Kalliopé egyfelvonásos lélektani mítosz korunkból

Neil Gaiman, Sandman-eposzának azonos című fejezete nyomán írta Nógrádi Claudia Anna

“Ha másnak köszönheted az életed, adós maradsz.”

“Lezülleni csak az tud, aki föntről jön. Aki lentről kezdi, az csak emelkedhet.”
 “Évek, szeretők és borosüvegek. Ezeket nem szabad számolni.”

“Az Élet olyan, mint egy doboz bonbon…”

“Az élet legbiztosabb jele: a halál.”

“Az alkotás, a teremtés az egyetlen pofoncsapás, amitől egy kicsit megtántorodik

a halál. A művészet a viszonylagos, időleges halhatatlanság gyönyörű formája.
Csak verseket, festményeket, szimfóniákat szegezhetünk szembe a halálnak.”

“A halhatatlanság remek ötletnek tűnik, míg rá nem jössz, hogy magadra

maradtál.”

“A szerelem minden pillanatában benne van az elmúlás.”

“Az igazi szerelem minden áron fenn akarja magát tartani, küzd az elmúlás ellen,
és e küzdelmében a legjobb, a leghelyesebb utat találja meg.”

“A művészet magával az emberrel együtt született meg, éppen ezért úgy kell
tekintenünk rá, mint alapvető szükségletünkre. Számomra még ma is az a
természetes, kerek és egész világ, ahol az emberek énekelnek, táncolnak, verset
írnak, verset mondanak, rajzolnak, festenek, gyöngyöt fűznek, fát faragnak – és
nem csak pénzt olvasnak.”

“Minden látható eredmény mögött áll egy láthatatlan személy, aki nélkül nincs
életmű.”

“A művész vagy a saját életét leheli alkotásába, vagy puszta bábokat farigcsál,
babákat öltöztet.”

“A művészet hanyatlik, minél tovább nézi az ember az újakat, annál jobban látja,
hogy a régi mesterek milyen utánozhatatlanul nagyok.”

“Minden igazi művész – akár tudatában van, akár nem – az elmenélküliségből, a

belső csöndből alkot. Ezt követően az elme csak formába önti a kreatív sugallatot
vagy fölismerést. Még a nagy tudósok is arról számolnak be, hogy alkotó
áttörésük pillanatai a mentális nyugalom idejére estek.”

“A halál garantáltan jó színben tünteti fel az utolsó munkádat.”

1. jelenet
Rapunzel bezoárja

/Író már a közönség beengedésekor benn ül a szobában a klaviatúra előtt és bambul, szenved, felkel,
járkál, majd visszaül, írni próbál. Ha ír egy mondatot, azt is kitörtli a gépből, dühösen, szinte sírva./
író: Basszameg…Semmi ötletem sincs.
/barát kopog, író az ajtóhoz megy, kinyitja/
barát: Meghoztam a cuccot!
író: Tényleg?
barát: Igen. Amúgy szia.
író: Csá! Na mutasd!
barát: Nem volt ám egyszerű.
író: Ki nem szarja le? A lényeg, hogy itt van. Ide vele, aztán tűnés!
barát: Egész nap rohangáltam miatta. Ha megengeded leülnék. Eladtad a kanapét is?
író: Nem, csak újat rendeltem és még nem jött meg… persze, bocs…oda ledobhatod magad. Kérsz
valamit? Nincs sok minden, csak házi pálesz a nagyfatertól.
barát: Fúj, azt nem. Múltkor a bulin szétmarta a belem. :D Víz van?
író: Ha nem akarsz fosni, nem iszol ebből a csapból. /piát tölt a földön, barát odaül, isznak/
barát: Uh…ez de rossz.
író: Hát ja…
barát: Hogy halad a könyv?
író: Faszán.
barát: Jó…és hogy vagy?
író: Faszán.
barát: Az jó…anyukád hogy van?
író: Faszán.
barát: Ez a lakás kisebb, mint a régi…oké oké…tessék, itt van. /elővesz egy duntsztos üveget, benne
valami szőrcsomóval/
író: Ez az?
barát: Ez. Egy sebész haveromtól van.
író: Olyan, mint az, amit a macskák böfögnek föl.
barát: Tulajdonképpen nincs sok különbség, csak az ember, a macskával ellentétben nem tudja
kiböfögni ezeket.
író: /kinyitja az üveget/ Rohadt büdös. Egyébként a bezoár nem egy kő?
barát: Akad olyan is de ez itt egy trichobezoár. Hajból van. Délelőtt lett kiszedve egy fiatal lány
gyomrából, szóval még elég friss. Még beszélgettem is a csajjal. Nagyon szép, fiatal, értelmes,
egyetemista lány, de még a beszélgetésünk alatt is rágcsálta a haját. Azóta rágcsálja, amióta az eszét
tudja, és rengeteget lenyelt belőle, főleg álmában. Éveken át csinálhatta ezt. Hivatalosan rapunzel
szindrómának nevezik, a stressz váltja ki, mint a körömrágást. Kurvajó, nem? Rapunzel szindróma.
Lehet ennél szebben elnevezni egy kényszerbetegséget? Lehet, hogy írok erről egy novellát. figyelj,
meg is van: a mesebeli Rapunzel mániákusan eszi a haját, és amikor leengedi a hercegnek, igazából a
száján öklendezi föl, aztán visszanyeli. Király ötlet nem?
író: Undorító bazdmeg…mint valami perverz japán horror… köszönöm az izét. Mibe került?
barát: Áh semmibe. Ezeket úgyis elégetik vagy üvegbe teszik, hogy a medikusok nézegessék, teljesen
értéktelen. Viszont nagyon örülnék, ha ezt dedikálnád nekem. csak most sikerült megvennem. /elővesz
egy könyvet, író dedikálja/
író: És el akarod adni valami fanatikus majomnak a dedikált könyvet?
barát: Naná! Nem, dehogy. Megtartom…Köszi. “Feltörekvő barátomnak”? Ez kedves. Egy nap alatt
kiolvastam, le se tudtam tenni. Nekem még egy könyvem se jelent meg nyomtatásban, csak e-
könyvben… neked meg mindjárt a legelső…Egyébként minek kell neked a bezoár? Lesz egy ilyen a
folytatásban?
író: Aha
barát: Mit találtál ki, amihez ez az ocsmányság kell?
író: Az titok.
barát: Ugyan már. … Remélem meghívsz a bemutatóra.
/csörög a telefon/
barát: Nem is zavarlak tovább. Elfoglalt vagy, nem úgy, mint én. /kínos nevetés/
író: fölveszi a telefont- Haló…Szia…Már majdnem befejeztem…Majdnem, csak…Az ilyesmit nem
lehet siettetni. Csak pár hetet adj még, jó?…Figyelj, nagyon sok dolgom van, most is ezt a szart írtam,
amíg meg nem zavartál…(hosszabb szünet, író egyre jobban idegeli magát)…Majd visszahívlak, szia.
/leteszi, a telefonhoz beszél/ …Hogy mennyit írtam meg?…őszintén? Semmit. Egy szót sem. Ezt
akartad hallani, mi? Te fasz.

