You are on page 1of 72

HEIDELBERGI KÁTÉ 1

2 HEIDELBERGI KÁTÉ
HEIDELBERGI KÁTÉ 3

Jn 6,38-40: Mert azért szállottam le a


mennyből, hogy ne a magam akaratát
I. ÚRNAPJA cselekedjem, hanem annak akaratát, aki el-
küldött engem. Az pedig az Atyának akara-
1. Kérdés: Mi életedben és halálodban ta, aki elküldött engem, hogy amit nékem
egyetlen vigasztalásod? adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem
feltámasszam azt az utolsó napon. Az pedig
Felelet: Az, hogy mind testestől, mind annak az akarata, aki elküldött engem, hogy
lelkestől, akár élek, akár halok, nem mindaz, aki látja a Fiút és hisz őbenne, örök
önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak élete legyen; és én feltámasszam azt az
és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak utolsó napon.
tulajdona vagyok, aki az ő drága vérével Mt 10,29-31: Nemde, két verebecskét meg
minden bűnömért tökéletesen eleget tett, lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik
engem a Sátán minden hatalmától megsza- azok közül a földre a ti Atyátok akarata
badított és úgy megőriz, hogy az én nélkül! Néktek pedig még a fejetek hajszálai
mennyei Atyám akarata nélkül még csak is mind számon vannak. Ne féljetek azért; ti
egy hajszál sem eshetik le fejemről; sőt sok verebecskénél drágábbak vagytok.
inkább mindennek az én üdvösségemre kell
szolgálnia; azért engem biztosít az örök élet Lk 21,18: De fejeteknek egy hajszála sem
felől és szív szerint késszé tesz arra, hogy vész el.
ezután Őneki éljek. Róm 8,28: Tudjuk pedig, hogy azoknak,
akik Istent szeretik, minden javukra van,
Róm 14,8: mert ha élünk, az Úrnak élünk: mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.
ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért
akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. 2Kor 1,21-22: Aki pedig minket ti veletek
egybe Krisztusban megerősít és megken
1Kor 6,19: Nem a magatokéi vagytok. minket, az Isten az; aki el is pecsételt
1Kor 3,23: Ti pedig Krisztusé, Krisztus minket, és a Léleknek zálogát adta a mi
pedig Istené. szíveinkbe.
1Pt 1,18-19: Tudván, hogy nem veszendő Ef 1,13-14: Akiben ti is, minekutána hal-
holmin, ezüstön vagy aranyon váltottatok lottátok az igazságnak beszédét, idvessége-
meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló élete- tek evangéliumát, amelyben hittetek is,
tekből: hanem drága véren, mint hibátlan és megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent
szeplőtlen bárányén, a Krisztusén. Lelkével, aki záloga a mi örökségünknek
1Jn 1,7: Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának Isten tulajdon népének megváltatására, az
vére megtisztít minket minden bűntől. Ő dicsőségének magasztalására.
1Jn 2,1-2: Én fiacskáim, ezeket azért írom Róm 8,15-17: Mert nem kaptatok szolgaság
néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak
vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá
Jézus Krisztus. Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi
lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei
1Jn 3,8: Aki a bűnt cselekszi az ördögből vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is;
van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben örökösei Istennek, örököstársai pedig
leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, Krisztusnak.
hogy az ördög munkáit lerontsa.
4 HEIDELBERGI KÁTÉ

Róm 8,14: Mert akiket Isten Lelke vezérel, Jn 17,3: Az pedig az örök élet, hogy
azok Istennek fiai. megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent,
és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.
2. Kérdés: Hány dolgot kell tudnod, hogy e Ef 5,8-11: Mert valátok régen sötétség,
vigasztalással boldogul élhess és halhass? most pedig világosság az Úrban: mint
világosságnak fiai úgy járjatok. (Mert a
Felelet: Hármat. Először, hogy milyen nagy
világosságnak gyümölcse minden jóságban
az én bűnöm és nyomorúságom. Másodszor,
és igazságban és valóságban van), meggon-
hogy mi módon váltatom meg minden
dolván, mi legyen kedves az Úrnak. És ne
bűnömtől és nyomorúságomtól. Harmad-
legyen közösségetek a sötétségnek gyü-
szor, hogy milyen hálaadással tartozom
mölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább
Istennek e megváltásért.
meg is feddjétek azokat.
Lk 24,46-47: Így van megírva, és így kellett 1Pt 2,9-12: Ti pedig választott nemzetség,
szenvedni a Krisztusnak, és feltámad-ni a királyi papság, szent nemzet, megtartásra
halálból harmadnapon: és prédikáltat-ni az való nép vagytok, hogy hirdessétek annak
ő nevében a megtérésnek és a bűnök hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő
bocsánatának minden pogányok között, csodálatos világosságára hívott el titeket;
Jeruzsálemtől elkezdve. akik hajdan nem népek voltatok, most pedig
1Kor 6,11: Ilyenek voltatok pedig némelyek, Isten népe vagytok. Szeretteim kérlek titeket,
de megmosattatok, de megszenteltettetek, de mint jövevényeket és idegeneket, tartóztas-
megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében sátok meg magatokat a testi kívánságoktól
és a mi Istenünk Lelke által. amelyek a lélek ellen vitézkednek; magato-
kat a pogányok közt jól viselvén, hogy
Tit 3,3-7: Mert régente mi is esztelenek,
amiben rágalmaznak titeket mint gonosz-
engedetlenek, tévelygők, különböző kívánsá-
tevőket, a jó cselekedetekből, ha látjátok
goknak és gyönyöröknek szolgái, gonosz-
azokat, dicsőítsétek Istent a meglátogatás
ságban és irigységben élők, gyűlölségesek,
napján.
egymás gyűlölők valánk. De mikor a mi
megtartó Istenünknek jó volta és az Róm 6,11-14: Ezenképpen gondoljátok ti is,
emberekhez való szeretete megjelent, nem hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az
az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ne
cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából uralkodjék tehát a bűn a ti halandó tes-
tartott meg minket az újjászületésnek fürdő- tetekben, hogy engedjetek néki az ő kíván-
je és a Szent Lélek megújítása által, melyet ságaiban: se ne szánjátok oda a ti tagja-
kitöltött ránk bőséggel a mi megtartó Jézus itokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek;
Krisztusunk által; hogy az ő kegyelméből hanem szánjátok oda magatokat az Isten-
megigazulván, örökösök legyünk az örök nek, mint akik a halálból életre keltetek, és a
élet reménysége szerint. ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az
Istennek. Mert a bűn ti rajtatok nem
Jn 9,41: Monda nékik Jézus: Ha vakok
uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt,
volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt
hanem kegyelem alatt.
mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök
megmarad.
Jn 15,22: Ha nem jöttem volna és nem
beszéltem volna nékik, nem volna bűnök; de
most nincs mivel menteniük az ő bűnöket.
HEIDELBERGI KÁTÉ 5

Első rész csak egy is. – Mert mindnyájan vétkeztek, és


szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.
Az ember nyomorúságáról
1Jn 1,8.10: Ha azt mondjuk, hogy nincsen
bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg és
igazság nincsen mibennünk. Ha azt mond-
II. ÚRNAPJA juk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük
őt, és az ő igéje nincsen mibennünk.
3. Kérdés: Honnan ismered meg a te Róm 8,7: Mert a test gondolata ellenséges-
nyomorúságodat? kedés Isten ellen; mivelhogy az Isten törvé-
nyének nem engedelmeskedik, mert nem is
Felelet: Az Isten törvényéből. teheti.
Róm 3,20: Annakokáért a törvénynek csele- Ef 2,3: Akik között forgolódtunk egykor mi
kedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban,
mert a bűn ismerete a törvény által vagyon. cselekedvén a testnek és a gondolatoknak
akaratját, és természet szerint haragnak fiai
4. Kérdés: Mit követel tőlünk az Isten valánk, mint egyebek is.
törvénye?
Felelet: Megtanít arra minket Krisztus III. ÚRNAPJA
Urunk röviden a Máté evangéliuma 22. ré-
szében: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes
szívedből, teljes lelkedből és teljes elméd- 6. Kérdés: Hát az Isten az embert ily go-
ből. Ez az első és nagy parancsolat. A máso- nosszá és fonákká teremtette?
dik pedig hasonlatos ehhez: Szeresd feleba-
Felelet: Nem; sőt inkább Isten az embert
rátodat, mint magadat. E két parancsolattól
jóvá és a maga hasonlatosságára, azaz való-
függ az egész törvény és a próféták.
ságos igazságban és szentségben teremtette,
Lk 10,27: Az pedig felelvén, monda: azért, hogy az ő teremtő Istenét igazán meg-
Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíved- ismerje, szívből szeresse és örök üdvösség-
ből és teljes lelkedből és minden erődből és ben vele éljen, Őt dicsérje és magasztalja.
teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint
1Móz 1,31: És látá Isten, hogy minden, amit
magadat.
teremtett vala, íme igen jó.
5. Kérdés: Megtarthatod-e tökéletesen 1Móz 1,26-27: És monda Isten: Teremtsünk
mindezeket? embert a mi képünkre és hasonlatosságunk-
ra; és uralkodjék a tenger halain, az ég
Felelet: Semmiképpen nem; mert természet madarain, a barmokon, mind az egész
szerint hajlandó vagyok Isten és felebarátom földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle
gyűlölésére. állatokon. Teremté tehát az Isten az embert
az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá
Róm 3,10-12.23: Amint meg van írva, hogy és asszonnyá teremté őket.
nincsen csak egy igaz is; nincs aki megért-
se, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan 2Kor 3,18: Mi pedig az Úrnak dicsőségét
elhajlottak, egyetemben haszontalanokká mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén,
lettek; nincs aki jót cselekedjék, nincsen ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőség-
ről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.
6 HEIDELBERGI KÁTÉ

Kol 3,9-10: Ne hazudjatok egymás ellen, Felelet: Bizonyára úgy van, hacsak a
mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő Szentlélek újjá nem szül bennünket.
cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek amaz
új embert, melynek újulása van Annak Jn 3,6: Ami testtől született, test az; és ami
ábrázatja szerint való ismeretre, aki Lélektől született, lélek az.
teremtette azt. 1Móz 6,5: És látá az Úr, hogy megsokasult
Ef 4,22-24: Hogy levetkezzétek ama régi az ember gonoszsága a földön, és hogy
élet szerint való ó embert, mely meg van szíve gondolatának minden alkotása szünte-
romolva a csalárdság kívánságai miatt; lenül csak gonosz.
megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke Jób 14,4: Ki adhat tisztát a tisztátalanból?
szerint, és felöltözzétek amaz Új embert, Senki.
mely Isten szerint teremtetett igazságban és Jób 15,14.35: Micsoda a halandó, hogy
valóságos szentségben. tiszta lehetne, és hogy igaz volna, aki
asszonytól születik? Nyomorúságot fogan,
álnokságot szül, és az ő méhük csalárdságot
7. Kérdés: Honnan van tehát az emberi érlel.
természet eme romlottsága? Ézs 53,6: Mindnyájan, mint juhok eltéve-
lyedtünk, ki-ki az ő útára tértünk; de az Úr
Felelet: Első szüleinknek, Ádámnak és mindnyájunk vétkét ő reá veté.
Évának a paradicsombeli esetéből és enge-
detlenségéből, minek következtében a mi Jn 3,5: Felele Jézus: Bizony, bizony mon-
természetünk úgy megromlott, hogy mind- dom néked: Ha valaki nem születik víztől és
annyian bűnben fogantattunk és születtünk. Lélektől, nem mehet be az Isten országába.

Róm 5,12.18-19: Annakokáért, miképpen


egy ember által jött be a világra a bűn, és a IV. ÚRNAPJA
bűn által a halál, és akképpen a halál
minden emberre elhatott, mivelhogy minde-
nek vétkeztek. – Bizonyára azért, miképpen 9. Kérdés: Nem igazságtalanul cselekszik-e
egynek bűnesete által minden emberre elha- azért az Isten az emberrel, mikor tőle törvé-
tott a kárhozat: azonképpen egynek igazulá- nyében olyat követel, amit teljesíteni nem
sa által minden emberre elhatott az életnek képes?
megigazulása. Mert miképpen egy ember-
nek engedetlensége által sokan bűnösökké Felelet: Nem, mert Isten az embert olyanná
lettek: azonképpen egynek engedelmessége teremtette, hogy teljesíthette azt. Az ember
által sokan igazakká lesznek. azonban a Sátán ösztönzésére, szándékos
engedetlenségével mind magát, mind utóda-
A bűneset története meg van írva Mózes it azoktól az isteni ajándékoktól megrabolta.
első könyvének harmadik részében.
Zsolt 51,7: Íme én vétekben fogantattam, és Ef 4,24: És felöltözzétek amaz új embert,
bűnben melengetett engem az anyám. mely Isten szerint teremtetett igazságban és
valóságos szentségben.
8. Kérdés: Annyira megromlottunk-e, hogy Róm 5,12: Annakokáért, miképpen egy
a jóra teljesen alkalmatlanok vagyunk, min- ember által jött be a világra a bűn, és a bűn
den gonoszra pedig hajlandók? által a halál, és akképpen a halál minden
HEIDELBERGI KÁTÉ 7

emberre elhatott, mivelhogy mindenek vét- got, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst
keztek. büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát
a fiakban és a fiak fiaiban harmad és ne-
10. Kérdés: Büntetlenül hagyja-e Isten ezt gyedíziglen.
az engedetlenséget és elszakadást? 2Móz 20,5: Mert én az Úr a te Istened,
féltőn szerető Isten vagyok, aki megbünte-
Felelet: Semmiképpen nem, sőt inkább
tem az atyák vétkét a fiakban, harmad és
rettenetesen haragszik mind a velünk
negyedíziglen, akik engem gyűlölnek.
született, mind az elkövetett bűnök miatt és
azokat igazságos ítéletéből mind ideig való, Zsolt 5,5-7: Mert nem olyan Isten vagy te,
mind örökké tartó büntetéssel sújtja, amint aki hamisságban gyönyörködnél; nem lak-
maga mondotta: Átkozott minden, aki meg hatik tenálad gonosz. Nem állhatnak meg
nem marad mindazokban, amik megírattak a szemeid előtt a kevélyek, gyűlölsz te minden
törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. bűnt cselekedőt. Elveszted, akik hazugságot
szólnak; a vérszopó és álnok embert utálja
Róm 5,12: Annakokáért, miképpen egy az Úr.
ember által jött be a világra a bűn, és a bűn
2Kor 6,14-16: Ne legyetek hitetlenekkel
által a halál, és aképpen a halál minden
felemás igában; mert mi szövetsége van az
emberre elhatott, mivelhogy mindenek
igazságnak és hamisságnak? vagy mi
vétkeztek.
közössége a világosságnak a sötétséggel? és
Zsid 9,27-28: És amiképpen elvégezett do- mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi
log, hogy az emberek egyszer meghaljanak, köze hívőnek hitetlenhez? vagy mi egyezése
azután az ítélet: azonképpen Krisztus is Isten templomának bálványokkal? Mert ti az
egyszer megáldoztatván sokak bűneinek élő Istennek temploma vagytok, amint az
eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen Isten mondotta: Lakozom bennük és
meg azoknak, akik őt várják idvességökre. közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők
5Móz 27,26: Átkozott, aki meg nem tartja e én népem lesznek.
törvénynek igéit, hogy cselekedje azokat!
Gal 3,10: Mert akik törvény cselekedeteiből
vannak, átok alatt vannak; minthogy meg
van írva: Átkozott minden, aki meg nem
marad mindazokban, amik megírattak a
törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.

11. Kérdés: De hát Isten nem irgalmas?


Felelet: Bizonyára irgalmas, de igazságos
is. Ennélfogva igazsága megköveteli, hogy
az Ő szent felsége ellen elkövetett bűnt
méltó, azaz testi és lelki örök büntetés
sújtsa.
2Móz 34,6-7: Az Úr, az Úr, irgalmas és
kegyelmes Isten, késedelmes a haragra,
nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgal-
mas marad ezeríziglen; megbocsát hamissá-
8 HEIDELBERGI KÁTÉ

Második rész Jób 15,14-15: Micsoda a halandó, hogy


tiszta lehetne, és hogy igaz volna, aki asz-
Az ember megváltásáról szonytól születik? Íme, még az ő szentjeiben
sem bízik, az egek sem tiszták az ő szemé-
ben: mennyivel kevésbé az utálatos és meg-
V. ÚRNAPJA romlott ember, aki úgy nyeli a hamisságot,
mint a vizet.
Mt 6,12: És bocsásd meg a mi vétkeinket.
12. Kérdés: Mivel tehát Isten igazságos
ítéletéből ideiglenes és örökké tartó
büntetést érdemeltünk: miképpen szabadul- 14. Kérdés: Hát bárki, aki csak teremtmény,
hatunk meg e büntetéstől és juthatunk ismét megfizethet-e miérettünk?
kegyelembe? Felelet: Egy sem. Először azért, mert Isten
Felelet: Isten azt akarja, hogy igazságossá- nem akar más teremtményt megbüntetni az
gának elégtétel adassék. Ezért nekünk töké- ember bűnéért. Másodszor mert teremtmény
letesen meg kell fizetnünk, vagy saját ma- nem viselheti el az Isten bűn ellen való örök
gunk erejéből, vagy más által. haragjának súlyát, sem másokat attól meg
nem szabadíthat.
2Móz 20,5: Én, az Úr a te Istened, féltőn
szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az Zsid 2,14-18: Mivel tehát a gyermekek test-
atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedí- ből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen
ziglen, akik engem gyűlölnek. részese lett azoknak, hogy a halál által meg-
semmisítse azt, akinek hatalma van a
2Móz 23,7: A hazug beszédtől távol tartsd halálon, tudniillik az ördögöt, és megszaba-
magad és az ártatlant s az igazat meg ne dítsa azokat, akik a haláltól való félelem
öld; mert én nem adok igazat a gonosznak. miatt teljes életükben rabok valának. Mert
Róm 8,3-4: Mert ami a törvénynek nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az
lehetetlen vala, mivelhogy erőtlen vala a Ábrahám magvát karolta fel. Annakokáért
test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván mindenestől fogva hasonlatosnak kellett
bűn testének hasonlatosságában és a bűn- lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő le-
ért, kárhoztatá a bűnt a testben, hogy a gyen és hív főpap az Isten előtt való dolgok-
törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, ban, hogy engesztelést szerezzen a nép bű-
kik nem test szerint járunk, hanem Lélek neiért. Mert amennyiben szenvedett, ő maga
szerint. is megkísértetvén, segíthet azokon, akik
megkísértetnek.
13. Kérdés: Mi magunk képesek vagyunk-e Zsolt 130,3: Ha a bűnöket számon tartod,
a megfizetésre? Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?
Felelet: Semmiképpen nem, sőt inkább
napról napra növeljük tartozásunkat. 15. Kérdés: Milyen közbenjárót és
megváltót kell tehát keresnünk?
Jób 9,1-3: Felele pedig Jób és monda: Igaz,
jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne Felelet: Olyat, aki valóságos és igaz ember,
igaz a halandó ember Istennél? Ha perelni mindazonáltal minden teremtménynél hatal-
akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne masabb, azaz egyszersmind valóságos Isten
meg néki. is.
HEIDELBERGI KÁTÉ 9

1Kor 15,21-22;25-26: Miután ugyanis em- Felelet: Mert Isten igazságossága megköve-
ber által van a halál, szintén ember által teli, hogy ugyanaz az emberi természet
van a halottak feltámadása is. Mert amikép- fizessen meg a bűnért, amely azt elkövette,
pen Ádámban mindnyájan meghalnak, márpedig, aki maga is bűnös, másokért meg
azonképpen a Krisztusban is mindnyájan nem fizethet.
megeleveníttetnek. – Mert addig kell néki
uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai Róm 5,12.15: Annakokáért, miképpen egy
alá veti. Mint utolsó ellenség törölte-tik el a ember által jött be a világra a bűn, és a bűn
halál. által a halál, akképpen a halál minden em-
berre elhatott, mivelhogy mindenek vétkez-
Jer 33,16: Azokban a napokban megszaba- tek. De a kegyelmi ajándék nem úgy van,
dul a Júda, és bátorságban lakozik Jeruzsá- mint a bűneset; mert ha amaz egynek esete
lem, és így hívják majd őt: Az Úr a mi igaz- miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme
ságunk. Vö. Jer 23,6! és a kegyelemből való ajándék, mely az egy
Ézs 53,11: Mert lelke szenvedése folytán ember Jézus Krisztusé, sokkal inkább elha-
látni fog, megelégszik, ismeretével igaz szol- tott sokakra.
gám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli. 1Pt 3,18: Mert Krisztus is szenvedett egy-
2Kor 5,21: Mert azt, aki bűnt nem ismert, szer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért,
bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettet-
legyünk ő benne. vén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén
Zsid 7,15-17: És még inkább nyilvánvaló lélek szerint.
az, ha a Melkisédek hasonlatossága szerint Ézs 53,3-5: Utált és az emberektől elhagyott
áll elő más pap, aki nem testi parancsolat- volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője!
nak törvénye szerint, hanem enyészhetetlen mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt;
életnek ereje szerint lett. Mert ez a bizony- és nem gondoltunk vele. Pedig betegségein-
ságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek ket ő viselte és fájdalmainkat hordozá, és mi
rendje szerint. azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és
Ézs 7,14: Ezért ad jelt néktek az Úr maga: kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett
Íme, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért,
nevezi azt Immánuelnek. békességünknek büntetése rajta van, és az ő
sebeivel gyógyulánk meg.
Róm 8,3-4: Mert ami a törvénynek lehetet-
len vala, mivelhogy erőtlen vala a test
miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn 17. Kérdés: Miért kell neki egyszersmind
testének hasonlatosságában és a bűnért, igaz Istennek is lennie?
kárhoztatá a bűnt a testben, hogy a törvény- Felelet: Hogy istenségének erejéből Isten
nek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem haragjának terhét mint ember elhordozza, és
test szerint járunk, hanem Lélek szerint. nekünk az igazságot és az életet visszasze-
rezhesse és ajándékozhassa.

VI. ÚRNAPJA Ézs 53,8: Búsulásom felbuzdultában elrej-


tém orcámat egy pillantásig előled és örök
irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt
16. Kérdés: Miért kell neki valóságos és mondja megváltó Urad.
igaz embernek lennie?
10 HEIDELBERGI KÁTÉ

ApCsel 2,24: Kit az Isten feltámasztott, a 19. Kérdés: Honnan tudod ezt?
halál fájdalmait megoldván; mivelhogy le-
hetetlen volt néki attól fogva tartatnia. Felelet: A szent evangéliumból, melyet Isten
maga először a paradicsomban jelentett ki,
1Pt 3,18: Mert Krisztus is szenvedett egy- azután a szent pátriárkák és próféták által
szer a bűnökért, mint igaz nem igazakért, hirdettetett, az áldozatok és a törvény más
hogy minket Istenhez vezéreljen; megölet- ceremóniái által példáztatott, végre pedig az
tetvén ugyan test szerint, de megelevenít- Ő egyetlenegy Fia által beteljesített.
tetvén lélek szerint.
Jn 3,16: Mert úgy szerette Isten e világot, 1Móz 3,15: És ellenségeskedést szerzek kö-
hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy valaki zötted és az asszony között, a te magod, és
hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök az ő magva között: az neked fejedre tapos,
élete legyen. te pedig annak sarkát mardosod.
ApCsel 20,28: Viseljetek gondot azért ma- 1Móz 22,18: És megáldatnak a te magod-
gatokra és az egész nyájra, melyben a Szent ban a földnek minden nemzetségei, mivel-
Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anya- hogy engedtél az én beszédemnek.
szentegyházának legeltetésére, melyet tulaj- 1Móz 49,10: Nem múlik el Júdától a feje-
don vérével szerzett. delmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül;
1Jn 1,2: Az élet megjelent és láttuk, és tanú- míg eljő Siló és a népek néki engednek.
bizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek Róm 1,1-4: Pál, Jézus Krisztusnak szolgája,
az örök életet, amely az Atyánál vala és elhívott apostol, elválasztva Isten evangéli-
megjelent nékünk. umának hirdetésére. Melyet eleve megígért
az ő prófétái által a szentírásokban, az ő fia
18. Kérdés: Ki az a közbenjáró, aki egyben felől, aki Dávid magvából lett test szerint,
valóságos Isten és valóságos, igaz ember is? aki megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiá-
nak a szentség lelke szerint, a halálból való
Felelet: A mi Urunk Jézus Krisztus, akit az feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus
Atya tökéletes váltságunkra és igazságossá- felől.
gunkra ajándékozott nekünk. Zsid 1,1-3: Minekutána az Isten sok rend-
Mt 1,23: Íme a szűz fogan méhében és szül ben és sokféleképpen szólott hajdan az
fiat és annak nevét Immánuelnek nevezik, atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben
ami azt jelenti: Velünk az Isten. szólott nekünk Fia által, akit tett mindennek
örökösévé, aki által a világot is teremtette,
1Tim 3,16: És minden versengés nélkül
aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és
nagy a kegyességnek eme titka: Isten megje-
az ő valóságának képmása, aki hatalma
lent testben, megigazíttatott lélekben, meg-
szavával fenntartja a mindenséget, aki min-
láttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogá-
ket bűneinktől megtisztítván, üle a
nyok közt, hittek benne a világon, felvitetett
Felségnek jobbjára a magasságban.
dicsőségbe.
ApCsel 3,22-24: Mert Mózes azt mondotta
Lk 2,11: Mert született néktek ma a Meg-
az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr,
tartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint
1Kor 1,30: Tőle vagytok pedig ti a Krisztus engem; azt hallgassátok mindenben, amit
Jézusban, ki bölcsességül lőn nekünk Isten- csak szóland néktek. Lészen pedig, hogy
től és igazságul, szentségül és váltságul. minden lélek, valamely nem hallgatánd arra
a prófétára, ki fog irtatni a nép közül. De a
HEIDELBERGI KÁTÉ 11

próféták is mindnyájan Sámueltől és a hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok


következőktől fogva, akik csak szóltak, e mindazok, akik ő benne bíznak.
napokról jövendöltek. Róm 11,20: Úgy van; hitetlenség miatt
ApCsel 10,43: Erről a próféták mind bi- törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne
zonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsána- fuvalkodjál, hanem félj.
tát veszi az ő neve által mindenki, aki hiszen Zsid 4,2-3: Mert nekünk is hirdettetett az
ő benne. evangélium, miképpen azoknak; de nem
Jn 5,46: Mert ha hinnétek Mózesnek, né- használt nekik a hallott beszéd, mivel nem
kem is hinnétek; mert én rólam írt ő. párosították hittel azok, akik hallották. Mert
Zsid 10,7: Akkor mondám: Íme itt vagyok (a mi, hivők, bemegyünk a nyugodalomba,
könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy miképpen megmondotta: Amint megesküd-
cselekedjem óh Isten a te akaratodat. tem az én haragomban, nem fognak bemen-
ni az én nyugodalmamba; jóllehet munkáit
Róm 10,4: Mert a törvény vége Krisztus a világ megalapításától kezdve bevégezte.
minden hivőnek igazságára.
Zsid 10,39: De mi nem vagyunk meghátrá-
Gal 4,4-5: Mikor pedig eljött az időknek lás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi,
teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki hogy életet nyerjünk.
asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a
törvény alatt levőket megváltsa, hogy el-
nyerjük a fiúságot. 21. Kérdés: Mi az igaz hit?
Felelet: Az igaz hit nemcsak oly biztos is-
meret, amelynél fogva igaznak tartom mind-
azt, amit Isten az Ő Igéjében nekünk kije-
lentett, hanem azon felül még az a szívbéli
VII. ÚRNAPJA
bizodalom is, amelyet a Szentlélek az evan-
gélium által gerjeszt bennem, hogy Isten
20. Kérdés: Mindenek üdvözülhetnek-e nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbo-
Krisztus által akik Ádám által elvesztek? csánatot, örök igazságot és üdvösséget aján-
dékoz az Ő ingyen kegyelméből, egyedül a
Felelet: Nem mindenek, hanem csak azok, Krisztus érdeméért.
akik igaz hit által Ő belé oltatnak és minden
jótéteményeit magukhoz kapcsolják. Jak 2,19: Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól
teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.
Jn 1,12-13: Valakik befogadák őt, hatalmat Róm 4,16-18: Azért hitből, hogy kegyelem-
ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, ből legyen; hogy erős legyen az ígéret az
azoknak, akik az ő nevében hisznek; akik egész magnak; nemcsak a törvényből való-
nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a nak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is,
férfiúnak indulatjából, hanem Istentől aki mindnyájunknak atyánk az előtt az Isten
születtek. előtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleve-
Ézs 53,11: Mert lelke szenvedése folytán níti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólít-
látni fog, megelégszik, ismeretével igaz szol- ja, mint meglevőket. Aki reménység ellenére
gám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli. reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává
Zsolt 2,12: Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne lesz, a szerint, amint megmondatott: Így lé-
haragudjék és el ne vesszetek az úton, mert szen a te magod.
12 HEIDELBERGI KÁTÉ

