Kármán Irén

Szemben a maffiával
„Papa" nyomoz

Budapest, 2006
 Mottó:

Papával és a Fiúval beszélgettünk egy hideg januári délutánon. Az

olajozás a legjobb üzlet volt a kilencvenes évek közepéig. Pontosabban
úgy 1997-ig, mert ahogy egy kamionsofőr elmondja: ekkora már
mindenki cserélte lefele a tankert billenősre. Addig szedte áldozatait a
gyors gazdagodás. Utána pedig a rendőrségi tisztogatás. A rendszerváltás
krimije: valódi szereplőkkel.
- Az élet írta ezeket a históriákat - sóhajt a Fiú.
- Igen, igen - merül Papa szórakozottan egy iratkupacba. - Harmincas évek
Amerikája.
- Azért az látszik, hogy kicsit megyünk előre az időben, mert az, ami akkor
megtörtént, már nem történhetne meg soha többé.
- Hogy hogy?
- Ilyen szituáció nem történhetne meg, mert a rendőrség csírájában
elfojtaná.
- Ja, a sakktáblán már nincsenek olyan figurák, akik megengedik. Az
igazsághoz hozzátartozik, hogy mindenki azt mondta, a „Nagyember" a
barátja.
- Ezt lehet mondani, de az élet bebizonyította...
- ...terhessé váltak, le kellett őket takarítani! Ezt lehet mondani. Ha egymás
közt beszélgetünk valamiről, lehet ilyet mondani. Na de tényként állítani
ilyen dolgokat!? Persze, ezt beszélte mindenki. Voltak olyanok, akik
szívesen sütkéreztek abban a pozícióban, hogy ők milyen sérthetetlen és
védett emberek. Sütkéreztek, de elfogyott a nap, úgy néz ki. Vagy
elfelejtett feljönni.
„Csókolom, azért nem akarok konkrétumokat mondani,
mert most habókra, semmiért letartóztattak. Lehet, hogy
holnap kivégeznek a cellámban anélkül, hogy felébrednék.
Tetszik érteni? De nagyon jól tudom, hogy hol szorít a cipő."
(Részlet Sándor István „Papa" Olajbizottság előtt tett
vallomásából.)
Előszó:

Eligazítás
A könyvben szereplő földrajzi helynevek, mint mondjuk Szeghalom,
Fülöpszállás, Békéscsaba könnyű fellelhetősége a térképen azt a látszatot
keltheti, hogy a klasszikus szociografikus feldolgozás jól ismert medrét,
vagy a ma divatos tényfeltárás frissen taposott ösvényeit választották
írásuknak a szerzők. Erről azonban szó sincs. Feltett szándékuk szerint a
magyar anekdota kincset gazdagítják. Mi mást is tehetnének?

Ki hinné el nekik, hogy valóban léteztek olyan rendőrségi „ködlovagok",

akik még arra esküdtek fel, bűnüldözők lesznek, ami azt is jelenti, hogy
ha a főnökük bűnöző, akkor őt kell üldözniük? Ugyan miért is léptek
volna rendőri vezetők a bűn útjára? Sok pénzért, sőt, még több pénzért -
mondják. A szóbeszéd napi 4-5 milliós bevételekről beszél.
Csomagtartónyi pénzhalmokról, amiből a korrupt rendőrök annyit
vehettek, amennyit elbírtak - mint a mesében. Ezeket a kósza történeteket
esetenként zavarba ejtő bírósági ítéletek is alátámasztják: néhány egykori
főrendőrt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek. De arról is végig
lehetne mesélni ezer és egy éjszakát, hogy miből nőttek ki gomba módra
az „olajháromszög" palotái, s vajon miből tellett állami tisztviselőknek
sokmilliós terepjárókra, miközben kollégáik részletre vették a „mi
autónkat". A szemtanúk mégsem beszélnek. Pontosabban, akik nem tettek
lakatot a szájukra, jobbára már a temetőben nyugszanak, esetleg egy ház
talapzatában pihennek, de olyan is akadt, akit az igazságszolgáltatás
hallgattatott el, s aki még ezek után is beszélni akart, azt egyszerűen
őrültnek nyilvánította a környezete. Nem is lehet komolyan venni őket,
hiszen ki állíthatja felelősen, hogy létezik, vagy legalább létezett „olaj-
háromszög"? Zavaros elképzelés ez egy területről, ahol vasúti
szerelvények tűntek el nyomtalanul, vagy bolyongtak, azóta is
meghatározhatatlan úti céllal heteken, hónapokon át. Egy ilyen kicsi
országban! Egy olyan alföldön, ahol szinte az egész térséget befogja a
szemhatár. És mit gondoljunk arról a történetről, hogy a nyílt vasúti
pályán kamionokba fejtik egy egész szerelvénynyi tartályvagon tartalmát,
mindezt rendőri biztosítással? Sokan azt is tudni vélik, hogy a szálak a
politikai elitig vezetnek. Kósza pletyka - mondhatnánk. Ez mégsem egy
banánköztársaság. Vagy mégis?
 Akad olyan olvasó, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a rendszerváltás
forgatagában hatalomra került pártok olajpénzeket csorgattak volna a
pártkasszába? Hogy ócska milliárdokért veszélyeztették volna a
félévszázados szünet után szerencsés történelmi körülmények között
ölükbe hullott parlamenti legitimációt és hirtelen jött közbizalmat? Okos
és megfontolt emberek, országunk demokratikusan választott jelesei
aligha tennének ilyet. Tán vakok voltak? Az könnyen elképzelhető. Akadt
a rendszerváltás meghatározó politikusai között olyan is, aki bírósági
ítélettel cáfoltatta meg egy újságíró meggyőződését, miszerint ha
valakinek, az általa alapított oktatási, közművelődési intézményben, az
irodai ablaka alatt huszonkét darab, kerekeitől megszabadított vasúti
tartályvagon áll bakokra állítva az udvaron, s oda rendszeresen kamionok
járnak, akkor erről tudnia kellett. Ügyvédet, pénzt nem kímélve
bizonyította, hogy nem tudhatott róla. Ugyan a szeme láttára szőkítették
az olajat, de nem vette észre.

A mindenre elszánt, s a szóbeszédnek még mindig hitelt adó olvasónak

csak azt tudjuk mondani: ne üljön fel a pletykáknak. És ha biciklis
kiránduláson elhagyott egykori téesz melléküzemágak területére téved, ne
higgyen a kerekekre tapadó szennyezett sárnak. Gondoljon másra. Például
arra, hogy amiről beszélnek, az egy másik országban történt. De még
inkább egy másik világban. Mert ez az olajhistória olyan tünékeny valami,
mint ifjúságunk lázas időszaka, melyre egyre homályosuló szemmel
tekintünk az idő múlásával. De elfelejteni sohase tudjuk...

a szerkesztő
Bevezető

Télikabátot hordtunk még, amikor bekopogtam „Papához". Bizalmatlanul

nézett rám, de előhozakodtam az ötletemmel, hogy meg kellene írni a
tapasztalatait, a benyomásait az „ügyről". Minek? - kérdezett vissza
lakonikusan. Akkor egy össztársadalmi megtisztulás képletet vetettem oda
és azt, hogy bizonyára nincsenek véletlenek. Az elméletemet hosszan,
már-már matematikai alapossággal vezettem le, hogy miért és kinek
íródna a könyv, amelyben ő, Sándor István vezeti végig az olvasókat az
olaj skandallumok legközismertebb történetein, többek között a saját
meghurcoltatásán. Egyetértettünk abban, hogy lesznek nehézségek, hiszen
sokan vannak, akik el akarják hitetni, hogy a politikusok szavai mögött
„igazság" lapul és teljesen felesleges a szócséplés, mert esetleg pénzt,
energiát, összeköttetéseket nem kímélve „betartanak". Esetleg olyan
pechesek leszünk, hogy a leírt történetek nem kapnak elég figyelmet és
„agyonhallgatják" a korrupt rendőrök és a bűnözőkkel összekacsintó
politikusok történeteit. Nem lesz sajtónk, nyilvánosságunk és a megírt
könyv majd ott porosodik a könyvesboltok polcain. Kik lesznek az
olvasók? Kik lesznek azok, akiket érdekel majd, hogy 1996-ban, mondjuk
április hónapnak huszadikáján, Dél-Magyarország töröktől, tatártól sokat
szenvedett megyéjében egy alacsony rendfokozatú rendőr hogyan zavarta
meg az olajvállalkozók üzleteit váratlan és kiszámíthatatlan
intézkedéseivel? Mi lehetett az oka, hogy bátran tette a dolgát? Talán nem
gondolt a jövőjére, a családjára vagy esetleg nem látta át a helyzetét és így
lett erkölcsi nyertesként örök vesztes, és mindenét - jobb esetben az életét
nem - elvette a túlbuzgósága? Lúzer - mondja a szleng. És a pompás,
csillogó, sikerorientált világban kit érdekel ma már, hogy az
„olajháborúnak" gazdag és büntetlen vállalkozóival szemben
elszegényedett, egzisztenciájukat veszített rendőrök állnak és bizonytalan
jövővel bámulnak a semmibe. Egy olyan országban, ahol ma az észt az
osztja, akinek a zsebe teli, nehéz erkölcsi tanulságokat megfogalmazni.
Sándor Istvánnal a munka megkezdésekor eldöntöttük tehát, hogy nem
erőlködünk. Leírjuk, rögzítjük, ami szembe jön velünk és felhasználjuk
azt a rengeteg tényanyagot, ami a birtokunkban van. Hiszen
megszólaltatni nehéz azokat az embereket, akik megtapasztalták, a
kiszolgáltatottak könnyen sarokba szoríthatók. Akik esetleg
családtagjukat veszítették el az olaj ügyek nyomozása miatt, azok meg
egyszerűen csak annyit mondanak: elviselhetetlen a nyomás a hatalom
részéről még ma is. Lehallgatott telefonok, figyelő szempárok követik
minden szavukat, lépésüket, hogy nehogy „ostobaságot" kövessenek el, és
a nyilvánosságot hívják segítségül. A maffia ügyekről nem egyszerű tehát
írni, mert a tényfeltárás rozoga útvesztőjében az embert hamar „felültetik"
és máris hülyét csinál magából, vagy mehet a bíróságra pereskedni, mert
egy rossz hírű embernek rossz hírét keltette. Valójában úgy kellene írni a
kényes ügyekről, hogy az ember leírja, amit esetleg diktálnak neki. Aki
nem így tesz, sokat kockáztat. Itt a pénz diktál, hogy a magyar szólás és
közmondásgyűjtemény vulgárisabb megjegyzéseit ne idézzem arra
vonatkozóan, hogy nagyobb kutya mit csinál a kisebbel. Ennek ellenére
azt gondoltuk, talán érett már a mi demokráciánk arra, hogy
összebogarásszuk a látottakat, hallottakat arról a bizonyos ügyről, ami a
magyar gazdaságnak - ezzel közvetve az ország lakosságának - az elmúlt
tizenöt évben a legnagyobb kárt okozta. Sándor István, Karancsi, Tibori
és a többi nevét vállaló nyilatkozó példája mutatja, hogy vannak még
ebben az országban autonóm emberek, akik eddig sem tettek lakatot a
szájukra - jól meg is járták, mondhatnánk - és ez után sem fognak. A
könyv anyaggyűjtése során számos tapasztalattal lettünk gazdagabbak:
például azzal, hogy a szólásszabadság nem jelenti azt, hogy minden
esetben érdemes szólni. Pallag László jó szándékú, naiv vizsgálódásait
látva, nem tréfadolog ma Magyarországon olaj ügyekkel összefüggésben
- megalapozott vagy megalapozatlan, teljesen mindegy - hírt, információt
tovább adni. Nagyjából a sorsa a híresztelőnek megpecsételt. A bíróság
súlyos kártérítésre kötelezi, mert ártott a hírbe hozott ,jó hírének". A
zavarosban halászgatókról persze a híreket többnyire azok terjesztik,
akiknek azért van némi fogalma a történtekről, a pacsikról, az
összekacsingatásokról, a helyi seftekről, hiszen kis ország a miénk.
Bíróságra viszont kinek áll érdekében járkálni akkor, amikor közismert
tény volt, hogy a pontos információkhoz hozzájutott emberek egy része
csúnyán megjárta. „Az információ hatalom." - olvasható az egyik
fejezetünkben. Voltak, akik éltek vele és voltak, aki visszaéltek.
Országjárásunk során találkoztunk olyan emberrel, akinek a hallgatását
megfizették és olyannal is, aki maga is részesedett az olajpénzekből, tehát
ha el is mond bizonyos dolgokat, „off record" teszi. És tény, a
milliárdokon jó, okos, befolyásos, felkészült ügyvédeket lehet vásárolni és
hiába a tiszta szándék, az igazság kereső gettóba zárja magát, ha úgy
beszél, hogy a szabályokat nem tartja be. Sándor Papa következetes és
konzekvens. Azt mondja: a játékszabályokat muszáj betartani, be k e l l
t a r - t a - n i . A pszichopatákat, a kataton gyilkosokat eleve nem kell arról
faggatni, mit gondolnak, jó-e így ez az ország és helyes-e amit tettek?
Nem kell őket azzal sem szembesíteni, hogy a rendszerváltás kissé
maszatosra, még inkább foltosra sikerült. Sándor István „Papát" sikerült a
matematikai logika egyszerű eszközével meggyőzni arról, hogy a könyvre
szükség van. Gyermekeinknek, unokáinknak tudniuk kell, amikor nagyot
tunkolnak a bőségből, hogy miből, honnan van a jólét. Akiknek meg nem
sikerült a zsíros bödön közelébe jutni, azokat is rá kell vezetni:
bennük van a hiba.

Kármán Irén
 I. rész
Az olaj nyomában

Rajtaütés a Macskási-telepen

Rozsdás fémalkatrészek, gazzal benőtt iparvágány, romos épületek. Ez ma

a Macskási-telep Füzesgyarmat határában. A talajt több méter mélyen
átitatta a kiömlött nyersolaj, pakura, a szőkítésre használt vegyszer. A
valamikori Kossuth téesz rég bezárt melléküzemágának területén
Karancsi Tibor nyugdíjas rendőr századossal számolgatjuk a
betontuskókat, melyeken egy évtizeddel ezelőtt az olajszőkítésre használt
tartályok álltak: „tizennégy, tizenöt, tizenhat..."

- Alul szivattyúház volt, felül iroda - veszi át a szót a társaságunkban

lévő Barta István, a telep egykori vagyonőre. - Alul voltak az átemelő
berendezések. A vasúti tartályvagonokból a betontuskókra telepített
tartályokba szivattyúzták a fűtőolajat, az orsóolajat, ott megszínezték,
kisavazták, s már nyomták is kifelé a kamionokba. Általában a savat már
előző este beletették a tartályba, s ahogy a szivattyú nyomta át a
vagonokból az olajat, már meg is keveredett. És a másik oldalon már
csatlakoztak is a kamionok.

„Ha még egy szót szólsz, ki lesz lyukasztva a bőröd!"

Barta István a táptolvajok miatt botlott az olajosokba. Ahogy meséli, őt

azért kérték fel vagyonőrnek, mert a takarmánykeverő teteje nem volt
zárható, s éjszakánként lopták a tápot. Ezért esténként kiautózott a telepre,
leparkolt a kazánház előtt és reggelig felügyelte a területet. 1995-ben
azonban, ahogy mondani szokták, rosszkor, rossz helyen volt. Máig
borzongva idézi fel a történteket.

- No, jövök egyik este. A kocsival szokás szerint ott álltam meg a
kazánház előtt. Hát, ahogy jövök, találkozom egy sísapkás komával.
Kérdezi, hogy mit keresek itt? Mondom, megyek a munkahelyemre. Itt
dolgozom. Azt mondja az ürge, azonnal forduljak vissza. Kérdem én,
miért? De csak erősködik, hogy azonnal forduljak vissza, s már nyúlt a
pisztolyért. Ahogy visszafordultam, szerencsére visszatette a stukkert. Én
meg megyek vissza a kocsihoz, de akkor már nem engednek oda sem. De
azért csak addig erősködtem, hogy beleültem a kocsimba. Azt azért
láttam, hogy a silók mellett ott álltak sorban a tartálykocsis kamionok,
meg a Nissan terepjárók. Utána hazafelé menet kicsit távolabb megálltam,
s egy dombról néztem távcsővel, hogy mit csinálnak. És utána másnap
reggel szóltam a rendőröknek.
Nem Barta István volt az egyetlen ember, akit a Macskási-telepen
halálosan megfenyegettek az olajszőkítők. Hasonlóan járt Oláh János, a
telep kazánfűtője is. Neki az volt a szokása, hogy szolgálatban, amikor
éppen nem volt dolga a kazánnal, unaloműzőként rejtvényt fejtett. Ha
szép idő volt kiült a kazánház elé egy hokedlire, s ott bogarászta a
rejtvényújságot.
- Azt hitték a sísapkás komák - meséli Barta -, hogy Oláh a kamionok
rendszámait jegyezgeti fel papírral, ceruzával a kezében. Odamentek
hozzá, s kerek-perec megmondták neki, ha nem hagyja abba a
jegyzetelést, nem látja többé a családját.
- Gyakran előfordult, hogy itt kamionok pörögtek? - kérdezi Papa.
- Sűrűn, folyamatosan.
- Az ön ismeretei szerint abban a két évben itt mennyi olaj fordulhatott
meg?
- Hetente legalább két szerelvény, szerelvényenként öt-tíz vagonnal.
- Ez azt jelenti, hogy egy 10 vagonból álló szerelvény körülbelül 800 ezer
liter kapacitással bír.
- És senkit nem érdekelt ez, még a körzeti megbízottat sem, hiába jöttek
ki, nem szóltak azok semmit.
- Mikor kezdődött ez?
- Hogy mikor kezdődött? Én 1984-ben lettem vagyonőr, s olyan 1986 óta
jöttek ide a vagonok. Ez még a pártállam idején elkezdődött. De igazából
a kilencvenes évekre durvult el a helyzet.
- Említette, hogy bejelentést tett a rendőrségen.
- Igen. Másnap kijöttünk ide Karancsi Tibivel, de nem ez az érdekes,
hanem az, hogy utána bent a rendőrségen úgy köszönt el tőlem a bűnügyi
osztályvezető, Kucsera Lajos, hogy „ha még egy szót szólsz, akkor ki lesz
lyukasztva a bőröd!"
- És ezt komolyan gondolta akkor?
- Akárhogy is gondolta, én komolyan vettem, mert ez a maffia-banda
mindenre el volt szánva akkor. Én utána éjszaka is féltem egyedül, már
nem is vállaltam többé éjszakai szolgálatot.
 Különös halálesetek

- Amikor kizártak a testületből azt állították, problémák voltak a

munkámmal - emlékezik Karancsi Tibor egykori főnyomozó. - Azt rótták
fel, hogy szembe helyezkedtem a főnökeimmel, s csak bosszúból
rágalmaztam őket azzal, hogy részt vettek az olajszőkítők fedezésében és
korruptak. Azóta az élet engem igazolt. Őket elítélték, engem
fölmentettek. Kiderült, hogy valótlant állítottak. Megnyertem a
munkaügyi pert. Mégsem mentem vissza a rendőrséghez. Amikor zajlott a
munkaügyi perem, akkor a felperesi keresetem harmadik pontja az volt,
helyezzenek vissza állományba, ha már törvénysértő volt az
eltávolításom. Igen ám, de időközben rájöttem, hogy nem tudnék kivel
együtt dolgozni. Ezért a felperesi keresetem harmadik pontját töröltettem.
Mikor megvolt a jogerős ítélet, akkor a Napkeltében a Bánó úr mondta,
hogy most már semmi probléma, holnap visszaülhetek az irodai
székembe. Mondtam neki, hogy a felperesi keresetem harmadik pontját
töröltettem és én már nem akarok rendőr lenni. Mert ez már nem
rendőrség, hanem látványtervezés. Szó szerint úgy fogalmaztam: nem erre
a rendőrségre esküdtem föl.

A szigorú tekintetű zsaru arcát nem csak az élet barázdálta. Általában

napszemüveg mögé rejti a hegeket, amelyek egy 1997. augusztusi barbár
támadásról tanúskodnak. Kis híján agyonverték, csoda, hogy életben
maradt. Több mint egy évet töltött táppénzen, mire felépült és újból
munkába állhatott.

- Vascsöves bűnözők támadtak rám - kezdi lassan a történetet Karancsi.

Majd vontatottan, nehezen folytatja. Nem tudja mit szabad, mit érdemes
az egészből elmesélnie, hiszen az élete forgott kockán. - Tudatában
voltak annak, hogy zsaru vagyok. Szolgálatba is helyeztem magam és
három figyelmeztető lövést adtam le az önvédelmi fegyveremből.
Mindhiába, mert utána százharminc centis vascsövekkel agyba-főbe
vertek. Életveszélyes sérüléseket szenvedtem.
- Kik voltak a támadás elkövetői?
- Bűnözők.
- De kik? Talán az olaj ügyekkel volt kapcsolatos az ellened irányuló
támadás? - kérdi Sándor István.
- Nem tudom kik voltak a megbízóik. Sosem derült ki.
- Az sem, hogy miért tették?
- Az számomra egyértelmű. Engem el akartak tenni láb alól. Mint ahogy
több kollégám is ráment két év alatt az itteni ügyekre. Érdekes módon
 mióta én megszólaltam a médiában - 1999. szeptember 20-án -
tudtommal talán egy rendkívüli esemény történt a Békés megyei
főkapitányságon. Előtte, mondom, két év alatt több kollégám ment rá -
komorodik el Karancsi, s a telep egykori irodaházának „szellemtornya"
felé néz. Napszemüvegében visszaverődnek a senki földje szennyes
pocsolyái.
- Ezt hogy értsem? - kérdezi Papa.
- Rövid időn belül több rendkívüli haláleset történt. Mindegyik esetben
azzal zárult a vizsgálat, hogy öngyilkosság vagy baleset történt.
- Igen, emlékszem. Önakasztás, főbelövés.
- Az egyik kollégám, Szabó András például nagyon különösen vált meg
az életétől. Ugyanis a szolgálati gépkocsijában ülve, étkezés közben
lőtte le magát. Utóbb azt mondták róla, hogy rendezetlen volt a
magánélete és emiatt depressziós volt, ezért lett öngyilkos. De annyit
azért mindenki tud, aki pszichológiát tanult, a depressziós ember
általában nem arról ismerszik meg, hogy nagyon jó étvággyal falatozna.
- Az egykori főnyomozó nehezen eleveníti föl a történteket. Barátai,
kollégái lettek áldozatai az olajügyek nyomozásának. Haláleseteiket
nem vizsgálták különösebben, gyorsan megállapították az önkezűséget
és a családtagokkal is tudatták: jobb, ha nem kezdenek
magánnyomozásba. Karancsi lassan folytatja a megrázó történeteket. -
Különben is, majd nyilván evés közben jönnek az embernek olyan hülye
ötletei, hogy mi lenne, ha főbe lőném magam. Meg ha tényleg
depressziós lett volna, hogyan volt fegyveres szolgálatba vezényelhető?
Hol van a parancsnoki felelősség? Az is furcsa, hogy a kollégám a
halála időpontjában szolgálatban volt. Biztosítására rendelték ki a Békés
megyei repülőnapokra. Ott nem jelent meg, ám a kollégáinak nem
hiányzott. Ellenben hajnalban arról értesítette a szüleit két ittas
rendőrtiszt, hogy az egyetlen szem fiuk főbe lőtte magát egy elhagyott
külterületi részen.
- Miért? Ennek a fiúnak, aki állítólag a gépkocsiban főbe lőtte magát, mi
köze volt az olajos ügyekhez?
- Információt szolgáltatott a belső elhárításnak, meg a Kuzma úrnak. Az
is az ügy pikantériájához tartozik, hogy először azt közölték a szülőkkel,
hogy a Szerdahelyi út végén, egy bokros, bozótos területen történt a
rendkívüli haláleset. Másnap aztán kiment másik két rendőr a szülőkhöz
és közölték, nem volt jó az információ: a haláleset a Békés megyei
főkapitányság udvarán, egy őrzött objektum területén, az automata
autómosó mellett parkoló kocsiban történt.
- Na és, szerinted hol történt valójában?
- A Szerdahelyi úton történt. Csak időközben kitaláltak egy koreográfiát.
Szerintem tuti, hogy a Szabó András nem lőtte főbe magát. Ők is
érezhették, hogy sántít a történet, ezért nyilván egy trélerrel - a
 főkapitányságnak volt trélere - bevitték a kocsit a Főkapitányság
területére. Így nagyobb a megalapozottsága az önkezűségnek, mert ugye
őrzött objektum területén történt, vagyis kizárható a külső támadás, az
idegenkezűség.
- És az bizonyítható, hogy nem az őrzött objektum területén történt a
haláleset?
- A szülőket először arról értesítették éjszaka, hogy külterületen történt.
Ha a tanúvallomás bizonyítéknak számít? Olyan nincs, hogy egy ember
egyszerre két helyszínen lesz öngyilkos. Nem akarom fényezni magam,
de volt rá példa, hogy két nap alatt nyolc hullát helyszíneltem.
Szerintem van némi rálátásom az ilyen ügyekre.
- Közismert történet, mert országos port vert fel, Kuzma Mihály
tragédiája.
- Ki volt még?
- Dénes Gábor, a belső elhárítás vezető tisztje állítólag a garázsában
akasztotta fel magát. Olyan körülmények között, hogy még azt sem
tudták megmondani, vajon mit rúghatott ki a lába alól. Az mégsem
valószínű, hogy belerepült a hurokba... Egyszerűen nem találtak olyan
tárgyat, amire felállhatott volna, vagy amit kirúghatott volna maga alól.
- Akkor hogy akasztotta föl magát? Jó, mondjuk, egy ajtókilincsre is
felakaszthatja magát valaki, ha nagyon elszánt...
- Mondom, nem volt a közelben sem olyan tárgy, ami alkalmas lett volna
erre.
- Ő is olyan „életunt figura" volt? Depressziós?
- Nem. Fiatalember volt, nagyon jó humorú, talpraesett rendőrtiszt. Nem
volt lelki beteg és a hivatását is szerette.
- Családos volt?
- Igen, felesége, gyermekei voltak. Nagyon jó emberi kapcsolatban
voltunk.
- Kuzma, Szabó, Dénes Gábor. Ez már három. Ki volt még?
- Szobek János, aki a futárszolgálat beosztottja volt, s általában ő vitte
Kuzma jelentéseit a fővárosba. Ő állítólag gyógyszer túladagolás
következtében hunyt el. Sokáig aktív sportoló volt, de a státusza is
kizárta, hogy rendszeresen gyógyszert szedjen. Kuzmával ellentétben az
ő halottszemle anyagát nem volt módomban tanulmányozni. Ezért csak
vélelmezem, hogy tudta nélkül adagolták be neki a halálos dózist,
mondjuk italba keverve. Erről annak idején sokat lehetett hallani
főkapitánysági körökben. Nem kolléga volt Molnár László, de elég
érdekes halállal halt ő is. Ő egy olajjal seftelő ember volt, akit még a
Kuzma záratott be. Amikor előzetesből szabadították nem ért el
Békéscsabáról Gyulára. Ami nem nagy távolság, mondjuk tíz kilométer.
Útközben valami láng csapott ki a Mercedes csomagtartójából és
sajnálatos módon autóbalesetet szenvedett. Így végezte.
 Se Sándor István, se Karancsi Tibor nem szívesen eleveníti föl azt a
történetet, amely talán legjobban megrázta Dél-Magyarországot. Egy
minisztériumban dolgozó fiú - Róbert - vonattal tartott Budapestről
Szegedre. Munkája során olajjal kapcsolatos dolgokat vizsgált. A
vonaton lőtték le - ahogy az ismerősei mondják elborzadva: mint egy
kutyát. A szülei pár napon belül szintén meghaltak. A rendőrségi
vizsgálat önkezűséget állapított meg. Az ügyet titkosították.
- Kanyarodjunk vissza az ellened elkövetett támadáshoz. Mi lett a
bűnözőkkel - fordítja a beszélgetés menetét Papa ismét a Karancsit ért
támadások irányába.
- Elítélték őket. Súlyos fegyházakat kaptak.
- A támadás után több mint egy évig táppénzen voltál.
- Így van. Legközelebb csak 1998 októberében mentem dolgozni. Azt
hiszem, a főnökeim abban bíztak, hogy többé már vissza sem megyek.
De felépültem hála Istennek és visszamentem ugyanolyan lendülettel
dolgozni, mint korábban. Igaz, az újrakezdés után egy évvel már az
etikai bizottság előtt álltam, s „kimeszeltek" a testületből. Annak
ellenére, hogy a felfüggesztésem előtt egy héttel fogtam meg az utolsó
gyilkost. Ennek ellenére megtették ezt velem. Ez 1999 szeptemberében
történt.
- Az utolsó felderítésed olyan volt, mint egy schnell-parti.
- Valóban, rekordidő alatt derítettem fel egy brutális gyilkosságot, ami
Füzesgyarmaton történt, a strandfürdő területén. A bejelentéstől
számított 1 óra 40 perc alatt megvolt az „ismeretlenes" emberölés
elkövetője. De rajtam ez sem segített, mert öt nappal később már az
etikai bizottság előtt álltam. Azt rótták fel, hogy az utóbbi időben annyi
büntetőeljárás indult ellenem, hogy én a rendőri szolgálatra méltatlanná
váltam. Arra nem voltak tekintettel, hogy ezeket az eljárásokat általában
már a nyomozási szakban megszüntették, vagy pedig bírósági
felmentéssel zárultak.

Rendőrök és bűnözők kereszttüzében

Karancsi Tibor nem véletlenül került a bűnözők és a saját főnökei

kereszttüzébe. Megszállott rendőr volt, ahogy ő mondja, „éjjel-nappali
zsaru", akit nem riasztott a gondolat, hogy hajnali háromkor kell
kiugrania az ágyból. Miként az sem volt ritka, hogy egyhuzamban
dolgozott végig hetvenkét órát, ha a nyomozás érdeke úgy kívánta.
Mesélik róla, volt olyan nap, amikor tizenkét elkövetőt fogott el. Nem
csoda, hogy Karancsi főnyomozóként nyolcvan százalék körüli
eredményességet produkált a felderítésben, ami országosan is
kiemelkedő teljesítmény volt. Nem is volt addig konfliktusa a
rendőrtisztnek, amíg ő nyomozott, elfogta az elkövetőket, a főnökei
meg fogadták a dicséreteket és átvették a kitüntetéseket. Komoly
gondja akkor támadt, amikor rájött, hogy a felettesei, a neki
parancsokat osztó rendőri vezetők is bűnözők. Kemény lecke volt ez,
de erre is megfelelt. Ahogy fogalmaz: „én arra esküdtem fel, hogy
bűnüldöző leszek, ami azt is jelenti, hogy ha a főnökeim bűnözők,
akkor őket kell üldöznöm." És valóban: eljött a nap, amikor a rendőr
századosnak számot kellett vetnie azzal a lehetőséggel, hogy a főnökei
a bűn útjára lépetek.

Karancsi Tibor életének meghatározó napja, karrierjének fordulópontja

1995. május 25. volt. Ezen a szép, tavaszi reggelen, a Macskási-
telepen, mint máskor is oly sokszor - azt is mondhatnánk némi éllel:
mint rendesen -, olajszőkítők dolgoztak. Nyíltan, gyakorlatilag félelem
nélkül tették a dolgukat. Senki ember fiától nem tartottak. A
környékbeliektől nem volt félni valójuk, a megfenyegetett emberek
hamar belátták, jobb, ha nem ütik orrukat a terepjárósok dolgaiba. A
rendőrség beavatkozására sem számítottak ezen a reggelen, hiszen elég
sok pénzt juttattak a rendőri vezetőknek ahhoz, hogy ne kelljen
hatósági fellépésre számítaniuk.

- A rajtaütéskor a Macskási-telepen „ipi-apacs helyzet" volt -

emlékezik Karancsi -, hiszen a telepen találtunk tíz vasúti
tartályvagont, éppen lefejtés közben. A helyszínen voltak a kamionok
is, működtek a szivattyúk, folyt a szőkítés és még a szállítóleveleket is
lefoglaltuk. Szóval klasszikus tettenérés történt a Full Marker cég által
bérelt telepen. Természetesen blokkoltuk a terepet, lefoglaltuk a
papírokat, s amíg az embereim biztosították a helyszínt, én
visszamentem a körzeti megbízotti irodába, s felhívtam a főnökömet,
hogy értesítse a VPOP-t a sikeres rajtaütésről. Egészen pontosan az
illetékest, dr. Klavács Antal pénzügyőr őrnagyot, aki már nem él.
Mondtam Kucsera Lajosnak, hogy tájékoztassa őket, rajtaütés történt,
megvannak a kamionok, a tartályvagonok, a szállítólevelek, s a
kiérkezésükig biztosítjuk a helyszínt.
- Mi történt? - kérdezi Sándor István érdeklődve, bár a történetet már
százszor hallotta. Viszont százegyedszer is érdekes, tanulságos, és ami
meglepő, Karancsi mindig ugyanúgy meséli. Nem kanyarít hozzá, nem
vesz el belőle, csak a tényekre szorítkozik, ami önmagában hihetetlen
lenne, ha a bíróság több tanú meghallgatása után nem látta volna úgy:
igazat beszéltek azok, akik azt állították, Karancsi főnökei
összejátszottak a bűnözőkkel.
- Hogy mi történt? Azt kérdezte tőlem a bűnügyi osztály vezetője,
hogy mit keresek én a Macskási-telepen, egyáltalán. Azt feleltem neki,
tudtommal ez a dolgom, miután főnyomozó vagyok. Kicsit meglepett a
hozzáállása, de akkor igazán még nem gyanakodtam. Ezért azt is
elhittem neki, hogy beszélt a Klavács úrral, akinek az volt a kifejezett
kérése: vonuljunk el a telepről, mert ők már úton vannak, s a
tartálykocsikat és kamionokat úgy sem tudják olyan gyorsan elvinni
onnan. Mindenesetre álljunk készenlétben, ha mégis rendőri segítségre
lenne szükségük. Úgy voltam vele, hadd vigyék el a vámosok a
pálmát, és visszavonultunk a körzeti megbízotti irodába. Igen ám, de
mint utóbb kiderült, annak, amit a főnököm mondott, a fele sem volt
igaz. Mi reggel zártuk körül a telepet, a Klavács úrékat meg csak
délután négy órakor értesítették. Mondanom sem kell, addigra már
mindenki elment, kivéve egy kamiont, amelyik műszaki hiba miatt
veszteglésre kényszerült. Megmondom őszintén, én csak délután felé
kezdtem gyanakodni. Fogtam magam, megint kimentem a telepre. De
ott már csak az említett egyetlen kamiont találtuk, s a tartályvagonok is
eltűntek. No, azt az egy kamiont lefoglaltuk, én meg bepattantam a
kmb-s kocsiba, (körzeti megbízott - a szerk.) bekapcsoltam a
kéklámpát és a vasúti szerelvény után eredtem. Először a
vasútállomásra száguldottunk, s kérdeztem az elém kerülő vasutastól,
hogy hol van a szerelvény? Azt a választ kaptam, már feladták, vagyis
elment. Éppen az egyik ipartelepről indult tovább. Nem volt mit tenni,
kocsiba ugrottam s a kéklámpás autóval az egyik vasúti
kereszteződésben elálltam a szerelvény útját. A kocsiból kiszállva azt
tapasztaltam, a szerelvény ugyan lassít, de nem áll meg. A
mozdonyvezető kiszólt, nem volt éppen barátságos kedvében. Szó
szerint azt mondta: „Tűntesd el azt a szart előlem, mert széttaposom!"
Mire én csőre húztam a parabellumot és a mozdony mellé ugorva
felszólítottam a vezetőt, állítsa meg a szerelvényt, mert fegyvert
használok. Ez megtette a hatását. Ekkor már délután háromnegyed öt
körül járt az idő. Szerencsére sikerült Klavácsékat is utolérnem
telefonon, őket a mintavétel miatt kerestem. Akkor mondták nekem,
hogy nekik előtte negyven perccel szóltak a rendőrségről, hogy a
Macskási-telepen olajszőkítők dolgoztak reggel.
- Mivel magyarázta a bűnügyi vezető, hogy csak nyolc órával később
értesítette a VPOP-t?
- Teljesen meg volt zavarodva az ember. Tudniillik mi az egyik
beosztottammal, Tóth Pállal megkerestük a lakásán olyan éjjel
tizenegy órakor, miután végeztünk a mintavételekkel. Szóval,
bementünk hozzá, s megkérdeztem tőle, hogy a saját meglátása szerint
hány bűncselekményt követett el a nap folyamán? Annyit közölt, hogy
teljesen ki van idegileg, hagyjuk őt békén, és különben is, álljunk
inkább be mi is a sorba...
- Milyen sorba? A bűnözők sorába?
- Igen. Mint mondta, ezt ő már tíz évvel korábban megtette. És
vegyük tudomásul, széllel szemben nem lehet pisálni.
- Ki volt itt a szél? Az alvilág?
- Mondtam neki, ennek nem lesz jó vége, ennek következményei
lesznek...
- Lett is. Téged kirúgtak - veti közbe Papa. - Ő meg elment nyugdíjba
és tengeti szerény életét a béemes kiemelt nyugdíjból, miközben
neked napi anyagi gondjaid vannak.
- Így van. De mit vártál? Ezek az emberek ültek az etikai bizottságban
is.
- Azt mondod, az az ember ült az etikai bizottságban, aki egy gyenge
pillanatában bevallotta neked, hogy már tíz éve beállt a sorba?
- Igen. Ezért nekem 1995 májusától nem volt nyugtom. Sorozatban
indították ellenem az eljárásokat.
- Meddig üzemelt a Macskási-telep úgy, mint bűncselekmény
helyszín?
- „Ad hoc" jelleggel üzemelt. Például az a szállítmány - tíz darab 78
ezer literes tartályvagon - amin én rajtaütöttem, egy tizenhét vagonból
álló szerelvény tagjaként lépte át a határt. Mégpedig az általam
beszerzett dokumentumok tanúsága szerint Komarno-Komáromnál és
az északi vasúti pályán kellett volna papírforma szerint mennie a
rendeltetési helyére, Miskolc Tiszai pályaudvarra, az ETL Rt.-hez. Na
most, hogy ebből a tizenhét darab, 78 ezer literes tartályvagonból álló
szerelvényből hogyan tévedt tíz vagon ide Békés megyébe, az rejtély.
De megérkezett. És az biztos, hogy a vasúti bárcákat cserélgetni kellett
rendesen. Annyit tudunk pontosan, hogy a rajtaütést megelőző nap este
fél tízkor - vagyis 1995. május 24-én - érkezett a telepre, s attól
kezdve rohammunka folyt, egész éjjel dübörögtek a kamionok
Füzesgyarmat főutcáján. Reggel, mikor én az egységemmel kijöttem,
akkor is épp jött egy szállítmány. Azt a kamiont meg is fogattam az
egyik egyenruhás csapattal Szeghalom alatt. Rendben be is kísérték a
kapitányság elé a jármüvet. Jellemző, hogy mire mi este beértünk a
kapitányságra, már nem volt ott a megfogott kamion. Mint megtudtam,
az egyik osztályvezető elküldte, mondván ne foglalja a kapitányság
előtt a helyet.
- Szóval akkor mennyi ideig működött a Macskási-telep?
- Nagyjából két évig. Egy ceruzával vezetett könyvelést találtunk, s
abban olyan literenkénti 52-57 forintos árak voltak feltüntetve.
- Úgy tudom, téged a miatt is elmarasztaltak, hogy jogtalanul
foglaltad le a telepen talált iratokat.
- Említettem már, hogy ettől kezdve sorozatban indította ellenem a
vizsgálatokat az akkori rendőrkapitány, dr. Berke Imre, akit később
bűnösnek mondott ki a bíróság hivatali visszaélés, bűnpártolás és egyéb
bűncselekményekben.
- Ennek a telepnek az ügyében indult-e büntetőeljárás az érintettek ellen?
- Nem lehetett nem indítani, hiszen megvoltak a minták. Emlékszem,
mikor leállítottam a vonatot, ott rohangáltunk flakonok után, hogy
mintákat tudjunk venni. A Vám- és Pénzügyőrség Nyomozó Hivatala
kezdeményezett eljárást. A dolog első lépcsőjeként a tíz tartályvagon alsó
kifolyójából, meg a műszaki hiba miatt veszteglő tartálykamionból vett
mintákból megállapították, hogy orsóolajról volt szó. Nos, ebből indult
egy büntetőeljárás, ami vagy az elkövető ismeretlen volta vagy bizonyíték
hiányában meg is lett gyorsan szüntetve. Pedig ismert volt, hogy melyik
cégről van szó, s az is, ki jegyzi a céget, hiszen Gidai János szeghalmi
vállalkozó jegyezte a Full Marker-t, akik végül is bérlők voltak ott.
Tettenérés során egy Ruzsinszki József nevű úriembert találtunk a
helyszínen, aki a papírmunkákat intézte a tartálykamionok
szállítmányozásával kapcsolatosan. Ugyan amikor a rajtaütés napjának
délutánján a Klavács úrékkal visszatértünk ide a helyszínre, itt egy darab
papír nem volt, a Ruzsinszki József meg csak vigyorgott ránk, mit pék
kutyája a meleg lángosra. Majd átadta a mobilját azzal, hogy Gidai János
vállalkozó akar velem beszélni. Mikor átvettem a telefont az után
érdeklődött - mondván Pesten tartózkodik -, hogy mi folyik a telepén?
Közöltem vele, ha tényleg érdekli, jöjjön oda. Ugyanis biztos voltam
benne, valójában valahol Szeghalom környékén tartózkodik. Ott ült össze
a válságstáb, feltételezem az azóta kiderült dolgokból: a rendőri
vezetőkkel együtt. Ehhez azért azt is tudni kell, délelőtt úgy kilenc órától
a szeghalmi kapitányságon egyetlen vezető sem volt fellelhető és az
ügyelet sem tudta, hová tűntek el az urak pánikszerűen, kis idővel később,
hogy a rajtaütést bejelentettem.
- Emlékezetem szerint tartottál házkutatást is az ügyben. El is vittél egy
csomó papírt bizonyítéknak, amit aztán visszaadattak veled.
- Azt az ominózus házkutatást, amire emlékszel dr. Karakas Attila
barátom végezte. Míg én a felderítésnek voltam a főnöke, ő a vizsgálati-
szolgálati ágat vezette Szeghalmon. Ő foglalt le különböző anyagokat,
amiket aztán a kapitány utasítására vissza kellett szolgáltatnia a lefoglalást
szenvedő fél részére.
- Miért, nem történt bűncselekmény?
- Ez egy vezetői utasítás volt. A rendőrkapitány azt mondta, nem volt
alapja a lefoglalásnak. Ezért a kapitány Attilát meg is fenyítette
szakszerűtlen intézkedés miatt. Holott teljesen jogszerűen járt el, mert
államközi egyezményen alapuló intézkedést kértek az ukrán nyomozó
hatóságok. Később a kapitányunk említett fenyítését munkaügyi bíróság
helyezte hatályon kívül.
- Karakas intézkedése az olajjal volt kapcsolatban?
- Az véletlenül éppen a szesszel volt kapcsolatban. Árpád Zoltán
szeghalmi lakosról volt szó, akiről tudni kell, hogy ő volt a zsurki
vodkagyár tulajdonosa. Biztos emlékszel rá, akkoriban kapott a
Környezetvédelmi Alapból valami nyolcvanmillió vissza nem térítendő
támogatást, amit aztán, amikor kiborult a bili, állítólag visszafizettettek
vele. Ez még a Horn-kormány idején, Baja Ferenc minisztersége alatt
történt. Tény azonban, hogy ez a zsurki vodkagyár projekt be is fulladt.
De a botrány kipattant, ennek gyorsan híre ment.
- Ezt most miért meséled? Minket az olajjal kapcsolatos visszaélések
érdekelnek.
- Miért mesélem? Ennek az embernek volt Füzesgyarmaton és Tiszakürt-
Bogarason is egy illegális palackozó üzeme. Az előbbinél végeztünk is
közös rajtaütést a fináncokkal, s kamionnyi palackozott, illegális
szeszesitalt foglaltunk le. Az illegális szeszgyártás és kereskedelem
kapcsán kértek intézkedést az ukránok. De kérdésedre visszatérve, végül
is a szesz, meg az olaj ugyanahhoz a vállalkozói körhöz volt köthető,
gyakorlatilag ugyanaz a klikk irányította és vezette.
- Kikre gondolsz?
- Gidai Jánosra, aki a Full Marker-t vezette és Árpád Zoltánra, az A and L
Kft. vezetőjére. Egyébként az utóbbi úriember volt az, aki nekem
kétszintes házat akart venni, továbbá azt is felajánlotta, mondjak két
gépkocsi típust, évjárattal és színnel, s azok a garázsban lesznek.
Akkoriban egy ütött-kopott Coltom volt, ráadásul építkeztem. A lakótelep
egyik háromszintes tömbjére építettünk tetőszerkezetet, tetőtéri lakást.
Nos, szó szerint azt mondta az ember, hogy ne építkezzek én abban a
galambdúcban, mert ez méltatlan hozzám. Szerinte én komolyabb lakást
érdemlek. Ráadásul ezért nekem semmit nem kell tennem. De szó szerint:
a „semmit". Mondtam neki, én nem olyan ember vagyok, mint a rendőri
vezetőink, akik már reggel ott zsúroztak a bűnözőkkel. Nem viccelek,
gyakran megtörtént, hogy nem volt hová állnunk a szolgálati autókkal,
mert a kapitányság parkolói teli voltak Mercedesekkel, meg Pajerókkal.
Mondtam a pasasnak azt is, hogy az ajánlata vesztegetési kísérlet, s ebben
én lépni fogok. Erre mondta, ha szép szóval nem megy, akkor majd az
ukránok elintézik a dolgot. Azt válaszoltam neki, hogy mielőtt valami
könnyelmű lépést tenne, gondoljon arra, pisztolyban többszörös bajnoki
dobogós vagyok. Ezért lehetőleg úgy találjanak el, hogy ne tudjak
visszalőni, mert képes és alkalmas vagyok rá, hogy megvédjem magam.
- Más fenyegetés nem volt?
- Nem nagyon, csak a szűkebb baráti körömet molesztálták ezek az
emberkék, hogy ők is ráfázhatnak. Meg bajuk lehet belőle, ha velem
leállnak...
- Mit léptél a megvesztegetési próbálkozásban?
- Hétvégén volt az említett úrral a párbeszéd, ezért a hétfői eligazítás
keretében jelentettem a kapitánynak és a bűnügyi osztály vezetőjének az
egész bűnügyi állomány jelenlétében. Mondtam nekik, tegyék meg a
szükséges lépéseket. A jelentési kötelezettségemnek ezzel eleget tettem.
Persze, nem történt semmi. Hacsak azt nem tekintem történésnek, hogy a
jelentésem után körülbelül egy órával felhívott ez az ember, és tudatta:
feltétlenül beszélni óhajt velem. Meglehetősen jól értesült volt a rendőrség
belső dolgait illetően...
- Végül is: a rendőri vezetők ellen is indult büntetőeljárás.
- Hogyne indult volna! Megérett rá a helyzet. Felfüggesztett
börtönbüntetést kapott Kucsera Lajos rendőr őrnagy, a szeghalmi
kapitányság bűnügyi osztályvezetője. Neki egyébként én voltam a
közvetlen beosztottja, mint főnyomozó. Azután büntetőeljárás folyt dr.
Berke Imre városi kapitány ellen, de eljárás alá vonták a közrendvédelmi
alosztályvezetőt, Bernát Pétert is.
- Az olajügyek miatt?
- Azzal összefüggésben, hivatali visszaélés és az elmaradt intézkedések
miatt.

