1

Légy a feleségem
reggelre

2
 Az én kedves, elegáns és bölcs Conniemnak.

Mert egy igaz barát olcsóbb, mint egy terápia.

Örök szeretettel,

L.K.

3
 1. fejezet
Hampshire, Anglia

1852 augusztusa

Mindenki, aki olvasott már regényt, tudja, hogy egy nevelőnő mindig szelíd és
elnyomott. Emellett csendesnek, alárendeltnek és szófogadónak kellene lennie.
Azt már nem is említve, hogy tisztelnie kéne a ház urát.
Leo - Lord Ramsey - elkeseredve gondolt arra, hogy vajon ők miért nem tudtak
egyet közülük alkalmazni. Nem, ehelyett a Hathaway család Catherine Marks-
ot fogadta fel, aki – Leo véleménye szerint – nem túl hízelgő árnyékot vet az
egész szakmára.
Nem mintha Leo bármi hibát is talált volna Marks valódi képességeiben.
Remek munkát végzett két legfiatalabb húga, Poppy és Beatrix bevezetésével a
társadalmi etikettbe. És nekik mindenképpen komoly segítség kellett, mivel
egyik Hathaway sem gondolta, hogy valaha nagyobb társadalmi körökben
fognak mozogni. Mindig az alsóbb osztály körében sürgölődtek, egy
falucskában Londonról nyugatra.
Apjuk, Edward Hathaway - a középkori történelem nagy tudója - habár
jóvérű volt, messze nem arisztokrata.
Azonban – váratlan események sorozata után – Leo megörökölte Lord
Ramsey címét. Amellett, hogy tanult építész, még vikomt is, földdel és bérlőkkel.
A Hathaweyek elköltöztek a Hampshire-beli Ramsey birtokra, ahol sok
küzdelem után elkezdhették új életüket.
Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy a nővéreknek meg kellett
tanulniuk a nevetséges szabályok és fiatal lányok viselkedési formáinak
tömkelegét. Ha nem lett volna Catherine Marks türelmes útmutatása, a lányok
nagy valószínűséggel úgy trappoltak volna végig Londonon, mint az elefántok.
Marks csodát tett mindegyikükkel, főként Beatrixszal, aki kétségkívül a

4
legfurcsább nővér volt az amúgy is furcsa családban. Annak ellenére, hogy
Beatrix boldogabb volt pajkosan végigszaladva a réten vagy az erdőben pont,
mint egy kis vad teremtmény, Marksnak sikerült lenyűgöznie a különböző
szabállyal a báltermi viselkedéssel kapcsolatban. Még verseket is írt a
lányoknak az etikettről. Például:
Fiatal hölgyek arca mindig komoly,
mikor jön egy idegen, egy szép mosoly.
Kacérkodás, civakodás, bókok,
és hírnevünk már be is mocskolódott.
Természetesen Leónak nem sikerült megállnia, hogy ki ne gúnyolja
Marks verselési képességeit, magában mégis megjegyezte, hogy a módszer
valóban működik. Poppy és Beatrix végül sikeresen be lett vezetve a londoni
társaságba. És Poppy azóta már hozzá is ment a hoteltulajdonos Harry
Rutledgehez.
Most már csak Beatrix maradt. Marks elvállalta a gardedám szerepét az
energikus, tizenkilenc éves lány mellett. Ami a Hathaway család maradék
részét illeti, Catherine Marks lényegében a család tagja lett.
Leo a maga részéről ki nem állhatta a nőt. Mindig elmondta a véleményét
– akár kérdezte, akár nem-, emellett még parancsolgatni is merészelt neki.
Azon ritka alkalmakor, amikor a férfi megpróbált barátságos lenni vele, mindig
felcsattant, vagy megvetően elfordult. Amikor teljesen ésszerű véleménnyel állt
elő, még be sem fejezte a mondatot, Marks már rögtön el is kezdte sorolni,
miben téved a férfi.
Elfogadva a megváltozhatatlan tényt, hogy a nő utálja, Leo ugyanígy állt
hozzá. Az elmúlt év során próbálta meggyőzni magát, hogy egyáltalán nem
számít, hogy a nő megveti. Épp elég nő volt Londonban, akik sokkal szebbek,
vonzóbbak és megnyerőbbek voltak, mint Catherine Marks.
Persze ha nem nyűgözte volna le őt ennyire.
Talán a titok miatt, amit annyira buzgón takargat. Marks sosem beszélt a
gyerekkoráról, a családjáról vagy éppen arról, hogy miért fogadta el a
nevelőnői állást a Hathaway-eknél. Rövid ideig leányiskolában tanult, de nem
óhajtott beszélni a tanulmányairól, és hogy miért hagyta ott. Volták pletykák

5
arról – az egykori diákok körében -, hogy talán az igazgatónő egyik szegény
rokona, vagy éppen egy bukott nő, ennek következtében elvesztett helyét a
társadalomban, így muszáj volt valaki alkalmazásába állnia.
Marks annyira zárkózott és állhatatos volt, hogy könnyű volt
megfeledkezni arról, még csak egy fiatal nő a húszas évei elején. Amikor Leo
először találkozott vele, a nő szemüvegével, ijesztő homlokráncolásával és
szájának komoly vonalával a kiszáradt vénkisasszony tökéletes megtestesítője
volt. Gerince hajlíthatatlan, mint a piszkavas, a haja unalmas barna, mint a
molylepke szárnya, mindig szoros kontyba tűzve. A Zord Kaszásnak – ahogy
Leo becézte - azonban nem volt ellenvetése a családdal kapcsolatban.
De az elmúlt év komoly változást hozott a nővel kapcsolatban.
Kikerekedett, habár még mindig karcsú volt, de már közel sem olyan, mint egy
gyufaszál. Az arca pedig színnel telítődött. Másfél héttel ezelőtt, mikor Leo
megérkezett Londonból, teljesen megdöbbent a nő arany tincsei láttán.
Nyilvánvalóan évekig festette a haját, de egy hiba folytán –amiért részben a
patikus is okolható -, muszáj volt eldobnia az álcáját. És habár a sötét barna
loknik sokkal jobban passzolnak a finom vonásokhoz és halvány bőrhöz, a nő
természetes szőkesége lenyűgöző volt.
A férfinak meg kellett küzdenie azzal a ténnyel, hogy Catherine Marks –
halálos ellensége – egy igazi szépség. Nem is a megváltozott hajszín miatt
látszott különbözőnek, sokkal inkább amiatt, hogy mennyire kényelmetlenül
érezte magát. Sebezhetőnek érezte magát, ami meg is látszott rajta. Éppen ezért
Leo azt akarta, hogy még több réteget vetkőzzön le. Meg akarta ismerni őt.
Leo megpróbált távolságot tartani, míg a felfedezésén töpreng. Zavarban
volt családja megnyilvánulásától Marks megváltozott külseje miatt, ami nem
volt más, csak együttes vállrándítás. Miért is nem voltak fele annyira
kíváncsiak, mint ő? Vajon miért rejtegette szándékosan valódi külsejét? Mi az
ördög elől bujkált?
Egy napos hampshire- i délután Leo meggyőződött arról, hogy családja
mással van elfoglalva, majd Marks keresésére indult. Mindezt azzal
magyarázta, hogyha szemtől-szembe beszélhet vele, talán néhány kérdésre

6
választ kap. A sövénnyel körülvett kertben meg is találta. A köves út menti
padon ült.
És nem volt egyedül.
Leo egy tiszafa árnyékába húzódott, úgy húsz méterre a padtól.
Marks Poppy újdonsült férje, Harry Rutledge mellett ült. Komoly
beszélgetésbe merültek, ami már-már intimnek tűnt.
Annak ellenére, hogy a helyzet nem volt éppen gyanús, de azért illendő
sem.
Mi az istenről beszélhetnek? Még távolról is meg tudta mondani, hogy
valami jelentősdologról lehet szó. Rudtledge sötét feje védelmezőn a nő fölé
hajolt. Mintha csak barátok lennének. Vagy szeretők.
Leo álla leesett, mikor Marks finoman benyúlt szemüvege mögé, mintha
csak könnyet törölne le.
Marks sírt, méghozzá Harry Rutledge társaságában.
És Rutledge ekkor megcsókolta a nő homlokát.
Leónak elállt a lélegzete. Még mindig benntartva a levegőt, számos
különböző érzelem futott át rajta: ámulat, aggodalom, gyanú és düh.
Rejtegettek valamit. Terveztek valamit.
Talán régen Rutledge szeretője volt? Netán férfi megfenyegette, vagy
esetleg a nő megpróbál kicsikarni tőle valamit? Nem... a gyengédség kettejük
között még ilyen távolságból is egyértelmű volt.
Leo megdörzsölte állkapcsát, miközben elgondolkodott, mit kéne tennie.
Poppy boldogsága sokkal fontosabb volt, mint sok más egyén indok. Mielőtt
azonban péppé veri húga férjét, pontosan meg kell tudnia, mi ez az egész. És
ekkor, ha a körülmények megkövetelik, veri péppé Rutledget.
Lassú, kimért lélegzettel Leo tovább nézte a párost. Rutledge felállt és
visszament a házba,míg Marks maradt a padon ülve.
Leo lassan, minden tudatosság nélkül elindult Marks felé. Nem tudta,
hogyan fog bánni vele, hogy mit fog mondani neki. Minden attól függ, melyik
ösztön szökken benne szárba, amint eléri a nőt. Esélyes volt, hogy megfojtja.
Ugyanennyire lehetséges volt az is, hogy ledönti a meleg fűre és
megerőszakolja. Hirtelen valami forró érzés futott át rajta, ami egyáltalán nem

7
volt ismerős. Féltékenység? Jézus, az. Féltékeny volt a sovány hárpiára, aki
minden adandó alkalommal sértegeti és gyötri őt.
Ez talán egy új szintje a romlottságnak? Vénkisasszony fétis?
Biztosan a gátlásait találja ennyire erotikusnak… Mindig is lenyűgözte a
kérdés, hogy vajon mit tegyen, amivel lerombolja őket. Catherine Marks, az ő
ördögi ellenfele…meztelenül és nyögve, alatta fekve. Semmi mást nem akart
még ennyire. És ez most már értelmet is nyert. A könnyen kapható nőkben
semmi kihívás nincs. De Markst lefektetni hosszú időbe telik, addig gyötörni,
míg könyörög és sikít….nos, ez igazi móka lenne.
Könnyedén sétált tovább a nő felé, nem szalasztva el a pillanatot, amikor
az észrevette őt, majd megmerevedett. Arca boldogtalan, száját egyetlen vonallá
szorította. Leo elképzeltem, hogy keze közé veszi a nő arcát, majd néhány buja
percig csak csókolja, mindaddig, míg zihálva, puhán a karjaiba nem simul.
Ehelyett megállt, kezeit ökölbe szorította zsebeiben, így méregetve a nőt.
- Megmagyaráznád, mi volt ez az egész? – kérdezte.
A nap visszatükröződött Marks szemüvegén, elrejtve szemeit.
- Kémkedtél utánam, milord?
- Éppenséggel nem. A vénlányok felőlem bármit csinálhatnak a
szabadidejükben. Nem érdekel. De nehéz volt nem észrevenni, hogy a sógorom
megcsókolta a nevelőnő homlokát a kertben.
Elismerés járt Marks lélekjelenlétéért. Semmi reakciót nem mutatott,
kivéve, hogy kezeit szorosan összefűzte ölében.
- Egy csók – mondta. – A homlokomra.
- Az nem számít, mennyi és hova. Meg fogod magyarázni, hogy miért
tette. És hogy miért engedted. És legyen elfogadható indokod, mert ilyen közel
vagyok – tette a hüvelyk – és mutatóujját közel egymáshoz – ahhoz,
kivonszoljalak a postakocsi úthoz, és felrakjalak a következő kordéra,
egyenesen Londonba- jelentett ki.
- Menj a pokolba! – mondta halkan Catherine , és feltápászkodott.
Mindössze két lépést tett meg, mikor a férfi hátulról megragadta. – Ne nyúlj
hozzám!- ordította a nő.

8
 Leo szembefordította magával, könnyedén megtartva. Kezei
összezárultak a karcsú alkaron. Érezte a nő bőrének melegét a vékony
muszlinruha ujján keresztül. Ahogy tartotta, ártatlan levendula illata csapta
meg az orrát. Halványan érezni lehetett a torka vonalán. Az illat frissen vetett
ágyéra emlékeztette, amin vasalt ágynemű terül szét. És, ó, hogy mennyire
szeretne belécsúszni!
- Túl sok titkod van, Marks. Túl régóta vagy már tüske a körmöm alatt,
az éles nyelveddel és rejtélyes múltaddal. Most válaszokat akarok. Miről
beszéltél Harry Rutledge-el?
A nő gyönyörű szemöldökei- melyek néhány árnyalattal sötétebbek
voltak, mint a haja- összeszaladtak.
- Miért nem kérdezed meg tőle?
- Téged kérdeztelek- mondta Leo. Mivel a nő makacsul hallgatott,
eldöntötte, hogy inkább provokálni fogja. – Te másmilyen nő voltál, szóval azt
mondom, kivetetted rá a hálódat. De mint tudjuk, neked nincs erre képességed,
igaz?
- Ha lenne, akkor sem alkalmaztam volna rajtad!
- Ugyan már,Marks! Gyerünk, beszélgessünk civilizált emberek módjára.
Csak most az egyszer!
- Addig nem, míg nem veszed le rólam a kezedet.
- Nem, mert akkor meg elfutsz. És túl meleg van ahhoz, hogy üldözzelek.
Catherine dühbe gurult és tenyereit a férfi mellkasára téve megpróbálta
eltolni. A nő teste többrétegnyi muszlinnal volt szépen elfedve. A gondolat,
hogy mi lehet alatta…rózsaszín és hófehér bőr, lágy hajlatok, intim
fürtöcskék…azonnal lángra lobbantotta a férfi belsőjét.
Reszketés futott végig a nőn, mintha csak olvasna a gondolataiban. Leo
elszántan lenézett rá.
- Félsz tőlem, Marks? Te, aki mindig lejárat engem?
- Persze, hogy nem, te arrogáns tökfilkó. Én csak azt szeretném, ha úgy
viselkednél, ahogy a társadalmi rangod megkívánná.
- Mint egy főnemes?- emelte meg gúnyosan a szemöldökét. – Így
viselkednek a főnemesek. Nem is értem, hogyan nem vetted még észre eddig.

9
 - Ó, észrevettem én. Egy férfiban, aki annyira szerencsés, hogy
megörököljön egy címet, kellő tisztességnek kellene lennie. Főnemesnek lenni
kötelezettség – felelősség -, de ehelyett te úgy teszel, mintha ez feljogosítana
arra, hogy puhány és undorító legyél, minden elképzelhető módon. Mi több…
- Marks - szúrt közbe Leo bársonyos hangon – remek próbálkozás, hogy
eltereld a figyelmemet. De nem működik. Nem tántorítasz el, míg meg nem
tudom, amit akarok.
Cat nagyot nyelt, és mindenhova nézett, csak rá nem, ami igen nehéz
volt, hisz épp előtte állt.
- Az ok, amiért négyszemközt beszéltem Mr. Rutledge-el…a jelenet,amit
láttál….
- Igen?
- Azért volt, mert…Harry Rutledge a bátyám. Féltestvérem.
Leo a nő lehajtott fejét nézte, próbálva lenyelni, amit hallott. Az érzés,
hogy becsapták, elárulták, lángra lobbantotta haragját. Szentséges pokol!
Marks és Harry Rutledge testvérek?
- Nem lehet elfogadható indok arra, hogy miért kellett ezt titokban
tartani.
- Ez a helyzet eléggé bonyolult.
- Miért nem mondta egyikőtök sem el?
- Nem kellett tudnod.
- De el kellett volna mondanod nekem, mielőtt elvette Poppyt. Kötelesek
voltatok elmondani.
- Mégis mi kötelezett volna?
- Lojalitásból, a fenébe is. Mégis miről tudsz még, ami esetleg hatással
van a családomra? Milyen más titkokat rejtegetsz még?
- Ez nem a te dolgod- lépett hátra Catherine. – Eressz el!
- Nem, addig nem, míg el nem mondod, mit tervezel. Tényleg Catherine
Marks az igazi neved? Ki pokol vagy te? –átkozódott, mikor a nő küzdeni

10
kezdett. – Maradj veszteg, kis nőstényördög! Csak meg…áúú!- most a nő
oldalba könyökölte.
A mozdulat következtében Marks szemüvege a földre zuhant.
- A szemüvegem!- esett térdre a nő, majd elkezdett a fűben kutakodni.
Leo dühe lassan elpárolgott, majd jött a bűntudat. Amint látható volt, a
nő szinte teljesen vak volt a szemüvege nélkül. Látni a fűben kúszni-
mászni…igazi bunkónak érezte magát. Egy szamárnak. Térdre ereszkedett,
majd ő is nekiállt keresni.
- Láttad, merre esett? – kérdezte Leo.
- Ha láttam volna- mondta a nő füstölögve-, akkor egyáltalán nem is
kellene szemüveg.
Rövid szünet.
- Segítek megkeresni.
- Milyen kedves tőled- mondta a nő fanyarul.
A következő pár percben, térden állva kutattak a nárciszok mentén.
Mindketten úgy rágódtak a beállt szünetben, mintha ürühúst ennének.
- Szóval tényleg kell a szemüveg- mondta végül Leo.
- Persze, hogy kell- mondta Marks ingerülten. – Miért viselném, ha nem
kellene?
- Azt hittem, az álcád része.
- Az álca?
- Igen, Marks, álca. Főnév, amit akkor használunk, amikor valaki el
akarja rejteni az igazi kilétét. Gyakran használják bohócok és kémek esetében.
És most már a nevelőnőkében is. Jóságos ég, lehetne valami normális a
családomban?
Marks ránézett és pislogott, a látása nem volt épp összpontosított. Egy
pillanatig úgy nézett ki, mint egy ideges kisgyerek, aki elhagyta a kedvenc
takaróját. És Leo emiatt furcsa, szúró fájdalmat érzett a szívében.

11
 - Meg fogom találni a szemüvegedet- mondta a férfi nyersen. –
Megígérem. Ha gondolod, bemehetsz a házba,míg keresem.
- Nem, köszönöm. Ha egyedül próbálok eljutni a házig, még az is lehet,
hogy az istállóban kötök ki.
Leo figyelmét egy fémes villanás keltette fel a fűben. Lenyúlt, kezét
összezárta a szemüveg körül.
- Itt van- mászott oda Markshoz, és térden állva szembenézett a nővel.
Miután megtörölgette a lencséket az ingujjában, megszólította:
- Maradj így!
- Add ide!
- Engedd meg, kis konok. A vitatkozás is olyan természetes számodra,
mint a lélegzetvétel, ugye?
- Nem, ez nem igaz- mondta a nő gyorsan, és elpirult, mikor a férfi
rekedt hangon felnevetett.
- Nem nehéz csapdába csalni, mikor annyira megkönnyíted,Marks -
mondta,miközben nagy gonddal felhelyezte a szemüveget a nő orrára, végig
simítva arca oldalán. Finoman megérintette a fülkagylóit. – Nem passzolnak -
húzta végi ujját az egyik fülcimpán. Feltűnően szép volt a napfényben, szürke
szemei zöldeskéken ragyogtak. Mint két opál. – Milyen kicsi fülecskék-
folytatta Leo, ujjait végigfuttatva a finom arcon. – Nem csodálom, hogy mindig
leesik a szemüveged. Nincs is semmi, ami fenntartaná.
Marks zavartan nézett rá.
Milyen törékeny- gondolta a férfi. Az akarata olyan erős, és olyan tüzes
volt, hogy majdnem elfelejtette, mindössze fele akkora, mint ő. Azt hitte, hogy
arrébb üti a kezét- mivel utálta, ha megérintik, főleg, ha ez a valaki ő. De a nő
nem mozdult. A férfi végigsimított ujjaival a torkán, halványan érzékelve,
ahogy nyelt. Valami valótlan volt a pillanatban, valami álomszerű. Leo nem
akarta, hogy véget érjen.

12
 - Catherine az igazi neved?- kérdezte. – Legalább erre válaszolsz?
Catherine tétovázott, félt bármit elárulni magáról, még ezt az aprócska
információt is. De a férfi ujjbegyei megint végigszántottak a nyakán,
hatástalanítva minden elhatározását. Valami tüzes érzés kúszott fel a torkán.
- Igen – mondta fojtott hangon. – Catherine.
Még mindig térdeltek, a nő szoknyái szétterültek körülöttük.
Virágmintával nyomott muszlin redők szorultak Leo térde alá. Teste keményen
reagált a nő közelségére, vére hevesen lüktetett, és igen kellemetlen helyeken
gyűlt össze. Izmai összerándultak, megfeszültek. Véget kellene ennek vetnie,
még mielőtt olyat tesz, amit aztán mindketten megbánnak.
- Felsegítelek – mondta Leo nyersen, feltápászkodva. – Nos, menjünk be.
De figyelmeztetlek, még nem végeztem veled. Több dolog…
De elhallgatott, ahogy Cat megpróbált felállni, teste a férfi testének
zuhant. A férfi átölelte, szemtől szembe kerültek, lélegzetük összekeveredett.
Az álomszerű érzés fokozódott. Mindketten a nyári fűben térdeltek, a
levegő frissen nyílt fű és pipacs illatát hozta… és Catherine Marks a karjaiban
volt. A haja ragyogott a napfényben, bőre szirompuhaságú volt. Felső ajka
majdnem olyan vastag volt, mint az alsó, ívük olyan finomak és puhák, mint a z
érett datolyaszilva. A nő szájára nézve érezte, ahogy tarkóján feláll a szőr
izgalmában.
Némely kísértésnek- gondolta Leo homályosan- nem kellene
ellenszegülni. Mert azok annyira állhatatosak, hogy időről-időre visszatértek.
Éppen ezért az ilyen kísértéseknek engedelmeskedni kell- csak így lehet
megszabadulni tőlük.
- Fenébe - mondta elnyűtten- meg tudom tenni. Még úgy is, hogy tudom,
utána teljesen megsemmisülök.
- Mit tudsz megtenni?- kérdezte Marks tágra nyílt szemmel.
- Ezt.

13
 Ezzel szájával a nő szájára tapadt.
Végre, sóhajtott fel minden egyes izma. Végre. Az érzés annyira elragadó volt,
hogy egy pillanatra mozdulni sem bírt, csak a nő száját érezte az övén.
Elmerülve az érzésben, Leo engedte, hadd ragadja magával. Megszűnt
gondolkodni, és megtett mindent, amit akart…finoman húzogatta a felső ajkat,
majd rögtön utána az alsót is, szájukat összepecsételte, nyelvével megérintette a
nő nyelvét, játszadozva vele. Csók kezdődött, mikor egy másik még véget sem
ért, erotikus löketek sorozata. Gyönyörűség száguldott végig a testén, minden
idegben és vénában visszhangozva.
És Isten segítse meg, még többre vágyott. Majd meghalt, hogy
benyúlhasson a nő ruhájába és érezze teste minden centiméterét. Végig akarta
csókolni minden finom vonalát, megízlelve egész testét. Marks tehetetlenül a
férfi nyaka köré fonta karjait. Leónak dőlt, mintha az érzés minden irányból
beléáramlana. És valóban ez történt. Közelebb küzdötték magukat egymáshoz,
szorosabban, testük új és bizonytalan ritmust követett. Ha nem választotta
volna el őket annyi réteg ruha, ez már egyenesen szeretkezés lett volna.
Leo folytatta a csókot – habár már rég véget kellett volna vetnie - nem
csak az elviselhetetlen gyönyör miatt, hanem azért is, mert szívesen
szembenézne azzal, ami ezután következik. Kötekedő kapcsolatuk nem lenne
ugyanolyan, miután ehhez hasonló dolgot műveltek. Új pályára terelődne, egy
teljesen ismeretlen végcél felé haladva, és Leo biztos volt benne, hogy egyikük
sem kedvelné, ahová vezet.
Rájőve, hogy egyszerre nem tudná elengedni, hát fokozatosan haladva
megcsókolta állkapcsát, az érzékeny pontot a füle mögött. Egy erecske hevesen
és gyorsan lüktetett a szája alatt.
- Marks – mondta érdes hangon - ettől féltem. Valahogy tudtam, hogy…
Félbehagyva a mondatot, felemelte a fejét és lenézett a nőre.
A nő bandzsított a bepárásodott szemüveg mögött.

14
 - A szemüvegem... Már megint elvesztettem.
- Nem vesztetted el. Csak bepárásodott.
Amint a ködös szemüveg kitisztult, Marks ellökte a férfit. Talpra tornázta
magát, elhárítva a férfi segítségét.
Egymásra néztek. Nehéz volt megmondani, melyikük van jobban
felháborodva.
Bár, elnézve a reakcióját, valószínűleg Marks volt.
- Ez soha többé nem történhet meg - csattant fel. – És ha valaha
megemlíted, az utolsó leheletemig tagadni fogom.
Néhányszor végigsöpört a szoknyáin, hogy letakarítsa róluk a faleveleket
és a füvet, és figyelmeztető pillantást lövellt Leo felé.
- Most bemegyek a házba. És ne kövess!

15
 2. fejezet
Egészen vacsoráig nem találkoztak, ahol is rajtuk kívül még ott volt Amelia,
Win, Poppy és mélyen tisztelt férjeik, Cam Rohan, Kev Merripen és Harry
Rutledge. Catherine Marks Beatrixszal ült az asztal túlsó végén.
Eddig egyik húga sem választott átlagos férjet magának. Rohan és
Merripen mindketten cigányok voltak, ennek következtében hamar
beilleszkedtek az amúgy is különös Hathawayek közé. Poppy férje, Harry
Rutledge pedig egy különc szállodatulajdonos volt, egy hatalmas ember, akit az
ellenségei jobban tiszteltek, mint a barátai.
Catherine Marks tényleg Harry Rutledge húga?
Leo a vacsora közben egyikről a másikra pillantgatott, hasonlóságot
keresve. Átkozott legyek, ha nem találok semmi azonosságot- gondolta. És igen.
A magas arccsont, a szemöldök egyenes vonala, a macskaszerű szemek…
- Beszélnem kell veled - mondta Leo Amelia- nak rögtön vacsora után. –
Négyszemközt.
A nő kék szemei tágra nyíltak.
- Természetesen. Sétálhatnánk? Még mindig világos van odakint.
Leo kurtán bólintott.
Mint a két legidősebb Hathaway testvér, gyakran veszekedtek. Mégis,
Amelia volt a kedvenc személye az egész világon, nem mellesleg a legközelebbi
bizalmasa is. Amelia-nak helyén volt az esze, és sosem félt kimondani, mit
gondol.
Senki sem gondolta, hogy az eszes Amelia-t ledönti a lábáról a lendületes
cigány, Cam Rohan. Cam-nek mégis sikerült elcsábítania és elvennie Amelia-t,
mielőtt az egyáltalán észrevette volna, valójában mi is történik. És mint
kiderült, Cam igazán ért a Hathaway-ek irányításához. Szokásosnál hosszabb
fekete hajával és a gyémánttal a fülében nehéz volt elhinni, hogy egy igazán

16
megfontolt családfő. De Cam vitathatatlanul ügyesen vezetgette a családot.
Neki és Amelia-nak most már van egy kilenc hónapos kisfia, Rye, aki apja
fekete haját és anyja kék szemét örökölte.
Kényelmesen sétálgatva a magánúton Amelia-val az oldalán, Leo
figyelmesen végignézett környezetén. Nyáron a nap Hampshire-ben egészen
kilenc óráig időzött az égen, fényével elárasztva az erdőt, pusztát és réteket.
Folyók és patakok metszették ketté a tájat, táplálva mocsarak és mezők gazdag
élővilágát. Annak ellenére, hogy a Ramsey birtok nem Hampshire legnagyobb
gazdasága volt, mégis az egyik legszebb, régi szálfa erdejével és háromezer
hektárnyi termőföldjével.
Tavaly Leónak el kellett jönnie a birtokra, hogy megismerje a bérlőket,
tökéletesítenie kellett a vízelvezető – és öntözőrendszert, kapukat, kerítéseket,
épületeket javított…és Isten a tudója, sokkal több mindent megtanult a
gazdálkodásról, mint amit valaha is óhajtott volna. Mindezt Key Merripen
könyörtelen utasítására.
Merripen – aki gyerekkora óta a Hathaway-ekkel élt –elvállalta, hogy
annyi mindent megtanul egy birtok vezetéséről, amennyit csak tud. Most ezt a
tudást át kívánta adni Leónak.
- Ez nem igazán a te földed – mondta Merripen – mindaddig, míg nem
ölsz bele izzadtságot és vért.
- Ennyi az egész? – kérdezte Leo gúnyosan. - Csak vér és izzadtság?
Biztos vagyok benne, hogy tudok még egy- két féle testnedvet mondani, ami
még ezeknél is fontosabbak.
Magában azért beismerte, hogy Merripen-nek igaza van. A birtoklás, a
kapcsolat érzése máshogy nem alakulhat ki.
Kezét zsebre téve, Leo feszesen sóhajtott. A vacsora ingerlékennyé és
nyugtalanná tette.

17
 - Biztos egyezségre jutottál Miss Marks-szal – jegyezte meg Amelia. –
Máskor szinte nyilakat lőtök egymás felé az asztalon keresztül, de ma
mindketten csendesek voltatok. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán
felnézett a tányérjáról.
- Nincs semmilyen egyezség – mondta Leo kurtán.
- Akkor mi történt?
- Azt mondta – némi kényszer hatására -, hogy Harry Rutledge a bátyja.
Amelia gyanúsan nézett rá. – Miféle kényszer?
- Az mindegy. Hallottad mit mondtam? Harry Rutledge a…
- Miss Marks eddig is nem kevés kényszer alatt állt, és még most ez is-
mondta Amelia. - Remélem, nem voltál könyörtelen vele, Leo. Mert ha igen…
- Én? Könyörtelen? Mark-szal? Inkább velem kéne törődnöd. Miután
beszéltem vele, a beleimet magam után húzva kullogtam el. Felháborodása
megduplázódott, mikor nővére megpróbált egy vigyort elfojtani. – Úgy hiszem,
te már tudtad, hogy Rutledge és Marks rokonok.
- Pár napja már tudom- ismerte be a nő.
- Miért nem mondtál semmit?
- Catherine megkért, hogy ne mondjak semmit, és én tisztelem a
magánéletét.
- Az ördög tuja, miért kell Marks-nak magánélet, mikor körülötte
senkinek sincs. Leo megállt, így a nő is erre kényszerült. Szembefordultak
egymással. – Miért titok, hogy Rutledge húga?
- Nem vagyok benne biztos- ismerte be Amelia zavarodottan. – Annyit
mondott, hogy mindez a védelmét szolgálja.
- Védelmet mitől?
A nő tehetetlenül megrázta a fejét.
- Talán Harry elmondja neked. De kételkedem benne.

18
 - Istenre mondom, valaki el fogja magyarázni, különben úgy penderítem
ki Marksot, hogy a lába sem éri a földet.
- Leo- mondta Amelia csodálkozva. –Nem tennéd meg.
- Örömömre szolgálna, elhiheted.
- De gondolj Beatrixre, és hogy milyen szomorú lenne…
- Gondolok Beatrixre. Nem engedek olyan nőt a húgom közelébe, aki
talán veszélyes titkokat rejteget. Ha egy olyan ember,mint Harry Rutledge – aki
London legaljasabb figuráival áll kapcsolatban- nem ismeri el a saját
húgát…Lehetne akár bűnöző is. Ilyenkor mi van?
- Nem- mondta Amelia érzéketlenül,és megindult. –Most komolyan, Leo,
még te sem lehetsz ennyire drámai. Catherine nem bűnöző.
- Ne legyél ennyire hiszékeny- mondta a férfi, követve őt. – Nem
tudhatjuk, kinek színlelnek.
Rövid szünet után Amelia óvatosan megkérdezte:
- Mit fogsz tenni?
- Holnap reggel elegyek Londonba.
A nő szemei tágra nyíltak.
- De Merripen azt hitte, hogy részt veszel a fehérrépa ültetésében és a ….
- Tudom, mit gondol Merripen. És sajnálom,hogy kihagyom a lenyűgöző
előadást a trágyázásról..Ennek ellenére elmegyek. Szeretnék kevéske időt
eltölteni Rutledge-el és kihúzni belőle pár választ.
Amelia összeráncolta a homlokát.
- Miért nem beszélsz itt vele?
- Mert most nászúton van,és nem hiszem, hogy hajlandó lenne az utolsó
hampshire-i éjszakáját velem töltve beszélgetni. Emellett néhány dolgon
változtatnom kell az üvegházon a mayfair-i házban.
- Úgy gondolom, hogy távol akarsz kerülni Catherinetől. Történt valami
kettőtök között.

19
 Leo a narancsos és lilás fénnyel ragyogó naplementét nézte.
- A nap lemegy – jegyezte meg kellemes hangon. – Be kéne mennünk.
- Remélem, tudod, hogy nem futhatsz el a problémák elől.
Leo szája haragos vonallal görbült.
- Miért mondják mindig ezt? Természetesen elfuthatsz. Én mindig ezt
tettem, és mindig bevált.
- Catherine megszállottja vagy – mondta Amelia kitartóan. -
Mindenkinek egyértelmű.
- Na most ki a drámai?- kérdezte a férfi, úton a Ramsey ház felé.
- Figyeled minden lépését- tartotta vele a lépést makacsul Amelia. –
Amint megemlítődik a neve, csupa fül leszel. Nem mellesleg, akárhányszor
látlak beszélgetni vagy veszekedni vele, sokkal élettel telibb vagy, mint
mióta…- állt meg a nő, nem tudva, mi jobbat mondhatna,mint amit gondolt.
- Mióta? – kérdezte Leo, folytatásra bátorítva.
- A skarlát kitört.
A téma, amiről sosem beszéltek.
Egy évvel azelőtt, hogy Leo megörökölte a vikomt címet, végzetes skarlát
söpört végig a falun, ahol a Hathaway-ek éltek.
A legelső, akit magával ragadott, Laura Dillard, Leo menyasszonya volt.
Laura családja megengedte a férfinak, hogy mellette maradjon. Három napig
óráról órára haldoklott a karjaiban, még végleg eltávozott.
Leo hazament, és láztól gyötörve összeesett, csakúgy, mint Win.
Valamilyen csoda folytán mindketten túlélték, de Win megrokkant. Leo pedig
teljesen másember lett, már semmi sem érdekelte. Egy rémálomban találta
magát, amiből nem tud felébredni. Nem érdekelte, él-e vagy meghal.
Szenvedésében a legmegbocsáthatatlanabb az volt, hogy folyton megbántotta a
családját, véget nem érő problémákat okozva nekik. Úgy nézett ki, Leo teljesen

20
romba dönti magát. A család meghozta a döntést. Wint elküldték egy francia
magánklinikára, és Leo kísérte el őt.
Mialatt Win gyenge tüdeje a klinikán gyógyulgatott, Leo végigjárta a
virággal teli Provence falucskáit. A napsütés, a kék ég, az élet lassú folyása
kitisztította elméjét és lenyugtatta háborgó lelkét. Abbahagyta az ivást, és már
csak vacsoránál ivott egyetlen pohár bort. Rajzolt és festett, és végül mindent
megbánt.
Amikor Leo és Win visszatért Angliába, nem vesztegette az idejét, valóra
váltotta szíve vágyát: hozzáment Merripen-hez.
Leo a maga részéről megpróbált minden jóvátenni, amit elkövetett a
családja ellen. És elszántan megfogadta, sosem lesz szerelmes. Most, hogy már
tudatában volt, mennyire magával ragadja eme érzés mélysége, sosem engedi,
hogy egy másik ember ekkora hatalommal bírjon felette.
- Húgom – mondta bánatosan Amelia-nak -, ha van valami őrült
elképzelésed azzal kapcsolatban, hogy bármi személyes érdeklődésem van
Marks-szal kapcsolatban, felejtsd el. Mindössze annyit szándékozom tenni,
hogy kiderítem, milyen csontvázat tartogat a szekrényében. Ismerve őt, lehet,
találunk is egyet.

21
 3. fejezet
- Egészen húszéves koromig nem tudtam Cat létezéséről – mondta
Harry Rutledge, hosszú lábait kinyújtva, miközben Leóval a Rutledge Hotel
klubszobájában ültek. A csendes és fényűző hely – számos nyolcszögletű
szobájával – nagyon népszerű volt a Londonba látogatók, egészen pontosan
politikusok és arisztokraták körében.
Leo kétkedve tekintett sógorára. Azon férfiak listáján, akik közül húga
választhatott volna, Rutledge nem volt előkelő helyen. Leo nem bízott benne.
Másrészt viszont Harry javára írandó, hogy szemmel láthatóan odáig volt
Poppy-ért.
Harry kortyolt egyet a brandyjéből, finoman kóstolgatva, mielőtt újabb
kortyra emelte poharát. Jóképű férfi volt, charme-os, de könyörtelen és
manipulatív is. Nem is lehetett mást várni egy olyan férfitól, aki London
legnagyobb és legkeresettebb szállodájának tulajdonosa volt.
- Több indok miatt vagyok hajlandó Cat-ről beszélni – mondta Harry,
zöld szemei megfontoltan tekintettek Leóra. – Amellett, hogy javarészt nem
voltam kedves vele, nem is tudtam megvédeni, amikor szüksége lett volna rá. És
ezt nagyon bánom.
- Mindenkinek van mit megbánnia – mondta Leo, nagyot kortyolva a
brandyből, mely tüzes folyamként simított végig torkán. – Épp ezért
ragaszkodom a régi rossz szokásaimhoz. A megbánás nem ér semmit, ha
folytatod tovább, ahol abbahagytad.
Harry elvigyorodott, de hirtelen kijózanodott, mikor belenézett az
asztalon álló lámpa fényébe.
- Mielőtt bármit is mondanék, meg kell kérdeznem, milyen indíttatásból
érdeklődsz a húgom iránt?

22
 - Úgy kérdezem, mint a munkaadója- mondta Leo. – Arra gondolok,
hogy vajon milyen hatással lehet Beatrixre.
- Eddig nem kérdőjeleztél meg semmit vele kapcsolatban – vágott vissza
Harry. – Összességében remek munkát végzett Beatrixszel.
- Igaz. Azonban a rejtélyes kapcsolatotok aggodalommal tölt el.
Mindannyian tudjuk, hogy terveztek valamit.
- Nincs semmilyen terv – nézett rá egyenesen Harry.
- Akkor mire fel ez a sok titok?
- Nem tudom elmagyarázni anélkül, hogy el ne árulnék egy keveset a
múltamból…- félbehagyva a mondatot, Harry sötéten megjegyezte:
- Amihez nem sok kedvem van
- Úgy sajnálom – mondta Leo. - Folytasd.
Harry tétovázott, mintha mondandója súlyát mérlegelné.
- Cat-nak és nekem ugyanaz volt az anyánk. Nicolette Wigens-nek
hívták. Születésénél fogva angol volt. A családja Angliából Buffallo-ba
költözött, ekkor még ő még csecsemő volt. Mint egyetlen – és késői – gyermek,
a Wigense-k minden álma az volt, hogy olyan férfihoz adják, aki gondoskodni
tud róla. Az apám, Arthur, majdnem kétszer idősebb volt nála, emellett igen
sikeres is. Úgy hiszem, a Wigense-k erőltették az eljegyzést – egyértelműen
nem volt szerelem a dologban. De Nicolette hozzáment Arthurhoz, és nem
sokkal ezután meg is születtem. Kicsit túlságosan is hamar, ami azt illeti. Sokak
szerint Arthur nem is az igazi apám.
- Az volt? – Leónak muszáj volt megkérdeznie.
Harry cinikusan elmosolyodott.
- Tudja egyáltalán valaki is biztosan? – vont vállat. – Mindenesetre az
anyám visszarohant Angliába az egyik szeretőjével. – Harry tekintete
zárkózottá vált. – Biztos vagyok benne, hogy voltak más férfiak. Az anyám nem
korlátozta magát egy férfira egyszerre. Elkényeztetett ribanc volt. És gyönyörű

23
is. Cat nagyon hasonlít rá – megfontolt szünetet tartott. – Csak sokkal lágyabb.
Sokkal finomabb. És anyánktól eltérően, Cat gondoskodó.
- Valóba – mondta Leo savanyúan. – Csak éppen hozzám nem volt
kedves.
- Mert megrémíted.
Leo hitetlen pillantást vetett a másik férfira.
- És mégis milyen módon ijesztem meg ezt a kis házisárkányt? És ne
állítsd be úgy, mintha férfiak közelében ideges lenne. Csak mert tökéletesen
kedves Cam-mel és Maripen-nel.
- Biztonságban érzi magát mellettük.
- És velem miért nem? – kérdezte Leo sértődötten.
- Talán azért – mondta Harry elgondolkodva -, mert férfiként tekint rád.
Eme kinyilatkoztatás Leo szívébe vágott. Unatkozva vizsgálgatta brandys
poharát.
- Ezt ő mondta neked?
- Nem, saját magam láttam, Hampshire-ben – válaszolt Harry
kényszeredetten. Valakinek figyelnie kell, mikor Cat kerül a középpontba. Nem
fog magáról beszélni. – Kiitta a maradék brandyt, nagy gonddal az asztalra
helyezte, majd visszadőlt a székében. – Sosem hallottam anyámról, miután
elhagyta Buffallo-t – mondta, ujjbegyeit egymáshoz téve. – De amikor húszéves
lettem, kaptam egy levelet tőle, amiben megparancsolta, hogy jöjjek el hozzá.
Sorvadásos betegségben szenvedett, ami a rák egyik fajtája. Feltételeztem, hogy
látni akarja, mi lett belőlem, mielőtt meghal. Elindultam Angliába, de mielőtt
megérkeztem, már meghalt.
- És ekkor ismerted meg Marks-ot – noszogatta Leo.
- Nem, nem volt ott. Akarata ellenére elküldték apai nagyanyjához és
nagynénjéhez. Az apja pedig – aki nem bírta a betegágy melletti virrasztást –
szintén elhagyta Londont.

24
 - Nemes lélek – mondta Leo.
- Egy helyi asszony vigyázott Nicolette-re az utolsó heteiben. Ő mesélt
nekem Cat-ről. Egy röpkepillanatra azt gondoltam, meglátogatom a gyermeket,
de elvetettem az ötletet. Nem volt hely az életemben egy törvénytelen féltestvér
számára. Majdnem fele annyi idősvolt, mint én, és női iránymutatás kellett
neki. Azt hittem, jobb kezekben van a nagynénjénél.
- Helyes volt a feltételezésed? – szúrt közbe Leo.
Harry rejtélyes tekintettel nézett rá.
- Nem.
Az egész történet sivár volt. Leo nagyon meg akarta hallgatni.
- Mi történt?
- Úgy döntöttem, Angliában maradok, és belevetem magam a
szállodaiparba. Szóval küldtem Cat-nek egy levelet, amiben leírtam, hogyha
bármire szüksége van, csal szólnia kell nekem. Néhány évvel később, mikor
tizenöt éves volt, írt nekem. Szüksége volt a segítségemre. Különös…
körülmények között találtam rá. Azt kívánom, bár hamarabb elmentem volna
érte.
Megmagyarázhatatlan aggodalom költözött Leo szívébe.
- Mit értesz különös körülmények alatt?
Harry megrázta a fejét.
- Azt hiszem, már elmondtam mindent, amit lehetett. A többi Cat dolga.
- Fenébe, Rutledge, ne hagyd itt abba. Meg akarom tudni, hogy a
Hathaway-ek milyen szinten vannak belevonva a dologba,és hogy milyen
balszerencse vezetett ahhoz, hogy én lettem Anglia legmogorvább nevelőjének
munkaadója.
- Cat-nak nem kellene dolgoznia. Szabadgondolkodású nő. Elég pénzt
adtam neki, ami biztosítja számára a szabadságot és hogy azt tegyen, amit csak
akar. Iskolába járt négy évig, utána pedig még két évet tanított ott. Végül eljött

25
hozzám azzal, hogy elfogadta a nevelőnői állást a Hathaway családnál. Akkor
Win és te még Franciaországban voltatok. Cat elment az állásinterjúra, Cam és
Amelia kedvelték, Beatrixnek és Poppy-nak láthatóan szüksége volt rá és senki
sem kérdőjelezte meg a tapasztalatát.
- Persze, hogy nem – mondta Leo fanyarul. – A családom nem törődik
olyan jelentéktelen dolgokkal, mint a munkatapasztalat. Biztos vagyok benne,
hogy azzal kezdték az interjút, hogy megkérdezték, mi a kedvenc színe.
Harry megpróbált elfojtani egy mosolyt.
- Semmi kétség, igazad van.
- Miért dolgozik, ha nem kell neki pénz?
Harry vállat vont.
- Meg akarta tapasztalni, milyen egy igazi család, miközben kívülálló
marad. Cat azt hiszi, sosem lesz saját családja.
Leo összeráncolta a szemöldökét, miközben értelmet keresett a dologban.
- Semmi sem állítja meg – mutatott rá.
- Azt hiszed? – csúfolódás suhant át Harry zöld szemein. – Ti,
Hathaway-ek, elképzelni sem tudjátok, milyen érzés elszigetelve felnőni, olyan
emberekkel körülvéve, akik magasról tesznek rád. Nincs más választásod, mint
beismerni, hogy egyáltalán nem szeretnek. Az érzés pedig magába ránt,
börtönbe zár, végül falat emelsz magad köré, amit senki sem tud ledönteni.
Leo elszántan hallgatott, felismerve, hogy Harry ugyanúgy magáról is
beszél. Magában beismerte, hogy Harrynek igaza volt: Leo még életének
legnehezebb perceiben is tudta, a családja szereti.
És most először értette meg, hogy Poppy mit tett azért, hogy lerombolja a
Harry által emelt falat.
- Köszönöm – mondta Leo halkan. – Tudom, hogy nagyon nehéz volt
erről beszélned.

26
 - Így van. – Majd komolyan mormolva hozzátette:- Ha valaha is
megbántod Cat-et, Ramsey, megöllek.

Poppy hálóingben feküdt az ágyban, miközben egy regényt olvasott. Hallotta,

amint valaki kinyitja magánlakrészük ajtaját, és elmosolyodott, mikor férje
belépett a szobába. Szívverése felgyorsult a férfi láttán – oly sötét és könnyed.
Harry talányos ember volt, veszélyes még azokra is, akik jól ismerték, de
Poppy-val ellazult, és megmutatta szelíd oldalát.
- Beszéltél Leóval?- kérdezte a férfit.
- Igen, szerelmem. – Harry kibújt a kabátjából, a szék támlájára hajította,
és az ágyhoz lépett. – Cat-ről akart beszélni, pont, ahogy gondoltam.
Elmondtam annyit Cat múltjáról – ugyanígy a sajátomról –, amennyit csak
tudtam.
- Mit gondolsz erről az egészről? – Poppy tudta, hogy Harry kiváló
emberismerő.
Harry meglazította nyakkendőjét.
- Ramsey-t sokkal jobban érdekli Cat, mint az indokolt lenne, ez világos.
És ez nem tetszik. De nem avatkozom közbe, míg Cat meg nem kér erre. -
Lenyúlt, hogy végigsimítson a nő torkán, ujjait lágyan végighúzva a finom
bőrön. Ujjbegyeivel kitapintotta a finomam lüktető eret, és finoman
megsimogatta. Látva felesége rózsás arcát, halk hangon megszólalt:
- Tedd le a könyvet.
Poppy lábujjai begörbültek.
- De egy nagyon érdekes részhez értem – mondta illedelmesen, férjével
kötekedve.
- Nem lehet annyira érdekes, mint az, amit tenni fogok veled. – A takarót
elhúzva, Harry finoman ráereszkedett felesége testére…a könyv pedig a földre
zuhant.

27
 4. fejezet
Catherine remélte, hogy Leo – Lord Ramsey – sokáig távol marad
Hampshiretől. Talán ha eltelik egy kevés idő, meg tudják játszani, hogy nem
történt meg az a bizonyos csók a kertben.
Mindeközben azon gondolkodott, miért tett ezt a férfi?
A férfi szinte élvezte, hogy teljesen más módon billentheti ki az
egyensúlyából.
Ha az élet igazságos volna, gondolta morcosan, akkor Leo pocakos,
ragyás és kopasz lenne. Ehelyett jóképű, keménykötésű, hat láb magas férfi volt.
Sötét hajú, világoskék szemű és ragyogó mosolyú. A legrosszabb az egészben,
hogy nem nézett ki akkora gazembernek, mint amekkora valójában volt.
Egészségesnek, becsületesnek és tisztának tűnt, a tökéletes úriember
mintapéldánya.
Az illúzió azon nyomban eltűnt, amint kinyitotta a száját. Leo tökéletesen
gonosz ember volt, minden körülmények között. Nem tisztelt senkit,
legfőképpen saját magát. Mióta megismerkedtek, minden kifogásolható emberi
tulajdonságát felvonultatta, és ahányszor a nő megpróbálta kijavítani, ezek
csak rosszabbak lettek.
Leo olyan ember volt, akinek múltja van, és még annyi tisztesség sem volt
benne, hogy ezt megpróbálja elrejteni. Nyíltan felvállalta kicsapongó
cselekedeteit, az ivászatot, szoknyavadászatot, verekedéseket, valamint az
önpusztító életmódot, mely oly sokszor hozott bajt a Hathaway családra. Egy
olyan valaki, aki nem ismeri, azt gondolhatná, imádja, hogy egy csirkefogó.
Tökéletesítette az elcsigázott arisztokrata képét, szeme cinizmussal telt, mint
egy olyan férfinak, aki –harminc éves korára – teljesen kiélte magát.
Catherine semmit sem akart egyetlen férfitól sem, legfőképpen egy
olyantól, akiben ennyi veszélyes báj árad. Nem szabad egy ilyen férfiban

28
megbízni. Sötétebb napjai még mindig visszahathatnak rá. És ha nem…, hát
akkor majd az övé.
Körülbelül egy héttel az után, hogy Leo elhagyta Hampshire-t, Catherine
kint töltötte a délutánt Beatrixszal. Sajnos azonban ezek a kinti séták nem
voltak olyan jól szabályozottak, mint azt Catherine szerette volna. Beatrix nem
sétált; ő felfedezett. Szeretett mélyen az erdőn belülre menni, felfedezni az
élővilágot, a gombákat, odúkat, hálókat és a lyukakat a földben. Semmi sem
derítette jobb kedvre a legfiatalabb Hathaway-t, mint egy tarajos gőte, egy gyík
fészkének vagy éppen egy nyúlüregének felfedezése.
A sérült állatokat befogta, meggyógyította, majd elengedte, vagy ha nem
tudták magukat megvédeni, a Hathaway család részévé váltak. A család pedig
már annyira hozzászokott Beatrix kis pártfogoltjaihoz, hogy szemük sem
rebbent, mikor egy sündisznó kacsázott át a szalonon, vagy éppen egy nyúl
ugrott az asztalra.
Kellemesen elfáradva a Beatrixszal tett hosszú bolyongás után, Catherine
a fésülködőasztalnál ült, haját leengedve. Ujjaival fejbőrét masszírozta,
végigszántva a laza szőke tincsein.
Vidám csicsergés szűrődött át ajtaján, és ahogy megfordult, észrevette
Beatrix vadászmenyétjét, Dodger-t, amint előbukkant az asztal alatt. Hosszú
teste kígyózott, miközben egy kesztyűvel a szájában ügetett a nő felé. A pajkos
kis tolvaj imádott elemelni különböző dolgokat a fiókokból, dobozokból és
szekrényekből, hogy aztán titkos helyekre rejtse őket. Catherine legnagyobb
bánatára, Dodger az ő dolgait különösen kedvelte. Megalázó szertartássá vált,
hogy keresztülszeli a házat, a harisnyakötőit keresve.
- Te túlméretezett patkány – mondta Catherine neki, mikor
felegyenesedett, vékonymancsait a szék oldalára téve. Lenyúlt, hogy
megsimogassa a puha szőrmét, megcsiklandozta a fejét, majd óvatosan kihúzta

29
a kesztyűt a szájából. - A harisnyakötőim helyett most már a kesztyűimre
utazol, igaz?
A menyét figyelmesen nézte, szemei ragyogtak az arcán húzódó,
maszkszerű vonalban.
- Hová rejtetted a dolgaimat? – kérdezte, a kesztyűt az asztalra téve. – Ha
nem találom meg a harisnyakötőimet hamarosan, régi cipőfűzővel kell
rögzítenem a harisnyámat.
Dodger bajuszkái megrándultak, és olyan volt, mintha fogait kivillantva
a nőre vigyorgott volna. Hívogatóan tekergőzött.
Cat vonakodva elmosolyodott és a fésűt felemelve végighúzta a haján.
- Nem, most nincs időm játszani veled. Készülődnöm kell a vacsorához.
A menyét egy szempillantás alatt az ölében termett, felkapta a kesztyűt az
asztalról és kirohant a szobából.
- Dodger – kiáltott fel Catherine, utána lendülve -, hozd vissza!
Kilépett a folyosóra, ahol a szobalányok szaladgáltak és sürgölődtek.
Dodger pedig eltűnt a sarkon.
- Virgie – szólította meg Catherine az egyik szobalányt -, mi folyik itt?
A sötét hajú lány kifulladva mosolygott.
- Lord Leo épp most ért vissza Londonból, kisasszony, a házvezetőnő
pedig megparancsolta, hogy készítsük elő a szobáját, tegyünk fel még egy
terítéket és pakoljuk ki a bőröndöket.
- Ilyen hamar?- kérdezte Catherine, a szín pedig kiszaladt az arcából. -
De nem is üzent. Senki sem számított rá.
Én nem számítottam rá.
Virgie vállat vont és elsietett.
Catherine a gyomrára szorította kezét és visszarohant a szobájába. Nem
állt készen arra, hogy szembenézzen Leóval. nem igazságos, hogy ilyen hamar
visszatért.

30
 Na persze, ez az ő birtoka. Mégis…
Nagy köröket rótt a szobában, és megpróbálta rendbe szedni csapongó
gondolatait rendezni. Csak egy lehetősége van: el kell kerülnie Leót.
Hivatkozhatna fejfájásra, és elbújhatna a szobájában.
Nagy nyugtalansága közepette kopogtak az ajtaján. Valaki anélkül lépett
be, hogy engedélyt adott volna rá. Catherine szíve majdnem megállt, amikor
észrevette Leo ismerős, magas alakját.
- Hogy mersz belépni a szobámba… - hangja elcsuklott, amint a férfi
becsukta az ajtót.
Leo szembefordult vele, tekintetével végigsöpörve a nőn. Kócos és poros
volt. A haja fésűért kiáltott, a sötét tincsek a homlokába hullottak. Higgadtnak
és óvatosnak tűnt, és a gúny a szeméből eltűnt, felváltotta valami, amit a nő
nem tudott beazonosítani. Valami új.
Catherine öklét rekeszizmaira szorította, megpróbálván rendesen
ütemben lélegezni. Még mindig így állt, amikor a férfi odaért hozzá, szíve
pedig a félelem és izgalom furcsa keverékével dübögött.
Leo kezeit az öltözőasztalra tette a nő oldala mellett. Túl közel állt, férfias
illata körülvette a nőt. Olyan illata volt, mint a kinti levegőnek: por és ló
keveréke, pont, mint egy egészséges fiatal férfi. Ahogy lehajolt, térdei
gyengéden a nő szoknyáinak nyomódtak.
- Miért jöttél vissza? – kérdezte elgyengülve.
A férfi egyenesen a szemébe nézet:
- Tudod, hogy miért.
Mielőtt Catherine megállíthatta volna, pillantása a férfi ajkainak erőteljes
vonalára esett.
- Cat… beszélnünk kell arról, ami történt.
- Nem tudom, mire gondolsz.
Leo oldalra biccentette a fejét.

31
 - Emlékeztetnem kéne?
- Nem, nem – rázta meg gyorsan a fejét -, nem.
A férfi szája megrándult.
- Egy nem is elég, drágám.
Drágám?
Catherine – idegesen -, megpróbálta merev hangon mondani:
- Azt hiszem, világossá tettem, hogy figyelmen kívül szeretném hagyni,
ami történt.
- És azt hiszed, ezzel nem megtörténtté tudod tenni?
- Igen, általában ezt teszik a hibákkal – mondta a nő nehezen. – Elfelejtik
és továbblépnek.
- Igazán? – kérdezte Leo ártatlanul. – Az eddigi hibáimat annyira
élveztem, hogy szeretem megismételni őket.
Catherine elgondolkozott, hogy ez vajon miért is készteti mosolygásra.
- Ez nem lesz megismételve.
- Ah, a nevelőnő hang. Zord és elítélő. Úgy érzem magam tőle, mint egy
rosszcsont iskolás fiú. – Egyik kezébe fogta a nő állát.
A nő testében ellentmondó érzések cikáztak, a bőre a férfi érintésére
sóvárgott, az ösztönei azt súgták, húzódjon el. Mozdulatlanná merevedett,
izmai összerándultak.
- Ha nem hagyod el most rögtön a szobámat – hallotta saját hangját -,
jelenetet rendezek.
- Marks, semmit sem élveznék annyira, mint téged nézni, miközben
jelenetet rendezel. Ami azt illeti, még segítenék is. Hogy kéne kezdenünk?- Úgy
tűnt, Leo élvezi a nő szorult helyzetét, és pirultságát.
Ujjbegyeivel a nő álkapcsának vékony, puha bőrét simogatta, a nő pedig
azon kapta magát, hogy hátrahajtja a fejét.

32
 - Sosem láttam még ilyen szemeket - mondta Leo szórakozottan. – Arra
emlékeztetnek, amikor először láttam az Északi-tengert. –Ujjaival követte
álkapcsának vonalát. – Mikor a szél keresztülfúj rajta, szürkészöld hullámokat
keltve, majd visszatér a kék égre.
Catherine rájött, hogy a férfi megint gúnyolódik.
- Mit akarsz tőlem?
Leo hosszúideig nem válaszolt, ujjaival a nő füleit simogatta.
- A titkaidat akarom. Előbb-utóbb úgy is kiszedem belőled.
Ez elég erőt adott, hogy ellökje a kezét.
- Hagyd abba. Az én kontómra szórakozol megint. Egy züllött gazember
vagy, egy erkölcstelen gazfickó, egy…
- El ne felejtsd az élvhajhászt – mondta Leo. – Ez az egyik kedvencem.
- Tűnj el!
Leo lazán eltolta magát a asztaltól.
- Rendben. Elmegyek. Látom, ha tovább maradok, nem tudsz uralkodni
az irántam érzett vágyadon.
- Az egyetlen vágyam veled kapcsolatban – mondta Cat -, a
megcsonkítás és feldarabolás.
Leo elvigyorodott, és az ajtóhoz lépett. Megállva a küszöbnél, a válla
fölött hátrapillantott:
- A szemüveged megint bepárásodott – mondta segítőkészen, és kilépett
az ajtón, mielőtt a nő bármivel visszavághatott volna.

33
 5. fejezet
- Leo - szólította meg Leót Amelia, amint a férfi másnap reggel belépett a

szobába – meg kell nősülnöd.

Leo tekintet figyelmeztetően rávillant. Annál azért jobban ismerte a húga,
minthogy ilyen korán beszélgetést kezdeményezzen vele. Jobban szeretett
fokozatosan belerázódni a napba, míg Amelia rögtön belevetette magát. Ezen
felül Leo rosszul aludt az éjjel, hiszen erotikus álmok gyötörték, melyekben
Catherine Marks kapott főszerepet.
- Tudod, hogy sosem nősülök meg – mondta.
- Pontosan, mivel egyetlen épeszű nő se menne hozzád – jött Marks
hangja a sarokból. A sarokban ült, a napsugár cirógatta világos haját.
Leo felvette a kesztyűt.
- Épeszű nő…- gondolkodott hangosan -, nem hiszem, hogy ismerek
ilyet.
- Már honnan tudnád, ha egyáltalán nem is az eseted? –kérdezte
Catherine.- Túlságosan lefoglal az…
az..
- Az? – kérdezte a férfi bátorítóan.
- Az öltözéke – bökte ki végül, a férfi pedig elnevetett szemérmessége
láttán.
- Tényleg képtelen vagy a testrészeket nevükön nevezni, Marks? Mellek,
csípő, lábak – miért illetlenség beszélni az emberi testről egyenes módon?
Cat szemei összeszűkültek.
- Azért, mert helytelen gondolatokhoz vezetnek.
Leo önelégülten vigyorgott.
- Az enyémek már amúgy is azok.

34
 - Nos, az enyémek nem – mondta a nő. – És szeretném, ha ez így is
maradna.
A férfi felhúzta szemöldökét.
- Nincsenek illetlen gondolataid?
- A szinte soha.
- De amikor vannak, akkor miről szólnak?
A nő felháborodottan nézett rá.
- Ezek a gondolatok… rólam szóltak?- erősködött Leo, és Cat
elvörösödött.
- Mondtam neked, hogy nincsenek ilyen gondolataim.
- Nem, azt mondtad, „szinte soha”. Ami azt jelenti, hogy egy-kettő csak
akad.
Amelia közbeavatkozott.
- Leo, ne kínozd tovább.
Leo meg sem hallotta, teljes figyelmét Catherin-nek szentelte.
- Nem hiszem, hogy ez rossz fényt vet rád – mondta. – Ami azt illeti,
ezért jobban kedvellek.
- Efelől semmi kétségem – vágott vissza Catherine. – Jobban kedveled az
erkölcstelen nőket.
- Az erkölcs a nőben olya, mint a bors a levesben. Egy kevés
megfűszerezi. De ha túlzásba viszed, akkor senki sem akar majd belőle.
Száját összeszorítva, Catherine nyomatékosan elnézett mellette, véget
vetve a beszélgetésnek.
A beállt szünetben Leo érezte, hogy az egész családja zavartan tekint rá.
- Tettem valamit? – követelte. Mi folyik itt? És mi a fenét olvastok?
Amelia, Cam és Merripen levelek halmazát terítette szét az asztalon, míg
Win és Beatrix mintha szavakat keresgéltek volna egy vastag jogi kötetben.

35
 - Nemrég érkezett egy levél Mr. Gadwick-től, a londoni ügyvédünktől –
mondta Merripen. – Úgy tűnik, vannak jogi kérdések, amik nem lettek
tisztázva, mikor megörökölted a birtokot.
- Nem meglepő – mondta Leo, miközben a tálalóasztalhoz lépett. – A
birtok és a cím csak úgy oda lett dobva nekem. Csakúgy, mint a Ramsey- átok.
- Nincs semmilyen átok – mondta Amelia.
- Ó? – Leo sötéten elmosolyodott. – Akkor miért halt meg az utolsó fél
tucat Lord Ramsey gyors egymásutánban?
- Véletlen egybeesés – mondta a nő. – Egyértelmű, hogy a család eme
különleges ága ügyetlen és bel tenyésztett volt. Ez sűrűn előfordul a kékvérűek
esetében.
- Nos, nálunk ez a probléma nem áll fenn. - Leo visszafordult Merripen-
hez. – Mesélj ezekről a jogi kérdésekről. És beszélj érthetően. Nem bírom a
nagy szavakat ilyen korán reggel. Fájdalmasak.
Merripen – nem túl vidáman – leült az asztalhoz.
- A ház – mondta – és a terület, amin van – összesen nagyjából tizennégy
hektár – nem volt az eredeti Ramsey birtok része. Csak később lett hozzáadva.
Jogi nyelven szólva, az örökhaszonbérlet része, ami egy külön ingatlan a
birtokon. És a birtok maradék részétől eltérően, a bérleti jogot az úr
elzálogosíthatja, eladhatja vagy felvásárolhatja.
- Remek – mondta Leo. – Mivel én vagyok az úr, és nem akarok
elzálogosítani vagy eladni semmit sem, minden rendben van, nem igaz?
- Nem.
- Nem? – ráncolta homlokát Leo. – Az örökölődési törvények szerint, az
úr mindig megtarthatja a földet és a földbirtokot. Nincs felosztás. És ezt semmi
sem változtathatja meg.
- Ez igaz – mondta Merripen. – Csak az ősi kastélyra - ami a birtok
észak-nyugati sarkában van, a két folyó találkozásánál- van jogosultságod.

36
 Leo letette félig megrakott tányérját és kifejezéstelenül rámeredt.
- De az a rakás törmelék bozóttal van benőve. Az ég szerelmére, hisz
Hitvalló Eduárd * idejében épült.
- Igen – mondta Merripen tárgyilagos hangon. – Az az igazi otthonod.
Leo egyre jobban dühbe gurult.
- Nem akarom azt a nyomorult romhalmazt. Ezt a házat akarom. Mi a
gond ezzel?
- Elmondhatom én neki? – kérdezte Beatrix mohón. – Utánanéztem,
szóval mindenkinél jobban tudom. Dodger-rel a nyaka körül felállt. - Tudod,
Leo, az eredeti kastély néhány százada elhagyatva állt. Az egyik ősi Lord
Ramsey megszerezte ezt a tizennégy hektárnyi területet és új otthon épített
rajta. Ettől kezdve, a Ramsey- ház egyenes ágon az új vikomtra szállt. De az
utolsó Ramsey – az utolsó előtted – talált egy módot, hogyan oszthatná fel a
birtokot, beleértve a bérleti jogot, és örökíthetné tovább az özvegyére és a
lányára. Ez a felszabadítás, és ez most életbe is lépett. Szóval a Ramey- ház és a
tizennégy hektár, amin áll, Ramsey grófnéra és a lányára, Vanessa Darvinra
szállt.
Leo hitetlenkedve megrázta a fejét.
- Miért nem tudtunk erről hamarabb?
Amelia komor hangon válaszolt.
- Úgy néz ki, hogy az özvegy nem szentelt komolyabb figyelmet a házra,
míg az egy romhalmaz volt. Most azonban, hogy már szépen helyre van rázva,
tájékoztatta az ügyvédünket, hogy igényt tart rá és meg is teszi a szükséges
lépéseket.
Leo teljes mértékben fel volt háborodva.
* : III. Eduárd, más néven Hitvalló Szent Eduárd, az utolsó előtti angolszász király 1042-től 1066-ig

37
 - Legyek átkozott, ha valaha is átengedem a Ramsey-házat. Ha szükséges,
a Parlament elé viszem a dolgot.
Merripen fáradtan lehunyta a szemét.
- A Parlament nem törődik ezzel.
- Honnan tudod?
- Az ügyvéd beszélt egy szakértővel a társaságnál. Sajnálatos módon,
csak az eredeti kastély jár a hozománnyal.
- És nem lehet megvenni a bérleti jogot az özvegytől?
- Világossá tette, hogy semennyi pénz nem tántorítja el.
- A nők folyamatosan meggondolják magukat – mondta Leo. – Teszünk
majd egy ajánlatot.
- Rendben. Viszont ha nem óhajt erről tárgyalni, csak egy mód van arra,
hogy megtartsuk a házat.
- Alig várom, hogy hallhassam – mondta Leo.
- Az utolsó Lord Ramsey úgy rendelkezett, hogy megtarthatod a bérleti
jogot, a házzal együtt, ha megházasodsz, és törvényes utódot nemzel öt éven
belül.
- Miért pont öt év?
Win szelíden válaszolt:
- Azért,mert az utolsó három évtizedben, egy Ramsey sem élt tovább öt
évnél, miután megörökölték a címet. És egyikük sem nemzett törvényes fiút.
- A jó hír az, Leo – mondta Beatrix vidáman -, hogy már négy éve te
vagy Lord Ramsey. Ha még egy évet élsz, az átok megtörik.
- Továbbá – tette hozzá Amelia – meg kell nősülnöd, és fiút kell
nemzened amilyen gyorsan csak lehet.
Leo üres tekintettel bámult rájuk a súlyos csendben. Hitetlenkedő
nevetés tört ki belőle:

38
 -Mind örültek vagytok, ha azt hiszitek, hagyom magam egy szerelem
nélküli házasságba belekényszeríteni, csak azért, hogy a család tovább élhessen
a Ramsey- házban.
Win engesztelő mosollyal odalépett hozzá, és átnyújtott neki egy papírt.
- Persze, hogy nem kényszerítünk szerelem nélküli házasságba, drágám.
De összeállítottunk egy listát a szóba jöhető menyasszony-jelöltekről. Egytől-
egyig imádnivaló lányok. Nem vetsz rá egy pillantást, hátha valamelyikük
felkelti az érdeklődésed?
Húga kedvében járva, Leo lenézett a papírra.
- Marietta Newburry?
- Igen – mondta Amelia. Mi a baj vele?
- Nemszeretem a fogait.
- Mi a helyzet Isabella Charrington-nal?
- Nem kedvelem az anyját.
- Lady Blossom Tremaine?
- Nem tetszik a neve.
- Ó, az ég szerelmére, Leo, ez nem az ő hibája.
- Nem érdekel. Nem lesz a feleségem egy Blossom nevű nő. Minden este
úgy érezném, egy tehenet hívok be. - Leo az égre emelte a tekintetét. – Akár az
első szembejövő nőt is elvehetném. Miért, még Marks-szal is jobban járnék.
Egybehangzó csend.
Még mindig a sarokban meghúzódva, Catherine Marks abban a
pillanatban felnézett, amint megérezte magán az összes Hathaway tekintetét.
Szemei nagyra nyíltak szemüvege mögött, arcát pír lepte el.
- Ez egyáltalán nem vicces – mondta élesen.
- Ez a tökéletes megoldás – mondta Leo perverz elégedettséggel. –
Mindig veszekszünk. Ki nem állhatjuk egymást. Olyan, mintha már házasok
lennénk.

