You are on page 1of 12

Brain Sync

Agyhullám-hangolás
Az agyhullám-hangolás egy olyan eljárás, amely által tetszőlegesen megválasztott tudatállapotot lehet előidézni
az emberi agyban, egyenletes ritmusú hangimpulzusok segítségével. Mindezek segítségével kívánság szerint
mozgósíthatjuk olyan képességeinket is, mint például az intelligencia, a kreativitás, fejlett memória, a lelki
gyógyulás (az önmagunkkal és emlékeinkkel való szembesülés és megbékélés) és a testünk öngyógyító
képessége.

Minden az agyban kezdődik...


Agyhullám-hangoló meditációs CD-k forgalmazására vállalkozott cégünk, amelynek az amerikai Brain Sync
cég a gyártója. A Brain Sync CD a legegyszerűbb és legkönnyebben hozzáférhető módja annak, hogy
felszabadítsuk a bennünk lévő energiákat ahhoz, hogy alkossunk, változzunk és jobban érezzük magunkat a
bőrünkben. Nincs szükség hozzá tanfolyamra, amely pénzt és időt igényel. Elégendő egy CD lejátszó
fejhallgatóval és napi 30 - 60 perc. A Brain Sync CD-k segítenek belülről változni, megváltoztatva
gondolatainkat és szokásainkat.

A Brain Sync cégről


A Brain Sync már 2 évtizede az agyhullám-hangolás vezető fejlesztői közé tartozik. A Brain Sync programok
pozitív hatása tudományosan igazolt, az Egyesült Államokban kórházakban is használják kiegészítő
hangterápiaként orvosi és pszichiátriai javaslatra. A Brain Sync cég - és természetesen mi is - hiszünk abban,
hogy a gondolatok teremtő erővel bírnak, és hogy a gondolataink és érzelmeink minősége és tartalma hatással
van az életünkre.

Mi kell hozzá?
Az eljáráshoz nem kell más, mint egy egyszerű hanglejátszó berendezés - CD lejátszó, MP3 lejátszó,
számítógép, vagy bármi egyéb -, fejhallgató és hozzá olyan speciális hanganyag, amelybe becsempészték a
megfelelő hatásért felelős hangeffektusokat.

Fontos, hogy fejhallgatón keresztül hallgassam?


Igen, ez az egyetlen módja, hogy az agyhullám-hangoló hatás megmutatkozzon. A sztereó fejhallgató két
oldalából különböző frekvenciájú hangok érkeznek az agyhoz. Az agyunk ezekből egy harmadik frekvenciájú
hangot hoz létre (ún. fantom hang), amelyet binaurális ütemnek hívnak. Az agytevékenység ritmusa követi a
binaurális ütemet, szervezetté és összefüggővé válik. A hangfrekvencia pár perc alatt kiegyensúlyozza a bal és
jobb agyféltekét, és így az agy nagyobb teljesítményre képes. Fejhallgató nélkül csak kellemes zenei
élvezetben lehet részünk.

Válaszd ki a számodra megfelelő (CD)programot


.

Az agyunk agyhullám tevékenysége mindenkinél egyedi. Eltérő ritmusa és mintája


van, amelyet az évek során begyakorolt szokásaink alakítottak ki. A Brain Sync
hanganyag segít új mintákat kialakítani és kiterjeszteni azokat a frekvenciákat,
melyek hiányoznak vagy amelyekből többre van szükség.

Ha például egy túlpörgetett nap végén szeretnénk ellazítani magunkat, de nincs rá


túl sok időnk, mert éjjel még van valami teendőnk, akkor tegyünk fel magunknak
egy olyan, lassú zenét, amelybe alfa frekvenciák vannak beleágyazva, és így 5-10
perc alatt meglepően könnyen megnyugszunk, ellazulunk.

Ha álmosak vagyunk, de muszáj még fókuszálnunk valamire, feltehetünk lendületes


zenét, amelyben béta és gamma frekvenciákat keltő impulzusokat rejtettek el, és -
csodák csodájára - az emberben szép lassan felfokozódik a figyelem, tisztává,
objektívvá, irányíthatóbbá válik a gondolkodás, feljavul a koncentrációs készség.

1
Ugyanakkor, ha valakinek alvászavarai vannak, és hajnali kettőkor egyetlen vágya,
hogy el tudjon aludni végre, akkor neki a delta frekvenciákat tartalmazó zene
való, mely szelíden, szép fokozatosan álomba ringatja, akár egy kisgyereket.

Ha pedig valaki spirituális élményre vágyik, és szeretne egy inspirált, lelki


megtisztulást hozó meditáción keresztülmenni, (anélkül, hogy ő maga megtanult
volna meditálni) akkor ezt a théta frekvenciákat hordozó zene segítségével
megteheti. A pszichológiai és orvosi szakirodalom telis-tele van a meditáció
jótékony testi és lelki hatásainak taglalásával. A helyesen végrehajtott
meditáció olyan tevékenység, amely az életet minden szempontból pozitívabbá teszi
- oldja a stresszt, fokozza a belső harmóniát és magabiztosságot, fokozza az
önismeretet és mások iránti empátiát, nő a munkabírás és önfegyelem, csökken az
aggodalmaskodás és bizonytalanság, általánosan javul annak a képessége, hogy
boldognak érezzük magunkat.