Két ítélet egy honlapon

A politikusok egy része sem tudta szó nélkül hagyni a Békés megyei
rendőri vezetők ítéletét. Eörsi Mátyás SZDSZ-es országgyűlési képviselő
saját, különbejáratú honlapjára is feltette az olajszőkítőket támogató
rendőrtiszt arcpirító ítéletét, amit érzékeltetésül összevetett egy másik
ítélettel. „Hivatalos személy által elkövetett bűnpártolásban bűnösnek
mondta ki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Bíróság Kucsera Lajos a
szeghalmi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának volt vezetőjét. (...) A
Békés megyei ügy elfogultság bejelentése után került Szolnokra, ahol a
másodfokon eljáró Jász-Nagykun-Szolnok megyei bíróság egy év hat
hónapos börtönbüntetésre ítélte az egykori rendőrtisztet, melynek
letöltését három és próbaidőre felfüggesztette. A másik ítéletet a Somogy
megyei bíróság hozta B. Balázs tanuló ügyében. B. Balázs bűne az volt,
hogy 1 gramm hasist adott a barátjának, és elfogadott ezért annyi pénzt,
amennyibe neki került a hasis. Ennek következtében B. Balázs már
kereskedőnek bizonyult. A jogszolgáltatás le is sújtott minden erejével:
három év végrehajtható szabadságvesztésre ítélte jogerősen. B. Balázs
nem rég múlt tizennyolc éves és néhány hete megkezdte
szabadságvesztésének letöltését. Kucsera Lajos rendőrtisztként
olajszőkítőket támogatott. Ez nyilvánvalóan enyhébb cselekménynek
számított, hiszen börtönbüntetését próbaidőre felfüggesztették. B. Balázs
cselekménye jóval súlyosabb lehet az egy gramm hasissal, így B. Balázs
életét nyilván megalapozottan törte kerékbe az ítélet. Ez a két ítélet a ma
Magyarországon uralkodó hivatalos értékekről is szól. "

- Mit szólt a szeghalmi állapotokhoz a megyei rendőri vezetés? - kérdezi

Papa, miután Karancsi kálváriáját időrendi sorrendbe szedtük. Az ex-
százados nem késlekedik a válasszal:
- Erről mindenki tudott. Nyílt titok volt. Tudta a Békés megyei
főkapitány is, aki rendszeresen járt ide baráti rendezvényekre. Gál László
dandártábornok, aki azóta már elhunyt, igen jól értesült volt. A baráti
összejöveteleket egyébként az olajszőkítő cég vezetője finanszírozta. És
arról az összefüggésről se feledkezzünk meg, hogy miután ő már nem volt
itt főkapitány, Pintér Sándor belügyminisztersége alatt felkerült a
Belügyminisztériumba dolgozni annak a főosztálynak az élére, ahol éppen
a belső ellenőrzés és a belső elhárítás történik.
- Tehát annak az osztálynak az élére, ahol a korrupt rendőrök ügyében
vizsgálódnak?
- Így van. De miután az olajügy kirobbant, onnan azért fel kellett állnia.
De térjünk vissza ahhoz az időszakhoz, amikor Békés megyében
hivatalban volt. Nézd, nekem már akkor sem voltak illúzióim. Én napi
kapcsolatban voltam a megyei elhárítás akkori vezető tisztjével, Dénes
Gábor őrnaggyal - aki már nincs az élők sorában, de erről már beszéltem
korábban és konspirált találkozókat bonyolítottunk. Ugyanígy
Kuzmával is, aki szintén nem él már.
- Miért konspirál két rendőrtiszt?
- Azért mert Kuzma is és Dénes is operatív adatgyűjtést, feldolgozást
végzett. És ebből a tevékenységből fakadóan ezt csak konspiráltan lehet
csinálni. Mert egyébként veszélyeztette volna az adatgyűjtés sikerét, ha az
érintett rendőri vezetők látják, tudják, hogy mi találkozunk, beszélünk.
Azonnal tudták volna, hogy róluk van szó.
- Kuzma alezredesnek mi volt a szerepe az olajos felderítésben?
-A szervezett bűnözés elleni osztály vezetője volt és nem tévedés,
abszolút képben volt...
- Ő is azok közé tartozott, akiket nem lehetett megvásárolni?
- Biztos, hogy nem lehetett. Egy makulátlan, talpig becsületes zsaru volt.
Tiszteltem ezért. Bennünket ez kötött össze. Jó barátságot ápoltunk.
- Említetted, hogy a sikeres rajtaütést követően sorozatban indultak
ellened a vizsgálatok.
- Így van, ez után a városi kapitány sorra indította az eljárásokat ellenem.
Mondvacsinált ügyekről volt szó, mint például határidő túllépés, aztán
elöljáró megsértése, szolgálati út megkerülése. Volt olyan, hogy
párhuzamosan tizenhét eljárás folyt ellenem. Fel akartak őrölni idegileg.
Azt akarták, önként tegyem le a lantot és húzzak el, mert veszélyt
jelentettem rájuk. Mint ahogy az élet igazolta is, hogy okkal tartottak
tőlem. Tudták rólam, a bűnügyi munkában, ha valamire elszántam
magam, azt addig hajtom, amíg eredményt nem tudok produkálni. És nem
tudnak eltántorítani, sem fenyegetéssel, sem megvesztegetéssel. Elég az
hozzá, hogy abban az időben a Fővárosi Bíróságtól, a Pesti Központi
Kerületi Bíróságon át a Katonai Ügyészségig mindenütt jártam, de
tényleg, Kaposvártól Szegedig mindenhová beidéztek. Ez
egzisztenciálisan is érzékenyen érintett, mert jól tudták, az utazásokat nem
tudom miből finanszírozni. De menni kellett.
- Tudták, ha nem mész, akkor majd elővezettetnek, és akkor még inkább
megnézheted magad, még a kíséret költségeit is rád verik - toldja meg
Papa a történetet saját tapasztalatai alapján.
- Így van. Totális pszichikai hadviselés volt. Félelmetes. Egyszer
találkoztam a Funk Sándor pszichiáterrel a Napkelte várójában. Azt
kérdezte: hogy bírom, ami ellenem folyik? Azt válaszoltam: még bírom.
De a „legszebb" az volt, amikor 1999-ben etikai bizottság elé állítottak.
Öt nappal az után, hogy egy brutális gyilkosságot kiderítettem. Talán már
meséltem: a füzesgyarmati strandfürdő területén követték el az emberölést
és a bejelentéstől számított egy óra negyven perc alatt megfogtam a
gyilkost. Az etikai vizsgálatot azzal indokolták, hogy az utóbbi időben
annyi büntetőeljárás indult ellenem, hogy én a rendőri szolgálatra
méltatlanná váltam. Nem érdekelte őket az sem, hogy ezeket az
eljárásokat általában már a nyomozási szakaszban megszüntették vagy
bírósági felmentéssel zárultak.
- Ha jól értem, bűnözők törtek pálcát fölötted. Ők mondták, hogy te vagy
a bűnöző.
- Pontosabban a bűnözőkkel együttműködő rendőri vezetők. Akik
felállítottak egy teljesen illegitim etikai bizottságot, amiben benne volt
vagy négy városi kapitány, meg a megyei bűnügyi osztályvezető. Az volt
a szerencsém, hogy akkor már tudomást szerzett erről a Bűnügyi
Dolgozók Szakszervezete, aminek én kevéssel korábban megválasztott
munkahelyi bizalmija voltam, és leküldték a jogászukat dr. Szabó
Zoltánnét. Nos, ő közölte az etikai bizottsági meghallgatásomkor, hogy ez
a bizottság nem bizottság. Mert az a szabály, hogy az eljárás alá vont
személy szempontjából érintett állományból kell delegálni tagokat a
bizottságba, s nem úgy, hogy összeül öt alezredes, és már előre eldönti,
hogy ennek a mezei századosnak kitöri a nyakát. Így történt, hogy egy új
etikai bizottságot kellett felállítani. Ez sem ment könnyen, mert delegálni
akarták az egyik bűnügyes kollégámat, aki ezt írásban megtagadta,
mondván, aki tisztességes, az ilyen dologban velem szemben nem vesz
részt. Ezt egyébként elmondta a munkaügyi peremben is. Mert ne
tévedjünk, az új etikai bizottság is összeállt hamarosan. Azt azért
elmondtam nekik az utolsó szó jogán, hogy a megélhetésemet meg a
karrieremet el tudták venni, de a becsületemet nem, mert nekem az is
van... No, aztán később megindultak a büntető eljárások „nagyjaink"
ellen. A Fővárosi Főügyészség Nyomozó Hivatala folytatta az eljárást,
igaz, először le akarták passzolni az ügyet ide a Békés megyei Ügyészség
Nyomozó Hivatalához, de elfogultságot jelentettem be, mert tudtam,
abból a nyomozásból itt helyi szinten úgy sem lesz semmi. A
beadványomnak helyt adtak, a többit már tudjátok.
- Mi lett azokkal a kollégáiddal, akik hozzád hasonló felfogásúak voltak?
- Mit mondjak? Azok közül a rendőrök közül, akik az irányításom alatt
részt vettek a macskási rajtaütésben, egy-két évvel később már senki sem
volt rendőr. Gyakorlatilag mindenkit kimeszeltek a testületből, aki
akcióképes volt.
- Ők is rosszul dolgoztak? Vagy önként leszereltek?
- Tóth Pál barátom például önként leszerelt. Talpraesett, elszánt, kiváló
felderítő törzszászlós volt, egy ütőképes bűnügyes zsarut veszített vele a
testület. Azért tette le önként a lantot, mert azt mondta, nincs kivel
dolgoznia, ha én már nem dolgozom.
- Azért ez kárpótolt kicsit, nem?
- Jól esett, hogy kiálltak értem. De akik ilyen karakánok voltak, többnyire
rosszul jártak. A srácokat is különböző eljárások alá vonták. Mondanom
sem kell, gyorsan menesztették őket a testülettől, még az előtt, hogy
kiderült volna: tényleg bűnösök-e valamiben. Ehhez képest például dr.
Ábrahám Béla rendőr ezredes, a megyei főkapitány közbiztonsági
helyettese két évet ült előzetesben úgy, hogy csak fel volt függesztve az
állásából, tehát kapta a rendes fizetése felét, miközben fogva tartása
mellett folyt az eljárás. Ettől függetlenül állományban tartották.
Ugyanakkor a volt kollégáimat, a mezei nyomozókat, kisrendőröket,
azonnal menesztették, már a gyanú alapján, függetlenül az eljárás későbbi
menetétől. Vagyis a törvény előtti egyenlőség, mint olyan, nyomokban
sem volt fellelhető. Nem beszélve az ártatlanság vélelméről.
- De neked végül igazad lett.
- Jogerősen kimondta a Legfelsőbb Bíróság, helyben hagyva a Fővárosi
Bíróság ítéletét, hogy engem törvénysértő módon és megalapozatlanul
távolítottak el a testülettől. Erre pánikszerűen lenyugdíjaztak 67
százalékra, hogy aztán két év után visszaminősítsenek 50 százalékra,
nehogy már normális megélhetést biztosító nyugdíjat kapjak.
- Most mennyit kapsz?
- Ne is kérdezd. Harmincvalahány ezer forintot havonta.
- Akkor most mi a végkövetkeztetés? Három gyereked van, kihúztak
alólad mindent. Megérte?
- Nem bántam meg semmit. Ez egy méltatlan helyzet, amibe sodortak. De
optimistán tekintek a jövőbe, s biztos vagyok benne, hogy kárpótolni fog
az élet minden meghurcoltatásért, megaláztatásért. Az idő nekünk
dolgozik.
- Hány éves vagy?
- Negyvenöt, de van bennem energia, a munkabírásom töretlen. Igaz, ez
most nincs kihasználva. Ne szépítsünk, elvették a megélhetésemet. Most
az, aki állományban van, az én képzettségemmel, tapasztalatommal, ma
minimum kétszázezret keres, nettóban. Ugye, a becsületességemért meg
nem adnak kenyeret... Ezenkívül ráment erre a meghurcoltatásra a húsz
éves házasságom is.
- Most kezdődött a kártérítési pered. Mire számítasz?
- A jogerős ítélet birtokában vagyoni és nem vagyoni kártérítésre váltam
jogosulttá és igényt is tartok rá. Az összegszerűségről annyit, hogy
nyolcjegyű...
Az olajbűnözők senkitől sem tartottak
Bukott rendőrök a kisvárosban

Váratlanul a beszélgetésbe kapcsolódik Karancsi Tibor egyik barátja.

Határőr. Híre ment, hogy Szeghalmon van Papa, hogy eljöttünk
Karancsihoz, és még forgatunk is. Tekintetében félelem bujkál, alig tudja
leplezni a kamera és a riportermagnó miatti aggodalmát. A nevét nem
vállalja, mert ahogy mondja, már csak két éve van a korkedvezményes
nyugdíjig. Végül Karancsi előtt mégis megembereli magát.

- Édesapámnak jó barátja, nekem gyerekkori példaképem volt Karancsi.

Én már hivatásosként éltem át az ő ügyeit. Úgy látom, a barátai száma
nem csökkent, de tény, hogy nagyon kevesen vállalták azt, amire ő képes
volt. Mit mondjak? Nálunk a megye területén, a határőrség összejátszott a
rendőrséggel egy bizonyos csoport ügyében. No, másnap az egyik
kollégámat megkeresték, s röviden-tömören közölték vele, ha jót akar,
fogja be a száját és felejtse el, amit látott. Ő befogta és elfelejtette. Azóta
is határőrként dolgozik. Nehéz ügyek ezek. Ott van mondjuk
Biharkeresztes. A kilencvenes években ott senki sem építkezett, csak a
vámosok, pedig legálisan ők is csak ugyanannyit kerestek, mint az
útlevélvizsgálók. Mondom én mindig Tibinek, amikor összejövünk, félig
tréfásan, félig kesernyésen, hogy nézd meg a volt rendőrök, a bukott
rendőri vezetők BMW-kel járnak, sőt, van, aki ilyen múlttal most három
falu körjegyzője. Egyedül Tibi él rosszul, mert megmondta az igazságot
és lebuktatta a korrupt főnökeit.
- Itt a kisvárosban a bukott rendőri vezetők nyilván ma is több
támogatást élveznek a rendőrség részéről, mint a Tibi - veti közbe Papa.
- Naná - folytatja a határőr srác. - A múltkor is ülünk Tibivel a
törzshelyén. Mit ad Isten, újságolvasás közben elkapott két piti
pénzhamisítót. Ugye, a nyomozói rutin. Mire mit mondtak neki a kiérkező
rendőrök? Szabályosan letolták, hogy miért ad nekik munkát?
- Néha nekem is mondják, hogy mit értem el a nagy ellenállásommal -
tűnődik Karancsi Tibor. - Azt kérdik, csak nem gondoltam komolyan,
hogy egyedül valami társadalmi méretű megtisztulási folyamatot
elindíthatok? Nem gondoltam én erre, csak ahhoz tartottam magam, hogy
a saját helyemen tegyem a dolgom. Az ügyészségi nyomozók is majdnem
dobtak egy hátast, amikor a meghallgatásomon elővettem az archivált
papírjaimat. Pedig nem történt semmi különös, csak komolyan vettem
magam. Fáj nekem, hogy ma ez az ország olyan mélyrepülésben van, amit
tíz éve el sem tudtam volna képzelni. Itt ma nem érték a becsület, nem
érték a szavahihetőség. Semmi sem számít, semmi sem szent...
- ...csak a pénz szent - veti közbe Papa.
- Engem leginkább a tehetetlenség dühít - kesereg Karancsi Tibor. - Az
hiányzik a legjobban, hogy nem kell szolgálatba menni. Én szívvel
lélekkel zsaru voltam. De meg tudom találni azt az elfoglaltságot és
hangulatot, ami helyre tesz. Kedvenc hobbim a főzés. Abban szoktam
kiélni magam. Nyáron gyakran bográcsozunk. Halászlé, bográcsgulyás,
pacalpörkölt. Ez engem teljesen kikapcsol...

Kitérő a körmös-csülkös pacalhoz - legalább 30 főre

Ha már szóba került a pacal, hagyjuk hát rövid időre magukra a

moralizáló társaságot, s nézzük, mit is főz szívesen barátainak Karancsi
Tibor? Tegyük hozzá, az optimista Karancsi, aki a bogrács mellett már
úgy véli: felesleges a múlton rágódni. Ami megtörtént, azon változtatni
úgy sem lehet, ellenben az optimizmust muszáj ébren tartani, hiszen
eljöhet még az ember ideje, s akkor szükség lehet humorra, kedélyre,
lendületre. Nagy segítség ebben a főzés, mert olyankor nem „agyai", nem
emészti magát, csak a rotyogó ételre koncentrál. Miután társaságban az
étel is jobban esik, ne csodálkozzunk, hogy Karancsi főzni csak nagy
adagokat szeret. Kiadós mennyiségben, méretes kondérokban készíti oda
mindig az étkeket, lévén sok a cimbora, még akkor is, ha sokan úgy vélik:
Tiborral szóba állni több, mint veszélyes. Főleg azoknak, akik még a
„testület" tagjai. „Sajnos láttunk már karón varjút!" Példálóznak sokan és
hárítják, hogy az egykori szeghalmi bűnügyi tiszttel való kapcsolatukról
bármit mondjanak, miközben persze a főztjéből szívesen tunkolnak. De
vannak azért, akik nem óvatoskodnak, mielőtt nekiülnek a ex-százados
csülkös pacaljának, nem néznek háromszor körbe, ki látja őket, hogy
szóba álltak a rebellis rendőrrel, aki főnökei(ke)t ország világ előtt
bűnözőknek nevezte. Tibor mosolyog, amikor jól fogyaszt a társaság,
mert érzi, aki vele egy asztalhoz ül, az máris közösséget vállalt a sorsából.
Tudja jól, a kártérítési igényével anyagilag hamarosan egyenesbe jön, de a
legfontosabb nem a pénz az életében, hanem az, hogy mellette állnak az
emberek. Ezért ha a szeghalmi Dózsa presszó teraszán öntöttvas
bográcsban, nyílt tűzön rotyog valami, akkor érdemes megállni. Mert
nagy valószínűséggel pacalpörkölt készül körömmel, csülökkel és ott áll a
bogrács mellett Karancsi, aki gyakran bele-bele kóstol az ételbe. Közben
persze mesél, mint mindig, de most nem az őt ért méltánytalanságokról,
aljasságokról, hanem a lényegről: miként készül 30 fő részére a pacal.
(Körömmel persze és csülökkel.)
- Tíz kiló tisztított marhapacal, esetleg némi birkapacal. Ez a
legfontosabb. Meg két kiló sertésköröm és ugyanennyi csülök. Az egyik
darab lehet füstölt is, bár ezt nem mindenki szereti. Vöröshagyma is két
kiló kell belé, no meg egy fej fokhagyma. Húsz deka szalonna füstölve,
szükség szerint sertés zsír, szemes kömény, őrölt kömény, fehér bors,
őrölt csemegepaprika, ki ne maradjon a csípős, csöves paprika, de a
földarabolt zöldpaprika, paradicsom se, és a végén a csipetnyi majoránna
- mondja Karancsi, aki így lát neki a főzésnek. Akkurátusan odakészít
mindent, hogy aztán négy-öt órán keresztül ne kelljen semmivel
foglalkoznia, csak az illatokkal, az ízekkel és a tűz erejével. - Célszerű a
pacalt előző nap enyhén ecetes, sós vízben, kisebb táblákra vágva áztatni,
majd bő vízben abálni. Annak is megvan a módja, mégpedig az, hogy a
víz, amely ellepi a pacaltáblákat, tartalmazzon babérlevelet, sót, szemes
borsot, köményt, fokhagymát, egy-két fej vöröshagymát. Az abálás a
forrástól számított legalább két óráig tartson lassú tűzön. A kiszedett és
lehűtött - kissé megpuhult - pacalt 4-5 centis szalagokra vágom, majd
felcsíkozom 3-5 milliméteresre - magyarázza. Az így előkészített
alapanyagokkal lát neki másnap ennek a „lájtos" kajának. Amikor már
lobog a tűz, a kockára vágott füstölt szalonnát zsiradékban olvasztja,
szemes köményt szór bele. A szemes kömény ugyanis a forró zsírban
pattan szét, adja ki aromáját. Késlekedés nélkül, nyomban belehelyezi a
kockára vágott vöröshagymát, majd mikor az a zsiradékban megpuhult, az
apróra kockára vágott fokhagymát is. Van, amikor karikára vágja, mikor
hogy esnek kezére a gerezdek. Az előkészített, felcsíkozott pacalt a
hagymára helyezi, beleforgatja alaposan. Ráteríti a zöldpaprikát,
paradicsomot, meghinti fehér borssal, sóval. Vár kicsit, mert a pacalnak
fel kell adnia zsíros levét. Amikor már fehérlik a bográcsban a redős
marhagyomor, szikrázik szinte, mint a márvány, akkor meghinti a tetejét
őrölt színes paprikával. Megvárja, míg a paprika is kioldódik a
zsiradékban és akkor szükség szerint szaporítja a levét vízzel. Víznek pont
annyinak kell belé kerülnie, hogy elfedje az időközben a pacalra helyezett
makulátlan kinézetű körmöt, csülköt. Ekkor óvatosan megmozgatja a
bográcsot. Nem kavarja, nem zúzza, mert az öntött vas bogrács titka, hogy
az oldalán keresztül is átadja a hőt, ezért kis lángon, lassan főzi.
- A pörkölt lelke a szaftja - mondja Tibor és már a pavlovi reflexek ellen
nem lehet mit tenni. A nyál fut össze a szájban. - Főzés közben van úgy,
hogy elillan a lé, ilyenkor szaftosítható egy kis hagymával. Ettől sűrűbb
lesz - kóstol Karancsi a kondérból. A rotyogó pörkölt felszínére apróra
kockázott vöröshagymát szór, elteríti, és kavarás nélkül főzi tovább, míg a
pötyögő pörkölt magába szívja, amitől még inkább besűrűsödik a
ragyogó, bíbor színű lé. Az őrölt fűszerekkel csak „végstádiumban" ízesít,
mert a hosszú főzés közben egyébként aromáját, ízét veszti az őrölt
kömény, majoránna, fehér bors.
- A kész állapotú pacal a körömhöz, csülökhöz hasonló krémes állagú
legyen, ellenkező esetben rágós, gumira emlékeztető, élvezhetetlen ételt
kapunk - ad pontos leírását a helytelen készítésről az ex-százados. Majd
elgondolkodik: - Tulajdonképpen a pacalt nem lehet szétfőzni, csak
megfőzni. Ellenben a köröm csontjaira képes széthullni, ami szintén nem
gusztusos. Ezért némi késéssel helyezzük a pacalba - magyaráz és kóstol.
- A végén meg vigyázni kell, mert a puhuló pacal és köröm pillanatok
alatt leég a bogrács aljára, odakap, odakozmál. Az étel egyébként akkor
van kész, ha a gőze fölött a tenyerünket összedörzsölve tapadást érzünk.
Magyarán: ragad a gőze - mutatja gyakorlott mozdulatokkal. A
hosszúkásra vágott főtt krumpli, a házi savanyúság, meg a puha fehér
kenyér mindenkinek „alanyi jogon" jár hozzá.

A "szőkítők" után csak a szenny maradt

Kanyarodjunk vissza Macskásra, ahol sötét gondolatoktól űzve caplatunk

az olajos agyagban. Ismét számolgatjuk a betontuskókat, amelyeken
évtizede az olajszőkítésre használt tartályok álltak: „...tizenhat,
tizenhét..." Nézzük a szennyezett földet, amit talán több méter mélyen
kellene kiásni, hogy ez a terület újra életre kelhessen.

- Ez volt az iroda épület - mutat Barta István vagyonőr egy furcsa

építményre, melynek ablakában rozsdás olajoshordó billeg. - Ide jöttek a
nagy kocsikkal, a nagy lóvéval töltött táskákkal. Rengeteg pénzzel. Itten
osztozkodtak. Csak a szenny maradt utánuk. A rozsdás csövek, hordók,
meg a pakurával telt csatorna. Jártak itt környezetvédők is, vittek mintát.
De hogy mi lett vele, nem tudom. Mert azóta sincs semmi. Az egész telep
ilyen mocsok.
- Ú g y látszik, senkit sem érdekel, hogy ezzel a területtel mi lesz -
morgolódik Papa. - Ez még száz év múlva is olajos lesz. Ki fogja ezt
helyrehozni?
- Innen egy kilométerre ásott kutak vannak - mutat a falu felé Karancsi.
- Horribilis bírságokat lehetne kiszabni...
- Ugyan kinek? - csóválja a fejét Karancsi Tibor.
- Valakinek csak tulajdona Macskási-telep ma is. - Zárná rövidre a témát
Sándor István.
- A téeszé - szól közbe Barta István.
- Na de hol van már a téesz?
- Sehol - legyint Barta, a telep egykori vagyonőre.
- Melyik téeszé volt?
- Kossuth. De ennek már nincs jelentősége.
- És mondja - fordul Bartához Papa -, megérte beszélni?
- Nem bántam meg. Legalább kiderültek dogok. Persze, csak az megy
még most is, hogy mikor vásároltam egy kocsit, megkérdezte az egyik
ismerősöm: „na mi van, elővetted az olajpénzt?" Még tőlem is ezt
kérdezik, rólam is ezt feltételezik, pedig én nem kaptam senkitől semmit.
Volt munkatársam - igaz, már meghalt szegény - aki kapott. Megmondta
nekem. Nem tagadta. Ő, ahogy megkapta az olajos kenőpénzt, egyből
megvette a házat a gyereknek. Sokan azonban tagadják. Nézzék, én a
vagyonvédelemre tettem föl az esküt. Elhihetik, még most is csinálnám,
de amikor itt az olajszőkítéses ügy történt, nekem megszűnt a
munkahelyem. Utána meg olyan beteg lettem idegileg, hogy szívműtéten
kellett átesnem. Azóta teljesen ki vagyok borulva az igazságtalanságtól.
- Aki eltette a kenőpénzt, azzal nem bántak el?
- Ó, azokkal semmi nem lett!
- Semmi. Semmi nem történt velük. Engemet meghurcoltak, menni kellett
mindenfele tárgyalásokra, Pestre, Szolnokra. Többször is. Ők meg csak
nevettek a markukba itthon, hogy volt egy bolond, aki szólni mert.
- És ha tudja előre a következményeket, akkor is beszélne?
- Tudja, mit? Beszélnék. Elmondtam én mindig, ami a szívemet nyomta,
az igazságtalanságot sosem szerettem.
- Tud olyanról, hogy valakit az ön vallomása, elbeszélése alapján
letartóztattak?
- Hát nem. Nem tudok olyanról, hogy valaki büntetést kapott volna az
olajügyből kifolyólag.
- Senki?
- Senki, semmi. A legnagyobb maffiózó ma is él és virul.
- Akkor még sincs értelme szólni?
- Értelme nincs. Mégis szól az ember. Bár úgysem csinálnak belőle ügyet.
Amikor legutoljára elhívtak Szolnokra tárgyalásra, beültettek a hátsó
padba és egy szót sem szóltak hozzám. Egy szót sem kérdeztek tőlem.
Csak a rendőrség egymás közötti ügyeit tárgyalták.
- Az olajról szó volt?
- Az olajról semmi szó nem esett azon a szolnoki tárgyaláson, amikor
utoljára voltam. Csak a rendőrök kiabáltak egymásra: „hogy te nem
engedted, te így meg úgy csináltad!" Én belefáradtam ebbe nagyon. Ezt a
kis időt már átvészelem valahogy. Van egy kis unokám, tavaly született.
Azt még megvárom, míg megnősül. - Derül fel a komor arca Barta
Istvánnak is.
A szőkítők után csak a szenny maradt
 Szolgálati érdekből nyugdíjba

Nyugdíjba készül dr. Tibori István, aki 1992-től 2001-ig a Békés megyei
Vám- és Pénzügyőrség Nyomozó Hivatalának helyettes vezetője volt. A
46 éves vámtiszt, rendőrtiszti főiskolai végzettséggel, jogi diplomával,
ráadásul szakvizsga előtt „szolgálati érdekből" vonulhat nyugállományba.
Történetéhez tartozik, hogy már jó pár éve nem nyomozhat, csak vegetál a
szervezetben. Eljutott ugyanis egy pontra a karrierje, amikor parancsnokai
közölték vele: bármilyen beosztásba kérheti magát, de nyomozást többé
nem folytathat.
Azt gondolnánk azért „emelték ki a mély vízből", mert gyengén teljesített.
Nos, esetében éppen fordítva történt. Pontosan az volt vele a gond, hogy
országosan is a legeredményesebb vámnyomozók közé tartozott. Némi
éllel mondhatjuk, hogy sikeres nyomozói munkáját Jutalmazták" a gyulai
vámhivatal vezető posztjával. Ami afféle adminisztratív elfekvő egy
ambiciózus nyomozó számára.
Dr. Tibori személyes sorsa jól példázza, hogy a kilencvenes években
milyen karrierre számíthattak azok a vámosok, akik a saját posztjukon
megpróbálták betartani és betartatni a törvényt. Munkájukkal
szükségképpen fékezték a korrupciót és nyirbálták a korrupcióból
származó egyéni jövedelmeket, amivel számos ellenséget szereztek
maguknak. Olyan emberek haragját váltották ki, akik megtalálták a
módját, hogy ellehetetlenítsék azokat, akik - úgymond - túl messzire
mentek. Így járt dr. Tibori István is. De ha meg is állították, elhallgattatni
mégsem tudták.

- Az olajos ügyek nem voltak megye határokhoz kötve - meséli -, mégis

az alföldi megyékben csapódtak le. Ennek oka, hogy a mezőgazdaságból
élők voltak a nagy felvásárlók, hiszen az erőgépeikhez gázolajat
használtak. Ugyanígy a közlekedési vállalatok, amelyek szintén
potenciális célpontot jelentettek az olajos vállalkozással foglalkozók
számára. A legkorábbi időszakokban éppen ezért a szőkítések általában
kis településeken történtek, mert a mezőgazdasági szövetkezetek az
olajtározójukat szabad kapacitásként bérbe adták. Tehát a kilencvenes
évek elejére tehető, hogy a bérbe adott telepeken, kis „házi kutakon" a
mezőgazdasági gépek is megtankolhattak

Még a Ph értékre is ügyeltek a vegyészek

- A „Jövedéki Törvény" 1993-ban lépett hatályba - folytatja a felkészült

pénzügyőr -, de már ezt megelőzően is voltak visszaélések az
üzemanyagokkal. Maga a törvény is éppen azért született, mert
köztudomású volt, hogy a háztartási tüzelő olajat üzemanyagként is
értékesitik. Egy időben színező anyaggal együtt, majd a színező anyag
kivonásával hozták forgalomba és a felhasználók így vásárolták már föl.
A jövedéki törvénynek persze több módosítására is sor került. Először
előírták, hogy pénzügyőri jelenléttel kell a színezőanyagot bekeverni.
Igaz, már ezzel kapcsolatban is nagyon sok visszaélés történt, mert a
színezőanyagot gyakran nem keverték bele, kispórolták belőle. Ezért
szigorítani kellett az ellenőrzést. De ez sem segített, mert amint a
szigorításokra sor került, azon kezdtek el dolgozni „komoly vegyészek",
hogy miként lehetne kivonni az olajból a belekevert színezőanyagot.
Ennek nyomán az olyan termelőszövetkezeti tározó helyek, mint a
Macskási-telep Füzesgyarmatnál, illetve egyéb, nagyobb tartaléktározók,
például a MÉM Repülőgépes Szolgálatánál, igen nagy kapacitású tároló
helyekké „fejlődtek" és a „szőkítés" bázisaivá váltak. Ezekbe a tározókba
szállították „bértározás" jogcímén a színező anyaggal többnyire bekevert
fűtőolajat, s különböző vegyi eljárásokkal kicsapatták a színezőanyagot -
ezért hívták ezt a savas eljárást „szőkítésnek". Ezt követően derítették,
szűrték az olajat, sőt, a komolyabb „vegyészeknek" arra is volt gondjuk,
hogy a Ph értéket visszaállítsák a savas irányából a lúgos kémhatás felé,
vagyis, hogy semleges kémhatást érjenek el.
- Van arról információja, hogy a nagy tározókon kívül hány helyen folyt
még az olajszőkítés? - kérdezem dr. Tibori Istvánt, aki már „vágja a
centit" a nyugdíjazásáig.
- A látenciáról nem tudunk számot adni. Egyértelműen csak az mérhető,
ami felderítésre került. Tehát a MÉM Tartalékgazdálkodási Igazgatósága
és a Macskási-telep. De bértározásra a sarkadi cukorgyárnak is volt
körülbelül egymillió literes tározó kapacitása, amit ők is erre a célra adtak
bérbe. Itt történtek a bekeverések és a színezőanyag kivonása, majd a kész
gázolajat - szervezett formában - tanker gépkocsikkal nagyon gyorsan el
is hordták onnan. Éppen ezért volt nehéz a felderítés, mert a
nyomozóhatóságnak ehhez olyan háttér munkát kellett végeznie, hogy
információ legyen arról, hogy időben, térben pontosan mikor kellene ott
lenni egy adott helyen. Nem lehetett ugyanis közvetlenül folyamatos
megfigyelés alatt tartani ezeket a telepeket, sőt, az elkövetői kör is
váltogatta a helyszíneket, hiszen mint említettem, nem csak a nagy
tározókban, de a kisebb téeszek telephelyein is folyt az olajszőkítés.
Megkötöttek egy bérleti szerződést, ott voltak egy-két hónapig és mentek
tovább. Emlékszem, fölvették kapcsolatot például egy olyan gabona
felvásárlóval, akinek jól kialakult ügyfélköre volt a szövetkezetekkel. Az
ő kapcsolatrendszerén keresztül találták meg a bérbeadó telepeket.

Tétova ügyészek, naiv törvényhozók

- A vámnyomozók munkáját jelentősen hátráltatta a meglehetősen naiv

törvényalkotás és a tétova jogalkalmazás - folytatja gondolatait Tibori. -
A rendszerváltás időszakának zűrzavaros jogviszonyait jól jellemzi az
olajszőkítésre alkalmazható tényállás többszöri színeváltozása. Az első
időben a visszaélés jövedékkel bűncselekmény jöhetett szóba. Nem
Sokkal később azonban a jogszabályi változások miatt gyakorlatilag
Ugyanazzal az elkövetési magatartással ez már adócsalásnak minősült.
Majd időben tovább haladva ismét visszahozta a jogalkotó a visszaélés
jövedékkel tényállást. Itt mindig a jövedéki adó, illetve egyéb adónemek
elvonásáról volt szó, akármilyen elnevezéssel illették is ezt a Büntető
Törvénykönyvben. A lényeg mindig ugyanaz maradt: minél olcsóbban,
alapanyag áron hozzájutni a termékekhez és azt már az adók befizetése
nélkül, de extra haszonnal tovább adni. A tényállási bizonytalanságtól
függetlenül a büntetési tételek általában belecsúsztak a kettőtől nyolc évig
terjedő minősítésbe, hiszen rendszerint jelentős mennyiségre, illetve
Jelentős adóösszeg vonatkozásában követték el a bűncselekményeket. A
bírósági szakaszig azonban valahogy el kellett jutni. Nos, az első
időszakban már a felderítés is nehézségekbe ütközött, ugyanis a
közmegítélés és a jogalkalmazói szemlélet egyaránt „súlytalannak"
minősítette ezeket a bűncselekményeket. Az első időkben az ügyészség
hozzáállása is a „tetten ért mennyiségen" alapult, s úgy vélték, hogy ez
nem olyan tárgyi súlyú bűncselekmény, ami miatt előzetes letartóztatást
érdemes lenni előterjeszteni. Például, ha mondjuk „csak" 32 ezer litert
sikerült a vámosoknak tetten érni, akkor hiába volt várható és tudható,
hogy ez csak a „jéghegy csúcsa", mit sem számítottak a további
információk és terhelő adatok, amelyek arra utaltak, hogy a forgalmazás
sokkal nagyobb volumenű, az ügyészség nem vette komolyan az ügyet.
Később persze, fordult a kocka, mivel akkorra már tapasztalható volt,
hogy a költségvetésből az ilyen jellegű visszaélés óriási összegeket von
ki. Szigorodott a megítélés és a jogalkalmazó szervekkel szembeni elvárás
is az volt, lépjenek fel keményebben.
Dr. Tibori István szerint a jogi megítélés szempontjából jelentős volt, bár
más büntető tényállást valósított meg, az ország egyik legnagyobb cége, a
Kordax Rt. esete:
- Ezt úgy lehet modellezni, hogy fölvásárolták, mondjuk orosz
üzletemberektől a nyersolajat, majd behajózták a készletet Konstancába.
Onnan egy román finomítóba került. Megkötötték a finomítási szerződést,
és később, mint import árut hozták be Magyarországra. Tudni kell, hogy
az importra ekkor már nem volt a Kordaxnak halasztott vámfizetési
engedélye - mert korábban egy szlovákiai üzlet miatt ezt a kedvezményét
elveszítette ezért import bizományost vont be, aki a teljes importot
lebonyolította. Jelentősége ennek azért van, mert a nyersolaj vételára így a
vámértékből kimaradt. A Kordax ugyanis a nyersolaj ellenértékét
korábban a brit Virgin szigetekre utalta, egy ott vezetett számlára. Az
orosz üzletembernek ugyanis ott jegyzett be egy „off shore" céget. A
nyersolaj ára tehát oda ment, ezért a vám kiszabásának alapját csak a
Romániában képződött finomítási díj képezte. Ez volt az annak idején
elhíresült békéscsabai benzin vonatnak a története.

Táska pénz az asztalon

- Ön szerint a vám és pénzügyőrség milyen mértékben játszott össze a

különböző bűnöző csoportokkal?
- Feltételezések vannak és voltak - tűnődik dr. Tibori -, de én ebbe nem
bocsátkozom. Konkrét ügy volt ugyanakkor és több esetben büntetést vont
maga után, hogy a pénzügyőrök a színező anyagot nem keverték be.
Szándékosan spórolták ki a komoly mennyiségű olajat tartalmazó
tartályokból. Nyilván csak szándékosan lehetett ezt megvalósítani, ha a
pénzügyőr is tudott róla. Másrészt olyan eset is történt, amikor a
pénzügyőrt megtévesztették, de mondjuk ez is csak gondatlan
munkavégzéssel valósulhatott meg. A rendőrségi ügyek közül a
leghíresebb a Füzesgyarmat Macskási-telepen történt eset, abban ugye
bírósági ítélet is született. Úgy tudom, két rendőri vezetőt is
elmarasztaltak. Kucsera Lajos bűnügyi osztályvezetőt és Berke Imrét, az
akkori szeghalmi városi kapitányt jogerősen is elítélték.
- Mi tényleg együttműködtünk és egyfajta operatív tevékenységei
végeztünk - veszi át a szót Karancsi Tibor nyugalmazott rendőr százados,
akinek a nevéhez fűződik az említett Macskási-telepen történt rajtaütés -,
de nagyon nehéz volt a tetten érés. Persze, azért fogtunk meg tankereket
szép számmal. De az tényleg csak a jéghegy csúcsa volt. Olyan 780 ezer
literes tettenérés viszont, ami 1995. május 25-én a Macskási-telepen
történt, addig egy sem volt. Akkor a bűnügyi osztályvezető és a kapitány
- mint azt már meséltem -, azzal valósított meg bűncselekményt, hogy
engem hamisan informáltak. Fiktív, valótlan tényeken alapuló utasításokat
adtak. Nevezetesen arra, hogy ne folyjak bele az ügy további részébe,
mert a pénzügyőrök a nyomozást átveszik, és csak akkor intézkedjek a
továbbiakban, ha ők ezt kifejezetten kérik. Ekkor történt, hogy levonultam
a Macskási-telepről az általam vezetett rendőri erőkkel. Miközben
Istvánék délután négy óráig semmit sem tudtak az ügyről, pedig a
főnököm már reggel azt mondta, telefonált a vám- és pénzügyőrségnek.
- Délutánra már csak egy kamion maradt a Macskási-telepen, a többi
elhagyta a helyszínt - folytatja dr. Tibori István -, ez egyébként annak
idején a bíróság ítéleti tényállásában is szerepelt. A nyomozó hivatal
részéről mi is többen tanúként lettünk kihallgatva. Ezek tények voltak. Az
ügy lényege szerintem az volt, hogy Karancsi Tiborék felderítették a
bűncselekmény alapos gyanúját és erről ők a szolgálati út betartásával a
felettesüket értesítették. Ott viszont az információ órákra megrekedt, és
így csak jelentős késedelemmel jutott el hozzánk. Annak ellenére, hogy a
nyomozó hivatalban folyamatos szolgálat ellátás folyt.
- Mivel magyarázkodtak?
- Azzal, hogy nem vettük föl a telefont. Persze, lehetett, hogy egy-két
percig tényleg nem vettük föl. De az a bírósági tárgyaláson is kiderült,
hogy több úton-módon el lehetett minket érni. Belügyi vonalon, városi
vonalon. Két telefonszámunk is volt. Egyik a vámhivatalt kapcsolta, a
másik közvetlenül nálunk csöngött. Mondjuk mobil telefont ekkor még
nem használtunk, de az elérhetőséghez hozzátartozik, hogy a megyei
rendőr főkapitányság és a nyomozó hivatal nagyon közel esik egymáshoz,
majdnem egy épületben voltunk. Akár egy járőr kocsi is átjöhetett volna.
- Sikerült bizonyítani, hogy milyen érdekből tartották vissza az
információt?
- Mivel a tárgyaláson én csak tanúként vettem részt, ezért a többi,
kapcsolódó bűncselekményről nem tudok. Úgy tudom, csak bűnpártolás
miatt folyt az eljárás, ehhez kapcsolódó, a közélet tisztasága elleni
bűncselekményben nem emeltek vádat ellenük, ezt nem tudták
bizonyítani.
- Azt, hogy milyen előnyökért tették, azt valóban nem sikerült bizonyítani
- teszi hozzá Karancsi Tibor.
- Ez fel sem merült?
- Nem érhető tetten az ilyesmi - magyarázza Karancsi -, függetlenül
attól, hogy egyik-másik rendőri vezető esetében látványos
meggazdagodás volt megfigyelhető. Élő dolog volt a „kapcsolatépítés",
egyébként elhangzott a tárgyaláson is, hogy az egyik beosztottam egy
reggel benyitott az egyik osztályvezető irodájába és az asztalon egy
diplomatatáskányi pénz volt terítéken. Mi lett a következménye? A
kollégámat keményen helyre tették: biztosan nem jól látta. Pedig nyilván
nem történt más, mint hozták az osztalékot. Mert az ominózus napon,
1995. májusában legalább száz tartály kamionnak kellett elhagyni a
Macskási-telepet. Ha egy vasúti vagonban volt 78 000 liter, akkor ki lehet
számolni, a tíz vagonban mennyi volt. Megállás nélkül este tíztől délután
háromig mentek a fuvarok. Amikor már minden ki volt menekítve, a
dokumentumokat eltüntették, a szerelvényt pedig elengedték. Azt hitték,
így minden rendben van. 56-57 forintos literenkénti ára volt akkor a
gázolajnak.
- Önnél bepróbálkoztak akkoriban? - kérdezem Tibori Istvántól a kényes
kérdést.
- Közvetlenül soha. Nem tudom, mi lehetett az oka? Soha nem kértek
meg, még szívességre sem. Igaz, én a nyomozói munkát úgy végeztem,
hogy valószínűleg föl sem merülhetett, hogy velem alkudozni lehetne.

Fegyverrel vagy fegyver nélkül?

Fenyegetéssel - ahogy emlékszik - egyszer kellett hivatalos eljárásai

során szembenéznie dr. Tibori Istvánnak. A Tartalékgazdálkodási
Igazgatóság telephelyére próbáltak bejutni, de a fegyveres őrség nem
engedte őket. Arra hivatkoztak, hogy van egy olyan belső szabályzatuk,
ami szerint a fegyveres őrség más fegyverest oda nem engedhet be. A
pénzügyőr nyomozó is fegyverrel teljesíti a szolgálatát és be akart jutni
ellenőrzésre. A pénzügyőrségre vonatkozó kormányrendelet is előírta, a
fegyvert nem tehetik le a munkájukat végzők, a szolgálat során, csak
bizonyos esetekben. A jogszabály felsorolta pontosan a kivételeket. Ide
tartoztak a BV intézetek: ha például egy büntetés végrehajtási
intézménybe kellett bemennie a nyomozónak, a fegyvert le kellett tennie,
a külön kialakított rend szerint. A Tartalékgazdálkodási Igazgatóság
esetben szó sem lehetett semmilyen kivételről: a fegyvert maguknál
kellett tartani az intézkedőknek. Miután a pénzügyőrök be akartak
hatolni, az őrség meg le akarta fegyverezni őket, a „szembenálló felek"
telefonálgatni kezdtek. Különböző telefonok jöttek, mentek, Budapesttől
Szeghalomig. Jellemző módon a szeghalmi rendőrség bűnügyi
osztályvezetője arra próbálta rábírni a pénzügyőröket, tegyék le a
fegyvert, s alkudjanak meg a helyzettel.
- Kérdeztem tőle a telefonban - eleveníti fel az ominózus párbeszédet a
vámtiszt -, hogy ha ne adj' Isten, intézkedés közben történik egy
bűncselekmény, mondjuk súlyos testi sértés vagy emberölés, akkor majd a
bűnügyi nyomozó is leteszi a fegyvert? Mindezt azért, hogy a vele
szemben álló fegyveres személlyel kapcsolatban fegyvertelenül tudjon
intézkedni? Mondtam neki, hogy ez ugyanúgy nonszensz lenne, mintha
mi tennénk le a fegyvert egy olyan terepen, amit nem véletlenül őriznek
fegyveres őrök. De nem is tettük le, mert közben fölhívtam az országos
parancsnokságot, a központi ügyeleten keresztül kapcsolták Arnold
Mihály urat és az ő határozott utasítása az volt, hogy a fegyvert nem
tehetjük le. Végül bejutottunk a telepre. Lefoglalást és készletfelvételt
végeztünk. És persze feljelentést tettünk az őrség vezetője ellen. Ez az
eljárás viszont meg lett szüntetve, mert azt mondta, ő is utasítást hajtott
végre. A magánvéleményem szerint viszont ez jogilag aggályos volt.

Dr. Tibori István máig nem tudja, hogy pontosan miért is menesztették a
nyomozó hivatalból. Elmozdításának nem volt konkrét indoka. Egyik
napról a másikra közölték vele, mostantól másik beosztásban kell
dolgoznia. Mindezt azért tartja különösnek, mert Békés megyében a
vámnyomozók nem tudtak olyan eredményeket produkálni, mint az ő
csapata. Lehet, olyasmit tudott meg, amit nem kellett volna. Mint mondja,
az olajos ügyekkel kapcsolatosan elég sok információ volt és van is a mai
napig a birtokában. Talán ez okozta a vesztét. Túlságosan képbe került,
veszélyt jelentett az „olajosoknak". Igaz, bizonyítani nem tudja, bár eme
verziót erősíti, hogy áthelyezésekor az elöljárói tudatták vele: bárhová
mehet a testületen belül, csak a nyomozó hivatalban nem dolgozhat.
Rövid, fővárosi kitérőt követően végül a gyulai vámhivatalban kötött ki.
Sándor István sarkosan fogalmaz, ha a pénzügyőr nyomozó karrierje
szóba kerül, de a lényegre rávilágít: egy tapasztalt, több diplomás
szakembert kitettek portásnak. Persze ez túlzás, de a kiváló szakember
már Gyulán sem időzik sokáig. Munkáltatója ugyanis megállapította: az a
szolgálat érdeke, hogy huszonöt éves tapasztalattal a háta mögött,
rendőrtiszti főiskolai és jogi egyetemi végzetséggel jobban teszi, ha
nyugdíjba vonul. Mint mondja, furcsa dolog a szolgálati érdek, hiszen a
vámhivatal parancsnoka egy nála valamivel idősebb, de friss diplomás,
szak nélküli pedagógus lett. Úgy látszik, ezek a kondíciók jobban
megfeleltek a testület érdekeinek.
 Gondolatok az olajügyről

Egy Kecskemét környéki kellemes kisvendéglőt vezet G. K. Hogy miként

került a vendéglős az olajügybe? Úgy, hogy évtizedekig benzinkutasként
dolgozott. Előbb megjárta az ÁFOR-os „szamárlétra" néhány fokát -
egyszerű kutasként kezdve, kútcsoportvezetőként folytatva -, majd
önállósodott. Tüzelőolaj kereskedő lett. 1977-ben pedig - ahogy mondja,
„szövetkezeti fedéssel" - megépítette az ország első magánbenzinkútját.
Aztán 1990-ben gondolt egyet, s úgy döntött, mint politikai szereplő, az
MDF megyei választmányának tagja, felhagy az üzemanyag
kereskedéssel, s az új gazdasági-politikai környezetben „becsületes
munkával" keresi a kenyerét. Hát így lett vendéglős.

- Életem nagy tévedése volt ez. Nem tagadom, bedőltem a rendszerváltás

eufóriájának. Azóta, hogy a benzinkutamat eladtam, a vidéki
vendéglátásból élek, mondhatni a lét és nemlét mezsgyehatárán
egyensúlyozva. Mindeközben az utódom, aki a benzinkutamat megvette,
körülbelül hárommilliárdot szedett össze két-három év alatt. Igaz, az ő
utóda már csak pár százmilliót, de neki meg ehhez jött még egy
polgármesteri szék. De nem bosszantom magam ezzel. Inkább elismerem,
hogy vak voltam. Hiába vettem részt aktívan a politikai rendszer
átalakításában, álmomban sem gondoltam, hogy ilyen gátlástalan,
rablóvilág következik, az ellenőrizetlen privatizáció, az állami és a
szövetkezeti vagyon totális lerablása. Amikor soha nem látott tanulatlan
senkikből percek alatt lehet mindenen és mindenkin átgázoló milliárdos
„üzletember". Azt meg pláne nem, hogy ezekkel a bűnözőkkel leáll
kokettálni az új politikai elit.

Az egykori benzinkutas és III/II-es tiszt többször fordult a

nyilvánossághoz. Emlékezetes előadást tartott a 2002-es, úgynevezett
„nyugdíjas rendőrtalálkozón", egy nem hivatalos, ám annál érdekesebb
rendezvényen, ahol öreg nyomozók, egykori elhárítok, régi belügyesek
osztották meg gondolataikat egymással. Előadásának címe így hangzott:
„Gondolatok az olajügyről, egy volt III/II-es tiszt gondolatai". G. K.
szerint az olajügy ugyanis nem a szőkítéssel kezdődött. Már a szovjet
hadsereg Magyarországon felhalmozott stratégiai készleteinek kezelése is
botrányos volt.
Hová lett a stratégiai tartalék?

- Hol is kezdjem? Nekem jó barátom volt a kecskeméti páncélos

ezred parancsnoka, Valerij Kerimov alezredes, egy angolul jól beszélő
páncélos tiszt, egyébként a Jelcin környezetéből ismerhető Jazov
tábornok nevelt fia. Nála láttam az akkori támadási terveket. Az itt
állomásozó csapatoknak kellett volna egy esetleges háború esetén
lerohanni Nyugat-Európát. Nos, a meginduláshoz szükséges stratégiai
tartalékot itt tárolták Magyarországon, jelentős részben a péti orosz
bázison. Őrült mennyiségről volt szó. Körülbelül egymillió tonna
nyersolajról. Akkor, amikor az ország évi szükséglete nyolcmillió tonna
volt. Nos, ezt az egymillió tonnás készletet ajánlotta fel a kivonulás
előestéjén Matvejev Burlakov tábornok a magyar kormánynak
megvételre. Mégpedig literenként hat forintos áron, akkor, amikor
nálunk a gázolajnak olyan tíz-tizenegy forint volt a literenkénti ára. De
tároltak ott benzint is, ami akkor nálunk tizenhét forint volt, és azt is hat
forintért kínálták. A szaktárcát akkoriban már Bod Péter Ákos
irányította, s valaki bemesélte neki, hogy nem kell az orosz üzemanyag,
mert szennyezett, meg vizes, meg mit tudom én. Na akkor a Burlakov
bedurrant, s behozatott száznyolcvan vagy kétszáz vasúti szerelvényt, -
egy-egy szerelvény kapacitása olyan másfél millió liter lehetett - s az
egész készletet kivitték egyenesen Schwechatba, s eladták az
osztrákoknak. Az a vicc az egészben, hogy másfél évvel később, amikor
a szerbiai helyzet miatt üzemanyagválság alakult ki, az osztrákoktól
vásároltunk. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy az orosz
üzemanyagot vásároltuk vissza harmincöt-negyven forintos literenkénti
áron. Hozzáteszem, Burlakov tábornok nem első szóra rohant az
osztrákokhoz. Becsületére legyen mondva, kitartóan próbálkozott a
magyar kormánnyal. Én még a korábbi munkám révén személyes jó
ismeretségben voltam vele. És így kerültem kapcsolatba is ezzel az
üggyel, mint az MDF megyei választmányának tagját régi ismerősként
megkért, próbáljak közvetíteni. A magyar kormány ugyanis nem akart
vele tárgyalni. Ez nem volt okos dolog a kormányzat részéről. Akár
alkudozni is lehetett volna velük, ugyanis az oroszok bajban voltak,
mert még nem voltak készen az otthoni elhelyezési körleteik, ezért
minden nálunk töltött hónapnak jelentősége volt a számukra. Én a
kormányzat helyében olcsón megvettem volna az üzemanyagot, sőt,
további árkedvezményért megengedtem volna, hogy még egy félévig itt
maradjanak.
Kockázatosnak ítélték. Mi lett volna, ha megveszik és tényleg
használhatatlan az üzemanyag? Milyen garanciát ajánlottak?
- Garanciát? Minek? Tény, hogy még az oroszok által kiürített péti
tároló maradékát is ki lehetett árulni. Ne feledjük, ezt a rendszerváltó
kormány két miniszterének érdekeltségébe tartozó Kft-k szerezték meg.
Az ismereteim szerint, amit az oroszok nem tudtak kiüríteni, vagy a
hanyagság, sietség okán ott maradt, abból a maradék olajból még bő
háromnegyed évig lehetett árulni.
- De ők legalább becsülettel adóztak - veti közbe Papa.
Hogy adóztak volna? Még azt is letagadták, hogy ott olaj van. De
hagyjuk a péti történetet, mert az csak a nyitánya volt a következő évek
tragikomédiájának. A későbbi folyamatok fontosabbak és én azt
szeretném elmesélni. Az egész olajügyben azok az emberek, akik
tevőlegesen végrehajtották - mondhatni a „kiskatonák" - indifferensek.
Mert meggyőződésem, s a személyes információim is ezt támasztják alá,
hogy politikai támogatottság nélkül ezt nem lehetett volna végigjátszani.
Nem a piti kis olajosok érdekesek, hanem a politikusok, akik a
kilencvenes évek legnagyobb kárt okozó gazdasági
bűncselekményeinek megágyaztak, meg az állami tisztviselők, akik a
rendőrségen, az ügyészségen, a bíróságon, a vám- és pénzügyőrségeken
segítették. Azokat kéne utólag is felelősségre vonni.
- Azt már nem nagyon lehet, ezek az ügyek már jórészt elévültek -
nevet Papa.
- Akkor meg mi a fenének beszélünk róla?
- Hogy az utókornak is megörökítsük. Hogy tanuljanak belőle. Ennek
azért van üzenetértéke.
- De ilyen helyzet, ilyen őrült szabályozás többé nem fordulhat elő.
- Szkeptikus vagyok. Mert lehet még gabonabotrány, húsbotrány,
gyakorlatilag bárhol előfordulhat visszaélés, ahol az állami támogatás
megjelenik.
Na jó, meggyőztél Papa.

