1fejezet Szerk

I.
Közvetlen összetevős szerkezetek, újraíró szabályok
SZ1.1 Ennek a fejezetnek a célja kettős: egyrészt az intuíció által motiválni a

szabályrendszert, másrészt bevezetni a tanulót a formalizmus használatába.1 Kérdés volt,
hogy itt még csak az intuíció által kifogástalanul alátámasztott szabályokat vezessünk-e
be, amelyeket a későbbiekben felülírni kényszerülünk, vagy a szabályokat rögtön
végleges formájukban közöljük. A második megoldás mellett döntöttünk — a
(„bontások” nélküli) folyamatos építkezés stratégiáját választva, bízva abban, hogy
azokon a pontokon, ahol az intuíció bizonytalan, már most az elméletre hivatkozhatunk.
Az X’-elméletre („ikszvonás”) támaszkodunk, amely meglátásunk és tapasztalataink
szerint mint intuitíve jól motivált hipotézis vetíthető vissza a tényekre.
Az összetevős fák felépítése először még „alulról” történik, az amerikai deskriptív
(avagy disztribúciós) iskola szellemében (pl. Harris 1951), de az X’-elméletet
(Jackendoff 1977) mint megoldóképletet már itt alkalmazzuk. Ez a megközelítés
természetesen nem problémamentes: a szabályok némelyike (azok, amelyek intuitíve is
nehezen ragadhatóak meg és amelyekhez itt, a kezdeteknél még elméleti fogódzó is alig
adható) gyengén motiváltak maradnak. Ilyenek például a főnévi (DP) szerkezet
szabályai.
Az építkező didaktikai stratégia értelmében ebben a fejezetben még nem
használunk transzformációs szabályokat: (az újraíró szabálytípusra korlátozódó)
részleges szabályrendszert alkalmazunk részleges leírási területre. E területként a
semleges mondat kínálkozott a legmegfelelőbbnek mint minden tekintetben
(fonológiailag, szintaktikailag, szemantikailag, pragmatikailag) minimális alakulat.
Pontos megfeleltetést azonban nem tudtunk megvalósítani a bevezetett szabályok és a
kijelölt alkalmazási terület között: a választott (transzformációs) keretben nincsen olyan
jól körülhatárolható mégoly kicsiny terület sem (a semleges mondatforma sem ilyen),
amelynek (a magyarázat szintjén) adekvát leírása nélkülözhetné a transzformációt (É.
Kiss 1992). Ha az elmélethez híven a vonzatokat X’ alatt generáljuk, motiválatlan marad
az igemódosító és a szubjektumhely betöltése. Csupán a történést jelentő igéket
tartalmazó folyamatos mondat semleges változata látszott olyannak, ahol tényleg
nincsen szükség transzformációs szabályokra (pl. Hull a hó.).
Az újraíró szabályok megadásakor a közvetlen összetevős elemzésből elvont
konkrét, kategóriákon működő szabályoktól majd nagyjából kategóriafüggetlen
szabálysémákig jutunk el. A parametrikus szűrők használatát a lexikonra vonatkozó
ismeretek teszik majd feleslegessé. Így tapasztalhatóvá válik, hogy a parametrikus
szűrők által kínált eseti megoldásokat a modularitási elv az általánosítás magas fokán
tudja kiváltani.
1
Mint a bevezetőben említettük, az SZ jelű szakaszok a generatív nyelvészetben (legalábbis annak egyes fázisaiban vagy irányzataiban)
járatos szakmai közönségnek szólnak, míg az O jelűek az elmélettel megismerkedni vágyóknak, akiktől azt reméljük, hogy példáink és
gyakorlataink áttanulmányozását követően a grammatikai modell elméleti státuszát kijelölő SZ jelű szakaszok olvasásába is belevágnak.
A „szakmai közönség” számára pedig nyelvtanunknak a közép- vagy felsőfokú oktatásban való felhasználásához szeretnénk kedvet
csinálni; ez az egyik oka annak, hogy modellünket szeretnénk pontosan definiálni, kiindulópontnak az 1992-es „sztenderdet” (Kiefer
1992) tekintve. Másik célunk bemutatni a „kísérletünket” a deskriptív adekvátság elméletileg kitűzött céljának egy minden korábbinál
teljesebb elérésére (a magyar nyelv esetében). Nem utolsó sorban pedig szeretnénk állításokat tenni —a magyarázó adekvátság
szintjén— a magyar nyelvről mint az Univerzális Grammatika egy megnyilvánulásáról; azaz sok-sok példával illusztrálni az
univerzálisnak feltételezett elvek magyarbeli teljesülését.
19
20 I. Közvetlen összetevős szerkezetek, újraíró szabályok
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
A szabályokhoz informálisan megfogalmazott értelmezéseket is rendeltünk.

Ezekkel azt adtuk meg, hogy egy adott újraíró szabály mely — intuitíve megragadható,
illetőleg a grammatikai hagyományból ismert — jelenségkörre vonatkozik: milyen
természetű szintagmatikus kapcsolatot ír le. Ezzel a tananyagot a feltételezett előzetes
ismeretekhez kívántuk kötni.
E részleges szabályrendszer egyik fogyatékossága a magyarázó erő terén
tapasztalható: mozgatások hiányában indoklás nélkül marad az Inf (főnévi igenév)
igekötőjének VP-módosítóbeli helyzete (különösen a meg szeretné érteni, fel fogja
próbálni hívni példák által képviselt esetekben), valamint a semleges szubjektum és a
módosítói vonzat felszíni szerkezeti helye, valamint a kétféle birtokos között sem
képesek egyelőre szabályaink kapcsolatot teremteni.
Első szabályrendszerünk másik fogyatékosságát — alulgeneráló mivoltát — már a
leírásra kijelölt terület meghatározásakor jeleztük: nem-semleges mondatok nem
generálhatók vele. Transzformáció híján általános szabályaink alól kivételt képező
elemeket tartalmazna a jelzői szerepben álló, vonzatot tartalmazó melléknévi csoport
szerkezete is, így ez itt még szintén kimarad a leírt jelenségkörből. Mindez azonban
motivációként szolgál a transzformációk bevezetéséhez.
Végül szeretnénk hangsúlyozni, hogy az első fejezet alapeszméje a bővítés céljával
kapcsolatos: a mondatba bekerülő valamennyi lexikai egységnek el kell érnie bővítési
lehetőségeinek maximumát, hogy bővítményként közreműködhessen egy tőle különböző
lexikai egység projekciójának építésében.
O1.1 Ebben a fejezetben csak újraíró szabályokkal fogunk elemezni. Ezek alapjául
az X-vonás elmélet szolgál, amely lényegében azt az intuíciónkat fogalmazza meg, hogy
a mondatot alkotó különböző szerkezetek egy X (azaz tetszőleges kategóriájú) fej
fokozatos bővítésével 2 jönnek létre.3 X fontosabb „felvehető értékei” (a szófaji
kategóriák latin vagy angol elnevezése alapján kialakult nemzetközi rövidítések szerint
megadva): V (ige), A (melléknév), Adv (határozó (-szó), Inf (főnévi igenév), N (főnév),
D (a határozott névelőt tartalmazó determinánsi kategória), Det (egy másik determinánsi
kategória), C (kötőszó). Ezenkívül azt is feltételezi az elmélet, hogy a bővítés lépései
minden szerkezet esetében hasonlóak, függetlenül attól, hogy az X milyen kategóriaként
realizálódik. A bővítések során a fej kategoriális minősége megmarad, a bővítés lépéseit
a vonásszám változásával jelezzük. Miután egy bővítés (projekció) elérte lehetséges
maximumát — XP-vé teljesedett ki — belép egy másik szótári egység (fej)
projekciójába, hogy bővítményként közreműködjön annak építésében, mint ahogyan az
egyik folyó — elveszítve nevét — beleömlik egy (nagyobb) másik folyóba. Az elmélet
2
A vonás a matematikában strukturált halmazoknak a struktúra kínálta bővítését, valamilyen tulajdonság mentén történő lezártját jelöli,
eredetilegX jelöléssel, amit aztán a szövegszerkesztési lehetőségekhez jobban igazodó X’ jelölés váltott fel.
3
Itt szeretnénk megjegyezni, hogy a (transzformációs) generatív elméletnek sem a módszeres ismertetését, sem a történeti bemutatását
nem tekintettük célunknak, mert nem elméleti munkát kívántunk alkotni, hanem a meglévő elméleti munkákhoz (ld. a Bevezetőben)
kíséreltünk meg gyakorlókönyvet nyújtani. Ennek szellemében a szükséges fogalmakat definiálni nem kívánjuk, csupán pár
szóban/mondatban felidézni — hogy azért könyvünk önállóan is megállja a helyét azok számára, akik némi generatív nyelvészeti
ismerettel már bírnak. Így a legtöbb fogalomról — végső soron — gazdag jellemzést adunk, amely a tárgymutató alapján feltárható. A
teljesen kezdő olvasóknak — mert róluk sem szeretnénk lemondani — gyakorlatilag azt tanácsoljuk, hogy az 1992-es Kiefer-kötettel
kezdjék a generatív nyelvtudománnyal való ismerkedést, és annak is az É. Kiss–Szabolcsi-féle Grammatikaelméleti bevezetőjével; azt
már ki-ki maga döntse el, hogy mely ponton tér rá az aprólékos mondatelemzésre.
I. Közvetlen összetevős szerkezetek, újraíró szabályok 21
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
sztenderd változatára alapozunk, amelyben a bővítés kétlépcsős: az X fej X’-sá, majd

X”-sá (azaz XP-vé, X csoportjává/frázisává) bővül.
i. XP XP=X”
YP X’
X ZP*
A fej X (X = V, N, A, V, Adv, D, C ) kategóriájú, tehát kiterjesztés nélküli, szótári

egység. Komplementumában (gyakorlatilag mögötte, legalábbis a magyar nyelvben ezt
látszik érdemesnek feltennünk) sorakoznak fel (elsősorban) a vonzatai, amelyekkel X’
csomópont alatt egyesül összetevővé. A fej előtti, úgynevezett módosítói (vagy
specifikáló) pozíció a fejjel sajátos viszonyban álló, kitüntetett bővítmény befogadására
alkalmas. A módosítói pozíciót is tartalmazó szerkezet X”=XP kategóriájú. A
komplementumban több bővítmény is elfér (ezt jelzi a Kleene-féle csillag (*), amely 0,
1, 2, stb. (véges) számú elemre utal), a módosítói pozíció azonban egyetlen férőhelyes. A
komplementum és a módosító egyaránt lehet üres, ilyenkor triviális bővítéssel keletkezik
X’, illetőleg XP csomópont. A fej — mint említettük — vonásszám nélküli, a
bővítményi helyek (a komplementum és a módosító) azonban (csakis) csoport
befogadására hivatottak.
A fenti elméletből eleve motiválhatónak gondoljuk az X’ összetevő létrejöttét,
legalábbis igék (pl. elad vki vmit vkinek vmiért) vagy abból képzett többvonzatos
szavak4 esetében: egy X szótári elem ilyenkor egy szituációt idéz fel, amelynek
középpontjában egy viszony áll. Viszony azon szereplők között, amelyeket éppen a
komplementumban elhelyezendő csoportok által megjelenített vonzatok neveznek meg.
„Elfajult esetben” az X által felidézett szituációnak egyetlen részese van, ilyenkor azt
kell megnevezni (pl. hull a hó). Végül a magyarban a triviális bővítés esetével is
találkozhatunk, akár időjeles igék körében is, amikor tehát X komplementum nélkül
X’-sá bővül: pl. hajnalodik, havazik, fagy. Az már egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy
érdemes univerzálisan feltételezni egy külön módosítói pozíciót az X fej „hozzá tartozói”
közül valamelyiknek, éspedig éppen egynek, amelynek a megjelenése minőségi
változást jelent X kiterjesztésében, amennyiben éppen teljessé teszi (és éppen ő teszi
teljessé). E hipotézist a több évtizedes generatív nyelvészeti vizsgálódás érlelte meg; a
magyar nyelv pedig megerősíteni látszik: az igei jellegű kategóriák (V, A, Adv, Inf)
mellett az igekötő (-szerű elem), a főnéviek (N, D) mellett pedig a birtokos látszik
hivatottnak a kitüntetett módosítói szerep eljátszására. Az pedig, hogy a bővítők
maximális kiterjesztések, magának a bővítés gondolatán alapuló elméletnek a
folyománya: ha egyszer egy összetevőt az X fej kategóriája által determináltnak
gondolunk, akkor a bővítés adott lépésében részes Y fejű közvetlen összetevő éppen e
4
A: (az autót) eladó, Adv: eladva (az autót)), Inf: (egy ilyen kiváló autót ennyiért) eladni, esetleg N: (az autó) eladása (Pistának
kétmillióért).
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
bővítés pillanatában érte el azt a kiterjedést, amelyen túl már nem az ő kategoriális
sajátosságai a meghatározóak, azaz a „maximumát”: [XP ... X [?=YP ... Y...].
A szerkezetbe lazán kapcsolódó bővítmények (adjunktumok) oly módon
gazdagíthatják tovább a fenti konfigurációt, hogy megjelenésük nem eredményez új
minőséget; így ők nem növelik a fej vonásszámát, csatolással (adjunkció) kapcsolódnak
valamelyik csomóponthoz. Ebből adódik viszont, hogy egy csatolás eredményeképpen
adódó összetevőre ugyanaz a csatolás ismét alkalmazható, és a művelet iterálásának
(ismételt alkalmazásának) a szintaxis maga nem szab határt, csupán a beszélő
produkciós és a hallgató percepciós képessége5.
ii. XP
W1P XP
W2P XP
YP X’
W3P X’
W4P X’
X Z1P Z2P ... ZnP
Az illusztrációképpen szolgáló fenti ágrajz egy X szótári kategória bővítési