Róm 5,1: Megigazulván azért hit által, 22. Kérdés: Mit kell hinnie a keresztyén
békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus embernek?
Krisztus által.
Felelet: Mindazt, amit nekünk az evangé-
2Kor 4,13: Mivelhogy pedig a hitnek mi lium ígér, s amit a mi közönséges és kétség-
bennünk is ugyanaz a lelke van meg, amint nélküli keresztyén hitvallásunk tételei az
írva van: Hittem és ezért szóltam; hiszünk Apostoli Hitvallásban összefoglalva taníta-
mi is, és azért szólunk. nak.
Mt 16,17: És felelvén Jézus, monda néki:
Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem Jn 20,31: Ezek pedig azért írattak meg,
test és vér jelentette ezt meg néked, hanem hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az
az én mennyei Atyám. Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek le-
gyen az ő nevében.
Fil 1,29: Mert néktek adatott az a kegyelem
a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Ő Mt 28,20: Tanítván őket, hogy megtartsák
benne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette. mindazt, amit én parancsoltam néktek: és
íme én ti veletek vagyok minden napon a
Róm 1,16: Mert nem szégyellem a Krisztus világ végezetéig.
evangéliumát; mert Istennek hatalma az
minden hívőnek idvességére, zsidónak elő-
23. Kérdés: Hogyan szólnak a mi hitval-
ször meg görögnek.
lásunk tételei?
Róm 10,17: Azért a hit hallásból van, a
hallás pedig Isten igéje által. Felelet: Hiszek egy Istenben, mindenható
Atyában, mennynek és földnek teremtőjé-
Róm 1,17: Mert az Istennek az igazsága je-
ben. Hiszek Jézus Krisztusban, Isten egy-
lentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg
szülött Fiában, a mi Urunkban, ki fogantaték
van írva: Az igaz ember pedig hitből él.
Szentlélektől, születék Szűz Máriától, szen-
Ef 2,7-9: Hogy megmutassa a következendő vede Poncius Pilátus alatt, megfeszítteték,
időkben az Ő kegyelmének felséges gazdag- meghala és eltemetteték; szálla alá poklokra,
ságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jé- harmadnapon halottaiból feltámada, felméne
zusban. Mert kegyelemből tartattatok meg, mennyekbe; ül az Atya Isten jobbján; onnan
hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajánd- lészen eljövendő, ítélni eleveneket és holta-
éka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kat. Hiszek Szentlélekben. Hiszek egy kö-
kérkedjék. zönséges keresztyén Anyaszentegyházat;
Róm 3,24-25: Megigazulván ingyen az ő szenteknek egyességét, bűneinknek bocsá-
kegyelméből a Krisztus Jézusban való vált- natát, testünknek feltámadását és az örök
ság által, kit az Isten eleve rendelt engesz- életet. Ámen.
telő áldozatul, az ő vére által, a benne hívők
számára.
Gal 2,16: Tudván azt, hogy az ember nem VIII. ÚRNAPJA
igazul meg a törvény cselekedeteiből, ha-
nem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is
Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazul- 24. Kérdés: Hány részre oszlik az apostoli
junk a Krisztusban való hitből és nem a tör- hitvallás?
vény cselekedeteiből; mivel a törvény csele-
Felelet: Háromra: Az első szól az Atya
kedeteiből nem igazul meg egy test sem.
Istenről és a mi teremtésünkről. A második a
HEIDELBERGI KÁTÉ 13

Fiú Istenről és a mi váltságunkról. A har- Az Atya Istenről


madik a Szentlélek Istenről és a mi meg-
szenteltetésünkről.
IX. ÚRNAPJA
25. Kérdés: Mivel Isten lényegében csak
egy, miért beszélsz háromról: Atyáról, Fiú-
ról és Szentlélekről? 26. Kérdés: Mit hiszel, mikor ezt vallod:
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában,
Felelet: Azért, mert Isten az Ő Igéjében úgy mennynek és földnek teremtőjében?
jelentette ki magát, hogy ez a három egy-
mástól megkülönböztetett személy az egy Felelet: Hiszem, hogy a mi Urunk Jézus
valóságos örök Isten. Krisztusnak örökkévaló Atyja, aki a meny-
nyet és a földet, minden benne lévőkkel
5Móz 6,4: Halld Izrael: az Úr, a mi Iste- együtt semmiből teremtette és azokat örök-
nünk, egy Úr! kévaló tanácsával és gondviselésével fenn-
Ézs 61,1: Az Úr Isten Lelke van én rajtam tartja és igazgatja: énnekem az Ő Fiáért, a
azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a Krisztusért Istenem és Atyám; ezért úgy bí-
szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, zom Ő benne, hogy semmit sem kételkedem
hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy afelől, hogy mind testi, mind lelki szüksége-
hirdessek a foglyoknak szabadulást és meg- imre gondot visel, sőt még mindazt a rosszat
kötözötteknek megoldást. is, amit e siralomvölgyben reám bocsát,
javamra fordítja; mivelhogy ezt megcsele-
Zsolt 110,1: Monda az Úr az én uramnak:
kedheti, mint mindenható Isten s meg is
Ülj az én jobbomon, amíg ellenségeidet zsá-
akarja cselekedni, mint hűséges Atya.
molyul vetem a te lábaid alá!
Mt 3,16-17: És Jézus megkeresztelkedvén, 1Móz 1 (A világ teremtésének története)
azonnal kijöve a vízből; és íme az egek meg- Zsolt 33,6: Az Úr szavára lettek az egek, és
nyilatkozának néki és ő látá az Istennek szájának leheletére minden seregük.
Lelkét alájőni mint egy galambot és ő reá Zsolt 104,2-5: Aki körülvette magát világos-
szállani. És íme egy égi hang ezt mondja sággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette
vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én az egeket, mint egy kárpitot; aki vizeken
gyönyörködöm. építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az
Mt 28,19: Elmenvén azért, tegyetek ő szekerévé, jár a szelek szárnyain; aki a
tanítványokká minden népeket, megkeresz- szeleket teszi követőivé, a lángoló tüzet
telvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent szolgáivá. Ő fundálta a földet az ő oszlopa-
Lélek nevébe. in, nem mozdul az meg soha örökké.
1Jn 5,7: Mert hárman vannak, akik bizony- Mt 10,29-31: Nemde, két verebecskét meg
ságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik
és a Szent Lélek; és ez a három egy. azok közül a földre a ti Atyátok akarata nél-
kül! Néktek pedig még fejetek hajszálai is
mind számon vannak. Ne féljetek azért; ti
sok verebecskénél drágábbak vagytok.
Zsid 1,3: Aki az ő dicsőségének visszatük-
röződése és az ő valóságának képmása, aki
hatalma szavával fenntartja a mindenséget,
14 HEIDELBERGI KÁTÉ

aki minket minden bűneinktől megtisztítván, Róm 8,28: Tudjuk pedig, hogy azoknak,
üle a Felségnek jobbjára a magasságban. akik Istent szeretik, minden javokra van,
Zsolt 115,3: A mi Istenünk az égben van, és mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.
amit akar, azt mind megcselekszi. Róm 10,12: Mert nincs különbség zsidó
Jn 1,12: Valakik pedig befogadták őt, meg görög között; mert ugyanaz az Ura
hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá le- mindeneknek, aki kegyelemben gazdag
gyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek. mindenekhez, akik őt segítségül hívják.
Róm 8,15: Mert nem kaptatok szolgaság Mt 7,9-11: Avagy ki az az ember közületek,
lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak aki, ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád
Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, néki? És ha halat kér, vajjon kígyót ad-é
Atyám! néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti
fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel
Gal 4,5-6: Hogy a törvény alatt levőket inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat
megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. Mint- azoknak, akik kérnek tőle?
hogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az
Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki
ezt kiáltja: Abba, Atya! X. ÚRNAPJA
Ef 1,5: Eleve elhatározván, hogy minket a
maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az ő
akaratjának jó kedve szerint. 27. Kérdés: Mi az isteni gondviselés?
Zsolt 55,23: Vessed az Úrra a te terhedet, ő Felelet: Az Isten mindenható és mindenütt
gondot visel rólad és nem engedi, hogy jelenvaló ereje, mellyel a mennyet és földet
valamikor ingadozzék az igaz. minden teremtménnyel együtt mintegy ké-
Mt 6,25-26: Azért azt mondom néktek: Ne zen tartja és úgy igazgatja, hogy fa és fű,
aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit termékeny és terméketlen esztendők, eső és
egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek aszály, az étel és ital, a jó egészség és beteg-
felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-e ség, a gazdagság és szegénység, szóval min-
az élet, hogynem az eledel és a test, hogy- den, nem véletlenségből, hanem az Ő atyai
nem az öltözet? Tekintsetek az égi madarak- tanácsából és akaratából jő.
ra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem
csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyá- ApCsel 17,25-26: Sem embereknek kezeitől
tok eltartja azokat. Nem sokkal különbek nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szű-
vagytok-e azoknál? kölködnék, holott ő ad mindeneknek életet,
leheletet és mindent; és az egész emberi
Lk 12,22-24: Monda pedig az ő nemzetséget egy vérből teremtette, hogy la-
tanítványainak: Annakokáért ne aggodal- kozzanak a földnek egész színén, meghatá-
maskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek; rozván eleve rendelt idejüket és lakásuknak
se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Az határait.
élet több, hogynem az eledel és a test, hogy-
nem az öltözet. Tekintsétek meg a hollókat, Zsid 1,2-3: Akit tett mindennek örökösévé,
hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek aki által a világot is teremtette, aki az ő
nincs tárházuk, sem csűrük; és az Isten dicsőségének visszatükröződése, és az ő
eltartja őket: mennyivel drágábbak vagytok valóságának képmása, aki hatalma szavával
ti a madaraknál? fenntartja a mindenséget, aki minket bűne-
HEIDELBERGI KÁTÉ 15

inktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjá- 5Móz 8,10: Ha azért eszel majd és meg-
ra a magasságban. elégszel: dicsérjed az Urat, a te Istenedet
Jer 5,23-24: De ennek a népnek szilaj és azért a jó földért, amelyet néked adott.
dacos szíve van; elhajlottak és elmentek; és 1Thessz 5,18: Mindenben hálákat adjatok;
még szívükben sem mondják: Oh csak fél- mert ez az Isten akarata a Jézus Krisztus
nők az Urat, a mi Istenünket, aki esőt, korai által ti hozzátok.
és kései záport ad annak idejében; az Róm 8,38-39: Mert meg vagyok győződve,
aratásnak rendelt heteit megőrzi számunk- hogy sem halál, sem élet, sem angyalok,
ra! sem fejedelemségek, sem hatalmasságok,
ApCsel 14,17: Jóllehet nem hagyta magát sem jelenvalók, sem következendők, sem
tanúbizonyság nélkül, mert jótevőnk volt, magasság, sem mélység, sem semmi más
adván mennyből esőket és termő időket teremtmény nem szakaszthat el minket az
nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi
mi szívünket. Urunk Jézus Krisztusban.
Jn 9,3: Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, Jób 1,12: Az Úr pedig monda a Sátánnak:
sem ennek szülei; hanem hogy nyilván- íme mindazt, amije van, kezedbe adom; csak
valókká legyenek benne az Isten dolgai. ő magára ne nyújtsd ki kezedet. És kiméne a
Péld 22,2: A gazdag és a szegény össze- Sátán az Úr elől.
találkoznak, mindkettőt pedig az Úr szerzi. ApCsel 17,28: Mert ő benne élünk, moz-
gunk és vagyunk; miképpen a ti költőitek
28. Kérdés: Mit használ nekünk Isten te- közül is mondották némelyek: Mert az ő
remtő munkájának és gondviselésének isme- nemzetsége vagyunk.
rete? Péld 21,1: Mint a vizeknek folyásai olyan a
királynak szíve az Úrnak kezében, valahová
Felelet: Hogy a kedvünk ellenére való dol-
akarja, oda hajtja azt!
gokban türelmesek, a boldogságban háláda-
tosak, jövendő dolgainkra nézve pedig, a mi
hűséges Istenünkben és Atyánkban jó re-
ménységünk legyen afelől, hogy semmi sem A Fiú Istenről
szakaszthat el minket az ő szerelmétől,
mivel minden teremtmény annyira az ő ke-
zében van, hogy az ő akarata nélkül semmit
sem tehet, sőt meg sem mozdulhat. XI. ÚRNAPJA
Róm 5,3: Nemcsak pedig, hanem dicseke-
dünk a háborúságokban is, tudván, hogy a 29. Kérdés: Az Isten Fia miért neveztetik
háborúság békességes tűrést nemz. Jézusnak, azaz Üdvözítőnek?
Jak 1,3: Tudván, hogy a ti hitetek megpró- Felelet: Azért, mert Ő minket minden bűne-
báltatása kitartást szerez. inkből üdvözít és mert üdvösséget másnál
Jób 1,21: És monda: Mezítelen jöttem ki az sem keresni nem kell, sem kapni nem lehet.
én anyámnak méhéből, és mezítelenen térek
oda vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Ál- Mt 1,21: Szül pedig fiat, és nevezd annak
dott legyen az Úrnak neve! nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő
népét annak bűneiből.
16 HEIDELBERGI KÁTÉ

Zsid 7,25: Ennekokáért ő mindenképpen Kol 2,10: És ti Ő benne vagytok beteljesed-


idvezítheti azokat, akik ő általa járulnak Is- ve, aki feje minden fejedelemségnek és ha-
tenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék talmasságnak.
érettük. Jn 1,16: És az Ő teljességéből vettünk
ApCsel 4,12: És nincsen senkiben másban mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.
idvesség, mert nem is adatott emberek kö-
zött az ég alatt más név, mely által kellene
nékünk megtartatnunk. XII. ÚRNAPJA

30. Kérdés: Hisznek-e hát az egyedül


üdvözítő Jézusban azok, akik boldogságukat 31. Kérdés: Miért neveztetik Krisztusnak,
és üdvösségüket a szenteknél, vagy önma- azaz Felkentnek?
guknál, vagy másutt keresik? Felelet: Azért, mert Őt az Atya rendelte és
Felelet: Nem, mert bár dicsekszenek Ő vele, Szentlélekkel felkente a mi legfőbb prófé-
valójában tagadják az egyedüli Üdvözítő és tánkká és tanítónkká, ki nekünk a mi vált-
Megváltó Jézust. Mert vagy Jézus nem töké- ságunk felől az Istennek titkos tanácsát és
letes Üdvözítő, vagy akik ezt az Üdvözítőt akaratát tökéletesen kijelentette, és a mi
igaz hittel elfogadják, azoknak mindent Ő- egyetlenegy főpapunkká, ki az Ő testének
benne kell bírniok, ami az üdvösségre egyszeri áldozatával minket megváltott és
szükséges. érettünk az Atya előtt könyörgésével szünte-
lenül közbenjár, és örökkévaló királyunkká,
1Kor 1,13.30-31: Vajon részekre osztatott-é aki minket igéjével és Szentlelkével kormá-
a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-é meg nyoz és a nekünk szerzett váltságban oltal-
érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltette- maz és megtart.
tek-é meg? Tőle vagytok ti pedig a Krisztus
Jézusban, ki bölcsességül lőn nekünk Isten- Zsid 1,9: Szeretted az igazságot és gyűlölted
től, és igazságul, szentségül és váltságul, a hamisságot; annakokáért felkent téged az
hogy, amint meg van írva: Aki dicsekedik, Isten, a te Istened, örömnek olajával a te
az Úrban dicsekedjék. társaid felett.
Gal 5,4: Elszakadtatok Krisztustól, akik a 5Móz 18,15: Prófétát támaszt néked az Úr,
törvény által akartok megigazulni, a kegye- a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül,
lemből kiestetek. olyat mint én: azt hallgassátok.
Ézs 9,6: Mert egy gyermek születik nékünk, ApCsel 3,22: Mert Mózes ezt mondotta az
fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti
lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, taná- Istenetek a ti atyátokfiai közül mint engem;
csosnak, erős Istennek, örökkévalóság aty- azt hallgassátok mindenben, amit csak szó-
jának, békesség fejedelmének! lánd nektek.
Kol 1,19-20: Mert tetszett az Atyának, hogy Jn 1,18: Az Istent soha senki nem látta; az
Ő benne lakozzék az egész teljesség; és egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van,
hogy Ő általa békéltessen meg mindent Ma- az jelentette ki őt.
gával, békességet szerezvén az Ő kereszt- Jn 15,15: Nem mondalak többé titeket
jének vére által; Ő általa mindent ami csak szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit
van, akár a földön, akár a mennyekben. cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaim-
HEIDELBERGI KÁTÉ 17

nak mondottalak; mert mindazt, amit az én 1Jn 2,27: És az a kenet, amelyet ti kaptatok
Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek. tőle, bennetek marad, és így nincs szüksé-
Zsolt 110,4: Megesküdt az Úr és meg nem getek arra, hogy valaki tanítson titeket; ha-
másítja: Pap vagy te örökké Melkisédek nem amint az a kenet megtanít titeket min-
rendje szerint. denre, úgy igaz is az és nem hazugság, és
amiként megtanított titeket, úgy maradjatok
Zsid 7,21: Ez esküvéssel (lett pappá), az ál- ő benne.
tal, aki azt mondá néki: Megesküdött az Úr,
és nem bánja meg, te pap vagy örökké, Mel- ApCsel 2,17: És lészen az utolsó napokban,
kisédek rendje szerint. ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkem-
ből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok
Róm 8,34: Kicsoda az, aki kárhoztat? és lányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak,
Krisztus az, aki meghalt, sőt fel is támadott, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
aki az Istennek jobbján van, aki esedezik
érettünk. Jóel 2,28: És lészen azután, hogy kiöntöm
lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti
Róm 5,9-10: Minekutána azért most megi- fiaitok és lányaitok; véneitek álmokat ál-
gazultunk az ő vére által, sokkal inkább modnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.
megtartatunk a harag ellen ő általa. Mert
ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Mk 8,38: Mert valaki szégyell engem és az
Istennel az ő Fiának halála által, sokkal in- én beszédeimet e parázna és bűnös nemzet-
kább megtartatunk az élete által, minekutá- ség között, az embernek Fia is szégyellni
na megbékéltünk vele. fogja azt, mikor eljő az ő Atyja dicsőségé-
ben a szent angyalokkal.
Zsolt 2,6: Én kentem ám fel az én kirá-
lyomat a Sionon, az én szent hegyemen. Róm 12,1: Kérlek azért titeket atyámfiai az
Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok
Lk 1,33: És uralkodik a Jákób házán oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek
mindörökké; és az ő királyságának vége kedves áldozatul, mint a ti okos tisztelete-
nem lészen. teket.
Mt 28,18: És hozzájuk menvén Jézus, szóla Jel 5,8-10: És mikor elvevé a könyvet, a
nékik, mondván: Nékem adatott minden ha- négy lelkes állat és a huszonnégy Vén lebo-
talom mennyen és földön. rula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és
aranypoharak lévén; jó illatokkal tele, amik
32. Kérdés: És te miért neveztetel keresz- a szentek imádságai. És éneklének új éne-
tyénnek? ket, mondván: …tettél minket a mi Istenünk-
nek királyokká és papokká; és uralkodunk a
Felelet: Azért, mert hit által Krisztusnak
földön.
tagja, és így az ő kenetének részese vagyok;
azért, hogy az Ő nevét valljam, magamat 1Pt 2,9: Ti pedig választott nemzetség, kirá-
neki élő hálaáldozatul adjam; és hogy ebben lyi papság, szent nemzet, megtartásra való
az életben a bűn és a Sátán ellen szabad lel- nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatal-
kiismerettel viaskodjam, ez élet után pedig mas dolgait, aki a sötétségből az ő csodála-
az örökkévalóságban Krisztussal minden te- tos világosságára hívott el titeket.
remtményen uralkodjam. Róm 6,13: Szánjátok oda magatokat az Is-
tennek, mint akik a halálból életre keltetek.
ApCsel 11,26: A tanítványokat először Anti-
ókhiában nevezték keresztyéneknek. Jel 1,6: És tett minket királyokká és papok-
ká az ő Istenének és Atyjának.
18 HEIDELBERGI KÁTÉ

1Tim 1,18-19: Ezt a parancsolatot adom tetvén velünk az Ő akaratjának titkát az Ő


néked, fiam, Timótheus, a rólad való koráb- jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt ma-
bi jövendölések szerint, hogy vitézkedjél gában.
azokban ama jó vitézséggel, megtartván a
hitet és jó lelkiismeretet, melyet némelyek 34. Kérdés: Miért nevezed Őt mi Urunk-
elvetvén, a hit dolgában hajótörést szen- nak?
vedtek.
Felelet: Mert Ő mind testünket, mind lel-
2Tim 2,12: Ha tűrünk, vele együtt fogunk
künket a bűntől és a Sátán minden hatalmá-
uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is meg-
ból nem aranyon, vagy ezüstön, hanem az Ő
tagad minket.
drága vérén váltotta meg és tette a maga tu-
lajdonává.
XIII. ÚRNAPJA 1Pt 1,18-19: Tudván, hogy nem veszendő
holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok
meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló élete-
33. Kérdés: Miért neveztetik Krisztus Isten tekből; hanem drága véren, mint hibátlan és
egyszülött Fiának, ha mi is Isten fiai va- szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.
gyunk?
1Pt 2,9: Ti pedig választott nemzetség, kirá-
Felelet: Azért, mert egyedül csak Krisztus lyi papság, szent nemzet, megtartásra való
Istennek örök természet szerint való Fia; mi nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatal-
pedig Ő érette kegyelemből fogadtattunk mas dolgait, aki a sötétségből az ő csodála-
Isten gyermekeivé. tos világosságára hívott el titeket.
Jn 1,14.18: És az Ige testté lett és lakozék 1Kor 6,20: Mert áron vétettetek meg; dicső-
mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint ítsétek azért az Istent a ti testetekben és lel-
az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki tel- ketekben, amelyek az Istenéi.
jes vala kegyelemmel és igazsággal – Az 1Kor 7,23: Áron vétettetek meg, ne legyetek
Istent soha senki nem látta; az egyszülött embereknek szolgái.
Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette
ki őt.
Zsid 1,2: Akit tett mindennek örökösévé, aki XIV. ÚRNAPJA
által a világot is teremtette.
Róm 8,15-17: Mert nem kaptatok szolgaság 35. Kérdés: Mit jelent az, hogy fogantaték
lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Szentlélektől, születék Szűz Máriától?
Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá,
Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi Felelet: Azt, hogy az Isten örökkévaló Fia,
lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei va- aki valóságos és örök Isten és az is marad,
gyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; Szűz Máriának a testéből és véréből a
örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisz- Szentlélek munkája által igaz emberi termé-
tusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, szetet vett fel avégett, hogy egyben Dávid-
hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. nak valóságos magva és az ő atyjafiaihoz
mindenben hasonlatos legyen, kivéve a
Ef 1,5.9: Eleve elhatározván, hogy minket a
bünt.
maga fiaivá fogad a Jézus Krisztus által az
Ő akaratjának jó kedve szerint. - Megismer-
HEIDELBERGI KÁTÉ 19

Jn 1,1: Kezdetben vala az Ige, és az Ige Zsid 4,15: Mert nem olyan főpapunk van,
vala az Istennél, és Isten vala az Ige. aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon,
Róm 1,3-4: Az Ő Fia felől, a ki Dávid mag- hanem a ki megkísértetett mindenekben,
vából lett test szerint, a ki megbizonyíttatott hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.
hatalmasan Isten Fiának a szentség Lelke
szerint, a halálból való feltámadás által, a 36. Kérdés: Mi hasznát veszed Krisztus
mi Urunk Jézus Krisztus felől. szentséges fogantatásának és születésének?
Róm 9,5: A kiké az atyák, és a kik közül Felelet: Azt, hogy Ő minekünk közbenjá-
való test szerint a Krisztus, a ki mindenek- rónk, aki ártatlanságával és tökéletes szent-
nek felette örökké állandó Isten. Ámen. ségével bűneimet, melyekben én fogantat-
Gal 4,4-5: Mikor pedig eljött az időnek tel- tam, Isten színe előtt elfedezi.
jessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát, aki
Zsid 2,16-18: Mert nyilván nem angyalokat
asszonytól lett, hogy a törvény alatt lévőket
karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karol-
megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.
ta fel. Annakokáért mindenestől fogva ha-
Jn 1,14: És az Ige testté lett és lakozék mi sonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz,
közöttünk (és láttuk az Ő dicsőségét, mint az hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten
Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes előtt való dolgokban, hogy engesztelést
vala kegyelemmel és igazságGal szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben
Mt 1,18-20: A Jézus Krisztus születése szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segít-
pedig így vala: Mária, az ő anyja eljegyez- het azokon, a kik megkísértetnek.
tetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, Zsolt 32,1-2: Boldog az, akinek hamissága
viselősnek találtaték a Szent Lélelktől. Jó- megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog
zsef pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember ember az, a kinek az Úr bűnt nem tulajdo-
vala és nem akará őt gyalázatba keverni, el nít, és lelkében csalárdság nincsen.
akarta őt titkon bocsátani. Mikor pedig
1Kor 1,30-31: Tőle vagytok pedig ti a
ezeket magában elgondolta: Íme az Úrnak
Krisztus Jézusban, ki bölcsességül lőn né-
angyala álomban megjelenék néki, mond-
künk Istentől, és igazságul, szentségül és
ván: József, Dávidnak Fia, ne félj magad-
váltságul: Hogy, amint meg van írva: Aki
hoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a
dicsekedik, az Úrban dicsekedjék.
mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van
az.
Lk 1,35: És felelvén az angyal, monda néki: XV. ÚRNAPJA
A Szent Lélek száll te reád, és a Ma-
gasságosnak ereje árnyékoz meg téged;
azért a mi születik is szentnek hívatik, Isten 37. Kérdés: Mit hiszel, mikor ezt mondod:
Fiának. szenvede?
Zsolt 132,11: Hűséget esküdött az Úr Dá-
Felelet: Azt, hogy Ő földi életének egész
vidnak, nem tér el attól: Ágyékod gyümöl-
idejében, különösen pedig halálában, Isten-
csét ültetem székedbe.
nek az egész emberi nemzet bűnei ellen való
Fil 2,7: Hanem önmagát megüresíté, szol- haragját testében-lelkében elhordozta, hogy
gai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá szenvedésével, mint egyetlenegy engesztelő
lévén. áldozattal, a mi testünket-lelkünket az örök
kárhozattól megszabadítsa és számunkra
20 HEIDELBERGI KÁTÉ

Istennek kegyelmét, az igazságot és az örök mint aki a népet félrevezeti: és íme én ti


életet megszerezze. előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem
találtam ez emberben, amivel őt vádoljátok:
1Pt 2,24: A ki a mi bűneinket maga vitte fel De még Heródes sem; mert titeket őhozzá
testében a fára, hogy a bűnöknek meghal- igazítálak; és íme semmi halálra valót nem
ván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel cselekedett ő.
gyógyultatok meg.
Jn 19,4: Majd ismét kiméne Pilátus, és
Ézs 53,12: Azért részt osztok néki a nagyok- monda nékik: Íme kihozom őt néktek, hogy
kal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mi- értsétek meg, hogy nem találok benne sem-
velhogy életét halálra adta, és a bűnösök mi bűnt.
közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét
hordozá, és a bűnösökért imádkozott! Zsolt 69,5: Többen vannak fejem hajszálai-
nál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; hatal-
1Jn 2,2: És ő engesztelő áldozat a mi vétke- masok a vesztemre törők, akik ellenségeim
inkért; de nemcsak a mieinkért, hanem az alap nélkül; amit nem ragadtam el, azt kell
egész világért is. megfizetnem!
1Jn 4,10: Nem abban van a szeretet, hogy Ézs 53,4-5: Pedig betegségeinket ő viselte,
mi szerettük Istent, hanem hogy Ő szeretett és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük,
minket, és elküldte az Ő Fiát engesztelő ál- hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik
dozatul a mi bűneinkért. Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért,
Róm 3,25-26: Kit az Isten eleve rendelt megrontatott a mi vétkeinkért, békességünk-
engesztelő áldozatul, hit által, az Ő véré- nek büntetése rajta van, és az ő sebeivel
ben, hogy megmutassa az Ő igazságát az gyógyulánk meg.
előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt, az 2Kor 5,21: Mert azt, aki bűnt nem ismert,
Isten hosszútűrésénél fogva, az Ő igazságá- bűnné tette érettünk, hogy mi Isten igazsága
nak megbizonyítására, a mostani időben, legyünk őbenne.
hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a
Jézus hitéből való. Gal 3,13: Krisztus váltott meg minket a
törvény átkától, átokká lévén érettünk; mert
meg van írva: Átkozott minden, aki a fán
38. Kérdés: Miért szenvedett Jézus Poncius
függ.
Pilátus bírósága alatt?
Felelet: Azért, hogy Ő ártatlan létére világi 39. Kérdés: Nagyobb dolog-e az, hogy Ő
bíró által ítéltessék el és hogy ezáltal minket megfeszíttetett, mintha másnemű halállal
Isten kemény ítéletétől, amely reánk várt halt volna meg?
volna, megmentsen.
Felelet: Bizonyára nagyobb, mert ebből
ApCsel 4,27-28: Mert bizony egybegyűltek vagyok bizonyos, hogy Ő azt az átkot,
a te szent Fiad, a Jézus ellen, a kit felkentél, melynek terhe rajtam volt, magára vette;
Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal mert Isten a kereszthalált megátkozta.
és Izrael népével, hogy véghezvigyék, a mik-
ről a te kezed és a te tanácsod eleve elvé- Gal 3,13-14: Krisztus váltott meg minket a
gezte volt, hogy megtörténjenek. törvény átkától, átokká lévén érettünk; mert
meg van Írva: Átkozott minden, aki fán
Lk 23,13-15: Pilátus pedig a főpapokat, függ: Hogy az Ábrahám áldása Krisztus
főembereket és a népet egybegyűjtvén, mon-
da nékik: Ide hoztátok nékem ez embert,
HEIDELBERGI KÁTÉ 21

Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lé- Lk 23,52-53: Ez oda menvén Pilátushoz,


lek ígéretét elnyerjük hit által. elkéré a Jézus testét. És levévén azt, begön-
5Móz 21,23: Ne maradjon éjjel az ő holt gyölé azt gyolcsba, és helyezteté azt egy
teste a fán, hanem temesd el azt még azon a sziklába vágott sírboltba, melyben még sen-
napon; mert átkozott Isten előtt aki fán ki sem feküdt.
függ. Jn 19,38-42: Ezek után pedig kéré Pilátust
az arimáthiai József (aki Jézus tanítványa
vala, de csak titokban, a zsidóktól való féle-
XVI. ÚRNAPJA lem miatt), hogy levehesse Jézus testét. És
megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé
a Jézus testét. Eljöve pedig Nikodémus is
40. Kérdés: Miért kellett Krisztusnak a ha- (aki éjszaka ment vala először Jézushoz),
lált elszenvednie? hozván mirhából és aloéból való kenetet,
mintegy száz fontot. Vevék azért Jézus testét,
Felelet: Azért, mert Isten igazságának sem- és begöngyölék azt a lepedőkbe illatos sze-
mi más módon a mi bűneinkért megfizetni rekkel együtt, amint zsidóknál szokás temet-
nem lehetett volna, csakis az Isten Fiának ni. Azon a helyen pedig, ahol megfeszítteték,
halála által. vala egy kert, és a kertben egy új sír, amely-
1Móz 2,17: de a jó és gonosz tudásának be még senki sem helyeztetett vala. A zsidók
fájáról, arról ne egyél; mert amely napon péntekje miatt azért, mivelhogy az a sír
ejéndel arról, bizony meghalsz. közel vala, abba helyezteték Jézust.
Zsid 2,9.14-15: Azt azonban látjuk, hogy ApCsel 13,29: És mikor mindazokat elvé-
Jézus, aki egy kevés időre kisebbé tétetett az gezték, amik őfelőle megírattak, a fáról le-
angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicső- véve sírba helyezteték.
séggel és tisztességgel koronáztatott meg,
hogy az Isten kegyelméből mindenkiért 42. Kérdés: Ha Krisztus meghalt érettünk,
megízlelje a halált. Mivel tehát a gyerme- miért kell nekünk is meghalnunk?
kek testből és vérből valók, ő is hasonlatos-
képpen részese lett azoknak, hogy a halál Felelet: Mert a mi halálunk nem a bűneink-
által megsemmisítse azt, akinek hatalma ért való megfizetés, hanem csak meghalás a
van a halálon, tudniillik az ördögöt, és bűnre nézve és általmenetel az örök életre.
megszabadítsa azokat, akik a haláltól való Jn 5,24: Bizony, bizony mondom néktek,
félelem miatt teljes életükben rabok valá- hogy aki az én beszédemet hallja és hisz an-
nak. nak, aki engem elbocsátott, örök élete van;
és nem megy a kárhozatra, hanem általment
41. Kérdés: Miért, hogy el is temettetett? a halálból az életre.
Felelet: Azért, hogy bebizonyítsa, hogy va- Fil 1,23: Mert szorongattatom e kettő kö-
lósággal meghalt. zött, kívánván elköltözni és a Krisztussal
lenni, mert ez sokkal inkább jobb.
Mt 27,59-60: És magához vévén József a Rom 7,24-25: Oh én nyomorult ember!
testet, begöngyölé azt tiszta gyolcsba, és Kicsoda szabadít meg engem e halálnak
elhelyezé azt a maga új sírjába, amelyet a testéből? Hálát adok Istennek a mi Urunk
sziklába vágatott: és a sír szájára egy nagy Jézus Krisztus által.
követ hengerítvén, elméne.
22 HEIDELBERGI KÁTÉ

43. Kérdés: Mi további hasznot veszünk és az Úr akarata az ő keze által jó sze-


Krisztus kereszten való áldozatából és halá- rencsés lesz.
lából? Mt 27,46: Kilenc óra körül pedig nagy
Felelet: Azt, hogy az ő halálának erejével a fennszóval kiálta Jézus, mondván: ÉLI, ÉLI!
mi ó emberünk Ő vele együtt megfeszíttetik, LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én
megöletik és eltemettetik, hogy a test go- Istenem! miért hagytál el engemet?
nosz indulatai ne uralkodjanak többé ben-
nünk, hanem mi magunkat hálaáldozatul
Őneki szenteljük. XVII. ÚRNAPJA
Róm 6,6-7.11: Tudván azt, hogy a mi ó
emberünk ővele megfeszíttetett, hogy mege- 45. Kérdés: Mit használ nekünk Krisztus
rőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne feltámadása?
szolgáljunk a bűnnek: Mert aki meghalt,
felszabadult a bűn alól. – Ezenképpen gon- Felelet: Először, hogy az ő feltámadásával a
doljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, halált meggyőzte, hogy minket részeseivé
de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus tehessen az ő halálával szerzett igazságnak.
Krisztusban. Másodszor az ő ereje minket is új életre
támaszt. Harmadszor, Krisztus feltámadása
Kol 2,12: Eltemettetvén Ővele együtt a a mi dicsőséges feltámadásunk biztos
keresztségben, akiben egyetemben fel is tá- záloga.
masztattatok az Isten erejébe vetett hit által,
aki feltámasztá Őt a halálból. 1Kor 15,16-17.54-55: Mert ha a halottak fel
Róm 6,12: Ne uralkodjék tehát a bűn a ti nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel.
halandó testetekben, hogy engedjetek néki Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiá-
az ő kívánságaiban. bavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagy-
tok. – Mikor pedig ez a romlandó test
Róm 12,1: Kérlek azért titeket atyámfiai az romolhatatlanságba öltözik, akkor betelje-
Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok sül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnye-
oda a ti testeiteket, élő, szent és Istennek letett a halál diadalra. Halál! hol a te
kedves áldozatul, mint a ti okos tisztelete- fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?
teket.
Róm 4,25: Ki a mi bűneinkért halálra
adatott, és feltámasztatott a mi megigazulá-
44. Kérdés: Miért teszed ezt is hozzá: szálla sunkért.
alá poklokra?
1Pt 1,3-5.21: Áldott az Isten és a mi Urunk
Felelet: Hogy az én legnagyobb kísérté- Jézus Krisztusunknak Atyja, aki az Ő nagy
seimben biztosítva legyek afelől, hogy az én irgalmassága szerint újonnan szült minket
Uram, a Krisztus, az Ő kimondhatatlan élő reménységre Jézus Krisztusnak a halál-
gyötrelmével, fájdalmaival és rettegéseivel, ból való feltámadása által, romolhatatlan,
melyeket lelkében, a keresztfán és azelőtt is szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre,
elszenvedett, engem a pokol rettegésétől és amely a mennyekben van fenntartva szá-
gyötrelmétől megszabadított. munkra, akiket Isten hatalma őriz hit által
az idvességre, amely készen van, hogy az
Ézs 53,10: És az Úr akarta Őt megrontani
utolsó időben nyilvánvalóvá legyen. – Akik
betegség által; hogyha önlelkét áldozatul
őáltala hisztek Istenben, aki feltámasztotta
adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja,
HEIDELBERGI KÁTÉ 23

őt a halálból és dicsőséget adott neki; hogy Mt 26,64: Monda néki Jézus: Te mondád.
a ti hitetek reménység is legyen Istenben. Sőt mondom néktek: Mostantól fogva meg-
Róm 6,4: Eltemettetünk azért ővele együtt a látjátok az embernek Fiát ülni az Istennek
keresztség által a halálba: hogy miképpen hatalmas jobbján, és eljőni az égnek
feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyá- felhőiben.
nak dicsősége által, azonképpen mi is új Mk 16,19: az Úr azért, minekutána szólott
életben járjunk. vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az
Kol 3,1-4: Annakokáért ha feltámadtatok a Istennek jobbjára.
Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, Lk 24,51: És lőn, hogy míg áldá őket, tőlök
ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján elszakadván, felviteték a mennybe.
ülvén; az odafelvalókkal törődjetek, nem a Zsid 4,14: Lévén annakokáért nagy főpa-
földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek punk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten-
el van rejtve együtt a Krisztussal az Isten- nek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz.
ben. Mikor a Krisztus, a mi életünk megjele-
nik, akkor majd ti is, Ővele együtt, megje- Zsid 7,24-25: De ennek, minthogy örökké
lentek dicsőségben. megmarad, változhatatlan a papsága. En-
nekokáért Ő mindenképpen idvezítheti is
Ef 2,5: Minket, kik meg voltunk halva a vét- azokat, akik Ő általa járulnak Istenhez,
kek miatt, megelevenített együtt a Krisztus- mert mindenha él, hogy esedezzék érettük.
sal (kegyelemből tartattatok meg!).
Zsid 9,11: Krisztus pedig megjelenvén, mint
1Kor 15,12-14: Ha azért Krisztusról hirdet- a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és
tetik, hogy a halottak közül feltámadott, mi- tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e
módon mondják némelyek ti köztetek, hogy világból való sátoron keresztül.
nincsen halottak feltámadása? Mert ha nin-
csen halottak feltámadása, akkor Krisztus Róm 8,34: Kicsoda az, aki kárhoztat?
sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is táma-
támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálá- dott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik
sunk, de hiábavaló a ti hitetek is. is érettünk.
Róm 8,11: De ha Annak a Lelke lakik ben- Ef 4,10: Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel
netek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, is ment, feljebb minden egeknél, hogy min-
ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust deneket betöltsön.
a halálból, megeleveníti a ti halandó testei- Kol 3,1-2: Annakokáért ha feltámadtatok a
teket is az Ő ti bennetek lakozó Lelke által. Krisztussal, az odafelvalókat keressétek,
ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ül-
46. Kérdés: Hogy érted azt, hogy felméne vén; az odafelvalókkal törődjetek, nem a
mennyekbe? földiekkel.
ApCsel 1,11: Kik szóltak is: Galileabeli fér-
Felelet: Hogy Krisztus a földről tanítványa- fiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a
inak szeme láttára emelkedett föl az égbe és Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, ak-
érettünk mostan is ott van, míglen ismét eljő képpen jő el, amiképpen láttátok Őt fel-
ítélni eleveneket és holtakat. menni a mennybe.
ApCsel 1,9: És mikor ezeket mondotta, az ő Mt 24,30: És akkor feltetszik az ember Fiá-
láttokra felemelteték, és felhő fogá el Őt nak a jele az égen. És akkor sír a föld min-
szemeik elől. den nemzetsége, és meglátja az embernek
24 HEIDELBERGI KÁTÉ

Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal Ef 4,8: Ezokáért mondja az Írás: Fölmen-
és dicsőséggel. vén a magasságba foglyokat vitt fogva, és
adott ajándékokat az embereknek.
47. Kérdés: Mégis nincs-e velünk Krisztus
a világ végezetéig, amint azt nekünk megí- 48. Kérdés: Nem válik-e el ily módon
gérte? egymástól a Krisztusban való két természet,
ha az emberi természet nincs mindenütt ott,
Felelet: Krisztus valóságos ember és való- ahol az isteni természet van?
ságos Isten; ennélfogva emberi természete
szerint nincs többé a földön, de istensége, Felelet: Semmiképpen nem, mert az isteni
felséges volta, kegyelme és Szentlelke sze- természet megfoghatatlan és mindenütt je-
rint soha sincs távol tőlünk. lenvaló lévén, ebből szükségképpen követ-
kezik, hogy noha az isteni természet a
Mt 28,20: Tanítván őket, hogy megtartsák magára öltött emberi természeten kívül is
mindazt, amit én parancsoltam néktek: és létezik, mindazonáltal abban magában is
imé én tiveletek vagyok minden napon, a benne van és azzal személy szerint egye-
világ végezetéig. sülve marad.
Mt 26,11: Mert a szegények mindenkor
veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor ApCsel 7,49: A menny nékem ülőszékem, a
veletek. föld pedig az én lábaimnak zsámolya: mi-
csoda házat építhettek nékem? azt mondja
Jn 16,28: Kijöttem az Atyától, és jöttem e az Úr; vagy melyik az én nyugodalmamnak
világba: ismét elhagyom a világot, és helye?
elmegyek az Atyához.
Jer 23,24: Vajon elrejtőzhetik-e valaki a
Jn 17,11: És nem vagyok többé e világon, rejtekhelyeken, hogy én ne lássam őt? azt
de ők a világon vannak, én pedig tehozzád mondja az Úr, vajon nem töltöm-é én be a
megyek. mennyet és a földet? azt mondja az Úr.
ApCsel 3,21: Kit az égnek kell magába Kol 2,9: Mert Őbenne lakozik az istenség-
fogadnia mind az időkig, míglen újjá nek egész teljessége testileg.
teremtetnek mindenek, amikről szólott az
Isten minden Ő szent prófétájának szája Jn 3,13: Felele Jézus és monda néki: Te
által eleitől fogva. Izrael tanítója vagy, és nem tudod ezeket?
Jn 14,16-17: És én kérem az Atyát, és más Jn 11,15: És örülök, hogy nem voltam ott,
vigasztalót ad néktek, hogy veletek marad- tiérettetek, hogy higgyetek.
jon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: Mt 28,6: Nincsen itt, mert feltámadott,
akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja amint megmondotta volt.
Őt és nem ismeri Őt; de ti ismeritek Őt,
mert nálatok lakik, és bennetek marad.
Jn 16,13: De mikor eljő amaz, az igazság- XVIII. ÚRNAPJA
nak Lelke, elvezérel majd titeket minden
igazságra. Mert nem önmagától szól, ha-
nem azokat szólja, amiket hall, és a bekö- 49. Kérdés: Mit használ nekünk Krisztus
vetkezendőket megjelenti néktek. mennybemenetele?
Felelet: Először, hogy Ő a mennyben Atyja
színe előtt nekünk közbenjárónk. Másod-
HEIDELBERGI KÁTÉ 25

szor, hogy a mi testünk őbenne a mennyben 2Kor 5,5: Aki pedig minket erre elkészített,
van, hogy ez bizonyos záloga legyen annak, az Isten az, aki a Lélek zálogát is adta miné-
hogy Ő, mint a mi Fejünk, minket, tagjait künk.
szintén fölvisz majd önmagához. Harmad- Kol 3,1: Annakokáért ha feltámadtatok a
szor, hogy Ő viszontzálogul az ő Szentlelkét Krisztussal, az odafelvalókat keressétek,
küldi alá nekünk, akinek ereje által nem a ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ül-
földieket keressük, hanem az odafelvalókat, vén.
ahol van a Krisztus, ülvén Istennek a
jobbján Fil 3,20-21: Mert a mi országunk meny-
nyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus
1Jn 2,1: Én fiacskáim, ezeket azért írom Krisztust is várjuk; ki elváltoztatja a mi
néktek, hogy ne vétkezzetek. S ha valaki nyomorúságos testünket, hogy hasonló le-
vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz gyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő
Jézus Krisztus. hatalmas munkája szerint, mely által maga
Róm 8,34: Kicsoda az, aki kárhoztat? alá is vethet mindeneket.
Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is táma-
dott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik 50. Kérdés: Miért teszed hozzá, hogy Ő
is érettünk. Istennek jobbján ül?
Jn 14,2: Az én Atyámnak házában sok la- Felelet: Mert Krisztus azért ment fel a
kóhely van; ha pedig nem volna, megmond- mennyekbe, hogy ezzel megbizonyítsa,
tam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet hogy Ő az ő Anyaszentegyházának Feje, aki
készítsek néktek. által igazgat az Atya mindeneket.
Jn 20,17: Monda néki Jézus: Ne illess
Ef 1,20-23: Amelyet megmutatott a Krisz-
engem; mert nem mentem még fel az én
tusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból,
Atyámhoz: hanem menj az én atyámfiaihoz
és ültette Őt a maga jobbjára a mennyek-
és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz
ben, felül minden fejedelemségen és hatal-
és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a
masságon és erőn és uraságon és minden
ti Istenetekhez.
néven, mely neveztetik nemcsak e világon,
Ef 2,6: És együtt feltámasztott és együtt hanem a következendőkben is: és mindenek-
ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban. nek fölötte az anyaszentegyházának fejévé,
Jn 14,16: És én kérem az Atyát, és más mely az Ő teste, teljessége Őneki, aki min-
vigasztalót ad néktek, hogy veletek marad- deneket betölt mindenekkel.
jon mindörökké. Kol 1,18: És Ő a feje a testnek, az egyház-
ApCsel 2,33: Annakokáért az Istennek jobb- nak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak
ja által felmagasztaltatván, és a megígért közül; hogy mindenekben Ő legyen az első.
Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöl- Mt 28,18: És hozzájuk menvén Jézus, szóla
tötte ezt, amit ti most láttok és hallotok. nékik, mondván: Nékem adatott minden ha-
2Kor 1,21-22: Aki pedig minket tiveletek talom mennyen és földön.
egybe Krisztusban megerősít és megken Jn 5,22: Mert az Atya nem ítél senkit,
minket, az Isten az; aki el is pecsételt min- hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta.
ket, és a Léleknek zálogát adta a mi szíve-
inkbe.
26 HEIDELBERGI KÁTÉ

XIX.ÚRNAPJA Lk 21,28: Mikor pedig ezek kezdenek


meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti
fejeteket; mert elközelgett a ti váltságotok.
51. Kérdés: Mit használ nekünk Krisztus- Róm 8,23-24: Nemcsak ez pedig, hanem
nak, a mi Fejünknek ez a dicsősége? magok a Lélek zsengéjének birtokosai, mi
Felelet: Először azt, hogy Szentlelke által magunk is fohászkodunk magunkban, vár-
mibelénk, az ő tagjaiba mennyei ajándékot ván a fiúságot, a mi testünknek megváltását.
áraszt. Másodszor, hogy minket az ő hatal- Mert reménységben tartattunk meg; a
mával minden ellenség ellen védelmez és reménység pedig, ha láttatik, nem remény-
megtart. ség; mert amit lát valaki, miért reméli is
azt?
Ef 4,10-12: Aki leszállott vala, ugyanaz, aki Tit 2,13: Várván ama boldog reménységet
fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy és a nagy Istennek és megtartó Jézus
mindeneket betöltsön. És Ő adott némelye- Krisztusunknak dicsősége megjelenését.
ket apostolokul, némelyeket prófétákul,
némelyeket evangélistákul, némelyeket pe- 2Thessz 1,6.10: Mert igazságos dolog az
dig pásztorokul és tanítókul. Isten előtt, hogy szorongattatással fizessen
azoknak, akik titeket szorongatnak. - Amikor
Zsolt 2,9: Összetöröd őket vasvesszővel; eljő majd, hogy megdicsőíttessék az ő
széjjelzúzod őket, mint cserépedényt. szentjeiben, és csodáltassék mindazokban,
Jn 10,28-30: És én örök életet adok nékik; akik hisznek (mivelhogy a mi tanúbizony-
és soha örökké el nem vesznek, és senki ki ságunknak a hitele volt ti nálatok) ama
nem ragadja őket az én kezemből. Az én napon.
Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb 1Thessz 4,16-17: Mert maga az Úr riadó-
mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki val, arkangyal szózatával és isteni harsoná-
azokat az én Atyámnak kezéből. Én és az val leszáll az égből: és feltámadnak először
Atya egy vagyunk. akik meghaltak volt a Krisztusban; azután
Ef 4,8: Ezokáért mondja az Írás: Fölmen- mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragad-
vén a magasságba foglyokat vitt fogva, és tatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe
adott ajándékokat az embereknek. a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úr-
ral leszünk.
52. Kérdés: Miféle vigasztalásod van abból, Mt 25,41-43: Akkor szól majd az ő balkeze
hogy Krisztus eljön ítélni eleveneket és felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átko-
holtakat? zottak, az örök tűzre, amely az ördögöknek
és az ő angyalaiknak készíttetett. Mert éhez-
Felelet: Az, hogy minden háborúságomban tem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam,
és üldöztetésemben fölemelt fővel várom Őt és nem adtatok innom; jövevény voltam, és
az égből ítélő bírámul, aki előbb érettem nem fogadtatok be engem; mezítelen vol-
Isten ítélőszéke elé állott és rólam minden tam, és nem ruháztatok meg engem; beteg
kárhoztatást elvett, hogy Ő mind a maga el- és fogoly voltam, és nem látogattatok meg
lenségeit, mind az enyémeket örök kárho- engem.
zatra veti; engem pedig minden válasz-
tottaival együtt a mennyei örömbe és dicső- Mt 25,34-36: Akkor ezt mondja a király a
ségbe önmagához általvisz. jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyám-
nak áldottai, örököljétek ez országot, amely
számotokra készíttetett a világ megalapítása
HEIDELBERGI KÁTÉ 27

óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szom- Mt 28,19-20: Elmenvén azért, tegyetek
júhoztam, és innom adtatok; jövevény tanítványokká minden népeket, megkeresz-
voltam, és befogadtatok engem; mezítelen telvén őket az Atyának , a Fiúnak és a Szent
voltam és megruháztatok; beteg voltam, és Léleknek nevében, tanítván őket, hogy meg-
meglátogattatok; fogoly voltam, és eljötte- tartsák mindazt, amit én parancsoltam
tek hozzám. néktek: és íme én tiveletek vagyok minden
napon a világ végezetéig.
2Kor 1,21-22: Aki pedig minket tiveletek
egybe Krisztusban megerősít és megken
A Szentlélek Istenről minket, az Isten az; aki el is pecsételt minket
és a Léleknek zálogát adta a mi szíveinkbe.
Gal 3,14: Hogy az Ábrahám áldása Krisz-
XX.ÚRNAPJA tus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a
Lélek igéretét elnyerjük a hit által.
53. Kérdés: Mit hiszel a Szentlélekről? 1Pt 1,1-2: Péter, Jézus Krisztusnak aposto-
la, a Pontusban, Galáciában, Kappadóciá-
Felelet: Hiszem először, hogy Ő egyenlő ban, Ázsiában és Bithiniában elszéledt
örök Isten az Atyával és a Fiúval. Másod- jövevényeknek, akik ki vannak választva az
szor, hogy Ő nekem is adatott, engem igaz Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek
hit által a Krisztusnak és minden jótétemé- megszentelésében, engedelmességre és Jé-
nyeinek részesévé tesz, engem vigasztal és zus Krisztus vérével való meghintésre:
mindörökké velem marad. kegyelem, békesség adassék néktek bősé-
gesen.
1Móz 1,2: A föld pedig kietlen és puszta
vala és setétség vala a mélység színén, az 1Kor 6,17: Aki pedig az Úrral egyesül, egy
Isten lelke lebeg vala a vizek felett. lélek ővele.
Ézs 48,16: Közelegjetek hozzám, halljátok ApCsel 9,31: A gyülekezeteknek tehát egész
ezt, nem szóltam eleitől fogva titkon! mióta Júdeában, Galileában és Samáriában
ez történik, ott vagyok! És most az Úr Isten békességök vala; épülvén és járván az
engem küldött, és az ő lelkét. Úrnak félelmében és a Szent Léleknek
vigasztalásában, sokasodnak vala.
1Kor 3,6: Én plántáltam, Apollós öntözött;
de az Isten adja vala a növekedést. Jn 14,16-17: És én kérem az Atyát, és más
vigasztalót ad néktek, hogy veletek
1Kor 6,19: Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti
maradjon mindörökké. Az igazságnak ama
testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek
Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert
temploma, amelyet Istentől nyertetek; és
nem látja őt és nem ismeri őt; de ti
nem a magatokéi vagytok?
ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek
ApCsel 5,3-4: Monda pedig Péter: Anániás, marad.
miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy
1Pt 4,14: Boldogok vagytok, ha Krisztus
megcsald a Szent Lelket, és a mezőnek
nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik
árából félre tégy? Nemde megmaradva
rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke,
néked maradt volna meg, és eladva a te
amit amazok káromolnak ugyan, de ti
hatalmadban volt? Miért hogy ezt a dolgot
dicsőítitek azt.
cselekedted szívedben? Nem embereknek
hazudtál, hanem Istennek.
28 HEIDELBERGI KÁTÉ

XXI.ÚRNAPJA Ézs 59,21: És én ővelük ily szövetséget


szerzek, szól az Úr: lelkem amely terajtad
nyugszik és beszédeim, amelyeket szádba
54. Kérdés: Mit hiszel a közönséges adtam, el nem távoznak szádból, és magod-
keresztyén Anyaszentegyházról? nak szájából, és magod magvának szájából,
így szól az Úr, mostantól mindörökké.
Felelet: Hiszem, hogy az Isten Fia, világ
kezdetétől fogva világ végezetéig, az egész Róm 1,16: Mert nem szégyellem a Krisztus
emberi nemzetségből, Szentlelke és Igéje evangéliumát; mert Istennek hatalma az
által, magának az igaz hitben megegyező, minden hívőnek idvességre, zsidóknak elő-
örökéletre elválasztott sereget gyűjt, azt ször meg görögnek.
oltalmazza és megtartja; és hiszem, hogy Róm 10,14-17: Mi módon hívják ezért
ennek a seregnek én is élő tagja vagyok és segítségül azt, akiben nem hisznek? Mi
mindörökké az maradok. módon hisznek pedig abban, aki felől nem
hallottak? Mi módon hallanának pedig pré-
Jn 10,11: Én vagyok a jó pásztor: a jó dikáló nélkül? Mi módon prédikálnak pedig,
pásztor életét adja a juhokért. ha el nem küldetnek? Amiképpen meg van
1Móz 26,4: És megsokasítom a te magodat írva: Mily szépek a békesség hirdetőknek
mint az ég csillagait, és a te magodnak lábai, akik jókat hirdetnek! De nem
adom mind ezeket a földeket: és megáldat- mindenek engedelmeskedtek az evangéliom-
nak a te magodban a földnek minden nem- nak. Mert Ésaiás azt mondja: Uram! Kicso-
zetségei. da hitt a mi beszédünknek? Azért a hit
Róm 8,29-30: Mert akiket eleve ismert, hallásból van, a hallás pedig Isten igéje
eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia által.
ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő ApCsel 2,46: És minden nap egy akarattal
legyen elsőszülött sok atyafi között. Akiket kitartva a templomban, és megtörve házan-
pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és ként a kenyeret, részesednek vala eledelben
akiket elhívott, azokat meg is igazította; örömmel és tiszta szívvel.
akiket pedig megigazított, azokat meg is Ef 4,3-6: Igyekezvén megtartani a Lélek
dicsőítette. egységét a békességnek kötelében. Egy a
Ef 1,10-13: Az idők teljességének rendjére test és egy a Lélek, miképpen elhivatáso-
nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának toknak egy reménységében hívattok el is;
mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség; egy az
mennyekben vannak, mind amelyek e földön Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek-
vannak; Őbenne, akiben vettük is az örök- nek felette van és mindenek által és mind-
séget, eleve elrendeltetvén annak eleve nyájatokban munkálkodik.
elvégzése szerint, aki mindent az ő akarat- 1Kor 11,26: Mert valamennyiszer eszitek e
jának tanácsából cselekszik, hogy legyünk kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak
mi magasztalására az Ő dicsőségének, akik halálát hirdessétek, amíg eljövend.
előre reménykedtünk a Krisztusban: akiben
ti is, minekutána hallottátok az igazságnak Mt 16,18: De én is mondom néked, hogy te
a beszédét, idvességetek evangéliumát, Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az
amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui
igéretnek ama Szent Lelkével. sem vesznek rajta diadalmat.
HEIDELBERGI KÁTÉ 29

Jn 10,28-30: És én örök életet adok nékik; javaiban és ajándékaiban részesek. Másod-