Béta agyhullám
12-40 Hz Éberség, figyelem, koncentráció

Éber vagy és élénk. Az agyad éles és fókuszált. Könnyedén, gyorsan


reagálsz és teljes figyelemmel tudsz dolgozni.

Használata: vizsgák előtt, sportolás közben, prezentáció előtt,


információ vizsgálata és szervezése, és egyéb tevékenységek ahol a
mentális éberség és magas szintű koncentráció fontos a sikerhez.

Béta hullámokat tartalmazó CD-k: Agymasszázs, Kiteljesedett


meditáció, Éles összpontosítás, Frissen az időzónákon keresztül

Alfa agyhullám
6-12 Hz Relaxáció, ébrenléti ellazultság

Ellazult vagy, lelassul az agytevékenység. A tudatod kitágul. Friss,


kreatív energia kezd el áramolni. Eltűnik a félelem. Felszabadító
békét és jólétet érzel. Stressz kezelésére kiváló.Az alfa hullámot
használó programok javítják a problémamegoldó képességed, új
ötletekhez juttatnak.

Válaszd az alfa programokat, amikor mély nyugalomra vágysz, és ezzel


sokat tehetsz egészségedért. Az alfa frekvencia a mély relaxáció
szintje, amely még nem meditáció. Alfában kezdjük elérni a
kreativitás bőségét, amely a tudatosság szintje alatt van - ez a kapu
a mélyebb tudatszintekre.

Alfa szint a Schumann rezonacia is - a Föld elektromágneses mezejének


frekvenciája.

Alfa hullámokat tartalmazó CD-k: Kiteljesedett meditáció, Frissen az


időzónákon keresztül, A lélek Szent Földje, Teljes relaxáció,

2
Théta agyhullám
4-7 Hz Meditáció, intuíció, memória, kreativitás, vizualizáció

Ahogy mélyebbre jutunk a relaxációban elérjük a megfoghatatlan és


misztikus Théta állapotot, ahol az agytevékenység lelassul és már majdnem
az alvás szintjére érünk, de még nem alszunk. A théta állapotban
csodálatos dolgok történnek. A théta állapot gazdag képeket, inspirációt,
és rég elfelejtett emlékeket hoz elő és megnöveli a fogékonyságot. Ez már
a mély meditáció állapota. Az "áramlás" érzése, amikor az az érzésed
támad, hogy a tested kiterjed a bőrödön kívülre. Théta a tudatalatti
küszöbe. Fontos része a viselkedés megváltoztató programoknak. Használják
drog és alkoholszenvedély kezelésére is. Ideális szuper-tanulához, az elme
átprogramozásához, álomra való emlékezésre és önhipnózishoz.

Théta hullámokat tartalmazó CD-k: Lelkünk mélyén, Alapos tanulás,


Kiteljesedett meditáció, Növeld kreativitásod, Frissen az időzónákon
keresztül, A lélek Szent Földje, A titok - az egyetemes bölcsesség titka

Delta agyhullám
1-4 Hz Alvás, gyógyulás, passzív jelenlét

Mély, lassú, hullámzó. Ez a leglassúbb agyhullám. A mély alváshoz


társítható. A Delta hullámok bizonyos frekvenciái elősegítik a növekedési
hormon előállítását, amely hormon felelős a gyógyulásért és
regenerációért. Ezért van az, hogy az alvás, különösen a mély alvás,
elősegíti a gyógyulási folyamatokat.

A delta agyhullám a tudatalatti jele, a hely ahonnan a megérzés érkezik.


Ez azt jelent, hogy nemcsak alváshoz és regenerációhoz ideális, hanem a
tudatalatti eléréséhez is, amely segít információkhoz jutni és feltölteni
az agyat.

Delta hullámokat tartalmazó CD-k: Agymasszázs, Kiteljesedett meditáció,


Frissen az időzónákon keresztül, A lélek Szent Földje, Gyógyulás
hangokkal, Altató hangok, A titok - az egyetemes bölcsesség titka

Gamma agyhullám
40 Hz+ Megérzés, magas szintű tanulás, tiszta felfogóképesség

A gamma agyhullám a legmagasabb frekvenciájú, a tiszta


felfogóképességhez és az öntudat állapotához kapcsolódik. Mostanában
került a kutatók figyelmének középpontjában, régebben nem is volt
külön kategória rá, hanem a béta agyhullámokhoz sorolták. Miért olyan
különleges? A gamma hullámok felébredéskor és alvás közben a REM
(gyors szemmozgás - rapid eye movement) állapotában vannak jelen.
Ilyenkor magas szintű észlelés és információ feldolgozás történik,
ezért a gamma hullámokat tartalmazó hanganyagok kiválóan használhatók
az agyteljesítményünk, valamint fizikai erőnlétünk fokozására.

Gamma hullámokat tartalmazó CD-k: Agymasszázs, Éles összpontosítás,


Frissen az időzónákon keresztül

3
Általános instrukciók a CD-k hallgatásához
Az agyhullám-hangolás élménye - mint minden élmény a világon - nem csak a
terméktől, hanem magától az embertől is függ. Mivel mindannyian különbözőek
vagyunk, a hallgatási tapasztalata mindenkinek más és más. Van, akire a
hangzóanyag azonnal elementáris hatással van; van, aki az első alkalommal nagyon
jól eső, de mérsékeltebb hatást tapasztal, és van, akinek több alkalomra van
szüksége, hogy az agya megtanuljon reagálni a kapott ingerekre, s hogy a hatás
teljes mértékben kibontakozhasson.

