Vik​tor Pe​le​vin

Виктор Пелевин: t
Co​py​right © V. Pe​le​vin, 2009

For​dí​tot​ta: M. Nagy Mik​lós

Is​ten​től el​fe​le​dett or​szág ka​to​ná​ja,
Hős va​gyok – de mond​já​tok, mi​lyen re​gény​ből?
I am a soul, Dzsa.
Pjat​nyi​ca.[1]
ELSŐ RÉSZ

VASSZAKÁLL
 I
Ahogy fel​fe​lé kez​dett kúsz​ni a domb​ol​da​lon, az öreg gőz​moz​dony csök​ken​tet​te a se​bes​sé​gét. És mi​-
lyen jól tet​te – cso​dás szép​sé​gű táj tá​rult ki az ab​lak​ból, és a fül​ké​ben ülő mind​két utas, épp vé​gez​vén
te​á​já​val, hosszan gyö​nyör​kö​dött ben​ne.
A ma​gas domb te​te​jén ne​me​si ud​var​ház fe​hér​lett, va​la​mi té​koz​ló bo​lond épít​het​te, az egy​szer biz​-
tos.
Szép és kü​lö​nös épü​let volt: tün​dér​lak​ra ha​son​lí​tott, vagy tán szer​ze​tes​lo​va​gok kas​té​lyá​ra. Fe​hér
csú​csos te​tők, csúcs​íves ab​la​kok, lé​gi​es már​vány​fi​la​gó​ri​ák, me​lyek a park cso​dá​san nyírt bok​rai kö​-
zül emel​ked​tek ki – mind​ez ir​re​á​lis​nak tet​szett a tá​gas orosz tér​ben, a szür​ke kuny​hók, csá​lé ke​rí​té​sek
és a ker​tek​ben me​re​de​ző ma​dár​ijesz​tők kö​zött, me​lyek még a ró​mai idők​ben ke​reszt​re fe​szí​tett rab​-
szol​gák ma​rad​vá​nya​i​nak lát​szot​tak.
Ám a fe​hér kas​tély​nál is kü​lö​nö​sebb​nek tet​szett a szán​tó​ve​tő, aki a domb ol​da​lán lép​delt az eke
után. Ma​gas, erős test​al​ka​tú, fe​ke​te sza​kál​las fér​fi volt hosszú ing​ben. Mez​tél​láb volt, s a fa​eke szar​-
vát mar​kol​ta, me​lyet igás​ló hú​zott.
– Ön nem úgy ta​lál​ja, tisz​te​le​tes úr, hogy van va​la​mi bib​li​ai eb​ben a lát​vány​ban?
A kér​dést a sűrű ve​res ba​jusszal ékes arcú utas tet​te fel, aki bar​na, koc​kás öl​tönyt és ugyan​olyan el​-
len​zős sap​kát vi​selt. S cím​zett​je a vele szem​ben ülő, fe​ke​te sü​ve​ges, sö​tét​li​la re​ve​ren​dás fi​a​tal pap
volt.
A pap, aki test​al​ka​tá​val s sza​kál​lá​val szer​fö​lött ha​son​lí​tott az ab​lak mö​gött ma​radt szán​tó​ve​tő​re, el​-
for​dult az üveg​től, és nyá​jas mo​sollyal meg​kér​dez​te:
– No és mi bib​li​a​it ta​lál ben​ne, uram?
A koc​kás sap​kás úr ki​csit za​var​ba jött.
– Ta​lán pon​to​sabb, ha azt mon​dom, va​la​mi ősit és fen​sé​gest – fe​lel​te. – A Bib​lia, mint tud​juk, szin​-
tén va​la​mi ősi és fen​sé​ges do​log. Csak ilyen össze​ha​son​lí​tó​lag bá​tor​kod​tam... Bo​csás​son meg, ha nem
a meg​fe​le​lő mó​don fe​jez​tem ki ma​gam.
– Ugyan már – fe​lel​te a pap. – Nem kell ennyi​re apo​lo​ge​ti​kus​nak len​nie.
– Bo​csá​nat, hogy mi​lyen​nek?
– Apo​lo​ge​ti​kus​nak. Más szó​val, nem kell fö​lös​le​ge​sen bo​csá​na​tot kér​ni. A vi​lá​gi em​be​rek, ha Is​ten
szol​gá​já​val be​szél​get​nek, min​dig igye​kez​nek a lel​ki​sé​get szó​ba hoz​ni. Nincs eb​ben sem​mi rossz, épp
el​len​ke​ző​leg – na​gyon is ör​ven​de​tes, hogy a pusz​ta meg​je​le​né​sünk​kel a ma​gasz​tos dol​gok felé irá​nyít​-
juk az em​be​rek gon​do​la​ta​it...
– Knopf – mu​tat​ko​zott be a koc​kás úr. – Ar​da​li​on Knopf, vas​áru-ke​res​ke​dő. Úgy rém​lik, még nem
em​lí​tet​tem a ne​vem. Ön pe​dig Pai​szij atya,[2] em​lék​szem.
A pap meg​dön​töt​te fe​ke​te sü​ve​gét. Knopf új​ból az ab​lak felé for​dult. Még min​dig lát​ni le​he​tett az
ud​var​há​zat és a szán​tó​ve​tőt.
– És tud​ja-e, Pai​szij atya, hogy mi​fé​le ti​tok​za​tos kas​tély az ott a dom​bon? Jasz​na​ja Pol​ja​na, T. gróf
ne​me​si ud​var​há​za.
Pon​to​san így mond​ta: „Té gróf”.
– Va​ló​ban? – kér​de​zett vissza ud​va​ri​a​san, de a leg​cse​ké​lyebb ér​dek​lő​dés nél​kül a pap. – Mi​lyen
fur​csa név.
 – Az új​sá​gok mi​att kezd​ték el így ne​vez​ni a gró​fot – ma​gya​ráz​ta Knopf. – Ami​kor a ka​land​ja​i​ról ír​-
nak, az új​sá​gok so​ha​sem em​lí​tik a tel​jes ne​vét, ne​hogy be​csü​let​sér​té​si pert akaszt​has​sa​nak a nya​kuk​-
ba. Úgy​hogy most az iga​zi neve he​lyett csak így em​le​ge​tik.
– Ro​man​ti​kus – mo​so​lyo​dott el a pap.
– Igen. És az az em​ber a domb​ol​da​lon alig​ha​nem maga T. gróf. Mert​hogy őná​la ez a reg​ge​li gim​-
nasz​ti​ka. Nagy em​ber.
Pai​szij atya ud​va​ri​as moz​du​la​tot tett a vál​lá​val, mint​ha egy​szer​re von​ná meg ér​tet​le​nül, s egy​út​tal a
be​szél​ge​tő​tár​sá​val való egyet​ér​tést is je​lez​né.
– Ép​pen​ség​gel – fe​lel​te – egy gróf​nak sem árt meg pár órács​ká​nyi pa​rasz​ti mun​ka.
– Ha bá​tor​kod​hat​nék fel​ten​ni egy kér​dést – ha​dar​ta Knopf, mint​ha csak erre a pil​la​nat​ra várt vol​na
–, ön, tisz​te​len​dő atyám, mit szól hoz​zá, hogy T. gró​fot ki​kö​zö​sí​tet​ték az egy​ház​ból?
A pap el​ko​mo​ro​dott.
– Szer​fö​lött tra​gi​kus fej​le​mény – mond​ta hal​kan –, mert ugyan mi le​het an​nál szo​mo​rúbb, ami​kor az
egy​ház el​űzi a ke​be​lé​ről va​la​mely gyer​me​két? Ámde a gróf bű​nös és vissza​ta​szí​tó cse​le​ke​de​tei nyil​-
ván ele​gen​dő okot szol​gál​tat​tak rá. Me​lyek​ről egyéb​iránt ke​ve​set tu​dok.
– Vissza​ta​szí​tó cse​le​ke​de​tei? Eb​ben bá​tor​ko​dom el​lent​mon​da​ni a tisz​te​len​dő atyá​nak. T. gróf ko​-
runk egyik leg​főbb er​köl​csi te​kin​té​lye. És a ki​kö​zö​sí​tés sze​mer​nyit sem csor​bí​tot​ta a nagy​sá​gát. Ami
vi​szont az egy​ház te​kin​té​lyét il​le​ti...
– No és mi​lyen ala​pon te​kin​ti T. gró​fot er​köl​csi te​kin​tély​nek? – ér​dek​lő​dött a pap.
– Hát, ké​rem alás​san, ugye, az el​nyo​mot​tak vé​del​me​ző​je, ne​mes lel​kű arisz​tok​ra​ta, aki nem riad
vissza at​tól, hogy bi​rok​ra kel​jen a go​nosszal ott, ahol a rend​őr​ség és a kor​mány te​he​tet​len... Az egy​-
sze​rű em​be​rek bál​vá​nya. És, vé​gül, ra​jon​ga​nak érte a nők. Iga​zi népi hős, gróf lé​té​re! Nem cso​da,
hogy már az ural​ko​dó​ház is kezd tar​ta​ni tőle.
Az „ural​ko​dó​ház” szót Knopf sut​tog​va ej​tet​te ki, ki​fe​je​ző​en dül​leszt​ve hoz​zá a sze​mét, és fel​fe​lé
bök​ve az uj​já​val.
– Fe​let​te nagy hi​á​ba​va​ló​ság, min​den hi​á​ba​va​ló​ság – szó​lott Pai​szij atya mo​so​lyog​va. – Az er​köl​csi
te​kin​télyt ül​döz​te​tés és kí​nok árán le​het meg​sze​rez​ni, és sem​mi köze a tö​me​gek jó​vá​ha​gyá​sá​hoz. Kü​-
lön​ben a tán​cos​nőt is fel kel​le​ne ru​ház​nunk vele, aki es​tén​ként a pu​cér lá​bát emel​ge​ti a lor​nyet​tes,
dül​le​dő sze​mű kö​zön​ség​nek.
És Pai​szij atya két uj​já​val mu​tat​ta, pon​to​san ho​gyan is emel​ge​tik a lá​bu​kat.
– Csak hát T. gróf nem tán​cos​nő – kö​töt​te az ebet a ka​ró​hoz a vas​áru-ke​res​ke​dő. – És egy​ál​ta​lán
nem ke​rül​te az ül​döz​te​té​se​ket. Tud​ja-e ön, hogy a rend​őr​ség ti​tok​ban meg​fi​gye​li, és meg​til​tot​ták neki,
hogy el​hagy​ja az ud​var​há​zát? A ha​tó​sá​gok, úgy​mond, ag​gód​nak az el​mé​je ép​sé​gé​ért. A csa​lád​ból ki​-
szi​vár​gott plety​kák sze​rint a gróf úgy dön​tött, el​megy Op​tyi​na-pusz​tá​ba.
– Op​tyi​na-pusz​tá​ba? – rán​col​ta a hom​lo​kát Pai​szij atya. – És mi cél​lal? Mi az egy​ál​ta​lán?
– A gróf cél​ja nem is​me​re​tes előt​tem. Az Op​tyi​na-pusz​ta sza​vak je​len​té​sé​ről pe​dig sok​fé​lét mon​da​-
nak. Egye​sek úgy gon​dol​ják, hogy ez af​fé​le tit​kos ko​los​tor, ahol a gróf a szi​go​rú szer​ze​te​si fo​ga​da​lom
sze​rint élő szent szta​re​cek​től kí​ván lel​ki út​ra​va​lót kap​ni. Má​sok sze​rint „Op​tyi​na-pusz​ta” az a leg​fel​ső
misz​ti​kus ha​tár, mely​ről az iszi​hasz​ták[3] szek​tá​já​ban be​szél​nek, a lel​ki fel​emel​ke​dés csú​csa, és nem
geo​grá​fi​ai ér​te​lem​ben kell fel​fog​ni. Megint má​sok, a kor​mány​kö​rök​ben... nos, hogy ők mit gon​dol​nak,
ar​ról fo​gal​mam sin​csen, de va​la​mi ok​ból ve​szé​lyes​nek tart​ják a gróf azon szán​dé​kát, hogy el​jus​son
Op​tyi​na-pusz​tá​ba. És az Oh​ra​na leg​jobb ügy​nö​ke​it küld​ték el, hogy meg​hi​ú​sít​sák Vas​sza​káll szán​dé​-
kát.
 – Vas​sza​káll? – cso​dál​ko​zott a pap.
– Igen, így ne​ve​zik a gró​fot a hár​mas ügy​osz​tá​lyon.
– Na és hon​nan tud​ja maga mind​ezt?
Knopf kész​sé​ge​sen ki​húz​ta zse​bé​ből az össze​te​kert új​sá​got.
– Tes​sék, a Pé​ter​vá​ri Szi​lán​kok-ban ír​ják.
A pap fel​ne​ve​tett.
– Az ön he​lyé​ben én nem tu​laj​do​ní​ta​nék je​len​tő​sé​get az ef​fé​le ki​ad​vá​nyok hí​resz​te​lé​se​i​nek. Higgye
el, hogy ez mind csak üres plety​ka.
Knopf az órá​já​ra pil​lan​tott, majd fi​gyel​me​sen a pap​ra né​zett.
– A gróf házi őri​ze​té​ről szó​ló hí​rek azon​ban a le​he​tő leg​hi​te​le​seb​bek – mond​ta. – Tud​ja, van​nak is​-
me​rő​se​im a rend​őr​sé​gen. És ti​tok​ban el​mond​ták ne​kem. Ezt is meg még sok egyéb ér​de​kes dol​got.
– Na és még mit, ha sza​bad ér​dek​lőd​nöm?
– Azt be​szé​lik – mond​ta Knopf, fe​szült fi​gye​lem​mel néz​ve a pa​pot –, hogy T. gróf ha​son​mást ke​rí​-
tett ma​gá​nak, egy meg​ter​mett pa​raszt​le​gényt. Egy régi pa​ró​ká​ból csi​nált sza​kál​lat neki. És őt kül​di ki
szán​ta​ni, hogy a vo​nat​ból lát​ni le​hes​sen, va​la​hány​szor ész​re​vét​len el akar tűn​ni az ud​var​ház​ból. Ő
maga meg ál​ru​há​ban van. Felül a vo​nat​ra, ép​pen ott, ahol maga is fel​szállt, bá​tyus​ka, és megy a maga
dol​ga után...
– Ejha – cso​dál​ko​zott Pai​szij atya. – Ér​de​kes. Nem mon​dom, Knopf úr, vas​áru-ke​res​ke​dő lé​té​re ön
igen​csak jól ér​te​sült a rend​őr​sé​gi ügye​ket il​le​tő​en.
– Ön pe​dig, bá​tyus​ka, pap lé​té​re igen jól fel van sze​rel​kez​ve. Mi​cso​da nagy pisz​toly bú​jik meg a
re​ve​ren​dá​ja alatt, ki​lát​szik a mar​ko​la​ta. Mi​nek az ma​gá​nak?
A pap be​dug​ta ke​zét a re​ve​ren​da alá, és ki​húz​ta a hosszú csö​vű, csil​lo​gó pisz​tolyt.
– Hogy ez? – kér​dez​te, s mint​ha ki​csit el​cso​dál​koz​va néz​te vol​na maga is. – Hát a far​ka​sok el​len.
Az er​dő​ben van az ek​lé​zsi​ánk, so​kat kell men​ni az ál​lo​más​tól. Hosszú az út, az éj meg sö​tét...
– Sa​vage, fran​cia? – do​rom​bol​ta Knopf. – Szép da​rab. Hadd mu​tas​sam meg az enyé​met...
S az​zal elő​hú​zott az inge alól egy ha​sas rend​őr​sé​gi Smith and Wes​sont.
Fura egy hely​zet ala​kult ki a ku​pé​ban.
A lila kö​pe​nyes pap és a koc​kás úr pisz​tollyal a ke​zük​ben ül​tek a bőr​ülé​sen – és ha ép​pen​ség​gel
nem fe​nye​get​ték is egy​mást (in​kább amo​lyan de​rűs-évő​dő be​szél​ge​tést foly​tat​tak), de azért egy​ér​tel​-
mű​en egy​más​ra fog​ták a hu​za​golt csö​vet.
– És ha már egy​szer T. gróf​ról kezd​tünk el be​szél​get​ni – mond​ta Knopf –, tud​ja-e, mit je​lent, hogy
ne állj el​len a go​nosz​nak erő​szak​kal?
– Ter​mé​sze​te​sen – fe​lel​te a pap, a pisz​to​lyá​val játsz​va. – Mo​rá​lis-eti​kai ta​ní​tás ar​ról, hogy meg​en​-
ged​he​tet​len a go​nosz​ság​ra go​nosz​ság​gal vá​la​szol​ni. Evan​gé​li​u​mi idé​ze​tek​re tá​masz​ko​dik, igaz, meg​le​-
he​tős ön​kénnyel ki​vá​lo​ga​tott idé​ze​tek​re. A mi Urunk va​ló​ban mon​dott olyat, hogy „aki ar​cul üt té​ged
jobb fe​lől, for​dítsd felé a má​sik or​cá​dat is”. De az Úr mást is mon​dott: „Nem bé​két hoz​tam, ha​nem
kar​dot...”
– Azt mond​ja, er​köl​csi ta​ní​tás? – kér​dez​te Knopf, uj​ja​i​val a for​gó​do​bot si​mo​gat​va. – Ne​kem más
ér​te​sü​lé​se​im van​nak.
– Na és mi​lye​nek?
– T. gróf egész éle​té​ben ke​le​ti har​ci fo​gá​so​kat ta​nult. És azok alap​ján ki​dol​go​zott egy sa​ját harc​mű​-
vé​sze​ti is​ko​lát – ha​son​lót a fran​ci​á​hoz, csak sok​kal ki​fi​no​mul​tab​bat. Azon alap​szik, hogy a tá​ma​dó el​-
len​fél ere​jét és test​tö​me​gét for​dít​juk sa​ját maga el​len, és​pe​dig mi​ni​má​lis erő​ki​fej​tés​sel. Vas​sza​káll a
le​he​tő leg​ma​ga​sabb szint​re ju​tott eb​ben a mű​vé​szet​ben. Nos te​hát, ezt a har​ci mód​szert ne​ve​zik úgy,
hogy „ne állj el​len a go​nosz​nak erő​szak​kal”, rö​vi​dít​ve „ne​go​ner”, és a fo​gá​sai annyi​ra ha​lá​lo​sak,
hogy a gróf​fal sem​mi más mó​don nem le​het el​bán​ni, mint úgy, ha egy​sze​rű​en le​lö​vik.
Knopf el​be​szé​lé​se lát​ha​tó​an nagy ha​tás​sal volt Pai​szij atyá​ra – ijed​ten a sza​kál​lá​hoz ka​pott, mint​ha
at​tól fél​ne, hogy ez az el​be​szé​lés va​la​mi​fé​le kö​vet​kez​mé​nyek​kel jár rá néz​ve. Re​vol​ve​ré​nek csö​ve
azon​ban to​vább​ra is Knopf​ra sze​ge​ző​dött.
– Vas​sza​káll – mond​ta, és me​resz​tet​te a sze​mét hoz​zá –, a min​de​nit... És mi​ért van ilyen fur​csa be​-
ce​ne​ve?
Knopf meg​von​ta a vál​lát.
– Ázsia, en​ge​del​mé​vel... Amit meg em​lí​tett, a mo​rá​lis as​pek​tus, hogy az em​ber ne áll​jon el​len a go​-
nosz​nak erő​szak​kal – az nem több de​ko​ra​tív fi​lo​zó​fi​á​nál, amit a ke​le​ti​ek annyi​ra sze​ret​nek hoz​zá​csap​-
ni a vér​szom​jas harc​mű​vé​sze​te​ik​hez. Ezért az ül​dö​ző​i​nek, aki​ket T. gróf után küld​tek, meg​pa​ran​csol​-
ták, hogy azon​nal nyis​sa​nak tü​zet, ha a gróf el​len​ál​lást pró​bál ta​nú​sí​ta​ni.
– Mi​lyen ször​nyű​sé​ge​ket be​szél! – hü​le​de​zett Pai​szij atya. – Tán va​ló​ban lőni fog​nak erre a ki​ta​szí​-
tott​ra? Hi​szen az egy​ház ke​be​lén kí​vü​li ha​lál, amíg a ki​kö​zö​sí​tés le​beg a feje fö​lött, biz​tos út a po​kol​-
ba!
– Ah, bá​tyus​ka, de hát mit te​het​né​nek a tör​vény szol​gái? Hisz a gró​fot más​ként el nem kap​hat​ják.
Ször​nyű el​len​fél – bár, be kell is​mer​ni, arra na​gyon vi​gyáz, hogy ne szennyez​ze be vér​rel a ke​zét. Épp
ab​ban rej​lik az ázsi​ai fi​lo​zó​fi​á​ja, hogy ütés​re nem ütés​sel vá​la​szol, ha​nem ha​lá​los tor​laszt ál​lít ön​ma​-
ga és az el​len​fél közé, amin fenn​akad a tá​ma​dás, s vele együtt a tá​ma​dó. Ez az aka​dály min​den​fé​le le​-
het, és T. gróf​nak nin​csen pár​ja az ilyen tor​la​szok ál​lí​tá​sá​ban.
– Te​hát lőni fog​nak a gróf​ra? – kér​dez​te meg új​ból Pai​szij atya. Úgy tűnt, se​hogy sem tud​ja meg​-
emész​te​ni ezt a ször​nyű gon​do​la​tot.
– Fé​lek, hogy igen – erő​sí​tet​te meg Knopf ke​se​rű​en.
Fe​szült hall​ga​tás füg​gött a le​ve​gő​ben. Az​tán a nap​pa​li fény hir​te​len szür​kü​let​be vál​tott, és sö​tét​ség
öm​lött szét – a vo​nat alag​út​ba ért, és a kő​fa​lak​ról vissza​ve​rő​dő ke​rék​za​ka​to​lás azon​nal min​den más
han​got el​foj​tott.
Nem tud​ni, mi tör​tént pon​to​san a dü​bör​gő sö​tét​ség​ben a kö​vet​ke​ző egy-két perc​ben. De ami​kor új​-
ból vi​lá​gos lett, a kupé szer​fö​lött fur​csa lát​ványt nyúj​tott. Ké​kes​szür​ke lő​por​füst pász​mái úsz​tak a le​-
ve​gő​ben. Az ab​lak​üveg​ben há​rom go​lyó ütöt​te lyuk tá​ton​gott. Pai​szij atya át​lőtt sü​ve​ge a pad​lón he​-
vert. Knopf ájul​tan fe​küdt a bőr​ülé​sen, hom​lo​kán bí​bor​szí​nű vér​alá​fu​tás, a szá​ja nyit​va, két keze a sa​-
ját nyak​ken​dő​jé​vel össze​köt​ve. Pai​szij atya pe​dig az ab​lak zár​já​val fog​la​la​tos​ko​dott.
A kupé aj​ta​ján han​go​san ko​pog​tak. Pai​szij atya sem​mi mó​don nem re​a​gált – csak ket​tő​zött erő​vel
pró​bál​ta ki​nyit​ni az ab​la​kot. Az azon​ban nem hagy​ta ma​gát: alig​ha​nem meg​duz​zadt a fa​ke​ret a ned​ves​-
ség​től, és be​ra​gadt. Új​ból ko​pog​tak.
– Nyis​sák ki!
– Egy pil​la​nat, ura​im – szólt ki Pai​szij. – Csak fel kell öl​töz​nöm.
E sza​vak​kal cél​zott, és be​le​rú​gott az ab​lak​ba. A go​lyó lyug​gat​ta üveg szét​tört, és el​tűnt a szél ro​ha​-
má​ban. Pai​szij atya gyor​san ki​húz​ta a ke​ret​ből a leg​na​gyobb szi​lán​ko​kat, és ki​dob​ta őket.
– Ne os​to​bás​kod​jon, azon​nal nyis​sa ki! – hal​lat​szott a fo​lyo​só​ról. – Kü​lön​ben be​tör​jük az aj​tót!
– Mind​járt, mind​járt...
Pai​szij atya ki​né​zett az ab​la​kon. Szé​les fo​lyó kö​ze​le​dett – a vo​nat már kez​dett rá​haj​ta​ni a híd​ra.
– Re​mek – mo​rog​ta a baj​sza alatt.
 Ütés hal​lat​szott az aj​tó​tól, és Pai​szij atya si​et​ni kez​dett. Fél​re​haj​tot​ta a kö​pe​nye szá​rát, és ki​sza​ba​-
dí​tott két hur​kot, me​lyek a sze​gé​lyé​hez vol​tak oda​varr​va, és mint va​la​mi ken​gyel​be, be​lé​jük akasz​tot​ta
a ci​pő​jét. Ugyan​ilyen hur​kok vol​tak a kö​pe​nye uj​já​ban is; Pai​szij atya azok​ba a te​nye​rét il​lesz​tet​te
bele. Ezek után fel​má​szott az asz​tal​ká​ra, és le​gug​golt a ki​tört ab​lak előtt, amely négy​szög​le​tes ál​la​ti
po​fá​ra ha​son​lí​tott, ben​ne rit​kás, át​tet​sző fo​gak​kal.
Újabb, sok​kal erő​sebb ütés hal​lat​szott, és az ajtó le​re​pült a zsa​né​rok​ról. A ku​pé​ba re​vol​ve​res fér​fi​-
ak ron​tot​tak be – jó so​kan vol​tak, és csak za​var​ták egy​mást. Mi​előtt még az asz​tal​hoz ér​tek vol​na, Pai​-
szij atya erő​tel​je​sen el​rúg​ta ma​gát, és ki​ug​rott a vo​nat​ból.
Ül​dö​zői az ab​lak​hoz ve​tet​ték ma​gu​kat. Az első kö​zü​lük fel​ug​rott az asz​tal​ká​ra, bát​ran utá​na ve​tet​te
ma​gát – és ször​nyű csat​ta​nás​sal csa​pó​dott a feje a híd​osz​lop​hoz, mely hir​te​len meg​je​lent a sem​mi​ből.
Tes​te vissza​pat​tant az ön​tött​vas szer​ke​zet​ről, a vo​nat ol​da​lá​nak vá​gó​dott, és úgy hul​lott a föld​re, mint
egy zsák. A ku​pé​ban bosszús és dü​hös ki​ál​tá​sok har​san​tak. Az​tán egy má​sik ül​dö​ző dug​ta ki fe​jét az
ab​la​kon, két re​vol​ver​rel a ke​zé​ben.
A híd​pil​lé​re​ken túl nyu​godt volt a fo​lyó a ma​gas bá​rány​fel​hők sát​ra alatt – mint​ha csak ön​nön da​-
ger​ro​tí​pi​án meg​der​medt képe lett vol​na. A víz fö​lött, mint egy szél duz​zasz​tot​ta es​er​nyő, ott le​be​gett
Pai​szij atya lila re​ve​ren​dá​ja. Ha​tal​mas re​pü​lő mó​kus​ként sik​lott a le​ve​gő​ben, kö​ze​led​ve a víz fel​szí​-
né​hez.
Lö​vé​sek dör​dül​tek. Egy go​lyó vissza​pat​tant az egyik pil​lér​ről, a töb​bi szö​kő​ku​ta​kat fa​kasz​tott a fo​-
lyón. S az​tán a ku​pé​ban tö​mö​rü​lő em​be​rek szem elől ve​szí​tet​ték Pai​szij atyát.
 II
A le​ve​tett re​ve​ren​da las​san le​be​gett le​fe​lé a víz alat​ti ho​mály​ba, és a fo​lyó fel​szí​nén már nem Pai​-
szij atya buk​kant fel, ha​nem T. gróf – egy fe​ke​te sza​kál​las fi​a​tal​em​ber gal​lér nél​kü​li fe​hér ing​ben. Mé​-
lyen be​szív​ta a le​ve​gőt, ki​nyi​tot​ta a sze​mét, és fel​né​zett az égre.
Az egyen​le​tes bá​rány​fel​hők bol​to​za​ta te​tő​nek tet​szett, ha​tal​mas, nyi​tott pa​vi​lon​ná vál​toz​tat​va a föld
és az ég köz​ti te​ret – hű​vös, nyá​ri szín​ház​zá, mely​ben ját​szik min​den, ami él. Csend volt, csak va​la​-
hon​nan messzi​ről hal​lat​szott a tá​vo​lo​dó vo​nat zaja, és még a víz ko​mó​tos cso​bo​gá​sát le​he​tett hal​la​ni,
mint​ha va​la​ki egyen​le​tes idő​kö​zön​ként egy-egy ma​rék ka​vi​csot ha​jí​tott vol​na bele.
Az épp át​élt ve​szély el​le​né​re T.-t kü​lö​nös nyu​ga​lom és bé​kes​ség töl​töt​te el.
„Rit​kán ennyi​re ma​gas az ég – gon​dol​ta hu​nyo​rog​va. – A de​rült na​po​kon egy​ál​ta​lán nincs ma​gas​sá​-
ga – csak kék​sé​ge. Fel​hők kel​le​nek hoz​zá, hogy ma​gas vagy ala​csony le​gyen. Ilyen az em​be​ri lé​lek is
– az sem le​het ön​ma​gá​ban ma​gas vagy ala​csony, min​den ki​zá​ró​lag a szán​dé​kok​tól és gon​do​la​tok​tól
függ, me​lyek az adott pil​la​nat​ban be​töl​tik... Em​lé​ke​zet, sze​mé​lyi​ség – ezek is af​fé​le fel​hők... Itt va​-
gyok pél​dá​ul én...”
T. han​gu​la​ta hir​te​len éles vál​to​zá​son ment ke​resz​tül. A bé​kes​ség el​tűnt, hir​te​len ré​mü​let lé​pett a he​-
lyé​re – T. még né​hány ön​kén​te​len, he​ves eve​ző moz​du​la​tot is tett.
„Én... Én?? Mi​ért nem em​lék​szem sem​mi​re? Lég​nyo​mást kap​tam? Állj... Ez az em​ber, Knopf, azt
mond​ta, hogy T. gróf​nak hív​nak, és Op​tyi​na-pusz​tá​ba aka​rok el​jut​ni. De hon​nan jö​vök? Aha, azt mond​-
ta, Jasz​na​ja Pol​ja​ná​ból, ez az az ud​var​ház, amit az ab​lak​ból lát​tunk... De mi​ért in​dul​tam el Jasz​na​ja
Pol​ja​ná​ból ebbe az Op​tyi​na-pusz​tá​ba?”
T. kö​rül​né​zett.
A híd alól hajó tűnt elő. Fur​csa egy hajó volt – nagy bár​ká​ra ha​son​lí​tott, de va​la​mi ok​ból eve​zők​-
kel, ame​lyek a hajó ol​da​lán so​ra​ko​zó nyí​lá​sok​ból me​re​dez​tek. Az eve​zők össze​han​gol​tan emel​ked​tek
a fo​lyó fölé, egy pil​la​nat​ra meg​der​med​tek, az​tán vissza​zú​dul​tak a víz​be, ez kel​tet​te azt a cso​bo​gó han​-
got, amit T. már vagy egy per​ce hal​lott.
Mi​nél kö​ze​lebb ért a hajó, an​nál több szo​kat​lan rész​let tá​rult fel. Orr​szo​bor​fé​le​ség dí​szí​tet​te – a
Mi​lói Vé​nusz má​so​la​ta desz​ka​ta​lap​za​ton (a fi​nom fény​já​ték​ból ítél​ve iga​zi már​vány​ból volt). A hajó
or​rán, mint a gö​rög tri​re​mán, két fes​tett, kék-fe​hér szem lát​szott, a fe​dél​ze​ten lévő épít​mény pe​dig cso​-
dá​la​tos​kép​pen ha​son​lí​tott va​la​mi já​rá​si vá​ros​ká​ban álló föld​szin​tes há​zacs​ká​ra. Ám mind​ezen cir​kal​-
ma​tos​sá​gok el​le​né​re is jól lát​szott, hogy a hajó sem​mi​kép​pen sem tri​re​ma, ha​nem egy​sze​rű​en egy nagy
te​her​hor​dó bár​ka.
T. most már köz​vet​le​nül a hajó ol​da​lá​nál volt, s az eve​ző​nyí​lá​sok alatt úszott. A nyí​lá​sok mö​gött
mo​gor​va fér​fi​ak ül​tek gö​rög khi​tón​ra em​lé​kez​te​tő szür​ke da​róc​ru​há​ban. Sen​ki még csak nem is pil​lan​-
tott T. felé, aki pe​dig ott úszott egé​szen kö​zel.
„Szán​tó​ve​tők – gon​dol​ta T., mi​köz​ben pró​bált a le​he​tő leg​kö​ze​lebb sik​la​ni a ha​jó​hoz. – Ki​sza​kít​va
ter​mé​sze​tes kö​ze​gük​ből, s ide​gen sze​szé​lyek rab​szol​gá​i​vá vál​toz​tat​va... Kü​lön​ben meg be​ál​lí​ta​ni a
föld​mű​vest a mun​ka​gép mel​lé a gyár​ban, a lé​nye​gét te​kint​ve az is pon​to​san ugyan​ilyen ke​gyet​len​ség.”
Az utol​só nyí​lás üres​nek bi​zo​nyult, s a mö​göt​te lévő tér​ség el volt vá​laszt​va a ha​jó​űr töb​bi ré​szé​től
egy vá​lasz​fal​lal, amely mö​gött el le​he​tett rej​tőz​ni. T. meg​ra​gad​ta a nyí​lás pe​re​mét, fel​húz​ta ma​gát, és
óva​to​san, hogy ne csap​jon zajt, be​má​szott. Úgy tűnt, sen​ki sem vet​te ész​re.
 A ha​jó​űr​ben pely​va- és iz​zad​ság​szag volt. A pad​ló​hoz rög​zí​tett pa​do​kon ülő fér​fi​ak össze​han​gol​tan
nyög​tek, ahogy ring​tak elő​re-hát​ra. A fo​lyo​són ott állt a mun​ka​fel​ügye​lő, ugyan​olyan da​róc​kö​peny​ben,
mint az eve​ző​sök, csak ezüst​csat​tal a vál​lán. Ő adta meg a rit​must, bá​rány​fej ala​kú fa​su​lyok​kal ver​ve
egy réz​üs​töt.
T. meg​vár​ta, míg el​for​dul, az​tán be​lök​te az aj​tót, amin dur​ván meg​fes​tett nyi​las Apol​lón volt, és ki​-
sur​rant a ha​jó​űr​ből. Az ajtó mö​gött kes​keny fa​lép​cső volt, s ahogy fel​ment raj​ta, a fe​dél​ze​ten ta​lál​ta
ma​gát.
Majd​nem az egész fe​dél​ze​tet el​fog​lal​ta az épít​mény, amely meg​nyúj​tott föld​szin​tes ház​ra ha​son​lí​tott.
Tu​laj​don​kép​pen az is volt, a le​he​tő leg​iga​zibb föld​szin​tes ház – bá​dog​te​tő​vel és ál​osz​lo​pok​kal, me​-
lyek át​ned​ve​se​dett va​ko​la​ta itt-ott le​hám​lott, fel​tár​va a fe​nyő​fa zsin​delyt. A fa​la​kon ab​la​kok és aj​tók,
aho​gyan kell.
T. óva​to​san be​le​sett az egyik ab​la​kon. A vas​tag füg​gö​nyö​kön át sem​mit sem le​he​tett lát​ni.
Hir​te​len ki​nyílt a leg​kö​ze​leb​bi ajtó, és halk fér​fi​hang szólt rá:
– Mél​tó​sá​gos uram! Gyor​san jöj​jön ide be!
T. az aj​tó​hoz ment. Kam​ra volt mö​göt​te, min​den​fé​le lim​lom​mal a pol​co​kon. Em​ber egy lé​lek se.
– Men​jen csak be! – is​mé​tel​te ma​ka​csul a hang, amely nem tud​ni, hon​nan hal​lat​szott.
T. be​lé​pett, és be​csu​kó​dott az ajtó, mint​ha csak rugó rán​tot​ta vol​na be. Rög​tön ko​rom​sö​tét lett. Mint
Jób a cet​hal gyom​rá​ban, gon​dol​ta T., és hir​te​len tisz​tán maga előtt lát​ta a bib​li​ai pró​fé​tát: dí​szes, sár​-
ga ruha, bűn​tu​da​tos, ked​ves arc és hosszú, hul​lá​mos haj, olaj​jal bő​ven be​ken​ve.
– Ha óva​to​san hát​ra​lép – mond​ta a hang –, ki​ta​po​gat​hat egy szé​ket maga mö​gött. Ül​jön le.
– Nem lá​tom ma​gát. Rej​tőz​köd​ni kí​ván?
– Ké​rem, gróf, ül​jön le.
T. le​eresz​ke​dett a szék​re.
– Ki maga? – kér​dez​te.
– És maga?
– Mi​vel „mél​tó​sá​gos uram”-nak szó​lí​tott – fe​lel​te T. –, fel​té​te​le​zem, hogy tud​ja, ki va​gyok.
– Én ép​pen​ség​gel tu​dom – fe​lel​te a hang. – De maga tud​ja-e?
– T. gróf va​gyok – fe​lel​te T.
– És mi az, hogy „T. gróf”?
– Már​mint?
A sö​tét​ben ne​ve​tés hang​zott fel.
– Van pél​dá​ul fi​lo​zó​fi​ai as​pek​tu​sa a kér​dés​nek – mond​ta a hang. – Hossza​san le​het el​mél​ked​ni ar​-
ról, hogy pon​to​san mit ta​kar ez a szó​össze​té​tel – a ke​zét, lá​bát, test​ré​sze​i​nek összes​sé​gét, vagy pe​dig a
hal​ha​tat​lan lel​két, ame​lyet so​ha​sem lá​tott. De most nem erre gon​dol​tam. Azt be​szé​lik, hogy Jasz​na​ja
Pol​ja​ná​ban önt in​di​ai böl​csek szok​ták lá​to​gat​ni, ilyen be​szél​ge​té​se​ket foly​tas​son őve​lük. Az én kér​dé​-
sem​nek tisz​tán prak​ti​kus ér​tel​me van. Mire em​lék​szik, és mit tud ön​ma​gá​ról, T. gróf?
– Sem​mit – val​lot​ta be be​csü​le​te​sen T.
– Na​gyon jó – mond​ta a hang, egy újabb kis ka​caj kí​sé​re​té​ben. – Pon​to​san így gon​dol​tam én is.
– Még nem mond​ta meg, hogy ki maga.
– Az va​gyok – fe​lel​te a hang –, aki​nek ha​tár​ta​lan ha​tal​ma van az ön lé​nyé​nek ki​vé​tel nél​kül min​den
as​pek​tu​sa fö​lött.
– Bá​tor ki​je​len​tés – je​gyez​te meg T.
– Igen – is​mé​tel​te a hang –, ki​vé​tel nél​kül min​den as​pek​tu​sa fö​lött.
 – És ezt csak úgy higgyem el ma​gá​nak?
– De​hogy​is csak úgy. Szol​gál​ha​tok bi​zo​nyí​ték​kal... Na, pél​dá​ul ez​zel: ma​gya​ráz​za el, le​gyen szí​ves,
hogy az imént, ami​kor eszé​be ju​tott Jób, a pró​fé​ta, mi​ért sár​ga ru​há​ban kép​zel​te el? Nem zöld​ben, nem
pi​ros​ban, ha​nem ép​pen sár​gá​ban? És mi​ért volt csu​pa olaj a haja?
Hosszú csend tá​madt.
– Be kell val​la​nom – szó​lalt meg vé​gül T. –, hogy most na​gyon meg​le​pett. Hon​nan tud​ja mind​ezt?
Nem szok​tam ma​gam​ban be​szél​ni.
– Nem vá​la​szolt a kér​dés​re.
– Nem tu​dom – mond​ta T. – Va​la​mi​lyen ru​há​nak csak kell len​nie raj​ta. Az olaj pe​dig... Gon​do​lom,
vé​let​len asszo​ci​á​ció... Hadd pró​bál​jam meg fel​idéz​ni... Va​la​mi​ért Ru​bens ré​szeg sza​tír​ja​i​ra gon​dol​-
tam, akik​nek per​sze sem​mi kö​zük az egész​hez... De ho​gyan is...
T. nem fe​jez​te be – úgy tűnt neki, hogy a sö​tét​ség fe​nye​ge​tő, ke​mény ékbe sű​rű​sö​dött előt​te, amely
mind​járt egye​ne​sen a mel​lé​nek csa​pó​dik, és úgy érez​te, sür​gő​sen ten​nie kell va​la​mit. A le​he​tő leg​ki​-
sebb nesszel le​csú​szott a szék​ről a pad​ló​ra, és össze​ku​co​ro​dott. A ve​szély ér​ze​te el​múlt. S a kö​vet​ke​-
ző pil​la​nat​ban T. már nem em​lé​ke​zett rá, hogy mi tör​tént vele, mi​ért tér​del, ke​zé​vel a pad​ló​ra tá​masz​-
kod​va.
– Na – mond​ta a hang gú​nyo​san –, ez is vé​let​len asszo​ci​á​ció? Már​mint az, hogy így meg​ijedt a sö​-
tét​ség​től? Meg hogy négy​kéz​láb áll, ami egy arisz​tok​ra​ta ese​té​ben szer​fö​lött fur​csa test​hely​zet.
T. fel​állt, ki​ta​po​gat​ta a szé​ket, és új​ból le​ült rá.
– Ké​rem, ma​gya​ráz​za meg, mi ez az egész – mond​ta. – És hagy​ja abba eze​ket a trük​kö​ket.
– Higgye el, sem​mi örö​möm nem szár​ma​zik be​lő​lük – fe​lel​te a hang. – Csak most vég​re a sa​ját ta​-
pasz​ta​la​tá​ból tud​ja, hogy min​den gon​do​la​tá​nak, él​mé​nyé​nek és im​pul​zu​sá​nak a for​rá​sa ma​gán kí​vül ta​-
lál​ha​tó.
– De hát hol?
– Már mond​tam, ez a for​rás én va​gyok. Leg​alább​is je​len pil​la​nat​ban.
– Csu​pa rej​tély – mond​ta T. – Lát​ni aka​rom ma​gát. Gyújt​son fényt!
– Hát, azt ép​pen​ség​gel le​het – fe​lel​te a hang.
Gyu​fa​szál ser​cent. De hi​á​ba lett vi​lá​go​sabb, T. sen​kit nem lá​tott maga előtt. Nem volt sem​mi szo​-
kat​lan a kam​rá​ban: va​la​mi bá​lák, be​főt​tes​üve​gek és pa​lac​kok a pol​co​kon. A leg​sö​té​tebb sa​rok​ban
mint​ha moz​gott vol​na va​la​mi – de csak egy te​kercs kö​tél resz​ke​tő ár​nyé​ka volt az.
Egy kü​lö​nös rész​let még​is​csak volt.
A gyu​fa​szál, amely T.-től két​lé​pés​nyi​re gyul​ladt meg, a sem​mi​ben füg​gött.
Az​tán szép las​san le​eresz​ke​dett, és meg​gyúj​tot​ta a lá​dán álló pet​ró​le​um​lám​pát, amely​nek a ku​pak​ja
ma​gá​tól emel​ke​dett fel, majd eresz​ke​dett vissza a lán​gocs​ka fölé. Az​tán a lám​pa ke​re​kecs​ké​je el​for​-
dult, és a vö​rö​ses-sár​gás lán​gocs​ka majd​nem fe​hér​re vál​to​zott.
A lám​pa előtt sen​ki sem volt. A szem​köz​ti fa​lon azon​ban T. ki​vet​te egy em​be​ri test alig ér​zé​kel​he​tő
kör​vo​na​la​it – az ár​nyé​kot, me​lyet a lám​pá​nál álló em​ber ve​tett vol​na, már per​sze ak​kor, ha majd​nem
tel​je​sen át​tet​sző a tes​te.
T. fel​ug​rott, és ki​nyúj​tot​ta a ke​zét, hogy meg​érint​se az át​tet​sző em​bert – de keze csak a le​ve​gőt mar​-
kol​ta.
– Fö​lös​le​ges – mond​ta a hang. – Csak ab​ban az eset​ben tud meg​érin​te​ni, ha én ma​gam azt aka​rom.
De nem aka​rom. Az a hely​zet, hogy nem​csak ma​gát ho​zom lét​re, ha​nem mind​azt is, amit maga lát. Úgy
dön​töt​tem, hogy ár​nyék le​szek a fa​lon, de ugyan​ennyi erő​vel le​he​tek bár​mi más is. Mint al​ko​tó, min​-
den​ha​tó va​gyok.
– Mi a neve?
– Ari​el.
– Ho​gyan?
– Ari​el. Em​lék​szik A vi​har-ra. Shakes​peare-től?
– Em​lék​szem.
– Ugyan​úgy kell írni, mint A vi​har-ban sze​rep​lő alak ne​vét. Örü​lök, hogy meg​is​mer​het​tem, gróf.
Ez​zel be​fe​je​ző​dik az első ta​lál​ko​zá​sunk. Ma azért je​len​tem meg ön előtt, hogy el​mond​jam: nyu​god​jon
meg, és vi​sel​ked​jen úgy, mint​ha min​den rend​ben len​ne, és maga biz​tos len​ne ön​ma​gá​ban és min​den​-
ben, ami kö​rül​ve​szi.
– De hát nem va​gyok biz​tos ma​gam​ban – fe​lel​te T. sut​tog​va. – El​len​ke​ző​leg. Sem​mi​re sem em​lék​-
szem ön​ma​gam​mal kap​cso​lat​ban.
– Az ön hely​ze​té​ben ez nor​má​lis. Sen​ki​nek se kezd​jen el pa​nasz​kod​ni, és min​den el​ren​de​ző​dik.
– Nem tu​dom, hova me​gyek és mi​ért.
– De hi​szen azt már tud​ja – fe​lel​te Ari​el. – El​ma​gya​ráz​ták ma​gá​nak: Op​tyi​na-pusz​tá​ba megy. Úgy​-
hogy men​jen vissza a fe​dél​zet​re, és foly​tas​sa az uta​zá​sát.
T.-nek úgy tűnt, hogy az utol​só sza​vak va​la​hon​nan na​gyon messzi​ről jöt​tek. A fa​lon el​tűnt az át​tet​sző
ár​nyék, és rög​tön utá​na ki​aludt a lám​pa. Egy ide​ig T. csak ült a sö​tét​ben, még csak nem is pró​bált
össze​füg​gő​en gon​dol​kod​ni. Az​tán va​la​mi hú​ros hang​szer hang​ját hal​lot​ta. Fel​állt, ki​ta​po​gat​ta az aj​tót,
ki​nyi​tot​ta, és ha​tá​ro​zott lép​tek​kel be​lé​pett a nap​fény csík​já​ba.
 III
Vele szem​ben a fe​dél​ze​ten kü​lö​nös me​net ha​ladt. Elöl egy sza​káll​ta​lan fi​a​tal​em​ber dur​va da​rócing​-
ben – ami​lyet az eve​ző​sök is vi​sel​tek. A fe​jén arany​ko​szo​rú csil​lo​gott, s a ke​zé​ben líra, mely​nek húr​-
ja​it a ta​pasz​talt ba​la​laj​ka​já​té​kos he​ves​sé​gé​vel pen​get​te, rán​col​va az ar​cát és han​go​san dör​mög​ve va​-
la​mit hoz​zá. Mö​göt​te egy kö​vér hölgy lép​delt, sok​ré​te​gű, könnyű, fé​lig át​tet​sző szö​vet​ből varrt khi​tón​-
ban. A hölgy mö​gött pe​dig két fér​fi, ke​zük​ben toll​ból ké​szült le​gye​ző​vel – össze​han​gol​tan és pon​to​san
dol​goz​tak, mint két kö​zös rú​don lévő, fá​ból fa​ra​gott med​ve-ko​vács: ami​kor az egyik le​eresz​tet​te a le​-
gye​zőt a dáma fe​jé​hez, a má​sik épp fel​emel​te a ma​gá​ét, és for​dít​va.
Ami​kor meg​lát​ta T.-t, a hölgy meg​állt. Vé​gig​mér​te te​kin​te​té​vel az iz​mos tes​tet a ned​ves ing​ben és a
láb​ra ta​pa​dó tal​pal​lós nad​rág​ban, majd meg​kér​dez​te:
– Ki maga, drá​ga uram?
– T. – fe​lel​te T. – T. gróf.
A hölgy ajka hi​tet​len​ke​dő mo​soly​ra hú​zó​dott.
– Te​hát nem csak kül​ső ha​son​ló​ság​ról van szó – mond​ta. – Mi​cso​da meg​tisz​tel​te​tés egy sze​gény vi​-
dé​ki hölgy szá​má​ra! Maga T. gróf... Én Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő vol​nék, szol​gá​la​tá​ra. De hát mi​vel ér​de​-
mel​tem ki a meg​tisz​tel​te​tést, hogy ven​dé​gül lát​ha​tom, mél​tó​sá​gos uram? Megint va​la​mi őrült ka​land,
ami​ről majd min​den fő​vá​ro​si új​ság​ban ír​nak, és min​den sza​lon​ban be​szél​nek?
– Nos, her​ceg​nő, vo​na​ton utaz​tam, de le​száll​tam róla, az​az​hogy be​le​es​tem a híd​ról a fo​lyó​ba. Ha
nem tű​nik fel a híd alól az ön ha​jó​ja, min​den bi​zonnyal bele is ful​la​dok.
Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő el​ne​vet​te ma​gát, ka​cé​ran for​gat​va a sze​mét.
– Be​le​ful​lad? En​ged​je meg, hogy ezt ne higgyem el. Ha csak egy ré​sze igaz azok​nak a tör​té​ne​tek​nek,
ami​ket ön​ről me​sél​nek, maga ké​pes a víz alatt át​úsz​ni ezt a fo​lyót. De lá​tom, ned​ves a ru​há​ja. És bi​zo​-
nyá​ra meg​éhe​zett.
– Be kell val​la​nom, hogy az éh​sé​get il​le​tő​en rá​hi​bá​zott.
– Lu​ci​us – mond​ta a her​ceg​nő az egyik le​gye​zős fér​fi​nak –, kí​sérd a gró​fot a ven​dég​szo​bá​ba. És
amint át​öl​tö​zik, ve​zesd az asz​tal​hoz.
T.-hez for​dult.
– Ma csa​lá​di fo​gás van ebéd​re. Bro​chet ta​ra​ka​n​off, azaz csu​ka Ta​ra​ka​nov mód​ra.
– Ál​ta​lá​ban a ve​ge​tá​ri​á​nus ét​rend​hez tar​tom ma​gam – mond​ta T. – De az ön tár​sa​sá​ga ked​vé​ért...
– Mi​lyen bort kí​ván inni?
– Mak​szim Gor​kij, az író – fe​lel​te T. mo​so​lyog​va – rend​sze​rint így fe​lelt erre a kér​dés​re: „In​kább
vod​kács​kát in​nék.” Na​gyon tisz​tel​ték ezért szla​vo​fil kö​rök​ben, de nem ked​vel​ték a drá​ga ét​ter​mek​-
ben... Én pe​dig in​kább vi​zet vagy teát ké​rek.
Ne​gyed​óra múl​va a vö​rös se​lyem​kön​tös​be öl​tö​zött és fris​sen fé​sült T. be​lé​pett az ét​ke​ző​be.
Az ét​ke​ző óko​ri szob​rok má​so​la​ta​i​val dí​szí​tett tá​gas szo​ba volt, a fa​la​kon an​tik bronz​fegy​ve​rek​kel.
A pa​za​rul meg​te​rí​tett asz​talt puha, kü​lön​bö​ző szí​nű ta​ka​rók​kal le​te​rí​tett ot​to​má​nok vet​ték kö​rül; az
egyi​ken már ott fe​küdt Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő. T. meg​ér​tet​te, hogy a vele szem​ben lévő üres nyo​szo​lya
neki lett oda​ké​szít​ve.
A ha​tal​mas, ová​lis tá​lon, mely szin​te tel​je​sen el​fog​lal​ta az asz​tal kö​ze​pét, va​la​mi rend​kí​vü​li lény
nyu​go​dott – egy sár​kány zöld sö​rénnyel és négy be​haj​lí​tott manccsal. Ri​asz​tó​an va​ló​sá​gos​nak tet​szett.
 – Make your​self com​for​tab​le,[4] gróf – mond​ta a her​ceg​nő. – Vod​kács​kám nin​csen, de van egé​szen
jó fe​hér​bo​rom. Mus​ca​det sur lie. Bár nem na​gyon ked​ve​lem Bre​tag​ne-t...
Az ezüst​ved​recs​ké​re mu​ta​tott, mely​ből ki​állt egy pa​lack nya​ka.
T. el​he​lyez​ke​dett az ot​to​má​non, fo​gott egy ken​dőt, és már be akar​ta tűr​ni a gal​lér​ja mögé. De meg​ér​-
tet​te, hogy ez ba​jos lesz így, a ha​sán fek​ve – meg nincs is rá szük​ség.
– Te​hát ez a ke​gyed csu​ká​ja? – kér​dez​te. – Soha nem jöt​tem vol​na rá, ha nem mond​ja meg elő​re.
Csu​ká​nak ép​pen​ség​gel igen nagy...
– A csu​ka Ta​ra​ka​nov mód​ra egé​szen rend​kí​vü​li étel – mond​ta a her​ceg​nő büsz​kén. – Több nagy tes​-
tű hal​ból ké​szül, s úgy rak​ják őket össze, hogy nem lát​ni az al​ko​tó​ré​sze​ket. És így sár​kány lesz be​lő​-
lük.
– És mi​ből van​nak a man​csai?
– An​gol​ná​ból.
– És ez a zöld szőr?
– Ka​por.
A sár​kányt va​ló​ban rend​kí​vü​li ügyes​ség​gel ál​lí​tot​ták össze – se​hogy sem le​he​tett lát​ni, hol kap​cso​-
ló​dott az egyik hal a má​sik​hoz. Az egyik vé​gén gon​do​san haj​lí​tott hal​fa​rok volt, a má​si​kon pe​dig szé​-
les​re tárt po​fá​jú csu​ka​fej: a fej büsz​kén fel volt szeg​ve, és zöld​sé​gek​ből meg szí​nes pa​pír​csí​kok​ból
ké​szült lo​vas​sá​gi toll​bó​bi​ta dí​szí​tet​te.
– Mi​ért kell ennyi élő​lényt meg​öl​ni, csak hogy a do​log​ta​lan rend két tag​ja jól​lak​has​son? – kér​dez​te
T. me​lan​ko​li​ku​san.
– Ne ag​gód​jon, gróf – mo​so​lyo​dott el a her​ceg​nő. – Is​me​rem a né​ze​te​it. És biz​to​sít​ha​tom, hogy
egyet​len élő​lény sem halt meg hi​á​ba. Ket​tőn​kön kí​vül még sok éhes száj van a ha​jón.
– Ó, igen – mond​ta T. – Ész​re​vet​tem. Ami​kor el​úsz​tam az eve​ző​nyí​lá​sok mel​lett.
A her​ceg​nő el​pi​rult.
– Ön ta​lán úgy gon​dol​ja, hogy ki​zsák​má​nyo​lom eze​ket az em​be​re​ket? – kér​dez​te. – Szó sincs róla.
Az​előtt mind​annyi​an ha​jó​von​ta​tók vol​tak, és meg​szok​ták az ef​fé​le mun​kát. Hisz ön is gyak​ran be​szél
az új​ság​írók​nak ar​ról, hogy mennyi​re hasz​nos a sza​bad le​ve​gőn vég​zett fi​zi​kai mun​ka. Amel​lett ha le​-
dol​goz​nak ná​lam egy-két évet, össze​gyűj​tik vele a pénzt az öreg​sé​gük​re. Úgy​hogy ne ítél​jen el​ha​mar​-
ko​dot​tan.
– Ugyan már, ho​gyan is ítél​het​ném el a meg​men​tő​met? Csak annyit bá​tor​kod​nék meg​je​gyez​ni, hogy
né​mi​képp ext​ra​va​gáns​nak ta​lá​lom az íz​lé​sét... – T. kor​tyolt a bor​ból –, mely egyéb​iránt ki​fo​gás​ta​lan,
her​ceg​nő. Ki​vá​ló ez a bor.
– Kö​szö​nöm – mond​ta a her​ceg​nő. – Meg​ér​tem, hogy fur​csá​nak tűn​het az élet​mó​dom. Af​fé​le an​tik​-
vi​tás​pa​ró​dia. Az úrnő jó dol​gá​ban már azt sem tud​ja, hogy mit ta​lál​jon ki. Csak eb​ben az egész​ben,
biz​to​sít​ha​tom, mély szel​le​mi ér​te​lem rej​lik. Hal​lott, ugye, a cso​mó​ról, amit a ken​dő​re szo​kás köt​ni,
hogy el ne fe​lejt​sen az em​ber va​la​mi fon​to​sat? Itt is ugyan​az az alap​elv. Ez volt a meg​bol​do​gult her​-
ceg utol​só kí​ván​sá​ga. Azért van így be​ren​dez​ve az éle​tem, hogy kö​röt​tem min​den a leg​főbb do​log​ra
em​lé​kez​tes​sen.
– Na és mire? – kér​dez​te T. őszin​te kí​ván​csi​ság​gal.
– Hár​mat ta​lál​gat​hat, gróf úr.
– Alig​ha tu​dom ki​ta​lál​ni.
– Se​gí​tek. Mi jut elő​ször az eszé​be, ha az ókor​ra gon​dol?
– Hát... – T. za​var​ba jött.
 – Azt azon​nal fe​lejt​se el! – ka​ca​gott fel a her​ceg​nő. – A kis csin​ta​lan... Mi más?
T. a fa​lon füg​gő gla​di​á​tor​fegy​ve​rek​re pil​lan​tott.
– Cir​ku​szi já​té​kok?
A her​ceg​nő meg​ráz​ta a fe​jét.
T. te​kin​te​te Ar​te​misz​re és a szar​vas​ra sik​lott, az​tán to​vább Apol​lón​ra, aki kép​zelt íjá​val cél​zott va​-
la​mi​re.
– Po​li​te​iz​mus?
A her​ceg​nő cso​dál​koz​va emel​te T.-re a te​kin​te​tét.
– Gra​tu​lá​lok, ki​ta​lál​ta! Pon​to​san így van, gróf úr. A meg​bol​do​gult her​ceg az ókor mély​sé​ges is​me​-
rő​je volt, és en​gem is be​ava​tott az an​tik kor em​be​re​i​nek tit​kos dokt​rí​ná​já​ba. Ám szel​le​mi ké​pes​sé​ge​-
im​ben nem bí​zott kel​lő​kép​pen, s ezért úgy ren​dez​te be az ott​ho​nun​kat, hogy min​den rész​le​te erre a ma​-
gasz​tos ta​ní​tás​ra em​lé​kez​tes​sen. És el​ren​del​te, hogy sem​mit se vál​toz​tas​sa​nak meg a ha​lá​la után.
– Re​mé​lem, nem ta​lál​ja sér​tő​nek a kér​dé​se​met, de mi ma​gasz​tos van a sok​is​ten​hit​ben?
– A mai em​be​rek nem ér​tik, hogy va​ló​já​ban mi ez. A sok​is​ten​hit lé​nye​ge az an​tik kor​ban is csak
azok​nak tá​rult fel, akik be​ava​tást nyer​tek a misz​té​ri​um​ba. De a meg​bol​do​gult her​ceg​nek a bir​to​ká​ban
volt egy ősi könyv, amely fel​tár​ja a tit​kot – egyet​len pél​dány​ban ma​radt fenn, és egy itá​li​ai ko​los​tor​-
ban ju​tott hoz​zá. A ha​gyo​mány sze​rint maga Tü​a​nai Apol​ló​ni​osz írta.
– És mi van ab​ban a könyv​ben?
– Elő​ször is a könyv meg​cá​fol​ja a vi​lág te​rem​té​sé​nek dokt​rí​ná​ját.
– Mi mó​don?
– Az a hely​zet, hogy ez a bi​zarr te​ó​ria, mely őrült fo​gal​mak so​ka​sá​gá​val fer​tőz​te meg a nyu​ga​ti el​-
mét, ki​zá​ró​lag a szar​vas​mar​ha élet​cik​lu​sá​ból vett ana​ló​gi​á​kon nyug​szik, me​lyet év​ez​re​de​ken át fi​gyel​-
tek az őse​ink. Nem cso​da, hogy meg​fo​gant ben​nük a te​rem​tés gon​do​la​ta. Az vi​szont egé​szen kü​lö​nös,
hogy máig is ezek a fo​gal​mak al​kot​ják a szel​le​mi​ség egész épít​mé​nyé​nek fun​da​men​tu​mát...
– Már meg​bo​csás​son – mond​ta T. –, de fel nem fog​ha​tom, hogy jön ide a szar​vas​mar​ha.
– A mar​hák meg​ter​mé​ke​nyí​tik egy​mást, az​tán meg​szü​le​tik az új élő​lény, mely​nek lé​te​zé​sé​hez már
nincs szük​ség arra, hogy, úgy​mond, pil​la​nat​ról pil​la​nat​ra meg​te​remt​sék. E meg​fi​gye​lést a ma​ga​sabb
szfé​rák​ra al​kal​maz​va, az an​tik kor em​be​rei úgy gon​dol​ták, hogy ott is ugyan​az az alap​elv mű​kö​dik.
Lé​te​zik a te​rem​tés​nek a nem​zés​hez ha​son​la​tos pil​la​na​ta, mely​ben egy ön​ma​gát meg​ter​mé​ke​nyí​tő her​-
maf​ro​di​ta is​ten​ség vesz részt. És ezt el​ne​vez​ték „a vi​lág te​rem​té​sé​nek”. És az​tán, a szü​lés után a vi​lág
a te​he​tet​len​sé​gé​nél fog​va lé​te​zik – mi​vel már meg​fo​gant és meg​szü​le​tett.
– So​ha​sem gon​dol​tam, hogy ez a né​zet össze​füg​gés​ben áll a szar​vas​mar​ha-te​nyész​tés​sel.
– Tud​ja – mond​ta a her​ceg​nő –, olyan mé​lyen el van​nak rejt​ve a szá​lak, hogy bár​mi​lyen po​fon​egy​-
sze​rű ez a gon​do​lat, sen​ki​nek sem jut az eszé​be.
– És ho​gyan kép​zel​ték a vi​lág te​rem​té​sét a sok​is​ten​hit kö​ve​tői?
– Úgy gon​dol​ták, hogy a te​rem​tés a mai na​pig tart – sza​ka​dat​la​nul, pil​la​nat​ról pil​la​nat​ra. Kü​lön​bö​-
ző idők​ben kü​lön​bö​ző is​ten​sé​gek vagy, ke​vés​bé fenn​köl​ten fo​gal​maz​va, kü​lön​bö​ző lé​nyek te​rem​te​nek
ben​nün​ket. Ha dió​héj​ban akar​juk meg​fo​gal​maz​ni a sok​is​ten​hit dokt​rí​ná​ját, az is​te​nek szün​te​len el van​-
nak fog​lal​va a vi​lág te​rem​té​sé​vel, és egyet​len perc​re sem pi​hen​nek. Éva min​den egyes pil​la​nat​ban
meg​szü​le​tik Ádám ol​dal​bor​dá​já​ból, és Bá​bel tor​nyá​ban él​nek, me​lyet sza​ka​dat​la​nul épí​te​nek át az is​-
te​ni ke​zek. Az ókor va​la​mennyi is​ten​pan​te​on​ja csak egy-egy szí​nes, de a be nem ava​tot​tak szá​má​ra
fel​fog​ha​tat​lan me​ta​fo​ra, mely​ben ki​fe​je​zést nyert ez a fel​is​me​rés...
– Ne​he​zem​re esik el​hin​ni – mond​ta T. –, hogy a hel​lé​nek ilyen bi​zarr, misz​ti​kus el​mé​le​te​ket dol​goz​-
tak ki. Én úgy kép​ze​lem, hogy egy​sze​rű em​be​rek vol​tak, a nap​fény em​be​rei. És mind​eb​ben én va​la​mi
ma​te​ma​ti​ka​it, va​la​mi né​me​test ér​zek. Sőt zsi​dó​sat.
A her​ceg​nő el​mo​so​lyo​dott.
– A szel​le​mi kér​dé​sek​ben, gróf, „nincs zsi​dó, sem gö​rög”.[5] Már ahogy egy vi​dám zsi​dó mon​dot​ta
azok​ban az idők​ben, ami​kor még vol​tak gö​rö​gök, már​mint hel​lé​nek... De mi​ért nem eszik a csu​ká​ból?
– Igyek​szem tar​ta​ni ma​gam a ve​ge​tá​ri​á​nus ét​rend​hez.
– Ha nem eszik – mond​ta Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő já​té​ko​san –, ak​kor én meg nem be​szé​lek.
T. el​mo​so​lyo​dott, és fog​ta a hal​kést.
– Foly​tas​sa, ké​rem – mond​ta, és ma​gá​hoz húz​ta a tá​nyért. – Még nem mond​ta el, pon​to​san ho​gyan
te​rem​te​nek min​ket az is​te​nek. Mind egy​szer​re dol​goz​nak raj​tunk? Vagy sor​ban?
– Ez is, az is elő​for​dul.
– Nem tud​ná ezt egy pél​dán ke​resz​tül meg​vi​lá​gí​ta​ni?
– Meg​pró​bá​lom. Nos, kép​zel​je el, hogy egy em​ber be​ment a temp​lom​ba, vé​gig​áll​ta a mi​sét, és val​-
lá​sos el​ra​gad​ta​tást élt át. Meg​fo​gad​ta, hogy min​dig jám​bor lesz, és meg​bo​csát azok​nak, akik meg​sér​-
tet​ték... Az​tán el​ment sé​tál​ni a bul​vár​ra, és lé​hű​tők csa​pa​tá​ba üt​kö​zött. És az egyik e lé​hű​tők kö​zül
vet​te a bá​tor​sá​got, hogy gú​nyos sza​vak​kal il​les​se hő​sünk nad​rág​já​nak sza​bá​sát. Po​fon, pár​baj, az el​-
len​fél ha​lá​la, kény​szer​mun​ka. Ön tán azt gon​dol​ná, hogy mind​ezen tör​té​né​sek​nek vé​gig ugyan​az a szer​-
ző​je? Hát így te​rem​te​nek ben​nün​ket kü​lön​bö​ző lé​nyek, egy​mást vált​va. Ha pe​dig el​kép​ze​li ma​gá​nak,
hogy a temp​lom​ban is, séta köz​ben is, és kü​lö​nö​sen fe​gyenc​ként ra​bos​kod​va hő​sünk gon​do​la​tai idő​ről
idő​re a tes​ti sze​re​lem kö​rül fo​rog​tak, an​nak leg​dur​vább és leg​vul​gá​ri​sabb for​má​i​ban, ak​kor ez an​nak
a pél​dá​ja, ahogy kü​lön​bö​ző lé​nyek egy​szer​re mun​kál​kod​va te​rem​te​nek ben​nün​ket.
T. bó​lin​tott.
– Gon​dol​tam va​la​mi ha​son​ló​ra a ha​lál​bün​te​tést il​le​tő​en – mond​ta. – Épp azért nincs ér​tel​me ugyan​-
is, mert a sze​ren​csét​len, aki​re le​sújt a bün​te​tés, már egy​ál​ta​lán nem az az em​ber, aki el​kö​vet​te a bűn​-
cse​lek​ményt. Az​óta tíz​szer meg​bán​ta a tet​tét. De ak​kor is fel​akaszt​ják...
– Pon​to​san – mond​ta Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő. – Tán az, aki öl, és az, aki meg​bán​ja tet​tét, ugyan​az az
em​ber?
T. meg​von​ta a vál​lát.
– Szo​kás azt mon​da​ni, hogy az em​ber vál​to​zik.
– A meg​bol​do​gult her​ceg ne​ve​tett, ha ezt hal​lot​ta. Az em​ber vál​to​zik... Ön​ma​gá​ban véve az em​ber
nem vál​to​zik töb​bet, mint egy üres szál​lo​dai szo​ba. Csak kü​lön​bö​ző idők​ben kü​lön​bö​ző ven​dé​gek
száll​nak meg ben​ne.
– De ak​kor is min​dig ugyan​az az em​ber ma​rad. Csak más-más ál​la​pot​ban van a szel​le​me.
– Így is le​het mon​da​ni – fe​lel​te a her​ceg​nő. – Csak hát mi ér​tel​me ezek​nek a sza​vak​nak? Olyan,
mint​ha néz​nénk a szín​pa​dot, ahol sor​ban fel​lép a bű​vész, a bo​hóc és a tra​gi​ka, és azt mon​da​nánk – ah,
de hát ez ak​kor is ugyan​az a kon​cert! Igen, van​nak dol​gok, amik nem vál​toz​nak – a te​rem, a füg​göny, a
szín​pad. Azon​kí​vül egy jeggyel az összes mű​sor​szá​mot meg le​het néz​ni. Ezért tu​dunk va​la​mi fo​lya​ma​-
tos​sá​got és egy​sé​get ta​lál​ni a tör​tén​tek​ben. Ám a cse​lek​mény részt​ve​vői, akik​től az egy​ál​ta​lán ér​tel​met
nyer, és lát​vá​nyos​ság​gá vál​to​zik, min​dig má​sok.
– Jól van – mond​ta T. –, és az is​te​nek csak a ne​mes ren​dek kép​vi​se​lő​i​vel fog​lal​koz​nak? Vagy az
egy​sze​rű em​be​rek​kel is?
– Vic​cel​ni mél​tóz​ta​tik – mo​so​lyo​dott el a her​ceg​nő.
– Nem, tel​je​sen ko​mo​lyan kér​de​zem. Ho​gyan te​rem​tik az is​te​nek ez​zel a kö​zös erő​fe​szí​té​sük​kel, te​-
szem azt, va​la​me​lyik ré​sze​ges ke​res​ke​dő​se​gé​det?
A her​ceg​nő gon​dol​ko​dott egy ki​csit, és azt mond​ta:
– Ha pél​dá​ul a ke​res​ke​dő​se​géd ját​szik egy ki​csit a ba​la​laj​ká​ján, az​tán be​ve​ri a po​fá​ját a cim​bo​rá​já​-
nak, az​tán el​ad​ja a ba​la​laj​kát egy öreg zsi​dó​nak, az​tán el​megy a nyil​vá​nos​ház​ba, s a ma​ra​dék pén​zét
el​issza a kocs​má​ban, ak​kor ez azt je​len​ti, hogy a ke​res​ke​dő​se​gé​det sor​ban Apol​lón, Mars, Je​ho​va,
Ve​nus és Bacchus te​rem​ti.
T. ki​né​zett az ab​la​kon: le​he​tet​le​nül messze vol​tak a fel​hők, s mint​ha már​vány​ból let​tek vol​na ki​fa​-
rag​va.
– Ér​de​kes dol​go​kat mond. De ez eset​ben mi az, amit em​ber​nek ne​ve​zünk? – kér​dez​te.
– Bro​chet ta​ra​ka​n​off – fe​lel​te a her​ceg​nő. – Csu​ka Ta​ra​ka​nov mód​ra. Épp az em​ber misz​té​ri​u​mát
szim​bo​li​zál​ja a mi csa​lá​di fo​gá​sunk.
T. a hal​sár​kány​ra for​dí​tot​ta te​kin​te​tét. Az ezüst​hím​zé​ses tu​ni​kát vi​se​lő la​ká​jok már majd​nem tel​je​-
sen szét​szed​ték az al​ko​tó​ré​sze​i​re.
– Néz​ze! – foly​tat​ta a her​ceg​nő. – Első lá​tás​ra úgy tű​nik, hogy iga​zi sár​kány van előt​tünk – ezt súg​ja
min​den ér​zék​szer​vünk. De va​ló​já​ban ez több kü​lön​bö​ző hal, me​lyek éle​tük​ben még csak nem is is​-
mer​ték egy​mást, és most egy​sze​rű​en össze van​nak varr​va. Bár​hol bö​köd meg a sár​kányt, min​den​hol
csu​kát ta​lálsz. De min​dig más​mi​lyent. Az első, ugye​bár, sírt a temp​lom​ban, a má​so​dik pár​ba​jo​zott a
nad​rág​ja mi​att. És ami​kor a lát​ha​tat​lan sza​ká​csok össze​varr​ták őket, olyan te​remt​mény jött lét​re,
amely csak a be​csa​pott kép​ze​let​ben lé​te​zik – jól​le​het a kép​ze​let tel​je​sen vi​lá​go​san lát​ja ezt a sár​-
kányt...
– Meg​ér​tet​tem a gon​do​la​tát – mond​ta T. – De van egy kér​dé​sem. Ki te​rem​ti az is​te​ne​ket, akik min​-
ket te​rem​te​nek? Más szó​val, van-e fö​löt​tük egy na​gyobb is​ten​ség, egy fel​sőbb aka​rat, amely​nek alá
van​nak ren​del​ve?
– A her​ceg úgy gon​dol​ta, hogy mi ugyan​úgy te​remt​jük eze​ket az is​te​ne​ket, ahogy azok min​ket. Sor​-
ban ki​gon​dol ben​nün​ket Vé​nusz, Mars és Mer​cu​ri​us, mi pe​dig ki​gon​dol​juk őket. Egyéb​ként éle​te utol​-
só éve​i​ben a her​ceg fel​té​te​lez​te, hogy a mai ör​dög​em​be​ri​sé​get már nem az an​tik kor ne​mes lel​kű is​te​-
nei te​rem​tik, ha​nem va​la​mi sö​tét lé​nyek kó​ru​sa, me​lyek igen bor​zal​mas cé​lo​kat kö​vet​nek.
– Te​gyük fel, hogy ez​zel is egyet​ér​tek – mond​ta T. – De a leg​főbb kér​dés ak​kor is meg​ma​rad. Az
egy​sze​rű em​ber szá​má​ra – és ma​ga​mat is an​nak tar​tom – a hit kér​dé​se​i​ben nem a dokt​rí​na a fon​tos, ha​-
nem a meg​vál​tás re​mé​nye. Az ősi hi​tek, még ha mar​ha​pász​to​rok ta​lál​ták is fel őket, meg​ad​ják ezt a re​-
ményt. Az em​ber hisz ben​ne, hogy van te​rem​tő​je, aki majd ítél​ke​zik fö​löt​te, és utá​na ma​gá​hoz ve​szi az
örök​lét​be. És ki tud​ja, le​het, hogy a sí​ron túl ez a naiv hit va​ló​ban tud se​gí​te​ni. De mi​lyen vi​gaszt
nyújt a lé​lek​nek a sok​is​ten​hit, me​lyet az ön hit​ve​se val​lott?
Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő le​huny​ta sze​mét, mint​ha fel akar​na idéz​ni va​la​mit.
– A meg​bol​do​gult her​ceg er​ről is be​szélt – mond​ta. – Az is​te​nek nem úgy te​rem​te​nek ben​nün​ket,
mint va​la​mi tő​lük kü​lön​ál​ló dol​got. Egy​sze​rű​en csak sor​ban játsszák a sze​re​pün​ket, mint kü​lön​bö​ző
szí​né​szek, akik ugyan​ab​ban a jel​mez​ben jön​nek ki a szín​pad​ra. Az, amit „em​ber​nek” szo​kás ne​vez​ni,
nem több szín​pa​di jel​mez​nél. Lear ki​rály ko​ro​ná​ja, amely csak egy bá​dogab​roncs a ko​mé​di​ás nél​kül,
aki a fe​jé​re te​szi...
– Úgy lá​tom, a lé​lek meg​vál​tá​sa önt nem fog​lal​koz​tat​ja.
A her​ceg​nő szo​mo​rú​an el​mo​so​lyo​dott.
– A lé​lek meg​vál​tá​sá​ról be​szél​ni, gróf úr, csak azok​ban a per​cek​ben le​het, ami​kor a sze​re​pün​ket
épp olyan lény játssza, akit fog​lal​koz​tat ez a kér​dés. Utá​na az​tán bort iszunk, kár​tyázunk, os​to​ba ver​si​-
ké​ket írunk, bű​nö​zünk, és így mú​lik el az élet. Egy​sze​rű​en csak hé​zag va​gyunk a kapu alatt, ame​lyen
ke​resz​tül ki-be áram​lik a szen​ve​dé​lyek és lel​ki​ál​la​po​tok for​ga​ta​ga.
– És ké​pes az em​ber kap​cso​lat​ba lép​ni az őt szü​lő erők​kel? – kér​dez​te T. – Be​szél​get​ni az őt te​rem​-
tő is​te​nek​kel?
– Mi​ért ne? De csak ab​ban az eset​ben, ha be​szél​ge​tés​re haj​la​mos is​te​nek te​rem​tik. Olya​nok, akik
sze​ret​nek ön​ma​guk​kal cse​ve​rész​ni. Tud​ja, mint a kis​lá​nyok, akik a kép​ze​le​tük​kel élet​re kel​tett ba​bá​ik​-
kal be​szél​get​nek... Mi​től sá​padt el ilyen hir​te​len? Tán fül​ledt a le​ve​gő?
De T. már össze​szed​te ma​gát.
– Most már ér​tem – mond​ta. – De hi​szen ez... Ez egé​szen re​mény​te​len szem​lé​let​mód.
– Ugyan mi​ért? A min​ket élet​re kel​tő lény le​het teli re​ménnyel.
– Na és a meg​vál​tás?
– Pon​to​san mit akar meg​vál​ta​ni? Lear ki​rály ko​ro​ná​ját? Ön​ma​gá​ban az sem​mit sem érez, egy​sze​rű​-
en csak egy kel​lék. A meg​vál​tás kér​dé​se a sok​is​ten​hit​ben an​nak a tény​nek a fel​is​me​ré​sén ke​resz​tül ol​-
dó​dik meg, hogy az elő​adás után a szí​né​szek ha​za​men​nek, és a ko​ro​nát fel​akaszt​ják egy szeg​re...
– De hisz mind​annyi​unk​nak van ál​lan​dó és szün​te​len én​ér​zé​ke​lé​sünk – mond​ta T. – An​nak ér​zé​ke​lé​-
se, hogy én én va​gyok. Tán nem így van?
– A her​ceg er​ről is gyak​ran el​mél​ke​dett – fe​lel​te a her​ceg​nő. – Az az ér​zés, amely​ről be​szél, egy​-
for​ma min​den em​ber​nél, és lé​nye​gé​ben csak a min​den élő​lény​re jel​lem​ző tes​ti​ség vissz​hang​ja. Ami​-
kor a szí​nész a fe​jé​re te​szi a ko​ro​nát, a fém​pánt a fe​jé​re szo​rul. Lear ki​rályt kü​lön​bö​ző szí​né​szek
játsz​hat​ják egy​más után, és mind​egyik​nek a fe​jén ott lesz a hű​vös vas​ab​roncs, mind​egyik ugyan​azt fog​-
ja érez​ni. De eb​ből nem sza​bad azt a kö​vet​kez​te​tést le​von​ni, hogy ez a vas​ab​roncs a misz​té​ri​um fő​sze​-
rep​lő​je...
T. a le​fe​je​zett sár​kány​ra né​zett, és hir​te​len le​küzd​he​tet​len ál​mos​ság vett erőt raj​ta. Fel​rán​tot​ta a fe​-
jét, és hal​kan azt mond​ta:
– Úgy tű​nik, az ön meg​bol​do​gult fér​je a vi​lág min​den tit​kát is​mer​te. Vé​let​le​nül nem be​szélt ön​nek
Op​tyi​na-pusz​tá​ról?
A her​ceg​nő össze​von​ta a szem​öl​dö​két.
– Op​tyi​na-pusz​ta? Úgy rém​lik, a ci​gá​nyok​hoz van va​la​mi köze. Vagy a sze​ke​re​i​ket védő épít​mény,
vagy az a hely, ahon​nan az őse​ik jöt​tek, nem em​lék​szem pon​to​san. Itt nem messze a par​ton van egy ci​-
gány​tá​bor, kis idő​re oda le​het men​ni hoz​zá​juk, és ér​dek​lőd​ni... De úgy lá​tom, mind​járt el​al​szik.
– Bo​csás​son meg, her​ceg​nő. Be​val​lom, na​gyon el​fá​rad​tam. Mind​járt...
– Sem​mi baj. Itt nyu​god​tan el​pi​hen​het. Van egy kis dol​gom, de ha​ma​ro​san vissza​jö​vök ön​höz. És ha
szol​gák​ra len​ne szük​sé​ge, Lu​ci​us a fe​dél​ze​ten fog vár​ni, az ajtó mö​gött.
A her​ceg​nő föl​kelt az ot​to​mán​ról.
– Ne áll​jon fel, ké​rem – mond​ta, mi​köz​ben ment T. felé. – Amíg még éb​ren van, egy kis aján​dé​kot
sze​ret​nék át​ad​ni ön​nek.
Fel​emel​te a ke​zét, és T. va​la​mi hi​deg, fé​mes érin​tést ér​zett. Le​fe​lé for​dít​va te​kin​te​tét, arany​lán​cot
és raj​ta me​da​li​ont pil​lan​tott meg a mell​ka​sán – ap​rócs​ka arany​köny​vet, mely fé​lig el​tűnt egy fe​hér jás​-
pis​ból ké​szült kis vi​rág​ban.
– Mi ez? – kér​dez​te.
– Az Élet Köny​ve. A meg​bol​do​gult her​ceg​ről ma​radt rám ez az amu​lett. Si​kert hoz, és meg​vé​di a
baj​tól. Ígér​je meg, hogy nem ve​szi le, amíg ve​szély fe​nye​ge​ti az éle​tét.
– Igyek​szem – fe​lel​te T. dip​lo​ma​ti​ku​san.
A her​ceg​nő el​mo​so​lyo​dott, és az aj​tó​hoz ment.
 IV
T. azon nyom​ban el​aludt. Rö​vid, nyug​ta​lan álma volt – Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő​vel be​szél​ge​tett, és ez a
be​szél​ge​tés na​gyon ha​son​lí​tott arra, mely épp az imént fe​je​ző​dött be, de a vé​gén a her​ceg​nő szi​go​rú
ar​cot vá​gott, sö​tét ken​dőt te​rí​tett a fe​jé​re, és a fal​ra fes​tett fe​ke​te an​gyal​lá vál​to​zott.
Ami​kor fel​éb​redt, T. azt lát​ta, hogy el​tűnt a tál, me​lyen a ha​lak​ból össze​ra​kott sár​kány volt: a mi​to​-
ló​gi​ai me​ta​fo​rát, úgy lát​szik, már meg​et​ték az eve​ző​sök és a szol​gák.
„Mi​cso​da för​te​lem ez a ra​kott hal – gon​dol​ta. – De a her​ceg​nő sza​va​i​ban szin​te le​he​tet​len hi​bát ta​-
lál​ni. Az egyet​len kér​dés, hogy mi ér​tel​me az ily mó​don fel​épí​tett vi​lág​nak. Meg kell kér​dez​nem, mit
gon​dolt er​ről a meg​bol​do​gult her​ceg.”
De az üres ét​ke​ző​ben nem volt kit meg​kér​dez​ni – a her​ceg​nő még nem jött vissza.
Már sö​té​te​dett. A szo​bát ké​kes de​ren​gés töl​töt​te be, és a fa​lak​nál álló an​tik szob​rok át​vál​toz​tak – a
fél​ho​mály meg​lá​gyí​tot​ta, szin​te élő hús​hoz ha​son​la​tos​sá tet​te fe​hér​sé​gü​ket, mint​ha csak vissza​hoz​ta
vol​na azo​kat az idő​ket, ami​kor ezek a meg​cson​kí​tott ar​cok és tor​zók ele​ve​nek vol​tak. De a kő​sze​mek
te​kin​te​te hű​vös és kö​zöm​bös ma​radt – és az em​be​ri vi​lág ne​vet​sé​ges és hi​á​ba​va​ló szem​fény​vesz​tés​nek
tűnt alat​tuk.
T.-t hir​te​len nyug​ta​lan​ság fog​ta el. Va​la​mi nem volt rend​jén.
Fel​állt, a fe​dél​zet​re ve​ze​tő aj​tó​hoz ment, és ki​nyi​tot​ta. Sen​ki nem volt mö​göt​te.
T. rá​jött, hogy mi​től lett nyug​ta​lan – nem le​he​tett már hal​la​ni a víz egyen​le​tes cso​bo​gá​sát. A kor​lát​-
hoz ment, és le​né​zett. Össze​vissza me​re​dez​tek a moz​du​lat​lan eve​zők. Sen​ki nem irá​nyí​tot​ta a ha​jót –
csak úszott az ár​ral, s szép las​san a part felé for​dí​tot​ta az or​rát.
A fe​dél​zet tá​vo​li vé​gén gyors ár​nyék vil​lant fel.
– Ki van ott? – ki​ál​tot​ta T. – Vá​la​szol​jon!
De nem jött vá​lasz.
T. vissza​ment az ét​ke​ző​be, ta​lált gyu​fát az asz​ta​lon, és meg​gyúj​tott egy pet​ró​le​um​lám​pát. A szo​ba
azon​nal meg​vál​to​zott: a tü​zecs​ke ki​űz​te a már​vány​szob​rok​ból a de​ren​gő lel​ke​ket, és az ab​la​kon túl a
sö​tét​kék este át​ala​kult fe​ke​te éj​sza​ká​vá.
T. kör​be​né​zett a szo​bán, va​la​mi​lyen fegy​vert ke​res​ve.
Az ab​la​kon ho​má​lyo​san csil​lo​gott a gla​di​á​tor​fel​sze​re​lés: ne​héz, szar​vas si​sak, ke​rek bronz​pajzs és
lán​dzsa, me​lyen egyik ol​dalt szé​les pen​ge volt, a má​si​kon pe​dig masszív gömb, s a gömb​re hosszú kö​-
tél volt rá​te​ker​ve, mely az​tán kör​be​fon​ta a lán​dzsa nye​lét. A lán​dzsa alatt egy kis táb​la volt:

