázott, megtette a legnagyobbat, a mi tőle telt.
 KELLER GOTTFRIED.

Keller 1819 júliusában született, Zürichben. Atyja

esztergályosmester volt s kisebb vállalkozásokkal némi vagyont
szerzett. Jóravaló polgár módjára érdeklődött a közügyek iránt s
bizonyos szerepet vitt polgártársai körében. Feleségével együtt a
szomszéd Glattfeldenből költöztek Zürichbe; tőlük örökölte fiuk a
falusi élet ismeretét és szeretetét. Az apa fiatalon meghalt,
mindössze egy kis házat hagyva özvegyére és két gyermekére. A
szorgos, derék asszony, az önfeláldozó, de szigorú anya képét, mely
csaknem minden munkájában előfordul, anyjáról mintázta Keller.
Egyáltalán mindig természet után dolgozott, a maga életét írta s a
mit maga körül látott. Látszólag egyszerű és csöndes életet élt,
melyet nem zavartak meg nagy események és szenvedélyek, de
bensőleg sok küzdelmen és vívódáson ment keresztül. Fiatalkori
küzdelmeit írja le nagy regényében, Der grüne Heinrich-ban. Maga
beismerte önéletrajzában, hogy e művének minden íze való, még az
is, a mi anekdotának látszik. Élethű a szülék leírása s a szülei kis
házé, furcsa lakóival, kik közt a gyermek elődöng; emlékeiből van
merítve az iskolai élet rajza s fellépései a szini előadásokon.
Megannyi arczkép a rokonság Glattfeldenben, hol a regényben
magára vett Lee név ma is elterjedt; a glattfeldeni idyll és Anna
hervadása is, kevés alakítással, való. Szorgalmas életrajz-írója,
Baechtold, a ki három kötetben gyűjtötte össze Keller leveleit és
följegyzéseit s ezek kapcsán írta meg életrajzát, mely rövidítve külön
kötetben is megjelent, Baechtold utána járt a költő élete minden
részletének s az önéletrajzi regénynek minden sorát tényekkel tudja
igazolni. Az ő könyvéből tudni, hogy a festői próbálkozások, az első
keserves önképzés, a kontár tanítók ellentmondó tanácsai s végül a
természet és anatómia tanulmányozása épp oly való, mint a
művész-társaság leírása s azé a tanácsadóé, a ki a kezdő festő
tájképének jó motivumait maga festette meg. Híven írja le München
pezsgő életét I. Lajos alatt, hol a festő-akadémia növendéke volt s a
művészek álarczos menetét, melyről a kiadott képes füzeteket is
felhasználta a leírásnál. Élettapasztalat a sok csalódás és
nélkülözés, tengődése eladott cartonjai és zászlónyelek mázolása
árán, csüggedése és önvádja, a szülei házra fölvett kölcsönök s
végül hazatérése hajótörötten, meghiúsult életczéllal, összetört hittel,
szegényen és reménytelenül, huszonhárom éves korában.
Otthonn egy szobát bérelt műteremnek, inkább csak hogy
magában legyen. Önvád gyötörte, a miért anyjának csak gondot
szerzett, a helyett, hogy gyámola lett volna s a miért tűrte, hogy
nővére keressen kettejükre varrogatással, míg ő eltékozolta éveit.
Festő kedve és törekvése megcsappant. A szobát csak gyöngén
lehetett fűteni: a kályha mellé húzódott tehát s ott olvasott vagy
jegyezgetett vázlatkönyvébe, mely lassanként jobban naplóvá
alakult. Mindezt maga mondja el följegyzéseiben. Az átélt sok
nyomorúság – írja – s a gond, melyet anyámnak okoztam, minden
valamire való czél nélkül, ezek foglalkoztatták gondolataimat és
lelkiösmeretemet, míg végre tépelődésem abban a tervben öltött
testet, hogy egy kis regényt írjak, egy fiatal művészpálya tragikus
kudarczáról, a melyen anya és fia tönkremennek. Ez volt tudtommal
az első írói terv, a melyet kovácsoltam… Elegikus, lyrai könyv állt
előttem, derült jelenetekkel, de cyprus-homályú véggel, a hol minden
eltemetkezik. Anyám ezalatt lankadatlanul főzte tűzhelyén a levest,
hogy legyen mit ennem, ha különös műtermemből hazavetődöm.
