JAMES LUCENO

Star Wars
A Gonosz útvesztője

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

STAR WARS: LABYRINTH OF EVIL

by James Luceno
a Del Rey® Book
The Random House Publishing Group

Copyright © 2007 by Lucasfilm Ltd. & ® or ™

where indicated
All Rights Reserved.
Used Under Authorization.

Cover art copyright © 2007 by Lucasfilm Ltd.

Translatíon copyright © 2007 by Lucasfilm Ltd.

Fordította SZENTE MIHÁLY

ISBN 978 963 497 146 7

Hungarian edition © Szukits Könyvkiadó, 2007

Lektor: Juhász Ferenc

Tördelés: KARAKTERTAX BT., Szvoboda Gabriella
Színre bontás, tipográfia: A-SzínVonal 2000 Kft.
Felelős kiadó: Szukits László és Szukits Gábor
Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. – 270913
Felelős vezető: Pogány Zoltán igazgató

1
 Szerető nagynénimnek és nagybátyámnak, Rosemary és Joe
Savocának, továbbá első mentoraimnak, Pat Mathisonnak, aki
mindig arra biztatott, hogy meséljek neki, és Richard Thomasnak, aki
bevezetett engem a science-fiction világába, valamint Ian Fleming-
nek és Thomas Pynchonnak.

Köszönetnyilvánítás
Szívből köszönöm Shelly Shapirónak, Sue Rostoninak és Howard
Roffmannak, hogy mindvégig biztattak; George Lucas-nak, hogy
választ adott számtalan kérdésemre; Matt Stovernek a háttérmunkáért
és a kreatív ösztönzésért; Dan Wallace-nak, amiért a rendelkezésemre
bocsátotta a kronológiai összefoglalóját; Haden Blackmannek, amiért
nagylelkűen átengedte néhány ötletét; a Hotel Casona (Flores,
Guatemala) személyzetének, mert fáradhatatlanul hordták nekem a
kávét; továbbá Karen-Annek és Jake-nek, amiért biztosították
számomra az álmodozáshoz szükséges időt és teret.

Első
fejezet
Bár az éjszaka lassan a hatalmába kerítette a Cato Neimoidia
nyugati féltekéjét, ám az ostromlott világ felszínén megjelenő színes
villanások ezrei valóságos fényorgiává varázsolták a sűrűsödő
félhomályt. A Gunray helytartó fenséges erődjét övező
manaxerdőben klóncsapatok és harci droidok gyilkolták egymást
könyörtelenül, gépies pontossággal.
Az erdő mélyén izzó energianyaláb vont kékes derengésbe egy
facsoportot: Obi-van Kenobi fénykardja.

2
 Egyszerre két járőrdroid rontott a Jedi-mesterre. Obi-van
szempillantás alatt megvetette a lábát, villámgyorsan jobbra, majd
balra rántotta magasra emelt energiapengéjét, és hárította
ellenségeinek lövéseit. A visszavert lézernyalábok telibe találták a
droidokat, amelyek hangos csörömpölés kíséretében darabokra
szakadtak.
Obi-van nyomban folytatta az útját.
Bevetődött az egyik hatalmas rovar alá. Az ízelt lábú, óriási ám
békés teremtményt Neimoidia népe a termés betakarítására használta.
Obi-van felpattant a szelvényekre osztott test alatt, és annak
fedezékében rohant tovább. A fellegvár védőpajzsáról lepattanó, és a
fák közé, az agyagos földbe csapódó sugárlövedékek kísérteties
fénybe borították a fákat, melyeknek vaskos törzse egy-egy pillanatra
hosszú árnyékokat vetett a talajra. Az öt méter hosszú
kombájnrovarok ügyet sem vetettek a körülöttük tomboló
összecsapásra, állhatatos léptekkel törtettek egy, az erőd közvetlen
közelében álló domb felé.
Lemetszett ágakból álló rakományukat vagy a csáprágóik között,
vagy felívelő hátukon szállították. A végeérhetetlen, ritmikus
rágcsálásukat kísérő recsegő-ropogó hangok különös, borzongató
háttérzajt szolgáltattak a mennydörgő robbanásokhoz és a
sugárlövedékek sistergő süvítéséhez.
Obi-van hirtelen szervomotorok halk zümmögését hallotta bal
felől, míg jobb felől figyelmeztető kiáltás harsant:
– Bukj le, mester!
Anakin még ki sem ejtette a száján az utolsó szótagot, amikor
Obi-van térdre vetette magát, miközben a föld felé fordította villódzó
fénykardját, nehogy felnyársalja vele egykori padavanját, aki
szabályosan repült felé a levegőben. Hirtelen elmosódott körvonalú,
tompán búgó energianyaláb villant el félkörben a nagymester háta
mögött. Felforrósodott fém és elégett műanyag bűze kezdett
terjengeni a levegőben, ezzel egy időben egy lövészdroid hosszú,
keskeny feje zuhant a földre, legfeljebb egyméternyire Obi-vantól. A
fej szikrát hányva gurult még néhány lépésnyit, mialatt szenvtelen
géphangon ismételgette:

3
 – Adás vége, adás vége, adás vége…
Obi-van továbbra is térden állva szempillantás alatt megpördült,
így még éppen végignézhette, hogy a nyurga droid összeroskad. Nem
volt abban semmi új, hogy Anakin megmentette az életét, de az ifjú
Jedi energiapengéje mintha egy kissé túl közel került volna a
nyakához. Obi-van meglepetten pislogott néhányat, majd
felemelkedett a földről.
– Majdnem levágtad a fejemet – szólalt meg szemrehányó
hangon.
Anakin a teste mellé eresztette a fénykardját. A szeme jókedvűen
villogott a csata lüktető fényében.
– Sajnálom, mester, de a fejed éppen ott volt, ahová vágnom
kellett.
Mester.
A tiszteletteljes megszólítással nem egy padavan tüntette ki
mentorát, hanem egy Jedi-lovag a Jedi-tanács egyik tagját. A kettejük
között valaha létezett köteléket szertartásosan elmetszették, miután
Anakin néhány vakmerő cselekedettel tanúbizonyságát adta
felkészültségének. A fiatal Jedi ujjasa, magas szárú csizmája és
combjaira feszülő nadrágja fekete volt, akár az éjszaka. Az arcán
sebhely vöröslött, amelyet az Assaj Ventresszel vívott párbajban
kapott. Mechanikus jobb kezén a könyökéig érő kesztyűt viselt. Az
elmúlt hónapok során nem vágatta le a haját, így annak fürtjei immár
a vállát verdestek. Az arcát viszont simára borotválta, nem úgy, mint
Obi-van, akinek erős állkapcsát kurta szakáll borította.
– Gondolom, hálásnak kéne lennem, mert oda vágtál, ahova
kellett, és nem oda, ahová szerettél volna – jegyezte meg epésen Obi-
van.
Anakin szélesen elvigyorodott.
– Én még úgy tudom, hogy ugyanazon az oldalon állunk, mester!
– válaszolta derűsen.
– Igen, de ha csak egyetlen pillanattal elkésem… Anakin
távolabbra rúgta a droid sugárvetőjét.
– A félelmeid csak az elmédben léteznek – válaszolta egyszerűen.
– Viszont fej nélkül nehéz lenne elmélkednem, ugyebár? – vágott

4
vissza Obi-van, majd megforgatta a fénykardját, és a szabályos
sorokba ültetett fák között nyíló széles folyosó felé biccentett. – Arra
parancsolj…
Ismét futásnak eredtek. Az Erőből merítve gyorsaságot és
ügyességet, emberfeletti sebességgel törtettek a céljuk felé. A
manaxerdőben a rohamot megelőző tűzcsapás áldozatainak
maradványai – lövészdroidok darabjai – hevertek mindenfelé. Más
droidok megtépázott bábokként himbálóztak az ágakon, ahová a
robbanások lökéshulláma hajította őket.
Egyes területeken hatalmas lánggal lobogtak a lombok.
Az egyik fa tövében két megperzselődött, jószerével csak
karokból és felsőtestből álló droid a feléjük száguldó Jedikre emelte
a sugárvetőjét. Válaszképpen Anakin felemelte a bal karját, és az Erő
közvetítésével hatalmasat taszított rajtuk. A két droid berepült a fák
közé, egyenesen egy irtózatos lángtenger kellős közepébe.
A Jedik hirtelen jobbra kanyarodtak, és átcikáztak a velük
párhuzamosan, oszlopban haladó rovarok között. Pillanatok alatt
átvágtak egy derékmagas bozóton, amelynek valahogyan sikerült
megkapaszkodnia a máskülönben gondozott gyümölcsösben. Egy
széles öntözőcsatorna partján bukkantak ki a fák közül, amelynek
vizét az erődítményt három oldalról határoló tó táplálta. A nyugati
égbolton három Venator-osztályú, ék alakú rohamcirkáló lebegett a
száguldó felhők alatt. Északon és délen az ég maga volt a káosz.
Élénk színekben pompázó ion- és lézerlövedékek cikáztak keresztül-
kasul mindenfelé. A fellegvár védőpajzsán kívül eső ütegekből
skarlátvörös fénycsíkok valóságos özöne áramlott felfelé. A félsziget
végéből kiemelkedő lépcsőzetes erődítmény távolról szemlélve a
Kereskedelmi Szövetség anyahajóinak parancsnoki tornyára
emlékeztetett.
A Köztársaság csapatainak gyűrűjébe zárt hatalmas építmény
mélyén lapult a Kereskedelmi Szövetség vezérkara.
Miután a köztársaságiak megszállták Deko és Koru Neimiodiát,
vagyis két kulcsfontosságú világát, és ostrom alá vették a
szülőbolygóját, Gunray helytartó jobban tette volna, ha a
Szeparatista-tanács többi tagjához hasonlóan visszavonul a Külső

5
Gyűrűbe. Csakhogy az ésszerű gondolkodás sosem volt a neimoidik
erős oldala. Ráadásul a helytartó vagyonának túlnyomó része a Cato
Neimoidián maradt, márpedig ő úgy érezte, hogy nem élhet meg az
évek hosszú sora alatt szerzett javak nélkül. A hátában a Köztársaság
hadihajóival sikerült beszöknie Cato Neimoidiára, azzal a
szándékkal, hogy kiüríti a fellegvárat, mielőtt az elesik. Ám a
Köztársaság csapatai már várták. Élve akarták kézre keríteni, hogy
bíróság elé állíthassák számtalan, az elmúlt tizenhárom év során
elkövetett bűncselekmény vádjával.
Obi-van és Anakin immár négy standard hónapja távol volt
Coruscanttól. Ám mivel Cato Neimoidia közel esett a Köztársaság
központjához, most, hogy az utolsó szeparatista bázisokat is
felszámolták a Magban és a Kolóniákon, bízvást számíthattak arra,
hogy napokon belül hazatérhetnek végre.
Obi-van hirtelen zajt hallott az öntözőcsatorna túlsó partjáról.
Néhány pillanattal később négy klónharcos kúszott ki a szemközti
oldalon sorakozó fák közül. A páncélos katonák azonnal
tüzelőállásokat foglaltak a csatorna partján heverő, a víz által simára
csiszolt sziklák között. Messze, a hátuk mögött egy lezuhant
leszállóegység lángolt a fák között. A gép függőleges vezérsíkja
magasan az összefüggő lombkoronák fölé meredt, így jól látszott
rajta a Galaktikus Köztársaság nyolcsávos harci emblémája.
Hirtelen egy rohamcsónak siklott ki a csatorna kanyarulatából, és
a várakozó Jedik felé vette az irányt. Az orrában álló, Cody nevű
klónparancsnok kézjeleket adott a parton lapuló katonáknak, akik
azonnal szétfutottak, hogy biztosítsák a környéket.
A klónok a sisakjukba épített rádión keresztül is beszélhettek
egymással, ám a háború folyamán kidolgoztak egy egyszerű
jelnyelvet, hogy elejét vegyék az ellenség lehallgatási kísérleteinek.
A rohamcsónak hamarosan partot ért, és Cody néhány fürge
ugrással a Jedik előtt termett.
– Tábornok urak, üzenetet hozok a légierő parancsnokságától.
– Mutassa! – utasította Anakin.
Cody a jobb kezével aktiválta a bal csuklójára erősített miniatűr
holovetítőt. Kék fénykúp áradt ki a készülékből, és hármójuk között

6
megjelent Dodonna hadseregparancsnok hologramja.
– Kenobi és Anakin tábornok urak! – kezdte a főparancsnok. – A
felderítő egységeink jelentették, hogy Gunray helytartó és a kísérete
az erőd északi oldala felé tart. A légierőnk és a tóparton elhelyezkedő
csapataink tűz alatt tartják a védőpajzsot, ám a pajzsgenerátor egy
különösen erős bunkerben van, így nehéz elérni. A vadászainkra erős
elhárítótűz zúdul az erőd alsó védőfalain lévő turbólézer lövegekből.
Ha önöknek továbbra is szándékukban áll élve elfogni Gunray-t, meg
kell kerülniük ezeket a védelmi létesítményeket. Vagyis keresniük
kell egy alternatív útvonalat, amely a palota belsejébe vezet. A
jelenlegi helyzetben nem áll módunkban erősítést küldeni. Ismétlem,
nem áll módunkban erősítést küldeni.
Miután a hologram fokozatosan elhalványulva elenyészett, Obi-
van kérdő pillantást vetett Codyra.
– Mit javasol, parancsnok? – kérdezte.
Cody megnyomott néhány gombot a csuklóvetítőjén, mire a Jedik
előtt, nagyjából derékmagasságban, megjelent az erőd
háromdimenziós, kék fényben úszó tervrajza.
– Feltételezve – dörmögte megfontoltan a klónparancsnok –, hogy
Gunray fellegvára hasonlít azokhoz az erődökhöz, amelyeket Deko
és Koru Neimoidián találtunk, a föld alatti szinteken gombatelepek,
feldolgozóüzemek és raktárak lesznek. Innen feljuthatunk a középső
szintekre, ahol a lárvák keltetőcsarnokait találjuk. Ezekből a
termekből több úton is felsurranhatunk a felső emeletekre.
Cody egy rövid csövű, DC–15-ös típusú sugárvetőt hordozott. A
testén azt a fehér páncélt, a fején pedig azt a képalkotó rendszerrel
felszerelt, zárt sisakot viselte, amely az idők folyamán a Köztársaság
Hadseregének jelképévé vált. A fehér páncélzatot pillanatnyilag vér-
és sárfoltok, horpadások, mély karcolások és koromcsíkok
tarkították. A sisak oldalára és a vállpáncélra festett narancssárga
sávok Cody rangját jelezték. A jobb felkarján díszelgő csíkok
jelképezték azokat a hadjáratokat, amelyekben személyesen részt
vett. A hozzáértők egyetlen pillantással felmérhették, hogy a
parancsnok harcolt az Aagonaron, a Praesitlynen, a Paracelsus
Minoron, az Antar–4-en, a Tibrinen és vagy tucatnyi más világon.

7
 Az elmúlt évek során Obi-van bajtársi, sőt szinte baráti
kapcsolatba került számos klónharcossal. Például Alfával, akivel
együtt raboskodott a Rattatakon, és Jangotattal, akivel az Ord
Cestuson harcolt. A klónok első nemzedékeit a megteremtésük
genetikai alapjait szolgáltató mandalori férfi, Jango Fett képezte ki.
Idővel a kaminoiak nem csupán sorozatban gyártották a klónokat, de
a továbbfejlesztésükkel is megpróbálkoztak. Ennek
eredményeképpen egyes klónokba az átlagnál jóval több
kezdeményezőkészség szorult, sőt jó néhányan bizonyos szintű
parancsnoki képességekkel rendelkeztek. Vagyis az elődeikhez
mérten sokkal jobban hasonlítottak magára a fejvadászra, sokkal
emberibbek lettek.
A háború kezdetén a klónharcosokkal ugyanúgy bántak, mint
azokkal a harci eszközökkel, amelyeket irányítottak és kezeltek. Ami
nem csoda, hiszen számtalan vonásukban megegyeztek azokkal a
harci droidokkal, amelyeket tízezrével ontottak magukból a
Szeparatisták bolygóin működő baktoid fegyvergyárak. Ám a
hozzájuk való viszony hamarosan megváltozott, ahogy egyre több és
több klón esett el a harcmezőkön. A Köztársasághoz és a Jedikhez
fűződő megingathatatlan elkötelezettségük révén bebizonyították
magukról, hogy hűséges fegyvertársak, akik megbecsülést és
együttérzést érdemelnek. Így aztán a Köztársaság haladó
gondolkodású főhivatalnokain kívül maguk a Jedi-lovagok is azt
javasolták, hogy a második és harmadik generációs klónok már ne
sorszámot, hanem valódi neveket kapjanak.
– Magam is úgy látom, hogy ezen az úton valószínűleg feljutunk a
legfelső szintekre – vélekedett végül Obi-van. – De ahhoz először be
kell hatolnunk a gombatelepek mélyére. Erre is van ötlete,
parancsnok?
Cody felegyenesedett, és a manaxerdő felé intett.
– Csatlakozzunk a rovarokhoz – válaszolta.
Obi-van bizonytalan pillantást vetett Anakinra, majd a karjánál
fogva néhány lépéssel távolabbra húzta, és fojtott hangon
megkérdezte tőle:
– Csak ketten vagyunk. Te mit gondolsz?

8
 – Azt, hogy túl sokat aggódsz, mester!
Obi-van összefonta a karjait a mellkasán, és végigmérte az ifjú
Jedit.
– És mégis, ki aggódna a dolgok miatt, ha én nem? – kérdezte
félig kihívó, félig tréfás hangon.
Anakin oldalra billentette a fejét, és szélesen vigyorogva
válaszolt:
– Vannak arra mások is!
– Világos, Thripióról beszélsz. De mintha te magad építetted
volna!
– Arra gondolsz, amire akarsz, mester!
Obi-van résnyire vonta a szemét, és kissé gúnyos hangon
megjegyezte:
– Kezdem érteni. Ám korábban valamiért azt hittem, hogy
Amidala szenátort jobban érdekled, mint Palpatine főkancellárt. –
Mielőtt Anakin visszavághatott volna, sietve hozzátette: – Dacára
annak, hogy a hölgy is politikus.
– Ne hidd, mester, hogy nem próbáltam felkelteni Padmé
érdeklődését – kesergett hangosan az ifjú Jedi.
Obi-van egy pillanatig hallgatott, majd folytatta:
– Nézd, ha Palpatine főkancellárt valóban aggasztaná a hogyléted,
bizonyára elintézné, hogy közelebb kerülj Coruscanthoz.
Anakin ismét elvigyorodott, Obi-van vállára tette mechanikus
jobb kezét, és felsóhajtott:
– Talán így van, mester, de akkor ki vigyázna rád?

Második
fejezet
Noha a természet négy roppant erejű lábbal és az alsó
állkapcsukból kiálló, éles fogakkal teli csáprágókkal látta el őket, a
megtermett rovarok együgyű, jóindulatú teremtmények voltak.

9
Készségesen szolgáltak mindaddig, amíg nem fenyegette őket
közvetlen veszély. Lapos fejükön hosszú, vékony csápok
lengedeztek, amelyek nem csupán tapogatóként, hanem
kommunikációs szervként is szolgáltak, mivel ezekkel érzékelték a
társaik által kibocsátott erős feromonokat. Minden egyes rovar képes
volt a saját súlyának ötszörösét szállítani. Az őket háziasító
neimoidikhez hasonlóan ezek a teremtmények is egyfajta szigorúan
hierarchikus társadalomba szerveződtek. Voltak köztük dolgozók,
betakarítók, katonák valamint tenyésztők, és valamennyien egy
bizonyos távoli királynőt szolgáltak, aki ennivalóval hálálta meg az
erőfeszítéseiket.
Obi-vannak, Anakinnak és a Hetes-osztag tagjainak futniuk
kellett, hogy lépést tartsanak a rovarokkal, amelyek egy, az erőd
alapjánál álló természetes domb felé igyekeztek frissen szedett
rakományukkal. Ennek a dombnak az oldalában tágas, kerek bejárat
sötétlett. A rovarok fénylő páncélzata jótékonyan elrejtette az
embereket a járőröző harci droidok érzékelő-felderítő műszerei elől.
De ennél is fontosabb volt, hogy az organikus kombájnok ismerték a
fellegvár és a manaxerdő közötti aláaknázott földsávot átszelő
biztonságos útvonalakat.
Az oszlopban haladó rovarok gyakran megálltak, hogy a fejüket
mélyen leeresztve információt cseréljenek az ellenkező irányba tartó
társaikkal, így a Jedik és a klónok kénytelenek voltak folyton a
teremtmények hátsó lábai között maradni. Amint megpillantották az
energiapajzzsal védett helytartói rezidenciát, a teremtményeken
bizonyos fokú izgatottság lett úrrá. Obi-van gyanította, hogy az erdő
felé igyekvők felhívták a társaik figyelmét a fészküket fenyegető
veszélyre, amit a Köztársaság folyamatos zárótüze jelentett. A
válsághelyzetre adott válaszként katonarovarok kezdtek cirkálni a
menetoszlop mellett, és sietve visszaterelték a sorba azokat, akik
nyugtalanságukban és zavarodottságukban másfelé indultak.
Ám a fegyelem így is gyorsan felfeslett. Az egyik fedezékül
használt rovar váratlanul kitört jobb felé, és nekivágott a kopár
földsávnak. Az alatta lapuló klónharcos ahelyett, hogy átugrott volna
egy másik rovar alá, vele maradt, így pillanatok alatt a nyílt terepen

10
találta magát.
Obi-van hirtelen kisebb zavart érzett az Erőben, és a következő
pillanatban a rovar aknára lépett a jobb elülső lábával.
Az erős robbanás magasra felverte a sziklás talajt, és leszakította a
rovar ízeit végtagjának alsó felét. A klónharcos oldalra vetette magát,
majd fektében ide-oda gördült, hogy elkerülje a körülötte
toporzékoló, megmaradt lábakat. A katona nagy nehezen kivergődött
a kétségbeesetten forgolódó teremtmény alól, ám az elkezdett ide-
oda táncolni, nyilván azzal a szándékkal, hogy a földbe tapossa az
immár ellenségnek tekintett embert. Végül a bal hátsó láb egyik
erőteljes rúgása leverte a lábáról a klónt. A teljesen összezavarodott
rovar megpördült, majd lehajolt, és sziklakemény fejével szörnyű
erejű csapásokat mért a számára ismeretlen, fehér valamire.
Az elkóborolt rovar megsebesülése és kétségbeesett harca a
társaira is hatást gyakorolt. Mialatt a többség tartotta, sőt az előbbinél
is szorosabbra vonta az alakzatot, néhányan kiváltak az oszlopból,
amitől a katonarovarok fejvesztett rohangálásba kezdtek. Az egyik
teremtmény valahogyan két aknára is rálépett gyors egymásutánban,
és a kettős robbanás ereje a levegőbe repítette a hatalmas testet. Ettől
a látványtól rettegés lett úrrá a társain. A menetoszlop pillanatok alatt
felbomlott. Betakarítók és katonák menekültek a szélrózsa minden
irányába, miközben a klónok és a Jedik minden erejükkel azon
voltak, hogy kitérjenek a gyilkos súlyú lábak útjából.
– Maradjatok azokkal, akik még a fészek felé tartanak! – harsogta
Anakin.
Obi-van éppen ezen igyekezett, amikor észrevette, hogy az imént
össze-vissza döngölt klón talpra áll. A katona az öklével ütögette a
sisakjának oldalát, és szemlátomást nem törődött azzal, hogy hová
teszi le páncélcsizmás lábát. Mialatt tántorogva megindult a társai
felé, rárontott egy rémült rovar, a csáprágói közé kapta, és felemelte
a levegőbe. A klón a megmaradt erejével ide-oda csavargatta a testét,
ám képtelen volt kiszabadulni a derekát szorító erős rágószerv
fogságából.
A jelenet láttán Anakin kiugrott a fedezékéül szolgáló betakarító
alól. Kesztyűs kezével szorosan megmarkolta a fénykardját, és

11
elnyújtott ugrásokkal száguldott a kopár talajon. Hagyta, hogy az Erő
vezesse a lépteit, így biztonságosan elkerülte a föld alatt lapuló
aknákat. A rovarok rá sem hederítettek a közöttük cikázó ifjú Jedire,
csakis azzal törődtek, hogy a rakományukat megőrizve mihamarabb
eljussanak a fészek nyújtotta biztonságba. Anakin egy utolsó, hosszú
szökkenéssel a felderítőt fogva tartó rovar előtt termett. A
fénykardjának egyetlen, felfelé irányuló csapásával levágta a
nyomorult teremtmény csáprágóit, és kiszabadította a klónt. Ettől
viszont a rovvarkatonák valósággal eszüket vesztették. Obi-van
szinte érezte a levegőben terjengő tömény feromonfelhőt, és sejtette,
hogy az miféle üzenetet hordoz: a környéken ragadozók portyáznak!
A tömegből elnyújtott, magas frekvenciájú visítás hangzott fel.
Küszöbön állt a teljes pánik. Az aknák sorozatban robbantak az út
mindkét oldalán. És ha mindez nem lett volna elég, hirtelen száznál
is több harci robogó rajzott elő a manaxerdő felett gomolygó
füstfelhőből. A galaxisszerte használt, egyszemélyes felderítőgépeket
lebegtető hajtóművek tartották és mozgatták a levegőben. Az
egyszerű légijármű neimoidi változatára egy duplacsövű sugárvetőt
szereltek, amely jóval nagyobb tűzerőt képviselt, mint a
lövészdroidok kurta csövű fegyvere.
A támadó kötelék lőtávolságon belülre érve azonnal tüzet nyitott.
A droidok mindenre lőttek, ami eléjük került. A szerencsétlen
rovarok tucatjával hullottak. A levegőben cikázó energialövedékeken
felül a találatot kapott, felrobbanó aknák is tovább tizedelték őket. A
sivár földsáv másodpercek alatt mészárszékké változott.
Mialatt Anakin visszafelé igyekezett, a bal kezével tartotta a
kiszabadított, bizonytalan léptű klónt, és menet közben a
fénykardjával hárította a kettejükre záporozó gyilkos sugarakat. A
Hetes-osztag többi tagja fedezéket keresett, és szakadatlan tüzeléssel
ritkították a robogókat.
Cody egy, a domb közelében húzódó keskeny öntözőcsatornához
terelte a harcosait. Mire Obi-van odaért, a klónok már csatasorba
rendeződve, fedezékbe bújva viszonozták a tüzet. Néhány pillanattal
később Anakin is beugrott a sekély árokba, majd óvatosan a földre
fektette a sebesültet. A Hetes-osztag felcsere nyomban odakúszott

12
szerencsétlenül járt társához, és óvatosan leemelte róla a formáját
vesztett, horpadozott sisakot.
Obi-van a sebesült klónra pillantott. Íme egy arc, amelyet sosem
fog elfelejteni. Egy arc, amelyet immár képtelen elfelejteni. Hiába
telt el megannyi év, még mindig tisztán emlékezett a Jango Fettel
folytatott rövid beszélgetésre és összecsapásra. Végighordozta a
tekintetét Codyn és társain. Egy egész hadsereg egyetlen emberből…
De ő volt a megfelelő ember a feladatra.
A sebesült harcos már utasította a páncélját, hogy adjon be neki
egy fájdalomcsillapító injekciót, így aztán valamennyire megőrizte a
mozgékonyságát, mialatt a felcser levette róla a mellvértjét, és a
késével felhasította a testéhez simuló, fekete alsóruházatát. A rovar
csáprágói szabályosan belepréselték a páncélzatot a férfi hasába. A
bőre sértetlen maradt, de súlyos zúzódásokat szenvedett.
Mivel az eredetileg 1,2 milliós klónhadseregnek immár csak a fele
maradt harcképes, minden egyes harcos élete számított. Kezdetben a
vér és a csereszervek – amelyeket a reguláris hadsereg tagjai
„tartalék alkatrészeknek” neveztek – bőséggel álltak rendelkezésre,
ám amikor a háború a tetőfokára hágott, és a veszteségek az egekbe
szárnyaltak, az egyik döntő fontosságú kérdéssé váltak.
– Itt és most nem sokat tehetek – jelentette a felcser Anakinnak. –
Szereznünk kellene egy FX–7-es légiegységet…
– Nincs szükségünk droidokra – szakította félbe Anakin. Letérdelt
a klón mellé, a bal tenyerét a sebesült hasára tapasztotta, és egy Jedi-
gyógymód segítségével megakadályozta, hogy a klón sokkos
állapotba kerüljön.
Hirtelen különös, távoli morajlás vonta magára a csapat tagjainak
figyelmét.
Az erőd alsó védőfalán tátongó nyílásokból jókora, kerek tárgyak
röpködtek kifelé, majd talajt érve legurultak a meredek lejtőkön.
Cody a szeméhez emelte makrotávcsövét, és felfelé figyelt.
– Nem természetes eredetű lavina – közölte, és átnyújtotta Obi-
vannak a távcsövet.
Obi-van a szeme elé tartotta a műszert, és várt, hogy a lencsék
automatikusan hozzáigazodjanak a szeméhez illetve a távolsághoz.

13
 Azonnal látta, hogy Cody nem téved. A szélsebesen feléjük
gördülő testek valóban nem sziklák voltak, hanem a Szeparatisták
arzenáljának talán legrettegettebb fegyverei.
Droidekák.

Harmadik
fejezet
A rombolódroid néven is emlegetett, gyorsan telepíthető
gyilkológépeket a colicoidik tervezték és gyártották, akik mindig
készen álltak arra, hogy zűrzavart okozzanak. A puszta lendület, és a
párhuzamos sorokba rendezett, kis méretű lebegtető hajtóművek
együttes hatása lehetővé tette, hogy a bronziumpáncélos droidok úgy
gördüljenek, mintha hatalmas, súlyos labdák lennének. A célpontot
megközelítve megálltak, és egyetlen szempillantás alatt szétnyílva,
háromlábú lövegtoronnyá alakultak. Minden egyes droidekát saját
energiapajzzsal, tovább nagy tűzerejű, sugárvető ikerlöveggel
szereltek fel.
Mivel ezek a védőpajzsok elég erősek voltak ahhoz, hogy
ellenálljanak a gyalogság és a könnyű tüzérség fegyvereinek, de még
a fénykardoknak is, a droidekákkal szembeni egyetlen helyes
taktikának a menekülés bizonyult. Annál is inkább, mert ezek a harci
gépek nem ejtettek foglyokat, így a megadás szóba sem kerülhetett.
De Anakinnak más elképzelései voltak.
– Azonnal kérjen támogatást a nehéztüzérségtől – kiáltotta
Codynak, hogy túlharsogja a csatazajt.
A parancsnok habozás nélkül rábólintott. Végül is az utasítást az
az Anakin Skywalker adta ki, akit a klónok a „Rettenthetetlen Hős”
néven emlegettek maguk között. Viszont jelen volt a „Végtelen
Harcosa” is, aki a parancsláncolatban még az ifjú Jedit is megelőzte,
így Cody megerősítést várva őrá pillantott.
Obi-van biccentett, és odaszólt neki:

14
 – Hajtsa végre!
Cody maga mellé rendelte a híradósát, aki átgázolt a sekély vízen,
és hasra vágta magát a parancsnoka mellett. Miután a navigátor
megadta a szükséges koordinátákat, Cody megnyitotta a tüzérségi
támogatóegységek egyik frekvenciáját, és hadarni kezdett a sisakjába
épített mikrofonba:
– Hetes-osztag a Tűzbázisnak. Az egységemet robogók támadják a
Jenth-Bacta-Ion szektorban, továbbá hamarosan lerohannak minket
az erődből indított rombolódroidok. Azonnali csapást kérünk az
adáshoz mellékelt koordinátákra. Taktikai elektromágneses
légicsapást javaslok, majd lézertüzet! Vége!
– Az impulzusfegyverek nem válogatnak, parancsnok! – mutatott
rá Obi-van.
Cody vállat vont.
– Ez az egyetlen megoldás, uram – válaszolta egykedvűen.
– És szóljon nekik, hogy van egy sebesültünk. Küldjék ide a
mobil sebészeti egységet!
Cody továbbította az üzenetet, majd hozzátette:
– Figyelem, bázis, értesítsék a pilótát, hogy tűz alá vett területre
kell leszállnia. Zöld füsttel jelezzük a biztonságos leszállózónát, és a
sebesült mellett hagyunk két segítőt.
Eközben az osztagparancsnok-helyettes néhány kézjelet mutatott a
jobbjával. Miután az üzenet végigfutott az árok partján hasaló klónok
során, valamennyien levették a sisakjukat, és kikapcsolták a
páncélzatukba telepített elektronikus rendszereket.
Végül összehúzták magukat, és a fejüket a kezükkel eltakarva
meglapultak.
Dél felől harsány, fülsértő süvítés hallatszott, majd egy olyan
villanás borította kékesfehér fényárba az eget és a földet, amely egy
szupernóva fényerejével vetekedett. A két másodperc múlva
megérkező mennydörgés hallatán Obi-van úgy érezte, hogy
foszlányokra szakadnak a dobhártyái. A körkörösen szétterjedő
lökéshullám végigsöpört a földsávon, átszáguldott az öntözőcsatorna
felett, majd végigkorbácsolta a máris nagy lánggal lobogó
manaxerdőt. Obi-van óvatosan kilesett az árok pereme felett.

15
Elégedetten látta, hogy az északi, az erőd felé eső oldalon az imént
tüzelőpozícióba állt droidekák bukdácsolva gurulnak-pattognak
lefelé a lejtőn. A Jedi ekkor az ellenkező irányba fordította a fejét. A
hátuk mögött a robogók úgy zuhogtak a lángoló fák közé, mintha
csak elhajított kövek lettek volna.
Az életben maradt rovarok kábultan tántorogtak a földsávon, és
menet közben elszórták maguk körül értékes rakományukat.
Pokoli süvítések hallatszottak dél felől, amikor a Köztársaság
önjáró lövegei tüzet nyitottak azokat a droidekákra, amelyek
valahogyan átvészelték az impulzuscsapást. A védőpajzsaik nem
bírtak el ekkora tűzerővel, így a gyilkos gépezetek valósággal
elolvadtak az izzó energiasugarak találataitól, akár a lángok közé
vetett viaszdarabok.
Cody, a sisakját továbbra is a kezében tartva felegyenesedett, és
kézjeleket adott a harcosainak.
Obi-van is megértette az üzenetet: hatvan másodperc, és indulunk
a fészek bejáratához.

A droidoktól való függőségük, a fejlett technika iránti

érzéketlenségük, minden természetadta gyávaságuk, kapzsiságuk és
aljasságuk ellenére a neimoidik fiatalkorának volt egy megható
szakasza, amikor valamennyien végtelenül kiszolgáltatottak voltak.
Életük első hét esztendejét lárvaállapotban töltötték. Mivel a közös
keltetőkben folyton meg kellett küzdeniük egymással a korlátozott
mennyiségű ennivalóért, korán megismerték az alattomosságból és
az önzésből fakadó előnyöket. Az életük első éveiben tápanyagul
szolgáló gomba később, felnőtt korukban is rendkívül fontos volt a
számukra, mivel ez a bizonyos növényféleség számos faj kedvenc
ételének számított galaxisszerte. Hatalmas gombatenyészeteikre
támaszkodva Neimoidia népe gazdag, űrutazó társadalommá
fejlődött. Idővel elég hajóval rendelkeztek ahhoz, hogy magukra
vonják a Kereskedelmi Szövetség urainak kapzsi tekintetét, és végül
elég droiddal ahhoz, hogy felállítsanak egy saját hadsereget.
Sok kívülálló feltételezte, hogy a különleges ételt – amelyet nem
csupán magas tápértéke miatt értékeltek nagyra, de a gyógyhatása

16
miatt is – a neimoidik valahogyan a manaxfák lombjából
kotyvasztják. Holott a valóságban a levelek és az ágak csupán
táptalajként szolgáltak. A fészek mélyének nedves, meleg klímája
kedvezett a gomba érési folyamatainak, amelyet tovább gyorsítottak
a rovarok szervezetében termelődő enzimek. Aztán a termést már
éppen csak egy kicsit kellett módosítani ahhoz, hogy fogyasztható
legyen.
Obi-van még sosem járt gombatenyésztő telepen, még a Deko és
Koru Neimoidia elleni ostromok után sem. De mihelyt berontott a
fészek hatalmasan tátongó bejáratán, nyomban eszébe jutottak a
réges-régi eligazításon kapott információk.
Nyomban megpillantotta az összerágott, félig megemésztett,
gondosan rétegekbe rendezett manaxleveleket, az ághalmokat és
más, bomlófélben lévő szerves anyagokat, a rovardolgozókat, a
munkálatokat felügyelő droidokat, továbbá a különféle osztályozó-,
rakodó- és szállítójárműveket. Viszont egyetlen neimoidi sem
tartózkodott a hatalmas, természetes eredetű üregben, ami megfelelt
az egyik legfontosabb alapelvüknek, melynek értelmében mindenfelé
fizikai munka egyenlő a szentségtöréssel. A gombacsírák, ezek a
nyálkás, betegesen fehér gombócok a domb mélyének örök
sötétségbe burkolózó üregeiben kapták meg a növekedésüket
felgyorsító, részben természetes, részben mesterséges eredetű
vegyületeket. A neimoidik aztán a beérett termés egy részével a
lárvákat táplálták, a java részét azonban becsomagolták és behajózták
a fellegvár alapjait is képező felső szinteken.
Cody szétküldte a harcosait, hogy biztosítsák a területet. A
hátvédet alkotó párosra még rálőttek néhányszor az aknamező felett
köröző robogók, ám a droidok a barlangba már nem mertek
berepülni.
A Hetes-osztag felcsere odasietett a két Jedihez, és figyelmeztette
őket:
– Tábornok urak, azt javaslom, hogy készítsék elő a
légzőkészülékeiket. Valószínűleg nem kell behatolnunk a fészek
legmélyére, de így is fennáll az esélye annak, hogy a levegőben
lebegő spórákkal találkozunk.

17
 – Mondja, őrmester, mérgezőek? – kérdezte Obi-van, aki
aggodalmas képpel meredt a klónra.
– Nem, uram, viszont kedvezőtlen hatást gyakorolnak az emberi
lényekre.
– Egészen pontosan? – szólt közbe Anakin.
– A hatást általában „zavart viselkedésnek” nevezik, uram –
válaszolta a klón. – Ahhoz az állapothoz hasonló, amely nagy
mennyiségű alkoholos ital elfogyasztása esetén jelentkezik.
– Ez esetben megfogadjuk a tanácsát, őrmester! – jelentette ki
Obi-van, és odabiccentett Anakinnak.
A Jedi-mester bal kezének ujjai éppen rátaláltak az egyik
övtáskájába rejtett apró készülékre, amikor sugárlövedékek kezdtek
záporozni a barlangba. Az energianyalábok telibe találtak két klónt,
akik mindketten hanyatt zuhantak.
A váratlan támadás az egyik oldalsó járat felől érkezett, amelynek
kerek torkolata felett vaskos, kétfelől sínekre erősített páncélajtó
függött. Anakin máris az alagút felé rohant. Mindkét kezével a
fénykardjának markolatát szorította, és a felé röpködő sugarak zömét
visszaverte oda, ahonnan kiindultak: a sötétlő nyílásba.
Obi-van oldalra szökkent, és a magasba lendítette fénykardját,
hogy elkapjon két sugarat, amelyeket Anakin elengedett maga
mellett. Az egyiket visszaküldte a forrásának irányába, míg a másikat
szántszándékkal úgy hárította, hogy lefelé irányuló szögben induljon
tovább. Az izzó energianyaláb visszapattant a simára csiszolt
sziklapadlóról, felröppent a mennyezetre, onnan átszáguldott egy
falra, majd még egyre, végül telibe találta az alagút kapujának
kapcsolótábláját.
A készülék heves szikrazápor kíséretében rövidre zárt, és a vaskos
fémlemez hangos döndüléssel lezuhant.
Anakin kikapcsolta a fénykardját, sarkon fordult, és miután
elismerően fejet hajtott, fennhangon megjegyezte:
– Szép munka volt, mester!
– A csodálatos hármas számú formagyakorlat – válaszolta Obi-van
látványos nemtörődömséggel. – Egyszer neked is ki kellene
próbálnod!

18
 – A védekezésben mindig is jobb voltál nálam – ismerte el az ifjú
Jedi, majd sietve hozzátette: – Én viszont jobban kedvelem a támadó
harcmodort.
– Hiába, mestere vagy a szépítő kifejezéseknek – dohogott Obi-
van.
– Kenobi tábornok! – harsant a híradós klón hangja az üreg
átellenes végéből. – A helyi felderítők most jelentették, hogy Gunray
helytartó a kíséretével a dokkok felé tart. Csatadroidok védik őket,
amelyeknek egy másik csoportja éppen erre jön.
Anakin a mesterére pillantott.
– Egyikünknek el kell térítenie a droidokat – vetette fel.
– Egyikünknek, naná – ismételte Obi-van, majd felsóhajtott: –
Mintha ezt már eljátszottuk volna néhányszor…
– Ez az egyik szép vonása a mi kettőnk viszonyának, mester. Te
elcsalogatod a testőröket, én elkapom Gunray-t. Még sosem
vallottunk kudarcot, igaz?
– Bizonyos szempontból, Anakin – dörmögte Obi-van. – Bizonyos
szempontból…
– Hát jó! – vágta rá Anakin. – Akkor ezúttal én leszek a csali.
– Annak semmi értelme – tiltakozott nyomban Obi-van, és
hevesen megrázta a fejét. – Mindenki csinálja azt, amihez a
legjobban ért!
Anakin képtelen volt elfojtani diadalmas vigyorgását.
– Tudtam, hogy hallgatsz az okos szóra, mester! – örvendezett,
azzal kiválasztott és maga mellé intett négy klónt. – Ti velem jöttök!
– Igenis, uram! – recsegték a klónok egy szólamban.
Obi-van a Hetes-osztag megmaradt tagjaival elindult a turbóliftek
felé. A Jedi-mester alig tett meg néhány lépést, amikor hirtelen
megállt, visszafordult egykori tanítványa felé, és rászólt:
– Anakin! Jól tudom, hogy szívesen leszámolnál ezzel a Gunray-
vel, de akkor se vedd személyes ügynek. Ne feledd, élve akarjuk őt!

Negyedik

19
 fejezet
– De még mennyire, hogy személyes ügy – dünnyögte halkan
Anakin, miközben végignézte, hogy Obi-van, Cody és további négy
klónharcos eltűnnek az egyik felvonó jókora fülkéjében.
Személyes ügy mindazért, amit Nute Gunray a Naboo bolygóval
művelt tizenhárom évvel korábban.
Személyes ügy, mert Gunray volt az, aki három évvel korábban
felbérelt egy fejvadászt Padmé meggyilkolására. Jango Fett először
bombát csempészett a lány hajójára, majd gyilkos férgeket juttatott
Padmé szenátori lakosztályába.
Márpedig Padmé Amidala volt az a nő, akit Anakin mindenkinél
és minden másnál jobban szeretett. A felesége. Ez volt a legmélyebb
és egyben legkáprázatosabb titkuk. Még Obi-van sem tudott róla,
mert még abból is csak gondok fakadtak volna.
Végül pedig személyes ügy mindazért, ami a Geonosison történt:
a tárgyalás, az ítélet és az arénában megrendezett kivégzés miatt…
Anakin úgy érezte, hogy ha Obi-van elvárásainak szellemében
képes lenne mindezt kisöpörni a fejéből, még akkor is személyes
ügynek fogná fel, mert Gunray elkötelezte magát Dooku és a
szeparatisták mellett, és az általuk gerjesztett háború ezernyi világot
döntött romba.
Most már a szeparatista mozgalom vezetőinek halálát látta az
egyetlen megoldásnak. Immár úgy érezte, mindig is ez volt az
egyetlen megoldás, annak ellenére, hogy a Jedi-tanács egyes tagjai –
akik rendületlenül hittek a helyzet békés rendezésében – tiltakoztak
ellene. Mindig is ez volt a megoldás, annak ellenére, hogy a Szenátus
több alkalommal megpróbálta megkötni Palpatine főkancellár kezét,
hogy aztán a korrupt politikusok tovább folytathassák aljas
üzelmeiket. Ezek voltak azok a végletekig lezüllött alakok, akiknek a
zsebeit vastagon kibélelték a háborús gépezetet megteremtő és
működtető társaságok. Ezek a vállalatok mindkét felet ellátták
fegyverekkel, hajókkal, és minden mással, amire csak szükség volt a

20
konfliktus kiterjesztéséhez és megnyújtásához.
Már a puszta gondolat is felforralta Anakin vérét.
Igen, miután Qui-gon Jinn illetve Obi-van kiszabadították őt a
rabszolgaságból, és elvitték a Jedi-templomba, Yoda jól érezte, hogy
tengernyi harag halmozódott fel a lelkében. Viszont még a bölcs
Yoda sem ismerte fel, hogy a düh milyen remek hajtóanyag.
Anakin békés körülmények között képes volt uralni a haragját, de
alkalmanként szabadjára engedte és felhasználta. Hagyta, hogy az
indulatai hajtsák előre, hiszen ezek az érzések formálták azzá a
személyiséggé, akivé lennie kellett.
Kétszer is megölhette volna magát Dookut, ha Obi-van nem tartja
vissza. És ő nem dacolt korábbi mesterével, sőt minden saját
tapasztalata ellenére továbbra is támaszkodott Obi-van tanácsaira.
Legalábbis alkalmanként.
Amikor ő és a négy klón maguk mögött hagyták a hatalmas
üreget, belerúgott valamibe, ami csörömpölve továbbpattogott a
sziklapadlón. Anakin az Erő segítségével utánakapott, és kinyújtott
bal kezébe rántotta a tárgyat. Azonnal látta, hogy Obi-van
légzőkészülékét tartja a markában, amelyet régi mestere nyilván a
láthatatlan harci droidokkal vívott rövid összecsapás során veszített
el. De nem számított. Anakin úgy sejtette, hogy Obi-van valószínűleg
már a fellegvár alsó szintjein jár, ahol aligha lesz szüksége a
készülékre.
Az ifjú Jedi kinyitotta az övére erősített apró táskák egyikét, és
belesüllyesztette az ujjnyi fémrudat.
Előreküldte a klónokat, és felzárkózott mögéjük.
Az osztag egyre feljebb és feljebb jutott a hatalmas
erődítményben. Áthaladtak kisebb-nagyobb termeken, rámpákon és
meredek aknákon, amelyeket kizárólag droidok használtak.
Átrohantak feldolgozó- és csomagolóüzemeken, valamint nyüzsgő
lárvákkal teli keltetőcsarnokokon. Egyre csak fel és fel. Hamarosan
elérték a fellegvár csillogóan tiszta középső szintjeit. Menet közben
áthaladtak néhány csarnokon, amelyek a méreteiket tekintve egy
csillaghajó hangárjával vetekedtek. Ezek a helyiségek a padlótól a
mennyezetig tele voltak… mindennel. Ezernyi és ezernyi sosem

21
használt készülékkel és tárggyal, amelyek túl értékesek voltak ahhoz,
hogy a tulajdonosaik a szemétre vessék, elajándékozzák,
feldolgozzák vagy megsemmisítsék őket. A neimoidik több műszaki
eszközt halmoztak fel itt, mint amennyi másutt egész világokon
létezett. "
Anakin csodálkozva csóválgatta a fejét. A Tatuinon ő és az anyja
szerény körülmények között, egyszerű életet éltek, és a szabadságot
leszámítva sosem vágytak semmire.
Hitetlenkedő mosolya rövid életűnek bizonyult. Olyan erővel tört
rá a harag és a bánat, hogy kínjában hangosan csikorgatta a fogait.
Tovább rohantak felfelé, míg végül elérték a fellegvár
légikikötőjét, azt a hatalmas, félkör alakú kiszögellést, amelynek
külső peremén sorakoztak a csillaghajók dokkjai.
Anakin megállította az osztagát. Az egyik klón felemelte a kezét,
és a sisakjának oldalát ütögetve jelezte, hogy rádióüzenetük érkezett.
A katona néhány pillanatig hallgatott, majd kézjeleket mutatott
Anakinnak.
Gunray és csapata a közelben van.
– Most tesztelik a menekülési útvonalakat – mondta halkan a
híradós –, deaktiválták a védőpajzsot, és csalikat lőttek ki. Néhány
csali átjutott a turbólézerek zárótüzén, áttört a blokádunkon, és elérte
az orbitális pályán várakozó anyahajókat.
Anakin elkomorult, és olyan erővel préselte össze a fogait, hogy a
rágóizmai kidudorodtak az arcából.
– Gyorsan kell cselekednünk – dörmögte alig hallhatóan.
Senki sem tiltakozott, amikor az osztag élére állt. A klónok vita
nélkül elfogadták, hogy a testpáncélok, képalkotó berendezések és
egyéb műszaki eszközök hajítófát sem érnek az Erőben rejlő
képességekhez viszonyítva. Óvatos léptekkel végigsiettek néhány
elegáns folyosón, amelyeknek padlóját helyenként szinte
térdmagasságig elborították a menekülés hevében elhajított
személyes holmik.
Egy kereszteződés közelében Anakin ismét megállította, és
csendre intette a harcosait. A sarok másik oldala felől csatadroidok
árulkodó, döngő léptei hallatszottak. Az egyik klón a falhoz lépett, és

22
óvatosan kidugta a sarkon ujjnyi vékony holokameráját, majd
aktiválta a csuklójára csatolt holovetítőt. A készülék Nute Gunray-
nek és kíséretének képét vetítette Anakin elé. A neimoidik esetlen
léptekkel loholtak az oldalsó folyosón a kereszteződés felé. Magas
süvegük bizonytalanul billegett a fejükön, méregdrága köpenyük
vadul csapkodott a hátuk mögött. A magas rangú társaságot elölről és
hátulról termetes harci droidok vigyázták.
Anakin jelnyelven utasította a klónokat, hogy készüljenek fel.
Megfeszítette az izmait, és éppen ki akart ugrani a kereszteződés
közepére, amikor annak átellenes oldalán, a folyosó túlsó végén
felbukkant egy protokolldroid. Az ezüstösen csillogó robot mindkét
kezét a magasba lendítette meglepetésében, és sietve megindult az
osztag felé.
– Legyenek üdvözölve, uraim! – lelkendezett fennhangon. – El
sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy végre ismét vendégeket
látok a palotában! A nevem TC–16, és mindenben állok
szolgálatukra. Sajnos, szinte mindenki elhagyta ezt a pompás
építményt, természetesen az ostrom miatt, de biztosra veszem, hogy
így is jól fogják érezni magukat minálunk, és hogy Gunray helytartó
örvendezni fog…
Fekete kesztyűs kéz tapadt TC–16 apró, háromszög alakú
beszédszintetizátorára. A klón berántotta maga mellé a droidot, de a
baj így is megtörtént.
Anakin kiugrott a sarok takarásából, de már csak azt láthatta, hogy
a neimoidik futva távolodnak tőle. Egy másodpercre még
belenézhetett a lapos orrú Gunray vöröslő szemébe, aki menekülés
közben félig hátrafordulva ideges, gyűlölködő pillantást lövellt felé,
aztán már mással kellett foglalkoznia.
Mialatt a helytartó és a kísérete igyekezett minél hamarabb
eltávolodni a veszélyforrástól, a harci droidok éppen ellenkezőleg,
merev lépteikkel állhatatosán masíroztak a kereszteződés felé. Amint
megpillantották Anakint, felemelték a jobb karjukat, amely félkörben
lefelé fordulva tüzelőpozícióba állt.
Még egy pillanat, és a folyosó levegője szinte felforrt a
mindenfelé röpködő, izzó energianyaláboktól.

23
 Ötödik
fejezet
Qui-gon Jinn sosem hitt az éfféle taktikákban, morfondírozott
magában Obi-van, mialatt a turbóliftben ereszkedtek az erődítmény
legalsó szintje felé. Az ilyesmihez legalább egy bizonyos fokú
előzetes tervezés kell, amihez viszont Qui-gonnak sosem volt
türelme. Ő úgy fogadta el a helyzeteket, ahogy jöttek. Egyszerűen
csak kihúzta magát, merészen belegyalogolt a dolgok sűrűjébe, aztán
részben a fénykardjára, de még inkább az ösztöneire támaszkodott,
hogy megbirkózzon a következményekkel. Annak idején bizonyára
gyakran került összetűzésbe a saját mesterével, Dookuval, aki vele
ellentétben aprólékosan megtervezte minden egyes lépését.
És aki immár Szith-lovag.
De természetesen ennek is volt magyarázata: a hatalomvágy.
Egy időben ugyanez az érzés állt az Obi-van és Anakin között
dúló konfliktusok középpontjában is. Anakint éppúgy áthatotta az
Erő, mint bármelyik Jedit, akit a Tanács valaha is a tagjává fogadott.
Viszont ahogyan azt Obi-van újra és újra elmagyarázta neki, a Jedi-
lét leglényege sosem az volt, hogy ki mennyire képes uralni az Erőt,
hanem hogy ki mennyire képes uralni önmagát.
Obi-van érezte, hogy Anakin egy napon fel fogja ismerni ezt az
igazságot, és akkor valóban megállíthatatlan Jedi-lovag lesz belőle.
Qui-gon rendelkezett azzal az éleslátással, hogy már több mint egy
évtizeddel korábban felismerte az Anakinban rejlő képességeket, és
Obi-van a korábbi mesterével szembeni kötelességének tartotta, hogy
segítsen Anakinnak beteljesíteni a végzetét.
Az Anakinba vetett hite olyan erőssé vált, hogy ő lett legkitartóbb
védelmezője a Tanácsban, amikor annak egyes tagjai aggódni
kezdtek az ifjú növendék vakmerősége miatt, és ferde szemmel
nézték a Palpatine főkancellárhoz fűződő bizalmas viszonyát. Ha –
Anakin saját szavai szerint – Obi-van lett az ő sosem látott atyja

24
helyett atyja, akkor Palpatine lett a bölcs nagybácsija, tanácsadója,
mentora a Templomon kívül eső világban.
Obi-van világosan látta, hogy Anakin irigyli őt, amiért a Tanács a
tagjai közé választotta. És mivel a mellőzés ellenére „Kiválasztott”-
nak nevezték, továbbá Palpatine folyton bátorította a dicséreteivel,
nem csoda, hogy mindig bizonyítani akart. Be akarta bizonyítani
egykori mesterének, illetve talán az egész galaxisnak, hogy képes
tökéletes Jedi-lovaggá fejlődni.
Anakin halálmegvető bátorsága számos alkalommal lehetőséget
teremtett arra, hogy látszólag reménytelen helyzetekben is kivívják a
győzelmet. De ugyanilyen gyakran megesett, hogy Obi-van
óvatossága volt az, ami visszarántotta a párost a szakadék pereméről.
Hogy az előrelátó viselkedés Obi-van veleszületett tulajdonsága volt-
e, vagy a mindent egyesítő Erő révén fejlődött ki benne, azt ő maga
sem tudta eldönteni. Azt viszont tudta, hogy az idők folyamán
megtanult bízni Anakin kifinomult ösztöneiben.
Legalábbis alkalmanként.
Máskülönben aligha lett volna hajlandó eljátszani a csalétek
hálátlan szerepét.
– A következő szinten kiszállunk, tábornok – szólalt meg Cody a
háta mögött.
Obi-van megfordult, és végignézte, hogy a parancsnok teli
energiatárat pattint a DC–15-ösébe, majd meghallotta a fegyver
újratöltő mechanizmusának ismerős sípolását.
Ösztönösen a fénykardjának aktiválógombjára tette a
hüvelykujját.
– Hogyan akarja csinálni, uram? – kérdezte udvariasan Cody.
– Maga a hadviselés mestere, parancsnok! – válaszolt Obi-van. –
Maga vezet, én követem!
Cody bólintott, és talán vigyorgott is egy sort a sisakja rejtekében.
– Ez esetben, uram, a feladatunk roppant egyszerű. Végezzünk
annyi ellenséggel, amennyivel csak tudunk!
Obi-van felidézte magában azt a beszélgetést, amelyet egy Nate
nevű klónharcossal folytatott az Ord Cestuson. Nate hasonlóságokat
vélt felfedezni a Jedik és a klónok között. Úgy látta, hogy amíg az

25
előbbieket a bennük keringő midikloriánok arra késztetik, hogy
szolgálják az Erőt, addig az utóbbiakat arra képezik és
programozzák, hogy szolgálják a Köztársaságot.
Ám a hasonlóság ezzel véget is ért, mivel a klónok sosem álltak
le, hogy eltöprengjenek az egyes lépéseik lehetséges
következményeiről. Miután megkapták a parancsot, a legjobb
tudásuknak megfelelőn végrehajtották a feladatot, ezzel szemben
néha még a legnagyobb Jediket is elfogta a kétely. Qui-gon mindig is
kritikával illette a Tanácsot, amiért az nem tűr ellentmondást, és mert
nem hajlandó változtatni rugalmatlan oktatási módszerein. Ő olyan
helynek látta a Templomot, ahol a növendékeket beprogramozzák,
hogy Jedivé váljanak, ahelyett hogy lehetővé tennék nekik ugyanezt.
Qui-gontól nem állt messze az a fajta viselkedés, amelyet a Jedik
„agresszív tárgyalásokénak neveztek, vagyis olyan módszereknek,
amelyekben fontosabb szerepet kapott a fénykard, mint a diplomácia.
Viszont Obi-van gyakran eltöprengett azon, hogy egykori mestere
vajon miképp vélekedne a jelenlegi háborúról. Híven emlékezett még
Dooku gúnyolódására. A Geonosison történt találkozásuk alkalmával
a gróf nem átallotta azt állítani, hogy ha Qui-gon még élne, akkor
csatlakozna hozzá, és a szeparatista mozgalom egyik élharcosává
válna.
Mihelyt a turbólift megállapodott, két klón sokkgránátokat hajított
az akna előtt húzódó folyosóra. A pusztító lökéshullámok
összezúzták a lesben álló droidok java részét. A megmaradt
robotharcosok viszont tüzet nyitottak, így villódzó sugárnyalábok
özöne áradt a lift felé. Jobb megoldás híján Obi-van, Cody, és a
többiek belevetették magukat ebbe a vízszintesen száguldó
energiaviharba. A klónok sorozatlövőre állított sugárvetőikkel
viszonozták a tüzet. A halálos pontossággal leadott, szaggatott
rövidsorozatok gyorsan végeztek a liftaknák közelében tartózkodó
droidokkal, de a járat másik végében máris felbukkant az erősítés.
Két klón elesett, mialatt az osztag, Obi-vannal az élen,
végigküzdötte magát a folyosón. Félúton jártak, amikor összeakadtak
vagy tucatnyi csatadroiddal, amelyeket a neimoidik küldtek, hogy
végre leszámoljanak a behatolókkal.

26
 A karcsú lövészdroidok valósággal eltörpültek az éjfekete testű
csatadroidok mellett. Ezeket az egységeket nem lehetett egy
csapással lenyakazni, mivel az építőik a fejüket belesüllyesztették
vaskos felsőtestükbe. Hosszú, erős karjaikat és lábaikat vastag
páncélzat védte. A karjaik végére csupán két hosszú, vastag fémujjat
szereltek, így azok nem voltak jók másra, csak a nagy tűzerejű
fegyverek kezelésére.
– Úgy látszik, ráharaptak a csalira, tábornok! – kiáltotta Cody,
mialatt ő, Obi-van és a két megmaradt klón bevergődtek a folyosóról
nyíló helyiségek egyikébe.
– Vagyis az akció sikeres! – állapította meg a Jedi. – Most már
csak túl kell élnünk valahogyan!
Cody a folyosó másik oldalán nyíló ajtóra mutatott, amely
pontosan szemben volt azzal a helyiséggel, amelyikben átmenetileg
menedéket találtak.
– Annak a teremnek a túlsó végében van egy másik turbólift –
kiáltotta a parancsnok, és megveregette Obi-van vállát, miközben
hozzátette: – Maga megy elsőnek, mi majd fedezzük!
A Jedi-mester kiperdült a folyosóra, a fénykardjával elhárított
néhány lövést, majd megcsonkított két csatadroidot, amelyek
elkövették azt a hibát, hogy megpróbálták útját állni. A szemközti fal
felé táncolt a halálos sugárnyalábok között, aztán két hárítás között a
bal könyökével odacsapott az ajtót működtető kezelőpanelre. A
súlyos fémlap félresiklott, és Obi-van végre eltűnhetett a
nekivadultan lövöldöző droidok elől. Néhány pillanat múlva
megérkezett a három klón is. Ők meg sem próbáltak kitérni a
sugárnyalábok útjából. A fejüket leszegve, egyszerűen átrohantak
közöttük, majd hatalmas ugrással bevetődtek az ajtón. Mindhárman
azonnal felpattantak, visszaugrottak az ajtó mellé, és annak
fedezékéből viszonozták a tüzet.
Obi-van néhány lépést tett befelé, és körülnézett. Körülöttük a
terem tele volt koporsó méretű, lebegtető hajtóműveken himbálózó
konténerekkel, amelyeket valamiféle könnyűfémből öntöttek. A
raktár szemközti falában tágas bejárat nyílt, amelyen keresztül
lánctalpakon közlekedő robotvontatók fáradhatatlanul hozták az

27
újabb és újabb konténereket a szomszédos csomagolóüzemből.
Hirtelen, minden előjel nélkül, egy lövészdroid jelent meg a széles
ajtónyílásban. Obi-van villámgyorsan szemügyre vette a kétszárnyú
csúszókapu vezérlőmechanizmusát, közben védekező állásba ugrott,
majd pontosan úgy járt el, ahogyan a rovarok hatalmas üregében.
Amikor a droid tüzet nyitott rá, az első lövést visszaverte magára a
harci gépezetre, míg a másodikat a sima fémpadlóra irányította. A
gondosan kiszámított szögekben ide-oda verődő sugárlövedék
őrülten cikázott a teremben…
Az események akár úgy is alakulhattak volna, ahogyan Obi-van
tervezte, ám a lehető legrosszabb pillanatban újabb vontatódroid
gördült be a csarnokba. Az ide-oda pattogó energianyaláb átütötte a
robot mögött lebegő konténert, majd telibe találta az ajtó
kapcsolótábláját. A vontatódroid riadtan füttyögött, és a rakományát
maga mögött hagyva elmenekült. Az ajtószárnyak zárulni kezdtek,
ám középen fémes csattanás kíséretében beleütköztek a konténerbe,
így sajátos ciklusba kezdtek. Kinyíltak, megpróbáltak bezárulni,
ismét kinyíltak, majd megpróbáltak bezárulni…
Valahányszor feltárult az ajtó, rajta keresztül egy-egy újabb
lövészdroid lépett be a csarnokba, és azonnal tüzet nyitott. A gyorsan
szaporodó harci egységek a másik ajtó felé szorították Obi-vant, ahol
a klónok továbbra is ádáz tűzpárbajt vívtak a csatadroidokkal.
Mindeközben valami más, alig észrevehető folyamat is lezajlott.
Az imént kilyukasztott konténerből habkönnyű, fehér pászmák
szállingóztak kifelé, majd a huzat révén villámgyorsan szétterjedtek a
csarnok levegőjében.
Néhány pillanattal később Obi-van felfigyelt a jelenségre, és
nyomban rájött, hogy miféle veszély fenyegeti.
A bal kezével elengedte a fénykardját, és beletúrt az övének egyik
táskájába, ám üresen találta.
– Hogy az a lángoló szupernóva… – szitkozódott, sokkal inkább
csalódottságában, mintsem dühében.
Máris kezdett szédülni.

28
 Hatodik
fejezet
– Uraim, ez egy szörnyű félreértés – kottyantotta ki TC–16,
amikor egy pillanatra alábbhagyott a veszett tűzharc.
– Hallgattassa el – parancsolta Anakin a droidhoz legközelebb eső
klónnak.
– De kérem…
Egy másik klón Anakin felé fordult, és a már maguk mögött
hagyott folyosószakasz felé intett.
– Uram, hat lövészdroid közeledik felénk abból az irányból!
Hamarosan kereszttűzbe kerülünk!
Anakin hevesen megrázta a fejét.
– Nem hagyjuk! – csattant fel. – Kövessenek, és hozzák a droidot
is!
Elfojtott, kétségbeesett hang szökött ki TC–16
beszédszintetizátorából.
Anakin szemét elsötétítette a harag. Behajlított jobb kezével
magasra emelte a fénykardját, és kiugrott a kereszteződésbe. Nem
használta az Erőt, ahogyan számos Jedi szokta mondani, mert az Erő
tetőtől talpig átjárta őt. Az indulatait hívta segítségül, képeket idézett
az emlékezetében, hogy azok felszítsák a dühét. Nem volt nehéz,
bőven akadt gyászos emléke: a buckalakók tábora a Tatuinon, vagy a
Yavin–4-en, a Jabiimon és a Praesitlynen elszenvedett vereségek…
Kéken izzó pengéjével utat nyitott magának és csapatának a
csatadroidok sorai között. Vízszintes csapásokkal felhasította fekete
páncélzatukat, levágta fegyvert tartó karjukat, eltérített lövedékekkel
térdre kényszerítette őket. Jószerével egy lövést sem engedett el
maga mellett, így a mögötte nyomuló klónok a sérült, de még
üzemképes droidokra összpontosíthatták a tüzet.
Körülötte a gépharcosok úgy dőltek jobbra-balra, mintha
megadták volna magukat.

29
 Mihelyt Anakin kijutott a veszélyzónából, minden erejét beleadva
rohant a menekülő előkelőségek után. A klónokat messze maga
mögött hagyva végigszáguldott néhány folyosón, lassítás nélkül
fordult be a sarkokon, de legvégül, egy utolsó folyosószakasz végén
hatalmas zsilipkapuba ütközött. Habozás nélkül beledöfte kardjának
energiapengéjét a gyűrűszerűen egymásba csukódó fémrétegekbe.
Vadul vicsorogva erőlködött, hogy kört vágjon a vaskos lemezekbe.
Minden erejét összeszedte, ám hamarosan el kellett fogadnia azt a
szikár tényt, hogy a fénykardot nem erre a feladatra tervezték.
Ekkor visszahúzta a pengéjét, és hátrált néhány lépést. Maga elé
emelte ökölbe szorított bal kezét, kinyújtotta mutató és középső ujját,
és apró kört rajzolt velük a levegőbe, hogy az Erő segítségével
kényszerítse rá az akaratát az átjáró nyitómechanizmusára. A
zsilipkapu megremegett, de zárva maradt. Anakin ezúttal is a fogát
csikorgatta tehetetlen dühében, és újra megpróbálta.
Amikor a klónok végre utolérték, a kapu felé biccentett, és rájuk
parancsolt:
– Robbantsanak bele lyukat!
Az egyik klón az ajtóhoz ugrott, és mágneses tölteteket tapasztott
a sima, fénylő fémfelületre. Anakin a háta mögött járkált fel és alá,
aztán egy másik harcos karon ragadta, és biztonságos távolságba
húzta.
A töltetek egyszerre detonáltak, és a zsilip engedett. Anakin
gondolkodás nélkül lódult az ovális, még izzó peremű lyuk felé.
A dokk tele volt konténerekkel és személyes holmikkal, amelyeket
a neimoidiak hely vagy idő hiányában már nem tudtak magukkal
vinni.
Viszont a helytartó kompja nem volt sehol.
A levegőben párafelhők örvénylettek, és elégett üzemanyag bűze
terjengett mindenfelé. Anakin kirohant a platform előreívelő
peremére, és a tekintetével Cato Neimoidia fénylő pontokkal
teleszórt éjszakai égboltját kutatta, hátha megpillantja a menekülő
hajót. Nyomban észrevette, hogy a palota védőpajzsát kikapcsolták.
A lenti lejtőkre telepített lézerágyúkból vörös energiasugarak százai
száguldottak felfelé.

30
 Az osztaga is csatlakozott hozzá. Az egyik klón magával
vonszolta a hiábavalóan tiltakozó TC–16-ot.
– Milyen típusú a hajó? – förmedt Anakin a droidra.
– Melyik hajó, uram? – érdeklődött udvariasan TC–16.
– A komp! – csattant fel Anakin. – Gunray kompja! Melyik
típushoz tartozik?
– Nos, úgy sejtem, hogy egy Sheathipede-modell, uram.
– A Haor Chall gyár Sheathipede-osztályú teherkompja, uram –
magyarázta az egyik klón. – A tervei az itteni rovarkatonákon
alapulnak. Ovális test, felpúposodó felső gerinc, az orrba épített
rakodórámpa, karmos leszállólábak. Gunray egységének neve: Lapiz
Cutter.
Hirtelen egy másik klón odaintett Anakinnak, és
kézmozdulatokkal jelezte, hogy rádióadást vesz. Néhány pillanatig
hallgatott, majd megszólalt:
– Tábornok, üzenet Dodonna parancsnok zászlóshajójáról. Az
elmúlt percekben több mint hatvan komp és más típusú hajó szállt fel
az erődítményből. Tizenhármat megsemmisítettünk, tizennyolcat
elfogtunk. Ismeretlen számú jármű sikeresen dokkolt a Kereskedelmi
Szövetség anyahajóin, és a Lucrehulk-osztályú hordozókon. Néhány
komp jelenleg is a bolygó légkörében repül.
Anakin hátat fordított az osztagának. Kesztyűs jobbja szörnyű
erővel préselte össze a kardjának markolatát, míg a bal kezét ökölbe
szorította. A haragja végül egy közeli konzolra zúdult. A fénykard
néhány villámgyors csapásától a készülék csörömpölve szétszóródott
a leszállópálya sima fémpadlóján.
Anakin ismét fel-alá járkált, majd vállon ragadta, és maga felé
fordított az egyik klónt.
– Üzenet a repülésirányító központnak – mondta hevesen zihálva.
– A hajómat és az asztrodroidomat akarom, méghozzá azonnal!
A klón bólintott, továbbította az üzenetet, majd néhány pillanatnyi
hallgatás után megszólalt:
– A központ vette, uram. A lehető leghamarabb megkapja a
vadászgépét.
Anakin visszafordult a platform széle felé, és felindultan fújtatott.

31
Úgy tűnt, a csata lassan véget ér, ő viszont már nem veszi ki belőle a
részét. Viszont ha folytatja Gunray üldözését…
– Skywalker tábornok! – szólalt meg az egyik klón a háta mögött.
– Sürgős üzenet Cody parancsnoktól. Őt és Kenobi tábornokot
sarokba szorították az első szinten.
Anakin furcsálkodó pillantást vetett a harcosra.
– Droidok? – kérdezte hitetlenkedve.
– Igen, uram, méghozzá rengeteg.
Anakin felpillantott a fekete égboltra, majd vissza arra a klónra,
akitől megkapta Cody üzenetét.
– Tábornok, a repülésirányító központ jelenti, hogy a vadászgépe
útnak indult – közölte a másik klón.
Anakin ismét felnézett az égre, aztán felsóhajtott, és a tekintetét
végighordozta az osztagán.
– Mit mondtak, hol van Obi-van és Cody?
– Az egyes szinten, uram. Egy csomagolóüzemben.
Az ifjú Jedi összepréselte az ajkait, és döntött.
– Rendben! – csattant fel. – Irány az egyes szint! Kihozzuk őket.

Hetedik
fejezet
A spórákkal szennyezett levegőjű raktárban a csúszóajtó szárnyai
továbbra is hol kinyílva, hol becsukódva döngölték a megnyomorított
konténert. A lövészdroidok áradata sem apadt el – minden egyes
ajtónyitásra belépett egy-egy újabb harci gépezet.
Nem sok minden változott, leszámítva Obi-van állapotát. A Jedi-
mester úgy érezte magát, mintha lezúdított volna a torkán három
üveg Whyren Bosszúját. Obi-van maga volt a megtestesült
ellentmondás. Nagyokat pislogott, de a szeme éberen csillogott,
összevissza dülöngélt, de talán még egy vihar sem dönthette volna le
a lábáról.

32
 Többé-kevésbé egy helyben állva ingadozott, szédelgett és
tántorgott, de a fénykardjával tévedhetetlenül verte vissza az
energianyalábok szinte szakadatlan záporát. A köpenyén
megperzselődött lyukak tátongtak, viszont a darabokra hullott,
szikrázó droidtestek és vonagló végtagok az ő hárításainak
pontosságát szemléltették.
Időnként úgy érezte, hogy ő maga nem is csinál semmit, csupán a
kezében tartja a fénykardot, és hagyja, hogy az végezze el a munkát.
Akár egy kézzel fogta a markolatot, akár kettővel, nem számított.
Máskor viszont előre kiszámította a lövedékek pályáját, és
villámgyorsan elhajolt vagy lebukott előlük.
Néha még arra is sikerült egy-egy szempillantásnyi időt
szakítania, hogy gratuláljon magának a kardvívás művészetében
szerzett jártasságáért.
Érezte, hogy vele van az Erő, de valahol a lelke mélyén
bizonytalanság gyötörte, miközben a világ lassan forgott körülötte.

Mivel a klónok időben figyelmeztették a spórákra, Anakin a

szájába vette a légzőkészülékét, mielőtt belépett abba a csarnokba,
amelyben Obi-van egymaga verte vissza ötvennél is több droid
támadását. A gyilkos gépek túlnyomó többsége már harcképtelen
állapotban hevert a padlón. A tántorgó Obi-van éppen az utolsókkal
végzett, amikor az erősítés benyomult a csarnokba.
Miután az utolsó droid is összeroskadt, Obi-van maga mellé
eresztette a fénykardját, és egy helyben állva, erősen imbolyogva
szemlélte az eredményt. Hevesen zihált, de boldogan vigyorgott.
– Anakin! – rikkantotta nagy vidáman. – Hogy vagy? Mi újság?
Amikor Anakin odasietett hozzá, egykori mestere szabályosan a
karjaiba dőlt. Az ifjú Jedi sietve elkapta Obi-van lengedező karját, és
kikapcsolta a fénykardját, aztán gyorsan a szájába illesztette azt a
légzőkészülékét, amelyet a rovarok üregében talált. Végül felkapta a
mélységes kábulatba zuhanó nagymestert, és odacipelte ahhoz a
bejárathoz, amelynél az osztaguk várta őket.
Néhány perccel később az egyik klón jelezte, hogy a csarnok
légtisztító rendszere kiszűrte a spórákat a levegőből, így már nincs

33
szükség a légzőkészülékekre. Ezzel egy időben Obi-van is kezdett
magához térni. Anakin nyomban lecsapott rá.
– Ez most melyik formagyakorlat volt, mester? – kérdezte
vigyorogva.
– Formagyakorlat? – motyogta Obi-van.
– Vagy inkább annak hiánya – Anakin felkacagott. – Sokért nem
adnám, ha Mace, Kit vagy Shaak Ti láthatta volna azt, amit az előbb
műveltél!
Obi-van értetlenkedve pislogott, majd feltápászkodott, és
végighordozta tekintetét a lövészdroidokból álló roncshalmokon.
– Ezt mi csináltuk? – kérdezte Codytól.
– A java részét ön, tábornok!
Obi-van zavarodott pillantást vetett Anakinra.
– Majd később elmagyarázom, mester – az ifjú Jedi hanyagul
legyintett.
Obi-van hátrasöpörte az arcába lógó hajtincseit, és hirtelen
észbekapott.
– Gunray! – kiáltotta. – Elfogtátok?
Anakin lehorgasztotta a fejét.
– Megszökött – válaszolta halkan. – Az egész kíséretével együtt.
Obi-van néhány pillanatig némán emésztette a kellemetlen hírt,
végül kijelentette:
– Utánuk kellett volna menned!
– Hagytalak volna itt? – vágott vissza Anakin, majd hirtelen
vigyorogni kezdett, és hozzáfűzte: – Persze, ha előre tudom, hogy
nagy titokban elsajátítottál egy új kardvívó stílust…
Ezúttal hiába tréfálkozott, Obi-van esze máshol járt.
– Talán elkapták őket odafent – morfondírozott félhangosan.
– Talán – visszhangozta Anakin, és ismét elkomorult.
– Ha nem, lesz még rá alkalmunk, Anakin. Gondoskodunk róla –
vigasztalta Obi-van.
– Azt elhiszem, mester…
Obi-van még hozzátett volna valamit, ám váratlanul egy idegen
klón lépett ki az egyik közeli turbóliftből, és odasietett hozzájuk. A
jövevény előbb feszesen tisztelgett, majd jelentett:

34
 – Kenobi és Skywalker tábornok urak! Különös dologra
bukkantunk a neimoidik hátrahagyott holmija között. Kérem,
jöjjenek velem!

Nyolcadik
fejezet
Az örvendetes tény, hogy a Sheathipede-osztályú komp sikeresen
átvergődött a turbólézer-lövedékek viharán, és dokkolt az anyahajó
jobb oldali hídtornyán, még korántsem garantálta a biztonságot.
Mialatt az utasok lesiettek a hajó hatalmas nyelvre emlékeztető
elülső rámpáján, a hatalmas hordozó hevesen rázkódott a
Köztársaság csatahajóinak kereszttüzében.
Amint a vérvörös köpenyt és magas, sisakszerű fejéket viselő
Gunray a fedélzetre tette a lábát, helyzetjelentést kért a dokkban
várakozó, sötét védőszemüveget viselő technikusoktól.
– Már kiszámítottuk a hiperűrugráshoz szükséges koordinátákat,
uram – válaszolta a legközelebb álló. – Pillanatok kérdése, és távol
leszünk Cato Neimoidiától. A Szeparatista-tanács tagjai a Külső
Gyűrűben várják önt, uram.
– Csak érjünk oda – morogta Gunray, amikor az anyahajót ismét
megingatta egy hatalmas robbanás.
A helytartó mögött lépkedett a helyettese, Rune Haako, és az ő
háta mögött sorakoztak a különféle pénzügyi, törvénykezési és
diplomáciai tisztviselők – valamennyiük fején jellegzetes, egyéni
formájú és díszítésű fejdísz pompázott. A droidok máris nekiláttak,
hogy kiürítsék a komp raktereit, és elszállítsák a rakományt, vagyis
azokat a kincseket, amelyekért Gunray oly sokat kockáztatott.
A helytartó félrehívta Haakót, mialatt a többiek sorban elhagyták a
csillogóan tiszta dokkot.
– Maga szerint lesz még esélyünk arra, hogy visszatérjünk ide, és
visszaszerezzük mindazt, amit most itt hagyunk? – kérdezte Gunray

35
aggodalmas képet vágva.
– Semmiképpen, uram – válaszolta egyszerűen Haako –, az
anyabolygónk immár a Köztársaságé. Az egyetlen reményünk, hogy
új menedéket találunk magunknak a Külső Gyűrűben. Máskülönben
ez a hajó lesz az otthonunk, de talán a végső nyughelyünk is.
A szomorúság sötét felhőt vont Gunray vöröslő szemgolyóira.
– De a gyűjteményeim… – sóhajtott bánatosan.
– A legkedvesebb tárgyai elkísérték önt – vigasztalta Haako, és a
rakodórámpa körül halmozódó konténerekre mutatott. – De ami a
legfontosabb, életben maradtunk, uram. Még néhány pillanat, és a
Jedik elfogtak volna minket.
Egyetértése jeléül Gunray aprót biccentett.
– Ön figyelmeztetett, Haako…
– Így volt, uram.
– Dooku gróf majd segít nekünk új otthonra találni, miután
megnyerjük a háborút – jegyezte meg bizakodva a helytartó.
– Ha megnyerjük a háborút, uram – mutatott rá Haako. – Úgy
tűnik, a Köztársaságnak feltett szándéka, hogy kiűzzön minket a
Galaxisból.
Gunray elutasító gesztust tett kövér ujjaival.
– Átmeneti visszaesés – mordult fel türelmetlenül. – A
Köztársaság még csak ezután fogja megpillantani valódi
ellenségének arcát.
Haako összerándult, sietve körülnézett, majd halkan, suttogva
megkérdezte:
– És úgy véli, uram, hogy ő elég lesz?
Gunray képtelen volt válaszolni, holott hosszú hetek óta rágódott
már ezen a kérdésen.
Egy dolgot világosan látott: a Kereskedelmi Szövetség dicsőséges
korszakának bealkonyult. Ironikusnak vélte, hogy az az illető, akinek
a leginkább köszönhető a Szövetség felvirágzása – és az ő
felemelkedése –, ugyanaz a személy, aki később többször elárulta
őket, és akihez most kénytelenek segítségért folyamodni.
Darth Sidious, a Szith Nagyúr.
Ott volt a Doralla és az Eriadu, ahol Sidious úgy mozgatta a

36
szálakat, hogy a neimoidik kezébe játszotta a hatalmat; ott volt a
Naboo, ahol parancsba adta, hogy vegyék blokád alá a bolygót, aztán
a Jedi-lovag meggyilkolása, az Amidala királynő elleni
merényletek… Ki sejtette akkor, hogy mindez végül a Kereskedelmi
Szövetség csúfos vereségéhez vezet? A Köztársaság hosszú éveken át
próbálta elítéltetni őt, Nute Gunray-t és minisztereit, hogy
megtörhessék azt a befolyást, amelyet a Szövetség élvezett az
intergalaktikus szállítmányozás és kereskedelem területén. Ám ez
alatt az idő alatt hiába zúdult rá tízmilliók megvetése, ő egyszer sem
beszélt Sidious szerepéről.
Vajon félelemből?
Valószínűleg.
De azért sem, mert érzékelte, hogy a Szith-lovag nem hagyta
magára mindenestől. Hiába fogták többször is perbe, a Sötét Nagyúr
valahogyan elintézte, hogy a bíróságok felmentő ítéleteket hozzanak.
Amikor a Szeparatista Szövetség erőre kapott, és a távoli
szektorokban forgolódó hajók biztonsága kétségessé vált, a
Kereskedelmi Szövetség szabadon gyarapíthatta állandó hadseregét
azzal, hogy közvetlenül üzletelhetett az ipari világokkal, például a
Geonosisszal és a Hyporival. A Köztársaság erejének hirtelen
megingását kihasználva a Kereskedelmi Szövetség kölcsönösen
gyümölcsöző üzleteket kötött az Iparvállalati Szövetséggel, az
Intergalaktikus Bankkartellel, a Pénzügyi Egyesülettel és más
gigavállalatokkal.
Aztán az utolsó tárgyalás folyamán felbukkant Dooku, és
megkörnyékezte őt. Az ígérte, hogy a Kereskedelmi Szövetségre
nézve végül minden jóra fordul. És ő, Gunray egy gyenge
pillanatában beszélt neki a Darth Sidiousszal kötött egyezségeiről.
Dooku figyelmesen végighallgatta, majd ígéretet tett, hogy a Jedi-
tanács elé tárja az ügyet, holott ő maga akkor már több éve kilépett a
Rendből. Gunray maga sem tudta eldönteni, hogy miképp vélekedjen
Dooku céljairól, vagyis a Szeparatista Mozgalom megteremtéséről,
főleg azért, mert a Köztársaság Szenátusát mételyező korrupció
gyakran kapóra jött a Szövetségnek. Mégis úgy érezte, hogy ha a
gróf nagy álmának, a Független Rendszerek Konföderációjának

37
megteremtése együtt jár a megvesztegetések és csúszópénzek
kialakult rendszerének felszámolásával, hát annál jobb.
Idővel aztán napvilágra kerültek Dooku valódi szándékai is: nem
annyira egy új, egy másfajta világrend megteremtése, hanem sokkal
inkább a fennálló Köztársaság térdre kényszerítése érdekelte – akár
erőszakos módszerekkel is. Nagyjából ennek volt köszönhető, hogy a
Kereskedelmi Szövetségnek sikerült felállítania egy jókora
hadsereget Finis Valorum főkancellár orra előtt. Dooku
közbenjárásának köszönhetően a Baktoid Fegyvergyárak készséggel
szállítottak hadianyagot mindazoknak, akik hajlandóak voltak a gróf
szövetségeséül szegődni.
Mindettől függetlenül Gunray nem adott meg minden lehetséges
támogatást a szeparatistáknak, noha többször is kérték tőle. Miért is
tette volna, ha egyszer továbbra is busásan jövedelmeztek a
Köztársaság fennhatósága alá tartozó csillagrendszerekkel kötött
üzletek? A saját játszmáját játszotta. Tudtára adta Dookunak, hogy a
különféle megállapodások egyik előfeltétele nem más, mint Naboo
korábbi királynőjének halála. Padmé Amidala két alkalommal is
meghiúsította az ő nagyravágyó terveit, és a törvényszéki
tárgyalásain is a felfuvalkodott nő volt az egyik leghangosabb
vádlója.
Aztán Dooku végre cselekedett. Felbérelt egy fejvadászt, aki két
merényletet is elkövetett Amidala szenátor ellen, ám mindkettő
kudarccal végződött.
És akkor következett a Geonosis.
Ám amikor végre a markába kaparintotta Amidalát – és kémkedés
vádjával törvényszék elé állította –, Dooku csak köntörfalazott, és
nem volt hajlandó nyíltan végezni a nővel. Ráadásul a kisujját sem
mozdította, amikor váratlanul felbukkant vagy kétszáz Jedi, a hátuk
mögött a Köztársaság titokban felállított klónhadseregével!
Azon a napon egy hajszálon múlt, hogy megmenekültek. Miután
Dookuval az oldalukon ő és Haako végigrohantak a katakombákon,
éppen csak sikerült felszállniuk a hatalmas csatamezővé vált
felszínről, hogy aztán nagy kínkeservesen összekaparják azt, ami az
anyahajókból és droidhordozókból megmaradt.

38
 Viszont a sok-sok kudarc és megaláztatás ellenére már túl késő
volt ahhoz, hogy a Kereskedelmi Szövetség kihátráljon a gróf
Konföderációjából.
Kitört a háború, és Dookuról kiderült az igazság. Kiderült, hogy ő
is Szith-lovag, és a mestere nem más, mint maga Sidious! Hogy a
gróf a rettegett Darth Maul megüresedett helyére lépett-e, vagy már a
Jedi-rendben töltött évei alatt is Szith volt, azt Gunray nem tudta, de
nem is érdekelte. Egyedül az számított, hogy hirtelenjében ugyanott
találta magát, ahonnan sok-sok évvel korábban elindult: olyan erők
szolgálatában, amelyeknek irányítása nem állt hatalmában.
Amíg a háború neki kedvezett, nem okozott fejfájást a kérdés,
hogy voltaképpen kit szolgál. A Kereskedelmi Szövetség szinte
zavartalanul halászhatott a zavarosban. Egy ideig úgy tűnt, hogy a
Sötét Nagyuraknak a Köztársaság megdöntéséről szőtt álmai valóra
válnak. Ám, váratlanul kiderült, hogy Palpatine főkancellár
személyében méltó ellenfélre akadtak. Az illető ugyan sosem tett
mélyebb benyomást Gunray-re, de ő lett az, akinek a személyes
vonzereje és fortélyossága révén sikerült megőriznie a hatalmát jóval
a hivatali idejének lejárta után is. És ő volt az, aki rábírta a Jediket,
hogy folytassák a háborút. Végül a hadiszerencse lassan fordulni
kezdett. A Köztársaság sorban visszafoglalta a szeparatisták által
ellenőrzött világokat, és immár magát Nute Gunray helytartót is
kiüldözték a Magból.
Amiről Gunray úgy érezte, hogy valóságos sorscsapás a
Kereskedelmi Szövetségre, de talán az egész neimoidi fajra nézve is.
A helytartó nagyot sóhajtott, és végighordozta tekintetét a
megmaradt javain: értékes köntösein és fejékein, csillogó ékszerein,
felbecsülhetetlen értékű műalkotásain…
Hirtelen jeges érzés kúszott fel a gerincén. Előreugró homloka és
alsó állkapcsa valósággal elzsibbadt a félelemtől. Vörös szeme
majdnem kiugrott a helyéről, miközben Rune Haako felé fordult.
– A trón! – hördült fel elkínzott hangon. – Hol a trón?
Haako értetlenül bámult rá.
– A lépegetőtrónom! Hát nem érted, te ostoba! – a helytartó
magából kikelve rikácsolt. – Nincs itt a trónom!

39
 Haako arcán látszott, hogy végre észbe kap. A szeme kidülledt, az
álla leesett.
– Nem felejthettük ott… – dadogta kétségbeesetten. Gunray
idegesen toporgott, és megpróbálta az emlékezetébe idézni, hogy hol
és mikor látta utoljára a különleges bútort.
– Biztosan tudom, hogy levitettem a dokkba – mondta végül. –
Igen, igen, most már emlékszem, hogy láttam ott. Abban a nagy
rohanásban…
– Uram – szakította félbe Haako –, könyörgöm, mondja, hogy
aktiválta az önmegsemmisítőt!
– Hogy én? – kérdezte meghökkenve Gunray. – Én azt hittem,
hogy ön gondoskodott róla.
A helyettese a mellkasára tapasztotta a tenyerét.
– De uram, hiszen én még a biztonsági kódokat sem ismerem! A
helytartó néhány pillanatig hallgatott, majd csendesen megkérdezte:
– Mi lesz, ha belepiszkálnak?
Haako széles, ajkak nélküli szája idegesen megrándult
néhányszor, majd kissé felderült a képe, és felvetette:
– A kódok nélkül semmire sem mennek, ugye?
– Igen, Haako, igaza van. Hát persze, hogy igaza van! Gunray
megpróbálta meggyőzni saját magát. Végső soron csupán egy
lépegetőtrónról van szó. Igaz, remek a kidolgozása, valóságos
műtárgy, de akkor is csak egy önjáró bútordarab. Egy bútordarab,
amelyre hiperhullámú adóvevőt szereltek. Egy hiperhullámú
adóvevőt, amelyet tizennégy évvel ezelőtt kapott…
– Mi lesz, ha megtudja, hogy elvesztettük? – zihálta a helytartó
felindultan.
– Sidious… – suttogta Haako.
– Dehogy Sidious!
– Vagyis Dooku gróf…
– Használd már a fejed! – rikoltotta dühösen Gunray, de nyomban
lehalkította a hangját: – Grievous-ről beszélek, ostoba! Mi lesz, ha
Grievous megtudja?
Grievous tábornokot, a droidseregek legfőbb parancsnokát San
Hill és Poggle ajándékozta Dookunak. Valaha csupán egy barbár

40
teremtmény volt, de manapság már egy kiborg szörnyeteg, amelyet
arra szántak és terveztek, hogy gyilkoljon és pusztítson. Máris egész
népek gyilkosa, megszámlálhatatlan világ feldúlója…
– Még nem késő – jelentett ki váratlanul Haako –, innen is
kapcsolatba léphetünk a trónnal.
– Aktiválhatjuk az önmegsemmisítőt? – kérdezte reménykedve a
helytartó.
Haako megrázta a fejét.
– Nem, uram, de talán rá tudjuk venni, hogy valahogyan
megsemmisítse magát.
Mialatt hangos köpenysuhogás kíséretében a legközelebbi
kommunikációs pult felé siettek, egy technikus feltartóztatta őket.
– Helytartó úr, készen állunk a hiperugrásra – jelentette futás
közben a védőszemüveges alak.
– Ne csináljanak semmit – csattant fel Gunray –, amíg nem adok
parancsot!
– De uram, a hajónk már alig bírja a sortüzeket!
– Most a sortüzek a legkisebb bajunk! – vágta oda dühösen a
helytartó.
– Siessünk – jegyezte meg Haako –, nincs sok időnk.
Gunray hátat fordított a technikusnak, és odarohant a konzolhoz.
Mielőtt bármibe belekezdett volna, halkan odasúgta a helyettesének:
– Erről egyetlen szót sem szólhat senkinek!