HA​JÍ​TÓ​SZA​RISSZA

A nyél erős​nek és új​nak tűnt, de a fém​ré​szek bi​zo​nyá​ra iga​zi óko​ri bronz​ból vol​tak.
A si​sak szűk​nek bi​zo​nyult, kis óko​ri ko​po​nyá​ra mé​re​tez​ték – kel​le​met​le​nül nyom​ta a fe​jét.
T. be​dug​ta ke​zét a pajzs bőr​hur​ká​ba, fog​ta a sza​risszát, a má​sik ke​zé​vel pe​dig a lám​pát, és vissza​-
ment a fe​dél​zet​re. Most sem ta​lált ott sen​kit.
Mi​után meg​tett né​hány lé​pést, a sze​me sar​ká​ból moz​gást ér​zé​kelt, és éle​sen meg​for​dult. Sza​kál​las
har​cos állt előt​te szar​vas si​sak​ban és kö​peny​ben – rá​né​zés​re ti​pi​kus per​zsa Da​re​i​osz had​se​re​gé​ből. A
har​cos egyik ke​zé​ben lám​pa volt, a má​sik​ban pajzs és lán​dzsa.
 A sa​ját tü​kör​ké​pét lát​ta az egyik ab​lak​ban!
„Mi​lyen idi​ó​tán né​zek ki” – gon​dol​ta T.
A tat​hoz ért, az is​me​rős lép​csőn le​eresz​ke​dett, és óva​to​san ki​nyi​tot​ta az Apol​lón áb​rá​zo​lá​sá​val dí​-
szí​tett aj​tót.
A ha​jó​űr​ben min​den​ki ha​lott volt.
Az első pil​la​nat​ra lát​szott. T. vé​gig​ment a pa​dok köz​ti fo​lyo​són, és fi​gyel​me​sen meg​szem​lél​te a ha​-
lot​ta​kat két​ol​dalt.
Az ar​co​kon nem lát​szott szen​ve​dés gri​ma​sza – az el​huny​tak nyi​tott sze​me in​kább csak ér​tet​le​nül és
bosszú​san né​zett va​la​mit, ami ott ma​radt a múlt​ban.
T. ész​re​vett va​la​mi vé​kony szi​lánk​sze​rű​sé​get, ami az egyik eve​zős nya​ká​ból állt ki. Fölé ha​jolt, és
kö​ze​lebb emel​te a lám​pát: egy nyi​lacs​ka volt az, fog​ke​fé​re ha​son​lí​tott, kis tol​lal a vé​gén. Ugyan​ilyen
kis nyíl állt ki a szom​széd hul​la vál​lá​ból.
A ha​jó​űr​ben erős pet​ró​le​um​szag ter​jen​gett. Va​la​ki le​ön​töt​te pet​ró​le​um​mal a holt​tes​te​ket, a pad​lót és
a pa​do​kat – egy egész kan​ná​nyit el​hasz​nált erre, és az üres kan​na most ott he​vert a fo​lyo​són.
Ahogy ment to​vább, T. fel​is​mer​te az ezüst​hím​zé​ses tu​ni​kát vi​se​lő szol​gát az ét​ke​ző​ből. Az​tán ma​gát
Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nőt is.
A pa​dok köz​ti kes​keny köz​ben ült, há​tá​val a fal​nak dől​ve; ar​cán meg​der​medt a cso​dál​ko​zó fél​mo​-
soly. A fog​ke​fe-nyi​lacs​ka az ar​cá​ba fú​ró​dott bele. Előt​te a pad​lón a csu​kás étel​ből ma​radt cson​tok és
szál​kák csil​log​tak.
Ta​ra​ka​no​va mel​lett Lu​ci​us fe​küdt, meg négy, nem tud​ni, hon​nan oda​ke​rült szer​ze​tes, akik​nek a hul​-
lá​ja egé​szen fu​rán fes​tett eb​ben a kör​nye​zet​ben – mint​ha csak az utol​só ke​resz​tény​el​le​nes edik​tum ál​-
do​za​tai let​tek vol​na. A ha​lál lát​ha​tó​an majd​nem egy​szer​re érte őket. Az egyik szer​ze​tes, aki egy eve​-
zős​pad​ra esett, kü​lö​nös for​má​jú ha​lász​há​lót tar​tott a ke​zé​ben, penge​sze​rű he​gyi​kris​tály- vagy kvarc​-
da​ra​bok vol​tak a háló sze​me​i​hez kö​töz​ve.
T. vagy egy per​cig el​bű​völ​ten néz​te a kris​tá​lyo​kon csil​lo​gó fény​szik​rá​kat, az​tán ki​nyílt a ha​jó​űr aj​-
ta​ja, és kar​bid​lám​pa fe​hér su​ga​ra ve​tő​dött a pad​ló​ra.
– T. gróf... Uram​is​ten, hogy néz ki! De tud​ja, jól áll ma​gán ez a sze​re​lés. Egész jó kis hop​li​ta vált
vol​na ma​gá​ból.
Az aj​tó​ban álló alak ar​cát ár​nyék​csík rej​tet​te, de T. fel​is​mer​te a hang​ját.
– Maga pe​dig för​tel​me​sen néz ki, Knopf – mond​ta.
Knopf va​ló​ban nem fes​tett va​la​mi jól – ned​ves za​kó​ját zsí​ro​san csil​lo​gó sár vagy hí​nár folt​jai bo​rí​-
tot​ták.
– Ezt maga mű​vel​te? – kér​dez​te T., a holt​tes​tek​re mu​tat​va.
– Nem – fe​lel​te Knopf. – Nem én, ha​nem a fú​vó​csö​vek nyi​lai, ami​ket éles​le​ve​lű ce​gó​nia fő​ze​té​vel
ken​tek be.
– Az meg mi​cso​da?
– Az ama​zó​ni​ai ős​er​dők​ben ho​nos nö​vény, mely​nek szer​fö​lött kü​lö​nös tu​laj​don​sá​gai van​nak. A bo​-
ta​ni​ku​sok „ce​go​nia re​li​gi​o​sá”-nak ne​ve​zik.
– És ki lőt​te ki a nyi​la​kat?
– Akar​ja tud​ni? – mond​ta Knopf. – Hát tes​sék.
Be​nyúlt az inge alá, és elő​hú​zott egy bőr​er​szényt, T. leg​alább​is an​nak lát​ta az első pil​la​nat​ban. De
ami​kor a tárgy a lám​pa​fény su​ga​rá​ba ke​rült, lát​ni le​he​tett az ősz haj​szá​la​kat és a meg​ve​tő​en össze​hú​-
zott fe​ke​te sze​me​ket.
 Szá​rí​tott em​be​ri fej volt hosszú haj​für​tön – vagy nem is fej, mert ko​po​nya nem tar​to​zott hoz​zá, ha​-
nem csak szá​rí​tott arc. Hosszú fú​vó​ka állt ki be​lő​le. Knopf a szá​já​hoz tet​te, és be​le​fújt.
Mély, vib​rá​ló hang hal​lat​szott, va​la​mi éj​sza​kai ál​lat vi​sí​tá​sá​hoz ha​son​ló. T. pu​cér lá​bak csat​to​gá​sát
hal​lot​ta, és a lép​csőn há​rom apró te​remt​mény sza​ladt be a ha​jó​űr​be, kar​ne​vá​li frak​kot és tar​ka mel​-
lényt meg ke​mény​ka​la​pot vi​sel​tek; mind​ez ned​ves és sá​ros volt, ugyan​olyan hí​nár​fol​tos, mint Knopf
ru​há​ja. Kör​be​vet​ték Knop​fot, és meg​der​med​tek.
– Gye​re​ke​ket is be​vont az un​do​rí​tó tet​te​i​be? – kér​dez​te T. vi​szo​lyog​va.
– Ezek nem gye​re​kek, ha​nem ama​zó​ni​ai in​di​á​nok, ke​gyet​len és ta​pasz​talt gyil​ko​sok. Nem nő​nek két
ars​in​nál ma​ga​sabb​ra. A leg​fi​a​ta​labb kö​rül​be​lül negy​ven​éves kö​zü​lük.
– Ak​kor mi​nek van raj​tuk ez az os​to​ba mas​ka​ra?
– Az egyet​len mód​ja, hogy út​köz​ben ne kelt​sünk fi​gyel​met, ha kis ba​rá​ta​in​kat cir​ku​szi tör​pék​nek ál​-
cáz​va szál​lít​juk. Ez per​sze ve​sződ​ség​gel jár, de bő​ven meg​éri, olyan hasz​no​san dol​goz​nak utá​na. Rá​-
adá​sul tö​ké​le​te​sen hang​ta​la​nul, és gyil​ko​ló​ere​jü​ket te​kint​ve fel​ér​nek egy gép​pus​kás sza​kasszal.
Míg Knopf be​szélt, T. a pad​ra he​lyez​te a lám​pát, és ész​re​vét​le​nül le​dob​ta a kö​tél​gom​bo​lya​got a
lán​dzsá​ról a pad​ló​ra.
– Ne​héz för​tel​me​sebb dol​got el​kép​zel​ni an​nál, mint ami​kor mé​reg​gel gyil​kol​nak meg véd​te​len em​-
be​re​ket – mond​ta.
Knopf ra​va​szul meg​for​gat​ta uj​ját a le​ve​gő​ben.
– Nem olyan egy​sze​rű ez! Nem a mé​reg ölte meg őket. Ha​nem a hi​tet​len​ség.
– Ezt hogy érti?
– Tud​ja, mi​ért ne​ve​zik az éles​le​ve​lű ce​gó​ni​át „val​lá​sos​nak”? Nem​csak mé​reg van ben​ne, ha​nem
egy erős sze​lek​ci​ós ha​tá​sú, kü​lön​le​ges al​ka​lo​i​da is. Nem hat az olyan em​ber​re, aki fel​té​tel nél​kül és
mé​lyen hisz.
– Na és mi​lyen is​ten​ben kell hin​ni?
– A Gond​vi​se​lés​ben, a Fel​sőbb Erő​ben, az Igaz​ság​ban, Budd​há​ban, Al​lah​ban – nem szá​mít, hogy
ne​vezzük. Az a fő, hogy a hit őszin​te le​gyen. Va​la​mi​kor in​di​án va​rázs​lók hasz​nál​tak ilyen mér​get a
má​gi​kus szer​tar​tá​sa​ik​hoz, és a spa​nyol hó​dí​tás ide​jén vál​tak is​mert​té a kü​lön​le​ges tu​laj​don​sá​gai, mert
egyes ka​to​li​kus misszi​o​ná​ri​u​sok​ra nem ha​tott, mi​köz​ben meg​öl​te a szo​ká​sos rab​ló​konk​visz​tá​do​ro​kat...
T. a hul​lák​kal bo​rí​tott pad​lót néz​te. A leg​kö​ze​leb​bi eve​zős mell​ka​sán, a da​róc alatt ho​má​lyo​san
csil​lo​gott egy réz​ke​reszt.
– Te​hát – foly​tat​ta Knopf, aki lát​ha​tó​an gyö​nyör​kö​dött ma​gá​ban – a ki​vég​zé​sük előtt ezek​nek a sze​-
ren​csét​le​nek​nek, köz​tük a há​zi​asszony​nak is, fel​aján​lot​ták, hogy imád​koz​za​nak. Mint lát​ja, egyik​nek se
volt akár csak bor​só​szem​nyi hite.
T. Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő holt​tes​té​re né​zett.
– De hát mi​ért öl​ték meg a maga ama​zó​ni​ai gaz​fic​kói ezt a sze​gény asszonyt, aki a légy​nek se ár​tott
az éle​té​ben?
– Kép​zel​je el a szent​pé​ter​vá​ri új​sá​gok fő​cí​me​it – mond​ta Knopf. – „Tűz​vész a bo​lond föl​des​úr​nő
jacht​ján.” Vagy: „Az egy​ház​ból ki​ta​ga​dott gróf tűz​ben jegy​zi el a po​gány her​ceg​nőt...” Az ext​ra​va​gáns
ha​lál sen​ki​ben sem éb​reszt gya​nút. Egyet​len ha​lott​kém sem ve​szi ész​re az ap​rócs​ka se​be​ket az össze​-
égett tes​te​ken.
T. las​san át​he​lyez​te a lá​bát, és rá​lé​pett a le​te​ke​re​dett kö​tél vé​gé​re.
– No és a maga an​tik paj​zsa – foly​tat​ta Knopf – csak újabb bi​zo​nyí​ték lesz majd a meg​há​bo​ro​dott
el​mé​jé​re, gróf úr, ami​ről egyéb​ként rég​óta plety​kál​nak.
 És e sza​vak​nál uj​já​val meg​ko​cog​tat​ta a fe​jét.
– Nem rossz, Knopf – mond​ta T. – De egy he​lyen hi​bá​dzik a szá​mí​tá​sa.
– Ugyan hol?
– A paj​zso​mat, ugye​bár, em​lí​tet​te. De a lán​dzsá​mat mint​ha nem vet​te vol​na ész​re.
T. át​vet​te a sza​risszát a sza​bad ke​zé​be, és meg​mu​tat​ta Knopf​nak.
An​nak mo​soly​ra hú​zó​dott a szá​ja.
– Az ön ko​nok​sá​ga tisz​te​le​tet éb​reszt – ugyan​ak​kor per​sze csak erő- és idő​po​csé​ko​lás. Na de mi a
hely​zet a hí​res ta​ní​tá​sá​val, hogy ne állj el​len erő​szak​kal a go​nosz​nak? At​tól tar​tok, hogy eb​ben a bü​-
dös ha​jó​ban nem tud​ja tel​jes mér​ték​ben be​tar​ta​ni...
– Na​gyon meg​ha​tó, ahogy szí​vén vi​se​li a ta​ní​tá​so​mat – fe​lel​te T. – Csak​hogy én azt a kö​rül​mé​nye​ket
mér​le​gel​ve al​kal​ma​zom.
– Hát ak​kor – do​rom​bol​ta Knopf – de​rít​sük ki, hogy van-e ön​ben iga​zi hit... Bi​zo​nyá​ra ször​nyen kí​-
ván​csi rá maga is...
A szá​já​hoz emel​te bor​zal​mas fú​vó​ká​ját, és két re​kedt du​da​szó hal​lat​szott.
A frak​kos in​di​á​nok ke​zé​ben rö​vid fú​vó​csö​vek je​len​tek meg. Az aj​kuk​hoz emel​ték fegy​ve​rü​ket, s
ugyan​ab​ban a pil​la​nat​ban T. le​gug​golt, és el​ta​kar​ta ma​gát a pajz​zsal. Né​hány fé​me​sen csen​gő csat​ta​nás
hal​lat​szott, majd T. fé​lel​me​te​sen fel​ki​ál​tott:
– Vi​gyá​zat!
És be​le​ha​jí​tot​ta a lán​dzsá​ját a leg​kö​ze​lebb lévő in​di​án​ba.
Tom​pa üvöl​tés hal​lat​szott – in​kább ál​la​ti, mint em​be​ri. A sze​ren​csét​len a pad​ló​ra zu​hant. T. meg​-
rán​tot​ta a kö​te​let, és a vé​res lán​dzsa megint ott volt a ke​zé​ben.
– Vi​gyá​zat! – ki​ál​tot​ta új​ból.
Ha​jí​tott, és a má​so​dik tör​pe az első mel​lé zu​hant. A har​ma​dik​nak köz​ben si​ke​rült újra meg​töl​te​nie a
fú​vó​csö​vét és lőni, mi​előtt őt is el​ta​lál​ta vol​na a lán​dzsa. Az éles tö​vis T. vál​lá​ba fú​ró​dott.
Ab​ban a pil​la​nat​ban fé​mes ízt ér​zett a szá​já​ban, zúg​ni kez​dett a feje, és tar​ka fol​tok tán​col​tak a sze​-
me előtt.
„Ari​el – ju​tott eszé​be. – Ari​el.”
Azon​nal el​tűnt sze​me elől a fá​tyol, és ugyan​olyan hir​te​len el​múlt a szé​dü​lé​se, ahogy kez​dő​dött.
Még két mér​ge​zett tö​vis fú​ró​dott T. tes​té​be – egyik a lá​bá​ba, a má​sik a ke​zé​be. De a mér​ge már nem
ha​tott, és ha​ma​ro​san az utol​só frak​kos tör​pe is a föld​re zu​hant, s öm​lött be​lő​le a sö​tét vér.
– Vi​gyá​zat... – hö​rög​te még utol​já​ra T.
– Ez​út​tal kis​sé el​ké​sett az út​ra​va​ló​ja – je​gyez​te meg Knopf me​lan​ko​li​ku​san. – Egyéb​ként meg úgy​-
sem ér​tett oro​szul a sze​ren​csét​len... Ön szün​te​le​nül meg​le​pe​té​se​ket okoz ne​kem, gróf. Rá​adá​sul kel​le​-
met​len meg​le​pe​té​se​ket.
Re​vol​vert hú​zott elő a zse​bé​ből, és a lép​cső​höz hát​rált. T. ment utá​na, ta​kar​va ma​gát a pajz​zsal. Lö​-
vés dör​dült, a go​lyó éles szög​ben csa​pó​dott a pajzs​nak, és fel​pat​tant a mennye​zet​re.
Knopf új​ból fel​emel​te a pisz​to​lyát, gon​do​san cél​zott és lőtt. A pa​don álló pet​ró​le​um​lám​pa fel​ug​rott,
szét​pat​tant, és a föld​re zu​hant. A desz​ká​kon sár​gás-ké​kes tűz​kí​gyók kúsz​tak szét. Knopf ar​cán gú​nyos
mo​soly je​lent meg.
– Na igen – mond​ta. – Aki​nek tűz​ben kell el​vesz​nie, az nem hal meg mé​reg ál​tal...
Meg​cé​loz​ta T.-t a pisz​to​lyá​val, s az új​ból maga elé emel​te a paj​zsot. De Knopf nem lőtt – csak
sakk​ban tar​tot​ta T.-t, amíg a lán​gok szét​kúsz​nak a ha​jó​űr​ben.
Égett hús sza​ga ter​jen​gett. T. érez​te, hogy min​den​fe​lől tá​mad a for​ró​ság; kez​dett a pajzs is fel​me​le​-
ged​ni a ke​zé​ben.
– Agyő, gró​fom – mond​ta Knopf. – Jó utat Há​dész​ba.
Ezek​kel a sza​vak​kal be​csap​ta maga mö​gött az Apol​lón ké​pé​vel dí​szí​tett aj​tót.
T. kö​rül​né​zett. Az üres eve​ző​nyí​lást, ame​lyen ke​resz​tül be​jött a ha​jó​ba, most el​vág​ta a tűz át​ha​tol​-
ha​tat​lan fala. T. le​dob​ta a paj​zsot, a leg​kö​ze​leb​bi eve​ző​höz ug​rott, bő​szen ki​rán​tot​ta a vil​lá​ból, és ki​-
ha​jí​tot​ta a fo​lyó​ba. Az​tán le​tép​te ma​gá​ról a már per​zse​lő​dő kö​penyt, át​pré​sel​te ma​gát a kes​keny nyí​lá​-
son, be​le​esett a hi​deg víz​be, s a víz alatt úsz​ni kez​dett, tá​vo​lod​va a ha​lál​ra ítélt ha​jó​tól.
Úszott, amíg volt le​ve​gő​je, az​tán a fel​szín​re emel​ke​dett, és kö​rül​né​zett. A bár​ka égett; T. lát​ta a tat​-
já​hoz kö​tött csó​na​kot, amely​re épp mász​tak át Knopf em​be​rei. Maga Knopf már a csó​nak​ban volt.
– Ott van! – ki​ál​tot​ta T. egyik ül​dö​ző​je. – Néz​zé​tek, ott úszik!
T. nagy le​ve​gőt vett, és le​bu​kott, egy pil​la​nat​tal az​előtt, hogy a ví​zen go​lyók kezd​tek csat​tog​ni.
 V
Mi​után ki​má​szott a part​ra, T. el​in​dult le​fe​lé a fo​lyó men​tén, a part men​ti bo​zót​ban rej​tőz​ve. A tűz
pír​ja mö​göt​te ma​radt; hi​deg sö​tét​ség zá​rult össze kö​rü​löt​te, és T.-t ha​ma​ro​san ha​tal​má​ba ke​rí​tet​te az
ér​zés, hogy nem em​ber, ha​nem el​té​vedt vad​ál​lat, mely az éj​sza​kán át lo​pó​dzik – mez​te​len​sé​ge és ma​-
gá​nya volt rá a bi​zo​nyí​ték.
„Egyéb​ként – gon​dol​ta – ez ha​mis ér​zés. A lo​pó​dzó vad​ál​lat nem érzi ma​gát lo​pó​dzó vad​ál​lat​nak. A
ra​ga​do​zó​nak nincs szük​sé​ge me​ta​fo​rák​ra – mind​ez túl​sá​go​san em​be​ri...”
Olyan egy óra múl​va tá​bor​tü​zek fé​nye​it lát​ta meg a tá​vol​ban, az​tán gi​tár​szót hal​lott, majd sült alma
őr​jí​tő il​la​ta csap​ta meg az or​rát. Ez csak a ci​gány​tá​bor le​he​tett, ami​ről a meg​bol​do​gult her​ceg​nő be​-
szélt.
A víz​par​ton, a nagy tá​bor​tűz kö​rül a le​he​tő leg​vi​dá​mab​ban mu​la​tott a kom​pá​nia. A „Sel me versz​-
ti”-t[6] éne​kel​ték. T. sze​ret​te ezt a dalt.
Hogy meg ne ijessze a ci​gá​nyo​kat hir​te​len fel​buk​ka​ná​sá​val, már messzi​ről éne​kel​ni kez​dett ve​lük
együtt. A hang​já​ra oda​for​dult né​hány em​ber – de min​den​ki a leg​tel​je​sebb nyu​ga​lom​mal fo​gad​ta, hogy
egy mez​te​len, iz​mos, sza​kál​las fér​fi je​lent meg a tűz fény​kö​ré​ben.
T., tart​va a kel​lő tá​vol​sá​got, le​gug​golt a tűz mel​lé, és él​ve​zet​tel itta be a me​le​get – jól át​fá​zott, amíg
a par​ton jött le​fe​lé. Ha​ma​ro​san oda​ment hoz​zá egy tar​ka ken​dők​be és ron​gyok​ba öl​tö​zött ci​gány​lány,
és egy agyag​tál​kát nyúj​tott neki, ami​ben két sült alma volt. T. há​lá​san el​fo​gad​ta, s a lány, az arany​ta​-
liz​mán​já​ra san​dít​va, le​ült mel​lé.
– Mer​re tar​tasz, tiszt úr? – kér​dez​te re​kedt rab​ló​han​gon.
„Alig​ha​nem tiszt​nek tart min​den fér​fit, aki nem ci​gány – gon​dol​ta T. – Mi​lyen egy​sze​rű uni​verzum,
szin​te irigy​lem...”
– Op​tyi​na-pusz​tá​ba – fe​lel​te.
– Az meg mi​cso​da?
– Hát, ma​gam is épp ezt akar​tam meg​tud​ni tő​le​tek, ked​ve​sem.
A ci​gány​lány vé​gig​mér​te te​kin​te​té​vel.
– No várj csak, mind​járt meg​tu​dod.
Fel​állt, és el​ment a sö​tét​ség​be.
Mi​után T. meg​et​te az al​má​kat, oda​ment hoz​zá két ci​gány – egy ősz hajú öreg, aki te​he​tős orosz pa​-
raszt​ra ha​son​lí​tott (csak a fül​be​va​ló​ja árul​ta el, hogy a ci​gá​nyok tör​zsé​hez tar​to​zik), meg egy ko​pasz​ra
bo​rot​vált óri​ás zöld buggyos nad​rág​ban. Az óri​ás fel​ső​tes​tét ször​nyen kez​det​le​ges te​to​vá​lá​sok bo​rí​tot​-
ták, s az orra csú​nyán szét volt la​pít​va.
„Ez im​po​ná​ló – gon​dol​ta T. – Mi​lyen fi​nom pszi​cho​ló​gi​ai szá​mí​tás: rög​tön meg​ér​ted, hogy egy
ilyen​nek sem​mi​ség em​bert ölni. Már ab​ból lát​szik, hogy mi​lyen un​do​rí​tó​an el​csú​fí​tot​ta ma​gát. Mert
hisz a sa​ját éle​tük irán​ti meg​ve​tés​ből fa​kad a má​sok éle​te irán​ti meg​ve​tés.”
– Te kér​dez​tél Op​tyi​na-pusz​ta fe​lől? – kér​dez​te az öreg.
– Én – fe​lel​te T.
Az öreg meg az óri​ás cin​kos te​kin​tet​tel né​zett egy​más​ra.
– Gon​do​lom, ez az, akit vá​runk – mond​ta az óri​ás. – Ha az ez​re​des iga​zat be​szélt, új csiz​mát fo​gok
ven​ni ma​gam​nak.
 – Csak las​san a test​tel, Loj​ko – só​haj​tott az öreg.
T. felé for​dult, és egy ol​csó ho​mok​órát mu​ta​tott neki – a gim​ná​zi​u​mi ter​mé​szet​tu​do​má​nyos szer​tá​-
rak​ban le​het ilyet lát​ni.
– Be kell bi​zo​nyí​ta​nod, hogy meg​ér​dem​led a vá​laszt a kér​dé​sed​re, Sza​káll.
– Ho​gyan?
– Loj​kó​val kell meg​ve​re​ked​ned, és leg​alább két per​cet ki kell bír​nod el​le​ne. Ha élet​ben ma​radsz,
meg​tudsz min​dent, amit tud​ni akarsz.
– Ura​im – mond​ta T. –, itt va​la​mi fél​re​ér​tés tör​tént. Még csak meg sem kér​dez​ték, hogy ki va​gyok.
– Azért nem kér​dez​tük meg tő​led, hogy ki vagy – fe​lel​te az öreg –, mert nem szo​ká​sunk. Mi ci​gá​-
nyok va​gyunk. De min​den​ki​nek, aki ar​ról kezd be​szél​ni, ami​ről te, meg kell küz​de​nie Loj​kó​val. És ha
az vagy, aki​re vá​runk, ak​kor egy​sze​rű​en kö​te​les​sé​ged har​col​ni.
Meg​for​dí​tot​ta a ho​mok​órát, le​tet​te a föld​re, és fel​ki​ál​tott:
– Idő!
– Vár​junk – mond​ta T. –, és tu​laj​don​kép​pen kire vár​tok?
Az óri​ás, aki már nyúj​tot​ta a ke​zét T. felé, meg​der​medt.
– El​jött egy zsan​dár​ez​re​des a bá​rónk​hoz – fe​lel​te az öreg. – Azt mond​ta, le​het, hogy ma ki fog jön​ni
a víz​ből egy mez​te​len, fe​ke​te sza​kál​las fér​fi, aki​nek a fe​jé​re díj van ki​tűz​ve – akár élve, akár hol​tan
kap​ja el va​la​ki. Ne​künk az élő​ért nem kell díj, mert ci​gá​nyok va​gyunk, és az gya​lá​zat vol​na. De ab​ban
nincs sem​mi gya​lá​zat, ha holt em​be​rért kap​juk meg a dí​jat – az olyan, mint a ló​bőrt el​ad​ni. Ezért hát
küzdj meg Loj​kó​val, és Is​ten meg​se​gél​jen, hogy helyt állj el​le​ne.
– És mit ér​te​tek azon, hogy „helyt áll​jak”?
– Az alatt az idő alatt, amíg az órá​ban le​pe​reg a ho​mok, egy​szer sem érint​he​ti a há​tad a föl​det. Nem
olyan sok idő az – két perc sin​csen. És ak​kor el​hisszük, hogy az vagy, aki​nek ki​adod ma​gad.
– De hát én sen​ki​nek sem adom ki ma​gam – je​gyez​te meg T.
Az öreg és az óri​ás össze​né​zett.
– Ez igaz – mond​ta az öreg. – Ak​kor be kell bi​zo​nyí​ta​nod, hogy az vagy, aki​nek tar​tunk.
– És ki​nek tar​to​tok?
– An​nak, akit a bá​rónk vár – fe​lel​te Loj​ko, az óri​ás. – Ezt már el​ma​gya​ráz​ták ne​ked. A zsan​dár​ez​re​-
des fi​gyel​mez​tet​te a bá​rót, hogy jön​ni fog egy mez​te​len, sza​kál​las em​ber.
T. meg​va​kar​ta a tar​kó​ját, mint​ha pró​bál​na meg​ér​te​ni egy szá​má​ra túl​sá​go​san ka​ci​fán​tos gon​do​la​tot.
– De mi​ért kell be​bi​zo​nyí​ta​nom, hogy mez​te​len, sza​kál​las em​ber va​gyok, ha anél​kül is lát​szik?
A tűz kö​rül ülő ci​gá​nyok már rég el​csen​de​sed​tek, és most fe​szül​ten hall​gat​ták a be​szél​ge​tést. Az
óri​ás töp​ren​gő ar​cot vá​gott. Az öreg is hosszan el​gon​dol​ko​dott, s uj​ja​i​val köz​ben a ki​nyúlt fül​cim​pá​-
já​ban lógó ne​héz ezüst fél​hol​dat si​mo​gat​ta. Vé​gül azt mond​ta:
– Le​het, hogy az a mez​te​len, sza​kál​las em​ber vagy, de az is le​het, hogy nem az. Mez​te​len, sza​kál​las
em​ber sok van, de ju​tal​mat csak egyért ad​nak.
– Úgy van – ér​tett egyet vele Loj​ko.
– És már nem va​gyok biz​tos ben​ne – foly​tat​ta az öreg –, hogy te az a mez​te​len, sza​kál​las em​ber
vagy, aki​ről az ez​re​des be​szélt. Túl so​kat be​szélsz, az a baj. De ak​kor is ki kell áll​nod a pró​bát.
– És mi lesz, ha ki​ál​lom? – kér​dez​te T.
– Ak​kor el​vi​szünk a bá​ró​hoz.
– Jól van – fe​lel​te T. – Ak​kor hát kezd​het​jük. Csak még mond​já​tok meg, mi​lyen fo​gá​so​kat sza​bad
al​kal​maz​nom.
 Loj​ko meg​ve​tő​en el​ne​vet​te ma​gát.
– Ami​lyet csak is​mersz, akár​mi​lyet.
– Vagy​is hogy tény​leg bár​mi​lyet?
Loj​ko bó​lin​tott.
– Min​den​ki hal​lot​ta? – kér​dez​te T., a tűz kö​rül ülők​höz for​dul​va.
– Igen – mond​ta Loj​ko, meg​ha​jol​va, és maga elé nyújt​va fa​törzs​höz ha​son​la​tos kar​ja​it. – Min​den​ki
hal​lot​ta. Ne félj, hogy fáj​dal​mat oko​zol ne​kem...
Egy lé​pést tett T. felé.
– De ak​kor már ki​áll​tam a pró​bá​to​kat – mond​ta T.
– Hogy​hogy? – kér​dez​te az öreg.
T. a fű​ben csil​lo​gó ho​mok​órá​ra mu​ta​tott.
– Az összes ho​mok le​per​gett. Néz​zé​tek csak meg. És egyet​len​egy​szer sem érin​tet​te a há​tam a föl​det.
Ne​kem ilye​nek a fo​gá​sa​im, ura​im.
A tűz kö​rül za​jon​gás tá​madt – a ci​gá​nyok vi​tat​koz​ni kezd​tek. Volt, aki ne​ve​tett, volt, aki csa​ló​dot​tan
a tűz​be kö​pött. De úgy lát​szott, sen​ki​nek sincs ko​moly el​len​ve​té​se.
– Fura egy fo​gá​sok – mond​ta az öreg. – Ugyan mi​fé​le harc ez ak​kor?
– „Ne​go​ner” a neve, vagy​is „ne állj el​len a go​nosz​nak erő​szak​kal” – fe​lel​te T.
– Ra​vasz​kod​tál, mint va​la​mi nőcs​ke – ve​tet​te oda meg​ve​tő​en Loj​ko.
– Még azt is mond​hat​ná, jó uram, hogy úgy vi​sel​ke​dek, mint va​la​mi ci​gány – ne​vet​te el ma​gát T.
– Na, jól van, de még ta​lál​kozunk, Sza​káll, azt vésd az eszed​be.
T. jó szú​ró​san az óri​ás sze​mé​be né​zett.
– Jobb, ha azt el​ke​rü​li.
– Az​tán mi​ért?
– Mert nem úgy vég​ző​dik majd a ta​lál​ko​zás, ahogy maga kép​ze​li.
Loj​ko erre már nem mon​dott sem​mit, csak go​no​szul el​mo​so​lyo​dott. T. az öreg​hez for​dult.
– Azt ígér​te, el​visz a bá​ró​hoz, ha ki​ál​lom a pró​bát? Hát vi​gyen...
A ci​gány​bá​ró ala​csony, köp​cös em​ber volt, ob​si​tos hu​szár​ra ha​son​lí​tott – mál​na​pi​ros dol​mány volt
raj​ta sza​kadt suj​tá​sok​kal. Rán​cos ar​cán hosszú, pely​hes ba​jusz bok​ros​ko​dott, rend​őr​ka​pi​tány​nak vagy
bak​ter​nak is be​il​lett vol​na vele.
A báró egye​dül ül​dö​gélt egy össze​csuk​ha​tó szé​ken a leg​tá​vo​lab​bi tűz​nél; mel​let​te egy má​sik ugyan​-
olyan szék. Néha oda​ment a tűz​höz egy ki​csi, so​vány asszony, be​le​ha​jí​tott pár ágacs​kát, és azon​nal
ment is el on​nan.
A T.-t kí​sé​rő ci​gány oda​lé​pett a bá​ró​hoz, a fü​lé​hez ha​jolt, és hosszan ma​gya​rá​zott neki va​la​mit. A
báró né​hány​szor el​mo​so​lyo​dott, T.-re pil​lant​gat​va, s vé​gül a ke​zé​vel in​vi​tál​ta, hogy ül​jön le mel​lé.
– Nos te​hát – kezd​te, ami​kor a kí​sé​rő el​ment –, maga le​győz​te Loj​kót. Ki maga?
– T. gróf a ne​vem.
– Ad​jon is​ten, gróf.
– Ad​jon is​ten, báró – mond​ta T. alig ér​zé​kel​he​tő iró​ni​á​val. – Mire kel​lett ez az idi​ó​ta pró​ba​té​tel?
– Azon igyek​szünk, hogy az élet​ből ne vesszen ki a ne​mes ver​sen​gés szel​le​me – fe​lel​te a báró eny​-
he bűn​tu​dat​tal a hang​já​ban. – Kü​lön​ben egy​ha​mar rab​ló​ban​dá​vá kor​cso​su​lunk.
– Maga már tud​ja, ki va​gyok – mond​ta T. – És ön​nek mi vol​na a be​cses neve?
– Mi​nek ter​hel​ném az​zal az em​lé​ke​ze​tét? – fe​lel​te a báró. – A ne​vem​re az​tán egész biz​to​san nincs
szük​sé​ge. Egy​sze​rű​en csak „a ci​gány​bá​ró” le​szek, elég az. Szó​val kér​dez​ni akart tő​lem va​la​mit, igaz?
 – Igen – mond​ta T. – Mi az az Op​tyi​na-pusz​ta, és hol ta​lál​ha​tó?
A báró ér​tet​le​nül dül​lesz​tet​te a sze​mét.
– Ho​gyan? – kér​de​zett vissza.
– Op​tyi​na-pusz​ta – is​mé​tel​te meg T. na​gyon tisz​tán. – Ne​kem azt mond​ták, hogy va​la​mi ci​gány do​-
log.
A báró hosszan el​gon​dol​ko​zott.
– Nem tu​dom – mond​ta vé​gül. – Mint​ha egy​szer vagy két​szer hal​lot​tam vol​na már, ami​kor a pé​ter​-
vá​ri egye​te​men ta​nul​tam. Va​la​mi iro​dal​mi vagy misz​ti​kus do​log. De le​het, hogy té​ve​dek. De az egé​-
szen biz​tos, hogy a ci​gá​nyok éle​té​hez és szo​ká​sa​i​hoz sem​mi köze.
– Már meg​bo​csás​son – mond​ta T. –, de az em​be​rei az imént azt mond​ták: aki csak fel​te​szi ezt a kér​-
dést, an​nak meg kell ve​re​ked​nie Loj​kó​val.
– Min​den​re ezt mond​ják – le​gyin​tett a báró. – Unat​koz​nak, pe​zseg a vé​rük. Teg​nap, ha hi​szi, ha
nem, egy zsan​dár​ez​re​des ha​ladt el erre – egy​ma​gá​ban, ló​há​ton. A húga bir​to​ká​ról ment Kov​rov vá​ro​-
sá​ba, itt van nem messze. Meg​kér​dez​te az utat ezek​től az in​gyen​élők​től, na, erre őt is arra kény​sze​rí​-
tet​ték, hogy ve​re​ked​jen... De azt azért még volt ide​je el​mon​da​ni, hogy egy olyan em​bert ke​res​nek a
kör​nyé​ken, mint maga.
– Ezt már el​mond​ták ne​kem – fe​lel​te T. – Szó​val ak​kor nem tud se​gí​te​ni?
– Mi​ért ne tud​nék? – mond​ta a báró. – A pár​vi​a​dal​ban ara​tott győ​zel​me bi​zo​nyos kö​te​le​zett​sé​ge​ket
ró rám, úgy​hogy a tá​bo​runk va​rázs​ló​já​hoz for​du​lunk. Ezt csak ki​vé​te​les ese​tek​ben sza​bad meg​ten​ni,
de ma ne​kem is van hoz​zá egy kér​dé​sem.
– Gon​dol​ja, hogy a va​rázs​ló tud va​la​mi olyat, amit maga nem?
A báró el​ne​vet​te ma​gát.
– Meg​ér​tem a szkep​ti​ciz​mu​sát, gróf úr. De még​is​csak ér​de​mes meg​pró​bál​ni. Hisz maga az éle​tét
koc​káz​tat​ta emi​att.
Össze​csap​ta a te​nye​rét, s erre azon​nal oda​jött hoz​zá a tü​zet táp​lá​ló asszony. A báró va​la​mi pa​ran​-
csot sut​to​gott neki, és az asszony el​tűnt a sö​tét​ség​ben. Egy perc múl​va vissza​tért, a báró lába elé he​-
lye​zett egy sö​tét szö​vet​tel be​vont, nagy to​kot, meg​ha​jolt, és új​ból szét​ol​vadt a ho​mály​ban.
A báró kis kést hú​zott elő a csiz​má​já​ból. Ma​gá​hoz húz​ta a to​kot, fel​vág​ta a po​ros szö​ve​tet, és ki​nyi​-
tot​ta. Egy fa​ba​ba fe​küdt ben​ne. A lába he​lyén föld​től fe​ke​te, he​gyes pál​ca volt. A ci​gány be​szúr​ta a
föld​be (ami​től a baba erőt​len fel​há​bo​ro​dás​sal meg​len​get​te a ke​zét), az​tán ugyan​ab​ból a tok​ból elő​vett
egy pi​pát, ami​nek kis fém​fe​je és hosszú fa​csi​buk​ja volt. A pi​pá​hoz kö​tö​zött kis zacs​kó​ból ki​vett egy
ke​ve​set va​la​mi át​lát​szó anyag​ból, amely bo​ros​tyán​ra vagy gyan​tá​ra ha​son​lí​tott, és be​le​tet​te a pipa fe​-
jé​be.
– Azt akar​ja... – kezd​te vol​na T., de a ci​gány a sza​vá​ba vá​gott.
– Ne fél​jen, nem mér​ge​zem meg. Meg kell tud​nom, mit te​gyek a teg​na​pi zsan​dár dol​gá​ban, úgy​hogy
lesz elő​kós​to​ló​ja...
Ki​hú​zott a tűz​ből egy égő ágat, a pipa fém​fe​jé​hez emel​te, be​le​szí​vott a csi​buk​ba, az​tán pa​ran​cso​ló
moz​du​lat​tal át​ad​ta a pi​pát T.-nek. T. óva​to​san vet​te a ke​zé​be, és vi​gyáz​va, ne​hogy túl sok ke​rül​jön a
tü​de​jé​be, be​szív​ta a sűrű, csí​pős füs​töt. Azon​nal el​szé​dült, és vissza​ad​ta a pi​pát a bá​ró​nak.
– Na? – kér​dez​te a báró. – Most mire gon​dol?
T. vá​lasz​ra nyi​tot​ta a szá​ját, és hir​te​len meg​ér​tet​te, hogy nincs vá​lasz.
Az el​mé​jét az imént még be​töl​tő gon​do​la​tok mind egy szá​lig szer​teröp​pen​tek és el​tűn​tek – nem ma​-
radt más, csak az égő fa​ágak ro​po​gá​sa, a füst sza​ga és a há​tát ki​csit der​mesz​tő szél. És még fel​vil​lant
egy szé​dí​tő ér​zés: mint​ha be​tört vol​na a lép​cső​fok a lába alatt, és súly​ta​lan​ná vált vol​na a tes​te.
Aka​rat​ere​jé​vel le​gyűr​te az ijed​sé​gét, és ol​dal​vást a bá​ró​ra pil​lan​tott. Az, úgy lát​szik, meg​ér​tet​te,
hogy mi tör​té​nik – el​mo​so​lyo​dott, szí​vott még egyet, az​tán vissza​tet​te a pi​pát a tok​ba, a ba​bá​ra mu​ta​-
tott, fel​állt, és si​et​ség nél​kül el​ment a tűz​től. Az egye​dül ma​radt T. a fa​bá​bu​ra me​redt.
Olyan Pi​errot-féle baba volt: a szo​mo​rú bo​hóc a to​jás ala​kú fe​jé​vel, a fel​vont szem​öl​dö​ké​vel (ami​-
től ko​mi​ku​san bús lett az áb​rá​za​ta) és de​rék​szö​gű, moz​gé​kony száj​jal. Ová​lis tes​tét fe​ke​te lakk fed​te; a
mel​lé​re há​rom nagy, fe​hér pom​pon volt fest​ve, és hosszú, ízelt kar​ja ököl​be szo​rí​tott kéz​re ha​son​lí​tó
göm​bök​ben vég​ző​dött. Ezek​ről a gömb ala​kú ök​lök​ről és a moz​gó áll​ka​pocs​ról rö​vid cér​nák lóg​tak le.
T. lát​ta, hogy apró fém​gyű​rűk áll​nak ki a fá​ból, azok​hoz vol​tak hoz​zá​köt​ve a cér​nák: va​la​mi​kor alig​ha​-
nem vá​sá​ri báb​elő​adá​so​kon sze​re​pelt a baba.
Hir​te​len a baba egyik keze mo​zog​ni kez​dett, pe​dig T. tisz​tán lát​ta, hogy sen​ki sem rán​gat​ja a cér​na​-
cson​ko​kat. A kéz fel​emel​ke​dett a fej ma​gas​sá​gá​ba, és üd​vöz​lő​en in​te​get​ni kez​dett, az​tán a szög​le​tes
száj le​sik​lott, és a baba azt mond​ta:
– Com​ment ça va[7] gróf?
Ugyan​azon a han​gon be​szélt, mint az ár​nyék Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő ha​jó​ján.
– Ça va[8] – fe​lel​te T.
– Bo​csás​son meg a ki​né​ze​te​mért – mond​ta a baba. – De ha va​la​me​lyik ci​gányt vá​lasz​tot​tam vol​na ki
mé​di​um​nak, ön​nek bi​zo​nyá​ra vol​ná​nak ké​te​lyei a do​log va​ló​di​sá​gát il​le​tő​en. Így nem lesz​nek.
– Ki​cso​da maga? – kér​dez​te T.
A baba fa​szá​ja ki​adott né​hány szá​raz han​got, fél​úton ko​po​gás és ne​ve​tés kö​zött.
– A múlt al​ka​lom​mal már be​mu​tat​koz​tam. Az ön te​rem​tő​je va​gyok. Ari​el a ne​vem. Ahogy azt a te​-
rem​tő​nek kell, eb​ben a pil​la​nat​ban is te​rem​tem önt és a vi​lá​got. Már úgy ér​tem, hogy az ön vi​lá​gát.
– Erre em​lék​szem – mond​ta T. – De a ter​mé​sze​te sze​rint ön ki​cso​da? Ön Is​ten?
– Te​kint​sen in​kább an​gyal​nak – fe​lel​te a baba. – Az jól fog esni.
– Ön bu​kott an​gyal? E vi​lág fe​je​del​me?
A baba fa​han​gú ne​ve​tés​ben tört ki.
– Ön nem érzi úgy, gróf úr, hogy a „bu​kott” szó a vi​lág fe​je​del​mé​re al​kal​maz​va egy​sze​rű​en hal​lat​lan
kép​mu​ta​tás​nak hat? Az em​be​rek foly​vást ver​se​nyez​nek, hogy kap​ja​nak nála va​la​mi mun​kács​kát, és
köz​ben va​la​mi ok​ból „bu​kott​nak” ne​ve​zik...
T. el​mo​so​lyo​dott.
– Így ta​nít​ja az egy​ház – mond​ta.
– Igen, igen, az egy​ház – is​mé​tel​te a baba. – El​vi​leg, ugye, az egy​ház szem​ben áll e vi​lág fe​je​del​-
mé​vel. De nem ba​dar​ság ez? Gon​dol​ja csak meg, ha egy át​la​gos kör​ze​ti rend​őr​pa​rancs​nok le​he​tő leg​-
át​la​go​sabb zsi​dó​gyű​lö​lő kör​ze​té​ben egy sze​gény kis zsi​dó kocs​mát nyit​na, és azt írná fölé, „szem​ben
ál​lok a kör​ze​ti rend​őr​pa​rancs​nok​kal”, va​jon so​ká​ig áll​na-e szem​ben?
– Gon​do​lom, nem.
– Én is így gon​do​lom. De ha egy ilyen lé​te​sít​mény év​ről évre re​me​kül mű​köd​ne, és jó nye​re​sé​get
hoz​na, az nyil​ván azt je​len​te​né, hogy alig​ha​nem ez va​la​mi kö​zös vál​lal​ko​zás a kör​ze​ti rend​őr​pa​rancs​-
nok​kal.
– Már meg​bo​csás​son – mond​ta T. –, de azért még​is​csak van kü​lönb​ség a rend​őr​pa​rancs​nok és e vi​-
lág fe​je​del​me kö​zött.
– Én is így gon​do​lom – ér​tett egyet vele a baba. – A vi​lág fe​je​del​me össze​ha​son​lít​ha​tat​la​nul ha​tal​-
ma​sabb és oko​sabb. És ha ő en​ge​dé​lyez a kör​ze​té​ben olyan in​téz​mé​nye​ket, ame​lyek hi​va​ta​lo​san és ün​-
ne​pé​lye​sen szem​ben áll​nak vele, ak​kor, gon​do​lom, en​nek meg​van a maga oka...
– Mit akar ez​zel mon​da​ni?
– Egye​lő​re sem​mit, gróf – hüm​mö​gött a baba. – Csak meg​osz​tom ön​nel a meg​fi​gye​lé​se​i​met. Egy​sze​-
rű​en csak nem tet​szik a „bu​kott an​gyal” ki​fe​je​zés. Ha gon​dol​ja, ne​vez​zen in​kább „bu​kó​re​pü​lő an​gyal​-
nak”.
– Bu​kó​re​pü​lő? Mint a vér​cse?
– A lé​nyeg, a bu​kó​re​pü​lő an​gyal még re​mény​ke​dik, hogy meg​áll a zu​ha​ná​sa. Még nem bu​kott el tel​-
je​sen, csak egé​szen kö​zel ke​rült a föld​höz, hehe...
– Az egy​ház ma​guk​ról sem​mit sem mond.
– Mi sem mon​dunk sem​mit az egy​ház​ról – fe​lel​te a baba –, egye​lő​re még nem vi​lá​gos az ál​lás​pon​-
tunk e kér​dés​ben. De min​den el fog dől​ni an​nak mér​té​ké​ben, ahogy ön kö​ze​le​dik Op​tyi​na-pusz​tá​hoz.
Ha min​den a ter​vek sze​rint ala​kul, önt az egy​ház ke​be​lé​re való meg​ha​tó vissza​té​rés vár​ja. De ne sza​-
lad​junk az ese​mé​nyek elé​be...
– Ön egyik rej​télyt a má​sik​ra hal​moz​za – mond​ta T. – Fe​lel​jen vi​lá​go​san és mel​lé​be​szé​lés nél​kül:
ki maga va​ló​já​ban?
A baba raj​zolt sze​mei meg​reb​ben​tek, majd hű​vö​sen me​red​tek T.-re.
– És maga ki​cso​da? Mit tud ma​gá​ról?
T. meg​von​ta a vál​lát.
– Most ke​ve​set. Lég​nyo​mást kap​tam egy go​lyó​tól. De ha el​vesz​tet​tem is az em​lé​ke​ze​te​met – re​mé​-
lem, csak idő​le​ge​sen –, ak​kor is ön​ma​gam va​gyok.
– Pró​bál​jon meg em​lé​kez​ni va​la​mi konk​rét do​log​ra sa​ját ma​gá​ról. Bár​mi​re...
– Pél​dá​ul... Pél​dá​ul... – T. a hom​lo​kát rán​col​ta, az​tán ide​ge​sen el​ne​vet​te ma​gát. – Gon​do​lom, így
bár​me​lyik em​bert za​var​ba le​het hoz​ni. Pa​ran​csol​jon rá az em​ber​re, hogy idéz​zen fel egy bár​mi​lyen
em​lé​ket ön​ma​gá​val kap​cso​lat​ban, és rög​tön za​var​ba jön.
– De hát maga egy​ál​ta​lán sem​mi​re sem em​lék​szik, nem igaz?
– Mi​ért, egy-két do​log azért az eszem​be jut. Jasz​na​ja Pol​ja​na pél​dá​ul. A lu​ga​sok, az eke ba​ráz​dá​-
ja... Fru-Fru... így hív​ják a lo​vat...
T. úgy lát​ta, mint​ha a baba szá​ja fa​mo​soly​ra hú​zód​na – bár szá​já​nak konst​ruk​ci​ó​ja ezt nem en​ged​te
meg.
– Na, eze​ket most már maga he​lyett kez​dem ki​ta​lál​ni. Ne​héz meg​tar​tóz​tat​ni ma​gam.
– Ide hall​gas​son, Ari​el – mond​ta T. –, ön, ha jól ér​tem, bár​mi​lyen for​má​ban meg tud je​len​ni, ami​-
lyen​ben csak kí​ván. Mi​ért dön​tött úgy, hogy fa​bá​bu lesz?
– Cél​zás​kép​pen.
– Mire cé​loz vele?
– Ál​lan​dó​an azt kér​de​zi tő​lem, hogy ki va​gyok. De egy​szer sem kér​dez​te meg, hogy maga ki​cso​da.
Úgy​hogy tü​kör​ré kell vál​nom a maga szá​má​ra.
– Azt akar​ja mon​da​ni... – T. kel​le​met​len hű​vös​sé​get ér​zett a gyom​rá​ban – hogy én egy bábu va​gyok?
Egy já​ték​szer? A maga ma​ri​o​nett​bá​bu​ja? Ame​lyik csak ak​kor tű​nik ele​ven​nek, ami​kor a bá​bos rán​gat​-
ja a ma​dza​go​kat?
A baba el​len​szen​ve​sen fel​vi​ho​gott.
– Majd​nem el​ta​lál​ta. De a ma​dza​gok, mint lát​ja, el van​nak vág​va, és a bábu mint​ha ma​gá​tól mo​zog​-
na. Gon​dol​ja vé​gig, mi​vel van el​fog​lal​va. Ve​rek​szik, lö​völ​dö​zik, be​szél​ge​té​se​ket foly​tat azok​kal,
akik​be be​le​bot​lik, me​ne​kül va​la​mi Knopf​tól. De gya​kor​la​ti​lag sem​mit sem tud se ma​gá​ról, se er​ről a
Knopf​ról. Min​den pil​la​nat​ban úgy vi​sel​ke​dik, mint​ha egy jól is​mert cél felé ha​lad​na, de amint el​gon​-
dol​ko​zik, hogy mi is ez a cél, azon​nal ré​mül​ten fel​is​me​ri, hogy nem vi​lá​gos a cél​ja...
– Most már iga​zán nem kel​le​ne to​vább szó​ra​koz​nia ve​lem – mond​ta T., ököl​be szo​rít​va a ke​zét. –
Mu​tas​sa meg az iga​zi kül​se​jét! Ké​pes rá?
– Igen – fe​lel​te a bábu rö​vid gon​dol​ko​dás után. – De csa​lód​ni fog.
– Ké​rem, te​gye meg.
– Ma már nincs idő.
– Ak​kor leg​kö​ze​lebb. Ígér​je meg!
– Hát jó – só​haj​tott a bábu, és va​la​ho​va ol​dal​ra né​zett. – Rend​ben, meg​mu​ta​tom ma​gam. De most
pi​hen​nie kell, gró​fom. Hol​nap majd​nem egész nap nye​reg​ben lesz. Gyűjt​se az erőt hoz​zá, és ne kí​noz​-
za ma​gát töp​ren​gés​sel – ha​ma​ro​san úgy​is min​dent meg​tud. Jó éj​sza​kát!
T. erre már sem​mit sem tu​dott mon​da​ni – a baba ad​dig gesz​ti​ku​lá​ló keze hir​te​len erőt​le​nül le​ló​gott,
a száj négy​szö​ge le​fittyedt. T. előtt most csak egy holt fa​da​rab volt a sze​mek raj​zolt folt​ja​i​val. T. néz​-
te, amíg elő nem buk​kant a sö​tét​ből a ci​gány​bá​ró.
Két össze​te​kert ta​ka​ró volt a ke​zé​ben.
– He​lyez​ze ma​gát ké​nye​lem​be éj​sza​ká​ra – mond​ta. – Reg​gel majd meg​kap​ja a hol​mit, amit a jós
uta​sí​tá​sá​ra át kell ad​nom ma​gá​nak.
– Mi​lyen hol​mit?
– A zsan​dár​ez​re​des egyen​ru​há​ját – fe​lel​te a báró. – A fegy​ve​rét, az er​szé​nyét a pén​zé​vel és a lo​vát.
És hogy mi​cso​da ló az...! Erőt kell ven​nem ma​ga​mon, hogy el ne vág​jam a tor​kát éj​sza​ka.
– És hon​nan sze​rez​ték meg egy zsan​dár egyen​ru​há​ját? Meg a lo​vát?
– Loj​ko har​colt meg érte. Ne iz​gul​jon, gróf úr, min​dent tisz​tes​sé​ge​sen csi​nál​tunk. A holt​tes​tet be​-
dob​tuk a fo​lyó​ba, a szaj​rét meg meg akar​tam tar​ta​ni, de na​gyon for​ró cucc, ne​hogy az​tán az egész tá​-
bor elég​jen mi​at​ta. Meg az​tán nem is kell sza​bad em​ber​nek sar​kan​tyús csiz​ma. De ma​gá​nak jól jö​het.
Men​jen is​ten hí​ré​vel, az​tán majd csak tör​té​nik va​la​mi. Még az is le​het, hogy meg​ta​lál​ja a maga Pusz​-
tá​ját...
 VI
Fe​hér sző​rű, für​ge já​rá​sú lova volt a zsan​dár​nak, va​ló​ban re​mek jó​szág, csak túl​sá​go​san tü​zes. Elő​-
ször pró​bál​ta le​vet​ni T.-t a há​tá​ról, de meg​érez​ve a ta​pasz​talt ke​zet, alá​ve​tet​te ma​gát az em​be​ri aka​-
rat​nak.
„Ér​de​kes – gon​dol​ta T., mi​köz​ben az üres reg​ge​li or​szág​úton lo​va​golt a szür​ke pa​raszt​há​zak és út
men​ti üz​le​tek mel​lett –, va​jon ho​gyan érzi meg a ló a kü​lönb​sé​get az ügyes lo​vas és a ta​pasz​ta​lat​lan
újonc kö​zött? Mire ha​son​lít ez neki? A mál​há​ra, ami le​het ké​nyel​mes és ké​nyel​met​len? Kü​lön​ben az
an​nál ké​nyel​me​sebb, mi​nél könnyebb... És ha egy​for​ma a súly? A ló alig​ha​nem egy​sze​rű​en csak úgy
ér​zé​ke​li a kü​lönb​sé​get, mint sa​ját han​gu​la​tá​nak a vál​to​zá​sát. Az egyik eset​ben ide​ges​sé​get él át, a má​-
sik​ban ma​ga​biz​tos és nyu​godt. És ter​mé​sze​te​sen nem tud​ja, hogy mi​től – egy​sze​rű​en csak így tör​té​nik,
és kész...”
Fur​csa, de az éj​sza​kai be​szél​ge​tés em​lé​ke nem nyug​ta​la​ní​tot​ta T.-t. Csak egy​szer ju​tott eszé​be Ari​-
el, nem sok​kal ti​zen​ket​tő után: az út men​tén so​ra​ko​zó fe​hér fü​zek óri​á​sok me​ne​té​re em​lé​kez​tet​ték, akik
si​et​ség nél​kül bal​lag​nak egyik örök​ké​va​ló​ság​ból a má​sik​ba, in​te​get​ve ren​ge​teg vé​kony, ezüs​tös ke​zük​-
kel, me​lyek a teg​na​pi bábu ke​zé​re ha​son​lí​ta​nak. Az óri​á​sok vén​sé​ge​sen vé​nek, jó​lel​kű​ek és va​kok
vol​tak; apró, mély ér​tel​mű gesz​tu​sa​i​kat is​me​ret​len lé​nyek​hez in​téz​ték, ame​lyek ér​tet​ték va​la​mi​kor ezt
a nyel​vet, de már rég ki​hal​tak. A vak fák pe​dig nem tud​ták, hogy ez tör​tént, és ugyan​olyan buz​gón
gesz​ti​ku​lál​tak, mint sok mil​lió év​vel ez​előtt.
Ari​el jós​la​ta va​ló​ra vált – T. va​ló​ban az egész na​pot nye​reg​ben töl​töt​te. Ami​kor a nap le​ha​nyat​lott
nyu​ga​ton, meg​állt egy kis vas​út​ál​lo​má​son, hogy ki​fúj​ja ma​gát, és egyen va​la​mit az ál​lo​más bü​fé​jé​ben.
A für​ge kis pin​cér, aki​nek zsí​ros kö​té​nye zse​bé​ből ce​ru​za kan​di​kált ki, fi​gyel​me​sen vé​gig​mér​te a fi​-
a​tal zsan​dár​ez​re​dest, s az​tán, nem is tit​ko​lóz​va, szét​haj​to​ga​tott egy pa​pírt, és el​len​őr​zött va​la​mit.
„Biz​tos a sze​mély​le​írás az – gon​dol​ta T. – Itt jobb lesz sem​mit sem kér​dez​ni Op​tyi​na-pusz​tá​ról
vagy ha​zud​nak va​la​mit, vagy azon​nal kül​de​nek a hu​rok​ba....”
Meg​ebé​delt, az​tán hív​ta a pin​cért.
– Van ma​guk​nál táv​író​ké​szü​lék?
– Van – fe​lel​te a pin​cér. – Táv​ira​tot kí​ván kül​de​ni?
– Nem – ve​tet​te oda meg​ve​tő​en T. – Csak azt pró​bá​lom ki​de​rí​te​ni, hogy mennyi időm van, ba​rá​-
tocs​kám.
A pin​cér el​húz​ta a szá​ját, mint​ha nem ér​te​né az ura​ság vic​cét, de el​vö​rö​sö​dött fü​lé​ből T. meg​ér​tet​te,
hogy be​le​tra​fált. Egy egy​ru​be​lest ha​jí​tott az asz​tal​ra, ki​ment az ud​var​ra, fel​pat​tant a lóra, és hát​ra sem
pil​lant​va, szá​gul​da​ni kez​dett.
Az út ha​ma​ro​san egy gaz​dag fa​lu​ba vit​te, ahol fris​sen ki​fes​tett, fe​hér temp​lom állt. A temp​lom​ke​rí​-
tés mel​lett szo​mo​rú, fél​lá​bú ka​to​na ült meg​fa​kult, szür​ke egyen​ru​há​ban.
– Nem tu​dod, mer​re van Op​tyi​na-pusz​ta? – kér​dez​te T., le​ha​jol​va hoz​zá a ló​ról.
– Amék​ről annyit be​szél​nek az em​be​rek? – kér​de​zett vissza a ka​to​na. – Az a jin​té​zet, amé​ket nem​-
rég épí​tet​ték?
T. már el​dön​töt​te ma​gá​ban, hogy meg van há​bo​rod​va a jó​em​ber.
– Mi az, hogy „az a jin​té​zet, amé​ket nem​rég épí​tet​ték”?
– No, csak igye​nyöst, nacc​sá​gos úr – mond​ta a ka​to​na, és in​tett elő​re​fe​le –, még jó messzi​re lesz.
Út meg csak ket​tő van arra, de mind​ket​tő ar​ra​fe​le me​gyen. Ezen is, azon is el​in​dú​hat. Ha meg rö​vi​-
debb utat akar, me​het az er​dőn ke​resz​tül is. Amott az el​ága​zás, de bár​me​lyik irányt vá​laszt​has​sa. Az
erdő után még öt versz​ta az or​szág​úton, és ott lesz Kov​rov vá​ro​sa, ahol a két út össze​ta​ná​ko​zik. Azt
utá​na gyön a te Pusz​tád meg min​den, amit akarsz.
– Kö​szö​nöm – fe​lel​te T.
Úgy dön​tött, be​szél még va​la​ki​vel, mi​előtt kiér a fa​lu​ból, de nem si​ke​rült.
Ül​dö​zői egy ős​ré​gi, le​om​lott ké​mé​nyű, egy​eme​le​tes ház mö​gött vár​ták, az el​va​dult kert al​ma​fái kö​-
zött búj​tak meg. On​nan ira​mod​tak ki az útra, és vet​ték ül​dö​ző​be T.-t, amint el​ha​ladt a rej​tek​he​lyük
mel​lett. Az elöl lo​vag​ló Knopf sűrű ba​ju​sza föl​fe​lé kun​ko​ro​dott, mint a tá​ma​dó vad​kan agya​ra.
„Hogy ér​he​tett ide ilyen ha​mar? – gon​dol​ta T., haj​szol​va a lo​vát. – Biz​tos meg​tett éj​jel jó pár ál​lo​-
mást a pos​ta​vo​nat​tal. Hisz tud​ja, hogy hova tar​tok, és mi​ért... Bár nem is. Ho​gyan tud​hat​ná, ami​kor
ma​gam sem tu​dom? Hi​szen Knopf nem tud​ja, hol van ez az Op​tyi​na-pusz​ta. Vagy ha​zu​dott? És va​jon
mi​ért nem lő​nek? Kü​lön​ben ért​he​tő. Ilyen nya​va​lyás ci​vi​lek nem kezd​het​nek el lö​völ​döz​ni egy zsan​-
dár​ez​re​des​re az egész falu sze​me lát​tá​ra. Még azt hin​nék, hogy ni​hi​lis​ták.”
Jól gon​dol​ta. Amint mö​göt​tük ma​rad​tak az utol​só há​zak, és az út az er​dő​ben foly​ta​tó​dott, há​tul​ról
lö​vé​sek dör​dül​tek. Az egyik go​lyó le​vert egy tölgy​fa​ágat T. előtt, aki a lova nya​ká​ra ha​jolt, még gyor​-
sab​ban űzte-haj​tot​ta, és las​san​ként kez​dett el​sza​kad​ni ül​dö​ző​i​től.
Mi​nél mé​lyeb​ben ha​tolt az út az er​dő​be, an​nál ma​ga​sabb fák emel​ked​tek két​ol​dalt. Hir​te​len T. ész​-
re​vet​te, hogy ki​csit elő​rébb az út ket​té​ága​zik, mint​ha csak szét​tört vol​na a bok​rok​kal bo​rí​tott, ala​csony
dom​bon. A domb mö​gött kes​keny, mély víz​mo​sás volt, me​lyet tel​je​sen el​rej​tet​tek a fűz​fa​ágak – T. alig
tud​ta meg​ál​lí​ta​ni a lo​vát a pe​re​mén. Egy pil​la​nat alatt meg​szü​le​tett ben​ne a dön​tés – hát​rált egy ki​csit,
az​tán ke​mé​nyen meg​sar​kan​tyúz​ta a lo​vát, és ne​ki​fu​tás​ból át​ug​rat​ta a zöld fa​lat.
Egy ke​vés​bé ta​pasz​talt lo​vas szá​má​ra ez zu​ha​nás​sal és ha​lál​lal vég​ződ​he​tett vol​na, de T. föl​det ért
a fák kö​zött a víz​mo​sás túl​só part​ján. Csak arra ma​radt ide​je, hogy meg​for​dít​sa a lo​vát – ül​dö​zői már
az út​el​ága​zás​hoz ér​tek.
Ami​kor Knopf és az em​be​rei elő​buk​kan​tak a fák kö​zül, T. arra gon​dolt, hogy uta​zó ügy​nö​kök csa​pa​-
tá​ra ha​son​lí​ta​nak, fi​csú​ros íz​lés​te​len​ség​gel vol​tak fel​öl​töz​ve, és min​den es​he​tő​ség​re ké​szen re​mek
pisz​to​lyok​kal sze​rel​kez​tek fel. Jól le​he​tett lát​ni őket a lom​bok ré​se​in át: meg​áll​tak, és egy kis ide​ig
töp​reng​ve néz​ték az utat, amely ket​té​vált a fűz​zel be​nőtt domb előtt.
Knopf fel​emel​te sár​ga kesz​tyűs ke​zét, csend​re int​ve a töb​bi​e​ket. És épp eb​ben a pil​la​nat​ban T. lova
fel​nye​rí​tett.
– Utá​na, gyor​san! – üvöl​töt​te el ma​gát Knopf. – Itt van előt​tünk!
A lo​va​sok bő​szen ron​tot​tak elő​re, át​ug​raszt​va lo​vu​kat a bok​rok fö​lött – majd a vi​dám, hu​szá​ros kur​-
jon​ga​tást azon​nal a ré​mü​let és fáj​da​lom üvöl​té​sei vál​tot​ták fel. Knopf, aki utol​só​nak in​dult, vissza
tud​ta tar​ta​ni a lo​vát, és las​san, óva​to​san lép​te​tett a sza​ka​dék​hoz.
A víz​mo​sás al​ján lo​vak és em​be​rek vo​nag​lot​tak. Az egyik pró​bált ki​mász​ni a ló alól, a má​sik már
má​szott fel​fe​lé, maga után von​szol​va csú​nyán ki​fi​ca​mo​dott lá​bát. A har​ma​dik el​ká​bult az esés​től, s
csak ült a föl​dön, és las​san for​gat​ta a fe​jét. A ne​gye​dik ha​lott volt.
Knopf fel​emel​te a te​kin​te​tét. A víz​mo​sás túl​só ol​da​lán, a fák kö​zött meg​je​lent egy lo​vas – a fe​ke​te
sza​kál​las zsan​dár​tiszt. Vissza​tar​tot​ta lo​vát, mely pa​tá​i​val ka​par​ta a föl​det. Knopf a fegy​ve​ré​ért nyúlt,
de ab​ban a pil​la​nat​ban meg​lát​ta T. ke​zé​ben az őt cél​zó re​vol​vert.
– Tán a gyil​ko​lá​son jár az esze, ami​kor ott lent szen​ved​nek a tár​sai? – mond​ta T. meg​ve​tő​en. – Hisz
se​gít​ség​re van szük​sé​gük...
 – Ne lec​kéz​tes​sen – mond​ta Knopf. – Hisz épp maga az oka an​nak, hogy ezek az em​be​rek szen​ved​-
nek.
– Ha​zu​dik – fe​lel​te T. – Én egy uj​jal sem ér​tem hoz​zá​juk.
Knopf meg​ve​tő​en fel​ne​ve​tett.
– Pon​to​san! Maga a gyil​kos​nál is rosszabb – a gyil​kos leg​alább vál​lal​ja a fe​le​lős​sé​get a tet​té​ért.
Maga pe​dig... Fél a tu​laj​don ke​zé​vel ölni, ezért úgy in​té​zi, hogy az ál​do​za​ta mint​egy a sa​ját aka​ra​tá​ból
hal​jon meg. Kö​nyé​kig vé​res a keze, de maga azt hi​szi, hogy tisz​ta, mert kesz​tyű van raj​ta.
T. meg​von​ta a vál​lát.
– Ne be​szél​jen os​to​ba​sá​go​kat, Knopf. Sen​kit sem kény​sze​rí​tet​tem, hogy be​le​ugor​jon ebbe a sza​ka​-
dék​ba. Sőt mit több, bol​dog len​nék, ha ezek az urak va​la​mi más szó​ra​ko​zást ta​lál​tak vol​na ma​guk​nak
ahe​lyett, hogy en​gem ül​döz​ze​nek, mint a nyu​lat, és lö​völ​döz​ze​nek rám há​tul​ról. Mi​ért ül​döz?
– A maga kép​mu​ta​tá​sá​nak egy​sze​rű​en nincs ha​tá​ra. Mint​ha nem tud​ná.
– De hát va​ló​ban nem tu​dom.
– Ta​lán ta​gad​ja, hogy el akar jut​ni Op​tyi​na-pusz​tá​ba?
– Nem ta​ga​dom – fe​lel​te T. –, bár...
Már majd​nem ki​mond​ta, hogy „bár ma​gá​tól hal​lot​tam er​ről elő​ször, a vo​na​ton” – de azon​nal meg​ér​-
tet​te, mi​lyen gú​nyo​san fo​gad​ná ezt Knopf.
– „Bár” mi​cso​da? – kér​dez​te Knopf.
– Sem​mi. Ez sze​rin​tem még nem ok arra, hogy egy csa​pat gyil​kost küld​je​nek az em​ber​re, és kép​mu​-
ta​tó​nak ne​vez​zék, ha pró​bál élet​ben ma​rad​ni...
T. le​pil​lan​tott, és hir​te​len moz​du​lat​tal rán​tott egyet a lo​ván, hogy fel​ágas​kod​jon. Ab​ban a pil​la​nat​-
ban két lö​vés dör​dült a víz​mo​sás​ból. Mind​két go​lyó be​le​fú​ró​dott a ló ha​sá​ba. T. für​gén le​csú​szott a
há​tá​ról a föld​re, és a pa​na​szo​san nye​rí​tő ál​lat egye​ne​sen a lö​vé​se​ket le​adó em​ber​re zu​hant, aki​nek si​-
ke​rült fel​mász​nia egé​szen a sza​ka​dék pe​re​mé​ig. A két test – az em​be​ré és a lóé – le​bucs​ká​zott a mély​-
be; az em​ber a sú​lyos test alatt kur​tán fel​nyö​gött, az​tán meg​der​medt.
T. meg​ve​tet​te a lá​bát a föl​dön, és azon​nal új​ból Knopf​ra sze​gez​te a pisz​to​lyát.
– Maga för​tel​mes alak, uram, mint ahogy a csat​ló​sai is – mond​ta a rend​őr​sé​gi ügy​nök​nek. – Vi​gyáz​-
zon, ne te​gye pró​bá​ra az el​ve​im szi​lárd​sá​gát. Egy szép na​pon könnyen ki​te​ker​he​tem a nya​kát.
– Fel​té​te​le​zem – fe​lel​te Knopf mér​ge​zett gúnnyal –, hogy az együtt érző „Vi​gyá​zat!” ki​ál​tás​ból fo​-
gok ér​te​sül​ni a vég kö​ze​led​té​ről.
T. erre már nem vá​la​szolt – to​vább​ra is Knopf​ra sze​gez​ve a pisz​to​lyát, hát​rál​ni kez​dett a sza​ka​dék
pe​re​mé​től. Ami​kor az ügy​nök szi​lu​ett​je el​tűnt a lom​bok mö​gött, meg​for​dult, és el​in​dult az erdő mé​lyé​-
re.
Mint ahogy az len​ni szo​kott, ami​kor az em​ber nagy ve​szély​ből me​ne​kül meg, T. min​den ér​zék​szer​ve
éle​sebb lett. Mo​hón it​ták be a vi​lág hang​ja​it és szí​ne​it: a fü​le​mü​lék csat​to​gá​sát, egy ka​kukk ima​sze​rű
si​rán​ko​zá​sát, a nyá​ri este le​ír​ha​tat​lan szí​ne​it. Tá​vo​li füst​szag ér​ző​dött a friss, esti le​ve​gő​ben. Las​san​-
ként nyu​ga​lom és szin​te val​lá​sos áhí​tat eresz​ke​dett a lé​lek​re.
„Bár​mi​lyen le​gyen is a te​rem​tő – gon​dol​ta T. –, hó​dol​ni kell neki... Nem sza​bad, hogy büsz​ke​sé​-
günk​ben böl​csebb​nek kép​zel​jük ma​gun​kat a sok​mil​li​árd​nyi em​ber​nél, aki már meg​jár​ta ezt a föl​det.
De ho​gyan szól​jak hoz​zá? Per​sze, bár​ho​gyan. Pél​dá​ul így: Ari​el, fé​nyes an​gyal, ki te​rem​tesz en​gem és
a vi​lá​got... Sze​ret​ném hin​ni, hogy fé​nyes... Mu​tass utat ne​kem, és adj je​let! Ha te​hoz​zád me​gyek, az azt
je​len​ti, hogy nem én akar​lak lát​ni té​ged, ha​nem te ma​gad kí​vá​nod én​ben​nem, hogy meg​ta​lál​ja​lak. És
ezért fel​tét​len elém jössz...”
 De hi​á​ba, hogy ezek a gon​do​la​tok imád​ság​ra ha​son​lí​tot​tak, vá​lasz nem ér​ke​zett rá​juk.
Mi​nél to​vább ha​tolt T. az erdő mé​lyé​re, an​nál sö​té​tebb és sű​rűbb lett a ren​ge​teg. Egy​re hű​vö​seb​ben
és ide​ge​neb​bül ka​kuk​kolt a tá​vo​li ka​kukk, egy​re ko​mo​rab​ban de​reng​tek a fü​le​mü​le​r​ab​lók a mo​hos,
gu​ban​cos ágak kö​zött. Egy​re sű​rűbb lett a sú​lyos nyir​kos​ság is a le​ve​gő​ben, és T. han​gu​la​ta ha​ma​ro​san
meg​vál​to​zott.
„Igen, Ari​el ta​lán va​ló​ban a te​rem​tőm – gon​dol​ta, mi​köz​ben sűrű mo​gyo​ró​cser​jé​ken ha​tolt át. – De
ugyan mi​ből gon​do​lom, hogy a te​rem​tőm jó​sá​gos? Na és hogy te​rem​tő... Nagy do​log... Bár​me​lyik ré​-
szeg ka​to​na vál​hat új élet te​rem​tő​jé​vé. Le​het, hogy csak egy ügyet​len kí​sér​let ered​mé​nye va​gyok? Egy
sze​ren​csét​len vé​let​len? Vagy, el​len​ke​ző​leg, arra va​gyok te​remt​ve, hogy mér​he​tet​len szen​ve​dést él​jek
át, és ki​huny​jak az​tán?”
Nem messze fel​vi​sí​tott egy re​kedt, öreg ma​dár. Egy​szer​re volt bor​zal​mas és ne​vet​sé​ges a ki​ál​tá​sa –
mint egy nát​hás pin​csi uga​tá​sa, ame​lyik hu​szon​öt éve el​té​vedt az er​dő​ben, de sem​mit sem fe​lej​tett el,
és sem​mit sem ta​nult. T. fel​ne​ve​tett.
„Na – gon​dol​ta –, alig​ha​nem épp ilyen dal​lal kell ezek​nek a he​lyek​nek az urát di​cső​í​te​ni...”
Sö​té​ted​ni kez​dett. Most min​den ol​dal​ról a ho​mály kék fala kú​szott T. felé, s ezen a fa​lon fe​ke​tél​let​-
tek a fák ágas-bo​gas szi​lu​ett​jei. T. a szá​já​hoz emel​te a ke​zét, és fel​ki​ál​tott:
– Ari​el! Elég volt, ne kí​nozz to​vább! Lát​ni akar​lak! Meg​ígér​ted, hogy meg​je​lensz előt​tem olyan for​-
má​ban, ami​lyen va​ló​já​ban vagy!
És hir​te​len szél tá​madt az er​dő​ben. Pil​la​na​tok alatt úgy fel​erő​sö​dött, hogy csak úgy röp​dös​tek le a
fák​ról a le​ve​lek és a szá​raz gallyak. Né​hány szél​től so​dort gally fáj​dal​ma​san meg​su​hin​tot​ta T.-t, aki
erre el​ta​kar​ta az ar​cát a ke​zé​vel. Egy​re he​ve​seb​ben fújt a szél – ezer han​gon üvöl​tött és nyö​gött kö​-
rös-kö​rül, mint​ha csak az összes el​fe​le​dett nyel​ven át​koz​ná a ma​gá​nyos ván​dort, ami​ért a ször​nyű tit​-
kot ke​re​si, és oly óvat​la​nul kö​zel me​rész​ke​dett hoz​zá. T.-nek meg kel​lett ka​pasz​kod​nia egy öreg nyár​-
fá​ban, hogy tal​pon ma​rad​jon. Az​tán el​csi​tult a szél – ugyan​olyan hir​te​len, ahogy fel​tá​madt.
T. el​en​ged​te a fa​tör​zset. Már tel​je​sen be​sö​té​te​dett – va​ló​sze​rűt​len gyor​sa​ság​gal lett sö​tét, ahogy vi​-
har előtt szo​kott tör​tén​ni. De T.-nek most nem vol​tak két​sé​gei afe​lől, hogy sza​vai meg​hall​gat​tat​tak.
Messze a fák kö​zött fel​vil​lant va​la​mi fur​csa, fe​hé​res-ké​kes fény, de amint T. meg​pil​lan​tot​ta, azon​nal
ki is hunyt. Majd új​ból fel​vil​lant, és olyan fé​nye​sen ra​gyo​gott, hogy a föl​dön lát​ni le​he​tett a fák ár​nyé​-
ka​it.
Fél​ve, hogy ugyan​olyan vá​rat​la​nul el​tű​nik a fény, ahogy meg​je​lent, T. si​et​ve ment felé.
A fény for​rá​sá​nak egy koc​ka ala​kú fény​szó​ró bi​zo​nyult, amely egy ágon ló​gott, és ke​rek üveg volt
ben​ne, amely mö​gött va​kí​tó​an ra​gyo​gott a fe​hér tűz rö​vid csík​ja – nem pet​ró​le​um- vagy kar​bid​lám​pa
volt ez, és még csak nem is vil​la​mos ív​fény, ha​nem va​la​mi más, is​me​ret​len ener​gia vagy szubsz​tan​cia.
Olyan fé​nye​sen vi​lá​gí​tott a fény​szó​ró, hogy min​den, ami mö​göt​te volt, sűrű fe​ke​te​ség​gé ol​vadt össze.
T. ki​lé​pett a fény kúp​já​ból, és meg​állt, hogy pi​hen​tes​se a sze​mét. Ami​kor új​ból hoz​zá​szo​kott a ho​-
mály​hoz, egy vi​lá​gos szö​vet​ből ké​szült sát​rat pil​lan​tott meg. Zász​ló lo​bo​gott előt​te – a nagy, szé​les,
fe​hér vá​szon, raj​ta az „A-N” be​tűk​kel, he​ve​sen csap​ko​dott, jól​le​het már tö​ké​le​tes szél​csend volt. Ez
olyan egy​ér​tel​mű és egy​út​tal ér​tel​met​len cso​da volt, hogy T. ön​kén​te​le​nül össze​von​ta a szem​öl​dö​két.
Nem tud​ta rá​szán​ni ma​gát, hogy be​lép​jen a sá​tor​ba, csak meg​állt a be​já​ra​tá​nál. S oda​bent fény gyúlt
e pil​la​nat​ban.
– Jöj​jön csak, gróf úr – szó​lalt meg az is​me​rős hang. – Rég​óta vá​rom.
 VII
Be​lül fu​rán fes​tett a sá​tor.
Ép​pen​ség​gel va​la​mi no​mád haj​lé​ká​ra ha​son​lí​tott, csak nem iga​zi​ra, ha​nem amit egy szín​há​zi kel​lé​-
kes ren​de​zett be, aki​nek a kép​ze​le​te pa​zar, de ho​má​lyos és rész​let​sze​gény ké​pet fes​tett. Sző​nye​gek,
megint sző​nye​gek, az​tán ki​sebb sző​nye​gek, tar​kán hím​zett puf​fok, kü​lön​le​ges ala​kú dísz​pár​nák, és va​-
la​mi​ért még ott csil​lo​gott egy ha​tal​mas, ara​nyo​zott ví​zi​pi​pa is, fer​de be​vá​gá​sok​kal. A pad​lón, a sá​tor
kö​ze​pén nagy, ke​rek tál​ca fe​küdt gyü​möl​csök​kel és ita​lok​kal, fent pe​dig lám​pa füg​gött, amely ugyan​-
olyan va​kí​tó-ha​lott fényt su​gár​zott, mint a fény​szó​ró, mely el​va​kí​tot​ta T.-t.
A tál​ca mel​lett kö​nyö​köl​ve fe​küdt egy fér​fi, kék kön​tös és kék se​lyem ál​arc volt raj​ta, mely az arca
nagy ré​szét el​ta​kar​ta. A maszk hom​lok​ré​szé​re ugyan​azok a be​tűk vol​tak hí​mez​ve, mint a zász​ló​ra: „A-
N”.
– Fog​lal​jon he​lyet – mond​ta Ari​el, a pár​nák felé bic​cent​ve. – Ha nem akar a pad​lón ülni, szí​ve​sen
te​rem​tek ma​gá​nak szé​ket vagy fo​telt.
– Na​gyon jó lesz így – mond​ta T., és le​te​le​pe​dett az egyik pár​ná​ra a há​zi​gaz​dá​val szem​ben.
Úgy-ahogy ke​reszt​be téve maga előtt a lá​bát a po​ros zsan​dár​csiz​má​ban (és köz​ben a sar​kan​tyú​val
el​sza​kít​va az egyik kis sző​nye​get), egy vagy két per​cen át csak néz​te a vele szem​ben ülő ala​kot. Ari​el
pe​dig szót​la​nul néz​te T.-t – s mint​ha ő is ugyan​olyan kí​ván​csi lett vol​na.
– Most pe​dig ve​gye le az ál​ar​cot! – mond​ta T.
Nem gon​dol​ta, hogy Ari​el tel​je​sí​ti a ké​ré​sét, de az en​ge​del​me​sen fel​emel​te a ke​zét, és le​rán​tot​ta a
masz​kot az ar​cá​ról.
T. kö​zép​ko​rú fér​fit lá​tott maga előtt, ke​fe​ba​ju​sza volt, és rit​kás hajg​ló​ri​á​ja a ko​pa​szo​dó ko​po​nya fö​-
lött. Hú​sos, ke​rek ar​cán meg​der​medt vá​ra​ko​zás eny​he fe​szült​sé​ge – mint​ha csak épp az imént hagy​ta
vol​na abba a csuk​lást, és most fi​gyel​né, hogy nem kez​dő​dik-e újra. Egy​szó​val a le​he​tő leg​hét​köz​na​-
pibb arc volt ez, olyan, amit az em​ber el​fe​lejt ab​ban a pil​la​nat​ban, hogy el​tű​nik a sze​me elől.
Az öl​tö​zé​ke vi​szont na​gyon is ere​de​ti volt Ari​el​nek, hogy azt ne mond​juk, ka​ri​ka​tú​ra​sze​rű. A szét​-
tárt kön​tös alatt me​leg al​só​ne​mű​sze​rű​ség volt fur​csa, sár​gás-bar​nás, szín​ját​szó anyag​ból, lam​pasz he​-
lyett sár​ga-fe​ke​te Szent György-sza​lag volt a nad​rág ol​da​lá​ra varr​va, az ing​re pe​dig kö​zé​pen, a mell​-
kas​ré​szen fe​ke​te li​li​om volt hí​mez​ve.
Eb​ben az öl​tö​zék​ben ta​lán volt va​la​mi alig ér​zé​kel​he​tő​en hu​szá​ros, de annyi bi​zo​nyos, hogy sem
an​gya​li​nak, sem dé​mo​ni​nak nem le​he​tett vol​na mon​da​ni: T.-nek az ju​tott az eszé​be, hogy a sá​tor​ban
fek​vő Ari​el nyu​gal​ma​zott törzs​ka​pi​tány​ra ha​son​lít, aki el​ha​tá​roz​ta, hogy amennyi​re sze​rény anya​gi le​-
he​tő​sé​gei en​ge​dik, per​zsa sze​rájt ren​dez be ma​gá​nak a rja​za​nyi kor​mány​zó​ság​ban a fő​vá​ro​si ma​ga​zi​-
nok ké​pei alap​ján.
– Arra kér​tem, hogy je​len​jen meg előt​tem a va​ló​sá​gos alak​já​ban – mond​ta T. – Ez a... hmm... ki​né​-
ze​te azt je​len​ti, hogy tel​je​sí​tet​te a ké​ré​se​met?
Ari​el bó​lin​tott.
– A tes​te va​ló​di? – kér​dez​te T. – Vagy ez is csak trükk?
– Mu​lat​sá​gos dol​go​kat mond – fe​lel​te Ari​el. – Pon​to​san mit akar el​len​őriz​ni? Itt min​den iga​zi, de
csak ad​dig, amíg én úgy aka​rom. Ki​zá​ró​lag az aka​ra​tom ha​tá​roz​za meg, hogy mi va​ló​sá​gos, és mi nem
az.
 – Ha már a te​rem​tő​vel be​szé​lek – mond​ta T. –, meg​kér​dez​he​tem, hogy mi a lé​te​zés cél​ja?
Ari​el el​mo​so​lyo​dott.
– A lé​te​zés, ked​ves uram, nem olyan, mint az ágyú​lö​vés. Hon​nan vet​te, hogy van cél​ja? Kü​lön​ben
meg nem a meg​fe​le​lő hely​re cí​mez​te a kér​dé​sét. Én csu​pán az ön ál​tal lá​tott vi​lág te​rem​tő​je va​gyok,
ide​ig​le​nes ural​ko​dó, aki ár​nya​kat te​remt a por​ból. Em​lék​szik, hogy írta Pus​kin? „Ak​kor ha​zánk egy
gyen​ge cár​ja ural​ko​dott s dan​dy​ske​dett, ko​pasz s ra​vasz, s a hír su​ga​ra vá​rat​la​nul rá fényt ve​tett...”[9]
Csak hát a hír su​ga​ra va​la​hol el​ve​szett, hehe...
– Ár​nya​kat? – kér​de​zett vissza T. – Azt akar​ja mon​da​ni, hogy én csak egy árny va​gyok?
– Ez at​tól függ, ki​hez ké​pest – fe​lel​te Ari​el. – Ha hoz​zám, ak​kor igen. De ha, mond​juk, Knopf​hoz,
ak​kor ő lesz az árny ma​gá​hoz ké​pest.
– Jól van – mond​ta T. –, el tud​ja ma​gya​ráz​ni ne​kem, hogy mit csi​ná​lok a maga ál​tal te​rem​tett vi​lág​-
ban?
– Igen. De nem na​gyon fog tet​sze​ni ma​gá​nak.
– Ké​rem, fed​je fel ne​kem a tit​kot, le​gyen akár​mi​lyen bor​zal​mas. Ne kí​noz​zon to​vább. Ki maga? Va​-
ló​ban an​gyal? Vagy eset​leg dé​mon?
– Em​ber va​gyok – fe​lel​te Ari​el. – De az ön vi​szony​la​tá​ban in​kább va​gyok is​ten, mint ugyan​ah​hoz az
osz​tály​hoz tar​to​zó lény.
– Hogy le​het az?
– Hosszú tör​té​net. Olyan csa​lád​nak va​gyok a sar​ja, amely​ből sok szer​fö​lött kü​lönc alak szár​ma​zott
– for​ra​dal​má​rok, ban​ká​rok, még rab​lók is. De a leg​kü​lön​le​ge​sebb kö​zü​lük az apai nagy​apám volt, egy
kab​ba​lis​ta misz​ti​kus.
– Kab​ba​lis​ta? A mi fel​vi​lá​go​sult ko​runk​ban?
– A le​he​tő leg​ha​mi​sí​tat​la​nabb kab​ba​lis​ta – erő​sí​tet​te meg Ari​el. – De nem olyas​fé​le sar​la​tán, ami​-
lye​nek ha​mis tu​dás​sal ke​res​ked​nek a szí​nes ma​ga​zi​nok​ban, ha​nem iga​zi ezo​te​ri​kus. Tud​ja, az ön jö​vő​-
jé​nek és az én múl​tam​nak az Orosz​or​szá​ga rend​kí​vül ér​de​kes hely volt. Eb​ben az or​szág​ban aki csak
akart, kap​ha​tott va​la​mi​lyen fik​tív ál​lást, le​he​tett pél​dá​ul éj​je​li​őr, és sze​ré​nyen meg​él​he​tett az ál​lam
ke​nye​rén, mi​köz​ben bár​mi​lyen szel​le​mi gya​kor​lat​tal fog​lal​koz​ha​tott. Kü​lö​nö​sen sok ilyen em​ber je​lent
meg a nagy há​bo​rú után, ami​kor az em​be​rek csa​lód​tak az esz​mé​nyek​ben, me​lyek ko​ráb​ban lel​ke​sí​tet​-
ték a tár​sa​dal​mat...
– Mi​lyen há​bo​rú​ról be​szél?
– A né​me​tek el​len – fe​lel​te Ari​el –, de ez nem fon​tos. Így soha nem jut​nánk a vé​gé​re. Csak azt aka​-
rom el​ma​gya​ráz​ni, hogy a nagy​apám a le​he​tő leg​iga​zibb kab​ba​lis​ta volt, és na​gyon ko​moly rang​nak és
meg​be​csült​ség​nek ör​ven​dett a misz​ti​kus kö​rök​ben. Meg​hal​ni is va​la​hogy fur​csán halt meg... Na jó,
most meg én ka​lan​do​zok el. Te​hát min​den a gye​rek​ko​rom​ban kez​dő​dött, ami​kor ki​lenc​éves vol​tam. A
nagy​apám, meg kell mon​da​nom, ször​nyű​sé​ge​sen vi​dám em​ber volt, min​dig csak ne​ve​tett, sem​mi​vel
sem le​he​tett el​szo​mo​rí​ta​ni. De egy​szer meg​kér​dez​te tő​lem, hogy mi aka​rok len​ni. Én meg azt fe​lel​tem
erre, hogy író. Mert ab​ban a pil​la​nat​ban ez így is volt, bár két nap​pal az​előtt még tűz​ol​tó akar​tam len​-
ni. Ami​kor a nagy​pa​pa meg​hal​lot​ta a sza​va​i​mat, szó sze​rint el​szür​kült a ré​mü​let​től, és meg​kér​dez​te:
„De hát mi​ért?” Erre a kér​dés​re nem tud​tam őszin​tén vá​la​szol​ni...
– Mi​ért nem?
– Ne​vet​sé​ges és os​to​ba ok​ból, el​me​sél​ni is kí​nos. Az is​ko​lá​ban ál​lan​dó​an Le​nin​ről szó​ló ver​se​ket
kel​lett kí​vül​ről meg​ta​nul​nunk, ő an​nak a cár​gyil​kos Ul​ja​nov​nak az öccse, aki​ről bi​zo​nyá​ra hal​lott. Va​-
ló​sá​gos kín​szen​ve​dés volt. Az idő​sebb fiúk meg ugyan​ak​kor min​den​fé​le pisz​kos, il​let​len da​locs​kák​ra
ta​ní​tot​tak. Na és egy​szer hal​lot​tam egy ilyen ver​si​két: „Első osz​tá​lyú ka​jüt​jé​ben Szad​ko most az úr,
luft​bal​lont fúj ko​ton​ból, s tűt az​tán be​lé​je – durr!”
– Szad​ko? – kér​dez​te T. – Ha nem té​ve​dek, ő egy mon​da​be​li hős?
Ari​el bó​lin​tott.
– Va​la​mi ok​ból ez nagy meg​ráz​kód​ta​tás volt szá​mom​ra – foly​tat​ta. – Ne​héz el​ma​gya​ráz​ni ma​gá​nak,
egy má​sik kul​tú​rá​hoz tar​to​zó em​ber​nek, még úgy is, hogy ha​tal​mam van maga fö​lött. Nyil​ván​va​ló,
hogy sem​mit nem tud​tam még ak​kor a poszt​mo​dern​ről, de még​is meg​érez​tem a sza​bad​ság sze​lét, mely
ezek​ből a so​rok​ból áradt. Ki​szo​rí​tot​ták az összes le​ni​nes és ha​zás ver​set, ezt az egész „gyer​zsa vű”-t,
[10] ahogy a nagy​apám mond​ta. És ak​kor öt​lött fel ben​nem a gon​do​lat, hogy mi​lyen jó len​ne, ha én is

