A gyepek termésének

hasznosítása
Legelőgazdálkodás
 LEGELTETÉS
A gyep hasznosításának ősi módszere, a
legtermészetesebb tartás, takarmányozás.
A legelőn az állatok zöld (friss) takarmányokat
fogyasztanak, ami kedvező a termelésre
- kedvező étrendi hatás
- jó emészthetőség
- természetes úton biztosított a megfelelő fehérje
és ásványi anyag szükséglet
- jó a karotin- és (egyéb) vitamin ellátás
A rendszeres mozgás, a napfényen, jó levegőn
tartózkodás kihat az állatok egészségére,
ellenálló képességére, ivari folyamataira, stb.
- megfelelő fejlettség, jó konstitúció
- egészség, ellenálló képesség
- jó szaporodási képesség, termelő
képesség
- nagy életteljesítmény
A legelő gyakorlatilag nélkülözhetetlen az edzett,
egészséges növendékállat felnevelésében

A legelőfüvet mint takarmányt nem terheli

betakarítási költség, bár a a több mozgás
következtében nő az állatok életfenntartó
takarmányszükséglete
A legelő a rajta élő állat számára: takarmányforrás és
egyben termelési környezet

- növényzetével fedezi az állatok mennyiségileg

kielégítő, és biológiailag teljes értékű
takarmányigényét
- környezetével biztosítja a legelőn élő állatok
kedvező egészségi állapotát, és az állatok
kifejthetik genetikai képességeikben rejlő
termelési adottságaikat
- ugyanakkor kizárja, illetve csökkenti a különféle
élettani, fertőző, vagy parazitás eredetű
megbetegedések létrejöttének a lehetőségét.
 Legeltetési eljárások
• Terelgető v. pásztoroló legeltetés
Nomád legeltetés
Szabad legeltetés
Láb alóli legeltetés
• Adagoló legeltetési eljárások
Állandó területű szakaszokra osztott legelőn
Időszakos szakaszhatárokkal kialakított, változó területű
szakaszok legeltetése
Területváltásra alapozott, rotációs adagoló legeltetés
 Pásztoroló legeltetés
• Nomád legeltetés: a (rég)múltban addig működhetett, amíg a
(bőségesen) rendelkezésre álló gyep állateltartó képessége
magasan fölötte lehetett a terhelésnek. Az volt a jellemző, hogy
mindig oda hajtották az állatokat, ahol volt fű, és addig tartották ott,
amíg volt mit legeltetni
• Szabad legeltetés: akkor alakult ki, amikor a szántóföldi művelés
visszaszorította a gyepeket a gyenge termékenységű talajokra, és
azokon közös használatú közlegelők jöttek létre, a nomád legeltetés
lehetősége gyakorlatilag megszűnt. A legelő terhelése a
termőképességhez viszonyítva magas. A túllegeltetés miatt a
fajösszetétel kedvezőtlen változása, kiritkulás, elgyomosodás
következik be. A nyári legelőfű hiány idején a szabad legeltetést
kiterjesztették a már lekaszált rétekre és a betakarított gabona
tarlókra.
• Láb alóli legeltetés: a szabad legeltetés olyan formája, ahol a
pásztor a rendelkezésre álló gyepterületen, a termés függvényében,
már irányítja az állatállományt, és ezáltal, a visszalegelés
megakadályozásával, lehetővé teszi a regenerációs idő egyfajta
betartását. Túlterhelés esetén természetesen már nem működik a
rendszer. Megfelelő állatlétszám esetén már kialakítható a termés
megosztása (beosztása).
A talaj – növény – állat kölcsönhatás egyensúlyának érvényre jutása
jó hozzáértéssel biztosítható. – nem megoldható nagy tapasztalattal
rendelkező pásztor(generációk) nélkül.

A pásztor jól ismeri és kezelni tudja a rábízott állományt (kutyákkal,

hang- és füttyjelzésekkel szakszerűen képes az állatokat a
megfelelő helyre terelni – és ott tartani)
Adagoló (szakaszos) legeltetési eljárások