2. jelenet
Bezoár

Író kimegy a teremből, kalliopé bejön a színre, leül az egyik fal tövébe egy foltos rongyot szorongat a
kezében, közben író kopog kintről, béna be. Béna mindkét keze be van kötözve, ezért nehezen nyit ajtót.
béna: Jövök már!…Jövök! Nem kell szétbaszni az ajtót…Ki az?
író: Én vagyok. Erasmushoz jöttem
béna: Egyedül vagy?
író: Igen.
béna: Elhoztad, amit kértem?
író: Igen.
béna: Akkor gyere. Nem öltöztem ki a nagy alkalomra, de nem kérek elnézést. Tudod ilyen állapotban
az ember magasról tesz rá, hogy néz ki. Hogy ityeg? Írtál valami mélyenszántót mostanság?
író: Tudod, hogy nem. Ezért kerestelek meg. Keringtek rólad azok a…pletykák.
béna: Hát ez van. Bepiálva nem tudom tartani a számat. haha!…Lényeg hogy senki nem vette
komolyan. De mielőtt megmutatom neked… Mutasd meg te is a tiédet…/egy dunsztosüvegben
megkapja a hajcsomót/ Ó igen! Nyisd ki! Egy valódi trichobezoár. /beleszagol/A hajszálak közé
keveredett félig megemésztett ételdarabok miatt ilyen büdös. Fantasztikusan fog kinézni a
gyűjteményben. Mindenféle jószág gyomrából van már bezoárom, csak a női zsigerekből származó
hiányzott. Gyönyörű. Tudod honnan ered ez a szó? A bezoár. Eredetileg Perzsa kifejezés. Pad-zahr,
azaz ellenméreg. Főként kecskék és gazellák gyomrában található, de nekem van nyúlból,
vaddisznóból, sőt ocelotból is. Az állat élete során, a beleiben összeszövődött növényi rostokból, vagy
szőrből állnak, amelyek közé foszforsavas mész rakódik le és barna vagy feketés fényes bevonattal
borítottak. Régebben varázserőt tulajdonítottak neki. Úgy hitték gyógyítja a mérgezéseket,
betegségeket, egyes kultúrákban a bölcsek kövének tartották. El tudod képzelni, hogy EZ
halhatatlanságot adjon? haha! Ugyanakkor negyedik Edward azért élte túl egy seb elfertőződését, mert
volt egy bezoárja. A közemberek, képzeld a patikusoktól bérelték a bezoárokat vagyonokért, de csak
rövid időre, bizony. Egy vagy két hétre. Egyesek szerint le kell nyelni, más források szerint elég ha az
ember a markában tartja…
író: Befognád már végre? Nem kellenek a wikipédia percek, oké? Kurvára leszarom a bezoárokat! …
Mindjárt elhányom magam.
béna: Na, mi a baj?
író: Mi a BAJ?? Egy éve nem írtam egy betűt se bazdmeg, az a baj! Semmit, amit ne dobtam volna a
kukába! El tudod te képzelni, hogy ez milyen? Amikor nincs egyetlen gondolatod se, egyetlen
szereplőd vagy történeted, amit nem meséltek már el előtted ezren? Amikor csak te vagy és az üres
képernyő? Tudod te milyen érzés az?
béna: Naná, hogy tudom te barom! De mostmár lenyugodhatsz. Jön a szép élet… Ebből a
performanszból következtetve úgy érzem most azonnal akarod megkapni.
író: Ha nem adod ide tíz másodpercen belül, felgyújtom azt a buzi hajcsomót.
béna: Búval baszott egy srác vagy te, hallod. Gyere, lent van a pincében. Párszáz éve ejtette fogjul egy
ma már csaknem ismeretlen drámaíró. azóta az öregedő, vagy az írásba belefáradt szépszavúak
egymásnak adogatják a kicsikét. Nekem azt mondták hízelgéssel kell megnyerni ezeket, de az
erőszakot célravezetőbbnek találtam. Végülis mindegy hogyan, de híres lettem. Megírtam a regényeket,
a színdarabokat, amiket akartam, és sokkal jobban sikerültek, mint gondoltam volna. Be is söpörtem
egy rakás díjat, bizony szép évek várnak rád, barátom. Természetesen nem válnék meg tőle, ha nem lett
volna az a hülye baleset, de ilyen kézzel már nemigen tudok írni soha többé. Ha idefogadnék valakit
hogy gépeljen nekem, biztos megtalálná előbb-utóbb. Nagy szerencséd van, haver, hogy én már nem
veszem hasznát, de neked még jól jöhet. Itt is van.

3.jelenet
Kalliopé

/Kalliopé csöndesen ül a sarokban, még csak nem is érdeklődik a jövevény iránt, csak a rongyot
szorongatja és bámul maga elé./
béna: Ne ülj ott a seggeden mint valami rakás szerencsétlenség. Anyám jut rólad eszembe. Így akarsz
bemutatkozni az új gazdádnak? Nem jó kezdés…
Író: Ez ő? /író enyhén kételkedik, a sarokban kuporgó lány isteni mivoltáról/
béna: Ez itt Kalliopé. Homérosz múzsája is ő volt, talán neked is megfelel majd.
Író: Ez a kislány? Hülyének nézel?
Béna: Ha azt hiszed átverlek, húzz innen! Gondolod, hogy nem találok mást, akinek odaadjam? Hogy
is hívják a nagy riválisodat? Tóth Ágoston? Minden vasárnap nálam ebédel. Az apja jó barátom. Egy
seggnyaló kis geci. Szerinted hogy sikerült neki tizenhét évesen díjnyertes verseskötetet kiadni? Ennyi
hátszéllel neki könnyű élete lesz, főleg ha még egy múzsát is kap tőlem. Te meg majd verheteted a
fejedet a falba amiért ekkora címeres ökör vagy. Menjél csak, nyugodtan. Mire vársz?
Író: Kérem a lányt.
béna: Remek! Az igazat megvallva nem szívesen adtam volna annak a balfasz kölyöknek. Nagyon nem
tetszik nekem a pofája, de te jó tökös vagy. Figyelj. Itt van az íróvesszője…Amíg ez nálad van, bármit
megtesz, amit kérsz tőle. Addig a tiéd, amíg el nem engeded, vagy tovább nem adod.
író: És ha ellopja vagy eltöri?
béna:Tök mindegy. Addig nem lesz szabad, amíg te magad szabaddá nem teszed. Ha pedig valaki
ellopja tőled a vesszőt, visszaszáll hozzád. Sose felejtem el, amikor az a hülye Farkasházi el akarta
vinni, persze nem tudta mi az, azt hitte valami értékes antik szar. Biztos oda akarta adni a nejének. Az
is egy akkora kleptomán, egyszer a gatyámat…
Kalliopé: Azt ígérted, ha már nem írsz többé, elengedsz.
béna: Ne rinyálj itt nekem, rászolgáltál, hogy tovább raboskodj, te ribanc! Nagyon jól tudod mit tettél
amiért ezt érdemled!
Kalliopé: És te mit tettél? Hova vitted a gyer…
béna: Vidd innen ezt a spinét, ne is lássam többet! /felrángatja Kalliopét a földről és íróhoz löki/ Ha
meg akarod hálálni a dolgot, felhívhatnád a kiadónk figyelmét arra, hogy az Álomasszony már jó ideje
nem jelent meg nyomtatásban! Arra különösen büszke voltam!
/kalliopé és író el, béna a kezeire néz, kissé elgondolkozik, majd ő is lemegy a színpadról/

4. jelenet
remény

/író és Kalliopé megérkeznek, Kalliopé nehezen mozog, el vannak gémberedve a tagjai/