ilyen erő​tel​jes so​rok​ba tud​nám ren​dez​ni a sza​va​kat. De a nagy​apám​nak rös​tell​tem el​me​sél​ni az iga​zat.
Azt ha​zud​tam, hogy sze​re​tek ki​ta​lál​ni em​be​re​ket, akik az​előtt nem lé​tez​tek. Nagy​apám re​a​gá​lá​sa egé​-
szen meg​rá​zott – térd​re bo​rult előt​tem, és azt mond​ta: „Arik, ígérd meg, hogy ki​ve​red a fe​jed​ből ezt a
ször​nyű gon​do​la​tot!”
– Az Ari​el az iga​zi neve?
– Igen – fe​lel​te Ari​el. – El​fe​lej​tet​tem be​mu​tat​koz​ni: Ari​el Ed​mun​do​vics Brah​man​nak hív​nak.
– Ör​ven​dek – mond​ta T. – Szo​kat​lan és szép név.
– Zsi​dó – hüm​mö​gött Ari​el. – Vagy gya​kor​la​ti​lag zsi​dó. Én pe​dig egy​ál​ta​lán nem va​gyok zsi​dó, el
tud​ja ezt kép​zel​ni? A kab​ba​lis​ta nagy​apám se volt zsi​dó, ha​nem ép​pen​ség​gel egy len​gyel pap iva​dé​ka.
Ki nem áll​ha​tom a zsi​dó​kat.
– Mi​ért?
Ari​el fel​ne​ve​tett.
– Hát leg​fő​kép​pen a ne​vem mi​att. Pró​bált vol​na meg ilyen név​vel fel​nő​ni egy ban​di​ták​kal teli ud​-
var​ban, ak​kor nem is kér​dez​ne sem​mit. Ha va​ló​ban zsi​dó let​tem vol​na, még hagy​ján – ne​kik leg​alább
ott a ke​resz​tény vér​rel ké​szí​tett ma​cesz, hogy egy idő​re min​den​ről el​fe​led​kez​ze​nek, meg a he​ge​dűcs​-
ké​ik. De így soha sem​mi meg​könnyeb​bü​lés. A ne​ve​met a nagy​apám vá​lasz​tot​ta – a kab​ba​lis​ta szá​mí​tá​-
sai alap​ján. Hogy fé​nyes és él​mé​nyek​kel teli éle​tem le​gyen. Hát, így is lett... Hol is tar​tot​tam?
– El​mond​ta a nagy​ap​já​nak, hogy író sze​ret​ne len​ni.
– Igen... Na és utá​na el​be​szél​ge​tett ve​lem, de úgy, hogy egész éle​tem​re meg​je​gyez​tem. Olyan dol​-
gok​ról be​szélt, ame​lyek szá​mom​ra tel​je​sen el​kép​zel​he​tet​le​nek vol​tak... Az volt a cél​ja, hogy le​be​szél​-
jen az iro​dal​mi pá​lyá​ról, pe​dig nem is gon​dol​tam rá ko​mo​lyan. De vé​gül is az el​len​ke​ző​jét érte el.
Utá​na va​ló​ban író akar​tam len​ni, és az is let​tem.
– Na és mit mon​dott? – kér​dez​te T.
– A kab​ba​la kö​ve​tői, már​mint nem a kül​sőd​le​ges és pro​fán kab​ba​láé, ami​vel pél​dá​ul Ma​don​na fog​-
lal​ko​zik, ha​nem a rej​tett és va​ló​sá​gos kab​ba​la kö​ve​tői, ahogy mond​ta, az ős​idők óta...
– Ma​don​na? – kér​de​zett köz​be T., fel​von​va a szem​öl​dö​két. – A kab​ba​lá​val fog​lal​ko​zik?
– Ne tér​jünk el a tárgy​tól, kö​nyör​gök. Na, szó​val a nagy​apám el​ma​gya​ráz​ta, hogy a zsi​dó misz​ti​ku​-
sok ős​idők óta ab​ban hit​tek, hogy az egész vi​lá​gun​kat Is​ten gon​do​la​ta te​rem​tet​te. Ugyan​ezt tud​ták
egyéb​ként a gö​rö​gök is. Em​lék​szik, pél​dá​ul, hogy mit mon​dott az Is​ten​ről Xe​no​pha​nész? „Eről​kö​dés
nél​kül, el​mé​je ere​jé​vel min​dent meg​ren​dít...” így dol​go​zik a Te​rem​tő.
– Em​lék​szem erre az idé​zet​re.
– Te​rem​tő – foly​tat​ta Ari​el, fel​emel​ve a mu​ta​tó​uj​ját – vagy Te​rem​tők. „Elo​him”, ahogy a ju​da​iz​-
mus​ban ne​ve​zik az Is​tent. Ez pe​dig az „elo​ah” vagy „al​lah” szó töb​bes szá​ma, ha a lé​nyeg​te​len ma​gán​-
hang​zó​jel​zé​se​ket nem vesszük fi​gye​lem​be. A fel​sőbb lé​nyek​hez for​dul​va a kab​ba​la azt mond​ja, „al​la​-
hok”. Nyil​ván​va​ló, hogy ez a tu​do​mány, amely olyan pre​cíz a csip-csup rész​le​te​ket il​le​tő​en, alig​ha
hasz​nál​hat csak úgy hely​te​le​nül egy szót, ha a leg​főbb do​log​ról be​szél. De azt sem te​he​ti meg, hogy
fel​cse​ré​li a töb​bes szá​mot egyes​re anél​kül, hogy el​pusz​tí​ta​ná a sa​ját erő​egyen​sú​lyát. Erre a tény​re
egy​sze​rű​en igye​kez​nek nem fel​hív​ni a fi​gyel​met. Hi​va​ta​lo​san az Is​ten egy, de a kab​ba​la tit​kos, ezo​te​ri​-
kus el​ága​zá​sa jól em​lék​szik rá, hogy te​rem​tő va​ló​já​ban sok van, és mind​annyi​un​kat kü​lön​bö​ző lé​nyek
te​rem​te​nek.
– Bo​csás​son meg – mond​ta T. – én saj​nos nem is​me​rem jól a kab​ba​lis​ta ki​fe​je​zé​se​ket, és nem min​-
dig ér​tem ma​gát. De mi​után be​szél​get​tem Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő​vel, már el tu​dom kép​zel​ni, hogy mi​ről
is van szó. Ő ezt „sok​is​ten​hit​nek” ne​vez​te, ugye?
Ari​el bó​lin​tott.
– Az​tán a nagy​pa​pám pró​bál​ta el​mon​da​ni ne​kem a Hét Sze​fi​rát és a Hu​szon​két Ös​vényt – foly​tat​ta.
– Be​szélt a ku​sza út​vo​nal​ról, me​lyen az is​te​ni fény le​jut az em​ber​hez, az égi erők as​pek​tu​sa​i​ról, me​-
lyek az ősi zsi​dó ábé​cé hu​szon​két be​tű​jé​ben tes​te​sül​nek meg, ar​ról, ho​gyan üt​köz​nek össze a lel​künk​-
ben a ha​tal​mas​sá​gok. Én per​sze, kép​zel​he​ti, vaj​mi ke​ve​set ér​tet​tem mind​eb​ből. De egy mon​dat​ra tisz​-
tán em​lék​szem, amely le​nyű​gö​zött ti​tok​za​tos ér​tel​mé​vel: az em​ber, mond​ta a nagy​apám, is​te​ni nyel​ven
el​me​sélt tör​té​net, mely nyelv​hez ké​pest min​den föl​di nyelv csak ha​lo​vány ár​nyék. Az is​te​ni nyelv​ben
min​den betű él, és mind​egyik ön​ma​gá​ban véve is egy tör​té​net, és ilyen be​tű​ből hu​szon​ket​tő van. Mel​-
les​leg ez a szám nincs kőbe vés​ve – a kí​na​i​ak pél​dá​ul úgy tart​ják, hogy hat​van​négy betű van, a pro​fán
kör kab​ba​lis​tái pe​dig azt mond​ják, hogy ti​zen​öt.
– Fel​té​te​le​zem, hogy itt van va​la​mi ana​ló​gia az írói mes​ter​ség​gel – szólt köz​be T.
– Pon​to​san! – mo​so​lyo​dott el Ari​el. – Az író, ami​kor leír egy nem lé​te​ző vi​lá​got az ábé​cé be​tű​i​vel,
gya​kor​la​ti​lag ugyan​azt te​szi, mint a vi​lág​egye​tem al​ko​tói. Be​zár​kó​zik, úgy​mond, a ka​jüt​be, és el​kez​di
fel​fúj​ni a tud​ja mi​cso​dát... Ne​kem ez szó​ra​koz​ta​tó​nak tűnt. De a nagy​apám meg volt ré​mül​ve. „Arik –
mond​ta –, hát nem ér​ted? Ami​kor az írót al​ko​tó​nak ne​ve​zik, ez egy​ál​ta​lán nem di​csé​ret. Még a leg​bu​-
tább és leg​al​ja​sabb író​nak is, le​het bár még​oly sö​tét a lel​ke, mint az éj​sza​ka, ha​tal​má​ban áll új lé​nye​-
ket a vi​lág​ra hoz​ni. Min​den írók aty​ja nem más, mint az ör​dög. Ép​pen ezért az al​ko​tás, a de​mi​ur​gia
min​den lé​te​ző bű​nök leg​sö​té​teb​bi​ke...”
– Ezt már nem egé​szen ér​tem – mond​ta T. – Mért ez a leg​sö​té​tebb bűn?
– Azért, mert min​den író lé​nye​gé​ben a Sá​tán bű​nét is​mét​li meg. A be​tű​ket és sza​va​kat ra​kos​gat​va
rez​gés​be hoz​za az is​te​ni szel​le​met, és arra kény​sze​rí​ti Is​tent, hogy el​gon​dol​ja, amit ő leír. Az ör​dög
Is​ten maj​ma – ő te​rem​ti ilyen mó​don a szen​ve​dés​sel teli fi​zi​kai vi​lá​got és mind​annyi​unk tes​tét. Az író
pe​dig az ör​dög maj​ma – ő al​kot​ja a vi​lág ár​nyé​kát és la​kó​i​nak ár​nyé​ka​it.
– De hát mi olyan bor​zal​mas az ár​nyé​kok te​rem​té​sé​ben? – kér​dez​te T.
– Hogy​hogy mi? Hi​szen va​la​mi női re​gény ál​sá​gos hőse is​te​ni né​ző​pont​ból nem ke​vés​bé va​ló​sá​gos,
mint a met​ró uta​sai, akik ezt a re​gényt ol​vas​sák. Sőt a könyv​be​li sze​rep​lő ta​lán még va​ló​sá​go​sabb is
az át​lag​em​ber​nél. Hi​szen az em​ber olyan könyv, me​lyet Is​ten csak egy​szer ol​vas el. A re​gény hőse
meg annyi al​ka​lom​mal je​le​nik meg, ahány​szor ezt a re​gényt kü​lön​bö​ző em​be​rek ol​vas​sák... Leg​alább​is
ezt ál​lí​tot​ta a nagy​apám.
– És maga hitt neki?
– Ter​mé​sze​te​sen nem hit​tem – el​vég​re egész​sé​ges szov​jet gye​rek vol​tam. Meg​kér​dez​tem tőle: ha az
író va​ló​ban új lé​nye​ket te​remt, ak​kor hol és ho​gyan le​het meg​néz​ni őket?
– És mit vá​la​szolt?
– A nagy​apám tény​leg na​gyon félt, hogy író lesz be​lő​lem. Ezért úgy dön​tött, hogy tart egy be​mu​ta​tót.
Na​gyon ha​son​lí​tott va​la​mi va​rázs​lat​ra: a sze​mem lát​tá​ra ki​té​pett egy la​pot egy Shakes​peare-kö​tet​ből,
va​la​mi je​le​ket írt a mar​gó​ra, el​éget​te a la​pot, fel​ol​dot​ta a ha​mut egy po​hár víz​ben, és oda​ad​ta, hogy
igyam meg. Utá​na le​ül​te​tett egy szék​re, arc​cal a fal​nak, és meg​kért, hogy csuk​jam be a sze​mem.
Ari​el el​hall​ga​tott, mint​ha a sú​lyos em​lé​kek ma​guk​ba szív​ták vol​na.
– És mi tör​tént az​tán?
– Ha​ma​ro​san azt kezd​tem érez​ni, hogy mind​járt el​al​szom, de még éb​ren lát​tam egy fur​csa ál​mot.
Ham​let​té vál​toz​tam, és va​ló​sá​gos vol​tam. De nem tel​je​sen – nem úgy, ahogy a hús-vér em​ber va​ló​sá​-
gos. Na​gyon szo​kat​lan él​mény volt, ami​nek kö​szön​he​tő​en meg​ér​tet​tem, ho​gyan jön lét​re a nem​lét​ből az
iro​dal​mi hős, majd ho​gyan tá​vo​zik újra a nem​lét​be.
– Tör​tént ma​gá​val va​la​mi más, mint ami le van írva a da​rab​ban? – kér​dez​te T.
– Nem – fe​lel​te Ari​el. – De a töb​bi sze​rep​lő​höz fű​ző​dő ér​zé​se​im és gon​do​la​ta​im hi​he​tet​le​nül, le​ír​-
ha​tat​la​nul fi​no​mak vol​tak. Min​den egyes mon​da​tom​ban úgy vol​tam ben​ne, mint egy össze​tett és mély
sze​mé​lyi​ség. Csak​hogy ami​kor ki akar​tam lép​ni a sze​re​pem​ből, el​mém azon​nal a nem​lét​be zu​hant.
Ami​kor Guil​den​s​tern​nel vagy Laer​tesszel be​szél​tem, a bel​ső vi​lá​gom meg​je​lent mint hát​tér. De amint
el akar​tam tá​vo​lod​ni a cse​lek​mény​től, azon​nal egy űr​ben ta​lál​tam ma​gam, ahol egy​ál​ta​lán sem​mi sem
volt. Ami​kor pe​dig gon​do​la​ta​im kezd​ték kö​vet​ni a szö​veg​ben le​fek​te​tett ös​vé​nye​ket, azon​nal új​ból
ele​ven​né vál​tam. Érti? Ham​let va​ló​ban lé​te​zett az élet​nek és a sors​nak azon a ki​csiny​ke met​sze​tén,
ame​lyet Shakes​peare áb​rá​zolt. Iga​zá​ból élt. De nem úgy, mint én.
– És mi a kü​lönb​ség?
Ari​el el​gon​dol​ko​dott.
– Itt csak ha​son​la​to​kat le​het ke​res​ni... Kép​zel​je el a pa​pí​ron le​raj​zolt há​rom​di​men​zi​ós tár​gyat. Há​-
rom​di​men​zi​ós​nak tű​nik, de va​ló​já​ban csak két di​men​zi​ó​ja van... Ott meg csak egyet​len di​men​zió volt
– a je​lek egy​más​után​ja, amely, mint egy rá​ol​va​sás, egy pil​la​nat​ra meg​te​rem​tett, s azon​nal el is pusz​tí​-
tott... Elég fé​lel​me​tes. A nagy​pa​pám el​vé​gez​te​tett ve​lem még né​hány ha​son​ló kí​sér​le​tet, s pró​bál​ta
meg​mu​tat​ni ne​kem a de​mi​ur​gia avagy „al​ko​tás” min​den sö​tét bor​zal​mát.
– És mi lett min​den​nek a vége?
– Hogy mi? – ne​vet​te el ma​gát Ari​el. – Az, hogy vé​gül va​ló​ban el​dön​töt​tem, hogy író le​szek. Mert
meg​ér​tet​tem, mi​lyen el​ké​pesz​tő erők fö​lött ren​del​ke​zik az em​ber, ami​kor a fe​hér pa​pír​lap​pal bir​kó​zik.
– A nagy​pa​pá​ja meg​ta​ní​tot​ta a kab​ba​lis​ta mű​vé​sze​tek​re?
Ari​el ta​ga​dó​an ráz​ta a fe​jét.
– Va​la​mi ok​ból a fe​jé​be vet​te, hogy nem va​gyok al​kal​mas ta​nít​vány​nak. Az egyet​len, amit meg​ta​nul​-
tam – kap​cso​lat​ba lép​ni a szö​veg hő​sé​vel. De még erre sem ta​ní​tott kü​lö​nö​seb​ben. Egy​sze​rű​en csak
oko​san le​fény​ké​pez​tem az egyik la​pot, amit már el​lá​tott je​lek​kel, mi​előtt el​éget​te. Tud​ja, egy​sze​rű​en
óhé​ber be​tű​ket írt a mar​gó​ra a szö​veg köré – az óra​mu​ta​tó já​rá​sá​val el​len​té​te​sen. S mi​után meg​volt ez
a fény​ké​pem, már én ma​gam kezd​tem oda​ír​ni eze​ket a be​tű​ket, az​tán pon​to​san ugyan​úgy el​éget​tem a
la​pot, és meg​it​tam a víz​ben el​ke​vert ha​mut, s az​tán abba a fur​csa ré​vü​let​be es​tem. A nagy​pa​pám rés​-
nyi​re nyi​tot​ta előt​tem a cso​dák aj​ta​ját. Bár szé​le​sebb​re tár​ni nem tud​tam, ezt a kí​sér​le​tet gond nél​kül
meg​is​mé​tel​het​tem. Ele​in​te ide​gen iro​dal​mi hő​sö​ket fi​gyel​tem meg, az​tán a sa​ját te​remt​mé​nye​im​mel
kezd​tem be​szél​get​ni.
T. érez​te, ahogy hi​deg ve​rej​ték üt ki a hom​lo​kán.
– Vár​junk csak... Azt akar​ja mon​da​ni, hogy én is egy ilyen „te​remt​mény” va​gyok?
– Nem – fe​lel​te Ari​el –, ma​gá​nak van pro​to​tí​pu​sa. Tolsz​toj gróf, a nagy író és gon​dol​ko​dó, aki
Jasz​na​ja Pol​ja​ná​ban élt, és éle​te vé​gén el​in​dult Op​tyi​na-pusz​tá​ba. De egyéb​ként so​ha​sem ért oda.
 – Te​hát én Tolsz​toj gróf va​gyok?
– At​tól tar​tok, hogy nem tel​je​sen.
– Ak​kor hát ki va​gyok va​ló​já​ban?
– Va​ló​já​ban? – mo​so​lyo​dott el Ari​el. – Nem va​gyok biz​tos ben​ne, hogy ké​pes le​szek egy​ér​tel​mű
vá​laszt adni erre a kér​dés​re, de van egy... mond​juk úgy, hi​po​té​zi​sem.
– Hadd hall​jam! – mond​ta T.
– Ami​kor a nagy​apám le akart be​szél​ni róla, hogy író le​gyek, el​me​sél​te, mi tör​té​nik az írók​kal a ha​-
lá​luk után. Hogy hova tá​vo​zik a lel​kük.
– Mért, hova?
– Mint már mond​tam, a nagy​pa​pa úgy gon​dol​ta, nincs ször​nyű​sé​ge​sebb bűn, mint új lé​nye​ket te​rem​-
te​ni, me​lyek meg​je​le​né​sét nem az Is​ten kez​de​mé​nyez​te, ha​nem va​la​ki más. Mert a te​rem​tés min​den tö​-
ké​let​len ak​tu​sa szen​ve​dést okoz a Min​den​ha​tó​nak. Ezért az úgy​ne​ve​zett föl​di te​rem​tők bün​te​té​se ab​-
ban áll, hogy épp az ő lel​kük​nek kell az​tán azo​kat a hő​sö​ket ját​sza​ni​uk, aki​ket más de​mi​ur​go​szok fab​-
ri​kál​nak.
– Azt akar​ja mon​da​ni...
– Nem ál​lí​tom. De fenn​áll a le​he​tő​ség. Kép​zel​je csak el: élt va​la​mi​kor Orosz​or​szág​ban Tolsz​toj
gróf, a nagy író, aki az aka​ra​tá​val ár​nyak ha​tal​mas kó​ru​sát hoz​ta moz​gás​ba. Ta​lán azt hit​te, hogy ő
maga ta​lál​ta ki őket, de va​ló​já​ban ezek min​den​fé​le írók lel​kei vol​tak, ame​lyek, ami​kor részt vet​tek a
bo​ro​gyi​nói csa​tá​ban, vagy egy vo​nat ke​re​kei alá ve​tet​ték ma​gu​kat, a bű​ne​i​kért fi​zet​tek meg ép​pen –
Odüssze​u​szért, Ham​le​tért, Bo​va​ry​né​ért és Ju​li​en Sor​elért. És a ha​lá​la után maga Tolsz​toj gróf is ilyen
sze​re​pet kez​dett ját​sza​ni. Most ép​pen kék egyen​ru​hás lo​vas lett be​lő​le, aki Op​tyi​na-pusz​tá​ba igyek​-
szik. A vi​lá​got, ahol a gróf fegy​ver​rel a ke​zé​ben tö​rek​szik ho​má​lyos cél​ja felé, Ari​el Ed​mun​do​vics
Brah​man te​rem​ti, aki​re a ha​lá​la után ha​son​ló sors vár. Ezért nem le​het azt ál​lí​ta​ni, hogy va​ló​ban Ari​el
Ed​mun​do​vics Brah​man te​rem​tet​te T. gró​fot, jól​le​het ő a te​rem​tő​je. Lát​ja, nincs eb​ben sem​mi el​lent​-
mon​dás.
– Kö​rü​löt​tem min​den az ön mun​ká​ja? A ci​gány​bá​ró is, Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő is, az az őrült ka​to​na is
a temp​lom​nál?
– Va​ló​já​ban mind​ez egy ki​csit bo​nyo​lul​tabb, de az egy​sze​rű​ség ked​vé​ért te​kint​he​ti úgy, hogy igen –
mond​ta Ari​el. – Az em​be​rek és a tár​gyak az ön vi​lá​gá​ban csak arra az idő​re je​len​nek meg, amíg ön
lát​ja őket. És min​de​nért, amit lát, én fe​le​lek.
– És ho​gyan je​le​nik meg előt​tem?
– Meg​bol​do​gult nagy​pa​pám mód​sze​ré​vel. Fo​gok egy la​pot a kéz​irat​ból, le​írom a mar​gó​já​ra azo​kat
a zsi​dó be​tű​ket, az​tán el​ége​tem a la​pot, fel​ol​dom a ha​mut víz​ben, és meg​iszom. És egy kis idő​re, gróf,
va​ló​sá​go​sak le​szünk egy​más szá​má​ra...
Ari​el zse​bé​ben va​la​mi dal​la​mo​san csi​lin​gel​ni kez​dett.
– El​éget egy la​pot a kéz​irat​ból? – kér​de​zett vissza T. – Már meg​bo​csás​son, de mi​lyen kéz​irat​ból? A
bir​to​ká​ban van va​la​mi​lyen kéz​irat, amely má​gi​kus ha​tás​sal bír a sor​som​ra? Amely va​la​hogy en​gem ír
le?
– Leg​kö​ze​lebb – mond​ta Ari​el. – Bo​csás​son meg, most itt kell hogy hagy​jam. Eb​ben a sá​tor​ban tölt​-
he​ti az éj​sza​kát, reg​gel pe​dig... Olyan száz mé​ter​re in​nen lesz egy út. Ott ta​lál egy sze​ke​ret, ami​re fel​-
száll​hat. Itt van nem messze egy já​rá​si szék​hely.
– Kov​rov?
– Le​gyen Kov​rov. Az​tán, ha úgy tet​szik, majd át​ne​vezzük. Pi​hen​jen egy na​pot. Szó​ra​koz​zon egy ki​-
csit, aho​gyan tud. No és gon​dol​koz​zon mind​azon, amit hal​lott.
T. ész​re​vet​te, hogy Ari​el kö​nyö​kén át lát​ha​tó​vá vált a pad​ló​ra te​rí​tett sző​nyeg. Az​tán át​tet​sző​vé vált
a lába.
– Ta​lál​kozunk még?
Ari​el jó​in​du​la​tú​an el​mo​so​lyo​dott.
– Fel​tét​le​nül. Hi​szen a leg​fon​to​sab​bat még nem mond​tam el. Hol​nap vagy hol​nap​után. A Dv​or​jansz​-
ka​ja Szál​ló​ban – az az egyet​len tisz​tes​sé​ges hely a vá​ros​ban. Ott majd meg​ta​lá​lom.
 VIII
A sze​kér meg​állt a Dv​or​jansz​ka​ja Szál​ló fel​ira​tú, egy​eme​le​tes kő​ház előtt.
T. fi​ze​tett a ko​csis​nak, le​má​szott, le​ráz​ta a szé​nát kék ing​uj​já​ról, és nyúj​tó​zott egyet, meg​ro​pog​tat​va
a tag​ja​it.
– Nagy​sá​gos ez​re​des úr! – ki​ál​tot​ta a ka​pus a tor​nác​ról. – Mél​tóz​ta​tik a mél​tó​sá​god?
– Igen – fe​lel​te T., nem ve​sződ​ve an​nak ki​de​rí​té​sé​vel, hogy a ka​pus pon​to​san mire gon​dolt. – A leg​-
jobb szo​bát ké​rem.
– Azon​nal, nagy​sá​gos uram! A kor​mány​zói szo​bát ké​szít​jük elő!
– Még va​la​mi – mond​ta T. hal​kan és ki​csit rös​tel​ked​ve –, hoz​zál ne​kem egy kis vod​kát, ba​rá​tocs​-
kám!
– Hogy is ne hoz​nék, nagy​sá​gos uram! Egy perc, és ott is lesz!
Ne​gyed​óra múl​va kész volt a szo​bá​ja. Ami​kor T. be​lé​pett, az asz​ta​lon már ott állt a be​pá​rá​so​dott
but​el​la meg egy ezüst​tál​ca ha​rap​ni​va​ló​val.
T. a fo​lyo​só​ügye​le​tes​től meg​tud​ta: azért ne​vez​ték „kor​mány​zó​i​nak” a szo​bát, mert va​la​mi​kor ott
pró​bál​ta fel​köt​ni ma​gát a kor​mány​zó, ami​kor leg​fel​ső uta​sí​tás​ra Pé​ter​vár​ra uta​zott.
A szo​ba va​ló​ban fény​űző volt, leg​alább​is já​rá​si fo​gal​mak sze​rint, csak meg​le​he​tő​sen ko​mor: ha​tal​-
mas kan​dal​ló dí​szí​tet​te, amely job​ban il​lett vol​na egy né​met kas​tély​ba, mint egy vi​dé​ki szál​lo​dács​ká​-
ba, és a kan​dal​ló fö​lött Pál cár ha​tal​mas és va​ló​ban ré​gi​nek tűnő port​ré​ja füg​gött (vagy csak meg​füs​-
tö​lő​dött ott a tűz fö​lött).
A pi​sze orrú, szenv​te​len arcú ural​ko​dó a sa​ját hul​lá​já​ra em​lé​kez​te​tett, me​lyet be​ken​tek pi​ro​sí​tók​kal
és fe​hé​rí​tők​kel, és hi​deg, meg​ve​tő sze​mét mint​ha csu​kott szem​hé​jak​ra fes​tet​ték vol​na. Ha​lán​té​kát, ahol
a gyil​kos do​hány​sze​len​cé​je le​csa​pott, su​tán fed​te egy oda​igaz​ga​tott fürt a pa​ró​ká​ból – mint​ha a mű​-
vész fel​is​mer​te vol​na a sors ti​tok​za​tos je​le​it az ural​ko​dó ün​ne​pi öl​tö​zé​kén ke​resz​tül.
A szo​ba sar​ká​ban szo​kat​lan for​má​jú óra állt – egy tel​jes lo​va​gi vér​te​zet üve​ge​zett has​sal, amely
mö​gött fo​gas​ke​re​kek fo​rog​tak és va​la​mi​fé​le ten​ge​lyek leng​tek, mint​ha csak a meg​bíz​ha​tó és egyen​le​tes
emész​tést jel​ké​pez​nék. A nyi​tott si​sak​ban pe​dig arc he​lyett egy kis fe​hér szám​lap volt mu​ta​tók​kal.
T. töl​tött ma​gá​nak egy po​hár​ka vod​kát, meg​it​ta, evett hoz​zá ka​vi​áros pa​la​csin​tát, és le​ült a kan​dal​-
ló​rács mel​lett álló, hím​zett pá​vák​kal dí​szes fo​tel​ba.
„Ugyan mit ke​res itt ez a Pál? – gon​dol​ta, kör​be​néz​ve a szo​bá​ban. – De hogy mennyi​re ha​son​lít va​-
la​mi be​pi​ro​sí​tó​zott és al​ko​hol​ban tar​tó​sí​tott gye​rek​re a Kunst​ka​me​rá​ból... Ér​zem, hogy ma le​iszom
ma​gam, de úgy, mint még soha. Ami kü​lön​ben nem ne​héz, mert fo​gal​mam sincs, hogy mi​kor it​tam le
ma​gam utol​já​ra.”
T. töl​tött még vod​kát ma​gá​nak.
„Va​ló​ban az len​ne az egész vi​lág, amit Ari​el mond? Itt van ez a do​hány​zó​asz​tal. Itt a but​el​la, mely​-
ben vissza​tük​rö​ző​dik az ab​lak. Itt a met​szett po​hár, amely egy ré​szeg priz​má​ra ha​son​lít. Tu​laj​don​kép​-
pen hon​nan ke​rült ide ez a po​hár? Meg​je​le​nik, mert Ari​el le​ír​ja. De ak​kor ki az, aki lát​ja? Ki va​gyok
én ma​gam? Tán ugyan​ilyen po​hár, csak épp az a faj​ta, ame​lyik tud be​szél​ni?”
Ko​pog​tak az aj​tón.
– Nagy​sá​gos úr – hang​zott a fo​lyo​só​ról –, nem kí​ván​ja-e, hogy pa​pírt és tol​lat ad​junk be?
– Nem – fe​lel​te T. – Hogy ju​tott az eszed​be?
 – És mit mél​tóz​ta​tik pa​ran​csol​ni? – kér​dez​te a hang kí​nos szü​net után.
– Hozz még pa​la​csin​tát! Meg egy​ál​ta​lán, ebé​det ké​rek.
– Pa​ran​csá​ra.
„Tes​sék – gon​dol​ta T., fel​emel​ve az uj​ját, és meg​fe​nye​get​ve a fes​tett ural​ko​dót. – Pon​to​san! Pa​pírt
és tin​tát! Nem vé​let​len mond​ta ezt ez a sel​ma. Le​het, hogy azt hi​szi, én va​gyok az az író, aki​ről Ari​el
be​szélt? Per​sze, alig​ha. In​kább csak egy​sze​rű​en fel​aján​lot​ta a ci​vi​li​zá​ció ál​dá​sa​it. Hi​szen Knopf a vo​-
nat​ban egy szót sem szólt az iro​da​lom​ról, már​pe​dig ő min​den rész​let​re ki​ter​je​dő​en tá​jé​ko​zott ró​lam.
Mel​les​leg el kéne be​szél​get​ni va​la​hogy ez​zel a Knopf​fal, ki​kér​dez​ni. Igaz, nem egy​sze​rű – hisz min​-
den al​ka​lom​mal lőni kezd rám a re​vol​ve​ré​vel...”
Az át​lát​szó hasú lo​va​gó​ra ket​tőt ütött.
„Meg kell hagy​ni, hogy a vi​lág, amit ez a kab​ba​lis​ta dé​mon ta​lál ki, iga​zán meg​győ​ző​en fest. Per​-
sze, ebéd után majd sé​tá​lok egyet ben​ne, meg​né​zem, nincs-e vége száz lé​pés​re az út​tól. Ér​de​kes lesz.
Elő​ször iszunk és eszünk, az​tán min​dent gon​do​san meg​vizs​gá​lunk...”
Azon​nal neki is lá​tott e terv első ré​szé​nek ki​vi​te​le​zé​sé​hez. S nem sok​kal ké​sőbb T. már ment is le​-
fe​lé a szál​ló tor​ná​cá​ról.
– Na jól van – dör​mög​te, ököl​be szo​rít​va a ke​zét és har​ci​a​san ka​cag​va mel​lé –, meg​vizs​gál​juk en​-
nek a lá​to​más​nak a szi​lárd​sá​gát. Mind​járt...
A já​ró​ke​lők fél​ve pil​lant​gat​tak a ka​pa​tos zsan​dár​ez​re​des​re. Az ez​re​des, meg kell hogy mond​juk,
adott ala​pot erre.
Át​ment az úton, s oda​lé​pett egy hi​val​ko​dó​an öl​tö​zött, ke​mény​ka​la​pos úr​hoz, aki az ét​te​rem be​já​ra​-
tá​nál állt, és sé​ta​bot​ját a hóna alá szo​rít​va, az er​szé​nyé​ben lévő bank​je​gye​ket szá​mol​ta.
– Jó na​pot, ked​ves uram – mond​ta T., és ör​dö​gi mo​sollyal el​len​zős sap​ká​já​hoz emel​te a ke​zét. – Ki​-
hez van sze​ren​csém?
– Rasz​pl​ju​jev első osz​tá​lyú ke​res​ke​dő, szol​gá​lat​já​ra – fe​lel​te ri​ad​tan a ke​mény​ka​la​pos úr.
– No​csak – mond​ta T. – Első osz​tá​lyú ke​res​ke​dő. Az​tán ki​né​zet​re olyan, mint​ha Pá​rizs​ba in​dul​na a
vi​lág​ki​ál​lí​tás​ra. Mi​ért?
A ke​mény​ka​la​pos úr ud​va​ri​as eu​ró​pai ér​tet​len​sé​get pró​bált ki​fe​jez​ni az ar​cá​val, de nem na​gyon si​-
ke​rült – a bo​rot​vált ké​pén tük​rö​ző​dő ér​zés job​ban ha​son​lí​tott a fé​le​lem​re, s amel​lett az is azon​nal vi​-
lá​gos​sá vált, hogy en​nek az arc​nak a fé​le​lem az el​sőd​le​ges sa​já​tos​sá​ga, amely most eb​ben a vá​rat​lan
hely​zet​ben át​tört a mi​mi​kai ál​cá​zás min​den ré​te​gén.
– Mi​ért ne – mond​ta –, a prog​resszió, nagy​sá​gos uram, a mi is​ten háta mö​göt​ti vá​ro​sunk​ba is elér.
Mi​ért is ne öl​töz​het​nénk így...
– És tu​dod-e, Rasz​pl​ju​jev ke​res​ke​dő – mond​ta T., meg​fe​nye​get​ve ök​lé​vel a bo​rot​vált ura​sá​got –,
hogy iga​zá​ból nem ke​res​ke​dő vagy te, ha​nem egy sen​ki. És nem is egy​sze​rű​en egy sen​ki, ha​nem ab​szo​-
lú​te sem​mi sem. És bár ma​gad​ra húz​tad eze​ket az an​gol hol​mi​kat, ba​rá​tocs​kám, nem va​ló​sá​gos a lé​te​-
zé​sed. Más szó​val csak ad​dig lé​te​zel, amíg be​szél​ge​tek ve​led... Fel tu​dod ezt fog​ni?
Az első osz​tá​lyú ke​res​ke​dő el​pi​rult és el​mo​so​lyo​dott.
– Már​mint hogy mi​lyen ér​te​lem​ben nem va​ló​sá​gos a lé​te​zé​sem, ha sza​bad kér​dez​nem? Ön sze​rint
ak​kor mi vol​nék: hol​mi pusz​ta űr?
– Még csak nem is űr vagy – fe​lel​te T. – Egy​sze​rű​en el se tu​dom ne​ked sza​vak​kal ma​gya​ráz​ni, hogy
mi​cso​da egy nul​la vagy. Mert ha ab​ba​ha​gyom ezt a be​szél​ge​tést ve​led, te fé​reg​fi​ó​ka, és va​la​mi más​sal
kez​dek fog​lal​koz​ni, vissza​von​ha​tat​la​nul el​tűnsz a ke​mény​ka​la​pod​dal és a sé​ta​pál​cád​dal együtt az
egész hát​ra​lé​vő örök​ké​va​ló​ság​ra. Nem hi​szed?
 A ku​pec arca egé​szen el​vö​rö​sö​dött.
– Pró​bál​ja csak ki – mond​ta. – Nincs sem​mi el​len​ve​té​sem, ha most azon​nal be mél​tóz​ta​tik vál​ta​ni a
fe​nye​ge​té​sét.
Az ét​te​rem tor​ná​cán már va​la​mi raz​no​csi​nyec-for​ma,[11] hosszú hajú em​be​rek to​long​tak, oda​bent​ről
jöt​tek ki, és olyas​fé​le sza​vak ju​tot​tak el T.-hez, mint a „zsan​dá​rok” meg a „hó​hé​rok”, s bár óva​to​san
sut​tog​tak, még​is​csak ha​tá​ro​zott in​du​lat volt a hang​juk​ban.
– Eh – le​gyin​tett T. –, eridj a po​kol​ba, ba​rá​tocs​kám. A soha vi​szont nem lá​tás​ra.
El​for​dul​va Rasz​pl​ju​jev​től, át​ló​san át​ment az ut​cán, és hir​te​len meg​érez​te ma​gán va​la​ki​nek a fi​gyel​-
mes te​kin​te​tét. Meg​for​dult.
Az utca má​sik ol​da​lán egy idős, bús képű zsi​dó bal​la​gott hosszú kaf​tán​ban. Az or​rán nagy, sző​rös
bi​bir​csók. T. még egy​szer át​ment az ut​cán, és a zsi​dó mel​lé sze​gő​dött. Kis idő múl​va a zsi​dó meg​kér​-
dez​te tőle:
– Maga kö​vet en​gem, tiszt úr?
– Csak úgy maga mel​lett me​gyek – fe​lel​te T.
– Az​tán mi​nek? – kér​dez​te a zsi​dó.
T. el​ne​vet​te ma​gát. A zsi​dó meg erre va​la​mi​ért meg​sér​tő​dött.
– Mit ne​vet? – kér​dez​te.
– Azt, hogy maga ne​vet​sé​ges. És ne​vet​sé​ges kér​dé​se​ket tesz fel.
– Már mi​ért vol​ná​nak ne​vet​sé​ge​sek?
– Azért me​gyek maga mel​lett, hogy le​gyen al​kal​ma ki​csit él​vez​ni ezt a na​pot. Le​ve​gőz​ni, gyö​nyör​-
köd​ni a nap​fény és az ár​nyé​kok já​té​ká​ban.
– Azt akar​ja mon​da​ni, hogy amint bé​kén hagy, azon​nal meg​ful​la​dok és meg​va​ku​lok?
– Két​ség​te​le​nül – mond​ta T. – Azon​nal meg​ful​lad, meg​va​kul, meg​sü​ke​tül, el​ve​szí​ti a szag​lá​sát és a
ta​pin​tó​ér​zé​két, és el​tű​nik min​den bús gon​do​la​ta.
– Azt meg hon​nan tud​ja, hogy bú​sak?
– Olyan az arca – fe​lel​te T. – Meg kü​lön​ben is, ha mon​dok va​la​mit, azt nem csak úgy ma​gam​tól
mon​dom.
– Maga, gon​do​lom, nem sze​re​ti a zsi​dó​kat, ugye? – kér​dez​te a zsi​dó.
– Ugyan már, tisz​telt uram – fe​lel​te T. – Ra​gyo​gó vé​le​ménnyel va​gyok a zsi​dók​ról. De per​sze a te​-
rem​tőnk...
– Hogy mi? – kér​dez​te fe​szül​ten a zsi​dó. – Mi van a te​rem​tő​vel?
– Hát vele kap​cso​lat​ban már nem va​gyok annyi​ra biz​tos ben​ne – mond​ta T. hal​kan. – Az a gya​núm,
hogy ő nem ked​ve​li a zsi​dó​kat.
– Hon​nan tud​ja azt maga a te​rem​tő​ről?
– Volt dol​gom vele pár​szor. Ti​tok​ban meg​súg​ha​tom, ször​nyen bosszant​ja, hogy zsi​dó ne​vet ad​tak
neki. Gyak​ran zsi​dó​nak hit​ték emi​att, és sok os​to​ba prob​lé​ma fa​kadt eb​ből. Ezért az​tán most bosszút
áll – per​sze, nem na​gyon ko​mo​lyan, de még​is. Hisz az a bi​bir​csók nem csak úgy vé​let​le​nül van a
maga or​rán – biz​tos hosszú éj​sza​ká​kon át gon​dol​ko​dott már ezen, nem igaz?
– Ta​lál​ko​zott a te​rem​tő​vel? – kér​dez​te a zsi​dó, fel​von​va a szem​öl​dö​két. – Azt akar​ja ne​kem mon​da​-
ni, hogy a te​rem​tő fog​ja ma​gát, és el​be​szél​get egy zsan​dár​ez​re​des​sel?
– Sőt mi több – fe​lel​te T. –, maga ki​zá​ró​lag csak az​zal a cél​lal lé​te​zik, hogy en​nek a zsan​dár​ez​re​-
des​nek le​gyen ki​vel el​be​szél​get​nie.
– Ezt a te​rem​tő mond​ta ma​gá​nak?
 T. ener​gi​ku​san bó​lin​tott.
– És mi​től olyan biz​tos ben​ne, hogy az a te​rem​tő volt? – kér​dez​te a zsi​dó. – Ala​po​san szem​ügy​re
vet​te?
– Elég ala​po​san. Ugyan​olyan kö​zel volt hoz​zám, mint most maga.
– Tud​ja – mond​ta a zsi​dó –, ezek után sze​ret​nék olyan tá​vol len​ni ma​gá​tól, mint ide Ber​gyi​csev.
Nem tud​na bé​kén hagy​ni?
– Mi​ért ne? Egy​sze​rű az – mond​ta T. – Csak ak​kor maga el​tű​nik, mint a kám​for. Azon​nal és örök​re.
– Jól van, ak​kor az lesz a sor​som – mond​ta a zsi​dó –, maga csak ne szo​mor​kod​jon mi​at​ta.
Ud​va​ri​a​san meg​emel​te a sap​ká​ját, az​tán meg​gyor​sí​tot​ta lép​te​it, s vissza sem for​dul​va, el​tűnt egy ka​-
pu​alj​ban.
T. né​hány má​sod​per​cig né​zett utá​na. Az​tán meg​tán​to​ro​dott, és azt gon​dol​ta:
„Ál​lan​dó​an csak bú​csúz​ni kell az em​be​rek​től és a tár​gyak​tól, ahogy Pá​rizs​ban mond​ják. De kel​lett
ne​kem így be​rúg​ni... Per​sze, még ki kell de​rí​te​ni, hogy ki itt a ré​szeg. Ezek az em​be​rek itt kör​ben – ők
ta​lán jó​za​nok? Na igen, nem árad be​lő​lük vod​ka​szag. Nem tán​to​rog​nak – csak ki-ki megy a maga dol​-
gá​ra. De ez ta​lán jó​zan​ság? Le​het-e jó​zan​nak tar​ta​ni a táv​író​osz​lo​po​kat? És ezek​nek a min​den​fé​le első
osz​tá​lyú ku​pe​cok​nak épp annyi ér​tel​mük van, mint a táv​író​osz​lo​pok​nak vagy a fel​hők​nek az égen. Sőt
még ke​ve​sebb, mert a fel​hő​ket néz​ni sok​kal ér​de​ke​sebb, mint azo​kat a mam​la​szo​kat bá​mul​ni, aki​ket
Ari​el küld az utam​ba.”
T. kö​rül​né​zett. Egy ala​csony, sár​ga ház mel​lett, ame​lyen „Kur​pa​tov és Tsa. Ga​bo​na​fel​vá​sár​lás” fel​-
ira​tú fél​kör ala​kú táb​la volt, egy friss szé​ná​val meg​ra​kott sze​kér állt – pon​to​san ugyan​olyan, mint az,
ami Kov​rov​ba hoz​ta őt (Ari​el, úgy lát​szik, nem akart fö​lös​le​ge​sen új lé​te​ző​ket te​rem​te​ni). Em​ber nem
volt mel​let​te. Kis gon​dol​ko​dás után T. oda​ment a sze​kér​hez, ha​nyatt fe​küdt a szé​ná​ba, és bá​mult fel​fe​-
lé.
Az eget a vá​ros fö​lött szür​ke le​pel fed​te, me​lyen csak itt-ott ütött át a kék​ség. S azok​ban néha meg​-
je​lent a nap. Egy kis erő​fe​szí​tés​sel más​fé​le​kép​pen is le​he​tett lát​ni a vi​lá​got – rit​ka kék fel​hők​kel a
szür​ke égen. Az egyik ilyen fel​hő​ben va​kí​tó arany​fény lu​bic​kolt; néha ki​sza​kadt on​nan a sár​ga fény
egy-egy su​ga​ra, és a vá​ros​ra esett. Az​tán ez a su​gár és ez a ra​gyo​gás át​ment egy má​sik kék fel​hő​re.
„Ezek​ben a kék fel​hők​ben la​kik az Is​ten – gon​dol​ta T., egy rozs​ka​lászt rág​csál​va. – Mi pe​dig nézzük
a pok​lunk​ból ezt az égi cso​dát, és szo​mor​ko​dunk, mert el​ér​he​tet​len... És soha nem ér​tünk sem​mit, mert
még ezek a kék fel​hők a szür​ke égen, me​lye​ket olyan tisz​tán lá​tunk, va​ló​já​ban még ezek sem fel​hők,
ha​nem min​den épp for​dít​va van...”
A sze​kér elé fo​gott ló nyug​ta​la​nul fel​nye​rí​tett, és né​hány​szor meg​csap​ta a far​ká​val csil​lo​gó, fakó fa​-
rát, el​hes​sent​ve a le​gye​ket. A rozs​ka​lász​nak fur​csa íze volt – T. ki​vet​te a szá​já​ból, és meg​lát​ta a ma​-
gok közt a var​jú​kö​röm lila szar​vacs​ká​it.
„Ari​el azt mond​ta, a kö​vet​ke​ző ta​lál​ko​zá​sun​kon meg​tu​dom a vég​le​ges igaz​sá​got. De ne​kem úgy tű​-
nik, hogy már most is tu​dom. Úgy lát​szik, min​den, ami ve​lem tör​té​nik, bün​te​tés va​la​mi​lyen bű​nért.
Épp ezért ve​szí​tet​tem el az em​lé​ke​ze​te​met. Meg​fosz​tot​tak tőle, és egy kab​ba​lisz​ti​kus dé​mon ural​ma
alá ke​rül​tem, aki most az őrü​let sú​lyos hul​lá​ma​it bo​csát​ja rám. Ez a bün​te​tés... De eb​ben rej​lik a re​-
mény is. Mert hi​szen ak​kor mind​az, ami ve​lem tör​té​nik, egy​sze​rű​en csak meg​tisz​tu​lás, mely​re szük​sé​-
ge van a lé​lek​nek, mi​előtt fel​száll ebbe a kék​lő-arany​ló tisz​ta​ság​ba... És mi​lyen sok bi​zo​nyí​ték van el​-
szór​va kö​rös​kö​rül – hi​szen már maga az is, hogy itt ülök most ezen a sze​ké​ren, és lá​tom a csil​lo​gó
kék​ség​nek azo​kat a folt​ja​it, már bi​zony​ság arra, hogy be​bo​csát​ta​tom oda... Kü​lön​ben ez túl​sá​go​san
szív​te​len, túl ke​gyet​len vol​na, és az nem le​het​sé​ges so​ha​sem, azt tud​ja a lé​lek... Igen.”
 – Pi​hen az ura​ság?
T. oda​for​dult a hang​ra.
Egy húsz év kö​rü​li, ta​ka​ros pa​raszt​lány állt a sze​kér​nél, szin​te még gye​rek, sző​ke haj bog​lyá​já​val a
ken​dő alatt, és meg​ha​tó​an vé​kony​ka nyak​kal a pi​ros sza​ra​fán ki​vá​gá​sa fö​lött.
– Pi​he​nek, ara​nyos​kám – fe​lel​te T.
– De ne​kem in​dul​nom kéne, nagy​sá​gos uram.
– Ide hall​gass – mond​ta a maga szá​má​ra is vá​rat​la​nul T. –, nem tu​dod-e vé​let​len, hol van Op​tyi​na-
pusz​ta?
– Hogy​ne tud​nám. Tu​dom én. Útba esik.
Egy pil​la​nat alatt ki​szállt a má​mor T. fe​jé​ből.
– El​vin​nél? Meg​há​lá​lom...
– Na még az kéne, hogy meg​há​lál​ja – ne​vet​te el ma​gát a lány. – Egész Op​tyi​na-pusz​tá​ig nem vi​szem
el, de a kö​zel​ben ki tu​dom ten​ni.
– Na, ak​kor in​du​lás! – fe​lel​te T. – Majd meg​ál​la​po​dunk.
A sze​kér el​in​dult. T. sze​ret​te vol​na meg​kér​dez​ni a lány​tól, hogy tu​laj​don​kép​pen mi az az Op​tyi​na-
pusz​ta, de kis gon​dol​ko​dás után meg​gon​dol​ta ma​gát: úgy fes​te​ne, mint az egy​sze​ri em​ber a me​sé​ből,
aki uta​zik va​la​ho​va, de nem tud​ja, hol az az oda.
„Majd ha oda​érek, ki​de​rül. De azért kü​lö​nös, hogy mi​lyen könnyen si​ke​rült, mint a me​sé​ben...
Per​sze, ki mond​ta, hogy az élet​nek bo​nyo​lult​nak kell len​nie?”
Az ég most egy​más​ba át​fo​lyó ház​te​tők ke​re​té​ben rin​ga​tó​zott. Néha sap​kás, sza​kál​las ar​cok je​len​tek
meg ezen a ke​re​ten, fél​ve pil​lant​gat​tak T.-re, és igye​kez​tek ki​ke​rül​ni a lá​tó​kö​ré​ből. T. ügyet sem ve​tett
rá​juk – a kék​lő-arany​ló égi fod​ro​zó​dást fi​gyel​te (még egy kis erő​fe​szí​tést téve úgy le​he​tett lát​ni, mint
ami nem fent, ha​nem egye​ne​sen előt​te van), és maga sem vet​te ész​re, ami​kor el​aludt. S ami​kor fel​éb​-
redt, a ház​te​tők he​lyett már fák al​kot​ták a ke​re​tet.
El​telt vagy egy óra. A nap​pa​li hő​ség meg​eny​hült; hű​vö​sebb és tisz​tább lett a le​ve​gő, és az út po​rá​-
nak meg a me​zei fü​vek​nek a sza​gai ke​ve​red​tek ben​ne, és még va​la​mi​lyen kü​lön​le​ges, me​leg és kel​le​-
me​sen iz​ga​tó szag. T. meg​ér​tet​te, hogy ez a fi​a​tal női test il​la​tá​val össze​ke​ve​re​dett szé​na​szag.
– Föl​éb​redt, nagy​sá​gos úr? – kér​dez​te a lány.
T. fel​kö​nyö​költ és kö​rül​né​zett.
Bú​za​táb​la mel​lett ha​ladt az út, s a má​sik ol​dal​ról kö​ze​li erdő zöl​dellt.
– No, arra van Op​tyi​na-pusz​ta – mond​ta a lány, és az erdő felé in​tett. – Gya​log olyan két versz​ta az
er​dőn át. Ma​gam még nem jár​tam ott, de így mond​ják.
– És nem tudsz kö​ze​lebb vin​ni?
A lány meg​ráz​ta a fe​jét. Na​gyon ha​tá​ro​zott volt a moz​du​la​ta; T.-nek úgy tűnt, hogy ki​csit el is sá​padt
köz​ben.
– És mi​ért nem vi​szel oda? – kér​dez​te.
– Hát fé​lek – fe​lel​te a lány, és ke​resz​tet ve​tett.
T. né​hány má​sod​per​cig az erdő zöld mé​lyé​be bá​mult, az​tán meg​for​dult, és a bú​za​táb​lát kezd​te né​ze​-
get​ni.
Fe​ke​te ron​gyok​ba öl​töz​te​tett ma​dár​ijesz​tő állt ki a bú​zá​ból, szá​raz, erőt​len bot​ke​zét szét​tár​ta, hogy
át​ölel​je az örök​ké​va​ló​sá​got – déjà vu, gon​dol​ta T., hi​szen ezt már nem olyan ré​gen is lát​ta, a vo​nat​ból.
A lány​ra for​dí​tot​ta te​kin​te​tét.
– Hogy hív​nak?
 – Ak​sziny​já​nak – fe​lel​te a lány. – És ma​gát?
Va​la​mi​től T. hir​te​len le​küzd​he​tet​len vá​gyat ér​zett, hogy an​nak az író​nak adja ki ma​gát, aki​ről Ari​el
be​szélt.
– Tolsz​toj​nak – mond​ta. – Lev Tolsz​toj​nak.
A lány a te​nye​ré​be kac​can​tott.
– Na per​sze – mond​ta szé​gyen​lő​sen. – Mi​fé​le Tolsz​toj maga? Hisz nem is kö​vér![12] Olyan so​vány​-
for​ma in​kább. Meg hogy Lev! Azt is jól ki​ta​lál​ta. A Lev orosz​lán, az orosz​lán​nak meg sö​ré​nye van.
T. be​le​né​zett a lány zöld sze​mé​be, és hir​te​len úgy érez​te, hogy va​la​mi szé​gyen​te​len és tö​ké​le​tes köl​-
csö​nös meg​ér​tés köti össze ez​zel a vi​dám, fi​a​tal te​remt​ménnyel. Ak​sziny​ja el​mo​so​lyo​dott – és annyi
szép​ség, böl​cses​ség és le​győz​he​tet​len erő volt eb​ben a mo​soly​ban, hogy T.-nek úgy tűnt, mint​ha Ta​ra​-
ka​no​va her​ceg​nő ha​jó​já​nak va​la​me​lyik an​tik szob​ra je​lent vol​na meg előt​te, meg​ele​ve​ned​ve.
– Azt mon​dod, sö​rény? – kér​dez​te re​kedt han​gon. – Sö​ré​nyem ép​pen​ség​gel van...
– Ha​zu​dik, tiszt úr – ka​ca​gott Ak​sziny​ja.
– Nem, nem ha​zu​dok. No, hajt​sál csak be oda, abba a li​get​be, ni! Meg​mu​ta​tom...

