Déry Tibor

Tükör

(A digitalizálás a Nyugat 1935. évi 9. számában megjelent írás alapján készült.)

A szomszéd szobában Lojzi néni már aludt, a fiatal lány a konyhában vetkızött le, nehogy
mocorgásával felköltse. A mennyezet közepérıl egy csupasz villanykörte lógott le zsinóron s
gyenge tizenhatos fényt árasztott szét a meszelt falak között. A sarokban mosdó állt, fölötte
tükör, amelyben a fiatal lány minden este és reggel kíváncsian megnézte magát, ha
levetkızött; gyakran percekig elálldogált elıtte s mint aki egy életre szóló fontos ismeretséget
köt, elmerült komoly tekintettel s minden figyelmét megfeszítve szembenézett testével és
megvizsgálta. Bármilyen meghitt volt is számára ez a meztelen s minden porcikájában átélt
lánytest, mindig megszeppent, ha megpillantotta a tükörben; az volt az érzése, hogy a kép
eltér emlékétıl, hogy - bár alig észrevehetıen - megváltozott reggel vagy elıtte való este óta s
hogy a rátapadt idegen elemet, a meztelenséget, - amelyet a test, mint egy új ruhát húzott
magára - szemével, eszével, idegeivel meg kell emésztenie és áthasonítania, hogy újra
azonosnak érezhesse önmagával. Amíg ez a szelíd és erıszakos folyamat be nem fejezıdött -
annyi ideig tartott, amennyi idı alatt az ember szájába vesz és megismer egy ételt - a fiatal
lány arcát könnyő pír borította el: a tükörbıl egy idegen meztelen nı nézte ıt, aki ugyancsak
meztelen volt. Ez az idegen fiatal nı tetszett neki (ezért is szégyelte magát) s bár mindig
meztelen volt, pucérsága minden egyes alkalommal úgy hatott, mint egy új ruha, úgyhogy
nemcsak hogy Ciszre nem hasonlított soha, de önmagára sem s kétszer kellett megismerni,
hogy végül megnevezze magát. A villanylámpa olajos fényében nyugodtan állt és
szembenézett Cisszel: kezével mint egy feszes almát, alátámasztotta egyik csillogó mellét,
míg másik kezét, belülrıl, a tükör lapjának támasztotta s kissé elıre hajolt. Válla libabırös
volt, látszott hogy fázott. Bár ezúttal csak derékig volt ruhátlan, - a derékon alul egy kék
szoknya sötétlett s fölötte a lehúzott s ráfordított rózsaszínő ing - megint idegennek hatott;
dereka a szokottnál karcsubban nıtt ki az omló ruhanemő közül s melle valamivel
nagyobbnak látszott, mint reggel. A fiatal lány elpirult. A szoknyát s a rózsaszínő inget, amely
csipıjét körülvette, rögtön sajátjának ismerte fel a tükörben s különös érzést keltett benne,
hogy az ismerıs ruhát idegen test hordja; mutatóujjával szórakozottan megfogta s
meglebbentette a lelógó ingvállat. Hisz ez az én ingem, gondolta. Az én mellem, tette hozzá
kérdın s elmosolyodott. (Az én testem? tehát a testem nem azonos velem, én csak tulajdonosa
vagyok? Van arcom, szemem, két szép mellem. Ki ez az én, aki tulajdonának érez egy emberi
testet?) Az ingváll szalagja lassan hintázott a ferdén elırehajló derék alatt. A fiatal lány, aki