Kilencedik
fejezet
A karmos lábú, púpos hátú, míves trón mozdulatlanul állt az
immár elfoglalt fellegvár dokkjában, a menekülő neimoidik által
hátrahagyott holmik között.
Obi-van körülötte keringett, közben a jobb kezével töprengve
simogatta rövid szakáilát.
– Mintha már láttam volna ezt a szerkezetet – morfondírozott
41
félhangosan.
A trón mellett guggoló Anakin felnézett rá, és megkérdezte:
– Hol?
Obi-van megállt.
– Azt hiszem, a Naboo-n – válaszolta. – Röviddel azután, hogy
Gunray-t és a kíséretét őrizetbe vették Theedben.
Anakin csak a fejét csóválta.
– Én nem emlékszem, hogy láttam volna.
– Igen, téged túlságosan lefoglalt a droidvezérlő cirkáló
felrobbantása – vélekedett Obi-van. – Viszont jómagam is csupán
egy pillanatra láttam. Csak azért emlékszem rá, mert meglepett a
holovetítő tálcájának kidolgozása. Azelőtt még sosem találkoztam
hasonlóval, sőt azóta sem.
A tágas dokk másik végében állt Anakin karcsú, sárga vadászgépe.
R2–D2 a gép közelében ácsorgott, és bensőségesen csevegett TC–16-
tal. Cody parancsnok az osztagával a palota mélyét járta, és – a
klónok szavajárása szerint – éppen „nagytakarított”.
Anakin szemügyre vette a holovetítőt. Az ovális, bordázott
ötvözettányér oldalán lévő két csatlakozófoglalatból egy-egy
adatcella állt ki.
– Eléggé szokatlan – dünnyögte Anakin. – Lehet, hogy ezek a
cellák értékes információkat tartalmaznak.
– Ami eggyel több ok arra, hogy békén hagyjuk, amíg nem ér ide
valaki a Hírszerzéstől.
– Az egy örökkévalóságig eltarthat…
– Sietünk valahová, Anakin? – érdeklődött kissé gúnyos hangon
Obi-van.
– Nem, viszont…
– Akkor jobb, ha várunk, amíg a szakértők nem futtatnak le egy
megfelelő diagnosztikai programot.
Anakin grimaszt vágott, és szemtelenül megkérdezte:
– Mit tudsz te a számítógépes diagnosztikáról, mester?
– Jártam már néhányszor a Templom kiberlaboratóriumában,
Anakin.
– Tisztában vagyok vele, viszont itt van Artu, aki alkalmas egy

42
efféle tesztre – azzal Anakin felállt, és odaintette magához az
asztrodroidot.
– Anakin… – kezdte volna mondani Obi-van, de nem tudta
befejezni.
– Uraim, a leghatározottabban tiltakoznom kell – hangoskodott az
R2–D2 nyomában érkező TC–16. – Ezek a tárgyak Gunray
helytartónak és kíséretének a tulajdonát képezik.
– Neked éppen nem adtunk szót – förmedt rá Anakin.
R2–D2 a droidtársa felé fordította kupola alakú fejét, majd
trillázott és dudált egy sort. A két robot azóta civakodott egymással,
hogy a kisebbik begördült a dokkba.
– Igen, tisztában vagyok vele, hogy berozsdásodtak az
áramköreim – méltatlankodott TC–16. – Ami pedig a tartásomat illet,
hát így is marad, amíg nem javítják meg a csípőízületemet. Ti,
asztrodroidok, nagyon nagyra tartjátok magatokat, csak mert
vadászgépeket szoktatok vezetni.
– Ne is törődj Artuval! – szólt rá Anakin. – Őt már elrontotta egy
másik protokolldroid. Igaz, Artu?
A kis droid választ zümmögött, majd kinyújtotta a számítógépes
csatlakozókarját, és annak mágneses hegyét beleillesztette a
lépegetőtrón egyik kimenetébe.
– Anakin! – kiáltotta Obi-van éles hangon.
Az ifjú Jedi felállt, és engedelmesen odaballagott régi mesteréhez,
aki immár a leszállóplatform peremén állt. Obi-van a mutatóujjával
felfelé, egy pislogó fénypontra bökött, amely pillanatról-pillanatra
nagyobbra nőtt az éjszakai égbolton.
– Látod azt ott? – kérdezte. – Alighanem azt a hajót várjuk. A
Hírszerzés szakértői igencsak gorombák lesznek, ha megtudják, hogy
beleütöttük az orrunkat a dolgukba.
– Uraim… – recsegte a hátuk mögött TC–16.
– Most nem érdekelsz – vágott vissza Obi-van, anélkül, hogy
hátrafordult volna.
R2–D2 vadul füttyögött, dudált és sípolt, de a Jedik továbbra is az
eget fürkészték.
– Ha és amikor ők rábólintanak – folytatta Obi-van –, felőlem

43
akár fel is darabolhatod a trónt, ha ez a szándékod.
– Nem ez a szándékom, mester! – tiltakozott Anakin.
– Remek. Qui-gon talán jobban tette volna, ha szépen otthagy
téged Watto roncstelepén.
– Ezt nem gondolod komolyan, mester.
– Nem hát, viszont ott kedvedre belekontárkodhatnál mindenféle
masinába.
– Uraim…
– Most már tényleg hallgass, Tíszí! – kiáltotta Anakin. R2–D2
ismét dudált és sípolt, ám ezúttal a hangja mintha távolabbról
érkezett volna.
– És te is, Artu! – tette hozzá Anakin.
Obi-van a türelmét vesztve hátranézett, és nagyon meglepődött.
– Hol a trón? – kérdezte habozva.
Anakin is megpördült, és a tekintetével végigsöpört a dokkon.
– És hol van Artu? – csattant fel mérgesen.
– Ezt próbáltam a tudtukra adni, uraim – mentegetőzött TC–16, és
a dokk felrobbantott zsilipkapuja felé intett. – A trón elsétált, és
magával hurcolta az önök öntelt kis droidját!
Obi-van zavarodott pillantást vetett Anakinra, aki bizakodva
kijelentette:
– Nem juthatott messzire, mester!
Kirontottak a folyosóra, és elrohantak az első kereszteződésig.
Miután a keresztfolyosó is elhagyatottnak bizonyult, visszatértek a
dokkhoz, és nekiláttak, hogy sorban átkutassák az azzal szomszédos
termeket és szobákat. Néhány pillanattal később egy hosszan
elnyúló, kétségbeesett elektronikus sikoly mindkettejüket
visszarángatta a főfolyosóra.
– Ez Artu – állapította meg Anakin.
A két Jedi a mögéjük szegődő protokolldroid kíséretében követte
az asztrodroid vészjelzését. Hamarosan beviharzottak egy kisebbfajta
irányítóterembe, ahol meglepő látvány tárult a szemük elé. A
lépegetőtrón a helyiség közepén, egy helyben menetelt.
Szemlátomást egy kommunikációs konzol felé igyekezett, amellyel
máris összekötötte egy feszesre húzott adatkábel. R2–D2 néhány

44
ujjnyival a padló felett lebegett. A fogókarjával egy iratszekrénybe
kapaszkodott, míg a másik karja továbbra is a trón foglalatába
csatlakozott. A kis droid szervomotorjai búgva tiltakoztak a
túlterhelés ellen, de R2–D2 kitartott. A trón karmos lábai
egyfolytában jártak, ám szerencsére nem találtak fogást a sima
fémpadlón, így folyton elkapartak. A szerkezet hiába erőlködött, egy
tapodtat sem került közelebb a konzolhoz.
– Ez meg mit akar? – csodálkozott Obi-van. Anakin furcsán
grimaszolt, és megcsóválta a fejét.
– Lehet, hogy feltölti magát? – találgatott félhangosan.
Válaszképpen R2–D2 csivitelt és sípolt néhányat.
– Mit mond Artu? – kérdezte Obi-van a protokolldroidot.
– Azt, uram, hogy a lépegetőtrón éppen készül megsemmisíteni
saját magát.
Anakin két ugrással a trón mellett termett.
– Artu, húzd ki belőle a karod! – kiáltotta Obi-van. – Anakin,
gyere, tűnjünk el innen!
Anakin ujjai máris a holovetítő rögzítőcsavarjain dolgoztak.
– Nem lehet, mester – tiltakozott hevesen –, most már biztosra
vehetjük, hogy van valami ebben a székben, amit valaki szeretne
eltitkolni.
Obi-van aggodalmas pillantást vetett az asztrodroidra.
– Mennyi időnk van még, Artu? – kérdezte.
Ezúttal kérni sem kellett TC–16–ot, készségesen fordította a
választ:
– Néhány másodperc, uram!
Obi-van a társa mellé ugrott.
– Nincs rá idő, Anakin! – kiáltotta feldúltan. – Egyébként is, lehet,
hogy már attól felrobban, ha megpiszkálják!
– Már majdnem kész vagyok, mester…
– Csak közben megölsz minket!
Obi-van hirtelen zavart érzett az Erőben.
Gondolkodás nélkül vállon ragadta Anakint, és elrántotta a tróntól.
A makacs készülék a következő pillanatban fehér, páraszerű anyagot
lövellt oda, ahol az imént az ifjú Jedi guggolt.

45
 Obi-van krákogott néhányat, mialatt köpenyének bő ujjával
eltakarta a száját és az orrát.
– Mérgesgáz! – kiáltotta. – Fogadjunk, hogy ugyanaz, mint amit
Gunray bevetett ellenünk a Naboo-n! Tartsd vissza a lélegzetedet!
– Köszönöm, mester – dörmögte Anakin, és néhány lépésnyi
távolságból ismét a trónt tanulmányozta. Végül egyszerűen csak
kijelentette: – Vállalnunk kell a kockázatot!
Azzal, mielőtt Obi-van megakadályozhatta volna, megmarkolta az
adatkábelt, és egyetlen rántással kitépte a kommunikációs konzolból.
R2–D2 szinte nyüszített, míg TC–16 felnyögött rémültében.
Hirtelen kék energiaháló szikrázott fel a trón és a konzol körül,
amely leverte a lábáról Anakint.
Ezzel egy időben nagy felbontású, körülbelül egy méter magas
hologram jelent meg a trón holotálcája felett.
R2–D2 ismét riadót füttyögött.
És ekkor a trón rejtett hangszóróiban felzendült Nute Gunray
eltéveszthetetlen hangja. Ez a hang alázattól és félelemtől remegett,
mialatt a helytartó annyit mondott a kék színben úszó, a fején
csuklyát viselő alaknak:
– Igen, igen, természetesen. Személyesen gondoskodom róla,
Sidious Nagyúr!

Tizedik
fejezet
Ebben az időszakban egy Palpatine főkancellárral folytatott
megbeszélést senki sem vehetett félvállról, még az úgynevezett
Lojalista Bizottság tagjai sem.
Megbeszélés?
Sokkal inkább audiencia.
Bail Organa csupán néhány órája érkezett a Coruscantra, és
továbbra is azt a sötétkék köpenyt, fodros gallérú inget és magas

46
szárú csizmát viselte, amelyet még a felesége készített ki neki,
mielőtt elindult volna az Alderaanról. Csupán egyetlen hónapra
utazott el a fővárosból, ám alig tudta elhinni, hogy miféle zavarbaejtő
változások következtek be rövid távolléte alatt.
Innen nézve Alderaan még csodálatosabbnak, valóságos
szentélynek tűnt. Mihelyt az emlékezetébe idézte gyönyörű, kék és
fehér színekben pompázó szülőbolygóját, Bailt elfogta a vágy, hogy
odahaza legyen, imádott felesége mellett.
– További azonosítót kérek – recsegte a leszállóplatform
biztonsági ellenőrzőpontjánál állomásozó klónparancsnok.
Bail a személyi csipkártyájára mutatott, amelyet az imént
csúsztatott a leolvasóba.
– Ez minden, őrmester – közölte higgadtan. – Amúgy a
Köztársaság Szenátusának tagja vagyok.
A sisakos tiszthelyettes a letapogató képernyőjére pillantott, majd
végigmérte a szenátort.
– Azt látom – válaszolt barátságtalanul. – De akkor is szükség lesz
még valamire.
Bail haragosan felszisszent, de belenyúlt brokátujjasának belsó'
zsebébe, és előhalászta a hitelkártyáját.
Íme, az új Coruscant, kesergett magában.
Arctalan, a kezükben sugárvetőt szorongató katonák lepték el a
kompkikötőket, az áruházakat, továbbá sorfalat álltak a bankok,
szállodák és színházak előtt, vagyis jelen voltak mindenütt, ahol a
lakosok összegyülekeztek vagy összevegyültek egymással. Folyton a
tömeget fürkészték, és mindenkit feltartóztattak, akinek a külseje
megfelelt a terroristákról alkotott profilnak. Egymást érték a
személyi motozások és a házkutatások. Nem puszta szeszélyből
cselekedtek így, mivel a klónharcosok sosem viselkedtek a
pillanatnyi hangulatuk szerint. Nem tettek mást, csupán a beléjük
plántált ösztönöknek engedelmeskedve végrehajtották a kapott
parancsot.
A városbolygón ellenőrizhetetlen hírek keringtek erőszakos úton
feloszlatott háborúellenes tüntetésekről, eltűnt személyekről és
magánvagyonok elkobzásáról. Ugyanakkor ritkán kerültek elő a

47
hatalmi visszaéléseket alátámasztó bizonyítékok, de ha mégis,
láthatatlan kezek villámgyorsan eltüntették azokat.
Bail észrevette, hogy őt magát sokkal jobban zavarja ez a
mindenütt jól érzékelhető katonai jelenlét, mint helybeli barátait vagy
akár szenátusbeli képviselőtársait. Elsősorban annak tulajdonította a
nyugtalanságát, hogy ő a békés Alderaan szülötte, ám ez a
magyarázat csak részben fedte az igazságot. Leginkább az a
könnyedség idegesítette, amellyel a coruscanti lakosok túlnyomó
többsége hozzászokott a változásokhoz. A biztonság érdekében
készségesen, önként lemondtak a személyi szabadságjogaik egy
részéről. Csakhogy ez a biztonság látszólagos volt. Mert miközben
úgy tűnt, hogy Coruscant messze esik a háborútól, a valóságban
annak egyik központja volt.
Most, a háború kellős közepén, a lakosság már szinte
természetesnek vette az egyre szaporodó biztonsági intézkedéseket.
Leszámítva természetesen azoknak a fajoknak a tagjait, amelyeket a
leggyakrabban hoztak összefüggésbe a szeparatista mozgalommal – a
geonosikat, a muunokat, a neimoidiket, a gossamokat és a többieket.
Ezeket a teremtményeket vagy kiközösítették, vagy elűzték a
fővárosból. Miután oly sok évig éltek félelemben és tudatlanságban,
elenyészően kevés coruscanti állt elő a legfontosabb kérdéssel:
voltaképpen mi történik velük és körülöttük? A legkevésbé maguk a
szenátorok, akiket olyannyira lefoglaltak az alkotmánymódosítások,
hogy teljességgel megfeledkeztek a kormányzat ellensúlyaként
betöltött szerepükről.
A háborút megelőzően széles körű és mélyreható korrupció
fojtogatta a törvényhozást. Egyes törvényjavaslatok egyszerűen
eltűntek a bürokrácia útvesztőiben, más jogszabálytervezetek éveket
töltöttek íróasztalok mélyén… A háború egyik hatásaként a
korrupciót és a tétlenséget a kötelesség szándékos elhanyagolása
váltotta fel. A józan vita és a higgadt eszmecsere ugyanolyan ritka
lett, mint amilyen idejétmúlt. Egy olyan politikai légkörben, ahol a
képviselők féltek a szabad véleménynyilvánítástól, könnyebbnek tűnt
– és elvileg biztonságosabbnak is –, ha átruházzák a hatalmat egy
olyan valakire, akinek legalább látszólag van némi fogalma az

48
igazságról.
– Szabadon távozhat – mondta végül az őrmester.
A szenátor keserűen elmosolyodott.
Szabadon távozhatok? Mégis, hová? – tépelődött magában,
mialatt leintett egy légitaxit. Miután beszállt, utasította a droidsofőrt,
hogy repítse őt a Szenátus épületéhez, majd hátradőlt az ülésen, és
körülnézett.
Ebben a magasságban, jóval a város felszínébe mélyedő,
feneketlen kanyonok felett, távol a járőröző klónoktól és köztársasági
kémektől, Coruscant nagyjából ugyanúgy festett, mint annak idején,
amikor megismerte ezt a fenséges városbolygót. A forgalom éppoly
sűrűen áramlott a levegőben, mint régen. Kompok és
leszállóegységek száguldoztak mindenfelé, ékes bizonyítékául annak,
hogy továbbra is csillaghajók érkeznek Coruscantba a Galaxis
minden egyes vidékéről. Új éttermek nyíltak, és zavartalanul
virágoztak a különféle művészetek. A közhangulat minden
fenyegetés ellenére derűsnek tűnt, és – talán éppen a háború miatt –
több szertelen kicsapongásról lehetett hallani, amint korábban
bármikor. Noha a Külső Gyűrűvel folytatott kereskedelem nem volt
zavartalan, a coruscantiak többsége magas életszínvonalon élt, és
számos szenátor továbbra is élvezte azokat a kiváltságokat,
amelyeket a háború előtti években vívtak ki maguknak.
Innen fentről alaposan szemügyre kellett venni a várost, ha valaki
látni akarta a változásokat. Viszont aki figyelt, akár egy apró, oválist
formázó légitaxiban is észrevehette azokat.
Az utasülés előtti tenyérnyi képernyőn egyebek mellett végigfutott
egy reklám, amely a Köztársaság Védelmi Bizottságának erényeit és
eredményeit dicsőítette. A hirdetés a következő szavakkal zárult:
MI CSAKIS EMBERI LÉNYEKET ALKALMAZUNK!
Mindeközben a távolban, egy hatalmas irodatorony homlokzatáról
függő holovetítő éppen a HoloHálózat esti híradóját sugározta, amely
a legutóbbi, a Cato Neimoidia felszínén kivívott győzelemről
tudósított. A riporter szerint a Köztársaság a hős klónharcosoknak
köszönhetően diadalt diadalra halmozott az utóbbi időben.
Bail jól tudta, hogy ezekben az adásokban hosszú hónapok óta

49
jóformán meg sem említik a Jediket, kivéve akkor, ha Palpatine
főkancellár dicséretben részesíti valamelyiküket a Szenátus előtt.
Főleg az ifjú Anakin Skywalkert. Máskülönben Coruscant utcáin alig
bukkantak fel felnőtt Jedik. Ők vezették harcba a klónlégiókat, nem
csoda hát, hogy messzire távolodtak a fővárostól, és szétszóródtak a
Galaxisban. Bail barátságot kötött néhányukkal, már amennyire ez
egy Jedivel lehetséges volt. Jól ismerte Obi-van Kenobit, Yodát,
Mace Windut és Saesee Tiint, vagyis azon kevés kiválasztottakat,
akiket Palpatine hajlandó volt személyesen fogadni.
A szenátor kényelmetlenül mocorgott az ülésen.
Még Palpatine legharsányabb kritikusai is elismerték, hogy rajta
kívül mások is felelősek mindazért, ami Coruscanttal történt. Bár
aligha volt olyan ártatlan, mint amilyennek általában mutatta magát,
a főkancellárt nemigen lehetett volna bármivel is megvádolni. A
felemelkedését elsősorban annak a képességének köszönhette, hogy
tudta egyszerre őszintének és szigorúnak mutatni magát. Legalábbis
Bail szenátusbeli elődjének véleménye szerint.
Antilles meglátása szerint tizenhárom évvel ezelőtt a szenátorokat
csakis egyvalami érdekelte: hogy megszabaduljanak Finis
Valorumtól. Valorumtól, aki mélységesen hitte, hogy képes lesz
megtisztítani a legfőbb törvényhozó testületet a rárakódott és
beleivódott mocsoktól. Palpatine valószínűleg már akkoriban
gyűjtögette maga köré a befolyásos barátokat.
Mindezek ellenére Bail gyakran eltöprengett azon, hogy vajon ki
foglalta volna el Palpatine helyét a főkancellári páholyban, ha a
Raxus Prime-on és az Antar 4-en nem pontosan akkor robban ki a
válság, amikor lejárt az ő hivatali ideje. Híven emlékezett még a
Vészhelyzeti Törvény tárgyalása során röpködő érvekre; hogy milyen
veszélyes „egyik kulacsból a másikba tölteni a vizet egy homokdűne
tetején”. Akkoriban számos szenátor érezte úgy, hogy a Köztársaság
ideje lejárt, és talán hagyni kéne, hogy Dooku gróf mozgalma
kibontakozhasson.
De mindjárt másképp vélekedtek, amikor teljes mivoltukban
megmutatkoztak a Szeparatista Mozgalom veszélyei.
Másképp vélekedtek, miután a korlátlan kereskedelem ígéretére

50
hatezernél is több világ szakadt el a Köztársaságtól. Másképp
vélekedtek, miután a komoly katonai ütőerővel rendelkező
társaságok összeszövetkeztek Dookuval. Másképp vélekedtek,
miután a Rimma Kereskedelmi Útvonal elérhetetlen lett a
Köztársaság hajóinak számára.
A csapások következményeként a Szenátus elsöprő fölénnyel
megszavazta azt az alkotmánymódosítást, amellyel határozatlan időre
meghosszabbították Palpatine főkancellár mandátumát, azzal a
kitétellel, hogy miután helyreáll a rend és a béke, önként lemond
hivataláról. Ám hamarosan kiderült, hogy nincs esély a helyzet gyors
rendezésére. A korábban szívélyes és szerény Palpatine hirtelen a
demokrácia legfőbb szószólójává lépett elő, és megesküdött, hogy
nem fogja tétlenül végignézni, amint a Köztársaság szétszaggatja
önmagát.
Hírek kezdtek keringeni az új Katonai Törvényről. Maga
Palpatine egyszer sem kardoskodott egy állandó hadsereg felállítása
mellett. Nem, ezt a szerepet meghagyta másoknak – néhány kellően
megdolgozott szenátornak. A főkancellár végül megpróbált tető alá
hozni egy békéltető tárgyalást, ám Dooku látatlanban visszautasított
minden ajánlatot.
A békekötés helyett kitört a nyílt háború.
Bail tisztán emlékezett arra a napra, amikor Palpatine, Mas
Amedda és néhány malastari szenátor társaságában ott állt a
Szenátusi Hivatal egyik balkonján. Szemtanúja volt, amint több
tízezer klónharcos bemasírozott azokba a hatalmas csapatszállítókba,
amelyek elvitték őket a háborúba. Tisztán emlékezett arra, hogy a
látványtól milyen szörnyű elkeseredés kerítette hatalmába. A velejéig
megrázta, hogy ezer évi békét követően ismét visszatért a gonosz, és
vele a pusztítás.
Pontosabban, hagyták, hogy visszatérjen.
Mindettől függetlenül Bail eltemette magában az érzéseit, és
eljátszotta a maga szerepét. Lelkes védelmezője lett olyan
törvényjavaslatoknak, amelyekről korábban hallani sem akart.
Támogatta Palpatine-t a „nehézkes bürokrácia hatékonnyá
áramvonalasításának” érdekében tett erőfeszítéseiben. Aztán

51
nagyjából tizennégy hónappal ezelőtt a félelmei visszatértek, sőt
felerősödtek. Különös dolgok történtek akkoriban. Váratlanul nyoma
veszett Seti Ashgad szenátornak, aki hangosan kikelt a Szenátusi
Hivatal megfigyelőkamerákkal való felszerelése ellen. Aztán gyanús
körülmények között felrobbant egy csillaghajó, amelynek fedélzetén
Finis Valorum utazott. Majd következett egy különleges biztonsági
törvény, amely gyakorlatilag teljhatalmat biztosított Palpatine-nak
Coruscant felett…
És gyanús volt magának a főkancellárnak a viselkedése is.
Gyakorta elzárkózott tanácsadóinak serege és illegálisan felállított
személyi testőrsége mögé. Hajlíthatatlan elszántsággal hirdette, hogy
a Köztársaságnak folytatnia kell a harcot, amíg ki nem vívja a teljes
győzelmet. A szerény, szelíd szavú Palpatine eltűnt. De vele együtt
eltűnt az engedelmes Organa szenátor is. Bail akkor megfogadta,
hogy a jövőben nyíltan fog beszélni az aggodalmairól, és
kapcsolatokat épített ki azokkal a szenátorokkal, akik maguk is
osztották ezeket az aggodalmakat.
Közülük néhányan most is várták őt a hatalmas gombát formázó
Szenátusi Hivatal előtt elterülő széles téren. Mialatt a légitaxi lassan
leereszkedett, Bail sorban megpillantotta legfőbb szövetségeseit: az
emberi fajhoz tartozó Padmé Amidalát, Mon Mothmát, Terr Taneelt,
Bana Breemut, Fang Zart, és az egyik idegen faj szülöttét, Chi
Eekway szenátort.
Amikor Bail odaért hozzájuk, a karcsú, rövid hajú Mon Mothma
melegen megölelte.
– Milyen jelentőségteljes alkalom, Bail! – suttogta a férfi bal
fülébe. – Palpatine audienciát tart!
Organa szenátor halkan felkuncogott. Ők ketten teljesen
egyformán gondolkodtak.
Padmé is megölelte, bár inkább szertartásosan, mint barátságosan.
A Naboo egykori királynője káprázatosán festett. Az arca kissé
kikerekedett azóta, hogy Bail utoljára látta, ám elegáns köntösében, a
fején bonyolult frizurával maga volt a klasszikus szépségideál.
Padmé röviden beszámolt arról, hogy ő maga is éppen most tért
vissza a szülőbolygójáról, ahol egy csodálatos hetet töltött a családja

52
körében.
– Igen, a Naboo valami egészen különleges világ – helyeselt Bail.
– Nem is értem, hogy hogyan származhat onnan egy olyan akaratos
valaki, mint a mi Palpatine főkancellárunk.
Padmé rosszalló pillantást vetett rá.
– A főkancellár nem akaratos, Bail – tiltakozott szelíden –, maga
nem ismeri annyira, mint én. Ő igenis a szívére veszi mindazt, amit
elmondunk neki.
– Továbbá mindig készen áll a jóra – jegyezte meg Chi Eekway,
és kék arcára gúnyos kifejezés költözött.
– Ön alábecsüli Palpatine éleselméjűségét – vágott vissza Padmé.
– Én biztosan tudom, hogy elvárja, sőt nagyra értékeli a nyílt
beszédet.
– Eddig is őszinték voltunk, szenátor – mutatott rá a sötét bőrű,
mellig érő szakállt viselő Fang Zar. – De nem jutottunk vele
messzire.
Padmé végighordozta tekintetét a társaságon.
– Viszont most, hogy így együtt vagyunk… – kezdte
bizonytalanul.
– Már az is kevés lenne, ha itt volna a Szenátus egytizede –vágott
közbe a tetőtől talpig fényes selyemruhákba öltözött Bana. – Most az
a legfontosabb, hogy ne hagyjuk magunkat eltéríteni a
szándékainktól.
Eekway súlyosan, komoran bólogatott.
Mialatt besétáltak a hatalmas épületbe, a beszélgetés a
könnyedebb, magánjellegű ügyekre terelődött. Valamennyien
fellelkesülve, vitára készen érkeztek a főkancellár dolgozószobája
elé. Palpatine helyett a szervezőtitkára várt rájuk, aki udvariasan
megkérte őket, hogy helyezzék magukat kényelembe a dolgozószoba
előtti fogadótérben, és várjanak türelemmel.
Több mint egy órányi várakozás után a társaság derűs hangulata
elpárolgott. Ám ekkor félresiklott Palpatine dolgozószobájának
ajtaja, és kilépett rajta Sate Pestage, a főkancellár főtanácsadóinak
egyike.
– Nahát, szenátor hölgyek és urak, micsoda meglepetés! –

53
lelkendezett fennhangon, noha az ábrázata inkább bosszúságról
tanúskodott.
Bail talpra ugrott, és mindannyiuk nevében visszavágott:
– Aligha meglepetés, jó uram! A találkozó időpontját több mint
három héttel ezelőtt egyeztettük.
Pestage lapos pillantást vetett a szervezőtitkárra.
– Valóban? – kérdezte vontatott hanghordozással. – Engem nem
tájékoztattak róla.
– Pedig tudnia kellett volna – jelentette ki határozottan Padmé –,
tekintve, hogy az ön irodája igazolta vissza az időpontot.
– Néhányan sokat kockáztattunk, és hatalmas utat tettünk meg
azért, hogy most itt lehessünk – tette hozzá Eekway.
Pestage sajnálkozó gesztussal széttárta a kezeit.
– Ezek az idők mindannyiunktól áldozatokat kívánnak,
szenátorok! – sóhajtotta látszólag szomorúan, de közben alig bírta
elfojtani elégedett mosolyát. – Vagy talán önök úgy érzik, hogy
többet kockáztatnak, mint a főkancellárunk?
Ismét Bail szólalt meg:
– Senki sem célzott semmire. Valamennyien jól tudjuk, hogy
Palpatine főkancellár fáradhatatlanul munkálkodik a Köztársaság…
khm, érdekében. De ettől a tény még tény marad. Megegyeztünk,
hogy fogad minket, és mi nem távozunk innen, amíg nem váltja
valóra az ígéretét.
– Nem rabolnánk sokáig az idejét – próbált megütni békülékeny
hangot Terr Taneel.
– Talán valóban nem – Pestage aprót biccentett –, viszont meg kell
érteniük, hogy a főkancellár mennyire elfoglalt. Naponta új és új
fejleményekkel kell szembenéznie. – A főtanácsadó Bail felé fordult.
– Úgy hallottam, hogy ön, szenátor úr, az utóbbi időben baráti
kapcsolatokat ápol a Jedi-tanács egyes tagjaival. Mi lenne, ha
meglátogatnák őket, mialatt én megpróbálok új időpontot keresni az
önök számára?
Bail szakállas arca kivörösödött a haragtól.
– Nézze, Sate, nem távozunk innen, amíg nem találkoztunk vele!
– jelentette ki kissé fenyegető hangon.

54
 Pestage erőltetett, görcsös mosolyra húzta a száját, és a fejét
meghajtva válaszolt:
– Kérem, szenátor úr, joguk van hozzá!

Tizenegyedik
fejezet
A komp, amelynek leszállófényei magukra vonták Obi-van
figyelmét, nem csupán a hírszerzés szakértőit hozta a fellegvárba.
Yoda is a fedélzeten tartózkodott, mert a lépegetőtrón felkeltette az
érdeklődését.
A technikusok rávették a trón holovetítőjét, hogy visszajátssza
Sidious Nagyúr képét, míg a Hírszerzés kódfejtői biztosra vették,
hogy egy alaposabb vizsgálatot követően még jó néhány titokra fény
fog derülni.
Anakin egyetlen pillanatra sem akarta szem elől téveszteni a trónt,
ezért kikövetelte, hogy ő felügyelhesse szállításra való előkészítését
és behajózását. Obi-van és Yoda feleslegesnek érezték magukat, ezért
úgy döntöttek, hogy járnak egyet Gunray helytartó palotájának
folyosóin. A tiszteletre méltó, ősöreg Jedi-mester mélyen a
gondolataiba merülve lépkedett. A csendet csak távoli lövések
szórványos hangjai és Yoda botjának kopogása törte meg.
Obi-van képtelen volt kifürkészni Yoda gondolatait. Nem tudta,
hogy az agg mester vajon Sidious képén töpreng-e, vagy pedig a
sajnálatos híren, mely szerint két Jedi életét vesztette a Cato
Neimoidia felszínén dúló összecsapásban. Napról napra több és több
Jedi áldozta életét a Köztársaságért. A legtöbbjüket lelőtték, akárcsak
a klónokat. Sokan megsebesültek, megvakultak vagy megégtek…
Egyeseken még segített a baktafolyadék, de jó néhányan mindörökre
megnyomorodtak. Ezernél is több tanítvány vesztette el a mesterét,
ezernél is több mester a padavanját. Mostanában, ha valahol
összeverődött néhány Jedi, már nem az Erőről beszélgettek, hanem a
hadjárataikról. Az új fénykardok készítése immár nem meditációs
55
gyakorlatnak számított, hanem a közelharc szörnyűségeire való
felkészülésnek.
Az egyik hosszú folyosó végéhez érve Obi-van és Yoda
megfordultak, és elindultak visszafelé. Yoda, a tekintetét továbbra is
a padlóra szegezve, halkan megszólalt:
– Fontos leletre bukkantál, Obi-van. Bizonyítja, hogy Dooku gróf
összeszövetkezett valakivel. Bizonyítja, hogy az ismeretlen Szith-
lovag nagyobb szerepet játszik ebben a háborúban, mint ahogyan
eddig sejtettük.
A Sidious név eleddig csupán egyszer merült fel a háború kitörése
óta. A Geonosison történt, amikor Dooku azzal kérkedett az
energiabilincsekbe vert Obi-van előtt, hogy ez a bizonyos Szith
Nagyúr több száz szenátort tart a befolyása alatt. Obi-van akkor úgy
vélte, hogy Dooku hazudik, mert el akarja hitetni vele, hogy továbbra
is a Jedik mellett áll, és a maga módján próbálja keresztülhúzni a
sötét oldal híveinek számításait. Noha Dooku – hogy kimutassa
őszinteségét – leleplezte saját magát, Yoda és a Tanács továbbra is
úgy hitte, hogy Sidioust illetően hazudott. Sőt a Tanács két tagja
szilárd meggyőződéssel vallotta, hogy a Szith Nagyúr maga Dooku,
aki valahogyan elsajátította a sötét oldal tudományát.
És most, amikor minden jel arra utalt, hogy Sidious valódi, létező
személy, Obi-van már tényleg nem tudta, hogy mit gondoljon.
A gróf titokzatos szövetségesei elleni hajtóvadászat már a háború
kitörésekor megkezdődött. Dookuról tudni lehetett, hogy megtanított
egyes Jediket a sötét fortélyokra – mestereket, akik elvesztették a
hitüket a Köztársaságban, padavanokat, akiket lenyűgözött a sötét
oldal ereje, valamint félrevezetett újoncokat, mint amilyen Asajj
Ventress is volt. Viszont mindeddig nem született válasz a
legfontosabb kérdésre: ki volt Dooku mestere?
Tizenhárom évvel korábban, amikor Obi-van legyőzött egy Szith-
lovagot a Naboo bolygón, a mestert ölte meg vagy a tanítványt?
A kérdés abban a hitben gyökerezett, amely szerint a Szith-ek,
miután egy évezreddel korábban gyakorlatilag szétverték a
Rendjüket, és kiirtották egymást, mindörökre megtanulták, hogy
sosem szabad felállítani egy egész Szith-hadsereget. Azt vallották,

56
hogy egyszerre legfeljebb két Szith-lovag létezhet a Galaxisban,
nehogy a tanítványok összeesküdjenek, és az erőiket egyesítve
végezzenek a mesterükkel.
Ez a tétel sokkal inkább dogma volt, mintsem szabály. De ez volt
az a dogma, amelyre támaszkodva a Szith-rend ezer éven keresztül
fennmaradt.
Viszont az a fején szarvakat viselő, vörösre tetovált Szith, akit
Obi-van elpusztított, nem képezhette ki Dookut, mert ő akkoriban
még a Jedi-rend tagja volt. Márpedig semmiképpen sem élhetett
kettős életet a Templom falain belül.
– Yoda mester – szólalt meg halkan Obi-van –, lehetséges, hogy
Dooku igazat mondott, amikor azt állította, hogy Sidious a befolyása
alá vonta a Szenátus egy részét?
Yoda lépett még néhányat, majd hevesen megrázta a fejét.
– Rajta tartjuk a szemünket a Szenátuson – válaszolta határozottan
–, és ezzel sokat kockáztatunk. Titokban kémkedünk azok után,
akiket szolgálunk. De eddig nem találtunk bizonyítékot – felpillantott
Obi-vanra, és megkérdezte: – Ha valóban Sidious irányítja a
Szenátust, akkor miért áll még a Köztársaság? Ha valóban ő
parancsolna a szenátoroknak, akkor a Mag és a Belső Gyűrű már a
szeparatisták kezében volna!
Yoda elhallgatott egy pillanatra, aztán hozzátette:
– Dooku gróf talán csak elszólta magát a Geonosison. Miként
vélekedsz erről, Obi-van? Hmmm?
Obi-van összefonta a karjait a mellkasán, és elgondolkodva
válaszolt:
– Sokat töprengtem arról a napról, mester, és azt hiszem, hogy
Dooku nem véletlenül fedte fel a kilétét. Az az érzésem, hogy amikor
a csillaghajójához repült a robogóján, szándékosan manőverezett
úgy, hogy felfigyeljünk rá. Mintha arra ment volna ki a játék, hogy
belerángasson minket egy párviadalba. Először azt hittem, így
próbálja elterelni a figyelmünket, hogy Gunray és a többi szeparatista
vezér biztonságosan elmenekülhessen. De az ösztöneim azt súgják,
hogy a gróf bizonyítani akart. Meg akarta mutatni nekünk, hogy a
Rendből való kilépése óta micsoda rettentő hatalomra tett szert. Azt

57
hiszem, valóban meglepődött, amikor te váratlanul felbukkantál
abban az üregben. És ahelyett, hogy végzett volna Anakinnal és
velem, életben hagyott minket, hogy legyen, aki elviszi az üzenetét a
Jediknek.
– Igazat szólsz, Obi-van – helyeselt halkan Yoda. – A grófot
büszkeség fűti. Ez a büszkeség arra ösztökélte, hogy megmutassa
nekünk az igazi arcát.
– Lehetséges, hogy ez a Sidious készítette fel őt?
– A józan ész és a logika ezt diktálja. Sidious elfogadta őt
tanítványának, miután te végeztél az előzővel.
Obi-van röviden fontolóra vette a hallottakat, majd megkérdezte:
– Hallottam néhány mendemondát arról, hogy Dookut már kora
fiatalságában elbűvölte a sötét oldal. Valóban megtörtént az az eset a
Templomban azzal az ellopott Szith Holokronnal?
Yoda lehunyta a szemét, lassan bólintott, és kijelentette:
– A történet igaz. De meg kell értened, Obi-van, hogy a gróf Jedi-
lovag volt. Hosszú-hosszú éveken át. A Rend elhagyása nehéz
döntés. Sok-sok minden befolyásolja. Nagy csapások kellenek hozzá.
Például, hogy valakinek meghaljon a mestere, ahogyan a tiéd is
meghalt.
Az agg mester Obi-vanra pillantva folytatta:
– Bonyolult dolog ez. Nem csupán azért, amit tudunk, hanem
azért is, amit nem tudunk. És azért is, amit fel kell tételeznünk.
Yoda megállt, és egy mívesen faragott padra mutatott.
– Üljünk le egy kicsit, Obi-van, elmondok neked néhány dolgot.
Obi-van szíve egyre hevesebben dobogott, mialatt a halkan,
rekedtes hangon kiejtett szavakat hallgatta.
– Dooku szigorú mestere volt Qui-gonnak és a többieknek –
kezdte Yoda. – Hatalmas Jedi volt, tapasztalt és vakmerő. De ami
ennél is fontosabb, ő is le akarta rántani a leplet a sötét oldalról.
Aggasztó jeleket láttunk mindannyian, jóval azelőtt, hogy te eljöttél a
Templomba, jóval azelőtt, hogy Qui-gon eljött. Égbekiáltó
igazságtalanságokat, részrehajlást, korrupciót. Egyre többször és
többször hívták a Jediket, hogy mi kényszerítsük ki a békét. Egyre
több és több halál esett. Az események kezdtek kicsúszni az

58
irányításunk alól.
– A Tanács érzékelte, hogy a Szith-ek visszatértek?
– Mindig is itt voltak a közelünkben, Obi-van. De hirtelen erőre
kaptak. Vagy közelebb kerültek a felszínhez. Dooku akkoriban
folyton a próféciáról beszélt.
– A Kiválasztottról szóló próféciáról?
– Az csupán egy része annak a rendkívüli fontosságú jóslatnak,
amely a sötétség korának eljöveteléről szól. Ebben a korszakban
születik meg a Kiválasztott, aki majd helyreállítja az Erő
egyensúlyát.
– Vagyis Anakin – szúrta közbe Obi-van.
Yoda néhány pillanatig meredten nézte őt, majd sietve kijelentette:
– Nehéz megítélni. Talán igen, talán nem. Ennél fontosabb a sötét
oldal leleplezése. Dooku sokat vitatkozott velem és a Tanács többi
tagjával. Legfőképpen Sifo-Dyas mesterrel.
Yoda elhallgatott, és Obi-van némán, türelmesen várta a folytatást.
– Jó barátok voltak – mondta végül sóhajtva az agg atyamester. –
Összekötötte őket a mindent egyesítő Erő. De Sifo-Dyas aggódott
Dooku miatt. Aggódott, mert tudta, hogy Dooku kiábrándult a
Köztársaság eszméiből. És aggódott a Jedik befelé fordulása miatt is.
Sifo-Dyas látta a barátján Qui-gon halálának hatását. És a Szith-ek
megerősödésének hatását. – Yoda sajnálkozva csóválgatta a fejét. –
Sifo-Dyas mester tudott arról, hogy Dooku hamarosan kilép a
Rendből. Talán megérezte a Szeparatista Mozgalom megszületését is.
– A Tanács pedig egyszerű idealistának tartotta Dookut – jegyezte
meg csendesen Obi-van.
Yoda a padlóra meredt, és lassan bólogatva válaszolt:
– A saját szememmel láttam, hogy mi lett belőle, mégsem akartam
elhinni, Obi-van mester.
– És Dooku vajon hogyan tudta felkutatni Sidioust? – kérdezte
Obi-van. – Vagy talán fordítva történt?
– Azt lehetetlen kideríteni. Annyi bizonyos, hogy Sidious
elfogadta tanítványának Dookut.
– Vajon Sifo-Dyas ezt is látta előre?
– Ezt sem fogjuk megtudni soha. Esetleg azt hihette, hogy Sidious

59
vadászik Dookura. Hogy elpusztítsa.
– Vajon ez késztette Dookut arra, hogy kilépjen a Rendből?
– Talán igen – vélekedett Yoda. – A sötét oldal nagyon erős, Obi-
van, és nagyon fortélyos. Képes elcsábítani még a legállhatatosabb
szívet is.
Obi-van hirtelen Yoda felé fordult, és nekiszegezte a kérdést:
– Mester, Sifo-Dyas rendelte meg a klónsereget?
– Igen, ő lépett kapcsolatba a kaminókkal – válaszolta Yoda.
– A ti tudomásotok és beleegyezésetek nélkül?
– Így történt. Létezik egy felvétel az első kapcsolatfelvételről.
Obi-van csalódottan felsóhajtott, és kibökte:
– Jobban ki kellett volna faggatnom Lama Sut.
– A kaminókat alaposan kikérdeztük, Obi-van mester. Sok
mindent elárultak.
– Valóban? – kérdezte meglepetten Obi-van. – Mikor történt ez?
– Amikor első ízben elmentem hozzájuk, még eléggé szűkszavúak
voltak – válaszolta Yoda. – Csak annyit mondtak, amennyit korábban
neked is. Hogy Sifo-Dyas adta a megrendelést, hogy Tyranus
gondoskodott a klónok donorjáról. Hogy a klónok a Köztársaság
számára készülnek. Kamino népe egyszer sem látta magát Sifo-
Dyast, sem pedig Tyranust. Ám később, miután támadás érte a
bolygójukat, mindjárt megeredt a nyelvük. Megtudtam néhány dolgot
például a fizetségről.
– Sifo-Dyas intézte?
– Tyranus.
– Yoda mester, nem lehet, hogy Tyranus és Sifo-Dyas ugyanaz a
személy? Nem lehet, hogy Sifo-Dyas álnév mögé bújt? Lehet, hogy
így akart feddhetetlenséget biztosítani a Jediknek arra az esetre, ha
kívülállók tudomást szereznének a klónhadsereg létezéséről!
– Bárcsak így lett volna – jegyezte meg szomorúan Yoda. –
Viszont Sifo-Dyast megölték, még mielőtt Jango Fett a Kaminóra
érkezett volna.
– Megölték?
Yoda szorosan összepréselte vékony ajkait, és lassan bólintott.
– A halála mindmáig megoldatlan bűncselekmény, de igen,

60
megölték őt.
– Valaki tehát tudta – dörmögte Obi-van, és megkérdezte: –
Dooku?
– Felállítottam egy elméletet, de bizonyítékom semmire sincs –
vallotta be Yoda. – Ha jól sejtem, Dooku elkövette a gyilkosságot,
aztán a Jedi Könyvtárból eltüntette a Kaminóra vonatkozó adatokat.
Jocasta Nu professzor végül megtalálta ennek bizonyítékait, bár az,
aki behatolt az adattárba, ügyesen elrejtette a nyomait.
Obi-vannak nyomban eszébe jutott a Könyvtárban tett látogatása.
Kamino koordinátáit kereste, ám Jocasta Nu azt állította, hogy ez a
bolygórendszer nem is létezik. De vajon mi késztette őt három
nappal korábban arra, hogy oly meredten bámulja a Könyvtárban
Dooku gróf bronziumból öntött mellszobrát?
– Mindeközben folytatódott a klónhadsereg gyártása, és valaki a
finanszírozásról is gondoskodott – mondta végül Obi-van. –
Lehetséges, hogy Sifo-Dyas és Tyranus összeszövetkeztek?
– Ez egy újabb példája a vakságunknak és a tudatlanságunknak –
Yoda letörten felsóhajtott. – Annyi bizonyos, hogy Jango Fett
mindkét féllel üzletet kötött. A Köztársaság oldaláról valaki őt
szemelte ki a klónok sablonjának, de Dookut is szolgálta mint
bérgyilkos. Az Amidala királynő elleni merényletek során
közvetítőként működött.
Obi-van lelki szemei előtt megjelent Jango Fett, ahogyan a
Geonosison látta, a kivégzőaréna mélyéről. A fejvadász a
méltóságoknak fenntartott páholyban állt, Dooku háta mögött.
– Fett valószínűleg tudott mindkét hadseregről – vélte Obi-van –,
mind a klónokról, mind a Kereskedelmi Szövetség droidjairól. Lehet,
hogy ő ölte meg Sifo-Dyast?
– Talán…
– Yoda mester, meddig jutottál el, amikor a pénz útja után
nyomoztál?
– Sajnos, csak Jango Fett szülőbolygójáig, a Bogg–4-ig, onnantól
a szálak zűrzavaros labirintusba vezetnek.
– A kaminók nem mondták, hogy valaki megpróbálta lebeszélni
őket a klónsereg legyártásáról?

61
 – Senki sem emelt vétót, Obi-van. Azzal az ellenségeink
túlságosan hamar felfedték volna magukat.
– Vagyis Dookunak nem maradt más választása, mint hogy ő is
felállítson egy hadsereget, mielőtt a klónok elérik a bevethető
állapotukat.
– Igen, minden jel erre utal.
Obi-van hosszú pillanatokig némán emésztette a hallottakat, majd
ismét megszólalt:
– Amikor fogságba estem a Geonosison, Dooku azt mondta
nekem, hogy a Kereskedelmi Szövetség már a Naboo elleni blokád
előtt összeszövetkezett Sidiousszal, ám a Sötét Nagyúr később
elárulta őket. Azt állította, hogy Gunray őhozzá fordult segítségért, és
hogy ő megpróbálta a Jedi-tanács elé tárni az ügyet. Azt is állította,
hogy bár többször is figyelmeztette a Tanácsot, nem hittek neki. Igaz
ez, mester?
– Java részben hazugság – válaszolta Yoda. – Kitalált egy
történetet, hogy maga mellé állítson téged.
Állj át az én oldalamra, Obi-van, mondta akkor Dooku, össze kell
fognunk, mi ketten legyőzhetjük őket!
– Ha Gunray nem akarta volna megöletni Padmé Amidalát –
töprengett hangosan Obi-van –, és nem sikerül kinyomoznom annak
a méregnyílnak az eredetét, amelyik végzett azzal a bérgyilkossal…
– Akkor még most sem tudnánk a klónsereg létezéséről – fejezte
be helyette a mondatot Yoda.
– De hát a kaminók előbb-utóbb kapcsolatba léptek volna velünk
– mutatott rá Obi-van.
– Így van, de csupán a legvégén. Csakhogy addigra a szeparatisták
hadserege is hatalmasra duzzadt volna. Talán akkorára, hogy már le
sem tudnánk győzni őket.
Obi-van résnyire vonta a szemét, és gyanakodva felvetette:
– Akkor az én esetem nem a vakszerencsén múlott?
Yoda megrázta a fejét.
– Valaki szándékosan rendezte úgy, hogy tudomást szerezzünk a
klónseregről – felelte.
– Méghozzá a kritikus pillanatban – tette hozzá Obi-van. – A

62
Tanács ugyebár mindig is idealistának tartotta Dookut. Aki talán
sosem hitte volna, hogy a Jedik a seregek élére állnak.
– Ostobaság – horkant fel Yoda kissé sértetten –, mi mindig is
harcosok voltunk, és azok is maradunk.
– De vajon valóban segítünk helyreállítani az Erő egyensúlyát,
vagy a cselekedeteinkkel inkább a sötét oldal erősödéséhez járulunk
hozzá?
Yoda rosszkedvűen fintorogva válaszolt:
– Egyre türelmetlenebb vagyok az efféle szóbeszédekkel.
Titokzatos ez az egész háború! Az is, ahogyan elkezdődött, és az is,
ahogyan kibontakozott. De mi a Köztársaság eszméiért harcolunk,
Obi-van. A béke megteremtése az elsődleges célunk. Majd aztán
fogunk leásni ennek az ügynek a sötét szívéig. De végül fel fogjuk
tárni az igazságot!
Obi-van magában igazat adott Yodának. Ha a Jedik nem szereznek
tudomást a klónseregről, és a szeparatisták váratlanul megjelennek a
színen, a hátuk mögött a harci droidok tízezreivel, és több flottára
való csatahajóval, az érintett rendszerek tetszésük szerint bármikor
kiléphettek volna a Köztársaság kötelékéből. Az is tény, hogy a
Köztársaság illetve a Dooku által megálmodott Konföderáció nem
létezhetnek egymás mellett. Vagyis a két szövetség között
mindenképpen kitört volna a háború. Márpedig ütőképes haderő
hiányában a Köztársaság előbb vagy utóbb, de bizonyosan elbukott
volna.
Viszont Yoda miért nem beszélt neki hamarabb Sifo-Dyasról?
Vagy ez is csupán egy újabb lecke volt, mint annak idején Kamino
előkerítése? Yoda azt mondta akkor, hogy úgy keresse a látszólag
hiányzó bolygót, hogy elemzi a környezetére gyakorolt hatásait. Ez a
különbség a tudás és a bölcsesség között, mondta egyszer régi
barátja, Dex, miután könnyűszerrel azonosította a bérgyilkos életét
kioltó méregnyilat, holott az még a Templom analizáló droidjain is
kifogott.
Yoda kíváncsi pillantással méregette őt, majd szelíden
elmosolyodott.
– A gondolataid elárulnak, Obi-van – jegyezte meg –, az jár a

63
fejedben, hogy korábban kellett volna beszámolnom neked ezekről a
szomorú eseményekről.
– A te bölcsességed évszázadok bölcsessége, mester!
– Az évek mit sem számítanak – válaszolta Yoda. – Te
mostanában harcoltál. Felügyelted makacs padavanod fejlődését.
Dookut és szolgáit üldözted… Az események sokkal sötétebbre
váltottak. Immár egyenesen baljóslatúak. Dooku és Sidious
megpróbálják a maguk javára felhasználni ezt a háborút.
– Hamarosan elfogjuk Dookut – bizakodott Obi-van.
– A Naboo-n kivívott sikereid nem lebbentették fel a fátylat a sötét
oldalról, Obi-van! Ez a háború már rég túlnőtt a grófon. Most már
mindkettejüket törvényszék elé kell állítanunk. És törvényszék elé
kell állítanunk mindazokat, akiket Sidious átcsábított a sötét oldalra.
– Yoda éles pillantást vetett Obi-vanra, és határozottan hozzátette: –
Rád vár a feladat, hogy feltárd Sidious nyomait. Sok múlik most
rajtad és a tanítványodon, Obi-van mester. Ha sikerrel jártok,
hamarosan véget vethetünk a háborúnak.

Tizenkettedik
fejezet
Anakin folyton rajta tartotta a szemét a lépegetőtrónon, míg R2–
D2 és TC–16 egyfolytában őrajta tartották a fotoreceptoraikat. A
szakértők már lefuttatták a diagnosztikai rutinjaikat, és pillanatnyilag
azon ügyködtek, hogy előkészítsék a különös bútort a behajózásra.
A hírszerzők – pontosan úgy, ahogyan Obi-van megjósolta – rossz
néven vették, hogy Anakin belekontárkodott a trónba, dacára annak,
hogy ha nem teszi, akkor az valószínűleg megsemmisíti önmagát, és
azzal mindörökre eltünteti az adatcelláiban tárolt információkat.
Qui-gon talán jobban tette volna, ha szépen otthagy téged Watto
roncstelepén.
Anakin tisztában volt azzal, hogy Obi-van tréfának szánta ezt a
megjegyzést, ám valamilyen oknál fogva mégis bántotta. Talán azért,
64
mert ő maga is sokszor eltűnődött azon, hogy mi lett volna belőle, ha
annak idején Padmé Amidala csillaghajója nem hajt végre
kényszerleszállást a Tatuinon. Igazán nem esett nehezére elképzelni,
hogy milyen jövő várt volna rá, ha ott ragad Mos Espában.
Kilencéves korára elsőrangú fogatversenyző lett belőle, így
minden esélye megvolt arra, hogy huszonegy éves korára csillagközi
bajnokká váljon. Előbb vagy utóbb megnyerte volna a Boonta Kupát,
és azzal a hírességek közé emelkedik. Dúskálhatott volna a pénzben,
megválthatta volna a saját, az anyja, de talán egész Mos Espa összes
rabszolgájának szabadságát. Megnyerhette volna a Malastari
Nagyversenyt, és szívesen látott vendég lett volna az Ord Mantell és
Coruscant kaszinóiban. Igaz, nem lett volna belőle Jedi. sosem
tanulta volna meg a fénykard forgatásának művészetét. De még
akkor is százszor felülmúlta volna a legkiválóbb Jedi-pilótákat.
És még akkor is jobban átjárta volna az Erő, mint bármelyiküket.
Viszont valószínűleg sosem találkozott volna Padméval…
Amikor Padmé annak idején leszállt a Tatuinra, angyalnak hitte.
Ez mindössze egy játékos megjegyzés volt a részéről, de korántsem
olyan ártatlan, mint amilyennek hangzott. Viszont Amidala királynő
csupán egy furcsa kisfiúnak látta őt. Padménak fogalma sem volt
arról, hogy mi rejlik benne. Ő viszont már akkor tudta magáról, hogy
más, mint a többiek. Néha előre tudta, hogy mi fog történni a
jövőben. Már azelőtt kiválasztottnak érezte magát, hogy a Jedi-rend
felruházta volna ezzel a címmel. Hiszen titokzatos teremtmények
mentek el hozzá – angyalok és Jedik –, és kiválóan szerepelt olyan
versenyeken, amelyekre rajta kívül más emberi lények még csak be
sem neveztek. Viszont hiába vendégeskedtek az otthonában Jedik és
angyalok, nem látta előre a Tatuinról való hirtelen távozását, a Jedi-
képzést és a házasságát.
Ő már rég nem volt az a bizonyos furcsa kisfiú. Padmé viszont
továbbra is az angyala maradt…
Hirtelen befurakodott a gondolataiba egy látomás, és
kizökkentette az álmodozásból. Valami… valami megváltozott. A
szívét csordultig töltötte a vágy. Még az Erő segítségével sem tudta
tisztázni, hogy egészen pontosan mi történik a bensőjében. Csupán

65
azt érezte, hogy a felesége mellett akar lenni. Ott akar lenni mellette,
hogy megvédhesse…
Ökölbe szorította mechanikus kezét.
Maradj a jelenben, parancsolt saját magára gondolatban. Egy Jedi
nem időzhet a múltban. Egy Jedit nem fűzhetnek érzelmi kötelékek
olyan személyekhez és tárgyakhoz, amelyek idővel eltűnnek az
életéből. Egy Jedi nem álmodozhat, és nem teheti fel a kérdést: mi
lenne, ha…
A tekintetét a három technikusra fordította, akik éppen azon
ügyködtek, hogy a lépegetőtrónt beemeljék egy habszivaccsal
kibélelt, törésbiztos szállítókeretbe. Az egyikük elkapkodta a dolgot,
és majdnem felborította a trónt.
Anakin felpattant, és átviharzott a dokkon.
– Hé, vigyázzanak! – kiabált messziről.
A legidősebb technikus gúnyosan végigmérte, és visszaszólt:
– Nyugi, kölyök, csak bízd ránk, jó?
– Kölyköt mondott? – dünnyögte alig hallhatóan Anakin. – Hát
jó…
Kissé felemelte a bal kezét, és az Erő segítségével egy helyben
tartotta a lépegetőtrónt, amely így néhány ujjnyival a padló felett
lebegett. A technikusok majd' megszakadtak az erőlködéstől, de meg
sem bírták mozdítani a szerkezetet. Egy darabig még kínlódtak, aztán
hirtelen rájöttek, hogy mi történt. A legidősebb felegyenesedett, és
Anakin felé pillantott.
– Rendben, Jedi, most engedd el szépen – mondta az előbbinél
jóval szerényebben.
– Mihelyt azt látom, hogy tudják, mit művelnek – válaszolt
hűvösen Anakin.
– Figyelj, kölyök…
Anakin haragosan ráncolta a homlokát, és lépett egyet előre. A
három technikus nyomban hátrálni kezdett.
Félnek tőlem, gondolta elégedetten Anakin. Szóval már hallottak
felőlem.
A három férfi félelme egy szempillantásnyi időre hatalmas erővel
töltötte fel, ám a következő másodpercben elöntötte a szégyen, és

66
lesütötte a szemét.
A legidősebb technikus megadást mímelve feltartotta mindkét
kezét, és békülékeny, kissé remegő hangon megszólalt:
– Nyugodj meg, Jedi, nem akartalak megsérteni!
– Ha akarod, te magad is becsomagolhatod – mondta a másik.
Anakin nagyot nyelt.
– Ez a trón nagyon fontos, ez minden – válaszolta némileg
lehiggadva –, nem szeretném, ha baja esne.
Mihelyt visszaengedte a készüléket a padlóra, valaki a nevét
kiáltotta a háta mögött.
Anakin megfordult, és látta, hogy az egyik klón a komp felé int.
– Hiperhullámú adás, uram! – jelentette a katona. – Egyenesen a
főkancellár irodájából.
Az ifjú Jedi elindult a hajó felé. Mialatt elhaladt a három
technikus mellett, észrevette, hogy a magatartásuk ismét
megváltozott. Immár nem tisztelettel, hanem szinte alázatosan
méregették őt.
Anakin egyetlen szó nélkül felsietett a komp rakodórámpáján. A
hajó kommunikációs központjában, a holovetítő tálcája felett már ott
villódzott a főkancellár kékes árnyalatú alakja. Amikor Anakin beállt
a transzmissziós rács közepére, Palpatine elmosolyodott.
– Engedd meg, hogy gratuláljak neked, Anakin, a Cato
Neimoidián kivívott győzelemért.
– Köszönöm, uram, ám sajnálattal jelentem, hogy Gunray
kormányzó megszökött. És a harcok jelenleg is folynak az
erődítmény körül.
– Igen, velem is közölték az imént – válaszolta Palpatine, és a
derűs mosoly lassan eltűnt az arcáról.
Nem ez volt az első alkalom, hogy elbeszélgetett Anakinnal egy-
egy nagyobb csata után. Mielőtt a szeparatisták elfoglalták a
Jabiimot, a főkancellár megparancsolta az ifjú Jedinek, hogy
vonuljon vissza, míg a Praesitlynen megdicsérte őt, amiért
megfordította a csata végső kimenetelét. Mindezek ellenére ezek a
beszélgetések legalább annyira esetlenek voltak, mint amilyen
hízelgőek.

67
 – Mi baj, fiam? – kérdezte Palpatine. – Érzem, hogy aggaszt
valami. Ha Gunray szökése miatt emészted magad, hát én a szavamat
adom rá, hogy nem tud elrejtőzni előlünk mindörökre. Egyikük sem,
Anakin. Egy napon megkapod az esélyt arra, hogy kiteljesítsd a
győzelmedet.
Anakin a nyelve hegyével megnedvesítette kissé kiszáradt ajkait.
– Nem Gunray-ről van szó, uram – válaszolta. – Csak történt
valami, amitől elöntött a harag.
– Mi történt?
Anakin a szíve szerint beszámolt volna a rendkívüli felfedezésről,
viszont Yoda nagyon határozottan arra utasította, hogy egy szót se
szóljon a lépegetőtrónról.
– Tényleg csekélység, uram – felelte végül –, csak úgy vagyok
vele, hogy ha megharagszom valamiért, utána mindig elfog a
bűntudat.
– Felesleges, Anakin – szólt Palpatine gyengéd hanghordozással
–, hiszen a harag természetes érzés. Én azt hittem, hogy már túl
vagyunk ezen a kérdésen.
– Obi-van például sosem dühös, uram – kesergett az ifjú Jedi. –
Leszámítva, persze, ha hibát követek el. De még akkor is inkább
csak… bosszús.
– Nézd, Anakin, te egy szenvedélyes fiatalember vagy –
magyarázta derűsen a főkancellár. – Ez különböztet meg téged a
többi Jeditől. Obi-vannal és a többiekkel ellentétben te nem a
Templomban nőttél fel, ahol a gyermekeket megtanítják arra, hogy
hogyan uralják a haragjukat, hogyan emelkedjenek felül rajta. Te egy
jó darabig természetes körülmények között nevelkedtél. Tudsz
álmodozni, és van eleven képzeleted. Te nem valamiféle gondolatok
nélküli gépezet vagy, holmi szívtelen készülék. Persze, ezzel nem
arra célzok, hogy a többi Jedi az lenne – tette hozzá gyorsan. –
Természetes dolog, hogy benned és a hozzád hasonlókban heves
érzelmi reakciók játszódnak le, főleg, ha veszély fenyegeti azt, ami
fontos neked. Megtörtént már a múltban, édesanyád halálakor, és
meg fog történni a jövőben is. Viszont nem szabad harcolnod ezekkel
az érzésekkel. Tanulj belőlük, de ne harcolj ellenük.

68
 Anakint hirtelen elfogta a késztetés, hogy beszámoljon a
Padméval kötött házasságáról, de még idejében elfojtotta.
– Azt hiszed talán, hogy én magam mentes vagyok a haragtól? –
kérdezte Palpatine a rövid szünet végén.
– Még sosem láttam önt dühösnek, uram – felelte bizonytalanul
Anakin.
– Nos, talán megtanultam leplezni az indulataimat, hogy aztán
magányos perceimben engedjek nekik szabad folyást – folytatta a
főkancellár. – Viszont neked elárulom, hogy például amikor újra meg
újra meg kell küzdenem a Szenátus csökönyösségével, egyre
nehezebben uralkodom magamon. És ahogy ez a háború csak nem
akar véget érni… Óh, jól tudom, hogy te és a többi Jedi-lovag
mindent megtesztek, ami tőletek telik. Ám a Jedi-tanács és jómagam
nem mindig értünk egyet abban, hogy hogyan kellene megvívni ezt a
háborút. Ha valaki, hát te jól tudod, hogy a Köztársaság iránti
szeretetem nem ismer határokat. Pontosan ezért harcolok olyannyira
elszántan a széthullása ellen.
– A Szenátusnak egyszerűen csak követnie kellene az ön
útmutatását, uram – jegyezte meg gúnyos hangon Anakin. – Ahelyett,
hogy folyton akadályozzák a törekvéseit. Megkötik a kezét. Az az
érzésem, uram, hogy irigylik azt a hatalmat, amellyel felruházták önt.
– Így van, fiam – helyeselt a főkancellár. – Sokan így vannak vele.
De szerencsére támogatóm is akad bőven. Viszont ennél is fontosabb,
hogy ragaszkodnunk kell az Alkotmányban lefektetett törvényekhez
és elvekhez, máskülönben nem leszünk jobbak azoknál, akik a
szabadság útjában állnak.
– Talán nem ártana, ha egyesek felülemelkednének a szabályokon
– mordult fel Anakin.
– Lehet, hogy még arra is sor kerül – jegyezte meg bölcselkedve
Palpatine –, egyébként lehet, hogy egy napon te is azok közé az
egyesek közé fogsz tartozni, Anakin. Ám előtte még meg kell
tanulnod, hogy mikor cselekedj, és mikor ne.
– Értem, uram – Anakin nagyot bólintott, majd várt egy kicsit, és
megkérdezte: – Egyébként mi újság odahaza, uram?
– Coruscant éppen olyan, mint volt – válaszolta a főkancellár. –

69
Ragyogó példája annak, hogy ha bölcsek vagyunk, akkor milyen
életet teremthetünk magunknak. Én viszont, a legnagyobb
sajnálatomra, túlságosan elfoglalt vagyok ahhoz, hogy kiélvezhessem
fővárosunk számtalan gyönyörűségét.
Anakin eközben megpróbált keretet találni ahhoz a kérdéshez,
amelyet mindenképpen fel akart tenni.
– Jól sejtem, uram, hogy gyakran találkozik a Lojalista
Bizottsággal? – tapogatózott óvatosan.
– Magától értetődik, fiam. Kincset érő kis csapat, melynek tagjai
ugyanolyan nagyra értékelik a Köztársaság vívmányait, mint te vagy
én. – Palpatine elmosolyodott. – Példának okáért Amidala szenátor.
Ebben a lenyűgöző ifjú hölgyben olyannyira buzog az életerő és a
szenvedély, hogy szinte felfordulást okoz, amerre csak jár. – A
főkancellár ekkor nyílegyenesen Anakin szemébe meredt, és
hozzátette: – Szívből örülök, hogy oly közeli barátok lettetek.
Anakin idegesen nyelt egyet, és kibökte:
– Megtenné, hogy… szóval, üdvözölné a nevemben?
– Természetesen, fiam.
Az ígéretet követő hallgatás egy pillanattal hosszabbra nyúlt a
kelleténél.
– Anakin, valahogyan gondoskodni fogok róla – mondta végül
Palpatine –, hogy mielőbb visszatérhess a Külső Gyűrűből. Viszont
nem pihenhetünk mindaddig, amíg nem számoltattuk el a bűneikért
mindazokat, akik felelősek ezért a háborúért, és nem szüntettük meg
a békét fenyegető összes veszélyforrást. Ugye, érted, hogy miről
beszélek?
– Megteszem, ami tőlem telik, uram – fogadkozott Anakin.
– Helyes, fiam. Tudom, hogy meg fogod tenni.

Tizenharmadik
fejezet
Bail Organa nyugtalanul járkált fel és alá a fogadótérben. Már
70
éppen felkészült rá, hogy a szervezőtitkárra zúdítja a dühét, amikor
váratlanul feltárult az iroda ajtaja, és a kétoldalt álló vörös köpenyes
testőrök között kisétált a tanácsadói testület. A méltóságteljes
léptekkel vonuló főhivatalnokok sorát Pestage zárta.
– Nahát, szenátorok, önök még mindig itt vannak! – kiáltott fel
meglepetést színlelve.
– Valamennyien rendelkezünk a türelem erényével – válaszolt
gúnyosan Bail.
– Ezt örömmel hallom – helyeselt Pestage –, mert legnagyobb
sajnálatomra a főkancellár úrnak továbbra is rengeteg a tennivalója.
Ám ebben a pillanatban maga Palpatine is megjelent az
ajtónyílásban. Előbb Pestage-re pillantott, majd végighordozta a
tekintetét a bizottság tagjain.
– Organa szenátor, Amidala szenátor, és önök is, nahát –
lelkendezett derűsen –, micsoda öröm, hogy itt látom önöket!
– Főkancellár úr – szólította meg Bail –, mi valamennyien úgy
tudtuk, hogy találkozónk van önnel.
Palpatine kérdőn felvonta a szemöldökét, és a főtanácsadójához
fordult:
– Valóban? Engem erről miért nem értesítettek?
– A napirendje már így is olyannyira zsúfolt, uram – felelte
Pestage alázatosan –, nem akartuk túlterhelni önt.
Palpatine feddő pillantással méregette Pestage-t, és kioktató
hangnemben rászólt:
– Sosem lehetek annyira elfoglalt, hogy ne tudjak időt szakítani a
Lojalista Bizottság tagjaira. Most távozzon, Pestage, és legyen rá
gondja, hogy senki se zavarjon minket! Amint szükségem lesz önre,
szólítani fogom.
Azzal félrelépett, és intett a szenátoroknak, hogy fáradjanak be a
kerek dolgozószobába. Utolsónak C–3PO lépte át a küszöböt,
közben a fejét ide-oda csavargatva, kíváncsian nézegette a
mozdulatlan testőröket.
Bail pontosan Palpatine magas háttámlájú forgószékével szemben
foglalt helyet, és gyorsan szemügyre vette a nevezetes bútordarabot.
Egyesek azt állították, hogy a trónszerű alkalmatosság egy

71
pajzsgenerátort rejt magában, amely – akárcsak a testőrök – állítólag
nélkülözhetetlen Palpatine biztonsága érdekében, noha ilyesmiről
három évvel korábban még nem lehetett hallani. A vörös színben
úszó helyiség vörös tapétás falai mentén derékmagas talapzatra
állított szobrok sorakoztak, leszámítva a hatalmas, köríves ablaksort.
Noha a városban keringő hírek szerint napokig dolgozott alvás
nélkül egyvégtében, Palpatine ébernek, kíváncsinak és kissé
gőgösnek tűnt.
– Szóval, miféle ügyek szólították ide önöket ezen a gyönyörű
coruscanti délutánon? – kérdezte, miután kényelmesen
elhelyezkedett és hátradőlt a karosszékében. – Valami azt súgja,
hogy sürgős gondjuk akadt…
– Egyenesen a lényegre térnék, főkancellár úr – válaszolta Bail. –
Most, hogy a szeparatistákat kiűztük a Magból és a Belső Gyűrűből,
tárgyalni szeretnénk egyes törvények eltörléséről, amelyeket annak
idején a közbiztonság érdekében iktattunk be.
Palpatine lerakta mindkét könyökét a karfákra, lassú mozdulattal
egymáshoz illesztette két kezének kinyújtott ujjait, és azok felett
nézte a megszólalót.
– Lehetséges, hogy a legutóbbi győzelmeink miatt érzik magukat
ennyire biztonságban? – kérdezte kissé fáradt hanghordozással.
– Helyesen látja, főkancellár úr – vágta rá Padmé.
– Elsősorban a Megerősített Biztonsági Törvényről van szó –
folytatta Bail. – Főleg azokról a rendelkezésekről, amelyek lehetővé
teszik a kémdroidok alkalmazását, illetve a bírói ítélet vagy ügyészi
felhatalmazás nélküli házkutatásokat és letartóztatásokat.
– Értem – felelte Palpatine vontatottan –, ám sajnálatos tény,
hogy a háborút még közel sem nyertük meg. Továbbá mások mellett
én magam sem vagyok teljességgel meggyőződve arról, hogy az
árulók és a terroristák immár nem jelentenek veszélyt a
lakosságunkra. Persze, megértem, hogy a győzelmeink hírére sokan
úgy érzik, hamarosan lezárul ez a gyászos időszak. Jómagam viszont
úgy vélem, hogy a diadalunk még korántsem teljes. Példának okáért
éppen ma reggel tájékoztattak arról, hogy a szeparatisták továbbra is
szilárdan tartják magukat a Külső Gyűrű néhány kulcsfontosságú

72
bolygóján, és hogy ezek ostroma a végtelenségig eltarthat.
– A végtelenségig? – kérdezte megrökönyödve Eekway szenátor.
– Mi lenne, ha átengednénk nekik néhány megszállt világot –
javasolta Fang Zar. – Hiszen a Magban és a Belső Gyűrűben zajló
kereskedelemben már majdnem visszaálltak a háború előtti
állapotok.
Palpatine megcsóválta a fejét, és szelíden tiltakozott:
– A szóban forgó világok nemrégiben még a Köztársaság
fennhatósága alá tartoztak. Erőnek erejével foglalták el őket. Attól
tartok, veszélyes példát teremtenénk, ha egyszerűen csak hagynánk,
hogy a szeparatisták megtartsák ezeket a bolygókat. Hiszem
továbbá, hogy most van itt az ideje egy jelentős offenzívának. Addig
kell fokoznunk az ellenségeinkre nehezedő nyomást, amíg már nem
jelentenek veszélyt a mi hétköznapi életünkre.
– Nem lát más megoldást, csakis a további háborúskodást? –
kérdezte Bail. – Most talán rá lehetne venni Dookut, hogy
hallgasson a józan eszére.
– Ön alábecsüli a gróf elszántságát, szenátor úr – vágott vissza
Palpatine. – De még ha tévedek is, tegyük fel, hogy békülékeny
gesztus gyanánt lemondunk néhány világunkról. Ki fogja eldönteni,
hogy melyik világokat engedjük át? Talán ön, Zar szenátor? Önök?
Vagy én? Vagy bízzuk az ügyet egy szenátusi szavazásra? És az
átengedett világok lakói vajon miként fognak vélekedni a mi
nagylelkű gesztusunkról? Vajon mit éreznének a derék alderaaniak,
ha egy napon arra ébrednének, hogy immár a szeparatisták
fennhatósága alá tartoznak? Hát ilyen keveset számítana a
Köztársaság iráni hűség? Az efféle döntésekkel egyenesen arra
késztetnénk a világainkat, hogy Dooku mellé álljanak!
– De győzhetünk egyáltalán odakint, a Külső Gyűrűben –
sóhajtott aggodalmasan Eekway – most, hogy a hadseregünk
olyannyira megfogyatkozott, és a Jedik olyannyira szétszóródtak?
Esetleg nem tűnhet úgy egyesek szemében, hogy a Jedik
szándékosan elnyújtják a háborút?
Palpatine felállt, eltávolodott néhány lépést hatalmas
íróasztalától, hátat fordított a bizottságnak, és halkan megszólalt:

73
 – Roppant nyomasztó helyzetbe kerültünk. Megpróbáltuk ugyan
helyreállítani a rendet, de csupán korlátozott mértékben sikerült. –
Hirtelen szembefordult a szenátorokkal, és egyenesen Eekway-re
nézve folytatta: – És igen, azt is figyelembe kell vennünk, hogy
mások hogyan vélekednek a háborúról. Hiszen egy egykori Jedi-
lovag áll a szeparatista mozgalom élén. A Köztársaság seregeit Jedik
vezetik. Egyes távoli világokon egyfajta próbálkozásnak tekintik a
háborút, amely arra irányul, hogy a Rend az uralma alá hajtsa az
egész Galaxist. Sokan már a háború előtt sem bíztak a Jedikben,
részben az úgynevezett agresszív tárgyalási módszerek miatt,
amelyeknek szenvedő alanyai voltak az elődöm hivatali ideje alatt.
És persze ezekre a világokra is elért a híre annak, hogy a Jedik
egyszerűen lerohanták a Geonosist, amiért két társukat halálra ítélték
kémkedés miatt. Mi itt természetesen ismerjük az igazságot, de
vajon hogyan akadályozhatnánk meg a baljós hírek téves
értelmezését?
Bail hirtelen ráébredt, hogy alaposan elkanyarodtak az eredeti
témától, és sietve megszólalt:
– Nos, főkancellár úr, visszatérve a Biztonsági Törvény
intézkedéseinek hatálytalanítására…
– Én a Köztársaságot szolgálom, Organa szenátor – vágott közbe
Palpatine. – Azt javaslom, tárja a Szenátus elé az ügyet!
Kezdeményezzen szavazást a törvény eltörléséről! Jómagam
ellenvetés nélkül elfogadom a szavazás eredményét.
– És a kérdés megvitatása során tartani fogja magát a pártatlanság
elvéhez? – kérdezte élesen Bail.
– A szavamat adom rá.
– Ami pedig ezeket az alkotmánymódosításokat illeti…
Mon Mothma sem fejezhette be a mondandóját, a főkancellár őt
is félbeszakította:
– Én eleven dokumentumnak tekintem az Alkotmányt – jelentette
ki ellentmondást nem tűrő hangon. – És mint ilyent, úgy vélem,
folyamatosan hozzá kell igazítanunk a folyamatosan változó
körülményekhez. Máskülönben megrekedünk, és az Idő előbb-utóbb
túllép rajtunk.

74
 – Szeretnénk biztosítékát látni a hatalom bizonyos fokú…
megosztásának – jegyezte meg Ban Breenu.
– Hát persze – válaszolta Palpatine, és halványan elmosolyodott.
– Akkor mi megtesszük az első lépést – jelentette ki határozottan
Padmé.
Palpatine sugárzó mosollyal fordult felé, és hirtelen témát váltott:
– Mit látok maga mellett, Amidala szenátor, csak nem azt a
droidot, amelyet Anakin Skywalker, a mi rettenthetetlen Jedi-
lovagunk épített?
– De igen – válaszolta Padmé.
Egy pillanatig úgy tűnt, hogy C–3PO megnémult – de éppen csak
egy pillanatig.
– Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy még emlékszik rám,
fenség! – lelkendezett fennhangon.
Válaszképpen Palpatine felkacagott.
– Ez a cím inkább egy királyhoz vagy egy császárhoz illik –
jelentette ki, majd Padméra pillantva folytatta: – Milyen érdekes,
épp az imént beszéltem vele.
– Anakinnal? – kérdezte meglepetten Padmé.
A főkancellár szemrebbenés nélkül állta a vonzó, ifjú hölgy
különös tekintetét, végül mosolyogva megjegyezte:
– Nahát, Amidala szenátor, esküdni mernék, hogy ön elpirult!

Tizennegyedik
fejezet
Miután visszatértek a dokkba, Obi-van észrevette, hogy Anakin és
Yoda villámgyors pillantást váltanak egymással, ám ennek jelentését
és jelentőségét képtelen volt megfejteni. Azt is furcsállotta, hogy
Yoda egyetlen szó nélkül magára hagyta őt, aztán némán eldöcögött
Anakin mellett, hogy szót váltson a komp rakodórámpája mellett
ácsorgó technikusokkal.
– A Jedi-tanács ügyei? – érdeklődött Anakin, miután régi mestere
75
csatlakozott hozzá.
– Egészen más – válaszolta Obi-van. – Képzeld, Yoda úgy sejti,
hogy a lépegetőtrón valószínűleg Darth Sidious hollétére utaló
adatokat rejt. Azt várja tőlünk, hogy vágjunk bele a kutatásba.
Anakin némán bólogatott, és megkérdezte:
– Mester, nem lenne kötelességünk értesíteni a főkancellárt erről a
felfedezésről?
– De igen, és meg is fogjuk tenni.
– Vagyis akkor, amikor a Tanács jónak látja… – jegyezte meg
Anakin.
– Nem, hanem miután alaposan megvitattuk az ügyet.
– De tegyük fel, hogy a Tanács egy-két tagja nem ért egyet a
többséggel. Mi van olyankor?
– A döntések nem mindig egyhangúak – válaszolta megfontoltan
Obi-van. – És ha végképp nem jutunk dűlőre, akkor Yoda mester
véleményét tekintjük mérvadónak.
– Ezek szerint az Erő néha jobban átjár egyvalakit, mint a többi
tizenegyet…
Obi-van megsejtette, hogy mi jár egykori tanítványa fejében, így
mosolyogva bevallotta:
– Természetesen Yoda sem tévedhetetlen, ha erre akarsz
kilyukadni.
– Márpedig egy Jedinek annak kéne lennie – jelentette ki Anakin,
és lopva Yoda után pillantott. – Azok lehetnénk…
– Mire gondolsz? – kérdezte gyanakodva Obi-van.
– Arra, hogy az Erő segítségével messzebbre is elmehetnénk, ha
nem fognánk vissza magunkat úgy, mint most. Feljuthatnánk a
csúcsaira.
– Sora Bulq mester és még néhányan egyetértenének veled,
Anakin – felelte Obi-van –, de egyes Jedik aligha elég erősek egy
efféle hegymászáshoz. Nem vagyunk mindannyian annyira
higgadtak, mint például Yoda vagy Windu mester.
– Viszont az is lehet, hogy tévedünk, amikor lemondunk a
hétköznapi élet örömeiről – mélázott kissé keserűen Anakin. –
Lemondunk a vágyakról, a szerelemről és még számos érzelemről,

76
amelyek kifejezetten tiltottak a számunkra. A magasabb ügyek iránti
elkötelezettség és odaadás jó dolog, szép dolog, mester, de talán nem
volna szabad figyelmen kívül hagyni mindazt, ami a szemünk előtt
történik. Te magad mondtad, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek. Ezt
Dooku is felismerte. Ő alaposan szemügyre vette a dolgokat, és úgy
döntött, hogy cselekszik.
– Dooku átállt a sötét oldalra, Anakin – mutatott rá Obi-van. –
Meglehet, valaha jó oka volt arra, hogy kilépjen a Rendből, ám ő
most már nem más, mint a megtévesztés mestere. Ő és Sidious a
gyenge akaratúakra vadásznak. Persze önmagukat is becsapják,
mivel ők egyenesen hisznek abban, hogy tévedhetetlenek.
– Viszont már magam is láttam olyant, hogy az egyik Jedi
hazudott egy másiknak – vitatkozott Anakin. – Például Kolar mester
hazudott, amikor azt állította, hogy Quinlan Vos átállt a sötét oldalra.
És mi magunk is hazudunk most, amikor nem osztjuk meg Palpatine-
nal a legújabb értesüléseinket. Vajon mit mondana Sidious vagy
Dooku a mi hazugságainkról?
– Ne hasonlíts minket őhozzájuk – fortyant fel Obi-van, és a
hangja kissé élesebben csengett, mint szerette volna. – A Jedi-rend
nem szekta, Anakin. Mi mentesek vagyunk a hatalomvágytól. Mi
arra ösztönözzük egymást és magunkat, hogy a saját utunkat
keressük. Hogy személyes tapasztalataink alapján alkalmazzuk
mindazt, amit megtanítottak nekünk. Mi nem nyújtunk a másiknak
könnyű mentségeket, ha az kivégzett egy feltételezett ellenséget.
Minket a könyörületesség vezérel, és az a hit, hogy az Erő több, mint
azok összessége, akik átadják magukat neki.
– Én csak kérdezek, mester – védekezett Anakin, és elhallgatott.
Obi-van mélyeket lélegzett, hogy visszanyerje a nyugalmát. Azon
törte a fejét, hogy Anakin vajon milyen messzire jutott volna el Qui-
gon útmutatására támaszkodva? Ő maga csupán az ifjú Jedi
kényszerűségből elfogadott mentora volt, és korántsem tökéletes
mentora. Olyannyira elszántan próbált felnőni Qui-gon emlékéhez,
hogy észre sem vette, hogy Anakin megpróbál felnőni őhozzá.
– Obi-van folyton a vállán cipeli az egész Galaxis súlyát –
jegyezte meg mosolyogva Yoda, aki az egyik hírszerző társaságában

77
közeledett feléjük. Aztán, mielőtt bármelyikük válaszolhatott volna,
gyorsan hozzátette: – Ezek a hírek talán enyhíteni fogják az
aggodalmaidat, Obi-van mester.
Dyne kapitány, a sötét hajú, erős testalkatú hírszerző tiszt
letelepedett az egyik konténer szélére, megköszörülte a torkát, és
belekezdett:
– Nos, tábornok urak, azt továbbra sem tudjuk, hogy a
lépegetőtrónt véletlenül vagy szándékosan hagyták-e hátra, afféle
csapdának, de annyi bizonyos, hogy Sidious képe eredeti. Az
üzenetváltás két nappal ezelőtt történt, ám a forrását nem lesz könnyű
kinyomozni. Az adás nem a HoloHálózaton, hanem a szeparatisták
hiperhullámú relérendszerén keresztül érkezett, és az Intergalaktikus
Bankkartell által kifejlesztett kóddal titkosították. Már dolgozunk
egy ideje a kód feltörésén, és ha sikerül, a trón hiperhullámú
adóvevőjével lehallgathatjuk az ellenség kommunikációs csatornáit.
– Most már jobban érzed magad? – kérdezte Yoda, és Obi-van felé
intett a botjával.
– Továbbá a trónon megtalálhatóak egyes gyártók pecsétjei,
akikről tudjuk, hogy Dookut támogatják – folytatta Dyne. – A
hiperhullámú készülékben ugyanolyan képalkotó rendszert és
jelfogót találtunk, mint abban az aknarakó kaméleondroidban,
amelyet Yoda mester zsákmányolt az Ilumon.
– Abban a droidban Dooku képe is benne volt – szúrta közbe
rekedtes hangján az agg mester.
– Egy ideje már feltételezzük, hogy Dooku vagy éppen Sidious
fejleszthette ki ezeket a műszereket, és ő építtette bele azokba a
készülékekbe, amelyeket aztán eljuttatott Gunray-hez, és a
Szeparatista-tanács további tagjaihoz.
– Lehetséges, hogy ezt a lépegetőtrónt láttam a Naboo-n? –
kérdezte Obi-van.
– Úgy gondoljuk, igen – felelte Dyne. – Ám azóta több ízben
módosították. Például felszerelték rá az önmegsemmisítő
mechanizmust és az önvédelmi gázfúvót. – A kapitány Obi-vanra
pillantott. – A sejtése helyes volt, tábornok úr, a neimoidik évek óta
használják ezt a gázt, amelyet eredetileg egy szeparatista

78
vegyészmérnök fejlesztett ki, bizonyos Zan Arbor.
– Zan Arbor – visszhangozta dühösen Anakin, és Obi-vanra
meredt. – Akkor ez az a gáz, amelyet a gunganek ellen is bevetettek
Ohma-D'unnál! Nem csoda, hogy előre megérezted, mester!
A hírszerző tiszt is Obi-van felé fordult.
– A gázfúvó készülék megegyezik azzal a berendezéssel, amit ön
talált az Iparvállalati Szövetség E522-es típusú orgyilkos-droidjában.
Obi-van töprengve simogatta a szakállát, és megszólalt:
– Ha Gunray tizennégy évvel ezelőtt kapta a trónt, akkor
valószínűleg már a Naboo elleni blokád idején is ezen keresztül
lépett kapcsolatba Sidiousszal. Ha kideríthetnénk, hogy ki
gyártotta…
– A szakértők ez egyszer megelőztek, Obi-van – jegyezte meg
vidáman kuncogva Yoda.
– Azt tudjuk, hogy ki készítette a trón díszítőelemeit – magyarázta
Dyne kapitány –, egy xi charri, akinek a nevét még csak meg sem
próbálom kiejteni.
– És honnan tudják? – kíváncsiskodott Anakin. A hírszerző
diadalittasan vigyorogva válaszolt:
– Onnan, hogy a művész szignálta a művét.

A Szenátus előtti hatalmas téren Padmé elvált a társaságától. Már

messziről észrevette az integető Typho kapitányt, így sietős léptekkel
felé vette az irányt. Menet közben úgy érezte, hogy a tér hatalmas
szobrai valósággal fölé tornyosulnak, és merev tekintetükkel őt
bámulják. És maga a fenséges épület sem tűnt még soha ennyire
nyomasztónak.
A Palpatine-nal való rövid találkozó korántsem oszlatta el az
aggodalmait. És bosszús is volt. Noha Anakin töltötte be minden
gondolatát, keményen megfogadta, hogy a megbeszélés idejére a
tudatának legmélyére száműzi őt. Azt akarta, hogy minden
idegszálával a feladatra összpontosíthasson. Ám a fondorlatos
Palpatine végül valahogyan rátapintott a lényegre.
Vajon Anakin bevallotta a főkancellárnak a kettejük viszonyát?
Vajon Palpatine – akár Anakintól, akár valaki mástól – tud arról,

79
hogy titokban összeházasodtak?
Padmé kissé elszédült, így kénytelen volt lelassítani a lépteit.
Hirtelen megérezte, hogy a férje éppen őrá gondol valahol a
messzeségben. Válaszképpen felmerült benne az egyik legkedvesebb
emléke: az első közös vacsorájuk, amely még a Tatuinon történt.
Derűsen elmosolyodott, amikor eszébe jutott a Qui-gon és Jar Jar
Binks között lejátszódott jelenet. A gungan illetlenül viselkedett az
asztalnál – hosszú nyelvével vadászott a közös tálban lévő
gyümölcsökre –, ám Qui-gon kissé megleckéztette. Anakin akkor
még kisfiú volt. Padmé jól emlékezett rá, hogy az a kisfiú hogyan
bámulta őt, miközben egymás mellett ültek az asztalnál.
Végül úgy döntött, hogy nem számít, mit hoz a jövő, ezt a képet
mindörökre meg fogja őrizni az emlékezetében.

Tizenötödik
fejezet
A Gunray helytartót és kíséretét szállító komp vakító fényű
plazmalövedékek záporában száguldott a fekete semmiben. A
fedezőkíséretet adó, Keselyű osztályú vadászdroidok minden
igyekezetük ellenére sem tudták távol tartani a komptól a mintegy
tucatnyi V-szárnyú vadászgépet. A Keselyűk fele elszántan követte a
náluk jóval fürgébb köztársasági hajók támadó- és kitérőmanővereit,
ám azok még így is több alkalommal eltalálták a komp farát és
hatalmasan ívelő függőleges vezérsíkját.
Grievous tábornok a szeparatista flotta zászlóshajójának, a
Láthatatlan Kéznek hídjáról figyelte az őrült hajszát.
Míg bármely más szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy a helytartó
élete veszélyben forog, maga Grievous csalhatatlan bizonyossággal
tudta, hogy mi zajlik a cirkálója közelében. Azonnal látta, hogy
Gunray, miután a Cato Neimoidia felé tett kitérő miatt késve érkezett
a találkozóra, megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy őt a
köztársaságiak kikergették a Belső Gyűrűből. Grievous-nek viszont
80
szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy a helytartó szándékosan
hagyta, hogy az ellenség kiszámítsa a hipervektorait. Mialatt a józan
ész azt diktálta volna, hogy Gunray a Kereskedelmi Szövetség által
felderített, és csakis általuk ismert titkos útvonalakat használja, a
kompot szállító anyahajó a megszokott és közismert hipersávokon
ugrott ki a belső rendszerekből.
Sőt a tábornok azt is jól látta, hogy Gunray hajója nincs igazán
veszélyben. A Keselyűk legalább kétszeres létszámfölénye miatt, és
mert a V-szárnyúak nyílegyenesen a Konföderáció egyik legjobb
cirkálója felé tartottak, sokkal inkább a Köztársaság pilótái voltak
azok, akik az életüket kockáztatták. Más alkalommal Grievous talán
azzal fejezte volna ki a bátorságuk iránti elismerését, hogy hagyja
őket elmenekülni, de most fennállt a veszély, hogy Gunray ostoba
színlelési kísérletének jóvoltából a Köztársaság felderítői
rábukkannak a flottájára.
Így aztán eldöntötte magában, hogy a V-szárnyúak pilótáinak meg
kell halniuk.
De nem azonnal.
Előbb egy kicsit megleckézteti Gunray-t, és megbünteti a
baklövésért. Megkóstoltatja vele, hogy mire számíthat, ha még
egyszer megtagad egy parancsot.
Grievous hátat fordított a híd elülső megfigyelőablakainak, és
odaszólt a tűzvezérlő pult mögött kuporgó két vézna droidnak:
– Figyelem, tüzérek, a köztársasági vadászgépek nem hagyhatják
el ezt a szektort. Semmisítsék meg a hipermeghajtó-gyűrűiket. Ezt
követően végezzenek az egyik Keselyű-rajjal.
– Célpontok bemérve – válaszolta néhány pillanattal később az
egyik droid.
– Tüzet nyitottunk – jelentette a másik.
Grievous éppen idejében fordult vissza az ablak felé, így még
láthatta, amint a pontos találatok nyomán a vadászok hipergyűrűi
sorban felrobbannak. Néhány pillanattal később a cirkáló
turbólézerlövegei olvadt fémcseppekké és izzó gázfelhővé
változtatták a vadászdroidok felét. A váratlan robbanások
megriasztották a fedezőkíséret megmaradt egységeit is, így azok egy

81
része éles szögben kikanyarodott a komp mögül, és messzire
távolodott tőle. A széttöredezett alakzatban maradt Keselyűk
követték az elektromos agyukba programozott protokollt.
Megpróbáltak újjászerveződni, ám eközben kitették magukat a hátuk
mögött közeledő V-szárnyúak hajszálpontos lövéseinek.
Grievous csak a fejét csóválta. Úgy vélte, hogy a droidok
szerencsétlenkedése nem más, mint egy újabb következménye annak,
hogy a korlátolt neimoidik vonakodnak kibővíteni a harci gépeik
robotagyát egy fejlettebb helyzetelemző rendszerrel. Bár azt is
elismerte magában, hogy a droidok így is sokkal hatékonyabbak,
mint amilyenek például öt évvel korábban voltak.
Három további Keselyű hullott darabokra, ezúttal a V-szárnyúak
jóvoltából.
Ekkor jól látszott, hogy a komp pilótáinak fogalmuk sincs, mihez
kezdjenek. Megpróbálkoztak néhány kitérő manőverrel, ám ezeket
maguk a Keselyűk hiúsították meg, mivel megpróbáltak úgy
helyezkedni, hogy szinte egymáshoz érő energiapajzsaikkal fedezzék
a védett hajót.
Mindeközben a köztársaságiak lövései folyton eltalálták a
célpontokat.
A hipergyűrűk megsemmisülése rádöbbentette a köztársasági
pilótákat arra a tényre, hogy jóval a cirkáló lövegeinek lőtávolságán
belül járnak, valamint hogy gyorsan végezniük kell a prédájukkal,
különben esélyük sem lesz a menekülésre.
Őrült tempóban átkígyóztak a megmaradt vadászdroidok között,
és rávetették magukat a kompra.
Grievous agyán átvillant, hogy talán egy Jedi-lovag is van a
pilóták között, amely esetben inkább a gépek elfogását választaná,
mintsem a megsemmisítésüket. Viszont minél figyelmesebben nézte
a manővereket, annál biztosabban érezte, hogy klónok ülnek a
pilótafülkékben. Igaz, valamennyien kiváló pilóták voltak – a
sablonjuk, a mandalori fejvadász is az volt valaha –, de nem mutatták
tanújelét azoknak a természetfeletti képességeknek, amelyekkel az
Erő révén a Jedik rendelkeztek.
A V-szárnyúak rettenetes össztüzet zúdítottak Gunray kompjára. A

82
meggyötört hajó elvesztette az egyik leszállókarmát, a bal szárnya
felhasadt, és fehér pára lövellt ki a farán tátongó lyukakból. Az
egység elavult részecske– és sugárpajzsai egyelőre kitartottak, de
folyton gyengültek. Küszöbön állt a védelmi rendszer teljes
összeomlása. Grievous jól tudta, hogy ha a pajzsok eltűnnek, a
plazmatöltetek szabályosan feldarabolják a kompot, vagy az egészet
egyszerre megsemmisíti egyetlen jól irányzott protontorpedó.
A tábornok maga elé képzelte Gunray-t, Haakót és a többieket,
amint fényűző üléseikbe szíjazva reszketnek a félelemtől. Sejtette,
hogy a neimoidik alighanem megbánták már az anyabolygójuk felé
tett kitérőt, valószínűleg elgondolkodtak azon, hogy egy maroknyi
köztársasági pilóta hogyan tizedelhette meg ennyire a
droidvadászaikat, és egészen bizonyosan kétségbeesetten
rimánkodnak az anyahajójuknak, hogy küldjenek utánuk erősítést.
Grievous fejében megfordult, hogy a bátorságukért cserébe nem
avatkozik közbe, és hagyja, hogy a köztársaságiak elejtsék a
zsákmányukat, már csak azért is, mivel ő és a helytartó gyakran
összekülönböztek az elmúlt három év folyamán. Ráadásul
mérhetetlenül bosszantotta az, hogy a neimoidik csupán korlátlanul
feláldozható eszközöknek tekintették a katonáikat és munkásaikat.
Mérhetetlen gazdagságuk jóvoltából könnyűszerrel pótolhatták a
veszteségeiket, így aztán gyakorlatilag semmibe vették az őket
szolgáló gépeket.
Az első találkozásuk alkalmával Gunray elkövette azt a hibát,
hogy úgy bánt Grievous-vel, mint egy droiddal, noha előre
figyelmeztették, hogy a látszat csal. A helytartó holmi gondolatok
nélküli teremtménynek tartotta őt.
Aztán a neimoidik viselkedése hamar megváltozott, részben azért,
mert a saját szemükkel győződhettek meg az ő páratlan
képességeiről, részben pedig azért, ami a Geonosison történt. Ha nem
köti le ravasz támadásaival a neimoidiket üldöző klónokat és Jediket
a katakombákban, a helytartó és a kísérete aligha szökik meg ép
bőrrel a bolygóról.
A tábornok néha eltűnődött azon, hogy a kérdéses napon vajon
hány klón sebesült meg és vesztette életét. És ami ennél is fontosabb,

83
hogy hány Jedi?
Azt nagyjából sejtette, hogy mire gondolhattak azok, akik
szemügyre vették az elesett Jedi-lovagok holttesteit. Nyilván arra,
hogy valami szörnyű teremtmény élhet azokban a sötét, föld alatti
járatokban, hogy egy rankor vagy valami hasonló szaggatta
darabokra a tetemeket. Vagy talán azt hitték, hogy a geonosik
szonikus fegyverei végeztek a bajtársaikkal.
Akár így, akár úgy, azon is el kellett gondolkodniuk, hogy mit
történt az áldozatok fénykardjával, melyek immár az ő gyűjteményét
gyarapították.
Ezek a trófeák sokszorosan felülmúlták azokat a szánalmas,
lenyúzott bőrdarabokat, amelyeket egyes fejvadászok gyűjtögettek.
Grievous őszintén csodálta azt a pontosságot és gondosságot,
amelyet a Jedik a fénykardjuk készítése közben tanúsítottak.
Különösen nagyra értékelte azt a tényt, hogy valamennyi fénykard
kézzel készített, egyedi darab volt, és nem holmi sorozatgyártott
tucatfegyver.
Nagyra becsülte a Jediket emiatt, miközben magát a Rendet
halálosan gyűlölte.
Mivel az anyabolygójuk távol esett a Galaxis főbb központjaitól,
Grievous fajának, a kaleesh-eknek évszázadokon át alig akadt dolguk
a Jedikkel. Ám váratlanul háború robbant ki a kaleesh-ek, és a
szomszédos bolygón élő, huk nevezetű faj között. A hosszúra nyúló
konfliktus alatt Grievous a saját népe között híressé, míg az ellenség
köreiben hírhedtté vált. Egész kontinenseket hódított meg. Városokat
égetett fel, hatalmas hadseregeket zúzott porrá, és a hukok tömegeit
végeztette ki. Ám a hukok ahelyett, hogy annak rendje és módja
szerint megadták volna magukat, a Köztársasághoz folyamodtak
segítségért. Ekkor érkeztek a Jedik a Kalee-bolygóra. A
béketárgyalások folyamán – a mintegy ötven Jedi mindvégig készen
állt, hogy rávessék magukat Grievous-re és seregére – a kaleesh-eket
kiáltották ki agresszornak. A döntés oka egyszerű volt: míg a Kalee
népének jószerével semmije sem akadt, amit áruba bocsáthatott
volna, a hukok világán bőséggel akadtak értékes ásványok és
ércféleségek. És a Kereskedelmi Szövetség természetesen alig várta,

84
hogy rátelepedhessen ezekre a forrásokra.
A kaleesh-eket kitaszították a Köztársaságból, és a válság kora
köszöntött rájuk. Szankciókkal sújtották, és jóvátétel megfizetésére
kötelezték őket. A kereskedők messze elkerülték a bolygót. Grievous
népe éhezett, és százezrével hullott.
Végül az Intergalaktikus Bankkartell sietett a megmentésükre.
Pénzalapokat hoztak létre, újra beindították a kereskedelmet, és új
irányt mutattak magának Grievous-nek.
Aztán évekkel később megérkeztek a muunok is…
Grievous a tekintetével követte az immár közvetlen veszélyben
lévő kompot.
Tisztában volt azzal, hogy Dooku gróf és az ő Szith-mestere
sosem bocsátana meg neki, ha ölbe tett kézzel végignézné Gunray
halálát. Hiszen minden hibájuk ellenére a neimoidik okosak voltak.
Gyakorlatilag nélkülözhetetlenek. Páratlan tudást gyűjtöttek össze a
Galaxist átszelő titkos hipersávokról, ráadásul a harci gépeiket úgy
programozták be, hogy elsősorban a helytartónak és az ő
vezérkarának engedelmeskedtek. A halálukkal a Konföderáció
értékes szövetségesét veszítené el.
Grievous belátta, hogy ideje kirántani Gunray-t a csapdából,
amelybe ő maga hajszolta saját magát.
– Indítsák a trivadászokat! – utasította a repülésirányítókat. –
Haladéktalanul semmisítsék meg a Köztársaság vadászgépeit!
A cirkálóból kiröppenő kötelék hamarosan láthatóvá vált a híd
ablakaiból. A köztársasági pilóták szinte azonnal felfigyeltek az új
veszélyre, és elég okosak voltak ahhoz, hogy felismerjék: jelentős
hátrányba kerültek. Villámgyorsan elszakadtak a komptól illetve a
Keselyűktől, és olyan irányt vettek, hogy a lehető leghamarabb
eltávolodjanak a cirkálótól, illetve az üldözésükre induló
trivadászoktól.
Két pilóta azonban lassabban reagált, így lemaradtak a társaiktól.
Grievous állított egy keveset a szemébe épített elektronikus vezérlésű
lencsén, hogy az ráközelítsen a köteléktől leszakadt gépekre.
Nyomban felismerte, hogy ARC–170-es vadászokkal sodorta össze a
véletlen. Korábban még sosem találkozott ezekkel a nemrégiben

85
kifejlesztett, kétszemélyes gépekkel. Hogy kihasználja az alkalmat,
alaposan szemügyre vette a hosszú szárnyak végébe épített nagy
tűzerejű lézerágyúkat, illetve a protontorpedók kivetőcsöveit,
amelyeket a szárnyak alá telepítettek. Elfogta a kíváncsiság, hogy
lássa, mire képesek. A tekintetét továbbra is a gyorsan távolodó
vadászokra szegezve hátraszólt a repülésirányítóknak:
– Három trivadászraj vegye körül a kompot, és kísérjék be a
dokkba. A többiek induljanak a menekülő V-szárnyúak után, és
végezzenek velük, leszámítva az ARC–170-eseket. Az utóbbiakat
ütközetre kell kényszeríteni, de figyelem, nem semmisíthetik meg
őket! Még akkor sem, ha elveszítünk néhány trivadászt.
Miután kiadta a parancsot, ismét élesítette a szemét.
Odakint, a nagy ürességben a trivadászok két csapatra oszlottak. A
nagyobbik kötelék szétterült a komp körül, míg a kisebbik elindult a
menekülő V-szárnyúak után. Hamarosan utolérték a két ARC–170-
est, és ekkor a droidok bonyolult manőverekbe kezdtek, hogy
párbajra csábítsák a köztársaságiakat.
Grievous-t mélységesen lenyűgözte az, hogy a klónok milyen
készségesen siettek egymás segítségére. Márpedig biztosra vette,
hogy a bajtársiasságot nem a kaminói klónozók plántálták beléjük, és
nem is a Jediktől tanulták el. Vagyis ez a fajta viselkedés nem
származhatott máshonnan, mint a mandalori fejvadásztól, noha Jango
Fett nyilván tagadta volna ezt az állítást. A fejvadász ragaszkodott
volna ahhoz, hogy őt nem érdekli senki más, csakis saját maga.
Viszont a genetikai értelemben vett leszármazottai korántsem így
gondolkodtak. Grievous megítélése szerint a kelleténél jóval
nagyobbra tartották a társaik életének énekét. Mintha nem is az
emberi fajból származtak volna…
De persze az a lehetőség is fennállt, hogy a Köztársaság már
annyira szűkölködött élőerőben és hadianyagban, hogy nem
engedhetett meg magának semmiféle veszteséget.
Grievous sietve elraktározta az elméjében ezt a gondolatot. Valami
azt súgta neki, hogy egyszer még kiaknázhatja.
Hirtelen megelégelte a játszadozást. Anélkül, hogy rájuk nézett
volna, kurtán odavetette a tűzvezető pultnál szolgálatot teljesítő

86
droidoknak:
– Végezzetek velük!
Azzal odafordult a kommunikációs konzolnál álló droidhoz, és
hozzátette:
– Intézkedj, hogy a neimoidiket egyenesen az eligazítóterembe
kísérjék. És tájékoztasd az érintetteket, hogy elindultam.

