Professional Documents
Culture Documents
A nagyváradi pályaház.
Fekete S. felvétele.
Magyarország legrégibb vasútjainak egyike a volt tiszavidéki vasút, a mely részben Bihar
vármegye területén épült.
A szabadságharcz leveretése után az 50-es évek elején a budapest-marcheggi, a budapest-
czeglédi, czegléd-szolnoki, szolnok-debreczeni, a püspök-ladány-nagyváradi vonalak mint
államvasútak szakaszonként épültek.
A püspök-ladány-nagyváradi vonal.
A legutóbb nevezett vonalszakasz is, 63.2 kilométer hosszban, Püspök-Ladány és Báránd
községek között, nyilt vonalon levő határároktól kezdődőleg, Bihar vármegye területén
fekszik; ez volt a vármegye első vasútja.
E vonalra és egyidejüleg a szolnok-debreczeni vonalra nézve is, az osztrák kormány 1853.
június havában rendelte el a nyomjelzés foganatosítását, melynek befejeztével gróf Zichy
Hermann, akkori nagyváradi cs. kir. helytartó 1853-ban kelt rendelete alapján, ugyanez év
deczember hó 5-én tartották meg a közigazgatási bejárást.
E vasút építésénél a cs. kir. kereskedelmi miniszterium, egyetértve a belügyi miniszteriummal,
1854. évi január 7-én kelt 32291. sz. rendeletével megengedte, hogy a földmunkák
végrehajtásához a közerőt is igénybe vehetik. - Ennek következtében az egész vidék
lakossága, nevezetesen: Debreczen, Kaba, Szoboszló, Bagamér, Székelyhíd, Diószeg, Szerep
és Bihar-Udvari községek munkásai, igavonó marhájukkal együtt, vonultak ki a
vasútépítéshez. Az 1855. év végével a földmunkálatok legnagyobb része a - cs. kir.
helytartóság szorgalmazása következtében - befejezést nyert.
Tiszavidéki vasút.
1856. szeptember 28-án szerezte meg gróf Andrássy György a tiszavidéki vasút építésére és
üzemben tartására az engedélyt. A szolnok-debreczeni s püspökladány-nagyváradi vonalon
eddig a cs. kir. államvasutak igazgatósága által közerő igénybevételével foganatosított
földmunkát 1856. november havában felülvizsgálták és a felülvizsgáló-bizottság e vonalakat
egyúttal a tiszavidéki vasút-társaságnak adta át.
Az 1857. év január havában a cs. kir. kereskedelmi miniszterium a nagyváradi cs. kir.
helytartóságot értesítette az építés alatt álló vonalaknak társulati tulajdonba való átadásáról s
ezzel Bihar vármegyében az első Bach-korszakbeli államvasúti építkezés véget ért, - mert
pénzügyi zavarok kényszerítették akkor az osztrák kormányt, hogy az államvasútakat
magánkézbe bocsássa.
272A tiszavidéki vasút az átvett püspökladány-nagyváradi vonalszakaszt 1858 április 24-én
A keleti vasút Bihar vármegye területén Nagyváradtól Kolozsvár felé Feketetó és Csucsa
községek között fekvő megyei határig 77.7 kilométer hosszúságban terjed.
E vasút az 1868. évi XLV. törvényczikk alapján Warring Károly londoni lakosnak és általa
megnevezett társainak engedélyeztetett. A keleti vasút nagyvárad-kolozsvári vonalát az
engedélyokirat szerint 1869. évi deczember hó végéig kellett volna a forgalomnak átadni,
tényleg azonban e vonal csak 1870. szeptember hó 7-én nyilt meg. Habár e vasút az
engedélyezés sorrendje szerint az utolsó volt, a vonal megváltása tekintetében első lett a
vármegyében, és pedig az 1876. évi L. törvényczikk értrelmében az 1876-ik év február hó 1-
étől ment át a magyar állam tulajdonába.
A társaság üzemkezelése alatt már a megnyitás utáni első hónapokban nagy terjedelmü
pótépítkezések váltak szükségessé; a hegyes dombos, ipar nélküli vidéken pedig az üzemi
bevételek sem lévén elegendők a befektetett tőke kamatoztatására, az engedélyokirattal
biztosított kamatgarancziát a legnagyobb mértékben igénybe vette, a mi az akkori kormányt
arra késztette, hogy e vonalat mielőbb váltsa meg.