2009
jobb kezének öblös, gyengéd mozdulatával még mindig alátámasztotta harcias kis mellét,
felemelte bal kezét s kinyújtott mutatóujjal megcírogatta magát. Ez az én mellem, gondolta, s
elkezdett nevetni. Mit lehet vele kezdeni? Szemben a tükörben a fiatal nı már elvesztette
önállóságát s egy ismeretterjesztı s hasznos optikai folyamattá alakult (mint egy szép szobor,
amely az archeológus kezében tudományos adattárrá válik). A konyha hirtelen csendesebb s
üresebb lett. Az esı kemény cseppekkel kopogott az ablakon. Hideg van, gondolta a fiatal
lány s kíváncsian nézte, hogy apró sötétbarna mellbimbója mint keményedik meg
szemmelláthatóan a hidegben s merészen s követelızıen elkezd remegni, mint márciusban
egy gyümölcsfa rügye. - Maradj békén! - mondta s újra elnevette magát. - Az én mellem
vagy, fogadj szót... Úgy látszik, mégsem az enyém, gondolta késıbb, mert különben szót
fogadna! Elkomolyodott s figyelmes arccal közelebb hajolt a tükörhöz. (Az én testem, de ki
az az «én», akié a test? Két fél vagyok? Ha igen, akkor tulajdonosa, de tulajdona is vagyok
testemnek? Cisz még szőz volt s nem ismerte a szerelemnek azt a percét, amelyben nem csak
harmadikkal, de önmagunkkal is egyesülünk, amelyben az «én» s tulajdona a test, azonosul s
a dualizmus feloldódik. Olykor, ha nagyon éhes vagy szomjas volt és egy pohár málnaszörpöt
ivott például, fiatal ösztönei a kielégülés szenvedélyében oly kiegyensúlyozott, öntudatlan
állapotot teremtettek egy percre lényében, amely hasonlított a szerelmi elfelejtkezés
percéhez.) - Csitt! - mondta hangosan, és haragosan, de hízelkedı mozdulattal megcírogatta
mellét - az történik, amit én akarok! - A villanykörte fénye hátára esett, amelynek bıre így
valamivel világosabban csillogott, mint a kebleké s a csendesen gömbölyödı hasé; ezeknek
fénye lefogottabb volt, mintha önmagukból fejlesztenék, mint a gyöngyház, s rögtön el is
fogyasztanák, mint a bársony; a két mell alatt egy-egy keskeny szalag futott árnyékból s
mondhatatlanul puhává, érzékennyé s meggyızıvé tette a testnek ezt a titkos hajlatát. A fiatal
lány még közelebb hajolt a tükörhöz s figyelmesen megvizsgált jobb vállán egy apró
szemölcsöt, amelyet titkos kis teherként élete végéig cipelnie kell; úgy tünt neki, mintha a
szemölcs az utóbbi napokban megnıtt volna. Egy csúf boszorkány lesz belılem idıvel,
gondolta, ha ez a szemölcs tovább fog nıni! Behunyta szemét s két tenyerével végigsimítva
derekán, a padlóra sodorta a szoknyát és a fehérnemőket. Minthogy a tükör magasan lógott s
csak csipıjéig mutatott, fel kellett állnia a székre. Egy szfinksz állt vele szemben, amelynek
neve deréktıl fölfelé Cisz, lefelé az Ismeretlenség volt. A fiatal lány újra elpirult. Testének ez
a része fehérebb, változatosabb s érdekesebb volt s mint egy táj, amelyet az ember egy lassan
kanyargó ösvényrıl fokozatosan felismer, de teljes egészében csak az útnak egy bizonyos
pontjáról lát be - egy pontról, amelyen a rendetlenül heverı tagok és völgyek egyszerre
felfedik szép kapcsolataikat s értelmes és megnyugtató rendbe állnak - a fiatal lánytest most
megmutatta megoldását. Ha egy pillanattal elıbb dereka túlkarcsunak s két kerek melle
túlságosan önállónak látszott, most - amikor a tájat a maga egészében lehetett belátni - a csipı
alatt a két elégedett s merész domb helyreállította az egyensúlyt (mint a szerelem kórusa s
antikórusa felelgettek egymásnak) s az ágyék kis árnyéka a maga festıi valırjével bizalmasan
s érzékenyen összefoglalta az ellentéteket s exodoszként megfelelt minden kérdésre. A
tükörbıl azonban egy dupla lény nézett szembe a fiatal lánnyal: két szemmel egy már ismerıs
felsıtest s alatta, idegenül s szemérmetlenül, egyetlen szemmel egy ismeretlen nı alsóteste
(amely nyilván az elıbbi idegen nıhöz tartozott, de kezdetben felismerhetetlen volt). Néhány
pillanatig tartott, míg a két torzó egymáshoz szokott s a megbékülı tekintet bevonta ıket
egyszínő érzékeny zománcával: a konyha levegıjében azonban a folytonos metamorfozisok
után, amelyek oly gyorsan követték egymást, mint áprilisban az árnyék és a napsütés,
villanyos nyugtalanság keletkezett és a bútorok körvonalain apró fények kezdtek el rezegni.
Milyen szép vagyok, gondolta a fiatal lány hitetlenül s elmosolyodott. Mutatóujja hegyét
derekára illesztette s egy habozó gyöngéd vonalat húzott le combja felé, mintha össze akarná
kötni vele testének két felét, amelyek képzeletében még nem szoktak össze; az ujj nyomán
azonban a bır egyféleképp meleg és síma volt s egyformán ismerıs vagy ismeretlen. A

Déry Tibor: Tükör Oldal: 2

simogató ujj hirtelen megállt, mert olyan idegen tapíntású anyaghoz ért, amely rokon volt
azzal, amelyen a fiatal lány szeme véletlenül ugyanakkor megakadt: egy tollseprüt pillantott
meg a tükörben, amely szokatlan helyen, a mosdó mellett a falnak volt támasztva. A fiatal
lány azonnal visszahúzta kezét. A síma és feszes bır után úgy hatott ez az új érzés az ujj
hegyén, mint a nyelven egy korty tej után egy égetıen főszeres falat s az ijedtségnek ugyanazt
a reflexszerő mozdulatát váltotta ki. Hideg van, gondolta Cisz s megrázkódott, le kellene
feküdni! A tollseprü, amelyet eddig észre sem vett s amely hosszú nyelével most tolakodó
helyet foglalt el a tükörben, egyre jobban idegesítette; kinyujtotta érte karját, de minthogy
csak ujja hegyével tudta elérni, bosszús mozdulattal feldöntötte. Így nem látszott a tükörben.
Hála Istennek, hogy nekem nem vágták le a lábamat, gondolta a fiatal lány, s oly túláradó
öröm fogta el szívét, hogy leguggolt s mohón megcsókolta térdét. Fejét lehajtva s ajkát térdére
szorítva, néhány pillanatig mozdulatlanul guggolt így a tükör elıtt, mint a tünıdés csillogó
márványszobra; sötét haja elırehullott s összefonódott a szemben guggoló tükörkép hajával.
A konyha praktikus falai között még jóval azután is, hogy a szobába ment s lefeküdt,
megmaradt a levegıben testének láthatatlan emléke. Az éjszaka folyamán a fiatal lány
álmában többször boldogan elnevette magát.

Déry Tibor: Tükör Oldal: 3