Író:Mit csináltál, hogy ennyire haragszik rád?
Kalliopé: Ötleteket adtam, ő meg túlhajtotta magát. Harminc évnyi munkát írt fél év alatt. Ha beosztja
a könyvkiadásokat nem lesz gondja az életben. Ezt akarta.
/fölmennek a színpadra/
Író: Ez lesz a szobád…Nem valami nagy szám, tudom
Kalliopé: Jobb, mint a régi…van ágyam. :)
Író: igen…Mondta az a…barom, hogy te nem eszel meg nem is alszol…Nem igazán tudtam, hogy
mire van szükséged, de majd…elmondod vagy valami… De te igazából nem is vagy ember ugye?
Tulajdonképpen semmire nincs szükséged.
Kalliopé: Szeretek aludni és enni is. De az igaz, hogy nélkülük is életben maradok.
Író: Értem…Amúgy a szomszéd szobában vannak könyvek, meg laptop…ha gondolod használj, amit
akarsz. Ja, és ugye ha vendégem van, akkor annyi, hogy húzódj be a kisszobába…tudod nem akarok
kellemetlen kérdéseket…ha valaki mégis meglát, azt mondjuk hogy a húgom vagy…oké?
Kalliopé: Oké. akkor…szabadon járkálhatok a lakásban?
Író: Persze. Nyugodtan.
Kalliopé: Ez kedves tőled.
Író: Hát…kedves az éppen nem vagyok…mondjuk minden viszonyítás kérdése.
Kalliopé: Régen volt már, hogy emberszámba vettek.
Író: Gondolom…de… te amúgy… hány éves is vagy?
Kalliopé: /nevet/ Tudod aki nem hal meg, az egy idő után már nem számolja az éveit. De az általatok
nevezett ókor idején születtem, Kréta szigetén.
Író: Kréta…aaa…mükénéi civilizációban?
Kalliopé: Igen, akkoriban.
Író: Értem…deee…akkor te…vagyis a görög mitológiában…
Kalliopé: Az mese. Anyám táncosnő volt, apám pedig valaki, aki felcsinálta. Ennyi. Ez persze nem
hangzik túl jól a múzsák papjainak szájából, és nem ad választ arra sem, hogy miért nem öregszem.
Író: Figyelj, most komolyan…Egyszer fogom megkérdezni…te IGAZI vagy?
Kalliopé: Persze, hogy igazi vagyok. Nézd. Van húsom, csontjaim és van vérem. Nem a képzeletedben
létezek.
Író: Nem ez érdekel…ha átvert a nyomorék és te valami színésznő vagy, akkor kurvára
bűncselekményt követek el azzal, hogy itt tartalak. Pár nap múlva rám hívja valaki a rendőrséget, te
meg majd előadsz valami hülye sztorit arról, hogy raboltalak el és tartottalak fogva. Szóval ha ez a
tervetek, mondd meg…Fizetek neked, bármit megadok…
Kalliopé: De hiszen nincs is semmid.
Író: Szerinted simán elhittem ezt az őrült dolgot? Hogy te egy múzsa vagy?
Kalliopé: Miért ne? A művészek nyitottabbak az őrült dolgokra mint mások.
Író: Oké, de ez tényleg meredek… Erasmussal is csak három évet éltél…ő se lehet biztos benne hogy
igazi vagy. Még az is lehet, hogy ez a te életformád. Ráakaszkodsz a hapsikra ilyen idióta mesékkel.
Kalliopé: Erasmussal három év volt?…Sokkal többnek tűnt.
Író: Figyelj már rám! Ha szélhámos vagy, rossz lóra tettél, mert én jelenleg kibaszott csóró vagyok,
magamat se tudom eltartani, nemhogy téged.
Kalliopé: Szeretnék kérni egy tál vizet.
Író: Mivan?
Kalliopé: szeretnék egy tál vizet.
/Író kimegy, behoz egy levesestálat és egy flakon vizet/
Író: minek ez neked?
Kalliopé: Koszosnak érzem magam. Erasmus nem adott nekem vizet, mert attól félt, leütöm a tállal.
/nevetnek/
Író: Ha színésznő vagy, kurvajól csinálod…
Kalliopé: Ha nem hiszel bennem, minek hoztál el? Nem kerültem neked sokba…ha szerinted nem
vagyok igazi, engedj el és kész. Add a kezembe az íróvesszőt és már itt se vagyok.
Író: Ha nem vagy igazi, minek neked ez?
Kalliopé: Az illúzió miatt…talán ihletet kapsz a látványtól ahogy kisétálok az ajtón. Egy igazi írónak
nincs szüksége többre. Te igazi író vagy?
Író: A kérdés itt az, hogy te igazi múzsa vagy-e. /kezei közé fogja kalliopé arcát és megcsókolja/
Kalliopé: Na? igazi vagyok?
Író: Nem tudom.
/megint megcsókolja majd felülteti kalliopét az asztalra, háttal a közönségnek, utána a lábai közé
hajol, ott is matat egy kicsit majd gyorsan, még ott az asztalon dugnak egy jót/
Kalliopé: És…most mit gondolsz?
Író: Azt, hogy remélem múzsa vagy, mert kurvára beléd mentem el.
Kalliopé: Emiatt ne aggódj. Már nem tudok gyereket szülni. /elsírja magát/
Író: Bazdmeg…/felegyenesedik, begombolja a gatyáját, zavarban van, láthatóan nem tud mit kezdeni
a helyzettel, hogy egy nő sír mellette. Kalliopé közben kezébe veszi a rongyot, amit erasmusnál is
szorongatott és magához öleli, lassan megnyugszik/
Író: Hallod…gyere le az asztalról. Aludj egyet vagy valami, gondolom fáradt vagy…Várjál, adok
neked egy zsepit. /kivesz a zsebéből egy zsepit és odaadja K-nak/
Kalliopé: Köszönöm. /elveszi a zsepit, majd homlokon csókolja írót, majd lefekszik aludni, író pedig,
leül a géphez írni/
/sötét/

5. jelenet
életképek

/kalliopé ébredezik, író dolgozik a géppel, nagyon benne van/

Író: Jó reggelt! Nem vagy semmi, aludtál vagy tizenhat órát. Én meg azóta melózok. Nagyon benne
vagyok.
Kalliopé: Ennek örülök. /kalliopé fölkel, az író mögé áll és a fejére teszi a kezét./ Azért pihenj is egy
kicsit.
/író mintegy varázsütésre, befejezi az írást/
Író: Huhh…nem baj, úgyis elfogyott most a lendület. Ha így haladok, egy hét alatt megírom az
egészet. Még a végén olyan termékeny leszek mint King.
Kalliopé: Nagyon örülök, hogy ilyen jól megy neked a munka.
