A TEMESVÁRI ÉS MOLDOVAI SZANDZSÁK TÖRÖKKORI TELEPÜLÉSEI

• (1554-1579)
DÉL-ALFÖLDI ÉVSZÁZADOK
8.

SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG

BLAZOVICH LÁSZLÓ, GAÁL ENDRE,

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR, KRISTÓ G Y U L A (ELNÖK)
SZABÓ FERENC
 DÉL-ALFÖLDI ÉVSZÁZADOK 8.

E N G E L PÁL

A TEMESVÁRI ÉS MOLDOVAI
SZANDZSÁK TÖRÖKKORI
TELEPÜLÉSEI
(1554-1579)

SZEGED
1996
A TEMESVÁRI ÉS MOLDOVAI SZANDZSÁK TÖRÖKKORI TELEPÜLÉSEI
(1554-1579)

Szerkesztette

BLAZOVICH LÁSZLÓ

Lektor

KÁLDY-NAGY GYULA

A térképet készítette

KRATOCHWILL MÁTYÁS

Műszaki szerkesztő

PIPICZNÉ SZABADVÁRI TÜNDE

A borítót tervezte

VARGA ZOLTÁN

ISSN 0237-4587
ISBN 963 7237 24 0

© Engel Pál

A Nemzeti Kulturális Alap

Levéltári Kollégiuma
támogatásával a millecentenárium évében kiadja a
Csongrád Megyei Levéltár
 BEVEZETŐ

A k i , mint a jelen sorok írója, huzamosan foglalkozott a középkori Magyar­

ország történeti földrajzával, minduntalan kénytelen tapasztalni, milyen hiányosan
és rosszul ismerjük azoknak a tájaknak a topográfiáját, amelyek a 16—17. század
folyamán tartósan török uralom alatt álltak. Minél korábban kezdődött és minél to­
vább tartott a török hódoltság állapota, annál nagyobb a tájékozatlanságunk. Az
okok ismertek, noha ez nem segít rajtunk. Egyfelől az oszmán hódítás során meg­
semmisültek mindazok a levéltárak, amelyeket tulajdonosaik nem menekítettek el
idejében biztosabb helyre, s ezáltal az egykorú, középkori források zöme örökre el­
veszett a számunkra. Másfelől, és ettől függetlenül, a török uralom végére a
hosszan tartó háborúk eredményeképp nagyrészt eltűntek maguk a települések is. A
faluhálózatra a legnagyobb csapásokat, mint ma már tudni lehet, a tizenötéves
(1593—1606) és a felszabadító (1683—99) háború mérte. Az 1700 táján megjelenő
császári hivatalnokokat már mindenfelé kietlen pusztaság fogadta, itt-ott néhány
tengődő faluval és elhagyott lakhelyek sok-sok nyomával.
Az egyik olyan terület, amelynek középkori viszonyairól különösen keveset
tudunk, a Maros, Tisza és Duna által határolt vidék, amely a 18. században kapta
akkori német hivatalos nevéről (Temesvarer Bánat) a Bánát nevet. Addig nem volt
külön elnevezése, az újabb szakirodalomban szokássá vált „Temesköz"-ként emle­
getni, és noha a név voltaképp történetietlen , jobb nincs helyette, ezért az alábbi­
1

akban én is ezt használom.

A középkorban itt Temes, Krassó, Keve, Torontál, Csanád és Arad megyék
terültek el, amelyek közül az utóbbi kettő felerészben a Maroson túl feküdt. A k i ­
terjedt, kereken 28500 k m területű régió központjává a 14. század folyamán
2

Temesvár vált, előbb gazdaságilag, majd nemsokára politikailag is. 1395 óta né­
hány megszakítással a temesi ispán állt a felsorolt megyék élén, aki 1479 óta „Ma­
gyarország alsó részeinek főkapitánya" címet viselt és különleges katonai hatáskör­
rel volt felruházva. A magyar uralomnak az 1551—52. évi török hadjárat vetett vé­
get, amelynek során 1552-ben az utolsó főkapitány, Losonci István által védett
Temesvár is elesett. Az oszmán fennhatóság itt állt fenn a legtovább, mert a vár a
2

karlócai béke (1699) után is oszmán uralom alatt maradt, és csak egy újabb háború
(1716—18) szabadította fel, egyúttal, ha lehet, még teljesebbé téve az előző idők
pusztításait. A visszahódított területet a császári kormány egy darabig a birodalom
önálló részeként igazgatta Temesi Bánság néven, és csak 1779-ben csatolta vissza
Magyarországhoz. 1920 óta részben Romániához, részben (ma Kis-Jugoszlávia ré­
szeként) Szerbiához tartozik.
Középkori forrásaink szerint a Temesköz északnyugati, síksági és dombos
részét a 15. századig magyarul beszélő katolikus népesség lakta, viszonylag sűrűn.
1
Temesközön a középkorban inkább csak a két Temes és a Borza (Berzava) folyók közötti részt
értették.
2
Az eseményekre SZÁNTÓ IMRE: Küzdelem a török előnyomulás ellen Magyarországon. (Az
1551-52. évi várháborúk.) Budapest, 1985.
Az 1332—35. évi pápai tizedhegy zékek 168 plébániás helyet vettek számba a ré­
3

gióban, ezek neve cgytől-egyig jellegzetesen korai magyar keletkezésű, mint ahogy
magyar nevűek azok a falvak és más toponímok (pl. víznevek) is, amelyeket a kör­
nyékükről ismerünk. A plébániák zömét a Temes, a Berzava és a Poganis vonalától
északra illetve nyugatra találjuk, tehát a magyar népesség itt tömörült. A vonalon
túl, ahol a plébániahálózat nem épült k i , már ekkoriban is elsősorban orthodox
szerb és román lakossággal számolhatunk, noha az Árpád-kori, elég gyér helynév­
anyag itt is magyar. 4

Annak, hogy a Temesköz középkori állapota oly kevéssé ismert, nem egye­
düli oka az újkori háborúk pusztítása. Amikor Temesvár török kézre került, a vidék
már több mint másfél évszázada hadszíntér volt. 1375-ben jártak erre először török
seregek , és 1390-től kezdve a betöréseik rendszeressé váltak . Ezek lefolyásáról
5 6

ritkán van tudomásunk, de általános hatásuk már a középkori forrásokból is kiol­

vasható. A Szerémséget leszámítva a királyságnak ez a területe volt legsúlyosabban
érintve a szüntelen dúlásoktól. Lassanként elenyésztek a falvak, nemsokára már
egyes mezővárosok is, lakosságuk vagy kipusztult, vagy elvándorolt az ország nyu­
godtabb részeibe. A rohamosan fogyó magyarság helyébe az idők folyamán szerbek
költöztek az Al-Dunán túlról, így a táj etnikuma apránként kicserélődött. A beköl­ 7

tözők többnyire megtartották a magyar helyneveket a maguk nyelvére formálva, de

a puszták nagyobb részét lakatlanul hagyták. A 18. században, amikor a vidék tele­
püléshálózatát módunk van újból megismerni, a középkori falvaknak már csak el­
enyésző hányada létezett, s hajdan népes mezővárosok tűntek el ekkorra nyomtala­
nul vagy cseréltek nevet. A hajdani 168 egyházas helynek több mint egyharmadára
már pusztaként sem emlékeztek.
A folyamat döntő szakasza minden bizonnyal a Zsigmond halálát (1437) kö­
vető évszázad. 1424-ben, amikor már három évtizede tartottak a törökdúlások, Te­
mesvártól délre, Jebel (Széphely) környékén még állott számos olyan, viszonylag
népes falu, amelyeknek később nyoma sincs. Sajtoson (Sahtos) ekkor még 64, Csu­
daházán 25, Bika faluban nem kevesebb, mint 106 népes jobbágytelek volt. Kissé 8

keletebbre onnan, Cseri — a mai Sacosu Turcesc (Törökszákos) — kastélyához ere­

detileg, a 15. század első felében 51 magyar és román helység tartozott, a hozzá
csatolt Berény (a mai Beríni) mezővároshoz pedig további 19. 1473-ban már csak
harmadannyi volt belőlük lakott . Amikor 1508-ban Werbőczy Istvánt iktatták be
9

az uradalomba, már a népes falvakat is „a törökök gyakori és csaknem folytonos

betörései miatt nagyobb részt elpusztulva találták", rajtuk kívül további 62 birtokot
neveztek meg, amelyek „az említett törökök támadása miatt legnagyobb részben