Az a hozzáállás, ami az új dolgok kipróbálásánál általában kedvező - egy kis


nyitottság, egy kis természetesség, szükség esetén egy kis türelem - az
agyhullám-hangolással kapcsolatban is előnyt jelent. Nyitottság, amellyel teret
adunk valami újnak; természetesség, ahogyan vállaljuk magunkat és a jelen
egészét, amiben vagyunk; és türelem, mely által belátja az ember, hogy a dolgokat
folyamatukban érdemes szemlélni. Az egyes alkalmak hatása - ha az ember 1-2 napon
belül ismétli a CD-k használatát - összeadódik, megerősödik. Azon keveseknek
tehát, akik első alkalommal csak enyhe hatást tapasztalnak, még mindig bőven van
lehetőségük a kiteljesíteni azt, ha hajlandóak 2-3-4 hallgatási alkalomból több
napos léptékű folyamatot építeni. (Ha belegondolunk, ez abszolút természetes - a
világ egyetlen megismerési élménye sem kivétel ez alól.)

Hasznos lehet még a kísérletező kedv: találd ki, hogy neked hogyan működik a
legjobban! Próbáld ki ugyanazt a zenét többféleképpen, más-más körülmények
között: más időben, más helyen, más hangulatban, más frissességi szinten, más
hosszúságú időt szánva rá, sőt, az is számíthat, hogy milyen tevékenységek után,
vagy milyen tevékenységek előtt hallgatod a zenét (pl. testmozgás, munka, hobbi,
pihenés, társasági élet, egyedüllét, egyéb zene hallgatása, stb). Megannyi
szabadon változtatható paraméter, melyekkel érdemes játszani, és megtalálni, hogy
milyen kombinációkban passzol legjobban hozzád, mi az, ami neked legjobban bejön.
Ennek köszönhetően nem csak a technológiát ismerheted meg jobban, hanem egy
kicsit önmagadat is.

A hatásban szerepet játszik a zene esztétikája is. Minél jobban tetszik a zene,
annál jobban képes és hajlandó vagy neki átadni magad, s így a speciális hatás is
jobban terjed agyadban.

Ha az embernek nem tetszik valami egy zenében, ha valami esztétikailag zavarja,


akkor természetes módon gátak épülnek ki benne a bejövő információ-folyammal
szemben. Ha az emberben ilyen távolságtartás alakul ki a hallgatott zenével
szemben, akkor gyakorlatilag nem engedi, hogy az kívül-belül átjárja őt - s ha őt
nem, akkor természetesen agyát sem. Ez tehát az agyhullám-szinkronizáció pszichés
gátlása - az, amikor az ember annak hordozóját nem igazán fogadja el.

Az előbbieket csak a tájékoztatás kedvéért írtuk le; elég valószínűtlen, hogy


nálunk ilyen problémád adódna. A BrainSync-nél mindent elkövetnek azért, hogy
zenéik az általános ízlésnek megfeleljenek. Általában kellemes, nyugtató hatású,
szintetikus hangszerelésű, egymásba lágyan átúszó zenei harmóniák szerepelnek CD-
iken, vagy a természet hangjait - eső, tenger, madarak - használják háttérként.
Egyedül a "felpörgető hatású" - pl. testedzéshez való - CD-khez komponáltak
ritmikus zenét, s azt is olyan szerencsés stíluskombinációban, hogy sokaknak
legyen kedvére való. A szóban vezetett meditációkon pedig Kelly Howell olyan
tisztán, érzékenyen, és olyan szuggesztív erővel beszél, hogy az ember
ismeretlenként is szívesen bízza rá magát.

S végül, ami elengedhetetlen:


A speciális hatás érvényesüléséhez fejhallgató szükséges.

4
FÜLHALLGATÓK
Általában azok a fülhallgatók, amelyeket a kereskedelemben meg lehet vásárolni, közvetíteni tudják
azt az átviteli frekvenciasávot, ami a hanganyagokban van. Tehát itt ezeknél az eljárásoknál nem a
hallható 20Hz-15Khz tartomány hallhatósága a lényeg, hanem az a frekvencia különbség, amit az agy
fog előállítani, a két agyféltekébe eljuttatott, különböző inger miatt. Tehát a számunkra fontos
hullámokat végül is az agy magától fogja előállítani, a "késztetés" miatt. A zene teljesen
másodlagos. Szinte csak azért van, hogy az elme eközben ne csak "fehérzajt" halljon, hanem valami
köznapi hangot is.
A fülhallgatók, azok a kicsi átmérőjű fülesek, amit utcai sétálómagnóknál, mp3-as lejátszóknál
látunk. A fejhallgatók már jóval nagyobb átmérővel, (a párnák miatt) nagyságrendekkel komolyabb
eszközök. Valamint a fül, és a fej kényelmi szempontjait is maximálisan figyelem bevéve. A
hangzásuk észrevehetően jobbak, az átviteli tartományuk kiváló, minden vonatkozásban. Tehát ha egy
mód van rá inkább egy jó nagy fejhallgatóval mindenképpen élvezetesebb a hangzás.
Ezek stúdió minőséget produkálnak. Arra lettek tervezve, hogy akár órákig is a fejen lehet anélkül,
hogy nyomná a fület.
Szerintem ami van, egyelőre azt használjuk, nekem is egy alsó kategóriás fejhallgatóm van, de itt a
Brain Sync-nél nem ez az elsődleges dolog.
Igen mp3-as lejátszóval is le lehet játszani, csak az állományt nem célszerű átkonvertálni kisebb
méretűvé, mert akkor veszít az értékéből.
Persze a gyártók itt is hivatkoznak az eredeti Brain Sync "gyári" lemezekre, hogy azt hallgassuk,
és ne konvertáljuk ide oda. Igen igazuk van.