Nute Gunray idegeit annyira megviselték a komputazás

gyötrelmei, hogy reszketve üldögélt abban a kabinban, amelybe a
kiszállást követően vezették őket. Amikor elindult a Cato
Neimoidiáról, számított rá, hogy üldözőbe veszi néhány köztársasági
vadászgép, ahogyan a Kereskedelmi Szövetség összes többi
menekülő hajójával történt. Abban reménykedett, hogy azoknak a
vadászgépeknek a felbukkanása azt a benyomást kelti majd a
szemlélőkben, hogy őt aljas módon elüldözték az anyabolygójáról.
Ám a gyors, problémák nélküli átkelés váratlanul élethalálharccá
alakult, amelynek eredményeképpen a komp súlyos sérüléseket
szenvedett, és megsemmisült több mint egy rajra való Keselyű-
vadász.
A helytartó nem akart hinni a fülének, amikor a komp pilótája
jelentette, hogy a Keselyűk többségét a cirkáló turbólézerütegei
semmisítették meg. Néhány pillanattal később észbe kapott: hát
persze, Grievousl
Nyilván így bünteti őt a késlekedésért.
Gunray szívesen felvilágosította volna Dookut a tábornok
akcióiról, de attól tartott, hogy a Szith-lovag Grievous pártját fogná.
A helytartó mellett, a csillogó asztalnál foglalt helyet a minden
ízében remegő Rune Haako, míg a Szeparatista-tanács tagjai a falak
mentén sorakozó kényelmes ülésekre telepedtek le. Köztük volt az
elképesztően vékony testalkatú San Hill, az Intergalaktikus
Bankkartell muun elnöke; az Iparvállalati Szövetség vezérigazgatója,
Wat Tambor, aki metángázzal töltött, nyomástartó öltözetet viselt;
Kis Poggle, a csökevényes szárnyú geonosi, a Stalgasin-kaptár
főhercege; Shu Mai, a Kereskedőegyesület merev nyakú gossam
elnöke; a homlokán jókora szarvakat viselő Passel Argente, az

87
Iparvállalati Szövetség vezérigazgatója; valamint két egykori
köztársasági szenátor, az aqualisi Po Nudo és a quarren Tikkes.
Az első sokk múltával a nagyméltóságú urak az elmúlt percek
dermesztő eseményeit tárgyalták, amikor fémesen csengő, súlyos
léptek visszhangoztak végig az eligazítóteremhez vezető folyosón.
Hirtelen mindenki elhallgatott, és a következő pillanatban az ajtóban
megjelent Grievous tábornok. Hosszúkás, keskeny, halálfejet utánzó
maszkjának csúcsa az ajtónyílás tetejét súrolta. Hátul felmagasodó
kerámiapáncél nyakvédője széles körgallérra emlékeztetett. A kiborg
szélesre tárta páncéltokba bújtatott kezeit, és karomszerű
durániumujjaival mindkét oldalon könnyedén megérintette az ajtó
keretét. Fénylő ötvözetcsontokból felépített lábai olyan erősnek
tűntek, mintha képesek lennének egy bolygó felszínéről egyetlen
szökkenéssel orbitális pályára juttatni a gazdájukat. A teremtmény
ezúttal hátravetve viselte padlót seprő tábornoki köpenyét, felfedve
ezzel a mellkasát borító kerámia mellvértet. A szegycsontjának
vonalától lefelé vaskos, íves fémbordák sorakoztak egymás alatt,
egészen a csípőjéig. A különös bordázat rejtekében egy folyadékkal
teli, zöldes színben játszó bélzacskó lapult, ebben helyezkedtek el
azok a szervek, amelyek a tábornok eleven részét táplálták. A
keskeny maszk gyászossá és egyben ijesztővé formálta az ábrázatát.
A felső harmadán nyitott, lekerekített háromszögeket formázó
lyukakon át kegyetlenségről tanúskodó, a hüllőkéhez hasonlatos
szempár meredt a világra.
Ez a szempár most késéles pillantásokkal méregette a helyiségben
tartózkodó nagyurakat, végül megállapodott a kínosan feszengő Nute
Gunray-n, majd megszólalt a tábornok mély, reszelős gépi hangja:
– Üdvözlöm a fedélzeten, helytartó úr! Már attól féltünk, hogy ide
sem ér!
Gunray érezte, hogy a kíséretének összes tagja őt bámulja. A
kiborg teremtmény iránti gyűlölete nem volt titok, mint ahogy az
sem, hogy Grievous sem állhatja őt.
– És feltételezem, hogy önt mélységesen aggodalom fogta el ettől
a lehetőségtől, tábornok úr! – válaszolta Gunray, miután kissé
összeszedte magát.

88
 – Tudnia kell, hogy ön és a társai rendkívül fontosak a mi
ügyünknek – darálta Grievous, bár a hangjából árnyalatnyi tisztelet
sem érződött.
– Tisztában vagyok vele, tábornok, bár be kell vallanom, néha
kételkedem abban, hogy vajon ön tisztában van-e vele?
– Én az önök védelmezője vagyok, helytartó!
Azzal Grievous belépett a terembe, megkerülte az asztalt, végül
megállt Gunray háta mögött. Gunray a szeme sarkából látta, hogy
Haako megborzong, összehúzza magát a lehető legkisebbre, lesüti a
szemét, és idegesen tördeli egymásba font ujjait.
– Uraim, nekem nincs kedvencem önök között – mondta végül
Grievous –, én valamennyiükért harcolok. Azért hívtam ide önöket,
hogy a jövőben is garantálhassam a biztonságukat.
Senki sem tudott összekaparni magában annyi bátorságot, hogy
megszólaljon. A tábornok néhány pillanatnyi hallgatás után folytatta:
– Azok az ostoba köztársaságiak azzal áltatják magukat, hogy ők
futamították meg önöket, de valójában Sidious Nagyúr és Darth
Tyranus tervelték ki ezt az egészet. Hogy milyen célok érdekében?
Hamarosan minden ki fog derülni. Minden a terv szerint halad.
Ugyanakkor, mivel az önök anyabolygóin immár a Köztársaság az
úr, gyarmataikat pedig veszély fenyegeti, ezennel parancsot kapnak
arra, hogy a közeljövőben maradjanak együtt. Utasítást kaptam, hogy
keressek önöknek egy biztonságos menedéket itt, a Külső Gyűrűben.
– Ugyan, melyik világ fogadna be minket? – kesergett hangosan
San Hill.
– Ha egyikük sem hajlandó, elnök úr, majd én elfoglalom
valamelyiket.
Grievous a kijárathoz ment, közben karomszerű lábai meg–
megcsikordultak a padló sima fémlemezein.
– Most pedig valamennyien térjenek vissza a saját hajóikra! –
recsegte szigorúan. – Miután kiválasztottuk a leendő otthonukat,
kapcsolatba lépek önökkel a megszokott módon, és megadom az új
találkozási pont koordinátáit.
Gunray-nek rossz előérzete támadt, és lopva összenézett
Haakóval. Mindketten tudták, hogy nagy a baj.

89
 A „megszokott módon” kifejezés nem utalt másra, mint a
lépegetőtrónra, amelyet puszta figyelmetlenségből a Cato
Neimoidián felejtettek.

Tizenhatodik
fejezet
A Charros IV. felszínének tompavörös és halványbarna színekben
pompázó, bonyolult mintázata teljesen betöltötte a köztársasági
csillaghajó elülső ablakait. Az egység már húsz évvel korábban is
elavultnak számított, ám a hajtóművei megbízhatóan üzemeltek, így
egyelőre nem került a roncstelepre. Ráadásul a Köztársaság flottája
annyira szétszóródott a Galaxisban, hogy Obi-van és Anakin nem
lehetett válogatós. A cirkáló egykori, emblematikus vörös színe
eltűnt a friss, fehér bevonat alatt. A háború első éveiben az addig
személyszállítóként szolgáló hajó nagy teljesítményű felderítő és
célravezető radart kapott, továbbá nagy tűzerejű lézerágyúkat,
valamint rakétaindító állványokat építettek a vízszintes stabilizátorai
alá.
Obi-van volt az, aki kiszámította a három hiperugrást, amelyek a
Belső Gyűrűből eljuttatták őket a Xi Char világokhoz, de a hajót
mindvégig egyedül Anakin irányította.
– Érkeznek a leszállási koordináták – dünnyögte Anakin anélkül,
hogy a tekintetét elszakította volna a műszerfal képernyőiről.
Obi-van kellemesen meglepődött.
– Kezdem visszanyerni a hitemet – jelentette ki derűsen. –
Régebben valahányszor azt az információt kaptuk, hogy a Hírszerzés
elvégezte a felderítést, folyton kiderült, hogy egy szó sem igaz az
egészből.
Anakin a szeme sarkából rápillantott egykori mesterére, és
felkacagott.
– Mi olyan mulatságos? – érdeklődött Obi-van.
– Tudod, mi jár a fejemben, mester? Hogy már megint úton vagy!
90
 Obi-van hátradőlt az ülésében, és várta a folytatást.
– Úgy értem – magyarázkodott Anakin –, hogy ha valaki, hát te
arról vagy híres, hogy mennyire utálod az űrutazást. Ehhez képest
alaposan kivetted a részedet a különleges, hosszú távú küldetésekből.
Kamino, Geonosis, Ord Cestus…
Obi-van a gondolataiba merülve kissé megtépkedte a szakállát.
– Mondjuk úgy, hogy a háború arra kényszerített, hogy
közelebbről is szemügyre vegyem a dolgokat – mondta végül.
– Qui-gon mester igazán büszke lenne rád – válaszolta Anakin.
– Ezt azért ne vedd biztosra.
Indulás előtt Obi-van tiltakozott az ellen, hogy a Charros IV-re
repüljenek. Régi cimborája, Dexter Jettster valószínűleg minden
szükséges információt megadhatott volna a hírszerzőknek a
lépegetőtrónról. De Yoda ragaszkodott ahhoz, hogy ők ketten
személyesen beszéljenek azzal a xi charrival, akinek a pecsétjét
felfedezték a trónon.
Obi-van eltűnődött azon, hogy vajon miért idegenkedett
olyannyira ettől az utazástól. Az elmúlt hónapok viszontagságaihoz
képest ez a küldetés szinte könnyed kirándulásnak ígérkezett.
Anakinnak igaza volt, amikor kijelentette, hogy őneki aztán alaposan
kijutott az efféle megbízatásokból. Viszont a Jedik egy része afféle
önkéntes hírszerzőtisztként is tevékenykedett a háború folyamán.
Hiszen Aayla Secura és Ylenic It'kla mesterek voltak azok, akik
őrizetbe vették az Iparvállalati Szövetség egyik szökevényét a
Korélián; Quinlan Vos másnak adta ki magát, hogy beépülhessen
Dooku tanítványai közé…
És Palpatine főkancellárt sosem tájékoztatták – és nem is szerzett
tudomást – ezekről a titkos küldetésekről. Nem azért, mert a Jedik
nem bíztak meg benne, sokkal inkább azért, mert a Jedik már nem
bíztak meg senkiben.
– Gondolod, hogy az a xi charri szóba áll velünk? – kérdezte
Anakin.
Obi-van feléje fordult ültében, és hümmögve válaszolt:
– Minden okuk megvan rá, hogy szívélyesen bánjanak velünk. A
Naboo blokádja után a Köztársaság nem kötött velük üzletet, amiért

91
ellátták a neimoidiket tiltólistás fegyverekkel. Azóta is égnek a
vágytól, hogy jóvátegyék ezt a ballépésüket, főleg most, hogy a
Baktoid Fegyvergyár sorozatban, vagyis náluk jóval olcsóbban
gyártja a legfőbb termékeiket.
A Xi Char elsősorban egy különleges, alakváltó csatadroiddal
járult hozzá a neimoidik fegyvertárának bővüléséhez. Ez az
elsőrangúan megtervezett, szilárd tüzelőanyaggal hajtott egység
képes volt három különböző üzemmódba alakítani magát.
Anakin arcára gyanakvó kifejezés költözött, és óvatosan
megjegyezte:
– Remélem, nem veszik rossz néven, hogy megsemmisítettem egy
rakás gépüket.
Válaszképpen Obi-van felkacagott.
– Hát, reméljük, hogy a hírneved még nem ért el idáig – mondta
nevetve. – Viszont a sikerünk most jórészt azon múlik, hogy a mi
protokolldroidunk valóban olyan jól beszéli-e a xi char nyelvet, mint
ahogyan állítja.
A pilótafülke egyik hátsó ülésén üldögélő TC–16 megértette a
célzást, és természetesen nem hagyta szó nélkül:
– Kenobi mester, biztosíthatom, hogy ugyanolyan jól beszélem ezt
a nyelvet, mint egy született xi charri. A Gunray helytartó
szolgálatában töltött évek alatt elsajátítottam számos faj, egyebek
mellett a xi charrik, a geonosik és a colicoidik nyelvét. Nyugodtan
rábízhatják magát a tudásomra. Ha rajtam múlik, a xi charrik együtt
fognak működni önökkel. Bár úgy sejtem, undorodni fognak a külső
megjelenésemtől.
– Miért is? – kérdezett közbe Anakin.
– Nos, uram, a xi charrik létezésének alapja a precíziós
technológiák iránti teljes odaadás – felelte a droid. – Magától
értetődőnek tekintik azt az alapelvüket, mely szerint a gondos munka
semmiben sem különbözik egy imától, sőt maga az istenségekhez
szóló ima. Számukra a műhelyeik inkább afféle templomok, mintsem
gyárak. Mindig, mindenben a tökéletességre törekszenek. Ha egy xi
charri megsebesül, a felgyógyulásáig önkéntes száműzetésbe vonul,
hogy a társainak ne kelljen látniuk a tökéletlenségeit vagy torzulásait.

92
Az egyik mondásuk úgy szól, hogy „az istenség a részletekben
lakik”.
– Inkább legyél büszke a sérüléseidre, Tíszí! – szólt rá Anakin
vidáman a droidra, miközben felemelte és ökölbe szorította
mechanikus jobb kezét. – Ahogyan én is az vagyok.
A csillaghajó eközben belemerült a Charros IV. atmoszférájába,
amelyben helyenként jókora, sűrű felhők kóboroltak. Obi-van kissé
előredőlve kinézett az ablakon, és szemügyre vette a kietlen világot,
amelyet csupán apró foltokban borított zöldellő növénytakaró. A
helyiek a magas fennsíkokon éltek, amelyeket mindenfelől hósapkás
hegyláncok szegélyeztek. Hatalmas kiterjedésű, fekete tavak
tarkították a tájat.
– Maga a megtestesült sivárság – dörmögte Obi-van. Anakin
igazított a kormányon, hogy ellensúlyozza a hajót ostromló, dühödt
széllökéseket.
– Készséggel odaadnám érte a Tatuint – jegyezte meg halkan.
Obi-van rántott egyet a vállán.
– Jártam én már a Tatuinnál rosszabb helyeken is – felelte. Ekkor
mindketten megpillantották a távolban a keresett fennsíkot, és annak
peremén a számukra kijelölt leszállóplatformot. Ahogy közeledtek
felé, mindketten úgy látták, hogy a vadonatújnak tűnő ovális terasz a
méreteit tekintve pontosan megfelel a csillaghajónak.
– Esküdni mernék, hogy egyenesen nekünk építették – ámuldozott
TC–16. – Hát ezért érdeklődtek folyton a hajónk pontos méreteiről!
Anakin a szeme sarkából Obi-vanra pillantott, és elismerő hangon
megjegyezte:
– Azt hiszem, a Köztársaságnak igencsak kapóra jönne a xi
charrik segítsége.
Azzal az ifjú Jedi zökkenés nélkül letette a cirkálót a platformra,
gyors mozdulatokkal kikapcsolta a hajtóműveket, végül leeresztette a
rakodórámpát.
Mielőtt kiszállt volna, Obi-van megállt a rámpa tetején, és
felhúzta a fejére köpenyének csuklyáját, hogy védje magát a
szomszédos hegyek lejtőiről lezúduló jeges szelektől.
A leszállópálya pereméből keskeny fémjárda indult ki. A csillogó

93
ötvözetkígyó legalább fél kilométer hosszan kanyargott a felszínt
borító sziklák között, és egy katedrálisszerű, hatalmas építményhez
vezetett. A járda mindkét oldalán izgatott xi charrik tömegei
sorakoztak.
– Azt hiszem, ritkán látnak vendéget – állapította meg Anakin,
miközben lesiettek a rámpán.
Mint ahogyan az másutt is gyakran előfordult, a xi charrik gépei is
a tervezőik és gyártóik testfelépítését tükrözték. A teremtmények
tömzsi, kitinpáncélos testük, négy vékony, ollószerű fogószervben
végződő végtagjuk és csepp formájú fejük alapján lehettek volna
akár az alakváltó harci droidok eleven változatai is. Az izgatottan
cicergő–ciripelő xi charrik több száz fős tömege olyan lármát csapott,
hogy Anakinnak szinte ordítani kellett.
– Micsoda ünnepélyes fogadtatás! – harsogta. – Azt hiszem,
élvezni fogom!
– Nem bánom, amíg te is azt teszed, amit én – ordította vissza
Obi-van.
– Megpróbálom, mester!
Minél közelebb értek a leszállóplatform széléhez, annál
hangosabb lett a zsivaj. Obi-van elképzelni sem tudta, hogy minek
tulajdonítsa a xi charrik izgatottságát. Az egész olyan volt, mintha
valamiféle futóverseny kezdődne. Pillanatonként előfordult, hogy
egy-egy xi charri kiugrott a járda közepére, ám a társai rögtön
visszarántották a tömegbe.
– Mondd csak, Tíszí, ők mindig ilyen lelkesek? – kérdezte
kiabálva Obi-van.
– Igen, uram – felelte a droid olyan hangerővel, hogy berezonált a
beszédszintetizátora –, de ez a lelkesedés nem nekünk szól, hanem a
hajónknak!
A válasz jelentése azonnal tisztázódott, amikor ők hárman maguk
mögött hagyták a leszállópályát. A xi charrik előrerontottak, és
megrohanták a csillaghajót. A feketén csillogó testek teljesen
elborították a megviselt cirkálót, a hátsó fúvókáktól kezdve egészen
az orrból kinyúló receptorrudakig. A Jedik álmélkodva nézték, hogy
a rovarszerű teremtmények pillanatok alatt eltüntetik a burkolaton

94
éktelenkedő koromfoltokat, kiegyengetik a horpadásokat, beállítják a
meggörbült tartóelemeket, és lemossák illetve kifényesítik az
üvegacél ablakokat.
– El ne felejtsünk borravalót adni, mielőtt elindulunk – jegyezte
meg vigyorogva Anakin.
A rögtönzött, de alapos javítás alatt néhány xi charri folyton ott
őgyelgett TC–16 körül. Egyik-másik megpróbálta elkapni a kezét
vagy a lábát, ám a droid méltatlankodva lerázta magáról a kéretlen
szerelőket.
– Attól tartok, hogy mialatt generáloznak, véletlenül törlik a
memóriámat – magyarázkodott panaszos hangon TC–16.
– És az valóban olyan rossz lenne, tekintve, hogy mi mindenen
mentél keresztül mostanában? – kérdezte a továbbra is szélesen
vigyorgó Anakin.
– De Skywalker mester, hogyan tanulhatnék a hibáimból, ha nem
emlékszem rájuk?
Körülbelül félúton jártak a hatalmas épület felé, amikor két, az
átlagnál jóval nagyobb termetű xi charri sietett eléjük. TC–16 néhány
hosszabb cicergést és ciripelést váltott velük, majd a Jedik felé
fordulva közölte:
– Ők ketten elvisznek minket a főpapjukhoz.
– Nincs náluk fegyver, Anakin – mutatott rá Obi-van –, ez máris
jól jel.
– A xi charrik népe békés nép – magyarázta TC–16. – Ők csakis a
gépek tervezésével és legyártásával törődnek, és nem azok
felhasználásával. Ezért érezték igazságtalannak, hogy a Köztársaság
megvádolta és durván elítélte őket, amiért a harci droidjaik egy része
szerepet játszott a naboo-i ütközetben.
A protokolldroid által műhelynek nevezett építmény több mint
kétszáz méteres magasságba nyúlt. A tetején kisebb-nagyobb tornyok
és antennák százai álltak, amelyek az erős szél jóvoltából hosszú
fütyülésekből és süvítésekből komponált, kísérteties zenét
szolgáltattak.
Az egybefüggő, óriási belső térbe tetőablakok százain keresztül
érkezett a természetes fény. Az irdatlanul nagy csarnokban xi charrik

95
tízezrei szorgoskodtak. Fent, a magasban gazdagon díszített
oszlopokra ültetett boltívek tartották a hatalmas ívben görbülő tetőt.
Ezeket az oszlopokat vízszintes és rézsútos keresztgerendák százai
kötötték össze egymással, amelyekről több ezer álomba merült xi
charri lógott fejjel lefelé. Különös fogószervben végződő lábukkal
kapaszkodtak a tartóelemekbe, és még alvás közben is egyfolytában
zümmögtek.
– Az ott fent vajon az éjszakai műszak? – ámuldozott hangosan
Anakin.
A kíséretül kijelölt páros bevezette őket egy jókora terembe,
amelynek magas ajtaja egy kisebb, ablaktalan szobára nyílt. A
helyiség úgy festett, hogy elment volna akár egy luxus űrjacht
parancsnoki kabinjának is. A kellős közepén jókora, trónnak is beillő
karosszék magasodott, amelyben a legnagyobb termetű xi charri ült,
akit a Jedik eddig láttak. A teremtményt éppen tucatnyi kisebb
gondozta. Egyesek a páncélját fényesítették, mások a fogószerveinek
szaruperemét csipkedték és reszelték, megint mások a végtagjait
masszírozták. Rajtuk kívül a teremben vagy húsz xi charri
szorgoskodott – mindannyian őrült iramban söpörtek, súroltak,
kalapáltak, fényesítettek.
TC–16 minden különösebb ceremónia nélkül a Főpap elé lépett,
és mereven meghajolva üdvözletet ciripelt. Ezt követően a droid
megosztotta a beszédszintetizátorát, így amikor megszólalt, mind a
házigazdák, mind a Jedik értették a szavait, egymással
párhuzamosan.
– Engedje meg, hogy bemutassam önnek Obi-van Kenobi és
Anakin Skywalker Jedi-mestereket – kezdte ünnepélyes hangon.
A főpap elhessegette a szolgáit, Obi-van felé fordult, és alaposan,
tetőtől-talpig végigmérte.
– Tíszí! – szólalt meg Obi-van. – Mondd meg neki, hogy elnézését
kérjük, amiért tisztálkodás közben zavarjuk.
– Nem zavarjuk őt, uram – felelte TC–16. – A Főpapot pontosan
így gondozzák a nap minden egyes órájában és percében.
A Főpap ciripelt valamit.
– Nagyméltóságú uram, annak köszönhetően beszélem a

96
nyelvüket, hogy korábban Nute Gunray helytartónál álltam
alkalmazásban – közölte TC–16, aztán meghallgatta a Főpap
válaszát, és gyorsan hozzátette: – Igen, uram, megértem, hogy ezzel
nem sikerült belopnom magam az ön szívébe. Viszont szeretném
kijelenteni, hogy a neimoidik között eltöltött évek a létezésem
legkínosabb és leggyötrelmesebb évei voltak. Ahogyan azt a külsőm
is bizonyítja, uram.
A Főpap szemlátomást megenyhült, és ismét ciripelt egy sort.
– Nos, méltóságos uram – felelte TC–16 –, ezek a Jedik azért
folyamodtak önhöz, hogy a beleegyezését kérjék. Szeretnének
feltenni néhány kérdést az Xcan Műhely egyik hívőjének, egy
bizonyos T'laalak-s'lalak-t'th'ak mesternek.
TC–16 olyan tökéletesen ejtette ki névben sorakozó
torokhangokat és csettegő hangzókat, hogy még maga a Főpap is
elismerően biccentett, míg a két Jedi egyenesen elámult.
– Az illető egy valódi vésnökművész, méltóságos uram – folytatta
zavartalanul TC–16. – A Jedik azért érdeklődnek iránta, mert egy
általa készített mestermű felkeltette az érdeklődésüket. Azt remélik,
hogy T'laalak-s'lalak-t'th'ak mester segítségével fényt deríthetnek egy
fontos szeparatista vezér jelenlegi hollétére.
A Főpap a Jediket fürkészte, majd ismét cicergett valamit.
– Nem, excellenciás uram, társaimnak eszük ágában sincs
használni a fénykardjaikat – hadarta sietve a droid. – De ha ön ahhoz
köti az engedélyét, hogy átnyújtsák önnek a fegyvereiket, készséggel
megteszik.
Obi-van máris előhúzta az övéből a fénykardját, de Anakin
habozott.
– Azt ígérted, hogy azt teszed, amit én – szólt rá Obi-van.
– Azt mondtam, hogy megpróbálom, mester – válaszolta Anakin,
de azért ő is a köpenye alá nyúlt.
Mindketten átadták a fénykardjukat TC–16–nak, aki nyomban
továbbította azokat a Főpapnak. A megtermett xi charri szemügyre
vette a fegyvereket, majd a fejét csóválgatva, hosszasan ciripelt.
– Nem lepődöm meg – felelte TC–16 –, hogy méltóságod
szükségét látja némi karbantartásnak és továbbfejlesztésnek. Hiszen

97
melyik eszköznek ne válna javára, ha a gondjaiba veszi egy xi
charri?
A Főpap válaszát követően a protokolldroid hozzátette:
– Biztosra veszem, uram, hogy a Jedi-lovagok tisztelettel
megköszönik az ön ígéretét arra nézve, hogy érintetlenül hagyják
azokat a hibákat és hiányosságokat.

– Jobban ment, mint vártam – jelentette ki elégedetten Obi-van,

mialatt őt, Anakint és TC–16-ot bevezették az Xcan Műhely szívébe.
Anakin kétkedve csóválta a fejét.
– Túlságosan bizakodó vagy, mester – válaszolta. – Nekem valami
azt súgja, hogy gyanakodnak ránk.
– Amit java részben Raith Sienarnak köszönhetünk – jegyezte
meg Obi-van szomorúan.
Majdnem két évtizeddel korábban a Sienar Gépgyár látta el
vadászgépekkel a Köztársaságot. A vállalat dúsgazdag és befolyásos
tulajdonosa és egyben elnöke, Raith Sienar hosszabb időt töltött a xi
charrik között. Elsajátította az ő ultraprecíz tervezési és gyártási
eljárásaikat, majd ezeket később a saját gyárában is felhasználta.
Miután a xi charrik rájöttek, hogy a tanítványuk „hitetlen”,
száműzték a Charros IV-ről, és fejvadászokat küldtek utána.
Sienarnak az orgyilkosok közül négyet sikerült becsalogatni egy
fekete lyukba, amelynek helyzetét rajta kívül csupán maroknyi
mélyűri felfedező ismerte. A későbbiekben is folytatta az ipari
kémkedést. Beférkőzött például a Kereskedelmi Szövetségbe, a
Baktoid Fegyvergyárba és a Koréliai Gépművekbe. Ám a xi charrik
sokáig megőrizték emlékezetükben Sienar ténykedését, amelyet ők
szentségtörésnek tartottak. Hat évvel a naboo-i csata előtt ismét
megpróbálták megöletni. A merénylet a kém apjának halálával zárult,
de az eretnek ismét megmenekült.
Tíz évvel korábban maga Obi-van és Anakin is tengelyt akasztott
Sienarral, a Zonama Sekot néven ismert eleven bolygó miatt.
Ahogyan részben Sienar lelkén száradt a Zonama Sekot eltűnése, úgy
részben ő volt a felelős azért, hogy a xi charrik soha többé nem
fogadtak el az emberi fajhoz tartozó tanítványokat.

98
 Az Xcan Műhely lebilincselő látványt nyújtott.
A mesterek egyénileg, vagy háromtól háromszáz főig terjedő
csapatokba szervezve dolgoztak. A gyártás alatt álló termékek skálája
a csúcstechnikájú háztartási eszközöktől a kisebb járműveken át
egészen a csillaghajókig terjedt. A rovarszerű teremtmények
fáradhatatlan buzgalommal sürögtek-forogtak, fúrtak-faragtak,
fűrészeltek, véstek, kalapáltak, csiszoltak, reszeltek, hegesztettek,
festettek és díszítettek. A nagy sürgés-forgás ellenére a környezet
tökéletes ellentéte volt a más ipartelepeken tapasztalható dübörgő
zűrzavarnak. A csarnokra szinte templomi csend borult. A xi charrik
jószerével alig szóltak egymáshoz munka közben, inkább egy
különös, folyton ismétlődő dallamot zümmögtek, és tökéletesen
belemerültek a munkájukba. Az a néhány teremtmény, amelyik
egyáltalán felfigyelt a jövevényekre, sokkal több érdeklődést
tanúsított TC–16, mint a Jedik iránt.
És mégis minden, a Xcan Műhelyben folyó precíziós munka
ellenére számos xi charri csupán afféle ugródeszkának tekintette a
katedrálisszerű gyárat. Ők arról álmodoztak, hogy egy napon a Haor
Chall Tervező és Gyártó Konglomerátumnak fognak dolgozni, amely
annak idején elhagyta a Charros IV-et, és kiköltözött a Külső
Gyűrűbe.
A kíséretül kijelöl xi charrik végül odavezették a vendégeket
T'laalak-s'lalak-t'th'ak oltárához, amely két hatalmas oszlop között
állt. Az oszlopokat több tízméteres magasságig gravírozott
kőlapokból összeállított, lenyűgöző mozaikok díszítették. A
keresztgerendákról itt is xi charrik egész tömegei lógtak fejjel lefelé.
Amikor odaértek hozzá, T'laalak-s'lalak-t'th'ak éppen egy vállalati
emblémát maratott egy csillaghajó leendő műszerfalának burkolatára.
Tőle balra jókora kupacban álltak a megmunkálásra váró darabok,
míg a jobbján a már kész művek képeztek kisebbfajta falat. Amikor a
mester meghallotta a nevét, felpillantott.
Előbb a kísérő xi charrik ciripeltek neki valamit, majd TC–16
következett:
– T'laalak-s'lalak-t'th'ak mester, először is hadd mondjam el, hogy
a te munkáid olyan kivételes minőségűek, hogy még maguk az

99
istenségek is sóvárognak utánuk.
A xi charri alázatos főhajtással fogadta a dicséretet, majd választ
cicergett.
– Nagyra értékeljük az ajánlatodat, és valóban szívesen néznénk
téged, mialatt dolgozol – válaszolta a protokolldroid. – Viszont mi
már találkoztunk néhány remekműveddel, sőt pontosan az egyik
alkotásod miatt utaztunk ide, hogy szót válthassunk veled. Ez a
műremeked nemrégiben került elő a Cato Neimoidián. Egy
lépegetőtrónról van szó, amelyet te láttál el díszekkel. A bútor a
Kereskedelmi Szövetség helytartójának, Nute Gunray-nek készült.
T'laalak-s'lalak-t'th'ak nyomban elkezdett ciripelni, ám TC–16
megcsóválta a fejét, és hozzátette:
– De igen, minden bizonnyal a te műved, mert a hátsó láb belső
felületén a te saját szimbólumod látható!
A mester szemlátomást felháborodva cicergett és zümmögött,
mire droid visszakérdezett:
– Hogy a Baktoid egyik műhelye? Ez azt jelentené, hogy a te
munkád, a te művészeted ilyen könnyen utánozható?
Mialatt TC–16 a vésnökkel vitatkozott, Anakin finoman oldalba
bökte Obi-vant, és a fejével oldalra biccentett: a közelükben dolgozó
xi charrik kezdtek odafigyelni a beszélgetésre.
– Megértjük, hogy nem szívesen beszélsz efféle dolgokról –
mondta TC–16 az előbbinél jóval halkabban –, mivel a Főpap
valószínűleg a kevélység jelének minősítené azt a tényt, hogy
szignáltál egy terméket.
T'laalak–s'lalak–t'th'ak ábrázatáról valósággal ordított, hogy
hirtelen elönti a harag.
– Természetesen minden okod megvan rá, hogy büszke legyél –
folytatta könyörtelenül a protokolldroid –, ám ha a Főpap tudomást
szerez arról, hogy a művedet hosszú éveken keresztül egy olyan
személyiség használta, mint Gunray helytartó…
Ekkor a xi charri egyszerűen ledobta a szerszámait, és álló
helyzetből hatalmasat ugrott. Ügyesen elkapta a feje fölött húzódó
gerendák egyikét, majd felébresztett társainak méltatlankodó
ciripelésére ügyet sem vetve, egyik gerendáról a másikra ugorva

100
igyekezett felfelé. Egyértelműnek tűnt, hogy az egyik tetőablak felé
tart.
Obi-van figyelemmel követte néhány pillanatig, majd Anakinhoz
fordult.
– Valami azt súgja, hogy nem akar beszélni velünk.
Az ifjú Jedi egyetlen pillanatra sem szakította el a tekintetét a
menekülőről.
– De így is kénytelen lesz – dünnyögte, és ő is felpattant a
levegőbe.
– Anakin, várj! – kiáltotta Obi-van, majd csak úgy saját magának
hozzátette: – Ugyan, mi haszna…
Azzal ő is felugrott a legalsó gerendára. Anakin szélsebesen
lendült és ugrott egyik tartóelemről a másikra, mint valami cirkuszi
artista, így hamarosan elérte azt a résnyire nyitott tetőablakot,
amelyen keresztül T'laalak-s'lalak-t'th'ak ki akart mászni. A xi charri
vékony, ízekre osztott elülső lábaival már a tetőt kaparászta, amikor
Anakin ráugrott, és szorosan átkulcsolta kerekded testét. Ám a
teremtmény meglepően erősnek bizonyult. Vadul cicergett valamit,
majd egy másik ablak felé indult, és magával vitte a hátán
csimpaszkodó Anakint is.
Obi-van tízméteres távolságban, párhuzamosan haladt a menekülő
lénnyel, így egyszerre értek fel a boltíves mennyezet középső,
legmagasabb részébe. A hajsza immár többtucatnyi xi charrit felvert
álmából, akik közül jó néhányan úgy döntöttek, hogy
bekapcsolódnak a kergetőzésbe.
Anakin továbbra is megpróbálta lerángatni a zsákmányát, ám
ehhez nem volt elég a testsúlya. Obi-van attól tartott, hogy egykori
tanítványa az Erőt fogja segítségül hívni, és esetleg eltúlozza a
dolgot. A lelki szemei előtt megjelent az összeroskadó épület képe, és
megkettőzte az erőfeszítéseit. Néhány villámgyors, oldalazó
szökkenéssel a hátukba került, majd az utolsó ugrás közben, amikor
éppen elérte a röppályája csúcsát, elkapta T'laalak-s'lalak-t'th'ak hátsó
lábait.
És ekkor mindhárman zuhanni kezdtek.
Egymásba gabalyodva, pörögve estek egyik gerendáról a másikra,

101
közben magukkal sodortak többtucatnyi alvó xi charrit. Amikor
végül egy kupacba zuhogva leértek a padlóra, mindkét Jedi
eleresztette T'laalak-s'lalak-t'th'ak-ot. A következő pillanatban
tehetetlenül forgolódtak az éppen feltápászkodó, dühödten ciripelő–
csicsergő teremtmények között, mert rájöttek, hogy nem tudják
megkülönböztetni őket egymástól. Aztán már nem az lett a legfőbb
bajuk, hogy szem elől tévesztették a vésnököt, mert a gigászi
műhelyben tartózkodó összes xi charri egyszerre megindult a
kavarodás irányába, hogy segítsenek bajba jutott társaikon. Jó
néhányan fenyegetően lóbálták különféle súlyos vagy éles
szerszámaikat, hogy megadásra kényszerítsék a Jediket, mialatt a
többiek egyszerűen rávetették magukat a betolakodókra, hogy a
puszta súlyukkal vegyék elejét a további erőszaknak.
– Semmi vérontás! – kiáltotta a rárontó teremtményekkel
hadakozó Obi-van.
Anakin csodálkozva meredt rá egy dühödt xi charrikból álló,
legalább három méter magas halom alól. Éppen csak a feje látszott ki
a kitinpáncélos testek és ízeit lábak kusza tömegéből, és a tüdejében
alig maradt annyi levegő, hogy nagy kínkeservesen kipréseljen
magából egy mondatot:
– Egész pontosan kihez beszélsz, mester?
Obi-van gyorsan körülnézett a műhelyben.
– Lökj fel valamit! – kurjantotta. – De gyorsan! Mielőtt befejezik
a halmot!
Azzal taszító mozdulatot tett a szabad kezével, és az Erő
közvetítésével felborított egy valamivel távolabb álló asztalt.
Gondosan egymásra fektetett, frissen gravírozott adóvevők és
különféle áramkörök röpködtek szerteszét. Az Obi-vant a padlóra
szorító xi charrik egy része, és a felé rohanók túlnyomó többsége
rémülten ciripelve, hanyatt-homlok iszkolt, hogy megjavítsa a sérült
készülékeket.
– Siess, Anakin! – harsogta Obi-van.
Noha mindkét keze a teste alá szorult, Anakinnak sikerült
feldöntenie egy konyhai eszközökkel megpakolt raklapot, aztán egy
gondosan sorba rendezett játékokkal teli állványt, végül kitépett az

102
oszlopokból vagy féltucatnyi falikart.
A xi charrik újabb csapata futott, hogy mentse, ami menthető.
– De ugye, nem élvezed? – figyelmeztette Obi-van az ifjú Jedit.
A tekintetét egy hangszerekkel teli rekeszre függesztve éppen arra
készült, hogy megszabadul a megmaradt fogva tartóitól, amikor
váratlanul lézernyalábok süvítettek át a feje felett, és sorban
belecsapódtak az egyik hatalmas oszlopba. A feldühödött xi charrik
tömege szétnyílt, és megjelent közöttük maga a Főpap. A magas
méltóság hordszéken ült – melyet hat xi charri cipelt a vállán –, és
mind a négy végtagjában egy-egy sugárvetőt tartott.
A Jedikre szegezte a fegyvereit, mire a körülöttük tolongó
teremtmények a padlóra vágták magukat. Ám még mielőtt a Főpap
tüzet nyithatott volna, az egyik oszlop mögül előbukkant TC–16.
Szinte rá sem lehetett ismerni, viszont azonnal látszott, hogy mi
történt vele. Néhány vallásos révületbe esett xi charri az iménti nagy
kavarodásban rávetette magát a protokolldroidra, villámgyorsan
kiegyengették a burkolatának horpadásait, és tetőtől-talpig úgy
kifényesítették, hogy valósággal sziporkázott a napsugarak és a
reflektorok fényében.
– Nézzék, mit műveltek velem! – panaszkodott TC–16 a Jediknek.
A hangjában gyötrelem és csodálkozás keveredett, de a külsejében
beállt változás olyan váratlannak és hihetetlennek bizonyult, hogy a
Főpap és valamennyi alattvalója csak tátogni tudott, mintha csoda
történt volna a szemük láttára. A tömegből izgatott ciripelés csapott
fel, mire a Főpap észbe kapott, visszafordult a Jedik felé, és ismét
rájuk emelte a sugárvetőket.
– De hát ők nem akartak ártani senkinek, excellenciás uram –
avatkozott közbe TC–16. – Kérdeztek valamit T'laalak-s'lalak-t'th'ak-
tól, ő viszont válasz helyett elmenekült előlük. Kenobi és Skywalker
mesterek csupán arról szerettek volna megbizonyosodni, hogy mi
késztette erre a művészt!
A Főpap végignézett a tömegen, végül T'laalak-s'lalak-t'th'ak-on
állapodott meg a tekintete. Ciripelni kezdett, mire TC–16 sietve
fordított:
– Kenobi mester, a Főpap azt javasolja, hogy itt és most tegyék fel

103
a kérdéseiket, majd sürgősen hagyják el a Charros IV-et, mielőtt
meggondolja magát.
Obi-van a vésnökre szegezte a tekintetét, és odaszólt TC–16-nak:
– Kérdezd meg tőle, hogy emlékszik-e a lépegetőtrónra?
A droid továbbította a kérdést, majd tolmácsolta a választ:
– Most már emlékszik.
– Helyes. Itt végezte a gravírozást?
– A válasza „igen”, uram – felelte TC–16.
– Ki hozta a trónt a Charros IV-re, a neimoidik, vagy valaki más?
– Azt mondja, uram, hogy valaki más.
Obi-van jelentőségteljes pillantást váltott Anakinnal.
– Látott a trónon egy hiperhullámú adóvevőt? – kérdezte Obi-van.
TC–16 hosszan hallgatta T'laalak-s'lalak-t'th'ak válaszát, majd
biccentett, és a Jedikhez fordult:
– Azt mondja, hogy amikor a trón idekerült, volt rajta egy
adóvevő és egy holovetítő is. Azt mondja, ő nem csinált mást, csak
vésetekkel díszítette a trón lábait, és kissé beszabályozta a lábak
vezérlőrendszerét. – A droid jóval halkabban hozzáfűzte: –
Szabadjon megjegyeznem, uraim, hogy T'laalak-s'lalak-t'th'ak hangja
reszket kissé. Gyanítom, hogy rejteget előlünk valamit.
– Inkább csak fél – szólalt meg Anakin –, és nem Nute Gunray-
től.
Obi-van a droidra pillantott.
– Kérdezd meg tőle, hogy tudja-e, ki gyártotta az adóvevőt.
T'laalak-s'lalak-t'th'ak ciripelése ezúttal bűnbánónak tűnt.
– Azt mondja, uram – fordított TC–16 –, hogy a berendezés egy
Escarte nevű telepről került ide. Úgy sejti, hogy a készítője jelenleg
is ott tartózkodik.
– Escarte? – dörmögte Anakin.
– Aszteroidabánya, uram – magyarázta a protokolldroid. -egy
aszteroidamezőben. A Kereskedőcéhhez tartozik.

Tizenhetedik
fejezet
104
 – Tíz évvel ezelőtt még komoly diplomáciai bonyodalom
származott volna ebből – fejtegette Dyne kapitány Yodának és Mace
Windunak a Jedi Templom kommunikációs központjában.
A számítógépekkel, holoasztalokkal és adóvevőkkel felszerelt,
ablaktalan helyiségben egy különleges vészjeladó is helyet kapott. Ez
a készülék egy olyan frekvencián forgalmazott, amelyet csakis a
Jedi-lovagok ismertek, így a sokak által használt HoloHálózat
megkerülésével is leadhattak, vagy éppen fogadhattak kódolt
üzeneteket.
– Mióta ilyen megbocsátóak a xi charrik? – vetette fel Mace
Windu.
A derekán övvel összefogott barna ujjast valamint bézs színű
nadrágot viselő mester laza tartásban támaszkodott egy íróasztal
peremének.
– Mióta rákényszerültek, hogy megrendelésre dolgozzanak –
válaszolta a hírszerző tiszt. – Szeretnének ismét bekapcsolódni az
üzleti játszmába, és ehhez egy vadászgépekről illetve harci
droidokról szóló köztársasági szerződés lehet a kulcs. Alighanem az
őrületbe kergeti őket a tudat, hogy Sienart napról napra gazdagabbá
teszik azok a technikák és ötletek, amelyeknek alapjait tőlük lopta el.
Mace ekkor Yoda felé pillantott, aki mindkét kezével a botjára
támaszkodva álldogált az egyik holoasztal mellett.
– Vagyis a xi charrik Főpapja aligha fogja jelenteni az esetet a
Szenátusnak – vélekedett Windu mester.
Dyne megrázta a fejét.
– Bizonyosan nem fogja – jelentette ki határozottan –, végső soron
nem sérült meg senki, és károk sem keletkeztek.
– Az incidens híre nem jut el a főkancellár füleihez – válaszolta
Yoda –, viszont meglepődtem Obi-van mester jelentésén. Obi-van
mester sokat veszített a higgadtságából és ítélőképességéből.
– Mindketten ismerjük ennek okát – bölcselkedett Mace –, hiszen
most már jó ideje Anakin társa.
– Ha valóban Skywalker a Kiválasztott, akkor száz ilyen

105
diplomáciai konfliktus miatt sem kell aggódnunk – Yoda egy
pillanatra lehunyta a szemét, majd miután kinyitotta, a hírszerző
tisztre meredt, és megjegyezte: – Ám a mi Dyne kapitányunk nem
azért jött, hogy beszámoljon ezekről a dolgokról, hmmm?
A kapitány szélesen elvigyorodott, büszkén bólintott, és
diadalittasan bejelentette:
– Végre megfejtettük azt a kódot, amelyet Dooku, és valószínűleg
maga Sidious is használt, amikor kapcsolatba lépett a Szeparatista
Tanáccsal. A kód és a lépegetőtrón adóvevőjének felhasználásával
máris elfogtunk egy Gunray helytartónak szóló üzenetet.
Mace ellökte magát az asztaltól, és Dyne felé lépve megkérdezte:
– Kapitány, tudtommal önök évek óta dolgoztak ennek a kódnak
feltörésén, hogyhogy éppen most sikerült?
– Így igaz, Windu mester – válaszolta Dyne –, tudja, a hi–
perhullámú adóvevő vizsgálata során sok mindenre fény derült.
Azonnal felismertük, hogy a memóriájába ágyazott kód nem más,
mint az Intergalaktikus Bankkartell által használt kódok egyik
változata. Ezért aztán úgy döntöttünk, hogy vádalkut ajánlunk egy
muun kémnek, akit nemrégiben tartóztattunk le egy csata után. Egy
darabig győzködnünk kellett az illetőt, de végül megerősítette, hogy
a szeparatisták titkos kódjához egy olyan kód áll a legközelebb,
amelyet az Aargaun használnak átutalások és hasonlók
lebonyolításánál. – Dyne elhallgatott, majd hozzátette: – Emlékeznek
még azokra a hiányzó pénzekre, amelyek annak idején a Valorum
kancellár elleni vádak alapját képezték?
– Jól emlékszünk a kínos esetre – válaszolta Yoda, és szomorúan
bólintott.
– Nos, azok a pénzek, amelyek állítólag Valorum családjának
zsebeibe kerültek, eltűnésük előtt megfordultak egyes aargau-i
bankszámlákon is.
– Igazán különös – jegyezte meg halkan Yoda.
Dyne felnyitotta fém aktatáskáját, és kivett belőle egy bordázott
adatcellát. Odalépett az egyik holoasztalhoz, és beleillesztette a cellát
az egyik foglalatba. Megnyomott néhány gombot, mire az asztal
felett megjelent egy körülbelül egy méter magas, kék színben úszó

106
hologram.
– Grievous tábornok – állapította meg csendesen Yoda, és résnyire
húzta a szemét.
A felvétel elindult, és a teremben megszólalt a kiborg hangja:
– Bizonyára örömmel hallja, helytartó, hogy kiválasztottunk
maguknak egy világot. A Belderone lesz az átmeneti otthonunk. – A
tábornok elhallgatott, majd felkiáltott. – Helytartó? Gunray! Hé! –
azzal odafordult valakihez, aki nem látszott a hologramon, és
dühösen odakiáltott neki: – Adás vége, kapcsold ki!
Dyne megállította a felvételt, még mielőtt Grievous alakja
elenyészett volna.
– Ez a legnagyobb felbontású holokép, amit valaha láttam –
közölte a kapitány. – A technológia jelentősen eltér a miénktől, de
még a szeparatisták készülékein sem láttunk ehhez foghatót.
– Sidious ügyel a részletekre, hmmmm? – jegyezte meg Yoda.
Mace töprengve ráncolta a homlokát, és megkérdezte:
– Honnan érkezett az adás?
– A Külső Gyűrű mélyéről, uram – felelte Dyne. – Valami más is
történt odakint. Hat klónpilótánk odáig üldözött egy anyahajót,
amely a Cato Neimoidián vívott csata után ugrott ki abba a
szektorba. Egyikük sem tért vissza.
– Ott volt a konföderációs flotta találkozási pontja – állapította
meg Yoda.
– És a Belderone lesz a következő – tette hozzá Mace, és ismét a
hírszerző tisztre pillantott: – Kiderült már valami az eredeti, Sidious-
féle üzenet forrásáról?
Dyne sajnálkozva rázta a fejét.
– Még dolgozunk rajta, uram.
Mace járkálni kezdett a holoasztal körül.
– A Belderone ritkán lakott világ, viszont baráti kapcsolatokat
ápol a Köztársasággal – töprengett félhangosan. – Grievous milliókat
fog megölni, csak hogy bebizonyítsa, ki az úr a háznál! – hirtelen
Yodára pillantott, és érces hangon kijelentette: – Nem hagyhatjuk,
hogy megtörténjen!
Dyne kapitány előbb Yodára nézett, majd vissza Mace-re.

107
 – Uraim – szólalt meg sóhajtva –, ha a köztársaság erői már a
helyszínen lesznek, amikor Grievous lecsap, a szeparatisták rá
fognak jönni, hogy lehallgatjuk az adásaikat.
Yoda a szájára szorította a kezét, mialatt fontolóra vette az
érveket.
– Akkor is cselekednünk kell – mondta végül. – A csapataink
majd elrejtőznek, és kivárják, hogy mi történik.
– Természetesen igaza van – ismerte el Dyne –, ha nem történik
semmi, viszont kiszivárog ez a titkos értesülés… – a kapitány
fürkésző pillantással méregette Yodát, és megkérdezte: – egyébként
tájékoztatjuk a főkancellárt a kóddal kapcsolatos fejleményről?
Yoda fülei megrándultak, és az agg mester nagyot sóhajtott:
– Nehéz meghozni ezt a döntést.
– Egyelőre megtartjuk magunknak a híreket – jelentette ki
nyomatékosan Mace.
– Egyetértek – közölte Yoda –, a vészjeladót fogjuk használni,
hogy összegyűjtsük a csapatainkat.
– Yoda mester, Obi-van és Anakin a Belderone közelében járnak –
mondta Mace –, ők viszont egy másik nyomot követnek.
– Az a nyom várhat, viszont nagy szükségünk lesz Obi-van-ra és
Anakinra – az agg mester Grievous továbbra is kéken derengő
hologramjára pillantott, és hozzátette: – Nagyon gondosan fel kell
készülnünk erre az ütközetre.

Tizennyolcadik
fejezet
Grievous az álmaiban emlékezett az életére.
A korábbi életére.
Emlékezett a Kalee-re, és arra, hogy mi történt a Huk Háború
után.
Azok után, hogy kivette a részét számtalan ütközetből mind az
anyabolygóján, mind a hukok világain… Azok után, hogy pusztított
108
és gyilkolt, amerre járt… Azok után, hogy tucatnyi alkalommal
súlyos sebekkel tért haza, szinte az utolsó cseppig kivérezve, és
csakis feleségeinek illetve gyermekeinek köszönhette, hogy
visszatért az életbe… Azok után a halállal vívott közelharcok után…
Végzetesen megsérült egy közönséges kompbalesetben.
Annak idején ez az igazságtalanság, ez a megaláztatás jobban fájt
neki, mint a sérülései. Hiszen megtagadták tőle a harcosoknak kijáró
halált!
Mialatt a baktában lebegett, tökéletesen tisztában volt azzal, hogy
a testét nem hozhatja helyre semmiféle gyógyfolyadék, semmiféle
gammaszike, legyen az akár eleven teremtmény, akár sebészdroid
kezében. Világos pillanataiban látta, hogy a vastag üveghenger
falának túloldaláról a feleségei és utódai szörnyülködve bámulják
szétroncsolt testét. A családtagjai bátorító szavakat suttogtak felé, és
imádkoztak, hogy egészségesen térjen vissza hozzájuk.
Grievous akkor többször feltette magának a kérdést: beérné-e
azzal, ha csupán egy szellem volna egy érzéseitől megfosztott
testben? Vagy ami ennél is fontosabb, képes lenne felhagyni egy
harccal töltött élettel egy másik fajta életén, amelyben csakis
önmagával kell harcolnia? Harcolnia, hogy elviselje magát az életet,
hogy éljen még egy napot…
Nem. Ez a fajta élet nem kellett neki.
Idővel aztán véget ért a Huk Háború, pontosabban a Jedik véget
vetettek neki, és a kaleesh nép tovább szenvedett. A világuk
romokban hevert, és hiába kértek igazságos döntést, a Köztársaság
ügyet sem vetett rájuk.
A kaleesh-eknek aztán a jó befektetések iránt mindig is fogékony
Intergalaktikus Bankkartell nyújtott meglehetősen kétes értékű
segítséget. Felajánlották, hogy gyorssegélyben részesítik a bolygót,
átvállalják a nyomasztó adósságokat, ha Grievous a kartell
szolgálatába áll. Szükségük volt egy könyörtelen végrehajtóra. A
tömegpusztító fegyvereik hatékony „fizetési emlékeztetőként”
szolgálták őket, míg az igazán piszkos munkát IG-sorozatú
orgyilkosdroidok végezték nekik. Ám a tömegpusztító fegyverek
nem válogattak, az IG-k pedig veszedelmesen kiszámíthatatlanok

109
voltak. Ráadásul a gyilkosságok sokat ártottak az üzletnek.
A kartell olyasvalakit akart, akinek veleszületett tehetsége van a
megfélemlítéshez.
Grievous végül elfogadta az ajánlatot, egyfelől, hogy megmentse
a világát, másfelől, hogy továbbra is harcosként, stratégaként,
hadseregek vezéreként élhessen. Maga San Hill, a kartell elnöke
ellenőrizte a szerződés részleteit, Grievous mégsem volt büszke a
döntésére. Az adósságbehajtás igencsak messze esett a
háborúskodástól. Ebben a világban nem volt más ellenfél, mint
tengernyi erkölcstelen ügyfél, akik olyannyira ragaszkodtak a
vagyonukhoz, hogy akár az életüket is feláldozták érte. Viszont a
népe jól járt azzal, hogy a kartellhez szegődött. Rövid idő leforgása
alatt tovább öregbítette a hírnevét.
És akkor jött a katasztrófa. A baleset. A balszerencse…
Kérte az orvosokat, hogy emeljék ki a baktatartályból. Készséggel
fogadta volna, ha a levegőn kell meghalnia, vagy a mélyűr
vákuumában, de nem folyadékban. Napokig lebegett élet-halál
között. Hol eszméletén volt, hol mély kómába süllyedt. Ekkor
történt, hogy San Hill másodszor is felkereste őt. Fontos dolgokat
forgatott az elméjében. Ezt még ő is észrevette rajta, holott jóformán
nem is látott.
– Életben tudjuk tartani önt – suttogta az elnök a baktahengerre
szerelt mikrofonba, amely továbbította a hangját az ő épen maradt
fülébe.
Ezt már mások is megígérték neki. Tudta, hogy mit jelent az
ajánlat: lélegeztetőgépet, életfenntartó berendezésekkel teli szobát,
élethosszig tartó ágyfogságot. Ebből nem kért, és ezt meg is mondta
San Hillnek.
– Más megoldások is léteznek – válaszolta az elnök. – Járni fog,
beszélni fog, és lesznek emlékei. Lesz agya.
– Agyam most is van – hörögte elgyötörtén a maszkjába –, ami
hiányzik, az egy test.
– A belső szerveinek többsége úgy megsérült, hogy még a legjobb
sebészek sem tudják helyrehozni – folytatta könyörtelenül San Hill. –
Sőt további testrészeiről is le kell mondania. Soha többé nem

110
tapasztalhatja meg a test örömeit.
– A test gyenge! Csak nézzen rám, és maga is láthatja.
Hill felbátorodott ettől a megjegyzéstől. Előbb lelkes hangon
káprázatos képet festett elé arról, hogy a geonosik milyen varázslatos
szintre fejlesztették a kiborg technológiát, majd hosszasan ecsetelte,
hogy sokak szerint az eleven testek és gépi alkatrészek
összevegyítése jelenti a jövőt, a haladást.
– Csak gondoljon a Kereskedelmi Szövetség harci droidjaira –
biztatta San Hill. – Gépagy vezérli őket. Valamennyit. A
protokolldroidok, az asztrodroidok, sőt még az orgyilkos egységek is,
egytől egyig programozást és gyakori karbantartást igényelnek. A
kiborgokkal más a helyzet.
Két rövid szócska magára vonta Grievous figyelmét: harci droid.
– Már készülődik az a háború, amelynek során a harctérre fogják
küldeni a droidok jó részét – suttogta San Hill alig hallhatóan. – Én
ugyan meg nem mondom, hogy mikor fog kitörni, de amikor eljön a
nap, az egész Galaxis lángba borul. Grievous-ben feltámadt a
kíváncsiság, és megkérdezte: – Ki fogja kirobbantani a háborút? A
Bankkartell? A Kereskedelmi Szövetség?
– Valaki, akinek sokkal nagyobb a hatalma, mint ezeké együttvéve
– titokzatoskodott az elnök.
– Ki?
– Ön is találkozni fog vele, ha eljön az ideje. És biztosíthatom,
hogy le lesz nyűgözve.
– Akkor miért van szüksége rám?
– Minden háborúhoz kellenek vezérek és parancsnokok.
– Szóval droidok parancsnoka lennék?
– Pontosabban droidok eleven parancsnoka – egészítette ki San
Hill.
Így aztán hagyta, hogy a geonosik munkához lássanak rajta, hogy
duránium–, illetve kerámiaburkolatba foglalják azt a keveset, ami a
testéből megmaradt. A lábadozása sokáig tartott. De még tovább
tartott, mire megszokta új és számos módon továbbfejlesztett
önmagát. Csak ezt követően mutatták be Dooku grófnak, és csak
ekkor vette kezdetét a valódi felkészítése. A geonosiktól megtudta,

111
hogy mi vezérli a droidokat, de Dookutól – Tyranus Nagyúrtól – azt
tudta meg, hogy mi vezérel egy Szith-lovagot.
Maga Tyranus képezte ki a fénykard forgatására. Néhány röpke
hét alatt felülmúlta Dooku összes korábbi tanítványát. Természetesen
sokat segített, hogy szinte elpusztíthatatlan testet kapott. Sokat
segített, hogy jóval magasabb volt a legtöbb értelmes lénynél. Sokat
segítettek a kristály áramkörök, a négy, iszonyú erővel felruházott
kar…
Álmaiban még mindig emlékezett a régi életére.
De valójában nem álmodott, mert álmodni csakis alvás közben
lehetséges, márpedig Grievous tábornok sosem aludt. Időről-időre
bevonult egy gubószerű, zárt kamrába, amelyet a testének készítői
gyártottak a számára, és ott néhány percre sztázis-állapotba kapcsolta
magát. Mialatt ebben a kamrában tartózkodott, néha felidéződött
benne, hogy hogyan érzett a régi életében. És amíg odabent volt,
senki sem zavarhatta, legfeljebb váratlan vészhelyzet esetén.
A kamra falára szerelt monitorokon keresztül figyelemmel
kísérhette a Láthatatlan Kéz állapotát. Ám rendszerint már azelőtt
tudatában volt egy-egy problémának, hogy a műszerek jelezték
volna.
Amikor kilépett a kamrájából, és döngő léptekkel elindult a híd
felé, egy droid csatlakozott hozzá, amely közölte vele a legfrissebb
híreket.
Mihelyt a flottájuk kitört a hiperűrből, azonnal megtámadták őket
– és nem a Belderone említésre sem méltó bolygóvédelmi erői,
hanem egy köztársasági harccsoport.
– Vadászkötelékek tartanak felénk – jelentette a droid –, továbbá
rohamcirkálók, rombolók és más nagyobb egységek várakoznak a
Belderone éjszakai oldala felett.
Mindenütt fejhangon visítottak a riadót jelző szirénák, míg a
folyosókon tüzérdroidok és neimoidik rohantak a harcálláspontok
felé.
– Utasítsák a hajóinkat, hogy aktiválják a védőpajzsaikat, és
álljanak elhárító alakzatba a hátunk mögött – recsegte a tábornok. –
A járőrhajók térjenek vissza, és vegyék körül az anyahajókat.

112
 – Parancs visszaigazolva, tábornok.
– Fordítsák a hajót jobb felé, és állítsák át az elhárítópajzsokat.
Indítsák az összes vadászköteléket! Az oldalsó ütegek készüljenek fel
pásztázó tűzmező kialakítására.
A cirkáló megremegett egy robbanástól, mire Grievous
megtámaszkodott az egyik válaszfalon.
– Távoli lövések a köztársasági rombolókról – közölte nyomban a
droid a híd üzenetét. – Kár nem keletkezett. A pajzsok hatásfoka
elérte a kilencven százalékot.
Grievous megszaporázta a lépteit.
A hídon a csata valós idejű hologramja vibrált a taktikai konzol
felett. A tábornok néhány pillanatig némán tanulmányozta a
Köztársaság harcrendjét. A hatvan nagyobb hajóból álló harccsoport
nem volt elég nagy ahhoz, hogy egyszerűen lerohanja és
megsemmisítse a flottáját, de elegendő ütőerővel bírt ahhoz, hogy
megvédje a jelentéktelen Belderone-t.
A sötétbarna bolygó felső légkörének egyik távoli szegmensében
vadászgépekből, korvettekből és szállítóhajókból álló konvoj
száguldott a Belderone egyik holdja felé.
– A bolygó lakói menekülnek, uram – jelentette az egyik droid.
Grievous meglepődött. Ha odalent megkezdődött a szervezett
evakuálás, az csakis egy dolgot jelenthetett: a Köztársaság
valahogyan hírét vette annak, hogy a Belderone a célpont! De
hogyan lehetséges ez, ha kizárólag a szeparatista vezetőket
tájékoztatták a döntésről?
Előrement az elülső ablakokhoz, hogy a saját szemével láthassa a
csatát.
Meg fogja tudni, hogy ki árulta el. De előbb az életben maradással
kell törődnie.

Tizenkilencedik
fejezet

113
 Anakin hajója a zömök szárnyai és a farba helyezett, kidudorodó
pilótafülkéje révén közelebb állt azokhoz a Delta–7 Űrlidérc
vadászokhoz, amelyekkel a háború elején repült, mint az újabb
generációs V-szárnyúkhoz és ARC–170-es modellekhez. De amíg a
Delta–7 hajó orra háromszöget formázott, ennek a gépnek az orra két
külön darabból állt, amelyek egy-egy torpedóvetőt rejtettek
magukban. A lézerágyúkat a szárnyak elülső élének mély hornyaiba
építették. Akárcsak a Delta–7 esetében, az asztrodroid ennél a
típusnál is a púpos pilótafülke bal oldalán kapott helyet.
A hajó máris a Xagobah-nál vívott ütközet és más csaták veteránja
volt, aminek köszönhetően úgy festett, mintha húsz évnél is régebben
gyártottak volna. De így is jobban manőverezett, mint az Azúr
Angyal, amellyel a Praesitlynnél repült, és gyorsabb is volt annál.
Miután felszállt a Sérthetetlenről, Anakin gyorsított, hogy
mielőbb felzárkózzon az ARC és V-szárnyú kötelékekhez, amelyek
elsőként hagyták el a rohamcirkáló hatalmas alsó dokkjait. Az egyik
műszere azt jelezte, hogy a vadászgép ionhajtóműve valamivel az
optimális szint alatt üzemel.
– Artu – mondta a mikrofonba –, ellenőrizd a jobb oldali
hajtóművet.
A droid füttyögött, Anakin pedig leolvasta a válaszát a műszerfal
egyik tenyérnyi képernyőjéről.
– Igen, szerintem is – felelte. – Láss neki, szabályozd be. Nem
akarok utolsónak érkezni.
R2–D2 soron következő fütyülését nem kellett lefordítani, olyan
panaszosán hangzott.
A hajtómű teljesítményét jelző műszer digitális mutatója
hamarosan megindult felfelé, és a vadászgép hirtelen meglódult.
– Ez az, Artu! Most már tényleg megyünk!
Anakin hátradőlt az ülésben, néhányszor behajlította kesztyűs
jobbját, és lassan kifújta a levegőt. Már éppen torkig volt a
kémkedéssel. Igaz, nem került közelebb Coruscanthoz, de legalább
visszatért oda, ahová mindig is tartozott: egy vadászgép fülkéjébe. És
éppen arra készült, hogy mutasson egy-két trükköt az ellenségnek.
A gépének orra a messzeségben lebegő ellenséges hajók felé

114
mutatott. A nagyobb egységek körül százával rajzottak a kisebbek.
Ez utóbbiak jó része Keselyű volt, de bőven akadtak köztük
trivadászok, valamint az űrben is bevethető Nantex-egységek, a
geonosik kedvenc harci droidjai. Az első ARC–170-es kötelékek
hamarosan elérték az ellenséget, és közelharcba bocsátkoztak a
védőalakzatokba tömörült droidokkal. Az éles fényű lézernyalábok
pusztító hálót szőttek az összekeveredő hajók köré.
Anakin a Praesitlyn óta nem repült ilyen ellenségekkel teli
környezetben.
– Micsoda lőgyakorlat lesz – dünnyögte elégedetten, és szélesen
elvigyorodott.
Mechanikus jobbjával elengedte a botkormányt, és bekapcsolta a
nagy hatótávolságú letapogatókat. A támadásjelző képernyőn
megjelentek a szeparatisták nagyobb egységeinek apró, fénylő
jelképei, melyek térben ábrázolták az egyes hajók elhelyezkedését. A
flottában jelen voltak a Kereskedelmi Szövetség Lucrehulk-osztályú
cirkálói és anyahajói; az Ipari Szövetség Hardcell-egységei,
amelyeknek tojás formájú törzse mögé hatalmas fúvókaköteget
építettek; a Kereskedőcéh Gyémánt-osztályú cirkálói, továbbá
fregattok, ágyúnaszádok és hatalmas, kerek radartányérokat hordozó
felderítő-távközlési hajók.
– Valóságos szeparatista seregszemle – dörmögte Anakin, azzal a
harci frekvenciára hangolta a rádióját, és átszólt a kísérőgép
pilótájának: – Azt mondom, hagyjuk meg az apraját Csodabogárnak
és a többieknek, mi pedig menjünk rá egyenesen a fontos
célpontokra!
Obi-van már hozzászokott, hogy egykori tanítványa sokszor rá
sem hederít a kiadott parancsokra, ezért megpróbált tárgyalni:
– Nézd, Anakin, körülbelül ötszáz droid repked köztünk és
Grievous között. Ráadásul a vezérhajókat túl erős pajzs védi.
– Csak csináld, amit mondok, mester. Obi-van belesóhajtott a
mikrofonjába:
– Megpróbálom, mester.
Anakin előbb a támadásjelző képernyőt fürkészte, hogy jól az
emlékezetébe vésse a legközelebbi ellenséges vadászokhoz vezető

115
irányvektorokat, majd odaszólt R2–D2-nak:
– Támadósebesség, Artu!
A vadászgép tovább gyorsult. A műszerfal egyes kijelzői vörösre
váltottak. A távolban kavargó ütközetből kivált egy droidkötelék, és
pontosan Anakin felé vette az irányt. A kettős ék alakba rendeződött
gépek sebesen közeledtek. Anakin nyílegyesen repült velük szembe,
gondosan kivárt, aztán a kellő pillanatban jobbra, egy másodperccel
később pedig balra és maga felé rántotta a kormányt. Az éles
kanyarokkal leírt hatalmas S-betű pontosan az első ék bal széle fölé
vitte. Hosszú sorozatokban leadott lézersugarai végigpásztázták a
megzavarodott droidokat, amelyek néhány tizedmásodperces
eltéréssel sorban felrobbantak.
Az első ék jobb széléhez érve Anakin szűk jobbos hurokba
fordult, és szempillantás alatt a második hullám fölé siklott. A
gépeknek esélyük sem volt semmiféle kitérő manőverre vagy
ellentámadásra, pillanatok alatt megsemmisültek.
Ám eközben egy, a közelben elhaladó trivadászraj felfigyelt a két
köztársasági vadászgépre. Anakin hirtelen azon kapta magát, hogy
vöröslő lézernyalábok cikáznak körülötte. Egyik-másik gyakorlatilag
karnyújtásnyira villant el a pilótafülke burkolata mellett. R2–D2
sürgetőnek tűnő fütyülés- és dudálássorozatot hallatott, miközben a
gép megremegett a védőpajzsait ért találatoktól.
A műszerfalon kék kisülések táncoltak, az asztrodroid
kétségbeesetten riasztott, ráadásul egyre több és több trivadász
bukkant fel a közelben. A vadászgép egyre hevesebben rázkódott, így
Anakin erősen nekifeszült a biztonsági hámnak.
– Már csak ez hiányzott – dörmögte elszántan.
Éles szögben jobbra fordult, és egyetlen lövéssel leszedte az első,
útjába kerülő droidot. A második oldalra csűrt, hogy kikerülje a
szétterjedő törmelékfelhőt, de menekülés közben elkövette azt a
hibát, hogy nem figyelt a hátára. Anakin azonnal a nyomába
szegődött, célba vette, és rázúdította lézerágyúinak pusztító tüzet.
A tűzgolyóvá alakuló droid imbolyogni kezdett a pályáján, balra
csúszott, és irányítás nélkül belezúgott egy vele párhuzamosan
haladó társába, aminek eredményeként mindketten felrobbantak.

116
 Anakin a műszereire pillantott, hogy megtudja, merre jár Obi-van.
Miután megállapította, hogy régi mestere természetesen mindvégig
vele maradt, vidáman beleszólt a mikrofonjába:
– Jól vagy?
– Kicsit megpörkölődtem, de amúgy igen – hangzott az egykedvű
válasz.
– Minden rendben, mester, csak gyere utánam!
– Van más választásom?
– Végül is nincs, mester! Már igazán megszokhattad volna…
Mostanra már teljes erővel tombolt az űrcsata. ARC–170-esek, V-
szárnyúak és vadászdroidok kergették egymást őrült
összevisszaságban. A gépek hol párbajoztak, hol egymásnak
ütköztek, hol vadul tüzeltek, hol pedig kitérőpályára álltak, hogy
aztán újra belevessék magukat a küzdelembe. Néha egy-egy gép
pörögve, lángokat okádva kiemelkedett a kavalkádból, és
irányíthatatlanul elhúzott a fekete semmibe. Mivel a droidok
lényegében önjáró fegyverek voltak, pontosabban céloztak, mint a
klónpilóták, viszont nehézkesen reagáltak, és könnyen
összezavarodtak a köztársasági gépek váratlan, véletlenszerű
manővereitől. Ezen tulajdonságaik alapján másutt, máskor könnyű
prédát jelentettek volna, ám itt és most rengetegen voltak.
Anakin nyílegyenesen egy kötelékparancsnok felé vette az irányt,
és minden fegyveréből tüzet nyitott rá. A taktikájához igazodó Obi-
van kissé lemaradt, majd miután Anakin magára vonta a kötelék
elhárítótüzét, teljes sebességre gyorsítva tüzelőpozícióba állt, és ő is
leadott néhány sorozatot.
– Szép lövés, mester! – harsogta diadalittasan Anakin, amikor a
kötelékparancsnok szilánkokra robbant.
– Szép előkészítés! – válaszolta mosolyogva Obi-van.
Anakin ekkor jelzett neki, hogy kövesse, azzal kihúzott a csata
sűrűjéből, és új pályára állt, amely a szeparatisták hozzá legközelebb
eső, hegyes orrú járőrnaszádja felé vitte. Kilőtt két rakétát, hogy
magára vonja a naszád figyelmét, jobbra kanyarodott, szűk hurokban
visszafordult, és lézernyalábokkal árasztotta el a jókora egységet.
– Menjünk a törzs fölé! – kiáltotta a mikrofonba. – Cél a

117
pajzsgenerátor!
– Anakin, még a végén berepülsz az egyik hangárba!
– Nem is rossz ötlet, mester! – rikkantotta Anakin, aki mind
jobban belemelegedett a harcba.
Obi-van felzárkózott mögé, és megpróbált tájékozódni. Ugyanerre
a naszádra egy köztársasági romboló is tüzet nyitott a távolból, így
turbólézer–lövedékek röpködtek körülöttük, amelyek aztán vakító
fényjelenségek kíséretében megtörtek a naszád részecske- és
sugárpajzsain. A szeparatista egység erősen dülöngélt és folyton
rázkódott a nehéztüzérségi tűz poklában. A pajzsvédelme több helyen
összeomlott, amiből Anakin arra a következtetésre jutott, hogy
immár egyetlen jól irányzott torpedó is végezhet vele. Nyomban
nekilátott, hogy a célba juttassa azt a bizonyos egy torpedót.
A lövedék kiröppent a vadászgép kettős törzsének jobb oldali
tagjából, és rövid lángcsóvát húzva maga után a célpont felé
száguldott.
A naszád védőpajzsai kihagytak egy pillanatra, ami elég volt
ahhoz, hogy a következő sortűz megpecsételje a sorsát. A törzsét érő
közvetlen találatok miatt a burkolata több helyen felhasadt, mint egy
túlérett gyümölcs héja. A hatalmas repedésekben hosszú lángnyelvek
táncoltak, és rajtuk keresztül kisebb-nagyobb tárgyak ezrei zúdultak
ki az űrbe.
Anakin kitérő manőverbe kezdett, közben lelkesen ujjongott a
rádióba.
– Tiszta az út Grievous felé! – kiabálta Obi-vannak.
A tábornok zászlóshajója elkeskenyedő orrának és négy jókora
vezérsíkjának köszönhetően hasonlított egy oldalára fektetett,
klasszikus stílusú coruscanti felhőkarcolóra.
– Aligha tudunk a közelébe férkőzni, Anakin. Látod azokat a
légelhárító ütegsorokat? – figyelmeztette Obi-van.
– Mikor tanulsz már meg bízni bennem? – kérdezte kissé
sértődötten Anakin.
– Igenis, bízom benned! – tiltakozott Obi-van. – Csak egyszerűen
nem bírom ezt a tempót!
– Rendben, akkor várj itt, hamarosan visszatérek!

118
 Anakin teljes sebességre gyorsított. Őrült kanyarokat leírva,
folyamatosan tüzelve közeledett a Láthatatlan Kéz felé, ám mind a
lézerlövedékei, mind a rakétái ártalmatlanul robbantak annak
védőpajzsain. Felrántotta a gépét, hogy kitérjen a szorgalmasan
válaszolgató elhárítóütegek lövései elől, majd lefelé bukott, és
átsuhant a cirkáló hatalmas hasa alatt. Miután kibukkant a másik
oldalon, ismét felfelé húzott, aztán egy nagy ívű csavart orsóval a
hatalmas test törzse fölött termett, ahonnan már nyílegyenesen
süvített a közel kétszáz méter magas hídtorony felé. Alatta sorban
életre keltek a cirkáló rövid hatótávolságú légelhárító lövegei, és
gyilkos plazmatölteteket köpködtek felé, ám túl közel repült
hozzájuk ahhoz, hogy hatékonyan célba vehessék.
Anakin a hídtorony közelébe érve felhúzta a gépét, és mialatt a
törzshöz képest rézsútosan repült felfelé, minden fegyverével tüzet
nyitott a hídra. Az imént a hatalmas test még elrejtette az oldalsó
ütegsorok elől, de most a tüzérek isméi megpillantották, és nyomban
heves energiazáport zúdítottak rá. Anakin villámgyors fordulókkal
jobbra-balra kígyózott, így a nehézlövegek lőelemképzői képtelenek
voltak befogni.
Anakin maga elé képzelte Grievous-t, amint rendíthetetlen
magabiztossággal ott áll a páncélüveg ablakok mögött, és egyszerre
kilőtte az összes megmaradt protontorpedóját. A lövedékek ugyan
nem törtek át a híd különösen erős védőpajzsán, ám a
robbanássorozatba az egész hatalmas torony belerázkódott.
– Egy kis ízelítő abból, hogy mi vár rád, ha személyesen is
összetalálkozunk – morogta haragosan Anakin, miközben átemelte a
gépét a hídtorony felett.

Grievous a tekintetével nyomon követte a sárga–szürke vadászgép

vakmerő manővereit. Alig hitt a szemének, amikor kiszámította,
hogy a gép egyenesen a híd felé tör, aztán már jeges nyugalommal
elemezte a látottakat. A pilóta hihetetlen pontossággal tüzel, előre
megérzi az elhárítóütegek válaszcsapásainak irányát, és olyan
kockázatot vállal, amelyre egy klón sosem lenne képes… Az illető
nem lehet más, csakis egy Jedi.

119
 Méghozzá egy olyan Jedi, aki nem fél attól, hogy segítségül hívja
a haragját.
Grievous jól látta, hogy a pilóta tökéletesen fesztelenül, teljes
nyugalommal viszi bele a gépét a nyaktörő manőverekbe. Még a
cirkáló vibráló védőpajzsain, és a híd páncélüveg ablakain keresztül
is érzékelte azt a könnyedséget, amellyel a pilóta végrehajtotta a
vakmerő támadást. Hirtelen elfogta a vágy, hogy megszerezze azt a
fénykardot, amelyik ennek a Jedinek az oldalán himbálózik.
Anakin Skywalker.
Biztos, hogy ő az. És a hátát fedező vadászgépben nem ülhet más,
csakis Obi-van Kenobi.
Régóta fájó tüskék a szeparatisták oldalában.
Grievous kibámult az ablakon. Az összes köztársasági pilóta
hasonló lelkesedéssel küzdött. Egymás után lőtték ki a droidokat,
miközben a nagyobb egységeik a messzeségből egyfolytában
tüzeltek a szeparatisták anyahajóira és cirkálóira. Grievous biztosra
vette, hogy szükség esetén képes lenne megfordítani a csata sorsát,
de a jelenlegi megbízatása nem erre szólt. A Szith Nagyurak
parancsba adták neki, hogy védje meg a Tanács tagjainak életét.
Visszanézett a taktikai konzol felett kéklő hologramra, majd ismét
az ablak felé fordult. Hirtelen eszébe jutottak azok az ARC–170-es
pilóták, akik az előző napon alaposan megkergették Gunray kompját.
Grievous magához intette az egyik droidot, és odaszólt neki:
– Értesítsék a parancsnokokat, hogy álljanak készenlétben.
Hamarosan megkapják az új, módosított utasításaikat.
– Értettem, tábornok – darálta a droid egykedvű hangon.
– Új pályára állunk. Minden löveg készüljön az össztűzre!

Nincs halál, csakis az Erő létezik.

Obi-van eltöprengett azon, hogy vajon látta-e már szemléletesebb
demonstrációját ennek az ősi Jedi-tételnek, mint most, amikor
Anakin az Erőre támaszkodva, halálmegvető bátorsággal nekirontott
Grievous zászlóshajójának. Apró vadászgépe tűhegynél is kisebbnek
tűnt az irdatlan cirkáló mellett. Anakin viszont nem törődött a
méretbeli különbségekkel. Sőt semmivel sem törődött, csakis a híd

120
elleni rohammal, így a rájuk támadó vadászdroidok egytől-egyig
Obi-vanra maradtak.
– Egyszer tényleg ő lesz a halálom – motyogta Obi-van.
A saját sorsa persze kevésbé érdekelte, Anakiné annál inkább. Mi
lesz, ha megölik az ifjú Jedit? Egyáltalán, meg lehet ölni? Ha tényleg
ő a Kiválasztott, akkor mindenképpen arra ítéltetett, hogy beteljesítse
a próféciát. Lehet, hogy semmi sem árthat neki, vagy pedig
támogatókra is szüksége van, hogy helyreállíthassa az Erő
egyensúlyát? Esetleg az összes Jedinek az a rendeltetése, hogy
mindenáron biztosítsák Anakin Skywalker életben maradását?
Lehet, hogy ez volt az, amit Qui-gon ösztönösen megérzett sok-
sok évvel ezelőtt a Tatuinon, és ez késztette arra, hogy oly elszántan
harcoljon az ellen a Szith ellen, aki végül a vesztét okozta?
Noha a hatalmas hajó pajzsai egyszerűen elnyelték Anakin
lövedékeit, a kitartása fikarcnyit sem lankadt. Még Obi-van sorozatos
hívásaira sem válaszolt, folyton ott keringett a Láthatatlan Kéz körül,
és egyfolytában tüzelt.
A cirkáló orra váratlanul emelkedni kezdett.
Obi-van egy pillanatig sejteni vélte Grievous célját: nyilván úgy
manőverez, hogy az összes orr-ütege egyszerre vehesse tűz alá
Anakint. Ám a cirkáló orra tovább emelkedett, amíg már jóval a
Belderone keringési pályájának vízszintes síkja fölé mutatott, majd
kissé balra fordult.
És ekkor a Láthatatlan Kéz tüzet nyitott.
Nem a köztársasági egységekre, nem magára a Belderone-ra,
hanem a menekülő konvojra.
Obi-van szörnyű zavart érzett az Erőben, mialatt a szállítóhajók
sorban megsemmisültek. A következő pillanatokban mind a harci,
mind a parancsnoki frekvenciák megteltek haragos és rémült
kiáltásokkal.
Obi-van várta a következő sortüzet, de arra már sosem került sor.
A trivadászok és a Keselyű-droidok villámgyorsan visszatértek
azokba a hajókba, amelyekből nemrégiben kilőtték őket. Ezzel egy
időben az egész szeparatista flotta hátat fordított a köztársaságiaknak.
Grievous természetesen jól tudta, hogy barbár cselekedetével

121
meglepi az ellenségeit, de mint kiderült, nem akart mást, mint a
pillanatnyi döbbenetet kihasználva a hiperűrbe menekíteni a flottáját.
A tábornok nyilván úgy döntött, hogy a Belderone nem éri meg a
kockázatot, főleg, mert még százával akadtak védtelen világok a
Külső Gyűrűben.
– Anakin, segítenünk kell a menekülteknek! – szólt csendesen a
mikrofonba Obi-van.
– Jövök, mester!
Obi-van látta, hogy az ifjú Jedi végre felhagy a hiábavaló
kísérletezéssel, és elszakad a hatalmas cirkálótól. Távolabb, a flotta
élén haladó szeparatista hajók kezdtek eltűnni a szeme elől, ahogy
sorban fénysebességre kapcsoltak.

– A főflotta egységei biztonságban vannak, tábornok – jelentett

egy droid Grievous-nek, miután a Láthatatlan Kéz belépett a
hiperűrbe. – Várható érkezési idő az új gyülekezési ponthoz: tíz
standard óra múlva.
– Veszteségek? – kérdezte Grievous.
– Elfogadhatóak, uram – recsegte közönyösen a droid.
Grievous kibámult az elülső ablakon, amelyen túl nem látott mást,
csak a maguk mögött hagyott fény hosszan elnyúló, kéklő csíkjait.
Tétova mozdulattal végigfuttatta karomszerű ujját a korlát egyik
szakaszán, és megszólalt:
– Utasítsák a testőrségemet, hogy mire kilépünk a hiperűrből,
legyenek ott a kompomnál. Miután valamennyi hajó odaért a
találkozási ponthoz, értesítsék Gunray helytartót, hogy
meglátogatom.

Huszadik
fejezet
– Dooku alaposan felkészítette Grievous tábornokot – jelentette ki
Yoda.
122
 Mace Windu szomorúan bólogatott. A két nagymester Yoda
kamrájában üldögélt, egy-egy alacsony meditációs zsámolyon.
– Amikor csapdába esett, lecsapott a gyengékre – folytatta
keserűen Yoda. – Ezzel választásra kényszerített minket. Vagy
életeket mentünk, vagy folytatjuk a harcot.
Yoda felidézte magában a Dookuval vívott párbaját. A gróf akkor
cselhez folyamodott, hogy elterelje a figyelmét, és sietve
elmenekült…
– A Belderone képviselői hálájuknak adtak hangot a Szenátus előtt
– újságolta Mace –, a veszteségek ellenére.
Yoda letörten megcsóválta a fejét.
– Több mint tízezer halott! És huszonhét Jedi is odaveszett!
Mace olyan erővel szorította össze a fogait, hogy hangosan
megcsikordultak.
– Milliók pusztulnak el ebben a háborúban – mondta csendesen –,
de legalább a Belderone megmenekült, és ami ennél is fontosabb,
elértük, hogy Grievous folyton meneküljön.
– Igen, tudjuk, hogy hová ugrott – erősítette meg bizakodó hangon
Yoda.
– Ha kell, üldözni fogjuk akár a felderített űr pereméig is! – fűzte
hozzá Mace.
Yoda hosszú pillanatokra hallgatásba burkolózott, majd ismét
megszólalt:
– Beszélnünk kell a főkancellárral.
– Méghozzá minden mentegetőzés nélkül – jelentette ki nyersen
Mace. – Véget kell vetnünk annak, hogy túl nagy tisztelettel, szinte
hódolattal közeledünk felé!
– Úgy lesz, ha véget ér a háború – felelte Yoda, és a társa felé
fordult. – A Belderone-i csata szörnyű figyelmeztetés, Windu mester!
A sötét oldal ereje egyre növekszik. Meg kell találnunk Sidioust!
Mace komoran bólogatott, és hozzátette:
– Meg kell találnunk, és végeznünk kell vele.

Huszonegyedik
123
 fejezet
– Grievous tábornok elhagyta a dokkot – jelentette rádión a
Kereskedelmi Szövetség egyik hadnagya Gunray-nek, aki az
anyahajó jobb oldali hídtornyában kialakított, fényűző
lakosztályában várakozott.
– Melyik dokkot? – kérdezte a helytartó az adóvevő mikrofonja
felé fordulva. – Az alsót, vagy azt, amelyik a toronyban van?
– A tábornok kompja a toronyban szállt le, helytartó úr!
Gunray megpördült és Rune Haakóra meredt.
– Az azt jelenti, hogy pillanatokon belül ideér! – nyöszörögte
kétségbeesetten, és szembefordult a falba épített monitorok
egyikével, azzal, amelyik a lakosztály jókora előszobájában működő
kamera képét mutatta. Első pillantásra kitűnt, hogy Grievous
érkezésének híre az ott posztoló őröket is megriasztotta. A
felsőtestükön és lábszárukon vastag ötvözetpáncélt viselő, a
testmagasságukat is meghaladó hosszúságú sugárvetőkkel
felfegyverzett neimoidik sisakja szabadon hagyta az arcukat és
vöröslő szemüket, így jól látszott, hogy valamennyiükön úrrá lett a
rettegés.
– Biztosan a lépegetőtrón miatt jött – találgatott Gunray, mialatt
nyugtalanul járkált a képernyő előtt.
– Mit mondott neki, uram? – kérdezte Haako.
A helytartó megállt, és kissé reszkető hangon válaszolt:
– Miután Shu Mai értesített a Belderone-i találkozóról,
kapcsolatba léptem Grievous-vel, és jól lehordtam, hogy engem
miért nem tájékoztattak. Megvádoltam azzal, hogy szándékosan
hagytak ki.
– Ezt mondta neki, uram? – szörnyülködött Haako.
Gunray bólintott, és folytatta:
– Ő viszont állította, hogy megpróbált kapcsolatba lépni velünk a
trón adóvevőjén keresztül. Én meg ragaszkodtam ahhoz, hogy nem
kaptam semmiféle üzenetet.