3
Monumenu Vaticana históriám regni Hungáriáé illustrantia. Series I. Tom. I. Budapest, 1885.
145-161.
4
Vö. G Y Ö R F F Y GYÖRGY: A Z Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. III. Budapest, 1 9 8 7 .
3 0 5 — 3 2 1 (Kéve megye), 469-498 (Krassó megye).
5
KuMOROvrrz L . BERNÁT: I . Lajos királyunk 1375. évi havasalföldi hadjárata (és „török") há­
borúja. Századok 117 (1983) 942—947.
6
Az ez évi betörést Zsigmond 1390. aug. 14-i oklevele említi: Documenta históriám Valacho-
rum in Hungária illustrantia. Edd. Anthonius Fekete Nagy et Ladislaus Makkai. Budapest. 1941. 3 9 6 .
' A problematikát legújabban összefoglalta bő irodalomjegyzékkel SZAKÁI Y F E R E N C : Serbische
Einwanderung nach Ungarn in der Türkenzeit. In: Emnicity and society in Hungary. E d . by Ferenc
Glatz (Etudes historiques hongroises 1990. 2.) Budapest, 1990. 21—39.
8
A zichy és vásonkeői gróf Zichy-csalid idősb igának okmánytára. Szerk. Kammerer Ernő.
VIII. köt. Budapest. 1895. 150-152.
9
CSÁNKI DEZSŐ: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I I . köt. Bp. 1894.
11, 15; Jakó Zsigmond: A kofozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289—1556). Budapest, 1990. I.
2 1 0 8 . sz.
már pusztává váltak." Az 1437 után megnövekedett török aktivitás hatása az okle­
10

velek elapadásán is lemérhető. Azok a családi levéltárak (Kállay, Batthyány-Him-

fiana, Festetics), amelyek ezidáig viszonylag gazdag anyagot nyújtottak a Temes­
köz — ezen belül is különösen Krassó megye — történetéhez, ettől kezdve feltűnő­
en hallgatnak. Csak feltételezni lehet, hogy a birtokosok a megnövekedett veszély
hatására elszállíttatták okleveleiket a déli végekről az ország békésebb részébe, s
ennek köszönhető, hogy eltérően más vidékektől, a Temesközben jóval nagyobb
számban maradtak fenn iratok a középkor korábbi szakaszából, mint a végéről. Az
1450 utáni levéltári anyag mindenesetre nagyon szegényes, a Temesköz déli felére
pedig úgyszólván hiányzik.
Hatalmas űr tátong tehát ismereteinkben a 15. és a 18. század között. Jelen­
legi tudásunkkal a Temesköz középkori térképe csak roppant hiányosan és bizony­
talanul lenne megrajzolható. Egyetlen forráscsoport van, amelytől a homálynak
némi csökkentését várhatjuk, ez pedig a 16. századi török adóösszeírások (defterek)
gazdag gyűjteménye.
A Temesköz, mint említettük, 1552-ben jutott török uralom alá, Lúgos és
Karánsebes kivételével, amelyek kerületükkel együtt az erdélyi fejedelemség részé­
vé lettek. A törökök a meghódított területet Temesvár központtal vilajetté szervez­
ték, amely a Maroson túlra, Arad és Zaránd megyék egy részére is kiterjedt. Kez­
detben három szandzsákra (livára) osztották fel: a Csanádira, a temesvárira és a lip-
paira, majd 1554 és 1569 között a temesvárinak déli részéből kihasították a moldo­
vait. Gyula eleste (1566) után annak vidékéből egy ötödik szandzsák alakult.
Azok az összeírások, amelyek itt bennünket érdekelnek, az 1554 és 1579 kö­
zötti időből származó ún. tahrir defterek. Ezek célja, mint másutt is, a vilajet
népeitől behajtható kincstári jövedelmek számbavétele volt. Általában szandzsákon­
ként készültek, a viszonylag kicsi moldovai szandzsákot azonban mindig Temesvár­
ral együtt írták össze. A szandzsákon belül náhijék (kerületek) szerint, azokon belül
helységenként jegyzékbe foglalták az összes adófizető nevét és családi állapotát, az
adóköteles „háne"-k számát és a tőlük fejenként, illetve a helység egészétől
különböző címen beszedhető jövedelmek összegét. Noha, mint annak idején 11

Káldy-Nagy Gyula hangsúlyozta, a defterek nem a ténylegesen befolyt, hanem csak

a várható bevételekről adnak számot, így is felbecsülhetetlen forrásai mind a társa­
dalom- és gazdaságtörténetnek, mind a történeti demográfiának, mind pedig a törté­
neti földrajznak, ami bennünket ezúttal érdekel.
A temesvári vilajetben három ilyen célú összeírássorozat készült: az első ke­
véssel a hódítás után, 1554-ben, a második Gyula elfoglalása idején, 1566769-ben,
a harmadik 1579-ben. Az összesen 11 defterből a két gyulait kivéve, amelyeket
Káldy-Nagy Gyula magyar fordításban közzétett , a többi ezidáig ismeretlen tartal­
12

mú, kivéve az 1579. évi temesvárit, amelynek egy részét topográfiai szempontból
Halasi Kun Tibor számos közleményben dolgozta f e l . Már ebből a kevésből is 13

1 0
quas in maiori parte propter creberrimum et fere continuum Turconun . . . insultum desolatas
comperissent, deinde ad facies aliarum possessionum [ 6 2 név], maxima in earum parte premissorum
Turcorum ob insultum iam in predia convcrsarum. Magyar Országos Levéltár, Mohács előtti gyűjte­
mény (Dl.) 7 2 1 8 6 .
1 1
Részletesen K Á L D Y - N A G Y G Y U L A : Magyarországi török adóösszeírások. Bp. 1 9 7 0 .
1 2
K Á L D Y - N A G Y G Y U L A : A gyulai szandzsák 1567. é s 1 5 7 9 . évi összeírása. Békéscsaba, 1 9 8 2 .
1 3
The Rumanians of distnctus Volahalis Tveid. Archívum Ottomanicum 6 ( 1 9 8 0 ) 1 1 5 — 1 4 5 ;
The Rumanians of districti Volahales Monostor and Sugya. Archívum Ottomanicum 8 ( 1 9 8 3 )
251—307; Harám county and the Ottoman Modava nahiyesi. Archívum Ottomanicum 9 ( 1 9 8 4 ) 2 7 — 9 0 ;
Krassó county and the Ottoman nahiyes of Bogca. tárascva-Bitilnik and §emlit'. 1—3. Archívum
Ottomanicum 1 0 ( 1 9 8 5 ) 1 0 3 — 1 7 8 , I I ( 1 9 8 6 ) 7 7 — 2 1 1 , 1 3 ( Í 9 8 8 ) ; Keve county and the Ottoman Pan-
cova nahiyesi. In: Between the Daraibc and the Caucasus. E d . György Kara. Bp. 1 9 8 7 . 1 0 5 — 1 5 1 .
látni lehetett, milyen rengeteg fontos információ rejtőzik a defterek lapjain. Bejegy­
zéseikből sikerült Halasi Kunnak többek között megállapítania, hogy a mai Vrsac
(Versec) a középkori Érsomlyóval, Alibunar pedig Maksonddal azonos. 14

A defterek publikálása és teljeskörű feldolgozása természetesen oszmanista

képzettségű szakemberek feladata. Ugyanilyen természetes azonban, hogy a közép­
kori Magyarország történeti földrajzában és annak igen gazdag, részben kiadatlan
forrásanyagában oszmanisták általában nem tehetnek szert ugyanolyan jártasságra,
mint saját szakterületükön. Különösen nehéz feladat a déli országrész defteréinek a
feldolgozása. Ezek helynévanyaga zömmel délszláv, román vagy idegen ajkakon el­
torzult magyar nevekből áll, emellett a nagyfokú pusztulás miatt a települések túl­
nyomó része nehezen azonosítható és lokalizálható gondos kutatás nélkül. Nem
utolsó sorban Halasi Kun Tibor szép számú téves olvasata győzött meg arról, hogy
az oszmán összeírások megbízható topográfiai célú feldolgozásához nem elég a
mégoly kitűnő oszmanisztikai képzettség sem, sőt úgy tűnik, nem is ez a legfonto­
sabb. Könnyen beláthatjuk, hogy a helynevek kibetűzéséhez nem kell török nyelv­
tudás, csupán némi paleográfiai gyakorlat az arab betűk olvasásában. Ez sem elég
azonban, mert részint az arab írás, részint a török nyelv sajátosságai folytán a ne­
vek írásmódja messze nem olyan egyértelmű, mint amilyennek a latin írás esetében
megszoktuk. Ilyenkor pedig egyedül a topográfia alapos ismerete igazíthat el.
15