***
Hom​lo​ká​val a nyír​fá​nak dől​ve, T. erő​sen zi​hált, s pró​bál​ta le​ráz​ni ma​gá​ról a má​mor utol​só ma​rad​-
vá​nya​it. De nem si​ke​rült – ré​szeg​sé​ge ép​pen hogy egy​re sú​lyo​sabb és ál​lan​dóbb lett. Lel​két fo​ko​za​to​-
san be​töl​töt​te a meg​bá​nás ami​att, ami egy perc​cel ez​előtt tör​tént.
– Va​ló​ban orosz​lán – mond​ta ne​ve​tős han​gon a sze​ké​ren fek​vő Ak​sziny​ja. – Olyan szök​dé​cse​lős...
„Hogy is van ez? – gon​dol​ta T. – Va​jon mi​ért így van el​ren​dez​ve a lé​lek? Ho​gyan le​het​sé​ges, hogy
szem​pil​lan​tás alatt meg​tesszük az utat az an​gyal​tól, mely azt vár​ja, mi​kor nyí​lik meg a menny​or​szág
ka​pu​ja, a fes​lett dé​mo​nig, mely egyet​len do​log​tól fél – hogy nem issza ki fe​né​kig a hit​vány gyö​nyö​rök
kely​hét, s akár csak egy csepp​jei is el​mu​laszt​ja... És ami a leg​fé​lel​me​te​sebb, a leg​meg​döb​ben​tőbb,
hogy nincs sem​mi​lyen var​rat, sem​mi​lyen ész​lel​he​tő ha​tár a két ál​la​pot kö​zött, és olyan könnye​dén, hét​-
köz​na​pi​an me​gyünk át egyik​ből a má​sik​ba, ahogy a nap​pa​li​ból az ét​ke​ző​be.”
Alig​ha​nem jobb, ha el​hi​szi az em​ber a meg​bol​do​gult her​ceg​nő őrült lo​cso​gá​sát.
– És mi​lyen kar​mok van​nak a lá​bán! – sut​tog​ta Ak​sziny​ja. – Iga​zi orosz​lán...
– Rend​be szed​het​néd ma​gad – ve​tet​te oda T. szá​ra​zon.
– Tán nem tet​szek? – kér​dez​te Ak​sziny​ja sér​tet​ten. – Az előbb még tet​szet​tem...
T. már mon​da​ni akart neki va​la​mit, hogy ki​jó​za​nít​sa, de ahogy rá​né​zett, el​ha​rap​ta a szót. A fi​a​tal​ság
és szép​ség mennyei vér​te​ze​té​ben Ak​sziny​ja ősi is​ten​nő​nek tűnt, az Olüm​posz la​kó​já​nak, aki le​eresz​ke​-
dett a föld​re, hogy el​csá​bít​sa az em​be​rek fi​a​it, és ha​lált hoz​zon rá​juk... Kö​röt​te alig lát​ha​tó szi​vár​-
vány​szí​nű köd resz​ke​tett, mely mint​ha csak alá​húz​ta vol​na föl​dön​tú​li ter​mé​sze​tét.
Kü​lön​ben ugyan​ilyen alig lát​ha​tó gló​ria vet​te kö​rül a sze​ke​ret, sőt még a far​ká​val csap​ko​dó lo​vat is
– a ned​ves er​dei le​ve​gő, úgy lát​szik, ilyen fur​csán tör​te meg a fer​de nap​su​ga​ra​kat.
Ak​sziny​ja ra​va​szul el​mo​so​lyo​dott, és T. ré​mül​ten meg​ér​tet​te, hogy megint kí​ván​ja, és egy perc múl​-
va, ami​kor ez az ér​zés új​ból el​áraszt​ja, már kép​te​len​ség lesz el​len​áll​ni neki.
„Nem, kép​te​len va​gyok ural​kod​ni ezen – gon​dol​ta. – Hogy is van a Szent​írás​ban? Mert jobb né​ked,
hogy egy vesszen el a te tag​ja​id kö​zül, sem​hogy egész tes​ted a gye​hen​ná​ra vet​tes​sék...[13] Úgy van.”
El​sza​kít​va ned​ves hom​lo​kát a nyír​fá​tól, T. meg​tán​to​ro​dott, a sze​kér​hez ment, és anél​kül, hogy Ak​-
sziny​já​ra né​zett vol​na, meg​kér​dez​te:
– Fi​gyelj csak, lát​tam ott ná​lad egy fej​szét. Hol van?
 – Ott, ni – fe​lel​te Ak​sziny​ja, a szé​ná​ból ki​ál​ló fej​sze​nyél felé bic​cen​tett, és el​sá​padt. – Mi​nek az
ne​ked? Tán va​la​mit a fe​jed​be vet​tél?
T. nem vá​la​szolt, csak fog​ta a fej​szét.
Ak​sziny​ja fel​ki​ál​tott, le​ug​rott a sze​kér​ről, és be​sza​ladt az er​dő​be. Szé​pen, könnye​dén fu​tott, mint​ha
csak úsz​na – de köz​ben na​gyon gyor​san ha​ladt. Ha​ma​ro​san már lát​ni sem le​he​tett a fa​tör​zsek kö​zött.
„Mi​lyen szép – gon​dol​ta T. –, meg für​ge is, ha akar​nám, se tud​nám utol​ér​ni. Csak per​sze mind​járt
vissza​jön, tu​dom. Ér​zem az egész ben​sőm​mel, a bű​nöm​mel... És min​den újra kez​dő​dik... Ak​kor hát mi
le​gyen? Le kell csap​ni, és nem ké​tel​ked​ni...”
Mu​ta​tó​uj​ját a sze​kér szür​ke ol​da​lá​hoz nyom​ta, fel​emel​te a fej​szét, cél​zott, és hir​te​len olyan tör​tént,
amit el​kép​zel​ni sem le​het.
A ló, mely az előbb még a fü​vet tép​ked​te, fel​emel​te po​fá​ját, rá​né​zett bí​bor​szí​nű va​rázs​ló​sze​mé​vel,
és tisz​tán azt mond​ta:
– Le​vág​ni nem az uj​ja​dat kell, nagy​sá​gos úr.
T. meg​le​pe​té​sé​ben el​ej​tet​te a fej​szét.
– Mi? – kér​dez​te. – Hogy te... Mit mon​dott?
– Hát csak azt, nagy​sá​gos úr. Az uj​já​nak eh​hez sem​mi köze – is​mé​tel​te a ló hal​kan, mint​ha csak fél​-
ne, hogy va​la​ki más is meg​hall​ja. – Nem az uj​ja​dat kell le​vág​ni, ha​nem kis ve​ret​tel meg​tisz​tul​ni. A
bü​dös ja​cut​kát kell le​csap​ni. Ak​kor tény​leg meg​pi​hensz a bűn​től.
A ló, mi​után ezt el​mond​ta, el​for​dí​tot​ta a po​fá​ját, és to​vább tép​des​te a fü​vet.
– Na, is​mé​teld csak meg! – mond​ta T. – Is​mé​teld meg, amit mond​tál!
De a ló csak tép​des​te to​vább a fü​vet, rá se he​de​rí​tett T.-re, aki már úgy kezd​te érez​ni, hogy csak
hal​lu​ci​nált. E gya​nú​ja ha​ma​ro​san meg​győ​ző​dés​sé vál​to​zott – és már nem is ér​tet​te, ho​gyan gon​dol​kod​-
ha​tott el ko​mo​lyan azon, hogy va​jon be​szélt-e vele a ló vagy sem.
„Őrü​let – gon​dol​ta. – Nem sza​bad ilyen so​kat inni. Le​het, hogy a szál​lo​dá​ban be​le​ke​ver​tek va​la​mi
mocs​kot a vod​ká​ba? Kü​lön​ben nem olyan ré​gen még le​het​sé​ges​nek tar​tot​tam, hogy va​ló​já​ban ha​lott
va​gyok, és mind​az, ami tör​té​nik, a lé​lek túl​vi​lá​gi pró​ba​té​te​le... De hogy ug​rán​doz​nak a gon​do​la​ta​im!
No, mi​előbb Ari​el​hez kell men​ni. Ott majd min​dent tisz​tázunk...”
T. az erdő felé for​dult.
– Ak​sziny​ja! – ki​ál​tot​ta. – A szál​lo​dá​ba kell men​nem! Gye​re elő!
– Nem me​gyek, nagy​sá​gos úr! – ki​ál​tott vissza Ak​sziny​ja. – Leüt a fej​szé​vel.
– Ugyan már, nem bán​ta​lak! Be​csü​let​sza​vam​ra!
– Ak​kor mi​nek kap​ta fel a fej​szét?
T. össze​von​ta a szem​öl​dö​két: os​to​ba egy hely​zet.
– Az uj​ja​mat akar​tam le​vág​ni – ki​ál​tot​ta. – Az uj​ja​mat, nem té​ged!
– Az​tán az uj​ját mi​nek?
– Hogy meg​óv​jam ma​gam a go​nosz​tól!
Ak​sziny​ja hall​ga​tott egy kis ide​ig – nyil​ván el​gon​dol​ko​zott.
– Az​tán mér? Mit csi​nálsz te az uj​jad​dal? – ki​ál​tot​ta vé​gül.
T. érez​te, hogy szé​gyen vö​rös pír​ja önti el az ar​cát.
– Úgy gon​dol​kodsz, mint egy ló! – ki​ál​tot​ta. – Os​to​ba!
– Hát az​tán! – ki​ál​tott vissza Ak​sziny​ja. – Nem jár​tam én a Szmol​nij In​té​zet​be!
– Az anyád úr​is​te​nit, ne hozz ki a sod​rom​ból!
– Ha ká​rom​ko​dik, még messzebb​re fu​tok – hang​zott a vá​lasz.
 T. el​vesz​tet​te a tü​rel​mét.
– Na gye​re már elő, ne félj!
– Nem, nagy​sá​gos úr, men​jen egy​ma​gá​ba – mond​ta Ak​sziny​ja. – Én majd in​kább el​me​gyek a sze​ké​-
rért a szál​lo​dá​hoz, ad​dig​ra tán el​mú​lik a bo​lon​dé​ri​á​ja.

Bár​hogy haj​szol​ta T. a lo​vat, az csak bo​tor​kált, épp csak egy kis idő​re vál​tott a po​rosz​ká​lás​ból lus​-
ta üge​tés​re, ami​kor jól meg​csap​dos​ta. Rá​adá​sul min​den al​ka​lom​mal hát​ra​né​zett, és szú​rós pil​lan​tást
ve​tett T.-re – mint​ha csak arra cé​loz​gat​na, hogy az er​dő​ben le​zaj​lott, er​köl​csi kér​dé​se​ket érin​tő vé​le​-
mény​cse​re után nem he​lyén​va​ló, sőt ki​fe​je​zet​ten sér​tő az a ko​csis-igás​ló vi​szony, me​lyet T. ar​cát​la​nul
igyek​szik ki​ala​kí​ta​ni vele.
Kü​lön​ben T. enél​kül is kí​no​san érez​te ma​gát.
„Meg​sér​tet​tem ezt a szent asszonyt, ezt az ifjú dol​go​zót – gon​dol​ta –, be​le​köp​tem a lel​ké​be... Bár
nem vi​lá​gos, hogy mi​től ijedt meg annyi​ra. Egy​ál​ta​lán nem ér​zem a nép lel​két, csak meg​ját​szom ma​-
gam. Nem sza​bad ennyi​re le​ré​sze​ged​ni. Idá​ig ju​tot​tam – hogy be​szél​ni kezd a ló... És nem egy​sze​rű​en
meg​szó​lalt, ha​nem gú​nyo​ló​dott raj​tam. És tö​ké​le​te​sen iga​za volt.”
– Naná, hogy iga​zam volt – mond​ta hir​te​len a ló, és hát​ra​né​zett. – Az uj​ja​dat le​vág​ni, gró​fúr, az
tisz​tán csak qui pro quo.
T.-ben meg​hűlt a vér.
„Már megint – gon​dol​ta. – És most el​for​dul, és hall​gat​ni fog, mint​ha mi sem tör​tént vol​na.”
De a ló úgy bal​la​gott to​vább, hogy köz​ben T.-t néz​te.
– Qui pro quo? – kér​dez​te T. – Az meg mi?
– Az, ami​kor va​la​mit va​la​mi más​nak gon​dol​nak – fe​lel​te a ló.
Most már sem​mi​kép​pen sem le​he​tett ezt a be​szél​ge​tést hal​lu​ci​ná​ci​ó​nak te​kin​te​ni. Az egész tö​ké​le​te​-
sen va​ló​sá​gos volt.
– Be kell val​la​nom, hogy la​tin​ból gyen​ge va​gyok – mond​ta T., pró​bál​va meg​őriz​ni a lé​lek​je​len​lé​tét.
– Fi​a​tal ko​rom​ban tud​tam, de mos​tan​ra min​dent el​fe​lej​tet​tem.
– A „qui” azt je​len​ti, hogy „ki” – ma​gya​ráz​ta a ló –, a „quo” ugyan​en​nek az ar​cha​i​kus for​má​ja, csak
da​ti​vus​ban.
– Kö​szö​nöm – mond​ta T. – Most már rém​lik va​la​mi.
– A la​tin nem fon​tos – foly​tat​ta a ló. – Az a fon​tos, ami a lé​nyeg. Ma​gá​nak eszé​be ju​tott Máté evan​-
gé​li​u​ma – ak​kor gon​dol​jon csak bele, hogy va​ló​já​ban mi​ről is van ott szó. Elő​ször jó​za​nul meg kell
ha​tá​roz​ni, hogy a ta​gok kö​zül pon​to​san me​lyik csá​bít​ja: a láb, a kéz, a szem, a fül... Az apos​tol ezt
nem konk​re​ti​zál​ta, és​pe​dig azért nem, mert a gö​rö​gök na​gyon le​le​mé​nye​sek vol​tak e té​ren. Né​mely
apok​ri​fok​ban még pon​to​sí​tot​ták is, hogy leg​elő​ször azon kell el​gon​dol​koz​ni, a te tu​laj​don ta​god visz-e
a csá​bí​tás​ba. Mert le​het, hogy va​la​ki má​sét kell le​vág​ni...
A ló e sza​vak után az ég​nek for​dí​tot​ta po​fá​ját, és át​ha​tó han​gon fel​nye​rí​tett, ami​től a sze​kér ráz​kód​ni
kez​dett, és T. ke​zé​ből majd​nem ki​esett a gyep​lő. Megint fur​csa, szi​vár​vány​szí​nű ár​nyak de​reng​tek kör​-
ben.
– De a mi ese​tünk​ben min​den egy​sze​rű – foly​tat​ta a ló, gő​gös pro​fil​ját for​dít​va T. felé –, ezért azt
ta​ná​csol​nám ma​gá​nak, hogy fo​lya​mod​jék a szkop​cok ta​pasz​ta​la​tá​hoz. Két le​he​tő​ség van. Kis ve​ret​tel
meg​tisz​tul​ni, aho​gyan azt már ja​va​sol​tam. Vagy​is el​tá​vo​lí​ta​ni a he​ré​ket, az első idő​re ennyi ele​gen​dő.
Egy hó​nap alatt szé​pen be​he​ged a seb. De le​het rög​tön a nagy ve​re​tet vá​lasz​ta​ni. Ma​gya​ráz​nom sem
kell, hogy az mi​cso​da. Ha nem gyá​va, úgy le​vág​ja, hogy nem is gon​dol​ko​dik raj​ta. Az​tán ke​re​sünk egy
össze​köp​dö​sött ja​ki​mecet.
– Mi​cso​dát?
– Ja​ki​mecet – is​mé​tel​te a ló. – A szkop​cok ter​mi​no​ló​gi​á​ja sze​rint az egy ólom​sze​gecs​ke a ke​rék​ből,
amit a lyuk​ban hor​da​nak. Mi​után meg​öl​ted ma​gad​ban a tisz​tá​ta​lant, két hó​na​pig ti​los ki​ven​ni. Amíg
be​he​ged a seb.
– És mi​ért össze​köp​dö​sött?
– Hogy el ne gennye​sed​jen.
T. un​do​rod​va kö​pött egyet.
– Ja​cut​kák, ja​ki​me​cek – mo​rog​ta, a hom​lo​kát rán​col​va –, mi​cso​da för​tel​me​ket bír​nak ki​ta​lál​ni.
Sem​mit sem ér​tek...
– Majd az​tán rész​le​te​sen el​ma​gya​rá​zom, ne ag​gód​jon. Bő​ven lesz rá idő. A fő, hogy ne ha​lo​gas​sa –
most van itt a meg​fe​le​lő pil​la​nat, a szív teli el​szá​nás​sal, és kö​rös-kö​rül se​hol egy lé​lek! Ne ké​tel​ked​-
jen, gróf úr! Le​het, hogy na​gyon so​ká​ig nem adó​dik még egy ilyen al​ka​lom!
A ló meg​állt, és izzó, hip​no​ti​kus sze​mét T.-re me​resz​tet​te. T. le​má​szott a sze​kér​ről, fog​ta a fej​szét,
és bi​zony​ta​la​nul a nad​rág​szíj csat​já​ra tet​te a te​nye​rét... Ek​kor a tá​vol​ból az esti áj​ta​tos​ság​ra ha​ran​goz​-
tak, és T. ma​gá​hoz tért.
„Így a vé​gén még tény​leg el​ju​tok az ön​cson​kí​tá​sig” – gon​dol​ta, és olyan erő​sen be​le​ha​ra​pott az aj​-
ká​ba, hogy ki​ser​kent a vére.
A szi​vár​vány​szí​nű ár​nyak el​tűn​tek. Lát​ta, hogy fej​szé​vel a ke​zé​ben áll a sze​kér előtt az üres esti
úton – ép​pen​ség​gel ott állt egy má​sod​perc​cel az​előtt is, de csak most tért vissza tel​je​sen a je​len​be.
Te​kin​te​tét a ló felé for​dí​tot​ta, mely most egész meg​je​le​né​sé​vel igye​ke​zett azt su​gall​ni, hogy neki sem​-
mi​hez sem​mi köze. T. még egy​szer az aj​ká​ba ha​ra​pott, s ek​kor tisz​tán lát​ta, hogy a ló egy​ál​ta​lán sem​-
mit sem igyek​szik su​gall​ni, egy​sze​rű​en csak egy fű​cso​mó felé nyúj​tó​zik a po​fá​já​val.
T. oda​ment a ló​hoz, nya​ká​ra tet​te a ke​zét, és hal​kan, szin​te ked​ve​sen a fü​lé​be súg​ta:
– Jól fi​gyelj rám, Fru-Fru, vagy hogy a csu​dá​ba hív​nak. Ha még egy​szer – hal​lod, ha csak még egy​-
szer ki​nyi​tod ma a po​fá​dat, és mon​dasz va​la​mit em​be​ri nyel​ven, ak​kor ki​fog​lak a sze​kér​ből, és fe​lü​lök
rád. És úgy meg​haj​ta​lak, de a fej​szé​vel ám, hogy szá​gul​da​ni fogsz. Most pe​dig irány a vá​ros, a Dv​or​-
jansz​ka​ja Szál​ló.
A ló ide​ge​sen meg​rán​tot​ta fe​jét, de sze​ren​csé​jé​re nem szólt sem​mit.
T. fel​má​szott a bak​ra, és jó na​gyot csa​pott Fru-Fru fa​rá​ra. A ló fu​tás​nak eredt. Az egész hát​ra​lé​vő
úton hall​ga​tott, csak né​hány​szor san​dí​tott T.-re rej​tett tűz​zel teli sze​mé​vel, mint​ha va​la​mi fon​tos do​-
log​ra em​lé​kez​tet​né. T. mind​annyi​szor görcs​be rán​dul​va vár​ta, hogy meg​szó​lal, de a ló vissza​for​dult,
és né​mán üge​tett to​vább, meg​ve​tő​en és kö​zöm​bö​sen csap​kod​va a far​ká​val – mint​ha vég​leg el​vesz​tet​te
vol​na min​den re​mé​nyét, hogy se​gí​te​ni tud uta​sá​nak lel​ki sí​kon.
Mire T. a szál​lo​dá​hoz ért, már be​sö​té​te​dett. Be​ment a szo​bá​já​ba, meg​gyúj​tot​ta a lám​pát, le​ült a ka​-
ros​szék​be a kan​dal​ló előtt, és ma​gá​ban azt sut​tog​ta:
– Ak​kor hát vár​juk a ta​lál​ko​zást.
– Mi​nek vár​ni – hang​zott fel egy be​hí​zel​gő hang a fal​tól –, már itt va​gyok. Jó es​tét, gróf úr!
T. fel​emel​te a fe​jét. A fal​ról ke​gye​sen te​kin​tett rá a pi​sze Pál cár. Szá​ja ásí​tás​ra ke​re​ke​dett, és fes​-
tett keze, fel​kúsz​va a vász​non, fi​no​man el​ta​kar​ta a te​nye​ré​vel.
 IX
– Hogy te​het​te ezt? – szó​lalt meg he​ve​sen T. – Mi​ért? Meg akart aláz​ni? Meg​ti​por​ni? In​kább öl​jön
meg azon​nal. Hi​szen ma​gá​nak, gon​do​lom, az nem okoz gon​dot.
Az ural​ko​dó ar​cá​ra cso​dál​ko​zás ült ki.
– Hát ennyi​re ször​nyű min​den? Na és pon​to​san mi dúl​ta fel ilyen na​gyon?
– Még kér​de​zi? – ki​ál​tott fel T. – Kü​lön​ben le​het​sé​ges, hogy maga tény​leg nem érti. Un​do​rí​tó min​-
den – a tes​ti bűn, a ré​sze​ges​ség, a de​lí​ri​u​mos lá​to​má​sok. De ami a leg​el​vi​sel​he​tet​le​nebb – hogy min​-
den, ami tör​té​nik, egész ne​vet​sé​ge​sen va​ló​sze​rűt​len, van ben​ne va​la​mi vul​gá​ris és el​túl​zott ko​mi​kum.
Mint​ha arra kény​sze​rí​te​né​nek, hogy vá​sá​ri ko​mé​di​á​ban játsszak a pa​rasz​tok örö​mé​re...
– Na tes​sék – mond​ta Ari​el za​var​tan. – Hogy őszin​te le​gyek, még nem volt időm meg​is​mer​ked​ni az
utol​só fe​je​zet​tel.
– Nem volt ide​je meg​is​mer​ked​ni? Mi​ről be​szél? Hi​szen ez a maga kéz​ira​ta! Vagy az agyá​nak bal
ol​da​la nem tud​ja, hogy mit mű​vel a jobb?
– Nem min​den olyan egy​sze​rű, ahogy maga gon​dol​ja – fe​lel​te Ari​el. – Hisz maga nem tud​ja, ho​gyan
ké​szül​nek a kéz​ira​tok a hu​szon​egye​dik szá​zad​ban.
– Ugyan mi vál​toz​ha​tott azon?
– Na​gyon sok min​den. És ne vág​jon ilyen dü​hös ké​pet, gróf úr.
– A fene se érti ma​gát – mond​ta. – Hol vág​jam, hol ne vág​jam. Hol egy be​szé​lő ló, hol Első Pál.
– Most már vég​képp nem ér​tem ma​gát – mond​ta az ural​ko​dó pa​na​szo​san –, mi​fé​le be​szé​lő ló? En​-
ge​del​mé​vel, rö​vid szü​ne​tet tar​tunk. Meg kell is​mer​ked​nem az​zal, ami annyi​ra... ööö... fel​dü​hí​tet​te.
A port​rén meg​der​medt az arc, vissza​vál​toz​va a ko​ráb​bi ha​lott, pi​sze maszk​ká. T. gé​pi​e​sen ki​töl​töt​te
a vod​ka ma​ra​dé​kát a but​el​lá​ból, a szá​já​hoz emel​te a po​ha​rat, de meg​bor​zon​gott a szesz sza​gá​tól, és
un​do​rod​va a kan​dal​ló fe​ke​te tor​ká​ba löttyin​tet​te a vod​kát.
„Úgy tű​nik – gon​dol​ta –, ha​tal​má​ba ke​rít va​la​mi ide​ges re​me​gés, rán​ga​tó​zik a szem​hé​jam...”
Kis​vár​tat​va ud​va​ri​as kö​hö​gés hal​lat​szott a fal​ról.
T. a port​ré​ra emel​te te​kin​te​tét. Az ural​ko​dó mint​ha rös​tel​ked​ve né​zett vol​na rá.
– Igen – mond​ta. – Most már ér​tem.
– Tel​jes ma​gya​rá​za​tot kö​ve​te​lek – mond​ta T. – fe​jez​ze be a kön​tör​fa​la​zást. Tár​ja fel vég​re előt​tem,
hogy ki va​gyok, és mit je​lent mind​az, ami tör​té​nik ve​lem.
– De hisz már utal​tam rá – fe​lel​te Ari​el.
– Ak​kor is​mé​tel​je meg. És vi​lá​go​sab​ban, hogy meg​ért​sem.
– En​ge​del​mé​vel. Ön hős.
– Kö​szö​nöm – hor​kant fel T. – A ba​ju​szos úri​em​ber, aki ha​son​ló bó​kot mon​dott ne​kem a vo​na​ton,
utá​na több al​ka​lom​mal is meg akart ölni.
– A hő​sök soha nem akar​ják el​fo​gad​ni, ami​kor ezt köz​lik ve​lük – mond​ta Ari​el szo​mo​rú​an. – Még
ak​kor sem, ami​kor ez már rég nem új​don​ság. Mint​ha len​ne va​la​mi vé​de​ke​ző me​cha​niz​mus – min​dig
ugyan​az tör​té​nik...
– Mi​ről be​szél?
– Ön egy el​be​szé​lés hőse, gróf úr. Ne​vez​het​ném iro​dal​mi hős​nek, de ko​moly ké​te​lye​im van​nak,
hogy a szö​ve​get, mely​nek kö​szön​he​tő​en maga lé​te​zik, jog​gal ne​vez​het​jük-e iro​da​lom​nak. Meg​pró​bá​-
lom úgy in​téz​ni, hogy ezt meg​ért​se vég​re...
T. hir​te​len szé​dül​ni kez​dett – úgy érez​te, egy ha​tal​mas pa​pír​la​pon áll, hol szétes​ve a fe​hér sí​kon el​-
szórt be​tűk​ké, hol ki​emel​ked​ve a be​tű​ren​ge​teg​ből. Fel​vil​lant ben​ne a gya​nú, hogy a lá​to​más meg​szű​-
nik, ha a be​tűk össze​áll​nak va​la​mi leg​főbb szó​vá – de nem tud​ta, hogy mi len​ne az a szó... Rö​vid ide​ig
tar​tott ez az ér​zés, de át​ha​tó​an bor​zal​mas volt, mint​ha egy ször​nyű rém​álom​ra em​lé​ke​zett vol​na, mely
min​den éj​sza​ka meg​is​mét​lő​dik, de reg​gel​re min​dig el​fe​lej​ti.
Ari​el együtt érző gri​masszal né​zett rá.
– Ez kel​le​met​len ma​gá​nak – mond​ta –, mert min​den két​sé​get ki​zá​ró​an egé​szen más​faj​ta gon​do​la​to​-
kat dé​del​ge​tett a sa​ját ter​mé​sze​tét il​le​tő​en. De pon​to​san így áll a do​log.
– Azt mond​ta, hogy nem maga ta​lált ki.
– Nem én ta​lál​tam ki, ez tö​ké​le​te​sen igaz. Mint már mond​tam, az ön tá​vo​li mo​dell​je Lev Tolsz​toj,
az író. De min​den más te​kin​tet​ben ön egy​sze​rű​en egy el​be​szé​lés hőse, ugyan​úgy, mint Knopf és Ta​ra​-
ka​no​va her​ceg​nő. Je​len pil​la​nat​ban a már is​mert kab​ba​lis​ta mód​szer se​gít​sé​gé​vel lé​pek kap​cso​lat​ba
ön​nel.
– De hi​szen ar​ról is be​szélt... em​lí​tet​te, hogy mi​lyen sors vár az írók​ra a ha​lá​luk után. És hogy én
épp ilyen bün​te​tést szen​ve​dek el.
– Szó sincs róla. Én egy​sze​rű​en csak át​ad​tam ön​nek a nagy​apám sza​va​it az iro​dal​mi ala​kok ter​mé​-
sze​té​ről. Ne​kem ma​gam​nak fo​gal​mam sincs, hogy igaz-e ez vagy sem. De még ha pon​to​san így vol​na
is, a meg​bol​do​gult Tolsz​toj gróf épp​úgy le​het​ne va​la​ki más is, Knopf, mond​juk, vagy va​la​me​lyik az
ama​zó​ni​ai gyil​ko​sok kö​zül.
Ari​el várt egy ki​csit, és ami​kor lát​ta, hogy T. erre sem​mit sem vá​la​szol, foly​tat​ta:
– En​ged​je meg, hogy bo​csá​na​tot kér​jek mind​azért, ami a tá​vol​lé​tem​ben tör​tént. Ez mind Mi​tyeny​ka
műve. Hogy őszin​te le​gyek, nem fi​gyel​tem elég​gé.
– Mit zagy​vál itt össze? – mond​ta T. – Mi​fé​le Mi​tyeny​ka, az ör​dög​be is?
– Nem is tu​dom, hogy kezd​jem – só​haj​tott fel Ari​el. – Sze​ret​ném azt hin​ni, hogy a Ta​ra​ka​no​va her​-
ceg​nő​vel foly​ta​tott be​szél​ge​tés fel​ké​szí​tet​te önt az ese​mé​nyek ilyen for​du​la​ta​i​ra. No per​sze, erre azért
ne​héz fel​ké​szül​ni.
– Mond​ja már!
Az ural​ko​dó le​huny​ta sze​mét a port​rén, és né​hány má​sod​per​cig gon​dol​ko​dott, ke​res​te a sza​va​kat.
– Mond​ja – szó​lalt meg az​tán –, hal​lott va​la​ha a Tu​ring-gép​ről?
– Nem. Mi az?
– Egy ma​te​ma​ti​kai fo​ga​lom. Szá​mí​tá​si el​já​rá​so​kat vég​ző absz​trakt be​ren​de​zés, amellyel mo​del​lez​ni
le​het min​den em​be​ri szá​mí​tást. Rö​vi​den ar​ról van szó, hogy egy ko​csi mo​zog egy pa​pír​sza​la​gon, le​ol​-
vas​sa a raj​ta lévő je​le​ket, és egy bi​zo​nyos sza​bály​nak en​ge​del​mes​ked​ve más je​le​ket hoz lét​re raj​ta.
– Gyen​ge va​gyok a re​ál​tu​do​má​nyok​ban.
– Na, kép​zel​je el, hogy egy vas​úti pá​lya​őr megy a sí​nek men​tén. A talp​fák​ra kü​lön​le​ges jel​zé​sek
van​nak raj​zol​va kré​tá​val. A pá​lya​őr egy spe​ci​á​lis táb​lá​za​tot hasz​nál​va, me​lyet a vas​úti fő​nök​ség ad
neki, rá​ír​ja a sí​nek​re a szük​sé​ges be​tű​ket vagy sza​va​kat.
– Így már ért​he​tőbb – mond​ta T. – Bár fel​té​te​le​zem, hogy az ilyen pá​lya​őrök mi​att tör​tén​nek a bal​-
ese​tek.
– Az írót – foly​tat​ta Ari​el – Tu​ring-gép​nek le​het te​kin​te​ni, vagy, ami ugyan​az, ilyen pá​lya​őr​nek. A
lé​nyeg, ugye, a meg​fe​le​lé​si táb​lá​zat​ban rej​lik, me​lyet a ke​zé​ben tart. Mert a talp​fá​kon lévő je​lek gya​-
kor​la​ti​lag nem vál​toz​nak. Az élet​ben szer​zett be​nyo​má​sok min​dig ugyan​olya​nok – az ég kék, a fű zöld,
az em​be​rek pisz​kok, de akad​nak kel​le​mes ki​vé​te​lek. De lám, a be​tűk lét​re​jö​vő kom​bi​ná​ci​ó​ja min​den
kor​ban más. Mi​ért? Pon​to​san azért, mert a Tu​ring-gép​ben vál​to​zik az úgy​ne​ve​zett át​me​net​táb​la.
– És ho​gyan vál​to​zik?
– Na, épp ez a lé​nyeg! Az ön ko​rá​ban az író, kép​le​te​sen szól​va, a vi​lág könnye​it itta ma​gá​ba, majd
olyan szö​ve​get ho​zott lét​re, amely erő​sen ha​tott az em​be​ri lé​lek​re. Az em​be​rek​nek ak​kor az tet​szett,
hogy a zem​sztvó​gyű​lés​ről a fe​gyenc​te​lep​re me​net a lel​kük​be mar​kol​ja​nak. Rá​adá​sul nem​csak a szel​le​-
mi hi​va​tás em​be​re​i​nek vagy leg​alább​is az arisz​tok​ra​ta kö​rök tag​ja​i​nak en​ged​ték, hogy így be​le​mar​kol​-
ja​nak a lel​kük​be, ha​nem bár​mi​lyen, gya​nús met​ri​ká​jú par​ve​nü​nek. De most, száz év​vel ké​sőbb egé​-
szen más lett az át​me​net​táb​la. Az író​tól azt vár​ják el, hogy ma​xi​má​lis nye​re​sé​get hozó szö​veg​gé vál​-
toz​tas​sa át az élet​ben szer​zett be​nyo​má​sa​it. Érti? Az iro​dal​mi al​ko​tás a leg​job​ban el​ad​ha​tó szó​kom​bi​-
ná​ci​ók össze​ál​lí​tá​sá​nak mű​vé​sze​té​vé ala​kult át. Ez is egy sa​já​tos kab​ba​la. De nem az a faj​ta, amit a
nagy​apám gya​ko​rolt.
– Azt akar​ja mon​da​ni, hogy az író kab​ba​lis​tá​vá vál​to​zott?
– Az író​nak, ba​rá​tocs​kám, mind​eh​hez sem​mi köze. Ezt a pi​a​ci kab​ba​lisz​ti​kát a mar​ke​to​ló​gu​sok ta​-
nul​má​nyoz​zák. Az író​nak csak az a fel​ada​ta, hogy a gya​kor​lat​ban al​kal​maz​za a tör​vé​nye​it. De az a leg​-
vic​ce​sebb, hogy ezek a mar​ke​to​ló​gu​sok ál​ta​lá​ban komp​lett idi​ó​ták. Va​ló​já​ban nem tud​ják, hogy a be​-
tűk mi​lyen kom​bi​ná​ci​ó​ját igény​li a piac, és mi​ért. Csak úgy tesz​nek, mint​ha tud​nák.
– Mi​lyen ször​nyű dol​go​kat be​szél – mo​rog​ta T. – Hol​mi mar​ko​ló​gu​sok... Ez a „mar​kol” szó​ból jön?
– Hát, ép​pen​ség​gel – kun​co​gott Ari​el.
– Na és a szer​ző el​fo​gad​ja min​den kö​ve​te​lé​sü​ket?
– Ma​gá​nak a szer​ző​nek a fo​gal​ma el​tűnt a szó ko​ráb​bi ér​tel​mé​ben. A re​gé​nye​ket ál​ta​lá​ban szak​ér​tők
csa​pa​tai ír​ják, akik kö​zül mind​egyik az el​be​szé​lés egy-egy as​pek​tu​sá​ért fe​lel. Az​tán a da​ra​bok​ból
össze​varrt szö​ve​get át​fé​sü​li a szer​kesz​tő, hogy ne tűn​jön sze​dett-ve​dett​nek. Csu​ka​sár​kányt ké​szí​te​nek,
hehe.
– Már en​ge​del​mé​vel – mond​ta T. –, azt akar​ja mon​da​ni, hogy én is ilyen mód​szer​rel ké​szül​tem?
– Saj​nos, igen, gróf úr – fe​lel​te Ari​el. – Szo​mo​rú, de így van.
– Vagy​is még csak nem is a maga te​remt​mé​nye va​gyok, ha​nem egy​sze​rű​en csak egy ra​kott csu​ka?
– Mond​juk úgy, hogy én va​gyok a fő al​ko​tó​ja. Az a sza​kács, ame​lyik össze​rak​ja a csu​ka​da​ra​bo​kat.
Én ha​tá​ro​zom meg a kon​tú​ro​kat, én dön​töm el, hogy mi ma​rad, és mit kell ki​húz​ni. Ezt-azt én ma​gam
ta​lá​lok ki. De a szö​veg nagy ré​szét má​sok ír​ják.
– Szó​val ma​guk, mar​ko​lá​so​sok ta​lál​ták ki, hogy én meg Ak​sziny​ja... Meg hogy utá​na fo​gom a fej​-
szét?
Ari​el alig ér​zé​kel​he​tő​en meg​moz​dí​tot​ta a fe​jét, de azért fel le​he​tett is​mer​ni a bó​lin​tást.
– Nyer​jen vi​gaszt ab​ból a gon​do​lat​ból – mond​ta –, hogy az élő em​be​rek sem kü​lön​böz​nek ma​gá​tól
sze​mer​nyit sem. Ahogy a nagy​apám mon​do​gat​ta, a lé​lek egy szín​pad, me​lyen hu​szon​két ha​tal​mas​ság
ját​szik, meg hét sze​fi​ra és há​rom... há​rom... az ör​dög​be, el​fe​lej​tet​tem. Nem fon​tos. Az egyes em​bert,
ki​vé​tel nél​kül min​det az élet min​den pil​la​na​tá​ban a ha​tal​mas​sá​gok idő​le​ges egyen​sú​lya al​kot​ja. Ami​-
kor ezek az ősi erők ki​jön​nek a szín​pad​ra, és el​játsszák a sze​re​pü​ket, az em​ber​nek úgy tű​nik, hogy
szen​ve​dé​lyek dúl​nak ben​ne, hogy meg​vi​lá​go​so​dá​sai tá​mad​nak, fó​bi​ák kí​noz​zák, lus​ta​ság gyöt​ri és így
to​vább. Olyan ez, mint a hajó, ame​lyen szel​lem​mat​ró​zok ve​re​ked​nek egy​más​sal. Ugyan​azok a mat​ró​-
zok van​nak a vi​lág összes töb​bi ha​jó​ján is, ezért ha​son​lí​ta​nak annyi​ra egy​más​ra a szel​lem​ha​jók. Csak
ab​ban van kü​lönb​ség, hogy mi​ként ala​kul a kor​mány​ke​ré​kért ví​vott harc.
– És hova men​nek ezek a ha​jók? – kér​dez​te T.
 – Túl gyor​san el​süllyed​nek ah​hoz, hogy me​hes​se​nek va​la​ho​va. És a part túl messze van. Ar​ról már
nem is be​szél​ve, hogy több​nyi​re egye​net​len kö​rök​ben ha​lad​nak, és va​ló​já​ban a part meg a ten​ger csak
káp​rá​zat.
– Mi​lyen op​ti​mis​ta kép! És nincs sem​mi más az em​ber​ben eze​ken a mat​ró​zo​kon kí​vül?
– Nin​csen – fe​lel​te Ari​el. – Úgy​hogy ne bús​la​kod​jon. Nem csak maga egye​dül ra​kott csu​ka. Sen​ki​-
nek kö​zü​lünk nincs egy meg​ha​tá​ro​zott te​rem​tő​je.
– Nem akar​tam vi​tat​koz​ni er​ről a meg​bol​do​gult her​ceg​nő​vel – mond​ta T. –, de szo​kás úgy te​kin​te​ni,
hogy az em​be​rek​nek még​is​csak van egy ilyen te​rem​tő​jük. Az Is​ten.
– Az „Is​ten” csak egy már​ka​jel​zés a bo​rí​tón – mo​so​lyo​dott el Ari​el. – Jól föl​háj​polt már​ka, szó se
róla. De a szö​ve​get az összes kör​nyék​be​li ör​dög írja, aki​nek csak ked​ve szottyan. Az​tán pe​dig ez a
nem tud​ni, ki ál​tal írott szö​veg meg​pró​bál maga is ki​ta​lál​ni és írni va​la​mit – de ezt már egy​sze​rű​en föl
se fog​hat​ja az em​ber. A nagy​apám azt mond​ta, az em​ber olyan​nyi​ra kí​sér​tet​lény, hogy dup​lán bű​nös
cse​le​ke​det, ha még to​vább sza​po​rít​ja a kí​sér​te​te​ket maga kö​rül...
– Szó​val nem maga az egyet​len de​mi​ur​gosz, ha​nem egy​sze​rű​en csak en​nek a po​ko​li gyár​nak az
egyik mun​ká​sa?
Ari​el szo​mo​rú​an bó​lo​ga​tott.
– És so​kan van​nak még?
– Elég so​kan – fe​lel​te Ari​el. – Ve​lem együtt öten. Öt rész​ből ál​lunk, hehe.
– Mond​ja el rész​le​te​sen.
– A sa​ját mun​ká​mat már el​mond​tam. A má​so​dik Mi​tyeny​ka Bersadsz​kij. Ő fe​lel az ero​ti​ká​ért, a gla​-
mú​rért és a ne-állj-el​le​nért. Fi​a​tal em​ber, de már egé​szen hí​res. Egy ha​nyat​ló mű​faj emel​ke​dő​ben
lévő csil​la​ga. A kis an​tig​la​mú​ros for​mák ti​tán​ja.
– Az meg mi? – kér​dez​te T.
– Hosszú len​ne el​ma​gya​ráz​ni. Min​den​fé​le masz​kok, bu​gyik és ke​resz​tek le​té​pé​se. Éles ész kell hoz​-
zá, nyolc​száz dol​lár fö​lött van a gá​zsi​ja ko​lum​nán​ként.
– És mi​ért hoz​zá tar​to​zik a ne-állj-el​len?
– Mert az​előtt po​li​to​ló​gus volt.
– Va​la​hogy hü​lye ez a ma​guk éles eszű fic​kó​ja – pa​nasz​ko​dott T. – „Vi​gyá​zat, vi​gyá​zat.”
– Ilye​nek ná​lunk a po​li​to​ló​gu​sok.
– Na jó, ne foly​tas​sa, úgy​se fo​gom meg​ér​te​ni. Ki a kö​vet​ke​ző?
– A har​ma​dik Gri​sa Ov​nyuk – fe​lel​te Ari​el. – Ami​kor lö​völ​döz​ni kez​de​nek Knopf​fal, és le​ug​rik a
fo​lyó​ba a re​ve​ren​da-es​er​nyő​vel, vagy ami​kor össze​akaszt​ja a baj​szát az ama​zó​ni​ai gyil​ko​sok​kal, ez
mind az ő mun​ká​ja. Gri​sa, csak hogy tud​ja, zse​ni.
– Zse​ni?
– Igen. Kü​lön​le​ge​sen ér​té​kes ká​der, a leg​főbb kin​csünk. Kü​lön​le​ge​sen szé​les körű spe​ci​a​lis​ta. Az
iz​gal​mas cse​lek​mény​szö​vés vi​lág​szín​vo​na​lú mes​te​re. Csak egy ko​moly baj van vele – na​gyon ka​pós.
Ezért az​tán foly​ton ezer dol​ga van, és ne​künk csak úgy bal​kéz​ről dol​go​zik.
– Ki van még?
– Van​nak még a szűk körű spe​ci​a​lis​ták. Gosa Pi​vo​ri​lov a ne​gye​dik a csa​pat​ban.
– És neki mi a fel​ada​ta?
– Ő a káb​sze​res. Vagy ne​vezzük a pszi​che​de​li​kus tar​tal​mak kre​á​to​rá​nak, ahogy a mun​ka​kö​ri le​írás​-
ban sze​re​pel. A po​li​fó​nia ked​vé​ért vet​ték fel – a mar​ke​to​ló​gu​sok azt mond​ják, száz​ol​da​lan​ként egy kis
trip sem​mi​kép​pen sem árt​hat. A maga ne​mé​ben ő is sztár. Pon​to​sab​ban sztá​rocs​ka – nem olyan lép​té​-
kű, mint Ov​nyuk, de ő sem ma​rad soha mun​ka nél​kül. Min​den gla​múr​hoz és an​tig​la​múr​hoz ő írja a
könnyű dro​go​kat. Vagy ha kell, ne​he​ze​ket is. Egy​szó​val a meg​vál​to​zott tu​dat​ál​la​po​to​kért fe​lel, köz​tük
az al​ko​hol​mér​ge​zé​sért. Ami​kor pél​dá​ul meg​iszik fél li​ter vod​kát, és élni és ne​vet​ni akar, s csak néz​ni
a kék eget vég nél​kül. Az eszi​des tri​pet a ló​val szin​tén ő csi​nál​ta.
– Bo​csá​nat, hogy mi​cso​dát?
– Na, hát az eszi​des tri​pet, ami​kor be​szél​ge​tett ma​gá​val a ló. A maga ko​rá​ban még nem lé​te​zett
LSD, ezért var​jú​kö​röm​mel kel​lett meg​etet​ni. Gri​sa azt mond​ja, a var​jú​kö​röm va​la​mi​kép​pen ha​son​lít a
li​zer​gin​sav​ra.
– Szó​val a var​jú​kö​röm mi​att volt – rán​col​ta a hom​lo​kát T. –, na tes​sék... Azt hit​tem, mind​járt meg​-
őrü​lök. Na és mi​nek biz​ta​tott annyi​ra ez a ma​guk Go​sá​ja, hogy csi​nál​jam azt, amit a szkop​cok?
– Az nem Gosa volt – fe​lel​te Ari​el. – Ha Gosa lett vol​na, már itt ülne szög​gel a lyuk​já​ban. Már
mond​tam, az ero​ti​ká​ért mi​ná​lunk Mi​tyeny​ka a fe​le​lős.
– Már meg​bo​csás​son, ugyan mi​fé​le ero​ti​ka ez, ami​kor a ló azt ta​ná​csol​ja, hogy fog​jam a fej​szét, és
csap​jam le a mi​cso​dá​mat?
– Ero​ti​ka min​den, ami a nemi szer​vek​kel kap​cso​la​tos – fe​lel​te Ari​el. – Így sze​re​pel az ál​ta​lá​nos
mun​ka​kö​ri le​írás​ban. Pi​vo​ri​lov egy spang​li után le​vág​ja ma​gá​nak akár​mi​jét, amit csak akar, nem szív​-
ba​jos​ko​dik. De a Mi​tyeny​ka nem fog le​vág​ni sem​mit se, mert ő maga inná meg a le​vét. Ha nincs mi​-
cso​da, nincs ero​ti​kus je​le​net, nem igaz?
– No igen – mond​ta T. – Ki van ez ta​lál​va.
– Ez csak úgy tű​nik. Va​ló​já​ban tol​do​zás-fol​do​zás.
T. moz​gat​ta az aj​kát, és köz​ben szá​molt az uj​ja​in.
– Vár​junk csak. Azt mond​ta, öten van​nak. Van ugye maga, az egy. Az​tán Mi​tyeny​ka. A har​ma​dik
Gri​sa Ov​nyuk. A ne​gye​dik Gosa Pi​vo​ri​lov. De ki az ötö​dik?
Ari​el arca megint át​vál​to​zott ural​ko​dói maszk​ká. Lát​szott, hogy kel​le​met​len neki ez a kér​dés.
– Az ötö​dik​ről nem szí​ve​sen be​szé​lek. Sze​mé​lyes okok​ból – konf​lik​tu​som van vele. Na igen, van
még egy szer​ző, aki a bel​ső mo​no​lóg​ja​it írja. Ő al​kot​ja, úgy​mond, az idé​ző​je​les tu​dat​ára​mot. Az ab​-
szo​lú​tu​mok me​ta​fi​zi​ku​sa. Ter​mé​sze​te​sen ezt gú​nyo​san mon​dom. Annyi ilyen me​ta​fi​zi​kus sza​lad​gál
Moszk​vá​ban, mint ba​szat​lan csó​tány, már el​né​zést a ki​fe​je​zé​sért. Biz​tos, hogy akad vagy ket​tő min​den
Hrus​csov-pa​nel​ban.
– És mi​ért van konf​lik​tus ma​guk közt?
– Hát, ál​lan​dó​an pi​masz​ko​dik ve​lem, ami​kor szer​kesz​tem a szö​ve​gét. Most már in​kább el se ol​va​-
som, csak át​fu​tom az utol​só el​len​őr​zés​kor. A nagy ré​szét ki​do​bom. Ami​kor a cse​lek​mény meg​kö​ve​te​li,
én ma​gam te​szem hoz​zá a he​lyes gon​do​la​to​kat, így biz​ton​sá​go​sabb.
– És mi​ért nem tet​szik ma​gá​nak az ő szö​ve​ge?
– Foly​ton min​den​fe​lé el​ka​lan​do​zik. Nem akar a cse​lek​mény sze​rint dol​goz​ni. És túl so​kat kép​zel
ma​gá​ról. „Én – aszond​ja – nem egy​sze​rű​en az ötös szá​mú szer​ző va​gyok ná​la​tok, ha​nem az ötö​dik
esszen​cia – la​ti​nul a kvint​esszen​cia. A lé​nye​get tel​jes​ség​gel én hor​do​zom, ti csak a ke​re​tet ad​já​tok...”
Az ol​va​só meg ép​pen​ség​gel át​ugor​ja ezt a kvint​esszen​ci​át. Mert mi ér​dek​li a nor​má​lis em​bert? A cse​-
lek​mény, és hogy mi lesz a vége.
– Ak​kor mi​ért van rá szük​ség egy​ál​ta​lán?
– Az első terv sze​rint nél​kü​le szó sem le​he​tett a do​log​ról. Egy olyan hős​nek, mint maga, sok sa​já​tos
gon​do​la​ta kell hogy le​gyen. Szük​ség van me​ta​fi​zi​kus el​mél​ke​dé​sek​re, misz​ti​kus meg​lá​tá​sok​ra és ef​fé​-
lék​re. Ezért is vet​ték fel. Kü​lön​ben ski​zof​rén, de tény​leg. Lát​ná, ho​gyan ol​vas​sa a róla szó​ló re​cen​zi​ó​-
kat. Csak úgy zi​zeg​te​ti az új​sá​got a sa​rok​ban, és dör​mög ma​gá​ban: „Mi? Hogy ki​aludt a va​rázs​lám​pa?
Az​tán mi​ért kel​lett öt éven át hu​gyoz​nod bele, te pi​csa? He, mi​nek hu​gyo​zol annyit?” Ne​sze ne​ked,
me​ta​fi​zi​ka. Maga az ő hattyú​da​la, gróf úr, mert töb​bé soha se​hol nem ad​nak neki ennyi le​he​tő​sé​get.
– És hogy le​het meg​is​mer​ni ezt a kvint​esszen​ci​ást?
– Hát, pél​dá​ul ami​kor va​la​mi harc kel​lős kö​ze​pén hir​te​len el​gon​dol​ko​dik az ér​tel​mé​ről, na, ez ő
lesz.
– Ha a harc kel​lős kö​ze​pén el​gon​dol​ko​dom az ér​tel​mé​ről – mo​rog​ta T. –, csak annyi lesz az ér​tel​-
me, hogy meg​öl​nek.
– Hát, nagy​já​ból ezt mond​ják a mar​ke​to​ló​gu​sa​ink is – mo​soly​gott Ari​el.
– És mi​ért T. a ne​vem?
– Ezt is a mar​ke​to​ló​gu​sok dön​töt​ték el. A Tolsz​toj olyan szó, ami​re min​den​ki em​lék​szik még az is​-
ko​lá​ból. Meg​hal​lod, és azon​nal meg​je​le​nik előt​ted a fen​sé​ges öreg a pa​rasz​tin​gé​ben, ke​zét az övé​be
dug​va. Csak​hogy az ilyen nem ug​rál le hi​dak​ról. De T. – ő ti​tok​za​tos alak, csu​pa sze​xu​á​lis vonz​erő és
ro​man​ti​ka. A je​len​le​gi kö​rül​mé​nyek kö​zött ide​á​lis fő​hős.
– És mi​ért pont gróf? Ez fon​tos?
– Na​gyon is – fe​lel​te Ari​el. – A mar​ke​to​ló​gu​sok azt mond​ják, ma Tolsz​toj gróf ki​zá​ró​lag mint gróf
ér​de​kes a kö​zön​ség szá​má​ra, és egy​ál​ta​lán nem mint Tolsz​toj. Az esz​méi sen​ki​nek sem kel​le​nek kü​lö​-
nö​seb​ben, és a köny​ve​i​re csak ami​att van igény, hogy iga​zi arisz​tok​ra​ta volt, és pe​len​kás ko​rá​tól kezd​-
ve ha​lá​lá​ig tel​jes cso​ko​lá​dés gla​múr​ban élt. Ha az Anna Ka​re​ni​ná-t és a Há​bo​rú és béké-t ma is ol​-
vas​sák, an​nak csak az az oka, hogy meg akar​ják tud​ni, ho​gyan él​tek a te​he​tős ura​sá​gok Orosz​or​szág​-
ban ak​kor, ami​kor még nem volt Rub​ljov​ka.[14] Rá​adá​sul első, gró​fi kéz​ből meg​tud​ni.
– És mi az az Op​tyi​na-pusz​ta?
– Ezt majd ma​gá​nak kell ki​de​rí​te​nie. Kü​lön​ben az egész de​tek​tív​vo​na​lat tönk​re​ten​nénk.
Az ural​ko​dó is, T. is hall​ga​tott egy kis ide​ig. Majd T. szó​lalt meg:
– Még​se ér​tem én ezt. Egy​ál​ta​lán nem ér​tem. Mint ki​de​rül, csak prob​lé​má​juk van e mi​att a Lev
Tolsz​toj mi​att – még a ne​vét se hasz​nál​hat​ják. És sem​mi más nem kell be​lő​le ma​guk​nak, csak a gró​fi
cím. Ak​kor meg egy​ál​ta​lán mi​ért őt vá​lasz​tot​ták?
– Hát, ami​kor el​kezd​tük, még más idők jár​tak – fe​lel​te Ari​el. – És egé​szen má​sok vol​tak az el​kép​-
ze​lé​sek. Egy​ál​ta​lán nem üz​le​ti cé​lok​ból te​rem​tet​tük meg ma​gát, ha​nem nagy és ma​gasz​tos el​gon​do​lás​-
ból. Ami tisz​tán szel​le​mi volt.
– Maga most gú​nyo​ló​dik – mo​so​lyo​dott el T. –, pe​dig ne​kem va​ló​ban van néha ilyen ér​zé​sem.
– Már mi​ért gú​nyo​lód​nék? – mond​ta Ari​el. – De​hogy​is.
– És mi volt az a nagy el​gon​do​lás?
Az ural​ko​dó, le​biggyeszt​ve aj​kát, óva​to​san vé​gig​húz​ta uj​ját a mel​lén lévő ke​reszt fe​hér zo​mán​cán.
– Tolsz​toj gró​fot – mond​ta – a maga ide​jé​ben ki​kö​zö​sí​tet​ték az egy​ház​ból.
– Ezt hal​lot​tam Knopf​tól. De mi​ért?
– A büsz​ke​sé​ge mi​att. El​lent​mon​dott az egy​há​zi ve​ze​tés​nek. Nem hit​te el, hogy a bor Krisz​tus vé​ré​-
vé vál​to​zik. Ki​ne​vet​te a szent​sé​ge​ket. És a ha​lá​la előtt el​in​dult Op​tyi​na-pusz​tá​ba, de nem ju​tott el
odá​ig – út​köz​ben meg​halt. És ezért a sír​ján nincs se ke​reszt, se sír​kő. Tolsz​toj meg​hagy​ta, hogy egy​-
sze​rű​en csak ás​sák el a tes​tét, hogy ne le​gyen bü​dös. A hu​sza​dik szá​zad ele​jén ez ép​pen​ség​gel stí​lu​sos
is volt. A hu​szon​egye​dik szá​zad​ban azon​ban szel​le​mi új​já​szü​le​tés kez​dő​dött az or​szág​ban, ezért a fel​-
sőbb he​lye​ken – az ural​ko​dó rán​tott egyet az or​rán fel​fe​lé – meg​érett a gon​do​lat, hogy ke​reszt​nek még​-
is​csak kell ott len​nie. A fő​nö​künk meg a leg​na​gyobb fi​gye​lem​mel fü​lelt mind​ezek​re a fu​val​la​tok​ra.
 – Ki​nek a fő​nö​ke? – kér​dez​te T.
– A Jasz​na​ja Pol​ja​na ke​res​ke​dő- és ki​adó​vál​la​la​té.
– Ér​de​kes el​ne​ve​zés.
– Aha, tet​szik? Na, hát ez az. Szó​val ő adta az uta​sí​tást, hogy áll​junk rá a do​log​ra mi is, és ké​szít​-
sünk el egy ér​ze​lem​dús köny​vet ar​ról, ahogy Tolsz​toj gróf, mi​köz​ben meg​is​mer​ke​dünk a nép​élet szé​-
les pa​no​rá​má​já​val, el​jut Op​tyi​na-pusz​tá​ba, és ha​lá​la előtt ki​bé​kül az anya​szent​egy​ház​zal. Tud​ja, ilyen
al​ter​na​tív tör​té​nel​met, amit utá​na az​tán szép las​san az iga​zi he​lyé​re le​het ál​lí​ta​ni az el​fer​dí​té​se el​len
ví​vott harc cél​já​ból. Jó ütős kis öt​let, kü​lö​nö​sen, ha ügye​sen va​ló​sít​ják meg. Elő​ször el akar​tunk ké​-
szül​ni vele Tolsz​toj ha​lá​lá​nak szá​za​dik év​for​du​ló​já​ra. Ko​moly köl​csönt vet​tünk fel rá, meg​kö​töt​tük a
szer​ző​dé​se​ket, ki​fi​zet​tük az elő​le​ge​ket, a mar​ke​tin​get, az anyag​gyűj​tést és a maj​da​ni rek​lám​i​dőt. Sőt
már ma​gát a rek​lá​mot is ki​ta​lál​tuk. Egy ilyen fon​tos nem​ze​ti ügy​re ka​pás​ból az or​szág​ban ta​lál​ha​tó
leg​drá​gább író​kat vet​tük fel, volt kü​lön egy ilyen uta​sí​tás. Ami kü​lön​ben komp​lett hü​lye​ség, mert eh​-
hez a pro​jekt​hez sem​mi szük​ség rá​juk.
– Mi az, tán maga a leg​drá​gább? – kér​dez​te T.
– Nem, de​hogy, de én itt kü​lön​ben is in​kább csak szer​kesz​tő va​gyok. Gri​sa Ov​nyuk vi​szont olyan
mé​reg​drá​ga, mint Ab​ra​mo​vics jacht​ja. Azért, mert ha ő ben​ne van a pro​jekt​ben, a köny​vet meg​ve​szik
a sze​xu​á​li​san fruszt​rált egye​dül​ál​ló nők, és olyan​ból csak Moszk​vá​ban van vagy fél​mil​lió. És Mi​-
tyeny​ka se ol​csó, mert vele meg​ve​szik a köny​vet a gla​mú​ros-of​fi​szos plank​to​nok meg a la​tens ho​mo​-
sze​xu​á​li​sok. Ők sze​re​tik, ami​kor dü​hö​sen meg​ti​por​ják őket – ez va​la​mi pszi​cho​ana​li​ti​kus do​log, egy​-
szer el​ma​gya​ráz​ták ne​kem. Plank​ton​ból volt ná​lunk Moszk​vá​ban négy​száz​ezer, de már csak két​száz​-
ezer ma​radt. De a la​tens me​le​gek szá​ma nap​ról nap​ra nő. Kép​zel​je csak el, mek​ko​ra erő ez – ami​kor
Gri​sa és Mi​tyeny​ka együtt van​nak be​fog​va. Igaz, ha egye​sít​jük eze​ket az erő​ket, a vég​ső szám ki​sebb
lesz az össze​te​vők egy​sze​rű össze​gé​nél, mert a hi​va​ta​li gla​múrplank​to​nok je​len​tős ré​sze ugyan​ak​kor
sze​xu​á​li​san fruszt​rált egye​dül​ál​ló nő vagy la​tens me​leg, de ak​kor is döb​be​ne​te​sen nagy szám jön ki.
Csak épp Lev Tolsz​toj​jal még Mi​tyeny​ka és Gri​sa sem tud​ja vissza​fi​zet​ni a köl​csönt. Ez rög​tön az ele​-
jé​től vi​lá​gos volt.
– És ak​kor mi​ért fog​tak bele?
– Mert száz​negy​ven dol​lár​ba ke​rült az olaj hor​dó​ja. Ak​kor en​nél me​re​de​kebb dol​gok​ba is be​le​vág​-
tak az em​be​rek. Sen​ki nem gon​dol​ta ko​mo​lyan, hogy vissza le​het majd fi​zet​ni a köl​csönt a pi​a​ci nye​re​-
ség​ből. A fő​nök arra szá​mí​tott, hogy a fő te​vé​keny​ség fog​ja be​hoz​ni ezt a pénzt. Meg hogy egy ilyen
ha​za​fi​as tett után csur​ran-csep​pen neki a költ​ség​ve​té​si pén​zek​ből. Tan​köny​ve​ket, bro​sú​rá​kat nyom​tat​-
hat, és ta​lán még az épí​tő​ipar​ban is le​esik va​la​mi zsí​ros fa​lat, mert a fő biz​ni​sze még​is​csak ab​ban
volt.
– És ki ez a fő​nök?
– Ak​kor Ar​men Va​gi​to​vics Mak​ra​u​dov volt. De​vel​oper. De az​tán alig​hogy el​kezd​tük a pro​jek​tet,
min​den el​kez​dett re​cseg​ni-ro​pog​ni. Be​ütött a vál​ság.
– Mi​fé​le vál​ság?
– Hát, épp az a hely​zet, hogy az nem vi​lá​gos. Most még csak el se ma​gya​ráz​tak sem​mit. Az​előtt az
ilyen ese​tek​ben leg​alább vi​lág​há​bo​rút ren​dez​tek, a kö​zön​ség irán​ti tisz​te​let​ből. Most meg egy​ál​ta​lán
sem​mi tánck​í​sé​ret. Nem je​len​tek meg mars​la​kók a föl​dön, nem pottyant rá asz​te​ro​i​da. Egy​sze​rű​en csak
egy kék kosz​tüm​ka​bá​tos be​mon​dó​nő hal​kan kö​zöl​te, hogy hol​nap​tól min​den sok​kal rosszabb lesz. És
egyet​len csa​tor​na sem mert el​lent​mon​da​ni.
– De hát kel​lett, hogy le​gyen oka a vál​ság​nak.
 Ari​el meg​von​ta a vál​lát.
– Min​den​fé​lé​ket ír​nak – fe​lel​te –, de hát ugyan ki hisz ne​kik. A vál​ság előtt is ír​tak min​den​fé​le
okos​sá​go​kat, hogy vál​sá​gok töb​bé nem lesz​nek. Én sze​mély sze​rint azt gon​do​lom, hogy a vi​lág​kor​-
mány szer​vez​te. Az pénzt is nyom​tat ma​gá​nak, és vál​ság ide​jén le​men​nek az árak. Úgy​hogy meg​vár​ja,
amíg egé​szen ala​cso​nyak lesz​nek, sok pénzt nyom​tat ma​gá​nak, és mind​annyi​un​kat meg​vá​sá​rol.
– És ho​gyan függ ez össze Tolsz​toj gróf​fal?
– Na​gyon egy​sze​rű​en. Hisz ná​lunk még a ga​lam​bok is az olaj​ku​tak​ból él​tek. Az olaj​ár le​ment, a
pénz​csap el​zá​ró​dott. Az​tán most min​den​ki kez​di be​haj​ta​ni a pén​zét, ami​vel tar​toz​nak neki. A mi Ar​-
men Va​gi​to​vi​csunk, mint de​vel​oper, kü​lö​nö​sen kel​le​met​len hely​zet​be ke​rült. Cse​csen do​hány ra​gadt
bent nála. És el​kezd​ték te​tő​szin​ten meg​ol​da​ni a kér​dést. A tető meg most min​den​ki​nél ugyan​az, csak a
sar​kok kü​lön​böz​nek. A cse​cse​nek erő​cse​k​is​ták vagy rö​vi​den erő​csék alatt mű​köd​nek, Ar​men Va​gi​to​-
vics meg li​be​rá​lis cse​k​is​ták alatt.
– És mi a kü​lönb​ség köz​tük?
– Már az el​ne​ve​zé​sük​ből is vi​lá​gos. Az erő​csék azon van​nak, hogy min​dent erő​vel kell irá​nyí​ta​ni, a
li​be​rá​li​sok meg – hogy li​be​rá​li​san. Va​ló​já​ban a kér​dés ter​mé​sze​te​sen bo​nyo​lul​tabb, mert könnyen
meg​le​het, hogy épp az erő​csék irá​nyít​ják a dol​go​kat li​be​rá​li​san, és a lib​si​csék erő​vel.
– Va​la​hogy pri​mi​tí​ven ma​gya​ráz​za – mond​ta T. –, mint​ha egy esz​ter​gá​lyos​nak mon​da​ná.
– Csak mert olyan kér​dé​se​ket tesz fel. Egy​szó​val ezek is, azok is fel​fal​hat​ják az em​bert. De a li​be​-
rá​li​sok ál​ta​lá​ban az egy​sze​rű em​be​re​ket eszik, a sze​gé​nyebb​jét. Ahogy a cet​hal a plank​tont, nincs ben​-
ne sem​mi sze​mé​lyes. Az erő​csék meg fő​leg a li​be​rá​li​so​kat eszik – ki​nyír​nak egyet, és az​tán so​ká​ig azt
maj​szol​ják kö​zö​sen. Úgy​hogy a táp​lál​ko​zá​si lánc​ban az erő​csék még​is​csak föl​jebb van​nak. Más​fe​lől a
li​be​rá​li​sok egy egész vá​rost fel tud​nak fal​ni úgy, hogy sen​ki ész​re sem ve​szi. Ami​kor meg az erő​csék
esz​nek meg va​la​kit ebéd​re, az összes új​ság vi​sí​toz​ni kezd, úgy​hogy összes​sé​gé​ben egyen​lő po​zí​ci​ók​-
ról be​szél​he​tünk. És va​ló​já​ban nincs is köz​tük éles ha​tár. Most már érti?
– Nem tel​je​sen.
– Tel​je​sen én se ér​tem, úgy​hogy ne szo​mor​kod​jon mi​at​ta. Szó​val az erő​csék gon​dol​koz​tak, gon​dol​-
koz​tak, és úgy dön​töt​tek, hogy meg​eszik Ar​men Va​gi​to​vi​csot. És a li​be​rá​li​sok, bár​ho​gyan vi​sí​tot​tak,
se​hogy sem tud​tak se​gí​te​ni raj​ta. Az erő​csék még bí​ró​sá​gi ügyet is in​dí​tot​tak – Ar​men Va​gi​to​vics​nak
vol​tak va​la​mi​lyen el​var​rat​lan off sho​re-os ügyei. Nem aka​rom fá​rasz​ta​ni, szó​val elég az hoz​zá, hogy
nagy volt a ge​basz, és egyet​len út ma​radt – gyor​san min​dent oda​ad​ni, aki​nek kell, az​tán irány Lon​don,
ahol ott van​nak a meg​ta​ka​rí​tá​sok. Mert akár tíz évre is el​me​szel​he​tik. Úgy​hogy oda​ad​ta a cé​gét a köl​-
csön fe​jé​ben. Az épí​té​si vál​lal​ko​zást, a ben​zin​ku​ta​kat és rá​adás​nak min​ket.
– És so​kat szá​mí​tot​tak fel ma​gu​kért?
– Min​ket sen​ki se szá​molt bele. Egy​sze​rű​en csak oda​csap​tak rá​adás​nak. Az ál​ta​lá​nos mér​leg​ben mi
egy​sze​rű​en nem va​gyunk lát​ha​tó​ak. A ben​zin​ku​ta​kat és az épí​té​si vál​lal​ko​zást még el le​het adni, bár a
mai idők​ben az sem egy​sze​rű. A ki​adónk meg gya​kor​la​ti​lag há​rom szá​mí​tó​gép plusz a de​vi​za​hi​tel, ami
lóg raj​tuk. Ugyan ki ven​né meg? A cse​cse​nek​nek vi​szont vissza kell csen​get​ni a lét, rá​adá​sul gyor​san,
mert ők is min​den​fe​le tar​toz​nak. Na, szó​val ránk eresz​tet​tek egy vál​ság​me​ne​dzsert.
– Mi​cso​dát?
– Vál​ság​me​ne​dzsert. Szu​lej​mánt. Egy dzsi​gi​tet, aki​nek „mas​ter of bu​si​ness ad​mi​nist​ra​ti​on” dip​lo​-
má​ja van, és öt évig csak arra ta​ní​tot​ták, ho​gyan le​het ki​fa​csar​ni a do​hányt min​den​ből, amit lát a szem
és hall a fül. Szó​val olyan iga​zi hat​vez. Már​mint ha​té​kony ve​ze​tő tí​pus. Meg​néz​te, mek​ko​ra hi​tel van a
pro​jek​tün​kön, és el​kezd​te ki​sza​sze​rol​ni, mi a hely​zet – hon​nan jöt​tek ezek az őrült szá​mok. Na, az​tán
el​me​sél​ték neki az elő​tör​té​ne​tet, és el​ma​gya​ráz​ták, hogy a költ​ség​ve​té​sen ke​resz​tül akar​ták vissza​fi​-
zet​ni a do​hányt. Meg azt is el​ma​gya​ráz​ták neki, hogy a költ​ség​ve​tés​hez sen​ki sem en​ge​di oda Mak​ra​u​-
dov he​lyett – per​sze, ezt ő maga is tud​ta, nem hü​lye. Na, szó​val össze​hív​ta a mar​ke​to​ló​gu​so​kat, együtt
meg​vizs​gál​ták a szer​ző​dé​se​ket, és el​kezd​ték tör​ni a fe​jü​ket, ho​gyan fi​zes​sék vissza a köl​csönt. Érti
már, mi az ábra?
– Töb​bé-ke​vés​bé – fe​lel​te T.
– A mar​ke​to​ló​gu​sok rög​tön ki​je​len​tet​ték, hogy ezt a ha​do​vát a bűn​bá​nó Tolsz​toj​ról sen​ki​nek nem
fog​juk el​ad​ni. Amit kü​lön​ben is min​den​ki tu​dott kez​det​től fog​va. És va​la​ki egy​szer csak azt mond​ja –
ura​im, ha már egy​szer ilyen író​kat szer​ződ​tet​tek, mi​nek va​ca​kol​nánk ez​zel a bűn​bá​nós ba​rom​ság​gal?
Csi​nál​junk in​kább egy nor​má​lis thril​lert a ret​ro​k​ri​mi ele​me​i​vel meg​spé​kel​ve, és a plebsz úgy fog​ja
nyel​ni, mint ka​csa a no​ked​lit... Na, kez​dő​dött a bra​in storm. Elő​ször át akar​ták ne​vez​ni Lev Tolsz​tojt
Go​li​cin ka​pi​tánnyá.[15] De ki​de​rült, hogy már min​den szer​ző​dés​be bele van írva Lev Tolsz​toj neve.
Go​li​ci​nért az ügy​nö​kök újabb pén​ze​ket kér​tek vol​na. Ez a vál​to​zat ki​esett. Az​tán rá​jöt​tek, hogy min​-
den plusz​költ​ség nél​kül „T. gróf”-ra le​het vál​toz​tat​ni a ne​vet – a szer​ző​dés​min​tá​ban ele​ve így is ír​ták
két​szer, hogy el​fér​jen, és ki a fasz​nak lett vol​na ked​ve emi​att pe​res​ked​ni? Na szó​val. A cse​lek​mény a
szer​ző​dés​ben épp csak hoz​zá​ve​tő​le​ge​sen van meg​ha​tá​roz​va, csak pár szó az Op​tyi​na-pusz​tá​ba való
uta​zás​ról, az egy​ház​ból való ki​kö​zö​sí​tés​ről és a go​nosszal való szem​be​szál​lás ti​lal​má​ról. Az elő​leg
vissza​fi​ze​té​sé​nek fel​té​te​le vi​szont konk​ré​ten meg van fo​gal​maz​va: a kéz​irat el​uta​sí​tá​sa ese​tén... Na,
szó​val el​ma​gya​ráz​ták a szer​zők​nek, hogy a fő​hős mos​tan​tól „T. gróf”, és nem író lesz, ha​nem ma​gá​-
nyos hős és a harc​mű​vé​sze​tek mes​te​re, kö​rül​be​lül har​minc​éves, mert sen​ki​nek sem le​het el​ad​ni egy
öreg csó​kát fő​hős​ként. Na és ebbe az Op​tyi​na-pusz​tá​ba igyek​szik, s köz​ben min​den​fé​le ka​lan​dok és
lö​völ​dö​zé​sek lesz​nek. Na meg ero​ti​kus je​le​ne​tek és bölcs be​szél​ge​té​sek is, fi​gye​lem​be véve, hogy a
piac a by​ro​ni tí​pu​sú sze​rel​mes hős​re vevő.
– Mit je​lent azt, hogy by​ro​ni tí​pu​sú?
– By​ro​ni... Hát, olyan, mint a Káin vagy a Manf​réd. Meg​fá​radt dé​mon évi száz​ezer dol​lár fö​löt​ti jö​-
ve​de​lem​mel.
– És ha ke​ve​sebb a jö​ve​del​me?
Ari​el el​mo​so​lyo​dott.
– Mi​fé​le by​ro​niz​mus az, ahol nincs do​hány? Ak​kor az nem by​ro​niz​mus, ha​nem pó​zo​lás. A pénz kü​-
lön​ben nem min​den. A by​ro​niz​mus... mond​juk úgy, hogy ez az, ami sze​xu​á​li​san von​zó​vá te​szi önt a női
ol​va​só szá​má​ra, aki azo​no​sul Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő​vel.
– Őt Mi​tyeny​ka ta​lál​ta ki? Már​mint a her​ceg​nőt?
– Ki más? – fe​lel​te Ari​el. – Az első ero​ti​kus epi​zó​dot a ha​jó​ra ter​vez​tük. Csak Gri​sa Ov​nyuk előbb
ki​nyír​ta a her​ceg​nőt, mint hogy Mi​tyeny​ká​nak si​ke​rült vol​na maga alá fek​tet​ni. Még össze is vesz​tek
emi​att. Mi​tyeny​ka el​kezd üvöl​te​ni azon a vé​kony kis te​nor​hang​ján – mit mű​velsz, te hó​hér? Há​rom
nap​ja vá​rom, hogy Arik fel​vá​zol​ja a cse​lek​mény irá​nya​it, te meg azon​nal ki​fin​ga​tod a ma​cá​mat?
Gri​sa meg azt fe​le​li erre – ne​kem, azt mond​ja, ilyen fék​te​len a fan​tá​zi​ám, nem tu​dok min​den kis
szir-szar mi​att le​áll​ni. Ne​kem a ti pro​jek​te​tek kü​lön​ben is ló​fütty. Ha nem tet​szik va​la​mi, le​lé​pek, ol​-
vas​sá​tok csak el fi​gyel​me​sen a szer​ző​dést.
– És Ak​sziny​ját is Mi​tyeny​ka ta​lál​ta ki?
Ari​el bó​lin​tott.
– Őt egye​lő​re élet​ben tar​tot​tuk.
– Ko​mo​lyan mon​dom, ez a ma​guk Mi​tyeny​ká​ja gyen​ge​el​mé​jű.
 – Ugyan már, gróf úr. Na​gyon te​het​sé​ges fiú, bár én nem ked​ve​lem. Min​den​ki más​nál ügye​seb​ben
tud​ja ér​zé​kel​tet​ni a vál​ság je​ges le​he​le​tét. Az utol​só cik​ké​ből meg is je​gyez​tem egy részt: „a moszk​vai
City tor​nyai, me​lyek ugyan​olyan me​ré​szen és re​mény​te​le​nül nőt​tek a ma​gas​ba, mint a má​sod​la​gos fris​-
ses​sé​gű csó​csák ára a Vo​gue ká​vé​ház​ban...” Jól meg​cif​ráz​ta a nya​va​lyás, mi? Vagy pél​dá​ul ez: „a gla​-
mú​ros té​vé​pros​tik, a mega-tol​va​jok és hi​per​gyil​ko​sok ki​tar​tott​jai, akik még a jó​té​kony​ság​ból is ké​pe​-
sek arany​ka​ri​kát csi​nál​ni a bo​rot​vált pun​ci​juk​ra – mi má​sok len​né​nek, ha nem a Nagy Pa​ráz​na pro​jek​-
ci​ói a si​vár észa​ki tá​jon, a po​ko​li nap​le​men​te bí​bor su​ga​rai a Moszk​ván​túl ká​li​um-klo​rid​dal szét​mart
hó​me​ző​in?”
– Na jó, elég az idé​ze​tek​ből! – mond​ta T. – In​kább ma​gya​ráz​za meg, mi az el​be​szé​lés ál​ta​lá​nos irá​-
nya. Mer​re kell fej​lőd​nie?
– Az irány a kö​vet​ke​ző – fe​lel​te Ari​el. – T. gróf har​cok és pi​csa​kong... aka​rom mon​da​ni ki​csa​pon​-
gá​sok kö​ze​pet​te ke​re​si Op​tyi​na-pusz​tát, és a leg​vé​gén, ami​kor meg​ta​lál​ja, fel​megy egy dom​bocs​ká​ra,
ke​resz​tet vet a tá​vo​li ke​reszt felé, és meg​ér​ti, hogy konk​ré​tan té​ve​dett az egy​há​zi ve​ze​tés​sel szem​ben.
Az​tán még el​be​szél​get Var​szo​no​fij atyá​val, és jön a ka​tar​zis, ami után meg​bán​ja bű​ne​it az anya​szent​-
egy​ház előtt. Úgy dön​töt​tünk, hogy meg​hagy​juk ezt a vo​na​lat. Olyan a hely​zet az or​szág​ban, hogy nem
árt​hat, ha pöttyöt be​nya​lunk a pó​pák​nak. A mar​ke​to​ló​gu​sok egyet​ér​tet​tek, csak azt mond​ták, hogy T.-
nek nem a szent​sé​gek és a Szent​há​rom​ság mi​att kell meg​bán​nia bű​ne​it, ha​nem azért, mert út​köz​ben so​-
kat du​haj​ko​dott – kü​lön​ben az át​lag​ol​va​só nem érti meg. Re​á​lis esély nyí​lik te​hát, hogy vissza​fi​zes​sük
a lét, sőt még egy kis nye​re​sé​günk is ma​rad​jon. Át​ad​ták az új kon​cep​ci​ót a vég​re​haj​tók​nak. Hát, kü​-
lön​bö​ző vé​le​mé​nyek vol​tak. Mi​tya és Gosa köp​köd​ni kez​dett, Ov​nyuk vi​szont azon​nal be​in​dult rá. Azt
mond​ja, „Nagy Genny” dí​jat ilye​nért nem ad​nak, de le van ejt​ve – öt​ször töb​bet fo​gunk el​ad​ni már az
első hó​nap​ban. Az​tán el​kezd​tük a mun​kát, és a töb​bit már tud​ja...
– Hát igen – mond​ta T.
– A teg​na​pi na​pig min​den rend​ben is ment. Az​tán teg​nap ez a Szu​lej​mán, hogy ge​bed​ne meg, ki​nyi​-
tot​ta az üz​le​ti ter​vet, még egy​szer min​dent át​né​zett, és hir​te​len rá​jött, hogy T. bűn​bá​na​ta az anya​szent​-
egy​ház előtt – ez „pro​duct pi​a​ce​ment”. A ke​resz​tény​ség​nek a szö​veg​be rej​tett rek​lám​ja a val​lá​si​lag
sok​szí​nű kul​tu​rá​lis kö​zeg​ben. Egy​szó​val meg​va​kar​ta a bo​ros​tát az ál​lán, és meg​pa​ran​csol​ta, hogy lép​-
jünk kap​cso​lat​ba Pan​tye​lej​mon ar​chi​mand​rit​á​val a szpon​zo​rá​ció ügyé​ben. Őná​luk – és az ural​ko​dó
megint meg​ta​po​gat​ta a ke​reszt ala​kú rend​je​lét – ő fe​lel a pub​lic re​la​ti​ons-ért. Szó​val hogy csen​ges​se​-
nek a té​koz​ló fiú vissza​té​ré​sé​ért.
– És mi lett?
– Egye​lő​re még sem​mi. Mi volt a terv ed​dig? Az, hogy ami​kor meg​ér​ke​zik Op​tyi​na-pusz​tá​ba, térd​re
om​lik Var​szo​no​fij szta​rec előtt, és meg​bán​ja bű​ne​it. Var​szo​no​fij szta​rec pe​dig atyai szó​val for​dul ön​-
höz, mely vissza​té​rí​ti az egy​ház ke​be​lé​re. De most már sen​ki nem tud sem​mit. Vá​runk.
– Kire?
– E-ma​il​re.
– Az meg ki​cso​da?
– Nem ki​cso​da, ha​nem mi​cso​da. Olyas​mi, mint a táv​irat. Fi​zet Pan​tye​lej​mon vagy nem.
– És ha nem fi​zet?
– Szu​lej​mán úgy dön​tött, hogy zsa​rol​ni fog​ja őket. Azt mond​ja, ha nem haj​lan​dók fi​zet​ni, a fe​ke​te​pí​-
ár-szak​ér​tő​ink ko​losszá​lis kárt okoz​nak a brand​jük​nek az imidzs és a me​ta​fi​zi​kai tar​ta​lom leg​alap​ve​-
tőbb szint​jén. El tud​ja kép​zel​ni, mi​lyen sza​va​kat ta​nult meg a fiú Lon​don​ban?
– Fura em​be​rek te​rem​nek ma​nap​ság a Ka​u​kázus​ban – mond​ta T.
 Az ural​ko​dó szét​tár​ta a kar​ját.
– Bi​zánc – mond​ta olyan hang​súllyal, mint​ha ez a szó min​dent meg​ma​gya​ráz​na. – Sok fura do​log
van ar​ra​fe​lé. El​mé​le​ti​leg ma​guk​nak az erő​cse​k​is​ták​nak kel​le​ne meg​fúr​ni​uk a bűn​bá​nós vál​to​za​tot,
amit még Ar​men Va​gi​to​vics kez​dett el. Mert ők a ma​ra​di​ság, a só​gor-ko​ma​ság és a nép​bu​tí​tás párt​ján
áll​nak. A lib​si​csék​nek meg, épp el​len​ke​ző​leg, vál​ság​me​ne​dzse​rek se​gít​sé​gé​vel kell ki​fa​csar​ni​uk a lét,
mert ők meg az offsho​re, a ge​schäft[16] és a vi​lág​kor​mány párt​ján áll​nak. A va​ló​ság​ban vi​szont épp az
el​len​ke​ző​je tör​té​nik. Ez a dia​lek​ti​ka. Hogy is mond​ja Faust a Me​fisz​tó​ban – „Az erő ré​sze, mely
örök... oáhhh... rossz​ra tör, s örök... kéjt mi​vel...”[17] Huh, mind​járt el​al​szom. Na, szó​val érti.
Az ural​ko​dó egy​re las​sab​ban be​szélt, ásí​to​zott, és a mon​dat vé​gé​re egé​szen meg​der​medt az arca,
az​tán a keze se moz​gott töb​bet – egy moz​du​lat köz​ben meg​me​re​ve​dett.
– És ki fog​ja ezt a ko​losszá​lis me​ta​fi​zi​kus csa​pást vég​re​haj​ta​ni? – kér​dez​te T.
Az ural​ko​dó ki​nyi​tot​ta fél sze​mét.
– Hogy ki? Gri​sa egy​ér​tel​mű​en al​kal​mat​lan, ő csak a gyil​ko​lás​hoz ért. Mi​tyeny​ka... róla be​szél​ni
sem ér​de​mes. Pi​vo​ri​lov már vég​zett: trip​pe​lés, szi​vor​nyá​zás meg​volt. A me​ta​fi​zi​ku​sun​kat se le​het
ilyes​mi​re rá​ug​rasz​ta​ni.
– Mi​ért nem? Hi​szen me​ta​fi​zi​kai csa​pást kell mér​ni.
– Be​in​tett a ro​ha​dék. Azt mond​ja, a szer​ző​dés sze​rint neki csak idé​ző​je​les tu​dat​ára​mai és misz​ti​kus
ki​té​rői le​het​nek. Idé​ző​je​les tu​dat​áram​mal el tud​juk ezt in​téz​ni? Nem tud​juk. Úgy​hogy ne​kem kell in​téz​-
ked​nem – csa​pást mér​ni, imi​dzset le​rom​bol​ni. Nem egy kéj​má​mor.
T. hi​tet​len​ked​ve né​zett az ural​ko​dó​ra.
– És ké​pes...
Az ural​ko​dó fer​dén el​mo​so​lyo​dott.
– Csics​kák va​gyunk. Amit mon​da​nak, azt csi​nál​juk, bár ez most ne​héz ügy. Szu​lej​mán, igaz, meg​-
ígér​te, hogy küld egy cse​csent se​gít​ség​nek. Ha kell, azt mond​ja, olyan in​tel​lek​tu​á​lok van​nak mi​ná​lunk,
hogy Moszk​vá​ban olyat még nem sza​gol​tak. Még ér​de​kes is lesz.
– Hát, mi​cso​da vad könyv lesz eb​ből a vé​gén – mond​ta T. – Pe​dig mi​lyen jól in​dult, az​tán így el​ku​-
tyá​ló​dik.
– Ilyen az élet ma​nap​ság – fe​lel​te az ural​ko​dó. – És nem én ta​lál​tam ki, hogy ilyen le​gyen.
– És ak​kor most mi lesz?
– Hol​nap meg​tud​juk. Tud​ja, mit? Ami​kor Pan​tye​lej​mon​tól meg​jön az e-mail, há​rom ha​rang​ütés​sel
jel​zek, utá​na majd a kö​rül​mé​nyek​nek meg​fe​le​lő​en cse​lek​szünk – gon​do​lom, ma​gá​tól is fel​fog​ja, hogy
mi a hely​zet.
Ari​el arca új​ból pi​sze orrú maszk​ká vál​to​zott. Mint​ha va​la​mi el​len​ál​lást kel​le​ne le​győz​nie, hű​vös,
ki​fa​kult sze​me még egy​szer utol​já​ra T.-re pil​lan​tott.
– Ide​je bú​csúz​nom, gróf úr – mond​ta a száj zsi​nór​ja. – Mind​ket​tőnk​nek pi​hen​nünk kell. Hol​nap ne​-
héz nap vár ránk. Van még kér​dé​se?
– Igen – mond​ta T. – A nagy​ap​ja nem ma​gya​ráz​ta el vé​let​le​nül, mi​ért kell az Is​ten​nek egy ilyen mó​-
don fel​épí​tett vi​lág? Mind​ezek​kel a ha​tal​mas​sá​gok​kal, ame​lyek egy​más​sal ját​sza​nak a kí​sér​tet​lel​kek
tisz​tá​sa​in? Is​ten tán él​ve​zi az elő​adást? Ol​vas​sa az élet köny​vét?
– Is​ten nem ol​vas​sa az élet köny​vét – fe​lel​te az ural​ko​dó nyo​ma​ték​kal. – Ő azt el​ége​ti, gróf úr. És
utá​na meg​eszi a ha​mut.
 X
Ko​rán reg​gel, ami​kor T. még aludt, Jasz​na​ja Pol​ja​ná​ból fo​gat ér​ke​zett hol​mik​kal és fegy​ver​rel.
Épp jó​kor – a zsan​dár​egyen​ru​ha már olyan po​ros és fol​tos lett, hogy szí​né​vel már nem az azúr ég​-
bolt​ra, ha​nem in​kább egy fel​hős nap​ra em​lé​kez​te​tett. Né​hány he​lyen el​sza​kadt, és összes​sé​gé​ben igen
gya​nús kül​sőt vett fel – a já​ró​ke​lők so​ká​ig néz​ték, s azon tű​nőd​tek, nem je​len​ti-e a zsan​dár​ez​re​de​sek
ilyen ág​ról​sza​kadt ki​né​ze​te azt, hogy vég​re fel​vir​rad az oly rég​óta várt sza​bad​ság drá​ga Ha​zánk fö​lött.
Amel​lett T.-nek újra lett lova – igaz, sok​kal hit​vá​nyabb an​nál, amit a ci​gány​bá​ró​tól ka​pott.
T. meg​reg​ge​li​zett, az​tán pa​ran​csot adott a nyer​ge​lés​re, ő maga pe​dig ki​nyi​tot​ta a kof​fe​re​ket a fel​sze​-
re​lés​sel, és ki​ra​kos​gat​ta az asz​tal​ra a fegy​ve​re​ket és ru​há​kat. Két​sé​ge sem le​he​tett afe​lől, hogy Knopf
az em​be​re​i​vel az úton fog​ja vár​ni – és hogy a le​he​tő leg​ko​mo​lyab​ban kell fel​ké​szül​nie a ta​lál​ko​zás​ra.
T. de​ré​kig le​vet​kő​zött, majd fel​húz​ta iz​mos tes​té​re a mel​lényt a zse​bek és zse​becs​kék so​ka​sá​gá​val.
Jó ne​héz volt: be​lül acél​sza​la​gok​ból, ka​u​csuk​szá​lak​ból és cet​ba​jusz​ból font gyű​rűs​pán​cél fed​te,
amely nem​csak a pen​gét tud​ta meg​ál​lí​ta​ni, de a fer​dén be​csa​pó​dó lö​ve​dék is le​pat​tant róla.
„Most per​sze Knopf is a ta​lál​ko​zás​ra ké​szül – gon​dol​ta T., szét​rak​va a mel​lény zse​be​i​ben a ha​jí​tó​-
pen​gé​it. – És min​den bi​zonnyal meg​le​pe​té​se​ket tar​to​gat szá​mom​ra... Ez kü​lön​ben vi​lá​gos és unal​mas.
Más​va​la​mi az ér​de​kes – gon​dol​ko​dik-e va​jon Knopf azon, hogy mi​ért tör​té​nik vele mind​ez? Hogy va​-
jon mi​ért kell foly​ton en​gem haj​ku​rász​nia, hogy a nyel​ve is ki​lóg? Vagy ami​lyen hi​szé​keny idi​ó​ta, min​-
den cso​dál​ko​zás nél​kül el​fo​gad min​dent: hogy, ugye, ha így van, ak​kor így is kell len​nie?”
A mel​lény fölé T. fel​vet​te a bő és hosszú pa​rasz​tin​get, pon​to​san ugyan​olyat, ami​lyen azon a szán​tó​-
ve​tőn is volt, akit a vo​nat ab​la​ká​ból lá​tott. Az​tán a bő, kis​orosz sa​la​vá​rit, amely sú​lyo​san csö​röm​pölt
a be​lé​je rej​tett gyil​kos esz​kö​zök​től.
Az egyik kül​de​mény kü​lö​nös gond​dal volt be​cso​ma​gol​va. T. szét​tép​te a két​ré​te​gű cso​ma​go​ló​pa​pírt,
ki​sza​ba​dí​tot​ta a lak​ko​zott fe​ke​te do​boz​kát, és a tü​kör alat​ti kis​asz​tal​ra tet​te. A tü​kör elé ült, fo​gott egy
fé​sűt, gon​do​san ki​fé​sül​te a sza​kál​lát, és ki​nyi​tot​ta a do​bozt.
Bent két re​kesz volt. Az egyik​ben, az egé​szen ki​csi​ben egy gom​bo​lyag szín​te​len se​lyem​cér​na volt.
A má​sik​ban apró szür​kés​fe​ke​te nyi​lacs​kák nya​láb​ja: da​masz​ku​szi acél​drót hosszú, éles, tüs​kés da​rab​-
kái. T. el​kezd​te be​le​fon​ni őket a sza​kál​lá​ba, cér​ná​val kö​töz​ve oda a nyi​lacs​ká​kat az álla alatt.
„Kü​lön​ben meg nem egye​dül Knopf a hi​szé​keny idi​ó​ta – gon​dol​ta, az uj​ja​it fi​gyel​ve a tü​kör​ben. –
Kö​rös-kö​rül sen​ki sem ké​tel​ke​dik ab​ban, ami tör​té​nik. Se az a ku​pec, a Rasz​pl​ju​jev, se Ak​sziny​ja, se
ez a ha​tal​mas ter​me​tű ci​gány, Loj​ko, a tö​rött or​rá​val. El​kép​zel​ni is ne​héz, hogy le​het be​ren​dez​ve
Knopf lel​ke... Kü​lön​ben meg mi​ért len​ne ne​héz... Biz​to​san van egy olyan ho​má​lyos, de szik​la​szi​lárd
meg​győ​ző​dé​se, hogy az élet​tel kap​cso​la​tos min​den ál​ta​lá​nos kér​dés meg van old​va, és ide​je most már
a sze​mé​lyes kér​dé​se​ket is meg​ol​da​ni. Kü​lön​ben ho​gyan tud​ná el​ját​sza​ni a sze​re​pét?”
Ami​kor az összes drót​da​rab​kát be​fon​ta a sza​kál​lá​ba, T. gu​mi​ci​pőt hú​zott a lá​bá​ra, má​szó​va​sak​kal a
tal​pán (a gu​mi​ra háncs volt ra​gaszt​va, ami​től fent​ről úgy né​zett ki, mint va​la​mi régi, sza​kadt bocs​kor).
Az​tán szé​les szal​ma​ka​la​pot tett a fe​jé​re, az is ré​gi​nek és ko​pott​nak lát​szott – a dup​la, össze​ra​gasz​tott
ka​ri​má​já​ba egy éles, fo​ga​zott szé​lű, vé​kony acél​ko​rong volt el​rejt​ve.
Az uta​zó​lá​dá​ban ma​radt még egy kis kék do​boz, olyas​fé​le, ami​lyen​ben a drá​ga szi​vart vagy bon​bont
szo​kás árul​ni – nyil​ván​va​ló​an va​la​mi kü​lön​le​ges do​log le​he​tett ben​ne. T. ki​nyi​tot​ta.
A vö​rös bár​so​nyon két, rá​né​zés​re rop​pant ké​nyel​mes kis mé​lye​dés​ben két fe​ke​te fém​kúp pi​hent.
Hosszú​kás bor​dák vol​tak raj​tuk, a bor​dá​kon fer​de ro​vát​kák, s mind​egyik​nek a te​te​jén egy gyu​tacs sár​-
ga sze​me.
A kú​pok mel​lett egy össze​haj​to​ga​tott pa​pír is volt. T. szét​haj​tot​ta, és egy raj​zot ta​lált – sza​kál​las
em​bert áb​rá​zolt, aki a feje fölé eme​li ke​zét (a má​sik keze uj​ja​it bé​ké​sen be​dug​ja hosszú pa​rasz​tin​gé​-
nek öve alá).
Fö​lül​re csil​lag ala​kú rob​ba​nás volt raj​zol​va, mel​let​te a „Bumm-bumm!” sza​vak, s a rob​ba​nás​ból
két há​rom​szög állt ki le​fe​lé – egy kes​keny meg egy szé​les. A kes​keny há​rom​szög alá, amely​ben egy
em​ber állt, ez volt írva: „Itt meg​me​ne​külsz.” A szé​les​nek meg, amely​ben va​la​mi​lyen ár​nyé​kok ug​rál​-
tak, az volt a neve, „A Pusz​tu​lás He​lye”.
Lent ce​ru​zá​val írt szö​veg:

Gróf úr, a raj​zon min​den lát​ha​tó. Az​u​tán, hogy meg​nyom​ja a gyu​ta​csot az uj​já​val, dob​ja a feje
fölé a ki​csi​két, úgy, hogy leg​alább egy ars​in ma​gas​ra re​pül​jön. Ő ma​gá​tól úgy for​dul majd,
aho​gyan kell (csak la​zán dob​ja, és ne pör​ges​se meg). Köz​vet​le​nül a feje fö​lött fog dur​ran​ni, és
min​dent le​vág kör​ben, de ma​gát nem bánt​ja. Gya​ko​rol​jon, de óva​to​san do​bál​ja.
De Mart​ignac, a sors ko​vá​csa,
Jasz​na​ja Pol​ja​na

„De Mart​ignac? – gon​dol​ta T., ki​vé​ve a bom​bát vö​rös bár​sony fész​ké​ből. – Nyil​ván va​la​ki a kö​ve​-
tők kö​zül. Ko​vács lett be​lő​le, de​rék do​log. De nem em​lék​szem rá, sen​ki​re sem em​lék​szem. De a mun​-
ká​ja szin​te egy öt​vös​re​mek...”
Az első kúp al​já​ra fi​no​man az volt vés​ve: „Jám​bor”. T. né​hány​szor fel​dob​ta a bom​bát a feje fölé.
Ami​kor el​ért a leg​ma​ga​sabb pont​ra, min​den egyes al​ka​lom​mal meg​for​dult, hogy a gyu​tacs le​fe​lé le​-
gyen. Meg​is​mé​tel​ve ugyan​azt a má​sik ha​lál​kúp​pal (a má​so​dik bom​bá​nak „Fe​le​lőt​len” volt a neve), T.
óva​to​san be​dug​ta őket a sa​la​vá​ri​ja zse​bé​be.
A kül​dött esz​kö​zök né​me​lyi​két ér​tet​le​nül néz​te – pél​dá​ul az ős​ré​gi, két​fo​gú vil​lát, ame​lyen na​gyon
messze volt egy​más​tól a két fog, és fura neve volt, dur​ván rá​vés​ve a nye​lé​re: „Igaz​ság”.
„Mi​ért »igaz​ság«? – gon​dol​ta T. – Ta​lán mert az igaz​ság szúr​ja a sze​met? Az egész ne​go​nert el​fe​-
lej​tet​tem. Most az​tán gyűjt​he​tem össze mor​zsán​ként.”
Vé​gül be​fe​jez​te a ké​szü​lő​dést. Még egy​szer meg​néz​te ma​gát a tü​kör​ben. A sza​kál​la szé​les lett, és
őszes​nek lát​szott – mint​ha az utób​bi né​hány perc​ben sok​kal öre​geb​bé és böl​cseb​bé vált vol​na. T. el​-
mo​so​lyo​dott, és a lo​vag​órá​ra né​zett. Ide​je volt in​dul​ni.
Ki​lé​pett a szál​ló​ból, és össze​rez​zent.
Ak​sziny​ja ott ült új, sár​ga sza​ra​fán​ban a sze​ke​rén, köz​vet​le​nül a tor​nác mel​lett, és ahogy meg​lát​ta
T.-t, le​ug​rott a föld​re, és ro​hant elé​je.
Az​tán, ami​kor lát​ta az öl​tö​zé​két, hir​te​len meg​ijedt, va​la​mi suta moz​du​lat​tal le​fé​ke​zett, le​gyin​tett a
ke​zé​vel, és hát​ra​ug​rott.
– Te vagy az? – sut​tog​ta. – Vagy nem te?
– Én, én – fe​lel​te T. bosszú​san. – Na​gyon ko​rán ke​lős vagy...
– Tán ki​ha​jí​tot​tak a zsan​dá​rok kö​zül? – kér​dez​te Ak​sziny​ja szá​na​ko​zó han​gon. – Köl​lött annyit ha​-
do​nász​nod a fej​szé​vel. Ha be​it​tál, ül​tél vol​na ott​hon, a fe​ne​ke​den...
A fo​lyo​só​ügye​le​tes a szál​lo​dá​ból, aki eb​ben a pil​la​nat​ban jött ki az ut​cá​ra, nem messze tő​lük meg​-
állt, le​gug​golt, és úgy tett, mint​ha a ci​pő​fű​ző​jét köt​né, de he​gyez​te a fü​lét köz​ben.
 – A sze​ké​rért jöt​tél? – kér​dez​te T. szi​go​rú​an. – Vi​gyed, és menj Is​ten hí​ré​vel. Ne​kem dol​gom van.
– Ugyan hova mégy ilyen öl​tö​zék​ben? – kér​dez​te Ak​sziny​ja, a fo​lyo​só​ügye​le​tes​re san​dít​va. – Szuty​-
kos kó​dis. Gye​re, leg​alább egy régi csiz​mát adok ne​ked.
– Menj el, Ak​sziny​ja – is​mé​tel​te T. hal​kan. – Majd utá​na.
– Ne igyál, Ljo​vus​ka! – ri​mán​ko​dott Ak​sziny​ja. – Az atya​úr​is​ten​re kér​lek, ne igyál! Olyan fura le​-
szel, ha iszol!
T. fel​pat​tant a lóra, az ol​da​lá​ba döf​te a háncs alá rej​tett acél​csil​la​go​kat, és vissza sem néz​ve el​szá​-
gul​dott a reg​ge​li ut​cán.

A vá​ros​tól há​rom​ver​sztá​nyi​ra vár​ták – az el​ha​gya​tott csó​na​kál​lo​más​nál, ahol ös​vény ága​zott el az

