Államalapító uralkodóink:

Álmos nagyfejedelem
és Szent István király

Szabados György
MTA–HIM–SZTE–MOL
Magyar Medievisztikai Kutatócsoport
 Állam
Tartós, intézményes, független hatalom, meghatározott terület, lakosság.
 Magyar Nagyfejedelemség

De Administrando Imperio (X. század közepe)

Árpád „Turkia nagyfejedelme (megas Tourkias arkhón)”
Querfurti Brúnó (X. század vége)
Levél Gézához, „a magyarok nagyfejedelméhez (ad Ungarorum seniorem
magnum)”

A terminológia előnyei:
• egymástól független forrásokon alapuló szakkifejezés,
• egyértelmű megjelölése a Szent István előtti magyar monarchiának,
• jól elkülöníthető a XVI–XVII. századi Erdélyi Fejedelemségtől.
Álmos nagyfejedelem
és steppe-állama
 A turul-monda

„Ügyek fia Előd Eunodbilia lánytól Szkítiában fiút nemzett, akit Álmosnak
neveztek ama esemény miatt, mert anyjának, amikor az várandós volt,
álmában egy madár, mintegy ölyv formájú, hozzá jővén feltárta, hogy
méhéből folyam indul, és nem az ő földjén fog sokasodni. Ez pedig azért
volt, mert az ő ágyékából dicsőséges királyok származnak. És mivel a
sompnium a mi nyelvünkön álom, és az ő eredetét álom jövendölte, ezért
Álmosnak nevezték el, aki Előd, aki Ügyek, aki Ed, aki Csaba, aki Attila
[fia volt].” (Képes Krónika)
 Az első magyar nagyfejedelem személyéről

„A hét fejedelmi személy, akiket a mai napig hétmagyarnak hívnak, nem tűrve tovább a
hely szűkét, tanácsot tartott, hogy szülőföldjüket elhagyva olyan területet foglaljanak
el, amelyet benépesíthetnek, s ehhez a fegyveres harctól se riadnak vissza. Választásuk
Pannónia földjére esett, amelyről az a hír járta, hogy annak az Attila királynak a
földje, akitől Álmos fejedelem, Árpád apja származott. Akkor a hét fejedelmi személy
közös és végérvényes döntésre jutott, miszerint a megkezdett utat csak úgy tudják
véghezvinni, ha fejedelmet és parancsolót választanak… Akkor egyhangúan így szóltak
Álmos fejedelemhez: »A mai naptól fogva téged választunk meg fejedelmünkké és
parancsolónkká. Ahová a sors elvezet téged, oda mi is követünk.« Akkor az említett
férfiúk megerősítették Álmos fejedelemnek tett esküjüket: pogány módra vérüket egy
edénybe csorgatták. Bár pogányok voltak, közösen tett hűségesküjüket halálukig
megtartották a következők szerint. Az eskü első pontja úgy hangzott, hogy maguk és
utódaik fejedelme mindenkor Álmos nemzetségéből származzék…” (Anonymus)

„»…van rajtam kívül egy másik vajda, akit Álmosnak neveznek, akinek fia is van, név
szerint Árpád; ezek közül akár az az Álmos, akár a fia Árpád legyen inkább fejedelem,
aki rendelkezésetekre áll.« Megtetszett a [kazár] kagánnak ez a beszéd, és embereit vele
adván, a türkökhöz küldte őket, és ezek megbeszélték ezt a türkökkel, a türkök pedig
jobbnak tartották, hogy Árpád legyen a fejedelem, mintsem atyja, Álmos, minthogy
tekintélyesebb volt, egyaránt nagyra becsülték bölcsességéért , megfontoltságáért,
valamint vitézségéért, s rátermett volt erre a tisztségre. Így a kazárok szokása és
törvénye szerint pajzsra emelvén fejedelemmé tették. Ez előtt az Árpád előtt a türköknek
más fejedelmük sohasem volt…” (De Administrando Imperio)
 Közép-Európa a IX. században

Magyar
Morávia Nagyfejedelemség
Keleti 902
Frank
magyarok és kabarok
Birodalom
avarok
pannónok és
karantánok avarok pusztái

avarok bolgárok
Horvátország
Ómorávia Bolgár Kánság/Cárság
†895/898
 A magyar szállásváltás okairól és időrendjéről

Az uralkodóház Attila-hagyománya? 884?