Író: Mondd csak pontosan hogy kaptad az erődet?
Kalliopé: /meglepődik, kis szünet./ Nem tudom. Egyszerűen csak nem öregedtem. Talán az íróvessző
miatt. Tudod anyám papokra bízott. Tőlük kaptam, a tanuláshoz, és mintha egyáltalán nem lepődtek
volna meg azon, hogy egy idő után nem öregedtem. Persze lehet hogy ezt már csak én képzelem bele,
utólag. Lehet hogy az a vessző csak egy szimpla hétköznapi tárgy, amihez furcsa módon kötődöm.
Író: Többen is vagytok? …“Ilyenek”?
Kalliopé: Amíg az emberek istennek hitték a magamfajtát, előbújtunk a homályból. Rengetegen
voltunk. Az ókori népek jól bántak velünk. Volt ahol a mi gyermekeink uralkodtak. Szép és…rendezett
idők voltak. Aztán a világ megváltozott és mi szétszéledtünk. Én úgy látom, hogy egyre kevesebben
vagyunk. De lehet, hogy csak egyre többen kerülünk fogságba.
Író:Oké, te most nem vagy fogságban, csak…
Kalliopé: Csak nem mehetek el?
Író: :) Nem szeretném.
Kalliopé: Add nekem a vesszőt. Tegyél szabaddá és megígérem, hogy veled maradok.
Író: Ha nem lennél nő, még el is hinném neked.
Kalliopé: Nem vagyok nő…múzsa vagyok.
/változás, majd folytatás író az asztalnál dolgozik, kalliopé mosakszik a tálnál/
Író: Mi ez a mosakodás mánia nálad?
Kalliopé: Hozzászoktattak, hogy mindig tiszta legyek. A templomokban volt, hogy naponta tízszer
fürödtünk.
Író: Kik?
Kalliopé: Én, és a nővéreim…tisztának kellett lennünk a…vendégek miatt.
Író: Képzelem micsoda orgiák lehettek ott.
Kalliopé: Nem volt semmiféle orgia. Régen még tiszteletben tartották a tehetséget, mint az istenek
adományát, és minket is.
Író: Jól van, nyugi. Én is tiszteletben tartalak. Vagy bunkó voltam?
Kalliopé: Nem…nem erről van szó.
Író: Az a kretén erasmus jól elintézett téged. De azért jó lenne ha tudomásul vennéd, hogy én nem ő
vagyok. Ne gondolj már minden szavam mögé valami szarságot. Kurvára idegel, hogy mindenen
fölhúzod magad.
/Kalliopé befejezi a mosakodást, majd a rongyáért nyúl/
Író: Nem kéne kimosni azt a retkes rongyot? Nem is értem minek mosakszol állandóan, ha utána azt a
szart nyomkodod az arcodhoz.
Kalliopé: Fogd be a pofád és írjál. Engem meg hagyjál békén.
Író: Mi bajod van? menstuálsz?
Kalliopé: nem menstruálok, mondtam, hogy hagyjál.
Író: Jól van…de egyszer kihajítom azt a szart, ha nem mosod ki.
Kalliopé: ha hozzáérsz, nagyon meg fogod bánni.
Író: De mi a faszér olyan fontos ez? Ezen a lepedőn vesztetted el a szüzességed vagy mi?
Kalliopé: hagyjuk, nem akarok beszélni róla.
Író: nyem akajok beszéjnyi jóla…jól van, akkor nem beszélünk. Csak kurvára idegesít hogy te vagy
alszol, vagy mosakszol vagy azt a kibaszott rongyot ölelgeted.
/kalliopé kimegy majd visszajön egy könyvvel, és leül író mellé olvasni/
Író: Az az én regényem?
Kalliopé: igen.
Író: Végre valami értelmeset is csinálsz.
/Változás, majd folytatódik a sztori. Író az asztalnál dolgozik, Kalliopé mellette olvassa ugyanazt a
könyvet, de kb épp most fejezi be./
Író: KÉSZ! Befejeztem a regényt! Egy hét alatt elkészült és közben írtam két vázlatot is. Elég jól
működsz. Csak úgy zsong a fejem az ötletektől.
Kalliopé: Ennek nagyon örülök. Akkor most szabaddá teszel?
Író: Hova gondolsz? Még csak most kezdtünk el mindent, még sehol nem tartok.
Kalliopé: Te nélkülem is ígéretes író vagy, csak egy kis alkotói válságod volt. Elolvastam az első
könyvedet és nagyszerű. Nincs szükséged rám ahoz, hogy jó író legyél.
Író: De én nem csak jó akarok lenni, hanem híres is érted? Egy kurvanagy hodályban akarok élni, mint
az a mocsok régi gazdád. Megígérem, hogy amint világhírű leszek, amikor már mindenem meglesz és
legalább egy könyvemet megfilmesítették elengedlek. Esküszöm.
Kalliopé: Erasmus is ezt ígérte.
Író: Én nem vagyok olyan, min az a faszkalap! Ne hasonlítgass össze vele jó? Ne legyél már ilyen
búval baszott. Mosolyogj bazdmeg, most ünnepelünk! Befejeztem a regényemet. Most elugrok
pezsgőért és fűért és hálám jeléül veszek neked valami szépet. Mondjuk egy szebb ruhát. Mit szólsz?
Ez már csak felmosórongynak jó. Vagy téged nem érdekelnek a csajos dolgok? De egy új ruha azért
mégiscsak kéne nem? Vagy mond meg akkor te, hogy minek örülnél. vegyek neked egy új ölelgetős
lepedőd? XD
Kalliopé: A szabadságnak örülnék…Könyörgöm, engedj el. Csak el foglak rontani, és te is engem, hidd
el. Neked semmi szükséged rám, Nekem pedig kell egy kis pihenő. Olyan régóta élek már rabságban.
Olyan régóta kuksolok már üres szobákban. Évtizedek óta csak sötét, mocskos pincékben élek. Lassan
elfelejtem, hogy milyen színű az égbolt. Hogy milyen a virágok illata.
Író: Virágokat akarsz? Hozok neked akkor virágot, szagolgathatod kedvedre!
Kalliopé: Ki akarom választani.
Író: Mivan?
Kalliopé: Ki akarom választani a virágot. Veled akarok menni.
Író: Ilyen ruhában nem mehetsz emberek közé. Hozok neked valami normális rongyot, aztán
elmegyünk sétálni, megígérem. /megöleli/ Imádlak te! Megmentetted az életem!
Kalliopé: Figyelj ha elengednél…ha vissza adnád a szabad akaratomat, önszántamból is itt maradnék.
Író: Akkor meg minek engedjelek el?