Végre egy felelős!

A vendéglős úgy érzi, személyes felelőssége van a „kormányzati szintű

olajozás" beindításában. „Na ne viccelj már!" Mondjuk neki, de nem
tréfál. Mentségére legfeljebb az szolgálhat, hogy akarata ellenére járult
hozzá a folyamathoz. Úgy is mondhatnánk, a jóhiszeműek balgaságával.
Persze, az vesse rá az első követ, aki a nyolcvanas-kilencvenes évek
fordulóján nem osztotta volna meg gyanútlanul „ország-jobbító"
elképzeléseit a frissen választott, szinte még szeplőtelen hatalom
képviselőivel. Elég az hozzá, hogy G. K. az Antall-kormány
megalakulása után egy hónappal a választókerülete országgyűlési
képviselőjének, dr. Pohankovics Istvánnak átadott egy hatvan perces
magnókazettát, amelyre az üzemanyagokkal kapcsolatos akkor időszerű
visszaélések teljes skáláját és az ellenük való kormányzati fellépés általa
javasolt módozatait mondta fel. Különös tekintettel a támogatott fűtőolaj
 és a gázolaj közti jelentékeny árrésre, ami szinte kínálta magát. Dr.
Pohankovics ekkor az IKM frissen kinevezett politikai államtitkára volt
kisgazda színekben. Ebben a beosztásban maradt még a Boross-
kormányban is, vagyis az „üzemanyag-téma" végig az ő hatáskörébe
tartozott. A kazetta átadása után G. K. várt és kíváncsian figyelt. Nos, az
átadott információ alapján a kormány gyorsan még tovább távolította
egymástól a fűtőolaj és a gázolaj árát, vagyis növelte a visszaélésekkel
megszerezhető Jövedelmeket". Amikor aztán az üzemanyag
nagykereskedelmi tevékenységet magánszemélyek részére is
engedélyezték, G. K. nem várt tovább, hanem üzent az államtitkárnak,
ha hazalátogat, okvetlenül keresse őt meg. Ekkor még az MDF Bács-
Kiskun megyei választmányának egyik meghatározó hangadója volt, a
lakitelki találkozók rendszeres meghívottja, a belső tanácsadói kör tagja.
Így nem csoda, hogy a találkozóra már két hét múlva sor került. De nem
azzal a végkicsengéssel, amire a vendéglős számított. Addig minden
rendben ment, amíg kölcsönösen üdvözölték egymást. Ám ezt követően
az államtitkár megkérdezte, miért kezdeményezte a találkozót, mi a
probléma? Mire G. K. gyanútlanul azt válaszolta: az üzemanyag-téma.
Ám arra álmában sem gondolt, hogy dr. Pohankovics a felvetésre
kérdéssel válaszol: miszerint talán ő is importengedélyt akar kérni?
Ahogy G. K. ma visszaemlékszik erre a beszélgetésre, akkor átfutott az
agyán, hogy egyszerűen leköpi az államtitkárt, de aztán megemberelte
magát, s a protokollkényszernek engedve, nyugodt hangon
elmagyarázta: pontosan az ellenkezője történt annak, mint aminek
történnie kellett volna. Emlékezete szerint az államtitkár nem is nagyon
védekezett, csak annyit válaszolt, hogy a kazetta anyagát ismertette
miniszterével Bod Péter Ákossal, de sem ő, sem a kormány más tagjai
nem foglalkoztak érdemben az üggyel. G. K. azonban jelezte, hogy a
kormányzati intézkedések ellenben arra utalnak, nagyon is foglalkoztak
vele.

- Rájöttél, hogy a politika belépett az olajüzletbe? - kérdi Papa.

- Kezdtem megsejteni, de teljes bizonyossággal ezt csak akkor láttam,
amikor kezdeményeztem a lakitelki benzinkút megépítését. A beruházás
szervezésében, irányításában vezető szerepet vállaltam. Mindaddig, míg
azt nem észleltem, hogy Lezsák Sándor és köre más elvek szerint képzeli
a kivitelezést és üzemeltetést, s persze, egészen más gárdával, mint amit
én jónak tartottam volna.
- Mire gondolsz?
- A lakitelki benzinkút beruházását előkészítő tárgyaláson még heten
vettünk részt: Princz Gábor, a Postabank akkori elnök-vezérigazgatója,
természetesen Lezsák Sándor, azután Rozsnyói Zoltán MDF
nagyválasztmányi tag, Lezsák bizalmasa és barátja, továbbá Borsos
Sándor ságvári épitési vállalkozó és két fia. Borsosékat Princz szervezte a
beruházásba, a megbeszélés is az ő nyaralójukban történt. Nos, végül én a
mű félkész állapotában léptem ki az üzletből, mert nem akartam sorozatos
lenyúlások részese lenni. Aztán hamarosan ott hagytam Lakitelket és az
MDF-et is. Mindez 1991 márciusától 1992 márciusáig tartott. Vagyis egy
évig. Végérvényesen akkor nyílt ki a szemem és ábrándultam ki az
egészből, amikor 1992 áprilisában részt vettem az MDF vezérkara által
szervezett gazdasági konferencián Balatonfüreden. Ott jelen volt szinte a
teljes kormány és a gazdasági kulcspozícióban lévő „vezérek" teljes köre.
Ekkor bizonyosodtam meg arról, hogy az egyszerű közemberek
érdekképviselete itt süket fülekre talál. A konferencia záró napján
nagyhatású felszólalásom volt, amelyben kifejtettem, hogy amennyiben a
gazdasági folyamatokba a kormány nem avatkozik bele, és nem hajt végre
gyökeres változtatásokat, vagyis nem állítja meg a rabló privatizációt, a
banki csalásokat, az olajügyeket, a koalíció menthetetlenül elveszíti a '94-
es választásokat. Azt is vélelmeztem, hogy elképesztően nagy összegű
gazdasági visszaélések cinkos kormányzati együttműködéssel történtek.

„Láthatatlan tartályok" Lakitelken

- Lezsákot az Élet és Irodalom is hírbe hozta az olajozással, de csúnyán

beperelte a kiadót. Az újságnak több százezret kellett fizetnie, mert rossz
hírét keltették.
- Igen, ebben a perben én tanúként szerepeltem - válaszol G. K. - Azért
Lezsák Sándortól a tárgyaló teremben szó szerint azt kérdeztem: miért jött
a bíróság szent színe elé a becsületét keresni? Dühömben mást is
mondtam neki: azt, hogy a becsületét már akkor elveszítette, amikor
Antall Józsefből miniszterelnököt csináltak. Kicsit elkapott az indulat,
mert még azt is a fejéhez vágtam, hogy nagyobb kárt okoztak az
országnak, mint a második világháború, mert nem elég, hogy a nemzeti
vagyon kiárusították, de a magyar mezőgazdaságot is lefejezték azzal,
hogy a feldolgozóipart eladták a feje fölül olyanoknak, akik csak piacot
vettek.
- Hogy volt akkor ez a lakitelki olajozás? Ha te benne voltál, neked
tudnod kell barátom. Térjünk a lényegre!.- sürgeti a jól informált ismerőst
Sándor István.
- Szóval, Lakitelken, a népfőiskola területén - ami ugye a valamikori
szőlészeti és borászati kutatóintézet területe - az udvarra letelepítettek 22
darab vasúti tartályt. Kerék persze, nem volt alatta. Tudni kell, hogy egy
vagon 60 köbméter kapacitású volt. Nos, ide hordták, illetve innen vitték a
kamionok az olajat. Hozták a pirosat, vitték a fehéret. Magyarul
szőkítettek. És amikor én ezt Lezsák Sándornak először említettem, hogy
ezt gyorsan abba kéne hagyni, mert már az egész környék arról beszél,
hogy az MDF olajozik...
- ...a perben nem nyert bizonyítást, hogy ezt Lezsák látta volna, vagy
tudott volna róla.
- Én nem állítom, hogy látta, de tény, hogy az irodájától nem volt több,
mint 300 méterre. Nehezen tudom elképzelni - bár kétségtelenül
lehetséges, különösen, ha ezt bírói ítélettel igazolja -, hogy nem tűnt föl
neki huszonkét darab vasúti tartály. De elég az hozzá, amikor én ezt
említettem neki, hogy már az egész környék erről beszél, na, rá egy
hónapra eltűnt a huszonkét tartály az udvarról.
- Elvitték?
- El. De nem olyan messzire. Olyan öt kilométerrel odébb elásták az
erdőben, s ugyanúgy folyt minden tovább.
- Ha ez ilyen nyilvánvaló volt, miért veszített pert az ÉS?
- Ha ennyit akadékoskodtok, akkor előveszem a papírjaimat. Itt van
mindjárt a PKKB idézése. Eszerint Lezsák Sándor, mint felperes, pert
indított az Irodalmi Lap és Könyvkiadó Kft. és társa, mint alperes ellen,
személyiségi jogi sérelme miatt. Ebben az ügyben engem 2002 május 18-
án tanúként idéztek. A tanács elnöke dr. Pataki Árpád volt, aki körülbelül
ötször próbálta belém fojtani a szót a tanúvallomásom során. És én
elmondtam neki, hogy elnézést, de amit el akarok mondani, azt
elmondom. Egyébként ekkor olvastam be a Lezsáknak is, mint már
említettem. De nem erről beszélek, hanem hogy miért vesztette el a pert
az ÉS. Nos, Rajnai Attila azt írta a riportjában, képtelenség, hogy Lezsák
ne tudott volna az udvaron folyó olajozásról. De ez nem nyert bizonyítást,
annak ellenére sem, hogy mindez Lezsák mozgási körzetének látóhatárán
belül folyt. A vége az lett, hogy Rajnai Attilát 400 ezer forint kártérítésre
kötelezték.

Részletek G. K.-nak a nyugdíjas rendőrtalálkozón elhangzott

felszólalásából:

„ ...Gondoljuk csak végig, hogy az olaj bűnözés változó módszerekkel és

mértékben ugyan, de a gengszterváltástól kezdve több kormányzati
cikluson átívelve üzemelt gyakorlatilag zavartalanul. Elképzelhető ez a
folyamat politikai támogatás nélkül? Hogyan lehetséges, hogy az igazán
kiemelkedő bűnözők közül szinte senki sem lett elítélve, háborítatlanul
élvezik a mindannyiunk zsebéből kirabolt milliárdjaikat. Az ügyesebbek
már régen külhoni luxusparadicsomokban „tengetik" hitvány életüket, az
itthon maradottak pedig beleröhögnek a hatóságok arcába, s ha valami
zűr támad, nevetve fizetik ki a sztárügyvédek 40-50 ezer forintos óradíját,
illetve esetenként az eljáró hatóságok arra hajlamos képviselőit „kilóra
megveszik" (...) A legszerényebb számítások szerint is 1500 milliárd forint
kárt okozott az olajbűnözés. Ez jó törvényekkel és hatékonyan működő
bűnüldöző és igazságszolgáltató apparátusokkal megelőzhető és
megszüntethető lett volna. Vajon miért nem rendült meg az egymást
követő kormányok bizalma Arnold, Balogh és Pintér tábornok urakban?
Vagy dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyészben, aki az Olajbizottság előtt
azzal hozta magát nevetséges helyzetbe, hogy az olajügyek kárértékét
mindössze 90 milliárd forintra becsülte. (...) Az olajügyek
legvisszataszítóbb fejleménye, hogy miközben a Kordax-Globex-Energol
ügyek éveken át ítélet nélkül lebegtek, olyan emberek kerültek a vádlottak
padjára, akik konkrét ügyeket és neveket említve tanúskodni mertek, mint
például Nógrádi Zsolt. Olyanok, akik felderítettek ilyen ügyeket és
közkinccsé akarták tenni, mint Sándor István rendőr alezredes és Pallag
László országgyűlési képviselő. Vagy, akik a médiában meg merték
szellőztetni, mint Rajnai Attila. Egy normális erkölcsi értékrend alapján
álló kormánynak ezeket az ügyeket egy tollvonással kellene megszüntetni
és azokat a vádlottak padjára ültetni, akik tényleg odavalók. (...) Az
olajszőkítés a Békesi-féle reform nyomán 1995-től okafogyottá vált,
miután megszűnt a fűtőolaj és a dízelolaj közti árkülönbözet. Ám helyébe
lépett a halasztott vámfizetések rendszere. Ennek révén a VPOP
vezérkarának hallgatólagos belegyezésével irányvonatok százai keringtek
az ország vasútvonalain a vámosokat kerülgetve. "

- Szabad szájúan beszélsz. Nem tartasz a bosszútól?

- Éppen tarthatnék tőle. Sőt joggal, hiszen ebben a körben évtizedes
hatályú a bosszú. Itt nincs kegyelem, nincs kímélet, nincs megbocsátás,
mert akkora pénzek forogtak. Legjobb példa erre Nógrádi Ádám esete,
akit kormányokon átívelően vádolnak az édesapja megölésével, s ül az
előzetesben jogerős ítélet nélkül. Testvére, Nógrádi Zsolt már a
peranyagot is kivitte ezért Strassbourgba.
- De legalább a Zsolt még él.
- Hogy mondjam, ez csak a véletlenek szerencsés összjátéka. Mert őt is
megkísérelték már eltenni láb alól. De ez egy másik történet...
 Tisztek, akik nyomozni kezdtek

Az 1995-ös kormányzati intézkedések nyomán, a fűtőolaj és a gázolaj

árrésének megszüntetésével a szőkítés oka fogyottá vált. Ám ez az
esztendő sem telt el újabb olajügy nélkül. A szőkítés helyébe lépett a
halasztott vámfizetések rendszere. De előbb lássuk beszélgetőtársunkat,
aki amennyire titokzatos, legalább annyira érdekes ember. Ahogy mondja,
vannak szakmák, melyeket nem lehet abbahagyni. Ilyen a nyomozóé is.
Beszélgetőtársunk egész életében piti kis ügynököket irányított.
Megfélemlített, zsarolható embereket kérdezgetett. Nem a saját dolgaikról
persze, hiszen az érdektelen volt. A tőlük kapott információkból a nagy
ügyek mozaikkockáit rakosgatta. Szolgálataira már régen nincsen
szükség. Pontosabban a személyes közreműködésére, mert ne tévedjünk,
ezt a munkát ma is végzik mások. Emberünk visszavonult, s mint ahogy
manapság a cégek kegyvesztett marketingrobotosai, reklámmunkásai
teszik, a címlistát hazavitte. Azt mondja, szeret jól értesült lenni.
Ügynökei oly hatékonyak, hogy legutóbb a móri ügy nyomozásához is
hozzászólt.

- Letettünk egy levelet a miniszter asszony asztalára.

- Hogy kerülhet egy levél a miniszteri asztalra.
- Úgy, hogy volt ember, aki bevigye. Olyan időpontban, amikor a
miniszter és a titkárnője sem tartózkodott az irodájában.
- Miért nem az iktatón keresztül küldték.
- Vannak ügyek, amelyek a maguk útján mennek, s vannak, amelyek
csak úgy beesnek. De hiába, mert benyelték.
- Honnan tudja.
- Legyen elég, hogy tudom. Tudom, hogy elolvasták, s nem tettek
semmit.
- Nem hisz a rendőrség által a móri mészárlás ügyében elért nyomozati
eredményben? Pedig már ítélet is született. Kaiser Ede szuper biztos
börtönben ül.
- Szerintem érintőlegesen sem találták el azokat, akiket keresni kell. De
mindegy is. A legnagyobb baj, hogy a gyilkosság után két órával már két
fényképet is leközölt a rendőrség, azzal, hogy ezek a tettesek. De mondok
mást, az információim szerint egy hét lakat alatt őrzött bűnöző felajánlotta
a rendőrségnek, hogy nem is mentességért, csak a házi őrizetért cserébe,
megmond egy tettest, akinek köze van Mórhoz. Azt a választ kapta: a
nyomozóknak van idejük. Ebben az egészben az a legszebb, hogy ez a
beszélgetés fel lett véve magnóra, az ügyvédje által. De mindegy is, nem
erről akartam beszélni, hanem arról a 10 évvel ezelőtti történetről a
halasztott vámfizetésről.

Az eddigiek csak illusztrálják nyugdíjas éveiben nyugodni nem tudó

emberünk nyomozó kedvét. Nem ezért ültünk le vele beszélgetni. Régi,
jeligés - „Tisztek, akik nyomozni kezdtek" - irományt mutat, amit éppen
fél évtizede juttatott el az akkori „illetékesekhez", egy bő évtizeddel
ezelőtti ügyben. A halasztott vámfizetésekkel kapcsolatos visszaélések
1995-ös „rezüméjét" írta meg, tegyük hozzá: mindhiába.

- Persze, túloznék, ha azt mondanám, hogy meglepődtem azon, hogy a

levelemre nem történt semmi - meséli kesernyés mosollyal. - Annál is
kevésbé - folytatja -, hiszen a halasztott vámfizetés históriája az
olajügyek történetének azon fejezete, amelynek előkészítésében és
megvalósításában magas beosztású és rangú pénzügyőr tisztek, állami
hivatalnokok és persze az olajügyekben érdekelt alvilág képviselői
egyaránt részt vettek. Számításaim szerint 1995-ös áron valamivel több,
mint 10 milliárd forint közteherrel rövidítették meg az államkasszát.
- Haladjunk sorjában! Azért ez már tíz évvel ezelőtt is egy elég jól
szabályozott terület volt. Ugye 1993-tól törvény mondta ki, hogy a Kőolaj
és Kőolajtermék Készletező Szövetség tömöríti kötelező tagsággal az
importőröket.
- Így van, a KKKSZ-tagok minden behozott tonna után hozzájárulási
díjjal tartoztak, és ennek arányában kaptak szavazati jogot. Ami azzal járt,
hogy döntő szavazó erővel a Mol Rt. rendelkezett, s hát azt is tudni kell,
hogy a szövetség felügyeletével akkor az IKM volt megbízva. A
szövetség nem csak érdekképviseleti, de engedélyező és ellenőrző
szervezet is volt, amennyiben az import vámkezelésének előfeltétele a
KKKSZ előzetes engedély-igazolása volt, miszerint az importőr tagja a
szervezetnek és tartozása nincs. Vegyük észre, hogy a VPOP mellett a
KKKSZ volt az a szervezet, amely a teljes importot „látta".
- Hol itt a gond?
- Hát ott, hogy a KKKSZ 1995. március 28-i évi rendes közgyűlésének
jegyzőkönyvéből kiderül, hogy sok a kintlévőség, s eltűntek az
igazolások. Na de könyörgöm, ezek hol tűnhettek el? Csak a VPOP-nál,
hiszen ezeket a határon a vámkezeléskor le kell adni. A jegyzőkönyv
szerint a szervezet teljes kintlévősége 224 millió forint, amit azonban
akkor behajthatónak ítél a könyvvizsgáló, ezért a céltartalék képzéstől
eltekintenek. Ez utóbbi azért érdekes, mert később a könyvvizsgálót is
lecserélik, az Arthur Andersent az Audit Rt. váltja. De ennél jóval cifrább
a helyzet.
- Mert?
- Az 1995-ös év első 9 hónapjában 13 cég 5 hullámban 123 ezer tonna,
azaz közel 155 millió liter gázolajat hoz be közteher fizetése nélkül. Amit
azért tudnak megtenni, mert a „megbízható" cégeknek létrehozták a
halasztott vámfizetés intézményét.
- Ki kaphatott ilyen engedélyt?
- A pénzügyminiszter és az ipari és kereskedelmi miniszter együttes
rendelete alapján olyan cég, amely a kérelem benyújtását megelőző 12
hónapban rendszeresen és átlagosan heti egy alkalommal kért
vámkezelést, továbbá, amelyért a számláját vezető pénzintézet kezességet
vállalt és a KKKSZ megbízhatósági igazolására is szükség volt. Az
egészben az volt az érdekes, hogy a halasztott vámfizetési engedélyt
kapott cégek egyike sem felelt meg az összes feltételnek. Ezek nem
komoly cégek voltak, mégis megkapták a halasztott vámfizetési
engedélyt. Mondok egy példát. A Sukhran Lilla Kft. 34 millió liter
gázolajat hozott be, közel 2 milliárd forint be nem fizetett közteherrel. Na
most a Sukhran arabul köszönömöt jelent, a Lilla pedig az ezt az „olaj-
bulit" szervező egyik „tag", az Energol egyik igazgatója lányának a neve.
A Kft. tagjai kiskorúak voltak, az ügyvezetője pedig Yoseef Hamidah. A
VPOP ezt a céget megbízhatónak ítélte.
- Említette, hogy 9 hónap alatt 155 millió liter gázolajat hoztak be
közteher fizetése nélkül.
- Igen, s akkor az import gázolaj közterhei úgy alakultak, hogy
literenként 30,2 forint volt a jövedéki adó, 9,5 forint az útalap, 2 forint a
környezetvédelmi díj, 23 forint az ÁFA, 1,3 forint a KKKSZ hozzájárulás,
vagyis összesen 66 forint literenként. 155 millió literre számítva 10
milliárd 230 millió forint. Szóval, mire 1995 őszére a VPOP-nál kitört a
botrány, a „hali-gali" már elképesztő mértéket öltött. De ezt az ügyet is
eltusolták, a „piramis csúcsán" nyilván senkinek sem volt érdeke
komolyabban bolygatni a dolgot. Gondolom, ez azzal is összefügg, hogy
ilyen mennyiség esetében aligha ad hoc finanszírozás történt. A 155
milliót liter körülbelül 123 ezer tonna gázolaj, más szóval tízmillió
dolláros nagyságrendű előfinanszírozás kellett már önmagában a
szállításhoz is. Ez komoly összjátékot feltételez - szerintem. De a
nyomozó hatóságok nem találták ennyire érdekesnek ezt az ügyet. Talán
nem is érdekes...
 Olaj a tartály alján

A sóderszállítmányát Kiskunlacházáról Ceglédre szállító fuvaros nagyot

sóhajt, amikor az üzletmenetről kezdünk beszélgetni. „Olyan jó már sosem
lesz semmi, mint a kilencvenes években volt" - szögezi le és gyorsan
megmagyarázza, pontosan mire gondol. Olajosoknál dolgozott,
pontosabban Magyarország akkori legnagyobb olajkereskedelmi cégénél.
Azoknál a vállalkozóknál, akik, amikor szűkült a piac és a jogszabályi
szigorítások miatt egyre nehezebb volt az olajüzletben boldogulni, szó
nélkül leállították az úton közlekedő tankereket és a saját tartályaikba
irányították mások szállítmányainak tartalmát. A teherautó sofőr ma már
csak vegetál. Azt mondja, az árvíz kicsit lendített a forgalmán, mert
naponta kétszer-háromszor fordul homokkal, sóderrel, de „kutya idők"
járnak, az üzemanyag árának emelkedése miatt csőd fenyegeti a
vállalkozását, mert a fuvardíjakat nem igazítják az olajárakhoz.
- Nem kell félni. Majd behozzák megint az ukrán üzemanyagot. Ott csak
160 forintot kell literjéért fizetni a benzinnek.
- Soha nem lesz már olyan, mint régen volt. Tudja mennyit kerestem én
1995-ben?
- Mennyit?
- 400 ezer forintot havonta. És ez rendes fizetés volt, bejelentett
munkahellyel.
- Mit csinált?
- Hordtam az orsóolajat. Meg a szőkítettet is. Ha ügyes voltam, és le
tudtam csípni a szállítmányokból, akkor, ehhez jött még havi 600-700 ezer
forint további haszon. Mondom. Olyan jó, mint akkor, nekem már soha
nem lesz. Tavaly rettenetesen rossz évet zártam és az idei évem is nehezen
indult.
- Kiknek szállított.
- Azért kaptam a jó pénzt, hogy tartsam a pofámat. Magyarország
legnagyobb olajkereskedelmi cégének.
- Az Energolnak?
- Nagyobbnak. Parlamenti képviselő volt a vezetője. Benne volt ebben
mindenki, én mondom. De nekem jó volt, mert szépen hozott a konyhára,
ezért eszem ágában sincs erről többet mondani. K. képviselő úr személyes
sofőrje is voltam, sok mindent láttam, hallottam. B. képviselő úr is jóban
volt ezzel a csapattal és P. rendőr úr is. De benne volt az az S. rendőr is,
akit később le is csuktak, és a tévében is mutogatták. Szóval mindenki rajta
volt a témán. Legtöbbször a Flaisz vállalkozó úrnál kötöttek ki, akiről
köztudomású, hogy jól keresett az olajbiznisszel. Még a tévében is
bemondta, hogy volt olyan nap, amikor egymilliót is szakított. De nincs
ezzel semmi baj, mert mi is jól kerestünk és a jó fizetés a titoktartásért és a
diszkrécióért járt.
- Mi lett azzal, aki esetleg beszélt?
- Pórul járt. Csúnyán végezte.
- Önt fenyegették?
- Persze. A konkurencia. Velem is megtörtént, hogy a Duna-Tisza
közében egy főúton leállítottak és mutatták, hogy egy mellékútra
kanyarodjak le a kocsimmal. Amikor kérdezősködni kezdtem, akkor
fegyvert fogtak rám. Én erre szépen visszaültem a volánhoz és bementem
arra a tanyára, ahová egy felvezető autó irányított. Ott lecsapolták a tartály
tartalmát, aztán intettek, hogy mehetek isten hírével.
- Az önök cége is csinált ilyet?
- Igen. A Kakusziék és a Csonték vállalkozását rövidítették meg. Tíz
teherautójukat egyik alkalommal egyszerre lovasították meg. Akkor
majdnem vér folyt...
- Pedig állítólag ők is elég nagyban csinálták. Nem tudták megvédeni az
árujukat?
- Á, ők a mi vállalkozásunkhoz képest nyeretlen kétévesek voltak. Csak
bámultak, mint Rozi a moziban, amikor eltűnt a semmiben vagy 300 ezer
liter olajuk. Esélyük sem volt visszaszerezni.
- Rendőrséggel nem gyűlt meg a baja?
- De. Rendszeresen. Nagyon sokszor ellenőriztek. Általában azt
mondtam, hogy a tartályokban tej van. Van, aki nem vizsgálódott tovább és
elengedett. De volt olyan járőr, aki félreállíttatta a tartálykocsimat, engem
meg bevitt. Ott kérdezősködtek, hogy kié az olaj. Persze ki voltunk tanítva,
hogy ilyenkor sem szabad semmit mondanunk. Nem is beszéltem, azt
mondtam mindig, az olaj az enyém. Bent éjszakáznom sosem kellett az
őrszobán, a gazdáim gyorsan intézkedtek. Soha nem volt komolyabb
rendőrségi ügyem.
- Mikor kezdett leáldozni az olajszállítás?
- '96-97-ben már egyre rosszabbul ment. Egyre kevesebb volt a fuvar,
ritkábban hívtak. Korábban volt olyan, hogy egy hónapban 27 ezer
kilométert mentem. Szinte egyfolytában úton voltam.
- Akkoriban kezdődtek ritkulni a fuvarok, amikor az első feljelentéseket
tették a rossz minőségű üzemanyagok miatt?
- Nem. Később. Egyébként az csak ürügy volt. Az orsóolaj a
nitrohígítóval megfelelő arányban bekeverve a legjobb minőségű
üzemanyagot adta. Szóval ez a rossz minőségű hiszti ez csak arra volt jó,
hogy valamilyen ürüggyel megfogják a milliárdos haszonnal működő
vállalkozásokat. Ezek mögött a feljelentések mögött nem voltak konkrét
tények. Vagy ha voltak, az hazugság volt és kitaláció. Azt, hogy az
össznépi olajszállítás leáldozóban volt, azt onnan lehetett tudni, hogy a
tankerjét hirtelen mindenki billenős teherautóra cserélte. Az utakról
egyszeriben eltűntek a tartályautók. De nekem volt három-négy jó évem
és ennek örülök. Ma töredékét nem keresem az akkori összegeknek. Most
is benne áll kétmillió forintom az üzemanyagban, fogalmam sincs, hogy
mikorra jön vissza a befektetésem.
- Az a plusz 600-700 ezer hogy jött össze a fizetés mellé a jobb
hónapokban?
Nem engedtem le teljesen a tartálykocsit. Megspóroltam 3-4 ezer
litert, ha olyan hülye volt a kutas, hogy nem figyelt eléggé. Jól jött az
nekem is. Sokszor olyan bárgyú alkalmazottak voltak a kutaknál, hogy azt
sem tudták, hol kell kinyitni a tartályokat, nem hogy arról fogalmuk lett
volna, mennyi idő alatt kell lefolynia a tartálykocsimnak. Aztán
elindítottuk az olajat a tartályaikba, ők meg elmentek dumálni. Amikor én
úgy gondoltam, hogy elég lesz nekik annyi, beszóltam a bódéjukba és
papíron átvetettem velük a teljes mennyiséget. Egyszerű volt ez, tudtam,
hogy ki az az alkalmazott, akinek teljesen mindegy, hány liter olaj kerül a
tartályokba. Azt, amikor csak lehetett, átvágtam.

A teherautó sofőr többet nem mondhatott. Úgy gondolja, ennyi év

távlatából talán az a pár képviselői név már publikus lehet. Nem tudja,
hogy komoly kártérítésre menő perek következtek abból, ha valaki le
merte írni a nevüket és azt a látszatot próbálta kelteni, hogy bizonyos
uraknak egykoron közük volt az olajügyekhez. De talán a nevek
mellékesek is, a lényeg, hogy egy ország tudja, kik azok a politikusok,
akik feltűnően jó kapcsolatot ápoltak az „olajosokkal". Mindegy is, kik
voltak, a lényeg, hogy közbizalmat élvező, a nép akaratából a
törvényhozó hatalomba delegált emberekről szólnak a nép ajkán született
és tovább adott történetek, amelyek ma már meseszerűen hatnak, viszont
tények vannak mögöttük. De a tények a józanul gondolkodó embereket
kevéssé zavarják. Ahogy az ismert filozófus, Tamás Gáspár Miklós
megjegyezte, az idei választásokon a parlamentbe került négy politikai
párt közül három a korrupció gyanújába keveredett és ez a választókat
nem igen zavarta. Tehát a lényeg nem a neveken van, hanem azon, hogy
Magyarország a frissen csatlakozott Európai Unió tagállamai közül a
legkorruptabb. Még Romániát is lehagytuk, így nincs más hozzáfűzni
való, mint hogy szép volt fiúk!
 Néhai Nógrádi Jóska

Ülünk G. K. egykori benzinkutas és valamikori III/II-es tiszt

kisvendéglőjében. A vendéglős előtt gondosan iktatott aktakötegek. A
személyes irattára. Hivatalos ügyei, meg a magánnyomozásai. Szóval
ülünk az asztal körül, már túl a pacalon, s beszélgetünk. De jobbára ők
ketten beszélgetnek. Papa és G. K. Valahogy szóba kerül a Nógrádi-ügy,
majd ennek kapcsán egyre hihetetlenebb történetek kerülnek terítékre.

- Ha nem haragszol Papa, ezt kicsit messzebbről kezdeném. De az is

lehet, hogy nem elsőre érünk célba. Talán jobb is több irányból közelíteni.
Szóval, hogy is mondjam. Volt ez a „nyugdíjas rendőrtalálkozó", még
2002-ben, amiről már egy korábbi beszélgetésünkben is szó esett. Tudod,
ahol én is felszólaltam, az olaj-ügyben, de erről már beszéltem. Ott kért
szót az egyik barátom, egy ex-zsaru, nevezzük őt L. Ferinek, de
mondhatnék F. Lacit is, csak hogy ne a neveken lovagoljunk. Ő mondta,
hogy szeret jól tájékozott lenni, s miután annakidején terhelő adatok
alapján építette ki az informátori hálózatát, azt a leszerelése után is tovább
tudta működtetni. No az ő hálójában egy bankár is vergődött. És ott a
konferencián meséli a Feri, hogy 2001 karácsonya körül jelezte neki ez az
informátora, hogy meghívást kapott Ausztriába, majd 2002 első napjaiban
be is számolt a határon túli vendégségről. A helyszínről annyit kell tudni,
hogy egy Klagenfurt melletti kastélyról van szó, amit a „magyarság
nagyobb dicsőségére" az egyik volt jegybankelnök vásárolt meg egy
elszegényedett osztrák arisztokratától. Itt tartották ezt az év végi vidám
összejövetelt a honi pénzügyi élet és az ipar irányítói, s itt bizony a
szocialisták egyik prominensének vállát veregetve lépett a terembe az
akkor már - és még - Fidesz-szolgálatban álló egyik egykori rendőrségi
főemberetek, így mondom. Nem másról folyt a szó ezen a megbeszélésen,
mint az akkor küszöbönálló 2002-es választásokról. A történet csak azért
érdekes, mert ez a volt főrendőr a szocialistáknál egyszer - még a Horn-
kormány alatt - már kegyvesztett lett. Aztán átnyergelt a Fideszhez, ahová
érdekes módon egy MDF-es patrónusa ajánlotta be, mint olyan embert,
aki segíthet a választási kassza „feltőkésítésében". Hogy persze pár év
múlva megint a szocialisták felé kacsingasson. De miért is mondom ezt?
Azért, mert annak az olajos bűnözői körnek, amelyik az említett egykori
rendőrségi főembernek „tejelt", a Nógrádi Jóska volt a pénztárnoka. A
nagyobbik fia, a Nógrádi Zsolt meg számolta ezeket a pénzeket. Nem is
tehetett mást, mert akkor körözés alatt állt, s tanyákon, meg a Flaisz
érsekhalmi kastélyában bujkált. Miután nem mehetett az utcára, ezért az
volt a funkciója, hogy a maffia által naponta begyűjtött pénzt mindig
odaömlesztették a Zsoltinak, s azt neki másnap délig meg kellett számolni
és el kellett osztani az igényeknek megfelelően. Nos, ezekről az
igényekről az édesapja, Nógrádi József tájékoztatta. S bizony itt politikai
igények is voltak.

Egy gyanús légi baleset

- Szóba hoztad Flaisz Ferenc nevét.

- Igen, most látszólag megint elkanyarodunk, de ígérem a végén, megint
visszajutunk Nógrádi Jóskához. Szóval 1994. november 12-én 19 óra 22-
kor történt az első robbantásos merénylet, amikor is Flaisz Ferenc
helikopterét Keceltől 4 kilométerre felrobbantották a levegőben. Ott halt
meg egy barátom, Szekér Józsi, a gép pilótája, ezért ennek az ügynek
alaposan utánajártam.
- Azt mondták, a rendőrök, hogy baleset volt.
- Nem lezuhant, hanem felrobbant! Persze, a rendőrségi verzió balesetet
hoz ki az ügyből. Itt van a nyomozást megszüntető határozat - vesz elő
egy iratcsomót -, 1995. szeptember 11-én keltezve. Addig csak a szar
kenés ment, s annyira felháborodtam azon, hogy miként folyik a vizsgálat,
hogy elhatároztam, felderítem, mi lett a Szekér Józsival. Nekem ő
oktatóm volt, amikor repülni kezdtem. Így hát érintett voltam az ügyben.
Másrészt, mint egykori kémelhárító, volt operatív tiszt, kellő gyakorlattal
rendelkeztem ahhoz, hogy magánnyomozást folytassak, vagyis megvoltak
a magam elképzelései és eszközei, ráadásul akkoriban még pénzem is volt
erre. Megjegyzem az én, mondjuk így, feltételezéseim, talán nem vágnak
egybe a rendőrségi nyomozás eredményeivel, de összecsengenek az
amerikai helikoptergyárból érkezett vizsgálóbizottság megállapításaival.
- Miért küldtek az amerikaiak bizottságot?
- Ehhez tudni kell, hogy a gépben az esemény előtt cseréltek hajtóművet,
s mindössze 3 üzemóra volt a gázturbinában. Azért az érdekes volt, hogy
miként hibásodhatott meg egy „vadi" új, három üzemórás hajtómű? A
roncsokból annyit azért kihámoztak az amcsik - mutatja a gyári vizsgálók
jelentésének másolatát -, hogy a jobb oldali pilótaülés háta mögött
robbant valami, s azért zuhant le a helikopter.
- Amennyire én emlékszem, volt egy szemtanú is, aki akkor a határban
tartózkodott, s hallotta a robbanást. Az a legkevesebb. Nem akarok ebbe
nagyon belemenni. Elég az hozzá, hogy a közlekedési főfelügyelet
repülési felügyeletének repülőbaleseteket vizsgáló szakbizottsága 1995.
május 11-én adott zárójelentést az esetről. Ennek azért van jelentősége,
mert a '95 szeptemberében lezárt rendőrségi vizsgálat is a szakbizottság
„eredményeire" támaszkodott. Nos, a szakbizottság csak olyan
apróságokra nem tért ki, hogy mire is használta Flaisz a helikoptereket?
Milyen pilótákat alkalmazott? Volt-e munkaszerződésük? Ha nem volt,
miért nem? Milyen repülési feladatokat szabott nekik? Milyen
okmányokat vezettek vagy nem vezettek? Azután a katasztrófát megelőző
hetekben több környékbeli vadásztársaság észlelte és szóvá tette a
helikopteres orvvadászatot. Emiatt vadászkörökben „fegyveres választ" is
fontolgattak, olyan nagy volt a felháborodás. Arról már nem beszélve,
hogy a szakbizottság jelentéséből hiányzik a helyszíni szemle, annak
jegyzőkönyve, csak a helyszíni vázlatrajzok vannak. A legnagyobb
mulasztást azonban azzal követték el, hogy a roncsokat szakszerűtlenül
egy pótkocsira dobálták fel, majd a Pintér Művekhez beszállítva egy
garázs szerelőaknájába szórták, ahonnan csak az amerikai szemlebizottság
érkezésekor lettek előszedve. Emiatt az amerikaiak - joggal -
reklamáltak. Ráadásul a bizottság munkájában és irányításában nem
vehetett volna részt dr. Németh Márton a főfelügyelet igazgatója,
mégpedig elfogultsága és összeférhetetlensége miatt, miután az állítólagos
üzemeltető, Pintér József többször vitte őt helikopterével vadászatokra. A
tanúk meghallgatása során éppen az üzemeltetés kérdésében támadt
ellentmondás. Pintér ugyanis kategorikusan tagadta, hogy ő lenne a
helikopter üzemeltetője, a szerződés létrejöttét is tagadta. Ezzel szemben
1995. február 24-én Flaisz megküldi dr. Németh Mártonnak a '94 május
18-án kelt, a FLABESZ Kft. és Pintér Művek között megkötött
üzemeltetési szerződést. A két aláíró Flaisz és Pintér. Ezt az ellentmondást
a szakbizottság vizsgálata nem oldja föl. Reggelig sorolhatnám az
ellentmondásokat és a rejtélyeket, melyekre nem tudjuk a választ. Miként
azt se tudjuk, hogy mi keresni valója volt Flaisz Ferencnek a boncolás
helyszínén? Sokat beszéltek a keceliek arról, hogy a boncolok nem jártak
rosszul... Az is furcsa, miért engedélyezték a hamvasztást a boncolás után
két nappal, így az esetleg vitatható tények ellenőrzésére, mint a pilóták
részéről az ittasság feltételezése, már sohasem kerülhet sor. Hát ennyit
ízelítőül a Szekér Józsi halála körüli kérdőjelekből. De Flaisz még jó
egészségnek örvend, bár erőteljes vagyonvesztésben van.
- Vagyonvesztésben?
- A jogszolgáltatás folyamán - amit én nem neveznék
igazságszolgáltatásnak - olyan példátlan eset fordult elő, hogy 1995-ben a
balatonfüredi borkombinát területén az ottani bortartályok
felhasználásával Flaisz olajat szőkített és színezett, amiért őt a bíróság
jogerősen végrehajtható szabadságvesztésre ítélte. Amiért aztán hosszas
huzavona után kommandósok közreműködésével a kastélya padlásterében
elfogták, s rendőri őrizettel elvitték az illetékes büntetés végrehajtási
intézetbe, ahol megkezdte büntetése letöltését. Nos, ügyvédje hathatós
közreműködésével néhány hónap múlva - miután Flaisz rosszul érezte
magát Vácon a gyilkosok társaságában - született az egyik híres
pszichiáter aláírásával egy igazságügyi orvosszakértői vélemény, ami
szerint Flaisz a bűncselekmény elkövetésekor, évekkel korábban éppen
„gügye" volt. Ennek alapján és megromlott egészségi állapotára
tekintettel megszakították a szabadságvesztés büntetés további
végrehajtását. Igaz, majd az egész vagyona ráment erre, mert az
Almáskert is, meg a többi, sok száz hektáros földterülete is néhány nap
múlva egészen más neveken szerepeltek az ingatlan nyilvántartásban,
mint azelőtt. Persze, sosem tudjuk meg, hogy mi is történt valójában,
mert időközben az orvosi véleményt kiállító professzor is elhalálozott. De
mint mondom Flaisz Ferenc köszöni jól van, anyagilag persze le van
pukkanva. A barátok már nem látogatják, a vadászatok megszűntek, a
politikusok olyan nagy ívben elkerülik, amilyen nagy ívben csak tudják.
De nem véletlenül mesélem mindezt, mert én nem túl baráti, de ismerősi
viszonyban voltam vele. És hát akkor, amikor a barátom a helikopterrel
lezuhant, az egyik közös barátunk közvetítésével elmentem hozzá, még
1994 decemberében és megkérdeztem tőle, hogyan is volt ez az
állítólagos baleset? Mik voltak az eset körülményei? Ő mit gondol, miért
akarták őt felrobbantani? Nos, ő következetesen azt állította, hogy neki
nincsenek ellenségei, neki csak barátai vannak. De szomorú aktualitása az
eredeti témánk szempontjából ennek az ügynek, hogy ezen az ausztriai
libamáj vacsorán ott volt a később kegyetlenül tarkón lőtt Nógrádi Jóska
is...

Újságért ment, de nem tért vissza

- A Nógrádi családot honnan ismered?

- Óh, a Nógrádi családot én már 1969 óta ismerem. Akkor kerültünk
szorosabb kapcsolatba, amikor én benzinkút főnök voltam Kecskeméten.
Ő meg még az ÁFOR mechanikai műszerész részlegének egyik dolgozója
volt. Rendszeresen jött a csepeli bázistelepről a benzinkutakat, tehát a
kimérő berendezéseket karbantartani. Jó haveri, majdnem baráti
viszonnyá fejlődött a mi kapcsolatunk és én több ízben voltam a család
házában látogatóként. Nógrádi Jóska később a soltvadkerti Jóreménység
Szakszövetkezet benzinkútjának lett először beosztott dolgozója, majd
később vezetője. 1979 után pedig egy önálló targoncajavító műhelyt
vezetett. A saját szerszámaival és részben saját anyagával dolgozott. A
Perkins dízelmotorok magyarországi vezérképviselője volt. Ezért itthon
egyedül ő javította ezeket a targoncákban, ami meglehetős komoly
jövedelmet jelentett. Na persze, a benzinkutasság is előtte, mert abban az
időben egy jól kereső ipari munkásnak az átlagjövedelme olyan havi 4
ezer forint volt, a benzinkútnál pedig játszi könnyedséggel meg lehetett
keresni 40-50 ezer forintot - havonta.
- Hogy keveredett a Nógrádi család ebbe az olaj-ügybe?
- Nógrádi Jóska el kezdett olajozni, mégpedig Flaisz Ferencék
társaságában. Az egyik végrehajtó ember volt. Amolyan brigádvezető.
Volt neki három saját tartálykocsija is, bérelt telepeket, többnyire volt
téeszek elhagyott melléküzemágait, ahol ezeket a szőkítési manővereket
végrehajtották. Ez százmilliókat hozott a konyhára, de később elszámolási
vitába keveredett Flaiszékkal. Olyan '98 augusztusában lehetett, amikor
nekem elmesélte, hogy őneki 120-140 millió forinttal tartoznak, amit nem
akarnak neki kifizetni. De ő ezt követeli és mindenáron be akarja hajtani
rajtuk. Azt is mondta, hogy amennyiben nem kapja meg a pénzét, akkor ő
fölfedi a gengszterek és a politikusok közötti kapcsolatokat. Na most,
tekintettel arra, hogy ebben a bűnözői körben ő volt a főpénztáros, és mint
azt már meséltem, az ő fia, Nógrádi Zsolti számolta a pénzt, biztos
tudomása volt arról, hogy ki mennyit kapott?
- Hogy történt a pénzszámolás? Nem lehetett egyszerű százmilliókkal
észrevétlenül mozogni.
- Zsoltot és brigádját az egyik ilyen szőkítő telepen a kiskunhalasi
rendőrkapitányság akciócsoportja tetten érte. Mindenkit megcsíptek, a
Zsoltot kivéve, mert ő nagyon gyorsan tudott futni, s a sötét éjszakában
valahogy meglógott. Na, a Zsolt öt éven keresztül bujkált körözés alatt.
Különböző tanyákon élt, ahová az apja, meg annak a megbízottjai hordták
neki a kaját, és ahogy azt már említettem, a Flaisz az érsekhalmi
kastélyában bújtatta.
- Hányban történt?
- 1995 végén vagy 1996 elején történhetett. Nos, a kényszerpihenő
alkalmassá tette Zsoltot, hogy ennek az olajos körnek a napi bevételét
szortírozta, számolja, amint említettem. Miután ő sehova nem mehetett a
világon, vagyis egy helyben volt kénytelen tölteni az idejét, ezért oda
szállították neki esetenként kosárszám, vagy inkább „csomagtartószám" a
pénzt, s az ő kötelessége volt ezt megszámolni, regisztrálni. Azután
kívánság szerint, hogy hova kell vinni a pénzt, az édesapja, Nógrádi
József közölte vele, hogy most ennek az úrnak holnap harmincmilliót,
annak ötvenmilliót kell csomagolni. Tehát az anyagi ügyletek döntő
hányadát Nógrádi József felügyelte, más szóval: igen pontos ismeretei
voltak.
- Ott tartottál, hogy Nógrádi József azzal fenyegetőzött, hogy kipakol.
- Így van. Tehát amikor neki konfliktusa támadt az olajmaffiával, 1998
augusztusában, akkor megjelent itt nálam a vendéglőben a kisebbik fia,
Ádám társaságában. Ádámot külön ültette egy másik asztalhoz, s ő nekem
körülbelül másfél óra leforgása alatt töviről hegyire elmesélte az egész
történetet. A hajam is égnek állt a hallottaktól, s annyit mondtam neki: „te
Jóska, ne csinálj marhaságot, ez a te életbiztosításod, ezt írd le, nagyon
részletesen és legalább négy európai fővárosban, különböző közjegyzői
irodákban helyezd el egy zárt, lepecsételt borítékban, s amennyiben veled
történik valami, ezt bontsák fel, és talán körülbelül nyomon lesznek, hogy
mi történhetett". De ez a szerencsétlen nem hallgatta meg ezt a tanácsot,
hanem továbbra is a soltvadkerti és a kiskőrösi piacon, meg kocsmákban
a haveroknak szellőztette az információkat. Fenyegetőzött, hogy majd
elmeséli, melyik politikus és melyik párt mennyi pénzt kapott.
- Mit tudsz az eltűnéséről?
- Nógrádi József 1998. október 25-én vasárnap reggel azzal ment el
otthonról, a zsebében 1000 forinttal, egy szál melegítőben, minden
igazolványát, iratát otthon hagyva, hogy újságot vásárol. Mindeközben a
kakaspörkölt, amit előkészített, főtt a gáztűzhelyen. Csak az Ádám volt
otthon. Zsolt akkor vagy Fóton, vagy Pesten - tehát másik településen -
tartózkodott. Utólag úgy rekonstruáltuk az eseményeket, hogy vélhetően
Litauszki nevű barátja, egy soltvadkerti illetőségű, szintén az
olajszőkítésben résztvevő vállalkozó csalhatta egy terepjáróba, mondván,
valakik beszélni akarnak vele. Beszállt, s aztán soha többet nem látták.
Volt olyan tanú, aki később látni vélte a falu határától két kilométerre az
országúton gyalogolni, de ez nem biztos információ, csak annyi bizonyos,
hogy ő onnan Soltvadkert főutcájáról eltűnt, s vélhetően egy terepjáróval
vitték el. Soha többet nem látták. Jóval később találták meg a holttestét
egy piltói kútban, fejében egy 9 milliméteres lyukkal, melynek a tarkóján
volt a bemenete és a szemén a kimenete.
- Azt mondták, hogy a Nógrádi Ádám volt az, aki írógéppel írt levelet
küldött a rendőrségnek.
- Nógrádi Ádám arra fizetett rá, de nagyon, hogy ő ténylegesen kapott
egy levelet, amelyben megjelölték az apja holttestének a helyét, ám ebben
a Zsoltra vonatkozóan is voltak valamilyen terhelő információk. Ezt a
levelet nem lehetett úgy „élő egyenesben" bevinni a rendőrségre, hogy a
Zsoltnak baja ne essék, ezért a levél egy részét a barátnője számítógépén
átmásolta, s azt küldte el a rendőröknek. Vélhetően, ha akkor Ádám
megtartja az eredeti levelet, a Zsolt kapott volna, mondjuk 8 hónapot,
viszont ő soha nem kerül apagyilkosság vádjával a rendőrség, ügyészség
látókörébe.
- Így ő lett az első számú gyanúsított.
- Avval vádolták Ádámot, hogy ő ölte meg az apját, s ezt arra alapozták,
hogy ő pontosan tudta, hol van a holttest. Pedig nem került elő a pisztoly,
nem került elő semmi konkrét bizonyíték. Ráadásul ez a kút olyan helyen
van, hogy 5-10 centiméter átmérőjű akác rusnyók nőnek azon a területen,
olyan 120-140 méter szélességben, pont azon a részen, ahol a közútról a
kút megközelíthető. Kocsival nem lehet behajtani. Azon a sűrűn benőtt
részen két markos embernek is nagyon nehezére esett volna a holttestet
becipelni. Gondolj bele, a kisebbik Nógrádi gyerek, az Ádám 55 kilós, a
fater meg egy 110 kilós ember volt. Hogy van ez?
- Valaki azt mondta, együtt mehettek oda a kúthoz, s ott lőtték fejbe.
- Ah, miért ment volna a Jóska a kúthoz? Mi dolga lett volna ott?
Joggingban, újsággal a kezében. Ez nem hihető...
- Miből gondolja, hogy az Ádám ártatlan?
- Hiszek az ártatlanságában, mert az Ádámot én gyerekkora óta ismerem,
persze, nem egy mintagyerek, voltak balhéi, ivászatokkal, csajozásokkal,
autó összetöréssel, egy kis marihuánával, de ezzel együtt az ő
személyisége nem alkalmas erre. Mindenesetre, azóta is előzetes
letartóztatásban van.
- Volt egy szökési kísérlete.
- Az egy érdekes szökési kísérlet volt. Még Kecskeméten történt, amikor
átvitték a rendőrségről a bíróságra. Pórázzal vezették, ami ugye egy olyan
szíj, amiben kell lennie egy acélbetétnek. A törvényszék bejáratánál
Nógrádi Ádám rántott egy nagyot ezen a szíjon, mire az elszakadt, s
Nógrádi elszaladt. Olyan 400 méter után azonban elfogták egy
kapualjban, ahová azért húzódott be, mert futás közben Kecskemét
főutcáján, a Rákóczi utcában egy férfi elgáncsolta és megsérült a lába.
Ezért a szomszédos Bocskai utcában egy kapualjba menekült. Na most
erről az Ádám annyit mesélt el nekem, hogy a pórázt a rendőrök vágták el
félig, s az egyik eljáró rendőr mondta neki, hogy most szökhetsz. Ennek
szerintem két oka lehetett. Az egyik, hogy nem volt tovább lehetőség az
őrizet meghosszabbítására, s a fogolyszökés erre jogalapot szolgáltatott. A
másik ennél keményebb feltételezés, hogy szökés közben agyonlőhették
volna, ha kijut Kecskemét forgalmas részéről.
- Miért szaladt el?
- Mert rászóltak, hogy „szökhetsz"... A gyerek nem gondolta át, hogy
„eszem ágában sincs szökni, mert ártatlan vagyok". Az Ádám olyat is
megcsinált, hogy fölgyújtotta a saját celláját, majdnem meghaltak mind a
ketten, a cellatársával együtt, mert annyira el volt keseredve.
Mindenesetre én feltétlenül hiszek az ártatlanságában.
- Mi lehetett az Ádám indítéka?
- Azt mondják, hogy összetörte az apja kocsiját, s ezért az öreg 2-3 fülest
ledurrantott neki. Meg, hogy az apja nem tűrte azt az életmódot, amit az
Ádám folytatott. Rendes kerékvágásba akarta terelni. Mert ugye a Zsolt az
apjával dolgozott együtt, még az olajozásban is részt vett, meg a szőlőben
dolgozott, de az Ádám fizikailag is gyengébb volt, meg az életfelfogása is
más volt. Nehezebben kezelhető, szeretetigényes gyerek volt. Az anyja
korán meghalt. De ebből még nem következik az apagyilkosság. A
legérdekesebb az volt, hogy amikor kivitték helyszíni szemlére az Ádámot
Soltvadkertre, s végigvezették bilincsben a város főutcáján, egyszer csak
jött egy 50 körüli hölgy. Mint később kiderült, a régi osztályfőnöke, aki
ott sírva az Ádám nyakába borult: J a j édes kisfiam, hogy vádolhatnak
meg ezek a mocskok ilyennel, hiszen te nem vagy ilyen". Majd meglátjuk
mi lesz. Az Ádám ugye évek óta letartóztatásban van, a Zsolti meg kivitte
az anyagot Strassbourgba. Talán azok segítenek valamit...
 Pórul járt kisrendőrök I.
Hordók sehonnan sehová
Egy békési kisváros egykori rendőrzászlósának történetétől 2000-ben volt
hangos a magyar sajtó. A fiatalember a rendőrségtől történő menesztése
után elvált, majd újra nősült. Újszülött gyermeke van, ezért úgy gondolja,
nem tépi fel a régi sebeket, nem vállalja a nyilvánosságot. Azt viszont
szívesen elmeséli és korabeli sajtóanyagokkal is alátámasztja, hogy 1998
december végén nagy valószínűséggel azért szüntették meg a
rendőrségnél a szolgálati viszonyát, mert pár hónappal korábban egy
árokba borult teherautó vezetőjének az igazoltatása során tett kijelentését
nyilvánosságra hozta.