lehetőségeinek a sémáját mutatja be. „Alul” az X fejtől jobbra n számú
komplementumot tüntettünk fel, amelyeket Zi kategóriák maximális kiterjesztései, azaz
csoportjai alkotnak. Az n szám elvileg bármilyen nagy pozitív egész lehet, a szintaxis
maga nem szab korlátot, de lehet másfelől akár nulla is — ilyenkor beszélünk az X
triviális kiterjesztéséről. Az X’ összetevőre először egy W4P csoportot csatoltunk, majd
az eredményezett újabb X’ címkéjű csomópontra ismét rácsatoltunk egy frázist (W3P),
azt mutatja az ábra. A kapott összetevő a csatolás definíciója alapján ismét X’
szintagmatikus kategóriába esik. Az X-módosítót egy YP csoport tölti be, amellyel
együtt az X’ csomópont immár maximálisan kiterjesztett XP-t képez. A maximalitás
nem jelenti azt, hogy „minőségileg újat” nem hozó bővítéseket ne lehetne még
végrehajtani az alsó XP összetevőn: először egy W2P címkéjű, majd egy W1P címkéjű
csoportot csatoltunk még rá, végig megőrizve az X kategoriális jelleget — ennek
megítélése persze nem a matematikai (gráfelméleti) kereten múlik, hanem az azt
tartalommal megtöltő nyelvészeti intuíción, illetve az erre épülő fogalom- és
viszonyrendszeren.
Az ágrajzokon megjelenő közvetlen összetevős felbontások alapján a generatív
nyelvészet újraíró szabályok formájában megfogalmazható szintaktikai általánosításokat
5
Példa minőségjelzők (AP) iterált (N’-ra) csatolására: a portás  a szállodai portás  az új szállodai portás  a kelletlen új szállodai
portás  az [imént figyelmeztetett] kelletlen új szállodai portás  ...
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
tesz, azt a hipotézist felállítva ezzel, hogy az egyszer észlelt közvetlen összetevős
felbontási lehetőség bármely más grammatikus mondat elemzésének is a részét
képezheti. Ezek a szabályok tehát nem mondanak mást, mint amit az ágrajzokról
leolvashatunk. A különbség (túl az általánosíthatóság hipotézisének nyílt
kinyilvánításán) tulajdonképpen csak megfogalmazásuk módjában van: az ágrajz
statikusságával ellentétben az újraíró szabály dinamikus formában, mintegy
„utasításszerűen” adja meg a szerkezet létrehozásának lehetséges lépéseit. Így is
mondjuk: az újraíró szabályok generálják a közvetlen összetevős szerkezeti fát.6
A látszólag technikai fordulat azonban új minőségű (bizonyos területeken tisztán
matematikai) alapokra helyezte a (strukturalista) nyelvtudományt (Chomsky 1957, 1965)
annak köszönhetően, hogy a generálás fogalma a számítástudomány egyik előfutárát
jelentő absztrakt grammatika- és automataelméletből bekerült a természetes nyelvek
leírásának eszköztárába is: immár egzakt módon meg lehetett fogalmazni nyelv és
nyelvtana(i) kapcsolatát; miszerint a nyelvésznek olyan generatív szabályrendszert kell
keresnie egy-egy természetes nyelvhez, amelynek segítségével levezethetőek
(generálhatóak) a nyelv anyanyelvi beszélői által jónak (grammatikusnak) ítélt
mondatok, de nem vezethetőek le azok a szósorok, amelyek ugyan az adott nyelv
(helyesen képzett és ragozott) szavaiból állnak, mégsem alkotnak az adott szórend
mellett mondatot (semmilyen módon hangsúlyozva, semmilyen épkézláb szituációban).
A közvetlen összetevős szerkezeti fa a mondat-generálás elméletében a helyes szósorok
grammatikus mivoltának a „bizonyítása” során melléktermék gyanánt keletkező fiktív
levezetési történetként nyeri el státuszát; a grammatika egészén belül azonban
különleges szerepet kap: az immár grammatikusnak bizonyult mondathoz az adódó
szerkezet alapján lehet hangtani és jelentéstani reprezentációt társítani. Új és rendkívül
termékenynek bizonyuló (újra-) értelmezést kapott tehát a saussure-i jel-kapcsolat
hangalak és jelentés között: e kapcsolatot éppen a szintaktikai összetevős szerkezet
valósítja meg.
A kapott csomópontok, illetőleg a rajtuk látható kategóriacímkék gyakran jól
kifejezik intuíciónkat. Annak tesztelése során, hogy mely egységek egyenértékűek
szintaktikailag (tehát azonosak kategoriálisan), a generatív elmélet egyik előzményeként
számon tartott amerikai deskriptív iskola (Harris 1951) disztribúciós módszerére is
támaszkodhatunk, amely azon a feltételezésen alapul, hogy az azonos kategóriájú
egységek a nyelv bármely mondatában kölcsönösen és rendszeresen helyettesíthetők
egymással anélkül, hogy a befogadó szerkezet elfogadhatósága csorbulna. (A jelentésnek
a szótári része, tehát az, amit a lexikális egységek hoznak magukkal, természetesen
változik a helyettesítés által).
Bizonyos szerkezeteket azonban intuíciónk gyengébben vagy egyáltalán nem
indokol. Ilyen esetekben a szabályt az általánosítás egy magasabb szintjén, magából az
elméletből lehet levezetni, s gazdagabb motivációt a későbbi fejezetek példái során
nyújtunk majd. A tesztek egyébként ilyenkor is sikerrel alkalmazhatók, csupán azt nem
tudjuk ígérni, hogy elemzéseink minden lépése az elkerülhetetlen szükségszerűség
6
Az imént a ii. pontban megadott általános ágrajz-séma generálása például a következő újraíró szabályok alkalmazását kívánja meg, az
ábrán felülről lefelé haladva: XP  W1P XP (az XP kategóriájú összetevőt egy W1P és egy (újabb) XP kategóriájú összetevő ilyen
sorrendű egységeként „írjuk újra”), XP  W2P XP, XP  YP X’, X’  W3P X’, X’  W4P X’ és végül X’  X Z1P Z2P … ZnP.
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
fényében tud feltűnni. Ezt egyébként még a legaprólékosabb későbbi tárgyalás során
sem tudjuk majd elérni, hiszen modellünknek nyilvánvalóan vannak alternatívái.
Ezt a részleges, újraíró szabálytípusra szorítkozó szabályrendszert csak kis területre
tudjuk alkalmazni: a semleges mondatoknak arra a csoportjára, amelyben a mondat élén
ott áll a (hangalakot öltő) alany, pontosabban a természetes szubjektum. Semlegesnek
egyelőre egy permutációs sor elemei közül azt a mondatot tartjuk, amelyet a nyelv a
„legkisebb erőfeszítéssel” hozott létre: azt a szórendi variánst, amely a legkevesebb
információt tartalmazza, amelynek hangsúlyeloszlása is a legegyenletesebb, s amely nem
támaszkodik a hallgató előzetes ismereteire a szituációról, illetőleg a kontextusról.
Az eszközrendszer részleges mivolta — tudniillik hogy e fejezetben csak újraíró
szabályokkal dolgozunk — folyamatos építkezésen alapuló didaktikai stratégiánk
szellemében nem fog kifejezetten hamis eredményekhez vezetni, de azzal a hátránnyal
jár, hogy elemzéseink a mondatszerkezet által kódolt információnak csak egy részét
tárják fel: a későbbi elemzésekben alkalmazott transzformációkban és nyomokban,
valamint egyéb hangalakkal nem társuló szintaktikai pozícióban tárolt információt nem
tudjuk megjeleníteni általa. A további fejezetekben bevezetendő újabb szabályok majd
éppen ezt az információtöbbletet lesznek hivatottak megjeleníteni; kifejezetten felhívjuk
tehát az olvasót a korlátok számbavételére.
P1.1 A legelső példa (avagy „ugrás a mély vízbe”): egy közvetlen összetevős szerkezet
i. Péter és Marinak az öccse mélyen átérezve a feszült folyosói hangulatot
megnyugtatóan elmagyarázta a diákoknak a részletes, de kissé lehangoló
tájékoztatót az órák felvételéről.
Legelső példánk segítségével a generatív nyelvészet előfutárának tartott amerikai

strukturalista iskola disztribúciós (helyettesítésen alapuló) elemzési módszerét szeretnénk
„érzékeltetni”. Nem korhű bemutatás a célunk, hanem a fejezet középpontjában álló
újraíró szabályrendszernek az előkészítése, különös tekintettel a szabályok és a közvetlen
összetevős fák (később tárgyalandó) kapcsolatára. A disztribúciós elemzési módszernek
egyébként — ebben a formájában — további példákat nem szentelünk, csupán egy
gyakorlatsort, hiszen a szabályrendszereinkkel való generálások úgyis magukban foglalják
e módszer nyelvtani tartalmát.
Evvel összehangban, követve a pécsi mondattan-oktatás során kialakult
gyakorlatunkat, egyből „ugrunk a mély vízbe”: egy hosszú, szövevényes mondatot
elemzünk. Ennek kapcsán szinte minden jelenség előkerül, amelyet ebben a fejezetben
szabályba kívántunk foglalni. A tapasztalatunk az, hogy a hagyományos középiskolai
mondattan talaján kialakult elemzési készség elégséges bázist jelent a javasolt
szerkezetek nyelvészeti tartalmának megértéséhez és az alapszerkezetek elsajátításához,
a rendszer egészének az átlátása pedig most még nem cél.
O1.2 E ponton jegyezzük meg, hogy szeretnénk túllépni a hagyományos magyar
mondattan és a magyar generatív szintaxis szembeállításának a káros gyakorlatán, ami a
magyar nyelvészet érdekelt területének nem igazán szerves fejlődéséből fakad (a
tényleges időbeni átmenet és az összekötő „láncszem” szerepét betöltő kutatók
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
hiányából). A hagyományos elemzés a mondatrészi funkciók viszonyrendszerének egy