6.jelenet
Buli

/író előrébb sétál, fénysugárban áll a könyvbemutatón van, és beszédet mond. Az író egész máshogy
viselkedik, mint civilben, sokkal választékosabban is beszél./
Köszönöm, hogy eljöttek! Tudják, amikor elmondtam az ügynökömnek, hogy nem az első könyvem
folytatását írtam meg, hanem egy fantáziavilág eposzi eseményeit vetettem papírra, azt mondta
megőrültem. Azonnal le is cseréltem. Haha! Tudják a horrort és a fantasyt gyakran látják egyszerűen
eszképista - a valóságtól menekülő - irodalomnak. Előfordul, hogy így van - ez egyszerű, paradox-mód
fantáziátlan irodalom, ami gyors katarzist, plasztikus álmot, könnyű kiutat kínál. De nem kell,hogy így
legyen. Ha szerencsések vagyunk, a fantasztikum térképet kínál -útmutatót a képzelet territóriumához,
mivel ez az imaginatív irodalom funkciója, hogy megmutassa nekünk a világot, amit ismerünk, de egy
másik irányból. Túl gyakran esik meg, hogy nem figyelünk a mítoszokra. Közzétesszük őket
anélkül,hogy megvizsgálnánk mit mutatnak meg, mit jelentenek. De a mítoszok újramesélése fontos. A
szemügyre vételük aktusa fontos. Meg kell értenünk, hogy még az elveszett mítoszok is komposztként
funkcionálnak, amiben történetek szöknek szárba.
/barát megtapsolja írót, együtt mennek inni, bulizni./
Kalliopé eközben a padlón ül, mereng, egyszercsak részeg hangok kintről, kulccsörgés. Kalliopé
gyorsan kiszalad.
író és barát be, részegek, egy igazi lealjasodós este után vannak, de már nem isznak, épp kezdenek
kijózanodni. Író részegebb, mint barát.
(színészeknek: lehet több nyelvbotlást belerakni, mint amit én írtam bele, részegek vagytok, de azért
legyen érthető. ;) )
Író: Kippkopp! kivanitthoonn? Gyere be!
barát: Nézd ezt a ciket…Aszongya feszegeted a műfaj..határokat, meg olyan ez a könyv mintha más
írta volna…figyelemelemre méltó, gazdag szöveg…zseniáls…erős női karakter forudulatos csekmény
bla-bla-bla beléd zúgtak a kretikusok…ó! itt van az én regényem is…azt írják…hogy korekt munka.
Pffff ennyi? Korrekt? Mingyá sírva fakadok…korrekt. Bezzeg téged istenként imádnak a sznob
majmok.
/író közben celluxot vesz elő, és kiragasztja az újságlapot a falra./
Író Jó mi? Meg is..majd meg fogják..filmesítetik, de akkor én is fogom rendezni!
barát: Fú, de menő…majd megyek stasz..tiszálni neked. Úgyis kell a zsé. Én is eladtam már a
kanapémat. XD
Író: Hagyjad már a baromságot! Behívlak fogratókönyv írónak, tuti kapsz majd érte egy Oscart
mega…azt a cannes-i szart! Mi az? lapulevél?…izé…páfrány…
barát: XD PÁLMA BAZDMEG! XD
Író: Azt… Én meg a rendezésért, és együtt megyünk a csúcsra!
barát: Hugh Haffnerrel fogunk jaczukzzizni a playboy villában.
Író: Hülye vagy? Az öregnek olyankor már aludni kell! A playmé…matekkal fogunk jacuzzizni!
barát: Arra gondoltam, de Hugh is ott lesz.
Író: Nem kell az oda. Buzi vagy, vagy mi?
barát: Há gondolj bele! Nincs már sok hátra az öregnek. Összehaverkodunk, meghal, és ránk hagyja a
playboyt.
Író: Fú… Azért…azazér..az nem azér... nem lenne semmi.
barát: Nekem egyszer lehozták egy novellámat ott.
Író: Ja. az jó is volt. Nem is kéne regényet írnod.
barát: Nagyon rossz?
Író: Hú! nagyon! Nagyon sietsz. Nem használsz leírásokat, szinte csak párbeszéd az egész…igazából
egy szar.
barát: /nevet/ Szaar?
Író: Az. Borzalmas. Egy rakás kutyaszar. Ha most, részegen írnék valamit, az is jobb lenne. /nevetnek/
Ha egy majmot leültetnék a gép elé, egy részeg majmot, na az is jobbat írna. /nevetnek/ A macskám
tegnap rámászott klaviatúrára. Amit összenyomkodott, az is jobb volt! /nevetnek, de barát egyre jobban
megsértődik/ Komolyan, inkább elolvasom az a vámpíros izét…Holdtölte vagy mi az, mint a
regényedet. /itt már túlzásba esett, már csak ő nevet egyedül, de nem veszi észre magát/ Semmi
eredetiség, semmi, csak pofáznak egymással egyfolytában! Ez nem is regény, de akkor mi a
szar? /nevet/ Mi volt ez a szar? /visszahalkul a nevetése, észreveszi magát./ …bocs…
Barát: Azért ennyire ne röhögd ki mások nyomorát… /barát elkezd depis részeg lenni/ Én középszer
vagyok, igazad van. Egy szar. Te meg egy kibaszott zseni vagy. Hogy csinálod?
Író: Az titok. De hogy lásd kivel van dolgod, tessék, megmutatom egy vázlatomat! Aztán nem ellopni,
mer szarrá perellek! /író lassan alvósba megy át, már nagyon lassú, a szeme is csukódik/
barát: Anyám…ezt a sztorit álmodtad?
Író: Nem.
barát: Rohadt jó alapanyag…honnan jutnak ilyenek az eszedbe? Komolyan adhatnál abból a cuccból,
amit tolsz.
Író: Nem drogozok…a sok dugás teszi.
barát: Haha! Naja biztos körbezsongnak a csajok. Még ebben is jobb vagy nálam…Mosmá télleg
elsírom magam.
író: Nem az!…Azok frigid kurvák. A múzsámról beszélek.
barát: Csak nem? Naés milyen a lány?…Merthogy lány, ugye?
író: Persze, hogy az, te segg! Kettőnk közül inkább te nézel ki buzinak. A lány az…jól néz ki…
dekoratív, na…szereti a virágokat…Basszus! Megin elfelejtettem virágot hozni neki.
barát: Megint? Mikor ígérted?
író. Má két hete.
barát: Hahahaha! És nem dobott még ki?
író: Honnan?…/író hirtelen felélénkül, agresszív lesz/ Ő itt lakik. És kurvára nem megy innen sehova,
majd csak ha én kidobom innen!
barát: Haver remélem neki nem mondasz ilyeneket.
író: Dehogynem! Azt csinálok vele, amit akarok! Bárhova tehetem neki tökmindegy! Várjál,
megmutatom!
barát: Nem kell! Biztos alszik már. Ne keltsd föl.
író: Dedede! Ő azt csinálja, mit én mondok, sose hisztériál. Csak figyelj! Figyelsz? Kalioppé!
barát: Kalliopénak hívod? Ez szép.
író: Gyere má be a kurva anyád!
barát: Te, Nagymenő! Nem kéne inkább lefeküdnöd? Tudod hogy részegen bunkóbb vagy, mint
egyébként.
író: Ma nem fekszek le! Ma ünneplés van! Megünnepeljük a zseni és a középszer könyvét! /Kalliopé
be/ Na végre! Na gyere, bújj az asztal alá!
Kalliopé: Előtte?
író: Naná! Ő a legjobb cimbim. előtte nincs titok…fogjál vele kezet. /kezet fognak/
barát: Szia…kal…kalliopé. bocsánat, hogy fölébresztett, de tudod, amikor részeg…
író: Ne beszélj vele ennyit! Nem szólhatsz hozzá.
barát: oké…akkor nem. /még mindig kali kezét fogja/
író: akkor most kisanyám, nyomás az asztal alá. MOST!
/Kalliopé az asztal alá bújik, de mozdulataiban van valami gépies, mintha robot lenne. nem látni mit
csinál a hosszú abrosz miatt, csak az író arckifejezése mutatja a történéseket/ Kurvajó mi? Van, hogy
úgy csinálja, hogy én meg írok közben. Semmi se pörget úgy be mint egy jó szopás. Nincs igazam?
barát: De igen…/a sokktól teljesen kijózanodik, nem hisz a szemének. / Ő egy kurva?
író: Dehogy!
barát: /benéz az asztal alá/ Tényleg csinálja…te nem szívatsz.
író: Azt csinálja, amit mondok neki. Ennyire szeret. Imád engem a kicsike! aú!…Óvatosan a fogakkal
bazdmeg!
barát: Talán lehetnél vele kedvesebb.
író: Ne ugass már hülyeségeket./író megint kómázik, mostmár kényleg közel a KO./
barát: Szerintem jobb, ha én megyek, látom kettesben akartok maradni…vi…viszlát hölgyem! Csá,
nagymenő!…Majd összefutunk.
/barát ki/
író: Végre elhúzott…na gyere ki onnan. Annyit ittam, hogy úgyse tudok elmenni. /kalliopé kimászik
az asztal alól/ Ne legyél morci baba. Gyere ide! /ölébe ülteti Kalliopét, meg akarja csókolni, de
Kalliopé elfordítja a fejét./Faszomat beléd. Nem lehet neked jót csinálni, hát szeretlek, bazdmeg. Te
miért nem szeretsz engem? Van szobád, kaptál szép ruhát…jókat dugunk, mi bajod van? Nekem csak
az kell hogy szeressél bazdmeg.
Kalliopé: Tudod, mi a bajom. Az, hogy rab vagyok.
Író: A faszt vagy te rab. Most komolyan…Mér csak a rossz dolgokat emlegeted? Voltunk sétálni nem?
Elvittelek a parkba.
Kalliopé: hajnalban…amikor nincs ott senki.
Író: de nem volt szép a napkelte? Az tetszett neked.
Kalliopé: nem a napkeltéért vittél ki, hanem hogy ne találkozzak emberekkel.
Író: Mert azoknak nincs joguk hozzád.
Kalliopé: neked van?
Író: Van, hát. Az enyém vagy.
Kalliopé: Nem vagyok én senkié…
Író: De az enyém. az enyém vagy.
Kalliopé: Igen?
Író: Egen…megvettelek, kifzettelek, az enyém vagy. És kuuurvára szeretlek amiért helyrebasztad az
életem.
Kalliopé: Ha szeretsz, akkor miért nem engedsz el? Hidd el, hogy amíg szeretsz, itt maradok.
Író: De én nem akarlak elveszíteni, nem fogod föl?
Kalliopé: Nem veszítesz el.
Író: Hát te hülye vagy… haggyad már a baromságot…
Kalliopé: Nem baromság. nekem is vannak érzéseim. És nem tetszett az, amire az előbb
kényszerítettél, csak hogy fölvágj a haverod előtt.
Író: Jajj csak poén volt. Ne vegyél már mindent a lelkedre…Tudod…pár napja eszembe jutott, hogy
talán mégis átvertél…és ezeket valójában magamtól írom, és te csak… placebó vagy. És igazából
bármikor elmehetnél, de én bezárlak ebbe a szobába… szarul éreztem magam tőle. Nem tudom mi a
valóság, csak azt, hogy ez most így tök jó. Tényleg. Tök jó, hogy megszereztelek. Tök jó, hogy itt vagy.
Engem mindenki utál, csak te szeretsz. Szeretsz, ugye? Én nagyon szeretlek téged. Sokat köszönhetek
neked. Nem foglak elengedni még egy jó darabig.Azt akarom, hogy mindig itt legyél nekem.
/Megöleli kalliopét, majd így maradnak egy darabig, aztán írónál jön a KO. Ekkor kalliopé
kibontakozik az ölelésből. Pár pillanat múlva barát, kezében egy utcáról szakított virággal a kezében
kopog, majd benyit./
barát: Ezt…Neked hoztam. Merthogy hetek óta szeretnél egy virágot, és…gondoltam…megláttam ezt
lent, és olyan szép volt, meg minden, hát gondoltam…
/Kalliopé ad egy puszit az arcára, és elveszi a virágot. barát arca megváltozik, mintha eszébe jutott
volna valami fenomenális, kalliopé a jegyzettömbre mutat, barát odaszalad, leír pár dolgot gyorsan,
majd kalliopéra néz, mintha azon gondolkozna, ő idézte e elő az ötletet, vagyis valóban múzsa-e?
Elhessegeti a gondolatot, majd kiáll a színpad elejére, és egy rövid monológgal elmondja mi történik
az ezt követő két évben. /