A Kárpát-medence vonzereje? 889?
A besenyők okozta vereség? 895?
Olyan jó itt nomadizálni? 896?
Félelem a kazároktól a kabarok miatt? Köthető-e egyetlen évszámhoz?
 906 Magyar hadi jelenlét 862–907

862
902
907
881
900
902, 903

(898?)
899–900
904–905
892, 894

894/895
A Magyar Nagyfejedelemség hatalmi szerkezete

„A türköknek [magyaroknak] ez a nyolc törzse

nem hunyászkodik meg a maga fejedelmei előtt,
de megegyezésük van arra nézve, hogy a
folyóknál, bármely részen üt ki a háború, teljes
odaadással és buzgalommal harcolnak. Első
fejük az Árpád nemzetségéből sorban következő
fejedelem, és van két másik is, a jila és a
karcha, akik bírói tisztséget viselnek; de van
fejedelme minden törzsnek is. Tudni való, hogy
a jila és a karcha nem tulajdonnév, hanem
méltóság. Tudni való, hogy Árpád, Turkia
nagyfejedelme négy fiat nemzett. Tudnivaló,
hogy Bulcsú, a karcha, Kalinak, a karchának a
fia, és hogy a Kali tulajdonnév, a karcha meg
méltóság, valamint a jila is, amely nagyobb a
karchánál.” (De Administrando Imperio)
A Magyar Nagyfejedelemség hatalmi szerkezete

megas
arkhón

gyula és karcha
arkhón

egy-egy arkhón
a nyolc genea élén
Keresztény állam-újraalapítás
A Magyar Királyság létrejötte
a XI. században
 Az államformaváltás háttere

 „Gizellát – igazán neve szerint a hit kezeseként – feleségül adták Istvánhoz, a

magyarok királyához, miután az Krisztus hitére tért.” (Reichenaui Hermann)
 „Az említett császár kegyéből és biztatására pedig a bajorok hercegének,
Henriknek a sógora, a saját országában püspöki székeket létesítő Vajk, koronát
és áldást nyert. Ennek atyját Deviux-nak [Géza] hívták, rendkívül kegyetlen
volt, s sokakat hirtelen haragjából öletett meg. Amikor pedig kereszténnyé lett,
a hit megerősítéséért kegyetlenkedett vonakodó alattvalóival szemben, és a régi
bűnt Isten buzgalmától feltüzelve mosta le. Amikor áldozatot mutatott be a
Mindenható Istennek, éppúgy, mint egyéb különféle képzelt istenségnek, és
főpapja emiatt megfeddte, azt válaszolta, hogy elég gazdag és hatalmas ahhoz,
hogy megtehesse. Felesége pedig, Beleknegini, ami szlávul szép asszonyt jelent,
rendkívül sokat ivott, a lovat katonák módjára ülte meg, egy embert pedig
haragja túláradó hevében ölt meg.” (Merseburgi Thietmar)
 „Szent Brúnó… megkeresztelte Magyarország királyát, akit Gézának hívtak, s a
keresztségben – nevét megváltoztatván – Istvánnak nevezett el. Őt István első
vértanú születésnapján Ottó császár emelte ki a keresztvízből, s megengedte
neki, hogy országát a legszabadabban birtokolja, megadta neki az engedélyt,
hogy mindenütt vihesse a szent lándzsát, miként az magának a császárnak a
szokása, s az Úr szögeiből, valamint Szent Móric lándzsájából való ereklyéket
engedett át neki, amelyek saját lándzsáján voltak.” (Ademarus Cabannensis)
 Koppány és István