A megváltásnál az előbb idézett törvényczikkel beczikkelyezett szerződés értelmében
75.000,000 forint kölcsön törlesztését a kormány vállalta magára, azonkívül a társaság által
kibocsátott 3 darab 200 forintról szóló részvényért 2 darab 100 forintos állami kötvényt adott,
azon korlátozással, hogy az így kibocsátandó kötvények száma 9.989.300-nál több nem lehet,
végül lemondott a társaságnál levő követeléseiről és így a keleti vasút beváltási ára
kilométerenként 141,881 forint volt.
Az imént leírt államosítások befejezése, azaz 1890 óta, Bihar vármegye területét 214.9
kilométer hosszú, elsőrangú államvasúti vonalak szelik át.
Helyi érdekü vasutak.
Az 1880. évi XXXI. és 1888. évi IV. törvényczikk megalkotása következtében országszerte
megindult a helyi érdekű vasutak építkezése is. Ez alapon létesült Bihar vármegyében:
1. A nagyvárad-belényes-vaskohi h. é. vasút, mely 1884. junius 16-án kelt 18,147. sz.
engedélyokirattal és 1887. junius 13-án kelt 21,338. sz. függelékkel engedélyeztetett. Az ebbe
fektetett tőke 2.277,282 forint, a melyhez a vármegye 300,000 forinttal akként járult, hogy ez
összegnek megfelő törzsrészvények kiadását a részvénytársaságtól nem kívánta, hanem
hozzájárulása fejében némi szállítási kedvezményeket biztosított a vármegye számára.
A nagyvárad-vaskohi vonal egyike a legolcsóbb helyi érdekü vasutaknak, a mennyiben
pályakilométerenként 20.000 forintnál többe nem került, daczára annak, hogy hegyes-dombos
vidéket 15‰ emelkedéssel és 200 méter sugáru ívekkel szel át. E vonal részletes megnyitási
adatai a következők:
A várad-velencze-rontó-püspökfürdői vonal megnyílt 1885 május 14-én 6.42 km. hosszban, a
rontó-drágcsékei vonal 1886 június 16-án 24.37, a drágcséke-belényesi 1887 julius 19-én
53.56, a belényes-vaskohi és a szombatság-rogoz-dobresti vonal 1887 november 14-én 32.35,
tehát összesen 116.70 km. hosszban. 1899-ben ezen a vonalon 171,690 utas és 12,832 kocsi
rakomány tömeges árút szállítottak.
2. A vármegyének második h. érdekü vasútja a bihari h. é. v. részvénytársaság vonala. Ez az
1885-iki XVIII. t.-czikk alapján június 18-án kelt 22,631. számu engedélyokirattal
engedélyeztetett, melyhez 1898 augusztus 5-én kelt 50,696. sz. függelék adatott ki a margitta-
szilágy-somlyói vonal engedélyezése alkalmából.
A bihari h. é. vasutak vonalába fektetett tényleges tőke 4.680,000 forint, melyhez a vármegye
770,000 forinttal járult akként, hogy az első engedélyokirattal létesített vonalhoz 700,000
forintot szavazott meg, pusztán néhány szállítási kedvezmény biztosítása ellenében, a 70,000
forintos hozzájárulást a margitta-szilágy-somlyói vonal építése alkalmával szavazta meg, ez
utóbbi összegnek megfelelő törzsrészvény kiadását biztosítván magának. E vonal megnyitási
adatai a következők: A biharpüspök-érmihályfalvi és a székelyhíd-margittai vonal megnyílt
1887 julius 2-án 85.00, az őssi-kóti 1887 deczember 1-én 46.88, a margitta-széplaki vonal
1899 november 28-án 21.91, tehát a vármegye területén összesen 153.78 kilométer hosszban.
274A bihari h. é. vasúton egy évben 218,867 utas és 8051 kocsirakomány teherárú kerül
elszállításra.
3. A debreczen-derecske-nagy-létai h. é. v. 1893 évi augusztus 18-án kelt 59,091 sz.
engedélyokirattal engedélyeztetett. Engedélyese gróf Csekonics Endre volt. Tényleges építési
tőkéje 1.115,000 forint, ebből a vármegye hozzájárulása 50,000 frt, mely összegnek megfelelő
törzsrészvények kiadása és némi szállítási kedvezmények biztosítása képezte a vármegyei
hozzájárulás ellenszolgálmányát. Az egész vonal hossza 40.0 km., melyből Bihar vármegye
területén 28.0 km. fekszik.Nagy-Léta-Vértes állomástól Székelyhídig egy körülbelül 15 km.
hosszú vonal kiépítése most van tervezés alatt. A debreczen-derecske-nagy-létai h. é. vasútnak
Bihar vármegye területén fekvő részén 1900-ban 52,362 utas s 2095 kocsirakományú árú
szállíttatik. Ezt a vonalat 1894-ben adták át a közforgalomnak.
nyomtávu, mész-szállításra szolgáló iparvasutat nyitott meg, melynek hossza 0.63 km.
