*Apja neve: Ziegler Sándor Mihály-gépész *Anyja neve: Nagy Terézia *Írói nevét születési és anyakönyvezési helye, Gárdony után választotta. *Sokszor költözködtek, a sályi tartózkodás volt számára a legemlékezetesebb: itt ismerkedett meg a magyar vidékkel és a népköltészettel. *Az elemi iskola után a sárospataki református gimnáziumban tanult.
*Irodalmi munkássága az érettségi
után kezdett el kibontakozni: a Drukk, a Frici, a Füllentő című lapokban jelentek meg írásai.
*1882-ben átvette népiskolai
tanítói oklevelét. • 1885-ben a pécsi Dunántúli című lap munkatársa
• Még ebben az évben feleségül
vette Csányi Máriát és Győrbe költözte
• 1897-ben Egerbe költözött
• 1922-ben egri otthonában hunyt
el, fejfájára az azóta legendává vált szavakat vésték: „Csak a teste!” Gárdonyi Géza: Egri csillagok (1901)
• Az egyik legismertebb magyar történelmi regény
• 1901-ben könyvként jelent meg a mű
• Több címváltozatban gondolkodott a költő:
-Gergő diák -Török gyűrű -Hold és csillagok -Holdfogyatkozás -Hol terem a magyar vitéz? Szereplők
• Bornemissza Gergely, királyi hadnagy, végvári vitéz, egri kapitány
• Cecey Éva, egyes nézetek szerint a Bornemissza Gergely felesége volt a valóságban is • Enyingi Török Bálint, magyar főnemes • Dobó István, felvidéki nagybirtokos főnemes • Mekcsey István, birtokos nemes, 1551-52-ben az egri vár várnagya • 1552. szeptember 9.-október 17. (38 nap) • Várkapitány: Dobó István • 2000 magyar védő • 50-60000 fejlett török haderő Regény • Műfaja: epika, a honvédelem és a hazaszeretet regénye • Eseménysort mond el, párbeszédes, leíró és elbeszélő részek váltakoznak benne.
• Történelmi regény, mely régi korban játszódik, történelmi eseményeket és hősöket
idéz fel. Szerepelnek benne valós történelmi események, helyszínek, szereplők. A kitalált alakok életében gyakoriak a kalandok, a szerelmi szál.
• A regény a török időkben játszódik és az egyik legfontosabb végvár, Eger
védelméről szól. • A főhőse általában pozitív, rokonszenves hős. 1552-ben a törökök hatalmas erőkkel ostromolták a várat, de Dobó István és katonái sikeresen ellenálltak. Ennek a hadi sikernek híre ment egész Európában.
• Gárdonyi a regényben nagy gondot fordított a történelmi hűségre:
- elzarándokolt a regény helyszíneire→Buda, Szigetvár, Eger, Erdély, Sopron, Konstantinápoly - megismerkedett a török vallási szertartással, öltözködési és étkezési szokásaikkal, régi fegyverekkel Köszönöm a figyelmet!