Mindenek előtt az arab írás, mint ismeretes, csak hiányosan jelöli a magán­
hangzókat. A szókezdőket és a szóvégieket ugyan mindig, a szóköziekből a hosszú­
kat csaknem mindig, a hangsúlyosakat is elég gyakran, a többit azonban csak rit­
kán, a nyílt e-t meg szinte soha. (A Telek név írásmódja pl. T.l.k.) A magánhang­
zók jelölésére emellett mindössze három jelet illetve — két jel kombinációit is bele­
értve — öt jelcsoportot használ. Ez azzal jár, hogy ugyanazon betű hangértéke —
pusztán a magyar hangkészletet tekintve — egyformán lehet o, ó, ö, ő, u, ú, ü vagy
ű, illetve a, á, e vagy é.
A mássalhangzók kiolvasása, noha ezeket minden esetben kiírják, más okok­
ból jár gonddal. A legcsekélyebb ezek közül az, hogy a cs és a 16. századi magyar­
ban már létező c hang írásképe — az utóbbi ismeretlen lévén a törökben — azonos.
Szintén viszonylag kis probléma, hogy az ly (illetve a szláv Ij) hangot mindig /-nek
írják, és a palatalizációt máskor is gyakran hagyják figyelmen kívül, az ny-t n-nek,
a ry-t r-nek, a gy-t d-nék véve. Lényegesen súlyosabb, hogy a j ül. v mássalhang­
zóknak ugyanaz a betű felel meg, mint az i i l l . o (ö, u, ü) magánhangzóknak. Még
komolyabb zavart kelthet, hogy az a betű, amellyel a magas magánhangzók előtti k-
t jelölik, egyúttal a gy, ny és ty, néha emellett a g és az n leírására is szolgál.
A legtöbb gondot mégis kétségtelenül az azonos vagy hasonló alakú betűk
csoportjai okozzák. Ilyen, hogy csak a legkritikusabb példát vegyük, a b, j , n, p és
t hangok közös jele. Olvasata nyomtatott szövegben egyértelmű volna (leszámítva
persze, hogy a j jelölhet i-t is), mert ott mindegyik hangot megfelelő segédjel —
ún. diakritikus jel: a betű alatt i l l . fölötte elhelyezett 1-2-3 pont — segít megkülön­
böztetni. Kézírásban, aminő a deftereké, mindez másképp fest; egyfelől, mert a
diakritikus jeleket gyakran elhagyják, másfelől, mert ha kiteszik is őket, a pontok
száma ritkán állapítható meg; végül harmadrészt és főleg, mert az egyébként csak
hasonló alakú betűk a kézírásban azonosnak látszanak. Annyira azonosnak, hogy a
megkülönböztetésükben néha semmilyen szintű paleográfiai jártasság sem segít. A

1 4
Vó. G Y Ö R F F Y i. m. III. 306, 494.
1 5
A kérdés összefoglalása a magyar helynévanyag szempontjából K Á L D Y - N A G Y G Y U L A : Baranya
megye X V I . századi török adóösszeírásai. Bp. 1960. 7—11.
defterek névanyagának lejegyzéséhez használatos 26 betű között szinte nem akad
olyan, amely legalább egy, de inkább több másikkal ne lenne összetéveszthető,
úgyhogy a félreolvasások lehetősége minden egyéb említett nehézségtől függetlenül
számtalan.
Hadd emlékeztessünk még utoljára az emberi tényezőre: arra a lehetőségre,
hogy egy tulajdonnevet el is lehet írni. Kétségtelenül imponáló az a pontosság,
amellyel az oszmán írnokok dolgoztak, de azért velük is előfordult, hogy egy-egy
nevet, amely írásban állt előttük, nem jól másoltak le, vagy ami még érthetőbb,
hogy egy-egy diakritikus jelet (pontot) rossz helyre vagy feleslegesen tettek k i .
Mármost elgondolható, hogy mily reménytelen feladat a név megfejtése ilyen eset­
ben.
Hozzáteendő azért, hogy van az oszmán írásban egy-két könnyítő tényező is.
Betű- i l l . hangkészletének sajátosságainál fogva a török képes megkülönböztetni
olyan hangokat, amelyek képe a latin írásban azonos. Következetesen eltérő módon
írja tehát a k hangot, ha az magas i l l . mély magánhangzó előtt áll, és gyakran külön
jelet használ az ÍZ, a t és — kevésbé következetesen — a h jelölésére is, ha mély
magánhangzó előzi meg őket. (A z hangnak is létezik mélyhangú változata, de
helynevekben csak kivételképp fordul elő. ) A g (gain) betű után rendszerint mély
16

magánhangzó olvasandó, mert a g hangot különben k-val szokás írni. Ezek az ör­
vendetes szokások néha jelentősen korlátozzák egy-egy név olvasatának lehető­
ségeit.
Mindent egybevéve egy oszmánul leírt toponím olvasata kevés kivételtől el­
tekintve csak akkor tekinthető biztosnak, ha más forrásból is megtámogatható. Ah­
hoz tehát, hogy a defterek helyneveit helyesen tudjuk elolvasni, elsősorban a szóba
jövő helynévanyagot kell ismernünk: a középkori okleveleket, a 18—19. századi
térképeket, helységnévtárakat és egyéb fellelhető forrásokat. Ezért vettem magam­
nak a bátorságot, hogy a három összeírás helyneveinek feldolgozására vállalkozzam
a rendes körülmények között elvárható képzettség és nyelvismeret nélkül. Úgy ta­
pasztaltam, hogy a feladathoz szükséges paleográfiai rutin aránylag könnyen meg­
szerezhető. Azt a minimális török nyelvi készséget pedig, amely a topográfiai
szempontból lényeges, egy-két sornyi bejegyzések megértéséhez szükséges volt,
oszmanista barátaim jóvoltából, türelmükkel sokszor élve és visszaélve sajátítottam
el. Bizonyos, hogy eképpen rejtve maradtak előttem olyan hasznos információk,
amelyeket a defterek hosszabb török nyelvű szövegei tartalmaznak, ezek hiányáért
addig is, amíg szakavatott kéz közzé teszi őket, az olvasó elnézését kell kérnem.
Az alábbi munka tárgya tehát a három temesvári összeírásnak történeti föld­
rajzi célú feldolgozása. Érdemi része egy lexikonszerű adattár, amely betűrendben
felsorolja az összeírásokban számba vett topográfiai egységeket (városokat, falva­
kat, pusztákat, kolostorokat, „földeket") mindazon adataikkal, amelyek azonosítá­
suk és lokalizálásuk szempontjából indokoltak. Ezt részletes térkép egészíti ki (1.
mellékletként külön tasakban), rajta az adattárnak azok az elemei vannak feltüntet­
ve, amelyek fekvését legalább hozzávetőleg meg lehetett állapítani.
A két igazgatási egység a Maros és az Al-Duna között terült el, és a Temes­
köznek mintegy a középső hasábját foglalta magába. Középkori fogalmak szerint
Krassó megyére, Temes és Keve megyék mintegy felére, Arad megye egy délnyu­
gati darabjára és Csanád megye néhány Maros menti helységére terjedt k i . A két
szandzsák együtt kereken 16 ezer km -t foglalt el, tehát az egész Temesköznek
2

mintegy 56 %-át. 1554-ben, amikor a terület még egyetlen szandzsákot képezett,

Ld. a Miraz címszót az adattárban.

 17 náhijére oszlott. A moldovai szandzsákot valamikor 1569 előtt a moldovai náhi-
jéből, valamint a semliki és a bogcsai déli darabjaiból alakították k i , ez utóbbiak
ezentúl a karasova-vitelniki náhijét alkották. A temesvári szandzsákhoz tehát innen
kezdve csak 16 náhije tartozott, amelyek közül a déliek — a bogcsai, semliki, pan-
csovai, csákovai és cserini — határait valamelyest szintén módosították.
A két szandzsák három összeírása az istanbuli Basbakanhk Osmanli Arsivi
(Miniszterelnökségi Oszmán Levéltár) anyagában maradt fenn, mikrofilmjüket —
amelynek másolatát használtam — Káldy-Nagy Gyula jóvoltából a Magyar Orszá­
gos Levéltár őrzi. Mindegyikük önálló füzet, amelyet a legújabb korban pagináció-
val láttak el. A legkorábbi 1554-ben, a középső 1569-ben, az utolsó 1579-ben ke­
letkezett. Az adattárban az egyszerűség kedvéért A, B i l l . C betűkkel jelölöm
17

őket, és a lapszámok szerint hivatkozom rájuk.

