Tiffany 159

Debby Strickland
Gyengédségből jeles

Jimmy feleséget keres – igazi asszonyt. De

folyton a pimasz városi lány, Deb Strickland
jár az eszében. Tudja, hogy Deb nem lenne
megfelelő farmerfeleség, de abban is biztos,
hogy elképesztő az ágyban. Akármennyire
kívánja is az elbűvölő, csípős nyelvű
szépséget, tisztában van vele, hogy soha nem
kaphatja meg – hacsak nem tesz neki olyan
ajánlatot, amelyet a lány nem utasíthat vissza.
És ez az ajánlat több mint szégyentelen...

HARLEQUIN

Minden perce különleges

 Minden jog fenntartva, beleértve a kiadvány egészének vagy egy
részének bármilyen formában történő sokszorosítását. A mű a
Harlequin Enterprises II B. V. jóváhagyásával jelent meg.
Kiadványunk szereplői kitalált személyek. Bármely adott
személlyel, akár élővel, akár elhunyttal való hasonlóság a merő
véletlen müve. § All rights reserved
© Kimberly Raye Rangel, 2000 – Harlequin Magyarország Kft,
2003
Tiffany 159. eredeti címe: Shameless (Harlequin, Temptation
Blaze)
Magyarra fordította: Bogdányi Alexandra
Kép: Cora Verlag, Hamburg ISBN 963 537 159 4 ISSN 0865-
4158
A Tiffany a Harlequin Magyarország Kft. időszaki kiadványa.
•Felelős kiadó: Stephen Miles, dr. Robin Houcken
• Főszerkesztő: Dr. Téglásy Imre •Felelős szerkesztő: Mátyás
Mária •Műszaki vezető: Mészáros Anikó
• Hirdetésszervezés: Biczi Orsolya 488-5662
• Szerkesztőség: 1122 Budapest, XII. Városmajor u. 32/C.
•Levélcím: 1535 Budapest, Pf. 762.
• Távbeszélő: 213 5202; Fax: 202 5258; E-mail:
harleq@matavnet.hu A Harlequin Magyarország Kft.
Árusításban terjeszti a LAPKER Rt és egyéb terjesztő szervek.
Előfizetésben terjeszti a Harlequin Magyarország Kft.
Előfizetéssel kapcsolatos információ/megrendelés a 488-5588-as
telefonszámon munkanapokon 8-17 óra között (utána
üzenetrögzítő), valamint a 488-5580-as faxszámon.
Külföldi címre előfizethető a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.-
nél, tel.: (36-1)348-4040, fax: (36-1)348-4050, e-mail:
amarika@hungaropress.hu
Tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken
és rejtvénypályázatainkon részt vevők adatai (név, lakcím) kiadónk
nyilvántartásába kerülnek. Részvételükkel hozzájárulnak ahhoz,
hogy a -fenti adatok felhasználásával – későbbiekben akcióinkra,
kiadványainkra felhívjuk szíves figyelmüket.
Előfizetési díj:
negyed évre: 1017 Ft, fél évre: 2034 Ft, egész évre: 4068 Ft
Hirdetésfelvétel és előfizetési lehetőség az üzletben is. Cím:
1122 Budapest, Városmajor u. 11. Tel.: 488-5634, 488-5674, 488-
5754 Fax: 488-5669
Szedés: Harlequin Magyarország Kft.
Nyomás: Szilády Nyomda Kft., Kecskemét Felelős vezető: Boros
Gábor ügyvezető igazgató
 ELŐHANG

A csókja édes volt, mint a méz. Tüzes és csábító. Deb

egy pillanatra elfeledkezett a vidám vásári forgatagról,
a magas cowboy háta mögött várakozó férfiakról, akik
mind a lány csókjáért álltak sorba.
Igen, még sokan vártak arra, hogy a texasi városka,
Inspiration egyetlen iskolájának rendezett gyűjtésen
néhány dollárért megcsókolhassák Deb Stricklandet, a
helység egyetlen napilapjának szerkesztőjét és
tulajdonosát. A nemes cél és a tény, hogy a lánynak
meglehetősen rossz híre volt, elegendőnek bizonyult
ahhoz, hogy a férfiak sorban álljanak. Nem mintha
bármi is igaz lett volna abból, amit Debről beszéltek, de
nincs olyan egészséges, független nő, aki ellenállt volna
a kísértésnek, hogy szabadon szórakozzon a városka
ügyeletes szívtipróival.
De ez a férfi messze a legjobb volt mind közül. Mint a
vezércikk az újságban. Kopott nadrágjában, kifakult
ingében és piszkos, barna csizmájában úgy nézett ki,
mint bármelyik más farmer. Ám fényes, barna szemében
és érzéki ajkában nem volt semmi átlagos. Szőke volt,
jóképű és perzselő.
A lány egy darabig élvezettel tűrte a férfi csókját,
aztán valami olyat tett, amitől maga is meglepődött.
Kinyitotta a száját, és viszonozta az ismeretlen
gyengédségét. Nyelvük játékosan összefonódott, és
ebben a pillanatban Deb úgy érezte, hogy az egész világ
megszűnt létezni körülötte.
Gondolatait teljesen lekötötte az ajkát becéző száj, a
kéz, amely a nyakát cirógatta.
Bőr és fűrészpor illata töltötte be az orrát, a szíve
szaporábban vert. Mellbimbója önálló életre kelt, szinte
fájón feszült a melltartóhoz. Nem érzett semmi mást,
csak égető vágyat.
Nem volt benne egészen biztos, mennyi idő telt el,
mire végre felocsúdott a kábulatból, és visszatért a
pattogatott kukorica illatú valóságba. Térde remegett,
keze görcsösen szorongatta az asztal szélét, és az ajka
egy idegen szájára tapadt.
Ám egy hang a bensőjében azt súgta, nem is annyira
idegen ez az idegen. Mintha ismerné valahonnan.
Ez őrület! – gondolta Deb. Kétes hírneve ellenére már
nagyon régen volt együtt férfival. Megpróbálta egy
kicsit összeszedni magát, ami nem is volt olyan egyszerű
dolog, miközben ez a hihetetlenül zöld szempár egészen
közelről méregette.
Mondj már valamit! – zakatolt az agyában.
Hihetetlenül élveztem. Lehetne még egyszer? És még
egyszer? És újra?
– Tessék – nyögte ki végül elfúló hangon, és
visszaadta a pénzt, amelyet a férfi adott a csókért.
– Ez meg mi? – meredt az idegen a bankóra.
– Nekem kellene fizetnem.
– Azt hiszem, a gyerekeknek nagyobb szükségük van
rá, mint nekem – felelte a férfi, és a mosolya legalább
olyan szédítő volt, mint a csókja. – Ha már a gyerekekről
van szó, jelenésem van a szomszéd sátorban.
– Maga is szerepel a jótékonysági esten?
A férfi bólintott.
– Ha befejezted, találkozzunk a céllövöldénél, Slick.
Majd meglátjuk, mit tehetünk, hogy egy kicsit lehűtsük
magunkat – tette hozzá csábító mosollyal, és eltűnt a
tömegben.
Slick. A szó egy félénk, tizenéves csitri képét idézte a
lány elé, aki a nagyanyjánál töltötte a nyári vakációt.
Deb vágyakozva gondolt azokra az időkre, mikor még
élt a nagymamája, Lily. Ha nála volt, azt tehette, amit
csak akart, és nem kellett engedélyt kérnie mindenre.
Gyerekkorának legboldogabb, legfelhőtlenebb hetei
voltak. Itt nem számított, hogy a neve Strickland, és a
jövőjét már rég eltervezték.
Akkoriban nem is sejtette, de az a nyár volt az utolsó,
amelyet Inspirationben tölthetett a nagyanyjánál, és
persze a legemlékezetesebb is. Pontosabban az a forró,
júliusi nap, mikor a városban vásárolgattak. A nagyi
Shelly boltjába ment, Deb pedig az üzlet előtt csodálta
legújabb szerzeményét, egy lapos sarkú, rózsaszín
szandált, amelyet vaskalapos apja tudtán kívül vett.
– Hé, Slick! Csak ácsorogsz, vagy fel is veszed azt a
szuper cipőt, és bejössz fagyizni?
Debnek a lélegzete is elakadt, mikor a pillantása
találkozott a mély, zöld szempárral. A szempár
tulajdonosa, egy tizenéves fiú, pontosan olyan volt,
akiről a lányok álmodnak. Csábító mosoly, sportos
termet, gunyoros modor.
Ám Deb túl sokáig élt apja szigorú felügyelete alatt
ahhoz, hogy ennyivel el lehessen bűvölni. Határozottan
nemet intett.
– Kár – mondta a fiú, és kacsintott. – Talán majd
legközelebb.
Deb most ébredt rá, ki volt az, aki az imént olyan
szenvedélyesen csókolta. Jimmy Mission.
Deb hat évvel ezelőtt költözött Inspirationbe, és akkor
tudta meg, hogy a város népszerű aranyifja, Jimmy,
rögtön a középiskola után beállt a
tengerészgyalogosokhoz. Néhány röpke látogatástól
eltekintve nem sok időt töltött otthon. Deb ennek
kimondottan örült. Másra sem lett volna akkoriban
szüksége, mint egy olyan férfira, aki mellett valamikor
félénk kislánynak érezte magát!
Ám az a kislány már a múlté. Deb mára eltemette a
bizonytalanságot, a félelmeit. Itt van helyette a pimasz
és határozott Deb Strickland. Modern, független nő. Aki
tudja, mit akar. Akire nincsenek hatással a Jimmy-féle
férfiak.
Legalábbis ezzel hitegette magát, mikor meghallotta,
hogy pár hónapja Jimmy visszatért a városba, néhány
nappal az után, hogy az apja meghalt. Azóta ő vezeti a
farmot, gondoskodik az édesanyjáról, és a pletykák
szerint feleséget keres magának.
– Hahó, kisasszony!
Egy tekintélyes méretű bajuszt viselő öregember egy
dollárt csúsztatott a lány kezébe, és várakozón
előrehajolt.
– Elnézést, Cecil, de zárva vagyunk.
– Mióta?
– Mióta randevúm van a céllövöldénél.
Deb a zsebébe nyúlt néhány húszasért, hogy az iskola
ne essen el a pénztől, aztán kitette az „Ebédelni
mentem” táblát. Megkerülte az asztalt, és elvegyült a
tömegben.
Mikor a céllövöldéhez ért, a szíve hevesebben kezdett
verni. A férfi egy deszkán ült egy hatalmas, vízzel teli
tartály felett. A lányok labdákkal dobálták a
célkeresztet, hogy egy-egy pontos dobás után
végignézhessék, ahogy a jóképű farmer a vízbe esik.
Az egyik éppen elhajított egy labdát, de az célt
tévesztett, ami nem is csoda, hiszen a lány inkább a
férfit nézte, mint a céltáblát. Deb meg tudta érteni.
Jimmy csibészes mosolya és csillogó szeme őt is
megbabonázta.
Deb vett egy pár labdát, megcélozta a táblát, és
elhajította az elsőt. A férfi folyton a házasságot jutatta
az eszébe, pedig az utolsó, amire jelenleg vágyik, az egy
férj. Egyszer már veszélyesen közel járt hozzá, hogy
férjhez menjen.
Többé gondolni sem akar házasságra.

1. FEJEZET

Egy évvel később

Jimmy Mission nem volt egészen biztos benne, mi is
idegesíti annyira Deb Stricklandben. Az, hogy még
mindig az ártatlanságát bizonygatja a bíróság előtt,
holott az egész étterem látta, ahogy beletolatott a
kocsijába, vagy az, hogy minden egyes levegővételnél
megfeszül a selyemblúz a mellén, és az anyag alatt
kirajzolódik szív alakú tetoválása.
– Négyezer dollár? De hát miért? Egy kalapáccsal és
ötdollárnyi festékkel én magam is meg tudnám javítani.
– Hatszáz dollár a kárért – jelentette ki Skeeter
Baines, Inspiration legöregebb bírája. Csontos ujjával a
lányra mutatott. – A többi szegény Jimmy lelki
megrázkódtatásáért. Így legközelebb kétszer is
meggondolja, mielőtt azzal a cifra sportkocsival ártatlan
emberek autójába tolat.
– Ártatlan? De hát bíró úr, az ő lökhárítója lógott át az
én parkolóhelyemre. Igazán nem szándékosan tolattam
bele.
– De háromszor?
– Csak kétszer.
– Aha! Tehát beismeri, hogy beletolatott.
– Véletlenül! – kiáltotta Deb elkeseredetten. – A
biztosítóm fedezi a kárt. Ami pedig a lelki
megrázkódtatást illeti…
– Meghoztam a döntésemet. Most üljön le!
A bíró lesújtott a kalapáccsal, és Deb dühösen fújt
egyet.
– Az igazság súlyos megcsúfolása – morogta
félhangosan. – Jogtalan.
– Az egyetlen, ami jogtalan, Miss Strickland, az az,
hogy maga megrongálta Mr. Mission tulajdonát – felelte
a bíró szigorú hangon.
– Ez ugye Cletus Wallaby miatt van? – A bíró
arckifejezése megkeményedett, ezért Deb sietve
hozzátette: – Ezt igazán nem hozhatja fel ellenem.
Félrevezette az embereket, újságírói kötelességem volt,
hogy megírjam.
– Cletus Wallaby itt született, és itt is nőtt fel. Egész
életében azon munkálkodott, hogy felvirágoztassa ezt a
várost.
– Akár itt született, akár nem, ellopta az adófizetők
pénzét.
– Talán nem mondott igazat a kiadásait illetően, de jó
családapa, remek horgász, és jobb, ha az eszébe vési,
vannak, akik nem szeretik, ha idegenek pletykákat
terjesztenek a város megbecsült polgárairól.
– Minden egyes állításom tényeken alapul. Ezért is
rúgták ki tavaly. Tények, nem pletykák miatt.
– Nos, jelen esetben az a tény, hogy maga
megrongálta Jimmy tulajdonát – váltott hirtelen témát a
bíró.
– De hiszen a fele helyem elfoglalta!
– Mondj inkább öt centit – szólt közbe Jimmy, amivel
csak olajat öntött a tűzre.
– Ahogy hallom, más is csak ötcentis – vágott vissza
Deb.
– Ugyan, Slick. Szerintem nem figyeltél oda eléggé.
De ha te magad akarod ellenőrizni a tényeket, állok
rendelkezésedre.
– Ebben nem kételkedem – felelte Deb.
Nem dől be Jimmy trükkjeinek. Attól a pillanattól
kezdve, hogy csókolóztak, egyszer sem engedett a
kísértésnek.
A férfi közel egy éve jött vissza a városba, és itt találta
a lányt, aki átvette nagyanyja helyét az újságnál.
Nagyon meglepte. Nem azért, mert Deb átvette az In
Touch szerkesztését, hanem azért, mert a vékony városi
fruskából, aki minden nyáron néhány hétig a
nagyanyjánál nyaralt, magabiztos vadmacska lett, akiről
azt beszélték, hogy minden facér férfival kikezd.
Mindenkivel, kivéve őt. Ez egyszerűen az őrületbe
kergette Jimmyt, hiszen a lányok általában futottak
utána.
– Nincs jobb dolgod, mint hogy ártatlan nőket
zaklass?
– Dehogynem. Ma például egy bűnöst leckéztetek
meg. Megszegted a törvényt, fizetned kell.
– De te parkoltál a helyemre.
– Egy kicsit átlógott a lökhárítóm. Nem vagyok túl jó a
beállásban.
– Én sem. És akkor? Perelj be!
Deb abban a pillanatban, hogy kiejtette ezeket a
szavakat, érezte, hogy elvörösödik.
– Pontosan ezt teszem, édesem – vágta rá Jimmy
kajánul.
A férfi arra számított, hogy Baines bíró még mindig
haragszik Debre a cikke miatt, és így a lehető
legszigorúbb büntetést rója majd ki. Nem mintha
szükség lett volna a pénzre. Valójában a kár nem
érdekelte Jimmyt.
Deb kívánta őt. A férfi érezte, tudta, még akkor is, ha
Deb mindent elkövetett, hogy ezt leplezze előtte. És ez a
vonzalom kölcsönös volt. Mikor a cikkeit olvasta,
beszélgetett vele, még akkor is, mikor veszekedtek,
egyre nőtt benne a vágy a lány iránt.
Ám Deb mindent elkövetett, hogy távol tartsa
magától. Kívánta a férfit, ugyanakkor kerülte, mert,
mint minden nő a városban, pontosan tudta, hogy a férfi
nősülni készül. Ha volt valami, amit Jimmy tudott
Debről, az az, hogy a lány büszke a függetlenségére.
Jimmy olyan nőt akart, aki nem fél bepiszkolni a kezét
a munkával, és ügyesen elboldogul egy farmon. Ugyanis
a birtok volt az élete, és mindent megtett, hogy
felvirágoztassa. Első a kötelesség, tehát nem
álmodozhat olyan nőről, mint a festett körmű Deb
Strickland.
– Könyörgök, gondolja át, bíró úr! – szólalt meg Deb,
és ezzel felrezzen-tette Jimmyt a töprengésből.
– Nincs rá időm, Miss Strickland. Egy óriási hal vár
rám, és maga csak feltart. – A kalapács újra lesújtott. –
Négyezer dollár a felperes javára. -Ledobta a talárt,
amely alatt póló és farmer rejtőzött. – Viszontlátásra!
Az írnokok azonnal gratuláltak Jimmynek. Mire a férfi
végre átvágott a termen, Deb már eltűnt.
Tulajdonképpen örülnie kellett volna ennek, mert a lány,
amilyen hangulatban most volt, képes lett volna
keresztben lenyelni őt. Jimmy már régóta várt rá, hogy
megtegye az ajánlatát a lánynak. Néhány nap ide vagy
oda már nem számít.
Ma délután úgyis rengeteg a dolga. Többek közt össze
kell csomagolnia a holnapi utazáshoz. Austinba megy,
ahol lefényképezik az egyik díjnyertes bikáját. Nincs
szükség rá, hogy még több időt pazaroljon egy vitára.
De a pokolba, akkor sem hagyja ki, hogy közölje
Debbel a javaslatát.

Deb keményen küzdött feltörni készülő könnyei ellen.

Négyezer dollár! Honnan az ördögből szerez ennyi
pénzt? Alig kétezer maradt a számláján, néhány száz a
hitelkártyáján, a ház, amelyet Lily mamától örökölt, és
egy autó, aminek az árát még félig sem fizette ki. És
persze az újság, amely még annyi nyereséget sem hoz,
hogy a kiadásokat fedezni tudja.
Alig tudta legyőzni a kísértést, hogy visszamenjen a
tárgyalóterembe, és letörölje a kárörvendő mosolyt a
felperes képéről.
– Hé, Slick! Várj! – hangzott fel Jimmy mély hangja a
háta mögött.
– Tűnj el! – gyorsította meg lépteit a lány.
– Beszélni akarok veled.
– Én meg a legszívesebben megfojtanálak, de
szerencsédre a neveltetésem tiltja az erőszakot. Hagyj
békén!
A férfi megállt, de tovább beszélt:
– Miért töröd magad ennyire, hogy lerázz?
– És te miért töröd magad ennyire, hogy tönkretedd
az életem?
– Legutóbb te tetted tönkre az én autómat.
– Mert a helyemen álltái. Már hónapok óta üldözöl, és
mindent elkövetsz, hogy kihozz a sodromból.
 Egészen pontosan tizenegy hónapja és tizenöt napja,
az első és utolsó csók óta. Nem mintha számoltam
volna, gondolta Deb. Te jó ég, tényleg számoltam!
Bár többméternyire álltak egymástól, a nyers bőr és
valami megnevezhetetlen illat keveréke csapta meg az
orrát, amitől selyem ágynemű és pezsgő jutott az
eszébe.
Mély levegőt vett.
– Nézd, tudom, hogy nagyon népszerű vagy a
városban, de a rajongóidtól eltérően én túlságosan
elfoglalt vagyok ahhoz, hogy azon törjem a fejem,
miként hívjam fel magamra a figyelmedet.
– Tényleg?
– Tényleg!
– Tudod, mit gondolok?
– Nem érdekel.
– Szerintem – mondta Jimmy, és egy lépést tett a lány
felé –, azért próbálsz elriasztani, mert félsz.
– Félek? Kitől? Talán tőled?
– Nem tőlem, Slick. – vágott vissza férfi. – Tőlünk.
A levegő hirtelen forróvá vált körülöttük. A lány
megállt, és a férfira meredt.
– Nincs olyan, hogy mi.
– Pedig egészen jó páros voltunk.
– Persze, öt másodpercig.
– Inkább tíz. – A férfi szeme összeszűkült. – De hát egy
csók, az csak egy csók, nem igaz? Csak egy kis móka.
– Nem minden lány akar férjhez menni.
– És nem minden férfi akar megnősülni.
– De te igen! – kiáltott fel Deb.
– Ezt meg ki mondta?
– Mindenki tudja! Szóval mi a helyzet? Nősülsz vagy
nem?
– Egyelőre még nem.
– Ez meg mit jelent?
– Azt, hogy még keresem a jövendőbeli Mrs. Missiont.
Harminckét éves vagyok, itt az ideje, hogy családot
alapítsak. Ám addig is, míg megtalálom éltem párját,
igazán szórakozhatom egy kicsit.
– Csak tessék. Tégy, amit akarsz.
Jimmy megragadta a lány karját, és berángatta egy
közeli lépcsőházba.
– Mit csinálsz? – kérdezte Deb rémülten, mikor a férfi
a sarokba szorította, és kétoldalt a falnak támasztotta a
kezét.
– Amit akarok.
Jimmy tekintete elsötétült, és ekkor a lány érezte,
hogy forróság önti el a testét.
– Nem így értettem…
– Dehogynem, drágám! – Ujjával végigsimított Deb
mellbimbóján, ami ettől rögtön megmerevedett. – Szinte
elolvadsz a karomban.
– Tényleg nem így értettem – mondta a lány a lehető
legközömbösebb hangon. – Tartogasd az energiádat arra
a kedves lányra, aki hajlandó a teheneidet pátyolgatni.
– Ez az egész csak arról szól, hogy kieresszünk egy
kis gőzt.
– Ezt tedd a jövendőbeli Mrs. Missionnel!
– Szívesen, de még nem találtam meg.
– Akkor valamelyik lelkes imádóddal.
– Akármit gondolsz is róluk, ezek a lányok csak egy
valamit akarnak: férjhez menni. Ha elcsábítanám
valamelyiküket, biztos vagyok benne, hogy másnap
reggel az apjuk csőre töltött puskával állna az ajtóm
előtt Marley tiszteletessel együtt. Végül aztán feleségül
kellene vennem, akár ő lenne az igazi, akár nem.
– Miből gondolod, hogy velem nem hasonló a helyzet?
– Talán egy felbőszült apuka vár rád otthon?
Valaha így volt, suhant át Deb fején.
– Nem – felelte végül.
– Mennyi az esély, hogy bárki közbelépne az erényed
védelmében?
– Biztos vagyok benne, hogy meg tudom védeni
magam.
 – Efelől semmi kétségem – bólintott Jimmy, és finoman
végigsimította Deb kulcscsontját, amitől a lány ereiben
vadul száguldozni kezdett a vér. -Teljesen összezavarsz.
– Ujjai lejjebb siklottak a lány bőrén, és megérintették
az apró szívecskét, ami kikandikált a blúz kivágásából. –
Ez itt majdnem megőrjített.
Mielőtt Deb válaszolhatott volna, Jimmy lehajtotta a
fejét, és nyelve hegyével megérintette a tetovált bőrt. A
gyönyör kiáltása szakadt fel a lány torkából, és lehunyta
a szemét, hogy elvesszen ebben az édes, izgató
érzésben.
– Amióta csak megláttalak a vásárban, az őrületbe
kergetsz – súgta rekedten a férfi. – Folyton ott kísértesz
az álmaimban.
Deb már sokat hallott arról a bizonyos mindent
elsöprő vonzalomról, de még sohasem tapasztalta meg.
Volt már néhány futó kapcsolata, de egyszer sem érezte,
hogy teljesen elveszett, és ha nem lehet most azonnal az
illető férfié, abba belehal.
– Nem gondolod, hogy itt az ideje véget vetnünk
ennek az értelmetlen szenvedésnek? – kérdezte Jimmy.
Deb visszatartotta a lélegzetét, és összeszorította az
ajkát.
– Értelmetlen szenvedésről beszélsz? Kitűnő példa rá
az ítélet. A biztosítóm fedezi a károdat, de minden
egyéb követelés nevetséges.
– És a személyes felelősséged?
– De még csak a közelben sem voltál, mikor
belementem a kocsidba. Miért kéne fizetnem a „lelki
megrázkódtatásodért”?
– Az első pillanattól, hogy megláttalak, szenvedek –
mondta Jimmy, miközben ujja hegyével megérintette a
lány ajkait. – Álmatlanul forgolódom éjjelente, mert újra
és újra érezni akarlak. – Pillantása a lány szájára
vándorolt. – A törvény, az törvény, Slick. Tartozol nekem.
– De nekem nincs négyezer dollárom.
– Nekem nem is a négyezer dollár kell.
 – Akkor mit akarsz? – kérdezte a lány megütközve.
– Kezdetnek ezt – mondta a férfi, és ajkával
megérintette Deb száját.
Egyik kezével a lány arcát simogatta, míg a másikkal
a blúz kivágását kutatta. Nyelvével finoman
végigsimította a lány ajkát, majd alaposabb felderítésbe
kezdett, és ezzel szinte az őrületbe kergette Debet.
Képtelen volt tisztán gondolkozni, mivel a férfi ujjai a
mellbimbója körül kezdtek körözni. Néhány, centivel a
meredező csúcsoktól megtorpant, de a nyelve tovább
incselkedett vele, éhesen, csábítóan. Deb nem tudta
visszafojtani feltörő kiáltását.
A férfi csókja még szenvedélyesebb lett. A lány
érezte, hogy remegni kezd a lába. Már semmi kétsége
nem volt afelől, hogy ez a vonzalom tényleg mindent
elsöprő és ellenállhatatlan.
Hónapok óta vágyik Jimmyre, és ezt az érzést csak
még tovább szították az emlékek és az álomképek.
– Mit művelsz velem? – kérdezte Deb, mikor a férfi
végre elhúzódott tőle.
Jimmy előrehajolt, forró lehelete lágyan simogatta a
lány fülét.
– A felét sem annak, amit szeretnék.
Szavaira a lány megremegett.
Remegni? Egy férfi miatt?
Nem egy férfi miatt, suttogta egy belső hang, hanem
a férfi miatt. Ugyan az a hang, amely óva intette őt
attól, hogy közelebb kerüljön Jimmyhez. Nem eshet
ismét csapdába! Végre szabad, és eltökélt szándéka,
hogy az is marad!
Hátrébb húzódott, hogy megpróbálja visszanyerni
hidegvérét, amely, úgy tűnt, mindig elhagyja a férfi
közelében.
– Dolgom van – suttogta végül.
– Ne is gondolj arra, hogy elmenekülsz! – vágott
közbe Jimmy, szorítása egyre erősödött a lány karján. –
Mit szólnál egy kis szórakozáshoz? Csak te, én és két
hét mennyország. És azután nem tartozol nekem
semmivel. – Még egyszer megcsókolta, mielőtt
elengedte. – Gondolkozz rajta!

