„A csend köröttünk mélyen szerteárad…”

Nem arra a csendre gondolok, amelyről Bonhoeffer a hitvalló német lelkipásztor írt, amelyben
megerősödik a hit és az életet kockáztató bátorság érlelődik. Inkább arra a mindent és
mindenkit eltompító, butító csendre, amely az egyházkerületi választások előtt, akár a
novemberi köd, mindent belepett.
Pontosan hat évvel ezelőtt Mivé lett az egyházi sajtó címmel közzétettem a választásokkal
kapcsolatos gondolataimat. Az akkori írásom semmit sem veszített időszerűségéből. Az erdélyi
református egyházhoz még ragaszkodó hívek az idén sem hallottak, olvastak egyetlen sort sem
arról, hogy sorsdöntő választások lesznek. Igaz, ez nem is tartozik a „népre”, hiszen képviseleti
alapon szépen és ékesen leszabályozott rendben történik a szavazás.
A hat évvel ezelőtti helyzethez viszonyítva talán annyi változott, hogy egyházunkban még
mélyebb lett a csend és időközben az egyházkerületi választásból egyhangú szavazás lett.
Kétlem, hogy ez a monotónia dicsőségünkre válna.
Tévedés ne essék, nem a különböző tisztségre jelölt személyek alkalmasságát firtatom, hanem
az egyhangú jelöltállítást nehezményezem és a választási lehetőség hiányát sajnálom. Minden
jel arra vall, hogy a magát zsinat-presbiterinek nevező erdélyi református egyházban még nincs
igény (vagy már kihalt) a fejlődést serkentő egészséges párbeszédre.
Az egy évvel ezelőtt bejelentett lelkipásztori nyugdíjkorhatár módosításnak a leglátványosabb
gyümölcse mára beérett. Ezzel csak az a gond, mint minden kényszer-érlelt gyümölccsel, hogy
nem jó az íze.
Mit tehetnénk? Nincs más választásunk. Azaz mégis van: „Áldó hatalmak oltalmába rejtve
csak várjuk békén mindazt, ami jő…”

Székely József

Kolozsvár-Alsóvárosi lelkipásztor