„Szent István király pedig már régen ifjúkorában dicsőséges háborút viselt a vitéz
és nagyhatalmú Koppány vezér ellen. Koppány Tar Szerind fia volt, aki már Szent
István király atyja, Géza fejedelem életében vezérséget birtokolt. Géza fejedelem
halála után Koppány vezér Szent István király anyját vérfertőző házassággal
kívánta magához kötni, Szent Istvánt meg akarta ölni, fejedelemségét pedig a saját
hatalma alá hajtani. Ő somogyi vezér volt. Szent István összehívva előkelőit Boldog
Márton hitvalló közbenjárásával az isteni könyörület segítségéért esdekelt. Ezután
összegyűjtve seregét ellensége ellen vonult, de előbb a Garam folyónál karddal
felövezték, és ugyanott testőréül két főembert állított, Hontot és Pázmányt. Egész
hadserege vezéréül és vezetőjéül a német nemzetségű jövevény Vencelint tette meg.
Csatába bocsátkozván mindkét oldalon sokáig és bátran küzdöttek, ám az isteni
irgalmasság segedelmével Boldog István fejedelem dicsőséges győzelmet aratott. E
csatában Vecelin ispán megölte Koppányt, és igen bőséges javadalmakat kapott
jutalmul Szent Istvántól, akkor még hercegtől. Koppányt pedig Boldog István
felnégyeltette: az első részt az esztergomi kapura küldte, a másodikat a veszprémi,
a harmadikat a győri kapura, a negyediket Erdélybe. Boldog István herceg akkor
Istennek tett fogadalmát híven teljesítette, ugyanis a Koppány vezér tartományában
levő minden népet, a szabadok, a termények és a nyájak tizedeit Szent Márton
monostorának rendelte adni.” (Képes Krónika)
A keresztény államszervezés színterei
 Törvénykezés I.
Két törvénykönyv (keletkezési idejük bizonytalan), forrásuk: kánonjog,
germán törvénykezés, régi steppei szokásjog.
Előszó: „És mert minden nép saját törvényeit használja, ezért mi is,
államunkat Isten akaratából kormányozván, a régi és új császárokat
utánozván, törvényben testet öltött gondolkodás eredményeképpen előírtuk
népünknek, miként éljenek tisztességes és háborítatlan életet” – alapelvek, a
régi és az új együtt.
– I/6. magántulajdon királyi engedélyezése, szabad örökíthetőség (↔
nemzetségi birtok, ahol ősi szokások érvényesültek), ua. I/7. a királyi javak
megtartásáról → a magántulajdon fokozott védelme, II/2. a királyi
adománybirtok egyenes ági örökíthetősége; még akkor is, ha az illetőt
főbenjáró vétek miatt marasztalják el (↔ nemzetségi közös).
– hangsúlyos az egyház javainak, kiváltságainak védelme: I/1. az egyház
javai még a királyénál is erősebb védelmet élveznek; I/4. világi ember ne
tanúskodjék egyháziak ellen, őket az egyházon belül lehet kivizsgálni ↔ I/3.
az egyházak tanúi és vádlói köztiszteletben álló keresztény családos emberek
lehetnek; II/1. tíz falu építsen egy templomot; II/18. egyházi tized
bevezetése.
 Törvénykezés II.
– I/14. gyilkosságért 110 arany pénzbüntetés (ebből 50 a királyé, 50 a
rokonoké, 10 a bíráké), I/15. feleséggyilkosságért az ispán 50, a miles 10,
míg a közrendű 5 tinót fizessen az asszony rokonainak → a germán
törvénykezéssel szemben itt csak a bűnös anyagi (társadalmi) állása
számít.
– I/26. az özvegyasszonyok és az árvák védelme, özvegyasszonyt ne
lehessen új házasságra kényszeríteni ↔ levirátus.
– I/16. „teljesen megtiltjuk, hogy bárki kardot rántson valaki sérelmére.
Amit ha valaki ezután vakmerősége ösztönzésére megkísérelne, ugyanazzal
a karddal veszejtsék el.” II/12. „Ha valaki karddal embert öl, ugyanazzal a
karddal veszejtsék el.” V. ö. Sima Qian (Kr. e. II–I. század): „A xiongnu
törvények szerint, aki békés időben több mint fél singre [31 cm] kihúzza
kardját hüvelyéből, halálra ítélik.”
– II/13. ha valaki karddal megsebez valakit, „tulajdon testének hasonló
veszteségét szenvedje el” ua. II/14. ha valaki karddal megsebesít valakit,
de az felgyógyul, akkor a gyilkosságra szóló elégtételt fizesse meg + II/15.
ha a kardot kirántó nem sebesít meg senkit, akkor a gyilkosságra
vonatkozó elégtétel felét fizesse meg → nem egységes szemléletű.
 Intelmek – Szent István államelmélete