út​ról a fo​lyó​hoz.
T. ösz​tö​nö​sen érez​te meg, hogy ott van​nak, sem​mi sem je​lez​te a ve​szélyt. A fé​lig be​om​lott, be​dőlt
te​te​jű tég​la​ba​rakk kö​rül ring​tak a szél​ben a bo​dza​sar​jak; a kor​ha​dó​fél​ben lévő ki​kö​tő​höz ve​ze​tő úton
fel volt húz​va a csí​kos so​rom​pó, a szét​szá​radt őr​bó​dé üres – min​de​nen lát​szott a sok​éves el​ha​nya​golt​-
ság nyo​ma.
Ahogy az ál​lo​más felé kö​ze​le​dett, T. fo​ko​za​to​san las​sí​tott – és csak ezért tu​dott idő​ben meg​áll​ni. Az
út fö​lött vé​kony, szür​ke kö​tél hú​zó​dott, alig le​he​tett ki​ven​ni, úgy be​le​ol​vadt a hát​tér​be. És le​bu​kott a
bo​dza​bok​rok​ba a ba​rakk egyik ab​la​ká​nak fe​ke​tén tá​ton​gó nyí​lá​sa alatt. Mi​után meg​ál​lí​tot​ta a lo​vat, T.
né​hány lé​pést hát​rált vele, mint​ha csak tű​nőd​ne, mer​re men​jen to​vább – egye​ne​sen-e, vagy le a fo​lyó​-
hoz.
„Ér​tem – gon​dol​ta. – Alig​ha​nem pus​kát ál​lí​tot​tak az ab​lak​ba, és a kö​tél egye​ne​sen a ra​vasszal van
össze​köt​ve. Az »állj meg, ván​dor« mód​szer, is​mer​jük... Knopf va​la​hol itt van, és en​gem néz. Rossz
ér​zés, hogy ő lát en​gem, én meg őt nem.”
Meg-meg​ránt​va a gyep​lőt in​ge​rel​te a lo​vat, ami​től az ide​ge​sen for​gott egy hely​ben – így ne​he​zeb​ben
le​he​tett cél​ba ven​ni. Ez​zel egy idő​ben ész​re​vét​le​nül ki​sza​ba​dí​tot​ta a ken​gyel​ből a jobb lá​bát, és tes​té​-
nek egész sú​lyát át​he​lyez​te a bal lá​bá​ra.
– Ura​im – ki​ál​tot​ta –, ér​zem, hogy itt van​nak a kö​zel​ben! Azt ja​vas​lom, vi​tas​suk meg a tör​tén​te​ket!
Knopf úr, higgye el, nincs okunk az el​len​sé​ges​ke​dés​re! – A bo​dza​bok​rok​ban alig ész​lel​he​tő moz​gás
tá​madt. T. egy pil​la​nat alatt át​ve​tet​te jobb lá​bát a nye​reg fö​lött, és úgy össze​húz​ta ma​gát, hogy a ló ol​-
da​la tel​je​sen el​ta​kar​ta. A kö​vet​ke​ző pil​la​nat​ban kék füst kis szö​kő​kút​jai lob​ban​tak a bok​rok​ból, és
pus​ka​lö​vé​sek dör​dül​tek. Két​csö​vű va​dász​pus​ká​ból lőt​tek, sö​rét​tel: az egyik go​lyócs​ka hor​zsol​ta T.
ke​zét. A ló hát​rált, hát​só lá​bai meg​inog​tak, és sú​lyo​san le​roggyant a por​ba.
„A má​so​dik két nap alatt – gon​dol​ta T., és hű​vös düh hul​lá​ma ön​töt​te el –, mi​cso​da al​ja​sok.”
El​te​rült a föl​dön az el​esett ló mö​gött. Új​ból lö​vés dör​dült, és újabb adag sö​rét csa​pó​dott a ló ha​sá​-
ba un​do​rí​tó, cup​po​gó han​gon.
– Ura​im – ki​ál​tot​ta T. –, még egy​szer ké​rem, hogy hagy​ják abba!
Vá​la​szul pisz​toly​lö​vés dör​dült a bok​rok kö​zül.
„Re​mek – gon​dol​ta T. –, a pus​ká​kat ak​kor még nem töl​töt​ték meg újra. Most nem sza​bad ha​boz​ni...”
Elő​vett az inge alól né​hány ha​jí​tó​pen​gét, és le​gye​ző alak​ban el​he​lyez​te őket a ke​zé​ben.
– Ura​im – ki​ál​tot​ta –, em​lé​kez​te​tem önö​ket, hogy min​den​faj​ta erő​szak el​len​sé​ge va​gyok! Sen​ki​ben
nem aka​rok kárt okoz​ni! Csak bok​ro​kat lá​tok ma​gam előtt! Is​mét​lem, csak bok​ro​kat! Most pen​gé​ket
fo​gok oda​ha​jí​ta​ni! Na​gyon éle​sek, ezért ha vé​let​le​nül rej​tő​zik ott va​la​ki, ké​rem, jöj​jön elő, mire hár​-
mat szá​mo​lok, hogy sen​kit se se​be​sít​sek meg! Egy! Ket​tő! – T. egy kis szü​ne​tet tar​tott.
– Há​rom!
Az​tán ki​csit fel​emel​ke​dett, és el​kezd​te ha​ji​gál​ni a pen​gé​ket, ki​csit el​for​dul​va min​den do​bás után. A
ne​gye​dik pen​ge el​ta​lált va​la​kit – éles fáj​da​lom​ki​ál​tás har​sant fel. Az ön​ma​ga irán​ti meg​ve​tés​től gri​-
ma​szol​va T. még két pen​gét ha​jí​tott ugyan​oda, és az üvöl​tés át​ala​kult hör​gés​sé.
A bok​rok kö​zül megint lőt​tek, és T. a ló mögé bújt. Amint meg​szűnt a lö​völ​dö​zés, T. megint el​ha​jí​-
tott né​hány pen​gét. Most rög​tön két em​bert ta​lált el. És a fáj​da​lom​üvöl​tés után mind​két al​ka​lom​mal
rög​tön oda​kül​dött ugyan​ar​ra a hely​re még két éles acél​pen​gét.
A bok​rok kö​zül to​vább​ra is pisz​toly​lö​vé​sek dör​dül​tek, de már rit​káb​ban. T. meg​ál​la​pí​tot​ta, hogy
hár​man ma​rad​tak.
– Ura​im – ki​ál​tot​ta –, utol​já​ra ja​vas​lom, hogy hagy​juk abba! Elég a szen​ve​dés​ből és a vér​ből!
– Kép​mu​ta​tó! – ki​ál​tot​ta vissza Knopf.
T. ki​hú​zott a zse​bé​ből még egy hű​vös acél​ha​lat, egy​szer fel​dob​ta a te​nye​rén, az​tán a hang felé ha​jí​-
tot​ta. Knopf fel​üvöl​tött.
– Gaz​em​ber! A láb​ik​rá​mat ta​lál​ta el! Ezért meg​la​kol!
– Is​mét​lem – ki​ál​tot​ta T. –, oko​sab​ban ten​nék, ha elő​jön​né​nek a bok​rok kö​zül!
– Ha ki​me​gyünk – har​sant fel Knopf egyik em​be​ré​nek a hang​ja –, ga​ran​tál​ja a sér​tet​len​sé​gün​ket?
– Áru​lók! Gyá​vák! – frö​csög​te Knopf. Vá​la​szul dur​va ká​rom​ko​dás hal​lat​szott.
– Nem te​szek kárt önök​ben! – ki​ál​tot​ta T.
– Meg​ígé​ri?
– Meg​ígé​rem. Soha sen​ki​ben nem te​szek kárt. Leg​alább​is igyek​szem... Az em​be​rek os​to​ba​sá​guk​ban
ön​ma​guk​nak ár​ta​nak.
– De amíg van ma​gá​nál pen​ge, fé​lünk! – Knopf csat​ló​sa. – Dob​ja ki őket az útra! De sem​mi trük​kö​-
zés!
Né​hány má​sod​perc múl​va a mel​lény a ha​jí​tó​fegy​ve​rek ar​ze​nál​já​nak ma​ra​dé​ká​val ki​re​pült a ló te​te​-
me mö​gül, és na​gyot puf​fan​va-csö​röm​pöl​ve esett az útra.
– És a tő​rök? Biz​to​san van​nak még tő​rök is ma​gá​nál!
– Így igaz, ura​im – fe​lel​te T., nagy ne​he​zen csu​pasz tes​té​re rán​ci​gál​va a föld po​rá​tól ko​szos in​gét. –
Meg​le​pő​en jól ér​te​sül​tek. De ak​kor ma​guk is dob​ják el a pisz​to​lya​i​kat, ha sza​bad kér​nem. És ne fe​-
lejt​sék el Knop​fét is el​ven​ni.
A bok​rok közt gyors küz​de​lem ját​szó​dott le, jaj​ga​tás és hör​gés kí​sé​re​té​ben.
– Áru​lók! Os​to​bák! – mo​rog​ta Knopf. – Mind meg​hal​tok! Nem is​me​ri​tek ezt az em​bert. Azt hi​szi​tek,
el​en​ged va​la​kit is élve?
Knopf egyik se​gí​tő​je fel​ki​ál​tott:
– Do​bom ki a pisz​to​lyo​kat az útra, gróf úr! Egy​más után há​rom rend​őr​sé​gi Smith and Wes​son csat​-
tant az úton.
– Hadd em​lé​kez​tes​sem önö​ket, ura​im, hogy pus​ká​ik is vol​tak! – ki​ál​tot​ta T.
Két pus​ka hul​lott a por​ba a pisz​to​lyok mel​lé.
„Ezt va​jon tény​leg ko​mo​lyan csi​nál​ják? – gon​dol​ta T. – Ne​héz el​hin​ni... De be kell tar​ta​ni a sza​-
vam.”
Le​kap​csol​ta nad​rág​já​ról a to​kot a tő​rök​kel, és azt is ki​ha​jí​tot​ta az útra.
– Most jöj​je​nek elő! – ki​ál​tot​ta. – Nem bán​tom ma​gu​kat, be​csü​let​sza​vam​ra!
A bok​rok kö​zül elő​lé​pett Knopf két tár​sa. A mel​lük előtt tar​tot​ták a ke​zü​ket, mu​tat​va, hogy nincs ná​-
luk fegy​ver. De a póz lát​tán, mely​nek el​vi​leg el kel​lett vol​na osz​lat​nia a gya​nak​vá​sát, T. össze​von​ta a
szem​öl​dö​két – a felé kö​ze​le​dő zsa​ruk túl​sá​go​san ha​son​lí​tot​tak a tá​mad​ni ké​szü​lő bok​szo​ló​ra.
„Hogy hon​nan sze​dik az ilye​ne​ket? – gon​dol​ta. – Hány ilyet lát​tam már – és mind egy​for​ma, mint​ha
szür​ke por​ból gyúr​ták vol​na őket va​la​mi ko​mor te​nyész​te​le​pen... El kel​le​ne be​szél​get​ni ve​lük, hát​ha
még​is​csak meg​bú​jik ben​nük az ér​te​lem szik​rá​ja...”
Mind​két zsa​ru erős, ba​ju​szos, har​minc-negy​ven kö​rü​li fér​fi volt, hú​sos ar​cuk el​árul​ta, hogy ked​ve​-
lik a sört és a virs​lit, de az egyik nagy fülű volt, a má​sik meg po​fa​sza​kál​las. Koc​kás öl​tönyt vi​sel​tek,
mely ve​szé​lyes ka​lan​do​kat és spor​tos élet​mó​dot su​gallt – olyas​fé​lét, ami​lyet a pé​ter​vá​ri li​be​rá​lis ügy​-
vé​dek vesz​nek fel, ami​kor va​sár​nap ki​rán​dul​nak a szi​ge​tek​re az au​to​mo​bil​ju​kon.
– Maga is jöj​jön elő, gróf úr! – mond​ta a po​fa​sza​kál​las zsa​ru.
„Biz​tos, hogy va​la​mi rossz​ban sán​ti​kál​nak – gon​dol​ta T. – De ak​kor is hin​ni kell az em​be​rek​nek,
ami​kor majd​nem biz​tos, hogy ha​zud​nak. Meg kell ad​nom ne​kik az esélyt...”
T. fel​állt a dög​lött ló mö​gött, és mu​tat​ta a zsa​ruk​nak az üres ke​ze​it. És ab​ban a pil​la​nat​ban mind​ket​-
ten elő​kap​tak a koc​kás za​kó​juk alól egy-egy kis Der​rin​gert, és T.-re sze​gez​ték.
– Fel a ke​zek​kel!
T. fel​só​haj​tott.
– Ura​im – mond​ta, és fel​tet​te a ke​zét –, ter​mé​sze​te​sen en​ge​del​mes​ke​dem a pa​ran​csuk​nak. De hogy
fog​nak a sze​mem​be néz​ni?
– Arra nincs szük​ség – mond​ta Knopf, aki szin​tén ki​má​szott a bok​rok kö​zül. – Ön a ké​zi​tu​sa nagy​-
mes​te​re, és tud​nia kell, hogy ami​kor ha​lá​lo​san ve​szé​lyes el​len​ség​gel har​co​lunk, nem sza​bad a sze​mé​-
be néz​ni. Az áll és a kulcs​cson​tok al​kot​ta há​rom​szög kö​ze​pé​be kell néz​ni.
Knop​fon is ugyan​olyan koc​kás öl​töny volt, mint a tár​sa​in – csak szeb​ben var​rott. T.-nek hir​te​len fur​-
csa gon​do​la​ta tá​madt: le​het​sé​ges, hogy Knopf, mint va​la​mi ten​ge​ri pu​ha​tes​tű, sza​po​rod​ni kez​dett,
kagy​ló​héj​jal apró da​ra​bo​kat csíp​ve le a tes​té​ből, ame​lyek az​tán meg​nö​vesz​tik a sa​ját koc​kás hé​ju​kat,
és vé​gül szin​te le​he​tet​len meg​kü​lön​böz​tet​ni őket nem​ző​jük​től.
„Csak még egyi​kük sem élt ele​get – gon​dol​ta T. –, hogy ki​de​rül​jön, vé​gül pon​to​san ugyan​olyan​ná
vál​nak-e, mint Knopf. És ezek már nem is na​gyon fog​nak...”
Bi​zo​nyá​ra tük​rö​ző​dött az ar​cán va​la​mi ijesz​tő. A nagy fülű zsa​ru ide​ges lett, meg​len​get​te a le​ve​gő​-
ben rö​vid pisz​to​lya csö​vét, és azt mond​ta:
– Fi​gyel​mez​te​tem – egyet​len két​ér​tel​mű moz​du​la​tot sem tű​rünk!
T., nem ereszt​ve le a ke​zét, el​hát​rált a dög​lött ló​tól.
– En​ge​del​mük​kel, ura​im – mond​ta –, hon​nan tud​jam, mi​fé​le moz​du​la​to​kat te​kin​te​nek két​ér​tel​mű​nek?
Ez az önök ne​vel​te​té​sé​től, osz​tály-ho​va​tar​to​zá​sá​tól és élet​kö​rül​mé​nye​i​től függ.
– Le​lő​jük, mint egy ku​tyát – mond​ta fe​nye​ge​tő​en a nagy fülű. – Ne is pró​bál​koz​zon sem​mi​vel!
– Fegy​ver​te​len va​gyok, és nem je​len​tek ve​szélyt – fe​lel​te T. – A ve​szély, ahogy a kí​nai böl​csek
mond​ják, ön​nön ma​guk​ban van.
T. sok​kal las​sab​ban hát​rált, mint ahogy a zsa​ruk jöt​tek felé, és vi​lá​gos volt, hogy nem sza​lad el se​-
ho​vá. De a meg​ve​tő mo​soly az ar​cán lát​ha​tó​an ide​ge​sí​tet​te őket. A koc​kás ura​sá​gok ha​tá​ro​zot​tan meg​-
gyor​sí​tot​ták lép​te​i​ket.
– Ne hall​gas​sa​nak rá – mond​ta Knopf –, csak az kel​le​ne, hogy... Állj! Vissza!!
De már késő volt – a nagy fülű lá​bá​val meg​érin​tet​te az út fö​lött ki​fe​szí​tett kö​te​let.
A tég​la​ba​rakk ab​la​ká​ban vil​la​nás lát​szott, lö​vés dör​dült, és a sö​rét​vi​har mind​két zsa​rut le​dön​töt​te a
lá​bá​ról. Olyan erő​vel csa​pód​tak be a go​lyó​bi​sok, hogy sze​ren​csét​le​nek előbb el​sza​kad​tak a föld​től,
az​tán az út​nak csa​pód​tak, mint a te​ke​bá​buk, me​lyek​nek a sors lát​ha​tat​lan go​lyó​ja ütő​dött neki. A nagy
fülű azon​nal meg​halt; a má​sik​nak ki​fi​ca​mo​dott a bal keze – de ő még élt, ami​kor a vé​res ho​mok​ra zu​-
hant.
T. Knopf felé for​dult. Az fel​emel​te üres ke​zét, és még szét is fe​szí​tet​te resz​ke​tő uj​ja​it.
– Nincs má​sik pisz​to​lyom – mond​ta. – Hát, gróf úr, maga min​den al​ka​lom​mal el​bor​zaszt. Qui pro
quo. Ha nem így, ak​kor úgy.
– Kép​zel​je – mond​ta T. –, nem​rég egy ló mond​ta ne​kem ugyan​ezt. Aki, ha jól meg​gon​dol​juk, a maga
édes​hú​ga, úgy​hogy nincs eb​ben sem​mi meg​le​pő. Csak ő más​hogy for​dí​tot​ta le ezt a ki​fe​je​zést.
– Ló? – cso​dál​ko​zott el mes​ter​kél​ten Knopf, s köz​ben szép csönd​ben el​in​dult ol​dal​vást. – Mi​ket be​-
szél? Cso​dál​ko​zom, gróf úr, hogy a lo​vak még min​dig szó​ba áll​nak ön​nel. Ál​ta​lá​ban vég​ze​tes kö​vet​-
kez​mé​nyek​kel jár, ha meg​is​mer​ked​nek ma​gá​val.
– Ne ha​zud​jon, Knopf, nem ve​lem, ha​nem ma​gá​val. Sőt, az ön​nel való meg​is​mer​ke​dés a leg​gyak​-
rab​ban az em​be​rek szá​má​ra is vég​ze​tes kö​vet​kez​mé​nyek​kel jár...
Knopf úgy pró​bált he​lyez​ked​ni, hogy T. kény​te​len le​gyen hát​tal for​dul​ni a le​győ​zött tár​sai felé. T.
rá​jött a tur​pis​ság​ra, és el​mo​so​lyo​dott. Le​vet​te fe​jé​ről a szal​ma​ka​la​pot, és anél​kül, hogy meg​for​dult
vol​na, el​ha​jí​tot​ta hát​ra​fe​lé. A ka​lap sur​rog​va su​hant az út fö​lött, és a ka​ri​má​já​ba rej​tett acél​ko​rong
be​csa​pó​dott a po​fa​sza​kál​las zsa​ru tor​ká​ba, aki épp fel​kö​nyö​költ, és utol​só ere​jét össze​szed​ve meg​cé​-
loz​ta T.-t a Der​rin​ge​ré​vel. Egy pil​la​nat​tal az​előtt, hogy a pen​ge át​vág​ta a sze​ren​csét​len nya​ki ve​rő​erét,
T. el​ki​ál​tot​ta ma​gát:
– Vi​gyá​zat!
– Is​te​nem​re, még egy ilyen ál​szen​tet nem lá​tott a vi​lág! – ki​ál​tott fel Knopf. – Mi​ért tart​ja be ilyen
ag​gá​lyo​san eze​ket az idi​ó​ta sza​bá​lya​it? Kit akar be​csap​ni ve​lük? Vagy va​ló​ban jó ér​zés ma​gá​nak, ha
fenn​tart​ja azt az il​lú​zi​ót, hogy maga egy bűn​te​len ne​mel​len​ál​ló?
– Mi​ből gon​dol​ja, hogy ez il​lú​zió? – fe​lel​te T. – Tán nem lát​ja, mi​lyen erő​fe​szí​té​sem​be ke​rül, és
mi​lyen koc​ká​za​tos, hogy em​ber​ként vi​sel​ked​jem? Vagy úgy gon​dol​ja, min​den​ki ha​son​lít ma​gá​ra ci​niz​-
mus​ban és a más em​ber fáj​dal​ma irán​ti kö​zöny​ben?
Knopf meg​csó​vál​ta a fe​jét.
– Kép​mu​ta​tó! Mi​cso​da kép​mu​ta​tó! Na nem baj, ma úgy​is el​in​té​zem ma​gát. Kü​lön​le​ges att​rak​ci​ót
ké​szí​tet​tem elő. Loj​ko!
Sen​ki sem vá​la​szolt a hí​vás​ra. Knopf ek​kor töl​csért csi​nált a ke​zé​ből, és újra fel​ki​ál​tott:
– Loj​ko!!
T. ne​ve​tést hal​lott a háta mö​gül, és meg​for​dult.
Ko​pasz​ra bo​rot​vált, la​pí​tott orrú óri​ás jött felé a me​zőn – ugyan​az, ame​lyik meg akart ve​re​ked​ni
vele a ci​gá​nyok tá​bor​tü​zé​nél. De​ré​kig mez​te​len volt, és ugyan​azt a zöld buggyos nad​rá​got vi​sel​te, be​-
tűr​ve a puha ta​tár csiz​má​já​ba.
– Mond​tam, hogy ta​lál​kozunk még, Sza​káll – mond​ta a ci​gány. – És most ütött az óra.
T. el​mo​so​lyo​dott.
– Ha jól em​lék​szem – fe​lel​te –, ma​guk ho​mok​órát hasz​nál​nak, és az nem üt. Kü​lön​ben va​la​me​lyik
de​ka​dens hasz​nál​hat​ná ezt mint pa​ra​dox me​ta​fo​rát. A ho​mok​óra üté​se a csönd. Ezért min​dig csak az
örök​ké​va​ló​sá​got ütik...
– Elég a lo​cso​gás​ból! – vá​gott a sza​vá​ba a ci​gány. – A múlt​ko​rá​ba el​szé​dí​tet​tél min​ket a lo​cso​gá​-
sod​dal, de má​sod​já​ra ez nem jön be. Most ha​lá​lig ve​rek​szünk... A te ha​lá​lo​dig.
– Ab​ban nem va​gyok biz​tos – mond​ta T.
 A ci​gány kö​ze​lebb lé​pett hoz​zá, meg​len​get​te az ök​lét, és hir​te​len ga​lá​dul meg​per​dült és rú​gott – de
olyan für​gén, amit egy​ál​ta​lán nem várt vol​na az em​ber egy ilyen go​ril​lá​tól. T. el​ha​jolt a rú​gás elől. A
ci​gány ak​kor oda​ug​rott hoz​zá, és ököl​lel fü​lön pró​bál​ta vág​ni, T. megint el​ha​jolt, de a kö​vet​ke​ző pil​-
la​nat​ban Loj​ko ke​mé​nyen, te​nyér​rel ar​con csap​ta. A fáj​da​lom​tól gri​ma​szol​va T. két kéz​zel el​lök​te el​-
len​fe​lét.
Ez a lö​kés nem tűnt kü​lö​nö​seb​ben erős​nek – mint​ha T. csak egy kis​gye​re​ket pen​de​rí​tett vol​na
odébb, aki túl​sá​go​san be​le​fe​led​ke​zett a bu​nyó​zás​ba –, de a ci​gány arca el​zöl​dült tőle. Össze​gör​nyedt,
le​gug​golt, s egy ide​ig csak kap​dos​ta a ko​mi​szul en​ge​det​len​né vált le​ve​gőt. T. inge uj​já​val le​tö​röl​te a
szá​ja szé​lén ki​ser​kent vért.
– Azt ta​ná​csol​nám, hogy hagy​ja abba ezt az erő​sza​kos vi​sel​ke​dést – mond​ta. – Kü​lön​ben a le​he​tő
leg​szo​mo​rúb​bak lesz​nek a kö​vet​kez​mé​nyek.
Loj​ko ki​egye​ne​se​dett. Két gör​be kés je​lent meg a ke​zé​ben, me​lyek ad​dig a csiz​ma​szá​rá​ban vol​tak
el​rejt​ve. Nem po​csé​kol​ta sza​vak​ra az időt, ha​nem azon​nal tá​ma​dott.
Et​től kezd​ve úgy fes​tett a do​log, mint​ha T. és a ci​gány ne​ki​áll​tak vol​na va​la​mi könnyed kis tán​cot
jár​ni, ami ab​ból állt, hogy T. min​dig le​bu​kott a ci​gány keze alá, s ily mó​don foly​ton a háta mögé ke​-
rült. Meg​tet​tek így két vagy há​rom tánc​lé​pést, majd T. hir​te​len erő​sen meg​ra​gad​ta a ci​gány mind​két
csuk​ló​ját, mi​után az in​gé​től né​hány hü​velyk​nyi​re meg​ál​lí​tot​ta a mel​lé​re cél​zott pen​gé​ket.
De le​fog​ni a ci​gányt nem volt gye​rek​já​ték – T. arca egé​szen ki​vö​rö​sö​dött.
– Biz​tos ben​ne, hogy nem akar​ja ab​ba​hagy​ni? – kér​dez​te az eről​kö​dés​től re​kedt han​gon. – Még nem
késő...
– Szí​jat ha​sí​tok be​lő​led – szi​szeg​te a ci​gány.
T. a hom​lo​kát rán​col​ta.
– Máté evan​gé​li​u​má​ban meg van írva – mond​ta, s hir​te​len el​tűnt hang​já​ból a re​kedt​ség –, aki ar​cul
üt té​ged jobb fe​lől, for​dítsd felé a má​sik or​cá​dat is. Lu​kács pe​dig meg​is​mét​li az evan​gé​li​u​má​ban:
„Aki egyik ar​co​dat meg​üti, for​dítsd néki a má​si​kat is...”
T. kö​ze​lebb húz​ta ma​gá​hoz a ci​gányt, úgy, hogy majd​nem össze​ért az ar​cuk.
– Ön, uram, pi​masz mó​don meg​ütöt​te a jobb or​cá​mat – foly​tat​ta, föl​szeg​ve sza​kál​lát, hogy acél​szür​-
ke sep​rű​je egy ma​gas​ság​ba ke​rült a ci​gány ar​cá​val. – Na, itt a bal! És a jobb! Bal! Jobb! Bal! Jobb!
És megint a bal! És most a jobb!
T. he​ve​sen rán​gat​ta a fe​jét jobb​ra-bal​ra, és a ci​gány ar​cát min​den moz​du​la​tá​ra újabb vá​gá​sok bo​rí​-
tot​ták el a sza​káll​ba szőtt szö​ges drót​da​ra​bok​tól. A ci​gány már üvöl​tött, de T. csak foly​tat​ta:
– Jobb! Bal! Most a jobb! Megint a bal!
Vé​gül a ci​gány​nak el​er​nyedt a keze, és ki​esett be​lő​le a két gör​be kés. T. ek​kor egy rú​gás​sal odébb
pen​de​rí​tet​te. A ször​nyű fáj​da​lom​tól üvölt​ve, ke​zét az arca elé téve a ci​gány ro​han​ni kez​dett, majd​nem
fel​dönt​ve Knop​fot. Lát​va vér​ben úszó ar​cát és ki​folyt sze​mét, Knopf meg​bor​zon​gott, és a por​ban he​-
ve​rő pisz​toly felé lé​pett.
Egy má​sod​per​cet sem vesz​te​get​ve, T. egy tig​ris​ug​rás​sal fel​kap​ta az út​ról a ha​lott zsa​ru Der​rin​ge​rét.
Mire Knopf meg​cé​loz​ta T.-t, már a hom​lo​ká​ra volt sze​gez​ve a két​csö​vű pisz​toly.
– Hát ezért ne​ve​zik ma​gát Vas​sza​káll​nak – sut​tog​ta Knopf sá​pad​tan. – Na, ves​sünk vé​get en​nek egy​-
szer és min​den​kor​ra. Öl​jük meg egy​mást, ha már egyi​künk sem tud​ja le​győz​ni a má​si​kat...
– Ide hall​gas​son, Knopf – fe​lel​te T. –, ne​kem is ter​hes ez az ér​tel​met​len pár​baj. De higgye el, va​la​-
mi olyat tu​dok me​sél​ni ma​gá​nak, ami tö​ké​le​te​sen meg​vál​toz​tat​ja a vé​le​mé​nyét mind​ar​ról, ami tör​té​nik.
Ta​nú​sít​sunk vég​re egy kis köl​csö​nös tü​rel​met...
 – Tü​rel​met? – mo​so​lyo​dott el Knopf. – Maga le​le​mé​nyes és sza​dis​ta gyil​kos, gróf úr. Vér csö​pög a
sza​kál​lá​ról, és tü​re​lem​ről be​szél? Hisz csak a vég​ső​kig ki akar​ja él​vez​ni a ha​lá​lo​mat. Bi​zo​nyá​ra va​-
la​mi kü​lö​nös ke​gyet​len​sé​get eszelt ki szá​mom​ra...
– Ne be​szél​jen bu​ta​sá​go​kat – mond​ta T. – Tisz​tázzuk in​kább a dol​ga​in​kat, amíg ket​tes​ben va​gyunk,
és nem kell eze​ket az ör​dö​gi sze​re​pe​ket ját​sza​nunk. Rég​óta aka​rok ma​gá​val be​szél​get​ni.
– De hát mi​ről?
– El​me​sé​lem, mit si​ke​rült meg​tud​nom a ket​tőnk kö​zött fenn​ál​ló... ööö... el​len​sé​ges​ke​dés oka​i​ról.
Lát​ja azt a pa​dot a ba​rakk mel​lett? Te​gyük el a pisz​tolyt, ül​jünk le és be​szél​ges​sünk.
 XI
Amíg T. be​szélt, Knopf fi​gyel​me​sen né​ze​get​te vö​rös, tom​pa orrú ci​pő​jét, a hom​lo​kát rán​col​va és
mor​mog​va köz​ben – mint​ha csak azon tű​nőd​ne ma​gá​ban, nem kel​le​ne-e el​vin​ni susz​ter​hez. De azért fi​-
gyel​me​sen hall​gat​ta T.-t, s ami​kor az el​hall​ga​tott, azon​nal meg​szó​lalt:
– Te​hát, hogy össze​fog​lal​jam. Min​ket egy bi​zo​nyos Ari​el nevű dé​mon te​remt, aki en​nek a vi​lág​nak
az ura és te​rem​tő​je, így van?
– Ő nem te​kin​ti ma​gát dé​mon​nak – fe​lel​te T. – Iga​zi em​ber​nek ne​ve​zi ma​gát. És nem egye​dül te​remt
min​ket, ha​nem egy egész csa​pat​nyi ugyan​olyan lénnyel, mint ő maga. De iga​za van, szá​munk​ra ő nyil​-
ván​va​ló​an dé​mon. Vagy in​kább is​ten – de nem jó​sá​gos, ha​nem meg​le​he​tő​sen go​nosz és kö​ze​li.
– És ön ál​lan​dó kap​cso​lat​ban van ez​zel a dé​mon​nal?
– Ne mond​hat​nám, hogy ál​lan​dó​ban – fe​lel​te T. – Ő maga dön​ti el, hogy mi​kor és mi​lyen kül​ső​ben
je​le​nik meg előt​tem. De gyak​ran ta​lál​kozunk.
– És ró​lam ez a dé​mon azt mond​ta, hogy szin​tén az ő te​remt​mé​nye va​gyok, de ma​gá​hoz ké​pest mint​-
egy má​sod​ran​gú és epi​zo​di​kus?
– Igen, nagy vo​na​lak​ban így van – fe​lel​te T. – Csak ne sér​tőd​jön meg. Fi​gye​lem​be véve mind​ket​tőnk
ter​mé​sze​tét, os​to​ba​ság vol​na bár​me​lyi​künk​nek a fel​sőbb​ren​dű​sé​gé​ről be​szél​ni. Egy​sze​rű​en má​sok ál​-
tal ki​gon​dolt lé​nyek va​gyunk, olyan agyak​ban szü​le​tünk meg, ame​lyek sor​ban gon​dol​nak ránk...
És T. va​la​ho​va a tá​vol​ba mu​ta​tott.
– Aha – mond​ta Knopf. – Ér​tem. Ezek az agyak mű​vé​szi cél​lal ta​lál​nak ki ben​nün​ket?
– Igen – fe​lel​te T. – Bár ugyan​ak​kor erő​sen ké​tel​ked​nek a pro​duk​ci​ó​juk mű​vé​szi ér​té​ké​ben.
Amennyi​re fel​fog​tam, a cél​juk jó​val kö​ze​lebb áll a nagy​üze​mi mar​ha​te​nyész​tés​hez, mint a mű​vé​szet​-
hez.
Knopf do​bol​ni kez​dett a pa​don az uj​ja​i​val.
– Mond​ja, és ezek a maga dé​mon​jai el​mond​ták, hogy mi​nek megy Op​tyi​na-pusz​tá​ba? – kér​dez​te. –
És hogy a pró​bál​ko​zá​sai mi​ért üt​köz​nek ilyen he​ves el​len​ál​lás​ba?
– Ter​mé​sze​te​sen – mond​ta T. – Azért kell el​jut​nom oda, hogy meg​bán​jam bű​ne​i​met, és ki​bé​kül​jek
az egy​ház​zal. A dé​mo​nok​nak erre egy olyan szö​ve​vé​nyes int​ri​ka mi​att van szük​sé​gük, amit én sem ér​-
tek tel​je​sen.
– És hogy ma​gya​ráz​ták el ma​gá​nak az én sze​re​pe​met?
– Maga aka​dá​lyo​kat ál​lít elém, hogy ér​de​ke​sebb le​gyen.
– Szó​val, hogy ér​de​ke​sebb le​gyen – is​mé​tel​te Knopf. – A nyo​mo​zó rész​leg leg​jobb ügy​nö​kei hul​la​-
nak, mint a le​gyek, hogy ér​de​ke​sebb le​gyen.... És ennyi?
T. bó​lin​tott.
Va​la​hon​nan a fo​lyón túl​ról há​rom ha​rang​kon​gás hal​lat​szott. Han​gos, szo​mo​rú és va​la​hogy szá​mon​-
ké​rő kon​du​lá​sok.
Knopf fel​állt, és gyor​san föl-alá kez​dett jár​kál​ni a pad előtt, úgy tűnt, he​ves ér​zel​mek dúl​nak ben​ne.
– Mond​ja – kér​dez​te –, hal​lott-e a maga Ari​el​jé​től Eh​na​ton obe​liszk​jé​ről?
– Nem – fe​lel​te T.
– És a macs​ka​fe​jű her​maf​ro​di​tá​ról?
– Ar​ról sem. Mi az?
 – Tud​ja – mond​ta Knopf –, a leg​több nyo​mo​zó​hoz ha​son​ló​an én is meg​győ​ző​dé​ses ma​te​ri​a​lis​tá​nak
és ate​is​tá​nak tar​tom ma​gam. De az ön el​be​szé​lé​se után kész va​gyok hin​ni a ter​mé​szet​fö​löt​ti vi​lág lé​te​-
zé​sé​ben. Le​het​sé​ges-e, hogy önt va​ló​ban go​nosz szel​le​mek irá​nyít​ják, ahogy egyes pé​ter​vá​ri mél​tó​sá​-
gok hi​szik?
– En​gem? – ke​re​ke​dett el T. sze​me a meg​le​pe​tés​től. – Go​nosz szel​le​mek? Eszé​nél van?
– Hát jó – mond​ta Knopf. – Kí​ván-e meg​is​mer​ked​ni az én ver​zi​óm​mal a tör​tén​te​ket il​le​tő​en?
– Kí​ván​csi​an hall​ga​tom.
Knopf vissza​ült a pad​ra.
– Ezer​nyolc​száz​hat​van​egy​ben – kezd​te –, igen-igen, gróf úr, pon​to​san a job​bágy​fel​sza​ba​dí​tás évé​-
ben, Egyip​tom​ban, az óko​ri Thé​ba kö​ze​lé​ben ta​lál​tak egy kü​lö​nös sírt. A ré​gé​szek elő​ször úgy gon​-
dol​ták, hogy va​la​mi pap​nak a sír​ja, vagy az is le​het, hogy fá​ra​óé, mert a fá​ra​ó​kat nem​rit​kán ti​tok​ban
te​met​ték el – de kép​zel​je el a ré​gé​szek el​ké​pe​dé​sét, ami​kor a sír​kam​rá​ban lévő ha​tal​mas szar​ko​fág​ban
egy da​ra​bok​ra tört obe​lisz​ket ta​lál​tak. A da​ra​bok le vol​tak önt​ve bi​tu​men​olaj​jal, s az​tán sza​la​gok​ba
te​ker​ve, mint egy mú​mia. Az obe​liszk​ből csak tö​re​dé​kek ma​rad​tak meg, de az, amit az egyip​to​ló​gu​-
sok​nak si​ke​rült el​ol​vas​ni​uk, elég volt, hogy a Va​ti​kán is be​avat​koz​zon az ügy​be. Az obe​lisz​ket meg​-
sem​mi​sí​tet​ték, és a fel​fe​de​zést örök​re el​rej​tet​ték az em​be​ri​ség elől...
– Ez volt Eh​na​ton obe​liszk​je?
– Úgy van. An​nak a re​ne​gát fá​ra​ó​nak az osz​lo​pa, aki át​vit​te a fő​vá​rost a si​va​tag​ba, és a vi​lá​gon el​-
ső​ként pró​bált sza​kí​ta​ni a sok​is​ten​hit​tel. Az obe​lisz​ket a pa​pok tör​ték szét a régi rend vissza​ál​lí​tá​sa​-
kor, ami na​gyon gyor​san meg​tör​tént Eh​na​ton ha​lá​la után. És a fá​raó tit​kos kö​ve​tői el​te​met​ték a kő​ma​-
rad​vá​nyo​kat.
– Mi volt az obe​liszk​re írva?
– Va​la​mi egé​szen el​ké​pesz​tő szö​veg. Az ar​cheo​ló​gu​sok azt a kö​vet​kez​te​tést von​ták le be​lő​le, hogy
Eh​na​ton nem olyan volt, mint a szo​ká​sos föl​di ural​ko​dók, akik azért hó​dol​tak a ki​vá​lasz​tott is​ten​sé​-
gek​nek, mert cse​ré​be se​gít​sé​get vár​tak tő​lük. Ő fa​na​ti​kus volt, vagy​is leg​in​kább ar​ról áb​rán​do​zott,
hogy csak úgy ön​zet​le​nül szol​gál​has​sa az is​te​nét. És is​ten meg​ad​ta neki ezt a le​he​tő​sé​get.
– Mi​lyen is​ten? – kér​dez​te T.
– Ez az is​ten ere​de​ti​leg macs​ka​fe​jű her​maf​ro​di​ta volt. De bal​jós jel​nek szá​mí​tott, ha va​la​ki lát​ta az
áb​rá​zo​lá​sát, és ez a hi​e​de​lem olyan erős volt, hogy so​ha​sem áb​rá​zol​ták fres​kó​kon vagy dom​bor​mű​ve​-
ken tény​le​ges alak​já​ban. Ehe​lyett sok​kezű ko​rong ké​pét hasz​nál​ták – ami​vel azt fe​jez​ték ki, hogy ez az
is​ten min​den​ha​tó és káp​rá​za​to​san szép, és csak a nap​ko​rong su​gár​zá​sa ké​pes ezt vissza​ad​ni. Az​tán a
hi​e​de​lem ki​ter​jedt ne​vé​nek bár​mely em​lí​té​sé​re, így az​tán el​tűnt a fel​ira​tok​ról, és meg​sem​mi​sí​tet​ték a
ko​ráb​bi​a​kat is. Ne​vé​nek em​lí​té​se nél​kül tisz​tel​ték – pon​to​san úgy, ahogy a fá​ra​ó​kat sem a sa​ját ne​vü​-
kön em​le​get​ték, ha​nem kü​lön​bö​ző má​gi​kus ti​tu​lu​sok​kal. Vagy, hogy ne kell​jen ki​ej​te​ni a til​tott ne​vet,
ezt az is​tent „na​pocs​ká”-nak kezd​ték ne​vez​ni, és nap​ko​rong ké​pé​ben áb​rá​zol​ták – mi​vel a nap​pal való
össze​ha​son​lí​tás szá​mí​tott a di​cső​í​tés leg​ma​ga​sabb for​má​já​nak, me​lyet az óko​ri em​ber el tu​dott kép​-
zel​ni. Va​ló​já​ban a macs​ka​fe​jű her​maf​ro​di​ta volt a leg​bor​zal​ma​sabb va​la​mennyi is​ten kö​zül...
– Hon​nan tud​ja maga mind​ezt? – kér​dez​te T., és hi​tet​len​ked​ve né​zett Knopf​ra.
– Azok​tól, akik​től azt az uta​sí​tást kap​tam, hogy fü​lel​jem le ma​gát – fe​lel​te Knopf. – Meg​en​ge​di,
hogy foly​tas​sam?
T. bó​lin​tott.
– Hű​sé​gé​nek bi​zo​nyí​té​ka​kép​pen Eh​na​ton meg​es​kü​dött, hogy ha​tal​mas mennyi​sé​gű lel​ket ál​doz fel a
her​maf​ro​di​tá​nak – olyan so​kat, hogy ez volt a leg​na​gyobb szám, ame​lyet va​la​ha egyip​to​mi írás​je​lek​-
kel le​ír​tak. Mond​ták a pon​tos szá​mot is, de nem je​gyez​tem meg – csak arra em​lék​szem, hogy egy​ál​ta​-
lán nem ke​rek szám...
– És ho​gyan ál​doz​ták fel a lel​ke​ket? – vá​gott a sza​vá​ba T.
– Épp ez volt a leg​meg​hök​ken​tőbb és a leg​bor​zal​ma​sabb. Hogy mi​nél több lel​ket a há​ló​juk​ba fog​ja​-
nak, Eh​na​ton pap​jai úgy dön​töt​tek, hogy az egy​is​ten​hit dokt​rí​ná​ját hasz​nál​ják fel. Ter​vük lé​nye​ge az
volt, hogy a macs​ka​fe​jű her​maf​ro​di​ta ma​rad​jon az egyet​len is​ten, és az összes töb​bit dé​mon​nak nyil​-
vá​ní​tot​ták. De mi​vel a her​maf​ro​di​ta iga​zi ké​pét tit​kol​ni​uk kel​lett, úgy dön​töt​tek, hogy csap​dá​ba csal​-
ják az em​be​re​ket, egy nem anya​gi ter​mé​sze​tű lát​ha​tat​lan bál​ványt hasz​nál​va csal​étek​ként... Őszin​tén
be​val​lom ma​gá​nak, gróf úr, hogy ezek​nek a sza​vak​nak a je​len​té​sét ma​gam sem ér​tem.
– Ez ép​pen​ség​gel elég egy​sze​rű – hüm​mö​gött T.
– Egy​sze​rű? – rán​col​ta a hom​lo​kát Knopf.
– Ter​mé​sze​te​sen. Maga sze​rint mi az a bál​vány?
– Egy szo​bor, amit az ős​em​be​rek be​ken​tek zsír​ral, hogy sze​ren​csé​vel jár​ja​nak a harc​ban és a va​dá​-
sza​ton...
– Úgy van, de mi​ért fel​tét​le​nül szo​bor? A bál​vá​nyok a leg​kü​lön​fé​léb​bek le​het​nek. Azt is le​het mon​-
da​ni az em​be​rek​nek: a bál​vá​nyo​tok ez a ki​fes​tett tus​kó. Ilyen bál​ványt nem ne​héz ké​szí​te​ni, de meg​-
sem​mi​sí​te​ni is könnyű – az ilyen is​ten gyor​san el​vész az idő​ben. De ha bál​vány​nak absz​trakt fo​gal​mat
vá​lasz​ta​nak, pél​dá​ul a tes​tet​len is​ten mint sze​mé​lyi​ség fo​gal​mát, ak​kor az ilyen bál​ványt sem​mi mó​-
don nem le​het meg​sem​mi​sí​te​ni, még ha egész had​se​re​get kül​de​nek is el​le​ne. Pon​to​sab​ban egyet​len
mó​don le​het meg​sza​ba​dul​ni tőle – úgy, hogy töb​bet nem gon​dol​nak rá. De az em​be​rek több​sé​ge szá​-
má​ra ez meg​va​ló​sít​ha​tat​lan.
– Le​het​sé​ges – mond​ta Knopf –, le​het​sé​ges... Ön rend​kí​vül okos, gróf úr.
– Na és mit csi​nál​tak Eh​na​ton pap​jai?
– El​küld​tek egy fi​a​tal pa​pot az ősi zsi​dók​hoz – egy vad, no​mád nép​hez, mely​nek a kü​lön​le​ges le​le​-
mé​nyes​sé​ge és gya​kor​la​ti​as​sá​ga meg​ha​tó szel​le​mi na​i​vi​tás​sal pá​ro​sult. A pap​nak az volt a fel​ada​ta,
hogy ül​tes​se el a her​maf​ro​di​ta el​vont bál​vá​nyát gyer​me​ki​en tisz​ta el​mé​jük​ben, meg​tilt​va min​den más
is​ten imá​da​tát. A pa​pot Mó​zes​nek hív​ták. Meg​jó​sol​ták, hogy az ősi zsi​dó​kon ke​resz​tül az egy​is​ten​hit
ta​ní​tá​sa az egész vi​lá​gon el​ter​jed, és el​ága​zá​sok so​ka​sá​ga sar​jad be​lő​le – és a se​gít​sé​gé​vel ra​bul ej​-
tett min​den egyes lé​lek a sö​tét​ség fe​ke​te ta​vá​ba ke​rül, me​lyet az egyip​to​mi va​rázs​lók hoz​tak lét​re, és
ott el​nye​li őket a her​maf​ro​di​ta...
Míg Knopf be​szélt, a mező fö​lött, mint​ha csak meg​erő​sí​te​né bor​zal​mas sza​va​i​nak igaz​sá​gát, fáj​da​-
lom​mal teli üvöl​tés nőtt mind na​gyobb​ra, egy​re szé​le​seb​ben be​tölt​ve a te​ret. T. vé​gül föl​emel​te a te​-
kin​te​tét – az üvöl​tés ma​gá​ra von​zot​ta a fi​gyel​mét.
Loj​ko, a vak ci​gány üvöl​tött – fu​tott a me​zőn, maga előtt tart​va két ke​zét, és vé​res ar​cát fel​szeg​ve az
ala​csony, szür​ke ég felé. Knopf szin​tén a sze​ren​csét​len em​bert néz​te. A ci​gány üvölt​ve el​ro​hant a pad
mel​lett, és fu​tott to​vább a me​zőn; egy perc, és hang​ja el​halt a messze​ség​ben.
– Na jól van – mond​ta T. –, te​gyük fel, hogy iga​zat be​szél. De ne​kem mi kö​zöm eh​hez?
– Meg​jó​sol​ták – foly​tat​ta Knopf –, hogy ak​kor ér vé​get a vi​lág cik​lu​sa, ami​kor egy bi​zo​nyos „Nagy
Orosz​lánt” ál​doz​nak fel a her​maf​ro​di​tá​nak. Az ókor​ban a be​ava​tot​tak úgy gon​dol​ták, hogy ez az ál​do​-
zat​té​tel már meg​tör​tént, és hogy a „Nagy Orosz​lán” Ari ben Halé​vi had​ve​zér volt, más né​ven „Szi​dón
orosz​lán​ja”, akit a kor​tár​sak „Min​den​ha​tó Ari”-nak ne​vez​tek, a szí​ri​ai sző​lős​ker​tek el​le​ni si​ke​res
por​tyái mi​att. Ez​zel ma​gya​ráz​ha​tó a vi​lág​vé​gé​re való ál​lan​dó vá​ra​ko​zás, mely az ak​ko​ri idők sok ha​-
gyo​má​nyos kul​tú​rá​já​ban meg​ta​lál​ha​tó. Ám ko​runk tit​kos be​ava​tott​jai, meg​vizs​gál​va a je​le​ket, úgy tart​-
ják, hogy a „Nagy Orosz​lán” va​ló​já​ban nem más, mint ön. Mert hi​szen az ön ere​de​ti neve „Lev”, azaz
„Orosz​lán”. Most már érti, hogy mi​ért megy Op​tyi​na-pusz​tá​ba?
– Nem egé​szen.
– A macs​ka​fe​jű her​maf​ro​di​ta szol​gá​i​nak az a fel​ada​tuk, hogy az ön lel​két vi​gyék ál​do​zat​ként bor​zal​-
mas uruk elé, s ak​kor be​fe​je​ződ​het a te​rem​tés cik​lu​sa.
– De ha vé​get ér a te​rem​tés cik​lu​sa, ezek a szek​tá​sok fel​té​te​lez​he​tő​en min​den​ki más​sal együtt el​-
pusz​tul​nak.
– Ők úgy tart​ják, hogy szá​muk​ra köz​ben meg​nyí​lik egy fo​lyo​só, mely a hal​ha​tat​lan​ság​ba ve​zet.
– És mi az az Op​tyi​na-pusz​ta?
– Azt sen​ki sem tud​ja pon​to​san. Orosz​or​szág​ban lé​te​zik né​hány ilyen nevű ko​los​tor és re​me​te​lak, de
azok nem ér​de​ke​sek – sok​szor át​ku​tat​ták és el​len​őriz​ték őket. Ön min​den bi​zonnyal az egyik ilyen
hely​re in​dult el, és fo​gal​ma sincs róla, hogy mi vár​ja a va​ló​ság​ban. Ám a szek​tá​sok ter​mi​no​ló​gi​á​ja
sze​rint az „Op​tyi​na-pusz​ta” olyas​mi, mint va​la​mi al​ki​mis​ta al​le​gó​ria, ami​kor pél​dá​ul az „ólom” és a
„hi​gany” szó​nak va​la​mi más, tit​kos do​log fe​lel meg.
– De mi​cso​da?
Knopf el​ko​mo​ro​dott.
– Azt fel​té​te​lezzük – mond​ta –, hogy ez bár​mely olyan hely le​het, ahol a Nagy Orosz​lánt fel​ál​doz​-
zák a macs​ka​fe​jű her​maf​ro​di​tá​nak. A szek​tá​sok​nak az a ter​vük, hogy mi​után rá​vet​ték egy ér​tel​met​len
uta​zás​ra, út​köz​ben fel​ál​doz​zák.
– És mi​ért kell épp Op​tyi​na-pusz​tá​ba kül​de​ni​ük? El​küld​het​tek vol​na va​la​mi Za​rajszk​ba, les​ben áll​-
ná​nak va​la​mi kis er​dő​ben, és annyi.
– Tud​ja, gróf úr, az ilyes​faj​ta ősi ri​tu​á​lék​hoz min​dig hoz​zá​tar​to​zik bi​zo​nyos fokú ün​ne​pé​lyes​ség, az
ál​do​zat va​la​mi​fé​le öröm​te​li rész​vé​te​le – le​gyen az még​oly for​má​lis.
T. el​ne​vet​te ma​gát.
– Ak​kor ért​he​tet​len az ön cse​le​ke​de​te​i​nek lo​gi​ká​ja, Knopf. Mi​ért pró​bál el​pusz​tí​ta​ni, ha ott, aho​va
me​gyek, úgy​is a ha​lál vár rám? Hagy​hat​ná, hogy má​sok vé​gez​zék el a pisz​kos mun​kát.
– Jó​za​nul ér​vel, gróf úr – fe​lel​te Knopf. – Ha ez a sa​ját sze​mé​lyes ügyem vol​na, így is ten​nék. De
nem én adom a pa​ran​cso​kat a nyo​mo​za​ti osz​tá​lyon. A leg​fel​ső ve​ze​tők kü​lö​nös hi​e​del​mek fog​lyai, és
né​há​nyan kö​zü​lük a le​he​tő leg​ko​mo​lyab​ban ve​szik ezt az egész tör​té​ne​tet a jós​lat​tal, az ál​do​za​tok​kal
és a vi​lág​vé​gé​vel.
– És ezért meg kell öl​nie?
– Nem az a fel​ada​tom, hogy meg​öl​jem, ha​nem hogy fel​tar​tóz​tas​sam. Nem sza​bad, hogy Var​szo​no​fij
ke​zé​be ke​rül​jön.
– Az meg ki​cso​da?
– A szek​ta kül​döt​te, aki az ön nyo​má​ban jár. De ha más mó​don nem le​het meg​ál​lí​ta​ni, el kell ten​ni
önt láb alól.
T. el​gon​dol​ko​dott.
– Na? – kér​dez​te Knopf. – Mit szól hoz​zá?
– Bi​zarr egy tör​té​net – mond​ta T. – De te​gyük fel, hogy iga​zat be​szél. Ak​kor az egész​ből az kö​vet​-
ke​zik, hogy maga azok​nak a cin​ko​sa, akik fel akar​nak ál​doz​ni en​gem. Hi​szen épp maga kül​dött Op​tyi​-
na-pusz​tá​ba.
– Én? – le​pő​dött meg Knopf.
– Ter​mé​sze​te​sen. Ma​gá​tól hal​lot​tam róla elő​ször a vo​na​ton.
 – És ad​dig sem​mit sem tu​dott róla?
T. za​var​ba jött.
– Őszin​tén szól​va ne​he​zem​re esik vá​la​szol​ni erre a kér​dés​re – mond​ta. – Az a hely​zet, hogy az ak​-
ko​ri össze​csa​pá​sunk után – vagy go​lyó okoz​ta lég​nyo​más kö​vet​kez​té​ben, vagy ami​att, hogy a vo​nat​ból
le​ug​rot​tam a fo​lyó​ba – tör​tént ve​lem va​la​mi. Mond​juk úgy, hogy em​lé​ke​zet​vesz​tés. Sem​mi más​ra nem
em​lék​szem, csak a vo​nat​fül​ké​ben foly​ta​tott be​szél​ge​té​sünk​re és az ön sza​va​i​ra Op​tyi​na-pusz​tá​ról.
– Ugyan már – mond​ta Knopf –, nem kell más​ra ken​ni a dol​go​kat. Ami​kor Op​tyi​na-pusz​tá​ról be​-
szél​tem, csak pró​bál​tam erő​sza​kos esz​kö​zök al​kal​ma​zá​sa nél​kül meg​ál​lí​ta​ni. Kö​zöl​ni akar​tam ön​nel,
hogy mi már min​dent tu​dunk...
– Ki az a „mi”?
– A rend​őr​sé​gi ve​ze​tés.
– És hon​nan tud​ta meg a rend​őr​sé​gi ve​ze​tés, hogy Op​tyi​na-pusz​tá​ba aka​rok men​ni?
– Azt hi​szem, Konsz​tan​tyin Pet​ro​vics Po​be​do​nosz​cev​től. Ő a Szent Szi​nó​dus fő​ügyé​sze. Egy ilyen
em​ber, mon​da​nom sem kell, nem be​szél csak úgy a le​ve​gő​be.
T. hi​tet​len​ked​ve né​zett Knopf​ra.
– Po​be​do​nosz​cev?
Knopf bó​lin​tott.
– Po​zí​ci​ó​já​nál fog​va pon​tos ér​te​sü​lé​sei van​nak min​den fa​na​ti​kus szek​tá​ról. Köz​tük a macs​ka​fe​jű
her​maf​ro​di​ta hí​ve​i​nek szek​tá​já​ról is. Meg kell ér​te​nie, mi​lyen ké​nyes ügy​ről van szó. Ha a li​be​rá​lis
saj​tó meg​ne​sze​li a dol​got, az ala​po​san meg​ne​he​zít​he​ti Ha​zánk val​lá​si in​téz​mé​nye​i​nek hely​ze​tét.
– És hon​nan való maga az Op​tyi​na-pusz​ta ki​fe​je​zés? Mi​ért ép​pen Op​tyi​na?
– Saj​nos pon​tos vá​lasszal nem szol​gál​ha​tok. Úgy hal​lot​tam, ez Fjo​dor Mi​haj​lo​vics Dosz​to​jevsz​kij
mun​ká​i​val van kap​cso​lat​ban, aki az egyik leg​ma​ga​sabb po​zí​ci​ót fog​lal​ta el a tit​kos kul​tusz hi​e​rar​chi​á​-
já​ban. Úgy tű​nik, elő​ször ő hasz​nál​ta ezt a ki​fe​je​zést kü​lön​le​ges, misz​ti​kus ér​te​lem​ben... Csak ő, ha jól
em​lék​szem az ak​tá​nak erre a lap​já​ra, nem egy​sze​rű​en Op​tyi​na-pusz​tá​ról be​szélt, ha​nem „Fü​le​mü​lés
Op​tyi​na-pusz​tá​ról”. Ön is​mer​te Dosz​to​jevsz​kijt, ugye?
T. két kéz​zel meg​mar​kol​ta a fe​jét.
– Mond​tam már, nem em​lék​szem... Be​ütöt​tem a fe​jem, ami​kor le​ug​rot​tam a híd​ról.
– Az ön em​lé​ke​zet​vesz​té​sét – mond​ta Knopf sze​lí​den – va​ló​szí​nű​leg nem az az ug​rás okoz​ta. Nem
volt olyan erős a be​csa​pó​dás. És a go​lyó okoz​ta lég​nyo​más​nak sem le​het ilyen kö​vet​kez​mé​nye.
– Ak​kor meg mi ez?
– Az a leg​va​ló​szí​nűbb, hogy hip​no​ti​zál​ták.
– És az le​het​sé​ges?
– De még mennyi​re. Nem​ré​gi​ben Pé​ter​vá​ron va​la​mi go​nosz​te​vők hip​no​ti​zál​tak egy bank​igaz​ga​tót.
Ezek után elő​ször erő​sza​kos​ko​dott a gép​író​kis​asszonnyal, utá​na meg ki​vet​te a széf​ből az összes kész​-
pénzt, és el​vit​te va​la​ho​va... Alig​ha​nem min​dent ki​de​rí​tet​tünk vol​na, de az első ki​hall​ga​tás után ki​ug​-
rott az ab​la​kon.
– Lá​tom, ma​gá​nak min​den​re van ma​gya​rá​za​ta – mond​ta T. – De túl​sá​go​san vad dol​go​kat me​sél,
sem​hogy egy​sze​rű​en csak min​dent el​higgyek be​lő​lük. Tud​ja-e va​la​mi​vel bi​zo​nyí​ta​ni, hogy igaz, amit
mond?
– Tu​dom.
– Mi​vel?
– Hát, pél​dá​ul az​zal, hogy ott van a nya​ká​ban az ál​do​za​ti amu​lett.
 – Hogy mi​cso​da?
– Mi​ért, maga sze​rint mi az ott a nya​ká​ban?
– Ez? – T. az uj​já​val meg​emel​te a lán​cot, ame​lyen ott füg​gött a köny​vet áb​rá​zo​ló apró me​da​li​on. –
A ha​lá​la előtt aján​dé​koz​ta ne​kem Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő, akit meg​öl​tek a maga ban​di​tái.
– És mi​ért vi​se​li?
– Hogy em​lé​kez​tes​sen rá. Bár elég ké​nyel​met​len, kar​col​ja a mel​le​met.
Knopf el​ne​vet​te ma​gát.
– És tud​ja-e, hogy ép​pen Ta​ra​ka​no​va akar​ta el​pusz​tí​ta​ni ma​gát? Ke​gyet​len ka​lan​dor​nő volt, aki a
szek​tá​sok​tól ka​pott leg​ve​szé​lye​sebb fel​ada​to​kat is vég​re​haj​tot​ta. Ő maga sem​mi​ben sem hitt, de má​-
sok​nak jól össze tud​ta za​var​ni a fe​jét – lát​ja, még az ál​do​za​ti je​let is si​ke​rült ma​gá​ra ag​gat​nia. Ő ke​-
vert al​ta​tót a bo​rá​ba. Ha én nem lé​pek köz​be, már meg​tör​tént vol​na az ál​do​zat​ho​za​tal.
T. csak le​gyin​tett erre.
– Ugyan már. Még hogy Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő ve​szé​lyes nő​sze​mély volt? Ba​dar​ság.
– Hát jó. Ak​kor mond​ja meg, hogy mi van az amu​lett bel​se​jé​ben.
– Hát, gon​do​lom, sem​mi. Ez csak olyan kis cse​cse​be​cse. Va​la​mi jel​kép, az élet köny​ve.
– Tisz​tá​ra úgy be​szél, mint az a pé​ter​vá​ri ban​kár – mond​ta Knopf. – Meg​kér​de​zik tőle, na és mi az
a kul​csocs​ka a mel​lé​nye lán​cán? Ez, azt mond​ja, az örök​lét ha​rang​ját szó​lal​tat​ja meg. Ami​kor iga​zá​-
ból az üres kasszá​nak volt a kul​csa...
– Maga sze​rint el van rejt​ve va​la​mi az amu​lett​ben?
– Pon​to​san – bó​lo​ga​tott Knopf. – In​for​má​ci​ó​ink sze​rint egy arany​le​mez​ke van ben​ne a her​maf​ro​di​ta
tit​kos ne​vé​vel. Ez a név, leg​alább​is a be​ava​tot​tak azt tart​ják, le​he​tő​vé te​szi, hogy az em​ber kap​cso​lat​-
ba lép​jen vele. S ha egy be nem ava​tott me​ré​sze​li el​ol​vas​ni, meg kell hal​nia.
– Mi​cso​da os​to​ba​ság – mond​ta T. – Mi​nek ez a sok trük​kö​zés, ha úgy​is fel akar​nak ál​doz​ni?
– Az ősi kul​tu​szok​ban az ál​do​za​ti ál​la​tot fel​dí​szí​tet​ték an​nak az is​ten​nek a jel​ké​pe​i​vel, aki​nek az ál​-
do​za​tot be​mu​tat​ták.
– Ál​la​tot? Kö​szö​nöm szé​pen...
– Nagy Orosz​lán – tár​ta szét a kar​ját Knopf. – Ma​gá​val is ez tör​tént. Fel​dí​szí​tet​ték.
– Maga fél​re​be​szél, Knopf.
– Ak​kor nyis​suk ki az amu​let​tet. Nem fél?
T. le​vet​te a lán​cot a nya​ká​ból, né​ze​get​ni kezd​te az amu​let​tet, és va​la​mi ok​ból bi​zony​ta​lan​ság áradt
szét ben​ne.
– Jól van – mond​ta –, ahogy akar​ja. Csak kell va​la​mi éles...
– Tes​sék – nyúj​tot​ta oda neki Knopf az egyik bar​na fol​tos ha​jí​tó​pen​gét. – Ez a ma​gáé.
– Kö​szö​nöm – mond​ta T., fog​ta a pen​gét, és a me​da​li​on​könyv pe​re​mé​hez il​lesz​tet​te. – Pró​bál​juk
meg itt... Nem, re​mény​te​len. Nem nyí​lik... mond​tam én...
Hir​te​len egy kat​ta​nás​sal ki​nyílt a to​kocs​ka, és egy vé​kony​ra hen​ge​relt arany​ból ké​szült, har​mo​ni​ká​-
vá haj​to​ga​tott la​pocs​ka pottyant ki a pad​ra.
Knopf két uj​jal fel​csip​pen​tet​te az arany​har​mo​ni​kát, óva​to​san meg​leb​ben​tet​te, mire ra​gyo​gó sár​gás-
zöl​des lap​pá nyílt szét, teli apró je​lek​kel.
– A min​de​nit! – sut​tog​ta T. döb​ben​ten. – De hát ho​gyan...?
– A her​maf​ro​di​ta tit​kos neve – mond​ta Knopf, és áhí​tat​tal emel​te fel az arany​csí​kocs​kát, hogy azon
ke​resz​tül néz​zen a fény​be. – Maga annyi​ra fon​tos ne​kik, hogy nem va​la​mi má​so​la​tot akasz​tot​tak a nya​-
ká​ba, ha​nem az ere​de​tit, az ősi egyip​to​mi ar​te​fak​tu​mot. Az örök​ké​va​ló​ság le​he​le​tét áraszt​ja.
 – Hadd néz​zem!
– Csak óva​to​san – fi​gyel​mez​tet​te Knopf.
T. fog​ta a la​pocs​kát. A je​lek – ma​da​rak, sze​mek, ke​resz​tek, em​ber​kék és ál​lat​kák – egé​szen ap​rók,
de éle​sek vol​tak, el​ké​pesz​tő pre​ci​zi​tás​sal met​szet​ték ki őket, és olyan alig ér​zé​kel​he​tő fi​nom​sá​gok
vol​tak raj​tuk, ame​lyek se​hogy sem je​len​het​tek vol​na meg, ha nem lé​te​zik en​nek az írás​nak az ez​red​-
éves is​ko​lá​ja. Első lá​tás​ra vi​lá​gos volt, hogy va​ló​ban ős​ré​gi és két​ség​kí​vül ere​de​ti tárgy​ról van szó.
– Mi van ide írva? – kér​dez​te T.
– Azt nem tud​ha​tom. Most pe​dig, le​gyen szí​ves, adja ide... Igen, a me​da​li​ont és a la​pocs​kát is. Hajt​-
suk össze szé​pen, úgy, ahogy volt, mert biz​to​san na​gyon ér​té​kes kis cse​cse​be​cse... Így ni. Meg​győz​-
tem?
T. meg​sem​mi​sült.
– Én... én nem is tu​dom, hogy mit mond​jak – he​beg​te. – Ari​el sem​mi ilyes​mi​ről nem be​szélt.
– Kér​dez​zen rá al​ka​lom​ad​tán. Már per​sze ha ezek után még meg​je​le​nik.
– Jól van – mond​ta T. –, de ak​kor maga sze​rint ki​cso​da Ari​el?
– Nem tu​dom – von​ta meg a vál​lát Knopf. – Nem hi​szek a ter​mé​szet​fö​löt​ti​ben, és csak azt tu​dom
fel​té​te​lez​ni, hogy ez va​la​mi be​te​ges hal​lu​ci​ná​ció, amely kü​lö​nös mó​don egy​be​esik az​zal, ami a va​ló​-
ság​ban tör​té​nik. Le​het, hogy di​rekt su​gall​ják ma​gá​nak... Mond​ja, Ari​el ar​cá​ban nem volt va​la​mi macs​-
ka​sze​rű?
– Nem – fe​lel​te T., és el​gon​dol​koz​va szo​rí​tot​ta össze a sza​kál​lát a mar​ká​ban. – Ér​tem, mire gon​-
dol... Nem, biz​to​san nem volt... Most az​tán vég​képp össze​za​vart. A csu​dá​ba!
– Mi van? – rez​zent össze Knopf.
– Meg​vág​tam a ke​zem... Vár​jon csak... De ha ez igaz, és ha va​ló​ban hip​no​ti​zál​tak, ak​kor én iga​zá​-
ból ren​des élő em​ber va​gyok?
– Ter​mé​sze​te​sen.
– És ezt is be tud​ja bi​zo​nyí​ta​ni?
Knopf el​ne​vet​te ma​gát.
– Ej, hogy mennyi​re össze​za​var​ták a fe​jét! Éle​tem​ben elő​ször ta​lál​ko​zom olyan em​ber​rel, aki an​nak
a bi​zo​nyí​té​kát kéri, hogy ő ele​ven em​ber. A leg​több em​ber, gróf úr, ezt ma​gá​tól ér​te​tő​dő​nek ve​szi...
Na, nézzük pél​dá​ul azt, hogy épp meg​vág​ta ma​gát a sza​kál​lá​val. Ez mi​ért nem elég bi​zo​nyí​ték?
– Va​ló​ban... Na és mit te​gyek?
– Vissza kell men​nie Jasz​na​ja Pol​ja​ná​ba – fe​lel​te Knopf. – Tér​jen ma​gá​hoz, gon​dol​jon át min​dent.
Bol​do​gan el is me​gyek ma​gá​val oda, meg​fe​le​lő kí​sé​re​tet biz​to​sít​va. És ami az arany​la​pocs​kát il​le​ti,
azt mel​lé​kel​nem kell az ügy​höz. Nem min​den​nap ke​rül egy egy​sze​rű rend​őr​nyo​mo​zó ke​zé​be a macs​ka​-
fe​jű her​maf​ro​di​ta tit​kos neve.
És Knopf meg​pör​get​te az amu​let​tet a lán​con. T. ko​mo​ran hall​ga​tott.
– Na mi van? – mond​ta Knopf. – Még min​dig azt hi​szi, hogy be aka​rom csap​ni? Vagy le​het, hogy
vár​ja az üze​ne​tet a maga Ari​el​jé​től? Na jól van, hív​juk ide, hadd te​gyen igaz​sá​got köz​tünk...
Az​zal Knopf le​ug​rott a pad​ról, töl​csért csi​nált a ke​zé​ből, és egy hely​ben ug​rál​va ki​a​bál​ni kez​dett:
– Ari​el! Ari​el!
– Jól van, ne bo​hóc​kod​jon már! – szólt rá T. mor​co​san.
– Ari​el! – ki​ál​tot​ta Knopf még han​go​sab​ban. – Menj a po​kol​ba, Ari​el, hal​lod? Bün​tess meg, ami​ért
ezt mond​tam, ha lé​te​zel!
– Jól van – mond​ta T. – Le​gyen úgy, ahogy maga akar​ja. Men​jünk vissza Jasz​na​ja Pol​ja​ná​ba.
 – Nagy​sze​rű! – ra​gyo​gott fel Knopf arca. –, hogy ké​pes hall​gat​ni az ér​tel​mes ér​vek​re. Higgye el,
hogy min​den... ööö... köl​csö​nös fél​re​ér​té​sünk el​le​né​re büsz​ke vol​tam és va​gyok arra, hogy is​mer​he​tek
egy ilyen rend​kí​vü​li em​bert...
Ud​va​ri​a​san meg​emel​ve ke​mény​ka​lap​ját, le​ült, bic​cen​tett, s egy pil​la​nat​ra olyan volt, mint egy pan​-
to​mi​mes: csak a feje és a tör​zse moz​gott, és a ka​ri​má​já​nál fog​va tar​tott ka​lap moz​du​lat​la​nul füg​gött a
tér​ben ugyan​ott, ahol a meg​haj​lás ele​jén. Bo​hó​cos és egy​út​tal ele​gáns moz​du​lat volt, és bár​mennyi​re
is ko​mor ér​zé​sek ka​va​rog​tak T. lel​ké​ben, el​mo​so​lyo​dott. Knopf ze​né​lő zseb​órát hú​zott elő, el​ját​sza​tott
vele egy ci​kor​nyás dal​la​mot, és azt mond​ta:
– Ha el akar​juk érni a nyolc​órá​sat, si​et​nünk kell. Fi​gyel​mez​te​tem, hogy igen gyor​san já...
Hir​te​len lö​vés dör​dült. A pil​la​nat pa​rá​nyi tört​ré​szé​vel a dör​dü​lés előtt T. test​be csa​pó​dó go​lyó
hang​ját hal​lot​ta. Knopf meg​tán​to​ro​dott, va​la​ho​va T. háta mögé né​zett, az​tán el​sö​té​te​dett sze​mét T.-re
ve​tet​te, és össze​esett.
T. meg​for​dult.
A tég​la​ba​rakk rom​já​tól gyors lép​tek​kel kö​ze​le​dett felé né​hány em​ber. Elöl egy ala​csony pap pisz​-
tollyal a ke​zé​ben. Mö​göt​te öt szer​ze​tes pus​kák​kal – ket​ten lö​vés​re ké​szen tar​tot​ták a fegy​vert, a töb​bi​-
ek pe​dig úgy meg vol​tak pa​kol​va, hogy tel​jes me​net​fel​sze​re​lés​ben ma​sí​ro​zó ka​to​nák​ra ha​son​lí​tot​tak:
az egyik vi​lá​gos vá​szon​ból ké​szült össze​haj​to​ga​tott ka​to​nai sát​rat ci​pelt, a má​sik két ve​tí​tő​gé​pet, a
har​ma​dik pe​dig egy jó​ko​ra tás​kát, amely​re ke​reszt volt hí​mez​ve, és nik​kel​töl​csé​res fo​no​grá​fot.
T. meg​is​mer​te a pa​pot. Ugyan​az a bi​bir​csó​kos orrú öreg zsi​dó volt, aki​vel Kov​rov​ban be​szél​ge​tett
az ut​cán – csak most nem ha​son​lí​tott kü​lö​nö​seb​ben egy öreg zsi​dó​ra, mert nem kaf​tán volt raj​ta, ha​-
nem fe​ke​te re​ve​ren​da. A bi​bir​csók is ha​mis le​he​tett, mert mos​tan​ra el​tűnt.
A pap Knopf hul​lá​já​hoz lé​pett, ki​vet​te a ke​zé​ből az ara​nyamu​let​tet, fi​gyel​me​sen meg​szem​lél​te, és
el​rej​tet​te a bel​ső zse​bé​be.
– Ezt a fő​ügyész​nek kell őriz​nie – mond​ta. – Nem ke​rül​het ava​tat​lan ke​zek​be.
– Ma​guk Po​be​do​nosz​cev em​be​rei?
A pap el​mo​so​lyo​dott.
– A sza​bá​lya​ink sze​rint nem szok​tunk be​mu​tat​koz​ni – fe​lel​te –, de alig​ha fog​ja el​me​sél​ni az új​sá​-
gok​nak a ta​lál​ko​zá​sun​kat. Igen, így van.
– Hogy hív​ják?
– Var​szo​no​fij atya va​gyok, szol​gá​la​tá​ra.
– Maga? – kér​dez​te T. el​ámul​va. – Em​lí​tet​ték ne​kem a ne​vét. Úgy néz ki, hogy ma​gá​hoz igye​kez​tem
egész idő alatt?
– Igen, úgy néz ki – ér​tett egyet vele Var​szo​no​fij, a re​vol​ve​ré​vel játsz​va.
– Ki maga va​ló​já​ban?
Var​szo​no​fij szé​le​sen el​mo​so​lyo​dott.
– Ön​nek ér​de​kes vá​lasz​ver​zi​ó​ja volt erre a kér​dés​re, gróf úr. Ha em​lék​szik, ki​fej​tet​te ne​kem az ut​-
cán Kov​rov​ban. És tud​ja, majd​nem hit​tem ma​gá​nak. Egy ál​mat​lan éj​sza​kám​ba ke​rült. Ó, ne adja Is​ten,
hogy át kell​jen él​nie ha​son​lót...
Az egyik szer​ze​tes Knopf holt​tes​te fölé ha​jolt, le​ló​gó ke​reszt​tel a nya​ká​ban be​nyúlt a za​kó​ja alá, és
meg​mo​toz​ta. Meg​ta​lál​ta Knopf tár​cá​ját, ki​vet​te be​lő​le a pénzt, és für​gén el​rej​tet​te a re​ve​ren​dá​ja alá.
A töb​bi szer​ze​tes ne​ki​lá​tott a töb​bi hul​la meg​mo​to​zá​sá​nak – ügye​sen és óva​to​san dol​goz​tak, hogy ne
ken​jék össze ma​gu​kat vér​rel.
– Mit csi​nál ve​lem? – kér​dez​te T. – Meg​öl?
 – Hogy jut​hat ilyen az eszé​be? – sér​tő​dött meg Var​szo​no​fij. – Hát ké​pes len​nék én arra? Pe​resz​vet
fog​ja meg​öl​ni.
Az​zal egy fakó sze​mű, ak​ku​rá​tu​san nyí​rott sza​káll​ká​jú, tag​ba​sza​kadt szer​ze​tes​re bic​cen​tett.
Pe​resz​vet el​mo​so​lyo​dott, és le​vet​te vál​lá​ról a Ma​u​ser pus​kát. T.-re sze​gez​te, gon​do​san meg​cé​loz​ta
a fe​jét, s az​tán hir​te​len a tég​la​ba​rakk felé for​dí​tot​ta a csö​vet.
A fé​lig le​om​lott fa​lon egy pa​rá​nyi vö​rös cica ült. Az em​be​rek​re né​zett, pa​na​szo​san nyá​vo​gott, az​tán
ment to​vább a mo​há​val be​nőtt tég​lá​kon, ide​ge​sen fel​emel​ve a far​kát – mint​ha érez​né, hogy ez a ta​lál​-
ko​zás sem​mi jót nem ígér neki.
Pe​resz​vet lőtt, és a cica azon​nal el​tűnt – ak​ko​ra erő​vel lök​te el a go​lyó.
A szer​ze​te​sek ne​vet​tek. Var​szo​no​fij sem áll​ta meg vi​gyor​gás nél​kül.
– Pe​resz​vet ke​resz​tet fű​ré​szel a go​lyók​ra – mond​ta. – A bűn​től való meg​tisz​tu​lás vé​gett. Kü​lö​nö​sen
hasz​nos a test bű​nei el​len ví​vott harc​ban. Mert, ugye, a go​lyó nem​csak át​üti a tes​tet, ha​nem ki is sza​kít
be​lő​le egy jó​ko​ra da​ra​bot, úgy​hogy egy lö​vés​sel jó so​kat le le​het győz​ni be​lő​le.
– Mit akar tő​lem? – kér​dez​te T.
– Mint hi​va​tá​sunk min​den egyes kép​vi​se​lő​je – fe​lel​te Var​szo​no​fij –, egyet​len dol​got: a maga hal​ha​-
tat​lan lel​két!
A szer​ze​te​sek úgy nye​rí​tet​tek, mint egy fo​gat​nyi hol​ló​fe​ke​te ló.
T. az égre emel​te sze​mét. Ala​csony és szür​ke volt, de sem​mi​lyen fen​ség vagy nyu​ga​lom nem áradt
be​lő​le – ki​fe​je​zés​te​len fel​hők úsz​tak raj​ta, kö​ze​li​ek és hi​de​gek, őszi ker​tek​re, rossz ter​més​re és bús,
év​szá​za​dos sze​gény​ség​re em​lé​kez​tet​tek. Nem volt ked​ve foly​tat​ni a har​cot („meg ki​vel is – gon​dol​ta
T. –, és mi​nek?”). Csak ha​tal​mas ki​me​rült​ség volt a szí​vé​ben.
„A sza​bad​sá​got s a nyu​gal​mat ke​re​sem! Fe​led​ni s ál​mod​ni vá​gyom!”[18]
Ler​mon​tov sza​vai, me​lyek T. szá​má​ra min​dig fu​rán és disszo​nán​sán ha​tot​tak, hir​te​len ér​tel​met nyer​-
tek, pá​rok​ra hull​va szét.
„Ter​mé​sze​te​sen. A nyu​ga​lom egyen​lő az álom​mal. A sza​bad​ság pe​dig... a sza​bad​ság a fe​le​dés​sel!
El​fe​lej​te​ni min​dent-min​dent, még ma​gát a fe​le​dés​nek a gon​do​la​tát is. Igen, az a sza​bad​ság.”
Pe​resz​vet azon​ban nem si​e​tett lőni.
Va​la​mi kü​lö​nös do​log tör​tént – a szer​ze​te​sek mint​ha elő​adás​ra ké​szü​lőd​tek vol​na. Elő​ször elő​vet​tek
a ke​resz​tes tás​ká​ból két ke​rek se​lyem​le​gye​zőt, és hosszú ka​rok​hoz erő​sí​tet​ték őket, ami​től a le​gye​zők
ha​tal​mas légy​csa​pó​ra kezd​tek ha​son​lí​ta​ni. A se​lyem​re fur​csa jel volt raj​zol​va, egy fél​kör​ív​vel át​hú​-
zott, cir​kal​mas M be​tű​re ha​son​lí​tott. A szer​ze​te​sek fel​emel​ték a le​gye​ző​ket, és el​kezd​tek egyen​le​te​sen
le​gyez​ni ve​lük T. irá​nyá​ba, mint​ha csak va​la​mi hul​lá​mo​kat és ha​tá​so​kat kül​de​né​nek felé: alig​ha​nem
ne​vet​sé​ges​nek né​zett vol​na ki ez az egész, ha nem he​ver​nek ott a hul​lák kör​ben.
Két má​sik szer​ze​tes köz​ben elő​vett ugyan​ab​ból a tás​ká​ból egy üve​ges han​gon csi​lin​ge​lő há​lót, ki​-
bon​tot​ták, és el​in​dul​tak T. felé. Öreg, sö​tét​szür​ke háló volt, és ami​att csi​lin​gelt, hogy szép kis kvarc​-
kris​tá​lyok vol​tak a sze​me​i​re kö​töz​ve. Na​gyon éles​nek lát​szot​tak. T. em​lé​ke​zett rá, hogy lá​tott már
ilyen há​lót Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő ha​jó​ján – a ha​lott szer​ze​te​sek mel​lett a ha​jó​űr​ben.
A szer​ze​te​sek nem néz​tek T. sze​mé​be – mind​egyik a lába elé fi​gyelt, és olyan kép​pel lép​ked​tek,
mint​ha egy ta​vat fé​sül​né​nek át, ap​ró​ha​lat ke​res​ve.
T. meg​ve​tő​en el​for​dult tő​lük, és zseb​re dug​ta a ke​zét.
Be​jött a szá​mí​tá​sa: ha egy​sze​rű​en csak be​nyúlt vol​na a zse​bé​be, Pe​resz​vet alig​ha​nem rög​tön tü​zel.
De az​u​tán, hogy a véd​te​len há​tát mu​tat​ta a gyil​ko​sok​nak, a szer​ze​tes nem ér​zett eb​ben a moz​du​lat​ban
fe​nye​ge​tést.
 – Gróf úr! – szó​lalt meg Var​szo​no​fij. – Ej​nye már! Ahogy a pó​pák és a fény​ké​pé​szek mond​ják, most
re​pül a kis​ma​dár, hehe! El ne sza​lassza!
T. nem tö​rő​dött Var​szo​no​fij gú​nyo​ló​dá​sá​val, meg​mar​kol​ta a kúp ala​kú, hű​vös bom​bát, és kö​rül​né​-
zett a harc​té​ren, mint​ha eről​köd​ve pró​bál​na em​lé​kez​ni va​la​mi fon​tos do​log​ra.
Knopf a há​tán fe​küdt, és az al​ko​nyi eget néz​te. Nem messze tőle ott sö​tét​lett a ló te​te​me, zsí​ro​san
csil​lo​gó lyu​kak​kal a ha​sá​ban. Két nyo​mo​zó vér​től sö​tét za​kó​ban fe​küdt a sö​rét​tel meg​szag​ga​tott bok​-
rok​nál az út szé​lén. Va​la​hol messze új​ból ször​nyű​sé​ge​sen fel​üvöl​tött a vak ci​gány.
T. az ég​nek emel​te ar​cát. Pon​to​san fe​let​te kes​keny csík​ban tört át a nap​fény a fel​hők kö​zött.
T. a hü​velyk​uj​já​val meg​nyom​ta a gyu​ta​csot, és a szer​ze​te​sek felé for​dult. Pe​resz​vet sze​me össze​szű​-
kült – T. felé for​dí​tot​ta a pus​ká​ja csö​vét, de még mi​előtt meg​húz​ta a ra​vaszt, T. a feje fölé dob​ta a
bom​bát, majd a föld​re ve​tet​te ma​gát.
A lö​vés és a vele össze​ol​va​dó rob​ba​nás már ak​kor hal​lat​szott, ami​kor T. a föl​dön fe​küdt. Nem lát​ta
a lob​ba​nást. Nem ér​zett fáj​dal​mat, csak ki​hunyt a fény a sze​mé​ben. Úgy érez​te, egy gö​dör​be hul​lik
bele, mely​nek fe​ne​ke for​ró​sá​got áraszt. Az volt a fur​csa, hogy elő​ször nem tűnt mély​nek a gö​dör, de
mi​nél to​vább zu​hant, an​nál mé​lyebb​re süllyedt a fe​ne​ke. Sem​mi​lyen árok nem le​he​tett ennyi​re mély.
Az​tán szél kez​dett fúj​ni felé. Fo​ko​za​to​san egy​re erő​sebb lett, és ha​ma​ro​san las​sul​ni kez​dett a zu​ha​-
nás, majd tel​je​sen meg​állt.
 XII
A va​ló​ság két el​len​té​tes erő​ből állt.
Az első a szél volt, az egyen​le​tes, nem lan​ka​dó szél. Pró​bál​ta fel​kap​ni T.-t és fel​fe​lé so​dor​ni. Hű​-
vös​ség volt ben​ne, és re​ményt árasz​tott.
A má​sik erő a sú​lyos​ság volt, mely va​la​mi ha​tal​mas és ősi lény​nek az ön​ma​gá​val való fá​radt egyet​-
ér​té​sé​re ha​son​lí​tott. For​ró és ki​me​rí​tő volt, és le​fe​lé húz​ta T.-t.
Ab​ban a pont​ban, ahol most T. volt, a két erő egy pa​ti​kai mér​leg pon​tos​sá​gá​val ki​egyen​lí​tet​te egy​-
mást.
Ele​in​te en​nek a kü​lö​nös po​la​ri​tás​nak a tu​da​to​su​lá​sa volt az egyet​len gon​do​lat. Az​tán más gon​do​la​-
tok kezd​tek rá​ra​kód​ni. Egy​re több lett a gon​do​lat, és ha​ma​ro​san már nem le​he​tett ész​re​ven​ni őket –
pon​to​sab​ban az, ami ad​dig ész​lel​te őket, el​tűnt az ára​da​tuk alatt, és maga is ész​re​vét​len​né vált.
„Ez ter​mé​sze​te​sen nem fi​zi​kai szél és sú​lyos​ság, mert nin​csen tes​tem. Tu​laj​don​kép​pen egy​ál​ta​lán
sem​mi​lyen bur​ko​la​tom sin​csen. Még ne​vem sincs, ami a leg​fi​no​mabb min​den le​het​sé​ges tes​tek kö​zül.
A ne​vek, me​lye​ket vi​sel​tem, nem az enyé​im – ez most már tel​je​sen vi​lá​gos. Egy​ál​ta​lán sem​mi olyan
nincs ben​nem, ami​nek ne​vet le​het​ne adni. De ak​kor ki gon​dol​ko​dik most ezen?”
Vá​lasz nem volt.
„A szél és a sú​lyos​ság is két​ség​te​le​nül va​ló​sá​gos, mert ér​zem őket. Te​hát va​la​mi​hez kap​cso​lód​nak
ezek az erők. Te​gyük fel, hogy ez a va​la​mi én va​gyok, T. gróf... Ez lo​gi​kus​nak tű​nik. De hon​nan jön ez
a szél és ez a sú​lyos​ság? Meg​lát​ha​tom a for​rá​su​kat?”
Ki​de​rült, hogy a for​rá​suk már lát​ha​tó: a sűrű sö​tét​ség volt az ki​csit tá​vo​labb.
De nem egy​sze​rű​en sö​tét​ség volt ott.
Mi​nél to​vább né​zett bele T., an​nál több rész​le​tet tu​dott meg​kü​lön​böz​tet​ni. Elő​ször csak az in​ten​zív
sö​tét​ség gömb​jét lát​ta, mely va​la​mi ok​ból ész​lel​he​tő volt az ugyan​olyan sö​tét hát​tér​ben is. Majd úgy
tűnt, hogy van va​la​mi fe​hé​res a fe​ke​te​ség​ben, az​tán eb​ből a fe​hé​res​ség​ből ró​zsa​szí​nes sár​gás​sá​gok
kezd​tek ki​vál​ni, me​lyek fo​ko​za​to​san egy ha​tal​mas em​be​ri arc vo​ná​sa​i​vá ol​vad​tak össze. Meg​je​len​tek
a sze​mek, az​tán az orr, a száj – és T. rá​jött, hogy Ari​elt lát​ja.
De Ari​el​nek igen fur​csa volt most az arca. A jobb sze​me vé​kony kis rés​sé vál​to​zott (ezt alig​ha​nem
árpa okoz​ta, gon​dol​ta T.). Az orra fel​da​gadt (biz​to​san nát​hás). De a bor​zal​ma​san meg​duz​zadt alsó
ajak az erő​szak egy​ér​tel​mű és szé​gyen​le​tes nyo​ma​it vi​sel​te ma​gán, me​lye​ket már se​hogy sem le​he​tett
ter​mé​sze​tes okok​kal ma​gya​ráz​ni: be​szá​radt se​bek pon​to​zott vo​na​la fe​ke​tél​lett raj​ta, me​lye​ket két​ség​kí​-
vül a fo​gak hagy​tak, mi​után ta​lál​koz​tak egy ke​mény és gyor​san moz​gó tárggyal, mint pél​dá​ul egy ököl​-
lel.
A to​váb​bi​ak​ban va​la​mi​faj​ta lánc​re​ak​ció in​dult be T. ér​zé​ke​lé​sé​ben – amint egy​ér​tel​mű​vé vált, hogy
Ari​el arca ve​rés nyo​ma​it vi​se​li ma​gán, el​ve​szí​tet​te a koz​mi​kus ob​jek​tum misz​ti​kus nagy​sá​gát, és még
az őt kö​rül​ve​vő sö​tét​ség is el​her​vadt és meg​fa​kult; pil​la​na​to​kon be​lül egé​szen meg​sű​rű​sö​dött a lá​to​-
más, és tisz​tán le​he​tett lát​ni min​den apró rész​le​tet, az egész​ség​te​len bőr pó​ru​sa​i​ig. Ari​el sze​me őfe​lé
for​dult, és T. meg​ér​tet​te – a de​mi​ur​gosz is lát​ja őt.
Egy kis ide​ig szót​la​nul néz​ték egy​mást.
– Mi tör​tént? – kér​dez​te T.
Nem volt vi​lá​gos, ho​gyan és mi​vel be​szél, de a szo​ká​sos könnyed​ség​gel si​ke​rült fel​ten​nie a kér​-
dést.
– Ve​lem? – mo​so​lyo​dott el mo​gor​ván Ari​el. – Vagy ma​gá​val?
– Ma​gá​val – mond​ta T. ud​va​ri​a​san. – Lá​tom, hogy va​la​mi baj tör​tént.
Ari​el pis​lo​gott, és ned​ve​sen csil​log​tak a sze​mei. T. kí​ván​csi lett, mi tör​té​nik a de​mi​ur​gosz könnye​i​-
vel: le​pottyan​nak-e a szem​pil​lá​i​ról, és el​re​pül​nek a tér​ben, vagy le​cso​rog​nak az ar​cán? De Ari​el már
erőt vett ma​gán, és fel​da​gadt ajka fer​de fél​mo​soly​ra hú​zó​dott.
– Pan​tye​lej​mon ne​met mon​dott – kö​zöl​te.
– Azt már ki​ta​lál​tam – fe​lel​te T.
– És nem is csak egy​sze​rű​en ne​met mon​dott. Déli em​ber szá​má​ra rend​kí​vül sér​tő for​má​ban mon​dott
ne​met. Azt, ugye, már el​mond​tam ma​gá​nak, hogy Szu​lej​mán, a vál​ság​me​ne​dzse​rünk, min​den lon​do​ni
po​li​túr​ja el​le​né​re még​is​csak déli em​ber, szá​má​ra a má​so​dik jel​ző​rend​szer meg​le​he​tő​sen új ins​tal​lá​-
ció, és gyak​ran okoz kont​rol​lál​ha​tat​lan emó​ci​ó​kat.
– Má​so​dik jel​ző​rend​szer? – kér​dez​te T. – Az meg mi​cso​da?
– A sza​vak​kal kap​cso​la​tos fel​té​te​les ref​le​xek rend​sze​re. Míg az első jel​ző​rend​szer a szer​ve​zet​nek a
for​ró​ság​ra, a hi​deg​re és ef​fé​lék​re adott re​ak​ci​ó​já​val kap​cso​la​tos. Mond​ja csak, pél​dá​ul, mi​lyen
asszo​ci​á​ci​ó​kat vált ki ön​ben a „gö​rény​kö​csög” szó?
– A papi sze​mi​ná​ri​um jut az eszem​be róla – fe​lel​te T. – Ha​son​ló pél​dá​kon ma​gya​ráz​zák a sze​mi​ná​-
ri​um​ban az em​be​ri fel​fo​gó​ké​pes​ség kor​lá​ta​it. Hogy, ugye, az em​ber még az el​mé​jé​ben sem ké​pes sem​-
mi újat lét​re​hoz​ni, csak az Úr ál​tal meg​te​rem​tett vi​lág ele​me​it tud​ja kom​bi​nál​ni. A klasszi​kus pél​da a
szár​nyas bika. A gö​rény​kö​csög nyil​ván ugyan​eb​be a sor​ba tar​to​zik.
– Lo​gi​kus – mond​ta Ari​el. – Ha ar​chi​mand​rita, ak​kor sze​mi​ná​ri​um. A vad​ál​la​tok​nak per​sze egé​szen
más​mi​lye​nek az asszo​ci​á​ci​ói. Szu​lej​mán, ami​kor meg​hal​lot​ta ezt a sze​mi​ná​ri​u​mi ki​fe​je​zést, el​fe​lej​tet​-
te az összes eu​ró​pai masz​la​got, és pa​ran​csot adott, hogy ka​jak​ra nyír​ják ki a biz​ni​szü​ket. Ahogy ki​fe​-
jez​te ma​gát, „kúr​ják széj​jel a leg​alap​ve​tőbb szin​ten”. El​küld​te az in​tel​lek​tu​ál​ját, aho​gyan ígér​te – nor​-
má​lis gye​rek, dör​zsölt. Egy egész es​tén át ül​tünk, agyal​tunk, hol le​het ná​luk az a „leg​alap​ve​tőbb
szint”, az​tán ke​resz​tet ve​tet​tünk, és haj​rá...
– Aha – szó​lalt meg T. –, lá​tom...
– A her​maf​ro​di​ta ne​kem nem na​gyon tet​szik, azt a cse​csen tet​te bele. De utá​na az​tán olyat ka​nya​rí​-
tot​tak, hogy Dan Brown el​szon​tyo​lod​va szop​ja az uj​ját a sa​rok​ban. A Grál a mi ver​zi​ónk sze​rint Jé​zus
Krisz​tus mú​mi​á​ja, mely szét​mál​lott sza​la​gok​kal van egy ke​reszt​hez te​ker​ve egy spe​ci​á​lis zsi​na​gó​gá​-
ban a Va​ti​kán alatt. A Grál se​gít​sé​gé​vel irá​nyít​ják a tör​té​ne​lem me​ne​tét a vi​lág​kor​mány sza​bad​kő​mű​-
ve​sei. Azért is gyű​lö​lik a muzul​má​no​kat, mert rá​juk nem hat a ki​su​gár​zás. Be​fe​jez​ni meg az​zal akar​tuk,
hogy a mai fe​hér bőrű em​be​ri​ség​re rá​kény​sze​rí​tett val​lás a ha​lott zsi​dók kul​tu​sza, mely​nek kü​lön​bö​ző
el​ága​zá​sai át​fog​ják mind a sö​tét nép​tö​me​ge​ket, mind a sza​bad​ság​sze​re​tő li​be​rá​lis kö​rö​ket. A cse​csen
már az utol​só sza​va​kat is ki​ta​lál​ta – „erre nem a ha​lot​tak​nak van szük​sé​gük, ha​nem az élők​nek”.
– Mi​ket be​szél – mond​ta T. –, ko​mo​lyan, kez​dek fél​ni.
– Jól van, ne ije​dez​zen – hüm​mö​gött Ari​el. – Nem men​tünk el idá​ig.
– Na és mi tör​tént?
– Szu​lej​mán fel​tett a net​re pár rész​le​tet – a bár​ká​ról és a her​maf​ro​di​tá​ról. Csak hogy Pan​tye​lej​mo​-
nék meg​ért​sék, ő nem vic​cel. Utá​na meg, ahogy az szo​kás – ki​fi​zet​ték a flas​hes web​ol​dalt, és fel​tor​-
náz​ták ma​gu​kat top​né​zett​ség​re. Ak​kor az​tán el​in​dult a vita a ne​ten. Igaz, leg​in​kább azon vi​tat​koz​tak,
hogy va​jon mi​ért öl​ték meg a pa​pok a ci​cát, ha egy​szer a her​maf​ro​di​tá​juk​nak macs​ka​fe​je van – ami​-
lyen hü​lye va​gyok, a nagy si​et​ség​ben ezen át​sik​lot​tam. De azért az áb​ra​hám​is​ta val​lá​sok​ról is el​kezd​-
tek vi​tat​koz​ni, köl​csö​nö​sen gya​láz​va egy​mást. És az ilyen vi​tá​kat per​sze fi​gye​lik. Így az​tán fél​óra alatt
már ott is volt az egész cucc az erő​cse​k​is​ták​nál, az in​fó​val együtt, hogy ki lök​te föl. Utá​na​néz​tek, mi​-
lyen tető van Szu​lej​mán fö​lött, és egy​szer csak lát​ják, hogy ők ma​guk a tető. Az erő​csék​nél most Sm​-
iga tá​bor​nok a góré. Bor​zal​mas fa​zon, tény​leg min​den​ki fél tőle. Egy ször​nye​teg. Min​den va​sár​nap az
Elb​rusz​ra re​pül, és he​li​kop​ter​ről hó​le​o​párd​ra va​dá​szik. Az em​be​rei oda​tesz​nek a hegy​ol​dal​ra egy
Mac​Bo​ok Air MAC OS 10.6-ost Snow Leo​pard ope​rá​ci​ós rend​szer​rel, ő meg a mes​ter​lö​vész pus​ká​-
já​val oda​pör​köl neki. A zöl​dek sem ugat​hat​nak. A li​be​rá​li​sok​nál meg Ur​kinsz ez​re​des a góré.
– Fura egy név – je​gyez​te meg T.
– Ere​de​ti​leg Ur​kin​szon volt, de meg​vál​toz​tat​ta, hogy fel​ve​gyék cse​k​is​tá​nak. Hogy, ugye, iga​zi lett
lö​vé​szek le​szár​ma​zott​ja. Ő se pis​kó​ta. Azt be​szé​lik, egy​szer le​eresz​ke​dett a Ma​ri​a​na-árok​ba ba​thys​-
cap​he-en – va​la​mi ko​moly lé​nyek​től ott ka​pott inst​ruk​ci​ó​kat. Ur​kinsz fon​tos em​ber, min​den hó​nap​ban
el​kül​dik Lon​don​ba, hogy a friss sze​let ala​kít​sa. De Sm​iga azért még​is​csak fon​to​sabb. Az oli​gar​cha
Bot​vi​nyik sze​mé​lye​sen ta​ní​tot​ta neki a har​ci NLP-t a ha​lá​la előtt. Azt be​szé​lik, épp emi​att nyír​ták ki a
lib​si​csék.
– A sza​vak fe​lét nem ér​tem ab​ból, amit mond – pa​nasz​ko​dott T. – Mi az a har​ci NLP?
– Azt sen​ki sem tud​ja pon​to​san. De sok men​de​mon​da szól róla. Pél​dá​ul, hogy mond va​la​mi ért​he​tet​-
lent ez a Sm​iga a te​le​fon​ban, és az em​ber há​rom nap múl​va fel​da​gad és meg​hal. Hát ilyen fa​zon –
csak hogy ért​se, mi​fé​le em​be​rek áll​tak rá az ügy​re. Szó​val Sm​iga meg​né​zi, mi az ábra, az​u​tán fel​hív​ja
Szu​lej​mánt, és azt mond​ja – mi van, tig​ri​sem, meg​hib​ban​tál? A kre​a​tív​ja​id az összes ib​ra​hi​mis​ta val​-
lás​ra ve​rik a cin​ket. Még a za​rat​huszt​ris​tá​kat is meg​sér​tet​ték. Szu​lej​mán elő​ször nem ér​tet​te – mi​fé​le
za​rat​huszt​ris​tá​kat? Hogy​hogy mi​fé​lé​ket, vaze?, mond​ja Sm​iga. Az orosz maz​da​is​tá​kat. Szu​lej​mán meg
erre, mi​lyen maz​da​is​ták​ról be​szél, tá​bor​nok elv​társ, a ha​to​so​sok​ról vagy a hár​ma​so​sok​ról? Ezek mi​att
iz​gul, akik​nek Maz​dá​juk van? Sm​iga erre már meg​eről​tet​te ma​gát egy ki​csit. Az orosz tűz​imá​dó​kért
ag​gó​dom, mond​ja, így már vi​lá​gos? Mi van, ha nem tet​szik ne​kik, hogy el​süllyed ná​lad az az égő bár​-
ka? Mi van, ha ez sér​ti a val​lá​si ér​zé​keny​sé​gü​ket? Szu​lej​mán úgy lát​ta, hogy hü​lye​sé​gek mi​att csesz​te​-
tik, és azt mond​ja – jól van már, na, az élő fába is bele le​het köt​ni, tá​bor​nok elv​társ, ha na​gyon akar​-
juk. Szó​val, hogy ért​jük mi ezt, nem va​gyunk gye​re​kek. Sm​iga meg erre olyan fá​radt​for​mán csak azt
fe​le​li – ná​lam ki​du​mál​ha​tod, Szu​lej​mán, de a za​rat​huszt​ris​ták​kal így ló​faszt se érsz el. Szu​lej​mán ek​-
kor konk​ré​tan be​ijedt, és meg volt győ​ződ​ve róla, hogy Sm​iga már a har​ci NLP-t al​kal​maz​za. Mert ro​-
had​tul ért​he​tet​len volt a be​szél​ge​tés. Sm​iga meg csak to​vább basz​tat​ja: a za​rat​huszt​ris​ták még hagy​ján,
de utá​na meg ki​nek men​tél neki – Sza​ba​oth is​ten​nek? Meg​vesz​tél, az anyád úr​is​te​nit? Di​rekt ürü​gyet
akarsz adni a li​berasz​ták​nak? Ur​kin​szon öt perc alatt szét​kúr​ja a seg​ged a bí​ró​sá​gon, neki ez olyan
könnyen megy, mint az ágy​ba​sza​rás. Tán a szél​ső​ség​el​le​nes tör​vény​re haj​tasz, hé​kás? Nem kéne. De
hát te iszod meg a le​vét, nem én. Most kü​lön​ben, azt mond​ja, anél​kül is la​zán ki​nyír​hat​nak – újab​ban
akad elég pszi​cho​pa​ta Moszk​vá​ban. Fe​ke​te öz​ve​gyek, ni​be​lun​gok, a „pra​va​ja.ru”[19] krip​to​masz​tur​bá​-
to​rai, a Bi​zán​ci Klub ne​gyed​vé​rei. Újab​ban a budd​his​ták is tel​je​sen meg​vesz​tek, bár​mi ki​te​lik tő​lük.
Na és mel​les​leg mi a csu​dát hab​la​tyol​tál az isz​lám​ról a Ti​zen​há​rom Huri klub​ban? Sem​mit se, fe​le​li
Szu​lej​mán. Sm​iga meg erre – aha, nem em​lék​szel, mert be​fü​vez​tél és be​ko​kóz​tál, mint az ál​lat, de a
ka​zet​tács​ka em​lék​szik. Azt mond​tad, hogy az isz​lám az iga​zi vi​lág​val​lás, és ak​kor ve​szi át az ural​mat,
ami​kor min​den hi​tet​len​nek le​csap​ják a fe​jét. Ha ezt va​la​ki fel​te​szi az in​ter​net​re, elő​ször is ne​ked
nyisszant​ják el a tor​ko​dat. Rá​adá​sul a sa​ját​ja​id, hogy ne rontsd az imi​dzsü​ket. Hogy min​den​ki tud​ja,
hogy va​ló​ban az isz​lám a vi​lág​val​lás.
– És Szu​lej​mán?
 – Hogy Szu​lej​mán? Eszé​be ju​tott, hogy hol él – és úgy hul​lott le róla min​den eu​ro​i​den​ti​tás, mint a
kor​pa. Össze​szar​ta ma​gát, és min​dent rám kent. A sa​ját in​tel​lek​tu​ál​ja meg az eszé​be sem ju​tott, pe​dig
a her​maf​ro​di​tá​ért egy​ér​tel​mű​en ők a fe​le​lő​sek. Meg​pa​ran​csol​ta, hogy szed​jék le a net​ről a szö​ve​get,
en​gem pe​dig rúg​ja​nak ki. Rá​adá​sul ne egy​sze​rű​en csak rúg​ja​nak ki, ha​nem előt​te még dá​dáz​za​nak meg
vi​deo​ka​me​ra előtt.
– És azt mi​ért? – kér​dez​te T.
– Hogy meg​mu​tas​sák a za​rat​huszt​ris​ták​nak, ha el akar​nak ve​lük dum​csiz​ni... Azt mond​ja, Sm​iga pa​-
ran​csa. Ezt per​sze csak ne​kem mond​ták, Sm​iga va​ló​já​ban nem adott sem​mi ilyen pa​ran​csot. Csak
annyit ve​tett oda: „an​nak a ba​rom​nak, aki ezt az egé​szet ki​ta​lál​ta, jól be kell ver​ni a po​fá​ját az ilyen
vic​ce​kért. És el​za​var​ni az any​já​ba.” Mond​hat​ni, épp csak el​ká​rom​kod​ta ma​gát. Ők meg szó sze​rint
tel​je​sí​tet​tek min​dent. Be​ver​ték a po​fá​mat, és el​ker​get​tek az anyám​ba. Még az anyá​mat is pró​bál​ták
elő​ke​rí​te​ni, annyi​ra pre​cíz​ked​tek. A sa​ját biz​ton​sá​gi szol​gá​la​tunk, el tud​ja ezt kép​zel​ni? Ame​lyik a be​-
lé​pő​met el​len​őriz​te, és tisz​tel​gett a ka​pu​ban... – Ari​el fel​zo​ko​gott. – A pro​jek​tet meg le​zár​ták.
– Tel​je​sen le​zár​ták? – kér​dez​te T.
– Ühüm.
– És a tar​to​zás?
Ari​el T.-re hu​nyor​gott.
– Tud​ja, gró​fom – mond​ta –, el se tu​dom mon​da​ni ma​gá​nak, hogy mi​lyen ma​gas​ról sza​rok rá.
T.-t ré​mü​let ke​rí​tet​te ha​tal​má​ba.
– És most mi lesz?
– Ma​gá​val vagy ve​lem? – kér​dez​te Ari​el.
– Ma​gá​val – fe​lel​te ud​va​ri​a​san T.
– Ott​ha​gyom Szu​lej​mánt. Csak nem pu​cé​ron, ahogy ők gon​dol​ják, ha​nem vi​szem az egész cuc​cot,
ami már meg​van. És el​adom még egy​szer.
– Hova megy?
– Van egy hely. Ur​kin​szon ez​re​des alatt van egy ko​moly struk​tú​ra, ame​lyik most gyűj​ti a csa​pa​tot
egy új pro​jekt​hez. Iro​ni​kus ret​ró-shoo​ter Sour​ce mo​to​ron, PC-s és Xbo​xos vál​to​zat​ban jön ki. A kon​-
zo​los vál​to​zat a spe​ci​á​li​san hoz​zá írt könyv​vel együtt je​le​nik meg, úgy, ahogy a „Warc​raft” szet​ki​adá​-
sa, ha mond ez ma​gá​nak va​la​mit. A pro​jekt​nek „Dosz​to​jevsz​kij Pé​ter​vá​ra” vagy „Ab​lak Eu​ró​pá​ra”
lesz a neve, még nem dön​töt​ték el vég​le​ge​sen. Az „Ab​lak Eu​ró​pá​ra” sze​rin​tem nem olyan jó. Min​den​-
ki azt fog​ja hin​ni, hogy Uk​raj​ná​ról meg a gá​zos vi​ták​ról szól. De ideo​ló​gi​a​i​lag na​gyon je​len​tős a pro​-
jekt, úgy​hogy a vál​ság el​le​né​re ke​rí​tet​tek rá do​hányt. Az ola​jo​sok egye​lő​re ad​nak.
– És mi​től olyan je​len​tős? – kér​dez​te T., aki úgy dön​tött, meg​pró​bál a ke​vés ért​he​tő szó fé​nyé​nél tá​-
jé​ko​zód​ni.
– Hát, ez af​fé​le vá​lasz Cham​ber​la​in​nek. Az am​csik ki​ad​tak egy Xbo​xos shoo​tert „Pé​ter-Pál” cí​men.
Ar​ról szól, hogy négy ame​ri​kai ten​ge​rész – egy né​ger, egy zsi​dó, egy grúz és egy kí​nai – meg​men​tik a
vi​lá​got a két​fe​jű orosz ural​ko​dó​tól, akit Anasz​tá​zia hun her​ceg​nő szült, mi​után Rasz​pu​tyin fel​csi​nál​ta.
Mi meg most vá​lasz​csa​pást aka​runk mér​ni. De az a ne​héz ben​ne, hogy nem elég meg​csi​nál​ni, azt is el
kell érni, hogy az am​csik meg​ve​gyék. Ezért két vál​to​za​tot ké​szí​tünk – kü​lön bel​ső hasz​ná​lat​ra, és kü​-
lön ex​port​ra. Mi​ni​má​lis lesz a kü​lönb​ség köz​tük – csak az irányt for​dít​juk meg. A bel​ső vál​to​zat​ban
min​den mo​csok Eu​ró​pá​ból fog be​mász​ni Dosz​to​jevsz​kij Pé​ter​vá​rá​ba, az ex​port​ver​zi​ó​ban pe​dig Dosz​-
to​jevsz​kij Pé​ter​vá​rá​ból Eu​ró​pá​ba.
– És mi​ért „Dosz​to​jevsz​kij Pé​ter​vá​ra” a címe? – kér​dez​te T. – Hogy van ez ma​guk​nál, hol Tolsz​toj,
hol Dosz​to​jevsz​kij?
– Fél​té​keny? – mo​so​lyo​dott el Ari​el. – Fö​lös​le​ges. A hu​szon​egye​dik szá​zad fő kul​tu​rá​lis tech​no​ló​-
gi​á​ja, csak hogy tud​ja, az ide​gen sí​rok ke​res​ke​del​mi ki​sa​já​tí​tá​sa. A hul​la​el​szí​vás a leg​na​gyobb te​kin​-
tély​nek ör​ven​dő mű​faj ná​lunk, mert pon​to​san pár​hu​zam​ba ál​lít​ha​tó az olaj​ki​ter​me​lés​sel. Az​előtt azt
gon​dol​tuk, csak a cse​k​is​ták kap​tak örök​sé​get a di​no​sza​u​ru​szok​tól. Az​tán a kul​túr​ér​tel​mi​ség is rá​jött,
hova le​het be​dug​ni a csö​ve​ket. Úgy​hogy mára az összes hul​lát mun​ká​ba ál​lí​tot​ták. Még a meg​gyil​kolt
cár is úgy szánt, mint a maga fe​hér lova a dom​bon. És jobb nem be​le​gon​dol​ni, hogy ki​nek. Mi​től jobb
hol​mi Dosz​to​jevsz​kij? An​nál is in​kább, mert az is csak úgy Dosz​to​jevsz​kij, ahogy maga Tolsz​toj.
– Kö​szö​nöm – mo​rog​ta T.
– Üz​le​ti pro​jekt​ről van szó – foly​tat​ta Ari​el –, ezért Fjo​dor Mi​haj​lo​vics ná​lunk nem egy tű​nő​dő, ál​-
mo​do​zó, tö​ré​keny író lesz, ha​nem har​cos. Af​fé​le hi​szé​keny ti​tán, nor​di​kus, sza​kál​las kard​for​ga​tó, aki
sza​bad ide​jé​ben foly​ton Kon​fu​ci​ust ol​vas...
– De mi​ért ép​pen Dosz​to​jevsz​kij? Mi​ért nem, mond​juk, Tur​ge​nyev?
– Ej, de kö​te​ke​dős han​gu​lat​ban van. Na jó, el​mon​dom. Az FSZB ka​pott egy in​si​der fü​lest, hogy jö​-
vő​re Op​rah Winf​rey azt fog​ja ja​va​sol​ni az ame​ri​kai há​zi​asszo​nyok​nak, hogy ol​vas​sák el A Ka​ra​ma​zov
test​vé​rek-et. És ak​kor a „Dosz​to​jevsz​kij Pé​ter​vá​rá”-nak ex​port​ver​zi​ó​ja au​to​ma​ti​ku​san be​ke​rül a kí​sé​-
rő áruk közé, és ez mi​ni​mum öt​szö​rö​sé​re eme​li az el​adá​so​kat. Ha egy idő​ben jö​vünk ki Xbo​xon és
PC-n, dől​ni fog hoz​zánk a lé.
– Mért olyan fon​tos ma​guk​nak, hogy el​ad​ják Nyu​ga​ton?
– Más​hogy nem jön be a pénz. Ná​lunk bár​me​lyik já​té​kot la​zán el​lop​ják, és annyi. Már​pe​dig a be​-
fek​te​tés eb​ben az üz​let​ág​ban sok​kal ko​mo​lyabb, mint az iro​da​lom​ban. Szá​mol​ja csak ki, a köny​vet
max tíz em​ber írja, a já​ték után meg csak a stáb​lis​ta vagy öt per​cig megy a kép​er​nyőn, és min​den​ki​nek
fi​zet​ni kell.
– És mi​ért pont Pé​ter​vár?
– Hogy egy​út​tal be​nyal​junk az erő​to​rony​nak. Hisz on​nan jött az egész Észa​ki Szö​vet​ség. Így pénzt is
töb​bet ad​nak rá.
– Ab​ban ni​be​lun​gok​nak is van ré​sze​se​dé​sük? – kér​dez​te óva​to​san T. – Ha egy​szer Észa​ki Szö​vet​-
ség?
– A ni​be​lun​gok​nak ah​hoz sem​mi kö​zük – fe​lel​te Ari​el szá​ra​zon. – Azok max annyi​ra ké​pe​sek, hogy
az üz​bé​ge​ket ri​o​gas​sák a pi​a​con. Az Észa​ki Szö​vet​ség pe​dig, csak hogy tud​ja, sen​ki​vel nem dol​go​zik
ré​sze​se​dés​ben. Ők min​den​kit ma​guk alá gyűr​nek.
– Még​sem ér​tem – mond​ta T. – Azt mond​ja, azért vá​lasz​tot​ták Pé​ter​várt, hogy be​nyal​ja​nak az erő​to​-
rony​nak. De ma​guk most a li​be​rá​lis to​rony alatt lesz​nek, nem?
– De igen.
– És mi​ért akar nyal​ni a li​be​rá​lis to​rony az erő​to​rony​nak, ha har​col​nak egy​más​sal?
– Bi​zánc, ba​rá​tocs​kám – fe​lel​te Ari​el. – Ezt ész nem éri fel, csak​is a lán​go​ló szív. Vagy vég​ső eset​-
ben a ta​pasz​talt segg, már meg​bo​csás​son a csú​nya vic​cért. Úgy​se érti meg. Meg mi​nek is ér​te​né?
– Hogy​hogy mi​nek? Hi​szen épp emi​att van annyi zűr​za​var a sor​som​ban.
– Ne iz​gul​jon. Ha​ma​ro​san vége a zűr​za​var​nak.
– És mi​vel?
– Sem​mi​vel. Egy​sze​rű​en csak vége lesz.
– Mi​lyen ér​te​lem​ben?
Ari​el el​mo​so​lyo​dott.
 – Azt már dönt​se el maga. Én a shoo​ter​rel fo​gok fog​lal​koz​ni, Gri​sát há​rom pro​jek​ten is vár​ják, Mi​-
tyeny​ka pe​dig úgy meg​in​dult fel​fe​lé, mint a ra​ké​ta, sen​ki nem is gon​dol​ta vol​na. Mil​li​ós szer​ző​dé​se
van a té​vé​vel – „Izer​gil anyó”[20] cím​mel csi​nál​nak egy so​ro​za​tot. Egy öreg pu​tá​ná​ról szól, aki egy
cso​mó min​dent meg tud mon​da​ni az em​ber​ről, mi​után le​szop​ta. Va​la​hogy úgy, ahogy a ci​gány​asszo​-
nyok te​nyér​ből jó​sol​nak. Min​den rész​ben hív​ják a zsa​ruk, hogy szop​jon le egy hul​lát, és se​gít​sen a
nyo​mo​zás​ban. Csak per​sze füg​göny mö​gött szop, ne​hogy ki​csússza​nak a pri​me time-ból – csak a szi​lu​-
ett lát​szik... Jól van, ne néz​zen már rám ilyen sze​mek​kel, gróf úr. Ér​tem, hogy nem tet​szik. Én se ra​jon​-
gok érte. De ma​gát ugyan mos​tan​ság ki kez​de​né el te​rem​te​ni? Sen​ki más. Egy​sze​rű​en sen​ki.
– Na és mi fog tör​tén​ni a mi be​szél​ge​té​sünk után?
– Sem​mi se tör​té​nik, mond​tam már.
– Hogy​hogy?
– Majd meg​tud​ja – fe​lel​te Ari​el.
Né​hány má​sod​per​cig csend volt. Ari​el köz​ben lát​ha​tó​an meg​eny​hült.
– Kü​lön​ben a nagy​apám mon​dott va​la​mit ez​zel kap​cso​lat​ban – szó​lalt meg vé​gül. – De nem va​gyok
biz​tos ben​ne, hogy ma​gá​ra is vo​nat​ko​zik.
– Azért csak ki vele!
– Azt mond​ta, hogy lé​nye​gé​ben nem lé​te​zik sem​mi​fé​le ha​lál. Nem tör​té​nik más, mint hogy el​tű​nik az
egyik szín​pad, ahol a hu​szon​két ha​tal​mas​ság játssza a sze​re​pe​it. De ugyan​azok az erők to​vább​ra is
részt vesz​nek sok mil​li​árd más elő​adás​ban. Úgy​hogy nem tör​té​nik sem​mi tra​gi​kus.
– Csak el​fe​lej​tet​te meg​kér​dez​ni, mit gon​dol er​ről maga a szín​pad – mond​ta T. – Az, ame​lyik el​tű​nik.
– Bár​mit gon​dol​jon is, és bár​mennyi​re szen​ved​jen, mind​ezt a ha​tal​mas​sá​gok csi​nál​ják. Nincs más,
aki csi​nál​hat​ná. Kü​lön​ben meg nem azon​nal tű​nik el a szín​pad. Egy ide​ig meg​ma​rad be​lő​le va​la​mi...
Va​la​mi olyan... Olyas​mi, mint a nyom a ned​ves ho​mok​ban. Vagy a fény le​nyo​ma​ta a szem re​ce​hár​tyá​-
ján.
– Ki​nek a sze​mén?
– Erre nem tu​dok vá​la​szol​ni, gróf úr. Kü​lön​ben is, ez csak egy ha​son​lat. Mond​juk úgy, lesz va​la​mi
ma​ra​dék csil​lo​gás, va​la​mi gon​do​lat​fel​hő. Az in​di​vi​du​á​lis lé​te​zés va​la​mi​fé​le iner​ci​á​ja. Nem so​ká​ig
ma​rad meg, de nagy​apa azt mond​ta, hogy ez cso​dá​la​tos és va​rázs​la​tos idő​szak. Épp ak​kor tud​ja az
em​ber meg​va​ló​sí​ta​ni a leg​tit​ko​sabb vá​gyát. Bár​mi​lyet.
– Ko​mo​lyan bár​mi​lyet?
– Igen. Ép​pen azért le​het bár​mi​lyen, mert el​tűn​nek az élet so​rán lé​te​ző kor​lá​tok. Ami​kor van tes​te, a
va​ló​ság ugyan​az min​den​ki szá​má​ra. Ami​kor pe​dig nin​csen, az ön sze​mé​lyes uni​verzu​ma sen​kit sem
fog za​var​ni. Sen​ki még csak nem is fog tud​ni róla. Az elme most utol​já​ra bár​ho​vá ira​mod​hat.
– Ér​de​ke​sen hang​zik, szó se róla – mond​ta T. – De hát a nagy​ap​ja va​ló​sá​gos em​be​rek​ről be​szélt.
– Az igaz. Hogy mi tör​té​nik a hős​sel, akit töb​bé nem ta​lál ki a szer​zők csa​pa​ta, azt nem tu​dom. Le​-
het​sé​ges, hogy ma​gá​ra is ér​vé​nyes egy rö​vi​dí​tett ana​ló​gia... Bár per​sze ma​gá​nak vá​gyai sin​cse​nek,
amíg Mi​tyeny​ká​val ki nem ta​lál​juk őket. Igen, ez jó kér​dés...
T. va​la​mi hű​vös, élet​te​len dal​la​mot hal​lott, mely egy gép​pa​csir​ta ének​lé​sé​re ha​son​lí​tott. Ari​el lát​-
ha​tó​an nyug​ta​lan lett.
– Te​le​fon – mond​ta, a sze​mét dül​leszt​ve hoz​zá. – Ször​nyű, most min​den​től fé​lek.
El​for​dult.
És ab​ban a pil​la​nat​ban tör​tént va​la​mi az erő​egyen​súllyal, mely ad​dig egy hely​ben tar​tot​ta T.-t. A
szél​re ha​son​lí​tó erő le​győz​te a má​si​kat, be​le​ka​pott T.-be, és a de​mi​ur​gosz feje azon​nal messze lent
ma​radt.
– Hé! – ki​ál​tot​ta T. – Ari​el! Ari​el!!!
De Ari​el már csak egy kis pont volt. Az​tán el​tűnt a pont is – és nem ma​radt sen​ki a kö​zel​ben, aki
vá​la​szol​ha​tott vol​na. Utá​na el​tűnt a sú​lyos​ság ere​je is. És még egy pil​la​nat múl​va el​állt a szél.
T. va​dul eről​köd​ve pró​bál​ta kö​vet​ni a Vi​lág​egye​tem​ből tá​vo​zó de​mi​ur​goszt, és va​la​mi mó​don ez si​-
ke​rült is – bár T. meg​ér​tet​te, hogy egész ön​ma​gát erre az erő​fe​szí​tés​re ál​doz​ta, és még egy ha​son​ló tett
már nem te​lik tőle.
Elő​ször né​hány per​cen át egy han​got hal​lott, de nem tud​ta ki​ven​ni, hogy mit be​szél. Az​tán a hang el​-
hall​ga​tott, és a fe​ke​te​sé​gen egy em​ber szi​lu​ett​je kez​dett át​szü​rem​ked​ni, va​la​mi kü​lö​nös be​ren​de​zés
mö​gött ült, ki​csit ha​son​lí​tott egy Un​der​wood​ra, de az ar​cá​val szem​közt fé​nyes er​nyő volt raj​ta.
T. meg​is​mer​te Ari​elt – an​nak, úgy tű​nik, eszé​be sem ju​tott, hogy va​la​ki fi​gyel​he​ti, de az is le​het,
hogy csak nem iz​gat​ta ma​gát mi​at​ta. Na​gyon kon​cent​rált, két uj​jal ütö​get​te a gé​pe​ze​te bil​len​tyű​it (T.
rá​jött, hogy ez az a bi​zo​nyos „Tu​ring-gép”, ami​ről annyit hal​lott), és az arca előtt lévő fény​lő tég​la​-
lap​ban be​tűk je​len​tek meg, mint​ha csak va​la​ki oda​raj​zol​ta vol​na őket a má​sik ol​dal​ról. A be​tűk sza​-
vak​ká gyűl​tek, a sza​vak mon​da​tok​ká, a mon​da​tok be​kez​dé​sek​ké. T. eről​tet​te a sze​mét, és a fény​lő tég​-
la​lap egé​szen kö​zel ke​rült az ar​cá​hoz – mint​ha nem is Ari​el, ha​nem ő maga ült vol​na a Tu​ring-gép
mö​gött.
 XIII
Be kel​lett is​mer​nie, hogy a nagy be​tűk​kel írt Эцуко[21] szó alatt lévő arc nem volt már friss és fi​a​-
tal. A nagy fel​bon​tás​nak kö​szön​he​tő​en ugyan​ak​kor igen ta​nul​sá​gos volt a fo​lyó​irat cím​lap​ja: pó​ru​sok,
rán​cok, apró pat​ta​ná​sok, kü​lön​bö​ző mé​re​tű szőr​szá​lak, alig ész​re​ve​he​tő le​hám​lott bőr-pik​kely​ecs​kék,
a bőr​zsír csil​lo​gá​sa, a sza​káll sö​tét kür​tő​je, a sze​mek sar​ká​ban lévő szar​ka​lá​bak – mind​ez együtt egy
er​dős or​szág tit​kos je​lek​kel tar​kí​tott tér​ké​pé​re ha​son​lí​tott, me​lyen hegy​ge​rinc​ként hú​zó​dott az orr két
hű​vös tó kö​zött. A fo​lyó​irat jel​sza​va – „Csak ko​lom​pér le​gyen!” – nem túl sze​ren​csés mó​don épp a
hom​lo​ká​ra esett. Nem arc, mo​so​lyo​dott el Dosz​to​jevsz​kij, ha​nem egy ezer​éves bi​ro​da​lom.
A szét​esés és meg​sem​mi​sü​lés kü​szö​bén.
Dosz​to​jevsz​kij arra gon​dolt, hogy a nép​sze​rű​sé​gé​nek újabb bi​zo​nyí​té​ká​val való ta​lál​ko​zás már nem
lel​ke​sí​ti, ha​nem el​szo​mo​rít​ja.
„De hogy mennyi​re rán​cos va​gyok – gon​dol​ta. – Még jó, hogy a tü​kör​ben nem lát​szik annyi​ra. Kü​-
lön​ben min​den reg​gel el​rom​la​na a han​gu​la​tom... Mi​lyen szo​ros a kap​cso​lat az em​be​ri hír​név és a ha​-
lá​los rot​ha​dás kö​zött. Pró​bá​lod be​csap​ni ma​gad, de úgy​sem hagy​ják...”
De még​is sze​ret​te vol​na, ha si​ke​rül. Meg​néz​te a tar​ta​lom​jegy​zé​ket, ki​nyi​tot​ta a fo​lyó​ira​tot a meg​fe​-
le​lő ol​da​lon, és meg​lát​ta a nagy​be​tűs cí​met:

FJO​DOR DOSZ​TO​JEVSZ​KIJ A HA​LÁL SZA​BÁ​LYAI

Hagy​ta, hogy te​kin​te​te el​gyö​nyör​köd​jön egy ki​csit a vas​tag be​tűk fe​ke​te csip​ké​i​ben, az​tán meg​néz​te
a fény​ké​pét, amely itt ki​sebb volt (s így nem ha​tott olyan nyo​masz​tó​an, mint a cím​la​pon), és elő​re él​-
vez​ve a sze​rény és eny​hén szé​gyen​le​tes örö​möt, el​kezd​te ol​vas​ni sa​ját afo​riz​má​i​nak gyűj​te​mé​nyét:

– Sok olyan tár​gyat ta​lál​ni az élet​ben, ami pom​pás ol​csó fegy​ver​ként hasz​nál​ha​tó. Lada, hor​-
dó, tég​la – min​det az el​len​ség​re ha​jít​hat​ja.
– Ha el​ve​szi az el​len​ség​től a vod​kát és a kol​bászt, ne pa​za​rol​ja a pat​ront ke​gye​lem​lö​vés​re –
úgy​is ha​ma​ro​san meg​hal a su​gár​zás​tól.
– Al​ways aim for the head. You will do more da​ma​ge.[22]
– Ha már a föl​dön van az el​len​fe​led, könnyű egy ütés​sel vé​gez​ni vele.
– A tőr ki​sebb sé​rü​lést okoz, de na​gyon gyor​san le​het döf​ni vele. Azon​kí​vül meg​ta​nul​hat​ja hát​-
ba döf​ni az el​len​sé​get, ész​re​vét​le​nül oda​lo​póz​va hoz​zá.
– Ne fe​lejt​se el meg​vizs​gál​ni a hul​lá​kat, le​het ná​luk vod​ka és kol​bász.
– Soha ne igyon egy​szer​re egy korty​nál több vod​kát a su​gár​zás sem​le​ge​sí​té​se ér​de​ké​ben – kü​-
lön​ben azt koc​káz​tat​ja, hogy ré​szeg lesz, ami​kor kö​rül​ve​szik az el​len​sé​gek.
– A meg​fa​gyott el​len​sé​get leg​jobb da​ra​bok​ra vág​ni, még mi​előtt ki​ol​vad.
– Ne pró​bál​ja ki​nyal​ni az összes el​len​sé​get már az​előtt, hogy el​kez​di ki​szív​ni a lel​kü​ket – az
idő​ben le​nyelt lé​lek fris​sít, és se​gít ki​tar​ta​ni az össze​csa​pás vé​gé​ig.

– Os​to​bák – mo​rog​ta Dosz​to​jevsz​kij, elő​ször ta​lál​va hi​bát a szö​veg​ben –, „ki​nyal​ni”. Ki​nyír​ni!