Ez a Zöld Henrik első terve. Hamarosan bele is kapott, hogy
önvallomásaival vezekeljen, de épp oly hirtelen abba is hagyta.
Hosszú vergődés után, csak 1855-ben lett készen a regény, hogy
szerzője, évtizedek multán, még gyökeresen átdolgozza.
Keller épp oly küzdelmesen kereste magában az írót, mint azelőtt
a festőt. A festészettől végképp elpártolt, az többé nem csábította.
Tehetsége ahhoz sem hiányzott, de a jó vezetés, útmutatás híját
sínylette. Halála után a híres írónak tájképfestői próbálkozásáról,
törekvéseiről Berlepsch egész könyvet írt (1895), melyben többek
közt Ernst Zimmermann és Hans Thoma elismerő szavait is idézi.
Keller néhány olajfestésű s aquarell tájképének a könyvben közölt
reproductiói azonban azt mutatják, hogy a tájképek régi, mondhatni
kezdetleges divatában volt elfogulva s a tanuló bátortalanságával
utánzott megfésült fákat, szinpadias elrendezésű vadonokat,
keresett festőiséggel elszórt sziklákat, melyen mohák színfoltjai
sötétlenek. A régi tájképfestő az íróban sem tagadta meg magát;
rávallanak prózájának leíró részletei s nem egy verse. Úti élményeit
meg szokta énekelni s azon felül is egész sereg természetfestő
költeménye van. Némelyik valóságos Böcklin-kép, mint a Téli éj,
melyben egy tapogatódzó sellő arcza tekint föl a jéglap alól.
A tervbe vett regénytől kisebb költemények írása vonta el. Oly
könnyen s özönével támadtak azok, hogy termékenysége magát is
meglepte. Reggelenkint elsétált a Platzspitz-re, a Sihl és Limmat
összefolyásánál s a ma is ott álló ősfák alatt, mint valami napi
dolgozatot, halomra írta a verseket. Ott keletkezett, 1846 júniusában,
két szonettel egy napon, hazájához írt hazafi éneke, mely
Baumgartner Vilmos zenéjével lassankint az egész svájczi nép közt
elterjedt. Jobbára nagyhangú politikai verseket írt, Herwegh,
Freiligrath s Anastasius Grün hatása alatt. Néhánya megjelent s
barátokat és pártfogókat szerzett az ifjú költőnek, főképp a reactió
elől Zürichbe félrevonult német írók és költők között. Ezek
pártfogása szerzett kiadót első verskötetének (1846), utóbb pedig
utazási ösztöndíjat eszközölt számára külföldre.
A verskötet meglehetősen hatás nélkül maradt, sőt az 1851-ben
megjelent második is, mely pedig kiforrtabb tehetséget mutat.
Hatásuknak a közönségnél éppen az állta útját, a mi prózai
munkának legjobb oldala: a természetes érzések egyszerű
kifejezése, a nyugodt józanság, a sokszor darabos erőteljesség.
Ehhez járult a változatos rhythmus hiánya s a szárnyaló
kifejezéseké, melyeket nála csengő, de józan nyelv pótolt. Mindezt
nem tudták feledtetni sem a világos compositió (Abendlied), sem új
és megkapó gondolatai (Bei einer Kindesleiche), sem ép és férfias
érzése, üde természetessége s eleven leírásai, mely tulajdonai
révén a különben higgadt költő megkapón tudja festeni a szenvedély
lobogását, nem annyira dalaiban, mint inkább néhány genreszerű
képben (Waldfrevel), melyek között egypár kiválóan sikerült (Der
Taugenichts). Szereti ily mezbe burkolni érzelmeit is. A vén koldúsról
szóló költeményben hazaszeretet szólal meg, olyanformán, mint
Arany Koldús-ének-ében. Egyszerű természetességén olykor a
romanticismus lehellete ömlik el, néha szerencsés mérséklettel, de
sokszor keresett helyzetekkel kiszámított hatásra törekszik, a
helyzetdalok hangján, eltanulva néha a romantikusok rémítgetéseit
is, így midőn egy elevenen eltemetettnek érzéseit írja le, s
hasonlóképpen a Tűz-idyllek-ben. Föltűnik elbeszélői kedve és
tehetsége, főként néhány népi monda és hagyomány
földolgozásában, humora és gúnyja is, (Wochenpredigt) kivált a
Chamounix patikáriusa czímű, sokáig kiadatlanul hevertetett
művében, mely Heine Romancero-ja ellen fordul. Mindent
összevéve, verskötetei eléggé változatosak, a mi a műfajokat illeti,
de egyhangúak hang dolgában. Van köztük néhány maradandó
becsű, de együttvéve nem versenyezhetnek írójuk prózai munkáival.
