Hobbes: Leviatán

Ismeretelméleti és metafizikai alapfogalmai

Szubsztancia: test; természetes (fizikai) és mesterséges test (állam). Ezek az emberi
megismerés tárgyai: „… minden egyes gondolat egy rajtunk kívül álló test – amelyet általában
tárgynak nevezünk – valamilyen tulajdonságának vagy más kísérő jegyének lenyomata, illetve
megnyilvánulása.”
Érzet: A tárgyak az érzet útján kerülnek kontaktusba az emberi testtel: „Az érzet oka
valamilyen külső test, amely az egyes érzetnek megfelelő szervre nyomást gyakorol… Ez a
nyomás az idegek, valamint a test más rostjai és hártyái közvetítésével tovább terjed befelé az
agyhoz és a szívhez…” Mivel a szív arra törekszik, hogy e hatástól megszabaduljon, ez a
kifelé irányuló törekvés valamilyen külső dolognak látszik. „Ezt a látszatot vagy képet
nevezzük érzetnek…” Minden képzet e mozgások útján adódik, s képszerűen nyilvánul meg
az elme számára.
Képzet: Képzetről akkor beszélünk, ha az érzetet közvetlenül okozó fizikai kapcsolat
megszakad, de a nyomában létrejött mozgás tovább hat: „ A képzet tehát nem egyéb, mint
elhaló érzet…” Pl. visszaemlékszünk egy öt perccel ezelőtt látott emberre.
Gondolatmenet: Ez nem más, mint a képzetek sorozata vagy láncolata.
Tehát: érzet → képzet → gondolatmenet. Ezeket nevezi az elme alapvető
képességeinek, amelyek tulajdonképpen az ember veleszületett elemi készségei.

Igazság és módszer; Hobbes tudományfelfogása

Elménkben igyekszünk képzeteink között az ok-okozati viszonyokat megállapítani, s
gondolatmeneteinket ki is fejezzük beszéd formájában. Ennek során a dolgoknak neveket
adunk, s egymáshoz kapcsoljuk őket.
Igazság: „… az igaz és a téves a beszédnek és nem a dolgoknak attribútuma. Igaz és
téves csak a beszédben létezik.”
Ebből következik, hogy a módszer első lépése a nevek tisztázása, vagyis a definíciók
helyesbítése vagy újraalkotása kell hogy legyen.
A tudomány nem más, mint a következmények ismerete: „Mert ami a tények
ismeretét illeti, az eredetileg érzet, aztán pedig emlék. És ami a következmények ismeretét
illeti, amit… tudománynak hívunk, ez az ismeret csak feltételes és nem feltétlen.” Tehát a
tudományos ismeret egy bizonyos „ha…, akkor…” ismeret. De mindez nem a dolgokra
vonatkozó, hanem csupán a dolgok neveire vonatkozó ismeret: „a szavak következményének
az ismerete.” A módszer pedig a következő lépésekből áll: 1. a szavak definiálása; 2. a
szavak általános állításokká való kapcsolása; 3. az állítások szillogizmusok formájában
történő társítása; 4. végkövetkeztetés, vagyis a szóban forgó tárgyhoz tartozó nevek összes
következményének ismerete.
A tudományos gondolkodás során az ember elméjének összetettebb képességeit
használja, amelyekre már tanulással és szorgalommal tehet szert. „Az ember gondolkodás
közben nem tesz egyebet, mint elképzel egy, részek összeadásából eredő összeget vagy egy
összegnek egy másik összeg kivonása utáni maradékát.” Az értelem az emberi elme
képessége, amely ebben a jelentésében „… nem egyéb, mint azoknak az általános neveknek
sorával eszközölt számítás (azaz összeadás és kivonás), amelyekben gondolataink
megjelölésére és kijelentésére megegyeztünk egymással.” Az ember akkor használja helyesen
az értelmét, ha a nevek eredeti definíciójából és megállapított jelentéséből kiindulva
következtetéstől következtetésig halad. Hobbes-nál az ekképp meghatározott értelem nem az
ember veleszületett képessége (!); megszerzéséhez szorgalomra van szükség.
Az érzelmek elmélete
Kétfajta jellegzetes mozgásról beszél az állatokban. Az egyik a vitális mozgás, amely
egyfajta az életfunkciókhoz tartozó automatizmus, a másik pedig az animális vagy akarati
mozgás. Ez utóbbit nevezi tulajdonképpen érzelemnek, s ez a létrejöttét megelőző
gondolattól függ: „… minden akarati mozgásnak belső rugója elsősorban a képzelet.” Ezt az
akarati mozgást megelőző, s azt meghatározó kis kezdeti gondolatmozgást törekvésnek is
nevezi. Tehát: képzelet/törekvés → akarati mozgás (pl. járás vagy beszéd).
Az akarat: Mivel minden végbemenő folyamat meghatározott mozgások és
törvényszerűségeik alapján megy végbe, az emberi cselekedetek bizonyos módon
determinálva vannak: „A mérlegelésnél az utolsó vonzalmat vagy ellenszenvet, amely a
cselekvéshez vagy az arról való lemondáshoz közvetlenül kapcsolódik, akaratnak nevezzük,
itt azonban az akarás tényéről és nem képességéről van szó.(…) Az akarat tehát a mérlegelés
során utoljára fölmerülő vonzalom.” Amikor tehát mérlegelünk, s úgy tűnik válogatunk a
lehetőségek között, ez csupán még szándék, amely nem váltja ki a cselekvést; az utolsó
szándéktól vagy vonzalomtól függ a cselekvés.