szűkebb körét ábrázolja; ez a feltárt információ pedig (ma már) maradéktalanul
átültethető a generatív elemzésbe, hasznosítható alapot nyújtva. A generatív elemzés
pedig minden apró részletében olyan szórendre, hangalakra, jelentésre, pragmatikai
tényezőkre vonatkozó tényleges információtöbbletet nyújt, amit csak kivételes
előítéletekkel lehet a (magyar) nyelvre rákényszerített üres keretnek tartani.
Tervünknek megfelelően, az elemzendő mondat semleges: egyenletes intonációval
ejtjük, egyik összetevő sem kap kiemelt hangsúlyt. Ha az ugyanezekből a fő összetevőkből
(„mondatszintű” szintagmatikus egységekből) létrehozható permutációkat vizsgáljuk, azt
tapasztaljuk, hogy valóban ez a változat tartalmazza a legkevesebb információt. Nézzük meg
egy kicsit egyszerűsített példán (ii., szemben a iii.–v. nem-semleges változatokkal), hogyan
is értjük ezt!
ii. 'Péterék 'elmagyarázták a 'diákoknak a 'tájékoztatót.
iii. 'Péterék a ''diákoknak magyarázták el a tájékoztatót.
iv. A ''tájékoztatót magyarázták el Péterék a diákoknak.
v. A 'diákoknak ''Péterék magyarázták el a tájékoztatót.
Mint a hangsúlyjelölő vonások mutatják, a ii. mondatban a névelők kivételével
minden szóra kezdőszótagi hangsúly esik — vagy teljesen egyforma erősségű, vagy
esetleg az igekötőre kicsit nagyobb. A többi mondatban kiemelkedő intonációs csúcs
van (a duplavonásnál), amelyet hangsúlytalan (legalábbis funkcionális szempontból
általában annak tekintett) mondatszakasz követ (nyilvánvaló összefüggésben az ige–
igekötő „fordított szórenddel”). Ami a közölt információt illeti, a ii. mondat tartalmát,
miszerint Péterék elmagyaráztak a diákoknak valamilyen (ismertnek feltételezendő)
tájékoztatót, a többi mondat is kifejezi. Ezen túlmenően azonban a iii. mondat arra is
utal, hogy Péterék nem a tanároknak vagy az adminisztratív alkalmazottaknak
magyarázták el a tájékoztatót — ami a ii. mondat alapján nem zárható ki teljesen. Ezzel
párhuzamosan a beszélő akkor alkalmazza jogosan a iii. mondatot egy beszédhelyzetben,
ha a hallgatójáról feltételezheti, hogy ő is tudja, hogy Péterék elmagyarázták valakinek a
tájékoztatót; és ehhez képest a beszélő vagy a hallgatónak e részleges tudását kívánja
kiegészíteni, vagy korrigálni akarja a hallgató más irányú ismeretét (miszerint Péterék,
mondjuk, a tanároknak magyarázták el a tájékoztatót).
A iv. mondat — köszönhetően a másféle szórendnek — más módon mond többet a
ii.-nél. A hallgató most azt előfeltételezi az ideális esetben, hogy Péterék elmagyaráztak
valamit a diákoknak, az új információ pedig az, hogy éppen a tájékoztatót magyarázták
el, és nem a tanrendet vagy a tantervet, vagy egyéb szóba jöhető anyagot.
Végül az v. mondat szintén a ii.-hez képest értelmezendő, de nemcsak azt a
többletet nyújtja, hogy a tájékozatót a diákságnak elmagyarázó személyek éppen Péterék
voltak — és nem a fontoskodó tanszékvezető, nem a csupa szív Manci néni és még csak
nem is a lelkes tanszéki szakkönyvtárosok —, hanem azt is sejteti (a diákoknak
szintagmának a mondat élére való kiemelése révén), hogy a diákokon kívül másoknak is
elmagyaráztatott a tájékoztató, de az már nem Péterék érdeme.
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Nos, ebben a fejezetben ilyen mondatokat (mint a nem-semleges iii.–v.) még nem
fogunk tudni elemezni.7
Kezdjük el e kis kitérő után tanulmányozni az ágrajzok kötetében P1.1.i. szám alatt
megadott elemzést! A mondatot közvetlenül egy főnévi és egy igei természetű egységre
bontottuk, ahogy azt hagyományosan is tennénk: ezek az S (a mondatot jelölő)
csomópont közvetlen összetevői. A főnévi természetű egységet egy mellérendelő
szerkezet képviseli (... és ...). Hogy jogunk van egy összetevőnek tekinteni, azt a
helyettesítési teszt igazolja; állhatna a helyén egyetlen szó is: Péterék. Az igei
tulajdonságú egység is helyettesíthető egyetlen igével: dolgozik /dolgoznak. A két
közvetlen összetevő jellemzése a hagyományos megközelítésben úgy adható meg, hogy
ők a mondat alanyi, illetőleg állítmányi része. Az mondják meg, kiről állítunk valamit, és
hogy mit állítunk róla.
Az „állítmányi” — igei természetű — részben az ige maga köré gyűjti
bővítményeit. Mögötte — a komplementumában (kiegészítőjében) — vonzatai állnak;
olyan egységek, amelyeknek a jelenlétére mindenképpen igényt tart. A mögötte álló
vonzatokkal V’ csomópont alatt egyesítettük. Ez összhangban áll az X-vonás elmélet
hipotézisével, amely szerint egy X fej a komplementumában álló vonzataival X’
csomópontot alkot. Vonzatai az általa szervezett szituáció szereplőit nevezik meg.
Tesnière (1959) Komlósy (1992) által is idézett hasonlata a vonzatokat a régens
által megjelenített dráma szereplőinek nevezi. Az elmagyarázás három szereplős dráma:
kell hozzá valaki, aki magyaráz, valami, ami elmagyaráztatik és valaki, akinek
elmagyaráznak valamit. A dráma-hasonlat alapján az elmagyaráz igének tehát (legalább)
három vonzata van. Ezek közül kettő mögötte sorakozik fel a mondatban: a tárgy és a
részeshatározói vonzat. Mindkettő több szóból álló egység, s hogy egy-egy vonzathelyet
ilyen kiterjedt szerkezetek töltenek be, ismét a disztribúciós eljárással bizonyíthatjuk;
helyettesíthetjük őket egyetlen szóból álló egységgel, például egy-egy kérdő — vagy
valamilyen másfajta (személyes, mutató) — névmással: elmagyarázta nekik/valakinek —
azt/valamit.
A legrangosabb vonzat, az alany kívül került az igei csoporton, a mondat élén áll.
Ez nem indokolatlan: ő ugyanis azon túl, hogy egy az ige vonzatai közül, a mondat
mondattá szerveződésében — a logikai-nyelvészeti gondolkodásban ismert szubjektum-
predikátum struktúrának a kialakításában — is főszereplő.
Az igekötő is kiválik az ige többi „hozzá tartozója” közül: a fej módosítójában állva
megelőzi azt, s a már V’-sá kiterjedt igével VP csomópontot alkot. Kivételes helyét
kivételes szerepe indokolja: ő semmiképpen nem egy szereplőjét nevezi meg a
szituációnak, miként a többi vonzat. Feladata inkább az, hogy osztozzon az igével a
szituáció szervezésében, meghatározásában: a magyaráz érezhetően más típusú
szituáció, mint az elmagyaráz; az előbbi folyamatos, míg ez befejezett. Közös
csomópont alá mégsem vesszük az igével, hiszen kapcsolatuk épp a szintaxisban a
leglazább (érvel É. Kiss (1992, 5.1.)), mivel helyet tudnak cserélni, sőt el tudnak
távolodni egymástól: magyarázta el (ld. iii.), el sem magyarázta (Péter el sem
magyarázta a tájékoztatót). Ezzel a P1.1.i. ábra legalsó VP csomópontjának a közvetlen
7
A ii. mondat (egyszerűsített) közvetlen összetevős szerkezeti ábrázolását azonban P.1.1.ii. alatt megadtuk az ágrajzok kötetében, hogy
látható legyen a P1.1.i. mondat váza „sallangok” nélkül.
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
összetevős szerkezetét tártuk fel ([AdvP V DP DP], ahol az utóbbi három csomópont
V’-t alkot), amelyet egyébként a P1.1.ii. ábra tisztábban is megmutat.
A megnyugtatóan egység nem vonzata az igének: szabad határozó. Sem nem
szereplője, sem nem társ-szervezője a szituációnak; lazán, szabadon kapcsolódik ahhoz,
annak egy körülményét fejezi ki. Szerkezeti helye megfelel ennek, egyszerre kívül is
meg belül is van a VP-n: csatolással kötöttük ahhoz, megjelenésével nem keletkezett új
típusú csomópont. Egy tetszőleges csomópontnak (gyakorlatilag YP csoportnak) egy X n
címkéjű csomóponthoz való csatolásáról tehát akkor beszélünk, amikor a kettejük által
alkotott összetevő is éppen Xn kategóriacímkét kap.
Amíg egy vonzat megjelenését a szerkezetben egy másik szó (a régens) teszi
lehetővé, addig a szabad határozó mint adjunktum, azaz „hozzátoldott” egység, saját
jogán kerül a mondatba. A vonzatok nagy része azért jelenik meg a szerkezetben, mert a
régens jelentésében utalás történik rá, mint saját jelentésének integráns elemére, fogalmi
keretének részére. A tart ige jelentése például csak akkor azonosítható, ha megtudjuk a
vonzatait. Enélkül nem dönthető el, azt jelenti-e, hogy megakadályozza
valakinek/valaminek a lehullását (az oszlop tartja a tetőt), vagy például azt, hogy
valamilyennek gondol valakit/valamit (ostobának tartja a lányokat). Az elmagyaráz
azonban ugyanarra a cselekvésre utal akkor is, ha az elmagyarázás megnyugtatóan
történt, és akkor is, ha nem.
Az igekötőt és a szabad határozót adverbiális csoport értékben álló adverbiumként
határoztuk meg. A szabad határozó esetében ennek jogosultsága viszonylag könnyen
belátható: bővítési lehetőségét példázza az igazán megnyugtatóan alakulat, illetve a
belső szerkezeti lehetőségek gazdagságát szemléltető másik szabad határozói szintagma,
mely az (át-)érezve határozói igenévi fej körül épül ki („hogyan?” — mélyen átérezve a
feszült folyosói hangulatot). Az igekötő azonban — egyelőre úgy tűnik — sohasem tudja
kihasználni az adverbium számára szokásosan járó bővítési lehetőségeket. (Ez a kérdés a
későbbi példákban még vissza fog térni; ld. pl. P2.2.) Az elmélet szempontjából
mindenesetre fontosnak tűnik, hogy egy bővítményi pozícióban XP értékben
szerepeltessük az odakerülő egységet. Az -i képzős melléknevek például tipikusan nem
építenek projekciót maguk köré (*a nagyon tanszéki könyvtár), a mondatban mégis AP
értékben szerepelnek. Azzal, hogy XP kategóriával jelölünk egy egyszavas egységet,
tulajdonképpen nem is azt mondjuk, hogy ő maga feltétlenül bővíthető, hanem hogy
azon a helyen elfér egy bármilyen gazdagon bővített, adott kategóriájú csoport; nem egy
szótári egységnek a bővítményfelvevő képességéről nyilatkozunk, hanem egy adott
szerkezeti hely „befogadóképességéről”. A jelen esetben is annak belátása jelenti az
igazi problémát, hogy ezen a helyen — a VP specifikálójában — „valódi” XP is állhat.
Erre később látunk majd példát.
Térjünk vissza a két VP-re csatolt, AdvP címkével ellátott egységhez, és először is
szóljunk kategoriális besorolásukról. Az (át-)érezve fejet igéből képeztük ugyan, de
hagyományos határozói igenévi besorolása is azt fejezi ki, hogy határozói szerepben
vesz részt a szintaktikai szerkezetben. Ugyanezt állítjuk a megnyugtatóan szintagmáról
is, bár a magyar grammatikai hagyomány az -An toldalékkal ellátott mellékneveket
gyakran magukat is (ragos) melléknévként tartja számon. Gondoljunk azonban arra,
hogy a kategóriák ekvivalenciaosztályok, amelyek alapja a szintaktikai egyenértékűség;
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
az osztályba sorolás a szintaktikai viselkedést kell, hogy alapul vegye (nem az alaktanit).
Ezek az egységek pedig szintaktikailag úgy viselkednek, mint a „klasszikus”
adverbiumok: igét és melléknevet tudnak bővíteni. Helyettesíthetők is „klasszikus”
adverbiummal: hangosan sír → nagyon/bömbölve sír, megnyugtatóan magyaráz →
gesztikulálva/jól magyaráz, stb.
Az átérezve és a megnyugtatóan kifejezésekkel kapcsolatban a másik felmerülő
probléma az igekötő leválasztása lehet: vajon tekintsük-e külön szintaktikai egységnek
az igekötőt ezekben az esetekben is, hasonlóan az el-magyarázta ige esetéhez?
Képviselhet valaki olyan álláspontot, hogy a határozóvá való képzés révén a szintaxis
számára immár elemezhetetlen szótári alakulatok jöttek létre. A kérdést — ismét —
annak kell eldöntenie, hogy az adott szófajban maradva is elválhat-e az igekötő. Az
adatok sajnos kissé perifériálisak, de azért inkább arra mutatnak, hogy nincsen eleve
kizárva az igekötő elválása az igetörzsből képzett szótól: a tájékoztatót elmagyarázni
akaró és végül el is magyarázó (?...el végül mégsem magyarázó) (AP); jól el lett
magyarázva (AdvP); még csak el sem magyarázni a tájékoztatót (Inf); az elválás tehát
az igéből képzett szófajokban is felmerülhet, így hát vegyünk fel az igekötő számára
önálló módosítói pozíciót, legalábbis a szemléltetett AP, AdvP és InfP kategóriákban.
Az átérezve kifejezés igekötőjének ide is kell kerülnie, például a helyes mondatokba
helyezhető némileg át is érezve a hangulatot szintagma léte miatt. A megnyugtatóan
kifejezés azonban másképpen viselkedik: nem ékelődhet be semmi az igekötő mögé
(*meg is/se nyugtatóan). Ebben az esetben tehát tekintsük egyetlen Adv szótári elemnek
a teljes kifejezést; amely ezek után triviálisan bővül Adv’-sá (hiszen nincsen vonzata),
majd AdvP-vé (hiszen nem „valódi” az igekötője, legalábbis a szintaxis számára).
Eljárásunk alapját az elválási hajlam szintaktikai vizsgálata jelentette, mélyebb
morfológiai (morfoszintaktikai) magyarázatokra nem vállalkozunk. Nyilván azt lehet
sejteni, hogy a határozót a megnyugtató melléknévi egységből képeztük, és nem az
történik, hogy a nyugtatóan határozó kap igekötőt.8
E triviális adverbiális csoportot egy annál gazdagabb belső szerkezetű adverbiális
csoport előzi meg. Az érezve Adv fejnek — mint leszögeztük — be van töltve a
módosítója az át igekötői AdvP-vel, a feszült folyosói hangulatot főnévi kifejezés pedig a
komplementumában található („Mit éreztek át?”). Ennek belső felépítéséről majd később
adunk elemzést. A mélyen ugyanolyan triviális AdvP, mint a megnyugtatóan
(„Hogyan/mennyire érezték át a hangulatot?”) — ezúttal persze fel sem merül a több
szintaktikai összetevőre bontás lehetősége; és ugyanúgy csatoljuk rá az átérezve
adverbiális csoportjára, mint a megnyugtatóan-t az elmagyarázta igei csoportjára.
Térjünk rá a tárgyi vonzat alant bemutatott elemzésére! A szerkezet a tájékoztatót
főnév kiterjesztése. Két bővítménye közül az egyik követi (az órák felvételéről), a másik
megelőzi (részletes, de nagyon lehangoló). A komplementumában álló bővítményének
vonzatnak kell lennie az elmélet értelmében, s ezt intuíciónk és a morfológia is
alátámasztja.
8
A szintaxis és a morfológia határmezsgyéjén („interfészén”) mozgó jelenségek egészen friss és forrongó kutatási területet jelentenek (ld. pl.
Bartos 1999). A generatív nyelvészet valószínűsíthető továbbfejlődési tendenciája afelé mutat, hogy minden egyes morfémának (legalábbis
az inflexiósaknak (jelek, ragok), de talán a derivációsak (képzők) egy részének is) önálló szintaktikai csomópontot, sőt egyenesen fejet
kellene megfeleltetni. Jelenlegi modellünkben azonban még a szószint fölött kívánunk maradni (a szavak belsejébe csak olyan esetekbe n
nyúlunk, ahol a helyesírási konvenciót tévesnek érezzük).
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
iii. DP
D’
D NP
a
N’
AP N’
AP C AP N DP
de AP tájékoztatót
A’ AdvP D’
AdvP A’
A Adv’ D NP
részletes Adv’ A (az)
Adv hangoló DP N’
nagyonAdv
le- D’ N
felvételéről
D NP
az
N’
N
órák
Egyrészt a régens-fej (tájékoztató) jelentésében („szituációjában”) utalás történik rá:

a tájékoztató természetszerűleg valamiről szól („tájékoztat”). Épp ez különbözteti meg
azoktól a főnevektől, amelyek jelentésében nincs ilyen természetű utalás (kő, csillag,
íróasztal) és rokonítja olyanokkal, amelyekében van: segédanyag, írás, könyv, vélemény.
(A régens-vonzat viszony kölcsönösségen alapul: a régens megkívánja a vonzatot, a
vonzat azonosítja a régensét.)
Másrészt rag is jelöli az tájékoztatót főnév komplementumának vonzat voltát. A
régens a vonzatát gyakran külön, csak neki járó raggal is megjelöli (tárgyának -t,
részeshatározójának -nAk ragot ad, stb.) Ez a szabad bővítményeknek nem jár. Vegyük
észre: a tájékoztatót főnév előtt álló jelzői szerkezet nem is visel ilyen ragot.9
E vonzat kiterjedt belső szerkezettel rendelkezik. A szerkezet feje a felvételéről
főnév, amelynek komplementuma üres, így úgynevezett triviális bővítéssel N’ is egyben.
Módosítójában a birtokos áll, amely a fejhez (a birtokhoz) szoros és erős kötelékekkel
9
Ne tévesszen meg senkit, hogy egyes nyelvekben a jelző viselhet esetragot (pl. az oroszban intyeresznuju knyigu `szép-et.NŐNEM
könyvet’, ahol a könyv szónak az orosz nyelvben inherens tulajdonsága a nőneműség, míg az érdekes melléknév esetében a nőnemű (és
tárgyesetű) alak egy gazdag paradigma egy tagja). Ez az esetrag nem az övé, nem ő kapja „személyre szólóan”, a főnév csupán csak
megosztja vele a sajátját. A vonzatok ezekben a nyelvekben is extra jelölést kapnak, amely független attól, hogy a régensükként szereplő
főnév milyen esetben áll, tehát milyen ragot visel (míg a jelző esete együtt változik azzal).
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
kapcsolódik. Egyeztetnünk kell vele (személyben és számban), és utalás is történik rá a

fej jelentésében: a felvétel feltételezi, hogy van valami, amit felveszünk. A nominatívuszi
birtokos a triviális N’-t NP-vé terjeszti ki; annak módosítójában foglal helyet.
A birtokost jelölő szerkezet feje az N kategóriájú órák. Vonzata nincs, triviálisan
N’. Birtokosa sincs: NP-vé is triviálisan válik. A névelőt hajlamosak lennénk a főnévi fej
bővítményeként jobb híján ehhez az NP-hez csatolni, a szakirodalom (pl. Szabolcsi
1992) és a mélyebb megfontolás azonban mást tanácsol: ennek a szerkezetnek, amelynek
közvetlen összetevői a névelő és az NP, legyen a névelő a feje. Az ő jelentésének —
hogy tudniillik valami határozott — van szüksége arra, hogy valóban legyen valami, ami
határozott. A névelő ezt a határozottságot egy rámutató „gesztussal” hozza létre (néha a
beszélőt és a hallgatót körülvevő térben lévő dolgot kijelölve, amit eredeti funkciójának
tarthatunk, vagy gyakrabban abban az „absztrakt térben” kijelölve egy szereplőt, ami a
beszélő/író és a hallgató/olvasó közötti eszmecsere során idéződik fel): a rámutatást
azonban nem árt valamilyen információ megadásával pontosítanunk. Mint ahogy
általában nem elég rámutatnunk egy távoli pontra, mondván: az ott, hanem célszerű
némi információt is nyújtanunk a referált dologról: (az) az óriási bordó könyv, (az) a
köpcös úr (ott) az elnök mögött közvetlenül, aki olyan mérgesen néz... Nos, ugyanígy
idézhetünk fel egy ismert, de távol lévő személyt: a tudálékos szőke lány, aki mindig
holdjáró cipőben jár.
Az NP-t tehát beléptettük a D komplementumába, hogy együtt D’-t, majd triviális
bővítéssel DP-t alkossanak. Ezt a DP-t látjuk a felvételéről specifikálójában, amely így
NP-vé teljesedik ki.
Ehhez az NP-hez is tartozik azonban egy névelő, amely a mi esetünkben
történetesen éppen nem látszik. Láthatatlanná válása azonban (ismét Szabolcsi (1992)
szerint)) „csak” a hangtani komponensben lezajló folyamat, egy fonológiai szabály —
amely nem lát szívesen egymás mellett két névelőt — törli közülük az elsőt: (az) az
órák felvételéről.10 A szemantikai értelmezésben azonban határozott a főnévi csoport, s a
szintaktikai szerkezetben is van hely a névelő számára: ha a birtokos másutt áll —
rövidesen látunk erre példát —, láthatóvá is válik a birtok itt most rejtőzködő névelője
(az óráknak a felvételéről).
A birtokost is tartalmazó NP-t D’ alatt egyesítettük a láthatatlan névelővel, amely
triviális bővítéssel DP-t ad. Így tehát készen áll az tájékoztatót főnév vonzatának (az
órák felvételéről) a belső szerkezete.
A vonzatot a főnévi fejjel N’ alatt egyesítettük. A másik megoldás az lett volna,
hogy a tőle balra álló szabad bővítményt, a melléknévi jelzőt magára a fejre csatoljuk, s a
vonzat majd csak ehhez a szerkesztett egységhez járul. Ez azonban ellentmondana annak
az általánosan megfogalmazott szabályunknak, hogy a vonzatok a fej
testvércsomópontjában helyezkednek el. Az imént választott megoldás nem
intuícióellenes, sőt egyik előnye éppen az, hogy jobban kifejezi fej és vonzata közvetlen,
elsődleges kapcsolatát. Ugyanez vonatkozik természetesen az iménti triviális N’-hoz
csatolt AP bővítményre is.
Az N’-ra csatolt nagyra nőtt AP-t (részletes, de kissé lehangoló) két melléknévi
csoport alkotja, amelyek egy kötőszónak köszönhetően válnak újabb, őket tartalmazó
10
A névelőtörlésről a későbbiekben esik még szó. Az is kiderül majd akkor, honnan gondoljuk, hogy az első névelő törlődött.
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
melléknévi csoporttá. Ez a mellérendelő szerkezet más szabályokat követ, mint az

eddigiek, az alárendelő szerkezetek. Ő maga, tehát a szerkezet egésze, ugyanolyan
kategóriájú, mint közvetlen összetevői közül kettő: mindhárman AP-k. A harmadik
közvetlen összetevő, a kötőszó dolga az, hogy a két AP-t egymással kapcsolatba hozza; e
művelet eredményeként pedig újabb AP keletkezik. Vegyük észre: a mellérendelő
szerkezet nem feleltethető meg az X’-elmélet általános sémájának.
A mellérendelés művelete érzéketlen a mellérendelt tagok belső szerkezetére. Az
egyik AP (részletes) két triviális bővítéssel jött létre egy melléknévből, a másik azonban
bővítményekkel rendelkezik. Komplementuma üres, így triviálisan válik A’-sá,
módosítójában azonban — az imént vizsgált deverbális adverbiuméhoz hasonlóan —
egy igekötőt találunk. (A szételemzés itt sem tűnik alaptalannak: fel sem villanyozó, de le
sem hangoló). A kissé adverbium által képviselt AdvP-t erre csatoltuk rá.
A diákoknak főnév, birtokos híján, üresen NP is egyben, és a névelővel D’ alatt
egyesítve őket triviális bővítés „után” DP-t kapunk.
Az alanyi részben már ismert szerkezettípust látunk. A mellérendelés itt is azonos
kategóriákon működik: a kötőszó két DP-t köt össze. A Péter főnév két triviális
bővítéssel NP-vé terjed ki, majd belép egy törölhető (vagy egyenesen törlendő) D
komplementumába (a Péter), azzal D’-t alkot, majd triviális DP-t.
A Marinak esetében ugyanez a helyzet. Ez a DP azonban egy birtokos szerkezetbe
ágyazódik bele, amelynek feje az öccse főnév. Ez először triviálisan N’ lesz, majd szintén
triviálisan NP. (A szerkezetben ugyan van birtokos, de az nem állhat ugyanazon a helyen
— tehát az NP specifikálójában —, ahol az előbbi, hiszen akkor követnie kellene a
névelőt.) Ez az NP a D-vel D’-t alkot, amelynek módosítójában (specifikálójában) ott áll a
Marinak, a „hosszú” (-nAk ragos) birtokos. A hosszú birtokos szerkezetben a birtok
névelője nem törlődik, mivel nem szomszédos a birtokos névelőjével. Érdemes felfigyelni
rá, hogy a birtokos mindkét szerkezettípusban módosítóban áll: a nominatívuszi az NP, a
datívuszi pedig a DP módosítójában.
Adósak vagyunk még a feszült folyosói hangulatot főnévi kifejezés szerkezetének a
kommentálásával. Nyilván DP-vel állunk szemben, amelynek legmélyén egy főnévi fej
(hangulatot) rejlik, másik „tartópillére” pedig az N körül kiépülő NP-t
komplementumába fogadó D, amelybe a névelő kerül. Maga az NP — hagyományosan
szólva — két minőségjelzőt tartalmaz, két triviális AP-t. Ezek között azonban nem
egyenrangú mellérendelő kapcsolat van; nem arról van tehát szó, hogy „kifelejtettük”
volna a kifejezésből a kötőszót: *a feszült, és/de folyosói hangulat. Ehelyett a (vonzat
híján triviális) N’-hoz először a folyosói AP-jét kell odacsatolni, újabb N’-t létrehozva,
majd a folyosói hangulatot N’-ához kell a feszült AP-t csatolni (amit a szemantikai
intuíció számára is megnyugtató felépítésnek tartunk). És ezzel újra N’-t hoztunk létre,
ami jól szemlélteti a minőségjelző-csatolás műveletének iterálhatóságát. „Minőségi”
változást —az NP-vé való kiteljesedést — egy rövid birtokos DP hozna, ennek híján
azonban ezúttal triviálisan jött létre az NP.
A mondatnak megfeleltethető szerkezeti fán az is látható, hogy jelenlegi
elemzésünkben az S csomópont is kilóg az X-vonás elméletben kezelhető szerkezetek
köréből. A vonásszámok (X, X’, XP) és a pozíciók (fej, komplementum, specifikáló)
nem értelmezhetők benne.
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
GY1.1 Az előbbi mintára készítsük el a következő mondatok közvetlen összetevős

ágrajzát!
Emlékeztetjük az olvasót arra, hogy a gyakorlatokban szereplő mondatok (javasolt)
szerkezeti rajza is megtalálható az ágrajzok kötetében, kommentárral pedig e kötet végén
szolgálunk. Érdemesnek gondoljuk először önállóan megpróbálkozni a megoldással,
majd ezután áttekinteni a mi javaslatunkat, mondatról mondatra. Ez a sorozat ugyanis
fokozatosan egyre bonyolultabbá váló szerkezeteket tartalmaz.
i. A fiú hallgatta a beszélgetést.