Másik zsákutczába is tévedt, miközben írói hivatása után
tapogatózott. Dráma-terveket szőtt s a történelmet kezdte
tanulmányozni. Hat kínos otthonn töltött esztendő, az önvád és
meddő tervek évei után, Heidelbergbe ment ösztöndíján. Ott az
egyetemen történelmi előadásokat hallgatott. Két munkátlan év
multán tovább vándorolt Berlinbe. Itt a szinházakat látogatta,
dramaturgiai kérdéseket fejtegetett Hettnerhez írt leveleiben, kivel
Heidelbergben barátságot kötött. Hettner e levelekből egész
oldalakat közölt a modern drámáról szóló művében. Azonban
mindössze egy szindarab tervét dolgozta ki fejében s abból is alig írt
le valamit. Egy megtörtént esetet készült polgári tragédiává alakítani.
Anya és leánya egy férfiba szeretnek, a ki a lány kezét kéri meg. Az
anya hiába kisérli meg legyőzni önmagát, aztán leányát rábeszélni;
végtére vízbe ugrik. – E mű néhány töredéke Keller drámaírói
terveinek összes emléke, bár e becsvágy élete végén újra fölébredt
benne, ismét eredmény nélkül. Lyrai természet volt, a ki nem birta
magát megtagadni; előadás-módja, bő részletezése sem illett
drámába.
Berlinben végre rátalált valódi hivatására. 1850 szeptemberében
komolyan hozzálátott a Zöld Henrik írásához s szerződést is kötött
kiadására Vieweg braunschweigi kiadóval. Csakhogy a regény
megírása majdnem annyi küzdelmébe került, mint átélése. Mikor a
megjelenésre kitűzött határidő elérkezett, a száz ívből csak nyolcz
volt készen. A kiadó előlegeket küldött, aztán meghívta magához,
hogy nála fejezze be művét, a hol gond nélkül élhet s idejét nem kell
szétforgácsolnia; utóbb pörrel fenyegetőzött. Keller kelletlenül
dolgozott. Panaszkodott, hogy a nagy sietség miatt a mű olyan
rajzhoz hasonlít, melyen az utolsó tollvonások mellett ott látszanak
az első czeruza-nyomok. Közben a regény egy helyett három kötetre
duzzadt, a mit a kiadó a kölcsön-könyvtárakra való tekintettel kívánt.
Keller viszont a tiszteletdíj fölemelését követelte. Vieweg egy dráma
s egy kötet elbeszélés kiadására is kész volt, csak a regény
befejeztessék. 1853 vége felé szétküldik a mű három kötetét,
nemsokára igérve az utolsót, a negyediket. A negyedik kötet
azonban csak nagy késedelemmel, 1855-ben jelent meg, a mi nem
kis mértékben csonkította a mű hatását.
Az író maga nagyon elégedetlen volt művével. Előszavában
mentegette is a mese és compositió fogyatkozásait. A bensőbb
önéletrajzi részletek, melyeknek csak pár fejezet volt szánva,
nyakára nőttek s terve ellenére magukkal ragadták. Mások a
befejezést hibáztatták. Kiadója jobb szerette volna, ha a derék
Henrik életben marad; föl is kereste Kellert Berlinben, hogy erre
rábeszélje. Hettner és Vischer is jobb véget kivántak a jóravaló
Henriknek. A költő előbb öngyilkosságra szánta hősét s bár ettől
elállt, halála mellett megmaradt; mint maga mondja: «Egyrészt, hogy
alaposan leszámoljon, másrészt mélabús hangulatból.» Később
maga is túlságosan kegyetlennek érezte ezt a véget. Az egész
művet nem tekintette késznek, inkább vázlatnak nézte. Bő húsz
esztendő multán összevásárolta és felfűttette példányait,
megátkozva még azt is, a ki első alakjában valaha újra lenyomatná.