és soha örökké el nem vesznek, és senki ki szor, hogy mindenki kötelességének kell
nem ragadja őket az én kezemből. Az én ismerje, hogy ajándékaival a többi tagok
Atyám, aki azokat adta nekem, nagyobb javára és üdvösségére készséggel és öröm-
mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki mel szolgáljon.
azokat az én Atyámnak kezéből. Én és az
Atya egy vagyunk. 1Jn 1,3: Amit hallottunk és láttunk, hirdet-
jük néktek, hogy néktek is közösségetek
1Kor 1,8-10: Aki meg is erősít titeket legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az
mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.
Jézus Krisztusnak napján Hű az Isten, ki
elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk 1Kor 1,4-9: Hálát adok az én Istenemnek
Jézus Krisztussal való közösségre; kérlek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyel-
azonban titeket Atyámfiai a mi Urunk Jézus méért, mely néktek a Krisztus Jézusban
Krisztus nevére, hogy mindnyájan egykép- adatott, mivelhogy mindenben meggazda-
pen szóljatok és ne legyenek köztetek szaka- godtatok őbenne, minden beszédben és
dások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon minden ismeretben, amint megerősíttetett ti
véleményben. bennetek a Krisztus felől való bizonyság-
tétel. Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék
1Jn 3,1-3: Lássátok milyen nagy szeretetet nélkül nem szűkölködtök, várván a mi
adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak Urunknak a Jézus Krisztusnak a megjelené-
neveztetünk! A világ azért nem ismer sét, aki meg is erősít titeket mindvégig
minket, mert nem ismerte meg Őt. Szeret- feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus
teim, most Isten gyermekei vagyunk, és még Krisztus napján Hű az Isten, ki elhívott tite-
nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. ket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztus-
De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, sal való közösségre.
hasonlókká leszünk Őhozzá; meg fogjuk őt
látni, amint van. És akiben meg van ez a Róm 8,32: Aki az ő tulajdon Fiának nem
reménység Őiránta, az mind megtisztíthatja kedvezett, hanem őt mindnyájukért odaadta
ő magát, amiképpen Ő is tiszta. mi módon ne ajándékozna vele együtt min-
dent minékünk?
1Jn 2,19.27: Közülünk váltak ki, de nem
voltak közülünk valók; mert ha közülünk 1Kor 12. és 13. rész
valók lettek volna, velünk maradtak volna; Fil 2,4-6: Ne nézze ki-ki a maga hasznát,
de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy hanem mindenki a másokét is. Annakokáért
nem mindnyájan közülünk valók. És ez a az az indulat legyen bennetek, mely volt a
kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek
marad, és így nincs szükségetek arra, hogy formájában vala, nem tekintette zsákmány-
valaki tanítson titeket; hanem amint az a nak azt, hogy ő Istennel egyenlő.
kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is
az és nem hazugság, és amiként megtanít 56. Kérdés: Mit hiszel a bűnöknek bocsána-
titeket, úgy maradjatok őbenne. táról?
Felelet: Hiszem, hogy Isten Krisztus elégté-
55. Kérdés: Mit értesz a szentek egyes-
teléért minden bűnömről és bűnös természe-
ségén?
temről, mely ellen egész életemben harcol-
Felelet: Először azt, hogy a hívők mind nom kell, soha többé meg nem emlékezik,
tagok az Úr Krisztusban s minden ő hanem engem Krisztus igazságával kegyel-
30 HEIDELBERGI KÁTÉ

méből megajándékoz, hogy soha többé az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonla-
kárhozatba ne jussak. tosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a
testben, hogy a törvénynek igazsága betelje-
1Jn 2,2: És ő engesztelő áldozat a mi vét- süljön bennünk, kik nem test szerint járunk,
keinkért; de nemcsak a mieinkért, hanem az hanem Lélek szerint.
egész világért is.
Jn 3,18: Aki hiszen őbenne, el nem kárho-
2Kor 5,19.21: Minthogy az Isten volt az, aki zik, aki pedig nem hisz, immár elkárhozott,
Krisztusban megbékéltette magával a mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött
világot, nem tulajdonítván nekik az ő bűne- Fiának nevében.
iket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét.
Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette
érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk XXII. ÚRNAPJA
őbenne.
Jer 31,34: És nem tanítja többé senki az ő
felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mond- 57. Kérdés: Miféle vigasztalásod van a test-
ván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők nek feltámadásából?
mindnyájan megismernek engem, kicsinytől
fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert Felelet: Az, hogy nemcsak lelkem vitetik
megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeiről azonnal ez élet után Krisztushoz, az ő
többé meg nem emlékezem. Fejéhez, hanem testem is Krisztus hatalma
által feltámasztatván, lelkemmel ismét egye-
Zsolt 103,3-4.10.12: Aki megbocsátja sül, és Krisztus dicsőséges testéhez hasonla-
minden bűnödet, meggyógyítja minden tos lészen.
betegségedet. Aki megváltja életedet a
koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal Lk 23,43: És monda néki Jézus: Bizony
koronáz meg téged. – Nem bűneink szerint mondom néked: Ma velem leszel a paradi-
cselekszik velünk és nem fizet nékünk álnok- csomban.
ságaink szerint. – Amilyen távol van a nap- Fil 1,21-23: Mert nékem az élet Krisztus, és
kelet a napnyugattól, olyan messze veti el a meghalás nyereség. De ha e testben való
tőlünk a mi vétkeinket. életem munkámat gyümölcsözteti: hogy
Róm 7,20.25: Ha pedig én azt cselekszem, melyiket válasszam, meg sem mondhatom.
amit nem akarok, nem én mívelem már azt, Mert szorongattatom e kettő között, kíván-
hanem a bennem lakózó bűn. – Hálát adok ván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert
Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. ez sokkal inkább jobb.
Azért jóllehet én az elmémmel az Isten 1Kor 15,53-54: Mert szükség, hogy ez a
törvényének, de testemmel a bűn törvényé- romlandó test romolhatatlanságot öltsön
nek szolgálok. magára, és e halandó test halhatatlanságot
Róm 8,1-4: Nincsen azért immár semmi öltsön magára. Mikor pedig ez a romlandó
kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézus- test romolhatatlanságba öltözik, és e
ban vannak, akik nem test szerint járnak, halandó test halhatatlanságba öltözik, ak-
hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztus- kor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon
ban való élet lelkének törvénye megszaba- írva: Elnyeletett a halál diadalra.
dított engem a bűn és a halál törvényétől. Jób 19,25-27: Mert én tudom, hogy az én
Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, megváltóm él, és utoljára az én porom felett
mivelhogy erőtlen vala a test miatt, az Isten meg áll. És miután ezt a bőrömet megrág-
HEIDELBERGI KÁTÉ 31

ják, testem nélkül látom meg az Istent. Akit Felelet: Azt, hogy Krisztusban Isten előtt
magam látok meg magamnak; az én megigazulok és az örök élet örököse va-
szemeim látják meg nem más. gyok.
1Jn 3,2: Szeretteim, most Isten gyermekei Hab 2,4: Íme, felfuvalkodott, nem igaz
vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, őbenne az ő lelke; az igaz pedig az ő hite
hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyil- által él.
vánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá;
mert meg fogjuk őt látni, amint van. Róm 1,17: Mert az Istennek igazsága jelen-
tetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg
Fil 3,21: Ki elváltoztatja a mi nyomorú- van írva: Az igaz ember pedig hitből él.
ságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő
dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas mun- Jn 3,36: Aki hisz a Fiúban, örök élete van;
kája szerint, mely által maga alá is vethet aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát
mindeneket. életet, hanem Isten haragja marad rajta.

58. Kérdés: Miféle vigasztalásod van az 60. Kérdés: Mi módon igazulsz meg Isten
örök életről szóló vallástételedből? előtt?

Felelet: Az, hogy mivel már e mostani Felelet: Egyedül csak a Jézus Krisztusban
életben is érzem szívemben az örökélet való igaz hit által, oly módon, hogy bár
kezdetét, ez élet után oly tökéletes boldog- lelkiismeretem vádol, hogy Isten minden
ságom lesz, amilyent soha szem nem látott, parancsolata ellen súlyosan vétkeztem,
fül nem hallott, sem emberi szív meg nem azoknak egyikét is soha meg nem tartottam,
gondolt, amelyben Istent mindörökké ma- sőt még mindig hajlandó vagyok minden
gasztalom. gonoszra: mégis Isten, az én minden érde-
mem nélkül, egyedül az ő ingyen kegyel-
2Kor 5,2-3: Azért is sóhajtozunk ebben, méből nekem ajándékozza és tulajdonítja
óhajtván felöltözni erre a mi mennyei haj- Krisztusnak tökéletes elégtételét, igazságát
lékunkat; ha ugyan felöltözötten is mezíte- és szentségét, mintha én soha semmi bűnt
leneknek nem találtatunk. nem tettem volna és semmi bűnöm nem lett
1Kor 2,9: Hanem, amint meg van írva: Ami- volna, sőt mintha én tanúsítottam volna
ket szem nem látott, fül nem hallott és mindazt az engedelmességet, amelyet Krisz-
embernek szíve meg nem gondolt, amiket tus érettem tanúsított, de csak úgy, ha e
Isten készített az őt szeretőknek. jótéteményeket hívő szívvel elfogadom.
Jn 17,3: Az pedig az örök élet, hogy meg- Róm 3,21-25: Most pedig törvény nélkül
ismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és jelent meg az Istennek igazsága, amelyről
akit elküldtél, a Jézus Krisztust. tanúbizonyságot tesznek a törvény és a
próféták; Istennek igazsága pedig a Jézus
Krisztusban való hit által mindazokhoz és
XXIII. ÚRNAPJA mindazoknak, akik hisznek. Mert nincs
különbség, mert mindnyájan vétkeztek, és
szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.
59. Kérdés: Nos hát, ha mindezeket hiszed: Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a
mi hasznát veszed? Krisztus Jézusban való váltság által, kit az
Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit
által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő
32 HEIDELBERGI KÁTÉ

igazságát az előbb elkövetett bűnöknek istentelent megigazítja, az ő hite tulajdonít-


elnézése miatt. – Azt tartjuk tehát, hogy az tatik igazságul.
ember hit által igazul meg, a törvény 2Kor 5,19.21: Minthogy az Isten volt az, aki
cselekedetei nélkül. Krisztusban megbékéltette magával a vilá-
Gal 2,16: Tudván azt, hogy az ember nem got, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket,
igazul meg a törvény cselekedeteiből, ha- és reánk bízta a békéltetésnek igéjét. Mert
nem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk,
Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazul- hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.
junk a Krisztusban való hitből és nem a Jn 3,18: Aki hiszen őbenne, el nem kárho-
törvény cselekedeteiből; mivel a törvény zik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott,
cselekedeteiből nem igazul meg egy test mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiá-
sem. nak nevében.
Ef 2,8-9: mert kegyelemből tartattok meg,
hit által; és ez nem tőletek van: Isten aján- 61. Kérdés: Miért állítod, hogy egyedül
déka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne csak a hit által igazulsz meg?
kérkedjék.
Felelet: Nem azért, mintha hitemnek érde-
Fil 3,9: És találtassam őbenne, mint akinek
méért volnék kedves Isten előtt, hanem
nincsen saját igazságom a törvényből, ha-
azért, mert Isten előtt az én igazságom egye-
nem van igazságom a Krisztusban való hit
dül a Krisztus elégtétele, igazsága és szent-
által, Istentől való igazságom a hit alapján
sége, amit pedig én másképp el nem fogad-
Róm 3,9: Micsoda tehát? Különbek va- hatok, sem el nem sajátíthatok, csupán csak
gyunk-e? Semmiképpen nem. Mert az elébb hit által.
megmutattuk nyilván, hogy a zsidók és gö-
rögök mindnyájan bűn alatt vannak. 1Kor 1,30-31: tőle vagytok pedig ti a
Krisztus Jézusban, ki bölcsességül lőn né-
Róm 7,23: De látok egy másik törvényt az
künk Istentől, és igazságul, szentségül és
én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém
váltságul: Hogy amint meg van írva: Aki
törvényével, és engem rabul ad a bűn tör-
dicsekszik az Úrban dicsekedjék.
vényének, mely van az én tagjaimban.
1Kor 2,2: Mert nem végeztem, hogy egyéb-
Tit 3,5: Nem az igazságnak cselekedeteiből,
ről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztus-
amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő
ról, még pedig mint megfeszítettről.
irgalmasságából tartott meg minket az
újjászületésnek fürdője és a Szent lélek 1Jn 5,10-11: Aki hisz az Isten Fiában,
megújítása által. bizonyságtétele van önmagában. Aki nem
hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem
1Jn 2,2.1: És ő engesztelő áldozat a mi
hitt abban a bizonyságtételben, amellyel
vétkeinkért: de nemcsak a mieinkért, hanem
bizonyságot tett Isten az ő Fiáról. És ez az a
az egész világért is. - Én fiacskáim, ezeket
bizonyságtétel, hogy örök életet adott ne-
azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És
künk az Isten és ez az élet az ő Fiában van.
ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyá-
nál, az igaz Jézus Krisztus.
Róm 4,4-5: Annak pedig, aki munkálkodik,
a jutalom nem tulajdoníttatik kegyelemből,
hanem tartozás szerint: ellenben annak, aki
nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az
HEIDELBERGI KÁTÉ 33

XXIV. ÚRNAPJA Felelet: Nem, mert lehetetlen, hogy azok,


akik igaz hit által Krisztusba oltattak, hálá-
datosság gyümölcsét ne teremjék.
62. Kérdés: És jócselekedetünk miért nem
Mt 7,18: Nem teremhet jó fa rossz gyümöl-
lehet igazsággá Isten előtt, vagy annak vala-
csöt; romlott fa nem teremhet jó gyü-
melyes részévé?
mölcsöt.
Felelet: Azért, mert annak az igazságnak,
mely Isten előtt megállhat, vétek nélkül
valónak, tökéletesnek és Isten törvényével
mindenben egyezőnek kell lennie. Ámde a A szent Sákramentumokról
mi legjobb cselekedeteink is ebben az élet-
ben mind tökéletlenek és bűnökkel fertő-
zöttek. XXV. ÚRNAPJA
Gal 3,10: Mert akik törvény cselekedeteiből
vannak, átok alatt vannak; minthogy meg
65. Kérdés: Mivel egyedül a hit tesz
van írva: Átkozott minden, aki meg nem
Krisztusnak és minden ő jótéteményeinek
marad mindazokban, amik megírattak a
részeseivé, honnan származik ez a hit?
törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.
5Móz 27,26: Átkozott, aki meg nem tarja e Felelet: A Szentlélektől, ki azt a szent evan-
törvények igéit, hogy cselekedje azokat! És gélium prédikálása által szívünkben felger-
mondja az egész nép: Ámen! jeszti és a szent Sákramentumokkal való
élés által bennünk megerősíti.
Ézs 64,6: S nem volt, aki segítségül hívta
volna nevedet, aki felserkenne és beléd Ef 2,8-9: Mert kegyelemből tartattatok meg,
fogóznék, mert orcádat elrejtéd tőlünk, és hit által; és ez nem tőletek van: Isten aján-
álnokságainkban minket megolvasztál. déka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne
kérkedjék.
63. Kérdés: Hogy lehet hát, hogy a mi Jn 3,5: Felele Jézus: Bizony, bizony
jócselekedeteinknek semmi érdeme ne le- mondom néked: Ha valaki nem születik
gyen, mikor Isten azokat mind ebben, mind víztől és Lélektől, nem mehet az Isten
a jövő életben jutalmazni akarja? országába.
Felelet: A jutalom nem a mi érdemünkért Mt 28,19-20: Elmenvén azért, tegyetek
adatik, hanem kegyelemből. tanítványokká minden népeket, megkeresz-
telvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent
Lk 17,10: Ezenképpen ti is, ha mindazokat Léleknek nevében, tanítván őket, hogy meg-
megcselekedtétek, amik néktek parancsol- tartsák mindazt, amit én parancsoltam
tattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szol- néktek: és íme én tiveletek vagyok, minden
gák vagyunk; mert amit kötelesek voltunk napon a világ végezetéig.
cselekedni, azt cselekedtük.
1Pt 1,22-23: Lelketeket az igazság iránt
való engedelmességben képmutatás nélkül
64. Kérdés: Nem tesz-e ez a tan könnyelmű való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a
és gonosz emberekké? Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón
szeressétek; mint akik újonnan születtek
34 HEIDELBERGI KÁTÉ

nem romlandó magból, de romolhatatlan- mennybe, hogy most Isten színe előtt
ból, Istennek igéje által, amely él és meg- megjelenjék érettünk.
marad örökké. Ez 20,12: És adám nékik szombatjaimat is,
hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttük;
66. Kérdés: Mik a Sákramentumok? hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő
megszentelőjük.
Felelet: Látható szent jegyek és pecsétek,
melyeket Isten azért szerzett, hogy az azok-
kal való élés által az evangélium ígéretét 67. Kérdés: Arra valók-e tehát az Ige és a
velünk annál inkább megértesse és megpe- Sákramentumok, hogy hitünket Krisztusnak
csételje, tudniillik azt az ígéretét, hogy Ő a keresztfán történt áldozatára, mint üdvös-
Krisztus keresztfán való egyetlenegy áldo- ségünk egyedüli alapjára irányozzák?
zatáért, kegyelemből közülünk kinek-kinek Felelet: Igenis arra valók, mert a Szentlélek
bűnbocsánatot és örök életet ajándékoz. az evangéliumban tanítja, a szent Sákramen-
1Móz 17,11: És metéljétek körül a ti férfi- tumokkal pedig megerősíti, hogy a mi teljes
testetek bőrének elejét, és az lesz az én üdvösségünk Krisztus egyetlenegy áldozatá-
közöttem és tiközöttetek való szövetségnek ban rejlik, amely miérettünk a keresztfán
jele. ment végbe.
Róm 4,11: És a körülmetélkedés jegyét Róm 6,3: Avagy nem tudjátok-e, hogy akik
körülmetéletlenségében tanúsított hite igaz- megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő
ságának pecsétjéül nyerte: hogy atyja le- halálába keresztelkedtünk meg?
gyen mindazoknak akik körülmetéletlen Gal 3,26-27: Mert mindnyájan Isten fiai
létükre hisznek, hogy azoknak is tulajdonít- vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.
tassék az igazság. Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg,
5Móz 30,6: És körülmetéli az Úr, a te Krisztus öltöztétek fel.
Istened a te szívedet, és a te magodnak
szívét, hogy szeressd az Urat, a te Istenedet 68. Kérdés: Hány Sákramentumot szerzett
teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj. Krisztus az Újszövetségben?
3Móz 6,25: Szólj Áronnak és az ő fiainak,
Felelet: Kettőt: a szent Keresztséget és az
mondván: Ez a bűnért való áldozat törvé-
Úr szent vacsoráját.
nye: amely helyen meg szokták ölni az
egészen égő áldozatot, azon a helyen öljék
meg a bűnért való áldozatot az Úr előtt;
igen szentséges az.
Zsid 9,8-9.24: Azt jelentvén ki ezzel a Szent A szent Keresztségről
Lélek, hogy még nem nyílt meg a szentély
útja; fennállván még az első sátor. Ami
példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak XXVI. ÚRNAPJA
oly ajándékokkal és áldozatokkal, melyek
nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé
tenni a szolgálattevőt. – Mert nem kézzel 69. Kérdés: Miképpen emlékeztet és bizto-
csinált szentélybe, az igazinak csak másola- sít téged Isten a Keresztségben arról, hogy
tába ment be Krisztus, hanem magába a
HEIDELBERGI KÁTÉ 35

Krisztusnak a keresztfán való egyetlenegy 70. Kérdés: Mit jelent a Krisztus vérével és
áldozata neked javadra szolgál? Lelkével való megmosatás?
Felelet: Úgy, hogy a vízzel való külső Felelet: Jelenti, hogy Istentől bűnbocsánatot
leöntést maga Krisztus rendelte és egyúttal nyerünk kegyelemből Krisztus véréért, me-
azt ígérte, hogy az ő vére és Lelke az én lyet érettünk az ő áldozatában a keresztfán
lelkem tisztátalanságát, azaz minden bűnö- kiontott. Továbbá jelenti, hogy a Szentlélek
met oly biztosan lemossa, mint amilyen megújít és Krisztus tagjává szentel, hogy a
bizonyosan leviszi külsőleg a test szennyét a bűnöknek napról-napra mindinkább meghal-
víz, amellyel megmosakodom. junk és istenfélő és feddhetetlen életet
éljünk.
Mt 28,19-20: Elmenvén azért, tegyetek
tanítványokká minden népeket, megkeresz- Zsid 12,24: És az újszövetség közbenjáró-
telvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent jához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez,
Léleknek nevében, tanítván őket, hogy mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.
megtartsák mindazt, amit én parancsoltam 1Pt 1,1-2: Péter, Jézus Krisztusnak aposto-
néktek: és íme én tiveletek vagyok, minden la, a Pontusban, Galáciában, Kappadóciá-
napon a világ végezetéig. ban, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jöve-
ApCsel 2,38: Péter pedig monda nékik: vényeknek, akik ki vannak választva az Atya
Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mind- Isten eleve elrendelése szerint, a Lélek meg-
nyájan a Jézus Krisztusnak nevében a szentelésében, engedelmességre és Jézus
bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem
Lélek ajándékát. és békesség adassék néktek bőségesen.
Mt 3,11: Én ugyan vízzel keresztellek titeket Jel 1,5: És a Jézus Krisztustól, aki hű tanú-
megtérésre, de aki utánam jő, erősebb ná- bizonyság, a halottak közül az elsőszülött,
lamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok és a föld királyainak a fejedelme. Annak, aki
méltó, ő Szent Lélekkel és tűzzel és keresztel minket szeretett, és megmosott bennünket a
majd titeket. mi büneinkbűl az ő vére által.
Mk 16,16: Aki hiszen és megkeresztelkedik, Zak 13,1: Azon a napon kútfő fakad a
idvezül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik. Dávid házának és Jeruzsálem lakósainak a
Róm 6,3-4: Avagy nem tudjátok-e, hogy bűn és tisztátalanság ellen.
akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, Ez 36,25-27: És hintek reátok tiszta vizet,
az ő halálába keresztelkedtünk meg? Elte- hogy megtisztuljatok, minden tisztátalansá-
mettettünk azért ővele együtt a keresztség gotoktól és minden bálványaitoktól megtisz-
által a halálba: hogy miképpen feltámaszta- títlak titeket. És adok néktek új szívet és új
tott Krisztus a halálból az Atyának dicső- lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet
sége által, azonképpen mi is új életben testetekből, és adok néktek hússzívet. És az
járjunk. én lelkemet adom belétek és azt cselekszem,
Mk 1,4: Előáll vala János, keresztelvén a hogy az én parancsolataimban járjatok és
pusztában és prédikálván a megtérésnek az én törvényeimet megőrizzétek és betölt-
keresztségét a bűnöknek bocsánatára. sétek.
Lk 3,3: Előáll vala János, keresztelvén a Jn 1,33: És én nem ismertem őt; de aki el-
pusztában és prédikálván a megtérés külde engem, hogy vízzel kereszteljek, az
keresztségét a bűnöknek bocsánatára. mondá nékem: Akire látod a Lelket leszál-
36 HEIDELBERGI KÁTÉ

lani és rajta megnyugodni, az az, aki Tit 3,5: Nem az igazságnak cselekedeteiből,
keresztel Szent Lélekkel. amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő
Jn 3,5: Felele Jézus: Bizony, bizony mon- irgalmasságából tartott meg minket az újjá-
dom néked: Ha valaki nem születik víztől és születésnek fürdője és a Szent Lélek által.
Lélektől, nem mehet be az Isten országába. ApCsel 22,16: Most annakokáért mit kése-
1Kor 6,11: Ilyenek voltatok pedig némelyek, delmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és
de megmosattatok, de megszenteltettetek, de mosd le a te bűneidet, segítségül hívván az
megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében Úrnak nevét.
és a mi Istenünk lelke által.
1Kor 12,13: Mert hiszen egy Lélek által mi XXVII. ÚRNAPJA
mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg,
akár zsidók, akár görögök, akár szolgák,
akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel 72. Kérdés: Tehát a vízzel való külső leön-
itattattunk meg. tés maga a bűnök elmosása-e?
Róm 6,4: Eltemettettünk azért ővele együtt
a keresztség által a halálba: hogy miképpen Felelet: Nem, mert egyedül a Jézus Krisztus
feltámasztatott Krisztus a halálból az vére és a Szentlélek tisztít meg minket min-
Atyának dicsősége által, azonképpen mi is den bűntől.
új életben járjunk. Mt 3,11: Én ugyan vízzel keresztellek titeket
Kol 2,11-12: Akiben körül is metéltettelek megtérésre, de aki utánam jő, erősebb
kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén nálamnál, akinek saruját hordozni sem
az érzéki bűnök testét a Krisztus vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel
körülmetélésében; eltemettetvén Ővele keresztel majd titeket.
együtt a keresztségben, akiben egyetemben 1Pt 3,21: Ami minket is megtart most
fel is támasztattatok az isten erejében vetett képmás gyanánt, mint keresztség, ami nem a
hit által, aki feltámasztá őt a halálból. test szennyének a lemosása, hanem jó
lelkiismeret keresése Isten iránt, a Jézus
71. Kérdés: Hol ígérte Krisztus, hogy Ő Krisztus feltámadása által.
minket vérével és Lelkével oly bizonyosan Ef 5,26-27: Hogy azt megszentelje,
megmos, mint ahogy a Keresztség vize megtisztítván a víznek fürdőjével az ige
megmos bennünket? által, hogy majd Önmaga elébe állítsa
Felelet: A Keresztség szereztetési igéjében, dicsőségben az egyházat, úgy, hogy azon ne
ahol így szól: Elmenvén azért, tegyetek legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy vala-
tanítványokká minden népeket, megkeresz- mi afféle; hanem hogy legyen szent és
telvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent feddhetetlen.
Léleknek nevébe. Aki hiszen és megkeresz- 1Jn 1,7: Ha pedig a világosságban járunk,
telkedik, idvezül; aki pedig nem hiszen, el- amint őmaga a világosságban van: közössé-
kárhozik. Ezt az ígéretet másutt is megis- günk van egymással, és Jézus Krisztusnak,
métli az Írás, mikor a Keresztséget újjászü- az ő Fiának vére megtisztít minket miden
letés fürdőjének és bűneink elmosatásának bűntől.
nevezi. 1Kor 6,11: Ilyenek voltatok pedig némelyek,
de megmosattatok, de megszenteltettetek, de
HEIDELBERGI KÁTÉ 37

megigazíttattatok az Úr jézusnak nevében és váltságot neki is éppúgy ígéri, mint a


a mi Istenünk lelke által. felnőtteknek: ennélfogva a Keresztség, mint
a szövetség jegye által őket is szükséges
73. Kérdés: Miért nevezi tehát a Szentlélek beoltani az Isten Anyaszentegyházába, és
a keresztséget újjászületés fürdőjének és a megkülönböztetni a hitetlenek gyermekeitől,
bűnök elmosatásának? úgy, amint az Ószövetségben is történt a
körülmetélkedés által, melynek helyébe
Felelet: Az Isten nem ok nélkül szól Krisztus az Újszövetségben a keresztséget
ekképpen. Mert nemcsak arra akar ezzel szerezte.
tanítani minket, hogy miképpen a test
szennyét a víz, akképpen a mi bűneinket a 1Móz 17,7: És megállapítom az én szövet-
Krisztus vére és Lelke mossa le, hanem ségemet énközöttem és teközötted, és te
sokkal inkább arra, hogy ez az isteni zálog utánad a te magod között annak nemzedékei
és jegy biztosít minket afelől is, hogy mi szerint örök szövetségül, hogy legyek tené-
bűneinkből lelkileg oly bizonnyal megtisz- ked Istened és a te magodnak te utánad.
tulunk, amiképpen a látható vízzel megmo- Mt 19,14: Jézus pedig monda: hagyjatok
satunk. békét e kisgyerekeknek, és ne tiltsátok meg
nékik, hogy hozzám jöjjenek; mert ilyenekké
Jel 1,5: És a Jézus Krisztustól, aki a hű
a mennyeknek országa.
tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszü-
lött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, Lk 1,14-15: És lészen tenéked örömödre és
aki minket szeretett, és megmosott bennün- vigasságodra, és sokan fognak örvendez-ni
ket a mi bűneinkből az ő vére által. az ő születésén; mert nagy lesz az Úr előtt,
és bort és részegítő italt nem iszik; és
Jel 7,14: És monda nékem: Ezek azok, akik
betelik szent Lélekkel még az ő anyjának
jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták
méhétől fogva.
az ő ruháikat a Bárány vérében.
Zsolt 22,11: És most hallgass Jákób, én
1Kor 6,11: Ilyenek voltatok pedig némelyek,
szolgám, és Izrael, akit én elválasztottam.
de megmosattatok, de megszenteltettetek, de
Igy szól az Ur, teremtőd és alkotód anyád
megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében
méhétől fogva, aki megsegít: Ne félj, én
és a mi Istenünk Lelke által.
szolgám Jákób és te igaz nép, akit elválasz-
Mk 16,16: Aki hiszen és megkeresztelkedik, tottam! Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és
idvezül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik. folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a
Gal 3,17: Ezt mondom pedig, hogy a kötést, te magodra, és áldásomat a te csemetéidre.
melyet Isten először megerősített a Krisztus- ApCsel 2,39: Mert néktek lett az ígéret és a
ra nézve, a négyszázharminc esztendő ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, ki
multán keletkezett törvény nem teszi erőt- messze vannak, valakiket csak elhív magá-
lenné, hogy megsemmisítse az ígéretet. nak az Úr, a mi Istenünk.
ApCsel 10,47: Vajjon eltilthatja-e valaki a
74. Kérdés: Meg kell-e keresztelni a kis vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek,
gyermekeket? kik vették a Szent Lelket miképpen mi is?
Felelet: Meg, mert miután ők is éppúgy az 1Móz 17,14: A körülmetéletlen férfi pedig,
Isten szövetségéhez és az Anyaszentegy- aki körül nem metéli az ő férfi testének
házhoz tartoznak, mint a felnőttek, s mivel bőrét, az ilyen lélek kivágattatik az ő népe
Isten Krisztus vére által a bűnökből való közül, mert felbontotta az én szövetségemet.
38 HEIDELBERGI KÁTÉ