39
 Catherine felháborodottan talpra ugrott.
- Sosem egyezem bele, hogy hozzád menjek.
- Remek, mivel nem is kértelek meg. Csak egy ötlet volt.
- Ne használj fel az ötleteidhez! – ezzel kimenekült a szobából.
Leo utána bámult.
- Tudjátok – szólalt meg Win elgondolkodva – talán rendeznünk kellene
egy bált.
- Egy bált?- kérdezte Merripen üresen.
- Igen, és meghívhatnánk minden hajadon lányt. Lehetséges, hogy
valamelyik felkelti Leo érdeklődését és akkor udvarolhat neki.
- Nem fogok udvarolni senkinek sem – szólt Leo.
Senki sem törődött vele.
- Tetszik az ötlet – mondta Amelia. – Egy menyasszony-vadász bál.
- Ez inkább – mutatott rá Cam szárazon – vőlegény-vadász bál lenne.
Ahol is Leo a préda.
- Pont, mint Hamupipőke – kiáltott fel Beatrix. – Csak a daliás herceg
nélkül.
A perpatvart elkerülendő, Cam szólásra emelte kezét.
- Nyugodjatok meg. Ha netán elvesztenénk a Ramsey- házat – ne adj
Isten -, építhetünk egy másik házat a birtok szabad területén.
- Az örökké tartana, és hatalmas költségekkel járna – ellenkezett Amelia.
És nem lenne ugyanaz. Túl sok időt töltöttünk a helyreállításra, és
mindannyiunk szíve benne van.
Legfőképpen Merripen-é – tette hozzá Win csendesen.
Merripen halványan megrázta a fejét.
- Ez csak egy ház.
De mindannyian tudták, hogy több volt, mint tégla és habarcs összessége.
Az otthonuk volt. Cam és Amelia fia itt született. Win és Merripen itt

40
házasodtak össze. Az összes összetákolt bájával együtt, a Ramsey- ház
tökéletesen tükrözte a Hathaway családot.
Ezt senki sem értette meg jobban, mint Leo. Mint építész,pontosan tudta,
hogy némely épületnek sajátos karaktere van. A Ramsey- házat lerombolták,
majd újjáépítették. Elhanyagolt helyből egy boldog, virágzó otthon lett. Bűn
lenne a Hathaway-ek részéről átadni két, teljesen idegen nő kezébe.
Orra alatt káromkodva, Leo végigszántott kezével a haján.
- Szeretnék egy pillantást vetni a romokra – mondta. – Merripen, hogy
juthatnék el oda?
- Nem vagyok benne biztos – vallotta be Merripen. – Nagyon ritkán
megyek olyan messzire.
- Én tudom – jelentkezett Beatrix. – Miss Marks és én elmentünk
lerajzolni a romokat. Nagyon festői.
- Akarsz egyet lovagolni velem? – kérdezte Leo.
- De még mennyire – mondta a lány.
Amelia összeráncolta a homlokát.
- Miért akarsz elmenni a romokhoz, Leo?
A férfi idegesítően elvigyorodott.
- Méretet venni a függönyhöz. Mi másért?

41
 6. fejezet

A mennykőbe! – kiáltotta Beatrix, amint belépett a könyvtárba, ahol Leo várt

rá. - Nem tudok veled menni a romokhoz. Most Lucky szülni fog. Nem
hagyhatom magára.
Leo visszatett egy könyvet a polcra, és kérdőn elmosolyodott.
- Ki az a Lucky?
- Ó, nem is ismered. Lucky egy háromlábú macska, a falusi
sajtkészítőhöz tartozott. Sajnos, egy egérfogó becsípte a lábát, így azt le kellett
amputálni. És most, hogy már nem tud egeret fogni, a sajtkészítő nekem adta.
Még csak el sem nevezte, mit szólsz?
- Tekintettel arra, hogy mi történt vele, a Lucky nem éppen megfelelő
név, nem gondolod?
- Szerintem meg szerencsét hoz neki.
- Biztos vagyok benne – mondta Leo szórakozottan. Beatrix szenvedélye
az elesett teremtmények iránt az összes Hathaway-t aggodalommal töltötte el.
Egyértelműen ő volt a legkülönösebb az családban.
Beatrixet imádták a londoni társadalmi eseményeken. Bájos lány volt,
habár nem klasszikus szépség, hatalmas kék szemekkel, sötét hajjal és magas,
karcsú alakkal. Az úriembereket lenyűgözte bájával és frissességével, miközben
azok nem is sejtették, hogy a lány ugyanilyen türelmet tanúsít a sündisznókkal,
mezei egerekkel és engedetlen csúszómászókkal szemben. És amikor eljön az
idő az udvarlásra, a férfiak vonakodva otthagyják Beatrix kellemes társaságát
és sokkal elfogadottabb hölgyek felé tekintgetnek. Minden egyes egymást
követő szezonnal csökken az esélye a házasságra.
Azonban úgy tűnt, Beatrixet ez egyáltalán nem izgatja. Tizenkilenc –
majdnem húsz – évesen még várja a nagy szerelmet. És az univerzum

42
egyetértett a Hathaway-ekkel abban, hogy nagyon kevés férfi tudná megérteni
vagy kezelni.
A természet gyermeke volt, nem követett semmilyen szabályt.
- Menj, viseld gondját Lucky-nak – mondta Leo gyengéden. – Szerintem
egyedül is megtalálom a romokat.
- Ó, nem mész egyedül – mondta a lány. – Megkértem Miss Marks-ot,
hogy kísérjen el.
- Igen? És beleegyezett?
Mielőtt Beatrix válaszolhatott volna, Catherine belépett a könyvtárba,
vékony alakja lovagló ruhába öltöztetve, haja szoros kontyban hátrafogva. Egy
rajzfüzetet szorított a hóna alá. Leót látva megállt. A férfi is lovagló ruhát viselt,
szoros bricsesszel és viseltes csizmával.
A nő tekintete Beatrix hoz fordult.
- Miért nem öltöztél még át, kedvesem?
Beatrix bocsánatkérően válaszolt.
- Sajnálom, Miss Marks, nem mehetek. Lucky-nak szüksége van rám. De
ugyanolyan jól meg tudja mutatni az utat Leónak, mint én. - Ragyogó mosolya
mindkettőjüket levette a lábáról. – Gyönyörű a mai nap a lovaglásra, nemde?
Érezzék jól magukat! – Ezzel karcsú léptekkel elhagyta a könyvtárat.
Catrine vékony szemöldökei összeszaladtak, amint Leóra nézett.
- Miért akarod megnézni a romokat?
- Csak a saját szememmel akarom látni. Egyáltalán, miért kell
magyarázkodnom? Nyugodtam mondj nemet, ha félsz egyedül lenni velem.
- Félni? Tőled? Szó sincs erről.
Leo tettetett úriemberséggel az ajtóra mutatott:
- Ez esetben, csak ön után.

43
Mivel Hampshire stratégiailag fontos volt Southampton és Portsmouth kikötői
számára, a terület tele volt ősi várakkal és festői őrgrófi lakhelyekkel. Annak
ellenére, hogy Leo tudott az ősi kastély romjairól, még nem volt alkalma
ellátogatni oda. a gazdálkodás, a bevételek ellenőrzése és az építészeti
megbízások mellett Leónak nem nagyon maradt ideje kirándulgatni.
Catherine-nel együtt virágzó rétek és gazdag legelők mellett lovagoltak
el. Átszelték az erdőt, és elértek a birtok észak-nyugati részére, ahol a folyó
kettészelte a zöld lankákat és a mészkősziklákat. A föld itt kevésbé művelhető
volt, több kővel, mint termőtalajjal, viszont tökéletesen védhető területen feküdt
az ősi otthon.
Miközben haladtak felfelé a hegyen, Leo rejtve Catherinre pillantott.
Elegánsan és kecsesen ült a lóhátán, finom mozdulatokkal irányítva. Művelt nő
létére, derült jót a férfi. Könnyeden, tisztán, hozzáértően, mint minden mást.
Míg más nő megpróbálna kérkedni az ilyesfajta képességekkel, Catherine
szereti elterelni magáról a figyelmet.
Elértek az ősi birtokhoz, ahol a fennmaradt falak úgy emelkedtek ki a
földből, mint jó néhány megkövesedett szörnyeteg. A bozótban elszórtan ki
lehetett venni az egykori kastély melléképületeit. Egy alacsony, félkörívű gyűrű,
nagyjából huszonöt láb széles eldugott várárok húzódott a földből kiemelkedve.
Miután Leo leszállt a lováról és kikötötte, Catherine segítségére indult. A
nő kiemelte lábát a nyeregből, és engedte, hogy Leo lesegítse. Amint földet ért,
szembefordult a férfival. Arcát felemelte, lovaglókalapjának karimája részben
eltakarta opálszerű szemeit.
A nő kezeit a férfi vállán tartva állt. Arca kipirult az erőfeszítéstől, az
ajkai szétnyíltak… és Leo szinte tudta, milyen lehet vele szeretkezni. Teste
finom és hajlékony lenne a teste alatt, édes lehelete a torkár simogatná,
miközben combjai között mozog. A mennyekbe repítené, lassan és
könyörtelenül, karmolná és nyögné, sóhajtaná a nevét…

44
 - Itt is van – mondta Catherine. – Az ősi otthonod.
Elszakítva tekintetét a nőétől, Leo megszemlélte az omladozó romokat.
- Bájos – mondta. Egy kicsi porolás és sepregetés, és olyan lesz, mint új
korában.
- Beleegyezel, hogy a családod menyasszonyt találjon neked?
- Szerinted bele kellene?
- Nem, nem hinném, hogy te lennél a kiváló férj mintaképe. Nem vagy
ilyen típus.
Leo is pont ezt gondolta. Kivéve, hogy a nő ezt ki is mondta.
- És mi alapján ítéled el a személyiségem? – kérdezte.
A nő megrántotta a vállát.
- Nem lehet nem meghallani, amit özvegyek és matrónák rólad beszélnek
a bálokon.
- Értem. És minden pletykát elhiszel?
A nő hallgatott. Leo azt hitte, vitatkozni fog vele. Azonban legnagyobb
meglepetésére, a nő bűnbánóan nézett rá.
- Igazad van. Teljesen mindegy, hogy a pletykák igazak voltak-e, nem
kellett volna hallgatóznom.
Leo várta, hogy valami éles sértéssel folytatja, Cat azonban nyíltan
bocsánatkérőnek tűnt. Ami megint meglepetés volt. Ez rádöbbentette, mennyi
mindent nem tud még erről a szégyenlős és komoly fiatal nőről, aki oly régóta
volt családja mellett.
- Mit mondanak a pletykák rólam? – kérdezte könnyedén.
A nő ferdén nézett rá.
- A szeretői képességeidet magasztalják.
- Ó, nos, a pletykák teljes mértékben igazak – megdöbbenve csettintett a
nyelvével. – Az özvegyek és gardedámok tényleg ilyen dolgokról fecsegnek?
Catherine szemöldökei összeszaladtak.

45
 - Mégis mit gondolsz, miről beszélnek?
- Kötögetésről. Lekvár receptekről.
A nő megrázta a fejét, és visszafojtott egy mosolyt.
- Milyen unalmasak lehetnek számodra ezek a dolgok – mondta Leo. –
Állni a terem szélén, hallgatni a pletykákat, figyelni másokat tánc közben.
- Nem bánom. Nem szeretek táncolni.
- Táncoltál már valaha férfival?
- Nem – ismerte be.
- Akkor honnan tudod, hogy nem szeretsz?
- Attól még hogy nem csináltam, lehet róla véleményem.
- Természetesen. Annyival könnyebb véleményt nyilvánítani tapasztalat
nélkül.
Cat a homlokát ráncolta, de csendben maradt.
- Adtál egy ötletet, Marks – folytatta Leo. –Megengedem a húgaimnak,
hogy megszervezzék a bált. Egy dolog miatt: a bál közepén odasétálok hozzád
és felkérlek egy táncra. Mindenki előtt.
A nő elborzadva nézett rá.
- Vissza fogom utasítani.
- Ennek ellenére is meg fogom kérdezni.
- Csak hogy kigúnyolj – mondta Cat. – Hogy mindkettőnkből bolondot
csinálj.
- Nem – mondta Leo gyengéden. – Ez csak tánc, Marks.
Tekintetük hosszú ideig összekapcsolódott.
És ekkor, Leo legnagyobb meglepetésére, a nő elmosolyodott. Édes,
természetes, ragyogó mosoly, az első, amit neki címezett. Leo mellkasa
összeszorult, forróság öntötte el, mely aztán végigszáguldott minden idegén.
Olyan volt, mint a boldogság.

46
 Emlékezett a boldogságra. Nem akarta ezt érezni. Ennek ellenére a
forróság végigsöpört rajta, a semmiért.
- Köszönöm – mondta ajkain játszó mosollyal Catherine. – Ez kedves
tőled, milord. De sosem fogok veled táncolni.
És innentől ez lett Leo életcélja.
Catherine megfordult, és kivette a rajzfüzetet a nyeregtáskából.
- Nem is tudtam, hogy rajzolsz – mondta Leo.
- Nem vagyok valami jó benne.
A férfi a vázlatfüzet felé intett.
- Megnézhetném?
- Hogy aztán indokot adjak a gúnyolódásra?
- Nem foglak kigúnyolni. Cserkész becsszó. Engedd meg - Leo lassan
kinyújtotta a kezét, tenyérrel felfelé.
Catherine a férfi felé nyújtott kezére nézett, majd az arcára. Tétován
odaadta a füzetet neki.
A füzetet kinyitva, Leo végignézte a rajzokat. A romok különböző
szemszögekből voltak leskiccelve, talán túlságosan óvatosan és fegyelmezetten
olyan helyeken, ahol egy kevés lazaság élettel telibbé tette volna a rajzot. De az
egész nagyon ügyes volt.
- Bájos – mondta. – Jó érzéked van a vonalakhoz és formákhoz.
A nő elpirult, kényelmetlenül érezve magát a dicséret hallatán.
- Úgy hallottam a húgaidtól, hogy tapasztalt művész vagy.
- Alkalmas, talán. Az építészeti oktatásom sok művészeti órát
tartalmazott. - Könnyed vigyort villantott. – Különösen jó vagyok azon dolgok
lerajzolásában, amik már sok ideje állnak. Épületek. Lámpaoszlopok. – Lapozott
a rajzok között. – Megvannak Beatrix rajzai is?
- Az utolsó oldalon – mondta Catherine. – A kiálló falakkal kezdte a
rajzolást, de aztán belefeledkezett egy mókusba, amint az éppen a földre ugrik.

47
 Leo talált egy tökéletes és részletes képet egy mókusról. Megrázta a fejét.
- Beatrix és az állatai.
Egymásra mosolyogtak.
- Sok ember beszél az állataihoz – mondta Catherine.
- Igen, de nagyon kevés érti meg a válaszaikat is. – A füzetet becsukva,
Leo visszaadta a nőnek, majd elindult a birtok felé.
Catherine a sárga virágokon keresztül utána indult.
- Milyen mélyre becsülöd az eredeti várárkot?
- Nem hinném, hogy nyolc lábnál több lenne – Leo beárnyékolta a
szemét, miközben szemügyre vette a környezetet. – El kellett téríteniük a
folyamot, hogy fel tudják tölteni. Látod ott azokat a buckákat? Valószínűleg
agyagból és fából készült majorságok és jobbágytelkek voltak.
- Milyen volt az ősi kastély?
- A főtorony majdnem biztosan kőből készült, a maradék anyagok
felhasználásával. És biztosan birkákkal, kecskékkel, kutyákkal és jobbágyokkal
volt tele.
- Ismered az eredeti földesúr történetét? – Catherine leült egy falra,
szoknyáit elrendezte.
- Az első Ramsey vikomtra gondolsz? – Leo megállt a várárok szélénél.
tekintete végigpásztázott a tájon. – Thomas of Blackmere néven kezdte,
könyörtelenségéről volt hírhedt. Nagy tehetsége volt a falvak kifosztásához és
felgyújtásához. Edwárd, a Fekete Herceg * megbecsült jobb keze volt. Ezek
mellett, látszólag lerombolták a lovagi rendet.
Válla fölött hátrapillantva elmosolyodott Catherine összeráncolt orra
láttán. Egy iskolás lány egyenességével ült a füzettel az ölében. Legszívesebben
lekapta volna a falról, és ő maga és valami fosztogatást csinált volna.
Töprengve arra gondolt, milyen jó, hogy a nő nem tud olvasni a gondolataiban,
folytatta a történetet.

48
 - A franciaországi háborúk és négy éves raboskodás után Thomas
kiszabadult, majd visszatért Angliába. Úgy vélem, azt gondolta, ideje
letelepedni, mert a vártoronyhoz lovagolt, megölte a bárót, aki építette,
birtokba vette a földjeit és elrabolta az özvegyet.
A nő szemei tágra nyíltak.
- Szegény asszony.
Leo vállat vont.
- Némileg a hatása alá kerülhetett. Nem sokkal ezután elvette feleségül és
hat gyermeket nemzett neki.
- Békés öregkort értek meg?
Leo megrázta a fejét, lazán odasétálva a nőhöz.
- Thomas visszament Franciaországba, ahol Castillonban megölték. De a
franciák civilizáltak voltak, és emeltek egy szobrot az emlékére.
- Nem hiszem, hogy bármilyen emlékművet is érdemelne.
- Ne ítéld meg keményen a fickót – csak azt tette, amit az idők
megköveteltek.
- Barbár volt – ellenkezett a nő. –Tekintet nélkül az időkre. – A szél
kikapott egy arany tincset a szoros kontyból, és arca köré fújta.
Leo nem bírta megállni, odanyúlt, és visszasimította a füle mögé. A nő
bőre babapuhaságú és volt.
- A legtöbb férfi az – mondta. – Csak most éppen több szabályuk van. –
Levette a kalapját, letette a falra, majd a felé fordított arcba bámult. –
Nyakkendőbe öltöztetheted, megtaníthatod viselkedni, bálokra járathatod,
mégis nagyon kevés civilizált.

* Edwárd walesi herceg (1330-1376), III. Edward angol király

legidősebb fia, akit fegyverzete színe miatt Fekete Herceg néven ismertek.

49
 - Amennyit tudok a férfiakról – mondta a nő – egyetértek.
Leo gúnyos pillantást vetett rá.
- És mit tudsz te a férfiakról?
A nő komolynak tűnt, tiszta, szürke szemeibe zöld foltok vegyültek.
- Tudom, hogy nem bízhatok meg bennük.
- Én ugyanezt elmondhatnám a nőkről. – Leo levette a kabátját, a falra
lökte majd a romok közepére sétált. A környező területet fürkészve azon
tűnődött, hogy vajon Thomas of Blackmere is itt állt, körbenézve tulajdonán. És
most, évszázadokkal később, ez Leo tulajdona volt, ő volt mindenért felelős.
- Milyen a kilátás fentről? – hallotta Catherine kérdését odalentről.
- Rendkívüli. Gyere fel, nézd meg.
Catherine a kerítésen hagyta a füzetet, szoknyáit megemelve felmászott a
dombon.
Tekintetét Catherine felé fordítva, Leo nézte a kecses, csinos alakot.
Szerencsés lehet, hogy a régi idők elmúltak – gondolta titkos mosollyal a férfi -,
különben azon kapná magát, hogy a martalóc földesúr hirtelenjében felkapná
és jól meggyötörné. A vidámság azonban elpárolgott, amint végiggondolta,
milyen primitív kielégülést jelentene felkapni és lefektetni puha testét a földre.
Egy pillanatra eljátszott a gondolattal…testével ráereszkedni, kettétépni a
ruháját,megcsókolni a melleit.
Leo megrázta a fejét, hogy kitisztuljon, megpróbálta kiverni eme
gondolatokat a fejéből. Annak ellenére, hogy az volt, aki, nem az a fajta férfi
volt, aki ráerőlteti magát egy nőre. Mégis, nehéz volt elfojtani a gondolatot.
Nagy erőfeszítések árán visszaszorította a barbár késztetést.
Catherine félúton járt, mikor felkiáltott és elesett.
Leo aggodalmasan elindult felé.
- Megbotlottál? Meg…mi a nyavalya? – Megállt egy helyben, amint
észrevette, hogy a föld kettényílt a nő alatt. – Állj, Cat. Ne mozdulj. Várj.

50
 - Mi történik? – kérdezte a nő falfehéren. – Ez egy víznyelő?
- Inkább egy átkozott építészeti csoda. Úgy néz ki, egy tetőn állunk, ami
legalább két évszázada beomlott.
Úgy öt méterre voltak egymástól, Leo a magasabb földön állt.
- Cat – mondta gondosan – lassan ereszkedj a földre, hogy egyenletesen
eloszthassuk a súlyod. Nyugalom. Igen, így. Most pedig csússz vissza a leejtőn.
- Segítenél? – kérdezte a nő, és hangjának remegése a férfi szívéig hatolt.
Leo bíztatólag odaszólt. Habár maga már nem volt ennyire biztos
magában.
- Kedvesem, mit se szeretnék jobban. De még az én súlyomat is a tiédhez
adva teljesen ledöntené a tetőt. Kezdj mozogni. Ha ettől jobban érzed magad,
ezzel a sok törmelékkel nem lehet nagyot zuhanni.
- Tulajdonképpen, ettől nem érzem jobban magam. – Elfehéredve, lassan
a térdére és kezeire ereszkedett.
Leo egy helyben állt, szemét le nem véve Catherine-ről. A föld, ami olyan
keménynek tűnt a lábai alatt, valószínűleg nem volt más, mint föld és tört fa
keveréke.
- Rendben leszel – mondta megnyugtató hangon, miközben szíve
hevesen vert. – Pillekönnyű vagy. Az én súlyommal már biztosan beomlott
volna.
- Ezért nem mozdulsz?
- Igen. Ha beomlasztom, miközben elmozdulok, előbb azt szeretném, ha
te biztonságban lennél.
Mindketten érezték, amint a föld megmozdult alattuk.
- Uram, nem gondolod, hogy ennek köze van a Ramsey- átokhoz?-
kérdezte Catherine tágra nyílt szemmel.
- Tulajdonképpen ez még nem fordult meg a fejemben – mondta Leo. –
Köszönöm, hogy felhívtad rá figyelmem.

51
Ekkor a tető összeomlott, ők pedig egyszerre zuhantak alá.

52
 7. fejezet
Catherine ellegyezte a port és köhögött egyet. Homok ment a szájába és a
szemébe, ő maga pedig egy felettébb kényelmetlen felületen terült szét.
- Marks – hallotta Leo hangját, amint törmelékeket dobálva utat tört felé.
A férfi hangja bizonytalan és sürgető volt. – Megsérültél? Tudsz mozogni?
- Igen…egyben vagyok…- felállt, majd megdörzsölte arcát. Számba vette
teste sajgó pontjait, megállapítva, hogy sérülései jelentéktelenek. - Csak
karcolások. Ó, atyám. Elvesztettem a szemüvegem.
A férfi elkáromkodta magát.
- Segítek megkeresni.
Catherine zavarodottan kémlelte a környezetet. Leo szikár alakja sötét
folt volt nem messze, miközben a törmelékeket takarította. Porfelhő szállt,
lassan leülepedve. Amennyi keveset látott, abból meg tudta állapítani, hogy egy
körülbelül hat láb mély gödörben voltak, a napfény áttört a törött tetőn.
- Igaza volt, uram. Nem kellett sok a zuhanáshoz. Ez lenne a vártorony?
Leo lélegzete feszültnek tűnt, mikor válaszolt.
- Nem vagyok biztos benne. Talán egy kripta a torony alatt.
Kőmaradványokat látok ott…és üregek vannak a falban,ahol rézsútos
csapszékek támaszthattak…
Catherine rémületében Leo karjaiba vetette magát.
- Mi az?- Leo szorosan körbeölelte.
A nő zihálva szilárd mellkasába temette arcát. Félig ülve, félig feküdve
tartották egymást.
A férfi egyik keze védőn végigsimított koponyáján.
- Mi történt?
Catherine hangja tompán hangzott ingjén át.
- Kripta.

53
 Félresimította a nő haját, majd még közelebb húzta teste melegéhez.
- Igen, az. Miért rémít meg?
Catherine alig tudott megszólalni, annyira zihált.
- Nem az a hely, ahol…a testeket tartják?
A remegve előadott kérdés a levegőben lógott, míg Leo fejében összeállt a
kép.
- Ó. Ez nem az a fajta kripta. – Bánatos élvezet futott át a férfi hangján, a
szája a nő fülét érte. – Te arra a szobákra gondolsz a modernebb templomok
alatt, ahová a halottakat helyezik el. Ez csak egy éléskamra a vártorony alatt.
Catherine nem mozdult.
- N-nincsenek itt cs-csontvázak?
- Nincsenek. És nincsenek koponyák és koporsók sem. – A keze finoman
tovább simogatta a nő haját. – Szegény kedveském. Minden rendben van.
Semmi félnivalód nincs idelent. Végy egy mély lélegzetet. Biztonságban vagy.
Catherine még mindig a karjaiban feküdt, de ekkor elakadt a lélegzete.
Megpróbálta túltenni magát azon a tényen, hogy a férfi – az ellensége és
kínvallatója – „szegény kedveskémnek” hívta és dédelgette őt. ajkai a
halántékát simogatták, miközben gyengéden elidőzött ott. A nőmagába szívta
az érzést. Még sosem vonzotta hozzá hasonló férfi. De a férfi erős volt,
megnyugtató; annyira aggódónak tűnt, karjai, mint sötét bársony fonták körül.
Milyen zavaró.
Ha valaki azt mondta volna neki, hogy egyszer mocskos gödörben ragad
Leóval – Lord Ramsey-vel -, azt mondta volna, hogy ez a legrosszabb rémálma.
És most úgy tűnik, hogy sokkal inkább kellemes élmény. Nem kétséges, Lord
Ramsey keresett férfi volt a londoni hölgyek körében. Ha így – finoman
nyugtatva és simogatva – csábítja el őket, akkor Catherine könnyen meg tudja
érteni, miért ilyen könnyen nyílnak meg az utak előtte.
Legnagyobb bánatár férfi gyengéden eltolta magától.

54
 - Marks…attól félek, hogy nem fogom tudni megtalálni a szemüvegedet
ebben a törmelék rengetegben.
- Van egy másik otthon – kockáztatta meg a nő.
- Hála az égnek – Leo halkan felmordulva felállt. – Na már most, ha a
legmagasabb halom törmeléken állunk, akkor nincs messze a felszín.
Felemellek, te kimászol és visszalovagolsz a Ramsey-házba. Cam betanította a
lovat, szóval nem kell irányítanod. Gond nélkül hazatalál.
- Mit fogsz tenni? – kérdezte Catherine zavartan.
A férfi szinte szégyenlősen válaszolt.
- Attól félek, itt kell megvárnom, míg valakit értem küldesz.
- Miért?
- Van egy… - megállt, a megfelelő szót keresve. – Szálkám.
A nő felháborodott.
- Arra kényszerítesz, hogy egyedül, kíséret nélkül és lényegében teljesen
vakon visszalovagoljak, és küldjek valakit, aki megment téged? Mindezt azért,
mert egy szálka van valahol benned?
- Egy eléggé nagy – jelentkezett a férfi.
- Hol van? Az ujjadban? A kezedben? Talán segíthetek…Édes Istenem –
mondta, ahogy kezét a vállához érintette. A férfi ingát vér áztatta, egy vékony
faszilánk állt ki vállából. – Ez nem egy szilánk – mondta rettegve. – Fel vagy
nyársalva. Mit tegyek? Kihúzzam?
- Nem, talán artériát talált el. És nem szeretnék itt elvérezni.
Közelebb kúszott a férfihoz, arcát közel helyezte a férfiéhoz,
aggodalmasan vizsgálgatva. Hiába volt sötét, a férfi arca sápadt és szürke volt,
amikor pedig kezét a homlokára helyezte, nedvességet érzett.
- Ne aggódj – mormolta a férfi. – Nem olyan rossz, mint amilyennek
látszik.

55
 De Catherine nem értett vele egyet. Sokkal rosszabb volt. Pánik töltötte el,
amint arra gondolt, ha sokkot kapott, olyan állapotba került, amikor a szíve
nem tud vért pumpálni teste többi részébe. „Pillanatnyi szünet a halál
beálltában”.
Lovaglókabátját levéve, megpróbálta ráteríteni Leo mellkasára.
- Mit csinálsz? – kérdezte a férfi.
- Megpróbállak melegen tartani.
Leo letépte a ruhadarabot a mellkasáról és gúnyos hangot hallatott.
- Ne légy nevetséges. Először is, a sérülés nem is olyan rossz. Másodszor,
ez a vékony dolog nem képes egyetlen testrészemet sem melegen tartani. Most
pedig, a tervemről…
- Ez egyértelműen jelentős sérülés – mondta Catherine. – És nem értek
egyet a terveddel. Nekem jobb van.
- Természetesen – mondta Leo gúnyosan. – Marks, most az egyszer nem
tennéd azt, amire kérlek?
- Nem, nem hagylak itt. Elegendő törmeléket gyűjtök, hogy mindketten
kimászhassunk.
- Nem is látsz, a fenébe. És nem tudsz fadarabokat és sziklákat mozgatni.
Túl apró vagy.
- Semmi szükség a lenéző jelzőkre a méretemmel kapcsolatban – mondta
talpra kecmeregve, és körülnézett. Kiszúrva a legmagasabb törmelék tornyot,
odasétált és további köveket keresett.
- Nem voltam lenéző – A férfi elkeseredettnek hangzott. – A méreted
teljes mértékben tökéletes a kedvenc elfoglaltságomhoz. De nem köveket
vontatni. Az ördögbe is, Marks, megsérted magadat…
- Maradj ott – mondta Catherine élesen, mikor meghallotta, hogy a férfi
nehézen dolgokat dobál arrébb. Csak súlyosbítod a sérülésedet,és akkor még
nehezebb lesz kijutnunk innen. Engedj dolgozni. - Egy burkolatkő kupacot

56
találva, felvett egyet és rátetette a törmelék halomra, mindeközben megpróbált
nem átesni a szoknyáin.
- Nem vagy elég erős – mondta Leo, bosszankodva és kifogyva a szuszból.
- Amit fizikai erőben vesztek – válaszolt a nő, egy másik kupachoz lépve
-, azt behozom elszántságban.
- Milyen inspiráló. Félre tudnád tenni ezt a hősiest hozzáállást egy
átkozott percre és előkotornál néhány ésszerű érvet?
- Nem állok le veszekedni veled, uram. Tartalékolnom kell az energiámat
– megállt, hogy felmérjen még egy halmot – a kő rakodására.
Megpróbáltatások közepette, Leo rájött, hogy soha többé nem fogja
lebecsülni Catherine Marksot. Ő volt a legőrültebb, legmakacsabb ember, akit
ismert, köveket és törmelékeket rakosgatva, miközben félig vakon, szoknyáitól
akadályozva olyan olt, mint egy vakond. Úgy döntött, dombot épít, hogy ki
tudjanak mászni, és ebben semmi sem akadályozhatja meg.
Alkalmanként megállt és kezét a férfi homlokára és torkára tett, hogy
ellenőrizze a hőmérsékletét és pulzusát. Utána már ott sem volt.
Leo számára őrjítő volt, hogy nem tudott segíteni – megalázó volt, hogy
hagyja, a nő ilyen munkát végezzen nélküle -, de ahányszor megpróbált
felállni, megszédült és zavart lett. A válla pokolian égett, a bal kezét nem is
tudta használni. Hideg veríték csöpögött homlokáról arcába.
Pár percre elszundíthatott, mert a következő dolog, amire emlékezett,
hogy Catherine sürgetően felrázza.
- Marks – mondta tántorogva. – Mit csinálsz te itt? – Úgy érezte, reggel
van, és a nő idő előtt próbálta felkelteni.
- El ne aludj – mondta a nő aggódó szemöldökráncolással. – Elég magas
halmot építettem, hogy most már ki tudjunk mászni. Gyere velem.
Úgy érezte, mintha minden tagja ólomból lenne. Kimerültség lett úrrá
rajta.

57
 - Pár per múlva. Engedj még pihenni egy keveset.
- Most, uram. – Láthatóan addig verte és zaklatta volna, míg nem
engedelmeskedik. – Gyere velem. Állj fel. Mozogj.
Leo nyögve teljesítette a parancsot, addig tántorgott, míg meg nem bírt
állni a lábán. Éles fájdalomhasított végi a vállán és a karján, és néhány
káromkodás csúszott ki a száján. Furcsa mód,Catherine nem tolta le ezért.
- Oda – mondta. – És ne zuhanj össze – túl nehéz vagy ahhoz, hogy
elkapjalak.
Leót ez mélységesen felbosszantotta, de tudatában volt annak, hogy a nő
segíteni próbált, ezért egyik lábát feltéve próbált egyensúlyozni.
- A Leo a Leonard rövid alakja? – kérdezte a nő, ezzel összezavarva Leót.
- Zavarba hozol, Marks, most nem akarok társalogni.
- Válaszolj – tartott ki a másik.
Leo rájött, hogy megpróbálja éberen tartani.
- Nem – válaszolta, nehezen lélegezve. – Csak Leo. Az apám imádta a
csillagképeket. Az Oroszlán a nyár csillagképe. A legragyogóbb csillag jelöli a
szívét. A Regulus. –Megállt, és megszemlélte a nő által épített halmot. – Nos.
Milyen hatékony vagy. Legközelebb, ha építészeti megbízást kapok…- megállt,
hogy levegőt vegyen – téged javasollak szállítónak.
- Csak akkor, ha megtalálom a szemüvegem – mondta a nő. – Akkor
talán megfelelő lépcsőket tudnék építeni.
A férfi hirtelen nevetést hallatott.
- Te mész elsőnek, én követlek.
- Kapaszkodj a szoknyámba – mondta Catherine.
- Marks, ez a legszebb dolog, amit valaha mondtál nekem.
Együtt nehézkesen kimásztak, ez alatt Leo vére meghűlt, sebe fájt, agya
pedig péppé vált. Mire – kínosan - oldalára érkezve a földre pottyant,dühe
Catherine felé fordult. Ahelyett, hogy hagyta volna a gödörben pihenni, ő arra

58
kényszerítette, hogy másszon fel. A nap vakítóan sütött, ő pedig kimelegedett és
furcsán érezte magát. Kegyetlen fájdalom lüktetett szemei mögött.
- Elmegyek a lovamért – mondta Catherine. – Együtt fogunk
visszalovagolni.
A gondolat, hogy lóra szálljon és visszalovagoljon a Ramsey-házba,
fárasztó volt. De elnézve a nő kegyetlen kitartását, nem volt más választása,
mint engedelmeskedni. Rendben. Lovagolni fog. Addig fog, míg fel nem dobja a
talpát, és Catherin-nek a holttestével kell visszatérnie a házba.
Leo füstölögve leült, míg Catherine visszatért a lovakkal. A düh erőt adott
neki egy utolsó erőfeszítéshez. Megperdült a nő mögött, felpattant a lóra és
egészséges jobb karját a vékony test köré fonta. Megtartotta, kényelmetlenül
megremegve. Kicsi volt, de erős, merev gerincének vonala választotta őket el
egymástól. A férfinak csak tartania kellett. Leo neheztelése elpárolgott, helyébe
fájdalom lépett.
- Miért döntöttél úgy, hogy sosem nősülsz meg? – hallotta Catherine
kérdését.
Feje közelebb hajolt a nő füléhez.
- Nem fair személyes kérdéseket feltenni, mikor bódult vagyok. Talán
elmondanám az igazat.
- Miért? –erősködött Catherine.
Vajon észrevette, hogy a férfi múltjáról, része egy darabkájáról - amiből
eddig senkinek sem adott semmit – kérdezgeti? Ha kevésbé lenne elgyötört,
most visszavágna neki. De megszokott védelmi vonalai már olyan erősek sem
voltak, mint az ősi kastély falromjai.
- Amiatt a lány miatt,aki meghalt, nem igaz? – Catherine ezzel a
kérdéssel megdöbbentette a férfit. –Elvoltatok egymással jegyezve. Abba a
skarlát lázba halt bele, ami téged és Win-t is megtámadott. Hogy is hívták…?

59
 - Laura Dillard. - Lehetetlennek tűnt, hogy ezeket megossza Catherine
Mark-szal, de úgy tűnt, a nő erre számít. És Leo valamiért engedelmeskedett
neki. – Gyönyörű lány volt. Imádta az akvarell festészetet. Néhány ember jó
benne, de félnek, hogy hibát követnek el. Ha egyszer felvitted a festéket, már
nem javíthatod ki. Az akvarell kiszámíthatatlan – ő irányít a festésben -,
hagynod kell, hogy azt tegye, amit akar. Néha a szín váratlan úton terjed szét,
vagy az árnyalat másba üt át. Laura ezzel tisztában volt. Szerette az ilyen
meglepetéseket. Gyerekkorunk óta ismertük egymást. Két évre elmentem
tanulni, és amikor visszatértem, szerelembe estünk. Oly könnyedén. Sosem
veszekedtünk – nem volt miért. Semmi sem állt az utunkba. A szüleim az azt
megelőző évben haltak meg. Az apám szívbeteg volt. Egyik éjjel aludni ment, de
sosem ébredt fel. Anyám pedig néhány hónap múlva követte. Nem győzte
gyászolni. Addig nem is tudtam, hogy bele lehet halni a bánatba.
Ekkor elhallgatott, mélyen gondolataiba merült.
- Mikor Laura elkapta a lázat, nem gondoltam, hogy végzetes lehet. Azt
hittem, a szerelmem minden betegségnél erősebb. De miközben három napig
tartottam karomban, egy kicsit minden órával meghalt. Mint amikor a víz az
ujjaim közül kicsordul. Addig tartottam, míg a szíve megállt és a bőre kihűlt. A
láz elvégezte munkáját, majd otthagyta őt.
- Sajnálom – mondta a nő gyengéden, mikor a férfi elhallgatott. Kezét
rátette egészséges karjára. – Igazán sajnálom. Én… ó, milyen illetlen dolog ilyet
mondani.
- Minden rendben – mondta Leo. – Az életben van néhány olyan élmény,
amire nincsenek megfelelő szavak.
- Igen – kezét levette a férfiéról. – Miután Laura meghalt – mondta
pillanatokkal később -, elkaptad ugyanazt a lázat.
- Megváltás volt.
- Miért?

60
 - Mert meg akartam halni. De sajnos Merripen - és az ő nyavalyás
cigány mérgei – nem engedtek. Sok időbe telt, míg megbocsátottam neki ezért.
Utáltam, mert életben tartott. Utáltam a Földet, mert Laura nélkül forog tovább.
Utáltam magamat, mert nem volt bátorságom véget vetni ennek. Éjjelent, mikor
lefeküdtem, könyörögtem Laurának, hogy kísértsen. Azt hiszem, egy ideig meg
is tette.
- Úgy érted…az elmédben? Vagy szó szerint, mint egy szellem?
- Úgy vélem, mindkettő. Magamat és a körülöttem lévőket is a pokol
bugyraiba száműztem, míg végül elfogadtam, hogy tényleg elment.
- És még mindig szereted - Catherine hangja siváran hangzott. – Ezért
nem nősülsz meg sosem.
- Nem. Különleges emlékként él bennem. De ez már vagy ezer éve volt.
Nem megyek ezen keresztül még egyszer. Úgy szeretek, mint egy őrült.
- Talán nem lenne megint olyan.
- Nem, rosszabb lenne. Mert akkor még csak egy fiú voltam. És aki most
vagyok, amire szükségem van… nehéz lenne bárkinek is kezelnie. – Kaján
nevetés tört fel a torkából. – Még saját magamat is elbátorítanám, Marks.

61
 8. fejezet
Mire elérték az erdő szélét, nem jártak már messze a Ramsey-háztól,
Catherine- en kétségbeesett aggodalom lett úrrá. Leo hallgatag lett, és a nőre
nehezedett. Reszketett és izzadt, karja holtsúlyként fonódott a nőn keresztül,
miközben tartotta. A nő ruhájának vállrésze vértől átitatva tapadt hozzá.
Elmosódott férfiak csapatát vette észre. Kérlek, Uram, legyen köztük Merripen.
- Magukkal van Mr.Merripen? – kiáltotta oda nekik.
Legnagyobb megkönnyebbülésére Merripen sötét, szikár alakja bukkant
fel előtte.
- Igen, Miss Marks?
- Lord Ramsey megsérült – mondta kétségbeesetten. – Lezuhantunk…a
vállát átfúrta…
- Vigye a házba. Ott találkozunk.
Mielőtt a nő válaszolhatott volna, már a ház felé rohant sima, gyors
mozdulatokkal.
Mire Catherine a házhoz vezette a lovat, Merripen már ott volt.
- Baleset történt a romoknál – mondta Catherine. – Egy éles faszilánk van
a vállában már vagy egy órája. Nagyon ki van hűlve, a beszéde zavarodott.
- Én így beszélek mindig – mondta Leo a nő mögül. – Teljesen érthető
vagyok. - Kissé megdöntve megpróbált leszállni a lóról. Merripen ügyesen
elkapta. Leo karjait vállaira vetette, jó karját a nyaka köré fonta. – Ó, te
mocskos fattyú.
- Érthető vagy, valóban – mondta Merripen szárazon, majd Catherinre
nézett. – Hol van Lord Ramsey lova?
- Még mindig a romoknál.
Merripen figyelmesen végigpillantott rajta.
- Megsérült, Miss Marks?

62
 - Nem, uram.
- Remek. Menjen a házba és keresse meg Cam-et.
A Hathaway-ek számára megszokottak voltak a vészhelyzetek, így ezt a
szituációt is fürge hatékonyággal kezelték. Cam és Merripen két oldalról
besegítették Leót a kastélyba, majd fel a lépcsőn. Habár az agglegény lakrész a
birtok oldalán Leo rendelkezésére állhatott volna, megparancsolta Win-nek és
Merripen-nek, hogy mivel friss házasok és magánéletre van szükségük,
lakjanak ott. Mikor Hampshire-be látogatott, a kastély egyik vendégszobájában
szállt meg.
Viszonylag harmonikus háromszöget alkottak ők hárman – Cam,
Merripen és Leo-, mindegyiküknek meg volt a saját felelőssége. Annak ellenére,
hogy Leo volt a birtok ura, sosem esett nehezére megosztozni az irányításon.
Mikro két év után visszatért Franciaországból, Leo hálásvolt Cam-nek és
Merripen-nek, hogy távollétében helyrehozták a birtokot. A rozoga ingatlant
virágzó és sikeres vállalkozássá varázsolták, és egyikük sem kért semmit
cserébe. Leo pedig rájött, hogy sok mindent tanulhat tőlük.
A birtok irányítása többet kívánt, mint vágyakozást egy pohár portói
mellől – pont, ahogy a regény béli arisztokraták tették. Széleskörű építészeti,
üzleti, állattenyésztési, fatermelő, tervezői és földjavítási tudást igényelt. Ehhez
még hozzá kell adni a politikai felelősséget, és a Parlamentet – máris több
volt,mint amit egy ember magára tudna vállalni. Éppen ezért Merripen és Leo
megegyeztek, hogy közösen gondoskodnak a faipari és mezőgazdasági
kérdésekről, míg Cam az üzletért és beruházásokért kezeskedik.
Egészségügyi vészhelyzetekben – annak ellenére, hogy Merripen volt az
illetékes -, általában Cam vette át az irányítást. Cigány nagyanyja kitanította a
gyógyítás művészetére, így Cam igencsak jártas volt a betegségek és sérülések
kezelésében. Jobb és biztonságosabb volt, mintha doktorért küldettek volna.

63
 A doktorok részéről az volt megszokott, hogy minden betegségre az
érvágást javasolták gyógymódként. A statisztikák szerint a véreztetés nem
működött, mégis kitartottak mellette.
- Amelia – szólt Cam, amint ő és Merripen Leót az ágyra tették -,
szükségünk lesz egy kancsó forró vízre a konyhából, és törölközőkre, amiket
nem sajnálsz. És Win, te és Beatrix bemehetnétek Miss Marks szobájába
segíteni neki.
- Ó, ne – ellenkezett Catherine. – Köszönöm, de nincs szükségem
segítségre. Meg tudok mosakodni egyedül is…
Azonban minden ellenvetése hiábavaló volt. Win és Beatrix addig nem
enyhültek meg, míg ellenőrizték a fürdőjét, segítettek megmosni a haját és friss
ruhát adtak rá. Megtaláltak a másik szemüveget, és Catherine hálásvolt, hogy
helyreállt a látása. Win bekente és bekötözte Catherine ujjait.
Végül Catherine-t beengedték Leo szobájába, míg Win és Beatrix odalent
vártak. Amelia-t,Camet és Merripent az ágy köré gyűlve találta. Leo félmeztelen
volt, a takaró halomba gyűlt körülötte. Nem kellett volna meglepődnie, hogy a
férfi kitartóan veszekszik mindhármukkal.
- Nincs szükségünk a beleegyezésére – mondta Merripen Camnek. – Ha
szükséges, lenyomom a torkán.
- A fenébe fogod – morogta Leo. – Megöllek, ha megpróbálod…
- Senki sem fogja erőltetni, hogy bevedd – szólt közbe Cam, hangja
elkeseredettnek tűnt. De meg kell magyaráznod az indokokat, phral, mert
semmi értelmük.
- Nem kell megmagyarázni. Te és Merripen foghatjátok azt a mocskos
dolgot, és feldughatjátok a…
- Mi az? – kérdezte Catherine az ajtóból. – Valami probléma van?
Amelia kilépett a folyosóra, arca aggodalommal és bosszúsággal feszült
meg.

64
 - Igen, a probléma az, hogy a bátyám egy csökönyös idióta – mondta,
elég hangosan ahhoz, hogy Leo is hallhassa. Catherine-hez fordult, hangját
lehalkította. – Cam és Merripen szerint a sérülés nem komoly, de súlyosbodhat,
ha nem tisztítják ki. Egy szilánk darab a kulcscsont és váll találkozásához
szorult, és nem tudjuk, milyen mélyen. El kell áztatni a sebet, hogy
eltávolíthassák a szilánk és ruhadarabokat, különben be fog gennyesedni. Más
szóval, átkozott nagy baj lesz. Leo nem hajlandó laudanumot bevenni.
Catherine zavarodottan megszólalt.
- De…valamivel el kell tompítani az érzékeit.
- Igen, de nem fogja bevenni. Egyfolytában azt hajtogatja Camnek, hogy
csak simán kezelje a sérülést. Mintha bárki tudna alapos munkát végezni,
mikor az ember fájdalomban vergődve kiáltozik.
- Mondtam neked, hogy nem fogok kiáltozni – vágott vissza Leo a
hálószobából. – Csak akkor kezdek rá, ha Marks nekiáll felolvasni a
költeményeit.
Még az ajtóból is látszott, hogy Leo szörnyű színben volt, napbarnított
bőre hamuszürkévé vált. Remegett, mint egy ázott kutya. Amint tekintetük
összekapcsolódott, olyan kimerültnek, elveszettnek és dacosnak tűnt, hogy
Catherine-nek muszáj volt rákérdeznie.
- Egy szóra, uram, ha lehet?
- Mindenféleképpen – jött a mogorva válasz. – Annyira szeretnék még
valakit, akivel vitatkozhatok.
A nőbelépett a szobába, Cam és Merripen arrébbléptek. Bocsánatkérően
rájuk nézett.
- Egy pár percet kaphatnék négyszemközt Lord Ramsey-vel?
am kételkedve nézett rá, láthatóan azon töprengve, mi bírhatta rá, hogy
beszéljen Leóval.
- Tegyen meg, amit csak tud, hogy bevegye a gyógyszert.

65
 - És ha ez nem működik – tette hozzá Merripen -, próbálja meg fejbe
vágni a piszkavassal.
A kettős kilépett a folyosóra.
Leóval kettesben maradva, Catherine az ágy mellé lépett. Összerezzent a
vállába fúródott cövek láttán, friss vér szivárgott a vágásból. Mivel nem volt
szék, amire leülhetne, óvatosan a matracra ereszkedett. Végig a férfi szemébe
nézve,a aggodalommal telített hangon megkérdezte:
- Miért nem veszed be a laudanumot?
- A fene vigye el, Marks – durván felsóhajtott. – Nem tehetem. Hidd el,
tudom, milyen lesz nélküle, de nincs más választásom. Ez… - Megállt,
tekintetét elfordította a nőről, állát újabb remegéshullám rázta meg.
- Miért? – Catherine annyira el akarta érni, annyira meg akarta érteni,
hogy hirtelen megragadta a kezét. Mikor semmi ellenállásba nem ütközött,
felbátorodva ujjait a férfi hideg tenyere alá csúsztatta. – Mondd el – sürgette. –
Kérlek.
Leo keze felemelkedett és óvatosan körbezárta a nő ujjait, ami a nő egész
testébe válaszokat küldött. Az érzés megváltás volt, valami, ami mintha helyre
került volna. Mindketten kettejük összekapcsolt kezeire néztek, melegség gyűlt
az ujjaik és tenyereik között.
- Miután Laura meghalt – hallotta a férfit -, szörnyen viselkedtem.
Rosszabbul, mint manapság, ha ezt egyáltalán el tudod képzelni. De nem
számít, mit tettem, semmi sem adta meg a feledés oltalmát. Egy éjjel elmente az
East End-re néhány még züllöttebb társammal, egy ópium barlangba. –
Megállt,a mint megérezte Catherine kezének szorítását. – Az egész sikátorban
érezni lehetett a füstszagot. A levegő tele volt vele. Egy nőkkel és férfiakkal teli
szobába vezettek, mindegyikük össze-vissza elhelyezett matracokon hevert,
bódultan. Ahogy az ópium pipa izzott…olyan volt, mintha tucatnyi vörös
szempár pislogott volna a sötétben.

66
 - Úgy hangzik, mint egy pokolbeli látomás – suttogta Catherine.
- Pontosan. És a Pokol volt az a hely, ahol lenni akartam. Valaki adott
nekem egy pipát. Az első szívás után annyival jobban éreztem magam, hogy
majdnem könnyezni kezdtem.
- Milyen érzés volt? – kérdezte a nő kezeit szorongatva.
- Hirtelen minden helyére került a világban, és semmi – legyen az
bármilyen fájdalmas – nem változtathatta meg. Képzeld el az összes bűnt,
félelmet és dühöt, amit valaha éreztél és fújd el, mint ahogy a szél egy tollpihét.
Catherine régen talán elítélte volna az ilyen gonoszságokért. De most
inkább szánalmat érzett. Megértette a fájdalmat, ami ilyen mélységekre
üldözte.
- De az érzés nem tart sokáig – mormolta.
A férfi megrázta a fejét.
- Nem. És amikor elmúlik, rosszabbul leszel, mint előtte. Semmiben sem
leled kedved. Az emberek, akiket szeretsz, nem számítanak. Csak az ópiumra
tudsz gondolni, és arra, hogy mikor kaphatod meg újra.
Catherine a férfi félrefordított profilját vizsgálgatta. Nehéz volt
elképzelni, hogy ugyanaz a férfi, akit az elmúlt évben lenézett és megvetett.
Úgy tűnt, semmi sem érdekli – megfeneklettnek és puhánynak tűnt. Azonban,
mint kiderült, a dolgok túl sok mindent jelentettek neki.
- Mi állított le? – kérdezte kedvesen.
- Elértem azt a pontot, amikor a folytatás már annyira fárasztónak tűnt.
Egy pisztoly volt a kezemben. Cam állított le. Azt mondta, hogy a romák szerint,
ha túl mélyen gyászolsz, a lelked szellemmé válik. Szerinte el kellett engednem
Laurát. Az ő kedvéért. – Ránézett, szemei lebilincselő kéken ragyogtak. – És
megtettem. Meg kellett tennem. Megesküdtem, hogy elhagyom az ópiumot, és
azóta hozzá se nyúltam ahhoz a mocskos dologhoz. Édes Jézus, Cat, nem is
tudhatod, milyen nehéz volt. Mindenemet elvette, amim volt. Ha egyszer

67
visszatérek hozzá…talán egy gödör mélyén találnám magam, ahonnan soha
nem tudnék kimászni. Ezt nem vállalhatom. Nem fogom.
- Leo…- látta, hogy a férfi meglepetten pislog rá. Most először mondta ki
a nevét. – Vedd be a laudanumot – mondta. – Nem engedlek lezuhanni. Nem
hagyom, hogy elfajzott legyél.
Leo ajka felgörbült.
- Felajánlod, hogy felelősségként viseltetsz irántam?
- Igen.
- Túl sok vagyok neked.
- Nem – mondta Catherine már eldöntve a kérdést-, nem vagy az.
Leo örömtelenül felnevetett, majd hosszan, vizslatóan nézte a nőt. Mintha
ismerné, de nem tudná hová tenni.
Catherine nehezen tudta elképzelni, hogy itt ül a férfi ágya szélén, fogja
annak a férfinak a kezét, akivel oly tüzesen és oly sokáig csatározott. Sosem
hitte volna, hogy a férfi készakarva lemezteleníti lelkét előtte.
- Bízz bennem – parancsolta neki.
- Egy jó indokot mondj.
- Azért, mert megtudsz.
Leo halványan megrázta a fejét, tekintetét fogva tartva. Első gondolata az
volt, hogy visszautasítja. De mint kiderült, a férfi bánkódott az eddigi tettei
miatt. A kis üvegcse felé intett.
- Add ide – motyogta -, mielőtt jobban meggondolhatom. – A nő odaadta
az üveget, majd párkorttyal felhajtotta. Megrázkódott, majd visszaadta az üres
üveget a nőnek.
Várták, hogy hasson a gyógyszer.
- A kezeid… - mondta Leo, kézbe véve Catherine bekötözött ujjait.
Ujjának hegye óvatosan végigsimított körmein.
- Semmiség – suttogta a nő. – Csak néhány karcolás.

68
 A kék szempár fátyolossá és céltalanná vált, be is csukta őket. A fájdalom
barázdái megenyhültek az arcán.
- Megköszöntem már – kérdezte -, hogy kihúztál a romok közül?
- Nem szükséges megköszönni.
- Mindegy…azért köszönöm. – A nő egyik kezét az arcához emelte. – Az
én védőangyalom. – mondta, szavai elmosódtak. – Nem hiszem, hogy eddig volt
ilyenem.
- Ha volt – mondta a nő -, valószínűleg túl gyorsan rohantál, így nem
tudott lépést tartani veled.
A férfi vidám, halk hangot hallatott.
Borotvált arcának érzése a keze alatt meglepő gyengédséggel töltötte el.
Emlékeztetnie kellett magát, hogy az ópium kifejtette a hatását. Az érzés
kettejük között nem volt valódi. De mintha valami új növekedett volna korábbi
viszályaik romjaiból. Meghitt érzés futott végig rajta, érezte, ahogy a férfi nyelt
egyet.
Addig így maradtak, míg a nesz az ajtó felől mozgásra késztette
Catherine-t.
Cam lépett a szobába, pillantása az üres üvegre esett, elismerően
bólintott.
- Remek – mondta. – Ez megkönnyíti majd Ramsey-nek. És ami
fontosabb, nekem is.
- Gazember – válaszolta Leo szelíden, félig lehunyt szeme mögül figyelte,
amint Cam és Merripen az ágy mellé léptek. Amelia követte őket, kezében tiszta
rongyokat és törölközőket tartva. Catherine vonakodva elhúzódott Leótól, és az
ajtóhoz lépett.
Cam aggodalmasan és szeretetteljesen nézett sógorára. A napfény
megcsillant sötét tincsein.

69
 - Le tudom kezelni, phral. De ha gondolod, hozhatunk egy gádzsó
doktor, ha gondolod.
- Istenem, dehogy. Még a te kétbalkezességed is többet ér nála. Rögtön
azokkal az átkozott piócákkal kezdené.
- Nálam nincs pióca – válaszolt Cam, amint elvette a párnát Leo háta
mögül. – Félek tőlük.
- Igen? – kérdezte Amelia. – Nem is tudtam.
Cam segített Leónak hátradőlnie.
- Mikor kisgyerekként a táborban éltem, néhány másik gyerekkel
átgázoltunk egy patakon. Mikor kijöttünk, piócák tapadtak a lábunkhoz.
Mondanám, hogy úgy visítottam, mint egy lány, de a lányok sokkal
csendesebben tették volna.
- Szegény Cam – mondta Amelia mosolyogva.
- Szegény Cam? – visszhangozta Leo felháborodottan. – És velem mi
van?
- Vonakodok túl sok együttérzést mutatni veled szemben – válaszolta
Amelia -, mivel szerény véleményem szerint azért csináltad ezt magaddal, hogy
kivond magad a fehérrépa ültetés alól.
Leo két válogatott szót morgott, ami mosolyra késztette a nőt.
Az ágytakarót bátyja derekára tolva, Amelia óvatosan törölközőt tett a
sérült válla és oldala alá. A férfi izmos, szikár alakját – és a mellkasát beborító
szőrt – látva Catherine gyomra furcsa módon összeszűkült. Visszább vonult az
ajtóból, nem akart távozni, habár tudta, ez lenne illendő.
Cam csókot nyomott felesége fejére, majd eltolta az ágytól.
- Várj ott, monisha – hely kell. – Az eszközökhöz fordult.
Catherine elfehéredett a késfenés hallatán.
- Kecskét áldozol, vagy törzsi táncot fogsz lejteni? – kérdezte Leo. –Vagy
netán kántálsz valamit?

70
 - Azt már odalent megtettük – mondta Cam. Egy bőrpántot nyújtott
Leónak. - Vedd ezt a fogaid közé. És próbálj meg nem túl nagy zajt csapni,
mialatt dolgozunk rajtad. A fiam pihen.
- Mielőtt a számba veszem – mondta Leo -, megmondhatnád, hol volt
előtte. – Elhallgatott. – Meggondoltam magam. Nem akarom tudni. – Fogai közé
szorította a bőrdarabot, majd kivette és hozzá tette : - Remélem,nem akartok
semmit sem levágni.
- Ha megtennénk – mondta Merripen, óvatosan törölgetve a sérült vállat
-, nem lenne szándékos.
- Kész vagy, phral? – kérdezte Cam gyengéden. – Tartsd egy helyben,
Merripen. Rendben. Háromra.
Amelia csatlakozott Catherine-hez a folyosón, arca feszült volt. Karjait
keresztbe fonta.
Hallották Leo halk nyögését, amit Cam és Merripen cigány beszéde
követett. Az idegen nyelv élénk, de nyugtató volt.
Egyértelmű volt, hogy az eljárás az ópium ellenére is nehezen elviselhető.
Ahányszor meghallott egy mordulást vagy fájdalmas hangot, Catherine mintha
érezte volt, amit Leo is érez, ezért ujjait szorosan összefonta.
Két vagy három perc telet el, mikor is Amelia benézett az ajtón.
- Szilánk volt? – kérdezte.
- Csak egy kicsi, monisha – jött Cam válasza. – Rosszabb is lehetne, de –
elhallgatott, mikor meghallotta Leo fojtott hangját. – Sajnálom, phral.
Merripen, fog a csipesz és- igen, pont itt.
Amelia elsápadt, miközben visszafordult Catherine-hez. Majd teljesen
megdöbbentett azzal, hogy magához ölelte, ugyanúgy, ahogy Win-t, Poppy-t
vagy Beatrixet. Catherine egy pillanatra megmerevedett, de inkább zavarában,
nem irtózva.

71
 - Annyira örülök, hogy nem sérült meg, Catherine – mondta Amelia. –
Köszönöm, hogy gondját viselte Lord Ramsey-nek.
Catherine halványan bólintott.
Amelia visszahúzódva rámosolygott.
- Tudod, hogy meggyógyul. Több élete van, mint egy macskának.
- Remélem – mondta Catherine józanul. - Remélem, ez nem a Ramsey
átok része volt.
- Nem hiszek az átkokban, varázslatokban vagy az ehhez hasonló
dolgokban. Az egyetlen átok, amit vállalt, az önkényes volt.
- A…a Laura Dilliard miatti gyászra gondolsz?
Amelia kék szemei tágra nyíltak.
- Beszélt magának róla?
Catherine bólintott.
Amelia ledöbbent. Megragadta Catherine karját, arrébb vonta a folyosón,
nehogy valaki kihallgassa őket.
- Mit mondott?
- Hogy szerette az akvarell festészetet – válaszolta Catherine habozva. –
Hogy el voltak jegyezve, és elkapta a skarlátot, és hogy meghalt a karjaiban. És
hogy…utána sokáig kísértette. Szó szerint. De ez nem lehet igaz, ugye?
Amelia vagy fél percig hallgatott.
- Úgy hiszem, ez igaz lehet – mondta feltűnően nyugodtan. – Nem sok
embernek ismerném be – úgy hangzik, mintha bolond lennék. – Kényszeredett
mosolyra húzta száját. – Azonban már hosszú ideje él a Hathaway-ekkel ahhoz,
hogy tudja, részben mindannyian bolondok vagyunk. – Elhallgatott. –
Catherine…
- Igen?
- A bátyám sosem beszélt senkivel Lauráról. Sosem.
Catherine pislantott.

72
 - Fájdalmai voltak. Sok vért vesztett.
- Nem hiszem, hogy ezért bízott meg benned.
- Mi más oka lehetett? – kérdezte Catherine nagy nehezen.
Az arcára lehetett írva, mennyire félt a választól.
Amelia közelről bámult rá, majd gyászos mosollyal vállat vont.
- Már így is sokat mondtam. Felejtsd el. Talán csak túlságosán vágyom a
bátyám boldogságára. – Elhallgatott, mielőtt hozzátette: - És a tiédre is.
- Biztosíthatom, asszonyom, a kettőnek semmi köze egymáshoz.
- Persze – mormolta Amelia, és visszament az ajtóba várakozni.

73
 9. fejezet
Miután a sebet kitisztították és bekötözték, a szürke arcú és kimerült Leót
magára hagyták. A nap hátralévő részét átaludta, csak akkor ébredt meg,
amikor egy kis húslevest vagy forró teát diktáltak belé. A családja kérlelhetetlen
volt ápolásával kapcsolatban.
Amint gondolta, az ópium rémálmokat hozott, szörnyekkel, amik
kinőttek a földből és magukkal ragadták, majd vörös szemekkel nézett szembe.
A kábulat csapdájába esve, nem tudott teljesen magához térni, így harcolt a
hőséggel és kínokkal, így még mélyebbre süllyedt a hallucinációk világába. Az
egyetlen haladék akkor volt, amikor hűvös ruha nehezedett finoman
homlokára.
- Amelia? Win? – motyogta zavarodottan.
- Sss…
- Forró – mondta fájdalmas sóhajjal.
- Maradj fekve.
Halványan érzékelte, hogy a vizes ruhát kétszer vagy háromszor
kicserélték…irgalmas hűvösséget hozva szemöldökére…könnyű kéz simogatta
arcát.
Mikor reggel felébredt, fáradt volt, lázas és homályos volt minden. Ez
természetesen az ópium megszokott utóhatása volt, de a tudat nehezen
enyhítette a túláradó kietlenséget.
- Enyhe lázad van – mondta neki Cam reggel. – Több cickafarkfű teát
kell innod, hogy lejjebb vigyük. De gennyesedésnek nincs nyoma. Ma pihenj,
remélem, holnapra jobban leszel.
- A teának szennyvíz íze van – morogta Leo. – És nem fogom az egész
napot ágyban tölteni.
Cam együtt érzően nézett rá.

74
 - Megértelek, phral. Nem érzed magad elég betegnek ahhoz, hogy
pihenj, de nem vagy elég jól ahhoz, hogy bármit is csinálj. Muszáj pihenned,
különben…
- Lemegy a földszintre megfelelően reggelizni.
- A reggelinek már vége. Leszedték a tálalóasztalt.
Leo összeráncolta a homlokát és megdörzsölte az arcát, tüzesen égő válla
megrándult a mozdulatra.
- Küldd fel Merripen-t. Beszélni akarok vele.
- Kint van a bérlőkkel, elvetik a fehérrépát.
- Hol van Amelia?
- A babára vigyáz. Most jön a foga.
- Mi van Win-nel?
- A házvezetőnővel van, leltároznak és átnézik a rendeléseket. Beatrix
ennivalót visz az idősebb falusiaknak. Nekem pedig el kell mennem a bérlőhöz,
aki kéthavi bérrel tartozik. Attól félek, senki sem tud szórakoztatni téged.
Leo mogorva hallgatással válaszolt a kijelentésre. És ekkor azt az embert
kérette, akire igazán vágyott. Az a személy, aki nem zaklatja, és nem
kérdezősködik a hogyléte felől, habár megígérte, hogy vigyázni fog rá.
- Hol van Marks?
- Legutóbb akkor láttam, amikor mélyen belemerült a kézimunkájába.
Úgy tűnik, a javítási munkák felhalmozódtak és…
- Itt is megcsinálhatja.
Cam arca üres maszk volt.
- Azt akarod, hogy Marks itt végezze el a javításokat?
- Igen, küldd fel ide.
- Megkérdezem, hogy akarja-e – mondta Leo kételkedve.

75
 Miután Leo megmosakodott és köntösbe bújt, visszament az ágyba.
Dühítően szédült és fájdalmai voltak. A szobalány egy kis tálcán pirítóst és teát
hozott. Leo megette a reggelijét, eközben pedig mogorván bámulta az ajtót.
Hol van már Marks? Cam egyáltalán megmondta neki, hogy őt akarja?
Ha igen, minden bizonnyal elutasította az invitálást.
Érzéketlen, kőszívű hárpia. Azok után, hogy megígérte neki, vigyáz rá.
Belédiktálta a laudanumot, majd szépen magára hagyta.
- Nos, Leo már nem is akarta. Ha úgy dönt, hogy ezek után felbukkan,
majd elküldi. Megvetően kinevetné, majd megmondaná neki, hogy inkább
egyedül, mint vele. Meg…
- Uram?
A férfi szíve majd kiugrott a helyéről, mikor meglátta az ajtóban, kék
ruhát viselt, világos szőke haja a szokásos szoros kontyba volt fogva.
Egyikkezében könyvet, másikban egy poharat tartott.
- Hogy vagy ma reggel?
- Szétunom az agyam – mondta Leo morcosan. – Miért csak most nézel
rám?
- Azt hittem, még alszol. – Belépett a szobába, azt ajtót nyitva hagyva.
Dodger hosszú, bolyhos alakja kúszott mögötte. Felágaskodva felmérte a
környezetet, majd az öltözőasztal alá sietett. – Valószínűleg az egyik új
rejtekhelye – mondta a nő sóhajtva. Odanyújtotta Leónak a zavaros folyadékot.
– Idd meg, légy szíves.
- Mi ez?
- Fűzfakéreg, a lázra. Kevertem bele citromot és cukrot, hogy javítsak az
ízén.
Leo kiitta a keserű főzetet, miközben Catherine-t nézte, ahogy átvágott a
szobán. Kinyitott még egy ablakot, hogy friss levegőt engedjen be. Kivitte a

76
tálcát a folyosóra, ott odaadta a szobalánynak. Mikor visszatért Leóhoz, a férfi
homlokára csúsztatta kezét, hogy ellenőrizze a hőmérsékletét.
Leo elkapta a csuklóját, megállítva a mozdulatot. Felismeréssel tekintett
rá.
- Te voltál – mondta. – Te jöttél be múlt éjjel.
- Parancsolsz?
- Te cserélted le a borogatást. Nem is egyszer.
Catherine ujjai finoman a férfi ujjai köré fonódtak. A hangja nagyon
gyengéd volt.
- Mintha bemennék egy férfi szobájába az éjszaka közepén.
Mindketten tudták, hogy megtette. Búskomorság lett rajta úrrá, főleg az
után, hogy megpillantotta az aggodalmat a nő szemében.
- Hogy vannak a kezeid? – kérdezte a férfi, miközben szemügyre vette a
kezeit.
- Szépen gyógyulnak, köszönöm. – Elhallgatott. – Úgy hallottam,
társaságra van szükséged.
- Igen – válaszolt Leo azonnal. – Veled is beérem.
A nő ajka felfelé görbült.
- Rendben.
A férfi magához akarta húzni, hogy belélegezze az illatát. Finomnak és
tisztának érződött, mint a tea és levendula keveréke.
- Olvassak neked?- kérdezte a nő. – Hoztam egy regényt. Szereted
Balzac-ot?
A nap hirtelen derűsebb lett.
- Ki ne szeretné?
Catherine egy széket húzott az ágyhoz.
- Kicsit túl kanyargós az ízlésemnek. Sokkal jobban kedvelem az olyan
regényeket, amiben több esemény van.