Nem fog​ták fel a kon​tex​tus​ból? Tök​fil​kók! Itt is min​den​be be​le​ron​dí​ta​nak.
 Rög​tön el​ment a ked​ve, hogy to​vább ol​vas​sa. A fe​de​zék sar​ká​ba ha​jí​tot​ta a fo​lyó​ira​tot, és a hom​lo​-
kát rán​col​ta. Az volt a leg​kel​le​met​le​nebb, hogy tud​ta, sa​ját ma​gát is be​csap​ja – rossz ked​ve lett a rán​-
cok mi​att, és most egy ár​tal​mat​lan nyom​da​hi​ba mi​att frö​csög ki be​lő​le a düh.
Zúg​ni kez​dett a bőr alá ül​te​tett dóz​is​mé​rő – mint min​dig, most is vá​rat​la​nul. Dosz​to​jevsz​kij el​ká​-
rom​kod​ta ma​gát, ki​vet​te a zse​bé​ből a la​pos üve​get, és na​gyot kor​tyolt a ko​nyak​ból. Még egy ugyan​-
ilyen korty​nyi ma​radt ben​ne. Né​hány má​sod​perc múl​va az el​len​szen​ves zú​gás előbb halk züm​mö​gés​sé
vál​to​zott, és el​hall​ga​tott, mint​ha a bőre alatt rej​tő​ző acél​fé​reg be​le​ful​ladt vol​na az al​ko​hol​ba.
Már alig ma​radt al​ko​hol. Rá​adá​sul há​rom órá​val ez​előtt meg​et​te az utol​só da​rab kol​bászt. Ide​je
volt fel​ké​szül​ni a ki​tö​rés​re.
Dosz​to​jevsz​kij a tü​ze​lő​ál​lás​hoz ment. A lö​vész​árok előtt egy régi ka​rá​csony​fa fe​küdt dí​szek​kel, de
elég na​gyok vol​tak a ré​sek az ágai kö​zött, hogy az egész ar​ra​fe​lé hú​zó​dó te​rü​le​tet kont​rol​lál​ni le​hes​-
sen. Fel​vet​te a szent​atya-szem​üve​get, és az irány​zék​ra ta​padt.
Nyu​gat​ról, mint​ha csak meg​ren​del​ték vol​na, holt lel​kek csa​pa​ta kö​ze​le​dett. Szo​kás sze​rint szo​ro​san
egy​más mel​lett jöt​tek. Azt, hogy holt lel​kek, a szi​lu​et​te​ket kö​rül​ve​vő sár​ga fény​ko​szo​rú​ból le​he​tett lát​-
ni. Az el​mo​só​dó sár​ga​ság csak az em​be​ri ala​kok kö​rül rez​gett; min​den más – a lám​pa​osz​lo​pok, a ga​-
lam​bok, a hir​de​tő​osz​lop a plak​át​tal, amely Ak​sziny​ja Tolsz​ta​ja-Ol​szuf​je​va új köny​vét hir​det​te –
ugyan​úgy né​zett ki, mint sza​bad szem​mel néz​ve.
„Hm, sza​bad szem​mel – gon​dol​ta Dosz​to​jevsz​kij, és fel​só​haj​tott. – Ak​kor én most rab szem​mel né​-
zek... An​nak a tu​do​mány​nak a rab​ja​ként, amely úgy szá​guld elő​re. És a tár​sa​dal​mi gon​do​lat? Di​cse​-
ked​het-e va​la​mi ha​son​ló​an nagy​sza​bá​sú​val, mint a tech​ni​kai fej​lő​dés?”
A holt lel​kek már csak száz mé​ter​re vol​tak. Dosz​to​jevsz​kij fel​emel​te a szem​üve​gét, sze​mé​hez il​-
lesz​tet​te a gyöngy​ház​szí​nű szín​há​zi lát​csö​vet, és fi​gyel​me​seb​ben meg​néz​te őket.
Elöl há​rom szél​há​mos jött, mö​göt​tük öt egye​te​mis​ta (ter​mé​sze​te​sen nem iga​zi szél​há​mo​sok és egye​-
te​mis​ták – csak Dosz​to​jevsz​kij így osz​tá​lyoz​ta a hul​lá​kat va​la​mi ho​má​lyos és a maga szá​má​ra sem tel​-
je​sen ért​he​tő asszo​ci​á​ci​ók alap​ján). Két fe​hér tisz​ti mun​dé​ros arisz​tok​ra​ur és két, tás​ká​kat ci​pe​lő nek​-
ro​pu​cer zár​ta a me​ne​tet. Össze​sen ti​zen​ket​ten vol​tak, aho​gyan kell.
Dosz​to​jevsz​kij né​hány má​sod​per​cig tör​te a fe​jét, mit csi​nál​jon ve​lük – en​ged​je kö​ze​lebb és az​tán
szed​je le őket ka​ra​béllyal, vagy hasz​nál​ja fel az utol​só cső alat​ti grá​ná​tot.
„Jobb lesz a grá​nát – dön​töt​te el. – Kü​lön​ben szét​sza​lad​nak...”
A cső alat​ti grá​nát​ve​tőt már ré​gen ki​ta​pasz​tal​ta, úgy​hogy min​den to​váb​bi lé​pést gon​dol​ko​dás nél​kül
vég​zett: a leg​fel​ső ál​lás​ba he​lyez​te a né​ző​két, be​fog​ta a cél​gömb​be a K be​tűt a grá​nit​ból épült ház fa​-
lán lévő ha​tal​mas, pi​ros „ÜR-DÖNG ÖCSÖK” fel​irat​ból, és vár​ni kezd​te, hogy kö​ze​lebb ér​je​nek a
holt lel​kek.
A K betű alatt, kö​rül​be​lül fél mé​ter​rel az út​test fö​lött rob​ba​ná​sok nyo​ma​i​val volt tele a fal, mint​ha
óri​á​si ka​mil​la​vi​rá​go​kat ver​tek vol​na ki a fa​lon. Idő​vel a ko​ráb​bi nyo​mok el​tűn​tek – sza​ka​dat​la​nul
mind újabb rob​ba​ná​sok fa​rag​ták a grá​ni​tot.
„Nincs sem​mi ál​lan​dó ezen a vi​lá​gon – gon​dol​ta Dosz​to​jevsz​kij, és ki​fúj​ta a le​ve​gőt, mi​előtt meg​-
nyom​ta a ra​vaszt. – Jött a ti​zen​két hul​la – és hol van​nak most?”
A grá​nát a fal​nak csa​pó​dott, épp ami​kor az egész csa​pat az „ÖCSÖK” szó mel​lé ke​rült. Kék füst
lob​bant – mű​kö​dés​be lé​pett a por​lasz​tó​lö​ve​dék-szó​ró –, és újabb fél má​sod​perc múl​va egy hul​lám fu​-
tott vé​gig a fa​lon, szem​pil​lan​tás alatt szét​szór​va a hul​lá​kat min​den​fe​lé: fel​rob​bant az ae​ro​zol.
„Pa-pamm” – hal​lat​szott a mély, kel​le​mes hang, mely va​la​mi fé​lel​me​tes ős​ko​ri nyelv sza​vá​ra ha​-
son​lí​tott.
 Dosz​to​jevsz​kij új​ból sze​mé​hez emel​te a lát​csö​vet.
Vége volt mind​nek, az egyik arisz​tok​ra​urt ki​vé​ve – az egy hely​ben pör​gött, a föl​det ka​par​va a vé​res
nad​rág​ban lévő lá​bá​val, egé​szen úgy, mint egy fé​lig agyon​ta​po​sott ro​var. Be​le​gon​dol​ni is ször​nyű
volt, mit kel​lett vol​na át​él​nie a sze​ren​csét​len​nek, ha ele​ven em​ber. A pus​ká​val ne​héz lett vol​na meg​öl​-
ni – túl​sá​go​san gyor​san pör​gött –, de sze​ren​csé​re ott volt mel​let​te egy szo​ká​sos pi​ros ben​zi​nes hor​dó.
Dosz​to​jevsz​kij rá​ha​jolt a ka​ra​bély​ra, két fok​kal lej​jebb ál​lí​tot​ta a né​ző​két, be​fog​ta a di​opt​ri​ás kör​-
be a hor​dón lévő sár​ga jel​zést, vissza​foj​tot​ta a lé​leg​ze​tét, és lőtt. A hor​dó sár​ga tűz​go​mo​lyag​gá vál​to​-
zott, és az arisz​tok​ra​ur​nak vége volt.
„Po​csé​ko​lom a töl​té​nye​ket – je​gyez​te meg szo​mo​rú​an Dosz​to​jevsz​kij, ki​mász​va a fe​de​zék​ből. –
Meg​sze​gem a sa​ját sza​bá​lya​i​mat...”
Át​má​szott a ka​rá​csony​fán, és a rob​ba​nás he​lyé​hez ment.
Kö​zel​ről un​do​rí​tó​an néz​tek ki a hul​lák. Kü​lö​nö​sen a ki​dül​ledt sze​mek vol​tak bor​zal​ma​sak – mint​ha
va​la​ki ala​po​san meg​lep​te vol​na a hul​lá​kat a ha​lá​luk előtt. A vá​ku​um.
„Mi​től vált ilyen ol​csó​vá az élet? – gon​dol​ta Dosz​to​jevsz​kij. – Hát at​tól, hogy ol​csó a ha​lál. Az​-
előtt egy csa​tá​ban meg​halt húsz​ezer em​ber – és év​szá​za​do​kon át em​lé​kez​tek rá, mert eb​ből a húsz​-
ezer​ből min​den egyes em​bert va​la​ki​nek a sa​ját ke​zé​vel kel​lett meg​öl​nie. Ki​on​ta​ni a be​le​it, de úgy,
hogy nem re​me​gett meg a keze. Egyet​len csa​tá​val te​li​za​bál​ta ma​gát az em​be​ri tu​dat​ban élő ha​tal​mas
ör​dög​had​se​reg. Most pe​dig ah​hoz, hogy húsz​ez​ren el​pusz​tul​ja​nak, csak egy gom​bot kell meg​nyom​ni.
Dé​mon​la​ko​má​hoz ke​vés...”
Nem volt rossz a fo​gás. Öt üveg vod​kát hoz​tak az egye​te​mis​ták – ket​tő el​tört a rob​ba​nás​kor, de há​-
rom meg​ma​radt. Az arisz​tok​ra​u​rok​nál a szo​ká​sos egy üveg ne​mes ko​nyak volt, a nek​ro​pu​ce​rok tás​ká​-
já​ban pe​dig négy rúd kol​bász, két gyógy​sze​res láda és öt adag pó​lya. A szél​há​mo​sok​nál nem volt se
étel, se al​ko​hol – csak há​rom grá​nát a cső alat​ti grá​nát​ve​tő​be. Ez volt a leg​ér​té​ke​sebb zsák​mány, mert
min​dent le​he​tett sze​rez​ni vele: kol​bászt is, vod​kát is és a sze​rény észa​ki élet egyéb fi​nom​sá​ga​it. Az
egyik szél​há​mos​nál még egy könyv is volt: Kon​fu​ci​us böl​cses​sé​gei.
– Ezt el​ol​vas​suk – hüm​men​tett Dosz​to​jevsz​kij, és be​dug​ta a köny​vet a bus​lát​ja zse​bé​be.
Hir​te​len éles fáj​da​lom ha​sí​tott a lá​bá​ba.
A nem tud​ni, ho​gyan élet​ben ma​radt arisz​tok​ra​ur ész​re​vét​le​nül mö​gé​je kú​szott, és be​le​mé​lyesz​tet​te
fo​ga​it a csiz​má​já​ba. Ter​mé​sze​te​sen nem tud​ta át​ha​rap​ni a vas​tag bőrt, de a tit​kos tű, mely min​den
arisz​tok​ra​ur​nak ott volt a nyel​ve alatt, el​ha​tolt a sar​ká​ig.
A fej​szét meg per​sze a fe​de​zék​ben hagy​ta. Nagy ne​he​zen meg​tart​va egyen​sú​lyát, Dosz​to​jevsz​kij né​-
hány​szor ököl​lel az arisz​tok​ra​ur ha​lán​té​ká​ra csa​pott. An​nak vég​re el​er​nyedt a fe​hér hab​bal bo​rí​tott
áll​kap​csa, s az​tán az egész tes​te meg​der​medt. De a mé​reg már be​ju​tott a vér​áram​ba.
El​vi​sel​he​tet​le​nül ne​héz lett lé​le​gez​ni és mo​zog​ni. Vö​rös ár​nyak úsz​tak el a sze​me előtt, a gon​do​la​-
tai pe​dig ma​lom​ke​re​kek​re ha​son​lí​tot​tak, me​lye​ket va​la​ki fá​rad​tan és go​no​szul for​gat a fe​jé​ben.
„A gyógy​sze​res láda? Vagy a köt​szer? Nem, a köt​szer nem elég...”
Kény​te​len volt el​fo​gyasz​ta​ni a gyógy​sze​res lá​dát. Saj​nál​ta per​sze, de hát a gyógy​sze​res láda tu​laj​-
don​kép​pen épp arra az eset​re volt, ha a tit​kos tű​ről mé​reg jut a vé​ré​be.
„Pus​kint is így in​téz​ték el – gon​dol​ta Dosz​to​jevsz​kij –, a kék​vé​rű fér​gei. Elő​ször pisz​tollyal, az​tán,
ami​kor már nem tu​dott töb​bet buk​fen​cez​ni, tit​kos tű​ket szúr​tak a fe​jé​be... He​lye​sen írta ró​luk Ler​mon​-
tov – korcs mocs​ko​sok...”[23]
Ki​csit eny​hült a lük​te​tő, vö​rös ful​la​dás. Most már csak a lel​ke​ket kel​lett ki​szop​nia.
Vagy​is elő​ször ter​mé​sze​te​sen imád​koz​nia kel​lett.
 Ki​vá​laszt​va egy tisz​tább he​lyet, Dosz​to​jevsz​kij térd​re om​lott, fel​só​haj​tott, és le​huny​ta a sze​mét.
Fjo​dor Kuz​mics szta​rec[24] min​dig azt mond​ta, hogy imád​koz​ni csak úgy sza​bad, ha az em​ber lel​ke és
szel​le​me is egy​ség​ben van, és tel​jes szí​vé​vel át​éli min​den egyes szó je​len​té​sét – kü​lön​ben az ima a
bib​lia​ma​gya​rá​zat bű​né​vé ala​kul át. De újab​ban ne​he​zé​re esett kon​cent​rál​ni. Lám, most is – mi​köz​ben
a hit Szim​bó​lu​má​ra gon​dolt, Dosz​to​jevsz​kij mind​un​ta​lan min​den​fé​le nem oda​va​ló gon​do​la​to​kon kap​ta
ma​gát.
„Eu​ró​pa, Eu​ró​pa, az​tán mi jó van ab​ban az Eu​ró​pá​ban? Tisz​ták a bu​dik a vas​út​ál​lo​má​so​kon, ez
min​den. El le​het utaz​ni oda szar​ni, de sem​mi mást nem le​het csi​nál​ni...”
S az​tán azon​nal, min​den át​me​net nél​kül:
„Ha fi​gyel​me​sen ol​vas​sa az em​ber a Tao Te King-et, le​von​hat​ja a kö​vet​kez​te​tést, hogy min​den új​-
ság​írót azon​nal fel kell akasz​ta​ni a to​já​sa​i​nál...”
Vég​re si​ke​rült össz​pon​to​sí​ta​nia, rend​re uta​sí​tot​ta el​ka​lan​do​zó el​mé​jét, és va​la​hogy be​fe​jez​te az
imát.
„Ör​dö​gök – só​haj​tott fel. – Alig​hogy el​kez​ded az imát, már​is oda​re​pül​nek. Az​előtt ke​ve​seb​bet kí​-
noz​tak. Fi​a​ta​labb vol​tam, tisz​tább és ke​mé​nyebb...” Na jól van, most már kezd​het​jük.
Ol​dal​ra ment, és az arca elé emel​te a te​nye​rét – úgy, hogy szét​fe​szí​tett uj​jai be​fog​ják az előt​te fek​vő
hul​lá​kat. Az​tán össz​pon​to​sí​tott, és be​húz​va a ha​sát, erő​sen szív​ni kez​dett.
Elő​ször sem​mi sem tör​tént – za​var​ta va​la​mi kül​ső erő. Dosz​to​jevsz​kij össze​rán​col​ta a hom​lo​kát,
„bo​csáss meg, Uram”, dör​mög​te, és még erő​seb​ben szí​vott.
Csat​ta​nás hal​lat​szott – az egyik hul​la nya​kán el​pat​tant a lánc, amin va​la​mi ör​dö​gi amu​lett volt. Utá​-
na már ment min​den, mint a ka​ri​ka​csa​pás: ké​kes köd go​moly​gott az össze​göm​bö​lyö​dött tes​tek​től
Dosz​to​jevsz​kij te​nye​ré​hez, on​nan pe​dig, át​ha​lad​va a kéz jin-me​ri​di​án​ja​in, a hóna alatt lógó lo​pó​tök​be
öm​lött, ahol le​üle​pe​dett, meg​sű​rű​sö​dött, és át​ala​kult fo​lyé​kony, kék ma​ná​vá.
Lel​ke, ha holt is, mind​egyik​nek volt – ki​vé​ve azt az arisz​tok​ra​urt, ame​lyik meg​szúr​ta a tit​kos tű​vel.
„Va​la​mi ok​ból ez gyak​rab​ban for​dul elő arisz​tok​ra​ták​kal – gon​dol​ta Dosz​to​jevsz​kij. – Meg​sza​kad a
kap​cso​lat a fel​sőbb vi​lág​gal, Is​ten min​den fu​val​la​ta meg​szű​nik, és a lé​lek he​lyén nem ma​rad más,
csak egy tó​csá​nyi mé​reg a tit​kos tű​nek. Eb​ből fa​kad a fel​sőbb osz​tá​lyok ál​lan​dó tö​rek​vé​se, hogy meg​-
aláz​zák az em​be​re​ket, gú​nyo​lód​ja​nak, és kü​lön​le​ges ru​há​kat ölt​se​nek ma​guk​ra, min​den​fé​le​kép​pen de​-
monst​rál​va, hogy kü​lön​böz​nek má​sok​tól. De​monst​rál... Hi​szen ez a »dé​mon« szó​ból jön. Meg kell
majd mon​da​ni Fjo​dor Kuz​mics​nak...”
Pom​pás volt a fo​gás – elég mana gyűlt össze öt har​ci fa​gyasz​tás​hoz vagy egy kí​ván​ság​hoz. Ami​kor
a kék füst meg​szűnt, jött a szo​ká​sos di​lem​ma: oda​men​jen-e a hul​lák​hoz, hogy meg​néz​ze, mivé vál​to​-
zott az ar​cuk. Erős volt a kí​sér​tés, de el​len​állt neki, meg​for​dult, és el​in​dult vissza a lö​vész​árok​hoz.
„Be kell írni a nap​ló​ba. És nem sza​bad ha​lo​gat​ni, ha​nem most rög​tön – kü​lön​ben megint el​fe​lej​tem.
Hisz a leg​utóbb is már akar​tam, de nem tet​tem meg...”
Le​tet​te a fe​de​zék sar​ká​ba a zsák​mányt, ke​re​sett egy jó he​gyes ce​ru​zát, elő​vet​te Эцуко fo​lyó​ira​tot,
ki​nyi​tot​ta azon az ol​da​lon, ahol a ha​lál sza​bá​lyai vol​tak, és leg​alul​ra, ta​ka​ré​kos​kod​va a hellyel, oda​ír​-
ta:

– Mi​után ki​szop​ták a lel​ke​ket, soha ne néz​zék meg a hul​lák ar​cát. Igen, ez igaz – meg​vál​toz​-
nak. De ha kí​ván​csi​ak rá, hogy pon​to​san ho​gyan, ké​szül​je​nek fel rá, hogy két hé​tig nem lesz
ét​vá​gyuk utá​na.
– Soha ne men​je​nek az el​esett el​len​ség​hez ké​szen​lét​ben tar​tott fegy​ver nél​kül – le​het​sé​ges,
 hogy még élet​ben van!

Ek​kor zúg​ni kez​dett a bő​ré​be vart dóz​is​mé​rő. Dosz​to​jevsz​kij el​ká​rom​kod​ta ma​gát, elő​vet​te a zse​bé​-
ből a la​pos üve​get, meg​it​ta be​lő​le a ma​ra​dék ko​nya​kot, és ki​ha​jí​tot​ta a lö​vész​árok​ból – a sze​mét​domb
irá​nyá​ba.
– Tisz​ta ud​var, ren​des ház – mo​rog​ta, és le​fe​küdt a mat​rac​ra, a szá​raz fe​nyő​ágak​kal ál​cá​zott fur​nér​-
le​mez er​nyő alá.
Most reg​ge​lig la​zít​ha​tott, nem kel​lett hí​vat​lan ven​dé​gek​től tar​ta​nia: a holt lel​kek ke​rül​ték az olyan
uta​kat, ahol né​há​nyan kö​zü​lük ta​lál​koz​tak vég​le​ges ha​lá​luk​kal. Leg​alább​is egy-két na​pig, amíg a hul​-
lák tel​je​sen szét nem bom​lot​tak az ele​me​ik​re.
Dosz​to​jevsz​kij ki​nyi​tot​ta a zsák​má​nyolt Kon​fu​ci​ust, és ta​lá​lom​ra la​poz​ni kezd​te. Mi​nél to​vább ol​-
vas​ta, an​nál ér​tel​met​le​nebb​nek tűnt a szö​veg – pon​to​sab​ban egy​re fé​nye​sebb lett az a fi​nom, pis​lá​ko​ló
ér​te​lem, ami​ből sok van bár​me​lyik te​le​fon​könyv​ben. A Kon​fu​ci​us ál​tal hasz​nált hi​e​rog​li​fák nyil​ván az
élet​ből már rég ki​ve​szett lé​nyek​re vo​nat​koz​tak, és le​he​tet​len volt mai nyelv​re le​for​dí​ta​ni a szö​ve​gét.
Dosz​to​jevsz​kij már az üres üveg után akar​ta ha​jí​ta​ni a köny​vet, ami​kor a szó​ha​mu​ban hir​te​len meg​-
csil​lant egy iga​zi gyé​mánt:

Kon​fu​ci​us azt mond​ta:

„Há​rom​fé​le ba​rát​ság hasz​nos, és há​rom​fé​le ba​rát​ság ká​ros. Egye​nes, őszin​te és so​kat tudó em​-
ber​rel ba​rát​koz​ni hasz​nos. Ál​szent, be​hí​zel​gő és per​gő​nyel​vű em​ber​rel ba​rát​koz​ni ká​ros.”[25]

Dosz​to​jevsz​kij be​csuk​ta a köny​vet, és áb​rán​do​san né​zett fel​fe​lé, oda, ahol egy fel​hő sze​gé​lye és egy
bér​ház te​te​je kö​zött lát​szott a kék ég egy da​rab​ká​ja.
„Mennyi​re igaz. A be​hí​zel​gő és a per​gő​nyel​vű ba​rát​ra is. Kü​lö​nö​sen a per​gő​nyel​vű​re... Meg a
hasz​nos ba​rá​tok​ra is igaz. Sze​ret​nék egy egye​nes és őszin​te ba​rá​tot, aki rá​adá​sul sok min​dent tud...
Csak hát hon​nan ve​gyem?”
A dóz​is​mé​rő új​ból züm​mög​ni kez​dett. Dosz​to​jevsz​kij hal​kan el​ká​rom​kod​ta ma​gát. Min​den egyes al​-
ka​lom​mal, ami​kor vissza​tért a fe​de​zék​be a zsák​mánnyal, a szo​ká​sos​nál két​szer sű​rűb​ben kez​dett je​lez​-
ni a szer​ken​tyű.
„Le​het, hogy port ho​zok be – gon​dol​ta, mi​köz​ben ki​nyi​tot​ta a vod​kát. – Bár, mi köze eh​hez a por​-
nak? Por min​de​nütt van...”
Na​gyot kor​tyolt, és meg​vár​ta, hogy el​hall​gas​son a dóz​is​mé​rő.
„Most öt​per​cen​ként fog ne​kem zúg​ni. Eh, a ke​ser​ves élet​be! Ma le​iszom ma​gam... Amíg jó​zan va​-
gyok, el kell dön​te​nem, mi le​gyen a ma​ná​val. Kü​lön​ben megint csi​ná​lok va​la​mi os​to​ba​sá​got.”
Ki​vet​te a lo​pó​tö​köt a hóna alól, és meg​der​medt a ré​mü​let​től – nem volt ben​ne mana. Egy sze​mer​nyi
sem.
„Uram​is​ten, ta​lán el​re​pedt?”
De a lo​pó​tök ép volt. Dosz​to​jevsz​kij né​hány má​sod​per​cig ko​mo​ran tű​nő​dött, hogy mi tör​tén​he​tett –
az​tán ami​kor rá​jött, el​ne​vet​te ma​gát.
„Ki​mond​tam egy kí​ván​sá​got. Na tes​sék, ész​re se vet​tem... Egye​nes és őszin​te ba​rá​tot kí​ván​tam...
Őrü​let. Ha el​mon​dom va​la​ki​nek, el se hi​szi. Kü​lön​ben meg, ugyan ki​nek mond​jam el?
Ta​lán Fjo​dor Kuz​mics​nak? Őt nem ér​dek​li... Na majd a ba​rá​tom​nak el​mon​dom, ha itt lesz...”
Saj​nál​ta a ma​nát – az​zal kel​lett vol​na meg​ol​da​nia va​la​mi​lyen gya​kor​la​ti​as prob​lé​mát. Pél​dá​ul új
csiz​mát sze​rez​ni: a hol​tak​ról un​do​rí​tó le​ven​ni a láb​be​lit. De va​ló​ban ta​nul​sá​gos volt az eset. És ami a
fő, vic​ces.
Dosz​to​jevsz​kij a fal​hoz ál​lí​tot​ta a ka​ra​bélyt – hogy kéz​nél le​gyen –, és pró​bált to​vább ol​vas​ni. De
már sö​té​te​dett, és nem akar​ta eről​tet​ni a sze​mét – a fe​de​zék​ben pe​dig nem aján​la​tos lám​pát gyúj​ta​ni.
Dosz​to​jevsz​kij ek​kor az ol​da​lá​ra fe​küdt, be​csuk​ta a köny​vet, és a feje alá tet​te.
A sű​rű​sö​dő sö​tét​ség​ben a tár​gyak​ból fo​ko​za​to​san csak el​mo​só​dó kör​vo​na​la​ik ma​rad​tak meg. Köz​-
vet​le​nül előt​te ott volt a vö​dör, a gyű​rött fe​ne​ké​vel fe​lé​je for​dít​va, jobb​ra pe​dig a töl​té​nyes láda. Egy
kör és egy négy​zet lett be​lő​lük, ha​son​ló az „O” és a „I” be​tűk​höz.
„Mi le​het ez? – gon​dol​ta Dosz​to​jevsz​kij, mi​köz​ben el​aludt. – Op​tyi​na-pusz​ta... Mi​lyen rég volt. Fü​-
le​mü​lés Op​tyi​na-pusz​ta...”
 XIV
T. ma​gá​hoz tért.
És azon​nal meg​ér​tet​te, hogy kár volt – kö​rös​kö​rül nem volt sem​mi.
Nem volt se a Tu​ring-gép mö​gött ülő Ari​el, se maga a Tu​ring-gép, se az a vat​tás fe​ke​te​ség, amit
rend​sze​rint a „sem​mi” szó​val ne​vez​nek meg.
Pon​to​sab​ban a fe​ke​te​ség meg​je​lent, de csak az​u​tán, hogy T. el​kezd​te néz​ni, mi van kö​rü​löt​te, és
meg​győ​ző​dött róla, hogy a vi​lá​gon sem​mit sem lát​ni. De más​kü​lön​ben az a fe​ke​te​ség sem volt.
Így telt el né​hány má​sod​perc – de az is le​het, hogy év​szá​zad vagy év​ez​red.
E má​sod​per​cek egyi​ké​ben T. meg​ér​tet​te, hogy az örök​ké​va​ló​sá​got lát​ja – s hogy az pon​to​san ilyen,
za​va​ros, meg​ha​tá​ro​zat​lan és ér​tel​met​len, nincs sem​mi​lyen el​kép​ze​lé​se ön​ma​gá​ról.
S ami​kor ezt meg​ér​tet​te, meg​ijedt. És ami​kor meg​ijedt, meg​győ​ző​dött róla, hogy még​is​csak lé​te​zik.
„Ál​lan​dó​an gon​dol​ni kell va​la​mi​re, kü​lön​ben tel​je​sen el​tű​nök, fel​ol​dó​dok, mint a cu​kor... Bár​mi​-
re...”
De a kör​nye​ző meg​ha​tá​ro​zat​lan​ság​ban nem volt sem​mi, ami​be be​le​ka​pasz​kod​ha​tott vol​na a gon​do​-
lat – és az elme né​hány erőt​len rán​du​lá​sa után T. új​ból be​le​zu​hant az örök​ké​va​ló​ság​ba.

„...Op​tyi​na-pusz​ta...”

Ez a gon​do​lat té​rí​tet​te ma​gá​hoz. Az örök​ké​va​ló​ság​ban min​den olyan volt, mint az​előtt.

„Hát, ha még egy​szer így el​me​rü​lök – gon​dol​ta –, ak​kor soha töb​bé nem fo​gok elő​buk​kan​ni... És ak​-
kor vége? Va​jon tény​leg csak egy pil​la​nat​ra vál​tam ki a szür​ke ho​mály​ból, hogy az​tán megint nyom​ta​-
la​nul fel​ol​dód​jak ben​ne? És a cso​da és bol​dog​ság ígé​re​te, mely ben​ne volt az ég​ben, a fa​le​ve​lek​ben,
a nap​ban – mind ha​zug​ság? Nem, az nem le​het... Gon​dol​kozz! Bár​mi​ről... Kü​lön​ben ér​de​kes dol​gok
de​rül​nek ki. Ko​runk fő kér​dé​sei egy​ál​ta​lán nem azok, hogy »mi a te​en​dő?« és »ki a bű​nös?«. Ha​nem
egé​szen má​sok: »hol va​gyok?« és »ki van itt?«. És bár​mely élet​ben előbb vagy utóbb el​jön az a pil​la​-
nat, ami​kor ezt már le​he​tet​len tit​kol​ni ma​gunk előtt. De ami​kor ez vég​re el​kö​vet​ke​zik, már sem​mit sem
tudsz el​ma​gya​ráz​ni az em​be​rek​nek...”
Ször​nyű volt akár csak egy pil​la​nat​ra ab​ba​hagy​ni a gon​dol​ko​dást, mert a tu​dat azon​nal kez​dett el​-
tűn​ni. Mint ki​de​rült, a tu​dat va​la​mi​fé​le fe​szült​ség volt a mág​nes pó​lu​sai kö​zött: a lé​te​zé​sé​hez szük​ség
volt gon​do​lat​ra és arra, aki azt a gon​do​la​tot gon​dol​ja. Ezért, hogy ne tűn​jön el a tu​dat, ál​lan​dó​an fé​-
sül​ni kel​lett, új​ból lét​re​hoz​va az egész mág​nest.
„Nem vé​let​len, hogy annyi kap​ko​dás van a vi​lág​ban – gon​dol​ta T. – Pon​to​san ez​zel fog​lal​koz​nak az
em​be​rek – ál​lan​dó​an fé​sü​lik ma​gu​kat és az úgy​ne​ve​zett vi​lág​egye​te​met, hogy el ne vessze​nek min​den
nyom nél​kül. Ge​reb​lyé​vel, táv​cső​vel, bár​mi​vel. Rej​tőz​nek az örök​ké​va​ló​ság elől, ami​be egy mor​zsá​-
nyit sem le​het el​vin​ni ab​ból, ami va​la​mi​kor vol​tunk... De az orosz pa​raszt köz​ben nem gon​dol a sí​ron
túli vi​lág​ra, ha​nem nyu​god​tan be​ren​dez​ke​dik a je​len​ben. És nem kell ke​res​ni sem​mit az egy​sze​rű pa​-
rasz​ti gon​dol​ko​dá​son túl, mert az ment meg a fe​ne​ket​len mély​ség​től. Ami​kor a pa​raszt meg​hal, egy​sze​-
rű​en nincs mi​nek be​le​hul​la​ni abba a mély​ség​be. És ez az egyet​len me​nek​vés, ami csak le​het​sé​ges. Az
okos​ko​dás​nak szen​telt élet meg ép​pen​ség​gel azt az em​bert hoz​za lét​re, aki ré​mül​ten zu​han a mély​ség​-
be, és a leg​pa​rá​nyibb esé​lye sin​csen, mert ugyan mi​fé​le esély lé​tez​het​ne ott? Amíg lé​te​zik, aki be​lép,
ad​dig min​den​ki, aki csak be​lép, hagy​jon fel min​den re​ménnyel... He​lye​sen mond​ják: le​gye​tek olya​nok,
mint a gyer​me​kek. Hi​szen a gyer​me​kek ha​son​ló kö​rül​mé​nyek kö​zött se​ho​vá sem hul​la​nak bele – ők
ma​guk a fe​ne​ket​len mély​ség...”
Az ér​zék​szer​vek tá​mo​ga​tá​sá​tól meg​fosz​tott és ön​ma​gá​ra utalt ész olyas​fé​lé​nek tűnt, mint a pa​pír​lap,
mely igyek​szik olyan szög​ben for​dul​ni az örök​lét felé, hogy tel​jes fel​szí​ne el​tűn​jön, ész​lel​he​tet​le​nül
vé​kony vo​nal​lá vál​va.
„És azon​nal lát​szik – gon​dol​ta T. ijed​ten –, hogy nincs sem​mi​fé​le gon​dol​ko​dó e gör​csök mö​gött, s
az ingó szel​lem​épít​mé​nyek spi​rál​jai mind csak szél​há​mos pró​bál​ko​zá​sok, hogy lé​tez​ni kény​sze​rít​sük
azt, ami va​ló​já​ban so​ha​sem volt. Sőt nem elég, hogy nem volt és nin​csen, még csak nincs is hon​nan
len​nie. Ugyan​ak​kor, bár e pró​bál​ko​zás egy​ér​tel​mű​en szél​há​mos trükk, va​la​mennyi ide​ig még​is​csak
mű​kö​dött... És az volt az élet.”
Erő​szak​kal kel​lett elő​hív​ni a gon​do​la​to​kat, mint a há​nyást – a lé​te​zés most iga​zá​ból egy ilyen erő​-
szak​kal ki​vál​tott há​nyás​nak tűnt.
„Gon​dol​ko​dom, te​hát va​gyok – ju​tott eszé​be T.-nek. – Ki mond​ta ezt? Des​cartes. El​ké​pesz​tő, mi​-
lyen szé​dí​tő szal​tó​kat tud​nak csi​nál​ni a mély​sé​gek fö​lött ezek a fran​ci​ák, ha isz​nak egy kis vö​rös​bort.
Vagy ők nem lát​ják azo​kat a mély​sé​ge​ket? »Gon​dol​ko​dom...« És ha va​la​ki más gon​dol​ko​dik? Egy
olyan Ari​el-féle? De tény​leg, hon​nan tud​ná a kis hü​lye, hogy az ő maga? Kü​lön​ben Des​cartes-nak iga​-
za van ab​ban az ér​te​lem​ben, hogy ez az ő »én«-je csak ad​dig lé​te​zik, amíg gon​dol​ko​dik róla. Nem azt
kel​lett vol​na mon​da​nia an​nak a bé​ka​evő​nek, hogy »gon​dol​ko​dom«, azaz hogy »én gon​dol​ko​dom«, ha​-
nem azt, hogy »az ént gon​do​lom«. De maga ez az »én« se gon​dol​kod​ni, se lé​tez​ni nem ké​pes, mert
azon​nal el​tű​nik, amint Des​cartes nem gon​dol rá töb​bet, ha​nem in​kább iszik egy kis vö​rös​bort...”
Ami​kor vé​gig​gon​dol​ta ezt a gon​do​la​tot, T. ré​mül​ten lát​ta, hogy kö​vet​ke​ző gon​do​la​ta nin​csen – és
azon nyom​ban el​tűnt.
Iszo​nya​tos aka​rat​erő​vel si​ke​rült megint fel​szín​re buk​nia a sem​mi​ből. Na​gyon fé​lel​me​tes volt, mert
nem ér​tet​te, ho​gyan csi​nál​ta – és nem tud​ta, si​ke​rül-e még egy​szer.
„Csak egy​sze​rű és konk​rét dol​gok​ra fo​gok gon​dol​ni – ha​tá​roz​ta el. – Egy​sze​rű​en csak em​lé​kez​ni fo​-
gok mind​ar​ra, ami az​előtt volt. És ebbe ka​pasz​ko​dom...”
T. fel​idéz​te, mi​lyen volt a fe​hér ud​var​ház a dom​bon, a vo​nat ab​la​ká​ból néz​ve. Az​tán kény​sze​rí​tet​te
ma​gát, hogy min​den rész​le​té​ben maga előtt lás​sa a fül​két, Knop​fot az ab​lak​nál, a fo​lyót, a hi​dat és Ta​-
ra​ka​no​va her​ceg​nő ha​jó​ját.
Így va​ló​ban a fel​szí​nen tu​dott ma​rad​ni.
Mi​nél erő​seb​ben kon​cent​rált T. az em​lé​ke​i​re, azok an​nál anya​gib​bá vál​tak – és fo​ko​za​to​san kez​dett
úgy tűn​ni szá​má​ra, hogy va​la​mi éber ál​mot lát. Volt, amit csak most fo​gott fel, vagy most vett ész​re:
így pél​dá​ul Knopf egyik tár​sá​nak a za​kó​ján a Mi​hály Ark​an​gyal Tár​sa​sá​ga[26] jel​vé​nye volt, Ta​ra​ka​-
no​va her​ceg​nő ha​jó​ján pe​dig, az ét​ke​ző​ben egé​szen eny​he pa​csu​li​szag ter​jen​gett.
Eszé​be ju​tott még egy ke​mény​ka​la​pos úri​em​ber, szi​var​ral a szá​já​ban, amint egy hin​tón el​ha​ladt
mel​let​te Kov​rov​ban: lát​ha​tó​an sze​mer​nyit sem ké​tel​ke​dett a vi​lág​ban el​fog​lalt he​lyé​nek szi​lárd​sá​gá​-
ban és ma​gá​nak a vi​lág​nak a meg​in​gat​ha​tat​lan​sá​gá​ban. És na​gyon tisz​tán ki​raj​zo​ló​dott előt​te egy meg​-
ha​tó, ró​zsa​szín ru​hás lány​ka, ahogy vé​gig​sza​ladt a Dv​or​jansz​ka​ja Szál​ló fo​lyo​só​ján.
Ám az em​lé​kek a lám​pa​olaj​hoz vol​tak ha​son​la​to​sak: szép las​san elég​tek. Nem tud​ni, mennyi idő telt
el, de ami​kor az em​lé​ke​zet az utol​só még fel​idéz​he​tő pil​la​na​tok​ba üt​kö​zött – az el​ha​gya​tott csó​na​kál​-
lo​más mel​let​ti rob​ba​nás​ba –, az ép​pen hogy elzú​gott élet kör​vo​na​lai vég​le​ges for​mát nyer​tek. Ott volt
már a pont az utol​só ol​da​lán; most már egyet​len be​tűt sem le​he​tett meg​vál​toz​tat​ni ben​ne. Az em​lé​kek
el​fogy​tak, és T. szo​mo​rú​an arra gon​dolt, hogy mind​járt új​ból vissza​hull a nem​lét​be: a táp​lá​lék, mely
az ész lé​te​zé​sét le​he​tő​vé tet​te, el​fo​gyott.
„Le​het​sé​ges – gon​dol​ta T. –, hogy nem is én ma​gam em​lé​kez​tem? Le​het, hogy csak va​la​ki vissza​te​-
ker​te a sza​la​got az ele​jé​re? Most mit csi​nál​jak? Mibe ka​pasz​kod​jak? Éb​resszem fel a vá​gya​i​mat?
Akár a leg​sö​té​teb​be​ket és leg​a​lan​ta​sab​ba​kat...? Van​nak va​jon vá​gya​im? Mond​juk, Ak​sziny​ja... He​lyes
kis nőci, az igaz... Sze​ret​tem őt va​ló​já​ban? És va​jon em​lék​szik rám? Fáj neki az el​vá​lás? Kü​lön​ben
ta​lál ma​gá​nak va​la​ki mást... Ar​ról már nem is be​szél​ve, hogy ez kü​lön​ben sem ő, ha​nem az az ör​dög​fi​-
ó​ka Mi​tyeny​ka.”
De Ak​sziny​ja ak​kor is olyan va​kí​tó vi​lá​gos​ság​gal je​lent meg előt​te, hogy egy pil​la​nat​ra el​ta​kar​ta a
min​den​fe​lől fe​nye​ge​tő​en kö​ze​le​dő nem​lé​tet.
„Ha​nem az élet va​ló​ban olyan, mint a szö​veg, me​lyet szün​te​len al​ko​tunk, amíg lé​legzünk. Hogy is
mond​ta Ari​el a Tu​ring-gép​ről? Úgy tű​nik szá​munk​ra, hogy csi​ná​lunk va​la​mit, dön​té​se​ket hozunk, be​-
szé​lünk, de va​ló​já​ban csak egy ko​csi fut a pa​pír fö​lött, le​ol​vas​sa az egyik je​let, és nyom​tat egy má​si​-
kat. Ez az em​ber...”
T. eről​tet​te az agyát, és szó sze​rint fel​idéz​te, amit Ari​el mon​dott:

„Az​tán pe​dig ez a nem tud​ni, ki ál​tal írott szö​veg meg​pró​bál maga is ki​ta​lál​ni és írni va​la​mit –
de ezt már egy​sze​rű​en föl se fog​hat​ja az em​ber. A nagy​apám azt mond​ta, az em​ber olyan​nyi​ra kí​-
sér​tet​lény, hogy dup​lán bű​nös cse​le​ke​det, ha még to​vább sza​po​rít​ja a kí​sér​te​te​ket maga kö​rül...”

„Bű​nös cse​le​ke​det? – gon​dol​ta T. re​mény​ked​ve. – Bű​nös? Na, ez már ér​de​kes. Mert ha van bűn, ak​-
kor van bű​nös is? Ah​hoz két​ség sem fér​het. Le​het, hogy ebbe bele le​het ka​pasz​kod​ni? Csak hát ho​gyan
le​het bű​nöz​ni test nél​kül? Ez a bök​ke​nő... Is​ten​ká​rom​lás? Nem jó. Ki​nek kell az itt... Eset​leg va​ló​ban
le​het​ne új kí​sér​te​te​ket lét​re​hoz​ni. Ari​el ho​gyan csi​nál​ja ezt? Fog​ja ma​gát, és ír. De itt se toll, se kéz,
se asz​tal, se pa​pír...”
T. meg​pró​bált el​kép​zel​ni egy lúd​tol​lat.
Si​ke​rült.
T. ak​kor el​kép​zelt egy fa író​asz​talt, raj​ta egy kö​teg pa​pír​ral.
Ez is azon​nal si​ke​rült, és​pe​dig ki​vá​ló​an – az asz​tal olyan ér​zék​le​tes lett, hogy lát​szott az asz​tal​la​-
pon az év​gyű​rűk fer​de met​sze​tű raj​zo​la​ta, mely egy el​túl​zot​tan kö​vér lábú nőre ha​son​lí​tott, szá​mos
gyöngy​sor​ral hosszú nya​ká​ban. A pa​pír is re​me​kül si​ke​rült, még a fak​tú​rá​ja is lát​szott. És a pa​pír
mel​lett kü​lö​nö​sebb eről​kö​dés nél​kül meg​je​lent egy égő gyer​tya és egy hattyú ala​kú bronz tin​ta​tar​tó,
mely​nek a szár​nyai kö​zött kis fe​ke​te tó csil​lo​gott.
De ez​u​tán el​tűnt a toll. És ami​kor si​ke​rült vissza​hoz​ni a tol​lat, el​tűnt az asz​tal, a pa​pír és a tin​ta​tar​-
tó.
„Íme, az asz​tal – gon​dol​ta T., aka​rat​ere​jé​vel vissza​té​ve az asz​talt a he​lyé​re. – De hol áll az asz​tal?
Az asz​tal​nak szo​bá​ban kell áll​nia...”
Ám szo​ba he​lyett egy egé​szen tisz​tán ki​ve​he​tő pony​va​sá​tor je​lent meg kö​röt​te, olyas​fé​le, mint a ka​-
to​nai sát​rak. T.-nek azon​ban meg​ijed​ni sem volt ide​je – a sá​tor azon​nal el​tűnt.
Egy pil​la​nat​ra olyan ha​tár​ta​lan ma​gány ke​rí​tet​te ha​tal​má​ba, hogy va​ló​ság​gal fi​zi​kai fáj​da​lom​nak
érez​te.
„Nem sza​bad fel​ad​ni. A szo​bá​nak kell hogy le​gye​nek fa​lai. Leg​alább egy fala.”
Oda​né​zett, ahol a fal​nak kel​lett len​nie, és va​ló​ban meg​lát​ta – vagy nem annyi​ra meg​lát​ta, mint in​-
kább lét​re​hoz​ta a te​kin​te​té​vel. Az​tán pon​to​san ugyan​úgy meg​lát​ta a töb​bi fa​lat. A szo​ba mint​ha úgy je​-
lent vol​na meg, ahogy a te​kin​te​tét moz​gat​ta – pon​to​sab​ban egye​lő​re még nem szo​ba, ha​nem négy egy​-
más után meg​je​le​nő fal, tölgy​fa la​pok​kal bo​rít​va. Az egyi​ken a Champs-Ély​sé​es im​presszi​o​nis​ta áb​rá​-
zo​lá​sa füg​gött ara​nyo​zott ke​ret​ben: amo​lyan ló​fa​rok​fé​le, s fö​löt​te az esti köd​ben el​mo​só​dó fé​nyek sár​-
ga és vö​rös folt​jai.
T. fel​emel​te te​kin​te​tét, az​tán le​eresz​tet​te, és a szo​bá​nak pad​ló​ja és mennye​ze​te lett – de el​tűn​tek a
fa​lak. Az​tán megint a fal​ra né​zett, és az en​ge​del​me​sen meg​je​lent, de most kép nél​kül. És el​tűnt a
mennye​zet is.
Né​hány perc múl​va még​is​csak si​ke​rült az egész szo​bát össze​rak​nia. Ta​ka​ros, tisz​ta szál​lo​dai szo​bá​-
ra ha​son​lí​tott, egé​szen szok​vá​nyos volt, csak épp hi​á​nyoz​tak az ab​la​kok és az aj​tók, mint a gye​re​kek​-
nek szó​ló ta​lá​lós kér​dés​ben.
„Így is jó – dön​töt​te el T. – Nem kell sem​mi​fé​le ajtó és ab​lak. Ki tud​ja, mi van mö​göt​tük...”
Jobb volt nem gon​dol​ni arra, mi van a fa​lak mö​gött – a mély​ség könnyen be​tör​he​tett a szo​bá​ba. T.
se​hogy sem sze​re​tett vol​na még egy​szer el​tűn​ni, min​den ga​ran​cia nél​kül arra, hogy si​ke​rül vissza​tér​-
nie.
„Kü​lön​ben meg – gon​dol​ta – mi​ért mély​ség? Hi​szen a »mély​sé​get« is csak ugyan​így kép​zel​tem el,
mint ezt a szo​bát, csak hogy va​la​mi​be bele tud​jam mé​lyesz​te​ni a te​kin​te​tem. Mert va​ló​já​ban. Nem is
tu​dom, hogy fe​jez​zem ezt ki... Kü​lön​ben meg megint nem arra gon​do​lok, ami​re kel​le​ne...”
T. si​e​tő​sen vé​gig​néz​te a szo​bát, sze​re​tett vol​na meg​győ​ződ​ni róla, hogy ké​pes fenn​tar​ta​ni a lé​te​zé​-
sét. De most meg túl​buz​gó​nak bi​zo​nyult – a szo​ba egy pil​la​nat alatt meg​telt olyan tár​gyak so​ka​sá​gá​val,
me​lyek egy má​sod​perc​cel az​előtt még nem vol​tak ott. Most a fa​la​kon a kö​vet​ke​ző tár​gyak függ​tek: tol​-
las ti​ro​li ka​lap, szar​vas​agancs, két​csö​vű va​dász​pus​ka, vö​rös bár​sony​füg​göny (ab​lak to​vább​ra sem
volt mö​göt​te), és még két pet​ró​le​um​lám​pa, me​lyek majd​hogy​nem fe​hé​ren ra​gyo​gó, erős fényt ad​tak.
Ajtó to​vább​ra sem volt.
T. az asz​tal​ra for​dí​tot​ta te​kin​te​tét.
„A toll nem lóg​hat a le​ve​gő​ben – gon​dol​ta. – És nem fut​hat ma​gá​tól a pa​pí​ron. Kell hoz​zá kéz...”
A sa​ját ke​zét oda​kép​zel​ni min​den​nél ne​he​zebb​nek bi​zo​nyult. Ki​de​rült, hogy T. egy​ál​ta​lán nem em​-
lék​szik rá, hogy né​zett ki a keze, a kép​ze​le​té​ben előt​te el​vo​nu​ló ke​zek mind nyil​ván​va​ló​an má​sok​hoz
tar​toz​tak: volt dun​di és töm​pe ujjú, pi​ros, sá​padt és vé​kony, kre​ol és ázsi​ai sár​ga. T. vé​gül is fe​hér
gla​szé​kesz​tyű​ben kép​zel​te el a ke​zet.
A kesz​tyűs kéz kis ha​bo​zás után fel​emel​te a tol​lat, meg​már​tot​ta a tin​ta​tar​tó​ban, és rö​vid vo​na​lat hú​-
zott a pa​pí​ron.
A toll ket​tős ár​nyé​kot ve​tett a pa​pír​ra. A pet​ró​le​um​lám​pa erős fé​nyé​ben tisz​tán lát​szott a pa​pír; még
az apró pó​ru​sa​it is ki le​he​tett ven​ni, és az egé​szen vé​kony, szin​te lát​ha​tat​lan fe​ke​te szá​lacs​ká​kat is a
vo​nal kö​rül – a tin​ta naiv pró​bál​ko​zá​sa​it, hogy ki​sza​ba​dul​ja​nak, ki​szök​je​nek a pa​pír haj​szál​ere​in. T.
el​mo​so​lyo​dott.
„Mint az em​ber – gon​dol​ta. – Hova me​ne​kül​jön? Va​ló​ban, hova le​het me​ne​kül​ni, ha min​den a vi​lá​-
gon csak szö​veg, s a pa​pír, a toll és a tin​ta azé, aki a be​tű​ket raj​zol​ja? Most per​sze én ma​gam raj​zo​-
lom őket... De ak​kor ki va​gyok én? Tán csak nem Ari​el?”
Ez a gon​do​lat el​ké​pesz​tő​en bor​zal​mas​nak tűnt.
„Dol​goz​ni! Az orosz pa​raszt sze​mé​ben ne​vet​sé​ge​sek vol​ná​nak a vég​te​len​ség​ben meg​re​kedt tét​len
úri ész prob​lé​mái. Mert az orosz pa​raszt nem is​mer mást, csak a mun​kát reg​gel​től es​tig. Hát mi is ren​-
dü​let​le​nül dol​goz​ni fo​gunk. Na, pró​bál​junk meg írni va​la​mit...”
 A toll a pa​pír​ra eresz​ke​dett, és azt írta:

A FO​LYÓ

T. azon​nal lát​ta is ezt a fo​lyót – sma​ragd​zöld volt, és vö​rös kő​ki​szö​gel​lé​sek kö​zött folyt, me​lyek fö​-
lött ala​csony, fe​hér há​zak cse​rép​te​tői emel​ked​tek. Va​la​hol Olasz​or​szág​ban le​he​tett.
„Ér​de​kes – gon​dol​ta T. – Hon​nan jött a töb​bi – a part, a há​zak? És meg le​het-e vál​toz​tat​ni?” Be​le​-
már​tot​ta a tol​lat a tin​tá​ba, és to​vább írta:

A FO​LYÓT JÉG​PÁN​CÉL BO​RÍ​TOT​TA

És a fo​lyó meg​vál​to​zott. A sma​ragd​zöld sza​lag he​lyett T. előtt most vég​te​len jég​me​ző nyúlt el – a
fo​lyó na​gyon szé​les lett. A par​ti vö​rös szik​lák el​tűn​tek. Kö​rös-kö​rül min​dent hó bo​rí​tott. Téli este
volt; a sár​ga-kék fel​hők kö​zül ki​ku​kucs​kált a le​me​nő nap vö​rös sze​me.
T. úgy érez​te, vi​dám, szik​rá​zó erő töl​ti el, ha​son​ló ah​hoz a nap​fény​től csil​lo​gó, sma​ragd​zöld áram​-
lás​hoz, mely a leg​ele​jén je​lent meg előt​te.
„Te​hát va​ló​ban bár​mi​re ké​pes va​gyok – gon​dol​ta. – És nincs itt se Ari​el, se a se​gé​dei. Ki most a te​-
rem​tőm? Én ma​gam! Vég​re... Új​ból ki​gon​dol​ha​tom ma​gam. Kü​lön​ben azért sem​mit sem fo​gunk csak
úgy seb​té​ben meg​vál​toz​tat​ni. Egye​lő​re tel​je​sen meg​fe​lel ez a T. gróf. Elő​ször is ki kell jut​ni er​ről a
po​kol tor​ná​cá​ról... Leg​alább vissza oda, ahon​nan ide​ju​tot​tunk. Pró​bál​juk csak ki a leg​rö​vi​debb út​vo​-
na​lat...”
A kesz​tyű a pa​pír fölé eresz​ke​dett, s gyor​san írni kez​dett:

A fo​lyót jég​pán​cél bo​rí​tot​ta. Két​ség​kí​vül a Sztüx volt, mely el​vá​laszt​ja az élők vi​lá​gát at​tól,
ami​re em​be​ri nyel​ven nin​csen szó. A há​rom​fe​jű Ker​be​rosz, az al​vi​lág ka​pu​já​nak őre va​la​hol
ott volt a kö​zel​ben – érez​ni le​he​tett ab​ból a saj​gó bor​za​lom​ból, mely hul​lá​mok​ban jár​ta át a
lel​ket. De T. gróf egye​lő​re még nem lát​ta az őrt. Ment a par​ton, a be​ha​va​zott ro​mok felé tart​-
va, me​lyek a hó​me​ző pe​re​mén de​reng​tek. A part, ame​lyen ment, a ha​lál part​ja volt...

A nap​le​men​te ret​te​ne​tes fé​nyei olyan erő​vel tör​tek be a tu​dat​ba, hogy a kesz​tyű​ben lévő kéz el​tűnt.
Ért​he​tet​len volt, hon​nan je​lent meg egy egész, va​ló​sá​gos és va​kí​tó​an fé​nyes vi​lág: T. soha éle​té​ben
nem lá​tott sem​mi ha​son​lót.
A nap​nyug​ta fé​nye las​san el​hal​vá​nyult, és T. új​ból a szo​bát lát​ta maga kö​rül. De sok min​den meg​-
vál​to​zott ben​ne. A ti​ro​li ka​lap és a szar​vas​agancs el​tűnt, a bár​sony​füg​göny úgy​szin​tén – de meg​je​lent
egy egész kol​lek​ci​ó​nyi macs​ka​áb​rá​zo​lás.
A leg​na​gyobb egy fe​ke​te af​ri​kai maszk volt ti​tok​za​to​san fe​ke​tél​lő szem​ré​sek​kel és szal​ma​fo​nat​ból
ké​szült ba​jusszal. Alat​ta a fa​lon polc füg​gött, me​lyen a leg​kü​lön​fé​lébb, ter​ra​kot​tá​ból, fes​tett agyag​ból
és fa​jansz​ból ké​szült macs​kák vol​tak – kü​lö​nö​sen egy ne​mes, ke​le​ti pél​dány tűnt ki kö​zü​lük, egyik ke​-
zé​ben po​ro​ló​val, a má​sik​ban le​gye​ző​vel.
Va​la​mi​ért az egyik macs​ka a polc​ról – egy ős​ré​gi​nek lát​szó, fe​ke​te, egyip​to​mi szob​rocs​ka – le​ír​ha​-
tat​la​nul bor​zal​mas​nak tűnt T. szá​má​ra. Mint​ha szív​ta vol​na ma​gá​ba man​du​la ala​kú, sö​tét​zöld sze​me: T.
el​kép​zel​te, hogy be​lé​jük foly​hat, mint az eső​víz cser​me​lye a csa​tor​na​nyí​lás​ba, és gyor​san el​for​dí​tot​ta
a te​kin​te​tét.
 „Nem ké​nyel​mes itt – gon​dol​ta. – De mi​nek is ne​kem most már ez a szo​ba? Az a fő, hogy em​lé​kez​-
zek, hon​nan ered a vi​lág. Az​előtt ide​gen aka​rat te​rem​tet​te, de most... Nézzük csak, mire va​gyok ké​pes
én ma​gam...”
Kö​rü​löt​te idő​köz​ben meg​je​lent még né​hány polc macs​kák​kal. T. pró​bált nem néz​ni rá​juk, s a fe​hér
kesz​tyűs ke​zet fi​gyel​te. A kéz be​le​már​tot​ta a tol​lat a tin​tá​ba, és a pa​pír​hoz vit​te. Egy tin​ta​csepp
pottyant a pa​pír​ra, és át​ala​kult szép, ke​rek pa​cá​vá. A paca ned​ves fel​szí​ne, ahogy vissza​tük​röz​te a
lám​pa​fényt, egy pil​la​nat​ra egé​szen fe​hér lett – és T.-nek úgy tűnt, hogy egy ezüst​pénz he​ver előt​te a
pa​pí​ron.
 XV
T. nem gon​dol​ko​zott azon, hon​nan jön, és mi​ért szo​rít a mar​ká​ban egy ezüst​pénzt. Tud​ta, hogy sem​-
mi​től nem kell fél​nie. Ami az​előtt volt, egy​ál​ta​lán nem ag​gasz​tot​ta. Biz​tos volt ben​ne, hogy bár​mi​kor
bár​mi​re vissza​em​lé​kez​het, csak meg kell áll​nia, és ren​de​sen össz​pon​to​sí​ta​nia. Csak per​sze nem volt
sza​bad meg​áll​nia: nap​nyug​ta előtt oda kel​lett ér​nie.
Kü​lön​ben meg nem is volt ked​ve az em​lé​ke​ze​té​ben váj​kál​ni. A tu​dat egy​sze​rű​en csak tük​röz​te a va​-
ló​sá​got, ész​lel​ve, hogy a vi​lág​ban szél fü​tyül, hó ro​pog a tal​pa alatt, és a lát​ha​tá​ron szét​fo​lyik a le​me​-
nő nap fé​nye. Tel​je​sen nyu​godt lett vol​na a lel​ke, ha nin​cse​nek a hir​te​len ret​te​gés hul​lá​mai, me​lyek
idő​ről idő​re rá​tör​tek né​hány má​sod​perc​re. Mint​ha a szél hoz​ta vol​na a fé​lel​met.
T. tud​ta, hogy az ér​mét a ré​vész​nek kell majd ad​nia, aki a jég pe​re​mén álló, fé​lig le​om​lott épü​let​ben
lesz.
„Csak mi​fé​le komp le​het itt? – gon​dol​ta. – Hi​szen be van fagy​va... Na mind​egy, mind​járt meg​tud​-
juk.”
Oda​ért az épü​let​hez. Két​szin​tes volt – a fel​ső ab​la​kok úgy bá​mul​tak, mint az üres sze​mek, az al​só​-
kat meg va​la​ki dur​ván be​fa​laz​ta tég​lá​val. Tető nem volt – alig​ha​nem ré​ges-rég be​om​lott.
A jég​me​ző fe​lő​li fa​lon volt egy ma​gas ajtó kis ab​lak​kal, s azon pa​rá​nyi kém​le​lő​nyí​lás​sal. Az aj​tó​-
val szem​ben hosszú​kás hó​buc​ka volt a jég fö​lött. Ahogy job​ban meg​néz​te a buc​kát, T. lát​ta, hogy egy
csó​nak az: meg​dől​ve, fé​lig a jég​be fagy​va.
T. az aj​tó​hoz ment, és be​ko​po​gott.
El​telt egy perc. T.-nek úgy tűnt, va​la​mi meg​vil​lant a kém​le​lő​nyí​lás​ban, bár csak vé​let​len fény​csil​la​-
nás is le​he​tett.
Hir​te​len han​gos csat​ta​nás​sal ki​nyílt a kis​ab​lak. Egy kéz nyúlt ki raj​ta pisz​kos, szür​ke ka​bát​ujj​ban.
T. csak állt, mire a kéz tü​rel​met​le​nül pat​tin​tott az uj​já​val.
T.-nek vég​re eszé​be ju​tott, mit kell ten​nie, és be​le​tet​te a kéz​be az ér​mét. A kéz el​tűnt az ab​lak​ban,
de azon​nal újra elő​buk​kant. Most egy pár dur​va vas​kor​cso​lyát fo​gott a bőr​szí​já​nál. T. alig​hogy át​vet​-
te, már csa​pó​dott is be a kis​ab​lak.
T. szem​ügy​re vet​te a kor​cso​lyát. Na​gyon régi volt, ütött-ko​pott, re​pe​de​zett, meg​fe​ke​te​dett fém​ből.
For​má​ra a vi​kin​gek bár​ká​i​ra em​lé​kez​tet​te; a ha​son​ló​sá​got fo​koz​ta a fel​fe​lé haj​ló or​rán lévő sár​kány​fej
is.
Ek​kor va​la​mi ne​ki​ütő​dött a fal​nak be​lül​ről, és kel​le​met​len re​cse​gés hal​lat​szott, mint​ha va​la​mi éles
tárggyal ka​par​tak vol​na fé​met. „Ker​be​rosz!” – gon​dol​ta T.
Si​et​ni kel​lett. A jég szé​lé​hez érve le​ült a hóba, és gyor​san fel​vet​te a kor​cso​lyát – a bőr​szí​jak szi​lár​-
dan, meg​bíz​ha​tó​an tar​tot​ták. Fel​állt, ki​lé​pett a jég​re, a tég​la​ro​m​ra pil​lan​tott, majd sik​la​ni kez​dett a tü​-
ze​sen izzó lá​tó​ha​tár felé.
Még csak né​há​nyat lö​kött a lá​bá​val, és épp csak kezd​te meg​szok​ni a kor​cso​lyát, ami​kor a háta mö​-
gül rozs​dás aj​tó​va​sak nyi​kor​gá​sa hal​lat​szott. T. hát​ra​né​zett a zaj​ra.
Ki​nyílt az ajtó. T. szür​ke kö​pe​nyes, csuk​lyás ala​kot pil​lan​tott meg, és egy fur​csa ku​tyát – olyan volt,
mint egy tes​tes far​kas​va​dász ku​tya, csak épp torz, sérv​sze​rű le​ber​nye​gek​kel a po​fá​ja két ol​da​lán. A le​-
ber​nye​gek mo​zog​tak, meg​for​dul​tak, és T. el​hűl​ve lát​ta, hogy azok is fe​jek. A szür​ke kö​pe​nyes ide​gen
el​en​ged​te a ku​tyát, s az für​gén sza​ladt a jég szé​lé​hez.
 „Ha ez a ku​tya Ker​be​rosz – ju​tott vég​re T. eszé​be –, ak​kor a Sztüx van előt​tem... Már csak a túl​só
part​ra... Csak oda kell át​jut​nom.
S az​zal már nem for​dult vissza töb​bet, csak sik​lott a vég​te​len jég​tük​rön. De ne​he​zen ment, mint az
álom​ban, ami​kor so​ha​sem tu​dunk olyan gyor​san fut​ni, mint éb​ren, és foly​ton össze​akad a lá​bunk.
Ker​be​rosz ugat​ni kez​dett – nem úgy, ahogy a ku​tyák ugat​nak, ha​nem tö​ké​le​te​sen hang​ta​la​nul. De jól
le​he​tett ér​zé​kel​ni az uga​tá​sát – a ret​te​gés hul​lá​ma​i​val csa​pott a hasi ideg​fo​na​tá​ra, és T.-nek eszé​be ju​-
tott, hogy ak​kor érez​te elő​ször eze​ket a gör​csö​ket, ami​kor a ré​vész há​zá​hoz kö​ze​le​dett, csak még nem
tud​ta, hogy mi okoz​za őket.
Hir​te​len egy em​bert lá​tott meg a jé​gen fek​ve. Kö​vér fér​fi volt cse​léd​frakk​ban, cí​me​res gom​bok​kal,
ara​nyos hím​zés​sel a gal​lér​ján és ke​reszt​tel a nya​ká​ban. Két​ség​te​le​nül ha​lott volt. Há​rom​szög​le​tű ka​-
lap​ja a boly​hos fe​hér tol​lal né​hány mé​ter​re he​vert a holt​test​től, és a szét​té​pett to​rok meg​fa​gyott vér​től
sö​tét​lett.
Az​tán T. még egy hul​lát pil​lan​tott meg: egy nőt se​lyem há​ló​ing​ben. Tes​tét ku​tya​a​gya​rak mar​can​gol​-
ták szét.
„Ker​be​rosz őr​ku​tya – gon​dol​ta T. – De tu​laj​don​kép​pen mit őriz? A túl​vi​lá​got alig​ha kell őriz​ni az
élők​től, akik oda sze​ret​né​nek jut​ni. In​kább for​dít​va...”
A ku​tya már kö​zel volt. Bár​mennyi​re pró​bál​ta T. össze​szed​ni ma​gát, nem si​ke​rült neki – tor​ká​ban
már a fé​le​lem gör​cse lük​te​tett.
„De hisz volt ga​ran​cia, hogy min​den jól vég​ző​dik – gon​dol​ta. – De pon​to​san mi​lyen? Igen. Fe​hér
kesz​tyű. Csak el ne fe​lejt​sem – fe​hér kesz​tyű...”
Ezek a sza​vak fur​csa mó​don se​gí​tet​tek.
T. meg​ér​tet​te, hogy azért nem tud gyor​sab​ban sik​la​ni, mert túl​sá​go​san éle​sek a moz​du​la​tai, ami​kor
pe​dig sik​la​ni egyen​le​te​sen, eről​kö​dés nél​kül kell, si​et​ség nél​kül, íve​sen len​dít​ve a kar​ját és lök​ve el
ma​gát a lá​bá​val, ha​son​ló​an ah​hoz, ahogy az inga mo​zog. Nem sza​bad rán​ga​tóz​ni, ha​nem mint​egy
együtt kell rin​ga​ni a szem​be​szá​gul​dó jég​gel.
És amint si​ke​rült így mo​zog​nia, a ku​tya azon​nal kez​dett le​ma​rad​ni. T. ha​ma​ro​san meg​könnyeb​bült.
Szin​te úgy érez​te, mint​ha ne​ve​tést hal​la​na va​la​hon​nan a kö​zel​ből – de csak a szél ka​ca​gott.
Még né​hány torz hul​la su​hant el mel​let​te – egy hölgy fe​ke​te csip​kés ru​há​ban, egy ló​fe​jű, szé​pen öl​-
tö​zött úr (T.-nek eszé​be ju​tott a be​szé​lő ló), és vé​gül há​rom III. Na​pó​le​on, csak épp az éle​te kü​lön​bö​-
ző sza​ka​sza​i​ban... az egyik so​vány és fi​a​tal, gon​do​san nyí​rott sza​káll​ká​val és egyet​len rend​jel-hó​pi​hé​-
vel az egyen​ru​há​ján, a má​sik sok​kal idő​sebb, vi​a​szos ba​jusz éles, messze röp​pe​nő nyíl​vessze​i​vel, s
vé​gül a már egé​szen al​ko​nyi ver​zió, ko​pa​szo​dó fej​jel, egy​sze​rű két​so​ros mel​lénnyel a sö​tét há​zi​ka​bát
alatt. A há​rom Na​pó​le​on egy​más mel​lett fe​küdt, és ha nincs az a ren​ge​teg ku​tya​nyom kö​rü​löt​tük, azt
le​he​tett vol​na hin​ni, hogy egyet​len kar​tács​tűz te​rí​tet​te le őket.
Az​tán pe​dig egy olyan hul​la kö​vet​ke​zett, ami​re T. va​la​mi ok​ból egy​ál​ta​lán nem szá​mí​tott. Var​szo​no​-
fij atya volt az a sö​tét re​ve​ren​dá​já​ban. Ar​cát el​tor​zí​tot​ták a kö​ze​li rob​ba​nás re​pe​szei, de a mé​lyen a
hom​lo​ká​ba hú​zott, át​lyug​ga​tott sü​veg va​la​hogy meg​ma​radt a fe​jén. Ha dol​goz​tak is sze​ren​csét​le​nen a
ku​tya​fo​gak, lát​sza​ni nem lát​szott.
A kö​vet​ke​ző hul​lát is azon​nal meg​is​mer​te T., jól​le​het so​ha​sem ta​lál​ko​zott vele. Vö​rös képű, ko​pasz​-
kás, sző​ke hajú fér​fi volt, aki​nek az ar​cá​ról a ha​lál sem tud​ta le​mos​ni az óva​tos op​ti​miz​must. A há​tán
fe​küdt, ba​lett​moz​du​lat​tal len​dít​ve jobb ke​zét, mely felé a mel​lény​gomb​nál kez​dő​dő hosszú lánc nyúlt
el. A lánc vé​gén egy kis nik​ke​le​zett kulcs volt.
„Hisz ez a bank​igaz​ga​tó, Knopf be​szélt róla – gon​dol​ta T. öröm​mel. – A kulcs pe​dig az örök​lét ha​-
rang​já​nak kul​csa... Még​is​csak fel​húz​ta a csi​bész.”
A hul​la mel​lett egy ki​csi, sár​ga bőr uta​zó​tás​ka he​vert – épp az út​já​ban volt, és T. sú​rol​ta is a lá​bá​-
val, sőt majd​nem el​bot​lott ben​ne. A tás​ka vá​rat​lan könnyed​ség​gel el​sik​lott a jé​gen.
„Úgy lát​szik, itt min​den tele van azok​nak a hul​lá​já​val, akik pró​bál​tak fel​tá​mad​ni, de nem si​ke​rült...”
Kö​rül​né​zett.
„Ne​kem vi​szont, úgy lát​szik, si​ke​rül...”
Már nem le​he​tett lát​ni a há​rom​fe​jű ku​tyát. T. tes​tén vé​gig​fu​tott a fé​le​lem még egy utol​só hul​lá​ma,
az​tán ész​re​vet​te, hogy ki​hunyt a nap​nyug​ta vö​rös csík​ja.
Gyor​san sö​té​te​dett. A szél​ro​ha​mok erő​söd​tek, hó​pely​hek ka​va​rog​tak kö​rös-kö​rül, s az​tán iga​zi hó​-
vi​har kez​dett tom​bol​ni.
Most már az or​rá​ig sem lá​tott. Na​gyon erő​sen csa​pott ar​cá​ba a szél, és T. alig ha​ladt elő​re; csak re​-
mél​ni tud​ta, hogy a szél ugyan​így hát​rál​tat​ja a há​rom​fe​jű ku​tyát is, ha az egy​ál​ta​lán pró​bál​ja még ker​-
get​ni.
Egy má​sod​perc​re el​vi​sel​he​tet​le​nül erős​sé vált a szél, és T. hir​te​len szó sze​rint ki​re​pült a hó​fel​hő​-
ből – egy kék nyá​ri es​té​be.
El​ve​szí​tet​te az egyen​sú​lyát, és a fűbe zu​hant. A kor​cso​lya, mely az előbb még szo​ro​san a lá​bán volt,
ma​gá​tól le​ug​rott, és a hó​fel​hő​be re​pült, mely mö​göt​te ma​radt, s az​tán ez a hó​fel​hő meg​per​dült, előbb
for​gó​szél lett be​lő​le, majd vé​kony hó​osz​lop, s vé​gül nyom​ta​la​nul el​tűnt.
Majd​nem tel​je​sen sö​tét volt. T. a fű​ben fe​küdt, nem messze a tég​la​ro​m​tól. Bor​zal​ma​san fájt a feje,
lük​te​tett a go​lyó sú​rol​ta kar​ja, de még​is​csak ép és sér​tet​len volt.
Si​ke​rült pon​to​san fel​dob​nia a bom​bát – a rob​ba​nás​kor T. a ve​szély​te​len zó​ná​ban volt, és ben​ne
sem​mi kár nem esett.
A szer​ze​te​sek​nek nem volt ilyen sze​ren​csé​jük. Mind​egyik ha​lott volt – a re​pe​szek​től szab​dalt holt​-
tes​tek ott he​ver​tek T. kö​rül, su​ga​ra​san a rob​ba​nás he​lyé​től, mint va​la​mi bor​zal​mas ha​lál​vi​rág szir​mai,
mely​nek kö​zép​pont​ja ő maga volt. Ki​csit tá​vo​labb Var​szo​no​fij holt​tes​te he​vert – itt nem úgy né​zett ki,
mint a jé​gen. A tes​te mö​göt​ti vér​nyom mu​tat​ta, hogy pró​bált el​kúsz​ni, de nem so​ká​ig tar​tott ki az ere​je.
A fűbe for​dí​tott arca alatt nagy vér​tó​csa gyűlt össze, s ab​ban ázott a sü​ve​ge.
T. láb​ra állt, ar​ra​fe​lé né​zett, ahol el​tűnt a hó​för​ge​teg, és hir​te​len meg​lá​tott a fű​ben va​la​mi sár​gát.
Sán​tít​va kö​ze​lebb ment – ugyan​az az úti​tás​ka volt az, amely a jé​gen he​vert a ha​lott ban​kár-órás​mes​ter
mel​lett. Nem volt le​zár​va a tás​ka – T. ki​nyi​tot​ta, és pa​pír​ba te​kert ér​mék egyen​le​tes hen​ge​re​it pil​lan​-
tot​ta meg.
„Na, ez épp ka​pó​ra jön – gon​dol​ta –, hisz már el​fo​gyott min​den pén​zem...”
Ami​kor ki​ment az útra, már tel​je​sen sö​tét lett. Ször​nyű, túl​vi​lá​gi fá​radt​sá​got ér​zett – mint​ha víz​hor​-
dó rúd füg​gött vol​na a vál​lán a Sztüx vi​zé​vel teli ólom​vöd​rök​kel.
Ha​ma​ro​san egy kis fényt lá​tott az úton – egy pet​ró​le​um​lám​pa volt egy sze​kér rúd​ján. T. meg​állt az
út kö​ze​pén, hogy már jó messzi​ről meg​lás​sa a pa​raszt, és ne ijed​jen meg. A sze​kér kö​ze​lebb ért, és
meg​állt.
– Ve​gyél fel, test​vér – mond​ta T. – Meg​há​lá​lom.
– Az​tán hová vi​gyem ura​sá​go​dat?
– Pé​ter​vár​ra. És gyor​san, test​vé​rem, gyor​san!
A pa​raszt ki​csit gon​dol​ko​dott, az​tán bó​lin​tott. T. fel​má​szott a sze​kér​re, és be​ta​kar​ta ma​gát a szé​nán
he​ve​rő össze​gyűrt ló​pok​róc​cal.
Né​hány perc múl​va, ami​kor már kez​dett el​alud​ni, a pa​raszt meg​kér​dez​te:
 – Na és Pé​ter​vá​ron hova, uram? Nagy vá​ros az.
– Dosz​to​jevsz​kij​hez – fe​lel​te T. ha​tá​ro​zot​tan.
– Dosz​to​jevsz​kij​hez? – le​pő​dött meg a pa​raszt. – Vic​cel​ni mél​tóz​ta​tik az ura​ság. Hisz Dosz​to​jevsz​-
kij már sok éve meg​halt...
– Ha​zudsz...
– Es​kü​szöm, mél​tó​sá​gos uram.
– Ak​kor szál​lo​dá​ba. A leg​job​bik​ba, a Nyevsz​kij​re.
– Ahogy pa​ran​csol​ni mél​tóz​ta​tik.
„Túl​sá​go​san ud​va​ri​as ez a pa​raszt. Túl kész​sé​ges – gon​dol​ta T., mi​köz​ben süp​pedt az álom​ba. –
Mint​ha csak már vagy tíz éve min​den​nap ki​jön​ne az útra, ab​ban a re​mény​ben, hogy föl​szed​het egy ura​-
sá​got, aki épp át​kelt a Sztüx fo​lyón. Biz​to​san tolsz​to​já​nus... Kü​lön​ben meg az orosz em​ber​ben min​dig
van va​la​mi ti​tok, úgy​hogy mi​ért ne bo​tol​hat​nék bele épp egy ilyen pa​raszt​ba? Per​sze azért még dol​-
goz​ni kel​le​ne az alak​ján. El​gon​dol​kod​ni, ho​gyan cse​pe​re​dett fel, ho​gyan ha​tot​tak a lel​ké​re Ha​zánk
éle​té​nek nagy ese​mé​nyei... Na, de jobb, ha egy​sze​rű​en csak adok neki egy ara​nyat, és a po​kol​ba vele.”
 MÁSODIK RÉSZ