2. FEJEZET

– Mit gondolsz?
– Ez lenne az? – kérdezte Deb, és az esküvői ruhára
nézett, amelyet legjobb barátnője, Annie Divine, az
újság volt riportere éppen előhúzott egy óriási dobozból.
– Itt valami nincs rendben – mondta Annie, miközben
végigsimította a fehér anyagot. – Ez nem az a ruha,
amelyet megrendeltem. Laverne! – kiáltott ki a városka
egyetlen menyasszonyiruha-boltjának próbafülkéjéből. –
Rossz ruhát küldtek.
– Lehetetlen – felelt Laverne, az üzlet tulajdonosa. –
Huszonöt éve vagyok a szakmában, és még egyszer se…
Te jó ég, ez az a ruha, amelyet az unokahúgom, Rita Ann
rendelt.
– Szóval, ha nálam van az övé, akkor az enyém nála
van? – kérdezte reménykedve Annie.
– Attól félek, nem. A másik ruha csak hat hét múlva
érkezik meg.
– De az esküvőm pontosan három hét múlva lesz! Mit
fogok csinálni? -csuklott el Annie hangja.
Deb odanyújtott barátnőjének egy zsebkendőt, és
Laverne-hez fordult.
– Kell egy másik ruha.
Laverne a fejét rázta.
– Nem megy. Csupa egyéni megrendelésem van,
néhány koszorúslányruhám, meg pár estélyi az
örömanyáknak, de ennyi az egész. Mi lenne, ha
felvennéd Rita Ann ruháját, ő pedig majd rendel
másikat.
Annie a ruhára pillantott, majd ismét könnyekben tört
ki.
 – Tudom, drágám, ez nem egészen olyan, mint amilyet
elképzeltél – mondta Laverne sajnálkozva. – Nagyon
kellemetlen.
– Kellemetlen? – zokogott Annie. – Ez életem
legszörnyűbb napja! És én még azt hittem, hogy
boldogan élek majd Tackkel!
Annie és Tack középiskolás koruk óta ismerték
egymást. A fiú néhány évig csavargott a nagyvilágban,
aztán mikor visszatért a városba, rögtön eljegyezte
Annie-t, aki Deb szerkesztőségében dolgozott. Bár a
lány úgy tervezte, hogy híres újságíró lesz, nem tudott
ellenállni Tack kisfiús mosolyának, és úgy döntött,
inkább a gyerekeiket neveli.
Bár Deb nem igazán értett egyet barátnője
gyerekekre vonatkozó álmaival, mégis teljes szívéből
kívánta, hogy Annie boldog legyen a választottjával.
– Tudhattam volna, hogy valami rosszul sül el –
folytatta Annie a siránkozást. Deb alig bírta visszafojtani
az együttérzés könnyeit.
– Laverne, miért nem mégy és keresel nekem valami
szép koszorús-lány ruhát, én meg addig beszélek Annie-
vel – szólalt meg, és szépen kitessékelte az asszonyt a
próbafülkéből.
– Ne haragudj – szipogta Annie. – Nem szoktam
hisztizni. Csak tudod, még találnom kell egy
fényképészt, egy virágost, aztán fel kell adnom a
meghívókat, intézni az ételrendelést. Nincs időm
elmenni Austinba másik ruháért.
– Majd kitalálunk valamit – nyugtatgatta Deb. –
Tudod, ez a ruha nem is olyan szörnyű…
– Hogyan mondhatsz ilyet? Nézd csak meg!
– Azért látod így, mert egyelőre dobozban van. Ezek a
ruhák mindig sokkal jobban mutatnak, ha felveszik őket.
Pár másodpercig hallgattak, aztán végül Annie törte
meg a csendet.
– Gondolod? – Deb bólintott, mire a barátnője
összeszedte a bátorságát. -Akkor megpróbálom. Talán
nem is olyan rossz.
Ám amint néhány perc múlva megpillantotta magát a
tükörben, ismét könnyekben tört ki.
– Felejtsd el! Ez rémes.
– Nem olyan szörnyű, csak… – Deb a megfelelő
szavakat kereste. -Csak egy kis átalakításra van
szükség, és minden rendben lesz.
– Laverne talán meg tudja csinálni…
– Inkább én!
– Hogy mi? Azt hittem…
– A nagyi megtanított varrni. Szerinted a ruháim
honnan vannak?
– Fogalmam sincs. Azt gondoltam Gucci, vagy ilyesmi.
Tényleg azt hiszed, hogy tudsz vele kezdeni valamit?
– Drága barátnőm! Én nem hiszem, hanem tudom.
Most nyugodj meg szépen, és lássunk neki.
Annie lefejtette magáról a ruhát.
– Ugye nem vagy szomorú az esküvőm miatt? –
kérdezte, miközben Deb kezébe nyomta a ruhát.
– Ugyan, dehogy.
– Ne izgulj, egyszer majd eljön a te napod is!
– De én nem akarom, hogy eljöjjön! Van elég bajom
anélkül is.
Na igen, már egy hónap is eltelt azóta, hogy Jimmy
azt a bizonyos ajánlatot tette neki. Azóta csak egyszer
találkoztak. Deb biztos volt benne, hogy a férfi választ
vár tőle, ezért inkább igyekezett elkerülni.
– Talán valami férfi? – kérdezte Annie hangja, mire
Deb megrázta a fejét.
– Dehogy! – vágta rá a kelleténél egy kicsit
gyorsabban. – Gyerünk, keressünk egy jó
koszorúslányruhát nekem.
A következő fél órát azzal töltötték, hogy kiválogattak
egy nagy rakás ruhát Laverne készletéből. Deb
visszament a próbafülkébe, hogy felpróbálja őket.
Levette a blézerét, a szoknyáját és a blúzt, aztán
felemelt egy rózsaszín, földig érő ruhát.
 – Annie! – kiabált ki a fülkéből. – Mit szólsz ehhez? –
kérdezte, miközben az apró gombokkal bíbelődött.
– Szerintem csodálatos – csendült fel a háta mögött
egy mély, érzéki hang, amelytől minden idegszála
megfeszült.
Hirtelen rádöbbent, hogy szinte teljesen meztelenül
áll Jimmy Mission előtt, amitől zavarba jött.
Zavarba? Mióta jön zavarba egy férfitól?
Ez nem akármilyen férfi, súgta belül egy halk hang.
– Több, mint csodálatos – folytatta Jimmy. – Azt
hiszem ez a kedvenc ruhám.
– De hát még fel se vettem – mondta Deb.
Jimmy tetőtől talpig végigmérte, amitől a lány
mellbimbója fájdalmasan megfeszült.
– Épp ez a lényeg, Slick.
– Behúznád a függönyt?
A férfi összevonta a szemöldökét, és belépett a
fülkébe. A függöny halkan összecsukódott a háta
mögött.
– Nem egészen így gondoltam – nézett rá
meghökkenve Deb. Hátat fordított, de a fülke falait
minden oldalról tükrök borították, így nem
menekülhetett a férfi fürkész tekintete elől. – Ha nem
ismernélek, azt hinném, hogy rám akarsz ijeszteni.
– De ismersz, ugye?
A lány egy pillanatra elveszett a zöld szempár
igézetében. Alig tudott megszólalni:
– Mit akarsz?
– A szmokingomat szeretném felpróbálni. Ha nem
tudnád, én vagyok Tack tanúja.
– Úgy értem itt. A próbafülkében. Az én
próbafülkémben.
– Találkoztam Annie-vel, ő mondta, hogy itt vagy.
Gondoltam, rég beszélgettünk.
– Egy hónap elteltével pont most jut eszedbe
beszélgetni?
– Ha nem ismernélek, azt hinném, hogy dühös vagy –
idézte Jimmy Deb iménti szavait.
– De ismersz – vágott vissza a lány.
A férfi összevonta a szemöldökét, és Deb teste szinte
beleremegett a pillantásába. Zavartan elfordult, és újra
a gombokkal kezdett babrálni. Ám a férfi hirtelen a háta
mögé lépett, átölelte, és kezével finoman befedte a lány
remegő kezét.
– Azt akartam, hogy legyen időd gondolkodni – súgta
halkan Deb fülébe, és közben segítetett kigombolni a
ruhát.
– Még mindig választ vársz az ajánlatodra? – kérdezte
a lány, és igyekezett úrrá lenni hangja remegésén.
– Miért ne mondhatnál igent? – suttogta rekedtes
hangon Jimmy. – Az sokkal élvezetesebb.
– Nagyon vicces – felelte Deb.
Ekkor végre az utolsó gomb is kinyílt, de a férfi nem
lépett hátrább.
– Halálosan komolyan beszélek – közölte Jimmy.
– Mi van, ha nemet mondok?
– Elmegyek. Kitaláljuk, miként törleszted a négyezer
dollárt, és ezzel vége is az üzleti kapcsolatunknak.
Van kiút.
Jimmy ajánlott egy megoldást, amelyet
tulajdonképpen el kellene fogadnia. Deb érezte, hogy a
szíve majd kiugrik a helyéből. Azóta a bizonyos csók óta
megváltozott az élete. Jimmy ott kísért az álmaiban, és
még akkor is őrá gondol, ha egy másik férfival
találkozik.
Az a csók valami ellenállhatatlan vágyakozást
ébresztett benne. Egy együtt töltött éjszaka biztosan
véget vetne ennek a szenvedésnek, és végre minden
visszatérhetne a rendes kerékvágásba.
– Állandóan rád gondolok, Slick – mondta a férfi.
Ujjaival végigsimította a lány meztelen vállát, amitől
libabőrös lett az egész karja. Deb keze elgyengült, a
ruha a padlóra hullott. Nyelt egy nagyot.
– Igen?
 – Igen – súgta Jimmy.
Egész testével hozzásimult a lányhoz, a nadrág durva
anyaga izgatóan feszült a lábához. Tisztán érezte a férfi
vágyának egyre növekvő bizonyítékát. Nagyon
izgatónak találta, hogy a tükörből pontosan látja minden
mozdulatát, azt pedig, hogy a saját teste válaszát is
láthatja, még inkább feltüzelte a vágyát. Majdnem olyan
volt, mintha valaki mást figyelne, csak sokkal érzékibb,
hiszen tényleg ő volt az. Ők ketten. Együtt.
– Gyönyörű – suttogta a férfi. Ujjaival megérintette
Deb mellbimbóját. – A legszebb dolog, amelyet
életemben láttam.
A lány testét forróság öntötte el, és alig bírta elfojtani
kéjes sóhaját.
– Élvezed, Slick?
– Én…
Deb válaszát ruhasuhogás szakította félbe. Jimmy
csak egy pillanattal azelőtt vette el a kezét, hogy
felcsendült Laverne ismerős hangja.
– Találtam még néhány ruhát, amely talán tetszene –
mondta és belépett. Döbbenten meredt a párosra, és
összevonta a szemöldökét. – Talán helyszíni szemlét
tartotok?
– Helyszíni szemlét?
– A Mulatságos históriák című rovatod következő
cikkéhez.
– Nem.
– Még nem – tette hozzá Jimmy. Megfordult, és olyan
elbűvölően mosolygott, hogy attól még a jéghegyek is
megolvadtak volna. – Azt hiszem eltévedtem.
– Eltévedtél? Idebenn?
– Igen. Egy kicsit megváltozott ez a hely, mióta
utoljára jártam itt. Éppen a férfi próbafülkét kerestem,
mikor meghallottam Deb hangját. Segítségre volt
szüksége. Ismersz, sosem mondanék nemet egy bajba
jutott hölgynek.
– Nem tudtam kigombolni a ruhát – tette hozzá Deb. –
Nincs olyan, amelyen cipzár van? Egyszerűen nem
boldogulok a gombokkal.
Laverne előhalászott egy ruhát a karján tartott
kupacból.
– Próbáld meg ezt! – nyújtotta oda Debnek, aztán
Jimmyhez fordult. – Gyere velem, kedvesem! Én magam
kísérlek el a férfiöltözőig.
– Igazán megtisztelsz – vigyorgott Jimmy.
– Egyébként – kérdezte Laverne, miközben belekarolt
a férfiba bemutattam már az unokahúgomat, Lurline-t?
Tökéletesen összeillenétek. Csak azért mondom, mert
épp itt van.
– Később mindent megbeszélünk – szólt vissza Jimmy
Debnek, miközben a tulajdonosnő kivezette a fülkéből.
Azt akarta, hogy a lány alaposan fontolja meg az
ajánlatát. Hogy álmodozzon. És ezek után aztán lesz
miről!
– Igen – mondta hirtelen Deb.
– Ezt hogy érted? – nézett rá kérdőn a férfi.
– Benne vagyok a két hétben. – Vett egy mély
lélegzetet. Olyan hangosan dobogott a szíve, hogy attól
félt, mások is meghallják. – Megteszem.
A férfi elvigyorodott.
– Úgy érted, megtesszük.
Aztán kacsintott, és olyat tett, amire Deb végképp
nem számított.
Minden további szó nélkül elsétált.

3. FEJEZET

Deb döbbenten meredt utána. Később, mikor már az

In Touch apró irodájában ült, még mindig nem tudta
elhinni, hogy Jimmy egyszerűen faképnél hagyta.
Elsétált, az ő utánozhatatlanul szívdöglesztő módján,
amitől a kis szalonban bámészkodó lányok és asszonyok
majd elolvadtak.
 És ez nem csak a külsejének volt köszönhető.
Jimmyben volt valami, amit a megjelenése persze csak
fokozott. Ő volt a jóképű, zöld szemű, szőke királyfi,
minden lány álma. A kedves, tisztességes, hűséges vő,
akiért a lányos mamák imádkoznak. A sikeres férfi, akit
az apák a lányuknak kívánnak.
És Deb sem volt képes ellenállni a vonzerejének.
Valójában nagyon közel állt ahhoz, hogy a karjába vesse
magát, és könyörögjön neki, hogy ott folytassák, ahol
abbahagyták.
– Mi ez a nagy hallgatás? – érdeklődött Wally, az újság
odaadó segéd-szerkesztője.
– Semmi – felelte Deb, miközben kávéját
szürcsölgette.
– Határozottan rosszkedvű vagy. Ugye, rosszkedvű? –
szegezte neki a kérdést Wally a szomszédos asztalnál
ülő hetven körüli nőnek.
Dolores Guiness mindenről tudott, ami a városkában
történt. Ő szerkesztette az újság pletykarovatát. Az idős
hölgy személyes küldetésének tekintette, hogy elsőként
ő értesüljön minden hírről.
– Mi a baj, kedvesem? Az öreg Doloresnek mindent
elmondhatsz.
– Tényleg semmi.
– Dehogynem – kötötte az ebet a karóhoz Wally. –
Ugye, igazam van? – fordult ezúttal egy vörös hajú
nőhöz, aki Annie egykori asztalánál ült.
– Igen, azt hiszem.
– Nyugodtan kimondhatod, amit gondolsz – bíztatta
Wally a vörös hajú lányt. – Deb nem harap.
– De harapok.
– A pletykák szerint van is kit harapdálnia – szólalt
meg Dolores –, de mivel ez a harapós nő írja alá a
fizetési csekkemet, inkább nem szólok egy szót se.
– Nagyon helyes – vetette oda Deb.
– Szereti, ha azt hiszik róla, hogy érzéketlen, ám ez
nem igaz – folytatta Wally.
 – De igen – mondta Deb, még egyet kortyolt a
kávéból, majd az asztalra tette a csészét. – És nehogy
bárkinek is mást mondj.
– Semmit sem kell mondanom. Te már megtetted,
mikor segítettél Mr. és Mrs. Cootie-nak összeszedni a
nagybátyjuk temetésének költségeit. Az ilyen dolgok
magukért beszélnek.
– Én vagyok a város egyetlen lapjának szerkesztője.
Szeretek az események sűrűjében lenni. Az indítékaim
teljesen önzők.
– Na persze. Olyan vagy, mint egy mélyhűtött
sütemény – tette hozzá Wally. – Kemény külső, lágy
belső.
– Nincs semmi dolgod? – nézett rá ingerülten Deb.
– Az attól függ – felelte Wally nevetve.
– Szeretnéd, ha kirúgnálak fegyelemsértésért?
Deb megpróbált rendkívül szigorú pillantást vetni a
férfira. Elvégre meg kell őriznie rossz hírét, gondolta.
De mikor meglátta Marilyn ijedt tekintetét, eszébe
jutott, hogy néhány évvel ezelőtt őt is könnyű volt
elbizonytalanítani. Elmosolyodott, amitől Marilyn
arckifejezése rögtön megenyhült.
Az iroda elcsendesedett, csak a számítógép halk
duruzsolása hallatszott. Szokatlanul nyugodt péntek
volt, és Deb azon kapta magát, hogy egyre csak a
telefont bámulja, miközben a gyomra görcsösen
összeszorul.
– Valami baj van – jegyezte meg Wally, mikor
véletlenül a saját teáját adta oda Debnek, és az
gondolkodás nélkül felhajtotta. – Hadd találjam ki, mi
az. Jasmine nem tudta megcsinálni a hajadat ma reggel.
– Nem a hajamról van szó.
– Elfogyott a kedvenc, vadítóan vörös rúzsod.
– Még egy fél dobozzal van a táskámban.
– Akkor megszökött a cicád.
– Camille bizonyára épp kényelmesen alszik a
kanapén – sóhajtott fel Deb, és a képernyőt bámulta.
 – Talán aggódsz, hogy nem mi nyerjük el a legjobb
hetilapnak járó Texas-díjat? – találgatott tovább Wally.
– Nem erről van szó. Mi lenne, ha szépen
visszamennél dolgozni? – kérdezte Deb.
Wally megvonta a vállát, és visszatért a munkájához,
míg Marilyn beletemetkezett a hirdetésekbe, Dolores
pedig a legfrissebb pletykákba.
Órákkal később, mikor Deb már egyedül volt az
irodában, kikapcsolta a számítógépet, és már vagy
ezredszerre pillantott a telefonra, mintha ezzel
rávehetné, hogy csörögjön. Az órájára nézett, és rájött,
hogy a férfi ma már nem fogja hívni. Úgy tűnt, Jimmy
Mission mégsem várja annyira, hogy találkozhasson
vele. Deb már maga sem tudta, miért mondott igent a
férfinak. Összeszedte a holmiját, és elindult hazafelé.
Az egyetlen, amire nem számított, ez a kínos
várakozás volt. Sosem szeretett várni. Talán a férfi
túlságosan elfoglalt. Vagy meggondolta magát. Miért is
mondana le négyezer dollárról érte, mikor bármelyik
nőt megkaphatná ingyen is?
Épp kilépett a kapun, mikor meglátta Marilynt a
kocsijánál. A lánynak potyogtak a könnyei. Deb azonnal
megfeledkezett a maga bajáról.
– Marilyn!
A fiatal lány riadtan nézett főnökére.
– Én…én csak…- A szavai elhaltak. – Ugyan, mit
számít! Mindenki tisztában van vele, hogy én vagyok az
örök vesztes. Az életem romokban, a kocsim nem akar
indulni, úgyhogy tökéletesen megértem, ha ki akar
rúgni.
– Kirúgni?
A lány nagyot sóhajtott.
– Mint az előző főnököm. Azt mondta, hagyjam otthon
a gondjaimat. Megpróbáltam, de a volt férjem,
Woodrow, többször is megjelent a munkahelyemen, és
ha bedühödött, nem érdekelte, hogy mindenki hallja,
amikor kiabál velem. Mindent megpróbáltam.
Elkészítettem a reggelijét, kikészítettem a ruháját, de
szerinte én semmit sem csináltam jól – siránkozott. –
Nem csodálom, hogy elhagyott, és azt sem, hogy ez az
ócska kocsi végleg bemondta az unalmast. – Jó nagyot
rúgott az autó kerekébe. -Rémes.
Deb elővett egy zsebkendőt a táskájából, és
odanyújtotta a lánynak.
– Drágám, ez az ötlet fel sem merült bennem.
– Úgy érti, nem dob ki?
– Szeret nálam dolgozni?
– Nagyon. Már a középiskolában is imádtam az
újságnak dolgozni. Szeretek írni.
– Akkor nem rúgom ki. Kivéve, ha nem fejezi be
azonnal a bőgést. Mert akkor fel is út, le is út.
Marilyn halkan szipogott, és megtörölte a szemeit.
– Kínos helyzetbe hoztam – jegyezte meg remegő
hangon.
– Engem? Törölje meg a szemét. Jöjjön, hazaviszem.
Túl szép ahhoz, hogy itt üljön, és egy férfi miatt
bánkódjon. Holnap majd megkérem Wallyt, hogy nézze
meg a kocsiját.
– Nagyon kedves, de nem fogadhatom el. A város
másik végében lakom.
– Nem gond.
– Maga olyan kedves, Miss Strickland.
– Szólíts Debnek, és tegeződjünk! Ne téveszd össze a
kedvességet az önön érdekeimmel. Az alkalmazottam
vagy, kötelességem gondoskodni rólad.
– Hát, ha ezt mondja, Miss… azt mondod, Deb.
Beszálltak Deb kocsijába, és egy ideig csendben
zötykölődtek. Végül Deb törte meg a hallgatást.
– Most hol van a férjed?
– Csekkhamisításért börtönben ül.
– Remek. Ott benn talán megtanulja majd értékelni,
amit tettél érte. Felejtsd el. Felejts el mindent, amit tett,
vagy mondott. Szerintem te nagyszerű lány vagy. Remek
szerkesztő és újságíró.
 – Komolyan gondolod?
– Első kézből tudom, elvégre én vagyok a főnököd.
Ráadásul szép is vagy. Ha ez a Woodrow nem vette
észre, milyen szerencsés, akkor nem is érdemel meg.
Találsz sokkal jobbat is.
– Én is ezt mondom magamnak.
– Olyat, aki értékeli a szépségedet. Észreveszi milyen
kívánatos és okos vagy. Aki megbecsül, és nem hagy
faképnél.
– Woodrow sohasem tartott semmire.
– Olyan férfit, aki képes felvenni a telefont, hogy ne
kelljen aggódnod, ha nem ér haza időben.
– Woodrow állandóan hívogatott. Akárhova mentem,
ellenőrizni akart.
– Aki nem mászkál minden áldott nap ugyanazzal az
átkozott vigyorral az arcán, csak hogy idegesítsen.
Deb olyan erősen szorította a kormányt, hogy az ujjai
teljesen belefehéredtek.
– Jól vagy? – kérdezte Marilyn, mikor meglátta az
arckifejezését.
– Igen – felelte Deb, és ellazította a kezét. –
Természetesen csak képletesen beszéltem – tette hozzá.

Miután Deb kitette Marilynt, megindult visszafelé a

városka központjában fekvő kis háza felé. A lenyugvó
nap aranyos fénybe vonta az épület körvonalait.
Otthon. Itt mindig otthon érezte magát. Amióta csak
az eszét tudta, egyedül a nagyanyjánál érezte igazán jól
magát, és nem a River Oaks-i óriási házban, Houston
külvárosában, ahol felnőtt.
Belépett az ajtón, és üdvözölte Camille-t, mielőtt
levette volna a cipőjét és a kabátját. Megetette a cicát,
lehallgatta az üzenetrögzítőjét, és letelepedett a
kanapéra.
Megint Jimmy járt a fejében, és behunyta a szemét,
hogy még élesebben lássa a próbafülkében lejátszódott
jelenetet. Ott, a szalonban már nagyon közel járt hozzá,
hogy megmondja neki, mit is érez a karjában. Hogy
mennyire kívánja. De szerencsére Laverne közbelépett.
Kinyitotta a szemét, és a macskára nézett.
– Gondolod, hogy tényleg látott valamit? – kérdezte
hangosan. A cica dorombolt, Deb pedig megrázta a
fejét. – Nem számít. Mindketten független emberek
vagyunk. Nem sértjük meg senki érzéseit. Kit érdekel,
ha látott valamit?
Őt biztos nem. Deb mindig azt tette, amit akart, azzal,
akivel akarta, főleg, ha az illető nem várt el tőle örök
hűséget. Tudta, hogy sokan helytelenítik szabados
életmódját, de épp azok irigyelték leginkább, akik a
leghangosabban szidták.
Ismerte ezt az érzést. A fél életét azzal töltötte, hogy
irigyelte a bátyjait, amiért azt tehettek, amit akartak,
csak azért, mert a természet mindössze egyetlen X
kromoszómával áldotta meg őket. Az idősebbik a texasi
egyetem minden valamire való lányának ágyában
megfordult, mire az apja válasza csak annyi volt, hogy
vállon veregette, és figyelmeztette, hogy legyen óvatos.
Aztán Debhez fordult, és megtiltotta neki, hogy
találkozzon egy fiúval, mert még csak tizenhat éves.
Aztán meg csak tizenhét.
Deb aztán megelégelte a dolgot, és elköltözött
otthonról. Azóta, ha akart valamit, megszerezte.
Arra riadt az álmodozásból, hogy szinte megfagytak
az ujjai. A kezében tartott jégkrémes dobozra pillantott,
aztán a telefonra.
– Mi az ördögöt csinálok? – sóhajtotta.
Péntek este van, ő otthon ücsörög, és arra vár, hogy
csörögjön a telefon. Arra, hogy Jimmy hívja. Felugrott a
kanapéról. Azért, mert elfogadta a férfi ajánlatát, még
nem fogja tétlenül várni, hogy Jimmy lépjen először. Deb
Strickland nem szokott reménytelenül epekedni férfiak
után. Még akkor se, ha ez a férfi Jimmy Mission.
Ő ajánlott valamit, Deb pedig elfogadta. Itt az ideje,
hogy abbahagyja az álmodozást, és a tettek mezejére
lépjen.

– Gyerünk Alice! Ne hagyj cserben! Fiatal még az este

– mondta Jimmy.
Mintha a kanca tisztában lett volna vele, hogy
hazudik, nekifeszült a kötélnek, és le akart feküdni.
Jimmy meghúzta, ezzel kényszerítve, hogy lépést tartson
vele.
– Minden rendben lesz, kislány! – kiáltotta.
A lóval eddig nem volt sok gond, de mostanában azon
kapta magát, hogy sokkal többször hívja ki hozzá az
állatorvost, mint bármelyik másikhoz.
– Előbb vagy utóbb szembesülnöd kell a ténnyel, hogy
megöregedett – mondta Wayne Braxton, Jimmy
jobbkeze.
– És? – kérdezte Jimmy, miközben hátrébb tolta a
kalapját, és letörölte az izzadtságot a homlokáról.
– Ő sem él örökké.
– Nem, de most még él, fájdalmai vannak, és én
megjáratom egy kicsit.
– Én járatom meg – mondta Wayne, és felvette a
kesztyűjét. – Menj, és pihenj le, mielőtt még összeesnél,
főnök.
– Te beszélsz? Napkelte óta talpon vagy.
– De én legalább ebédeltem, és utána pihentem egy
kicsit. Neked is szükséged van ételre.
– Később is ehetek.
– És aludni is ráérsz. Gondolom, az úristennek is azt
mondanád, hogy jöjjön vissza később, mert egyelőre
nincs időd jobblétre szenderülni. Nem kell mindent
magadnak csinálnod ezen a farmon. Ez csak egy ló.
De nem akármilyen. Ez volt Jimmy első lova, a
tizenharmadik születésnapjára kapta. Ám húsz év
hosszú idő, és bár Jimmynek már másik lova volt, Alice
mégis csak Alice maradt. Az ő lova, az ő felelőssége.
Mint minden más.
– Gyerünk, főnök. Add át!
 Jimmy egy pillanatig gondolkodott, aztán átadta a
kötelet.
– Sétáltasd még egy fél órát! Ha nem múlik el a
fájdalom, hívd ki az állatorvost!
– Úgy lesz. Most menj, és feküdj le! Holnap hosszú
napunk lesz.
Jimmy bólintott, de mindketten tudták, hogy nem
fekszik le.
A ház néhány mérföldnyire állt volt az istállóktól,
tölgyfákkal körülvéve. Előtte veranda húzódott,
amelynek korlátját az apja saját kezűleg faragta ki.
Jimmy lehunyta a szemét. Fáradt volt, piszkos és
rosszkedvű. Gondolatai Deb körül forogtak, a
legkívánatosabb nő körül, akit valaha is ismert. Egy
percig sem volt kétsége afelől, hogy a lány igent fog
mondani. Csak egymásra kellett nézniük, és a levegő
izzani kezdett közöttük. Érezte, és tudta, hogy Deb is
kívánja. Látta, ahogy a szeme elsötétül a vágytól.
Mély levegőt vett, hogy egy kicsit megnyugodjon.
Megindult a ház felé. Akár akarta, akár nem, még
rengeteg dolga volt.
– Még mindig itt vagy? – kérdezte a hatvan év körüli
házvezetőnőt, aki a mosogató fölé hajolt.
Nell Ranger egyidős volt az anyjával, és amióta Jimmy
az eszét tudta, ő vezette a család háztartását.
– Ha a fiatalúr rendes időben enne, akkor nem kellene
ilyen sokáig melegen tartanom a vacsorát.
– Olyan éhes vagyok, akár egy farkas.
Jimmy megmosta a kezét, és cuppanós puszit nyomott
Nell arcára.
– Hol van anya? – kérdezte Jimmy.
– Alszik.
– Nagyon fáradt volt?
Nell némán bólintott, és Jimmynek az a fura érzése
támadt, hogy valami nincs rendben.
– Csak a póker miatt – fűzte hozzá az idős hölgy.
– Ki nyerte a játszmát?
 Természetesen az anyád. Most megyek. Találkozom
Shermine-nal.
Jimmy gondolatai ismét visszatértek Debhez.
Egyszerűen képtelen volt kiverni őt a fejéből. Ám ennek
vége lesz, mihelyt megkapta. Legalábbis ezzel álltatta
magát. Minden megvolt benne, amit Jimmy utált a
nőkben. És minden, amit kívánt.
– Reggeli előtt itt leszek – fordult vissza az ajtóból a
házvezetőnő. – Ne maradj fenn túl sokáig, és tedd be a
koszos edényt a mosogatógépbe!
– Igenis, asszonyom!
Jimmy elővett egy doboz sört.
– Egyébként – mondta Nell –, vendéged van.
– Vendégem? Ki? – Ám a hátsó ajtó már becsapódott,
és Jimmynek nem volt más választása, mint hogy maga
nézze meg, ki a váratlan látogató. Kinyitotta a
sörösdobozt, és elindult a dolgozószoba félig nyitott
ajtaja felé. Már majdnem este tíz volt, és a városban öt
után alig megy ki valaki az utcára. Ki az ördög…
Deb az asztalhoz támaszkodott, vörös, tűsarkú cipőbe
bújtatott lábával türelmetlenül dobolt a padlón.
Jimmy elmosolyodott, ahogy pillantása végigsiklott
Deb alakján, vékony vádliján, formás térdén és izmos
combján, melyet nemigen takart el a fekete bőrdzseki.
Dzseki? Júliusban?
A tekintetük egymásba fúródott. Ám amint Deb
felkelt, és a kabát széleit összetartó öv felé nyúlt, a
mosoly egy pillanat alatt eltűnt Jimmy arcáról.
– Szóval… Csinálunk is valamit, vagy csak bámuljuk
egymást? – kérdezte a lány fátyolos hangon.
Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, a kabát szétnyílt,
és Jimmy teljes szépségében megpillanthatta Debet.
Már egy éve minden éjjel róla álmodik. Csakhogy
ezúttal a lány valóságos. Itt áll előtte meztelenül, és az
övé.
Legalább is az elkövetkező két hétben.
 4. FEJEZET

