agressziót kiváltó alaphelyzetek, szülők agresszivitása, elhanyagolás

Popper Péter

A GYERMEK AGRESSZÍV VISELKEDÉSÉNEK NÉHÁNY KIVÁLTÓ

OKÁRÓL

Az alábbiakban röviden áttekintjük azokat az alaphelyzeteket; amelyek leggyak-

rabban váltanak ki agressziót a gyermekből.

Elsőként természetesen a szülők agresszív viselkedését sorolhatjuk e helyzetek

közé. A gyermeki viselkedés és érzelmi reagálás szempontjából – mint már több-
ször hangsúlyoztuk – a szülő a legalapvetőbb modell és minta. Nyilvánvaló, hogy-
ha a gyermek azt látja, hogy különböző konfliktushelyzetekben vagy rosszkedv,
kudarc, idegesség, gondok esetén a szülő „megoldása” mindig agresszív: csapkod,
dühöng, kiabál, veszekszik feleségével vagy férjével, a nagyszülőkkel, és nem utol-
sósorban agresszív vele, a gyermekkel; minden problémát szidással vagy veréssel,
büntetéssel „old meg” – akkor ez az általános agresszív magatartás egyedül kö-
vethető modellé válik a gyermek számára is. Azonos helyzetekben – ahol erre le-
hetősége van – ő is megpróbál agresszív, támadó lenni.

Itt jegyezzük meg, hogy indulati életünknek van olyan sajátossága, hogy- más
energetikai folyamatokhoz hasonlóan- mindig a legkönnyebb ellenállás irányába
igyekszik megnyilvánulni. Ha agresszív indulatról van szó, a legkönnyebb ellenál-
lást az érzelmileg közelálló és ezért biztonságos család jelenti. Kisebb rizikó a fele-
séggel veszekedni, mint a főnökkel. A családon belül pedig a legkönnyebb ellenál-


Popper Péter: A gyermek agresszív viselkedésének néhány kiváltó okáról. In.: Ranschburg Jenő – Popper Péter:
Személyiségünk titkai. RTV-Minerva, Budapest, 1978. 194–198.
2 A SZEMÉLYISÉG FEJLŐDÉSE ÉS ALAKULÁSA  AZ ÉRZELMEK FEJLŐDÉSE

lás irányát a gyermek jelenti, mert ő a legkisebb, a leggyengébb és a legkiszolgál-

tatottabb. Ez az oka annak, hogy a legtöbb agresszív indulatot a gyerekek kapják.
Nyilvánvaló, hogyha a gyerek nem kicsi lenne, hanem kétméteres óriás, kevesebb
pofont kapna. A gyerekkel szembeni agresszivitás során legtöbbször nem történik
más, mint visszaélés a gyermek testi gyöngeségével, kiszolgáltatottságával.

Ezt a jelenséget nevezzük az indulatok átvitelének egyik személyről a másikra.

Ennek legtöbbször a gyerek az áldozata. A sokat emlegetett példa: az apát igaz-
ságtalanul leszidja a főnöke, ő ezt némán tűri, és dühtől fortyogva érkezik haza.
Valami jelentéktelen nézeteltérés kapcsán a gyerek kap egy pofont. Kérdés: akkor
is megkapta volna-e a gyerek a pofönt, ha előzőleg a főnök nem bántja igazságta-
lanul az apját? Lehet, hogyha nyugodtan és derűsen érkezik haza, a konfliktust
néhány dorgáló szóval elintézi. Sőt tovább is kérdezhetünk: tulajdonképpen kinek
szól a pofon? A főnöknek vagy a gyereknek? Úgy tűnik, a pofon a főnöknek szól,
de a gyerek kapja, mert ő a legkönnyebb ellenállás iránya.

A másik tipikus helyzet, amely agresszív viselkedést válthat ki a gyermekből, az

elhanyagoló bánásmód. A gyermek úgy érzi, hogy nem törődnek vele eleget, nem
foglalkoznak vele, érzelmileg elhanyagolják. Ez az állapot könnyen arra indíthatja
a gyereket, hogy ún. „rossz gyerekké” váljék, és agresszivitásával, a felnőttek
bosszantásával kényszerítse ki a vele való foglalkozást.

A felnőttek sokszor nem értik meg, hogy a gyerek számára sokkal fontosabb
az a tény, hogy foglalkozzanak vele, mint az, hogy ezt milyen jelleggel teszik, di-
csérik-e vagy büntetik. A lényeg a törődés. Ezért az agresszivitás, az engedetlen-
ség kiváló lehetőség arra, hogy a gyerek felhívja magára a felnőttek figyelmét, és
kikényszerítse a vele való foglalkozást. Ebből a szempontból ez sokszor kifizető-
dőbb, mint problémamentes, jó gyereknek lenni, akit a felnőttek észre sem vesz-
nek. Ilyen helyzetek keletkeznek továbbá akkor is, mikor a gyermek úgy érzi, hogy
eddigi helyzete kedvezőtlenül megváltozott, pl. testvére születése óta kevesebbet
törődnek vele, minden felnőtt figyelmét a kicsi köti le.
 POPPER PÉTER  A GYERMEK AGRESSZÍV VISELKEDÉSÉNEK NÉHÁNY KIVÁLTÓ OKÁRÓL 3

Igen sokszor alakul ki agresszív viselkedés, sőt egyre fokozódó sodrása akkor,
amikor a felnőtt környezet túlságosan engedékeny, tehetetlen, meghátráló a
gyermeki viselkedés különböző szélsőségeivel szemben.

