Habár a fiú kivételes volt, a zöld-

ségek nagyon is közönségesek. Ká-

poszta, spenót és valami, ami úgy
konyult Edwin villájáról, mint egy
vén boszorka orra. Még boszis ra-
gyák is voltak rajta, és zöld lé csö-
pögött belőle, ami bizony takonyra
hasonlított.
Mi lehetett az oka, hogy a ki-
rály, akinek volt páncélruhája,
nagy fényes koronája és egy
kastélya saját tekecsarnok-
kal, olyan ételt nyam-
mog, amit nem is
szeret?

15
 Edwin király
nem tehette
csak azt, amit
akart. Király-
nak lenni nehéz:
egy egész király-
ságnyi emberről kell
gondoskodnod. És képzeld
el, hogy ehhez csak kilencéves vagy! Ed- Ezt mondta.
winnek tehát kellett egy felnőtt, aki segít neki ural- Ezután az édességboltok napi hu-
kodni Edwinföldön, és ezt a valakit Jill miniszternek szonnégy helyett csak két órát lehet-
hívták. tek nyitva. A parasztokkal hatalmas
Egy-két hónappal a túl zöldséges ebéd előtt Jill zöldségeskertet ásatott Falu mellett,
miniszter arra jutott, hogy az emberek túl sok nasit ahogy Edwinföld egyetlen faluját hívták.
esznek Edwinföldön. Aztán plakátokat tetetett ki:

16 17
 Jill miniszter igyekezett vigyázni mindenki egész-
ségére, ahogy egy jó miniszterhez illik. Mégsem
mondta senki: „Hűha, köszi, Jill!”
Ma kivételesen nem állt Edwin király mögött,
ahogy ő a nyálkás zöldségeket rágcsálta a kastély
dísztermében. Jill kivette a délutánt, hogy azt csi-
nálja, amit néha a felnőttek, amikor „megérdemlik”,
hogy „kényeztessék” magukat. Ilyenkor Jill nyugtató
zenét hallgatott, és a lábát masszíroztatta, közben
meg azon aggódott, Edwin király milyen bajba keve-
redik legközelebb.
Edwin viszont nem volt egyedül. A legjobb barátja,
Megan udvari bolond ott evett mellette. Megan még
kevésbé szerette a zöldséget, igyekezett anélkül el-
tüntetni a tányérjáról, hogy meg kelljen ennie.

19
A cukkinit a bolondsipkája hegyeibe dugta. A brok-
kolit átpréselte a lantja húrjai között. Nem sokat ért
vele. Még mindig több tonna maradt.
– Segítség! Segítség! –
Egy rémült hang úszott be a díszterem ablakán,
egyenesen Edwin király fülébe.
Edwin eltolta a tányérját, és felállt.
– Megan? Valakinek szüksége van a segítségünkre!
20
Elég biztos vagyok benne, mert kétszer is mondta,
hogy „segítség”. Menjünk!
Remek ürügy volt arra is, hogy ne kelljen megenni
a zöldségeket, de ezt nem mondta ki hangosan.
– Felség, rászorulóknak segíteni királyhoz méltó!
– méltatta Megan.
Öt teljes percig tapsolt a királynak, majd kiszalad-
tak megnézni, mi ez a cécó.
21
 Remetének lenni magányos elfoglaltság, viszont
senki nem nyaggat, hogy mosd meg a hónod alját.
Baxter híres volt a szakálláról, ami
olyan hosszú és bozontos volt, hogy
eltakarta az egész testét. Senki
sem tudta biztosan, visel-e alatta
ruhát, és mindenki szégyellte
megkérdezni.
– Mi a baj, Mr. Jóuram Sir
Kend Möszijő? – kérdezte
Edwin.
A segítségért kiabáló ember Falu utcáin rohangált. A király udvarias akart
Baxternek hívták, de évek óta nem látta senki, mert- lenni, de nem emlékezett,
hogy remete volt. Magában éldegélt a Krong-pusz- melyik szót kell használni,
taságban, döglött darazsakból tákolt viskóban. hát az összeset használta.

22 23
 – A… szörny… felzabál… mindent… Jaj… jaj… a…
szörny… a… szörny… Jaj… jaj! – jajongott Baxter.
– Kérlek, kicsit lassabban!
– Aaaa… sssszöööörrrnnny… feeeeelzaaabáááál…
– Jó, ennél azért gyorsabban. Közepes sebességgel.
– Van egy szörny, fiatalember – mondta Baxter. –
A Krong-pusztaságban. Azt hittük, száz éve meghalt,
de tévedtünk. Kiderült, hogy csak hunyt egy nagyot. nyelte a legjobb tehenemet, bizony ám. Azt mond-
És most felébredt, és… Jaj, borzalmasan rémisztő! ják, embert is eszik!
Baxter remegett, a szeme kidülledt. Nem semmi lát- – Mi a neve? – kérdezte Megan.
ványt nyújtott. A parasztok odaszaladtak megbámulni. – A neve? Megmondom.
– Magasabb, mint egy jó magas ember, aki do-
bozra áll – hadarta Baxter. – A foga hosszabb és A neve…
élesebb, mint a kenyérvágó kés. Hét szeme van.
Megette az összes kecskémet, aztán egy falásra le- a neve…

24 25
 a neve… Edwin király a sok szegény emberre gondolt a
vidám királyságán túl, akik féltik az életüket ettől
a neve… a dúvad vúlittól.
Aztán meg arra gondolt, hogy neki azt kell ennie,
„Én is szeretem annyira a drámai szünetet, mint amit mondanak, mintha kisfiú lenne. Edwin szere-
bárki más – gondolta Edwin –, de remélem, hamaro- tett volna felnőtt király lenni, és olyan bátor, merész
san kinyögi.” dolgokat csinálni, mint a felnőtt királyok.
Tutkeráj Edwin király nagy levegőt vett, és így
szólt a tömeghez:
– Edwinföld lakói! Krong jó népének szüksége van
a segítségemre. És megkapják! Átkelek a pusztasá-
gon, és megküzdök a Vúlit-
tal!
Megan és a parasztok éljeneztek, és a levegőbe
dobálták a kalapjukat. Akinek nem volt kalapja, el-

26 27
szaladt venni a kalapboltba, hogy ő is a levegőbe do- – A királyunk olyan bátor! – dicsérte egy paraszt.
bálhassa. – A jósága bizony nagy erő ebben a világban! – így
– Egy igazi király mindig teljesíti az ígéretét. És én egy másik.
megígérem, hogy tusában legyőzöm a vúlittot!