124
 – Jönnek! – mondta Haako, és remegő ujjával a képernyőre
mutatott.
Gunray ereiben meghűlt a vér, amikor meglátta, hogy Grievous a
MagnaGuard nevezetű testőreinek kíséretében érkezett. A két lábon
járó, félelmetes harci droidokat speciális feladatokra tervezték. A
magasságuk és fizikai erejük a tábornokéval vetekedett. A fő
fegyverzetük egy mindkét végén elektromágneses generátorral
ellátott harci bot volt. Grievous továbbadta nekik a Dookutól
elsajátított vívótudományának egy részét, így a MagnaGuardok
alapos jártasságra tettek szert a Jedik harcművészetében.
A négy neimoidi őr a helyén maradt, sőt figyelmeztetésképpen
mindkét kezükkel keményen megmarkolták, és keresztben a
mellkasuk elé emelték a sugárvetőiket.
Grievous testőrei még csak nem is lassítottak. A neimoidiket
utánozva mind a négyen egyszerre maguk elé rántották, majd
előrelendítették elektrosokkoló botjaikat, méghozzá olyan elképesztő
gyorsasággal és pontossággal, hogy egész egyszerűen félresöpörték
az útjukból Gunray testőreit, mintha csak fabábok lettek volna.
A tábornok a biztonsági kamera lencséjébe meredt, és felmordult:
– Engedjen be, helytartó! Vagy a testőreim minden szétzúznak,
ami köztem és maga között áll. Megértette?
Odabent, a fényűző szobában Haako sarkon fordult, és a hátsó
kijárat felé iszkolt.
– Hová megy? – dörrent rá Gunray. – Ha szökni próbálunk, azt a
látszatot keltjük, hogy bűnösök vagyunk!
– Dehát bűnösök vagyunk, uram – szólt vissza Haako a válla
felett.
– Ő azt nem tudja!
– Helytartó! – Grievous hangja ismét felzendült a rejtett
hangszórókból.
Haako megállt a nyitott ajtóban.
Gunray tehetetlenül, a kezeit tördelve toporgott. Néhány
pillanattal később valahogyan összeszedte magát. Felegyenesedett,
megigazította a köpenyét és a fejékét, majd a falhoz lépett, és kövér
ujjával megnyomta az ajtó nyitógombját.

125
 A tábornok valósággal berobbant a lakosztályba. A nyomában
érkező négy MagnaGuard vérontásra készen legyező alakzatba állt a
háta mögött.
– Mit jelentsen ez az erőszakos behatolás? – kérdezte fennhéjázva
a helyiség közepén álló helytartó. – Az urai aligha fogják jó szemmel
nézni, ha így bánik velem!
Grievous fenyegetően végigmérte Gunray-t, és ráförmedt:
– Majd elnézik, ha megtudják, hogy maga mit művelt. Gunray a
mellkasára tapasztotta a tenyerét, és visszavágott:
– Miről beszél, maga… maga… förtelem. Ha Sidious Nagyúr
tudomást szerez arról, hogy maga biztonságos menedéket ígért
nekünk, aztán mégsem tudta megszerezni…
Elakadt a szava, mert mialatt beszélt, az egyik MagnaGuard
előrelépett, és a botjával iszonyú erővel az arca felé suhintott. A
csapás talán a fejét is letépte volna a nyakáról, ha a droid nem állítja
meg a fegyverét egy ujjnyival az arca előtt.
– Sidious Nagyúr ócska vasbábuja – folytatta Gunray, aki
egyelőre még tanotta magát, bár a hangja kissé megremegett. – A
Kereskedelmi Szövetség nélkül magának nem volna serege, aminek
parancsolhatna.
Grievous a helytartóra szegezte jobb karjának karomszerű
mutatóujját.
– Hol van a lépegetőtrón? – kérdezte fenyegető hangon. – Látni
akarom!
Gunray nagyot nyelt, és egy szuszra kivágta:
– A napokban elkapott egy dühroham. Összetörtem, és kivágtam a
hajóból!
– Hazudik! – dörrent rá a tábornok. – Nem volt semmi baj az
önnek szóló adásommal. A trón vette az üzenetet!
– Ezzel meg mire akar célozni? – kérdezett vissza felháborodva a
helytartó.
– Arra, hogy a trón már nincs magánál! Valahogyan az
ellenségeink kezébe került, és rajta keresztül a Köztársaság tudomást
szerzett a Belderone elleni támadásom tervéről.
– Magának elment a maradék esze!

126
 A sértéstől elfogyott Grievous türelme. Nyakon ragadta Gunray-t,
és egyszerűen felemelte a levegőbe, mint egy zsákot.
– Jól figyeljen rám, helytartó – mennydörögte a kiborg. – Addig
nem megyek el innen, amíg nem mondott el mindent, amit tudni
akarok!

Huszonkettedik
fejezet
Szerencsétlen Gunray, sajnálkozott magában Dooku. Micsoda
szánalmas teremtmény…
Bár a lépegetőtrón elvesztéséért megérdemelte, hogy Grievous
alaposan ráijesszen.
Dooku az elmúlt napokat visszavonultan töltötte a Kaonon lévő
kastélyában. Nemrégiben beszélt a tábornokkal, és azon törte a fejét,
hogy hogyan kezelje a kialakult helyzetet. Noha a Belderone-nál
történt incidens nem bizonyította egyértelműen, hogy a
köztársaságiak feltörték a szeparatisták legfontosabb kódját, Dooku
úgy vélte, az óvatosság semmiképpen sem árthat. Máris utasította
Grievous-t, hogy egy ideig tartózkodjon a kód használatától. Ám a
hiperhullámú adóvevő elvesztése más okok miatt is kínosan érintette.
A készülék adatcellái rengeteg titkot rejtettek magukban. Fontos
titkokat. Gyilkos titkokat. Egyik-másik még magát Grievous-t is
mélységesen megdöbbentette volna.
A tábornok nem szokta elveszíteni az ütközeteket. Akkoriban sem,
amikor még a saját népének seregeit irányította. Pontosan ez volt az,
amivel felhívta magára Sidious figyelmét. Miután a Szith Nagyúr
kifejezte a Grievous iránti érdeklődését Dookunak, a gróf kifejezte a
Grievous iránti érdeklődését San Hillnek, az Intergalaktikus
Bankkartell elnökének.
Szerencsétlen Grievous, gondolta Dooku, micsoda szánalmas
teremtmény…
A Huk Háború idején, majd a későbbiek folyamán, mialatt a
127
Bankkartellt szolgálta, Grievous túlélt jó néhány ellene irányuló
merényletet, így egy újabb orvtámadás szóba sem került. Maga Hill
állt elő a hajókatasztrófa ötletével, bár ez a megoldás jelentős
kockázatokkal járt – Grievous akár meg is halhatott volna a
balesetben.
De életben maradt, sőt túlságosan is jó állapotban úszta meg.
Olyannyira, hogy a legtöbb életveszélyes sérülését azután szenvedte
el, hogy kihúzták a lángoló roncsból. Akkor viszont kiszámított
gondossággal cselekedett az, aki a sebeket ejtette rajta.
Amikor Grievous végül beleegyezett abba, hogy új testet
teremtsenek neki, ígéretet kapott, hogy az agyában nem változtatnak
meg semmi fontosat. De a geonosik erre is tudtak megoldást.
Képesek voltak úgy belepiszkálni valakinek az agyába, hogy az illető
sosem szerzett tudomást a módosításokról. A tábornok minden
bizonnyal úgy hitte, hogy mindig is az a hidegvérű hódító volt, aki
manapság, holott valójában a kegyetlensége és a vakmerősége java
részben az újjáteremtéséből fakadt.
Sidious és Dooku nem is lehetett volna elégedettebb az
eredménnyel. Főleg Dooku örült, aki nem szívesen állt volna egy
droidsereg élére. Amúgy is éppen eléggé lefoglalta Nute Gunray-nek
és Shu Mai-nak dajkálása, nem beszélve a többi szűk agyú
nyomorultról, akikből végül kikerekedett a Szeparatista-tanács.
A kiborg lény felkészítése viszont kimondottan élvezetet jelentett
neki. Grievous-t nem kellett biztatni, hogy engedje szabadon a
haragját és gyűlöletét, holott ezt az utasítást Dooku az unalomig
ismételgette a korábbi tanítványainak kiképzése alatt. A geonosik
elintézték Grievous-nek, hogy ne maradjon benne más érzés, csak a
harag és a gyűlölet. Ami pedig a tábornok harci jártasságát illeti,
kevés Jedi győzte volna le, ha egyáltalán akadt olyan. A hosszas
gyakorlópárbajok során akadtak pillanatok, amikor magának
Dookunak is össze kellett szednie minden tudását, hogy
felülkerekedjen a kiborg teremtményen.
Éppen ezért megtartott magának néhány titkot. Csak a biztonság
kedvéért.
A Grievous átalakítása során alkalmazott manipulációk láttán

128
Dooku elismeréssel adózott a tervezőknek. Elvégre a sötét oldal ereje
azon alapult, hogy egy Szith-lovag minden elérhető eszközt
felhasznált az áhított cél elérésének érdekében. Amely cél Sidious
Nagyúr esetében nem jelentett mást, mint hogy az egész Galaxist
egyetlen zseniális elme irányítása alá vonja.
A jelenlegi háború a Szith-ek ezerévnyi gondos tervezésének
eredményeképpen robbant ki. Mentorok és tanítványok generációi
örökítették egymásra a sötét oldal tudását, noha Darth Bane korától
kezdve ritkán voltak kettőnél többen egy-egy nemzedékben. A
mindenkori mester és tanítványa annak szentelték magukat, hogy
magukba szívják és hasznosítsák a sötét oldalból áradó erőt, és a
kínálkozó lehetőségeket megragadva tovább terjesszék a sötétséget.
Sosem válogattak eszközökben. A fegyvertárukban szerepelt a
háborúk kirobbantása, a gyilkosság és a korrupció ott és akkor, ahol
és amikor csak lehetséges volt.
Megindították a romlási folyamatot a köztársaság politikai
testületeiben, aztán kárörvendve figyelték, ahogyan az végigterjed
egyik pontról a másikra, amíg végül már a létfontosságú szerveket
fenyegeti…
A Szith-ek a saját testvérgyilkos harcaikból tanulták meg, hogy a
rendszerek gyakran belülről korhadnak el, majd omlanak össze,
amikor a hatalom megtartása és kiterjesztése lesz a létezésük
elsődleges célja. Minél nagyobb veszély fenyegette a hatalmat, az
érintettek annál jobban zárták soraikat.
Pontosan úgy, ahogyan a Jedi-rend tette az utóbbi időben.
Két évszázaddal Darth Sidious eljövetele előtt a sötét oldal erőt
gyűjtött, ám a Jedik csupán minimális erőfeszítéseket tettek a
felszámolása érdekében. A Szith-lovagok kimondottan örültek annak,
hogy a Jedik egyre nagyobb hatalomra tesznek szert, mert számítani
lehetett rá, hogy idővel elalszik az éberségük, és fogalmuk sem lesz
arról, hogy mi történik körülöttük.
Szóval, összegezte magában Dooku, csak hagyni kell, hadd
álljanak fel a maguk ácsolta piedesztálra. Hagyni kell, hadd pu–
huljanak el. Hagyni kell, hadd felejtkezzenek meg arról, hogy a jó és
a rossz csakis együtt létezhet. Hagyni kell őket, hogy ne lássanak

129
messzebbre a Templomuk falainál, hogy ne lássák a fától az erdőt. És
minden eszközzel támogatni kell a hatalmuk gyarapodását, mert
minél nagyobb hatalomra tesznek szert, annál nagyobbat fognak
bukni.
Természetesen nem mindegyikük veszítette el az ítélőképességét.
Bőven akadtak olyan Jedik, akik felfigyeltek a változásokra, akik
látták, hogy a Galaxis a sötét oldal felé sodródik. Yoda például
egészen bizonyosan. Viszont a Jedi-tanács többi tagját rabul ejtette az
a szilárd meggyőződés, hogy ez a sodródás elkerülhetetlen. Ahelyett,
hogy megpróbáltak volna lehatolni a sötét oldal gyökereihez, beérték
azzal, hogy kordában tartották. Várták, hogy megszülessen a
Kiválasztott, mert abba a téves hitbe ringatták magukat, hogy
egyedül ő tudja helyreállítani az egyensúlyt.
Ezt a veszélyt hordozta magában a prófécia: akik hittek benne,
meg sem próbáltak cselekedni.
Ilyen idők járták, amikor Dooku bekerült a Rendbe, amely idővel
önelégültté vált, és túlontúl büszke lett titokzatos tudására. A
Köztársaság pedig szemet hunyt az igazságtalanságok felett, mert
busásan és kölcsönösen jövedelmező üzletek születtek azok között,
akik a hatalmat gyakorolták.
Míg bizonyos fokig a midikloriánok határozták meg, hogy kiben
mennyire munkál az Erő, a Jedik képességeit öröklött jellemvonások
is befolyásolták – noha a Templomban mindent megtettek annak
érdekében, hogy ezeket a tulajdonságokat kiirtsák a tanítványokból.
Mivel a nemesi rangot és a vagyont a születésekor készen kapta,
Dooku tekintélyre vágyott. Már egészen fiatal korában megfertőzte
elméjét a rögeszme, hogy mindent megtanuljon a Szith-lovagokról és
az Erő sötét oldaláról. Beállt a Jedik sorába, sőt ő lett a Templom
legkiválóbb vívómestere és instruktora. Mégis, már a kezdet
kezdetén megvoltak benne a végső, nagy átalakuláshoz szükséges
adottságok. Anélkül, hogy a Jedik valaha is ráeszméltek volna,
Dooku a Rend bomlasztó elemévé vált.
Az elégedetlensége folyton növekedett és rosszabbodott.
Kiábrándult a Szenátusból és az erélytelen Valorum főkancellárból,
továbbá torkig volt a Jedi-tanács rövidlátásával. Aztán jöttek a hírek.

130
A Kereskedelmi Szövetség blokád alá vette a Naboo-t. Állítólag
megtalálták a Kiválasztottat egy sivatagos bolygón. Egy Szith-lovag
végzett Qui-gon Jinnel… A Tanács miért nem látta, hogy mi
történik? Miért állították továbbra is, hogy a sötét oldal mindent
elhomályosít?
Dooku készséggel beszámolt volna a rossz érzéseiről, ha
hajlandóak lettek volna meghallgatni. Sosem titkolta az
elégedetlenségét. Bár a kapcsolatukat senki sem nevezhette
barátinak, ő és Yoda nyíltan és őszintén beszélgettek a baljós jelekről.
De Yoda maga volt a testet öltött maradiság, ami nyilván
elképesztően magas életkorából fakadt. Dooku igazi bizalmasa Sifo-
Dyas mester lett, aki – noha őt magát is aggasztották az események –
túl erélytelen volt ahhoz, hogy cselekedjen.
A Naboo-i ütközet rávilágított arra, hogy a Szith-ek visszatértek,
és egy Szith Nagyúr ármánykodik valahol a háttérben.
A Szith Nagyúr: az egyetlen, aki rendelkezett az utolsó lépés
megtételéhez szükséges erővel.
Annak idején Dooku azt latolgatta, hogy megkeresi őt, és ha
teheti, meg is öli. Ám, ami kevés hite megmaradt a próféciában, elég
volt ahhoz, hogy kételkedni kezdjen. Kételkedett abban, hogy
egyetlen Szith megölése megállítja a sötét oldal térnyerését.
Ha végeznek eggyel, új Nagyúr lép a helyére, aztán még egy és
még egy.
Történetesen úgy esett, hogy nem kellett vadásznia Sidiousra,
mert Sidious volt az, aki megkörnyékezte őt. A Sötét Nagyúr
vakmerősége először meglepte, de nem kellett hozzá sok idő, és
Sidious levette őt a lábáról. Ahelyett, hogy halálig tartó párbajt
vívtak volna egymással, hosszasan elbeszélgettek, és fokozatosan
ráébredtek, hogy a Galaxis megtisztításáról és megmentéséről vallott
elképzeléseik végső soron nem is különböznek egymástól.
Viszont egy Szith-lovaggal való szövetkezés még nem tett senkit
Szith-lovaggá.
Ahogyan a Jedik tudását, úgy a sötét oldalét is el kellett
sajátítania. Így aztán Dooku megkezdte a hosszas felkészülést. A
Jedik ugyan sokszor figyelmeztették, hogy a harag megnyitja a

131
legrövidebb utat a sötét oldal felé, de számára a harag sosem jelentett
többet egy egyszerű, nyers érzésnél. A sötét oldal megismeréséhez a
tanítványnak felül kellett emelkednie valamennyi erkölcsön. Felednie
kellett a szerelmet és mindenféle egyéb szenvedélyt. Aztán mindent
meg kellett tennie annak érdekében, hogy a világ a Szith-rend uralma
alá kerüljön.
Dooku buzgó tanítványnak bizonyult, Sidious mégsem engedte
igazán közel magához. Talán időközben más lehetséges utódokkal is
foglalkozott, mivel legutolsó tanítványa, a kegyetlen Darth Maul
igazából nem volt több egyszerű szolgánál, akárcsak Asajj Ventress
vagy Grievous tábornok. Sidious felismerte Dookuban az ideális
tanítvány vonásait, és mellette szólt az előélete is: máris jártasságot
szerzett a Jedik tudományában, kiválóan bánt a fénykarddal, ráadásul
remekül működött a politikai érzéke. Viszont fel kellett mérnie
Dooku elkötelezettségét.
– Az egyik volt bizalmasod megérezte a közelgő változásokat –
mondta akkor Sidious Nagyúr. – Az illető kapcsolatba lépett egy
klónozó csoporttal, és tárgyalásokat folytatott velük egy hadsereg
megteremtéséről. Ez a hadsereg a Köztársaságot fogja szolgálni. A
megrendelést nem törüljük, mert egy napon hasznát vehetjük annak a
hadseregnek. De Sifo-Dyas-nak vesznie kell, mert amíg mi magunk
nem készülünk fel, a Jedik nem szerezhetnek tudomást a
klónseregről.
Így aztán Sifo-Dyas meggyilkolásával a sötét oldal teljesen
befogadta Dookut, és Sidious felruházta őt a Darth Tyranus névvel.
Még mielőtt végleg elhagyta a Jedi-rendet, utoljára behatolt a
Könyvtár adattárába, és kitörölte belőle a Kaminóra vonatkozó
összes bejegyzést. Ezt követően, immár Tyranus-ként, felkereste
Jango Fettet a Bogg 4-en, és utasította, hogy utazzon egyenesen a
Kaminóra, végül elintézte, hogy a klónozók, noha kacskaringós
utakon, de folyamatosan megkapják a nekik járó fizetséget.
Tíz év telt el azóta.
Az új főkancellár irányítása alatt a Köztársaság némileg erőre
kapott, aztán még korruptabb lett, és még nagyobb gondokkal
küzdött, mint korábban bármikor. Sidious és Tyranus pedig ott

132
ártottak, ahol csak tudtak.
Sidiousnak megvolt az a képessége, hogy bizonyos mértékig
kifürkéssze a jövőt, de mindig számítani kellett a váratlan
eseményekre. Viszont a sötét oldal hatalmával együtt járt a
rugalmasság is.
Dooku remek példáját látta ennek annak idején, amikor Obi-van
Kenobi váratlanul megjelent a Geonosison. Qui-gon Jinn korábbi
padavanja egyszer csak ott termett az orra előtt. Amikor tájékoztatta
a mesterét Kenobi felbukkanásáról, Sidious mindössze annyit
mondott: „Hagyd, hogy az események kiforrják magukat, Darth
Tyranus. A terveink pontosan úgy haladnak előre, ahogyan annak
idején megjósoltam. Ne aggodalmaskodj, az Erő velünk van.”
És most bekövetkezett az újabb csavar. Nute Gunray
ostobaságának köszönhetően a Köztársaság és a Jedik esélyt kaptak
rá, hogy kinyomozzák Sidious hollétét, és leleplezzék őt. A
lépegetőtrón különleges adóvevőjét egy maroknyi teremtmény
készítette Sidiousnak, akikről sejteni lehetett, hogy még életben
vannak, legalábbis néhányan. Fennállt a veszély, hogy ha a
Köztársaság hírszerzői – vagy éppen a Jedik – elég okosak és elég
kitartóak, akkor előbb-utóbb eljuthatnak magához Sidioushoz.
Dooku tisztában volt azzal, hogy értesítenie kell a mesterét.
Vagy mégsem?
Egy pillanat erejéig habozott, és elképzelte azt a hatalmat, amely
az övé lehetne.
Aztán nyílegyenesen odament a Sidioustól kapott adóvevőhöz, és
bekapcsolta.

Huszanharmadik
fejezet
Valahányszor Mace Windu betette a lábát a főkancellár
dolgozószobájába, Palpatine különös, és furcsa módon felkavaró

133
szoborgyűjteménye nyomban megragadta a figyelmét. Néha az a
különös érzése támadt, hogy nem is egy irodában, hanem valamiféle
szentélyben jár. Palpatine egy alkalommal felfigyelt az
érdeklődésére, mire hosszas és lelkes beszámolót tartott a szobrok
eredetéről. Az egyiket árverésen vásárolta a Commenoron, a másikat
hosszas utánajárás és hatalmas költségek árán szerezte meg egy
koréliai műkereskedőtől, a harmadikat egy ősi templom romjai
között találták a Yavin egyik holdján, a negyedikkel a Naboo
küldöttei, a Theed Tanács lepte meg, a következőt a gunganek
ajándékozták neki és így tovább…
Mace tekintete pillanatnyilag egy apró bronziumszobrocskára
tapadt, amely Palpatine szerint egy bizonyos Vapoe nevezetű alakot
ábrázolt, akit a sistrosok az álcázás titokzatos istenének tartottak.
– Bevallom, megkönnyebbültem, amikor felvették a kapcsolatot a
szervezőtitkárommal – mondta ünnepélyesen a terjedelmes íróasztala
mögött ülő főkancellár. – Éppen arra készültem, hogy megkeresem
önöket néhány nagyon komoly ügy miatt.
– Akkor előbb beszéljünk az ön ügyeiről – javasolta Yoda. Az
ősöreg mester jókora, párnázott karosszéken kuporgott, amelytől
annál is kisebbnek tűnt, mint amekkora valójában volt. Mace tőle
balra foglalt helyet; a lábait széttárva, derékból előrehajolva ült, és a
könyökével a térdén támaszkodott.
Palpatine a szokásához híven mindkét könyökét a székének
karfáin nyugtatta, és az arca előtt egymáshoz támasztotta kissé
széttárt ujjait. Könnyed mozdulattal az ajkához érintette a két
mutatóujját, mélyet lélegzett, és hátradőlt hatalmas karosszékében.
– Ez meglehetősen kínos, Yoda mester, de gyanítom, hogy az én
problémám pontosan ugyanaz, mint amelyik ideszólította önt és
Windu mestert. A Belderone-ra gondolok.
Yoda homloka ráncba szaladt.
– A megérzése nem csalta meg önt, főkancellár – vallotta be. –
Azért jöttünk, hogy a Belderone-ról beszéljünk.
Palpatine szélesen elmosolyodott.
– Nos, gondolom, azzal kell kezdenem – szólalt meg derűs
hangon –, hogy elmondom, mennyire örülök a legutóbbi

134
győzelmünknek. Viszont őszintén bevallom, jólesett volna, ha önök
még a támadás előtt tájékoztatnak a terveikről.
– Arra már nem maradt időnk, hogy hitelesíttessük a váratlanul
beérkező titkos értesülést – vágta rá Mace habozás nélkül. – Úgy
gondoltuk, akkor járunk el helyesen, ha gyorsan bevetjük az összes
hajót, amit hirtelenjében össze tudunk szedni. Ez lényegében egy
Jedi-hadművelet volt.
– Egy Jedi-hadművelet – visszhangozta vontatottan Palpatine. –
És a beszámolók szerint önök, pontosabban a Jedik győzelmet
arattak Grievous tábornok erői felett.
– Nem arattunk győzelmet – pontosította Yoda –, Grievous a
hipertérbe menekült. És ezzel megvédte a szeparatista vezetőket.
– Értem. Mi a következő lépés?
Mace megköszörülte a torkát, és válaszolt:
– Várjuk, hogy felbukkanjon, és akkor ismét lesújtunk. Palpatine
furcsa pillantást vetett rá, és szerényen megkérdezte:
– A következő alkalommal esetleg velem is megosztanák a titkos
értesüléseiket? Úgy emlékszem, hogy ön és én megállapodtunk
ebben, amikor azt hittük, hogy Yoda mestert megölték az Ithoron. –
Mielőtt Mace válaszolhatott volna, a főkancellár gyorsan folytatta: –
Meg kell érteniük, hogy az egyik probléma maga a látszat. Míg
jómagam mélységesen megértem, hogy némely információt titokban
kell tartani, számos szenátor nem így gondolkodik. A Belderone
esetében, és főleg mert a csata a Köztársaság győzelmével zárult,
még el tudtam oszlatni egyes szenátorok félelmeit. Viszont jó
néhányan attól tartanak, hogy a Jedik a saját kezükbe veszik a háború
irányítását, és a Szenátus többé nem vonhatja felelősségre őket a
cselekedeteikért.
Mace teleszívta a tüdejét, és kissé dühösen válaszolt:
– Nem engedhetjük, hogy a Szenátus irányítsa tovább a háborút.
– Határozatlanságából fakadóan a Szenátus hozott néhány döntést,
amelyek rossz fényt vetettek a Jedikre – tette hozzá Yoda, majd a
szemét résnyire húzva Palpatine-ra pillantott. – Igen, a látszat fontos
kérdés, főkancellár.
– Mi nem vagyunk gazemberek – jelentette ki nyomatékosan

135
Mace.
Palpatine békéltető gesztussal széttárta a kezeit.
– Hát persze, hogy nem azok – válaszolta szívélyesen –, semmi
sem állhat messzebb az igazságtól, mint egy efféle gyanúsítás.
Viszont, ahogy az imént mondtam… Nézzék, uraim, a szenátoroknak
legalább hinniük kell, hogy mindenről tájékoztatják őket, főleg ha
tekintetbe vesszük, hogy mekkora hatalommal ruházták fel szerény
személyemet. – Palpatine felegyenesedett, és kihúzta magát ültében.
– Tudják, nem múlik el nap, hogy jómagam is ne lennék szenvedő
alanya gyanúsításoknak, vádaknak, és hátsó gondolatoktól bűzlő
célzásoknak. És higgyék el nekem, ezek a gyanúsítások nem
korlátozódnak az én személyemre. Egyesek már azt firtatják, hogy a
Jedik vajon miféle szerepet játszanak a háborúban. Márpedig nem
hagyhatjuk, sem én, sem pedig önök, hogy mások mindenfélét
higgyenek rólunk. Főleg azt nem, hogy összejátszunk.
Yoda furcsálkodva ráncolta a homlokát.
– De hát együtt kell működnünk, ha győzni akarunk – jelentette ki
ellentmondást nem tűrő hangon.
Palpatine arcára elnéző mosoly telepedett, és behízelgő hangon
válaszolt:
– Yoda mester, távol álljon tőlem, hogy kioktassam önt, aki óriási
tapasztalattal bír a politika természetéről. De az igazság az, hogy
most, amikor a Külső Gyűrűbe száműztük a háborút, alaposan meg
kell fontolnunk a soron következő hadjáratokat és a jövőbeni
célpontokat. Ha a tartós béke elérésére törekszünk, mostantól kezdve
a lehető legnagyobb körültekintéssel kell végrehajtanunk minden
egyes lépésünket. – Palpatine megcsóválta a fejét. – A körülmények
rákényszerítettek minket, hogy feláldozzunk jó néhány köztársasághű
világot. Akadhatnak olyan bolygók és rendszerek, amelyek ugyan
átpártoltak a szeparatistákhoz, ám talán már visszakívánkoznak a
Köztársaság kötelékébe. Természetesen a világért sem szeretném a
Jediket terhelni ezekkel a problémákkal. Ezek az ügyek ennek az
irodának a hatáskörébe tartoznak.
– Még nem felejtettük el a Köztársaság ezer évnyi szolgálata alatt
megtanult leckéket – jelentette ki éles hangon Mace. – A Jedi-tanács

136
tökéletesen tisztában van ezekkel a gondokkal.
Palpatine könnyedén vette a rendreutasítást.
– Ennek szívből örülök – válaszolta mosolyogva. – Akkor talán
áttérhetnénk a további ügyekre.
A nagymesterek némán várták, hogy mivel hozakodik elő.
– Szóval, megtudhatnám, hogy a Jedik hogyan szereztek tudomást
Grievous támadási tervéről? – kérdezte a főkancellár.
– Egy hiperhullámú adóvevőn keresztül, amely nemrégiben még
Nute Gunray helytartó tulajdonába tartozott – magyarázta Mace. – A
Cato Neimoidián találtuk. A készülék segítségével a Hírszerzés
megfejtette a szeparatisták kódját. Aztán elfogtuk Grievous tábornok
Gunray-nek szóló üzenetét, és akcióba léptünk.
Palpatine hitetlenkedve bámult a Jedi-mesterre, és döbbenten
kérdezte:
– Most már le tudjuk hallgatni a szeparatisták adásait?
– A Belderone-i csata után aligha – válaszolta Yoda. –
Valószínűleg máris rájöttek, hogy kifürkésztük az egyik legfontosabb
titkukat, és most új módszereket fognak keresni.
A főkancellár néhány pillanatra elgondolkodott, majd kissé
rekedtes hangon, komor arcot vágva folytatta:
– Szóval, a Belderone kedvéért önök feláldozták a lehetőséget,
hogy a jövőben is lehallgathassuk az ellenségeinket? – Mélyet
lélegzett, és felderült az ábrázata. – Bár az önök helyében jómagam
is így döntöttem volna. De hozzá kell tennem, uraim, hogy
kellemetlenül érzem magam, amiért megkerültek engem. Miért nem
szóltak? Talán már nem bíznak bennem?
– De igen – Yoda majdnem úgy köpte ezeket a szavakat –, ám
ebben az irodában sokan megfordulnak. Nekünk szűk körben kell
tanácskoznunk.
Palpatine hirtelen elvörösödött.
– És mégis megbíznak mindazokban, akik önök körül
sündörögnek? – kérdezte csodálkozást színlelve. – El tudják
képzelni, hogy sokan mit szólnának, ha a tudomásukra jutna, hogy a
Rend számos tagja távol tartja magát a háborútól, sőt hogy jó néhány
Jedi átállt a szeparatisták oldalára?

137
 – Ezek a szemrehányások már évtizedesek, főkancellár – jegyezte
meg Yoda.
– Attól tartok, hogy ön, Yoda mester, csak áltatja magát, ha azt
hiszi, hogy az idő múlásával ezek az úgynevezett szemrehányások
veszítenek az erejükből. Régi, megrögzött bírálóik aligha
feledékenyek!
Mace hirtelen ráeszmélt, hogy a megbeszélés kezd kicsúszni az
ellenőrzésük alól. Mélyet lélegzett, hogy kissé lehiggadjon, és csak
aztán szólalt meg:
– Van egy még fontosabb oka annak, hogy nem tájékoztattuk önt
az adóvevőről, főkancellár úr.
Ezúttal Palpatine várt.
– A készülék memóriája tartalmaz egy üzenetet, khm…, egy
üzenetet, amelyet Gunray helytartó kapott Darth Sidioustól.
Palpatine a homlokát ráncolta, bizonytalan pillantásokkal
méregette a Jediket, és elmélázva ismételgette:
– Sidious…, Sidious…, igen, hallottam már ezt a nevet…
– Ő Dooku mestere – magyarázta Yoda. – Ezt maga a gróf árulta
el Kenobi mesternek a Geonosison. Ő az a titokzatos Szith Nagyúr,
akinek mindeddig nem akadtunk a nyomára.
– Most már emlékszem – szólalt meg Palpatine –, Kenobi mester
mondta, hogy ez a Sidious valahogyan beépült a Szenátusba.
– Mi elvetettük ezt az állítást – válaszolta Yoda, és a kezével
hessegető mozdulatot tett –, az viszont tény, hogy Sidious létezik.
Palpatine a helyiség hatalmasan ívelő ablaka felé fordult a
székével, és szemügyre vette Coruscant fenséges látványát.
– Szóval, egy újabb Szith – dünnyögte halkan, majd ismét a Jedik
felé fordulva folytatta: – Bocsássanak meg a tudatlanságomért, de ez
miért akkora probléma?
– A háború eleddig kiegyensúlyozottan zajlott – fejtegette Yoda. –
Hol a Köztársaság győzött, hol a szeparatisták. A Szith-ek
valószínűleg szerepet játszanak abban, hogy ez a konfliktus ilyen
hosszúra nyúlik.
Palpatine néhány másodpercig némán emésztette a hallottakat,
végül csendesen megjegyezte:

138
 – Azt hiszem, kezdem megérteni, hogy mi készteti önöket
titkolózásra. A Jedik nyilván megpróbálják leleplezni Sidioust.
– Követjük a nyomokat, főkancellár – ismerte el Yoda.
– Sidious elfogása véget vethet a háborúnak?
– Lerövidítheti – felelte szűkszavúan Mace.
Palpatine súlyosan bólogatott, és kijelentette:
– Ez esetben a bocsánatukat kérem, amiért kérdőre vontam
önöket. Cselekedjenek belátásuk szerint, és tegyenek meg mindent,
hogy letartóztassák ezt a Sidioust.

Huszonnegyedik
fejezet
Obi-van meghökkenve szemlélődött a köztársasági cirkáló
vezérlőfülkéjéből.
– Amikor az a xi charri aszteroidabányát mondott, valamiért nem
erre gondoltam – hümmögött rosszat sejtve.
– Lehet, hogy Tíszí rosszul fordított – válaszolta Anakin. A
protokolldroidot elküldték Coruscantba, hogy részletes beszámolót
tartson a hírszerzőknek. R2–D2-t a Belderone-on hagyták, hogy a
technikusok kijavítsák az ottani csatában keletkezett sérüléseit. Obi-
van és Anakin kettesben repülték az öreg, fehér hajót. Indulás előtt a
mélyűri utazók jóval célszerűbb ruházatára cserélték a Jedi-lovagok
köpenyét és ujjasát. A bányatelep egy aszteroidaövezet egyik
különösen hatalmas, többé-kevésbé gömb alakú tagjáról kapta a
nevét. A milliárdnyi kisebb-nagyobb sziklatömb hatalmas gázóriások
között keringett egy máskülönben lakatlan csillagrendszerben, két
űrugrásnyi távolságban a Perlemi Kereskedelmi Útvonaltól. Az
Escarte-telep a bányászkodás kezdetén még csupán néhány
barakkból állt, ám az azóta eltelt húsz esztendő alatt óriási, bonyolult
épületkomplexummá növekedett, és csaknem teljesen beborította
magát az égitestet. A még itt-ott kilátszó sziklafelszínbe jókora
krátereket és árkokat vájtak a természet erői és a bányagépek. Miután
139
a vállalat minden morzsányi ércet kitermelt az Escarte-ból,
feldolgozóüzemekké alakította annak egybefüggő üregeit, alagútjait
és aknáit. A csúcsra fejlesztett vonósugár-technológia lehetővé tette
az itteniek számára, hogy egyszerűen befogják és a gyáraikba
vontassák a kisebb égitesteket, így nem volt szükségük
vontatóhajókra, illetve helyszíni bányászkodásra.
Az aszteroidamezőt a Kereskedőcéh korvettjei és a geonosik
vadászgépeinek mintájára készült járőrhajói védték. A szigorú őrizet
ellenére a Köztársaság hírszerzőinek sikerült beépíteniük az egyik
titkos ügynöküket az Escarte-ra. Obi-vant és Anakint nem
tájékoztatták arról, hogy hol, mikor és hogyan léphetnek kapcsolatba
az illetővel, viszont az indulás előtti pillanatokban közölték velük,
hogy Thal K'sart egyelőre ismeretlen vádakkal letartóztatták. A xi
charri vésnök szerint ez a bith mester készítette a Gunray
lépegetőtrónjára felszerelt hiperhullámú adóvevőt.
A cirkáló műszerfalán megszólalt egy figyelmeztető jelzés.
– Escarte jelentkezik – mondta Anakin. – Kérik, hogy azonosítsuk
magunkat, és közöljük a szándékainkat.
– Ugyebár, szabadúszó kereskedők vagyunk, és munkát keresünk
– emlékeztette Obi-van.
Anakin bekapcsolta a rádiót, és megismételte mesterének szavait.
Válaszképpen a fülke hangszóróiban megszólalt egy rekedtes hang:
– Ismeretlen cirkáló, nem engedélyezzük a dokkolást. Ismétlem,
nem engedélyezzük a dokkolást. Escarte-on jelenleg nincs
munkalehetőség. Javasoljuk, hogy próbálkozzanak az Ansionon,
vagy az Ord Mantellen.
Obi-van kinézett az elülső ablakon. Jobb felől, a nagy
messzeségben egy korvett közeledett feléjük.
– Elfogópályán jön – jegyezte meg Anakin –, nos, van valami
utasításod, mester?
– Igen. Maradjunk a tervnél. Úgy kerülhetünk a legkönnyebben
K'sar közelébe, ha letartóztatnak minket.
Anakin szélesen elvigyorodott.
– Nem lesz probléma, mester. Csak kapaszkodj! Obi-van már így
tett egy ideje, ennek köszönhetően többé-kevésbé meg tudta őrizni

140
függőleges testhelyzetét, amikor Anakin előrenyomta a tolóerő-
szabályzót, és éles jobb fordulóba vitte a cirkálót – egyenesen a
korvett felé.
A figyelmezető jel ismét felcsendült.
– Azt akarják, hogy tartsuk magunkat távol tőlük, Anakin! Az ifjú
Jedi az iménti irányon tartotta hajót.
– Elsuhanunk mellettük – jelentette ki vígan. – Ebből majd
megértik, hogy nem tettek boldoggá.
– Semmi lövöldözés! – figyelmeztette Obi-van.
– Megígérem! Csak egy kis bemutató.
Obi-van a korvettet figyelte, amely egyre nagyobbnak tűnt. A
figyelmeztető jelzés immár folyamatosan szólt. Néhány pillanattal
később két turbólézer–nyaláb villant el a cirkáló két oldalán.
Obi-van keményen megmarkolta az ülése kartámaszait.
– Anakin, ezek nem tréfálnak – nyögte elkeseredetten.
– Hát, akkor következzen az előzetesben ígért bemutató – Anakin
ismét szélesen vigyorgott.
Hirtelen leengedte a hajó orrát, és tovább gyorsított. Hosszú
pillanatokig úgy látszott, hogy a korvett hasa alá akar kerülni, de az
utolsó pillanatban hátrarántotta a kormányt, és spirális
emelkedőpályára vitte a cirkálót. A korvett elülső lövegeinek sortüze
éppen csak elvétette a hajó farát.
– Ennyi elég is lesz – hadarta Obi-van –, hozd szintre, és jelezd,
hogy engedelmeskedünk.
– Ugyan, mester – vitatkozott Anakin –, te nem veszed komolyan
a küldetésünket. Ha nagyon megkönnyítjük nekik, gyanakodni
fognak.
A távolban két járőrhajó száguldott feléjük, hogy
bekapcsolódjanak az üldözésbe. Vörös energianyalábok repkedtek a
cirkáló körül. Anakin fogcsikorgató emelkedőbe kezdett, aztán az
aszteroidamező sűrűje felé vette az irányt.
– Csak egy rosszabb van annál, ha egy kötelékben repülök veled –
kiáltotta kétségbeesetten Obi-van –, amikor az utasod vagyok!
Anakin az oldalára döntötte cirkálót, hogy átkígyózzon néhány
aszteroida között, ám ekkor egy lézernyaláb eltalálta a legközelebb

141
eső sziklatömböt. Kőtörmelék záporozott a védőpajzsokra, de az
állapotjelző képernyőn látszott, hogy a hajóban nem esett kár.
Anakin szilárdan megmarkolta a kormányt, és éles fordulóba
döntötte a hajót. A járőregységek makacsul rájuk ragadtak, de az ifjú
Jedi egyre szűkebbre és szűkebbre vette a forduló ívét, így végül nem
bírták tovább a centrifugális erő szorítását, és leszakadtak. Anakin
éppen egyenesbe hozta a cirkálót, amikor az váratlanul nagyot
rándult. A Jedik előbb mélyen belepréselődtek az üléseikbe, aztán
amikor a hajó hirtelen lelassult, nagy erővel előrelódultak, és csak a
biztonsági öveiknek köszönhetően nem zuhantak rá a műszerfalra.
Anakin felnyúlt, és átállított néhány kapcsolót. A cirkáló ismét
gyorsulni kezdett, de hamarosan lefékeződött, végül remegni kezdett.
Obi-van a műszereket fürkészte.
– Találatot kaptunk? – csodálkozott félhangosan.
– Nem – dünnyögte Anakin, miközben a kormánnyal küzdött.
– Akkor egy aszteroida?
– Még csak az sem.
– Nehogy azt mondd nekem, hogy hirtelen észhez tértél, és úgy
döntöttél, hogy megadod magad!
Anakin bánatosan végigmérte a társát.
– Vonósugár, mester – válaszolta lemondó sóhajtás kíséretében.
– Az Escarte-ról? Lehetetlen! – vitatkozott Obi-van. – Túl messze
vagyunk tőlük.
– Én is azt hittem…
Anakin keze szélsebesen járt a műszerfalon, mialatt kiiktatott
bizonyos rendszereket, és aktivált néhány másikat.
– Ne próbálj harcolni, Anakin – szólt rá Obi-van. – Ez a hajó öt
percig sem bírná.
A cirkáló mélyéről hallatszó mély csikordulás megerősítette a
szavait.
Anakin szorosan összepréselte az ajkait, majd megcsóválta a fejét,
és az ülésének kartámaszaira ejtette a kezeit.
– Nézzük a dolog jó oldalát – jegyezte meg Obi-van bizakodva,
mialatt a hajójuk lassan megindult a távoli bányatelep felé –,
legalább megdolgoztattuk őket.

142
 A vonósugár óvatosan letette a cirkálót egy egykori kráterből
kialakított dokk padozatára. Miután rádión kiparancsolták őket a
hajóból, Obi-van és Anakin a kezüket a tarkójukon tartva várakoztak
a rakodórámpa aljánál. Előbb egyenruhás neimoidik és gossamok
vették körül a hajójukat, majd egy emberekből, geonosikból és harci
droidokból álló biztonsági osztag masírozott feléjük.
– Hát, a xi charrik szívélyesebben fogadtak – dörmögte Obi-van.
– Igen, szinte visszavágyom a Charros IV-re – válaszolta derűsen
Anakin.
– Tartsátok úgy a kezeteket, hogy lássuk! – kiáltotta feléjük
messziről a biztonsági osztag parancsnoka, egy megtermett férfi. –
És semmi hirtelen mozdulat!
– Micsoda izgalmak! – szemtelenkedett Anakin.
– Eszedbe se jusson trükközni! – intette Obi-van.
– Hogy te micsoda ünneprontó vagy, mester!
A világos bőrű, szőke biztonsági tiszt ugyanolyan magas volt,
mint Anakin, de vállban sokkal szélesebb. Szürke egyenruhájának
gallérján az Escarte Gárda kapitányi rangjelzését viselte. Amikor már
csupán három méter választotta el a Jediktől, egyetlen kurta
parancsszóval megállította az egységét. Kézmozdulatára a geonosik
félkört formázó alakzatba fejlődtek, és a foglyokra szegezték kúpos
csövű szonikus fegyvereiket.
A kapitány tetőtől-talpig végigmérte Obi-vant és Anakint, majd a
kezeit a háta mögött összekulcsolva megkerülte őket. Végül
szemügyre vette a cirkálót, és megjegyezte:
– Rég láttam utoljára ezt a típust. De a lövegekből ítélve önök
aligha jószolgálati nagykövetek! Ugye?
– Fogalmazzunk úgy, hogy kénytelenek voltunk az idők szavára
hallgatni – válaszolta Obi-van.
– Mit keresnek ebben a szektorban? – csattant fel a kapitány.
– Azt reméltünk, hogy találunk munkát – felelte Anakin.
– Engem másként tájékoztattak. Miért zaklatták az egyik
korvettünket? Miért akarnak bajba kerülni?
– Úgy éreztük, hogy önök udvariatlanok voltak – közölte Obi-van

143
–, amikor mi nem akartunk mást, csak bemutatkozni.
A kapitány gúnyosan elhúzta a szája szélét.
– Akkor ez az egész csupán félreértés, igaz?
– Pontosan – válaszolta Obi-van. A férfi megcsóválta a fejét.
– Ebben az esetben körbevezetjük önöket, és mindjárt a
börtönszinttel kezdjük! – jelentette ki, azzal odafordult az
osztagához: – Bilincseljétek meg ezeket a tréfás kedvű fickókat, és
kutassátok át őket.
– Nem úszhatnánk meg egy egyszerű bírsággal? – próbálkozott
Obi-van, miközben a csuklójára pattintották az elektromágneses
bilincseket.
– Majd beszéld meg a bírósággal!
Miután az őrök végeztek a motozással, hátraléptek, és jelentették:
– Nincs náluk fegyver!
– Helyes, ez legalább mellettük szól – ismerte el a kapitány. –
Kutassátok át a hajót, és foglaljátok le az értéktárgyakat. És
értesítsétek a fogdát, hogy van két őrizetesünk.
Azzal a kapitány a foglyokra irányította a sugárvetőjét, és intett
nekik, hogy induljanak el a felvonók felé.
A telepesek a dokkba torkolló folyosók közül néhányat
megerősítettek duracél tárnokkal, és acélbeton burkolóelemekkel,
míg más alagutak ugyanúgy festettek, mint abban az időszakban,
amikor az Escarte-on még javában folyt a kitermelés. Első pillantásra
látszott, hogy a turbólifteket is egykori bányaaknákba építették be.
A kapitány beparancsolta Obi-vant és Anakint egy üres kabinba,
majd maga is belépett. Mihelyt bezárult mögötte az ajtó, a férfi
leengedte a fegyverét, és sietve beszélni kezdett:
– Rendben, fiúk, mostantól gyorsan kell cselekedni!
– Szóval, te vagy Travale – állapította meg Obi-van, azt a
fedőnevet használva, amelyet a Hírszerzés tudatott vele.
– A helyzet tovább bonyolódott – folytatta a titkosügynök –,
időközben a bith-et halálra ítélték.
– Mit csinált? – kérdezte Anakin a homlokát ráncolva. – Megölt
valakit?
– Valamiféle könyvelési hibát vétett.

144
 – Akkor a halálbüntetés kissé túlzás, nem? – jegyezte meg Obi-
van.
– A helyi bíróság példát akar statuálni vele. Az világosan látszik,
hogy a vád egyszerű koholmány – magyarázta Travale, és hozzátette:
– Szerintem a ti látogatásotoknak is köze lehet ehhez az ítélethez.
Az ügynök nem fejtette ki, hogy pontosan mire gondol, de Obi-
van így is egyetértve bólogatott, majd megszólalt:
– Hát, ha a kivégzésére vár, talán szóba sem áll velünk.
– Én is ettől tartok – válaszolta Travale –, viszont, ha
kiszabadítanátok…
– Tudsz segíteni? – kérdezte Anakin.
– Megpróbálok.
A turbólift megállt, és az ajtók félresiklottak.
– Üdvözlöm önöket a mi lakályos börtönünkben – hangoskodott
Travale, aki szempillantás alatt újra magára öltötte a szerepét, és
kitaszította Obi-vant a felvonóból.
A szűkös, fojtogatóan alacsony mennyezetű terem közepén félkör
alakú konzol húzódott, amely mögött öt mogorva aqualish őr állt.
Valamennyien a Kereskedőcéh uniformisát viselték, vaskos kezük
hatalmas lézerpisztolyt markolt.
– Kísérjétek a vendégeinket a négy-nyolc-egy-hatos lakosztályba
– utasította Travale az őrparancsnokot.
– Az már foglalt – mordult fel az őrmester. – Az a bith lakik
benne.
– Sebaj, majd elszórakoztatják egymást – felelte kurtán az
ügynök, azzal feszesen tisztelgett, és visszament a turbóliftbe.
Az egyik négyszemű aqualish kilépett az áttetsző
lézerképernyőkkel körülzárt területről, maga elé parancsolta Obi-vant
és Anakint, és bekísérte őket a cellákkal szegélyzett folyosóra.
Harminc méter után az őr megállt, beütött egy kódot a falra szerelt,
tenyérnyi numerikus billentyűzetbe, mire a 4816-os cella
vérfoltokkal tarkított ajtaja fülsértő csikorgás kíséretében becsúszott
a falba.
A nyíláson át gyomforgató bűz áradt a félhomályos alagútba.
– Felhívom a figyelmeteket, hogy a konyhánk minőségét már csak

145
a lakosztályaink tisztasága múlja felül – közölte az őr, és harsányan
elröhögte magát.
– Akkor reméljük, hogy még ebéd előtt kikerülünk innen –
válaszolta Obi-van, és belépett a cellába.
Az összebilincselt kezű Thal K'sar az egyik sarokban kuporgott.
Még egy átlagos bith-hez képest is karcsú volt. Az elegánsan öltözött
alak sértetlennek tűnt, amin Obi-van nem csodálkozott, hiszen
emlékezett rá, hogy az illetőt csupán az előző napon tartóztatták le.
K'sar felpillantott, de nem viszonozta Obi-van köszönésnek szánt
biccentését.
– Egész otthonos! – állapította meg Anakin jó hangosan, miután a
cellaajtó bezárult mögöttük. – Rosszabbra számítottam.
Obi-van is eljátszotta a maga szerepét:
– Fogd be a szádat! Azzal nem segítesz, ha magunkra haragítod az
őröket!
– A tanáraim mindig mondták, hogy egyszer börtönben végzem –
felelte Anakin, aki alig bírta visszatartani a röhögést.
Anakin odaballagott K'sar-hoz, és a közös nyelven megkérdezte:
– Téged meg miféle napszél fújt ide?
Noha a bith szemlátomást meglepődött a barátságos hangvételen,
nem válaszolt. Anakin második próbálkozására is csupán annyit
mondott:
– Semmi közöd hozzá. Hagyj békén!
Anakin vállat vont, és visszatért Obi-van mellé, a cella másik
végébe.
– Türelem – súgta Obi-van.
Azzal mindketten a mocskos falnak vetették a hátukat, és lassan
leguggoltak.

Körülbelül egy standard óra múlva hangokat hallottak a

folyosóról. Az ajtó csikorogva feltárult. Travale áll mögötte, két
aqualish biztonsági őr kíséretében. Az őrök egyetlen szó nélkül
vállon ragadták az ügynököt, és belódították a cellába.
Obi-van résen volt, így elkapta Travale-t, mielőtt nekicsapódott
volna az ajtóval szemközti falnak.

146
 – Nocsak, újabb váratlan fejlemény? – érdeklődött a Jedi. Immár
Travale is bilincset viselt a kezén, és látszott az arcán, hogy alaposan
megverték.
– Lelepleztek – felelte alig hallhatóan –, csak azt nem tudom,
hogy ki és hogyan.
Anakin a társára pillantott, és halkan megjegyezte:
– Aligha véletlen egybeesés…
– Valaki felfigyelt ránk – válaszolta Obi-van.
– És most hogyan tovább?
– Sikerült intézned valamit? – kérdezte Obi-van az ügynöktől.
– Áramszünet – suttogta a férfi ravasz mosollyal –, rövid lesz, de
elég ahhoz, hogy kijussatok innen.
– Kijussunk – javított ki Anakin –, te is velünk jössz.
– Azt megköszönöm – Travale biccentett, és bizonytalanul
pislogott néhányat –, én úgy számoltam, hogy ti ki tudjátok nyitni az
ajtót. Mondjátok, hogy nem tévedtem…
– Menni fog – biztosította Obi-van.
– Mikor lesz az áramszünet? – kérdezte Anakin.
– Egy óra múlva – felelte Travale, és a bith felé biccentett –; vele
mi van?
Anakin felállt, átszelte a helyiséget, megállt K'sar mellett, és
halkan megszólította:
– Figyelj, azt már tudom, hogy nem szeretsz beszélgetni, de ha
minden igaz, hamarosan kitörünk innen. Érdekel a dolog?
A bith szemhéj nélküli, amúgy is nagy szeme hatalmasra tágult.
– Igen. Igen! Nagyon köszönöm! – hálálkodott fellelkesülve.
– Rendben. Állj készen!
– Az őrállomásnál a bal oldali folyosón menjetek – magyarázta
Travale, miután Anakin visszatért hozzájuk. – Aztán mindig tartsatok
balra, amíg elértek egy lépcsőhöz, azon feljuthattok a dokkokhoz.
– Te másfelé mész? – kérdezte Anakin.
– Valakinek ki kell kapcsolnia a vonósugarat, különben nem
tudunk felszállni – magyarázta az ügynök. – Két szinttel lejjebb van
egy áramelosztó–állomás. Ott átmenetileg ki tudom iktatni a sugarat.
– Egyedül nem mehetsz – jelentette ki Obi-van.

147
 – Azt hiszem, ezúttal te következel, mester! – jegyezte meg
Anakin szélesen vigyorogva.
Obi-van nem vitatkozott.
– Akkor K'sar veled megy – válaszolta. – Ne téveszd szem elől,
Anakin!
Travale a börtönfolyosó felé biccentett.
– Az őrökkel hogyan bánunk el? – kérdezte.
– Azt csak bízd ránk – válaszolta magabiztosan Anakin, azzal
széttárta a karját, és a bilincsek lehullottak a csuklójáról. Obi-van
ugyanígy tett, majd nyomban felpattintotta Travale bilincseit is.
Az ügynök szélesen elmosolyodott, és megjegyezte:
– Tudjátok, fiúk, szeretem a jó terveket.

Anakin és Obi-van már az ajtó előtt várakoztak, amikor a cella

vastag mocsokréteggel borított lámpája néhány egyre gyengülő
villanást követően kialudt. Obi-van a bal kezével toló mozdulatot
tett, és az ajtó csikorogva visszahúzódott a falba.
– Ez mindig lenyűgöz – vallotta be Travale, aki csodálkozva
ingatta a fejét.
Anakin közepes erővel rácsapott K'sar vállára.
– Most pedig indulás! – vezényelt ellentmondást nem tűrő
hangon.
Mind a négyen kitódultak a sötétbe borult folyosóra.
– Mindjárt bekapcsol a vészvilágítás! – figyelmeztette a társait az
ügynök.
A szűkös járat vége felől kapcsolók kattogása és izgatott
mordulások hallatszottak. Néhány pillanattal később vörös színű,
gyenge fények gyúltak a falakon. Anakin félúton járt az őrállomás
felé, amikor a szűkös alagút torkolatánál felbukkant az egyik őrszem.
Az aqualish elég jól látott a derengésben, de nem olyan jól, mint a
bith, és főleg nem olyan jól, mint a Jedik. Mielőtt észbe kaphatott
volna, a sugárvetője átröppent a folyosón, egyenesen Anakin kezébe.
Obi-van az Erő segítségével hatalmasat taszított a teremtményen,
amitől az vadul kalimpálva átrepült az őrállomáson, és nekicsapódott
a liftakna falának.

148
 A megmaradt őrök előrontottak az elsötétült vezérlőpult mögül,
hogy ellentámadást indítsanak. Csakhogy addigra a két Jedi már
odaért hozzájuk. Obi-van és Anakin ökölcsapásokat, rúgásokat és
Erő–taszításokat alkalmazva pillanatok alatt leterítették a
börtönszemélyzetet. Testek röpködtek a levegőben, melyek hol
képernyőket zúztak szilánkokra, hol a falnak, hol pedig egymásra
zuhantak. Az egyik aqualish-nak sikerült leadnia egy lövést, ám az
energianyaláb célt tévesztve pattogott a falak között, amíg bele nem
csapódott a konzolba.
Az összecsapás véget ért, még mielőtt igazán elkezdődött volna.
A vészvilágítás vöröslő félhomályában K'sar döbbenten méregette
a szabadítóit, és hirtelen észbe kapva, meglepetten felhördült:
– Hiszen ti Jedik vagytok!
– Csak ők ketten – jelezte Travale.
– És… és mit kerestek itt, az Escarte-on? – kérdezte K'sar.
Anakin eltúlzott komolysággal csendre intette.
– Vigyázz, köztársasági ügy – titokzatoskodott, azzal a bith
kezébe nyomta az egyik őrtől zsákmányolt sugárvetőt.
K'sar lenézett a fegyverre.
– Dehát… –hebegte.
– Nyugodj meg, nekünk nincs rá szükségünk! – vágott a szavába
Obi-van.
– Akkor itt most kettéválunk – jelentette ki Travale. – Véssétek az
eszetekbe, hogy mindig tartsatok balra, amíg el nem éritek a lépcsőt!
– Hová küldöd őket? – kérdezte tőle K'sar.
– A harminchatos dokkba – felelte az ügynök. – Onnan már csak
egy ugrás a negyvenes. Ott van a hajójuk.
A bith bólintott, és kijelentette:
– Ismerem az utat.
Travale halkan felkacagott.
– Hát ez egyre jobb és jobb – örvendezett vígan, azzal Anakinhoz
fordult: – K'sar tudni fogja az utat. A dokkban találkozunk. Sok
szerencsét!
– Köszönjük, de nekem arra sincs szükségem – válaszolta az ifjú
Jedi.

149
 Miközben Travale és Obi-van futva elindultak az egyik lépcsősor
irányába, Anakin észrevette, hogy az egyik turbólift lefelé tart.
– A biztonságiak jönnek, hogy ellenőrizzék az őröket –
magyarázta K'sar, aki szintén felfigyelt a liftpanel villogó jelzéseire.
Anakin a sötétlő bal oldali folyosó felé intett, és rászólt újdonsült
társára:
– Indulás!
K'sar sebesen haladt előre hosszú lábain. Ám, ahelyett, hogy
Travale javaslatát megfogadva balra fordult volna az első
kereszteződésben, jobbra kanyarodott.
Nem jutott messzire. Anakin két ugrással utolérte, vállon ragadta,
maga felé perdítette, és ráförmedt:
– Nem erről volt szó!
– Travale nemrégiben érkezett az Escarte-ra – magyarázkodott
lihegve K'sar –, én viszont itt élek tizenöt éve. Minden zugát
ismerem ennek a sziklának.
Anakin nem felelt, csak némán méregette őt.
– Bízz bennem, Jedi – kérte K'sar –, azzal nem nyerek semmit, ha
átverlek, és itt ragadok!
Anakin bólintott, és intett neki, hogy induljon. Néhány perces
rohanás után elértek egy rozoga, rozsdás lépcsőhöz. K'sar pillanatnyi
habozás nélkül elindult felfelé.
– Kíváncsi lennék rá, hogy miért zártak börtönbe. Elmeséled? –
kérdezte Anakin az előtte lépkedő bith-től.
– Bárcsak tudnám! – szólt vissza lihegve K'sar. – A főnököm, egy
gossam azt mondta, hogy elrontottam a könyvelést, ami kisebb
vagyonba került a Kereskedőcéhnek.
– Nézd már, te ilyen nagymenő voltál?
– Egyszerű műszerészként kezdtem – válaszolta szerényen a bith.
– Tudod, tervezés, szerelés, a teljes skála. Aztán egyre feljebb
kerültem.
– Értem, viszont a rossz oldalon állsz ebben a háborúban –
jegyezte meg komoran Anakin. – Az egész néped a rossz oldalon áll.
K'sar megállt, hogy lélegzethez jusson.
– Annak idején a Clak'dor Hetesnek nem sok választása volt –

150
zihálta. – A szeparatisták korlátlan hozzáférést ígértek a
hipersávokhoz, és jó árajánlatokat tettek… Ami pedig engem illet, én
akkor már a céhnek dolgoztam. Minden ment a maga útján, aztán,
legalábbis a Geonosison történtek miatt, a vállalatom egyszer csak
háborúban állt a Köztársasággal – a bith felfelé meredt, és hozzátette:
– A lépcső tetején balra fordulunk.
Anakin kihallotta a hangjából a határozatlanságát.
– Egészen biztos vagy benne? – kérdezte.
– Mostanában nem jártam erre, de meglátod, hamarosan elérjük az
űrkikötő szintjét.
A következő járat sziklafalai még mindig magukon viselték az
Escarte-ot valaha keresztül-kasul lyuggató hatalmas fúrók nyomait. A
félhomályos alagút levegőjében érezhetően alacsony volt az
oxigéntartalom, és az egyenetlen padozat csúszott a kicsapódó
párától. Anakin a jobbjával átkarolta a bith karcsú derekát, hogy
segítse a lépteit.
– Várj! Álljunk meg! – kiáltotta hirtelen K'sar.
– Mi a baj? – kérdezte gyanakodva Anakin. A bith tekintetéből
rémület sugárzott.
– El… elhibáztam! – dadogta. – Rossz irányba megyünk! Azonnal
vissza kell…
A további szavai szervómotorok és hidraulikák búgásába vesztek.
A járat kanyarulata mögül előrontott egy törpe pók-droid.
Lézerágyújának hosszú csöve máris jobbra-balra kaszált. A harci
gépezet célpontot keresett.

Huszonötödik
fejezet
– Jön valaki – állapította meg halkan Obi-van.
Egy keskeny futójárdán álltak, a hármas számú vonósugarat
tápláló áramelosztónál. A hat méter magas, szögletes torony egy
mély légakna fölé nyúló kerek platformon állt. Mielőtt nekiláthattak
151
volna a feladatnak, meg kellett várniuk, hogy helyreálljon az
áramszolgáltatás. Travale először elkövetett néhány hibát, de
hamarosan úrrá lett a zavarodottságán, és már majdnem elkészült.
Obi-van kikémlelt a torony sarka mellett, és abba az irányba
figyelt, ahonnan az imént hangokat hallott. Három geonosi
biztonsági őr közeledett feléjük a légakna túlsó oldalán nyíló
alagútban.
– Bezzeg, amikor kéne, sehol egy fénykard… – suttogta Travale. –
Nem tudod elterelni a figyelmüket?
Obi-van gyorsan számba vette a lehetőségeit, és a jobb kezének
ujjaival fricskázó mozdulatot tett. Különös nesz hallatszott a
folyosón, az őrök háta mögül. Mindhárom geonosi megpördült, és
sietve elindultak visszafelé, hogy kinyomozzák a furcsa zaj forrását.
Elismerése jeléül Travale nagyokat bólogatott, és halkan
megjegyezte:
– Látod, ezért csodálom, hogy még nincs vége a háborúnak.
– Túl kevesen vagyunk – sóhajtott Obi-van.
Az ügynök a szeme sarkából furcsa pillantást vetett a Jedire, és
megkérdezte:
– Ez az egyetlen oka?
Válasz helyett Obi-van az állával az elosztótorony felé bökött.
– Ezzel foglalkozz! Nincs vesztegetni való időnk. Travale
vigyorogva hümmögött valamit, majd egy körbeforgó tárcsával
nullára állította a vonósugár tápenergiáját.
– Ezek a vacakok jelentik a jövőt – suttogta az ügynök. – Rakj tele
egy hajót vonósugarakkal, és onnantól az ellenséged képtelen lesz a
hiperűrbe ugrani.
– Ahhoz nincs kellően nagy hajó – vitatkozott Obi-van.
– Majd lesz – felelte Travale –, és akkor nem lesznek újabb
háborúk.

A pókdroidokat, ezeket az önjáró vadász-gyilkos egységeket a

Kereskedőcéh járőrözésre és rendfenntartásra használta a
bányatelepein. A magassága alig haladta meg a Kereskedelmi
Szövetség lövészdroidjainak magasságát, viszont azoknál jóval

152
mozgékonyabb volt. A nagy tűzerejű lézerágyúval felszerelt, félgömb
alakú testet négy karcsú, de erős fémláb hordozta. Az ágyúcső két
oldalán egy-egy hatalmas fotoreceptor vöröslött, amelyek Anakinra
és K'sarra szegeződtek, mialatt a droid gyilkolásra készen megindult
feléjük.
Anakin a járat oldalfalához taszította K'sart, és maga is utána
ugrott, amikor a gépezet tüzet nyitott. Az energianyaláb hosszú árkot
szántott a sziklapadozatba, és a lövés süvítése fülsüketítően
visszhangzón a falak között. A kupola elfordult kissé, a
fotoreceptorok rátaláltak Anakinra, és a droid újra lőtt.
Az ifjú Jedi ezúttal a másik oldalra vetette magát. Repülés közben
a teste előtt forgatta mindkét kezét, hogy az Erő segítségével
megóvja magát a szétsugárzó hőhullámtól. Mihelyt a lába elérte
padozatot, ismét elrugaszkodott. Ezúttal a droid felé szökkent, és
megpróbált beugrani annak elülső lábai közé. Ám a pók ismerhette a
trükköt, mert sietve hátrált, és ismét tüzet nyitott.
Anakin a levegőbe szökkent. A sziklába csapódó energianyalábok
lökéshulláma hatalmasat taszított rajta, így először nekicsapódott a
mennyezetnek, majd lezuhant. Egy pillanatra minden elsötétült
körülötte. Amikor magához tért, azt látta, hogy a droid egyenesen
felé tart, miközben lefelé fordítja a lézerágyúját. Anakin felpattant, és
nekilódult, azzal a szándékkal, hogy kitépje az energiacellákat a
kupolaforma test alól. A nem kevésbé elszánt gépezet azonnal
hátrálni kezdett, miközben felágaskodott a két hátsó lábára. Anakin
ugrása így rövidre sikeredett, de nyomban üldözőbe vette a pókot.
A droid tovább hátrált, majd visszahuppant a négy lábára, és
megpróbálta célba venni a felé rohanó embert.
Anakin úgy tett, mintha oldalra ugrana, de előreszökkent, és
bevetődött egyenesen a pókdroid alá. Hallotta, hogy felette a gép
kupolája ismét elfordul, majd azt, hogy a fegyvercső nekicsapódik a
járat oldalfalának. A droid rájött, hogy az alagútnak ez a szakasza túl
szűk neki egy félfordulathoz, így először dühödten toporzékolt egy
sort, majd elkezdett visszahúzódni a járat tágabb része felé.
Az ifjú Jedi felpattant, és ismét üldözőbe vette. Alig tett meg
három métert, amikor éles sivítás kíséretében elvillant a válla mellett

153
egy sugárnyaláb, majd még egy és még egy és még egy…
Anakin megpördült, és meglepődött. K'sar a folyosó közepén állt,
két kézzel markolta az automatára állított sugárvetőt, és
folyamatosan tüzelt. Az izzó lövedékek végigpásztázták a droid
fotoreceptorait és energiacelláit. Az összezavarodott gépezet ismét
megpróbált megfordulni, ám ezúttal is elakadt. Elszabadult kövek
záporoztak a falból, amint a fegyvercső újra meg újra nekicsapódott.
A bith egész idő alatt állhatatosan nyomult a pók felé, és addig lőtt,
amíg ki nem ürült a fegyverének energiacellája. Hirtelen elektronikus
sikoly szakadt fel a droid belsejéből, és szikrák kezdtek záporozni a
felhasadt kupolából. A karmos lábak dühödten táncoltak még néhány
pillanatig, majd megmerevedtek. Az alagút levegőjébe maró füst
vegyült. Végül a droid összeroskadt – a lézerágyú csöve pontosan
K'sar lába előtt csapódott bele a sziklapadozatba.
Anakin elismerő mosollyal tapsolt néhányat, majd odalépett a
bith-hez, és óvatosan kivette a kezéből a sugárvetőt. A hirtelen beálló
csendben egyedül a droid hűlő kupolájának pattogását, és a sugárvető
hűtőrendszerének halk sistergését lehetett hallani.
– Mennyi van még hátra? – kérdezte Anakin a reszkető bith-től.
– Közel járunk – válaszolta kábán K'sar. – A kanyar után még egy
fél kilométer.
– Képes vagy rá?
K'sar bólintott, így sietve folytatták az utat.
Végigrohantak az utolsó, egyenes folyosószakaszon, amely a
légikikötő hátsó falába torkollott. Száz méterre tőlük a cirkáló
pontosan ott állt, ahová a vonósugár lerakta. Alig néhány őr lézengett
a környéken, és azok többsége is droid volt.
Anakin villámgyorsan áttekintette a helyzetet, és K'sarhoz fordult,
aki szemlátomást túltette magát az alagútban átélt
megpróbáltatásokon.
– Jól figyelj rám – kezdte a Jedi –, ne törődj azzal, hogy én mit
csinálok. Azt akarom, hogy nyílegyenesen rohanj a rámpához. Nem
nézel se jobbra, se balra, nem állsz meg, amíg nem vagy a hajó
belsejében! Világos?
K'sar bólintott.

154
 Anakin kiugrott a folyosóból, és nagyot ordított, hogy magára
vonja az őrök figyelmét. Azt akarta, hogy inkább őrá tüzeljenek, mint
a bith-re. Tökéletesen időzített szökkenésekkel és
gurulóbukfencekkel tért ki a lövedékek elől, és hamarosan kellő
közelségbe került a droidokhoz. Az Erő segítségével hol egymáshoz
csapta a késve reagáló gépeket, hol pedig hatalmasat taszított rajtuk,
amitől úgy elszálltak, mintha forgószél kapta volna fel őket. Végül,
szintén az Erő közvetítésével, messziről magához rántotta az egyik
droid sugárvetőjét, tüzet nyitott, és sorban lekaszálta a még
harcképes őröket.
Időközben K'sar elérte a rámpát, és felrohant rajta. Néhány
pillanattal később Anakin is követte, majd berontott a pilótafülkébe,
és villámgyorsan aktiválta a hajó védelmi rendszereit. Hirtelen
energianyalábok kezdtek záporozni a burkolatra és a híd acélüveg
ablakaira. Anakin körülnézett, és meglátta, hogy újabb droidok
közelednek feléjük az egyik oldalsó alagúton. Válaszképpen a
folyosó torkolatának felső tartógerendájára irányította a cirkáló orr-
és tatlövegét. A halálos pontossággal leadott lövések nyomán több
tonnányi kőzet és duracél záporozott a droidokra, amelyek azonnal
eltűntek a törmelék alatt.
Miután beüzemelte a repülési rendszereket, Anakin elhagyta a
pilótafülkét, hogy megkeresse K'sart. A bith a központi kabin
padlóján térdelt, és hevesen zihált.
– Hol vannak a többiek? – kérdezte levegő után kapkodva. – A
korvettek már biztosan elindultak, hogy elállják az utat!
Anakin odalépett hozzá, és szigorú arcot vágva rászólt:
– Először beszélnünk kell – jelentette ki ellentmondást nem tűrő
hangon. – Vagy válaszolsz a kérdéseimre, vagy kiraklak a hajóból,
hadd csináljanak veled az itteniek azt, ami akarnak.
A bith nagyot nézett, és zavartan dadogta:
– Be… beszélni? Miről akarsz beszélni?
– Egy hiperhullámú adóvevőről, amit tizennégy évvel ezelőtt
készítettél.
– Tizennégy évvel ezelőtt? Hiszen már a múlt hétre is alig
emlékszem! – méltatlankodott K'sar.

155
 Anakin durván ráförmedt:
– Erőltesd meg az agyadat!
– Miért csinálod ezt velem? – kérdezte panaszos hangon K'sar. –
Hiszen segítettem neked!
– Majd juttasd eszembe, hogy megköszönjem – válaszolta
hűvösen Anakin. – De most mondj el mindent arról az adóvevőről.
Különleges megrendelés volt. A szokásosnál szigorúbb titoktartás
mellett kellett dolgoznod. És jó pénzt kaptál érte. Egy lépegetőtrónra
szerelted fel.
K'sar jól láthatóan meghökkent. Ráncos álla leesett, és rémülten
bámult Anakinra.
– Most már minden összeáll – hebegte –, a letartóztatásom, a
bebörtönzés és a halálos ítélet! Az adóvevő…, hát ti amiatt jöttetek
ide!
– Ki rendelte meg? – csattant fel Anakin.
– Gyanítom, hogy te máris tudod a választ.
– Hogyan lépett kapcsolatba veled?
– A személyi hívómon keresztül – felelte a bith. – Szüksége volt
egy ügyes kezű műszerészre. Valakire, aki kérdezősködés nélkül
végrehajtja valamennyi utasítását. Olyan terveket küldött,
amelyekhez foghatót még sosem láttam sem előtte, sem utána. A kész
munkadarab szinte… szinte műalkotás lett.
– És vajon miért hagyott életben?
– Fogalmam sincs – válaszolt őszintén K'sar. – Szerintem úgy
számított, hogy még hasznomat veheti. Én is azt hittem, hogy majd
további készülékeket akar tőlem, de soha többé nem jelentkezett.
– Ha igazat mondtál a bebörtönzésedről, akkor az azt jelenti, hogy
az illető a mai napig rajtad tartja a szemét – állapította meg Anakin
kissé megenyhülve. – Mondj el mindent, és mi elbújtatunk előle.
– Dehát mindent elmondtam! Nem tudok többet! – tiltakozott
kétségbeesetten K'sar.
– Nem, még rejtegetsz valamit – vágott vissza Anakin színtelen,
fenyegető hangon. – Érzem.
K'sar nagyot nyelt, és a torkához kapott.
– Én… én kettőt készítettem – suttogta rekedten, fuldokolva.

156
 – Ki kapta a másodikat? – csapott le nyomban Anakin. – Az egyik
szeparatista vezér?
K'sar végre levegőhöz jutott, és kibökte:
– Sienar.
– Raith Sienar? – Anakin meglepődve pislantott néhányat.
– A Sienar Műszaki Kutatólaboratórium. Az adóvevő egy kísérleti
csillaghajóhoz kellett, amelyet akkoriban építettek.
– Kinek?
– Fogalmam sincs, esküszöm, hogy fogalmam sincs – válaszolta
K'sar kétségbeesetten, és hozzátette: – Viszont ismertem azt a pilótát,
akit Sienar felbérelt, hogy leszállítsa a hajót.
– Ismerted?
– Hát, azt nem tudom, hogy él-e még – felelte a bith. – Viszont
tudom, hogy hol kell kezdeni a keresését.
Két perccel azután, hogy Anakin kifaggatta K'sart, Obi-van és
Travale harcra készen berobbantak a dokkba az egyik oldalsó
járatból. Miután meglátták a szanaszét heverő, megtépázott és
füstölgő droidokat, Travale örömteli kiáltást hallatott:
– De szép az élet!
Pillanatokkal később már a hajó központi kabinjában álltak, és a
tekintetükkel a bith-et fürkészték, aki az arcát eltakarva kuporgott az
egyik mély, párnázott ülésben. Obi-van halkan megkérte az
ügynököt, hogy tartsa szemmel K'sart, ő maga pedig a pilótafülébe
sietett, ahol gyorsan leült, és beszíjazta magát a másodpilóta ülésébe.
– Simán ideértetek? – érdeklődött vidáman.
– Csak a szokásos csetepaté – válaszolta Anakin hanyagul. –
Ugye, jól látom rajtad, hogy kiiktattátok a vonósugarat?
– Nem ment olyan egyszerűen, mint vártam, de hála Travale-nak,
végül sikerült.
Anakin a műszerfalra pillantott. Megvárta, amíg a légzsilip jelzője
zöldre vált, majd kissé megmozdította a tolóerő-szabályzót, hogy
kivigye a hajót a dokkból. Alig távolodtak el az Escarte felszínétől,
Obi-van meglátta, hogy tőlük jobbra két korvett támadásra készen,
egy helyben lebeg a semmiben.
– Biztos voltam benne, hogy még nem úsztuk meg – dohogta

157
elégedetlenül.
Anakin csak rántott egyet a vállán, és közönyösen megjegyezte:
– A szokásos üzletmenet…
Obi-van megérezte, hogy történt valami. Talányos pillantást vetett
a társára, és csak úgy, szinte mellékesen megjegyezte:
– K'sar barátunk egy kissé, hogy is mondjam, levertnek tűnik.
Kikérdezted?
Anakin a műszerekkel foglalatoskodott, így csak kurtán válaszolt:
– Röptében.
– És?
– Új nyomunk van – közölte az ifjú Jedi, és mielőtt Obi-van
megszólalhatott volna, hozzátette: – És íme, a hiperűr-koordináták!
A cirkáló széles ívben fordulózott, aztán szempillantás alatt
felgyorsulva maga mögött hagyta a korvetteket, az Escarte-ot, és a
hozzá képest lustán cammogó fényt.

Huszonhatodik
fejezet
Coruscanton akadtak olyan környékek, amelyekre a taxik
sofőrdroidjai akkor sem vitték volna el az utasaikat, ha azok egyéves
ingyenes olajfürdőt ígérnek nekik valamelyik karbantartó
műhelyben.
Ezek közé tartozott a Coruscant-körtértől délre eső sötét utcák
labirintusa. A Bátrak Útjának az a szakasza, amely átszelte a Vos
Gesalt az Uscru-kerület felső részén. A Hazad égi alagút a Manara-
fennsíkon.
És ezek közé tartozott az a kerület, amelyet a városban csak úgy
emlegettek: „a Gyártelep”.
A Szenátus-kerülettől látótávolságban elterülő Gyártelep valaha
virágzó iparnegyed volt, ám idővel a gyorsan növekvő költségek
miatt a tulajdonosok más világokra költöztették az alkatrészeket,
droidokat és munkagépeket gyártó üzemeiket.
158
 Több kilométer hosszan sorakoztak egymás mellett a lapos tetejű
szerelőcsarnokok. Mindenfelé rozsdásodó toronydaruk és rogyadozó
állványzatok meredtek az égre, míg a felszínen mágnesvasutak
végeérhetetlen sínjei nyújtózkodtak, amelyeket rég felvert volna a
gaz, ha a Coruscanton nőttek volna gyomnövények.
Erre a környékre évszázadokon keresztül áramlottak a
bevándorlók a Belső Gyűrűből és a Kolóniákról, akik valamennyien
munkát kerestek, hogy újrakezdjék az életüket. Ám a Gyártelepre
immár hosszú évek óta csupán börtönből szökött rabok, bűnözők és
számkivetettek jöttek, akiknek szükségük volt egy zugra, ahol
meghúzhatták magukat. Egy coruscanti lakos legfeljebb akkor tette
be ide a lábát, ha kirúgták a munkahelyéről, és keresett valakit, aki
anyagi ellenszolgáltatás fejében hajlandó volt végezni a főnökével.
Vagy akkor, ha már kevésnek érezte a halálpálcákat, és a drog utáni
éhségében erősebb anyagra vágyott…
A városi tanács rég lebontatta volna az egész kerületet, ha valaha
is tisztázódott volna, hogy melyik gyárnak ki a tulajdonosa.
Bolygószerte az a hír járta, hogy a bérgyilkosok és a bűnbandák már
annyi holttestet ástak el a Gyártelepen, hogy akár temetőnek is
nyilváníthatnák az egészet.
Mindennek ellenére Dooku gróf szerette ezt a környéket.
Miután minden szempontból tökéletes ellentéte volt a
szülőföldjének, Serennónak, a Gyártelep sokkal jobban illett egy
olyan emberhez, aki kiérdemelte a megtisztelő Darth Tyranus nevet.
Főleg egy bizonyos építményt szeretett. Az oszlopforma, hatalmas
toronyépület úgy emelkedett ki a Gyártelep közepéből, mintha egy
irdatlan cölöpöt vertek volna annak szívébe. A falakból – Darth
Sidiousnak hála – csak úgy sugárzott a sötét oldal ereje. Dooku
ebben az épületben sajátította el a sötét oldal tudományát, ahogyan
őelőtte Darth Maul is, és még ki tudja hány Szith-tanítvány.
A háború kitörését megelőző tíz esztendő alatt a környezete
sokszor hitte azt, hogy Dooku gróf a szeparatisták ügyeit intézve
utazgat mindenfelé a galaxisban, holott ő eközben hosszú
időszakokat töltött a Gyártelepen, vagy a saját akaratából, vagy Darth
Sidious óhajának engedelmeskedve. Még a háború kirobbanása óta

159
eltelt három évben is bármikor felkereshette a Coruscantot. Egyetlen
pillanatig sem kellett tartania a lelepleződéstől azoknak a különleges
berendezéseknek köszönhetően, amelyeket a geonosik építettek a
csillagszlúpjába.
A módosított Punworcca 116-os modell karcsú lábain nyugodott
az épület egyik légikikötőjében. A hegyes orr és gömbölyű
fülkemodul első pillantásra elárulta a szakértő szemnek, hogy a
járművet geonosik tervezték. A hatalmas, jellegzetes vitorlát viszont
Sidious segítségével vásárolták egy kereskedőtől, aki a Köztársaság
korát megelőző idők régiségeivel üzletelt a Gree Enklávéban. A
modern korban ritkán látható vitorlát egy ősi űrutazó faj készítette,
akik a kipusztulásukkal magukkal vitték a sírba a szuprakönnyű
emissziós meghajtás titkait.
Dooku utasította a szlúp FA–4-es típusú pilótadroidját, hogy
maradjon a hajón, ő maga kiszállt, hogy kinyújtóztassa a hosszú
utazás alatt meggémberedett tagjait. Fekete nadrágját hosszú
csizmájába tűrve viselte, fekete ujjasát valódi bőrből szabott, széles
derékszíj fogta össze a derekán. A vállain hátravetett serennói
páncélszövet köpeny sejtelmesen villózva verte vissza a város távoli
fényeit. A gróf meg sem próbálta álcázni magát ezeken az utazásain.
Ezüstbe forduló haja, bajsza és szakálla – amelyek egy színpadi
mágus külsejét kölcsönözték neki – éppoly aprólékosan ápolt volt,
mint mindig.
Dooku most a normálistól kissé szaporább, bizonytalanabb
léptekkel járt, így közeli ismerősei bizonyosan megmondták volna
róla, hogy aggasztja valami. De még így is, amikor néhány pillanatra
meg tudott feledkezni a látogatásának indokairól, derűsen méregette
maga körül a lepusztult dokkot. Emlékezetébe idézte a Sidious
gyámsága alatt töltött éveket, melyek során megtanulta a Szith-ek
gondolkodásmódját és módszereit, elmélyedt a sötét tudományokban,
és tökéletesítette önmagát.
Megtanulta uralni a gonoszt, ahogyan Yoda mester mondta volna.
Pontosan ezt látta a bajok egyik fő okának: a megfogalmazást. A
Jedi-rend gondoskodott róla, hogy az Erő sötét oldalát a gonosszal
azonosítsák az egész Galaxisban. De az árnyék mióta gonoszabb,

160
mint a szikrázó napsütés? Miután felismerték, hogy a sötét oldal
mindinkább erőre kap, a Jediknek – az Erő szolgálóinak – lehetett
volna annyi eszük, hogy maguk közé fogadják a Szith-lovagokat, és
összeszövetkeznek velük. Végső soron, ha az Erő egyensúlyának
megőrzése azt kívánja meg, hogy a sötét oldal kerekedjen felül,
akkor annak úgy kell lennie.
Az ő felkészítése során Sidious Nagyúrnak nem kellett értékes
órákat vesztegetnie a fénykard forgatásának rejtelmeire, és nem
kellett lefosztania róla a Jedi-templomban felvett rossz szokásokat,
mert már rég lerázta magáról valamennyit. Ezek helyett Sidious arra
összpontosíthatott, hogy átadja neki mindazt a tudást, amely révén
magába szívhatta és felhasználhatta a sötét oldal energiáit – amelyből
annak idején egyetlen kóstoló is mámorítónak bizonyult. Egyetlen
kóstoló elég volt ahhoz, hogy tisztán lásson. Rájött, hogy el kell
hagynia a Jedi-rendet, sőt azt is felismerte, hogy egész addigi élete
nem volt más, mint felkészülés Sidious tanításának befogadására.
Hosszú-hosszú időbe telt, mire rátalált igazi mentorára.
A Jedikkel ellentétben a Szith-ek nem kizárólag fiatal
tanítványokat vettek maguk mellé, noha gyakran így jártak el. A
felkészítés néha simábban zajlott, ha a tanítvány már eleget élt
ahhoz, hogy kiábrándult legyen, haragos vagy bosszúszomjas. Ezzel
ellentétben a Jedik önként megszabadultak a szenvedélyektől. A
könyörületességük, a megbocsátásra való hajlamuk és a lelkiismeret
parancsai iránti engedelmességük megakadályozta őket abban, hogy
átadják magukat a sötét oldalnak. Megakadályozta őket abban, hogy
olyan erőssé váljanak, mint maga a természet, szinte abnormálisan
erőssé és gyorssá, hogy képesek legyenek a Szith-villámok
megidézésére és a haragjuk kimutatására.
A Szith-ek megértették, hogy a Köztársaság ostoba politikájának
köszönhető széthúzásnak csakis úgy lehet véget vetni, ha a Galaxis
különféle teremtményei egyetlen erős kéz irányítása alá kerülnek.
Megértették, hogy a Galaxist csakis parancsszóval lehet megmenteni
saját magától.
Dooku felsóhajtott. Micsoda kötöznivaló bolondok a Jedik!
Elvakítja őket a saját hanyatlásuk, elvakítja őket a felismerés, hogy

161
lassan véget ér a fénykoruk.
Micsoda bolondok…
A grófot halk léptek neszezése zökkentette ki az álmodozásból,
mire gyorsan megpördült.
A dokk hosszanti fala mellől egy alak közeledett felé. Sötétkék
szövetből szabott, csuklyás köpenyt viselt, amely olyan bő volt, hogy
teljesen beburkolta a testét, csupán az arcának alsó része és a kezei
látszottak ki belőle. Mivel az illető sosem vette le a fejéről a
csuklyát, szabadon járkálhatott Coruscant sötétségbe burkolózó alsó
szintjeinek utcáin és terein. Aki látta, egyszerű remetének vagy
vallási beavatottnak vélte, aki nyilván a távoli világok valamelyikéről
érkezett a fővárosba.
Dooku fejében többször megfordult már, hogy Sidiousnak és
Yodának számos közös vonása akad. Először is egyikük sem az,
aminek látszik. Érdekes módon mindkettőt törékeny külsejűvé tette
az életkora, és ez a külső elleplezte azt az elképesztő lelkierőt, amely
a Szith-ek illetve a Jedik tudományának magas fokú műveléséhez
kellett.
A grófot alaposan meglepte az, amit a Geonosison látott. Yoda
nem csupán könnyűszerrel hárította, de még irányítani is tudta a
Szith-villámokat. A gróf azóta többször is eltűnődött azon, hogy
hosszú életének egyik szakaszában Yoda vajon nem tett-e rövid
kirándulást a sötét oldalon, ha másért nem is, csupán azért, hogy
kiismerje az ellenség módszereit. Sőt a Vjun, mindössze egyetlen
hónappal korábban, Yoda elszólta magát. „Magamban hordozom a
sötétséget”, mondta akkor. Az agg nagymester valószínűleg úgy
hitte, hogy ő futamította meg Dookut a Geonosison. Holott az
igazság egészen másként festett. Dooku azért menekült el, hogy
megóvja a rábízott terveket – a műszaki adatait annak, amely egy
napon a Galaxis legfélelmetesebb fegyvere lesz…
– Légy üdvözölve, Darth Tyranus – köszöntötte Sidious, amikor a
közelébe ért.
– Sidious Nagyúr! – válaszolta ünnepélyesen Dooku, és kissé
meghajolt. – Sietve hagytam magam mögött a Kaont.
– És nagy kockázatot vállaltál, barátom – tette hozzá Sidious.

162
 – Kiszámított kockázat volt, mester!
– Attól tartasz talán, hogy a Köztársaság kémjei immár képesek
lehallgatni a magánbeszélgetéseinket?
– Nem, nagyuram. Ahogy már mondtam neked, a Köztársaság
valószínűleg megfejtette azt a kódot, amelyet a… szövetségeseinkkel
folytatott üzenetváltásokhoz használunk. De biztosra veszem, hogy a
hírszerzők mit sem tudnak az Escarte-on élő bith-tel kapcsolatos
terveinkről.
– Végrehajtották az utasításaimat? – kérdezte szigorúan Sidious.
– Igen, uram!
– És mégis ide jöttél…
– Bizonyos dolgokat jobb személyesen megbeszélni.
Sidious bólintott, és a kezeit kissé széttárva válaszolt:
– Hát akkor beszéljünk ezekről a dolgokról.
Lassú léptekkel, szótlanul kisétáltak egy erkélyre, amelyről remek
kilátás nyílt a Gyártelep sivár utcáira és kísértetiesen elhagyatott
épületeire. A távolban a Szenátus-kerület pompás tornyai csillogtak,
amelyeknek felső harmada eltűnt az alacsonyan vonuló felhők
tömegében.
– Valami azt súgja, hogy Thal K'sar eltüntetése nem pontosan a
tervek szerint halad – mondta végül Sidious.
– Mélységes sajnálatomra, uram! – válaszolta a fejét meghajtva
Dooku. – Ugyan őrizetbe vették, de aztán az ottani megbízottunk
súlyos hibát vétett. Nem cselekedett elég gyorsan. Néhány órával a
kivégzés előtt egy köztársasági titkosügynök két Jedi segítségével
megszöktette és eltüntette a bith-et.
Dooku ritkán látta haragosnak Sidioust, de most érezte, hogy a
mesterét majd' szétveti a visszafojtott düh.
– Szeretnék erről többet hallani, Tyranus Nagyúr! – csikorogta
Sidious vontatottan.
– Azóta a tudomásomra jutott, hogy ugyanez a két Jedi
nemrégiben megfordult a Charros Négyen is.
– A vésnök… – jegyezte meg halkan Sidious.
– Pontosan, uram!
Sidious néhány pillanatra eltöprengett, majd összefoglalta az

163
elhangzottakat:
– Tehát Gunray helytartótól eljutottak a xi charri vésnökhöz,
onnan pedig a bith-hez, aki a terveim alapján összeállította a
hiperhullámú adóvevőt és a holovetítőt…
– A Jedik le akarják leplezni önt, mester!
– És mi van, ha sikerrel járnak? – csattant fel mérgesen Sidious. –
Azt hiszed talán, hogy azzal gátat vethetnek mindannak, amit én
mozgásba hoztam?
– Nem, uram, de ez akkor is váratlan fejlemény.
Sidious szembefordult a gróffal, és hosszasan méregette őt
csuklyájának sötétlő rejtekéből.
– Igen, Tyranus Nagyúr. Ahogy mondtad, ez váratlan fejlemény –
ismerte el, azzal visszafordította az arcát a távoli tornyok felé, és
folytatta: – Egy napon talán leleplezem magam az egész Galaxis
előtt. De most még nem. Ennek a háborúnak még jó ideig
folytatódnia kell. Bőven akadnak még olyan világok és személyek,
amelyeket és akiket magunk mellé kell állítanunk.
– Értem, nagyuram!
– Áruld el nekem, ki az a két Jedi, akik oly elszántan próbálnak a
nyomomra bukkanni?
Dooku mélyet lélegzett, és kivágta:
– Skywalker és Kenobi.
Sidious ismét eltöprengett, mielőtt válaszolt volna.
– Tehát az úgynevezett Kiválasztott, és egy másik Jedi, aki már
annyiszor keveredett ki ép bőrrel a bajból, hogy az esetek hallatán
szinte hinni kezdek a szerencsében – Sidious továbbra is a várost
fürkészte, és halkan hozzátette: – Bosszant ez a fordulat, Tyranus
Nagyúr. Nagyon-nagyon bosszant.
Kenobi és Skywalker, az egykori mester-padavan páros már jó
ideje nyugtalanította Dookut. A Geonosison szándékosan hagyta,
hogy üldözőbe vegyék, pontosan úgy, ahogyan Sidious utasította. És
szintén az ő utasítására tudatta a Jedivel a Sötét Nagyúr létezésének
tényét. Sidious azzal akarta összezavarni a Rendet, hogy elmondja
nekik az igazságot. A szlúp dokkjában megmutatta erejét és tudását
Kenobinak és Skywalkernek, jóllehet az utóbbit már korántsem

164
lehetett egyszerűen legyőzni. A felbőszült ifjú Jedi kemény, méltó
ellenfélnek bizonyult, és Dooku gyanította, hogy időközben tovább
gyarapodott a tudása. Sidious egyszer bevallotta, hogy régóta figyeli
az ifjú Skywalkert. És az utóbbi időben nyilván még inkább szemmel
tartotta.
– Nagyúr, előfordulhat, hogy a Jedik a többieket is keresni fogják,
akik annak idején részt vettek a kommunikációs készülékek
előállításában – vélte Dooku, és sóhajtva hozzátette: – Továbbá itt
lenne még Grievous legutóbbi megfutamodása is.
Sidious lágy mozdulattal megadó pózba emelte mindkét kezét,
mintha elfogadná a vereséget.
– Ne törődj a Belderone-nal, barátom – válaszolta szinte derűsen
–, végső soron beleillik a terveinkbe. Csak hadd higgye a
Köztársaság, hogy kikergettek minket a drágalátos Magjukból. Ami
pedig a kilétemet övező titkokat illeti, köszönöm, hogy aggódsz
értem. Viszont kezdem látni, hogy hogyan fordíthatnánk a magunk
hasznára az eseményeket. – Elhallgatott, mintha törné a fejét
valamin, aztán folytatta: – Igen, máris látom, hogy lángok veszik
körül azt az ösvényt, amelyet Skywalker és Kenobi a jövőben
követni fognak.
Sidious a gróf felé fordult, és kegyetlen szája rosszindulatú
vigyorgásba görbült.
– A céltudatosságuk egyenesen a markunkba hajszolja őket,
Tyranus Nagyúr! – jelentette ki elégedetten. – Csapdát állítunk nekik
a Naos Hármason.
Dooku kétkedve ráncolta a homlokát, és összekapart magában
annyi vakmerőséget, hogy vitatkozzon:
– Hiszen az olyan távoli világ, uram, hogy jószerével kívül esik az
ismert űrön!
– Mindazonáltal Kenobi és Skywalker oda fognak találni.
Dooku úgy döntött, hogy rábízza magát a mesterének
előrelátására.
– Mit kívánsz, uram, mit csináljak? – kérdezte alázatosan.
– Semmi mást, csak azt, hogy tedd meg a kezdő lépést – felelte
Sidious –, mert terád másutt lesz szükségem. Alkalmazz kívülállókat!