A szövegeket alaposabban megnézve kitűnik, hogy a három defter közül a
harmadik (1579 = C) a másodiknak (1569 = B) javított és néhol bővített változata.
A náhijék és azokon belül a települések sorrendje mindkettőben azonos, csupán
egy-két falut látunk itt-ott felcserélve. A harmadikban találunk továbbá, rendszerint
egy-egy náhije végén, betoldva néhány olyan települést, amely a másodikban nem
szerepelt. A betoldások nyomban kiugranak, ha a két szöveget párhuzamosan olvas­
suk, de a körülményre maga a defter írója is külön bejegyzésben utal („hiányzik az
[előző] defterből"). Másutt arra hívja fel a figyelmet, ha a korábban lejegyzett
helynek a státusában történt változás, azaz benépesült és pusztából lakott helységgé
vált, vagy fordítva, a korábbi falut időközben elhagyták lakói.
Az első defter (1554 = A) mindkettőtől merőben független. Nemcsak a
helységek felsorolásának rendje különbözik attól, amit a későbbiekben találunk, ha­
nem a szandzsák déli felében jócskán eltérők a közigazgatási határok is.
Megjegyzendő, hogy a magyar oszmanisztika eddig olyan defterek feldolgo­
zását végezte el, amelyek helynévanyaga túlnyomó részt magyar, s így a kutatók a
nevek elolvasásában a magyar fonetika szabályaihoz igazodhattak. Ez az eljárás a
temesvári szandzsák esetében nem volt követhető. Itt a helynevek szerbek vagy ro­
mánok, és a magyar eredetűek is többnyire elszerbesedett alakban fordulnak elő.
Ebből kiindulva helyesnek látszott azokat a neveket is szerb i l l . román alakban kö­
zölni, ahol a betűkép alapján elvileg magyar kiejtés is lehetséges lett volna.
A mássalhangzótorlódásokban gazdag délszláv nevek leírása láthatóan sok
gondot okozott a török írnokoknak, mivel a török nyelv a nyílt szótagokat kedveli,
a szó elején pedig — akárcsak a hajdani magyar — végképp nem tűr meg két más­
salhangzót. Ilyenkor a törökök, hogy a név kiejthető legyen a számukra, vagy
magánhangzót iktattak közbe (pl. Bresztovác — Beresztovác, Szrediste — Szeredis-
te, Drenova — Direnova, Krivina — Kirivina), vagy eléje tett magánhangzóval ol­
dották fel a torlódást, főleg Sz- (és néha K-) kezdetű nevek esetében (Szpin —
Iszpin, Sztublina — Isztublina, Szveti — Iszveti, Kladova — Ikladova stb.). 18

***

A helynevek azonosításához legértékesebb forrásunk a császári közigazgatás

által 1723—25 között készíttetett részletes és pontos térkép a Bánság egész területé-

1 7
Basbakanhk Osmanli Arsivi ( B O A ) , Tapu defteri 290 (1554). 364 (1569), 579 (1579). Magyar
Országos Levéltár, Filmtár.
, R
A délszláv nevek oszmán írásmódjáról MCGOWAN, BRUCE W.: Sirem sancagi mufassal tahrir
defteri. Ankara. 1983.
ről, amelyet a kormányzó, Florimond Mercy tábornagy nevéről Mercy-féle térkép­
nek szokás emlegetni. Felbecsülhetetlen értékűvé nemcsak az teszi, hogy leolvasha­
tó róla a hajdani vízrajz és a települések pontos fekvése, hanem az is, hogy a lakott
falvakon kívül igen sok pusztát is feltüntet, amelyek a felszabadító háborúk előtt
nyilván szintén falvak voltak. Egy-két név ugyan véletlenül lemaradt a térképről,
de ezeket többnyire megtaláljuk a Bánság egy későbbi, 1761-ből származó javított
térképén, amely az 1723. évinek a felhasználásával készült. Ez utóbbin még jól 19

felismerhető a Béga, a Temes és a Berzava eredeti folyása, amely a vízszabályozá­

sok során alaposan megváltozott, és az ezeket szegélyező hatalmas lápvidékek,
amelyek azóta szintén eltűntek. Az eredeti vízrajz azért különösen fontos, mert ta­
pasztalható, hogy a török közigazgatási határok, akárcsak a középkori megye- és
esperességi határok, számos esetben a folyókat követték.
A Mercy-térkép önmagában is gazdag helynévanyagát valamelyest más for­
rások is kiegészítik. Temesvár esetében ilyen ama két egykorú, egymástól független
jegyzék, amely a császáriak bevonulása idején készült a lakottnak talált falvakról.
Az értékesebbiket — akárcsak a 18. századi térképeket — a Bánát hajdani jeles ku­
tatója, Szentkiáray Jenő tette közzé a bécsi levéltárból. Ez közvetlenül Temesvár
20

eleste után, 1717-ben kelt, egy-két feltűnő hiánytól (mint Temesvár vagy Csákóvá)
eltekintve teljesnek mondható, és településenként megadja a lakott házak számát is.
Egyetlen, de nem korrigáihatatlan hibája, hogy a neveket gyakran eltorzítva, néha
alig felismerhető alakban közli. A másik jegyzék datálatlan és a neves olasz had­
mérnök, Marsigli hagyatékában maradt fenn. Magyar kiadója 1690—1700 közé 21

keltezte, de alighanem valamivel később, talán az 1700-as évek elején keletkezett,

amikor Marsigli egy darabig a Bánát területén tevékenykedett. Ez puszta névsor
csupán, az előbbinél jóval kevesebb nevet tartalmaz, s ezeket is többnyire magyar
helyesírás szerint, ami azt a gyanút kelti, hogy a szöveg kiadója nem törekedett
szöveghűségre.
E jegyzékeket egymással és a térképekkel egybevetve kitűnik, hogy a név­
anyaguk nagyon hasonló ugyan, de nem azonos. A legtöbb lakott helység mind­
egyik forrásban megtalálható ugyan, de mindkét jegyzékben akad néhány olyan
falunév, amelyet hiába keresünk bármelyik régi térképen. Az egybevetés során az is
kitűnik, hogy a falvakat mindegyik jegyzék egy adott útvonalat követve, tehát föld­
rajzi rendben tartalmazza. Ez igen fontos körülmény, mert így — a szomszédos ne­
vek alapján — egyfelől néhány kivétellel azonosítani lehet a hibásan lejegyzett falu­
neveket, másfelől — legalább nagyjából — meghatározható azon települések helye,
amelyek nincsenek feltüntetve a térképen.
Van egy további, igen becses szerb feljegyzés is az 1660-as évekből, amely
a peci patriarchátusnak a Bánság nyugati felében tett két adóztató körútjáról ké­
szült. Közli az útvonalak állomásait, valamint ama közeli helységek nevét, ahon­
22

nan adózók jelentek meg egy-egy állomáshelyen. Egészben véve mintegy száz
olyan helység neve olvasható benne, amely szandzsákunk területére esett. Egy

1 9
Mindkettőt hasonmásban, könyve mellékleteként kiadta SZENTKLÁRAY JENÓ: Száz év Délma­
gyarország újabb történetéből. Temesvár, 1879.
2 0
SZENTKLÁRAY i. m. 2 1 — 2 6 .
2 1
Török-magyarkori állam-okmánytár. Szerk. Szilády Aron és Szilágyi Sándor. V I I . köt. Pest,
1872,329-334.
2 2
POPOVIC, D. J . MATIÍ , S.: O Banatu i stanovniJtvu Bánata u 17 veku. Sremski Karlovci, 1 9 3 1 .
-

(Klny.: Glasnik Istorijskog Drustva u Novom Sadu 4 [19311 1 9 4 - 2 2 3 . 4 4 7 — 4 5 5 . )

másik, 18. századi bécsi kamarai forrásban néhány Pancsova vidéki puszta határle­
írását találjuk meg. 23