Az agyhullám-hangoló CD-k használatának kizáró tényezői


Az agyhullám-hangolás technológiája mögött már fél évszázados kutatási háttér, és
negyed évszázados tömeges felhasználási gyakorlat áll. Ezek alapján egyértelműen
kijelenthető, hogy a technológia rendkívül biztonságos, hatása az ember testi és
szellemi egészségét számos szempontból szolgálja, rendeltetésszerű alkalmazás
esetén negatív mellékhatásai nincsenek. Van azonban néhány kizáró tényező,
amelyek fennállása esetén az agyhullám hangolás nem ajánlott, ill. tilos. Ezek a
következők:

- Ha az ember bármilyen tudatmódosító szer hatása alatt van (például alkohol,


nyugtató, szorongáscsökkentő, stb.) a technikát nem szabad alkalmazni.

- Epilepsziás személy nem alkalmazhatja, mert a hirtelen megnövelt agyhullám-


szinkron a betegben rohamot válthat ki

- Antidepresszánsok szedése esetén a mélymeditációs alkalmazás tilos, mert


mindkét módszer a szerotoninnak, az egyik "örömhormonnak" a szintjét növeli, s ha
mindkettőt ugyanazon időszakban alkalmazzák, az szerotonin-túltermeléshez
vezethet, aminek súlyos következményei lehetnek.

- Skizofrénia, súlyos depresszió vagy bármilyen egyéb, jelenbéli vagy múltbéli


pszichiátriai probléma esetén a beteg először feltétlenül konzultáljon
pszichiáterével - az ő engedélye nélkül ne próbálja ki az agyhullám-hangolást.

- Az agyhullám-hangolás 7 éves kor alatt nem javasolt.

- Figyelemhiányos hiperaktivitás szindrómában (ez egy gyermekkori magatartás és


koncentrációzavarokkal járó pszichés rendellenesség) szenvedők csak béta
(koncentráció) tartományt hallgathatnak.

- Tilos alkalmazni agyhullám-hangolást autóvezetés közben, vagy más,


felelősségteljes helyzetben, ahol a figyelem-kiesés veszélyes lehet. Ez alól
természetesen kivétel a kifejezetten koncentráció fokozásra való zene.

- Semmilyen agyhullám-hangolást nem szabad túlzásba vinni, az ajánlott adagot -


napi 2-3 alkalom - többszörösen túllépni. Különösen igaz ez a magas (béta, gamma)
és az alacsony (théta, delta) frekvenciákra.

5
A Hemi-Sync® kutatás

A szabadalmaztatott Hemi-Sync® eljárás több mint 40 év kutató és fejlesztő munka


eredménye. Folyamatos kísérletezést, adatgyűjtést és elemzést végeznek a Monroe
Intézet laboratóriumaiban, hogy demonstrálják az összefüggéseket a szubjektív
tapasztalati jelentések és a tényleges elektronikus mérések között.

Az ilyen kutatások nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy felfedjék a speciális Hemi-


Sync® hangminták hatásait az emberi tudatra. A hosszú évek alatt azon igyekeztek,
hogy ezt az eljárást eredményessé tegyék speciális alkalmazásokhoz, mint például
az összpontosított figyelem, stressz kezelés, meditáció, alvás és fájdalom
kezelés, csak hogy megemlítsünk néhányat.

Neves orvosi intézmények és egyetemek együttműködésének köszönhetően a


tudományosan és klinikailag bizonyított Hemi-Sync® technológia továbbra is számos
szakosodott kutatás középpontjában maradt. Ráadásul, sok terapeuta, orvos,
pedagógus, és több más szakértő is széleskörben használja a Hemi-Sync®
technológiát.

A Hemi-Sync® eljárást nemzetközileg is lelkesen fogadják. Több ezer ember utazott


a világ minden tájáról hogy részt vegyen a Monroe Intézet élet-fejlesztő
bentlakásos programjain. Ezeket a programokat Virginiában, az intézet oktató
központjában tartják, hogy a rendkívüli Hemi-Sync® hangtechnológia segítségével
fejlesszék, feltárják, és alkalmazzák a kiterjesztett tudatállapotokat.

A kidolgozott technika érzékletes szemléltetése: egy sztereó fejhallgatón át


az egyik fülbe 100 hertzet, a másikba 105 hertzet adnak. Mivel a két hang
nagyon közel áll egymáshoz, az agy szeretne belőle egyet alkotni: előállítja
a különbséget, az 5 hertzet, ami a meditatív tudatállapot sajátossága. Ehhez
keverik hozzá a nyugodt elme agyhullámait mint hallható hangokat. A módszert
az intézet „Hemi-Sync”, azaz agyfélteke-szinkronizáció néven
szabadalmaztatta. Az agy öthertzes rezgése állítólag nem csak a pihenést,
tanulást segíti, de alapja lehet a test elhagyásának is.

