5 lépés az érzelmi intelligencia fejlesztéséhez

Az érzelmi intelligenciát vizsgálva elmondhatunk öt dolgot, amitől jól vagyunk, és az

érzéseinkhez fűződő viszony jó viszonnyá válik.

1. Nem csak akkor veszek észre egy érzést, amikor az már tombol.

Akkor tudok magammal jól bánni, ha nem csak akkor veszek észre egy érzést
magamban, amikor az már tombol. Amikor születik egy érzés bennem, már
tudatában vagyok annak.

John Gottman mondja, hogy egy megcsalásig 24, egymástól jól elkülöníthető lépésen
keresztül jutunk el. Amikor valaki a hűtlensége kapcsán azt mondja, hogy „ez csak
úgy megtörtént”, az komoly kérdéseket vet föl. Hogy lehet, hogy az a 24 lépés
egymás után csak úgy megtörtént? Gyanús. Mert mind a 24 lépésnél valamilyen
érzés jelenik meg, aminek teret adok, és ehhez kötök valamilyen döntést, cselekvést.

A kiégésben veszélyeztetett személy tűzoltásszerűen próbál magának jót tenni. De

ekkor már ég a ház, és ezt próbálja oltani. Mi lenne, ha inkább olyan házat
építenénk, ami kevésbé ég?
Tehát az első, hogy én szülőként magamnak vagy a gyermekemnek nem azzal tudok
segíteni, ahogyan az érzés következményéhez, azaz a tomboláshoz vagy a
meneküléshez viszonyulok. Hanem úgy, hogy folyton-folyvást ott vagyok az érzésnél,
annak megjelenésénél is.

2. Stresszhelyzetben jobb reakciókat adok.

Egy érzelmileg fejlesztő szülő mellett miért leszek jobban? Azért, mert ebben a
folyamatos fejlesztésben megtanulom megnyugtatni magamat. Ha már felfedeztem
az érzéseimet, és kapcsolatban vagyok velük, akkor elsajátítom, hogy hogyan tudom
magamat jobb helyzetbe hozni. Ennek nagyon világos következménye, hogy a
stresszhelyzetekben jobb reakciókat adok. Hiszen megtanultam, mit kell tennem
akkor, amikor az érzéseim elkezdenek felerősödni, hullámozni.

Már egy ötéves kisgyerek is más reakciókat ad stresszhelyzetben, ha egy érzelmileg

fejlesztő szülő mellett nőhetett fel. Ha egy gyereknek segítenek a szülei, hogy az
érzéseivel kezdjen valamit, és nem csak engedélyt adnak neki azok átélésére, vagy
elutasítják, büntetik érte, akkor elindul egy pozitív spirál. A gyerek az érzéseinek egy
sokkal kezelhetőbb formáját éli át.

Ha olyan mondatokat mondunk, mint „Nem lesz életképes, ha fél.”, “Semmire se

viszi, ha mindig dühöng.”„Most minek örülsz, kislányom, nincs dolgod?”, a gyermek
kisebb helyzetekben is hevesebb érzéseket fog átélni. Pechére nem fog tudni ezekkel
mit kezdeni.

3. Elismerem az érzéseidet.
Miközben apa és anya elfogadja az érzéseimet, és megtanít engem arra, hogy mit
lehet velük kezdeni, aközben látom, hogy a sajátjával mit csinál. Látom, hogy milyen
ideges, amikor ezt vagy azt csinálom. Kíváncsi vagyok, mikor jön ki a sodrából. Nem
kell iskolásnak lenni, hogy ezt már megfigyeljük.

Minél inkább elfogadom az érzéseidet, minél inkább elkezdünk vele valamit együtt
kezdeni, annál kevesebb a konfliktus. Miután folyamatosan kézbe vettük az
érzéseinket, sokkal kevesebb konfliktusig jutunk el. Ettől megint könnyebb lesz az
élet.

4. Az érzelmi intelligenciát fejlesztő szülő világos szabályokat ad.

Ha világosak a szabályok, tudom, hogy a szüleim mire mondanak igent, és mire

nemet. Mindig szabad éreznem, de sosem szabad bántanom a másikat. Ezt tanulom
már öt éve. Anya sose bántja apát, de a testvéremet se bántja. És amikor én valami
rosszat csinálok, ami neki nem tetszik, akkor sem bánt.

Állandó élményem van erről, és csak ezután mondja ki: „Ne bántsátok egymást!”.
Ebben az esetben a nagyon világos szabályokhoz és keretekhez könnyebb
alkalmazkodni. Ha világos szabályok és keretek vannak, kevesebb lesz a konfliktus.
Hiszen sokkal inkább tudom mérlegelni, hogy meddig mehetek.

5. A személy gyógyít, a kapcsolat gyógyít, a cselekvés gyógyít.

Fontos, hogy szülőként tudjam, hogy sosem fogom a gyermekem elhagyni, mindig
meg fogom hallgatni, számít, hogy mi van vele.
El tudom ismerni, ha valamiben figyelmetlen voltam, ha nem vettem észre, hogy neki
valami nagyon rossz. Még bocsánatot is tudok tőle kérni. Tudom azt mondani: „Ne
haragudj, most tényleg elhanyagoltalak. Nagyon sajnálom.” El kell, hogy jussak a
saját fájdalmamig, hogy elhanyagoltalak. Mert ebből fogom tudni, hogy mit kéne
csinálnom. Ha nem jutok el a fájdalmamig, meg akarom spórolni ezt a lépést, nem
leszek elég érzékeny a másikkal szemben sem.

Ha az a gyerek élménye, hogy így bánik vele az anyukája és az apukája, akkor sokkal
inkább fog a szülei kéréseire hallgatni. Érzékenyebb lesz egy ilyen szülővel szemben,
és azt fogja mondani: „Egy ilyen szülőre hallgatok. Számít, amit mond. Számíthatok
rá, ezért számít, amit kér tőlem.” Emiatt kevesebb lesz a konfliktus.

Egy érzelmileg fejlesztő szülő megengedi a gyermekének az érzéseket, és segíti őt,

hogy megtanulja, mit csináljon velük, miután azt is megtanulta, hogy azok mit
csinálnak vele. Kap határokat és szabályokat. Ennek az lesz a következménye, hogy
épp annyi időt tölt az érzéseivel, amennyit szükséges.
Ezért kreatív lesz, jól beilleszkedik a társaságokba, kevesebb a konfliktusa.
Koncentrált lesz, hiszen tud mit kezdeni az érzéseivel. A stressz nem gyűri maga alá.
Ezt nagyon szépnek látom.