Kitűnően használhatók a térség részletes modern kori térképei is, elsősorban

Lipszky Jánosé , valamint az 1860-as években készült ún. második, és az ezt
24

követő, 1880—1910 között elvégzett harmadik katonai felmérés anyaga. Számos 25

törökkori helynév megfelelője fedezhető fel rajtuk dűlő, patak, völgy vagy hegy
nevében. (Nyilván az egyes községek kataszteri térképei is felettébb hasznosak len­
nének, de ezek tudtommal csak Temesváron hozzáférhetők.)
Maguk a defterek is nyújtanak topográfiai fogódzókat, elsősorban a puszták­
kal kapcsolatban. Ezek földjét általában egy szomszéd falu használta és az adózott
utána, úgyhogy a defterbe eleve annak mintegy függelékeként jegyezték be őket.
Néha kifejezetten a faluval egybefoglalva írták össze („X falu Y pusztával együtt"),
máskor utána, külön adóegységként, többnyire közölve, hogy „az említett falu"
közelében fekszik és annak „rájái" művelik. Nyilvánvaló, hogy ha egyiknek a fek­
vését ismerjük más forrásból, akkor ebből a másiknak hozzávetőleges fekvésére is
fény derül. Különösen hasznosak ebből a szempontból azok a ritka esetek, amikor
egyszerre több falu osztozott egy puszta használatán, mert ebből már négy-öt tele­
pülés egymáshoz viszonyított fekvésére lehet következtetni. (Bár megjegyzendő,
hogy több esetben nem szomszédos falvak, hanem távolabbi mezővárosok lakosai a
használók.)
Fontos aláhúzni, hogy a helységek felsorolásának rendjéből — eltérően a
magyarországi dikális összeírások legtöbbjétől — nem, vagy csak igen nagy óvatos­
sággal vonhatók le topográfiai következtetések. A náhijéken belül a falvak sorrend­
je majdnem tetszőleges, legalább is ahhoz képest, amit a dikákban megszoktunk.
Szó sincs tehát arról, hogy a falvak egy bejárási útvonalat követnének, mint emezek
legtöbbjében. Legfeljebb az figyelhető meg, hogy nagyobb náhijéket, mint a temes­
vári vagy a csákovai, régiónként írtak össze, előbb az egyik, majd a másik felüket
véve sorra; ámbár még ebben sem jártak el szigorú következetességgel. Abból te­
hát, hogy egy ismeretlen fekvésű falu milyen más ismert fekvésű, falvak társaságá­
ban fordul elő a defterben, elvben semminő konklúzió nem vonható le a fekvésére
nézve. Mindamellett, alkalmilag ugyan és rendszertelenül, de van rá példa, hogy
néhány egy tömbben fekvő falu együvé került az összeírásban. Ha tehát más forrás­
ból tudtunk valaminő támpontot szerezni egy adott helység lokalizálására, és a def­
terben is ennek megfelelő szövegkörnyezetben találjuk meg, úgy a feltevésünket
óvatosan megtámogathatjuk ezzel az adattal is.

***

Nem szorul magyarázatra, hogy az adattár — és a mellékelt térkép — a Te­

mesközt abban az állapotban mutatja be, ahogyan a török kor kezdetén találjuk.
Tulajdonképpeni célom azonban, a középkor kutatója lévén, nem ez volt, hanem a
középkori állapot rekonstruálásának megkönnyítése. Kézenfekvő volt feltételezni,

2 3
POPOVIC, D . J . SECANSKI, Z . : Gradja za istoriju naselja u Vojvodini od 1695 do 1796. Novi
Sad, 1936.
2 4
LIPSZKY, IOANNES: Repertórium locorum obiectorumaue in X I I tabulis mappae regnorum Hun­
gáriáé, Slavoniae, Croatiae et confiniorum militarium, magni item principatus Transylvaniae occurren-
tium, Budae, 1808.
2 5
Magyarország I I . katonai felvételének I : 2 8 (XX) arányú térképei; Magyarország I I . katonai
felvételének 1: 144 0 0 0 arányú kisebbítetett térképei; Magyarország I I I . katonai felvételének 1: 75 0 0 0
arányú térképei; Magyarország I I I . katonai felvételének 1: 75 0 0 0 arányú helyesbített térképei.
hogy bármekkora változáson ment keresztül a Temesköz az 1437 utáni évszázad­
ban, az 1552 utáni állapot minden bizonnyal sokkal többet őrzött még, ha esetleg
torzítva is, a középkori helynevekből, mint az 1723 utáni, amit eddig ismertünk. A
defterek feldolgozása teljes mértékben igazolta ezt a várakozást, és anyaguk ismere­
tében immár a 14—15. század topográfiájáról is hasonlíthatatlanul többet tudha­
tunk, mint azelőtt.
Lehetetlen volna ehelyütt felsorolnunk mindazokat a helységeket, amelyekre
nézve a tudásunk gyarapodott. A defterek Összesen több mint 1100 városra, falura
és pusztára szolgáltatnak adatot, és ezeknek túlnyomó részét viszonylag pontosan
lehetett elolvasni és lokalizálni. A Temesköz e részének a kötet végén látható térké­
pe összehasonlíthatatlanul részletesebb és pontosabb, mint azok a korábbiak, ame­
lyek a török források ismerete nélkül készültek. Igen sok az olyan helység,
amellyel az összeírásokban találkozunk először, és ezek között láthatóan vannak
magyar eredetűek, azaz régebbi keletkezésüek is; de talán még több azoknak a kö­
zépkoriaknak a száma, amelyek ekkor még léteztek, és a 18. századra enyésztek el.
Hogy mennyiben járultak hozzá deftereink a térség történeti földrajzának ismereté­
hez, talán úgy mérhető fel a legegyszerűbben, ha Csánki Dezső vagy Milleker Bó­
dog hajdani munkáit és az alábbi adattárat egy darabig párhuzamosan olvassuk.
Az eredmények részletes ismertetése nem ennek a rövid bevezetőnek a fela­
data, és nem is volna sok értelme. A késő középkori Temesköz részletes térképét
további kutatásoknak kell majd rekonstruálniuk az elérhető teljes levéltári anyag
birtokában, a jelen forrásközlés — ha szabad így neveznem — pedig pusztán nyers­
anyagot kíván szolgáltatni ehhez a munkához. Mégis azok számára, akik nem kí­
vánnak elmélyedni a problémában, érdemes talán a defterekből nyert legfontosabb
új megállapításokat számba venni. Csak az eddig nem, vagy nem biztosan azonosí­
tott középkori mezővárosokat, uradalmi központokat és egyházas helyeket sorolom
fel, a falvak közül pedig azokat, amelyek ma is léteznek és van középkori előzmé­
nyük.
Aracs (Krassó m.) = Vraéev Gaj (Varázsliget). Aracs és néhány más falu a
15. század első felében a Pekriek és — jószágvesztésük után — a Marótiak birtoká­
ban tűnik fel. Maga Aracs Vracsev Szeliste pusztának felel meg, amely a mai
Vraéev Gaj szomszédságában feküdt. Nem messze tőle kelet felé esett Bela Crkva
(Fehértemplom), amely a középkori Félegyházzál, mellette Vlajkovc falu (ma Vlat-
kovac hn.), amely Szentlászló\&\, és Mikolinc (ma Nicolinj), amely SzentmiklóssdX
azonosítható.
Aranyas (Krassó m.) = Barbosu (Barbos). Ld. Aranyas.
Cikóvásárhely (Temes m.) — Tirgoviste (Vásáros). Tergoviste, amely e né­
ven ismeretlen a középkorból, egy török kori náhije székhelye volt, amelyhez 36
falu tartozott. A falvak többsége 1488 és 1511 között mint a cikóvásárhelyi urada­
lom tartozéka fordul elő. A 'vásárhely* jelentésű Tergoviste kétségtelenül magával
az uradalmi központtal azonos.
Cseri (Temes m.) — Sacosu Turcesc (Törökszákos). A középkori Cseri me­
zőváros és kastély egy terjedelmes uradalom központja volt, és nyilvánvalóan azo­
nos Cserin faluval, amely a török korban egy náhije székhelye. Az uradalom egy­
kori tartozékai túlnyomó részt ebben a náhijében fedezhetők fel, néha elég egyértel­
műen (Rúgás, Sástó, Kürút = Kirút, Sárosd = Sárás, Horgastó = Hargastó, Ve­
resmart = Felesmarta), máskor már csak szerb néven (Péterfalva = Petrovo Szelő,
Tatárfalva = Tatár Szelő, Trokfalva = Trokova, Godinfalva = Godinova Szelis­
te). Közülük azok, amelyek térképre helyezhetők, a defterben nem említett és csak
1700 tájától adatolt Sacosu Turcesc (Törökszákos) helységet fogják közre, úgyhogy
maga Cseri elég biztosan ezzel vehető azonosnak. Az uradalom egyébként a Teme-
sen jócskán átnyúlva a temesvári náhije szomszédos részére (Pozsárostó, Berkfalva
= Berkova, Hárombizere = Dolna-, Szredna- és Gorna-Bisztra) is kiterjedt.
Csudaháza (Temes m.) = Parfa (Parác). Ld. Csudaház.
Endrőd (Temes m.) = Fáget (Facsád). A helység (ld. Facset) a török korban
egy náhije központja volt. A hozzá tartozó falvak nagyobb része semmilyen más
forrásban nem bukkan elő, sőt magával Facsettel sem találkozunk 1548 előtt ezen a
néven. 15—16. századi szórványadatokból valószínűsíthető, hogy ez a tájegység —
valószínűleg a náhije egésze — mindenestül egy ismeretlen származású, jómódú
köznemesi családé, az endrődi Békéseké (1364—1550) volt, akik Facset helység és
castellum birtokosai voltak (1548), és később facseti Bekes néven fordulnak elő
(1598). Ha pedig így van, akkor maga Endrőd, amely a 16. század közepén
26