Debnek volt már néhány férfi az életében, de még

sohasem érezte ezt a mindent elsöprő vágyat, ezt a
különös remegést a gyomrában. Jimmy mellett izgatott
volt, ideges, és nem tudta leküzdeni az érzést, hogy
szüksége van a férfira.
Nem, neki nincs szüksége Jimmy Missionre.
Egyszerűen csak megkívánta, ennyi az egész.
Elterelte gondolatait saját remegő gyomráról, és
pillantása Jimmyre siklott. A torka kiszáradt, és
megnyalta az ajkát.
– Gyere ide, Slick, és tegyük meg, amiért jöttél!
Tekintetük egymásba fonódott, és a lány azon
töprengett, vajon képzelődik-e, vagy valóban látta a férfi
szemében fellobbanni a leplezetlen, nyers vágyat.
Ugyanúgy, mint nemrég a menyasszonyiruha-boltban.
Rendben. Nagyon messze áll ő attól az eszményi
nőtől, amilyet Jimmy elképzelt magának, és Jimmy még
távolabb attól a férfitól, akit Deb kívánt.
Jimmy nősülni szeretne, és persze nem őt akarja
elvenni. Ezt teljesen egyértelművé tette a számára.
Deb sóhajtott, megnyalta az ajkát, és megpróbálta
leküzdeni hirtelen feltörő dühét. Düh? Inkább
elkeseredés. Ő itt áll meztelenül, készen arra, hogy
odaadja magát a férfinak, az pedig még mindig a szoba
másik végében vár, teljesen felöltözve.
– Nos?
– Nos mi? – kérdezett vissza Deb.
– Miért nem jössz ide?
– Miért nem jössz ide te?
Jimmy nem szólt egy szót sem. Csak bámulta,
miközben arcára kiült ellenállhatatlan mosolya.
– Most mire gondolsz? – csúszott ki Deb száján.
– Arra, hogy te vagy a legmakacsabb nő, akivel valaha
találkoztam.
 – Te sem vagy egyszerű eset. Makacs vagy, dühítő, és
kiábrándító, és… és idegesítő…
– És ugyanakkor te vagy legszexisebb.
– Ó! – nyögte Deb.
– Ó? Ez minden, amit a környék legszexisebb nője
mondani tud? – vonta fel Jimmy a szemöldökét.
Deb még mindig elképedve nézett a férfira.
Megköszörülte a torkát, és megpróbált megszólalni:
– Igen. Figyelembe véve a jelen körülményeket…
– Milyen körülményeket?
Deb megnyalta az ajkát, pillantása a férfi szájára
siklott. Érzéki volt, telt, amelynek láttán a lány bőre
libabőrös lett, és beleremegett a vágyakozásba.
Nagyon meleg van itt. – Kifújta a levegőt, és újabb
mély lélegzetet vett. – Túl meleg ahhoz, hogy szellemes
válaszokon törjem a fejem.
Jimmy hosszan és mélyen a lány szemébe nézett,
arckifejezése megváltozott, mikor pillantása Deb
gyorsan emelkedő és süllyedő mellkasára esett.
– Iszonyatosan meleg van a gondolkozáshoz. – A férfi
kinyújtotta a kezét, és letörölt egy izzadtságcseppet,
amely a lány két melle közötti völgyben csurgott le. Az
érintéstől Deb szíve úgy verdesett a mellkasában, mint
egy riadt kismadár. – De úgy érzem… Éppen elég meleg
van ahhoz. – Lehajolt, lehelete kellemesen csiklandozta
a lány ajkát. – Éppen elég meleg…
És ekkor végre megcsókolta.
Pimasz, nagyszájú lány, de senki sem csókol ilyen
édesen, gondolta Jimmy. Az ajka rögtön szétnyílt, és a
férfi megfeledkezett arról, hogy lágyan és lassan szeret
csókolni.
Ebben a csókban nem volt semmi gyengédség, csak
vad szenvedély. – Jimmy ízlelgette, harapdálta lányt,
mintha a csók lenne az az éltető táplálék, amelyet túl
sokáig kellett nélkülöznie.
És így is volt. Ez volt az egyetlen ok, amely
visszatartotta attól, hogy azon nyomban hátradöntse az
asztalra, és magáévá tegye. Hogy elmerüljön meleg,
lágy testében, hogy mindenről elfeledkezzen, a farmról,
a marhákról, kivéve a karjában tartott nőről és a
sürgető vágyról, hogy eggyé váljanak.
A vágy és a kötelességérzet küzdött benne, mert
akármennyire kívánta is Deb Stricklandet, bűntudata
volt, amiért az elmúlt években nem állt a családja
mellett, pedig szükségük lett volna rá. Nem felejtheti el
a kötelességét egy nő miatt.
A férfi csókja most lágyabb lett, Deb alsó ajkát kezdte
harapdálni. A lány halkan felsóhajtott. Jimmy ujjaival
végigsimította a karját, egészen a válláig, a
kulcscsontjánál lévő gödröcskékig, és tovább, melle
bársonyos halmáig. Olyan régóta várt már erre a
pillanatra, és Deb most végre itt van a házában, a
karjaiban, forró teste az ujjainak feszül.
Szelíden felültette az asztalra, széttárta hosszú
combjait, és közéjük állt. Hüvelykujjával megérintette
Deb mellbimbóját, és közben csókjával fojtotta bele
feltörni készülő kiáltását. A hangja legalább annyira
felizgatta, mint a tudat, hogy végre az övé ez a lány, aki
miatt álmatlanul hánykolódott éjszakákon át.
Egy hosszú, mély csók után a nyakát kezdte
becézgetni, végigcsókolgatta a bőre alatt lüktető
ütőeret, és élvezettel hallgatta halk sóhajjá szelídülő
kiáltásait. Aztán folytatta felfedezőútját, belélegezte
Deb különleges illatát, megízlelte bőre ízét.
Hátradőlt, és csodálattal nézte a lányt, aki csukott
szemmel, hátrahajtott fejjel, ziháló mellkassal feküdt a
karjaiban. Szájába vette mellbimbóját, amely azonnal
megkeményedett, némán még többet követelve. Jimmy
nyelvével ízlelgette a bimbókat, mielőtt ismét a szájába
vette őket. Deb felkiáltott, és zihálva a férfi vállának
támaszkodott.
A dereka köré fonta hosszú lábát, és testével
Jimmyhez simult, amitől az szinte elveszítette a józan
eszét. A férfi még a ruhán keresztül is érezte a lányból
áradó forróságot.
Deb kutató ujjai kigombolták a nadrágját,
megérintették ágaskodó férfiasságát, amitől Jimmynek
elállt a lélegzete. Két kezébe vette a lány arcát, a haját
simogatta, majd hosszan megcsókolta.
– Főnök!
A kiáltást hangos ajtócsapódás kísérte. Jimmy hirtelen
felocsúdott a szenvedély ködéből. Felkapta a fejét,
ahogy a léptek egyre közeledtek. Deb kinyitotta a
szemét.
– Mi a baj?
Mielőtt Jimmy válaszolhatott volna, Wayne hangja
csendült fel a szomszéd szobából.
– Itt vagy, főnök?
Az ajtó ekkor már nyílt is.
Jimmy a cipzárja után kapott, és megpróbálta
megigazítani a pólóját. Deb a háta mögé bújt.
– Épp most beszéltem a dokival. Alice elesett… – A
szavai elhaltak, mikor meglátta Jimmy rendetlen
öltözékét és félig nyitott sliccét. Egy pillanatig
döbbenten nézett, mielőtt a füle tövéig elvörösödött
volna. – Ne haragudj, főnök! Nem tudtam, hogy
vendéged van – motyogta.
Jimmy megpróbált megfeledkezni a hátához nyomódó
finom kezekről, a nyakát simogató forró leheletről.
– Idejön? – kérdezte végül.
– Ki? Ja, a doki. Igen. Arra gondoltam, valakinek fel
kell állítania Alice-t, és csak te vagy rá képes. De ne
aggódj, valahogy majd csak megoldom a fiúkkal.
Hárman elboldogulunk vele. – Az ajtóból még
visszaszólt. – Te csak folytasd nyugodtan, amit elkezdtél,
én meg gondoskodom Alice-ről.
Nagyszerű ötlet, gondolta Jimmy. A teste ezt követelte
volna tőle, de a lelkiismeret visszatartotta attól, hogy
megforduljon, és ismét a karjába vegye a lányt.
– Ki az az Alice? – kérdezte Deb, miközben Jimmy
mélyeket lélegzett, hogy egy kicsit megnyugodjon.
 – Egy ló. A lovam.
– Miért nem tud felkelni?
– Beteg.
– Tud rajta valaki segíteni?
Deb arcát a férfi hátának nyomta,, merev bimbóit
Jimmy még a póló anyagán keresztül is érezte. Nyelt
egyet.
– Talán. Ha a doki ideér, majd ad neki valami
nyugtatót, és rendbe jön. De most komoly fájdalmai
lehetnek.
Azt várta, hogy Deb tiltakozni fog, vagy valami
olyasmit mond, hogy ez csak egy ló. Nem az a fajta lány
volt, aki képes elfogadni a visszautasítást., ha akar
valamit. És nagyon úgy tűnt, hogy most akarja őt.
– Akkor jobb, ha mégy, Jimmy – mondta végül Deb.
Átölelte a férfi derekát, és finoman begombolta a
nadrágját. A férfi tenyerébe vette a lány kezét, és
segített neki. Úgy tűnik, még várniuk kell egymásra. –
Menj csak! Én elvagyok.
Jimmy nem vitatkozott. Olyan könnyű lett volna
megfordulni, és elfelejtkezni Alice-ről, a kötelességéről.
Túlságosan is könnyű.
Amilyen állapotban most van, biztos, hogy még a
hálószoba közelébe se jutnának el. Itt helyben a
magáévá tenné Debet. De nem kedvelte a gyors
meneteket, és ezen nem is akart változtatni.
Sem most, sem a jövőben.

– Olyan meleg van itt, hogy tojást lehetne sütni a

padlón – mondta Deb, ahogy belépett a
szerkesztőségbe.
Egész éjszaka álmatlanul forgolódott ágyában, érzéki
vágyálmok kínozták, ezért reggel az volt az első dolga,
hogy elment a városka új uszodájába, hogy lehűtse
magát.
– Nem tudok semmiféle tojásokról – mondta Wally, és
az üzenetek után kutatott az asztalán.
 – Keresett valaki?
– Nézzük… a polgármester irodájából Shirley
Wilburn. Aztán Chase Gunthrie, az üszője első lett az
austini vásáron. Arlene Merriweather is hívott, közölte,
hogy a menye hármas ikreket szült. Marley tiszteletes
szeretne egy hetente jelentkező vallási rovatot. És végül
Titus Langley. Megint rekorddöntésre készül.
Titus már vagy tizedszer készült megdönteni a
hivatalos rekordot a „Ki tud legmesszebb köpni”
kategóriában.
– Ez minden?
– Igen, én magam vettem át az üzeneteket. Talán
fontos hívást vársz?
– Nem – felelte Deb nem túl meggyőzően, miközben
Jimmyre gondolt, és érezte, hogy a teste szinte lángol.
– Csak, mert a texasi hírügynökség levélben értesíti a
jelölteket.
Deb és az újság jó eséllyel pályázott az év legjobb
hetilapjának címére.
– Kösz, hogy szólsz. Így legalább nem fogom tűkön
ülve várni, hogy megcsörrenjen a telefon.
Bárcsak így lenne, gondolta közben elkeseredve.
– Mindenben zseniális vagy, de a várakozás kikészít –
jegyezte meg Wally. – És ezzel te is tisztában vagy.
– Az egyetlen dolog, ami kikészít, az a hőség.
Szétválogatta a papírokat, és néhányat visszaadott
Wallynak. Jobb is, hogy Jimmy nem hívta. Egész nap
megbeszélései lesznek. Pillantása az órára esett. Máris
késésben van, állapította meg.
– Útban Chase Gunthrie-hoz, kukkants be Titushoz is
– szólt oda Wallynak. – Én találkozom Marley
tiszteletessel, aztán kimegyek Mr. Blake-hez. Ezen a
héten már három bozóttüzet oltott el, ez jól jönne a
hőségről írt cikkhez. Arlene pont útba esik, őt is
elintézem.
– Miért nekem kell elmennem Titushoz?
– Mert útba esik, és nincs vesztegetni való időnk.
Titus már tönkretette négy pár cipőmet, több
harisnyámat és egy selyemszoknyámat – tette hozzá
Deb, és megvonta a vállát. – Szörnyen céloz, és ma pont
a kedvenc olasz cipőmet vettem fel.
– Rajtam tornacipő van – ajánlotta Marilyn. – Otthon
sárcipőm is van – tette hozzá, és megkerülte az asztalt,
ahol eddig csendben ült.
Deb a lányhoz fordult.
– Gondolod, hogy készen állsz a bevetésre?
– Igen. Nektek úgyis rengeteg a dolgotok, én pedig
már majdnem befejeztem a munkám. Miért ne
segíthetnélek ki benneteket? Csak valakinek el kell
vinnie a szervizbe, hogy elhozzam a kocsimat.
– Majd én elviszlek – ajánlotta Deb.
– Én leléptem – mondta Wally. – Később találkozunk.
– Rendben. Mindjárt jövök, csak átöltözöm – fordult
Deb Marilynhez, és eltűnt a hátsó szobában.
A szoknyáját egy székre rakta, és épp a harisnyáját
próbálta felhúzni, mikor meghallotta az ajtócsapódást.
– Mindjárt kész vagyok… – kiabálta.
Megfordult, arra számítva, hogy Marilyn jött utána.
Ehelyett Jimmyvel nézett farkasszemet.
– Szia, Slick! Volt egy kis időm, és gondoltam
megkérdezem, hol ebédelsz. – Lustán végigmérte a
lányt. – Nem vagy éhes?
De még mennyire, gondolta a lány. Szívverése
felgyorsult, és egy percre visszatartotta a lélegzetét.
Rádöbbent, hogy itt áll a férfi előtt egy szál blúzban.
Leküzdötte a késztetést, hogy a szoknyája után kapjon,
és fedezékbe bújjon.
– Nem tanítottak meg kopogni? – kérdezte ingerülten.
– Nyitva volt az ajtó – felelte hanyagul Jimmy.
– Akkor is kopognod kellett volna.
– Hogy elrontsam a meglepetést?
– Milyen meglepetést?
– Magamat – becsukta az ajtót, és két hosszú lépéssel
a lány mellett termett. – Nem aludtam túl sokat az éjjel.
 Deb megnyalta az ajkát, és csodálattal mérte végig a
férfi izmos nyakát, csábos száját, fénylő, zöld szemét.
– Nem hagyott aludni a lovad?
– Te nem hagytál aludni. – Előrehajolt, forró lehelete
megcsapta a lány bőrét. – Nem tudtam elfelejteni, hol
hagytuk abba. – Lágyan összeért a szájuk. – Talán itt. –
Ujjai Deb blúza alá csúsztak, és finoman beborították a
mellét. – És itt – folytatta.
Finoman simogatni kezdte a mellbimbóját, amitől a
lány testét elöntötte a forróság.
– És itt – ragadta meg Deb a kezét, és a hasa felé
húzta.
– Slick, te olyan…
– Deb? – hallották Marilyn hangját halk kopogás
kíséretében. – Mehetünk!
– Rosszul időzítettem? – kérdezte Jimmy rekedt
hangon.
– A lehető legrosszabbul. Marley tiszteletessel
ebédelek.
– Azt hittem, nem ismered – nézett rá megrökönyödve
Jimmy.
– Nem is. Riportot kell vele készítenem.
A férfi lassan leengedte a kezét.
– Akkor jobb, ha mégy.
Deb közel állt hozzá, hogy a férfi karjaiba vesse
magát, és megfeledkezzen minden kötelességéről.
– Álljunk csak meg egy pillanatra, kapott a fejéhez.
Elfelejteni a munkáját? Az élete értelmét? Egy férfi
miatt?
Ez a gondolat megrémítette, és hirtelenjében hálás
volt, amiért megzavarták őket. Friss levegőre volt
szüksége.
– Jól vagy, Deb?
Mintegy végszóra Marilyn hangja újra felhangzott az
ajtó mögül.
– Azonnal jövök! – kiáltotta Deb. Felvette a
szoknyáját, és belelépett a cipőjébe. – Majd később
befejezzük.
– Arra mérget vehetsz.
A férfi szavai még sokáig visszhangoztak a fülében.
Tudta, hogy Jimmy megtartja a szavát. A kérdés az,
mikor?

5. FEJEZET

Mire Deb végzett az utolsó riporttal, ereje fogytán

járt. Jimmy arca, szenvedélyes tekintete egész délután
kísértette. És ezt még tetézte, hogy az idei nyár
legforróbb napja állt mögötte.
Kigombolta a harmadik gombot is a blúzán. Ujjaival
megérintette az apró, szív alakú tetoválást. Mellbimbói
már az emlékekre is megkeményedtek. Hamarosan,
nyugtatta magát, ahogy a Mission-farm felé vette az
irányt. Hamarosan túl lesz ezen a kielégítetlen
sóvárgáson. Mindig rosszkor találkoztak. De nem
követik el még egyszer ezt a hibát. Szombat este volt,
így a farmon dolgozó cowboyok mind bementek a
városba egykét sörre. Deb ráadásul biztos forrásból
tudta, hogy Jimmy anyja a szombati bingóestre ment a
barátnőivel. Pillantása a mellette lévő dobozra esett.
Egy hatalmas csirke vacsorára. És természetesen
desszertnek ott volt ő. Elmosolyodott.
Ez végre az ó éjszakájuk.
– Hé, cowboy! – kiáltott Deb, mikor meglátta Jimmyt
az istálló felé menni.
– Te meg mit keresel itt?
Deb odasétált hozzá, és néhány lépésnyire tőle
megállt. A lemenő nap bearanyozta a férfi erős alakját,
amitől még magasabbnak, izmosabbnak látszott. Debet
elöntötte a forróság. Jimmy még mindig háttal állt neki.
– Hoztam egy kis vacsorát, meg persze desszertet.
Gondoltam… Miért nem fordulsz meg?
– Mondd, hogy nem vagy meztelen.
 – Ezt meg hogy érted?
– A legutóbbi találkozásaink alkalmával mindig kissé
alulöltözött voltál. A ruhaboltban félmeztelen, tegnap
teljesen, ma megint alig volt rajtad ruha. Ha az
előzményeket nézzük, akkor most ismét egy szál
semmiben állsz ott, és nincs az a pénz, amiért
megfordulnék.
A lány megmerevedett.
– Mert nem akarsz meztelenül látni?
Mert a végén a szénakazalban végeznéd egy koszos
farmerrel, aki képtelen uralkodni magán. Ezt pedig nem
engedhetem meg magamnak.
A lányt elöntötte a forróság, de ennek semmi köze
nem volt az időjáráshoz, sokkal inkább a képzeletében
megjelenő erotikus képekhez. Mély lélegzetet vett, és
látta, amint Jimmy ökölbe szorítja a kezét, hogy képes
lényén uralkodni magán. Deb diadalmas örömet érzett,
mert rájött, hogy ő legalább akkora hatással van a
férfira, mint az őrá.
– Néhány marhánk elkóborolt, és meg kell találnom
őket még naplemente előtt – magyarázkodott tovább
Jimmy. – Szóval? Az vagy?
– Mi? – kérdezett vissza Deb értetlenül.
– Meztelen?
A lány elmosolyodott. Dacára az elutasító szavaknak,
a férfi hangjából félreérthetetlen reménykedés csendült
ki.
– Jobb, ha a marháid után nézel.
– Tényleg meztelen vagy?
– Viszlát, Jimmy!
Deb megfordult, és visszasétált a kocsihoz. Úgy tűnt,
nem lesz semmiféle szenvedélyes éjszaka.

Nem lehetett meztelen, gondolta Jimmy már vagy

századszor, miközben egy eltévedt marhát próbált
visszaterelni a csordához. Elvégre ott volt fényes nappal
a farm kellős közepén, és bárki megláthatta volna. Ezt
még Debről sem feltételezné. Mégis…
Jimmy visszagondolt a lány csábító hangjára,
észvesztő illatára. Rájött, hogy teljesen mindegy, tényleg
meztelen volt-e Deb. Meghagyta őt ebben a hitben, és
ez ugyanolyan veszélyes.
Jimmy hamarabb fejezte be a munkát, mint gondolta
volna. A nap még nem bukott le a látóhatáron, mikor
visszaindult a pajta felé.
Az izmai sajogtak, izzadtság csurgott végig a hátán,
és semmi mást nem akart, mint egy forró fürdőt, egy
hatalmas szeletet az anyja almás pitéjéből, és végre
befejezni a hetek óta halogatott papírmunkával.
Ugyan dehogy, gondolta. Csak egyetlen dolgot akar
igazán.
Lelki szemei előtt megjelent egy sötét hajú nő képe;
bársonyos bőr, igéző száj, és ettől egykettőre
megfeledkezett a kötelességéről.
Akárhogy is, nem viselkedhet úgy, mint egy szerelmes
kamasz, akit a legszebb osztálytársnője vacsorázni
hívott.
– Jimmy szíve hevesebben kezdett verni, és kénytelen
volt mélyeket lélegezni, hogy megnyugodjon. Már
sötétedik. Mire lezuhanyozik, már túl késő lesz, hogy
bemenjen a városba. Holnap reggel korán kell kelnie.
Mindennap korán kell kelnie.
Mielőtt engedett volna a sürgető vágynak, hogy
megsarkantyúzza a lovat, és egyenesen a városba
vágtasson, visszafordította az istálló felé.
Leugrott a nyeregből. Még senki nem halt bele a
kielégítetlen vágyba, győzködte magát. De ami késik, az
nem múlik.

A szombati eset rossz ómennek bizonyult. Vasárnap

reggel Jimmy benézett Debhez reggelire, de ő addigra
már elment Marilynhez, hogy keressenek a lánynak egy
megfelelő lakást. Vasárnap este Deb látogatott el
Jimmyhez, de szerencsétlenségére a templomi nőegylet
ülésén találta magát. Jimmy anyján volt a sor, hogy
vendégül lássa a városka szentéletű hölgyeit. Deb azt
hazudta, hogy az újságnak akar tudósítást írni az
eseményről, és csatlakozott a rózsafüzért mormoló
asszonyokhoz. De képtelen volt megfeledkezni az ajtóból
őt bámuló férfiról. A szíve hevesen vert, az arca pedig
olyan vörös volt, hogy a csoport vezetője, Marta Sue
Jenkins, felhívta a mentőket, hogy bejelentse az idei első
hőgutás esetet.
Hétfőn Jimmy Austinba utazott, míg Debnek szembe
kellett néznie a szokásos hét eleji katasztrófákkal. A
nyomtató nem működött, Wally beteget jelentett,
Marilyn pedig a délelőtt folyamán egy hitelintézettől
kölcsönt próbált szerezni, míg ő egyedül végezte három
ember munkáját.
Kedden Jimmy a csordával volt elfoglalva, Deb viszont
a nyomtatót próbálta megjavítani egy ősrégi leírás
alapján, mert Wally még mindig beteg volt.
Szerda este összefutottak egy jótékonysági esten,
amelyet a Blake család javára rendeztek, mert a házuk
félig leégett az aszály és a hőség következtében
keletkezett bozóttüzek miatt. Még üdvözölni is alig
tudtak egymást, mert a polgármester megjelent az
unokahúgaival, akik azon nyomban megrohamozták
Jimmyt. Deb az egész női nem nevében szégyellte magát
a rámenős lányok miatt.
Ő aztán soha nem tenne ilyet!
Jó, elvégre, ő is csak ember. Vannak fizikai
szükségletei. De egy férj! Fölösleges. Még akkor is, ha
az a bizonyos férj Jimmy lenne.
Nem mintha aggódnia kellett volna emiatt. Jimmy
nem akarja feleségül venni őt, és ő sem akar
hozzámenni.
Kapcsolatuk kizárólag a szexről szól. Legalábbis Deb
ezzel hitegette magát.

Elérkezett a péntek reggel, és még mindig nem

történt köztük semmi.
Deb ezen töprengett, miközben körülnézett az évente
megrendezésre kerülő süteményfesztiválon. A szíve
mélyén reménykedett, hátha Jimmyt is itt találja. Persze
nem volt. Valószínűleg a marháit kergeti, vagy valami
ehhez hasonló dolgot művel, miközben ő ordítani tudna
a vágytól.
– Nekem erre most tényleg nincs időm – panaszkodott
Annie. – Alig két hét múlva lesz az esküvő, és még
rengeteg a dolgom.
– Erról van szó. Még találnod kell valakit, aki elkészíti
az esküvői tortádat.
De Deb, ez süteményfesztivál, itt nem sütnek esküvői
tortákat.
– A környék legjobb cukrászai vannak jelen ebben a
teremben. Nem is beszélve arról, hogy a vendéglátással
foglalkozó egyéb szakemberek is eljöttek. Itt mindent és
mindenkit megtalálsz anélkül, hogy több helyre kelljen
rohangálnod. Ez itt maga a Kánaán.
– Van benne valami – enyhült meg Annie.
És még legalább két órád van a virágossal megbeszélt
időpontig. Na gyere, lássunk neki a kóstolásnak!
Emily Gentry odanyújtott nekik egy-egy szeletet híres
csokis süteményéből.
– Gyertek, lányok, ez pontosan az, amit kerestek.
Jobb, mint a szex!
– Nekem jó lesz – nyúlt érte Deb.
– Azt hittem, a kóstolgatás az én dolgom.
– Mint koszorúslánynak, kötelességem segíteni.
Megkóstolta a csokoládés szeletet, és mintha a
mennyországba lépett volna be. Egy rövid pillanatra
még Jimmyről is megfeledkezett.
– Na? – kérdezte Emily.
– Azt hiszem, újra meg kell kóstolnom, hogy megfelelő
véleményt alkothassak róla. Lehet, hogy kétszer is.
Lassúak az ízlelőbimbóim.
Visszaadta a tányérját, és Emily újabb szeletet
helyezett rá.
– Hogy áll a ruhám? – kérdezte Annie néhány
pillanattal és egy újabb csokoládés szelettel később.
– Jól.
– Mikor nézhetem meg?
– Nemsokára. Odanézz! – kiáltott fel Deb, elejét véve
ezzel minden további beszélgetésnek a ruháról. A
süteménykompozíció egy hatalmas csatamezőt ábrázolt,
apró csokikatonákkal. – Szívesen felfalnék néhány izmos
harcost – tette hozzá.
Megevett legalább fél tucat katonát, és épp indult
vissza Emilyhez, hogy még néhányszor megkóstolja a
csokoládéban testet öltött kielégülést, mikor ismerős
hangot hallott a háta mögül.
– Szia, Slick!
Deb megfordult. A szája tele volt süteménnyel. Jimmy
Mission állt mögötte. Jóképű volt, és kívánatos.
– És éhes. Meglehetősen éhes. A férfi pillantása
megpihent a lány szája sarkán, és ujjaival letörölt egy
kis csokikrémet. A lány szíve vadul zakatolt. Elbűvölten
nézte, ahogy Jimmy lenyalja a krémet az ujjáról. Nyelt
egy nagyot.
– Mit keresel itt?
– Elhoztam az anyámat – mutatott a bejárat felé. –
Minden évben benevez, amióta csak az eszemet tudom.
– Azt hittem, a marháidat terelgeted.
– Majd egy félóra múlva. Addig is eszem egy kis
süteményt. Hát te?
– Két legyet egy csapásra. Tudósítok az újságnak,
közben pedig cukrászt keresünk Annie-nek. Szereted az
édességet? – kérdezte végül kétségbeesetten, hogy
valahogy elterelje a figyelmét a férfiból áradó
vonzerőről.
– Minden formában. – Jimmy pillantása elsötétült. –
De leginkább a csokisat. Mikor megízlelem, mintha
elveszteném a józan eszem.
– Ismerem az érzést – nyögte ki Deb.
 – Valóban? – hajolt közelebb Jimmy.
Túlságosan is közel, figyelmeztette a lányt egy belső
hang.
– Mit művelsz? – méltatlankodott Deb.
– Csókot akarok.
– Itt?
Ha itt és most megcsókolja, biztos, hogy másnap már
mindenki erről fog beszélni a városban. Egy komoly,
felelősségteljes férfi, mint Jimmy, nem tehet ilyet,
hacsak nem akarja, hogy szájukra vegyék az emberek.
Deb ugyan élvezte a botrányokat, s hogy mindenki róla
beszél, de azt valahogy nem akarta, hogy kettejük
kapcsolata kitudódjon.
– Állj! – kiáltotta.
– Nem csináltam semmit – felelte Jimmy. – Még nem.
– Deb! – hallatszott Annie hangja egy közeli asztaltól,
amitől a lány nyomban kijózanodott. – Légy szíves,
gyere ide!
Jimmy vett egy mély lélegzetet, mintha ettől
visszanyerhetné az önuralmát.
– Ha nem tudnám az ellenkezőjét, azt hihetném, hogy
el vagyunk átkozva. Ugye nem szóltál a tiszteletesnek,
hogy mire készülünk?
– Csak egy riportot készítettem vele, és nem mondtam
neki semmit, mivel nem is történt semmi. Később
találkozunk – tette hozzá Deb, és elviharzott, mielőtt
még nagy nyilvánosság előtt ledobta volna magáról a
ruháit, és a férfi karjába vetette volna magát.