Agyhullám demonstráció

6
Neuromappert használva láthatjuk, hogyan működik az agyféltekék szinkronizálása. Hasonlítsd
össze ugyanannak az alanynak az agyhullámait (bal ábra) a teljesen összefüggő agyhullámokkal
(jobb ábra), amikor Hemi-Sync®-et hallgat fejhallgatón keresztül.

A Hemi-Sync® segít biztonságosan megváltoztatni az agyhullámaidat a többcsatornás


hangfrekvenciákkal. Amikor fejhallgatón vagy hangfalakon keresztül hallgatod, az agyad egy
harmadik hangot (amit binaurális ütemnek nevezünk) hoz létre, ami előidézi a kívánt agyhullám
aktivitást.

Mi az a binaurális ütem?

A binaurális ütemet akkor érzékeljük, amikor két közel azonos frekvenciájú


hangot egyszerre szólaltatnak meg mind a két fülben fejhallgatón vagy
hangszórókon keresztül. (1. kép)

Az agy integrálja a két jelet, ezáltal egy harmadik hangot érzékelünk, ezt
nevezzük binaurális ütemnek. (2. kép)

A binaurális ütemek az agytörzs felettes oliva magjából (superior olivary


nucleus) származnak, ez a hallási inger kontralaterális (ellenkező oldali)
integrációjának a helyszíne. (3. kép)

A binaurális ütem az idegeken keresztül jut el a retikuláris formációig, amely


neurotranszmittereket (egy vegyi anyag, amely az idegvégződésből
kibocsájtva átviszi az ingert egy másik idegsejtre, szervre, izomra stb.)
használ az agyhullámok megváltoztatására.
(4. kép)

Mire jó a Hemi-Sync®?
A Hemi-Sync® segíthet megtapasztalni kiterjedt szellemi, testi, és érzelmi állapotokat úgy, hogy a
vezetett meditációt, zenét, rózsaszínzajt és/vagy más hanghatásokat binaurális ütemmel keverik. A
különböző felvételek egyedi elemeit gondosan kiválasztják és beépítik a megfelelő Hemi-Sync®
hangfrekvenciákba, hogy növeljék a kívánt hatást.

7
HOLOSYNC
A neurotechnológia legmodernebb alkotásainak tekinthetjük a holosync kazettákat,
amelyeket William Harris amerikai kutató és zenész fejlesztett ki.

A kazetták olyan tudatállapotot képesek előidézni, amely különben csak mély


meditáció közben jön létre.
.
A kazetták használata igen egyszerű:
Lehetőleg mindennap fejhallgatón keresztül meg kell hallgatni őket, közben pedig
légzésünkre és egy mantrára kell irányítani figyelmünket.
.
A kazettahallgatás napi 30 percig tart.
A hanghordozón lágy zene és eső hangja hallható. Ezek azonban pusztán akusztikai
álcázásként szolgálnak, hogy a gyakorló halljon valamit. A kazetták valódi
funkciója arra serkenteni az agyat, hogy olyan hullámmintájú jeleket állítson
elő, mint a mély meditáció állapotában.

Minden meditációs hagyomány abból indul ki, hogy az egész univerzum egyetlen,
mindent átfogó energiából áll. Mivel ez az energia tökéletes és minden forrása,
nem kell törekednünk semmire és nincs is mitől félnünk; ennek az univerzális
erőnek a lényege a szeretet, a béke és a harmónia, valamint a tökéletesség. A
különlét, az elválasztottság, a dualitás érzését - amely minden boldogtalanság
forrása - csupán az emberi tudat hozza létre, fizikai szinten pedig agyunk
struktúrájában fejeződik ki.
A tény, hogy agyunk egy jobb és egy bal féltekéből tevődik össze, nem pusztán a
természet szeszélye vagy véletlen. Inkább azt mondhatnánk, hogy e felépítésben
lejátszódik létezésünk egész drámája: noha mindkét féltekénk tökéletes
harmóniában képes lenne együttműködni, a legtöbb embernél nincs egyensúlyban.
Minél inkább ez a helyzet, annál inkább feszültséggel telinek érzékeljük a
világot. Ez egyúttal viselkedési zavarokhoz, erőszakhoz, depresszióhoz és
szenvedélybetegségekhez vezet.
A modern agykutatás bebizonyította, hogy a hosszú időn át rendszeresen gyakorolt
meditációval képesek vagyunk kiegyensúlyozni a két agyfélteke működését. E
szinkronicitást EEG-vizsgálatokkal lehet igazolni.
Négy agyhullámot ismerünk:
1. A béta-hullámok a normális ébrenléti állapotra jellemzők, ilyenkor agyunk
nagyon lateralizált, azaz valamelyik félteke dominánsabban működik. Ebben az
állapotban általában boldogtalannak érezzük magunkat.
2. Ha mindkét agyfélteke kezd összehangoltabban működni, az agyhullámok alfa-
tartományba kerülnek. Ennek hatására álmossá válunk, illetve enyhe meditatív
állapotba kerülünk, de jellemző erre az állapotra a fokozott percepció is.
3. Ha a kiegyenlítődés fokozódik, eljutunk a téta-hullámok tartományába. Ez a
mély álom és a mély meditatív állapot hulláma, ami egyúttal jellemző a fokozott
kreativitásra is .Az agy elhagyása és a kozmosz megpillantása más szemmel Végül,
ha a
4. kiegyenlítődés tovább folytatódik, eljutunk a delta-hullámokhoz. Normális
esetben ez a mély, álom nélküli alvás állapotának felel meg, ha pedig a tudatot
sikerül éberen tartani, a legmélyebb meditatív állapot jön létre. Végül pedig,
amikor a két agyfélteke teljesen kiegyenlítődik, elérjük a transzcendentális
állapotot, amelyben megtapasztalhatjuk az univerzum egységét.
5. Noha ez az állapot igen üdvös, a legtöbb ember - ha egyáltalán eljut idáig -
csak igen rövid ideig képes benne megmaradni. Agyunk hajlamos gyorsan visszaesni
az alacsony szintű kiegyenlítettség állapotába.
Hogy mindez miért van így, arra David Bohm, Karl Pribram és Stanislav Grof
zseniális magyarázattal szolgálnak: Az általunk megtapasztalt univerzum nem más,
mint egy hologram, azaz egy háromdimenziós kép, amit hitrendszereink hoznak
létre. A holografikus modell alapján működő agy, amelynek alapja az