Kol 2,11-13: Akiben körül is metéltettek kéz és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyé-
nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az tek, egyétek; ez az én testem. És vevén a
érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélé- poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt
sében, eltemettetvén vele együtt a kereszt- mondván: Igyatok ebből mindnyájan, mert
ségben, akiben egyetemben fel is támasztat- ez az én vérem, az új szövetségnek vére,
tatok az Isten erejében vetett hit által, aki amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsána-
feltámasztá Őt a halálból. És titeket, kik tára.
holtak valátok a bűnökben és a ti testetek- Mk 14,22-24: És mikor ők evének, vevén
nek körülmetéletlenségében, megelevenített Jézus a kenyeret, és hálákat adván, megtöré
együtt Ővele, megbocsátván minden bűnö- és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek;
töket. ez az én testem. És vévén a poharat, és
hálákat adván, adá nékik; és ivának abból
mindnyájan; és monda nékik: Ez az én
vérem, az újszövetség vére, amely sokakért
Az Úr szent vacsorájáról kiontatik.
Lk 22,19-20: És minekutána a kenyeret
vette, hálákat adván megszegé, és adá
XXVIII. ÚRNAPJA nekik, mondván: Ez az én testem, mely ti
érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én
emlékezetemre. Hasonlóképpen a pohárt is,
75. Kérdés: Mi emlékeztet és mi biztosít
minekutána vacsorált ezt mondván: E pohár
téged az Úr szent vacsorájában afelől, hogy amaz új szövetség az én véremben, mely ti
Krisztusnak a keresztfán történt egyetlenegy érettetek kiontatik.
áldozatában és minden ő javaiban neked is
részed van? 1Kor 10,16-17: A hálaadásnak pohara,
amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével
Felelet: Az, hogy Krisztus nekem és minden való közösségünk-e? Mert egy a kenyér, egy
hívőnek megparancsolta, hogy egyem ama test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy
megtöretett kenyérből és igyam ama kenyérből részesedünk.
pohárból az ő emlékékezetére, megígérvén 1Kor 11,23-25: Mert én az Úrtól vettem,
ezzel együtt először, hogy az ő teste a amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr
keresztfán énérettem oly bizonnyal megál- Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték,
doztatott és megtöretett, vére pedig kion- vette a kenyeret, és hálákat adván megtörte
tatott, amily bizonnyal szemeimmel látom, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek! Ez az én
hogy az Úrnak kenyere részemre megtöretik testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt
és a pohár velem közöltetik. Továbbá, hogy cselekedjétek az én emlékezetemre. Hason-
Ő az én lelkemet, a maga megtöretett latosképpen a pohárt is vette, minekutána
testével és kiontatott vérével oly bizonyosan vacsorált volna, ezt mondván: E pohár
táplálja az örök életre, amily bizonnyal én amaz új testamentom az én vérem által; ezt
az Úr szolgájának kezéből az Úr kenyerét és cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én
poharát, mint a Krisztus testének és vérének emlékezetemre.
nekem adott bizonyos jegyeit elfogadom s
szájammal magamhoz veszem. 1Kor 12,13: Mert hiszen egy Lélek által mi
mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg,
Mt 26,26-28: Mikor pedig evének, vevé akár zsidók, akár görögök, akár szolgák,
Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré
HEIDELBERGI KÁTÉ 39

akár szabadok: és mindnyájan egy Lélekkel és issza az én véremet, az én bennem lakozik


itattattunk meg. és én is abban.
ApCsel 3,21: Kit az égnek kell magába
76. Kérdés: Mit tesz Krisztus megfeszített fogadnia mind az időkig, míglen újjá
testét enni és az ő kiontott vérét inni? teremtettnek mindenek, amikről szólott az
Isten minden Ő szent prófétájának szája
Felelet: Nem csupán azt teszi, hogy
által eleitől fogva.
Krisztus minden szenvedését és halálát hívő
szívvel elfogadjuk és ezáltal bűnbocsánatot 1Kor 11,26: Mert valamennyiszer eszitek e
és örök életet nyerünk, hanem ezenfelül azt kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak
is, hogy a Szentlélek által, aki Krisztusban halálát hirdessétek, amíg eljövend.
és egyúttal bennünk is lakozik az ő testével Ef 3,16-17: Hogy adja meg néktek az Ő
mind inkább-inkább oly módon egyesülünk, dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan
hogy ámbár -Ő a mennyekben van, mi pedig megerősödjetek az Ő Lelke által a belső
a földön vagyunk – mind azáltal testéből emberben; hogy lakozzék a Krisztus a hit
való test és csontjaiból való csont vagyunk által a ti szívetekben.
és így, amint testünk tagjait egy lélek, úgy Ef 5,29-30. 32: Mert soha senki az ő
minket a Szentlélek éltessen és kormányoz- tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplál-
zon örökké. gatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az
Jn 6,35.40.47-48.50-51.52-54.55-56: Jézus egyházat; mert az Ő testének tagjai va-
pedig monda nékik: Én vagyok az életnek gyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból
ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen valók. Felette nagy titok ez: de én a
meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg Krisztusról és az egyházról szólok.
nem szomjúhozik soha. Az pedig annak az 1Kor 6,15-16.19: Nem tudjátok-e, hogy a ti
akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, testeitek a Krisztusnak tagjai? Elszakítva
aki látja a Fiút és hisz Őbenne, örök élete hát a Krisztus tagjait, paráznának tagjaivá
legyen; és én feltámasszam azt az utolsó tegyem? Távol legyen. Avagy nem tudjátok-
napon. – Bizony, bizony mondom néktek: e, hogy aki paráznával egyesül, egy test
Aki énbennem hisz, örök élete van annak. vele? Mert ketten lesznek, úgymond, egy
Én vagyok az életnek kenyere. – Ez az a testté. – Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti
kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy testetek a benne lakozó Szent Léleknek
ki-ki egyék belőle és meg ne haljon. Én temploma, amelyet Istentől nyertetek; és
vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből nem a magatokéi vagytok?
szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él 1Jn 3,24: És aki az Ő parancsolatait
örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én megtartja, az Ő benne marad és Ő is
adok, az én testem, amelyet én adok a világ abban; és abból ismerjük meg, hogy ben-
életéért. – Monda azért nékik Jézus: Bizony, nünk marad, abból a Lélekből, amelyet
bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az nekünk adott.
ember Fiának testét és nem isszátok az ő
vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én 1Jn 4,13: Erről ismerjük meg, hogy benne
testemet és issza az én véremet, örök élete maradunk és Ő mibennünk; mert a maga
van annak, és én feltámasztom azt az utolsó Lelkéből adott minékünk.
napon. – Mert az én testem bizony étel és az Jn 14,13: És akármit kértek majd az én
én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőít-
tessék az Atya a Fiúban.
40 HEIDELBERGI KÁTÉ

Jn 6,56-58: Aki eszi az én testemet és issza éjszakán, melyen elárultaték, vette a


az én véremet, az én bennem lakozik és én is kenyeret, és hálákat adván, megtörte és ezt
abban. Amiként elküldött engem amaz élő mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én
Atya, és én az Atya által élek: akként az is, testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt
aki engem eszik, él én általam. Ez az a cselekedjétek az én emlékezetemre. Hason-
kenyér, amely a mennyből szállott alá; nem lóképpen a pohárt is vette, minekutána
úgy, amint a ti atyáitok evék a mannát és vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz
meghalának: aki ezt a kenyeret eszi, él új testamentom az én vérem által; ezt
örökké. cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az
Jn 15,1-6: Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer
én Atyám a szőlőműves. Minden eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az
szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend".
nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely
gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több Ez ígéretet Pál apostol meg is ismétli, mikor
gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok azt mondja: "A hálaadásnak pohara, amelyet
ama beszéd által, amelyet szóltam néktek. megáldunk, nem a Krisztus vérével való
Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. közösségünk-e? A kenyér, amelyet megsze-
Miképpen a szőlővessző nem teremhet günk, nem a Krisztus testével való közös-
gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén ségünk-e? Mert egy a kenyér, egy test
marad; akképpen ti sem, hanemha én vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy
bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a kenyérből részesedünk."
szőlővesszők: Aki én bennem marad, én 1Kor 11,23-25; Mt 26-28; Mk 14,22-24; Lk
pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: 22,19-20; 1Kor 10,16-17. Lásd a 75. kérdés
mert nálam nélkül semmit sem cseleked- alatt.
hettek. Ha valaki nem marad én bennem,
kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad;
és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és XXIX. ÚRNAPJA
megégnek.
Ef 4,15-16: Hanem az igazságot követvén
szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk 78. Kérdés: Az Úrvacsorában levő kenyér
Abban, aki a fej, a Krisztusban; akiből az és bor átváltozik-e Krisztus tulajdon testévé
egész test, szép renddel egyberakatván és és vérévé?
egybeszerkesztvén az Ő segedelmének min-
Felelet: Nem; sőt miként a keresztségben
den kapcsaival, minden egyes tagnak
levő víz nem változik át Krisztus vérévé és
mértéke szerint való munkássággal teljesíti
nem maga a bűnök elmosása, hanem annak
a testnek növekedését a maga fölépítésére
csak isteni jegye és záloga: éppen úgy az
szeretetben.
Úrvacsorában lévő szent kenyér is nem
Krisztus tulajdon teste, noha a sákramen-
77. Kérdés: Hol ígérte Krisztus, hogy Ő a tumok mivoltáért és a Szentlélek beszéd-
hívőket testével és vérével oly bizonyosan módja szerint a kenyér Krisztus testének
táplálja, amiképpen ők a megszegett neveztetik.
kenyérből esznek és a pohárból isznak?
Mt 26,29: Mondom pedig néktek, hogy:
Felelet: Az Úrvacsora szereztetési igéjében Mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének
a következőképpen: "Az Úr Jézus azon az ebből a terméséből mind ama napig, amikor
HEIDELBERGI KÁTÉ 41

újan iszom azt veletek az én Atyámnak belieket, a mi házainkat pedig megoltal-


országában. mazta. És a nép meghajtá magát és
Mk 14,24: És monda nékik: Ez az én vérem, leborula. – És monda az Úr Mózesnek és
az új szövetség vére, amely sokakért kion- Áronnak: Ez a Páskha rendtartása: Egy
tatik. idegen származású se egyék abból. – És ha
jövevény tartózkodik nálad, és páskhát
1Kor 10,16-17: A hálaadásnak pohara, akarna készíteni az Úrnak: metéltessék
amelyet megáldunk, nem a Krisztussal való körül minden férfia, és úgy foghat annak
közösségünk-e? A kenyér, amelyet megsze- készítéséhez, és legyen olyan, mint az
günk, nem a Krisztus testével való közössé- országnak szülötte. Egy körülmetéletlen se
günk-e? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk egyék abból.
sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből
részesedünk. Tit 3,5: Nem az igazságnak cselekedeteiből,
amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő
1Kor 11,26-28: Mert valamennyiszer eszitek irgalmasságából tartott meg minket az
e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek
halálát hirdessétek, amíg eljövend. Azért aki megújítása által.
méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az
Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére 1Pt 3,21: Amint minket is megtart most
ellen. Próbálja meg azért az ember magát, képmás gyanánt, mint keresztség, ami nem a
és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy test szennyének lemosása, hanem jó
igyék abból a pohárból. lelkiismeret keresése Isten iránt, a Jézus
Krisztus feltámadása által.
1Móz 17,10-14.19: Ez pedig az én szövetsé-
gem, melyet meg kell tartanotok én közöt- 1Kor 10,1-4: Nem akarom pedig, hogy ne
tem és ti közöttetek, és a te utánad való tudjátok, Atyámfiai, hogy a mi atyáink
magod között: minden férfi körülmetéltessék mindnyájan a felhő alatt voltak, és mind-
nálatok. És metéljétek körűl a ti férfi teste- nyájan a tengeren mentek által; és mind-
tek bőrének elejét, és az lesz az én közöttem nyájqan Mózesre keresztelkedtek meg a
és ti közöttetek való szövetségnek jele. felhőben és a tengerben; és mindnyájan egy
Nyolcnapos korában körülmetéltessék nála- leki eledelt ettek; és mindnyájan egy lelki
tok minden férfigyermek nemzedékeiteknél; italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából,
akár háznál született, akár pénzen vásárol- amely követi vala őket, e kőszikla pedig a
tatott valamely idegentől, aki nem a te Krisztus volt.
magodból való. Körülmetéltetvén körülme-
téltessék a házadban született és a pénzeden 79. Kérdés: Miért nevezi tehát Krisztus a
vett; és örökkévaló szövetségül lesz az én kenyeret az ő testének, a pohárt az ő
szövetségem a ti testeteken. A körülmeté- vérének, vagy az ő vére által való újszö-
letlen férfi pedig, aki körül nem metélteti az vetségnek? Azonképpen Pál apostol is, miért
ő férfi testének bőrét, az ilyen lélek nevezi a kenyeret és a bort Krisztus teste és
kivágattatik az ő népe közül, mert felbon- vére velünk való közlésének?
totta az én szövetségemet.
Felelet: Krisztus nem ok nélkül szól
2Móz 12,26-27.43.48: Mikor pedig a ti ekképpen; mert nemcsak arra tanít minket
fiaitok mondandják néktek: Micsoda ez a ti ezzel, hogy amiképpen a kenyér és a bor
szertartástok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, táplálják a földi életet, azonképpen az ő
aki elment az Izráel fiainak háza mellett megfeszített teste és kiontatott vére a mi
Egyiptomban, mikor megverte az Egyiptom- lelkünknek valóságos étele és itala az örök
42 HEIDELBERGI KÁTÉ

életre; hanem sokkal inkább arra tanít, hogy mondó papok által Krisztus azokért napon-
e látható szent jegyekkel és e záloggal ként is meg nem áldoztatik. Azonfelül az is
biztosít afelől, hogy a Szentlélek munkája taníttatik, hogy Krisztus teste szerint, igazán
által oly bizonnyal részesekké tesz minket és testileg jelen van a kenyér és a bor színe
az ő testében és vérében, mint amily bizony- alatt és ennek okáért azokban kell őt imádni.
nyal e szent jegyeket az ő halálának emléke- Eszerint a mise alapjában véve nem más,
zetére testi szánkkal magunkhoz vesszük. mint megtagadása Jézus Krisztus egyetlen-
Azonfelül, hogy az ő szenvedése és enge- egy áldozatának és kínszenvedésének (és
delmessége oly bizonnyal a miénk, mintha a kárhozatos bálványimádás).
mi bűneinkért a mi saját személyünkben mi
magunk szenvedtünk volna el mindent és mi Zsid 7,26: Mert ilyen főpap illet vala min-
magunk tettünk volna eleget. ket, szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől
elválasztott, és aki az egeknél magasságo-
Jn 6,51. 55: Én vagyok amaz élő kenyér, sabb lőn.
amely a mennyből szállott alá; ha valaki Zsid 9,12. 25-28: És nem bakok a tulkok
eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér vére által, hanem az ő tulajdon vére által
pedig, amelyet én adok, az én testem, ame- ment be egyszer mindenkorra a szentélybe,
lyet én adok a világ életéért. – Mert az én örök váltságot szerezve. – Nem is, hogy
testem bizony étel és az én vérem bizony sokszor adja magát áldozatul, mint ahogy a
ital. főpap évenként bemegy a szentélybe idegen
1Kor 10,16-17: A hálaadásnak pohara, vérrel; mert különben sokszor kellett volna
amelyet megáldunk, nem a Krisztussal való szenvednie a világ teremtése óta; így pedig
közösségünk-e? A kenyér, amelyet megsze- csak egyszer jelent meg az időknek végén,
günk, nem a Krisztus testével való közössé- hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És mikép-
günk-e? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk pen elvégezett dolog, hogy az emberek egy-
sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből szer meghaljanak, azután az ítélet: Azon-
részesedünk. képpen Krisztus is egyszer megáldoztatván
sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor
bűn nélkül jelen meg azoknak, akik őt
XXX. ÚRNAPJA várják idvességökre.
Zsid 10,10.12-14: Amely akarattal szentel-
tettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus
80. Kérdés: Mi különbség van az Úrvacsora Krisztus testének megáldozása által. – Ő
és a pápista mise között? azonban, áldozattal áldozván a bűnökért,
Felelet: Az Úrvacsora nekünk arról tesz mindörökre üle az Istennek jobbjára, várván
bizonyságot, hogy minden bűneink teljes- immár, míg lábainak zsámolyául vettetnek
séggel megbocsáttatnak Krisztus amaz egy az ő ellenségei. Mert egyetlenegy áldozatá-
áldozatáért, melyet Ő maga a keresztfán val örökre tökéletesekké tette a megszen-
egyszer véghezvitt. Továbbá, hogy mi a telteket.
Szentlélek által Krisztusba oltatunk, ki most Jn 19-30: Mikor azért elvette Jézus az
a maga valóságos testével a mennyekben, az ecetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván a
atyának jobbján van és azt akarja, hogy Őt fejét, kibocsátá lelkét.
ott imádjuk. A misében pedig az taníttatik, Mt 26,28: Mert ez az én vérem, az új
hogy élők és holtak bűnei nem bocsáttatnak szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik
meg Krisztus kínszenvedéséért, ha mise- bűnöknek bocsánatára.
HEIDELBERGI KÁTÉ 43

Lk 22,19-20: És minekutána a kenyeret Lk 24,52-53: Ők pedig imádván őt,


vette, hálákat adván megszegé, és adá visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe;
nekik, mondván: Ez az én testem, mely ti és mindenkor a templomban valának,
érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én dicsérvén és áldván az Istent.
emlékezetemre. Hasonlóképpen a pohárt is, ApCsel 7,55-56: Mivel pedig teljes vala
minekutána vacsorált ezt mondván: E pohár Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén
amaz új szövetség az én véremben, mely ti szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust
érettetek kiontatik. állni az Istennek jobbja felől, és monda: Íme
1Kor 6,17: Aki pedig az Úrral egyesül, egy látom az egeket megnyílni, és az embernek
lélek ő vele. Fiát az Isten jobbja felől állni.
1Kor 10,16-17: A hálaadásnak pohara, Kol 3,1: Annakokáért ha feltámadtatok a
amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével Krisztussal, az odafelvalókat keressétek,
való közösségünk-e? Mert egy a kenyér, egy ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján
test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy ülvén.
kenyérből részesedünk. Fil 3,20-21: Mert a mi országunk mennyek-
Zsid 1,3: Aki az ő dicsőségének visszatük- ben van, honnét a megtartó Úr Jézus
röződése, és az ő valóságának képmása, aki Krisztust is várjuk; ki elváltoztatja a mi
hatalma szavával fenntartja a mindenséget, nyomorúságos testünket, hogy hasonló
aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő
Felségesnek a jobbjára a magasságban. hatalmas munkája szerint, mely által maga
Zsid 8,1-2: Fődolog pedig azokra nézve, alá vethet mindeneket.
amiket mondunk, az, hogy olyan főpapunk 1Thessz 1,9-10: Mert azok magok hirdetik
van, aki a mennyei Felség királyi székének felőlünk, milyen volt a mi hozzátok való
jobbjára üle, mint a szent helynek és amaz menetelünk és miként tértetek meg az
igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és Istenhez a bálványoktól, hogy az élő és igaz
nem ember épített. Istennek szolgáljatok, és várjátok az Ő Fiát
Jn 4,21-24: Monda néki Jézus: Asszony, az égből, akit feltámasztott a halálból, a
hidd el nékem, hogy eljő az óra, amikor sem Jézust, aki megszabadít minket amaz
nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben eljövendő haragtól.
imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, amit Lásd még Zsid 9. és 10. részeket.
nem ismertek; mi azt imádjuk, amit isme-
rünk: mert az idvesség a zsidók közül 81. Kérdés: Kik járulhatnak az Úr
támadt. De eljő az óra, és az most vagyon, asztalához?
amikor az igazi imádók lélekben és igaz-
ságban imádják az Atyát: mert az Atya Felelet: Azok, akik bűneik miatt valóban
ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten bánkódnak, mindazonáltal bíznak abban,
lélek: és akik őt imádják szükség, hogy hogy bűneik meg vannak bocsátva és a
lélekben és igazságban imádják. mégis fennálló emberi gyarlóságot Krisztus
szenvedése és halála elfedezi, egyszersmind
Jn 20,17: Monda néki Jézus: Ne illess
buzgón törekednek is, hogy hitüket erősítsék
engem; mert nem mentem még fel az én
és életüket megjobbítsák. A meg nem térők
Atyámhoz: hanem menj az én atyámfiaihoz
és a képmutatók pedig ítéletet esznek és
és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz
isznak önmaguknak.
és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a
ti Istenetekhez.
44 HEIDELBERGI KÁTÉ

1Kor 10,19-22: Mit mondok tehát? Hogy a kat és ünnepeiteket gyűlöli lelkem; terhemre
bálvány valami, vagy hogy a bálványál- vannak, elfáradtam viselni. És ha kiterjesz-
dozat valami? Sőt, hogy amit a pogányok titek kezeiteket, elrejtem szemeimet előtte-
áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem tek; sőt ha megsokasítjátok is az imádságot,
Istennek; nem akarom pedig, hogy ti az én meg nem hallgatom: vérrel rakvák keze-
ördögökkel legyetek közösségben. Nem itek.
ihatjátok az Úr poharát és az ördögök Ézs 66,3: Aki bikát öl, embert üt agyon; aki
poharát; nem lehettek az Úr asztalának és juhval áldozik, az ebet öl; aki ételáldozattal
az ördögök asztalának részesei. Vagy jő, disznóvért hos elém; aki tömjént gyújt,
haragra ingereljük az Urat? Vagy erőseb- bálványt imád!
bek vagyunk-e nálánál?
Jer 7,21-23: Ezt mondja a Seregek Ura,
1Kor 11,28-29: Próbálja meg azért az Izráel Istene: Égőáldozataitokat rakjátok a
ember magát, és úgy egyék abból a kenyér- ti véres áldozataitokhoz, és egyetek húst!
ből, és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki Mert nem szóltam a ti atyáitokkal, és nem
méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és rendelkeztem velök, amikor kihoztam őket
iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg Egyiptom földéről, az égőáldozat és véres
az Úrnak testét. áldozat felől; hanem ezekkel a szavakkal
utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az
82. Kérdés: Bocsáthatók-e az Úr asztalához én szómra és én Istenetekké leszek, ti pedig
azok is, kik tudományukkal és életükkel azt az én népemmé lesztek, és mind csak azon
bizonyítják, hogy hitetlenek és istentelenek? az úton járjatok, amelyre utasítottalak tite-
ket, hogy jól legyen dolgotok.
Felelet: Nem: mert ez az Isten szövetségét
sértené meg és az ő haragját felgerjesztené Zsolt 50,15-23: És hívj segítségül engem a
az egész gyülekezetre. Éppen azért a keresz- nyomorúság idején, és megszabadítlak
tyén egyház kötelessége, hogy a Krisztus és téged és te dicsőítesz engem. A gonosznak
az apostolok rendelése szerint, a kulcsok pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te
hatalmával, az ilyeneket kizárja, amíg rendeléseimről, és veszed szádra az én
életüket meg nem jobbítják. szövetségemet? Hiszen te gyűlölöd a fenyí-
tést, és hátad mögé veted rendeléseimet! Ha
1Kor 11,20.34: Mikor tehát egybegyűltök lopót látsz, mellé adod magad, és ha
egyazon helyre, nincs úrvacsorájával való paráznákat, társalkodol velük. A szádat
élés. – Ha pedig valaki éhezik, otthon egyék, gonoszságra tátod, és a nyelved csalárd-
hogy ítéletre ne gyűljetek egybe. ságot sző. Leülsz és felebarátodra beszélsz,
Ézs 1,11-15: Mire való nékem véres áldoza- anyád fiát is megszidalmazod. Ezeket tes-
taitoknak sokasága? ezt mondja az Úr; zed, és én hallgassak? Azt gondolod, olyan
megelégeltem a kosok egészen égő áldoza- vagyok, mint te? Megfeddlek téged, és
tait és a hizlalt barmok kövérét; s a tulkok, elédbe sorozom azokat. Értsétek meg ezt, ti
bárányok és bakok vérében nem gyönyörkö- Isten felejtők, hogy el ne ragadjalak
döm; ha eljöttök, hogy színem előtt megje- menthetetlenül: aki hálával áldozik, az
lenjetek, ki kívánja azt tőletek, hogy pitva- dicsőít engem; és aki az útra vigyáz, annak
rimot tapossátok? Ne hozzatok többé hazug mutatom meg Isten szabadítását.
ételáldozatot, a jó illatétel utálat előttem;
újhold, szombat s ünnepre felhívás: bűnt és
ünneplést el nem szenvedhetek. Újholdaito-
HEIDELBERGI KÁTÉ 45

XXXI. ÚRNAPJA bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak a-


zoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak.
Mt 16,19: És néked adom a mennyek
83. Kérdés: Mi a kulcsok hatalma? országának kulcsait; és amit megkötsz a
Felelet: A szent evangélium prédikálása és a földön, a mennyekben is kötve lészen; és
keresztyén egyházi fegyelem, amely kettő- amit megoldasz a földön, a mennyekben is
vel a mennyország a hívőknek megnyittatik, oldva lészen.
a hitetlenek előtt pedig bezáratik.
85. Kérdés: Mi módon nyílik meg és zárul
Mt 16,18-19: De én is mondom neked, hogy be a mennyország a keresztyén egyházi fe-
te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel gyelem által?
az én anyaszentegyházamat, és a pokol
kapui sem vesznek rajta diadalmat. És Felelet: Oly módon, hogy Krisztus paran-
néked adom a mennyek országának kulcsa- csolatából azok, kik jóllehet névleg keresz-
it; és amit megkötsz a földön, a mennyekben tyének, de nem keresztyén tant és életet
is kötve lészen; és amit megoldasz a földön, folytatnak, miután egynéhányszor atyafisá-
a mennyekben is oldva lészen. gosan intést kaptak, de tévelygéseikkel és
bűneikkel fel nem hagynak, az egyháznak,
Mt 18,18: Bizony mondom néktek: Amit
vagy azoknak, akiket az Anyaszentegyház
megköttök a földön, a mennyben is kötve
arra rendelt, bejelentetnek. És ha intésökre
lészen; és amit megoldotok a földön, a
sem térnek meg, akkor azok a szent sákra-
mennyben is oldva lészen.
mentumoktól való eltiltás által kirekesztik
őket a keresztyén gyülekezetből, és így Isten
84. Kérdés: Mi módon nyittatik meg, és mi maga is kizárja őket Krisztus országából. De
módon záratik be a mennyország az evangé- viszont, ha igazi megjobbulást ígérnek és
lium prédikáltatásával? azt megbizonyítják, mint Krisztusnak és az
Felelet: Oly módon, hogy Krisztus paran- egyháznak tagjai ismét visszafogadtatnak.
csolatából minden hívőnek egyenként és Mt 18,15-18: Ha pedig a te atyádfia vétke-
egyetemlegesen hirdetik és nyilvánosan zik ellened, menj el dorgáld meg őt négy
megbizonyítják, hogy Isten nekik Krisztus szem között: ha hallgat rád megnyerted a te
érdeméért minden bűneiket valósággal meg- atyádfiát; ha pedig nem hallgat rád, végy
bocsátja, valahányszor az evangélium ígére- magad mellé egyet vagy kettőt, hogy lét
teit igaz hittel magukhoz kapcsolják. vagy három tanú vallomásával erősíttessék
Viszont minden hitetlennek és képmutató- minden szó. Ha azokra nem hallgat, mond
nak hirdettetik, hogy mindaddig Isten harag- meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem
ja és az örök kárhozat alá vannak zárva, hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány
amíg meg nem térnek. Ez evangéliumi és a vámszedő. Bizony mondom néktek:
bizonyságtétel szerint ítél Isten mind ebben, Amit megköttök a földön, a mennyben is
mind a jövő életben. kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a
Jn 20,21-23: Ismét monda azért nékik mennyben is oldva lészen.
Jézus: Békesség néktek! Amiként engem kül- 1Kor 5,3-5: Mert én távol lévén ugyan
dött vala az Atya, én is akképpen küldelek testben, de jelen lévén lélekben, már elvé-
titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehele, és geztem, mintha jelen volnék, hogy azt, aki
monda nékik: Vegyetek Szent Lelket: Akinek ekként ezt cselekedete, ti és az én lelkem a
46 HEIDELBERGI KÁTÉ

mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében egybe-


gyűlvén, a mi Urunk Jézus Krisztusnak
hatalmával, átadjuk az ilyent a sátánnak a
testnek veszedelmére, hogy a lélek megtar-
tassék az Úr Jézusnak ama napján
2Thessz 3,14-15: Ha pedig valaki nem
engedelmeskedik a mi levél által való
beszédünknek, azt jegyezzétek meg; és ne
társalkodjatok vele, hogy megszégyenüljön.
De ne tartsátok ellenségnek, hanem intsé-
tek, mint atyafit.
2Jn 10-11: Ha valaki elmegy hozzátok és
nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt
be házatokba, és azt ne köszöntsétek; mert
aki köszönti azt, részes annak gonosz
cselekedeteiben.
HEIDELBERGI KÁTÉ 47