– Elhiszem, hogy fontos esemény az életében, Mrs.

Franklin, hogy a hörcsöge megkölykezett, de igazán
nem olyan esemény, amelyet a „Mi újság a
városunkban?” rovatban megjelentethetnénk – mondta
Deb a telefonba. – Ez inkább a „Mi újság a
háziállatainknál?” rovatba illik.
Letette a kagylót, és elkapta Wally megrökönyödött
pillantását.
 – Nincs is ilyen rovatunk – mondta.
– Most már van – felelte Deb szórakozottan.
Visszatért a cikkhez, amelyet a délelőtti
süteményfesztiválról írt. Miután találkozott Jimmyvel,
még vagy fél órát töltött el azzal, hogy bámulta a férfit,
amint az végigkóstolta a süteményeket. Nézte, ahogy
lenyalja a krémet, a villájáról, ahogy élvezettel ízlelgeti
a finomabbnál finomabb édességeket.
– Minden rendben? – kérdezte Wally.
– Igen mondta Deb. – Miért kérdezed?
– Legalább a felét megetted annak a sütinek.
– Én?
– És még egyszer sem panaszkodtál a súlyod miatt.
Úgy értem, általában ugyanannyit eszel, mint mások, de
közben állandóan siránkozol.
Marilyn is felpillantott, és Debhez fordult.
– Aggódsz valami miatt?
A kérdés Dolores figyelmét is felkeltette.
– Valami baj van, kedvesem?
– Nincs semmi baj.
– Talán ideges vagy, azért viselkedsz ilyen furcsán –
vetette fel Marilyn.
– Dühös vagy valakire? – kérdezte Wally.
– Vagy szomorú – toldotta meg Marilyn.
– Esetleg izgatott – tette hozzá Dolores.
– Vagy kielégítetlen.
Erre az utolsó megjegyzésre Deb felkapta a fejét.
Jimmy állt az ajtóban, és őt bámulta. A lány szíve
nyomban szaporábban vert, forróság öntötte el a testét.
A férfi közelebb lépett.
– Ne gyere közelebb! – kiáltott rá Deb. – Még három
cikket be kell feleznem.
– Nekem meg van néhány tucat marhám. Tegnap
érkeztek.
– Ezek szerint neked is rengeteg a dolgod.
– Igen – mondta a férfi, miközben megkerülte az
íróasztalt.
 – Ezek szerint nincs időnk egymásra – folytatta Deb.
– Aha.
A férfi megfogta a lány kezét, finoman talpra
segítette, majd nyersen és szenvedélyesen megcsókolta.
Wally füttyentett egyet. Deb érezte, hogy remeg a térde,
és levegő után kapkodott.
– Ennek a képnek címlapon a helye! – hápogott
Dolores.
– Eszedbe ne jusson! – tiltakozott Deb. – Jimmy, én… –
A szavai elhaltak, ahogy Jimmy közelebb hajolt hozzá. –
Mégis mit művelsz?
– A vállára kap. Te vagy a főnök, fiam – fordult Wally
Jimmyhez, és kinyitotta előtte az ajtót.
– Így van – mondta Jimmy.
Elindult lefelé a lépcsőn vállán a lánnyal.
– Nem tudom elhinni, hogy ezt tetted a beosztottaim
előtt.
– Mióta érdekel, mit gondolnak az emberek?
– Ők nem akárkik, hanem a munkatársaim. Teljesen
megőrültél!
– Látod, ebben igazad van. Nem tudok enni, nem
tudok aludni. És mindez miattad. Ennek most véget
vetek.
Jimmy kinyitotta a kocsi ajtaját, és beültette a lányt.
– Már régóta várok erre a pillanatra, úgyhogy ne is
próbálj ellenkezni -tette hozzá.
– Eszemben sincs – nevetett Deb.

6. FEJEZET

Jimmy úgy tervezte, hogy egy motelba viszi a lányt.

Legalábbis ezt találta ki, mikor Deb beleegyezett, hogy
vele tölt két hetet. Egy kellemes szoba egy kis szállóban
a városon kívül, ahol senki sem zavarja meg őket.
Egyheti szenvedés után épp itt az ideje, hogy végre a
tettek mezejére lépjen.
 Wayne a farmon maradt, ő pedig gyorsan
lezuhanyozott, foglaltatott egy szobát, és elment Debért.
Egy kis kikapcsolódást ő is megérdemel.
Túl sokat dolgozott az elmúlt hetekben, és így sem
tudott mindent elvégezni. Szüksége volt egy kis
pihenésre. Szüksége volt a lányra. Most azonnal.
Ám végül mégis másként döntött. Lekanyarodott a
főútról, és idehozta Debet a kunyhóba. Nem mintha azt
szerette volna, hogy lássa és megkedvelje ezt a helyet. S
persze az sem számít, győzködte magát, hogy hónapok
óta arról álmodozik, hogy a lány az ágyában fekszik.
Teljesen mindegy, hol lesznek egymáséi.
Ez mindössze a leggyorsabb és legkézenfekvőbbb
megoldás, ismételte magában vagy századszor. Az
újonnan épített házikóra pillantott.
– Hiszen ez nem szálloda! – mondta Deb meglepetten,
és tekintete követte a férfiét.
Jimmy nem mert a lányra nézni, mert attól tartott
csalódást lát majd a szemében.
– Tudom – mondta, miközben megkerülte a kocsit. –
Csak egy kis kunyhó, amelyet a szabadidőmben
építettem. – Kisegítette a lányt az autóból, és elindult a
házikó felé. – Még van egy kis munka vele, de a falak
már állna k, és minden szükséges dolog megvan, hogy
itt töltsük az éjszakát. Áram, folyóvíz, zuhany…
– Elég nagy – mondta Deb a háta mögött.
– A mellékhelyiség is kész van… – folytatta Jimmy
zavartalanul.
– Meglehetősen félreeső helyen áll – tette hozzá a
lány.
– Meg óriási franciaágy tiszta lepedővel.
– Nagyon szép – dicsérte Deb.
– A konyha is fel van szerelve minden szükségessel…
mit mondtál? – torpant meg a férfi olyan hirtelen, hogy a
lány nekiütközött.
– Azt mondtam, hogy nagyon szép.
Tekintetük találkozott, és Jimmy meg mert volna
esküdni rá, hogy egy pillanatra őszinte elismerést látott
felvillanni a lány szemében. Különös melegség járta át a
szívét, de el is szállt abban a pillanatban, ahogy
meglátta a lány cipőjét. Deb követte a tekintetét, majd
megpróbálta kihúzni elegáns cipőjét a sárból.
– Szép, de egy kicsit latyakos.
– Szállodába is mehetünk, ha akarod.
– Ha azt hiszed, hogy felrúghatod az egyezségünket,
akkor nagyon tévedsz – nézett rá fenyegetően Deb. –
Nem azért jöttem el idáig, hogy most feladjam. Itt az
idő, hogy fizess.
– De Slick, te tartozol nekem! – vonta fel Jimmy a
szemöldökét.
A lány egy pillanatig meglepetten nézett rá, aztán
összeszorította a száját, mintha csak most jött volna rá
az igazságra, és az egyáltalán nem tetszene neki.
– Ebben az esetben jobb, ha munkához látok – mondta
végül.
Mielőtt a férfi egy szót is szólhatott volna, a lány
megragadta a gallérját, és magához húzta.

Ez csupán szex, győzködte magát Deb amióta csak

meglátta a félig kész házat, amelynek a verandáján egy
faragott hintaszék állt. Egy pillantás elég volt, és nem
tudott szabadulni a képtől, hogy ott ül a székben
mezítláb, terhesen, Jimmyvel az oldalán. Nem is a kép
zavarta annyira, hanem az érzései: a gyengédség, a
vágy, a kétségbeesés.
Terhesen? Jimmy mellett?
Nincs az a pénz! Már évekkel ezelőtt lemondott a
házasságról és a gyerekekről, pontosan akkor, mikor
eljött otthonról, és faképnél hagyta azt a férfit, akit az
apja választott ki a számára. Egy olyan férfit, aki sokkal
jobban szerette a családja pénzét, mint őt, Debet. A
férfit, akit ő egy csöppet sem szeretett.
A szerelemnek semmi köze nem volt az apja
terveihez. Felesleges érzelgősségnek tartotta. Neki csak
a munka, a fegyelem és a látszat megőrzése volt a
fontos, és ugyanezt várta el mind az öt gyerekétől is. A
fivérei mindig merészek és hajthatatlanok voltak a saját
terveiket illetően, de nem mertek ellentmondani az
apjuknak, aki pontosan megszabta életútjukat. Róbert, a
legidősebb, azt a lapot szerkesztette, amelyet az apja
nemrég vásárolt Dallasban, míg Chuck a San Antonio
Sunt. Danny az amarillói leányvállalatukat vezette. Bart,
a legfiatalabb pedig a Houston Chronicle alelnöke volt.
Deb a családi elvárásoknak megfelelően szerény,
engedelmes, jó magaviseletű lány volt… egészen addig,
míg meg nem halt a nagymamája, és rá nem jött, milyen
rövid az élet. Túl rövid ahhoz, hogy szerepet játsszon.
Szerepet játsszon ahelyett, hogy tényleg élne.
Nem akart visszatérni Houstonba, és nem akart
egyetlen férfiba sem beleszeretni, akárhány hintaszéket
tart is a verandán. Csókoljon bár észbontóan, vagy
legyen bármilyen lenyűgöző érzés, ahogy közelebb
húzza magához, és a nyakszirtjét simogatja, míg végül
legszívesebben hangosan dorombolna a karjaiban.
Ez nem tarthat örökké. Ez csak rövid ideig tartó
mámor. Ez…
A következő néhány pillanatban azzal volt elfoglalva,
hogy magába szívja a férfi illatát, ízét, simogassa izmos
karját. Jimmy megragadta a lenekét, és közelebb húzta
magához.
Deb érezte ágaskodó férfiasságát, és ettől
felforrósodott a vére. Nagyot sóhajtott, mire Jimmy
anélkül, hogy abbahagyta volna a csókot, a karjába
kapta, és bevitte a kunyhóba.
Néhány perccel később letette a hálószobában. A
falak még csupaszok voltak, az egyik oldalon jókora
ablakok nyíltak a környező erdőre és a távolban csillogó
tóra. Egy óriási ágy állt a szoba közepén, fúrók és lécek
között. A padlót faforgács borította. Deb szerette, ha a
hálószobájában friss virág volt, de legalább annyira
élvezte a friss texasi levegőt és Jimmy illatát.
 A férfi nadrágja felé nyúlt, de az elkapta a csuklóját,
és elvigyorodott.
– Előttünk az egész éjszaka – suttogta.
A lány elképedt. Az egész éjszaka? Mikor ő itt áll a
vágytól mámorosan?
– Öt perc, Jimmy – mondta, miközben kigombolta a
szoknyáját, és hagyta, hogy az lecsússzon a bokájáig. –
Öt percet kapsz, és ha addig nem kezdesz el vetkőzni,
én tépem le rólad a ruhát.
Öt perc, mi?
– Jimmy szemében türelmetlenség villant, legalábbis a
lány úgy látta. De az ujjak lassan siklottak lefelé a
válláról a karjára, majd még tovább.
Gyötrelmesen lassan.
Azt hiszem, először téged vetkőztetlek le – suttogta
Jimmy.
Simogatni kezdte a lány mellbimbója körüli érzékeny
udvart, mintha félne hozzáérni a bimbókhoz, amelyek
azonnal megkeményedtek, ahogy a tenyerével befedte
Deb egész mellét.
– Nem vetkőztetsz – állapította meg a lány. – Csak
simogatsz.
– Szeretlek simogatni.
– De nem gondolod, hogy jobb lenne, ha nem lenne
útban ez a sok ruha?
– Talán.
Ujjaival végigsimította a lány meztelen combját,
amitől remegés futott végig a testén.
– Egy perc már eltelt. Maradt négy.
Komolyan gondoltad azt az öt percet?
– Ezzel a kérdéssel újabb tíz másodpercet
vesztegettél el – figyelmeztette Deb.
Jimmy elmosolyodott.
– Akkor talán jobb lesz, ha abbahagyom a beszédet, és
munkához látok – felelte.
A mozdulatai gyorsak, biztosak és fegyelmezettek
voltak.
 Akárcsak ő maga. Biztos kezű és fegyelmezett. Még
most is, miközben a blúzát gombolta, mindent
elkövetett, hogy uralkodjon magán.
Ez sokkal jobban zavarta Debet, mint gondolta.
Ám ekkor Jimmy forró ujjaival megérintette a borét,
ott, ahol a finom selyem melltartó a keblére simult. A
lány megfeledkezett a világról, csak a mindent elsöprő
vágyat érezte.
Lehunyta a szemét, és felnyögött. Hátrahajtotta a
fejét, kidomborítva a mellét, hogy Jimmy jobban
hozzáférhessen. A férfi erős ujjai addig b-cézgették a
mellbimbóit, míg végül a lány levegő után nem kezdett
kapkodni.
– Kettő – sóhajtotta.
A férfi leheletét egy másodperccel azelőtt érezte meg
a nyakán, hogy forró ajkaival megérintette volna. Majd
kikapcsolta a melltartóját. Néhány pillanattal később a
finom anyag már a földön hevert.
Deb hangosan felkiáltott, ahogy végre megérezte
meztelen keblén a férfi kezét. Jimmy lágyan becézgette,
míg az édes gyötrelem szinte az el-viselhetetlenségig
fokozódott.
– Három – mondta Deb, ahogy a férfi keze a hasára
csúszott.
Szeméve követte a mozdulatait, ahogy a bugyiját
lehúzta.
– Öt! – kiáltotta Deb, és megragadta Jimmy vállát.
– Mi történt a néggyel? – kérdezte a férfi.
– Kit érdekel? Csak vedd le az ingedet. Kérlek! –
könyörgött a lány.
Deb meglepetésére Jimmy ezúttal nem ellenkezett.
Hátrahajolt, és a fején át lehúzta az inget, majd a földre
dobta. Aztán Deb a farmer után nyúlt. Lehúzta a cipzárt,
és a nadrág a férfi csípőjére csúszott. Jimmy hátrább
lépett, és letolta. Most már mindössze egy szál
alsónadrág volt rajta. A fehér anyag alatt élesen
kirajzolódott a férfiassága. Egy pillanattal később azt is
levette, és ott állt a lány előtt anyaszült meztelen.
Ám Debnek nem a pompás férfitest látványától állt el
a lélegzete, hanem a tűztől, amely a szeméből sütött.
– Nem felejtettél el valamit? – kérdezte Deb, mivel
Jimmy nem mozdult, hogy levegye róla az utolsó
ruhadarabját, az apró bugyit.
– Nyugalom. Épp most akartam rátérni.
– Igyekezz! – sürgette a lány, mert egyre nőtt benne a
feszültség.
– Türelem. Még sosem hallottad, hogy a türelem
rózsát terem?
– A lustaság pedig az ördög párnája.
A szavai sóhajba fulladtak, ahogy a férfi ujjai a combja
belső oldalára siklottak
– Lassan járj, tovább érsz! Az együttlétünk minden
pillanatát ki akarom élvezni.
– Talán… – A lány fogai belemélyedtek az ajkába,
ahogy megpróbálta visszanyerni az önuralmát. – Talán
igazad van.
– Akkor ezt megbeszéltük. Nem kapkodunk el semmit.
Hogy szavait nyomatékosítsa, addig becézgette a
lányt, míg az végül úgy érezte, hogy mindjárt belehal
ebbe az édes mámorba. Közeljárt hozzá. Nagyon közel.
– Még ne! – suttogta a férfi, majd letérdelt Deb elé.
Az ajkával megérintette a köldökét, nyelvével
megsimogatta, átölelte, megragadta a fenekét, aztán
lejjebb csúszott. A combját kezdte csókolgatni, amitől
forró remegés szaladt végig a lány testén. Jimmy
nyelvével bebarangolta Deb legtitkosabb tájait is,
közben a lány hangosan nyögdécselt.
– Most én jövök – suttogta, mikor a férfi felállt.
– És mit akarsz csinálni?
– Majd rögtönzők – mondta Deb sokat sejtetően.
Letérdelt Jimmy elé, és megcsókolta a köldökét.
Nyelvével körkörösen ízlelgette a bőrét, amivel
elragadtatott kiáltásokat csalt ki a másikból.
– Állj – mondta hirtelen Jimmy, majd talpra segítette
Debet, és az ágyra döntötte.
A lány figyelte, amint Jimmy elővesz a nadrágja
zsebéből egy apró csomagot.
– Azt hittem, nem akarod elsietni – mondta, miközben
a férfi elhelyezkedett a combjai között.
– Meggondoltam magam – morogta Jimmy kissé
zavartan.
Mielőtt Deb válaszolhatott volna, a férfi egyetlen,
erőteljes lökéssel beléhatolt. Egy pillanatig nem
mozdult, engedte, hogy a lány élvezze ezt a régen várt
percet.
Deb lehunyta a szemét, és megpróbálta visszatartani
feltörni készülő könnyeit. Őrület! Elvégre ez csak szex.
Az egész arról szól, hogy jól érezzék magukat. Nem
arról, hogy érzések ébredjenek bennük.
– Jól vagy? – szólt Jimmy.
A hangja lágy volt, mély, és olyan gyengéd, hogy
Debnek ettől ismét sírhatnékja támadt. Nyelt egy
nagyot, hogy eltűnjön a gombóc a torkából.
– Most beszélni fogsz, vagy mozogsz is, cowboy?
Jimmy kinyitotta a száját, és Deb azt hitte, hogy
valami szellemes visszavágásra készül, ehelyett azonban
lehajolt, és a szájába vette a lány mellbimbóját.
Szerencsére. Ez legalább elterelte Deb figyelmét a fura
érzésekről, amelyekkel csordultig volt a lelke.
Képtelen volt gondolkodni, ahogy a kéj hullámokban
újra és újra átjárt a testét. Az érzés, hogy eggyé vált
Jimmyvel, szinte földöntúli gyönyörre töltötte el. És
ekkor végre a férfi mozogni kezdett, egyre közelebb
juttatva őt a csúcshoz, míg végül Deb hangosan
felkiáltott. Néhány másodperccel később kinyitotta a
szemét, épp időben, hogy lássa, ahogy a férfi hátraveti a
fejét, és lehunyja a szemét. A testén minden egyes izom
megfeszült. Deb nevét suttogta, ebbe az egy szóba
sűrítve az elmúlt percek minden szenvedélyét.
Majd a lány mellé hanyatlott, közelebb húzta
magához, és szorosan egymáshoz simultak. Jimmy
mellkasa melegítette a lány hátát, karjai erősen
szorították. Körülölelte őket a melegség.
Deb az ablakon keresztül a csillogó tavat nézte. A
lenyugvó nap aranyfénybe vonta a látóhatárt.
– Nahát! – sóhajtotta álmélkodva.
– Látnod kellene tiszta, holdfényes éjszakán is.
– Hogyan találtad ezt a helyet?
– Kölyökkoromban gyakran jártam ide horgászni az
apámmal. Csak mi ketten. Az öcsém inkább az anyám
szoknyáját részesítette előnyben. Apámnak mindig
rengeteg dolga volt, de szombat délutánonként felhozott
ide. A temetése után is ide jöttem. Alig tudtam elhinni,
hogy meghalt. Azt vártam, hátha felbukkan az ösvényen.
A szomorúsága megérintette a lányt valahol legbelül,
és még mielőtt végiggondolhatta volna, mit is tesz,
megfogta Jimmy kezét.
– Mikor a nagyi temetése után bementem az újsághoz,
esküdni mertem volna, hogy még mindig érzem
parfümjének az illatát. Még most is, ha lehunyom a
szemem, és mély levegőt veszek, mintha itt lenne
mellettem – mondta Deb.
– Nagyon szeretted, ugye?
– Ő volt az egyetlen, akivel beszélgetni tudtam.
– És a családod?
– Az anyám meghalt, amikor még kislány voltam, az
apám pedig sohasem próbált megérteni engem.
Arra számított, hogy gyerekkorának felidézése
nyomán a magány ismerős érzése keríti hatalmába, de
Jimmy karjában nem érezte egyedül magát. Melegség
járta át a szívét, és rájött, hogy legalább annyira szereti,
ha Jimmy ott van mellette, mint ha szeretkeznek. Talán
még jobban.
– Ugye még nem fejeztük be? – kérdezte, hogy
megfeledkezzen a gyengéd, szokatlanul új érzésekről.
Még mielőtt újra megszólalhatott volna, már a hátán
feküdt. Mintha Jimmyt bántotta volna a megjegyzése,
ami elég nevetséges, tekintve, hogy a férfit semmi nem
zavarta, amit ő, Deb tett vagy mondott. Vitatkoztak,
civakodtak, de Jimmy mindig hűvös maradt.
Egészen mostanáig.
A férfi arckifejezése megenyhült, érzékien
elmosolyodott, és Deb nyomban megfeledkezett iménti
gondolatfuttatásáról.
– Nem, Slick. Ez csak… – Egy pillanatig szünetet
tartott, és megcsókolta a lányt –, a bemelegítés volt.
A férfi lejjebb csúszott Deb testén, s kezét a combjai
közé csúsztatta.
– Az ¡gazi mulatság még csak most kezdődik.

Deb mindig nagyon nehezen ébredt reggelente.

Hunyorogva nézte az égen feltűnő első napsugarakat.
Szokásává vált, huny reggel legalább három csésze
kávét megivott, és vagy egy órát töltött sminkeléssel.
A Kunyhóban terjengő kellemes illatból ítélve
Jimmynek is volt kávéfőzője. A lány frissnek érezte
magát, jóllehet éjszaka szinte egy szemhunyásnyit sem
aludt.
Próbáljon észrevétlenül besurranni a fürdőszobába?
Legalább megfésülködhetne, fogat moshatna, és lenne
néhány perce, mielőtt szembe kellene néznie Jimmyvel.
Azok után, ahogy tegnap éjjel viselkedett, ez nem is lesz
olyan könnyű.
Az emberek nem véletlenül hívnak szégyentelennek,
emlékeztette magát.
Na igen, de ez valahogy most más. Jimmy miatt.
Elérte, hogy… ő, Deb érezzen.
Ideges volt, zavarodott, izgatott. Nem fog
bemenekülni a fürdőszobába, mint egy tizenéves, aki
most vallotta meg a tanárának, hogy beleszeretett. A
legkevesebb, amit meg kell tennie, hogy szembenéz
Jimmyvel.
– Jó reg…
A üdvözlés többi része elmaradt, mert amint
megfordult, rájött, hogy üres az ágy. Sietve átkutatta a
kunyhót, és hamarosan rádöbbent, hogy egyyedül van.
Jimmy elment, csak egy üzenetet hagyott, miszerint
vigye vissza a kocsiját a városba, majd később érte
megy, és hogy vezessen óvatosan.
Deb elkeseredett. Vezessen óvatosan? Ez minden,
amit az együtt töltőt.!. éjszaka után a férfi mondani
akart neki?
Az elkeseredése méregbe csapott át, mikor
észrevette, hogy a férfi egy csepp kávét sem hagyott
neki, és a doboz is üres.
Kész. Meg fogja ölni. Amint hazament, és megitta a
reggelente szokásos kávéját, fog egy vadászpuskát,
megkeresi Jimmyt, a trófeáját pedig kitűzi a falra.
Kivéve, ha nem gyengül el, amint meglátja, és nem
omlik a karjába.

7. FEJEZET

– Úgy nézem, szükséged van erre – mondta Nell, és

Jimmy elé tett egy csésze kávét, mikor a férfi nem
sokkal napkelte után megjelent a konyhában. – Nem,
inkább egy egész kannára lenne szükséged.
Igaz. Szüksége van egy jó adag koffeinre, vagy bármi
másra, ami segít megfeledkeznie arról, milyen finom
volt Deb illata, milyen puha a bőre, és hogy mennyire
szeretett volna ott maradni mellette az ágyban.
Nagy volt a kísértés, de nem tehette meg.
– Rosszul aludtál? – kérdezte Nell, amikor Jimmy
felhajtotta az első csésze kávét, és töltött még egyet.
– Dehogy. Remekül.
Már amikor aludt.
– Hát ezt végképp nem értem.
– Mit?
– Azt állítod, jól aludtál, mikor az ágyad érintetlen,
borostás az állad és karikás a szemed.
– Kinek karikás a szeme?
 A hang az ajtóból jött. Jimmy édesanyja ebben a
pillanatban sétált be a konyhába.
– Jimmynek – felelte Nell. – Az éjjel nem aludt az
ágyában.
– A kunyhóban barkácsoltam, és mivel későre járt,
inkább ott maradtam.
– Nem is voltál itthon az éjjel?
A férfi a fejét rázta. Arra számított, hogy az anyja
aggodalmaskodni kezd, de nem ez történt.
– Az jó. Mármint nem az, hogy nem voltál itthon,
hanem az, hogy aludtál egy kicsit. Ez a legfontosabb.
– Azt hiszem, a következő héten ott fogok aludni. Sok
a dolgom, és ez egyszerűbb, mintha minden éjjel
hazajönnék.
Hátratolta a széket, és megindult az ajtó felé.
– Jimmy! – szólt utána az anyja. – Ha már itt vagy,
meg kellene beszélnünk egyet s mást. A varrókör
találkozott tegnap este a süteményfesztivál után, és…
– Nem érek rá. Wayne vár.
Mindenáron el akarta kerülni a beszélgetést. Egyrészt
nem akart hazudni az anyjának, azt meg végképp nem
akarta, hogy az asszony megtudja, Debbel töltötte az
éjszakát.
– De beszéltem Mildred Cookkal, és említette…
– Hogy van Mrs. Cook?
– Jól, de…
– Még mindig gyötri az epekő?
– Vesekő volt, és tavaly megműtötték. Találkoztunk
tegnap, és azt mondta…
– Később, mama!
– De…
Az ajtó becsukódott Jimmy háta mögött. A férfi szerint
a varrókör csak a pletykaklub fedőneve volt, ahol a
városka korosodó hölgyei találkoztak, hogy kicseréljék
értesüléseiket. És semmi kétsége nem volt afelől, hogy ő
az első számú téma, miután elrabolta Debet a
szerkesztőségből Dolores szeme láttára. Az anyja már
valószínűleg egy tucat telefont kapott, és most
magyarázatot akar.
Csakhogy ő nem tudja elmagyarázni ezt a kapcsolatot.
Hiszen ő maga sincs tisztában vele!
Belegyömöszölte a kávéval megtöltött termoszt a
hátizsákjába. Már így is elkésett, mert legalább
félórával több időt töltött a lánnyal, mint ahogy tervezte.
Elhessegette lelki szemei elől Deb meztelen testének
képét, és útnak indult. Elvégre van egy farmja, és nincs
ideje álmodozni!
Több a gond azzal a lánnyal, mint az öröm. Még
szerencse, hogy megállapodtak abban, hogy csak két
hetet töltenek együtt. Nem többet.
– Hé, főnök! Merre mégy?
A hangra Jimmy felrezzent gondolataiból. Intézője
csatlakozott hozzá, és most mind a ketten észak felé
tartottak.
– Észak felé? A pokolba, most hogy végre megkapta a
lányt, már nem kellene ilyen szórakozottnak lennie.
– Egy csomó dolgunk van a déli legelőkön. Délen.
Meg mernék rá esküdni, hogy tegnap ezt mondtad –
jelentette ki Wayne.
– Így is van. Csak egy kicsit megjárattam a lovam.
Úgy tett, mintha nem venné észre Wayne kétkedő
pillantását.
– Hát akkor munkára fel!
– Egy hét és hat nap. Addig kigyógyul ebből a
betegségből.