ii. Péter kénytelen-kelletlen végighallgatta a hosszú beszélgetést.
iii. Péter kénytelen-kelletlen végighallgatta Marinak az elhúzódó beszélgetését a szálloda
portásával.
iv. Péter végighallgatta Juli nagynénjének a beszélgetését a cég szállodájának az új
portásával.
v. Péter meglehetősen álmosan, de beletörődve a sorsába végighallgatta Marinak az
elhúzódó beszélgetését a szálloda portásával.
vi. Péter végighallgatta az elhúzódó beszélgetést a kifejezetten szemtelenül válaszolgató új
szállodai portással.
vii.Péter végighallgatta Juli kissé kapatosnak tűnő nagynénjének az elhúzódó
beszélgetését a kelletlenül, sőt egyenesen szemtelenül válaszolgató új szállodai
portással.
P1.2 Újraíró szabályok
Az általunk használt újraíró szabályok egy összetett kategória felbontásának módját

adják meg. Középütt egy nyilat tartalmaznak, amely az újraírás irányát mutatja. A nyíl
bal oldalán egy kategória megjelölése olvasható, amelynek közvetlen összetevői (vagy
szótári reprezentánsa) jobboldalt láthatók a sorrendi paraméternek megfelelően.
Egy újraíró szabály nem törvényszerűen ilyen formájú. Elképzelhetők — s más
generatív modellekben használatosak is — olyanok, amelyeknek a formájára ennél
szigorúbb vagy kevésbé szigorú megkötések vonatkoznak. Az általunk választott újraíró
szabályok karakterisztikus vonása az, hogy baloldalt csak egy szimbólumot tartalmaznak
(ún. környezetfüggetlen szabályok a Chomsky-féle nyelvtan-hierarchia szerint, ld. Partee és
mtsai (1990)).
Fogalmazzuk meg most újraíró szabályokkal a P1.1.i. példamondatban megfigyelt
összefüggéseket!
Felülről lefele haladva először azt az összefüggést kell leírnunk (ld. az alábbi
ágrajzrészletet a jobb oldalon), hogy a mondat két közvetlen összetevőből — sorrendben
egy DP-ből és egy VP-ből áll:
i. S  DP VP S
DP VP
Ezzel megkaptuk a mondat szubjektum-predikátum tagolódását.
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Az alanyi kifejezésen belül a Péter kifejezéshez tartozó teljes DP az „építkezéskor” üres

műveletalkalmazással — triviális bővítéssel — jött létre a D’-ból, itt tehát D’-ként kell
újraírni (ii.a).
ii.a DP  D’ ii.b DP  DP D’
Ugyanez a szabály vonatkozik a mondatban található szinte összes DP-re. Ezek
jórészt triviális átalakítással jöttek létre D’-ból, üresen hagyva a DP módosítói pozícióját,
amelynek a kitöltésére az előző mondatban egyetlen példát láttunk: Marinak az öccse. Itt
a DP-t egy hosszú birtokos DP (Marinak) és egy D’ alkotja: ld. fent a ii.b szabályt.
A D’ mindenütt egy látható vagy fonológiában törölt névelőből és egy birtokost is
tartalmazó vagy tartalmazni képes főnévi csoportból — NP-ből — állt. Mint utaltunk rá,
a D fej egy olyan „rámutató gesztust” fejez ki, amelyet egy NP alakjában megtestesülő
állításnak vagy állításkötegnek kell kiegészítenie, hogy a rámutatás sikeres, hatékony
legyen.
iii. D’ D NP
Ez a szabály tehát névelős főnévi csoportokat generál: (a) Péter, (a) Marinak, az
öccse, a feszült folyosói hangulatot, a diákoknak, az órák, (az) [NP az órák felvételéről],
a [NP részletes, de nagyon lehangoló tájékoztatót az órák felvételéről]. A DP-k közül
csak kettő van, amely nem így jött létre: a koordinált és a hosszú birtokost tartalmazó
szerkezet.
Az NP csomópontok gyakran üresen — triviális átalakítással — keletkeztek N’-ból.
iv. NP  N’
A szabály a nominatívuszi birtokossal nem rendelkező főnevek köré szerveződő
frázisokat generálja, amelyeknek a módosítói pozíciója tehát üres. Péter, Marinak, öccse
(a birtokosa nem nominatívuszi!), feszült folyosói hangulatot, diákoknak, tájékoztatót,
órák. Az egyik főnévi csoportunk azonban DP és N’ közvetlen összetevőkből állt. Az
erre vonatkozó újraíró szabály:
v. NP  DP N’
Megkaptuk tehát a (rövid) birtokossal is rendelkező főnévi csoporthoz tartozó
ágrajzrészletet: az órák felvételéről.
Az N’ többféle belső szerkezettel jelent meg a mondatunkban: volt, ahol egy újabb
N’-t találtunk benne, amelyre egy AP csatolódik (vi.), más esetben egy N fej és egy DP
alkotja (vii.), és ismét máskor triviális szerkezettel rendelkezik: egyetlen N-ből áll (viii.).
vi. N’  AP N’
Itt megkaptuk a minőségjelzővel rendelkező főnévi kiterjesztéseket (amelyekben
ugyan nem feltétlenül van vonzat, de ott a hely annak számára is): [AP részletes, de kissé
lehangoló] [N’ tájékoztatót], AP feszült N’ folyosói hangulatot , AP folyosói
N’ hangulatot.
vii. N’  N DP
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
E szabály révén vonzatot tartalmazó főnévi kiterjesztéshez jutottunk: tájékoztató az

órák felvételéről.
viii. N’  N
A viii. szabály pedig olyan főnevek generálásában működött közre, amelyek nem
hoztak magukkal a mondatba vonzatot: Péter, Marinak,öccse, hangulatot, diákoknak,
órák, felvételéről.
A VP-hez visszatérve: kétféle módon jöhetett létre. A három VP közül a két
felsőnek a két közvetlen összetevője egy újabb VP és egy ahhoz csatolt adverbiális
csoport volt:
ix. VP  AdvP VP
Ez a szabad határozót is tartalmazó igei csoport szerkezete: AdvP mélyen átérezve a
feszült folyosói hangulatot  VP meggyőzően elmagyarázta... , illetve  AdvP meggyőzően 
[VP elmagyarázta...].
A legbelső VP közvetlen összetevőiként egy adverbiális csoportot látunk, valamint
egy V’-t:
x. VP  AdvP V’
Az igemódosítót (igekötőt) tartalmazó VP-szerkezet áll előttünk : el-magyarázta a
diákoknak a részletes, de nagyon lehangoló tájékoztatót az órák felvételéről.
A V’ alatt igei fejet és DP-ket látni az ágrajzon. Ide a következő szabállyal jutunk
el:
xi. V’ V DP DP
Az igét kaptuk meg, vonzatostul : magyarázta [DP a diákoknak] [DP a részletes, de
kissé lehangoló tájékoztatót az órák felvételéről].
A melléknévi csoport is többféle szerkezet révén valósult meg mondatunkban: az
egyik esetben újabb AP-t találtunk benne csatolt adverbiummal (xii.: kissé lehangoló),
más esetekben triviális szerkezettel rendelkezett (xiii.: feszült, folyosói, részletes). A
triviális A’ újraírását pedig már sejthetjük: xiv.; a mondat valamennyi mellékneve
esetében ehhez a szabályhoz kellett folyamodnunk. A kapott melléknévi fej mögött
amúgy állhatna vonzat, megfelelő lexikai behelyettesítő esetén: büszke a lányára. Végül
olyan eset is előfordult, ahol egy igekötő számára előkészített A-módosítói pozícióra volt
szükség (xv.: le-hangoló).
xii. AP  AdvP AP xiv. A’  A
xiii. AP  A’ xv. AP  AdvP A’
Az AdvP-től néhány esetben két triviális átalakításon át vezet az út Adv-ig (mélyen,
megnyugtatóan, kissé, továbbá az igekötők):
xvi. AdvP  Adv’ xvii. Adv’  Adv
Volt azonban arra is példánk, hogy az adverbiális csoportban ki volt töltve a
módosítói pozíció (xviii.: át-érezve), szabad határozót csatoltunk egy AdvP-re (xix.:
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
mélyen AdvP átérezve...), illetve vonzatos adverbiális fejjel (határozói igenévvel) is

találkoztunk (xx.: érezve DP a feszült folyosói hangulatot).
xviii. AdvP  AdvP Adv’ xix. AdvP  AdvP AdvP
xx. Adv’  AdvP DP
A xxi. és a xxii. újraíró szabály DP-k, illetve AP-k egymás mellé rendeléséről
(koordinálásáról) ad számot: [DP Péter] és [DP Marinak az öccse]; [AP részletes] de [AP kissé
lehangoló].
xxi. DP  DP C DP xxii. AP  AP C AP
Mindenütt eljutottunk tehát az egyelemű (szótári egységeket jelölő) kategóriákig.
Preterminális (kb. „utolsó előtti”) szimbólumoknak nevezzük őket, és az ágrajznak azt a
sorát, amelyben csak ilyen szimbólumok szerepelnek, preterminális sornak. Ez azt is
jelenti, hogy van még egy lépésünk. Ez nem más, mint a szótári behelyettesítés, amely
szintén leírható újraíró szabállyal. A szótári egységek a terminális („végső”)
szimbólumok. Például:
xxiii. N  tájékoztatót
N  Péter
N  Marinak
N  felvételéről
D  a(z)
Adv  kissé
Adv  mélyen
Adv  át
A  feszült
V  magyarázta
C  de
...
A mondat generálásának végére érve úgy is fogalmazhatunk, hogy azonos, illetőleg
hasonló ágrajzrészletek azért keletkeznek, mert azonos, illetőleg hasonló szabályokat
többször alkalmazunk a levezetés során.
O1.3 Itt azonban el kell oszlatnunk egy gyakran tapasztalható félreértést: azt, hogy az
újraíró szabályokba kódolt algoritmus az anyanyelvi beszélő tényleges mondatalkotási
tevékenységét írja le. A generatív elmélet nem állítja azt, hogy a generálás folyamata
megegyezne a mondatalkotás folyamatával. A generálást tulajdonképpen nem időben
lezajló folyamatként tekinti, s végképp nem egy beszélő egyén tevékenységeként. Amikor
tehát azt mondjuk, hogy mondatot generálunk, ezt mindig metaforikusan értjük, hiszen a
generálást a nyelvtan végzi, pontosabban a nyelvtanban rejlő lehetőségről van szó.
Röviden: a generálás nem a nyelv és a beszélő viszonyát írja le, hanem a nyelv viszonyát
az őt létrehozó nyelvtanhoz, amely viszony eredendően nem más, mint a (végtelen)
halmaz viszonya bármely őt meghatározó rekurzív definícióhoz a matematikában. Egy
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
mondat generálását úgy tekinthetjük, mint a bizonyítását (avagy levezetését) annak, hogy
grammatikus az adott mondat (Partee és mtsai 1990, Alberti 2000a).
GY1.2 Adjuk meg a GY1.1. gyakorlatban felépített összetevős fákat generáló újraíró
szabályokat!
G1. Az újraíró szabályrendszer általános alakja

Az újraíró szabályok „ha–akkor” típusú általánosításokat fogalmaztak meg: ha
találkozunk egy baloldalt megjelölt kategóriával, akkor azt mindig újraírhatjuk a jobboldalt
megadott módon.
A szabálysor további általánosítások lehetőségét rejti.
A triviális átalakítások (ii.a, iv., viii., xiii., xiv., xvi., xvii.) a következő szabálysémát
követik:
I’. Xn  Xn-1
Jelentése: (elvileg) bármely kategória (X = V, N, D, A, Adv,...) bármely
vonásszámú kiterjesztése (0, 1, 2, ahol X=X0, X’=X1 és XP=Xmax=X2) újraírható úgy,
mint ugyanazon kategória eggyel alacsonyabb vonásszámú kiterjesztése. Bár minden 1-
nél magasabb vonásszámú kategóriában benne rejlik egy gazdag belső szerkezet
lehetősége, bizonyos csomópontokon véget kell érnie a burjánzásnak, hiszen végtelen
hosszú mondat nincsen.
A csatolások (vi., ix., xii., xix.) pedig az alábbi sémát követik:
II’. Xn  YP Xn
Jelentése: bármely kategória bármely vonásszámú kiterjesztéséhez kapcsolhatunk
bővítményt úgy, hogy a kapott csomópont kategóriája ugyanaz maradjon, mint azé a
csomóponté volt, amelyhez a bővítményt hozzákapcsoltuk.
Ez a szabály azonban túlságosan általános (túlgenerál), több tekintetben is. Megengedi,
hogy X szótári kategóriához is csatoljunk, amit nem tartunk ugyan eleve kizárandónak az
adott modellünkben, de nehéz olyan magyar szószerkezetet találni, amely megadná ennek a
szabályváltozatnak a létjogosultságot (de ld. GY9.6.xiii.).11 Azt is megengedi az általános
szabályséma, hogy az AP bővítményt NP-re csatoljuk, s így egy főnév minőségjelzője
megelőzze a rövid birtokost: *az új én könyvem. Lehetővé teszi azt is, hogy AdvP-vel
bővítsünk főnévi, illetve AP-vel adverbiális kiterjesztést: *a nagyon könyv, *sárga mélyen
alszik.12 Végül az is előfordulhatna, hogy az adverbium Adv’-ra és A’-ra csatolódjon,
egyenértékűnek mutatván az alábbi kifejezéseket: nagyon fel-háborító / *fel nagyon
háborító, nagyon el-keseredve / *el nagyon keseredve.
Egyszóval, ha nem akarjuk — márpedig nem akarjuk —, hogy ilyen furcsa,
intuíciónk által alá nem támasztott konstrukciók álljanak elő, egyelőre nem tehetünk
11
Lényegében arról van szó, hogy a vonzatfelvevő képesség lexikonbeli tulajdonság, egy X kategóriájú szótári elemet tehát először a
vonzataival kell bővíteni, X’ kategóriájú összetevőt létrehozva ezáltal; a szabad csatolások ezután jöhetnek. Nem látszik indokoltnak
olyan eseteket feltételezni, ahol egy csatolással létrehozott YP+X egység venne fel vonzatokat.
12
A szép lassan, jó magasra típusú szerkezetek esetében azt feltételezzük, hogy a melléknevek egy zárt listán (szép, jó, elképesztő stb.)
megadható halmaza a szótárban adverbiumként is jelen van, mégpedig olyan adverbiumként, amely csak adverbiumhoz járulhat, igéhez
nem (*szép felolvasta).
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
mást, mint hogy megszorításokat alkalmazunk: szűrőket, amelyeken fennakadnak a nem