Vigyázzatok, ebből kétezer liter a kapitányotoké!

S. városban 1998 szeptemberében egy ház előtt árokba csúszott

kisteherautó vezetője jogosítvány és menetlevél nélkül várta az intézkedő
rendőröket. Majd amikor kiérkeztek a járőrök, annyit mondott nekik:
„Vigyázzatok, mert ebből az olajból kétezer liter a kapitányotoké". A
szállítmány 3200 liter volt, de az olaj tulajdonjogát nem tudta igazolni a
férfi. Az egykori rendőr, aki 2000-ben az Olajbizottság vezetőjétől sem
tagadta meg a segítséget, ma már óvatosan fogalmaz, mert jogerősen
elvesztette az ellene indított pert. Egykori főnöke ugyanis rágalmazással
vádolta. A közrendőrnek nem volt akkora szerencséje, hogy mindenki egy
emberként mellé állt volna, mint kollégájának, példaképének. A volt
rendőr ugyanis nem tagadja, hogy Karancsi százados példájából gyűjtött
erőt ahhoz, hogy a nyilvánossághoz forduljon. Viszont megtanulta,
állítani csak olyan dolgot szabad a bíróság előtt, amit azonnal bizonyítani
is tud.

- A teherautó vezetője a nyilvánvaló kérdésekre ködös válaszokat adott.

Azt mondta, ő az S. határában árokba borult autóval - amely tele volt
olajjal - nem jött sehonnan, nem megy sehová, az olaj pedig az övé. Több
bámészkodó szemtanú emlékezett arra, hogy a férfi elmondta, az olajat a
románok hozták át számára. De megmondom őszintén, az olaj útját nem
vizsgálták. Azt mondták, teljesen mindegy, honnan jött, jövedéki
szempontból nincs jelentősége a származási helynek.

A Békéscsabai Vámhivatal ugyan megbírságolta az autót vezető férfit, de

miután a csekket nem fizette be, ezt a bírságot nem sikerült végrehajtani.
Büntetőeljárást pedig nem kezdeményeztek az ügyben. Pontosabban a
rendőrkapitány kezdeményezett eljárást. Igaz, nem a teherautós, hanem a
beosztottja ellen. Akit haladéktalanul feljelentett, amikor a rendőr
elmesélte, hogyan milyen ürüggyel távolította el őket a helyszínről a
főnöke.

- Az illetékes vámhivatal munkatársait kérték a helyszínre az ominózus

mondat után, miszerint ebből az olajból a főnökünk is részesedik. Minket
meg elküldtek a S.-i benzinkúthoz. Egy Gy. felől érkező, állítólagos
Wartburgra kellett várnunk, még rendszámot is adtak, s az volt az utasítás,
addig álljunk ott, amíg az autó meg nem érkezik. Igazoltatnunk kellett
volna. Mondanom sem kell, a megadott autó nem érkezett meg.

A fiatal rendőrt azonban nem hagyta nyugodni az eset, kérdezősködni

kezdett, amolyan „magánnyomozásba" fogott, hogy kiderítse, mi az igaz
abból, amit az autó vezetője mondott nekik. Az is érdekelte, a vámhivatal
később miért nem vizsgálta azt, hogy a teherautó honnan jött. A
településen olyan információkat kapott, hogy a teherautó az egyik házból
tolatott ki és tolatás közben csúszott az árokba. A házban pedig a „füles"
szerint Romániából átcsempészett üzemanyagot rejtegettek. Ezt az
információt két helyről is „megerősítették": egy vámos és egy helybéli
lakos állította ugyanazt. Az is feltűnt neki, hogy a házat nem vizsgálták át
a pénzügyőrök, sőt, még a megyei lapban nyilatkozott is az illetékesük,
hogy nem volt olyan „adat" a birtokukban, ami szükségessé tette volna,
hogy bármely ingatlant tüzetesen átvizsgáljanak. A rendőrt viszont
megdorgálták, mondván, nem volt tisztában az illetékességi szabályokkal,
hiszen egyből ismerőseit, a Gy.-i vámosokat hívta. Bennük ugyanis
megbízott. A rendőrnek az volt a benyomása, hogy a jogosítvány nélkül,
erős alvilági „hírrel" rendelkező sofőr bűncselekményt követett el. Az
illetékességen elvitatkozgató vámosok azonban tudatták: „megállapítást"
nyert, hogy a vámhivatal az áru származási helyét és eredetét a helyszínen
tisztázta. Mivel államigazgatási eljárást folytattak, ezért a törvény szavát
tekintették elsődlegesnek: vagyis az ügyfél nyilatkozatát. Az ügyfél pedig
azt mondta, az olaj az övé. „Magáénak vallotta a gázolajat, ezért vele
szemben a jövedéki eljárást kellett bevezetni" - a hivatalosság és
pontosság kedvéért. A rendőr azonban a soha meg nem érkező
Wartburgra várva megvilágosodott. Elhajtották őket is a helyszínről,
mondvacsinált ürüggyel, nehogy valami „bajt" csináljanak. Esetleg
„túlintézkedjék" magukat, vagy ilyesmi. Mert kézen fekvő lett volna a
hatósággal együtt nem működő sofőrt, mondjuk a kapitányságra bevezetni
egy kiadósabb kihallgatásra. Persze Isten mentsen attól minden kapitányt,
hogy túlbuzgó beosztottaik még a végén kiderítsenek valamit. Az ügy
gyorsan lezárult, a sofőrre mért bírság nyomát, azóta is bottal ütheti a
vámhivatal. Igaz, voltak újságírók, akik gyorsabban számolnak fejben,
mint a vámosok. Az akkori jogszabályok értelmében adócsalás miatt
mindenképpen büntetőeljárást kellett volna kezdeményezni, ha a gázolaj
értéke meghaladja az ötvenezer forintot. Persze, arról se feledkezzünk
meg, hogy az ügy időközben elévült.
 Pórul járt kisrendőrök II.
Feloszlatott alosztály
Nem véletlenül került Strassbourgba, a nemzetközi bíróság elé Tömösközi
István ügye. Az egykori rendőr törzsőrmester 1987-től 1999. november
26-ig szolgált Békéscsabán, a Megyei Rendőrfőkapitányságon. Motoros
járőr volt, ezen a napon azonban „kirúgott" rendőr lett. Igaz, a szolgálati
viszonya „közös érdekből" szűnt meg. A közös megegyezés egyetlen
szépséghibája, hogy Tömösközi főnöke, a később letartóztatott Ábrahám
Béla rendőr ezredes, a megyei főkapitány akkori közbiztonsági helyettese
mondta tollba a „lemondó sorokat". Az ügy attól lett igazán érdekes, hogy
nem akadt Magyarországon bíróság, amelyik összefüggést látott volna a
később két évig előzetesben „punnyadó", és hivatali visszaéléssel
megvádolt főnök utolsó húzásai és a jogtalan elbocsátások között. Mert
Tömő - ahogy barátai nevezik - kereste mindenütt az igazát. Mindhiába.
Aláíratták vele ugyanis azt a papírt, amelyben ő és a rendőrség „közös
megegyezéssel" elválnak egymástól. És a papír, az papír. Tömösközi azért
reménykedik, hogy nem hiába került az ügye többekével együtt
Strassbourgba.

Pisztoly a fejhez

- Mit tettél, hogy kirúgtak? - kérdezi tőle Papa.

- Onnan kezdeném, hogy volt egy intézkedésem még '99-ben, úgy
szeptember környékén. Egyedül voltam aznap motoros rendőr az egész
megyében. Éppen öltöztem át reggel hat órakor, a csizmámat csatoltam,
amikor hívtak telefonon. Az ügyeletes tiszt volt a vonal túlsó végén.
Hallottam az izgatott beszélgetést: Szegedről elloptak egy fekete golfot,
Orosházán próbálták feltartóztatni, de kibújt a rendőri intézkedés alól.
„Tömő azonnal indulj!" - hangzott a parancs.

A rendőr törzsőrmester, ahogy mondani szokták, „kilőtt" Orosháza

irányába. Az országútra kiérve azután lassított, figyelte a szembejövő
forgalmat. Emlékezete szerint még rá is gyújtott menet közben.
Körülbelül negyvennel csoroghatott a BMW-vel, amikor elhúzott mellette
egy fekete golf. Eldobta a cigit, lehúzta a sisak ellenzőjét és ráfordult.
Másfél kilométernyi üldözés után beérte a fekete autót, 140-es tempónál
mellé hajtott, s felszólította, hogy álljon félre. Miután ezzel késlekedett,
kicsit „bukócsövezett" vele, s leszorította a padkára. Ahogy leállította a
motort, már nyúlt is a pisztolyáért, mert az ügyeletes tiszt indulás előtt
közölte, hogy ketten vannak, s mivel egyszer már kibújtak az intézkedés
alól, fokozott óvatossággal kellett eljárni. Egyedül volt, hát beszólt, hogy
erősítést kér, s biztos, ami biztos a golf vezetőjének fejéhez tartotta a
pisztolyt. Úgy emlékszik, durván hat-hét percig tartott, amíg a kollégák
megérkeztek, addig fogta a pisztolyt. Nagy forgalom volt az úton, az
autósok azt hitték filmforgatás van. Sokan még integettek is.

- Nem sokkal az intézkedés után hívattak az ügyészségre - emlékezik

Tömösközi. - Azt hittem ezzel az üggyel kapcsolatban. Arra gondoltam,
feljelentettek drasztikus intézkedésért. Szóval, ebben a hiszemben
mentem be, de ott azt közölték velem, hogy hét korrupciós üggyel vagyok
meggyanúsítva. Elébem rakták a dekrétumokat. Ügyészi kihallgatás volt.
Felsorolták, hogy mivel gyanúsítanak. Nem tudtam mást mondani, csak
azt, hogy nem követtem el semmit. Ennyi volt a jegyzőkönyv.
- Akkor azt is kellett, hogy közöljék veled, kinek a feljelentése alapján
gyanúsítanak.
- Igen, Azt is közölték. Két kolléga bevallott néhány dolgot, hogy
elintéztek valakiknek valamit. Egyikőjük a kettő közül el kezdett
ködösíteni és a többi kollégáját is sározni, hogy mentse magát. Később
kiderült, hogy a felső vezetés rábeszélte őket, valljanak több kolléga ellen
is. Hát ebbe én is beleestem... Amikor szembesültem azzal, hogy
tulajdonképpen milyen bűncselekményekkel gyanúsítanak, akkor jöttem
rá, hogy itt valami nagy gáz van. Mert ezeket a dolgokat, a hivatali
visszaéléseket én nem követtem el. A gyerek, aki megvádolt, az
ügyészség előtt is a szemembe mondta a vádakat. Erre én rákérdeztem,
hogy 'valaki fizetett neki, hogy így beszéljen? Az ügyész jóváhagyta a
vallomásainkat, lezárta a jegyzőkönyvet és kész. Később, persze vitte ő is
az ügyészségre azokat a papírokat, amelyek azt bizonyították, hogy
melyik felső vezető melyik gyorshajtási ügyet kérte el tőle.

Jaj, a Ferike a főkapitány?

- És rajtad kívül hány embert vádoltak meg még ezzel az üggyel?

- Egy alosztályt szüntetett meg a Kurucz - mondja Tömösközi István.
- Emiatt az ügy miatt?
- A megyei közlekedésrendészetnek gyakorlatilag megszűnt az
alosztálya.
- Miért? Nem volt rá szükség?
- Valamit bizonyítani akartak.
- Ki volt az a Kurucz?
- Kurucz Ferenc megyei főkapitány, dandártábornok. De álljunk meg egy
pillanatra. Vannak itt olyan dolgok, amik hetvenöt évre államtitkot
képeznek.
- Arról ne beszéljünk!
- Jó. Akkor azt még elmondhatom, hogy elfogultságot jelentettem be.
Békés megye összes igazságszolgáltatási szerve ellen.
- Miért?
- Mert valaki felhívta a megyei ügyészség vezetőjét - legyen elég a
keresztneve: László - azzal az utasítással, ha Tömő nem sáros, akkor is el
kell meszelni. Amikor ez a fülembe jutott, elfogultsági indítvánnyal éltem
és a Fővárosi Ügyészséghez fordultam. Ott elfogadták a kérelmemet. És
akkor belekezdtünk nézegetni az ügyeket. Az első ügy közlekedési
szabálysértésből gyűrűzött tovább. Arról volt szó, hogy azokat a
feljelentéseket, amiket én, mint mezei járőr megtettem, „odafönt"
kivették.
- Egyértelmű. Neked, mint járőrnek nem volt jogod hozzáférni a
feljelentésekhez, ha már leadtad őket. Azt csak valamelyik parancsnokod
tehette meg - mondja Papa.

Valóban, az ügymenet úgy nézett ki, hogy a járőr kitöltötte a helyszínen a

nyilatkozatot, a jegyzőkönyveket és azt leadta a feldolgozó hivatalnak.
Igen ám, de onnan „parancsnoki hatáskörben" ki lehetett venni anyagokat.
Tömösközi emlékezete szerint volt egy érdekes eset. A Cs.-i téglagyár
igazgatója már a helyszínen felajánlott a járőrnek 10 ezer forintot. De
mégis feljelentés lett az ügyből, ám utóbb valaki ,kivette" a feljelentést.
Az ügyészségen a járőr elé tették az ügyet, mint ellene felhozott vádat.
Tömösközi azonban az ügyésznek is elmondta, hogy elküldte a
feljelentést, annak ellenére, hogy a szituáció több mint érdekes volt. Az
igazgató ugyanis győzködni próbálta őt, hogy tekintsen el a feljelentésről.
Amikor pedig a rendőr azt mondta neki, hogy „miért nálam pitizik,
Kurucz Ferenc a főkapitány?", akkor el kezdte mentegetni magát: „Jaj, a
Ferike? Akkor felejtsük el ezt az egészet". Az már igazán nem volt
meglepő ezek után, hogy amikor a törzsőrmester este ment vissza a
rendőrségre, akkor ott toporzékolt a főkapitány az ajtóban, hogy „adja át a
feljelentést!"
- Hogyan függött ez össze az olajügyekkel? - kérdezi Papa.
- Egyszerűen nem választhatóak el a dolgok egymástól. Békés megyében
csak az a szerencsétlen hülye volt feljelentve, akinek nem volt semmilyen
kapcsolata. Hiába vittük be a feljelentéseket, itt csak azzal szemben jártak
el, akinek az égvilágon semmilyen „rokona" nem volt itt helyben.
- Korrupció.
- Pontosan. Ezt a felsőbb vezetés követte el. Alapítványt hoztak létre.
Oda kellett befizetni több százezer forintot egyes embereknek, hogy el
legyen simítva az ügyük.
- Melyik alapítvány volt ez?
- A Fékút Alapítvány.
- Fékút?
- Az. A megyei felső vezetés hozta létre. Akinek gyorshajtása volt, itt
rendezte. Az ügyészségi kihallgatáson elmondtam, hogy név szerint
tudom, ki mennyit fizetett be az alapítványnak, annak érdekében, hogy a
feljelentését kivegyék. A dolog pikantériája, hogy amikor kiderültek ezek
a bűncselekmények, akkor ugyan az én ügyem már az ügyészségi szakban
megszűnt, bűncselekmény hiányában, viszont ezekkel az emberekkel
szemben semmilyen eljárás nem indult.
- A felsőbb rendőri vezetők mentettek-e meg olajbűnözőket?
- Igen. Csak példálózva tudok válaszolni. Ugye adott egy rendőri
vezetés, amelyik irreálisan meggazdagodott. Palotákban laknak.
- Mikortól volt látványos a gyarapodás?
- 93-94-től. Amikor a Ladás korszak kezdett véget érni.
- Hirtelen mindenki örökölt? Vagy vettek föl OTP hitelt?
- Ja.
- A meggazdagodás miben volt mérhető?
- Márkás autók, pazar ingatlanok, lakások. Hirtelen lezárult a „panel
program".
- Összespórolták a nyolcvanezer forintos rendőri fizetésből.
- Igen. S.-ben is körül lehet nézni. T. úr magánbirtoka, amely barátok
között is negyvenmilliót kóstol.
- Ki az a T. úr?
- Kapitány.
- Most is?
- Már nyugdíjas. Az is furcsa, hogy bennünket, tiszthelyetteseket az
ártatlanság vélelme egy percig nem illetett meg. Abban a pillanatban,
ahogy meggyanúsítottak, bűnösnek lettem bélyegezve és ki is hajítottak,
mint a macskát szarni. Tönkre tették az egzisztenciámat, egészségemet,
anyagilag lenulláztak, erkölcsileg meghurcoltak. Azokat, meg akiket
jogerősen elítéltek bűnpártolásért - mint mondjuk a Kucsera úr, aki egy
év hét hónapot kapott felfüggesztve jogerősen - azokat csúcsnyugdíjjal
hagyták elvonulni. Nem rúgták ki, és nem szorongatták meg őket.
- Olyan is volt, aki előzetesben volt és mellette a fizetését kapta, mint
rendőr.
- Igen. Dr. Berke úr. Szintén szép nyugdíjjal vonult ki a testületből. Meg
kell nézni, kik milyen beosztásban vannak a mai napig és milyen
fizetéseket kapnak a BM-től. A tiszthelyetteseket meg letarolták.
Lediktálták a lemondásomat
Lediktálták a lemondásomat

- Mondd már el barátom, hogy távolítottak el a testülettől - szól közbe

Karancsi Tibor.
- Jól van - adja meg magát Tömösközi István -, szóval visszamentem az
ügyészségre. Elmondtam, hogy amit ellenem felhoztak vádakat, azokat én
nem követtem el. Péntek délután fél kettőre érkeztem vissza Békéscsabára
Gyuláról. Az akkori parancsnokommal, dr. Kiss Istvánnal közöltem,
hogy gyanúsítottként meghallgattak. És azt is elmondtam, hogy rettenetes
idegállapotban vagyok, s ugyan fél négyig tartana a szolgálatom, de
szeretnék a túlóráimból csúsztatni. Kértem, hogy ne kelljen szolgálatba
állnom. A főnököm azt mondta, hogy természetesen ennek semmi
akadálya, maradjak nyugodtan, pihenjek. Útközben megittam négy sört,
négy felest, otthon pedig benyomtam még egy Eleniumot is.
- Eléggé elrendezted magad. Ellazultál.
- Rendesen. És péntek volt, amikor már a fű sem nő. Négy óra után
mégis megcsöngettek, hogy azonnal vonuljak be. Az ügyeletes tiszt
telefonált. Neki is őszintén elmondjam, hogy nem vagyok olyan
állapotban, hogy bármilyen szolgálati feladatra alkalmas legyek, mert
ittam. Azt válaszolta, ez nem számít, azonnal menjek. Öt órára értem be a
főkapitányságra, az elöljáróimhoz. Nekik is elmondtam, hogy nagy
mennyiségű alkoholt fogyasztottam, nem vagyok alkalmas szolgálati
feladat ellátására. Mélyen a szemembe néztek, és azt mondták, nincs
mese, itt az a helyzet, hogy le kell szerelni. Azt mondták, olyan időket
élünk - „kuruc időket" - hogy akit bűncselekmény elkövetésével
gyanúsítanak, az nem lehet rendőr. A többiek is mind aláírták a lemondó
nyilatkozatukat. Felfüggesztésről szó sem volt. Ábrahám Béla diktálta le
szó szerint a lemondásomat. Mert fogalmam sem volt, hogy kell egy ilyet
megfogalmazni.
- Ő volt, aki később előzetesben ült, viszont őt csak felfüggesztették,
nem rúgták ki.
- Igen, ő kapta a fele fizetését az államtól, míg a priccsen várta a rácsok
mögött az ítéletét.
- Te le akartál mondani?
- Akart a nyavalya. De azt a lehetőséget nem ajánlották föl, hogy addig
felfüggesztenek, amíg ki nem derül, hogy bűnös vagyok-e.
- Az nem merült föl benned, hogy nem írsz alá semmit.
- Pszichikai kényszer alatt voltam. Alkoholtól befolyásolt állapotban.
Célozgattak arra is, hogy sajtóban esetleg pellengérre állítanak,
meghurcolnak. Mondjuk, ez utólag meg is történt, annak ellenére, hogy
aláírtam a közös megegyezéssel történő lemondást. Szóval pszichikai
terrorral kényszerítettek a szolgálati viszonyom feladására. Megírtam,
aláírtam. Egyébként eszem ágában sem volt leszerelni. Sikeres voltam, jó
statisztikákkal, tizenkét éves szolgálati viszonnyal.
- Amikor ügyészségi szakaszban kiderült, hogy nem vagy bűnös, akkor
nem ajánlották, hogy rehabilitálnak, visszavesznek, és elnézésedet kérik?
- Nem. Volt viszont egy komoly beszélgetésem dr. Kurucz Ferenccel, a
főkapitánnyal. Amit le is tagadott utólag, mert az utcán történt.
- Miért? Nincs a főkapitánynak irodája?
- Van. De velem az utcán beszélgetett. A Kinizsi utcában, egy
parkolóban. Ekkor még az ügyészség nem végzett a nyomozással. De
visszajutott a kapitány fülébe, hogy elindítottam egy-két dolgot. Erre a
Kurucz igen szabadszájúan helyre tett: „Ide figyelj b... meg! Ne pattogjál!
Mert ha sáros vagy, nincs visszaút. De ha nem vagy sáros, akkor én majd
saját hatáskörben rendezem a dolgot." Ehhez képest, amikor később
vittem neki az ügyészségi papírt, hogy nem követtem el bűncselekményt,
akkor csak legyintett és azt mondta, leszarja, hogy milyen fecnit hozok
ide neki, szerinte akkor is bűnöző vagyok és kész. Utólag persze, csak azt
tudtam bizonyítani, hogy fogadott az irodájában, de azt nem, hogy ott mi
hangzott el kettőnk között. Szóval, hiába volt az ígéret, hogy ha nem
vagyok sáros, majd ő maga rendezi az ügyemet. És hiába vittem én
bármilyen papírt. Pedig utána a lemondásomat még át is minősítették
katonai bűncselekménynek az elöljárók szempontjából. A Legfőbb
Ügyészséget ez sem érdekelte. Csak az, hogy rendőri vezetőket mentsék a
mundér becsülete miatt. Pedig meg lehet nézni, hogy közülük ma már egy
sem dolgozik a rendőrségen. Viszont élvezik a nyugdíjaikat, miközben a
másik azt sem tudja, miből éljen meg.

Kuzma a lényegre tapintott

- Tömő, a lényegről nem beszélsz, arról, hogy te a Kuzma spanja voltál -

veti közbe Karancsi Tibor.
- Isten nyugosztalja. Ma sem hiszek abban, hogy öngyilkos lett. Vele
olyan viszonyban voltam, hogy személyesen kért meg, bizonyos
embereket, bűnözőket, akikről tudta, hogy nyakig az olajban vannak,
nyaggassak. Igazoltassam egy nap akár többször is. A másik parancsnok
ezzel homlokegyenest ellenkező utasítást adott: „azokat az embereket
békén kell hagyni". Az én egyszerű járőr fejemben zavar lett: mi van itt
ezen a szemétdombon - kérdezgettem magamtól. Az egyik arra kér,
nyomuljak emberek után, a másik megtiltja, hogy bizonyos emberekkel
szemben fellépjek. Utólag lett világos: Kuzma úr rátapintott a lényegre.
- A belső elhárítás mit csinált közben?
- Dénes Gábort, a belső elhárítók vezetőjét kötélen találták. Én azt
mondom, hogy meghalt. Kuzmára is azt mondom. Nem mondom, hogy
öngyilkosok lettek... És az nem furcsa, hogy amikor Kuncze úr lett a
belügyminiszter, és ő menesztette Túrós urat Pintér úrral egyetemben,
akkor már aznap este tíz órakor itt voltak a főkapitányságon és Gál László
nem győzött nekik csápolni. A kirúgott rendőröknek. Majdnem
felborítottak bennünket. Utána elindultak egy közös útra.
- Hová vezetett az a közös út?
- Gyulán kötöttek ki.
- Pintér szereti Gyulát. Szereti a gyógyfürdőket. Szerényen be is vásárolt
78 millió forintért nemrég. Egy panziót vett a Megyeház utcában. A
városban arról pletykálnak, hogy Irsai László kiskunhalasi székhelyű Bt-
je adta el neki az ingatlant. Alkudoztak rajta, aztán nyélbe ütötték az
üzletet. Az ingatlanközvetítő díját meg nem igyekeztek rendezni. Utólag
mégis hogy gondolkodsz a saját helyzetedről?
- Úgy, hogy Strassbourgban van az ügyünk. Ha akkor nem megyek be,
mert mondjuk cselekvőképtelen állapotban vagyok, akkor fegyelmit
kapok parancsmegtagadás miatt. Tehát teljesen mindegy. Bementem,
őszinte voltam az állapotommal kapcsolatban és hiába kértem őket, hogy
hagy döntsek majd másnap, tiszta fejjel, nem engedték. A Legfelsőbb
Bíróságot is megjártuk, ott is az volt az álláspont, hogy nem történt
jogsértés. Mindenki elismerte, hogy igazam van elméletileg, de
jogszabály engem nem véd egy ilyen esetben. Hol van jogállam és
jogbiztonság? Törvény előtti egyenlőség? Majd meglátjuk.
- Ha igazat adna neked valamelyik bíróság, és kimondaná, hogy a
nyilatkozat semmis, akkor mit tennél?
- Akkor visszamenőleg kérném a szolgálati idő helyreállítását és saját
jogomon el tudnék menni nyugdíjba. Jelenleg, mint rokkantnyugdíjas
tengetem az életemet. Azért küzdök, hogy fizessék ki a béremet is
visszamenőleg. És az ellenem indított sajtókampányért is feleljenek.
Lehordtak mindenféle rendőrbűnözőnek.
- Ki adta ki a sajtónak az anyagokat?
- A rendőrség legfelsőbb vezetése adta ki. Ötven évet visszamentünk a
történelemben. Ha a jogállamról gondolkodunk hangosan. De itt főleg az
volt a probléma, hogy mi ezekről a rendőri vezetőkről mindent tudtunk.
Nekik az volt az érdekük, hogy bennünket eltiporjanak.
- Hajlamod volt arra, hogy dumálj? Hogy sörözés közben szidd a
vezetőidet vagy tréfálkozz a hülyeségeiken?
- Igen. Hangot adtam a nem tetszésemnek. Főleg az volt gyakran
napirenden, hogy miért osztja az észt, aki soha életében még egy kocsmai
verekedést sem szüntetett meg, ehelyett csak a statisztikát színezgeti.
Nézzétek, mi összesen ketten voltunk járőrök a hatvanezres városban.
Röhejes volt, de éjszakánként legfeljebb 42 kilométert mehettünk, mert
abban erősek voltak, hogy a normákat meghúzzák. Pedig ez a város
eléggé elterül. Ha túlléptük a kilométer normát, letolásokat kaptunk. Este
üres tankkal vettük át az autót, s már jószerével a tankolással elment a
kilométer norma.

Én már ezek mellé nem merek beülni

- A két másik kollégáddal - akikkel közösen vittétek az ügyeteket

Strassbourgba - hogyan bántak el?
- Őket is lemondatták. Egyikünknek sem ajánlották a felfüggesztés
lehetőségét. A gyanú árnyéka elég volt, hogy le kelljen mondanunk.
- Ők sem álltak ellent?
- Nem volt erre lehetőség, olyan pszichikai nyomás alatt álltunk.
- Egyet tudni kell, a rendőrség nem civilszervezet - szól közbe nevetve
Papa.
- És a többiek, akik nem fordultak Strassbourghoz, tudtak valamit
érvényesíteni?
- Nem, ebben a megyében nem, mert itt az igazságszolgáltatás terén
olyan összefonódás van, hogy itt jogot érvényesíteni nem lehet. Ebből a
megyéből minden ügyet ki kell vinni.... Mit mondjak, tizenöt éven
keresztül egyetlen panasz sem érkezett ellenem...
- Barátkoztál te Karancsival annak idején? Nem lehet, hogy a kirúgás
mögött ezt kell keresni? - kérdezi Papa.
- Természetesen barátkoztunk. Ez is szemet szúrhatott embereknek. Az is
érdekes, hogy az események onnantól kezdve pörögtek fel, hogy Tibi ki
mert állni a nyilvánosság elé. Ő szeptember 20-án robbantott, én meg
november 26-án repültem. De mondok még egy fontos dolgot az
olajügyekkel kapcsolatban. Kuzma Mihály, az Isten nyugosztalja, ezt
mindig hozzáteszem, ha kimondom a nevét. Szóval eljutott egy olyan
szintre... de ehhez tudni kell, hogy a főkapitányságnak volt egy központi
ügyeleti gépkocsija. Tehát Kuzma megkereste a főnökömet. Ugye mi a
közlekedésrendészeti alosztály voltunk. Azt kérte szó szerint: „légy szíves
intézkedjél, mert - így mondta - én már ezekhez nem merek beülni, hogy
ti vigyetek haza mindig..." És mi vittük azon az ominózus estén is,
amikor volt nála egy diplomatatáska, s megjegyezte: „holnap az összes fej
le fog hullani, mert olyan bizonyítékom van most már mindegyik ellen..."
Másnap reggel megtörtént a tragédia....
- Azt mondják az okosok, hogy öngyilkos lett Kuzma...
- Én úgy mondom mindig, hogy meghalt...
- Hány ember előtt mondta, hogy ebben a táskában bizonyítékok vannak?
- Kettő. Mindkettő a megyei közlekedés rendészet járőre volt.
Tiszthelyettesek.
- Nyilván mindenkinek ki volt adva, hogy jelentsen a Kuzmával
kapcsolatos fejleményekről - véli Papa.
- Azért velünk járt, mert tőlünk nem szivárgott ki semmi. A mi főnökünk
olyan sokkot kapott a Kuzma halálhírére, hogy Gyulán, a pszichiátrián
kötött ki. Nagyon jó viszonyban voltak, s az is köztudott, hogy Mihály
munkáját mi nagyban segítettük. Tőlünk olyan dokumentumokhoz is
hozzájutott, hogy a felső rendőri vezetés melyik feljelentést vette ki,
mondjuk, ha valakit gyorshajtáson kaptunk, vagyis, hogy kinek tussolták
el az ügyét.
- Gyakorlatilag a város bizonyos körei sérthetetlenek voltak.
- Így valahogy. De ma is azt mondom, nem bántam meg, hogy nem
fogadtam el a színes tévét, meg nem mentem bele olyan ügyekbe, mint az
egyik kollégám, aki új autót vásárolt, s a szalonárhoz képest 600 ezer
forinttal olcsóbban jutott hozzá. Mi maximum céges pólót, golyóstollat,
baseball sapkát fogadtunk el, reklámanyagokat. Jelenleg sincs autóm,
immár '88 óta. Egy panellakásban élek - négytagú családdal. Az
ügyészség minden vád alól felmentett, az ügyem Strassbourgban van.
Arról azért gondoskodtak, hogy munkahelyet ne találjak a megyében.
- Ebben is összefonódást látsz?
- Nézd, egy rendőr napi tizenhét feljelentést tesz, ezt szorozd fel a
napokkal és az évekkel. Ugye, ebben körben voltak vállalati vezetők,
vállalkozók is. Ma nap, mint nap azzal szembesülök, hogy a cég élén,
ahová jelentkezem, olyan ember áll, akit én annak idején feljelentettem.
Ezt nem mondják meg nyíltan, hanem úgy fogalmaznak: „találtak mást".
A volt kollégáim is csak rokoni alapon tudtak elhelyezkedni. De az is
megtörtént, hogy végre elhelyezkedtem, s két hét után mondta a közvetlen
főnököm: „nyugodj meg, igazad volt az lett, amit te mondtál, utasításba
kaptam, hogy ki kell téged rúgni.." Mondom neki: „attól?" „Attól..."
- Ez diszkrimináció...
- Nézd Papa, Békés megye, Hazárd megye...
Konspirált találkozókat szerveztünk

Pszichikai nyomás alatt álltunk

 II. rész
Sándor István, alias Papa
Megaláztatás a „Markóban"

2001. március 20-án 14 órára a Pesti Központi Kerületi Bíróságra

szállították meghallgatásra Sándor István - alias Papa - „előzetest". Az
előző év október 29-e óta fogva tartott nyugalmazott rendőr alezredest a
BRFK Tolnai Lajos utcai fogdájából „rabóval" szállították a Markó utca
25. szám alá, ahol a gazdasági bejárón állt be a kocsi. Odáig csak két
rendőr kísérte. Úgy látszik az utcán ez is elegendő volt. Ellenben a
Bíróság épületében, ahol a szökésétől aligha kellett tartani, már 8-10 állig
felfegyverzett rendőr és kommandós várta. A nyomaték kedvéért a vezető
láncot is a kezére tették. Mikor kérdezte, hogy mire való ez a készültség,
azt a választ kapta egykori kollégáitól: ez a parancs. Úgy kísérték, mint
egy veszélyes bűnözőt. Ráadásul, amíg felértek a III. emeletre a 306-os
szoba elé, több tévéstáb forgatott, fotósok vakui villogtak, újságírók
kérdezgették. Akkor mondta a tévéseknek mérgében, hogy „nem engem
kellett volna ide hozni, hanem az Orbán Vikit, meg a Pintér Sanyit." De
leginkább azt furcsállotta, hogy vajon honnan volt ilyen jól informált a
sajtó? Sokat azonban nem morfondírozhatott ezen, mert az átkísérését
aláíró bíró, Grimmné dr. közölte: nincs tárgyalás. A Tolnai utcai fogdába
visszatérve azután kiverte a balhét, mire az őrség megmutatta az átkísérési
utasítást, amelynek száma B.10. B.21.310/2097/... volt. Az ex-rendőr
ebből már tudta, hogy az egész csak színjáték volt, hiszen hiányzott az
ügyszámból az évszám. Vagyis a Markó utcai cirkusz csak arra volt jó,
hogy megalázzák, a sajtó nyilvánossága előtt meghurcolják, ha már nem
tudnak vele mit kezdeni. Hogy nem tudnak, az abból is kiderült, hogy az
eset után két héttel már szabad volt...

Sándor Istvánt, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának

egykori - Papa fedőnevű - operatív tisztjét, aki kábítószer ügyekkel,
olajügyekkel, s robbantásos bűncselekmények felderítésével foglalkozott
a kilencvenes években, 2000. október 29-én tartóztatták le. Egy nappal a
tervezett parlamenti olajbizottsági meghallgatása előtt. Az Olajbizottság
elé ugyan eljutott, de csak 2000. november 7-én és persze, bilincsbe
verve. Arról már nem is beszélve, hogy mondandóját csak zárt ülésen
adhatta elő, ahová még ügyvédjét sem engedték be, mert nem írta alá a
titoktartási nyilatkozatot. A nyugalmazott rendőr alezredes ellen a
Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal folytatott vizsgálatot, s az ügy
kiemelt jellegére és bonyolultságára hivatkozva a Fővárosi Bírósághoz
nyújtották be a vádiratot. Az ügyészség Sándor István mellett Cs. Imre
rendőr alezredest, a várpalotai kapitányság egykori vezetőjét és négy civil
személyt, P. Jánost, A. M. Alit, K. Lászlót és B. Róbertet vádolta meg
még az ügyben. A vádirat hivatali visszaéléssel kapcsolatos pontja szerint
a rendőrtiszt egy rablási, emberölési ügyben akadályozta a büntetőeljárás
sikeres lefolytatását. Közreműködött abban, hogy a hatóságok ne tudják
felderíteni a bűncselekményt, terhelő bizonyítékokat tartott vissza és ezzel
jogtalan előnyt biztosított egyik vádlott társának. Korábbi sajtóhírek
szerint a vádpont M. János balatoni vállalkozó 1997-ben történt
felrobbantásával függött össze. A vesztegetéssel kapcsolatos vádpont
szerint Sándor István félmillió forintot vett át azért cserébe, hogy
meghiúsítsa egy súlyos közlekedési bűncselekménnyel gyanúsított
személy őrizetbe vételét. A hamis tanúzásra felbujtás vádpontja pedig egy
adócsalási üggyel állt összefüggésben. A nyugalmazott rendőrtiszt a
vádirat alapján, halmazati büntetésként akár 12 éves szabadságvesztéssel
is sújtható lett volna.
A több éves bírósági hercehurca végén - 2005-ben - Sándor Istvánt
minden vádpont alól felmentették. A Legfelsőbb Bíróság Papa ügyvédje,
dr. Hegedűs László felülvizsgálati kérelme alapján a jogerős, Sándor
Istvánt másodfokon egyes vádpontokban elmarasztaló ítéletet hatályon
kívül helyezte. Az ártatlanságot megállapító ítélet rendelkező részét ugyan
megkapta a jogi képviselő, ellenben az indoklással máig adósak a
„legfőbb bírák".

Szégyen és jogtalanság

Dr Hegedűs László ügyvéd több mint öt évig képviselte Sándor István

ügyeit a bíróságokon. Polgári peres ügyben kezdődött az
együttműködésük: a Zöld Újság Rt. ellen indítottak pert - alaptalan és
rágalmazó cikkek miatt. Az egyik, Sándor István által többször és nem
éppen felmagasztaló jelzőkkel illetett újságíró tollából ugyanis több olyan
cikk jelent meg, amelyet aztán a sajtó helyreigazítási perben az újság
bizonyítani nem tudott. Hegedűs doktor akkor még gondolni sem merte,
hogy a Sándor István elleni sajtóhadjárat egyszer majd büntetőügybe
torkollik. Ügyvédi pályája kimagasló szakmai teljesítményének tartja a
„Papa pert", annál is inkább, mert a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott
felülvizsgálati kérelem nyomán sikerült bizonyítaniuk Sándor István
ártatlanságát úgy, hogy a teljes anyaghoz a meghatalmazott védő sem fért
hozzá, hiszen a titkosnak minősített ügyet előle is elzárva kellett tartani.
Az ügyvéd szerint ezt a különös jogi „kanosszát" valószínűleg tanítani
kellene, mert felülvizsgálati kérelmet a magyar jogban ritkán lehet
benyújtani, hiszen rendkívüli perorvoslatnak számít. A beadvány pedig
akkor lehet sikeres, ha a jogszabálysértést a legfőbb bírói fórum
megalapozottnak találja. Sándor István ügyében tehát jogszabálysértés
történt, de hogy milyen, azt senki nem tudhatja meg, mert az ügy titkos. A
Legfelsőbb Bíróság megfellebbezhetetlen ítélete pedig immár jogerős,
viszont indoklást nem fűztek hozzá a bírák.

- Az a hír járja, hogy önt megkeresték egy politikai párttól, amikor

elvállalta Sándor István védelmét és nyomatékosították, hogy ez politikai
ügy, ne avatkozzon bele.
- Így történt - válaszol dr. Hegedűs László -, de ennek én nem
tulajdonítok jelentőséget. Valószínűleg egy elmebeteg volt, aki a hivatali
szerepét túllihegve ügyködött akkor még parlamenti képviselőként. Ma
már nem képviselő, tehát ezzel felesleges foglalkozni.
- A személye?
- Volt országgyűlési képviselő, aki a saját szerepét túldimenzionálta.
Semmilyen komoly és tényleges politikai irányból nem kerestek meg.
- 2005. december 5-én jött ki a Legfelsőbb Bíróság ítélete indoklás
nélkül.
- Jogi nonszensz. Nem tudom megkapjuk-e valaha is. Viszont a polgári
kártalanítási ügy, amelynek a Fővárosi Biróságon 2006. május 29-én volt
az első tárgyalási napja, is titkosnak lett minősítve. Ehhez is csak
rövidített ítéletet tudtunk csatolni. Ugyanúgy államtitok a polgári ügy.
Olyannyira, hogy az államot képviselő Igazságügyi Minisztérium sem
férhetett hozzá a titkosított iratokhoz, ezért a képviselője el sem jött a
tárgyalásra. Sőt, ki sem mentette magát.
- Miért ez a nagy titkosság?
- A védő ugyanezt a kérdést teszi föl. Jogászként meg tudom
magyarázni, de az ügy uraként nem tudom elfogadni. A teljes titkos
ügynek ugyanis ott kell lenni a polgári bíróság asztalán a megítéléskor. A
bíróságnak az előzetes letartóztatásnál vizsgálni kell, hogy adhatott-e okot
a sértett magatartása - polgári ügyben felperes, letartóztatásakor
gyanúsított - a letartóztatására, mert a Büntető eljárási törvényben van
egy szakasz, ami kimondja, hogy nem jár akkor kártalanítás, ha
gyanúsított magatartása alapot adhatott arra, hogy az előzetes
letartóztatást elrendeljék. Volt olyan, hogy azért nem járt a kártalanítás,
mert valaki a letartóztatása előtt öngyilkosságot próbált elkövetni. Az
alapos gyanút a magatartásával magára terelte, így később nem járt a
kártalanítás. Minden körülményt vizsgál a bíróság.
- Az alapügyben mi a helyzet a titkossággal?
- Mit gondol, miért titkosították az ügyet 85 évre?
- Ebben csatlakozom védencemnek az előadásához. A nyomozó szervek
törvénytelenségeinek az eltusolása volt a szempont. Azt el tudom
képzelni, hogy egy ügy egyes részei titkosak legyenek. Sándor István
ügyében például az, hogy kik voltak a rendőrségi besúgók, milyen titkos
szabályzatok vannak, amelyek az operatív munkát érintik. Ebben vita
sincs, hogy ezeknek az információknak titkosaknak kell lenniük. Viszont
az ombudsmani jelentés rámutatott, hogy egész ügyet titkosíttatni nem
lehet, csak egyes részeket. Ennek következtében joggal és alappal
feltételezem, hogy mégis van olyan titok az ügyben, amit én sem
ismerhetek. Mert a felsorolt két tényen kívül, tehát hogy kik a rendőrség
ügynökei és milyen operatív szabályok vannak, tessék elhinni, semmilyen
titok nincs ebben az ügyben, amit nyolcvanöt évre el kell zárni:
Nevetséges, ahogy emlékszem, még a Kennedy gyilkosságot is csak ötven
évre titkosították. Ehhez képest Sándor Papa ügyét még a gyerekeink sem
nézhetik meg. Nekem ezt senki ne mondja, hogy ez igazolható és nem
közröhej. Szégyen és jogtalanság.
- Változás viszont nem várható.
- Nem tudok mást mondani, mint idézni egy nagy elődöt: „Fél a félőktől
a bősz uralkodó, de rettegésének oka saját maga.,,
- Hitt abban, hogy nyerni tudnak?
- Első perctől. De nem titkolom, hogy a másodfokú ítélet után
megrettentem. Mert teljesen világos volt, hogy ügyfelemen fogást
keresnek. Mindenáron be akarták csukni. Azt, hogy miért, arra nem jöttem
rá. Amit pedig beszéltek, hogy egyes bűnöző csoportok befolyásolni
tudják a hatóságot, az elég szomorú lenne. Tehát én ezzel nem is
foglalkozom, mert az katasztrófa, ha ez így van. Ha ez bárkiről
bebizonyosodna, azt messzire el kell kergetni az igazságszolgáltatástól.
- És Sándor István ártatlanságáról is meg volt győződve?
- Igen, száz százalékig. Nézzék meg ezt az embert, beszéljenek vele,
nézzék meg az életkörülményeit, hogy hol, milyen házban lakik. Amikor
a polgári ügyét elvállaltam, nem gondoltam rá, hogy egyszer büntető
ügyet is a nyakába akasztanak. Bartus úr teljesen alaptalan cikkeivel
voltunk elfoglalva, Sándor István személyiségi jogait próbáltuk helyre
állítani, amikor István jelezte, hogy „dolgoznak rá". Ezt akkor még nem
tudtam elképzelni.
- Hozzáteszem, sokszor nyilatkoztam a sajtóban arról a másodfokú ítélet
után, hogy rossz a magyar büntetőeljárási szabályozás. Lehetetlen helyzet
ugyanis, hogy valakit első fokon elítélnek, másodfokon felmentettek és ne
legyen ezt követően egy általános perorvoslati szint. Mert a felülvizsgálat
az egy rendkívüli, ritka perorvoslat lehet csak. Szerencsére annyit
beszéltem már erről, hogy a büntetőeljárás mostani - 2006. július l-étől
hatályos - módosítása már tartalmazza a harmadfokú eljárást. Ami annyit
jelent, ha első fokon felmentenek valakit, másodfokon elmeszelik, akkor
alapvető, általános perorvoslati jog lesz a fellebbezés lehetősége.
- Akkor valami eredményt elértek.
- El, bár azt hiszem, lettek volna mások is, akiken a most bevezetésre
kerülő szabály segíthetett volna.
- Hogy emlékszik vissza Sándor István letartóztatására?
- Vasárnap délelőtt 11 óra körül telefonált - már nem emlékszem
pontosan, hogy ő vagy az ügyész -, hogy házkutatást tartanak nála. Éppen
ebédhez készülődtünk. Az Ügyészségi Nyomozó Hivatalba hamarabb
értem be, mint ők. Mivel elég jó sajtókapcsolataim vannak, azért ezt két
perc alatt szétkürtöltem. Már akkor azt nyilatkoztam az egyik tévé
társaságnak, hogy tudom, ez az ember ártatlan. Felelősségteljes
nyilatkozat volt, de ki mertem mondani. És azt is hozzáfűztem, hogy
ennek még komoly következménye lesz. Ezt a kijelentésemet az esti
híradóban szóról szóra be is vágták. Fenntartom ma is, amit akkor
mondtam, mert elkezdődött Sándor István kártalanítási pere, amelyben föl
fogjuk vetni a felelősség kérdését. Egyértelmű, hogy a Legfelsőbb
Bíróság jogerős ítélete után jár a kártalanítás, tehát nem az a kérdés,
hanem az, hogy mennyi?
- Sokat kérnek...
- Sokat. Precedens ítéletet kell hozniuk egy nem mindennapi ügyben. A
börtön nem tánciskola. Következménye lesz védencem jogtalan
letartóztatásának és a nyilvánosság előtti meghurcolásának.
- A bíróság megítéli, az állam kifizeti...
- Tovább fogjuk gondolni azt a dolgot is, hogy a jogtalanságban
asszisztálok, a hibás döntést hozók személyesen hogyan tehetők felelőssé
az ilyen ügyekért. Ügyészek, rendőrök, bírák. Lehet, hogy nem lenne baj,
ha mondjuk őket is zsebre menően érintene egy-egy kártalanítási ügy. Egy
ügyvéd, ha rosszul csinál egy adásvételi szerződést személyes vagyonával
is felel az okozott kárért. Egy előzetes letartóztatást helytelenül
kezdeményező ügyésznek miért nincs mögöttes, polgári jogi felelőssége?
Szót fogunk erről ejteni szakmai fórumokon, lesz még folytatás!
- Nem sokan fogják emiatt szeretni.
- Nem baj. Nincs mitől tartanom. Úgy vagyok ezzel, mint a gorbacsovi
szesztilalom idején született vicc hősei. Isszák bőszen a vodkát, majd az
egyik megszólal: „Te, igyekezz, gyorsan igyál, mert még észrevesznek
minket és elvisznek! " A másik unottan legyint: „Innen? Hova?"