Mint gyakorlott író és kész művész, mégegyszer rátette kezét
fiatalkori alkotására, hogy e főművét tisztultabb alakban hagyja az
utókorra. Sokat változtatott. Sokat elhagyott a politikára és nevelésre
vonatkozó hosszadalmas okoskodásokból, összébb vont sok
terjengő részletet, máshol új jeleneteket toldott be, minő a kaland
Huldával s a «Sípcsoda» fejezete. Arra is gondolt, hogy az egészet
egy későbbi ponton kezdi s úgy szövi be a visszatekintést; utóbb
mégis a közvetlen elmondást választotta, első személyben. A mi az
első kiadással szemben bántotta, hogy túlságos őszinteséggel tárta
föl magát a világ előtt, – abban most megnyugodott, sőt
gyönyörűséggel járta «az emlékezet zöld ösvényeit.» A befejezést
egészen megváltoztatta. Az első terv szerint a mű egy nagy
elegiában végződött volna a halálról, mely azonban a nagy
sietségben elmaradt. Most Henrik hazatér, anyja halálos ágyán
viszontlátja a bujdosó fiút. Ez közelebb hozza a valósághoz a mű
végső szakaszát, bár a grófi ház pártfogása szintén puszta
költemény, – mint Judit visszatérte is, első szerelmeséé, ezé «a
valóságtól el nem homályosított képzelt alaké.» Az ő találkozásuk
most a regény utolsó fejezete. Összeházasításukat, a mi banális lett
volna, az író kikerülte s művéből, mint Baechthold megjegyzi, egy
kissé az agglegénység dicsérete hangzik ki.
A mint a könyv most az olvasó előtt fekszik, hű rajza Keller
fiatalkori küzdelmeinek. Önéletrajz és regény, való történet művészi
előadásban. Őszinte önvallomás egy nagyratörő ifjú légvárairól,
makacs kitartásáról, vesztett csatáiról, a melyek végén az első
kidolgozásban, az átélt hangulatok hatása alatt, legyőzetik, a
másodikban – a higgadtabb visszagondolás idején – megembereli
magát s talpra áll. Lee lelkében az ifjúság erényei és hibái
tükröződnek. – A könyvet egyrészt a Dichtung und Wahrheit-tal
hasonlították össze, mert Kellernél is való és költött elemek olvadnak
egybe s a való átköltve jelenik meg; másrészt Wilhelm Meister-rel,
mely szintén ily törekvések és küzdelmek rajza. De bár Goethe
hatása Keller egész munkásságára kétségtelen, Zöld Henrik
regénye reális előadásánál s erkölcsös czélzatánál fogva inkább
hasonlít Pendennis-hez, Pendennis Arthúr ifjú éveinek, hibáinak,
meggondolatlanságának rajzához, a ki maga legnagyobb ellensége
önmagának.
Azonban nemcsak élményeit tudja leírni, a mi magában aligha
avatta volna jeles íróvá, hanem el tud mélyedni mások lelkébe s tud
alakokat teremteni. A fiát hazaváró anya, a szorgos szegény
asszony mintaképe, ki néma aggodalommal kíséri gondolatban fia
lépteit, mesteri rajz. Judith alakja merőben költött, de oly reális, hogy
a költő beismerése nélkül ezt is arczképnek vehetnők.
 A mellett Keller regénye egy népfaj és egy kor gondolkozását,
erkölcsét és szokásait tükrözi, melyeket a külfölddel ő ismertetett
meg először. Mind e tárgyi érdekességhez járul még az író vonzó
egyénisége, mely mindent költőivé emel, nemes erkölcse és
gondolkozása s mély hangulatai, melyek minden lapján elömlenek. S
nem utolsó sorban az író művészi érzéke: szilárd szerkezete és
gondos részletei, kényelmes és bő, de sohasem unalmas előadása s
erőteljes, aczélos stílje.
Ily sokoldalú Keller tehetsége, ennyi forrásból táplálkozik hatása.
A Zöld Henrik föltárta Keller előtt a teret, melyre tehetsége
termett. Még a regény írása közben belefogott egypár elbeszélésbe,
melyeket eredetileg bele akart szőni a regénybe, de az ívszám a
nélkül is nyakára nőtt. Megszerződött kiadójával egy kötet
elbeszélésre, melyeket a regény után csaknem egyhuzamban írt s
melyek már 1856-ban megjelentek. Kettő kiszorult a gyűjteményből s
egy második kötetre maradt, mely azonban csak tizenhét év mulva
látott napvilágot. E történetek mind egyetlen, képzelt városban
játszanak, Seldwylában, melynek lakóiban többnyire enyhe
humorral, itt-ott harsány hahotával rajzolja honfitársainak gyöngéit és
furcsaságait. Tiszta realistának mutatkozik itt; sehol semmi
romantikus vagy sentimentalis vonás; előadása is egészen tárgyias.
