A toldalékmorfémák megkülönböztetése

Természetesen nemcsak a tő-, hanem a toldalékmorfémák esetén is megkülönböztetünk

alakváltozatokat. Léteznek egyalakú toldalékok, amelyek mindig ugyanolyan formában
kapcsolódnak a tőhöz (vagy más toldalékhoz), ilyen például az -é birtokjel (apám-é), a -
k többesjel (ajtó-k) vagy az -ig viszonyrag (ház-ig). A többalakú toldalékok esetében az alaktani
eltérés többféle lehet. Eltérhet a magánhangzó hangszíne: ház-ban, kert-ben (mély – magas
eltérés); ház-hoz, kert-hez, föld-höz (mély – magas és ajakkerekítéses – ajakkerekítés nélküli
eltérés). Lehet eltérés a magánhangzó időtartamában: vár-na, vár-ná; vagy a mássalhangzó
időtartamában: kér-t, mos-(o)tt. Különbözhet a toldalék alakja a kezdő rövid magánhangzó
meglétében vagy hiányában: fiú-nk, ház-unk; vagy a kezdő mássalhangzó meglétében vagy
hiányában: ház-a, kar-ja. Az egyes típusok gyakran kombinálódnak. Az egyes szám harmadik
személyű birtokos személyjel alakváltozatai a következők: -a, -e, -ja, -je, tehát a mély – magas
eltérés kombinálódik a kezdő mássalhangzó meglétével, illetve hiányával. A feltételes módjel
esetén a mély – magas eltérés kombinálódik a magánhangzó időtartam-különbségével: -na, -ne, -
ná, -né.

Funkció szempontjából a toldalékoknak három fajtája van: képző, jel és rag.

1. A képző legbelső helyzetű szóelem, azaz közvetlenül a tő után áll, jel és rag csak utána
következhet. Megváltoztatja a szó jelentését, új szótári szót hoz létre, új ragozási sort
(paradigmát) indít el. Például a halász szavunkban a hal alapszóból az -ász képzővel
foglalkozásnév jött létre; a foltoz esetében a -z képző megváltoztatja az alapszó szófaját
(a folt főnévből ige lett), jelentése pedig ‘az alapszóban megnevezett dologgal ellát’,
vagyis foltoz = ‘folttal ellát’. A képző tehát meghatározza a szófajiságot. Vannak szófajtartó
képzők, vagyis az alapszó és a belőle képzéssel létrejött származékszó szófaja azonos: hal-
ász (főnévből főnév), olvas-gat (igéből ige); és vannak szófajváltó képzők, azaz a képző más
szófaji osztályba helyezi az alapszót: folt-oz (főnévből ige), tanul-ás (igéből főnév), szép-
ség (melléknévből főnév), ír-ni (igéből igenév). A képzők közös sajátossága az, hogy megtűrnek
maguk mellett másik képzőt, vagyis egy szóalakban több is lehet belőlük: zongorá-z-gat-va (a -
z igeképző ‘valamilyen hangszeren játszik’ jelentésben, a -gat gyakorító képző; valamint a -
va határozóiigenév-képző).

2. A jel közbülső helyzetű szóelem, azaz állhatnak előtte képzők, utána pedig a rag
található. Jelentésmódosító szerepe van, ami azt jelenti, hogy új szótári egységet nem hoz létre,
hanem a szó fogalmi jelentését valamilyen nyelvtani jelentésmozzanattal (idő, mód, többség,
birtoklás) egészíti ki. Ebből következően szófajváltást nem okoz, sőt csatlakozása már
megakadályozza a további szófajváltást: a halász-ok szóalakban a -k többesjel után már nem
következhet képző, így a jel mintegy kiemeli a szófaji jelleget. A jel megtűr maga mellett más
jeleket, tehát lehet egy szóalakon belül több jel, de szófajonként meghatározott módon. Több
névszójel megjelenhet a szóalakban: tanár-ok-é (a -k többesjel és az -é birtokjel), nagy-obb-
ik (a -bb fokjel és az -ik kiemelő jel). Az igelakok esetében azonban egyszerre csak egy jel lehet
jelen, vagy az időjel, vagy a módjel: olvas-ott (a múlt idő jele), olvas-na (a feltételes mód jele).