Hobbes etikája
Az értelmi erényeknek (amelyet összefoglalóan eszességnek nevez) két fajtáját
különbözteti meg: 1. „A természetes értelmi erényen tehát azt a fajta eszességet értem,
amelyet pusztán gyakorlat és tapasztalat útján – módszeresség, művelődés és oktatás nélkül –
sajátítunk el.” 2. „Ami a szerzett (vagyis a módszerességgel és tanulással elsajátított)
eszességet illeti, ez nem egyéb, mint értelem, amely a beszéd helyes használatán alapszik, és a
tudomány forrása.”
Erkölcsön nem egy bizonyos viselkedésbeli normarendszert ért, „…hanem azokat a
tulajdonságokat, amelyek az emberiség békés együttélését és egyetértését érintik.” Számára az
etika nem rejt magában valamely abszolút teleológiát (pl. ”végső cél” vagy „legnagyobb jó”).
„A boldogság a vágy állandó előrehaladása az egyik tártól a másikig, ahol azonban az előbbi
elérése csupán a másik eléréséhez vezető út. …az emberi vágyak tárgya nem az egyszeri és
pillanatnyi élvezet, hanem a jövőbeli vágyakhoz vezető út biztosítása. (…) Ezért az egész
emberiség általános törekvésének elsősorban az újabb és újabb hatalom iránti örökös és
szüntelen vágyat tartom, amelynek csak a halál vet véget.” [Nocsak! Sajnálhatja Robi, hogy
nem rágta át magán Hobbes-on. Pedig ez az ember tud valamit…]

Isten, vallás
E témakörrel kapcsolatos nézetei nekem nem tűntek egységesnek. Címszavakban: Az
emberi elme következtet az „Első Okra”, de nem merülhet fel benne valamilyen eszme vagy
kép Istenről. A vallásnak van egy természetes magva, emberi vonatkozása, amelyből a
természeti vallások kialakultak: „… a szellemekben való hit, a második okok nem ismerete, a
félelmes dolgok nem ismerete és a véletlen dolgok jóslatokkal történő azonosítása…”; és „…
a pogányok vallása politikájuk részét alkotta.”
Ugyanakkor megkülönbözteti a kinyilatkoztatott vallást, itt a vallás természetfeletti
magból sarjadt. „…Isten országában a politika és a polgári törvények a vallás alkatelemei,
ezért ott a világi és a szellemi uralom közti megkülönböztetésnek nincs helye.” Tehát az
államot és az egyházat nem választja szét.

Államfilozófia
Természetjog: Mindenkinek jogában áll saját életét megoltalmazni.
Első természeti törvény: A béke megőrzésére törekedjünk. Ebből következik a
második természeti törvény: A béke érdekében mindenki mondjon le eredeti jogairól, s
másokkal szemben elégedjen meg annyi szabadsággal, mint amennyit ő másoknak magával
szemben engedélyez. A természeti törvények örök törvények, ezek betartása a „jó”, s ennek
tudománya az igazi erkölcsfilozófia. Viszont ha az emberek felett nem áll egy külső hatalom
amely ezen törvények megtartását felügyeli, az emberek visszatérnek a „mindenkinek
mindenhez van joga” elvhez, ami nem más mint hadiállapot.
A közhatalom: „… minden közhatalmat és erőt egyetlen személyre vagy egyetlen
olyan gyülekezetre ruházunk át, amely akaratunkat szótöbbséggel egyetlen akarattá alakíthatja
át. …amely valamennyiünket megtestesíti… s akaratának és ítéletének mindegyikünk
alárendeli a maga akaratát és ítéletét. …amely mindenkinek mindenkivel kötött
megállapodása útján jött létre…”
Az állam: „… egyetlen személy, akinek cselekedeteit illetően egy nagy emberi
sokaság minden egyes tagja egymással kötött kölcsönös megállapodás alapján megbízónak
tekinti magát avégett, hogy e személy mindannyiuk erejét és eszközeit a béke és a közös
védelem érdekében úgy használhassa fel, ahogy célszerűnek tartja.”
A részleteknek nézzetek utána…