Professional Documents
Culture Documents
Tolvay Katalin
Összefoglalás: Háttér: Keniston vezette be a posztadoleszcencia kifejezést, mely azt a – napjainkban egyre gyakoribbá
váló – jelenséget jelenti, hogy a fiatalok egyre késôbb válnak le szüleikrôl, hosszabb ideig maradnak funkcionális gyer-
mekszerepben. A jelenség egyik vetülete a megnyúlt tanulmányi idô. A tanulmányaikkal küzdô posztadoleszcensek
pszichés problémáival kapcsolatban kevés a szakirodalom.
Módszerek: 12, magánrendelésemen 2004. január 1. és 2009. december 31. között vizsgált, illetve kezelésben részesült
hallgató pszichopatológiai tüneteit, családdinamikai sajátosságait, a páciensek és hozzátartozóik kognitív stílusát ele-
meztem, akiknek fô – vagy más tünetekhez társuló – panaszuk, hogy tanulmányaik irreálisan elhúzódnak, vizsgáikat
képtelenek letenni. Az elemzésbe azok a nappali tagozatos, felsôoktatásban tanuló hallgatók kerültek be, akik az elsô
két évet 4 év alatt nem teljesítették, vagy az egyetem elvégzéséhez szükséges idô + 2 év alatt nem fejezték be tanulmá-
nyaikat.
Eredmények: A 12 hallgató (7 férfi, 5 nô) közül kilencnek volt DSM-IV-TR szerinti I. tengely diagnózisa, gyakori ko-
morbiditás mellett. Személyiségzavar nyolc betegre volt jellemzô. A családi környezet, a szülôk, illetve a partnerek atti-
tûdje patogénnek bizonyult: a szülôk vagy irreális elvárásokat támasztottak a hallgatók teljesítményét illetôen, vagy
a követelmények hiánya, illetve a hallgatók teljes kiszolgálása, feladataik átvállalása miatt váltak a szülôk és a part-
nerek a patológiás állapot fenntartóivá. A hallgatókat, partnereiket és szüleiket gyakran sajátos diszfunkcionális at-
titûdök, logikai hibák, maladaptív sémák jellemezték.
Következtetés: A tanulmányok hosszú halasztása mögött gyakran kezelésre szoruló, súlyos mentális zavar áll, jellegze-
tes diszfunkcionális kognitív mûködéssel. A felsôoktatásban tanulók pszichés problémáinak megoldása farmakoterá-
pia és/vagy egyéni pszichoterápia mellett gyakran rendszerszemléletû intervenciókat igényel.
Kulcsszavak: posztadoleszcencia; megnyúlt tanulmányi idô; pszichopatológia; diszfunkcionális családi egyensúly;
maladaptív sémák
Summary: Background: Keniston introduced the term ‘postadolescence’ to describe the spreading phenomenon of
young people not seceding from their parents and remaining in a functional child role longer. One aspect of this phe-
nomenon is the increased time of studies. Research about postadolescent students struggling with their studies is
scarce. Methods: I analysed the psychopatological features, family dynamic specialties, cognitive style of 12 university
students characterised by significant delay in the duration of their studies as a major problem, or associated with other
symptoms, whom I examined and/or treated between 01/01/2004 and 12/31/2009. I analysed the data of students who
could not finish the first 2 study years in 4 years, or could not complete their studies during the recommended dura-
tion within 2 extra years.
Results: 9 of the 12 (7 male, 5 female) examined students had an Axis I. diagnosis according to DSM-IV-TR., with high
comorbidity. 8 patients suffered from personality disorder. The family environment as well as parents’ and partners’
attitudes were often pathological: they either had irrealistic expectations about the students’ performance, or played
an important role in maintaining the pathological balance by not setting any requirements, hereby maintaining the
pathological state. The students, partners and parents were often characterised by dysfunctional attitudes, maladap-
tive cognitive schemas.
Conclusions: Behind delayed studies there is often severe mental disorder with marked dysfunctional cognitive func-
tioning which needs to be treated. The treatment options of the students’ mental problems include pharmacotherapy
and/or individual psychotherapy, often accompanied by systemic interventions.