„A vendég és jövevény férfiakban olyan nagy haszon rejlik, hogy méltán lehet
számon tartani a Királyi méltóság hatodik helyén. Elsősorban emiatt nőtt nagyra
a Római Birodalom, és emelkedtek magasra, lettek dicsővé a római Királyok,
mert különféle területekről sok nemes és bölcs személyiség özönlött oda… Ahogy
ugyanis a vendégek a világ különféle részeiből és tartományaiból érkeznek, úgy
hoznak magukkal különféle nyelveket és szokásokat, valamint különféle tanító
írásokat és fegyvereket. Ezek az összes Királyságnak díszére válnak, és
nagyszerűvé teszik az Udvart, és elrettentik a kihívóan fellépő külföldieket. Az
egy nyelvű és csak egyetlen szokásmódra épülő Királyság ugyanis gyenge és
törékeny.”
„Hozzád pedig az illik, hogy az isteni bölcsesség tanácsa mellett atyád előírásait
is igyekezz meghallgatni… Az ősök követése a Királyi méltóságban a nyolcadik
helyet foglalja el. Tisztában vagyok vele, hogy a Királyság legfőbb ékessége
követni a Király elődöket, és igazodni a tisztes szülők példájához… Mert a
földnek ebben az övezetében nehéz az uralkodói hatalom megtartása, hacsak már
előbb is nem úgy léptél fel, mint aki a korábban országló Királyok szokásának
nyomdokán halad. Ki lenne az a görög, aki a latinokat görög hagyományok
alapján kormányozná, vagy ki lenne az a latin, aki a görögöket latin
hagyományok segítségével igazgatná? Nincs ilyen! Ennek okán kövesd az én
szokásaimat, hogy a tieid körében kimagasló személyiségnek tartsanak, az
idegenek körében pedig dicséretre méltónak.”
Az utódlás
kérdése
1031–1038
„Közben testi ereje kezdte elhagyni [Istvánt], s érezte, hogy súlyos bágyadtság
nyomja, sietve követül küldte Budát, hozza ki a börtönből nagybátyja fiát, Vazult
(akit ifjúi könnyelműsége és meggondolatlansága miatt záratott el a király, hogy
megjavuljon), és vezesse hozzá, hogy mielőtt meghal, királlyá tegye. Meghallván
ezt Gizella királyné, tanácskozott Budával, ezzel a gonosz emberrel, s nagy
sietve elküldte Sebes nevű követét, Buda fiát, abba a börtönbe, ahol Vazult
őrizték. Sebes tehát megelőzte a király követét, kiszúrta Vazul szemeit,
fülkagylóiba ólmot öntött, és Csehországba menekült. Ezután érkezett a király
követe, látta a megvakított Vazult, és így, megcsonkítottan a királyhoz vezette.
Mikor meglátta Szent István király, mily szánalmasan megcsonkították,
könnyekben tört ki, de súlyos betegségétől akadályozva nem tudta méltóképpen
megbüntetni a gonosztevőket. Magához hívta hát nagybátyja, Szár László fiait,
Andrást, Bélát és Leventét, és azt tanácsolta nekik: sürgősen meneküljenek,
hogy életüket és testi épségüket megőrizhessék… Némelyek azt állítják, hogy e
három testvér Vazul herceg fia volt, s egy Tátony nembeli lánytól és nem
törvényes házasságból születtek…” (Képes Krónika)

