A HEGEDŰ

„HA ISTEN, MINT MONDJÁK, A MAGA KÉPÉRE TEREMTETTE AZ EMBERT,

AKKOR BÍZVÁST ÁLLÍTHATJUK, HOGY AZ EMBER SAJÁT KÉPÉRE ALKOTTA
A HEGEDŰT, HELYESEBBEN A NŐ KÉPÉRE, MERT A HEGEDŰ GYÖNYÖRŰ
ISTENNŐ.”
/YEHUDI MENUHIN/
Készítette: Ujvári Dániel 7.C.
 A hegedű a vonós
hangszerek
hegedűcsaládjának
legmagasabb hangolású,
méretre legkisebb tagja, 4
db, kvint távolságra
hangolt húrral.
 A legmélyebb húr (ami
tulajdonképpen a
hegedűn megszólaltatható
legmélyebb hang) a kis
G, ezt követi az
egyvonalas D-,
egyvonalas A-, illetve a
kétvonalas E-húr.
 A hegedűkották általában
violinkulcsban (más
néven G-kulcs) íródnak.
 A hegedű története
 A vonós hangszerek valamikor a 8–9. század környékén alakulhattak ki Belső-Ázsiában. A hangszerkutatások
arra mutatnak, hogy a vonós hangszerek a 10–11. század folyamán arab átvétellel, a mozarab spanyol és bizánci
kultúrákban közel egy időben terjedhettek el. Korai formájában a 11–12. századi nyugat-európai ábrázolásokon
jellemző, hogy egy hurok segítségével a hangszertesten átnyúló nyak alsó részéhez erősítették a húrokat.
 A 13-14. században a húrokat egy közbeiktatott húrtartó
segítségével a kávához rögzítik. A 13. században még
egymás mellett él a nyugati és a keleti játékmód, majd a 13.
század végétől állandósul a vállhoz vagy az állhoz szorított
nyugati játéktechnika. A 14. században jelenik meg a káva
nedvesen, meleg vason való hajlítása és a 16. századtól kezd
elterjedni a hangszerek lakkozása. Állandósul a vállhoz
vagy az állhoz szorított nyugati játéktechnika. A 16.
században elterjedő kávás építésű, lakozott vonós
hangszerek elnevezéseit az ókori és középkori, először
pengetett, majd vonóssá váló népszerű hangszertípus, a
„líra” nevéből képezték. Valószínűleg a 16. század első
felében a Medici-család megbízásából Andrea Amati már
elkészíthetett egy olyan, utcazenélésre is alkalmas hegedűt,
ami minőségében elérte az akkori legelterjedtebb hangszer,
a lant színvonalát.
 A hegedű története

 A hegedű először Észak-Itáliában bukkant fel, a 16.