Key words: postadolescence; increased study time; psychopathology; dysfunctional family balance; maladaptive schemas
nyait félbeszakítja, másodlagos betegségelô- az utcán járni, mert lakását közel egy éve nem
nyök megfigyelhetôk. Rehabilitáció iránt nem hagyta már el. Az egyetemre nem jár be, hiva-
motivált, célja a tartós munkaképesség-csök- talos intéznivalóit (beiratkozás, halasztások)
kenés státuszának megszerzése. barátnôje végzi helyette. Két éve egy internetes
fantasy-játékban játszik. Ezt a világot a valós-
D.D. 34 éves nô, 12 éve végzi az egyetem mate- nál sokkal izgalmasabbnak tartja, néha na-
548 matika–fizika szakát. 11 éve paranoid szkizof- pokig barátnôjével sem beszél. A játékban el-
rénia miatt áll kezelés alatt. Végig szubkom- foglalt szerepéért extrém módon felelôsnek ér-
penzált volt, illetve két alkalommal súlyos zi magát – úgy érzi, nincs joga mással foglal-
pszichotikus epizód zajlott le. Rendkívül nehe- kozni, mikor szerte a világban más játékostár-
zen tanul, koncentráció- és memóriazavarral sak rábízzák (virtuális) életüket.
küzd. A tanulási problémák hátterében a pszi-
chopatológiai tünetek, gyógyszer-mellékhatá- Nyolc esetben a beteg kimerítette valamilyen
sok és a valószínû kognitív deficit mellett a fo- (kétszer narcisztikus, egy-egy alkalommal bor-
kozott követelményeknek való megfelelési kép- derline, antiszociális, dependens, illetve három
telenség komoly szerepet játszik, de az egyetem betegnél kevert típusú) személyiségzavar krité-
félbeszakítására nem hajlandó, ezt családja riumait.
sem engedi, irreális jövôképpel hitegetik. G.G. 22 éves izraeli keresztény férfi. Négy éve
orvostanhallgató, másodéves, vizsgái ismétlô-
Három beteg major depressziós epizódban dôen nem sikerülnek. Önértékelése szélsôsége-
szenvedett, negyedik társuk hangulatzavara sen pozitív, önmagát Izrael legmagasabb IQ-
mögött organikus háttér igazolódott. jú személyének írja le, bár intelligenciateszten
E.E. 33 éves izlandi állampolgárságú nô. 10 éve nem vett részt, állítólag egy országos középis-
orvostanhallgató, jelenleg hatodéves. Anamné- kolai tanulmányi versenyt nyert meg. Önma-
zise már az egyetem elôtt többszörösen terhelt gát minden téren tehetségesnek, vonzónak, jó-
– PTSD, felnôttkori ADHD, súlyos depresszió képûnek látja. Teljesítménye romlását ennek
miatt már évekkel Magyarországra jövetele tükrében különösen bántónak, igazságtalan-
elôtt kezelték. Több éves farmako- és pszicho- nak éli meg, azt depressziós állapot következ-
terápia mellett állapota ingadozó volt nagyfo- ményének tulajdonítja, illetve szomatizál.
kú gátoltsággal, szuicid késztetéssel járó dep- Depressziós epizód tüneteit nem meríti ki.
ressziós állapotokkal. Gátoltsága és figyelem-
zavaros tünetei akadályozzák a tanulásban – Igen gyakran, az esetek nagyobb felében (hét
tanulmányi eredménye az elsô három évben esetben) állt fenn komorbiditás (többféle szo-
(melyet hat év alatt végez el) gyenge. Tartós szo- rongásos zavar, hangulatzavar és szorongásos
ciális izoláció után hosszabb pszichoterápia és zavar, illetve szorongás, depresszió, addikció
folyamatos faemakoterápia mellett stabil part- vagy pszichózis és személyiségzavar egyidejû
nerkapcsolata alakul, állapota javul, teljesít- elôfordulása).
ménye egyre jobb. 2007-ben néhány hónap
alatt elôször in situ méhnyak karcinómát, majd
szklerózis multiplexet diagnosztizálnak nála, Családdinamikai sajátosságok,
súlyos, multiplex demyelinizációs gócokkal. a partnerkapcsolat jellemzôi
Tanulmányait folytatja, de koncentrációzava-
ra, fájdalomtünetei egyre jobban gátolják. A vizsgált tizenkét hallgató közül hárman szüle-
ikkel élnek, ketten élettársi kapcsolatban, a
Egy alkalommal viselkedési addikció igazolódott. fennmaradó hét diák pedig kollégiumban vagy
F.F. 24 éves férfi, informatika szakos hallgató. albérletben, közülük négyen bérlôtársakkal,
Mikor elôször jön a rendelômbe (szülôi nyo- hárman egyszemélyes háztartásban (ôk vala-
másra), megfogalmazza, hogy furcsa érzés volt mennyien külföldiek, és a magyaroknál jobb
Tanulmányaikat az átlagnál jelentôsen hosszabb ideig végzô egyetemi hallgatók...