(1550) eltűnik a szemünk elől, minden bizonnyal a náhije központjával, Facsettel

azonos.
Ermény (Krassó m.). Egyházas hely. Ld. Jármin.
Etre (Temes m.). Egyházas hely. Ld. Vetri.
Fancslaka (Temes m.) = Unip (Temesújnép). Egyházas hely. Ld. Vejslok.
Félegyház (Krassó m.) = Bela Crkva (Fehértemplom). Ld. Bela Cerkva.
Gatal (Alsó-) (Krassó m.) = Berecufa (Berekutca). Ld. Gacsalug.
Gyalmár (Krassó m.) = Gherman (Ermény). Ld. Gyerman.
Gyovad (Temes m.) = Gad (Gád). Egyházas hely. Ld. Gád.
Hegyeres (Krassó m.) = Ezeris (Ezeres). Ld. Hegyeres.
Hollód (Temes m.) = Jabár (Zsábár). Ld. Zsábár.
Illyék (Temes m.) = Uliuc (Temesújlak). Egyházas hely. Ld. Uluk.
Jobbágy (Temes m.) - Obad (Obád). Egyházas hely. Ld. Obágy.
Kér (Temes m.). Egyházas hely. Ld. e néven.
Keresztúr (Temes m.) Egyházas hely. Ld. Kirsztur.
Körtvélyes 1. (Temes m.). Egyházas hely. Ld. Kurtvílus.
Körtvélyes 2. (Bara) (Temes m.) = Páru (Bégakörtés). Ld. Bara.
Majosfalva (Krassó m.). Egyházas hely. Ld. Mojsa.
Manihó (Krassó m.) = Mordom (Monyó). Ld. Manehava.
Maráz (Temes m.). Mezőváros és egyházas hely. Ld. Miráz (Máli-).
Molvica (Keve m.) = Omoljica (Omlód). Ld. Omolinc.
Mura (Temes m.). Egyházas hely. Ld. e néven.
Ohad (Temes m.) = Ghilad (Gilád). Ohod mezőváros, a középkori Ohad
(Ohat) egyházas hely utóda, 308 hánényi lakosságával (1579) a szandzsák egyik
legnépesebb helysége volt, helynévi nyoma viszont nincs. Korábban a mai Obaddal
azonosították, ámde hibásan, mert ez a defterben Obágy néven merül fel, és egész
bizonyosan a középkori Jobbágy falu utóda. Hol feküdt akkor Ohod? Elpusztult-e
nyomtalanul, ami alig valószínű, vagy megváltozott néven élt tovább? A kérdést
azok a puszták segítenek megválaszolni, amelyek a defterek szerint „Ohod közelé­
ben" feküdtek. Közülük Bezda (a középkori Bésd plébánia) helyét ma Besdiu dűlő­
név őrzi Ghilad és Voiteg között; Opofáj és Teremia a 15. század elején Vejteh (a
mai Voiteg) tartozékaként merül fel Apafája és Teremi néven; Tót-Csákova nyilván
a középkori Tótcsák falu megfelelője és feltehető, hogy nem esett messze Csáktól,
a mai Ciacovától; Tót-Dolác ugyanakkor Magyar-Dolác faluhoz, a mai Dolathoz

PESTY FRIGYES: Krassó vármegye története. I V . Oklevéltár. Bp. 1883. 4 2 . Birtokaikként ismert
2 6

még Komyth ( 1 5 4 8 : uo. 4 6 ) . Bredeczewa, Sidilest, Batest, Antalest, Bidirest, Grozesth (1598: uo.
218-219).
felehetett közel. Mármost az ílyképpen kipécézett területen, Dolat, Ciacova és
Voiteg között ma egyedül Ghilad helységet találjuk, amely a defterben — ha helyes
az olvasat — Gilod néven szintén mint Ohod egyik pusztája bukkan fel. Elég
valószínű tehát, hogy Ohodot a mai Ghiladdal vehetjük azonosnak.
Oszlár (Temes / n j . Egyházas hely. Ld. e néven.
Péterlaka (Temes m.). Egyházas hely. Ld. Peterlok.
Pétre (Temes m.). Egyházas hely. Ld. e néven.
Pósakastély (Temes m.) = Costeiu Mare (Nagykastély). Ld. Pósakástil.
Rohonca (Csanád m.). Egyházas hely. Ld. e néven.
Saruid (Temes m.). Két egyházas hely a borzakőzi kerületben. Ld. Sarud és
Sarut.
Szabadfalu (Temes m.) = Ohaba-Forgaci (Temesforgács). Ld. Ohába.
Szécsény (Nagy- és Kis-) (Arad m.). Két egyházas hely. Ld. Szécsán (Máli,
Veliki-).
Székelyszeg (Csanád m.) = Secusigiu (Székesút). Ld. Szekulszeg.
Székelytelek (Temes m.) - Ofseni{a (Karátsonyiliget). Ld. Szekultelek.
Szenderő (Temes m.). Egyházas hely. Ld. Szendére.
Szentjakab (Temes m.). Egyházas hely. Ld. Szenjakab.
Szentkirály (Temes m.) - Dinias (Torontáldinnyés). Egyházas hely. Ld.
Szenkirál.
Szentmárton (Temes v. Krassó m.). Egyházas hely a borzaközi kerületben.
Ld. Szenmárton (Szerb-).
Szentmiklós (Krassó m.) = Nicolinl (Temesmiklós). Ld. Mikolinc.
Szórend (Krassó m.) = Ferendia (Ferend). Ld. Szeferendia.
Tivántelek (Temes m.). Egyházas hely. Ld. e néven.
Tornova (Krassó m.) = Moldova Veche (Ómoldova). Ld. Módava, Ternova
(Szuha-)
Tóti (Temes m.) = Sirbova (Szirbó). Egyházas hely. Ld. Trokova.
Vadad (Krassó m.). Egyházas hely. Ld. Vadat.
Vízvár (Krassó m.) = Nikolinci (Temesmiklós). Ld. Izvor.
Zöldes (Temes m.). Egyházas hely. Ld. Zeldos.