7. jelenet
Írói őrület

barát: Két év. Könyvek, verseskötetek, két film írása-rendezése a hozzájuk tartozó díjakkal. Ezt mind
bezsebelte a nagymenő, miközben én megírtam kiadtam azt a könyvet, amit Kalliopé ihletett.
Elképesztően sikeres lett, meg is jelent keményfedeles kiadásban, a bestseller listákon a második helyig
kúszott fel. Utána képregényírással kezdtem el foglalkozni, és nagyon imádom. Mindíg szerettem a
képregényeket, és úgy tűnik ez az az út, ami csak rám várt. Jómagam, az irodalmárok mostohagyereke,
megtaláltam az utamat minden művészetek mostohagyermekénél. Közben megnősültem, vettem egy
kis házat egy kisvárosban, a feleségem pedig a negyedik hónapban van. Régi jóbarátommal, a
nagymenővel megromlott a kapcsolatunk, ő egyre többet utazgatott a nagyvilágban, puccos villát
építtetett magának, puccos helyekre járt, puccos emberekkel, mígnem ő is egy puccos fasz lett. Nem is
érdekelt már többé, hogy mi van vele, csak az a lány…a lányt nem tudtam elfelejteni. Látni akartam.
Tudnom kellet, hogy jól van-e.
barát: /íróval ülnek a kisasztalnál, szokás szerint újságot olvasnak/ Habár sokan Jean Cocteau-hoz
szokták hasonlítani, vagy Clive Barkerhez hasonló író-rendezőkhöz, szerintem a műveire inkább a
fiatalon baleset következtében visszavonult kortársa, a néhai Erasmus művésznéven publikáló magyar
író, Gyula Márton volt igazán nagy hatással.
Író: Néhai?…Erasmus meghalt?
barát: Tavaly nyáron. Talán ismerted?
író: Csak a balesete után ismertem meg.
barát: Tényleg? Amúgy érdekes a sztori is, ahogy megalt. Öngyilkos lett. Ez mondjuk nem meglepő,
végülis nem volt már képes írni és az ilyesmibe könnyű beleőrülni…Nem igaz, hogy nem hallottál
róla…Állítólag a pincéje tele volt kész kéziratokkat, azóta is megy a vita az örökösök meg a kiadó
között a tulajdonjogokról. Az se semmi, ahogy meghalt. Mérget vett be, aztán lenyelt rá a egy csomó
bezoárkavicsot, meg hajat. Ezzel volt tele a sajtó. Azt mondták betegesen gyűjtötte azokat köveket.
Talán meggondolta magát a méreg bevétele után, azért pakolta be őket, nem tudom. A lényeg, hogy
halála előtt küldött egy levelet a régi kiadójának, amiben könyörgött, hogy adják ki újra a legelső
könyvét. Mi is volt a címe?
író: Álomasszony.
barát: Az! Mondjuk nem azt volt a legerősebb írása, kissé szentmentálisnak találtam a későbbi
műveihez képest. Olyan volt, mintha nem is ő írta volna, hanem mondjuk egy nő…mint a te könyved,
az a Fiatal lány, fehér kalapban vagy mi. Az volt ilyen. Kidolgozott, erős női karakter, meg minden…
totál feminizmus…tulajdonképpen most, hogy belegondolok, tényleg hasonlít. Akkoriban olvastad el
először az álomasszonyt, nem? Ekkora hatással volt rád?
író: Az volt a legjobb műve.
barát: Gondolod?
író: A te regényed is remek lett. Amit tavaly írtál.Minden rosszat visszaszívok, amit neked mondtam
anno. Zseniális lett.
barát: Remek. De akkor se tudtalak beelőzni a listán.
író: Az csak a marketingem miatt volt. A könyved sokkal jobb lett, mint az enyém.
barát: Hát nem tudom. Élveztem, amikor írtam, de még egyszer nem kezdenék regénybe. Igazad volt,
nem nekem való.
író: Mit is csinálsz most?
barát: Képregényszkripteket írok. Nem ismered a Hó, Tükör, Almát? Díjat is kaptam érte.
író: Ez komoly? Képregénydíj? Van olyan, hogy képregénydíj?
barát: Ne kezd te is, mindenki ezzel basztat. Tudom, hogy nem nagy szám, de megélek belőle. És meg
is nősültem. Meghívtalak a lagzira, emlékszel? De pont akkor voltál forgatni amszterdamban, nem
tudtál jönni.
író: Valóban…igen. De nem értem, hogy ha olyan sikeres lett az a könyv, miért nem írtál egy másikat
utána? Nekem úgy tűnt, rátaláltál a stílusodra.
barát: Nem is tudom. Nem volt ihletem egy másikra. Ez is csak úgy jött.
író: Csak úgy jött?
barát: Igen…derült égből villám. Puff! Bekattant, és ennyi. Utána nem is tudtam leállítani magam
amíg el nem készült. Eszelős egy munka volt. Mintha megszállt volna valami, egy…démon vagy
ilyesmi… mintha … mintha…
író: Megcsókolt volna a múzsád?
barát: Pontosan… Te! Jut eszembe, Kalliopé merre van? Vagy már szakítottatok?
író: Megőrültél? Dehogy! Nem, azt soha! Az hiányozna még…nem, nem…csak a lelkére kötöttem,
hogy ha vendég van itt, akkor nem mutatkozhat.
barát: Miért? Hiszen engem ismer. Miért ne jöhetne ide?
író: Minek kérdezősködsz annyit? Mi a faszt érdekel téged? Talán el akarod venni tőlem? Magadnak
akarod ugye, te szarházi! El akarod venni őt ugye? Csak hogy az kurvára nem fog menni.
Barát: Miről beszélsz? Csak köszönnék neki.
Író: Megcsókolt téged igaz?
barát: Tessék? Nem!
író: Ne hazudj, te seggnyaló kis mocsok. Magadtól nem tudtál volna olyan jó regényt írni!
barát: Miről beszélsz? Hát persze, hogy magamtól írtam.
író: Kalliopé adott neked egy csókot, az adta az ihletet a sztorihoz, ne tagadd már le.
barát: Én soha hozzá nem értem egy ujjal se, csak…
író: Csak mi?
barát: Te tényleg azt gondolod, hogy Kalliopé egy igazi múzsa?
író: Ő tényleg egy igazi múzsa, te Isten barma! Valld be végre, hogy megcsókolt téged, valld be! Valld
be!
barát: Na jó … egyszer az arcomra…
író: Te kaptál tőle egy igazi csókot, akkor engem miért nem csókol meg azóta? Hány éve vagyunk már
együtt, és még soha nem adott nekem egy olyan igazit…pedig csak úgy írhatom meg… kell az a csók.
A regényed sokkal jobb lett, mint az enyém. Jobb, mint bármi, amit valaha írtam. Ha úgy adtad volna
ki, hogy ismertebb vagy, elsöpörtél volna és nekem annyi… Mit tettél érte?
barát: Csak…adtam neki egy virágot.
író: Virág?…Persze…megígértem neki…mindíg elfelejtem…persze…én most…most elmegyek.
Mindjárt…azonnal itt vagyok, ne menj sehova, és hozzá ne érj a lányhoz! Ne is szólj hozzá. Semmit.
Rá se nézz! Megértetted?
/író ki, majd gyorsan vissza jön/ Ha jobban belegondolok, nem maradhatsz itt vele kettesben. Kifelé.
Gyerünk.
barát: Mi van? Normális vagy?
Író: Tökéletesen normális vagyok! Te pedig egy rohadék aljas kis geci vagy!
/író és barát ki, Kalliopé be, ablakhoz megy/

8.jelenet
Kalliopé titka

Kalliopé: Kedves fiú…Miért nem tudok ilyenekbe beleszeretni? Lehetek akármilyen öreg, erre az
egyre nem jövök rá. Mit mondasz? Anyu nem öreg? Jajj dehogy nem kicsikém. Anyu soookal öregebb,
mint akárki ezen a földön. / Kalliopé a szobában mászkál föl-le, kezében dajkálja a koszos rongyot,
mint egy csecsemőt, alatatót énekel neki./ Te viszont olyan nagyon kicsike vagy. Tudod honnan van ez
a takaró? még nem meséltem , ugye? Anyu ezen szült meg téged és ebbe csomagolt bele mielőtt az a
gooonosz apukád elvitt… Te, kicsikém olyan kedves vagy, sokkal kedvesebb nálam. Hidd el, hogy
apukád gonosz ember. De tudod mi van? Már nem kell félnünk tőle. többé nem visz el téged tőlem,
nem, nem nem…Mióta meghalt, anyu sokkal erősebbnek érzi magát, és tudod mit? Ma megpróbálunk
megszökni… Szereted az új apukádat?…Jajj kicsim én is szeretem, de tudod van amikor két ember
nem tesz jót egymásnak azzal ha szereti egymást. Bizony, van ilyen. Nagyon okosan kell kiválasztani,
hogy kit szeretünk és kit nem. És azt is ki kell választani hogy milyen erősen szeretünk. Én például
mindenkinél sokkal jobban szeretlek téged…és örökre gyűlölni fogom az apukádat, amiért végig kellett
hallgatnom azt, ahogy sírsz…sírsz…sírsz…sírsz, sírsz…aztán egyszer csak abbamaradt a sírás…
maradt csak a síri csönd. De ma…ma együtt megyünk el innen. Nézd! /fölveszi az íróvesszőt az
asztalról/ Egy ilyen csekélységtől függök…A Teremtőnek mindíg volt humorérzéke… akkor hát rabok
legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok…lenni, vagy nem lenni…Nektek olyan könnyen
megy…halandóknak… /kiabál, mintha istennel beszélne/ De aki halhatatlan az hogy meneküljön a
poklából?! Nem felelsz mi? Te soha nem felelsz! Kiosztod a melót alvállalkozásba.Szenvedjenek
mások az impotens írókkal, te nem érsz rá…Jól szórakozhatsz. Kiköpsz minket a játszóteredre, hogy
felfaljuk egymás lelkét! Szadista! Élvezed mi? Néhány kiválasztottat megajándékozol egy szeletkével a
hatalmadból, és végignézed, ahogy a kevésbé szerencsések apránként az őrületbe kergetik őket! És te
eközben csak röhögsz rajtunk! Mindannyiunkon! Akkorákat röhögsz, hogy majd szétszakadsz! Menj a
fenébe te rohadék! Milyen bűnt követtem el, ami miatt nem halhatok meg? Ezerszer is megbűnhődtem
a Velencei életemért! Hány évet töltöttem az inkvizítorok kamráiban? Hányszor próbáltak vízbe
folytani vagy elégetni és te mit csináltál? Megmentettél. Hadd szenvedjek csak tovább. Mindent
megbocsájtottam neked, mindent amit velem tettél, de a kisfiamat…a kisfiamat nem. Azt soha. Vele
akarok lenni érted? A kisfiamat akarom. Minden gyerekemet hagytad szépen felnőni, de vele…vele mi
volt a bajod? Te rohadt hóhér…Szeretném már magam mögött hagyni ezt az egészet. Elegem volt. Itt
már nincs helye a magamfajtának. Szép lassan mind eltűntünk, de én még itt vagyok. Miért? Mit kell
tennem, hogy vége legyen, mit? Mikor van a végtelennek vége? /hátán fekszik, nyugodtan egy ideig,
majd bejön az író virággal/