• Az eljárás lényege: a fűadagokat növedékenként, rotációszerűen,

szakaszosan kapják meg az állatok
- egy terület termésnövedékén csak annyi állatot legeltetnek, ami
biztosítja a regenerációs idő betarthatóságát
- a legeltetés állandó vagy ideiglenes kerítéssel behatárolt területű
szakaszokon történik – szakaszos legeltetés
• A szakaszos legeltetés lényege a rotáció:
- a legelő területét körforgásszerűen, (növedékenként) ugyanarra a
helyre visszatérve legeltetik
• A szakszerű legeltetésnél egyensúly van:
a legeltetési idő
pihenési (sarjadzási) vagy regenerációs idő és a
gyep állateltartó képessége között
(bővebben a gyakorlati anyagban)
• Területváltásra alapozott, rotációs adagoló legeltetés:
- amennyiben a (legeltetett) állatlétszám igényét jelentősen
meghaladó gyepterület áll rendelkezése
- az állandó létszámra és optimális terhelésre kialakított legeltetésnél a
legeltetésre nem kerülő első (két) növedék terméstöbbletét
kaszálással takarítják be
- amennyiben a kaszálásra kerülő területet évenként más helyen jelöljük ki,
akkor a folyamatos legelőhasználat mellett is megvalósul az évenkénti
terület rotáció
Állandó területű szakaszokra osztott legelőn
Időszakos szakaszhatárokkal kialakított, változó területű
szakaszok legeltetése
Területváltásra alapozott, rotációs adagoló legeltetés
 A LEGELTETÉS
SZERVEZÉSÉNEK ALAPJAI
Legeltetési idény: a legeltetés tavaszi megkezdésétől az
őszi befejezéséig tart – mintegy 160–200 nap
ez alatt az állat takarmányigénye, vagy annak
jelentős része a legelőről biztosított
Tejelő tehén: 160-180 nap maximum
amíg biztonságos és megfelelő a zöldfű ellátás és
sem az időjárás, sem a talaj, sem más környezeti
tényezők nem befolyásolják kedvezőtlenül a
termelést
Növendék állatoknál már nyújtható a legeltetési idény
Húshasznú tehén és a juh legelőn tartása 200-240
napig
– korai kihajtás, és ősszel amíg lehet
• A pusztai legeltetés ideje Szent György naptól (április
24.) Szent Mihály napig (szeptember 29.) tartott, de ha
az idő engedte, olykor még decemberben is a pusztán
maradtak az állatok.

• „Szent György napkor, kihajtáskor,

A bolond is lehet pásztor.
De majd ősszel, Szent Andráskor,
Az a legény ki elszámol...” (november 30.)
A legeltetési idő: ami alatt a legelőn tartott állomány lelegeli az adott
növedéket. A legeltetési idő egy adott területen nem haladhatja meg
a 10 napot, mivel a állat ekkor „visszalegel” a sarjadzó fűbe
(nemcsak a következő növedék termését csökkenti ezzel, hanem a
növény életképességét is visszaveti).
A regenerációs idő: a fű növekedési idejét jelenti a legeltetési
magasság eléréséig (pihenési v. sarjadzás idő). Hossza a
legeltetési időszakban változik (pl.tavasszal 18 nap, nyáron 30 nap,
a kisülési időszakban meg is duplázódhat /40-50 nap/, aug. vége,
szept. elejétől ismét rövidebb).
Rotációs idő: regenerációs idő + a növedék legeltetési ideje
pl.: 40 nap rotációs idő:
10 nap leg. idő + 30 nap regen. idő = 4 szakasz
5 nap leg. idö + 35 nap regen. idő = 8 szakasz (+ 1 tartalék
szakasz)
A szakaszok számának meghatározása:
rotációs idő
legelési idő
A legeltetés tervezése:
- a legelőterület nagyságának és fekvésviszonyainak meghat.
- a legelő termőképességének megállapítása
- a növedékek számának meghatározása (a legeltetendő állatfaj
igényei alapján)
- a szakaszok számának meghatározása
- a legelő állateltartó képességének meghatározása
- a szakaszok legeltetési napjainak meghat. növedékenként
- a várható állatsűrűség meghatározása
- A kiegészítő legeltetés megtervezése a kisülési időszakra

Az adagoló legeltetési eljárás lényege: a fűadagokat növedékenként

rotációszerűen, szakaszosan kapják meg a állatok. (Csak annyi állat
legeltethető, ami biztosítja a regenerációs idő betarthatóságát.)
Állandó területű szakaszokon
Időszakos karámrendszerrel behatárolt területű szakaszokon
A legelő állateltartó képessége:
mennyi állatnak, mennyi időre biztosítja a legelő a
takarmányt
a legelő fűtermését és a legeltetett állatcsoport
egynapi zöldfű igényét viszonyítjuk egymáshoz
(osztjuk) m.e.: db (állat)
számosállat legelőnap:
1 ha-ra jutó legelő állat – összehasonlíthatóság
m.e.: db/ha
A legelő terhelése: területegységre (ha) vonatkoztatva

a szakasz legeltetési napjai x állatlétszám

_________________________________________________________________

a szakasz területe
A legelő fűhozama növedékenként
a fűtömeg gyarapodása szigmoid görbével írható le
a tömeggyarapodással együtt változik a beltartalom
(táblázat, ábra)
A legelőfű hasznosításának ideje:
a legeltetés kezdetének meghatározása a
fűmagassággal, a vezérnövényként előforduló fajok
magassági mérete alapján
Szarvasmarha: optimális fűmagasság 25–30 cm
(20-40 cm)
Juh legeltetésnél optimális a 10-15cm, az (első
növedék legfeljebb 20-25 cm)
A LEGELŐ BERENDEZÉSE
Az állatok őrzését, mozgatását, a legelőn
tartást, a legelést, a termelést elősegítő
környezetet biztosító tárgyak,
eszközök, berendezések
Kerítések – szakasz határolást, állatőrzést, termelést szolgálják
Állandó kerítések: épített
természetes (sövény, kő)
Az épített kerítés általában (fa) oszlop és huzal
a huzal szarvasmarhánál tüskésdrót
juhnál sima huzal (acél, műanyag)
lónál szélesebb, jól látható (színes) szalag
Kombinálás villanypásztorral
pl.:új-zélandi kerítés: 30 m-ként oszlop, 10 m-ként karó

