A Gyermek mint Tanítómester

A határok meghúzását a gyerekkorban együtt tanulja szülő és gyerek. Nehéz lecke.

Ha túl szoros megfojtja a gyereket és ha túl laza, nem alakul ki az énvédelem
egészséges rendszere.

A mindent megengedő szülő a bizonytalanságát rejti a szabadság leple alá. A

mindent ellenőrző, befolyásolni akaró szülő nem tud mit kezdeni saját frusztrációival,
agresszivitásával.

Sok fajta határátlépés van, bemutatok néhányat:

- Verbálisan hangos, kiabáló agresszív: minden helyzetben látványosan érezteti a

fölényét, megfélemlítő álcát használ az éntörekvés lerombolása érdekében. Felfújt
béka effektus, ha hangos vagyok erősnek látszom.

- Fizikai erőfölényt alkalmazó, bántalmazó: a fizikailag rendszeresen büntető szülő

(fakanál, vessző, szíj, pofon…) átlépi a testhatár vörös zónáját és rombolja a gyerek
test és én-képét is. Valószínűleg a kiszolgáltatottság átélése ad számára némi
kielégülést.

- Megszégyenítő bántalmazó: általában intellektuális fölényével él vissza és

folytonosan bebizonyítja felsőbbrendűségét, mert kicsinek és gyengének érzi magát.

- Naptól és széltől óvó, rátelepedő agresszió: ahol a szülő a saját félelmeit,

szorongásait viszi át a gyermekére és teszi ezáltal tehetetlenné, kiszolgáltatottá.

- Kioktató, pedagógusi bántalmazás: gyenge apák alkalmazzák előszeretettel,

akikben nincs elég bátorság, hogy vállalják az intimitás kockázatát és elbújnak az
okos pedagógus álarca mögé.

- Szeretetmegvonással büntető: gyakori női fegyver. Sértett elvonulás, elhidegülés,

kikényszerített bocsánatkérés és folytonosan bizonyítandó engedelmesség, hűség,
odaadás. Hátterében nárcisztikus személyiségvonások állnak.

- Szorosan magához ölelő, fojtogató "szerető" - agresszivitás: gyakorlatilag minden

pillanatban be akarja kebelezni és kisajátítja a gyermek testét – lelkét, mert menekül
a magány és az üresség elől.

- A szegény én játszmája mögé rejtőző agresszió: „engem nem szeret senki, én nem
vagyok elég jó senkinek”, amivel a gyerek folytonos bizonyítási helyzetben van és
állandóan igazolnia kell teljes elfogadását, lojalitását a szülő felé. A hátterében a
szülőnek az elutasítástól való féleleme áll…. és sorolhatnám még.

Senki ne gondolja azt, hogy ezektől a rossz mintáktól, játszmáktól teljesen független
és mentes. Mindannyian beleesünk játszmákba és átlépjük a gyerek határait. Nincs
tökéletes szülő! De van belátó szülő, aki képes reflektálni magára, és alkalmas a
befogadásra!
A kulcs nem a játszmamentesség, hanem a belátás képességének a megteremtése,
a gyerek segélykéréseinek a meghallása. Mert a gyerek nem nyíltan kér segítséget,
hanem indirekt formában. Ott kell állni mellette, hogy amikor Rád néz vagy képes
lesz megszólalni, kinyílni, legyen, aki megtartja. Ilyenek vagyunk felnőttként is.
Szükségünk van valakire, aki lát és ért minket. Teljes valónkban. Akár helyettünk
mondja el mi fáj nekünk, mert nem tudjuk megfogalmazni. Ezt tanuljuk
gyermekeinktől és ezt adjuk át egymásnak. A látás és hallás képességét.

Aki jól figyel, képes kinyílni, tud szembenézni önmagával, az alkalmassá válhat arra,
hogy belenézzen a gyermekek tiszta és ártatlan szemébe is. Ma talán mindennél
nagyobb szükségünk van látó és halló emberekre, akik nem a saját okosságukkal és
igazságukkal vannak tele, hanem eljutottak a tiszta befogadás állapotába.