A s z t u p as z i m b o l i k á j a

A sztupaszimbolikája
A sztupa (tibetiül: mchod-rten, csörten) az egész buddhista világ legjellegzetesebb és
legszimbolikusabb szakrális építménye. Ősi indiai, a buddhizmus megjelenésénél
korábbi előképe jelentős uralkodók csontjait, hamvait rejtette. Kr. e. 480 körül a
történeti Buddha, Sákjamuni relikviáit is ilyen földtumuluszokban helyezték el,
amelyeket Észak-India nyolc településén építettek. Buddha követői nagy tisztelettel
övezték ezeket az építményeket. A Kr. e. 3. században a buddhizmus nagy
védelmezője, a Maurja dinasztia uralkodója, Asóka azokon a helyeken, ahol Buddha
járt és tevékenykedett, észak-Indiában, Nepálban, és szubkontinens más részein
összesen 84 000 sztupát építtetett.
A tibetiek a sztúpát csörtennek (mchod-rten) nevezik, a szó jelentése: áldozatok,
fogadalmi ajándékok gyűjtőhelye, tartója, amely egyesíti magában a templom
felépítésének jellegzetességeit. Mint ilyen, a nagy szentek és lámák relikviái, hamvai,
testrészei, és személyes használati tárgyai mellett fogadalmi ajándékokat is
magában hordoz, úgymint Buddha képeit, szobrait, nemesfémből készült tárgyakat,
ékszereket, agyagból készült fogadalmi táblácskákat (tsha-tsha), kis fehér
varázsgolyócskákat (pheldung rilbu) – amelyek csodatévő szentek elégetésénél
keletkeznek – és egy kis életfácskát is. Az életfácska valószínűleg a sámánista világfa
maradványának tekinthető, és tulajdonképpen egy dháranikkal (varázsmondásokkal)
teleírt vörösre festett boróka vagy szantálfa ág. Elengedhetetlen szent szövegek,
vagy legalább egy szent szótag elhelyezése a csörten belsejében.
Ezoterikus szempontból a sztupa Buddha szellemi lényének (thukten), illetve
később a vele azonosított Tanításnak, a Dharmának jelképe és tartója. A sztupa
fokozatosan – ugyanúgy, mint a mandala – egyfajta útmutatója lett a fokozatos
megvilágosodás ösvényének, amelynek célja, hogy a hívő megszabaduljon az
újjászületések körforgásából, és a transzcendens Abszolúthoz, a nirvánába térjen. A
sztúpa egyúttal a kozmosz plasztikus ábrázolása, hiszen a csörten részei azokat az
elemeket ábrázolják, amelyekből a buddhista elképzelés szerint az univerzum
összeáll. Az Ádi- vagy Ős-Buddha jelenlétét a középső íves rész (bumpa) jelképezi, de
ez egyben az ősóceánok szimbóluma is; Nepálban pl. nagy festett szemek jelzik.

A csörten felépítése
Az indiai sztúpa (vagy chaitya) archaikus formája a következő részekből áll: a
tumuluszból levezetett hatalmas domborulat (anda: tojás, garbha: anyaöl vagy
budbuda: vízbuborék), amelyen kocka alakú relikviatartó (harmika) nyugszik, majd
ezen egy ernyő (csattra), a királyi uralom, vagy szellemi hatalom és méltóság jele. A
szabadon álló sztupáknál kerítést (védika) és kapukat (torana) építettek a négy
világtáj irányában, hogy ezzel jelöljék a szent körzet határát. A kerítés és a kapuk
fából, később kőből készültek, gyakran díszes domborművek díszítették őket, mint pl.
a Száncsi, a Bharhutban lévő, vagy az Amaravati sztupán. A domború alap és a
kerítés között fekszik a rituális körbejárás (pradaksínapáda) ösvénye, amelyen a
szent építményt jobb kéz felől véve, az óramutató járásával megegyezően sétálnak
körbe.
Ladakhban és Zanszkárban mindenfelé az indiai sztupa változataival
találkozhatunk: a kolostorközpontokban, zarándokutak mentén, remetelakok mellett,
meditációs barlangoknál, vagy a templomokban és kolostori termekben találhatunk
apró, nemesfémekből készült és féldrágakövekkel, türkizzel, korallal, acháttal,
borostyánnal díszített miniatűr csörteneket. Az évszázadok folyamán nyolc fő
variánsa alakult ki a csörtenépítésnek, a történeti Buddha életének eseményeivel
(születés, megvilágosodás, leereszkedés a mennyei létrán, kitartás Márá kísértése
ellenére, első tanítás, parinirvána, stb.), vagy a szerzetesi közösséggel, vagy a
buddhizmus három főirányzatával (hinajána, mahájána, tantra- vagy vadzsrajána)
összefüggésben.