77
 - De Balzac esetében – mondta Leo – neked kell hozzáadnod. Bele kell
gázolnod a nyelvezetbe, fel kell tekerned…- Elhallgatva, közelebbről
szemügyre verte a nő kicsiny, ovális arcát. Sápadt volt, szemei alatt árnyékok
éktelenkedtek, semmi kétség afelől, hogy sokszor látogatta meg az éjjel. –
Fáradtnak tűnsz – mondta nyíltan. – Miattam. Bocsáss meg.
- Ó, nem miattad. Rémálmaim voltak.
- Miről?
A nő arca zárkózott lett. Tiltott terület. És Leo mégsem állt meg ennyinél.
- A rémálmok a múltadról szólnak. Köze van a helyzethez, amiben
Rutledge talált?
Élesen beszívva a levegőt, Catherine felállt, döbbentnek és cseppet
betegnek tűnt.
- Talán mennem kéne.
- Ne – mondta Leo gyorsan, marasztaló kézmozdulatot téve. – Ne menj.
Társaságra van szükségem – még mindig szenvedek azon laudanum hatásától,
amit te adtál be nekem. – A nő még mindig hezitált, ezért hozzátette: - És lázam
van.
- Enyhe láz.
- Mindegy, Marks, kísérő vagy – mondta morogva. – Tedd a dolgod,
rendben?
A nő egy pillanatig még méltatlankodott, majd minden erőfeszítése
ellenére kitört belőle a nevetés.
- Beatrix kísérője vagyok – mondta. – Nem a tiéd.
- Ma az enyém vagy. Ülj le és kezdj olvasni.
Leo legnagyobb meglepetésére, a parancsoló hangnem működött.
Catherine visszaült a helyére és kinyitotta a könyvet az első oldalon.
Ujjhegyével megigazította szemüvegét, azzal az aprólékos mozdulattal,amiért a
férfi rajongott.

78
 - „Un Homme d’Affaires” – olvasta. – Első fejezet.
- Várj.
Catherine várakozóan rápillantott.
Leo megválogatta a szavait.
- Hajlandó vagy a múltad bármely részéről beszélni?
- Milyen célból?
- Kíváncsi vagyok rád.
- Nem szeretek magamról beszélni.
- Látod, ez bizonyítja, milyen érdekes vagy. Semmi sem unalmasabb az
olyan embereknél, akik szeretnek magukról beszélni. Én vagyok a kiváló példa.
A nő lenézett a könyvre, megpróbált az oldalra koncentrálni. De néhány
pillanat után felnézett, olyan vigyorral, ami a férfi gerincét megbizseregette.
- Uram, te minden vagy, de unalmas az nem.
Leo rápillantott, és ugyanazt a megmagyarázhatatlan melegséget és
boldogságot érezte, mint tegnap, a baleset előtt.
- Mit szeretnél megtudni? – kérdezte Catherine.
- Mikor jöttél rá, hogy szemüvegre van szükséged?
- Öt vagy hat éves lehettem. A szüleimmel egy bérházban éltünk
Portpool Lane-ben. Mivel akkor a lányok nem járhattak iskolába, egy helyi
asszony próbált néhányunkat tanítgatni. Ő mondta anyámnak, hogy nagyon jól
megjegyzem a dolgokat, de lassú felfogásúnak tűnök, mikor írásra vagy
olvasásra kerül sor. Egy nap anyám megbízott azzal, hogy hozzak el egy
csomagot a hentestől. Csak kétutcányira volt, mégis eltévedtem. Néhány
utcányira kóboroltam és zokogtam, még végül valaki elvezetett a bolthoz. –
Ajak mosolyra görbült. – Milyen kedves ember volt. Mikor elmondtam neki,
nem biztos, hogy hazatalálok, azt mondta, van egy ötlete. És rám adta a felesége
szemüvegét. Nem hittem el, hogy néz ki a világ. Varázslatos volt. Láttam a tégla
mintáit a falakon, a madarakat a levegőben, még a hentes kötényének

79
hullámait is. Ez volt a problémám, mondta a férfi. Csak nem láttam rendesen.
És ettől kezdve hordok szemüveget.
- A szüleid megkönnyebbültek, hogy a lányuk mégsem lassú felfogású?
- Épp ellenkezőleg. Napokig azon veszekedtek, hogy a család melyik
ágán öröklődik a gyengén látás. Anyám nagyon szomorú volt, szerinte a
szemüveg csak elrontotta a megjelenésem.
- Mekkora marhaság.
A nő bánatosnak tűnt.
- Az anyám nem tudta, mi az együttérzés.
- A tettei fényében – elhagyta a férjét, a fiát, visszaszökött a szeretőjével
Angliába -, nem is gondoltam volna róla egyebet.
- Gyerekként azt hittem, házasok - mondta Catherine.
- Szerelmesek voltak?
A nő beharapta alsó ajkát, miközben végiggondolta. Ezzel felhívta a
másik figyelmét csábítóan puha szájára.
- Fizikai vonzalom volt köztük – vallotta be. – De ez még nem szerelem,
igaz?
- Nem – mondta Leo gyengéden. – Mi történt apáddal?
- Erről inkább nem beszélnék.
- Azok után, hogy én megbíztam benned? – Korholó tekintettel nézett
rá- Légy igazságos, Marks. Nem hiszem, hogy sokkal nehezebb, mint nekem
volt.
- Rendben – Catherine mély levegőt vett. – Mikor anyám megbetegedett,
apámnak teherré vált. Fizetett egy nőnek, hogy viselje gondját, míg meg nem
hal, engem pedig elküldött a nagyanyámhoz és a nagynénémhez. Ezután már
nem is hallottam róla. Talán már halott.
- Sajnálom – mondta Leo. És komolyan is gondolta. Valóban sajnálta, és
azt kívánta, bárcsak visszaugorhatna az időben, hogy biztonságba helyezze a

80
szemüveges kislányt, akit elhagyott a férfi, akinek gondoskodni kellett volna
róla. – Nem minden férfi ilyen. – Szükségét érezte rámutatni.
- Tudom. Nem lenne igazságos minden férfit apám bűneiért hibáztatni.
Leo kényelmetlenül érezte magát, mert úgy vélte, hogy az ő viselkedése
sem sokban különbözik a nőapjáétól. Ő ugyanis a húgait hagyta magukra.
- Nem csodálom, hogy mindig is utáltál – mondta. – Rá emlékeztetlek.
Elhagytam a húgaimat, mikor szükségük volt rám.
Catherine tisztán nézett rá, nem sajnálkozva, nem elítélően, csak
felbecsülve.
- Nem – mondta komolyan. – Nem vagy olyan, mint ő. Visszajöttél a
családodhoz. Értük dolgoztál, törődtél velük. Sosem utáltalak.
Leo közelről bámult rá, nem kicsit lepte meg ez a kinyilatkoztatás.
- Nem utáltál?
- Nem. Igazából… - hirtelen elhallgatott.
- Igazából? – bátorította Leo. – Mit akartál mondani?
- Semmit.
- Dehogynem. Valami olyasmit, hogy akaratod ellenére kedvelsz engem.
- Egyértelműen nem – mondta Catherine kimérten, de Leo látta a mosolyt
a szája sarkaiban.
- Ellenállhatatlanul lenyűgözött, milyen jóképű vagyok? – javasolta. –
Esetleg a lehengerlő beszélőkém?
- Nem és nem.
- A komor pillantások csábítottak el? – kérdezte huncut
szemöldökrángatások kíséretében, míg a nő nevetésben tört ki
- Igen, valószínűleg ez lehetett.
Leo a párnáira visszadőlve elégedetten méregette.
Milyen csodálatos nevetése van, lágy és torokhangú, mintha pezsgőt ivott
volna.

81
 És mekkora probléma ez az illetlen vágy iránta. Igazzá vált számára,
kinyílt és sebezhetővé vált előtte.
Miközben Catherine felolvasott, a menyét kikúszott az öltözőasztaltól,
majd felmászott a nő ölébe. Fejjel lefelé, nyitott szájjal álomba szenderült. Leo
nem is tudta ezért a gyengeségért hibáztatni. Catherine öle imádnivaló helynek
tűnt a fejet pihentetni.
Leo érdeklődést tettetett, miközben magában azon gondolkodott, milyen
lehet a nő meztelenül. Végzetesnek tűnt, hogy sosem láthatja. De még Leo
romlott erkölcsei is tiltották, hogy egy férfikomolyabb szándék nélkül vigyen
ágyba egy szüzet. Egyszer már kipróbálta, szerelmes lett, míg végül majdnem
mindent elveszített.
És vannak kockázatok,amiket egy férfi nem vállalhat kétszer.

82
 10. fejezet
Nem sokkal múlt éjfél. Catherine egy baba nyöszörgő hangjára ébredt. A kis
Rye-nak most jött foga, az általában édes természetű kisangyal most inkább
haragos volt.
Catherine a sötétségbe bámult, lerúgta a takarót a lábairól, kényelmes
pozíciót keresgélt. Az oldalára fordult. Majd a hasára. Sehogy sem volt jó.
Párperc múlva a baba sírása alábbhagyott. Semmi kétség, gondos
édesanyja lecsillapította.
De Catherine ébren maradt. Magányosan, fájón. A legrosszabb ébren lét.
Megpróbált ősi kelta nyelven bárányokat számolni, úgy, ahogy a helyi
gazdáktól tanulta…yan, tan, tethera, pethera… Hallotta az évszázadok
visszhangját a régi szótagokban. Sethera, methera, hovera, covera…
Az elméje azonban egyedülállóan kék szemeket – sötét és világos
foltokkal, mint az óceán és az ég - idézett fel. Leo őt figyelte, miközben olvasott
és javítgatott. Évődésük közben, nyugodt álarca ellenére is tudta, hogy a férfi
kívánja őt. Yan, tan, tethera…
Talán Leo is ébren van. A láza lement reggel, de lehet, megint felszökött.
Talán víz kellene neki. Egy vizes ruha.
Catherine kiszállt az ágyból, felkapta a köntösét, mielőtt meggondolhatta
volna magát. Szemüvegét precízen orrára helyezte.
Meztelen lábai végigszántottak a folyosó fapadlóján, miközben a
jótékony cél felé haladt.
A férfi szobájának ajtaja résnyire nyitva állt. Hang nélkül besurrant, mint
egy tolvaj, odalépkedett az ágyhoz, pont, mint előző éjjel. A szoba sötétje
világosság kúszott a nyitott ablakon keresztül. Hallotta Leo folytonos, lágy
lélegzetét.

83
 Oldalához lépve, Catherine próbaképp kinyúlt, homlokára tette az ujjait,
miközben szívverése összekuszálódott. Nincs láz. Csak sima, egészséges meleg.
Leo lélegzete elállt, ahogy felébredt.
- Cat? – hangja álomittas volt. - Mit csinálsz?
Mégsem kellett volna bejönnie hozzá. Minden elnézés hamisan és
nevetségesen hangzana, mivel semmi ésszerű indok nincs arra, miért zavarta.
Kínosan motyogta:
-Én…Én azért jöttem… - hangja elhalt.
Megpróbált elhúzódni, de a férfi ahhoz képest meglepő ügyességgel
kapta el a csuklóját, hogy éjszaka volt, ő pedig jóformán még ébren sem volt.
Mindketten lefagytak, miközben a nő – csuklójával a férfi markában – fölötte
egyensúlyozott.
Leo nyomást fejtett ki Catherine karjára, közelebb és közelebb húzva
magához, míg végül a nő elvesztett egyensúlyát és lassan rádőlt.
Attól tartva, hogy megsérti, Catherine a kezeire támaszkodott, a férfi
pedig minden mozdulatát kihasználva még jobban a testéhez húzta. A nő
elámult, mikor kötött izmokkal és puha mellkas szőrrel találkozott.
- Uram – suttogta-, én nem…
A férfi hosszú karja a nyaka köré fonódott, közelebb húzta ajkait az
övéhez.
Ez nem csók volt, hanem színtiszta birtoklás. Teljesen magába
szippantotta, nyelve a nő szájába nyomult, megfosztva gondolataitól és
akaratától. A férfi bőrének tömjén illatával telt meg az orra. Érzéki. Isteni. Túl
sok érzés egyszerre…szája forró érintése, kezének gyenge nyomása, az erőteljes
izmok játéka.
A világ kifordult helyéből, mikor Leo karjaiba húzta, félig az ágyra
szorítva. Csókjai édesek és durvák voltak, csókok, melyekben ajkak, fogak és

84
nyelv vettek részt. A nő nyögve a nyaka és bekötözött válla köré fonta karjait. A
férfi felé mozdult, nagyon és sötéten, úgy csókolva, mintha fel akarná falni.
A köpeny öve szétnyílt, hálóingének széle felcsúszott a térdéig. Leo
elszakította száját, hogy kéjesen végigcsókolja torkát, követve az érzékeny
ösvényt a helyig, ahol nyaka és válla találkozik. Ujjai a hálóing elején babráltak,
kibogozva az apró gombokat, lecsúsztatta a szövetet.
Fejét lehajtotta, ajkai lassan keblei remegő halma felé tartottak, míg végül
elérték a csúcsát. Szájába véve, nyelvével felmelegítette a hűvös rügyet.
Egyenetlen nyögés tört fel a nő torkából, keveredve a férfi vággyal teli
lélegzetével. Leo még jobban beékelte magát a combjai közé, súlyával
ránehezedett, míg keménységét teljes hosszában a nőhöz préselte. Másik
mellére hajolt, száját összecsukva a csúcsán húzogatta, buja hullámokat
ébresztve a nőben.
Percről percre több élvezet került felszínre, a puhatolózás helyét nyers
gyönyör vette át. Leo hosszan, kábítóan csókolta, míg lejjebb ereszkedve finom
ütemben bökdöste és simogatta, hogy felélessze vágyát. A nő ívbe görbült alatta,
kétségbeesetten követte eme keménységet. Testük egymásnak nyomódott, mint
a csukott könyv lapjai, és olyan jóérzés volt, olyan vadul kielégítő, hogy
megrémítette a nőt.
- Ne – zihálta. – Várj. Kérlek…
Egyik kezét meggondolatlanul sérült vállához nyomta, Leo átkozódva
legördült róla.
- Milord? – Lekászálódott az ágyról, minden ízében reszketve állt ott. –
Sajnálom. Megsértettelek? Mit….
- Menj.
- Igen,de…
- Most, Marks. – Hangja halk és mély volt. –Vagy gyere vissza az ágyba,
és engedd, hogy befejezzem, amit elkezdtünk.

85
A nő elmenekült.

86
 11. fejezet
A szerencsétlen éjszaka után Catherine a szemüvege után kotorászott, és
rájött, hogy valahogy Leo szobájában felejtette. Nyögve az öltözőasztalra
rogyott, arcát kezeibe temette.
Bolond ösztön, gondolta tompán. Pillanatnyi őrület. Nem szabadott volna
megadnia magát neki.
Csakis magát hibáztathatja.
Egyértelműen fegyvert adott Leo kezébe. Ezzel fogja kínozni. Minden
alkalmat meg fog ragadni, hogy megalázza. Túlságosan is jól ismeri a férfit
ahhoz, hogy ebben kételkedjen.
Catherine rosszkedvén még Dodger megjelenése sem javított. A menyét
kidugta a fejét a cipős dobozból, játékos hangot hallatott, majd kihúzta a nő
papucsát is. Isten tudja, hova akarja vinni.
- Állj meg, Dodger – mondta fáradtan, fejét a karjain nyugtatva.
Minden elmosódott. Szüksége volt a szemüvegére. És idegesítően nehéz
volt valamit megtalálni, ha nem látsz távolabb az orrod hegyénél. Mi több,
talán egy szobalány találja meg Leo szobájában, vagy - Isten ments – az
ágyában, és akkor mindenki tudni fogja.
Dodger a dobozt otthagyva odatrappolt hozzá, felágaskodott, hosszú,
keskeny testét a nő térdéhez nyomva. Reszketett, ami Beatrix szerint normális a
menyéteke esetében. A menyét testhőmérséklete alacsonyabb, mikor alszik, a
reszketés pedig arra szolgált, hogy ébredés után felmelegítse magát. Catherine
lehajolt, hogy megsimogassa. Azonban mikor az ölébe akart mászni, megbökte.
- Nem érzem jól magam – mondta a menyétnek siralmas hangon, habár
semmi baj nem volt a fizikai erejével.
Dodger haragosan kivonult a szobából.

87
 Catherine továbbra is az asztalra hajtotta fejét, túl siváran és
megszégyenülve érezte magát ahhoz, hogy megmozduljon.
Később elaludt. Lépteket és mormogó hangokat hallott a földszintről. Leo
lement már reggelizni?
Nem biztos, hogy a szemébe tudna nézni.
Gondolatai visszatértek az előző éjszakához. Vágy hullámzott végig rajta,
amint visszagondolt arra, ahogy a férfi csókolta, ajkain érintésére testének
legrejtettebb pontjain.
Hallotta, hogy a menyét visszatért a szobába, ugrándozva, jól láthatóan
elégedett volt magával.
- Menj el, Dodger – mondta neki szórakozottan.
A menyét azonban kitartott, odament hozzá, megint felágaskodott, teste
hosszú hengerként tekeredett. Rápillantva, Catherine észrevette, hogy valami
csillogót tart a fogai között. Pislantott egyet. Lassan odanyúlt, elvette a tárgyat.
A szemüvege.
Hihetetlen, hogy ez az apró gesztus milyen érzéseket keltett benne.
- Köszönöm - suttogta, szeméből könnyek hullottak, amint megsimogatta
az állatot. – Szeretlek, te undorító menyét.
Felmászva az ölébe, Dodger a hátára feküdt, majd sóhajtott.
Catherine fájdalmas törődéssel öltözködött, szürke ruhájának selyemövét
a szokásosnál szorosabbra kötötte, még cipőjének szalagjait is kétszer csomózta
be. Mintha ezzel semmi sem lenne laza. Még a gondolatai sem.
A reggeliző szobába lépve, Amelia-t találta az asztalnál. Pirítóssal ette
Rye-t, aki kiadósan nyáladzott.
- Jó reggelt- mormolta Catherine, teát töltve magának. – Szegény kicsi
Rye. Hallottam éjjel sírni. Még nem jöttek ki az újabb fogak?
- Még nem – mondta Amelia bánatosan. – Sajnálom, hogy zavart az
alvásban, Catherine.

88
 - Ó, nem zavart. Már ébren voltam. Nyugtalan éjszakám volt.
- Lord Ramsey-nek is az lehetett – jegyezte meg Amelia.
Catherine gyorsan rápillantott, de szerencsére nem volt semmi éle a
megjegyzésnek. Megpróbált semleges arckifejezést magára ölteni.
- Ó? Remélem, már jobban van.
- Jobban néz ki, de szokatlanul csendes. Szórakozott. – Amelia
grimaszolt. – Nem hiszem, hogy javított a helyzeten, amikor megjegyeztem,
hogy egy hónap múlva megtartjuk a bált.
Nagy gonddal cukrot szórva a teájába, Catherine megkérdezte:
- Megmondod az embereknek, hogy ez menyasszonykereső bál?
Amelia elvigyorodott.
- Nem, még én sem vagyok ennyire tapintatlan. Azonban nyilvánvaló
lesz, hisz minden megfelelő fiatal hölgyet meghívunk. És természetesen a
bátyám lesz a fő cél.
- Nem is értem, miért – mormolta Catherine, megpróbált könnyednek
hangzani, miközben belül kétségbe volt esve.
Rájött, hogy nem lesz képes a Hathaway-ekkel maradni, ha Leo
megnősül. Szó szerint nem bírná elviselni Leo látványát egy másik nővel. Főleg,
ha boldoggá is teszi.
- Ó, ez egyszerű – mondta Amelia pajkosan. – Lord Ramsey még nem
kopasz és megvan az összes foga, valamint még termékeny korszakában van. És
ha nem lenne a bátyám, azt mondanám, nem is rossz vágású.
- Nagyon jóképű – ellenkezett Catherine gondolkodás nélkül, majd
elvörösödött, amint Amelia ravasz pillantást vetett rá.
Belekortyolt teájába, befejezte reggelijét, majd Beatrix keresésére indult.
Itt volt az ideje a reggeli óráknak.
Catherine és Beatrix rendszert állított fel, pár perces etikettel kezdtek,
majd a reggel további részét történelemmel, filozófiával és tudománnyal

89
töltötték. Beatrix lassan elsajátította a „divatos” tantárgyakat, amiket a fiatal
hölgyek azért tanulnak, hogy megfelelő feleség és anya váljék belőlük. Most
már Catherine úgy érezte, hogy Beatrix- szel tanulótársakká váltak.
Annak ellenére, hogy Catherine-nek nem volt szerencséje megismerni a
Hathaway szülőket, tudta, hogy mindketten – főként Mr. Hathaway – le
lennének nyűgözve gyermekeik teljesítménye láttán. A Hathaway-ek
értelmiségi család voltak, bármiről magas szinten tudtak beszélni. És még
valamiben hasonlítottak egymásra: káprázatos gyorsasággal ugrottak egyik
témáról a másikra.
Egyik este a vacsoránál például a somerset-i orsókészítő, John
Stringfellow légi gőz kocsijáról volt szó. Persze nem működött, de az ötlet maga
lenyűgöző volt. A vita közben – miszerint az ember repülhet vagy nem –
előkerült a görög mitológia, filozófia, kínai papírsárkányok, az állatvilág,
francia filozófia és Leonardo da Vinci találmányai. A beszélgetést még követni
is szédítő volt.
Catherine a miatt aggódott, hogy az ilyen beszélgetések elriasztják Poppy
és Beatrix kérőit. És Poppy esetében pontosan ez is történt. Egészen addig, míg
meg nem ismerte Harry-t.
Azonban amikor Catherine megpróbálta a témát felhozni Cam előtt, a
férfi nagyon határozottan válaszolt.
- Ne, Miss Marks, ne próbálja megváltoztatni őket – mondta neki. – Nem
sikerülne, csak boldogtalanná tenné mindkettőjüket. Csak tanítsa meg őket
arra, hogyan viselkedjenek a társaságban, és hogyan beszéljenek a semmiről,
úgy, ahogy a gádzsók teszik.
- Másként szólva - mondta Catherine fanyarul – azt akarja, hogy
illedelmesnek tűnjenek, de valójában ne legyenek illedelmesek?
Cam-et felvillanyozta, hogy a nő megértette.
- Pontosan.

90
 Most Catherine már értette, mennyire igaza volt Cam-nek. Egyik
Hathaway sem szeretne a londoni társaság tagja lenni, nem mintha ő ezt
szeretné.
A könyvtárba ment, hogy előkészítsen pár könyvet. Belépett a szobába, de
megállt, mert észrevette Leót a hosszú íróasztalnál, amint az valamit rajzolt.
Leo felé fordította arcát, szemei az övébe fúródtak. Hideg és meleg futott
rajta végig. Feje lüktetett, ott, ahol kontyát túl szorosra fogta.
- Jó reggelt- mondta a nő kifulladva, majd hátrálni kezdett. – Nem
akarlak zavarni.
- Nem zavarsz.
- Néhány könyvért jöttem….ha szabad.
Leo bólintott, majd figyelmét visszafordította a rajzra.
Catherine félig öntudatlanul a könyvespolchoz lépett, és a címeket kezdte
böngészni. Olyan csend honolt, hogy szinte a szívverését is hallotta.
Kétségbeesetten megtörte a csendet:
- Valamit a birtokhoz tervezel? Egy bérlő házat?
- Az istálló kibővítését.
-Ó.
Catherine a könyvekre meredt. Úgy tesznek, mintha az előző éjszaka meg
sem történt volna? Ebben reménykedett.
Ekkor azonban megszólalt Leo:
- Ha bocsánatkérést akarsz, azt nem kapod meg.
Catherine szembefordult vele.
- Elnézést.
Leo még mindig a tervekkel foglalatoskodott.
- Mikor egy férfit felkeresel éjjel az ágyában, ne is számítsz teára és
társalgásra.

91
 - Nem kerestelek fel az ágyadban – mondta a nő védekezve. – Igaz, az
ágyadban voltál, de nem akartalak ott találni. – Attól tartva, hogy ennek semmi
értelme, nagy kísértést érzett, hogy fejbe kólintsa magát.
- Éjjel kettőkor – tájékoztatta Leo- nagy valószínűséggel az ágyban
találsz, amint két tevékenység közül valamelyikkel vagyok elfoglalva. Az egyik
az alvás. Nem hiszem, hogy a másikról tudni akarsz.
- Csak ellenőrizni akartam, van-e lázad – mondta fülig vörösödve. –
Hogy szükséged van-e valamire.
- Bizonyosan volt.
Catherine sosem érezte magát ennyire furcsán. Mintha a bőre túl szűk
lenne a testének.
- El fogod mondani mindenkinek? – kérdezte hirtelen.
A férfi gúnyosan felvonta egyik szemöldökét.
- Attól félsz, hogy mindenkinek elfecsegem az éjszakai randevúkat? Nem,
Marks, semmit sem érnék el vele. És nagy bánatomra, semmi olyat nem tettünk,
amivel kirobbanthatnánk egy kellemes botrányt.
Catherine pirulva a rajz halomhoz lépett, és megragadta az asztal szélét.
Csinos kupaccá rendezte.
- Megsértettek? – sikerült kinyögnie, utalva arra, hogy megnyomta a
férfi sérült vállát. – Fájt ma reggel?
Leo habozott, mielőtt válaszolt.
- Nem, tulajdonképpen enyhült, mikor elmentél. De az ördög tudja, talán
nemsokára megint rákezd.
Catherin-nek bűntudata támadt.
- Annyira sajnálom. Tegyünk rá borogatást?
- Borogatást? – ismételte a férfi üresen. – A … óó. A vállamról
beszélünk?
A nő zavarodottan pislogott.

92
 - Igen, a válladról. Mégis mi másról beszélnének?
- Cat…- Leo elnézett mellette. Meglepőmódon, nevetés bujkált
hangjában. – Mikor egy férfit felizgatnak, és kielégületlenül magára hagynak,
általában fájdalmai vannak egy ideig utána.
- Hol?
Beszédes pillantást vetett a nőre.
- Arra gondolsz… - mély pír lepte el arcát, mikor megértette. – Nos,
engem nem érdekel, ha ott fáj neked, én csak a sebesülésedre voltam kíváncsi.
- Már sokkal jobb – biztosította a férfi, szemei élvezettel csillogtak. – Ami
a másik fájdalmat illeti…
- Azzal én nem tudok semmit sem kezdeni – mondta a nő sietősen.
- Ellent kell mondanom.
Catherine méltósága semmivé foszlott. Egyértelmű volt, hogy nincs más
megoldás, csak a visszavonulás.
- Most megyek.
- Mi van a könyvekkel?
- Később elviszem őket.
Amint elfordult, hogy távozzon, ruhájának ujjával földre söpörte a
megigazgatott rajzokat.
- Magasságos ég. – Négykézlábra ereszkedett, hogy felszedje őket.
- Hagyd – hallotta Leo hangját. - Majd én megcsinálom.
- Nem, én voltam az, aki…
Catherine elhallgatott, amint valamit észrevett az épületek, a tájak és a
jegyzetek között. Egy ceruzarajzot egy nőről…egy meztelen nőről, amint az
oldalára fordul, világos haja szétterül. Egyik karcsú combját a másikon
pihentette, nőiségének háromszöge tisztán kivehető volt.
És nagyon ismerős szemüveg ült az orrán.

93
 Catherine remegő kézzel felvette a rajzot, miközben szíve hevesebben
kezdett verni. Csak néhány próbálkozás után tudott megszólalni, hangja magas
és fulladt volt.
- Ez én vagyok.
Leo mellékuporodott a szőnyegre. Bólintott, bánatosnak tűnt. Bőrének
színe elsötétedett, míg szeme élesen kivilágított arcából.
- Miért? – suttogta a nő.
- Nem megalázásnak szántam – mondta Leo. – Csak az én szememnek
készült.
A nő visszakényszerítette tekintetét a rajzra. Valójában nem kéne
megalázva éreznie magát, hisz a férfi látta már meztelenül. És mégis, az
ábrázolás messze nem volt nyers vagy lealacsonyító. A nő hosszú, kecses
vonalakkal volt megrajzolva, művészi pózban. Érzékien.
- Te…te sosem láttál így engem – sikerült kipréselnie magából,majd
gyenge hangon hozzáfűzte : - Igaz?
Önvádló mosoly érintette a férfi ajkait.
- Nem, még nem alacsonyodtam le kukkolásig. - Elhallgatott. – Jól
sejtettem? Nem könnyű kitalálni, hogy nézhetsz ki az alatt a sok réteg alatt.
Ideges kuncogás harcolt a megaláztatásával.
- Ha igen, akkor sem ismerném be neked. – Fejjel lefelé a halomra tette a
rajzot. – Más nőket is lerajzoltál így? – kérdezte félénken.
Leo megrázta a fejét.
- Veled kezdtem, és még nem estem túl rajtad.
A nő mélyebben elpirult.
- Más meztelen rajzokat is készítettél rólam?
- Egyet - kettőt – megpróbált bűnbánóan kinézni.
- Ó, könyörgöm, égesd el őket.

94
 - Természetesen. De az őszintéség arra sarkall, hogy elmondjam neked:
valószínűleg újabbakat csinálok. Ez a kedvenc hobbim, lerajzolni téged
meztelenül.
Catherine felnyögött és arcát kezeibe temette. Hangja ujjain keresztül
szűrődött ki.
- Bárcsak valamit elkezdenél gyűjteni e helyett.
Hallotta a férfi rekedt nevetését.
- Cat. Drágám. Rám tudnál nézni? Nem? – A nő megmerevedett, de nem
mozdult, mikor a férfi karjai körbezárták. – Csak vicceltem. Nem foglak még
egyszer így lerajzolni. – Leo tovább ölelte, finoman egészséges válla felé húzva.
– Mérges vagy?
Fejrázás.
- Félsz?
- Nem. – Reszketegen felsóhajtott. - Csak meglepődtem azon, hogy
láthattál így.
- Miért?
- Mert nem ilyen vagyok.
A férfi értette, mire gondolt.
- Senki sem látja magát tökéletesen pontosan,
- Biztos vagyok benne, hogy sosem ácsorognék meztelenül.
- Ez – mondta Leo – szörnyen nagy kár. – Elnyűtten levegőt vett. – Cat,
tudnod kell, hogy mindig kívántalak. Olyan piszkos gondolataim vannak, hogy
mindketten pokolra jutnánk, ha elárulnám neked. És annak, hogy akarlak,
semmi köze a hajszínedhez, vagy hogy mit viselsz. – Keze a nő tarkójára
csúszott. – Catherine Marks, vagy bárki is vagy… a legszentségtörőbb vágyam
az, hogy hetekig ágyban heverésszek veled, miközben az összes létező bűnt
elkövetjük. Sokkal többet akarok, mint meztelenül lerajzolni. Egyenesen a
bőrödre akarok rajzolni, tollal és tintával…virágokat a melleid köré, csillagokat

95
a combjaidra. – Forró ajkait végighúzta a nő fülén. – Fel akarom térképezni a
testedet, bejelölni rajta északot, delet, keletet és nyugatot….
- Ne- mondta a nő pihegve.
A férfi bánatosan felnevetett.
- Mondtam. Egyenesen a pokolba.
- Az én hibám – felhevült arcát a férfi vállába rejtette. – Nem kellett
volna bemennem hozzád az éjjel. Nem tudom, miért tettem.
- Úgy hiszem, tudod. – Ajkaival a nő homlokát súrolta. – Ma éjjel ne
gyere a szobámba, Marks. Mert ha megint megtörténik, nem leszek képes
leállni.
Karjai lehullottak, majd kinyúlt, hogy felsegítse a nőt a padlóról. Kezét
megfogta felhúzta. Felemelte a rajzot is,majd a nőkezébe nyomta.
- A többit is megsemmisítem.
Catherine mozdulatlanul állt, míg Leo kivonult a szobából. Ujjait a
pergamen köré fonta, majd összegyűrte.

96
 12. fejezet
Az elkövetkezendő hónapban Leo szándékosan kerülte Catherine-t. Két új
bérlőnek öntöző rendszerre volt szüksége. Ehhez Leo szakértelme kellett, míg
Cam a lovakkal, Merripen pedig a fatermeléssel volt elfoglalva. Leo a vizet a
réten keresztül erek és patakok segítségével a közeli folyóba vezette. Ahol a
csatorna lassan működne, vízikerékre lesz szükségük. A kerék – a lapátok
segítségével – kiemelné a kellő mennyiségű vizet, és a mesterséges vezetékbe.
Félmeztelenül és izzadva, a hampshire-i nap lángjai alatt, Leo és a bérlők
lyukakat és vízelvezetőt ástak a csatornának, köveket mozgattak és földet
hánytak. A nap végére Leo minden izma sajgott, alig bírt ébren maradni
vacsoráig. Teste megizmosodott és olyan szikár lett, hogy kénytelen volt Cam-
től kölcsönözni nadrágot, míg a falusi szabó átméretezi az övét.
- Végül is a munka távol tart a bűnöktől – jegyezte meg Win egyik este
vacsora előtt a szalonban, miközben szeretettel végigsimított a férfi haján.
- Szerettem a bűneimet – mondta neki Leo. – Ezért is kerestem mindig a
bajt.
- Az egyetlen dolog, amit keresned kellene – mondta Win gyengéden -,
az egy feleség. És ezt csupán önzőségből mondom.
Leo rámosolygott legkedvesebb húgára, aki oly sokat harcolt a
szerelemért.
- Egy porcikád sem önző, Win. De mivel mindig ezt javaslod, nem fogom
megfogadni.

*A trappisták a római katolikus egyházhoz tartozó, a ciszterciek eredeti,

szigorú szabályait követő szerzetesrend tagjai.

97
 - Pedig nem ártana. Szükséged van egy saját családra.
- Épp elég családom van, akivel vitatkozhatok. És több dolog is van, amit
szívesebben csinálnék, mint a házasság.
- Mint például?
- Ó, kivágnám a nyelvem, és beállnék a trappista szerzetesek
közé*…melaszba hemperegnék és belefeküdnék egy
hangyabolyba…Folytassam?
- Nem szükséges – mondta Win mosolyogva. – Azonban egy nap
megnősülsz, Leo. Cam és Merripen is megmondta, hogy tisztán lázható
házasságvonal van a tenyeredben.
Leo szórakozottan letekintett kezére.
- Ez csak gyűrődés, a toll miatt.
- Ez a házasságvonal. És olyan hosszú, hogy gyakorlatilag mindkét
oldalán ott van. Ami azt jelenti, hogy egy nap elveszed életed szerelmét. –
Megemelte halvány szemöldökét, mintha azt mondaná: Ehhez mit szólsz?
- A romák nem is nagyon hisznek a tenyérolvasásban – tájékoztatta Leo.
– Ez ostobaság. Csak azért csinálják, hogy több pénzt csaljanak ki a
bolondokból és a részegekből.
Mielőtt Win válaszolhatott volna, Merripen lépett be a szalonba.
- A gádzsók jól értenek ahhoz, hogyan nehezítsék meg a dolgokat –
mondta egy levelet nyújtva Leónak, majd leült a pamlagra.
- Mi ez? – kérdezte Leo, az aláírásra pillantva. – Egy újabb levél az
ügyvédtől? Azt hittem, megpróbálja nem megnehezíteni a dolgokat.
- Minél többet magyaráz – mondta Merripen -, annál zavarosabb. Mivel
roma vagyok, nehéz megértenem a föld birtokjogait. De a Ramsey birtok…-
Undorodva megrázta a fejét. – Egy igazi gordiuszi csomó megállapodásokkal,
engedélyekkel, szokásokkal, feltételekkel, kiegészítésekkel és bérleti jogokkal.

98
 - Ez azért van, mert a birtok annyira régi – mondta Win bölcsen. – Minél
idősebb a földbirtok, annál több bonyodalmat okoz. – Leóra pillantott. –
Egyébként nemrég tudtam meg, hogy Ramsey grófné és lánya, Miss Darvin meg
szeretnének látogatni. Korábban kaptunk levelet tőlük.
- Mi az ördög! – kiáltotta Leo felháborodottan. – Miért? Kárörvendés
miatt? Leltározni? Még mindig van egy évem az előtt, hogy rátehetnék a
kezüket a helyre.
- Talán békét akarnak kötni és megfelelő megoldást akarnak találni
mindannyiunk számára – vetette fel Win.
Win mindig a legjobbat feltételezte az emberekről, és hitt a belső
jóságban.
Nem így Leo.
- Békét kötni, a hátsó felemet… – morogta. – Jézus, még a házasság is
csábít, csak hogy kitoljak ezzel a két boszorkánnyal.
- Van esetleg jelölted is? – kérdezte Win.
- Nincs. De ha valaha megnősülök, akkor olyan nőt veszek el, akibe
sosem leszek szerelmes.
Az ajtó megmozdult, és Catherine lépett be rajta. Idegesen a kis csoportra
mosolygott, gondosan kerülve Leo tekintetét, és a sarokban lévő székhez sétált.
Leo bosszúsan vette észre, hogy lefogyott. Mellei kisebbek lettek, dereka nádszál
vékony volt, arcszíne pedig halvány. Szándékosan kerülte a megfelelő
táplálkozást? Talán étvágytalan lett? Így csak megbetegíti magát.
- Az isten szerelmére, Marks – mondta ingerülten - , olyan vézna leszel,
mint a nyírfa.
- Leo – ellenkezett Win.
Catherine felháborodott pillantást lövellt felé.
- Nem nekem kell bevenni a nadrágjaimat.

99
 - Félholt vagy az alultápláltságtól – folytatta Leo morogva. – Mi bajod
van? Miért nem eszel?
- Ramsey – mormogta Merripen, aki elhatározta, hogy itt kéne meghúzni
a határvonalat.
Catherine felállt a székről, és Leóra kiáltott.
- Egy álszent szájhős vagy, és nincs jogod kritizálni a kinézetemet,
szóval…szóval…- lázasan kutatott a megfelelő szavak után. – Baszd meg! –
Ezzel nagy szoknyasuhogással kiviharzott a szalonból.
Merripen és Win szájtátva néztek utána.
- Honnan tanultad ezt a kifejezést? – követelte Leo, szorosan a sarkában
loholva.
- Tőled – vetette oda hevesen a válla fölött.
- Tudod egyáltalán, mit jelent?
- Nem, és nem is érdekel. Maradj távol tőlem.
Catherine átrobogott a házon, Leo pedig követte, azon kapva magát, hogy
kétségbeesetten vágyik bármilyen kapcsolatra, még ha az a vita is.
Kimentek házból, míg végül a konyhakertben találták magukat. A levegő
megtelt a fűszerek illatával.
- Marks – szólt a férfi elkeseredetten. – Végigüldözlek a petrezselymen
keresztül, ha azt óhajtod, de szerintem inkább itt kéne elintéznünk a problémát.
Catherine megperdült, hogy szembenézzen vele, orcája élénk színben
pompázott.
- Nincs semmi, amit meg kéne vitatnunk. Napokig szinte hozzám sem
szólsz, utána pedig személyeskedő megjegyzéseket teszel…
- Nem támadásként szántam. Csupán azt mondtam…
- Nem vagyok vézna, te elvetemült fajankó! Annyiba sem nézel
emberszámba, hogy ennyire lenézel? Te vagy a leg…
- Sajnálom.

100
 Catherine elhallgatott, nehezen szedte a levegőt.
- Nem kellett volna így beszélnem veled – mondta Leo nyersen. – És te
vagy az az ember, akinek érdekel a jóléte. Dühös lennék arra, aki nem
gondoskodik rólad megfelelő módon – ez esetben ez a személy pont te vagy.
Nem törődsz magaddal.
- Ahogy te sem.
Leo szólásra nyitotta száját, de ezt nem tudta megcáfolni. Újra kinyitotta,
de be is csukta a száját.
- Minden nap a végkimerülésig dolgozol – mondta Catherine. – Fél
sziklákat dobálsz.
- Az új tanyáknak öntözőrendszer kell. Én vagyok a legmegfelelőbb
személy arra, hogy megtervezzem és kivitelezzem.
- Nem kéne árkokat ásnod és köveket hurcolnod.
- De igen.
- Miért?
Leo a nőre bámult, mérlegelve, elmondja-e neki az igazat. Úgy döntött,
kíméletlen lesz.
- Mert a munka és az azzal járó fáradtság az egyetlen, ami távol tart
attól, hogy éjszaka bemenjek hozzád és elcsábítsalak.
Catherine tágra nyílt szemmel nézett rá. Száját kinyitotta, majd becsukta,
pont úgy, mint a férfi néhány pillanattal ezelőtt.
Leo viszonozta a pillantást, óvatos élvezet és növekvő forróság
keverékével. Most már le sem tagadhatná, hogy semmi sem olyan szórakoztató,
mint a nővel vitázni. Vagy csak a közelében lenni. Makacs, kötekedő, lenyűgöző
teremtés..épp az ellenkezője az eddigi szeretőinek. És mint most is, mindig
olyan ennivaló, mint egy elvadult sündisznó.
De a nő felelősségre vonta, egyenlő félként kezelte, nem úgy, mint a többi
nő. Mindennél jobban kívánta.

101
 - Nem tudnál elcsábítani – mondta Catherine mogorván.
Mindketten mozdulatlanok voltak, tekintetük összekapcsolódott.
- Tagadod a köztünk lévő vonzalmat? – Leo hangja mélyebb volt a
szokottnál. Látta, hogy a nőn remegés fut végig, mielőtt elszántan
összeszorította állkapcsát.
- Azt tagadom, hogy valaki ésszerűsége aláásható a fizikai vonzalommal
– mondta. – Mindig az ember agya a felelős.
Leo nem tudta elrejteni gúnyos mosolyát.
- Istenem, Marks. Látszik, hogy nem vagy ebben gyakorlott, hisz ha az
lennél, akkor tudnád, hogy a felelős szerv nem az agy. Valójában az agy
megszűnik dolgozni.
- El tudom képzelni, hogy a férfié igen.
- A nő agya sem kevésbé primitív, mint a férfié, főleg, ha felizgatják.
- Biztos vagyok benne, hogy ezt szeretnéd hinni.
- Bebizonyítsam?
Catherine finom ajkai kétkedően felgörbültek. De mintha nem bírná
megállni, megkérdezte:
- Hogyan?
Leo megragadta a karját, és egy rejtettebb zúg felé húzta, a futóbabok
mögé. Az üvegház mellett álltak, ami lehetővé tette, hogy az időjárástól
függetlenül bármi megteremjen.
Leo körülnézett, hogy látja-e őket valaki.
- Van egy kihívásom a magas fokú agyműködésednek. Először
megcsókollak. Rögtön utána felteszek egy egyszerű kérdést. Ha helyesen
válaszolsz, elismerem az érvet.
Catherine összeráncolta a szemöldökét, és elnézett a férfiról.
- Ez nevetséges – mondta, úgy nagy általában senkinek.

102
 - Minden jogod megvan visszautasítani – mondta neki Leo. –
Természetesen el fogom kobozni.
Catherine, kezeit a férfi mellkasára téve, összehúzott szemmel nézett fel
rá.
- Egyetlen csók?
Leo feltartotta a kezeit, jelezve, hogy nincs rejtegetnivalója. Tekintetét
nem szakította el a nőétől.
- Egy csók, egy kérdés.
Lassan a nő karjai lehullottak. Bizonytalanul állt a férfi előtt.
Leo nem gondolta volna, hogy beleegyezik a kihívásba. Szíve őrült
ütemben dörömbölt. Amint közelebb lépett, a várakozás izgalma fogta el.
- Szabad? – kérdezte, majd a szemüveget levette a nőről.
Catherine pislogott, de nem ellenkezett.
Leo összecsukta a szemüveget, majd zsebébe mélyesztette. Nagyon
gyengéden kezei közé fogta a nő arcát. Idegessé tette. Remek – gondolta sötéten.
- Készen állsz? – kérdezte.
Tenyerei fogságában bólintott, ajkai remegtek.
Száját könnyen a nőéhez emelte, gondosan megcsókolva, nyomás alá
helyezve. Ajkai hidegek és édesek voltak. Szétfeszítve őket, a férfi elmélyítette a
csókot. Karjai szorosan köré fonódtak, teljesen magához húzva. Vékony, de telt
volt, teste rugalmas, mint egy macskáé. A nő hozzányomta magát, lassan és
kényelmesen. Szájaira összpontosítva, tüzesen felfedezte, nyelveivel kutakodva,
míg ajkai között megérezte a nő halk nyögésének visszhangjait.
Leo felemelte fejét, és lenézett a nő elvörösödött arcára. Megdelejezte az
elfelhősödött szürkészöld szempár, ez pedig arra emlékeztette, hogy mindez
miatta van.

103
 - A kérdés – emlékeztette magár hangosan, fejét megrázta, hogy
kitisztuljon. – Nos. A gazdának van tizenkét báránya. Mind meghalt, csak hét
nem. Mennyi maradt?
- Öt – válaszolta a nő azonnal.
- Hét. – Vigyor ült a férfi arcára, amint figyelte, hogyan rakja össze a
képet.
Catherine morcosan nézett rá.
- Ez egy trükk volt. Kérdezz másikat.
- Nem ez volt az alku.
- Másikat – követelte a nő.
Rekedt nevetés tört elő Leóból.
- Istenem, de makacs vagy. Rendben. – Lehajolt hozzá, a nő
megmerevedett.
- Mit csinálsz?
- Egy csók, egy kérdés – emlékeztette a férfi.
Catherine elkeseredettnek tűnt. De engedett a férfinak, fejét
hátradöntötte, amint az megint magához húzta. Ez alkalommal nem volt
annyira kísérletező. A csókja tüzes és sürgető volt, nyelve elmerült a nő édes és
meleg szájában. Catherine karjait a férfi nyaka köré fonta, ujjai lágyan a hajába
túrtak.
Leo megszédült az örömtől és a vágytól. Nem tudta olyan közel húzni
magához, amennyire akarta. Kezei remegtek a sóvárgástól, miközben az édes,
halvány bőrt cirógatta a fűzője alatt. Még többet akart belőle érezni, mélyebben
akarta csókolni, a nő pedig ösztönösen megpróbált segíteni neki, nyelvét halk
nyögésekkel szopogatva. A férfi gerincén elégedettség futott végig.
Nyögve megszakította a csókot.
- Kérdezz – emlékeztette a nő tömören.

104
 Leo alig emlékezett a saját nevére. Csak arra akart figyelni, hogy milyen
jól illik a karjaiba. De azért nagy nehezen engedelmeskedett neki.
- Néhány hónap harmincegy napos, néhány harminc. Hány hónap
huszonnyolc napos?
Barázda jelent meg a nő szemöldökei között.
- Egy.
- Mindegyik – jött a férfi gyengéd válasza. Megpróbált együttnézőnek
tűnni, mikor látta, milyen dühbe lovallta magát a nő.
- Kérdezz egy másikat – mondta Catherine, dühösen és elkeseredetten.
Leo megrázta a fejét, hasát fogta a nevetéstől.
- Nem tudok most gondolkodni. Az agyamból elszállt az összes vér.
Fogadd el Marks, vesztettél…
A nő megragadta a kabátjának hajtókáját, visszarántotta magához, és Leo
szája már azelőtt az ő száján volt, hogy gondolkodni tudott volna. A móka
tovaszállt. Megdöbbenve, hogy a nő megint a karjaiban van, Leo az
üvegháznak nyomta magát. A nő ajkait pedig durván, készséges lelkesedéssel
birtokolta, élvezve a hozzányomódott test puhaságát. Majd belehalt a
szenvedélybe, vére forrón és fájdalmasan vágyódott a nő után. Önuralom
nélkül csókolta, szopogatta, harapdálta, majdnem simogatta szájának belsejét.
Mielőtt még önuralma minden látszatát elvesztené, Leo elszakította ajkait
a nőétől, és szorosan mellkasához vonta.
Még egy kérdés – gondolta homályosan, és valami után kutakodott.
Hangja érdes volt, mintha tüzet fújna.
- Mennyi állatot vitt magával minden fajból Mózes a bárkájára?
A nő válasza tompán jött a férfi kabátjából.
- Kettőt.
- Egyet sem – sikerült Leónak kinyögnie. – Az Noé volt, nem Mózes.

105
 De már nem találta szórakoztatónak a játékot, és Catherine sem törődött
azzal, hogy nyerjen. Szorosan összeölelkezve álltak. Árnyékuk eggyé vált az
ösvényre vetülve.
- Döntetlen – mormolta Leo.
Catherine megrázta a fejét.
- Nem, igazad volt – mondta a nő haloványan. – Nem tudok
gondolkodni.
Még egy kicsit tovább vártak, ez alatt a nő elmerült a férfi vad
szívverésének ritmusában. Mindketten kábultak voltak, kölcsönösen elfoglalva
a kérdéssel, amit nem tehettek fel. A válasszal, ami kimondatlan marad.
Leo bizonytalan sóhajjal elengedte a nőt. Lepillantott megmerevedett
hímtagjára. Még szerencse, hogy a kabát elég hosszú volt, hogy elrejtse a
problémát. A szemüveget a zsebéből kivéve visszahelyezte a nő orrára.
Karját nyújtotta, Catherine pedig elfogadta.
- Mit jelent az, hogy „bassza meg”? – kérdezte Catherine váratlanul,
miközben kifelé tartottak a konyhakertből.
- Ha elmondanám – válaszolta a férfi -, az újabb illetlen gondolatokhoz
vezetne. És tudom, hogy mennyire utálod őket.

Leo a következő napot a birtok nyugati részén lévő pataknál töltötte, hogy
megtalálja a megfelelő helyet a vízikeréknek. A kerék körülbelül tizenhat láb
átmérőjű lenne. Leo úgy vélte, hogy a rendszer megközelítőleg százötven
hektárt vagy tíz átlagos méretű tanyát tudna ellátni.
Miután vázolta a terveit a bérlőknek és a munkásoknak, valamint karót
vert a földbe, Leo visszalovagolt a Ramsey-házba. Késő délután volt, a nap
teljesen sárga volt, a szél meg sem mozdult. Leo fáradt volt, izzadt és ideges a
legyek miatt. Kényszeredetten arra gondolt, hogy a romantikus költemények

106
felmagasztalják a kinti létet, de nem gondolnak a természet gonosz kis
húzásaira.
Csizmája annyira sáros volt, hogy a konyhaajtóban hagyta, és zokniban
sétált be. A szakács és a cselédlány almaszeleteléssel volt elfoglalva, míg Win és
Beatrix az asztalnál fényesítették az ezüstöt.
- Helló, Leo – mondta Beatrix pajkosan.
- Jézusom, hogy nézel ki – kiáltott fel Win.
Leo rájuk mosolygott, a levegőbe szimatolt, és összeráncolta az orrát.
- Nem hittem, hogy bármilyen más szag elnyomja az enyémet. Mi ez?
Fémtisztító?
- Nem, valójában…- Win védekezőnek tűnt. - Nos, egyfajta festék.
- Ruhára?
- Hajra – mondta Beatrix. – Tudod, Miss Marks be akarja sötétíteni a
haját a bál előtt, de fél használni a patikustól kapott festéket, mivel az balul
ütött ki a múltkor. Szóval Cook javasolt egy receptet, amit még az édesanyja
használt. Össze kell forralni dióhéjat és fakérget ecettel és…
- Miért festi be Marks a haját? – kérdezte Leo, megpróbálva
hétköznapian hangzani, habár a lelke fellázadt az ötlet ellen. Az a gyönyörű,
aranyló haj, sötétebb csíkokkal tarkítva.
Win gyanakodva válaszolt.
- Azt hiszem, szeretne kevésbé…feltűnő lenni…a bálon, mivel ilyen sok
vendég lesz. Nem kíváncsiskodtam, mivel szüksége van magánéletre. Leo,
kérlek, ne zaklasd ezzel.
- Egyikőtök sem találja különösnek az alkalmazottat, aki el akar rejtőzni?
– kérdezte Leo. – Ez a család tényleg annyira különc, hogy elfogadunk minden
furcsaságot anélkül, hogy egy kérdést is feltennénk?
- Ez nem furcsa – mondta Beatrix. – Rengeteg állat változtatja a színét.
Például a tintahal, vagy egyes békafajok és természetesen a kaméleon…

107
 - Bocsássatok meg – szűrte Leo a fogai között. Nagy léptekkel kiment a
konyhából, míg Win és Beatrix utána bámult.
- Nagyon érdekes dolgot akartam mondani a kaméleonokról – mondta
Beatrix.
- Bea, drágám – mormolta Win -, talán kimehetnél megkeresni Cam-et
az istállónál.

Catherine az öltözőasztalnál ült, megfeszülve figyelte magát a tükörben.

Számtalan tárgy volt előtte: egy összehajtott törülköző, egy fésű, egy kancsó és
egy csésze tele valamilyen sötét folyadékkal. Egyetlen tincset festett csak be,
várva a hatást, hogy lássa, milyen színűvé válik. A legutolsó eset óta- mikor
zöld lett a haja – nem vállal semmilyen kockázatot.
Mivel a Hathaway bál két nap múlva volt esedékes, nem volt más
választása, meg kellett változtatnia a külsejét. Vendégek a szomszéd megyékből
is érkeznek, csak úgy, mint néhány londoni család. És mint mindig, most is
rettegett, hogy felismerik. Azonban, ha elrejti igazi kinézetét és meghúzódik a
sarokban, senki sem fogja észrevenni. A kísérők általában vénlányok vagy
szegény özvegyek voltak, nem kívánatos nők, akiket azért fogadtak fel, hogy
felügyeljenek az olyan fiatal hölgyekre, akiknek még hátra vannak legjobb
éveik. Catherine általában alig volt idősebb náluk, mégis úgy érezte, mintha
évszázadok választanák el őket.
Catherine tudta, hogy múltja egy nap utoléri. És mikor ez megtörténik,
nem maradhat tovább a Hathawayekkel. Ez volt életének legszebb időszaka.
Gyászolná, ha itt kéne őket hagyni.
Mindannyiukat.
Az ajtó kivágódott, kizökkentve Catherine-t a töprengésből. Megfordult,
és a zihált Leóval találta szemben magát. Izzadt, kócos és piszkos volt, ahogy ott
állt zokniban.

108
 A nő felállt, hogy szembenézzen vele, későn rájőve, hogy semmi más
nincsen rajta, csak egy gyűrött ing.
A férfi tekintete végigszántott rajta, semmit sem szalasztott el, Catherine
pedig dühében elvörösödött.
- Mit csinálsz? – sikította. – Megőrültél? Azonnal hagyd el a szobámat!

109
 13. fejezet
Leo becsukta az ajtót, majd két nagy lépéssel Catherine előtt termett. Erővel
kitépte a nő kezéből a kancsót és a tálat.
- Hagyd abba – visította Catherine a férfit ütlegelte, mialatt a férfi
lemosta festett tincséről a festéket. A nő mérgesen fröcsögött. – Mi bajod van?
Mit csinálsz?
- Lemosom ezt az iszapot a hajadról. – A maradék vizet a fejére locsolta.
Catherine kiabált és küzdött vele, megpróbálta a férfit is lefröcskölni, míg
a szőnyeg teljesen el nem ázott. Addig harcoltak, míg Catherine hirtelen a vizes
padlón találta magát. Szemüvege leesett, a szoba homályba borult. Leo arca
csak arasznyira volt az övétől, tüzes kék szeme mélyen a szemébe mélyedt.
Minden nehézség nélkül tartotta, csuklóit és törzsét a padlónak szegezve.
Ránehezedett, kemény izmai a női puhaságához simult.
Catherine akaratlanul meggörbítette hátát. Azt akarta, hogy a férfi
engedje el, de ezzel egy időben azt is akarta, hogy örökre rajta feküdjön,
csípőjét erősebben, mélyebben nyomja neki. Szemei könnybe lábadtak.
- Kérlek – csuklott el a hangja. – Ne szorítsd a csuklómat.
Amint Leo meghallotta hangjában a félelmet, arca megváltozott. Hirtelen
elengedte a karjait. A nő fejét a vállához szorította.
- Ne – mormolta neki -, ne félj tőlem. Sose tudnálak… - Catherine
érezte, hogy megcsókolja arcát, állát és torkát. Forró hullámok öntötték el.
Karjai a padlón hevertek mozdulatlanul, de térdeivel megszorította a férfi
testét, ösztönösen megtartva.
- Mit számít neked? – kérdezte az ingéhez bújva. – Miért törődsz a h-
hajszínemmel? – Érezte kemény mellkasát az ing alatt, be akart nyúlni az
anyag alá, arcát és száját végig akarta húzni sötét szőrzetén.
A férfi hangja lágy és tüzes volt.

110
 - Mert ez nem te vagy. Nem helyes. Mi elől rejtőzködsz?
Catherine elgyengülten megrázta a fejét, szemei könnyben úsztak.
- Nem tudom elmagyarázni. Túl sok minden…Nem tehetem. Ha
megtudnád, el kellene mennem. És veled akarok maradni. Csak még egy kicsit.
– Zokogás tört fel a torkából. – Nem veled, a családoddal.
- Maradhatsz. Mondd el, miről van szó, és akkor meg tudlak védeni.
Catherine visszanyelte az újabb zokogást. Forró, idegesítő erecske
szivárgott le az arcán. A könnye benedvesítette a haját. Felemelte a kezét, hogy
arrébb simítsa, de Leo már odanyomta a száját, végigcsókolva a sós csíkot. A nő
remegő kézét a fejére simította. Nem akarta bátorítni, de Leo ezt annak vette,
szája éhesen lecsapott az övére. Cat felnyögött, elveszve a sürgető kényszerbe.
Leo a nyaka alá fűzte kezét, közelebb húzva magához. A nő érezte az
izgalmát, hallotta akadozó lélegzetét, amint mélyen elvette, amit akart.
Felemelkedett róla, forró kezével derekát simogatta. Akár meztelene is lehetne,
olyan keveset takart a ruhadarab belőle, mellbimbói az anyagnak feszültek. A
férfi megcsókolta a nedves anyagon keresztül, szája gyorsan a rózsás fátyolra
szorult. Leo szenvedélyesen leszorította az anyagot, hogy az kiemelje apró és
kerek melleit.
- Cat – Ziháló lélegzete megborzongatta a nőt. – Belehalok, annyira
kívánlak. Olyan édes…tökéletes vagy…Istenem …- Egyik vörös bimbót a
szájába vette, gyengéden nyalogatva és húzogatva. Ezzel egy időben ujjai
nőiségéhez siklottak, finoman simogatva, míg nedves és készséges nem lett. A
nő érezte ujjhegyének finom nyomását, az érzés tüzessége egészen a torkáig
kúszott. Csípője felemelkedett, a férfi gyengéden, szenvedélyesen simogatta,
míg a gyönyör végigszántott rajt, és hihetetlen magasságok ígéretég emelte.
Leo érintése elmélyült, ujja gyengéden böködte testének bejáratát. A
finom cirógatás hatására a nő meglepetésében hátrahőkölt. Annak ellenére,

111
hogy a padlón feküdt, és nem volt hova hátradőlnie. Ösztönösen lenyúlt a férfi
kezéhez.
Leo a nyaka oldalát nyalogatta.
- Ártatlan kedveském. Nyugalom, engedd, hogy megérintselek, engedd,
hogy…- Érezte a férfi kezének csontjait, amint az mélyebbre merült a puha
forróságban. Lélegzete elállt, teste tehetetlenül behódolt a fergeteges
érzéseknek.
Leo elnehezült szempillái eltakarták tüzes, mélykék szemeit. Arca és
orrnyerge kivörösödött.
- Benned akarok lenni – mondta nyersen, tovább simogatva a nőt. –
Itt…és mélyebben.
Értelmetlen hangok törtek fel Catherine torkából, amint a bűnös érzések
hatására felhúzta a térdét és begörbítette lábujjait. Kétségbeesett tűz borította el,
amire szavakat sem talált. A férfi fejét magához húzva, viharosan megcsókolta,
szükségét érezve szájának szenvedélyes nyomásának, nyelvének simításának.
Határozott kopogások sorozata törte meg a csodás élményt. Leo
szitkozódott, kihúzta kezeit a nő combjai közül. Cat sóhajtott, szíve hevesen
vert.
- Ki az? – kiáltott ki Leo gorombán.
- Rohan.
- Ha kinyitod az ajtót, megöllek. – A kijelentés olyan komoly volt, amilyet
csak egy olyan férfi tehetett, aki elérte a határait. Bőven elég volt ahhoz, hogy
Cam Rohan meghátráljon.
Hosszú pillanatok múlva Cam így szólt:
- Pár szót szeretnék veled váltani.
- Most?
- Pontosan most – jött a hajthatatlan válasz.
Leo becsukta a szemét és kifújta a bent tartott levegőt.

112
 - Odalent, a könyvtárban.
- Öt perc múlva? – tartott ki Cam.
Leo a csukott ajtóra bámult.
- Tünés, Rohan.
Amint Cam lépteinek hangja eltávolodott, Leo lenézett Catherine-re. A nő
még mindig reszketett. Halkan mormolva közelebb húzta és köröket rajzolt a
hátára és csípőjére.
- Nyugalom, szerelmem. Engedd, hogy tartsalak. – A vihar lassan
elcsendesült, a nő még mindig a karjaiban feküdt, arcát az övének nyomta.
Leo felállt és könnyedén felhúzta magával, majd az ágyhoz irányította.
Letette a félmeztelen testet az ágyra. Míg az ágy szélén üldögélt, Leo szemüvege
után kutatott. A szoba sarkában meg is találta, majd visszavitte neki.
A szemüveget viselni most rosszabb, gondolta a nő bánatosan, miközben
kiegyenesítette a fém keretet és megtisztította a lencséket.
- Mit mondasz majd Mr. Rohan-nek? – kérdezte hezitálva.
- Még nem tudom. De a következő két nap – míg az az átkozott bál le
nem zajlik- távolságot tartok tőled. Mert úgy néz ki, a kapcsolatunk túl
lobbanékony lett ahhoz, hogy kezelni tudjuk. Ezután azonban beszélgetni
fogunk. Nincsenek hazugságok, nincsen kibúvó.
- Miért? – kérdezte a nő kiszáradt szájjal.
- Döntéseket kell hoznunk.
Milyen döntéseket? Azt tervezi, hogy elbocsátja? Vagy valamilyen illetlen
ajánlatott akar tenni?
- Talán el kéne hagynom Hampshire-t – mondta védekezve.
Leo szemei veszélyesen villantak. Arcát a kezei közé véve, olyat súgott a
fülébe, ami egyaránt lehetett ígéret és fenyegetés is.
- Bárhova is mész, megtalállak.
Az ajtóhoz lépett, de megállt, mielőtt kilépett.

113
 - Mellesleg – mondta -, amikor azokat a rajzokat készítettem rólad, nem
akartam igazságot szolgáltatni.

Miután Leo megmosakodott és megfelelő külsőt öltött, lement a könyvtárba.

Cam ott várt rá, nem nézett ki boldogabbnak, mint Leo. Mégis, benne megvolt a
nyugalom, ami kiegyensúlyozta Leo indulatosságát. Leo mindenkinél jobban
megbízott benne.
Mikor először találkoztak, Leo nem választott volna Cam Rohan-hez
hasonló embert Amelia számára. Nem lett volna helyes. Cam cigány volt, és a
roma kultúra nem volt elfogadott az angol társadalomban. De a férfi
vérmérséklete, a nyugalma, humora és hozzáértése tagadhatatlan volt.
Cam viszonylag rövid időn belül Leo fivérév vált. Látta Leót a legrosszabb
állapotában, támogatta a gyógyulás során.
Cam az ablaknál állva éles pillantást vetett rá.
Leo szótlanul az italszekrényhez lépett, brandyt töltött magának.
Meglepődve vette észre, hogy nem is annyira biztos a keze.
- Épp bejöttem az istállóból – mondta Cam -, amikor a húgaidat és a
szobalányt azon aggódva találtam, hogy bezárkóztál Miss Marks-szal a
szobájába. Nem kezdhetsz ki az alkalmazottaddal. Jól tudod.
- Mielőtt piedesztálra emelnéd magad – mondta neki Leo -, ne felejtsd el,
hogy elcsábítottad Amelia-t, mielőtt feleségül vetted. Vagy a megrontás
elfogadható, mivel nem neked dolgozott?
Vidámság csillant Cam mogyoróbarna szemeiben.
- Azt tudom, hogy elvettem feleségül, mikor megtettem. Te elmondhatod
ezt magadról?
- Nem feküdtem le Marks-szal –bosszankodott Leo. – De ha így
folytatom, lefektetem a hét végére. Nem tudom leállítani magam. – A
mennyezetre emelte tekintetét. – Kérlek, Uram, csapj le rám!- Mikor a

114
Magasságos nem válaszolt, ivott egy korty brandyt. A tüzesség végigszántott
torkán.
- Gondolj arra – szólt Cam-, ha megtennéd, az hiba lenne.
- Én is erre gondoltam. – Leo még egyet kortyolt.
- Néha hibázol, hogy elkerülj egy még nagyobb hibát. – Cam
elmosolyodott Leo vészterhes tekintete láttán. – Azt hiszed, örökre elkerülheted,
phral?
- Ez a tervem. És eddig nagyon jól be is vált.
- Ereje teljében lévő férfi vagy. Természetes, hogy saját nőt akarsz
magadnak. Mi több, a címed is megköveteli. És amennyit tudok a nemességről,
kötelességed még többet gyártani magadból.
- Uram Atyám, már megint itt tartunk? – Leo dühösen lecsapta a
poharát. – A legutolsó dolog, amit akarok, az a porontynemzés.
Cam megemelte szemöldökét.
- Mi a baj a gyerekekkel?
- Nyáladzanak. Zavaróak. Bőgnek, amikor nem kapják meg, amit
akarnak. Ha társaságot akarok, ott vannak a barátaim.
Cam leült egy székre, hosszú lábait kinyújtotta, és szórakozottan
méregette Leót.
- Valamit tenned kell Miss Marks-szal. Ez nem mehet így tovább. Még a
Hathaway-ek számára is…- hezitált, a megjelelő szavakat keresgélve.
- Illetlenség – fejezte be Leo helyette. Körbe járkált a szobában. A hideg,
sötét kandallónál megállva, ráhelyezte kezét a párkányra és lehajtotta a fejét.
- Cam – mondta óvatosan -, láttad, milyen voltam Laura után.
- Igen. – Cam elhallgatott. – A romák azt mondanák, túl mélyen
gyászoltál. A szeretted lelkét a köztes világba száműzted.
- Inkább, mint hogy megőrüljek.
- A szerelem az őrültség egyik formája, ugye? – kérdezte Cam szárazon.

115
 Leo boldogtalan kacajt hallatott.
- Számomra mindenképpen.
Mindketten hallgatásba merültek. Majd Cam ezt mormolta:
- Laura még mindig veled van, phral?
- Nincs. –Leo az üres kandallóba bámult. – Elfogadtam, hogy elment.
Már nem álmodok róla. De emlékszem, hogy milyen volt, mikor mélyen
legbelül halott voltam. Most csak rosszabb lenne. Nem tudok még egyszer
keresztülmenni ezen.
- Úgy látom, azt hiszed, van választásod – mondta Cam. – De nem
utasíthatod el. A szerelem választ téged. Az árnyék eltűnik, a nap kivirul.
- Hogy mennyire élvezem a roma szólásokat – álmélkodott Leo. – És
milyen sokat ismersz.
Cam felemelkedett a székről, és az italszekrényhez lépett, hogy brandyt
töltsön magának.
- Remélem, nem is gondolsz arra, hogy a szeretőddé tedd – mondta
gyakorlatiasan. – Rutledge ízekre szedne, és nem számítana, hogy a sógora
vagy.
- Nem, semmi esetre sem. Ha a szeretőm lenne, az még több problémát
okozna.
- Ha nem tudod békén hagyni, nem teheted a szertőddé, nem veheted
feleségül, az egyetlen megoldás, hogy elküldöd.
- A legkíméletesebb megoldás – értett egyet sötéten Leo -, mégis a
legkevésbé kedvencem.
- Miss Marks jelezte, mit akar?
Leo megrázta a fejét.
- Fél szembenézni ezzel. Mert – Isten segíts - lehet, hogy ő is akar engem.

116
 14. fejezet
A következő kép nap az egész Hathaway ház egy kaptárhoz hasonlított.
Hatalmas mennyiségű ételt és virágokat hoztak be, bútorokat ideiglenesen
kitették, az ajtókat leszedték a helyükről, a szőnyegeket feltekerték, a padlót
pedig kifényesítették.
A vendégek Hampshire-ből és a környező megyékből érkeznek, de
londoni családokat is meghívtak. Leo morcosan vette tudomásul, hogy sok
olyan család is elfogadta az invitálást, amelyiknek házasulandó korba lépett
lányaik vannak. És a ház uraként, a feladata, hogy körbevezesse és
megtáncoltassa eme hölgyeket.
- Ez eddig a legrosszabb dolog, amit tettél velem – mondta Amelia-nak.
- Ó, nem hinném. Szerintem tettem már rosszabb dolgokat is.
Leo végigpörgette a listát a fejében.
- Igazad van. De tisztázzuk: csak azért viselem el, hogy ugrassalak.
- Igen, tudom. Nagyon remélem, hogy tovább ugratsz és találsz valakit,
akit elveszel, így még azelőtt örököst nemzel, hogy Vanessa Darvin és az anyja
ráteszik a kezüket a tulajdonunkra.
Leo összehúzott szemmel nézett húgára.
- Azt feltételezem, hogy a ház többet jelent neked, mint az én
boldogságom.
- Nem, nem. A boldogságod is annyira számít, mint a ház.
- Köszönöm – mondta szárazon.
- De úgy gondolom, hogy sokkal boldogabb leszel, ha szerelembe esel és
megházasodsz.
- Ha egyszer szerelmes leszek – vágott vissza Leo -, nem döntöm romba
azzal, hogy feleségül veszem.