8
elkülönültség, gyorsan visszatér a deszinkronizáltság állapotába, hogy az általa
létrehozott alkotást ne veszélyeztesse.
Egyetlen kiút van e modellből: az agyat arra kell késztetnünk, hogy az
univerzumról új modellt állítson elő, tehát hogy programját alapvetően
változtassa meg. A spirituális technikák, mint a pozitív gondolkodás, az ima, az
agykontroll e célt tűzték ki maguk elé, de közülük mégis a meditáció tűnik a
leghatékonyabbnak - mert segítségével elérhető a delta-tartomány.

Sajnos kb. 15 éven keresztül napi 5-6 órás rendszeres gyakorlással érhető csak el
ez a képesség. Legtöbbünk nem képes vagy nem hajlandó ennyit áldozni e célra. A
neurotechnológiai pont ezen a nehézségen képes átsegíteni az emberiséget. Bill
Harris 19 éves kora óta rendszeresen, napi 1-2 órát meditált és mégis elégedetlen
volt az eredménnyel. Portland városában született és nevelkedett, a bostoni
Berkeley College of Music-on végezte tanulmányait és jazz-zenészként kereste
kenyerét. Ezzel egy időben neurobiológiát kezdett tanulni és agykutatással
foglalkozott, majd egy ideig NLP-oktatóként dolgozott. Emellett elmondása szerint
minden tudattágító technikát és módszert kipróbált.

A Portlandi Egyetemen végzett munkája során érdeklődni kezdett a holisztikus


gondolkodás és az agyhullámok befolyásolása iránt. Ellátogatott a hangmérnöki
stúdióba, kölcsönkért néhány műszaki berendezést és hangkazetták készítésébe
kezdett. 1985 és 1989 között szellemi állapotában igen szélsőséges változásokra
figyelt fel. Úgy érezte, egyre okosabb, nyugodtabb, és meditáció közben olyan
tapasztalatokra tett szert, amelyekről eddig csak olvasott, amelyeket azonban
korábban soha nem tudott átélni.
Fontos azonban leszögezni, hogy a Holosync lényege nem az agyhullámok közvetlen
befolyásolása, és nem is egy újfajta subliminal -technológia (erről később
bővebben), hanem a hangfrekvenciák méretével való munka.
1973-ban a Scientific American nevű folyóiratban Gerald Oster tollából megjelent
egy értekezés az érzékelésről: Ha mindkét fülünk kissé eltérő frekvenciájú két
hangot hall, agyunk egy harmadik, ún. fantomhangot hoz létre. Eközben az
agyhullámok rezonálnak ezzel a fantomhanggal. Harris tehát nem felfedezte e
jelenséget, hanem levonta az elméleti felfedezés gyakorlati következtetését.
Szándéka nem az volt, hogy az emberek ellazuljanak és egy jót pihenjenek. Ennél
sokkal magasabbra tört, mélyebb változásokat akart létrehozni az agyban, és ehhez
a fentiekben leírt jelenség adta kezébe a kulcsot. De vajon a fantomhangok hogyan
képesek agyunkra ilyen jelentős hatást gyakorolni?
A magasabb rendbe menekülő rendszerek
Ilya Prigogine és az általa leírt disszipatív struktúrák Bill Harrist
továbbgondolkodásra késztették. Ezek a struktúrák nyitott rendszerek (mint az
időjárás, a forgalom, egy cég vagy az emberek), amelyek azáltal növekszenek, hogy
környezetükből energiát és anyagot vesznek fel és entrópiát (rendezetlenséget)
adnak le környezetüknek. Azonban minden rendszernek van felső határa. Ha a
környezetből túlzottan nagy a beáramlás, káosz kezd kialakulni. Ha a környezeti
beáramlás folytatódik, a káosz olyan mértékűvé válik, hogy a legcsekélyebb
apróság is az egész rendszer összeomlásához vezethet (mint a híres utolsó csepp,
amitől a hordó túlcsordul). Az igazság e pillanata egyben válaszút is: a rendszer
vagy megsemmisül, vagy spontán módon újraszerveződik egy magasabb szinten,
ahogyan Prigogine megfogalmazta: rendszer magasabb szintű rendbe menekül.