Útmutató az Adattár használatához

Az adattár vastag betűs címszavakból és utalókból áll. A címszavak a defter­

ben előforduló helynevek. Ha egy helységnek két, esetleg három török kori neve
volt, akkor ezek közül az egyik lett a címszó, a többiről utaló készült. Hasonlókép­
pen utalók találhatók a helységek középkori magyar nevéről (Csánki Dezső munká­
ját alapul véve), valamint mai hivatalos (román vagy szerb) nevéről. A címszavak
közé soroltam minden olyan nevet, amely helynévként értékelhető, tehát a városo­
kon, falvakon és pusztákon kívül természetesen a kolostorokat, amelyeket az 1579.
évi defterben írták össze nagyobb számban, továbbá egy-két „rétnek" i l l . „halastó­
nak" minősített helyet is, amennyiben a nevük alapján (pl. Szenmiklós) elképzelhe­
tő volt, hogy korábbi falvak vagy puszták emlékét őrzik.
A címszavak — a hazai oszmaniszti kában meghonosodott gyakorlattal egye­
zően — magyar helyesírás szerint olvasandók, és általában a török kori név vélhető
magyar kiejtését próbálják tükrözni. Tisztában vagyok vele, hogy ez itt, a temesvá­
ri defterek esetében nem tökéletes megoldás, mivel a nevek, amelyeket magyarul ír­
tam le, nem magyarok. Mindazonáltal nem találtam jobbat. Annak nem láttam ér-
telmét, hogy latin betűs török címszavakat válasszak, mivel vélhetőleg kevés hasz­
náló fogja bármelyik helységet török írásmód szerint keresni. Azt a harmadik lehet­
séges megoldást, hogy a román helyneveket román, a szerb helyneveket pedig szerb
helyesírás szerint adjam meg, szintén el kellett vetnem. Ama zűrzavartól eltekintve,
amiket három különböző helyesírással írt címszavak kelthettek volna, eleve nagyon
sok esetben eldönthetetlen vagy csak nagyon nehezen megállapítható, hogy egy név
szerbül, románul, netán magyarul olvasandó-e.
Mindamellett a címszavak alakjának megválasztásában több ponton eltértem
a hazai oszmanisztika gyakorlatától. Először is nem mindig követtem a defterek he­
lyesírását. Nem annak megállapítását tartottam célnak, hogyan próbálták a törökök
a térség helyneveit a maguk nyelvéhez igazítani, hanem annak, hogyan hangzottak
azok a bennszülött lakosság nyelvén. Ezért azokra a különcségekre, amelyeket a tö­
rökök a nevek írásában bevezettek és követtek, nem voltam tekintettel. Az adattár­
ban Rakitovce áll és nem Rakitofcse, Sztublina és nem Isztublina, Drenova és nem
Direnova, Kladova és nem Ikladova. Temesvárt mindamellett magyar nevén vettem
fel, noha a törökök, alkalmasint a román kiejtést követve, mély hangrenddel írták
(Timisvar), Rubint (Kévét) pedig a szerb nevén (Kovin), noha törökül az íráskép
szerint magas hangrendű volt és talán Köfinnek hangzott. A defterekben előfordul,
hogy egy helynév mellett a jelzője törökül áll: Küciik (Kis-), Büyük (Nagy-), Eski
(Ó-), Sirf (Szerb-), Eflak (Oláh-), sőt kivételesen maga a helynév török: Degirmi
Kilise ('kerekegyház'), Ali Bunari ( ' A l i kútja'), Kara Su ('feketevíz'), Hisarlhk
('váracs'), vagy részben az: Radig Köylüki ('Radicsfalva'). Közülük a jelzőket le­
fordítottam, de persze nem magyarra, hanem szerbre, mivel a térségnek ez volt az
uralkodó nyelve, tehát a lakosság nyilván e szavak szerb megfelelőjét használta.
Szintén nem az oszmanisztika, hanem a hazai helynévkutatás gyakorlatát kö­
vettem a címszavak besorolásában. A címszó tehát többnyire a helynév jelző nélküli
formája, a jelző pedig (zárójelben) mögéje került, pl. Acsád (Máli-), Acsád
(Veliki-). Az efféle párok i l l . csoportok tagjai rendszerint szomszédosak, és a hely­
névkutatás szempontjából összetartoznak. A jelző különben is esetleges, néha elma­
rad, néha változik (pl. Gáj falu neve egyszer Bresztov Gáj, máskor Vratyi Gáj),
míg az alapalak elvben azonos. A -falu (-falva) és -egyház végű helynevek i l l . szerb
megfelelőik (szelő, szeliste, crkva) előtagját, noha a defterek többnyire ugyanúgy
jelzőként kezelik őket, mint a többit, természetesen nem vetettem hátra, mivel itt az
alapalak önállóan nem használatos helynévként. Ugyanígy jártam el a térségben ak­
kor gyakori homok (homok) utótag esetében is.
Az alapalak után, esetleges jelzőjével együtt zárójelbe került a helység másik
neve, amennyiben volt.
Némely esetben a név után zárójelben egy, két vagy három kérdőjel áll.
Ezek azt jelzik, hogy a név olvasata bizonytalan, a kérdőjelek száma pedig a kétely
fokát jelzi. Egy kérdőjel lényegében azt jelenti, hogy a közölttől lényegesen eltérő
olvasat nem valószínű; kettő azt, hogy más megfejtések is lehetségesek; három pe­
dig azt, hogy a nevet nem sikerült elfogadható módon elolvasni.
A név után, újabb zárójelben, egy számot és egy kétbetűs kódjelet látunk. A
szám a helység sorszáma az adattárat követő táblázatban (ld. alább). A kétbetűs
kód annak a náhijének a rövidítése, amelyben a település feküdt. A kód feloldása a
rövidítések között található.
A sor végén a helynévnek a defterben olvasható minősítése (város, falu,
stb.) következik, mögötte ama defrer(ek) évszámával, amelyben ez a minősítés ol­
vasható. Lakott helyek esetében közlöm a hánék (adóegységek) számát az egyes
defterek szerint, némi tájékoztatásul az iránt, hogy mekkora településről van szó.
 Új bekezdésben találhatók maguk a helységre vonatkozó adatok, amelyek az
adattár lényegét adják. Ezek legalább két, legfeljebb négy rovatból állnak, amelye­
ket gondolatjel választ el.
1. Az első rovat a defter megfelelő lapszámát és az ott olvasható török név
latin betűs átírását tartalmazza. A három deftert, mint említettem, a rövidség okán
A (1554) B (1569) és C (1579) jel helyettesíti. A135 tehát az 1554. évi defter 135.
lapját jelenti.
Az átírt névforma voltaképp az arab betűs alakot hivatott felidézni, lényegé­
ben a transzliteráció elve alapján, azaz olymódon, hogy minden arab betűnek egy
latin írásjel felel meg. Legfőbb célnak azt tekintettem, hogy a transzliterált névfor­
ma nagyjából tükrözze mind a vélt kiejtést, mind az arab betűs írásmódot. A t i ­
pográfiai problémáktól eltekintve is, amikkel arab betűs írás közlése járt volna,
helyesebbnek tartottam ezt a megoldást, mert olyan kutatót is tájékoztat, aki az arab
írásban nem járatos. A transzliterációban, minthogy hazai hagyománya nem alakult
ki, kénytelen voltam megpróbálni utat törni.
Néhány esetben (b, d, f, 1, m, n, p, r) a transzliteráció nem igényel magya­
rázatot. A többi betűnél a hozzávetőleges hangérték és a megfelelő arab írásjel az
alábbi módon fest:
a (szerb, román) a
é c vagy cs
e e
g g
g' g vagy gy
h h
i i vagy í
y j
k k (mindig magas magánhangzó előtt)
k' ty
k" ty
n' n vagy ny
n" ny
o o
q k (mindig mély magánhangzó előtt)
s sz
§ s
t t (mindig magas magánhangzó előtt)
t t (mindig mély magánhangzó előtt)
u u
v v
z z (mindig mély magánhangzó előtt)
z zs
A mellékjel nélküli k (kef) betűt tehát, tekintettel különböző kiejtési
lehetőségeire, négyféle módon írtam át:
k-nak, ha a vélt hangértéke k
k'-nak, ha ty
g'-nek, ha g vagy gy (a palatalizáció máskor sem lévén jelezve)
n'-nek, ha n vagy ny.
Amennyiben az eltérő kiejtést kivételesen a szövegben is feltüntették a k fölé tett
diakritikus jellel, akkor ezt a betűt ty esetében k"-nak, ny esetében n"-nek írtam
át.
 A magánhangzó értékű h betűt többnyire e*-nek, de mélyhangú mássalhangzó
után ű-nak vettem; a szó eleji a (elif) betűt
a-nak vagy e-nek, ha magában áll
0- nak vagy u-nak, ha v (vav) követi
1-nek, haj (jod) követi.
A h mássalhangzó jelölésére használt kétféle betű között nem tettem különbséget.
Egységesen i jel helyettesíti azokat a magánhangzókat, amelyeket feltehető­
leg kiejtettek, de írásban nem jeleztek. A legtöbb esetben eldönthetetlen vagy
legalább is bizonytalan, hogy ez milyen hang volt: szerb e, török 1, román a vagy
egyéb.
A bizonytalan olvasatokat a török nevek átírásakor csak akkor jelzem, ha
több olvasat is lehetséges (egy kérdőjel), vagy ha a megfejtés nagyon bizonytalan,
illetve nem sikerült elfogadható olvasatot találni (két kérdőjel). A kérdőjelek száma
tehát itt mindig eggyel kevesebb, mint az előző sorban.
2. A következő elem a defter esetleges topográfiai adatait sorolja fel, tehát
azokat, amelyekből a település fekvésére lehet következtetni. Ezek többnyire a def­
terben olvasható megjegyzések, pontosabban azok lényege. Ebben a rovatban köz­
löm azt is, hogy 1. a település korábban más náhijébe tartozott; 2. a települést mi­
lyen sorrendben, milyen más helység előtt vagy után írták össze. Ez utóbbit csak
olyankor, ha topográfiailag támpontul szolgálhat.
3. Harmadik elem olyankor került az adattárba, ha a helységnek sikerült
megtalálni a középkori előzményét vagy megfelelőjét.
4. Az utolsó rovat a helység lokalizálása. Ehhez lényegében azt a formát vá­
lasztottam, amelyet Györffy György alakított ki történeti földrajzában.
Az adattárat táblázat követi, ebben a települések nem alfabetikus rendben,
hanem a defterek eredeti sorrendjében következnek. Elsősorban azok számára ké­
szült, akik a jelen munkát a forrással kívánják egybevetni. Alapul a legbővebb,
1579. évi deftert vettem, amellyel az 1569. évi majdnem azonos sorrendű. A táblá­
zatban a defterek lapszámán kívül az adóegységek (hánék) számát is közlöm.

***

Azért, hogy ez a munka megszülethetett, sokaknak tartozom köszönettel.