kívánt alakulatok:
II’’. Xn  YP Xn
a. X=A, Adv, V; Y=Adv; Xn=XP
b. X=N; Y=A; Xn=X’
A megszorítások gondoskodnak róla, hogy a VP, az AP és az AdvP esetében XP-re
csatoljunk, a csatolt bővítmény pedig AdvP legyen (szabad határozók csatolása igéhez,
igenevekhez, illetve másfajta határozók csatolása igei, melléknévi és határozói
kifejezésekhez); a melléknévi csoportban pedig N’-ra lehessen csatolni AP kategóriájú
szabad bővítményt (ebben pedig a minőségjelzői konstrukciót ismerhetjük fel).
Az összes többi szabály is általánosíthatónak tűnik, hiszen mindegyik kategóriákra
hivatkozik, s az X’-elmélet értelmében a bővítés módja lényegét tekintve
kategóriafüggetlen. Felmerül a lehetőség, hogy adjuk meg egyszerűen az X’-elmélet
bemutatásakor használt általános sémát újraíró szabályok formájában:
III’. XP  YP X’ (ii.b, v., x., xv., xviii.)
IV’. X’  X ZP* (iii., vii., xi., xx.)
Ez utóbbi esetekben azonban szintén túlgenerálna a rendszer (bár korántsem
annyira, mint első pillantásra gondolnánk). Túlgenerálásról akkor beszélünk, ha rosszul
formált szerkezetek is létrehozhatók a szabályrendszerrel. A szabályok csupán arról
gondoskodnak, hogy a fej kiterjesztés nélküli legyen, a bővítményi helyeken viszont
teljes csoport álljon, valamint arról, hogy a komplementumban több egység is
megjelenhessen, a módosítóban viszont csupán egy. Ha tehát nem akarjuk, hogy
bármely kategória projekciójában bármely kategória projekciója ott állhasson a
komplementumban és a módosítóban egyaránt, akkor ismét be kell építeni a szűrőket.
Ezek egyelőre nagyjából az eddigiekben szükségesnek bizonyult konkrét újraíró
szabályokat engedik meg.
III’’. XP  YP X’ IV’’.X’  X ZP*
a. X=V, Adv, A; a. X=V, Adv, N; Z=D
Y=Adv b. X=D; Z=N
b. X=N, D; Y=D
Ezzel azt a tapasztalatunkat fogalmaztuk meg, hogy az ige, az igenév és a
vonzatos főnévi fej komplementumában DP-k kell legyenek, a D
komplementumában pedig NP-k. Kiküszöböltük az olyan szerkezeteket,
amelyekben például egy VP állna a D vagy az N komplementumában:
i. *Mari elmesélte Péternek [D’ a [VP megbukott a vizsgán]]

ii. *Péter meghallgatta a [N’ történetet [VP elvesztette a pénztárcáját]]
A mellérendelő szabályok (xxi., xxii.) általános alakjára alább az V’.

pontban (ami ezúttal nem a V-vonás kategóriacímkére utal) teszünk javaslatot.
A szabályséma azt fejezi ki, hogy bármilyen kategóriába eső kifejezés
(tetszőleges alapkategória tetszőleges kiterjesztése) koordinálható ugyanolyan
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
(!) kategóriába eső kifejezéssel, és az eredménynek is ebbe a kategóriába kell

esnie. A kitevőben a + szimbólum jelentése egy árnyalatnyival különbözik a
*-étól: míg ez utóbbi azt jelenti, hogy akárhányat vehetünk a megjelölt
kategóriából (nullát, egyet, kettőt stb.), addig a + csak nullától különböző
„merítést” enged meg. Az V. szabály tehát elő tudja állítani a Péter és Tamás
kifejezés mellett a János, Péter és Tamás, sőt a Feri, János, Péter és Tamás
DP-ket is, nem állít viszont elő ilyen agrammatikus DP-t: *[DP és Tamás].
V’. Xn  (Xn)+ C Xn
A javasolt mellérendelő szabályséma rendkívül általános, fennáll tehát a
túlgenerálás veszélye. Mégsem kívánunk szűrőket beiktatni, mert a séma
annyira széles körben működik a szintaxisban, hogy korlátozásainak forrását
feltehetőleg más grammatikai komponensekben látszik érdemesnek keresni.
Végül lássuk a 3. példában felállított szabályokat a megszorításokkal és a
szabályok „jelentésével”, hozzávéve az S felbontásáról rendelkező szabályt és a
lexikai behelyettesítés általános sémáját is (ahol az X tetszőleges szótári
kategóriára utal, x pedig éppen a X kategóriába tartozó lexikai elemre):13
G 1. Elemi újraíró szabálysémák
1.0. S DP VP szubjektum-predikátum
felbontás
1.I. Xn Xn-1 triviális átalakítás
1.II. Xn YP Xn adjunktumok csatolása
a. X=A, Adv, V; Y=Adv; Xn=XP szabad határozó
b. X=N; Y=A; Xn=X’ minőségjelző
c. X=N; Y=Det; Xn=X’ mennyiségjelző
1.III. XP YP X’ módosító
a. X=V, Adv, A, Inf; Y=Adv verbális jellegű módosító:
igekötő
b. X=N, D; Y=D rövid és hosszú birtokos
c. X=Adv; Y=D névutós kifejezés
1.IV. X’ X ZP* vonzatok, bővítmények
a. X=V, Adv, Inf, N; Z=D, Inf, Adv igei és főnévi fejek
vonzattal
13
Megadtunk a táblázatban olyan szabályokat is, amelyek a fejezet későbbi példáiban fognak szerephez jutni, hogy a
teljes „naiv” szabályrendszer együtt legyen. A mennyiségjelzők elhelyezését biztosító II.c. szabályformát a P1.5. példában
tárgyaljuk, a névutós kifejezések generálását leíró III.c. szabályról pedig a P1.6. példa kapcsán esik majd szó; és ugyanitt
vezetjük be a főnévi igenevek Inf kategóriáját egyaránt mint módosítót (III.a.) és komplementumot (IV.a.) felvevő
fejkategóriát és mint komplementumban lévő csoport fejét (IV.a).
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
b. X=D; Z=N névelős főnévi csoport

1.V. X  (X ) C Xn
n n +
mellérendelés
1.VI. X  x lexikai behelyettesítés
P1.3 Egy mondat generálása az iménti újraíró szabálysor segítségével
i. Péter alaposan megfontolta az elnök megtisztelő felkérését a szekció

vezetésére.
A szabályrendszer működésbe hozásakor egyetlen lépés van, amely nem

következhet semmilyen megelőző műveletből: az, hogy a generálás az S kezdő
szimbólumtól indul. Ezzel azt (is) kifejezzük, hogy mondatot fogunk generálni.
S-re pillanatnyilag egyetlen szabályt tudunk alkalmazni: S  DP VP; és
ezzel megkaptuk az alanyi és az állítmányi részét a mondatnak.
Az alanyi részt egyetlen főnév alkotja. A DP-től az N szótári kategóriához
a következő szabályokkal jutunk el: Az első lépésben az I. szabályt
alkalmazzuk Xn=DP esetre, így eljutunk D’-hoz. Következik a IV.b szabály.
Ez X=D érték mellett a következőt mondja: D’D NP. D-vel eljutottunk egy
szótári kategóriáig, amelynek az értékeként behelyettesíthető a névelő:
Da(z). Ezt a névelőt egy fonológiai szabály majd törli ugyan, de a
szintaxisban látható marad. Az NP-től az N-ig a triviális újraírásokról
gondoskodó I. szabály kétszeri alkalmazásával jutunk el, Xn=NP, illetőleg
Xn=N’ esetre. Már csak a behelyettesítésről kell gondoskodnunk: NPéter. A
Péter tulajdonnév pedig a fonológiában törli a névelőt ([(A) Péter VP]). Itt
jegyezzük meg, hogy az eddigi fonológiai észrevételeinket majd az egyes
mondatterületeket részletesen taglaló fejezetekben foglaljuk szabályokba.
A VP-re először a csatolásra vonatkozó II.a szabályt alkalmazzuk X=V
érték mellett, hiszen az alaposan szabad módhatározó. 14 Eddig tehát a
következő szerkezeti fát generáltuk, e helyütt „címkézéssel” megadva (az
ágrajz a külön kötetben látható):
ii. [ [DP=D’ [D a(z)] [NP=N’=N Péter] ] [VP AdvP VP] ]
Az AdvP-ből az I. szabály kétszeri alkalmazásával, majd a lexikai
behelyettesítő szabállyal (VI.) eljutunk az alaposan szótári egységig ([(A) Péter
alaposan VP]).
14
A III. szabály is szóba jöhetne, akkor azonban a szabad bővítmény módosítói pozícióba kerülne, amit viszont eddig
különleges, vonzat jellegű igei „tartozékoknak” tartottunk fenn.
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
A VP-re most a III. szabályt alkalmazva módosítói AdvP-t és V’-t kapunk,

ahogyan azt az igekötő-ige konstrukció esetében megszokhattuk. Az AdvP-től
ugyanúgy jutunk el a szótári egységig, amint az az imént a csatolt adverbium
esetében látható volt ((A) Péter alaposan meg V’).
A V’-ra a vonzathelyekről gondoskodó IV.a szabályt tudjuk csak
alkalmazni, egyedül így jutunk V-hez és az annak komplementumában álló DP-
hez ((A) Péter alaposan meg-fontolta DP). Világos, hogy az ige mögött (azaz a
V komplementumában) egyetlen vonzat áll, hiszen valaki megfontol valamit
valamire vonzatszerkezet nem létezik, csupán valaki megfontol valamit vonzatos
igealak áll a szótárban a rendelkezésünkre, illetve felkérés valamire vonzatos
főnévi alak.
A DP-re az I. szabályt alkalmazva D’-t kapunk. Itt a IV.b vezet célra,
amely adott X érték mellett D és NP összetevőkre osztja a szerkezetet. D alá
behelyettesíthető a névelő, amelyet ugyan egy hangtani szabály később töröl,
de csak a fonológiában: (a) NP.
Innen tovább a konkrét lépések a következők (hivatkozunk a felhasznált
szabálysémák sorszámára is, valamint néhány ismétlődő kategóriacímkét nem-
hivatalos indexszel látunk el az ágrajzzal való könnyebb összevetés végett):
iii. III.b NP  DP1 N’ DP1: az elnök vi. I. DP3  D’
II.b N’  AP N’ IV.b D’  D NP
I. NP  N’
IV.a N’  DP2 DP2:a szekció
vezetésére I. N’  N
I. DP2  D’ VI. N  szekció
IV.b D’  D NP VI. D  a(z)
III.b NP  DP3 N’ DP3: a szekció vii. I. AP  A’
AP: megtisztelő
iv. I. DP1  D’
I. A’  A
IV.b D’  D NP
I. NP  N’ VI. A  megtisztelő
I. N’  N viii. VI. D  a(z)
(DP3 előtt)
VI. N  elnök
ix. I. N’  N N’:
VI. D  a(z)
vezetésére
v. VI. N  felkérését VI. N  vezetésére
GY1.3 Keressünk olyan magyar mondatokat, amelyeket ugyanilyen módon
generálunk!
Egy példa:
i. Mari türelmesen végighallgatta a kollégák lesújtó véleményét a diákok
munkaerkölcséről.
P1.4 A szabályrendszer alkalmazása új jelenségekre: homonim szerkezetek,

iterált csatolás
Elemezzük ehhez az alábbi mondatot!

i. Berci és Marci apró fekete kutyái és macskái vidáman kergetőznek a
parkban.
Ha bele akarunk kezdeni az elemzésbe, először el kell döntsük, melyik
mondatot elemezzük: a szósor többjelentésű. Értelmezhetjük úgy, hogy Berci
kergetőzik vidáman Marci állataival, meg úgy is, hogy az állatok, akik Berci és
Marci közös tulajdonát képezik, jókedvűen kergetőznek egymással. A
homonímia másik megnyilvánulása az, hogy lehetnek a kutyák és a macskák
egyaránt aprók és feketék, de az is előfordulhat, hogy csak a kutyák sajátja a
fenti két tulajdonság, a macskák színe és mérete homályban marad.
Ha azt valljuk, hogy egy mondattal mindig hangalakhoz rendelünk
jelentést, az előbbi szósorban több mondatot kell lássunk.15
A homonímiának többféle oka lehet, nem biztos, hogy a szintaxisnak kell
számot adnia róla. Előállhat például azáltal, hogy a szavak más-más jelentésben
szerepelnek a különböző mondatokban: A király a bástya mögött áll.
Itt azonban nem erről van szó: a Bercinek és a Marcinak nem kell
valamelyik mondatban mondjuk állatnévként szerepelniük, és a kutya szónak
sem ‘galád ember’ jelentésben állnia ahhoz, hogy a homonímia létrejöjjön.
Ugyanakkor nem is bizonyos mögöttes funkciók kétértelműsítik a mondatot,
mint az oroszlán simogatása esetében (ahol vagy arról van szó, hogy az
oroszlán simogat valakit, vagy arról, hogy az oroszlánt simogatják — a birtokos
15
Általános kérdés tehát, hogy egy leírt szósort elemzünk-e, vagy pedig adott kontextusbeli olvasatot. Az első esetben
gyakran többféle hangsúlyozás és értelmezés lehetséges, amelyekhez többféle szintaktikai szerkezet rendelendő. Az ilyen
feladat tanulságos és a példatár jellegből kézenfekvően és szinte elkerülhetetlenül adódik, viszont kissé mesterkélt, hiszen
a valós élet adott kontextusban kínálja a mondatokat. Gyakorlati hátránya pedig az, hogy egy szósorhoz számtalan olyan
olvasat tartozhat, amelynek tényleges előfordulása szinte elképzelhetetlen; az ilyen olvasatok részletes elemzése pedig
unalmassá tenné a könyvet, és kétséget ébresztene az olvasóban elemző tevékenységünk „életszerűsége” iránt. Az
elemzési dilemmát végül is úgy próbáljuk feloldani, hogy leírt szósorból indulunk ugyan ki, de csak a preferált egy vagy
két olvasathoz készítünk részletes elemzést, a többi olvasatról legfeljebb említést teszünk.
41
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
viszony a főnévi kifejezésben elfedi azt, amit az esetviszonyok az időjeles