7. A Bihar-Szilágyi Olajipar Részvénytársaság Mező-Telegd állomásból ipartelepére vezető,
szabványos nyomtávú iparvágányt létesitett 1893-ban. Hossza 0.20 km.
8. A Hazai Aszfalt Részvénytársaság Mező-Telegd állomásból kiágazó, szabványos nyomtávú
iparvágányt létesitett, 1893-ban; hossza 0.14 km.
9. A Magyar asphalt részvénytársaság ugyancsak Mező-Telegd állomásról kiindulva, az 1899.
évben egy szabványos nyomtávú iparvágányt létesitett; hossza 0.29 km. Ez egyszersmind
csatlakozó vágányul szolgál a sodrony-kötélpályával érkezett árúk átrakásához.
A sodrony-kötélpálya 1900 február 16-án nyilt meg, a fenti iparvágánytól kiindulva és
Tataros, Felső-Derna és Bodonos községekben levő ipartelepek szállítmányainak, nevezetesen
asphalt, olajok, kőszénnek stb. szállítására szolgál; hossza 21.00 km.
10. Gróf Tisza Kálmán a hollód-kötegyán-vésztői vonal Csegőd megálló- és rakodóhelyen
csatlakozó és e vonalat a 420/21. szelvények között pályaszínben keresztező, keskenyvágányú
(60 centiméter nyomtávu), lóüzemü iparvasutat létesitett, mely leginkább répa és egyéb
gazdasági termények szállítására szolgál; megnyittatott 1899 julius 14-én, hossza 13.00 km.
11. Gróf Tisza István a hollód-kötegyán-vésztői vonal Gyanté megálló- és rakodóhelyén
csatlakozó, 60 czentiméter nyomtávu lóüzemű, iparvasútat létesített; és pedig Gyanté
megállóhelyről kiágazólag 200 méter hosszú szabványos nyomtávú iparvágányt, melynek 4.8
km. hosszú, keskenyvágányu, gazdasági termékek szállítására szolgáló iparvasut képezi a
folytatását; egész hossza 5.0 km.
12. A Nagyváradi Műtrágyagyár Részvénytársaság szabványos nyomtávu iparvágánya, mely
Várad-Velencze és Drág-Cséke állomások között nyilt vonalon elágazik és a műtrágya-gyárba
vezet. Megnyilt 1892 május hóban; hossza 0.40 km.
13. Schwarz Ábrahám örökösei tulajdonát képező, szabványos nyomtávu iparvágánya,
Komádi állomásból ágazik ki és a tulajdonos magtárához vezet; megnyilt 1892 szeptember
hóban, hossza 0.25 km.
14. A Szegedi Kenderfonógyár Részvénytársaság szabványos nyomtávu iparvágánya, mely
Komádi állomásból kiágazólag, az ottani gyártelephez vezet; megnyilt 1896 julius hóban;
hossza 0.24 km.
15. A közalapítványi uradalom püspökladányi felügyelőségéhez tartozó hosszúháti pusztát,
Hosszúhát állomással összekötő, szabványos nyomtávu iparvágánya, megnyilt 1899
szeptemberben; hossza 0.38 km.
Ha végül a vármegye területén fekvő és vasúttal bejárható legmagasabb és legmélyebb
pontokat vesszük szemügyre, azt találjuk, hogy a nagyvárad-kolozsvári vonal Feketetó és
Csucsa állomások közötti szakaszán a fővonal 422.3 méter magasságban az Adriai-tenger
szine felett fekszik; a h. é. vasutak vonalai között a nagyvárad-belényes-vaskohi vonal
Tasádfő és Drág-Cséke állomások között az adriai tengerszin felett 302.2 méternyi
magasságban, az iparvasúti vonalak pedig a bihari erdőipar- és mészégető részvénytársaság
tulajdonában levő vonal Vidarét állomásán túl 442, a gróf Zichy Ödön tulajdonát képező
jádvölgy-remeczi vonal Remeczen 543.3 méter magasságban, az Adriai-tenger szine felett
fekszik.
A vármegye területén vasúttól bejárt legmélyebb pontok a püspökladány-szeghalmi vonalon
levő Hosszúhát és Csillagtanya állomások, a mennyiben az első 83.2 méter, a másik 82.8
méter magasságban fekszik az Adriai- tenger szine felett.