Harmadik rész dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos


világosságára hívott el titeket; akik hajdan
A háládatosságról nem nép voltatok; most pedig Isten népe
vagytok; akik nem kegyelmezettek voltatok,
most pedig kegyelmezettek vagytok. – Sze-
XXXII. ÚRNAPJA retteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és
idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a
testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen
86. Kérdés: Miért kell jót cselekednünk, ha vitézkednek; magatokat a pogányok közt jól
a mi nyomorúságunkból minden mi érde- viselvén, hogy amikor rágalmaznak titeket
münk nélkül, kegyelemből, Krisztus által mint gonosztévőket, a jó cselekedetekből, ha
váltatunk meg? látják azokat, dicsőítsék Istent a megláto-
gatás napján
Felelet: Azért, mert Krisztus, miután minket
az ő vérével megváltott, egyszersmind meg 1Kor 6,19-20: Avagy nem tudjátok-e, hogy
is újít minket az ő Szentlelkével a maga a ti testetek a bennetek lakozó Szent
hasonlatosságára avégre, hogy sok jótétemé- Léleknek temploma, amelyet Istentől nyerte-
nyéért Isten iránt való hálánkat egész éle- tek; és nem a magatokéi vagytok? Mert
tünkkel megmutassuk, és őt dicsőítsük. áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az
Ezenkívül azért is, hogy a magunk igaz hite Istent a ti testetekben és lelketekben,
felől annak gyümölcséből bizonyosak amelyek az Istenéi.
legyünk. Végül pedig, hogy a mi istenfélő Mt 5,16: Úgy fényljék a ti világosságotok az
életünkkel embertársainkat is megnyerjük emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekede-
Krisztusnak. teiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyá-
tokat.
Róm 6,13: Se ne szánjátok oda a ti tagja-
itokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; 2Pt 1,10-11: Annakokáért, atyánkfiai, igye-
hanem szánjátok oda magatokat az Isten- kezzetek inkább a ti elhivatásotokat és
nek, mint akik a halálból életre keltetek, és a kiválasztatásotokat erőssé tenni; mert ha
ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az ezeket cselekszitek nem ütköztök meg soha.
Istennek. Mert ekképpen gazdagon adatik majd nék-
tek a mi Urunknak és megtartónknak, a
Róm 12,1-2: Kérlek azért titeket atyámfiai
Jézus Krisztusnak örök országába való
az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok
bemenetel.
oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek
kedves áldozatul, mint a ti okos tisztelete- Mt 7,17-18: Ekképpen minden jó fa jó
teket. És ne szabjátok magatokat e világhoz, gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz
hanem változzatok el a ti elméteknek meg- gyümölcsöt terem. Nem teremhet jó fa rossz
újulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó
Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. gyümölcsöt.
1Pt 2,5.9-10.11-12: Ti magatok is mint élő Gal 5,5-6.22-25: Mert mi a Lélek által,
kövek épüljetek fel lelki házzá, szent pap- hitből várjuk az igazság reménységét. Mert
sággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés
amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlen-
által. Ti pedig választott nemzetség, királyi ség, hanem a szeretet által munkálkodó hit.
papság, szent nemzet, megtartásra való nép – De a léleknek gyümölcse szeretet, öröm,
vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség,
48 HEIDELBERGI KÁTÉ

szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy
nincs törvény. aki pedig Krisztuséi, a testet embergyilkosnak sincs örök élete, ami
megfeszítették indulataival és kívánságaival megmaradhatna ő benne.
együtt. Ha lélek szerint élünk, lélek szerint
is járjunk.
1Pt 3,1-2: Hasonlóképpen az asszonyok XXXIII. ÚRNAPJA
engedelmeskedjenek az ő férjüknek, hogy ha
némelyek nem engedelmeskednének is az
igének, feleségük magaviselete által ige 88. Kérdés: Hány részből áll az igazi bűn-
nélkül is megnyeressenek; szemlélvén a ti bánat, vagyis az ember megtérése?
félelemben való feddhetetlen életeteket. Felelet: Kettőből: az ó ember megöldök-
Róm 14,19: Azért tehát törekedjünk azokra, léséből és az új ember megelevenítéséből.
amik a békességre és az egymás épülésére
Róm 6,4-6: Eltemettettünk azért ő vele
valók.
együtt a keresztség által a halálba: hogy
miképpen feltámasztatott Krisztus a halál-
87. Kérdés: Nem üdvözülhetnek-e tehát ból az Atyának dicsősége által, azonképpen
azok, kik háládatlan és bűnben megátalko- mi is új életben járjunk. Mert ha az ő
dott életükből Istenhez meg nem térnek? halálának hasonlatossága szerint vele egy-
Felelet: Semmiképpen nem, mert mint az gyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint
Írás mondja: sem a szemérmetlenek, sem a is azok leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó
bálványimádók, sem a paráznák, sem a emberünk ő vele megfeszíttetett, megerőtle-
lopók, sem a fösvények, sem a szitkozódók, nüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne
sem a ragadozók és az ezekhez hasonlók szolgáljunk a bűnnek.
Isten országát örökségül nem bírhatják. Ef 4,22-24: Hogy levetkezzétek ama régi
élet szerint való ó embert, mely meg van
1Kor 6,9-10: Avagy nem tudjátok-e, hogy romolva a csalárdság kívánságai miatt;
igazságtalanok nem örökölhetik Istennek megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke
országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se szerint és felöltözzétek amaz új embert, mely
bálványimádók, se házasságtörők, se Isten szerint teremtetett igazságban és
pulyák, se férfi-szeplősítők, se lopók, se valóságos szentségben.
telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók,
se ragadozók nem örökölhetik Isten orszá- Kol 3,5-10: Öldököljétek meg azért a ti földi
gát. tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot,
bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvény-
Ef 5,5-6: Mert azt jól tudjátok, hogy egy séget, ami bálványimádás; melyek miatt jő
paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy az Isten haragja az engedetlenség fiaira;
fösvénynek, ki bálványimádó, nincs örök- melyekben ti is jártatok régente, mikor
sége a Krisztusnak és Istennek országában. éltetek azokban. Most pedig vessétek el
Senki titeket meg ne csaljon üres beszé- magatokól ti is mindazokat; haragot, fölger-
dekkel; mert jő az Isten haragja a hitet- jedést, gonoszságot és szátokból a károm-
lenség fiaira. kodást és gyalázatos beszédet. Ne hazud-
1Jn 3,14-15: Mi tudjuk, hogy általmentünk jatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek
a halálból az életbe, mert szeretjük a mi amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt,
atyánkfiait. Aki nem szereti az ő atyjafiát, a és felöltöztétek amaz új embert, melynek
halálban marad. Aki gyűlöli az ő atyjafiát,
HEIDELBERGI KÁTÉ 49

újulása van Annak ábrázatja szerint való él. Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy
ismerete, aki teremtette azt. meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek
1Kor 5,76: Tisztítsátok el azért a régi a mi Urunk Jézus Krisztusban.
kovászt, hogy legyetek új tésztává, amint- Gal 2,19-20: Mert én a törvény által
hogy kovász nélkül való vagytok; mert meghaltam a törvénynek, hogy Istennek
hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, éljek. Krisztussal együtt megfeszíttettem.
megáldoztatott érettünk. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem
a Krisztus; amely életet pedig most testben
89. Kérdés: Mi az ó ember megöldöklése? élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki
szeretett engem és önmagát adta érettem.
Felelet: Az, hogy szívünk szerint bánkód-
junk bűneinken, és azokat mindinkább 91. Kérdés: Melyek azok a jó cselekedetek?
gyűlöljük és kerüljük.
Felelet: Csak azok, melyek igaz hitből
Róm 8,13: Mert, ha test szerint éltek, meg- vannak, Isten törvényének megfelelőek, és
haltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel az ő dicsőségére történnek, nem pedig azok,
megöldöklitek, éltek. amelyeket mi gondolunk jónak, vagy ame-
Jóel 2,13: És szíveteket szaggassátok meg, lyek emberi rendelésen alapulnak.
ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a
ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas Róm 14,23: Aki pedig kételkedik, ha eszik,
ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, kárhoztatva van, mert nem hitből eszik. ami
és bánkódik a gonosz miatt. pedig hitből nincs bűn az.
1Sám. 15,22: Sámuel pedig monda: Vajon
90. Kérdés: Mi az új ember megelevení- kedvesebb-e az Úr előtt az égő és véres
tése? áldozat, mint az Úr szava iránt való enge-
delmesség? Íme, jobb az engedelmesség a
Felelet: Istenben való szívbéli öröm Krisz- véres áldozatnál és a szófogadás a kosok
tus által, és az Isten akarata szerint való kövérénél!
minden jó cselekedetben gyönyörködő sze-
Ef 2,10: Mert az Ő alkotása vagyunk,
retet.
teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó
Róm 5,1: Megigazulván azért hit által, cselekedetekre, amelyeket előre elkészített
békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus az Isten, hogy azokban járjunk.
Krisztus által. 1Kor 10,31: Azért akár esztek akár isztok,
Róm 14,17: Mert az Isten országa nem akármit cselekesztek, mindent az Isten
evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és dicsőségére míveljetek.
Szent Lélek által való öröm. 5Móz 11,32: Vigyázzatok, hogy mind e
Ézs 57,15: Mert így szól a magasságos és rendelések és végzések szerint cselekedjetek,
felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve amelyeket én ma adok ti előtökbe.
szent: Magasságban és szentségben lakom, Ez 20,18-19: És mondék fiaiknak a pusztá-
de a megrontottal és alázatos szívűvel is, ban: A ti atyáitok parancsolataiban ne jár-
hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, jatok, és az ő törvényeiket meg ne tartsátok,
és megelevenítsem a megtörtek szívét. s bálványaikkal magatokat meg ne fertéztes-
Róm 6,10-11: Mert hogy meghalt, a bűnnek sétek. Én vagyok a ti Uratok, Istenetek; az
halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek én parancsoltaimban járjatok, az én törvé-
50 HEIDELBERGI KÁTÉ

nyeimet tartsátok meg, és azokat cseleked- Istenednek nyugalomnapja: semmi dolgot se


jétek. tégy azon se magad, se fiad, se lányod, se
Ézs 29,13: És szólt az Úr: Mivel e nép szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se
szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival jövevényed, aki a te kapuidon belül van;
tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, mert hat napon teremté az Úr az eget és a
úgy hogy irántam való félelmük betanított földet, a tengert és mindent, ami azokban
emberi parancsolat lőn. van, a hetedik napon pedig megnyugovék.
Azért megáldá az Úr a nyugalom napját és
Mt 15,7-9: Képmutatók, igazán prófétált megszentelé azt.
felőletek Ézsaiás, mondván: Ez a nép szájá-
val közelget hozzám, és ajkával tisztel enge- V. parancsolat. Tiszteld atyádat és anyádat,
met; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiá- hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet
ba tisztelnek engem, ha oly tudományokat az Úr, a te Istened ád tenéked.
tanítanak, amelyek embereknek parancso- VI. parancsolat. Ne ölj.
latai. VII. parancsolat. Ne paráználkodj.
VIII. parancsolat. Ne lopj.
92. Kérdés: Melyik Istennek törvénye?
IX. parancsolat. Ne tégy a te felebarátod
Felelet: És szólá Isten mindezeket az Igéket: ellen hamis tanúbizonyságot.
2Móz 20. és 5Móz 5. részében. X. parancsolat. Ne kívánd a te felebará-
todnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak
I. parancsolat. Én az Úr vagyok a te
feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát,
Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak
se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te
földjéről, a szolgálat házából. Ne legyenek
felebarátodé.
néked idegen isteneid énelőttem.
II. parancsolat. Ne csinálj magadnak fara-
gott képet, és semmi hasonlót azokhoz, ame- XXXIV. ÚRNAPJA
lyek fenn az égben, vagy amelyek alant a
földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt
vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; 93. Kérdés: Miképpen osztatnak fel ezek a
mert én az Úr, a te Istened, féltőn szerető parancsolatok?
Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák
vétkét a fiakban, harmad- és negyedíziglen, Felelet: Két táblára: melyek közül az első
akik engem gyűlölnek. De irgalmasságot tábla négy parancsolatban arra tanít, mikép-
cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem pen kell magunkat viselnünk Isten iránt. A
szeretnek és az én parancsolataimat meg- második tábla arra tanít hat parancsolatban,
tartják. hogy mivel tartozunk felebarátainknak.
III. parancsolat. Az Úrnak, a te Istenednek 2Móz 34,28: És ott vala az Úrral negyven
nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja nap és negyven éjjel; kenyeret nem evett, vi-
azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét zet sem ivott. És felírá a táblákra a szövet-
hiába felveszi. ség szavait, a tíz parancsolatot.
IV. parancsolat. Megemlékezzél a nyugalom 5Móz 10,3-4: Csinálék azért ládát sittim-
napjáról, hogy megszenteljed azt. Hat fából, és faragék két kőtáblát is, az előbbi-
napon át munkálkodjál és végezd minden ekhez hasonlókat; és felmenék a hegyre, és
dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te a két kőtábla kezemben vala. És felírá a
HEIDELBERGI KÁTÉ 51

táblákra az előbbi írás szerint a tíz igét, magatokat azokkal megfertőztessétek. Én


amelyeket szólott vala az Úr ti hozzátok a vagyok az Úr, a ti Istenetek.
hegyen, a tűznek közepéből a gyülekezésnek 5Móz 18,10-12: Ne találtassék te közötted,
napján, és átadá az Úr azokat nékem. aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se
Mt 22,37-40: Jézus pedig monda néki: Sze- jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó,
resd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, se varázsló; se bűbájos, ördöngösöktől
teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az tudakozó, se titok-fejtő, se halott idéző.
első és nagy parancsolat. A második pedig Mert mind utálja az Úr, aki ezeket míveli, és
hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, az ilyen utálatosságokért űzi ki őket az Úr, a
mint magadat. E két parancsolattól függ az te Istened te előled.
egész törvény és a próféták. Mt 4,10: Ekkor monda néki Jézus: Eredj el
Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te
94. Kérdés: Mit követel Isten az első Istenedet imádd és csak néki szolgálj.
parancsolatban? Jel 19,10: És leborulék annak lábai előtt,
Felelet: Azt, hogy amint lelkem üdvösségét hogy imádjam őt, de monda nékem: Meg-
szeretem, oly szorgalmasan eltávoztassak és lásd, ne tedd; szolgatársad vagyok néked és
kerüljek minden bálványozást, varázslást, a te atyádfiainak, akiknél a Jézus bizony-
babonáskodást, szenteknek vagy más te- ságtétele van; Istent imádd, mert a Jézus
remtményeknek segítségül hívását. Az bizonyságtétele a prófétaság lelke.
egyetlenegy és igaz Istent pedig igazán Jel 22,8-9: És én János vagyok az, aki
megismerjem, csak Ő benne bízzam, nagy ezeket hallottam és láttam és mikor hallot-
alázatossággal és béketűréssel, minden jót tam és láttam, leborulék az angyal lábai
csak egyedül Őtőle várjak és Őt teljes előtt, hogy őt imádjam, aki nékem ezeket
szívemből szeressem, féljem és tiszteljem: megmutatta vala. Az pedig monda nékem:
úgyannyira, hogy minden teremtett dolgok Meglásd, ne tedd; mert szolgatársad vagyok
nélkül el legyek inkább, semhogy csak a néked, és a te atyádfiainak a prófétáknak, és
legkisebb dologban is az ő akarata ellen azoknak, akik megtartják e könyvnek beszé-
vétkezzem. deit. Az Istent imádd.
1Kor 6,9-10: Avagy nem tudjátok-e, hogy Jn 17,3: Az pedig az örök élet, hogy
igazságtalanok nem örökölhetik Istennek megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent,
országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se és akit elküldtél, a Jézus Krisztust
bálványimádók, se házasságtörők, se pu- Jer 17,5: Ezt mondja az Úr: Átkozott az a
lyák, se férfi-szeplősítők, se lopók, se telhe- férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi
tetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!
ragadozók nem örökölhetik Isten országát. 1Pt 5,5-6: Hasonlatosképpen ti ifjabbak
1Kor 10,7. 14: Se bálványimádók ne legye- engedelmeskedjetek a véneknek; mindnyá-
tek, mint azok közül némelyek, amint meg jan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az
van írva: Leüle a nép enni és inni, és felke- alázatosságot öltsétek fel; mert az Isten a
lének játszani. – Azért, szerelmeseim, kerül- kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak
jétek a bálványimádást. pedig kegyelmet ád. Alázzátok meg tehát
3Móz 19,31: Ne menjetek igézőkhöz, és a magatokat Istennek hatalmas keze alatt,
jövendőmondókat ne tudakozzátok, hogy hogy felmagasztaljon titeket annak idején.
52 HEIDELBERGI KÁTÉ

Zsid 10,36: Mert békességes tűrésre van teljes életedben, és hogy hosszú ideig
szükségetek, hogy az Isten akaratát csele- élhess.
kedvén, elnyerjétek az ígéretet. Zsolt 111,10: A bölcsesség kezdete az Úrnak
Kol 1,11: Minden erővel megerősíttetvén az félelme; jó belátása van mindenkinek, aki
Ő dicsőségének hatalma szerint minden ezt gyakorolja; annak dicsérete megmarad
kitartásra és hosszútűrésre örömmel. mindvégig.
Róm 5,3-4: Nemcsak pedig, hanem dicse- Péld 1,7: Az Úrnak félelme feje a bölcses-
kedünk a háborúságokban is, tudván, hogy ségnek; a bölcsességet és erkölcsi tanítást a
a háborúság békességes tűrést nemz, a bolondok megutálják.
békességes tűrés pedig próbatételt, a próba- Péld 9,10: A bölcsesség kezdete az Úrnak
tétel pedig reménységet. félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség.
1Kor 10,10: Se pedig ne zúgolódjatok, Mt 10,28: És ne féljetek azoktól, akik a
miképpen ő közülük zúgolódának némelyek, testet ölik meg, a lelket pedig meg nem
és elveszének a pusztító által. ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki
Fil 2,14: Mindeneket zúgolódások és mind a lelket, mind a testet elvesztheti a
versengések nélkül cselekedjetek. gyehennában.
Zsolt 104,27-30: Mindazok te reád néznek, 5Móz 10,20-21: Az Urat, a te Istenedet
hogy megadjad eledelüket alkalmas időben. féljed, Őt tiszteljed, Ő hozzá ragaszkodjál,
Adsz nékik és ők takarnak; megnyitod keze- és az Ő nevére esküdjél. Ő a te dicséreted,
det, és megtelnek a te jóvoltoddal. Elfordí- és a te Istened, aki azokat a nagy és
tod orcádat, megháborodnak; elveszed a rettenetes dolgokat cselekedte veled, ame-
lelküket, kimúlnak és porrá lesznek újra. lyeket láttak a te szemeid.
Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és Mt 5,29-30: Ha pedig a te jobb szemed
újjá teszed a földnek színét. megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd
Ézs 45,76: Ki a világosságot alkotom és a el magadtól; mert jobb néked, hogy egy
sötétséget teremtem, ki békességet szerzek vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész
és gonoszt teremtek; én vagyok az Úr, aki tested a gyehennára vetessék. És ha a te
mindezt cselekszem! jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le
Jak 1,17: Minden jó adomány és minden azt és vesd el magadtól; mert jobb néked,
tökéletes ajándék felülről való, és a világos- hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, sem-
ságok Atyjától száll alá, akinél nincs válto- hogy egész tested a gyehennára vetessék.
zás, vagy változásnak árnyéka. Mt 10,37-39: Aki inkább szereti atyját és
5Móz 6,5: Szeresd azért az Urat, a te anyját, hogynem engemet, nem méltó én
Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és hozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát,
teljes erődből. hogynem engemet, nem méltó én hozzám. És
aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem
Mt 22,37: Jézus pedig monda néki: Szeresd követ engem, nem méltó én hozzám. Aki
az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, megtalálja az ő életét elveszti azt, és aki
teljes lelkedből és teljes elmédből. elveszti az ő életét én érettem, megtalálja
5Móz 6,2: Hogy féljed az Urat, a te azt.
Istenedet, és megtartsad minden Ő rendelé- ApCsel 5,29.38-39: Felelvén pedig Péter és
sét és parancsolatát, amelyeket én paran- az apostolok, mondának: Istennek kell
csolok néked: te és a te fiad, és a te unokád, inkább engedni, hogynem az embereknek. –
HEIDELBERGI KÁTÉ 53

Mostanra nézve is mondom néktek álljatok XXXV. ÚRNAPJA


el az emberektől, és hagyjatok békét nekik:
mert ha emberektől van e tanács, vagy e
dolog, semmivé lesz; ha pedig Istentől van, 96. Kérdés: Mit akar Isten a második paran-
ti fel nem bonthatjátok azt; nehogy esetleg csolatban?
Isten ellen harcolónak is találtassatok.
Felelet: Azt, hogy Istent semmi módon ki ne
ábrázoljuk, se másképpen ne tiszteljük,
95. Kérdés: Micsoda a bálványozás?
hanem csak úgy, amint azt Igéjében
Felelet: Az, ha az ember az egy igaz Isten parancsolta.
helyett, vagy Ő mellette, aki az ő igéjében
5Móz 4,15-19: Őrizzétek meg azért jól a ti
magát kijelentette, valami mást képzel vagy
lelketeket, mert semmi alakot nem láttatok
tart istennek s az ő bizodalmát abba helyezi.
akkor, amikor a tűznek közepéből szólott
Ef 5,5: Mert azt jól tudjátok, hogy egy hozzátok az Úr a Hóreben; hogy el ne
paráznának is vagy tisztátalannak, vagy fös- vetemedjetek, és faragott képet, valamely
vénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a bálványféle alakot ne csináljatok magatok-
Krisztusnak és Istennek országában. nak, férfi vagy asszony képére; képére
valamely baromnak, amely van a földön;
1 Krón 16,26: Mert a pogányoknak minden
képére valamely repdeső madárnak, amely
isteneik csak bálványok, de az Úr teremtette
röpköd a levegőben; képére valamely földön
az egeket.
csúszó-mászó állatnak; képére valamely
Fil 3,19: Kiknek végük veszedelem, kinek halnak, amely van a Föld alatt lévő vizek-
Istenük az ő hasuk és akiknek dicsőségük az ben. Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy
ő gyalázatukban van, kik mindig a földi- meglásd a napot, a holdat és a csillagokat,
ekkel törődnek. az égnek minden seregét, hogy meg ne
Gal 4,8: Ámde akkor, mikor még nem tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne
ismertétek az Istent, azoknak szolgáltatok, tiszteljed azokat, amelyeket az Úr, a te
amik természet szerint nem istenek. Istened minden néppel közlött, az egész ég
Ef 2,12: Hogy ti, mondom, abban az időben alatt.
Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel társa- Ézs 40,18-25: És kihez hasonlítjátok az
ságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől Istent, és minő képet készítetek Ő róla? A
távolvalók, reménységetek nem vala, és bálványt a mester megönti, és az ötvös
Isten nélkül valók voltatok e világon. megaranyozza azt, és olvaszt ezüst láncot
1Jn 2,23: Senkiben nincs meg az Atya, aki reá; aki szegény ily áldozatra, oly fát vá-
tagadja a Fiút. Aki vallást tesz a Fiúról, laszt, amely meg nem rothad; okos mestert
abban az Atya is megvan. keres, hogy oly bálványt állítson, amely nem
ingadoz. Hát nem tudjátok és nem hallot-
2Jn 9: Aki félre lép és nem marad meg a tátok-e, hát nem hirdettetett néktek eleitől
Krisztus tudománya mellett, annak egynek fogva, hát nem értettétek-e meg a föld
sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudo- fundamentumait? Ki ül a föld kereksége
mánya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az fölött, amelynek lakói mint sáskák előtte, ki
övé. az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és
Jn 5,23: Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, kifeszíti mint a sátort, lakásra, ki a fejedel-
miként tisztelik az Atyát. Aki nem tisz-teli a meket semmivé teszi, és a föld bíráit
Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki elküldte Őt. hiábavalókká változtatja; még alig plántál-
54 HEIDELBERGI KÁTÉ

tattak, még alig vetettének el, alig vert jon vagy tartson avégből, hogy vagy azokat,
gyökeret a földben törzsük, és Ő csak rájuk vagy azok által Istent tisztelje.
fuvall, és kiszáradnak, és őket, mint polyvát,
forgószél ragadja el: Kihez hasonlíttok hát 2Móz 23,24-25: Ne imádd azoknak isteneit
engem, hogy hasonló volnék? szól a Szent. és ne tiszteld azokat, és ne cselekedjél az ő
cselekedeteik szerint; hanem inkább döntö-
Róm 1,23-24: És az örökkévaló Istennek gesd le azokat és tördeld össze bálványa-
dicsőségét felcserélték a mulandó emberek- ikat. És szolgáljátok az Urat, a ti Istenete-
nek és madaraknak és négylábú állatoknak ket, akkor megáldja a te kenyeredet és vize-
és csúszó-mászó állatoknak képmásával. det; és eltávolítom ti közületek a nyavalyát.
Annakokáért adta is őket az Isten szívük
kívánságaiban tisztátalanságra, hogy egy- 2Móz 34,13-14: Hanem oltáraikat rontsátok
más testét megszeplősítsék el, törjétek össze bálványaikat, és vágjátok
ki berkeiket. Mert nem szabad imádnod más
ApCsel 17,29: Mivelhogy azért az Istennek istent; mert az Úr, akinek neve féltőn szere-
nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondol- tő, féltőn szerető Isten Ő.
nunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy
kőhöz, emberi mesterség és kitalálás farag- 4Móz 33,51: Szólj Izráel fiainak, és mondd
ványához hasonlatos az istenség. meg nékik: Mikor átmentek ti a Jordánon a
Kanaán földére: Űzzétek ki akkor a földnek
1Sám 15,23: Mert, mint a varázslásnak minden lakosát a ti színetek elől, és ve-
bűne, olyan az engedetlenség; és bálványo- szessétek el minden írott képeiket, és minden
zás és bálványimádás az ellenszegülés. ő öntött bálványképeiket is elveszessétek, és
5Móz 12,30-32: Vigyázz magadra, hogy minden magaslataikat rontsátok el!
őket követvén tőrbe ne essél, miután már 5Móz 7,5: Hanem így cselekedjetek velük:
kivesznek előled; és ne tudakozzál az ő Oltáraikat rontsátok le, oszlopaikat törjétek
isteneik felől; mondván: Miképpen tisztelik össze, berkeiket vágjátok ki, faragott
e nemzetek az ő isteneiket? én is akképpen képeiket pedig tűzzel égessétek meg.
cselekszem. Ne cselekedjél így az Úrral, a te
Isteneddel, mert mind azt az utálatosságot, 5Móz 12,3: És rontsátok el azoknak
amit gyűlöl az Úr, megcselekedték az ő oltárait, törjétek össze oszlopaikat, tűzzel
isteneikkel; mert még fiaikat és leányaikat is égessétek meg berkeiket, és vagdaljátok szét
megégetik vala tűzzel az ő isteneiknek. az ő isteneiknek faragott képeit, a nevüket is
Mindazt, amit én parancsolok néktek, meg- pusztítsátok ki arról a helyről.
tartsátok, és aszerint cselekedjetek: semmit 5Móz 16,22: Oszlopot se emelj magadnak,
ne tégy ahhoz, és el se végy abból! amit gyűlöl az Úr, a te Istened.
Mt 15,9: Pedig hiába tisztelnek engem, ha 2Kir 18,3-4: és kedves dolgot cselekedék az
oly tudományokat tanítanak, amelyek Úr szemei előtt, amint az ő atyja, Dávid
embereknek parancsolatai. cselekedett volt. Ő rontotta le a magasla-
tokat, törte el az oszlopokat, és vágta ki az
97. Kérdés: Hát semmiféle képet nem Aserát, és törte össze az érckígyót is, ame-
szabad csinálni? lyet Mózes csinált; mert mind az ideig az
Izráel fiai jó illatot tettek annak, és nevezék
Felelet: Istent sem nem lehet, sem nem azt Nékhustánnak.
szabad kiábrázolni. A teremtmények pedig,
noha kiábrázolhatók, mindazáltal megtiltja
Isten, hogy az ember azokról képeket csinál-
HEIDELBERGI KÁTÉ 55