117
 A vendégek folyamatosan érkeztek. Nők taftruhákban, brossokkal,
csuklóig érő kesztyűkben. Sok női karon a divatnak megfelelően karkötők
ékeskedtek.
Az urak ezzel szemben fekete felöltőben és hozzá illő nadrágban,
valamint fekete vagy fehér nyakkendőben jelentek meg.
Zene szűrődött ki a virággal díszített teremből. Az asztalokat arany
szatén terítővel takarták le, rajtuk piramis alakban gyümölcsök, sajtételek és
minden más finomság állt. Inasok lépkedtek körbe a tálcákkal, szivart és
italokat szolgáltak fel a könyvtárban, vagy éppen bort és pezsgőt vittek a
kártyaszobába.
A főterem zsúfolt volt, középen táncoló párokkal. Leónak el kellett
ismernie, hogy rengeteg lenyűgöző fiatal hölgy jelent meg. Fiatalnak,
normálisnak és kedvesnek tűntek. Mind ugyanúgy néztek ki. De megpróbált
mindegyikükkel táncolni.
És ez alatt végig lopott pillantásokat vetett Catherine Marks-ra.
Levendula színű ruhát viselt, ugyanazt, amit Poppy esküvőjén. Haját
megint szoros kontyba fogta tarkóján. Finoman a háttérbe húzódva figyelte
Beatrix-et.
Leo már sokszor látta Catherine-t, amint ezt teszi. Csendben nézi az alig
fiatalabb lányokat flörtölni, táncolni és nevetgetni. Nevetséges, hogy nem veszik
Catherine-t észre. Bármelyik jelen lévő nővel egyenlő.
Valahogy Catherine megérezhette a tekintetét. Megfordult és rápillantott,
és ugyanúgy nem tudta elszakítani tekintetét a férfiétól.
Egy vénlány hívta fel magára Catherine figyelmét, így ahhoz a nyavalyás
nőhöz fordult.
Ekkor Amelia lépett Leo mellé, és megfogta kabátujját.
- Milord – mondta feszülten-, van egy kis helyzet. Nem jófajta.

118
 Húgára pillantva, Leo látta, hogy a többiek kedvéért hamis mosolyt öltött
magára.
- Már majdnem felhagytam minden reménnyel, hogy történik valami
érdekes – mondta neki. – Mi történt?
- Miss Darvin és Ramsey grófné itt vannak.
Leo arca elsötétült.
- Itt? Most?
- Cam, Win és Merripen a fogadószobában beszélgetnek velük.
- Ki a fene hívta meg őket?
- Senki. Ultster- ékkel jöttek. Nem küldhetjük el őket.
- Miért nem? Nem kívánatos személyek nálunk.
- Épp annyira illetlen lenne, mint az, hogy ők meghívás nélkül jöttek el.
Rendkívül barátságtalannak tűnnék, és nem utolsó sorban, nem lenne jó
megoldás.
- Eddig – mordult fel Leo – az összes jó megoldás pont az ellenkezője volt
annak, amit akartam.
- Jól ismerem ezt az érzést.
Elkeseredett mosolyt váltottak.
- Mit gondolsz, mit akarnak? – kérdezte Amelia.
- Menjünk, nézzük meg – mondta Leo kurtán. Karjait felajánlva,
kivezette a nőt a teremből.
Több kíváncsi tekintet követte őket, amint a többi Hathawayhez léptek,
akik két, fényűző báli ruhába öltözött nővel beszélgettek.
Az idősebb – feltehetőleg Ramsey grófné – átlagos külsejű nő volt, se nem
megnyerő, se nem csinos. A fiatalabb, Miss Vanessa Darvin, ragyogó szépség
volt, magas, elegánsan kecses és dús keblei szépen ki voltak pakolva a tollakkal
ékesített ruhából. Éjszín haja tökéletes csigákba göndörödött. Szája kicsi és telt
volt, színe, mint az érett szilva, szemei sötétek, dús szempillával keretezve.

119
 Vanessa Darvin-nal kapcsolatban minden szexuális magabiztosságot
árasztott, amit Leo mindig értékelt egy nőben, habár ez a lány már neki is sok
volt. Talán azért, mert úgy nézett rá, mint aki azt várja, hogy a lábai elé hulljon
és várja minden parancsszavát.
Amelia-val a karján, Leo a párhoz lépett. A bemutatkozás megtörtént,
amit Leo feddhetetlen udvariassággal kezelt.
- Isten hozta a Ramsey-házban asszonyom. És Miss Darvin. Micsoda
meglepetés.
A grófné felmérte a férfit.
- Remélem, hogy váratlan megjelenésünk nem okozott kellemetlenséget,
uram. Azonban, mikor Lord és Lady Ulster megemlítették, hogy önök bált
adnak – az elsőt a helyreállítás után -, biztosra vettük, hogy nem lesz semmi
ellenvetésük a legközelebbi rokonaikkal szemben.
- Rokonok? – kérdezte Amelia üresen. A rokonság a Hathaway-ek és a
Darvinok között olyan távoli volt, hogy említésre sem méltó.
Ramsey grófné elmosolyodott.
- Kuzinok vagyunk, nem igaz? És amikor szegény férjem meghalt – Isten
nyugosztalja -, vigaszt találtunk a tudatban, hogy a birtok a maga tulajdonába
kerül. Habár…- Pillantása Cam-re és Merripen-re esett. – Nem számítottunk
ilyen színes válogatásra sógorokból.
Megértve az utalást arra, hogy Cam és Merripen cigányok, Amelia kitört
magából.
- Most már…
- Milyen felüdítő – szakította félbe Leo, megelőzve a háborút -, hogy
végre az ügyvédek közvetítése nélkül társaloghatunk.
- Egyetértek, milord – válaszolt Ramsey grófné.- Az ügyvédek egy kicsit
megbonyolították a helyzetet a Ramsey- házzal kapcsolatban, nem igaz? De mi

120
csak nők vagyunk, és ezért úgy gondolták, helyettünk is nyilatkozhatnak. Nem
igaz, Vanessa?
- Igen, mama – jött az illedelmes válasz.
A grófné szája újabb mosolyra görbült. Tekintete végigjárt a csoport
többi tagján.
- Ami igazán számít, az a családi kötelék.
- Ez azt jelenti, hogy úgy döntött, nem veszi el tőlünk a házat? – kérdezte
Amelia nyersen.
Cam a felesége derekára tette kezét, és figyelmeztetően megszorította.
Ramsey grófné szeme elkerekedett.
- Atyám. Nem tudok törvényekről beszélni – szegény kicsi agyam nem
bírja elviselni.
- Ha jól értettük – szúrt közbe bársonyos hangon Vanessa Darvin -,
nincs lehetőségünk megszerezni a Ramsey- házat, ha Lord Ramsey egy éven
belül megnősül és örököst nemz. – Tekintete felmérte Leót, tetőtől talpig. – És
ehhez jól felszereltnek tűnik.
Leo felvonta szemöldökét, a „jól felszerelt” megjegyzésen mulatva.
Cam megelőzte Amelia-t, mielőtt az visszavághatott volna.
- Hölgyem, szükségük van szállásra, míg Hampshire-ben tartózkodnak?
- Köszönöm a kedves ajánlatot – válaszolta Vanessa Darvin -, de Lord és
Lady Ulster-nél vendégeskedünk.
- Valami frissítő viszont jól esne – ajánlotta a grófné. – Talán egy pohár
pezsgő jól jönne.
- Természetesen – mondta Leo. – Odakísérhetném a frissítőkhöz?
- Milyen lenyűgöző – mondta grófné méregetve. – Köszönöm, milord. –
Előrelépett, elfogadta a felkínált kart, míg Vanessa a férfi másik oldalához
lépett. Elbűvölő mosolyt öltve, Leo elvezette a párost.

121
 - Milyen rettenetes emberek – mondta Amelia morcosan. – Biztos azért
jöttek, hogy felmérjék a házat. És lefoglalják Leót, hogy ne tudjon az alkalmas
hölgyekkel táncolni és beszélgetni.
- Miss Darvin egy alkalmas hölgy – mondta Win.
- Jóságos ég, Win. Arra gondolsz, hogy azért jöttek, hogy Miss Darvin
megismerje Leót? Hogy kivesse rá a hálóját?
- Mindkét fél oldaláról előnyös házasság lenne – mondta Win. – Miss
Darvin-ból Lady Ramsey lenne, és az egész birtok egy kézben lenne, nem pedig
csak a tulajdonjog. És tovább élhetnénk itt, anélkül, hogy Leónak gyereket kéne
csinálnia.
- Elfogadhatatlan a gondolat, hogy olyan sógornőnk legyen, mint Miss
Darvin.
- Nem ítélkezhetünk első alkalommal – válaszolt Win. – Talán mélyen
legbelül kedves ember.
- Kétségkívül- mondta Amelia. – A nők, akik így néznek ki, sosem
kedvesek. – Feltűnt neki, hogy Cam és Merripen romául társalognak,
megkérdezte a férjét:
- Miről beszéltek?
- Pávatollak voltak a ruháján – jegyezte meg Cam, olyan hangon, mintha
azt mondaná: Mérgező, emberevő pókok voltak a ruháján.
- Nagyon lenyűgöző felvetés – nézett rá Amelia kérdőn. – Nem szeretitek
a pávatollat?
- A romák számára – mondta Merripen higgadtan – egyetlen pávatoll
rossz előjel.
- És ő egy halommal viselt – tette hozzá Cam.
Úgy nézték Leót és Vanessa Darvin-t, mintha egy viperákkal teli verembe
sétálnának.

122
 Leo a bálterembe vezette Miss Darvin-t, míg Ramsey grófné a frissítőknél
maradt Lord és Lady Ulster társaságában. Pár percnyi beszélgetés után Leónak
feltűnt, hogy Vanessa elég intelligens és csélcsap személyiség. Leo ismert ilyen
nőket, és le is feküdt velük. Nem nagyon keltette fel az érdeklődését. Azonban a
Hathaway család előnyére válhat, ha jobban megismerik Vanessa Darvin-t és
az anyját.
Kedvesen társalogva, Vanessa biztosította, hogy milyen szörnyű volt az
apja halála utáni év, és mennyire lelkesen vágott bele londoni szezonjába.
- Milyen bájos ez a birtok – kiáltott fel. – Emlékszem, egyszer
ellátogattam ide, amikor apám megkapta a címet. Egy halom szemét volt, a kert
csupasz volt. Most pedig egy igazi drágakő.
- Hála Mr. Rohan-nek és Merripen-nek – mondta Leo. – Az átalakulás az
ő erőfeszítéseinek köszönhető.
Vanessa zavarodottnak tűnt.
- Nos. Ezt senki sem találta volna ki. Azok a fajta emberek nem éppen
szorgalmasak.
- Tulajdonképpen a romák eléggé szorgalmasak. Csak mivel nomád nép,
a lehetőségeik közt nem szerepel a gazdálkodás.
- De a sógorai nem nomádok, ez látható.
- Mindketten megtalálták az okot a maradásra.
Vanessa vállat vont.
- Úriembernek tűnnek, amit, gondolom, sokan megkérdőjeleznek.
Leót zavarta a lenéző hangnem.
- Mindketten a nemesség tagjai, ami azt illeti, félig romák. Merripen egy
nap egy ír grófságot fog örökölni.
- Hallottam már felőle. De…ír nemesség – mondta halvány undorral a
hangjában.
- Lenézi az íreket? – kérdezte Leo lustán.

123
 - Maga nem?
- Igen, mindig is önfejűnek találtam az olyan embereket, akik nem
akarnak angolok lenni.
Vanessa vagy elengedte a füle mellett a megjegyzést, vagy meg sem
hallotta. Gyönyörrel telve felkiáltott, mikor beléptek a pompás terembe.
- Milyen bájos. Úgy hiszem, imádnék itt lakni.
- Amint azt korábban megjegyezte – mutatott rá Leo -, talán nem lesz rá
esélye. Van egy évem, hogy megnősüljek és szaporodjak.
- Megfoghatatlan agglegény hírében áll, ami néhány kétséget hagy
afelől, hogy eléri-e az előbb említetett. – Provokatív fény villant sötét szemében.
– Az utóbbiban pedig biztos vagyok, hogy remekül teljesít.
- Sosem vágytam erre a címre – mondta Leo szelíden.
- Nem is kellett, uram. A cím a viselkedésének köszönhető. Vagy netán
tagadja?
Nem éppen ezt a kérdést várta egy jólöltözött hölgytől az első találkozás
alkalmával. Leo arra gondolt, hogy le kellene nyűgöznie a nő
szemérmetlensége. Azonban már annyi ilyen beszélgetést lefolytatott, hogy
semmi kivetnivalót nem talált benne.
Londonban, a nyíltság messze állt a szemérmetlenségből.
- Nem állítom, hogy művelt vagyok a hálószobai dolgokkal kapcsolatban
– mondta. – Inkább jól képzett. És a nők általában nem tesznek különbséget.
Vanessa vihogott.
- Mi tesz valakit műveltté az ágyban, uram?
Leo mosoly nélkül nézett rá.
- Szerelem, természetesen. E nélkül, az egész csak a technikáról szólna.
A nő lehangoltnak tűnt, de a flörtölő álarc gyorsan helyreállt.
- Ó, la, a szerelem lefutott dolog. Lehet, fiatal vagyok, de nem naiv.
- Én is így gondolom – mondta Leo. – Szeretne táncolni, Miss Darvin?

124
- Attól függ, uram.
- Mitől?
- Hogy művelt-e vagy jól képzett benne.
- Touché – mondta Leo, akarata ellenére mosolyogva.

125
 15. fejezet

Miután Amelia értesítette a történtekről, Catherine-t kíváncsivá tette Ramsey

grófné és Miss Darvin váratlan felbukkanása.
A kíváncsiság azonban hamar homályba veszett.
Ő és Beatrix a terem széléről figyelték, amint Leo és Miss Darvin
keringőztek.
Összeillő pár voltak, Leo jóképűségét tökéletesen kihangsúlyozta Miss
Darvin ragyogó szépsége. Leo lenyűgöző táncos volt, kicsit inkább erős,
mintsem pompás, amint társát körbe-körbe vezette a teremben. És Miss Darvin
kék és zöld ruhája minden egyes mozdulatnál a lábához simult.
Miss Darvin nagyon gyönyörű volt, sötét szemeivel és coboly színű
hajával. Valamit mormolt Leónak, ami mosolyra derítette a férfit. Úgy tűnt,
lenyűgözte a nő. Teljesen lenyűgözte.
Catherine szorítást érzett a gyomrában, mintha gombóc lenne a
torkában, miközben a párost figyelte. Beatrix mellette állt, és bátorítólag hátára
tette a kezét. Catherine úgy érezte, felcserélődtek a szerepek és ahelyett, hogy ő
lenne az idősebb társ, most ő szorulna támogatásra.
Megpróbált kifejezéstelen arcot ölteni.
- Milyen lenyűgöző Miss Darvin – jegyezte meg.
- Azt hiszem – válaszolt Beatrix semmitmondóan.
- Valójában – tette hozzá Catherine komor hangon – elbűvölő.
Beatrix kék szemeivel figyelte Leót és Miss Darvin-t, amint egy tökéletes
fordulót tettek.
- Nem mondanám, hogy elbűvölő…
- Nem látok semmi kivetnivalót benne.
- Én igen. A könyökei bütykösek.

126
 Szemüvegén keresztül pislogva Catherine rájött, hogy Beatrixnek igaza
van. Egy kicsit bütykösek.
- Igaz – mondta kicsit jobban érezve magát. – Nem tűnik a nyaka egy
kicsit hosszúnak?
- Ő egy zsiráf – mondta Beatrix elnézően bólintva.
Catherine Leo arcát tanulmányozta, azon tűnődve, vajon a férfi
észrevette-e a nő túl hosszú nyakát. Nem úgy tűnt.
- Úgy néz ki, a bátyádnak tetszik- mormolta.
- Biztos vagyok benne, hogy csak udvarias.
- Sosem udvarias.
- Ha akar, tud az is lenni – mondta Beatrix.
Ez még mélyebb homályba taszította Catherine-t. Mert arra a kérdésre,
hogy Leo mit akarhat a sötét hajú szépségtől, nem létezett elfogadható válasz.
Egy fiatal úriember felkérte Beatrixet, Catherine pedig egyetértően
bólintott. Sóhajtva a falnak dőlt, gondolatait szabadjára engedte.
A bál nem várt sikert aratott. Mindenki kellemesen érezte magát, a zene
üdítő volt, az étel pompás, az este pedig se nem meleg, se nem hűvös.
És Catherine nyomorútul érezte magát.
Mégsem viselkedhetett úgy, mint egy szétporhadt teasütemény. Kedves
arckifejezést öltve a mellette lévő idősebb hölgyekhez fordult. Azok éppen
valami sületlenségről hadováltak. Catherine megpróbált figyelmesen hallgatni,
ujjait összefűzte maga előtt.
- Miss Marks.
A nő megfordult az ismerős hang hallatán.
Leo állt mellette, fekete fehér öltözetében lélegzetelállítóan festett, kék
szemei gonoszul csillogtak.
- Megtisztelne? – kérdezte, a táncoló párok felé mutatva. Felkérte
táncolni. Pont, ahogy ígérte.

127
 Catherine elsápadt, amint észrevette a rájuk szegeződő tekinteteket. Az
egy dolog, hogy azért vesz részt a bálon, hogy a húga gardedámja legyen. De az
már más, hogy táncoljon is a férfival. Leo tudta, mégis magasról tett rá.
- Menj el – suttogta élesen, szíve hevesen dübörgött.
Alig látható mosoly jelent meg Leo szájának sarkában.
- Nem tehetem. Mindenki minket néz. Nyilvánosan kosarat adsz nekem?
Nem alázhatta meg így. Az etikett szerint bűn visszautasítani egy férfi
felkérését, még akkor is, ha nem akar vele táncolni. Mégis, a figyelem
középpontjában lenni…minden ösztöne ellenkezett.
- Ó, miért teszed ezt? – suttogta megint, elkeseredetten és
dühösen…mégis, valahol mélyen legbelül felvillanyozva.
- Mert ezt akarom – mondta Leo, mosolya még szélesebb lett. – És te is.
Megbocsáthatatlanul arrogáns volt.
De igaza volt.
Ami miatt Catherine úgy érezte magánt, mint egy idióta. Ha igent mond,
megérdemli, ami azután történik vele.
- Igen. – Felső ajkát beharapva, elfogadta a férfi karját, aki a terem
közepére vezette.
- Megpróbálhatnál mosolyogni – javasolta Leo. – Úgy nézel ki, mint akit
a kivégző osztag elé visznek.
- Ez inkább már rögtön a lefejezés – mondta a nő.
- Csak egy tánc, Marks.
- Talán inkább Miss Darvin- nal kéne megint keringőznöd – mondta,
majd elfintorodott, mikor meghallotta, milyen vádló a hangja.
Leo halkan nevetett.
- Egyszer bőven elég volt. Nem akarom megismételni az élményt.
Catherine sikertelenül próbálta leplezni örömét.
- Nem élvezted?

128
 - Ó, csodásan kijöttünk, míg nem tértünk el a legfőbb témától.
- A birtokról?
- Nem, őróla.
- Biztos vagyok benne, hogy Miss Darvin idővel nem lesz ilyen önérzetű.
- Talán. De engem nem érdekel.
Leo karjaiba vonta, ölelése tüzes és erős volt, megmagyarázhatatlanul
helyesnek tűnt. És Catherine egyik pillanatról a másikra felderült.
A férfi tartotta, jobb kezét finoman a lapockáján tartotta, bal kezével
irányította. Még a kesztyűkön keresztül is érezni lehetett a bizsergető
kapcsolatot.
A tánc elkezdődött.
A keringőben a férfi határozta meg az időt, a helyet és a lépéseket. És Leo
nem is hagyott alkalmat arra, hogy Catherine megbotoljon. Könnyű volt
követni, minden mozdulata káprázatos volt. Néha úgy tűnt, mintha csak
lebegnének. A zene dallamos volt. Catherine hallgatott, félt megtörni a csendet,
csak a tekintetébe kapcsolódó kék szemekre figyelt. És életében először teljesen
boldog volt.
A tánc három percig tartott, talán négyig. Catherine megpróbált minden
pillanatot magába szívni, így a jövőben emlékezhet rájuk. Amint a keringő
édes, magas jelzéssel véget ért, azon kapta magát, hogy lélegzetvisszafojtva arra
vár, hogy folytatódjon még egy kicsit.
Leo elhúzódott, karját nyújtotta neki.
- Köszönöm, uram. Nagyszerű volt.
- Szeretnél még egy táncot?
- Attól félek, nem. Az botrányos lenne. Amúgy sem vagyok vendég.
- A család része vagy – mondta Leo.
- Nagyon kedves vagy, uram, de tudod, hogy ez nem igaz. Fizetett
gardedám vagyok, ami azt jelenti, hogy…

129
 Elhallgatott, amint észrevette, hogy egy férfi bámulja. Rápillantva azt az
arcot látta, ami rémálmaiban kísértette.
Múltja egyik alakjának felbukkanása - akit oly sokáig sikerült elkerülnie
– minden nyugalmát romba döntötte. Csak Leo szorítása tartotta vissza attól,
hogy a földre zuhanjon, mintha gyomron vágták volna. Megpróbált lélegezni,
de csak zihálás lett belőle.
- Marks? – Leo megállt és szembefordult vele, sápadt arcába nézve. – Mi
az?
- Csak egy kis szédülés – sikerült kinyögnie. – Biztos megerőltettem
magam tánc közben.
- Hadd segítselek egy székhez…
- Ne.
A férfi még mindig bámulta, felismerés futott rajta végig. El kell tűnnie,
mielőtt odaér hozzá. A nő nyelt egyet, visszafojtva könnyeit.
Ami életének legszebb éjszakája lett volna, most már a legrosszabb lett.
Vége –gondolta keserűen. Az élete a Hathawayekkel véget ért. Meg akart
halni.
- Mit tehetnék? – kérdezte halkan Leo.
- Kérlek, ha látod Beatrixet…mondd meg neki…
Nem tudta befejezni. Szomorúan megrázta a fejét, majd amilyen gyorsan
csak tudott, kivonult a teremből.
A tánc miatti megerőltetés, a nagy fenét – gondolta Leo sötéten. Ez volt az
a nő, aki sziklákat mozgatott, hogy kijutassa a gödörből. Bármi zavarta is
Catherine-t, az nem a szédülés volt. Szemeit összehúzva kémlelte a termet, egy
mozdulatlan alakot fedezett fel a csevegő tömegben.
Guy, Lord Latimer ugyanolyan hévvel nézte Catherine Marks-t, mint Leo.
Amint a nő elhagyta a termet, Lord Latimer is utána eredt.

130
 Leo morcosan elhatározta, ha legközelebb bált adnak, maga nézi át a
vendéglistát. Ha tudta volna, hogy Latimert is meghívták, sötét tintával húzta
volna ki a nevét.
Latimer, megközelítőleg negyven évesen, elérte azt a kort, amikor már
simán lehetett vén kujonnak is nevezni.
A grófi cím várományosaként, nem kellett mást tennie, mint várni, hogy
az apja meghaljon. Ez alatt csak a perverziónak és bűnöknek élt. Elvárta, hogy
mások takarítsanak fel utána, senki mással nem törődött, csak saját magával. A
hely a mellkasában, ahol a szívének kéne dobognia, csak egy üres folt volt.
Okos, számító és ravasz volt, mindig a saját érdekei tartotta szem előtt.
És Leo, Laura Dillard elvesztése után, legjobb formáját nyújtotta, hogy
versenyre keljen vele.
Megpróbálta előhívni azokat az emlékeket, amik összefűzték Latimer-el,
de csak ürességet érzett. Mióta visszatért Franciaországból, egyértelműen
elkerülte Latimer-t. Azonban Latimer családja a szomszédos Wiltshire
megyéből származott, így lehetetlen volt nem venni tudomást róla.
Amint észrevette, hogy Beatrix a bálterem széléhez tart, Leo odament
hozzá és türelmetlenül megragadta a karját.
- Nincs több tánc, Bea – morogta füléhez hajolva. – Marks nem tud rád
figyelni.
- Miért nem?
- Azt próbálom épp kideríteni. Ez alatt ne kerülj bajba.
- Mit kéne tennem?
- Nem tudom. Menj az asztalhoz, egyél valamit.
- Nem vagyok éhes – ellenkezett Beatrix. – De úgy hiszem, nem kell
éhesnek lenni ahhoz, hogy egyél.
- Jó kislány – mormolta Leo, majd gyorsan elhagyta a termet.

131
 16. fejezet
- Állj meg! Azt mondtam, állj meg!
Catherine nem engedelmeskedett a felszólításnak, fejét lehajtva
igyekezett a szolgálók lépcsője felé. Elárasztotta a félelem és a szégyen.
Mindemellett felbőszült is volt, hogy ez a férfi újra és újra romba dönti az
életét. Tudnia kellett volna, hogy egy nap ez megtörténik, annak ellenére, hogy
a Hathaway család és Latimer különböző körökben mozogtak, a találkozás
elkerülhetetlen volt. De megérte kockáztatni, mivel a Hathaway család részévé
vált, ha csak egy kis időre is.
Latimer megragadta a karját. Megpördítette Catherine-t, hogy szembe
nézzen vele, a nő egész teste remegett.
Furcsa volt látnia, mennyire megöregedett, a kicsapongó életmód nyomot
hagyott vonásain. Súlyosabb lett, elhízott, vörösesszőke haja megritkult. Még
többet elmondott önpusztításáról ráncos arca.
- Nem ismerem magát, uram – mondta neki hűvösen. – Maga tolakodó.
Latimer nem engedte el a karját. Tekintetével majd’ felfalta, amitől a nő
mocskosnak és betegnek érezte magát.
- Sosem felejtettelek el. Évekig kerestelek. Másik pártfogóhoz szaladtál,
nem igaz? – Nyelvével megnedvesítette ajkát, állkapcsa úgy dolgozott, mintha
egyben le akarná nyelni a nőt. – Elsőként akartalak. Egy egész nyavalyás
vagyont fizettem érted.
Catherine reszketeg lélegzetet vett.
- Engedjen el, különben…
- Mit csinálsz itt ilyen aggszűz öltözetben?
Catherine elfordította tekintetét, könnyekkel küzdött.
- A Hathaway család alkalmazásában állók. Lord Ramsey- ében.

132
 - Azt el tudom képzelni. Milyen szolgálatokat nyújtasz Lord Ramsey-
nek?
- Engedjen el. – Hangja halk és feszült volt.
- Soha többé – Latimer közelebb húzta magához, bor illatú lélegzete
arcába vágott. – A bosszú – mondta gyengéden – olyan dolog, amit az aljas és
kicsinyes emberek művelnek. Semmi kétség, emiatt élvezem annyira mindig.
- Miért akar bosszút állni?- kérdezte Catherine, lelke mélyéből
megvetette a férfit. – Semmit sem vesztett miattam. Talán csak a büszkesége egy
darabját, amit könnyen megengedhetne magának.
Latimer elmosolyodott.
- Ebben tévedsz. A büszkeség minden, amim van. Igazából érzékeny
vagyok rá. És nem elégedek meg addig, míg érdeklődéssel vissza nem adják.
Nyolcévnyi összegyűjtött büszkeség rendes összegzés, nem gondolod?
Catherine megvetően nézett rá. Legutoljára nincstelen és védtelen tizenöt
éves lányként látta. De Latimer nem tudta, hogy Harry Rutledge a bátyja. Arra
sem gondol, hogy egy másik férfi közéjük állhat.
- Undorító kéjenc – mondta neki. – Szerintem csak úgy kaphat meg egy
nőt, ha fizet érte. Ellenben, én nem vagyok eladó.
- Egyszer az voltál, nem igaz? - kérdezte Latimer lustán. – Eladó áru
voltál, és úgy véltem, megéred a pénzed. Mivel Ramsey szolgálatában állsz,
feltehetőleg már nem vagy szűz, de még így is akarom, amiért fizettem.
- Nem tartozok magának semmivel! Hagyjon békén!
Latimer zavarba ejtette azzal, hogy elmosolyodott, arca ellágyult.
- Gyerünk, kárt okoztál nekem. Nem vagyok olyan rossz társaság.
Előzékeny is tudok lenni. Mennyit fizet Ramsey? Megtriplázom. Nem lenne
nagy megpróbáltatás megosztani velem az ágyadat. Tudok egy – két dolgot,
amivel lenyűgözöm a nőket.

133
 - Biztos vagyok benne, hogy inkább magadat nyűgözöd el – mondta
Catherine, szorításában mocorogva. – Engedjen!
- Ne vonakodj, különben még bajod esik.
Annyira elmerültek a vitában, hogy nem vették észre, amikor egy
harmadik fél is csatlakozott hozzájuk.
- Latimer. – Leo hangja volt, éles pengeként hasított a levegőbe. – Ha
valaki molesztálhatja az alkalmazottaimat, az csak én lehetek. És nincs
szükségem a segítségedre.
Catherine nagy örömére a brutális erejű szorítás lazult, majd elengedte.
Olyan gyorsan lépett arrébb, hogy majdnem elbotlott. Leo gyorsan odalépett
hozzá, vállát átölelve támogatta. Gondoskodó szorítása éles ellentétben állt
Latimer-ével.
Még sosem látta Leo eme oldalát, a gyilkos csillogást a szemében. Már
nem az a férfi volt, akivel nem sokkal ezelőtt táncolt.
- Rendben vagy? – kérdezte tőle Leo.
Catherine bólintott, elképedve nézett fel rá. Milyen közelről ismerhette
Latimer-t? Magasságos ég, lehetséges, hogy barátok voltak? És ha igen…van rá
esély, hogy Leo is olyan dolgokat tett, mind Latimer annak idején?
- Hagyj minket magunkra – mormolta neki Leo, kezét levéve a válláról.
Latimer-re pillantva, Catherine megremegett és ellépett a párostól, míg
egész világa összedőlt.
Leo Catherine után bámult, elnyomva az ösztönt, hogy utána menjen.
Később is bemehet hozzá, és megpróbálhatja helyrehozni a pusztítást. Egészen
biztosan pusztítás volt, látta a szemében.
Latimer-hez fordulva, Leo nagy késztetést érzett arra, hogy ott helyben
megölje a mocskos fattyút. Ehelyett kérlelhetetlen arckifejezést öltött.

134
 - Nem tudtam, hogy meghívtak – mondta -, különben megmondtam
volna a szobalányoknak, hogy rejtőzzenek el. Igazán, Latimer, mindig
ráerőlteted magad a vonakodó nőkre?
- Mióta alkalmazod?
- Ha Miss Marks-ra gondolsz, akkor nem egészen három éve alkalmazza
a család.
- Nem szükséges azt a látszatot keltened, hogy egy szolgáló – mondta
Latimer. – Ügyes húzás a családba behozni a szeretődet. Akarok egy menetet
vele. Csak egy éjszakát.
Leo nagyon nehezen fojtotta vissza indulatát.
- Mi az ördögből gondolod, hogy a szeretőm?
- Ő az a lány, Ramsey. Akiről egyszer beszéltem neked! Nem emlékszel?
- Nem – mondta Leo kurtán.
- Egyik dorbézoló körutunkon voltunk – vallotta be Latimer, - De azt
hittem, figyelsz rám.
- Még mikor józan vagy, akkor is értelmetlen és idegesítő vagy, Latimer.
Miért kellett volna figyelnem rád, amikor részeg voltál? És mit értesz azon,
hogy „ő az a lány”?
- Fizettem érte egy madámnak. Egyfajta magán árverésen nyertem. Ő
volt a legcsodálatosabb teremtés, akit valaha láttam, nem volt több mint tizenöt
éves, arany loknikkal és gyönyörű szemekkel. A madám biztosított róla, hogy a
lány még érintetlen, mégis tudja, hogyan elégítsen ki egy férfit. Egy egész
vagyont fizettem, hogy egy évig a szolgálatomra álljon, de ha úgy döntöttem
volna, meg is hosszabbíthattam volna ezt az időt.
- Milyen kényelmes – mondta Leo összeszűkült szemmel. – Gondolom,
sosem kérdezted meg a lányt, hogy akarja-e ezt a megállapodást.
- Felesleges dolog. A megállapodás az ő javát szolgálta. Szépnek született,
és így megtanulhatta volna, hogyan profitálhat belőle. Mindemellett,

135
prostituáltak, nem igaz? Mind csak körülmények és árak kérdése. – Latimer
elhallgatott, kérdőn elmosolyodott. – Semmit sem mondott erről?
Leo figyelmen kívül hagyta a kérdést.
- Mi történt?
- Egy nap elhozták Catherine-t a házamba, azonban mielőtt elvehettem
volna, ami jár, egy férfi beszáguldott és elvitte. Konkrétan elrabolta. Az egyik
inasom megpróbálta megállítani, de egy lövést kapott a lábába. Mikor rájöttem,
mi történt, a férfi már átvitte Catherine-t a küszöbön. Arra gondoltam, hogy ő
is vesztett az árverésen, és erővel próbálja meg elvenni, amit akar. Ezután
Catherine eltűnt. Nyolc éven keresztül akartam. – Latimer halkan felnevetett. –
És most a te tulajdonod. Nem tudom, hogy meglepődjek-e. Mindig is
fondorlatos gazfickó voltál. Hogy szerezted meg?
Leo azonban hallgatott. Mellkasa mély együttérzéssel telt meg Catherine
iránt. Tizenöt. Azok árulták el, akiknek meg kellett volna védeniük. Eladták egy
erkölcstelen és könyörtelen embernek. A gondolatra, hogy Latimer mit tehetett
volna Catherin-nel, Leót rosszullét kerülgette. Latimer gonoszsága nem állt
volna meg a fizikai erőszaknál – eltiporta volna a fiatal lány lelkét. Nem csoda,
hogy Catherine nem bízik senkiben. Ez az egyetlen ésszerű válasz a lehetetlen
körülményekre.
Leo hűvös tekintettel Latimer-re pillantott, arra gondolva, ha kevésbé
civilizált lenne, rögtön ott megölné a gazfickót.
- Nem tartozik senkihez – mondta megfontoltan.
- Remek. Akkor…
- Azonban a védelmemet élvezi.
Latimer szórakozottan megemelte szemöldökét.
- Mit kell levonnom ebből?
Leo halálosan komoly volt.

136
 - Azt, hogy mostantól nem mehetsz a közelébe. Azt, hogy soha többé nem
kell a hangodat hallania vagy elviselnie nyomasztó társaságodat.
- Attól tartok, nem engedelmeskedhetek neked.
- Attól tartok, kellene.
Goromba nevetés tört elő az idősebb férfiből.
- Komolyan, nem ijesztesz meg.
Leo hűvösen elmosolyodott.
- Attól, hogy megpróbáltam elkerülni az ittas félrebeszéléseidet, sok
minden az emlékeimbe vésődött. A neveletlenséged sok embert tett
boldogtalanná. Sok olyan titkodat tudom, ami a Marshalsea börtönbe juttathat.
És ha ez nem lenne elég, nagyon szívesen betöröm a koponyádat valami éles
tárggyal. Valójában egyre jobban tetszik az ötlet. – Látva a félelmet a másik férfi
szemében, Leo humortalanul elmosolyodott. – Látom, komolyan vetted, amit
mondtam. Remek. Mind kettőnket megkímélsz ezzel a kellemetlenségektől. –
Megállt, hogy nyomatékosítsa állítását. – Most pedig megparancsolom a
szolgálóknak, hogy dobjanak ki a birtokomról. Nem látlak szívesen.
Az idősebb férfi arca hamuszürke lett.
- Megbánod, hogy az ellenségeddé tettél, Ramsey.
- Nem annyira, mint azt, hogy egyszer a barátod voltam.

- Mi történt Catherine-nel? – kérdezte Amelia, mikor Leo visszatért a

bálterembe. – Miért vonult vissza ilyen hirtelen?
- Lord Latimer megszólította – válaszolt Leo röviden.
Amelia dühösen megrázta a fejét.
- Az a visszataszító kecske…hogy merészelte?
- Mert ez az, amit mindig tesz. Meggyalázza az udvarias és erkölcsös
viselkedést. A legnagyobb kérdés az, hogy ki az ördög hívta meg.

137
 - Őt nem, csak a családját hívtuk meg. Valószínűleg őket kísérte el. –
Vádlón a férfira pillantott. – És régi ismerősöd.
- Mostantól kezdve, minden régi ismerősömet úgy kell kezelni, mint egy
bűnözőt és távol kell tartani a családtól és a birtoktól.
- Lord Latimer bántotta Catherine-t? – kérdezte Amelia idegesen.
- Nem fizikailag. De szeretném, ha valaki rápillantana. Feltéve, ha a
szobájában van. Felmész hozzá, vagy küldjem Win-t?
- Persze, természetesen.
- Ne kérdezősködj. Csak győződj meg róla, hogy jól van.

Fél órával később Win visszatért Leóhoz azzal, hogy Catherine azt kívánta, ne
zavarják.
Ez így talán a legjobb- gondolta Leo. Ennek ellenére, fel akart menni
hozzá, hogy biztosítsa támogatásáról, majd hagyja elaludni.
Reggel majd mindent tisztáznak.

Leo kilenckor megébredt, és Catherine ajtajához ment. Még mindig zárva volt,
semmi hang nem szűrődött ki. Minden önuralmára szüksége volt, hogy ne
nyissa ki az ajtót és ébressze fel a nőt. Azonban pihenésre volt szüksége… főleg
annak fényében, hogy később beszélni akar vele.
Mikor lement, úgy nézett ki, mintha az egész háztartás – beleértve a
szolgákat – alvajáró lenne. A bál nem fejeződött be egészen hajnali négyig, és
néhány vendég még akkor sem volt hajlandó távozni. A reggeliző szobában
ülve, Leo egy csésze erős teát kortyolgatott, és figyelte, amint Amelia, Win és
Merripen belépnek. Cam, mint egy igazi későn kelő, most is távolmaradt.
- Mi történt Catherie-nel múlt éjjel? – kérdezte halkan Amelia. – És mi a
helyzet Lord Latimer sürgős távozásával?

138
 Leo megfontolta, hogy megossza-e Catherine titkát a családdal. Valamit
mondani kell nekik. És anélkül, hogy részletekbe bocsátkozna, úgy gondolta,
könnyebb lenne Catherine-nek, ha valaki más magyarázná el a dolgot.
- Mint kiderült – mondta óvatosan -,Cat tizenöt éves volt, mikor az
úgynevezett családja megállapodást kötött Latimer-rel.
- Milyen megállapodást? – érdeklődött Amelia. Szeme elkerekedett,
mikor Leo beszédes pillantást lövellt felé. – Uram atyám.
- Hála Rutledge közbelépésének, mielőtt arra kényszerítették, hogy…-
Leo abbahagyta, meglepve érzékelte a dühöt a hangjában. Moderálta magát,
mielőtt újra megszólalt volna. – Nem kellene jobban kifejtenem. Azonban
egyértelmű, hogy ez nem az a része Cat múltjának, amit szívesen dédelget. Az
elmúlt nyolc évben bujkált. Latimer múlt éjjel felismerte, és megijesztette. Biztos
vagyok benne, hogy azzal a gondolattal ébredt, el kell hagynia Hampshire-t.
Merripen vonásai kifürkészhetetlenek voltak, de sötét szemei
szánalommal teltek meg.
- Semmi szükség arra, hogy elmenjen. Biztonságban van velünk.
Leo bólintott, ujjbegyeivel csészéjének peremét simogatta.
- Tisztázom, amint beszélek vele.
- Leo – mondta Amelia óvatosan -, biztos vagy benne, hogy te vagy erre a
legalkalmasabb személy? Tekintettel a folytonos veszekedéseitekre…
Leo kemény tekintettel nézett rá.
- Biztos vagyok benne.
- Amelia? – Tétova hang szólt az ajtóból.
Beatrix volt az, fodros kékruhában, sötét haja vad hullámokban omlott
vállára. Aggodalom tükröződött homlokán.
- Jó reggelt, kedvesem – köszöntette Amelia melegen. – Nem kellett volna
ilyen korán kelned.
Beatrixből ömleni kezdtek a szavak.

139
 - Meg akartam nézni a sérültbaglyot, hogy van a fészekben. És Dodger-t
is kerestem, mert tegnap délután óta nem láttam. Szóval résnyire kinyitottam
Miss Marks ajtaját, hátha ott van. Tudjátok, mennyire szeret a dobozában
aludni…
- De nem volt ott? – kérdezte Amelia.
Beatrix megrázta a fejét.
- És Miss Marks sem. Az ágya be volt vetve, és az utazótáskája eltűnt. És
ezt találtam az asztalán.
Egy darabka papírt nyújtott Amelia-nak, aki kinyitotta és elolvasta a
sorokat.
- Mit mond? – kérdezte Leo, már talpon állva.
Amelia szó nélkül átadta neki.

Kérem, bocsássanak meg, hogy búcsúszó nélkül távoztam. Nem volt más
választásom. Sosem tudnám kifejezni, mennyire hálás vagyok kedvességükért
és nagylelkűségükért. Remélem, nem veszik tolakodásnak, ha azt mondom,
annak ellenére, hogy nem az igazi családom, mégis úgy érzem, a szívemnek
azok voltak.
Mindannyian hiányozni fognak.

Mindig Önöké,
Catherine Marks

- Jóságos ég – morogta Leo, a papírt az asztalra dobva -, ebben a

családban több a dráma, mint amennyit egy ember elbír viselni. Meg voltam
győződve, hogy beszélgethetnénk a Ramsey- ház kényelmében, erre ő az
éjszaka elmegy, és hagy egy levelet, tele szentimentális ökörségekkel.
- Nem ökörség – mondta Amelia védekezve.

140
 Win szemei könnyel teltek meg, mikor elolvasta a levelet.
- Kev, meg kell találnunk.
Merripen rátette kezét az övére.
- Londonba ment – mormolta Leo. Tudomása szerint Harry Rutledge volt
az egyetlen, akihez Catherine fordulhatott. Harry és Poppy meg voltak hívva a
bálba, de a szállodaügyek Londonban tartották őket.
Düh, sürgetés vetett szét belülről Leót. Megpróbálta nem kimutatni, de a
felfedezés, hogy Catherine elment…hogy lehagyta őt,birtokló dühvel töltötte el.
- A postakocsi általában fél hatkor hagyja el Stony Cross-t – mondta
Merripen. – Ami azt jelenti, hogy jó esélyed van arra, hogy még az előtt utolérd,
hogy Guildford-ba érne. Veled megyek, ha szeretnéd.
- És én is – mondta Win.
- Talán mind mehetnénk – javasolta Amelia.
- Nem – mondta Leo mogorván. – Egyedül megyek. Mikor elkapom Miss
Marks- t, ti nem akartok ott lenni.
- Leo – kérdezte Amelia megrémülve-, mit tervezel, mit teszel vele?
- Miért kérdezel rá mindenre, mikor tudod, hogy nem tetszene a válasz?
- Mert optimista vagyok – mondta fanyarul -, és remélem, tévedek.

141
 17. fejezet
A postakocsi menetrendje korlátozott volt, mivel a leveleket már vonattal
szállították. Catherine-nek szerencséje volt, hogy sikerült egy helyet szereznie a
kocsira Londonig.
Azonban nem nagyon érezte magát szerencsésnek.
Levert volt és fázott, még úgy is, hogy a kocsi zsúfolásig telt. A jármű
kívül-belül utasokkal volt tele, a táskák és csomagok a tetejére voltak kötve.
Erőteljesen túlsúlyosnak tűnt, amint végighaladt az úton. Tíz mérföld per
órával volt képes haladni, mondta az egyik úriember az utasok közül, az egyik
legerősebb és legmasszívabb jármű volt.
Catherine morózusan kibámult az ablakon, figyelte, ahogy a hampshire-
i lankák a surrey- i zord tájjá változtak át.
Rajta kívül mindössze egy nő volt még a kocsiban, egy átlagos kinézetű,
jólöltözött matróna, aki a férjével utazott. A Catherine- nel szembeni sarokban
ücsörgött, erőteljesen horkolt. Ahányszor a kocsi megzökkent, a nő kalapján
lévő dolgok megcsörrentek és megrebbentek. Minden elképzelhető dolog volt
rajta: apró tömött madaraktól kezdve a különböző gyümölcsökig.
Délben a kocsi megállt egy fogadónál, ahol egy új csapat szállt volna be.
Az utasok megkönnyebbülve felnyögtek, kiszálltak a járműből és bementek a
kocsmába.
Catherine magához szorította a táskáját, nehogy a kocsiban hagyja. A
táska nehéz volt, hálóing, alsóneműk és kézimunkák, hajkefe és egy regény volt
benne, amibe Beatrix beleírta: „ Ezt a történetet Miss Marks- nak ajánlom, hogy
szórakoztassa. Szeretettel: a javíthatatlan B. H. .
A fogadó kulturált volt, de közel sem fényűző, olyan hely volt, ahol a
lovászok és a munkásemberek fordulnak meg. Catherine körbenézett, és
figyelte, amint a lovászok kicserélik a lovakat.

142
 Majdnem eldobta a táskáját, amikor megérezte a mozgást benne. Valami
reszketett benne…olyan volt…mintha…valami élő lett volna benne.
Szíve hevesen vert.
- Ó, ne – suttogta. A fal felé fordulva kétségbeesetten próbálta elrejteni a
táskát, és kinyitotta körülbelül kétujjnyira.
Egy fényes buksi bukkant elő. Catherine megdöbbent, mikor az ismerős,
fényes szempár és bajusz rajzolódott ki előtte.
- Dodger – suttogta. A menyét vidáman csivitelt, szája aranyos menyét-
mosolyra görbült. – Ó, te pajkos fiú! – Biztos beleugrott a táskába, mikor a nő
csomagolt. – Most mit csináljak veled? – kérdezte lemondóan. Visszanyomta a
fejét a táskába elhallgatatta. Nem volt más választása, mint elvinni Londonba,
ahol átadja Poppy- nak, aki majd vigyáz rá addig, amíg visszatérhet Beatrixhez.
Mikor az egyik lovász jelezte, hogy készen vannak, Catherine visszament
a kocsihoz és letette a táskát a lábához. Még egyszer kinyitotta, és rászólt
Dodger-re – aki a hálóinge fodrai között heverészett -, hogy lehetőleg
maradjon csendbe és ne okozzon semmi bajt.
- Elnézést? – jött az idős hölgy hangja, amint beszállt a kocsiba, kalapján
a szilva vadul lengett.
- Ó, ma’am, nem magához beszéltem – mondta Catherine gyorsan. – Én
csak…kioktattam magam.
- Csakugyan? – A nő szeme összeszűkült, miközben lehuppant a
szemközti ülésre.
Catherine mereven ült. Várta, hogy valami hang szűrődjön ki a
táskájából. Dodger azonban csendben maradt.
A matróna lecsukta a szemét. Két perc múlva újra elszunnyadt.
Talán nem is lesz olyan nehéz- gondolta Catherine. Ha a nő tovább
alszik, az úriember pedig az újságba merül, talán észrevétlenül elcsempészheti
Dodger-t Londonig.

143
 De amint Catherine reménybe ringatta magár, az irányítás kicsúszott a
keze közül.
Dodger minden figyelmeztetés nélkül kidugta a fejét, érdeklődve
szemlélte új környezetét, és kikúszott a táskából. Catherine ajka néma sikolyra
nyíltak, kezei a levegőben megálltak. A menyét felmászott az ülésre, majd
onnan a matróna kalapjára. Egy- két harapás, és a gyümölcsöt le is választotta
a kalapról. Győzedelmesen lemászott, majd Catherine ölébe telepedett díjával.
Boldog menyét harcos táncot járt.
- Nem – suttogta Catherine, kiragadva a gyümölcsöt a szájából, és
megpróbálta visszagyömöszölni a menyétet a táskába.
Dodger ellenkezett, cincogva és morogva.
A nő felriadt és hunyorított.
- Mi…mi…
Cat csendben maradt, a vér a fülében lüktetett.
Dodger felkúszott Catherine nyakára, köré fonódott és halottnak tettette
magát.
Mint egy sál – gondolta Catherine, megpróbálta elfojtani kuncogását.
A matróna haragos tekintete az ölében lévő gyümölcsre esett.
- Miért … miért…azok az én kalapomról vannak, nem igaz? Ellopta,
míg pihentem?
Catherine gyorsan megkomolyodott.
- Nem, ó, nem, ez baleset volt. Annyira…
- Tönkretett, és ez volt a legjobb kalapom, két font hat pennybe került.
Adja vissza most… - Azonban elhallgatott, szája csodálkozó Ó- ra nyílt, mikor
Dodger lemászott Catherine ölébe, felemelte a gyümölcsöt és eltűnt a táska
biztonságában.
A nő fülsüketítően felsikoltott, nagy szoknyasuhogással kiugrott a
kocsiból.

144
 Öt perccel később, Catherine- t és a táskáját eltávolítottak a kocsiból. Az
út szélén állt, erős szagok vették körül: por, ló, ürülék összevegyülve a sült
húsok és friss kenyér illatával.
A kocsis felmászott a bakra, figyelmen kívül hagyva Catherine dühös
ellenkezését.
- De kifizettem az utat Londonig – kiabálta.
- Egy utasért fizetett, két utas félútig megy.
Catherine lenézett táskájára.
- Ez nem egy utas!
- Negyedórás késésben vagyunk maga és a patkánya miatt – mondta a
kocsis, majd elindult.
- Nem patkány, hanem…várjon, hogyan jutok el Londonba?
Az egyik lovász válaszolt, amint a kocsi eltűnt.
- A következő postakocsi reggel jön, kisasszony. Talán megengedik, hogy
felszálljanak a bakra.
Catherine rápillantott.
- Nem akarok a bakra ülni. Azért fizettem, hogy bent üljek, egészen
Londonig. Ez már rablás! Mit csináljak holnap reggelig?
A lovász, egy fiatal férfi nagy bajusszal, vállat vont.
- Talán megérdeklődhetné, van-e kiadó szoba – javasolta. – Habár nem
hiszem, hogy szívesen fogadnák a patkányt is. – Mögé pillantott, amikor újabb
jármű érkezett. – Álljon el az útból, kisasszony, különben elüti a kocsi.
Catherine felháborodottan a fogadó bejáratához lépett. Lenézett a
táskájára, ahol Dodger játszott a zsákmányával. Ha mindez nem lenne elég,
gondolta frusztráltan, épp most kellett elhagynia az életet, amit szeretett, egész
éjjel pakolt és sírt, még most kimerült is? Miért küldte a Sors Dodger-t utána?
- Te – tört ki hangosan – vagy az utolsó csepp a pohárban. Évekig
zaklattál, elloptad a dolgaimat, és…

145
 - Elnézést – jött egy udvarias hang.
Catherine mogorván felnézett. A következő pillanatban kibillent
egyensúlyából.
Meghökkent tekintete Leóéval – Lord Ramsey-ével – kapcsolódott össze,
aki úgy nézett ki, mint aki jól szórakozik. Kezeit a zsebében tartotta, míg
nyugodtan odalépett a nőhöz.
- Tudom nem kéne megkérdeznem. De miért kiabálsz a csomagoddal?
Hanyag testtartása ellenére tekintete végigsöpört Catherine- en.
A férfi láttán Catherine lélegzete elakadt. Annyira jóképű volt, annyira
ismerős és kedves, hogy Catherine majdnem a nyakába ugrott. Elképzelése sem
volt, miért jött utána.
Azt kívánta, bárcsak ne tette volna.
Ügyetlenkedve bezárta a táskát, elhatározva, hogy nem fedi fel addig
Dodger-t, amíg szobájában biztonságba nem helyezte.
- Miért vagy itt, milord? – kérdezte bizonytalanul.
Laza vállvonás.
- Mikor felkeltem ma reggel, úgy négy és fél óra alvás után, úgy
gondoltam, felpattanok egy kocsira és elmegyek Haslemere-be, ahol
felkerestem volna – megállt, felnézett a feliratra – a Nagy Sas Fogadót. Milyen
érdekes név. – Ajka megrándult, mikor látta a nő vad vonásait, de tekintete
továbbra is meleg maradt. Óvatosan megemelte Catherine állát. – A szemeid
duzzadtak.
- A por miatt – mondta Catherine nagy nehezen, nagyot nyelve a férfi
édes érintése nyomán. Erősebben oda akarta nyomni állát a férfi kezéhez, mint
egy simogatásra éhes kismacska. Szemeit könnyek csípték.
Ez nem történhetett meg. Reakciója megdöbbentő volt. És ha még egy
pillanatig kint állnak az út mellett, teljesen elveszti önuralmát.
- Baj volt a postakocsival? – kérdezte a férfi.

146
 - Igen, és nem jön másik reggelig. Ki kell vennem egy szobát.
Leo nem vette le a pillantását róla.
- Visszajöhetnél velem Hampshire-be.
Az ajánlat sokkal csábítóbb volt, mint azt Leo gondolta volna.
- Nem, nem tehetem. Londonba megyek és meglátogatom a bátyámat.
- És utána?
- Utána nagy valószínűséggel utazgatom majd.
- Utazás?
- Igen, el…elutazom a Kontinensre. És Franciaországban vagy
Olaszországban le is telepedek.
- Egyedül? – Leo nem tudta elrejteni kételkedését.
- Felfogadok kíséretet.
- Nem fogadhatsz fel kíséretet, te vagy a kíséret.
- Most hagytam fel vele – vágott vissza a nő.
Egy pillanatra figyelmeztetés villant a férfi szemében. Valami ragadozó.
Valami veszélyes.
- Van egy új pozícióm a számodra – mondta, és valami borzongás futott
végig a nőn.
- Nem, köszönöm.
- Még nem is hallottad.
- Nem is kellett. – Vakon megfordult és besétált az épületbe.
Megtalálva a fogadós asztalát, kicsit várakozott, míg egy zömök férfi jött
üdvözlésére. Annak ellenére, hogy feje kopasz és fényes volt, erős szürke
szakálla és barkója volt.
- Segíthetek? – kérdezte, Catherien-ről a mögötte álló férfire nézett.
Leo beszélt, mielőtt a nő megszólalhatott volna.
- Szeretnék kivenni egy szobát a feleségemnek és nekem.
A feleségének? Catherine megpördült, hogy ránézzen.

147
 - Saját szobát szeretnék. És nem vagyok…
- Nem – Leo rámosolygott a fogadósra, férfiak közti titkos mosolyt
villantottak egymásra. – Házastársi összezörrenés. Mérges, mert nem engedtem
meg, hogy az anyja meglátogasson minket.
- Ahhhh…- A fogadós együtt érző hangot hallatott, majd a könyvhöz
lépett.
- Ne hagyja magát, uram. Sosem mennek el, mikor azt mondják,
elfognak. Mikor az anyósom meglátogat, az egerek a macska elé vetik magukat,
könyörögve, hogy egyék meg őket. Neve?
- Mr. és Mrs. Hathaway.
- De…- kezdte Catherine indulatosan. Elhallgatott, mikor táskája
megrázkódott. Dodger ki akart jutni. Elrejtve kell tartania, míg fel nem érnek. –
Rendben – mondta tömören. – Siessünk.
Leo mosolygott.
- Hajlandó vagy kibékülni a csetepaténk után?
Catherine olyan pillantást vetett rá, mintha legszívesebben ott helyben
kiherélné.
Catherine türelmetlensége fokozódott, mivel még legalább tíz percbe telt,
míg megállapodtak, amibe beletartozott Leo kocsisának és inasának ellátása is.
Mi több, Leo bőröndjét – két hatalmas utazótáskát – is behozták.
- Úgy hittem, nem érlek utol Londonig – mondta Leo, majdnem
ártatlannak tűnve.
- Miért csak egy szobát vettél ki? – kérdezte Catherine élesen suttogva.
- Mert egyedül nem vagy biztonságban. Szükséged van a védelmedre.
A nő rápillantott.
- Te vagy az egyik, akitől meg kéne védened!
Egy tiszta, de spártaian berendezett szobába léptek. Két szék volt egy
keskeny asztalkához tolva, egyik támla nélküli, másik kicsi és üres volt. A padló

148
tiszta volt, a fal fehérre volt meszelve, egy mottó volt feltéve rá: „ Az idő és a
gondoskodás nem vár az emberre.”
Szerencsére olyan erős szag volt a szobában, hogy elnyomta a kocsmából
feljövő sült hús illatát.
Miután Leo becsukta az ajtót, Catherine letette a táskáját, és kinyitotta.
Dodger feje felbukkant, és körberótta a szobát. Kiszökkent és bekúszott
az ágy alá.
- Magaddal hoztad Dodger-t? – kérdezte Leo üresen.
- Nem önszántamból.
- Értem. Ezért szállítottak le a postakocsiról?
Catherine ránézett, és érezte, ahogy felforrósodik belsője, amint a férfi
levette a kabátját és a nyakkendőjét. Az egész helyzet illetlen volt, és mégsem
számított, hogy az.
Elmesélte a férfinak a történetet, a meglepetést a táskájában, azt, ahogy a
menyét ellopta a gyümölcsöt a matróna kalapjáról, és mire elért ahhoz a
részhez, hogy Dodger a nyakára tekeredett, mint egy sál, Leo már dőlt a
nevetéstől. Annyira gondatlannak és kisfiúsnak tűnt, hogy Catherine nem
törődött vele, hogy az ő kárán mulatott. Ő is vele nevetett, akaratlan
kuncogásokban kitörve.
De valahogy a kuncogás zokogásba fulladt, és érezte, hogy szeme
megtelik, miközben nevet, és kezét az arcához emelve próbálta meg kordában
tartani érzelmeit. Lehetetlen. Tudta, hogy úgy néz ki, mint egy őrült, egyszerre
sírt és nevetett. Ez a fajta érzelmesség volt a legrosszabb rémálma.
- Sajnálom – csuklott el a hangja, megrázta a fejét, arcát ruhaujjába
temette. – Kérlek, hagyj magamra. Kérlek.
De Leo karjai köré fonódtak. Mellkasához szorította, és erősen tartotta.
Érezte, amint forró fülkagylóját megcsókolta. Borotválkozó szappanjának illata
minden érzékét életre keltette, ereje annyira kényelmes és ismerős volt. Észre

149
sem vette,hogy folyton bocsánatért esedezik, addig, míg a férfi mély és
szenvedélyes hangon nem válaszolt.
- Igen, bocsánatot kell kérned….de nem azért, mert sírsz. Csak azért,
mert egy szó nélkül elhagytál.
- Ha- hagytam egy levelet – ellenkezett Catherine.
- Az az érzelgős üzenet? Igazán nem gondolhattad, hogy elég lesz ahhoz,
hogy megakadályozzon abban, hogy utánad jöjjek. Most pedig, csitt. Itt vagyok,
biztonságban vagy és nem engedlek el. Itt vagyok.
A nő rájött, hogy közben közelebb húzódott hozzá, megpróbált minél
mélyebbre merülni az ölelésében.
Mikor a zokogás csuklásba váltott át, érezte, hogy Leo lehúzta válláról az
utazóruháját. A fáradtság tehetetlen kisgyermekké változtatta, kihúzta a kezét a
ruha ujjából. Még akkor sem ellenkezett, amikor a férfi kihúzta a hajából a
hajtűket. Feje megkönnyebbült, amint a szoros konty kibontódott. Leo levette
róla a szemüveget, majd letette és elment, hogy zsebkendőt vegyen ki kabátja
zsebéből.
- Köszönöm – mormolta Catherine, megtörölte szemét a puha anyaggal,
majd orrát is kifújta. Gyermeki tanácstalansággal álldogált, a zsebkendőt
összegyűrte.
- Gyere ide – Leo leült az egyik székre, és magával húzta őt is.
- Ó, nem tehetem…- kezdte, de a férfi megragadta és az ölébe kapta.
Szoknyájának halma beborította mindkettejüket. Fejét a férfi vállán pihentette,
lélegzetének ritmusa a férfiéhoz igazodott. Leo keze lassan játszadozott a
hajával. Máskor elhúzódna a férfi érintésétől, legyen az bármennyire is
ártalmatlan. De ebben a szobában, a világtól elzárva, mindketten csendben
maradtak.
- Nem kellett volna utánam jönnöd – nyögte ki végül.

150
 - Az egész család jönni akart – mondta Leo. – Úgy tűnik, a Hathaway-ek
nem tudnak meglenni nélküled. Szóval, elvállaltam, hogy utánad jövök.
Catherine majdnem sírni kezdett megint.
- Nem mehetek vissza.
- Miért nem?
- Tudod, hogy miért. Lord Latimer biztos beszélt rólam.
- Egy keveset igen. – Ujjai a nő nyakát simogatták. – A nagyanyád volt a
madám, ugye? – Hangja halk volt és tényszerű, mintha az, hogy a nagyanyja
egy bordély tulajdonosa volt, teljesen normális körülmény lenne.
Catherine bólintott, elveszetten nyelt egyet.
- Mikor anyám beteg lett, a nagymamámmal és Althea nénikémhez
mentem. Eleinte nem értettem, mi is a családi vállalkozás, de később rájöttem,
mit ért a nagyanyám munka alatt. Althea végül elérte azt a kort, mikor már
nem volt annyira népszerű a vendégek körében. És mikor tizenöt éves lettem,
eljött az én időm. Althea azt mondta, szerencsés vagyok, mert neki tizenkét
évesen kellett elkezdenie. Rákérdeztem, nem lehetnék-e tanító vagy nevelőnő,
vagy valami ilyesmi. De ő és a nagyanyám azt mondta, ezzel nem keresnék
annyi pénzt, amennyit ők költöttek rám. Az egyetlen, amivel vissza tudtam
fizetni az volt, hogy nekik dolgozzak. Arra gondoltam, hogy elmegyek, és
megpróbálok egyedül boldogulni. De semmi munkát nem vállalhattam
ajánlólevél nélkül. Talán a gyárban, de az veszélyes volt, és kicsi a bér ahhoz,
hogy béreljek magamnak egy szobát. Könyörögtem nagyanyámnak, hogy
küldjön el apámhoz, mert azt hittem, hogy nem hagyott volna ott, ha tudja, mit
terveznek velem. De azt mondta…- Catherine megállt, ujjaival szoknyájával
babrált.
Leo lefogta és összefűzte ujjait a sajátjaival, míg kezük összefonódott,
mint egy karkötő kapcsa.
- Mit mondott, szerelmem?

151
 - Azt, hogy apám már tudta és beleegyezett, és hogy bizonyos százalékot
kap a keresetemből. Nem akartam elhinni. – Mélyet sóhajtott. – De tudnia
kellett, ugye?
Leo csendben maradt, ujjbegyeivel finoman a nő tenyerét simogatta. A
kérdést nem kellett megválaszolni.
Catherine állkapcsa megfeszült, majd folytatta.
- Althea úriembereket hozott, hogy megismerhessem őket, és azt mondta,
legyek lenyűgöző. Azt mondta, hogy mindegyik közül Lord Latimer ajánlotta a
legmagasabb összeget értem. – A férfi ingébe grimaszolt. – Ő volt az, akit a
legkevésbé kedveltem. Folyton kacsingatott, és azt mondogatta, hogy pajkos
meglepetései vannak számomra.
Leo pár szitkot mormolt bajsza alatt. A bizonytalan szünetet megtörve
végigfuttatta kezét a nő gerincén.
- Folytasd.
- De Althea elmondta, mire számítsak, mert úgy gondolta, hogy jobb
fizetséget kapok, ha tisztában vagyok mindennel. És az aktus, amit leírt, a
dolgok, amiket elvártak tőlem…
Leo keze megállt a hátán.
- Azt kívánták, úgy mindet ültesd át a gyakorlatba?
Catherine megrázta a fejét.
- Nem, de annyira rémisztő volt.
A férfi együtt érző hangon szólalt meg.
- Persze, hogy az volt egy tizenöt éves lánynak.
Catherine felemelte a fejét és ránézett. Annyira jóképű volt. Habár nem
viselte a szemüvegét, mégis minden lélegzetelállító részletét látta…a sötét
borostát, a nevetőráncot a szemei sarkában. És a legváltozatosabb kék szemet,
világos és sötét, napfényes és árnyékos.

152
 Leo türelmesen várakozott, úgy tartva a nőt, mintha ez lenne a legjobb
dolog a világon.
- Hogy jutottál ki onnan?
- Egy reggel a nagyanyám íróasztalához léptem – mondta Catherine -,
mikor az egész ház még aludt. Pénzt kerestem. Azt terveztem, hogy elfutok és
megpróbálok valahol illedelmes állást és szállást találni. Egy árva shilling sem
volt. De találtam egy levelet, amit azelőtt még sosem láttam.
- Rutledge-től – Leo ezt inkább mondta, mint kérdezte.
Catherine bólintott.
- Egy báty, akinek a létezéséről sem tudtam. Harry azt írta, hogy ha
bármire szükségem van, csak írjak neki. Nekilendültem, megírtam neki, hogy
mekkora bajban vagyok, és átadtam Williamnek, hogy továbbítsa…
- Ki az a William?
- Egy kisfiú, aki ott dolgozott…amolyan mindenes volt. Azt hiszem, az
egyik prostituált gyereke volt. Nagyon édes fiú. Elvitte az üzenetet Harrynek.
Reméltem, Althea sosem jön rá. Bele se mertem gondolni, mit tenne a fiúval. –
Megrázta a fejét és sóhajtott. – Másnap elküldtek Lord Latimer házába. De
Harry épp időben érkezett. – Elhallgatott. – Lord Latimer csak egy cseppet
rémített jobban meg, mint ő. Harry rettenetesen dühös volt. Akkor azt hittem,
hogy miattam mérges, de most már világos, hogy a helyzet miatt volt az.
- A bűntudat sokszor dühvel jár.
- De sosem hibáztattam Harryt azért, ami velem történt. Nem volt felelős
értem.
Leo arca megkeményedett.
- Tulajdonképpen senki sem volt felelős érted.
Catherine könnyeden vállat vont.

153
 - Harry nem tudta, mit csináljon velem. Megkérdezte, hol akarok élni,
mivel vele nem lakhattam, és rákérdeztem, elmehetnék-e valahova messze
Londontól. Találtunk egy iskolát Aberdeen- ben, a Szomorú Szűz-et.
A férfi bólintott.
- Némelyik nemes odaküldi a neveletlen lányait.
- Honnan tudtad?
- Ismerek egy nőt, aki oda járt. Azt mondta, hogy szigorú hely. Egyszerű
étel és öltözék.
- Én imádtam.
Leo ajkai felgörbültek.
- Az biztos.
- Hat évig éltem ott, az utolsó kettőt tanárként.
- Rutledge meglátogatott?
- Csak egyszer. De sűrűn váltottunk levelet. Sosem mentem haza
szünidőkben, mert a hotel nem igazán volt az otthonom és Harry nem akart
látni engem. – Apró grimaszt vágott. – Addig nem volt valami kedves, míg meg
nem ismerte Poppy- t.
- Nem vagyok meggyőzve afelől, hogy most az – mondta Leo. – De addig,
míg rendesen gondját viseli a húgomnak, addig nem ellenségeskedem vele.
- Ó, de Harry szereti őt – mondta Catherine meggyőződve. – Igazán
szereti.
Leo arca ellágyult.
- Mitől vagy ennyire biztos benne?
- Látom. A mód, ahogy bánik vele, ahogy ránéz…miért mosolyogsz?
- Nők. Mindent szerelemként értelmeztek. Látod, hogy egy férfi idióta
kifejezést ölt, és rögtön meg vagy róla győződve, hogy Cupido nyila találta el,
miközben csak gyomorrontása van.
Catherine méltatlankodva nézett rá.

154
 - Gúnyolódsz rajtam?
Leo nevetve szorosabbra fűzte karjait körülötte, mikor a nő megpróbált
kiszabadulni az öléből.
- Majdnem elfeledkeztem az érzékenységedről.
- Szerintem úgy gondolod, hogy a férfiak felsőbbrendűek.
- Nem teljesen. Csak egyszerűbbek. A nő különböző szükségletek
együttese, ellenben a férfiaknak csak egy van. Ne, ne állj fel. Mondd el, miért
hagytad el a Szomorú Szűz-et.
- Az igazgatónő kért meg.
- Igazán? Miért? Remélem valami illetlent és megdöbbentőt tettél.
- Nem, nagyon jól viselkedtem.
- Sajnálom, hogy ezt hallom.
- De Marks igazgatónő egy délután értem küldetett, hogy menjek az
irodájába, és…
- Marks? – Leo figyelmeztetően rápillantott. – Elloptad a nevét?
- Igen, nagyon tiszteltem. Olyan akartam lenni, mint ő. Keménykezű, de
kedves volt, és semmi sem billenthette ki a nyugalmából. Felmentem az
irodájába, teát töltött és sokáig beszélgettünk. Azt mondta, remek munkát
végeztem, és bármikor szívesen látnak a jövőben, ha ott szeretnék tanítani. De
először azt szeretné, ha elhagynám Aberdeen-t és lássak világot. Megmondtam
neki, hogy ez az utolsó dolog, amit akarok, de azt válaszolta, hogy szükségem
van rá. Kapott egy levelet egy barátjától, aki egy állásközvetítő irodában
dolgozott Londonban, hogy egy család, „szokatlan körülményekkel”, olyan nőt
keres, aki mind a nevelőnői, mind a gardedám szerepét be tudja tölteni egy
testvérpár mellett, akik közül ez egyik nemrég fejezte be az iskolát.
- Ez biztos Beatrix volt.
Catherine bólintott.