század közepén. Annak ellenére, hogy a hangszerek nagy része
azóta elpusztult, festményekről ismerjük az akkori „hegedűket”.
Ezek nagy részének csak három húrja volt. Az első pontos
leírás Jambe de Fer A zene összegzése (Epitome musical) című
könyvében található, amit 1556-ban adtak ki Lyonban. A hegedű
ekkorra már Európa-szerte igen elterjedt volt. Egyes állítások
szerint az első igazi hegedűt Andrea Amati készítette a 16.
század első felében a Mediciek részére, akik egy olyan,
utcazenélésre is alkalmas hangszert szerettek volna, ami
minőségében eléri az akkori legelterjedtebb hangszer,
a lant színvonalát. A hegedű megjelenése után igen gyorsan
elterjedt Európa-szerte. Például az akkori francia uralkodó, IX.
Károly egész zenekarnyi hangszert rendelt tőle. A legrégebbi,
még egyben lévő hegedű, ami a „IX. Károly” becenevet
viseli, Cremonában készült 1564-ben.
 A hegedű története
 A hegedűkészítés Magyarországon közel százötven
évvel az itáliai hegedűkészítés kialakulása után jelent
meg, nagyjából a 17–18. században.
 Lenhardt János hangszerész és hangszerkereskedő – aki
az 1920-as években az első magyar pedálos
hárfáival vált híressé – kezdetben hegedűket készített,
mesterhegedűi 1907-ben a pécsi országos kiállításon
ezüstérmet kaptak. A hegedű mai formája a 15.
század környékén alakult ki. Alapvető alkotóelemei a
kávarendszer (oldalak) boltíves tető, elő- és hátlap,
nyak, mely csigában végződik, fogólap, húrtartó,
láb, kulcsok. Formája, méretei, amelyeket
az aranymetszés szabályai alapján terveztek, olyan
tökéletesek lettek, hogy mind a mai napig ugyanezt a
konstrukciót használják.
 A 19. században hirtelen újabb fejlődésnek indult a
hangszer; ekkor szorította ki a gambákat a
koncertéletből. A köztudatba ennek ellenére az ivódott
be, hogy a 18. század elejére teljesen kifejlődött, és
azóta senki sem változtatott rajta semmit se
A hegedű felépítése
 A korpusz (1) a hegedű rezonátorteste, a szerepe az, hogy a húrok
rezgését átvegye, és azt a térbe hangként kisugározza. Szemből nézve
jellegzetes homokóraformája van, összeszűkülő dereka lehetővé teszi
a vonó akadálytalan mozgását bármely húr megszólaltatásakor.
 A tető (4) a korpusz felső lapja. Két sugármetszetű, középen
szimmetrikusan összeillesztett lucfenyődarabból áll, enyhén ívelt
formájúra kifaragva. Ehhez középtájon illeszkedik a láb (13), amely
különlegesen finoman kidolgozott alkatrész, a húrok rezgését
továbbítja a tetőnek. A láb két oldalán szimmetrikusan helyezkednek
el az f-lyukak, (10) melyek egyfelől olyan módon gyengítik meg a
tetőt, hogy a láb szabadabban rezeghessen, másrészt a rezonátortest
üregének biztosítanak bizonyos fokú nyitottságot, hangrést. A tetőt
belülről egy hosszanti irányban futó léc, a basszusgerenda erősíti
meg, amely kissé aszimmetrikusan, a mély húrok felé eső oldalon
halad végig.
 A hát (6) alulról zárja le a korpuszt. Hasonló kiképzésű, mint a tető, a
különbség az, hogy keményebb anyagból, jávorfából készül, és nincs
rajta sem lyuk, sem gerenda.
 A tetőt a háttal az oldallapok (5) kötik össze, a hegedű sajátos
formájából adódóan ez hat darab különböző módon meghajlított
jávorfa lemezkéből áll. Az alsó tőkéhez egy keményfa gomb
csatlakozik, erre van akasztva a húrtartó, (9) amely esetenként a
finomhangoló(k)nak is helyet ad. Ez az alkatrész rögzíti a húrok
 A hegedű felépítése
 A hegedű lelke egy lucfenyőből készült kis hengeres pálcika, ami
a hangszer belsejében található, és nagyjából a láb magas hangok
felőli oldalán ékelődik a tető és a hát közé. Nincs ragasztással
rögzítve, hogy az f-lyukon át egy különleges szerszámmal
benyúlva a helyzetét finoman változtatni lehessen. Ha
eltávolítjuk, a hangszer szinte teljesen megnémul, de ha csak egy
milliméterrel elmozdítjuk, az is jelentős változást okoz a hangban.