Az emberi agy szintén ilyen disszipatív struktúra. Mindnyájan csodálatos


mennyiségű ötletet és eseményt képesek vagyunk feldolgozni anélkül, hogy
kibillennénk egyensúlyunkból. Azonban mindenkinél van egy kritikus pont, amelyet
elérve úgy érzi, hogy összecsapnak a feje fölött a hullámok. E ponton mentális
rendszerünk összeomlik, kialakul a káosz, mert e mentális rendszerrel azonosítjuk
magunkat. Ezután azonban - hacsak nem fordulunk magunk ellen - éppen ebből a
káoszból, amelytől annyira rettegünk, csodálatos módon kialakul az észlelés új,
magasabb rendje. A káosz tehát nem az ellentétje, hanem előfeltétele a
növekedésnek, a fejlődésnek.

9
Harris szerint a Holosync Prigogine elméletének gyakorlati alkalmazása: Azáltal,
hogy két különböző frekvencia segítségével kialakítjuk az agyban a fantomhangot,
ellenőrzött körülmények között hullámzásokat, fluktuációkat gerjesztünk az
agyban, amelyek kis mértékben meghaladják azt a szintet, amit agyunk még éppen
kezelni tud. A következmény: káosz és az abból szerveződő magasabb szintű rend.
Amint e szinten agyunk újra berendezkedett, ismét stimuláljuk: két valamivel
alacsonyabb frekvenciájú hanggal. Ez így megy tovább egyre alacsonyabb
frekvenciákkal. A Holosync nem egyszerű kazettakészlet, amelyet újra és újra
meghallgathatunk, hanem dinamikus, egyénre szabott program, amelyet a technika
jelenlegi állása szerint kb. 10 évig használhatunk.
Az egyénre szabottság legjellegzetesebb részét képezik a Silent Subliminals nek
nevezett affirmációk (= megerősítések), amelyeket a páciens maga választ ki. Bill
Harris azt tapasztalta, hogy a hagyományos affirmációk nem hatékonyak. Az új
rendszer kifejlesztője Bud Lowery. Az ő találmánya, hogy az affirmációk nem a
hallás szintje alattiak, ehelyett rendkívül magas frekvencián rögzítik őket, így
sokkal hatásosabbak.

Harris azonban hangsúlyozza, hogy ezek a megerősítések a Holosync rendszer


sikerének mindössze 15-20%-át teszik ki. Ha csupán affirmációkkal alapvetően meg
lehetne változtatni a dolgokat, mindnyájan milliárdosok lennénk. Sajnos nem ilyen
egyszerű a dolog. A lényeg a frekvenciákban keresendő, ezek ugyanis a verbális
alatti szinten fejtik ki hatásukat.

Elfogadom végre, hogy ember vagyok

A pszichológiai merülés- anélkül, hogy napi hat órán át meditálni kellene hozzá -
a Holosync módszer rendkívüli előnye. Manapság, amikor az ezoterikus piacon annyi
fényt, örömöt, ellazulást stb. kínálnak, a Holosync kihívás elé állítja a
felhasználót: szembesülnie kell a lénye mélyén lakó káosszal, lénye sötét
oldalával. Ezen az úton újra és újra démonokkal találkozunk, saját árnyékunkkal.
Szembesülnünk kell azzal, amit álarcunk rejt.
- vörös -
(Természetgyógyász Magazin Online, 2004. március)

10
AGYTRÉNING.HU
Agyunk nem önmagáért létezik, hanem azért, hogy "Mi" tökéletesen működjünk és minden
élethelyzetben, tökéletesen tudjunk reagálni az eseményekre. A tökéletes működéséhez biztosítani
kell számára a regenerálódásához szükséges feltételeket, táplálékot. Ez a mai rohanó tempójú
életben csak rendszeres agytréninggel, relaxációval érhető el. A mi esetünkben, ez felöleli az agy
teljes, egészséges elektromos működési tartományát 0,5 és 24 Hz között.

A 21-dik század technikai elvárásainak megfelelően, a Kanadai MIND ALIVE Inc. Cég, humán
kísérletek alapján alkotta meg készülékeit és szoftvereit.

Talán kevesen tudják, hogy a NASA űrkutatási hivatal részére, a cég készítette el, máig legsikeresebb
programját, a Schumann rezonancia programot. Ez a program lehetővé teszi, hogy az agy képes legyen
mindig megfelelően hangolni magát. Ez a frekvencia a földön mindig rendelkezésre áll, mivel ez a föld
rezgése. Ez a rezgés fontos az agy számára, mivel ezen a frekvencián hangol be nagyon sok működést.
Többek közt ennek a frekvenciának a hiánya az oka, nagyon sok betegségnek. Ez úgy lehetséges
többek közt, hogy például a beton épületek, mint egy Faraday-kalitka nem engedik át, elzárják ezt a
frekvenciát agyunktól. Ehhez jön még hozzá az elektroszmog, ami szintén megzavarja agyuk finom
rezgéseit. Természetesen hozzáférhetünk ehhez a frekvenciához másképpen is, csak rendszeresen ki
kell menni a természetbe, vagy egy tengerpartra. A rendszeres meditáció szintén segíti agyunkat.
Természetesen a készülékben lévő más programok, szintén komoly tudományos kutatások alapján
készültek. Komoly eredményeket értek el a tanulási, viselkedés és mozgás zavaros gyerekek esetén,
illetve a szezonális depresszió, szorongás, vagy akár a magas vérnyomás terén. A fejlesztések és
kutatások megállás nélkül folynak.