Az alapforma, amely Ladakhban is gyakran előfordul, a csangcsubot, avagy a
megvilágosodást ábrázolja (byang chub mchod rten):
A kocka alakú alap (banrim) lépcsős talapzatból áll, és a legdurvább,
fizikailag legnehezebb elemet szimbolizálja, a földet, amelyet
Ratnaszambhavához, és a déli irányhoz rendelnek. E négyszög alakú alap és
a domború középső rész között sok csörtennél még négy további szint van
beillesztve, amely a tudatosság négy alapját, a négy lemondást, a négy
csodás tettet, és a Buddha erényeit szimbolizálja.
A domború középső rész (bumpa: edény) az ősóceánt és a mindenütt
jelenlevő Ős-Buddhát, vagy ádi-Buddhát szimbolizálja. A vízelem a kelet
bodhiszattvájához, Akshobhyához, vagy Vairocanához tartozik. A középső
részbe, és ugyanúgy a talapzatba is több kőládát vagy más tartóedényt
helyezhetnek el, vallásos relikviák számára. A s ztupA s z i m b o l i k á jA A csúcs (7-től a
13-ig gyűrűig, korábban ez volt az ernyő), vagy spirál a különböző megvi-
lágosodási szinteket testesíti meg a kultikus ernyőtartó rúd archaikus
formájából illetve az ernyő fokozatos megsokszorozásából fejlődött ki. A
hozzárendelt elem a tűz, és a nyugat meditációs Buddhájához, Amitabhához
kapcsolódik.
Az ernyő, amely eredetileg hatalmas méretű volt, a királyi és szellemi
hatalom és méltóság jele, ma a lamaista csörtenen elég kicsi. Mindenekelőtt
a bajtól, betegségtől óv. Ez a védőernyő a levegő elem és az észak dhyáni-
Buddhájához, Amoghasiddhihez kapcsolódik.
A csörten fejéke (részben egy fémkoszorú veszi körül fenn, míg alul az ernyő
helyezkedik el) a zárt polaritások sávjából áll, amelyeket a Nap (aktív, férfi),
és a Hold (passzív, női) ábrázol, és a binduból (az univerzális tudatosság
étermagja), annak nyaldosó formájából áll, amely a legmagasabb tudás
nadalángja, és a jóga ösvényének vége. Ezt a részt a világközép ura,
Vairocana szimbolizálja.
Az alaptípus egyik változata a Gomang (sgo mang) csörten, amelynél a
lépcsőrészt és a négyzetes alapot egy csillagalaprajzon álló hatlépcsős piramissá
olvasztották. A számos ablak és ajtó arra szolgál, hogy Buddha képmásait és
istenségek képeit helyezzék el bennük, vagy hogy átjárót képezzenek a sokszor
egymással összekötött és festett kamráknak vagy szentélyeknek. Így a
lépcsőzetesen emelkedő tizenhatszög alaprajzú talapzat megfelel egy mandalának,
amelybe egy kettősvadzsrát (visvavajra) írtak bele. Figyelemreméltó példája ennek
pl. a csörten Changspában és Tisseru Leh mellett. A gomang típus további változata
a Lhabab-csörten, amely azt szimbolizálja, amikor Buddha leszállt a Tushitából, a
csörtenen az égi létrát négy lépcső szimbolizálja, amelyek a magasabb talapzatra
vezetnek.
Ladakhban és Zanszkárban gyakoriak a Kapu- vagy Khagan-csörtenek (Khanggani:
ajtó), amelyeknek alsó része egyben átjáróként is szolgálnak. Különösen szép,
részben festett, és figurákkal díszített Khagan-csörtenek vannak (lámpafedőkkel?
Laternendecken) azokban a kolostorokban, amelyek Rincsen Szangpo, a nagy fordító
idejéből származnak, mint pl. Alchi és Manggyu vagy a későbbi Phiyangban.
Nyugat-Tibetben és Ladakhban meglehetősen tipikus a csörtenek száznyolcas
csoportban építése, a Tanítás terjedésének idején a 11. században, amikor közép-
Tibetben ez még elég ritka volt.
Néha találkozhatunk három különböző színre meszelt (vörös, fehér, szürke) kisebb
csörtenekkel is. Ezeket az építményeket a három legkedvesebb bodhiszattvának
emelik, nevezetesen Mandzsusrinak (Dzsampa), illetve Mandzsugósának
(Dzsamjang), a bölcsesség megtestesülésének; Avalokitésvarának (Csenrézi), az
együttérzés bodhiszattvájának; és Vadzsrapáninak (Csakdor, vagy Csagna Dordzse),
aki az erőt testesíti meg. Őket a tantrikus megvalósítási út három síkjaként – szellem
beszéd, test – is értelmezhetjük.