165
 – Ahogy óhajtod, nagyuram!
– Még egy apróság – fűzte hozzá Sidious. – Gondoskodj róla,
hogy Obi-van Kenobi a jövőben ne okozhasson több fejfájást! – a
Szith undorodva felhúzta az orrát, amikor kiejtette a nevet.
– Ekkora fenyegetést jelent a terveinkre?
Sidious megrázta a fejét, és megfontoltan, a hangját lefojtva
válaszolt:
– Ő nem. De Skywalker igen. És Kenobi… Kenobi olyan neki,
mintha apja helyett apja volna. Viszont az egyszer s mindenkorra
elárvult Skywalker át fog állni.
– A sötét oldalra? – kérdezte Dooku meghökkenve.
– Úgy van, a sötét oldalra – helyeselt Sidious.
– Egy újabb tanítvány?
Sidious hosszan meredt a grófra, végül ravasz mosoly jelent meg
az arcán, és sejtelmesen válaszolt:
– A maga idejében, Tyranus Nagyúr. Mindent a maga idejében.

Huszonhetedik
fejezet
Palpatine terjengős, a Köztársaság helyzetét értékelő beszéde négy
teljes órán át tartott. A szóvirágokkal teleszőtt összegzést tucatnyi
alkalommal szakította félbe a szenátorok lelkes tapsvihara, holott ezt
az ősi hagyományt nem gyakorolták Valorum Eixes főkancellár kora
óta. Miután Bail Organa végigszenvedte a jól hangzó, de jórészt
értelmetlen szónoklatot, légitaxiba ült, hogy a Jedi Templomba
vitesse magát.
Utasította a pilótadroidot, hogy az épület északkeleti
légikikötőjében tegye le a gépét, ahol két Jedi-tanítvány várta őt. Bail
jószerével egyetlen pillantásra sem méltatta a széles folyosók pazar
látványát, mialatt elvezették abba a terembe, ahol a Rend a
kívülállókat szokta fogadni.
Amikor belépett a helyiségbe, annak közepén éppen Palpatine
166
beszédének felvétele futott. A holoasztal körül ültek a Tanács tagjai:
Yoda, Mace Windu, Saesee Tiin, Ki-Adi-Mundi, Shaak Ti, Stass
Allie, Plo Koon, és Kit Fisto.
– Így aztán nehéz szívvel bár, de újabb kétszázezer harcosunkat
küldtem el a Külső Gyűrűben zajló hadműveletek támogatására –
jelentette be Palpatine holoképe –, noha teljes bizonyossággal érzem,
hogy a közeljövőben véget ér ez a szörnyű konfliktus. Kiűztük
ellenségeinket a Magból, kikergettük a Belső Gyűrűből és a
Kolóniákról. A Konföderáció drágán megfizet mindazért, amit
rászabadított a mi tisztes világainkra.
Palpatine elhallgatott, mert ezt a kijelentését is hosszúra nyúló
taps követte.
Droidkamerák keringtek a Nagy Rotundában, hogy közelképet
adhassanak a közismerten Palpatine-barát frakciókról, majd jókora
kört leírva a főkancellár harminc méter magas szónoki emelvényének
tövéhez röppentek, hogy elidőzzenek a csúcs közelében felsorakozott
kétszáz törzstiszten, akik valamennyien ujjongva tapsoltak.
– Erőfitogtatást látunk – jegyezte meg Yoda, és bosszúsan
fíntorgott.
A bíborvörös és élénkzöld színekben pompázó köpenyt viselő
Palpatine szerény mosollyal fogadta az ünneplést, majd folytatta:
– Önök közül néhány feltehetik a kérdést, hogy miért olyan nehéz
az én szívem, ha a legutóbbi hírek régóta várt, diadalmas
győzelmekről szólnak. A döntés súlya az, ami engem nyomaszt,
hiszen mondhattam volna hamarabb is: ami elég, az elég. Hagyjuk a
Konföderációt, hadd sorvadjon el odakint, a Külső Gyűrűben. Rajta,
hozzuk haza a mi derék fiainkat. Vessünk véget a vérontásnak, ne
essen több bajuk dicső katonáinknak és nagyra becsült Jedi-
lovagjainknak.
Yoda megköszörülte a torkát, és fejcsóválva hallgatta tovább a
beszédet.
– Ám mélységes bánatomra nem dönthettem úgy, ahogyan a
szívem diktálta. Mert nem engedhetjük meg, hogy a demokrácia
ellenségei megpihenjenek és összeszedjék magukat. Ahogyan az
életet fenyegető daganatot a testből, őket is gyökerestől ki kell

167
metszenünk Köztársaságunkból. Ahogyan egy fertőző járványt, fel
kell számolnunk őket. Ha nem tesszük meg, akkor a gyermekeink
eljövendő generációinak folyton együtt kell élniük annak
veszélyével, hogy mindazok, akik a mi korunkban egyszer már
lángba borították a Galaxist, új erőre kapnak, és ismét támadásba
lendülnek.
– Újabb tapsvihar következik – jegyezte meg epésen Bail, aki már
végighallgatta a beszédet.
A Jedik mocorogni kezdtek magas támlájú székeiken, de
mindannyian hallgatásba burkolóztak. A kínosan hosszúra nyúló taps
végeztével ismét Palpatine következett:
– Nem szeretném, ha a kijelentéseim azt a benyomást keltenék
valakiben, hogy már túl vagyunk a legnehezebb döntéseken, ezért
sietek hozzátenni, hogy még rengeteg a dolgunk. Hisz oly sok
mindent újjá kell építenünk, oly sok helyen kell visszaállítanunk a
rendet… Önökhöz fogok fordulni útmutatásért, hogy melyek
legyenek azok a világok, amelyeket visszafogadunk Köztársaságunk
baráti, szent kötelékébe, melyek legyenek azok, amelyekkel
tartózkodóan bánunk, és melyek legyenek azok, amelyekkel többé
nem állunk szóba mindazokért a sértésekét és igazságtalanságokért,
amelyekkel elhalmoztak minket. Ugyanígy önökhöz fogok fordulni
útmutatásért, hogy hogyan öntsük új formába Alkotmányunkat, hogy
az megfeleljen az új korszak kihívásainak és igényeinek.
– Ez meg mit akar jelenteni? – csattant fel Mace Windu.
– Végül pedig önökhöz fogok fordulni, hogy legyenek a kitalálói
és meghonosítói egy új szellemiségnek, amely szétterjed előbb
Coruscantban, majd a Magban, aztán valamennyi csillagrendszerben,
ahol továbbra is ragyog a demokrácia fénye, hogy ennek révén újabb
ezer év béke köszöntsön ránk, aztán megint ezer év, és a háború szót
mindörökre kitörölhessük a szótárainkból és emlékezetünkből.
– Ennyi elég volt, ugye? – kérdezte halkan Stass Allie, mialatt a
szenátorok ismét önfeledten ujjongtak, és szinte sebesre tapsolták a
tenyerüket.
Miután senki sem tiltakozott, a magas, karcsú, sötét bőrű
nagymester kikapcsolta a holoasztalt.

168
 A hirtelen beálló csendben Yoda a szenátor felé fordult, kissé
meghajtotta a fejét, és barátságosan megszólalt:
– Nagyra értékeljük, hogy felkeresett minket, Organa szenátor!
– Csupán annyit akartam tudatni önökkel – felelte Bail –, hogy
függetlenül mindattól, amit a HoloHálózaton látnak-hallanak, nem
borulunk térdre mindannyian Palpatine előtt.
– Tisztában vagyunk vele – válaszolta Yoda.
Bail széles gesztussal kimutatott a terem háromszög alakú
ablakain, miközben csüggedten megcsóválta a fejét, és megjegyezte:
– Coruscanton máris eluralkodott az ünnepi hangulat. Szinte a
levegőben érzem.
– Korai még az ünneplés – mondta szomorúan Yoda.
Mace előrehajolt ültében, és kissé haragosan megszólalt:
– Vajon mit képzel Palpatine? Elküldi Coruscant honi védelmi
erőinek felét a Külső Gyűrűbe?
– A főkancellárt túlságosan felbátorította az, ami a Belderone-nál
történt – jegyezte meg Yoda.
– Palpatine kijelölte Mygeetót, Saleucamit, és Feluciát – recsegte
Plo Kloon az őt létfontosságú gázokkal ellátó maszkon át.
Ki-Adi-Mundi finoman biccentett, és hozzátette:
– A gonosz triádja, így nevezte a három világot.
– Szeparatista támaszpontok, az igaz – ismerte el Yoda –, de oly
távoliak, oly jelentéktelenek…
– Akkor is veszélyt jelentenek a Köztársaságra – mutatott rá Bail.
Mace kurtán legyintett.
– Amikor egy test megsérül, sok mindent figyelembe kell venni –
bölcselkedett. – Minek törődni egy tűszúrással, ha a mellkast átégette
egy sugárnyaláb?
Bail végighordozta tekintetét a Tanácson, és bejelentette:
– Néhányunkat mélységesen aggaszt valami. Úgy gondoljuk, hogy
valaki telebeszélte Palpatine főkancellár fejét. Rávették, hogy
erőltesse ezeket az ostromokat, hogy ezek révén akár erőszakos úton
is gyarapítsa a köztársasági világok számát. Nemrégiben
megdöbbentő törvényjavaslatok kerültek a Szenátus elé. Ha
megszavazzák, Palpatine tetszése szerint felülbírálhatja a helyi

169
kormányzatok döntéseit.
Yoda felháborodásában szorosan összepréselte a száját.
– Ez a háború nem más, mint a gonosz útvesztője – mondta végül
sóhajtva –, de nekünk meg kell védenünk magunkat.
Meg kell óvnunk a Jedi-rend ezer nemzedéken át megtartott
hagyományait.
Mace megfontoltan bólogatott, és hozzáfűzte: – Reménykedjünk
abban, hogy Kenobi és Skywalker mesterek időben megtalálják az
utat ennek a háborúnak a forrásához, még mielőtt túl késő lenne.

Huszonnyolcadik
fejezet
Anakin jobb lába lágy csobbanás kíséretében majdnem térdig
merült a Naos III. főutcáját elborító sötétszürke latyakba. Jókora
cuppanás következett, amikor kiszabadította a lábát a sárból, és
halkan káromkodva végre kiugrott a szilárd jégre. Lenézett, és
felváltva rugdosott néhányat, hogy megszabaduljon a nyúlós
mocsoktól, végül lemutatott egy rózsaszínű, hosszúkás valamire, ami
továbbra is makacsul hozzátapadt a csizmájához.
– Szerinted mi ez? – kérdezte utálkozva, és minden egyes szavára
gomolygó párafelhő szállt ki a szájából.
Obi-van vonakodva bár, de lehajolt, és szemügyre vette az
azonosíthatatlan fonálszerűséget.
– Ez vagy él, vagy régebben élt, vagy valami olyan, ami egy
élőlényből jött ki – állapította meg nagy bölcsen. – Mindesetre úgy
látom, kedvel téged.
– Hát, akármi ez, keressen magának valaki mást! – jelentette ki
Anakin.
Obi-van felegyenesedett, és zsebre dugta a kezét.
– Én előre megmondtam, hogy vannak a Tatuinnál rosszabb
helyek is – közölte derűsen.

170
 A keskeny, hosszan elnyúló utca mindkét oldalán alacsony, előre
gyártott épületek sorakoztak. A lapos fémtetőket vastag hósapka
borította, míg az ereszekről kövérre hízott, hosszú jégcsapok lógtak.
Az utcát csak azért nem vette birtokába a hó, mert az alatta futó
fűtőcsövek melegen tartották a kövezetét.
Anakin nagy erővel odaverte a talpát néhányszor a jéghez. A
próbálkozását ezúttal siker koronázta: a makacs, rózsaszín
teremtménynek elege lett, és beröppent egy hófúvásba.
– Szóval, vannak a Tatuinnál rosszabb helyek is – dörmögte
Anakin. – És úgy érzed, hogy nekünk sorban fel kell keresnünk
valamennyit? Vajon mikor térhetünk végre vissza Coruscantra?
– Thal K'sart hibáztasd – válaszolt egykedvűen Obi-van. – Ő
tanácsolta, hogy itt kezdjük a kutatást.
Az ifjú Jedi körülnézett, és letörten megjegyezte:
– Nem tudom elhinni, hogy a következő helyszín ennél is
rosszabb lesz.
Egy időre mindketten elhallgattak, aztán egyszerre kitörtek:
– Szinte visszavágyom az Escarte-ra!
Anakin fintorgott, és megjegyezte:
– Tudod, mester, ha már ilyenek történnek, talán ideje véget vetni
a kapcsolatunknak. Sőt már látom magam előtt, hogy Yoda lesz a
következő társad. Össze is illenétek. Mindketten óvatosak vagytok,
és szerettek másokat oktatni.
– Igen, Yodát és engem ugyanarról a tőről szakítottak – ismerte el
Obi-van.
Tovább csúszkáltak a jégen arrafelé, amerre a helység központját
sejtették.
Kurtára szabott évének java részében a Naos III. néven ismert
hold egy kopogósra fagyott kis gömb volt, amelyen a napok mintha
sosem akartak volna véget érni. Az őshonos állatokat már az első
telepesek kiirtották. A Rodiáról és a Ryloth-ról ideérkező
gyarmatosítókat az a remény vonzotta, hogy ryllfűszerben gazdag
telérekre bukkannak a hold vulkanikusan fűtött barlangjaiban.
Ezt a dermedt világot kizárólag egy ínyencfalatnak számító
halféleség miatt lakták, amely a kopár hegyekből lefutó, befagyott

171
folyók jégpáncélja alatt élt. A Naos-fogas néven ismert teremtmény a
leghidegebb hónapokban ívott. A kifogott zsákmányt
gyorsfagyasztva szállították a távoli világokra, ahol az éttermek
elképesztő árat adtak érte. Ennek ellenére a helyiek közül alig
néhányan tettek szert annyi kreditre, hogy egyszer s mindenkorra
maguk mögött hagyhassák a holdat. Kínnal-keservvel megkeresett
fizetésük általában visszavándorolt a Naos III. Kereskedőházhoz,
vagyis ahhoz a vállalathoz, amely nem csupán a halászatot
ellenőrizte, de egyben birtokolta majdnem az összes itteni boltot,
szállodát, játékkaszinót és kantint.
A holdat gyarmatosító, csüggedt humanoid teremtmények sosem
fárasztották magukat azzal, hogy nevet adjanak a legfőbb lakossági
központjuknak, így a falut is Naos III. néven emlegették. A
jellegzetes űrkikötőre számító látogatók alaposan meglepődtek a
leszállást követően. A település számos, egymás tőszomszédságában
felmeredő hegycsúcsra épült, amelyeket egy hatalmas folyó
deltatorkolatának ágai felett átívelő hidak kötöttek össze egymással.
Ahogy az már az ilyen csillagok háta mögötti világoknál lenni
szokott, a Naos III. is elsősorban az űr számkivetett vándorait és a
kétes jellemű szerencselovagokat vonzotta, akik égtek a vágytól,
hogy elveszítsék vagy újra megtalálják önmagukat. A helyiek zömét
rodiánok és tvi'lekek alkották, de szép számmal akadtak közöttük
emberek és humanoidok is. Noha minden évben érkezett ide néhány
dúsgazdag és kalandvágyó sporthorgász, a hold egyszerűen túl
messze esett mindentől, így nem alakulhatott ki jelentősebb
idegenforgalom.
A Naos III. ugyan tökéletes búvóhelynek tűnt, Obi-van egy percig
sem hitte, hogy itt rábukkanhatnak a Fa'ale Leh nevezetű tvi'lek nőre.
Úgy vélte, hogy a hölgy először is bizonyosan megváltoztatta a
nevét, talán még az arcát is átszabatta egy sebésszel. De ennél is
fontosabb, hogy a Naos III. nem sok munkalehetőséget kínált egy
korábbi fűszercsempésznek, hacsak Fa'ale nem tartozott azok közé a
halálmegvető bátorságú pilóták közé, akik a fogasrakományokat
szállították mindenfelé.
K'sar szerint a hölgy éppen nyakig benne volt a

172
csempészkedésben, amikor Sienar felbérelte a kísérleti csillaghajó
leszállítására. Obi-van úgy sejtette, hogy a kérdéses jármű nem
lehetett más, mint az a módosított futárhajó, amellyel annak idején a
félelmetes Szith-lovag, Qui-gon Jinn gyilkosa utazott a Naboo-ra, és
amelyet megtaláltak a csata után. Amikor a Köztársaság szakértői
behatoltak a hajóba, a repülési, a fegyvervezérlő és a kommunikációs
rendszerek megsemmisítették magukat, ám a kiégett váz továbbra is
ott hevert Theed egyik titkos raktárában. A szakértők régebben azt
feltételezték, hogy maga a tetovált zabrak hajtotta végre a
módosításokat, ám a K'sartól származó információk fényében már
valószínűnek tűnt, hogy a hajót Raith Sienar gyárában építették át,
ráadásul Darth Sidious tervei alapján.
Obi-van és Anakin rátörhetett volna magára Raith Sienarra is, ám
Palpatine megvétózta az ötletet. A főkancellár azzal indokolta a
tiltakozását, hogy rendkívül kényes helyzetben kell egyensúlyoznia,
elvégre a köztársaság egyik legfontosabb fegyverszállítójáról van
szó. És a másik fő fegyverellátó körül is zavarossá vált a helyzet. A
Kuat Gépgyárról – amelynek egyik leányvállalata gyártotta az–
Acclamator-osztályú rombolókat és az AT–TE lépegetőket – kiderült,
hogy nem kizárólag a Köztársaságnak, de a Konföderációnak is
szállít.
A hó egyre sűrűbben hullott, így a két Jedi megállt, hogy
tájékozódjon. Obi-van egy közeli kantin felé intett, és megjegyezte:
– Ez már vagy a tizenötödik!
– És csak ebben az utcában – válaszolta Anakin. – Ha
mindegyikbe betértünk volna egy italra, tántorognánk, mire
megérkeznénk a hídhoz.
– Vagy négykézláb közlekednénk – tette hozzá Obi-van –, viszont
leginkább a kocsmákban juthatunk információhoz.
– Hacsak nincs kedved a helyi személyhívó-adattárban
búvárkodni…
– A kocsmák végigjárása sokkal, de sokkal szórakoztatóbb –
bölcselkedett derűs képpel Obi-van.
Anakin szélesen vigyorgott.
– Magam is így vélem, mester. Hol akarjuk kezdeni?

173
 Obi-van körbefordult, majd az utca túloldalán álló kantinra bökött,
amelynek ajtaja felett az „Elszánt Pilóta” név ékeskedett.

Négy órával később meglehetősen ittas és félig összefagyott

állapotban beléptek a híd előtti utolsó fogadóba. Mialatt leverték
magukról a havat, és levették a fejükről a csuklyájukat, szemügyre
vették a bárpultnál tolongó, illetve az asztaloknál üldögélő
vendégsereget.
– Hát, ha éppen nem halászol, nem sok tennivaló akad ezen a
holdon – jegyezte meg Anakin.
– Szerintem az itteniek még munkaidőben sem szakítják félbe az
ivászatot – súgta halkan Obi-van.
Két rodian éppen eltántorgott a pulttól, mire a Jedik gyorsan
elfoglalták a megürült helyeket, és italt rendeltek. Anakin ivott egy
kortyot, és számolni kezdett:
– Na, szóval, tíz kantin, ugyanennyi tvi'lek hölgy, akik
valamennyien állítják, hogy itt születtek. Azt hiszem, hosszú időre itt
ragadunk.
– K'sar nem mondott róla semmi különöset? Feltűnő
ismertetőjelek, például sebhelyek, tetovált lekku, ilyesmi?
Anakin megrázta a fejét.
– Semmit – mondta határozottan, és miközben Obi-van odaintette
magához a pultost, hozzátette: – ha még egyszer tvi'lek
étvágygerjesztőt rendelsz, esküszöm, hogy levágom a karodat.
Obi-van felkacagott, és visszaszólt:
– Pedig az előbb az a penészpárlat egész finom volt!
– Csak nem kellett volna fegyverekről beszélnünk – dörmögte
Anakin, és ismét ivott egy kortyot.
– Arról beszéltünk? – kérdezte meglepődve Obi-van.
– Igen. Legalábbis azt hiszem. Egyébként emlékszel arra, amikor
Padmé merénylőjének kergetése közben, abban a klubban elmentél,
hogy igyál egyet? Te akkor arra számítottál, hogy az a zam vessel a
nyomodba szegődik?
– Éppen ellenkezőleg. Tudtam, hogy utánad ered – jelentette ki
határozottan Obi-van.

174
 – Arra akarsz célozni, hogy az alakváltók bomlanak értem?
– Hát, amilyen peckesen te járni tudsz, ugyan melyik nő állhatna
ellen neked? – azzal Obi-van Anakin hangját utánozva hozzátette: –
Jedi-ügy.
– Akkor most valld be szépen, hogy te csaléteknek használták
engem! – követelőzött Anakin.
– Ez az előjog együtt jár azzal, ha valaki mester – bölcselkedett
Obi-van. – Mindenesetre már jó néhányszor visszafizettél érte.
Anakin maga elé lendítette a poharát, és lelkesen felkurjantott:
– Erre igyunk!
Amikor Obi-van meglátta a közeledő pultost, egy közepes címletű
kreditet csúsztatott a pohara mellé, és megszólalt:
– Még egy kört kérünk. A többi a magáé.
A tagbaszakadt férfi, akinek vörös haja csaknem a derekát
verdeste, gyanakodva méregette a kreditlapocskát.
– Sok az egy ilyen ócska löttyért – állapította meg végül –, ha
gondolják, keverek maguknak valami jobbfélét.
– Nekünk igazából némi információra lenne szükségünk –
válaszolta Obi-van.
– Nahát, micsoda meglepetés – jegyezte meg fanyar képpel a
pultos.
– Mi egy tvi'–lek nőt keresünk – mondta Anakin.
– Az itt nem megy, fiúk! – tiltakozott a pultos. Obi-van hevesen
megrázta a fejét, és gyorsan hozzátette:
– Szigorúan üzleti ügyben.
– Hát, ez gyakran előfordul a szóban forgó hölgyekkel – a férfi
szaporán bólogatott. – Azt javaslom, próbálkozzanak a Palota-
szállóban.
– Látom, nem érti…
– Dehogyisnem! – a pultos hanyagul legyintett.
– Nézze – magyarázkodott Anakin –, akit mi keresünk,
valószínűleg nem… izé, masszőr.
– Vagy táncosnő – fűzte hozzá Obi-van.
– Akkor meg mi a fenét keresne a Naos Hármason? –
értetlenkedett a pultos.

175
 – Régebben pilóta volt, fűszerekben utazott. – Obi-van
nyílegyenesen a pultos szemébe meredt, és fojtott hangon hozzátette:
– Valószínűleg az elmúlt tíz év során érkezett ide.
A pultos szeme résnyire szűkült, és visszakérdezett:
– Miért nem ezzel kezdték? Maguk Genne-t keresik!
– Mi a Fa'ale Leh néven ismerjük a hölgyet.
A pultos hanyagul legyintett, és vigyorogva kioktatta a Jediket:
– Ugyan már, barátaim, a Naos Hármason a név arra való, hogy
legyen hogyan szólítanunk egymást.
– De azért ismeri a nőt! – csapott le Obi-van.
– Persze…
– Akkor talán azt is tudja, hogy hol találjuk – ütötte tovább a vasat
Anakin.
A pultos felfelé bökött a hüvelykujjával.
– Odafent – közölte –, a hetes szobában. Csak menjenek fel
nyugodtan.
A Jedik szempillantás alatt kijózanodtak, és zavarodott pillantást
váltottak egymással.
– Vár minket? – kérdezte nyugtalanul Obi-van.
A pultos higgadtan megvonta széles, izmos vállait, és félig már a
következő vendégek felé fordulva visszaszólt:
– Azt nem mondta, hogy kit vár. Csak annyit, hogy ha valaki
keresné, küldjem fel hozzá.

Obi-van és Anakin letették a poharaikat, és feltűnés nélkül

odamentek az egyik hosszanti fal mentén emelkedő, hosszú lépcsősor
aljához.
– Belepiszkáltál az agyába? – kérdezte halkan Anakin.
– Ha igen, nem tudatosan tettem.
– Tíz ital után nem is csodálom…
– Én sem, és alighanem az a penészpárlat tette be a kaput –
ismerte el Obi-van. – Viszont élek a gyanúperrel, hogy most szépen,
nyílegyenesen belesétálunk egy csapdába.
– Szóval, észnél kell lennünk…
– Így van, Anakin, az nem fog ártani.

176
 A két Jedi felsietett a lépcsőn, aztán Obi-van bekopogott a hetes
szoba zöld plasztikajtaján.
– Nyitva van! – kiáltotta valaki odabentről. Mindketten
megbizonyosodtak róla, hogy könnyen elérik a fénykardjukat, de az
övükben hagyták, és a köpenyükkel eltakarták a fegyvereket. Obi-
van könnyed mozdulattal megérintette az ajtónyitó billentyűt. Anakin
azonnal benyomakodott a félresikló ajtó mellett, egy pillanattal
később Obi-van is követte.
A testhez tapadó nadrágot, csizmát és kurta, szőrmével szegett
dzsekit viselő Genne – vagy talán Fa'ale Leh – a keskeny ágyon
feküdt. A hátával az ágyvégnek támaszkodott, amelyre feltette
mindkét lekkuját is, míg hosszú lábait kinyújtva és a bokáinál
egymáson keresztbe vetve pihentette. Az ágy melletti
éjjeliszekrényen egy szeszes itallal félig teli üveg állt.
A nő kinyújtotta a kezét két mosatlan pohárért, és könnyed hangon
megszólalt:
– Isztok velem egyet?
– Már elértük a törvényes határt – felelte éberen Anakin. A
megjegyzés mosolyra késztette a tvi'lek hölgyet.
– A Naos Hármason nem létezik törvényes határ, kölyök –
belekortyolt a saját poharába, annak pereme felett szemügyre vette a
vendégeit, és megjegyezte: – Megmondom őszintén, nem rátok
számítottam.
– Ez most kellemes meglepetés, vagy csalódás? – vetette fel
Anakin.
– Miért, kit vártál? – kérdezte Obi-van.
– Hát a megszokott nagydarab, ostoba típusokat – válaszolta a
tvi'lek hölgy. – Fejvadászokat, ilyesmiket. Ti ketten viszont… Ti
inkább úgy néztek ki, mint két elveszett Jedi. Talán azok is vagytok.
Aminek külön örülök. A Jedikről tudni lehet, hogy még a
leggorombább vadállatoknál is kegyetlenebbek.
– Csak ha muszáj – mordult fel Anakin.
A nő hanyagul vállat vont, mint akinek minden mindegy, és
megkérdezte:
– Itt akarjátok csinálni, vagy előbb meghívtok egy utolsó kajára?

177
 – Mit akarunk csinálni? – kérdezett vissza Obi-van.
– Mit, hát megölni engem…
Anakin lépett egyet előre, és fenyegető képet vágva, fojtott
hangon kijelentette:
– Ez a lehetőség bármikor fennáll!
A nő sóhajtott, és előbb Anakinra, majd Obi-vanra nézve
megállapította:
– Rossz Jedi, jó Jedi…
Obi-van megelégelte a komédiát, és közbevágott:
– Mi egy csillagközi futárhajóról szeretnénk beszélni veled, amit
annak idején a Sienar-vállalat megbízásából elvittél valahová.
A tvi'lek hölgy nagyot bólintott.
– Hát persze – válaszolta fintorogva –, előbb néhány kérdés, aztán
jöhet a sugárvető, óh, bocsánat, a fénykard.
– Szóval te vagy Fa'ale Leh – állapította meg Anakin.
– Kitől tudtátok meg, hogy itt vagyok? – érdeklődött válasz
helyett Fa'ale. – Nem lehetett más, mint Thal K'sar. Igazam van?
Rajtam kívül már csak ő van életben. Az a nyavalyás, áruló bith…
– Mesélj nekünk a futárhajóról – szakította félbe ezúttal Anakin.
A nő elmosolyodott, amikor felidézte magában az emlékeit.
– Az egy egészen különleges masina volt – kezdte szinte ábrándos
hangon –, egy lángész alkotása. De már akkor tudtam, hogy baj lesz,
amikor beszálltam a játékba. És nem tévedtem.
Obi-van körülnézett a lepusztult, rideg és hideg szobában.
– Itt rejtőzöl több mint tíz éve – állapította meg halkan.
– Naná, a napsütötte tengerpart miatt jöttem ide – vágta oda
hevesen a nő. – Mit képzelsz? Tudjátok, megölték a tervezőket, a
műszerészeket, a gépészeket, gyakorlatilag mindenkit, aki dolgozott
azon a hajón. De én megéreztem. Előre tudtam, hogy mire
számíthatok. így aztán leszállítottam a hajót, felmarkoltam a
fizetségemet, és eltűntem. Bár akkor még nem menekültem eléggé
messzire. A nyomorultak végigkergettek a Ryloth-on, a Nar Shaddán,
végig a Tingel-kar csillagok háta mögötti világain. Bőven volt
részem forró helyzetekben. Tudok mutatni néhány sebhelyet.
– Arra semmi szükség – hadarta sietve Obi-van, amikor Fa'ale a

178
válla felé kanyarította a bal lekkuját.
A nő csak legyintett, és ismét ivott egy kortyot.
– Szóval, ki küldött ide titeket? – kérdezte. – Sienar? Vagy az,
akinek a futárhajót csinálták?
– Kinek csinálták? – kérdezte nyomban Anakin.
Fa'ale egy pillanatig rámeredt az ifjúra, és mosolyogva válaszolt:
– Tudjátok, ez már tényleg vicces. Sienar, maga Sienar mondta
nekem, hogy egy Jedinek készült. De az a fickó, akinek átadtam a
kormányt, nem Jedi volt. Óh, igen, volt fénykardja, meg minden, de
mégis… Valami átkozottul nem stimmelt vele.
– Ismerjük az illetőt. Nekünk is akadt már vele dolgunk – közölte
Obi-van, sűrű bólogatások közepette.
– És hová vitted a hajót? – kérdezte Anakin.
– Természetesen a Coruscantra.
Ebben a pillanatban Obi-van zavart érzett az Erőben, és
felpillantott a mennyezetre. Egyetlen hatalmas ugrással átszelte a
szobát, aztán minden udvariaskodás nélkül felborította az ágyat.
Fa'ale a padlóra zuhant, és eltűnt a rázúduló takarók, párnák, és a
matrac alatt. Ezzel egy időben tompa dörrenés hallatszott, és
beszakadt a mennyezet. A több méter átmérőjű lyukon keresztül az
álmennyezet széttört elemei, fémgerendák darabjai és hóval borított
tetőburkolólapok ömlöttek a szobába, végül bezuhant rajta két állig
felfegyverzett trandosan is.
Anakin kéken izzó fénykardja máris vad táncot járt a szoba
közepén. Az ifjú Jedi tévedhetetlen pontossággal hárította a záporozó
lövéseket, illetve egy vibrofejsze csapásait. Ez utóbbi fegyver nyelét
egy vörös bőrű falleen fogta, aki az ajtón keresztül robbant be a
helyiségbe. A háta mögött két ember érkezett, ám mohóságukban
egyszerre akartak behatolni az ajtón, így egymásnak szorulva
beékelődtek a nyílásba.
Obi-van feléjük perdült, közben előkapta és aktiválta a
fénykardját. Az első csapásával levágta az egyik férfi mindkét kezét.
Az ocsmány képű alak elkínzott üvöltést hallatott, és térdre rogyott.
A másik kiszabadult, előrebukott, és egyenesen beledőlt a hasának
szegezett fénykardba. Égett hús bűze töltötte be a szobát, amely

179
összevegyült az imént használt robbanóanyag füstjével.
Anakin továbbra is egy helyben állt a szoba közepén, és
keményen tartotta magát a két hüllőszerű teremtménnyel, illetve a
vibrofejszét forgató falleennel szemben. Az elhárított lövedékek
könnyedén átütötték a helyiség vékony falait, aminek következtében
a szomszédos szobák lakói kórusban szitkozódtak, vagy éppen
sikítottak. Ajtók nyíltak és csapódtak, futó léptek dobogtak a
folyosón.
A falleen a bal lábán megpördülve Obi-van feje felé suhintott a
fejszéjével. Obi-van lebukott a penge alá, és az ellenfele irányába
vetődött. Repülés közben előrevágott a fénykardjával, és hosszú,
mély sebet hasított a falleen combjába.
A sérülés csupán tovább tüzelte a humanoid lény haragját. A
vibrofejszét a feje fölé rántva előrerontott, hogy kettéhasítsa a Jedit.
Obi-van egy kecses hátraszaltóval kikerült a fejsze hatósugarából,
viszont az éjjeliszekrény már nem volt ilyen szerencsés, így kettőbe
vágva a padlóra dőlt. Viszont az ütés erejétől a szekrényen álló üveg
átröppent a szobán, és hangosat koppanva telibe találta a nagyobbik
trandosan fejét. A teremtmény felrikoltott dühében. A homlokán
tátongó sebhez kapta karmos bal mancsát, viszont a jobb mancsában
tartott sugárvetővel eközben is megszakítás nélkül tüzelt. Anakin
megelégelte a kardgyakorlatot. Két lövés között felemelte bal kezét,
és taszító mozdulatot tett vele a trandosan felé, amitől az hanyatt
kirepült a szoba egyetlen ablakán.
A másik hüllőszerű lény nyilván úgy gondolta, hogy gyorsan
kihasználja az ellenfél figyelmének megoszlását, mert előrelendült…
Obi-van a tekintetével követte a szobán átrepülő fejet, amely
lezuhant a padlóra, majd kipattogott a folyosóra, ahol valaki
vérfagyasztó sikolyt hallatott. A falleen hirtelen azon kapta magát,
hogy egyedül néz farkasszemet két Jedivel, de még így sem esett
kétségbe. Leeresztette maga elé a vibrofejszéjét, és szélsebesen
pörögni kezdett a függőleges tengelye körül.
Anakin elhátrált a hasa felé suhanó penge elől, és a falleen
irányába, de egyúttal lefelé vetődött. A puszta lendülettől hajtva,
hason fekve besiklott az újra meg újra körbevillanó fejsze alá, és

180
egyetlen csapással térdből levágta a lény mindkét lábát. Az izzó
energiapenge rögtön kiégette a szörnyű sebeket, amelyek így
jószerével nem is véreztek. A fél méterrel megrövidült, de nem
kevésbé őrjöngő falleen Obi-vanra hajította a vibrofejszét, majd
előrántotta az oldalán lógó sugárvetőjét, és tüzet nyitott.
Obi-van elugrott a fegyver elől, és még röptében látta, hogy
Anakin egy csapással megszabadítja a falleent a sugárvetőjétől és a
karjától. A lény ekkor visítva, kétségbeesetten megugrott, mert az
energiapengéből áradó hő felgyújtotta a ruházatát. A lángok
pillanatok alatt szétterjedtek az egész felsőtestén, így tüzet fogott a
mellén keresztbe vetett, jókora lövedékekkel teli tölténytár is.
A falleen a lábcsonkjain bicegve elhátrált a fénykard elől,
miközben egyre inkább pánikba esve csapkodta a mellkasán táncoló
lángokat. Végül megfordult, és fejjel előre kiugrott az ablakon –
hogy aztán foszlányokra robbanjon, mindössze egyetlen méternyire a
célpontul kiszemelt hótorlasztól.
A szobára hirtelen mélységes csend borult, amelyben csakis a
fénykardok pengéjére hulló hópelyhek sistergését lehetett hallani.
– Tűnjünk el innen – vezényelt végül Obi-van.
Anakin kikapcsolta a kardját, kihúzta Fa'ale-t a nagy kupac
ágynemű alól, és talpra rángatta.
A nő megtántorodott, és körülnézett a romokban heverő szobában.
– Ti egész tisztességes alakoknak tűntök – jelentette ki –, főleg
ahhoz képest, hogy Jedik vagytok.
Hirtelen megpillantotta az üvegét, amely valahogyan épségben
átvészelte az összecsapást, és elindult éne. Anakin keményen
belemarkolt a karjába, mire Fa'ale ökölbe szorította mindkét kezét, és
erőtlen csapásokkal püfölni kezdte a Jedi mellkasát.
– Nekem ne hősködj, kölyök! – sziszegte összeszorított fogai
között. – Belefáradtam a menekülésbe. Most már vége.
Mindnyájunknak.
– Addig nincs vége, amíg mi nem mondjuk – válaszolta higgadtan
Anakin.
Fa'ale elernyedt, és felsóhajtott:
– Látjátok, éppen az a gond. Pontosan emiatt nem szakad vége a

181
háborúnak. A mérhetetlen konokság miatt. Mindenki hajtogatja a
maga igazát, aztán nézzétek meg, hogy hová jutottunk.
Anakin az ajtó felé rángatta az erősen imbolygó tvi'leket.
– Legfőbb ideje, hogy eltűnjünk innen – jegyezte meg Obi-van,
aki időközben kinézett az ablakon. – További hat vendégünk érkezik.
Hirtelen sugárnyaláb villant, és megsemmisítette az ablakkeret
maradékát.
Anakin ismét felrángatta az összerogyni készülő Fa'ale-t, és
szembefordította magával.
– Figyelj rám! – förmedt rá kissé dühösen. – Tíz éven keresztül
túljártál a fejvadászok eszén. Kell, hogy legyen menekülési
útvonalad! – Erősen megrázta a nőt. – Hol van?
A hölgy egy másodpercig hallgatott, aztán lehunyta a szemét és
bólintott.
Fa'ale végigvezette a két Jedit a folyosón, amelynek végében
kinyitott egy falfülkét. Félresöpörte a különféle takarítóeszközöket,
aztán egyetlen könnyed mozdulattal betolta a falba a fülke hátsó
borítólemezét, amely mögött egy kisebb üregben két fényes rúd
vezetett lefelé egy ovális, sötét lyukba. Mialatt Obi-van behúzta
maga mögött a kamra külső ajtaját, Fa'ale ráugrott az egyik póznára,
és belesiklott a tátongó nyílásba. Anakin gondolkodás nélkül követte.
Az utolsónak maradó Obi-van még hallotta, hogy odakint, a folyosón
egy csapat eldübörög a hetes szoba irányába, majd kezét-lábát a
rúdra fonva rábízta magát a gravitációra.
A leereszkedés tovább tartott, mint várta. Számításával ellentétben
a póznák nem a fogadó alagsorában, hanem a település alapjául
szolgáló hegy lábánál végződtek. A halvány természetes fénynél Obi-
van meglátta, hogy jókora, jéggel borított barlangba került, amelynek
kijárata az egyik folyóág közelében ásítozott. A póznák tövénél
három motoros szán állt, olyan, amilyeneket a helyi lakosok
használtak lékhalászat közben. A hosszú csúszótalpakon és kurta
lánctalpakon közlekedő alkalmatosságot erős, megbízhatónak tűnő
hajtóművel szerelték fel.
– Én túl részeg vagyok ahhoz, hogy vezessek – jelentette ki Fa'ale,
miután mindhárman odafutottak a szánokhoz.

182
 Anakin máris felugrott az egyik jármű keskeny, hosszúkás ülésére,
és szemügyre vette a vezérlőrendszert.
– Azt rám hagyhatod – válaszolta könnyedén a nőnek, és gyors
egymásutánban lenyomott néhány gombot.
A szán hajtóműve először köhögve-köpködve éledezett, majd
erőre kapott, és egyenletes hangon dorombolt.
Obi-van felült a másik szánra, miközben Fa'ale helyet foglalt
Anakin mögött.
– Előbb azt, aztán azt – magyarázta az ifjú Jedi, miközben
rábökött az előmelegítőre és a gyújtáskapcsolóra, majd tovább
mutogatott: – Az ott a fúvókákat indítja, az az egyensúlyvezérlő, ez
meg itt a kormány.
Obi-van szempillantás alatt belezavarodott.
– Így kell? – kérdezte nagyokat pislogva, mialatt tétován matatott
a műszerfalon.
– Nem, előbb ezt! – hangsúlyozta Anakin, és újra megmutatta,
hogy mit kell csinálni, aztán egy újabb sor kapcsolóra mutatott: –
Azok a lebegtetőművet vezérlik. De ez a gép nem sikló. Legfeljebb
kisebb halmokkal és rögös felszínekkel tud megbirkózni.
– Emlékszel még, hogy hol hagytuk a cirkálót? – kérdezte Obi-
van, miután végre beindította a szánja hajtóművét.
– Még arra sem emlékszem, hogy egyáltalán leszálltunk –
válaszolta fintorogva Anakin. – De az űrkikötő nem lehet messze!
– Előbb lefelé a folyón – szólt közbe Fa'ale –, az első hegy mögött
délnek, át a híd alatt, aztán a következő hegynél fordulj nyugatnak.
Két újabb híd következik, majd irány dél, és máris ott vagyunk!
Obi-van a homlokát ráncolva hallgatta az útbaigazítást, melynek
végén csak legyintett, és odaszólt Anakinnak:
– Ti mentek elöl!
A szánok egyre gyorsuló iramban kisiklottak a barlang száján, és
rákanyarodtak a befagyott folyóra. Még mielőtt elérték volna az első
hidat, máris sugárnyalábok hasogatták körülöttük a jeget. Obi-van
hátrapillantott, és meglátta, hogy három, az övékhez hasonló szán
dübörög feléjük a folyón.
Ezalatt a hídon két, vastag öltözetet viselő alak célba vette őt egy

183
hosszú csövű, sorozatlövő sugárfegyverrel.

Huszonkilencedik
fejezet
A Naos III. távoli napja elmosódott, fehér folt volt csupán, amely
alig valamivel a látóhatár felett lebegett. A közeli hegyek felől
baljóslatú felhők sodródtak a település felé. A hó egyre sűrűbben
szakadt.
Obi-van a lehető legnagyobb sebességre gyorsította a szánt,
miközben úgy érezte magát, mintha egy hóvihar kellős közepén
száguldozna. A máskülönben kellemesen simogató hópelyhek most
olyan erővel vágódtak az arcának és fedetlen kezének, mintha apró
szemű kavicsok lettek volna. Jóformán semmit sem látott, ráadásul a
hol szürke, hol fehér, hol pedig kék jég korántsem bizonyult olyan
simának, mint várta. A felszínt helyenként jókora rögök borították,
másutt valóságos falat alkottak az egymásra torlódott jégtáblák. Ha
mindez nem lett volna elég, számolnia kellett a nyitva felejtett, és
éppen csak befagyott horgászlékekkel is…
Ráadásul egyfolytában tüzeltek rá. A hídról érkező sorozatok elől
éles kanyarokkal igyekezett kitérni, így észvesztő iramban kígyózott
jobbra-balra a kisebbfajta jéghegyek között. A lebegtető hajtóművek
átemelték volna az akadályok felett – Anakin pontosan ezt csinálta
néhány száz méterrel előrébb –, de Obi-van nem tudott rájönni a
csalafinta berendezés nyitjára. Továbbá a rendszer működtetéséhez
legalább az egyik kezére szüksége lett volna, márpedig pillanatnyilag
mindkettő foglalt volt. A baljával elszántan markolta a gyorsítókarral
kombinált kormányt, míg a jobbjába fogott fénykarddal vadul
csapkodott maga körül, hogy kivédje a hátulról és felülről érkező
lövéseket.
A jobb fülét ostromló motorzaj arról tanúskodott, hogy az egyik
üldöző szán felzárkózott mellé. A szeme sarkából látta, hogy a jármű
pilótája mélyen a kormányra hajolva vezet, mert így a mögötte ülő
184
rodian kényelmesen célozhatott rövid, de vaskos csővel felszerelt
sugárvetőjével. Mielőtt a teremtmény tüzet nyithatott volna, Obi-van
erőteljesen ráfékezett, és íves csúszófordulóba vitte a szánt. A rodian
első lövése elkerülte a Jedit, a másodikat a fénykardjával hárította.
Kissé lefelé irányuló szögben pattintotta vissza a vörös
sugárnyalábot, amely így telibe találta az üldözők szánjának
hajtóművét.
A jármű azonnal felrobbant, és az utasai pörögve elrepültek.
A Jedinek jóformán sóhajtani sem maradt ideje, mert időközben a
másik szán is utolérte.
Ez utóbbin csupán egyetlen pilóta ült, de ez a tapasztaltabbak
közül került ki. Az illető felgyorsított, és rézsútos pályán, oldalról
nekivezette a gépét Obi-van szánjának, hogy kibillentse az
egyensúlyából, vagy beletaszítsa valamelyik jeges buckába. A
találattól Obi-van járműve oldalazni kezdett, és éppen csak elkerült
egy, a jégből kiálló vaskos fatörzset. A Jedi túlkorrigálta a csúszást,
amitől a szánja vagy hatszor megpördült a függőleges tengelye körül,
mire Obi-van visszanyerte az uralmát a nekivadult jármű felett.
Addigra az üldözője ismét úgy helyezkedett, hogy másodszor is
belerohanhasson, de a Jedi ezúttal számított erre a támadásra. Éles
szögben elkanyarodott, és egy villámgyors S-manővert követően ő
rohant bele oldalról az ellenfelébe, majd a baljával hatalmas Erő-
taszítást küldött a sebesen távolodó szán után.
A jármű hihetetlen tempóban lódult előre, és a pilóta a kormányba
kapaszkodva, szabályosan az ülés felett lebegett a levegőben. A szán
felszáguldott egy nagyobb jégdomb oldalán, majd annak csúcsán a
levegőbe röppent. Hosszan elnyúló pályát leírva érkezett vissza a
jégre. Egyenesen egy vékonyan befagyott horgászlékbe csapódott,
méghozzá olyan lapos szögben, hogy a lendület egyenesen a jég alá
vitte mind a járművet, mind annak utasát.
Hatalmas víztölcsér robbant a levegőbe, amely bőrig áztatta a
közelében elhaladó Obi-vant. A harmadik szán továbbra is elszántan
követte, sugárnyalábok süvítettek el a teste mellett. Obi-van
meglátta, hogy messze előtte Anakinék délnek kanyarodnak két
meredek hegy között. A két csúcsot összekötő hídról halálos, fénylő

185
vonalkák valóságos özöne áradt feléjük, de valamennyi lövés
elvétette a célt.
Mivel nem tudta megismételni Anakin fürge manővereit, Obi-van
fokozatosan lemaradt a társaitól. Hamarosan rájött, hogy túlságosan
is könnyű célpontot nyújt a hídról tüzelő bérgyilkosoknak. Mivel
esélye sem lett volna, hogy kitérjen a folytonos zárótűz elől, hosszú
fordulóba vitte a szánt, amelynek a végén távolodni kezdett a hídtól.
De mihelyt befejezte a félkört leíró kanyart, azon kapta magát, hogy
nyílegyenesen szembe száguld az utolsónak maradt üldözőjével.
Elkerülhetetlennek tűnt a frontális ütközés, így Obi-vannak nem
maradt más választása, mint hogy leugorjon a szánról. Ám
közvetlenül azelőtt, hogy elrugaszkodott volna, a hídról leadott
lövések egyike mellkason találta és a levegőbe hajította a felé
száguldó jármű pilótáját. Obi-van vészfékezett, és jobbra
kormányzott, hogy kikerülje az immár üresen sikló szánt. Egy
pillanattal később már megkönnyebbülten haladt felfelé a folyón, és
hamarosan kikerült a hátának irányzott sugárvetők lőtávolságából.
Nem sokáig örülhetett, mert az egyik hegy felől mély morajlás
hallatszott, és néhány másodperccel később hatalmas, fekete árnyék
borult rá. Megint tüzelni kezdett egy sorozatlövő fegyver, ezúttal
majdnem pontosan a feje fölül. Az őrült gyorsasággal érkező
sugárlövedékek felszaggatták előtte a jeget, így szélesen tátongó
rianást nyitottak rajta.
Obi-van biztosan látta, hogy még akkor sem tudna átugratni a
fortyogó rés felett, ha amúgy a szándékában állna, így keményen
ráfékezett. Már csupán tíz méter választotta el az úszó jégtáblákkal
teli szabad vízfelülettől, amikor arra eszmélt, hogy egy hatalmas,
nyolcágú fémkarom ereszkedik rá. Mielőtt bármit tehetett volna, a
nyitott karmok összecsattantak körülötte, és felkapták a levegőbe. A
hirtelen rántástól elejtette a fénykardját, és amikor immár több
méteres magasságból utánanézett, már csak azt láthatta, hogy a
szánja belesiklik a fagyos vízbe.
– Hogy az a magasságos szupernóva – dörmögte elkeseredetten.
A hosszú kábelen himbálózó fogókarom megindult felfelé – egy
jókora teherszállító nyitott raktere felé.

186
 A tvi'lek nő kivörösödött karjait Anakin dereka köré fonva
kapaszkodott, miközben vadul kacagott és kurjongatott. Fa'ale
nyilván kiválóan érezte magát, még az agyára boruló alkoholgőz
ellenére is, vagy talán éppen azért.
– Pályát tévesztettél, ifjú Jedi! – harsogta Anakin fülébe. –
Fogatversenyzőnek kellett volna menned!
– Az is voltam – kiáltott hátra Anakin a válla felett, és ekkor
meglátta, hogy Obi-vant egy emelőkarom lekapja a szánjáról.
Nyomban lassított, és jobbra kanyarodva 180 fokos kanyart írt le a
szánnal. Az ifjú Jedi ekkor teljes sebességre kapcsolt, és
nyílegyenesen száguldott vissza, az imént elhagyott híd irányába,
miközben fáradhatatlanul cikázott az ismét feléjük röpködő
energianyalábok között.
– Az ott egy begyűjtő – magyarázta Fa'ale, amikor megpillantotta
a lustán tovalebegő szállítóegységet. – Összeszedik a fogást, így a
halászoknak nem kell külön-külön bevinniük a zsákmányt a városba.
Én is ezt csináltam. Ez volt a munkám!
Az Obi-vant fogságba ejtő karom ekkor már félúton járt a
begyűjtőgép felé.
– Szerintem rég elkéstünk, kölyök! – kiáltotta Fa'ale.
– Figyelj, mindjárt neked kell vezetni! – válaszolta higgadtan
Anakin.
Fa'ale elszántan kapaszkodott a Jedi ruházatába, és
kétségbeesetten ordított:
– Eszedbe ne jusson! Hová készülsz?
– A magasba! – válaszolta kurtán Anakin, és tovább gyorsított.
Miután a szán elérte a teljes sebességét, Anakin felkormányozta a
hidat tartó hegyek egyikére. Az erős hajtóműnek köszönhetően a
jármű alig lassult, mialatt felkapaszkodott a meredek partoldalon, de
Anakinnak ez sem volt elég. A bal kezének ujjaival végigsöpört a
lebegtető hajtómű kapcsolóin, és a levegőbe rántotta a gépet. Végül
elrugaszkodott az immár rakétaként repülő szánról, és az Erő
segítségével a széles ívben himbálózó fogókarom felé hajtotta magát.
A begyűjtőgép pilótája látta, hogy mi történik, és fordulóba

187
döntötte a gépét, de már elkésett. A következő pillanatban Anakin
rázuhant a fogókaromra. A feje felett a gép másodpilótája elhúzta a
ülése melletti ajtót, és sugárvetőjével tűz alá vette az ide-oda lengő
célpontot.
– Tudtam, hogy előkerülsz – jegyezte meg vigyorogva Obi-van a
vaskos karmok fogságában.
Egy fentről érkező sugárnyaláb eltalálta az egyik karmot, és
harsányan sivítva lepattant róla.
– Tarts ki, mester! – zihálta Anakin. – Ez nem lesz sima ügy!
Obi-van meghallotta a társa fénykardjának sistergő búgását.
Felfelé kukucskált két karom között, és meglátta, hogy mi
következik.
– Anakin, várj! – kiáltotta, de már nem állíthatta meg egykori
tanítványát.
Amikor a fogókarmot már csupán egyetlen méter választotta el a
raktértől, Anakin felfelé suhintott a fénykarddal, és hosszan
felhasította az ormótlan repülő gépezet burkolatát. Szikrák pattogtak,
és füst ömlött a nyílásból. A gép szinte azonnal a jobb oldalára dőlt.
Éppen csak elhibázta az egyik hídpillért, miközben lassan pörögve,
de egyre gyorsulva ereszkedett a hegyoldal felé.
Anakin a becsapódást megelőző pillanatban elmetszette a
fogókarom kábelét, mire a fémszerkezet néhány méteres
magasságból lepottyant a hóval és jéggel borított, meredek
sziklafalra – és azonnal megindult. Három másodperccel később a
szállítóegység nekivágódott a hegyoldalnak, és darabokra robbant. A
fogókarom több száz méteren keresztül siklott, pörgött, bukfencezett
és pattogott lefelé, miközben Obi-van belülről, Anakin pedig kívülről
kapaszkodott, amibe éppen tudott. Végül a karom – a két
potyautasával együtt – becsúszott a folyó közepére, és ott végre
megállapodott.
Anakin fénykardja rövid úton elbánt az emelőszerkezet karmaival.
Obi-van kimászott a jégre, havat köpködött, és megrázkódott.
– Hol van Fa'ale? – kérdezte, mihelyt egy kicsit összeszedte
magát.
Anakin a hegyoldalakat fürkészte. A hídon állomásozó

188
bérgyilkosok időközben meggondolták magukat, és visszavonultak.
Az ifjú Jedi végül a folyó átellenes partjára mutatott, a két hófúvás
közé ékelődött szánra.

Fa'ale arcra borulva hevert, néhány lépésre a szántól, amelyen

fekete égésnyomok jelezték, hogy több találatot is kapott. Anakin
óvatosan a hátára fordította a nőt, és meglátta, hogy a jobb oldali
lekkuját tőből levágta egy sugárlövedék. Fa'ale szemhéja
megremegett, aztán a hölgy pislantott néhányat, végül szemlátomást
meglepődve meredt Anakinra, aki a karjában tartotta.
– Ne mondj semmit – suttogta alig hallhatóan. – Életben maradok,
ugye?
– Sajnálom, hogy ilyen rossz hírekkel zargatlak – válaszolta
mosolyogva Anakin.
– Egy hét a baktában, és helyrejössz – vigasztalta Obi-van. Fa'ale
felsóhajtott.
– Nem titeket hibáztatlak. Nem rajtatok múlott. Ti ketten mindent
megtettetek annak érdekében, hogy megölessetek. – Erőtlenül
felemelte a fejét, körülnézett, és megkérdezte: – Nem kéne fedezékbe
húzódnunk?
– Elmentek – nyugtatta meg Anakin. Fa'ale bágyadtan
megcsóválta a fejét.
– Ennyi év után feladták volna… – suttogta elgyengülten.
– Nem hinném – válaszolta őszintén Obi-van –, valaki, aki még
Raith Sienarnál is nagyobb hatalmú, nem akarja, hogy túl sokat
megtudjunk arról a bizonyos hajóról.
– Akkor az lesz a legjobb – vágta rá a nő szemlátomást
felélénkülve –, ha mindent elmondok nektek.
Anakin becsúsztatta a kezét Fa'ale teste alá, és felemelte a jégről.
– Szóval, egészen pontosan hová vitted azt a hajót? – kérdezte
könnyed hanghordozással, mintha csak afféle baráti csevegést
folytatnának.
– Egy irdatlan toronyba – válaszolta Fa'ale –, egy régi
iparnegyedben állt, amely a Szenátus-kerülettől nyugatra terült el.
Akkoriban úgy hívták: Gyártelep.

189
 Harmincadik
fejezet
Mace Windu a makrotávcsövön keresztül az aljától a tetejéig
végigmérte az épületet. Nem sietett, gondosan szemügyre vette a
kitört ablakokat, a leszakadt párkányokat, a megrogyott erkélyeket.
A féltucatnyi hasonló építmény közepén magasodó toronyház
háromszáz évnél is idősebb volt, és már erősen romosodott. A
magasságának kétharmadát egy minden díszítést nélkülöző,
oszlopszerű test alkotta, amely jókora gömbben végződött. A
hatalmasan ívelő külső támfalakkal is megerősített építmény alapja
óriási hengert formázott. A támfalak és az építmény találkozásánál
tucatnyi ablaksor sorakozott egymás felett, melyek szabályos rendjét
bizonyos térközönként ódon, fogaskerekeken gördülő dokk-kapuk
szakították meg. Ezeken a szinteken az ablakok zöme sértetlen
maradt, de messziről is látszott, hogy az idő alaposan elbánt a kapuk
nyitómechanizmusával.
Mace tudott arról, hogy a hírszerzők már megkezdték a
háttérmunkát. Javában keresték a toronyház egykori építőit és
jelenlegi tulajdonosait. Mindenesetre a méreteiből és
elhelyezkedéséből azonnal nyilvánvalónak tűnt, hogy valaha egy
nagyvállalat központjaként szolgált, és belőle felügyelték a körülötte
álló üzemcsarnokokban folyó munkát.
Mace és Jedikből, klónokból, hírszerző szakértőkből álló csapata
az épülettől nyugatra, attól nagyjából egy kilométerre állomásozott,
egy zömök, csúcsos tetejű létesítményekkel körülvett területen. A
nagymester úgy vélte, hogy ennél sivárabb, lehangolóbb környéket
aligha lehetne találni szerte az egész Galaxisban. Fogadni mert volna,
hogy öt perces itt-tartózkodás öt évet elvesz bárki életéből. Szinte
érezte, hogy mérgező anyagok jutnak a szervezetébe, valahányszor
csak levegőt vesz, valahányszor csak hozzáér egy-egy mocskos
tárgyhoz, vagy csupán végigsimít az arcán egy újabb, bűzös fuvallat.

190
A levegőben terjengő savak gyorsan elemésztettek mindent.
Mace megállapította magában, hogy a kísértetiesen elhagyatott,
lepusztult környék tökéletes környezet egy Szith Nagyúr számára.
– A kutaszdroidok elindultak, Windu tábornok – jelentette a
klónosztag parancsnoka.
Mace a nagyjából egy méter átmérőjű, gömbölyű gépezetekre
irányította a távcsövét, amelyek szándékosan kiszámíthatatlanul
manővereztek az épület felé.
A Jedi-nagymester bosszúsan csóválgatta a fejét. A Szenátus
Hírszerzést Felügyelő Bizottsága megpróbálta megtiltani a klónok és
a kutaszdroidok bevetését. A bizottság tagjai szemében abszurdnak
tűnt a feltételezés, hogy egy szeparatista erőd létezhet a Coruscanton.
Szerencsére – és őszintén szólva eléggé váratlanul – Palpatine
főkancellár felülbírálta a bizottság határozatát, így Mace
összeállíthatta azt az álomcsapatot, amelyben nem csupán Valiant
parancsnok és Dyne kapitány szerepelt, de Shaak Ti mester is,
továbbá jó néhány tehetséges padavan.
– Tábornok úr, továbbra sincs jele annak, hogy bárki célba vette
volna a droidokat – jelentette a híradós klón.
Mace figyelemmel kísérte a fekete gömböket, amelyek lassan
besiklottak a kitört ablakokon vagy a külső burkolaton tátongó,
jókora réseken.
– Az igazság pillanata – dünnyögte félhangosan.

Az Obi-van és Anakin által felkutatott tvi'lek pilóta nem tudott

sokat az ügyről, de legalább elég jól leírta annak az épületnek a
külsejét, amelybe annak idején leszállította a futárhajót. A nő
megkapta ugyan a koordinátákat, de rég elfelejtette őket, ráadásul azt
is elmondta, hogy leszállás közben a hajó automatikus üzemmódba
kapcsolt, és voltaképpen saját magától landolt a célul megjelölt
helyszínen. A hölgyet ezek után kifizették, és elfuvarozták a Nyugati
Űrkikötőbe, ahol felszállt egy, a Ryloth-ra induló csillagközi
utasszállítóra. A különleges csillaghajó rendeltetési helyéről szóló
beszámoló nem mondott sokat a hírszerzőknek, mivel a Gyártelep
több száz négyzetkilométeren terpeszkedett, és százával akadtak

191
benne olyan épületek, amelyek megfeleltek a leírásnak.
Az áttörés akkor következett be, amikor Tholme mesternek eszébe
jutott egy apró információ, amelyet korábbi padavanjától, Quinlan
Vos-tól hallott sok-sok évvel korábban. Vos, miután elvállalta a titkos
küldetést, nem csupán azt kapta feladatul, hogy épüljön be Dooku
tanítványai közé, hanem azt is, hogy végezzen egy Viento nevezetű,
kétkulacsos szenátorral. Rögtön a gyilkosság – és a K'Khruk
mesterrel vívott iszonyú párbaj – után Vos futólag összeakadt
magával Dookuval a Gyártelepen. A gróf akkor felvilágosította
leendő védencét, hogy alaposan melléfogott, amikor Szith-lovagnak
hitte Vientót, és ismét tagadta, hogy ő maga egy Sötét Nagyúr
tanítványa volna.
Akkoriban senki sem figyelt fel Vos megjegyzésére, mert úgy
tűnt, őt magát is elcsábította a sötét oldal, így elveszett a Rend
számára. Az akkori találkozóhelyről csupán annyit feltételeztek, hogy
egy egyszerű, eldugott helyszín lehet. A Jediket és a Hírszerzést
sokkal jobban érdekelte az a tény, hogy Dooku észrevétlenül
belopózott a Coruscantra, majd ugyanolyan észrevétlenül távozott
onnan.
– Érkeznek az első holoképek – jelentette Valiant.
Mace leengedte a távcsövét, és a tábori holoasztalra fordította a
tekintetét. A statikus zajtól kissé szemcsés, háromdimenziós
felvételeken pusztulófélben lévő szobák, hosszan nyújtózkodó, sötét
folyosók és hatalmas, üres termek látszottak.
– Úgy tűnik, az épület tökéletesen elhagyatott, tábornok úr –
szólalt meg a híradós klón. – Semmi jelük droidoknak vagy
élőlényeknek. Csak olyasmit találtunk, ami teljesen megszokott a
hasonló állapotú építmények esetében.
– Talán elhagyatott, de nem elfeledett – jegyezte meg Dyne
kapitány. – Ez az épület él. Működik az áramszolgáltatás és a
világítás.
– Az még nem sokat jelent – válaszolta Mace. – Ebben a
kerületben számos építmény rendelkezik saját áramtermelő
egységekkel.
Dyne biccentett, de tovább vitatkozott:

192
 – Így van, uram, viszont ebben a létesítményben szakaszos az
áramszolgáltatás.
Mace ekkor Valianthoz fordult:
– Rendben, parancsnok, indítsa az embereit!
A megfigyelőállás mögül és annak mindkét oldaláról
csapatszállítók emelkedtek fel a füstös égboltra. A félrehúzott
ajtókban ülő lövészek ismétlőfegyvereikkel megszakítás nélkül
pásztázták a gépek alatti területeket, míg a hátuk mögött klónok
sorakoztak kiszállásra készen. Ezalatt a felszínen, az évszázados
szemétkupacok és törmelékhalmok között AT–TE lépegetők, és
önjáró lövegek indultak a célpont felé.
Valiant odafordult az Aurek-osztaghoz:
– Figyelem, mindenki! Az épületben nincs tűzkorlátozás! Önök
döntik el, hogy kit tartanak veszélyesnek, és kit nem – A parancsnok
teli tárat csapott rövid csövű fegyverébe, és még egyszer, röviden
összefoglalta a feladatot: – Tehát, uraim: felkutatni, azonosítani,
ártalmatlanítani!
Függetlenül attól, hogy hány százszor hallotta már, Mace-t
továbbra is zavarták a klónok egyik leggyakoribb csatakiáltására
adott dörmögő válaszok. Bár elismerte magában, hogy valószínűleg a
klónok is valami hasonlót érezhetnek, amikor meghallják, hogy egy
Jedi odaszól egy másiknak: az Erő legyen veled.
Megfordult, és odaintette magához Shaak Tit.
– Én az Aurek-osztaggal megyek, tiéd a Bacta!
Shaak Ti gyönyörű volt, mint egy különleges virág, és halálos,
akár egy vipera. Egyike volt azon Jedi-mestereknek, akiket mindenki
szeretett maga mellett tudni, ha felforrósodott a helyzet.
Elképesztően kecses, fürge mozgása révén könnyűszerrel áttört
tömegeken vagy szűk helyeken, így gyakran bocsátkozott elsőként
közelharcba, és kék fénykardja villámgyorsan megtalálta a célpontot.
Mivel többször bebizonyította már rátermettségét és
nélkülözhetetlenségét – például Kamino védelmében és a Brentaal
IV.-en –, Mace szívből örült, hogy elhozta magával.
Az Aurek-osztag szállítóegysége már zsúfolásig megtelt
klónokkal és padavanokkal, amikor Windu mester is beszállt. A

193
csapatszállító felemelkedett, és rézsútosan felfelé megindult az épület
csúcsának irányába. A terv az volt, hogy felülről hatolnak be az
építménybe, majd szintről szintre haladva lefelé szorítják az
ellenséget, egészen a felszínig, ahol a gyalogsági és tüzérségi
osztagok máris tüzelőállásokat foglalva várakoztak. Ugyanakkor a
környék alatt alagutak és járatok egész útvesztője húzódott. Miután
képtelenség lett volna szemmel tartani valamennyit, az épület
alagsorába torkolló főbb járatokba szenzorokat telepítettek, amelyek
érzékelték mind a droidokat, mind a hús-vér teremtményeket.
További problémát jelentett, hogy egyetlen olyan üzemképes
dokkot sem találtak, amelybe befért volna egy csapatszállító. A
klónparancsnokok azt javasolták, hogy robbantsanak lyukat az
építmény oldalába, de a mérnökök attól tartottak, hogy az ehhez
szükséges erejű detonáció esetleg leomlaszthatja magát az épületet is.
így aztán a légiegység felrepítette az osztagot a csúcs közelébe, az
egyik jókora, kitört tetőablak fölé, és egy helyben lebegett, amíg
mindenki elhagyta a fedélzetét.
Miután Mace leérkezett a legfelső szint padlójára, aktiválta a
fénykardját, és maga után intette a padavanokat.
A klónok tűzkész állapotba kapcsolták a fegyvereiket, két-három
fős csapatokra oszlottak, és nekiláttak az épület felderítésének.
Mace energiapengéje ametiszt színű fényt árasztva ragyogott a
sötétben. A nagymester halványan elmosolyodott, amikor megérezte
a sötét oldal jelenlétét. Indulás előtt Yoda figyelmeztette, hogy a sötét
Erő elhomályosíthatja a látásukat, eltakarhat előlük bizonyos
szobákat és járatokat – amelyeket a Szith-lovagok titokban akarnak
tartani –, viszont pillanatnyilag ébernek érezte magát. Ráadásul
pontosan emiatt hozták magukkal a klónokat.
Az osztagok sorban végigjárták az egyes szinteket, és csak azután
nyilvánították biztonságosnak azokat, hogy benéztek valamennyi
szobába, falfülkébe, folyosóra és liftaknába. Egyre lejjebb és lejjebb
hatoltak, de nem ütköztek ellenállásba, és nem találtak semmi
különöset.
– Csendes, mint egy sírbolt, tábornok úr – jelentette Valiant,
miután végeztek a legfelső tíz emelettel.

194
 Mace a parancsnok csuklóvetítőjéből sugárzó, háromdimenziós
térképet tanulmányozta.
– Tájékoztassa a Bacta-osztagot, hogy a hármas szektorban várjuk
őket – parancsolta.
Valiant éppen beszélni készült, amikor megcsendült a rádiója.
– Parancsnok, itt a Bacta-osztag – recsegte egy hang. – Találtunk
egy működő dokk-kaput a hatos szinten. Látszik rajta, hogy
nemrégiben használták.
A kisebbfajta, erősen romos dokk furcsa módon olyan tisztának
tűnt, mintha a karbantartó droidok naponta kitakarították volna. A
téglalap alaprajzú terem falain hosszú, keskeny, kék fényt árasztó
fénycsövek izzottak.
– Mindenki maradjon ott, ahol van – kiáltotta Dyne kapitány,
amikor Mace és az Aurek-osztag felbukkant a dokk hosszanti falába
vezető folyosó torkolatában.
Shaak Ti és a Bacta-egységhez beosztott padavanok már félkörös
védőalakzatba állva várakoztak a terem közepén. Dyne nagyjából
húsz méterre állt tőlük, és két tovább hírszerző társaságában egy
hordozható számítógép tenyérnyi képernyőjét tanulmányozta. A
tisztek a teremben bolyongó kutaszdroidok adatait figyelték, melyek
közül néhányan erősen illékony folyadékkal permetezték a padlót. Az
olajozottan működő, vízszintes kapu nyitva állt, így a dokk ovális
bejáratán keresztül látni lehetett a sötétbe borult égboltot.
– Egy Huppla Pasa Tisc típusú csillagszlúp állt ebben a dokkban,
legfeljebb két standard héttel ezelőtt – jelentette emelt hangon Dyne,
hogy mindenki hallhassa. – A leszállótalpainak és a rámpájának
nyomai megegyeznek annak a Punworcca 116-osztályú hajónak a
nyomaival, amely a Geonosisról szállt fel az ottani ütközet idején.
– Vagyis Dooku hajója – vágta rá Mace.
– Megalapozott feltételezés – erősítette meg Dyne. Néhány
pillanatig ismét a képernyőre meredt, majd röviden tanácskozott két
segítőjével, és folytatta: – A padlón két személy nyomai látszanak,
akik a szlúppal egy időben tartózkodtak itt.
Eközben a módszeresen ide-oda lebegő droidok vékony sávokba
koncentrált fénysugarakkal pásztázták a padlót. Dyne utasította az

195
egyiket, hogy tapogasson le egy bizonyos területet, majd ismét a
beözönlő adatokat figyelte, és fennhangon elemezte azokat:
– Az első személy kiszállt a szlúpból, és odament – a kapitány a
nyitott kapu előtti területre mutatott. – A nyomainak formája, és
lépteinek hossza alapján azt mondanám, hogy az illető legalább
százkilencvenöt centiméter magas, és hegyes orrú csizmát viselt.
– Szóval Dooku volt – dörmögte Mace.
A kutaszdroid ekkor újabb területre irányította a keresőfényt, és
Dyne folytatta:
– Az egyes számú személy ott találkozott a kettes számúval, aki
jóval alacsonyabb nála, és… egy pillanat – a kapitány újabb
adatsorokat böngészett –, puha talpú lábbelit, esetleg papucsot viselt.
Ez az ismeretlen az épület keleti turbóliftje felől érkezett ide, majd
miután csatlakozott… Dookuhoz, együtt kimentek a kapu feletti
erkélyre. A páros ugyanazon az útvonalon tért vissza a dokkba, ahol
kettéváltak. Dooku beszállt a hajójába, míg az ismeretlen személy
valószínűleg visszament a turbólifthez.
Dyne ezt követően utasította a kutaszdroidokat, hogy kövessék a
második célszemély nyomait, aztán ő maga is elindult utánuk,
miközben odaintett Mace-nek.
– Sorakozzanak fel mögöttem, tábornok! Senki se lépjen ki a
sorból! – figyelmeztette a csapatot.
Mace és Shaak Ti elindult felé, őket követték a padavanok, akik
mögé felzárkóztak a klónok is. Mire a két nagymester utolérte a
három hírszerzőt, azok már az egyik turbólift ajtajánál álltak.
– Ellenőriztük – jelentette Dyne elégedetten mosolyogva –, a
kettes számú célszemély ezt a felvonót használta.
Azzal a fal felé fordult, és kesztyűbe bújtatott jobbjával
rátenyerelt a jókora hívógombra. Miután megérkezett a fülke, a
kapitány a számítógépének adatkábelét a benti vezérlőpanel aljzatába
csatlakoztatta, majd leolvasta a képernyőjén végigfutó adatokat.
Végül, aprót biccentett és a Jedikhez fordult:
– Tehát a fülke memóriájából kiderül, hogy a második alagsori
szintről érkezett. Most lemegyünk oda, de ha nem találunk további
nyomokat, kénytelenek leszünk visszatérni ide, és újra szintenként

196
haladni lefelé.
A felvonókabin viszonylag szűkös volt, így először csak Dyne, a
két segítője, Mace, Shaak Ti, a két osztagparancsnok, és két
kutaszdroid ereszkedett a mélybe. Menet közben Valiant rádión
utasította a kint állomásozó egységeket, hogy hatoljanak be a kettes
számú alagsori szintre, de kerüljék el a keleti turbólift környékét, és
az oda becsatlakozó folyosókat.
Miután a kabin megállapodott, Dyne előreküldte a
kutaszdroidokat, melyek mindkét irányban végigpermetezték a
liftakna előtti folyosószakaszt. Az egyik droid legfeljebb öt métert
tehetett meg, amikor lelassított, és elkezdte keresőfénnyel pásztázni a
padlót.
– Lábnyomok! – közölte fellelkesülve Dyne. – Szóval még
nyomon vagyunk!
Óvatosan kilépett a kabinból, és a droidok mögött lassan elsétált
egy alagút torkolatáig. A felderítőgépek belebegtek az alagútba, majd
néhány pillanat múlva visszatértek. A kapitány ekkor a társai felé
fordult, akik továbbra is a liftakna előtt várakoztak.
– A lábnyomok itt véget érnek! – jelentette Dyne. – Az ismeretlen
személy valószínűleg járműre szállt.
Mialatt beszélt, a Jedik is, a klónok is odaértek hozzá. Shaak Ti a
szemét meresztve benézett a sötét alagútba.
– Hová vezet? – kérdezte.
Dyne aktiválta a csuklóvetítőjét, előhívta a holotérképét, és
szemügyre vette.
– Ha megbízhatunk egy valamennyiünknél idősebb térképben –
kezdte megfontoltan –, akkor ebbe a járatba több száz másik
csatlakozik a Gyártelep egész területén. Ezen keresztül el lehet érni
különféle épületek, üzemek, öntödék tucatjait, még egy régi űrkikötőt
is. Az elágazások száma akár ezerre is rúghat.
– Hagyjuk az elágazásokat – szólt közbe Mace. – Hol van a
végpont?
Dyne ide-oda forgatta és csúsztatta a holotérképét, végül
megszólalt:
– A főalagút elvezet egészen a Szenátus-kerület nyugati határáig.

197
 Mace besétált néhány lépést a sötétségbe, és kesztyűs kezével
végigsimított a járat kőlapokkal kirakott falán. Szenátorok százait
tartja befolyása alatt egy Szith Nagyúr, aki úgy hívnak: Darth
Sidious, mondta Dooku gróf Obi-vannak a Geonosison.
A nagymester szembefordult a társaival, és fennhangon
kijelentette:
– Ehhez erősítésre lesz szükségünk!

Harmincegyedik
fejezet
Yoda a főkancellár dolgozószobájában, a hatalmas íróasztallal
szemben ült, és az ablaknál álló Palpatine-ra meredt, akinek csak a
körvonalai látszottak a sötét háttér előtt. Az agg mester azon törte a
fejét, hogy vajon hány főkancellárral beszélgetett már ebben a
helyiségben. Mostanra már ötvennél is többel. De ezzel az eggyel
gyakorta sodródott az összeütközés határára, főleg amikor szóba
került az Erő. Amilyen erélytelen vezető volt, Finis Valorum legalább
türtőztette magát, amikor ő az Erőt helyezte mindenek fölébe.
Viszont Palpatine esetében nem kellett attól tartani, hogy az utolsó
helyre teszi az Erőt – rendszerint még csak napirendre sem vette.
– Teljességgel megértem az aggodalmait, Yoda mester – mondta
szívélyes hangon a főkancellár. – Sőt magam is osztozom bennük.
Viszont folytatnunk kell a Külső Gyűrűben zajló ostromokat. Dacára
annak, hogy ön esetleg miképp vélekedik rólam, és dacára annak a
valóban különleges hatalomnak, amellyel a Szenátus jónak látott
felruházni engem, én magam is csupán egyetlen hang vagyok a
tömegből. Hosszú idő után a Szenátus végre kellőképpen fellelkesült
ahhoz, hogy véget vessen ennek a pusztító konfliktusnak, és a
testület nem fogja hagyni, hogy az útjába álljak.
– Engem hiába próbál buzdítani, főkancellár úr! – intette szárazon
Yoda.
Palpatine savanyúan mosolyogva válaszolt:
198
 – Elnézését kérem, ha rosszul hangzott, eszem ágában sincs
prédikálni önnek.
– A Szenátust az ön beszéde lelkesítette fel, főkancellár úr!
– Az én szónoklatom csupán az idők szavára adott felelet volt,
Yoda mester. Ami ennél is fontosabb, őszintén beszéltem.
– Ebben én nem kételkedem – válaszolta Yoda –, de túl hamar jött
ez a bátorítás. Coruscant máris a küszöbön álló győzelmet ünnepli,
holott a háború vége még messze van.
Palpatine tekintetéből részben figyelmeztetés, részben ravaszság
sugárzott, mialatt kijelentette:
– Három rettegésben eltöltött év után Coruscant megnyugvásra
vágyik, mester!
– Ebben egyetértek önnel – Yoda megfontoltan bólintott –, de a
nyugalom megőrzésére valóban a Külső Gyűrű világainak elfoglalása
lenne a legjobb eszköz? A Szenátus túl sok új front megnyitására
ösztökélt minket. A Jedik túlságosan szétszóródtak ahhoz, hogy
hatékonyan teljesítsék a feladataikat. Hiányzik egy ésszerű, átfogó
stratégia!
– A katonai tanácsadóim aligha örülnének, ha meghallanák, hogy
ésszerűtlennek minősíti a stratégiájukat – jegyezte meg mosolyogva
Palpatine.
– Meg kell hallaniuk – válaszolta szigorúan Yoda –, sőt én magam
fogom megmondani nekik!
A főkancellár megemésztette magában az öreg nagymester
kijelentését, és keményen Yoda szemébe nézve visszavágott:
– Yoda mester, bocsásson meg, ha túlzottan merésznek találja a
felvetésemet, de ha a Jedik valóban túlságosan szétszóródtak ahhoz,
hogy irányítani tudják az ostromokat, akkor talán a teher egy részét
átháríthatnák az én törzstisztjeimre.
Yoda keményen összepréselte ráncos ajkait, és megrázta a fejét.
– A klónok elsősorban a Jediknek engedelmeskednek – mutatott
rá. – Bajtársi szövetségbe kovácsolódtak. Az egymás iránti hűségük
tűzben és vérben született.
Palpatine hirtelen felegyenesedett ültében, mintha lesújtott volna
rá valami, és emelt hangon megjegyezte:

199
 – Valószínűleg félreértettem a szavait, mester, de majdnem úgy
hangzott, mintha azt állítaná, hogy a hadseregünk a Jediké.
– Én ilyent nem mondtam – vágott vissza nyomban Yoda. – Ez
egyszerűen nem igaz. A hadsereg a Köztársaságé, és senki másé.
Palpatine szemlátomást megenyhült, és ismét hátradőlve
felvetette:
– Akkor a klónokat talán át lehet programozni, hogy másoknak is
ugyanúgy engedelmeskedjenek, ahogyan a Jediknek.
– Igen, a klónokat át lehet programozni – Yoda rosszkedvűen
bólogatott. – De attól az elhibázott stratégiánk még nem változik
meg!
– Yoda mester, ugye emlékszik még a Geonosisra? – kérdezte
ravaszul Palpatine. – Nem gondolja, hogy hibát követtünk el, amikor
nem vettük üldözőbe a szeparatistákat?
– Akkor még nem voltunk felkészülve – válaszolta a legteljesebb
nyugalommal Yoda. – A seregünk új volt és tapasztalatlan.
– Ez igaz – ismerte el a főkancellár. – De most már fel vagyunk
készülve! Kikergettük a Konföderációt a belső rendszerekből, és én
magam nem fogom hagyni, hogy még egyszer elkövessük azt a hibát,
amit a Geonosison!
– Nem, most egy egészen más jellegű hibát fogunk elkövetni –
vágott vissza hűvösen Yoda.
Palpatine egymásba fonta az ujjait, és a tekintetét Yoda feje fölé
függesztve óvatosan megkérdezte:
– Yoda mester, ön most a Jedi-tanács véleményét tolmácsolja?
– Így van.
– Ezek szerint önök szembeszegülnek a Szenátus döntésével?
Yoda a fejét rázva tiltakozott:
– Szó sincs róla. Valamennyien esküt tettünk, hogy támogatjuk
önöket.
Palpatine elmosolyodott, és bocsánatkérő gesztussal széttárta a
kezeit.
– Az még nem jelent feltétlen hűséget, Yoda mester. Ha nincs szó
többről, csupán egy esküről, akkor esetleg újra megfontolhatják a
fogadalmukat.

200
 – Ez már megtörtént, főkancellár úr! – dörmögte komoran Yoda.
Palpatine szemlátomást megdöbbent, de hamar összeszedte magát,
és óvatosan megkérdezte:
– Remélem, ezt nem fenyegetésnek szánják?
– Nem – felelte kurtán Yoda.
A főkancellár megkönnyebbülten felsóhajtott, és óvatosan
megjegyezte:
– Ahogy azt már többször is kifejtettem önnek, nekem sajnos nem
adatott meg, hogy az Erőn keresztül szemléljem a világot. Én csupán
a valódi világot látom…
– Nem is lenne semmi baj – szúrta közbe Yoda –, ha a valódi világ
az lenne, aminek látszik.
– … Így aztán mi, akik nem ismerjük az Erőt, ebben a
vonatkozásban a Jedik hatalmában vagyunk.
Yoda csak a fejét csóválta, majd a mutatóujját felemelve
határozottan rászólt Palpatine-ra:
– Azzal még nem vetünk véget ennek a háborúnak, ha legyőzzük
Grievous-t, és az ő géphadseregét. Azzal sem, ha elfoglalunk
akárhány távoli világot.
– Nyilván azokra a Szith-ekre gondol, Yoda mester – vetette
közbe a főkancellár, aki röviden eltöprengett valamin, és folytatta: –
Amikor azt hittük, hogy önt megölték az Ithoron, Windu mester
beszélt nekem erről a problémáról.
– És azóta nyilván ön is osztozik az aggodalmainkban, igaz? –
csapott le nyomban Yoda.
– Maga aztán tapasztalt párbajozó, Yoda mester – ismerte el
Palpatine, és az ajkán furcsa mosoly játszott.
– Amikor csak kell, főkancellár úr – válaszolta keményen Yoda.
– Jut eszembe, Yoda mester, még sosem számolt be részletesen
arról, hogy mi történt ön és Dooku között a Vjunon. Mondja csak, a
gróf nem tett célzást arra, hogy esetleg visszatérne a Rendbe, vagy
hogy visszaállna a Köztársaság oldalára? Yoda ráncos arcán tisztán
meglátszott a sajnálkozás, mialatt válaszolt:
– A sötét oldalról nincs visszatérés, főkancellár úr. Ha valaki rálép
arra az ösvényre, egyszer s mindenkorra eldönti a sorsát.

201
 – Szóval Dooku rehabilitációja nem menne könnyen.
Yoda ismét csak a fejét csóválta, és lesütötte a tekintetét.
– Sosem fogjuk el élve – mondta halkan. – Harcolni fog egészen a
halála pillanatáig.
– Akárcsak az a Sidious – bölcselkedett Palpatine. – És amúgy ön
szerint mi történne, ha megtalálnák és megölnénk Dookut?
Yoda tekintete elkalandozott az ablakon túli sötét égboltra, végül
vállat vont, és bevallotta:
– Azt nehéz megjósolni. Ha megfosztanánk a tanítványától,
Sidious talán visszahúzódna, hogy megőrizze a Szith-rendet.
– Egyetlen személy elég ahhoz, hogy fennmaradjanak a Szith
hagyományok? – kérdezte kíváncsian a főkancellár.
– Nekik nincsenek hagyományaik – felelte komoran Yoda. –
Nincs odaát semmi, csak a sötétség.
– És mi történne, ha előbb Sidioust ölnénk meg? – vetette fel
Palpatine. – Azzal vajon növekedne Dooku ereje és hatalma?
– Csakis az elszántsága. Megváltozna, annyi bizonyos – válaszolta
eltöprengve Yoda. – Azt nem tudhatjuk, hogy Dooku valóban Szith-
lovag lett-e, vagy egyszerűen csak elbűvölte és rabul ejtette őt a sötét
oldal ereje.
– És Grievous tábornok?
Yoda elutasítóan legyintett.
– Ő inkább gépezet, mint élőlény – felelte –, bár nagyon
veszélyes, az igaz. De Dooku vagy Sidious irányítása nélkül a
szeparatisták hamar összeomlanának. Ellenségeinket a Szith-ek
fogják össze. Az Erő sötét oldala a kötőanyag, amely egyben tartja a
mozgalmat.
Palpatine érdeklődő képet vágva előredőlt, és összegezte a
hallottakat:
– Tehát a Jedi-tanácsnak az a véleménye, hogy végeznünk kell az
ellenségeink két fővezérével. Vagyis, Yoda mester, ez a háború
voltaképpen az Erőn belüli hatalmi harc lenne?
– Ebben a kérdésben egy a véleményünk…
– Ön rendkívül meggyőző tud lenni – bókolt mosolyogva
Palpatine, és kissé meghajtotta a fejét. – A szavamat adom rá, hogy

202
az emlékezetembe fogom idézni ezt a beszélgetést, amikor a
Szenátussal találkozom, hogy megvitassuk a hadjáratainkat.
– Ezt örömmel hallom, főkancellár úr! – válaszolta udvariasan
Yoda, noha a hangjából hiányzott a valódi lelkesedés.
Palpatine kényelmesen hátradőlt a székén, és könnyed, szinte
csevegő hangnemben megkérdezte:
– Egyébként elmesélné, hogy hogyan áll a Darth Sidious elleni
hajtóvadászat?
Yoda előrehajolt ültében, és a szemét résnyire vonva, komor
hangon válaszolt:
– Egyre közelebb jutunk hozzá.

Harminckettedik
fejezet
Dooku a Láthatatlan Kéz elülső rakterében, egy konténeren
üldögélt, és bosszankodva figyelte a Grievous és a MagnaGuardok
között zajló összecsapást. A kiborg tábornok állandó mozgásban
tartotta három zsákmányolt fénykardját, melyekkel könnyűszerrel
hárította az elektrosokkoló botok csapásait, míg a negyedikkel
villámgyors ellentámadásokat indított. Ez utóbbi pengéje halálos
pontossággal villant hol ide, hol oda, és gyakran csupán néhány
milliméterre suhant el ellenfeleinek kifejezéstelen maszkja előtt.
Dooku tisztában volt azzal, hogy Grievous-vel számolni kell,
ugyanakkor mélyen megvetette őt a gyűjtőszenvedélye miatt. Már a
fejvadászok trófeagyűjtő szokásai is megbotránkoztatták, de az ő
szemében a tábornok fénykardok iránti vonzalma a legrosszabb fajta
szentségtöréssel ért fel. Ennek ellenére sosem fejezte ki a
tiltakozását. Úgy gondolta, hogy minél több Jedivel végez Grievous,
annál jobb.
Ennél jobban már csak Grievous vívótechnikája bosszantotta,
pontosabban az, hogy négy kardot használt egyszerre. Már a két
pengét is soknak találta, akár úgy, ahogyan egykor Darth Maul
203
alkalmazta, akár úgy, ahogyan az ifjú Skywalker próbálkozott a
Geonosison.
Na de négy kard?
Hát mi lett az eleganciával és a lovagiassággal, ha egy pár–bajozó
már nem boldogul egyetlen pengével?
Sőt mi lett az eleganciával és a lovagiassággal egyáltalán?
Grievous gyors volt, akárcsak IG–100-as típusú
gyakorlópartnerei. Mellettük szólt a méretük és brutális erejük. A
mozdulataik olyan gyorsak voltak, hogy az emberi szem alig tudta
követni azokat. A csapásaik és döféseik a mérlegelés teljes hiányára
utaltak. Miután megkezdték egy manővert, sosem inogtak meg.
Sosem lassítottak, hogy újra kiszámítsák egy-egy akció lehetséges
végkimenetelét. A fegyvereik pontosan oda sújtottak, ahová szánták
őket. És mindig az ellenfél testén túli pontokra céloztak, hogy a
pengéik teljesen áthaladjanak az illetőn.
Dooku látta, hogy alaposan felkészítette Grievous-t, és azt is,
hogy Grievous alaposan felkészítette a testőreit. Az ő tanításának, és
a memóriáikban tárolt hét klasszikus Jedi-vívóstílusnak
köszönhetően szörnyű ellenfelek, valóságos gyilkológépek lettek. De
természetesen így sem voltak legyőzhetetlenek, még maga Grievous
sem, mert könnyen összezavarodtak egy-egy előre megjósolhatatlan
mozdulattól, és mert távol állt tőlük a kifinomult küzdőstílus. Dooku
tisztában volt azzal, hogy egy dejarik-játékos az agyába vésheti az
összes klasszikus megnyitást és ellentámadást, attól még nem lesz
belőle csillagközi nagymester. Jól tudta, bármilyen küzdelem során
előfordulhat, hogy a kevésbé tapasztalt fél győz, akinek fogalma
sincs a hagyományos stratégiákról. Alkalomadtán egy harcművészt is
leteríthet egy kocsmai verekedő, aki mit sem tud a
formagyakorlatokról és az eleganciáról, viszont annál többet arról,
hogy hogyan lehet gyorsan véget vetni egy összecsapásnak.
Dooku rég belátta, hogy ha valaki túlságosan ragaszkodik a
begyakorolt formákhoz, azzal kiszolgáltatja magát a
megjósolhatatlan fordulatoknak.
Gyakran a rugalmatlanság okozta egy-egy képzett párbajozó
vesztét, és a gróf úgy vélte, hogy a rugalmatlanság taszítja a bukásba

204
a Jedi-rendet is.
Úgy látta, hogy az elegancia és a lovagiasság eltűnésével együtt a
Rend napjai is meg vannak számlálva, hogy az a tűz, ami a Jedi-rend
volt egykoron, egyre kisebb lánggal lobog, és kihunyásra ítéltetett. A
velejéig romlott Köztársasággal együtt a Jedik kora is lejárt. A nemes
Jediket, az Erő szolgáit, a béke és az igazság felesküdött védelmezőit
a Galaxis lakói egyre kevésbé látták hősöknek és megmentőknek,
viszont egyre gyakrabban bajkeverőknek és zsarnokoknak.
Dooku mégis sajnálta, hogy ő maga is közreműködik a Rend
megbuktatásában. A közelmúltban gyakran eszébe jutott az a
beszélgetés, amelyet Yodával folytatott a sivár Vjunon. Úgy érezte,
hogy minden meggyőző ereje ellenére, minden, az Erőből származó
személyes hatalma ellenére Yoda már nem más, csupán egy makacs
aggastyán, aki képtelen magáévá tenni az új dolgokat, aki képtelen
elfogadni mások véleményét, és csakis a saját feje után megy. Dooku
ennek ellenére szörnyűnek találta, hogy a vénségesen vén
atyamesternek a halála előtt még végig kell néznie, hogy az egész
életműve összeomlik, hogy a Galaxis a Szith-ek uralma alá kerül.
Dooku kizökkent a gondolataiból. Felkapta a fejét, és a
tekintetével követte a küzdő felek vad harci táncát. A kiborg
teremtmény és a droidok aprólékos pontossággal adták elő a beléjük
programozott mozdulatokat.
Egy Ataro támadásra egy Shii-Cho hárítás volt a felelet, egy
Soresura egy Lus-ma.
A gróf képtelen volt tovább türtőztetni magát.
– Nem, nem, nem! Álljanak le! Állj, állj! – kiáltotta, közben talpra
ugrott, és a karjait széttárva besietett a küzdőkör közepébe. Miután
meggyőződött arról, hogy valamennyien őt figyelik, Grievous-höz
fordult, és ráförmedt: – Ezek az erőteljes csapások nyilván
hatásosnak bizonyultak, amikor például a Hyporin küzdött olyan
Jedikkel, mint Daakman Barrek és Tarr Seir. De előre sajnálom
magát, ha netán szembekerül a Tanács egyes tagjaival! – Azzal
Dooku a baljával félrevonta a köpenyét, a jobbjába repítette és
aktiválta a fénykardját, végül precíz, folytonos mozdulattal jókora X-
alakzatot suhintott a levegőbe, egy Makashi-köszöntést. – Talán

205
nekem kell megmutatnom, hogy miféle válaszcsapásokra számíthat
az olyan kardművészektől, mint Cin Drallig vagy Obi-van Kenobi?
Netán hogy mire számíthat Mace Windutól vagy, hogy a csillagok
irgalmazzanak önnek, Yodától?
A gróf perdült egyet jobbra, egyet balra, miközben ide-oda
villantotta a pengéjét. Két testőrt szempillantás alatt megszabadított a
fegyverétől, aztán kardjának izzó hegyét egyetlen ujjnyira állította
meg Grievous halálfejhez hasonlatos maszkjától.
– Figyelt, tábornok? – kérdezte kihívó hangon. – Ravaszság.
Kifinomultság. Gazdaságosság. Máskülönben, attól tartok, drága
barátom, hogy ha egyszer megfelelően képzett ellenfélre akad, még a
geonosik sem rakják össze magát még egyszer. Érti, hogy mire
gondolok?
A hüllőszerű szempár rezzenéstelenül, kifürkészhetetlenül meredt
Dookura, aztán a tábornok lassan bólintott.
– Értem, hogy mire gondol, uram – morogta halkan. Dooku
kikapcsolta, és az övébe rejtette a fénykardját.
– Akkor újra! – vezényelt magabiztosan. – Ezúttal kissé
finomabban és elegánsabban, ha kérhetném.
Azzal visszament a konténerhez, leült az iménti helyére, és onnan
figyelte, hogy a küzdő felek ismét egymásnak esnek.
– Reménytelen – dünnyögte komoran néhány perccel később.
Természetesen tisztában volt azzal, hogy részben ő a felelős.
Grievous felkészítése során is elkövette azt a hibát, amit korábban
Ventress kiképzése alatt: hagyta, hogy a tanítványa a feje búbjáig
feltöltekezzen haraggal. Márpedig a harag sosem pótolhatja a
szenvtelenséget és a hidegvért. Még a legharagosabb ellenség is
legyőzhető. Egy harcosnak harc közben a tudata mélyére kell űznie
az érzelmeit, de még a személyiségét is. Harc közben semmi sem
számít, csak maga a cselekvés. Annak idején ahelyett, hogy segített
volna Ventressnek megszabadulni önmagától, tétlenül hagyta, hogy a
tanítványán egyre inkább eluralkodjon a szenvedély. Sidious egyszer
bevallotta, hogy ő is elkövette ezt a hibát Darth Maul kiképzése alatt.
Így aztán Ventresst és Mault hajtotta a vágy, hogy remekeljenek,
hogy ők legyenek a legjobbak, holott csak át kellett volna adniuk

206
magukat a sötét oldalnak, hogy annak tiszta, tökéletes eszközeivé
váljanak.
A Jedik tisztában voltak mindezzel. Tudták, hogy még a leg–
jobbjaik is csupán az Erő eszközei.
Dookut hirtelen elfogta az aggodalom. Vajon Sidious is így
vélekedik róla? Lehet, hogy a mestere is elhibázottnak tartja az ő
felkészítését?
Hirtelenjében nagyon is elképzelhetőnek érezte, tekintetbe véve,
hogy a tervei tökéletes kudarcba fulladtak a Naos III-on. Néhány
standard nappal korábban küldött Sidiousnak egy kódolt üzenetet,
amely legalább annyira bocsánatkérés volt, mint a felsülésre adott
magyarázat, és mindeddig nem kapott rá választ.
Fejcsóválva nézte, amint Grievous lefegyverzi két testőrét.
Átvillant az agyán, hogy ha valaki, hát a tábornok tetőtől-talpig
eszközzé lett. Aztán nyomban feltette magának a kérdést, hogy mivé
lett ő maga? Mivé lett Dooku, Serenno grófja?
Még mielőtt eltöprenghetett volna a válaszon, megérzett valamit,
és a raktér sarkában álló holoasztal felé pillantott. A következő
pillanatban az asztal felett megjelent Sidious kéken villódzó
holoképe.
– Eljött az én időm – dünnyögte, és sietve elindult a sarok felé.
Mialatt megállt a transzmissziós rács közepén, és büszkén kihúzta
magát, a szeme sarkából látta, hogy Grievous odalép mellé és mögé,
fél térdre ereszkedik, végül lehajtja a fejét.
– Nagyuram – szólalt meg Dooku, és kissé meghajolt –, már
vártam, hogy jelentkezz.
– Fontos ügyek kötötték le a figyelmemet, Tyranus Nagyúr!
– Uram, a Naos Hármason bekövetkezett kudarc kétségkívül az én
hibám – kezdte öntudatos hangon a gróf. – Azoknak, akiket
odaküldtem, minden esélyük megvolt arra, hogy végezzenek
Kenobival, Skywalkerrel, és a tvi'lek nővel. Ők viszont úgy
döntöttek, hogy megpróbálják élve elkapni mindhármukat. Abban
reménykedtek, hogy váltságdíjat csikarhatnak ki belőlem, illetve
hogy az akció révén öregbíthetik a hírnevüket.
Sidious még csak fel sem dühödön, inkább keserűnek tűnt.