3. A rag szóalakzáró morféma, azaz a képző és a jel után áll, semmilyen más szóelem nem
követheti. Egy szóalakban csak egy lehet belőle. A rag alapvetően a mondatbeli
viszonyítás jelentésmozzanatának a kifejezője, azaz kijelöli a szavak mondatrész szerepét:
a szobá-ban könyv-et olvas – a -ban rag helyviszonyt jelöl, a -t rag tárgyviszonyt, így
a szobában az olvas alaptag helyhatározója, a könyvet a tárgya.

Az igei személyragok egyeztetést is kifejeznek: az én olvasok alany-állítmányi szerkezetben

az én személyes névmással kifejezett alany egyes szám első személyű, ehhez igazodik az igei
állítmány személyragja, tehát egyes szám első személyű lesz: olvas-ok. Természetesen az
egyeztetést általában nemcsak ragok fejezhetik ki, hanem bizonyos jelek is, például a birtokos
személyjelek: az én könyvem, vagy a többesjel is: a lányok szépek.

A szótő és a toldalékmorfémák kapcsolódásakor a szóelemek között gyakran megjelenik egy

általában rövid magánhangzó, amely nem szerves része a toldalékoknak: (ház)-a-(k)-a-(t) vagy
(néz)-e-(get)-e-(k). Ezeket a hangokat elő- vagy kötőhangzóknak nevezzük, és a toldalékhoz
tartozónak vesszük, tehát: ház-ak. Az előhangzó nem morféma, hiszen nincsen jelentése,
esetenként jelentésmegkülönböztető szerepe lehet csak: havasok főnév: A nagy havasok között
jártunk; havasak – melléknév: A háztetők havasak. Megjelenését elsősorban a hangkörnyezet, a
fonetikai jólformáltság indokolja: *kulcst ~ kulcsot.
A toldaléktípusok

Eredetüket tekintve a toldalékok a következők lehetnek:

1. Ősi (egyelemű, primer, örökölt) toldalékok. Általában egyetlen mássalhangzóból vagy

magánhangzóból állnak. Számos képző (pl. -sz, -g gyakorító, -n mozzanatos, -
d poliszemantikus), jel (pl. -k, -i többesszám-jelek, -i múltidő-jel), és rag (pl. -i, -n, -t, -
l határozóragok, -t tárgyrag) tartozik ide.

2. Ősi toldalékok testesednek: primer mássalhangzós toldalék az előhangzót magához húzva

sajátos funkcióra tesz szert. Ilyen a módhatározói -an/-en szerepének
kialakulása. Megnyúlt tővéghangzó (-ék: festék; -ász/-ész: kanász) is szerepelhet ilyen
esetekben.

3. Primer elemek összekapcsolódnak, s ezáltal morfématömbök keletkeznek

(képzőhalmozás, raghalmozás). Ez az alakulásmód főként a képzőkre jellemző (-cs-k-a, -
ta-la-n, -ga-t, -ko-d-ik), de néhány jelben (-i-k, -é-k) és ragban (-s-t-ul, -i-g) is
megtalálható.

4. Önálló szó grammatikalizálódik, válik toldalékmorfémává. Ez az alakulásmód a képzőket

alig érinti (de: -ság, -né, -hat), a jelekre sem jellemző (talán a leg-), ellenben igen gyakori
a névszóragokban (-vel, -nál, -ben stb.).

5. Létrejöhetnek toldalékok adaptációval is: bizonyos szóvégeket a nyelvhasználói

(nyelvalakítói) tudat toldaléknak fog fel, elvonja, és más szavakhoz illesztve toldalékként
használja (a csárda, kaloda végéről elvont -da elem így válik további származékok
képzőelemévé: járda, bölcsőde stb.).

6. Általában nem, vagy csak részben hoz létre új alakot a funkcióváltás. Lényege: egy már
létező toldalékelem szerepe megváltozik, új funkcióval töltődik fel, és ebben a
funkcióban produktívvá válik (pl. a -d kicsinyítő képző helynévképzővé alakul; az -
i latívuszragból -é birtokjel lesz, majd ebből újra -i alakban helynévképző alakul).