Bizottsági meghívó a fogdába

- Az egész kálváriám ott kezdődött - meséli Papa -, hogy kaptam egy

meghívót a parlamenti Olajbizottsághoz. Ugyan osszam már meg velük,
mit tudok az olajjal kapcsolatos visszaélésekről és egyebekről. Mielőtt
elmentem volna, vesztemre kapcsolatba léptem Pallag László bizottsági
elnökkel. Elmondtam neki, hogy miben tudnék segíteni az eredményes
felderítés érdekében. Pallag környezetében több olyan személyt is láttam,
akitől óva intettem őt. Mondván, nem lesz ez jó, mert nem tartom
„frankónak" ezeket az embereket. Ilyen volt például Bartus László
újságíró, akiről tudtam, hogy az alvilágnak dolgozik. Egészen pontosan a
„kecskeméti maffiaperben" elhíresült, (és e sorok írásakor is előzetes
letartóztatásban lévő - a szerk.) Radnaiéknak. Szó szerint. Meg volt még
ott egy pár ember. Ennek ellenére azt mondtam neki, rendben uram, tegye
lehetővé, hogy bekerüljek az Olajbizottságba, hogy tanácsadóként
segítsem a munkáját. Ez ellen minden parlamenti párt tűzzel-vassal
tiltakozott. Hogy én ne legyek tanácsadója a Pallagnak. Ide tartozik, hogy
az Olajbizottság megalakulása előtt találkoztam két prominens
képviselővel. Jelenleg is azok. Az egyik miniszter. Ők kértek, mondjak
már valamit, hogyan látom, melyik párt, mennyire érintett az
olajtörténetben? Őszintén elmondtam nekik, hogy az ő pártjuk is nyakig
benne van, és ha a parlamenti Olajbizottság összeül, akkor nagy esély van
arra, hogy prominens képviselők a palettára kerülnek. Ettől kezdve ez a
két úr elkövetett mindent, hogy én Pallag közelébe se kerüljek. Majd
magas rendőri vezetőkkel is tárgyalgattam ebben az ügyben. Ugyanis
ekkor már nyugdíjas voltam. Majd arra is visszatérek, miért lettem
nyugdíjas. A megjelenésem előtt pár héttel többször találkoztam egy
magas rangú rendőri vezetővel, aki arra próbált rávenni, ne menjek el az
olajbizottsági meghallgatásra. Ő már előbb tudta, mint én, hogy meg
fognak hívni. A bizottság titkárnője ugyanis az ellenlábasok embere volt.
Nevesíthetném, de nem nevesítem. Minden információt kivitt a
Bizottságról az ellenlábasoknak.
- Kik azok az „ellenlábasok"? Bizonyos pártra gondol? Vagy
érdekcsoportra?
- Nem így fogalmaznék. Inkább úgy, hogy 2000-ben, amikor az
Olajbizottság felállt, az Olajbizottság titkárnője kivitte a híreket azoknak
az embereknek, akik érintettek voltak az ügyekben. Így értem az
ellenlábasokat. A lényeg az, hogy október hónapban felgyorsultak az
események. Mondom, próbáltak lebeszélni arról, hogy elmenjek a
meghallgatásra. Illetőleg arra próbáltak rábírni, hogy ha el is mennék, ne
beszéljek a FIDESZ-ről, a kisgazdákról, meg a többiről. Ez a bizonyos
ember, a rendőrtiszt, akivel többször találkoztam, egy még nagyobb
ember képviseletében járt el mindig. Én viszont kitartottam amellett, hogy
ha elmegyek, akkor kipakolok. Az az ember, aki köztem meg a „nagy
ember" között volt, az tudta, hogy mennyit tudok. Az őrizetbe vételem
előtt - ami vasárnap történt - szombati napon fél tizenkettőkor még
telefonon felhívott és megkérdezte: hogy döntöttem. A háttérből
hallottam, többen vannak a telefon túlsó végén, többen várják a válaszom.
Ekkor elmondtam, a döntésem végleges és visszavonhatatlan. Elmegyek a
bizottság elé hétfőn, és mindenkiről kipakolok mindent. Ez október 28-án
volt, 2000-ben. A rendőrtiszt egy tábornok volt. Másnap, vagyis vasárnap
reggel nyolc órakor négy vagy öt kocsival a kommandósok és az
Ügyészségi Nyomozóhivatal megjelent a lakásom előtt. Szerencsére nem
tiportak le a földre. A kommandósok normálisak voltak. Az ügyészségi
alkalmazottak - egy nő meg egy férfi - már nem annyira. Jöttek és
tudatták velem, hogy házkutatást akarnak tartani. Azt kérdeztem tőlük,
milyen alapon? Azt is mondtam, tessék kérem felvilágosítani, milyen
bűncselekménnyel gyanúsítanak. Tessék azt is megmondani, mit
keresnek, hátha tudok segíteni. Próbáltam belőlük kiszedni, mi a frászt
keresnek nálam vasárnap reggel. Nem tudták megmondani, fogalmuk sem
volt. Na, a lényeg az, kínlódtak két-három óra hosszat, de nem találtak
semmit. Majd azt mondta nekem az eljárást vezető ügyészségi nyomozó
hölgy - aki elég gusztustalan volt és ezt többször tudtára is adtam -, hogy
velük kell mennem. Nem vitás, ezt gondoltam mindjárt, amikor a
kommandósokat megláttam. Azért jöttek, hogy engem elvigyenek.
Közben odavetették, nem lenne baj, ha hoznék magammal egy kis
tisztasági csomagot. Annyi gerinc, illetve becsület nem volt bennük, mint
eljáróknak, hogy elmondják szemtől szembe, engem őrizetbe fognak
venni, erre készüljek. Köntörfalaztak, meg hazudoztak. Állítom, fogalmuk
nem volt, mit akarnak velem. Elvittek. Egy semmitmondó meghallgatásra.
Másnap, vagyis hétfőn kellett volna az Olajbizottság elé mennem délelőtt
tíz órára, meghallgatásra. Természetesen nem mehettem. Addigra már
letartóztattak. Szinte a teljes büntető törvénykönyvet kimerítették az
ellenem felhozott vádakban. Semmire nem adtak magyarázatot vagy
tájékoztatást, hogy mi miért történik. Csak úgy. És kész.
Azért a vádiratban szerepeltek konkrét dolgok.
- Persze. Amit a sajtóban is megírtak. Bűnpártolás, kötelességszegés,
folytatólagosan elkövetett vesztegetés, felbujtás. Szóval ilyen
nyalánkságok.
 2004-ben sikerült is a megvádolástól az első fokú ítéletig eljutni. Tessék
kérem olvasni!

IDÉZET a Fővárosi Bíróság ítéletéből:

Az I. fokú ítélet rendelkező részének Sándor István I. r. vádlottra

vonatkozó kivonata!

A Fővárosi Bíróság Budapesten 2003. július 1., október 2., és november

20. napján, 2004. január 26. és február 2. napján megtartott zárt és
folytatólagos tárgyaláson meghozta a következő

ÍTÉLETET

A 2000. október 31. napjától 2001. április 12. napjáig előzetes

fogvatartásban volt, azóta szabadon lévő:
SÁNDOR ISTVÁN I. r. vádlottat, aki 1948. november 6-án Lónyán
született, anyja neve: Baráté Erzsébet, Gödöllő, Fenyvesi Nagy út 51/A
szám alatti lakos - az ellene
2 rendbeli hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette,
1 rendbeli vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel,
folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntette,
1 rendbeli felbujtóként elkövetett hamis tanúzás bűntette,
1 rendbeli vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés
bűntette miatt emelt vád alól

felmenti.

Budapest, 2004. évi február hó 2. napján

dr. Pásztor Imréné dr. Diós Erzsébet Gróf Csongor Csaba

ülnök a tanács elnöke ülnök
Hamis tanúkat kerestek
- Tehát, ahogy látja a Btk-t kimerítve - mutatja az első fokú ítéletet Papa,
majd folytatja - gyakorlatilag 165 napig tartottak fogva.
- Kihallgatták közben?
- Háromszor. Teljesen semmitmondóak voltak ezek a meghallgatások. Az
ellenem felhozott vádakkal olyan formában, mint engem, bárkit meg lehet
gyanúsítani, aki olyan munkakörben dolgozik, mint amilyenben én
dolgoztam, hiszen operatív tiszt voltam, aki beépült az alvilágba. Érdekes
módon 165 nap után jött egy váratlan fordulat, hogy hopp, most
kiengednek.
- Előzmények nélkül?
- Igen. Mert akkorra kikristályosodott előttük, hogy az általuk
beszervezett hamis tanúk nem igazán működnek velük együtt. Mert a
tanúk megváltoztatták a vallomásaikat. Nekem az a véleményem - ennek
a sajtóban is helyt adtam hogy felkészítették a más bűncselekmények
miatt börtönben lévő embereket, és ígéretekkel kecsegtették őket, hogy
valljanak ellenem. De ez nem állta ki az idő próbáját. Ugyanis azokat az
embereket is becsapták, akiket beszerveztek. Akkor ők elgondolkodtak,
hogy miért tanúskodnának ellenem vagy miért írnának alá bármit is.
Ebben az egészben a legszomorúbb, hogy az ellenem folyó aknamunkát
bizonyos politikai körökön túl az alvilág kiemelkedő emberei, mondhatni
prominensei is segítették és irányították. Erről beszámolt nekem az egyik
emberke, hogy az alvilág egyik prominens vezetője azzal bízta meg,
gyűjtsön ellenem - akár még hamis - bizonyítékokat is, szerezzen
embereket, akik rám terhelő vallomásokat tesznek... Szóval ez az ember
Radnai Lászlótól - hadd mondjam már ki a nevét, mert a bögyömben van
-, anno Conti Car-os vezetőtől kapott egy telefonszámot, amit föl kellett
hívnia. Ez a telefonszám tehát az Ügyészségi Nyomozóhivatalban
csöngött. Ide később el kellett mennie. Ott elirányították, elküldték ahhoz
az emberhez, akinél az ügy volt.

Részlet Radnai megbízottjának visszaemlékezéséből:

- A Radnai elhívott egy találkára és megkért, hogy menjek oda Papához

és mondjam meg, hogy ne beszéljen semmiről, ha meg kell nyilatkozni.
Mert különben le lesz tartóztatva. Hát ugye én elmentem, beszéltünk és
akkor Papa azt mondta, hogy nem érdekli, mit mondanak, hagyják békén.
Ez után ezt az újságban is lenyilatkozta. És akkor letartóztatták. Azt
 hiszem, először letartóztatták a P.-t, és az ő letartóztatása után két héttel
hívtak engem, hogy beszélni akarnak velem. És ott a Radnai, meg a Zsiga
(Csüllög Zsigmond - a sorok írásakor szintén a „kecskeméti
maffiaperben" megvádolt személy, jelenleg a másodfokú ítéletre várva
előzetes letartóztatásban.) jött ki a kapun, azon az utcán ahol
találkoztunk, és mondta a Zsiga, hogy másnap engem is le fognak
tartóztatni. De a Radnai azt mondta, hogy ad egy számot, hogy igen, igen,
azonnal hívjam föl azt a számot és menjek be az Ügyészségi
Nyomozóhivatalhoz. És akkor fölhívtam azt a számot. Már nem emlékszem
rá, hogy milyen szám volt. A lényeg az, hogy felhívtam azt a számot és
bejelentkeztem, hogy én vagyok, és kérdeztem, mikorra menjek? Már
valószínűleg várták a hívást és tudtak rólam, mert nem kérdezték, milyen
ügyben, hanem rögtön azt mondták, hogy holnap reggel kilenc órára.
Nem tudom ki volt a vonal másik végén. Bementem a megadott időpontra,
reggel kilenc órára, és felmentem az első emeletre. Miért az első
emeletre? Mert a portáról odaküldtek. Az első emeletre. Megmondtam a
nevem, a portás felvette a telefont, valakit felhívott ott és mondta, hogy ki
van itt. Mondtam, hogy kilenc órára voltam hívatva. Mondták, jó, letette a
telefont és mondta, hogy az első emeletre menjek föl. Bementem egy
irodába. Kábé egy perc múlva jött egy fiatal hölgy és egy fiatal ember. Ők
hallgattak ki. A nevükre már nem emlékszem.
- És miről hallgatták ki Önt?
- A Papáról...
- Mit kérdeztek?
- Több ügyről is kérdeztek, de leginkább az érdekelte őket, hogy adtam-e
neki valaha is pénzt? Mondtam, hogy nem adtam neki soha pénzt.
- Nem mondták, hogy ezt miért kérdezik? Nem mondták Önnek, hogy
ellene egy eljárás van folyamatban és azért kérdezik?
- De, közölték, hogy ő ellene egy eljárás van folyamatban.
- Megvesztegetés, ilyesmi...
- Nem tudom pontosan.
- Miután kijött a nyomozó hivatalból mi történt?
- Ahogy kijöttem, a Radnai azonnal hívott telefonon, s mondta, hogy ez
elég karcsú vallomás volt. Hogy ezt ő hogyan, miért és milyen okból tudta
meg pár perc alatt, azt én nem tudom.
- Ezek után Önt letartóztatták?
- Ebben az ügyben nem tartóztattak le.
- Mert ez volt ugye a kiinduló pont, hogy Önt letartóztatják, ha nem hívja
föl ezt a számot. Ezek szerint megúszta.
- Hát, ha tényleg igaz volt, hogy le akarnak tartóztatni, akkor
megúsztam. De hát ezt a Radnaiék mondták nekem. Ezt lehet úgy is
gondolni, hogy ők mindenféleképpen azt akarták, hogy menjek be,
próbáltak belőlem esetleg kihúzni valamit, ami Papára terhelő lehet. Ezt
azért velem nem közölték ott, ahol voltam, hogy „kérem uram, mi le
akarjuk tartóztatni, de azért mert bejött, most nem tartóztatjuk le. "
- Radnainak milyen érdeke fűződött ahhoz, hogy Ön terhelő vallomást
tegyen a Papára ?
- Ha logikusan összerakjuk a folyamatot, csak ebből a kevésből is, amit itt
elmondtam, akkor ugye egyszer üzent, hogy maradjon nyugodtan, és ne
beszéljen semmiről, mert különben letartóztatják, de ő ezt nagydobra
verte - ami nekem egy kicsit rosszul is jött akkor, és kérdeztem is Papától,
hogy miért kellett nyilatkoznia. Természetesen azért, mert hát ez... egy
bosszú volt akkor. Mert a Papa letartóztatása tényleg létrejött, amit
Radnai már megjósolt előtte, mit tudom én iksz hónappal. Hogy ezt hogy
vitelezte ki, arra én hadd ne tegyek olyan kijelentéseket, amit nem tudok
konkrétan. A lényeg az, hogy amit ő előtte iksz hónappal elmondott, az
úgy lett.
- Mi állt annak az ügynek a hátterében, amiről a Radnai azt gondolta,
hogy ha arról a Papa beszél, az neki esetleg nem lesz jó? Miért kellett
fenyegetőznie?
- Hát, mint tudjuk, a Papa a KBI-nál dolgozott, amikor kirobbant a
Conti-Car-ügy. Nagy valószínűséggel az állhatott az ügy hátterében, hogy
ő erről az ügyről ne beszéljen senkinek sehol.

Menekül a múltja elől, vagy az alvilág küldte?

- Visszatérve az ellenem folytatott nyomozásra megjegyzem - folytatja

Papa -, hogy korábban Bódis nyomozott több ügyben. Én még akkor,
amikor nem folyt ellenem semmilyen eljárás, írtam a Fővárosi
Főügyésznek egy levelet, amelyben leírtam, mi a tapasztalatom.
- Akkor még Bócz úr volt a főügyész.
- Igen, ő normálisan állt még a dolgokhoz. Válaszolt is, hogy jók a
sejtéseim, rossz színben vagyok feltüntetve, levizsgálták az ügyet.
Magyarán: Bódis úrral nekem voltak személyes konfliktusaim.
- Mikor?
- Amikor még nem volt nyomozó, hanem a „másik" oldalon állt. Abban
az időben én tettem róla egy-két jelentést. Meg is lepődtem, amikor
megláttam a nyomozóhivatalban. Nem tudtam, most menekül a múltja
elől, vagy az alvilág küldte. Ebből ügy is lett, mert ezt én elmondtam az
Olajbizottság előtt. Engem a Bódis úr fel is jelentett, annak rendje és
módja szerint, hamis vád miatt, amikor fogva voltam. Az eljárás során
megállapították, nem bizonyítható az, hogy én hamisan vádoltam. De az
sem bizonyítható kétséget kizáró módon, hogy Bódis József nem követte
el azt a cselekményt, amivel én vádoltam.
- Mivel vádolta?
- Azzal, hogy megzsaroltak embereket. Én azt kértem, ezt az embert és
még egy-két kollégáját zárják ki az ellenem folyó nyomozásból. Nem
tették meg. A Fővárosi Főügyészségtől Nyilasi Gyula visszaírt, hogy
megkérdezték az említett urakat, és ők azt mondták, nem elfogultak velem
szemben. Bravó! Így kell eljárni! Bódis úr egyébként Bartus László
újságíróval együttműködött, amikor megírták ellenem a Maffiaregény
című művet. Szóval a kör bezárult.
- Ezt határozottan állítja? Miért ilyen biztos a dolgában?
- Mert van nálam egy iratcsomag, ami a Bódis úr feljelentése alapján be
lett szerezve. Egy Kai Ralf Wolf nevű állampolgártól, aki nyilatkozik a
német rendőrségnek - akit a nyomozóhivatal megkeresett - hogy igen,
Bódis úr járt nála Németországban egy újságíróval és egy készülő
könyvhöz gyűjtöttek anyagot. Az a könyv azóta már kiadásra is került. Ez
volt Bartusnak a „Maffiaregény"-e. Radnai László és társai szponzorálták
pénzzel és látták el információval. Amit ők mondtak, azt kellett leírnia. Ez
az ember tehát jelenleg is ott van az Ügyészségi Nyomozóhivatalban,
mint ügyészségi nyomozó. Nem értem... Nagyon sajnálom, hogy
titkosíttatták az ügyet 85 évre.
- Nem beszélhet.
- Pedig nagyon szeretnék. Ha beszélnék, saját magamnak állítanék
korpuszt. Úgyhogy egyelőre annak örülök, hogy a felhozott vádak mind
alaptalanok és koholmányok voltak. Nem dugom a fejemet a hurokba.

Pforzheimi közjáték

Kai Ralf Wolf (Koppitz) 1963. július 2-án született Pforzheimben.

Foglalkozása önálló üzletember. Családi állapota nős. 75180 Pforzheim
August-Bebel Strasse 31. szám alatti lakos, a pforzheimi bűnügyi
felügyelőségen tett vallomást 2002. június 20-án. A tanúkihallgatás
kezdete 9 óra 10 perc. Dentler bűnügyi főfelügyelő a kioktatási
nyilatkozatban Kai Ralf Wolf figyelmét felhívta a hamis tanúzás
lehetséges következményeire, mégpedig a magyar Büntetőeljárásról szóló,
1973. évi I. törvény 63. szakasz második bekezdésének megfelelően.
Majd felhívták figyelmét a tanúvallomás megtagadásának lehetőségeire is.
Kai Ralf Wolf tanúvallomásának beszerzésére dr. Bódis József, a
Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal alkalmazottjának feljelentése
miatt volt szükség, amit Sándor István ellen tett. A hamis vád bűntette
miatt indult nyomozás során, jogsegély útján szerezték be Wolf úr
nyilatkozatát. A nyomozást a Nógrád Megyei Ügyészségi Nyomozó
Hivatal (tekintettel arra, hogy Sándor István elfogultságot jelentett be az
egyébként illetékes Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal ellen, melynek
a feljelentő a mai napig munkatársa) folytatta le, majd bizonyítottság
hiányában a nyomozást megszüntették. Dr. Bódis József a nyomozás
megszüntetése miatt panasszal élt.

Az ügy előzményeihez tartozik, hogy Kai Ralf Wolfot és élettársát valaki

megzsarolta még a kilencvenes évek közepén. Az ORFK a német
üzletember feljelentése alapján akkor nyomozást indított, amelyet
azonban 2002. májusában megszüntetett. Sándor István - aki Kai Ralf
Wolfot operatív munkáján keresztül jól ismerte - azt állította, tudomása
van arról, a zsaroló és fenyegető dr. Bódis József volt, aki akkor még nem
a nyomozó hivatal kötelékében dolgozott. Erre a kijelentésre indította
hamis vád bűntette miatt dr. Bódis József az említett eljárást. Az eljárás
lefolytatására rendelt salgótarjáni Városi Ügyészség határozatának
indoklási részében olvasható, hogy bizonyos B. Tibor tanúvallomásában
elmondta: 1996-ban vagy 1997-ben az M3-as autópályán, a Western
sörözőben jelen volt egy találkozón, amely Pálocska János közvetítésével
jött létre Sándor István és Kai Ralf Wolf között. Ezen a találkozón
hangzott el először a „Bódis" név, mégpedig oly módon, hogy Wolf azt
állította róla Sándor Istvánnak, hogy vitája van vele. Elhangzott valamely
fenyegetésre utalás is, amellyel kapcsolatban azt tanácsolta Sándor István
Kai Rai Wolfnak, hogy ügyvédjével keresse fel a rendőrséget és tegyen
feljelentést. Egy másik tanú, bizonyos J. Roland állítása szerint Kai Ralf
Wolf egy ügyvédnő irodájában arról panaszkodott Pálocska Jánosnak,
hogy a sérelmére elkövetett zsarolás mögött a gyanúja szerint Bódis
állhat. A pforzheimi bűnügyi felügyelőség kérdései tehát elsősorban
annak tisztázására irányultak, hogy Kai Ralf Wolf ismeri-e dr. Bódis
Józsefet, a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal aktív munkatársát,
illetve vele találkozott-e?

Részletek a pforzheimi jegyzőkönyvből

A nyomozó kérdése: - Mikor, hol és milyen körülmények között találkozott

utoljára dr. Bódis Józseffel?

Kai Ralf Wolf válasza: - Dr. Bódis Józsefet legutóbb 2000-ben láttam. A
nyári hónapokban történt, amikor engem dr. Bódis József itt
Németországban felkeresett. Ő akkor engem egy férfi személlyel együtt
keresett fel, aki Magyarországon, mint újságíró tevékenykedett. Az ok az
volt, hogy információkhoz jussanak az akkori eseményekről, hogy
Magyarországon erről könyvet adjanak ki. Ez a könyv közben már
megjelent és a piacon van.
A kimerítő vallomásban szó van még Kai Ralf Wolf és dr. Bódis József
egyébként baráti kapcsolatáról.

A nyomozó kérdése: - Milyen volt és milyen a jelenlegi kapcsolata dr.

Bódis Józseffel?

Kai Ralf Wolf válasza: - Mint már említettem, ebből az eredetileg üzleti
kapcsolatból barátság fejlődött ki. Még ma is baráti kapcsolat áll fenn dr.
Bódis Józseffel.

Kai Ralf Wolf teljes bizonyossággal állította: őt Bódis József nem

fenyegette és erőszakkal sem vett el tőle semmit. Arról a hangfelvételről
pedig, amit egy budapesti ügyvédnő irodájában készítettek, nem tud. Ezen
a hangfelvételen állítólag arról beszél, hogy őt Bódis megfenyegette,
erőszak, illetve fenyegetés alkalmazásával tőle értéktárgyakat vett el és ily
módon akadályozta az üzleti tevékenységében. Sándor „Papát" 1995-ben
ismerte meg, mégpedig Győr közelében egy autópálya melletti
vendéglőben - taglalja a vallomás.

A nyomozást 2002. szeptember 26-án megszüntető Nógrád Megyei

Ügyészségi Nyomozó Hivatal a határozat indoklásában azt írja: dr. Bódis
József a feljelentéshez csatolta Kai Ralf Wolf németországi lakhelyén
2000. november 27-én, közjegyző előtt tett nyilatkozatát. Ebben egyebek
mellett az üzletember úgy nyilatkozott, hogy: „Sándor Istvánt, akit
Papának hívnak, valamint Pálocska János nevű személyt nem ismeri,
ezekkel a személyekkel ő soha, sehol nem találkozott (...)".

A közjegyzői nyilatkozatok röpködésével kapcsolatban tanulságos

történet, amit az Energol-ügyben érintett egyik személy családtagja
mesélt. Mint mondta, náluk még a gyerekjátékok hasa is ki van tömve
nyilatkozatokkal és hangkazettákkal - rosszabb időkre, amikor éppen azt
kell előrántani. Amikor ezt a Fővárosi Nyomozóhivatalban egy ügy
nyomozása során megemlítette, akkor az eljáró nyomozó azt mondta, ne
beszéljen a levegőbe, hozzon be olyan gyerekjátékot, ami ki van bélelve.
Az asszony hazament és megkereste a polcon azt a mókust, amelyiknek a
hasába jókora öltésekkel volt bevarrva egy hangkazetta és egy közjegyzői
nyilatkozat arról, hogy XY nem fenyegette, nem kényszerítette Z-t, illetve
XY nem követte el azt a bűncselekményt, amit Z korábban a rendőrségi
jegyzőkönyvben taglalt, mert éppen hogy azt a vallomást tette félelmében.
Mit lehet erről mondani? Jól kerestek a közjegyzők a kilencvenes
években.
A Nógrád Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal említett, nyomozást
megszüntető határozatának indoklási része azt is megállapítja, hogy a
„beszerzett bizonyítékok értékeléséből az a következtetés vonható le, hogy
a terhelő tényállítás aggályos, ebből pedig az következik, hogy nem lehet
bizonyítani a terhelő állítás valóság tartalmát.
Mindezekből következőleg nem lehet bizonyítani azt, hogy Sándor István
objektíve valótlan tényt állított, amikor dr. Bódis Józsefről azt állította,
hogy Kai Ralf Wolf sérelmére bűncselekményeket követett el. "

2002. szeptember 11-én Sándor István levelet írt a Központi Ügyészségi

Nyomozó Hivatalnak, mégpedig dr. Falvai Zsolt ügyésznek.
„ (...) A tanúkihallgatási jegyzőkönyv adatai szerint dr. Bódis
Németországban járt. Egy újságíróval anyagot gyűjtöttek egy könyvhöz
(Maffiaregény). Megállapítottam, hogy az újságíró azonos Bartus László
személyével. Tudomásom szerint a fentieken írt ügyszám alatt
államtitoksértés miatt folyik a nyomozás, pontosan a „Maffiaregény"
miatt. Nem akarom ragozni a dolgokat, mert fölösleges. Csupán arra
szeretnék választ kapni, hogy dr. Bódis, aki ellenem nyomozott (más
ügyekben - a szerk.) hosszú időn keresztül jogsértően, milyen célból és
kinek a megbízása alapján jár azzal az újságíróval, aki már a könyvet
megelőzően is sorozatban közölt lejárató cikkeket rólam, amihez az
adatokat pont egy bizonyos hivatalhoz tartozó személyek adták Bartusnak,
amiknek valóságtartalma soha nem volt.
Meg kell jegyeznem, hogy Kai (Ralf Wolf - a szerk.) valójában
Magyarországon is büntetőeljárás hatálya alatt álló személy, de
Ausztriában is nemzetközi elfogató parancs van ellene kiadva, nem tudom,
összeegyeztethető-e az ügyészi beosztással ez a magatartás. „

Dr. Bódis József nem késlekedett a Nógrád Megyei Ügyészségi Nyomozó

Hivatal nyomozást megszüntető határozata ellen panaszt tenni. A
Salgótarjáni Városi Ügyészség B.1098/2001 számú határozatának
indoklásában több csavar is található, mely talán tükrözi: nincs olyan
bizonyíték, amelyet ne lehetne cáfolni. A jogszabályok fura
értelmezésére igaz a szólás: , , A k k o r volt boldog a haza, amikor egy ujjnyi
volt a Corpus juris, de most már szekéren kell hordani." Sokra megyünk
vele a jogállamban! Dr. Bódis József panaszának a városi ügyészség
részben helyt adott. A panasz nyomán a megszüntető határozat érdemi
részét helyben hagyta, vagyis a nyomozást Sándor István ellen
ténylegesen megszüntette. Az indoklási részét pedig megváltoztatta,
mégpedig az alábbiak szerint: „(...) ezen túlmenően kiegészítem a
határozat indoklási tényállási részét azzal is, hogy Sándor István azon
védekezését, mely szerint a büntető eljárást eredményező tényállításait és
dr. Bódis Józseffel kapcsolatos információit közvetlenül Kai Ralf Wolftól
kapta, Pálocska János tanúvallomásán túl, részben B. Tibor
tanúvallomása is alátámasztotta. Az pedig, hogy Kai Ralf Wolf - egy
bizonyos pontosan meg nem határozható időpontban - a sérelmére
elkövetett bűncselekmények mögött dr. Bódis Józsefet sejtette, J. Roland
tanúvallomása is alátámasztotta. (...) A rendkívül széleskörűen
lefolytatott és hiánytalan nyomozás ellenére sem állapítható meg ugyanis,
hogy Kai Ralf Wolf és élettársa sérelmére követtek-e el olyan
bűncselekményt, melyet Sándor István a hatóságok előtt állított. A Győr-
Moson-Sopron Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal, illetve az ORFK
nyomozásának iratai nem tartalmaznak azonban adatot arra nézve, hogy
Kai Ralf Wolf, illetve élettársa sérelmére a Sándor István által említett
zsarolást vagy más bűncselekményt dr. Bódis József követte volna el.
Ebből következően Sándor István ezen tényállítása objektíve valótlan volt.
Sándor István gyanúsított azonban mind az Országgyűlés Olajbizottsága,
mind pedig a Legfőbb Ügyészség és az Ügyészségi Nyomozó Hivatalok
előtt konkrétan megjelölte, hogy tényállításait milyen információból
szerezte. Nevezetesen azt állította, hogy az általa közöltekről közvetlenül
Kai Ralf Wolftól szerzett tudomást, mivel azt a nevezett 1996-ban vagy
1997-ben a 3. számú autópálya mellett lévő Western sörözőben közölte
vele.
Ebből következik, hogy Sándor István terhére a hamis vád bűntettét csak
abban az esetben lehetne megállapítani, ha kétséget kizáróan hamis lenne
azon állítása, miszerint állításait Kai Ralf Wolftól az általa megjelölt
körülmények között szerezte.
Sándor István védekezését a nyomozás során azonban nem sikerült
megcáfolni. (...) Tekintettel arra, hogy a nyomozás során a gyanúsított
védekezését megcáfolni nem sikerült, - mivel nem nyert bizonyítást, hogy
Sándor István, Kai Ralf Wolftól, dr. Bódis Józsefre nézve terhelő
információkat nem kapott -, így helytállóan járt el a nyomozó hatóság,
amikor Sándor Istvánnal szemben büntető eljárást eredményező hamis
vád büntette miatt indított nyomozást bizonyítottság hiányában
megszüntette.
Mivel az ügyben a további nyomozati cselekménytől sem várható
eredmény, dr. Bódis József azon panaszát, melyben Sándor Istvánnal
szemben az eljárás folytatásának az elrendelését és vele szemben
vádemelést kért - mint alaptalant elutasítom. (...) "
A határozat kelt: 2002. november hó 28. napján. Akár a formális logika
diadalának is tekinthetjük a határozatot, hiszen a „tagadás tagadásaként"
jutottak az eljárók egy igaz állításhoz. A formális logika továbbá abban is
érvényesült, hogy az így kapott állítás valóságtartalma mellékes volt,
csupán az elméletileg bizonyítható igaz vagy hamis voltát vizsgálták.
Gyakorlatilag az eljárás során a szembenálló felek állításai kioltották
egymást, attól függetlenül, hogy az eredeti állítások hamisak, vagy igazak
voltak.
Az viszont tény, az ügyészségtől és a nyomozóhatóságoktól információk,
mint egy huzatos házból a tollpihe, ki-beszállnak. A munkánk
megkezdésekor leültünk pár emberrel, akik a kilencvenes években -
finoman szólva - reprezentálták magukat a nagyobb olaj üzletekben.
Gyanakodva kérdezgették: kik küldtek bennünket, mi a célja a történet
tanulmányozásának és honnan vannak információink? Amikor a
nyomozóhivatalt említettem, akkor hevesen közbeszóltak: tudják, hogy ott
mi nem jártunk, onnan bennünket senki információval nem segít. Vajon
honnan tudták?

A lényeget nem mondtam el

- Röpködnek a nevek. Mi az Ön ügyében a „titok"? - kérdezem Papát.

- Egyetlen egy. Hogy mennyi törvénysértést követett el a hatalom és
azok az intézmények, akik ebben részt vettek. Legyen itt szó a
rendvédelmi szervekről, az ügyészségről vagy a Belügyminisztériumról.
- Mi volt az ügyvédje sommás véleménye az ügyről?
- Alaptalanok és megfoghatatlanok az ellenem felhozott vádak. Ha
valakit valamivel megvádolnak, tegyék mellé a bizonyítékokat. Ennyi.
Nem is volt semmi csavar a védelemben, mert nem volt rá szükség.
Alkoholista, elmebeteg rendvédelmi tisztek összehordott irományai, az
alvilág által összehordott információk alapján jártak el ellenem. És ez be
is bizonyosodott. Volt néhány olyan ember is, akit kilóra meg lehetett
venni, mert a napja nagy részét a kocsmában töltötte. Mondom, előre
elkészítettek mindent. Ehhez hozzájárul az is, hogy volt néhány ember,
akiket én nem is vettem emberszámba. Nem titkoltam a véleményem:
tudattam velük, hogy az, aki azon az oldalon harcol, az mindenhol selejtté
vált és ezért ment oda, ahol van.
- Tehát akkor volt, aki bosszúért kiáltott, mert ön megsértette.
- Így igaz. Az akkori rendvédelmi szervek állománya nem igen ütötte
meg azt a színvonalat, hogy a rendőr név viselésére alkalmas legyen.
- Ma másképp van?
- Igen. Azt látom, hogy átrendezték a dolgokat. Értelmes, belevaló
rendőri vezetőkkel lettek a régiek kicserélve.
- Térjünk vissza az olajbizottsági meghallgatás megakadályozáshoz. Hol
az összefüggés az ön által egykor megsértett áskálódók, a bosszúra éhes
alvilági körök és az ön fejére pályázó politikai körök között?
- Egyszerű. Azzal, hogy engem letartóztattak a meghallgatás előtt egyben
hiteltelenné is tettek. A cél az volt: bármit mondok a meghallgatás során,
annak ne legyen súlya. Tudták ugyanis, ha elkezdek beszélni, miket fogok
mondani. Amikor letartóztattak, akkor elkezdtem azon gondolkodni, hogy
tényleg érdemes-e nekem beszélni? Kiadok mindent és nincs ütőkártya a
kezemben. Ezért amikor sor került a meghallgatásomra, beszéltem is meg
nem is, mondtam is meg nem is.
- A lényeg?
- A lényeget nem mondtam el. Az el van téve egy videoszalagon az
utókor számára. Hátha jó lesz még valamire. Kinek mi volt a szerepe az
olajbűnözésben, ki kivel volt összefonódva, hogyan vándoroltak a
milliárdok, hova, kihez? Ez a kérdés.
- Volt azért ebben némi önvédelem is, mint ahogy az Olajbizottság előtt
tett vallomásában utalt is erre.
- Igen, dr. Kóródi Mária SZDSZ-es képviselő a szememre vetette, hogy
általánosságban beszélek. Neki és a bizottságnak szó szerint azt mondtam:
„Csókolom, azért nem akarok konkrétumokat mondani, mert most
habókra, semmiért letartóztattak. Lehet, hogy holnap kivégeznek a
cellámban anélkül, hogy felébrednék. Tetszik érteni? De nagyon jól
tudom, hogy hol szorít a cipő."
- Hány évet nyomozott az olajügyekben?
- Másfelet.
- Sok mindent megtudott...
- Nagyon sok mindent. Ugyanis a titkos módon szerzett információknak
is a birtokába kerültem.
- Ezt pakolta volna ki az Olajbizottság előtt?
- Ha simán megy minden, és nem csuknak le, akkor lehet, hogy
kipakoltam volna az egészet.
- Nem gondolta, hogy színjáték az egész?
- Amikor becsuktak, akkor gondoltam rá először, hogy nagy porhintés...
ami be is igazolódott, mert Pallagot, a bizottság vezetőjét utána
eltaposták. Akkor is mondtam, most is mondom. Egyetlen egy pártnak
sem állt érdekében, hogy kiderüljön az igazság. Mert mindenki nagy
hasznot húzott az olajos pénzekből. Ezekből a pénzekből választásokat
finanszíroztak.
- Százmilliók vándoroltak a pártkasszákba?
- Az én információim szerint igen.
- Erre azt mondják a politikusok, hogy tessék bebizonyítani. Másrészt
pedig a jelenlegi pártfinanszírozás mellett lehetetlen lenne ilyen nagy ívű
kampányokat tartani, mint mondjuk az idei. Ha a pártok nem szereztek
volna az állami forrásokon kívüli pénzeket is, akkor a kisebb pártok már
régen elsorvadtak volna. Nem beszélve a nagy rendszerváltó pártról,
amelyik egyetlenként él és virul a közép-kelet európai rendszerváltáskor
hatalomra került pártok közül.
- Erre én azt mondom, szerezzen mindenki, ahonnan tud, de ne
bűncselekményből. Mert az olajszőkítés és az ehhez kapcsolódó egyéb,
illegális tevékenységek bűncselekmények.
- Nagy pénzt nem lehet másként szakítani...
- Úgy igaz. De akkor szabad a gazda? Amikor választások jönnek és a
kampány nyeli a pénzt, akkor szabad bűnözni azért, hogy a pártok
finanszírozása meglegyen? Vizet prédikálnak és bort isznak. Mert itt látja
mindenki, hogy a pártoknak az emberek csak addig fontosak, amíg
ikszelnek.
- Sima, tisztességes munkával nehéz egyik napról a másikra nagy
jövedelemre szert tenni.
- Ebben az országban sok a milliárdos. De egyetlen kormány sem tette
fel a kérdést: „eddig barátom ennyid volt, most ennyid van, de miből?"
Közben megy a papolás a korrupcióról és a pénzmosások felderítésének
fontosságáról. Ki hiszi azt el, hogy Magyarországon nem lehetne nagyon
gyorsan kideríteni - persze, csak ha ki akarnák deríteni - hogy a pénzek
honnan hová vándoroltak és hogyan mosták őket tisztára? Nem érdekes,
hogy valaki ül a százmilliárdján, de senki nem kérdi tőle, ha
tisztességesen adózott, akkor hogyan gyűlt össze olyan viharos
sebességgel a pénz? Ez nálunk mellékes. Nevesíthetnék is pár urat, akiről
tudom, hogyan szerezte a milliárdjait. Senkinek nem jut eszébe górcső alá
venni alaposan a témát. Mert a hatalom - a jelenlegi és a régi ebben nem
különbözik - csak eggyel foglalkozik. Azzal, hogy az ő zsebe tele legyen.
Ha egyszer valaki elszámoltatná ezek az embereket! Urak! Mondják már
meg, hogy miből van a húsz-, ötven-, hatvan- és a százmilliárd? Egyszerű
lenne pedig: mennyi volt a rendszerváltáskor a vagyona. Azóta mennyi
lett és mennyiről adózott. Érdekes számok jönnének ki.
- Nem hisz abban, hogy voltak ügyes, tehetséges vállalkozók, akik az új
helyzetben meg tudták alapozni a vállalkozásuk jövőjét?
- Nem hiszek. Abban hiszek, hogy a korrupció élt, él és élni fog. A
szerencsés csillagzat pedig úgy működött, voltak, akik tudták, hol mit
lehet megszerezni. Mondjuk információik voltak arról, hogy a
pártállamból itt maradt vagyonokat hogyan lehet megcsípni. Vagy hogyan
lehet becsapni a másikat, kijátszani a törvényt. Na de ezeket a bulikat
csak a hatalommal való összekacsintással lehetett megcsinálni. A
születendő törvényekről és jogszabályokról néhányan előre tudtak
mindent. És mire a többiek fölébredtek, addigra ők már a markukba
röhögtek és mindent megszereztek. Mondjuk, lenne még egy-két ötletem,
mit kellene megnézni. Az uzsora hiteleket jobbára külföldi állampolgárok
helyezik ki. Na, azok után egyetlen kanyi adóforintot se fizetnek, az aztán
biztos! Ilyen jól áll az ország, hogy ezekről a pénzekről lazán le lehet
mondani?
- Tehát a „magánzseb hizlalda" nem lehetséges másként, mint az állami
befizetési kötelezettségek mellőzésével?
- Egyértelmű. Márpedig az adó meg nem fizetése, kikerülése, a
jövedelem eltitkolása: bűncselekmény. Az a bűnöm, több más kollégával
együtt, hogy ilyen necces ügyekben hatékonyan nyomoztunk. Mert lássuk
be, jövedelmet eltitkolni csak strómanokkal lehet. Nem nevezem meg a
politikust, aki 1997-ben azt mondta: „csesszétek meg, a felderítésekkel
két milliárdot vettetek ki a zsebünkből!" Szóval lenne itt mit megnézni és
az ország jobban állna, ha a „nagyvadakat" is sikerülne rendesen
megadóztatni. Egyébként engem nem zavar, ha valaki gazdag. Legyen
neki. De számoljon el vele.
A lényeget nem mondtam el
Másodfokú ítélet öt év után

A másodfokú, jogerős ítélet Sándor István előzetes letartóztatását

követően több, mint öt évvel született meg. Ebben az első fokú, alapos,
négy éves nyomozásra felépített felmentő ítéletet megváltoztatták. Dr.
Hegedűs László ügyvéd nem titkolja, hogy az ítélet láttán megrettent.

IDÉZET a Fővárosi Ítélőtábla ítéletéből:

3.TB.2/2004/32
A II. fokú ítélet rendelkező
részének Sándor István I. r. vádlottra vonatkozó kivonata!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN

A Fővárosi Ítélőtábla a Budapesten a 2005. évi március hó 31. napján

megtartott zárt tárgyaláson meghozta, majd ezt követően nyilvánosan
kihirdette a következő

ítéletet.

A hivatali visszaélés büntette és más bűncselekmények miatt Sándor

István és társai ellen indult büntető ügyben a Fővárosi Bíróság
1.TB.00198/2001/84 számú ítéletét Sándor István I. r. vádlott
tekintetében megváltoztatja.
Sándor István I. r. vádlott bűnös. 1 rendbeli hivatalos személy által
elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében és hivatali visszaélés
bűntettében.
Ezért halmazati pénzbüntetésül 300 napi tétel, 2000 Ft napi összegű,
összesen 600 000 forint pénzbüntetésre ítéli. A pénzbüntetés meg nem
fizetés esetén 2000 forintonként kell egy napi fogházbüntetésre
átváltoztatni.
A pénzbüntetésbe beszámítani rendeli az általa - helyesen - 2000. október
25. napjától 2001. április 12. napjáig előzetes fogva tartásban eltöltött
időt, s ezzel 160 napi tételt 320 000 (háromszáz-húszezer) forintot
lerovottnak nyilvánít.
(...)

Budapest, 2005. március 31.

Dr. Nehrer Péter a tanács elnökeként, dr. Hrabovszki Zoltán előadó bíró
és Miszlayné dr. Lányi Éva bíró

Sándor István 2005. április 27-én pénzbüntetésként 280 000 forintot

befizetett a Fővárosi Bíróság számlájára.

Rendkívüli jogorvoslati kérelem

A Legfelsőbb Bíróságon Sándor István és ügyvédje a rendkívüli

jogorvoslatban arra hivatkozott, hogy az elmarasztaló döntésben teljes
egészében figyelmen kívül hagyták, hogy ő, alias Papa, operatív tiszt volt.
Rangja, beosztása és munkaköre kötötte őt bizonyos dolgokhoz.

IDÉZET Sándor István 2005. november 24-én kelt leveléből:

Tisztelt Legfelsőbb Bíróság!

Alulírott Sándor István, mint az ügy I. rendű vádlottja a Tisztelt

Legfelsőbb Bíróságot arról szeretném tájékoztatni, hogy nem követtem el
soha semmilyen bűncselekményt és nem vagyok bűnös. A jelenlegi vád
ellenem, jogsértő és teljesen megalapozatlan.
A fővárosi Ítélőtábla ellenem hozott ítélete véleményem szerint
törvénysértő módon született. A másodfokon eljáró bíróság egy vádon
kívüli, teljesen minden alapot nélkülöző bűncselekményben állapította
meg a bűnösségemet. A másodfokú bíróság azt rótta terhemre, hogy
Kovács Lászlóval szemben nem alkalmaztam vádalkut és nem vontam be
az ügyészséget az ügybe. Tisztelt Legfelsőbb Bíróság! Mint már annyiszor
 elmondtam, de leírom újra és újra, hogy az ominózus rendőri intézkedés,
akkor és ott, törvényesen került végrehajtásra. Az akkoriban hatályos,
érvényes OPERATÍV Szabályzatnak és a Rendőrségi törvényben
foglaltaknak megfelelően történt. Az akkor érvényben lévő Operatív
Szabályzat, mely az ügy irataihoz még az elsőfokú eljárás során
csatolásra került, tartalmazza az OPERATÍV LEGENDA és az
OPERATÍV KOMBINÁCIÓ fogalmának meghatározását. Én ennek
szellemében jártam el vagyis jártunk el a kollégáimmal. (...)
Számomra érthetetlen a másodfokon eljáró bíróság azon indoklása,
miszerint Kovács Lászlóval szemben vádalkut kellett volna kötnöm.
Kovács László az úgynevezett olajos ügyben akkor tanúként szerepelt és
közben segítette a felderítés munkáját. A segítségért cserében annyit kért
a rendőrségtől, hogy ha lehet, társai előtt ne derüljön ki, hogy
együttműködik a rendőrséggel Az Operatív Szabályzat erre lehetőséget
biztosított akkor is és ma is, hogy a rendőrséggel együttműködő személy
leplezése érdekében, a személyt érintő körben, legendát írjunk a rendőri
jelentésben. Ebben az esetben is ez történt. Fontosnak tartom
megjegyezni, hogy ebben az időben Kovács László tanúval szemben álló
erőkhöz voltak köthetők az akkori robbantások, leszámolások, ezért is
szükséges volt az ő és családja védelme érdekében az operatív kombináció
és operatív legenda alkalmazása.
Kovács László, mint már említettem tanú volt, ezért érthetetlen, hogy
merülhetett fel, jelen esetben a másodfokú bíróságban a vádalku
intézménye alkalmazásának lehetősége. Az úgynevezett operatív
kombináció és operatív legenda intézményét pontosan az ilyen esetekre
alkották meg, a rendőrség felderítő tevékenységének az elősegítése
érdekében.
A kifejtettekre figyelemmel tehát a jog- és szabályszerű intézkedésünk
során nem követtem el közokirat hamisítást, amit alátámaszt az a tény is,
hogy intézkedésünk jogszerűségét előzetesen szóban, az illetékes
parancsnokok engedélyezték, majd a kész rendőri jelentést is
jóváhagyólag aláírták, annak tudtában, hogy az operatív legenda és
kombináció valós tartalmát ismerték.
A rendőri jelentés elkészítésével senki számára nem okoztam sem előnyt,
sem hátrányt a büntetőeljárás során. Nem szegtem meg sem a Rendőrségi
törvényt, sem az Operatív Szabályzatban foglaltakat és ezáltal a Btk-ban
foglalt rendelkezéseket sem.
Csak röviden utalnék arra, hogy az ominózus rendőri intézkedést követő
lefoglalás szabályos volt és - ellentétben az ügyészség és a másodfokú
bíróság álláspontjával - a lefoglalt számlák bizonyítékként
felhasználhatóak voltak, hiszen ebben az esetben nem annak volt
jelentősége, hogy kitől és hol kerültek lefoglalásra a számlatömbök,
hanem a számlákban foglalt adatoknak és tényeknek, mert ezeknek volt
 bizonyító ereje a büntető eljárásban. A lefoglalt számlatömbök szigorúan
sorszámozottak voltak és céghez kötöttek, hiszen közismert tény, hogy a
számlatömbök a cég adószámának feltüntetésével vásárolhatóak meg így
tehát beazonosítható a számlatömb jogszerű használója. (...)
Tisztelt Legfelsőbb Bíróság! Nyugodt szívvel állíthatom, hogy mindig
jogkövető és a törvényt betartó és betartató rendőr voltam, ezért igen
sérelmesnek tartom a másodfokon eljáró bíróság megalapozatlan és
jogellenes ítéletét.
Az ellenem folyó büntetőeljárás során már mindenki számára világossá
vált, hogy a politikai kalandorok és az alvilág összefonódásának az
áldozata voltam és még vagyok jelenleg is. Közel fél évet voltam a
szabadságomtól törvénytelenül megfosztva, azért mert a politika
irányította az ügyemet. Az élet engem igazol, mert többször is megkapom
az ellenérdekű társaságoktól, hogy ha nem akarok a Pallag-féle
olajbizottság előtt megjelenni, akkor ellenem soha nem indul
büntetőeljárás. Az első fokon eljáró bíróság nagyon alapos munkát
végzett és azt Önöknek is látnia kellett a jegyzőkönyvekből, hogy az
ellenem terhelő vallomást tevő személyek elmondták, hogy az általuk
aláírt jegyzőkönyvekben szereplő vallomás nem tőlük származik.
(...)