Ez az alkatrész a legtöbb fajta vonós hangszerben megtalálható.
 A nyak (2) a korpusz felső tőkéjébe illeszkedik, annak
hossztengelyéhez képest kissé hátradöntve, Hegyi
juharból készül. A felső felületén fut végig a fogólap, (3)
amely ébenfából készül, s hosszan a tető fölé nyúlik. A másik
végén található a kulcsszekrény (7) a csigával (8) és
a kulcsokkal (12). A hegedűjátékos a hangmagasságokat a
húroknak a fogólapra való lenyomásával képezi, tehát a nyak
olyan formájúra van kifaragva, hogy kényelmesen a tenyérbe
simuljon. A fogólap a láb görbületének megfelelően enyhén
domború keresztmetszetű, s távolabbi végén található
a nyereg (11), amely a húrok egyik rezgési végpontját képezi.
 A hangolófej csigaformájú faragványban végződik, amely a
készítő „kézjegyeként” is funkcionál.
 Alapanyagok
 A hangszertető, a gerenda, a lélek a tőkék és a kávalécek tűlevelű lucfenyőből, míg a hát, a káva, a nyak,
a kulcsszekrény a csigával és a láb középkemény lombos fából, hegyi juharból készül. A nagy
igénybevételnek, kopásnak kitett fogólap készítéséhez ébenfát használnak. A kulcsok, a húrtartó, a gomb
és az álltartó paliszanderből, bukszusból, ébenfából vagy egyéb egzotikus faanyagból készülhetnek.
 A hát, a káva és a nyak legkedveltebb anyaga a habos jávorfa. Ez nem külön fafaj, hanem szintén hegyi
juhar, amelynek rostjai egy bizonyos fejlődési rendellenesség miatt nem egyenesen, hanem
hullámvonalban nőnek. Az ilyen faanyag esztétikai kvalitásai mellett különleges akusztikai és statikai
tulajdonságokkal is rendelkezik.
 A húrok eredetileg nyúl- vagy juhbélből készültek. A bélhúrok könnyen elhangolódnak és szakadnak, de
ezeknek modern, ezüsttel vagy alumíniummal borított változatait magas áruk ellenére néhány zenész ma
is használja. A hegedű "e" húrja lehet egyetlen húzott rozsdamentes fémszálból de készülnek némileg
vastagabb fonott, valamint elektrolízis útján arannyal bevont húrok.
 A vonón található (általában) fekete fogódarab a kápa, a másik végén pedig a csúcs. Ezek között feszül a
szőr. A vonószőr napjainkban is hagyományosan a ló farkának szőréből készül (általában sárgás-fehér
színű), bár léteznek olcsóbb vonók, amelyekben valamilyen szintetikus anyag helyettesíti a szőrt.
A pálca általában fernambukból készül. A kápában található egy gyöngy, ez általában kagylóhéjból van,
olcsóbb megoldás esetén műanyagból. A vonókat általában meg kell „gyantázni”
(egy gyantadarabot végig kell húzni a szőrön), hogy a vonó vertikálisan ne csúszkáljon, ill. hogy a húrok
jobban rezegjenek.
A hegedűkészítés
 Gyári hegedűk: Létezik egy háromdimenziós
mértani szerkezet, ami pontosan elhelyezi az
alkatrészeket, a külső „kontúr” elkészítéséhez pedig
a régi mesterhegedűk vonalát használják. Eme
előállítástípus gyors, gazdaságos, de minősége elég
sok kívánnivalót hagy maga után. Általában csak a
tanulók használnak ilyet.
 A mesterhegedűket a mai napig céhes keretek
között készítik, sok egyedi nevet is kap,
lásd Stradivariusok. Első lépés a terv kidolgozása,
ezután a tervek alapján műanyagból vagy fémből
elkészül a sablon. Ennek segítségével létrehozzák
az elő-, ill. hátlapot, a bordázatot. Utána a nyakat
készítik el, amit a testhez illesztenek. A végén az
egészet lelakkozzák. A többi részt általában külön-
külön vagy a mester, vagy az inasok készítik el.
Híres hegedűművészek
 Jasca Heifetz Yehudi Menuhin – Johannes Brahms - Violin Concerto 1st Movement

 David Oistrakh
 Yehudi Menuhin
 Itzhak Perlman
 Maxim Vengerov
 Isaac Stern
 Joshua Bell
 Nathan Milstein
 Pinchas Zukermann
 Fritz Kreisler

Jasca Heifetz – Johann Sebastian Bach -

Chaconne
Források:

 https://mult-kor.hu/
 https://hu.wikipedia.org/wiki/Heged%C5%B1
 https://baloghpet.com/2019/05/17/hegedukeszites-magyarorszagon/
 https://m.facebook.com/Andrea-Amati-152638598162391/
 https://www.youtube.com/

Köszönöm a figyelmet!