anyagi helyzetük miatt engedhetik meg maguk- gilag maximálisan támogatják, látogatják,
nak az önálló albérletet). Közös jellemzô, hogy igyekeznek a barátnôt megtartani a kiszolgáló
a tanulmányi probléma a családi rendszer prob- szerepben.
lémájává válik. A szülôk és élettársak gyakran
diszfunkcionális módon viszonyulnak a problé- Más esetekben a családi rendszerben irreális el-
mához, és ezzel a patológiás helyzet fenntartói- várások jelennek meg. A szülôk nem vesznek tu-
vá válnak. Gyakran megfigyelhetô a páciensek- domást gyermekük pszichopatológiai tünetei- 549
nél a gyermekszerep elônyeinek kihasználása, a rôl. Missziónak tekintik a hallgató diplomához
felnôtt élettel járó felelôsség hárítása, a szülôk- juttatását, akkor is, ha ennek nincs realitása.
nél pedig gyermekeik teljes kiszolgálása, a kö- D.D. pszichotikus epizódjai alatt rendkívül
vetelmények hiánya. dezorganizált, kifejezetten paranoid, és mar-
H.H. 29 éves férfi. Hét év alatt végzi el a böl- káns hallucinációi vannak. Az epizódok között
csészkaron a magyar szakot. Közben levelezô is megfigyelhetô állandó paranoiditása, foko-
tagozaton (de nem munkahely mellett) elkezdi zódó kognitív deficitje. Szülei ennek ellenére
a pszichológia szakot, amelyet negyedik éve ragaszkodnak az egyetem befejezéséhez, állás-
végez. Nyolc éves kora óta szeparációs szoron- pontjuk szerint tanárként el tud majd helyez-
gás, iskolafóbia miatt kezelték. Amikor vala- kedni, és munkáját el fogja látni. Öt éve van
melyik szülô nem volt a közelében, extrém szo- patológiás partnerkapcsolata egy tehetséges
rongást érzett, ezért a közösségbe nem tudott fizikussal, aki napi 4–6 órában „korrepetálja”.
beilleszkedni. Az általános iskolát magántanu- Érzelmileg évek óta eltávolodtak, a férfi szakí-
lóként járta végig. A gimnáziumban állapota tást tervez, de megfogadta, hogy diplomához
átmenetileg javult, közösségbe járt, de nagy juttatja a pácienst.
nehézségekkel. Érettségi után panaszai felerô-
södtek. Ha szorongásos tüneteket érez, telefo- Több családban van egy sikeres, tehetséges test-
non odahívja valamelyik szülôt (mindketten vér, aki kiszakadt a patológiás családból (más
orvosok), akik ilyen esetekben akár a munká- városba vagy országba ment dolgozni), de „pél-
jukat is otthagyva sietnek gyermekük meg- dakép” maradt a pácienseknek, akiknek amúgy
nyugtatására. Nyolc éve párkapcsolata van is alacsony önértékelése így tovább romlott.
egy hét évvel fiatalabb lánnyal (kapcsolatuk H.H. orvos végzettségû testvére az egyetem el-
kezdetén a páciens 21, a lány 14 éves volt), aki végzése után azonnal kilépett a patológiás csa-
szintén biztonságot nyújtó személynek számít. ládból – Amerikában keresett többéves ösztön-
Állapota miatt utazást, kisebb utakat, progra- díjat.
mokat rendszeresen lemond. Barátnôje is ki- A.A. testvére öt éve Londonban dolgozik. Dip-
elégíti dependens szükségleteit, pl. amikor a loma nélkül is sikeres, jól keres. Ennek hatásá-
páciensnek órája van, ô a folyosón várakozik, ra A.A. komolyan megkérdôjelezte, mennyire
mivel a páciens megnyugtatásához ehhez van van értelme ennyi energiát fektetni a diploma
szükség (közben saját óráiról hiányzik – a lány megszerzésébe.
harmadéves fogorvostan-hallgató). C.C. akkor vetette fel elôször a leszázalékolás
lehetôségét, amikor egy évvel fiatalabb húga
F.F. bölcsész szakos barátnôjével él, aki bevá- elvégezte a jogi egyetemet és szakmailag ígére-
sárol, mos-fôz rá, ellátja a háztartást, barátja tes állást kapott.