Nem volt igazi fegyver, de a célnak megfelelt. Deb

megragadta a szórófejet, mikor meglátta Jimmyt
szemközti parkolóban. Az általános iskola évente
megrendezett kocsimosási akcióját tartották, amelynek
a szervezésében ő is segített.
Csak, mert szükségem van egy jó cikkre a
Szomszédok rovatba, emlékeztette magát. Ez csak üzlet.
És ez, markolta meg a locsolócsövet, ez meg a bosszú.
Nem volt könnyű a lemenő nappal szemben állva
pontosan célozni.
Egy kicsit jobbra… Ez az. Célpont befogva. Meghúzta
a ravaszt, miközben ördögi mosolyra húzódott a szája. A
vízsugár elsuhant néhány elsős feje felett, akik
szorgalmasan mosták a polgármester Cadillacjét, és épp
a szeme közt találta el Jimmyt. Néhány perccel ezelőtt
jelent meg, és a kocsiját kereste, amelyet Deb a
parkolóban hagyott. Így az elsősök egy kis pénzhez
juthattak, ő pedig bosszút állhatott.
Néhány óra után közel állt hozzá, hogy feladja. Ám
amikor már épp indulni akart hazafelé, meglátta Wayne
kocsiját, mellette ott ült Jimmy. Elindult a lány felé, ám
alig tett meg néhány lépést, mikor közrefogta három
tanárnő.
Most már három csurom vizes tanárnő.
Deb gyorsan elfordult Jimmytől és a dühöngő
tanárnőktől, és úgy tett, mintha Marley tiszteletes
kocsiját mosná. Egészen addig, míg egy árnyék nem
vetődött rá.
– Ezt szándékosan csináltad – állapította meg Jimmy.
– Nem tudom, miről beszélsz – nézett rá Deb ártatlan
szemmel, és kár-örvendően elmosolyodott, mikor látta,
hogy Jimmy cipőjében tocsog a víz.
– Szándékosan locsoltál le azzal a fecskendővel.
– Milyen fecskendővel?
– Ezzel, itt a kezedben.
– Erre gondolsz? – emelte föl Deb a gumicsövet, és
úgy nézett rá, mintha most látná először.
– Szándékosan locsoltál le.
– Semmi ilyesmit nem csináltam!
– Dehogynem!
– Nem én! – Felemelte a csövet, és a férfi arcába
spriccelt. – Most szándékosan locsoltalak le. Az előbb is
szándékosan locsoltalak le téged és a rajongótáborodat.
A férfi tekintete megvillant, de aztán elvigyorodott.
– Ugye nem kínoz egy apró, zöld szemű szörnyeteg? –
kérdezte gúnyosan.
– Nem vagyok féltékeny – méltatlankodott Deb. –
Dühös vagyok. Az összes kávét megittad ma reggel.
– Kávét? Ezért vetettél be vízágyút, mert megittam a
kávét?
– Nem vetettem be vízágyút. Csak összevizeztelek egy
kicsit.
– Egy kicsit? – Jimmy felvonta a szemöldökét, és Deb
szemébe nézett. – Ha nem látnád, csuromvíz vagyok.
Természetesen látta. A fehér póló úgy tapadt a férfira,
mintha a második hőre lenne. A sötét szőr átderengett
rajta.
– Akárcsak te.
Deb csak most figyelt fel a nyakán lecsurgó vízre.
Lenézett a blúzára, óm rájött, hogy az ő öltözéke sincs
jobb állapotban, mint a férfié.
– Jól nézel ki vizesen.
Deb érezte, hogy úrrá lesz rajta a pánik. A szíve vadul
zakatolt. Szinte elolvadt a férfi pillantásától, mosolyától.
Dühében újra lelocsolta, aztán sarkon fordult, és
elsietett. Jobban mondva, elrohant.
Erre nem számított. Mindössze egy kis szórakozásra
vágyott, hogy helyreállítsa kissé megfakult rossz hírét.
De ez a melegség és fájó sóvárgás a szíve tájékán?
Nem. Nem számít, milyen ellenállhatatlan erővel
vonzza a férfi. Ez csak és kizárólag szex. Ám Deb a híre
ellenére sosem volt híve az egyéjszakás kalandoknak.
– Te és Jimmy. Sosem gondoltam volna – jegyezte meg
Dolores, mikor n lány besétált az irodába.
– Nincs semmi köztem és Jimmy között.
– Csókolóztatok – állapította meg Dolores.
– És?
– És a vállára dobott. Akárcsak Tarzan.
Az idősödő hölgy izgatottan nevetgélt.
Először is, csak egy csók volt. Semmit sem jelent.
Ezenkívül Jimmyben és Tarzanban nincs egyetlen közös
vonás.
 Jimmy sohasem veszíti el az önuralmát. Lassan,
alaposan csinál mindent. Ő, Deb volt az, aki kiabált és
könyörgött, hogy folytassa a becézgetéseket.
– És ajánlom, hogy egy szó se szivárogjon ki abból,
ami tegnap este itt történt.
– Egyetlen pikáns célzás sem a holnapi cikkemben?
– Nem bizony.
Ennyit a szólásszabadságról. Elmentem ebédelni.
Remélhetőleg hallok valami szaftosabb pletykát, mint te
és… – Gyorsan elhallgatott a lány fenyegető pillantását
látva. – Te és senki. Semmi csók. Semmi Tarzan.
– Ez rátok is vonatkozik – mondta Deb Wallynak és
Marilynnek.
– Miféle csókról beszélsz? – kérdezte Wally.
– Személy szerint én úgy gondolom, hogy Tarzan csak
egy csomó tesztoszteron – tette hozzá Marilyn. – Több
érző szívű férfira lenne szükség a világon.
Deb megpróbált a munkájára összpontosítani, de
képtelen volt nem gondolni Jimmyre.
Lelki szemei előtt ott lebegett a férfi képe, és
minduntalan emlékeztette az előző éjszakára. Még
jobban kívánta, mint azelőtt.
– Szóval ott voltam, és úgy gondoltam, megérdemlem
– mondta Marilyn.
– Mit? – rezzent fel tűnődéséből Deb.
– A főiskolát. El kellett intéznem néhány dolgot, és
akkor láttam meg ezt a könyvet. Arra gondoltam,
vehetnék néhány órát az ősszel. Úgy értem, ha lesz rá
időm a munka mellett. – Kezébe vette a könyvet, arcára
kiült a vágyakozás. – Woodrow-val akkor házasodtunk
össze, mikor még gimnazista voltam. Azt akarta, hogy
hagyjam abba az iskolát, de végül sikerült meggyőznöm,
hogy estin elvégezhessem.
– Jól tetted. Elég nagy szégyen, hogy le akart beszélni
a tanulásról.
Marilyn pislogott, mintha a könnyeit akarná
visszatartani.
 – Igen. Akkoriban azt hittem, a javamat akarja.
Legalább is ezt állította. Csakhogy hazudott nekem.
Nem feleséget akart, hanem rabszolgát, aki rendben
tartja a házát, és megfőzi a vacsoráját. Mindentől és
mindenkitől elszakított, én pedig hagytam, mert bíztam
benne. Mert szerettem. Szívesen tanultam volna tovább,
de nagyon vágytam családra is. Mint a mesékben.
Otthon maradni, nevelni a gyerekeket. Te ezt
valószínűleg nehezen érted meg.
Deb az előző estére gondolt, és az álomképre saját
magáról, terhesen.
– Talán nem is olyan nehezen – felelte.
Marilyn egy pillanatig némán meredt rá, aztán
megkérdezte:
– Ismerem?
Jimmy. A szó már a nyelve hegyén volt, de mégsem
mondta ki. Csak egy futó kaland. És ő valójában nem is
akar terhes lenni.
– Félreértettél – mondta Marilynnek. – Újságíró
vagyok, fogékony mások érzései iránt. Ettől jók a
cikkeim.
– Hát persze – mondta Marilyn bizonytalanul. – Nem
akartam tapintatlan lenni. Csak azt hittem, talán
szívesen beszélnél róla. – Zavarában beharapta az ajkát.
– Tudom, hogy sok a dolgod, nem fecsegek itt tovább.
– Szerintem a főiskola remek ötlet – jegyezte meg
kedvesen Deb. – Tartozol ennyivel magadnak. És ne
aggódj a munka miatt! Rugalmasak vagyunk. Csak szólj,
ha órád lesz, és megoldjuk!
– Csakugyan megtennéd a kedvemért?
Marilyn szemében remény csillant, amitől Deb szívét
melegség járta át.
– Kizárólag az újság érdekében. Szükségünk van jól
képzett szakemberekre.
– Jégkirálynő! Nem tudod eltitkolni, hogy valójában
vajból van a szíved.
– Ne feszítsd túl a húrt.
 Marilyn nevetve ment ki az ajtón.
Deb a dobozra meredt, amelyet Jimmy nyomott a
kezébe, mikor késő este besétált a szerkesztőségbe.
– Hoztál egy doboz kávét? – kérdezte megrökönyödve.
– Azt mondtad, szereted a kávét.
Fantasztikusan nézett ki frissen borotválva, a haja
még mindig nedves volt a zuhanyozástól.
– Sajnálom, ami ma reggel történt – mondta Jimmy
mély hangon, és a lány dühe nyomban elpárolgott.
– Én… – Deb hangja megcsuklott. – Értem – nyögte ki
végül, miközben kibontotta a szalagot a dobozon.
– Ha tudtam volna, hogy ilyen érzékenyen érint a
dolog, egy egész kannával hagyok neked.
A lány nyelt egy nagyot.
– Ez mind rendben van, de ma este ez sem segít
rajtam.
– Kávét szeretnél?
– Nem – mondta a lány. – Téged szeretnélek.
Jimmy szeme elsötétült a vágytól.
– Azt hittem, visszamegyünk a kunyhóba.
– Hogy elvesztegessünk tizenöt percet? – Deb
elmosolyodott, megragadta a férfi kezét, és a szoba
közepére húzta. – Semmi pénzért.
– Mire készülsz? – kérdezte Jimmy gyanakodva.
– Egy kis felmérésre. Milyen hatással van a sztriptíz a
férfiakra?
Jimmy arcvonásain meglepetés tükröződött, amelyet
vágy váltott fel, amint meglátta, hogy Deb gombolni
kezdi a blúzát.
– Ez meg mi? – kérdezte, mikor felcsendült a zene.
– Nem mi, hanem ki. Ricky Martin. Remek számai
vannak. – Becsukta a szemét, és mozogni kezdett. – Ez a
zene érzéki. Szexi.
Néhány másodperc múlva kinyitotta a szemét, és
látta, hogy Jimmy tekintete rátapad. Kigombolta az
utolsó gombot is. Az anyag szétnyílt, érezte a hideg
levegőt a bőrén. Deb szívverése felgyorsult. Hirtelen
elbizonytalanodott. De hiszen már volt meztelen előtte.
Szeretkeztek. Nevetséges, hogy szégyenkezik.
A baj az volt, hogy Jimmy mellett mindig félénknek és
ártatlannak érezte magát. Pedig sosem akart ilyen lenni.
Ugyanakkor annyira kívánta a férfit, hogy bármit
megtett volna a kedvéért.
Remegő ujjakkal a melltartója kapcsa után nyúlt.
– Nyugalom, édesem – szólalt meg Jimmy. – Úgy tűnik,
még nem csináltál ilyet.
– Ugyan már! Egy olyan rossz hírű nő, mint én?
Legalább százszor adtam már elő sztriptízt.
– Tényleg.
– Tényleg.
– Akkor avass be a részletekbe.
– Először is, kell valami jó zene, mert minden a csípőn
múlik. – Jimmy szemébe nézett. – Azután nagyon fontos
a szemkontaktus. Kezének egyetlen mozdulatával
kikapcsolta a melltartót, aztán félredobta, így a férfi
végre megpillanthatta a meztelen halmokat. – Hé! A
szemembe tessék nézni!
– Szerintem – mondta Jimmy –, a szemkontaktus idejét
múlta. – Felkelt a székből, ahol eddig ült. – Jobban
szeretem a kezemmel felmérni a terepet.
– De én még nem vagyok kész.
A férfi szenvedélyes csókja belefojtotta a további
tiltakozást.
Lassan, ráérősen szeretkeztek, először az irodában,
aztán később a kunyhóban. Deb most már biztos volt
benne, hogy Jimmv a legjobb szerető az egész világon.
Forró, ötletes, és csak az övé.
Legalábbis egyelőre.

8. FEJEZET

– A virágokat is elintéztem – mondta Annie Debnek.

Épp a Palacsintázóban fogyasztották a reggelijüket. –
Csak a főpróba és a ruha maradt hátra. – Aggódva
nézett a barátnőjére. – Kérlek, mondd, hogy kész van-e a
ruhám. Sok minden miatt idegeskedem, de az a ruha áll
a listám élén.
– Nyugodj meg! Szinte teljesen kész van.
– Tényleg?
– Hát persze – felelte Deb.
Egyáltalán nincs kész, gondolta közben
kétségbeesetten. És ez csakis Jimmy hibája. Annyira
lefoglalta az egyezségük teljesítése, hogy teljesen
megfeledkezett a ruháról.
– Holnap megnézhetem?
Deb a legszívesebben nemet mondott volna, ám
egyetlen pillantás Annie fáradtságtól karikás szemére,
és azon vette észre magát, hogy már bele is egyezett.
Végül is nem azért tanult, az apja tiltása ellenére,
ruhatervezést a főiskolán, hogy soha ne használja a
tudását.
– Hogyne – ígérte a barátnőjének. – De most fejezzük
be a reggelit.
Miután végeztek, Deb hazaindult, hogy a vasárnapját
Annie ruhájával töltse.
– Nehéz munka vár ránk – mondta Camille-nak, mikor
kiterítette a szaténanyagot a nappali padlójára.
A cica idegesen csapkodott a farkával.
– Tudom, hogy szörnyű, de megoldjuk.
Deb letelepedett a padlóra, és munkához látott.
Mire leszállt az este, a nyaka görcsben állt, és a karja
majd leszakadt. Épp letelepedett a tévé elé egy
hatalmas doboz jégkrémmel, mikor csöngettek. Jimmy
állt az ajtóban, kifakult farmert és pólót viselt. A lágy
fényben még magasabbnak látszott.
– Nálam kellene kenned – mondta köszönés helyett.
Tekintetével végigmérte a lányt, meztelen lábától
megrökönyödött arcáig. – Van egy megállapodásunk.
– Ki mondja, hogy ott kéne lennem? Nem fektettünk le
szabályokat.
 – Akkor itt az ideje, hogy lefektessünk néhányat.
Téged és engem. A két hét minden éjszakáján.
– Egy hét és öt nap. Kettőt már elhasználtunk
– Egy hét és öt nap – ismételte Jimmy. – Munka után
felveszlek.
– Dolores Guiness orra előtt? A tegnapelőtti csókot is
alig bírtam kimagyarázni. Nem hiszem, hogy még
egyszer sikerülne elaltatnom a gyanúját.
A férfi felhúzta a szemöldökét.
– Megijedsz egy kis botránytól?
– Én a botrányért élek. Te vagy az, aki veszíthet rajta.
A városban minden lányos anya téged akar vejének.
Búcsút inthetsz a jó hírednek, ha velem látnak. Jobb, ha
máshol találkozunk.
– Hol?
– A kunyhóban. Minden este naplemente után.
Minden este, kivéve ma. Rengeteg dolgom van.
Megpróbálta becsukni az ajtót, de Jimmy a nyílásba
lel le a lábát.
– Például mi? – kérdezte gyanakodva.
– Semmi közöd hozzá.
A férfi a félfának támaszkodott, összefonta a karját,
lába meg mindig az ajtóban volt.
– Akár egész éjjel itt álldogálhatok.
– Jól van – mondta Deb. Kinyitotta az ajtót, így Jimmy
bellii hatott a nappaliba. – Annie ruháját alakítom át.
Megígértem, hogy holnap reggelre kész lesz.
Jimmy összedörzsölte a kezét.
– Akkor jobb, ha munkához látunk.
– Nem hiszem, hogy túl jó ötlet.
Semmi szüksége arra, hogy Jimmy ott üldögéljen a
nappalijában, és árgus szemekkel lesse minden
mozdulatát, bármilyen csábító is az ötlet.
– Félsz, hogy nem leszel képes ellenállni a
vonzerőmnek?
– Ma este szó sem lehet vonzerőről. Megígértem
Annie-nek, hogy kész leszek.
 – Én meg megígérem, hogy nagyon jól fogok
viselkedni.
Olyan ártatlanul nézett, hogy Deb azon vette észre
magát, hogy bele-egyezően bólint.
– Le kell szednem az összes díszítést. Biztos
gyorsabban menne, ha lenne egy segítő kéz, de meg kell
ígérned, hogy nagyon óvatos leszel. Ha elszakítod az
anyagot, akkor még tovább fog tartani a munka.
– Az óvatosságomról vagyok híres, Slick.
Belépett a házba. Ahogy elsétált a lány mellett,
karjával finoman megérintette a mellbimbóját.
Ma nem lehet, győzködte magát Deb. Már ettől az
apró érintéstől is megremegett.
– Első kérdés – szólalt meg Jimmy – Hol van az olló?
A lány elővett egyet a varródobozából.
– Második kérdés, mit kell vele csinálni?
– Elvágni az öltéseket.
– Hol kezdjem?
A lány testét melegség járta át, és ennek semmi köze
nem volt ahhoz, ahogy a férfi ránézett. Inkább ahhoz,
hogy ott állt a nappalijában, hajlandónak mutatkozott
segíteni neki. És ő ezt sokkal jobban élvezte, mint az
egy független nőtől elvárható.
– Engem nézel.
– És?
– Ne nézz rám!
– Csak nézlek. Nem csinálok semmit.
– Megpróbálsz levenni a lábamról?
– Drágám – nézett Jimmy Deb szemébe. – Én nem
próbálkozom. Ha le akarnálak venni a lábadról, azt
nagyon könnyen megtehetném.
– Erre most tényleg nincs időm.
Deb úgy tett, mintha a dobozban keresne valamit.
– De nem akarlak.
Jimmy hangja csak suttogás volt a háta mögött. A lány
megperdült, és olyan közel találta magát a férfihoz,
hogy majdnem összeért a testük.
 – Nem akarlak levenni a lábadról. Illetve igen, de te
megígérted a ruhát Annie-nek, én pedig megígértem,
hogy segítek. És én mindig megtartom az ígéreteimet,
feltéve, ha felveszel valami rendes ruhát. Egy perced
van rá – mondta, és a padlón heverő anyag felé fordult.
Deb felment a szobájába, felvett egy kifakult sortot,
és egy szívecskékkel díszített fürdőruhafelsőt.
– Nem egészen erre gondoltam – mondta Jimmy,
mikor Deb megjelent a nappali ajtajában.
Minden akaraterejére szüksége volt, hogy megőrizze
a nyugalmát. A lány végignézett magán, mintha most
látná először, mi van rajta.
– Azt mondtad, öltözzem fel, és én felöltöztem.
– Nézőpont kérdése.
A nadrág rövid volt, alig ért combközépig, a
fürdőruhafelső pedig úgy simult a lány testére, mintha a
bőre lett volna.
Nem volt rajta smink, sem magas sarkú cipő, de a
férfi ugyanúgy kívánta mezítlábasán is, mint mikor
csinosan fel volt öltözve.
– Jimmy!
– Igen?
– Jól vagy?
– Hát persze! – A férfi vett egy mély lélegzetet, és úgy
döntött, jobb, ha az esküvői ruhára összpontosít. –
Lássunk neki.
Hogy kísértésbe ne essen, Jimmy a ruha másik
oldalán telepedett le. Néhány méter távolságra
könnyebb lesz megőriznie az önuralmát.

Ám az a néhány méter kevésnek bizonyult.

Legalábbis Jimmy erre a következtetésre jutott
néhány órai munka után, miközben folyton érezte a lány
édes illatát, és hallotta, ahogy lélegzik. A távolság
ellenére még sohasem érezte magát ennyire közel
egyetlen nőhöz sem.
– Hol tanultál varrni? – kérdezte, csakhogy ne kelljen
a lányra gondolnia.
– Úgy érted, hogy egy ilyen előkelő hölgy, mint én,
minek tanultam szakmát? – Deb megvonta a vállát. – A
nagyi tanított meg. Első művünk egy szoknya volt.
Szörnyen nézett ki. Természetesen én is tisztában
voltam vele, de a nagyi úgy tett, mintha a világ legszebb
szoknyája lenne.
– Kedves asszony lehetett.
Deb bólintott, a szemében könny csillant.
– Látnod kellett volna, milyen meggyőzően dicsérte a
szabásmintát! Neki köszönhető, hogy újra
próbálkoztam. Nélküle biztosan nem tartanék itt. –
Jimmy kérdő pillantására hozzátette. – Mindig azt
mondta, ha igazán akarok valamit, biztosan sikerül. Ő
adott erőt, hogy otthagyjam az apámat és a
vőlegényemet, mielőtt elkövettem volna életem
legnagyobb baklövését.
A férfi meghökkenve meredt rá.
– Te már voltál mennyasszony?
– Hihetetlen, ugye? – Deb nevetett, de a hangjában
szomorúság csendült, amelytől Jimmy szíve
összeszorult. – Rendes fickó volt. Jóképű, okos, és ami a
legfontosabb, egy neves dallasi újságírócsalád sarja. Az
apám ezért mondott igent, mikor megkérte tőle a
kezem.
– Szeretted?
– Alig ismertem. Ezt hajtogattam folyton az apámnak,
de nem számított. Azt teszed, amit mondok, jelentette
ki. Mint mindig. Férjes asszony lennék, ha a nagyi nem
töri el a csípőjét. Lemondtam az esküvőt, és idejöttem
ápolni. Az apám könyörgött, fenyegetőzött. Nem
érdekelte a nagyi, csak az újság. Ám én eljöttem, és
soha többé mentem vissza. Néha beszélek telefonon a
testvéreimmel, de semmi több.
– Az apád megpróbált kapcsolatba lépni veled azóta?
– Nem, és soha nem is tenné meg. Büszkébb annál.
– Úgy látszik, ez családi betegség.
 – Ha beszélni akarna velem, felhívhatna.
– Vagy te is felhívhatnád.
Deb szemében félelem villant, majd megrázta a fejét.
– Folytassuk a varrást, rendben?
Jimmy egy pillanatig gondolkodott, de aztán másként
döntött. Örült, hogy a lány végre megnyílt előtte, és
szerette volna, ha tovább mesél.
– Szóval a nagymamádnak tetszett az a rémes
szoknya?
A lány bólintott, az arca ismét felderült.
– Igen. Én pedig azóta úgy varrok, mint egy őrült.
Imádom az egészet a szabástól, a próbákon át egészen
az összeállításig. Rémes, mi?
– Nem hinném.
Már hogy lenne az, mikor ő, Jimmy is legalább
ugyanilyen szenvedéllyel fűrészel, ácsol, kalapál, míg el
nem készül valami az utolsó szögig.
– Te nagyon jó ács vagy, Jimmy – mondta Deb, mintha
csak olvasott volna a férfi gondolataiban.
– Farmer vagyok, nem ács.
– Majdnem sikerült megtévesztened.
– Magamat is sokáig áltattam. Beálltam
tengerészgyalogosnak, mert azt akartam, hogy reggel,
mikor felkelek, ne marhákat meg legelőket lássak.
Mikor leszereltem, Houstonban telepedtem le, és az
egyik barátommal vállalkozásba kezdtünk. Az
építőiparban.
– Szóval tényleg ács voltál.
– Fővállalkozó és építésvezető.
– Előkelő elnevezés egy ácsnak.
– A társam az üzleti ügyeket intézte, enyém volt a
tervezés és a kivitelezés. Egész jól ment.
– És?
– És most itt vagyok.
– Mi lett a vállalkozásoddal?
– A farm a vállalkozásom.
– Nem hagyhattad csak úgy egyszerűen ott az
építkezést, vagy igen?
– Pontosan azt tettem, amit már régen tennem kellett
volna. Az apám éjt nappallá téve dolgozott, hogy
hagyhasson valamit rám és az öcsémre. A legkevesebb,
amit tehetek, hogy folytatom a munkáját.
– Mi van az öcséddel? Ő hol van?
– Azt hiszem Új-Mexikóban. Lovakat idomít. Imádja a
lovakat. Meg a nőket. Kétszer házasodott, és kétszer
vált el.
– Nem vagyok atomtudós, de nincs itt valami
számolási hiba? – kérdezte Deb.
– Én magam is töprengtem már rajta – felelte Jimmy. –
Néha felhív, de nem túl beszédes. És nem túl
megbízható.
– Nem úgy, mint a jó öreg Jimmy.
– Az emberek általában elég megbízhatónak
ismernek, és jó is vagyok, de az öreget határozottan
visszautasítom.
Mélyen a lány szemébe nézett, és meg mert volna
esküdni, hogy vágyakozást látott a tekintetében. Nem
testi vágyat, hanem valami mást, amitől a
legszívesebben a karjába kapta volna.
– Mikor láttad utoljára a testvéredet?
– Az apám temetésén.
– Az nagyon régvolt. Családtagoknak gyakrabban
kellene találkozniuk.
– Ez megmagyarázza – jelentette ki váratlanul Jimmy.
– Mi?
– Azon törtem a fejem, mitől lettél ilyen, de most már
tudom.
– Mit tudsz?
– Ezeknek a dolgoknak mindig van magyarázatuk.
– Miről beszélsz? – kérdezte Deb dühösen.
– Arról, hogy szörnyen akaratos vagy. Biztosan
kihozza a legrosszabbat egy nőből, ha négy bátyja van.
A meghitt hangulat egy pillanat alatt szertefoszlott, és
Deb mérgesen meredt Jimmyre.
 – Nem vagyok akaratos.
– De igen.
– De nem!
– Akaratos – ismételte meg Jimmy. – És pimasz. És én
mindkettőt szeretem.
A lány elmosolyodott, a férfi szívét pedig melegség
járta át.
– Kedves ember vagy, Jimmy Mission. Kár hogy nem
varrsz legalább fele olyan gyorsan, mint ahogy beszélsz.
– Lehet, hogy lassú vagyok, de legalább alapos.
Csend telepedett közéjük, ahogy mindketten a ruhára
fordították a figyelmüket, és megpróbáltak tudomást
sem venni a köztük vibráló feszültségről.
– Tudod, hogy annak idején szerelmes voltam beléd? –
kérdezte végül a lány. – Akkor tetszettél meg, mikor
meghívtál fagyizni. Attól kezdve folyton azért
nyaggattam a nagyit, hogy vigyen el a fagyizóba, és
reménykedtem, hogy újra látlak.
Jimmy emlékezett, hányszor látta a lányt csinos
ruháiban, de ő csak egy vidéki srác volt, Deb pedig
megtestesítette mindazt, amire vágyott, de sohasem
érhette el.
– Miért nem szóltál soha hozzám?
– Idősebb voltál, és akkoriban tartottam a bátyáimtól.
Komoly bajba kerültem volna, ha rájönnek, hogy egy fiú
után epekedem, mikor még a babáimmal kellett volna
játszanom.
– Nem tűnsz babázó típusnak.
– Most nem, de valaha régen…
A következő néhány órában a gyerekkorukról
beszéltek. Jimmy elmesélte, milyen zűrökbe keveredtek
az öccsével és Tackkel. Deb pedig elmondta, milyen
egyetlen nőnek lenni egy családban. Noha kijelentette,
hogy élete legjobb döntése volt, mikor eljött hazulról, a
hangjában mégis szomorúság csengett. Megbánás.
Ezt az érzést valaha Jimmy is jól ismerte… De már
eltemette a múltat, többé nem követ el hibákat, teszi,
ami a dolga. Ezen az éjszakán nem csókolta meg Debet.
Nem számított, milyen szexis volt a szívecskés
fürdőruhában. Nem számított, mennyire kívánta.