3 sor szigetelő és sima drót

kapu: spannolt, szigetelő fogantyús huzalok
Elektromos kerítések –villanypásztor(villanykarám)
- fix
- mozgatható
Működési elv
Részei: impulzus generátor
vezetékrendszer: huzal + tartórúd (szigetelés)
földelés
áramforrás
Kapu – legalább 6m széles legyen
egyszerű (olcsó) megoldások

Felhajtó út: minden szakaszhoz

állandó – ideiglenes
bakhátas kiképzés

Karám és fészer

Az itatás berendezése

Sózó ládák (a déli és az éjszakai pihenőhelyen)

Fejés a legelőn (mobil és fix fejőház)

 Lólegeltetés
• Kedvelt füvek: kemény szárú, tápláló
anyagokban és ásványi összetevőkben
gazdag gyep (réti komócsin, magyar
rozsnok, taréjos búzafű, angol perje)
• A dús füvű, puha leveles, magas szárú
füveket a ló nem kedveli.
 A lólegeltetés követelményei
• a talaj megfelelő keménysége, de nem
rugalmatlan talaj
– kedvez a pata és a csüd egészséges kialakulásának
• fontos a gyepek szakaszolása és a terület
váltása évenként
– a ló mélyen legel és ez rontja a sarjadzó képességét,
megnöveli a regenerációs idejét a gyepnek
– a folyamatos legelő használat a lovaknál legelő
untságot okoz
• szakaszok méretezése
– a terület méret elégítse ki az állatok mozgási igényét
 Lólegeltetés módszerei
Hagyományos (ménesi) legeltetés
Hagyományosnak mondható ménesi legeltetés ma már csak jórészt
Hortobágyon és Bugacon lelhető fel, és már itt is nagymértékben
átalakult. Számításba kell ugyanis venni, hogy ma már a nagyüzemi
ménesek is jórészt csak napközben vannak a legelőn, és este istállóba
vagy karámba hajtják az állatokat.

Ennek a technológiának a jellemzői:

nagy területen egybefüggő legelő,
viszonylag nagy állatlétszám (munkaszervezési okból legalább
30-40 állat egy csoportban).
állandó szakképzett személyzet (csikós) jelenléte.
 Lólegeltetés módszerei
Kifutólegelős lótartás
Kisebb állomány, illetve kisebb kiterjedésű, de intenzív gyepgazdálkodás
mellett az úgynevezett kifutólegelős lótartás (paddock) ajánlott.
A módszer előnyei:
kisebb területen is megfelelő körülményeket biztosít,
a kiscsoportos tartás miatt kevesebb a szociálisrangsor-probléma, a
fejlődésben való visszamaradottság, az egyedi sajátosságok
könnyebben kezelhetők.
a csikók szelídebbek, emberhez könnyebben szoktathatók,
munkaerőt takarít meg.
Hátrányai:
a karámrendszer kiépítésének szükségessége miatt
beruházásigényes,
„túllegeltetés" esetén a gyep hamar tönkremegy,
a lovak önmaguktól nem mozognak eleget.
 Legeltetési szempontok
• Egy-egy karámba (paddockba) csak azonos korú és nemű állatok
kerüljenek! Így nem fordul elő, hogy -- az erősebb elnyomva a
gyengébbet -- a csoport „szétnőljön", és a gyengébbeket selejtezni
kelljen.
• Valamennyi karámban alakítsunk ki itató- és árnyékot adó helyet.
• A szakaszokat -- azok számától, nagyságától és leterheltségétől
függően -- hetenként, 10 naponként szükséges váltani.
• A lelegeltetett szakaszokon végezzünk tisztító kaszálást, fogasolást,
szükség esetén pedig műtrágyázást.
• Ugyanarra a területre legkorábban 4, de inkább csak 6 hét múlva
térjünk vissza.
• Az élősködőkkel való esetleges újrafertőződés megakadályozása
érdekében a lelegeltetett szakaszról tisztító kaszálással letakarított
füvet más állatfajjal etessük fel!
 Legeltetési szempontok
• A legelőkarámokat lehetőleg változatos domborzatú terepen
alakítsuk ki. Így esős időben is megőrizhető a talajszerkezet, és az
állatok részére is megfelelő tornáztatást biztosít az állandó völgy-
vagy hegymenet.
• Legjobb megoldás tehát a kettő kombinációja, ahol a stabil
oszlopokra egy sor karámfából vagy csőből kialakított vízszintes
elhatároló kerül, amelyet villanypásztorral erősítünk meg.
• Kihajtás előtt itassuk meg őket, és etessünk velük nagy
szárazanyag-tartalmú takarmányokat (szénafélék), hogy elejét
vegyük annak, hogy mohón csapjanak le a zöldre.
• A legelőre hajtás (kitelepítés) előtt feltétlenül végezzük el a
pataápolást, a féregtelenítést és az egyéb szükséges
állategészségügyi prevenciókat (vakcinázások, vérvételek, stb.)