helyett bejár az informatika elôadásokra jegy-
zetelni és a névsort aláírni (!). A páciens barát-
nôjével keveset kommunikál, érzelmi és szexu- Diszfunkcionális kognitív mûködés
ális kapcsolatuk is alig van, a páciens virtuá-
lis társaságát preferálja (a nap nagy részében Amennyiben pácienseim problémáit kognitív
fejhallgatóval a fején ül a számítógép elôtt). A pszichoterápiával (is) kezeltem, gyakran jelleg-
szülôk aggódnak fiuk állapota miatt, de anya- zetes diszfunkcionális attitûdök kerültek felszín-
Eredeti közlemények
re. (Leértékelem magam. Kevesebbet érek, mint rápia vagy konzultáció lehetôségével. Ebben az
mások. Csôdtömeg vagyok. Mindenki feltétele- esetben is érdemes az egyéni terápiába rend-
zi rólam, hogy buta vagyok. Ha nem tudom el- szerszemléletû intervenciókat bevinni.
végezni az egyetemet, semmit nem érek.). A kog-
nitív tévkoncepciók dimenziói közül elsôsorban
a teljesítmény, elvárások, autonómia, perfek- Kimenetel
550 cionizmus érintettek.
B.B. debilizáló teljesítményszorongása értel- Két esetben csak vizsgálat, illetve egyszeri kon-
mezhetôvé vált, miután sématesztjén a Telje- zultáció történt. Három pácienst elküldtem sú-
sítmény kudarc és Negativizmus/pesszimizmus lyos keretszegés vagy teljes motivációhiány mi-
sémák esetében kiugróan magas értéket ért el. att. Négy esetben a terápia megszakadt, mert a
páciens elhagyta a felsôoktatási intézményt
Érdemes a szülôk diszfunkcionális attitûdjeivel (feladta vagy nem folytathatta tanulmányait) és
is foglalkozni. (Ha a gyermekem nem lesz diplo- elköltözött a városból, vagy kilépett a terápiá-
más, én vallok kudarcot. Minden áldozatot meg ból. Három páciens terápiája sikeres, lezárt.
kell hoznom a gyermekem tanulmányaiért. Ak-
kor vagyok jó szülô, ha a gyermekem sikeres lesz.)
Megbeszélés, következtetés
A saját praxisomban vizsgált hallgatók fele or- amely hallgatók kognitív torzításait vizsgálta.
vostanhallgató volt, egyenlô arányban magyar Zeynep zenemûvészeti karon tanuló hallgatók
és angol nyelvû képzésben részt vevô külföldi teljesítményszorongása, a Diszfunkcionális At-
diákok. Dyrbye összefoglaló tanulmányában ki- titûd Skála magasabb összértéke és az elisme-
emeli, hogy az orvosképzés különösen nagy rés dimenziója között talált szignifikáns eltérést
stresszel járó idôszak. A magas orvostanhallga- (14). Heinz és mtsai a maladaptív kognitív struk-
tói distressz tényezôi között a nagy mennyiségû, túrát a fôiskolás hallgatók probléma-ivása egyik 551
nehéz tananyag mellett jelentôs szerepet játsza- fô rizikófaktorának tartja (15).
nak a hallgatói kiégés (burn out), az orvos–be- Az esetek ismertetésével szeretném felhívni a
teg kapcsolat nehézségei (haldoklással, menthe- figyelmet arra, hogy a tanulmányok hosszú ha-
tetlen betegségekkel való szembesülés), etikai lasztása mögött gyakran kezelésre szoruló, sú-
kérdések, az orvosi hivatással járó felelôsség lyos pszichopatológiai tünetegyüttes áll, jelleg-
megtapasztalása (8). A külföldi hallgatók eseté- zetes diszfunkcionális kognitív mûködéssel. A
ben az alacsonyabb szintû társas támogatás, felsôoktatásban tanulók pszichés problémáinak
nyelvi nehézségek, kulturális különbségek is megoldása farmakoterápia és/vagy egyéni pszi-
hozzájárulhatnak a tanulmányi problémákhoz. choterápia mellett gyakran rendszerszemléletû
Az orvostanhallgatók lelki egészségével kapcso- intervenciókat is igényel.