9. FEJEZET

– Te pályát tévesztettél – jelentette ki Annie, mikor

hétfő reggel a tükörbe nézett. – Ez egyszerűen
gyönyörű!
– Te vagy gyönyörű. – Deb körüljárta. – Ez csak egy
ruha.
– Egy csodálatos ruha – javította ki Annie, és egy
könnycsepp gördült végig az arcán. – Remekmű. Nem is
tudom, hogyan fogom meghálálni.
Deb a barátnője kezébe nyomott egy zsebkendőt, és
megpróbálta visszafojtani a saját könnyeit.
– Drágám, már megtetted. Ne itasd az egereket!
Annie szipogott, és elmosolyodott.
– Igazad van. Nem tudom, mi a bajom.
– A jövő héten férjhez mégy, ez a baj.
Deb nekilátott, hogy kigombolja a ruhát, és lesegítse
Annie-ről.
– Végre most már lazíthatok. Jaj, nem! Találkoznom
kell Tackkel, hogy elmenjünk a házassági engedélyért. –
Gyorsan kibújt a ruhából, és felkapta a táskáját. –
Köszönök mindent.
Megpuszilta Debet, majd a ruhával együtt elviharzott.
– Most végre én is lazíthatok.
Deb leroskadt a díványra. Hátradőlt, és lehunyta a
szemét. Szeretett volna néhány órát szunyókálni. Reggel
volt, és ő egész éjjel egy szikrát sem aludt.
Az orrcimpái kitágultak, mikor megérezte az ismerős
illatot a párnák közt. Jimmy illatát. A gyomra elszorult a
vágyakozástól, és ez az érzés egész nap vele maradt. A
beszélgetésük, az együtt töltött idő csak még jobban
felszította a vágyát.
 Már délután elindult a kunyhó felé. Napfényben még
szebb volt, úgyhogy lassan, ráérősen körbejárta.
Megállt a verandán, megcsodálta a tó vizén tükröződő
napfényt, végigsimította a faragott ajtókat.
Nemcsak azért, mert gyönyörűek voltak, hanem azért
is, mert Jimmy keze nyomát viselték.
– Te tényleg tehetséges vagy – mondta Jimmynek,
mikor az est leszálltával végre megérkezett, és a lányt a
verandán üldögélve találta. Karját a hintaszék karfáján
nyugtatta, és finoman simogatta a hajlatokat. – A hely
pedig egyszerűen csodálatos. – Mivel ez már úgy is az
őszinteség pillanata volt, hozzátette: – És valójában nem
adtam elő túl gyakran vetkőzőszámot. Tulajdonképpen
csak egyszer. Neked.
A férfi nem szólt semmit, csak magához húzta Debet,
hosszasan megcsókolta, majd levetkőztette.
– Gyönyörű vagy.
– Én is azt hiszem – mondta Deb, mikor végre képes
volt végre megszólalni. – Mármint, hogy te is csodálatos
vagy. Szép férfi. Nem úgy értettem, ahogy te, hogy én…
– Mondta már neked valaki, hogy túl sokat beszélsz? –
vágott közbe Jimmy.
– Igen. Te…
A férfi csókjával belefojtotta a szót, keze a csípőjére
csúszott, és olyan szorosan ölelte magához, hogy Deb
megremegett a vágytól.
Ám szokásához híven Jimmy nem siette el a dolgokat.
Magamévá akarlak tenni, Slick – suttogta rekedt
hangon.
– Rajta. Tégy valamit! – zihálta Deb, és a dereka köré
fonta a lábát. -Akármit. Csak most azonnal.
Jimmy ölbe kapta Debet, az ágyra fektette, majd
levetkőzött. Teste szorosan a lányéhoz simult. Ráérősen
szerelmeskedtek, és mikor Jimmy végre beléhatolt,
lassan, óvatosan mozgott. Látszott, hogy uralkodik
magán, és noha a lány nagyon élvezete az együttlétüket,
azt kívánta, bárcsak a férfi is elveszítené a fejét.
 Aztán elhessegette magától ezt a veszélyes
gondolatot. Mert mi lenne, ha Jimmy szabadjára
engedné az érzelmeit? Egy szempillantás alatt
beleszeretne, pedig megfogadta, hogy ez nem történhet
meg.
A szeretkezés után kimerülten pihegtek egymás
karjában, Jimmy mellkasa a hátához simult. Deb a távoli
tavat nézte, és megpróbált nem tudomást venni a szívét
átjáró melegségről.
– Köszönöm – suttogta Jimmy, és Deb tudta, hogy nem
volt könnyű ezt kimondania. – Köszönöm, hogy szereted
ezt a helyet.
A lány elmosolyodott.
– Bárcsak láthatnám a többi házat is, amelyet
terveztél és építettél.
– Talán, ha legközelebb Houstonban jársz. Adhatok
egy címlistát.
– Úgy értettem itt, Inspirationben. Ez kis város, de
szükség van tehetséges építési vállalkozókra.
– Az életemben nincs helye ennek. Ott van a farm, s
kitölti minden időmet.
– Nem csinálhatod együtt a kettőt?
– Nem.
– Miért?
– Csak.
– Csak miért?
– Csak. Mert nem lehet.
– Most már értem – felelte Deb gúnyosan.
– Csak… – Jimmy a lány fölé hajolt. – Mert egyre
többet akarnék.
Ahogy kiejtette a szavakat, meglepődés villant a
szemében, és Deb tudta, hogy nem ezt akarta mondani.
– Életemnek az a szakasza lezárult. Gondolnom sem
szabad rá, mert különben kísértésbe esem, hogy
folytassam. – Becsukta a szemét, és csend telepedett
közéjük. – El kell felejtenem.
– Hogy boldogtalan légy? Lehet, hogy te fel akarod
áldozni magad a családod kedvéért, de én nem. Ezért
jöttem el otthonról.
– Egyik újságtól a másikhoz! Attól, hogy néhány
mérfölddel odébb szerkesztesz egy lapot, még ugyanúgy
az apád nyomdokaiban jársz.
– Csakhogy óriási különbség, hogy ezt én
választottam, és nem kötelességérzetből teszem.
– Tulajdonképpen én is választottam. Szeretem a
farmot – szólalt meg Jimmy hosszú szünet után. –
Emlékszem, hogy gyerekkoromban minden reggel
kilovagoltam az apámmal. Imádtam együtt lenni vele.
– Nekem úgy tűnik, inkább az apádat szeretted, nem a
farmot.
Újabb csend telepedett közéjük. A hallgatást végül is
Jimmy törte meg:
– Ott kellett volna lennem, mikor meghalt. Ha ott
lettem volna…
– …talán minden másképp alakul. Talán nem.
Úgy látszott, a férfi egy pillanatig mérlegeli a szavait.
– Mondta már valaki, hogy túl sokat beszélsz?
– Az igazat megvallva, egy bizonyos cowboy…
A férfi ismét egy csókkal hallgattatta el. Újra felizzott
köztük a szenvedély.
Az elkövetkező héten minden pontosan ugyanígy
történt. Deb a nappalait az irodában, az éjszakáit Jimmy
karjában töltötte. Szeretkeztek az ágyban, a verandán, a
tóparton. Aztán beszélgettek az életükről, a jövőjükről, a
terveikről.
Mire az egy hétből kettő lett, a lány már nem is tudta,
mi fog neki jobban hiányozni. A szeretkezés vagy a
beszélgetés.
Talán mind a kettő.

– Megjött – mondta Wally Debnek, és meglobogtatta a

borítékot.
– Mondtam, hogy nem érdekel.
– Dehogynem! – vigyorgott Wally, és betáncolt az
irodába. – Élsz-halsz, hogy megtudd az eredményt. Nem
vagy legalább egy icipicit kíváncsi?
– Nem!
Percekig némán álltak, de aztán Deb nem bírta
tovább.
– Jól van, add ide!
Feltépte a borítékot, és hangosan olvasni kezdte a
levelet.
– Kedves Miss Strickland! Örömmel értesítjük, hogy a
legjobb hetilap kategóriában az In Touch az egyik jelölt.
Legjobb hetilap, visszhangzott a fülében a saját
hangja.
– Ez meg mit jelent? – kérdezte Marilyn.
– A legnagyobb megtiszteltetés, amely egy lapot
érhet. Óriási dolog. – Wally kikapta a borítékot a lány
kezéből. – A díjkiosztó két hét múlva lesz Austinban. Az
két óra autóút, tehát korán kell indulnod…
– Nem megyek el.
– Ezt meg hogy érted? Menned kell. Nem lehet
visszautasítani.
– A díjkiosztó péntek este lesz. Nem utazhatom oda,
mikor másnap reggel lapzárta.
– Mi van Austinban? – csendült fel Jimmy hangja. – Itt
jártam a városban, és gondoltam beugrom hozzád. Az
esküvő miatt. Nekem, mint násznagynak, és neked, mint
koszorúslánynak vannak bizonyos kötelezettségeink –
mondta Doloresre pillantva. – Szóval, mi lesz Austinban?
– Texas legnagyobb díjkiosztója ünnepsége, és Deb
tuti befutó a legjobb hetilap kategóriában.
– Csak jelöltek minket, ez nem jelenti azt, hogy győzni
is fogunk.
– Dehogynem.
– Akkor majd levélben értesítenek, mert én nem
megyek el oda. Téma lezárva – jelentette ki Deb.
– Miért nem akarsz odautazni? – kérdezte Jimmy késő
este, mikor már az ágyban feküdtek.
– Már mondtam. Dolgoznom kell.
 – Gyenge kifogás.
– Te beszélsz? Mikor minden reggel már napfelkelte
előtt eltűnsz, és mindezt a munka miatt.
– Ez más. A családom megélhetése függ tőle.
– A munkatársaim számomra olyanok, mintha a
családtagjaim lennének – jelentette ki Deb.
– Akkor is elmehetnél, ha akarnál.
Deb megrázta a fejét.
– Nincs mit felvennem.
– Kifogás.
– Nincs kísérőm.
Jimmy a lányra pillantott.
– Szívesen elkísérlek.
– A díjkiosztó ünnepség két hét múlva lesz, és a mi
megállapodásunk négy nap múlva lejár. Te is tudsz
számolni.
– Talán újra tárgyalhatnánk a dolgot – mondta Jimmy
mosolyogva.
– Ugyan, mi ketten együtt egy rangos ünnepségen.
Tönkretenné a jó híredet.
– Talán nem törődöm a jó híremmel.
Deb a férfira nézett, és megpróbált hinni neki.
Ugyanakkor utálta magát azért a fura érzésért, amely a
közelében a hatalmába kerítette.
Hamarosan mindketten ismét a saját életüket élik.
Jimmy megkeresi az eszményi feleséget, ő, Deb pedig
újra független lesz. Sajnos, a gondolat fele annyira sem
volt csábító, mint néhány héttel ezelőtt. *

Teljesen elment az esze. Ez volt az egyetlen

lehetséges magyarázat arra, hogy minél jobban
megismerte Debet, annál jobban kívánta. Bár minden
reggel még napfelkelte előtt lóra pattant, egyre
nehezebb volt otthagynia a lányt.
Az ágy mellett állt, és őszinte csodálattal nézte a
gyönyörű testet. Vasárnap reggel végleg elválnak útjaik,
az lesz az utolsó éjszakájuk.
 Kilépett a kunyhóból, és elindult az apró istálló felé a
lováért.
El kell hagynia Debet. El kell felejtenie őt, győzködte
magát, miközben hazafelé ügetett.
– Jimmy! – szólította meg az anyja, ahogy belépett a
konyhába.
Szemlátomást már várta.
– Jó reggelt, anya! – Megcsókolta az asszony arcát,
majd megindult a hátsó ajtó felé. – Épp menni
készültem.
– Jimmy, azt hiszem…
– Ebéd előtt nem érek haza.
– De…
– Az esküvő holnap lesz, és segítenem kell Tacknek
néhány dologban.
Majdnem sikerült elmenekülnie, de az anyja utána
kiáltott.
– James Nathaniel Mission! Azonnal ülj le! Beszédem
van veled.
– Rengeteg a dolgom…
– Most azonnal.
Jimmy néhány másodperc múlva már az asztalnál ült,
az anyja fürkész tekintettel vizslatta. Tudja, gondolta
Jimmy. Valószínűleg az este nőegyleti gyűlésen volt, és
ott telebeszélték a fejét. Deb szerint Dolores olyan, mint
egy rádióadó, továbbítania kell, amit megtud.
– Nézd, sejtem, mit akarsz mondani, de
megnyugtathatlak – kezdte a magyarázkodást –, Deb és
én csak barátok vagyunk.
– Örömmel hallom, de most figyelj ide. Mildred lánya
nemrég jött haza az egyetemről. Végzett orvos. Átveszi
Summer doktor praxisát. Arra gondoltam, elvihetnéd
vacsorázni.
– Tessék?
– Igen, vacsorázni vagy táncolni. – Elmosolyodott. –
Igen, az jó lesz.
Jimmy megkönnyebbült, de ez az érzés nyomban el is
szállt, mikor rájött, hogy az anyja miben töri a fejét.
– Te akarod megszervezni a randevúimat?
– Túl sokat dolgozol. Így sose találsz magadnak
jóravaló feleséget. -Az asszony arckifejezése ellágyult. –
Tedd meg a kedvemért, Jimmy! Találkoztam vele, kedves
és szép. Nem fogod megbánni.
Jimmy tudta, hogy az anyja azt akarja, állapodjon
meg, és végleg maradjon a farmon.
– Anya, nem kell randevúkat szervezned nekem.
Élvezem, amit csinálok.
– Nem mondtam, hogy nem. Csak szeretném, ha
megtennéd. Kérlek! Sohasem kértem tőled semmit.
– Én igazán nem…
A szavak elhaltak, ahogy Deb képe feltűnt lelki szemei
előtt. Ingerülten megrázta a fejét. A kapcsolatuk a
végéhez közeledik. Még két éjszakájuk van, aztán vége.
Mikor felajánlotta, hogy vizsgálják felül a
megállapodásukat, a lány kerek perec elutasította. Nem
tartozik Debnek semmivel. Az anyjának viszont igen.
– Rendben – mondta végül.
Az asszony elmosolyodott.
– Köszönöm. Szólok Mildrednek, hogy majd
telefonálsz Sarah-nak. -Odanyújtott Jimmynek egy darab
papírt. – Hívd fel! – ismételte meg.
– Rendben.

10. FEJEZET

– Köszönöm, hogy megengeded, hogy itt aludjak –

mondta Annie Debnek péntek este. – Tényleg nem
akarom, hogy Tack lásson az esküvő előtt. A hagyomány
az hagyomány.
– Ha már a hagyományról beszélünk – mondta Deb, és
kézbe vett egy dobozt. – Ez az utolsó estéd, amelyet
szabad nőként tölthetsz el; kötelességünk tehát
megünnepelni.
 – Talán segítesz vasalni?
– Segítek neked, hogy valami vad és izgalmas
dologban legyen részed.
– Tényleg vasalnom kell – mondta Annie kétkedve.
– Inkább lazítanod kellene. Felejtsd el egy kicsit a
virágokat, a ruhát, a tortát…
– A torta! Elfelejtettem szólni Mrs. Wellsnek, hogy a
vőlegény tortájára kis motorokat tegyen lovak helyett. –
Annie a telefonhoz rohant. – Tack imádja a motorokat,
és a lovak egyébként is inkább kengurukra
hasonlítanak.
– Látod? Még most sincs egy perc nyugtod.
– Csak azt akarom, hogy minden… Mrs. Wells? Itt
Annie.
Adott néhány utasítást, aztán helyére tette a kagylót.
– Ahogy mondtam – folytatta Deb –, feledkezz meg
végre mindenről!
Nekem is ki kell vernem a fejemből egy jóképű
cowboyt, tette hozzá gondolatban.
– Szükségem van egy kis kikapcsolódásra. – Annie
értetlen tekintete láttán hozzátette: – Úgy értem
nekünk. Valamire, amitől megnyugszunk.
Annie vett egy nagy levegőt.
– Nagy nap lesz a holnapi.
Deb bólintott.
– És ez az utolsó szabad éjszakád. Hidd el, ha egyszer
férjhez mész, már nem teheted azt, amit akarsz.
Gondoskodnod kell Tackről, aztán meg jönnek a
gyerekek. Nem marad időd szórakozásra.
– Te aztán tudod, hogyan kell kedved csinálni a
házassághoz!
– Igazat beszélek. A házasság az önfeláldozásról szól.
De ez – mondta, és az asztalra tette a dobozt –, ez a
szórakozásról.
– De holnap korán kell kelnem, és még ezer dolgom
van.
– Most ne gondolj a holnapra! – vágott közbe Deb. –
Erezd jól magad! Talán Tack nem a fiúkkal mulat éppen?
– De igen. Kerti partit rendeznek. Tudod, foci, meg
ilyenek. Olyan férfias szórakozás.
– Látod, ezért kell nekünk valami lányos szórakozást
kitalálnunk. Gyerünk Annie, élvezni fogod!
Annie belenézett a dobozba, és elmosolyodott.
– Elvégre ez is hagyomány.
– Így van! – mondta Deb, miközben kipakolt az
asztalra egy jókora doboz csokikrémet, csokiöntetet és
tejszínhabot. – Ráadásul az egész bandát meghívtam.
Életed hátralévő részét Tackkel töltheted, de ez a te
estéd és a miénk.
Orrát megcsapta a csoki bűnösen finom illata, és
megkordult a gyomra.

– És mindenkinek azt mondta, hogy Jessicának két

mellműtéte volt -mondta Dolores néhány órával később.
– A helyében visszakérném a pénzemet. Ugyanolyan
lapos, mint volt – jegyezte meg Deb.
– Ez azért van, mert nem volt mellműtéte, pláne nem
kettő. Helyette az ajkát nagyobbíttatta meg.
– Kollagéninjekció – mondta Marilyn, miközben
karamellát nyalogatott a kanaláról.
– Már a gondolatától is fáj a szám – kapott be Annie
egy hatalmas kanál tejszínhabot.
– Mit meg nem tesznek a nők, hogy tetsszenek a
férfiaknak – tette hozzá Wally. – Nem jöttetek még rá,
hogy számunkra elég, ha egyszerűen léteztek?
– Ezért nincs még barátnőd – ugratta Deb.
– Nem akarom elkötelezni magam.
– Ha már erről van szó – vetette közbe Dolores –,
emlékeztek, mikor Vilma Gentry elment arra a
nyaralásra?
– Úgy hallottam, kempingezni volt – mondta Wally.
– Vegasba ment játszani – találgatott Deb.
– Szado-mazo találkozón volt – jelentette ki Dolores
sejtelmesen. – A legjobb barátnőm anyjától hallottam,
aki látta, hogy nyakörvet vásárol, pedig nincs is kutyája.
Ekkor megcsörrent a telefon.
– Talán a szomszéd kutyájának vette.
– Vagy a macskájának.
– Vagy a barátjának.
– Én is azt hittem – folytatta Dolores. – De aztán
amikor Travis Windburn késő este a kutyáját sétáltatta,
az ablakon keresztül meglátta…
– Várj! Ezt nekem is hallanom kell! – kérte Deb.
Talpra ugrott, és megindult a konyha felé, hogy
felvegye a telefont. -Addig mesélj valami mást! – kérte
Marilyn izgatottan.
– Igen, valami szaftosat – tette hozzá Annie.
– Jó. Maureen Rogerstől hallottam, hogy Mildred
Cook lánya jövő pénteken vacsorázni megy Jimmy
Missionnel.
– Micsoda? – fordult vissza Deb meglepetten a
konyhaajtóból. – Mit mondasz?
– Jimmy elviszi vacsorázni. Azt nem tudom, hová.
Drágám, jól vagy? – Mivel Deb nem válaszolt, Dolores
odaszaladt hozzá. – De hát azt hittem, neked semmi
közöd Jimmyhez. Azt mondtad…
– Nincs is – felelte Deb halkan. – Azt mondtad, Jimmy?
Azt hittem Timmyről beszélsz. Timmy Milton. Az aztán a
jóképű férfi! – tette hozzá, miközben megfordult, és
kiment a konyhába.
Jimmy? És Mildred lánya? Péntek este?
– Halló! – szólt bele a telefonba.
Az agya még mindig nem volt képes felfogni a
hallottakat.
– Szia, Slick!
A lánynak egy pillanatra elállt a szívverése.
– Jimmy… – nyögte ki nagy sokára.
– Az egyetlen és pótolhatatlan. Figyelj, azon
gondolkoztam… – Elhallgatott, mert meghallotta a
nappaliból átszűrődő nevetést. – Mi folyik ott?
– Annie itt tölti az éjszakát.
 – Tudom, ezért arra gondoltam, hogy… De mi ez a
lárma?
– Lánybúcsúztató.
– Elfogyott a fagyi! – kiáltott Wally az ajtóból.
– Mindjárt hozok – ígérte Deb. – Voltál Tack buliján?
– Egy ideig.
– És Sarah Cook bújt elő a tortából? – kérdezte a lány
rosszmájúan.
– Nem volt semmiféle torta – felelte Jimmy
meglepetten. – Jól vagy? Furcsa a hangod.
Furcsa? Inkább dühös.
– És? Vége van?
– Korán eljöttem. Arra gondoltam…
– És tejszínhabot is – hallatszott ismét Wally hangja.
– Ki volt az?
– Csak valaki kért még egy kis tejszínhabot. Arra
gondoltál, hogy…
– Szóval…
– És karamellöntetet. El ne felejtsd!
– Rendben! – kiáltott Deb. – Szóval?
– Az egy férfi hangja volt – jegyezte meg Jimmy.
– Igen.
– Mit keres egy férfi a lakásodon? És minek neki fagyi
és tejszínhab?
– És karamellöntet – tette hozzá Deb. – Sajnálom, de
tényleg mennem kell.
Letette a telefont, mielőtt még valami őrültséget tett
volna. Például kiabálni kezd. Vagy, ami még rosszabb,
elsírja magát.
Pislogott, hogy visszatartsa a könnyeit. Nem fog
Jimmy miatt sírni. És nem lesz féltékeny Mildred Cook
lányára.
Randevú. Jimmy randevúra megy. Mintha soha semmi
sem lett volna köztük.
Mintha ő, Deb csak futó kaland lett volna.
Pedig ez nem igaz, gondolta kétségbeesve. Mindenki
elismeri, hogy csinos, okos, sőt még varrni is tud.
 Nem olyan bolond, hogy azt higgye, a férfi
beleszeretett. És ő sem szeretett bele a férfiba. Nem
szerethetett bele Jimmybe.
De nem közömbös iránta… Igen, fogalmazzunk úgy,
hogy érdekli a sorsa.
– Jól vagy? – kérdezte Annie, mikor egyedül maradtak
a konyhában.
– Igen, csak egy kicsit elgondolkoztam.
– Jimmy még mindig követeli tőled a bíróságon
megállapított kártérítést?
– Nem, sikerült megegyeznünk.
Ezért került ebbe a kellemetlen helyzetbe. Mert a
megállapodásuk értelmében együtt töltötték az elmúlt
két hetet, és Jimmy most találkára megy, mintha mi sem
történt volna.
Nem számít. Egyáltalán nem…
De igen. Valami fura, megnevezhetetlen ok miatt azt
akarta, hogy Jimmy jobban szeresse a többi nőnél. Hogy
emlékezzen rá. Hogy sohase felejtse el.
– Örülök neki – mondta Annie. – Biztos voltam benne,
hogy el tudjátok rendezni a dolgot. Jimmy rendes fickó.
– Szerencsém volt – mondta Deb, majd kiment a hátsó
udvarra, hogy kidobjon egy teli szemeteszsákot.
Jimmy rendes fickó, kedves és jóképű, és ez az oka,
hogy furcsa, nevetséges érzések ébredtek benne iránta.
Jimmy viszont valószínűleg nem érez semmit…
– Hol van? – kérdezte egy mély hang a háta mögött,
és egy pillanat múlva ismerős karok fonódtak köréje.
– Jimmy – sóhajtott fel Deb megkönnyebbülten, s a
szíve nyomban hevesebben kezdett verni.
– Halljam! Hol van?
– Kicsoda?
– A tejszínhabos pasas. Ki más?
– Bent.
Jimmy besétált a konyhába, és az ajtón keresztül egy
pillantást vetett a nappaliba.
– Ez Wally – mondta végül.
 – Igen.
– Azt hittem, hogy egy férfi van nálad.
– Így is van. Nem mintha személyesen ellenőriztem
volna, de a pletykák szerint Wally…
– Tudod, mire gondoltam. Hagytad, hogy azt higgyem,
szórakozol valakivel.
Deb nem tudta visszafojtani a nevetését.
– Ha nem ismernélek, azt hinném, féltékeny vagy.
A kijelentés mintha váratlanul érte volna Jimmyt.
Hirtelen ráébredt, hogy ott áll a lány konyhájában az
éjszaka kellós közepén, és tudni akarja, ki van nála.
– Csak érdekelt, mit csinálsz – morogta végül. –
Szeretnélek elhívni valahová.
Deb lábujjhegyre állt, és puszit nyomott Jimmy
arcára.
– Sajnálom, de Annie itt tölti az éjszakát, az utolsó
szabad éjszakáját, és megígértem neki, hogy mindenféle
lányos bolondságot fogunk csinálni.
Jimmy belemártotta az ujja hegyét a csokiszószba, és
ráérósen nyalogatni kezdte.
– Lányos bolondságokat?
– Az majd később jön. Most éppen a csokoládéevés
van soron. Felszabadítja a lelket. Tudod, mit mondanak
a csokiról? Jobb, mint a szex. Lefogadom, ha egy lány
elég sokat eszik belőle, még Wallyt is jóképűnek találja.
Deb közben nem vette le a tekintetét Jimmyról, és egy
pillanatra mintha dühös szikrákat vélt volna felvillanni a
szemében.
– Akkor tegyél el belőle egy kicsit holnap estére is –
mondta végül a férfi nevetve, puszit nyomott Deb
orrára, és távozott.
Meglehet, hogy ez talán nem volt valami szenvedélyes
szerelmi vallomás, de mindenki tudja, hogy a tettek
magukért beszélnek. Jimmy berontott a házába az
éjszaka kellős közepén, mert az hitte, hogy egy férfi van
nála. Rettenetesen izgatottnak látszott.
Csak nem merte bevallani. Még nem.
 Nem vagyok féltékeny, mondogatta magában Jimmy,
miközben a kocsijában ülve Deb árnyékát figyelte,
ahogy a nappali ablaka előtt sétált. Alig tudta leküzdeni
a kísértést, hogy berohanjon, és a vállára dobja a lányt.
Mielőtt még valami őrültséget tett volna, beindította a
motort. Néhány perccel később már a kunyhója felé
tartott.
Mi a csoda ütött bele, hogy amint meghallotta, egy
férfi van Deb lakásán, elvesztette a fejét, nyomban
beugrott a kocsijába, és a lány házához hajtott.
Teljesen megőrült. Elvégre semmi köze Deb
Stricklandhez.
Neki másmilyen nőre van szüksége. Folytatnia kell az
apja életművét. És ehhez megfelelő asszony kell.
Nem számít, mennyire kívánja Debet.

11. FEJEZET

Nem fogok sírni, mondta magának Deb szombat

délután, miközben felsegítette Annie-re a ruhát. Ám
abban a percben, hogy begombolta az utolsó gombot, és
átadta a lánynak a csokrot, potyogni kezdtek a könnyei.
– Jaj ne! Te sírsz! – kiáltotta Annie.
– Csak belement valami a szemembe –
magyarázkodott Deb.
Kézbe vette a saját csokrát, majd elindult a hatalmas,
fehér sátor felé, amelyet Tack Brandon farmján
állítottak fel.
– Utálom ezt a rémes öltönyt – jegyezte meg Wally,
miután a helyére kísérte a tiszteletes feleségét. –
Emlékeztess, hogy soha többé ne legyek vőfély! Te jó ég,
vesszek meg, ha te nem sírsz.
– Belement valami a szemembe.
– Ne próbáld bemesélni nekem! Te sírsz.
– Ki sír? – lépett oda hozzájuk Marilyn bokáig érő,
virágmintás ruhájában.
 – Deb – mondta Wally.
– Mind a ketten ki vagytok rúgva! – kiáltott a lány, és
Annie után sietett, aki épp a fotósnak adott néhány
utolsó utasítást.
Ne sírj! – győzködte magát, és elindult a székek
között. Megpróbálta összeszedni magát, de ekkor
meglátta Jimmyt Tack és Marley tiszteletes oldalán.
A legtökéletesebb férfi, akivel valaha találkozott.
Az egyetlen.
Elképzelte, hogy Jimmy a vőlegény, és őrá vár. Nem a
gondolat volt az, amitől megfagyott az ereiben a vér,
hanem az a melegség és boldog izgalom, amely elfogta.
Hogy ő Jimmy Mission menyasszonya legyen?
Ám nem sokáig tűnődhetett ezen, mert a másik
koszorúslány elindult, így neki is mennie kellett. A
ceremónia hátralévő részében megpróbált rá sem nézni
álmai férfijára.
– Tessék – mondta Jimmy, és egy zsebkendőt adott át
neki, miután Tack és Annie kimondta a boldogító igent.
Aztán megfogta a kezét, és végigvezette a padsorok
közt, a vörös szőnyeggel borított folyosón.
– Sírok – mondta Deb a férfira pillantva. – És akkor mi
van?
– Semmi.
Jimmy nem tett gúnyos megjegyzéseket, nem nevette
ki, amiért ilyen gyerekesen viselkedik. Egyszerűen csak
megfogta a kezét, és átvezette a tömegen egy óriási
tölgyfa alá, ahol nyugodtan kifújhatta az orrát.
– Általában nem sírok, de ma nagyon sok virágpor van
a levegőben – magyarázkodott.
– Én is hallottam róla.
– Felejtsük el!
– Annie igazán szép menyasszony, ugye? – váltott
témát Jimmy.
– Gyönyörű. – Deb letörölt még egy könnycseppet,
mielőtt visszaadta volna Jimmynek a zsebkendőt. –
Köszönöm.
 – Tartsd meg! Néhány percen belül felvágják a tortát,
és nem szeretném, ha a sok virágpor miatt lemaradnál
erről a jeles eseményről.
Deb elmosolyodott.
– Köszönöm.
– Nincs mit.
Deb szívét boldogság járta át. Jimmy megérintette.
Elég volt ujjának egyetlen simítása, és a teste máris
lázban égett. És a tekintete, komoly, szeretetteljes.
Aggódva figyeli minden lépését.
Jimmy elmosolyodott.
– Lekéssük a fényképezést – mondta Deb, megkerülte
a férfit, és elindult a sátor felé.
– Várj! – szólt utána Jimmy. – Mi a baj?
– Semmi.
– Akkor miért rohansz el, mint egy feldühödött bika?
– Érdekel? Tényleg érdekel?
– Természetesen! Mondd el, mi zavar, és meglátom,
mit tehetek.
– Te – mondta végül Deb. – Te zavarsz.
Ezzel elvonult, és faképnél hagyta a megrökönyödött
Jimmyt.
Deb elhatározta, kicsikarja a férfiból, hogy ismerje be,
szüksége van rá. És ha nem ismeri be?
Sietve elhessegette a kellemetlen gondolatot. Fiatal
még az este, őt pedig nem véletlenül hívják
szégyentelennek.