207
 – Ez a fejvadászok módszere – dörmögte –, látnom kellett volna
előre.
Dooku zavarodottan pislogott. A mestere ezzel beismerte volna,
hogy hibázott? Vajon valóban megremegett Sidious Nagyúr felső
ajka, vagy csak egy külső forrás zavarta az adást?
– Skywalkert sokkal jobban átjárja az Erő, mint az összes többi
Jedit – folytatta Sidious.
– Így van, uram. Éppen ezért a legközelebbi alkalommal
személyesen óhajtok foglalkozni az ifjúval.
– Igen – mondta vontatottan Sidious –, hamarosan eljön az az idő,
Tyranus Nagyúr! De először is el kell terelnünk valamivel a Jedik
figyelmét, hogy egy időre felfüggesszék az ellenem folytatott
hajtóvadászatot.
Dooku most már biztosra vette, hogy a mesterének felső ajka
folyamatosan rángatózik. Vajon az aggodalom miatt? Aggódik egy
olyan valaki, aki előszeretettel mondogatja, hogy az események
pontosan úgy zajlanak, ahogyan ő eltervezte?
– Mi történt, uram? – érdeklődött óvatosan.
– A tvi'lek nő információi alapján az ellenségeink eljutottak a
coruscanti találkozóhelyünkre – felelte Sidious komoran.
Dooku megdöbbent.
– Mekkora a veszély, uram? – kérdezte habozva.
– Azt hiszik, hogy a nyomomra akadtak, Tyranus Nagyúr, és talán
így is van.
– El tudod hagyni a Coruscantot, uram?
Sidious kissé dühösen meredt a tanítványára a hatalmas
távolságból, és felcsattant:
– Elhagyjam Coruscantot?
– Csak egy időre, uram. Biztosan megtaláljuk a módját! Sidious
egy pillanatra elhallgatott, aztán kijelentette:
– Talán, Tyranus Nagyúr, talán.
– Ha nem, én érted megyek, uram!
– Arra semmi szükség – mondta Sidious a fejét csóválva –,
ahogyan már megmondtam, az ellenem folyó nyomozást hamarosan
a magunk javára fogjuk fordítani, és hála neked, már látom is a

208
megoldást.
– Mi a parancsa, mester? – recsegte Grievous a gróf mögül. A
Sötét Nagyúr a tábornok felé fordult, de továbbra is Dookuhoz
intézte a szavait:
– A Jedik megosztották az erőiket. Nekünk ugyanezt kell tennünk.
A coruscantiakkal majd én foglalkozom. A többieket pedig rátok
bízom.
– A flottám bevetésre kész, mester – szólt közbe ismét kéretlenül
Grievous, aki továbbra is a rácsra szegezte a tekintetét.
– A Köztársaság szemmel tartja önt, tábornok? – kérdezte Sidious.
– Igen, mester.
– Képes arra, hogy ésszerűen megossza a flottáját?
– Megoldható, mester – válaszolta Grievous.
– Helyes, nagyon helyes! – örvendezett álnokul Sidious. – Nos,
tábornok, haladéktalanul állítson össze egy harci különítményt,
akkorát, amekkora a Tythe elfoglalásához kell. Aztán induljon, és
támadja meg a bolygót!
Dooku ismét megdöbbent, akárcsak Grievous.
– Bölcs ötlet ez, mester – kérdezte óvatosan, alázatosan a kiborg
–, azok után, ami a Belderone-nál történt?
Sidious halványan elvigyorodott, és válaszolt:
– Több mint bölcs, tábornok. Egyenesen ihletett!
– Dehát a Tythe, nagyuram – vitatkozott Dooku szintén alázatosan
–, gyakorlatilag egy halott égitest.
– Azért van némi stratégiai jelentősége, ugye, tábornok? –
kérdezte derűsen Sidious.
– Mint ugrópontnak, mester – válaszolta Grievous. – De ettől
függetlenül kétes értékű, amikor sokkal jobb célpontok is léteznek.
– Lehet, hogy túl nagy áldozattal jár az elfoglalása, uram –
avatkozott közbe ismét Dooku. – Ha befészkeljük magunkat az ottani
támaszpontra, a Köztársaságiak esetleg porig rombolják az űrből.
– Nem fogják megtenni – jelentette ki Sidious –, ha a Jedik meg
lesznek győződve arról, hogy inkább vissza kell foglalni, mintsem
megsemmisíteni.
Dooku zavarodottan ráncolta a homlokát.

209
 – És hogyan fogjuk meggyőzni őket, nagyuram? – kérdezte.
– Arra sem lesz szükség, barátom! Saját maguktól fognak eljutni
ehhez a felismeréshez. Ráadásul, két régi barátunk, Kenobi és
Skywalker fogják irányítani az ellentámadást.
– Valóban, uram? – hitetlenkedett a gróf.
– Valóban – válaszolta rendíthetetlen magabiztossággal Sidious –,
nem fognak elszalasztani egy alkalmat, hogy elfoghassák a nagy
Dooku grófot!
Dooku a szeme sarkából látta, hogy Grievous meglepetésében
felkapja a fejét, és a holoképre bámul.
– És miből gondolja, uram, hogy a Köztársaság nem fog
egyszerűen végezni velem az űrből? – kérdezte Dooku inkább
kíváncsiságból, mintsem félelemből.
– Mert a Jedik kiszámíthatóak, Tyranus Nagyúr – felelte Sidious
kioktató hangnemben. – Ha valakinek, hát neked ezt nem kell külön
elmagyaráznom. Csak jusson eszedbe, hogy mennyi mindent
kockáztattak a Cato Neimoidián, hogy elfoghassák Gunray
helytartót. A rögeszméjük, hogy bíróság elé állítsák az ellenségeiket,
ahelyett, hogy maguk szolgáltatnának igazságot.
– Igen, ez az ő módszerük – ismerte el a gróf.
– Szóval nem bánod, ha te leszel a csalétek? – kérdezte végül
Sidious.
Dooku fejet hajtott, és öntudatosan kijelentette:
– Ahogy mindig, most is állok rendelkezésedre, Sidious Nagyúr!
Sidious ismét elvigyorodott, és kiadta az utasításait:
– Hát akkor kösd le Kenobit és Skywalkert. Szórakoztasd el őket.
Játssz a gyenge pontjaikra. Mutasd meg nekik a tudásodat, ahogyan
az előző találkozásotok alkalmával is tetted.
Grievous nem bírta tovább, és ismét közbeszólt:
– Én ugyanezt fogom tenni a hadihajóikkal, mester!
– Nem, tábornok! – szólt rá Sidious. – Valami mást tartogatok
önnek és a flottája másik részének. De mondja csak, el tudja rejteni
az egységeit egy időre?
– Elsőnek az Utapau jut eszembe, Sidious Nagyúr!
– A helyszín kiválasztását önre hagyom, tábornok.

210
 – És mikor lássak hozzá, mester? – kérdezte mohón Grievous.
– Ugye, emlékszik még a háború következő szakaszáról szóló
terveinkre, amelyekről a közelmúltban beszéltünk?
– Amelyek Coruscantra vonatkoznak…
– Pontosan – Sidious elhallgatott, mintha megfontolna valamit,
majd folytatta: – Át kell ütemeznünk azokat a terveket. Fel kell
gyorsítanunk őket. Készüljön fel, tábornok, az életének legdicsőbb
órájára!

Harmincharmadik
fejezet
– Fa'ale szépen gyógyul – újságolta Anakin, mialatt könnyed
léptekkel odasietett Obi-vanhoz. – Még két nap a baktában, és talpra
áll. Viszont azt mondja, a maga részéről végzett a Naos Hármassal.
Valószínűleg itt marad a Belderone-on.
Obi-van csalafinta képet vágott.
– Roppant érdekes a nőkhöz fűződő viszonyod – jegyezte meg
sejtelmes mosollyal. – Minél nagyobb veszélyben vannak, annál
jobban aggódsz értük. És minél jobban aggódsz értük, ők annál
jobban aggódnak teérted.
– Ezt most egészen pontosan mire alapozod? – kérdezte Anakin
rosszat sejtve.
Obi-van elfordította a tekintetét.
– Óh, csak kering egy-két pletyka a HoloHálózaton…
Anakin odalépett Obi-van elé, úgy helyezkedett, hogy a szemébe
nézhessen, és megkérdezte:
– Mester, látom rajtad, hogy valami baj van. Esetleg beavatnál?
Obi-van felsóhajtott, és nagy nehezen kibökte:
– Nem térhetünk vissza a Coruscantra.
A Belderone körül keringő legnagyobb kórházhajó látogatók
számára fenntartott várótermében voltak. Négy standard napja várták
a Jedi-tanács utasításait. Ez alatt az idő alatt nem csináltak mást, csak
211
naponta benéztek Fa'ale-hoz, hogy a hogyléte felől tudakozódjanak,
és kezdett kiütközni rajtuk a tétlenségből fakadó feszültség.
Anakin hitetlenkedve bámult régi mesterére, aki felemelte a kézét,
és halkan, de határozottan megszólalt:
– Hallgass meg, mielőtt robbansz! Mace és Shaak Ti megtalálták a
keresett épületet a Gyártelepen. Egyáltalán nem meglepő módon
kiderült, hogy megegyezik azzal, amelyikben tavaly Quinlan Vos
találkozott Dookuval. Miután behatoltak az építménybe, Mace
csapata megdöbbentő nyomokra bukkant. Most már tudjuk például,
hogy Dooku nemrégiben Coruscanton járt, és találkozott egy
bizonyos személlyel.
– Sidiousszal?
– Alighanem igen. De még ha nem is ővele, valószínűnek tűnik,
hogy Dookunak további szövetségesei is vannak odahaza, és ha
lenyomozzuk őket, talán eljuthatunk Sidioushoz. De más
bizonyítékok is előkerültek. A Hírszerzés kiderítette, hogy az épület
régebben egy LiMerge Energia nevezetű vállalat tulajdonába
tartozott. Mármost ez a vállalat Finis Valorum idején belekeveredett
tiltott fegyverek gyártásába és terjesztésébe. Akkoriban az a hír járta,
hogy a LiMerge pénzelte azokat a kalózakciókat, amelyek a
Kereskedelmi Szövetség teherhajói ellen irányultak a Külső
Gyűrűben. Ami csupán azért érdekes, mert a Kereskedelmi
Szövetség pontosan ezek miatt a kalóztámadások miatt kapott jogot
arra, hogy harci droidokkal védje a hajóit.
– Ezzel azt akarod mondani, hogy a LiMerge összeszövetkezett a
Szith-tel? – kérdezett közbe Anakin.
– Miért ne? – kérdezett vissza Obi-van. – A Naboo-n a
Kereskedelmi Szövetség összeállt Sidiousszal. Mostanra már talán az
egész Konföderáció a szövetségese lett.
Anakin türelmetlenül rántott egyet a vállán, és hanyagul
megjegyezte:
– Még mindig nem értem, hogy miért nem térhetünk haza…
– Épp az imént értesítettek, hogy a szeparatisták megtámadták a
Köztársaság bázisát a Tythe-on, és elfoglalták a bolygót – válaszolta
Obi-van.

212
 – Kit érdekel? – csattant fel Anakin, de rögtön észbe kapott és
helyesbített: – Úgy értem, sajnálom az elesett klónokat, meg minden,
de a Tythe csupán egy kősivatag.
– Pontosan – helyeselt Obi-van –, viszont mielőtt kősivataggá vált
volna, a LiMerge számos telephelyet létesített rajta.
Anakin néhány pillanatig a hallottakat emésztette, majd
megkérdezte:
– Ezek szerint Sidious újra megpróbálja eltüntetni a nyomait?
Obi-van töprengve simogatta a szakállát, és megfontoltan
válaszolt:
– A Tanács meg tudta győzni Palpatine-t arról, hogy vissza kell
foglalnunk a Tythe-ot, így engedélyt adott egy teljes harccsoport
bevetésére. Úgy tűnik, a főkancellár végül hajlandó megfogadni
Yoda tanácsát. Most már talán belátja, hogy a szeparatisták
vezérkarának felszámolására kell összpontosítanunk az erőinket.
– Grievous a Tythe-on van?
Obi-van elvigyorodott, és nagy elégedetten kivágta:
– Még jobb a helyzet, maga Dooku van ott!
Anakin hátat fordított egykori mesterének, és elsétált néhány
lépést. Kisvártatva visszaperdült Obi-van felé. Az arca haragtól
vöröslött, miközben felkiáltott:
– Ez nekem nem tetszik!
– Nem tetszik? – Obi-van értetlenül pislogott.
– Nézd, mester, mi kezdtük keresni Sidioust – méltatlankodott
Anakin. – Mi fedeztük fel az első nyomokat. Ha ő elvileg
Coruscanton van, akkor talán úgy illene, hogy mi kaphassuk el!
– De Anakin – szólt rá Obi-van békítő hangon –, Mace és Shaak
Ti nálunk jóval alkalmasabbak erre a feladatra.
– Ezt nem hiszem, mester! – vágott vissza Anakin. – Hiszen
Sidious egy Szith Nagyúr!
– Ha az emlékezetem nem csal, már Dookuval sem boldogultunk
valami fényesen – jegyezte meg halkan Obi-van.
– Azóta minden megváltozott – vitatkozott egyre dühösebben az
ifjú Jedi. – Sokkal erősebb vagyok, mint voltam. És te is! Mi ketten
együtt legyőzhetünk bármiféle Szith-et!

213
 – Anakin, ez most valóban Sidious elfogásáról szól? – kérdezte
óvatosan Obi-van.
– Hát persze! Megérdemeljük ezt a dicsőséget!
– Dicsőséget? – Obi-van meglepődött. – Mondd csak, mióta
alakult át ez a háború az első helyért folytatott versengéssé? Ha arra
gondolsz, hogy Sidious elfogásáért cserébe a Tanács elfogad teljes
jogú tagjának…
– Törődöm is én a Tanáccsal! – kiáltotta Anakin. – Egyszerűen
csak vissza kell térnünk a Coruscantra. Rengetegen számítanak ránk!
– Mégis, kik?
– Hát… az ottani lakosok, például.
Obi-van vett néhány mély lélegzetet, és megkérdezte:
– Miért nem hiszek én neked?
– Hát azt meg honnan tudjam, mester? – vágott vissza Anakin. –
De talán elárulod, ha rájössz.
Obi-van résnyire húzta a szemét, és kissé éles hangon rászólt régi
tanítványára:
– Ne titokzatoskodj velem, Anakin! Valami más rejlik a háttérben.
Ne is tagadd, mert érzem. Láttad a jövőt? Látomásod volt, amiről
talán tudnom kéne?
Anakin már majdnem kibökte a választ, de sietve visszanyelte, és
újra elkezdte:
– Az az igazság, hogy… csak haza akarok menni. Mindenki
másnál régebb óta vagyunk idekint!
– Látod, pontosan ezért lettél olyan jó abban, amit csinálsz –
próbálkozott Obi-van, hogy egy kicsit felvidítsa a társát.
– Nagyon belefáradtam, mester – válaszolta panaszos hangon
Anakin. – Otthon akarok lenni.
Obi-van figyelmesen tanulmányozta az ifjú Jedi arcát, és
részvétteljes hangon megkérdezte:
– Ennyire hiányzik a Templom? Vagy az otthoni ízek? Coruscant
fényei?
– Igen.
– Ezt most mire mondtad?
– Az összesre – felelte kurtán Anakin.

214
 – Akkor a tiltakozásodnak semmi köze Sidious elfogásához, ugye?
– De, nagyon is van! – vágta rá hevesen Anakin.
– Na, akkor most melyik a helyes válasz? – kérdezte barátságosan
Obi-van. – Az otthon hiányzik, vagy el akarod kapni Sidioust?
– Miért ne lehetne mindkettő?
Obi-van elhallgatott, mintha hirtelen feltámadt volna benne a
gyanú, majd néhány pillanat múlva óvatosan megkérdezte:
– Anakin, Padméról van szó?
Anakin nagyot fújtatott, és felnyögött:
– Na végre helyben vagyunk!
– Róla, ugye? – ütötte tovább a vasat Obi-van.
Anakin előbb szorosan összepréselte az ajkait, aztán nagy nehezen
kibökte:
– Nem akarok hazudni neked, mester. Igen, hiányzik nekem.
Obi-van arcára együtt érző kifejezés költözött, de ettől függetlenül
rászólt régi tanítványára:
– Nem engedheted meg magadnak, hogy ennyire hiányozzon!
– Egészen pontosan miért is, mester? – kérdezte kihívó hangon
Anakin.
– Mert nem jegyezheted el magad egyszerre a Renddel és
Padméval.
– Ki mondta, hogy feleségül akarom venni? – csattan fel az ifjú
Jedi. – Ő a barátom. Barátként hiányzik, na!
– Padmé kedvéért hajlandó volnál megfeledkezni a
rendeltetésedről? – kérdezte szomorúan Obi-van.
Anakin haragosan meredt rá, és felfortyant:
– Én sosem állítottam magamról, hogy én vagyok a Kiválasztott.
Az Qui-gon volt! Immár a Tanács sem hisz benne, akkor te miért
hiszel?
– Mert szerintem te magad hiszed, hogy te vagy a Kiválasztott –
válaszolta higgadtan Obi-van. – Szerintem te a lelked mélyén nagyon
is jól tudod, hogy nagy és különleges tettekre születtél.
– És te, mester? – csattant fel Anakin. – Te mit érzel a lelked
mélyén, mire születtél?
– Örök bánatra – felelte Obi-van, noha közben szelíden

215
mosolygott. – És, ami a legfontosabb, Anakin, nem kerülheted el a
sorsodat.
Az ifjú Jedi mélyen belenézett a társa szemébe, és kissé
nyugodtabban folytatta:
– Akkor viszont minden cselekedetünk a sorsunk része, igaz?
Akár elmegyünk a Tythe-ra, akár visszatérünk a Coruscantra.
– Lehet, hogy igazad van – mondta egyszerűen Obi-van. –Én nem
ismerem a választ.
– Tehát akkor most hová lyukadtunk ki?
Obi-van az ifjú Jedi vállára tette a kezét, és derűsen mosolyogva
felvetette:
– Beszélhetnél Palpatine-nal! Kérd ki a tanácsát! Ő talán meglát
valami a helyzetünkben, amit mi nem vettünk észre!

Harmincnegyedik
fejezet
Ötven méterrel Mace előtt Shaak Ti feltartotta ökölbe szorított
kezét, hogy megállítsa a menetet. Mace a padló felé eresztette a
fénykardját, közben megfordult, és továbbította a jelet a háta mögött
sorakozó klónoknak.
Shaak Ti halk suttogása az Erő szárnyain röppent Mace füléhez:
– Valami mozog előttünk.
A gyönyörű nagymester testét kék fényben fürdette fénykardjának
izzása, miközben valamivel maga elé, egy oldalsó járat torkolatára
mutatott. A nyílásból halovány, imbolygó fény áradt, mintha valaki
egy lámpát lóbálva közeledett volna a kereszteződés felé.
Mace odaintett Valiantnak, aki nyomban jelzett az osztagának. A
klónok megindultak előre. Mindvégig az oldalfalakhoz tapadva
lopakodtak. Egyszer sem botlottak bele a kövezeten heverő kisebb-
nagyobb törmelékkupacokba, mivel a sisakjukba épített
infraszenzorok jóvoltából tökéletesen tájékozódtak a sötétben.

216
 A keresőcsapat meglehetősen barátságtalan környezetben
dolgozott. A szellőztetés, már amennyi volt, egy ősrégi csőrendszeren
keresztül bonyolódott, amely nem tett mást, csupán valamennyire
elszívta az állott levegőt a mennyezetbe süllyesztett, mocskos
rácsokkal fedett nyílásokon át. A járatban egyetlen lámpa sem
üzemelt, csakis azok, amelyeket az osztag hozott magával.
Mostanra már mélyen bent jártak a Grungeon-tömb nevezetű
terület alatt. A húsz négyzetkilométeren elterülő telep valaha a Serv-
O-Droid, Huvicko és Nebula Gyár termelési központjaként szolgált.
A vállalat egy darabig virágzott, ám idővel súlyos nehézségekkel
került szembe, miután a három legnagyobb megrendelője sorban
csődöt jelentett. Mivel a vezetők képtelenek voltak újabb,
gyümölcsöző szerződéseket tető alá hozni, a befektetők a gyár
bezárása mellett döntöttek, amely így az enyészeté lett.
A Szith-ek búvóhelye elleni támadás napja óta Mace csapata
átkutatta a Grungeon és a hozzá hasonló ipartelepek alatt húzódó
útvesztő minden zegét-zugát. A LiMerge épületébe vezető alagútban,
a végponttól tíz kilométerre, egy függőleges aknát találtak, amely
egy mélyebben fekvő, nagyon régi járatba torkollott. Ez az utóbbi
alagút szintén keletnek, a Szenátuskerület felé vezetett. A külsejét
tekintve pontosan úgy festett, mint a vele párhuzamos járatok, azzal a
különbséggel, hogy a padlóján egy régi mágnesvasút sínje futott. A
kutaszdroidok a sín mentén felfedeztek néhány foltot, ahonnan az
évtizedek alatt felgyülemlett port és törmeléket elfújta valami,
valószínűleg egy lebegtető hajtóműves jármű lefelé irányuló
légáramlata. Miután ezeket a foltokat leszámítva az egész környéken
nem találtak semmi gyanúsat, a keresőcsapat a mágnesvasút
alagútjában folytatta a keresést.
Mace a nehézségek ellenére biztosan érezte, hogy jó nyomon
járnak.
A LiMerge-épület alapos átkutatása során Trang Robotics
gyártmányú párbajdroidok szétkaszabolt maradványaira bukkantak.
Első pillantásra látszott, hogy fénykarddal darabolták fel őket. Azaz
csakis Sidious, Dooku vagy Sidious előző tanítványai gyakorolhattak
a jobb sorsra érdemes gépezeteken.

217
 De további biztató jelek is akadtak.
Röviddel azelőtt, hogy Dooku elhagyta a Jedi-rendet, és visszatért
a szülőföldjére, gyakran megfordult egy Aranybilincs nevű klubban,
amely akkoriban szenátorok, lobbisták és különféle főhivatalnokok
gyűjtőhelye volt. A Templom elemzői előkerítették, és azóta is
buzgón tanulmányozták a biztonsági kamerák réges-régi felvételeit,
hátha felfedeznek rajta valakit, akivel a gróf rendszeresen találkozott.
Az erőfeszítéseik mindeddig nem vezettek sikerre. Az elemzők
nem voltak könnyű helyzetben. Hiába bukkantak volna rá a grófot
mások társaságában ábrázoló felvételekre, nem rendelkeztek
semmiféle támponttal Darth Sidious azonosításához. De így sem
adták fel a reményt. Úgy gondolták, hogy a felvételek révén esetleg
újabb kiindulópontokat találhatnak, amelyekből folytathatják a
nyomozást, ha az máskülönben elakadna.
Shaak Ti felé közeledve már Mace is hallotta a neszezést és a halk
beszédhangokat.
Mivel tisztában volt azzal, hogy nem a legjobb taktika, ha vakon
fejest ugrik egy csetepatéba, megállt, hogy tájékozódjon.
Kiterjesztette az érzékeit, és éberen figyelte, hogy felfedez-e valamit,
amit mindeddig nem vett észre, mert a sötét oldal esetleg
elhomályosította a látását.
Miután ezúttal sem keltette fel semmi a gyanakvását,
odabiccentett a közelében várakozó Valiantnak, aki válaszképpen
halkan beleszólt a mikrofonjába:
– Indulás!
A klónok a vállukhoz rántották a fegyvereiket, kibiztosították a
bénító– és repeszgránátjaikat, azzal berontottak az oldaljáratba. Mace
szorosan a hátuk mögött rohant, és hallotta, hogy Valiant felordít:
– Feküdj! Gyerünk, lefeküdni! Ne mozogj! Azt mondtam, hogyne
mozogj!
A szűkös alagút bejáratától néhány tucat méterre felrobbant két-
három bénítógránát, miközben egyre több klón ordította:
– Maradj veszteg! Feküdj, és ne mozogj! Tartsd a fejed a
kövezeten! Kezeket fel! Mind a négyet!
Mind a négyet? – csodálkozott magában Mace.

218
 Átnyomakodott a klónok között, és odaért Valianthoz, aki a
sugárvetőjét egy különös, nagyjából harminc főt számláló csoportra
irányította. A rovarszerű, négykarú teremtmények reszketve
magyaráztak valamit, de vagy a saját anyanyelvükön próbálkoztak,
vagy olyan erős akcentussal beszélték a közös nyelvet, hogy egyetlen
szavukat sem lehetett érteni.
– Le a fegyverekkel! – utasította Mace a klónokat. – És valaki
hozza előre a tolmácsdroidot!
A klónok továbbították a Jedi parancsát. Néhány pillanattal
később beóvakodott az alagútba egy ezüst színben pompázó,
fényesen csillogó protokolldroid, amely menet közben hangosan
kesergett:
– Fel nem foghatom, hogy hogyan történhetett. Tegnap még a
szeparatistákat szolgáltam, ma már a Köztársaságot. Lehet, hogy
részlegesen törölték a memóriámat?
– Tartsd magad szerencsésnek! – szólt rá az egyik klón. –Most
már a jó fiúk oldalán vagy!
– Jó fiúk, rossz fiúk… – dohogott tovább a droid –, ugyan, ki a
megmondhatója? Ön sem beszélne ilyen elhamarkodottan, ha valaki
egy pillanat alatt átkényszerítené a másik táborba!
– Droid! – csattant fel türelmetlenül Mace.
– Van saját nevem, uram!
– Tíszí valami, tábornok – szólt közbe az egyik klón.
– Örvendek – recsegte Mace, azzal karon ragadta, és a rettegő
csoport felé lódította TC–16-ot. – Lássuk, boldogulsz-e ezzel a
népséggel!
A droid figyelmesen hallgatta a zagyvaságot, majd nyájas hangon
válaszolt valamit, végül Mace-hez fordult:
– Ezek itt unetek, tábornok úr. A saját anyanyelvükön beszélnek,
amelyet une–nak hívnak.
Mace végigmérte a reszkető, egymáshoz bújó teremtményeket.
– Kérdezd meg tőlük, hogy mi keresnek idelent?
TC–16 előbb végighallgatta az egyik unet hosszas válaszát, majd
lefordította:
– Azt mondják, halvány fogalmuk sincs arról, hogy hol vannak,

219
uram. Egy konténerben érkeztek a Coruscantra, amelyet ejtőernyővel
ledobtak egy elhagyatott leszállóplatformra, innen körülbelül húsz
kilométerre. Az illető, akinek el kellett volna vezetnie őket az Uscru–
szektor mélyére, fegyvert fogott rájuk, elszedte tőlük az összes
kreditjüket, végül a sorsukra hagyta őket.
– Vagyis illegális bevándorlókkal van dolgunk – állapította meg
csendesen Valiant.
Mace csak a fejét csóválta. A Gyártelep alatti alagúthálózat
folyton újabb és újabb meglepetésekkel szolgált.
– Majdnem megölették magukat – jegyezte meg halkan.
– Az ilyesmi aligha újdonság nekik – válaszolta TC–16. – A
bolygójukat elfoglalták a szeparatisták, aztán kalózok támadtak a
teherhajóra, amelyen eredetileg utaztak, és több társukat…
– Ennyi elég lesz! – Mace leintette a droidot. – Nyugtasd meg
őket, hogy nem esik bántódásuk, és eljuttatjuk őket egy
menekülttáborba.
A nagymester odabólintott Valiantnak, aki sietve kiválasztotta két
gyalogosát, és rájuk bízta a feladatot.
– Kíváncsi lennék, hogy még mit találunk idelent – szólalt meg
Dyne, aki ekkor érkezett a kereszteződés felől, és menet közben
kíváncsian fürkészte az uneteket. – Már eddig is szép a lista.
– Hajléktalanok, halálpálca-kereskedők, elveszett droidok, most
illegális bevándorlók – sorolta Mace.
– A cthonok lesznek a következők – jelentette ki vigyorogva
Dyne, azokra a húsevő, humanoid szörnyetegekre utalva, amelyekkel
a babonás coruscantiak képzelete népesítette be a felszín alatti
világot.
Shaak Ti is csatlakozott hozzájuk, és sajnálkozva nézte a lassan
megnyugvó uneteket.
– Ezek az alagutak a városközpont felé igyekvő menekültek
országútjai – mondta csendesen.
Dyne csalódottan felsóhajtott, és hozzáfűzte:
– És valahányszor csak áthalad itt valaki, mindannyiszor tovább
csökken az esélyünk, hogy újra ráakadunk Sidious nyomaira.
– Milyen messze vagyunk a Szenátus-kerülettől? – kérdezte Shaak

220
Ti.
– Néhány kilométerre – válaszolta Dyne. – És mi lenne, ha sorban
felkeresnénk azokat a belvárosi épületeket, amelyek valaha a
LiMerge tulajdonában voltak, és megvizsgálnánk, hogy azokból
eljuthatunk-e a Gyártelepre?
Mace fontolóra vette az ötletet, de végül csak a fejét rázta.
– Még nem – mondta határozottan. – Ezt a lehetőséget megtartjuk
arra az esetre, ha végképp zátonyra futunk.
Azzal a nagymester útnak indította az osztagot, ő maga pedig
felzárkózott Shaak Ti mellé.
– Szóval veszett gundarkra. vadászunk? – kérdezte csendesen
Mace, amikor már újra az egykori mágnesvasút alagútjában haladtak.
A Jedi-hölgy bólogatott, és hozzátette:
– Ez talán annál is veszélyesebb. A célpontunk tisztában van
azzal, hogy közeledünk hozzá. Nem tudta elhallgattatni azokat,
akiket Obi-van és Anakin felkutattak. Mostanra nyilván azt is tudja,
hogy felfedeztük a búvóhelyét. Aligha várja meg ölbe tett kézzel,
hogy rátörjük az ajtót.
– Ez igaz – helyeselt Mace. – De már azzal is nagyot lépünk előre,
ha csupán azonosítjuk. Ha mi netán tévúton járnánk, Obi-vanék még
mindig előáshatnak valamiféle bizonyítékot a Tythe-on.
– Feltéve, ha marad ott valami, miután Dooku kitakarítja azt a
helyet – vetette ellen Shaak Ti. – Azok alapján, amit eddig láttunk,
Sidious és Dooku ritkán követtek el hibát.
Hosszú ideig csendben ballagtak egymás mellett. Körülbelül egy
kilométert tehettek meg a Szenátus-kerület irányába, amikor Dyne
utánuk kiáltott.
Mace megfordult, és meglátta, hogy a három hírszerző és a klónok
tőle nagyjából harminc méterre egy rakásra gyűltek. Bosszúsan fújt
egyet, amikor rádöbbent a saját hibájukra. Ő és Shaak Ti olyannyira
belemerültek a gondolataikba, hogy egyikük sem figyelt fel, amikor a
kutaszdroidok megálltak, hogy megvizsgáljanak valamit. A két Jedi
nyomban visszasietett a klónokhoz, akik félkörbe állva figyelték a
jobb oldali fal előtt egy helyben lebegő droidokat, amelyek egy
jókora, sötétlő mélyedést pásztáztak a fényeikkel.

221
 Dyne kézi detektorának csupán egyetlen pillanatra volt szüksége
ahhoz, hogy felfedezze az apró vezérlőpanelt, amely a mélyedés
csúszóajtaját működtette. A kapitány a Jedikre pillantott, és miután
Mace intett, megnyomta az egyik billentyűt.
Az ajtó némán félresiklott. Halvány fénnyel megvilágított, szűkös
járat húzódott mögötte. És a járat közepén, az ajtóval szemben egy
lebegtető hajtóműves robogó állt – egy oldalról nézve nagyjából
félkört formázó régi, de roppant megbízható modell.
A két Jedi-mester döbbenten nézett össze.
– Ezt meg hogyan hibázhattuk el? Miért nem vettük észre? –
kérdezte halkan Shaak Ti.
Mace nyugtalanul méregette a robogót, miközben komoran
megszólalt:
– A válasz benne rejlik magában a kérdésben.

Harmincötödik
fejezet
Palpatine életnagyságú hologramja egy jókora holoasztal tetején
kéklett, a kórházfregatt egyik kisebb eligazítótermében. Anakin a
transzmissziós rácson állt, és valósággal csüngött a főkancellár
minden egyes szaván.
– Hát persze, hogy a Tanács nem érti – helyeselt Palpatine –, amit,
ha jól sejtem, te egy fikarcnyit sem találsz meglepőnek.
– Elvetik az összes javaslatomat, uram – kesergett hangosan
Anakin. – Kezdem azt hinni, hogy ez náluk afféle alapelv.
– Megértem, hogy bosszús vagy, Anakin, de légy türelemmel.
Hamarosan eljön a te időd.
– Mikor, uram?
Palpatine elmosolyodott, és megjegyezte:
– Én nem látok a jövőbe, fiam.
Anakin hevesen grimaszolt, és megkérdezte:
– Mit szólna, ha azt mondanám önnek, hogy én viszont igen?
222
 – Hinnék neked – vágta rá habozás nélkül a főkancellár. – Ha
gondolod, én szívesen végighallgatlak. Rajta, meséld el, hogy mit
láttál.
– Coruscantot.
– Veszélyben vagyunk?
– Nem tudom biztosan megítélni, uram. Csupán csak érzem, hogy
ott kellene lennem.
Palpatine elkapta a tekintetét, és valahová a holokamera mellé
nézve, félhangosan dörmögött:
– Bizonyára ki tudok találni egy jó ürügyet, hogy hazahívjanak
titeket… visszanézett a kamerába, és megkérdezte: – De biztos, hogy
bölcs ötlet?
– Én nem tartozom a bölcsek közé, uram. Csak kérje ki erről a
Tanács véleményét…
– Mit szól ehhez Kenobi mester? – érdeklődött Palpatine.
– Ő javasolta, hogy forduljak önhöz – felelte éles hangon Anakin.
– Valóban? – a főkancellárról lerítt, hogy meglepődött. – És
szerinte például mit kéne tenned?
Anakin nagyot fújt, és kissé dühösen válaszolt:
– Obi-van azzal áltatja magát, hogy különleges tettekre születtem.
Szerinte akármit teszek, nem kerülhetem el a sorsomat.
– Egykori mestered bölcsebb, mintsem gondolnád, Anakin –
helyeselt rezzenéstelen arccal Palpatine.
– Igen, ráadásul az elmúlt ezer évben ő az egyetlen Jedi, aki
végzett egy Szith-lovaggal.
Palpatine széttárta a kezét, és elismerően bólogatva megjegyezte:
– Látod, már egyedül ez a tény is sokat számít. Bár azt jómagam
nem tudom, hogy pontosan miben és mennyit.
– Igen, Obi-van bölcs – ismerte el Anakin mélyet sóhajtva –,
viszont szívtelen, uram. Ő mindent az Erőn keresztül szemlél.
– Ha az Erővel kapcsolatban van szükséged tanácsra, akkor hozzá
kell fordulnod, mert abban én nem segíthetek – válaszolta Palpatine.
– Pontosan ezt nem akarom! – tört ki Anakin szenvedélyesen. –
Én az Erőben élek, de egyben a valódi világban is. Én a… én a
valódi világ szülötte vagyok. Ahogyan ön is mondta, nekem normális

223
gyerekkorom volt. Legalábbis bizonyos értelemben.
A főkancellár türelmesen kivárta, hogy az ifjú Jedi befejezze a
szívből jövő, röpke szónoklatot, majd megnyugtató hangnemben
folytatta:
– Nézd, fiam, tudom, hogy nehéz a sorsa annak, aki az egyik
lábával az egyik, a másikkal a másik világban áll. Az ilyesmi nem
megy sokáig, mert felőrli az embert. Hamarosan neked is választanod
kell.
Anakin megfontoltan bólogatott, és öntudatosan kijelentette:
– Én készen állok, uram!
Palpatine szelíden elmosolyodott, és belevágott:
– Most pedig térjünk vissza az iménti témánkhoz. Nekem úgy
tűnik, hogy a Tythe visszafoglalásával hatalmasat lépnénk előre a
háború mielőbbi lezárása felé. Bár, bevallom őszintén, nem látok
mindent kristálytisztán. A Jedi-tanács sok mindent eltitkol előlem.
Anakinban feltámadt a késztetés, hogy beszámoljon a
főkancellárnak a Darth Sidious utáni hajtóvadászat részleteiről, de az
utolsó pillanatban erőt vett magán. Oldalra pillantott, a
transzmissziós rács mellett álldogáló R2–D2-ra. A tekintete furcsa
volt, mintha részvétre számított volna a droidtól, ám az csupán
kupolaforma fejét forgatta, és az állapotjelzője kékről vörösre váltott.
Az ifjú Jedi végül felsóhajtott, visszanézett a kamerába, és
bevallotta:
– Nem tudom, hogy mit tegyek, uram.
Palpatine arcára együtt érző kifejezés költözött.
– Értem, fiam, akkor elmondom, hogy mit teszek én – válaszolta
egyszerűen. – Megkérem a Tanácsot, hogy rendeljen téged haza.
Hiszen már éppen elégszer adtad tanúbizonyságát a bátorságodnak,
és az ellenségeink legyőzése iránti elkötelezettségednek.
Anakin habozott, és Palpatine három évvel korábbi tanácsa járt a
fejében: idővel megtanulsz bízni a megérzéseidben, és akkor
legyőzhetetlen leszel.
– Nem – mondta végül, hirtelen elhatározással –, kérem, uram, ne
tegye! Szívből köszönöm, de… énrám a Tythe-on van most szükség.
Dooku ott van.

224
 Mialatt kimondta, gondolatban vagy tízszer bocsánatot kért
Padmétól.
– Jól látod, fiam – válaszolta Palpatine –, most Dooku a megoldás
kulcsa. A belső rendszerekben aratott győzelmeink ellenére…
Egyébként lehetségesnek tartod, hogy ő és Grievous együttesen
kiötlöttek valami titkos és egyelőre ismeretlen stratégiát?
– Ha így történt, uram, Obi-van és én keresztülhúzzuk a
számításaikat. Legyőzzük őket, még mielőtt igazából
belefoghatnának.
– Helyes beszéd, fiam. A Köztársaság számít rátok!
– Vigyázzon Coruscantra, uram! – búcsúzott Anakin. – Vigyázzon
mindenkire, aki ott él.
– Úgy lesz, fiam – felelte Palpatine, és atyai mosollyal bólogatott
hozzá. – És légy nyugodt, szólítani foglak, amint szükségem lesz rád!

Obi-van a kórházfregatt egyik elülső dokkjában várta a kompot,

hogy átrepüljön rajta a Sérthetetlenre. A karjait a mellkasán
összefonva ácsorgott, szerény zsákja mellette hevert a sima
fémpadlón.
– Na, sikerült? – kérdezte a felé siető Anakintól, aki mellett ott
gördült az asztrodroidja is.
– Hát, beszéltem vele – felelte kitérőén az ifjú Jedi.
– Nem arra gondoltam…, szóval?
Anakin elfordította a tekintetét, és csendesen válaszolt:
– Mindketten úgy gondoljuk, hogy az én helyem itt van, mester –
a hangjából úgy tűnt, hogy a könnyeivel küszködik.
Obi-van csupán rábólintott, és megjegyezte:
– Egy pillanatig már azt hittem, hogy egyedül kell
visszafoglalnom a Tythe-ot.
Anakin a szemébe nézett, és látszott rajta, hogy a kijelentés
megmozdít benne valamit.
– Erről tudnék mesélni! – jelentette ki talányosán.
– Szerinted nem vagyok rá képes? – kérdezte Obi-van, és lassan
elvigyorodott.
– Azt tudom, hogy kész vagy belehalni a próbálkozásba – felelte

225
Anakin.
– Hát, próbálkozásról szó sincs…
– Dehogyis nincs! – vágott közbe Anakin, és hozzáfűzte: – Te
magad vagy az élő bizonyíték!
Obi-van elmosolyodott, és kipillantott a dokk halványan kéklő
energiamezővel lezárt nyílásán.
– Jön a komp!
Anakin a tekintetével nyomon követte a közeledő fénypontot.
– Készen állok, ahogy mindig – jelentette ki határozottan, de még
mindig nem mosolygott.
Obi-van szelíden, de határozottan megmarkolta az ifjú Jedi
felkarját, és roppant komolyan megszólalt:
– Gyere, kapjuk el Dookut, és vessünk véget ennek az egész
rémálomnak!
Anakin nagyot nyelt, lassan bólintott egyet, végül annyit mondott:
– Ha ez a sorsunk, mester…

Harminchatodik
fejezet
A kutaszdroidok áldásos működésének köszönhetően a folyosó
végét lezáró, megfakult panelek mélyén kioldottak a zárak, és a
súlyos fémlapok félrecsúsztak. Mace csapásra emelt fénykarddal
átviharzott az egyre táguló nyíláson, Shaak Ti és a klónok tüstént
utána rohantak.
A következő pillanatban az osztag tüzelőállásba helyezkedett, de
teljesen feleslegesen.
– Micsoda meglepetés – Shaak Ti keserűen sóhajtott –, egy újabb
folyosó.
– Vagyis egy újabb folyosóval közelebb kerültünk a
célszemélyhez – bölcselkedett Mace, aki eltökélte magában, hogy
csakis a dolgok jó oldalát nézi.
Az osztag a rejtett alagúton keresztül fordulók, kereszteződések,
226
elágazások, meredek lépcsők és omlások egész útvesztőjébe jutott. A
sötét járat helyenként elég tágas volt ahhoz, hogy elférjen benne egy
robogó, másutt viszont úgy összeszűkült, hogy szinte csak oldalazva
tudtak továbbvergődni. Két kilométeren keresztül majdnem térdig
gázoltak a Coruscant többrétegű felszínéről leszivárgó, mocskos
vízben. Azon a szakaszon eltűntek a nyomok, de miután kijutottak a
száraz részekre, a kutaszdroidok rábukkantak a folytatásra. Sőt
néhány lábnyom olyan jó állapotban őrződött meg, hogy Dyne meg
tudta állapítani a célszemély puha talpú lábbelijének méretét.
Ráadásul a droidok a robogó kormányán és ülésén talált,
elmosódott ujjlenyomatokból azt is megállapították, hogy az illető az
emberi fajhoz tartozik. A gépezet további értékes részletekkel is
szolgált: elemi szálakkal, mikroszkopikus ruhafoszlányokkal és
néhány hajszállal.
A keresőcsapat adattárában kezdett kirajzolódni Dooku
szövetségesének képe.
Dyne kapitány a tekintetét a számítógépének kijelzőjére szegezve
lassan poroszkált Mace illetve Shaak Ti felé, és néhány lépés
távolságból odaszólt nekik:
– Az adatokból ítélve most áttérünk egy újabb szintre.
Mace körülnézett, a tekintetével liftaknát vagy lépcsőt keresett.
– Fel vagy le? – kérdezte Shaak Ti, aki szintén kissé zavarodottan
forgatta a fejét.
A kapitány végre felpillantott, és észbe kapott.
– Jaj, bocsánat – szabadkozott –, az új szintet nem szó szerint
értettem! – Azzal a kutaszdroidok felé intett, amelyek egy helyben
lebegve várták, hogy tovább haladhassanak kelet felé. – Ha a
nyomok továbbra is abba az irányba vezetnek, akkor hamarosan a
Republica Ötszáz alagsorában fogunk kilyukadni.
Mace odafordult, és a droidokra meredt, amint azok lassan
megindultak előre. A nagymester rosszat sejtve csóválgatta a fejét. A
Republica 500 hatalmas épületegyüttese dúsgazdag szenátorok,
hírességek, iparmágnások valamint médiacsászárok lakóhelyéül
szolgált.
És minden jel arra mutatott, hogy közülük az egyik egy Szith

227
Nagyúr.

Harminchetedik
fejezet
A Konföderáció vagy a Köztársaság már nem sokkal tudott volna
hozzájárulni ahhoz a pusztításhoz, amelyet néhány évtizeddel
korában a LiMerge okozott a Tythe-on. A mélyűrből nézve a gyakran
hamuszürke felhőtakaró alá rejtőző felszín úgy festett, mintha
végigsöpört volna rajta egy napkitörés, vagy belekerült volna egy
gigászi meteor csóvájába. De a bolygó másnak köszönhette a sebeit.
Nem a világűr bánt el vele, hanem maga a LiMerge vállalat, amely a
Tythe természetes plazmakészletének kitermelésére tett kísérleteivel
globális katasztrófát okozott.
A bolygó felett három köztársasági cirkáló roncsa sodródott,
amelyek szintén úgy néztek ki, mintha lesújtott volna rájuk egy
különös természeti erő, ám valójában a váratlan és villámgyors
szeparatista támadás áldozatai voltak. A vákuum ezernyi tárgyat
szippantott ki a burkolatuk sérülésein át, így a roncsokat sűrű
törmelékmező vette körül, mialatt magatehetetlenül lebegtek a
szeparatista és a köztársasági flotta között félúton.
– Most már nagyon szeretnék megfizetni Dookunak és Grievous-
nek – morogta haragosan Anakin, mialatt a Vörös-osztag elszakadt a
Sérthetetlentől, és a bolygó felé vette az irányt.
– A bosszúvágy az Erő sötét oldala felé terel, Anakin – válaszolta
nyomban Obi-van, aki a taktikai hálózaton keresztül hallotta a dühös
kifakadást.
– Akkor is eljön az az idő, amikor felelniük kell a tetteikért –
morogta Anakin. – És akkor majd az Erő fogja irányítani a
pengéinket.
A két Jedi olyan közel repült egymáshoz, hogy a gépeik szárnyai
majdnem összeértek. A Tythe napja a hátuk mögött vöröslött, míg
velük szemben a szeparatista flotta lebegett a bolygó északi féltekéje
228
felett.
A Tythe holdjainak füzére eleve lefogott egy legalább kétszáz
fokos ívet a bolygó körüli pályákból, ráadásul a szeparatisták sietve
teleszórtak aknákkal néhány ugrópontot, így a köztársaságiaknak
csupán egy szűkös ablak maradt, amelyen keresztül kitörhettek a
hiperűrből. Az ablak csúcsain a Kereskedelmi Szövetség, az
Iparegylet és a Kereskedőcéh jókora cirkálói várakoztak, míg
további, hadrendbe állt egységek lebegtek a bolygó nappali oldala
felett, az északi pólustól az egyenlítőig terjedő hatalmas sávban. A
több tucatnyi szeparatista hajó előtt valósággal hemzsegtek a
droidvadászok.
Hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a lőhető felületüket, a
köztársasági hajók egyenesen szembefordultak a szeparatista
egységekkel. A vadászkötelékek teljes sebességgel száguldottak az
ellenség felé, bár még egyikük sem keveredett harcba a Keselyűkkel
vagy a trivadászokkal.
– Készüljenek kemény jobbos fordulóra – utasította rádión Anakin
a saját kötelékét. – Figyeljék a visszaszámlálót! Tehát a jelzésemre,
tíz másodperc a fordulóig…
Obi-van a taktikai képernyő alján lévő számlálóra függesztette a
tekintetét. A nulla jelzésnél gondolkodás nélkül jobbra húzta a
kormányt, aztán gyorsan körbepillantva elégedetten nyugtázta, hogy
a Vörös-osztag tökéletesen hajtotta végre a manővert.
A V-szárnyúak, a Jedik és az ARC–170-esek kötelékei mögött a
köztársasági cirkálók és anyahajók szempillantás alatt befordultak, és
az oldalukat mutatták a szeparatisták felé. Néhány pillanat múlva,
miután a vadászgépek szétspricceltek előlük, tüzet nyitottak az
oldalsó lövegsorok. Vakító fényű, izzó turbólézer-nyalábok százai
száguldottak át az űrön, elpárologtatták az útjukba kerülő droidokat,
majd sorban becsapódtak az ellenséges hajók védőpajzsaiba.
A szeparatista flotta nagyobb veszteségek nélkül úszta meg az első
sortüzet. Néhány hajó megsérült, ezek nyomban megindultak, hogy a
saját társaik mögé manőverezzenek. Aztán a harci különítmény az
előzőhöz hasonló, gyilkos tüzeléssel válaszolt. Néhány köztársasági
hajó súlyos sebet kapott. Hatalmas lángcsóvák lobogtak a törzsük

229
közepén, mialatt óriási, kék energiakisülések cikáztak a
burkolatukon. Mihelyt véget ért a tűzpárbaj, a vadászok teljes
sebességre gyorsítottak, hogy rátámadhassanak az ellenséges
hajókra, még mielőtt újratöltődnek azok lövegei és pajzsai.
A droidvadászok viszont igyekeztek úgy helyezkedni, hogy
útjukat állják a nagy hajók felé zúduló köztársasági kötelékeknek. A
próbálkozásuk vagy tucatnyi ponton sikerrel járt. A mindkét fél által
szigorúan megtartott alakzatok több helyen felbomlottak, amint az
egységek közelharcba keveredtek. Azok a köztársasági rajok,
amelyek áttörtek a két flotta között kialakuló, gyilkos ütközeten,
minden erejükkel azon voltak, hogy mielőbb elérjék a szeparatisták
cirkálóinak vonalát. A Tythe felett az űrben vörös lézernyalábok
cikáztak, rövid életű detonációk villantak, roncsok sodródtak,
szárnyaikat vesztett vagy éppen lángoló gépek repültek
irányíthatatlanul az űr mélye felé.
– Szilánkokra lövik őket – sajnálkozott a Vörös Hetes a taktikai
hullámhosszon.
– Tudják a dolgukat – felelte szűkszavúan Anakin.
Valamennyien tisztában voltak azzal, hogy a középen harcba
bocsátkozó vadászok fogják megszerezni nekik azt az időt, ami
ahhoz kell, hogy minden harcérintkezést kikerülve, nyílegyenesen
beleszáguldjanak a bolygó gravitációs mezőjébe.
A köztársasági bázis túlélőinek utolsó rádióüzenetei
megerősítették a hírt, hogy Dooku gróf a felszínen tartózkodik. De
mert fennállt a lehetőség, hogy a Tythe elleni akció csupán egy
gondosan kiszámított, elterelő hadművelet, Palpatine törzstiszti kara
egyetértett abban, hogy csupán egyetlen harccsoportot, válasszanak
le a Külső Gyűrűben állomásozó flottákból. Ugyanezen tisztek nem
látták értelmét a felszíni inváziónak, legfeljebb egy nagyobb léptékű
légitámadásnak. Végül eldöntötték, hogy megelégszenek egy
szőnyegbombázással egybekötött vadásztámadással. Úgy vélték,
ennyi bőven elég lesz ahhoz, hogy Dooku megfutamodjon; ez az
eljárás összhangban állt azzal a stratégiával, amely szerint a
szeparatistákat ki kell szorítani a Galaxis spirális karjaiba.
A Palpatine-hoz hű tisztek nézeteivel ellentétben a Jedik

230
ragaszkodtak ahhoz, hogy igenis meg kell próbálni élve elfogni
Dookut.
Obi-vant és Anakint nem kellett emlékeztetni arra, hogy mi történt
néhány héttel korábban a Cato Neimoidián, amikor Gunray
helytartóra vadásztak, de a világért sem mondtak volna le annak
lehetőségéről, hogy végre elkapják a Szith Nagyurat.
A Vörös-osztag tervezett belépési pontja a Tythe északi pólusától
húsz fokkal délre volt, ahol a szeparatista hajók eléggé szétszóródtak.
Mivel a droidharcosok végeérhetetlennek tűnő hullámokban áradtak
ki a Lucrehulk-hordozók ívelő karjainak végéből, továbbá a hatalmas
hadihajók turbólézerlövegei lankadatlan buzgalommal ontották a
fékezhetetlen energianyalábokat, Anakin vadul cikázva vezette át a
kötelékét az ellenséges flotta kellős közepén.
– Sehol sem látom Grievous cirkálóját – állapította meg
türelmetlenül. – Sőt a szeparatista vezérkar hajói sincsenek itt.
Obi-van a fénylő vonalráccsal fedett támadás jelző képernyőre
pillantott, és higgadtan válaszolt:
– Így eggyel több okunk van hinni abban, hogy a grófot Sidious
rendelte ide.
– Akkor hol vannak a többiek?
Ez a gondolat már hosszú pillanatok óta foglalkoztatta Obi-vant
is.
– Dooku biztosan tudja – felelte mosolyogva. – Majd
megkérdezzük tőle, ha lefegyvereztük és megbilincseltük.
Nem tréfálkozhatott tovább, mert a műszerfalán villogni kezdett a
fedélzeti taktikai elemző képernyője. Obi-van leolvasta az adatokat,
és elkomolyodva beleszólt a mikrofonjába:
– Figyelem, Vörös-egységek! Az a csatahajó ott, tizenegy óránál
irányt vált, hogy elkapjon minket.
– A Keselyűk leváltak – fűzte hozzá szenvtelen hangon Vörös
Hármas –, felénk tartanak.
Obi-van nyugtázta az információt, és kiadta az utasítást:
– Minden energiát a hátulsó pajzsokra. Kikerüljük őket.
– Akkor nagyon letérünk az útirányról! – vetette ellen Anakin.
– Már majdnem a belépési pontnál vagyunk – erősködött Obi-van.

231
 – Az a csatahajó nem fog csak úgy félreállni. Zárkózzanak fel
mögém! – parancsolta Anakin. – Megmutatjuk nekik, hogyan tudunk
rögtönözni.
További vitára már nem maradt idő. Obi-van beállt a vezérgép
mögé, és begyújtotta a tolófúvókáit. A Vörös-osztag egysoros
vonalba fejlődött, felgyorsított, és a csatahajó felé vette az irányt.
– Készítsék a protontorpedókat – rendelkezett Anakin –,
célozzanak az energiacellákra!
A hatalmas hajó elhárító lövegei sorban ráálltak a feléjük tartó
vadászgépekre, és heves tüzet zúdítottak rájuk. Két dugóhúzó-pályán
száguldó rakéta telibe találta a Vörös Tízest és Tizenkettest, akik
mindketten elhamvadtak egy-egy dühödt tűzfelhőben. A szeparatista
tisztek valószínűleg ráébredtek a sebezhetőségükre, mert további
droidvadászok röppentek ki a dokkokból. Ám abban a pillanatban,
amikor a csatahajón kikapcsolták a védőpajzsokat, hogy
begyújthassák a manőverező hajtóműveket, a Vörös-osztag lecsapott.
A tizenegy vadászgép egysoros vonalban közeledett a csatahajó
karcsú dereka felé. A pilóták hamarosan megpillantották a
célpontjukat, a hatalmas tat és a vékony középső törzs találkozásánál
sorakozó jókora, henger alakú energiacellákat. Anakin a csatahajó
fölé siklott, szűk ívben balra fordult, aztán közvetlenül a horpadozott
páncélhéjazat felett nyílegyenesen a tat felé süvített. A köteléke
pillanatok alatt lőtávolba ért, ekkor kiadta a parancsot:
– Indítsák a torpedókat!
Obi-van finoman meghúzta az elsütőbillentyűt, aztán a
tekintetével követte az iszonyatos sebességgel előretörő lövedékeket.
A háta mögött a Vörös-osztag ugyanígy tett. Anakin azonnal jobbra
fordult, hogy elvigye a kötelékét a csatahajó közeléből. A torpedók
sorban megtalálták a célpontjaikat. A pusztító detonációk nyomán
hatalmas lángoszlopok és gázcsóvák törtek elő a cellákból.
– Ennek vége! – állapította meg elégedetten Anakin, mialatt a
rajával együtt a Tythe felé fordult.
Néhány pillanattal később a megsebzett csatahajó felrobbant. A
gömb alakban szétterjedő, izzó gázok végigsöpörtek a menekülő
vadászokon. A Vörös Kilences eltűnt a hatalmasra fúvódó,

232
törmelékkel teli tűzgömbben, míg a mindkét szárnyától megfosztott
Vörös Hetes vadul pörögve elhúzott a mélyűr felé.
Obi-van hamar visszanyerte az uralmát hevesen bukdácsoló gépe
felett, és ismét beállt a vezérgép mögé.
– Belépési pont tizenöt másodperc múlva – közölte higgadtan
Anakin. – A tehetetlenségi kiegyenlítőket állítsák a maximumra.
Minden energiát az elülső pajzsokra. Fékezés a jelzésemre…
Obi-van két kézzel markolta az erősen remegő kormányt,
miközben a kötelék belemerült a Tythe légkörének felső, ritkás
rétegeibe. Pillanatokig azt hitte, hogy fogai kirázódnak az
állkapcsából, hogy a nyomástól kirobban a szeme az üregéből, aztán
beszakad a dobhártyája, végül beroppan a mellkasa, és összezúzza a
szívét.
Valahol a közelben fények villantak, és elhúztak a fülkéje mellett.
Gyorsan körülnézett, és meglátta, hogy fél tucat droidvadász
követte őket a Tythe gravitációs mezőjébe.
Mivel a Keselyűk személyzet nélkül repültek, nem kellett
törődniük a durva gyorsulás és lassulás élőlényekre gyakorolt
hatásaival, így elméletileg képesek voltak a vadászoknál gyorsabban
és pontosabban végrehajtani a leszállást. Ám ahogyan a súrlódás
következtében a gépek kezdtek felhevülni, sorban feléledtek bennük
az önvédelmi protokollok, melyek utasították a gépagyakat, hogy
finomítsák a leereszkedés szögét. Néhány droidnak már így is késő
volt. Előbb csak kisebb, kiálló alkatrészek váltak le róluk, aztán
fokozatosan darabokra hullottak, végül hosszan elnyúló lángcsóvát
vontatva maguk mögött, tüzes meteoritként zuhantak a mélybe.
Miután a Vörös-osztag hajmeresztő sebességgel áttört a légkör
alsó rétegeiben nyújtózkodó felhőtakarón, egy légörvény megdobta
Obi-van gépét, amely pörögni kezdett a hossztengelye körül. A Jedi-
mester őrülten forgó kaleidoszkópnak látta a bolygó felszínét,
amelynek alapvetően fehér és barna színeibe néha kék és zöld csíkok
is vegyültek.
Anakin kiáltása szinte mennydörgésként érte a fülét:
– Húzd fel, mester! Fel az orrát!
Obi-van hatalmas erőfeszítések árán, részben az Erőre

233
támaszkodva kihozta a gépét az eszelős forgásból, aztán addig húzta
maga felé a kormányt, amíg a féktelen zuhanás jóval kezelhetőbb,
lapos szögű ereszkedéssé szelídült. A gép alatt egy halott óceán
szürke hullámai görögtek, felszínükön mocskos jéghegyek és
jégtáblák úsztak. Obi-van előrenyúlt, és aktiválta a felderítő rendszer
felszíni letapogatóit. Néhány pillanattal később a nagy messzeségben
feltűnt néhány sziklás sziget, számos félsziget, végül egy kontinens
sivár partvidéke. A puszta földön rég kiszáradt folyóágyak kígyóztak,
közöttük kopár, elpusztult fákkal borított, barnás dombok
emelkedtek.
Egy tönkretett világ terült el Obi-van szeme előtt.
– Létszámellenőrzés – mormolta a sisakmikrofonjába.
Öt hang válaszolt a parancsra. A Vörös Nyolcas és a Tizenegyes
odavesztek a leereszkedés során.
– Álljanak rá a célkoordinátákra! – parancsolta Anakin.
A Vörös-osztag szívszorító látványt nyújtó táj felett repült, amely
egykoron éppoly buján zöldellt, mint Theed környéke a Naboo-n.
Immár egy kihalt kősivatag volt, leszámítva egy-két foltot, ahol
helyi, egzotikus növények éltek a barnás-vöröses vizű tavakban,
amelyeknek partjait megkeményedett, sárga és fekete kéreg borította.
A Tythe-on valaha plazmát bányásztak, méghozzá olyan
mennyiségben, hogy a készletekből még kereskedésre is futotta. Ám
a kapzsiság lázában égő LiMerge veszedelmes kísérletekbe fogott. A
vállalat kutatói új módszereket kerestek, amelyekkel megfelelő
hőmérsékleten tarthatják a szuperforró, ionizált gázt. Aztán a
nukleáris fűtőanyagokkal beindított láncreakció végigszaladt a Tythe
északi féltekéjét behálózó csővezeték-rendszeren, megsemmisítette a
plazmafeldolgozó üzemeket, és évtizedekre lakhatatlanná tette magát
a bolygót.
– A célpont tíz kilométerre van, nyugati irányban – közölte
Anakin. – Készüljenek, a légvédelmük hamarosan rákezdi!
A megfogyatkozott kötelék átrepült egy fennsík pereme felett,
majd lezúdult egy széles völgybe, amelynek alján csillaghajók
tucatjai és harci gépezetek százai sorakoztak.
A völgyteknő mélyén Pergőtűz-osztályú droidok gördültek elő,

234
hogy felszín-levegő rakéták tucatjaival fogadják a betolakodókat. A
Kereskedelmi Szövetség leszállóegységeinek turbólézerlövegei vörös
és lila fénycsíkokkal szórták tele a sárgásszürkés égboltot. Harci
robogók röppentek a levegőbe, és lövészdroidok osztagai siettek a
csapatszállító siklók felé.
Mivel eszközök híján a vadászgépek nem védekezhettek egy ilyen
heves támadással szemben, a megtépázott Vörös-osztag széles ívben
észak felé vette az irányt, hogy mielőbb eltávolodjon a veszedelmes
zónától. Menet közben valamennyien villámgyors fordulókkal
kerülgették a plazmasugarakat, és a hőkereső rakéták halálos
szilánkokat szóró robbanófellegeit.
Anakin és Obi-van kilőtték az utolsó protontorpedóikat is, hogy az
utat megtisztítva megmentsék a Vörös Hármast, Négyest és Ötöst, de
a próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult. Ugyanakkor a
lézerágyúikból leadott sorozataik számtalan siklóval végeztek, és
alaposan megritkították a lövészdroidok seregét. A nagy tűzerejű
lövegek találataitól a droidok megperzselődve, darabokra szakadva
szóródtak szét a szennyezett talajon. R4–P17 szinte szirénázott
kétségbeesésében, miközben Obi-van csontrepesztő manőverekkel
vitte át a gépét a felfelé áramló energianyalábok és a légi robbanások
izzó tűzfelhői között.
Hirtelen a Vörös Hatos is elenyészett egy röpke, de annál
pusztítóbb detonációban.
Amikor végre kivergődtek a légelhárítás össztüzének sűrűjéből,
Anakin felzárkózott egykori mestere mellé.
– Ketten maradtunk – dörmögte komoran Obi-van a mikrofonjába.
– Mester, három óránál – felelte minden sajnálkozás nélkül
Anakin –, ott, a leszállóplatformon!
Obi-van kinézett a fülke jobb oldali ablakán. Hatalmas
plazmafeldolgozó üzem terült el mellettük. A beroppant kupolák és a
tetejüket vesztett épületek mélyén jól látszottak az eldőlt tartályok, a
felrobbant reaktorok, a leszakadt futójárdák. A komplexum közepén
hatalmas, hatszögletű betontömb magasodott, amelynek felső lapját
gyakorlatilag elborították az ellenséges droidvadászok. És a
különféle típusú gépek gyűrűjében, a platform kellős közepén egy

235
különleges formájú űrjármű állt.
– Dooku csillagszlúpja…
Alighogy Obi-van kimondta a vészjósló szavakat, harci droidok
rajzottak elő a telep szinte valamennyi épületéből és a leszállópálya
alól. Az égre emelték a sugárvetőiket, és mintegy varázsütésre,
egyszerre tüzet nyitottak a közelükben portyázó vadászgépekre.
– Aligha mehetünk a főbejáraton át – állapította meg Obi-van.
– Akkor keresünk egy másik kaput – válaszolta Anakin, miután
maguk mögött hagyták az újabb tűzfüggönyt. – Menjünk, mondjuk,
az északi nagy kupolán keresztül!
Obi-van kinézett a részben beomlott, óriási félgömbre. A hatalmas
plazmatároló fedele hiányzott, és a felső nyílása elég tágasnak tűnt
ahhoz, hogy egy vadászgép berepüljön rajta.
Obi-vannak elég volt néhány pillantás, és máris feltámadtak benne
a balsejtelmek.
– És mi van, ha maradt még benne radioaktív szennyeződés? –
tépelődött félhangosan.
– Te a sugárzás miatt aggódsz? – Anakin felkacagott, és
hozzátette: – Ugyan, mester, valószínűleg már magába a leszállásba
belepusztulunk!

Harmincnyolcadik
fejezet
Ötvenhárom légikikötőjével, több száz privát turbóliftjével,
ezernyi rejtett biztonsági rendszerével, hatalmas falakkal körülvett,
parkosított átriumával a Republica 500 önmagában véve is egy külön
világ volt. A Szenátus-kerületnek és a Nagyköveti Szektornak ez az
égbe nyúló, páratlan ékessége több műszaki berendezést tartalmazott,
mint számtalan világ a Külső Gyűrűben, és több lakója volt, mint
másutt egész bolygóknak.
Az eredetileg klasszikus stílusú, egyszerű hivatali épület az
évszázadok folyamán egyre terebélyesedett, míg végül
236
toronyházakból, lépcsőkből, emeletekből, liftekből, belső
sétányokból és terekből, fiatornyokból és erkélyekből álló, heggyé
magasodó, összefüggő épületegyüttessé növekedett.
A folyton magasabbra és magasabb épített, szinte organikusan
egymásba fonódó építmények úgy törtek az ég felé, mintha a
coruscanti napfényért versenyeztek volna. A gigászi komplexum
legtetején luxuslakosztályokkal teli, több szintes korona ült,
amelyből még egy utolsó, karcsú torony nyújtózkodott a világűr felé.
A reggeltől estig napfényben fürdő, a fejét a felhők fölé emelő
Republica 500 legfelső szintjeiről a kiválasztott kevesek valóban
lefelé néztek a városbolygóra.
A lenyűgöző építmény pontosan azért vált az elégedetlenek
céltáblájává az egész Galaxisban, mert minden másnál hívebben
szemléltette Coruscant aránytalanul nagy gazdagságát és kivételezett
helyzetét. A távoli világok lakói közül sokan inkább a Republica
500–ban látták a gőgös és tehetetlen Szenátus jelképét, mintsem
magában a Szenátus gombát formázó épületében.
Mace úgy érezte magát, mintha a mellkasára nehezedne a fölötte
tornyosuló épület egész tömege, amikor a Gyártelep felől érkezve
belépett a Republica 500 alagsorának legfelső szintjére, amely
voltaképpen egy óriási oszlopokkal teli, irdatlan betonbarlang volt.
Mindenfelé gépek százai búgtak, dübörögtek és visítottak, miközben
árammal, hűtött vagy melegített vízzel és levegővel látták el a
felettük lévő tízezernyi helyiséget. Akármilyen mélyen fekvőnek tűnt
az alagsor, így is vagy száz méterrel terült el Coruscant igazi mélye,
és több mint kétszáz méterrel a bolygó eredeti, természetes felszíne
felett.
A keresőcsapat órákig várakozott az alagút torkolatában, mire a
Republica 500 biztonsági szolgálatának parancsnoka megadta nekik
a belépéshez és a kutatáshoz szükséges engedélyeket. Mace egy
darabig azt fontolgatta magában, hogy egyenesen Palpatine-hoz
fordul, akinek szintén volt itt egy lakosztálya, természetesen a korona
legfelső emeletén. Végül elvetette az ötletet, mert úgy sejtette, hogy
Sidious nyoma már így is kihűlt, vagy éppen beleveszett a
betonpadozatot borító milliónyi lábnyomba.

237
 – Hacsak nem találunk kimondottan erre utaló nyomokat –
jelentette ki Dyne kapitány, mialatt kikapcsolta hordozható
számítógépét –, nem vehetjük biztosra, hogy a célszemély valóban
belépett-e az alagsorból magába a Republica Ötszázba. Lehet, hogy a
különféle járatokon át az alsó légikikötők felé távozott.
– Más szóval, innen akármerre mehetett – egészítette ki Shaak Ti.
– Sajnos, így állunk – összegezte Dyne.
Mace megfordult, és visszanézett abba az alagútba, amelyen
keresztül elérték az épületet.
– Lehet, hogy útközben nem vettünk észre valamit? – vetette fel
komoran.
– Ezt kizárhatjuk, uram – vágta rá magabiztosan a hírszerző tiszt
–, a droidok szenzorai mindenre rátalálnak.
A Jedi-nagymester ekkor a mocskos padozatra mutatott, és
megkérdezte:
– Mivel magyarázza, hogy itt hirtelen véget érnek a nyomok?
Dyne összepréselte az ajkait, és megrázta a fejét.
– Esetleg az illető itt újra járműre szállt – találgatott.
– Végül is a módszer mindegy – vágta el a további feltételezéseket
Mace. – A lényeg, hogy meg kell keresnünk a nyomok folytatását.
A kapitány aggodalmas képet vágva körülhordozta a tekintetét a
hatalmasan terpeszkedő alagsoron, közben elmélyülten bólogatott,
végül kijelentette:
– Sokkal több kutaszdroidra lesz szükségünk.
– Mennyire? – kérdezte Mace.
– Rengetegre.
– Mennyi időbe telik idehozni őket, és átvizsgálni az egész
szintet? – állt elő az újabb kérdéssel Shaak Ti.
A kapitány elkeseredetten felsóhajtott, és sorolni kezdte:
– Hát, figyelembe véve ezt a tengernyi gépet, a több tucat
becsatlakozó folyosót, a szeméttárolókat, a felvonókat és
raktárakat…, még csak megbecsülni sem tudom. Ráadásul további
engedélyekre lesz szükségünk.
– Minden szükséges engedélyt megkapnak – biztosította Shaak
Ti.

238
 Mace gondterhelten körülnézett, és megjegyezte:
– Valószínűleg meg kell vizsgálni az összes oldaljáratot, de még a
külső falak környékét is!
– Az hetekbe telik, uram – válaszolta óvatosan Dyne.
– Akkor minél előbb hozzáfogunk, annál jobb – bölcselkedett
keserűen Mace.
Dyne leakasztott a rádióját az övéről, és már éppen beleszólt
volna, amikor a lábuk alatt megrándult a betonpadozat.
– Földrengés? – csodálkozott Mace.
– Nem hinném… – felelte habozva Shaak Ti.
Egy második lökés is megrázta az alagsort, amely elég erős volt
ahhoz, hogy a mennyezetről por szitáljon alá, és a magasból a
csapatra zuhanjon néhány apróbb betonszilánk.
– Talán valami nekiment egy épületnek – vélekedett a kapitány.
Hirtelenjében Mace is ezt a magyarázatot tartotta a
legvalószínűbbnek. Nem ez lett volna az első eset, hogy egy ittas
vagy kimerült pilóta letér a szabad forgalmú égi sávokról, és a
gépével belecsapódik egy épület oldalába.
A következő rázkódást távoli, erős robbanás fojtott dörrenése
kísérte. Az alagsor lámpái egy pillanatra kihunytak, aztán ismét a
teljes fényükkel világítottak. Viszont ez a röpke áramkimaradás is
elég volt ahhoz, hogy a karbantartó droidok lázas ténykedésbe
fogjanak.
Ekkor, szintén valahol a messzeségben, felbőgtek a szirénák, és
lármázni kezdtek a vészcsengők.
– Nem működik a rádióm – közölte Dyne, miközben a mu–
tatóujjával a készüléke frekvenciaváltóját nyomogatta.
– Jóval a középső szintek alatt járunk – emlékeztette Shaak Ti.
– Az mindegy – válaszolta a kapitány a fejét csóválgatva –, ennek
akkor is működnie kellene!
Mace hirtelen felkavaró zavart érzett az Erőben, és ezzel együtt
valami mást is: veszélyt, rettegést, fájdalmat és halált.
– Hol a legközelebbi kijárat? – csattant fel éles hangon. Dyne
balra mutatva válaszolt:
– Az az alagút a keleti légikikötőbe vezet.

239
 A nagymester gondolatai szélsebesen kergették egymást. Hirtelen
elhatározással Valianthoz fordult:
– Parancsnok, Shaak Ti és én elvisszük magunkkal az osztagának
felét. Ön itt marad a többiekkel, és segítenek Dyne kapitánynak.
Folyamatos tájékoztatást kérek a fejleményekről!
– És velem mi lesz? – kérdezte egy gépi, de szinte sírós hang.
Mace előbb TC–16-ra, majd Dyne–ra pillantott.
– A droid is itt marad önökkel!
Azzal a két Jedi, a hátuk mögött a klónosztag felével, elviharzott a
távoli járat irányába.
A keleti kikötőbe vezető alagút szinte egyfolytában rázkódott,
mialatt a csapat áttört a különféle fajokhoz tartozó rémült gyalogosok
hol kifelé, hol befelé hullámzó tömegein.
A hatalmas, téglalap alakú, nyitott platformon emberek,
humanoidok és mindenféle más teremtmények rettegve lapultak a
járműveik, a légitaxik valamint az űrjachtok mellett, vagy éppen az
egy emelettel feljebb futó mágnesvasút helyi állomása felé rohantak.
A légi forgalom zajába kiáltások és sikolyok vegyültek. A szabad
forgalmú sávokon fejvesztett pánik uralkodott. Taxik, légibuszok és
teherhajók repkedtek nagy összevisszaságban. A gépek, miközben
kétségbeesetten igyekeztek elérni a háztetőket vagy a nagyobb
tereket, néha egymásnak, néha pedig az épületeknek ütköztek.
A magasból egy zömök, lángoló teherhajó zuhant az egyik
autonavigációs útvonal felé. Mialatt átszáguldott a sávokon, telibe
talált egy légibuszt, így onnantól a két jármű egymásba préselődve–
csavarodva, együtt folytatta a végzetes zuhanást az egyik kanyon
mélye felé.
Mace egy pillanat erejéig követte a tekintetével ezt az utolsó,
páros repülést, aztán felfelé fordította az arcát, és a halántékához
emelte a jobbját, hogy védje a szemét a nap sugaraitól.
Elmosódottnak és furcsán vibrálónak látta a távoli épületeket,
ahogyan a nyári hőségek idején szokta. Először nem tudta mire vélni
a különös benyomást, de rögtön észbe kapott, és odaszólt Shaak
Tinek:
– Aktiválták a kerület védőpajzsait!

240
 Tovább nézelődött, és hirtelen észrevette, hogy egészen fent, a
magasban valami rendkívüli dolog történik: színes fények villognak
a felhők fölött. Most már azt is hallotta, hogy tompa,
mennydörgéshez hasonlatos robajlások visszhangzanak a
toronyházak között. Messze délen Coruscant halványkék felső
légkörét fehér, vörös és lila csíkok szabdalták ezerfelé.
Shaak Ti gyönyörű szeme hatalmasra tágult a csodálkozástól,
amikor a társa felé fordult.
– Megtámadtak minket… – suttogta hitetlenkedve.
Mace előkapta a rádióját, átváltotta a Jedi Templom
hullámhosszára, és a füléhez emelte a készüléket.
– Semmi, csak a háttérzaj – állapította meg csalódottan néhány
pillanattal később.
– Biztosan a védőpajzs árnyékolja le – felelte Shaak Ti, de rögtön
kétkedő kifejezés jelent meg szabályos arcán, és felvetette: – Vagy
talán zavarják a rádióforgalmat!
Mace nagyot fújtatott, és az osztag felé fordult.
– Próbálják lecsendesíteni és irányítani, akit csak lehet!
Igyekezzenek elfojtani a pánikot! – parancsolta, majd miután a
klónok csatárláncba állva elindultak az alagút felé, Mace a társa felé
fordult: – Keresd meg a főkancellárt, és juttasd biztonságos helyre.
Amint tudok, küldök erősítést!

Harminckilencedik
fejezet
Dooku gróf a plazmakitermelő telep adattároló archívumában
várta Kenobi és Skywalker megérkezését. A kupolát formázó
főcsarnok minden mérték szerint óriási volt: legalább harminc méter
magas, míg az átmérője meghaladta a kilencven métert is. Dooku
maga elé képzelte, hogy milyen lehetett itt az élet a katasztrófa előtt,
amikor még helyi lakosok és idetelepült munkások százai sürögtek–
forogtak a magasba ívelő falak között. Az élőlények eltűntek innen,
241
viszont a könyvtárarchívum állva maradt, sőt lényegében sértetlenül
vészelte át a bolygót sújtó csapást, amely tény a tervezőinek és
építőinek szakértelméről tanúskodott.
Dooku körülhordozta a tekintetét a falakat vagy nyolc méteres
magasságig eltakaró, holokönyvekkel és adattároló lemezekkel
telezsúfolt polcokon. A tengernyi kötetet és lemezt túl sok sugárzás
érte ahhoz, hogy elszállítsák innen akárcsak egy részüket is. A gróf a
fenséges látványban gyönyörködve mélységesen megértette
mindazokat, akiken szinte vallásos áhítat lett úrrá, valahányszor csak
átlépték egy-egy könyvtár küszöbét. És azokat is megértette, akik
úgy hitték, hogy a legkomorabb titkok lapulnak az ősrégi könyvtárak
mélyén.
Például az olyan Jediket, mint Kenobi és Skywalker, akik hinni
akartak az ilyesmiben. Dooku úgy vélte, hogy ők ketten, noha
döbbenetesen naivak, ugyanakkor módfelett kitartóak és – vajon
merészelje bevallani, legalább saját magának? – egészen
rendkívüliek.
Rendkívüliek abban, hogy gyakran hajmeresztő kockázatokat
vállalnak.
Rendkívüliek abban, hogy mennyire tartják magukat rég
idejétmúlt eszmékhez.
De még abban is, hogy rendíthetetlen, bár téves igazságérzetüktől
vezérelve nyílegyenesen bekormányozták a gépeiket a telep
legnagyobb plazmatárolójába, és mégis életben maradtak. Ezek az
emberfeletti hőstettek szinte meggyőzték Dookut arról, hogy velük
van az Erő.
Csak ne lehetne őket oly könnyedén manipulálni!
Darth Sidious ismét, már az ő saját döntésük előtt megjósolta,
hogy miképpen fognak cselekedni. A Nagyúrnak ez a képessége nem
annyira a jövőbe látáson, mint inkább a jelen folyamatainak tökéletes
megértésén alapult. Természetesen maga Sidious sem volt
tévedhetetlen. Meg lehetett lepni, és ki lehetett hozni a sodrából –
mint például a lépegetőtrón esetében –, ha nem is sok időre. Az Erő
sötét oldalának uralása felruházta őt azzal a képességgel, hogy
olvasni tudott a jövőt formáló áramlatokban, és világosan látta, hogy

242
miközben ezek az áramlatok többfelé elágazhatnak, korántsem
határtalanok.
Sidioust egyebek mellett ez a felismerés különböztette meg
Yodától. A Jedik atyamestere szilárdan hitte, hogy a jövőt nem lehet
megfejteni, mert olyannyira mozgásban van, főleg azokban a
korszakokban, amikor a sötét oldal erőre kap. De Yodától hogyan is
lehetne elvárni a tisztánlátást, ha folyton behunyva tartja az egyik
szemét?
Ráadásul szándékosan.
A Jedik magától értetődő ténynek fogadták el, hogy ha valaki
átadja magát a sötét oldalnak, azzal mindörökre elvágja magát a
fénytől, holott valójában pontosan a sötét oldal nyitotta meg az illető
előtt az Erő teljes spektrumát.
Dooku úgy vélte, a Jedik éppen akkor követnek el végzetes hibát,
amikor azt hiszik, hogy egyedül az övék az Erő használatának joga
és dicsősége. Ez a fajta felfogás tisztán megmutatkozott például
abban, ahogyan Kenobi és Skywalker a Geonosison vívott párbaj
során segítségül hívták az Erőt: kézmozdulatokkal nyitogatták az
ajtókat, hasonlóképpen távolították el az útjukból a különféle
akadályokat, természetfelettinek tűnő gyorsasággal és ügyességgel
pattogtak ide-oda, és úgy forgatták kéken izzó energiapengéiket,
mintha magának az Erőnek az akarata irányította volna minden
mozdulatukat…
Töprengés közben a gróf lehajolt, és az előre kiválasztott helyre
állította a hordozható holovetítőt. Villámgyorsan ellenőrizte a
készüléket, majd friss léptekkel elindult a főcsarnok északi oldalából
induló folyosó felé. A járat végén felsietett egy hosszú lépcsőn, majd
átvágott egy sor fertőtlenítő kamrán, végül eljutott az épület legfelső
szintjének oldalába épített vezérlőközpontba.
Sietve elhelyezte és bekapcsolta a második holovetítőjét is, majd
beállt a kamera elé. Valami erősen zavarta a vételt, mert az archívum
főcsarnokából korántsem érkeztek olyan tiszta képek, mint szerette
volna, ráadásul a készülék hangszóróiból folyamatos sercegés áradt.
Dooku nem sokáig bosszankodott, mivel egyedül az számított, hogy
Kenobi és Skywalker lássák és hallják őt.

243
 Végül a két Jedi a déli főbejáraton keresztül beviharzott az
archívum hatalmas csarnokába, és rögtön mozdulatlanná dermedtek,
amint az északi ajtó közelében megpillantották az ő életnagyságú
holoképét. Mindenesetre a megdöbbenésük legfeljebb néhány
pillanatig tartott.
– Dooku! – hördült fel az ifjú Skywalker olyan hangon, mintha
már a puszta kiáltásával elrettenthetné az ellenségét. – Mutasd meg
magad!
Néhány emelettel feljebb a gróf üdvözlő gesztussal széttárta a
kezeit, gúnyosan biccentett, és beleszólt a holovetítő mikrofonjába:
– Látom, meglepődtél, ifjú Jedi! Nem így képzelted a
viszontlátást?
Válasz helyett Kenobi finoman megérintette Skywalker vállát,
mire mindketten nekiláttak, hogy az Erőn keresztül letapogassák a
csarnokot.
– Nem fogtok megtalálni, Jedik…
– Tudjuk, hogy itt vagy a közelben, Dooku! – szólalt meg hirtelen
Kenobi, és a hangját bosszantó recsegés kísérte. – Érezzük a
jelenlétedet!
Dooku csalódottan felsóhajtott. Nem hallgatnak rá. Ráadásul, a
csarnokból érkező képek minősége tovább romlott. Inkább az Erőn,
mintsem a holorendszeren keresztül azt látta, hogy a két Jedi rövid
tájékozódás után megindul az északi ajtó felé, amelyen keresztül
néhány perccel korábban ő maga is távozott az archívumból.
Gondolatban ismét elismeréssel adózott ellenségei képességeinek.
Hiába sajátította el az Erőn belüli elrejtőzésre alkalmas Quey-
módszereket, mégis rátaláltak!
A gróf ismét sóhajtott. Végül úgy döntött, legfőbb ideje annak,
hogy Sidious óhajának megfelelően elszórakoztassa őket. Előhúzott
az övéből egy tenyérnyi távirányítót, és jobb hüvelykjével beütött
egy rövid számsort az apró, numerikus billentyűzeten.
A következő pillanatokban fémesen csengő léptek hangos
robajlásával kísérve ötven lövészdroid csődült be a főcsarnokba,
annak keleti és nyugati bejáratán keresztül.
Skywalker ekkor odaszólt egykori mesterének, ám a beszédét

244
hangos sistergések zavarták, így Dooku csak töredékesen értette:
– kezdem… hinni… elég lesz… utálom a felfordulást… Mialatt
az ifjú Jedi beszélt, aktiválta, és a jobb válla fölé emelte a
fénykardját.
Kenobi könnyed terpeszállásba ugrott, maga elé, rézsútosan lefelé
szegezte a saját fegyverét és szinte derűsen válaszolt:
– Akkor lássunk… csináljunk rendet!
Dookut mélyen megérintette ez a baráti és bajtársi viszony, és
elmosolyodott. Valami azt súgta neki, hogy Darth Sidious alighanem
téved, ha arra számít, hogy az ifjú Skywalker valaha is átáll a sötét
oldalra.
A hüvelykujjával lenyomta a parancsközlő billentyűt.
A főcsarnokban eddig mozdulatlanul várakozó droidok egyszerre
az oldalukhoz rántották a sugárvetőiket, és szintén egyszerre tüzet
nyitottak.

Yoda teljesen átadta magát az Erő áramlatának. Néha, amikor ez

az áramlat gyors volt és tiszta, képes volt Jedi-társainak szemén
keresztül látni, mintha ők a Templom egyfajta távoli szenzorai lettek
volna. Néha pedig, amikor az áramlat úgy száguldott, mintha valami
magas hegycsúcsról zúdult volna le, meghallotta Qui-gon Jinn
hangját, éppoly tisztán, mintha a nagymester elevenen állt volna
mellette.
– Yoda mester – mondta neki egyszer Qui-gon –, még mindig sok
a tanulnivalónk. Az Erő továbbra is csupán egy részlegesen
megfejtett kód. De rábukkantunk néhány újabb megoldókulcsra.
Hamarosan erősebbek leszünk, mint valaha voltunk…
Ez a nap nem tartozott a kivételes alkalmak közé. Ezen a napon
örvények zavarták az áramlatot, vízi csapdák, amelyeknek morajlása
elnyomta azokat a hangokat, amelyeket Yoda hallani kívánt. Ezen a
napon az áramlat nem áttetszően tisztán, hanem sárosan, zavarosan
hömpölygött, mintha távoli partok homokja vörösre festette volna.
Yoda szorosan összepréselte a szemhéjait, amelyek alatt a
szemgolyói úgy forogtak és táncoltak, mintha képtelenek lennének
ráfókuszálni egy bizonyos tárgyra. Hirtelen látomása támadt. Egy

245
sötét, hosszan elnyúló üregben állt, melynek mennyezetéről
halványkék fátylak lógtak. Félrevonta az elsőt, ám mögötte nem a
keresett igazságot találta, hanem csupán egy újabb fátylat, majd még
egyet és még egyet…
Ezen a napon a sötét oldal meghiúsította valamennyi, a
tisztánlátásra tett kísérletét.
Ez az élmény még mindig újdonságként hatott rá.
Noha évszázadok óta gyakorolta a jövőbe látás tudományát,
sokáig nem találkozott ezzel a különös érzéssel. Persze, a sötét oldal
sosem tűnt el teljesen – ott lapult valahol a felszín alatt, ahogyan egy
rovar meghúzza magát a fémpadló elemei alatt –, és Yoda világosan
érzékelte, hogy ez a titokzatos hatalom mindig tovább erősödött,
valahányszor hibát vétettek a Jedik vagy a Köztársaság vagy a két fél
együttesen.
Az agg nagymester azt is tudta, hogy a Jedik időnként
belekeveredtek a Köztársaság tévedéseibe. És ezt gyakran tudatosan
tették, sőt néha előfordult, hogy a két fél cinkosan összejátszott. A
Jedik hagyták, hogy a sötét oldal gyökeret verjen. Hagyták, hogy a
gőg megfertőzze a Rendet. A hatalom megtartása lett az elsődleges
céljuk. A Jediket elbizakodottá tették a győzelmeik és a térhódításuk.
Néhány Jedi úgy hitte, hogy Yoda vagy nincs tudatában ezeknek a
baljóslatú folyamatoknak, vagy nem tett eleget annak érdekében,
hogy gátat vessen a sötét oldal áradásának. Néhányan azt hitték,
hogy a Tanács gyakran helytelenül, vagy ami még rosszabb,
kifejezetten ostobán cselekedett. Ezek a kétkedők egyszerűen nem
értették meg, hogy ha a sötét oldal egyszer gyökeret vert, onnantól
már elkerülhetetlen a felemelkedése, és ezt a folyamatot csakis az az
egyetlen teremtmény tudja visszafordítani, aki az egyensúly
helyreállítására született.
Yoda tudta magáról, hogy nem ő az a bizonyos teremtmény. Hiába
minden tapasztalata, évszázadok alatt felhalmozott tudása, hiába
elsőrangú kardforgató… Még a sötét oldal hatalma sem volt
ismeretlen a számára. Éppen ezért tudta, hogy menynyire
veszedelmes az új Szith Nagyúr. De még ő maga sem érzékelte a
veszélyt, amíg nem vívott meg Dookuval a Geonosison.

246
 Akkor végre, oly sok év után, teljes valójában megértette a
szörnyű helyzetet.
Az ezerévnyi önkéntes száműzetésük alatt a Szith-ek nem csupán
a megfelelő időt várták, hogy visszatérjenek, és bosszút álljanak
minden sérelmükért, hanem egy olyan valaki megszületését is, aki
elég erős ahhoz, hogy teljességgel magába fogadja az Erő sötét
oldalát, és annak tökéletes eszközévé váljon. Ez a valaki Sidious lett,
aki idővel akkora hatalomra tett szert, hogy tökéletesen elrejtőzött.
Még azt is megengedheti magának, hogy Dookun keresztül a Jedik
tudomására hozza a létezését, akik még így sem tudnak rátalálni.
És éppoly gőgös, akár a Jedik. Szilárdan hiszi, hogy az ő útja az
egyetlen járható út.
Vajon tud Skywalkerről?
Minden bizonnyal. Mivel is lehetne jobban biztosítani a végső,
teljes győzelmet, mint a Kiválasztott meggyilkolásával vagy
megrontásával? Még ha nem is ő a Kiválasztott, olyannyira átjárja az
Erő…
Valaki, akit maga az Erő nemzett, mondaná erre Qui-gon, akiben
különös módon sosem merült fel, hogy Anakin anyja esetleg nem
mondott igazat, amikor azt állította, hogy a fiúnak nem volt apja.
Yoda biztosra vette, hogy a Szith-ek tudnak Skywalkerről. Csak
azt nem tudta kiszámítani, hogy az ifjú Jedi vajon hogyan fog
viselkedni, amikor majd megpróbálják átcsábítani a sötét oldalra…
Hirtelen felpattantak a szemei. Zavar keletkezett az Erőben,
méghozzá olyan mértékű, hogy kilódította őt az áramlatból.
Gondolatainak parancsára feltárultak az ablakok redőnyei. Yoda
kinézett Coruscantra, a Gyártelepre és az azon túl fekvő területekre.
Az égbolton furcsa fényjelenség játszott. A gyülekező felhők felett
vörös és arany színben derengő füst gomolygott. A magasban,
valahol a légkör és a világűr határán vörös, sárga és lila fények
cikáztak. Valami mozgott Coruscant felett – látni ugyan nem látta, de
érezte.
– Támadás… – mormolta hitetlenkedve az agg mester.
Lehetséges, hogy a Szith Nagyúr válaszol így az ellene indított
hajtóvadászatra?