98. Kérdés: Szabad-e tehát a templomokban vallástételünkkel, segítségül hívásunkkal és


a képeket megtűrni, hogy azok az avatatlan minden beszédünkkel és cselekedetünkkel
népnek könyvek gyanánt szolgáljanak? Őt magasztaljuk.
Felelet: Semmiképpen nem mert ne legyünk 3Móz 24,10-16: Kiméne pedig egy izráel-
bölcsebbek Istennél, aki az ő Anyaszent- beli asszonynak fia, aki egyiptomi férfiútól
egyházát nem a néma bálványképekkel, való vala, Izráel fiai közé, és versengének a
hanem az ő szent igéjének prédikálásával táborban az izráelbeli asszonynak fia és egy
akarja tanítani. izráelbeli férfi. És káromlá az izráelbeli
asszony fia az Isten nevét és átkozódék;
Jer 10,8: Mind egyig balgatagok és bolon- elvivék azért azt Mózeshez. Az ő anyjának
dok; hiábavalóságokra tanít; fa az. neve pedig Selomith vala, Dibrinek leánya,
Hab 2,18-19: Mit használ a faragott kép, Dán nemzettségéből. És őrizet alá veték azt,
hogy a faragója kifaragta azt? Vagy az míg kijelentést nyernének az Úr akarata
öntött kép és amely hazugságot tanít, hogy a felől. Szóla azért az Úr Mózesnek, mond-
képnek faragója bízik abban, csinálván ván: Vidd ki az átkozódót a táboron kívül, és
néma bálványokat? Jaj annak, aki fának mindazok, akik hallották, tegyék kezeiket
mondja: Serkenj fel! néma kőnek: Ébredj annak fejére és kövezze agyon azt az egész
fel! Taníthat-e ez? Íme borítva van arannyal gyülekezet. Izráel fiainak pedig szólj, ezt
és ezüsttel, lélek pedig nincs benne semmi! mondván: Ha valaki az ő Istenét átkozza,
2Pt 1,19: És igen biztos nálunk a prófétai viselje az ő bűnének terhét. És aki szidal-
beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyel- mazza az Úrnak nevét, halállal lakoljon,
meztek, mint sötét helyen világító szövét- kövezze azt agyon az egész gyülekezet, akár
nekre, míg nappal virrad, és hajnal csillag jövevény, akár bennszülött, ha szidalmazza
kél fel szívetekben. az Úrnak nevét, halállal lakoljon.
2Tim 3,16-17: A teljes írás Istentől ihletett 3Móz 19,12: És ne esküdjetek hamisan az
és hasznos a tanításra, a feddésre, a én nevemre, mert megfertőzteted a te
megjobbításra, az igazságban való nevelés- Istenednek nevét. Én vagyok az Úr.
re, hogy tökéletes legyen az Isten embere, Mt 5,37: Hanem legyen a ti beszédetek:
minden jó cselekedetre felkészített. Úgy úgy; nem nem; ami pedig ezeken felül
vagyon, a gonosztól vagyon.
Jak 5,12: Mindeneknek előtte pedig ne
XXXVI. ÚRNAPJA esküdjetek, atyámfiai, se az égre, se a föld-
re, se semmi más esküvéssel. Hanem legyen
a ti igenetek igen, és a nem nem; hogy
99. Kérdés: Mit akar Isten a harmadik kárhoztatás alá ne essetek.
parancsolatban?
Ézs 45,23: Magamra esküdtem és igazság
Felelet: Azt, hogy nemcsak átkozódással, jött ki számból, egy szó, mely vissza nem
vagy hamis esküvéssel, de még szükségtelen tér: hogy minden térd nékem hajol meg, rám
esküdözéssel se káromoljuk Isten nevét, se esküszik minden nyelv!
tiszteletlenül ne említsük; se ezekben a ret- Mt 10,32-33: Valaki azért vallást tesz én
tenetes bűnökben még csak elhallgatással rólam az emberek előtt, én is vallást teszek
vagy eltűréssel se vegyünk részt, hanem az arról az én mennyei Atyám előtt; aki pedig
Istennek szentséges nevét félelemmel és
hódolattal említsük avégből, hogy a mi igaz
56 HEIDELBERGI KÁTÉ

megtagad engem az emberek előtt, én is jövevény, akár bennszülött, ha szidalmazza


megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt. az Úrnak nevét, halállal lakoljon.
1Tim 2,8: Akarom azért, hogy imádkoz-
zanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket
emelvén föl harag és versengés nélkül. XXXVII. ÚRNAPJA
Róm 2,24: Mert az Istennek neve miattatok
káromoltatik a pogányok között, amint meg 101. Kérdés: Esküdhetik-e valaki keresz-
van írva. tyén módon Isten nevére?
1Tim 6,1: Akik iga alatt vannak mint
szolgák, az ő uraikat tisztességre méltóknak Felelet: Igen, ha azt vagy az alattvalóitól a
tekintsék, hogy Isten neve és a tudomány ne felsőbbség, vagy valami szükség követeli,
káromoltassék. hogy hitelünket s igazságunkat Istennek di-
csőségére és embertársaink javára fenntart-
Kol 3,16-17: A Krisztusnak beszéde lakoz- suk és felhasználjuk. Mert az ilyen esküvés
zék ti bennetek gazdagon, minden bölcses- az Isten igéjén alapszik, ez okból a hívek
ségben, tanítván és intvén egymást zsoltá- mind az ó, mind az új szövetségben igazán
rokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálá- használták is.
val zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.
És mindent, amit csak cselekesztek szóval 5Móz 6,13: Féljed az Urat, a te Istenedet, Ő
vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében neki szolgálj, és az Ő nevére esküdjél.
cselekedjetek, hálát adván az Istennek és 5Móz 10,20: Az Urat, a te Istenedet féljed,
Atyának Ő általa. Őt tiszteljed, Ő hozzá ragaszkodjál, és az Ő
nevére esküdjél.
100. Kérdés: Oly súlyos bűn-e esküvéssel Ézs 48,1: Halljátok ezt Jákob háza, akik
vagy átkozódással az Úr nevét káromolni, Izrael névről neveztettek, és Júda forrásából
hogy Isten még azokra is haragszik, akik származának, a kik az Úr nevére esküsznek,
amennyire tehetnék, azt meg nem tiltják, és Izráel Istenét emlegetik.
vagy meg nem akadályozzák?
Zsid 6,16: Mert az emberek nagyobbra
Felelet: Bizonyára nagy: mert nincsen is esküsznek, és náluk minden versengésnek
nagyobb bűn, vagy amely ellen Isten harag- vége megerősítésül az eskü.
ja rettenetesebb lenne, mint az ő nevének 1Móz 21,24: És monda Ábrahám: Én
káromlása. Azért meg is parancsolta, hogy megesküszöm.
ez a bűn halállal büntettessék.
1Móz 31,53: Az Ábrahám Istene, és a
3Móz 5,1: Ha azzal vétkezik valaki, hogy Nákhor Istene, és az ő atyjok Istene tegye-
hallotta a káromló beszédet, és bizonyság nek ítéletet közöttünk: És megesküvék az ő
lehetne, hogy látta, vagy tudja: ha meg nem atyjának Izsáknak félelmére.
jelenti azt, de hordozza az ő vétségének Józs 9,15.19: És békességesen bánt velük
terhét. Józsué, és frigyet köte velük hogy életben
3Móz 24,15-16: Izráel fiainak pedig szólj, hagyja őket, a gyülekezet fejedelmei pedig
ezt mondván: Ha valaki az ő Istenét átkoz- megesküdének nekik. – Mondának azért
za, viselje az ő bűnének terhét. És aki szi- mind a főemberek az egész gyülekezetnek:
dalmazza az Úrnak nevét, halállal lakoljon, Mi megesküdtünk nekik az Úrra, Izráel
kövezze azt agyon az egész gyülekezet; akár Istenére, most hát nem bánthatjuk őket.
HEIDELBERGI KÁTÉ 57

1 Sám 24,22: Esküdjél meg nekem most az Mt 5,34-36: És pedig azt mondom nektek:
Úrra, hogy én utánam nem fogod kiirtani Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert
maradékomat és nevemet nem fogod kitö- az az Istennek királyi széke; se a földre,
rölni atyám házából. mert az az Ő lábainak zsámolya; se Jeru-
2 Sám 3,35: Eljöve pedig mind az egész zsálemre, mert a nagy királynak városa; se
nép, hogy enni adjanak Dávidnak mikor a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen
még a nap fenn vala, De megesküvék Dávid hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé.
ezt mondván: Úgy cselekedjék énvelem az Jak 5,12: Mindenek előtte pedig ne esküd-
Isten most és ezután is, hogy míg a nap le jetek, atyámfiai, se az égre, se a földre, se
nem megy, sem kenyeret, sem egyebet nem semmi más esküvéssel. Hanem legyen a ti
eszem. igenetek igen, és a nem nem; hogy kárhoz-
1Kir 1,28-30: És felelvén Dávid király, tatás alá na essetek.
monda: Hívjátok hozzám Betsabét, aki
beméne a király elébe, és megálla a király
előtt. És megesküvék a király mondván: Ál
az Úr, aki megszabadította az én lelkemet XXXVIII. ÚRNAPJA
minden nyomorúságtól, hogy amiképpen
megesküdtem neked az Úrra, Izráel Iste-
nére, ezt mondván: A te fiad Salamon ural- 103. Kérdés: Mit követel Isten a negyedik
kodik én utánam, és ő ül az én királyi parancsolatban?
székembe én helyettem: ezt ma így meg is
teszem. Felelet: Először azt, hogy az igehirdetés és
az iskolák fenntartassanak és én különösen
Róm 1,9: Mert bizonyságom nekem az
ünnepnapokon Isten gyülekezetébe szorgal-
Isten, kinek lelkem szerint szolgálok az Ő
masan eljárjak, Isten Igéjét tanuljam, a szent
Fiának evangéliumában, hogy szüntelen
Sákramentumokkal éljek; az Urat a szentek
emlékezem felőletek.
közösségében segítségül hívjam és Krisztus
2Kor 1,23: Én pedig az Istent hívom bizony- szerint adakozzam. Továbbá, hogy gonosz
ságul az én lelkemre, hogy titeket kímélve cselekedeteimmel felhagyjak, engedvén,
nem mentem el eddig Korinthusba. hogy az Úr végezze bennem Szentlelke által
a maga munkáját, és így az örökkévaló
102. Kérdés: Szabad-e a szentekre, vagy ünnepet már e földi életben elkezdjem.
más teremtményekre esküdni?
Tit 1,5: A végett hagytalak téged krétában,
Felelet: Nem szabad: Mert a törvény szerint hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe,
való esküvés Istennek tanúbizonyságul hívá- és rendelj városonként presbitereket, ami-
sa, hogy Ő, mint a szíveknek egyedüli vizs- képpen én neked meghagytam.
gálója, tegyen bizonyságot az igazságról és 1Tim 3,4,5 részek
büntessen meg engem, ha én hamisan
esküszöm. Ez a tisztesség nem illet meg egy 1Kor 9,11.13-14: Ha mi néktek a lelkieket
teremtményt sem. vetettük nagy dolog-e, ha mi a ti testi javai-
tokat aratjuk? Nem tudjátok-e, hogy akik a
2Kor 1,23: Én pedig az Istent hívom bizony- szent dolgokban munkálkodnak, a szent
ságul az én lelkemre, hogy titeket kímélve helyből élnek, és akik az oltár körül forgo-
nem mentem el eddig Korinthusba. lódnak, az oltárral együtt veszik el részü-
ket? Ekképpen rendelte az Úr is, hogy akik
58 HEIDELBERGI KÁTÉ

az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból megtartó Istenünk előtt. – Akarom azért,


éljenek. hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen,
2Tim 2,2: És amiket tőlem hallottál sok tiszta kezeket emelvén föl harag és
bizonyság által, azokat bízzad hív emberek- versengés nélkül. Hasonlatosképpen az asz-
re, akik másoknak a tanítására is alkal- szonyok tisztességes öltözetben, szemérme-
masok lesznek. tességgel ékesítsék magokat; nem hajfona-
tokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy
2Tim 3,15: És hogy gyermekségedtől fogva drága öltözékkel, hanem amint illik az
tudod a szent írásokat, melyek téged bölccsé Istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó
tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban cselekedetekkel.
való hit által.
1Kor 14,16: Mert ha lélekkel mondasz
Zsolt 40,10-11: Vígan hirdetem az igazsá- áldást, az ott levő avatatlan miképpen fog a
gosságot a nagy gyülekezetben; imé, nem te hálaadásodra Áment mondani, mikor
tartom vissza ajkaimat, te tudod, óh Uram! nem tudja, mit beszélsz?
Igazságosságodat nem rejtem el szívemben,
elmondom a te hűségedet és segítségedet; 1Kor 16,2: A hétnek első napján mindenitek
nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat tegye félre magánál, amit sikerült össze-
a nagy gyülekezetben. gyűjtenie, hogy ne akkor történjék a gyűjtés,
amikor odamegyek.
Zsolt 64,27: A gyülekezetben áldjátok az
Istent, az Urat áldjátok, ti Izráel magvából Ézs 66,23: És lesz, hogy hónapról-hónapra
valók! és szombatról-szombatra eljő minden test
engem imádni, szól az Úr.
ApCsel 2,42.46: És foglalatosak valának az
apostolok tudományában és a közösségben,
a kenyér megtörésében. – És mindennap XXXIX. ÚRNAPJA
egy akarattal kitartva a templomban, és
megtörve házanként a kenyeret, részesednek
vala eledelben örömmel és tiszta szívvel. 104. Kérdés: Mit követel Isten az ötödik
1Kor 14,19.29.31: De a gyülekezetben parancsolatban?
inkább akarok öt szót szólni értelemmel,
hogy egyebeket is tanítsak, hogy nem tízezer Felelet: Azt, hogy atyámnak, anyámnak és
szót nyelveken. – A próféták pedig ketten valamennyi elöljárómnak minden tiszteletet,
vagy hárman beszéljenek; és a többiek szeretetet és hűséget megadjak és magamat
ítéljék meg. – Mert egyenként mindnyájan minden jó tanításnak és büntetésnek illő
prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és engedelmességgel alávessem, azonfelül az ő
mindenki vigasztalást vegyen. gyengeségeik iránt türelmes legyek, mivel
Isten minket az ő kezük által akar vezetni.
1Kor 11,33: Azért atyámfiai, amikor egybe-
gyűltök az evésre, egymást megvárjátok. Ef 5,22: Ti asszonyok a ti saját férjeteknek
1Tim 2,1-3.8-10: Intelek azért mindenek engedelmesek legyetek, mit az Úrnak.
előtt, hogy tartassanak könyörgések, imád- Ef 6,1-13: Ti gyermekek szót fogadjatok a ti
ságok, esedezések, hálaadások minden em- szüleiteknek az Úrban; mert ez az igaz.
berekért, királyokért és minden méltóság- Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (ami
ban levőkért, hogy csendes és nyugalmas az első parancsolat ígérettel), hogy jól
élettel éljünk, teljes Istenfélelemmel és tisz- legyen néked dolgod és hosszú életű légy e
tességgel. Mert ez jó és kedves dolog a mi földön.
HEIDELBERGI KÁTÉ 59

Kol 3,18.20-24: Ti asszonyok engedelmes- nak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek


kedjetek a ti férjeteknek, amiképpen illik az is.
Úrban. – Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti Ef 6,4.9: Ti is atyák ne ingereljétek gyer-
szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az mekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr
Úrnak. Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyer- tanítása és intése szerint. – Ti is urak,
mekeiteket, hogy kétségbe ne essenek. Ti ugyanazt cselekedjétek ő velük, elhagyván a
szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test fenyegetést; tudván, hogy a ti uratok is
szerint való uraitoknak, nem a szemnek menyben van, és személyválogatás nincs Ő
szolgálván, mint akik embereknek akarnak nála.
tetszeni, hanem szíveteknek gyengeségében,
félvén az Istent. És valamit tesztek, lélekből Kol 3,19: Ti férfiak szeressétek a ti felesé-
cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embe- geteket és ne legyetek irántuk keserű
reknek; tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az kedvűek.
örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztus- Róm 13,2-7: Azért aki ellene támad a
nak szolgáltok. hatalmasságnak, az Isten rendelésének
Péld 1,8: Hallgasd fiam a te atyádnak támad ellene; akik pedig ellene támadnak,
erkölcsi tanítását, és a te anyádnak oktatá- önmagoknak ítéletet szereznek. Mert a feje-
sát el ne hagyd. delmek nem a jó, hanem a rossz csele-
kedetnek rettegésére vannak. Akarod-e
Péld 4,1: Tehát tanított engem, ás mondá pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cse-
nékem: tartsa meg az én beszédemet a te lekedjed a jót, és dicséreted lesz attól. Mert
elméd, hogy megtartván az én parancsola- Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a
taimat, élj. gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül
Péld 15,20;20,20: A bölcs fiú örvendezteti viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosz-
az atyát; a bolond ember pedig megutálja szúálló a haragra annak, aki a gonoszt
az anyját. – Aki az ő atyját vagy anyját cselekszi. Annakokáért szükség engedelmes-
megátkozza, annak kialszik szövétneke a kedni nem csak a haragért, hanem a
legnagyobb setétségben. lelkiismeretért is. Mert azért fizettek adót is;
2Móz 21,17: Aki szidalmazza az ő atyját mivelhogy Istennek szolgái, kik ugyanabban
vagy anyját, halállal lakoljon. foglalatoskodnak. Adjátok meg azért
mindenkinek amivel tartoztok: akinek az
Róm 13,1: Minden lélek engedelmeskedjék adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot;
a felső hatalmasságoknak; mert nincs hatal- akinek a félelemmel, A félelmet; akinek a
masság, hanem csak Istentől: és amely tisztességgel, a tisztességet.
hatalmasságok vannak, az Istentől rendel-
tettek. Mt 22,21: Akkor monda nékik: Adjátok meg
ami a császáré a császárnak; és ami az
Péld 23,22: Hallgasd a te atyádat, aki Istené, az Istennek.
nemzett téged; és meg ne utáld a te atyádat,
mikor megvénhedik.
1Móz 9,24-25: Hogy felserkene Nóé mámo- XL. ÚRNAPJA
rából, és megtudá amit az ő kisebbik fia
cselekedett vala, mondá: Átkozott Kánaán!
Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt. 105. Kérdés: Mit követel Isten a hatodik
1Pt 2,18: A cselédek teljes félelemmel enge- parancsolatban?
delmeskedjenek az uraknak; nem csak a jók-
60 HEIDELBERGI KÁTÉ

Felelet: Hogy felebarátomat sem gondola- Kol 2,23: Amelyek bölcsességnek látszanak
tommal, sem beszédemmel, sem magavise- ugyan a magaválasztotta Istentiszteletben és
letemmel, annál kevésbé cselekedetemmel, alázatoskodásban és a test gyötrésében; de
vagy magam vagy mások által bosszúsággal nincs bennük semmi becsülni való, mivel-
ne illessem, ne gyűlöljem, meg ne sértsem hogy a test hízlalására valók.
vagy meg ne öljem; sőt minden bosszú- Mt 4,7: Monda néki Jézus: Viszont meg van
vágyat magamból kiirtsak; magam rontására írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.
ne törjek, önmagamat könnyelműen vesze-
delembe ne ejtsem. A közhatalom kezében 2Móz 21,14: Ha pedig valaki szándékosan
pedig azért van fegyver, hogy a vérontást tör felebarátja ellen, hogy azt orvul meg-
megelőzze. ölje, oltáromtól is elvidd a halálra.
Róm 13,4: Ha pedig a gonoszt cselekszed,
Mt 5,21-22: Hallottátok, hogy megmonda- félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert:
tott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra
az ítéletre. Én pedig azt mondom nektek, annak, aki gonoszt cselekszik.
hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára
ok nélkül, méltó az ítéletre; aki pedig azt
106. Kérdés: Ez a parancsolat csak a
mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a
gyilkosságról szól?
főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja:
Bolond, méltó a gyehenna tüzére. Felelet: Nem csak, hanem amikor Isten a
Mt 26-52: Akkor monda néki Jézus: Tedd gyilkosságot tiltja, ugyanakkor arra tanít,
helyére szablyádat; mert akik fegyvert fog- hogy ő a gyilkosságnak már a gyökerét gyű-
nak, fegyverrel kell veszniök. löli, mint az irigységet, gyűlölséget, a hara-
got és a bosszúvágyat s minden ilyet titkos
1Móz 9,6: Aki embervért ont, annak vére
gyilkosságnak tart.
ember által oltassék ki; mert Isten a maga
képére teremté az embert. Róm 1,28-32: És a miképpen nem méltatták
Ef 4,26: Ám haragudjatok, de ne vétkez- az Istent arra, hogy ismeretükben megtart-
zetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon. sák, azonképpen oda adta őket az Isten
méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dol-
Róm 12,19: Magatokért bosszút ne álljatok
gokat cselekedjenek; akik teljesek minden
szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama
hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal,
haragnak; mert meg van írva: Enyém a
kapzsisággal, rosszasággal; rakvák irigy-
bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az
séggel, gyilkossággal, versengéssel, álnok-
Úr.
sággal, rossz erkölccsel; súsárlók, rágalma-
Mt 5,25;18,35: Légy jóakarója a te ellensé- zók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, di-
gednek hamar, amíg az úton vagy vele, hogy csekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek
ellenséged valamiképpen a bíró kezébe ne engedetlenek, balgatagok, összeférhetetle-
adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló nek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetle-
kezébe, és tömlöcbe ne vessen téged. – nek, irgalmatlanok. Kik jóllehet az Isten
Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is végzését ismerik, hogy akik ilyeneket csele-
veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjá- kesznek, méltók a halálra, mégis nem cse-
tok, ki-ki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket. lekszik azokat, hanem az akképpen cselek-
Róm 13,14: Hanem öltözzétek fel az Úr vőkkel egyet is értenek.
Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok 1Jn 2,9-11: Aki azt mondja, hogy a világos-
kívánságokra. ságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát, az még
HEIDELBERGI KÁTÉ 61

mindig a sötétségben van. Aki szereti az ő illik elhívatásotokhoz, mellyel elhívattatok.


atyjafiát, a világosságban marad, és nincs Teljes alázatossággal és szelídséggel.
benne botránkozásra való. Aki pedig gyűlöli hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szere-
az ő atyjafiát, a sötétségben van, és a tetben, igyekezvén megtartani a Lélek egy-
sötétségben jár, és nem tudja hová megy, ségét a békességnek kötelében.
mert a sötétség megvakította az ő szemeit. Gal 6,1-2: Atyámfiai, még ha előfogja is az
Jak 1,20: A testnek cselekedetei nyilvánva- embert valami bűn, ti lelkiek igazítsátok
lók, melyek ezek: házasságtörés, parázna- útba az olyant szelídségnek lelkével, ügyel-
ság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálvány- vén magadra, hogy meg ne kísértessél te
imádás, varázslás, ellenségeskedések, ver- magad is. Egymás terhét hordozzátok, és
sengések, gyűlölködések, harag, patvarko- úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.
dások, visszavonások, pártütések, irigysé- Mt 5,5: Boldogok a szelídek mert ők
gek, gyilkosságok, részegségek, tobzódások örökségül bírják a földet.
és ezekhez hasonlók: melyekről előre
mondom néktek, amiképpen már ezelőtt is Róm 12,18: Ha lehetséges, amennyire raj-
mondtam, hogy akik ilyeneket cselekszenek, tatok áll, minden emberrel békességben
Isten országának örökösei nem lesznek. éljetek.
1Jn 3,15: Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind Mt 5,7: Boldogok az irgalmasok, mert ők
embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy em- irgalmasságot nyernek.
bergyilkosnak sincs örök élete, ami megma- Lk 6,36: Legyetek azért irgalmasok, mint a
radhatna ő benne. ti Atyátok is írgalmas.
Róm 12,10.15: Atyafiúi szeretettel egymás
iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást
megelőzők legyetek. – Örüljetek az örülők-
107. Kérdés: Elég-e hát, ha így senkit meg kel, és sírjatok a sírókkal.
nem ölünk?
2Móz 23,5: Ha látod, hogy annak szamara,
Felelet: Nem elég; mert mikor Isten az aki téged gyűlöl, a teher alatt fekszik,
irigységet, gyűlölséget és haragot kárhoz- vigyázz, rajta ne hagyd; oldd el azt ő vele
tatja, ezzel azt is kívánja, hogy a mi együtt.
felebarátunkat úgy szeressük, mint magun- Mt 5,44-45: Én pedig azt mondom nektek:
kat, hogy iránta türelemmel, békességgel, Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat,
szelídséggel, könyörületességgel és szíves- akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal,
séggel viseltessünk, kárát tőlünk telhetőleg akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azo-
róla elhárítsuk és ellenségeinkkel is jót kért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.
tegyünk. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai,
Mt 7,12;22,39: Amit akartok azért, hogy az aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra,
emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti mind a jókra, és erőt ad mind az igazaknak,
is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a mind a hamisaknak.
törvény és a próféták: A második pedig Róm 12,20-21: Azért ha éhezik a te
hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, ellenséged, adj ennie; ha szomjúhozik, adj
mint magadat. innia; mert ha ezt míveled, eleven szenet
Ef 4,1-3: Kérlek azért titeket én, ki fogoly gyűjtesz az ő fejére. Ne győzettessél meg a
vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd
meg.
62 HEIDELBERGI KÁTÉ

XLI. ÚRNAPJA Felelet: Mivelhogy testünk és lelkünk a


Szentlélek temploma, Isten azt akarja, hogy
mindkettőt tisztán és szentül őrizzük meg.
108. Kérdés: Mit követel a hetedik paran- Ezért megtilt Isten minden tisztátalan csele-
csolat? kedetet, viselkedést, beszédet, gondolatot,
vágyat és mindazt, ami erre ingerelhetne.
Felelet: Mivel Isten minden förtelmet meg-
átkozott, azért azt nekünk is szívből gyűlöl- Ef 5,3-4: paráznaság pedig és akármely
nünk kell s mind a szent házasságban, mind tisztátalanság vagy fösvénység ne is nevez-
azon kívül tiszta és fegyelmezett életet kell tessék ti közöttetek, amint szentekhez illik;
élnünk. sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy
trágárság, melyek nem illenek: hanem
3Móz 18,27-29: Mert mindezeket az utála- inkább hálaadás.
tosságokat megcselekedték annak a földnek
lakósai, amely előttetek van; és fertelmes 1Kor 6,18-20: Kerüljétek a paráznaságot.
lőn az a föld. Hogy ki ne okádjon titeket az Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a
a föld, ha megfertőztetitek azt, amint kio- testen kívül van; de aki paráználkodik, a
kádja azt a népet, amely előttetek van. Mert maga teste ellen vétkezik. Avagy nem tud-
aki megcselekszik valamit ez utálatosságból játok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó
mind kiírtatik az így cselekvő ember az ő Szent Lélek temploma, amelyet istentől
népe közül. nyertek; és nem a magatokéi vagytok? Mert
áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az
Júd 22-33: És könyörüljetek némelyeken, Istent a ti testetekben és lelketekben,
megkülönböztetvén őket. Másokat pedig amelyek az Istenéi.
rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket
a tűzből, és utálva még a ruhát is, amelyet a Mt 5,27-28: Hallottátok, hogy megmonda-
test beszennyezett. tott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én
pedig azt mondom nektek, hogy valaki
1Thessz 4,3-5: Mert ez az Isten akaratja, a asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért
ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráz- immár paráználkodott azzal az ő szívében.
naságtól megtartsátok; hogy mindenitek
szentségben és tisztességben tudja bírni a Ef 5,18-19: És meg ne részegedjetek bortól,
maga edényét, nem kívánság gerjedelmével, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek
mint a pogányok, akik nem ismerik az be Szent Lélekkel, beszélgetvén egymás
Istent. között zsoltárokban, énekelvén és dicséretet
mondván szívetekben az Úrnak.
Zsid 13,4: Tisztességes minden tekintetben a
házasság és szeplőtlen a házasság, a paráz- 1Kor 15,33: Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt
nákat pedig és a házasságrontókat megítéli megronthatnak gonosz társaságok
az Isten.
1Kor 7,4: A feleség nem ura a maga testé- XLII. ÚRNAPJA
nek, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem
ura a maga testének, hanem a felesége.
110. Kérdés: Mit tilt meg Isten a nyolcadik
109. Kérdés: Csak a házasságtörést és a parancsolatban?
más efféle förtelmet tiltja Isten e paran-
csolatban? Felelet: Nemcsak azt a lopást és rablást
tiltja meg, melyet a polgári hatóság meg-
HEIDELBERGI KÁTÉ 63

büntet, hanem lopásnak nevezi Isten minda- igaz éfád legyen néked; hogy hosszú ideig
zon gonosz mesterkedéseket és fogásokat is, élj azon a földön, melyet az Úr, a te Istened
melyek által felebarátunk tulajdonát akár ad néked.
erőszakkal, akár hamissággal magunkhoz Zsolt 15,5: Pénzt nem adja uzsorára, és
ragadni szándékszunk, mint például hamis nem vesz el ajándékot az ártatlan ellen. Aki
súly és mérték, hitvány áru és hamis pénz, ezeket cselekszi, nem rendül meg soha
vagy uzsora, vagy bármi más eszköz által, örökké.
amit Isten megtiltott. Ide számítandó min-
den fösvénység és Isten ajándékainak Lk 6,35: Hanem szeressétek ellenségei-
haszontalan tékozlása is. teket, és jót tegyetek, és adjatok kölcsönt,
semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok
1Kor 6,10: Se lopók, se telhetetlenek, se sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai
részegesek, se szidalmazók, se ragadozók lesztek: mert ő jótevő a háládatlanokkal és
nem örökölhetik Isten országát. gonoszokkal.
1Kor 5,10: De nem általában e világ Péld 5,16: Kifolynak-e a te forrásaid, az
paráznáival, vagy csalóival, vagy ragado- utcákra a te vized forrásai?
zóival, vagy bálványimádóival; mert hiszen
így ki kellene e világból mennetek. 111. Kérdés: S mit követel tőled Isten e
Lk 3,14: És megkérdék őt a vitézek is, parancsolatban?
mondván: mit cselekedjünk? És monda
Felelet: Hogy felebarátom hasznát tőlem
nékik: senkit ne botránkoztassatok, se ne
telhetőleg előmozdítsam, vele úgy cseleked-
patvarkodjatok; és elégedjetek meg a
jem, amint akarnám, hogy mások cseleked-
zsoldotokkal.
jenek velem, és hűségesen munkálkodjam,
1Thessz 4,6: Hogy senki túl ne lépjen és hogy a szűkölködők szükségében segíteni
meg ne háborítsa valamely dologban az ő tudjak.
atyjafiát: mert bosszút áll az Úr minde-
zekért amint elébb is mondottuk néktek és Mt 7,12: Amit akartok azért, hogy az
bizonyságot tettünk. emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti
is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a
Péld 11,1;16,11: Az álnok font utálatos az
törvény és a próféták.
Úrnál; az igaz mérték pedig kedves neki. -
Az Úré az igaz mérték és mérőserpenyő, az Ef 4,28: Aki oroz vala, többé ne orozzon,
ő műve minden mérőkő. hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén
az ő kezeivel azt, ami jó, hogy legyen mit
Ez 45,9-10: Ezt mondja az Úr Isten: Legyen
adni a szűkölködőknek.
elég már néktek, Izráel fejedelmei! A
törvénytelenséget és erőszaktételt távoztas-
sátok el, és cselekedjetek törvény szerint és
igazságot. Vegyétek le népemről sarcolásto- XLIII. ÚRNAPJA
kat, ezt mondja az Őr Isten. Igaz mérőser-
penyőitek legyenek és igaz éfátok és igaz
112. Kérdés: Mit kíván a kilencedik
báthotok.
parancsolat?
5Móz 25,13-15: Ne legyen a te zsákodban
kétféle font: nagyobb és kisebb. Ne legyen a Felelet: Azt, hogy senki ellen hamis tanúbi-
te házadban kétféle éfa: nagyobb és kisebb. zonyságot ne tegyek; beszédét félre ne
Teljes és igaz fontod legyen néked; teljes és magyarázzam, senkit ne rágalmazzak, ne
64 HEIDELBERGI KÁTÉ

gyalázzak és meghallgatása nélkül és Péld 13,5: A hamis dolgot gyűlöli az igaz;


könnyelműen ne kárhoztassak; hanem kerül- az istentelen pedig gyűlölségessé tesz és
jek mindenféle hazugságot és csalárdságot, megszégyenít.
mint a Sátánnak saját műveit, hacsak Isten 1Kor 13,6: Nem örül a hamisságnak, de
rettenetes haragját magamra vonni nem együtt örül az igazsággal
akarom; törvénykezésben és egyéb dolgaim-
ban az igazságot kedveljem, őszintén ki- Ef 4,25: Azért levetvén a hazugságot, szól-
mondjam és megvalljam; és felebarátom játok az igazságot, ki-ki az ő felebarátjával:
tisztességét és jó hírnevét tőlem telhetőleg mert egymásnak tagjai vagyunk.
megoltalmazzam és előmozdítsam. 1Pt 4,8: Mindenek előtt pedig legyetek haj-
landók az egymás iránti szeretetre; mert a
Péld 19,5-6: A hamis tanú büntetlen nem szeretet sok vétket elfedez.
marad, és a hazugságoknak szólója meg
nem szabadúl. Sokan hízelegnek a nemes
lelkű embernek, és minden barát az XLIV. ÚRNAPJA
adakozóé.
Péld 21,28: A hazug bizonyság elvész; aki
pedig jól figyelmez, örökké szól. 113. Kérdés: Mit akar a tizedik parancsolat?
Zsolt 15,3: Nem rágalmaz nyelvével; nem Felelet: Azt, hogy soha még a legcseké-
tesz rosszat felebarátjának, és nem szerez lyebb kívánság vagy gondolat se támadjon
gyalázatot rokonainak. fel szívünkben Istennek csak egy parancso-
Róm 1,18: Mert nyilván van az Istennek lata ellen is, hanem mindenkor teljes
haragja menyből, az embernek minden szívünkből gyűlöljünk minden bűnt és
hitetlensége és hamissága ellen, kik az gyönyörködjünk minden igazságban.
igazságot hamissággal feltartóztatják.
Róm 7,7-8: Mit mondunk tehát? A törvény
Mt 7,1-12: Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. bűn-e? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem
Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítél- ismertem, hanem csak a törvény által; mert
tettek, és amilyen mértékkel mértek, olyan- a kívánságról sem tudtam volna, ha a
nal mérnek néktek. törvény nem mondaná: Ne kívánjad. De a
Lk 6,37: Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne bűn alkalmat vévén, a parancsolat által
kárhoztassatok és nem kárhoztattok; meg- nemzett bennem minden kívánságot; mert
bocsássatok, néktek is megbocsáttatik. törvény nélkül holt a bűn.
Jn 8,44: Ti az ördög atyától valók vagytok,
és a ti atyátok kívánságait akarjátok telje- 114. Kérdés: De vajon megtarthatják-e
síteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és tökéletesen e parancsolatokat, akik Istenhez
nem állott meg az igazságban, mert nincsen megtértek?
ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a
Felelet: Nem, mert még a legszentebbek is,
sajátjából szól; mert hazug és hazugság
ameddig e földön élnek, az engedelmességet
atyja.
csak hogy éppen elkezdték, ámde komoly
Péld 12,22: Az eszes ember elfedezi a tudo- elhatározással tényleg elkezdtek élni, Isten-
mányt; a bolondok elméje pedig kikiáltja a nek nem csak egynémelyik, hanem minden
bolondságot. parancsolata szerint.
HEIDELBERGI KÁTÉ 65