„[István] rokonának fiát, noha az méltóbb volt a királyságra, minthogy ebben

nem értett vele egyet, megvakította, s kicsiny fiait száműzetésbe küldte.”
(Altaichi Évkönyvek)
Magyar Királyság
 A magyar király hatalma
– ahogy azt XII. század közepi utazók látták

 „…mind úgy engedelmeskednek a fejedelemnek, hogy nemcsak nyílt

ellentmondással felizgatni, hanem még titkolt suttogással sérteni is bűnnek
tartanák. Ezért van, hogy bár az említett királyság hetven vagy még több
vármegyére oszlik, mindegyikből a haszon két része a királyi kincstárra esik,
csupán a harmadik rész marad az ispánnak. S ebben a nagy kiterjedésű
országban senki sem mer a király kivételével pénzt verni, vagy vámot szedni…
Amikor a király hadat akar vezetni, mind ellentmondás nélkül szinte egy testben
egyesülnek; a falvak lakosai kilencen a tizediket, avagy heten a nyolcadikat –
sőt ha szükséges, még kevesebben – ellátják a háborúhoz nélkülözhetetlen
felszereléssel, a többieket otthon hagyják földet művelni. Akik pedig a katonai
rendből valók, azok csak a legsúlyosabb okból mernek otthon maradni.”
(Freisingi Ottó)
 A básgird király gyakran pusztítja a bizánci területeket, királysága pedig
sokszorta jelentékenyebb, mint Bizánc. Megszámlálhatatlanul sok katonája van,
országának területe húsznapi járófölddel vagy még többel is nagyobb, mint
Bizánc területe. Ő ugyanazt a vallási irányzatot követi, mint a frankok, ennek
ellenére hódító hadjáratokat vezet a frankok országa ellen, és hadifoglyokat ejt
közülük. Valamennyi nép fél a támadásától, mert sok a katonája és nagy a
vitézsége.” (Abu-Hámid al-Garnáti)
 A Magyar Királyság központjai

• A királyi udvarnak nem volt állandó, helyhez kötött székhelye, az állam központja
mindig ott volt, ahol az uralkodó tartózkodott → az állam a király személyéhez
kötődött, a territoriális elv nem tudott meghatározóvá válni.
• Királyi tanács: a rendi korszak előtt a politikai döntéshozatal legfőbb színtere. Tagjai:
a király + egyházi („praelati”) és világi („nobiles” majd „barones”) főméltóságok.
• „Központi” helyek: Esztergom (koronázó érsekség) és Székesfehérvár (temetkezés)
szakrális, de nem világi székhely. (Sőt, a fehérvári temetkezést sem tartotta minden
király kötelező érvényűnek.) A székesfehérvári törvénynapok későbbi fejlődés
eredményei.
 Magyar Nagyfejedelemség → Magyar Királyság

Maradandó tényezők
 Egységes, központosított hatalom, nincs se törzsi, se hűbéri széttagolódás,
 Dinasztikus uralomgyakorlás, nagy monarchikus tekintély,
 Magyarország szuverenitása
 Terület (Kárpát-medence a IX. század végétől),
 Lakosság (etelközi magyarok, helyben talált avarok, bevándorlás).

Szent István-i változások

 Félisten-szerű nagyfejedelem helyett Isten kegyelméből uralkodó király,
 Világi és egyházi közigazgatás területi elven,
 Kötelező keresztény államvallás,
 Latin nyelvű írásbeliség, a jog kodifikációja,
 Régi állami főméltóságok (gyula, karcha) megszűnése, újak bevezetése, amelyek
később specializálódnak (nádor, országbíró, tárnokmester, stb.).
Az Árpád-kori államszimbolika velünk élő öröksége
Köszönöm a figyelmet!