Az ilyen család egyrészt állandó csábítást, kísértést jelent a gyermek számára,

mert hatalmi játékot játszhat a felnőttekkel, ő, a kisgyerek ugráltathatja környeze-
tét. Ki tud ennek a csábításnak ellenállni? Másrészt viszont ez a környezet egyre
fokozódó szorongást hoz létre a gyermekben. A szorongás tartalma körülbelül így
fogalmazható meg: milyen biztonságot, védelmet tudnak számomra nyújtani azok
a felnőttek, akiket én, a tökmag itt ugráltathatok?

Ez a szorongás azután egyre újabb agresszív indítékokat szül, és az ismételten

meg-meghátráló szülő tovább indukálja az egész folyamatot. Ilyen módon sokszor
agresszív örvényekbe sodródik a gyerek.

Ismét csak az a kérdés, hogy milyen módon lehet a gyermek nemkívánatos ag-
resszív viselkedését megváltoztatni. Nyilvánvaló, hogy az alapokokat kell meg-
szüntetni, azaz tipikus eseteinket tekintve vagy a szülőnek kell megváltoztatnia
agresszív viselkedését, vagy többet kell törődnie a gyerekkel, érzelmileg javítania
kell a kapcsolatot; vagy pedig a nevelés során bizonyos kritikus pontokon határo-
zott viselkedést kell tanúsítania. Ez a szorongó gyereket megnyugtatja, biztonság-
érzete visszatér.

Sajnos leggyakrabban azzal próbálkoznak, ami biztos kudarchoz vezet, a

gyermek agresszivitására agresszivitással válaszolnak. Az agresszivitásra-
agresszivitás reakció olyan körforgást indít meg a fentiek értelmében, amely a
bajt egyre fokozza, a gyermek környezete is egyre agresszívabbá válik. Agresszív
„gének” alakulnak ki a családban, már szinte mindenkinek megvannak a hagyo-
mányos végszavai és szerepei az állandóan ismétlődő agresszív konfliktusokban.
Végül is a szülő nem fokozhatja a végtelenségig agresszivitását, mert egy napon
eljutna oda, hogy agyon kell ütni a gyerekét. Ilyenkor áll be a teljes tehetetlenség
és holtpont: én már nem tudok mit csinálni vele!
4 A SZEMÉLYISÉG FEJLŐDÉSE ÉS ALAKULÁSA  AZ ÉRZELMEK FEJLŐDÉSE

Érdemes külön hangsúlyozni azt, hogy a felnőttek sokszor indokolatlanul nagy

eredményeket várnak a gyermek szidásától, korholásától, büntetésétől. Nevelési
módszereinket sokszor jellemzi a büntetés-központúság, ha összeszámlálnánk,
mennyit szidunk, tiltunk, büntetünk és fenyegetünk, és mennyit jutalmazunk és di-
csérünk, sajnos az előbbiek javára billenne a mérleg.

Megfeledkezünk ugyanis arról, a már e könyvben is ismertetett tényről, hogy a

gyermek önismereti, introverzív lehetőségei hiányában kénytelen magát olyannak
megélni, amilyennek a környezete visszatükrözi át. Ebben a vonatkozásban fejlő-
déspszichológiailag még nincs módja olyan korrekciókra, amelyekre a felnőttnek
lehetősége van: elutasít számára elfogadhatatlan véleményeket és minősítéseket,
önismeretére, eddigi tapasztalataira támaszkodva.

A gyerek azonban elfogadja a felnőttek ismétlődő visszajelzéseit, énképe, ön-

magáról alkotott véleménye ennek megfelelően alakul. S következményképpen
egyre inkább ennek megfelelően kezd viselkedni is.

A legügyesebb gyerek is néhány hét alatt ügyetlenné tehető, és mindent elejt,

ha sorozatosan mondogatjuk neki, hogy jaj, de ügyetlen vagy! Vigyázz! El ne ejtsd!
Hogy fogod azt a tálcát! stb.

Magyarán mondva, ha egy gyerek állandóan azt hallja a felnőtt környezetétől,

hogy lusta és pimasz, lassanként elfogadja magát ilyennek, egyre inkább eszerint
kezd viselkedni, és egyre lustább és egyre pimaszabb lesz.

Itt bújik meg az a pedagógiai tévedés, amely sokszor látványos nevelési kudar-
cokhoz vezet; ezért nem hoznak általában eredményt az állandó szidások vagy az
ellenőrző füzetben sokasodó bejegyzések.