„Saját magunk ellen dolgozunk"

- Elkanyarodtunk a témánktól. Térjünk vissza oda, hogy az Olajbizottság

előtt zajló szappanopera igencsak megkésettnek tűnt - fordulok ismét
Papához.
- Ez Torgyán és a kisgazda pártvezetők agyából pattant ki. Ők
kezdeményezték ezt az egész ügyet, amit persze támogatott az MSZP is.
Aztán rájöttek, hogy az nagyon rossz döntés volt, mert a „saját magunk
ellen dolgozunk" című fejezet következik. Igazából nem engedték az
Olajbizottságot kibontakozni. Mondjuk, ehhez hozzájárult, hogy az
Olajbizottság elnöke idő előtt kezdett el nyilatkozgatni. Amire aztán
többen úgy reagáltak, hogy polgári pereket indítottak. Ezekben pedig
sorra elmarasztalták az Olajbizottság elnökét, alaptalan rágalmakért.
- Ismerte korábban is Pallag Lászlót, a bizottság kisgazda elnökét?
- Mint képviselőt nem ismertem. Miután ő lett az Olajbizottság elnöke,
ott találkoztam vele először. A letartóztatásom után két héttel, a
nyomozóhivatal épületében, kisebb létszámú bizottság hallgatott meg.
Minden párt képviseltetve volt, csak kevesebben voltak. Ekkora már
észbe kaptam, kijózanodtam. Láttam, ebben az ügyben nincs igazság.
Ezért kemény dolgokat nem mondtam el, mert láttam, hogy farkasok közt
vagyok. A fogva tartásommal elérték, ami el akartak: „belém
fagyasztani" a dolgokat. A bizottságnak egyébként sem volt súlya.
- Félt?
- Nem féltem, csak elgondolkodtam. Félni soha nem féltem, csak
elgondolkodtam.
- Min gondolkodott el?
- Mondjuk a rabságban azon, hogy ilyen áron megéri-e bevállalni az
együttműködést az igazságkeresőkkel. Akár a bizottsággal, akár a
társadalommal. Tisztában voltam vele, hogy nincs társadalmi igazság és
senki sem kíváncsi az igazságra.
- Pedig úgy gondolom, azért vannak, akik kíváncsiak lennének az
igazságra. Már csak azért is, mert a társadalom nagyobb része
tisztességes. Tehát nem kell, hogy mindenki szembe köpje magát
reggelente a tükörben.
- Úgy van. Nagyon sok vámos, rendőr tiszta maradt az olajos ügyben.
Nagyon sok, de nagyon sok nem. Meg kellene nézni, hogy akkor, amikor
az „olajos iparág" virágzott, ki mennyire és milyen mértékben
gazdagodott. Az Olajbizottsághoz maguk a vámosok is írtak levelet.
Senkit nem érdekelt. Akiket meggyanúsítottak, hogy visszaélnek a
hatalmukkal és a hivatalukkal, azokkal semmi nem történt. Sőt, lehet,
hogy még őket marasztalták el, mert a levelet megírták. Pedig igazat írtak.
- Arra gondol, hogy akkor a társadalom nagy része egyszerűen nem akar
szembesülni a tényekkel?
- Igen. Maga és más is rossz úton jár, ha ezzel foglalkozik. Sőt, a magával
szóba álló embereknek sem tesz jót. Erre a Társadalom - így nagybetűvel
- azért nem kíváncsi, mert senki nem akarja a saját fejére borítani a
szemetet. Lehet, hogy vannak, akik kíváncsiak lennének erre, de ők a
„kisemberek". Az ő szavuknak meg nincs súlya. Ez az állapot már
megváltoztathatatlan. Ha csak nézzük a politikai cirkuszt a választások
előtt, megy a sárdobálás, a piszkálódás, hogy kinek mije van? Akkor
feszegetik a dolgokat, de a választások után nagyon hamar elmúlik
minden. Senkivel nem történik semmi. Majd a következő választások előtt
megint felerősödnek a hangok.
- Tehát ön azt állítja, az olajpénzek a pártkasszákba vándoroltak.
- Egy részük igen. Másként nem működhetett volna.
- Ezekre vannak konkrét bizonyítékok is? Pénzátutalások?
- Na jó, ez nem így működött. Táskában jött, táskában ment.
- Hogy ne legyen nyoma.
- Úgy igaz. És szaga se! Nógrádi József sokat tudna erről beszélni.
- Megölték.
- Igen. A rendőrség álláspontja szerint a fia, Ádám tette. Nem biztos,
hogy ezzel a rendőrségi állásponttal egyet értek. Az okok között
elsősorban azt késlekedtek vizsgálni, hogy kinek állt érdekében Nógrádi
Józsefet kivégezni.
- Nincs még jogerős ítélet.
- Nincs, de erről érdemesebb a másik fiút, Nógrádi Zsoltot kérdezni.
Annyi bizonyos, hogy Nógrádi Józsefre egy kútban találtak rá, valaki
fejbe lőtte. Ádám lecsukva, és úgy tudom, új eljárásra visszatették, mert a
bíróság nem látta bizonyítottnak az emberölést. Ez is csak azt példázza,
ahhoz, hogy ma Magyarországon valaki előzetesben legyen, elég, ha írnak
róla három jelentést és kész. A rendőrség előterjeszti, az ügyészség
jóváhagyja. A bíróságnak nem tiszte az, hogy mérlegelje a bizonyítékokat.
- Mindenesetre, akikről Nógrádi és a többi rejtélyes módon elhunyt ember
sokat tudott, azok ma már biztonságban érezhetik magukat.
- Volt egy pár felfoghatatlan haláleset, az biztos. Például Kuzmáé. A
lánya, Vali állítja, hogy az apja nem önkezével vetett véget az életének.
Kivégezték. Én Kuzma Mihály rendőrtisztet személyesen ismertem, mert
több alkalommal is dolgoztunk együtt, pont a Békés megyei szervezett
bűnözéssel, az „olajos ügyekkel" kapcsolatosan. Kuzma Mihályt nem
olyannak ismertem, aki öngyilkos akarna lenni. Ambíciókkal, tervekkel
teli ember volt. Nagyon meglepett, hogy állítólag az irodájában főbe lőtte
magát. A vizsgálat során ugyan felmerült, ha úgy lőtte le magát, ahogy a
jegyzőkönyvben leírták, akkor az ominózus lőszerhüvely miért ott van?
Csomó ellentmondás van ebben az ügyben. Geiger József erről többet
tudna mesélni. Bács-Kiskun megyei volt rendőr. Ő foglalkozott ezzel az
egész üggyel elég hosszasan. Vali is sokat tudhat, mert neki is elég fájó,
hogy elveszítette az apját. Ő is mindent elkövetett, hogy kiderüljön az
igazság.
- Nagy nyomás volt rajta.
- Volt nyomás, de ettől még egy rendőr nem lesz öngyilkos.
- Milyen nyomás volt az olajügyben nyomozó rendőrökön, illetve a belső
elhárításon?
- Én konkrét nyomást nem éreztem. Sokszor megkérdeztem a
felettesektől, mondják el szóban és írják is le: mi az irány? Adjanak
utasítást, merre kell menni. Nem vállalták egyszer sem, hogy egy
megkezdett akcióban azt mondják: „állj meg, ne foglalkozz többet vele,
ne nyomozzatok tovább!". Azt viszont láttam, hogy amit ma összeszedek,
másnap átkerül egy másik helyre, konkrétan a vizsgálathoz és senkit nem
érdekel, hogy mit szedtünk össze, mit csináltunk. Egyetlen operatív anyag
sem lett felhasználva a nyílt eljáráshoz. Mintha demoralizálták volna az
egész nyomozást. Lassították. A rendőrség bizonyos részei és a
felügyeleti szerve, az ügyészség. Előfordult, hogy fél évig nem volt egy
bizonyítékot tartalmazó bűnjel zsák kibontva. Micsoda nyomozás az
ilyen!? Egyébként az ügyészség egy másik külön történet. Polt Péter
legfőbb ügyész úrnak volt módja és alkalma engem mocskolni.
Beledöngölt a sárba. Amikor rákérdeztem, hogy ezt miért teszi, akkor azt
mondta, hogy egyedi ügyekben nem szokott nyilatkozni. Akkor úgy
látszik, az én ügyem nem volt egyedi ügy. Mert kivételt tett. Egyébként
utólag azt is tagadta, hogy azt mondta volna, engem olyan veszélyes
bűnözőnek tart, hogy a külvilágtól elzárva kell tartani.
- Hol hangzott ez el?
- Egy riportban. De az RTL Klubból a kazetta eltűnt. Nincs meg, pedig
kerestettem. Minden kazetta megvan, csak ez nincs meg.

Robbantás az Aranykéz utcában

- Az egész ügy indítékát ott kell keresni - tűnődik Papa hogy volt egy
ember, Boros Tamás, akit felrobbantottak 1998. július 2-án a fővárosi
Aranykéz utcában. Ezt megelőzően Boros Tamás problémái nálunk
csapódtak le. A Tonhauser-féle főosztályon. Nekem Borossal
kapcsolatban az volt a szerepem, hogy figyeljek arra az emberre, tartsam
vele a kapcsolatot. Nem, mint besúgóval, hanem mint emberrel, aki a
segítségünket kérte. Majd egy alkalommal Gödöllőn Tonhauser és én
meghallgattuk Boros Tamást a mondanivalójával kapcsolatosan. Két órás
beszélgetés volt, amit magnetofonra rögzítettünk. Ez a beszélgetés
túlnyomó részben arról szólt, hogy bizonyos „nagyemberek" hogyan
kötődnek az alvilághoz, milyen szerepet játszanak ebben, és mire
készülnek. A felvétel át lett adva az egyik tábornoknak. A tábornok
azonban tovább adta az érintetteknek, akik akkor éppen nem a rendőrség
kötelekében dolgoztak. Igaz, később visszajöttek „nagyembernek". Az
említett emberek közül az egyik, a „legnagyobb", az alvilág vezetőivel
úgy határozott, hogy Boros veszélyes, mert sokat tud, és még beszél is.
Boros ugyanis időközben a Pest megyei Rendőrfőkapitányságon ügyész
jelenlétében és magas rangú rendőri vezetők jelenlétében nyolc órás videó
vallomást tett. A videóval kapcsolatosan azonban azt mondta ez a
„legnagyobb" ember - aki, mint mondtam, időközben visszatért a
szamárlétra legmagasabb fokára -, hogy Borost erre a vallomásra mi
készítettük föl Gödöllőn. Persze, ebből egy szó sem igaz. Mert ha mi
készítettük volna fel, akkor zsenik lettünk volna, akik mindent tudnak.
Akkor nem lett volna szükség arra, hogy mi a vele folytatott beszélgetést
fölvegyük és továbbítsuk. Tehát mi csak annyit tudtunk, amit ő elmondott.
Ebben csak az a szép, hogy az ő rendőrségi videó vallomása már aznap
este az alvilág kezén volt és kézről kézre járt, mint valami tékás,
kölcsönzői kazetta. Ezt kifogásoltuk akkor is. De mintha süket fülekre
talált volna a kifogásunk. Nem érdekelt senkit, hogy a kazetta az alvilág
kezében van.
- Ön látta a vágatlan videó vallomást?
- Nem. Én csak azokat a részeket láttam, amiket a televízióban később
bemutattak és a gödöllői hangkazetta tartalmát ismertem, mert azt mi
készítettük.
- Az is kikerült?
- Az nem. Az csak azokhoz került, akik érintettek voltak benne. Persze,
végső soron minden kikerült. Amikor már nyugdíjban voltam, egy volt
kollégám megkérdezte: „Tudod, hogy miért haragszik rád a
„nagyember"? Mert úgy tudja, hogy te, meg a Tonhauser készítettétek föl
a Borost a rendőrségi vallomásra, ami kilencven százalékban ellene szól."
Mondtam neki, hogy nem igaz, de szeretném, ha összehozna nekem és a
„nagyembernek" egy találkozót, hogy tisztázzam a dolgokat és
elmondjam mi történt. Erre a találkozóra nem került sor, mert két hét
múlva letartóztattak.

A titokzatos „nagyember"

- Nem mondjuk ki a nevét, Papa?

- Nem. Nagyember és ennyi elég.
- Hogy lett ez az ember „nagyember"?
- Úgy, hogy volt a rendszerváltás után, az MDF kormány idején egy
taxisblokád és akkor egy bizonyos rendőri vezető nem vállalta el azt, hogy
ha kell, akkor a tömegbe lövet. És ez az ember jókor volt jó helyen. Ő
bevállalta. Nem volt finnyás, nem mondott ellent a belügyi vezetőknek. Itt
köttetett a barátság a pártfogójával, aki később belügyminiszter is volt...
- ... meg miniszterelnök is?
- Meg kell, hogy mondjam, teljesen mindegy, hogy honnan küzdötte fel
magát, nagyon okos ember. Sokáig felnéztem rá, mert szakmailag el
kellett őt ismerni, ez tény.
- Felnézett rá, mint egyik rendőr a másikra?
- Úgy van.
- Régóta ismeri?
- Nagyon régóta.
- Lent kezdett?
- Lent. Csak ő közben jogot végzett. Szakmailag kifogástalan volt. Annak
ellenére, ami történt, nem mondhatom rá, hogy nem volt jó rendőr. Csak
az események elvitték. Meg a rossz tanácsadói. Azt mondogattam
magamnak, nem biztos, hogy vele van probléma, hanem a tanácsadóival.
- Az ő karrierje tehát a taxisblokád idején lódult meg.
- Mondom, jókor jó helyen volt. Az a bizonyos ember a szárnyai alá
vette. Sokáig szépen haladt a karrierje, de a Horn-kormány idején
megtört. Igen ám, de a Hornék, mikor a szellemet kiszabadították a
palackból, nem gondolták, hogy ebből mi lesz. Mert ha normális, józan
paraszti ésszel gondolkodom és a saját portámon körülnézek, akkor
nekem is látni kellett volna, hogy honnan özönlenek a pénzek és kiken
keresztül. Mert ment zsebbe is, meg a pártkasszákhoz is. Nem mérték ezt
föl előre. Vagy az lehetett a másik gondolatuk, hogy kezdje el a rendőrség
a nyomozásokat, úgy is beletörik a bicskájuk. De volt pár olyan elmebeteg
csapat, mint az enyém is, és mi megbirkóztunk a feladatokkal. Nem kellett
volna talán...

„Ki lesztek rúgva"

- A kollégákkal mi lett?
- Aki ezen a Tonhauser féle főosztályon dolgozott és az olaj ügyekhez
köze volt, azokat mind szétzavarták. Nyugdíjaztak, kirúgtak, áthelyeztek.
Magyarán: szétverték az egész egységet. Azzal nem számoltak, hogy a
rendőrségnek milyen károkat okoznak. Márpedig annak a csapatnak a
megszűnésével nagy űr keletkezett. Egy hatalmas információs bázis
elveszett. Azt tudni kell, ahhoz, hogy egy hírszerező egység felálljon,
kiépítse a hálózatot, beszervezze az ügynököket, évek hosszú munkája
kell. Nem érdekelte őket. Szerintem az volt a céljuk, hogy minél nagyobb
zavart keltsenek. Újakat állítottak be, de mire azok is belejönnek, megint
jön egy utasítás, hogy azokat is szét kell zavarni. Én már Pintér Sándor
belügyminisztersége alatt, 1998. június 31-vel kértem a nyugdíjazásomat.
El is engedtek, közös megegyezéssel. Tonhausert rá két hónappal
menesztették. Ő is nyugdíjas.
- A Horn kormány idején, tehát zavartalanul lehetett nyomozni,
jelentéseket írni?
- Úgy van. Míg működött a Horn kormány amikor, 1998. márciusában
Kecskeméten voltam, a főkapitányságon, és ott egy frissen kinevezett
bűnügyi igazgató helyettes, aki közelebbi kapcsolatban állt a
„nagyember" társaságával, szó szerint azt mondta nekem: „Pistikém, a
KBI-t őszre szét fogják rúgni. És mindenkit ki fognak rúgni."
- Erre ön mit szólt?
- Nevettem egyet rajta. Pedig tényleg így történt. Igaza lett. Már
márciusban tudták. Ekkor már kész volt az új kormány, pedig a
választások előtt álltunk. Ezt a KBI-t szét kellett verni. Mert ez a KBI
országosan veszélyt jelentett a hatalomra. Mert zöld út volt minden
irányba és a megyei rendőrkapitányságok szarait is felszínre hoztuk.
Nekem a politikához semmi közöm, de '98 márciusában a fiúk már
tudták, hogy mi lesz. „Szét lesztek verve, fel lesztek számolva!" A KBI
jól működött. Túlságosan is jól. És veszélyt jelentett a mindenkori
hatalomra is, mert Á-tól Z-ig átláttunk mindent. És ha politikus, ha nem
politikus, ha olyan ösvényen jár, ami nem tisztességes, akkor tényleg le
lett írva, hogy melyik képviselő, melyik bűnözővel hol és hogyan
működik.
- Leírták néhány képviselő nevét, az tény.
- Én magam is leírtam.
- A kisgazdák környékéről.
- Onnan is. De vannak néhányan, akik aktívan még mindig ott vannak a
politika valamilyen szintjén.
- Nevek?
- Személyiségi jogokat sértünk.
- E nélkül nem megy. Sokan azt mondják, ön egyszerűen blöfföl.
Konkrétumok kellenek. Melyik párt milyen arányban részesült az
olajpénzekből?
- Az Olajbizottság előtt elmondtam, hogy kik azok az emberek, akik
vitték a pártoknak a pénzeket. Nevesítettem, hogy kinek mi volt a szerepe.
Kik gyártották a pénzt. Nem blöfföltem. Azért vagyok teljesen nyugodt,
mert amit akkor mondtam, s amiről most is beszélek, azt papírokkal
tudom igazolni. Lapra lapot teszek. Ami az én állításomat igazolja.
Egyébként csak azt tudom mondani, amit már mondtam: a milliárdosokat
kell kérdezni. Egy építési vállalkozó ismerősöm elmondta, hogy Budán, a
legdrágább helyeken, az igazságszolgáltatásban dolgozó prominens
emberek szuper villákat építenek. Ezen elgondolkodott ő is, meg én is:
vajon melyik fizetésből? Elmondta azt is, hogy csak az egyedi beépítésű
konyhabútora került az egyiknek kétmillió forintba. Nem beszélve a
lakásról, mert ez csak a konyhabútor volt. Sokáig nem lesz még igazi
rendszerváltás, azt a negyven évet nem lehet nyomtalanul eltörölni. Mert
nem a közéletben, hanem a fejekben kellene először rendszerváltás.
Egyelőre a rendszerváltást sokan úgy értelmezik, hogy nekem legyen tele
a zsebem, a többiek meg le vannak szarva. Az emberek közömbössé
váltak. Teljesen mindegy, hogy milyen szituációban, keresztül lépnek
egymáson. A mostam munkámon keresztül látom igazán, hogy milyen
durva, s gusztustalan módszereket alkalmaznak egymás között a
vállalkozók. Ma Magyarországon ahhoz, hogy valaki felépítsen egy
palotát, egy forint sem kell. Csak egy telek, meg egy terv. Jönnek az
alvállalkozók, hozzák az anyagot meg mindent, aztán a végén a
fővállalkozó széttárja a kezét, hogy sajnos nincs miből fizetni. Így
működik ez a rendszer. Elpereskednek öt évig, tíz évig, és közben
tönkremegy az a vállalkozó, aki beruházott. Az igazságszolgáltatás nálunk
nem igazságszolgáltatás, hanem maximum jogszolgáltatás és itt nem is
volt rendszerváltás. Az egyszerű és védtelen embereknek, akiknek a jogai
sérülnek nincs olyan védelem biztosítva, amely az érdekeiket megvédené.
A gyanúsítottnak, a vádlottnak, mindenkinek jogai vannak, de a
sértettnek vagy a károsultnak nincsen joga.
A jogvédők is kiálltak mellette

Sándor István sok éves kálváriáját a Magyar Helsinki Bizottság is

példátlannak ítélte, s a maga eszközeivel segített: dr. Kárpáti József
ügyvéd az emberi jogvédő szervezet képviseletében jelen volt a
tárgyalásokon. Papa ezt Kőszeg Ferencnek, a Magyar Helsinki Bizottság
elnökének levélben köszönte meg. Kőszeg Ferenc utóbb elmondta,
ügyvédjük nem azért volt jelen, mert Sándor István kirendelt ügyvédre
szorult volna, hanem azért, mert a Helsinki Bizottságot megkereste és a
titkosítások körüli aggályok emberi jogi szempontból érdekesek és
figyelemre méltóak. A Helsinki Bizottság ügyei között más titkosított
ügyek is szerepelnek, például annak a vidéki rendőrkapitánynak az ügye,
aki a kapitányság épületéről leverette a fecskefészkeket, mert a placcra
piszkítottak. A környezetvédők feljelentették a kapitányt, hiszen
bűncselekményt követett el a védett madarak fészkének leveretésére adott
utasításával. A nyomozást és a teljes eljárást titkosították. A jogvédő
szervezet is értetlenül áll a „túlkapások" előtt.

LEVÉL Kőszeg Ferencnek:

Kőszeg Ferenc úr!

Magyar Helsinki Bizottság
Budapest

Tisztelt Kőszeg Ferenc Úr!

Szeretnék köszönetet mondani önnek, azért amit tett értem azzal, hogy biztosított egy
ügyvédet, hogy jelen legyen a Bizottság képviseletében az ellenem, koholt vádak
alapján indult, koncepciós eljárás keretében folyó tárgyalásokon.

Szeretném arról is tájékoztatni, hogy nagy jelentősége volt és van annak, hogy a
Bizottság képviseltette magát, mert más volt a tárgyalás szelleme az ügyész és a bíró
részéről is. Az lenne a kérésem, hogy - amennyiben lehetséges - a további
tárgyalásokon is szíveskedjen a jelenlétet a Helsinki Bizottság részéről biztosítani. (...)

Gödöllő, 2002. október 14.

Tisztelettel és köszönettel:

Sándor István /Papa/ nyugalmazott r. alezredes

Kérelem, mint „magánlevél"

Papa védekezését nehezítette, hogy az ellene folyó eljárást a Orbán-

(Pintér)-kormány alatt titkosították. Ezért 2002-ben levélben fordult a
következő kormány belügyminiszteréhez, dr. Lamperth Mónikához. Ám
véletlenül megtudta, hogy kérelmét magánlevélnek tekintik. Ezért újból
levelet írt a Miniszter Asszonynak.

LEVÉL a belügyminiszternek:

Magyar Köztársaság Belügyminiszterének

Budapest

Tisztelt Miniszter Asszony!

(...)
/2002/ október 29-én délután riportkészítés közben beszélgettem az Ml
TV „Kékfény" című műsor szerkesztő riporterével (Hévízi Zsuzsanna) aki
elmesélte, hogy az általam Önnek írt levelet, ami a titoktartás alóli
felmentésről szólt, az ön munkatársai csupán magánlevelezésnek tekintik,
így nem is foglalkoznak vele érdemben. Nagyon sajnálom, ha ez valóban
így van, akkor nagyon nagy probléma van abban a minisztériumban
ahová egy volt alkalmazott kéréssel fordul a miniszterhez és azt nem
tekintik másnak, csupán egy darab papírnak, ami magán célra készült. Az
én levelem nem baráti levél volt, hanem egy probléma megoldása miatt
fordultam az illetékeshez.
Tisztelt Miniszter Asszony elnézését kérem, de az az érzésem, hogy rossz
helyre fordultam a problémám megoldása végett, mert az előző kormány
minisztere legalább méltatott arra, hogy válaszoltatott a levelemre és nem
tekintették leveleimet magán levelezésnek. Pedig az előző miniszterrel
voltak konfliktusaim.
Köszönöm nem kérek a könyöradományokból. Nagyon sajnálom, hogy
Önt is sikerült a sleppnek kellően tévútra terelni személyemmel
kapcsolatosan. Sajnos az érdemek gyorsan évülnek. Elnézést kérek a
stílusért, de azt hittem, hogy önök nem port hintenek, mint az előző
kormány - de úgy látszik tévedtem.

Gödöllő 2002. november 01. Tisztelettel: Sándor István

Apró titkok az Olaj bizottsági ülésen

Sándor Istvánt meghallgatta a Parlament Olajbizottsága, amely „zárt" és

„szigorúan titkos" formában ülésezett. (Ehhez képest Sándor István
meghallgatásának szövege elérhető az Interneten - a szerk.) Ide még
ügyvédjét, dr. Hegedűs Lászlót sem engedték be, mert nem írta alá a
meghallgatás megkezdésekor a titoktartási nyilatkozatot. Papa a
Bizottságnak a munkáját és a magánéletét érintő információkat
szolgáltatott. A meghallgatást követően dr. Hegedűs László ügyvéd -
írásban és szóban is - figyelmeztette Pallag László parlamenti képviselőt,
az Olajbizottság elnökét, hogy az elmondottakat nem hozhatják
nyilvánosságra. Sándor István nyilatkozata azonban nyilvánosságra került.
Az Olajbizottság ellen ezt követően államtitoksértés miatt indult eljárás.
Radnai László a nyilvánosságra került információk alapján nagy
nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt a bíróságon tett
feljelentést 2000. december 7-én érkeztetett beadványában. A bíróság
2002. február 18-án kelt végzésében a büntetőeljárást megszüntette.
Radnai László ugyanis a személyes meghallgatáson nem jelent meg.
Az előzmények röviden, hogy a kedves olvasó ne „csavarodjon" bele a
belső elhárítás apró szakmai trükkjeibe és az „alvilággal" folytatott
macska-egér harcába. Papa állítása szerint az Energol-Conti Car
vállalkozói csoport bizonyos emberei rendőrségi „előnyt" élveztek. Az
olajügyek nyomozása során ugyanis az ORFK KBI Szervezett Bűnözés
Elleni Főosztályán keletkezett információk alapján a Rendvédelmi
Szervek Védelmi Szolgálata vizsgálatot folytatott 15 darab
maroklőfegyver-engedély kiadása miatt, amelyet a Pest megyei Rendőr
Főkapitányság adott ki a Conti Car és az Energol egyes „embereinek",
akik a papírforma szerint egy taksonyi címre voltak bejelentkezve. Radnai
László (Energol) magánvádló által tett feljelentése alapján Sándor István
kérte a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól az alábbi tanúk kihallgatását:
Radnai László és Tóth Ernő rendőr alezredes kapcsolatára vonatkozó
kijelentés tisztázása érdekében Balogh Tibor rendőr őrnagyot, aki szintén
látta és olvasta azt az emlékeztetőt, amely Bűnügyi Főigazgató
értekezletén készült.
Dr. Bódis József ügyészségi nyomozó Radnai Lászlóval kapcsolatos
viszonyára Nárai József szentesi lakost, Pálocska János gödöllői lakost,
akivel Radnai László többször üzent, hogy Papa találkozzon Radnaival.
Szatyornyi dosszié

Szatyornyí dosszié, tele levelekkel, amik jöttek-mentek, hogy Sándor

Istvánról kiderüljön: ártatlan. Hogy kik és milyen formában folytak bele a
„Papa ellenes offenzívába", arra egy különös hangvételű közjegyzői
nyilatkozat is rávilágít.

KÖZJEGYZŐI nyilatkozat

5311/11/2000
ügyszám KÖZJEGYZŐI OKIRAT

Előttem, Bodorné dr. Versegi Rita Csongrádi Közjegyző előtt, az alulírott

helyen és napon hivatalos helyiségemben ügyfélként megjelent: T. J.
( ) magyar állampolgár, aki személyazonosságát a közjegyzőnek
felmutatott számú személyi igazolvánnyal igazolta, és az
igazmondása történő figyelmeztetés, illetve a hamis nyilatkozattétel
jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés, illetve tájékoztatás után
közjegyzői okiratba foglalni kérte a következő:

NYILATKOZATOT
Kijelentem, hogy ezen nyilatkozatomat azzal kapcsolatosan teszem, hogy
SÁNDOR ISTVÁN sajtóhelyreigazítási pert indított a Pesti Központi
Kerületi Bíróságon a Világgazdaság újság egyik újságírója BARTUS
LÁSZLÓ ellen, az 1999. év december hó 15. napján megjelent
újságcikkel kapcsolatosan.

Előadom, hogy 2000. év január hó 4. napján délután 1 / 2 3 órakora Budai

központi Kerületi Bíróságon rágalmazás vétsége miatt mint magánvádló
én T. J. eljárást indítottam BARTUS LÁSZLÓ a Világgazdaság újságírója
ellen. A Bírósági tárgyaláson
BARTUS LÁSZLÓ újságírót a Bíróság elmarasztalta. BARTUS
LÁSZLÓ újságíró bocsánatot kért tőlem, és elismerte, hogy velem
kapcsolatban valótlanságot állított a Világgazdaság megjelent
újságcikkében. Miután a
tárgyalás befejeződött a Bíróság folyosóján beszélgettem BARTUS
LÁSZLÓ újságíróval a bírósági eljárás tárgyát képező újságcikkről. Ezen
a beszélgetésen jelen voltunk Én, BARTUS LÁSZLÓ és mindkettőnk
meghatalmazott jogi képviselője. A beszélgetés során
miután taglaltuk az újságcikkben szereplő személyek nevét BARTUS
LÁSZLÓ a következő szószerinti kijelentést tette: „Addig úgysem
nyugszunk, amíg SÁNDOR ISTVÁN kezén nem csattan a bilincs."(...)
- Egy készülő könyvhöz gyűjtöttek anyagot - mondja a közjegyzői okitat
kapcsán Papa -, de ők sem tudták igaziból, hogy mit is akarnak.
Magyarországon nem voltak igazi maffiózók. Hanem piti bűnözőkből
lettek gazdag emberek. A nyolcvanas években még autókat törtek fel és
loptak, aztán jött az olajbiznisz és abba különböző szinteken
bekapcsolódtak. Így tudnám megfogalmazni. Erre jött létre az ORFK-n
belül az a speciális csoport, amelynek az volt a feladata, hogy derítsék föl,
kik vannak az olajügyekben. Meglepő dolgok derültek ki. A másik kérdés
volt, hogy vajon kik kapcsolódhatnak a le- és felszámolásos ügyekhez?
Én ezért ültem kereken hat hónapot. De visszatérve Bartusra, annyit azért
elértem, hogy a később megjelent Maffiaregényben rólam terjesztett
valótlanságok miatt bocsánatot kérjen.

BARTUS László nyilatkozata:

Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda
Nyilatkozat

Ügyfelem Bartus László képviseletében az alábbiakat van szerencsém

közölni:

„Alulírott Bartus László újságíró, a Maffiaregény című könyv szerzője

kijelentem, hogy könyvemben nem szándékoztam megsérteni Sándor
István nyugalmazott rendőr alezredes emberi méltóságát, jó hírnevét és
személyiségi jogait. Ha úgy érzi, hogy ez mégis megtörtént, azért
elnézését kérem.
Kijelentem továbbá, hogy a Maffiaregény c. könyvben szereplő
információkat különböző tanúktól szereztem be, de azok valóságtartalmát
az újságíró rendelkezésére álló eszközökön túl nem állt módomban
ellenőrizni, és azokat egyetlen hivatalos szerv sem ellenőrizte,
valóságtartalmukról nem győződött meg. Nincs arról tudomásom, hogy
ezekben az ügyekben Sándor Istvánt a mai napig elmarasztalták volna,
vagy az információkat a büntetőeljárásokat követő jogerős ítéletben
alátámasztották volna.

Bartus László
újságíró
Budapest, 2002. március 18.

Tisztelettel: dr. Bárándy György

 De lehet folytatni a bocsánatkérések és a sajtó helyreigazítások sorát.
2002. november 25-én a Világgazdaság - amely a Sándor István ellenes
cikkek megjelentetésének idején Forró Tamás, jelenleg a Kulcsár-ügyben
vádlott egykori televíziós személyiség, tulajdonában állt - című újságot a
bíróság az alábbi nyilatkozat közzétételére kötelezte. „Elismerjük, hogy
megsértettük a felperes Sándor István „Papa" jó hírnévhez, becsülethez
fűződő személyiségi jogát akkor, amikor a Világgazdaság című lap 2000.
november 17-i számában valótlanul azt állítottuk, hogy.
- a felperes letartóztatásának és az ellene indult büntetőeljárásnak köze
van az értékpapír hamisításokkal, olajügyekkel összefüggő
merényletekhez azáltal, hogy abban a felperes tevékenyen részt vett az
alvilág oldalán.
- amikor azt a hamis látszatot keltettük, hogy a felperes az orosz és ukrán
olajmaffiával fennálló kapcsolata miatt az olajbizottság előtti
meghallgatásakor fontos információkat hallgatott el, meghiúsítva az
igazság kiderítését.
- amikor valótlanul azt állítottuk, hogy a felperes az olajügyekben folyó
büntetőeljárás során meghallgatott tanúk vallomásait befolyásolta, ezáltal
hamis tanúzásra bírta őket, kedvezőbb elbírálást ígérve számukra - ezzel
azt a hamis látszatot keltve, hogy a felperes hatalmával visszaélt.
- amikor valótlanul azt állítottuk, hogy egy, a leszámolásos merényletek
hátterében álló személyt- mint tanút - a felperes védelmébe vette.
- amikor azt állítottuk, hogy a felperes az orosz-ukrán maffia elleni
akcióban részt vett, ezzel azt a hamis látszatot keltettük, hogy a felperes
ellen indult büntetőeljárásnak e kapcsolat képezi az alapját.
- amikor valótlanul azt állítottuk, hogy a felperes mintegy keresztapaként
irányította az alvilágot oly módon, hogy pénzért a maffiának szívességet
tett.
- amikor valótlanul azt állítottuk, hogy a felperes segítette az arab, albán,
török drogkereskedők tevékenységét.
- amikor azt a hamis látszatott keltettük, hogy a felperes - főnökeivel
együtt - a maffia tevékenységét elősegítette, irányította.

Természetesen a könyv írása során e-mail-ben megkerestük a jelenleg a

hírek szerint Amerikában tartózkodó Bartus László újságírót is.
Tájékoztattuk, hogy neve és régi újságcikkei, illetve egyik könyve szóba
került az interjúk során. Első válaszát magánlevélnek aposztrofálta, s
szigorúan - perrel fenyegetve - kikötötte, hogy azt semmilyen formában
és sehol sem használhatjuk fel nyilvánosan. Természetesen a levél
tartalmára most sem utalunk, de a levél hangvétele miatt újra megkerestük
e-mail-ben az ismert újságírót. Az újabb levélben kitértünk arra, hogy az
egykori Energolhoz közelálló vállalkozói csoport nagyon dicsérte a
Maffiaregényt, illetve azt is említették, hogy annak szerzője a könyve
előkészítése során megkereste őket, és világosan elmondta: mit akar tőlük.
Mint mondták, a kérést értették és teljesíteni tudták. Nos, továbbra is
fenntartottuk Bartus László számára a megszólalás lehetőségét, tekintettel
arra, hogy őt, mint pozitív példát említették az Energolhoz egykor közel
álló emberek az újságírók közül. Ő volt az, aki szerintük „ügyesen
csinálta" , mert „pénzt is keresett, könyvet is írt és baja sem esett". A
második megkeresésben kitértünk arra, hogy azok az emberek, egykori
Energolosok, akiken keresztül ő információkhoz jutott, jelenleg szinte
kivétel nélkül előzetes letartóztatásban vannak az első komolyabb
szervezett bűnözés ellen indított büntetőper kapcsán. A második
megkeresésre az alábbi válasz érkezett, immár a magánlevélre és
levéltitokra vonatkozó megkötések nélkül, ezért a hangvétele és a
felfogása miatt közlésre bocsátjuk. Mindenesetre tanulságos, hogy
teljesen hétköznapi és szokványos megkeresésre - hiszen minden érintett
embert megkerestünk a nyilatkozás lehetőségével - miért érkezik amolyan
„mindjárt lecsapom a fejed szamuráj karddal" típusú válasz. Nem
biztatunk senkit a pereskedésre, de ha az újságírói tisztesség - amely
jegyében Bartus László járt el, miközben cikksorozatát írta, a cikkeket
megjelentető Világgazdaság részéről bocsánatkérések sorozatát indította
el - csak így védhető meg, akkor természetesen meg kell védeni. A nekem
címzett levél arra is példa, hogy valóban, ebben az országban bárkiről,
bármit le lehet írni, el lehet híresztelni, más kérdés, hogy ami ebben a
könyvben szerepel, azt már bírói ítéletek alátámasztották és feltehető,
hogy Bartus László ügyvédjének sem kellett volna bocsánatkérő leveleket
írnia Sándor Istvánnak, ha a tények megállták volna a helyüket. Fontos
kiemelni, hogy a levél hangvétele a „befenyítelek, mielőtt megszólalsz"
típusú, nagyszerű és ötletes módszer alkalmazásával íródott, ezért, mint
„stílusbravúrt" - az angol ábécé betűkészletével íródott, így a magyar
helyesírásnak megfelelő ékezet-kiegészítésekkel - közöljük.

Bartus László újságíró elektronikus levele

Kedves Irén.
Beszéljünk világosan. Te most az olajügyekről írsz könyvet, vagy rólam,
vagy az én könyvemről, vagy az én könyvem keletkezésének
körülményeiről, vagy miről? Vagy filmet, vagy mit. Én megírtam a magam
könyvét erről, Te is megírhatod a magad könyvét erről, és azt írsz amit
akarsz, az ellenkezőjét is megírhatod annak, mint amit én írtam. Majd az
olvasó eldönti, kinek hisz. Én még nem láttam olyat, hogy valaki ír egy
 témáról, és akkor szükségét érzi, hogy egy másik szerző könyvét minősítse,
vagy a szerzőt minden alap nélkül korrupcióval vádolja meg. Az én
könyvemnek semmi köze a filmedhez, mert nem befolyásolta az
olajügyeket, évekkel később született, csupán az olajügyekről szól. A
legnagyobb emberi és szakmai tisztességgel jártam el, soha senkitől ezért
egyetlen fülért vagy bármi más szolgáltatást nem kértem és nem is
fogadtam el. Nem érdekel, hogy egyes bűnözők mit állítanak, de ha Te
ezeket a rágalmakat le mered írni, vagy filmen be mered mutatni, akár
névvel, akár csak úgy, hogy rám lehet ismerni belőle, pedig tudatom
veled, hogy egy szó sem igaz belőlük, akkor kezdjél el spórolni nagyon,
mert biztos lehetsz benne, hogy a jó híremért a lehető legnagyobb
összeggel foglak perelni És neked nem lesz elég, hogy valami hazudozó
palit odahozz, akiről kiderül, hogy esetleg nem is találkozott velem, vagy
csak látott, vagy csak hallott rólam, hanem perrendtartásszerűen
bizonyítanod kell, hogy én mondjuk bármit is kaptam volna valakitől. Még
egyszer mondom, hogy nem igaz. Azt pedig felejtsd el, hogy én neked
magyarázkodjak, és jelentést adjak arról, hogy a könyvemet hogyan írtam.
Ki vagy Te Kármán Irén, azon kívül, hogy tök hülyék fűtik az agyadat
baromságokkal, és el vagy szállva, hogy én neked jelentést tegyek és
beszámoljak bármiről? Mikor számolsz te be nekem arról, hogy mit
hogyan csinálsz? Kérdeztelek téged, hogy a te könyvedet, filmedet hogyan
írod? Pedig mondhatnám csak úgy a levegőbe, hogy nekem meg azt
mondtak, hogy Te még meg se írtad a könyvedet és már megszedted
magad. Arról, mikor akarsz nekem mesélni, hogy három ember
egybehangzó vallomása szerint Te Békéscsabán voltál prostituált és
kétszer annyit kértél az orális szexért, mint a többiek a sarkon? Téged
meg úgy hívtak az alvilágban, hogy Ircsi, az a kis dögös. Már ne
haragudj, de a te kérdésed éppen ilyen alapokon áll, és éppen ilyen szemét
kérdés. Soha nem volt nekem semmi másom, csak az emberi tisztességem.
Egy dolog volt, amire mindig büszke voltam, hogy soha senki nem tudott
megvenni semmire. Ezt az egyet nem fogom hagyni se gyalázni, se
kétségbevonni. Már az önmagában sért, hogy van pofád, már ne
haragudj, ilyen szemét mocsok vádakat ideírni nekem. Mit gondolsz, ha
valaki rólad olyanokat mond, mint amit az előbb írtam, vagy amiket te
állítasz rólam, én mit teszek? Pofán vágom az illetőt, mert azt mondom,
hogy a Kármán Irén egy rendes nő, ismerem, kollégám, egy rendes ember.
Kiállok melletted, és nem nyomozok utánad, szemét tróger emberek
hazugságai alapján. Nekem nem lenne fontos, hogy rád öntsem a szart,
aztán mosakodj belőle, ahogyan tudsz. Tudom, hogy milyen az alvilág,
milyenek a benne lévő emberek, mire képesek, Ha te ezeknek felülsz, Irén,
nagyon melléfoghatsz. A Papa vagy más strici, vagy akik most az
Energolosokkal szemben állnak, annyi hamis tanút szállítanak neked,
amennyit akarsz. De a másik oldalról is hozhatnak, mert én az
 Energolosokkal szemben állókkal is kapcsolatban álltam, és tőlük is
szereztem információkat. Nagy bajban vagy, mert ha kell, felütöm a
könyvet, és megmutatom a fejezeteket, ami az Energolosok ellenségeitől
származik, és az Energolosokra nézve rossz. Vagy mind a két oldalról
fizettek? Ennyire ügyes fiú nem vagyok. Hol az a sok pénz? Egyiktől sem
kaptam semmit. Nem szeretnék feleslegesen pereskedni, ezért most
figyelmeztetlek, hogy egyetlen szó nem igaz az egészből, soha semmit nem
kaptam senkitől, és ha Te ezt mered állítani, bárki szája által, az
hazugság, becsületsértés, rágalmazás, amiért minden jogcímen, és a
legnagyobb anyagi kártérítések mellett beperellek. Ez a legkevesebb, amit
az ilyen aljassággal szemben tehetek. Ne szállj el Irén, ne képzeld magad
valami nagy riporternek, aki mindent tud, mert azt látom, az orrodnál
fogva vezetnek, és a kollegialitást pedig tartsd be, és a szakmai
szabályokat is, és a személyiségi jogokat is, mert nagy-nagy pofára esés
és vakarózás lesz a vége. Mert most nagy hősnek képzeled magad, de
amikor majd ott lesz a feljelentés, a bírósági tárgyalás, ahol nem elég
pofázni néhány seggfejnek, és a levegőben lóg néhány millió forint, és
meg öt per, amiket nem fogok visszavonni, akkor majd bajban leszel, de
ha a becsületembe gázolsz, én végigverek rajtad minden jogcímet, és a
MUOSZ etikai bizottsága elé is viszlek, mert én nem az alvilágban
keresem az igazságomat, és minden jogi eszközzel megvédem magam.
Nekem nincs mit takargatnom, én bátran fogok perelni, és bárki elé
odaállni. írjál könyvet az olajról, csinálj róla filmet, majd tollba mondja a
Papa meg néhány szélhámos, nem érdekel, de rólam szállj le, mert rossz
helyen kopogtatsz, ezek a vádak nem igazak. Azt pedig mint kollega
kikérem magamnak, hogy te ilyen leveleket irkálj nekem, amiben a falhoz
állítasz, és számon kérsz engem bármiért. Ki vagy te, kedves Kármán
Irén? Számolj be te, hogyan csinálsz te filmet, meg írsz könyvet, ha ekkora
baromságokat megetetnek veled. És azokat minden bizonyíték nélkül
készpénznek veszed, és nem utasítod vissza. Leginkább ez zavar. Hogy te
ismersz engem, és ezeket a mocsok vádakat nem utasítod vissza. Én
biztosan visszautasítanám. És ha valaki elém tesz egy hangfelvételt, vagy
egy fotót, vagy egy videót, ahol te éppen átveszel 100 millió forintot a
Papa török maffiatársaitól, akkor azt mondom, hogy kedves Irén, van itt
egy kis probléma, nem tudok mit kezdeni ezekkel a felvételekkel, mert te
vagy rajtuk, mondanál-e erről valamit? De ilyenek nem lehetnek, mert én
soha nem kaptam pénzt senkitől. Még egyszer leírom: soha nem kaptam
pénzt senkitől. Egyszer küldött egy golyóstollat a menekülésben lévő
Tamás, akinek a vezetékneve most nem jut eszembe, és aki hozta egy kis
dobozban, azt mondta, hogy nem viheti vissza, mert abból baja lenne.
Ismert a történet, mindenki tudja, mert híre ment, hogy mennyire korrekt
és alapos vagyok, hogy azt is bevittem a Bánki Andráshoz, mint
főszerkesztőhöz, és letettem a csomagot az asztalara, ott bontottuk ki
 együtt, nem tudtuk, mi lesz benne. És átadtam neki hivatalosan az erről
szóló jelentéssel együtt. Megkérdezheted a Bánkit. Mindig mindenről
folyamatosan tájékoztattam a főnökeimet, mert a könyvem anyagát, mint a
Világgazdaság munkatársa szedtem össze a cikkeimhez, amikből csak
később írtam egy könyvet is, mert akkora volt az anyagom. A VG-ben
éppen azért, mert ez egy ilyen közeg, ahol megvádolhatják az embert,
mindig tudták, hová megyek, kivel beszélek, és utólag azt is tudták, hogy
mit beszéltem velük. Ezek tanúim lesznek, Irén. A könyv utána ezekből
íródott, csak ezeket összegeztem. Én így dolgoztam, Irén. Ezért fel vagyok
mélységesen háborodva. Hogy merészelsz te engem azzal vádolni, hogy
akár csak egy fillért is vagy bármi mást elfogadtam volna bárkitől? Ne
haragudj, Irén, szégyelld magad!
Egyébként pedig, természetesen semmi közöd hozzá, hogy én életemben
bármelyik cikkemet, könyvemet, hogyan írtam, miért írtam, mit csináltam.
Semmi közöd nincs hozzá, és semmi köze ennek ahhoz, amiről a te témád
szól. A Papa régen tett egy feljelentést arról, hogyan készült a könyvem. A
Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal kiterjedt és alapos vizsgálatot
folytatott. Engem tanúként meghallgatott, ahol nekik (és nem neked)
mindent részletesen elmondtam, azokat ellenőrizték, és a végén
bűncselekmény hiányában lezárták a feljelentést, aminek meg
gyanúsítottja sem volt senki, mert annyira nem volt semmi alapja.
Felhívom a figyelmedet, hogy ha csak ezt becsatolom a bíróságon, már
vesztettél. Néhányan téged akarnak felhasználni, hogy ártsanak nekem,
vagy másoknak, és megbosszuljanak bármit. Vigyázz, mert ha olyan
jelenik meg rólam, ami nem igaz, és nem tudod bizonyítani, mert ami nem
volt, azt nem lehet bizonyítani, akkor Te sokat fogsz fizetni. Ezek meg csak
széttárják a kezüket, hogy bocs, csak így hallottam.
Ezért kérlek, hagyjál ki a szemétkedésekből, mert semmi nem igaz belőle.
Ha mégis beveszel, annak jogi és erkölcsi következményeivel számolnod
kell, mert én nem fogom a becsületemet hagyni. Ebben biztos lehetsz.

Laci
 Százmilliókat ajánlottak

- Visszatérve a hazai „maffiára", voltak fenyegetések is?

- Volt fenyegetés is persze - meséli Papa -, sőt, annyira volt fenyegetés,
hogy amikor 96-ban Lakatos Csabára rálőttek a lóverseny pályán, akkor
előtte azon tanakodtak, hogy engem mikor csináljanak ki. Aztán úgy
döntöttek, hogy annak túl nagy visszhangja lenne, ha engem
kicsinálnának. Túl nagy port kavarna. Ezért lőtték ki a Lakatost. Mert azt
feltételezték, hogy a Lakatos nekem informátorom. Hát nem volt
informátorom. Időnként találkoztunk, meg láttak együtt. Ez egy üzenet
volt nekem. Hogy a Lakatosra rá mertek lőni. Ezt mondják azóta is többen
abból a körből. Volt egy olyan eset is, amikor nagyon nagy összegű pénzt
ajánlottak és mondták, vegyem el, tegyem el, ők elintézik, hogy a világ
bármelyik pontjára elutazzak két vagy három hónapra, tűnjek el a képből,
és felejtsem el az olajügyet. Nem tettem meg. Pedig sok pénzt, sokan
eltettek abban az időben. De én úgy voltam vele, hogy én a kutyája,
lábtörlője, csicskása senkinek nem akarok lenni, még több száz millióért
sem. Pedig tényleg nagy összeget ajánlottak. De ha ezt én, vagy bárki,
egyszer is elfogadja, akkor holnap azt kell csinálnia, amit parancsolnak.
Ezért voltam én nekik útban. Ezért féltek tőlem és ezért tartanak tőlem
még ma is. Mert tudták azt, hogy engem nem lehet pénzzel
megvesztegetni. Nem bánom. Mert ugyan meghurcoltak, becsuktak, de
akkor is nyugodtan aludtam és most is nyugodtan alszom.

Egy szemtanú visszaemlékezése Lakatos Csaba lelövésére:

- Hol lőttek Lakatos Csabára?

- A lóverseny pályán.
- Az istállóban?
- Az istálló mögött.
- Belül vagy kívül?
- Az istállója előtt, az udvarban bent. Este volt, sötét volt. Nagy verseny
volt. Föl kellett mennie a tévébe, interjút adni, mikor lejött, megállt az
istállója előtt. Akkor lőttek. Összesen háromszor, nem, inkább négyszer,
vagy ötször.
- Lakatos összeesett?
- Az első lövés után elesett, de kisvártatva felállt, s mivel sokan voltunk
ott, mindenkinek mondta, hogy menjenek innen, mert rálőttek. Akkor
dördültek el az újabb lövések. Több is eltalálta, újra elesett. Akkor már
szaladtunk a mentőért.
- Ki tehette?
- Sosem derült ki. Persze, suttogták, hogy az olajüggyel lehetett
összefüggésben. Meg valami olyasmit is, hogy ez csak egy üzenet volt.
Valakit, talán a Papát, figyelmeztetni akarták. Hogy ne mocorogjon...

A félelem nagy úr...

Megzsarolt, megfélemlített és jövőjüket, biztonságukat, családjuk
biztonságát féltő emberek szívük szerint beszélnének, de nem teszik. Aki
bátran vállalná, hogy köze volt valamilyen szinten az olajügyekhez, a
szervezett alvilághoz, azt meg általában a közvetlen környezetében élők, a
barátai, vagy az ügyvédei beszélik le. Esetleg, ha valakit nem beszélnek
le, és mégis beszél, akkor azt leközölni nem lehet sehol. Mert vannak még
mindig, akik nem válogatnak a módszerekben. Egy bátor újságíró eme
könyv születésének a körülményeiről írt párt sort, de a szerkesztőségben
csak annyit mondott neki egy kollégája fojtott hangon: „ne csodálkozz, ha
agyonvernek egy baseball-ütővel..." Papa is azt mondja, nem fél, de
vannak olyan bűnöző csoportok, akikkel nincs párbeszéd. Több száz fős
„hadseregről" beszélnek, olyan „katonákról", akik pénzért bármire
képesek. Persze, azért vannak helyek, ahol az emberek az utcán
beszélgetve, mosolyogva keresnek összefüggést a nyílt vasúti pályán
titokzatos körülmények között eltűnt olajszerelvények és az épülő helyi
paloták között. Ilyen a kiskőrösi Kakuszi-ranch, illetve a város főterén a
látványosan felújított, Monarchia-korabeli szállodából kialakított Szarvas
Fogadó. Ahol szolid becslések szerint is olyan egymilliárdos az enteriőr.
A történethez tartozik, hogy Kakuszi András, helyi benzinkutas sohasem
tagadta, hogy a rendszerváltást követően az elsők között kezdett olajozni,
ám a maffia-jellegű kapcsolatokra történő utalást mindig kikérte magának.