Az első kötet elbeszélései komolyak, sőt egy közülök, a Falusi
Romeo és Julia, valóságos népi tragédia; oly egyszerű és
természetes, hogy Auerbach a népdalokhoz hasonlította. Az
ellenségeskedő, elszegényült apák gyermekei közt lappangva nyíló
s hirtelen kivirágzó szerelem mély lélektani alapból sarjad s
természetes jelenetekben fejlődik egész végig, úgy, hogy erős érzéki
gerjedelmük is nemes és költői marad. Ez elbeszélés egymaga
hosszú időre fenntartaná szerzője nevét. Hasonló finom lélekrajz
nyilvánul a Három derék fésűslegény-ről szóló történetben, a kik
nem tudnak összeférni, mert mindenik szeretné kibőjtölni a másik
kettőt, hogy gazdájuk kis boltját magának szerezze meg.
Seldwylában egy egész város haszontalan ember megvan együtt, de
három tisztességes nem tud megférni egy födél alatt. Ebben, bár
túlozva, valódi emberismeret van s a komikum realis lélektani
vonásokból szövődik; kár, hogy a kimenetel a torzhoz hajlik. – A
második kötet inkább anekdotaszerű furcsa eseteket foglal
magában, a szabóról, a kit grófnak néznek s utóbb annak is adja ki
magát (Ruha teszi az embert); egy együgyű emberről, a ki gazdag
idős emberek házában rokonnak tolja fel magát, ott kegylesésből
udvarol a ház asszonyának; annak gyermeke születik s az örökség-
vadász épp ezáltal elesik a haszontól (Saját szerencséjének
kovácsa). Kellerben volt egy ere az erős, már csaknem szellemtelen
komikumnak; nem ok nélkül fanyalodott Münchenben
kenyérkeresetből nyers humoreszkek írására. Azonban, mintha
maga is enyhíteni akart volna ezen, a kötet végére két komoly
elbeszélést iktatott: Dietegen-t és Az elveszett mosoly-t.
A mi e két kötetet oly messze elválasztotta egymástól s az író
termékenységét megszakította, megint az anyagi zavar volt. Keller
ismét adósságokba merült, melyekből anyja váltotta ki, a kis házra
fölvett teher árán. Így tért haza az író ismét, hét esztendei távollét
után. De ez nem a tékozló fiú hazatérése volt. Németországban a
legjobb tehetségek közé számították, minden különczsége ellenére a
legjelesebb írók és tudósok méltatták barátságukra a svájcziasan
nyers modorú, kis tömzsi, nagy szakállú, szűkszavú, de szókimondó
embert, kinek leghűbb arczmását Stauffer-Bern rézkarcza őrzi, mely
Ricarda Huch könyvében van közölve. Theodor Vischer, Burckhardt,
Gottfried Semper, Moleschott körében élt. Wagner Richárd, Heyse
voltak barátai és Böcklin, kinek kezétől szintén maradt arczképe.
Otthon is megbecsülték; meghívták az irodalom- és műtörténet
tanárának az épülő polytechnikumra. Midőn ezt nem fogadta el,
megválasztották Staatschreibernek s utóbb a nagy tanács tagjának
is. Hogy lelkiismeretes hivatalnok volt, az is mutatja, hogy a tizenöt
év alatt jóformán csak nyári pihenőútjain írt egy-egy elbeszélést.
Nem is jelent meg tőle ezalatt más Seldwyla második kötetén kívül,
csak hét legendája. Ezeket egy régi gyűjteményből merítette. Mint
előszavában mondja: úgy találta, hogy az ősi legendákban profán
elbeszélőkedv nyomaira akadni. Ez elemeket ragadta meg ő s
egészítette ki a maga módján, erős realismussal töltve ki s toldva
meg az eredetiek hézagait, miáltal «az arcz néha más égtáj felé
fordul». A kedvesétől megvetett leány, a ki az égi vőlegénynek
áldozza magát s kedvesét is maga után vonja az üdvösség kertjébe:
nála ezt földi szerelemből teszi. A zárdából csodálatosan eltünt és
sok idő multán visszatérő apácza közbeeső éveit hasonlóképpen
földi boldogsággal tölti ki. Nem sért hitet, sem kegyeletet, csak a
földre állítja az alakokat, kiket a legenda ég felé fordított arczczal
ábrázolt; mintha a templomi festők szárnyas angyalfőihez
hozzáfestené a testet is. Ha régi századokban a józan Svájczban
legendákat másoltak volna, nyilván ilyenformán alakítják.