155
 - Az igazgatónő azt gondolta, hogy én megfelelnék a Hathaway-eknek.
Amire nem számítottam az, hogy ők mennyire illenek hozzám. Elmentem az
interjúra, és úgy gondoltam, hogy az egész család egy kicsit őrült – de a
legimádnivalóbb módon. És majdnem három évig dolgoztam nekik, olyan
boldog voltam és most…- Elhallgatott, arca eltorzult.
- Nem, nem – mondta Leo hevesen, kezét a saját kezeibe véve -, ne kezd
elölről.
Catherine annyira megdöbbent, mikor érezte, a férfi ajkai végigsimítanak
arcán, hogy lecsukta szemeit, a könnyek gyorsan elpárologtak. Mikor rávette
magát, hogy Leóra nézzen, látta, hogy az alig észrevehetően mosolyog.
Megsimította a haját, és mélyen a szemébe nézett.
Megrémítette, hogy mennyi mindent adott ki magából. Most már minden
jól őrzött titkát ismeri a férfi. Catherine kezei szárnyként rebbentek a
mellkasán.
- Uram – mondta Catherine nehézkesen -, miért jöttél utánam? Mit
akarsz tőle?
- Meglep, hogy meg kell kérdezned – mormolta Leo, még mindig a nő
haját simogatva. – Van egy ajánlatom számodra, Cat.
Persze – gondolta a nő keserűen.
- Hogy legyek a szeretőd.
A férfi hangja nyugodtnak tűnt, enyhe szarkazmus ült benne.
- Nem, ez nem működne. Először is, a bátyád megölne, vagy legkevesebb
kiherélne. Másodszor, kicsit ingerlékeny vagy szeretőnek. Sokkal jobban
megfelelsz feleségnek.
- Kinek a felesége legyek? – kérdezte mogorván.
Leo egyenesen összehúzott szemébe nézett.
- Az enyém, természetesen

156
 18. fejezet
Catherine olyan dühösen és fájdalmasan mocorgott az ölében, hogy Leónak
muszáj volt elengednie.
- Elegem van már belőled és az ízléstelen, érzéketlen humorodból –
visította talpra állva. – Te fajankó, …
- Nem viccelek, a fenébe is! – Leo felállt és utána nyúlt, a nő hátralépett,
de megragadta, míg a másik csapkodni kezdte. Addig dulakodta, míg Catherine
az ágyon találta magát.
Leo rajta feküdt. Érezte, amint szoknyájába merül, súlyával szétfeszíti
lábait, törzsének ereje lenyomta. Izgalom futott végig rajta. Minél tovább
tekerőzött, annál rosszabb lett. A férfit alá süppedt, míg kezei ki és becsukódtak
a nagy semmi körül.
Leo lenézett rá, szemei gonoszkodva csillant…de volt valami más is az
arckifejezésében, valami céltudatosság, ami mélyen a nőbe telepedett le.
- Gondold meg, Marks. Ha hozzám jönnél, az mindkettőnk problémáját
megoldaná. A nevem védelmet nyújtana neked. Nem kéne elhagynod a
családot. Engem pedig nem nyaggatnának tovább azzal, hogy házasodjak meg.
- Törvénytelen gyerek vagyok – mondta tagoltan, mintha egy idegent
akarna megtanítani angolul. – Te vikomt vagy. Nem vehetsz el egy fattyút.
- Mi a helyzet Clarence hercegével? Tíz fattya van egy színésznőtől…mi
is a neve…
- Mrs. Jordan.
- Igen, ez az. A gyermekeik mind törvénytelenek, de néhányan
főrendekkel kötöttek házasságot.
- De nem vagy Clarence hercege.
- Ez igaz. Nem vagyok kékvérűebb nálad. Véletlenül örököltem meg a
címet.

157
 - Ez nem számít. Ha hozzád mennék, az illetlen és botrányos lenne,
minden ajtó bezárulna előtted.
- Jóságos ég, asszony, két húgomat is cigányhoz adtam. Az ajtók már be
vannak záródva, bedeszkázva és befalazva.
Catherine nem tudott tisztán gondolkodni, alig hallotta a férfit a fülében
áramló vér miatt. Akarat és vágy viaskodott benne. Tekintetét levéve Leóról,
kétségbeesetten ezt mondta:
- Az egyetlen mód, hogy megtartsátok a Ramsey- házat az, ha elveszed
Miss Darvin- t.
Leo gúnyosan felhorkant.
- És az egyetlen mód, hogy sororicizmust kövessek el.
- Mi? – kérdezte a nő megrökönyödve.
- Sororicizmus. Mikor valaki megöli a saját feleségét.
- Nem, uxoricizmust kellett volna mondanod…
- Biztos vagy benne?
- Igen, az uxor szó, ami latinul feleséget jelent.
- Akkor mi a sororicimus?
- Megölni a saját nővéred.
- Ó, nos, ha el kell vennem Miss Darvin –t, mindkettőt elkövetném. – Leo
levigyorgott rá. – Az a helyzet, hogy sose beszélgetnék így vele.
Valószínűleg igaza volt. Catherine már elég ideje élt a Hathaway-ekkkel
ahhoz, hogy hozzászokjon az évődéseikhez, a beszélgetések témaváltásaikhoz,
amik egyszer elkezdődtek a Temze szennyezésével, és befejeződtek ott, hogy
vajon tényleg Sandwich gróf találta-e ki a szendvicset. Catherine majdnem
hisztérikusan felnevetett, mikor rájött, hogy a Hathaway-ek sokkal nagyobb
hatást tettek rá, mint ő rájuk.

158
 Leo feje leereszkedett, megcsókolta a nő nyakát, olyan lassan, finoman,
hogy az beleremegett. Egyértelmű volt, hogy elvesztett az érdeklődését a Miss
Darvin – féle téma iránt.
- Add fel, Cat. Mondd, hogy hozzám jössz.
- Mi van, ha nem adhatok neked fiút?
- Ebben sosincs garancia. – Leo felemelte a fejét és elvigyorodott. – De
gondolj bele, milyen jól szórakoznánk, míg próbálkozunk.
- Nem akarok felelős lenni azért, hogy a Hathaway – ek elvesztik a
Ramsey – házat.
Újfajta komolyságot tükrözött a férfi arckifejezése.
- Senki sem tenne rád terhet ezzel kapcsolatban. Ez csak egy ház. Se több,
se kevesebb. Egyetlen épület sem áll örökké. De a család megmarad.
Catherine fűzőjének eleje kilazult. Rájött, hogy a férfi kigombolta,
miközben beszélt. Mozdult, hogy megállítsa, de annak már sikerült kifűznie a
fűzőt, feltárva az alsó inget is.
- Szóval, csak egy felelősséged lesz – mondta Leo rekedten -, hogy
annyiszor bújj velem ágyba, ahányszor azt kívánom, és részt vegyél az örökös-
gyártó akcióimban. – Mikor Catherine elfordította arcát, a férfi a fülébe
suttogott. – Kielégítelek. Kitöltelek. Elcsábítalak a fejet búbjától a lábujjad
hegyéig. És imádni fogod.
- Te vagy a legarrogánsabb, leglehetetlenebb…ó, kérlek, ne csináld. – A
férfi a nyelve hegyével fedezte fel a fülét, apró, nedves körökkel. Nem is törődve
ellenkezésével végigcsókolta a nyakát. – Ne – nyögte Catherine, de Leo szájára
szorította a száját, nyelvük egymást kergették, amitől olyan érzés kerítette
hatalmába, mintha részeg lenne. Karjait a férfi nyaka köré fonta, és gyenge
nyögést hallatott.
Mikor a nő száját izgatta, kutatta, és majdhogynem megerőszakolta azt,
Leo felemelte a fejét és a nő ködös szemébe bámult.

159
 - Akarod hallani a tervem legjobb részét? – kérdezte nyersen. – Ahhoz,
hogy igazi nőt csináljak belőled, teljesen meg kell rontsalak.
Catherine szórakozottan felkuncogott.
- Semmi kétségem, hogy jó vagy benne.
- Tehetséges vagyok – biztosította a nőt. – A trükköm, hogy kiderítem, mi
az, amit a legjobban szeretsz, és aztán nagyon keveset adni belőle. Kínozni
foglak, míg végül teljesen elveszel az érzésekben.
- Nem hangzik éppen kellemesen.
- Úgy gondolod? Akkor meg fogsz lepődni, mikor azért könyörögsz,
csináljam megint.
Catherine nem tudott visszafojtani még egy kuncogást.
Mindketten mozdulatlanok volta, érzelmekkel tele, mélyen egymás
szemébe néztek.
Egyszer a nő ezt suttogta:
- Félek.
- Tudom, édesem – mondta Leo gyengéden. – De meg kell bíznod
bennem.
- Miért?
- Mert megtudsz.
Tekintetük még mindig összekapcsolódott. Catherine teljesen lebénult.
Amit a férfi kért, lehetetlen volt. Hogy egy férfinak adja magát teljesen,
ellenkezett a természetével. Épp ezért kellene könnyűnek lenni, hogy
visszautasítsa.
De mikor megpróbált nemet mondani, nem jött ki hang a torkán.
Leo nekiállt levetkőztetni, ruháját felnyalábolva húzta le róla. És
Catherine engedte neki. Tulajdonképpen segített is neki, remegő kezekkel
kifűzte a szalagokat, megemelte a csípőjét, kezeit kiszabadította. Leo ügyesen

160
kikapcsolta ingét, mintha mindig is ezt csinálta volna. Nem siette el a dolgot.
Lassú és megfontolt volt, amint egyesével kihámozta a rétegekből.
Végül Catherine-t nem takarta más, csak a pirulása, világos bőrén vörös
foltokat hagyott a fűző. Leo keze rekeszizma felé kalandozott, ujjai finoman
dolgoztak, mint mikor egy utazó kijelöli térképén az útirányt. Arckifejezése
elmélyüld, szenvedélyes volt, amint tenyere végigsimult hasán…majd még
lejjebb, óvatosan megérintette nőiességének puha szőrét.
- Szőke mindenhol – suttogta.
- Ez…örömet okoz neked ? – kérdezte fülig vörösödve, majd felsóhajtott,
mikor a férfi megmarkolta mellét.
Leo hangjában mosoly bujkált.
- Cat, veled kapcsolatban minden olyan imádnivaló, hogy alig kapok
levegőt. – Ujjai mellének hűvös csúcsait simogatták, addig játszadozva velük,
míg kihegyesedtek és vörösek lettek. Lehajolt, majd szájába vette az egyiket.
Catherine szíve kihagyott egy ütemet, mikor zajt hallott odalentről, az
emberek végezték dolgukat, miközben ő meztelenül feküdt az ágyban Leóval.
A férfi egyik kezét csípője alá helyezte, a nadrágjában lévő
keménységhez nyomva a nőt. Ajkába nyöszörgött, vágy öntötte el, örökre így
akart maradni. Leo mélyen csókolta, az elveszettnek tűnő érzések új világba
repítették. Közelebb, közelebb, súgta a kényszer Catherin-ben, de ekkor a férfi
elengedte. Cat nyugtalan hangot hallatott, teste elfojtott érzelmektől sajgott.
Leo felült, levetkőzött, feltárva kecses, izmos testét. Mellkasát szőr
borította, ami vékony csíkban lefelé haladt. Teste készen állt rá, hogy eggyé
váljon vele. Gyomra ideges várakozással szorult össze. A férfi visszatért hozzá,
magához húzta, test feszült testnek.
Tétován felfedezte Leo testét, ujjai mellkasáról az oldalára vándoroltak.
Megtalálta a heget a vállán, ajkait rányomta. Hallotta, hogy élesen beszívta a
levegőt. Felbátorodva, lejjebb ereszkedett az ágyon, ajkát és orrát végighúzta a

161
puha pamacson a mellkasán. Ahol testük egymáshoz ért, érezte, hogy minden
izma megrándul válaszul.
Megpróbált visszaemlékezni Althea régmúlt tanácsaira, leereszkedett a
férfi merevedéséhez. A bőr rajta olyan volt, amilyet még sosem érzett, vékony és
bársonyos, könnyen mozgott a keménység felett. Félénken lehajolt, hogy
megcsókolja a keménységet, ajkai végigszántottak az erős lüktetésen. Felnézett,
hogy lássa a férfi reakcióját, tekintete kérdő volt.
Leo nem kapott levegőt. Erősen remegő kezeit a nő hajába temette.
- Te vagy a leglenyűgözőbb nő, a legédesebb… - Lihegett, mikor a nő
újra megcsókolta, majd bizonytalanul felnevetett. – Nem, szerelmem…rendben
van. Mostanra ennyi elég is. – Lenyúlt érte és újra maga mellé húzta.
A férfi most sokkal állhatatosabb, sokkal parancsolóbb volt, ami teljesen
lenyugtatta a nőt. Milyen meglepő volt, hogy ennyire könnyen átengedte
Leónak az irányítást, mikor ilyen tüzes ellenségek voltak. A férfi kezeivel
szétválasztotta lábait, Catherine érezte, hogy nedves lett, ahogy megérintette
ott. Védelmezően körözött, intim módon dédelgette. Catherine feje
hátrahanyatlott a férfi karjára, becsukta szemét, mélyeket lélegzett, mikor Leo
ujjai belé csusszantak.
Leo tobzódott az élvezetben. Fejét lehajtotta mellére, finoman
megharapta, ujjaival lassan húzogatta. Úgy tűnt, a nő egész teste
összehangolódott ezekkel a csábító mozdulatokkal, minden remegés, lüktetés,
izom, gondolat eggyé vált, aztán még egyszer, míg élvezettel megrázkódott.
Zokogott, meglovagolta a hullámot, engedve, hadd ragadja magával, míg végül
teljesen elgyengült.
Leo leereszkedett hozzá, lihegve a szemébe nézett. A nő felemelkedett,
közelebb húzta magához, végtagjai könnyen alkalmazkodtak hozzá. Amint Leo
testének bejáratához nyomta magár, éles fájdalom hasított belé. Mélyebbre
nyomult. Túl sok volt belőle, a behatolás lassú, kemény és könyörtelen volt.

162
Mikor olyan mélyre nyomult, amennyire csak a nő be bírta fogadni,
mozdulatlan maradt és megpróbálta lecsendesíteni. Szája finoman
végigsimította arcát és torkát.
A pillanat meghittséges, az öröm, hogy magában tudhatja a férfit, teljesen
elkábította. Azon kapta magát, hogy ő is megpróbálja megnyugtatni a férfit,
finoman simogatta szikár hátát. A nevét mormolva, tenyerét oldalára szorította,
mintegy sürgetve, hogy folytassa. Leo óvatosan döfködni kezdett. Fájt, és mégis
volt valami mélyen megnyugtató benne. Teljesen kinyílt neki, közelebb húzva
magához.
Szerette a hangot, amit a férfi kiadott, a halk nyögéseket és az összefolyt
szavakat, egyenetlen lélegzetét. Most már könnyebben magába fogadta,
csípőjével ösztönösen felvette a lökések ritmusát. Térdei lehanyatlottak, így még
jobban hívogatva a férfit. Leo teste remegett, morgás tört ki belőle, mintha
fájdalmai lennének.
- Cat…Cat..- Leo hirtelen kihúzódott belőle, a hasa felé döfött, majd
Catherine érezte, amint valami forró folyadék fröccsent bőrére. A férfi szorosan
tartotta, vállhajlatába nyögött.
Együtt feküdtek, megpróbáltak újra rendesen lélegezni. Catherine
teljesen kimerült, végtagjai nehezek voltak. A kielégültség ellágyította és
magába szippantotta, mint egy szivacs a vizet. Ebben a pillanatban lehetetlen
volt bármi miatt aggodalmaskodni.
- Tényleg igaz – mondta lustán -, tehetséges vagy.
Leo nehézkesen oldalára fordult, mintha a mozdulat nagy erőfeszítést
igényelt volna. Ajkait a nő vállára nyomta, az pedig érezte mosolyát a bőrén.
- Milyen finom vagy – suttogta. – Olyan volt, mintha egy angyallal
szeretkeznék.
- Glória nélkül – mormolta Catherine, ami halk csuklást váltott ki a
férfiból. Megérintette hasán a vékony nedvesség réteget. – Miért így csináltad?

163
 - Visszahúzódva? Nem akartam gyereket csinálni, ameddig nem állsz rá
készen.
- Akarsz gyerekeket? Úgy értem… nem a birtok miatt, hanem csak úgy?
Leo megfontolta a dolgot.
- Csak úgy… nem hinném. Azonban veled… nem bánnám.
- Miért velem?
Leo felmarkolta haját, és játszani kezdett a halvány tincsekkel.
- Nem tudom. Talán, mert el tudlak képzelni anyaként.
- Igen? – Catherine sosem gondolt így magára.
- Ó, igen. A praktikus fajtából, aki megeteti veled a zöldséget, és megszid,
ha éles tárgyakkal szaladgálsz.
- A te anyukád is ilyen volt?
Leo nyújtózkodott, lába jóval túlnyúlt a nőén.
- Igen, hál’ Istennek. Az apám – nyugodjon békében – remek tanár volt.
Valakinek érzékenynek is kellett lennie. – Fél könyökér dőlve tanulmányozta a
nőt. Ujjbegyével végigsimított szemöldökén. – Nem mozdulj, szerelmem, hozok
egy ruhát.
Catherine felhúzott térdekkel várakozott, figyelte, amint a férfi elhagyta
az ágyat és hozott egy törlőkendőt. Fogta a ruhát, belemártotta a vízbe, és
letörölgette magát. Másik kendő felkapva, azt is benedvesítette, és odavitte neki.
Érezte, hogy a férfi ő maga akarja elvégezni a feladatot, de a ruháért nyúlt és
pirulva mondta:
- Majd én megcsinálom.
Leo felvette szétdobált ruháit, és félmeztelenül visszament Catherine-hez.
- A szemüveged – mormolta, gyengéden a nő orrára helyezve. Kezei
erősek és melegek voltak, arcának hűvösségének ellentétében állt. Látva, hogy
Catherine-en borzongás fut végig, válláig húzta a takarót, és félig leült az ágy
szélére.

164
 - Marks – mondta neki higgadtan. – Ami most történt, azt vehetem
igennek a lánykérésemre?
Catherine hezitált, és megrázta a fejét. És olyan pillantást vetett rá, amivel
kifejezte, hogy tehet bármit, akkor sem változtatja meg a döntését.
Leo keze rátalált csípőjének vonalára, megszorította a takarón keresztül.
- Ígérem, még jobb lesz legközelebb, mikor már felépültél és lesz időm…
- Nem, nem erről van szó. Élveztem. – Elhallgatott és elpirult. – Nagyon
is. De a hálószobán kívül nem illünk egymáshoz. Szörnyen sokat veszekszünk.
- Ez már nem lesz így. Rendes leszek. Engedem, hogy megnyerj minden
vitát, még akkor is, ha nekem van igazam. – Ajkai élvezette görbültek fel. –
Nem vagy meggyőzve, úgy látom. Mitől félsz, mi miatt fogunk vitázni?
Catherine lenézett a takaróra, kisimítva a ráncokat.
- Divatos a nemesség körében, hogy a férj szeretőket tart, a feleség
szintúgy. Én ezt sose tudnám elfogadni. – Amint Leo kinyitotta a száját, hogy
ellenkezzen, gyorsan folytatta. – És sosem rejtetted véka alá, mennyire ellenzed
a házasságot. Nem hiszem, hogy ilyen könnyen megváltozott a véleményed.
- Értem. – Leo erősen megszorította a kezét. – Igazad van…
házasságellenes voltam, mióta Laura meghalt. És mindenféle indokot
kitaláltam, hogy ne kelljen még egyszer ekkora kockázatot vállalnom. De nem
tagadhatom tovább, hogy te megéred. Nem kértelek volna meg, ha nem lennék
teljesen biztos abban, hogy minden szükségletemet kielégíted, és én is a tiédet. –
Ujjait a nő álla alá tette, arra kényszerítve, hogy ránézzen. – Mint kiderült, ez
nem esik majd nehezemre. – Mosolya szélesebb lett. – A lelkiismeretem a múlt
bűneivel van tele… nem hinném, hogy még többet elbírna viselni.
- Rám unnál – mondta Catherine idegesen.
Ez újabb mosolyt csalt a férfi ajkaira.
- Láthatóan nincs fogalmad róla, hogy egy férfi és egy nő hányféle
módon képes szórakoztatni egymást. Nem unnék rád. És te se rám. – Finoman

165
végigsimított a nő rózsaszín orcáján. Tekintete határozott volt. – Ha valaha más
nő ágyába feküdnék, az két ember elárulása lenne – a feleségemé és az enyém.
Egyikünkkel sem tenném meg. – Megállt. – Hiszel nekem?
- Igen – vallotta be Catherine. – Mindig is tudtam, hogy megbízható
vagy. Idegesítő, de megbízható.
Öröm csillant Leo szemében.
- Akkor válaszolj.
- Mielőtt bármi döntést hoznék, beszélek Harryvel.
- Természetesen. – Mosoly játszott a férfit ajkain. – Elvette a húgomat, én
pedig el akarom venni az övét. Ha ellenkezik, megmondom neki, hogy ez egy
jogos csere.
Amint lehajolt a nőhöz, sötétbarna haja a homlokába hullott, Catherine
pedig alig bírta felfogni, hogy Leo Hathaway arról próbálja meg meggyőzni,
hogy menjen hozzá feleségül. Habár biztos volt benne, hogy tényleg mindent
úgy gondolt, ahogy mondta, néhány ígéret az emberek akarata ellenér is
semmissé válhat.
A nő arckifejezését figyelve, Leo ráereszkedett és meleg, kemény
mellkasához húzta.
- Mondtam, hogy nem kell félned – mormolta -, de ez nem mindig
lehetséges. Másrészről… már elkezdtél bízni bennem, Marks. Nincs értelmes
most megállni.

166
 19. fejezet
Mikor kiderült, hogy a kocsma ebédlője le van foglalva, Leo felrendelte a
tálcát és forró fürdőt kért mellé.
Catherine álomba merült a takaró alatt, miközben várakoztak.
Megébredt és pislogott, mikor hallotta, hogy nyílik az ajtó, a székeket eltolták,
és egy nagy kádat hoztak be.
Meleg, ideges súly feküdt mellette. Dodger bekúszott a takaró alá és
halkan szuszogott a válla mellet. Amikor Catherine ránézett, látta ragyogó
szemét és hallotta a halk cincogást, mielőtt a menyét újra elhelyezkedett.
Rájőve, hogy csak Leo ingét viseli, elbújt a takaró alatt, míg a szobalányok
elkészítették a fürdőt. Mit gondolhattak, mit tett Leo és ő korábban? Rájuk
pillantott, de a szobalányok elmerültek a munkában. Egyikük elhelyezett egy
pár törölközőt a három lábú székre.
A szobalányok talán minden fajta probléma nélkül távoztak volna, de
Dodger – aki megérezte az étel illatát – kimászott a takaró alól. Felágaskodott
az ágyon, odament az asztalhoz, bajuszkái beleremegtek az örömbe. „Ó, remek,
már úgy is éhes voltam!” – mondta az arckifejezése.
Amikor az egyik szolgáló észrevette Dodger- t, arca eltorzult.
- Jaaaaj!! – mutatott remegő ujjal a menyétre. – Egy patkány, vagy egér,
vagy…
- Nem, ez egy menyét – magyarázta Leo, hangja tényszerű és
megnyugtató volt. – Egy ártalmatlan és eléggé civilizált teremtmény –,
tulajdonképpen a királyi család kedvence, semmi szükség az erőszakra…
A szobalány felkapta a piszkavasat és támadásra emelte.
- Dodger – szólt Catherine tömören. – Gyere ide.
Dodger odakúszott hozzá, és még mielőtt kitérhetett volna előle, kedves
menyét - puszit adott a nő arcára.

167
 Az egyik szobalány elszörnyedt, míg a másik betegnek tűnt.
Arcvonásait kontrolálni próbálva, Leo adott nekik egy-egy félkoronást, és
kiterelte őket a szobából. Mikor az ajtó bezáródott, Catherine leemelte a
menyétet a mellkasáról és morcosan arrébb lökte.
- Te vagy a legproblémásabb élőlény a Földön.
- Gyere, Dodger. – Leo kinyújtotta a virslit, a menyét pedig kikapta a
kezéből.
Míg a menyét a vacsorájával foglalatoskodott, Leo Catherine- hez lépett
és finoman kezei közé vette arcát. Száját forró, rövid csókkal zárta le.
- Vacsora vagy fürdő?
A nő elszégyellte magát, mikor meghallotta hasa korgását.
Leo vigyorgott.
- Akkor vacsora.
Az étel marhaszeletből és párolt paszternákból, valamint egy üveg erős
vörösborból állt. Catherine mohón evett, kenyerével kitörölte a tányért.
Leo szórakoztató társaság volt, vicces történeteket mesélt, folyton
telitöltve a nő poharát. Az egyetlen gyertya fényében sokkal jóképűebb volt,
hosszú szempillái beárnyékolták hihetetlenül kék szemét.
Ez volt az első étkezés, amit Catherine valaha egyedül költött el vele.
Semmi összetűzés nem volt köztük. Milyen érdekes. Azt kívánta, bár a közelben
lenne az egyik Hathaway nővér, hogy megoszthassa vele felfedezését…A
bátyád és én veszekedés nélkül költöttünk el egy egész étkezést!
Esni kezdett odakint, az ég elsötétedett, a mennydörgés elnyomta az
emberek és a lovak hangját. Még a vastag köpenybe burkolózva – amit Leo
adott neki- is megremegett és libabőrös lett.
- Fürdés idő – jelentette ki Leo, kihúzva a nő alól a széket.
Catherine elgondolkozott rajta, hogy vajon bent marad-e a férfi a
szobában.

168
 - Talán hagyhatnál nekem egy kis magányt.
- Nem is álmodtam erről – mondta Leo. – Talán segítségre lesz
szükséged.
- Meg tudok egyedül is fürdeni. És jobban szeretem, ha nem néznek
közben.
- Az érdeklődésem csupán művészi. Úgy képzellek el, mint Rembrandt
Fürdőző Hendrickje – ét, végiggázolva az ártatlanság vizében.
- Csupán művészi? – kérdezte kételkedve.
- Ó, nagyon tiszta lelkem van. Csak a legtitkosabb részeim kevertek bajba
a múltban.
Catherine akaratlanul elnevette magát.
- Maradhatsz a szobában, amíg hátat fordítasz.
- Rendben. – Leo az ablakhoz lépett.
Catherine kelletlenül a kádra nézett. Nem gondolta, hogy valaha is
ennyire várt volna egy fürdőt. Miután feje tetejére tornyozta haját, levette a
köntöst, az inget és a szemüvegét, az ágyra helyezte őket, majd óvatosan Leóra
nézett, aki nagy érdeklődéssel szemlélte az utat. Pár ujjnyira kinyitotta az
ablakot, eső illat szállt be a résen.
- Ne less – mondta neki idegesen.
- Nem fogok. Habár igazán félredobhatnád a gátlásaidat – mondta Leo. –
A kísértés útjában vannak.
Catherine óvatosan a vízbe merült. Úgy hiszem, nem nagyon ellenkeztem
ma. – Megkönnyebbülve sóhajtott, a víz elűzött minden fájdalmat.
- És én örömmel segédkeztem benne.
- Nem segítség voltál – mondta a nő. – Hanem maga a kísértés.
Leo távol tartotta magát, míg Catherine fürdött, nézte, hogyan szemerkél
az eső. Mikor megmosta magát, olyan fáradt lett, hogy kételkedett abban, hogy
egyedül ki tud mászni a kádból. Remegő lábaira állva, elemelt egy törölközőt.

169
 Mikor Catherine kilépett a kádból, Leo odalépett hozzá, feltartotta a
törölközőt és köré tekerte. Egy pillanatig így tartotta.
- Engedd, hogy veled aludja ma – mondta a hajába hajolva, kérdő
hangsúllyal.
Catherine kérdőn nézett fel rá.
- Mit tennél, ha nemet mondanék? Kivennél egy másik szobát?
Leo megrázta a fejét.
- Aggódnék az épségedért, ha külön szobában lennénk. A padlón
aludnék.
- Nem, megosztjuk az ágyat. – Arcát a férfi mellkasának döntötte, teljesen
ellazulva ölelésében. Milyen kényelmes – ámult el magában. Milyen nyugodtan
és biztonságban érzi magát vele. – Miért nem volt régen minden olyan, mint
most? Ha ilyen lettél volna, nem vitatkoztam volna annyit veled.
- Megpróbáltam kedvesnek lenni veled, egyszer – kétszer. Nem
teljesítettem valami jól
- Megpróbáltál? Észre sem vettem. – Fürdőtől piros arca majdnem
teljesen vörössé vált. – Bizalmatlan voltam. Gyanakvó. És te… minden voltál,
amitől féltem.
Leo karjai szorosabban fonódtak köré. Elgondolkodó pillantással nézett le
rá, mintha valamit forgatna a fejében. Kék szemei sokkal melegebbek voltak,
mint valaha.
- Kössünk üzletet, Marks. Mostantól ahelyett, hogy a legrosszabbat
feltételezzük egymásról, megpróbáljuk a legjobbat. Rendben?
Catherine bólintott, megbabonázta a férfi gyengédsége. Valahogy ez a
pár szó megváltoztatta egymáshoz való viszonyukat.
Leo óvatosan elengedte. Catherine az ágyhoz ment, miközben a másik
megmosakodott a kádban, ami nem éppen az ő mértére lett tervezve. A nő
lefeküdt, és álmodozva figyelte. A sok probléma ellenére mély álomba merült.

170
 Álmaiban visszatért tizenöt éves énjébe. Már öt éve élt szülők nélkül a
nagyanyjával és Althea nénjével. Az anyja már meghalt. Pontosan sosem tudta,
ez mikor következett be, csak a tényt közölték vele. Megkérdezte,
meglátogathatja-e haldokló édesanyját, mire Althea azt válaszolta, hogy már
meghalt.
Habár tudta, hogy anyja halálos betegségben szenvedett, tudta, semmi
remény, mégis sokként érte a hír. Catherine sírni kezdett, de Althea türelmetlen
lett, megütötte, és közölte, hogy nincs értelme sírni, hogy már régen a föld alatt
van. Ez emlékeztette Catherine-t az elmúlásra. Sosem gyászolt, mivel nem is
volt rá alkalma.
Egy kis házban éltek Marylebone- ben,. A mellette lévő könyvtár a
nagyanyja tulajdona volt, és minden nap elvonult oda dolgozni.
Ez volt a legszívfájdítóbb hely a világon, rejtett könyvek hadával.
Catherine sokszor bámult szobája ablakából az épületre, álmodozva, milyen
impozáns is lehet belülről. Kétségkívül pergamen, bőr és por szag terjeng, mint
egyfajta parfüm. Elmondta Althea-nak, hogy egy nap ott szeretnek dolgozni, ez
a kijelentés furcsa mosolyt csalt nagynénje ajkaira, és biztosította, hogy így lesz.
A felirat ellenére, ami azt jelezte, hogy a hely egy könyvtár, amit az
úriemberek használnak, Catherine lassan rájött, hogy valami nem stimmelt a
hellyel. Senki sem jött ki könyvvel a kezében.
Mikor Catherine ezt megemlítette nagyanyjának és Althea- nak, azok
dühösek lettek, épp úgy, amikor az apja felől kérdezősködött.
Catherine tizenötödik születésnapjára két új ruhát kapott. Egy kéket és
egy fehéret, a szoknyák alja a földet söpörte, derék részük jól kiemelték alakját.
Mostantól – mondta neki Althea- fel kell tűznie a haját, és úgy kell viselkednie,
mint egy felnőtt nő. Már nem volt gyerek többé. Catherine ezt büszkén és
félelemmel fogadta, elgondolkodva, vajon mit is várnak tőle.

171
 Althea elmagyarázta a dolgok menetét, hosszú, keskeny arca keményebb
volt, mint valaha, tekintetét nem emelte Catherin-re. Az épület – pont, mint
gondolta – valóban nem könyvár volt. Bordély volt, és ott dolgozott tizenkét
éves kora óta. Könnyű foglalkozás, biztosította Catherine-t… engedni, hogy a
férfi kielégüljön, gondolatait másfelé terelni, és elvenni a pénzt. Nem számít,
mit kíván vagy hogy mennyire használja ki a testét, ez csak pillanatnyi
kellemetlenség, ha nem ellenkezik.
- Nem akarom ezt csinálni – mondta akkor Catherine, hamuszürkévé
válva, mikor rájött, miért is volt ez a tanács.
Althea megemelte vékony, halovány szemöldökét.
- Mit gondolsz, mi mást kéne csinálnod?
- Bármit, csak ezt ne.
- Hülye fruska, tudod, mennyibe került az eltartásod? Van elképzelésed
róla, mennyi erőfeszítést tettünk érted? Persze, hogy nincs…úgy gondoltad,
mindez jár neked. Most itt az idő a visszafizetésre. Semmit nem kérek tőled,
amit én sem csináltam. Azt hiszed, jobb vagy nálam?
- Nem – mondta Catherine, a szégyen könnyei égették szemét. – De nem
vagyok prostituált.
- Mindannyian bizonyos céllal születünk, drágaságom. – Althea hangja
nyugodt volt, majdhogynem kedves. – Néhány ember előjogokkal születik,
néhányan művészérzékkel vagy természetes intelligenciával vannak megáldva.
Te, sajnálatos módon, átlagos vagy mindenben… átlagos intellektus, átlagos
észjárás és semmi kiemelkedő tehetség. Azonban szépséget örököltél, és egy
szajha természetét. Így már tudjuk, mi a te célod, igaz?
Catherine meghökkent. Megpróbált ellenkezni, de hangja elcsuklott.
- Átlagosnak lenni nem jelenti azt, hogy prostituáltnak kell lennem.
- Becsapod saját magadat, gyermek. Kétcsaládnyi hűtlen nő
leszármazottja vagy. Anyád képtelen volt egy valaki mellett kitartani. A férfiak

172
ellenállhatatlannak találták, és ő sosem akarta ezt másként. És a mi
oldalunkról… a dédnagyanyád kerítőnő volt, aki kitanította a lányát a
munkára. Aztán én következtem, most pedig te. Az összes lány közül te leszel a
legértékesebb. Nem adnak olyan férfinak, aki csak úgy beesik az utcáról. Te
leszel a mi kis üzletünk csillaga. Egyszerre egy férfi, előre megbeszélt ideig. És
sokkal tovább kitartasz majd.
Nem számított, Catherine mennyit ellenkezett, hamarosan azon kapta
magát, hogy eladták Guy-nek, Lord Latimer-nek. Ugyanolyan idegen volt
számára, mint a többi férfi, savanyú leheletével, keskeny arcával, tapogató
kezeivel. Megpróbálta megcsókolni, kezeit becsúsztatni ruhájának kivágásába.
Élvezte a lány vonakodását, fülébe súgta, mit fog vele tenni, Catherine pedig
gyűlölte őt, gyűlölte az összes férfit.
- Nem bántalak… ha nem harcolsz ellenem…- mondta Latimer,
megragadva Catherine kezeit ágyékára húzva. – Imádni fogod. Mélyen legbelül
tudod, hogy mit akarsz, és én megmutatom neked…
- Ne, ne érjen hozzám…
Zokogva felébredt, szánalomra méltóan feszült egy erős mellkasnak.
- Ne…
- Cat. Én vagyok az. Csitt, én vagyok. – Egy meleg kéz simult a hátára.
Catherine nem mozdult, nedves arca puha szőrzethez simult. A hang
mély és ismerős volt.
- Milord?
- Igen. Csak egy rémálom volt. Vége. Engedd, hadd fogjalak.
A nő feje zsongott. Gyengének és betegnek érezte magát, szégyen futott
végig rajta. Leo mellkasához vonta. Amint megérezte, hogy remeg, végigsimított
haján.
- Miről álmodtál?
Catherine dideregve megrázta a fejét.

173
 - Latimer-ről, igaz?
Hosszas tétovázás után megköszörülte a tokát, és válaszolt.
- Részben.
Leo finom köröket rajzolt a hátára, ajkai pedig arcát cirógatták.
- Attól félsz, hogy utánad jön?
Megrázta a fejét.
- Valami rosszabbtól.
- Nem mondod el? – kérdezte a férfi gyengéden.
Catherine eltolta magát tőle, labdává gömbölyödött és az ellenkező
irányba nézett.
- Semmiség. Sajnálom, hogy felébresztettelek.
Leo hozzáillesztette magát. A nő megremegett a testéből a hátára
irányuló meleg miatt, hosszú, szőrös lábak nyomultak az övé alá, izmos kar
fogta át. Minden illat, anyag és lüktetés köré fonódott, lélegzete nyakát
simogatta. Milyen különleges teremtmény a férfi!
Helytelen volt ennyi örömet lelni benne. Minden, amit Althea mondott
róla, nagyon is igaz volt. Egy szajha természetével van megáldva, szinte
könyörög az erősebbik nem figyelméért… pontosan az anyja lánya volt. Évekig
elnyomta ezt az oldalát. De most kimutatta foga fehérjét.
- Nem akarok olyan lenni, mint ő – suttogta gondolkodás nélkül.
- Mint ki?
- Mint az anyám.
Leo a nő csípőjére tette kezét.
- A bátyád egyértelműen kijelentette, hogy nem vagy olyan. –
Elhallgatott. – Miért félsz, miben hasonlítasz hozzá?
Catherine hallgatott, lélegzete megremegett, amint megpróbálta könnyeit
elfojtani. Leo ellehetetleníti ezzel az újfajta gyengédséggel. Sokkal jobban

174
kedvelte a régi, gúnyolódó Leót. Ezzel szemben viszont nem tudta magát
megvédeni.
Leo csókot nyomott füle mögé.
- Édes kicsikém – suttogta -, ne mondd nekem, hogy bűntudatod van,
mert élveztük ezt az újfajta nemi kapcsolatot.
Még jobban idegessé tette, hogy ilyen hamar levonta a következtetést.
- Talán egy kicsit – mondta, hangja elcsuklott.
- Istenem, egy erkölcscsősszel fekszem egy ágyban – Leo maga alá húzta
feszes testét, mit sem törődve a nő ellenkezésével. – Miért rossz, ha egy nő is
élvezi?
- Nem hiszem, hogy rossz más nőknek.
- Csak neked? – Hangja kisség cinikus volt. – Miért?
- Mert egy prostituált család negyedik generációja vagyok. És a nénikém
azt mondta, természetes hajlamom van rá.
- Mindenkinek az van, szerelmem. Így népesedett be a Föld.
- Nem, nem arra gondoltam. A prostitúcióra.
A férfi gúnyosan felhorkantott.
- Nincs olyan, hogy valaki szándékosan adja el saját magát. A prostitúció
azért alakult ki, mert az a nyavalyás társadalom olyan kevés lehetőséget ad a
nőknek arra, hogy fenntartsák magukat. És ami téged illet… nem ismertem
nálad alkalmatlanabb nőt erre. – Catherine egyik hajtincsével játszadozott. –
Attól tartok, nem tudom követni a logikádat. Nem bűn élvezni egy férfi
érintését, ettől még nem leszel prostituált. Minden, amit a nagynénéd mondott,
színtiszta manipuláció volt – nyilvánvaló indokból. – Száját nyakára szorította,
végigcsókolva kecses vonalát. – Nem kell bűntudatot éreznünk – mondta. –
Főleg, ha ennyire céltalan.
Catherine szusszant egyet.
- Az erkölcs nem céltalan.

175
 - Ah, itt van a kutya elásva. Erkölcs, bűntudat és gyönyör keveredik
benned. – Keze a nő mellére csúszott, finoman megmarkolta. A kéj a gyomráig
hatolt. – Nem kell megtagadni a gyönyört, nincs baj azzal, ha akarod. – Érezte a
férfi mosolyát a bőrén. – Amire szükséged van, hogy számtalan éjszakát
kényeztesselek és kielégítselek. Ez kiűzi majd belőled a bűntudatot. És ha nem
működik, én akkor is boldog leszek. – Kezei lecsúsztak a nő testén, ujjbegye
nőiességét simogatta. Hasa megrándult Leo tenyere alatt. Ujjai még mélyebbre
merültek.
- Mit csinálsz? – kérdezte Catherine.
- Segítek. Ne, ne köszönd meg. Szívesen teszem. – Mosolygó száját a
nőéhez emelte, felé mozdult. – Milyen szót használsz erre, szerelmem?
- Mire?
- Erre az édes helyre… itt.
Catherine teste megrándult gyengéd becézgetése nyomán. Alig tudott
megszólalni.
- Nincs rá szavam.
- Akkor hogy írnád le?
- Sehogy.
Leo halkan nevetett.
- Én ismerek néhány szót. De nem meglepő módon, a francia a legszebb.
Le chat.
- A macska? – kérdezte zavartan.
- Igen, kettős jelentése van. Egy a macskára, egy pedig a nő legpuhább
részére. Cicus. Punci.* A legédesebb szőrme…ne, ne legyél szégyenlős. Kérj
meg, hogy becézgesselek.

*Eredeti szövegben: Puss. Pussy. Puss, mint cicus, pussy, mint kiscica, de lehet
punci is.

176
 A szavaktól elakadt a nő lélegzete.
- Milord – ellenkezett gyengén.
- Kérj meg és akkor megteszem – bátorította Leo,ujjai visszavonultak
térdhajlatához.
A nő visszanyelt egy nyögést.
- Kérj meg rá – jött a csábító suttogás.
- Kérlek.
Leo megcsókolta combját, szája puha és forró volt, borostája izgatóan
simult az érzékeny bőrt.
- Mit kérsz?
Gonosz ember. Catherine megvonaglott és kezeivel eltakarta arcát, habár
teljesen sötét volt a szobában. Hangja ujjai között szűrődött ki.
- Kérlek, becézgess ott.
Leo érintése olyan halovány volt, hogy először alig érezte, ujjhegyeivel
ingerelte.
- Így?
- Igen, ó, igen…- Csípője megemelkedett, még többre vágyva. Leo
ujjaival kényeztette nőisségét, finoman masszírozta a puha szirmokat, ezzel a
végtelenségig hajszolva a nőt.
- Mit kéne még tennem? – suttogta Leo, lejjebb ereszkedve a sötétben.
Érezte leheletét a testén, a forróságot a nedvességén, a puha, szaggatott fújást.
Csípője akaratlanul is felemelkedett.
- Szeretkezz velem.
- Nem, még fájdalmaid vannak – mondta Leo sajnálkozva.
- Leo – nyöszörögte Catherine.
- Megcsókolhatlak helyette? Itt? - Ujjhegyével kanyargott.
Catherine szemei tágra nyíltak a sötétben. Elkábult és zavarba jött az
ajánlat után, megnedvesítette kiszáradt ajkait.

177
 - Nem. Nem tudom. – Megvonaglott, mikor érezte a férfi leheletét, ujjai
finoman szétnyitották. – Igen.
- Kérj meg szépen.
- Kérlek… Ó, nem tudom.
A kínzó ujj elhagyta testét.
- Akkor aludhatnánk?
Catherine kezei közé fogta a férfi fejét.
- Nem.
Leo kérlelhetetlen maradt.
- Tudod, hogy kérj meg rá.
Catherine nem volt rá képes. A szégyentelen szótagok a torkán akadtak,
és csak nyögni tudott kielégítetlenségben.
És Leo, az a mocskos csirkefogó, a combjába kuncogott.
- Annyira örülök, hogy ilyen mulatságosnak találod – mondta a nő
dühösen.
- Annak találom – biztosította a férfi, hangja elcsuklott a nevetéstől. – Ó,
Marks, már olyan messzire jutottunk.
- Ne zaklass – ütötte meg, megpróbált elhúzódni tőle, de Leo könnyedén
egy helyben tartotta lábait.
- Nem kellene makacsnak lenned – csábítgatta. – Gyerünk, mondd ki.
Miattam.
Hosszú hallgatás. Catherine nyelt egyet, és kimondta:
- Csókolj meg.
- Hol?
- Odalent – nyögte ki, hangja remegett. – A puncimon. Kérlek.
Leo méltányolta a vallomást.

178
 - Milyen pajkos lány vagy. – Fejét lehajtotta, és belemerült a nedves
mélységbe, a nő érezte, hogy szája legérzékenyebb pontját csókolta, a föld
kifordult sarkából.
- Ez az, amit akartál? – hallotta a férfi kérdését.
- Még, még – sikoltotta.
Leo nyelve belemerült, ízlelgető csapásokkal. A nő teste rángatózott,
amint elkezdte szívni, nyalni nedvességét, amivel tarthatatlan gyönyör futott
végig Catherine-en. Minden egyes nyelvcsapással mélyebbre taszította. Leo
keze lefogták csípőjét, még közelebb húzva szájához. Catherine erősen
megrázkódott, felsikított, idegei tüzes táncot jártak. Leo szája tovább
csókolgatta, mintha nem tudna leállni. Egy pillanatra még érezte, hogy nyelve
belécsusszan, és kiszívja utolsó remegéseit.
Catherine hamar fázni kezdett, ahogy az eső illatú levegő bejött a félig
nyitott ablakon. Azt hitte, hogy Leo most majd a saját vágyait elégíti ki, és fáradt
kielégültségben felé mozdult. De a férfi karjaiba húzta és magukra húzta a
takarót. Catherine eltelítődött és elgyengült, alig bírt ébren maradni.
- Aludj – hallotta Leo suttogását. – És ha több rémálmod lenne…
csókjaimmal elűzöm őket.

179
 20. fejezet
Az esős éjszakát ragyogó reggel követte. Leo a kocsik és az emberek
zúgolódásának hangjára ébredt. Nyomott léptek hangja jelezte, hogy az
emberek elhagyták a szobájukat, és lementek reggelizni a kocsmába.
Leo romantikus találkáinak kedvenc része a szeretkezés volt. A
legkevésbé kedvelt része pedig az, mikor reggel azon gondolkodott, hogyan
surranhatna ki minden probléma nélkül.
Ez a reggel azonban más volt. Mikor kinyitotta a szemét, Catherine
Marks-szal feküdt egy ágyban, és sehol máshol nem lett volna szívesebben. A
nő még mindig aludt, az oldalán. Gyönyörű volt reggel, alvástól kipirult és
teljesen nyugodt.
Szemét végigfutatta alakján. Sosem bízott még meg nőben, de tudta, titkai
biztonságban vannak. És a nő titkai is nála. Illettek egymáshoz. Nem számit, mit
történt, háborús napjaik véget értek. Túl sokat tudnak egymásról.
Sajnos, eljegyzésük kérdése még nem tisztázódott. Leo tudta, hogy Cat
még nincs annyira meggyőzve ennek helyességéről, mint ő. Mi több, Harry
Rutledge- nek is el kell mondania véleményét, és eddig Leo nem rajongott a
véleményiért. Lehetséges, hogy Harry majd arra ösztönzi Cat-et, utazzon el a
Kontinensre.
Leo összevonta szemöldökét, miközben arra gondolt, hogy sikerült idáig
élnie védelem nélkül. Hogyan élt túl eddig? Mindent meg akart neki adni, amit
elvesztegetett. Bármit, amit csak kiejt a száján. A trükkös rész, hogy hogyan
tudja meggyőzni, hogy engedje neki.
Catherine arca békés volt, ajkai kissé szétnyíltak. Rózsaszín vállai
kibújtak a takaró alól, aranyszín haja szétterült, olyan volt így, mint egy kiscica,
amely épp most ivott meg egy tálka tejszínt.

180
 Dodger zavarta meg a magányt, mikor felmászott az ágyra és Catherine
oldalára heveredett. A nő ásítozva megvakarta, és keresgélve megsimogatta. A
menyét körbetekeredett a csípőjén, majd becsukta a szemét.
Catherine lassan ébredezett, testét kinyújtóztatta. Szempillái
felemelkedtek. Zavartan Leóra pillantott, láthatóan elgondolkodva, hogy vajon
mit keres mellette. Volt valami ártatlanság abban a szürkészöld szempárban,
mikor felmérte a helyzetet. Tétován a férfi arcára tette hűvös kezét, felfedezve
az éjjel nőtt borostát. Hangja halk és csodálkozó volt.
- Olyan szúrós vagy, mint Beatrix sündisznója.
Leo megcsókolta tenyerét.
Catherine óvatosan hozzáfészkelte magát, lélegzete simogatta mellkasán
a szőrt.
- Ma Londonba megyünk?
- Igen.
Egy pillanatig hallgatott.
- Még mindig el akarsz venni? – bökte ki.
Leo kezébe fogta kezét.
- Ragaszkodom hozzá.
Catherine elfordította arcát, így a férfi nem láthatta.
- De… nem vagyok olyan, mint Laura.
Leót meghökkentette a kijelentés.
- Nem – mondta nyíltan. Laura szerető családban nőtt fel, idilli falusi
környezetben. Semmit sem tudott a félelemről és a fájdalomról, ami
megkeserítette Catherine gyerekkorát. – Ugyanannyira nem hasonlítasz Laura-
ra, mint én arra a fiúra, aki akkor voltam – folytatta. – Hogy jön ez most ide?
- Talán valaki olyat kéne találnod, mint ő. Valakit, akit…- állt meg.
Leo megfordult és könyökére támaszkodott, lenézett a rövidlátó
kékesszürke szemekbe.

181
 - Valakit, akit szeretek? – fejezte be helyette, figyelte, ahogy beharapja
alsó ajkát. Finoman meg akarta ő is harapni a tökéletes kis száját. Helyette
ujjbegyét végigfuttatta alsó ajkán. – Mondtam már korábban, úgy szeretek,
mint egy őrült – mondta. – Féktelen, féltékeny, birtokló…és teljes mértékben
elviselhetetlen vagyok.
Ujjának hegyével végigsimította arcát, nyakát, ahol érezte szívverésének
apró visszhangjait, és azt, ahogy idegesen nyelt egyet. Tenyerét testére helyezte,
végigcsúszott kemény mellbimbóin, és oldalának vonalán. – Ha szeretnélek,
Cat, te kellenél reggelire, ebédre, vacsorára. Sose lenne nyugtod.
- Felállítanám a határokat. És rávennélek, hogy ne lépd át őket. – Élesen
beszívta a levegőt, mikor Leo lehúzta róla a takarót. – Csak egy gyengéd kézre
van szükséged.
Dodger feldühödve, hogy megzavarták, lehuppant az ágyhoz, majd
Catherine táskájába ugrott.
Leo orrát végighúzta a nő mellén, nyelvével a finom csúcsot szopta.
- Talán igazad van – mondta, miközben kezét férfiassága felé húzta.
- Nem… nem erre gondoltam.
- Igen, tudom. De én mindent szó szerint veszek. – Megmutatta neki,
hogy szorítsa és simogassa, úgy irányítva, ahogy a legjobban szereti. Együtt
feküdtek a meleg ágyban, mindketten nehezen lélegeztek, a nő hűvös kezeivel
fedezte fel a férfit. Mennyiszer álmodozott erről a pillanatról Leo, a prűd és
pedáns Marks-ról az ágyában. Mennyei volt.
Catherine keze összeszorult körülötte, és az érzéki nyomás majdnem
átlökte a határon.
- Istenem…ne, ne, várj…- tolta el kezét rekedt nevetéssel.
- Valamit rosszul csináltam? – kérdezte Catherine idegesen.
- Nem, szerelmem. De még szeretnék legalább öt percnél tovább
kitartani, főleg, amíg a hölgy ki nem elégül. – Finoman megszorította melleit. –

182
Milyen gyönyörű vagy. Emelkedj fel, hadd csókoljam meg a melleidet. – Mikor
Catherine tétovázott, játékosan összecsippentette mellbimbóját.
A nő meglepetten megrándult.
- Túl erős? – kérdezte Leo bűnbánóan, tekintete a nő arcát figyelte. –
Akkor tégy úgy, ahogy mondtam, és akkor kiengesztellek. – Figyelme nem
kerülte el a nő gyors, dupla pislogását, vagy megváltozott lélegzetvételét. Leo
lassan végigsimított testének kecses vonalán, egyre jobban kiismerve azt.
- Kiállhatatlan vagy – mondta neki Catherine egyenetlenül. De
engedelmeskedett tenyerének bátorító nyomásának, lassan felé mászott. Teste
hajlékony és halvány volt, bőre, mint a selyem, szőke szőrzete a férfi hasának
simult.
Mellének csúcsa már szorosan összehúzódott, mikor Leo a szájába vette.
A férfi játszott vele, végigszántott nyelvével az érzékeny ponton, amivel
nyögések sorozatát csalta ki a nőből.
- Csókolj meg – mondta Leo, kezét a nő nyaka mögé téve szájához
emelte. – És tartsd a csípődet az enyémen.
- Ne osztogass utasításokat – ellenkezett Catherine lélegzetvisszafojtva.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, Leo provokálni kezdte. Arrogáns mosoly
jelent meg ajkán.
- Itt az ágyban és vagyok az úr. Parancsokat osztogatok, te pedig kérdés
nélkül engedelmeskedsz. – Hatásszünet következett, szemöldökét felvonta. –
Értetted?
Catherine megrázkódott. Leo semmit sem élvezett jobban, mint látni,
amint kétségbeesés és düh között vergődik. Érezte, amint melegség fut át a nőn,
érezte kapkodó szívverését. Nyugtalan lélegzetet vett, miközben karja lúdbőrös
lett. És ekkor, minden ellenállás kiveszett belőle, végtagjai ellazultak.
- Igen – suttogta végül, nem bírt a férfi szemébe nézni.
Leo saját szívverése felgyorsult.

183
 - Jó kislány – mondta nyersen. – Most pedig fond körém a combjaidat,
így érezhetlek.
Catherine zavarodottnak tűnt, kicsit elveszettnek, tekintete ide-oda járt.
Szemei ragyogtak, akaratlanul élvezte a gyönyört, és ettől kéj futott végig a
férfin. Minden ábrándját valóra akarta váltani, felfedezni és kielégíteni minden
szükségletét.
- Tedd a kezed a melled alá – mondta neki-, és emeld a számhoz.
A nő engedelmeskedett neki. És ekkor, Leo volt az, aki teljesen elveszett,
szenvedélyesen elmerült édes puhaságában. Minden felett elveszítette
irányítását, csak az ösztön létezett, a primitív vágy, hogy kielégítse és birtokolja
a nőt.
Maga fölé térdepeltette, és követte a kábító, sós illatú nedvességet
testének bejáratához. Nyelvét belemerítve nyalta, míg meg nem érezte a hosszú,
gyönyörű comb izmainak összehúzódásait.
Rekedt morgással Leo elengedte, és segített neki lovagló ülésbe
rátelepedni. Puha nyílásához illesztett magát, és megszorította csípőjét, hogy
egy helyben tartsa. Catherine megremegett, mikor megértette, mit akar a férfi.
- Lassan – mormolta Leo, ahogy Catherine ráereszkedett. – Így, lefelé. –
Alig sikerült egy fájdalmas nyögést elfojtania, amint érezte, hogy köré záródik,
duzzadt húsa azon dolgozott, hogy még jobban magába húzza a férfi
keménységét. Semmi sem volt még ennyire finom. – Ó, édes Jézus… fogadj be
egészen.
- Nem tudlak. – Catherine mozdulatlanná dermedt, elégedetlennek tűnt.
Elképzelhetetlen volt, hogy Leo bármi mulatságost is találjon a
pillanatban, mikor a testét vágy kínozta. De annyira édesen esetlenül ült rajta a
nő. Valahogy sikerült elfojtania egy nevetést. Leo remegő kezét rátette az övére,
eligazgatva és cirógatva.

184
 - De tudsz – mondta rekedten. – Tedd a kezedet a vállamra, és fektesd az
édes kis testedet az enyémre.
- Túl sok.
- Nem az.
- De az.
- Én vagyok a tapasztalt. Te még újonc vagy, emlékszel?
- Ez még nem változtat a tényen, hogy te túl…óóó.
Valamikor vitájuk közben, Leo leküzdötte az utolsó centimétereket is,
most már teljesen egyesült testük.
- Ó – mondta Catherine megint, szemét félig lehunyta, újfajta szín
költözött arcára.
Leo érezte, hogy hevesen közeledik a csúcs, csak kevés hiányzott ahhoz,
hogy kitörjön belőle. Catherine teste összeszorult körülötte, akaratlanul úgy
mozogva, hogy az őrületbe kergette a férfit. Csábosan mozgott, mitől
mindketten megrázkódtak.
- Cat, várj – suttogta Leo kiszáradt ajkain keresztül.
- Nem tudok, nem tudok…- Újra megmozdult, Leo pedig úgy érezte,
mintha kínpadra vonták volna.
- Ne mozdulj.
- Próbálok. – De ösztönösen hozzápréselte magát, Leo felnyögött és
felvette a ritmust, figyelte, hogyan zihál a nő, és érezte, amint összerándul, az
érzés túl erősen futott át rajta, hogy ellenálljon.
Herkulesi erőfeszítéssel Leo visszahúzódott, majd magját a takaróra
lövellte, míg lélegzete elakadt, fogait összeszorította. Minden izmai ellenkezett,
hogy eltávolodjon a melegségtől, ami magába fogadta őt. Zihálva magához
húzta Catherine-t.
A nő egyik kezét mellkasának közepére tette, kitapintva heves
szívverését. Ajkát a Leo vállához nyomta.

185
 - Nem akartam, hogy megállj – suttogta.
- Én sem. – Karjait köré fonta, bánatosan hajába mosolygott. – De ez baj
az aktus félbeszakításával. Egyiknek mindig el kell hagyni az állomást, mielőtt a
másik eléri a végső célt.

186
 21. fejezet
Leo a Londonba vezető út alatt még kétszer kérte meg Catherine-t. A nő
mindkétszer visszautasította, ragaszkodott hozzá, hogy a szokásos módon
járjon el, és előtte beszéljen a fivérével. Mikor Leo rámutatott, hogy az éjszaka
közepén cakk-pakk elfutni a Ramsey – házból nem épen szokásos, annyit
beismert, hogy talán egy kicsit meggondolatlanul viselkedett.
- Bármennyire is ellenemre esik beismerni – mondta Leónak, miközben
kocsijuk a postaúton haladt -, nem voltam beszámítható állapotban a bál után.
Szörnyű megrázkódtatás volt újra találkozni Lord Latimer-rel. És mikor rám
tette a kezét, újra az a rémült gyerek voltam, és csak arra tudtam gondolni,
hogyan szabadulhatok meg tőle. – Elhallgatott. – De az megnyugtatott, hogy
már Harryhez tudok fordulni.
- Én is ott voltam neked – mondta Leo halkan.
Catherine csodálkozva nézett rá.
- Nem tudtam.
Leo visszanézett rá.
- Most már tudod.
Engedd, hogy a nagy bátyád legyek- mondta Harry Catherine-nek
legutóbbi hampshire-i látogatásának alkalmával, és tisztázta, hogy szeretné
elmélyíteni rokoni kapcsolatukat. Catherine nem kis gyötrelemmel beismerte,
hogy sokkal hamarabb próbára teszi türelmét, mint gondolta. És részben még
mindig idegenek egymásnak.
De Harry megváltozott az alatt a rövid idő alatt, mióta Poppy a felesége.
Most már sokkal kedvesebb és szívélyesebb volt, és egyértelműen hajlandó arra,
hogy Catherine-t többnek tekintse, mint egy kényelmetlen féltestvér, aki nem
tartozik sehova.

187
 Mikor a Rutledge Szállodához értek, Catherine és Leo hamar felkeresték
Harry és Poppy magánlakrészét.
A Hathaway-ek közül, Catherine Poppy-val érezte magát a legjobban.
Poppy lelkes és beszédes fiatal hölgy volt, aki szerette a rendet és a fegyelmet.
Napos és vidám természete volt, tökéletes egyensúlyt képezett Harry
erőskezűségével.
- Catherine – kiáltott fel, megölelve, majd kartávolságra tartva ránézett.
– Miért vagy itt? Valami baj van? Mindenki rendben van?
- A családod remekül van – válaszolta Catherine sietve. – De volt… egy
helyzet. El kellett jönnöm. – Torka összeszorult.
Poppy homlokát ráncolva Leóra nézett.
- Tettél valamit?
- Miért kérdezed ezt?
- Mert mikor valami probléma adódik, te általában benne vagy.
- Igaz. De most nem én vagyok a probléma, most én vagyok a megoldás.
Harry odalépett hozzájuk, szeme összeszűkült.
- Ha te vagy a megoldás, Ramsey, akkor félek hallani, mi a probléma. –
Figyelmeztető pillantást lövellt Cat felé, és szorosan óvó ölelésébe vonta. – Mi
az, Cat? – kérdezte a fülébe suttogva. – Mi történt?
- Ó, Harry – tétovázott Catherine. – Lord Latimer ott volt a bálon.
A férfi mindent megértett ebből az egy mondatból
- Elintézem – mondta gondolkodás nélkül. – Vigyázok rád.
Catherine lehunyta szemét, halkan sóhajtott.
- Harry, nem tudom, mit tegyek.
- Jól tetted, hogy ide jöttél. Megoldjuk együtt. – Harry felemelte a fejét,
Leóra pillantott. – Ha jól sejtem, Cat beszélt neked Lord Latimer-ről.
Leo zordan ránézett.

188
 - Higgy nekem, ha tudtam volna róla hamarabb, nem jutott volna a
közelébe.
Harry, még mindig Catherine-nel a karjában, teljesen Leo felé fordult.
- Miért volt egyáltalán meghívva az a fattyú a Ramsey- házba?
- A családja volt meghívva, mert közel laknak Hampshire-hez.
Kísérőként jött. És mikor Marks-ra akarta erőltetni magát, páros lábbal rúgtam
ki. Nem fog visszatérni.
Harry szemei veszélyes fénnyel villantak.
- Elejtek egy-két szó a megfelelő embereknek. Holnapra azt kívánja,
bárcsak halott lenne.
Catherine ideges szorítást érzett gyomrában. Harry tekintélyes férfi volt.
Mindig értékes információkkal rendelkezett. Ez úgy élt a fejében, hogy
bármikor háborút kezdeményezhet, királyságokat dönthet romba, családokat
tehet tönkre és csődbe viheti a brit gazdasági rendszert.
- Nem, Harry – mondta Poppy. – Ha azt tervezed, hogy felnégyeled vagy
kiheréled Lord Latimer-t, akkor ezt ki kell verned a fejedből.
- Tetszik Harry terve – mondta Leo.
- Ez nem vita kérdése – világosította fel Poppy. – Gyertek, üljünk le,
keressünk rendes lehetőségeket. – Catherin-re nézett. – Biztos megéheztetek az
utazás alatt. Csengetek teáért és szendvicsért.
- Én nem kérek, köszönöm – mondta Catherine. – Nem vagyok…
- Szeretne ő is szendvicset – szólt közbe Leo. – Csak kenyeret és teát
reggelizett.
- Nem vagyok éhes – ellenkezett Catherine. Ideges pillantására a férfi
kérlelhetetlennel válaszolt.
Új élmény volt számára, hogy valaki döntéseket hoz helyette, hogy
észrevette, mit evett reggelire. Felülvizsgálta ezt az érzést, ízlelgette, és
különösen vonzónak találta, még azt is, hogy megmondják, mit tegyen. Az apró

189
érzés hasonló volt ahhoz, amit Cam és Amelia, vagy Merripen és Win között
érzett, a mód, ahogy alkalmanként akadékoskodtak egymással. Törődtek
egymással.
Miután Poppy teáért küldött, visszatért a társalgóba. Leült Catherine
mellé a bársonnyal borított kanapéra.
- Mondd el, mit történt, kedvesem. Lord Latimer korán érkezett az
estélyre? – kérdezte.
- Nem, akkor a bál már egy ideje tartott…
Catherine tényszerűen előadta a történetet, kezeit az ölében tartotta.
- A probléma az – mondta-, hogy bármennyire is szeretnénk, hogy tartsa
a száját a múlttal kapcsolatban, Lord Latimer világgá fogja kürtölni. A botrány
jön, és semmi sem állítja majd meg. Az legjobb, ha megint eltűnök.
- Új név, új személyazonosság? – kérdezte Harry, és megrázta a fejét. –
Nem futhatsz el örökké, Cat. Most szembeszállunk vele – együtt, ahogy évekkel
ezelőtt kellett volna. – Megdörzsölte orrnyergét, a lehetőségeket fontolgatta. –
Azzal kezdem, hogy felvállallak, mint a húgomat.
Catherine érezte, hogy elfehéredik. Az emberek szörnyen kíváncsiak
lesznek, mikor kiderül, hogy a rejtélyes Harry Rutledge- nek van egy rég
elveszett húga. Biztos volt benne, hogy nem bírná elviselni a kérdések özönét.
- Az emberek úgy ismernek engem, mint a Hathaway-ek nevelőnőjét –
mondta fojtott hangon. – Meg fogják kérdőjelezni, hogy a tehetős
szállodatulajdonos húgának miért kellett munkát vállalnia.
- Azt gondolnak, amit akarnak – mondta Harry.
- Rossz fényt vetnék rád.
Leo szárazon megszólalt.
- A bátyád kapcsolataival, Marks, el tudja kerülni a nem kívánt
pletykákat.
A személyeskedő megszólítás hallatán Harry szeme összeszűkült.

190
 - Érdekes – mondta Catherine-nek-, hogy Ramsey-vel jöttél Londonba.
Mikor döntöttétek el, hogy összefogtok? És mikor indultatok múlt este, hogy
délre már Londonban vagytok?
Ami szín az imént elhagyta Catherine arcát, most duplán visszatért.
- Én…ő…- Leóra pillantott, aki ártatlan érdeklődéssel figyelte, mintha
kíváncsi lenne a magyarázatára. – Tegnap reggel egyedül jöttem el – sikerült
kinyögnie, tekintetét Harryre kapta.
Harry előre dőlt, arcán mogorva kifejezés ült.
- Tegnap reggel? Hol töltötted az éjszakát?
Catherine felemelte állát, megpróbált gyakorlatias hangon megszólalni.
- Egy fogadóban.
- Van róla fogalmad, hogy mennyire veszélyesek az ilyen helyek egy
egyedülálló nő számára? Elment az eszed? Mikor arra gondolok, mit
történhetett volna veled…
- Nem volt egyedül – mondta Leo.
Harry hitetlenkedve rápillantott.
Olyan fajta csend állt be, ami többet mondott minden szónál. Szinte látni
lehetett, amint Harry agyában forognak a fogaskerekek. Látni lehetett, melyik
pillanatban vonta le a kellemetlen következtetést.
Harry olyan hangon szólt Leóhoz, hogy Catherine vére megfagyott.
- Még te sem tudnád egy elveszett és ijedt nő helyzetét kihasználni.
- Eddig magasról tettél rá – válaszolt Leo. – Miért most kellene
elkezdened törődni vele?
Harry talpra szökkent, kezeit ökölbe szorította.
- Ó, Istenem – mormolta Poppy. – Harry…
- Megosztottad vele a szobád? – követelte Harry Leótól. – Az ágyad?
- Ez nem a te átkozott dolgod, ugye?

191
 - Az enyém, ha a húgomról van szó, és te ahelyett, hogy megvédted
volna, molesztáltad őt!
- Harry – tört ki Catherine -, ő nem…
- Nincs kedvem erkölcsi kioktatásban részt venni– mondta Leo Harrynek
-. főleg, ha olyas valaki papol, akinek elképzelése sincs róla.
- Poppy – mondta Harry, tekintete végigjárt León, mintha azt tervezné,
hogyan fogja megölni. – Neked és Catherine-nek ki kéne mennetek.
- Gyere, Catherine – mondta Poppy halkan, az ajtó felé indult. – Hagyjuk,
hadd kiabáljanak és verekedjenek férfias módon. Te és én pedig keresünk egy
helyet, ahol gyengéd módon megbeszéljük a jövődet.
Catherine ezt kiváló ötletnek tartotta. Követte Poppy-t, miközben Harry
és Leo még mindig egymást bámulták.
- Elveszem feleségül – mondta Leo.
Harry arca kifejezéstelen maradt.
- Ki nem állhatjátok egymást.
- Megegyezésre jutottunk.
- Elfogadta a kérésed?
- Még nem. Először meg akarta veled vitatni.
- Hála az égnek. Mert meg fogom neki mondani, hogy ez a legrosszabb
ötlet, amit valaha hallottam.
Leo felvonta szemöldökét.
- Kételkedsz benne, hogy meg tudom védeni?
- Attól tartok, hogy megölitek egymást! Attól tartok, hogy sosem lesz
boldog ilyen körülmények között. Attól tartok… nem, nem fogom felsorolni az
összes ellenvetésem, az átkozottul sokáig tartana. – Harry szemei jéghidegek
voltak. - A válaszom: nem, Ramsey. Mindent megteszek, hogy gondját viseljem
Cat-nek. Visszamehetsz Hampshire-be.