247
 Yoda hirtelen azt is megérezte, hogy Mace a Templom folyosóin
rohan, egyenesen az ő kamrája felé, aztán éppen abban a pillanatban
fordult az ajtó felé, amikor Mace berontott rajta. Ezzel egy időben
egy lángoló teherhajó húzott el a Templom karcsú tornyai felett, és
heves robbanás kíséretében becsapódott valahová a Gyártelep
mélyén.
– Tiin, Koon, Ki-Adi-Mundi, és még néhányan már úton vannak
ide – zihálta Mace. – Elküldtem Stass Allie-t, hogy segítsen Shaak
Tinek, akit Palpatine védelmére rendeltem.
Yoda helyeselve bólogatott, és kijelentette:
– A főkancellár testőrei jól képzettek. De nekünk, Jediknek így is
meg kell mutatnunk, hogy aggódunk a személyes biztonságáért.
– A törzstiszti kartól érkező információk nagyon zavarosak –
folytatta Mace. – Annyi világos, hogy a támadás meglepte a honi
flottát. Néhány szeparatista kötelék áttört a védelmi burkon, még
mielőtt a flotta beavatkozhatott volna. A hírek szerint a flottánk
pillanatnyilag keményen tartja magát.
Yoda arcára haragról tanúskodó kifejezés költözött, amikor feltette
a kérdést:
– A parancsnokaink nem tartották szemmel a hiperűr visszatérési
pontjait?
Mace arcát is eltorzította a düh, mialatt válaszolt:
– A szeparatista flotta a Mélymagból ugrott ide.
– Azok a hipersávok titkosak! Csak mi ismerjük azokat, meg még
néhányan – az öreg mester Mace szemébe fúrta a tekintetét, és
komoran fejtegette: – Dooku korlátlan hozzáféréssel rendelkezett az
adattárhoz. Elég hozzáféréssel ahhoz, hogy eltüntesse a Kaminóra
vonatkozó összes utalást. És a jelekből ítélve elég hozzáféréssel
ahhoz, hogy tudomást szerezzen a Mélymagban történt legutóbbi
felfedezésekről.
Mace odament az egyik ablakhoz, és kibámult az égre.
– Ezt a támadást nem Dooku vezeti – mondta csendesen –, Obi-
van megerősítette, hogy ő most a Tythe-on van.
– Ezzel napvilágra került a Tythe elleni támadás jelentősége –
állapította meg Yoda. – Megint csak arra ment ki a játék, hogy minél

248
több Jedit küldjünk a Külső Gyűrűbe.
– Legközelebb Palpatine talán már odafigyel a Tanács
figyelmeztetéseire – morogta Mace.
– Valószínűtlen – válaszolta Yoda –, de, ahogyan te magad
mondtad, talán így lesz.
Mace visszafordult Yoda felé, és határozottan kijelentette:
– Ez Grievous. De nem tervezi Coruscant elfoglalását. Ahhoz a
Galaxis összes harci droidja is kevés volna.
– Megrémült és kétségbe esett – dünnyögte Yoda, inkább csak úgy
magának.
– Kötve hiszem – vitatkozott Mace –, ezek az érzések aligha
szerepelnek a vezérlőprogramjában.
– Nem Grievous-ről beszélek, hanem Sidiousról – pontosított
Yoda.
Mace néhány pillanatig eltöprengett, aztán komoran válaszolt:
– Ha ez igaz, akkor közelebb jutottunk hozzá, mint hisszük.
Viszont egy pillanatig sem gondolhatja komolyan, hogy a támadás
miatt lemondunk a további keresésről.
– Nem is erről van szó – felelte Yoda a fejét ingatva –, hanem
arról, hogy Grievous ezzel a lépésével demoralizálja Coruscantot.
Zaklatja azokat, akik jómódban élnek, és akik a hatalmat
gyakorolják. Ez a támadás sokakat megrémít, akik most majd
elmenekülnek innen, hogy biztonságos menedéket keressenek
maguknak. A támadás még a szenátorokat is megtöri!
Mace fel-alá járkált az ablak előtt, és hirtelen felcsattant:
– Ez megint arra fogja ösztönözni Palpatine-t, hogy
megháromszorozza a klónhadsereg létszámát! Hogy még több
hadihajót és vadászgépet építtessen, hogy még több világra sújtson
le. Ha a Szenátus megbénul, többé senki sem fog szembeszállni vele!
– Ebben a háborúban folyton újabb és újabb fordulatok követik
egymást – állapította meg Yoda –, vissza kell hívnunk minden
elérhető Jedit.
– A HoloHálózat működésképtelen – válaszolta Mace. – A
védőpajzsok teljesen megbénítják a felszíni rádióforgalmat.
Yoda bólintott, és kijelentette:

249
 – Akkor a vészjeladót fogjuk használni.

Negyvenedik
fejezet
A Republica 500-ba elérő, jórészt zavart és értelmetlen
rádióadások alapján Dyne először úgy gondolta, hogy pillanatnyilag
a gigászi épület alagsora a bolygó legbiztonságosabb helye. De most,
hogy a csapat felfedezte a Gyártelep óta követett nyomok valószínű
folytatását, kezdte úgy érezni, hogy az irdatlan üreg valószínűleg az
egész Galaxis legveszélyesebb helye.
Miután tudomást szerzett az űrben tomboló ütközetről, a Mace-től
kapott utasítások ellenére megszállta a kísértés, hogy felfüggessze a
kutatást, és további parancsért jelentkezzen a Hírszerzés
főhadiszállásán. De végül, részben Valiant parancsnok
magyarázatának hatására, belátta, hogy a keresőcsapat feladata
legalább olyan fontos a háború megnyeréséhez, mint a bolygót védő
flotta harca.
Így aztán, mialatt a további kutaszdroidok érkezését várták,
megkezdték az alagsor felderítését, noha csak felületesen, mintha
ezzel is beismernék, hogy a lehetetlenre vállalkoztak. A már meglévő
kutaszdroidok átvilágítottak egyes falszakaszokat, továbbá
átvizsgáltak számtalan üreget és mélyedést. Az alagsor lassan az
egész háborút leképező mikrokozmosszá vált, amelyben a
különítmény minden egyes tagja a saját szaktudásával járult hozzá a
munkához.
Szerencsére az épületen végigfutó, idegesítő rángások is
abbamaradtak. Dyne egy külső forrásától megtudta, hogy az első
rázkódásokat nem bombák, hanem egy, az űrből lezuhanó hajó
becsapódása okozta. A második, az előzőnél jóval hosszabbra nyúló
remegéssorozatot az épület saját turbólézerlövegei keltették, amikor
tüzet nyitottak a közelben elhaladó szeparatista hajókra.
A korántsem alapos kutatás harmadik órájában Dyne fejében
250
megfogant egy ötlet. Úgy érezte, fennáll a lehetősége annak, hogy
esetleg egy bizonyos coruscanti – talán maga a Szith Nagyúr – segít
koordinálni a támadást. Márpedig ha így van, akkor alighanem elő
lehet keríteni. A kapitány sejtette, hogy miután a HoloHálózat kiesett,
és a felszíni adásokat leárnyékolják a védőpajzsok, az illető nyilván
egy különleges hullámhosszon kommunikál az űrben keringő
egységekkel. Néhány pillanat múlva elhatározásra jutott, és utasította
a kutaszdroidokat, hogy figyeljék és kövessék nyomon a ritkán
használt frekvenciákon folyó üzenetváltásokat.
Dyne éppúgy meglepődött, mint mindenki más, amikor a lebegő
gépezetek furcsa, kódolt adásokra bukkantak, majd visszavezették a
csapatot oda, ahonnan megkezdték a kutatást: ahol az azonosítatlan
célszemély lábnyomai véget értek.
A droidok szerint a különös rádióadások pontosan a lábuk alól
eredtek. A gépek arra is fényt derítettek, hogy az a jókora, kerek
betonlap, amit mindeddig az alagútból kifutó vágány végpontjának
hittek, valójában egy mozgó platform. Ezúttal viszont, a robogót
rejtő folyosóval ellentétben, hiába kerestek rejtett kapcsolópanelt.
Ekkor Dyne utasítására a kutaszdroidok hol az emberi fül számára
hallható tartományon belüli, hol azon kívüli hullámhosszokon rövid
rádióadásokkal próbáltak kapcsolatba lépni a platform
vezérlőrendszerével, amely hamarosan válaszolt is az egyik hívásra.
A droidok furcsa, füttyökből és ciripelésekből álló párbeszédbe
bonyolódtak a platform elektronikájával. Hamarosan halk kattanás
hallatszott. A betonlap lesüllyedt néhány ujjnyit, és újra megállt.
Dyne eltöprengett azon, hogy vajon hová vezethet a kerek akna.
Coruscant számos más toronyházával ellentétben a Republica 500
alapja nem régebbi építményeken nyugodott, hanem tömör volt,
szinte egészen a bolygó természetes felszínéig. Legalábbis
elméletileg. Coruscant civilizált rétegei alatt bőven akadtak
feltáratlan területek, amelyekről az itteniek éppúgy nem tudtak
semmit, mint egy távoli bolygóról.
A kapitány végül úgy döntött, hogy kapcsolatba lép Mace
Winduval, és kikéri a véleményét. De végül, miután hosszú percekig
eredménytelenül próbálták rádión elérni a Jedi-mestert, ő és Valiant

251
arra az elhatározásra jutottak, hogy nélküle folytatják tovább a
kutatást.
Az osztag tagjai sorban ráálltak a körülbelül négy méter átmérőjű
betonlapra.
– Az már biztos, hogy ez a legveszélyesebb hely az egész
Galaxisban – dohogott izgatottan Dyne, miközben ő is
benyomakodott a klónok közé.
A kutaszdroidok utasításokat ciripeltek a vezérlőelektronikának,
és a platform elindult lefelé. A mozgásán nyomban érződött, hogy
nem lebegtető hajtóművek, hanem valószínűleg hidraulikus
emelőberendezések mozgatják. A kerek akna fala helyenként
összevissza repedezett, másutt sötét foltok tarkították.
– Ha van valaki odalent – mondta a kapitány Valiantnak –, akkor
már tud rólunk.
A jó tizenöt méteres ereszkedés végén a klónoknak nem kellett
szólni, anélkül is tudták a dolgukat. A platform még meg sem
állapodott alattuk, ők máris kibiztosították és lövésre emelték a
fegyverekeit, aztán szempillantás alatt szétrajzottak, és
tüzelőállásokat kerestek maguknak.
Húsz méter széles, harminc méter hosszú, csövekkel,
kábelkötegekkel és ősrégi gépezetekkel teli csarnokba jutottak,
amely a külsejét és az állapotát tekintve erősen hasonlított azokhoz a
helyiségekhez, amelyeket a Gyártelep alatt láttak. A több járat
csomópontjaként is szolgáló terem, ahogyan azt Dyne bölcseikedve
megállapította magában, a régészek álma volt. Első pillantásra kitűnt,
hogy a helyiség valaha, Coruscant ködbe veszett múltjában afféle
karbantartó-ellátó központ lehetett.
A függőleges aknával szembeni falra táncoló fény szűrődött ki egy
jókora fémajtó kerete körül.
A kapitány előreküldte a droidokat, és szemügyre vette a
számítógépének képernyőjén átfutó adatsorokat.
– Többen tartózkodnak az ajtó mögött – suttogta a szája sarkából a
mellette álló Valiantnak –, az egyikük hús-vér teremtmény. A többi
valószínűleg droid. – Felpillantott a klónparancsnokra. – Mit szól
hozzá?

252
 Valiant az ajtót méregette, és lassan bólintott.
– Ha már idáig eljutottunk, azt mondom, fogjuk magunkat, és
menjünk be – javasolta, és hangjából érezni lehetett, hogy vidáman
mosolyog a sisakja alatt.
Dyne szívverése felgyorsult, és hozzátette:
– Felkutatni, azonosítani, ártalmatlanítani!

Negyvenegyedik
fejezet
A hatalmas főcsarnokban az elpusztított droidok alkatrészei
helyenként már olyan magasra halmozódtak, hogy az ide-oda táncoló
Jedik jószerével alig látták Dooku erősen vibráló holoképét.
A hosszúra nyúló, heves összecsapás hatásai kezdtek
megmutatkozni Obi-vanon. Egyre lassabban mozgott, és a csapásai
már korántsem bizonyultak olyan sebészi pontosságúak–nak, mint az
első percekben, amikor a gróf rájuk szabadította a lövészdroidokat.
Viszont egyikük sem hagyatkozott kizárólag a fénykardjára. Az
Erő segítségével az ellenségeikhez vágtak mindent, amit csak fel
tudtak kapni a padlóról, vagy le tudtak tépni a falakról. Anakin –
szintén az Erő közvetítésével – messzire repített négy droidot,
pengéje egyetlen villanásával derékban kettévágott még hármat,
azzal lendületet vett, és őrült vagdalkozás közepette elindult az
északi ajtó felé.
De minden egyes megsemmisített droid helyére öt újabb lépett
valamelyik oldalsó ajtón keresztül, így áthatolhatatlan akadály
képződött a két Jedi és a csarnok északi kijárata között.
– Dooku! – hörögte Anakin szorosan összepréselt fogain
keresztül. – Meg foglak ölni!
– Uralkodj a haragodon, Anakin! – préselte ki magából Obi-van
két ziháló lélegzetvétel között. – Ne add meg neki azt az örömöt,
hogy dühösnek lát!
Anakin értetlen pillantást lövellt a társa felé, és felcsattant:
253
 – Még most sem lehetünk idegesek, mester?
Mielőtt Obi-van válaszolhatott volna, húsz újabb harci droid
tódult a terembe a háta mögött. Obi-van megpördült, szélsebes
mozdulatokkal hárította az első sortüzet, majd beküzdötte magát egy
jókora roncshalmaz mögé, ahol kisvártatva Anakin is csatlakozott
hozzá.
Abban a reményben, hogy a gróf hallja őket a távolból, Obi-van
felkiáltott:
– Akármi történjék itt, Dooku, a Konföderációdnak vége! A
Köztársaság valamennyi seregeteket megfutamította, és hamarosan
elkapjuk Sidioust is!
Válaszképpen további lövészdroidok masíroztak a csarnokba.
Obi-van sejtette, hogy Dooku számára ez az egész nem más,
csupán játék. De ha a Szith-lovag meg akarta mutatni a hatalmát, úgy
Anakin még inkább készen állt arra, hogy tanúbizonyságát adja az
erejének.
– Dooku! – üvöltötte váratlanul az ifjú Jedi.
A vérfagyasztó hang olyan erővel szakadt ki a torkából, hogy a
hatalmas csarnok csúcsíves mennyezete omladozni kezdett.

Negyvenkettedik
fejezet
– Siess, Thripio! – szólt hátra Padmé a válla felett. – Különben a
Szenátus lesz a végső nyughelyed!
A protokolldroid megszaporázta lépteit, de nem állta meg szó
nélkül a figyelmeztetést:
– Biztosíthatom, asszonyom, hogy olyan gyorsan haladok,
ahogyan csak a lábaimtól telik. Óh, átok az én gyenge fémtestemre!
Itt leszek eltemetve!
A Nagy Rotundából kivezető széles, díszes folyosó zsúfolásig
megtelt szenátorokkal, szárnysegédekkel, a különféle kabinetek
tagjaival és droidokkal, akik közül sokan iratkötegeket és
254
adathordozó lemezeket cipeltek, néhányan pedig a befolyásos
lobbistáktól kapott értékes ajándékokat. A kék köpenyes szenátusi
őrök és az ide rendelt klónharcosok minden tőlük telhetőt megtettek,
hogy irányítsák a kiürítést, de a jajongó szirénáknak, és a tömegben
terjedő rémhíreknek köszönhetően a kezdeti riadalom kezdett
pánikká alakulni.
– Hogyan történhetett meg? – kérdezte egy sullustan egy mellette
igyekvő gotaltól. – Hogyan?
A bith-ek, granok, vukik és rodianok gyűrűjében lépkedő Padmé
hallotta, hogy körülötte mindenkit ugyanaz a kérdés izgat: hogyan
lehetséges, hogy támadás érte Coruscantot?
Ő maga is ezen törte a fejét. De a számára léteztek olyan dolgok,
amelyek még a városbolygó sorsánál is jobban érdekelték.
Vajon merre jár Anakin?
Kinyúlt érte a gondolataival, hozzá fohászkodott egész szívével.
Szükségem van rád. Minél hamarabb gyere vissza hozzám!
Grievous tökéletesen időzítette a támadást. Rengeteg követ és
küldött csak azért érkezett Coruscantra, hogy meghallgassa Palpatine
beszámolóját a Köztársaság állapotáról, és ezek a hatalmasságok itt
ragadtak, hogy részt vegyenek a beszédet követő bálok és
mulatságok végeérhetetlen során. Most, a váratlan támadás fényében
Palpatine megnyugtató, önbizalomról tanúskodó értékelése még
elhamarkodottabbnak tűnt. És dacára annak a ténynek, hogy a
főkancellár derűlátó és bizakodó képet festett a Szenátus elé, Padmé
észrevette, hogy a főhivatalnokok közül sokan testőrökkel veszik
körül magukat, mások páncélt viselnek a ruhájuk alatt, megint mások
különféle önmentő készülékekkel szerelkeztek fel.
Tisztán látszott, hogy Palpatine-nak nem sikerült mindenkit hamis
biztonságérzetbe ringatni.
Tizenhárom évvel korábban Padmé azon kevés méltóságok közé
tartozott, akiknek otthoni világa támadásnak és megszállásnak esett
áldozatául. Akkoriban a Kereskedelmi Szövetség vezetésével a
neimoidik elfoglalták a Naboo-t, majd letartóztatták és börtönbe
vetették a szüleit és tanácsadóit. Manapság viszont már csak egyike
volt azon szenátorok ezreinek, akinek világát hasonlóképpen

255
lerohanták és kifosztották. A szomorú tapasztalatoktól függetlenül
Padmé nem igazán tudta elfogadni, hogy a Konföderáció esetleg
megszállhatja Coruscantot, még úgy sem, hogy a honi flotta erejét a
korábbinak a felére csökkentették. A tömegben ellenőrizhetetlen
hírek keringtek arról, hogy a Nagyköveti Szektorban összedőlt
néhány épület, hogy lövészdroidok portyáznak a főbb tereken, hogy
az égi útvonalakat elárasztották a droidvadászok… Padmé szilárdan
hitt abban, hogy – még ha ezek a híresztelések igaznak is
bizonyulnak – Palpatine meg fogja találni a módját annak, hogy
ismét kikergesse Grievous-t a Magból.
Talán visszahívja a Külső Gyűrű ostromait vívó csapatokat.
Ami annyit tesz, hogy végre Anakin is visszatér.
Padmé először megszidta magát az önző gondolatért, de szinte
rögtön felmerült benne a kérdés: hát nincs joga ahhoz, hogy egy
kicsit magára is gondoljon? Nem érdemelte ki ezt a jogot? Csak most
az egyszer?
A Szenátus épülete mindeddig sértetlen maradt. Mindazonáltal a
Biztonsági Szolgálat parancsnoksága merő óvatosságból úgy döntött,
hogy mindenkit leterelnek az építmény alatti óvóhelyekre. Fennállt a
valószínűsége annak, hogy Grievous polgári célpontokat is lövetni
fog, ahogyan már számos alkalommal megtette.
Padmé a sűrű, tolongó tömegben lépkedve összeütközött egy gran
küldöttel, aki nyomban rászegezte mindhárom, vaskos kocsányon
himbálózó szemét.
– És maga még ellenezte a Katonai Törvényt? – recsegte dühösen
a küldött. – Na, most mi a véleménye?
Erre a kérdésre igazából nem lehetett mit felelni. Ráadásul Padmé
már számtalan ehhez hasonló szemrehányást kapott a háború kitörése
óta. A szidalmakat rendszerint azok hangoztatták, akik képtelenek
voltak megérteni, hogy ő az Alkotmányért, és nem holmi
szabadkereskedelmi zónák sorsáért aggódik.
Hirtelen meghallotta, hogy a nevét kiáltják. Jobbra fordult, és
meglátta, hogy Bail Organa illetve Mon Mothma nyomakodik
arrafelé, ahol ő és C–3PO átmenetileg beszorultak. A szenátorok
mögött két Jedi-mester oldalazott a kifelé áramló testek

256
zűrzavarában, két csodaszép, kecses hölgy: Shaak Ti és Stass Allie.
– Látta valahol a főkancellárt? – kérdezte Bail, amikor a kis
csoport végre odaért Padméhoz.
Amidala szenátor csak a fejét rázta, és felvetette:
– Talán a dolgozószobájában van.
– Onnan jövünk – válaszolta Shaak Ti. – Az iroda üres. Még az
őrök is elmentek.
– Akkor bizonyára lekísérték a főkancellárt az óvóhelyre –
vélekedett Padmé.
Bail észrevett valamit, és a kezét a feje fölé lendítve integetett,
hogy felhívja magára a figyelmet.
– Ott van Mas Amedda – magyarázta a társainak. – Ő tudni fogja,
hogy hol keressük a főkancellárt.
A magas, a homlokán szarvakat viselő chagrian felfigyelt a
jelzésre, irányt váltott, és ügyesen átvágott a csődületen.
– A főkancellár úrnak mára már nincs előre egyeztetett találkozója
– válaszolta Bail kérdésére. – Tehát szerintem a lakosztályában
tartózkodik.
– Vagyis a Republica 500-ban – dünnyögte elégedetlenül Shaak Ti
–, most jöttem el onnan.
Amedda hirtelen aggodalmas képet vágva meredt a Jedi-mesterre.
– És a főkancellár úr nem volt ott? – kérdezte ijedten.
– Én nem őmiatta mentem oda, hanem… – kezdte magyarázni
Shaak Ti, de elhallgatott, és másfelé kanyarította a beszédét: –
Szóval, Allie mester és én megyünk, és ellenőrizzük a Szenátusi
Hivatalt, valamint a Republica 500-at. Önök hová tartanak? –
kérdezte a szenátorokra pillantva.
Amedda csak a fejét ingatta, szótlanul búcsút intett, és elsietett.
Bail furcsálkodva nézett utána, miközben válaszolt:
– Ahová irányítanak minket.
– Az alagsorba vezető turbólifteknél óriási a torlódás – közölte
Stass Allie. – Órákba telik, mire kiürítik a Szenátust. A siklóm
odakint áll, a tér északkeleti leszállóplatformján. Ha gondolják, azzal
elrepülhetnek az óvóhelyekre.
– Igazán köszönjük – hálálkodott Padmé –, de önöknek nem lesz

257
rá szükségük?
– Majd a robogómon megyünk – válaszolta Shaak Ti.
– Igazán nagyra értékeljük a gesztust – udvariaskodott Bail is –,
de úgy tudom, hogy a főteret lezárták.
– Majd mi átvisszük önöket a kordonon – biztosította Stass Allie.
A folyosókon állomásozó őrök minden vita nélkül átengedték
őket, így hamarosan elérték a főtérre nyíló ajtókat. Itt viszont
klónharcosok álltak a kijáratok előtt, és egy egyenruhás parancsnok
lépett a közeledő társaság elé.
– Sajnálom, de vissza kell fordulniuk. Errefelé nem hagyhatják el
az épületet – közölte udvariasan, de határozottan.
– Velünk vannak – válaszolta kurtán Shaak Ti.
A parancsnok ekkor kézjeleket mutatott fehér páncélt viselő
társainak, akik szó nélkül léptek félre, és kiengedték a vegyes
összetételű csoportot az épületből. A szoborparknak is beillő tér felett
hemzsegtek a felszíni vadászgépek és a személyszállító siklók. Az
AT–TE lépegetők és további különféle légelhárító egységek máris
tüzelőállásban, a fegyvercsöveket az ég felé fordítva várták a
célpontok felbukkanását.
A Jedik egy nyitott siklóhoz vezették Padmét, C–3PO-t, Bailt és
Mon Mothmát, amely mellett egy légirobogó parkolt. Shaak Ti
átvetette a lábát az utóbbi jármű ülése felett, és begyújtotta a
hajtóművet. Stass Allie nyomban mögé telepedett.
– Sok szerencsét – búcsúzott Ti mester, azzal a robogó szinte
felpattant a levegőbe, és elszáguldott a Szenátusi Hivatal felé.
Bail a kormány mögé telepedett, míg Padmé, Mothma és a
protokolldroid megosztoztak a hosszú hátsó ülésen. A szenátor jól
ismerte az ovális formájú, Villám-osztályú sikló egyszerű
irányítórendszerét, így azonnal indított.
Bail a tér peremén átrepülve lefelé kormányozta a mozgékony
gépet. A szabad forgalmú sávokon sűrű oszlopokban áradtak a
járművek, de a szenátor ügyessége átsegítette őket a nehezén, így
hamarosan már a Szenátusi Kórház légikikötője alatt nyíló
óvóhelybejáratok felé tartottak.
A sikló utasai már éppen kezdtek megkönnyebbülni, amikor

258
hirtelen két vörös energianyaláb villant el mellettük. Az irányukból
kitetszett, hogy a magasból, a Szenátus épületének kupolája felől
érkeztek.
– Keselyűdroidok! – kiáltotta Bail.
Padmé a tolmácsdroidba kapaszkodott, mialatt Bail vad
fordulókkal igyekezett kitérni a feléjük zúduló lézersugarak elől.
A vadászdroid, amely tűz alá vette őket, egyike volt azoknak a
szeparatista egységeknek, amelyek áttörtek a védővonalakon, és az
épületek között portyáztak. A köztársaság felszíni elfogóvadászai
állhatatosan üldözték ezeket a gépeket, és ha csak tehették, tüzet
nyitottak rájuk.
Amikor Padmé körülnézett, a csodálkozástól leesett az álla.
Sosem hitte volna, hogy valaha ilyesmit fog látni Coruscant felett.
Bail mindent elkövetett annak érdekében, hogy távol tartsa a
siklót a légtérben cikázó lézer- és plazmasugaraktól, de ugyanígy tett
az összes többi pilóta is. A környéken mindenki menekült, amerre
látott, így pillanatok alatt több tucatnyi légijármű ütközött egymással.
Bail ekkor mélyen leengedte a gép orrát, és meredek szögben
száguldott lefelé, miközben egyre közelebb suhantak el mellettük
mind az ellenséges, mind a baráti egységek lövései.
Hirtelen éles villanás vakította el Padmét, ezzel egy időben a sikló
erősen megbillent. Szerencsére mindannyian bekötötték magukat,
máskülönben kizuhantak volna a meredeken jobbra dőlő járműből.
Amikor Padmé ismét tisztán látott, döbbenten látta, hogy fekete füst
ömlik a jobb oldali hajtóműből.
– Kapaszkodjanak! – kiáltotta Bail, miközben vadul küzdött a
kormánnyal.
– Óh, tervezőm, végünk! – rémüldözött C–3PO.
Bail néhány pillanat múlva visszanyerte az uralmát a jármű felett.
Ekkor egy széles híd felé vette az irányt, amely két toronyház között
feszült, és amelynek oldalához hatszögletű, közepes méretű
leszállóplatform csatlakozott.
Padmé szörnyen érezte magát. A szemét elárasztották a könnyek,
erős hányinger gyötörte, és félve tapasztotta a jobb tenyerét a hasára.
– Anakin – suttogta hangtalanul. – Anakin!

259
 Negyvenharmadik
fejezet
A szeparatista flotta zászlóshajója, Grievous kilométeres
hosszúságú cirkálója, a Láthatatlan Kéz stacionárius pályán lebegett
a Szenátus-kerület felett, amelynek pompás toronyházai még a
felhőtakaróból is kimeredtek. A cirkáló hídjának egyik taktikai
asztala felett az épületek kinagyított holoképei derengtek. Grievous
néhány pillanat erejéig szemügyre vette ezeket a képeket, majd
visszatért megszokott helyére, a híd elülső ablakaihoz.
A hatalmas, ék alakú rohamcirkálók, amelyek méltán váltak a
köztársasági flotta büszkeségeivé, úgy helyezkedtek, hogy fedezzék a
bolygó legfontosabb központjait. A meglepetésszerű támadás első
pillanatai roppant eredményesnek bizonyultak. Grievous-nek sikerült
elkapnia néhány hajót, amelyeknek legénysége átmenetileg
kikapcsolta a védőpajzsokat. Ezek az egységek most lángba borulva,
tehetetlenül sodródtak Coruscant éjszakai oldala felett, miközben
tűzoltóhajók és mentőegységek rajzottak körülöttük – előbbiek hogy
elfojtsák a pusztító tüzeket, utóbbiak hogy felszedjék a
mentőkabinokat. Viszont az első csapást átvészelő cirkálók sikeresen
megállították a szeparatisták további támadásait. Ennek gyakorlatilag
nem volt semmi, de semmi jelentősége, mivel a tervek között nem
szerepelt sem a felszíni bombázás, sem pedig az invázió.
Grievous elégedetten bámulta az űrben folyó csatát. A köztársaság
parancsnoki kara minden bizonnyal azt hiszi, hogy ő tervek nélkül
érkezett ide. Nyilván úgy vélik, hogy a Középső és a Külső
Gyűrűben elszenvedett vereségek miatti kétségbeesés arra ösztönözte
őt, hogy összegyűjtse mindazt, ami a flottájából megmaradt, és
mindenét bevesse egy olyan ütközetben, amelynek a megnyerését
még csak nem is remélhette. És Grievous mindent megtett annak
érdekében, hogy alátámassza ezt a végtelenül téves elképzelést.
Nagyon is átgondolt utasításaira a hajói véletlenszerűen

260
szétszóródtak, szándékosan kitették magukat az ellenséges tűznek,
főként távközlési műholdakra és orbitális tükrökre lövöldöztek,
legfeljebb néha zúdítottak egy-egy, java részben hatástalan sortüzet
az alattuk elterülő világra.
A szeparatista flotta csekély veszteségeket okozott odalent, de
nem számított, hiszen a tervnek egyetlen célja volt: a megfélemlítés.
És a taktika máris kezdte éreztetni a hatását.
Coruscant űrkikötőiből mind a nappali, mind az éjszakai oldalon
személy- és teherszállító hajók tömegei áramlottak felfelé sűrű
oszlopokban, hogy mielőbb elérjék a biztonságosnak vélt mélyűrt.
Ezzel egy időben legalább ugyanennyi egység próbált leszállni,
amelyek a hatalmas forgalom miatt az autonavigációs pályákra
kényszerültek, így könnyű célpontot jelentettek. A bolygóközeli űr
más pontjain a Coruscantra tartó hajók, amelyek a csata zónáján
kívül törtek ki a hiperűrből, a helyzettel szembesülve irányt váltottak,
és vagy megpróbáltak Coruscant apró holdjai felé húzódni, vagy a
csillagrendszer többi, belső világa felé menekültek.
Eközben az orbitális pályákon droidvadászok és klónpilóták
pusztították egymást bosszúszomjas haraggal. A csata kezdetén
néhány Keselyű-köteléknek sikerült áttörni a Köztársaság védelmi
vonalain, ám ezek java részét azóta már megsemmisítették a bolygó
körül keringő orbitális lövegek, a felszíni vadászok vagy éppen a
felszíni légvédelmi ágyúk. Más droidok nyílegyenesen belerepültek a
Coruscant fontos kerületeit védő elhárítópajzsokba. De ez is része
volt a tervnek. Mindez jelentősen hozzájárult a pánikkeltéshez, mivel
Grievous jól tudta, hogy egy átlagos, békés polgár szemében milyen
félelmetes látványt nyújt, ha egy-egy plazmalövedék vagy lángolva
zuhanó hajó nekicsapódik azoknak az áttetsző, vibráló kupoláknak. A
városbolygó mesterséges kanyonjaiból helyenként felszálló, sűrű
füstoszlopok arról tanúskodtak, hogy néhány droid átvergődött a
pajzsokon meg a felszíni elhárítótűzön, és jelentős károkat okozott
valahol a mélyben.
Ugyanakkor a Coruscant honi flottáját alkotó hajók bizonyos
puhatolózó manőverei elárulták Grievous-nek, hogy a köztársasági
parancsnokok módfelett idegesek, és égnek a vágytól, hogy

261
kiváljanak a szoros csatarendből, és egyenesen nekirontsanak a
nagyobb szeparatista egységeknek. De a szigorú parancsok
megkötötték a kezeiket. Meg kellett védeniük a bolygót, ráadásul túl
kevesen voltak egy nyílt ellentámadáshoz. Grievous egy pillanatig
sem kételkedett abban, hogy a köztársaságiak erősítést várnak a
távoli csillagrendszerekből. Mivel számított erre, előkészített egy kis
meglepetést. Aknákat telepíttetett a hipersávok visszatérési
pontjaihoz, továbbá ágyúnaszádokat állomásoztatott azok közelében.
Úgy gondolta, hogy ha nem is tudja megakadályozni a visszarendelt
hajók megérkezését, legalább késlelteti őket.
Ha minden a terv szerint halad, akkor a szeparatista flotta készen
fog állni a hiperugrásra, mire az ellenlökéshez szükséges erő
összegyűlik Coruscant körül.
Grievous egészen elmerült a vaskos páncélüvegen túli, néma csata
látványába. Csak azt sajnálta, hogy ilyen messze van a vérontástól.
Viszont jól tudta, hogy egy darabig még meg kell őriznie a türelmét.
De egyszer majd kifizetődik minden várakozása és csalódása.
Az egyik neimoidi odaszólt neki a vezérlőpult mögül:
– Tábornok úr, a bolygó egyes szektoraiban helyreállt a
rádióforgalom. Úgy tűnik, az ellenség rájött, hogy ugyanazt a
zavaróberendezést használjuk, mint amit a Praesitlynnél is
bevetettünk.
– Számítottam rá – válaszolta Grievous, továbbra is az ütközetet
szemlélve. – Utasítsák az Egyes-csoportot, hogy továbbra is az
orbitális tükrökre és a távközlési műholdakra tüzeljenek. Helyezzék
át a zavarókészüléket a nulla-egy-nulla pályára, és adjanak több
energiát a pajzsaira.
– Igen, uram – válaszolta a neimoidi, aztán nagyot nyelt, és
hozzátette: – Kénytelen vagyok jelenteni, uram, hogy szinte
valamennyi kötelékünk súlyos veszteségeket szenvedett.
Grievous megfordult, és a taktikai asztalra pillantott. Az Egyes
számú harccsoport két hordozót is veszített. A neimoidiknek sikerült
kiüríteniük az egyiket, de a másik teljesen kettétört. A holoképen
apró, kék pontok áradtak ki a hordozó karjából, amelyek a menekülő'
droidvadászokat jelképezték. Grievous a pontokra mutatott, és kiadta

262
a parancsot:
– Írják felül azoknak a droidoknak az önvédelmi protokolljait.
Csináljanak belőlük egyszerű, távvezérlésű bombákat. Aztán
utasítsák őket, hogy vegyék az irányt Coruscant felé.
– A célpont, uram?
– A Szenátus-kerület és annak környéke.
– Tábornok úr, néhány egységünk már behatolt abba a szektorba.
– Kiváló! Utasítsa őket, hogy nyissanak tüzet a
leszállóplatformokra, a járművekre, a gyalogosokra és az
óvóhelyekre. Ahol lehet, semmisítsék meg Coruscant védelmi erőit.
– Parancs kiadva, uram! – jelentette a neimoidi néhány pillanattal
később.
– A köztársasági flotta kapott már erősítést? – tette fel a lényegbe
vágó kérdést Grievous.
– Néhány perccel ezelőtt négy könnyűcirkáló tört ki a hiperűrből,
uram. Jelenleg Coruscant éjszakai oldala felett haladnak a társaik
felé.
– Utasítsák az ottani parancsnokainkat, hogy tartóztassák fel őket!
Hamarabb, mint vártam, gondolta magában Grievous. Ritkán
vágott bele valamibe tartalékterv nélkül, de most bízott abban, hogy
Sidious és Tyranus Nagyurak értesítik minden változásról. Ha a
flottája nem a titkos hipersávok egyikén közelíti meg Coruscantot, és
az itteniek felkészülten várják, akkor a támadás percek alatt véget ért
volna. A kevesek által ismert útvonalak adatait Sidious Nagyúr
szolgáltatta, aki nem sokat törődött a harc közben alkalmazott
taktikákkal, annál többet a hosszú távú stratégiákkal. Grievous
korábban még sosem találkozott ezzel a fajta hadviseléssel, amelynek
részese, sőt egyik legfontosabb eleme lett. Ebben a hadviselésben a
látszólagos vereségek valójában győzelmet jelentettek, a látszólagos
ellenségek utóbb szövetségeseknek bizonyultak. Ez a fajta hadviselés
nem hagyott semmit a vesztesnek, a győztesé lett minden.
Vagyis maga a Galaxis.
A neimoidi kommunikációs tiszt hirtelen felemelte a kezét, de
mélyen hallgatott. Nyilvánvalónak tűnt, hogy friss híreket kap
valahonnan. Néhány pillanattal később megszólalt:

263
 – Tábornok úr, egy Jedik által vezetett vadászkötelék emelkedett
ki a bolygó gravitációs mezőjéből.
– Hány gépből áll?
– Huszonkettőből, uram.
– Vessenek be ellenük annyi trivadászt, amennyi csak kell.
– Értettem, uram!
Grievous ismét az ablakok felé fordult.
– Összegyűlt már a különítmény? – kérdezte türelmetlenül. A
tüzértiszt a monitorjára pillantva válaszolt:
– A hajója készen áll, uram, a testőrei a dokkban várják.
– A lövészdroidok is?
– Ötvenen, uram.
Grievous elégedetten bólintott.
– Annyi elég lesz – jelentette ki, azzal végighordozta szigorú
tekintetét a híd személyzetén, és kiadta a parancsot: – Folytassák a
hadműveletet az eligazításon hallottak alapján. Belátásuk szerint
nyissanak tüzet bármelyik köztársasági hajóra!

– Sajnálom, mester, de a jeladó továbbra sem működik!

Yoda egy darabig fel-alá járkált a Templom kommunikációs
központjában, aztán megállt, és a botja végével a vezérlőpult mögött
ülő Jedi-lovag felé bökött.
– Ne sajnálkozz – korholta szelíden a vészjeladó kezelőjét –, ez a
szeparatisták bűne. Grievous zavarja a rádióforgalmat ebben a
kerületben.
A Jedi, a Lari Oll nevű, az emberi fajhoz tartozó nő levette a kezét
a konzolról, és zavarodottan megrázta a fejét.
– Azt nem értem, hogy Grievous hogyan tudott…
– Dooku újabb vétke – vágott a szavába Yoda –, megosztotta a
titkainkat a szövetségeseivel.
– Ha csak egyetlen vadászgép túljut a csatán, a HoloHálózaton
keresztül leadhatja az üzenetet – javasolta Lari.
– Tiin mester már végiggondolta ezt a lehetőséget – felelte Yoda. –
Hamarosan megpróbálja értesíteni a Belderone-on, a Tythe-on és más
világokon tartózkodó Jediket.

264
 – És vajon időben ideérnek? – sóhajtott Lari.
– Hmmmm. Az Grievous céljaitól függ – mondta Yoda. – Lehet,
hogy hamarosan elmenekül innen. Várnunk kell, amíg nem jövünk
rá, hogy mit forgat a fejében. – Elhallgatott, hogy eltöprengjen a saját
kijelentésén, majd a botjára támaszkodott, és szigorú pillantást vetve
Larira, megkérdezte: – Most is működik a jeladó?
– Megszakítás nélkül, Yoda mester.
Az agg Jedi ekkor a híradós konzol felé bökött az állával.
– Kérem, most hívja Windu mestert!
Néhány pillanattal később a pult hangszóróiban megszólalt Mace
hangja, ám a szavai közé hangos sistergések vegyültek:
– … Fisto és én… Szenátus épületében. Shaak… Allie…
főkancellár lakosztályához…. Később… velük.
– Aktiválták a védőpajzsokat. Azok zavarják a rádióforgalmat –
Yoda fintorgott, és a konzol felé biccentett: – Most próbálja meg Ti
mestert.
Lari számos hullámhosszon próbálkozott, ám végül feladta.
– Sajn… Szóval, nincs válasz – mondta letörten.
Yoda hátat fordított a pultnak, mintha ezzel a gesztussal
nyilvánította volna ki a vészhelyzetben csődöt mondó technikai
eszközök iránti megvetését. Tett néhány lépést, majd megállt, és
lehunyta a szemét.
Az Erő segítségével kiterjesztette az érzékeit, és a lelki szemei
előtt sorra megjelentek a társai: Mace és Kit Fisto, amint a háború
dúlta égbolton száguldanak egy siklóban, Shaak Ti és Stass Allie,
miközben a főkancellár lakosztálya felé sietnek a Republica 500
folyosóin, Saesee Tiin, Agen Kolar, Bultar Swan és más Jedik, amint
vadászgépeikben ülve, energianyalábok és robbanások között
cikázva távolodnak Coruscanttól…
Grievous rászabadította a harci droidjait mind a katonai, mind a
polgári célpontokra. Mindenre lövetett, ami csak a gépei elé került.
Utasította a droidvadászait, hogy zuhanjanak rá a városbolygót védő
energiaernyőkre, vagy rontsanak rá az égi sávokra, és szándékosan
menjenek neki más járműveknek, hogy láncreakció-szerű, sorozatos
ütközéseket indítsanak el.

265
 Mégis, minden ijesztő látszat ellenére, ezeket a hadicseleket
pusztán a demoralizálás és a pánikkeltés érdekében vetették be, így
nem sok közük volt a valódi harchoz.
Yoda jól tudta, hogy hasonló a helyzet a régóta húzódó háborúval
is. A valódi harc nem a bolygók felszínén és a világűrben folyt,
hanem az Erőn belül. A valódi harcot nem a szeparatisták vívták a
köztársaságiakkal, hanem a Jedik a Szith-ekkel.
Yoda végül egész lényével, mindenestől belemerült az Erőbe – és
a torkán akadt a lélegzet.
Az áramlat hideg volt, sőt fagyos!
És ekkor, oly hosszú idő után első alkalommal megérezte Sidious
jelenlétét. Legnagyobb meglepetésére azt is megérezte, hogy a Szith
Nagyúr valahol a közelében, Coruscanton tartózkodik…

Dyne kapitány még egyszer körülnézett a teremben. Itt, az ódon,

porral lepett folyosóknak ebben a gépekkel teli kereszteződésében
nem csöpögött víz, nem mászkáltak rovarok, és nem fordultak elő
elektromos árammal táplálkozó kábelférgek. Viszont különös módon
a levegő frissnek, oxigéndúsnak tűnt.
A kapitány mélyeket lélegzett, hogy megnyugtassa felbolydult
idegeit. Annak idején természetesen átesett a harci kiképzésen, de az
elmúlt éveket egyszerű hírszerző vagy elemző feladatokkal, unalmas
rutinmunkákkal töltötte. Tudta magáról, hogy valaha éles reflexei
meglehetősen eltompultak. Megállította és kikapcsolta a lebegő
kutaszdroidokat, amelyek lassan leereszkedtek a kövezetre, aztán
összecsukta, és az övére akasztotta a számítógépét.
A combjára szíjazott tokból előhúzta Merr-Sonn típusú
sugárvetőjét, maga elé emelte, és a hüvelyujjával átkattintotta az apró
biztosítókart.
Felajzott képzelete a derengő fényben nesztelenül suhanó
szellemeknek láttatta a klónokat, akik élesre állított fegyvereiket az
oldalukhoz szorítva lopakodtak előre a jókora fémajtó felé. Valiant
ment legelöl, a háta mögött a robbantási szakértővel, aki menet
közben máris előkészítette a tölteteket.
Dyne, TC–16-tal a nyomában, áthaladt a padozaton nyugvó

266
kutaszdroidok között. Alig tettek meg néhány lépést, amikor furcsa,
gurgulázó hangok ütötték meg a fülét. Érezte, hogy a tolmácsdroid
mozdulatlanná merevedik a háta mögött.
– Érdekes, itt valaki geonosi nyelven beszél – csodálkozott halkan
TC–16.
Dyne a különös hangok felé perdült, és azon kapta magát, hogy
két szonikus fegyver hatalmasan ásítozó csövébe mered. Az
organikus külsejű hanghullámvetőket geonosi katonák tartották a
kezükben, akik az egyik bal oldali folyosó torkolatában álltak. A
kapitány azonnal megértette, hogy mi történt. A geonosik meghúzták
magukat abban a járatban, és gondosan kivárták, amíg az osztag
áthalad előttük, hogy a hátukba kerülhessenek.
A következő eseménysort Dyne úgy érzékelte, mintha lassított
felvétel peregne előtte.
Látta, hogy a klónok elzuhannak, mintha viharos erejű szél
döntené le őket a lábukról. Látta, hogy Valiant és a robbantási
szakértő felemelkednek a kövezetről, és fejjel előre nekivágódnak a
fémajtónak. Látta, hogy a kutaszdroidok elröppennek mellette.
Végül, azt érezte, hogy ő maga is repül, és iszonyú erővel
nekicsapódik a terem falának.
Néhány pillanattal később hatalmas erőfeszítések árán felemelte a
fejét, és körülnézett. Úgy sejtette, hogy egy-két klón még idejében
reagált, és leadott néhány lövést, mert nyomát sem látta geonosiknak,
de érdekes módon TC–16 is eltűnt.
A kapitány agyára sűrű köd borult, amelynek mélyén éppen csak
pislákolt a tudata. Azt felfogta, hogy a lábai a teste alá gyűrődtek, és
hogy természetellenes pózban, a hátát a falnak vetve ül. Az a különös
benyomása támadt, hogy a testének valamennyi csontja gumiszerűen
hajlékonnyá vált.
Erőtlenül jobbra fordította a fejét. Látta, hogy az elérhetetlenül
távolinak tűnő fémajtó hangtalanul kinyílik, és fény árad a terembe.
A fény vagy eleve vörös volt, vagy ilyen színűre árnyalta a
szemgolyóinak szétrepedt hajszálereiből szivárgó vér.
A látása egy-két másodpercre elhomályosult, majd valamennyire
kitisztult, és ekkor benézett az ajtó mögötti helyiségbe. Az

267
öntudatának maradékával megállapította, hogy a kisebbfajta termet
zsúfolásig megtöltik a villogó műszerfalak és a sebesen futó
adatsorokkal teli képernyők. Felfogta, hogy középen egy jókora
holoasztal áll, amely felett egy kettétört, lángoló hadihajó holoképe
lebeg.
Hirtelen két, karmos fémlábakon járó gépezet bukkant fel az
ajtóban. Karcsú, csőszerű testük egyértelműen elárulta róluk, hogy
orgyilkos droidok. A hátuk mögött egy átlagos magasságú és
felépítésű ember közeledett a terem felé, aki hanyag, nemtörődöm
módon lépett át Valiant szörnyen kicsavarodott holtteste felett.
A kapitány a velejéig megdöbbent. Noha a tudatára lassan sötét
felhő telepedett, azonnal felismerte a férfit, és nem akart hinni a
szemének.
Cáfolhatatlan bizonyítékát látta annak, hogy a Jediknek igazuk
volt, amikor azt állították, hogy a Szith Nagyúr beépült a
Köztársaság kormányzatának legfelső köreibe.
Az illető meg sem próbálta eltakarni az arcát, amiből Dyne
megértette, hogy nem élheti túl ezt a találkozást. És valóban, néhány
pillanattal a felismerés után még egy utolsót lélegzett, és csendesen
kiszenvedett.

Negyvennegyedik
fejezet
– Hol a főkancellár? – kérdezte Shaak Ti a Palpatine lakosztálya
előtt posztoló, vörös köpenyes őröktől.
A nagymester nem egyedül érkezett. Mellette állt Stass Allie, aki a
fénykardjának markolatán tartotta a jobbját, míg a hátuk mögött négy
biztonsági őr sorakozott, akik felkísérték őket az egyik alsó
légikikötőből a legfelső szintre.
Dacára annak, hogy előre értesültek a Jedik érkezéséről, Palpatine
tiszteletet parancsoló megjelenésű testőrei felemelték hosszú nyelű
elektrolándzsáikat, amelyeknek borotvaéles feje körül apró, kékes
268
kisülések táncoltak.
– Hol van? – förmedt rájuk türelmetlenül Stass Allie, és az
arckifejezésén látszott, hogy akár így, akár úgy, de át fog menni
közöttük.
Shaak Ti már felemelte a balját, hogy az Erő segítségével kinyissa
az ajtót, amikor az őrök leeresztették a fegyvereiket, és félreálltak az
útjukból.
Az egyikük beütött egy kódot a falra szerelt numerikus
billentyűzetbe, és a kétszárnyú, fényesre pácolt faajtó kinyílt.
– Parancsoljanak – mondta ugyanez az őrszem, és intett a
Jediknek, hogy lépjenek be.
Széles, szobrokkal és művészi holoképekkel szegélyezett folyosó
vezetett a lakosztályba, amelyet, akárcsak Palpatine szenátusi
dolgozószobáját, a vörös szín uralt. A folyosó egy jókora, körcikk
alaprajzú szalonba torkollott, amelyet kívülről az épület koronájának
körívben futó főfala határolt, és amelynek ablakain át a város felett
gyülekező felhők tetejét lehetett látni. Az autonavigációs utak
teljesen bedugultak. Vízszintesen is, függőlegesen is minden
irányban állt a forgalom. A sávok és Republica 500 között két,
klónokkal teli csapatszállító és tucatnyi járőrsikló lebegett.
A Szenátus-kerület határán az energiapajzs helyenként furcsán
zavarosnak tűnt, ami arra utalt, hogy a szeparatista erők bombái
bizonyos pontokon átjárhatóvá tették a félgömb alakú védernyőt. A
pajzs kéken derengő kupoláján túl éles fények villogtak hatalmas,
szürke felhőtömbök mélyén.
Villámok vagy plazmatöltetek, állapította meg magában Shaak Ti.
Palpatine jószerével rá sem hederített az újonnan érkezettekre. A
kezeit a háta mögött összekulcsolva úgy járkált fel és alá a
helyiségben, mint egy ketrecbe zárt vadállat, miközben hosszú,
díszes köpenyének szegélye a padlót borító vastag, csodálatos
szőnyegeket seperte.
Az elegáns szalonban további vörös köpenyes testőrök, valamint
tanácsadók tartózkodtak, akik valamennyien a főkancellárra
meredtek. Közülük néhányan adóvevőt vagy különféle elektronikus
eszközöket szorongattak a kezükben, amelyekkel nyilván a

269
külvilággal tartották a kapcsolatot.
Shaak Ti jól tudta, hogy ha történne valami a főkancellárral, akkor
a hivatala és szinte valamennyi jogköre átmenetileg a szenátusi
szóvivőjére, Mas Ameddára szállna, aki, mint az egy rádióüzenetből
kiderült, már biztonságos helyen tartózkodott, a Nagy Rotunda alatti
óvóhelyen.
Ti mester észrevette, hogy Palpatine két legfőbb tanácsadóját,
Pestage-t és Isardot majd' szétveti az idegesség. Stass Allie azonnal
letámadta az utóbbit:
– Miért van még itt a főkancellár úr?
Isard keményen ráharapott az alsó ajkára, és kibökte:
– Kérdezze meg tőle!
Shaak Ti két ugrással Palpatine előtt termett, hogy végre felhívja
magára a figyelmét, és keményen rászólt:
– Főkancellár úr, a parancsunk értelmében le kell kísérnünk önt az
óvóhelyre!
Ők ketten régóta ismerték egymást. Olyannyira, hogy Palpatine
személyesen is megdicsérte Shaak Tit a Geonosison, a Kaminón, a
Dagun, a Brentaal IV-en és a Centaresen tanúsított bátorságáért és
kitartásáért.
Palpatine egy pillanatra megmerevedett, végigmérte a Jedi-
hölgyet, aztán hátat fordított neki, és mialatt ismét megindult,
hangosan dohogni kezdett:
– Ti mester, noha igazán nagyra értékelem, hogy ön ennyire a
szívén viseli a sorsomat, nincs szükségem megmentőkre. Ahogyan
azt már többször is világossá tettem a tanácsadóim és védelmezőim
előtt, úgy érzem, hogy az én helyem itt van, ahonnan a
legkönnyebben elérem a parancsnokainkat. Ha távozom is innen,
csakis egyetlen helyre vagyok hajlandó átvonulni, mégpedig a
dolgozószobámba.
– Főkancellár úr, az óvóhelyeken is kiváló távközlési
berendezések várják – próbálkozott félénken Pestage.
– Az ön által olyannyira lenézett gyakorlatok során többször
kipróbáltuk ezeket a rendszereket, és remekül beváltak – tette hozzá
Isard.

270
 Palpatine kényszeredetten vigyorgott a tanácsadói felé, és kioktató
hangnemben rájuk förmedt:
– A gyakorlat és a valóság két külön dolog, uraim! A Galaktikus
Köztársaság főkancellárja nem fog elrejtőzni a Köztársaság
ellenségei elől! Világosan beszéltem?
Nyilvánvalónak tűnt, hogy Palpatine ideges, zavarodott és talán
rémült is. De amikor Shaak Ti megpróbálta az Erő közvetítésével
kifürkészni a gondolatait, nem tudta pontosan megfejteni, hogy mi
játszódik le az idős férfi lelkében és fejében.
– Főkancellár úr, én szívből sajnálom – udvariaskodott Stass Allie,
majd keményebb hangnemet megütve folytatta: –, de a Jedik
kötelesek voltak meghozni ezt a döntést az ön érdekében.
Palpatine hirtelen Allie felé fordult, és kifakadt:
– És én még azt hittem, hogy önök nekem engedelmeskednek!
A Jedi-hölgy rezzenéstelenül válaszolt:
– Mi elsősorban a Köztársaságnak engedelmeskedünk, és amikor
önt védjük, azzal a Köztársaságot is védjük.
Palpatine szemében megjelent a szinte már a védjegyének
számító, szúrós tekintet.
– És vajon mihez kezdenek, ha ellenállok? – mennydörögte
dühösen. – Akár az Erőt is bevetik ellenem, hogy kivonszoljanak a
lakosztályomból? Vagy előrántják a fénykardjaikat, és nekiesnek a
testőreimnek, akik szintén felesküdtek a védelmemre?
Shaak Ti a testőrökre pillantott, és azt kívánta, hogy bárcsak
láthatná az arcokat, amelyeket szinte tökéletesen elrejtettek a vörös
csuklyák. A helyzet kezdett elfajulni. A nagymester hirtelen zavart
érzett az Erőben, ami arra késztette, hogy kipillantson az ablakon.
– Főkancellár úr – szólalt meg ismét Pestage –, hallgatni kell az
észérvekre…
– Észérvek? – csapott le nyomban Palpatine, és kimutatott az
ablakon. – Látja ön azt az egykor oly békés égboltot? Maga szerint
ésszerű az, ami odakint történik?
– Ami eggyel több ok arra, hogy biztonságos helyre vigyük önt,
amilyen gyorsan csak lehet – vitatkozott tovább Isard. – Kérem,
főkancellár út, a bunker mélyéről is irányíthatja Coruscant védelmét!

271
 – Vagyis önök a Jedikkel értenek egyet! – dörrent rá Palpatine a
főtanácsadóira.
– Így igaz, uram – ismerte el Isard, míg Pestage súlyosan,
komoran bólogatott.
– És ön? – fordult Palpatine a testőreinek parancsnokához. A
magas, tagbaszakadt férfi némán bólintott.
– Akkor önök valamennyien tévednek – jelentette ki Palpatine, és
az ablakhoz viharzott. – Talán, ha vetnének egy pillantást…
Mielőtt tovább dühönghetett volna, Shaak Ti és Stass Allie
megmozdultak. Ti mester a főkancellárra vetette magát, és lerántotta
a padlóra, míg Allie aktiválta, és vízszintesen maga elé tartott a
fénykardját.
A következő pillanatban a Republica 500 koronája mellett lebegő
csapatszállítókba vagy tucatnyi plazmalövedék csapódott. A nyitott
oldalsó ajtókban ülő lövészek kizuhantak a semmibe. A két hajó
megtántorodott a levegőben, majd sűrű füstöt okádva belezuhantak
az épület körül terjengő felhőkbe.
– Szálljon le rólam! – követelőzött a Shaak Ti alá szorult
főkancellár. – Hogyan merészeli!
A nagymester nem hallgatott rá. Feltérdelt, és mialatt a baljával
továbbra is a szőnyeghez préselte Palpatine-t, a jobbjával előrántotta
és aktiválta a fénykardját.
Ekkor éles süvítés hallatszott, amely oly erősen szólt, hogy áttört a
lakosztály zajcsökkentő berendezésein, és egy szeparatista
rohamnaszád emelkedett fel az ablakok előtt. Az oldalsó nyílásokban
harci droidok tucatjai várakoztak ugrásra készen. Ahogy a naszád
közelebb oldalazott az épülethez, Shaak Ti úgy meglepődött, hogy
kimaradt a lélegzete.
A droidok mögött maga Grievous állt.
– Feküdj! – kiáltotta Stass Allie, és a következő pillanatban
berobbantak az ablakok.
Mialatt tízezernyi apró üvegszilánk záporozott a bent lévőkre,
lövészdroidok ugrottak be a szalonba, és azonnal tüzet nyitottak.
Stass Allie rendíthetetlenül állt a dübörgésből, erős szélből és
sugárlövedékekből szövődő vihar közepén. Hat testőr csapódott

272
mellé, akiknek elektrolándzsái különös, zümmögő hangokkal
kísérték a Jedi-hölgy fénykardjának búgó-sistergő szólamát. A
droidok karjukat, lábukat, fejüket vesztve hullottak, még mielőtt
akárcsak két métert beljebb nyomulhattak volna a helyiségbe. Az
Allie energiapengéjéről visszapattanó lövedékek kisüvítettek a
szabadba, és leterítették a naszád oldalsó nyílásaiban csoportosuló
droidokat, akik arra vártak, hogy átszökkenhessenek a hajó és a
korona fala között tátongó résen.
Shaak Ti néhány pillanatig biztosra vette, hogy Allie átugrik az
ablakok előtt lebegő naszád fedélzetére, ám ehhez túl sok droid állt
az útjában. Ti mester határozottan belemarkolt Palpatine köpenyének
nyakába, és vontatni kezdte a főkancellárt a szalon belseje felé,
miközben a jobbjával hárította a mindenfelől záporozó
energianyalábokat.
A támadás lendülete azonnal megtört az erős ellenálláson, és a
naszádra is erős tüzet zúdítottak a körülötte keringő járőrsiklók.
Mialatt Allie és a testőrök végeztek az utolsónak megmaradt
lövészdroidokkal, a szeparatista egység meredeken megindult lefelé,
és az üldözésére induló járőrhajókkal a nyomában a felhők közé
süllyedt.
Shaak Ti két testőr felügyeletére bízta a főkancellárt, és az
ablakhoz rohant. Hiába erőltette a szemét, már nem látott mást,
csupán haragoslila és vörös villanásokat valahonnan a sűrű
párarétegek mélyéről.
A nagymester ekkor Isardhoz fordul:
– Riasszák a Honi Biztonsági Szolgálatot! Közöljék velük, hogy
Grievous áttört a védővonalainkon!
Időközben a szalon mélyén Pestage talpra segítette Palpatine-t.
– Most már készen áll, uram? – kérdezte a főtanácsadó, és a
hangján érződött, hogy előre fél a választól.
Azonban mindannyiuk megkönnyebbülésére a főkancellár csak
némán bólintott.
– Szóval mi van azokkal a mentőgyakorlatokkal? – kérdezte Stass
Allie.
Isard az egyik oldalsó ajtó felé intett.

273
 – Abban a helyiségben van egy titkos turbólift – magyarázta –,
amellyel elfuthatunk egy szintén titkos, biztonságos dokkba. Ott egy
páncélozott komp várja a főkancellár urat, hogy elszállítsa őt az
óvóhelyére, a Sah'c-kerületbe.
– Rossz ötlet – vitatkozott nyomban Shaak Ti, és olyan hevesen
rázta a fejét, hogy a csápjai ide-oda lengedeztek a háta mögött –,
Grievous tudta, hogy hol keresse a főkancellárt. Abból kell
kiindulnunk, hogy erről a menekülési útvonalról is tud.
– Nem vihetjük őt nyilvános óvóhelyre! – tiltakozott Isard.
– Így van – értett egyet Shaak Ti –, más megoldást fogunk
keresni.
– Mi lenne, ha valamelyik magánlifttel mennénk? – vetette fel az
egyik biztonsági őr. – Leereszkedünk az alagsorba, onnan már
elérhetjük bármelyik légikikötőt.
A Jedi-hölgyeknek legfeljebb három másodperc kellett a
döntéshez. Egymásra pillantva mindketten bólintottak, majd Stass
Allie a főkancellárhoz fordult:
– Uram, a testőrei mindjárt védőgyűrűbe zárják önt. Arra kérem,
hogy történjék bármi, ne hagyja el ezt a kört. Megértette?
– Megteszem, amit csak akarnak – suttogta alig hallhatóan
Palpatine, akit szemlátomást megtörtek az elmúlt percek eseményei.
Allie megvárta, amíg a testőrök körülveszik az idős férfit, és
kiadta a parancsot:
– Indulás, és mindenki szedje a lábát!
Amikor a helyiség kiürült, Shaak Ti elővette az adóvevőjét. Nem
is igazán remélte, hogy eléri Mace-t, így amikor meghallotta a
nagymester hangját, megkönnyebbülve szólt bele a készülékbe:
– Mace, Grievous idelent van, a felszínen! A válasz zajos volt, de
még érthető:
– Éppen most hallottam!
– A főkancellár menekülési útvonala nem biztonságos – folytatta
Shaak Ti. – Elindultunk a Republica alagsora felé. Oda tudsz jönni?
– Kit és én a közelben vagyunk. Sietünk!
Mialatt a turbóliftbe zsúfolódott társaság lefelé tartott, Shaak Ti a
visszafelé pergő számokat figyelte a kezelőpanel kijelzőjén. Senki

274
sem törte meg a csendet, amíg a kabin el nem érte az alsó szinteket.
– Ne állítsa meg a fülkét! – szólt rá Shaak Ti a kezelőpanelhez
legközelebb álló biztonsági őrre. – Minél mélyebbre megyünk, annál
jobb.
– Egészen az aljáig? – kérdezett vissza az őr.
– Pontosan!
Amikor Shaak Ti végül kilépett a kabinból, megállapította, hogy
visszajutott arra a környékre, ahol nemrégiben járt, csak most a keleti
légikikötőhöz vezető folyosó bejáratának közelébe. Mialatt az alagút
felé siettek, egy pillanatra megállt, és körülnézett. Abban
reménykedett, hogy megpillantja Dyne kapitány csapatát, bár
pontosan tudta, hogy erre csekély az esély. Tekintetbe véve, hogy
mennyi minden történt az elmúlt órában, valószínűnek tűnt, hogy a
csapat felfüggesztette a kutakodást. Vagy talán továbbra is dolgoztak,
csak éppen azóta alaposan eltávolodtak a kezdőponttól. Shaak Ti a
társai után eredt. Mielőtt belépett volna a tágas folyosóba, még
egyszer visszanézett, és meglátta, hogy a távolban egy ezüst színű,
csillogó protokolldroid éppen bebotladozik a nyugati légikikötő
alagútjába. A szíve szerint elindult volna utána, hogy kifaggassa, de
neki most a főkancellár biztonságával kellett törődnie.

– Itt megállunk! – utasította Shaak Ti a testőröket és Palpatine-t,

amikor elérték a vészfényekkel megvilágított, félhomályos alagút
torkolatát.
Stass Allie kifutott a hatalmas épületek gyűrűjében elterülő
leszállóplatform közepére, és felnézett a magasba.
– Szerintem Grievous gépei megsemmisítették a kerület orbitális
tükrét! – kiáltotta.
Shaak Ti odaszaladt mellé, és ő is felfelé bámult. A kék égbolton
úszó felhők látványát ezúttal nem zavarta a védernyő vibráló,
kékesen áttetsző kupolája.
– A pajzs nem működik – vélekedett Ti mester. – Bizonyára
kilőtték a generátort!
Allie nagyot fújt, és kijelentette:
– Rendben, akkor most keresek egy járművet, és lefoglalom.

275
Shaak Ti a társa felkarjára tapasztotta a tenyerét, és rászólt:
– Túl kockázatos. Maradjunk szilárd talapzaton, ameddig csak
lehetséges.
Válaszképpen Allie a mágnesvasút állomásához vezető lépcsőre
mutatott, és felvetette:
– Figyelj csak, a vonat megáll a bunkerkomplexum közelében.
Shaak Ti rámosolygott, és a szájához emelte a rádióját.
– Mace – mondta, miután Windu mester jelentkezett –, ismét
változik a terv…

Negyvenötödik
fejezet
Miután kivergődött a rázuhant duracél gerendák és betondarabok
alól, Dooku gróf reszketve talpra állt, és döbbenten bámulta a
romhalmazzá vált vezérlőközpontot. Alig hitt a szemének. Vajon, a
kupola szerkezete volt már olyannyira elgyengülve, hogy megadta
magát a belecsapódó sugárnyalábok áradatának, vagy tényleg
Skywalker dühödt ordítása omlasztotta le a mennyezetet?
Ha nem ugrik félre az utolsó pillanatban, ő is a Jedik sorsára jut,
akik most a főcsarnok kövezetét borító betontörmelék alatt feküdtek.
Dooku mégis biztosra vette, hogy mindketten életben maradtak.
Legalább csapdába ejtette őket, úgyis ez volt a szándéka.
Hanem, ami Skywalkert illeti… Ha a második magyarázat a
helyes, és az ifjú Jedi valóban képes a puszta hangjával romba
dönteni egy masszív épületet, akkor ismét tanúbizonyságát adta
annak, hogy mivé fog válni a jövőben. Ami annyit tesz, hogy talán
nagyobb veszélyt jelent a Szith-rendre nézve, mint ahogyan Sidious
eddig feltételezte.
A droidokkal vívott harcuk kezdetén Dooku szívből megörült,
mert azt látta, hogy Skywalker és Kenobi végül megtanult együtt
harcolni, és mert felmérte, hogy ők ketten az erőiket egyesítve
milyen rettenthetetlen párost alkotnak. Remekül kiegészítették
276
egymást, kölcsönösen kompenzálták a másik gyengeségeit. Dooku
akkor úgy érezte, hetekig tudná nézni őket, amint harcolnak.
Most már korántsem volt biztos a dolgában. Attól tartott, hogy
esetleg az egész épület összedől, így aztán gyorsan leporolta a
ruháját, és futva megindult az ajtó felé.
Miután kijutott az archívumból, fellélegzett, bár a félelmei
korántsem oszlottak el maradéktalanul. Mi lesz, ha a köztársaságiak
túljárnak Grievous eszén, és Coruscantnál megsemmisítik őt a
flottájával együtt? Mi lesz, ha a Jedik leleplezik és legyőzik Sidioust?
Mi lesz, ha oly sok küszködés és szenvedés után mégis a Köztársaság
győz?
Mi lesz az ő álmaival, amelyeket a Galaxis egy kézben
összpontosuló uralmáról szőtt?
A Vjun bolygón Yoda célzott rá, hogy a Jedi Templom ajtaja
mindig nyitva fog állni előtte… De azt nem lehet. A sötét oldalról
nem lehet visszatérni, főleg nem azokból a mélységekből, amelyekbe
ő lehatolt. Akkor viszont hol lesz egy olyan kikötő a Galaxisban, ahol
Dooku, Serenno egykori grófja meghúzhatja magát hátralévő éveire?
A gróf jól látta, hogy minden a következő néhány nap eseményein
múlik. Minden azon múlik, hogy Sidious Nagyúr szerteágazó tervei
sikert aratnak-e minden fronton, főleg így, hogy Nute Gunray
ostobaságának köszönhetően fel kell gyorsítani azok végrehajtását.
A szabadban, a Tythe sárgásszürke égboltja alatt a csillag-szlúp
indulásra készen várta a gazdáját. A hajó mellett állt a droidpilóta, aki
Dooku közeledtére recsegve megszólalt:
– Üzenetet érkezett, uram, Grievous tábornoktól.
– Játszd le! – parancsolta Dooku, majd felsietett a szlúp rámpáján,
és berontott a műszerekkel telezsúfolt központi kabinba.
A helyiség közepén a kiborg teremtmény kimerevített holoképe
lebegett a szőnyeggel borított padló felett. Dooku lelökte a válláról
porral lepett köpenyét, és fel-alá járkált, amíg a droid elindította a
lemezre rögzített üzenetet.
– Tyranus Nagyúr! – szólalt meg hangszórókban Grievous hangja,
miközben a kép mozgásba jött. – Palpatine főkancellár hamarosan a
miénk lesz!

277
 Dooku elégedetten felsóhajtott.
– Éppen idejében – dörmögte.
Hirtelen megszállta a küszöbön álló győzelem mámorító érzése.
Új erő költözött a tagjaiba, miközben frissen belépett a
transzmissziós rács közepére, és rövid választ küldött Grievous-nek:
– Tábornok úr, rövidesen csatlakozom önhöz!

Negyvenhatodik
fejezet
Padmé szemhéjai megrebbentek néhányszor, és végre felnyíltak.
Először csupán egy jókora rózsaszín, homályos foltot látott, aztán
lassan kitisztult előtte Mon Mothma mosolygó arca.
– Nem alszunk munka közben, szenátor! El kell tűnnünk innen! –
szólt rá Mothma asszony. Padmé furcsán távolinak, elfojtottnak
hallotta a szavakat. Lassan magához tért, és rájött, hogy Stass Allie
siklójának hátsó ülésén fekszik. A feje Mothma asszony vállán
nyugodott. Nem fájt semmije, viszont úgy érezte, mintha mindkét
füle be lenne dugaszolva valamivel.
– Mennyi ideig… – kérdezte továbbra is kábán.
– Csupán egy pillanatra – felelte Mothma ugyanazon a tompa
hangon. – Azt hiszem, nincs komolyabb baja. Az ütközés után még
jól volt, aztán egyszer csak elájult. Tud mozogni?
Padmé felült, és ekkor meglátta, hogy a sikló védelmi
berendezései működésbe léptek. Szédült kissé, de sértetlen volt, így
valamennyire megkönnyebbülve söpörte ki a haját az arcából.
– Alig hallok – jegyezte meg panaszosan.
Mon Mothma szemügyre vette őt, majd a kezét nyújtotta, hogy
kisegítse a járműből.
– Padmé, vigyáznia kell. Most jöjjön! Óvatosan, de gyorsan!
Az asszony sietve elhúzta Padmét a siklótól, és beterelte egy
modern stílusú, jókora szobor talapzata mögé, ahol Bail és C–3PO
várta őket. Padmé visszanézett, és a nyomok láttán megértette, hogy
278
mi történt. A siklójuk az imént végigszánkázott a Nagyköveti
Vásárcsarnok előtti félköríves téren, közben elsodort egy jókora
reklámtáblát, és szétrombolt három kisebb pavilont. Szerencsére
senkit sem ütöttek el, mert a zuhanórepülésben közeledő jármű láttán
a járókelők szétszaladtak. Vagy talán annak a hajónak a látványától
szóródtak szét, amelyet a szeparatista gépek lelőttek, és néhány
másodperccel az ő siklójuk előtt zuhant a térre. A szerencsétlenül járt
egység, a katonai rendészet egyik harci siklója az oldalára borulva
hevert a Vásárcsarnok főfala előtt, és sűrű, fekete füstöt okádott.
Nem messze tőle három klón feketére égett holtteste feküdt a
mozaikmintás kövezeten.
A fülsiketítő dübörgés, a viliózó fények és a tér felett terjengő
maró bűz együttes hatása végképp kirángatta Padmét az enyhén
sokkos állapotból. Valahol a közelben sikolyok és rémült kiáltások
hangzottak fel, míg felülről a heves tűzpárbaj szisszenései és
süvítései hallatszottak.
Padmé meglátta, hogy vér vöröslik Organa szenátor arcán.
– Bail, maga megsebesült…
– Egy karcolás az egész – felelte a férfi –, most ennél fontosabb
dolgunk is akad.
Padmé követte társának zord tekintetét, és azonnal megértette,
hogy miért menekülnek a coruscantiak a Nagyköveti Vásárcsarnokot
a Szenátusi Kórházzal összekötő felüljáróról. A híd másik végére
leereszkedett öt Keselyűdroid, amelyek a leszállást követően
szempillantás alatt, a szárnyaikat lábakká alakítva, felszíni
üzemmódba váltottak.
A négylábú fémszörnyek előrenyújtották a fejüket, amelyen a
keskeny, hosszúkás szenzorok vérvörös fénnyel világítottak, és
döngő léptekkel megindultak a Kórháztér felé. A lézerágyúik ugyan
lefelé irányultak, viszont a félkörös keresztmetszetű törzsük felső
részébe épített ikercsövekből torpedókat lőttek a légitaxikra, a kórház
leszállóplatformjai felé közeledő járművekre, a szenátusi óvóhelyek
bejárataira…
Köztársasági hajók ereszkedtek le a Szenátustér felől, hogy harcba
bocsátkozzanak a három és fél méter magas Keselyűkkel, de

279
egyelőre csak szórványosan tüzeltek. Padmé sejtette, hogy a tüzérek
és a pilóták igyekeznek kímélni a lakosságot, nem akarják, hogy
energiafegyvereik vagy elektromágneses tölteteik tovább növeljék a
felfordulást.
A kereszttűzbe került járókelők átrohantak a felüljárón, abban a
reményben, hogy menedéket találnak a Nagyköveti
Vásárcsarnokban. Ám az épület elé érve csalódniuk kellett, mert az
amúgy is bezárt bejáratok előtt vaskos biztonsági rácsok sorakoztak.
Így aztán a több száz vagy inkább több ezer teremtmény futott,
amerre látott.
Mialatt Padmé mélységesen szánakozva nézte a menekülőket,
ismét ájulás kerülgette.
A rémült, pánikba esett coruscantiak hirtelen belekóstoltak azokba
a megpróbáltatásokba, amelyeket a Jabiim, a Brentaal és további
több száz világ lakói alaposan megismertek az utóbbi három évben.
Egyik pillanatról a másikra belecsöppentek egy ideológiai háborúba,
amelynek sokan még csak a célját sem értették. Hirtelenjében
beszorultak két hadsereg közé. Az egyik egy droidsereg volt,
amelynek élén egy önjelölt forradalmár és kiborg mészáros állt, míg
a másikat mesterségesen tenyészett és nevelt katonák alkották, akiket
a Galaxis békéjének egykori őrei, a meglehetősen maradi Jedik
vezettek.
Coruscant lakosai beszorultak a két had közé, és pillanatnyilag
egyik oldaltól sem remélhettek segítséget.
Padmé tragikusnak és eszelősnek érezte a helyzetet. Erősen
émelygett, de a saját rosszulléte sem akadályozhatta meg, hogy
kétségbeessen az értelmes lények jövője miatt.
– Palpatine-nak ezzel vége – jelentette ki Mon Mothma. – Súlyos
hibát követett el, amikor annyi hajónkat és katonánkat küldte a Külső
Gyűrűbe. Úgy viselkedett, mintha a háború sosem érhetné el ezt a
bolygót.
Bail kétkedve ingatta a fejét.
– Szerintem nem csupán nem fog belebukni, de még hasznát is
veszi ennek az őrületnek – vélekedett komoran. – A nép a Szenátust
fogja hibáztatni a támadásért, és mialatt mi majd szépen

280
elvitatkozgatunk a felelősségről, Palpatine a maga csendes módján
egyre több és több hatalmat fog magához ragadni. A szeparatisták, ha
akaratlanul is, de igencsak a kezére játszottak ezzel a lépéssel.
Padmé is beszállt volna a vitába, de nem volt hozzá ereje.
– Ezek mindannyian elvesztették a józan eszüket – folytatta Bail.
– Dooku, Grievous, Gunray, Palpatine, és sorolhatnám még…
– A Jedik megakadályozhatták volna a háborút – tette hozzá
szomorúan Mon Mothma –, de most már ők is a főkancellár bábjai.
Padmé lehunyta a szemét. Hogyan is válaszolhatott volna, amikor
a tulajdon férje is azok közé tartozott, akiknek a hibájából kirobbant
és hosszúra nyúlt a háború? Így aztán magába zárta a fájdalmát, és
némán kesergett. Mibe rángatta bele a Jedi-rend Anakint, amikor
elszakították az anyjától, és elhozták a Tatuinról? És mibe rángatta
bele Anakint ő maga? Sőt mibe keveredtek ketten együtt?
Bail hangja szempillantás alatt kirángatta az önsajnálatból.
– Erre jönnek! – a férfi a túlsó oldalra mutatott. – Átkelnek a
hídon!
A Keselyűk elektronikus agya nyilván kiszámította, hogy a
felüljáró sokkal jobb tüzelési pozíciót kínál, mint a tér, mert a híd
közepéről könnyen tűz alá vehetik a környező épületeket és a mély
kanyonban hemzsegő járműveket. Ráadásul a köztársasági egységek
még kevésbé fognak lőni rájuk, nehogy megsemmisítsék magát a
felüljárót, amelynek darabjai egyenesen a kétszáz emelettel lejjebb
nyújtózó főutakra és a mágnesvasutak vonalaira zuhantak volna.
– Talán könyöröghetnénk a Vásárcsarnok tulajdonosainak, hogy
emeljék fel a rácsokat – javasolta C–3PO.
Bail a két szenátornőre pillantott, és odaszólt nekik:
– A híd túlsó végén kell tartanunk a droidokat, hogy a mieink
leszedhessék őket.
Mon Mothma az oldalára dőlt harci siklóra nézett.
– Azt hiszem, van egy ötletem – közölte mosolyogva.
A részben kiégett járművet alig ötven méter választotta el a
fedezéknek használt talapzattól. Minden további szó nélkül
mindhárman nekilódultak, és odafutottak a roncshoz.
– Ezt vajon hogyan fogjuk megúszni? – töprengett hangosan a

281
hátramaradt C–3PO, amikor meglátta, hogy a szenátorok átkutatják a
siklót. – Olvasszanak be, ha tudom a választ!
A három szenátor néhány pillanattal később immár sugárvetőkkel
felszerelkezve tért vissza a talapzat mögé.
– Ebből szinte teljesen kifogyott az energia – dörmögte savanyú
képet vágva Bail, miután megvizsgálta a fegyverét. – Az önökével mi
a helyzet?
– Az enyémben is alig van – jelentett ki Padmé.
Mon Mothma kivette az energiacellát a sajátjából, és szomorúan
jelentette:
– Az enyém pedig üres.
– Hát, azzal kell boldogulnunk, amink van – válaszolta komoran
Bail.
Azzal hátraküldte Mothma asszonyt a talapzat takarásába. Ő és
Padmé lekuporodtak a szögletes építmény sarka mögött, majd
mindketten gondosan célba vették a legközelebb eső Keselyűt.
Addigra már három gép vágott neki a felüljárónak, amelyek menet
közben vadul lövöldöztek véletlenszerűen kiválasztott célpontokra.
Az épületek homlokzataiba csapódó torpedók robbanásai nyomán
valóságos beton– és duracél lavinák keletkeztek, amelyek a mélybe
zúdulva szerencsétlen coruscantiak tucatjait temették maguk alá.
– Miután lőttünk, azonnal eltűnünk innen! Készüljenek! – kiáltotta
Bail, és az egyik épen maradt pavilonra mutatott. – Az lesz az első
fedezékünk!
Padmé az élen haladó gépezet lőelemképzőjére ültette a fegyvere
célzótüskéjét, és meghúzta az elsütőbillentyűt. Az első lövéseivel
nem ért el mást, csupán felhívta magára a droid figyelmét, de miután
Bail is bekapcsolódott a tüzelésbe, egyre több találat érte a gép
létfontosságú alkatrészeit. A Keselyű hátrált néhány lépést, de
közben kilőtt három torpedót, amelyek nyílegyenesen átszáguldottak
a felüljáró felett.
Addigra viszont Padmé és a társai már javában rohantak a pavilon
felé. Az első torpedó telibe találta és szilánkokra robbantotta a
talapzatot meg a rajta álló szobrot. A második megsemmisítette
mindazt, ami Stass Allie siklójából maradt. A harmadik a

282
Vásárcsarnok egyik bejáratának védőrácsába csapódott, és tátongó
lyukat ütött rajta. A környéken lapuló civilek azonnal megindultak a
füstölgő nyílás felé. Rohanás közben hevesen küzdöttek egymással,
hogy elsőnek juthassanak be az épületbe.
Padmé azt hitte, hogy a droidok tüzet nyitnak rájuk, ám mialatt
azok a tér felől érkező támadásra figyeltek, megfeledkeztek a felettük
köröző köztársasági hajókról. A csapatszállítók szárnyai és törzse
alatt függő löveggömbökből vakító fényű sugarak áradtak a felüljáró
felé, míg a gépek orra alá telepített lövegek rövid sorozatokkal
tüzeltek.
Két droid már a koncentrált támadás első pillanataiban felrobbant.
A harmadik megfordult, hogy válaszoljon az össztűzre, de
elkésett. A levegőből érkező rakéták sorban leszakították a bal lábait,
aztán a fejét, végül egy kettős detonáció az egész gépet letaszította a
felüljáróról. Ekkor a Kórház téren maradt két Keselyű feldübörgött a
felüljáróra, hogy minél jobb kilövést biztosító tüzelőállást keressen
magának.
A két szenátor egyfolytában lőtt, de a kézifegyverek tüze nem
riasztotta el a droidokat, és nem tett bennük jelentősiebb kárt.
– És én még azt hittem, hogy a Szenátus maga a csatatér! –
kiáltotta Mon Mothma.
A kilőtt droidokból áradó füst rohamra ösztökélte az egyik
megmaradt Keselyűt. A gép előbb egy torpedóval kiugrasztotta a
fedezékükből Padmét és a társait, aztán előrerontott, eloldalazott
mozdulatlanná merevedett társai mellett, végül merészen rálépett a
Vásárcsarnok előtti térre.
Az egyik közeli csapatszállító gyors kört írt le a levegőben, de a
téren sorakozó, magasba nyúló zászlórudak és szobrok miatt nem
jutott lövéshez.
– Én kifogytam – jelentette be Bail, és ledobta a sugárvetőjét.
Padmé a saját fegyverének apró kijelzőjére pillantott, és hozzátette:
– Én is.
– Hogyan fogom én ezt megmagyarázni Artunak? – csodálkozott
hangosan C–3PO.
Minden eszközüktől megfosztva még egyszer, utoljára futni

283
kezdtek. Az épület felé tartottak, abban a reményben, hogy idejében
elérik a biztonsági rácson ásítozó, továbbra is füstölgő nyílást. A
Keselyű helyzetelemzője megfejtette a céljukat, és a gép ekkor
taktikát váltott. Lassan közeledett feléjük, miközben – mintha csak
örömét lelné a célpontjai gyötrésében – nem egyenesen rájuk, hanem
eléjük tüzelt. A szenátorok és a nyomukban igyekvő tolmácsdroid
kénytelenek voltak vissza, a tér pereme felé hátrálni, amely több száz
méteres mélység felett húzódott.
Padmét elöntötte a gyűlölettel vegyes harag, amelyet az élettel
egyidős ösztönök szültek. Már azt fontolgatta magában, hogy ha
fegyvertelenül is, de nekimegy a Keselyűnek, és ha élve eléri, akkor
a puszta kezével leszaggatja a szenzorokat arról a könnycsepp
formájú fejéről, amikor a gyilkos gépezet hirtelen megtorpant, és
beszüntette a tüzelést. A törzse közepéből kurta antenna bújt ki,
amiből a szenátorok arra következtettek, hogy éppen rádióüzenetet
fogad. A Keselyű végül visszahúzta a fejét a törzsének mélyedésébe,
hátrafelé forgatta és szárnyakká merevítette ollószerű lábait, közben
felszökkent a levegőbe. Azonnal balra fordult, majd a felüljáró
pereme felett átbukva eltűnt a hitetlenkedve bámuló szenátorok
szeme elől.
Az utolsónak maradt droid is így tett, mire a környéken cirkáló
köztársasági egységek azonnal elindultak utánuk.
Elsőnek Padmé ért oda a híd korlátjához, és lenézett a szédítő
magasságból. A kanyon mélyén a mágnesvasút egyik szerelvénye
száguldott délnek, a Heorem-alagút felé, amely a gazdagok lakta
Sah'c-kerületbe vezetett. A hídról elstartoló Keselyűk meredek
szögben zuhantak, hogy mielőbb felzárkózzanak egy szeparatista
rohamnaszád mögé, amely ekkor már javában üldözte a vonatot.

Negyvenhetedik
fejezet
Honnan tudta Grievous, hogy hol kell támadnia?
284
 Mace újra meg újra feltette magának a kérdést, mialatt a
szerelvény óránként háromszáz kilométeres sebességgel száguldott
az égi alagút felé, amelyen keresztül hamar eltűnhetett a Szenátus-
kerületből. Miután a Republica 500 állomáson beszálltak a vonatba, a
testőrök kitessékelték az utasokat a vonat második kocsijából,
amelyben így csupán a főkancellár, a kísérete és a négy Jedi utazott.
Mace néha egy-egy pillanatra meglátta a testőreinek
védőgyűrűjében álló Palpatine-t, aki mélyen lehajtotta hullámos, ősz
fürtökkel borított fejét, mintha emésztené magát valami miatt, vagy
éppen a gondolataiba merülne.
Szóval, honnan tudta Grievous? – kérdezte ismét önmagától
Mace.
A város lakói közül sokan tudták, hogy Palpatine a Republica
500–ban lakik, de a lakosztályának pontos helye a hétpecsétes titkok
közé tartozott. De ennél is fontosabbnak tűnt, hogy Grievous vajon
honnan tudta, hogy a főkancellár nem a dolgozószobáinak
valamelyikében, hanem az otthonában tartózkodik?
Hiszen nem lehetett mindenért Dookut okolni…
Az nagyon is valószínűnek tűnt, hogy Dooku szolgáltatta ki
Grievous-nek a Mélymagot átszelő hipersávok adatait. Ugyanígy
majdnem biztosnak látszott, hogy a gróf adta meg Grievous-nek a
távközlési műholdak és relétükrök orbitális koordinátáit, vagy éppen
a felszíni pajzsgenerátorok helyzetét. De Palpatine-t éppen akkoriban
választották meg főkancellárnak, amikor Dooku elhagyta
Coruscantot, és Palpatine akkor még másutt, a Szenátus épületének
közelében lakott, egy toronyházban.
Tehát honnan tudta Grievous, hogy pontosan hol kell lecsapnia?
Ebben is Sidious keze van?
Ha valóban igaz, hogy a Szith Nagyúr már huzamosabb ideje
szenátorok százait tartja a befolyása alatt, akkor hozzáférhetett a
legmagasabb szintű bizalmas információkhoz. Sőt Sidious kémjei
beépülhettek magába a Köztársaság katonai irányításába is, ami arra
utalt, hogy a Coruscant elleni támadást esetleg már évek óta
tervezték!
Mace ismét meglátta Palpatine-t, akit vörös köpenyes, válogatott

285
testőrei teljesen elszigeteltek mindenki mástól.
Aligha ez volt a megfelelő pillanat, hogy kifaggassa őt a
legközelebbi bizalmasairól. De Mace szilárdan eltökélte magában,
hogy valamikor a közeljövőben oda fog állni a főkancellár elé, és fel
fog tenni neki néhány kínos kérdést.
A vonat további kocsijai zsúfolásig tele voltak coruscanti-akkal,
akik elmenekültek a Szenátusi- és a Pénzügyi-kerületből. Ha maga
Palpatine nem avatkozik közbe, a testőrei az egész szerelvényt
kiürítették volna. Shaak Ti beszámolt arról, hogy a főkancellárt
majdnem úgy kellett kivonszolni a lakosztályából, amire Mace nem
tudott mit mondani.
De most már legalább úton voltak a bunker felé. A mágnesvasút
vonala nem érintette ugyan a komplexumot, de a Sah'c-kerületbeli
első megállója közel esett hozzá.
A sötétített üveges ablakokon keresztül beszűrődő kinti fény egyre
gyengült, miközben a szerelvény besüvített a Heorem-alagútba. A
Szenátus-kerület néhány hatalmas épületén is átkígyózó, tágas, ovális
alagútban nem csupán vonatok közlekedtek, de helyet kaptak benne
autonavigációs és szabad forgalmú légi sávok is. A vonattól jobbra
eső, dél felé vezető útvonalak szinte teljesen bedugultak. A
légibuszok és a taxik meg-megállva araszoltak a biztonságosnak vélt
tájékok felé. Ezzel ellentétben az észak felé vezető sávokon alig tűnt
fel egy-egy jármű.
Mace a szeme sarkából elmosódott fényfoltot pillantott meg a
menetirány szerinti bal oldalon, mire a legközelebbi ablakhoz ugrott.
Az északi irányú sávokon két Keselyű-vadász tartott dél felé, és
szemlátomást mindent megtettek annak érdekében, hogy mielőbb
utolérjék a vonatot. Mielőtt Mace egyetlen szót kiálthatott volna, az
egyik droid tüzet nyitott. A lövések telibe találták egy, az
autonavigációs sávon haladó teherhajó tompa orrát. A hajó azonnal
felrobbant, és teleszórta a közelében haladókat repeszekkel, míg a
lökéshullám kis híján letaszította a vonatot a sínről, amely az alagút
aljából magasan kiemelkedő állványzaton futott.
Rémült kiáltások és sikolyok hallatszottak a szomszédos kocsik
felől.

286
 – Keselyűk! – kiáltotta Mace a Jediknek és a testőröknek.
Leguggolt az ablak előtt, így meredeken felfelé nézve meglátta,
hogy az egyik droid rézsútosan átrepül a szerelvény felett. Windu
mester átrohant a vonat jobb oldalára, ahol már azzal szembesült,
hogy a droid bevágódott a szabad forgalmú sávon haladó járművek
közé, ügyesen manőverezve megtaszított egy közepes méretű
teherszállítót, amivel pokoli ütközéssorozatot szabadított el. Számos
detonáció következett, lángoló roncsok zuhantak a mélybe, mialatt
robogók, siklók, légitaxik és buszok menekültek kétségbeesetten a
tér minden irányába. Két jármű rázuhant a vonatra, és visszapattant
annak tetejéről, egyenesen a sáv kellős közepébe, ami újabb
ütközéssorozatot eredményezett.
A katasztrófa kezdeményezője, a gyilkos gépezet átvészelte a
tömegszerencsétlenséget. Egy darabig párhuzamosan repült a
Palpatine-t szállító vagonnal, majd meredeken felszárnyalt a
magasba, és eltűnt.
Egyetlen másodperccel később éles, fülsértő sistergés hallatszott
valahonnan felülről és hátulról. Mace ekkor a vonat vége felé figyelt.
A harmadik kocsi legömbölyített oldala mentén szikrák záporoztak
lefelé. A szellőzőberendezés nyílásaiból olvadt fém szaga áradt. A
harmadik vagon utasai rémülten sikoltoztak, mialatt öklök és lábak
doboltak a két kocsi közötti átjáró ajtaján.
Mace néhány ugrással a hátsó előtérben termett, ahol az ott
állomásozó vonatőrök egyike, egy megtermett weequay rémülten
meredt rá, és odaszólt neki:
– Nem tudjuk visszatartani őket, uram!
Mace ekkor visszalépett az utastérbe, ahol ráparancsolt Shaak Tire
és Allie-re:
– Vigyétek a főkancellárt az első kocsiba!
Shaak Ti úgy bámult rá, mintha őrültet látna.
– Az teljesen tele van, Mace! – tiltakozott hevesen.
– Tudom. Csináljátok!
Mace maga után intette Kit Fistót, azzal mindketten
átnyomakodtak az előtér végében összetömörült vonatőrökön, és
aktiválták a fénykardjukat. Az ajtó túlsó oldalán tolongó utasok a

287
bíborszínű és kék energiapengék láttán kezdtek visszahúzódni az
utastérbe, ám ehhez előbb meg kellett küzdeniük azokkal, akik a
hátuk mögött próbáltak átjutni az elülső kocsiba.
Amikor végre kiürült a harmadik vagon előtere, Mace utasítására
a weequay kinyitotta az átjáró ajtaját. A két Jedi habozás nélkül
berontott az utastérbe, ahol különféle fajú utasok tucatjai zsúfolódtak
össze a széles középső folyosó két oldalán sorakozó üléseken. A
tetőn jókora, olvadt peremű lyuk tátongott, amelyen keresztül
iszonyú erejű szél süvített befelé, és amelyen keresztül fél tucatnyi
lövészdroid ugrott be a kocsiba.
Mace azonnal észbe kapott. Nyomban tudta, hogy miután a
vadászgépek nem hordoznak harci droidokat, lennie kell egy
harmadik szeparatista hajónak is.
A droidok tüzet nyitottak.
A rettegve meglapuló utasok szemében a helyzet reménytelennek
tűnt. Nem attól féltek, hogy a Jedik nem tudják hárítani a nekik szánt
sugárlövedékek áradatát, hanem attól, hogy a lepattanó
energiatöltetek őket találják el. Ám alaposan tévedtek, amikor nem
ismerték fel, hogy az egyik Jedi maga Mace Windu, akiről az a hír
járta, hogy egymagában megsemmisített egy szeizmikus harckocsit a
Dantuinon, míg a másik Kit Fisto, a Mon Calamarin vívott csata
nautoli hőse.
A Jedi-mesterek a sistergő energianyalábok java részét a feléjük
nyomuló droidokra verték vissza, míg a többit felfelé irányították, a
nyílás felett lebegő Keselyűre. A droidvadász gyors egymásutánban
számos találatot kapott a hasába, amely előbb füstölni kezdett, majd
kirobbant. A gép az oldalára dőlt, és kisodródott a szerelvény fölül,
hogy aztán hosszú füstcsóvát húzva maga után, dugóhúzó formájú
pályát követve zuhanjon az alagút mélye felé.
Az utastér levegőjében maró füst áradt szét, amelyet még az
örvénylő szél sem tudott eloszlatni. Heves szikrazápor kíséretében
vékony fémkezek és –lábak, illetve keskeny, íves droid–fejek
röpködtek mindenfelé. A szétszóródó alkatrészek megsebesítettek
néhány utast, de a Jedik egyetlen pillantással felmérték, hogy
egyikük sem szenvedett súlyos sérülést.