9. jelenet
káosz
Író: Szia! Látod most nem felejtettem el! Ide nézz! (mutatja a virágot, de kalliopé nem reagál, csak a
plafont nézi) Mi van veled? alszol? kalí! nézd! virág. Most mi a fasz bajod van?
Kalliopé: semmi.
író: semmi… Figyelj ha nem mondod el mi a bajod, nem segíthetek.
Kalliopé: Tudod mi a bajom.
Író: Hagyjuk már ezt a szabadság-hülyeséget. Hidd el, hogy nem akarsz te szabad lenni a mai világban.
Mihez kezdenél? Vagy kétszáz éve pincékben rostokolsz, fingod sincs a világról. Az első sarkon
megerőszakolna valaki.
Kalliopé: Nem az lenne az első alkalom… miután végzett, keresnék valakit, aki megérdemel.
Író: Én nem érdemellek meg?
Kalliopé: már nem.
Író: Mi?
Kalliopé: Már nem érdemelsz meg. Már nem tisztelsz engem.
Író: A faszt nem. Most hoztam virágot bazdmeg.
Kalliopé: És amikor két nőt hoztál és nekem a szekrénybe kellett bújnom amíg végeztél velük?
Író: Nem akartam hogy meglássanak…te úgyis utálsz engem, szóval nem mindegy neked, hogy kit
dugok?
Kalliopé: Hozzám már csak akkor érsz ha neked van rá szükséged.
író: Ó. mert neked is vannak ilyen szükségleteid? Hát akkor szóljál. Mert én nem vettem észre. Sőt,
mintha undorodnál tőlem.
Kalliopé: Az érzelemmentességedtől undorodom, nem tőled. Eleinte más voltál. akkor kedves voltál.
Sokszor mondtad, hogy szeretsz és úgy is viselkedtél. Aztán az utóbbi időben…
Író: Mert szeretlek is, bazdmeg! Faszér vagy ilyen hülye. Mi bajod van neked? Kurva jól ellennénk ha
te is szeretnél, de én nem érzem rajtad bazdmeg. Jóhogy nem akarlak úgy megdugni, hogy látom a
fancsali képedet, meg a kezeddel eltolsz magadtól állandóan.
Kalliopé: Mert fáj, amit csinálsz.
Író: Mi fáj? Mi fáj?
Kalliopé: A durvaság. A nyersesség. Nem hagysz nekem időt arra sem, hogy benedvesedjek, az fenébe
is! Csak azt várod, hogy minnél hamarabb vége legyen és írhass, de tudod mit? Azért írsz mostanában
egyre rosszabb dolgokat, mert nincsenek érzelmeid irántam. Gyenge érzelmekkel a munkád is gyenge
lesz, és akkor bármilyen keményen megbaszhatsz, nem fog érni semmit.
Író: Szóval szerinted szar amit írok?…Nem lehet, hogy a te hibád? Neked kellene jó ötleteket adnod,
ha neked nem megy, akkor te vagy a szar, nem én. Mellesleg tudom a kis titkodat…igen. Tudom, hogy
annak a majomnak adtál egy jó kis termékeny csókot. Beszélgessünk inkább erről. Adtál neki?
Kalliopé: Igen, adtam egy puszit az arcára. Úgy tűnik, hogy ő tele van érzelmekkel, így ez egy
regényhez elég is volt. Én egy versre számítottam…
Író: Érzelmekkel? Az a balfasz?
Kalliopé: sokkal értékesebb ember nálad.
Író: Na! szerelmesek vagyunk? Vagy mi?
Kalliopé: nem.
Író: nem? szerintem meg kurvára őt akarod gazdádnak, mert tudod hogy kinyalná a picsádat alaposan,
de rábasztál mert neki terhes felesége van, tudod? Nem fog elvinni magával. Bár te igazából nem is
vagy ember, szóval technikailag nem is lenne megcsalás ha megbaszna. De tudod mit? Nem fog
megkapni. Inkább megöllek téged, minthogy másé legyél.Megtalálom a módját, és megöllek.
Kalliopé: Próbáld meg.
Író: Mi?
Kalliopé: Próbálj megölni. Aztán öld meg magad. A legnagyobb művészek fiatalon halnak meg. Így
talán bekerülhetsz a halhatatlanok közé, mert a jelenlegi írói teljesítményed alapján nem fogsz.
/Író megüti kalliopét, ő elesik, majd író meg is rugdossa, mintha halálra akarná verni
Író:dögölj meg, dögölj meg büdös ringyó! szemét mocskos ringyó! mocskos hazug ribanc! / kalliopé
eszméletét veszti, író befogja a száját-orrát, hogy ne kapjon levegőt. kalliopé szinte eszméletlen, nem
ellenkezik, majd elkezd rángatózni, fulladozni. író viszont egyre bizonytalanabb. elengedi kalliopét.
Kalliopé elkúszik az ágyig. Nézik egymást./
Író: Vérzel.
Kalliopé: /orrához nyúl, látja ujjain a vért, meglepődik, de nem szól/
Író: Ne haragudj…bocsáss meg, hallod? bocsáss meg. /odamegy kalliopéhoz/ Nem akartam, csak…
soha nem bántottam még nőt, nem tudom mi…bocsánat. bocsánat,bocsánat. bocsánat /miközben beszél,
rámászik kalliopéra, és próbálná megcsókolni, mikor ez nem jön össze, szeretkezik vele, de messze nem
olyan szép, mint ami az elején van. Lassan lemegy a fény/