192
 - Attól tartok, nem tudsz könnyen elüldözni – mondta Leo. – Talán nem
tűnt fel, de nem kértem a beleegyezésed. Nincs más választás. Egyértelmű, hogy
olyan dolgok történtek, amiket nem lehet visszacsinálni.
Látta Harry arckifejezésén, hogy csak néhány törékeny gát választja el őt
és lehetséges halálát.
- Szándékosan elcsábítottad – nyögte ki Harry.
- Boldogabbá tenne, ha azt mondanám, véletlen volt?
- Az egyetlen dolog, amit boldoggá tenne, ha súlyt kötnék a lábadra és
bedobnálak a Temzébe.
- Értem. Még egyet is értek. El sem tudom képzelni, milyen lenne
szembenézni azzal a férfival, aki kompromittálta a nővéredet, milyen nehéz
lenne nem megölni ott helyben. Ó, de várj csak… - Leo elgondolkodva arcához
érintette ujját. – El tudom képzelni. Mert keresztül mentem rajta nyavalyás két
hónappal ezelőtt.
Harry szemei összeszűkültek.
- Az nem olyan volt. A húgod még szűz volt, mikor elvettem.
Leo dacosan nézett rá.
- Amikor kompromittálok egy nőt, akkor azt rendesen teszem.
- Épp ez az – morogta Harry, majd torkon ragadta.
A földre zuhantak, gurulva, dulakodva. Habár Harry a padlóba verte Leo
fejét, a vastag szőnyeg az ütés nagy részét felfogta. Harry fojtogatni kezdte, de
Leo elhajolt és kiszabadította magát. Kétszer átfordultak, ütéseket váltva a
torokra, vesére, gyomorra, mintha csak az East End-en küzdenének.
- Ezt nem nyered meg, Rutledge – zihálta Leo, mikor szétváltak, és lábra
álltak. – Nem vagyok az üss- meg- finoman birkózó partnered. – Kikerült egy
jobb horgot, majd az ő is ütött egyet. – A pokolban és London kocsmáiban
tanultam meg harcolni… - Kivédett egy ütést baljával, majd bevitt egy jobbost

193
Harry állkapcsára. – És emellett Meripennel éltem, akinek olyan felütései
vannak, mint egy bikának…
- Abbahagyod valamikor a fecsegést? – Harry gyomron vágta, és
visszahúzódott, mielőtt Leo vissza tudott volna ütni.
- Kommunikációnak hívják. Néha kipróbálhatnád. – Leo bőszen
leeresztette ökleit, így védtelenül állt. – Főként a húgoddal. Törődtél azzal
valaha, hogy meghallgasd? Fenébe is, ember, azért jött Londonba, mert testvéri
támogatásra vágyott, erre az első dolgod az volt, hogy kiküldted a szobából.
Harry is leengedte ökleit. Lekicsinylő tekintetét Leóra tűzte, de hangja tele
volt önutálattal.
- Évekkel ezelőtt elbuktam. Azt hiszed, nem tudom, mit kellett volna érte
tennem, nem tettem semmit? Mindent elkövetek, hogy vezekeljek. De a fenébe
is, Ramsey… az utolsó dolog, amire szüksége volt, hogy elvegyék az
ártatlanságát, mikor nem volt képes megvédenie magát.
- Pont erre volt szüksége.
Harry hitetlenkedve megrázta a fejét.
- A pokolba veled. – Egyik kezét végighúzta fekete haját, és különösen
felnevetett. – Utálok egy Hathaway-el vitatkozni. Úgy mondasz valami
sületlenséget, mintha az teljesen logikus lenne. Korán van még egy brandyhez?
- Nem egészen. Túl józannak érzem magam ehhez a beszélgetéshez.
Harry az italszekrényhez lépett, kivett két poharat.
- Mialatt töltök – mondta-, elmagyarázhatnád, hogy mi előnye
származik a húgomnak abból, hogy meggyaláztad.
Leo kibujt a kabátjából, széke támlájára tette, majd leült.
- Marks túl sokáig volt elzárva és egyedül ahhoz…
- Nem volt egyedül, a Hawhaway-ekkel élt.
- Még ha így is volt, a család szélén állt, orrát az ablaknak dugva, mint
valami Dickens árva. Hamis név, egyszerű ruhák, festett haj…túl sokáig

194
rejtőzködött, így alig tudta, ki is valójában. De az igazi Catherine előbukkant,
mikor velem volt. Egymás gátjai mögé láttunk. Egy nyelvet beszéltünk, ha érted,
mire gondolok. – Leo elhallgatott, figyelte, ahogy a brandy a pohárba áramlik. –
Marks nagyon ellentmondásos nő, és már ismerem annyira, hogy az
ellentmondások értelmet nyerjenek. Bármennyire is tagadja, valahová,
valakihez tartozni akar. És igen, egy férfit akar az ágyba. Konkrétan engem. –
Elvéve Harrytől a brandyt, nagyot kortyolt belőle. – Jól meg lesz velem. Nem
azért, mert én vagyok a tökéletes férj mintaképe, vagy az akarnék lenni. De jó
vagyok neki. Nem zavar az éles nyelve, nem tud kihozni a sodromból. És ezt ő is
tudja.
Harry leült, és megitta brandyjét. Szúrósan nézte Leót.
- Mit nyernél ebből? – kérdezte halkan. – Ha jól értettem, meg kell
nősülnöd és gyereket nemzened rövid időn belül. Ha Catherine nem tud fiút
szülni, a Hathaway-ek elvesztik a Ramsey- házat.
- Már rosszabb dolgokat is túléltünk, mint egy nyavalyás ház elvesztését.
Elveszem Marks-t és vállalom a kockázatot.
- Talán csak puhatolózol – mondta Harry, arca kifejezéstelenné vált. –
Megpróbálsz meggyőződni arról, hogy termékeny-e, mielőtt elveszed.
Leo dühösen emlékeztette magát, hogy egy bátynak megvan a joga az
ellenvetésekhez.
- Rohadtul nem izgat, termékeny-e – mondta nyugodtan. – Ha ez
megnyugtat, várhatunk, míg a birtokjog kikötése hatályát veszti. Mindentől
függetlenül akarom őt.
- És mi van azzal, amit Cat akar?
- Ez rajta áll. Ami Latimer-t illeti – már biztosítottam, van mit
felhasználnom ellene. És fel is használom, ha bajt kever. De a legnagyobb
biztonságot a nevem jelenti. – Leo kiitta brandyjét, a poharat az asztalra tette. –
Mit tudsz a nagymamáról és a néniről?

195
 - Az öreg nemrég halt meg. A nagynéni, Althea Hutchins vezeti most a
helyet. Elküldtem az alkalmazottamat, Valenetine-t, hogy szaglásszon körbe, és
úgy tért vissza, mintha beteg lenni. Úgy tűnik, Mrs. Hutchins igazi
bordélyházzá változtatta a helyet, ahol minden perverzió megengedett. A
szerencsétlen nők, akik ott dolgoznak, általában túl jól öltözöttekhez ahhoz,
hogy más bordélyházban dolgozzanak. – Harry is befejezte brandyjét. – Úgy
tűnik, a nagynéni haldoklik, elkapott valami gyógyíthatatlan nemi betegséget.
Leo figyelmeztetően rápillantott.
- Elmondtad Marks-nak?
- Nem, sose kérdezte. Nem hiszem, hogy tudni akarja.
- Fél – mondta Leo halkan.
- Mitől?
- Hogy mi lett majdnem belőle. A dolgoktól, amiket Althea mondott neki.
- Mint például?
Leo megrázta a fejét.
- Megkért, ne mondjam el senkinek. – Leo elmosolyodott Harry ideges
arckifejezése láttán. – Évek óta ismered, Rutledge…miről beszélgettetek, mikor
együtt voltatok? Adókról? Az időjárásról? – Felállt, kabátját felemelte. – Ha
most megbocsátasz, kiveszek egy szobát.
Harry homlokát ráncolta.
- Itt?
- Igen, hol máshol?
- Mi van a lakásoddal, ahol általában megszállsz?
- Nyárra le van zárva. De ha nem lenne, akkor is itt maradnék. – Leo
halványan elmosolyodott. – Gondolj csak bele, micsoda élvezet lehet a szoros
családi kötelék.
- Az lenne az igazi élvezet, ha az egész család az átkozott Hampshire-
ben maradna – morogta Harry, amint Leo elhagyta a lakosztályt.

196
 22. fejezet
-Harrynek valamiben igaza volt – mondta Poppy Catherine-nek, ahogy a
hotel háta mögötti kertben sétáltak.
A modern, romantikus hangú kertekkel ellentétben – építmények nélkül,
virágágyásokkal és kanyargós utakkal teli színpompás terület -, a Rutledge kert
inkább precíz és előkelő volt.
- Épp itt az ideje – folytatta Poppy-, hogy Harry bemutasson téged, mint
húgát. És neked, hogy az igazi nevedet használd. Amúgy, mi is az?
- Catherine Wigens.
Poppy elgondolkodott.
- Talán, mert mindig is Marks-ként ismertelek, de a Marks jobban
tetszik.
- Nekem is. Catherine Wigens egy ijedt kislány, nehéz körülmények
között. Sokkal boldogabb vagyok, mint Catherine Marks.
- Boldogabb? – kérdezte Poppy gyengéden. – Vagy kevésbé ijedt.
Catherine elmosolyodott.
- Igen sokat tanultam a boldogságról az elmúlt néhány évben. Békére
leltem az iskolában, habár túl halk szavú és visszahúzódó voltam ahhoz, hogy
barátokat találjak. Nem voltam addig igazán boldog, míg a Hathaway-eknek el
nem kezdtem dolgozni, tőlük láttam, milyenek a nap, mint napi érintkezések. És
a múlt évben megtapasztaltam, milyenek az igazi örömteli pillanatok.
Poppy mosolygós szemekkel pillantott rá.
- Pillanatok, amik…
Elértek a rózsakertbe, ahol a levegő megtelt frissen nyílt virágok illatával.
- Esték a szalonban, mikor a család összegyűlt, és Win felolvasott. A
Beatrixszal tett séták. Vagy a hampshire- i esős napok, mikor a teraszon

197
piknikeztünk. Vagy… - Elhallgatott, megrázta a fejét, mikor rájött, hogy mit
akar mondani.
- Vagy? – bátorította Poppy, megállva, hogy tanulmányozzon és
megszagoljon egy fénylő rózsát. Ravasz szeme Catherine arcára szegeződött.
Catherine számára nehéz volt kifejezni személyes érzéseit, de rávette
magát, hogy kimondja az igazságot.
- Mikor Leo megsérült a romoknál… másnap lázasan feküdt az
ágyában… és órákig ültem mellette. Beszélgettünk, míg én elvégeztem a
javításokat, és Balzac-ot olvastam neki.
Poppy mosolygott.
- Leo biztos imádta. Teljesen odáig van a francia irodalomért.
- Mesélt a Franciaországban töltött időről. Azt mondta, a franciáknak
remek érzékűk van ahhoz, hogy kibogozzanak dolgokat.
- Igen, szüksége is volt erre. Mikor Leo Franciaországba ment Win-nel,
törött ember volt. Meg sem ismerted volna. Nem is tudtuk, mi miatt féljünk
jobban: Win gyenge tüdeje miatt, vagy Leo miatt, aki jó úton haladt ahhoz,
hogy tönkretegye magát.
- De gyógyulva jöttek vissza- mondta Catherine.
- Igen, végül mindketten meggyógyultak. De megváltoztak.
- Franciaország miatt?
- Igen, és a küzdelmek miatt, amiken keresztül mentek. Win egyszer azt
mondta nekem, hogy nem az tökéletesíti az embert, hogy a hegy tetején van,
hanem az, ahogy felmászott oda.
Catherine Win-re gondolva elmosolyodott, aki végtelen türelemmel
viselte hosszan tartó betegségét.
- Pont úgy hangzik, mint szokott – mondta. Éles eszű. És erős.
- Leo is ilyen – válaszolt Poppy -, csak ő túl irreleváns.
- És cinikus – mondta Catherine.

198
 - Igen, cinikus… de játékos is. Talán különös párosítás, de ez a bátyám.
Catherine mosolya megnyúlt. Olyan sok kép élt a fejében
Leóról…óvatosan kimentett egy sündisznót egy gödörből… a bérlők házának
tervein dolgozott. arcán komoly elhatározás ült…sebesülten feküdt az ágyában,
szemei fájdalmasan csillogtak, mikor kimondta: Túl sok vagyok ahhoz,hogy
kezelni tudj.
Nem – válaszolta neki -, nem vagy az.
- Catherine – mondta Poppy tétován -, a tény, hogy Leo veled jött
Londonba… elgondolkodtam, hátha…van rá remény arra…, hogy megkért?
- Felajánlotta nekem – ismerte be Catherine-, de én…
- Megtette? – Poppy lelkesen magához ölelte. – Ó, ez túl szép, hogy igaz
legyen! Kérlek, mondd azt, hogy elfogadtad.
- Attól tartok, a helyzet nem ilyen egyszerű – mondta Catherine
bánatosan, majd elhúzódott. – Túl sok dolgot kell átgondolni, Poppy.
Poppy lelkesedése gyorsan alább hagyott, szemöldökét idegesen
összevonta.
- Nem szereted? De idővel biztos meg fogod. Olyan sok minden megéri
benne…
- Ez nem szerelem kérdése – mondta Catherine halvány grimasszal.
- A házasság nem szerelem kérdése?
- Nem, természetesen az, de arra gondoltam, ha kimondom, szeretem, az
nem oldja meg a problémákat.
- Szóval szereted? – kérdezte Poppy reménykedve.
Catherine mélyen elvörösödött.
- Sok tulajdonságát tisztelem Lord Ramsey-nek.
- És azt mondtad, boldoggá tesz.
- Nos, elismerem, azon a nap…
- „Örömteli pillanat”, így mondtad.

199
 - Jó ég, Poppy, úgy érzem, mintha vallatnál.
Poppy elvigyorodott.
- Sajnálom, csak annyira szeretném. Leo kedvéért, a tiédért, a családért.
Harry száraz hangja jött mögülük:
- Úgy tűnik, nem vagyunk egy véleményen, szerelmem. – A nők
megfordultak, amint odaért hozzájuk. Harry melegen átölelte feleségét, de úgy
tűnt, valahol máshol jár az esze. – A tea és a szendvicsek már várnak – mondta.
– A civakodásnak vége. Visszamehetnénk a lakosztályba?
- Ki nyerte a vitát? – kérdezte Poppy huncutul, amivel kiérdemelte Harry
ritka mosolyainak egyikét.
- A beszélgetés a verekedés közben tört ki. Ami kétségkívül kedvező,
mivel egyikünk sem úriemberhez méltó harcmodoráról ismert.
- Vívni szoktál – mutatott rá Poppy. – Ez igazán úriemberhez méltó.
- A vívás nem igazán harc. Sokkal inkább olyan, mint a sakk, csak itt meg
is sebesülhetsz.
- Nos, örülök, hogy nem tettetek kárt egymásban – mondta Poppy
csivitelve -, mivel nagy rá az esély, hogy sógorok lesztek.
- Már azok vagyunk.
- Akkor duplán sógorok – fonta karját férje karjába Poppy.
Harry Catherine-re pillantott, mikor elindultak.
- Még nem döntöttél, ugye? A házasságról Ramsey- vel?
- Természetesen nem – mondta Catherine halkan, helyet hagyva köztük.
– A fejem egy merő forgatag. Időre van szükségem.
- Harry – mondta Poppy -, mikor azt mondtad, hogy nem vagyunk egy
véleményen, ugye nem arra gondoltál, hogy te ellenzed ezt a házasságot?
- Mikor eljön az idő – mondta Harry, szavait gondosan megválogatva -,
remélem, hogy az óvatosság kerekedik felül.

200
 - De nem akarod, hogy Catherine a családom része legyen? – kérdezte
Poppy meghökkenve. – A Hathaway-ek védelmét élvezné, és közel lehetne
hozzád is.
- Igen, ezt nagyon szeretném. Feltéve, ha ez azzal jár, hogy Cat
hozzámegy Ramse-hez, és még mindig nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez
a legjobb neki.
- Azt hittem, kedveled Leót – ellenkezett Poppy.
- Kedvelem. Nincs nála bölcsebb vagy bájosabb ember Londonban.
- Akkor hogy lehet még fenntartásod ellene?
- Mert a múltja nem arra utal, hogy megbízható férj les. Cat- et
annyiszor elárulták már. – Hangja higgadt és elkeseredett volt. Catherien-re
pillantott – Én vagyok az egyik ember, aki elbukott vele kapcsolatban. Nem
akarom, hogy még egyszer elszenvedd.
- Harry – mondta Catherine komolyan -, túlságosan is kemény vagy
magaddal szemben.
- Ez most nem a kellemetlen igazságok szépítésének ideje – vágott vissza
a férfi. – Ha meg lehetne változtatni a múltat, gondolkodás nélkül
megváltoztatnám. De minden tőlem telhetőt megteszek, hogy kiengeszteljelek,
és mindent jobban tegyek a jövőben.
- Mindenkinek jár egy második esély – mondta Catherine.
- Egyetértek. Szeretném ezt hinni, és új lappal indulni. De a többit majd
meglátjuk.
- Attól félsz, hogy újra a régi hibáiba esik – szólt Catherine.
- Nem ő lenne az első. Ramsey abban a korban van, amikor az ember
jelleme jobban vagy kevésbé kialakulóban van. Ha továbbra is elkerüli
kicsapongó életmódját, úgy vélem, jó férj válhat belőle. De míg bizonyítja ezt,
nem vagyok hajlandó kockára tenni a jövődet egy olyan ember feleségeként,
aki nem képes betartani a fogadalmait.

201
 - Be fogja tartani a fogadalmait – szúrta közbe Poppy.
- Honnan tudod?
- Mert ő is egy Hathaway.
Harry lemosolygott rá.
- Szerencsés, hogy itt vagy neki, hogy megvédd. És remélem, igazad van.
– Tekintete Catherine nyugtalan arcára vándorolt. – Rosszul feltételezem, hogy
neked is ezek a kétségeid, Cat?
- Nehéz megbíznom bármely férfiban is – ismerte be a nő.
Mindhárman hallgattak, miközben végigsétáltak a keskeny úton.
- Cateherine – kockáztatta meg Poppy-, kérdezhetek valami
személyeset?
Catherine gúnyos—ijedt pillantást vetett rá, és elmosolyodott.
- Nem tudom elképzelni, mi lehet még ennél is személyesebb. Igen,
természetesen.
- Mondta a bátyám, hogy szeret?
Catherine egy hosszú pillanatig tétovázott.
- Nem – mondta, tekintetét az útra szegezte. – Valójában nemrég
kihallgattam, amint azt mondta Win-nek, hogy akkor vesz el egy nőt, ha
biztosan nem szerelmes belé. – Harryre pillantott, aki szerencsére nem hallotta
a megjegyzést.
Poppy homlokát ráncolta.
- Talán nem így gondolta. Leo gyakran elvicceli a dolgokat, és nem azt
mondja, amit érez. Sosem tudja az ember, hányadán is áll vele.
- Én is így gondolom – mondta Harry ideges hangon. – Senki sem
tudhatja Ramsey esetében.

Miután Catherine újonnan feltámadt étvággyal elfogyasztotta szendvicsét,

elvonult a szobába, amit Harry bocsátott rendelkezésére.

202
 - Később, mikor már berendezkedtél – mondta neki Poppy -, leküldöm
pár ruhámat egy szobalánnyal. Talán kicsit lazák lesznek rád, de könnyen
beigazítjuk majd.
- Ó, erre semmi szükség – ellenkezett Catherine. – Elküldetek a
holmimért Hampshire- be.
- Addig is kell valami, amit viselhetsz. És van egy csomó ruhám, amit
még sosem vettem fel. Harry nevetségesen nagyvonalú, mikor vesz nekem
valamit. Emellett, már semmi szükség az egyszerű ruháidra. Mindig is vágytam
arra, hogy gyönyörű színekben lássalak… rózsaszínben, vagy jáde zöldben. –
Elmosolyodott Catherine arckifejezése láttán. – Olyan leszel, mint egy hernyó,
aki pillangóvá változott.
Catherine megpróbált humorosan válaszolni, habár idegei ideges táncot
jártak.
- Nagyon is kényelmesen éreztem magam hernyóként.

Poppy elment, hogy megkeresse Harryt a dolgozószobájában, ahová általában

elvonult, ha azt akarta, ne zavarják meg. Egyedül Poppy-t látta szívesen.
A szoba egzotikus és érdekes dolgokkal volt tele, ajándékokkal a
vendégektől, órákkal és furcsa szerkezetekkel, amiket a férfi utazásai során
gyűjtött össze.
Harry az asztalánál ült ingujjban, egy halom papírral körbevéve írt,
közben úgy tűnt, mint aki nagyon gondolkodik valamin. Poppy odament hozzá,
apró örömpillangók csapkodtak benne, amint kezeinek mozgását figyelte, arra
gondolva, hogy azok hogyan játszadoztak testén.
Harry felnézett, amint becsukta az ajtót, tekintete figyelmes és elmélkedő
volt. Székét hátrébb tolva, megragadta a nő csípőjét, és szétnyitott combjai közé
húzta.

203
 Poppy kezével végigszántott sűrű, sötét haján, barna és fekete tincsek
göndörödtek ujjai köré.
- Megzavartalak valamiben? – kérdezte, amint lehajolt, hogy
megcsókolja férjét.
- Igen – mondta Harry a szájának. – Ne hagyd abba.
Poppy az ajkai közé kuncogott, mintha cukor olvadna a forró teában.
Poppy fejét felemelve megpróbált visszaemlékezni, miért is jött valójában.
- Hmmm… ne – mondta, mikor Harry ajkai végigszántottak torkán. –
Nem tudok gondolkodni, mikor ezt csinálod. Kérdezni akartam valamit…
- A válasz ige.
A nő visszahúzódva elvigyorodott, lenézett rá, karjai még mindig a nyaka
köré fonódtak.
- Mit gondolsz valójában Catherine és Leo helyzetéről?
- Nem vagyok benne biztos. – A nő ruhájának elejével játszadozott, ujjai
végigfuttatta a csinos gombokon.
- Harry, azokat ne huzigáld – figyelmeztette Poppy-, csak díszek.
- Mi a jó az olyan gombokban, amik semmire sem valók? – kérdezte
amaz, zavartam a nőre pillantva.
- Ez a divat.
- Hogyan bogozhatlak ki ebből a ruhából. – Rejtett kapcsok után
kutakodott.
Poppy orrát az övéhez érintette.
- Ez egy rejtély – suttogta. – Megengedem, hogy kitaláld, miután
elmondtad, mik a szándékaid Catherine-nel kapcsolatban.
- A botrány sokkal hamarabb kitör, ha mellőzik. Minden próbálkozás
felesleges, hogy elkerüljük. Be fogom mutatni, mint testvéremet, elmagyarázom,
hogy a Szomorú Szűz-be járt iskolába, és a te és nővéreid kedvéért vállalta el a
munkát Hathaway- eknél.

204
 - És mi van a kellemetlenkedő kérdésekkel? – kérdezte Poppy. – Hogy
fogunk rájuk válaszolni?
- Mint a jó politikusok. Félrebeszélünk és kikerüljük őket.
Poppy összeszorított szájjal fontolgatta a dolgot.
- Szerintem ez is egy járható út – mondta. – De mi lesz Leo
lánykérésével?
- Úgy hiszed, el kéne fogadnia?
Poppy határozottan bólintott.
- Nem értem, mit nyernénk a várakozással. Senki sem tudhatja, milyen
lesz egy férj, miután hozzámegy. És akkor már késő.
- Szegény kicsi feleségem – mormolta Harry, közelebb húzva magához. –
Már számodra is késő, igaz?
- Nos, igen, örök életre elköteleztem magam arra, hogy elviseljem
szenvedélyes szeretkezésinket és piszkos kis beszélgetéseinket. – Nagyot
sóhajtott. – Jobb, mint vénlánynak lenni, szoktam magamnak mondogatni.
Harry felállt, magához rántotta, és addig csókolta, míg a nő elkábult, arc
pedig kipirult.
- Harry – tartott ki Poppy, miközben a férfi fülcimpáját harapdálta -,
mikor adod áldásodat Catherin-re és a fivéremre?
- Mikor Cat azt mondja nekem, hogy nem számít, mit mondok, akkor is
feleségül megy hozzá, jöjjön bármi. – Fejét felemelve mélyen felesége szemébe
nézett. – Menjünk a lakosztályba, és pihenjünk le.
- Nem vagyok álmos – suttogta Poppy, mire a férfi elvigyorodott.
- Ahogy én sem. – Kezét megfogva kihúzta a szobából. – Most pedig
azokról a gombokról…

205
 23. fejezet
Reggel Catherine arra ébredt, hogy a szobalány fát rakott a tűzre és felhozta a
reggelijét. A Rutledge- ben való tartózkodás egyik legnagyobb öröme az volt,
hogy az ízletes ételt a tehetséges Broussard séf készítette. Catherine felsóhajtott
a tálca tartalma láttán: tea, friss tojáskrém, pirítós és friss gyümölcs.
- Egy üzenet volt az ajtó alatt, kisasszony – mondta a szobalány. – A
tálcára tettem.
- Köszönöm. - Catherine felemelte a lepecsételt kártyát, öröm kavarodott
benne, mikor felismerte Leo összetéveszthetetlen írását, az elegáns, sokat látott
építész betűit.
- Csengessen, mikor végzett a reggelivel, kisasszony, és feljövök érte. Ha
segítségre lenne szüksége az öltözésnél, vagy elrendezni a haját, akkor is állok
rendelkezésére.
Catherine megvárta, míg elhagyta a szobát, majd kinyitotta a levelet.

Rejtélyes kirándulást terveztem ma reggelre. Légy kész pontosan tízre.

Húzz sétacipőt.
-R
Mosoly ült ki Catherine arcára.
- Rejtélyes kirándulás – mondta, majd Dodger-re pillantott, aki apró
orrával ételt szimatolt. – Mit tervezhet? Nem, Dodger, ne is gondolj arra, hogy
megzavarod a reggelimet. Vársz, míg befejezem. Meghúztam a határt ott, hogy
egy tányéron osztozzak veled.
Mintha megértette volna, amit mond, Dodger kinyújtózkodott, és lassan
elhemperedett, három kört téve az ágyon.

206
 - És ne vedd ezt tartós megállapodásnak – tette hozzá Catherine,
miközben cukrot tett a teájába. – Addig vigyázok rád, míg vissza nem mész
Beatrixhez.
Olyan éhes volt, hogy minden szem morzsát felfalt a tányérról, kivéve azt
a kis adagot, amit a menyétnek szánt. A tojás tökéletes volt, sárgája lágyan
omlott szét szájában. Mikor végzett, tojáskrémet kanalazott egy kolbászra,
mellé pár szem gyümölcsöt rakott, és letette a földre Dodger-nek. A menyét
vidáman körbefutotta, megállt, hogy megsimogassa, majd rávetette magát az
ételre.
Catherine épp befejezte a mosakodást és a fésülködést, mikor az ajtón
kopogtattak. Poppy volt az, a szobalánnyal, aki már korábban is járt itt. Poppy
vagy három ruhát tartott kezében,míg a szobalány egy kosarat hozott, tele női
fehérneművel, kesztyűkkel, harisnyákkal és más kiegészítőkkel.
- Jó reggelt – mondta Poppy vidáman, a ruhákat az ágyra fektetve.
Észrevéve a menyétet, amely a sarokban falatozott, megrázta a fejét, és
elmosolyodott. – Helló, Dodger.
- Ez mind az enyém? – kérdezte Catherine. – Nincs szükségem ennyi
mindenre, tényleg…
- Ragaszkodom hozzá – informálta Poppy -, szóval ne merészeld
visszautasítani. Hozzáraktam pár alsó holmit is, amiket a varrónőtől hoztam el,
és egy „reform” fűzőt – emlékszek, amikor láttuk a Nagy Kiállításon kiállítva
őket?
- Persze – mosolygott Catherine. – Hogy is felejthetném el, hogy a nő
alsóneműi voltak az egész világ elé tárva.
- Nos, jó ok volt arra, hogy Madame Caplin nyerte meg az első helyért
járó díjat. A Caplin –fűzők sokkal világosabbak az átlagosnál, és nem kell
annyira mereven tartanod magad bennük, és az egész olyan, mintha a bőröd

207
részévé válna. Harry meghagyta a házvezetőnőnek, hogyha a Rutledge-beli
szobalányok ilyet akarnának viselni, nyugodtan tegyék azt.
Catherine felvonta szemöldökét.
- Valóban?
- Igen, mert sokkal nagyobb szabadságot hagy a mozgásra. És tudsz
benne levegőt venni. – Poppy felemelt egy tengerszínű ruhát, és megmutatta
neki. – Ezt kellene ma felvenned. Biztos vagyok benn, hogy jó rád – egy súlyban
vagyunk, csak te vékonyabb vagy, nekem meg ki kellene engednem, hogy
beleférjek.
- Túlságosan nagylelkű vagy, Poppy.
- Ne butáskodj, nővérek vagyunk. – Gyengéden nézett Catherine- re. –
Akár hozzámész Leóhoz, akár nem, akkor is azok vagyunk. Leo említette a
kirándulásotokat. Elmondta, hová mentek?
- Nem, neked elmondta?
- Igen – vigyorodott el Poppy.
- Hova?
- Hagyom, hadd legyen meglepetés. Azonban azt elmondom, hogy a
kiruccanásba én – és Harry – is örömmel belegyeztünk.
Poppy és a szobalány összefogásának köszönhetően Catherine nemsokára
a tengerszínű ruhában pompázott, ami se nem zöld, se nem kék, inkább valahol
a kettő között volt. A ruha eleje szorosan záródó volt, divatosan szétnyílt a
ruhaujjánál, a szoknyák térdig értek, onnan a felső szoknyák lágy hullámokban
omlottak le. A hozzáillő kabát csípőben rakott volt, kék, zöld és szürke
árnyalatokkal. Egy apró, hetyke kalap takarta haját.
Catherine számára – aki olyan rég nem viselt már ilyen csinos és elegáns
holmikat – a hatás zavarba ejtő volt. Csak nézte az átváltozott nőt a tükörben.
- Ó, kisasszony, olyan gyönyörű, mint azok a lányok a festményeken –
kiáltott fel a szobalány.

208
 - Igaza van, Catherine – mondta Poppy sugárzóan. – Várj csak, míg a
bátyám meglát! Meg fog bánni minden szörnyű szót, amit valaha mondott
neked.
- Én is mondtam neki szörnyű szavakat – válaszolta Catherine higgadtan.
- Mindannyian tudtuk, hogy van valami indok az ellenségeskedés mögött
– mondta Poppy. – De sosem tudtunk megegyezni abban, mi is lehet az.
Beatrixnek volt igaza, természetesen.
- Miben?
- Olyanok vagytok Leóval, mint egy menyét pár, egy kicsit esetlen és
csiszolatlan az udvarlásban.
Catherine szélesen elvigyorodott.
- Beatrix nagyon ösztönszerű.
Poppy savanyú tekintettel nézett Dodger irányába, aki épp a tojással
küszködött.
- Azt hittem, Beatrix kinövi az állatok iránti imádatát. Most már
rájöttem, hogyan működik az agya. Szinte semmi különbséget nem talál az
emberek és az állatok között. Csak remélni tudom, hogy talál egy olyan férfit,
aki elviseli különcségét.
- Milyen diplomatikus megfogalmazás – mondta Catherine nevetve. –
Úgy értetted, hogy egy olyan férfit, aki nem panaszkodik amiatt, ha egy nyulat
talál a cipőjében, vagy egy gyíkot a szivartálcájában?
- Pontosan.
- Találni fog – biztosította Catherine. – Beatrix nagyon szeretetreméltó és
szeretetéhes ahhoz, ne házasodjon meg.
- Ahogyan te is – mondta Poppy jelentőségteljesen. Odament, hogy
kivegye menyétet a kosárból, ahová az felfedező útra indult. – Mára elviszem
magammal Dodgert –t. Megcsinálom a levelezésem, így tud aludni az
asztalomon, míg én dolgozom.

209
 A menyét elfeküdt Poppy karjaiban, Catherine-re pillantott, miközben
elvitték.

Leo nem akarta múlt éjjel magára hagyni Catherine-t. Mellette akart maradni,
mint egy griffmadár, aki értékes kincset őriz. Habár Leo nem volt eddig
féltékeny természetű, most rövid időn belül bepótolta az elvesztegetett időt.
Részben idegesítette, hogy Catherine ennyire megbízott Harryben. De
természetes volt, hogy függ a bátyjától, főleg úgy, hogy az egyszer
megmentette, és évekig csak ő volt neki. Habár Harry nem sok szeretetet vagy
érdeklődést mutatott iránta az elmúlt években, csak rá számíthatott.
A probléma az volt, hogy Leo azt kívánta, hogy ő lehessen minden
Catherine számára. Ő akart lenni legfőbb bizalmasa, szeretője és legközelebbi
barátja, lesni akarta minden óhaját. Felmelegíteni, mikor fázik, szájához tartani
a csészét, mikor szomjas, megmasszírozni a lábát, mikor fárad. Össze akarta
kapcsolni mindennapi életüket minden létező és emberi módon.
Azonban nem tudja megnyerni magának egy gesztussal, egy
beszélgetéssel, egy szenvedélyes éjszakával. Ki kell játszania, átlépni a felállított
védelmi vonalakat, míg minden ellenvetése összeomlik.
Catherine szobájának ajtajához érve, Leo halkan kopogott, és várt. A nő
rögtön válaszolt, mosolyogva ajtót nyitott.
- Jó reggel t– mondta várakozó tekintettel.
Minden üdvölés, amit Leo mondani akart, elenyészett. Tekintete lassan
végigvándorolt a nőn. Olyan volt, mint azok a lenyűgöző női festmények.
Tökéletessége arra késztett, hogy kicsomagoltja, mint egy csinos papírba
csomagolt bonbont.
Leo olyan sokáig hallgatott, hogy Catherine kénytelen volt újra
megszólalni.
- Készen vagyok. Hová megyünk?

210
 - Nem emlékszem – mondta Leo, még mindig rábámulva. Előremozdult,
mintha vissza akarná tolni a nőt a szobájába.
Catherine egyik kesztyűs kezét mellkasára helyezte.
- Attól tartok, nem engedhetlek be, uram. Nem lenne illendő. És remélem,
hogy egy nyitott kocsit béreltél, nem zártat.
- Ha úgy kívánod, bérelhetünk kocsit. De a célunk nincs messze, a séta a
St. James’s Parkon keresztül pedig felfrissít. Akarsz sétálni?
Catherine gyorsan bólintott.
Amint elhagyták a szállodát, Leo hamar elfoglalta helyét a járdaszegély
mellett. Catherine kezeit Leóéba fűzve elmesélte neki, Beatrix mit olvasott a
parkról, hogy János király különböző állatokat tartott itt, mint például tevéket,
krokodilokat, és egy elefántot is, épp úgy, mint a madárházról, ami a Birdcage
sétány lett. Itt Leo megragadta az alkalmat, hogy meséljen neki John Nash
építészről, aki a park közepén lévő sétányt tervezte. A sétány a királyi útvonal
része lett.
- Nash-t akkoriban bolondnak tartották– mondta Leo. – Arrogáns és
fontoskodó volt, ami szerves része az építész személyének.
- Annak tartották? – Catherine ezt szórakoztatónak találta. – Miért,
uram?
- Az elképzelhetetlen mennyiségű pénz, amit fontos munkára költöttek,
és nyilvános fontossága… nagyon nehéz elképzelni, hogy valaki azt találja ki,
hogy ekkora területet érdemel építkezésre. A festmény a múzeumban lóg, és ha
akarod, nem kell megnézned. De itt ezt az épületet nem tudod kikerülni, és
Isten segéljen mindannyiunkat, ha bántja a szemünket.
Catherine ravaszul rápillantott.
- Álmodtál valaha arról, hogy olyan nyilvános épületeket tervezel, mint
Mr. Nash?

211
 - Nem, nem voltak ekkora ambícióim. Csak hasznos dolgokat akartam
építeni. Kisebb terveket, mint például a bérlők házát a birtokon. Semmivel sem
fontosabb egy palota ezeknél. - Lépteit a nőéhez igazította, óvatosan vezette a
járdán. – Mikor másodjára jártam Franciaországban, összefutottam a régi
professzorommal az Építészeti Akadémiáról, mialatt Provance - ban sétáltam.
Imádnivaló öregember.
- Micsoda szerencsés véletlen.
- Végzet.
- Hiszel a végzetben?
Leo csalafintán elmosolyodott.
- Lehetetlen nem hinni, ha Cam-mel és Merripen-nel élsz együtt, nem
gondolod?
Catherine viszonozta mosolyát, majd megrázta a fejét.
- Én szkeptikus vagyok. Én úgy hiszem, a végzet az, amik mi vagyunk, és
amit kihozunk az esélyeinkből. Folytasd….mesélj a professzorodról.
- Gyakran meglátogattam Joseph professzort. Sokáig beszélgettünk.
- Miről beszélgettetek? – jött a gyengéd kérdés.
- Általában építészetről. Joseph professzornak tiszta rálátása van ezekre a
dolgokra…hogy egy kicsi, vidéki ház ugyanolyan jelentőséggel bír, mint egy
nyilvános épület. És olyan dolgokról is beszélt, amiket az Akadémián nem
említett, az érzékét a dolgok lelki és fizikai kapcsolata között…hogy egy
mesterséges alkotás, mint például egy festmény, egy szobor, vagy épület a
felsőbbrendűség érzését adja egy pillanatra. Világosságot. A mennyország
kulcsát.
Leo megállt, mikor észrevette a nő zavart arckifejezését.
- Untatlak. Bocsáss meg.
- Nem, erről szó sincs. – Fél percig csendben sétáltak, mikor Catherine
kitört:

212
 - Sosem ismertelek igazán. Annyira átfordult, amit rólad gondoltam. Ez
nagyon nyugtalanító.
- Ez azt jelenti, hogy megenyhültél irántam annyira, hogy hozzám gyere.
- Nem egészen – mondta, mire a férfi elvigyorodott.
- Meg fogsz – jelentette ki Leo. – Nem tudod örökké elutasítani bájomat.
– Kivezette a nőt a parkból az üzletekkel és boltokkal teli utcára.
- Egy rövidáru boltba viszel? – kérdezte Catherine az ablakra és a
feliratra nézve. – Egy virágüzletbe? Egy könyvesboltba?
- Ide – mondta Leo, megállva egy kirakat előtt. – Mit gondolsz erről a
helyről?
Catherine bandzsított, ahogy elolvasta a feliratot.
- Távcsövek? – kérdezte zavarodottan. – Azt szeretnéd, ha elmerülnék a
csillagászatban?
Leo visszafordította a kirakat felé.
- Olvasd tovább.
- Szállítunk: táborokba, operákba, lóversenypályákra, és – olvasta tovább
hangosan – Őfelsége kiállításaira. Teljes látásvizsgálat Dr. Henry Schaeffer
által, modern eszközökkel a látás élességéért.
- Dr. Schaeffer London legkiválóbb szemésze – mondta Leo. – Néhány
ember szerint a világ legjobbja. Trinity – ben volt csillagász professzor, mikor
érdeklődése átfordult az emberi szem felé. Optikusként dolgozott, és figyelemre
méltó dolgokat művelt. Kértem időpontot tőle.
- De nincs szükségem London legkiválóbb szemészére – ellenkezett a nő,
zavarba jőve, hogy Leo idáig ment.
- Gyerünk, Marks – mondta Leo, behúzva az ajtón. – Itt az idő, hogy
megfelelő szemüveged legyen.

213
 Egy kedves, fiatal alkalmazott üdvözölte őket, és elment megkeresni Dr.
Schaeffer- t. A doktor hamarosan megjelent. Helyes pofaszakáll ült vörös arcán,
és vékony, hófehér bajusza felpöndörödött, mikor elmosolyodott.
Schaeffer körbevezette őket a boltban. Catherine óvatos, de készséges
volt, ahogy ő és Leo követték Dr. Schaeffer – t a bolt hátsó szobájába. Amikor
korábban szemüveget vett magának, az optikus csak kihozott egy pár lencsét,
átadta neki, hogy tartsa a szeme elé, és ha úgy érezte, lát velük, elkészítette neki
a szemüveget.
Dr. Schaeffer azonban komolyabban megvizsgálta. Miután nem látta
jelét semmilyen betegségnek vagy elváltozásnak, megkérte, olvassa le a betűket
és a számokat a falról. Catherine engedelmeskedett, szemei elé tartva a
különböző nagyságú lencséket, míg végül majdnem tökéletesen tisztán látott.
Mikor a keretről esett szó, Leo mindkettőjüket meglepte azzal, hogy
aktívan kivette részét a dologból.
- A szemüveg, amit Miss Marks most visel – mondta Leo -, nyomot hagy
az orrán.
- A körvonalat lehet szabályozni – mondta a doktor.
- Kétségkívül. – Leo előhúzott egy papírlapot kabátja zsebéből, és az
asztalra helyezte. – Azonban van néhány ötletem. Mi lenne, ha a keret egy
kicsit távolabb tartaná a lencséket a szemétől?
- Olyasmire gondol, mint a cvikker? – kérdezte Schaeffer elgondolkodva.
- Igen, sokkal kényelmesebb lenne, és könnyebben a helyén lehetne
tartani.
Schaeffer közelről vizsgálgatta a rajzot, amit Leo készített.
- Görbe szárakat rajzolt, ha jól látom. Ez igazán szokatlan.
- Sokkal jobban fenntartja az arcán.
- Az a probléma, hogyan marad fenn?

214
 - Egyértelműen – válaszolt Leo. – Ez egy igencsak mozgékony nő.
Állatokat üldöz, leesik a tetőről, köveket mozgat – ez mind hétköznapi neki.
- Milord – mondta Catherine rosszallóan.
Schaeffer elmosolyodott a nő szemüvegkeretének elgörbült alakját
vizsgálgatva.
- Ezen keretek állapotából ítélve, Miss Marks, elképzelhető, hogy Lord
Ramsey-nek igaza van. – Bajusza felgörbült. – Engedelmével, beszélnék egy
ékszerésszel, hogy megcsinálja a keretet, amit lerajzolt.
- Ezüstben csinálja – mondta Leo. Elhallgatott, bágyadtan Catherine-re
mosolygott. – És mondja meg neki, hogy finom ötövös munkát tegyen a szárára.
Semmi hivalkodót.
Catherine gyorsan megrázta a fejét.
- Ez a fajta nagylelkűség drága és szükségtelen.
- Mindenképpen csinálja meg – mondta Leo a doktornak, de tekintete
még mindig Catherine-en pihent. – Az arcod ékesítést érdemel. Nem tennék
mestermunkát egy egyszerű keretre, igaz?
Catherine dorgáló pillantást vetett rá. Nem szeretett vagy bízott meg egy
ennyire nyilvánvaló hízelgésben, és nem is óhajtott elolvadni a férfi bája láttán.
De Leo szégyentelen vigyort küldött felé. Ő pedig csak ült ott, gonosz kék
szemek méregették, érezte szíve heves dobogását, majd hirtelen elvesztette
egyensúlyát. Olyan nagyot zuhanhat…és mégsem próbálta elkerülni a veszélyt.
Ott maradt bizonytalan egyensúlyával, vágyódással és veszedelemmel
körbe lengve… képtelen volt arra, hogy megmentse magát.

215
 24. fejezet
A londoni szállodatulajdonos, Mr. Harry Rutledge megerősítette, hogy a Miss
Catherine Marks néven ismert hölgy valójában a féltestvére, aki ez idáig a
hampshire-i Ramsey vikomt családjával élt, mint gardedám. Érdeklődésünkre,
miszerint a fiatal hölgy nem volt bevezetve a társaságba, Mr. Rutledge
elmagyarázta, hogy ez helyén való volt, tekintettel szüleire, Mr. Rutledge
édesanyjára és egy meg nem nevezett úriemberre. Mr. Rutledge kifejezte,
mennyire büszke arra, hogy egy „minden szempontból felbecsülhetetlen
hölggyel” áll rokonságban.

- Milyen hízelgő – mondta Catherine könnyedén, letéve a Times egyik

példányát. Bánatos pillantást vetett az asztal fölött Harryre. – És most kezdődik
majd a kérdezősködés.
- Elbánok a kérdésekkel – mondta Harry. – Amit neked tenned kell, hogy
a fent említett módon viselkedsz, mikor Poppy és én elviszünk a színházba.
- Mikor megyünk színházba? – kérdezte Poppy, miközben egy vajas-
mézes pirítóst rágcsált.
- Holnap este, ha ez megfelel.
Catherine bólintott, megpróbálva nem kimutatni, mennyire aggasztja a
dolog. Egy része visszariadt a bemutatástól. Másrészről, ez egy lesz, így a
közönség nagy részének a figyelme a színpadra fog szegeződni.
- Elhívhatom Leót? – kérdezte Poppy. Ő és Harry Catherine-re néztek.
A nő közönyösen vállat vont, pedig tudta, ez egyiküknek sem ad kielégítő
választ.
- Van valami ellenvetésed? – kérdezte tőle Harry.
- Nem, természetesen nincs. Poppy bátyja és az egykori munkaadóm.
- És a lehetséges vőlegényed – morogta Harry.

216
 Catherine hirtelen rápillantott.
- Nem fogadtam el a kérését.
- Azonban fontolgatod…, nem igaz?
Catherine szíve apró pillangóként verdesett mellkasában.
- Nem vagyok benne biztos.
- Cat, nem akarlak ezzel zaklatni, de meddig vársz a válasszal?
- Nem sokáig. – Cat összeráncolta homlokát. – Ha van remény arra, hogy
megtartsák a Ramsey – házat, Lord Ramsey hamarosan elvesz valakit.
Egy kopogás jelezte Harry jobb kezének, Jake Valentine-nak belépését.
Behozta a jelentést Harrynek, mellé még egy halom levelet is. Az egyik Poppy-
nak volt címezve, aki meleg mosollyal vette át.
- Köszönöm, Mr. Valentine.
- Mrs. Rutledge – válaszolta amaz mosollyal az arcán, fejet hajtott, majd
kiment.
Poppy feltörte és elolvasta a levelet, szép ívű szemöldökei egyre
magasabbra húzódtak, mire a végére ért.
- Uram atyám, ez furcsa.
Harry és Catherine kérdőn pillantott rá.
- A levelet Lady Fitzwalter írta, akit egy jótékonysági munka alkalmával
ismertem meg. Arra kér, nagyon komolyan, hogy próbáljam meg rábírni a
bátyámat, hogy látogassa meg Miss Darvin-t és Ramsey grófnét, akik épp a
városban vannak. Leírta a címet is, ahol megszálltak.
- Nem annyira különös – mondta Catherine mereven, habár a hír
nagyon felizgatta. – Minekután egy hölgy nem látogathat meg egy úriembert
minden ok nélkül, nem ritka, hogy megkérnek egy ismerőst, hogy hozzák össze
a találkozót.
- Igen, de miről akarhat beszélni Miss Darvin Leóval?

217
 - Talán a birtokjogról – mondta Harry. – Talán felajánl néhány
engedményt.
- Biztos vagyok benne, hogy felajánl neki valamit – mondta Catherine
komoran. Nem bírta megállni, hogy ne gondoljon a gyönyörű, sötét hajú Miss
Davin-ra, és hogy milyen szép pár voltak Leóval keringőzés közben. – Azonban
nem hiszem, hogy törvényeket fognak megvitatni. Valami személyesről lehet
szó. Különben hagyná, hogy az ügyvédek foglalkozzanak vele.
- Cam-et és Merripen-t megrémítette Miss Darvin – mondta Poppy
Harrynek egy vigyor kíséretében. – Amelia megírta, hogy a báli ruhája
pávatollal volt tele, ami a romák szerint a veszély jele.
- Néhány hindu szektánál – mondta Harry – a páva sírása az esős
időszak előfutára, és emiatt a termékenységé.
- Veszély vagy termékenység? - kérdezte Poppy szárazon. – Nos,
kíváncsi vagyok, Miss Darvin melyiket bizonyítja.
- Én nem vagyok rá kíváncsi – mondta Leo, aki gyorsan rájött Miss
Darvin meghívásának.
- Nem számít, nincs választásod – mondta Poppy, elvéve tőle kabátját.
Észrevéve Catherine-t a szalonban, aki Dodger-rel az ölében ült, Leo
odament hozzá.
- Szép napot – mondta, Catherine kezére csókot nyomva. Ajkainak
érintésére, ami olyan meleg és puha volt, hirtelen elállt lélegzete.
- Szabad? – kérdezte Leo, a mellette lévő helyre pillantva.
- Persze, természetesen.
Miután Poppy leült egy székre a kandalló mellé, Leo is helyet foglalt
Catherine mellett.
A nő végigsimított Dodger bundáján, de az nem mozdult. Az alvó menyét
olyan volt, mintha halott lenne. Ha valaki felvette és megrázta volna, akkor sem
ébredt volna fel.

218
 Leo a menyét apró mancsaival játszadozott, finoman felemelte, majd
visszaengedte őket a nő ölébe.
Catherine minden idegével érzékelte a férfi közelségét, az illatát, ami
olyan volt, mint a táp, szalma és átható állat szag keveréke.
- Olyan szagod van…mint a lovaknak…Lovagolni voltál reggel?
- Ez eau de zoo – tájékoztatta Leo, szemei vidáman csillogtak. –
Találkozóm volt a londoni Állattani Egyesülettel, és körbejártuk a legújabb
pavilont.
- Ami miért épült?- kérdezte Cathrine.
- Egy régi ismerősöm, akivel együtt gyakornokoskodtam a Rowland
Temple – ben, a királynő óhajára megtervezte a gorilla új helyét. Régebben kis
ketrecekben tartották őket, ami igen nagy kegyetlenség volt. Mikor a barátom
panaszkodott afelől, hogy milyen nehéz egy vagyon nélkül kivitelezni ekkora
beruházást, azt javasoltam, hogy ásasson egy sáncárkot.
- Sáncárkot? – visszhangozta Poppy.
Leo elmosolyodott.
- A gorillák nem tudnak átmenni a mély vízen.
- Honnan tudod, uram? – kérdezte Catherine mulatva. – Beatrixtől?
- Természetesen. – Leo bánatosnak tűnt. – És a javaslatom után felkértek,
hogy legyek szaktanácsadó.
- És ha az új ügyfeleid panaszkodnának – mondta neki Catherine -, nem
fogod érteni, mit mondanak.
Leo majd megfulladt a nevetéstől.
- Valószínűleg még nem láttál elégedetlen gorillákat. – Szája felgörbült. –
Mindegy, inkább töltöm ezzel az időmet, mint azzal, hogy engedjek Miss
Darvin és anyja hívásának.

219
A színdarab ömlengő, de eléggé szórakoztató volt. A történet egy orosz
földművesről szólt, aki az oktatásért küzdött, de esküvője napján élete
szerelmével, a szegény lányt megtámadta a birtok hercege, és mialatt a lány
ájult volt, egy áspiskígyó halálosan megcsípte. Mielőtt a halál magával ragadta,
a lány hazavonszolta magát, és elmesélte a történteket a vőlegényének,
minekután a jóképű földműves bosszút esküdött a herceg ellen. Így hát egy
nemesemberként tért az udvarba, ahol megismert egy hölgyet, aki pont úgy
nézett ki, mint halott szerelme. És mint kiderült, a nő a meggyilkolt földműves
lány egypetéjű ikertestvére volt, és hogy tovább bonyolódjon a helyzet,
szerelmes volt a gonosz herceg tiszteletre méltó fiába.
Itt volt vége a felvonásnak.
Sajnos Catherine és Poppy szórakozását nagyban hátráltatta Harry és Leo
halk megjegyzései, amik annak szóltak, hogy a lány a haláltusája során a rossz
oldalát fogta meg, mi több, a mérgezés amúgy sem szép halál egy szerelmes
történetben.
- Semmi romantika nincsen a lelkedben – mondta Poppy Harrynek a
szünetben.
- Nem a lelkemben van – jelentette ki Harry ünnepélyesen. – De más
helyeken remek szolgáltatásokat nyújthatok.
Poppy felnevetett, száját fehér kesztyűjébe temetve.
- Édesem, megkérnél valakit, hogy hozzon pezsgőt? Catherine és én
szomjasak vagyunk.
- Elküldetek érte – mondta Leo, felállt és begombolta kabátját. – Ki kell
nyújtóztatnom a lábaimat. – Catherine-re pillantott. – Szeretnél egyet sétálni?
A nő megrázta a fejét, sokkal nagyobb biztonságban érezte magár a
páholyban, mint a tömegben.
- Köszönöm, de itt is kényelmes.

220
 Amint Leo elhúzta a függönyt, tisztán látható volt, hogy a folyosó tele van
emberekkel. Két úriember és egy hölgy jött most be, és melegen üdvözölték a
Rutledge családot. Catherine megfeszült, mikor Harry bemutatta őt Lord és
Lady Despencer-nek és Lady Despencer húgának, Mrs. Lisle – nek. Hűvös
fogadtatásra számított tőlük, talán egy kis lenézést is, de udvariasak és
barátságosak voltak. Talán – gondolta magában kényszeredetten-, most már
nem kéne a legrosszabbakat feltételeznie az emberekről.
Poppy Lady Despencer egyik gyermeke felől érdeklődött, aki most éppen
betegeskedett, a hölgy pedig felsorolt minden gyógyszert és gyógymódot, amit
arra használtak, hogy meggyógyítsák. Más emberek is betértek a páholyba, arra
várva, hogy beszélhessenek Harryvel, Catherine pedig helyet csinált nekik. A
páholy sarkába húzódott, a függöny mögé, türelmet erőltetett magára, hogy
kivárja, míg a beszélgetések a folyosón alábbhagynak. A zaj nagyon zavarta. A
színházban pedig forróság uralkodott. Remélte, hogy a szünetnek hamarosan
vége.
Amint kezeit maga mögött tartva állt, érezte, hogy egy kéz benyúl a
páholyba, és dereka köré fonódik. Egy izmos test préselődött hátának. Mosolyra
húzta ajkát, eltűnődve, most milyen játékot talált ki Leo.
De a hang, ami fülébe csúszott, nem Leóé volt. Ez a rémálmaiból lépett
elő.
- Milyen csinos vagy a tollaidba, galambom.

221
 25. fejezet
Catherine megrázkódott, kezei ökölbe szorultak, de nem tudta kirántani karját
Lord Latimer szorításából. Megcsavarta a nő kesztyűs kezét, így húzta közelebb
magához, miközben továbbra is halk hangon beszélt hozzá.
Kábultan és lefagyva, Catherine nem hallott mást, csak saját dübörgő
szívverését. Úgy tűnt, az idő megállt volna.
- … oly sok kérdés van veled kapcsolatban … - mondta a férfi, hangja
megvetéssel teli volt. – Mindenki kíváncsi Rutledge titokzatos húgára… rendes
vagy beteges ízlésű? Jómódú vagy sem? Talán én válaszolhatnék a kérdésekre:
„Egy igazi szépség,” – mondanám a kíváncsi barátaimnak. „akit egy rossz hírű
kerítőnő nevelt ki. Egy csaló. És, ami a legfontosabb, egy kurva…”
Catherine hallgatott, mélyeket lélegzett. Nem rendezhet jelenetet első
estélyén, mint Harry testvére. Egy konfliktus Lord Latimer-rel felfedné közös
múltjukat, és igen hamar lerombolná hírnevét.
- Miért nem magyarázza azt is el – suttogta -, hogy egy undorító kéjenc,
aki megpróbált megerőszakolni egy tizenöt éves lányt?
- Cc-cc…Jobb, ha tudod, Catherine. Az emberek sosem ítélik el a férfit a
szenvedélye miatt, nem számít, mennyire perverz az. Az emberek a nőt
hibáztatják, amiért az megkísérti. Nem mész sokra azzal, ha együttérzést
próbálsz meg kicsikarni. A társadalom nem állítja be áldozatként a nőt, főleg,
ha az még vonzó is.
- Lord Ramsey…
- Ramsey ki fog használni, majd el fog dobni téged, mint eddig minden
nőt. Csak nem vagy olyan buta vagy beképzelt, hogy azt hiszed, te különbözöl
tőlük.
- Mit akar? – kérdezte fogait csikorgatva Catherine.

222
 - Azt, amiért fizettem – suttogta a férfi – sok-sok évvel ezelőtt. És meg is
kapom. Nincs jövő a számodra, kedvesem. Tiszteletre méltó életet akartál. Mire
átverekeded magad a pletykákon, erre már sehol sem lesz esélyed.
A bilincsszerű ujjak lehulltak, Catherine kínzója eltűnt.
Catherine széke felé tántorgott, majd lerogyott rá, megpróbálván rendbe
hozni magát. Egyenesen maga elé bámult, de nem látott semmit, mialatt a
nézőtér újból megtelt. Megpróbálta arcát rendezni. Nem arról volt szó, hogy
félt Latimer-től. Annak idején megrémítette, de most már nem volt olyan
ijesztő számára. Most már elegendő vagyon állt rendelkezésére, hogy azt tegye,
amit akar. Ott van neki Harry és Poppy, no meg a Hathaway-ek.
De Latimer kegyetlenül megerősítette félelmeit. Felveheti a harcot a
férfival, de a pletykával már nem. Hazudhat a múltról, de az igazság hamar
kiderül. Ígérhet hűséget és kötelezettséget, de az ígéretek könnyen feledésbe
vesznek.
Búskomorság lett rajta úrrá. Bepiszkolva érezte magát.
Poppy mellé ült és rámosolygott.
- Itt az ideje a második felvonásnak – mondta. – Mit gondolsz, sikerül a
földművesnek bosszút állnia a hercegen?
- Ó, kétségkívül – válaszolt Catherine, megpróbált könnyed hangot
megütni, de nagyon erőltetettnek tűnt.
Poppy mosolya elhalványult, figyelmesen ránézett.
- Jól érzed magad, kedvesem? Nagyon sápadtnak tűnsz. Történt valami?
Mielőtt Catherine válaszolhatott volna, Leo a páholyba küzdötte magát,
egy pincér társaságában, aki pezsgőt hozott. Egy apró csengő szólalt meg, ezzel
vetve véget a szünetnek. Catherine legnagyobb megkönnyebbülésére a
látogatók elhagyták a páholyt, a zaj a folyosón megszűnt.
- Itt is vagyunk – mondta Leo, poharat nyújtva Poppy-nak és Catherine-
nek. – Talán gyorsan akarjátok meginni.

223
 - Miért? – kérdezte Catherine, mosolyt erőltetve magára.
- A pezsgő hamar elveszti erejét ezekben a poharakban.
Catherine nem éppen hölgyhöz illő módon benyakalta a pezsgőt, szemét
becsukva élvezte az égető érzést.
- Nem arra gondoltam, hogy ilyen gyorsan – mondta Leo, a nőre nézve
halványan és aggódva mosolygott.
A fények elhalványultak, a nézők leültek.
Catherine az ezüst asztalka felé pillantott, ahol egy üveg pezsgő volt,
fehér kendővel a nyaka köré tekerve.
- Kaphatnék még? – suttogta.
- Nem, be fogsz csípni, ha ilyen hamar iszol az első után. – Leo elvette
tőle az üres poharat, oldalra tette, és a nő kesztyűs kezét kezei közé fogta.
- Mondd el – mondta Catherine-nek gyengéden-, mire gondolsz?
- Később – suttogta vissza, kezét kihúzva a férfiéból. – Kérlek. – Nem
akarta senki estéjét romba dönteni, sem azt, hogy Leo esetleg felkutassa
Latimer-t, és szembeszálljon vele a színházban. Semmit sem nyerne azzal, ha
most mindent elmondana neki.
A színház elsötétült, a darab elkezdődött, habár a történet melodrámai
bája nem tudta Catherine jeges érzéseit oldani. Tekintetét a színpadra szegezte,
a szereplők mondatait úgy hallotta, mintha azok idegen nyelven beszélnének.
Csak az forgott a fejében, hogyan lábalhatna ki a dilemmájából.
Nagyon nem úgy tűnt, hogy tudja a választ. Sosem az ő hibája volt, a
helyzet áldozata volt. Akit hibáztatni lehetett, az Latimer, Althea nagynénje és a
nagyanyja volt. Catherine egész életében efelől biztosította magát, mégis a
bűntudat, fájdalom, zavarodottság még mindig benne éltek. Hogyan űzhetné ki
magából ezen érzéseket? Mi szabadíthatná meg?
A következő percekben, Leo folyamatosan Catherine felé pillantgatott, és
érzékelt, valami nagyon nincs rendben. A nő megpróbált a színdarabra

224
koncentrálni, de tisztán látható volt, hogy lélekben valahol teljesen máshol járt.
Távolinak tűnt, elérhetetlennek, mintha jégbe burkolózott volna. Megpróbálta
megvigasztalni, ezért még egyszer kezeibe vette kezét, ujjhegyeit végigfuttatta
csuklójáig erő kesztyűjén. Bőrének jegessége ijesztő volt.
Szemöldökét ráncolva, Leo Poppy-hoz hajolt.
- Mi a fene történt Marks-szal? – suttogta.
- Nem tudom – válaszolta Poppy tehetetlenül. – Harry és én Lord és Lady
Despecer-el beszélgettünk, Catherine pedig oldalra vonult. Mikor leültünk,
észrevettem, milyen rosszul néz ki.
- Visszaviszem a szállodába – mondta Leo.
Harry, aki elkapta az eszmecsere utolsó mondatát, összeráncolta
szemöldökét, és ezt mormolta:
- Mindannyian megyünk.
- Semmi szükség arra, hogy mindannyian elmenjünk – ellenkezett
Catherine.
A nőről tudomást sem véve, Leo Harryre bámult.
- Jobb lenne, ha ti itt maradnátok, és végignéznétek a darabot. És ha
valaki Marks felől kérdezősködne, hivatkozzatok ájulásra.
- Ne mondjátok, hogy elájultam– suttogta Catherine élesen.
- Akkor mondd, hogy én ájulta mel – mondta Leo Harrynek.
Ez mintha felrázta volna Catherine-t a kábultságból.
Leo megkönnyebbült, mikor feltűnt szokásos szellemessége, amint
megszólalt:
- A férfiak nem ájulnak el. Ez egy női betegség.
- Nem számít, nekem lehet – mondta Leo. – Még akár nyilvánosan el is
ájulhatok. – Felsegítette a nőt.
Harry is felemelkedett, aggódva pillantott le húgára.
- Ezt szeretnéd, Cat? – kérdezte.

225
 - Igen – válaszolta Catherine idegesen. – Ha nem teszem meg, repülő
sóért fog kiáltani.

Leo kikísérte Catherine-t, és leintett egy bérkocsit. Kétkerekű, félig nyitott

jármű volt, a hátán a hajtó helyével.
Amint Catherine a kocsi felé sétált Leóval, úgy érezte, mintha figyelnék.
Attól tartva, hogy Latimer követi, baljára pillantott, ahol egy férfi állt a színház
egyik oszlopa előtt. Megkönnyebbülve látta, hogy nem Latimer volt az, hanem
egy jóval fiatalabb férfi. Magas volt, és sötét, rongyos ruhát és sapkát viselt,
amivel nagyon hasonlított egy madárijesztőre.
Tipikus londoninak tűnt, mint aki olyan sok időt tölt a négy fal között,
hogy nap nem nagyon éri bőrét. Szemöldökei erős fekete vonalakat képeztek
sovány arcán, bőre ráncos volt, de ehhez még fiatal volt.
És merőn a nőre bámult.
Catherine bizonytalanul megállt, mikor felismerés futott végig rajta.
Látta már valahol? Nem tudta, hol találkoztak már.
- Gyere – mondta Leo, kezét kinyújtotta, hogy felsegítse a kocsira.
De Catherine ellenállt, mikor elkapta a hollófekete szemek pillantását.
Leo követte tekintetét.
- Ki az?
A fiatalember előrelépett, kalapját levette, ezzel felfedve kócos, sötét
tincseit.
- Miss Catherine? – kérdezte zavarodottan.
- William – lehelte a nő csodálkozva.
- Igen, kisasszony. – Szája mosolyra kunkorodott. Tett még egy tétova
lépést és ügyetlenül meghajolt.
Leo védelmezően közéjük lépett, majd lepillantott Catherine-re.
- Ki ő?

226
 - Azt hiszem, hogy az a fiú, akiről meséltem neked… aki nagyanyám
házában dolgozott.
- A mindenes fiú?
Catherine bólintott.
- Neki köszönhetően tudta üzenni Harrynek… ő vitte el a levelet neki.
Uram, engedd meg, hogy beszéljek vele.
Leo arca kérlelhetetlen maradt.
- Te lennél az első, aki azt mondaná nekem, hogy egy hölgy soha nem áll
és beszélget egy férfival az utcán.
- Most akarsz az etikettről papolni? – kérdezte Catherine dühösen. –
Beszélni fogok vele. – Látva az elutasítást a férfi arcán, lágy hangon, kezét a
kezére téve hozzátette: - Kérlek.
Leo megenyhült.
- Két perc – morogta. A nő jobb oldalán maradt, jeges kék szemeivel
Williamre bámult.
William ijedten engedelmeskedett Catherine hívó mozdulatának.
- Igazi hölgy lett, Miss Catherine – mondta erős dél-londoni
akcentusával. – De tudtam, hogy maga az – az arca, az a kis szemüveg. Mindig
is reménykedtem benne, hogy jól van.
- Te sokkal többet változtál, mint én, William – mondta Catherine, és
mosolyogni próbált. – Milyen nagyra nőttél. Még mindig… a nagyanyámnak
dolgozol?
A férfi megrázta a fejét, és bánatosan elmosolyodott.
- Két éve meghalt, kisasszony. A doktor asszonya, hogy a szíve felmondta
a szolgálatot, de a lyányok a házba asszon ták, neki olyanja nem vót.
- Ó – suttogta Catherine, arca elfehéredett és merevvé vált. Ez várható
volt. A nagyanyja évek óta szívbeteg volt. Úgy gondolta, megváltást kéne

227
éreznie, de ehelyett csak megborzongott. – És a… nagynéném? Althea még
mindig ott van?
William körbenézett maguk körül.
- Ő a madám most – mondta, hangja halk volt. – Neki dolgozom, furcsa
munkák, mint amilyeneket a nagyanyjának végeztem. De ez most már egy más
hely, miss. Sokkal rosszabb.
Keserűség növekedett CATHERINE- BEN. Mennyire nem igazságos, hogy
a fiatalember ilyen életben ragadt, semmi oktatás, hogy esélye legyen másra.
Négyszemközt majd megkérdezi Harryt, nincs-e valami munka William
számára a szállodában, valami, ami jövőt nyújthat neki.
- Hogy van a nénikém? – kérdezte.
- Haldoklik, miss. – Keskeny arca komoly volt. – A doktor mondta, hogy
elkapó’ valami nemi betegséget pár évvel ezelőtt… teljesen felfalja az agyát.
Nem teljesen komplett a nénje. És nem is lát valami jól.
- Sajnálom – mormolta Catherine, megpróbált szánalmat érezni, de
ehelyett félelem kúszott fel torkán. Megpróbálta visszanyelni, és még többet
kérdezni, de Leo ridegen félbeszakította.
- Ennyi elég – mondta. – A kocsi vár.
Catherine zavartan gyermekkori barátjára tekintett.
- Van valami, amiben segíthetek, William? Pénzre van szükséged? –
Hirtelen megbánta a kérdést, mikor meglátta a másik arcán a szégyent és a
büszkeséget. Ha több idő lett volna, és a körülmények megengedték volna, jobb
módot is talált volna, hogy rákérdezzen.
William hevesen megrázta a fejét.
- Nincs szükségem semmire, miss.
- A Rutledge Szállodában tartózkodom. Ha meg akarnál látogatni, ha
lenne valami, amit tehetnék érted…

228
 - Nem zavarkodnék, Miss Cathy. Mindig kedves volt hozzám. Egyször
hozott nekem gyógyszert, mikor beteg vótam, emlékszik? Lejött a konyhába,
ahol aludtam, és betakart az egyik takaróva az ágyából. A padlón ült, és
vigyázott rám…
- Megyünk – mondta Leo, egy érmét dobva Williamnek.
William a levegőben elkapta. Öklét leengedte, kapzsiság és sértődés
keverékével Leóra pillantott. Mikor megszólalt, akcentusa megerősödött.
- Köfönöm, uram.
Leo könyökénél fogva felsegítette Catherine-t a kocsira. Mire
elhelyezkedett és kinézett az ablakon, William már elment.
Az ülés olyan kicsi volt, hogy Catherine szoknyáinak halma Leo
combjaihoz simult.
Leo a nő profilját tanulmányozva arra gondolt, hogy olyan szigorúnak és
tüskésnek tűnik, mint a régi Marks.
- Nem kellett volna arrébb vonszolnod – mondta a nő. – Goromba voltál
Williammel.
Leo bűnbánat nélkül nézett rá.
- Semmi kétség, később, mikor leülepszik, rosszul fogom érezni magam
miatta.
- Még akartam valamit kérdezni tőle.
- Igen, biztos vagyok benne, hogy rengeteget tanulhatnál a nemi
betegségekről. Bocsáss meg, hogy megfosztottalak egy ilyen felvillanyozó
beszélgetéstől. Talán meg kellett volna engednem, hogy a bordélybeli régi szép
időkről diskuráljatok a nyílt utcán.
- William volt a legkedvesebb fiú – mondta Catherine halkan. – Sokkal
jobb életet érdemelne. Minden aljas munkát el kellett végeznie…. se családja, se
neveltetése. Nem érzel együtt vele?