latos vizsgálatok közül a legtöbb tanulmány a A legtöbb felsôoktatási intézményben nincs
depresszió prevalenciáját mérte, és többségük alkalmassági vizsgálat. Az utóbbi években a
a korosztályos kontrollcsoportokhoz képest ma- kétszintû érettségi bevezetésével a szóbeli fel-
gasabb elôfordulási arányt talált. Kevesebb a vételi elbeszélgetés is megszünt, amely limitált
szorongásos tüneteket mérô vizsgálat, de az formában, de lehetôséget adott arra, hogy a fel-
eredmények többnyire szintén nagyobb mérté- vételiztetôk személyes benyomást szerezzenek
kû szorongásra utalnak a medikusok körében a jelöltekrôl. Hasznos lenne a felsôoktatásban
(9). A vizsgálatok többsége keresztmetszeti, de továbbtanulásra jelentkezôk motivációit meg-
a kis számú hosszmetszeti tanulmány szerint ismerni személyesen vagy levél formájában,
az elsô két évben legmagasabb a pszichés mor- ahogyan az számos külföldi egyetemen elvárás
biditás (10, 11). (16). Követendô példának tartom a Pécsi Tudo-
Míg a legtöbb vizsgálat a major depresszió mányegyetem Általános Orvostudományi Ka-
elôfordulását találta leggyakoribbnak felsôokta- rán a nyár folyamán bevezetett újítást: a felvé-
tásban tanuló diákok esetében (12, 13), az álta- teli mellé alkalmassági vizsgát is bevezetettek.
lam vizsgált betegcsoportban a szorongásos za- Ezzel már egy személyes találkozó során is
varok és a pszichózisok is jelentôs arányban je- megismerhetik a leendô hallgatóikat az okta-
lentek meg, illetve a páciensek kétharmadánál tók, így bizonyos magatartásbeli anomáliák,
személyiségzavar is fennállt. súlyosan patológiás állapotok kiszûrhetôk lesz-
Az irodalomban kevés az olyan tanulmány, nek (17).
Eredeti közlemények
Irodalom
1. KENISTON K: 7. BLANCO C et al: 12. AKTEKIN M et al:
YOUTH: As a Stage of Life. American Scholar, Mental health of college students and their Anxiety, depression and stressful life events
1970, 39. non-college-attending peers: results from the among medical students: a prospective study
National Epidemiologic Study on Alcohol and in Antalya, Turkey. Med Educ. 2001, 35.
2. SOMLAI P: Related Conditions, Arch Gen Psychiatry,
A posztadoleszcensek kora. Bevezetés In: 2008, 65(12). 13. TJIA J, GIVENS JL, SHEA JA:
Új Ifjúság. Szociológiai tanulmányok a Factors associated with undertreatment of
posztadoleszcensekrôl. Szerk. Somlai P, 8. DYRBYE LN, THOMAS MR, medical student depression. J Am Coll Health,
Napvilág Kiadó, 2007. SHANAFELT TD: 2005, 53.
Medical Student Distress: Causes,
552 3. MITTERAURER M: Consequences and Proposed Solutions, Mayo 14. ZEYNEP DY:
Sozialgeschichte der Jugend. Frankfurt am Clinic Proceedings, 2005, 80. Performance anxiety, dysfunctional attitudes
Main, Suhrkamp, 1986. and gender in university music students,
9. DYRBYE LN, THOMAS MR, Social Behavior and Personality, 2007, 10.
4. KABAI I: SHANAFELT TD:
A magyar egyetemisták és fôiskolások életútja, Systematic Review of Depression, Anxiety, and 15. HEINZ AJ, VEILLEUX JC,
élettervei 2004-ben. In: Új Ifjúság. Szociológiai Other Indicators of Psychological Distress KASSEL JD:
tanulmányok a posztadoleszcensekrôl. Szerk. Among U.S.and Canadian Medical Students, The role of cognitive structure in college
Somlai P, Napvilág Kiadó, 2007. Academic Medicine, 2006, 81. student problem drinking, Addict Behav, 2009,
34.
5. YATES J, JAMES D: 10. ZOCCOLINO M, MURPHY GE,
Predicting the “strugglers”: a case-control WETZEL RD: 16. www.law.harvard.edu/current/careers/opia/
study at Nottingham University Medical Depression among medical students. J Affect landing-your-job/sample-cover-letters.html
School, BMJ 2006, 332. Disord. 1986, 11.
17. www.webdoki.hu/cikk.php?tfrom=hirlevel&
6. RODGERS LS; TENNISON LR: 11. ENNS MW, COX BJ, SAREEN J. FREEMAN P: cid=61312
A preliminary assessment of adjustment Adaptive and maladaptive perfectionism in
disorder among first-year college students, medical students: a longitudinal investigation.
ArchPsychiatr Nurs, 2009, 23(3). Med Educ. 2001, 35.