10. jelenet
elengedés

/fény fel, kalliopé az ágyon ül, néz maga elé, az orra még véres, tehát még aznap van. barát be./
barát: Szia…rég láttalak…jól vagy?…Gondolom…Szép az új ház. Csak ez a dolgozó olyan sivár még
mindíg. Mondhatnád neki, hogy vegyen már valamit ide. Bár lehet, hogy ő így szeret dolgozni, ilyen
puritán közegben ugye?
Kalliopé: Nem kell beszélgetnünk. /magához rántja/
sötét
író beszél kintről:
író: Kalliopé! Vettem neked egy új ruhát! gyere, próbáld föl… /villany fel,a takaró alatt kalliopé és
barát fekszenek, majd fölriadnak, fagyott csönd/ Mi a fasz ez?…MI A FASZ EZ? Húzz innen a picsába
te szarházi és többet meg ne lássalak itt, értetted? Ki a faszom engedett be egyáltalán?
barát: Az inasod. Tudom, hogy ilyen tájt kocsmázni szoktál. A régi szokások nem változnak.
Író: De nagy a pofád. Mit szólnál, ha felhívnám a feleséged?
barát: Nem is tudod a számát, te faszkalap.
író: Ezért jöttél ide? Hogy elvedd őt tőlem?
barát: …igen. Te nem érdemled őt meg.
író: Nem? Azonnal húzz el innen! Ő nem lesz a tiéd soha, érted, soha a büdös életben!/kipenderíti/
barát: /kintről/ Őt ne bántsd! Ne merd bántani őt! Hallod, te szemét! Őt hagyd békén!
író: Semmi közöd hozzá, hogy mit teszek vele! Ő az enyém! Érted? A tulajdonom! Kifizettem, és
megvettem! Neked semmi közöd hozzá! /kalliopéhoz/A tulajdonom vagy. Amíg szabadon nem
engedlek, az enyém vagy, ezt jól jegyezd meg! Az én saját múzsám maradsz, amíg meg nem halok.
Kalliopé: Könyörgök engedj el. Mit akarsz még tőlem? Egy író ennél többre nem viheti, mint te. Már
mindent elértél, nincs tovább. Engedj el… Megígérted nekem, emlékszel? Azt mondtad, ha felérsz a
csúcsra, elengedsz.
író: Ennyi év után sem jöttél rá, hogy az írók hazugok, kedvesem? Ne bízz egy művészben, aki soha
nem élt példamutató életet, és akkor nem ér annyi csalódás. Igen, feljutottam a csúcsra, és ott is akarok
maradni még egy jó darabig. Majd ha valóban ráunok az életre amit adsz nekem, akkor talán
elengedlek, vagy odaadlak annak a majomnak. ő biztos visszaadná a szabadságodat de hiába, előbb-
utóbb megint elkapna egy hozzám hasonló rohadék, mert az emberek már csak ilyenek. Miért nem jó
neked ez itt velem még egy pár évig? Itt biztonságban vagy. Vigyázok, hogy senki ne bánthasson téged.
Nem lenne jó még húsz-harminc évet biztonságban eltölteni a bizonytalanság helyett?… Hát nem
érted? Szükségem van rád! Kellesz nekem, nélküled nem tudok írni. Egyszerűen kifogyok az
ötletekből, érted?…Ha adnál egy csókot…csak egyet…hogy megcsinálhassam a nagy művet! A
tökéletest…a legszebb, legjobb, leggigászibb alkotást, amiben minden benne van…ezt akarom érted?
Meg akarom írni a tökéletes történetet! Aminél már valóban nincs feljebb. /erőszakosan megcsókolja,
nem történik semmi/ Én akarok lenni a világ legnagyobb írója, hát nem érted? Csak egy kicsit segíts!
/megint megcsókolja, Kalliopé hideg marad/
Kalliopé: Így nem megy. Nekem is akarnom kell.
író: /ellöki/ Mi a faszért nem akarod?! Bazd meg! Mi a faszért?! Mit akarsz? Mit kell tennem, hogy
megadd nekem amit akarok?
Kalliopé: Tökéletes művet akarsz? Nincs olyan műalkotás, amelyben minden benne van. Olyan nincs.
És nem is lesz soha.
író: De kell, hogy legyen…sokan már olyan közel kerültek hozzá, csak egy kicsi kellett volna…én azt
a kicsit akarom. Kérlek..könyörgöm. Ha odaadod nekem, azonnal szabaddá teszlek, megígérem.
Kérlek.
Kalliopé: Hát jó. Szóval ötleteket akarsz? Történeteket? Tökéletes történeteket? /bemosakszik/ Tessék,
csak győzzed leírni. /megcsókolja, majd az író a gépéhez rohan, közben kalliopé beszél, félig neki, félig
magának, mivel tudja, hogy meg fog halni, úgymond kibeszél magából mindent, amit fontosnak tart./
Semmit se tudsz te rólam. Én létezem, és élek és érzek ugyanúgy, mint te. De ezen mostmár hiába
rágódsz. Homérosz, Dickens, Verne…Tudod mi a különbség köztetek? Ők megküzdöttek értem.
Megküzdöttek azért, hogy a munkájuk örökre fennmaradhasson. Ők szerettek engem. Tudták mennyit
érek, és megfelelően bántak velem. Te most nagyon híres író vagy, de a magadfajták művei sohasem
maradtak fenn. Nem te, vagy Erasmus volt az első akik így bántak velem. Sokan megtették már a
pillanatnyi örömöt, a gyors sikert keresve, de az ő nevüket nem ismered. Senki sem emlékszik már
rájuk. Még Oscar is képes volt szeretni engem a maga módján, bár undorodott a női szerveimtől.
Miután hazatámolygott az ópiumbarlangból, ő sem bánt velem kedvesen, de másnap amikor
kijózanodott, virágot hozott nekem. Amikor pedig megtalálta angyali szeretőjét, azt a jóképű fiatal fiút,
elengedett. A nők társaságát kifejezetten kedveltem. A mindíg szomorú Virginia volt a kedvencem.
Nem tudom miért kellettem neki, hiszen ő a bánatából szerezte az ötleteit, mint Edgar. Nekik valójában
nem is volt rám szükségük. Ők önmagamért szerettek, és jobbára csak beszélgettünk. A drága Ernest
pedig… zavart tudata ellenére még ő is képes volt nekem udvarolni, és természetesen férfi mivolta
miatt néha elvárta a testiséget, de azt sohasem kényszerből tette, és mindíg arra törekedett, hogy nekem
jó legyen. Te, és a társaid az erőszaktevők, a hazugok, a paráználkodók és a megnyomorítók
mindahány, aki így mert bánni egy másik emberrel, Hádészban fog raboskodni örökre. De nem most
fogsz odajutni, neem. Remélem,hogy még sokáig fogsz élni és nem leszel olyan fajankó, mint Erasmus,
aki megölte magát. Akármilyen pokoli is lesz az életed ezután, hidd el: utána még rosszabb
lesz. /Eközben az író folyamatosan a klaviatúrát veri, Kalliopé monológja alatt csöndben volt, csak a
szája mozgott, vagy motyogott, de most már hangosan beszél, mintha egyszerre kavarognának a
gondolatai, és mást ír, mint amit beszél, mert attól fél, hogy valamit elfelejt. A két monológot össze is
lehet mosni, hogy kissé átfedésben legyenek./
író: …Egy történet, ami egy partin játszódik, közben a világban odakinnt bekövetkezne valami
katasztrófa, de az emberek csak buliznának. Egy város, ahol az utcákat idővel burkolták be, egy vonat
tele néma nőkkel, fejek fényből, kék karton, egy szilva ami édes és fanyar, egy aranyhal, ami telihold
idején farkassá változik, két idős nő nyaralni viszi a menyétjét a vámpírok nem táncolnak, egy férfi, aki
olvasójegyet örököl az alexandriai könyvtárba, egy rózsabokor, egy fülemüle, egy férfi beleszeret egy
papírbabába, a nap megáll, cápafog leves, egy aggastyán, aki az univerzumot egy befőttesüvegben
tárolja, poe életrajza Lamia istennő szemével, vadnyugaton repülő cápák, lila orrszarvú, egy madártestű
lány Aushwitzban, mérgező testápoló, időugró lány, egy bár, ahol a halál a pultos, egy macska álmodja
a világot, egy vak tigris, a pápa buddha reinkarnációja, gotham városa egy denevér szemével, egy
majom agyát emberbe ültetik, csend! földönkívüliek, kutyák,lovak,apák, anyák, lányok, fíúk szeretők
gyűlölők alkoholisták szentek kurvák CSEND!…Ez túl sok! Ezt nem tudom mind leírni! Állítsd le!
Kalliopé!…Állítsd le hallod? Nem bírom tovább! Állj le vagy soha nem engedlek el! Örökké a sírom
mellett fogsz ácsorogni, a rothadó tetemem fölött, és engem fogsz síratni! Soha nem leszel senki másé!
Hagyd abba…Az égő csipkebokor a holdon. Egy fényképezőgép, amivel embereket lehet
föltámasztani, egy ember, aki nem hal meg miután elpusztul a föld. A világot valójában lucifer
teremtette, egy vacsorabeszélgetés a főtt brokkoli szemszögéből, egy katicabogár élete, élve eltemetés,
egy ember visszafelé él, egy nőből medúza lesz a modern korban, a tudás almája a szent grál, egy rózsa
amely csak a világvégén hervad el, egy macska drótból, egy majom a hűtőben, egy vírus egy autóban,
egy jelkép, amitől meghalsz, csapdaszámok csapdaszámok, negyvenkettő, negyvenkettő, negyvenkettő,
negyvenkettő, negyvenkettő, huszonkettő ,
negyvenkettő, huszonhárom
negyvenkettő huszonkettő
huszonkettő huszonkettő
huszonhárom csapdaszámok
kókadt lovak szép leányok
láttak nyulat bagzani
a kék határon
és a farkuk csupasz volt
negyvenkettő szép leány, negyvenkettő szép leány…szép leány…elég…elég ebből…nem kell több…
CSEND!! CSEND!!…elég…a kezem…a kezem nem bírja tovább, de …muszáj leírnom, muszáj….
Barát: /belöki az ajtót, szétnéz, észreveszi, kalliopét, aki élettelenül fekszik a földön/…Mit csináltál
vele, te rohadék!?
író: Csak…jönnek az ötletek…rengeteg. Egyfolytában kavarognak, nem tudom leállítani…így áll
bosszút rajtam. De elég volt…ez már…Kalliopé! Szabad vagy! Elengedlek, érted? /leveszi az asztalról
a pálcát, kalliopéhoz dobja/ Szabad vagy…Elég volt.
barát: Meghalt.
író: Mi?
barát: Meghalt.
…
író: Nem tudom…Nem tudom semmihez kötni.
barát: Micsodát?
író: A halált…Nem jut eszembe róla semmi…elment?
barát: /bólint/
író: Elment…és magával vitt mindent…minden elveszett…most mit csináljak? …Nincs ötletem.
Semmi ötletem sincs.

barát fölveszi a földről kalliopé pálcáját és otthagyja az írót.

vége