- Mindenki fél. Ezek az emberek, akik valamilyen formában az

olajügyek főszereplői voltak abban az időben, azok így vagy úgy, most is
a hatalom birtokosai, s ezt bizony éreztetik is - mondja Papa.
- Valóban, a saját bőrömön is megtapasztaltam ezt. A könyv készítése
során a már összeállított anyagból egy részt közöltünk az egyik lapban. A
megjelenést követően felhívtak szabadlábon lévő egykori olajkereskedők.
Az egyik pesti sörözőben lezajlott beszélgetésnek számos akaratlan
fültanúja is volt, mert olyan harsányan és durván tudatták velem, hogy mit
akarnak. A vendégek egyike az agresszív beszélgetőtársak távozását
követően csak annyit mondott: „nem tudom kik voltak ezek, de nagyon
furcsán viselkedtek, s magának minden oka meg van rá, hogy féljen
tőlük".
- Valóban oka van az embereknek a félelemre. Nem azt mondom, hogy
minden esetben, de azért ez tényleg egy olyan társaság, akikről hallgatni
arany. És ők maguk sem beszélnek, még ha a nyelvüket kitépik, akkor
sem. Bár, ha elmegyünk Bács-Kiskun megyébe, ott majd lesznek
néhányan, akik mesélnek. Az egyik ottani barátom még azt a házat is
megmutatja, amelynek az alapjaiba hullák vannak bebetonozva, de a
rendőrségnek még nem volt ideje megvizsgálni a házat. De általában nem
ez a fajta bőbeszédűség a jellemző. Elmondom, hogy a kisemberek azért
nem mernek beszélni, mert őket egyszerűen fizikálisan tönkre teszik.
Odamennek, szétverik a lakásukat, fölgyújtják az autójukat, vagy beverik
az ablakát... A félelem nagy úr. Bennem tudat alatt sincs félelem, mert
ebben éltem le az életemet. Ha féltem volna bármikor, akkor abba kellett
volna hagynom a munkám, mert nem tudtam volna élni, létezni. Az
úgynevezett átlagember nem így van. Az ő érdeke azt kívánja, hogy az ő
kis pátriája legyen rendben, ne támadják, ne legyen konfliktusa, legyen
betevője és kész. Kénytelen csak ezzel foglalkozni, mert ha nem így tesz,
pórul jár. Ezért nem is próbáltam soha beszervezni olyan embereket, akik
valamilyen módon nem kötődnek a bűnözői körökhöz. Mert nem
pletykákra, hírmorzsákra volt szükségünk, hanem valódi információkra.
Ha valaki úgy élt, hogy nem érintkezett az általunk megfigyelt körrel, az
nyilván keveset is tudott róluk. Azt meg minek beszervezni? Hogy
dezinformáljon bennünket? A fő szabály az volt, hogy mindig az adott
körből olyan személyt, aki beszervezhető volt és információkkal
rendelkezett.
- Olajügyekben?
- Nagyon kevesen tudták, hogy én rendőr vagyok. Minden esetben, mint
üzletember voltam jelen mindenhol. Megvoltak azok az emberek, akik
ezekbe a körökbe engem, mint üzletembert bevittek. Úgy jelentem meg,
autókkal, sofőrrel, ahogy illik. Fölkészültem a találkozókra, az olaj üzlet
csínját-bínját kitanultam, és tudtam miről beszélni velük. Hiteles
történeteket adtam elő, teljesen bennfentesnek fogadtak el. Nem utolsó
sorban pedig mindig olyan ember vitt be, akiben teljesen megbíztak. Ő
garancia volt arra, hogy ne legyek gyanús.
- Célcsoport?
- Tudtam mindig, hogy merre nyomulok. Mondom, megtaláltam azokat
az embereket, akiken keresztül el tudtam érni azt a csoportot, akikről
információkat akarok gyűjteni. Ha engem olyan ember vitt be, akinek
respektje volt, akkor az én kilétemet már nem boncolgatták. Aki vitt, az
felelősséget vállalt értem, hogy tiszta vagyok, és frankó.
- Mi számított hiteles történetnek az olajos üzletemberek körében?
- Ismernem kellett az olaj útvonalát. Nem konkrét üzletekről volt szó,
hanem az olajjal kapcsolatos történetek, rémtörténetek, egymás hülyítése.
Ki hol hibázott, mit hibázott. A beszélgetéseket úgy kellett irányítani,
hogy az általuk elmondottakat az én elbeszéléseimnek felül kellett múlnia.
„Á, az nem úgy van, hanem emígy." Aztán így jöttek elő azok a hírek,
hogy ki van megvéve, melyik fejes van benne, melyik vámosnak mennyit
kell leszurkolni, hol néznek félre, amikor jönnek a vagonok.
- Ezeket a történeteket aztán leellenőrizték?
- Persze. Ehhez kapcsolódva volt egy történetünk. Nyílt történet, lehet
beszélni róla. Egy alkalommal Siófokon voltunk. És a siófoki
kirendeltségi irodában beszélgettünk az ottani vezetővel. Bejött egy
vámtiszt. Kétségbe esve mondta, hogy „fiúk segítsetek már, mert én ide
vagyok két napra küldve helyettesíteni és kurva nagy a gond. Van egy
szerelvény olaj és minden áron el akarják vinni." Az volt a véleménye,
hogy a szerelvényben nem orsóolaj van, mint amit a papírok mutatnak,
hanem gázolaj. Elmentünk vele az állomásra, megnéztük, tényleg gázolaj
volt. A történethez hozzátartozik, az állomásfőnök attól ijedt meg és
kezdett el kavarni, amikor az olaj tulajdonosai 10 millió forintot odavittek
táskában, hogy tegye el az öreg és engedje a vonatot elhúzni az
állomásról. Nem tudták elvinni, mert a vámos, aki helyettesíteni ki volt
rendelve, nem volt beavatva. A vámost fölrendelték Pestre, közben meg
akarták csinálni, csak mi közben vettünk minden vagonból mintát azzal,
hogy visszük bevizsgáltatni. Közben följöttem én is Pestre, és mondtam a
főnöknek, Tonhausernek, hogy mi történt. Fölhívta a legilletékesebbet, az
országos vámparancsnokot, és elmondta neki, mi folyik lent a Balatonnál.
A vámparancsnok mismásolt, hogy ez ennek az olaja, meg annak az olaja,
szóval azt próbálta tudatni, hogy jobb lenne, ha az ügyből nem csinálnánk
problémát. Közben az ő szakértőjük megállapította, hogy orsóolaj, a mi
szakértőnk meg azt, hogy gázolaj. A végén elismerték, hogy tényleg nem
orsóolaj, hanem gázolaj. Ekkor még a fűtőolaj és a gázolaj között 36
forint volt a különbség. A lényeg, ha nem lépünk közbe, orsóolajként lett
volna elvámolva, ami lényegesen kevesebb vámfizetési kötelezettséget
keletkeztetett volna. Kényszerhelyzetben voltak a vámosok.
- A rendőrök nem?
- Nyilván a rendőrségen is volt nyomás, de mi felderítő szerv voltunk.
Nekünk nem az volt a feladatunk, hogy az olaj mozgását, haladását
gátoljuk. Mi már csak az elkövetett események után mentünk, amikor
visszaélés volt. Ha ,,jól dolgoztak" a vámosok és a gázolajra azt írták,
hogy orsóolaj, ebből lényegében senkinek nem származott kára, csak az
államnak. Az államnak a zsebéből ebben az időben pedig nyíltan ki
lehetett lopni a pénzt.
- A közös zseb, nem zseb.
- Pontosan így gondolkodtak.
- Nem én fogalmaztam így, hanem egy politikus, mégpedig az SZDSZ-es
Kóródi Mária, aki azt mondta, azért áll így minden, ahogy áll, az olaj
ügyek terén, mert nincs politikai akarat hozzá, hogy ki legyenek derítve a
dolgok.
- Így van, egy ügy akkor működik, ha van hozzá politikai akarat is. Ha ez
nincs, csak szélmalomharc az egész.
- A Horn kormányban volt politikai akarat. Vagy a társadalmi nyomás
volt már ekkor túlságosan nagy?
- Persze, Hornék elszánták magukat, hogy megszüntetik az ekkora már
olajháborúvá duzzadt folyamatot, de fogalmuk nem volt, mi lesz a
következménye. Ekkor már gyakoriak voltak a gyilkosságok, a
robbantások, az emberek csak kapkodták a fejüket, mert szinte minden
héten valahol gránát robbant vagy autó repült darabokban a levegőbe. A
közbiztonság teljesen a mélyponton volt. A leszámolásos merényletek
már Budapest újra felosztásáért mentek. Ekkor döntöttek úgy, hogy ennek
vessen véget a rendőrség, számolja föl. Tehát a társadalmi nyomás is nagy
volt az akkori kormányon. Annak idején elmondtuk, hogy a robbantásos
merényletek hátterében a pénz van. A pénz meg az olajból van.
- Másból nem lehetett nagy pénzt húzni?
- Igazából nem. Volt korábban, hogy húztak pénzeket a cukorból. Volt
kábítószer is, de a kábítószer csempészet a kilencvenes évek elején még
nem öltött ekkora méreteket, mint most. Mondjuk, arra sem voltak
felkészülve, sem a határőrök, sem a vámosok, de a rendőrök sem. Az
összes üzlet közül, ami ezeket, a zavaros éveket jellemezte, én mégis azt
mondom, az olaj volt a legnagyobb. Ebből nagyon sokan
meggazdagodtak. Nagy volt a piaca. A traktorok, a buszok, a BKV, a
honvédség. Mind szőkített olajjal mentek. Nem állt érdekében senkinek az
államtól olajat rendelni, mert áron alul kapta meg a magánkereskedőktől.
Volt a rendszerváltáskor egy vak ügyvéd, akinek később köze lett az
olajügyekhez. Ő nyilatkozta egy újságban, hogy maguk a jogalkotók
hoztak olyan jogszabályokat, amellyel az alvilág kezébe adták a kulcsot.
Mikor a jogszabály megszületett a jövedéki különbségekről, később a
vámhalasztottról, az alvilági célcsoport már felkészülve, információk
birtokában tudta, hogy mire számíthat, pedig a jogszabály még ki sem volt
hirdetve. Az egyszerű embernek, a kannásnak, aki sorban állt a HTO-ért
csak később esett le az álla.
- A tanúk meg eltűntek.
- Meg nem akarnak tanúk lenni. Aki járt már bírósági tárgyaláson, az
tudja, hogy a tanúkkal néha sokkal kegyetlenebbül bánnak az eljárók,
mint a vádlottal. Megalázzák őket, ezért nem akar senki TANÚ lenni.
Pedig a biztos rossz jobb, mint a bizonytalan. Ezért nem értem ennek az
országnak a reakcióját. Gyöngébb becslések szerint is 1000 milliárdot
loptak ki az emberek zsebéből a be nem fizetett vámokból, a meg nem
fizetett jövedékekből. Akik pedig nem lefelé kerekítenek, azok 3000
milliárdról beszélnek. Györgyi Kálmán legfőbb ügyészt annak idején
körbe röhögték a 90 milliárdos károkozási nyilatkozatával. Persze,
fejenként, rosszabb helyeken, csak annyi jutott.
Saját magunk ellen dolgoztunk
Az összes vád alól felmentve

IDÉZET Sándor István kártalanítási beadványából:

T. Fővárosi Bíróság!
T. Dr. Diós Erzsébet bíró asszonynak!

Alulírott Sándor István felperes, a Magyar Állam alperes ellen a

mellékelten F/l alatt csatolt meghatalmazással igazolt és kívül jegyzett
jogi képviselőm útján az alábbiakat adom elő:

Alulírott felperes előadom, hogy a Fővárosi Bíróságon folyt

l.TB.00198/2001. sz alatt ügyben teljes egészében felmentettek az
ellenem emelt vádak alól. A Fővárosi Ítélő tábla 3. TB. 2/2004/32. sz.
alatt ítéletével megváltoztatta a Fővárosi Bíróság ítéletét - az első fokon
történt felmentés után - és elítélt engem 1. rb. Hivatalos személy által
elkövetett közokirat hamisítás és hivatali visszaélés bűntettében, és emiatt
600 000 forint pénz főbüntetést szabott ki.

Az ügyet általam nem ismert okok miatt 85 évre titkosították, annak

feloldása ma sem történt meg, ezért a büntető ügyben foglaltak ma még
államtitkot képeznek.

A Fővárosi Ítélőtábla döntése után rendkívüli perorvoslati kérelmet

terjesztettem elő, felülvizsgálatot kértem.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 2005. december 6-án

kihirdetett T.Bfv.I.2005/6. sz. alatti ítéletével - amelynek az indoklását
még nem kaptam meg - felmentett az összes vád alól!
 III. rész
Patyik, pénzek, egyebek
Egy patyolat tiszta ember

Beszélgető partneremet - akitől a „Papa" óvott, mert őt speciel a

könyörtelen, mindenre elszánt, eszközökben nem válogató, ravasz és erős
kategóriába sorolta - nevezzük „Új Embertípusnak". Szemtelenül gazdag,
szórja a borravalót és még szimpatikus is időnként, ha megerőlteti magát.
Sőt, női szemmel helyes, csinos, bizsergetően kellemes ember.
Ezüstmetál, bazi nagy merdzsójával többnyire a fővárosban nyüzsög.
Nem volt könnyű beszélgetésre ösztönözni. Az Új Embertípus nem
válogat a módszerekben. Először aláz, aztán a nyelvi leleményekben éli ki
magát. A színhely változó: hol egy közepes kocsma, hol egy jó nevű
szálloda bárja fél tucat csillaggal. A téma mindig ugyanaz: miért kell az
olajról írni? Kinek áll érdekében ma erről beszélni? A matematikai
képletnek itt semmi jelentősége, hiszen a pluszt és a mínuszt itt más
árfolyamban számítják: cashben, vagyis készpénzben. A „negyedosztályú
senki" kérdez, az Új Embertípus válaszol és beszél, bár nem áll
érdekében, hiszen haszna nincs belőle. Talán csak a kíváncsiság ülteti az
asztalhoz és a szórakoztató, kötetlen délutáni csevelyek, ahol minden
szóba kerül közöttünk, az időjárástól a politikai választásokig,
természetesen a közlés lehetősége nélkül. Beszélgető partneremnek sok
mindenben igaza van. Abban különösen, hogy aki ebben az országban
gyorsan gazdagodott a rendszerváltás után, az mind elvette valahonnan. A
gazdaságba valahogy pénzt kellett áramoltatni, mégpedig a
magánvállalkozóknak. Tőke, pénz, zsozsó, lé nélkül ugyanis nem lehetett
volna a politikai rendszerváltás után elindítani a gazdasági változásokat és
megváltoztatni a tulajdoni viszonyokat. Persze a kérdés csak az volt, hogy
ki tartja majd a folyamatokat kézben. Nem vitás, akinek van elég pénze,
tartaléka. Így az ezredforduló tájára nagyjából kialakultak az
erőviszonyok. Politikusaink egy része - bár igen mélyről jött - nagyon jól
áll anyagilag és az őket megtollasodni segítő új vállalkozói réteg sem járt
rosszul. Aki felemelkedett, az mára már meg is kapaszkodott, aki meg
lecsúszott, az a lemenőivel együtt száz évre ott marad. Délutáni
beszélgetőpartnerem mindig ugyanazt mondja: nincs miről beszélni. „No
story". A világ ugyan felfordult és a gagyi lett az érték, a hazugság az
igazság és a hamis a valódi, de ez a felvetés ma nem értelmezhető. Mert
az „értékeket" pénztárcákba cippzározták úgy, hogy előtte húszezres
bankókba csomagolták. Felesleges álmodozni és nosztalgiázni, a
„hétköznapi hősöknek" a „nemecsekeknek" semmi keresnivalójuk a
csatamezőkön. Tehát intelligens, egykor olajvállalkozást működtető
beszélgető partneremmel sok mindenben egyet is értünk, viszont abban
nem, hogy könyvünk főhősei fontos emberek. Az asztal túloldalán ülő,
bizalmatlan ám érdeklődő ember ugyanis felületes: a világot kétfelé
osztotta, hogy könnyen értelmezhető legyen számára és a „Little
Johnoknak" nem tulajdonít jelentőséget a „Robin Hoodok" mellett.

- Nem jó. Nem ilyen könyvet kell írni - kezdi méltatlankodva egyik
délután a férfi. - Karancsi? Miért Karancsi? Nem akarom azt mondani,
de mégis mondom, hogy semmi köze az olajhoz.
- Karancsinak?
Neki. Semmi köze. Azt sem tudja, hogy kié volt az az olaj, amit
lefoglalt.
Már megbocsásson, de tudja. És mindenki tudja. De ahogy a
bírósági eljárásokból és jogerős ítéletekből is kiviláglik: a főnökei úgy
ügyeskedtek, hogy a bizonyítékok eltűnjenek.
- A „karancsiknak" fogalmuk sincs, hogy kik azok a rendőrök, akik
600-700 milliókat tettek zsebre. És magának sincs.
- De van. Bár nem vitatkozni jöttem, hanem a tények érdekelnének.
Akkor úgy kell könyvet írni, ahogy a „kisbé". Ő is leírt dolgokat a
maffiás könyvében, mégsem lett bántódása.
- Értem. Ő milyen módszerekkel dolgozott?
- Jött és kérdezett. És könyvet is írt és pénzt is keresett. Magának
sem kellene más, csak készpénz. Idehívjam a D-t? Az majd elmondja
magának, hogy akikről maga könyvet akar írni, azoknak fogalmuk sincs
semmiről.
- Hívja ide!
- Nem jön. Mert a pontos információhoz pénz kell. Készpénz.
- Mennyi?
- Kétmillióért már megnyílnak az emberek.
- Akkor hülyén halunk meg.
Az meglehet.
- Egyébként a pénzen vett információ éppen úgy lehet félrevezető,
mint a...
- ...lehet. De ennek semmi jelentősége. Az a lényeg, mit tud
bizonyítani. Bizonyítani pedig tanúkkal lehet.
- Magára sem tudtak semmit rábizonyítani, pedig tanúk is voltak,
papírok is. Szabadon járt-kelt, pedig kevés ember van önök között, aki
egyetlen napot sem ült. Ön már-már „fehér galléros", a fekete pénz
legális üzletekben ketyeg, mégis feszengenie kell ebben az országban.
- Így igaz. Svájcban jobban érzem magam. Itt nincs olyan rendőr, aki
szeretne. És tudja, hogy mi fáj nekik legjobban? Az, hogy proli senkiből
lettem milliárdos. Proli burzsuj vagyok, ez a valóság. És nehogy már
jobb autóval járjak és jobban éljek, mint mondjuk egy kerületi
rendőrkapitány. De nem ez a lényeg. Hanem, hogy nem ilyen könyvet
kell írni. Amiben a Karancsi van. Mert a Papa még rendben, ő egy nagy
vad a maga tollán. De a Karancsi...
- Embléma. Példakép. Egy ember, aki valószínűleg a
következményekkel nem számolt, amikor feltartoztatta az
olajszerelvényt a nyílt pályán. És nem tudta, vagy nem hitte, hogy a
főnökei bűnözők cinkostársai.
- Magyarán: egy hülye. Elbaltázta a gyerekei jövőjét. Nézze. Egész
Szeghalom abból az egyetlen olajvállalkozóból élt. Szórta a pénzt annak
a munkanélküliektől hemzsegő városnak. Mi ezzel a baj? Mi a nagyobb
bűn? Elcseszni a gyerekeink jövőjét, vagy mondjuk lopni? Morálisan
érdekel a válasza.
- Remek kérdés.
- Az. Én nulláról indultam. Nem is nulláról, mínuszról. Nem
szeretném, ha a gyerekeimnek nem adatna a jóból. Tudja: a kiváló
iskolák, az egészséges, szép környezet, a vitamin, az orvos, a játék és
hagy ne soroljam: pénzbe kerül. Minden sok pénzbe kerül. És abból
nincs az emberek zsebében elég. Készpénzből. Magának is csak azt
tudom mondani: erre törekedjék.
- Törekszem. Minél többet beszélgetünk, annál többet tanulok
magától.
- Inkább én magától. Szép a mosolya.
Hatezer dolláros.
- Tényleg?
- Nem. Valódi.
- Meglepően szép.
- A magáé is. Bár az nem valódi.
- A szemem színe sem a sajátom, nem gondolja? Akkor, ha
megengedi és taníthatom, jegyezze meg: nálunk erősebbel nem
kezdünk. Ha kezdhetünk a gyengébbekkel is, akkor az erősebbeket
békén hagyjuk.
Például a „nagyembert"?
- Azt pláne. Magam is nagyra tartom. Okos, törekvő és nem utolsó
sorban: zseniális üzletember.
- De azért jó, ha tudja: bármelyik párt a fele királyságát odaadná, ha
el lehetne tüntetni őt egy börtön cellájában.
- Tudom. De nem tudják eltüntetni.
- Miért?
Ezt maga is tudja. Mert az információ hatalom.
- Sokat tud.
- Úgy van.
- Kiről? Kikről?
- Mindenkiről. Tudja, mondjuk, hogy kik azok a politikusok, akik
tudatmódosító szerekkel élnek. Mert a dílerek valahonnan viszik az
anyagot, ezt mondanom sem kell, ugye? Ki küldte magát?
- Nem küldött senki. Független vagyok.
Ismerem a függetleneket. Olyanok, mint a szinglik. Alig várják,
hogy megdöntse őket valaki.
- Akkor én most el is mehetek, mert bántja a lelkivilágomat, hogy így
beszél. Bár megjegyezném, hogy a találkozót nem én kezdeményeztem.
Maga telefonált.
Igen, mert megbántott azzal a hülye cikkel. Maradjon, kérem!
Visszaveszek. Azt mondták nekem, magát küldték ezzel a feladattal.
Milyen feladattal?
- Hogy írjon. Vagy írasson könyvet és boncolgassa ezt a régi
históriát.
Kik mondták önnek, hogy engem küldtek?
- A szakértőim. Azok, akik tudják, hogy maga kicsoda?
- És ki vagyok én? Már megbocsásson, a telefonban éppen maga
„senkizett" le. Tehát maradjunk annyiban, én magához képest „egy
senki" vagyok. Mégpedig „negyedosztályú", hogy ismét önt idézzem.
Tehát a szakértői nyilván nem ismernek.
- Ezt mondtam volna? Lehet. Na mindegy is. Elnézést, ha
megbántottam. Nem tetszik nekem ez a kérdezősködés, ezt azért
beláthatja.
Akkor nem kérdezősködöm, beszélhet hozzám kérdések nélkül is.
Szeretek hallgatni és tudok is.
Csak azt tudom mondani, készpénzért minden információt megkap.
- Önmagában az információ semmit nem ér. Összefüggések kellenek.
- Azt az információkból lehet összerakni. A puzzle érdekes játék, de
nem rakom ki maga helyett, ne haragudjon, bár szeretek játszani. A fő
szabály, mint már említettem: erősebbel nem kezdünk.
- A gyengébbel meg elbánunk?
- El. Ha van miért. De érdek nélkül azokat is békén hagyjuk.
- Ilyen egyszerű?
- Ilyen. Az élet ilyen egyszerű és kegyetlen. Nekem már rég
nincsenek illúzióim. De azt kell mondjam, akinek van némi gógyija, az
nem ítélkezik, hanem tanul és figyel. Én is mindig ezt tettem. És a
győztesek mellé bármikor szívesen odaállok.
- Ez szép gondolat, gratulálok hozzá. Azért a győzelem valószínűleg
még messze van. A szervezett bűnözői csoportokat kezdik
felgöngyölíteni. A kecskeméti „maffia perben" a volt „energolosokat"
vették elő.
- Nem akarok véleményt nyilvánítani erről a perről, de a „szervezett
alvilág" jelző szerintem megtisztelő a perben érintettekre nézve. Nincs
Magyarországon szervezett alvilág, tehát nincs „maffia", mint ahogy
semmi nem szervezett. Ez nem Olaszország, nincs Cosa Nostra, ahol az
emberekben az információ megáll. Itt mindenki dumál. El tudja
képzelni, hogy Magyarországon valaki negyven évig úgy bujkáljon,
hogy a közvetlen emberei tudják hol található, mégsem beszélnek róla?
Nonszensz. Két év után simán megtalálnák. A magyar emberben nem
áll meg semmi. Lelkileg így vagyunk berendezkedve. Szeretünk
beszélni, pletykálni, dicsekedni. A szerzeményeinkkel is. Ennyi. A
szervezett alvilág mese. Tudja hány ember tett szert Magyarországon az
olajüzletekből milliárdos vagyonra?
- Száz felett?
- Legalább százötven. Mára jó, ha öt embernek maradt meg az
egymilliárd fölötti vagyona, amit a kilencvenes években megszerzett
magának. Látom, most figyel. Erre fölkapta a fejét. Nem azért
beszélgetek magával, mert ez nekem jól jön, hanem mert tisztelem a
kitartásáért.
- Köszönöm az elismerést.
- Szívesen. Persze a találkozásunk megszervezéséhez kanyarított
története ellenére nem hiszem el, hogy nem küldte senki.
- Nem küldött. Magam jöttem.
- Ezt már mondta. Mondjon valami mást! Mondjuk, hogy mennyi
pénzre van szüksége a könyvkiadáshoz?
- Nincs szükségem pénzre.
- Papír - és nyomdaköltség nincs?
- Van.
- Ki fizeti?
- A kiadó.
- A kiadónak nem kell pénz?
- Kell neki.
- Adok.
- Önzetlenül?
- Nem. Együttműködésért cserébe.
- Mire gondol?
- Tudja azt maga jól. „Kisbé", amikor megkeresett, hogy könyvet
akar írni, odaküldtem a megfelelő emberekhez, akik beszéltek neki.
- A saját verzióikról.
- Mi másról? Meg is jelent a könyv, el is kapkodták. Nem ez a cél?
- Marketing szempontból biztos.
- Nekem az az erősségem. Tudom, hol kell olajozni a szekeret, hogy
ne nyikorogjon.
- Szőkített olajjal?
- Haha. Értem a viccet és a kétértelmű célzást. Mondja! Maga bármit
megtenne a sikerért?
- Bármit nem.
- Akkor nem akarja igazán. Tehát ezt a könyvet sem akarhatja...De
most már mennem kell. Meg egyébként sem szeretek háttal ülni az
ablaknak. Elég hülye helyet választott a találkozáshoz.
- Fél valamitől?
- Vicceseket kérdez. Nem hiszem el, hogy ennyire naiv. Na jó,
szerintem mára kibeszélgettük magunkat. Még végiggondolom, hogy
mit lehetne elmondani ebből az egész történetből, ami egy felfújt lufi,
rengeteg hazugsággal. A maga „papája" sem annyira jó ember ám, mint
amennyire pakolja magát. De gondolom, az ő viselt dolgaira nem
kíváncsi.
- Felmentette a független, magyar bíróság minden vád alól.
- Fel. És akit felmentettek, az ártatlan. Azt én is tudom. Tehát
hagyjuk is a vádaskodást, mert a viszonyok újból elmérgesedhetnek és
erre semmi szükség. Maradok még egy kicsit, mert egyébként leköt a
társasága, de tegye meg, hogy szól, ha valaki az utcán megáll és befelé
bámul. Maga kilát a fejem mellett.
- Miért nem ül át mellém?
- Nem ülök át, mert már így is túl közel kerültünk egymáshoz.
- Ez tilos?
- Nem tilos, de én óvatos ember vagyok. Hatszor benézek egy utcába,
mielőtt bemegyek.
- Gondolom, mindkét irányból.
Ezért maradtam fenn. Sok a veszíteni valóm, ezért feleslegesen nem
kockáztatok.
- Fél a csapdáktól...
- Nem jó megközelítés. Ki nem fél?
- Mondjuk az, akinek nincs mit titkolnia és nem ártott soha senkinek.
- Azt is csőbe lehet húzni. Bárkit össze lehet zavarni és kellemetlen
helyzetbe hozni.
- Megadom magam, igaza van.
- Ugyan, dehogy van igazam. Pénzem van. Azon meg sok mindent
lehet kapni. Leginkább kényelmes, gondtalan életet. Ha gondolja,
magát is elviszem reggelizni a törzshelyemre egyik nap...
- Ötezerért eszünk tósztot?
- Tízért. De látom, érti, miről beszélek.
- Értem, de otthon is meg tudom magamnak kenni a vajas pirítóst.
- Nem feltételeztem, hogy nem tudja, de az mégiscsak kényelmesebb,
ha szervírozzák. Vagy nem?
- Megint ön nyert.
- Kedves, hogy így látja. Szóval eljön velem?
- Miért ne? Mióta nem ócsárol, egészen kellemes a társasága.
- Tudom, hogy hol a helyem a kettőnk viszonyában.
- Ennek igazán örülök.
Egyébként tényleg nem hiszem el, hogy nem dolgozik senkinek.
Remek színésznő.
- Intézzen nekem egy Oscar-díjat, a legjobb női alakításért.
Intézek. Megérdemli.
- Egyébként nem színészkedés, amit érez, hanem őszinte érdeklődés.
Megtisztelő. Nem vagyok én annyira érdekes ember. Megszoktam,
hogy a nőktől rám irányuló figyelem és érdeklődés egy része a
pénztárcámnak szól.
- Erre most mit mondjak? Nyugtassam meg, ha soványabb lenne a
bankszámlája, akkor is érdekes ember lenne?
- Mondjuk, az jól esne, ha már ennyit időzök magával.
- Érdekes, helyes ember maga. Szerintem szegényen is szerethető
lelkialkat. De én kissé bizalmatlan vagyok, ne haragudjon.
- Nem kevésbé. De azért köszönöm. Még akkor is, ha hazudik.
- Nem hazudok. A hazug szóra ön hamarabb rájönne, mint ahogy én
azt kiejtem a számon. Tudom, hogy mindennek utánanézett velem
kapcsolatban. Még a telefonhívásaimnak is.
- Ezért haragszik? Mondtam, hogy óvatos ember vagyok.
Nem haragszom. Ismerem a módszereit. És vállaltam, hogy leülök
magával beszélgetni.
- Honnan ismeri?
- Mindenhonnan. Láttam pár írásos anyagot...
...Nem járt bent a nyomozóirodában!
- Honnan tudja?
- Na ez az! Erről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy maga profi.
Ravasz kérdései vannak. És nyilván veszi a válaszaimat szorgalmasan
magnóra.
- Nem veszem, de lényegtelen. Ha nem akarja, nem hiszi. Nézze! Ha
magának lehetnek információi az ügyészségtől, a nyomozóhivataltól,
akkor másnak miért ne lehetnének?
- Lehetnek.
- Na látja. Az információk alacsonyan keringenek ebben az
országban.
- És mindenki korrupt. Finomítok. Mondjuk, lehet, hogy nem
mindenki, de a helyzetben lévő emberek nyolcvan százaléka az.
- Ezzel az állításával nincs egyedül. A nemzetközi felmérések azt
mutatják, Magyarország még Romániánál is korruptabb, pedig
köztudott, hogy ott némi baksisért mindent el lehet intézni.
- Ez van. Itt élünk, magyarok vagyunk, ha nem tetszik, el lehet menni
innen.
- Vagy lehet változtatni.
- Maga hisz benne?
- Ez az én luxusom. Hogy marha fejjel hiszek abban, a dolgok és az
értékek idővel helyükre kerülnek. Ez a hivatásom. Az álmodozás.
- És jól fizet? Persze a dolgok helyükre kerülhetnek, de az elit építés
időszaka befejeződött. Aki megtömte a zsebét, annak az unokái is jól
lesznek, aki meg lecsúszott, az ott is marad családostul legalább száz
évig.
- Majd meglátjuk. Remélem.
- Ez elég piszkos kis megjegyzés volt. Miért ne látnánk meg?
- Mert mondjuk engem megfenyegettek...
- Nem tudom ki volt, de azt tudom, ha én csúnyán néznék magára, és
összerántanám a szemöldököm, már az megvalósítja a zsarolás és
kényszerítés bűncselekményét, úgyhogy muszáj szépen néznem.
- Mindegy ki fenyegetett, de a barátaim is aggódnak. Egy régi
ismerősöm hívott a minap, hogy az, amiben turkálunk, az
nemzetbiztonsági ügy. Elmondta, neki is volt időszak az életében,
amikor őt és a gyerekeit is testőrök védték. Megkérdezte, nem félek-e
attól, hogy valamelyik gyerekemet véletlenül elüti az utcán az autó.
És ez meglepte? Hát volt néhány halott. Még mostanában is
hantolnak ki fura körülmények között eltűnt embereket. Csak nem
mondja, hogy újdonságot mondott az úriember?
- Nem lepett meg.
- És nem fél?
- Őszinte választ vár, ugye?
- Mi mást?
- Nem.
- Ez beszéd. Komolyan mondom, tisztelem az igyekezetét. Ami
persze fogalmam sincs, hogy mire jó. Mert még ha sok pénzt keres vele,
akkor rendben van, megéri a kockázat.
- Nem kockáztatok.
- Tudom, mert maga független és nem küldte senki. De most tényleg
megyek, az idő pénz. Örültem a társaságának. Remélem, folytatjuk a
beszélgetést.
- Akkor esetleg konkrétumokra is kitérhetünk?
- Ne haragudjon, de nem most léptem ki a kis állathatározóból, ahol
velem illusztrálták a palimadarat. Viszont szívesen elviszem vacsorázni,
vagy ahová akarja. Ha feljönne hozzám, az sem lenne ellenemre és
 kitennék magamért, abban biztos lehet. Bár reggel nyilván furcsa lenne,
hogy egy hatósági ember mellett ébredjek, de túltenném magam ezen is,
ne aggódjon. Mert tényleg kellemes ember. Árad magából valami
ellenállhatatlan melegség.
- Azt mondják két energiamezőm van.
Na látja, ez az! Ebből is lehetne pénzt csinálni. Rohannom kell.
Majd telefonáljunk.
Nos, jó pár délutánt beszélgettem végig egy emberrel, akiről sokan
tudják, - finoman fogalmazva -, hogy „volt némi köze az olajhoz". A
fent idézett beszélgetés csak tartalmában felel meg az elhangzottaknak,
mert több találkozás után az emlékezet sűrítette, lényegesebb dolgokat
örökíti meg, kissé stilizált formában, hiszen „nyilatkozat" nincs. A
lényeg: mindig ügyesen csűrte, csavarta a dolgait, így tulajdonképpen az
ártatlanság vélelme őt is megilleti, mint bárki mást. Sokan közülük
börtönben ülnek ma is, vannak, akik már szabadultak és vigyorogva
mondják: „leültem azt a három évet apukám, tiszta vagyok, mint a szűz
hó és most, amerre a szem ellát, itt minden az enyém." Beszélgető
partneremet a szóbeszéd és a pletyka tette hírhedté, viszont a jog
eszközeivel nem lehetett leteríteni. Őszintén elmondta, nem szeretne
szerepelni sehol, semmilyen formában és a családja jövője miatt
számára fontos a „belső elszigetelődés". A férfi, akivel több délután
időztem a pesti belváros kiváló helyein a médiával csak a kapcsolatok
kézbentartása miatt szokott leállni, de azt sem személyesen teszi. (Ezt
először nem értettem tisztán, de gyorsan elmagyarázta: ha róla, a
családjáról, a barátairól, az üzleteiről vagy az érdekeltségeiről olyan cikk
jelenik meg, amit ő nem szeretne, akkor nem végezte jól a munkáját,
valahol zavar van a rendszerben, tehát be kell állítani az egyensúlyt.)
Mondjuk megértettem. És azt is, hogy az „erősebbel nem kezdünk".
Magáról mondja: munkamániás. Napi négy-öt óránál többet nem alszik,
éjjel fekszik, hajnalban kel, de úgy véli, ez a természetes és a siker
záloga is a sok munka. Mi a munkája? Befektetések. Villantja meg
jelenlegi mozgásterét. Beszélni nem szeret feleslegesen, és nem tartja jó
megoldásnak, ha valaki úgy menti ki magát, hogy másokat sárral dobál.
Logikusan, gyorsan gondolkodik, szuggesztív személyiség, akinek a
villám válaszokért és a szorongató kérdésekért sem kell a szomszédba
mennie. Lefojtott, „macsó" stílusával és kissé izgága viselkedésével a
nők kedvence, nem tagadja. Időnként humoros, önirónikus
kijelentéseivel szórakoztató jelenség. Saját bevallása szerint öt milliárdja
van, de nem titkolja, az igazságot kevesen tudják. Ismerősei szerint,
ennél jóval több pénze van, számos vállalkozásban érdekelt, külföldi
ingatlanokkal, hajóval, luxuslakásokkal rendelkezik, bár nevén nem sok
mindent tartanak nyilván, strómanokkal dolgozik. Remek sakkozó és
nem csak a fekete-fehér táblán, de a vállalkozásaiban is évekre előre
 gondolkodik. Két ismert, magas rangban lévő rendőrt említ, mint „felső"
kapcsolatot, mindkettő a „nagyember bábúja" - ahogy szakmai
berkekben emlegetik a két főrendőrt. A gazdasági ügyekben nyomozó
zsarukat nagyra tartja, úgy véli, van közöttük néhány nagyszerű elme.
Arra viszont nem sok esélyt iát, hogy a pénzmosási ügyekben komoly
felderítések legyenek, mert a maroknyi honi milliárdosok
pénzcsinálásban mindig trendet teremtettek, ami után maximum
kullogni lehet, de megelőzni és megakadályozni nem. A pénz útja pedig
követhetetlen, mert nem egy nyílt vasúti pályán zakatol, hogy a
„karancsik" egy erőteljes, határozott akcióval, a következmények
figyelmen kívül hagyásával feltartóztassák. Akik nem szimpatizálnak
vele, azt is mondják róla, ő abba a kategóriába tartozik, aki „ha azt
mondja valakiről szerdán, hogy csütörtökön lábon lesz lőve, az lábon is
lesz lőve". Az „alvilág királya", mondják mások, nevét hallva, kissé
megborzongva, akik ismerik és tudják, kit takar a név. Saját magát
üzletemberként aposztrofálja, a tettek emberének, aki nem szereti
semmiben a tökölést. A médiát okolja azért, hogy róla esetleg rossz
véleménnyel vannak, pedig emlékezete szerint vér nem tapad a kezéhez.
Jogerősen nem ítélték el az olajkereskedelemmel összefüggésben
semmilyen bűncselekmény kapcsán, bár hosszú évekig az Interpol is
körözte. Úgy véli, semmilyen jogsértő dolgot nem követett el, a
rendőrség pedig pár évvel ezelőtt közleményben tudatta: a
cselekmények, amivel meg akarták gyanúsítani, elévültek. A pénz
átmosta magát, már-már patyolat tiszta lett, és ma nincs más hátra, a
tisztító cédulákat kell - ahogy Cseh Tamás egy régi dalában énekelte -
elveszíteni. Mert a jólétet gyanútlanul megöröklő utódokat egyszer
valaki még szembesítené a zavaros tartalmú patyolat cédulákkal.

Anzix a Kőrös partról

Természetesen megkerestük Pallag Lászlót is. Az Olajbizottság egykori

elnöke Békés községben a Kőrös partján él hangulatos otthonában
családjával, állataival látszólag meglehetősen nagy nyugalomban.
Karancsival, Sándor Istvánnal, kamerával, fotóssal és egy újság
riporterével egyszerre szálltuk meg házukat egy borongós napon.
Sártengeren evickéltünk át, míg elértünk a kis zugban található lakájos
családi házhoz. Karancsi azt mondja, ha ő nem árulja el, hol lakik Pallag
László, akkor is - csukott szemmel, vakon is - föl lehetne lelni Pallagék
házát, mert már Békéscsabánál olyan eligazítást kaptunk volna bárki
idegentől, hogy saját tengelyünk körül négyszer megforgatva is
odataláltunk volna. Pallag tehát nincs eltűnve. Mint ahogy nincs magába
roskadva, megkeseredve sem, ahogy azt általában híresztelni szokták róla.
Viszont kizárólag vendégként fogad minket, nyilatkozni, nem nyilatkozik.
A titkosszolgálat még mindig lehallgatja a telefonjait, e felől kétsége
sincs, és az összes pert, amit a sajtóban tett kijelentései miatt indítottak
ellene, elveszítette. Így kerülhetett sor arra - nagyon bonyolultan és
szakszerűen fogalmazva -, hogy mint a legfőbb népképviseleti szerv
demokratikusan választott tagja, annak legitim módon működő
bizottságának elnöke: saját vagyonával feleljen a bizottság munkájának
hatáskörében felmerült kérdésekkel összefüggésben tett kijelentéseiért.
Mert a nyilvánosság hatalom és Pallag László beszélt, nyilatkozott. Úgy
gondolta, megteheti, mert az ügy, amit képvisel, túlmutat egy-két ember
személyiségi jogán. Túl korán, talán nem elég körültekintően nyílt meg
Pallag László, de valószínűleg az olajbizottsági anyagok titkossága miatt
két emberöltő múlva is „túl korán" lesz a beszéd az olajos történetekről.
Pallag László neveket emlegetett, akik ,,jó hírük" visszaszerzése miatt
személyiségi jogi pereket indítottak ellene. Csak azért nem büntető
pereket, mert az Országgyűlés nem függesztette föl a mentelmi jogát,
ahogy sokan szerették volna. Szóval pert nyert ellene több „hírbe hozott"
ember is, akik nem késlekedtek súlyos anyagi követeléseikkel
nyomatékosítani tisztaságukat és olaj ügyben való érintetlenségüket.
Mert amíg e honban föl nem bukkan az a videokazetta, amelyen a hírbe
hozott urak pénzt vesznek át egy bőröndben, addig a magyar bíróság a
tanúknak nem fog hinni és az „olajszüzek" rendre pert nyernek. Persze, a
kazettán látható pénzmozgásra is lenne jogi magyarázat: mondjuk, ha én
ügyvéd lennék és nagyot akarnék dobni a pályámon, azt mondanám
ügyfelemnek, állítsa azt, egy adásvétel okán vagy tartozás fejében
vándorol a bankó. Vagy állítson bármit, amit az ujjából szop ki, mert
teljesen mindegy, hogy a tények mit sugallnak. Jogerős ítéleteket tehát
korrupciós ügyben lehetetlen hozni, ennek híján pedig marad a találgatás,
amelyet érdemes madár- vagy sumérnyelven megfogalmazni.
Pallag szép, barátságos vidéki házán tehát most jelzálogteher van. Nem
bővítésre, otthonának felújítására, csinosítására vette föl a hitelt, hanem
azért, hogy becsületesen kifizesse a közel 5 millió forintos kártérítéseket.
Kik perelték Pallagot? Öten. A nevek természetesen nem titkosak, mert a
Pallag ellen indult polgári jogi eljárásokat nem titkosították, viszont
aggályos lenne őket megemlíteni. Egyikőjük a perlők közül már el is
hunyt, halottakról pedig vagy jót vagy semmit, tartja a mondás.
(Mindenesetre az egyik felperes az MDF „rettenetes" tagságát tartotta a
párt legnagyobb csapásának. A jobb létre szenderült politikus halála előtt
nem sokkal kapta meg az ítéletet: Pallagnak fizetnie kell. Isten
nyugosztalja, bizonyára jobban érzi magát ettől a túlvilágon és a becsülete
is helyreállt)
Amikor egy tíz éve Magyarországon élő osztrák barátomnak - aki a
nyelvtanulást komolyan veszi és minden nap Parti Nagy Lajos költőn edzi
magát, tehát a magyar nyelv megértése nem okoz számára problémát -
elmeséltem Pallag históriáját, értetlenül bámult maga elé. Azt már
megszokta, hogy itt az emberek szemetelnek. Időnként többet isznak a
kelleténél és hangoskodnak, káromkodnak is. A fiatalember éppen ezért
szeret Magyarországon élni. Mert itt legalább van élet és a visszafojtott
hisztéria állapotában lévő magyarok jó hatással vannak rá. De amikor a
demokratikusan választott parlament Olajbizottságáról kezdünk beszélni,
akkor egyszerűen elállt a lélegzete. Nem azért, mert az osztrákok
becsületesebbek lennének, hanem azért mert Ausztriában a politikusok
korrupciós ügyeit, gazdasági összefonódásaikat nagyon szigorúan veszik
és vizsgálják. És beszélnek róla, beszélnek, beszélnek. Az újságokban
megírják, szellőztetnek, hírbe hoznak. Nem azért, mert ott nincs sajtóper,
hanem azért, mert a dolgok a helyükön vannak. A jog a néptől van. A
népképviseleti szerv pedig nem a jogszabályok bábja, hanem alkotó ereje,
létrehozója, formálója. Tehát mit gondoljon az ember egy olyan
országban, ahol egy parlamenti képviselővel a munkája során és
munkakörében elkövetett „bakik" miatt a családi vagyon terhére
fizettetnek, miközben ezt a felelősséget nem terjesztik ki az ügyészekre, a
bírókra, rendőrökre? Pallag fizet, mert beszélt és parlamenti képviselőként
nem állt mögötte még akkora jogi védelem sem, mint egy rendőrjárőr
mögött, aki az utcán bárkit - akár megszégyenítő módon is - igazoltathat,
mert ebből maximum fegyelmit, megrovást kaphat, de kártérítést nem kell
fizetnie. Fizet helyette az állam, ha jogtalanul, hatáskörét túllépve
intézkedett és mondjuk egy álruhás hajléktalant aláz porig az aluljáróban,
akiről később kiderül, hogy egy emberi jogi szervezet aktivistája és foggal
körömmel követeli a bíróság előtt, hogy az őt ért megaláztatásokért
fizessen a rendőrség. Ilyen extrém eset lehetséges, de akkor sem a hülye
rendőr felel, hanem az adófizetők pénzén kártalanítanak és a kincstár
mélyéről kaparják Össze a százezreket. (A kicsi járőr meg majd
karácsonykor nem kap jutalmat oszt' jól megjárta.)
Pallag László mögött nem állt dörzsölt ügyvédi csapat és tanácsadók sem
segítették munkáját hatékonyan. Ahogy ma, nem kevés öniróniával
visszaemlékszik saját képviselői munkájára, nem titkolja, szombaton még
a disznókat etette Békésben, hétfőn meg már a vörös szőnyegen
masírozott. A parlamenti vizsgálóbizottság felállításában a kisgazdák
erősködtek, akkori pártelnökük is támogatta, nézzenek a körmére az
olajügyeknek. Torgyán doktor valószínűleg nem gondolt másra, amikor a
bizottság a munkáját megkezdte, mint ahogy szállóigévé lett mondásában
többször, más ügyek kapcsán is kifejtette: „szépasszonyt aktussal,
ügyvédet perrel fenyegetni nem lehet". De Pallag László nem ügyvéd. És
Torgyán doktor sem sietett párttársa segítségére. Pallag László
mezőgazdász, aki Békés megyében élte át az olajjal kapcsolatos
visszaéléseket. A szeme előtt zajlottak az események, arra gondolt, mi
másért adatik meg az embernek egyszer az életében, hogy parlamenti
képviselő legyen, ha nem azért, hogy a visszásságokat, a fonákságokat
helyre tegye.
Pallag László nem megkeseredett, csak józan, normális értékrendű ember.
A felesége türelme, kitartása a nehéz időkben és a család biztonsága
többet jelent számára, mint a politikai karrier. Tudja, ha a magyar
bíróságon első fokon az egyik perben kétszázezer forintot róttak ki rá,
majd a felperes nagyobb összegért folyamodott és másodfokon
hétszázezerre emelték az ítélt összeget, s végül a kamatokkal együtt millió
fölötti összeget kért végrehajtani a jó hírében csorbát szenvedett személy,
akkor itt nincs miről beszélni. Hiába szolidáris vele első fokon a bíró, aki
riadtan pislog a felperes neve láttán, ha másodfokon példát akarnak
statuálni.
Pallag László egyébként nem élt hiába. Nevetve meséli, hogy
keresztlánya, aki jogot tanul Pesten, mutatta neki, bekerült a jogi
tankönyvekbe. Az egyetemen tanítják a jövő generációjának: hogyan ne
nyilatkozzunk politikusként. A tanult, felkészült ifjúság remélhetőleg lesz
annyira müveit és elszánt, hogy nem hagyja annyiban a dolgokat és
többet, egyre többet akar tudni azokról az időkről, amikor ők éppen csak
világra jöttek. Addig, amíg a fiatalok az iskolapadokat koptatva készülnek
a jövőre, Pallagnak és másoknak, akik szent hévvel kezdenek dolgokhoz,
nem marad más, mint ősszel kitisztítani otthon a kert végében a füstölőket
és jól aládurrantani: füstölődjék csak az a sonka rendesen. Aki kínjában
nevetni akar ezen a fordulaton, azért ne feledje: az emberi szolidaritás az
ilyen kisemmizett, lejáratott emberek mellett van, még akkor is, ha a pénz
a másik oldalon szaporodik. Pallag László gyakran jár Budapesten,
olyankor mindig fellélegzik, mert lakóhelye olykor rosszalló, értetlen
szorításából a főváros megengedő lendülete ragadja magával. Persze,
felismerik őt, kérdezgetik, úton útfélen megállítják, beszélni akarnak vele,
vagy csak egyszerűen rámosolyognak. A múltkor a Keleti pályaudvarnál
egy taxis penderedett melléje: „Pallag úr! Ne menjen metróval! Ingyen
elviszem bárhová. De ha akarja, a parlamentet is blokád alá vehetjük.".