Jimmy Deb miatt kezdett el inni. Felhajtotta a

második üveg sörét, és a harmadik után nyúlt, miközben
Debet figyelte, aki Tack egyik barátjával táncolt. Még a
mentazöld koszorúslányruhában is olyan szexis volt,
hogy a férfinak szaporábban vert tőle a szíve. Minden
forgásnál felrepült a szoknya, és kivillant Deb karcsú,
izmos lába. Az ajka vörösre volt festve, és elbűvölően
mosolygott.
A pokolba, arra a félnótás cowboyra mosolyog ilyen
édesen!
Jimmy a negyedik sör után nyúlt. A számnak közben
vége lett, és a következő polkára az ő egyik embere
kérte fel Debet.
Már megint mosolyog! És kacsintgat. Ez a lány az
egyik emberére kacsintgat!
Az ötödik sör is megérkezett, közben Marley
tiszteletes egyik unokaöccse is megtáncoltatta a lányt. A
következő számnál Jimmy már alig bírta leküzdeni a
kényszert, hogy odarohanjon, és kitépje a jóképű fickó
karjából Debet.
– Bolondot akarsz csinálni magadból? – kérdezte,
mikor kimért léptekkel odasétált a lányhoz.
Deb levegő után kapkodott és mosolyogva nézett a
férfira. Jimmy ettől csak még dühösebb lett.
– Még csak most kezdtem táncolni.
– Ha netán elfelejtetted volna, együtt jöttünk –
világosította fel Jimmy.
– És?
– És… együtt jöttünk, és abban biztos lehetsz, hogy
együtt is megyünk el.
– Most nem. Még táncolni akarok.
– Rendben.
Jimmy megragadta a kezét, és magához húzta.
– Lekérem a hölgyet – szólt oda a lány megdöbbent
partnerének.
– Te meg mit művelsz? – kérdezte Deb.
– Táncolni szeretnél, hát táncolunk.
– És mi van, ha én nem veled akarok táncolni? –
méltatlankodott Deb. A lába már szörnyen fájt, és az
elmúlt fél órában egyfolytában azon törte magát, hogy
felkeltse Jimmy figyelmét. – Hanem mással.
A férfi tekintete nem ígért semmi jót.
– Az ördögbe is, Slick – dörmögött Jimmy, és még
közelebb húzta a lányt. – Ki akarsz hozni a sodromból?
A szavak ott visszhangoztak a lány fülében, és
határtalan megelégedéssel töltötték el.
 – Köszönöm, Jimmy.
A férfi megütközve nézett rá.
– Te vagy a legőrjítőbb nő, akivel valaha találkoztam.
– Tudom.
Több szó nem is hangzott el. Jimmy közelebb húzta
magához Debet, aki kényelmesen befészkelte magát a
karjába. A világ megszűnt létezni körülöttük, amint
táncolni kezdtek.

A csatát megnyerte, de a háborút még nem, jött rá

másnap reggel Deb, mikor az ágy ismét üres volt
mellette. Hallotta, hogy Jimmy a konyhában neszez; egy
szék megnyikordult, mikor felhúzta a cipőjét, majd egy
csésze csörrenése jelezte, hogy megitta a kávéját.
Indulni készült. Még alig pirkad, és megy dolgozni.
Deb csodálta a férfi elszántságát, kitartását,
ugyanakkor szorongás kerítette hatalmába. Ezek az
utolsó együtt töltött perceik. Ha a nap felkel, a
megállapodásuk véget ér. Itt az idő, most vagy soha. Ki
kell derítenie, mit jelent a férfi számára. Több-e, mint
egy futó kaland, egy üzleti egyezség.
Persze szerelemről szó sem lehet közöttük. Jimmy
efelől nem hagyott semmi kétséget. Deb egyszerűen
csak tudni akarta, hogy a férfi a jövőben egyáltalán
gondol-e majd rá. Eszébe jut-e néhanap?
Legalább az emlékei közt legyen hely a számára, ha
már a szívében nincs.
Most vagy soha.
Jimmy éppen egy pokrócot terített Emmaline hátára,
mikor az istállóajtó nyikorogva kitárult. Egy
másodpercig azt hitte, Deb az, de aztán rájött, hogy ez
képtelenség. Nincs az a pénz, amiért a lány ilyen korán
felkelne…
Ám ekkor megpillantotta hosszú, barna haját, álmos
arcát, duzzadt ajkát, amely magán viselte az éjszakai
szeretkezés nyomait. Csak egy pólót és egy ócska
csizmát viselt. A póló a combja közepéig ért, kivillant
alóla formás lába.
Annak ellenére, hogy az előző egyben az utolsó
éjszakájuk is volt, és Jimmy annak idején azt hitte, két
hét elegendő lesz, hogy túltegye magát ezen az
értelmetlen szenvedélyen, a gyomra görcsbe rándult a
vágyakozástól.
Dolgoznom kell, emlékeztette magát, és megpróbált
másfelé nézni. Rengeteg munka várja a farmon, és
persze ott van az anyja is. Megígérte, hogy
megtáncoltatja az esküvőn, de teljesen megfeledkezett
róla.
A pokolba, hiszen semmi más nem izgatta, csak Deb.
Érezte, hogy a lány őt nézi, és ettől minden idegszála
megfeszült. Összeráncolta a szemöldökét. Nem
akarhatja többé Debet. Nem kívánhat olyat, ami nem
lehet az övé.
Kétségbeesést érzett. El kell tűnnöm innen,
figyelmeztette magát. Le kell zárnom életemnek ezt a
fejezetét.
– Mit keresel itt? – kérdezte a lányt.
– Amit te – felelte Deb. – Gondoltam, lovagolok egy
kicsit.
– Utálok ellenkezni veled, Slick, de nem tudsz
lovagolni – emlékeztette Jimmy.
– Fogadunk? – Deb szeme csillogott, kihívóan
mosolygott a férfira. – Csakhogy tájékoztassalak,
legalább olyan jó vagyok a nyeregben, mint te.
Hogy bizonyítsa az állítását, az egyik lábát
átlendítette, és felült az alacsony válaszfalon lévő
nyeregbe.
– Látod?
Persze, hogy látta. De ez még nem jelent semmit.
– Az a fal nem ugyanaz, mintha kétszáz kilónyi élő hús
lenne alattad.
– Nem hiszem, hogy különösebben nehéz lenne. Csak
mozogni kell előre és hátra – jelentette ki. – Most már
értem, ti, cowboyok, miért töltőtök annyi időt a
nyeregben.
– Ennél azért többről van szó, drágám – világosította
fel Jimmy.
Néhány percig egymás szemébe néztek, aztán a férfi
összeszedve minden akaraterejét elfordult.
– Erre most tényleg nincs időm. Kemény menetem
lesz.
– Nem is rossz ötlet.
Valószínűleg félreértette. Deb nem gondolhatta úgy…
Szeme sarkából a lány felé sandított, és látta, hogy
hátrahajtott fejjel, csukott szemmel ül a nyeregben,
miközben csípője lágyan ringatózik. Ismerős kép az
elmúlt két hétből.
Jóllehet a látványnak már nem lenne szabad hatnia
rá. Visszafordult a lóhoz, és éppen a pokrócot igazította
meg, mikor ismerős sóhajtást hallott. Megremegett a
vágytól, és elfeledkezett mindenről. Két hosszú lépéssel
a lány mellett termett.
Amint hozzáért, Deb kinyitotta a szemét. Lenézett a
férfira, tekintetéből sütött a vágy.
– Azt hittem, sietsz.
– Sietek. Gyorsan meg kell tudnom, mi van a póló
alatt.
Deb a másik lábát is átemelte a nyergen, így
egymással szemben voltak.
– Semmi – mormolta Jimmy, amint felhajtotta a pólót.
– Jaj, drágám, gyönyörű vagy!
Ujjaival lágyan megérintette. Nem volt szükségük
több szóra, a férfi szokásos hidegvére elszállt.
Egyszerűen a vállára vette a lány lábait, és ajkával
megérintette legérzékenyebb pontját. Deb felkiáltott a
kéjtől, és a férfi hajába túrt. Jimmy eltökélte, hogy
megpróbálja ezt a szeretkezést a lehető
legemlékezetesebbé tenni a lány számára. Örült, hogy
Deb élvezi a becézgetéseit, jobban örült ennek, mint
bármi másnak eddigi életében.
Egyszerűen jók voltak együtt. Noha nincs szó többről,
mint két test találkozásáról. Legalábbis Jimmy szerette
volna ezt hinni. Ezt kellett hinnie.
Csakhogy ez nem igaz, döbbent rá, amikor felnézett
Deb arcára. Itt sokkal többről van szó.
Vissza akarta vinni a lányt a kunyhóba, a magáévá
tenni, elveszni benne, együtt érni fel a csúcspontra.
Aztán beszélgetni vele, nevetni és vitatkozni, hogy
láthassa azt a különös fényt a szemében.
El akart feledkezni az egész világról, a nyomasztó
felelősségről, a farmról. És ennek semmi köze a nemi
ösztönhöz, két test találkozásához. Csak Debhez.
A karjába kapta, és megindult vele a kunyhó felé.
– Mi lesz a munkáddal? – kérdezte a lány, és a
nyakába kapaszkodott.
– Várhat.
Abban a pillanatban, mikor Jimmy letette az ágyra,
Deb tudta, hogy valami megváltozott közöttük. Még
sohasem látta ilyennek a férfit. A teste lázban égett, az
izmai megfeszültek. Gyorsan ledobálta a ruháit,
széttárta Deb combját, és egyetlen erőteljes lökéssel
belehatolt.
– Te vagy a legátkozottabb nő a világon – suttogta, és
a homlokát a lányéhoz szorította. – Az én asszonyom.
Deb nem számította erre a vallomásra, ahogy a férfi
szemében tükröződő érzelmekre sem. Öröm és
melegség járta át a lelkét.
Jimmy megragadta a fenekét, és vadul,
kétségbeesetten mozogni kezdett. Mintha minden egyes
mozdulattól az élete függne. Az ajka a lányét kereste,
érintése mohó volt, mintha nem lenne képes tovább
uralkodni magán. Olyan vad és őrjítő volt az
együttlétük, amilyet a lány eddig még sohasem
tapasztalt. Deb felnézett, és látta, hogy a férfi teljesen
elvesztette az önuralmát. Első alkalommal történt meg
vele.
Egy pillanatra megrettent, de nem volt ideje azon
töprengeni, mit jelent ez a változás, mert magával
ragadta a mindent elsöprő szenvedély.
Néhány perccel később felsikoltott, és Jimmy nevét
kiáltotta.
– Szeretlek – sóhajtotta a férfi, amikor végre a lányra
hanyatlott.
A karja forró volt, a teste a matrachoz szögezte
Debet.
Szeretlek. A szó ott visszhangzott a lány fülében. Egy
pillanatra boldogság járta át a szívét, de aztán hirtelen
rádöbbent, hogy ő ezt nem akarja.
Szerelem? Nem… Neki nem szabad… Nem!
Semmiképp.
– Most… most mennem kell – mondta, és felugrott az
ágyról.
A szíve hevesen vert. Gyorsan magára kapkodta a
ruháit, és aztán olyat tett, amit minden szabadságát
féltő nő tett volna.
Rohant. Az életéért.

12. FEJEZET

Jimmy az ágy szélén ült, és hallgatta, ahogy a lány

begyújtja a kocsi motorját. Csak nehezen állta meg,
hogy ne szaladjon utána.
Meg is tette volna, ha tudja, mit mondjon neki. De
már mindent elmondott. Talán túl sokat is.
A megbánás hulláma öntötte el, és százszor is
elátkozta magát, amiért olyan bolond volt, és szabadjára
engedte az érzéseit. Még óvszert sem használt! Sajnos
ez a felfedezés fele annyira sem zavarta, mint kellett
volna.
Elveszítette az önuralmát.
Ez volt az egyetlen lehetséges magyarázat arra, amit
tett, amit mondott, amit érzett. Deb nem az a fajta nő,
akivel le szeretné élni az életét. Neki olyan asszonyra
van szüksége, aki társa lenne a farmon. Aki tud főzni,
takarítani, lovagolni.
Ez az utolsó szó olyan emlékeket idézett elő, melyeket
jobb lett volna elfelejteni…
Rendben, lovagolni talán tud, gondolta Jimmy, de a
többi elvárásának nem felel meg. Az anyja és az apja
együtt hozta létre a farmot, és neki is szüksége van egy
társra, aki mindig mellette áll. Egy megbízható lányra,
aki tud traktort vezetni, és ért a lovakhoz. Egy rendes,
istenfélő lányra, aki a gyerekei anyja lehetne. Aki képes
áldozatot hozni és lemondani, de Deb világosan a
tudomására hozta, hogy ő nem mártír.
Egy hétig sem bírná a farmon, mérföldekre a
szépségszalonoktól. Nem beszélve arról, hogy az
udvaron összesározná elegáns, magas sarkú cipóit.
Nem, Deb nem való farmerfeleségnek, úgyhogy jobb,
ha elfelejti, és végre keres egy magához illő lányt. Deb
nem az a nő, akit szívesen bemutatna az anyjának,
legkevésbé, mint a jövendőbelijét.
Szegény anyjának így sem könnyű az élete.
Mostanában egyre többet dolgozik, s már napfelkelte
előtt talpon van, mikor ő munkába indul. Nem is tudja,
mikor alszik. Még csak az kellene, hogy megtudja,
fiának a város legkikapósabb lányával van viszonya, és
attól kelljen félnie, hogy újra elveszti, ugyanúgy, mint
évekkel ezelőtt.
Nem hagyhatja itt, hiszen az anyja nélküle nem
boldogulna. Az lesz a legjobb, ha elfelejti ezt a két hetet.
Az apja is ezt kívánná. És ő ezt fogja tenni.
Ettől a perctől kezdve Deb nem létezik a számára,
fogadkozott. Az anyjának pedig meg sem említi, hogy
volt köztük valami.

– Anya? Beszélnem kell veled – kopogott nem sokkal

később Jimmy az anyja hálószobájának ajtaján. – Anya? –
kiáltott újra, és belökte az ajtót. – Van ez a lány, és…
Hirtelen elhallgatott. A szoba üres volt. Az
éjjeliszekrényen égett a lámpa, de Jimmy jól látta, hogy
az ágy érintetlen.
Visszaindult a konyhába. Az anyja valószínűleg egész
éjszaka várt rá, nyugtalanul járkált fel-alá, egymás után
itta a kávékat, vagy…
Táncolt? Jimmy megdöbbenve nézte az anyját, aki
akkor lépett be a házba, kezében egy pár magas sarkú
cipővel, egy „Bugizni születtem” feliratú pólóban.
Jimmy pislogott, de a látomás nem tűnt el. Az anyja
lábujjhegyen lépdelt, és próbálta a lehető leghalkabban
becsukni az ajtót. És akkor Jimmy hirtelen mindent
megértett. Az utóbbi időben tehát ezért kerülte az
anyja, ezért nézett rá mindig olyan bűntudatosan, és
ezért volt kora hajnalban talpon, mert még le sem
feküdt.
Összevonta a szemöldökét, mikor az ajtó halk
kattanással becsukódott, és az anyja megfordult.
– Jó reggelt, anya!
– Jó reggelt, Jim…! – Az asszony elhallgatott, és a fia
szemébe nézett. – Ilyen korán felkeltél?
– Te pedig ilyen sokáig fenn maradtál?
Az anyja idegesen topogott, miközben megpróbálta
elrejteni cipőjét a háta mögé.
– Én… én csak… Gondoltam, korán felkelek. –
Beharapta az ajkát. -Az időjárás-jelentés szerint szép idő
lesz… De miért is magyarázkodom? Elvégre az anyád
vagyok. Szórakozni voltam.
– Táncolni?
– Honnan tudod? – kérdezte az asszony, de aztán
észrevette, hogy Jimmy a pólóját bámulja. – Egy kis
ajándék. Red vette…
– Red? – szakította félbe Jimmy.
– Red Bailey. A táncpartnerem. – Úgy tűnt, a
megfelelő szavakat keresi. – Valójában több ennél.
Red Bailey.
A név felidézett Jimmyben egy képet, ahogy előző este
az anyja és Red az esküvőn táncolt.
Egész éjjel. Az anyja! Az a nő, aki minden vasárnap
templomba jár, aki vendégül látja az imakört, és aki
fontosnak tartja, hogy még naplemente előtt ágyba
bújjon, csak hogy másnap időben fel tudjon kelni.
– Elmentünk Reddel egy remek helyre – magyarázta
az anyja. – Egy kicsit megfeledkezhettünk azt időről.
Bár legalább egy tucat kérdést akart feltenni, de az
egyetlen dolog, amit Jimmy ki tudott nyögni, ez volt:
– Nem is tudtam, hogy tudsz táncolni.
– Régebben nem tudtam. Az apád nem szeretett
táncolni. Ám miután meghalt, sokat unatkoztam, és Nell
azt javasolta, vegyek táncórákat. Eleinte hallani sem
akartam a dologról, de aztán úgy gondoltam, miért ne?
Mikor az apád meghalt, megfogadtam, hogy nem fogom
az egész életemet a farmért feláldozni. A táncórán
találkoztam Reddel. Olyan kedves ember, és
nagyszerűen mozog.
– Red? – kérdezte Jimmy újra, miközben próbálta
megemészteni a hallottakat. – Red Bailey?
– Ha már szóba került, miután összeházasodtunk…
– Házasság?
Az asszony elmosolyodott.
– Red tegnap este megkérte a kezem. Épp akkor
húzta az ujjamra a gyűrűt, mikor Annie és Tack gyűrűt
váltott. Hát nem romantikus? Még nem tűztük ki az
esküvő időpontját, de azt tudom, hogy a ceremóniát
Marley tiszteletes fogja tartani, és Nell lesz a
koszorúslány. Arra gondoltam, ugyanott fogom
megrendelni az esküvői tortámat, ahol Annie…
– Várjunk egy kicsit! Te és Red… összeházasodtok?
Az asszony bólintott.
– Te és Red? – kérdezte Jimmy újra.
A válasz újabb bólintás volt.
– Férjhez mégy, és itt hagyod a farmot?
Az asszony ismét csak némán bólintott.
– Akkor mi volt ez az egész Sarah Cookkal?
– Mire gondolsz, drágám?
– Megszerveztél vele egy randevút, hogy végre
letelepedjek, és itt maradjak ezen a farmon veled.
– Nem. Azért szerveztem, mert Sarah egyedülálló, és
remekül táncol. Te pedig túl sokat dolgoztál. Még
éjszakánként sem jöttél haza. Egy fiatal férfinak nem
szabad így élnie. Kikapcsolódásra is szükséged van,
hogy néha eljárj szórakozni.
Jimmy megrökönyödve csóválta a fejét.
– Egész idő alatt azt hittem, attól félsz, hogy újra
elmegyek, és itt hagyom a farmot. Azt hittem magányos
vagy.
– Az voltam. Ezért kezdtem el táncórákra járni.
Drágám, tőlem bármikor elmehetsz innen. Biztosan
nagyon fogsz hiányozni, de eszembe sem jutna azt hinni,
hogy cserbenhagytál. A magad életét kell élned. Én
megértem ezt, ahogy az apád is megértette. Ezért nem
szólt egy rossz szót sem, mikor beálltál a
tengerészgyalogosokhoz, vagy amikor letelepedtél
Houstonban.
– Ha egyetlen szót is szól, hazajöttem volna.
– Az apád szerette volna, ha itt telepszel le, de
sohasem akarta rád erőltetni az akaratát.
– Mellette kellett volna lennem, mikor meghalt.
Orvoshoz vihettem volna, vagy…
Elhallgatott, mert az anyja a szájára tette az ujját.
– Eljött az ideje, Jimmy. Mint mindannyiunknak
egyszer. Egy nap majd az enyém is eljön, és nem számít,
hogy mellettem leszel-e, vagy mérföldekre tőlem. Az
apád meghalt, és nem hozhatod vissza. Nem vagy
felelős a haláláért. Öreg volt, és lehetett volna annyi
esze, hogy nem megy ki az éjszaka kellős közepén
megjavítani azt a kerítést. De neki ez a farm volt a
mindene. Keményen dolgozott…
– Értünk – vetette közbe Jimmy. – Értem és Jackért. És
hogyan háláltam meg neki? Hagytam egyedül meghalni.
– Ezt azonnal fejezd be, James Nathaniel Mission!
Értetek dolgozott, ez igaz, de a maga álmait követte.
Mindig is erre vágyott. Saját földre. Amióta csak
megismertem, mindig erről beszélt. Nagyon szegény
családból származott, de számára ez nem jelentett
akadályt. Mikor összeházasodtunk, a megtakarított
pénzéből vett egy kis földet. Az évek teltek-múltak, és ő
egyre többet akart. – Szomorúság tükröződött az
asszony szemében. -Eleinte éjt nappallá téve dolgozott,
de később, mikor már megengedhette volna magának,
sem tudott lazítani. Azt hiszem, hozzászokott, hogy
folyton hajszolja magát, és később már nem tudott
lassítani a tempón. Pedig az orvos figyelmeztette. De az
apád nem hallgatott senkire.
Jimmy nem emlékezett rá, hogy az apja
egyetlenegyszer is említette volna, miszerint baj lenne a
szívével.
– Ezt tisztázzuk. Az orvos figyelmeztette apát egy
esetleges szívinfarktusra?
– Többször is. Apádnak sokszor fájt a mellkasa.
Különösen, ha túl sokat dolgozott. Tavalyelőtt majdnem
összeesett, mikor a marhákat bélyegezték.
– De miért nem szólt róla? Hamarabb hazajöttem
volna…
– Visszajöttél volna ide, hogy az apád nyomdokaiba
lépj, és halálra dolgozd magad? Te jó fiú vagy, Jimmy. –
Elmosolyodott. – Mindig is az voltál. Felelősségteljes. De
felnőttél, és nincs semmiféle kötelezettséged velem,
vagy a farmmal szemben.
– De…
– Csak magaddal szemben. – Megveregette Jimmy
mellkasát. – Hallgass a szívedre. Az apád is követte az
álmait. Ez most a te életed. Azért, mert farmon nőttél
fel, az még nem jelenti, hogy itt is kell maradnod. Ne
kövesd el ugyanazt a hibát, mint ő! Ha tényleg itt akarsz
dolgozni, rendben, de ne hagyd, hogy a farm
elemésszen.
Deb szavai jutottak Jimmy eszébe. Nekem úgy tűnik,
hogy inkább az apádat szeretted, mint a farmot. Végre
beismerte magának, amit mindvégig sejtett. A lánynak
igaza volt. Nem a farmot szerette, hanem az emlékeket,
melyek ide kötötték. A farm az apját jelentette a
számára, és úgy érezte, ha felvirágoztatja, törleszti az
adósságát a szüleivel szemben. Hogy jóváteszi, amit az
apja ellen elkövetett.
De nem volt mit jóvátenni, hiszen nem tett semmi
rosszat. Egyszerűen csak elindult a maga útján. Épp
úgy, ahogy valaha az apja.
– Állj meg, és szusszanj egy kicsit! – mondta az anyja.
– Szórakozz. Keress egy kedves lányt, és legyél
szerelmes!
Jimmy Debre gondolt. Hogy milyen forró és bársonyos
a teste. Hogy milyen dühös volt, mikor lelocsolta a
parkolóban. Milyen rémültnek látszott, mikor aznap
reggel elszaladt.
Megölelte az anyját.
– Azt hiszem, ez utóbbit már megtettem.

Szeretlek. Deb egész nap nem tudott szabadulni ettől

a szótól. Képtelen volt a munkájára összpontosítani. El
kell felejtenie Jimmyt, amit mondott, és folytatni az
életét.
Arról nem volt szó, hogy Jimmy beleszeret. De arról
sem, hogy ő beleszeret a férfiba.
Nem szabad gondolnia rá, hogy ma reggel Jimmy
elveszítette a fejét, hogy segített megvarrni Annie
ruháját, vagy milyen figyelmesen hallgatta, mikor az
apjáról mesélt.
Deb szíve hevesen zakatolt, és könnyek égették a
szemét. Megpróbált a munkájára figyelni, de képtelen
volt.
Felejtsd el! Felejtsd el, hogy szeret! Felejtsd el, hogy
szereted!
Nem tudta. Nem akarta.
A másnapi újság címlapjára pillantott, ahonnan még
hiányzott a polgármesterrel készült riport. Deb épp az
imént mondta le a találkozót a város első emberével,
akivel az új parkolási elképzelésekről beszélgettek
volna. Jimmy vallomása után azonban képtelen lett
volna erre a riportra, inkább hazament, és megivott egy
kanna kávét.
Mert szerette a férfit. Beleszeretett.
Nem, nem igaz! Ő nem úgy szereti. Csak közel jár
hozzá. Nagyon közel… De még nem szeretett bele
teljesen, nem lett az övé testestül-lelkestül. Deb tudta,
hogy abban a pillanatban, hogy az ujjára húznák a
gyűrűt, a pányva is a nyakára kerülne. Nehezen elnyert
szabadságának vége szakadna. Az édes életnek.
Nem, nem tehet olyan őrültséget, hogy beleszeret
valakibe.
Nem számít, mennyire vágják rá.

– Hogy érted, hogy nem találkozhatunk? – kiabálta

Jimmy, miután beviharzott az újság szerkesztőségébe
több indulatos hangvételű telefonbeszélgetés után.
Jimmy randevút akart kérni, hogy megbeszélhessék a
reggel történteket. Deb persze elutasította.
Aztán újra elutasította, mikor másodszor is felhívta.
És harmadszor is.
Most aztán itt volt, az íróasztala előtt állt, kifakult
farmerban és fekete pólóban, és úgy nézett rá, hogy
Debnek elakadt a lélegzete.
– Értsd meg, nem akarok találkozni veled!
Most végre kimondta. Az orrcimpája megremegett, a
tüdeje kitágult, mikor megérezte a férfi ismerős illatát.
Átkozta magát a gyengeségéért.
Nem fog elgyengülni. Meg kell szabadulnia a férfitól.
Most azonnal. Mielőtt Marilyn, Wally vagy Dolores
visszajön, és főképp, mielőtt valami olyat tesz, amit
később megbánna.
– Beszélnünk kell…
– A ma reggel történtekről – szólt közbe a lány. –
Tökéletesen megértelek. Elveszítetted a fejed, ahogy én
is. Tudom, nem gondoltad komolyan, amit mondtál.
 – Pontosan úgy gondoltam…
– Jaj, istenem! Elkések! – kiáltotta Deb, és felugrott az
asztaltól. – Nézd, ne aggódj, hogy messzemenő
következtetéseket vontam le abból, amit mondtál! –
Elindult az ajtó felé. – És az óvszer miatt se aggódj!
Szedek tablettát.
– Én nem…
– Mindketten túlfűtöttek voltunk. Az ösztönök ereje
nem lebecsülendő. Az emberek gyakran összekeverik a
vágyat a szerelemmel. Nézd meg a válások számát! –
folytatta Deb, mielőtt a férfi közbevághatott volna. -Ma
reggel elragadott bennünket a szenvedély, de már túl
vagyunk rajta…
– Igazán? – szakította félbe Jimmy, pillantása komoly
és kutató volt, mintha egészen Deb lelke mélyéig
szeretett volna látni.
– Igen – jelentette ki a lány több meggyőződéssel,
mint amennyit valójában érzett. Nehéz volt úrrá lennie a
kísértésen, hogy Jimmy széles mellkasához bújjon. – Túl
vagyunk rajta.
A férfi hosszan a szemébe nézett, és a lány tudta,
hogy most mindjárt dühösen felcsattan. Vagy a vállára
dobja, visszacipeli a kunyhóba, és addig szeretkezik
vele, míg meg nem töri az ellenállását. És a pokolba, ez
egyáltalán nem lett volna ellenére! Nem bánta volna, ha
Jimmy kiveszi a kezéből az irányítást, dönt helyette,
leveszi a válláról a felelősséget.
Jóllehet még nem szeretett bele Jimmybe,
emlékeztette magát.
A férfi mintha megérezte volna a lány lelkében
uralkodó zűrzavart, arckifejezése megenyhült, és
elmosolyodott.
Ám Deb úgy érezte, nem gondolta meg magát, csak
taktikát váltott.
– Rendben van – jelentette ki Jimmy, és megkerülte az
asztalt. – Ha már nem kívánsz, akkor nem kell attól
félnem, hogy rám veted magad, míg átkísérlek a
megbeszélésre. – A lány értetlen pillantását látva
hozzáfűzte: – A városi tanács ülésére. Te is mégy, én is
megyek. Menjünk együtt!
– Nem – rázta meg a fejét Deb. – Nem lehet – mondta,
és átsétált az asztal másik oldalára.
– Ezek szerint nem jössz?
– De igen, csak… -Elfogadható ürügyet keresett. –
Még be kell ugranom Doloreshez. Igen – bólintott. – Be
kell ugranom, és elhozni a jegyzeteit egy cikkhez. Aztán
itt van még ez is – tartotta fel az ujját, amelyen letörött
egy köröm. – Be kell mennem a manikűröshöz.
A férfi mosolya maga volt a csábítás, és Deb érezte,
hogy kezd elgyengülni.
– Érdekes.
– Csak egy gyors manikűr. Szóval nem mehetek veled.
És hogy őszinte legyek, nem is lenne jó ötlet. Úgy
értem, a mi időnk lejárt. Az üzleti megállapodást
teljesítettük. Folytatnod kellene az életed, ahogy én is
azt teszem.
– Makacs vagy, tudod?
– Ez határozottság, nem makacsság. Egyszerűen
tudom, mit akarok, ennyi az egész.
– Ezt egy percig sem vonom kétségbe – kacsintott
Jimmy, és elindult az ajtó felé. – Az ülésen találkozunk,
Slick.
– Nem mintha miattad mennék el oda – morogta Deb
maga elé, mikor a férfi mögött becsapódott az ajtó.
Az eszével tudta, hogy az az egyetlen megoldás, ha
messzire elkerüli Jimmyt.
De akkor mi ez a kényszer, hogy utána rohanjon, és a
karjába vesse magát?