kifejezésen belül egyértelművé tesznek). Úgy érezzük, itt az összetevős
szerkezet adja meg a kulcsot, a homonímia a szerkezetből vezethető le. Lássuk
hát, tényleg így van-e!
Az első lépés adott: S  DP VP.
A kutya — mint láttuk — az alanyi részben van elásva, folytassuk tehát
azzal! Az egyik lehetőség az V. szabály alkalmazása, DP-re vonatkoztatva:
DP  DP C DP. Ezzel azt a megoldást választottuk, hogy az alanyi DP
azonnal két egyenrangú DP-re bomlik, a mellérendelés tehát nem mélyebben
történik, nem a birtokos szintjén. Nem az a jelentés fog tehát előállni, amely
szerint az állatokat, akik egymással kergetőznek, két személy birtokolja, hanem
az, hogy Berci állatokkal (a Marcihoz tartozó jószágokkal) kergetőzik.
(Minthogy egy személyt jelölő DP egy állatokra referáló DP-vel van
mellérendelő viszonyban.)
Az első DP-től a már többször bejárt úton el tudunk jutni a Berci
tulajdonnévig. A második DP-ből triviális átalakítással (I.) D’-t kapunk, ebből
egy D-t, amely azonban a behelyettesítés után törlődik, valamint egy NP-t (III):
[D’[D(a)][NP (a) Marci apró fekete kutyái és macskái]. Az NP-ből a III. szabály
DP-t és N’-t hoz létre. A DP-től a Marci-ig vezető út már ismert.
Itt ismét két megoldás közül választhatunk. Az N’-ra alkalmazva a II.
(csatoló) szabályt megkapjuk az AP-t és egy újabb N’-t: [N’[AP apró[N’ [fekete
kutyái és macskái]. Ezzel a megoldással azt az értelmezést indokoljuk, amely
szerint mindkét fajtabéli állatokra egyaránt áll, hogy aprók. Az AP-ből két
triviális átalakítással (I.) eljutunk A-hoz, ahova már csak be kell
helyettesítenünk az apró szót. A II. szabályt újra alkalmazva ismét AP és N’
lesz az eredmény: [N’[AP fekete][N’ kutyái és macskái]. Az AP-től a feketé-hez
ismét két triviális átalakítás és egy behelyettesítés visz el.
Vegyük észre itt, hogy a melléknév csatolása a főnévhez iterálható,
többször egymás után elvégezhető művelet, a csatolások számának nincs elvi,
legfeljebb gyakorlati korlátja, hiszen a szabály egymás utáni ismételt
alkalmazását nem tiltja semmi.
Mindkét AP valóban a főnevet bővíti, s nem az első melléknév a
másodikat: a szabályaink értelmében AP nem is bővíthet AP-t: nincs is értelme
annak, hogy a feketeség apró. Ehelyett az állatokról először azt állítjuk, hogy
feketék, majd a fekete állatokról azt, hogy aprók. A két AP-t ugyanakkor
mellérendelő szerkezetben sem képzelhetjük el, hiszen nem áll közöttük az
ehhez előírt kötőszó. A két AP-ből természetesen alkothatunk mellérendelő
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
szerkezetet: apró és fekete, apró vagy fekete, apró, de fekete. Ezek közül az
apró és fekete jelentése közel áll az apró fekete jelentéséhez.16
Az N’-ra most az V. szabályt alkalmazva [N’ C N’] lesz az eredmény, a C
kötőszói kategóriacímke helyére behelyettesíthető az és, a két N’ meg triviális
átalakítással egy-egy N-né válik, amelyek alatt elhelyezhetjük a két főnevet:
kutyái, macskái.
Ezzel kész is lenne az alanyi DP szerkezetének egyik változata, ami az
ágrajzok kötetében a bal oldali ábrán szerepel. És most térjünk vissza ahhoz a
két ponthoz, ahol alternatív lehetőségek kínálkoztak, s induljunk el a másik
úton!
Az alanyi DP triviálisan újraírható D’-ként, abból D és NP keletkezik a III.
szabály által, a D-ből meg behelyettesítés után egy láthatatlan a(z). Eddig tehát
több műveletet is végrehajtottunk anélkül, hogy lenne valami látszata.
Az NP-ből a IV. szabály segítségével előáll DP és N’. Most itt tartunk:
[NP[DP Berci és Marci][N’ apró fekete kutyái és macskái]. A DP-t az V. szabály
[DP C DP]-re bontja, ahonnan már a jól ismert úton eltalálunk a szótári
egységekig.
Az N’-ra alkalmazzuk most az V. szabályt, hogy eredményül [N’ C N’]-t
kapjunk. A C kötőszó-kategória már csak behelyettesítésre vár, a második N’
alatt is egy triviális átalakítás után behelyettesíthetünk. Most itt tartunk: Berci
és Marci N’ és macskái. A maradék N’-ra kétszer alkalmazzuk a II. szabályt,
aminek folytán mindkét esetben AP-t és N’-t kapunk. Az AP-ktől két-két, az
N’-tól egy triviális átalakítás és rendre egy-egy behelyettesítés után szótári
egységekhez jutunk. Az így létrejött szerkezethez rendelhető jelentés annyiban
tér el a megelőzőtől, hogy itt csak az állatok kergetőznek, akik viszont két
gazdával is rendelkeznek, s közülük csak a kutyák színéről és méretéről vannak
ismereteink. Ezt a variánst is bemutatjuk az ágrajzok kötetében, P1.4. jobb
oldali ábráján.17, 18
16
A kutyákról és a macskákról tehát két jellemző tulajdonságot tudunk meg: aprók és feketék. A jelzők sorrendje a
következő értelmezést sugallja: vedd a fekete jószágokat, majd válaszd ki közülük az aprókat. Ha a két jelző fordított
sorrendben állna, más lenne a sugalmazott értelmezési sorrend: vedd az apró állatokat, s válaszd ki közülük a feketéket.
Vegyük észre azonban, hogy a különbség csak retorikai. Halmazelméleti megközelítésben nincs különbség köztük:
mindegyik esetben olyan dolgokra kell gondolnunk, amelyek egyszerre kutyák, illetőleg macskák, aprók és feketék: nem
jutnak eszünkbe sem apró sütemények, sem fekete táblák, sem apró fekete koromszemek. Figyeljünk fel arra is, hogy a
jelzők sorrendje így volt a természetesebb, semlegesebb. A fekete apró állatok egyértelműen jelöltebb — „mesterkéltebb”
— lenne. A jelzők természetes sorrendje valószínűleg akkor valósul meg, amikor az a jelző áll (leg)közelebb a fejhez,
amely annak (leg)állandóbb, (leg)determinisztikusabb, (leg)inherensebb tulajdonságát nevezi meg. A fekete szín az
állatoknak meglehetősen konstans tulajdonsága, míg a méretről ugyanez nem mondható el: az az idő előrehaladtával
változhat. Ezeknek a kategóriáknak a figyelembevétele azonban inkább a szemantika feladatának látszik; e könyvben
szintaktikai meg- (vagy át-) fogalmazásukkal nem kívánunk foglalkozni.
17
Az éles szemű olvasó egy további struktúra odarendelhetőségét is észrevehette az apró fekete kutyái és macskái
összetevőhöz: [apró [ [fekete kutyái] és macskái]. Ebben az olvasatban azt, hogy fekete színűek, csak a kutyákról állítjuk,
minden állatról állítjuk viszont, hogy apró. A szerkezet sajátos aszimmetriája miatt nem látjuk valószínűnek, hogy valaki a
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
A VP-re két újraíró szabály is vonatkozik: I. és III. Nem mindegy

azonban, hogy melyiket választjuk: a III. esetén az adverbium olyan helyre —
módosítóba — kerülne, amely nem jár neki: a vidáman lazán kapcsolódik a
szerkezethez, nem társ-szervezője a szituációnak. A II.a csatoló szabály által
kapja meg helyét: VP-re csatolódva két triviális átalakítás után meg is jelenhet a
szerkezetben. Innen majdnem egyenes az út: ha el akarok jutni V-hez, előbb
triviálisan át kell alakítanom a VP-t V’-sá, ebből pedig a IV. szabály hívja elő a
V szótári kategóriát egy DP társaságában. V-re behelyettesítő szabályt
alkalmazunk, a DP-t D’-sá alakítjuk, azt D-vé és NP-vé, NP-t pedig két
lépésben N-né. Innen kezdve már csak behelyettesíteni kell.
Vegyünk azonban észre itt egy érdekes jelenséget: a V
komplementumában, ahol eddig csak vonzatokkal lehetett találkozni, most egy
szabad bővítményt látunk. Ezt a lehetőséget a jelen fejezet elemzési szintjén a
világon semmi nem zárja ki. Később nyilván akadálynak fog tűnni egy olyan
általánosítás kimondásának az útjában, miszerint egy X fej komplementumában
csakis és kizárólag az ő vonzatai állhatnak, azoknak viszont mind ott kell
állniuk, a szabad határozók ideális helye pedig a VP „fölött” van. A kérdésre
majd többször is visszatérünk.
Végezetül megállapíthatjuk, hogy a példa elején megadott szósor „lapos”
(egyenletes) intonációval is legalább négy szóba jöhető magyar mondatot
reprezentál (mindkét mellérendeléshez kétféle kézenfekvő értelmezéssel bíró
szerkezet volt rendelhető.) A homonímia — látjuk — levezethető volt a
szerkezetből. Más megfogalmazásban: a mondat azért volt többjelentésű, mert
többféle módon is levezethető volt. Az imént vizsgált jelenség a
kompozicionalitási elvre (Partee és mtsai 1990) hivatkozva így írható le: mivel
egy szerkesztett egység jelentését elemeinek jelentése, valamint az
összeszerkesztés módja adja meg, a többféle szerkezettel is ellátható azonos
szórendi variánsok több jelentéssel kell, hogy rendelkezzenek.
P1.5 A határozatlan főnévi csoport. Alulgeneráljunk-e, vagy túl?

i. Mari adott egy tanácstalan lánynak néhány használható ötletet.
sokféle olvasat közül éppen ezt preferálná, de ezt a tényt nem akarjuk szintaktikai szűrővel kezelni. Inkább percepciós
problémára gyanakodunk: talán ezt a jelentést a legnehezebb kiszámítani vagy szünetekkel, hanglejtéssel érzékeltetni. A
következő példa megerősíti, hogy nem szintaktikai vagy szemantikai képtelenségről van szó: [apró [ [földi mogyorók] és
mazsolaszemek].
18
Az ágrajzok kötetében a P1.4. jobb oldali ábráján látható háromszög arra utal, hogy egy szintagma belső szerkezetét
nem fejtjük ki, valamilyen „takarékossági” megfontolásból. Az adott esetben arról van szó, hogy az érintett VP szerkezete
pontosan megegyezik az első olvasathoz rendelt mondatszerkezet VP összetevőjének a szerkezetével. Máskor arról lehet
szó, hogy az adott fejezetig eljutó olvasótól már elvárjuk, hogy a ki nem fejtett szerkezetet maga is könnyedén feltárja.
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
A 0. szabállyal egy DP-t és egy VP-t generálunk. A DP-től D’-on át (I.