229
 - Az utcák tele vannak ilyen gyerekekkel. Megteszek, amit tudok a
Parlamentben, és adakozni is szoktam. Igen, együtt érzek velük. De ebben a
pillanatban sokkal jobban érdekelnek a te szerencsétlen körülményeid, mint a
másoké. És van néhány kérdésem, ami a legfontosabb: Mi történt a szünetben?
Mikor Catherine nem válaszolt, Leo gyengéden a kezébe fogta állát, és
kényszerítette, hogy ránézzen.
- Mondd el.
Catherine feszülten pillantott rá.
- Lord Latimer megragadott.
Leo szemei összeszűkültek, keze lehullott a nő arcáról.
- Mikor a páholyban voltál?
- Igen. Harry és Poppy nem látták. Latimer a függönyön keresztül beszélt.
Leo forrongó dühvel telt meg. Egy pillanatig nem is tudott megszólalni.
Vissza akart menni, hogy megölje a gazembert.
- Mit mondott? – kérdezte keményen,
- Hogy egy prostituált voltam. És csaló.
Leo nem is vette észre, hogy szorítása megerősödött, csak mikor a nő
megrándult.
- Sajnálom, hogy részed volt benne- sikerült kinyögnie. – Nem kellett
volna magadra hagyjalak. Nem gondoltam, hogy azután, hogy figyelmeztettem,
még a közeledbe merészkedne.
- Szerintem tisztázni akarta, hogy nem ijesztetted meg. – Nagyot
sóhajtott. – És azt hiszem, évekkel ezelőtt megsértettem a büszkeségét, hogy
olyanért kellett fizetnie, amit nem kapott meg. Talán adnom kéne neki abból a
pénzből, amit Harry lekötött nekem, ez lehet, hogy elég lesz arra, hogy békén
hagyjon. Hogy hallgasson rólam.
- Nem, ez csak fenyegetések sorának kezdete lenne. És Latimer sosem
hallgat. Figyelj rám, Cat… Harry és én megvitattuk, hogyan oldjuk meg a

230
problémát. Elég, ha azt mondom, hogy néhány nap, és Latimer olyan
helyzetben találja magát, hogy vagy börtönbe megy, vagy elhagyja Angliát.
- Milyen bűnért? – kérdezte a nő, szemei tágra nyíltak.
- Hosszú listából szemezgethetünk – mondta Leo. – Majdnem mindent
kipróbált. És inkább nem részletezném ezeket, hisz nem egy hölgy fülének
valóak.
- Rákényszerítheted, hogy elhagyja Angliát? Igazán?
- Igazán.
Leo érezte, hogy a nő cseppet megnyugodott, vállai leereszkedtek.
- Micsoda megkönnyebbülés – mondta. – Azonban…
- Igen?
Catherine elfordította arcát fürkésző tekintete elől.
- Nem számít. Mert amit mondott, nem áll messze az igazságtól. Csaló
vagyok.
- Micsoda önostorozó hozzáállás. Csaló voltál, mint egy feltörekvő
prostituált. Mint egy jól nevelt hölgy, aki csak úgy vonzza a menyéteket, teljes
mértékben hiteles vagy.
- Nem minden menyétet. Csak Dodger-t.
- Ami bizonyítja remek ízlését.
- Ne próbálj meg elbűvölni – morogta a nő. – Semmi sem idegesítőbb,
mint mikor valaki megpróbálja a másikat felvidítani, mikor az önsajnálatban
próbál dagonyázni.
Leo elfojtott egy vigyort.
- Sajnálom – mondta bűnbánóan. – Gyerünk, dagonyázz csak. Olyan jól
csináltad, míg meg nem zavartalak.
- Köszönöm. – Felsóhajtott, majd várt egy pillanatig. – Fenébe – mondta
végül-, most nem megy. Ujjai még szorosabban fonódtak a férfié köré, mire az

231
ujjbegyével végigsimított ujjpercein. – Valamit kijavítanék – mondta Catherine.
– Soha nem voltam feltörekvő prostituált.
- Akkor mire törekedtél?
- Hogy valami békés helyen éljek, és biztonságban legyek.
- Ennyi?
- Igen, ennyi. És még mindig nem sikerült elérnem. Habár… az elmúlt
pár évben voltam hozzá a legközelebb.
- Gyere hozzám – mondta neki Leo -, és akkor mindkettőt megkapod.
Biztonságban leszel, és Hampshire-ben fogsz élni. És ott leszek neked, ami a
hab a tortán.
Catherine kelletlenül felnevetett.
- Inkább több hab, mint az kellene a tortára.
- Nincs olyan, hogy sok hab, Marks.
- Uram, nem hiszem, hogy annyira el akarsz venni, mint inkább
megkapni azt, amit akarsz.
- Annyira el akarlak venni, hogy nem mindig kapom meg, amit akarok –
mondta, ami igaz is volt. – Nem jó, ha el vagyok kényeztetve. És te igencsak
sűrűn mondasz nekem nemet.
A nő csuklott egyet.
- Korábban nem mondtam elégszer.
- Akkor gyakoroljuk a szálloda lakosztályában. Megpróbálom
megszerezni, amit akarok, és te megpróbálsz visszautasítani.
- Nem.
- Látod? Máris élesíted képességeidet.

Leo a szálloda hátsó bejáratához irányította a kocsist. Ez sokkal diszkrétebb

volt, mint az előcsarnokon keresztül bevonulni. Felmentek a lépcsőn, ami

232
Catherine szobájához vezetett. A szálloda szokatlanul csendes volt ebben az
órában, mindenki vagy elment, vagy csendben aludt a szobájában.
Mikor elértek Catherine ajtajához, Leo várt, míg Catherine előkereste
apró táskájából a kulcsokat.
- Engedd meg – mondta Leo, mikor a nő megtalálta a kulcsot. Elvéve tőle,
kinyitotta az ajtót.
- Köszönöm. – Catherine visszavette a kulcsot, és szembefordult Leóval.
Leo lenézett tökéletes csontozatú arcára, leolvasva az érzéseket, amik
arcára voltak írva: kétségbeesés, visszautasítás, sóvárgás.
- Hívj be – mondta neki gyengéden.
Catherine megrázta a fejét.
- Menned kell. Nem illendő, hogy itt álldogálsz.
- Az éjszaka még mindig fiatal. Mit csinálsz itt, egyedül?
- Alszok.
- Nem, nem fogsz. Addig maradsz ébren, amíg lehetséges, félve a
rémálmoktól. – Látva, hogy telibe talált, Leo kihasználta előnyét. – Engedj be.

233
 26. fejezet
Leo az ajtóban állt, lehámozta magáról kesztyűit, mintha a világ összes ideje a
rendelkezésére állna. Catherine szája kiszáradt, amint figyelte őt. Kényelemre
és támogatásra volt szüksége, és a férfi ezt tudta is. Ha beengedi a szobába, nem
kérdés, mi fog utána történni.
A folyosóról hangok hallatszódtak. Tétován kinyúlva, megragadta Leo
kabátjának hajtókáját, áthúzta a küszöbön, és becsukta maguk mögött az ajtót.
- Csitt – suttogta.
Leo kezeit a nő két oldala mellé tette, az ajtóhoz szegezve őt.
- Tudod, hogyan hallgattass el.
A hangok elhalkultak, ahogy az emberek eltávolodtak a folyosón.
A nő feszes arcába mosolyogva, Leo tökéletesen hallható hangon
rákezdett:
- Marks, azon gondolkodtam…
Catherine elkeseredve felsóhajtott, és száját a férfiéhoz szorította, bármit
megtett volna, hogy csendben maradjon. Leo engedelmesen elhallgatott,
merészen és mohó vággyal csókolva a nőt. Catherine még az elegáns ruhák
rétegein keresztül is érezte meleget és keménységét. Kétségbeesetten tapogatott
ruháján, kezeit a kabátja alá helyezte, ahol testének melege összegyűlt.
Felnyögött, a hang elhalt ajkain. Leo nyelve mélyebbre nyomult,
Catherine gyomrában pedig pillangók repdestek. Lábai elgyengültek,
egyensúlya elhagyta. Szemüvege bepárásodott, arcaik közé szorulva. Leo
óvatosan levette róla. A zsebébe csúsztatta. Kínzó lassúsággal belülről bezárta
az ajtót. Cathrine némán állt, kétség és vágy között ragadva.
A beállt csendben Leo meggyújtotta a lámpát. A sercegés, ahogy a gyufa
meggyulladt… az izzás, mint egy gonosz láng. Catherine a szoba homályába
pislogott, a férfi sötét alakjára maga előtt. Vágyott Leóra, teste ürességgel

234
sajgott. Reszketés futott végig rajta, mikor visszagondolt arra, hogyan töltötte ki
a férfi, az édes teherre maga fölött.
Vakon megfordult, így hozzáférést nyújtva ruháinak kapcsaihoz. Az
anyag összeszorult mellein, ahogy Leo megmarkolta a ruha hátulját. Fürge
mozdulatok sorozata, a ruha meglazult, lecsúszott. Érezte a férfi szájának
meleg csiklandozását nyaka hátulján. Letolta a ruhát a csípőjére. Megmozdult,
hogy segítsen neki, kilépve a rózsaszín selyemből, lerúgva topánkáit. Megint
megfordult, hogy Leo kikapcsolhassa a fűzőt is, aki többször is megállt, hogy
csókot leheljen vállaira.
- Engedd le a hajad. – Leheletének érintésére Catherine megremegett.
Engedelmeskedett neki, kivéve a hajtűket, apró kupacba gyűjtve őket.
Letette őket az asztalra, majd az ágyhoz ment, felmászott rá, feszülten
várakozva, míg Leo is levetkőzött. Azt kívánta, bárcsak rajta lenne a szemüveg,
hogy láthassa izgató, elmosódott alakját, ahogy az árnyak játszanak bőrén.
- Ne bandzsítsál ilyen erősen, drágám. Megerőlteted a szemed.
- Nem látlak.
Leo odaért hozzá, testének minden vonala kecses izmokban bővelkedett.
- Ilyen távolságból már látsz?
A nő figyelmesen szemlélte.
- Bizonyos részeket.
Leo rekedten felnevetett, az ágyra ereszkedett, súlyát a nő két oldalán
támasztotta meg. Catherine mellbimbói megkeményedtek a vékony ing alatt.
Hasuk egymásnak nyomódtak, a férfi erekciója félreérthetetlen jeleket küldött
Cat testének.
- És most? – suttogta Leo. – Elég közel vagyok?
- Majdnem – sikerült kinyögnie a választ, az arcára bámult, magába
szívva minden lélegzetelállító részletet. – De nem elég közel…- préselte még ki
magából.

235
 Leo lehajolt, hogy megcsókolja, lángra lobbantva a gyönyört. A nő
elveszett a csókban, ami egyszerre adott és elvett. Leo gyengéden kutatta, ő
pedig szégyenlősen válaszolt nyelvével. Először érezte a férfi ízét a szájában, a
megrázkódtatást a válaszában.
Reszketeg sóhajjal, Leo a nő ingéért nyúlt. Felhúzta az anyagot, és segített
Catherine-nek kibújni belőle. Kínzó lassúsággal oldotta ki a szalagokat, ujjait
végigfutatta derekán, lehúzva az anyagot csípőjén. Lassan a harisnyakötő és az
alsónemű következett, teljesen lecsupaszítva testét.
A férfi nevét mormolva, Catherine karjait a nyaka köré fonta,
megpróbálva maga felé húzni. Kívánta Leót, élvezve bőrének tapintását, a
keménységet és a puhaságot, a lágyságot és az acélos erőt.
Leo füléhez emelte száját, ajkai a puha cimpával játszadoztak, mielőtt ezt
suttogta:
- Cat, az egész testedet, alulról felfelé végig fogom csókolni. És azt
akarom, hogy teljesen mozdulatlanul feküdj, és engedd, hadd tegyem, amit
kívánok. Meg tudod tenni, ugye?
- Nem – mondta a nő komolyan. – Igazán, nem hiszem.
Leo egy pillanatra elfordította arcát. Mikor visszanézett rá, szemei
jókedvűen csillogtak.
- Tulajdonképpen költői kérdés volt.
- A költői kérdésre egyértelmű válasz van – vitatkozott Catherine -, és
amit kértél, az nem… - Elhallgatott, képtelen volt beszélni, mikor megérezte a
férfi ajakinak cirógatását nyakán. Szája meleg és lágy volt, nyelve bársonyos
puhaságú. Végigsimított karjain, megállt karjának és csuklójának belsején,
kitapintva szapora érverését finombőre alatt. Catherine testének minden
porcikájával érzékelte a férfi közelségét.

236
 Leo a mellére vándorolt, szája nyomán forróság öntötte el a nőt.
Végigcsókolta a rózsaszín csúcsot, anélkül, hogy megérintette volna, míg végül
nyöszörgés tört elő Cat torkából.
- Milord, kérlek – zihálta, kezeivel hajába túrt, maga felé húzva.
Leo ellenállt, megragadva csuklóit, az oldalához húzta őket.
- Ne mozdulj – emlékeztette gyengéden. – Vagy azt akarod, hogy elölről
kezdjem?
Catherine behunyta szemét, engedelmesen mozdulatlanul feküdt,
mellkasa nehézkesen emelkedett. Leo, hogy még jobban idegesítse, gyengéden
felnevetett. Szája visszatért mellére. Kiáltás tört elő belőle, mikor megérezte
ajkainak súrlódását az összehúzódott csúcsocskán. Leo szája lassan kinyílt és
ajkai közé zárta, majd szopogatni kezdte. Forróság hevült gyomrában, csípője
felemelkedett az ágyról. Leo a hasára tette kezét, finoman visszanyomva.
Lehetetlen volt mozdulatlanul feküdni, míg Leo kínozta őt, felizgatta, de
nem nyújtott neki megváltást. Lehetetlenség volt elviselni… de nem hagyott
neki más lehetőséget. A hasa felé kalandozott, megnyalta, majd belefújt
köldökébe. Catherine elgyengült és izzadni kezdett, nedvesség patakzott
hajáról, teste fájdalommal rángatózott.
Leo szája végigszántott combja belsejének érzékeny részén, nyelve
gyengéden játszadozott mindenhol… kivéve a nedves, lüktető ponton.
- Leo – pihegte. – Ez… igazán nem szép tőled.
- Tudom – válaszolta a férfi. – Nyisd szét a lábadat.
Remegve engedelmeskedett neki, engedte, hogy irányítsa, még jobban
széttárva testét. Száját használta, hogy tovább kínozza,… végigcsókolt
combjain, felfedezte érzékeny térdhajlatát, csókokat lehelt bokáira, lustán
szopogatta lábujjait. Catherine visszanyelt egy könyörgő nyögést, majd még
egyet, teste türelmetlenül esdekelt.

237
 Egy örökkévalóság után, Leo végre visszatért nyakához. Catherine
szétnyitotta combjait, némán könyörögve, hogy vegye el, amit akar, de ehelyett
Leo a hasára fordította. Frusztráltan nyöszörgött.
- Türelmetlen kislány. – Leo keze végigsimított tomporán, és combjai
közé csusszant. – Most, itt ez kielégít? – Érezte, hogy szétnyitja nőiességét. Teste
megremegett a gyönyörtől, mikor ujjaival beléhatolt, a nedvességbe merülve.
Ott tartotta őket, mélyen és megfeszítve, míg végigcsókolta gerincét. Nekifeszült
a férfinak, zihálva a gyönyörtől. Közelebb…közelebb… és ekkor a kielégülés
szikrákban tört rá.
Végül Leo a határa fordította, keménysége tettre kész volt, a nő pedig
ekkor jött rá, hogy ő is ugyanúgy felizgult, mint ő. Feje fölé szorította karjait,
lábait szétválasztotta. Egy pillanatra megrémítette saját tehetetlensége, látta,
mennyivel erősebb test feszül felette. De ekkor Leo kemény, sima lökéssel
beléhatolt, a félelmet pedig elnyomta a gyönyör. Szabad kezével a nő nyaka
mögé nyúlt. Az becsukta a szemét, fejét hátrahajtotta, ahogy végigcsókolta
torkát.
Catherine csak érezni tudott, forró hullámok öntötték el, erősebbek és
erősebbek, ahogy egyre lassabb, szenvedélyesebb utakra vitte Leo. Megforgatta
csípőjét, addig ismételgetve, míg a nő elvörösödött és nyöszörögni kezdett a
végső feloldásban. Ő is vele tartott. Megparancsolta, hogy fonja egyik lábát a
csípője köré, míg másik lábát a válla köré vonta. Ez a helyzet teljesen kitárta,
minden szöget megváltoztatott, így ahányszor a férfi lökött egyet, új
mélységben érezte őt. A gyönyör újabb hulláma jött, olyan gyorsan, olyan
magasra repítette, hogy alig kapott levegőt. Alatta feküdt, lábai reszkettek,
amint még többet befogadott belőle, olyan mélyre, hogy azt már elképzelni sem
tudta. Újabb kielégülés jött, erős és szédítő, de a férfi visszahúzódott, és
Catherine hasára lövellte magját.

238
 - Ó, Cat – mondta egy idő után, még mindig rajta fekve, kezei az
ágytakarót markolták.
Catherine ajkait végigfutatta fülén. Szex és izzadtság erotikus parfümével
teltek meg érzékei. Tenyerét hátára tett, körmeivel végigszántott rajta, mire Leo
megborzongott. Milyen rendkívüli volt egy férfival feküdni, érezni őt,
miközben szívük egy ritmusra vert. Milyen lenyűgöző volt, ahogy testük
egymásnak feszült.
Leo felemelte a fejét, és lepillantott rá.
- Marks – mondta neki, hangja érdes volt. – Nem vagy tökéletes nő.
- Ettől tartottam – mondta Catherine.
- Szörnyű természeted van, vak vagy, mint egy vakond, siralmas költő
vagy, és tényleg, a francia akcentusodon van még mit dolgozni. – Leo
könyökére dőlt, kezeibe vette a nő arcát. – De ha ezeket összehasonlítom a
maradék részeddel, akkor te vagy a legtökéletesebb tökéletlen nő, akit ismerek.
Catherine örömtől ragyogóan rámosolygott.
- Gyönyörű vagy, a szó minden értelmében. – folytatta Leo. – Kedves,
szórakoztató és szenvedélyes. Remek agyad is van, amit elnézek neked.
A nő mosolya elhalványult.
- Egy újabb lánykérést vezetsz be?
Leo tekintete elszánt volt.
- Van egy különleges engedélyem. Bármelyik templomban
megesküdhetnénk, bárhol, ahol akarod. Reggelre házasok lehetnénk, ha igent
mondasz.
Catherine elfordította arcát, mélyen az ágyba süppedt. Tartozott neki egy
válasszal… őszinteséggel tartozott.
- Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is képes leszek igent mondani.
Leo teljesen mozdulatlan maradt.
- Úgy érted, hogy csak nekem, vagy más férfinak is?

239
 - Minden férfinak – vallotta be. – Csak veled az a helyzet, hogy nagyon
nehéz visszautasítani.
- Nos, ez bíztató – mondta, habár hangja épp az ellenkezőjéről
tanúskodott.
Leo kiszállt az ágyból, és vitt egy nedves ruhát neki. Majd megállt az ágy
mellett, és a nőt figyelte.
- Gondold át ebből a szemszögből – mondta neki. – A házasság
megváltoztatna köztünk majdnem mindent, kivéve, hogy a vitáink sokkal
kielégítőbb módon érnének véget. És törvény adta jogom lenne a tested, a
tulajdonaid és mindened felett, de nem látom, hogy ez riasztana el.
Csípős megjegyzése akarat ellenére majdnem megint mosolyra késztette
Catherine-t. Befejezte a mosakodást, letetette a kendőt az asztalra, a takarót
melléig felhúzta.
- Bárcsak az emberek is olyanok lennének, mint azok az órák és
szerkezetek, amiket Harry alkot. Akkor tudnám, mi romlott el bennem. Azt
hiszem, vannak részeim, amik nem megfelelő módon működnek.
Leo leült az ágy szélére, tekintetét a nőébe fúrta. Egyik izmos karjával
megragadta Catherine tarkóját, és erősen tartotta. Szája keményen lecsapott,
míg végül a nő elkábult, szíve dübörgött mellkasában. Felemelve a fejét, Leo
megszólalt:
- Minden részedet imádom. – Hátrébb húzódott, végigsimított Catherine
állkapcsán, ujjai gyengédek voltak. – Legalább azt beismered, hogy kedvelsz?
Catherine nyelt egyet.
- Ez… ez nyilvánvaló.
- Akkor mondd ki – sürgette a férfi, torkát cirógatva.
- Miért kéne kimondanom valamit, ami nyilvánvaló?
De a férfi kitartott, a fene vinné el, látta, milyen nehezére esett.
- Csak néhány szavacska. – Ujjbegyével ütőerén körözött. – Ne félj.

240
 - Kérlek, nem tudom…
- Mondd ki.
Catherine nem bírt ránézni. Melegség és hűvösség töltötte el egyszerre.
Mély levegőt vett, remegve elsuttogta neki.
- Én…én k - kedvellek.
- Tessék – mormolta Leo közelebb vonva magához. – Olyan rossz volt?
Teste sajgott azért, hogy erősen a mellkasához dőljön. De ehelyett kezeit
maguk közé tette, távolságot tartva.
- Semmi sem változott – nyögte ki. – Valójában, csak rosszabb lett.
Leo karjai lehullottak. Kérdőn rápillantott.
- Rosszabb?
- Igen, mert ennél többet sosem tudok neked adni. És annak ellenére,
amit folyton hangoztatsz, olyan házasságot akarsz, mint amilyen a húgaidé. A
mód, ahogy Amelia Cam-hez viszonyul, a rajongás és a meghittség… te is ezt
akarod.
- Nem akarok meghittséget Cam-mel.
- Ne vicceld el a dolgot – mondta Catherine nyomorultul. – Ez igenis
komoly.
- Sajnálom – jött a férfi halk válasza. – Néha a komoly dolgot
kényelmetlenül érintenek, és végül elpoénkodom őket. – Elhallgatott. –
Megértetted, mit akarsz mondani. De mi van, ha azt mondom, hogy a vonzódás
és a kedvelés elegendő?
- Nem hinnék neked. Mert tudom, hogy boldogtalan lennél, mikor látod,
milyen a testvéreid házasság, emlékeznél, milyen volt a szüleidé, és tudnád, a
miénk csak hamis. Egy paródia.
- Miért vagy biztos benne, hogy nem törődnénk egymással?

241
 - Csak mert az vagyok. A szívembe néztem, és nincs ott. Erre gondoltam
korábban. Nem hiszem, hogy bárkiben is megbíznék, nem hogy szerelmes
lennék belé. Még beléd sem.
Leo arca érzelemmentes volt, de a nő érezte a sötétséget az önuralom
álcája mögött.
- Ez nem arról szól, hogy nem vagy rá képes – mondta. – Hanem arról,
hogy nem akarsz. – Óvatosan elengedte, majd a szétdobált ruhákhoz ment.
Miközben öltözött, szavai éles pengeként hasítottak Catherine-be.
- Mennem kell.
- Dühös vagy.
- Nem. De ha maradnék, szeretkeznék veled és folyamatosan megkérném
a kezedet reggelig. És még az én tűrőképességemnek is megvannak a korlátai.
Bűnbánó szavak tolódtak Catherine ajkaira. De visszatartotta őket,
belátva, hogy csak még jobban feldühítené a férfit. Leo nem olyan ember volt,
aki megrémül a kihívásoktól. De elkezdte belátni, hogy az a kihívás, amit a nő
állított fel, azok közé tartozhat, amiket nem tud megoldani.
Miután felöltözött és belebújt kabátjába, Leo visszatért mellé.
- Ne jósold meg, mire vagy képes – mormolta, ujjait végigfuttatva a nő
arcán. Lehajolt, hogy csókot nyomjon homlokára, és hozzátette: - Talán
megleped magad. – Az ajtóhoz lépve kinyitotta, majd kinézett a folyosóra. Válla
fölött Catherine-re pillantott.
- Zárd be utánam az ajtót.
- Jó éjszakát – mondta Catherine nehezen. – És… sajnálom, uram. Azt
kívánom, bárcsak másmilyen lennék. Bárcsak képes lennék… - Megállt,
elkeseredve megrázta a fejét.
Kicsit tovább várakozva, Leo jókedvűen és figyelmeztetően ránézett.
- El fogod veszteni ezt a csatát, Cat. És mindezek ellenére, nagyon örülni
fogsz a bukásnak.

242
 27. fejezet
Másnap, a legutolsó dolog, amit akart Leo, az a Vanessa Darvin-nál tett
látogatás volt. Azonban nagyon kíváncsi volt, mit akarhat tőle. A cím, amit
Poppy adott neki, egy mayfair-i ház volt a South Audley Street-en, nem messze
az ő bérelt lakásától. Ez egy gregorián ház volt, vörös és fehér téglákkal,
bokrokkal bekerítve.
Leo roppantul kedvelte Mayfair-t, nem is a divatos hírnevéért, hanem
inkább régies hangulata miatt. Régen ez volt a város legzűllöttebb negyede,
prostitúció és bűntények helyszíne. Leo számára azonban Mayfair mindig is
egy tiszteletreméltó hölgy lesz, rossz hírű múlttal.
Mikor megérkezett, Leót a kertre néző fogadószobába vezették.
Vanessa Darvin és Ramsey grófné mindketten ott voltak már, meleg
üdvözölték őt. Mikor mind leültek, megvitatták a család és az ő egészségi
állapotát, az időjárást és más, biztonságos és udvarias témákat, Leo rájött, hogy
benyomása megváltozott a két nővel kapcsolatban a hamshire-i bál óta. A
grófné egy bőbeszédű, véntyúk volt, Vanessa Darvin pedig egy önimád szépség.
Negyed, majd félóra telt el. Leo elgondolkodott, hogy egyáltalán
megtudja-e, miért hívatták.
- Istenem – kiáltott fel a grófné hirtelen -, majdnem elfelejtettem, hogy
meg kell beszéljem a ma esti vacsorát a szakáccsal. Elnézést, most mennem kell.
– Felállt, Leo is automatikusan talpra szökkent.
- Talán nekem is mennem kéne – mondta Leo, megörülve a lehetőségnek.
- Maradjon, milord – mondta Vanessa halkan. Vanessa és grófné
pillantást váltottak, mielőtt az utóbbi elhagyta a szobát.
Megértve a nyilvánvaló kifogást, hogy magukra maradhassanak, Leo
visszaereszkedett székére. Megemelte egyik szemöldökét, mikor Vanessa-ra
emelte tekintetét.

243
 - Szóval, erről van szó.
- Erről van szó – ismerte be Vanessa. Gyönyörű nő volt, ragyogó,
sötét haja bájos csigákba göndörödött, szemei egzotikusak és meglepőek voltak
porcelán bőréhez képest. – Igazán személyes témát szeretnék megvitatni
magával. Remélem, diszkréten fogja kezelni.
- Úgy lesz. – Leo érdeklődve vizsgálta a nőt. Bizonytalanság, sürgetés
jeleit vélte felfedezni provokatív álcája alatt.
- Nem is tudom, hogy kezdjem – mondta Vanessa.
- Legyen őszinte – javasolta Leo. – A kertelés csak időpazarlás.
- Szeretnék előhozakodni egy ajánlattal, uram, ami közös érdekeinket
kielégíti.
- Milyen érdekes. Nem hinném, hogy lennének közös érdekeink.
- A magáé nyilvánvalóan az, hogy gyorsan megházasodjon és szülessen
egy fia, mielőtt meghal.
Leo enyhén meghökkent.
- Nem szeretnék a közeljövőben kimúlni.
- Mi van a Ramsey – átokkal?
- Nem hiszek a Ramsey - átokban.
- Ahogy az apám sem hitt – mutatott rá a nő.
- Nos, akkor – mondta Leo idegesen és jól mulatva – , gyors halálom
közeledése miatt ne is vesztegessük az időt. Mondja el, mit akar, Miss Darvin.
- Mihamarabb férjet kell találnom, különben igencsak kellemetlen
helyzetben találom magam.
Leo figyelmeztetően rápillantott, nem válaszolt.
- Habár nem ismerjük kellően egymást – folytatta a nő -, nagy részét
ismerem. A múltja nem éppen titok. És úgy hiszem, azzal, hogy másoknak
alkalmatlan férjjelölté válik, nekem tökéletes lesz. Hasonlítunk egymáshoz,

244
mint láthatja. Minden szempontból cinikus, erkölcstelen és önző. –
Hatásszünet. – Pont, mint én. Ezért is nem akarnám soha megváltoztatni magát.
Lenyűgöző. Egy lány, aki alig több mint húszéves, ennyi magabiztossága
legyen.
- Bármerre is csatangol – folytatta Vanessa -, nem fogok panaszkodni.
Főleg úgy, hogy én is ezt tervezem. Kényelmes házasság lenne. Szülhetek
magának gyerekeket, hogy a Ramsey-cím öröklődjön. Mi több…
- Miss Darvin – mondta Leo óvatosan-, kérem, ne is folytassa. – A helyzet
iróniája mulattatta – igazi kényelmi házasságot ajánlott neki, menteset minden
piszkos vágytól és érzelemtől. Szöges ellentétjét annak, mint amit ő akart
Catherine-nel.
Nem sokkal ezelőtt még vonzotta volna.
Székére visszaülve, Leo közönyös türelemmel pillantott a nőre.
- Nem tagadom a múlt bűneit. De ezektől eltekintve…vagy ezek miatt
egy kényelmes házasság vonz a legkevésbé.
A nő arca megfagyott, mintha meglepte volna. Pár pillanatig váratott
válaszával.
- Talán kellene, uram. Egy rendes nőt talán elszomorítana és
megszégyenítene, és aztán megutálná magát. De én – begyakorolt mozdulattal
mellkasára helyezte kezét, a férfi figyelmét tökéletes, kerek kebleire irányítva-
sosem várnék öntől semmit.
A megállapodás, amit Vanessa Darvin ajánlott neki, az arisztokrata
társadalom tökéletes receptje volt. Milyen lenyűgözően élettelen és civilizált.
- De szükségem van arra, hogy elvárjanak tőlem valamit – hallotta saját
hangját.
Az igazság mintha felvillanyozta volna. Tényleg ezt mondta? És tényleg
így is gondolta?
Igen. Jóságos Isten.

245
 Mikor és hogy változott meg? Az erkölcs leküzdötte a gyászt és az
önostorozást. Valahol út közben megszűnt halálvágya, ami nem teljesen
jelentette azt, hogy élni akart volna. De egy időre elég volt.
Míg nem jött Catherine. Felébresztette, mint egy pohár jeges víz. Arra
ösztönözte, hogy jobb ember legyen, nem csak érte, hanem magáért is.
Tudhatta volna, hogy ő majd átlendíti a határon. Jó Isten, még hogy átlendítette.
És szerette ezt. Szerette őt. Az ő apró, szemüveges harcosát.
Nem engedlek lezuhanni – mondta régebben neki, mikor megsérült a
romoknál. Nem hagyom, hogy elfajzott legyél. És így is gondolta, ő pedig hitt
neki, és ez volt a fordulópont.
Milyen mélyen eltemette magában az érzést, milyen szeretni valakit… és
mégis üdítő volt. Úgy érezte, mintha lelke kigyulladt volna, minden tagjai
türelmetlen örömben égett.
Attól tartva, hogy elpirult, Leo mély levegőt vett, és lassan kifújta.
Mosolyra húzódott szája, mikor rádöbbent, hogy akkor jött rá, hogy szerelmes
egy nőbe, mikor egy másik kérte meg.
- Miss Darvin – mondta gyengéden. – Megtisztel ajánlatával. De azt a
férfit akarja, aki voltam. Nem azt, aki most vagyok.
A sötét szemek rosszindulattal villantak.
- Azt kívánja, hogy megreformálják? Meg akarja tagadni a múltját?
- Nem egészen. De egy szebb jövőben reménykedem. – Kimért szünetet
tartott. – A Ramsey – átok ellenére.
- Hibát követ el – Vanessa csinos vonásai megkeményedtek. – Tudom,
hogy nem úriember, de nem teszem bolonddá. Talán távoznia kéne. Úgy tűnik,
nincs hasznomra.
Leo engedelmesen felállt. Megállt, mielőtt elhagyta a szobát, ravaszul a
nőre pillantott.

246
 - Muszáj megkérdeznem, Miss Darvin… miért nem megy egyszerűen
hozzá a baba apjához?
Úgy tűnt, ezzel telibe talált.
Vanessa szemei felvillantak, mielőtt rendezte vonásait.
- Túlságosan is alattam áll – mondta vékony hangon. – Én jobb
ítélőképességgel rendelkezem, mint a húgai, uram.
- Milyen kár – mormolta Leo. – Nagyon boldognak tűnnek rossz
ítélőképességük ellenére. – Udvariasan meghajolt. – Most búcsúzom, Miss
Darvin. Szerencsét kívánok egy olyan férj keresésében, aki nem áll maga alatt.
- Nincs szükségem szerencsére, uram. Férjhez megyek, nem is olyan
sokára. És semmi kétség, én és a férjem boldogan vesszük majd birtokba a
Ramsey- házat.

A varrónőtől a szállodába visszatérve Poppy-val, Catherine megremegett

örömében, ahogy beléptek a lakosztályba. Erősen esett az eső, kövér cseppekben
jelezte az ősz beálltát. A kabát és az esernyő ellenére, ő és Poppy nem úszták
meg szárazon a zivatart. Mindketten a szalonba mentek, a pattogó tűz előtt
melegedtek.
- Harry nemsokára visszatér a Bow Street-ről – mondta Poppy, fülé
mögé húzva egy nedves tincset. Harry egy bow street-i nyomozóval beszélt
Lord Latimer-rel kapcsolatban. Egyenesen a nyomozó irodájába ment, hogy
elmagyarázza az ügy részleteit. – És a bátyám is, miután meglátogatta Miss
Darvin –t.
Catherine levette szemüvegét, ruhaujjában megtörölte a lencséket.
Hallotta Dodger üdvözlő hangját, az apró menyét kuncogást, és a lába elé
kucorodott. Visszatette szemüvegét, majd felvette, a menyét pedig karjaiba
fészkelte magát.
- Te utálatos patkány – mormolta, végigsimítva hosszú, vékony testét.

247
 - Szeret téged, Catherine – mondta Poppy, megrázta a fejét, és
elmosolyodott.
- Mindegy, az első adandó alkalommal visszaviszem Beatrixnek. – De
lehajtotta fejét, és megpuszilta Dodger-t.
Kopogtak, majd valaki belépett, férfias mormogás hallatszott, a szobalány
elvette tőle a kabátját és a kalapját. Leo belépett a szalonba, eső és gyapjú illatot
hozva magával. Hajának vége vizes volt, finoman nyakára göndörödtek.
- Leo – kiáltott fel Poppy nevetve -, milyen vizes vagy! Nem vittél
esernyőt?
- Az esernyőnek nem sok haszna van, ha oldalról esik – tájékoztatta Leo.
- Hozok egy töröközőt. – Ezzel Poppy kiment a szobából.
Leóval egyedül maradva, Catherine pillantása találkozott az övével. A
férfi mosolya elhalványult, riasztó intenzitással bámult a nőre. Miért
nézett így rá? Olyan volt, mintha valami szöget ütött volna a fejében, szemei
ördögien kéken és veszélyesen csillogtak.
- Milyen volt a megbeszélés Miss Darvin –nal? – kérdezte feszülten,
ahogy a férfi odaért hozzá.
- Érdekes.
Catherine homlokát ráncolta a kurta válasz hallatán, menedéket kereset
dühében.
- Mit kérdezett tőled?
- Kényelmi házasságot ajánlott.
Catherine pislogott. Ezt várta, és mégis féltékenységgel töltötte el.
Leo megállt mellette, a lángok fénye táncolt vonásain. Apró vízcseppek,
mint az ékszerek fénylettek napsütötte arcán. Meg akarta érinteni a halvány
harmatcseppet, rányomni száját, megízlelni bőrét.
- Mit válaszoltál? – préselte ki magából a kérdést.

248
 - Hízelegtem, természetesen – mondta Leo mézesmázosan. – Van, aki
szereti, ha akarják.
Tudta, hogy féltékeny volt. Játszadozott vele. Catherine megerősítette
magát, hogy indulatát magába fojtsa.
- Talán el kellene fogadnod – mondta hűvösen.
Leo tekintete nem hagyta el az övét.
- Talán megtettem.
Catherine élesen beszívta a levegőt.
- Itt is van – mondta Poppy vidáman, aki nyilvánvalóan megérezte a
szikrákat közöttük, mikor visszatért a törölközővel. Leónak adta a ruhát, aki
elvette és megtörölte arcát.
Catherine leült a kanapéra, Dodger pedig az ölébe heveredett.
- Mit akart Miss Darvin – kérdezte Poppy.
Leo hangját eltompította a törölköző.
- Megkért engem.
- Jóságos ég – mondta Poppy. – Egyértelmű, hogy semmi elképzelése
arról, hogyan kell viselkedni.
- Az ő helyzetében- válaszolt bátyja-, egy nő nem engedheti meg
magának, hogy egyedi legyen.
- Milyen helyzet? – kérdezte Catherine tömören.
Leo visszaadta a törölköző Poppy-nak.
- Gyermeket vár. És nem akar az apához férjhez menni. Természetesen,
ez nem hagyhatja el ezt a szobát.
A két nő csendben maradt. Catherine érzelmek hadával küszködött:
együttérzés, ellenszenv, félelem és féltékenység keveredett benne. Ezzel a hírrel,
a Leo és Miss Darvin közötti házasság abszolút előnyös lett.
Poppy komolyan bátyjára nézett.

249
 - A körülményei nagyon kétségbeejtőek lehetnek, ha ennyire megbízik
benned.
Leo válaszát megelőzte Harry belépte, akinek kalapja és kabátja teljesen
átázott.
- Szép napot – mondta Harry, mosolyt villantva. A szobalány elvette a
kabátot és a kalapot, Poppy pedig tiszta törölközőt nyújtott neki.
- Sétáltál? – kérdezte férjétől, tekintete végigfutott átázott nadrágjától
nedves hajáig. Asszonyi gondoskodással felnyúlt, és megtörölgette arcát.
- Majdnem úsztam – mondta neki Harry, élvezve a gondoskodást.
- Miért nem béreltél egy kocsit vagy küldettél el a hintóért?
- Az összes kocsit leszólították, amint eleredt az eső – válaszolta Harry. –
Amúgy meg, elég kicsi távolság volt. Csak egy anyámasszony katonája küldetett
volna a hintóért.
- Inkább legyél anyámasszony katonája, minthogy megfázz –
akadékoskodott Poppy, követve őt a kandallóhoz.
Harry elmosolyodott, és lehajolt, hogy megcsókolja, miközben kioldotta
nedves nyakkendőjét.
- Sosem fázok meg. – Levéve a hosszú anyagot, eldobta, majd a tűz mellé
állt. Várakozón Leóra pillantott. – Milyen volt a találkozód Miss Darvin-nal?
Leo leült, kezeit térdére kulcsolta.
- Ne is törődj ezzel, mesélj inkább a bow street-i látogatásodról.
- Hembrey különleges nyomozó megfontolta az információkat, amivel
szolgáltál, és hajlandó nyomozást indítani.
- Milyen nyomozást? – kérdezte Catherine Harryről Leóra pillantva.
Leo arca közömbös maradt, mikor elmagyarázta.
- Pár évvel ezelőtt, Lord Latimer meghívott, hogy csatlakozzam egy
zártkörű klubba. Egy olyanba, ami a korhely társulatnak volt fenntartva, titkos
találkákkal egy egykori katedrálisban.

250
 Catherine szemei tágra nyíltak.
- Mi volt a céljuk?
Harry és Leo hallgattak. Mikor Leo lapos hangon válaszolt, kibámult az
eső áztatta ablakon.
- Valódi züllés. Kigúnyolni a vallásos szertartásokat, tettlegesség, gonosz
bűntények. Megkíméllek a részletektől, de azt azért elmondom, hogy még az én
romlott természetemnek is sok volt, és visszautasítottam Lord Latimer
meghívását.
Catherine óvatosan vizsgálgatta. Leo arca rendezett volt, de egy izom
rángatózott állán. A lángok kiemelték vonásait.
- Latimer annyira biztos volt benne, hogy részt akarok ebben venni –
folytatta Leo-, hogy néhány részletet elárult azokról a bűntényekről, amikben ő
is részt vett. És voltam annyira józan, hogy emlékezzem, mit mondott.
- Ez elég információ arra, hogy vádat emeljenek? – kérdezte Catherine. –
És mint nemesember, Lord Latimer-nek nincs joga kiszabadulni a
letartóztatásból?
- Csak polgári ügyekben – mondta neki Harry. – Nem a büntetőjogi
eseteknél.
- Akkor úgy gondoljátok, hogy bíróság elé viszik?
- Nem, nem jut el odáig – mondta Leo halkan. – A társaság nem engedi,
hogy felfedjék tevékenységüket. Mikor rájönnek, hogy Latimer-t vizsgálat alá
helyezték, arra fogják kényszeríteni, hogy elhagyja Angliát, mielőtt vádat
emelnének ellene. Vagy, ami még jobb, a Temzébe dobják.
- Hembrey nyomozó ki akar majd engem is hallgatni? – kérdezte magát
is meglepve Catherine.
- Egyértelműen nem – nyugtatta meg hevesen Leo. – Több mint elég
bizonyíték ellene.

251
 - És, ha ez kitudódik – tette hozzá Harry -, Latimer túl elfoglalt lesz
ahhoz, hogy veled foglalkozzon, Cat.
- Köszönöm – mondta Catherine Harrynek. Szeme Leóra rebbent, mikor
hozzátette: - Ez nagy megkönnyebbülés. – Kínos szünet következett, majd
megismételte magát:- Nagy megkönnyebbülés, pontosan.
- Nem tűnsz annyira megkönnyebbültnek – mutatott rá Leo lazán. –
Miért, Marks?
Az együttérzés hiánya, a férfi korábbi, Miss Darvin – nal kapcsolatos
gúnyolódás már túl sok volt Catherine megtépázott idegeinek.
- Ha a helyemben lennél – mondta mereven-, te sem örömtáncot.
- Jó helyzetben vagy. – Leo szemei jégkékek voltak. – Latimer hamarosan
elmegy, Rutledge elismert a nyilvánosság előtt, elfogadott nő vagy, és nem vagy
lekötelezve vagy elkötelezve valakinek. Még mit szeretnél?
- Semmit – csattant fel a nő.
- Szerintem sajnálod, hogy nem kell elfutnod és elrejtőznöd. Mert most
szembe kell nézned a szomorú ténnyel, hogy sehova… senkihez nem futhatsz.
- Elég, hogy egy helyben maradok – mondta Catherine hűvösen.
Leo bosszantó nemtörődömséggel elvigyorodott.
- Erről eszembe jut egy régi mondás.
- Milyen mondás?
- Arról, hogy mi történik, ha egy megállíthatatlan erő szembetalálkozik
egy mozdíthatatlan tárggyal.
- És gondolom, én lennék a mozdíthatatlan tárgy? – kérdezte Catherine
szarkasztikusan.
- Ha így tetszik.
- Nos, nem tetszik – mondta morcosan Catherine -, mert mindig is úgy
gondoltam, hogy ez egy képtelen kérdés.
- Miért? – kérdezte Leo.

252
 - Nincs rá lehetséges válasz.
Tekintetükkel összecsaptak.
- De van – mondta Leo, élvezve a nő növekvő dühét.
Harry is bekapcsolódott a vitába.
- Tudományos megközelítésből nincs. Egy mozdíthatatlan tárgy
elmozdításához nagymértékű erő kell, a megállíthatatlan erőnek pedig
nagymértékű energia szükséges, különben egyik sem lehetséges.
- Ha azonban jelentéstani szempontból vizsgálod – vitatkozott Leo őrjítő
nyugalommal -, akkor van.
- Természetesen – mondta Harry szárazon. – Egy Hathaway mindig
megtalálja a módot az ellenvetésre. Világosíts fel minket: mi a válasz?
Leo Catherine arcára szegezte tekintetét, majd válaszolt:
- A megállíthatatlan erő megkeresi a legellenállóbb területet, és körbe
járja a tárgyat… messze maga mögött hagyva.
Kísérletezett vele, jött rá Catherine. A beképzelt, manipulatív gazember
arra használta Miss Darvin állapotát, hogy provokálja és utaljon arra, hogy mi
történne Catherine-nek, ha nem adja be neki a derekát. Körbe járja a
tárgyat…messze maga mögött hagyva… Pontosan!
Catherine talpra ugrott, kihívó tekintettel rápillantott.
- Miért nem mész és veszed feleségül? Táskáját és Dodger petyhüdt testét
felkapva kiviharzott a lakosztályból.
Leo már a sarkában loholt.
- Ramsey… – kezdte Harry.
- Ne most, Rutledge – morogta Leo, Catherine után lépkedve. Az ajtót
olyan erővel csapta be, hogy még a lángok is beleremegtek.
A bekövetkezett csendben, Harry zavarodottan Poppy-ra nézett.
- Általában nem vagyok lassú felfogású – mondta. – De mi az ördögről
veszekedtek?

253
 - Miss Darvin-ról, azt hiszem. – Férjéhez lépve, Poppy leült az ölébe,
karjait a nyaka köré fonta. – Terhes, és hozzá akar menni Leóhoz.
- Ó. – Harry a szék támlájára fektette fejét. Szája felkunkorodott. – Értem.
Leo felhasználta, és megpróbálta Catherine-t döntésre kényszeríteni.
- Nem helyesled. – Poppy ezt inkább kijelentette, mint kérdezte, kisimítva
a férfi homlokába hulló tincset.
Harry ferde pillantást vetett rá.
- Én is ezt tenném a helyében. Természetes, hogy nem helyeslem.

-Ne kövess!
- Beszélni akarok veled. – Leo tartotta a lépést, míg a nő végigviharzott a
folyosón, nagy lépteiből csak egyet kellett tenni, míg Catherine-nek két
kisebbet.
- Nem érdekel, mit akarsz mondani.
- Féltékeny vagy. – Nagyon elégedettnek hangzott.
- Rád és Miss Darvin-ra? – Gúnyos nevezést présel ki magából. –
Sajnállak mindkettőtöket. El sem tudnék képzelni ennél betegesebb párosítást.
- Nem tagadhatod, hogy egy nagyon vonzó nő.
- Leszámítva a nyakát – Catherine nem bírta magában tartani.
- Mi a fene baj van a nyakával?
- Abnormálisan hosszú.
Leo sikertelenül próbálkozott, nevetésben tört ki.
- Ezt el tudom nézni. Mert ha feleségül veszem, megtarthatom a Ramsey
– házat, és egy gyerek már úton van. Kényelmes, nem igaz? Mi több, Miss
Darvin megígérte, hogy követhetem szívem hívó szavát, ő majd félre pillant.
- Mi van a hűséggel? – kérdezte Catherine dühösen.
- A hűség annyira divatjamúlt. Az lustaság, igazán, sosem járni el
otthonról, nem csábítani el új embereket.

254
 - Azt mondtad nekem, hogy nem esik nehezedre hűségesnek lenned!
- Igaz, de ez akkor volt, amikor a mi házasságunkról beszéltünk. A Miss
Darvin-nal köttetett házasság teljesen más tészta.
Leo megállt vele együtt, mikor elérték a nő szobájának ajtaját. Míg
Catherine az alvó menyétet tartotta, Leo belenyúlt táskájába, majd kihízta a
kulcsot. Catherine rá sem pillantott, mikor kinyitotta neki az ajtót.
- Bejöhetek – kérdezte Leo.
- Nem.
Leo ennek ellenére benyomult, az ajtót becsukta mögöttük.
- Könyörgöm, nem szeretnélek feltartani – mondta Catherine mogorván,
Dodger-t pedig betette apró kosarába. – Biztos sok dolgod van. Kezdetnek,
megváltoztatni a nevet a különleges engedélyen.
- Nem, az engedély csak rád érvényes. Ha Miss Darvin-t veszem el, újat
kéne fizetnem.
- Remélem, drága – mondta Catherine bőszen.
- Az. – Leo mögé lépett, karjait a nő köré fonta, erősen mellkasához
vonva. – És van itt egy másik probléma.
- Mi az? – kérdezte Catherine, ölelésében mocorogva.
Leo szája a fülére csusszant.
- Téged akarlak – suttogta. – Csak téged. Mindig téged.
Catherine mozdulatlanná dermedt. Szemeit becsukta, nehogy
kibuggyanjanak könnyei.
- Elfogadtad az ajánlatát?
Leo finoman fog közé csippentette fülcimpáját.
- Természetesen nem, kicsi libuskám.
A nő nem tudta elfojtani dühös megkönnyebbülését.
- Akkor miért utaltál rá?

255
 - Mert lökésre volt szükséged. Különben addig húznád a dolgod, míg
annyira vén leszek, hogy már semmi hasznodra nem válnék. – Catherine-t az
ágy felé irányítva, felkapta és az a matracra dobta. Szemüvege lerepült róla.
- Mit csinálsz? – Catherine ellenkezett, könyökére támaszkodva. – Vizes
a ruhám.
- Segítek levenni. – A férfi aggodalmas hangja éles ellentétben állt
gonoszan csillogó szemével.
Catherine a rétegek és fodrok alatt ügyetlenkedett, mialatt Leo
kikapcsolta és kibogozta ruháinak halmát. Olyan volt, mintha nem csak két
karja lett volna, amint megfordította a nőt és kezei mindenhova elértek.
Catherine ellenkezésére fittyet hányva, levette nehéz szoknyáit, a könnyű
muszlinnal együtt, majd eldobta őket. Cipőit is levette, majd az ágy lábához
hajította. Catherine-t hasára fordítva, kihámozta fűzőjéből is.
- Elnézést, de nem kértem, hogy meghámozz, mint a kukoricát! –
Catherine addig tekergett, míg arrébb tolta a férfi buzgó kezeit.
Halk kuncogással. Leo lefogta izgő-mozgó testét lábaival, és megcsókolta
tarkóját. Catherine forróságot érzett azon a ponton, idegei táncoltak csodálatos
szájának érintése nyomán.
- Megcsókoltad? – hallotta saját kérdést, hangját elfojtott a takaró.
- Nem, szerelmem. Egyáltalán nem tudott elbűvölni. – Leo gyengéden
megharapdálta nyakát, végigszántott rajta nyelvével. Keze becsúszott
alsóneműjébe, és fenekén körözött. – Egyetlen nő sem tud elcsábítani tőled. De
te olyan nyavalyásul makacs vagy, és annyira jó védelmet húztál magad köré.
Vannak dolgok, amiket el akarok mondani neked… meg akarok tenni veled…
és az, hogy nem vagy kész ezekre, mindkettőnket az őrületbe fog kergetni.
Mélyebben combjai közé nyúlt, nedvességet találva, apró körökkel
cirógatva. A nő felnyögött és megvonaglott alatta. Fűzője még mindig félig volt
kioldva. Habár ellenkezni akart, teste elárulta.

256
 - Szeretkezni akarok veled. – Leo nyelvével rajzolta meg fülének vonalát.
– Olyan mélyre akarok benned merülni, amennyire csak lehetséges, érezni
akarom, milyen szűk vagy körülöttem, és beléd akarok élvezni. – Egyik ujját
belécsúsztatta, majd egy másikat is, Catherine pedig felnyögött. – Tudod,
milyen jó érzés lesz – suttogta, finoman cirógatva. – Engedd meg, és megállás
nélkül foglak szeretni. Egész éjjel benned maradok.
Catherine lélegzete elakadt, míg szíve őrülten vert.
- Miss Darvin helyzetében hagynál engem – mondta. – Terhesen és
könyörögve, hogy vegyél feleségül.
- Istenem, igen, azt nagyon szeretném.
Catherine majdnem megfulladt felháborodásában, mialatt a férfi hosszú
ujjai kívül-belül ingerelték. Teste a gyönyör ütemére vert.
- Ezelőtt még nem mondtam senkinek. –Leo hangja mint a legdrágább
bársony. – De egy gyerek veled sokkal csábítóbb, mint gondoltam volna. A
pocakod megdagadna, a melleid megnőnének, és a vicces mód, ahogy
totyognál… rajonganék érte. Minden kívánságodat valóra váltanám. És
mindenki tudná, hogy én tettem ezt veled, hogy hozzám tartozol.
- Te… te annyira..- Nem találta a megfelelő szavakat.
- Tudom. Szánalmasan primitív vagyok. – Nevetés csendült hangjában. –
De el kéne viselned, mert férfi vagyok és nem tehetek róla.
Finoman dédelgette a nőt, nyíltan manipulálva, ujjai simák és
fáradhatatlanok voltak. A nő mögé mozdulva, Leo lehúzta alsóneműjét a
térdeire, és gyorsan kibújt nadrágjából. Óvatosan a nőre ereszkedett. Éles,
nyirkos nyomás nehezedett combjai közé, nem egészen benyomulva. Fehér fény
futott végig érzékein, egész teste megváltásért könyörgött…olyan közel…
- Döntened kell, Cat. – Leo megcsókolta torkát, szája erős és nedves volt.
– Vagy mondj most nemet, vagy add nekem magad teljesen. Mert nem tudok
már visszavonulni. Túlságosan is akarlak. És valószínűleg teherbe ejtelek,

257
drágám, mert nagyon is hatékonynak érzem most magam. Szóval, mindent
vagy semmit. Mondj igen vagy nemet.
- Nem tudok. – Catherine felnyögött, mikor a férfi csípője elhagyta az
övét. Mikor magával szembe fordította, felpislogott rá. Leo nem tudta megállni,
lehajtotta fejét, és mohón megcsókolta, magába szívva minden nyöszörgő
hangot.
- Kár – mondta, nehezen lélegezve. – Valami nagyon buja dolgot
terveltem ki. – Lehemperedett nőről, lenyúlt eldobott nadrágjáért, valamit
motyogva arról, hogy maradandó károsodást szenved, ha magára kapja őket
megint.
Catherine hitetlenkedve figyelte.
- Nem fejezed be?
A férfi bizonytalanul sóhajtott.
- Ahogy mondtam: mindent, vagy semmit.
Catherine maga köré fonta karjait, fogait csikorogtatta.
- Miért kínzol?
- Az már egyértelművé vált, hogy egy egész életnyi türelem sem elég
arra, hogy megtörjem az ellenállásod. Így valami mást kell kipróbálnom. –
Finoman megcsókolta, majd elhagyta az ágyat. Miután beletúrt kócos hajába,
kisimította ruháját, parázsló tekintet vetett a nőre, amit gúnyos mosoly követett.
- Háborút indítottam, drágám. És az egyetlen mód, hogy nyerjek, ha arra
kényszerítelek, hogy veszíteni akarjál.

258
 28. fejezet
Csak egy kőből készült nő állhatott ellen Leo hadjáratának, amit a következő
héten vitt véghez. Udvarlás volt, magyarázta Leo, de más szót kellett volna rá
használni, ahogy folyamatosan megpróbálta Catherine-t billenteni
egyensúlyából édes, bomlasztó bájologásával.
Egyik pillanatban még értelmetlen és nagyon szórakoztató vitába
kergette bele, a másikban már kedves és megnyugtató volt. Hóbortos bókokat és
verssorokat suttogott fülébe, pajkos francia szavakat tanítgatott neki, és a
legváratlanabb pillanatokban is megnevettette. Amit azonban nem próbált meg:
megcsókolni és elcsábítani a nőt. Először Catherine mulatságosnak találta a
nyilvánvaló taktikát, majd titokban elhervadt, majd kíváncsi lett. Folyamatosan
azon kapta magát, hogy a férfi száját bámulta, ami olyan tüzes és tökéletes
volt… képtelen volt nem visszaemlékezni és álmodozni korábbi csókjakról.
Mikor egy zenei estélyre mentek egy házba az Upon Brook Street-re, Leo
magával húzta Catherine-t, miközben egy hostess végigvezette a vendégeket a
házon. Catherine engedelmesen követte Leót a magányos sarokba. Ahelyett,
hogy megcsókolta volna, a férfi egyszerűen erős, meleg karjába vonta… és csak
tartotta. Csak tartotta, melegen és közel fogva, kezeivel lassan körözött hátán.
Valami titokzatos dolgot suttogott feltűzött hajába, a szavak túl gyengédek
voltak fülének.
Mennyire élvezte Catherine a Leóval tett sétákat a Rutledge kertben,
mikor a napfény árnyékot vetett a fákra, a falevelek finoman hullottak alá, az
ősz közeledtét jelezvén. Hosszasan elbeszélgettek, néha érzékeny témákat is
érintve. Óvatos kérdések, nehéz válaszok. És mégis úgy tűnt, mintha
mindketten ugyanazon cél felé igyekeznének, egyfajta kapcsolatra, amit
egyikőjük sem ismert azelőtt.

259
 Néha Leo csak visszahúzódott, és úgy figyelte Catherine-t, mint egy
műtárgyat a múzeumban, megpróbálván felfedezni az igazságot. Az
érdeklődés, amit iránta mutatott, zavarba ejtő volt. És remek társalkodó partner
is volt, mesélt gyermekkorának szerencsétlenségeiről, arról, hogy milyen volt a
Hathaway családban felnőni, és arról, hogy érezte magát Párizsban és
Provence-ban. Catherine figyelmesen hallgatott minden részletet, összegyűjtve
őket, hogy jobban megérthesse ezt az összetett embert.
Leo egy józan gazember volt, aki képes volt gyengédségre és
könyörületre. Képes volt szépen kifejezni magát, a szavakat inkább
megnyugtatásra használta, mint a balzsamot, vagy úgy vágott vele, mint a
legprecízebb sebész. Amikor úgy esett kedvére, Leo eljátszotta a tehetetlen
arisztokratát, ügyesen elrejtve agyának élességét. Azonban néha, óvatlan
pillanatok alkalmával, Catherine elkapta a bátor fiút is, aki régen volt, mielőtt a
tapasztalatok megkeményítették volna.
- Néhány dologban nagyon hasonlít apánkra – mondta neki Poppy
négyszemközt. – Papa imádott társalogni. Komoly ember volt, éles eszű, de egy
kicsit szeszélyes is. – Elvigyorodott, miközben visszaemlékezett. – Anyám
mindig azt mondta, hogy feleségül mehetett volna egy sokkal jóképűbb
férfihoz, vagy egy gazdagabbhoz, de soha, senki sem beszélt úgy, mint a papa.
És tudta magáról, hogy nem olyan nő, aki boldog lenne egy fajankóval.
Catherine ezt nagyon is megértette.
- Lord Ramsey minden tekintetben hallgatott édesanyátokra?
- Ó, igen. Művész szeme volt, és ő bátorította Leót arra, hogy kezdje meg
építészeti tanulmányait. – Poppy elhallgatott. – Nem hiszem, hogy lenyűgözte
volna, hogy Leo megörökölte a címet – nem volt nagy véleménnyel az
arisztokráciáról. És egyértelmű, hogy nem helyeselte volna az elmúlt néhány
évben mutatott viselkedését, habár nagyon örült volna, hogy úgy döntött,
helyrehozza a dolgokat.

260
 - Honnan ez a gonosz szellemessége? – kérdezte Catherine. –
Édesapátoktól vagy édesanyátoktól?
- Ez – mondta Poppy ferdén -, teljes mértékben Leo sajátossága.
Leo majdnem minden nap vitt ajándékot Catherine-nek: egy könyvet, egy
doboz bonbont, brüsszeli csipkegallért.
- Ez a legszebb csipkemunka, amit valaha láttam – mondta bánatosan,
óvatosan visszahelyezve dobozába. – De milord, attól tartok…
- Tudom – mondta Leo. – Egy úriember nem adna személyes ajándékokat
a hölgynek, akinek udvarol. – Hangját lehalkította, attól tartva, hogy Poppy
vagy a házvezetőnő- akik a Rutledge lakosztály ajtajában beszélgettek –
meghallhatják. – De nem vehetem vissza – egy nő sem méltányolná. És Marks,
nincs arról fogalmad, milyen önuralmat tanúsítottam. Egy pár hímzett
alsóneműt akartam venni, apró virágokkal, amik felfutnak a…
- Uram – suttogta Catherine, halványan elpirulva- , megfeledkezel
magadról.
- Tulajdonképpen semmiről sem feledkeztem meg. Gyönyörű tested egy
részletéről sem. Hamarosan megint lerajzollak meztelenül. Akárhányszor
papírt és ceruzát veszek a kezembe, a kísértés majdnem úrrá lesz rajtam.
Catherine megpróbált szigorúnak tűnni.
- Megígérted, hogy nem csinálod ezt többé.
- De a ceruzámnak önálló akarata van – mondta Leo komolyan.
Catherine még jobban elvörösödött, habár ajkai mosolyra húzódtak.
- Javíthatatlan vagy.
Leo szempillái lassan leereszkedtek.
- Csókolj meg, és akkor viselkedni fogok.
Catherine elkeseredett hangot hallatott.
- Most akarsz megcsókolni, mikor Poppy és a házvezetőnő csak pár
méterre állnak tőlünk?

261
 - Nem fogják észrevenni. Nagyon belemerültek a szálloda törölközőiről
szóló vitába. – Leo hangja suttogássá halkult. – Csókolj meg. Csak egy aprócska
csókocska. Itt – mutatott arcára.
Talán azért, mert Leo annyira kisfiúsnak tűnt, ahogy ingerelte, kék
szemei pajkosan villantak. De amint Catherine ránézett, majdnem úrrá lett
rajta az a különös, meleg, új érzés, amibe egész teste beleszédült. Előre lépett, és
ahelyett, hogy arcát csókolta volna meg, egyenesen ajkára nyomta száját.
Leo meglepett lélegzetet vett, átengedve a nőnek az irányítást. És,
engedve a csábításnak, Catherine tovább időzött, mint az tervezte, szája
gyengéden ingerelte, nyelvével szégyenlősen megérintette a férfi ajkait. Leo
halk hanggal válaszolt, karjait köré fonta. Catherine érzékelte a benne növekvő
vágyat.
A csóknak véget vetve, Catherine Poppy-ra és a házvezetőnőre, Mrs.
Pennywhistle-re sandított, azt várva, hogy mindketten megbotránkoznak. De
ahogy Leo válla felett átkukucskált látta, hogy a házvezetőnő háta még mindig
feléjük volt fordulva.
Poppy ravasz pillantással nyugtázta a helyzetet.
- Mrs. Pennywhistle – mondta könnyedén, átterelve a küszöbön a másik
nőt -, kijönne velem a folyosóra, azt hiszem, szörnyű szakadást láttam a
szőnyegen, és meg akartam mutatni magának…. itt? … Nem, talán arrébb…
Ó, a nyavalyába, hol is van?
Mikor magukra maradtak, Catherine Leo fátyolos kék szemébe nézett.
- Miért tetted ezt? – kérdezte az rekedt hangon.
Megpróbált valami vicces választ keresni.
- Próbára akartam tenni a magas agyműködésemet.
Leo ajkainak sarkában mosoly jelent meg. Mélyen beszívta a levegőt,
majd lassan kiengedte.

262
 - Ha belépsz egy sötét szobába, egy gyufával a kezedben – mondta végül
-, melyiket gyújtod meg előbb: az olajlámpát az asztalon, vagy a gyújtóst a
kandallóhoz?
Catherine, bandzsított, miközben átgondolta a választ.
- A lámpát.
- A gyufát – mondta Leo, megrázva a fejét. Hangja lágy és dorgáló volt.
- Marks, még csak nem is próbálkozol.
- Kérdezz másikét – ellenkezett a nő, Leo pedig tétovázás nélkül
lehajtotta fejét, és hosszan, parázslóan megcsókolta, Catherine nekidőlt, ujjait a
hajába mélyesztette. Egy fejezte be a csókot.
- Törvényes vagy törvényellenes, hogy egy férfi elvegye az özvegyének
nővérét? – kérdezte.
- Törvényellenes – válaszolta Catherine ernyedten, megpróbálva
visszahúzni magához a férfi fejét.
- Lehetetlen, hiszen a férfi halott. – Leo ellenállt a nő erőfeszítéseinek, és
ferde vigyorral lenézett rá.
- Itt az ideje, hogy megálljunk.
- Nem – ellenkezett Catherine, Leo felé húzódva.
- Lazíts, Marks – suttogta neki Leo. – Egyikünknek meg kell tartania
önuralmát, és igazán neked kéne annak lenned. – Száját végigfuttatta
homlokán. – Van egy másik ajándékom.
- Mi az?
- Nézz bele a zsebembe. – Arrébbugrott, és felnevetett, ahogy a nő
elkezdett kutakodni. – Nem, kicsi rablóm, nem a nadrágzsebemben. – Kezével
megragadta a csuklóját, maga elé tartotta, mintha egy játékos kiscicát próbálna
megfékezni. Nem tudott ellenállni, újra lehajolt és megcsókolta. Catherine-t
annak idején megrémítette volna, ha valaki a csuklóját szorítva csókolja, de ez
most felébresztett valami mély és bizonytalan dolgot belsejében.

263
 Leo eltépte tőle száját, és ziháló nevetéssel elengedte.
- Kabátzseb. Istenem, azt akarom, hogy… nem, nem mondom ki. Igen, ott
van az ajándékod.
Catherine kivette a puha ruhába csomagolt tárgyat. Finoman kibontotta
az ezüstből készült szemüveget… csillogó és tökéletes volt, az ovális lencsék
ragyogtak. Gyönyörködve a mestermunkán, végighúzta ujjait a szárakon,
egészen a felkunkorodó végekig.
- Annyira gyönyörű – mondta elámulva.
- Ha tetszik, csináltatunk egyet aranyból is. Gyere, hadd segítsek… - Leo
gyengéden levette a régi szemüveget az orráról, kiélvezve az érintést.
Catherine feltette az újat. Könnyen és biztonságosan ült orrán. Ahogy
körbenézett a szobában, minden részletet tökéletesen látott. Izgalmában
felugrott, és a tükörhöz sietett, hogy megvizsgálja saját ragyogó tükörképét.
- Milyen csinos vagy. – Leo magas, elegáns alakja jelent meg mögötte. –
Szeretem a szemüveget a nőn.
Catherine mosolygó tekintete találkozott az övével.
- Igazán? Milyen furcsa.
- Nem teljesen. – Kezeit a vállára fektette, halványan a torkára csúsztatta,
majd vissza. – Kiemeli a gyönyörű szemedet. És úgy nézel ki benne, mint aki
kapható a titkokra és a meglepetésekre - amiről tudjuk, igaz. – Hangja
elhalkult. – A legjobban levenni szeretem őket – mikor bezuhansz az ágyba.
Catherine megremegett nyersességén, szemei félig lecsukódtak, mikor
érezte, hogy a férfi magához húzza. Szája tarkóján kalandozott.
- Tetszik? – mormolta Leo, puha bőrét csókolgatva.
- Igen. – Catherine feje hátracsuklott, amint elért torka érzékeny
pontjához. –Nem… nem is tudom, miért vesződtél vele. Nagyon kedves vagy.

264
 Leo felemelte sötét fejét, tekintete találkozott a tükörben a nő bágyadt
pillantásával. Ujjai a torkára futottak, megérintette, pont, mint az előbb a
szájával.
- Ez nem kedvesség volt – mormolta halvány mosollyal. – Csak azt
akartam, hogy tisztán láss.
Már elkezdtem – akarta neki mondani, de Poppy belépett a lakosztály,
mielőtt ki tudta volna mondani.

Catherine éjjel rosszul aludt, rémálomban vergődve, ami olyan volt, mintha
valóság lenne.
Részben álom, részben emlék volt, emlék arról, hogy keresztülszaladt
nagyanyja házán, míg végül az asztalánál talált rá az idős asszonyra, amint a
főkönyvbe írt.
Catherine meggondolatlanul odaszaladt hozzá, lábai elé vetette magát,
arcát a terjedelmes, fekete szoknyákba temette. Érezte, hogy az öreg nő csontos
ujjait nedves arcára fekteteti, és felemeli.
Nagyanyja arca maszkszerű volt a sokrétegnyi púder alatt, sápadtsága
élesen elütött sötét szemöldökétől és hajától. Althea-tól eltérően nem használt
rúzst, csak színtelen ajakírt.
- Althea beszélt veled – mondta Nagymama, olyan hangon, mint amikor
a száraz faleveleket összegereblyézik.
Catherine zokogva ejtette ki a szavakat:
- Igen… és nem ért… értem…
Nagymama csak hümmögött, Catherine fejét az ölébe nyomva. Haját
simogatta, keskeny ujjait végighúzta laza loknikon.
- Megfelelően elmagyarázta Althea? Ugyan már, nem vagy egy okos
lány, de buta sem. Mit nem értettél? Hagyd abba a sírást, tudod, hogy utálom.