Oszmanista barátaimnak: Dávid Gézának, Fodor Pálnak és Hegyi Klárának azért a
rengeteg időért és türelemért, amit a tanításomra fordítottak; Kratochwill Mátyás­
nak ama rendkívüli gondosságáért, amellyel a kötet térképmellékletét elkészítette,
Pipiczné Szabadvári Tündének, aki a kiadás szövegének nyomdai előkészítését vé­
gezte nagy lelkiismerettel. Blazovich Lászlónak külön köszönöm azt a sok-sok fára­
dozását, amivel megteremtette a kötet publikálásának anyagi feltételeit. Végül, de
talán elsősorban, lekötelezettje vagyok, sokadmagammal együtt, Káldy-Nagy Gyula
professzornak, nemcsak mint e mű lektorának, hanem mint ama tudósnak, aki an­
nak idején megteremtette a magyar oszmanisztikai kutatás és ezzel a jelen munka
jövőbeni feltételeit.
LEXIKON

A bunar; SRB. Alibunar (Alibunár).
Acsád (Mali-) (168, TS) falu
(1554-79: 7, 8, 9 h.) E2
A58, B97, C l 18: Mali Acad. - Acsád
(Kis-) (Cs. I I . 22). - Az alábbival
szomszédos volt.
Acsád (Veliki-) (207, TS) falu
(1554-79: 24, 34, 22 h.) E2
A89, B112, C135: Viliqa Aéad. -
Acsád (Nagy-) (Cs. I I . 22, Milleker
155). — A két Acsád helyét ma egy hn.
őrzi Murani (Temesmurány) határában
D-re. 1723. térk.: Achai (!); 1880.
térk.: Valea Acsád, a Murány és Zsa-
dány határán húzódó völgy neve.
Adony (Temes m.) ld. Odony
Agacsis (1027, QV) falu
(1569-79: 16, 11 h.)G5
B448, C563: Agacis.' — Agyagos (Cs.
I I . 97). — Ma kzs. Fehértemplomtól
ÉK-re. 1700k: Agatis ( T M . V I I . 331);
1717: Agadisch (Sz. 26); 1723. térk.:
Aggadisch; Lip.: Agadics; R. Agadici
(Agadics).
Ágris (Dőlni- és Górni-) (612, BG)
puszta (1569—79) F4
B286, C377: — Dolna ve Górna
Ag'riS. — Kertenyes közelében. — Eg­
res (Gy. I I I . 481). — Ma hn. Ferendia
(Ferend) határában ÉK-re. 1880. térk.:
Valea Agris.
Agyagos (Krassó m.) ld. Agacsis
Alibunari (Moksanda) (486, SM)
falu (1569-79: 4 1 , 59 h.) D5
B230, C302: A l i Bin'ari = MoqSandi.
— Maksond (helytelenül Makszond,
Cs. I I . 119). - Ma kzs. Versectől NY-
ra. 1717: Allibonar (Sz. 26); 1723.
1579: Agadzsis olvasat nem lehetséges.
térk.: Allibonar, Lip.: Alibunar, Alli-
Almás (457, PA) puszta (1579)
C281: AlmaS. — Kovacsica után írják
össze. — Kovacica (Antalfalva) körül
fekhetett.
Antalfája (Temes m.) ld. Tófáj
Antalova Szelő (213, TS) falu
(1554-79: 7, 4, 0 h.) G2
A101, B117, C139: Antalivá Sila. -
1554: a két Topolovac után, 1569—79:
ugyanezek előtt írják össze. — Topolo-
vátu Mic (Kistopoly) környékén fe­
küdt.
Apáca (Arad i l l . Krassó m.) ld.
Opatica
Apafája (Temes m.) ld. Opofáj
Aracs (Krassó m.) ld. Vracsev
Szeliste
Aradu Nou (R.) ld. Opatica
Aranyas (646, BG) falu (1569-79:
3, Oh.)
B298, C392: Aran'aS. - 1569: közelé­
ben van Dulo puszta. — Ma egy hegy­
csúcs neve Duleu (Dulló) közelében
DK-re. 1880. térk.: Arenis. Az alatta
fekvő helység a török kor végére nevet
cserélt. 1700k: Barbosz ( T M . V I I .
330); 1717: Parvoss (Sz. 26); 1723.
térk.: Barbosa; Lip.: Barboza; R.
Bárbosu (Barbos).
Arhandjel Mihail (442, PA) kolos­
tor (1569-79) C6
B215, C276: Arhang'il Mihayl, manas-
tir. — Pancsova közelében. — Pancevo
(Pancsova) körül feküdt. Talán a vojlo-
vicai kolostor (1880. térk.) értendő,
amely a defterben nem szerepel.
Arhandjel Mihail (589, SM) ko­
lostor (1579)
C367: Arhang'il Mihayl, manastir. —
Aszanlak

Górni Uzsdinc közelében. — Valahol

Vrsac (Versec) vidékén feküdt.
Aszanlak (Aszalnak) (241, FE) falu
(1554-79: 26, 25, 30 h.) F I
A l 18, B130: Asalnaq, C154: Asanlaq.
— Asszony laka (Gy. I . 172). — A mai
Tisa Nouá (Réthát) helyén vagy szom-
szédságában feküdt. 1723. térk.: Ason-
lak. A defterekben azonban Ibed maga
is szerepel.
Aszantó (78, TS) puszta
(1554-79) E l
A57, B59: Asan'to, C69: Asan'to. —
1554—79: Veliki Szécsán népe hasz-
nálja. — Asszony, Vingával együtt
említik (Cs. I . 766). — Vinga mellett
feküdt.
Aszuágy (Krassó m.) ld. Osziák
 B
Babsa (Bapsa) (771, TR) falu
(1554-79: 42, 19, 17 h.) G2
A220, B341, C442: Babsa. - Babsa
(Alsó- és Felső-), Cikóvásárhely tarto­
zékai (Bapsa, Cs. I I . 25). Ld. a követ­
kezőt is. — Ma kzs. Tirgoviste (Vásá­
ros) mellett NY-ra. 1700k: Babsa
( T M . V I I . 333); 1717: Babscha (Sz.
23); 1723. térk.: Babscha; Lip.:
Babsa; R. Babsa (Babsa).
Babsinc (772, TR) puszta
(1569-79) G2
B341: BabSinc, C442: BabSince. -
Babsa közelében. — Babsa (Babsa) mel­
lett feküdt. Az egyik középkori Babsa
falunak felelhet meg, ld. az előzőt.
Bács (644, BG) falu (1554-79: 8,
3, 0 h . ) G 4
A302, B297, C391: Bac. - Bács, Bor-
zafő tartozéka (Cs. I I . 28, Milleker
61). — Ma hn. Doclin (Doklény) mel­
lett DK-re. 1880. térk.: DfealuJ Baciu-
lui.
Bácsi (Temes m.) ld. Bátin
Bácska (QV) ld. Baka
Bácspotok (284, CA) puszta
(1569-79) E4
B150, Cl80: Baé Pitoq. — Opatica kö­
zelében. — Opatita (Magyarapáca) kö­
rül feküdt.
Bádirlok (252, FE) falu
(1554-79: 35, 27, 29 h.) E l
A120, B134, C159: Badirloq. - (1554: 5 h.), puszta (1569-79) G6
1554—79: Ibed pusztát - és Aszanlak
népe közösen használja (A119, B131,
C155). - Bodorlaka (Cs. I . 767). - A
Frumuseni (Szépfalu) mellett NY-ra
fekvő Kér (1723: Kier), valamint Tisa
NouS (Réthát, Ibéd) közelében feküdt,
tehát tévesen azonosítják a Maroson
túli Mondorlakkal.
Baj (Krassó m.) ld. Denta (Szred-
na-)
Bajboka (336, CA) puszta
(1569-79) C4
B168, C205: Bay Boqa. — A defter
szerint Rudna közelében, de ez az adat
valószínűleg téves, vö. Bolszeg, Fizes.
— Ma hn. Boka (Bóka) területén D-re.
1880. térk.: Bajbuk.
Baj rám (??) (1076a, QV) puszta
(1569)
B466: Bay ram? — Szászka közelében.
— Sasca Romána (Szászka) környékén
feküdt.
Bájton (Krassó m.) ld. Butyin
Bájton (Temes m.) ld. Bátin
Bák (?) (702, CE) puszta
(1569-79)
B315, C409: Baq. — Trokova közelé­
ben. — Sirbova (Szirbó) környékén fe­
küdt.
Bák (86, TS) puszta (1554-79) D2
A33, B62, C73: Baq. - 1554: Berek-
szó után írják össze, de Jecsa lakosai
művelik. 1569—79: Biljet közelében.
— Bák, a berekszói Hagymásoké
Billyéddel együtt (1462: D l . 30319).
Egy 1317. évi határjárás szerint Papdi-
tól É-ra, Öcse (Jecsa) közelében volt
(Temes 12). — Biled (Billéd) mellett D
felé fekhetett, Iecea Micá (Kisjécsa)
szomszédságában.
Baka (Bácska) (1025, QV) falu
A320: Baqa, B447: Baéqa, C562:
Paöqa. — 1554: a bogcsai náhijében.
1569—79: Iládia közelében. — Ma hn.
Ilidia (Illyéd) mellett ÉK-re. 1880.
térk.: Dealu Baca, Baca Wald.