1Jn 1,8-10: Ha azt mondjuk, hogy nincsen Róm 7,24-25: Nem tudjátok-e, hogy akik
bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és varsenypályán futnak, mindnyájan futnak
igazság nincs mi bennünk. Ha megvalljuk ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy
bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig,
bűneinket és megtisztítson minket minden aki pályafutásban tusakodik, mindenben
hamisságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vét- megtűrtető; azok ugyan, hogy romlandó
keztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő igéje koszorút nyerjenek, mi pedig romolha-
nincsen mi bennünk. tatlant.
Róm 7,14-15: Mert tudjuk, hogy a törvény Fil 3,11-14: Ha valami módon eljuthatnék a
lelki; de én testi vagyok, a bűn alá re- halottak feltámadására. Nem mondom, hogy
kesztve. Mert amit cselekszem, nem isme- már elértem, vagy hogy már tökéletes
rem: mert nem az mívelem, amit akarok, volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem
hanem amit gyűlölök, azt cselekszem. amiért meg is ragadott engem a Krisztus
Préd 7,20: Mert nincs egy igaz ember is a Jézus. Atyámfiai én magamról nem gondo-
földön, aki jót cselekednék és nem vét- lom, hogy már elértem volna: de egyet
keznék. cselekszem, azokat amelyek hátam mögött
vannak, elfelejtvén, azoknak pedig amelyek
Róm 7,22-23: Mert gyönyörködöm az Isten előttem vannak, nekik dőlvén, célegyenest
törvényében a belső ember szerint; de látok igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban
egy másik törvényt az én tagjaimban, mely onnét felülről való elhívása jutalmára.
ellenkezik az én elmém törvényével, és en-
gem rabul ad a bűn törvényének, mely van
az én tagjaimban.

115. Kérdés: Miért hirdetteti tehát Isten a


tízparancsolatot olyan szigorúan, ha azokat
ebben az életben senki sem tarthatja meg?
Felelet: Először azért, hogy egész éle-
tünkben egyre jobban megismerjük a mi
bűnös természetünket és így egyre jobban
kívánjuk bűneink bocsánatát és a
Krisztusban való igazságot. Másodszor,
hogy a Szentlélek kegyelméért könyörög-
vén, szüntelenül törekedjünk Istennek
ábrázatára mindinkább megújulni, míg e
földi élet után elérjük a tökéletességet.
1Jn 1,9: Ha megvalljuk bűneinket, hű és
igaz, hogy megbocsássa bűneinket és
megtisztítson minket minden hamissá-
gunktól.
Zsolt 32,5: Vétkemet bevallám neked, bűnö-
met el nem fedeztem. Azt mondom: Beval-
lom hamisságomat az Úrnak – ép te elvetted
rólam bűneimnek terhét.
66 HEIDELBERGI KÁTÉ

Az imádságról azért amit kérnünk parancsolt. Másodszor,


hogy szükségünket és nyomorúságunkat tel-
jes valójában megismerjük és az ő felséges
színe előtt magunkat megalázzuk. Harmad-
szor, hogy erős fundamentumunk legyen,
XLV. ÚRNAPJA hogy noha méltatlanok vagyunk arra, mégis
imádságainkat minden bizonnyal meghall-
gatja az Úr Krisztusért, amiképpen azt
116. Kérdés: Miért szükséges a keresztyé-
nekünk Igéjében megígérte.
neknek imádkozni?
Jn 4,22-24: Ti azt imádjátok, amit nem
Felelet: Azért, mert ez kiváltképpen való
ismertek; mi azt imádjuk, amit ismerünk:
része annak a háládatosságnak amelyet Isten
mert az idvesség a zsidók közül támadt. De
tőlünk követel. Továbbá, mert Isten csak
eljön az óra, és az most vagyon, amikor az
azoknak adja az ő kegyelmét és Szentlelkét,
igazi imádók lélekben és igazságban imád-
kik ezt szívbéli fohászkodásokkal szünte-
ják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres,
lenül kérik és ezért neki hálát adnak.
az ő imádóiul. Az Isten lélek: és akik őt
Zsolt 50,14-15: Hálával áldozzál az Isten- imádják, szükség, hogy lélekben és igazság-
nek, és teljesítsd a felségesnek fogadása- ban imádják.
idat! És hívj segítségül engem a nyomorú- Róm 8,26-37: Hasonlatosképpen pedig a
ság idején, és megszabadítlak téged és te Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünk-
dicsőítesz engem. nek. Mert azt, amit kérnünk kell, a mint
Mt 7,7-8: Kérjetek és adatik néktek; keres- kellene, nem tudjuk; de maga a lélek ese-
setek és találtok; zörgessetek és megnyitta- dezik mi érettünk kimondhatatlan fohászko-
tik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki dásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja,
keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten
Lk 11,9-10. 13: Én is mondom néktek: szerint esedezik a szentekért.
Kérjetek és adatik néktek; keressetek és 1Jn 5,15: És ha tudjuk, hogy meghallgat
találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy
Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; meg vannak a kéréseink, amelyeket kértünk
és a zörgetőnek megnyittatik. Ha azért ti ő tőle.
gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó 2 Krón 20,12: Oh mi Istenünk, nem ítéled-e
ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti meg őket? Mert nincsen mi bennünk erő e
mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik nagy sokasággal szemben, mely ellenünk
tőle kérik. jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem
Mt 13,12: Mert akinek van, annak adatik, és csak te rád néznek a mi szemeink.
bővölködik; de akinek nincs, az is elvétetik Zsolt 2,11: Szolgáljátok az Urat félelemmel,
tőle, amije van. és örüljetek reszketéssel.
Zsolt 34,19: Közel van az Úr a megtört
117. Kérdés: Mi szükséges az olyan imád- szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket.
sághoz, amelyet Isten kedvel és meghallgat?
Ézs 66,2: Hiszen mindezeket kezem csinálta
Felelet: Először, hogy egyedül csak az egy így álltak elő mindezek; így szól az Úr.
igaz Istenhez könyörögjünk szívből, aki Hanem arra tekintek én, aki szegény meg-
magát nekünk Igéjében kijelentette, mind- tört lelkű, és aki beszédemet rettegi.
HEIDELBERGI KÁTÉ 67

Róm 10,14: Mi módon hívják azért segít- Jak 1,17: Minden jó adomány és minden
ségül azt, akiben nem hisznek? Mi módon tökéletes ajándék felülről való, és a világos-
hisznek pedig abban, aki felől nem hallot- ságok Atyjától száll alá, akinél nincs válto-
tak? Mi módon hallanának pedig prédiká- zás, vagy változásnak árnyéka.
ció nélkül? Mt 6,33: Hanem keressétek először Istennek
Jak 1,6-8: De kérje hittel, semmit sem országát, és az ő igazságát; és ezek mind
kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos megadatnak néktek.
a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide
s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, 119. Kérdés: Melyik ez a könyörgés?
hogy kaphat valamit az Úrtól; a kétszívű, a
miden útjában állhatatlan ember. Felelet: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te
Jn 14,13-16: És akármit kértek majd az én
országod. Legyen meg a te akaratod, mint a
nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőít-
mennyben úgy itt a földön is. A mi minden-
tessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek
napi kenyerünket add meg nekünk ma. És
az én nevemben, én megcselekszem azt. Ha
bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi
engem szerettek, az én parancsolataimat
is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk
megtartsátok. És én kérem az atyát, és más
vétkeztek. És ne vígy minket a kísértésbe,
vigasztalót ad néktek, hogy veletek marad-
de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert
jon mindörökké.
tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség
Dán 9,17-18: És most hallgasd meg, oh mind örökké. Ámen.
Istenünk, a te szolgádnak könyörgését és
esedezéseit, és világosítsd meg az Úrért a te Mt 6,9-13: Ti azért így imádkozzatok: Mi
orcádat a te szent helyeden, amely elpusz- Atyánk…
títtatott. Hajtsad, én Istenem, a te füledet Lk 11,2-4: Monda pedig nékik: Mikor
hozzánk és hallgass meg; nyisd meg szeme- imádkoztok, ezt mondjátok: Mi Atyánk, ki
idet és tekintsd meg a mi pusztulásunkat és vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te
a várost, amely a te nevedről neveztetik; neved. Jöjjön el a te országod. Legyen meg
mert nem a mi igazságunkban, hanem a te a te akaratod, miképpen a menyben, azon-
nagy irgalmasságodban bízva terjesztjük képpen e földön is. A mi mindennapi kenye-
elődbe a mi esedezéseinket. rünket add meg nekünk naponként. És
Mt 7,8: Mert aki kér, mind kap; és aki keres, bocsásd meg nekünk a mi bűneinket; mert
talál; és a zörgetőnek megnyittatik. mi is megbocsátunk mindenkinek, akik
nekünk adósok. És ne v1gy minket a
Zsolt 143,1: Uram hallgasd meg könyör-
kísértésbe; de szabadíts meg minket a
gésemet, figyelmezzél imádságomra; hűsé-
gonosztól.
ged és igazságod szerint hallgass meg
engem.
XLVI. ÚRNAPJA
118. Kérdés: Miket parancsolt Isten, hogy
tőle kérjünk?
Felelet: Mindent, amire testünknek-lelkünk- 120. Kérdés: Miért parancsolja Krisztus,
nek szüksége van, melyeket a mi Urunk hogy Istent így szólítsuk meg: Mi Atyánk?
Jézus Krisztus egybefoglalt abban a könyör- Felelet: Azért, hogy mindjárt imádságunk
gésben, amelyre Ő maga tanított minket. kezdetén felébressze bennünk a gyermeki
68 HEIDELBERGI KÁTÉ

félelmet és bizodalmat Isten iránt, amely Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogat-
könyörgésünk fundamentuma: tudniillik, hatnák, jóllehet bizony nincs mesze egyi-
hogy Isten Krisztus által Atyánkká lett és kőnktől sem.
mindent, amit tőle hittel kérünk, sokkal Róm 10,12: Mert nincs különbség zsidó
inkább megadja nekünk, mint szüleink, kik meg görög között; mert ugyanaz az Ura
pedig a földi jókat tőlünk meg nem mindeneknek, aki kegyelemben gazdag
tagadják. mindenekhez, akik őt segítségül hívják.
Mt 7,9-11: Avagy ki az az ember közületek,
aki ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ad
neki? És ha halat kér, vajon kígyót ad-e XLVII. ÚRNAPJA
neki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti
fiaitoknak jó ajándékokat adni. menyivel
inkább ad a ti menyei Atyátok jókat azok- 122. Kérdés: Melyik az első kérés?
nak, akik kérnek tőle?! Felelet: „Szenteltessék meg a te neved.”
Lk 11,11-13: Melyik atya pedig az közüle- Azaz adjad először, hogy Téged igazán
tek, akitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ megismerjünk és a Te minden műveidben
ad neki? Avagy ha tojást kér, vajon skorpiót tündöklő mindenhatóságodat, bölcsessége-
ad-e neki? Ha azért ti gonosz létetekre det, jóságodat, irgalmasságodat és igaz vol-
tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, todat megszenteljük, dicsérjük és magasz-
mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok taljuk; továbbá, hogy egész életünket,
Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik. gondolatainkat, beszédeinket és cselekede-
teinket arra irányítsuk, hogy nevedet miat-
121. Kérdés: Miért teszi hozzá ezt is: „Ki tunk szidalom ne érje, hanem szálljon arra
vagy a mennyekben”? dicséret és dicsőség.

Felelet: Hogy Istennek mennyei felségéről Jn 17,3: Az pedig az örök élet, hogy
semmiféle földi dolgot ne gondoljunk, megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent,
továbbá, hogy minden lelki és testi szüksé- és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.
günk kielégítését az ő mindenhatóságától Mt 16,17: És felelvén Jézus, monda neki:
várjuk. Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem
test és vér jelentette ezt meg neked, hanem
Jer 23,23-24: Csak a közelben vagyok-e én az én mennyei Atyám.
Isten? azt mondja az Úr, és nem vagyok-e
Isten a messzeségben is? Vajon elrejtőz- Jak 1,5: Ha pedig valakinek közületek nincs
hetik-e valaki a rejtekhelyeken, hogy én ne bölcsessége, kérje Istentől. aki mindenkinek
lássam őt? azt mondja az Úr, vajon nem készségesen és szemrehányás nélkül adja;
töltöm-e én be a mennyet és a földet? azt és megadatik néki.
mondja az Úr. Zsolt 119,105: Az én lábamnak szövétneke a
ApCsel 17,24-25.27: Az Isten aki teremtette te igéd, és ösvényemnek világossága.
a világot és mindazt, ami abban van, Zsolt 119,137-138: Igaz vagy Uram, és a te
mivelhogy ő mennynek és földnek ura, ítéleted igazságos. A te bizonyságaid igaz-
kézzel csinált templomokban nem lakik. Sem ságban és hűségben jelentetted meg, és
embernek kezeitől nem tiszteltetik, mintha mindenek felett való egyenességben.
valami nélkül szűkölködnék, holott ő ad
mindeneknek életet, leheletet és mindent.
HEIDELBERGI KÁTÉ 69

Róm 11,36: Mert ő tőle, ő általa és ő reá Róm 16,20: A békességnek Istene megrontja
nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség a sátánt a ti lábaitok alatt hamar.
mindörökké. Ámen. Jel 22,17.20: És a lélek és a menyasszony
Zsolt 71,8: Megtelik szájam dicsérettel, azt mondják: Jövel! És aki hallja, ezt
minden napon a te dicsőségeddel. mondja: Jövel! És aki szomjúhozik, jöjjön
Zsolt 115,1: Nem nekünk Uram, nem ne- el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.
künk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a – Ezt mondja, aki ezekről bizonyságot tesz:
te kegyelmedért és hívségedért! Bizony eljövök hamar. Ámen, bizony jövel
uram Jézus!
Róm 8,22-23: Mert tudjuk, hogy az egész
XLVIII. ÚRNAPJA teremtett világ egyetemben fohászkodik és
nyög mind idáig. Nemcsak ez pedig, hanem
a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk
123. Kérdés: Melyik a második kérés? is fohászkodunk magunkban, várván a
fiúságot, a mi testünknek megváltását.
Felelet: „Jöjjön el a te országod.” Azaz úgy
igazgass minket a te Igéddel és Lelkeddel, 1Kor 15,28: Mikor pedig minden alája vet-
hogy Neked napról-napra inkább engedel- tetett, akkor maga a Fiú is alávettetik
meskedjünk. Tartsd meg és növeljed Anya- annak, aki neki mindent alávetett, hogy az
szentegyházadat; rontsd meg a Sátánnak Isten legyen minden mindenben.
minden hatalmát, amely ellened feltámad s
tégy hiábavalóvá minden gonosz tervet,
melyet a te szent Igéd ellen sző, míg végre XLIX. ÚRNAPJA
teljességre jut országlásod, mikor Te lész
minden mindenekben.
124. Kérdés: Melyik a harmadik kérdés?
Mt 6,33: Hanem keressétek először Istennek
országát, és az ő igazságát; és ezek mind Felelet: „Legyen meg a te akaratod, mint a
megadatnak néktek. mennyben, úgy a földön is.” Azaz adjad,
hogy mi és minden ember saját akaratunkat
Zsolt 119,5: Vajha igazgattatnának az én legyőzzük és a te egyedül jó akaratodnak
útjaim a te rendeléseid megőrzésére! engedelmeskedjünk minden ellentmondás
Zsolt 143,10: Taníts meg engem a te nélkül, hogy így mindenki az ő tisztét és
akaratodat teljesítenem, mert te vagy Iste- hivatását oly készséggel és hűséggel töltse
nem! A te jó lelked vezéreljen engem az be, mint az angyalok a mennyben.
egyenes földön.
Mt 16,24: Ekkor monda Jézus az ő
Zsolt 51,20: Tégy jól a te kegyelmedből a tanítványainak: Ha valaki jőni akar én
Sionnal; és építsd meg Jeruzsálem kőfalait. utánam, tagadja meg magát és vegye fel az
Zsolt 122,6-7: Könyörögjetek Jeruzsálem ő keresztjét, és kövessen engem.
békességéért; legyenek boldogok a téged Tit 2,11-12: Mert megjelent az Isten idvezítő
szeretők! Békesség legyen a te palotáidban. kegyelme minden embernek, amely arra
1Jn 3,8: Aki bűnt cselekszik, az ördögből tanít minket, hogy megtagadván a hitetlen-
van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben séget és a világi kívánságokat, mértéklete-
leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, sen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló
hogy az ördög munkáit lerontsa. világon.
70 HEIDELBERGI KÁTÉ

1Kor 7,24: Ki-ki amiben elhívatott, atyánk- eltartja azokat. Nem sokkal különbek
fiai, abban maradjon meg az Isten előtt. vagytok-e azoknál?
Zsolt 103,20-21: Áldjátok az Urat ő angya- ApCsel 14,17: Jóllehet nem hagyta magát
lai, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek az ő tanúbizonyság nélkül, mert jótevőnk volt
rendeletét, hallgatván az ő szavára. Áldjá- adván mennyből esőket és termő időket né-
tok az Urat minden ő serege: ő szolgái, künk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi
akaratának teljesítői! szívünket.
ApCsel 17,27-28: Hogy keressék az Urat,
ha talán kitapogathatnák őt és megtalál-
hatnák, jóllehet bizony nincs mesze egyi-
L. ÚRNAPJA kőnktől sem: Mert Ő benne élünk, mozgunk
és vagyunk; miképpen a ti költőitek közül is
mondották némelyek: Mert az Ő nemzetsége
125. Kérdés: Melyik a negyedik kérés? vagyunk.
1Kor 15,58: Azért szerelmes Atyámfiai
Felelet: „A mi mindennapi kenyerünket add erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgól-
meg nekünk ma.” Azaz vedd gondjaidba a kodván az Úrnak dolgában mindenkor,
mi minden testi szükségeinket, hogy így tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló
megismerjük, hogy minden jó egyedüli for- az Úrban.
rása Te vagy és hogy a te áldásod nélkül
sem a mi gondoskodásunk és munkánk, sem 5Móz 8,3: és megsanyargata téged, és
adományaid nálunk nem gyarapodnak. Épen megéheztete, azután pedig enned adá a
ezért, a mi bizodalmunkat minden teremt- mannát, a melyet nem ismertél, sem a te
ményről elfordítva egyedül csak Beléd atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja
helyezzük. néked, hogy az ember nem csak kenyérrel
él, hanem mind azzal és az ember, ami az
Zsolt 104,27-28: Mindazok te reád néznek, Úrnak szájából származik
hogy megadjad eledelüket alkalmas időben.
Zsolt 37,4-5: Gyönyörködjél az Úrban, és
Adsz nékik és ők takarnak; megnyitod keze-
megadja szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a
det és megtelnek a te jóvoltoddal.
te útjaidat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.
Zsolt 145,14-16: Az Úr megtámogat minden (Olvasandó az egész zsoltár.)
elesendőt, és felegyenesít minden meggör- Zsolt 55,23: Vessed az Úrra a te útjaidat, Ő
nyedtet. Mindenki szemei te reád vigyáznak, gondot visel rólad, és nem engedi, hogy
és te idejében megadod eledelüket. Megnyi- valamikor ingadozzék az igaz.
tod a te kezedet, és megelégít az minden élőt
ingyen. Zsolt 62.11: Ne bízzatok zsarolt javakban,
és rabolt jószággal ne kevélykedjetek; a
Mt 6,25-26: Azért azt mondom néktek: ne
vagyonban, ha nő, ne bízzatok.
aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit
egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek
felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-e
az élet hogynem az eledel, és a test hogy-
LI. ÚRNAPJA
nem az öltözet? Tekintsetek az égi madarak-
ra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem 126. Kérdés: Melyik az ötödik kérés?
csűrbe nem takarnak; és a ti menyei Atyátok
HEIDELBERGI KÁTÉ 71

Felelet: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, minket szüntelen ostromolnak: Te tarts meg


miképpen mi is megbocsátunk azoknak, és Szentlelkednek erejével erősíts meg
akik ellenünk vétkeztek.” Azaz Krisztus minket, hogy szilárdan ellenállhassunk és e
véréért nekünk, nyomorult bűnösöknek ne lelki tusakodásban meg ne győzettessünk,
számítsd be a mi vétkeinket, se a folyto- míg végre teljes diadalt veszünk.
nosan bennünk levő gonoszt: amiképpen mi
is érezzük szívünkben a te kegyelmednek Jn 15,5: Én vagyok a szőlőtő, ti a sző-
ama bizonyságát, hogy magunkban állhata- lőveszők: aki énbennem marad, én pedig ő
tosan eltökéltük, hogy felebarátainknak benne, az terem sok gyümölcsöt: mert
szívünk szerint megbocsátunk. nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.
Zsolt 103,14-16: Mert ő tudja a mi formát-
Zsolt 51,1-5: Az éneklőmesternek; Dávid lanságunkat; megemlékezik róla, hogy por
zsoltára; mikor ő hozzá ment Nátán próféta, vagyunk. Az emberek napjai olyanok, mint a
minekutána vétkezett. Könyörülj rajtam én fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága.
Istenem a te kegyelmességed szerint; irgal- Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen
masságodnak, sokasága szerint töröld el többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.
bűneimet! Egészen moss ki engemet az én
álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts 1Pt 5,8: Józanok legyetek, vigyázzatok;
ki engemet; mert ismerem az én bűneimet, mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító
és az én vétkem szüntelen előttem forog. oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen.
Zsolt 143,2: Ne szállj perbe a te szolgáddal, Ef 6,12: Mert nem a vér és test ellen van
mert egy élő sem igaz előtted! nékünk tusakodásunk, hanem a fejede-
lemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez
1Jn 2,1: Én fiacskáim, ezeket azért írom élet sötétségének világbírói ellen, a gonosz-
néktek, hogy ne vétkezetek. És ha valaki ság lelkei ellen, melyek a magasságban
vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz vannak.
Jézus Krisztus.
Jn 15,19: Ha e világból volnátok, a világ
Mt 6,14-15: Mert ha megbocsátjátok az szeretné azt, ami az övé; de mivelhogy nem
embereknek az ő vétkeiket, megbocsát nék- vagytok e világból, hanem én választottalak
tek is a ti Mennyei Atyátok. Ha pedig meg ki titeket e világból, azért gyűlöl titeket a
nem bocsátjátok az embereknek az ő vét- világ.
keiket, a ti Mennyei Atyátok sem bocsátja
meg a ti vétkeiteket. Róm 7,23: De látok egy másik törvényt az
én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém
törvényével, és engem rabul ad a bűn törvé-
nyének, mely van az én tagjaimban.
LII. ÚRNAPJA
Gal 5,17: Mert a test a lélek ellen törekedik,
a lélek pedig a test ellen; ezek pedig
127. Kérdés: Melyik a hatodik kérés? egymással ellenkeznek, hogy ne azokat
cselekedjétek, amiket akartok.
Felelet: „Ne vígy minket kísértésbe, de
szabadíts meg minket a gonosztól.” Azaz, Mt 26,41: Vigyázzatok és imádkozzatok,
mivel mi magunkban oly gyarlók vagyunk, hogy kísértésbe ne essetek; mert jóllehet a
hogy még csak egy szempillantásig is meg lélek kész, de a test erőtlen.
nem állhatunk, a mi esküdt ellenségünk pe-
dig, a Sátán, a világ és a mi tulajdon testünk
72 HEIDELBERGI KÁTÉ

Mk 13,33: Figyeljetek, vigyázzatok és imád- 129. Kérdés: Mit jelent ez a szócska:


kozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az „Ámen”?
idő.
Felelet: Az "Ámen" ezt jelenti: ez igazán és
1Thessz 3,13;5,23-24: Hogy erősekké tegye bizonyosan meglesz. Mert Isten az én
a ti szíveteket; feddhetetlenekké a szentség- könyörgésemet sokkal bizonyosabban meg-
ben, a mi Istenünk és Atyánk előtt, amikor hallgatta, mint amennyire én azt szívemben
eljő a mi Urunk Jézus Krisztus minden Ő kívánom.
szentjeivel egyetemben. – Maga pedig a
békességnek Istene szenteljen meg titeket 2Kor 1,20: Mert Istennek valamennyi ígére-
mindenestől; és a ti egész valótok, mind te Ő benne lett ámenné az Isten dicsőségére
lelketek, mind testetek feddhetetlenül mi általunk.
őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus 2Tim 2,13: Ha hitetlenkedünk, Ő hű marad:
eljövetelére. Hű az, aki elhívott titeket és Ő Ő magát meg nem tagadja.
meg is cselekszi azt.

128. Kérdés: Hogyan rekeszted be ezt az


imádságot?
Felelet: „Mert tiéd az ország és a hatalom és
a dicsőség mindörökké.” Azaz, mindezeket
azért kérjük Tőled, mivelhogy Te a mi
királyunk és mindenható vagy, ki nekünk
minden jót meg is akarsz, meg is tudsz adni,
hogy ezek által ne mireánk, hanem a Te
szent nevedre térjen örök dicsőség.
Róm 10,11-12: Mert azt mondja az írás:
valaki hisz Ő benne, meg nem szégyenül.
Mert nincs különbség zsidó meg görög
között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek,
aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik
Őt segítségül hívják.
2Pt 2,9: Meg tudja szabadítani az Úr a
kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat
pedig az ítélet napjára büntetésre fenn-
tartani.
Jn 14,13: És akármit kértek majd az én
nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőít-
tessék az Atya a Fiúban.
Zsolt 115,1: Nem nékünk Uram, nem
nékünk, hanem a te nevednek adj dicső-
séget, a te kegyelmedért és hívségedért!

You might also like