288
 Az utolsónak elpusztított droid kettévágott teste jóformán el sem
érte a padlót, amikor Mace hatalmas szökkenéssel kiugrott a
mennyezeti nyíláson. Röpke, íves repülés után a negyedik vagon
tetején landolt mély guggolásban, majd az Erő segítségével tartotta
magát, mialatt a menetszél őrjöngve korbácsolta a tarkóját és a hátát.
Villámgyorsan körülnézett, hogy felmérje a helyzetet. Egy
szeparatista hajó éppen lesüllyedt a szerelvény utolsó kocsija mögé,
mialatt a távolban két köztársasági csapatszállító közeledett a vonat
felé.
Mace ösztönösen jobbra pillantott, éppen abban a pillanatban,
amikor a második, a mélyből érkező Keselyű felemelkedett vele egy
magasságba. A droid észrevette őt, és lézertűzzel árasztotta el a
vagon tetejét. Mace megpördült, és minden erejét beleadva
visszaküzdötte magát a harmadik kocsi tetején ásítozó nyíláshoz,
majd egy gondosan kiszámított szaltóval beleugrott. A Keselyű
nyilván látta, hogy hol tűnt el a célpontja, mert a társa által nyitott
lyuk fölé manőverezett, és lefelé fordított a lézerágyúit.
A Jedik a nyílás alá rontottak, és a fejük fölé lendítették
bekapcsolt fénykardjaikat, hogy hárítsák a következő tűzcsapást.
Ám a várt lövésekre sosem került sor. Időközben a köztársasági
csapatszállítók lőtávolon belülre értek, és azonnal kihasználták, hogy
a Keselyű nem vette észre őket. Bőven volt idejük célozni, így a
lövéseik sebészi pontossággal lenyírták a droidvadász mindkét
szárnyát. A megcsonkult gépezet elvesztette az egyensúlyát, rázuhant
a vagon tetejére, és legurult róla.
A Jedi-mesterek nyomban kikapcsolták a fénykardjaikat, és
visszarohantak a második kocsiba, amelyben Palpatine tanácsadóin
kívül immár utasok tucatjai is tartózkodtak, akiket a Jedi-hölgyek és
a testőrök költöztettek át az első vagonból. Mace és Kit átverekedték
magukat a tömegen, és éppen abban a másodpercben léptek a
főkancellár kocsijába, amikor a szerelvény kifutott a Heorem-
alagútból. Coruscant napja már a látóhatár felett lebegett. A nyugat
felől a felszínből kimagasló toronyházak gigászi árnyékokat vetettek
a többi épületre, a kanyonokra és a mágnesvasút alatt futó főutakra.
Palpatine a kocsi közepén állt, továbbra is a testőreiből formált

289
gyűrű közepén. Shaak Ti és Stass Allie hátrafelé figyeltek az egyik
ablakon át, amelyet, mivel kinyitni nem lehetett, kénytelenek voltak
kitörni.
– Szerencsénk volt – állapította meg éppen Shaak Ti, amikor
Mace odalépett hozzájuk. – Egyetlen torpedó elég lett volna ahhoz,
hogy a szerelvény leszaladjon a sínről,
Mace kissé kidugta a fejét az ablakon, és az alattuk húzódó
kanyont fürkészte.
– És lövészdroidok nem potyognak csak úgy az égből – tette
hozzá, miután visszahúzta a fejét. – Van egy harmadik gép is.
Kit a főkancellár felé vágott kidülledő szemével, és halkan
megjegyezte:
– Élve akarják elkapni.
Alig ejtette ki a száján a baljóslatú szavakat, amikor akkora ütések
érték a vonatot, hogy előbb mindenki a kocsi bal, majd a jobb
oldalára lódult. A testőrök még vissza sem nyerték az egyensúlyukat,
amikor súlyos, fémesen csengő léptek dübörögtek a tetőn. Mace a
hangokból megállapította, hogy legalább hárman közelednek hátulról
az első kocsi felé, és komoran kijelentette:
– Megjött Grievous!
– Akkor talán menjünk elé, és fogadjuk – javasolta Kit, akinek
zord mosolyáról lerítt, hogy szívesen összeméri az erejét a kiborg
szörnyeteggel.
Mace és Kit visszaviharzottak a két kocsi közé, és az átjáró
mennyezetén nyíló csapóajtón át kilendültek a tetőre. Három
kocsival hátrébb Grievous és két testőre masírozott a szerelvény eleje
felé. A MagnaGuardok a mellükhöz szorították elektrobotjaikat,
nehogy a szél kitépje a kezükből, míg páncélszövet köpenyeik vadul
csapkodtak a hátuk mögött.
Valamivel hátrébb egy szeparatista rohamnaszád lebegett a
hatodik és hetedik kocsi felett, amely karmos leszállólábait a
vagonok tetejébe vájva mintegy lehorgonyzóit a szerelvényen.
Grievous elnyújtott, döngő léptekkel haladt előre. A Jedik
közelébe érve a testére csavarodó köpenyének rejtekéből előrántotta
két fénykardját, és azonnal aktiválta azokat. Mace rávetette magát a

290
kiborgra. Egy rettenetes oldalsó csapással félresöpörte annak mindkét
energiapengéjét, majd lefelé vágott Grievous mesterséges lábaira,
aztán a csontvázszerű páncélmaszk felé döfött.
A fénykardok mély hangon búgtak, és élesen sisteregtek, amikor
vakító fényjelenség közepette egymásba akadtak. Mace az Erőt hívta
segítségül, hogy a menetszél ne sodorja le a vonatról, míg Grievous-t
a talpába épített elektromágnesek tartották a vagon tetején.
Ugyanakkor ezek a mágnesek, amennyire segítették, annyira le is
béklyózták a kiborg teremtményt, mialatt Mace folyamatosan ide-oda
mozgott. A dühödt támadások, hárítások és ellentámadások hevében
a három fénykard újra meg újra összecsapott, másodpercenként
többször is.
Grievous-t alaposan kitanították a Jedik kardvívóművészetére.
Mace hamarosan felismerte Dooku hatását a tábornok által
alkalmazott technikákban. Grievous csapásaiban szörnyű erő rejlett,
és valami elképesztő gyorsasággal mozgott.
Viszont mit sem tudott a Vaapad-iskoláról, erről a titokzatos
stílusról, amelynek Mace avatott mestere volt.
A vagon hátsó részén, ahol a tábornok testőrei elkövették azt a
hibát, hogy szembeszálltak Kit Fistóval, a nautoli Jedi-mester
pengéje úgy villant ide-oda az alkonyatban, mintha kék villámokat
szóró elektromos vihar dühöngött volna a kocsi felett. A phrik–
ötvözetből kovácsolt, elektromágneses generátorral felszerelt harci
botok félelmetesen hatékony fegyvernek számítottak, ám mint
minden gyilkos eszközzel, ezekkel is el kellett találni a célt, azt
viszont Kit nem hagyta. A mozgását még egy tvi'lek táncosnő is
megirigyelte volna, miközben körbe-körbe keringett a testőrök körül.
A MagnaGuardok, hogy kövessék az ellenfelüket, kénytelenek voltak
mindig utánafordulni, és ehhez folyton fel kellett emelniük a lábukat,
előbb a jobbat, majd a balt, aztán megint a jobbat és megint a balt…
Kit a menetszélre bízta a többit, amely hamarosan szinte letépte a
droidokat a vonat tetejéről.
A Grievous organikus agyát támogató számítógépek nyilván
feljegyezték a szövetségeseinek elvesztését, de ez a veszteség nem
terelte el a figyelmét, és nem lassította le. A testét, a szellemét, az

291
egész lényét egyetlen célnak rendelte alá: a támadásnak. Ugyanezek
a számítógépek hamarosan kielemezték Mace vívóstílusát, és
javasolták a tábornok eredeti agyának, hogy változtassa meg az
állását és a testtartását, továbbá módosítsa hárításainak,
viszontvágásainak, és döféseinek szögét.
Az így előálló vívóstílus még nem volt Vapaad, de eléggé közel
állt hozzá. Grievous-nek viszont nem állt módjában tovább
finomítani a technikáját, mert Mace nem óhajtotta a kelleténél tovább
nyújtani kettejük párviadalát.
Hirtelen leguggolt, előre és lefelé körözött a pengéjével, így
villámgyorsan jókora lyukat vágott a vagon tetejébe, közvetlenül az
ismét felé lóduló Grievous lába elé. Mace, miközben hátraperdült, jól
látta a meglepetést a kiborg hüllőkéhez hasonlatos szemében, amely
arról tanúskodott, hogy minden ereje, ügyessége és elszántsága
ellenére a tábornok eleven része nincs tökéletes szinkronban a
testének gépi alkotóelemeivel. Tisztán látszott, hogy az a Grievous,
amely egykor bátor csapatok dicső hadvezére volt, felismerte a cselt,
és oldalra akart lépni, ám a jelenlegi Grievous tábornok, droidok és
más gyilkos gépezetek parancsnoka nem akart mást, mint
előrerontani és mindkét pengéjét egyszerre Mace mellkasába döfni.
A kétféle szándék eredménye egy bizonytalan mozdulat lett. A
tábornok bal lába belecsúszott a lyukba, ahol a talpába épített
elektromágnes nem tapadt oda semmihez, és Grievous megingott.
Mace azonnal előrelendült, és nyílegyenesen előre, a
kerámiapáncélból formált mellvért felé döfött. A támadás halálos lett
volna, ám az utolsó pillanatban elkeseredett parancs villámlott át
Grievous elektronikus idegvégződésein, amely gyors félfordulatra
utasította a derekának mozgatóizmait. Mivel a kiborg kifordította
előle a felsőtestét, Mace-t a lendület tovább vitte volna, valószínűleg
egyenesen a kanyon mélyéig, ám ő számított erre a kitérő manőverre.
így aztán hatalmasat szökkent hátra, hogy kiérjen az éppen keresztbe
kaszáló energiapengék hatótávolságából. Mace látta, hogy az
ellenfele még mindig nem nyerte vissza teljesen az egyensúlyát, ezért
gyorsan felemelte a balját, és az Erő segítségével hatalmasat taszított
rajta.

292
 A tábornok a vagon oldalára zuhant, őrülten kapálózva legurult a
gömbölyű felületen, és eltűnt Mace szeme elől.
A nagymestert elfogták a kétségek. Vajon a szörnyű teremtmény
lezuhant egészen a kanyon mélységes fenekéig? Vagy sikerült
belevágnia durániumujjait a kocsi oldalába? Vagy esetleg elképesztő
ügyessége révén elkapta valahogyan a sín alatti állványzat egyik
tartóelemét?
Nem szakíthatott több időt a töprengésre. Vagy száz méterre tőle a
naszád visszavonta a leszállótalpait, és a vonat felett lebegett. Ekkor
az egyik, immár lőtávolságon belül járó köztársasági egység pontos
lövései rákényszerítették, hogy kitérjen oldalra, ahol nyomban lefelé
vette az irányt. A köztársasági csapatszállító azonnal üldözőbe vette.
Mace és Kit döbbenten bámult, miközben a két hajó vad tűzpárbaj
közepette elszáguldott a vonat eleje felé. A két gép spirális pályán
keringőzött egymással, amelynek a tengelye maga a szerelvény volt.
A szeparatista hajó egy utolsó csavarral a mozdony fölé lendült, ahol
előbb jobbra kanyarodott, majd váratlanul, hihetetlenül szűk ívben
száznyolcvan fokos fordulatot hajtott végre, és elsüvített kelet felé.
Csakhogy addigra már a csapatszállító lövegeiből hosszú
sorozatok villantak elő – és a tüzérei nem reagáltak kellő
gyorsasággal a fortélyos, villámgyors manőverre. A gyilkos
energiatöltetek sorban becsapódtak a mozdony hegyes orrába,
könnyedén átütötték annak burkolatát, és megsemmisítették az
elektromágneses lebegtetőrendszer generátorait.
A szerelvény megingott, és nyomban megadta magát a
könyörtelen gravitációs erőnek.

Negyvennyolcadik
fejezet
Anakin a törmelék alá temetve, a nagy sötétségben kiterjesztette
az érzékeit.
Hirtelen különös látomás játszódott le a lelki szemei előtt. Egy
293
sötétbe burkolózó, magas, droidfejű teremtmény lopakodott Padmé
felé, aki egy párkányon egyensúlyozott, valami iszonyú mélység
felett, miközben körülötte a világ a feje tetejére állt. Aztán egy
orvtámadást látott. Öldöklő csatát vívó ellenfeleket. A felszínen és a
levegőben tomboló, hatalmas tüzeket. Mindent elhomályosító
füstfellegeket.
Halál, pusztulás, árulás… Hazugságokból szövődő útvesztő…
Hirtelen úgy érezte, hogy körülötte is felborult a világ.
Anakin megborzongott. Az a benyomása támadt, hogy
cseppfolyóssá hűlt gázban lebeg, és maga is annyira átfagyott, hogy
egyetlen érintéstől milliónyi darabra robbanna a teste.
Annyira elhatalmasodott rajta Padmé féltése, hogy minden más
érzését elnyomta. A fülében Yoda szavai visszhangoztak: a félelem
haraghoz vezet, a harag gyűlölethez, a gyűlölet a sötét oldalhoz…
Ugyanúgy félt attól, hogy elveszíti Padmét, mint amennyire attól,
hogy mindörökre a lányéhoz kösse a saját életét. A szörnyű
ellentmondás olyan fájdalommal töltötte el, hogy azt kívánta, bárcsak
meg sem született volna. Még az Erőben sem talált vigaszra. Jól
tudta, hogy Qui-gon egykori tanácsának szellemében a valóságra
kellene összpontosítania, de mégis, hogyan?
Hogyan?
Obi-van hirtelen megmoccant mellette, és köhögni kezdett.
– Te aztán tudod, hogyan kell rombolni – állapította meg a mester
–, a Vjunon ehhez még gránátra volt szükséged!
Anakin kisöpörte a fejéből a baljóslatú képsorokat.
– Megmondtam, hogy egyre nagyobb a hatalmam – válaszolta
egyszerűen.
– Akkor talán tedd meg azt a szívességet, hogy kihúzol innen
minket – javasolta Obi-van.
Néhány pillanat leforgása alatt, az Erőt illetve a végtagjaikat
használva, kiásták magukat a törmelék alól. Miután talpra álltak,
csodálkozva bámulták egymást, mivel mindkettejüket szürkésfehér
por borította a fejük búbjától a csizmájuk orráig.
– Gyerünk! – türelmetlenkedett Anakin. – Ha te nem mondod ki,
megteszem én!

294
 – Ha ragaszkodsz hozzá – Obi-van rántott egyet a vállán, és
kibökte: – Szinte visszavágyom a Naos Hármasra!
– Na még egyszer! – nógatta Anakin. – Csak most több átéléssel!
– Majd máskor, Anakin. Előbb kapjuk el Dookut.
Átküzdötték magukat a kupola maradványaiból, eltemetett
bútorokból, felborult tárolópolcokból, droidalkatrészekből és
holodokumentumokból álló, helyenként több méter magas
torlaszokon, és kirontottak az épületből. Éppen idejében érkeztek
ahhoz, hogy végignézzék, amint Dooku csillagszlúpja vagy tucatnyi
más egység kíséretében a magasba emelkedik.
– Inába szállt bátorsága – morogta megvetően Obi-van. – Fél
szembeszállni velünk, inkább elmenekül.
Anakin még egyszer a hajók után nézett, amelyekből immár csak
fénylő pontok látszottak, azzal a társához fordult:
– Másról van szó, mester. Átvertek minket. Ez az akció nem a
Tythe-ról szólt. Hanem rólunk.

Negyvenkilencedik
fejezet
A sebességét és magasságát néhány pillanat alatt elveszítő
szerelvény keményen rázökkent a vezetősínre, amelyet a Sah'c-
kanyon peremét alkotó épületek oldalából kiálló, hatalmas
támasztókarok tartottak. A több száz utas kiáltásaihoz és
zokogásához a vagonok aljából felszakadó iszonyatos fémsikoly
szolgáltatott hátborzongató kísérőzenét.
Mace és Kit az övükre akasztották a fénykardjukat, minden
erejüket beleadva visszarohantak az imént használt búvónyíláshoz, és
beugrottak rajta. A vonat eközben úgy dülöngélt jobbra-balra, mintha
oldalról érkező, dühödt szélrohamok ostromolnák.
Mace kinézett az előtér jobb oldali ablakán, és nyomban
meggyőződött a nyugtalanító jelenség okáról. Az épületek oldalához
rögzített hatalmas tartókarok kezdtek meghajolni a szerelvény
295
irtózatos súlyától.
A távolban feljajdultak a szirénák, ami arra utalt, hogy a
mentőegységek máris megindultak a bajbajutottak megsegítésére.
Kelet felől két hatalmas lebegőplatform közeledett a kisiklott vonat
felé. A két nagymester az előtérben egyensúlyozva várta, hogy az
egyre lassuló szerelvény megállapodjon végre. Amikor alábbhagyott
a ringó mozgás, beléptek az utastérbe.
A vagonok továbbra is hangos pendülésekkel és pattogásokkal
tiltakoztak a megterhelés ellen, de a megereszkedett tartókarok
kitartottak.
Legalábbis még néhány másodpercig.
Aztán sorozatos recsegések-ropogások kíséretében a vonat közepe
alatt sorakozó támkarok kiszakadtak a falakból, és mialatt a mélybe
hullottak, magukkal vitték a sín vagy száz méteres hosszúságú
szakaszát is. A középső három-négy kocsi beleszakadt ebben a
hirtelen támadt szakadékba. A semmi felett hatalmas V betűt formázó
vagonok az egész szerelvényt magukkal rántották volna a
pusztulásba, ám szerencsére a többi kocsi vészfékjei olyan erővel
kapaszkodtak a sínbe, hogy megtartották a vonatot. Eközben a
hatalmas rándulástól a szakadék mögött lévő kocsik utasai utasok
előre, míg az elülső kocsikban tartózkodók hátrafelé lódultak.
Mace és Kit berobbantak az utastérbe, az Erő segítségével
megfogták az egymásba gabalyodva hátrafelé zúduló embertömeget,
majd előresiettek, ahol Shaak Ti és Stass Allie azért küzdöttek, hogy
egy helyben tartsák a főkancellárt.
További tartóelemek kezdtek meggörbülni. Fémes csikorgás
kíséretében újabb rángás vágott végig a szerelvényen, amikor további
két kocsi siklott bele a két törött sínvég közötti szakadékba. A
váratlan, nagy erejű rántás az oldalára fordította a rés előtt és mögött
álló kocsikat, amelyeknek utasai hiába próbáltak megkapaszkodni,
egyszerre rázuhantak az immár vízszintesen fekvő ablakokra és
oldalfalakra. A coruscantiak rémülten sikoltoztak, kapaszkodtak,
ahogyan az erejükből telt, vagy éppen egymást karmolva-tépve
próbáltak támaszra találni.
Mace ismét az Erőt hívta segítségül, és minden energiájával azon

296
volt, hogy a helyükön tartsa a testőröket, illetve mindenki mást.
Közben azt számítgatta magában, hogy ha Shaak Ti, Allie, Kit és ő
maga egyesítik az erejüket, vajon képesek lennének-e megtartani a
szerelvényt, de hamarosan elvetette az ötletet.
Ehhez a feladathoz Yoda kellett volna.
Vagy még inkább öt Yoda.
Váratlanul a megkönnyebbülés érzése suhant át rajta, és a
következő pillanatban az erősen hátrafelé dőlő vagon kissé
kiegyenesedett.
– A vészhelyzeti lebegtetőrendszer – magyarázta hangosan Kit,
aki nyomban megértette a jelenség okát.
A vonat ismét megrándult, ám ezúttal azért, mert a V-alakot
formáló kocsikat sorban felemelték az aljukba épített lebegtető
hajtóművek.
Addigra már a két lebegőplatform beállt a vonat bal oldala mellé,
és további mentőegységek érkeztek a baleset helyszínére. Mace
érezte, hogy a vagonokban rekedt utasokon dermesztő kétségbeesés
lesz úrrá, mialatt megpróbálnak mielőbb kijutni a halálos csapdából.
Jól tudta, hogy ez az állapot idővel csak rosszabbodni fog, mert a
mentők egyetlen utast sem fognak kiszabadítani mindaddig, amíg
nem helyezték biztonságba a főkancellárt.
A Jedik mindent megtettek annak érdekében, hogy ez az állapot
mihamarabb bekövetkezzen. Néhány pillanat leforgása alatt az első
kocsiban tartózkodók mindegyikét kiterelték az egyik platformra. A
testőrei között lapuló Palpatine-t még csak látni sem lehetett. A
platform nyomban eltávolodott a vagontól, nehogy akár egyetlen utas
– még a főkancellár tanácsadói sem – átugorhasson rá.
A légtérben hemzsegtek a naszádok és a csapatszállítók, amelyek
közül kettő leereszkedett a platformra, mialatt az a kanyon keleti
pereme felé közeledett. Az egyik hajóból két szakaszra való klón
ugrott ki, akik nyomban felsorakoztak a platform pereme mentén, és
fél térdre ereszkedve tüzelésre kész pozíciót vettek fel. A hátuk
mögött négy Jedi-lovag érkezett, akik a Palpatine-t őrző Shaak Tihez
és Stass Allie-hez siettek.
Mace az egyik, fekete égésnyomokkal tarkított egységben

297
felismerte azt, amelyik nemrégiben még Grievous naszádját üldözte.
Odasietett a hajó elejéhez, és jelzett a pilótának, hogy nyissa fel a
pilótafülke jókora buborékhoz hasonlatos páncélüveg fedelét.
Miután a klón engedelmeskedett, Mace felkiáltott neki:
– Mi lett azzal a naszáddal?
– A köteléktársam még üldözi, uram! – válaszolta a pilóta. –
Éppen most kell jelentkeznie!
– Mi történt Grievous-vel? Leesett a vonatról?
– Én akkor még eléggé hátul voltam, tábornok úr! Sajnálom, de
nem láttam semmit!
Mace visszajátszotta az eseményeket az agyában. Lelki szemeivel
látta saját magát, amint az Erő közvetítésével letaszítja a kiborgot a
vagon tetejéről. Látta, hogy Grievous lebukfencezik a lekerekített
burkolaton, és kifelé, a sín bal oldali korlátja felé zuhanva eltűnik a
szeme elől. Ezt követően a kiborg naszádja elszakadt a vonattól, és
lebukott a mélybe, hogy aztán a szerelvény körül keringve
meneküljön a csapatszállító elől…
Mace ökölbe szorította a kezét, és Kithez fordult:
– Lehet, hogy az a naszád valahogyan elkapta Grievous-t.
Mielőtt folytathatta volna a hangos töprengést, a háta mögött
megszólalt a pilóta:
– Tábornok úr, a társam most jelentkezik! A H-öt-kettes
szektorban repül. Még mindig azt a naszádot üldözi. Egyszer már
lerázták, de újra megtalálta a célpontot. Uram, jobb lesz, ha én is
odamegyek!
– Rendben. Fisto tábornok és én magával tartunk! – mondta Mace,
de mielőtt a fedélzetre lépett volna, a Jedi-mesterekhez fordult.
Szólnia sem kellett, Shaak Ti már a tekintetéből kiolvasta, hogy
mi jár a fejében, és gyorsan kijelentette:
– Menjetek csak, majd mi vigyázunk a főkancellárra, amíg el nem
éri az óvóhelyet!

Shaak Ti szállt be utolsónak a csapatszállítóba, amely nyomban a

levegőbe emelkedett, és elindult a Sha'c-kerület egyik
szervizhasadékában rejtőző komplexum felé. Palpatine némán

298
ácsorgott a testőreinek gyűrűjében, a tágas utastér hátsó részében.
Máskor gondosan ápolt, ősz fürtjei most lucskosan tapadtak a fejére
és a nyakára, elegáns köpenyét sárfoltok tarkították. Hirtelen nagyon
öregnek és törékenynek tűnt vállas, jó kiállású védelmezői között.
Stass Allie és az újonnan érkezett négy Jedi a klónharcosok között,
azokkal vállt vállnak vetve álltak a jobb oldali ajtó előtt. Shaak Ti
látásból ismerte két Jedi-társát, az emberi fajhoz tartozó férfit és a
tvi'lek nőt, de a másik kettővel, az ithori és a talz férfival még csak
nem is találkozott korábban. Mind a négyen rátermettnek tűntek, bár
Shaak Ti szívből remélte, hogy ezen a napon már nem kell
tanúbizonyságát adniuk a képességeiknek.
Néhány pillanattal korábban a Mace-t illetve Kitet szállító egység
elhúzott északnak, a Szenátus-kerület felé, hogy bekapcsolódjon
Grievous naszádjának üldözésébe. Palpatine hajója éppen az
ellenkező irányba, dél felé tartott, és szinte azonnal megkezdte a
leereszkedést. A kanyon peremére már rátelepedett az alkonyat.
Coruscant egén vérvörös, sárga, kék és lila színek örvénylettek. A
mesterséges hasadékok falain milliónyi ablak világított, míg a
mélyben fénylő pontok száguldoztak.
A főkancellár hajója félúton járt a kanyon alja felé, amikor
utolérte egy másik köztársasági csapatszállító, amely besorolt mögé,
és úgy helyezkedett, hogy hátulról biztosítsa az előtte haladó
egységet. Onnantól kezdve a két hajó tökéletes szinkronban,
majdnem teljes sebességgel száguldott és kanyargott az épületek
között.
A két gép egy utolsó, nagy ívű fordulóval megkerült egy kerek
épületet, és annak végén megérkeztek egy szűk kanyon bejáratához.
Néhány percig egy helyben lebegtek, mialatt a komplexum
személyzete kikapcsolta az óvóhelyet, a taktikai és távközlési
központokat, a leszállóplatformokat és a mindezeket összekötő
alagúthálózatot védő részecskepajzsokat.
Shaak Ti egyetlen pillanatra sem hagyta elkalandozni a figyelmét
mindaddig, amíg a két csapatszállító át nem jutott a vibráló
energiamezőn, hogy aztán megtegye az utolsó, rövid útszakaszt.
A Jedi-mester ekkor fellélegzett, és nagyokat fújt, hogy kieressze

299
magából a felgyülemlett feszültséget. Kissé meglepődött, amikor
meglátta, hogy a fedezőkíséretet adó hajó felgyorsít. Shaak Ti
kihajolt az ajtón, és a tekintetével követte a gépet, amint az
előreszáguldott, és a vezérgépet messze megelőzve ráereszkedett a
nyolcszöget formázó, jókora leszállóplatformra.
Amint a főkancellár hajója megállapodott a sima betonfelületen, a
testőrök pillanatok alatt kiugráltak belőle, és sietve egy közelben
várakozó siklóhoz terelték a náluk jóval nehézkesebben mozgó,
holtfáradtnak tűnő Palpatine-t. A klónok is kiszálltak, hogy a
jelenlétükkel tovább erősítsék a bunker saját védelmi erőit.
Shaak Ti utasította a négy Jedi-lovagot, hogy kísérjék el a
testőröket, és megígérte nekik, hogy Stass Allie-vel együtt
csatlakozik hozzájuk, mihelyt értesíteni tudják a Templomot a
biztonságos megérkezésről.
A két Jedi-hölgy előbb végignézte, hogy Palpatine siklója besüvít
a széles alagútba, majd Allie elővette az adóvevőjét, és megnyomta a
hívógombot. Többször is próbálkozott, de mindhiába, végül odaszólt
Shaak Tinek:
– Túl nagy az interferencia. Menjünk távolabb a hajóktól!
Az interferencia mentette meg őket a néhány pillanattal később
bekövetkező robbanástól, amely darabokra tépte és elemésztette a
csapatszállítójukat. A köpenyük lángra kapott, és a lökéshullám vagy
húsz méterre hajította őket attól a ponttól, ahol eredetileg álltak.
Shaak Ti nem vesztette el az eszméletét, és a lendületet felhasználva
kecses gurulóbukfenccel landolt a leszállóplatform pereménél.
Azonnal hasra fordult, és villámgyorsan felmérte a helyzetet. Stass
Allie a közelében, arcra borulva feküdt. A csapatszállítót
megsemmisítő rakétát arról a hajóról lőtték ki, amely menet közben
csatlakozott hozzájuk, velük együtt jutott át a védőpajzsokon, hogy
végül az ő gépüket vagy két perccel megelőzve leszálljon az óvóhely
bejárata elé. Ez a gép most, mialatt lassan felemelkedett, minden
fedélzeti fegyveréből tüzelt. A lézerágyúk lövései lángoló
roncshalmazzá változtatták a platformon álló, védtelen hajókat, és
rövid úton elbántak a menekülő klónokkal.
Shaak Ti felpattant, odarohant Allie-hez, és gyorsan eloltotta a

300
társnője köpenyen táncoló lángokat. Allie mocorogni kezdett,
felemelte a fejét, és két tenyerét a betonra tapasztva megpróbált
feltápászkodni.
– Maradj fekve! – szólt rá Shaak Ti.
A csapatszállító továbbra is felfelé tartott, amikor
nehézfegyverzetű klónharcosok rajzottak elő a leszállópálya egyik
lefelé vezető lépcsőjének nyílásából. A következő pillanatokban
rakétahajtású gránátok süvítettek az emelkedő egység felé, amelyek
java része ártalmatlanul robbant az erős páncélhéjazaton, néhány
viszont átütötte a hajtóművek burkolatát. A kisebb robbanásokat
hatalmas detonáció követte, amely darabokra tépte a csapatszállítót
Fémdarabok és alkatrészek szóródtak szét a tér minden irányába.
Shaak Ti az oldalára fordulva, összegömbölyödve feküdt a
betonon, mialatt mélyen leszegte az állat, és a kezével eltakarta a
fejét. Hirtelen hőhullám söpört át a testén, majd aláhulló repeszek
csörömpöltek körülötte.
Az utolsónak lezuhanó darabok egyike, amely az arcától
legfeljebb két méterre csapódott a betonhoz, egy lövészdroid részben
megolvadt, feketére perzselődött feje volt.

Ötvenedik
fejezet
Mace és Kit a köztársasági csapatszállító nyitott, bal oldali
ajtajában álltak, mialatt a gép végigkígyózott a Szenátus-kerület
felhőkarcolói között. Grievous naszádja valamivel előttük száguldott,
és vadul cikázott jobbra-balra, fel és le, hogy kitérjen a rázúduló
lövedékek elől.
Mace visszahúzódott a raktérbe, mert sugárnyalábok sisteregtek el
közvetlenül az ajtó előtt, amelyek kis híján eltalálták a bal szárnyat.
Kristálytisztán érezte, hogy valami nincs rendjén. A szeparatista hajó
nyomon követése túlságosan könnyűnek bizonyult. Sem ő, sem pedig
Kit nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy a naszád
301
gyakorlatilag megvárta őket a Szenátus épülete felett, és csak azután
kezdett menekülni, hogy megközelítették.
Mace behajolt az oldalsó löveggömbbe, és odakiáltott a tüzérnek:
– Hol a másik gépünk?
– Elvesztettük, uram! – ordított vissza a tüzér. – Sehol sem látjuk
a taktikai képernyőn.
– Akkor alighanem lelőtték – vélte Kit.
Mace töprengve ráncolta a homlokát, majd a fejét csóválva
kijelentette:
– Ez a dolog bűzlik nekem!
A fejük felett harsányan süvítő rakéták röppentek ki a
kivetőcsövekből, majd távoli, tompa dörrenés vágott végig a
környéken. Fekete füst és kisebb fémdarabok söpörtek el az ajtó
előtt, miközben a tüzér éljenezni kezdett.
– Elkaptuk, uram! – kiáltotta lelkesen. – Ég a fara, és lefelé tart!
A két Jedi éppen idejeben hajolt ki az ajtónyíláson ahhoz, hogy
lássa, amint a naszád az oldalára fordul, és zuhanni kezd.
– Figyelem, pilóta, kövesse tovább a célpontot! – harsogta Mace.
A naszád egyre szűkülő, spirális pályán zuhant a Szenátustól
keletre eső kanyonok egyike felé. Hamarosan súrolta egy
leszállóplatform peremét, ekkor kisebb-nagyobb alkatrészek tucatjai
váltak le róla. A csapatszállító pilótája hevesen oldalra rántotta a
gépét, hogy elkerülje a szerteszét röpködő fémtörmeléket, de sikerült
megmaradnia a végzetes sérüléseket szenvedett hajó nyomában. A
platformmal történt ütközés még meg is pörgette a naszádot, amely
innentől kezdve irányíthatatlanul, forogva hullott egyenesen a
lámpafényben úszó Uscru sugárút felé, amelyen szerencsére gyér
volt a forgalom. A szeparatista hajó végül az orrával előre
belecsapódott a széles úttest közepébe. Hatalmas törmelékfelhő
csapott fel, és a légnyomástól a környék szinte összes ablaka kitört.
Az összegyűrődő gép vagy száz méter hosszan felszántotta az út
burkolatát, mire végre megállapodott.
A csapatszállító pilótája előbb óvatosan körberepülte a roncsot,
hogy minden oldalról megszemlélje. Miután meggyőződött róla,
hogy nem kell robbanástól tartani, leeresztette a gépét a naszád által

302
vájt, két-három; méter mély kráter peremére. Mace, Kit és tíz klón
nyomban kiugrottak, hogy biztosítsák a helyszínt. A megdöbbent
szemtanúk szinte azonnal kisebbfajta tömeggé verődtek össze, míg a
távolban visítani kezdtek az elsőnek reagáló mentőegységek szirénái.
Mace és Kit bekapcsolták a fénykardjukat, és a legcsekélyebb
mozgásra is odafigyelve körüljárták a krátert. A megnyomorított hajó
bal oldala az orrtól a tatig felhasadt, így a Jedik kívülről is
bepillanthattak valamennyi belső helyiségbe.
Nyomát sem látták Grievous-nek, vagy akár a testőreinek. Csupán
lövészdroidok maradványai hevertek a fülkékben – mozdulatlan,
megcsonkított, eltorzult fémtestek.
– Azt el tudom fogadni, hogy Grievous lezuhant a vonatról –
dörmögte komoran Mace –, azt viszont nem, hogy csupán két testőrt
hozott magával egy ilyen küldetésre.
Kit felpillantott az elfeketült égboltra, és felvetette:
– Akkor alighanem van egy második naszád is.
– Pilóta! – kiáltotta Mace a csapatszállító felé. – Hívja a
főkancellár bunkerét, és intézze el, hogy átengedjenek minket a
pajzson!

Grievous és hat testőre holttestekkel szegélyezett, véres ösvényt

vágtak maguknak a széles folyosón, amely végül Palpatine
óvóhelyéhez vezetett. A köztársaság katonái – mind a klónok, mind
az egyenruhás biztonságiak – tucatjával hullottak a kiborg
fénykardjainak és a MagnaGuardok harci botjainak halálos
csapásaitól. A hátuk mögött, a leszállóplatformon továbbra is heves
tűzharc tombolt, amely – ahogyan azt Grievous mondogatta magának
–, ha másra nem is volt jó, legalább lekötötte a két Jedi-nagymestert,
és vagy kétszakasznyi klónt.
A tábornok roppant elégedett volt. Eljutottak idáig, ha nem is
történt minden úgy, ahogyan eltervezték.
A merész vállalkozás remekül indult. Örömmel látta, hogy az
ellenségei szinte megbénulnak a megdöbbenéstől, amikor Palpatine
lakosztályánál megmutatta magát a rohamnaszád fedélzetén. Az
üldözőit könnyedén lerázta, viszont közvetlenül ezután rögtönöznie

303
kellett, mert a főkancellár védelmezői egy előre nem sejtett
útvonalon indultak a bunker felé. Aztán kimondottan élvezte a vonat
üldözését, leszámítva a vagon tetején vívott párviadalt.
Tyranus jó előre figyelmeztette őt Mace Windu kardvívó
tudományára, és most már értette, hogy miért. A rosszul sikerült
lépés miatt szégyellte magát, és szívből örült, hogy megsemmisült az
a két testőre, amelyik szemtanúja volt a nevetséges hibának. Ha az
utolsó pillanatban nem sikerül elkapnia a mágnesvasút oldalsó
védőkorlátját, akkor most a Bankkartell összes pénze is kevés volna
ahhoz, hogy a geonosik még egyszer összerakják a testét.
De sikerült, akárcsak minden idők egyik legfortélyosabb
hadicsele. A rohamnaszád felszedte őt, majd miután egy rövid időre
eltűntek az üldözőik elől, a testőreivel együtt titokban átszállt arra a
köztársasági csapatszállítóra, amelyet Tyranus Nagyúr szerzett nekik.
Végül miután felzárkóztak a Palpatine-t szállító hajó mögé, mintha
csak védőkíséretet adnának, senki sem kezdett gyanakodni, így
minden gond nélkül átjutottak a bunkerkomplexum védelmi
rendszerén.
És most a jóvoltából a szeparatisták hamarosan olyasmihez jutnak,
ami többet ér, mint valamennyi vagyonuk együttvéve. Olyan
ajándékkal lepi meg őket, amelynek révén talán a háború
győztesének nyilváníthatják magukat.
Grievous – öt megmaradt testőrével a háta mögött – döngő
léptekkel tartott a bunker bejárata felé. Menet közben két
fénykardjával elhárította az ajtó előtt térdelő három klón lövéseit,
aztán három gyors csapással lefejezte őket. A nyolcszögletű, vaskos
zsilipajtón nem hatolhattak át a sugárlövedékek, a radioaktív
sugarak, sem pedig az elektromágneses impulzusok. Grievous
tisztában volt azzal, hogy a fénykardjaival lyukat vághatna az ajtóba.
Noha ez a megoldás módfelett látványossá varázsolta volna a
belépőjét, egy egyszerűbb, gyorsabb módszer mellett döntött:
felhasználta a Tyranustól kapott kódot.
– Bármi történjék, a főkancellárhoz egy ujjal sem nyúlhattok! –
figyelmeztette a testőreit, mialatt az ajtó körkörösen egymásba
záródó rétegei visszahúzódtak a falba.

304
 A helyiségben tartózkodók arcáról tükröződő döbbenet
megnyugtatta a kiborgot, hogy a belépője így is hatásosra sikeredett.
A kisebb teremnek is beillő, kerek szobát egy hatalmas íróasztal
uralta, míg a falak mentén kommunikációs pultok sorakoztak. A
bejárattal átellenben egy második ajtó lapult az ívelő falban.
Grievous a hatás kedvéért pózolt néhány pillanatig a
nyolcszögletű nyílásban, ezzel időt adott az ellenfeleinek, hogy
aktiválják a fénykardjaikat, elektrolándzsáikat és más fegyvereiket.
Az első sugárlövedékeket – szintén a hatás kedvéért – a puszta
kezével hárította el, és csak aztán húzta elő két fénykardját.
A Jedik azonnal támadásba lendültek, de Grievous már az
összecsapásuk első pillanataiban tudta, hogy nincs miért aggódnia.
Ellenfelei Mace Winduhoz viszonyítva újoncok voltak, akik azokat a
vívótechnikákat alkalmazták, amelyeket ő maga az elsők között
sajátított el.
A MagnaGuardok előrontottak a háta mögül, és csupán egyetlen
szándék vezérelte őket: hogy darabokra tépjék a Palpatine előtt
felsorakozott testőröket és klónokat. A főkancellár vörös köpenyt és
vörös csuklyát viselő védelmezői tapasztaltak voltak, és elszántan
harcoltak. Villámgyorsan mozogtak, és a csapásaikban szörnyű
fizikai erő rejlett. Az elektrolándzsáik többször átütötték a droidok
majdnem mindennek ellenálló páncélzatát. De így sem értek fel a
félelmet és a fájdalmat hírből sem ismerő harci gépezetekkel,
amelyeket a tervezőik minden lehetséges módon felkészítettek a
gyilkolásra.
Grievous úgy vélte, hogy ha Palpatine elég okos lett volna ahhoz,
hogy tapasztalt Jedikkel vegye körül magát – Mace Windu vagy Kit
Fisto formátumú nagymesterekkel –, akkor az összecsapás esetleg
másként zajlott volna.
Különösebb erőfeszítés nélkül vívott négy ellenfelével, közben
arra is maradt ideje, hogy végignézze, amint hat klón és három testőr
görcsösen rángatózva elzuhan a MagnaGuardok kétfejű botjainak
csapásai nyomán. Az egyik MagnaGuard megsérült, de még mindkét
fotoreceptorát elveszítve, egyedül a hallására támaszkodva is tovább
folytatta a harcot. A talpon maradt droidok viszont sorban

305
megváltoztatták a testtartásukat és a támadó technikáikat, hogy
hozzáigazodjanak a testőrök védekező stratégiájához.
A kiborg tábornok mérhetetlenül élvezte, hogy ennyi Jedivel
vívhat egyszerre. Ha az idő nem lett volna létfontosságú eleme a
hadicselnek, elnyújtotta volna az összecsapást. Így aztán arra
kényszerült, hogy felgyorsítsa az eseményeket. Színlelt támadást
indított a jobb kezében tartott fénykarddal, közben villámgyorsan
előrecsapott a ballal, és lefejezte az egyik Jedit. Amikor az ithori Jedi
véletlenül belerúgott a padlón guruló fejbe, önkéntelenül lenézett egy
pillanatra, mire büntetésképpen egyenesen a szívébe kapta Grievous
energiapengéjét.
A két megmaradt Jedi hátraperdült, hogy felmérje a helyzetet,
majd mindketten egyszerre vetették magukat Grievous-re. Támadás
közben úgy ugráltak és szaltóztak, mintha holmi harcművészeti
bemutatón lettek volna. A kiborg az agyának parancsaira
villámgyorsan reagáló berendezések jóvoltából ugyanolyan fürgén
mozgott, mint az ellenfelei az Erő támogatásával.
Grievous megpördült, és levágta a talz kardot tartó kezét, aztán az
elöl lévő lábát, végül hosszan felhasította a mellkasát. A Jedi még el
sem zuhant, amikor Grievous iszonyú gyorsasággal megpörgette
mindkét pengéjét, valóságos szeletelőgéppé alakította önmagát, és
megindult a negyedik felé. A tvi'lek nő arca elsötétült a félelemtől,
mialatt kétségbeesetten hátrált előle. A kiborg ismét elégedett volt a
saját teljesítményével. Megfutamította a kis nyomorultat, bár nem
menekült messzire. Aztán, hogy némiképp megjutalmazza a
vakmerőségéért és méltóságáért, hagyta, hogy megvágja az alsó
karját és a vállát. A jelentéktelen sérülések mit sem számítottak, de a
nő felbátorodott, és támadásba lendült. Viszont gyorsan kifárasztotta
magát, mialatt megpróbálta megszabadítani Grievous-t a lábaitól –
vagy egyáltalán csak megsebezni őt valamilyen módon.
És mindezt miért? – kérdezte magától a kiborg teremtmény. A
helyiség hátsó falához tapadó, rettegő öregemberért? A demokrácia
leendő bajnokáért, aki rászabadította klónhadseregét azokra a
kereskedőkre, gyárosokra és bankárokra, akik szembeszálltak az
uralmával – a Köztársaságával?

306
 Végül úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha mihamarabb véget vet a
Jedi szenvedéseinek. Amit meg is tett, egyetlen, villámgyors és
nyílegyenes döféssel, mert úgy érezte, kegyetlenség volna a részéről,
ha másként cselekszik.
A helyiség másik felében a három megmaradt MagnaGuard
keményen harcolt Palpatine öt testőrével. Mivel csak úgy repültek az
akcióra kiszabott percek, Grievous a csata sűrűjébe gázolt. Az egyik
testőr felé fordult, úgy tett, mintha balról suhintana felé, de
villámgyorsan megpördült, és elektrolándzsáját az arca felé
lendítette. Grievous méltányolta az ügyes támadást, bár könnyedén
elsiklott a széles ívben kaszáló csapás elől. Nem várt tovább,
támadásba lendült. Az egyik fénykardjával felfogta a testőr
lándzsáját, a másikkal levágta a fejét. A következő testőr mindkét
veséjébe kapott egy-egy izzó energiapengét, aztán Grievous
nagyjából deréktájon kettévágta a harmadik gerincoszlopát, és
mielőtt a negyedik egyáltalán mozdulhatott volna, villámgyors,
haránt irányú suhintással keresztben felhasította a mellkasát.
Az utolsónak megmaradt testőrrel az egyik MagnaGuard
ellenállhatatlan erejű csapása végzett.
Grievous egyetlen mozdulattal utasította a droidjait, hogy
biztosítsák a bunker nyolcszögletű ajtaját, majd kikapcsolta a
fénykardjait, és Palpatine elé lépett.
– Most pedig velünk jön, főkancellár – jelentette ki érces hangon.
Palpatine nem omlott össze, és nem is tiltakozott.
– Ön nagy veszteség lesz azoknak az erőknek, amelyeket képvisel
– mondta halkan.
A megjegyezés meglepte a kiborgot. Vajon a főkancellár
dicséretnek szánta?
– Négy Jedi-lovag, és számos egyéb harcos – folytatta Palpatine,
és méltóságteljes mozdulattal körbemutatott a szobán. – Igazán szép
teljesítmény, de miért nem várja meg Shaak Tit és Stass Allie-t? –
Hirtelen felszegte a fejét, mintha hallgatózna, és gúnyosan
kijelentette: – Mintha már jönnének is! Tudja, tábornok, ők
nagymesterek!
Grievous nem válaszolt azonnal, mert nem tudta eldönteni, hogy

307
mi történik vele. Lehetséges, hogy Palpatine csellel próbálkozik?
– Egy másik alkalommal készséggel állok a rendelkezésükre –
vágott vissza végül –, de most egy hajó várja önt, hogy elvigye
Coruscantról. Kénytelen lesz elszakadni imádott Köztársaságától,
főkancellár.
Palpatine megvető képpel végigmérte a tábornokot, és
megkérdezte:
– Komolyan azt képzeli, hogy sikerülhet a terve?
Grievous állta a tekintetét, és visszavágott:
– Maga konokabb, mint korábban hittem, főkancellár. Nos, a
válaszom: igen. A terv sikerülni fog, az ön legnagyobb sajnálatára.
Bevallom, szívesen végeznék magával, de parancsot kaptam rá, hogy
élve vigyem el innen.
– Szóval önnek mások parancsolnak! – állapította meg gúnyosan
Palpatine. – Akkor kettőnk közül melyikünknek nagyobb a hatalma?
– Még mielőtt Grievous válaszolhatott volna, gyorsan hozzáfűzte: –
A halálom még korántsem jelenti a szeparatisták győzelmét,
tábornok!
A kiborg elgondolkodott a kijelentésen. Igen, Sidious Nagyúrnak
nyilván megvannak a maga tervei, de tényleg azt hiszi, hogy
Palpatine halála után a köztársaságiak leteszik a fegyvert? Vagy hogy
a főkancellár halálát követő zűrzavarban a Szenátus képes lesz
parancsolni a Jediknek, és ők felhagynak a további harcokkal? Hogy
oly sok évi háborúskodás után a Köztársaság egyszerűen csak
megadja magát?
Grievous-t futó léptek dübörgése zökkentette ki a töprengésből,
ekkor gyorsan a bunker hátsó kijáratára mutatott, és ráparancsolt
Palpatine-ra:
– Induljon!
A MagnaGuardok előreléptek, hogy ha kell, engedelmességre
bírják a főkancellárt.
Grievous a bunker kommunikációs pultjainak egyikéhez sietett. A
kapcsolórendszer és a különféle billentyűzetek pontosan úgy néztek
ki, ahogyan azt Tyranus Nagyúr leírta neki. Beillesztett egy adatcellát
az egyik foglalatba, beállította a frekvenciát, majd beütötte a Szith-

308
lovagtól kapott kódot, végül megnyomta az adásismétlő gombot.
Palpatine már az ajtóból figyelte a ténykedését, de most szinte
derűs hangon visszaszólt:
– Mondja, tábornok, tisztában van azzal, hogy mit csinált?
– Nem, de nem is érdekel! – válaszolta mogorván Grievous.
– Áh, értem, nyilván erre is parancsot kapott! – gúnyolódott a
főkancellár. – Nos, ha jól láttam, éppen most továbbított egy kódolt
üzenetet egy különleges, kizárólag a Jedik által használt
hullámhosszon. Van egy olyan érzésem, hogy ezzel hazahívott
néhány Jedit!
– Jöjjenek csak! – vágott vissza büszkén a kiborg. – Bármikor
szívesen gyarapítóm a gyűjteményemet!
– Csak vigyázzon, tábornok! – válaszolta Palpatine keskeny ajkain
bősz mosollyal. – Lehetnek köztük olyanok is, akikkel nem lesz
könnyű dolga! Megkeserüli még, hogy ideszólította őket!
Grievous a főkancellárra meredt, és vakmerőn kijelentette:
– Éppen ellenkezőleg, főkancellár! Azt fogom sajnálni, ha
elkerüljük egymást!

Ötvenegyedik
fejezet
A bunkerben zajló események híre akkor érte el Mace-t és Kitet,
amikor már visszafelé repültek, a Sah'c irányába. Nem kellett hozzá
sok idő, és az apró mozaikokat összerakva rájöttek, hogy mi történt.
A szeparatisták valahogyan elraboltak egy köztársasági
csapatszállítót, majd a Palpatine-t szállító hajóéhoz időzítették a saját
érkezésüket, így ellenőrzés nélkül átjutottak a bunker védőpajzsain.
Ezt követően előresiettek, titokban kiszálltak, és meglapultak
valahol, amíg a főkancellár eljutott a számára fenntartott óvóhelyre.
Egy, a helyszínen tartózkodó klónparancsnok megerősítette, hogy
az elrabolt hajót droidok vezették, és arról is beszámolt, hogy a
roncsban nem találták meg Grievous maradványait.
309
 Már egyedül ez az információ mélységes aggodalommal töltötte el
a két nagymestert. Nagyjából tudták már, hogy mi történt, sejtették,
hogy mi fog még történni, és szívből remélték, hogy tévednek.
Amikor Mace és Kit megérkeztek az erős reflektorok fehér
fényében fürdő platformra, a lelőtt csapatszállító még égett néhány
helyen. A gép a nyolcszögletű pálya peremére zuhant, így
összeroncsolódott törzsének jó harmada kilógott a mélység fölé. A
Palpatine-t szállító hajóból még kevesebb maradt. Az orvtámadás
áldozatait már elszállították, és a helyükre máris megérkezett az
erősítés. Legalább ötven klónharcos nyüzsgött a bunker bejárata
előtt, míg a platform szélei mentén két páncélozott lépegető
járőrözött egyfolytában, amelyeket a széles szárnyú hordozókból
raktak le.
Mace és Kit ezúttal nem várták meg, hogy a gépük leszálljon. Öt
méteres magasságból leugrottak, és nyílegyenesen berohantak az
alagútba. Mihelyt beléptek az első folyosóra, meggyőződhettek róla,
hogy a legrosszabb félelmeik váltak valóra. A járat torkolatától nem
messze három klón egy mozdulatlan MagnaGuardot vonszolt a
fémpadlón. A droid testén jóval' több megperzselt szélű, sugárvető
ütötte seb sötétlett, mint amennyi egy harci sikló elpusztításához
kellett volna.
Mace ekkor már biztosra vette, hogy a szeparatista rohamnaszád
valahogyan elkapta a vonatról lezuhanó Grievous-t. Már csak az a
kérdés maradt megválaszolatlanul, hogy a tábornok hogyan tudta így
összehangolni az egyes támadóegységeinek mozgását, és honnan
tudta, hogy mekkora erőkkel kell lesújtania?
Nyilván onnan, hogy valaki pontosan beszámolt neki a főkancellár
testőreinek és a bunkert védő csapatoknak a létszámáról, és még
ezernyi részletről…
Ahogy a nagymesterek egyre mélyebbre és mélyebbre hatoltak a
bunker gyomrába, minden egyes folyosószakasz újabb és újabb
bizonyítékokat szolgáltatott arra, hogy milyen szörnyű harc dúlt itt
nemrégiben. Végtagjaikat vagy fejüket vesztett, összekaszabolt
holttestek hevertek a járatokban. Mace negyvenig számolta a
tetemeket, aztán feladta.

310
 A helyenként szó szerint vérben úszó folyosók végállomása, a
súlyos, nyolcszögletű zsilip nyitva állt. A behatolók már ezt a
bejáratot is könyörtelen mészárlás árán közelítették meg, de odabent,
a tulajdonképpeni óvóhelyen egyenesen vérfürdőt rendeztek. Stass
Allie, akinek mind az arca, mind a keze hólyagosra égett, az utólagos
erősítésnek küldött Jedi-lovagok tetemei mellett térdelt. Első
pillantásra látszott, hogy kizárólag Grievous lehet a felelős azért, ami
négyükkel történt. Ugyanez állt Palpatine öt testőrére is, akiknek a
testén fénykard ütötte sebek tátongtak.
A kiborg tábornok, undorító szokásának szellemében, ezúttal is
magával vitte a meggyilkolt Jedik fénykardjait. A halott testőrök
közelében két MagnaGuard mozdulatlan fémteste hevert a padlón.
Maga Palpatine nyomtalanul eltűnt.
– Tábornok úr, mire mi megérkeztünk, a főkancellár már nem volt
itt – jelentette a helyszínt biztosító klónok parancsnoka. – A foglyul
ejtői a dél felé vezető alagúton hagyták el a komplexumot.
Mace és Kit a szóban forgó járatra nyíló ajtó felé pillantottak,
majd Shaak Tire néztek, aki magába roskadva álldogált egy
holoasztal mellett. Amikor Mace odalépett hozzá, a Jedi-hölgy
megtántorodott, és gyakorlatilag a karjaiba dőlt.
– Harcoltam Grievous-vel a Hyporin – suttogta Shaak Ti
elgyengülten. – Tudtam, hogy mire képes. De ez, ami itt történt… És
magával hurcolta Palpatine-t…
Mace a társa dereka köré fonta a karját, és megtartotta,
máskülönben összeesett volna.
– Nem lesznek tárgyalások – vélekedett Mace. – A főkancellár
nem fogja engedni, hogy az életéről alkudozzunk.
– Lehet, hogy a Szenátus majd másképp látja, Mace – vitatkozott
Shaak Ti, miközben kissé összeszedte magát, és kibontakozott a
szelíd, de határozott ölelésből. – Valaki segített annak a kiborg
szörnyetegnek. Valaki, aki közel van a tűzhöz.
Kit egyetértése jeléül nagyokat bólogatott, és a hangjában szilárd
eltökéltséggel kijelentette:
– Meg fogjuk találni az illetőt. De előbb meg kell mentenünk a
főkancellárt!

311
 Mace a klónparancsnokra nézett, és megkérdezte:
– Hogyan jutottak ki a komplexumból?
– Majd én megmutatom – mondta Shaak Ti, azzal a holoasztalhoz
lépett, és elindított egy felvételt, amelyet az egyik biztonsági kamera
készített.
A képsorokon jól látszott, amint Grievous és a testőrei
végigvonszolják Palpatine-t a déli leszállóplatformon, menet közben
lemészárolják az ott állomásozó őröket, aztán beszállnak egy
háromszárnyú kompba, amely nyomban elindul, és felemelkedik az
elsötétült felhők közé…
– Hogyan jutottak ki a pajzson? – kérdezte komoran Mace a
parancsnoktól.
– Szétlőtték a részecskesugárzókat, uram – válaszolta a férfi. – A
védett oldal felől nem nehéz megsemmisíteni őket, ha valaki tudja,
hogy hová kell lőnie. És ők pontosan tudták.
Mace és Kit jelentőségteljes, értő pillantást váltottak egymással.
– Hol járt most az a komp? – kérdezte Kit. Válaszképpen a
parancsnok lenyomott néhány billentyűt, és az asztal felett
felderengett a város háromdimenziós térképe. Ekkor a férfi begépelt
néhány parancssort, mire a kéklő épületek felett megjelent egy apró,
vörös háromszög.
– Az I-harminchármas szektorban, uram – jelentette a klónharcos.
– A P-hetvenhetes autonavigációs sávon tart felfelé. Néhány
egységünk a nyomában van.
Mace hátrahőkölt és felcsattant:
– A tüzéreink tudják, hogy a főkancellár is a fedélzeten van?
Tisztában vannak azzal, hogy nem lőhetnek arra a hajóra?
– Parancsot kaptak, hogy amennyiben lehetséges, okozzanak
sérüléseket a kompnak, és kényszerítsék leszállásra – válaszolta
elbizonytalanodva a parancsnok. – Mindenesetre azt az egységet
energiapajzsok védik, és a páncélzata is erős, uram.
– Ki tud még a főkancellár elrablásáról? – kérdezte Kit, és hirtelen
aggodalmas képet vágott. – Értesítették már a médiát?
– Igen, tábornok úr, néhány perccel ezelőtt.
– Kinek a parancsára? – mordult fel bosszúsan Mace.

312
 – A főkancellár egyik tanácsadója adott rá utasítást, uram – felelte
a parancsnok, és kissé behúzta a nyakát, mert attól tartott, hogy a
válasza dührohamot vált ki a Jedikből.
Balsejtelmei ellenére kellemesen csalódott. Mindössze annyi
történt, hogy Shaak Ti nagyot sóhajtott, és halkan megjegyezte:
– Percek kérdése, és egész Coruscanton eluralkodik a pánik.
Mace kihúzta magát, teleszívta a tüdejét levegővel, nagyot fújt,
majd határozott, de higgadt hangon megszólalt:
– Parancsnok, riassza a reptereket! Küldjék fel az összes
rendelkezésre álló csillagközi vadászgépet. Az a komp nem érheti el
a szeparatista flottát!

Ötvenkettedik
fejezet
Dooku nem egymagában menekült, magával vitte a szeparatista
flottát is. A Tythe elleni támadásra immár csak a két fél
megsemmisített hadihajóinak roncsai utaltak, amelyek lassan
forogva, bukdácsolva sodródtak a bolygó körüli pályákon.
– Már kezdtük azt hinni, hogy nem térnek vissza! – jelentette ki
köszönés gyanánt a hangárparancsnok, miután Obi-van és Anakin
visszatértek a rohamcirkáló alsó dokkjába.
Obi-van leereszkedett a vadászgépe oldalának támasztott létrán,
majd megfordult, és megkérdezte:
– Mikor hajtotta végre a szeparatista flotta a hiperugrást?
– Egy órája sincs, uram – felelte a hangárparancsnok, és
vigyorogva hozzátette: – Azt hiszem, elegük lett abból, amit tőlünk
kaptak.
Anakin egyszerűen csak leugrott a fedélzetre, és gúnyosan
megjegyezte:
– Azt hisz, amit csak akar.
A hangárparancsnok bizonytalanul meredt rá, de mielőtt
megszólalhatott volna, Obi-van gyorsan előállt egy újabb kérdéssel:
313
 – És azt tudjuk már, hogy hová tartanak? A parancsnok feléje
fordult, és jelentette:
– A nagyobb egységek java része befelé indult. A többi a
Nelvaan–rendszer felé, amely úgy tizenhárom parszekre van innen.
– Mik a parancsaink? – érdeklődött Obi-van.
– Egyelőre utasításokat várunk – válaszolta a férfi. – Az a helyzet,
hogy a csata első perceitől fogva nem kaptunk semmiféle üzenetet
Coruscantról.
Anakin felkapta a fejét, és látszott rajta, hogy feltámad benne a
kíváncsiság.
– Valószínűleg a helyi interferencia – vetette fel Obi-van.
– Nem hinném, uram – a hangárparancsnok kétkedve ingatta a
fejét. – Más harccsoportok is jelentették, hogy nem tudnak
kapcsolatba lépni Coruscanttal.
Anakin keserű pillantást vetett régi mesterére, sarkon fordult, és
döngő léptekkel elindult az egyik kijárat felé.
– Anakin! – szólt utána Obi-van, és a nyomába eredt.
Az ifjú Jedi legfeljebb tíz métert tett meg, amikor váratlanul
szembefordult Obi-vannal, és kifakadt:
– Hibáztunk, amikor ide jöttünk, mester! Én hibáztam, amikor
idejöttünk! Csapda volt az egész, és mi gyanútlanul belesétáltunk.
Távol tartottak minket Coruscanttól! Erre ment ki a játék!
Obi-van összefonta a karjait a mellkasa előtt, és halkan
megjegyezte:
– Másképp látnád a dolgot, ha elkaptuk volna Dookut.
– De nem kaptuk el, mester! – vágott vissza Anakin. – Egyedül ez
számít. És nincs kapcsolat Coruscanttal! Hát még mindig nem érted?
Hiába tombolt, Obi-van nem zökkent ki a lelki nyugalmából.
– Mit nem értek, Anakin? – kérdezte higgadtan. Anakin mondani
akart valamit, de meggondolta magát, és újra nekikezdett:
– Én… én csak… szóval az lenne a legjobb, ha mindig csak
harcolnék. Akkor nem maradna időm a gondolkodásra!
Obi-van ekkor mindkét kezét Anakin vállára tette, és szelíden
rászólt:
– Higgadj le, kérlek!

314
 Anakin lerázta magáról a mestere kezeit, és hirtelen új láng gyúlt
ki a szemében, amikor megszólalt:
– Te vagy a legjobb barátom, Obi-van. Hát rajta, mondd meg,
hogy mit tegyek! Felejtsd el egy pillanatra, hogy a Jedik köpenyét
viseled, és mondd meg, mit tegyek!
Obi-van meglepődött egykori tanítványának súlyos szavaitól.
Néhány pillanatig hallgatott, majd megfontolt hangon megszólalt:
– A mi szövetségesünk az Erő, Anakin. Amikor átadjuk magunkat
neki, a cselekedeteink összhangban állnak az Erő akaratával. Nem
voltunk ostobák, amikor eljöttünk ide. Csupán nem értettük, hogy a
Tythe elleni támadás egy nagyobb hadművelet része.
Anakin szomorúan lehorgasztotta a fejét, és keserűen
megjegyezte:
– Igazad van, mester. Az én elmém nem olyan gyors, mint a
fénykardom – Anakin a mesterséges végtagjára pillantva folytatta: –
És a szívem nem olyan érzéketlen a fájdalommal szemben, mint a
kezem!
Obi-van úgy érezte magát, mintha jeges karmok hasítanának a
gyomrába. Hirtelen rádöbbent, hogy cserbenhagyta tanítványát és
legjobb barátját. Anakin szenvedett, és ő nem nyújtott neki más
gyógyírt, csupán a Jedik által oly gyakran hangoztatott közhelyeket.
Vett egy mély, szaggatott lélegzetet. Már szóra nyitotta a száját,
amikor megjelent mellettük a hangárparancsnok.
– Skywalker tábornok, az asztrodroidját nagyon nyugtalanítja
valami! – jelentette a tiszt.
A két Jedi egyből a vadászgépek felé fordult.
– Artu? – kiáltotta Anakin idegesen.
Válaszképpen a kis droid vadul fütyült, sípolt és szirénázott.
– A tábornok megérti az asztrodroidokat? – kérdezte meglepődve
a hangárparancsnok, amikor Anakin elviharzott mellőle.
– Ezt az egyet igen – vetette oda kurtán Obi-van, és a társa után
indult.
Anakin sietve felkúszott a létrán, de már mászás közben
megkérdezte:
– Mi van, Artu? Mi a baj?

315
 A droid füttyögött, és hevesen megrázta magát az aljzatban.
Anakin végre beugrott a pilótafülkébe, és lenyomott néhány
kapcsolót. Obi-van éppen odaért a létra aljához, amikor a feje felett,
a fülke hangszóróiban felcsendült Palpatine hangja:
– Anakin, remélem, eljut hozzád ez az üzenet. Nagy szükségem van
a segítségedre. Csak benned bízhatok, fiam…
A közelükben csipogni kezdett a hangárparancsnok adóvevője.
Obi-van megfordult, és a férfire nézett, aki sietve a füléhez emelte a
készüléket.
– Valaki elárulná végre, hogy mi történt? – szólalt meg higgadtan
a Jedi-mester.
– Coruscant jelentkezik az egyik vészhelyzeti frekvencián, uram –
válaszolta izgatottan a hangárparancsnok, majd dermedten fülelt,
végül felkiáltott: – A szeparatisták megtámadták a bolygót!
Obi-van álla leesett.
A fülkében ülő Anakin elkínzott nyögést hallatott, és keserűen
leszólt neki:
– Mondd mester, a sors miért mindig azokat sújtja, akik fontosak
nekem?
– Nézd…
– Parancsnok! – Anakin a türelmét vesztve félbeszakította Obi-
vant. – Azonnal töltsék fel a gépeinket!

Ötvenharmadik
fejezet
Grievous tekintélyes előnyre tett szert.
Mace hátradőlt a cirkáló hídjának ülésében, oldalra pillantott, a
hajót vezető Kitre, és lemondóan megcsóválta a fejét. Immár
beletörődött, hogy nem tudják elfogni a kompot, mielőtt elhagyná
Coruscant légkörét. És talán azt sem fogják tudni megakadályozni,
hogy befusson a szeparatista flotta védelmező ölelésébe.
Ettől függetlenül a vadászgépek mindent beleadtak az üldözésbe.
316
 Mivel hozzáfért a legmagasabb szintű bizalmas adatokhoz,
Grievous könnyűszerrel megszerezhette egy különleges felszállási
vektor adatait. Viszont ebben az esetben azt kockáztatta volna, hogy
a kompját elfogja egy vonósugár, vagy megbénítják az orbitális
lövegek. Ezért inkább úgy döntött, hogy felhasználja az egyik
autonavigációs felszállósáv erős forgalmának védelmét.
A rendőrség, a kormányzat és a mentőegységek hajói bármikor
igénybe vehették az autonavigációs útvonalakkal párhuzamos szabad
forgalmú sávokat, de Mace és Kit cirkálóját még ezzel az előnnyel is
több kilométer választotta el a felszálló komptól.
A kiborg teremtmény ügyesen kihasználta, hogy a körülötte repülő
egységeket standard felszállósebességre kényszerítik az orbitális
vonósugarak. Mellette szólt az is, hogy legalább olyan ügyesen bánt
a háromszárnyú hajóval, mint a fénykarddal. Valahányszor fennállt a
veszélye annak, hogy a vadászok bekerítik, beszáguldott a forgalom
sűrűjébe, és a különféle csillaghajók között kanyarogva menekült,
miközben gátlástalanul használta a fegyvereit, hogy megtisztítsa
maga előtt az utat.
A bolygó körüli pályákon dúló ütközetből visszatért Jedik – Agen
Kolar, Saesee Tiin, és Pablo-Jill – immár nagyon közel kerültek
ahhoz, hogy megbénítsák a kompot, de Grievous kétszer is
megszökött előlük. A módszere egyszerű volt, de roppant hatásos.
Szétlőtt néhány, a közelében haladó teherhajót, és mialatt a Jedik a
robbanófellegeket kerülgették, ő ismét egérutat nyert.
Viszont miután mind a vad, mind a vadászok az atmoszféra határa
felé közeledtek, a Jedi pilóták végrehajthatták azokat a manővereket,
amelyeket nem szívesen alkalmaztak volna a sűrűbb légrétegekben.
A forgalomban cikázva minden lehetséges alkalommal tűz alá vették
a kompot, amelynek pajzsgenerátora kezdett túltöltődni.
Grievous nem reagálhatott az üldözőinek valamennyi manőverére,
válaszképpen tűz alá vett mindenkit, aki csak a fegyverei elé került.
A Jedik, hogy kíméljék az ártatlanokat, kénytelenek voltak újra meg
újra lemaradni.
Coruscant légkörén túl az autonavigációs sáv egy jókora fa
ágaihoz hasonlóan szerteágazott. A veszélyben forgó hajók

317
gyorsítottak és irányt váltottak, hogy mihamarabb eltávolodjanak a
zónától. Mivel azonban a bolygó körül szinte mindenütt ádáz tűzharc
dúlt, a szökés nem ígérkezett könnyűnek. Egyes pilóták úgy
döntöttek, hogy megmaradnak az orbitális pályákon, és azokat
követve átrepülnek Coruscant napos oldalára, mások a bolygó holdjai
felé indultak, míg sokan a legközelebbi ugrópontok felé vették az
irányt.
A komp viszont nyílegyesen repült a szeparatista flotta
zászlóshajója felé.
Kit teljes sebességre gyorsította a cirkálót, amely így hamarosan
csatlakozott a Grievous-t üldöző három Jedi-vadászhoz.
Addigra már számos köztársasági fregatt és korvett kivált az
ütközetből, hogy támogassa az elfogást.
Mace minden korábbi balsejtelme ellenére néhány pillanatig azt
hitte, hogy kétségbeesett akciójuk sikerrel zárul.
Aztán minden bizakodása elillant, amikor vagy ötszáz droid-
vadász rajzott elő az egyik Lucrehulk-hordozó köríves karjából,
amelyek a komp elé siettek, hogy fedezzék, amíg biztonságba nem
jut.

Padmé, Bail és Mon Mothma a téren összegyűlt tömeg soraiból

nézték a Nagyköveti Vásárcsarnok homlokzatára szerelt hatalmas
vetítőt, amely a HoloHálózat rendkívüli híradóját sugározta. Amikor
végül megerősítették Palpatine elrablásának hírét, az addig
lélegzetvisszafojtva várakozó tömeg felhördült. A coruscantiak
döbbenten és értetlenül bámultak egymásra. Valamennyien ugyanazt
kérdezték a szomszédjaiktól: három röpke év alatt hogyan juthattunk
idáig?
A káosz seregei keringtek Coruscant felett, akik elrabolták a
Galaktikus Köztársaság köztiszteletben álló és közszeretetnek
örvendő első számú vezetőjét. Sokak számára, mintegy varázsütésre,
kőkemény valósággá váltak az eddig csupán elvont, ködös fogalmak.
A harci cselekmények immár a fejük felett és az orruk előtt
játszódtak le, és ezúttal a távoli világok lakói voltak azok, akik
távolról, holokészülékeken követték az eseményeket.

318
 Padmé észrevette, hogy az idő múlásával a tömeg hangulata
megváltozik. Noha a csúcspontján járó csata olyannyira a közelükben
tombolt, hogy az égen szabad szemmel is jól látható fényjelenségek
játszódtak le, a legtöbb coruscanti inkább az ütközet valós idejű
képsorait figyelte. Padmé sejtette a viselkedésük okát: ezzel a
módszerrel távol tarthatták magukat a véres valóságtól. A
HoloHálózat adását nézve olyan volt az egész, mintha egy érdekes,
fordulatos filmet néznének. Padmé minden pillanatban azt várta,
hogy az izgatott helyiek lázas találgatásba fognak körülötte: vajon a
köztársaságiak utolérik a kompot, amelyen Palpatine-t fogva tartja a
kiborg szörnyeteg? Lehet, hogy felrobban a komp, vagy annak úti
célja, a hatalmas zászlóshajó? Mi lesz a Köztársasággal, ha a
főkancellárt megölik, vagy Coruscantot megszállja több tízezer harci
droid? Vajon a Jedik és az ő klónseregük megmentik a bolygót?
Amikor Padmé nem tudta tovább nézni a háromdimenziós
felvételeket, és nem bírta tovább a nézőközönség megjegyzéseit,
kioldalazott a tömegből, és kisietett a tér szélére. Mindkét kezével
megkapaszkodott a korlátban, és a villódzó ég felé fordította a
tekintetét.
– Anakin – suttogta hangtalanul, és minden idegszálával azt
kívánta, hogy bárcsak elérhetné a férjét a puszta gondolataival.
Anakin.
Könnyek patakzottak az arcán, mire a kézfejével letörölte őket.
Elsősorban nem Palpatine miatt öntötte el mélységes szomorúság,
bár az elrablása rettentően nyomasztotta. Padmé a jövőt siratta,
amelyen ő és Anakin osztozhatott volna. A családot siratta, amellyé
ők ketten válhattak volna. Minden korábbinál jobban bántotta, hogy
mindketten fontos szerepet játszottak azokban az eseményekben,
amelyek végül a háború kitöréséhez vezettek.
Gyere haza, amíg nem késő!
Visszafordult a tömeg felé, és megpillantotta C–3PO-t, amint
éppen elbúcsúzott egy ezüstszínű protokolldroidtól, amely néhány
pillanattal később beleveszett a tömegbe.
– Valami baj van, Thripio? – kérdezte, amikor a droid a közelébe
ért.

319
 – Ez egy roppant különös találkozás volt, asszonyom – válaszolta
C–3PO. – Azt hiszem, komoly baj van annak a fényes droidnak az
áramköreivel. Ha jól sejtem, afféle látnoknak képzeli magát.
Padmé résnyire vonta a szemét, és gyanakodva megkérdezte:
– Ez meg hogy értsem?
– Lényegében azt mondta nekem, hogy meneküljek, amíg lehet –
felelte a tolmácsdroid. – Azt is mondta, hogy sötét idők jönnek, és
hamarosan elmosódik a jót és a rosszat elválasztó határ. Hogy ami
most jónak tűnik, az később gonosznak bizonyul, és ami gonosznak
látszik, az később jónak bizonyul.
C–3PO egyenesen belenézett Padmé szemébe, és hozzátette:
– Azt is mondta továbbá, hogy ha valaha felajánlják nekem, hogy
törlik a memóriámat, fogadjam el, máskülönben rettegésben fogom
eltölteni hátralévő napjaimat.

Ötvennegyedik
fejezet
A helyenként már lángban álló, háromszárnyú komp a Láthatatlan
Kéz alsó dokkja felé száguldott. Grievous eltökélten tartotta ezt a
feltűnő irányt, bár közben tartaléktervek formálódtak a fejében. A
vadászdroidok utat törtek neki a csata sűrűjében, de a sebezhető hajó
még mindig nem volt biztonságban. A bosszúszomjas üldözők java
részét lefoglalta a droidokkal vívott közelharc, de három
vadászgépnek sikerült a komp mögött maradnia, és ezek továbbra is
zaklatták elképesztő pontossággal leadott lövéseikkel.
A bolygó gravitációs mezőjének elhagyása, és a cirkálóig tartó
átkelés alaposan igénybe vette a kompot A hajtóművek visítva
tiltakoztak, a sugárpajzsok energiaszintje vészesen megfogyatkozott,
és az amúgy is gyenge fegyverek majdnem teljesen kimerültek.
Mivel a három vadászgép pilótái nem tudhatták bizonyosan, hogy
a foglyul ejtői a kompnak melyik részén tartják a főkancellárt, csak
módjával, és akkor is roppant körültekintően lőnek, de a találatok így
320
is további sérüléseket okoztak a stabilizátorokban és a
pajzsgenerátorban. A Láthatatlan Kézről érkező lövések arra
ösztönözték a vadászokat, hogy bújjanak a komp mögé, és használják
oly módon, ahogyan Grievous is felhasználta Palpatine-t: egyfajta
pajzsnak.
A komp pilótafülkéjének hangszóróiban recsegni kezdett a cirkáló
egyik pilótadroidjának hangja:
– Tábornok úr, óhajtja, hogy bevessük a trivadászokat a
vadászgépek ellen?
– Szó sem lehet róla! – tiltakozott Grievous. – Tartalékoljuk őket
azokra a helyzetekre, amikor valóban szükség lesz rájuk. A lövegek
folytassák a tüzelést.
– Uram, a számításaink arra utalnak, hogy a közeli elhárítótűz az
ön hajójában is súlyos károkat fog okozni.
Grievous ebben nem is kételkedett. A komp burkolata egyes
helyeken már így is felforrósodott a zászlóshajóról érkező
plazmasugaraktól.
– Készítsék elő az elülső vonósugarat – rendelkezett rövid
megfontolás után –, nyissanak tüzet mind a négyünkre, de ne
törekedjenek a megsemmisítésre, elég lesz, ha csak megbénítják a
hajókat. Irányítsák a vonósugarat a kompra, és húzzák be a dokkba,
még akkor is, ha véletlenül befogják a vadászokat. És küldjenek
három droidszakaszt a fogadásunkra.
– Értettem, tábornok.
Grievous ekkor a főkancellár felé fordult, aki egy ülésbe szíjazva
ült két MagnaGuard között. Palpatine a bunker elhagyása óta
meglepően engedelmesnek bizonyult, bár néha gúnyos
megjegyzéseket tett elrablójának pilótatudományára.
A tábornok végigmérte a törékeny, idős embert, és elgondolkodott.
Vajon mire számít, mi történik vele, miután elérik a cirkálót? Talán
azzal áltatja magát, hogy a Szith Nagyurak váltságdíj fejében
szabadon engedik? Nem fogta még fel, hogy valószínűleg soha többé
nem látja Coruscantot?
Grievous magában ismét megkérdőjelezte Sidious tervét, amelyet
ő feleslegesen túlbonyolítottnak tartott. Miért kell húzni az időt,

321
miért nem ölheti meg Palpatine-t most? Ha nem kapott volna
parancsot…
– Kapaszkodjon, főkancellár – szólalt meg a tábornok –, ez eléggé
rázósnak ígérkezik!
– Biztosan az lesz, ha egyszer maga ül a kormánynál! – vágott
vissza gúnyosan Palpatine.
Amint a kiborg visszafordult a műszerfal felé, a Láthatatlan Kéz
elülső lövegei tüzet nyitottak. Két vadászpilóta megérezhette, hogy
mi következik, mert szorosan a komp tatjához tapadtak. A sortűz
hevesen megrázta a kompot, és jókora darabokat tépett le belőle. A
következő pillanatban a hajó valamennyi rendszere rövidre zárt. A
későn reagáló vadászgép megsemmisült, míg a másik kettő csak a
szárnyait veszítette el.
A komp hirtelen megtorpant, és kissé oldalra fordult, de a
pályájának iránya nem változott. Grievous elengedte a kormányt, és
elégedetten hátradőlt. A hajóját immár a vonósugár húzta a cirkáló
felé, akárcsak a két megmaradt vadászgépet, amelyek – legnagyobb
szerencsétlenségükre – belekerültek a sugár nyalábjába.
A kiborg alig várta a megérkezést, mert előre tudta, hogy neki kell
elbánnia a két gép pilótáival.
A három roncs éppen csak átsiklott a dokk légkörzáró
energiahálóján, amikor apróbb robbanótöltetek messzire hajították a
vadászok pilótafülkéinek fedelét. A következő pillanatban két Jedi-
lovag szökkent ki a gépekből. Még a levegőben szaltózva repültek,
amikor aktiválták a fénykardjaikat. A fedélzetre érve tévedhetetlen
pontossággal hárították a droidok lövéseit, miközben a Palpatine-t
szállító hajó felé rohantak. A komp még le sem ereszkedett a
fémpadlóra, amikor az egyik Jedi átdöfte kéken izzó fénykardját a
jobb oldali kijárat zárófedelén.
Mialatt Grievous hátrasietett, az egyre sűrűsödő füstön át
megpillantotta Palpatine csúfondáros képét.
– Ha jól látom, meglepődött, tábornok! – örvendezett diadalittasan
a főkancellár.
– Majd meglátjuk, hogy ki fog meglepődni – mennydörögte
Grievous, és az oldalsó ajtó felé perdült.

322
 Még mielőtt odaért volna, a körívben mozgó energiapenge
visszahúzódott. Grievous kinyitotta a zárófedelet, és kiugrott a
fedélzetre. Pontosan a két Jedi közé érkezett, akik, noha továbbra is
hárítaniuk kellett a rájuk zúduló energianyalábokat, azonnal
rárontottak. Grievous hátraszökkent, de csak annyi időre, hogy
elővehesse és aktiválhassa két fénykardját, és nyomban
ellentámadást indított.
Heves, gyilkos párviadal dúlt a dokkban. A harci droidok sorban
leeresztették a fegyvereiket, nehogy eltalálják a saját parancsnokukat.
Grievous pillanatok alatt felmérte, hogy ezek a Jedik jóval
ügyesebbek azoknál, akikkel a bunkerben harcolt, de így sem elég
tapasztaltak ahhoz, hogy legyőzzék őt. A négy energiapenge szemmel
alig követhető gyorsasággal villant ide-oda.
A Jedik hirtelen elhátráltak Grievous-től, szándékosan úgy
helyezkedtek, hogy kétfelől támadhassák, és újra rávetették magukat.
A kiborg viszont úgy döntött, hogy elég a játékból.
A teste mellé eresztette mindkét karját, kissé előregörnyedt, és
berogyasztotta a térdét. A Jedik csapásra emelt karddal repültek felé.
Grievous az utolsó szempillantásban lábujjhegyre emelkedett, és a
karjait széttárva, irtózatos gyorsasággal kétfelé döfött. Az izzó
energiapengék mélyen behatoltak a Jedik mellkasába. Mindketten
elzuhantak, az arcukon azzal döbbent kifejezéssel, amelyet csakis a
hirtelen halál idézhet egy eleven teremtmény arcára.
Néhány harci droid nyomban megindult a tábornok felé, aki rájuk
parancsolt:
– Dobjátok ki a testeket! Válasszatok olyan helyet, ahol a
köztársaságiak jól láthatják őket!
A MagnaGuardok között valósággal eltörpülő Palpatine a komp
rámpájának aljánál várakozott.
– Vigyétek! – utasította Grievous a testőreit.
A MagnaGuardok a főkancellár karja alá nyúltak, a levegőbe
emelték, és az előresiető kiborg nyomába szegődtek. A droidok a
főkancellárt cipelve végighaladtak számos folyosón, liftbe szállva
feljebb utaztak néhány szinttel, végül beléptek egy jókora, kerek
kabinba. Az ovális bejárattal szemközti oldalon félköríves

323
ablaksorral határolt helyiség összes berendezését egy székekkel
körülrakott hatalmas holoasztal alkotta.
Grievous utasította a testőreit, hogy ültessék foglyot az asztalfőn
álló, terjedelmes forgószékbe, és verjék elektrobilincsbe a kezét.
– Üdvözlöm önt, főkancellár, a tábornoki lakosztályomban! –
recsegte a kiborg, miközben beütött egy parancssort a holoasztal
kezelőpultján.
A forgószék mögötti válaszfal hamarosan holovetítő képernyővé
alakult, amely a Coruscant felett tomboló csata képét közvetítette.
Grievous lenyomott még egy kapcsolót, mire Palpatine-nal szemben
egy teleszkópos állványon mozgó, apró holokamera bújt elő az
asztalból.
– Most pedig bekapcsolódik a HoloHálózat adásába, főkancellár –
közölte Grievous. – Előre elnézését kérem, amiért nem bocsátok a
rendelkezésére tükröt, fésűt és néhány kozmetikumot. Attól tartok, a
nézők most rájönnek, hogy hány éves valójában, bár valószínűleg
nem ez a nap legnagyobb meglepetése.
Amikor Palpatine megszólalt, a hangja határozottan csengett:
– Nézze, tábornok, azt nem tudom megakadályozni, hogy
megmutasson, de beszélni nem fogok!
Grievous komolyan bólogatott, és megjegyezte:
– Tehát ön lesz a képen, de nem szól egy szót sem. Így értette?
– Így. Önnek kell beszélnie!
– Világos. Nekem kell beszélnem – ismételte Grievous szinte
derűsen.
– Örülök, hogy megértjük egymást.
A kiborg teremtmény hirtelen elbizonytalanodott, aminek maga
sem értette az okát.
– Hamarosan megérkezik Tyranus Nagyúr, és onnantól ő veszi át
az ön felügyeletét – jelentette ki síri hangon.
Palpatine arcára örömtelen mosoly költözött, mialatt válaszolt:
– Biztosra veszem, hogy remekül fogunk szórakozni.

Grievous tábornok több milliárdnyi teremtényhez szólt a

cirkálójának mélyéről. Először valóban megmutatta az elfogott

324
főkancellárt, majd maga felé fordította a kamerát. A HoloHálózat
valamennyi hullámhosszát az ő rémisztő arca uralta, miközben
sötétségről és végzetről szónokolt, megjósolta Palpatine uralmának
végét és a korrupt Köztársaság rég megérdemelt bukását. Végezetül
fényes jövőképet festett valamennyi világ és faj elé, amennyiben
alávetik magukat a hamarosan kialakuló új rend urainak…

A téren hirtelen elhallgatott a tömeg. Bail odasúgta Mon

Mothmának, hogy hamarosan visszatér, majd kiverekedte magát a
sokaságból. Nyomban megpillantotta Padmét, aki C–3PO
társaságában ácsorgott a tér peremének védőkorlátjánál, és a színes
villanásokkal tarkított égboltot bámulta.
Bail odasietett hozzá, a nevén szólította, mire Padmé megfordult,
a karjaiba dőlt, és könnyektől nedves arcát az ujjasának szorította.
– Padmé, nyugodjon meg, kérem! – vigasztalta Bail, és
megsimogatta a fiatal nő fejét. – A szeparatisták nem nyernek semmit
azzal, ha megölik Palpatine-t. Biztosra veszem, hogy nem esik
bántódása.
– Mi van, ha mégis, Bail? – kérdezte elgyengülten Padmé. – Mi
lesz, ha megölik? Mi lesz, ha a hatalom Mas Amedda, no meg az ő
bandája kezébe kerül? Ez nem aggasztja önt? Mi lesz, ha Grievous
következő célpontja az Alderaan?
– Természetesen aggódom mindezért – válaszolta komoran Bail. –
És igen, féltem az Alderaant. De bízom benne, hogy nem fog
megtörténni. Ez a támadás véget vet a Külső Gyűrű ostromainak. A
Jedik visszatérnek ide, ahová mindig is tartoztak. Ami pedig Mas
Ameddát illeti, hát ő egy hétig sem fog megmaradni a helyén. Tudja,
Padmé, szenátorok ezrei gondolkodnak úgy, ahogyan ön és én.
Egységbe kovácsoljuk, és olyan erővé alakítjuk őket, amellyel
számolni kell. Visszaállítjuk a Köztársaságot a helyes irányba, még
akkor is, ha ezért foggal-körömmel kell harcolnunk mindazokkal,
akik szembeszállnak velünk. – A férfi Padmé álla alá illesztette a
mutatóujját, és gyengéden maga felé fordította a gyönyörű arcot. –
Higgyen nekem, Padmé, ha meggondoltan cselekszünk, átvészeljük
ezt a válságot is.

325
 Padmé szipogott egy kicsit, és halványan elmosolyodva
megjegyezte:
– Bárcsak képes lennék kizárólag a Köztársaság jövőjére
összpontosítani…
Bail állta a tekintetét, megértése jeléül aprót biccentett, és halkan
suttogva folytatta:
– Padmé, ha ez megnyugtatja, akkor elárulom, hogy a feleségem
és én mindenre készek vagyunk, hogy megvédjük önt, és
mindazokat, akik fontosak önnek.
– Köszönöm, Bail – válaszolta Padmé –, teljes szívemből
köszönöm.

Az Utapaun, a Külső Gyűrűnek ezen a víznyelőkkel és hosszan

nyújtózó hegyhátakkal teli világán Nute Gunray a szemcsés
holofelvételt nézte, amelyen Grievous tábornok éppen Coruscant
fénykorának végéről beszélt. A helytartó mélyen eltöprengett.
Lehet, hogy alábecsülte a kiborgot? Lehet, hogy hamarosan
valóban semmivé foszlik a Köztársaság hatalma? Hiszen akkor a
Szövetség hűséges támogatásáért cserébe az egész Galaxisra
kiterjedő, korlátlan kereskedési jogokat kap! A helytartó valósággal
elszédült, amikor belegondolt, hogy a jövőben micsoda vagyonra
fognak szert tenni.
Óvatosan körülhordozta a tekintetét a kényszerűségből
összeverődött, de most már egymás hátát lapogató, örvendező
társaságon. Nute Gunray hosszú évek óta első ízben szélesen
elmosolyodott, és csatlakozott az ünneplőkhöz.

A kamrája mélyén kuporgó Yoda a HoloHálózat híradóját nézte.

Egy külső kamera éppen két Jedi holttestét mutatta, amelyek a
szeparatisták zászlóshajójának közelében lebegtek az űrben. Az agg
mester arca eltorzult a szomorúságtól, miközben a mikrofon felé
fordult.
– Igen, látom őket – mondta halkan.
A hangszórókban Mace hangja recsegett:
– Ha áttörünk a flottájukon, megrohamozzuk azt a cirkálót!

326
 – Grievous meg fogja ölni a főkancellárt – vetette ellen Yoda.
– Nem hiszem – vitatkozott Mace –, ha végezni akarna vele, már
rég megtette volna.
– Akkor viszont várni fogunk, amíg a szeparatisták előhozakodnak
a követeléseikkel – jelentette ki Yoda, és lehunyta a szemét.
– A Szenátus akár Coruscantot is odadobná Palpatine-ért cserébe –
Mace hangjában árnyalatnyi megvetés vegyült.
– Igen, de tovább romlik a helyzet, ha a főkancellár meghal –
mutatott rá Yoda. – Az akár a Köztársaság végét is jelentheti!
Mace elhallgatott egy pillanatra. Yoda a lelki szemeivel látta őt,
amint ott ül Kit Fisto mellett a cirkálóban.
– Tehát mit csinálunk most? – kérdezte végül Mace.
– Az Erőtől kérünk útmutatást – válaszolta Yoda. – Pillanatnyilag
meg kell akadályoznod, hogy Grievous flottája a hiperűrbe
meneküljön. Visszahívtunk jó néhány Jedit. Mihelyt ideérnek,
győzelemre fogják vinni a csatát.
– Yoda mester, közel járunk ahhoz, hogy elkapjuk Sidioust. Érzem
– jegyezte meg az előzőnél jóval halkabban Mace.
– Ezt ő is tudja, és elrejtőzött – felelte Yoda. Nemrégiben
megéreztem a jelenlétét Coruscanton, de már nem érzem, tette hozzá
gondolatban.
– Ez esetben, Yoda mester, itt tartjuk Grievous-t, és ha megérkezik
az erősítés, kiszabadítjuk a főkancellárt – összegezte Mace, és
megszakította a kapcsolatot.
Yoda fáradt léptekkel az ablakhoz ballagott, és kibámult rajta.
Coruscant nyugati részén immár a sötétség volt az úr, de a magasban,
a légkör határán túl továbbra is színpompás fényjelenség játszott.
A Jedi-rend atyamestere letörten meredt a villózó égboltra.
Biztosan tudta, hogy a jövő beláthatatlan veszélyeket rejt. Hiába
nyerik meg a Coruscant felett tomboló csatát, még korántsem szakad
vége a háborúnak.
Ezzel az ütközettel kezdetét vette az utolsó felvonás.

Ötvenötödik
327
 fejezet
Dooku utasította a pilótadroidot, hogy egy rövid időre törjön ki a
hipertérből a Nelvaan közelében. Így, ha a köztársaságiaknak sikerült
is kiszámítaniuk az útvonalát, azt fogják hinni, hogy a sok más
szeparatista egységhez hasonlóan ő is ehhez a bolygóhoz repült. A
szlúp álcázó berendezéseinek jóvoltából az ellenségeinek fogalmuk
sem lesz arról, hogy azonnal továbbindult Coruscant felé, hogy
csatlakozzon Grievous-höz, és eljátssza a szerepét a Sidious által írt
drámában.
A mestere a legutóbbi beszélgetésük alatt elárulta neki, hogy a
hadművelet igazi nagy fogása Anakin Skywalker lesz.
– Igen, mester, tudom, hogy régóta szemmel tartod őt – mondta
akkor Dooku, megismételve Sidious saját szavait.
– Régebb óta, mintsem sejtenéd, Tyranus Nagyúr – felelte Sidious.
– És közeledik az a perc, amikor ismét próbára tesszük őt.
– A harci jártasságát, nagyuram?
– A haragjának mélységét – felelte ravasz mosollyal Sidious. –
Megvizsgáljuk, hogy mennyire hajlandó túllépni a Jedik által elébe
állított határokat, és mennyire hajlandó belemerülni a sötét oldalba.
Grievous tábornok hamarosan elküld egy üzenetet, amellyel
visszahívja őt és egykori mesterét a Coruscantra, pontosabban arra a
színpadra, amelyet mi fogunk berendezni nekik.
Dooku bólogatással jelezte, hogy kezdi megérteni mesterének
szövevényes tervét.
– Te fogsz megküzdeni velük, Tyranus Nagyúr! – folytatta
Sidious. – Megölöd Kenobit. Az ő egyetlen rendeltetése, hogy
meghaljon. A halála arra ösztönzi majd az ifjú Skywalkert, hogy
hasznosítsa a félelmeiből és haragjából táplálkozó erőt. Viszont, ha
túl könnyen legyőzöd az ifjút, akkor tudni fogjuk, hogy még nincs
felkészülve arra, hogy a szolgálatunkba álljon. Talán soha nem is lesz
felkészülve. Ám ha netán valamilyen úton–módon föléd kerekedik,
én megfékezem őt, hogy megkíméljelek minden felesleges

328
ártalomtól. Ez utóbbi esetben értékes szövetségest szerzünk
magunknak. De mindenekfelett úgy kell intézned, hogy ez a
párviadal valódinak tűnjön, Tyranus Nagyúr!
– Megteszek mindent, ami tőlem telik. Nem fogsz csalódni
bennem, uram! – ígérte akkor Dooku.
Most, mialatt a csillagszlúp kényelmes központi kabinjában ült,
kellemes izgalom járta át, és alig várta, hogy valóra válthassa az
ígéretét. Hátradőlt az ülésében, és a belső rádión előreszólt a
pilótadroidnak:
– Irány Coruscant!

329
 Ötvenhatodik
fejezet
A két csillagvadász egymástól alig néhány méterre állt a dokkban.
Az asztrodroidok javában melegítették a hajtóműveket, és
előkészítették a rendszereket az induláshoz.
Mialatt Anakin beszíjazta magát az ülésbe, meghallotta, hogy Obi-
van átkiált neki a saját gépének fülkéjéből:
– Minden őrültséged ellenére nincs senki, akivel szívesebben
repülnék, mint veled!
Anakin a fejét meghajtva megköszönte a bókot, és visszakiáltott:
– Legfőbb ideje volt, hogy elismerd, mester! Vegyem úgy, hogy
mostantól vita nélkül követsz?
– Amennyire tőlem telik! – fogadkozott Obi-van. – Lehet, hogy
nem leszek folyton a szárnyad végénél, de a közeledben maradok, és
fedezem a hátadat!
– És ha segítséget kérek, te majd jössz, és megmentesz, ugye? –
kurjantotta vidáman Anakin.
– Nem tudok elképzelni olyan helyzetet, hogy te segítséget kérjél!
Anakin hirtelen megkomolyodva szólt vissza:
– Mester, össze sem tudod számolni, hogy már hányszor
megmentettél!
Obi-van nagyot nyelt, hogy megszabaduljon a torkában képződő
gombóctól, és bizakodva kijelentette:
– Hát akkor, akármi vár ránk, ezúttal is túl fogjuk élni! Anakin
könnyedén felkacagott, és megkérdezte:
– Így van, hiszen ki állítaná helyre a Galaxis békéjét és rendjét, ha
nem mi?
Obi-van helyeselve bólogatott, és elégedetten megjegyezte:
– Legalább azt mondtad: mi.
Azzal mindketten leeresztették a kabintetőt, felemelték a gépeiket,
és lassan megindultak a dokk légkörzáró energiahálója felé.
 Miután kijutottak a rohamcirkálóból, felgyorsítottak és irányba
álltak. Néhány pillanatig egymás mellett száguldottak, majd az
ugróponthoz érve begyújtották a hiperhajtóműveiket, és eltűntek a
csillagokkal tarkított, roppant feketeségben.