Az agy ciklusai
Életünk minden területét a ciklikus működés határozza meg, és ez természetesen
agyműködésünkre is jellemző. Az agyban több biológiai óra, mint élő ritmusszabályozók,
vezérli az alvás-ébrenlét, a test hőmérséklet, a szívverés, az emésztés, a hormonok és a
neurotranszmitterek napi ciklusát, változásait. A földi életet befolyásoló különböző folyamatok
is ciklikusan ismétlődnek. A Nap, a Hold épp úgy hat ránk, mint a Föld belső lüktetése. A
napfény az összes földi folyamatot meghatározza, az évszakok, a nappalok és éjszakák
váltakozásai által. A hold 28 napos ritmusa meghatározza a nők menstruációját, és a ciklus még
azt is tudja, melyik oldali petefészekben történjen meg a peteérés. Hat órás ritmusa a
tengereket, s mivel testünk 70%-a víz, így bennünket is befolyásol az ár-apály ritmusa.

Sejtjeink, génjeink programja által, ismerik ezeket a ritmusokat. Belső biológiai óránknak
megfelelően, agyunk, az agyhullámokon keresztül szabályozza életünket.

Van 12, 24, 72 órás, illetve 4, 28, 42 napos ritmusunk. Az agy 1,5 órás ritmusban változtatja a
neurotranszmitterek összetételét. Ennek megfelelően, vannak maximális teljesítmény pontok,
illetve un. relaxációs pontok. A két agyfélteke dominanciája 12 óránként változik. Nappal a bal
agyfélteke tevékenysége meghatározó, este a jobb agyfélteke dominanciája határozza meg
életünket. Nappal a racionális gondolkodás a túlsúlyos, este az érzelmi oldalunk erősebb.
Ilyenkor jobban élvezzük a színházi előadásokat, baráti vacsorákat, egy jó könyvet.

11
Ilyenkor hatékonyabbak az alkotó tevékenységet folytatók, de sokkal nehezebben tanulunk. /
Természetesen lehet tanulni, de sokkal több energiát követel az agytól, amit aztán nehéz
pótolni, sokkal több alvásra vágyunk./ A számítógép programozók ilyenkor a leghatékonyabbak
és sok írónak is, ilyenkor jutnak eszébe a legszebb gondolatok.

Amennyiben működésünk nagymértékben és tartósan eltér az optimális működéstől, úgy az


először energia veszteséghez, gyorsabb kifáradáshoz, későbbiekben akár betegséghez vezethet.

Alvási ciklusok
Ahhoz, hogy éjszakai alvásunk jó legyen, lényeges, hogy megelőzze valamilyen bevezető folyamat.
Ehhez valamilyen lazító tevékenység szükséges. Egy esti fürdő, egy jó könyv, gyerekeknél esti mese,
felnőtteknél egy kellemes összebújás. Ezek mind tökéletes bevezetései a minőségi alvásnak. Az, aki a
napi problémáját, munkáját az ágyba cipeli, lefekvés előtt jól bevacsorázik, valószínű hamarosan
alvásgondokkal kell, hogy szembenézzen, és hosszútávon az egészségét is veszélyezteti.

Ugyanis az agy nem pihen éjjel, még akkor is, ha mai tudásunk szerint, az egyetlen szervünk,
amelyiknek biztosan szüksége van alvásra. Az agy éjjel végzi el legfontosabb feladatait: az
öngyógyítást, a hibák kijavítását, az immunrendszer helyreállítását, az energiatöltést, stb. és mindezt,
saját szigorú ciklusainak és programjainak megfelelően.

Az agy ciklikus működése éjszaka is folytatódik, és ennek felborulása már veszélyezteti


egészségünket. Az alvás alatti alfa, théta, delta hullámok állandó váltakozása, másfélórás ciklusban
ismétlődik. /Ez a ciklus hosszúság emberenként, esetleg 30 perces eltérést mutathat./ Az agy négy,
esetenként öt, ilyen ciklust végez el miközben, minden egyes ciklusnál más- más energia központot
ellenőriz és igyekszik az ahhoz tartozó szerveket, szervrendszereket megvizsgálni. Ha hibát talál,
megpróbálja javítani.

Érdekes módon ezek a hibák szorosan összefüggnek pszichés gondjainkkal. Egy cikluson belül, a
lefelé haladó folyamatok során, a SEM / lassú szemmozgás/ fázisban a napi és 72 órás információkat
dolgozza fel. Ezután mély öntudatlan, energiatöltő delta állapot következik.

Itt történik az immunrendszer erősítése, az öngyógyítás. Pl.: a szívproblémák, magas vérnyomás,


krónikus izomfájdalmak ennek a tartománynak a hibáit jelzik. A delta állapotból felfelé haladva, a
tudatalattiból hozott megoldó álmokat gyárt, théta frekvenciák segítségével, azaz kialakul a REM
fázis / gyors szemmozgás/. Ezek az álmok sokszor minden racionalitást nélkülöznek. A SEM és REM
fázisok váltakozása egy cikluson belül többször megtörténik.

Természetesen az itt megfogalmazottak, nagyon leegyszerűsítve mutatják meg az agy működését. Nem
is ez a cél, csak bizonyos irányt szeretnék mutatni, hogy könnyebben érthető legyen, miért szükséges
agyunk karbantartása.

Az éjszakai alvás minőségének megismerése nagyon fontos. Az hogy mikor alszunk el, mikor
ébredünk, éjszaka felébredünk-e rendszeresen és mikor, nagyon fontos jelzést ad egészségi
állapotunkról.

12

You might also like