1876-ban letette hivatalát s ismét egészen az irodalomhoz
fordult, hogy megvalósítsa régi terveit, melyeket évtizedek óta
hordott magában. Két kötetre való elbeszélést írt, a Zürichi novellák-
at s a Sinngedicht-et, átdolgozta a Zöld Henrik-et s kiadott egy új
regényt is, Martin Salander-t. Ennek átdolgozását s folytatását is
tervezte, de mindebben megakadályozta a halál (1890).
Újabb elbeszélései további fejlődést mutatnak. Fiatalkori
sentimentalismusa s a régi nyers tréfálkozó kedv most jóízű
humorba olvad össze, bár nem veti meg a kisérteties történetet sem.
(A Kísértetlátók a Sinngedicht-ben.) Realismusa finomult, a nélkül,
hogy erőteljességéből vesztett volna. A Sinngedicht inkább regényes
novellafüzér, de a Zürichi novellák-ban s a regényben gyakorlatibb
eszme nyilvánul, az írónak ezekben sok mondanivalója van. Az
utóbbi elbeszéléseket szervesen egybefoglalja a keret, mely azt írja
le, mint lelkesül egy fiatalember az eredetiségért, míg egy idősebb
néhány történetet közöl vele, melyekből látja, hogy van nemes és
nevetséges eredetiség. Fölfogását itt tárja föl az író, a ki már nem
egy eredetieskedő ficzkót csúffá tett egyéb műveiben is. – Még
erősebb kritikai ér s több gyakorlati, nevelő czélzat fut keresztül
Martin Salander regényén. Salander tanító volt, de vállalkozásokba
vágott; azonban kezességet vállalt s elvesztette kis szerzeményét.
Az újvilágba ment szerencsét próbálni, kétszer is, mert vagyonát
ugyanazon barátjának csalárdsága folytán ismét elveszti. Az
idegenből visszatérő ember éles szemével figyeli meg a
változásokat, az új demokratiát, hol mindenki elégedetlen sorsával
és helyzetével, az általános fölfelé kapaszkodást, midőn a mosóné is
divatos kalapot visel, az igények túlcsigázását, a mi hasard életre
csábít, kalandorokat nevel s a közerkölcs romlásához vezet.
 Salander maga is – kedve ellenére – kénytelen leányait a
mosóné nagyhangú fiaihoz férjhez adni, a kik rohamosan
boldogulnak, nagy lábon élnek, míg kiderül, hogy sikkasztottak s az
igazság keze eléri őket. Mindez napihírekkel igazolhatón hű rajza a
hetvenes és nyolczvanas évek közéletének. Az író csak az új
nemzedékben talál reményt, Salander fiában, a ki derekasan
fejlődik, okosan gondolkozik, tanul és dolgozik s ember a talpán.
Főképp, hogy ez alaknak nagyobb szerepet juttasson, azért akarta
Keller átdolgozni művét.
Intő szózat e mű honfitársaihoz, melyben hazája szokásait és
erkölcseit, közállapotait és politikáját, egész jelenét és jövőjét bírálja.
A Zöld Henrik politikai elmélkedésein kezdve az egyes
elbeszélések czélzásain (a pap alakja az Elveszett mosoly-ban) és
gúnyolódásán keresztül így emelkedett korának bírálatáig, egy
hazafias tett szolgálatába hajtva realismusát és gúnyját, egész írói
tehetségét. E magas erkölcsi és hazafias czél felé kristályosultak
törekvései s tehetségének minden oldala.
Jó hazafisága munkáinak irodalmi becsét is emelte. Legfőbb írói
érdeme nemes és tiszta realismusa s ezt annak köszöni, hogy
műveiben sohasem hagyta el szülőföldjét; mindig azt írta, a mit átélt
vagy látott. Innen ered munkáinak némi fogyatkozása is: némely
motivumok, helyzetek és alakok ismétlődése. Nemcsak Lee
Henrikben rajzolta önmagát; Salander is, a ki kétszer próbál
szerencsét idegenben s végtére boldogul, egy kissé hozzá hasonlít;
ő rá vallanak nyilt szeme, aggodalmai, mély politikai érdeklődése, a
mi jellemző svájczi vonás s Keller alakjainak jó részében visszatér.