265
 Catherine szorosan összezárta szemeit, megpróbált könnyeinek gátat
venni. Torka összeszorult.
- Valami mást akarok, bármi mást. Választást akarok.
- Nem akarsz olyan lenni, mint Althea? – A kérdés nyugtalanítóan
gyengéd volt.
- Nem.
- És nem akarsz olyan lenni, mint én?
Catherine tétovázott, majd halványan megrázta a fejét, félt nemet
mondani megint. Megtanulta már, hogy ez a szó alig használt nagyanyja
esetében.
- De már olyan vagy – mondta Nagymama. – Nő vagy. Minden nőnek
van egy szajha oldala, gyermekem.
Catherine megfagyott, félt megmozdulni. Nagyanyja ujjai karommá
váltak, a simogatás lassú, ritmikus karmolássá változott fején.
- Minden nő eladja magát a férfiaknak – folytatta nagyanyja. – Maga a
házasság is egy üzletkötés, amiben a nő értékét a párosodás és a
gyermeknemzés határozza meg. Legalább mi, akiknek fizetnek érte, őszinték
vagyunk ezzel kapcsolatban. – Hangja megfontolttá vált. – A férfiak bolond,
kegyetlen teremtmények. De ők irányítják a világot, és fogják mindig is. És hogy
a legtöbbet kapd tőlük, meg kell tanulnod engedelmeskedni nekik. Jó leszel
benne, Catherine. Látom benned az ösztönt. Szereted, ha megmondják, mit
csinálj. És még jobban fogod szeretni, ha fizetnek is érte. – Keze elhagyta
Catherine fejét. – Most, ne zavarj megint. Talán megkérdezhetnéd Althea-tól,
amit akarsz. Ne bánkódj, ő sem volt boldogabb nálad, mikor elkezdte a
karrierjét. De gyorsan meglátta a helyzet előnyeit. És mindegyikünknek el kell
tartsuk magunkat. Még neked is, kedvesem. Az, hogy az unokám vagy,
kiváltságot jelent. És tizenöt perccel a hátadon, annyit keresel, mint egy másik
nő két vagy három nap alatt. Légy hajlandó behódolni, Catherine.

266
 Catherine döbbenten hagyta el nagyanyja szobáját. Pillanatnyi, őrült
sürgetést érzett, hogy kirohanjon a bejárati ajtón. De nem volt hova mennie,
pénz nélkül egy védtelen lány nem sokáig húzná London utcáin. A zokogás
remegve feltört mellkasából.
Felment a szobájába. De ekkor az álom megváltozott, az emlékek sötét
képzeletbe váltottak át… rémálommá vált minden. A lépcsőfokok
megsokszorozódtak, nehéz lett a felmenetel, és egyre mélyebb és mélyebb
sötétségbe sétált. Egyedül, hidegtől reszketve elérte szobáját, amit csak a
holdfény világított meg.
Egy férfi ült az ablaknál. Épp egyik hosszú lábát helyezte a padlóra, a
másik még kint lógott. Felismerte fejének formájáról, és erőteljes alakjáról. És a
mély, sötét hangról, amitől felállt tarkóján a szőr.
- Itt vagy. Gyere ide, Marks.
Catherine –t elborította a megkönnyebbülés és a sóvárgás.
- Milord, mit csinálsz itt – kiáltotta, hozzá szaladva.
- Rád vártam. – Karjait köré fonta. – Elviszlek innen… szeretnéd?
- Ó, igen, igen… de hogy?
- Egyenesen az ablakon keresztül. Van létra.
- De biztonságos? Biztos vagy benne…
A férfi gyengédes szájára tapasztotta kezét, hogy elhallgattassa.
- Bízz bennem. – Keze még erősebben rányomódott. – Nem engedlek
leesni.
Megpróbálta elmondani neki, hogy elmenne vele bárhová, megtenne
bármit, amit csak mond, de túl szorosan lefedte száját ahhoz, hogy beszélni
tudjon. Szorítása fájdalmassá vált, satuba fogva állát. Nem tudott lélegezni.
Catherine szeme kinyílt. A rémálom tovaszállt, felfedve a szörnyű
valóságot. Tekeregni kezdett a nehéz súly alatt, megpróbált a kézbe visítani,
ami letakarta száját.

267
 - A nénikéje látni akarja – jött egy hang a sötétből. – Meg kell tennem,
miss. Nincs választásom.
Egy pillanat múlva meg is tette.
William ruhát tömött a szájába, egy nagy csomót nyomódott nyelvéhez.
Miután megkötözte kezeit és lábait, meggyújtotta a lámpát. Még szemüvege
nélkül is láthatta, hogy a Rutledge Szálloda kék egyenruháját viselte.
Bárcsak meg tudna szólalni, akkor egyezkedhetne vele, de a ruha
elnyomta hangját. Nyála valami kellemetlen ízzel keveredett. Volt valami rajta,
jött rá, és abban a pillanatban érezte, hogy darabokra hullik, mint egy
befejezetlen rejtvény. Szíve zakatolt, vért pumpálva összeomlott tüdejébe.
Olyan érzése volt, mintha koponyája nem lenne elég agyának.
William odament hozzá a hotel utazótáskájával. Nem nézett rá, csak
feladatára figyelt. Tehetetlenül figyelte, hogy ügyelt arra, hálóinge ne csússzon
fel. Agyának egy mély zugában elcsodálkozott ezen a kedves gesztuson.
A takaró megsuhant, és Dodger dugta ki fejét kíváncsiskodva. Elképesztő
sebességgel rávetette magát William karjára és kezére, majd mélyen
megharapta. Catherine még sosem látott ilyen apró állatot így viselkedni.
William meglepetten felkiáltott, és átkozódva megrázta karját. A menyét
elrepült, fejét beverte a falba, és élettelenül a padlóra csúszott.
Catherine felnyögött a kötés mögött, szemeit könnyek égették.
William nehezen lélegezve dédelgette vérző kezét, keresett egy ruhát, és
bekötözte vele, majd visszatért Catherine-hez. A szennyes zsák magasabbra és
magasabbra emelkedett, míg teljesen elfedte fejét.
Megértette, hogy Althea nem igazán látni akarta. Le akarta rombolni.
Talán William nem tudta. Vagy talán azt hitte, kedvesebb, ha hazudik. Nem
érzett semmit, se félelmet, se dühöt, habár könnyek szivárogtak szemei
sarkából. Milyen szörnyű sors, semmi nélkül itt hagyni az életet. Semmi sem

268
volt, csak egy fej nélküli baba, minden emlék hátra marad, minden öröm
elszáll.
Néhány gondolta ütött át a nincstelenségen, bevilágítva a sötétséget.
Leo sose tudja meg, hogy szerette.
Szemeire gondolt, a kék összes árnyalatára. Agya megtelt az oroszlán
csillagképével. A legfényesebb csillag jelzi a szívét.
Gyászolni fog. Bárcsak megkímélhetné ettől.
Ó, mi mindenük lehetne. Egy élet együtt, egy ilyen egyszerű dolog. Látni,
ahogy az a jóképű arc megváltozik az idő múlásával. Most már beismerte, hogy
minden vele töltött pillanatban boldogabb volt, mint bármikor.
Szíve hevesen vert bordái között. Nehéz, fájdalmas érzés volt, kemény,
megszámlálhatatlan dörömbölés.
Nem akartam, hogy szükségem legyen rád, Leo, olyan keményen
harcoltam, hogy a saját életem határán álldogáljak… mikor a tiédbe kellett
volna belépnem.

269
 29. fejezet
Leo késő reggel tért vissza a Rowland Temple-től, aki egykor a mentora volt. Az
építész, most már professzor az egyetemen, nemrég kapta meg a Királyi Arany
Medált az építészeti munkáiért és tanításaiért. Leo-t mulatatta, habár cseppet
sem lepte meg, hogy Temple parancsolgató és robbanékony volt, mint mindig.
Az idős férfi az arisztokráciát vevőkör forrásának látta, akiknek köszönhetően
pénzt keres, de megvetette hagyományos és képzeletnélküli ízlésüket.
- Te nem vagy élősködő tökfej – mondta neki Temple nyomatékosan,
amit Leo bókként értelmezett. Majd később: - A hatásomat nem lehet
semlegesítne, igaz? – És Leo persze biztosította, hogy nem, hogy emlékezett
mindenre és értékelt mindent, amit Temple-től tanult. Nem merte megemlíteni,
hogy sokkal nagyobb hatást tett rá az idősebb professzor Provence-ban.
- Ez építészet az, hogy hogyan hangoljuk össze az élet nehézségeit –
mondta neki egyszer Joseph. Az idős professzor néhány gyógynövényt helyezett
az asztalra, míg Leo segíteni próbált. – Non, ne nyúlj hozzájuk, mon fils (fiam),
túl szorosan pakolod össze őket, de szükségük van levegőre. – Elvette a cserepet
Leótól, majd folytatta az előadást. – Építésznek lenni azt jelenti, hogy elfogadod
a környezetet magad körül, nem számítanak a feltételek. És, minden szégyen
nélkül, fogd az ötleteidet, és formáld őket építményeké.
- Megtehetem tervek nélkül? – kérdezte Leo félig viccelve. –
Megtanultam, hogy nem vagyok rájuk megfelelő.
Joseph professzor rámosolygott.
- És a csillagokat sem érheted el. De még mindig szükséged van a
fényükre. Szükséged van rájuk a tájékozódáshoz, n’est-ce pas (nem igaz)?
Fogd az ötleteidet, és formáld őket építményekké. Csak ilyen módon lehet
jól megtervezni egy házat, egy épületet.
Vagy egy életet.

270
 És Leo végre megtalálta a sarokkövet, a megfelelő darabot, amire
alapozni lehet.
Egy nagyon makacs sarokkövet.
Ajkai felkunkorodtak, miközben megtervezte, mit fog tenni aznap
Catherine-nel, hogy fog neki udvarolni, vagy hogy fogja idegesíteni, mert úgy
tűnt, mindkettőt élvezi. Talán egy apró vitával kezdhetné, és a megadásig
csókolhatná. Talán meg kéne még egyszer kérnie, hátha egy gyenge
pillanatában kapná el.
A Rutledge lakosztály felé igyekezve, Leo óvatos kopogás után belépett,
Poppy pedig a bejárati folyosó felé szaladt.
- Meg – kezdte, de elhallgatott, amint észrevette a férfit. – Leo. Azon
tűnődtem, mikor térsz vissza. Nem tudtam, hova mentél, különben elküldettem
volna érted…
- Mi baj, húgocskám? – kérdezte Leo gyengéden, rögtön megértve, hogy
valami nincs rendben.
Poppy letörtnek tűnt, szemei nagyok voltak fehér arcában.
- Catherine nem jött fel reggelizni ma reggel. Azt hittem, sokáig szeretne
aludni. Néha a rémálmai…
- Igen, tudom. – Leo megragadta hideg kezeit, figyelmeztetően
rápillantott.
- Ki vele, Poppy.
- Egy órával ezelőtt a szobalányt Catherine szobájába küldte, hátha
szüksége van valamire. Nem volt ott, és ez volt az éjjeliszekrényén. – Remegő
kézzel átnyújtotta neki az új szemüveget. – És… vér is volt az ágyon.
Leónak egy pillanatba telt, míg visszafogta a növekvő pánikot. Érezte,
hogy tetőtől talpig megbénult. És mégis, őrült sürgetést is érzett, hogy megöljön
valakit.

271
 - A szállodát átkutatják – hallotta Poppy-t a fülében lévő dübörgés
ellenére -, és Harry, valamint Mr. Valentine az emeleti biztonságiakkal
beszélgetnek.
- Latimer-nél van – mondta Leo nehezen. – Valakit elküldött érte.
Darabokra szaggatom azt a kurafit, majd megetetem a …
- Leo – suttogta Poppy, kezeit a férfi szájára tapasztotta. Amit arcán
látott, megrémisztette. – Kérlek.
A megkönnyebbülés részben elsimította az aggodalmas ráncokat Poppy
homlokáról, mikor férje belépett a lakosztályba.
- Harry, van valami nyom?
Harry arca zord és kemény volt.
- Az egyik éjjeliőr látott múlt éjjel egy férfit, akin az alkalmazottak
ruhája volt – arra gondolt, hogy egy új szolgáló -, amint egy szennyes zsákot
cipelt le a lépcsőn. Azért vette észre, mert általában a szobalányok
gondoskodnak a szennyesről, és amúgy sem éjszaka. – Kezét Leo vállár tette,
hogy feltartóztassa, de Leo lerázta magáról. – Ramsey, higgadj el. Tudom, mit
hiszel, és valószínűleg igazad van. De nem rohanhatsz el őrült módjára. Meg
kell…
- Próbálj meg megállítani – mondta Leo torokhangon. Semmi sem
tarthatta vissza. Már el is tűnt, mire Harry újabb lélegzetet vett volna.
- Krisztusom – morogta Harry, kezével végigszántott sötét haján.
Nyugtalanító pillantást vetett Poppy-ra. – Találd meg Valentine- t – mondta. –
Még mindig a folyosófelügyelőkkel beszél. Mondd meg neki, hogy menjen el
Hembrey nyomozóhoz… vagy bárkihez, akit a Bow Street-en talál, és mondja
el, mi történt. Hembrey rögtön küldeni fog valakit Latimer házához. Mondd
meg Valentine-nak, mondja azt, hogy gyilkosság van folyamatban.
- Leo nem fogja megölni Latimer-t – mondta Poppy, arca elfehéredett.

272
 - Ha ő nem – válaszolta Harry hűvös magabiztossággal -, majd
megteszem én.

Catherine különös jóérzéssel ébredt, tiszta fejjel és közömbösen, nagyon örülve

annak, hogy felébredt rémálmából. Eltekintve attól, hogy mikor kinyitotta
szemét, még mindig rémálom volt, a szoba füstszaggal telt, az ablakokat nehéz
függönyök takarták.
Sok időbe telt, míg összeszedte magát, szemüvege nélkül pislogott.
Állkapcsa sajgott, szája elviselhetetlenül száraz volt. Majd meghalt egy csepp
vízért, egy szippantásnyi friss levegőért. Csuklói a háta mögé futottak. Félig
támaszkodott, félig ült egy kanapén, hálóingben. Vállaival félszegen hátradobta
arcába hulló haját.
Catherine ismerte ezt a szobát, még ha homályosan is. És ismerte az idős
nőt, aki közelült hozzá, egyenesen tartva magát és fekete ruhába öltözve. A nő
keze, ami egy rovat csápjához hasonlított, egy vékony, bőr csövet helyezett a
vízipipához. A csövet a szájához téve nagyot slukkolt belőle, benntartotta, majd
élvezettel kifújta a fehér füstöt.
- Nagymama? – kérdezte Catherine, hangja rekedt volt, nyelve nehezen
pörgött.
A nő közelebb lépett, míg arca Catherine látókörébe esett. A púderezett
arc, a karmazsinvörös ajkak. Kemény, ismerős szemek fekete szempillafestékkel
kikenve.
Althea – jött rá Catherine tompa rémülettel. Egy hullaszerű Althea, aki
egykor vonzó volt. A púder elfedte bőrét, de nem tudta elrejteni ráncait, ami
éles ellentétben állt porcelánszerű megjelenésével. Sokkal félelmetesebb volt,
mint Nagymama. És sokkal őrültebbnek is tűnt, szemei kigubbadtak.
- William mondta, hogy látott téged – mondta Althea. – Én meg azt
mondtam? „ Talán el kéne hoznunk egy rég esedékes látogatásra, nem igaz?”

273
Csak a kivitelezést kellett megtervezni, amit ő jól is teljesített. – Az árnyékos
sarokba tekintett. – Jó fiú vagy, William.
Érthetetlen mormolással válaszolt. Vagy legalábbis Catherine számára
volt érthetetlen, mivel alig hallott a fülében dübörgő vértől. Úgy tűnt, mintha
belső szervei átrendeződtek volna, új erekkel és idegekkel, amiket nem is tudott
beazonosítani.
- Kaphatnék vizet? – kérdezte rekedten.
- William, hozz a vendégünknek vizet.
Ügyetlenül engedelmeskedett, teletöltötte a poharat, Catherine mellett
megállt. A poharat a szájához tartva figyelte, ahogy óvatosan kortyolgatott. A
víz igazi enyhülést hozott kiszáradt ajkainak, arcának és torkának.
William visszavonult, és Catherine várt, míg nagynénje tovább pöfékelt
pipáján.
- Anyám sose bocsátott meg neked – mondta Althea -, amiért elfutottál.
Lord Latimer évekig a nyakunkra járt, követelte, hogy adjuk vissza a pénzét…
vagy téged. De te nem törődtél a bajjal, amit okoztál. Nem is gondoltál arra,
mivel tartozol.
Catherine nehéznek találta fejét, mikor oldalra kapta.
- Nem tartoztam neked a testemmel.
- Azt gondoltad, túl jó vagy ehhez. El akartad kerülni az én bukásomat.
Választást akartál. – Althea elhallgatott, mintha beismerésre várna. Mikor ez
nem következett be, lágy hévvel folytatta. – De neked miért lehetett volna,
mikor nekem nem volt? Egy éjszaka a saját anyám jött a szobámba. Azt mondta,
hozott egy kedves úriembert, hogy segítsen bevezetni. De először, új játékokat
fog mutatni. Ezután az éjszaka után, egyetlen ártatlan porcikám sem maradt.
Tizenkettő voltam.

274
 Újabb mélyet szippantott a pipából, újabb fürtöt eregetett. Catherine-
nek semmi esélye sem volt, hogy ne szívjon be még egy adagot. A szoba mintha
finoman megfordult volna.
- Gondolkodtam rajta, hogy elfutok – mondta Althea. – Megkértem a
bátyámat – az apádat -, hogy segítsen nekem. Akkor velünk élt, úgy jött és
ment, ahogy óhajtotta. Ingyen és bármikor használhatta a szajhákat, és ők nem
mertek panaszkodni Anyámnak. „Csak egy kis pénzre van szükségem”
mondtam neki. „ Messze vidékre mennék”. De ő anyámhoz rohant, és
elmondta, mire kértem. Hónapokig nem engedtek ki a házból ezután.
Abból a kicsiből, amire Catherine emlékezett apjára, rideg és
könyörtelenül önző, könnyű volt elhinni a történetet. De azon kapta magát,
hogy megkérdezi:
- Miért nem segített?
- A bátyám úgy szerette ezt a helyzetet, ahogy volt – a legjobbat kapta
egy csettintésre. És egy önző disznó volt, aki még engem is képes volt elárulni,
hogy magát kényelembe tartsa. Férfiból volt. – Elhallgatott. – Szóval szajha
lettem. És évekig könyörögtem a megváltásért. De Isten nem hallgatja meg egy
nő imáit. Csak azokkal törődik, akiket Ő teremtett az Ő saját képére.
Catherine zavarodottan és bandzsítva rendezte gondolatait.
- Nénikém – mondta óvatosan – miért hoztál ide? Ha ezt tették veled…
mikért kell velem is megtenni?
- Miért kellett megszöknöd, amikor én nem tudtam? Azt akarom, hogy
olyanná válj, mint én. Pont, ahogy én váltam olyanná, mint Anyám.
Igen… ez volt Catherine egyik félelme, a legrosszabb. Hogyha rossz
helyzetbe kerül, a saját természetének gonoszsága minden más elnyomna.
Kivéve… ha nem.
Catherine ködös agya megragadta az ötletet és átgondolta, megvizsgálta.
A múlt nem a jövő.

275
 - Nem vagyok olyan, mint te – mondta lassan. – Sosem leszek. Sajnálom,
amint veled tettek, Nénikém. De én nem így fogok választani.
- Van számodra egy választási lehetőségem.
Leszámítva Catherine ópiumos bágyadtságát, Althea gondoskodó hangja
újra megborzongatta.
- Vagy Lord Latimer-rel való régi egyezségedet újítod fel – folytatta
Althea -, vagy kiszolgálod a vendégeket a bordélyban, ahogy én tettem. Melyik
legyen?
Catherine visszautasította mindkettőt.
- Nem számít, mit teszel – mondta hajthatatlanul. – Semmi sem változtat
azon, aki vagyok.
- És ki vagy? – Althea hangja megvetéstől csöpögött. – Egy
tiszteletreméltó nő? Túl jó ehhez a helyhez,
Catherine feje elnehezedett. Leereszkedett a kanapéra, fejét a karján
pihentette.
- Egy nő, akit szeretnek.
Ez volt a legrosszabb, legfájdalmasabb válasz, amit adhatott Althea-nak.
És ez volt az igazság.
Képtelen volt kinyitni a szemét, egyszer csak azt érezte, hogy Althea
megragadja arcát, és a pipa csövét becsúsztatta a szájába. Orra megtelt, és
akaratlanul is belélegezte. A hideg, csípős füst elárasztotta tüdejét. Köhögött,
megpróbálta eltolni, és ekkor békés halommá hervadt.
- Vidd fel az emeletre, William – mondta Althea. – A régi szobájába.
Később átvisszük a bordélyba.
- Igenis, ma’am. – William óvatosan felemelte Catherine-t. – Ma’am,
eloldozhatom a csuklóit?
Althea vállat vont.
- Valószínűleg nem megy magától sehova.

276
 William felvitte Catherine-t, letette az apró ágyra, és kioldotta kezeit.
Karjait a hasára helyezte.
- Sajnálom, miss –mormolta, félig nyitott, semmibe meredő szemeibe
pillantva. – Ő mindenem, amim van nékem. Asztat köll tennem, amit mond.

277
 30. fejezet
Guy, Lord Latimer London egyik legújabb negyedében élt, ami festői és
nyugodt egyszerűséggel, és stukkóval díszített házakkal volt tele. Leo már
többször is járt a házban, pár évvel ezelőtt. Habár az utca és a ház rendben volt
tartva, a hely tele volt rossz emlékekkel.
Leo lepattant a lóról, mielőtt az megállt volna, felrohant a bejárati
ajtóhoz, és öklével verni kezdte. Minden gondolata kétségbeesetten arra fordult,
hogy megtalálja Catheriene-t, mielőtt valami essen. Vagy, ha már megtörtént a
baj – Isten őrizz, ne -, akkor hogyan hozhatja újra rendbe.
A másik gondolata az volt, hogy ha megtalálja Latimer-t, apró darabokra
szaggatja.
Még semmi jele nem volt Harrynek – Le biztos volt benne, hogy nem
sokkal van mögötte lemaradva, de nem volt hajlandó várni rá.
Egy zaklatottnak tűnő komornyik nyitotta ki az ajtót, Leo pedig
benyomult mellette.
- Uram…
- Hol van az ura? – kérdezte Leo gorombán.
- Elnézését kérem, de nincs… - A komornyik elhallgatott, mikor Leo
kabátjánál fogva megragadta, és a falnak nyomta. – Uram Isten. Sir, elnéz…
- Mondja meg, hol van.
- A… könyvtárban…, de nincs jól…
Leo szája gonosz mosolyra húzódott.
- Megvan számára a gyógymód.
Egy inas lépett a folyosóra, a komornyik segítségért kiáltozott, de Leo már
elengedte őt. Egy másodperc alatt a könyvtárhoz ért. Sötét és túlfűtött volt a
helyiség, indokolatlanul nagy tűz égett a kandallóban. Latimer egy székbe
süppedt, arca a mellkasán feküdt, félig üres üveget tartott kezében. Közömbös

278
tekintetét felemelte Leo arcára, aki látta szemein, hogy részeg, mint a disznó.
Átkozottul részeg ahhoz, hogy csomót kössön egy kötélre. Túl sok időbe telne
elérni ide.
A felfedezés Leót dühös kétségbeeséssel töltötte el. Mert annál, hogy
Latimer-nél találja meg Catherine-t, csak az volt rosszabb, ha nem itt találja
meg. A gazfickóhoz ugrott, megragadta vékony, nedves torkát, és álló helyzetbe
rántotta. Az üveg a földre zuhant. Latimer szemei kidülledtek, fulladozni
kezdett, megpróbált kiszabadulni Leo szorításából.
- Hol van? – követelte Leo, erősen megrázva. – Mit tettél Catherine
Marks-szal? – Engedett szorításán, hogy Latimer meg tudjon szólalni.
A fattyú köhögött és zihált, kétkedően nézett rá.
- Elmebeteg őrült! Mi az átkozott pokolról beszélsz?
- Eltűnt.
- És azt hiszed, nálam van? – Latimer hitetlenkedve felnevetett.
- Győzz meg, hogy nincs – mondta Leo, még jobban megszorította a
nyakát-, és akkor talán életben hagylak.
Latimer felpuffadt arca elsötétült.
- Nincs hasznomra az a nő, vagy más szajhák, amiatt… a zűrzavar miatt,
amibe sodortál! Romba döntötted az életemet! Nyomozások, kérdések a Bow
Street-en… szövetségek szálltak rám. Tudod, mennyi ellenséget szereztél?
- Nem annyit, mint amennyi neked van.
Latimer megvonaglott könyörtelen markában.
- Halottnak akarnak látni, a fene essen beléd.
- Milyen véletlen egybeesés – szűrte Leo fogai között. – Én is.
- Mi történt veled? – követelte Latimer. – Csak egy nő.
- Ha bármi is történik vele, semmi veszteni valóm sem lesz. És ha nem
találom meg egy órán belül, az életeddel fizetsz.
Valami volt a hangjában, amitől Latimer szemei félelemtől elkerekedtek.

279
 - Nem tudok ezzel semmit sem tenni.
- Mondd el, különben addig szorítalak, míg olyanra nem dagadsz, mint
egy varangyos béka.
- Ramsey. – Harry Rutledge hangja éles pengeként hasított a levegőbe.
- Azt mondja, nincs itt – morogta Leo, tekintetét nem vette le Latimer-ről.
Néhány kattanás, majd Harry Latimer homlokára nyomta a pisztoly
csövét.
- Engedd el, Ramsey.
Leo engedelmeskedett.
Latimer néhány összefüggéstelen hangot adott ki. Tekintete Harryébe
kapcsolódott.
- Emlékszik rám? – kérdezet Harry gyengéden. - Ezt már nyolc évvel
ezelőtt kellett volna megtennem.
Úgy tűnt, Latimer-t jobban megijesztette Harry jéghideg szeme, mint Leo
gyilkos tekintete.
- Kérem – suttogta Latimer, szája megremegett.
- Mondja el öt másodpercen belül, hol van a húgom, vagy golyót
eresztek a fejébe. Öt.
- Nem tudok semmit – rimánkodott Latimer.
- Négy.
- Az életemre esküszöm! – Könnyek csurogtak szeméből.
- Három. Kettő.
- Kérem, bármit megteszek.
Harry tétovázott, tekintetével felmérte. Látta az igazat a szemében.
- Fenébe – mondta halkan, és leengedte a fegyvert. Leóra nézett, mialatt
Latimer a padlóra csúszott. – Nincs nála.
Gyors, sötét pillantást váltottak. Leo most először érezte a rokonságot
Harryben, megosztoztak ugyanazon nőért való aggodalmukban.

280
 - Ki már akarhatná? - morogta Leo. – Senki sincs már a múltjából…
leszámítva a nagynénjét. – Elhallgatott. – A színdarab estéjén, Cat találkozott
egy férfival, aki a bordélyban dolgozott. Williammel. Ismerte gyerekként.
- A bordély Marylebone-ban van – mondta hirtelen Harry, az ajtó felé
indulva. Intett Leónak, hogy kövesse.
- Miért vinné el a nagynénje Cat-et?
- Nem tudom. Talán megőrült.

A bordély nagyon lerobbant állapotban volt, mintha a fenntart úgy döntött

volna, már nem éri meg felújítani. Az ablakok le voltak sötétítve, a bejárati ajtó
olyan ferde volt, mint egy kéjes félmosoly. A mellette lévő ajtó kisebb volt,
mintha csak a kistestvére lenne.
Elég sűrűn előfordult, hogy a bordély családi üzlet volt, a tulajok
elkülönített lakásokban laktak. Leo felismerte a házat Catherine leírásából. Itt
élt naiv kislányként, nem tudva, hogy jövőjét már ellopták tőle.
Két férfi álldogált a bordély hátsó bejárata előtt, egyikőjük olyan kiváló
erőben volt, hogy csakis ő lehetett a futtató. A prostitúció világában a futtató
tartotta fenn a rendet a bordélyban, és fektette le a szabályokat a szajhák és a
kliensek között. A másik ember alacsony és vékony volt, valamiféle utcai árus,
dereka köré kötény volt kötve, és egy letakart táska volt a folyosó oldalán.
Mivel a vendégek nem szoktak a bordély hátsó ajtajához menni, a strici
nyájas hangon megszólalt:
- A hölgyek még most nem dógoznak, uraim, gyűjjenek vissza este.
Leo ugyanolyan hangon szólalt meg, mint az izmos ember.
- Dolgom van a ház úrnőjével.
- Nem fogadja magát, sasszem… de kérdezze meg Willy-t. – A futtató a
roskadozó ház felé mutatott, vonásai ellazultak, szeme éles lett.

281
 Leo és Harry a kisebb ház omladozó ajtajához mentek. Csak egy lyuk volt
a kopogtató helyén. Leo nyugalmat erőltetett magára, majd bekopogott.
Egy pillanat múlva az ajtó kinyílt, és Leo szembenézett a sápadt és
alultáplált Williammel. A fiatalember szemei tágra nyíltak, amint felismerte
Leót. Ha bármi szín lett volna benne, az rögtön kifutott belőle. Megpróbálta
becsukni az ajtót, de Leo már utat tört magának.
Megragadta William csuklóit, felemelte őket, és megvizsgálta a véres
kötést a kezén. Vér az ágyon… a gondolta, hogy mit tehetett ez a férfi Cat-el,
gyilkos dühvel öntötte el. Megszűnt gondolkodni is. Egy perccel később a
földön találta magát, és kegyetlenül püfölte William testét. Halványan
érzékelte, hogy Harry a nevét kiáltotta, és megpróbálta lerángatni a férfiról.
Meghallva a perpatvart, a strici beviharzott az ajtón és rávetette magát.
Leo arcon ütötte a nehezebb, nagyobb embert, amitől az a padlóra zuhant, és
alapjaiban megrengette a házat. Talpra kecmergett, ökleit csonttörő erővel
meglendítette. Leo hátraugrott, védekezett, és jobbjával csapott felé. A strici
könnyen hárította. Leo sem küzdött úriember módjára. Térdkalácson rúgta.
Amikor ellenfele a fájdalomtól összegörnyedt, Leo fejen vágta. Az a földre
zuhant, egyenesen Harry lábai elé.
Elismerve, hogy sógora az egyik legpiszkosabb harcos, akivel valaha
találkozott, Harry kurtán bólintott, és az üres fogadószobába indult.
A ház hátborzongatóan üres és csendes volt – leszámítva Leo és Harry
kiáltásait, miközben Catherine-t keresték. A hely ópiumfüsttel volt tele, az
ablakok mocskos, vékony függönyökkel voltak takarva. Minden szoba
piszokkal volt belepve. Por és por.
Harry látott egy szobát az emeleten, ahonnan fény szűrődött ki a
folyosóra. Megtett egy lépést, majd még egyet, szíve örülten kalapácsolt.

282
 Egy idős nő alakja rajzolódott ki a kanapén. Laza fekete ruhája nem tudta
elrejteni sovány alakját. Félőrültnek tűnt, csontos ujjaival egy vízipipa csövét
simogatta, mintha az egy állat lenne.
Harry odalépett hozzá, kezét a fejére tette, és hátranyomta, hogy lássa
arcát.
- Ki maga? – krákogta a nő. Szeme fehérje piszkos volt. Harry küzdött,
hogy ne lépjen hátra lehelete szagától.
- Catherine-ért jöttem – mondta. – Mondja el, hol van.
A nő határozottan rápillantott.
- A báty…
- Igen, hol van? Hol tartja? A bordélyban?
Althea elengedte a csövet, és átölelte magát.
- A bátyám sosem jött el értem – mondta panaszosan, veríték és könny
ütött át púderes arcán, nedves pacává változva. – Nem kaphatod meg. – De
tekintete oldalra villant, ahol lépcső vitt fel a harmadik emeletre.
Harry kisietett a szobából, és felrohant a lépcsőn. Hideg levegő és
természetes fény szűrődött ki az egyik szobából. Bement, tekintetével
végigpásztázott a kopár szobán. Az ágy gyűrött volt, és az ablak tárva- nyitva
állt.
Harry lefagyott, éles fájdalom hasított mellkasába. Szíve félelemtől telve
megállt. Cat – hallotta kiáltani saját magát, az ablakhoz rohant. Nagy levegőt
véve, lenézett az utcára.
De nem volt összetört test, se vér, semmi, leszámítva a szemetet.
Szeme sarkából egy fehér lebbenést látott. Balra fordítva fejét, Harry
gyors lélegzet vett, amint megpillantotta húgát.
Catherine fehér hálóingben volt, a párkányon gubbasztott. Csak három
méterrel volt arrébb. Karjait a térde köré fonta, erősen reszketett. A szellő

283
loknijaival játszott. Egy erősebb széllökés, elveszti egyensúlyát, és lezuhan az
oromzatról.
Bizonytalan ülőhelyénél még ijesztőbb volt Catherine üres kifejezése.
- Cat – mondta Harry óvatosan, a nő arca irányába fordult.
Úgy tűnt, nem ismerte fel.
- Ne mozdulj – mondta Harry rekedten. – Maradj mozdulatlan, Cat. –
Visszahúzta fejét a szobába, hogy lekiáltson Leónak, és megint kidugta fejét az
ablakon. – Cat, egyáltalán ne mozdulj meg. Még csak ne is pislogj.
Catherine egy szót se szól, csak ült, és tovább reszketett, tekintete a
semmibe meredt.
Leo Harry mögé lépett, és ő is kidugta fejét. Harry hallotta, amint elakadt
a lélegzete.
- Jézus szent anyja. – Felmérve a helyzetet, Leo nagyon, nagyon nyugodt
lett. – Olyan magasan van, mint az eresz – mondta. – Szép trükk lesz.

284
 31. fejezet
- végigmegyek a párkányon – mondta Harry. – Nem félek a magasban.
Leo arckifejezése mogorva volt.
- Ahogy én sem. De egyikünket sem bírja el – túl sok súly nehezedik a
támasztásra. Ha az egyik eltörik alattunk, akkor a többi is.
- Van más mód, hogy elérjük? A tetőről?
- Az sok időbe telne. Tartsd szóval, amíg szerzek kötelet.
Leo eltűnt, míg Harry még jobban kihajolt az ablakon.
- Cat, én vagyok az – mondta. – Harry. Felismersz engem, ugye?
- Persze, hogy felismerlek. – Fejét a térdére hajtotta, és megingott. –
Annyira fáradt vagyok.
- Cat, várj. Nincs idő pihenni. Emeld fel a fejed, nézz rám. Harry tovább
beszélt hozzá, bátorította, hogy maradjon nyugton, maradjon ébren, de nem
nagyon válaszolt neki. Többször helyzetet változtatott, és Harry szíve őrülten
vert, amint arra gondolt, hogy lezuhanhat az utcára.
Megkönnyebbülésére, Leo sec-perc alatt visszatért egy megfelelő
hosszúságú kötéllel. Arcán patakokban folyt az izzadtság, és mély, tisztító
lélegzeteket vett.
- Gyors volt – mondta Harry, elvéve tőle a kötelet.
- Egy igazi bűntanya van a mellettünk lévő szobában – mondta Leo. –
Rengeteg kötél volt ott.
Harry kezébe vette a kötél két végét, és csomóra kötötte.
- Ha vissza akarod csábítani az ablakhoz – mondta-, az nem fog
működni. Semmire sem válaszolt, amit mondtam neki.
- De kötöd a csomót. Én beszélek.

285
 Leo sosem érzett ekkor félelmet, még akkor sem, amikor Laura meghalt.
Az egy hosszú folyamata volt a veszteségnek, látni, ahogy élete lepereg, mint a
homok az órában. Ez annál rosszabb volt. A pokol legmélyebb bugyra.
Leo kihajolt az ablakon, Catherine összegörnyedt, fáradt alakjára nézett.
Ismerte az ópium hatását, a zavarodottságot és szédülést, amikor úgy érzi az
ember, hogy tüdeje túl nehéz, hogy mozogjon, és emellett azt a bolond érzést,
hogy repülni is tud.
Ha sikerül biztonságba helyeznie, sosem engedi ki karjai közül.
- Rendben, Marks – mondta a leghétköznapibb hangon, amit csak ki
tudott kényszeríteni magából. – Az összes nevetséges helyzet közül, amiben
találtalak, ez viszi a prímet.
Catherine felemelte fejét térdéről,és vakon pislogott a férfi irányába.
- Milord?
- Igen, segíteni fogok neked. Maradj nyugton. Természetesen próbára
teszed hősies erőfeszítéseimet.
- Nem terveztem ezt. – Hangja elmosódott, de volt benne valami ismerős
– és szívesen hallott – méltatlankodás is. – Ki akartam szabadulni.
- Tudom. És egy pillanat múlva be is hozlak, hogy megfelelő helyzetben
vitatkozhassunk. Mire…
- Nem akarok.
- Nem akarsz bejönni? – kérdezte zavarodottan Leo.
- Nem, nem akarok vitatkozni. – Megint térdére hajtotta fejét, és tompán
felzokogott.
- Krisztusom – mondta Leo, érzelmei majdnem túláradtak rajta. – Édes
szerelmem, kérlek , nem fogunk vitatkozni. megígérem. Ne sírj. – Reszketeg
levegőt vett, mikor Harry átadta neki a kötelet, tökéletes csomóra kötve. – Cat,
figyelj rám… emeld fel a fejed, és hajtsd lejjebb egy kicsit a térdeidet. Kötelet

286
dobok neked, és nagyon fontos, hogy ne nyúlj érte, megértetted? Csak ülj egy
helyben, és hagyd az öledbe hullni.
Catherine bandzsítva és pislogva engedelmeskedett.
Leo egy ideig próbálgatta a hurok súlyát,felmérte, mennyire messze ér.
Lassú, óvatos mozdulattal eldobta, de a hurok nem messze a céltól, Catherine
lábainál landolt.
- Erősebben kell eldobnod – mondta a nő.
Leo kétségbeesése és csontig hatoló idegessége ellenére visszafojtott egy
vigyort.
- Valaha abbahagyod, hogy megmondd, mit csináljak?
- Nem hiszem – jött a válasz egy idő után.
Leo felemelte a kötelet, újra elhajította a hurkot, és most a térdein landolt.
- Megvan.
- Jó kislány – mondta Leo. Harcolt, hogy nyugodt hangon folytassa. –
Most pedig tedd a kezedet a hurokba és húzd át a fejeden. Azt akarom, hogy a
mellkasodat fonja körbe. Ne gyorsan, tartsd meg az egyensúlyod… - Lélegzete
felgyorsult, mikor Catherine a kötélért tapogatózott. - Igen, így tovább. Igen.
Istenem, szeretlek. – Megkönnyebbülten kiengedte az addig benntartott
levegőt, mikor látta, hogy a kötél a helyén van, a melleire simult, a karjai alá.
Még egy kicsit engedett a kötélen. A másik végét Harrynek nyújtotta. – Ne
engedd el.
- Nincs az az isten. – Harry gyorsan megkötötte dereka körül.
Leo figyelme újra Catherine felé fordult, aki mondott neki valamit, arca
rosszallást tükrözött.
- Mi az, Marks?
- Nem kellett volna ezt mondanod.
- Mit nem kellett volna mondanom?
- Hogy szeretsz.

287
 - De hát szeretlek.
- Nem, nem szeretsz. Hallottam, mikor azt mondtad Win-nek, hogy... –
Catherine elhallgatott, hogy visszaemlékezzen. – Hogy csak akkor veszel el egy
nőt, ha biztos vagy benne, hogy nem szereted.
- Gyakran mondok ostobaságokat – ellenkezett Leo. – Sosem fut át az
agyamon, hogy valaki esetleg meghallgat.
A bordély egyik ablaka kinyílt, és egy ideges szajha hajolt ki rajta.
- Vannak itten lyányok, akik aludni szeretnének, és maguk a
kiabálásukkal még a hó tat is felébresztik.
- Hamarosan befejezzük – kiáltott vissza neki Leo. – Menjen vissza az
ágyba.
A szajha még mindig kihajolt.
- Mit csinál azzal a lyányyal a tetőn?
- Nem a maga dolga – mondta Leo kurtán.
Kinyílt még néhány ablak, és még több fej hajolt ki hitetlenkedő
felkiáltásokkal.
- Óóó, ő?
- Le fog ugrani?
- Atyám, mekkora baj lesz ebbő.
Úgy tűnt, Catherine nem vette észre a közönségüket, tekintete Leóra
szaladt.
- Komolyan úgy gondoltad? – kérdezte. – Amit mondtál?
- Ezt megbeszéljük később – mondta Leo, a párkányra dőlve,
megkapaszkodott a keretben. – Most azt akarom, hogy tedd a kezedet a ház
oldalának, és lépj a párkányra. Óvatosan.
- Komolyan gondoltad? – ismételte meg Catherine, és nem mozdult.
Leo hitetlenkedve rápillantott.

288
 - Jóisten, Marks, pont most kell ilyen makacsnak lenned? Azt akarod,
hogy kijelentsem egy egész szajha had előtt?
Catherine határozottan bólintott.
Az egyik szajha odakiáltott.
- Gyerünk, mondja el néki, édeském.
Egy másik csatlakozott hozzá nagy lelkesen.
- Gyerünk, drága.
- Haggy hajjuk, szépfiú.
Harry, aki Leo mögött állt, lassan a fejét rázta.
- Ha emiatt lejön a tetőről, gyerünk, mondd el neki, a fenébe is.
Leo még jobban kihajolt az ablakon.
- Szeretlek – mondta röviden. Ahogy Catherine apró, reszkető alakjára
pillantott, érezte, hogy elpirul, és lelke annyira mélyen kitárult, amire gondolni
sem mert volna. – Szeretlek, Marks. A szívem teljesen és végképp a tiéd. És,
szerencsétlenségedre, a többi részem is vele jár. – Leo elhallgatott, szavak után
kutakodott, mikor azok mindig olyan könnyen jöttek ajkaira. De ezeknek
tökéletes szavaknak kellett lenniük. – Tudom, hogy egy rossz vétel vagyok. De
esküszöm, mindenképpen megkapsz. Mert olyan boldoggá akarlak tenni,
amilyenné te teszel engem. – Harcolt, hogy hangja ne remegjen meg. – Kérlek,
gyere hozzám, Cat, mert nem élem túl. Nem kell, hogy viszontszeress. Nem kell,
hogy az enyém légy. Csak az, hogy én a tiéd legyek.
- Óóó – sóhajtott az egyik szajha.
Egy másik megtörölte a szemét.
- Ha nem köll neki – szipogta -, majd én megtartom.
Mielőtt Leo befejezhette volna, Catherine lábra állt, és a párkányra lépett.
- Jövök – mondta.
- Lassan – figyelmeztette Leo, jobban megszorította a kötelet, miközben
figyelte apró, csupasz lábait. – Csináld úgy, ahogy eddig is.

289
 Catherine felé araszolt, hátát a falnak vetve.
- Nem emlékszem, hogy korábban csináltam már volna – mondta
lihegve.
- Ne nézz le.
- Amúgy sem látok.
- Az is jó. Folytasd. – Leo tovább húzta a kötelet. Közelebb és közelebb,
míg kartávolságnyira nem került a nő. Leo kinyújtotta karját, amennyire csak
lehetséges volt, ujjai megfeszültek. Még egy lépés, megint egy, míg végül karjait
köré fonta, és behúzta a szobába.
Üdvrivalgás hangzott a bordélyból, majd az ablakok bezáródtak.
Leo térdeire ereszkedett, arcát Catherine hajába temette.
Megkönnyebbülés hullámzott végig testén, reszketegen felsóhajtott.
- Megvagy. Megvagy. Ó, Marks. Most sodortál életem legrosszabb két
percébe. És ezért évekig fogsz vezekelni.
- Csak két perc volt – ellenkezett Catherine, a férfi pedig kuncogott.
Zsebébe nyúlva elővette szemüvegét, és óvatosan orrára illesztett. A világ
újra éles lett.
Harry melléjük térdelt, és megérintette Catherine vállát. A nő megfordult,
karjait köré fonta, szorosan megölelte.
- Az én nagy bátyám – suttogta. - Megint eljöttél értem.
Érezte haján Harry mosolyát.
- Mindig. Bármikor, amikor szükséged van rám. – Fejét felemelte, és
bánatosan Leóra pillantott. – Jobban teszed, ha hozzámész, Cat. Az a férfi, aki
hajlandó ezen keresztül menni, megéri, hogy megtartsák.

Leo csak nagy vonakodás árán volt hajlandó átengedni Catherine-t Poppy-nak
és Mrs. Pennywhistle-nek, mikor visszatértek a szállodába. A szobájába vitték,
ahol segítettek neki a fürdésnél és megmosni a haját. Fáradt és zavart volt, és

290
mérhetetlenül hálás a kedves gondoskodásért. Friss hálóingbe és köntösbe
bújva, leült a kandalló mellé, míg Poppy a haját fésülgette.
A szobát kitakarították és rendbe rakták, az ágyat újra húzták és
bevetették. A házvezetőnő egy halom törölközővel a karján magára hagyta
Catherine-t és Poppy-t.
Dodger-nek semmi jele sem volt. Ahogy visszagondolt arra, mi történt a
kis menyéttel, Catherine torka elszorult. Holnap talán érdeklődik majd a bátor
kis teremtmény után, de most nem érezte elég erősnek magát, hogy
szembenézzen vele.
Szipogását hallva, Poppy átnyújtott neki egy zsebkendőt. A fésű
gyengéden szántott végig haján.
- Harry mondta, hogy ne zaklassalak ezzel ma este, drágám, de ha rólam
lenne szó, én is hallani akarnám. Miután elmentél Leóval, Harry hátra maradt,
míg a rendőrség megérkezett a nénikéd házához. Felmentek, de a nénikéd már
halott volt. Ópiumot találtak a szájában.
- Szegény Althea – suttogta Catherine, a zsebkendőt szemére szorította.
- Nagyon kedves tőled, hogy együtt érzel vele. Én biztos nem tudnék.
- Mi van Williammel?
- Elfutott, mielőtt letartóztathatták volna. Hallottam, amint Harry és Leo
erről beszélgettek – felfogadnak egy nyomozót, hogy találja meg.
- Nem akarom – ellenkezett Catherine. – Azt akarom, hogy engedjék el.
- Semmi kétségem, hogy Leo egyetért bármivel, amit kérsz – mondta
Poppy. – De miért? Azok után, amiket az a szörnyű férfi tett veled…
- William ugyanúgy áldozat volt, mint én –mondta Catherine komolyan.
– Csak túlélni próbált. Az élet nagyon kegyetlenül bánt vele.
- És veled is, drágám. De te sokkal jobbat hoztál ki belőle, mint ő.
- De nekem ott volt Harry. És te, valamint a családod.

291
 - És Leo – mondta mosollyal a hangjában Poppy. – Kétség kívül ott volt
neked. Egy olyan férfiként, aki csak szemlélődő akart maradni az életben,
egyértelműen visszakerült a körforgatagba. Miattad.
- Bánnád, ha hozzá mennék, Poppy? –kérdezte Catherine majdhogynem
félénken.
Poppy hátulról átölelte, fejét röviden Catherine-éhez nyomta.
- Az összes Hathaway nevében mondhatom, hogy teljes mértékben
csodálatos lenne, ha hozzá mennél. Mást el sem tudnék képzelni, aki
megérdemelné.

A gyenge ebéd után Catherine ágyba bújt, és szundított egy keveset, néha fel-
felriadva. Ahányszor kinyitotta szemét, látta, hogy Poppy egy széken olvas
mellette, haja mahagóni függönyként hullott arcába.
- Vissza kéne menned a lakosztályba – dünnyögte neki végül Catherine,
nem akart úgy tűnni, mint egy kisgyermek, aki fél a sötétben.
- Még maradok egy kicsit – jött a gyengéd válasz.
Mikor legközelebb felébredt, már Leo ült a széken. Ködös tekintetét
ráfordította, gyönyörködött jóképű arcvonásaiban, komoly, kék szemében. Inge
félig ki volt gombolva, felfedve mellszőrzetének egy részét. Hirtelen
kétségbeesetten vágyott arra, hogy annak a kemény, erős mellkasnak dőljön,
szótlanul felé nyúlt.
Leo odament hozzá. Karjait köré fonta, visszadőlt vele a párnára.
Catherine belélegezte csábító illatát.
- Csak én – suttogta a nő – tudom magam biztonságban érezni London
legkomiszabb emberének karjában.
Leo ezen jót mulatott.
- Komiszul szereted, Marks. Egy hétköznapi férfi sportot űzne az olyan
nőkből, mint te.

292
 Catherine közelebb vackolta magát, lábait mélyen a takaró alá rejtette.
- Olyan kimerült vagyok – mondta -, de nem tudok aludni.
- Reggelre jobban leszel. Ígérem. – Kezét a csípőjére helyezte a takarón
keresztül. Csukd be a szemedet, szerelmem, és hagyd, hogy vigyázzak rád.
Catherine megpróbált engedelmeskedni. De a percek teltek, és idegei
még mindig nyugtalanok voltak, szárazság költözött csontjaiba. Bőre érintését
kiáltott, de még a takaró puhasága sem tartotta melegen.
Leo kiszállt az ágyból, és egy pohár vízzel tért vissza, Catherine pedig
mohón kikortyolta. Szája megkönnyebbült a hűvös folyadéknak köszönhetően.
Leo elvette a poharat, eloltotta a lámpát és visszatért hozzá. A nő érezte,
ahogy súlya a matracra nehezedik, idegei örömtáncot jártak. Leo szája
megtalálta övét a sötétben, izgatóan és gyengéden csókolta, ő pedig nem tudott
nem válaszolni rá. A férfi keze a mellére simult, megtalálva a már kemény
csúcsot a muszlin alatt.
- Néha ezzel jár az ópium füst – mondta Leo halkan. – Miután
hozzászokik az ember, már csökken. De mikor először próbálod ki, ilyen hatást
gyakorolhat rád. Ha az érzés megszűnik, idegeid még többért fognak kiáltani,
és ez okozza a… kielégítetlenséget.
Miközben beszélt, keze melleivel játszadozott, ujjbegyivel finoman
körözött a rügyecskén. Catherine-t egész testében öröm töltötte el, forróság
kúszott gyomrába, végig karjain és lábain. Pihegett és fészkelődött, túlságosan
kétségbeesett volt ahhoz, hogy elszégyellje magát fojtott kiáltása hallatán,
mikor Leo keze becsúszott a takaró alá.
- Nyugalom, drágám – suttogta Leo, hasának lapos felületét simogatva. –
Engedd, hogy segítsek.
Ujjai gyengéden nőiességének szirmaihoz csusszantak, simogatva,
szétválasztva és benyomulva, könnyen becsúszott a nedvességbe. Catherine

293
felemelkedett, teste készségesen felkínálkozott, minden mozdulatával mélyebbe
és erősebben hatoltak belé a férfi ujjai.
Leo lehajtotta fejét, és megcsókolta torkát. Ujjának hegye épp azon a kicsi
ponton volt, amivel oly nagy örömöt hozott neki. Az öröm szélére sodorta,
akaratlanul felnyögött, és ökleivel megragadta a férfi ingének hátulját, míg
érezte, hogy az anyag elszakad. Nehezen lélegezve, Catherine bocsánatkérés
nélkül elengedte az inget. Leo kibújt a tönkretett ruhadarabból és szájával
hallgattatta el a nőt.
Kezét nőiességére fektette, míg a nő felnyögött és megremegett. Újabb
tűzfolyó, mély rángások sorozata, és még jobban széttárta combjait Leo
kutakodó kezei előtt. Mikor az utolsó hullám is elvonult, elnehezülten feküdt a
férfi karjaiban, és hagyta, hogy a kimerültség úrrá legyen rajta.

Az éjszaka közepén, Catherine szorosan a férfihoz préselődött, újra akarva őt.

Leo fölé emelkedett, mormolta neki, hogy lazítson, és akkor segít neki, vigyáz
rá, és Catherine nyíltan felzokogott, mikor testét végigcsókolta. Lábait a vállára
helyezte, és megragadta fenekét a kezeivel. Szája gyengéden kutakodott,
nyelvével izgató csapásokat mért rá. Nem találta a ritmust, de ehelyett inkább
játszadozott vele, lassan nyomva, nyalogatta és húzogatta. Hullámokban tört rá
az élvezet.
- Tégy magadévá – suttogta, mikor a férfi újra mellé feküdt.
- Nem – mondta Leo gyengéden, a nő testét a matracba nyomta. – Ma
éjjel nem. Meg kell várnunk, míg az ítélőképességed tiszta lesz. Reggelre, az
ópium hatása elmúlik. Ha még mindig akarsz majd, akkor készen állok és
hajlandó leszek.
- Most akarlak – mondta Catherine, de a férfi lehajolt, és újra szájával
elégítette ki.

294
Catherine néhány órával később kelt fel. Leo hosszú teste kényelmesen mögé
nyomult, egyik keze a nyaka alatt volt, a másikkal pedig átfogta. Szerette érezni
a férfit, a melegségét és az izmait, bőre helyenként olyan volt, mint a szatén,
máshol szőrrel borított. Megpróbált nem mozdulni, de Leo megmoccan és
mormogott valamit.
Catherine lassan megfogta a kezét, és a melleire helyezte. Leo már azelőtt
felé húzódott, mielőtt felébredt volna. Ajkai tarkóját érintették. Fenekén érezte
keménységét, nekinyomta magát. Leo egyik lábát az övéi közé csúsztatta,
miközben kezével a halvány tincsek közé merészkedett.
Érezte, hogy tettre kész keménysége testének bejáratához nyomódik, a
nedvességben körözve. Egy kicsit belényomult, majd megállt, mivel nőiessége
az éjszaka történetek után még mindig duzzadt volt, és nehezen
alkalmazkodott a férfi méretéhez.
Lágy, szórakozott hangja fülébe suttogott.
- Mmm… jobban kell próbálkoznod, Marks. Mindketten tudjuk, hogy
többet is be tudsz fogadni ennél.
- Segíts – zihálta.
Együtt érző mormogással, Leo felemelte lábát, és megfelelő pozícióba
helyezte. Catherine szemei becsukódta, mikor megérezte magában a férfit.
- Itt – suttogat a férfi. – Ez az, amit akarsz?
- Keményebben… keményebben…
- Nem, szerelmem, engedd, hogy gyengéd legyek. Csak most az egyszer.
Lassan, érzékien mozgott benne, simogató keze combjai közé kúszott.
Kiélvezte idejét, és Catherine nem tudott mást tenni, mint hagyni neki. Forróság
és öröm növekedett benne, miközben Leo simogatta. Szerelmes szavakat
suttogott, és csókokat helyezett nyakára, és még mélyebben belé merült.
Catherine a nevét kiáltotta, megremegve, Leo pedig még magasabbra űzte.
Kezeit a férfi csípőjére helyezte, és megszorította.

295
 - Ne húzódj ki. Kérlek, Leo.
Leo megértette. Amikor nedvessége még egyszer összeszorult körülötte,
finoman magában tartva keménységét, még egy keményet lökött, majd
elengedte magát. És Catherine végül megláthatta, milyen érzés megtapasztalni
gyönyörét, a módot, ahogy hasa összerándult, és azt, hogy milyen sebezhető
ebben a pillanatban.
Addig maradtak összekapcsolódva, ameddig csak lehetséges volt, együtt
pihenve és figyelve a naplementét a félig elhúzott függönyön keresztül.
- Szeretlek – suttogta- annyira, de annyira, uram. Leóm.
Leo elmosolyodott és megcsókolta. Felemelkedett, és felhúzta nadrágját.
Mialatt Leo megmosta arcát, Catherine megkereste szemüvegét. Tekintete
Dodger üres kosarára esett, mosolya lehervadt.
- Szegény menyét – mormolta.
Leo visszatért hozzá, mélyen könnyes szemébe nézett.
- Mi az?
- Dodger? – mondta szipogva. – Már most hiányzik.
Leo leült, és magához húzta.
- Szeretnéd látni?
- Igen, de nem lehet.
- Miért nem?
Mielőtt válaszolhatott volna, furcsa mozgást látott az ajtó alatt… egy
hosszú, vékony test préselte át magát a nevetségesen szűk helyen. Catherine
pislogott, félt megmozdulni.
- Dodger?
A menyét az ágy felé szökdécselt, boldogan csivitelt, szemei csillogtak,
miközben hozzá rohant.
- Dodger, te élsz!

296
 - Persze, hogy él – mondta Leo. – Poppy lakosztályába vittük múlt éjjel,
hogy pihenni tudj. – Elmosolyodott, mikor a menyét az ágyra ugrott. –
Csintalan kis alak. Hogy jutottál le ide?
- Engem keresett. – Catherine kinyújtotta karját, és Dodger odamászott
hozzá, és mellére simult. Újra és újra végigsimította, butaságokat mormogva
neki. – Tudod, megpróbált megvédeni. Nagyon csúnyán megharapta William
kezét. – Még jobban magához szorította Dodger-t. – Jó kis házőrző menyét.
- Nagyon ügyes, Dodger – mondta Leo. Egy pillanatra elhagyta az ágyat,
a kabátjához lépett, és beletúrt zsebébe. – Azt hiszem, ez elvezet a kérdéshez…
ha hozzám jössz, kapok egy menyétet is?
- Gondolod, hogy Beatrix megengedné, hogy megtartsam?
- Semmi kétség. – Leo visszaült mellé. – Mindig azt mondogatta, hogy
hozzád tartozik.
- Igazán?
- Nos, ez egyértelmű, a hozzád való ragaszkodását tekintve. És senki sem
hibáztatja ezért. – Leo a kezéért nyúlt. – Valamit kérdeznem kell, Marks.
Catherine buzgón felült, Dodger a nyaka köré fonta magát.
- Nem emlékszem, hogy ez az ötödik, vagy hatodik lánykérés.
- Csak a negyedik.
- Tegnap is megkértelek. Azt beleszámoltad?
- Nem, az nem igazán volt „hozzám jönnél feleségül”, inkább „gyere le a
tetőről” volt…
Leo felvonta egyik szemöldökét.
- Mindegy, vegyük annak. – Bal kezének gyűrűsujjára gyűrűt húzott. Ez
volt a leglélegzetelállítóbb gyűrű, amit valaha látott, a makulátlan opál kék és
zöld tűzzel csillogott. Kezének minden mozdulatára megvillant a csodálatos
fény. Apró gyémántokkal volt körberakva. – A szemedre emlékeztet – mondta a

297
férfi. – Csak nem olyan gyönyörű. – Megállt, feszülten a nőre pillantott. –
Catherine Marks, életem szerelme… hozzám jössz feleségül.
- Előbb egy másik kérdésre szeretnék válaszolni – mondta neki
Catherine. – Amit korábban kérdeztél tőlem.
Leo elmosolyodott, homlokát a nőéhez nyomta.
- A gazdásról és a bárányról?
- Nem… arra, hogy mi történik, ha a megállíthatatlan erő találkozik a
mozdíthatatlan tárggyal.
Nevetés tört ki a férfiból.
- Halljam a válaszod, drágám.
- A megállíthatatlan erő megáll, a mozdíthatatlan tárgy pedig
megmozdul.
- Mmm… ez tetszik. – Ajkaival gyengéden súrolta.
- Uram, inkább nem ébrednek fel újra Catherine Marks-ként. A
feleséged szeretnék lenni, amilyen gyorsan csak lehet.
- Holnap reggel?
Catherine bólintott.
- Habár… hiányozni fog, hogy Marks-nak hívj. Nagyon megkedveltem.
- Még mindig hívhatlak majd Marks-nak. A szenvedély pillanatában.
Próbáljuk ki. – Hangja csábító suttogássá halkult. – Csókolj meg, Marks…
És Catherine mosolygó száját az övéhez emelte.

298
 Epilógus

Egy évvel később

Egy újszülött sírása törte meg a csendet.
Leo összerándult a hang hallatán, felemelte a fejét. Ki lett parancsolva a
szobából, ahol Catherine gyermeküknek adott életet, és a család többi tagjával
együtt a szalonban várakozott. Amelia Catherine-nel és a doktorral maradt,
alkalmanként bíztató fejleményekkel szolgált Win-nek vagy Beatrixnek. Cam
és Merripen őrjítően bizakodóak voltak a folyamat alatt, mindketten átélték
már, amint feleségeik biztonságosan keresztülmentek a szülésen.
A Hathaway család láthatóan megszaporodott. Márciusban. Win erős
fiúnak – Jason Cole-nak, akit Jadó-nak becéztek - adott életet. Két hónappal
később, Poppy egy aprócska vörös hajú kislánnyal ajándékozta meg Harry-t,
akiért még a szálloda személyzete is rajongott.
Most Catherine-en volt a sor. És míg a szülés másoknak teljesen
hétköznapi esemény volt, addig Leónak az volt a legidegtépőbb élménye, amin
keresztül ment. Látni a feleségét fájdalmak közt vergődni elviselhetetlen volt, és
semmit sem tehetett érte. Nem számított, hányszor biztosították, hogy a
szüléssel minden rendben van… végtelen órák fájdalmát Leo alig bírta ki.
Leo nyolc órát várakozott a szalonban ülve, fejét a kezeibe rejtette, és
csendben maradt. Féltette Catherine-t, és alig tűrte el, hogy elválasztották tőle.
Ahogy megjósolta, úgy szerette Cat-et, mint egy őrült. És ahogy a nő egyszer
megígérte, tudta kezelni. Annyi mindenben különböztek, és mégis tökéletesek
voltak egymás számára.
Az eredmény egy igen harmonikus házasság volt. Dühös, vicces
civakodásokkal és hosszú, elgondolkodtató beszélgetésekkel szórakoztatták

299
egymást. Mikor egyedül voltak, olyan szavakkal kommunikáltak, hogy senki
sem tudott volna beleszólni. Fizikailag is egy pár voltak, szenvedélyesek és
gyengédek. Játékosak. De a legnagyobb meglepetés a házasságukban az volt,
hogy milyen kedvességgel viszonyultak egymáshoz… ők, akik egykor oly
keserűen harcoltak.
Leo sosem gondolta volna, hogy a nő, aki régen a legrosszabbat hozta ki
belőle, egyszer majd a legjobbat fogja. És sosem gondolta volna, hogy ilyen
mély szerelmet fog iránta érezni. Az ember megadja magát a szerelemnek.
Ha bármi történne Catherine-nel… ha valami rosszra fordulna a szülés
alatt…
Leo lassan felállt, ökleit összeszorította, mikor Amelia belépett a szalonba
egy jól bebugyolált újszülöttel a karján. Megállt az ajtóban, amint a család halk
felkiáltásokkal köré gyűlt.
- Egy tökéletes kislány – mondta sugárzóan. – A doktor azt mondta, hogy
a tüdeje erős. – A babát Leóhoz vitte.
Leo félt megmozdulni. Nem vette el a kicsit, csak Amelia-ra bámult, és
rekedt hangon megkérdezte:
- Hogy van Marks?
Amelia egyszerre megértette. Hangja gyengéd volt, mikor válaszolt.
- Teljesen jól. Minden rendben, kedvesem, és most már felmehetsz hozzá.
De előbb köszönj a lányodnak.
Sóhaj szakadt ki Leóból, és óvatosan elvette tőle a babát. Csodálkozva
lepillantott a pindurka rózsaszín arcra, rózsaszirom ajkakra. Milyen könnyű
volt… nehéz volt elhinni, hogy egy egész embert tart a karjában.
- Igazi Hathaway – mondta Amelia mosolyogva.
- Nos, akkor tudjuk, min kell javítani. – Leo megpuszilta kislánya apró
homlokát, sötét haja csiklandozta ajkait.
- Választottatok nevet? – kérdezte Amelia.

300
 - Emmaline.
- Francia. Nagyon édes. – Valamiért Amelia felnevetett, mielőtt halkan
megkérdezte: - És ha fiú lenne?
- Edward.
- Papa után? Milyen kedves. És azt hiszem, illik hozzá.
- Kihez illik? – kérdezte Leo, még mindig kislényét csodálva.
Arcát felemelve, Amelia az ajtó felé irányította, ahol Win állt egy másik
csomaggal, bemutatva Merripen-nek, Cam-nek és Beatrixnek.
Leo szemei tágra nyíltak.
- Istenem. Ikrek?
Cam széles mosollyal lépett hozzájuk.
- Jó vágású kisfiú. Rendesen belecsöppentél az apaságba, phral.
- És Leo – tette hozzá Beatrix. – És időben van örökösöd is… mindezt egy
nap!
- Időben mihez? – kérdezte Leo zavartan. Lányát visszaadva Amelia-nak,
elvette fiát Win-től. Arcára nézve, már másodjára lett szerelemes egy nap.
Szinte túl sok volt szívének.
- A birtokjog miatt, természetesen – hallotta Beatrixet. – A Hathaway-ek
megtarthatják a Ramsey-házat.
- Nem hiszem el, hogy most erre gondolsz – mondta Leo.
- Miért nem? – kérdezte Merripen, sötét szemei csillogtak. – Személy
szerint megkönnyebbültem, hogy megtarthatjuk a házat.
- Csak a nyavalyás házzal törődtök, mikor most mentem keresztül életem
legnehezebb nyolc óráján.
- Sajnálom. Leo – mondta Beatrix, megpróbált bűnbánóan hangzani. –
Nem is gondoltam arra, min kellett keresztül menned.
Leo megpuszilta fiát is, és óvatosan Win-nek adta.
- Megyek, megnézem Marks-t. Egészen biztos, hogy neki is nehéz volt.

301
 - Add át gratulációnkat neki – mondta Cam, nevetéssel a hangjában.
Kettesével véve a fokokat, Leo a szobába ment, ahol Catherine pihent.
Nagyon kicsinek tűnt a takaró alatt, arca kimerült és sápadt volt. Ajka mosolyra
görbült, amint észrevette férjét.
Leo hozzálépett, és száját az övéhez nyomta.
- Mit tehetek éreted, szerelmem?
- Semmit. A doktor adott a fájdalomra laundanumot. Mindjárt visszajön.
Még jobban felé hajolva, Leo végigsimított haján.
- A fenébe veled, hogy nem engedtél itt maradnom – suttogta arcának.
Érezte a nő mosolyát.
- Megfenyegetted a doktor.
- Csak azt kérdeztem, hogy tudja-e, mit csinál.
- Erőszakosan – mutatott rá Cat.
Leo tekintete az éjjeliszekrényen lévő eszközökre villant.
- Csak azért, mert ezek a szerkezetek inkább egy inkvizíciós eljáráshoz,
mint szüléshez alkalmasak. – Ujjait végighúzta Catherine száraz ajkain.
- Maradj mellettem – mondta Catherine ujjainak.
- Nem akarlak megsérteni.
- Nem fogsz. – Megpaskolta a matracot.
Leo túlzott figyelemmel melléült, megpróbálta nem megnyomni a nőt.
- Nem vagyok meglepve, hogy egyszerre két gyereket szültél – mondta
kezét ajkaihoz emelve. – Ijesztően hatékony voltál, mint mindig.
- Milyenek? – kérdezte Cat. – Nem láttam őket, miután megmosdatták a
kicsiket.
- Ó lábúak, és nagyfejűek.
Catherine kuncogott és megrándult.
- Kérlek, ne nevettess.

302
 - Egyébként gyönyörűek. Legkedvesebb szerelmem… - Leo csókot lehelt
tenyerébe. – Még sosem gondoltam arra, min mehet keresztül egy nő a szülés
alatt. Te vagy a legbátrabb, legerősebb ember, akit ismerek. Egy harcos.
- Nem igazán.
- Ó, dehogynem. Attila, a Hun; Dzsingisz kán; Aladdin… mind – mind
puhány hozzád képest. – Leo megállt, vigyor futott keresztül arcán. – Remek
volt, hogy az egyik baba fiú lett. A család örvendezik.
- Mert megtarthatják a házat?
- Részben. De biztos vagyok benne, hogy igazán fel vannak dobva most,
hogy ikrekkel kell boldogulnom. – Megállt. – Tudod, ördögfiókák lesznek.
- Remélem is. Különben nem is a mi gyerekeink lennének. - Catherine
közelebb húzódott, fejét óvatosan a férfi vállára hajtotta. – Tudod, mi fog
történni éjfélkor?- suttogta.
- Két éhes újszülött visítva felébreszt minket?
- Amellett.
- Ötletem sincs.
- A Ramsey- átok megtörik.
- Ezt nem kellett volna mondanod. Most rettegni fogod a következő – Leo
elhallgatott, az órára pillantott – hét órában és tizennyolc percben.
- Maradj velem. Vigyázok rád. – Fejét még jobban hozzányomta.
Leo mosolygott, és a haját simogatta.
- Mind ketten jól leszünk, Marks. Csak most kezdjük az utazásunkat… és
még oly sok mindent kell tennünk. – Halkabban beszélt, mikor meghallotta a
nő egyenletes lélegzetét. – Pihenj a szívemen. Engedd, hogy vigyázzam
álmaidat. És tudd, hogy holnap reggel, és minden reggel ezután, olyasvalaki
mellett ébredsz, aki szeret téged.
- Dodger? – dünnyögte Catherine a férfi mellkasának, és elvigyorodott.
- Nem, az imádott menyéted a kosarában marad. Magamról beszéltem.

303
 - Igen, tudom. – Catherine kezét Leo arcára simította. – Csak te- mondta.
– Mindig te.

Vége

304