Deb szereti. Jimmy más nőnél kételkedett volna

ebben. Végül is faképnél hagyta aznap reggel, és az
irodájából is kidobta. Az elutasítás csalhatatlan jelei.
Csakhogy Deb nem hasonlított egyetlen más nőre
sem. Például az itt jelenlévő nőkre. Félénken
kuncognak, és inkább őt bámulják, mint a
polgármestert, aki épp a szónoki emelvényen áll.
Deb nem szokott kuncogni, és nem is félénk. Szexis és
csábító. De ma reggel megijedt.
Az üzleti megállapodást teljesítettük, mondta néhány
órával azelőtt. Jimmy hitt is volna neki, ha az éjszaka
nem hallotta volna hangjában a vágyakozást, s a
szemében nem látta volna felvillanni az óvatosságot.
Igen, Deb szereti őt. Jimmy egyelőre visszakozó fújt,
mert nem akarta ráijeszteni a lányra. Nem akarta, hogy
féljen tőle.
A terem másik felébe nézett, ahol Deb állt. Hátul,
pedig máskor mindig az első sorban foglalt helyet, hogy
kérdezhessen.
Ma azonban nem így történt. Mikor Deb belépett,
azonnal megkereste a tekintetével Jimmyt, aztán a
legtávolabbi sarokba húzódott, biztosan azért, hogy
elkerülje.
– Szükségünk lesz a Blake család házának
felépítéséhez néhány önkéntesre, meg persze valakire,
aki ellenőrzi a munkájukat…
– Én vállalom – tette fel Jimmy a kezét, mire mindenki
feléje fordult, beleértve Debet is.
Jimmy látta a meghökkenést a szemében, aztán az
örömet, amely aztán gyorsan átadta a helyét a már jól
ismert óvatosságnak.
– Jimmy nem építésvezető – kiabálta be az egyik
szomszédja. – Ha marhákról lenne szó, egy percig sem
haboznék. De Cecil az ezermesterboltból szerintem jobb
választás lenne.
– Csakhogy Cecil nincs itt, és nem vállalkozott a
feladatra – mondta Jimmy. – Én viszont igen.
Mert szerette ezt a munkát. Boldogsággal töltötte el.
– Jimmy igenis ért hozzá – csendül fel ekkor egy jól
ismert hangot. – Mindent tud a házépítésről. Ő a
legmegfelelőbb ember a feladatra.
Tekintetük összekapcsolódott. Jimmynek minden
akaraterejére szüksége volt, hogy ne rohanjon keresztül
a termen, és ne kapja a karjába Debet. Ám nem
mozdult, mert tudta, ezzel biztosan ráijesztene.
– Akkor ezt tisztáztuk – jelentette ki a polgármester. –
Jimmyre bízzuk a munkások irányítását.
A lány elmosolyodott, majd ismét a kezében tartott
jegyzetfüzetbe pillantott. Újra a távolságtartó,
tárgyilagos újságírónő volt. Mindent a maga idejében,
gondolta Jimmy. Deb előbb vagy utóbb rájön, valójában
mit is érez, és a férfi nem akarta sietetni. Legalábbis
nem nagyon.
Jóllehet nem ülhet ölbe tett kézzel, míg ez a makacs
nőszemély észhez tér! Az túl sokáig tartana, és Jimmy,
ha valamit akart, akkor azt megszerezte. Deb
Stricklandet mindennél jobban akarta.
Ahogy a lány is őt. Csak kell neki egy kis segítség,
hogy beismerje.

13. FEJEZET

– Erre van egy jogi kifejezés – mondta Deb egy héttel

az utolsó együtt töltött éjszakájuk után, mikor a
verandáján ismét megpillantotta Jimmyt.
A férfi elvigyorodott.
– Udvarlás?
– Zaklatás. Ezen a héten minden este itt voltál.
És mintha a jelenléte nem kavarta volna föl eléggé,
minden alkalommal ajándékot is hozott. Hétfőn egy
tucat vörös rózsával jelent meg. Kedden csokoládéval
lepte meg. Szerdán egy üveg finom borral, csütörtökön
egy ajándékutalvánnyal, amellyel egész évben ingyen
manikűröztethetett. Aznap pedig egy szmokinggal.
A lány a férfi kezében tartott táskára nézett.
– Nagyon kedves tőled, de nem hiszem, hogy hasznát
vehetném.
– A szmoking az enyém. Ez a tied – mondta, és átadott
a lánynak egy kis virágcsokrot, amelyet a csuklójára
köthetett.
– Miért kaptam?
– Ez egy elegáns fogadás, és arra gondoltam, estélyi
ruhát veszel fel.
– Miról beszélsz?
– Randevúnk van.
– Nincs.
– Megbeszéltük, hogy elmegyünk a díjkiosztó
ünnepségre. – Az órájára pillantott. – Jobb, ha hozod a
ruhád. Austin kétórányira van innen. Indulnunk kell.
– Már mondtam, hogy nem megyek.
– De jössz.
– Nem.
– Miért?
– Mert… a holnapi lapzárta előtt még be kell fejeznem
néhány cikket, már levetkőztem, és a hajam is kész
katasztrófa… szóval nem mehetek – vonta le Deb a
végkövetkeztetést, mikor elfogytak a kifogások. – Nem
mintha magyarázattal tartoznék neked. Nem megyek, és
kész.
Jimmy nézte a lányt, szemében megértés csillogott,
mintha tisztában lenne minden félelmével,
szorongásával.
– Nem menekülhetsz örökké – jelentette ki halkan.
– Nem menekülök – méltatlankodott Deb. – Jól érzem
magam a bőrömben, élvezem az életemet. És még
jobban fogom élvezni, ha végre eltűnsz.
– Elmenekültél a múltad elől, és most bujkálsz.
– Semmi ilyet nem teszek.
– De igen, Slick – lágyult el a férfi hangja. – Tudom,
mert én is ugyanezt teszem, mióta az apám meghalt. Ide
menekültem, és elástam magam a farmon. El akartam
felejteni az előző életemet, hogy képes legyek a farmon
maradni. Te is félsz hazamenni, találkozni az apáddal,
attól tartasz, hogy újra az a félénk kislány leszel, aki
valaha voltál.
 – Nem!
– Félsz, hogy csak a véletlen szerencsén múlott, hogy
sikerült megszöknöd otthonról. Félsz, hogy nem lesz
bátorságod az apád szemébe nézni.
– Én… – Nem tudta folytatni. – Nem mehetek vissza. –
Megpróbálta visszafojtani a könnyeket. – Nem akarok
visszamenni.
Jimmy az álla alá nyúlt, és kényszerítette, hogy a
szemébe nézzen.
– Ez csak egy díjkiosztó ünnepség, semmi több. Nem
a vereség beismeréséről szól. Itt az ideje, hogy
abbahagyd a bujkálást, és szembenézz a múltaddal.
Igaza volt. Deb tudta ezt, noha a legszívesebben
becsapta volna az ajtót a férfi orra előtt. Már csak az
hiányzik, hogy Jimmy Missionnel töltse az estét. Ám énje
egyik fele menni akart. Keményen megdolgozott ezért a
jelölésért, és most ki akarta élvezni a dicsőséget.
És a szíve mélyén vágyott a férfi társaságára; mellette
akart ülni, érezni az illatát, a közelségét. Ez hiányzott
neki a legjobban az elmúlt héten. Jobban, mint a csókok
vagy az ölelések. A társasága hiányzott.
– Nem fogadok el nemleges választ – jelentette ki
Jimmy.
A lány elhúzta a száját.
– Tehát így állunk?
– Vagy jössz önszántadból, vagy felnyalábollak, és
beteszlek a kocsiba.
A lány kísértést érzett, hogy ellenkezzen, csak hogy
újra a testén érezhesse a kezét. Aztán elhessegette a
veszélyes gondolatot.
– Rendben van, de ez nem randevú. Semmi
személyes.
Jimmy felvonta a szemöldökét.
– Hogy érted, hogy semmi személyes?
– Ahogy mondtam. Még csak gondolni se merj rá! –
Jimmy szemében kétkedés tükröződött, ezért Deb
gyorsan hozzátette: – A kocsiban te is a saját oldaladon
maradsz, és én is. Ma este csak barátok vagyunk, akik
együtt mennek egy díjkiosztó ünnepségre.
Jimmy elvigyorodott.
– Ahogy akarod, Slick.
– Ígérd meg! – követelte Deb. – Kérlek!
Mintha a férfi megérezte volna a kétségbeesését,
bólintott.
– Csak barátok vagyunk.

– A barátom, Jimmy Mission – mutatta be Deb a férfit

már vagy századszor a díjkiosztás után rendezett
fogadáson.
Az In Touch nyerte el a legjobb hetilapnak kijáró díjat.
Deb boldogan mosolygott, miközben ujjai a medált
simogatták.
Az este óriási siker volt, leginkább, mert Jimmy is ott
állt mellette, és osztozott az örömében.
Deb boldog volt. Igen, nagyon boldog volt, főleg,
mivel a fogadás a végéhez közeledett, és ő még nem
találkozott az apjával. Késik a repülőgépe, legalábbis a
bátyja, Bart ezt mondta.
– Hiányzol nekünk, Deb. Mikor jössz már haza? –
kérdezte Bart.
A lány felmutatta a díjat.
– Inspiration az otthonom.
Csodálkozott, milyen könnyen ejtette ki ezeket a
szavakat nemcsak az első, hanem további három
alkalommal is, mikor a másik három bátyja is feltette
ugyanezt a kérdést.
Ám ők a testvérei voltak, akikkel olykor-olykor beszélt
telefonon. Az apjával viszont sohasem, ezért nagyon
tartott a találkozástól.
De szerencsére, úgy tűnik, nem jön el.
– Deborah Elizabeth – csendült fel a háta mögött
ekkor a jól ismert hang.
– Apa… – suttogta Deb, megfordult, s a kék
szempárba nézett.
 Abban a pillanatban ugyanannak a félénk lánynak
érezte magát, aki hat évvel azelőtt elmenekült
otthonról. Pánik fogta el, szeretett volna elrohanni, de
ekkor megérezte Jimmy kezének szorítását, és
egyszeriben elszállt a félelme. Szembe kell néznie az
apjával.
– Jól nézel ki – mondta az apja.
– Te is.
– És látom, érted a dolgod – tette hozzá az apja a díjra
mutatva. – Gratulálok! Egész jó újságíró lett belőled.
– Köszönöm – mondta Deb, majd az apja asztalára
mutatott, ahol hat díj sorakozott. – Te sem
panaszkodhatsz.
A férfi a fejét rázta.
– Csak hatot nyertünk, pedig hetet kellett volna. Az
volt a baj, hogy Robert épp Carmichaelt küldte ki a
milánói terrortámadáshoz. Nem fogadta meg a
tanácsomat, hogy…
Ahogy Deb ott állt, és hallgatta, rájött, hogy vele
ellentétben az apja egy cseppet sem változott az elmúlt
hat évben. Semmi sem elég jó neki. Soha nem is volt, és
hetvenkét év után valószínűleg már nem is lesz.
Valaha ez zavarta, mert tökéletes akart lenni, el
akarta nyerni egy olyan ember szeretetét, akit semmi
más nem érdekelt, csak a munkája. De ahogy ott állt,
Jimmyvel az oldalán, rájött, hogy többé semmit sem kell
bizonyítania az apjának. Csak saját magának.
Felnőtt nő volt.
Jimmy asszonya.
Ez a gondolat egész este nem ment ki a fejéből, még
akkor is ezen tűnődött, mikor késő este hazaérkeztek,
és Jimmy megállt Deb házának kapuja előtt.
Az ő asszonya volt. Erős. Magabiztos. Szabad.
– Köszönöm a mai estét – mondta, és kezet nyújtott a
férfinak. – Nem mentem volna el, ha te nem ragaszkodsz
hozzá, és szeretném, ha tudnád, nagyon hálás vagyok…
A férfi ránézett, a pillantása a szíve mélyéig hatolt.
 – Nincs szükségem a háládra.
– Kérlek, Jimmy, ne…
– Nekem rád van szükségem.
– Nem, ez nem igaz. Te házasságot és gyerekeket
akarsz, de én nem. – Megrázta a fejét, és pislogott, hogy
visszatartsa könnyeit. – Én nem.
Azzal sarkon fordult, és otthagyta a férfit.
Nem akarja feláldozni a függetlenségét. Végre boldog.
Vagy mégsem?

A pokolba, igenis boldog!

Ezzel győzködte magát az elkövetkező hetekben, és
megpróbált a munkájára összpontosítani. El kell
felejtenie Jimmyt! Az utolsó szeretkezésüket. Ahogy
magához ölelte a díjkiosztó ünnepségen, mintha tudná,
hogy szüksége van rá.
El kell felejtened! – intette magát.
A baj csak az volt, hogy Jimmy ebben nem értett egyet
vele, és nem segített. A lehető legváratlanabb helyeken
bukkant fel, sűrűn megjelent különböző jótékonysági
esteken, a lány helyére parkolt, ráadásul mindig
észbontóan nézett ki. Deb, hogy elkerülje a vele való
találkozást, Wallyt vagy Marilynt küldte ki azokra a
riportokra, ahol tartott tőle, hogy összefuthat a férfival.
Úgy tűnik, Jimmy végül megértette, hogy hiába
minden fáradozása, gondolta Deb. Az elmúlt két hétben
nem látta. Valószínűleg feladta az értelmetlennek látszó
harcot. A gondolatra fájdalom nyilallt Deb szívébe.
Mindegy, folytatnia kell az életét, mintha semmi nem
történt volna köztük.
A városban azt beszélték, hogy Jimmy és Sarah újra
találkozott. Ezek szerint megtették az első lépést a
házasság felé.
Deb olvasni kezdte az asztalán heverő újságot. Egy
egész oldal Inspiration önfeláldozó polgárairól, akik
mindent megtettek, hogy új házat építsenek a Blake
családnak. A pillantása Jimmy képére esett. Mellkasa
meztelen, izmai megfeszültek, derekán szerszámtartó
öv. Hihetetlenül vonzó építésvezető az egyszer biztos.
Meglepően rövid idő alatt fejezték be a házat, dacára a
múlt heti viharoknak.
– Leléptem – szólalt meg ekkor Wally. – Az ördögbe! –
mondta, ahogy a faliórára pillantott. – El fogok késni.
– Honnan?
– Egy esküvőről tudósítok.
– Mikor kaptad a megbízást? – vetett egy pillantást
Deb a naptárára.
– Reggel. Marley tiszteletes szólt. Sürgős a dolog.
Viszlát.
– De ki… – Deb szavait az ajtó csapódása vágta félbe.
– Ki házasodik?
– Fogalmam sincs – felelte Marilyn.
– Hol van Dolores, mikor tényleg szükségem lenne rá?
– méltatlankodott Deb.
– A szépségszalonban. Ki akarja deríteni, mikor lesz
Donna legújabb mellműtéte.
– Nem hallottam semmit erről az esküvőről! Vajon ki
házasodik?
– Csak annyit tudok, hogy nem én. Soha többé. Még
egyszer nem követem el ugyanazt a hibát.
– A házasság nem hiba. Egyszerűen csak arról van
szó, hogy nem a megfelelő embert választottad –
jelentette ki Deb, és maga is meglepődött a saját
szavain. – Egyáltalán nem biztos, hogy legközelebb ne
sikerülne a dolog.
Te jó ég, ez tényleg ő hangja.
– Mi van veled és Jimmyvel? – érdeklődött Marilyn,
mintha olvasott volna a gondolataiban.
– Nincs Jimmy és én – jelentette ki Deb, és gyilkos
pillantást vetett a lányra.
Ettől a tekintettől nem is olyan rég még biztosan
inába szállt volna Marilyn bátorsága, de valószínűleg túl
sok időt töltött Wally társaságában, mert ahelyett, hogy
elhallgatott volna, feltolta a szemüvegét a homlokára, és
folytatta a témát:
– Én is így gondolom. A kapcsolatotok nem működött.
– Sosem volt közöttünk semmi.
Deb az ablakhoz sétált, épp időben, hogy lássa Wallyt
átsétálni az utca túloldalára, egyenesen a templomhoz.
A kapu körül kisebb tömeg gyülekezett, mindenki a
legszebb ruhájában, és a lány hirtelen furcsa sóvárgást
érzett.
Mert Deb minden szabadságszeretete dacára,
ugyanúgy férjhez akart menni, mint minden más lány.
Keringőzni akart, pezsgőt inni, megetetni tortával a
férjét, gyereket nevelni, háztartást vezetni.
Jimmy Missiont akarta.
De a férfi mást akart. Eszményi farmerfeleséget.
Ugyanúgy, ahogy az apja annak idején tökéletes lányt.
Deb a lelke mélyén meg akart felelni ezeknek az
elvárásoknak, de sohasem sikerült. Ezért tagadta az
érzéseit. Ezért menekült még mindig. Nem akart
csalódást okozni Jimmynek.
Már nem félt elveszíteni a szabadságát. Sokkal jobban
félt, hogy sohasem lesz belőle olyan feleség, mint
amilyet Jimmy szeretne, hogy kudarcot vall, életében
immár másodszor.
– Az egész város tudja, hogy Jimmy beléd van esve –
mondta Marilyn.
Szeretlek, mondta neki. És talán igazat beszélt. De mi
lesz, ha egy nap
Jimmy ráébred, hogy hibát követett el? Hogy nincs
bennük semmi közös. A szerelem képes összehozni két
embert, de arra nem elég, hogy együtt is tartsa őket.
– És te sem vagy közömbös iránta – folytatta Marilyn.
– Megkockáztatom, hogy szereted.
Könnyek égették Deb szemét.
– Néha ez nem elég – mondta inkább magának, mint
Marilynnek. Annak idején sem volt elég. Deb szerette az
apját, de ő nem fogadta el olyannak, amilyen, és nem
viszonozta a szeretetét. – Néha az emberek túlságosan
is különbözőek.
– Ámen. Woodrow és én olyanok voltunk, mint a tűz és
a víz.
– A szerelem szép dolog a mesékben, de most a való
életről beszélünk.
– A rideg valóságról – helyeselt Marilyn. – És az
egészen más.
– Úgy értem, mit tudok én egy farmról?
Megrázta a fejét, és nézte, ahogy egyre több vendég
érkezik a templomba.
– Városi lány vagyok, ő pedig vidéki fiú.
Elnémult, mikor meglátta, hogy Jimmy kiszáll a
kocsijából, és elindul a templom felé. Megállt, hogy
kezet fogjon néhány ismerőssel, majd besétált a kapun.
Deb gyomra összerándult, mikor rádöbbent az
igazságra.
Jimmy. A templom. És a szmoking.
Nem!
Hirtelen pánikba esett, és még mielőtt
végiggondolhatta volna, mit tesz, már az utcán volt.
Felrohant a templom lépcsőjén. Jimmy nősülni készül!
– Állj!
Legalább egy tucat fej fordult feléje, de ő csak
egyvalakit látott.
– Ezt nem teheted – kiáltotta Deb, mikor rémült
pillantása találkozott a férfiéval. – Kérlek! Ne! Még ne! –
Mély lélegzetet vett. – Ne, amíg el nem mondtam, amit
akarok – folytatta gyorsan, mielőtt inába szállt volna a
bátorsága. – Szeretlek. Mindig is szerettelek, csak nem
mertem bevallani. Féltem, hogy te nem szeretsz viszont,
mert nem tudok lasszót dobni, lovagolni, és nem hordok
farmernadrágot…
– Slick!
– Tudom, milyen fontos neked, hogy egy olyan nő
legyen a feleséged, aki mindenben megosztja veled az
életét. Aki ugyanazokat a dolgokat szereti, amiket te. Én
nem ilyen vagyok. Úgy értem, néhány dolgot azért
szeretek. A kunyhó például csodálatos, remek
építésznek tartalak, hajnalig el tudnám nézni, ahogy
dolgozol, de ugyanakkor imádom a selymet és a magas
sarkú cipőt, és Ricky Martint…
– Slick!
A lány megtorpant.
– Tessék?
– Tízéves korom óta nem dobtam lasszót.
– De farmerban jársz.
– Igen, de imádom a selymet és a magas sarkú cipőt –
Jimmy elindult Deb felé, majd néhány centire tőle
megállt. – És téged, Slick.
– Akkor ne csináld ezt.
– Muszáj!
Deb majdnem elsírta magát.
– Nem teheted. Én akarok feleségül menni hozzád!
– Ez most lánykérés volt? – vonta fel a szemöldökét
Jimmy.
– Igen! Kérlek, ne nősülj meg… – Körülnézett, a
tekintetével Sarah Cookot kereste. De csak a papot,
Jimmy anyját és a házvezetőnőt látta. – Hol van?
– Attól tarok, nem ő nősül, hanem én megyek férjhez –
szólalt meg Earline Mission, és Deb csak most vette
észre a koszorút a hajában, és Red Baileyt az oldalán,
aki szintén szmokingot viselt. – Jimmy vezet az oltárhoz.
A lány újra Jimmyre nézett.
– Úgy érted, bolondot csináltam magamból semmiért?
– Bolondot csináltál magadból, mert szeretsz, és mert
én is szeretlek. Szeretlek, ugye tudod? Attól a pillanattól
kezdve szeretlek, hogy megláttalak a jótékonysági
vásárban.
Jimmy már nem mosolygott, komolyan nézte a lányt.
Deb megtette, amire régóta vágyott, a férfihoz simult.
Jimmy erős karjai köréje fonódtak.
– Annyira szeretlek – suttogta Deb a fülébe. – Mindent
szeretek benned. Szeretem, ahogy öltözködsz, ahogy az
ágyamban fekszel, ahogy a szemed villog, mikor mérges
vagy. Mindent!
Deb hátralépett, arcán könnyek peregtek végig,
boldogság töltötte el a szívét.
– Akkor most lesz esküvő, vagy nem? – kérdezte Red.
Deb látta a türelmetlenséget a férfi szemében.
– Hát persze, hogy lesz – mondta Jimmy, karját
szorosabbra fonva a lány köré. – Lesz esküvő, gyerekek,
boldogság. Egy hosszú életen át.

UTÓHANG

Két hónappal később…

– Gratulálok, drágám!
Earline Mission barátnői természetesen mind eljöttek
megnézni, ahogy a város rosszlányának végre bekötik a
fejét.
Az esküvőt a Mission-farmon tartották, ahová egy
hatalmas sátrat állítottak fel. Az asztalok meg voltak
rakva minden földi jóval, és zenekar húzta a talpalávalót
az összegyűlt vendégeknek.
A fényképész épp az ifjú párt fotózta.
– Csodálatos ez az esküvő, kedvesem.
– A menyasszony pedig gyönyörű.
– És Jimmy ebben a szmokingban olyan, mintha
egyenesen az égből ereszkedett volna közénk.
– Lefogadom, hogy gyönyörű unokákkal ajándékozzák
majd meg Earline-t és Redet.
Deb alig bírta leküzdeni a késztetést, hogy el ne
árulja, ez a kívánság alig nyolc hónapon belül teljesül.
Természetesen nem mondott semmit, nehogy az egész
város erről pletykáljon. Nem mintha zavarta volna, ha
róla beszélnek, hiszen szerette megbotránkoztatni az
embereket. Csakhogy most a kisbabájáról van szó. Deb
soha nem rajongott különösebben az anyaság
gondolatáért, de az elképzelés, hogy Jimmy gyermekét
hordja a szíve alatt, boldogsággal töltötte el. Nem is
beszélve arról, hogy azt akarta, Jimmy tőle hallja a jó
hírt.
Ebben a pillanatba Jimmy fel is tűnt mellette.
– Hölgyeim, remélem, nem bánják, ha táncolok a
feleségemmel? – kérdezte, majd felvillantotta
legelbűvölőbb mosolyát, amitől anyja barátnői egytől
egyig a lába előtt hevertek.
– Még mindig nem tudom, hogy csinálod – jegyezte
meg Deb, mikor Jimmy a táncparkettre vezette, és a
karjába vonta.
A férfi közelebb húzta magához, és a csípőjét a
feleségéhez nyomta.
– Minden a csípőn múlik, Slick. A csípőn –
magyarázta.
– Hol hyallottam már ezt? – nevetett Deb.
– Egy észbontó nő mondta nekem, mikor előadott egy
sztriptízt, majd kimondhatatlan dolgokat művelt velem.
– Kimondhatatlan?
– Kimondhatatlan és szégyenletes, és én minden
egyes percét élveztem – kacsintott Jimmy. – Ezért
vettem el feleségül.
Deb elmosolyodott, és szerelmesen a férje nyaka köré
fonta a karját. Néhány percre megfeledkeztek a
vendégeikről, az egész világról, aztán az andalító dallam
véget ért, és nekik vissza kell térniük a valóságba. Az
esküvő éppen olyan volt, amilyennek Deb mindig is
elképzelte, és ő minden pillanatát élvezte, kiváltképp,
mert itt volt a családja is, hogy megossza vele az
örömét.
A bátyjai és a feleségeik az apjával együtt jöttek el,
aki kötelességének érezte, hogy a lányát ő vezesse az
oltár elé. Nem tűnt túl meghatottnak, de legalább eljött,
és ami a legfontosabb, nem tett egyetlen bíráló
megjegyzést sem.
Ez volt Deb életének legszebb napja.
A terem túlsó vége felé pillantott, ahol Marilyn
filmezte az esküvői vendégsereget. A lányt mintha
kicserélték volna. A közeli főiskolán újságírást és
filmezést tanult.
Ügyesen sminkelte magát, és öltözködött. Hol voltak
már bő pólók és a vastag keretes szemüvegek! Most
kontaktlencsét hordott, és egyszerű, de csinos
virágmintás ruhát.
Wally előlépett a város ügyeletes szépfiújává, most,
hogy Jimmy végleg elkelt. A lányok most őt halmozták el
figyelmességükkel, amit a fiatalember szemlátomást
nagyon élvezett.
Jimmy úgy döntött, nem adja el a farmot, de az
irányítását Wayne-re bízta, míg ő maga megalapította a
Mission Építési Vállalatot. A céget épp most bízták meg,
hogy tervezzen egy új épületet a városi bíróság
számára, köszönhetően az egyoldalas hirdetésnek,
amelyet Deb minden héten megjelentetett az újságban.
– Ki ügyel a farmra most, hogy te a kunyhóban laksz?
– kérdezte Wally.
– Egyelőre Wayne – felelte Jimmy. – Hé, öcsém, gyere
csak ide!
Jack Mission három évvel volt fiatalabb Jimmynél, de
ugyanolyan magas és legalább olyan jóképű volt, mint a
bátyja. Hosszú, szőke haja, zöld szeme, a belőle áradó
vadság levette a lábáról a nőket.
Ő volt az örökös lázadó, aki minden szabályt
megszegett. Épp időben ért oda az esküvőre, anyja és
bátyja meglepetésére és legnagyobb örömére. A
fiatalember felbukkanása azonnal felkeltette a városka
ifjú hölgyeinek érdeklődését. A legtöbben ott álltak a
közelében, nevetgéltek, sutyorogtak, és találgatták,
vajon ki lesz, akire szemet vet.
– Wally épp azt kérdezte, ki ügyel a farmra – szólalt
meg Jimmy, mikor Jack odalépett hozzá.
– Rám aztán ne számíts! – vonta meg a vállát az
öccse.
– Most, hogy hazajöttél, végleg itthon is maradhatnál
– mondta Jimmy.
 – Talán – felelte Jack mosolyogva, amint a terem
másik végében megpillantotta Marilynt. – Egy darabig,
azt hiszem, maradok.

HARLEQUIN

Tiffany 160

Sandra Chastain
A Bűnök Palotája

A Bűnök ura minden nőt elvarázsol, ha izgató

láncával színpadra lép. Miközben nézi, a tévé-riporter
Sunny Claryt is soha nem ismert vágyak töltik el.
Beteljesülhetnek ezek a vágyak, és sikerül-e kiderítenie,
hogy kicsoda valójában ez a mindig álarcban fellépő
férfi?