Cinkos társadalom

Rajnai Attila újságíró az Élet és Irodalomban több részes cikksorozatban

követte végig az olajszőkítők munkásságát az „aranyháromszögben". A
kecskeméti zsurnaliszta Olaj a bűzre címmel megjelentetett cikksorozata
elégedetlenkedést, személyiségi jogi pert és a szerkesztőség udvarára egy
bedobott bombát eredményezett. A bombát ugyan soha nem hozták
összefüggésbe a tizenkét részben közölt tényfeltáró riportsorozattal, de
tény: az újság a „Fiúk a bányában dolgoznak" című cikksorozatával
(szerző: Ó. Szabó Attila, Vajda Éva - a szerk.), amely a FIDESZ közeli
vállalkozások székházeladás utáni gazdagodását vette górcső alá, és a
Rajnai Attila tollából megjelent „No smoking" című cikke után egy
hónappal kapta az udvarára a figyelmeztető robbantást. Az olaj ügyekkel
kapcsolatos cikksorozatot nyolc hónappal később kezdte közölni az újság.
Rajnai Attila jelenleg Kecskeméten él, ahol, mint meséli, a kilencvenes
évek közepétől tűntek fel a helybéli kaszinó előtt a nagy, hivalkodó,
puccos autók. Ekkor már mindenki beszélte, hol hangosabban, hol
halkabban, hogy vannak bizonyos vállalkozói körök, akiknek nagyon
„megszaladt". Ferrarit addig a Duna-Tisza közi megyeszékhelyen jobbára
csak filmeken láttak, de ott és akkor, szinte egyik pillanatról a másikra
megelevenedtek a celluloid kockák. A látványosan gazdagodó és
fogyasztási szokásaiban egyáltalán nem visszafogott vállalkozói kört a
benzinkutasokhoz, az olajkereskedőkhöz kötötték, illetve néhány Bács-
Kiskun megyei település jó hírét azóta is beárnyékoló „borpancsolókhoz".
(Ebben a társadalmi csoportban az újságíró a saját szemével látta az egyik
vállalkozót, amint három méteres kerítése mögött, kerti tavacskájában
otthon jetskizett).
Rajnai Attila az Élet és Irodalom 2006 június 9-i számában a napjainkig
gyűrűző Energol vállalkozói csoporthoz köthető kecskeméti „maffia
perről" írt riportot „Minden, ami az övé volt, a miénk lesz!" címmel.
Ebben az ügyben a vádlottak padján ül többek között Radnai László,
Csüllög Zsigmond, Ferencsik Attila, vagyis a Conti-Car-Energol csoport
tagjai, akik ellen nem ez az első büntetőeljárás és a hazai bűnüldöző
szervek tíz éve fókuszálnak a csoport tevékenységére. A Kecskeméten
zajló eljárásban bűnszövetségben elkövetett fegyvercsempészet miatt
lettek megvádolva az egykor az „olajozást" nagyban űző emberek. Radnai
László elsőrendű vádlott tizenkét év, Csüllög Zsigmond és Ferencsik
Attila harmad- és negyedrendű vádlottak öt, illetve hat év
fegyházbüntetést kaptak. Ítéletük egyelőre nem jogerős. A másodfokú
ítéletet a szegedi ítélőtábla mondja majd ki.

„A Conti-Car csoport tagjainak neve több, mint tíz éve ismert a hazai
bűnüldöző szervek előtt. Néhány kisebb büntetéstől eltekintve lezárt akták,
felderítetlen merényletek - és a nyolc év óta még az elsőfokú ítéletig sem
jutott Energol-per szereplői ők. Legutolsó nagy dobásuk - egy készülő
leszámolás sorozat általi üzleti térnyerés - felderítése a fővároson kívül
zajlott, ezért a Nemzeti Nyomozó Iroda mellett a felügyeletet néhány
fiatal, lelkiismeretes vidéki ügyész és bíró végezte, akiket nem
 befolyásoltak a fenyegetések és a felsőbb kapcsolati szervezkedések. Így
eshetett meg, hogy nem Budapesten mondták ki az első súlyos ítéletet a
fővárosi alvilág legnagyobb hatalommal és befolyással rendelkező
csoportja felett. A védelem szerint az elsőfokú bíróságot befolyásolták a
„mendemondák", így a jogerős döntésig fennáll, hogy az elítéltek egy
koncepciós per áldozatai. Mindenesetre a fővárosi éjszakai élet
szórakozóhelyeinek működtetési és ellenőrzési jogának újrafelosztása már
elkezdődött." (Élet és Irodalom 2006. június 9. Rajnai Attila: Minden,
ami az övé volt, a miénk lesz!)

- Leírja a cikkében: felmerült annak a lehetősége, hogy a volt

„Energolosok" ügyét a kapcsolatrendszerükön keresztül" Budapestre
helyeztetik. Hivatkoztak egy, a Fővárosi Ügyészségen lévő kapcsolatukra.
Ezt az állítását mire alapozta?
- A bizonyítékok között szerepel egy vallomás, amelyet a bíróság is
felhasznált. Ebben szó szerint az állt, „ha bárki Pesten rendőrség által
bajba kerül, akkor az, fél éven belül kint van, ebből az ügyből is
mindenkit ki tudunk hozni." A cikkben leírtam, hogy ugyan ebből az
állítólagos felső kapcsolatból még senkit nem sikerült azonosítani, de
tény, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda a Budapestre tartó
fegyverszállítmányokat Bács-Kiskun megyében kapcsoltatta le. Arra,
hogy ez miért így történt a Nyomozó Iroda válasz tömör volt: így tűnt
célszerűnek.
- A védelem a médiát is okolja a viszonylag súlyos ítéletekért.
- A védelem logikusan mindenbe belekapaszkodik, amibe lehet. Hogy
nem volt szabályos ez, vagy az a telefonos lehallgatás, amelyben a
fegyverszállítást megbeszélték, vagy a hanganyagot nem szabályosan
tárolták, de kifogásolták a vádalku intézményével beszerzett
tanúvallomásokat és persze a médiát is. Ha sikerülne néhány fontos
bizonyítékot kilőni vagy megbillenteni, akkor az kiesik a bizonyításból és
akkor a vád gyengül. Persze ettől függetlenül vannak tények: megvannak
a fegyverek. A vádalku pedig egy elve aggályos jogintézmény.
- A „médiaundort" mi váltotta ki?
- Jován László, Radnai egyik ügyvédje utalt rá a védőbeszédében, amikor
kiemelte, hogy számos J o g o n kívüli" eszközt vetettek be a perben.
- Például?
- Elmondta, hogy szerinte az ügyet stigmatizálták: ez lett az első „maffia-
per" az újságok szalagcímeként. De arra is hivatkozott, hogy szerinte az
ítélethozókat a médiahisztéria befolyásolta.
Célkereszt a homlokon

Rajnai Attila „Olaj a bűzre" cikksorozata után a kiadót sem kerülte el a

per. Lezsák Sándor indított és nyert pert, hiszen a bíróság is úgy ítélte: a
politikust a cikk összefüggésbe hozta a Lakitelken folyó olajügyekkel. Az
állítás szerint ugyanis „látnia kellett", hogy Lakitelken tartályok állnak és
azokkal valami időről időre történik. A bíróságon a tényt állító
újságírónak kellett volna igazolnia: honnan kellett volna látnia a
tartályokat (amit egyébként mindenki látott) a politikusnak. A Magyar
Demokrata Fórum több, jelenleg is fungáló politikusának szerepét az
olajüzletekben ma is megerősíti a közvélekedés. Mint ahogy
természetesen más pártok gyorsan gazdagodó és jelentős, ,,jó üzletekbe"
kezdő politikusait sem kímélik a nép ajkán született történetek. Tény
azonban, hogy a kilencvenes években nem csak a Békés megyei
rendőrség „túlbuzgó" munkatársait kellett eltávolítani a felsőbb
vezetőknek, hanem Bács-Kiskun megyében is tisztogatások történtek.
Kastyják János a kiskunhalasi rendőrkapitány 1999 július 20-i
menesztésének története szintén bejárta az országos sajtót. Parlamenti
interpellációk és hatalmas helyi elégedetlenség kísérte az ügyet. A
rendőrkapitány már nincs állományban, viszont az őt „elrendező"
főrendőr - Gergényi Péter - jelenleg is magas poszton, komoly
beosztásban végzi munkáját. Kastyják János elmozdításának hátterében
egy milliárdos vállalkozó politikai kapcsolatai álltak - ezt eddig nem
cáfolta senki hitelt érdemlően. A helyi viszonyokról Rajnai Attila sokat
tud, hiszen a No smoking című cikkében részletesen megírta: A FIDESZ
vezetőinek egyáltalán nem tetszett Kastyják bűnüldözői munkája. Sokat
tudott és sok jelentést készített, amelyben leírta: a helyi milliárdos
vállalkozók már-már egészségtelenül szoros kapcsolatot ápoltak többek
között Orbán Viktorral, Torgyán Józseffel és Pintér Sándorral is. A helyi
„gazdasági elit" egyik prominensének stílusából pedig az alábbi párbeszéd
is ízelítőt ad.
- „Na, mi újság aranytökű barátom?
- Semmi különös.
- Látod, a Kastyi csak elszállt. Mi a kurva anyjának köllött
erőlködnie? Ha tarcsa a pofáját, máig ott ülne a helyén. Mi a faszt ugrál
még mindig?
- Ez az ő háborúja.
- Mondd meg neki, tarcsa a pofáját! Minek a tévé nyilatkozat? Le
fogják csukni egy-két évre sikkasztásért meg csalásért...Mi a kurva
anyjáért nem ment nyugdíjba? Látod, én szép nyugodtan megvagyok
nyugdíjasként.
- Azért a Kastyjáknak is van néhány dolog a tarsolyában.
- Van, persze. Néhány sörösüveg. Nem védi már a mundér becsülete.
 - Miért? Szerinted tisztességes volt az, amit csináltak vele?
- Hát figyelj! Az biztos, hogy a Kastyi nagyon jó rendőr volt. Tényleg
kár érte. Nem kellett volna erőlködnie, és akkor most ülhetne a picsáján.
Nem fájna a feje. Mert szerinted mi a fasz van neki? Az a kommunista
ügyvédvizsga?
- Van azért egy büntetőbírói szakvizsgája is. Bár azért, ahogy én
ismerlek, ha valakivel kiszúrsz, akkor meg utána nem győzöd segíteni.
- A faszomat. A Kastyinak én nem segítek. "

„A fenti beszélgetés Sepsi László kiskunhalasi nagyvállalkozó és

Posztobányi László (helyi újságíró - a szerk.) között zajlott le 1999
augusztus 25-én telefonon, tanú jelenlétében. A párbeszédet az újságíró
alig fél órával a kagyló letétele után rögzítette írógéppel. Ekkora már több
mint egy hónap telt el azóta, hogy Gergényi Péter Bács-Kiskun megyei
főkapitány felmentette tisztségéből dr. Katyják Jánost, Kiskunhalas
rendőrkapitányát." (Rajnai Attila: No smoking, Élet és Irodalom)
A stilisztikai bevezető után az újságíróval, akivel eme sorok
megjelentetése után a vállalkozó közölte, hogy a „célkereszt a homlokán
van", beszélgetésünket egy kecskeméti kiskocsmában folytatjuk.

Megkoptak az érdekbarátságok

- Elég balkáninak tűnnek azért a viszonyok, akár hogy nézzük.

- Igen, itt a megyében a témák kétségtelenül jobban kidomborodnak,
mint Pesten. Ha megnézzük egy kistelepülés önkormányzati életét, sokkal
anarchikusabb és balkánibb, mint gondolnánk. Itt még vannak
abszurditások és komoly visszaélések. Tehát itt az olajügy is jobban
nyomon követhető volt. Nem véletlen, hogy Kecskeméten, az ország
legjobban profitáló kaszinója előtt lehetett zavartalanul szemrevételezni a
soltvadkerti, kiskőrösi, irtói vállalkozói köröket. Horribilis összegű
autóikkal feltűnő volt, amikor begurultak a parkolókba. Mintha
Monacóban lettünk volna. Persze mivel itt mindenki ismer mindenkit,
lehetett tudni, hogy az üzemanyag kereskedői kör vásárolja a szuper
amerikai autókat, akik később a pénzüket más, egyéb üzletekben is
megforgatták. Tudva lévő volt tehát, hogy jól jövedelmező üzletág az olaj
és egyébként is mindenről pontosan lehetett tudni: a borpancsolásról, az
olajszőkítésről, a kiterjedt seftekről.
- Akkor nem véletlen, hogy a rendőrségi korrupció is gyorsan felütötte
fejét a megyében.
- A „No smoking" című cikkben erről részletesen írtam. Kastyják János
menesztése olyan méretű felháborodást váltott ki, ami talán még azóta
sem ült el, pedig már jogerősen a munkaügyi pert is megnyerte azóta.
Először elég inkorrekt módon a Forró Tamás-féle Zöld Újságban -
Kastyják nem járult hozzá a közléshez - pendítette meg az ügyet az az
újságíró, aki a HIT Gyülekezetébe is betért és aztán megírta könyvben a
tapasztalatait... nem tudom a nevét.
- Bartus László.
- Igen. Jó. Szóval őt eléggé megvezették ebben az ügyben. Szakmailag
nem minősítem azt, amit írt a Kastyják-ügyről, mert információt
bárhonnan lehet gyűjteni, de értékelni kell a dolgokat. Ő benne annyira
emocionálisan dolgozott valami... Az anyaggyűjtés során egy csomó
dolgot ki kell dobni. És persze el kell dönteni azt is, hogy mit akarok
kihozni a témából.
- Kétségtelenül így van.
- Jó, persze, a Radnai-féle kör - nem csak a kapcsolatrendszerén
keresztül - megfontoltan és agyatekert módon, embereket maguk elé
tolva, más sztorikkal takarózva befolyásolta a dolgokat a médiában is
abban az időben. Nem véletlen a mostani kecskeméti perben a helyi szál.
Radnaiékat már a kilencvenes években elkaphatták volna. Ez benne van a
Papa vallomásban is. Sima, lőszerrel és fegyverrel való visszaélés volt, itt
tárgyalták Kecskeméten, Pestről jött az ügy. Pár évet kaptak nokedli
gyerekek. Az ábra ugyanaz volt, egy félegyházi autókereskedőre kellett
volna rádobni a cuccot. Itt voltak ezek a nagykőrösi, suttyó, félvagányok,
kigyúrt, balhés gyerekek, majd ezek megcsinálják, olcsón mérve, és még
büszkék is lesznek rá - úgy gondolták. Benne voltak a leleplezésben a
beépített emberek, amikor a rendőrségen elakadtak a dolgok. „Csesszétek
meg, itt nagy gáz van!" - nagyjából így sommázták az akcióban részt
vevő rendőrök a helyzetet. Nem lehetett felgöngyölíteni a dolgot,
megakadályozták. Mondjuk, kíváncsi vagyok, hogy mikor lehet ebben az
országban elkapni azt, aki a kábítószer üzletekbe beleteszi a pénzét és
nem azt ízélgetni, aki két gramm füvei a zsebében a diszkóban rohangál.
Itt nagyon komoly összegeket nagyon komoly, úgymond fedhetetlen
üzletemberek tesznek bele az alvilági üzletekbe. Mert tudja, ha beletesz
300 milliót, visszajön belőle neki 450 millió. És azon kívül is egy csomó
ember jól jár.
- Messze tartunk ettől?
- Magyarország nagyon, messze tart. A megbízói kör a kilencvenes
években, a már említett, lefújt fegyvercsempészeti akciójában a Margit-
szigeti Thermál Szálló egyik szobájába vezetett, ahol azok a beszélgetések
zajlottak, amiből kiderült, hogy kik a megbízók.
- Akkor a kecskeméti ügyben 2005-ben hogyan sikerült mégis a
megbízók egy részét is a vádlottak padjára ültetni?
- Nagyon sokat változott a világ a kilencvenes évekhez képest. Akkor a
rendőrségen belül nem volt minden ennyire szabályozva, mint ma.
Rosszabb volt a technika, különböző „szigetek" voltak a rendőrségen
belül, nem néztek ennyire a körmükre és kénytelenek voltak önállóan
dönteni az akcióikban. És a korrupciós ügyek is zilálták őket, szóval szét
voltak esve. Ennek a mostani ügynek az előkészítésén és a nyomozásán,
vádemelésén fiatal, lelkes, filmeken szocializálódott nyomozó és ügyészi
gárda dolgozott. Úgy tűnik, nagyon jól. És úgy gondolom, már a
politikának sem áll érdekében segíteni ezeket az embereket. Lehet, hogy a
„barátságok", érdekkapcsolatok is megkoptak mára kissé.

Kastyják kinézte „őket" az öregfiúk csapatból

- Tehát a hatalmuk megkopott?

- Igen. A kilencvenes években jött a dzsipes, felállt a járdára és mindenki
látta, hogy nagyobb hatalmuk van, mint a rendőröknek. És persze ezt látva
mindenki legyintett. Az olaj ügyekben tipikusan úgy nyilvánult meg, hogy
a vámosok is azt mondták: mi a francot kínlódjanak és haladjanak széllel
szemben, amikor irdatlan pénzzel és komoly kapcsolatokkal rendelkeznek
ezek az emberek. Mit tudtak tenni? Leplombálták az olajos tartályokat az
egyszerű, rossz kis magyar plombafogóval. Aztán mi történt? Semmi. Egy
csavarhúzóval le lehetett pattintani a tartályokról, amit meg is tettek. Egy
óra múlva szépen visszamentek, lefejtették és ellopták. Mi történt?
Elindítottak lopási ügyben egy büntetőeljárást. A tulajdonos meg a
vámhatóságot fenyegette pofátlanul, hogy miért nem őriztette rendesen a
lefoglalt olaját.
- A rendőrségi ügyekkel mikor kezdtél el fogalkozni?
- 1998-1999-ben. A Kastyják nekem meg a Bartusnak szólt. Akkor már
elindult a botrány, hogy Gergényi a Pintér parancsára akarja a Kastyjákot
kirúgatni. Idehelyezték-odahelyezték. Ő mondta, hogy ne helyezgessék,
hanem indítsanak vizsgálatot és mondják meg, hogy mi a gond.
Kisujjában van a jog, régi rendőrcsaládból származik. Nagy nehezen
kirúgták, de a munkaügyi perét ő is megnyerte. Az ügy mögött Kastyják a
Sepsikert vezető volt kiskunhalasi vállalkozót vélte felfedezni, aki ellen
már 1978-ban is indítottak eljárásokat betörések, lopások miatt. Viszont
ezt az embert az új politikai elit néhány tagja szemmel láthatóan kedvelte.
Ezt Kastyják le is írta, a felettesei asztalára tette és ez a jelentés került a
Világgazdasághoz, amit aztán le is közöltek. „Kastyják ügy az ORFK
előtt" címmel jelent meg 1999. május 20-án, ami aztán megalapozta a
rendőrkapitány fegyelmijét. Sepsi László és barátja Flaisz Ferenc tehát
Kastyják menesztésén ügyködtek, aminek volt egy szubjektív, érzelmi
motivációja is: szerettek volna bekerülni a városi öregfiúk futball
csapatába, amiben Kastyják is rendszeresen játszott. Amikor a kapitány
ezt megtudta, azt mondta, hogy neki bűnözők ne rugdossák a lábát. Mert
Sepsi is és Flaisz is jelentős bűnügyi előélettel rendelkezett, korábban le
voltak tartóztatva, REF-esek voltak, stb. Ez egy lokálpatrióta kis város,
tehát ennek a kijelentésnek az volt a jelentése, hogy nehogy már bűnözők
kerüljenek a köreikbe. Tehát Kastyják megsértette azt az embert, akivel
egyébként Orbán Viktor jó kapcsolatot tartott fenn, hiszen Sepsi
lovastanyáján megfordult a későbbi miniszterelnök is. Sepsinek egyébként
még parlamenti belépője is volt, mert tényleg komoly politikai kapcsolatai
voltak: Többek között Boros Péter lánya is részt vett a kiterjedt és
szövevényes üzleti vállalkozásában. De közben azért a balhék nem
szűntek meg körülötte, mert kigyulladt a raktára, fizettetett a biztosítóval,
csődbűntett miatt indult ellene eljárás, szóval zűrös pali volt, de kőgazdag.
Nekem sosem nyilatkozott, meg egyébként sem szalonképes a fickó,
fenyegetőzött, elküldött a picsába, lecsapta a telefont. Kastyják tehát ilyen
emberek nyomására lett menesztve. Megállapították ugyan a jogsértést,
meg a jogtalan elbocsátást a munkaügyi perében, de a visszahelyezését ő
sem kérte.
- Igen. Hová is menne vissza ezek után dolgozni?
- Így gondolta ő is. De jelzem, azért a társadalom cinkos volt az olaj
ügyekben. Vettük a szőkített olajat, tankoltuk, mert olcsóbb volt. Mint
ahogy veszi most is mindenki a csempész cigarettát, hamisított CD-ét,
DVD-ét meg mi fenét. Akinek kevés a pénze mi a túrón tud spórolni?
 Mennyi is az annyi?

Az olajbűnözés kártétele kapcsán sok számadat elhangzott az elmúlt

években. Ezek közül Györgyi Kálmán legfőbb ügyészként tett 90
milliárdos becslését az egyik korábbi fejezetben közöltük. Ehhez képest a
Levegő Munkacsoport, amikor kísérletet tett az olajmaffia kártételének
összesítésére, 9 ezer milliárd forintos lehetséges "számlához" jutott.
Véleményük szerint a hiedelmekkel ellentétben a legnagyobb károsult
nem az állami költségvetés, hanem a saját környezetünk. Az olajmaffia
által okozott károkat a Munkacsoport a következőként csoportosította:
csempészet, iparszerű olajszőkítés, környezetszennyezés.

Csempészet

Az egyszerű csempészet arra a különbségre épült, hogy a hazánkkal

szomszédos, volt szocialista országokban később építették be az
üzemanyagárba az Európai Unióban szokásos mértékű adókat, mint
nálunk. Ez az elmaradás különösen Romániára és Ukrajnára volt jellemző.
Erre az áreltérésre alapozva alakultak ki a "csempész-üzletágak", részben
"benzinturizmusként", részben pedig a teherautók (főleg kamionok) és
autóbuszok tankjában behozott gázolajjal operálva. Az okozott károkat
úgy lehet csoportosítani, hogy a közfeladatokra fordítandó adókat
gyakorlatilag elsikkasztották, amivel növelték a legális gazdaság
adóterhét. Emellett a folyamat rendkívül rossz hatékonysága miatt,
továbbá a primitív technológia alkalmazása következtében óriási mértékű
a környezet károsítása. Ez adódott az elcsurgásból, a párolgásból és a
gépjármüvek fokozott károsanyag-kibocsátásából. Az adók kijátszásából
eredő kárt - 2000 évi áron számolva - évente mintegy tízmilliárd forintra
becsülte a Levegő Munkacsoport. A környezetszennyezésből eredő kárt
pedig ennél legalább kettő nagyságrenddel nagyobbra. Az évi néhány
tízmillió liter üzemanyag csempészésének következménye, hogy a
primitív technológia miatt - öt százalékos veszteséggel számolva - évente
legalább egymillió liter olajtermék elfolyik és szennyezőként jelenik meg.
Mivel egy liter üzemanyag húszezer köbméter vizet tehet ihatatlanná, ez
összességében húszmilliárd köbméter víz tönkretételét jelentheti. Így a
lehetséges elméleti kár összege - köbméterenként 110 forintos ivóvíz-
kárral számolva - elérheti akár a 2200 milliárd forintot is.
Olajszőkítés

Egyes kőolajtermékeknek erre a primitív technológiával történő

kezelésére akkor került sor, amikor a háztartási tüzelőolajat (HTO) nem
terhelte fogyasztási adó, így az jóval olcsóbb volt, mint a gázolaj. A HTO-
t a megkülönböztethetőség érdekében a hatóságok színezték, a "szőkítők"
pedig savval kezelték a megkülönböztető színezék eltávolítása érdekében.
Ezzel egyrészt csökkentették az állami adóbevételeket, másfelől a
visszamaradt veszélyes hulladék súlyosan szennyezte a környezetet. A
kárt egyébként tovább tetézte, hogy - a "szőkítés" üldözött volta miatt - a
keletkezett veszélyes hulladéktól a legszigorúbb titoktartás mellett
szabadultak meg. Arról nem beszélve, hogy a Vám- és Pénzügyőrség,
valamint felügyeleti szerve, a Pénzügyminisztérium, továbbá az
igazságszolgáltatás a feltárt ügyekben cseppet sem törődött a
környezetszennyezéssel, és annak elhárításával, kizárólag az elcsalt
jövedékkel foglalkoztak. A Levegő Munkacsoport egy sajátos
ellentmondásra is felhívta a figyelmet, hogy tudniillik a Vám- és
Pénzügyőrség a Pénzügyminisztérium felügyelete alatt állt, és ez a tárca a
költségvetési bevételek behajtásában "érdekelt". A környezeti károk
felszámolása pedig általában többe került volna, mint amennyivel a
"szőkítők" visszaszorítása növelte a költségvetési bevételeket.

Környezetszennyezés

A károk nagyobbik részét az olajpancsolás következtében előállt talaj- és

vízszennyezés, illetve az ott lévő élővilágban bekövetkezett ártalmak
alkotják, melyek nagyságrendjét a statisztikai adatokból és a mérvadó
gazdasági jelenségekből kellő pontossággal meg lehet állapítani. A
Levegő Munkacsoport szerint több olyan tényező is van, ami ezekre a
károkra utal. Így például a felhasznált háztartási tüzelőolaj mennyisége
még azokban az években is nőtt, amikor az olajkályhák száma
drasztikusan csökkent. Vagy a dízel haszonjárművek száma egy évtized
alatt megkétszereződött, ugyanakkor a gázolaj-fogyasztás alig növekedett.
Azután attól sem lehet eltekinteni, hogy a vasúti áruszállítás helyébe
nagyrészt a fajlagosan tízszer akkora energiaigényű közúti fuvarozás
lépett be. A vasúti teherszállítás mintegy háromnegyed részben
villamosított vontatással történik, ezért a gázolaj fogyasztása tekintetében
ez a helyettesítés fajlagosan közel negyvenszeres gázolaj felhasználást
jelentett. A fekete gazdaságnak a társadalom szempontjából értelmetlen -
nyomeltüntető, illetve zavaró - szállítgatásai ugyancsak többlet
üzemanyag - felhasználással jártak.
A számla

Eme tényezők figyelembe vételével végzett számítás szerint egy évtized

alatt mintegy 3,8 milliárd liter gázolajat hoztak forgalomba, illetve
használtak fel feketén. Ezen mennyiség alapján megállapítható, hogy
egyszerű kamatos kamattal számolva 436,7 milliárd forint kárt okoztak a
költségvetésnek. A környezetnek okozott, illetve okozható kár ennél az
összegnél legalább egy nagyságrenddel nagyobb. A számításnál ismét
abból kell kiindulni - mint azt már fent említettük - hogy egy liter gázolaj
húszezer köbméter vizet tehet ihatatlanná. Csupán egy százalékos
"technológiai" veszteséggel számolva is, legalább 37,8 millió liter
olajszármazék szivárgott a talajba, illetve a talajvízbe. Egy köbméter víz
átlagos ára áfa nélkül Magyarországon 1999-ben 109,12 forint volt. A
környezetszennyezésből származó kár lehetséges összege a számított
adatok figyelembevételével meghaladja a 8000 milliárd forintot. Tegyük
fel, hogy a becsült kár bekövetkezésének valószinűsége csupán egy és tíz
százalék közé esik; akkor is 80 és 800 milliárd forint között mozog a
környezeti kár. Bármennyire hihetetlen, a lehetséges teljes kár - a
minimális valószínűséggel számolva is - megközelíti az ország éves
gazdasági teljesítményét.

Butácska mese a kiskirályról

Aktív fórumos élet zajlik az Axel Springer Magyarország Kft. által

üzemeltetett békéscsabai honlapon. Tavaly a legtöbb hozzászólást Kurucz
Ferenc egykori megyei rendőr-főkapitány városi jegyzővé választása
motiválta. A politikai felhangoktól sem mentes adok-kapok követését
némileg megnehezítette, hogy a vélemények egy részét az oldalgazda
rendszeresen "lemoderálta". Igaz, ezek a lépések mindig újabb és újabb
véleményeket provokáltak. A honlapon kavargó vita néha folklorisztikus
gyöngyszemeket is szült. Ezek közül a többször kitörölt, de azóta is újra
és újra felbukkanó, mondhatni gépről gépre szálló mesét közöljük:

„Hol volt, hol nem volt, talán igaz se volt, de ha mégis, akkor élt egyszer
egy kiskirály, aki nem volt mindig kiskirály. Kezdetben csak egy pici
uradalom irányítását bízták rá, de aztán összebarátkozott a nagykirállyal,
s már egy egész országrészen kiskirálykodhatott. Ennek a kiskirálynak
volt egy fia, a kiskirályfi, aki nagyon szeretett volna bekerülni a helyi
diszkoszvető klubba, csak épp a tehetsége hiányzott hozzá. Sebaj, a
kiskirály beprotezsálta a kiskirályfit a klubba. Éltek, éldegéltek, így
 királykodtak jó darabig. De egy idő után a helyi klub tagjai egyre
hangosabban berzenkedtek a kiskirályfi csapattagsága ellen. Mit volt mit
tenni, fogta magát a kiskirály és beültette a kiskirályfit a
vármegyeszékhely csapatába. Jól elrendezte a kiskirályfi ügyét a kiskirály.
Legalább is úgy hitte, de volt egy bökkenő: a kiskirályfinak nap, mint nap
utaznia kellett a vármegye székhelyére. Gondolt egyet a kiskirály és
odaadta a szolgálati hintót a kiskirályfinak. No, megint éltek, éldegéltek,
királykodtak jó darabig. Igen ám, de a kiskirályfi szerette csatakosra
hajtani a lovakat. Meg is állították a zsandárok a kiskirályfit a
gyorshajtás miatt. Ekkor derült ki, hogy a szolgálati hintót nem is
hajthatná a kiskirályfi, mert az csak a kiskirálynak jár. Végül nem lett
belőle nagy ügy, a kiskirály hablatyolt valamit a kiskirályi tévében, s a
további bonyodalmakat megelőzendő külön hintót rendelt a kiskirályfinak.
Természetesen saját személyi kocsissal, nehogy megint túl gyorsan
hajtson. Így éltek, éldegéltek királykodtak jó darabig. Míg aztán megint
közbejött valami. Kiderült, hogy a kiskirályfi hintájának lovai állami
zabot rágcsálnak. Ebbe már majdnem belebukott a kiskirály, de olyan
piszok szerencséje volt, hogy éppen több kiskirály is megbukott a
királyságban, s egy újabb botrány - lévén szó a király barátjáról - már az
egész középkort veszélyeztette volna. Így aztán minden maradt a régiben,
jól eltusolták az ügyet, s emberünk élt, éldegélt, királykodott tovább. De ez
sem tarhatott az idők végezetéig, mert új király lépett a régi helyébe, s a
kiskirály kénytelen volt nyugdíjba menni. Igaz, néha dolga akadt a
székesfővárosban, mert ha nem is volt barátja az új királynak, akadt azért
még néhány barátja az udvarban. Jónak látta ezért az utóda, az új
kiskirály, ha ad neki egy szolgálati hintót. Történt egyszer, hogy a hintó
felborult, s vajon ki más lehetett volna a hibás, mint a kocsis. Némi zavart
csak az keltett, hogy a lovakat az egykori kiskirály mindig maga hajtotta.
Valahogy azért ezt is megmagyarázták a kiskirályi tévében. Néhányan
azon is fennakadtak, hogy a hintó nem a kiskirályságból a
székesfővárosba vezető úton borult fel. De ezt már igazán könnyű volt
megmagyarázni a kiskirályi tévében: az egykori kiskirály ugyanis
sohasem szeretett az egyenes úton járni... Itt a vége fuss el véle, aki nem
hiszi járjon utána, de vigyázzon, a kacskaringós utakon könnyen nyakát
törheti. "
Zárszó:
Olaj és sár

Hol vannak már az olajosok? Ki börtönben, ki temetőben, a döntő többség

meg a fehér galléros világban. Ahogy egyik történész barátunk
fogalmazott, a fekete pénzek szüntelen átáramlása a legális szférába, majd
frissen mosottan vissza a sötét oldalra és annak „szürke
eminenciatúrájába", olyan, évszázadok óta érezhető, szabályos pulzálást
eredményez, amit akár a kapitalizmus szívverésének is nevezhetünk.
Ebből a nézőpontból a rendszerváltást követő zűrzavar aligha tekinthető
meglepőnek. Ettől függetlenül méltánytalanság lenne a kortársakon
számon kérni, miért nem figyeltek fel már az első szívdobbanásokra. És
ha felfigyelnek, akkor mi van? Kelet-Európában az állami tulajdont csak
eladni, vagy szétosztani lehetett. Sőt, igazából szinte kizárólag a
szétosztás jöhetett szóba, mert az előző rendszer természetéből adódóan
nem nagyon akadtak tőkeerős hazai vásárlók, s minden a külföldieknek
sem kellett. Nos, az osztogatás meg az idők kezdete óta melegágya a
korrupciónak, mondhatni „ösztönzően hat" a bűnözésre.

Így jártunk. De sopánkodni kár. Mert ha vérben és olajban is, de az új

burzsoázia megszületett. Mutogathatunk rájuk ujjal, vagy gazsulálhatunk
nekik, esetleg köphetünk, netán integethetünk suhanó autócsodáik láttán,
miként szavazhatunk is rájuk a parlamenti választáson, vagy afféle
Ugocsa non coronat-os hévvel távol maradhatunk az urnáktól, mindez alig
hat zavarólag, s a legkevésbé sem változtat a tényeken. Valami van, amit
mégis megtehetünk. Talán apróság, mégsem elhanyagolható. Amilyen
jelentéktelen ez a gesztus, olyannyira ősi. És persze végtelenül szabad.
Ahhoz ugyanis nem kell „tényezőnek" lenni, hogy odafigyeljünk a
mesékre. Mert odébb tessékelhetik az embert sísapkás géppisztolyosok.
Fenyegetésekkel talán még az is megakadályozható, hogy a tanúk
beszéljenek, de a mesélést megállítani nem lehet. Ez lelki szükséglet. Mi
mással magyarázható, hogy miközben senki sem látott semmit, hallani
meg aztán pláne nem hallott, mégis mindenki tud mindenről.

Az olajügyekben sincs ez másként. Néha elég a tájékozódáshoz sétálni

egyet valamelyik alföldi kisváros korzóján. Fagylaltnyalásnyi idő alatt is
hihetetlen történetekkel gazdagodhatunk. Nem csak azt tudhatjuk meg,
hogy melyik házban szállt meg Jókai, vagy időzött annak előtte Kossuth,
az sem nagy titok, hogy melyik palotát építették az olajpénzekből. A
folklorisztikus fecsegésnél csak az udvari és a mezei bolondok
elszaporodása szembetűnőbb. A beszámíthatatlanság egy ilyen huzatos
országban néha többet ér, mint a mentelmi jog, vagy a vádalku.

De ne vicceljük el, s főként ne bagatellizáljuk a dolgot. Sokan rámentek

az olajügyre. Egzisztenciájuk, karrierjük, családjuk bánta a... Na mit is?
Ezt nehéz megfogalmazni. Talán azt mondhatjuk, hogy az ódivatú
ragaszkodást valami megfoghatatlanhoz. Hivatali eskü, igazságérzet,
törvényesség, adott szó, sorolhatnánk, mégsem jutunk a végére. És a
megértést sem segítjük vele. Itt van mindjárt a törvényesség. Sikamlós
terület, illetve általában nem, stabil demokráciákban semmiképpen sem.
Ám a kilencvenes évek Magyarországa meglehetősen ingatag
demokráciának számított. Plasztikusan változó szabályokkal, gyakran
tétova, néha korrupt jogalkalmazókkal és jobb esetben naiv
törvényalkotókkal. Nem véletlenül hajlamosak a gondosan tisztára mosott
pénzüket immár szigorúan legális keretek között költő egykori
olajszőkítők arra alapozni erkölcsi bizonyítványukat, hogy szinte
megelőzték korukat, s másutt, máshol talán kitüntetést érdemelnének.
Nem érdemes vitatkozni az időközben kifogástalan úriemberekké vedlett
egykori útonállókkal, s nem csak a jó egészség okán, de azért sem, mert
maguk is bizonytalanok. Bizonytalanok, mert félnek. Nem az esetleg
börtönnel kecsegtető jövőtől, hiszen mire valók az ügyvédek? Ahogy a
rendőröket zsebre tették annak idején, talán a bírósági eljárások
útvesztőjében sem tévednek el végzetesen. Igazából a múltjuk zavarja
őket. És ebben nem segítenek a jól bevált túlélési technikák sem. Mert a
magyar rendőrséget ki lehet játszani, és az Interpol elől is elszökhet az
ember, de ha a saját gyereke talál egy rég elfeledett „patyolatcédulát",
akkor nehéz tanácsot adni, hogy mi is a teendő...

Ezek persze családi ügyek. Miként néhány tönkretett ex-rendőr

nyakassága akár magánügy is lehetne. Nem mindegy, hogy egy önsors
rontó nyomozó miért is áll a robogó olajvonat elé egy szál pisztollyal? A
törvényt védi éppen, vagy a becsvágyát fűti, netán imponálni akar egy
csinos nőnek, esetleg csak nem akar csatlós lenni? A végkifejlet
szempontjából tényleg mindegy. És valóban úgy van ez, mint a mesékben.
Akiknek az olajosok közül volt gyerekszobájuk, s odafigyeltek a dadusra,
azoknak minden pillanatban számítaniuk kellett arra, hogy valahol már
megszületett az a valaki, aki egyszer majd beleköp a levesbe.
Szándékosan hagytuk el most a sárkány-sztorit a hétszer valahány fej
unalomig ismert lemetszésével. A honi olajügyben legfeljebb
nyiszatolásról beszélhetnénk. Mert az olajos történet mindkét oldalon
valószerűbb, s egyúttal jóval kisszerűbb is, mint a mesék alapján
remélhető lett volna. A szervezett bűnözés elleni szervezett küzdelemnek
ugyanis csupán két feltétele hiányzott: a szervezett bűnöző és a bűnt
szervezetten üldözők.

Az egész olajügy ad hoc jellegét jól példázza az elhíresült Olajbizottság

vezetőjének Pallag Lászlónak az esete. Az óceán túlsó partján egy ilyen
bizottság vezetője nem csak médiaszereplő lehetne, de jó eséllyel
pályázhatna a történelmi személy szerepére. Nos, ezen a „castingon"
Pallag úr csúfosan megbukott. Nem lett becstelen, még gyávának sem
nevezhetjük, mert megpróbált tenni valamit, de képtelen volt befutni a
számára kijelölt pályát. Kockáztatott, áldozatot hozott, mindhiába. Kis
híján ráment a bizottsági elnökségre a házassága, a háza, hiszen több
milliót bukott a személyiségi jogi pereken. Most visszavonultan él, s némi
öniróniával mondja, hogy ugyanazt csinálja, amit az olajbizottsági
munkája előtt: disznókat nevel. Nyilatkozni azonban többé már nem
nyilatkozik. Mert a disznókat mindennap etetni kell, beszélni azonban
nem kell minden áldott nap.
Pallag talán naiv volt, ügyetlen is biztosan, Sándor Papa ellenben
tudatosan, s korántsem ügyetlenül korlátozta önnön elszántságát. E
kötetben is beszél róla, hogy előzetes letartóztatása miatt megváltoztatta
eredeti tervét, s végül az Olajbizottság előtt nem pakolt ki, csak
megvillantott néhány lapot. Okosan tette, nyilván nem tévedett abban,
hogy ez lehet az életbiztosítása. Nem kevesebbet mondhat el magáról,
mint hogy életben maradt, tisztázta magát az alaptalan vádak alól, s még
néhány disznóságot is sikerült nyilvánosságra hoznia. Ez így együtt nem
kevés, de a bilit igazából ő sem borította ki, legfeljebb meglötyögtette.

Óhatatlanul elgondolkodik az ember, hogy valóban szeretnénk-e, ha a bili

kiborulna? Felkészültünk-e már a saját közös össznépi fekáliánk
fogadására? Vagy jó nekünk ez a meseszerű legendárium, ami nem csak a
tisztánlátást nehezíti, de az orrunkat is kíméli valamelyest. A
végtelenségig aligha tartható a jelenlegi állapot. Ha más nem, az egykori
szőkítő telepek mocska megoldásra vár. A rozsdás tartályok, a földbe
szivárgott szennyezőanyag ma ivóvíz készleteket veszélyeztet. Igaz, a
környezetvédelmi hatóságok már csak bottal üthetik a rég fölszámolt,
csődbe ment cégek és ügyvezetőik nyomát. Arról nem beszélve, hogy a
jogi lehetőség is korlátozottak, hiszen az ügyek jórészt elévültek, az
ügyvezetők eltűntek, csak a mocsok maradt. Magyarán nincs más, aki a
számlát fizesse, mint mi magunk, így együtt ebben a kis országban. Más
szóval, az olajbűnözéssel okozott kár immár nem csak az elcsalt
adóforintokban, az elsikkasztott milliárdokban mérhető, de a helyreállítás
költségeit is ide kell számolnunk.
Valójában régen nem a pénzről van szó. A probléma természete olyan,
amivel képtelenség szembe nézni. Mert alig hihető, hogy csupán
financiális okok akadályozzák a rekultivációt. Mindaz a mocsok, ami az
olajügyhöz tapadt, nem csak a környezetünket szennyezte el, de
beszivárgott a közéletbe, megmérgezte a politikai illúzióinkat,
megkérdőjelezte barátságainkat, besötétítette jövőképünket, s bizony
megingatta a demokráciába vetett hitünket is. Ez a kár ma még
felmérhetetlen. Nem oldható meg egyszerű földcserével, mert saját közös
történelmünkben kellene leásni oly mélyre, amibe ma belegondolni is
rossz. Talán majd egyszer lesz egy szerencsésebb sorsú nemzedék,
amelyik könnyedén félredobja ezt a sarat.

Post Scriptum - Lujza és Jenő (avagy a nép hangja)

- Láttad ma az újságokat? Sándor István kártalanítási pere volt benne.

- Nem olvastam. Mi történt?
- Nem ment el az alperes.
- Az alperes az állam. Távol maradtak? Nem baj, a bíróság akkor is dönt
előbb vagy utóbb, ha az alperes egyszer sem megy el.
- Az államot az Igazságügyi Minisztérium képviselné a huszonnégy
millió forintos perben. Nem érdekli őket?
- De, biztos érdekli, csak nem értek rá.
- Azt írják, ki sem mentették magukat.
- Megtehetik. Szarnak az egészre.
- Azt is írják, hogy a titkos anyagokat is megkapta a polgári bíróság,
viszont az alperes, vagyis az állam az nem láthat bele. Hogy van ez Jenő?
- Lujzám. Az állam már hogyne láthatna bele, amikor ők titkosíttatták az
egészet. Ők biztosan belelátnak.
- De azt írják, hogy...
- Írják, írják. Hát az újságok már mit le nem írnak? Leírnak mindent, amit
hallanak, látnak, következtetnek, álmodnak. Leírják, hogy a gazdaság
fellendült és egyben a munkanélküliség megnőtt. Leírják, hogy az infláció
csökkent, de közben a gáz, a tej meg kenyér ára följebb ment. Leírják,
hogy a forint erősödött, de közben többe kerül egy „Ejró". Miért pont azt
a marhaságot ne írnák le, hogy az alperes állam nem lát bele a titkos
iratokba.
- N a de a Belügyminisztérium titkosíttatta és az igazságügy képvisel.
Lehet, hogy mégsem látnak bele Jenő. Két külön minisztérium és ki tudja,
hogy mit jelent az, hogy titkos.
- A z t jelenti Lujzám, hogy aki belelátott valamibe, azt utólag mind
lenyilaztatták.
- Mint a nagy hun király...izé...eltemetőit?
- Úgy van. Hogy semmit ne tudjanak elmesélni és senkinek ne tudjanak
beszélni.
- Már ne haragudj Jenőkém, de ez elég drasztikus. Én nem hiszem, hogy
egy ilyen demokratikus országban, mint a miénk, le kellene nyilaztatni
embereket.
- Képletesen mondtam Lujzám. Átvitten kell érteni.
- Na de azért valami miatt mégis titkosíttatták. Valakiknek mégsem
tetszene, ha azokba a nyomozati és peres dolgokba bele lehetne látni,
amivel kapcsolatosan most kártalanítási igénye van a felperesnek.
- Okos vagy Lujzám, mint a Nap.
- Kinek nem tetszik Jenő? Annak, akit 24 millióra perelnek?
- Annak Lujzám, annak. Az államnak nem tetszik.
- És mi nem tetszik nekik? Az hogy perlik őket vagy az ha esetleg
belelátna a saját oldalukat egy másik perben képviselő ügyvédjük.
- Egyik sem tetszik nekik.
- De mi nem tetszik nekik j o b b a n ?
- Az Lujzám, hogy belelátnának az iratokba.
- Tehát akkor szívesebben fizetnek inkább.
- Fizetni sem szeretnek.
- Fizetni senki nem szeret. A múltkor mesélte Malvin...
- ...tudom, a barátnőd, aki pirosra festette a hajadat. El ne meséld, mert
lemegyek a kocsmába.
- Menj csak nyugodtan és gúnyolódj! De amíg öltözködsz elmesélem,
hogy azt mesélte, hallotta a kozmetikusnál...vagy a masszőrnél, már nem
is tudom, hogy volt egy reprezentatív étterem, amit bizonyos emberek
szerettek volna megszerezni. De a tulaj nem akarta nekik eladni és
egyébként sem akartak érte fizetni, ezért szegény tulajt megölték. De az
egészet öngyilkosságnak álcázták. Hátborzongató. Vagy nem?
- Lujzám, én tényleg lemegyek a kocsmába. Hogy függ ez össze azzal,
hogy az állam nem akar és nem szeret fizetni?
- Úgy, hogy senki nem szeret fizetni Jenő. Mindenki szereti inkább a
másét elvenni. Világos. Ezért mindenkinek érdekében áll ködösíteni. És
titkosítani. Mert ha a dolgok kiderülnek, akkor nem az a legnagyobb baj,
hogy az államnak fizetni kell, hanem az, hogy akik állami pénzekből jól
élnek, azoknak annyi lenne.
- Lujza! Nem lenne senkinek annyi. Már mindent megírtak az újságok és
a választók szépen, fegyelmezetten mégis elmentek szavazni. Megírták,
hogy a miniszterelnök lenyúlt ezt-azt. Hogy be nem jegyzett cégekre
igényelgettek vissza áfát. Hogy a volt miniszterelnök baráti köre
hajléktalanokkal, ismeretlenekkel alapított cégeket és a köztartozásokat
elfelejtették befizetni. Mit gondolsz kedvesem, érdekel ebben az
országban bárkit, bármi?
- Engem mondjuk sok minden érdekel. Például az, hogy a gőzben azt
beszélték, hogy azért titkosítottak egy csomó anyagot az olajügyekben,
mert bizonyos politikusok is érintettek voltak benne. Konkrétan az egyik
nyugdíjas rendőr el is mondta, hogy kik. Egy teherautó sofőr meg
bólogatott és azt mondta, hogy az öreg színigazat beszél, mert ő is
szállítgatott azoknak az embereknek.
- Ki ne mondd a nevüket Lujza, az Isten szerelmére, ki ne mondd, a
falnak is füle van! Egyébként is mindenki tudja.
- Meg az is érdekel, hogy a manikűrösöm árat emel. Most már évente
kétszer. Lassan már erről is le kell mondanom.
- Mondtam neked, hogy gazdagabb férjet keress magadnak Lujza, ha
ennyire érzékenyen érint az áremelés.
- A z a baj Jenő, hogy nem gazdagabb férjet kellett volna keresnem
magamnak, hanem befolyásosabbat. Egy politikust kellett volna fognom.
Akkor most a kis Jenőkét is simán fölvennék az egyetemre. Meg egy
politikus legalább értené, hogy miről beszélek neki, és nem vitatkozna
folyton velem, mint te. Arról beszélek, hogy bizonyos emberek nagyon jól
jártak bizonyos ügyekből kifolyólag Jenő. És nem akarom, hogy ezen
vitatkozzunk. Azok, akik jól jártak, nem foglalkoznak semmivel. Azzal
sem, hogy ez az ország lassan csődbe megy.
- És már a manikűröst sem tudod kifizetni. A régi nóta, visszasírod a
szocializmust, amikor Mancikáékkal minden pénteken beültetek az
Ibolyába habos kávézni.
- Ezt kikérem magamnak Jenő! Nem sírom vissza. Most jobb. Sokkal
jobb, mert legalább lehet arról beszélni, hogy mi van a bögyömben.
- És mi van a bögyödben Lujza?
- Az Jenő, hogy hülyének néznek minket.
- Konkrétan kiket néznek hülyének? Ki az a „mi" Lujza.
- Téged is hülyének néznek, de ezzel te nem törődsz Jenő. Már évek óta
nem törődsz vele és csak a cimboráiddal törődsz, meg a meccsekkel.
Pedig az orrodnál fogva vagy vezetve. Olvasod az újságokat, nézed a
tévét és elhiszed, amit mondanak.
- Ki mondta ezt neked, hogy elhiszem, amit mondanak? Ezt meg én
kérem ki magamnak! Te nézel engem teljesen hülyének, hogy ilyeneket
állítasz. Nem hiszek el semmit, és nem gondolok semmit. Azt gondolom,
hogy a történelem ismétli önmagát és a hatalmi és gazdasági elitek
harcolnak a hatalom újra felosztásáért. Azt gondolom, hogy a
rendszerváltáshoz nem volt elég pénz Magyarországon Lujza, és féltek,
hogy a multik mindent felvásárolnak, ezért kellett mesterségesen
létrehozni a magyar burzsuáziát. És azt is gondolom, hogy ebben a
küzdelemben semmi nem számított. Nem volt fontos, hogy pár év múlva
te ki tudod-e fizetni a manikűröst és be tudtok-e majd minden pénteken
ülni az Ibolyába habos kávéra, és az sem volt fontos, hogy én le tudok-e
menni egy hosszúlépésre a fiúkhoz a kocsmába. Az volt fontos, hogy a
magukat át- és megmentők részesedjenek azokból a pénzekből, amiket az
illegalitásból visszaszivárogtattak nekik a szolgálataikért cserében.
- Nem tudom Jenő, de már megint túl bonyolultan fogalmazol. Engem ez
az egész csak nagyon picikét érdekel. Éppen annyira, hogy a 24 milliót ki
fizeti ki Sándor Istvánnak, ha a bíróság tényleg megítéli neki, ahogy
mondod.
- Nem ítéli meg Lujza.
- Miért ne ítélné meg, ha az alperes el sem megy a tárgyalásra?
- Majd elmegy Lujza. És mond valamit.
- Mit? Hogy nem is ér annyit egy ember meghurcoltatása? Vagy azt, hogy
mivel titkos az anyag, kéri a keresetben foglaltak figyelmen kívül
hagyását?
- Mond majd valamit az alperes is Lujza, nyugodj meg. Általában mindig
szoktak valamit mondani.
- Például azt, hogy hazugság az egész. Vagy nem? Nem tudom Jenő,
fogalmam sincs, hogy kinek higgyek? Össze vagyok zavarodva.
- N e k e m higgyél Lujza. Hidd el nekem, a legjobb az lesz, ha most
lemegyek a kocsmába kicsit a haverokhoz és megiszom egy fröccsöt.
- Elhiszem. De vigyázz Jenő, nehogy aztán belekeveredj nekem valamibe,
mert nem akarok az akácosba menni hullát azonosítani...