Amrain asszony s legkisebb fia rá és anyjára ütnek; ő Pankrácz, a ki
dünnyögve fogyasztja meg nem érdemelt ebédjét anyja s nővére
asztalánál; ezt az egész elbeszélést is nővére kedvéért írta,
kárpótlásul, mert Zöld Henrik-ben meg sem emlékezett róla. Egyéb
munkáiban is legalább hallomásból vagy följegyzésekből merített;
Regina cz. elbeszélése egy jó ismerősének családi életét rajzolja, a
ki egy jóravaló szolgálót vett feleségül. Képzeletének mindig
szüksége volt valami reális magra, melyből művét kifejleszsze. Ezért
vonzódott a történelmi tárgyakhoz, melyeket aztán részletező
képzelete pompásan tudott megeleveníteni, mint Hadlaub és
Dietegen sorsát, melyek a középkor kitűnő rajzaivá szélesednek.
Ez a ragaszkodás valami kiinduló ponthoz, korántsem írói
szegénység jele. Lelkében minden kis mozzanat hatalmassá
fejlődött; a Falusi Romeó és Julia egy napihír nyomán keletkezett.
Kezén minden terv folyvást nagyobbá duzzadt: első regénye is
megnőtt írás közben; egypár elbeszélésből Seldwyla két kötete
támadt. Ez a hajlama vitte őt a keretes elbeszélésekhez; voltaképp
minden elbeszélése ilyen. Seldwyla két kötete egy várost és egy
fajta népet rajzol, legalább ennyiben összetartozik; a Zürichi
novellák-at közös alapeszme fűzi össze; másik novellakötete
valóságos füzére a történeteknek, melyeket a keret szereplői
beszélnek el egymásnak érvekül, a házasság és boldogság felől
vitázva. Polheim a hét legendát is szervesen összecomponált
cyclusnak nézte. A tervek e folytonos terjeszkedését az a
tulajdonsága hozza magával, hogy terveit hosszan forgatta eszében,
valósággal beleélte magát azokba s részletező képzelete szívesen
pepecselt velök hosszasan. Alkalmasint e vonásában is van valami a
csöndes svájczi megfontolásból s higgadt czéltudatosságból, mint
javító és csiszolgató türelmében.
Keller ma nagyon olvasott író. A svájcziak legnagyobb írójuknak
tisztelik s Németországban is az újabb német nyelvű irodalom
legjelesebb írói közé sorozzák. Elbeszélései a hatvanadik kiadás
körül járnak; Salander is, utolsó műve, túl van a negyvenediken.
Hatásának nyitja két körülményben rejlik. Az egyik az, hogy
mindig szülőföldjének életét rajzolja, melyet előtte más tehetség nem
zsákmányolt ki. A svájcziak komoly gondolkozása, higgadt erkölcse,
egyszerű szokásaik és szórakozásaik, apró csete-patéik, melyekre
Keller alakjai oly sűrűn fegyverkeznek, örökös dalárünnepeik újak
előttünk. Egyes elbeszélései már e nép lelki világának s e
környezetnek művészi rajzánál fogva is tartós becsűek, mint a Hét
igaz ember zászlaja, mely egyik legsikerültebb alkotása. A svájczi
vérmérsékletnek, életszokásoknak hű s szinte teljes tükre ez a mű,
melyet már e réven is hely illetne meg a világirodalomban. Benső
vonásokban is fajának sajátságai tükröződnek, az élet komoly
felfogása, nyugodt gondolkodás, tiszta erkölcs, derült lélek, a munka
szeretete. Ez hatja át az író egyéniségét és legtöbb alakját egyaránt,
e vonások nyilvánulnak nyugodt és világos előadásában is. Pályája
annak bizonysága, hogy az író csak saját fajának ábrázolásával s
annak jellemvonásait érvényesítve vívhat ki valódi és tartós
érdeklődést otthon s külföldön egyaránt.
Elterjedésének másik oka, hogy németül írt s a német olvasó-
közönség is a maga írói közé számítja.
Szerencsés író, ki hazájáról írva, tehetségével érdeklődést bir az
iránt ébreszteni s a ki egyszersmind világnyelven írhat.