szabály) egy láthatatlan névelőhöz és egy NP-hez jutunk, az NP-től az I.
szabály kétszeri alkalmazásával, majd a behelyettesítéssel N’-on és N-en át a
Mari-hoz.
VP-re ismét az I.-t alkalmazva V’-t kapunk (igekötő ezúttal nincsen).
Ezután a IV. lép életbe, s egy V, valamint két DP csomópontot generál: (valaki)
ad valakinek valamit. V alá behelyettesíthetjük az igét.
Az első, részeshatározót jelölő vonzat esetében DP-re az I. alkalmazható,
és D’ az eredmény. Ezt követően D’-ra a IV.-et alkalmazva D csomópontot és
NP-t generálunk. NP-től triviális átalakítás után N’-hoz jutunk (I.), mert
nincsen rövid birtokos a szerkezetben; ezt követően pedig a csatoló szabályt
(II.) kell kétszer alkalmaznunk.
Joggal merül föl a kérdés, hogy miért kétszer. Egyetlen egység látszik
alkalmasnak a csatolásra eddigi szabályrendszerünk alapján, ez pedig a jelző.
Az egy szótári egységet ugyanis minden valószínűség szerint D alatt
helyettesítenénk be, mondván, hogy ő is névelő. Mielőtt azonban ezt tennénk,
célszerű megfontolni: valóban ott áll-e az egy, ahol az a(z)?
ii. (a) Péter egy barátja / *egy Péter a barátja
iii. Petőfi egy elfelejtett verse / *Petőfi az elfelejtett verse
Úgy tűnik, éppen ott nem állhat az egyik, ahol a másik.
Az a hely viszont, ahol az egy-et találjuk, hozzáférhető a határozott és a
határozatlan számnevek számára is. A szintaktikai szempontokat
következetesen érvényre juttató szakirodalom (pl. Szabolcsi 1992) amellett
érvel, hogy az egy nem határozatlan névelő — abban az értelemben, hogy nem
a D kategóriába esik, és nem a D alá helyettesítendő be —, hanem a (többi)
számnévhez hasonlóan egy Det (determináns) kategóriájú egység, amely a
főnév bővítményeként DetP értékben jelenik meg a mondatban.
iv. Petőfi egy / két / nagyon sok / majdnem minden elfelejtett verse.
A II. csatoló szabályunkhoz tehát szükségesnek látszik új paramétereket
megadni, ahogy azt megelőlegeztük a fejezet grammatikai táblázatában:
II.c Xn  YP Xn Xn= N’, Y = Det
Vegyük észre: a DetP és az AP bővítményeket (hagyományos nevükön a
mennyiségjelzőt és a minőségjelzőt) egyaránt N’-hoz csatolják szabályaink. És
mivel az újraíró szabályrendszernek éppen az a lényege, hogy a szabályok bárhol
alkalmazhatók, ahol a baloldalt látható kategória megjelenik, e két szabály
alkalmazásával generálni tudunk ilyen szerkezeteket is:
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
v. *tarka három macska

vi. *nyávogó három doromboló tarka macska
Szabályrendszerünk ezen a ponton tehát túlgenerál: rosszul formált
szerkezetek is létrehozhatók vele.
Felmerülhet az ötlet, hogy valamilyen trükkel szabályozzuk a csatolások
sorrendjét. Akadályozzuk például meg, hogy egy olyan szerkezet, amelyet egy
DetP-csatolással hoztunk létre, bemenete lehessen egy AP-csatolásnak.
Függetlenül a technikai nehézségektől, amelyeknek végső soron az X’-
elmélettel való összeférhetetlenség az oka (legalábbis a Szabolcsi-féle NP/DP
főnévi konstrukció keretei között), ráadásul alul is generálnánk: nem tennénk
lehetővé olyan — jól formált — szerkezetek létrejöttét, mint például a
következők:
vii. [N’ [AP az öbölben veszteglő] [N’ két [N’ vitorlás]]]
viii. [N’ [AP az öbölben veszteglő] [N’ két [N’ [AP ismeretlen] [N’ vitorlás]]]]
A két fogyatékosság közül mi inkább a túlgenerálást választjuk, mivel ez
csak a szabad generálás számára jelent nehézséget. Mi a szabályrendszert
elemzésre — jól formált mondatok elemzésére — kívánjuk használni. Ennek
szempontjából egy túlgeneráló szabályrendszer tulajdonképpen nem jár
hátránnyal, egy alulgeneráló viszont igen: jól formált szerkezeteket zár ki az
elemzés köréből. Ennyit most erről a kérdésről, amelyre a főnévi kifejezés
részletes taglalásának szentelt fejezetben persze még visszatérünk.
A DP viszont, amelyről éppen szó van, tagadhatatlanul határozatlan. És ha
az egy nem határozatlan névelő (azaz nem D kategóriájú és pozíciójú), akkor
kérdés, mi gondoskodik a szerkezet határozatlanságáról. Szabolcsi (1992)
szerint egy olyan D típusú „határozatlan névelő”, amely a magyar nyelvben
mindig üres alakban, azaz hangalakilag nem realizálódva, a D alatt jelenik meg,
illetőleg értelmeződik. Jele az ábrákon: O. Nem keverendő össze a korábban
tárgyalt fonológiában törlődő határozott névelővel! Az pedig, hogy bizonyos
csomópontokon tartalmazhat a szintaktikai szerkezet hangtanilag nem
realizálódó elemeket, majd állandóan visszatérő eleme lesz a transzformációs
generatív elemzéseknek — talán éppen ez a lehetőség, az „üres kategóriák”
számtalan típusának alkalmazása tekinthető a generatív nyelvészet
„chomskyánus” (transzformációs) ága legmarkánsabb elválasztó
sajátosságának az alternatív generatív elméletekhez képest.
A tárgyi bővítmény belső szerkezete hasonlít a részeshatározóéra. Ez a
főnévi csoport is határozatlan, így D alatt egy O alakú határozatlan névelőt
feltételezünk. Az N’-ra itt is egy-egy triviális AP, illetve DetP csatolódik.
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
P1.6 Főnévi igenevek és főnévi vonzatok egymásba ágyazva

i. Péter szeretné megérteni Mari érveit a kutyatartás mellett.
ii. Péter meg szeretné érteni Mari érveit a kutyatartás mellett.
Két olyan szófaj jelent meg az elemzendő példamondatokban, amely az
összefoglalt szabályrendszerben még nem kapott helyet: a főnévi igenév és a
névutó. Az előbbit a generatív szakirodalomban hol a V kategóriába sorolják —
mondván, hogy igéről van szó, csupán annyiban más ez a fajta ige, mint az
eddig szóba került igék, hogy negatív a finitségi jegye (vagyis nem időjeles) —,
hol biztosítanak a számára egy külön Inf kategóriát. Mindkét esetben van olyan
tényező (jegy/kategória), amelynek tulajdonítani lehet a különbségeket. Mi a
külön Inf kategória alkalmazása mellett döntöttünk, egyszerűen azért, mert az
oktatásra szánt „felszíni” modellben nem kívánunk jegyekre hivatkozni. A
névutó esetében viszont azt a — kétségtelenül nem sztenderd — megoldást
választottuk, hogy valamiféle P („posztpozíció”, az angol prepozíció mintájára)
kategória bevezetése helyett az adverbiális elemek közé soroltuk be őket,
ugyanis a magyar nyelv általunk elemzett fragmentumán belül viselkedésük
nem különböztethető meg a határozókétól. Ami nem azt jelenti, hogy nem
létezhet modellünknek olyan továbbfejlesztése, nagyobb példaanyagra való
kiterjesztése, amelyben ne válna esetleg indokolttá egy külön posztpozíciói
kategória bevezetése (mint ahogy szükség esetén melléknévi igenévi vagy
határozói igenévi kategóriák bevezetéséhez is folyamodhatunk, vagy többfajta
determinánsi kategória elkülönítéséhez — de mindezt elegendő valóban
„szükség esetén” megtenni, valamiféle egyszerűségi metaelv értelmében).
i. A szubjektum szerkezete jól ismert. A VP módosítója üres, így a VP V’-
ként íródik újra (I.). V’-ra a IV. szabálysémát alkalmazhatjuk egy új Z=Inf
érték mellett. A szeretné komplementumában ugyanis (hagyományosan a tárgyi
funkcióban) egy InfP vonzatot találunk, amelynek feje az újonnan bevezetett
Inf, a főnévi igenév: valaki szeretne [(meg)tenni valamit].
A parametrikus szűrők közé fel kell tehát vennünk X=V esetén a Z=Inf
paramétert: a szűrőnek az ilyen szerkezeteket is át kell engednie.
InfP-re a III. szabály látszik alkalmazhatónak, Y=Adv értékkel, hiszen az
Inf módosítójában igekötőt találunk. A III. szabálynál fölveendő értékek:
X=Inf, Y=Adv. A következő lépésben alkalmazandó IV. szabály estében
szintén új értéket tudunk megjeleníteni: X=Inf, Z=D, hiszen az Inf
komplementumában DP-t találunk: megérteni valamit.
Az Inf komplementumában elhelyezkedő, rövid birtokost tartalmazó DP
generálása jól ismert. Csupán az N (érveit) vonzatának a belső szerkezete
ismeretlen.
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Ennek a vonzatnak (a kutyatartás mellett) a feje a mellett névutó, amelyet

az elemzés kommentálását bevezető részben adverbiálisnak kiáltottunk ki. És
ha következetesen kitartunk az X’-elmélet mellett, akkor (a jelenlegi elemzési
szinten) triviális Adv’-sal kell számolnunk (hiszen a feltételezett Adv fej
mögött nincsen semmi), amelynek a módosítójában egy DP áll („Mi mellett
szólnak az érvek?”). A szerkezet emlékeztet az NP szerkezetre, amelynek
módosítójában szintén egy nominatívuszi DP áll. Abban is hasonlít egymáshoz
a két szerkezet, hogy a fej és a módosítóban álló DP közt egyeztetési viszony
van: az én könyvem — énmellettem, a te könyved — temelletted.
A szűrőkre ez az új konstrukció azt a feladatot rója, hogy engedjék át az
ilyen névutós szerkezeteket is. Ehhez annyi kell, hogy a III. szabálysémában
X=Adv esetén Y=D lehetőséget is felveszünk (III.c., ahogy megelőlegeztük).
ii. Az igekötőt itt az időjeles ige módosítójában találjuk, holott nem
tartozik hozzá (szemantikailag nyilván továbbra is a főnévi igenévhez tartozik).
Az igekötő tehát talált magának való helyet a szerkezetben az eddigi
szabályrendszerünk alapján, arról az intuíciónkról azonban, amely szerint a
főnévi igenévvel alkot lexikai-szemantikai egységet (meg-érteni valamit), nem
tud számot adni ez az elemzés. Nyilván a későbbiekben majd transzformáció
segítségével a szórendről is és a lexikai kapcsolatról is számot tudunk majd
adni...
GY1.4 Készítsük el a következő mondatok közvetlen összetevős ágrajzát!

i. A dráma és a regény látványos sikere felkeltette a kritikusok érdeklődését a
felkapott angol szerző iránt.
ii. Mari bátyjának a kollégája fel fogja próbálni hívni a barátját és üzlettársát
a nagy nehezen megszerzett, de elképesztően rosszul működő
mobiltelefonján.
iii. Péterék szívesen elkortyolgatnak az esős novemberi estéken egy kis édes és
fűszeres forralt bort a sajtos és a töpörtyűs pogácsához.

1fejezet Szerk

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

1fejezet Szerk

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

I.

Közvetlen összetevős szerkezetek, újraíró szabályok

SZ1.1 Ennek a fejezetnek a célja kettős: egyrészt az intuíció által motiválni a

A szabályokhoz informálisan megfogalmazott értelmezéseket is rendeltünk.

sztenderd változatára alapozunk, amelyben a bővítés kétlépcsős: az X fej X’-sá, majd

A fej X (X = V, N, A, V, Adv, D, C ) kategóriájú, tehát kiterjesztés nélküli, szótári

X Z1P Z2P ... ZnP

Az illusztrációképpen szolgáló fenti ágrajz egy X szótári kategória bővítési

Legelső példánk segítségével a generatív nyelvészet előfutárának tartott amerikai

hiányából). A hagyományos elemzés a mondatrészi funkciók viszonyrendszerének egy

Egyrészt a régens-fej (tájékoztató) jelentésében („szituációjában”) utalás történik rá:

kapcsolódik. Egyeztetnünk kell vele (személyben és számban), és utalás is történik rá a

melléknévi csoporttá. Ez a mellérendelő szerkezet más szabályokat követ, mint az

GY1.1 Az előbbi mintára készítsük el a következő mondatok közvetlen összetevős

i. A fiú hallgatta a beszélgetést.

Az általunk használt újraíró szabályok egy összetett kategória felbontásának módját

Az alanyi kifejezésen belül a Péter kifejezéshez tartozó teljes DP az „építkezéskor” üres

E szabály révén vonzatot tartalmazó főnévi kiterjesztéshez jutottunk: tájékoztató az

mélyen AdvP átérezve...), illetve vonzatos adverbiális fejjel (határozói igenévvel) is

G1. Az újraíró szabályrendszer általános alakja

mást, mint hogy megszorításokat alkalmazunk: szűrőket, amelyeken fennakadnak a nem

i. *Mari elmesélte Péternek [D’ a [VP megbukott a vizsgán]]

A mellérendelő szabályok (xxi., xxii.) általános alakjára alább az V’.

(!) kategóriába eső kifejezéssel, és az eredménynek is ebbe a kategóriába kell

b. X=D; Z=N névelős főnévi csoport

P1.3 Egy mondat generálása az iménti újraíró szabálysor segítségével

i. Péter alaposan megfontolta az elnök megtisztelő felkérését a szekció

A szabályrendszer működésbe hozásakor egyetlen lépés van, amely nem

A VP-re most a III. szabályt alkalmazva módosítói AdvP-t és V’-t kapunk,

P1.4 A szabályrendszer alkalmazása új jelenségekre: homonim szerkezetek,

Elemezzük ehhez az alábbi mondatot!

viszony a főnévi kifejezésben elfedi azt, amit az esetviszonyok az időjeles

A VP-re két újraíró szabály is vonatkozik: I. és III. Nem mindegy

P1.5 A határozatlan főnévi csoport. Alulgeneráljunk-e, vagy túl?

A 0. szabállyal egy DP-t és egy VP-t generálunk. A DP-től D’-on át (I.

v. *tarka három macska

P1.6 Főnévi igenevek és főnévi vonzatok egymásba ágyazva

Ennek a vonzatnak (a kutyatartás mellett) a feje a mellett névutó, amelyet

GY1.4 Készítsük el a következő mondatok közvetlen összetevős ágrajzát!

You might also like