AZ URALKODÓI CSAPÁS
 XVI
Ari​el egy nagy, fe​hér szek​rény​nél állt, amin va​la​mi fe​ke​te gom​bok vol​tak, és rán​tot​tát sü​tött egy ser​-
pe​nyő​ben, ami alatt vi​dám, kék lán​gocs​kák gyöngy​so​ra égett. Lila al​só​ru​ha volt raj​ta és ko​pott bőr​pa​-
pucs.
T. a háta mö​gött állt. Nem tud​ta, hogy hol van, de meg​ér​tet​te, hogy nem len​ne sza​bad itt len​nie, és
Ari​el ha​rag​szik rá a ké​ret​len lá​to​ga​tás mi​att. Ilyen kö​rül​mé​nyek kö​zött szin​te sem​mi re​mé​nye nem volt
arra, hogy a de​mi​ur​gosz ele​ve​né​re tud​jon ta​pin​ta​ni, de nem volt vá​lasz​tá​sa, ezért hát T. for​rón és
őszin​tén be​szélt, nem vá​lo​gat​va meg a sza​va​it.
– De hát fel​fog​ja maga egy​ál​ta​lán, mi​cso​da szen​ve​dés ez – ha az em​ber tud​ja, s egy pil​la​nat​ra sem
ké​pes el​fe​lej​te​ni, hogy csak​is és ki​zá​ró​lag azért él, szen​ved, kín​ló​dik, hogy va​la​mi sö​tét fér​gek csa​pa​-
ta jó pénzt ke​res​sen? Gon​dol​ko​dó lény​nek len​ni, min​dent ér​te​ni, min​dent lát​ni – és ki​zá​ró​lag azért,
hogy egy ma​gá​hoz ha​son​ló lény meg​tölt​se az er​szé​nyét...
– Na tes​sék – csó​vál​ta a fe​jét Ari​el, de nem for​dult meg. – Kö​szö​nöm szé​pen.
Csend volt egy kis ide​ig, csak a zsír ser​ce​gé​se hal​lat​szott a ser​pe​nyő​ből.
– Bo​csás​son meg, el​ra​gad​tat​tam ma​gam – mo​rog​ta vé​gül T. – Nem kel​lett vol​na ezt mon​da​nom.
Ari​el bé​kü​lé​ke​nyen bó​lin​tott.
– Per​sze, nem kel​lett vol​na – mond​ta. – Maga leg​alább tud​ja az igaz​sá​got. A töb​bi​ek vi​szont sem​mit
sem fog​nak fel. Hi​dak​ról ug​ra​nak le, lo​von szá​gul​da​nak, bűn​cse​lek​mé​nye​ket nyo​moz​nak ki, pán​cél​-
szek​ré​nye​ket tör​nek fel, gyö​nyö​rű is​me​ret​len fér​fi​ak​nak ad​ják oda ma​gu​kat, ki​rá​lyo​kat dön​te​nek meg,
har​col​nak a jó és a rossz el​len – és köz​ben az ön​tu​dat szik​rá​ja sem vil​lan meg ben​nük. Na, azt mond​-
ják pél​dá​ul, hogy Dosz​to​jevsz​kij​nek mi​cso​da alak​jai van​nak, mi​lyen mé​lyen áb​rá​zol​ja őket. Mi​fé​le
ala​kok, az ör​dög​be is? Hát le​het pszi​cho​ló​gi​ai mély​sé​ge egy olyan ka​rak​ter​nek, ame​lyik még csak
nem is sej​ti, hogy ő egy bűn​ügyi re​gény fő​hő​se? Ha nem ké​pes fel​fog​ni egy ilyen egy​sze​rű dol​got ön​-
ma​gá​val kap​cso​lat​ban, ak​kor ugyan ki​nek kel​le​nek a gon​do​la​tai az er​kölcs​ről, az eti​ká​ról, az is​te​ni
íté​lő​szék​ről és az em​be​ri tör​té​ne​lem​ről?
– Ő leg​alább nem szen​ved úgy, mint én.
– Egyet​ér​tek, gróf úr – mond​ta Ari​el. – A maga hely​ze​te el​lent​mon​dá​sos és tra​gi​kus – de leg​alább
érti! Azért érti, mert meg​ad​tam ma​gá​nak a le​he​tő​sé​gét. Má​sok​nak pe​dig nincs ilyen le​he​tő​sé​gük. Gon​-
dol​jon csak Knopf​ra! A leg​tel​je​sebb mér​ték​ben ren​des em​ber. És sem​mit sem ér​tett meg, pe​dig vagy
fél na​pon át ma​gya​ráz​ta neki. Még min​dig saj​ná​lom.
– Ki​lá​tás​ta​lan​ság – sut​tog​ta T.
– Azt hi​szi, ne​kem könnyebb? – mo​so​lyo​dott el Ari​el. – Mennyit ma​gya​ráz​tam már, hogy sem​mi​ben
sem kü​lön​bö​zők ma​gá​tól. Csak épp ma​gá​nak ér​de​kes az éle​te, ne​kem meg nem.
– Va​la​hogy az az ér​zé​sem – fe​lel​te T. –, hogy csak ra​vasz​ko​dik, ami​kor ezt mond​ja. Maga sza​bad
em​ber, ha min​den​ből ele​ge van, fel​ül​het egy ha​jó​ra, és el​me​het Kons​tan​ti​ná​poly​ba. En​gem meg nem is
le​het sze​mé​lyi​ség​nek ne​vez​ni a szó iga​zi ér​tel​mé​ben. Ugyan mi va​gyok? Csak va​la​mi áru​véd​jegy a
„T.” szó​val, amely mö​gött hol ilyen, hol olyan ka​lan​dor bú​jik meg – at​tól füg​gő​en, hogy mit kö​ve​tel​-
nek a ma​guk mar​ko​ló​gu​sai. Ma​gá​nak van sza​bad aka​ra​ta, ne​kem nin​csen.
– Sza​bad aka​rat? – hüm​mö​gött Ari​el. – Ugyan már. Ez ugyan​olyan buta egy​há​zi duma,[27] mint az,
hogy a Nap a vi​lág​egye​tem kö​zép​pont​ja. Sza​bad aka​ra​ta nin​csen sen​ki​nek, a tu​do​mány ezt szép csend​-
ben, ész​re​vét​le​nül be​bi​zo​nyí​tot​ta.
– Ho​gyan?
– Hát jó, el​mon​dom. Mit gon​dol, a mai em​ber​nek – ne​kem vagy, mond​juk, Mi​tyeny​ká​nak – van sze​-
mé​lyi​sé​ge, amely dön​té​se​ket hoz? A múlt szá​zad​ban azt gon​dol​ták, hogy van. Va​ló​já​ban az em​be​ri
dön​té​sek az agy olyan sö​tét zu​ga​i​ban szü​let​nek, aho​va sem​mi​lyen tu​do​mány nem tud be​les​ni, és gé​pi​e​-
sen, ön​tu​dat​la​nul szü​let​nek, mint egy ipa​ri ro​bot​ban, amely tá​vol​sá​go​kat mér és lyu​ka​kat fúr. Az pe​-
dig, amit „em​be​ri sze​mé​lyi​ség​nek” ne​vez​nek, egy​sze​rű​en csak rá​te​szi ezek​re a dön​té​sek​re a pe​csét​jét
a „jó​vá​ha​gyom” szó​val. És mel​les​leg ki​vé​tel nél​kül az összes dön​tést „jó​vá​hagy​ja”.
– Nem egé​szen ér​tem – mond​ta T.
– Hát ide fi​gyel​jen – fe​lel​te Ari​el –, te​gyük fel, hogy van egy kö​vér nő, aki el​ha​tá​roz​za, hogy soha
töb​bé nem eszik édes​sé​get, az​tán egy óra múl​va fel​fal egy do​boz bon​bont – és mind​ezt a sa​ját el​ha​tá​-
ro​zá​sá​ból te​szi! Egy​sze​rű​en meg​gon​dol​ta ma​gát. Meg​va​ló​sí​tot​ta az aka​rat sza​bad​sá​gát. Va​ló​já​ban va​-
la​mi​lyen re​lék át​kap​cso​lód​tak, más lá​to​ga​tó ér​ke​zett a fe​jé​be, és kész. Ez a maga „sze​mé​lyi​sé​ge”
meg, mint a ja​pán ural​ko​dó, min​dent jó​vá​ha​gyott, mert ha akár csak egy​szer nem hagy​ná jóvá, ami tör​-
té​nik, ki​de​rül​ne, hogy egy​ál​ta​lán sem​mi​ben sem ő dönt. Ezért az​tán ná​lunk a fél or​szág reg​ge​len​te
örök​re ab​ba​hagy​ja az ivást, dél​ben meg már issza a sört az ebéd​hez – és sen​ki sem szen​ved tu​dat​ha​sa​-
dás​ban, egy​sze​rű​en csak min​den​ki​nek ilyen gaz​dag a bel​ső éle​te. Tes​sék, ennyit a sza​bad aka​rat​ról.
Maga ta​lán jobb akar len​ni a te​rem​tő​i​nél?
– Ho​gyan is vi​tat​koz​hat​nék ma​gá​val? – mond​ta hal​kan T. – Hisz én csak egy bábu va​gyok. Olyan,
mint az a fe​ke​te bo​hóc, aki​vel a ci​gá​nyok​nál be​szél​get​tem... Kü​lön​ben ezt maga sem ta​gad​ja. Egy​sze​-
rű​en csak azt mond​ja, hogy maga is bábu.
– Úgy van – ér​tett egyet vele Ari​el. – De ez nem kell, hogy el​ke​se​rít​se az em​bert. Ma​ri​o​nett​bá​buk
va​gyunk, és va​la​mennyi tet​tün​ket vissza le​het ve​zet​ni a pusz​ta me​cha​ni​ká​ra. De sen​ki sem ké​pes tel​je​-
sen ki​szá​mol​ni ezt a me​cha​ni​kát, mert annyi​ra bo​nyo​lult és ku​sza. Ezért az​tán, bár összes​sé​gé​ben
mind​annyi​an csak me​cha​ni​kus bá​buk va​gyunk, sen​ki sem tud​hat​ja, hogy mi​lyen csínyt kö​vet el a kö​vet​-
ke​ző pil​la​nat​ban.
– Na lát​ja – mond​ta T. – Maga leg​alább kö​vet​het el csí​nye​ket.
– Ugyan már, öre​gem, tán az enyém a csíny, amit el​kö​ve​tek?
– Mi​ért, kié?
– Gon​dol​koz​zon! Ha ma​gá​nak, pél​dá​nak oká​ért, gusz​tu​sa tá​madt Ak​sziny​já​ra, mond​hat​juk-e, hogy
ez a maga sa​ját sze​szé​lye volt? Egy​sze​rű​en csak Mi​tyeny​ka jött sor​ra. Na és ha ne​kem meg ked​vem tá​-
mad köl​csönt fel​ven​ni évi ti​zen​két szá​za​lé​kos ka​mat​ra, és Maz​da nyol​cast ven​ni raj​ta, hogy az​tán a
bü​dös du​gó​ban ácso​rog​jak vele, és néz​zem a Maz​da ki​len​ces óri​ás​rek​lám​ját, ez va​jon a sa​ját hó​bor​-
tom? – Ari​el meg​nyom​ta a „sa​ját” szót. – Mind​össze annyi a kü​lönb​ség, hogy ma​gát az egyet​len Mi​-
tyeny​ka bir​to​kol​ja, en​gem meg egy​szer​re tíz gaz​em​ber há​rom kü​lön​bö​ző, agy​mo​sás​ra sza​ko​so​dott iro​-
dá​ból. És emel​lett ők per​sze egy​ál​ta​lán nem go​nosz​te​vők, ha​nem pon​to​san ugyan​olyan me​cha​ni​kus bá​-
buk, és a kör​nye​ző vi​lág mind​egyi​ket min​den​nap le​ápol​ja, ugyan​az​zal a nyo​masz​tó kö​zöm​bös​ség​gel.
– De hát mi​ért mű​ve​lik ezt az em​be​rek egy​más​sal?
Ari​el meg​fe​nye​ge​tett va​la​kit az uj​já​val, és ki​kap​csol​ta a tü​zet a rán​tot​tá​ja alatt.
– Az csak a lát​szat, hogy ezt em​be​rek csi​nál​ják – mond​ta. – A va​ló​ság​ban ezek kö​zül az em​be​rek
kö​zül egyik​ben sem le​het meg​ta​lál​ni a va​ló​sá​gos cse​lek​vőt még a leg​fé​nye​sebb lám​pás​sal sem. Hisz
már el​ma​gya​ráz​tam – ott csak hor​mo​ná​lis re​lé​ket ta​lál​ni, amik a tu​dat​ta​lan sö​tét​jé​ben kat​tog​nak, plusz
még egy olyan kis kü​tyüt, ami egyet​len ru​gó​ból áll, és min​den​re, amit csak elé​je tesz​nek, rá​üti a maga
„jó​va​ha​gyom”-ját.
– Maga ezt va​la​hogy le​egy​sze​rű​sí​ti – mond​ta T. – Az em​ber​ben va​la​mi más is van.
Ari​el meg​von​ta a vál​lát.
– Van még a lo​cso​ló​kan​na, ami mind​ezt le​ön​ti ér​zel​mek​kel. Az​zal pe​dig bár​me​lyik me​zei mar​ke​to​-
ló​gus el​bol​do​gul... Én ma​gam pél​dá​ul már sok​szor ész​re​vet​tem, hogy néz az em​ber va​la​mi holly​woo​-
di szu​per​fil​met, va​la​mi löttyedt szar​sá​got az el​ső​től az utol​só pil​la​na​tig, köp​köd, vág​ja a po​fá​kat – az​-
tán hir​te​len pa​te​ti​kus zene csen​dül fel, és a ke​mény ka​to​na a ve​tí​tő​vász​non tisz​te​leg a lég​göm​bös kis​-
lány​nak, és ma​guk​tól ki​csor​dul​nak a könnye​id, bár eköz​ben is foly​ta​tod a köp​kö​dést... Mint​ha csak a
lé​lek min​den elő​írt moz​du​la​ta is rög​zít​ve vol​na a disz​ken a hang​sáv​val és a fel​ira​tok​kal együtt. Ham​-
let még azt gon​dol​ta, hogy az ő bil​len​tyű​in ne​héz ját​sza​ni. Az​óta a dán ki​rály​ság​ban sok min​dent meg​-
ta​nul​tak.
– De ki nyo​mo​gat​ja azo​kat a bil​len​tyű​ket?
Ari​el el​húz​ta a le​ve​gő​ben szét​ter​pesz​tett uj​ja​it.
– Ki nyo​mo​gat​ja a bil​len​tyű​ket a kin​tor​nán? A ka​rok. Ugyan​ilyen kin​tor​na van itt is. Lé​lek​te​len és
ér​tel​met​len, mint a vul​ka​ni​kus fo​lya​ma​tok a Hol​don. El​áru​lok ma​gá​nak egy ször​nyű tit​kot, még a vi​-
lág​kor​mány leg​ha​tal​ma​sabb ban​ká​rai és sza​bad​kő​mű​ve​sei is pon​to​san ugyan​ilyen gép​na​ran​csok. Az
em​be​ri​ség ve​zé​re​it ki​vé​tel nél​kül az a ho​mok​kal teli szél irá​nyít​ja, amely a mi ha​lott, la​kat​lan boly​-
gónk fe​lett fúj.
– De...
– Ne vi​tat​koz​zon! – vá​gott a sza​vá​ba Ari​el szo​mo​rú​an. – Fö​lös​le​ges, ezen nincs mit vi​tat​koz​ni.
– Hogy​hogy fö​lös​le​ges? – mond​ta T. iz​ga​tot​tan. – Hi​szen maga ki​hagy​ja a leg​fon​to​sab​bat. Hi​szen én
két​ség​te​le​nül és nyil​ván​va​ló​an ér​zem, hogy lé​te​zem. Én lé​te​zem! Hall​ja? Ami​kor be​szí​vom a le​ve​gőt,
és ér​zem a maga rán​tot​tá​já​nak sza​gát, min​den egyes sej​tem azt ki​ált​ja: én! Én ér​zek! Hát nem így van?
Ari​el a reg​ge​li​jé​re né​zett – már kez​dett ki​hűl​ni.
– Nem – mond​ta.
– Vagy​is azt akar​ja mon​da​ni, hogy ez a leg​tisz​tább és leg​két​ség​te​le​nebb min​den ér​zé​sek kö​zül – a
sa​ját lé​te​zé​sünk ér​zé​se – szin​tén csa​lás? Il​lú​zió?
– Ter​mé​sze​te​sen. És tud​ja, mi​ért?
– Mi​ért? – kér​dez​te T.
– Hát azért – fe​lel​te Ari​el las​san, mint​ha pon​to​san ki​szá​mí​tott ütést mér​ne rá egy os​tor​ral –, mert
ép​pen​ség​gel maga fe​led​ke​zett meg a leg​fon​to​sabb​ról. Hi​szen ez a két​ség​te​len és té​ved​he​tet​len ér​zés a
sa​ját lé​te​zé​sé​ről nem ön​ben je​le​nik meg, gróf úr. Ha​nem ben​nem. Ha​ha​ha!
– Nem! – ki​ál​tot​ta T. – Nem! Maga sza​dis​ta!
Tor​kon akar​ta ra​gad​ni Ari​elt, de va​la​mi ért​he​tet​len erő meg​bé​ní​tot​ta a ke​zét és a lá​bát – mint​ha
Ari​el ész​re​vét​le​nül meg​kö​töz​te vol​na.
T. né​hány he​ves moz​du​la​tot tett, az​tán meg​ér​tet​te, hogy hi​á​ba​va​ló – és mi​nél job​ban eről​kö​dik, an​-
nál szo​ro​sab​bá vá​lik a kö​te​lék. Ek​kor fel​üvöl​tött.
– Mél​tó​sá​gos úr? – kér​dez​te va​la​hon​nan a kö​zel​ből egy fi​gyel​mez​te​tő, vas​tag ba​ri​ton.
– A kö​te​let – hö​rög​te T. –, vedd le a kö​te​let!
– Ez nem kö​tél – mond​ta a ba​ri​ton –, a le​pe​dőt mél​tóz​ta​tott ma​gá​ra te​ker​ni. És szo​rít​ja a nya​kát, en​-
ge​del​mé​vel.
T. nagy ne​he​zen ki​sza​ba​dult az össze​gu​ban​co​ló​dott le​pe​dő​ből, és fel​kö​nyö​költ.
– Hol va​gyok? – kér​dez​te.
 – A szo​bá​já​ban mél​tóz​ta​tik len​ni – fe​lel​te az ágy mel​lett álló li​bé​ri​ás la​káj. – Ho​tel d’Eu​ro​pe, Pé​-
ter​vár.
T. egy ide​ig csak bá​mul​ta a reg​ge​li fény​ben für​dő pa​zar szo​bát: arany​szí​nű vi​rá​gok és ke​resz​tek a
ta​pé​tán, ze​fí​rek​kel ját​szó an​gya​lok a mennye​ze​ti stuk​kó​kon, a bal​da​chin hu​zat​tól resz​ke​tő muszl​in​füg​-
gö​nye az ágy fö​lött – és vé​gül tel​je​sen ma​gá​hoz tért.
„Megint Ari​el! – gon​dol​ta szo​mo​rú​an. – De mit je​lent a meg​je​le​né​se? Ta​lán új​ból be akar avat​koz​-
ni az éle​tem​be? Per​sze, alig​ha. Mi​nek ten​né? Hisz el​ha​jí​tott, mint va​la​mi sze​me​tet. Meg az​tán ed​dig
soha nem ál​mod​tam vele, min​dig éb​ren lá​to​ga​tott meg... Úgy lát​szik, én ma​gam te​rem​tet​tem az összes
álom​bé​li os​to​ba​ság​gal együtt, amit fe​cse​gett. Nem kell je​len​tő​sé​get tu​laj​do​ní​ta​ni az ál​mok​nak...”
A la​káj to​vább​ra is az ágy mel​lett állt.
– Mit akarsz? – kér​dez​te T.
– Mél​tóz​ta​tott meg​pa​ran​csol​ni, hogy ko​rán reg​gel éb​resszem fel, mél​tó​sá​gos uram. Azt mond​ta, két
fon​tos ta​lál​ko​zó​ja lesz. Az első dél​előtt tíz óra​kor.
– És most hány óra van?
– Hét – fe​lel​te a la​káj.
– Szólj, hogy hoz​za​nak ká​vét és reg​ge​lit!
– Már itt van, en​ge​del​mé​vel. Az asz​ta​lon.
T. érez​te is a kávé il​la​tát.
– Hát jól van, kö​szö​nöm, ga​lam​bocs​kám – mond​ta. – Ak​kor menj! És ve​gyél el ma​gad​nak egy ru​-
belt, ott van a pénz a tük​rön.
– Kö​szö​nöm, mél​tó​sá​gos uram – mond​ta a la​káj.
– Kell még va​la​mi? – kér​dez​te T., lát​va, hogy a la​káj csak nem akar el​men​ni.
– Már vár​ják ma​gát. Az az úr, aki​vel este len​ne ta​lál​ko​zó​ja. Úgy lát​szik, ide​ges. Kí​ván​ja, hogy el​-
küld​jem?
T. fel​ült, le​ló​gat​ta a lá​bát a pad​ló​ra.
– Mi​fé​le úr? – kér​dez​te. – Zöld ka​bá​tos?
A la​káj bó​lin​tott.
– De mi​ért ilyen ko​rán?
– Azt nem tud​ha​tom.
– Jól van – mond​ta T. – Mondd meg neki, hogy reg​ge​li után fo​ga​dom – azon​nal, amint meg​fü​röd​tem.

Ne​gyed​óra múl​va, ami​kor T. arany​szí​nű, roj​tos kön​tös​ben már a ká​vé​já​val ül​dö​gélt, be​jött a szo​bá​-
ba a lá​to​ga​tó​ja. Bor​só​szí​nű za​kót vi​selt, és va​la​mi ki​für​kész​he​tet​len mó​don ha​son​lí​tott az el​hunyt
Knopf​ra (vagy in​kább an​nak báty​já​ra, mert jócs​kán ben​ne járt a kor​ban).
– Fog​lal​jon he​lyet, ööe – mond​ta T., és a vele szem​köz​ti szék​re mu​ta​tott.
A leg​utób​bi ta​lál​ko​zá​suk​kor a bor​só​zöld ka​bá​tos úr Sze​ra​fim​ként mu​tat​ko​zott be, de T. nem kí​ván​ta
in​ge​rel​ni az an​gya​lo​kat en​nek az ál​név​nek a hasz​ná​la​tá​val, ezért min​den​fé​le ért​he​tet​len han​gok​hoz és
név​má​sok​hoz fo​lya​mo​dott he​lyet​te.
A lá​to​ga​tó le​ült, le​vet​te fe​jé​ről a ke​mény​ka​la​pot, és a tér​dé​re he​lyez​te.
– Vár​tam az este – mond​ta T. – Mi tör​tént?
– Teg​nap ész​re​vet​tem, hogy kö​vet​nek.
– Ahá – mond​ta T. kö​zöm​bö​sen. – És ez va​jon mit je​lent​het?
 – Sem​mi jót – fe​lel​te a zöld za​kós. – Po​be​do​nosz​cev fő​ügyész, aki​ről in​for​má​ci​ó​kat kel​lett sze​rez​-
nem az ön meg​bí​zá​sá​ból, az ál​la​mi bü​rok​rá​cia leg​fel​ső ré​te​gé​hez tar​to​zik. És fel​té​te​le​zem, hogy a tör​-
tén​tek fel​kel​tet​ték a hár​mas ügy​osz​tály ér​dek​lő​dé​sét. Bi​zo​nyá​ra azt gon​dol​ják, hogy a ni​hi​lis​ták ter​ro​-
ris​ta ak​ci​ó​ra ké​szül​nek.
– Ez az egyet​len ok, ami haj​na​lok haj​na​lán ki​ker​get​te az ágyá​ból? – kér​dez​te T.
– Nem – fe​lel​te a zöld ka​bá​tos úr. – Tu​do​má​som​ra ju​tott egy szer​fö​lött ér​de​kes rész​let, és úgy gon​-
dol​tam, fi​gyel​mez​te​tem önt.
– Mire?
– Ön​nek ma dél​előtt ta​lál​ko​zó​ja van Dzsam​bon Tul​ku mon​gol mé​di​um​mal. Nos, si​ke​rült ki​de​rí​te​-
nem, hogy az il​le​tő gya​kor​ta érint​ke​zik Po​be​do​nosz​cev​vel.
– Uram – von​ta össze a szem​öl​dö​két T. –, meg​bíz​tam, hogy gyűjt​sön in​for​má​ci​ó​kat Po​be​do​nosz​cev​-
ről, de az​zal nem, hogy utá​nam kém​ked​jen.
A zöld za​kós el​mo​so​lyo​dott.
– A mi mun​kánk​ban ez oly​kor el​ke​rül​he​tet​len – mond​ta. – El​len​őrizzük azok​nak az em​be​rek​nek a
kap​cso​la​ta​it, akik​ről in​for​má​ci​ó​kat gyűj​tünk, és időn​ként ezek​nek a kap​cso​la​tok​nak a kap​cso​la​ta​it is.
Meg​te​het​tem vol​na, hogy egy​ál​ta​lán nem te​szek em​lí​tést er​ről a tény​ről, de úgy gon​dol​tam, hogy ér​de​-
kel​ni fog​ja. Kü​lö​nö​sen, ha a mé​di​um​mal ter​ve​zett lá​to​ga​tás előtt tá​jé​koz​ta​tom.
T. bó​lin​tott.
– Ha​lad​junk sor​ban – mond​ta. – Kezd​ve a leg​fon​to​sab​bal. Ki​de​rí​tet​te azt, ami​re meg​kér​tem?
A zöld za​kós úr elő​vett a za​kó​zse​bé​ből egy több​szö​rö​sen össze​haj​to​ga​tott má​so​ló​pa​pírt, szét​haj​to​-
gat​ta, és le​tet​te az asz​tal​ra.
– Mi ez? – kér​dez​te T.
– Po​be​do​nosz​cev há​zá​nak terv​raj​za. Az ut​cák is oda van​nak írva, de ide, a sa​rok​ba a biz​ton​ság
ked​vé​ért még a pon​tos cí​met is le​ír​tam – ha ne​tán úgy dön​te​ne, hogy konf​lis​sal megy. A la​kás az ötö​-
dik eme​le​ten van, ke​reszt​tel meg​je​löl​tem. Fon​tos, hogy meg​je​gyez​ze, a hát​só be​já​rat be van desz​káz​-
va, csak a fő​be​já​ra​ton le​het be​men​ni és ki​jön​ni.
– És mik azok a pi​ros ka​ri​kák és vo​na​lak?
– A csa​tor​na​nyí​lá​sok és a csa​tor​ná​zás váz​la​ta. Lát​ja, van egy nyí​lás köz​vet​le​nül a be​já​rat​nál. Eb​-
ben a ke​rü​let​ben na​gyon szer​te​ága​zó a csa​tor​na​há​ló​zat, va​ló​sá​gos ka​ta​kom​bák. Nagy​sze​rű le​he​tő​ség a
tá​vo​zás​ra a mun​ka után.
– Drá​ga uram – mond​ta T. –, de hát hon​nan ve​szi, hogy va​la​mi​fé​le mun​ká​ról van szó?
– Bo​csás​son meg – jött za​var​ba a zöld za​kós –, os​to​ba​sá​got mond​tam.
– Őr​ség?
– A há​zat nem őr​zik. Ám maga a fő​ügyész fegy​ve​res szer​ze​te​sek vé​del​me alatt áll, akik ugyan​an​nak
a tit​kos tár​sa​ság​nak a tag​jai, mint ő. Va​la​mi ka​szár​nya​fé​le​sé​gük van a szom​széd ház​ban – ha bár​mi baj
adó​dik, csak át​te​le​fo​nál ne​kik, és öt per​cen be​lül ott is van​nak. Ezért kel​lett...
– Nem fon​tos – vá​gott a sza​vá​ba T. – Si​ke​rült ki​de​rí​te​nie, mi​fé​le tit​kos tár​sa​ság​ról van szó?
A zöld za​kós úr finnyá​san el​mo​so​lyo​dott, és azt mond​ta:
– Szo​do​mi​ták, en​ge​del​mé​vel.
– Ezt meg mi​ből gon​dol​ja?
A zöld za​kós meg​von​ta a vál​lát.
– Hát, ta​pasz​ta​lat​ból tu​dom, hogy a tit​kos tár​sa​sá​gok mö​gött rend​sze​rint nincs sem​mi​lyen más ti​tok,
csak ez. Kü​lön​ben mi​nek tit​ko​lóz​ná​nak?
 – Le​het, hogy ez csak ál​cá​zá​sa egy má​sik te​vé​keny​ség​nek, ami még el​íté​len​dőbb.
A zöld za​kós meg​ráz​ta a fe​jét.
– Alig​ha. Pénzt adni uzso​ra​ka​mat​ra ma​nap​ság tel​je​sen nyíl​tan le​het – az an​gol ki​rály még lo​vag​gá
is üti az em​bert érte. És ha​ma​ro​san, gon​do​lom, már a szo​dó​mi​á​ért is lo​va​gi cím jár majd. Csak per​sze
ki​nek kel​le​nek ezek most, már​mint az an​gol lo​va​gok? Nem​rég ol​vas​tam az új​ság​ban, hogy ta​valy Man​-
ches​ter​ben...
T. a te​nye​re egy moz​du​la​tá​val be​le​foj​tot​ta a szót.
– Ké​rem, ne tér​jen el a tárgy​tól – mond​ta. – Konk​ré​tan mire ala​poz​za ezt az egy​ér​tel​mű fel​té​te​le​zé​-
sét? Mi​lyen té​nyek​re?
A zöld za​kós úr a tér​dé​ről át​tet​te az asz​tal​ra a ke​mény​ka​lap​ját, be​nyúlt a bel​ső zse​bé​be, és ki​hú​zott
egy vas​tag bo​rí​té​kot, amely ugyan​olyan zöld volt, mint a ka​bát​ja. A bo​rí​ték​ban va​la​mi hen​ge​res tárgy
la​pult.
– Mi ez? – kér​dez​te T.
– Az ön mon​gol mé​di​u​má​nak a vá​la​sza a kér​dés​re, me​lyet Po​be​do​nosz​cev kül​dött neki. A fő​ügyész
pos​ta​lá​dá​já​ból lop​tam ki, óri​á​si koc​ká​zat​nak téve ki ma​ga​mat. Maga a kér​dés nincs a bir​to​kom​ban, de
a vá​lasz​ból könnyen ki le​het ta​lál​ni.
T. ki​nyi​tot​ta a bo​rí​té​kot. Bent össze​haj​to​ga​tott pa​pír​lap volt, meg egy csil​lo​gó fe​hér anyag​gal bo​rí​-
tott hen​ger.
– Fo​no​gráf​hen​ger?
– Pon​to​san – fe​lel​te a zöld ka​bá​tos.
T. szét​haj​to​gat​ta a pa​pírt, és ol​vas​ni kezd​te:

Fő​mél​tó​sá​gú Po​be​do​nosz​cev úr!

Vá​la​szul kér​dé​sé​re si​e​tek kö​zöl​ni az aláb​bi​a​kat. Amennyi​re az szá​mom​ra is​me​re​tes, a ti​be​ti
lá​mák ta​ní​tá​sa nem tar​tal​maz sem​mi​fé​le, spe​ci​á​lis ma​gya​rá​za​tot arra vo​nat​ko​zó​an, hogy a
von​zó kül​se​jű fi​a​tal​em​be​rek mi​ért haj​la​mo​sak oly gyak​ran a pe​de​rasz​ti​á​ra. Mint ma​gán​em​ber
azon​ban a kö​vet​ke​ző​ket fel​té​te​le​zem. Éle​te so​rán a leg​több pe​de​rasz​ta szen​ve​dé​lye​sen von​zó​-
dik a szép fi​úk​hoz, mert az e bűn​nek alá​ve​tett em​be​rek​nek ilyen az ide​ál​juk. Ami​kor pe​dig a
bűn olyan izzó fok​ra hág, hogy az em​be​ri fény​nek már ma​gát a szí​vét ra​gad​ja el, gyak​ran még
a ha​lál is ke​vés ah​hoz, hogy le​hűt​se ezt a szen​ve​délyt, s az így át​te​vő​dik a kö​vet​ke​ző élet​re,
ahol rend​sze​rint meg​va​ló​sul a leg​erő​sebb kí​ván​ság, mely az elő​ző​ben nem nyert be​tel​je​sü​lést
– és ily mó​don a bű​nös lé​lek maga szü​le​tik újjá egy​ko​ri bál​vá​nya​ként. Ezen​köz​ben azon​ban
fel​tá​rul​ko​zik az em​be​ri tö​rek​vé​sek kör​for​gá​sá​nak min​den sors​sze​rű​sé​ge: az, aki az​előtt csi​nos
fi​a​ta​lok​kal hált, maga is tisz​tá​ta​lan ér​dek​lő​dés tár​gyá​vá vá​lik. Való igaz, mi​cso​da hi​á​ba​va​ló​-
ság – mi más az if​jon​ti szép​ség, ha nem az al​fe​lün​ket fe​nye​ge​tő ve​szély for​rá​sa? S így megy
ez, fő​mél​tó​sá​gú uram, élet​ből élet​be.
Mel​lé​ke​lem mind​eh​hez a „Mi​dőn a bűnt el​kö​vet​te szám, lám, meg​halt leg​ott a lá​mám” kez​de​-
tű ősi ti​be​ti dalt fo​no​gráf​hen​ge​ren. Éne​kel Gye​nyisz Bi​ko​szo​szov jógi, a bön ha​gyo​mány őr​ző​-
je.
Fo​gad​ja a leg​őszin​tébb stb.
VI. Ur​gan Dzsam​bon Tul​ku

– A hen​ger meg​sé​rült – mond​ta a zöld ka​bá​tos ag​go​dal​mas arc​cal. – Lát​ja ezt a hosszú kar​co​lást?
Re​cseg, de azért meg le​het hall​gat​ni. Na​gyon kü​lö​nös – mély dör​mö​gés és zi​ze​gés. De azon​nal ag​go​-
da​lom töl​ti el az em​ber lel​két tőle.
T. gon​dol​ko​dott egy má​sod​per​cet.
– Azt mond​ta, hogy ez a mé​di​um gya​kor​ta érint​ke​zik Po​be​do​nosz​cev​vel. Úgy ér​tet​te...
– Ugyan, de​hogy – mo​so​lyo​dott el a zöld ka​bá​tos paj​zá​nul. – Ez csak amo​lyan szó​for​du​lat. Po​be​do​-
nosz​cev fő​ügyész a spi​ri​tiz​mus lel​kes gya​kor​ló​ja, és érint​ke​zé​sei Dzsam​bon lá​má​val tisz​tán szak​mai
jel​le​gű​ek. A láma ve​ze​ti a sze​án​szo​kat mint mé​di​um. Min​den​eset​re úgy dön​töt​tem, tá​jé​koz​ta​tom önt a
kap​cso​la​tuk​ról.
– Kö​szö​nöm – mond​ta T., kis hall​ga​tást kö​ve​tő​en. – És ez a láma va​ló​ban jó mé​di​um?
– Spi​ri​tisz​ta kö​rök​ben azt ál​lít​ják, hogy nin​csen pár​ja Pé​ter​vá​ron. Ál​lí​tó​lag nem​csak arra ké​pes,
hogy elő​hív​ja a szel​le​me​ket, ha​nem tud a szí​vek​ben ol​vas​ni, és be​le​lát az em​be​rek gon​do​la​ta​i​ba....
– És ez így is van – csen​dült fel hir​te​len egy halk, de tisz​tán ért​he​tő hang –, ter​mé​sze​te​sen bi​zo​nyos
ha​tá​rok kö​zött...
T. és a zöld ka​bá​tos úr egy​szer​re for​dult meg.
Az aj​tó​ban ala​csony, zö​mök fér​fi állt ko​pasz​ra bo​rot​vált fej​jel, elég fi​a​tal volt még, sö​tét​vö​rös re​-
ve​ren​dát vi​selt, mely​nek szí​ne s sza​bá​sa foly​tán ki​vál​ha​tott a vá​ro​si​a​san öl​tö​zött tö​meg​ből, de úgy,
hogy azért túl​zot​tan sok fi​gyel​met nem vont ma​gá​ra, lé​vén, hogy a papi kö​peny egy kis​sé cif​ra és fé​-
nyes nyá​ri ka​bát​nak is el​ment. Egyik ke​zé​ben egy új​ság​pa​pír​ba te​kert és zsi​neg​gel össze​kö​tö​zött, nagy
kép volt, a má​sik​kal meg egy jó​ko​ra fa gyöngy​sort csat​tog​ta​tott.
– Dzsam​bon úr – mond​ta T. – Nem vár​tam önt ilyen ko​rán; úgy em​lék​szem, ki​lenc órát be​szél​tünk
meg.
– Mint arra ma​gá​tól is rá​jö​he​tett, gróf úr, meg​vál​toz​tak a kö​rül​mé​nyek.
És a láma a zöld ka​bá​tos úr felé bic​cen​tett. Az el​vet​te az asz​tal​ról a ke​mény​ka​lap​ját, és ru​góz​va állt
meg, vagy harc​ra, vagy me​ne​kü​lés​re ké​szen.
– Hal​lot​tam a be​szél​ge​té​sét ez​zel az il​le​tő​vel, gróf úr – mond​ta a láma –, ezért önre nem ne​hez​te​-
lek. Ön​höz, uram – for​dult a zöld ka​bá​tos​hoz –, szin​tén nin​cse​nek kér​dé​se​im, mint ahogy nem le​het
kér​dő​re von​ni a far​kast azért, mert lop​ja a bor​ja​kat. Ugyan​ak​kor szük​sé​gem van ezek​re az anya​gok​ra,
mert vár​ja őket a kli​en​sem. Ha meg​en​ge​di...
Dzsam​bon az asz​tal​hoz lé​pett, el​vet​te róla a fo​no​gráf​hen​gert és a Po​be​do​nosz​cev​nek cím​zett le​ve​-
let, vissza​tet​te őket a bo​rí​ték​ba, és be​dug​ta ka​bát​sze​rű re​ve​ren​dá​já​nak zse​bé​be.
– A pénz ott van a tük​rön, a tás​ká​ban – mond​ta T. – Im​pe​ri​á​lok, ve​gyen, amennyi kell, és tá​voz​zon...
Eze​ket a sza​va​kat T. a zöld ka​bá​tos úr​hoz in​téz​te, aki​nek már si​ke​rült egész az aj​tó​ig oson​nia. Most
pe​dig nem ké​ret​te ma​gát – né​hány​szor meg​csör​ren​tet​te a pénzt, meg​ha​jolt, ki​ment a szo​bá​ból, és be​-
csuk​ta maga mö​gött az aj​tót.
T. a lá​má​hoz for​dult, és bűn​tu​da​tos ar​cot vá​gott.
– Uram, en​ged​je meg, hogy a leg​őszin​téb​ben bo​csá​na​tot kér​jek, ször​nyen rös​tel​lem ma​gam...
Higgye el, ez va​la​mi fél​re​ér​tés – én sem​mi​fé​le uta​sí​tást nem ad​tam önre vo​nat​ko​zó​lag.
Dzsam​bon láma kis kést vett elő a zse​bé​ből, el​nyisszan​tot​ta az arc​ké​pen a zsi​nórt, szét​vág​ta a pa​-
pírt, és mint va​la​mi hé​jat, le​húz​ta és a pad​ló​ra dob​ta az új​ság​pa​pír-cso​ma​go​lást.
T. meg​pil​lan​tot​ta Dosz​to​jevsz​kij port​ré​ját – ter​mé​sze​tes mé​ret​ben volt áb​rá​zol​va, aka​dé​mi​kus és
kis​sé hi​va​ta​los mo​dor​ban, s a fes​tő bő​sé​ge​sen el​lát​ta haj​jal, bőr alat​ti izom​zat​tal és egész​sé​ges arc​-
pír​ral, me​lyek​kel a há​lás utó​kor so​ha​sem fu​kar​ko​dik.
– Mi​nek ez? – kér​dez​te T.
 – Ilyen a mun​ka​mód​sze​rem a szel​le​mek​kel – fe​lel​te Dzsam​bon.
– Mond​ja, egy​ál​ta​lán ho​gyan ké​pes elő​hív​ni a hol​tak szel​le​mét? Hisz azok a maga hite sze​rint új​já​-
szü​let​nek, nem?
Dzsam​bon T.-re emel​te te​kin​te​tét.
– Az enyém sze​rint? – kér​dez​te cso​dál​koz​va.
T. kis​sé kí​no​san érez​te ma​gát.
– De hát maga budd​his​ta. És a budd​his​ták a leg​jobb tu​do​má​som sze​rint hisz​nek a lé​lek új​já​szü​le​té​-
sé​ben. Hisz még új​já​szü​le​tett lá​mák is van​nak köz​tük.
– Igaz – mond​ta Dzsam​bon –, én ma​gam is új​já​szü​le​tett láma va​gyok.
– Ak​kor hát hogy le​het elő​hív​ni a szel​le​me​ket? És ha már meg is tes​te​sült – mond​juk, be​le​köl​tö​zött
ebbe a nyo​mo​zó​ba, aki el​lop​ta a maga kül​de​mé​nyét Po​be​do​nosz​cev pos​ta​lá​dá​já​ból? Mi pe​dig va​la​-
hol az aszt​rál​vi​lág​ban fog​juk ke​res​ni Dosz​to​jevsz​kijt, mit sem sejt​ve ar​ról, hogy egy perc​cel ez​előtt
még itt állt mel​let​tünk...
– Maga hisz eb​ben a hü​lye​ség​ben? – húz​ta fel a szem​öl​dö​két Dzsam​bon.
T. za​var​ba jött.
– Én... Nem is tu​dom. Azt hit​tem, maga hisz ben​ne. Hisz nem én va​gyok új​já​szü​le​tett láma, ha​nem
maga.
Dzsam​bon le​eresz​ke​dő​en el​mo​so​lyo​dott.
– Ha ne​tán nem tud​ná, hadd mond​jam el, hogy a lá​mák új​já​szü​le​té​sé​nek ta​ní​tá​sa ki​zá​ró​lag a fe​u​dá​-
lis ko​los​to​ri tu​laj​don to​vább​örö​kí​té​sé​vel áll kap​cso​lat​ban.
– És ezt maga mond​ja, egy láma? – cso​dál​ko​zott T.
– Olyan lá​ma​ként mon​dom, aki so​ha​sem csap​ja be a ko​moly kun​csaf​tot. Ezért is va​gyok olyan drá​-
ga.
– Vagy​is maga nem hisz a re​in​kar​ná​ci​ó​ban? – kér​dez​te T. kí​ván​csi​an.
– Azért ezt nem így mon​da​nám – fe​lel​te Dzsam​bon. – El​kép​ze​lé​se​im sze​rint nem az egyes sze​mé​lyi​-
ség szü​le​tik újjá, ha​nem az Ab​szo​lú​tum. Vagy​is nem ar​ról van szó, hogy Karl​ból a ha​lá​la után Klá​ra
lesz, ha​nem ugyan​az a ki​fe​jez​he​tet​len erő vál​to​zik Karl​lá is, Klá​rá​vá is, majd vissza​tér tu​laj​don ter​-
mé​sze​té​be, e meg​tes​te​sü​lé​sek egyi​ké​től sem érint​ve. De va​ló​já​ban ter​mé​sze​te​sen az Ab​szo​lú​tum​ról
nem le​het azt mon​da​ni, hogy új​já​szü​le​tik vagy meg​tes​te​sül. Úgy​hogy er​ről a té​má​ról jobb egy​ál​ta​lán
nem be​szél​ni.
– Na és az el​múlt éle​tek​kel kap​cso​la​tos em​lé​kek​kel mi a hely​zet?
Dzsam​bon meg​von​ta a vál​lát.
– A más éle​tek ma​rad​vá​nya​it az a táp​lá​ló kul​tu​rá​lis le​ves tar​tal​maz​za, amely​ből lét​re​jön a mi idő​le​-
ges föl​di sze​mé​lyi​sé​günk. Mint ha​lott fű​szá​lak a te​le​vény​ben. De ha az ön ci​pő​tal​pá​hoz hoz​zá​ta​pad
egy nar​zán​víz​cím​ke, az még nem je​len​ti azt, hogy az elő​ző éle​té​ben nar​zán​víz volt.
– De hisz az önök egész ta​ní​tá​sa...
– Igen, igen – vá​gott a sza​vá​ba Dzsam​bon. – Nem kell, hogy foly​tas​sa. Budd​ha a dzsá​ta​kák​ban azt
mond​ta – „ami​kor bód​hi​szatt​va vol​tam, ami​kor cá​re​vics vol​tam...” Mint már mon​dot​tam, ugyan​az az
ab​szo​lút szel​lem volt min​den​ki. Ezért az, aki maga vá​lik ezzé az ab​szo​lút szel​lem​mé, ne​ve​lő cé​lok​ból
min​den​re em​lé​kez​het, ami​re akar. Vagy leg​alább​is mond​hat bár​mit, amit csak akar.
– És mi lesz ak​kor a bű​nös bün​te​té​se, ha nem az, hogy a po​kol​ban szü​le​tik újjá?
– A bün​te​tés a szel​lem​nek az a bor​zal​mas ál​la​po​ta, amely​ben ha​lá​lá​ig lé​te​zik. Ez maga a po​kol.
Mind​ez csak an​nak a me​ta​fo​rá​ja, ami tör​té​nik ve​lünk az élet​ben. Kü​lön​ben meg, gróf úr, ha na​gyon
igyek​szik az em​ber, va​ló​ban ké​pes a po​kol​ban új​já​szü​let​ni. Az ab​szo​lút szel​lem szá​má​ra ab​szo​lút
min​den le​het​sé​ges.
– Hm – mond​ta T. –, mi​lyen ér​de​kes egy ilyen új​já​szü​le​tett láma. Soha nem gon​dol​tam vol​na.
– Én nem va​gyok egé​szen át​la​gos új​já​szü​le​tett láma – mo​so​lyo​dott el Dzsam​bon. – De en​nek sem​mi
köze a mi kí​sér​le​tünk​höz. Már ter​mé​sze​te​sen, ha nem gon​dol​ta meg ma​gát.
– Nem, de​hogy. Szi​lár​dabb az el​ha​tá​ro​zá​som, mint va​la​ha. De ak​kor hon​nan fog​juk elő​hív​ni Dosz​-
to​jevsz​kij szel​le​mét?
– Ha gon​dol​ja – mond​ta Dzsam​bon ko​mo​lyan –, ép​pen ah​hoz az ab​szo​lút szel​lem​hez for​dul​ha​tunk,
amely​ről be​szél​tem. És meg​kér​jük őt, hogy gon​dol​ja el a va​ló​ság önt ér​dek​lő as​pek​tu​sát – le​gyen az
akár​mi. És mi​vel önt a Fjo​dor Dosz​to​jevsz​kij​jel lé​te​sí​ten​dő kap​cso​lat ér​dek​li, elő​ké​szí​tet​tem ezt a
port​rét, mint út​jel​ző táb​lát, ha úgy tet​szik.
– Ér​de​kes. És mit gon​dol, az ab​szo​lút szel​lem nem ha​rag​szik meg, hogy pén​zért zak​lat​ják?
– Ne ag​gód​jon – fe​lel​te Dzsam​bon –, még ha meg​ha​rag​szik is, nem ma​gá​nak lesz baja be​lő​le, ha​-
nem ne​kem.
– És hol fog​juk ke​res​ni az ab​szo​lút szel​le​met? – kér​dez​te T.
– Maga fog​ja meg​ta​lál​ni sa​ját ma​gá​ban. De csak rö​vid idő​re és az én se​gít​sé​gem​mel. Na, kezd​jük?
T. bó​lin​tott.
– Ak​kor most na​gyon fi​gyel​jen. A kí​sér​let so​rán elég​gé szo​kat​lan dol​go​kat él​het át. Ezért ha va​la​mi​-
lyen konk​rét kér​dés​re akar vá​laszt kap​ni, elő​re fo​gal​maz​za meg egy​sze​rű és vi​lá​gos for​má​ban. Egy-
két szó​val, ma​xi​mum há​rom​mal. És is​mé​tel​je el né​hány​szor, hogy el ne fe​lejt​se.
– Már tu​dom, hogy mit kér​de​zek – fe​lel​te T.
– El​mon​da​ná?
– Ma​gá​nak sem​mit sem fog je​len​te​ni. De azért el​mon​dom. „Op​tyi​na-pusz​ta”. Vagy: „Fü​le​mü​lés Op​-
tyi​na-pusz​ta”. Er​ről aka​rom meg​kér​dez​ni Dosz​to​jevsz​kijt, mert ő hasz​nál​ta el​ső​ként ezt a ki​fe​je​zést.
– Jól van – mond​ta Dzsam​bon –, én va​ló​ban nem ér​tem, de az a fő, hogy maga ért​se. Van még egy
fel​té​tel. Sze​ret​ném a kí​sér​let ide​jé​re hoz​zá​kö​töz​ni a szék​hez.
T. össze​von​ta a szem​öl​dö​két.
– Mi​ért?
– Az a hely​zet – fe​lel​te Dzsam​bon – hogy a szubsz​tan​ci​ák​nak, ami​ket al​kal​ma​zok, gyak​ran ki​szá​mít​-
ha​tat​lan a ha​tá​suk, és elő​for​dul...
– Szubsz​tan​ci​ák? Mi​fé​le szubsz​tan​ci​ák?
– In​nia kell egy spe​ci​á​lis ti​be​ti szer​ből.
– Már meg​bo​csás​son – mond​ta T. –, maga te​hát meg akar itat​ni va​la​mi mé​reg​gel, és rá​adá​sul még a
szék​hez is hoz​zá​kö​töz​ne?
– Nem bí​zik ben​nem?
– Nem ma​gá​ról van szó. De akad​nak rossz​aka​ró​im, és csak sa​ját ma​gam​ra szá​mít​ha​tok. Ha épp úgy
akad​nak rám, már meg​bo​csás​son, hogy hoz​zá va​gyok kö​töz​ve egy szék​hez... Nem mint​ha ki​fe​je​zet​ten
erre szá​mí​ta​nék, de ak​kor sem koc​káz​tat​ha​tok.
Dzsam​bon mé​lyen el​gon​dol​ko​dott.
– Mond​ja – kér​dez​te T. –, ez a maga sze​re ha​tás​sal van az em​ber moz​gá​si ké​pes​sé​gé​re? Arra, ahogy
ural​ni tud​ja a tes​tét?
– Épp az a hely​zet, hogy nin​csen. De az ér​zé​ke​lé​se ko​moly vál​to​zá​so​kon megy ke​resz​tül, és a biz​-
ton​sá​ga ked​vé​ért.
 – Én job​ban tu​dom, mi szol​gál​ja a biz​ton​sá​go​mat – fe​lel​te T. – El tud​ja vé​gez​ni a kí​sér​le​tet anél​kül,
hogy a szék​hez kö​töz​ne?
– Az ve​szé​lyes. Mind​ket​tőnk szá​má​ra.
– Mi​ért?
– A kí​sér​let ide​jén ön eset​leg azt fog​ja érez​ni, hogy mo​zog a tér​ben. Ezért kell le​kö​töz​ni, ne​hogy a
tes​te ref​lex​moz​gá​so​kat vé​gez​zen...
Dzsam​bon, mi​után ezt mond​ta, mér​le​gel​ve né​zett vé​gig T.-n.
– Kö​tél​lel ter​mé​sze​te​sen meg​bíz​ha​tóbb – mond​ta –, de azt hi​szem, ha csak egy tab​let​tát kap, az​zal
is bol​do​gu​lok. Mennyi​re fon​tos ma​gá​nak ez a fel​té​tel?
– El​en​ged​he​tet​len szá​mom​ra.
– Ak​kor há​rom​szo​ros fi​zet​sé​get ké​rek. És elő​re.
– Kel​le​mes do​log ilyen ha​tá​ro​zott em​ber​rel be​szél​get​ni – mo​so​lyo​dott el T. – Ve​gye el, ott a tás​ka
az im​pe​ri​á​lok​kal a tük​rön...
Amíg Dzsam​bon szá​mol​ta a pénzt (ami elég so​ká​ig tar​tott), T. a fal​nál álló tá​la​ló​szek​rény​hez ment,
úgy állt meg, hogy Dzsam​bon ne lát​has​sa a ke​zét, és ki​nyi​tott egy fi​ó​kot. Egy fém​kúp volt ben​ne a gyu​-
tacs sár​ga gomb​já​val, la​pos fe​ne​ké​re a „Fe​le​lőt​len” szó gra​ví​roz​va. Ez volt a má​so​dik bom​ba – az
egyet​len do​log, ami még meg​ma​radt a Jasz​na​ja Pol​ja​ná​ból kül​dött fel​sze​re​lés​ből.
„Az el​ső​nek, úgy rém​lik, »Jám​bor« volt a neve – gon​dol​ta –, és hát igaz is, min​den​ki na​gyon jám​-
bor lett tőle. Most meg bi​zo​nyá​ra sen​ki nem fog fe​lel​ni utá​na. De Mart​ignac, a ko​vács na​gyon mé​lyen
meg​ér​tet​te a ne-állj-el​lent. Kár el​ha​ji​gál​ni ilyen szép hol​mi​kat, de ha ez a Dzsam​bon áru​ló.”
T. fog​ta a bom​bát, és ész​re​vét​le​nül be​dug​ta a zse​bé​be. Ami​kor vissza​ment a he​lyé​re, a láma épp
vég​zett a pénz meg​szá​mo​lá​sá​val, el​rej​tet​te az er​szé​nyét a kö​pe​nye mé​lyé​re, és el​mo​so​lyo​dott.
– Min​den rend​ben – mond​ta. – For​ma​i​lag meg​le​he​tő​sen egy​sze​rű pro​ce​dú​rá​ról van szó, kezd​het​jük
is...
Va​la​hon​nan egy kis tar​ka bu​gyor je​lent meg a ke​zé​ben. Ki​bon​tot​ta (fel​vil​lant egy ko​mor val​lá​si
hím​zés​sel dí​szí​tett ken​dő – kék, há​rom​sze​mű ar​cok, láng​nyel​vek, va​la​mi​lyen sö​tét he​gyek), és le​tett T.
elé az asz​tal​ra egy kis ezüst​ből és tür​kiz​ből ké​szült ko​po​nya ala​kú lá​di​kát. A ko​po​nya vi​lá​gos​kék sze​-
mei dül​ledt ér​tet​len​ség​gel néz​tek T.-re.
– Nyis​sa ki! – pa​ran​csolt rá Dzsam​bon.
T. el​tol​ta a ko​po​nya te​te​jét.
Bent há​rom pi​ru​la volt, for​má​ra ki​csit ha​son​lí​tot​tak a T. zse​bé​ben lévő bom​bá​hoz: csepp ala​kú​ak,
kö​röm​nyi nagy​sá​gú​ak, sö​tét​szür​kék – és fi​nom​ra őrölt szá​raz fű​da​rab​kák vol​tak be​lé​jük pré​sel​ve.
– Mi ez? – kér​dez​te T., ki​vé​ve az egyik pi​ru​lát, és a sze​mé​hez emel​ve.
– Suk​den Könnyei – fe​lel​te Dzsam​bon. – Suk​den pe​dig, ha kí​ván​csi rá, a Po​ta​la-pa​lo​ta​be​li Nagy
Sár​ga Sap​kás Láma sze​mé​lyes őr​ző​szel​le​me. Mint tud​ja, en​nél jobb aján​ló​le​vél nem lé​tez​het.
– Mi​ből ké​szült?
– Több mint száz kü​lön​bö​ző fű, gyö​kér és szubsz​tan​cia ke​ve​ré​ke. Pon​tos össze​té​te​le év​szá​za​dok óta
ti​tok.
T. ész​re​vet​te, hogy a do​boz​ka al​ján min​den pi​ru​lá​hoz ki​ala​kí​tot​tak egy kis mé​lye​dést – a könnyek
mint​ha há​rom kü​lön​bö​ző irány​ba hul​lot​tak vol​na a kö​zös kö​zép​pont​ból.
– Mért épp há​rom van be​lő​lük? Van en​nek va​la​mi oka?
– A sze​mek szá​ma sze​rint kell be​ven​ni – ma​gya​ráz​ta Dzsam​bon. – A vi​lá​gi em​be​rek​nek elég egy pi​-
ru​la, mi​vel ők egyet​len vak​si szem​mel né​zik a vi​lá​got. A szel​lem út​ját já​rók be​ve​het​nek ket​tőt, mert
ne​kik mind​két sze​mük nyit​va van. Hár​mat pe​dig csak az ve​het be, aki​nek ki​nyílt a böl​cses​ség​sze​me.
Neki per​sze egy​ál​ta​lán nincs szük​sé​ge sem​mi​fé​le pi​ru​lák​ra, ezért a har​ma​dik csak ri​tu​á​lis cé​lo​kat
szol​gál – ez a tra​dí​ció. Ön​nek egyet kell be​ven​nie. Vagy, fi​gye​lem​be véve, hogy kö​te​lek nél​kül vé​-
gezzük a kí​sér​le​tet, fe​let.
– Nem – mond​ta T. –, ket​tőt.
– Ön ta​lán a szel​lem út​ját járó em​ber?
T. bó​lin​tott.
– Meg​kér​dez​he​tem, hogy mit tu​dott már meg ezen az úton?
T. át​ha​tó te​kin​tet​tel né​zett Dzsam​bon​ra. „Mond​jak el min​dent? – gon​dol​ta. – Nem, arra nincs idő.”
– Pél​dá​ul, ked​ves uram – fe​lel​te kis​sé gő​gö​sen –, meg​tud​tam, hogy ezt a Vi​lág​egye​te​met Pé​ter​vár
vá​ro​sá​val és az itt je​len lévő Dzsam​bon lá​má​val együtt én ma​gam te​rem​tet​tem, misz​ti​ku​san, az ab​szo​-
lút sem​mi​ből lét​re​hoz​va. Én va​gyok a koz​mosz aty​ja és az örök​lét fe​je​del​me, de nem büsz​kél​ke​dem
ez​zel, mert pon​to​san tu​dom, hogy ezek a lát​sza​tok csu​pán​csak el​mém il​lu​zó​ri​kus rán​du​lá​sai.
Dzsam​bon fi​gyel​me​sen néz​te T.-t – azaz a szem​öl​dö​ke fö​lött bá​mult egy pon​tot. So​ká​ig néz​te azt a
pon​tot, majd​nem egy per​cen át, és ar​cá​ra fo​ko​za​to​san tisz​te​let​tel ve​gyes za​va​ro​dott​ság ült ki, mint a
ván​dor​ló no​má​dé​ra, ami​kor elő​ször lát au​tót.
– Ér​de​kes – mond​ta. – Elég gyak​ran hal​lok ilyes​mi​ket, de az em​be​rek, akik ef​fé​lé​ket mon​da​nak,
rend​sze​rint a lel​kük mé​lyén ma​guk is tud​ják, hogy ha​zud​nak. Ön pe​dig min​den jel sze​rint iga​zat be​-
szél... Nem tu​dom, gróf úr, mi​lyen úton jár ön, de két​ség sem fér​het hoz​zá, hogy be​ve​het két pi​ru​lát.
Sem​mi el​len​ve​té​sem. És higgye el, nagy meg​tisz​tel​te​tés szá​mom​ra, hogy a kí​sé​rő​je le​he​tek. Csak épp
a kí​sér​let hosszú ide​ig tart – egé​szen es​tig hat​ni fog a szer. Úgy​hogy azt ta​ná​cso​lom, hogy azon​nal
kezd​jük is el...
Fel​állt, a tá​la​ló​szek​rény​hez ment, vi​zet töl​tött egy po​hár​ba a but​el​lá​ból, és vissza​ment T.-hez.
– Igya meg – mond​ta –, a pi​ru​lák​nak kell egy kis idő, hogy hat​ni kezd​je​nek. Köz​ben to​váb​bi ma​gya​-
rá​za​tok​kal szol​gál​ha​tok. Min​den egy​sze​rű lesz az ön szá​má​ra.
Le​küzd​ve ha​bo​zá​sát (már nem ér​tet​te, mi​ért ra​gasz​ko​dott az előbb a két pi​ru​lá​hoz), T. a szá​já​ba tet​-
te a szür​ke kú​po​kat, és kor​tyolt a víz​ből. Egy​ál​ta​lán nem volt ízük, s mint​ha vi​asz​ból let​tek vol​na.
Dzsam​bon úgy for​dí​tot​ta az asz​talt Dosz​to​jevsz​kij port​ré​já​val, hogy épp szem​ben le​gyen T.-vel.
– Most néz​zen egye​ne​sen az ar​cá​ra! – mond​ta. – Kép​zel​je azt, hogy ez egy ele​ven em​ber, aki ma​gá​-
val szem​ben ül. Utá​na pe​dig pró​bál​jon el​dob​ni ma​gá​tól min​den ket​tős​sé​get – vál​toz​zon át ezzé az em​-
ber​ré. Lép​jen át az ő vi​lá​gá​ba... Kér​dez​ze meg ma​gá​tól, mit lát​tak ezek a sze​mek, ami​kor még ele​ve​-
nek vol​tak...
– Van el​kép​ze​lé​sem ar​ról – mond​ta T., a port​rét néz​ve –, hogy mit lát​nak ezek a sze​mek most.
– Ez még jobb – fe​lel​te Dzsam​bon. – Na és mit? Tűz​fo​lyót? Je​ges pusz​ta​sá​got? Mennyei ker​tet?
– Egy vá​rost – mond​ta T., le nem véve sze​mét Dosz​to​jevsz​kij szem​bo​ga​rá​ról. – Va​la​mi​lyen vá​rost.
Ki​csit ha​son​lít a mi​énk​re, de moz​gó hul​lák lak​nak ben​ne.
– Ra​gyo​gó! – ki​ál​tott fel Dzsam​bon lel​ke​sen. – Ak​kor te​gye a kö​vet​ke​zőt! Elő​ször pró​bál​ja ma​dár​-
táv​lat​ból néz​ni a vá​rost. Az​tán szép nyu​god​tan száll​jon le va​la​me​lyik ut​cá​ba.
– És ezt hogy csi​nál​jam?
Dzsam​bon ér​tet​le​nül né​zett T.-re.
– Hát a sze​mé​lyes ma​já​ja se​gít​sé​gé​vel – fe​lel​te. – Hogy más​hogy?
T. érez​te, hogy ha el​kezd kér​de​zős​köd​ni, gyor​san tönk​re​te​he​ti a nagy ne​he​zen meg​szer​zett misz​ti​kus
re​pu​tá​ci​ó​ját. De ki​de​rült, hogy nincs is szük​ség kér​de​zős​kö​dés​re.
 – Már lá​tom – sut​tog​ta cso​dál​koz​va. – Igen, lá​tom...
Olyan volt, mint egy éber álom: T. va​ló​ban nagy​já​ból a ház​te​tők ma​gas​sá​gá​ból lát​ta Dosz​to​jevsz​kij
Pé​ter​vá​rát. Kü​lön​ben nem annyi​ra lát​ta, mint in​kább el​kép​zel​te, vagy em​lé​ke​zett rá – de egé​szen tisz​-
tán ér​zé​kel​te a vá​rost. Né​ze​get​het​te, fi​gyel​mét hol erre, hol arra a rész​let​re össz​pon​to​sít​va.
A há​zak el​ha​nya​golt​nak és ko​mor​nak lát​szot​tak. Az ut​cá​kon nem vol​tak se já​ró​ke​lők, se hin​tók –
egyet​len​egy​szer ment el a tá​vol​ban egy sze​kér, mely ten​ge​ri rák​hoz ha​son​lí​tott az ol​da​lán ki​ál​ló nagy
vas​tüs​kék mi​att. Nagy​rit​kán csa​tor​na​fe​de​lek nyíl​tak fel az út​tes​ten, és mésszel össze​má​zolt ka​bá​tot vi​-
se​lő úri​em​be​rek sza​lad​tak tő​lük a ka​pu​kig. A ház​fa​la​kat sár​fol​tok, ká​rom​ko​dá​sok és ol​vas​ha​tat​lan
graf​fi​tik bo​rí​tot​ták, le​han​go​ló​an egy​for​mák a ma​guk szi​vár​vá​nyos plu​ra​liz​mu​sá​ban.
T. úgy érez​te, mon​da​nia kell va​la​mit.
– Vi​dé​ken más​hogy él​nek – mo​rog​ta. – Sze​gé​nyeb​ben, az igaz. De még​is va​la​hogy tisz​táb​ban, em​-
be​rib​ben... És a le​ve​gő is ha​tá​ro​zot​tan jobb.
– Ne hagy​ja, hogy el​ka​lan​doz​zon a fi​gyel​me! – mond​ta Dzsam​bon. – El kell kép​zel​nie va​la​mi​lyen
tá​jé​ko​zó​dá​si pon​tot, amely mel​lett meg​tör​té​nik a ta​lál​ko​zás. Ké​pes rá?
– Igen – fe​lel​te T. – Volt ott egy el​dőlt ka​rá​csony​fa dí​szek​kel.
– Lát​ja?
– Még nem. Csak va​la​mi kö​döt.
Az ut​cá​kat va​ló​ban kel​le​met​le​nül zöl​des szí​nű köd töl​töt​te be.
– Sem​mi szín alatt ne néz​zen a köd​be! – fi​gyel​mez​tet​te Dzsam​bon. – Az eget néz​ze! És az​tán, ami​-
kor meg​nyug​szik a szel​lem, megint néz​zen le​fe​lé. Ke​res​se meg mi​nél gyor​sab​ban a ka​rá​csony​fá​ját, lá​-
tom, hogy ha​ma​ro​san vég​leg át​ke​rül oda. Is​mét​lem, min​den ket​tős​sé​get le kell ráz​nia ma​gá​ról.
– Igyek​szem – mond​ta T., és az ég​nek emel​te te​kin​te​tét.
Két ke​rek fel​hő úszott a vá​ros fö​lött, egy Dü​rer-met​szet du​do​ros és el​túl​zot​tan hú​sos ar​cá​ra ha​son​-
lí​tot​tak. Az egyik arc mint​ha egy öreg, hosszú hajú fér​fié lett vol​na, a má​sik ke​rek és fi​a​tal volt, és
mind​ket​tő az örök​lét em​ber​te​len kö​zö​nyé​vel néz​te T.-t, s ez a kö​zöny nem tűnt el ak​kor sem, ami​kor
ma​gu​kat az ar​co​kat el​mos​ta a szél.
„Két​fe​jű ural​ko​dó​juk van – ju​tott eszé​be T.-nek. – Le​het, hogy ez ün​ne​pi ki​vi​lá​gí​tás. Hisz kell hogy
le​gye​nek ott ná​luk va​la​mi​lyen ün​ne​pek... De hol van már az a ka​rá​csony​fa? Ott, igen, meg​van...”
 XVII
Dosz​to​jevsz​kij rég​óta nem lá​tott ilyet. Sőt, ha jól meg​gon​dol​ja, még so​ha​sem.
Köz​vet​le​nül a lö​vész​árok előtt, mind​össze há​rom​lé​pés​nyi​re, egy ki tud​ja, hon​nan oda​csöp​pent mon​-
gol bonc állt sö​tét​vö​rös kö​peny​ben, és ren​dü​let​le​nül né​zett egye​ne​sen az ő sze​mé​be.
A bonc fegy​ver​te​len volt, és lát​ha​tó​an nem Nyu​gat​ról jött, Dosz​to​jevsz​kij még​is fel​dü​hö​dött.
Elő​ször is, ért​he​tet​len volt, hogy a go​nosz szel​le​mek szol​gá​ja ho​gyan tu​dott ilyen kö​zel lo​póz​ni a
tü​ze​lő​ál​lás​hoz. Ha, mond​juk, egy zom​bi zász​lós lett vol​na az, ak​kor csak be​ha​jít​ja a lö​vész​árok​ba a
sap​ká​ját a kí​gyó​zó sza​la​gok​kal, és ne​ked kam​pec.
Má​sod​szor, Dosz​to​jevsz​kij​nek eszé​be ju​tott a vám​igaz​ga​tó el​be​szé​lé​se a mér​gek​ről, ami​ket le​fog​-
lal​tak Eu​ró​pa Ab​la​ka mel​lett (mint sok más vám​őr​sé​gi tiszt​vi​se​lő, fi​a​tal ko​rá​ban ő is a dzog​csen híve
volt, de érett éve​i​ben vissza​tért az egy​ház ke​be​lé​re).
– A piac min​den em​be​rit el​pusz​tí​tott az élet​ben – pa​nasz​ko​dott a vám​igaz​ga​tó. – Hogy mi​cso​da fü​-
vek vol​tak a re​form előtt... Min​den​fé​lék. Volt, hogy vi​lá​gos​zöl​det hoz​tak, Kirg​ízi​á​ból. Más​kor sö​té​-
tebb zöl​det, üz​bé​get. A leg​sö​té​tebb meg a Ka​u​kázus​ból jött. Tá​vol-Ke​let​ről is hoz​tak, az meg olyan
kel​le​me​sen vö​rö​ses volt. És mind​egyik a maga mód​ján ha​tott, de fi​no​man, mint a pezs​gő. Hu​ma​ni​tá​ri​-
u​sak vol​tak, nap​fény csil​lo​gott ben​nük... Most meg? Na, ki​ta​lál​ták Amsz​ter​dam​ban azo​kat a gu​mó​kat,
amik a ví​zen nő​nek. És mi jut el Pé​ter​vá​rig? Ha el​me​sél​nénk az em​be​rek​nek, nem is szív​nák töb​bet.
Va​la​mi szél​há​mo​sok egy sö​tét pin​cé​ben fog​nak egy vessző​nya​lá​bot, be​le​ló​gat​ják a szin​te​ti​kus kan​na​-
bi​nol​lal teli vö​dör​be, az​tán föl​vag​dos​sák, és el​ad​ják mint mi​nő​sé​gi hol​land ter​mé​ket. Még ned​ves is
az a mo​csok, és idő​vel pe​né​szed​ni kezd – már hogy olyan fe​hér hár​tya​sze​rű​ség je​le​nik meg raj​ta. Csak
per​sze nem pe​nész az, ha​nem a meg​szá​radt ve​gyi anyag. De pör​get ám ször​nyű​sé​ge​sen. Csak ép​pen
üres, mint az elme ter​mé​sze​te a ti​be​ti sá​tá​niz​mus​ban. És hogy mi​lyen ká​ros az egész​ség​re, azt sen​ki
nem is tud​ja...
És tes​sék, most ez a sá​tá​niz​mus sze​mély​ként meg​tes​te​sül​ve állt köz​vet​le​nül a lö​vész​árok előtt, és
szé​gyen​te​le​nül bá​mult a sze​mé​be.
– Mit ke​re​sel te itt, fer​de​sze​mű? – kér​dez​te Dosz​to​jevsz​kij.
A láma nem fe​lelt, csak hát​rál​ni kez​dett, és va​la​mi fé​le​lem sü​tött a sze​mé​ből.
– Na, majd meg​mu​ta​tom én ne​ked – mo​rog​ta Dosz​to​jevsz​kij, és egyet​len ug​rás​sal kint ter​mett a lö​-
vész​árok​ból.
De össze​ve​re​ked​nie csak nem si​ke​rült vele. A láma für​ge volt, mint a ma​jom, és foly​ton el​kap​ta a
csuk​ló​ját, úgy​hogy Dosz​to​jevsz​kij az​tán min​den dü​hét be​le​ad​va né​hány​szor a hom​lo​ká​val be​le​fe​jelt a
bo​rot​vált ko​po​nyá​ba. A láma ek​kor el​fu​tott. Dosz​to​jevsz​kij hosszan ker​get​te – elő​ször a part men​ti
grá​nit​lép​cső​kön, az​tán egy mel​lék​ut​cá​ban. De a láma na​gyon gyor​san fu​tott.
Dosz​to​jevsz​kij hir​te​len arra gon​dolt, alig​ha​nem csak azért ta​lál​ták ki ezt az egész szín​há​zat, hogy
ki​csa​lo​gas​sák a lö​vész​árok​ból. El​ká​rom​kod​ta ma​gát, és ugyan​olyan gyor​san sza​lad​ni kez​dett vissza.
Ami​kor vissza​ért a tü​ze​lő​ál​lás​hoz, fel​vet​te a szem​üve​gét, és az irány​zék​ra ha​jolt – még épp ide​jé​ben,
hogy meg​lás​son va​la​mi el​kép​zel​he​tet​lent.
Nyu​gat fe​lől jött egy em​ber.
Vagy​is hogy Nyu​gat​ról so​kan jöt​tek, kü​lö​nö​sen az utób​bi idő​ben, de az arany​szí​nű se​lyem​kön​töst
vi​se​lő, sza​kál​las fér​fi rá​né​zés​re nem holt lé​lek volt. A szent​atya-szem​üveg leg​alább​is nem mu​ta​tott
sár​ga fény​kört az alak​ja kö​rül.
Dosz​to​jevsz​kij agyá​ban meg​for​dult a gon​do​lat, hogy a len​csék közt lévő szen​telt​víz el​vesz​tet​te az
ere​jét – az agyá​nak kö​zel​sé​ge mi​att, a bű​nös gon​do​la​tok​tól. Ál​lí​tó​lag elő​for​dul.
Te​kin​te​tét a Néva nyu​ga​ti part​ja felé for​dí​tot​ta, me​lyet lát​ni le​he​tett a há​zak kö​zött. Cso​por​tok​ban
mász​kál​tak ott a holt lel​kek, sem​mi​től se fél​ve. A szent​atya-szem​üveg mű​kö​dött – az ap​rócs​ka szi​lu​et​-
tek kö​rül resz​ke​tett az el​mo​só​dott, de azért tisz​tán lát​ha​tó sár​ga fény. Dosz​to​jevsz​kij újra a kö​pe​nyes-
sza​kál​las em​bert kezd​te fi​gyel​ni. Fény​ko​szo​rú most sem volt kö​rü​löt​te, akár​csak az imént.
„Nem – ér​tet​te meg Dosz​to​jevsz​kij –, ez nem ha​lott...”
A sza​kál​las mint​ha tud​ta vol​na, hogy fi​gye​lik – el​mo​so​lyo​dott és in​te​ge​tett. Dosz​to​jevsz​kij biz​tos
volt ben​ne, hogy sem őt ma​gát, sem a cél​zó​len​cse csil​lo​gá​sát nem le​het ész​re​ven​ni a vö​rö​ses fe​nyő​-
ágak és kü​lön​bö​ző szí​nű üveg​göm​bök kö​zött. De a sza​kál​las új​ból mo​soly​gott és bic​cen​tett, mint​ha
csak meg​erő​sí​te​né, hogy Dosz​to​jevsz​kij nem té​ve​dett.
„Ér​de​kes – gon​dol​ta Dosz​to​jevsz​kij. – Nyu​gat​ról jön, és nem ha​lott... Ak​kor hát ki le​het? Le​het,
hogy a fel​de​rí​tőnk jön vissza?”
Csi​pog​ni kez​dett a dóz​is​mé​rő.
Dosz​to​jevsz​kij kor​tyolt a me​leg vod​ká​ból, és el​gon​dol​ko​dott. Az út​tes​ten, az „ÜR​DÖNG ÖCSÖK”
fel​irat alatt fek​vő hul​lák már majd​nem tel​je​sen ele​me​ik​re bom​lot​tak, át​vál​toz​va szö​vet​hal​mok​kal fe​-
dett por​ku​pa​cok​ká, de azért még le​he​tett lát​ni őket.
„Nem, biz​to​san nem ha​lott – gon​dol​ta. – A hol​tak leg​ko​ráb​ban es​te​fe​lé jön​nek – ami​kor eze​ket szét​-
fúj​ja a szél... Vagy​is egész pon​to​san ak​kor, ami​kor el​fogy a vod​ka.”
Dosz​to​jevsz​kij rég fel​fi​gyelt egy fur​csa do​log​ra – az új adag szesz min​dig pon​to​san ak​kor ér​ke​zett,
ami​kor el​fo​gyott az elő​ző. Ez nem füg​gött sem a ko​ráb​ban meg​szer​zett vod​ka mennyi​sé​gé​től, sem a le​-
győ​zött holt lel​kek szá​má​tól, sem a su​gár​zás szint​jé​től. Amint el​fo​gyott az ital, rög​tön meg​in​dult a tü​-
ze​lő​ál​lás ost​ro​má​ra egy csa​pat al​ko​hol​lal fel​sze​rel​ke​zett ha​lott. Fjo​dor Kuz​mics szta​rec úgy gon​dol​ta,
hogy ez Is​ten lé​te​zé​sé​nek vi​lá​gos bi​zo​nyí​té​ka. Má​sik bi​zo​nyí​ték​ként pe​dig a vö​rös ben​zi​nes​hor​dók​ra
mu​ta​tott rá, ame​lyek ért​he​tet​len mó​don min​dig olyan he​lye​ken buk​kan​tak fel, ahol egy lö​vés​sel el le​-
he​tett éget​ni egy egész csa​pat ha​lot​tat. (Ami​kor ezek​ről a hor​dók​ról be​szélt, Fjo​dor Kuz​mics min​dig
nagy iz​ga​lom​ba jött: „E jel​ben győz​ni fogsz! – is​mé​tel​get​te lel​ke​sen!) Dosz​to​jevsz​kij nem tud​ta, mi
er​ről a dog​ma​ti​kai ál​lás​pont, de gya​kor​la​ti szem​pont​ból Fjo​dor Kuz​mics​nak iga​za volt.
A sza​kál​las-kö​pe​nyes alak így hát iga​zán rossz​kor je​lent meg – de egy​re kö​ze​lebb jött. Úgy lát​szott,
nincs nála fegy​ver.
„De hát mi​cso​da nap ez, az ör​dög​be is? – gon​dol​ta Dosz​to​jevsz​kij. – Na mind​egy. Mind​járt meg​-
tud​juk, mi akar ez len​ni...”
Le​vet​te a szem​üve​gét, és egy spe​ci​á​lis kis polc​ra he​lyez​te a lö​vész​árok fa​lán. Az​tán fog​ta a fej​szét,
si​et​ség nél​kül ki​má​szott a mell​véd​re, át​evic​kélt a ka​rá​csony​fán, és kint volt a nyi​tott tér​sé​gen.
A kö​pe​nyes is​me​ret​len megint in​te​ge​tett neki, és min​den fé​le​lem nél​kül jött felé. Dosz​to​jevsz​kij le​-
tet​te a fej​szét a kö​ve​zet​re, a nye​lé​nek tá​masz​ko​dott, és ki​für​kész​he​tet​len ar​cot vá​gott. Az is​me​ret​len
tíz​lé​pés​nyi​re meg​állt.
– Ad​jon​is​ten, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics!
Dosz​to​jevsz​kij ki​me​resz​tet​te a sze​mét.
– No és hon​nan tud​ja, ked​ves uram, hogy Fjo​dor Mi​haj​lo​vics​nak hív​nak?
– Már meg​bo​csás​son. Egy ilyen ele​gáns úri​em​ber két​ke​zi fej​szé​vel. Ki más le​het​ne, mint a hí​res
Dosz​to​jevsz​kij?
 – Hát, pél​dá​ul va​la​mi ács – fe​lel​te Dosz​to​jevsz​kij. – Vagy, hehe, hen​tes... Na és maga ki​cso​da?
– Ne​héz kér​dés – fe​lel​te a kö​pe​nyes. – Ál​ta​lá​ban T. gróf​nak szó​lí​ta​nak.
– A min​de​nit – mond​ta Dosz​to​jevsz​kij alig ér​zé​kel​he​tő szar​kaz​mus​sal a hang​já​ban. – T. gróf, vagy​-
is... Va​la​hogy más​mi​lyen​nek kép​zel​tem.
– Mi​lyen​nek?
– Hát, ami​lyen​nek T. gró​fot rend​sze​rint áb​rá​zol​ják. Szal​ma​ka​lap​ban, két pisz​tollyal.
– Az már a múl​té – fe​lel​te T. – Most min​den más​képp van. Te​kint​he​ti úgy is, hogy a túl​vi​lág​ról tér​-
tem vissza.
„Ha​lott – gon​dol​ta Dosz​to​jevsz​kij, és össze​von​ta a szem​öl​dö​két. – És maga is be​vall​ja, ami rit​ka​-
ság. Nincs is mit ké​tel​ked​ni.”
– No​csak – mond​ta. – És mi​fé​le erő kény​sze​rí​tet​te, hogy meg​te​gyen egy ilyen fá​rad​sá​gos utat?
– Az ön irán​ti ér​dek​lő​dé​sem, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics.
– Ra​vasz​ko​dik, gróf úr – hüm​men​tett Dosz​to​jevsz​kij –, biz​to​san van​nak más okai is.
– Le​het​sé​ges – fe​lel​te T. jó​vá​ha​gyó​an.
Dosz​to​jevsz​kij las​san el​kezd​te meg​ke​rül​ni T.-t bal ol​dal​ról, hogy el​vág​ja a vissza​vo​nu​lá​sa út​ját.
– Hát, szó​val így ál​lunk – mond​ta ne​gé​de​sen. – Tud​ja, jó is, hogy ta​lál​koz​tunk. Min​dig is kí​ván​csi
vol​tam rá, so​ká​ig tud​ja-e tar​ta​ni ma​gát T. gróf a harc​mű​vé​sze​té​vel a fej​szém​mel szem​ben. Csak hát
nem volt al​kal​mam ki​pró​bál​ni...
T. el​mo​so​lyo​dott.
– Hi​szen én is hal​lot​tam ön​ről egy s mást, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics. Egye​sek le​győz​he​tet​len​nek mond​ják
ma​gát. Le​het​sé​ges, hogy eb​ben a vá​ros​ká​ban va​ló​ban nincs pár​ja... Ál​lok szol​gá​la​tá​ra.
Dosz​to​jevsz​kij meg​ha​jolt, si​et​ség nél​kül ki​gom​bol​ta a bus​lát​ját, és le​dob​ta a vál​lá​ról, úgy​hogy
most fe​ke​te orosz ing​ben állt T. előtt. Majd a háta mögé húz​va a fej​szét, le​ha​jolt egé​szen a föl​dig,
mint​ha az első meg​haj​lást nem tar​tot​ta vol​na elég mély​nek.
T. ud​va​ri​a​san meg​haj​tot​ta fe​jét vá​la​szul.
– Fél​ke​gyel​mű! – só​haj​tott Dosz​to​jevsz​kij.
– Ho​gyan? – von​ta fel a szem​öl​dö​két ér​tet​le​nül T.
Dosz​to​jevsz​kij​jel va​la​mi fur​csa do​log tör​tént. Az össze​gyűrt pa​pír​ra me​redt, me​lyet a szél az út​tes​-
ten so​dort T.-től bal​ra, és ar​cá​ra kí​ván​csi​ság ült ki, mely gyor​san va​la​mi sér​tő​dött mo​hó​ság​gá vál​to​-
zott. Egy lé​pést tett a pa​pír felé, le​ha​jolt érte, ügyet​le​nül meg​tán​to​ro​dott, és len​dí​tett egyet a fej​szé​vel,
hogy meg​őriz​ze az egyen​sú​lyát – s a kö​vet​ke​ző pil​la​nat​ban a fej​sze el​su​hant azon a he​lyen, ahol épp
csak az imént még T. feje volt, aki​nek az utol​só pil​la​nat​ban si​ke​rült le​ha​jol​nia.
Dosz​to​jevsz​kij für​gén ol​dal​ra lé​pett, a mel​lé​hez szo​rí​tot​ta a fej​szét, le​huny​ta a sze​mét, és azt mond​-
ta:
– Bo​bok![28]
És mint egy fa​szo​bor, el​te​rült a föl​dön.
T. vár​ta, mi lesz most. De sem​mi sem tör​tént: Dosz​to​jevsz​kij a há​tán fe​küdt, szo​rí​tot​ta a fej​szét, és
az ég​nek me​redt a sza​kál​la, me​lyet len​ge​tett a szél.
T. várt egy vagy két per​cet, majd meg​szó​lalt:
– Fjo​dor Mi​haj​lo​vics!
Dosz​to​jevsz​kij nem fe​lelt.
– Tán meg​ütöt​te ma​gát? Ha se​gít​ség​re van szük​sé​ge, csak szól​jon!
Dosz​to​jevsz​kij nem szólt sem​mit. Ősi vi​king​re ha​son​lí​tott, aki az örök​lét​be úszik a te​me​té​si ha​jón –
csak ez a hajó az egész kö​rös-kö​rül el​te​rü​lő vá​ros volt.
T. óva​to​san kö​ze​lebb lé​pett.
– Fjo​dor Mi​haj​lo​vics!
A fej​sze éle most ott su​hant el, ahol egy pil​la​nat​tal ez​előtt T. lába volt – akár​csak az imént, most is
ép​pen csak el tu​dott ha​jol​ni a csa​pás elől. A fej​sze he​ves len​dü​le​te mint​ha a fi​zi​ka min​den tör​vé​nyét
meg​szeg​te vol​na: ért​he​tet​len volt, hogy Dosz​to​jevsz​kij​nek hogy si​ke​rült a tel​jes moz​du​lat​lan​ság​ból
ilyen el​ké​pesz​tő​en gyors moz​gás​ba át​men​nie.
A len​dü​let te​he​tet​len​sé​gi ere​je se​gí​tett Dosz​to​jevsz​kij​nek talp​ra ug​ra​ni. A háta mögé emel​te a fej​-
szét, nyi​tott te​nye​rét for​dí​tot​ta T. felé, és fel​ki​ál​tott:
– Fél​ke​gyel​mű!
És a sze​me ab​ban a pil​la​nat​ban mint​ha el​ve​szí​tet​te vol​na T.-t. Tett még né​hány bi​zony​ta​lan lé​pést,
fel​szeg​te a fe​jét, és ar​cá​ra fé​le​lem ült ki, mint​ha ész​re​vett vol​na va​la​mi ijesz​tőt az égen. Két kéz​zel a
feje fölé emel​te a fej​szét, és T. felé sza​ladt.
„Na, eb​ből elég” – gon​dol​ta T.
Pon​to​san ki​szá​mít​va a pil​la​na​tot, a ci​pő​je or​rá​val meg​emel​te Dosz​to​jevsz​kij föl​dön he​ve​rő bus​lát​-
ját, az​tán fel​lök​te a le​ve​gő​be.
– Holsz​to​mer! – ki​ál​tot​ta.
A bus​lát szét​te​rült a le​ve​gő​ben, és sö​tét hul​lám​ként te​rí​tet​te be Dosz​to​jevsz​kijt – csak egy pil​la​nat​-
ra tar​tot​ta ugyan fel, de az​alatt T.-nek si​ke​rült le​gug​gol​nia. Mi​után ki​sza​ba​dult, Dosz​to​jevsz​kij ször​-
nyű​sé​ges csa​pást zú​dí​tott T. fe​jé​re, s egé​szen vi​lá​gos volt, hogy az most már nem tud el​ha​jol​ni. Egy
pil​la​nat​tal a fej​sze élé​nek be​csa​pó​dá​sa előtt Dosz​to​jevsz​kij szo​ká​sa sze​rint hu​nyo​rí​tott, hogy ne frö​-
csög​jön a sze​mé​be a vér.
De a fej​sze el​akadt va​la​mi pu​há​ban, in​ga​do​zott egy ki​csit, az​tán meg​der​medt – és Dosz​to​jevsz​kij
nem hal​lot​ta a ko​po​nya​cson​tok re​cse​gé​sét. Ki​nyi​tot​ta a sze​mét, és ér​tet​le​nül me​redt ál​do​za​tá​ra.
Amit lá​tott, annyi​ra va​ló​sze​rűt​len volt, hogy agya egy ide​ig nem is fog​ta fel va​ló​ság​ként, s pró​bál​ta
más​kép​pen ér​tel​mez​ni az ideg​vég​ző​dé​se​i​ig jutó lát​ványt. De se​hogy sem le​he​tett más​kép​pen ér​tel​mez​-
ni.
T. a két te​nye​ré​vel szo​rí​tot​ta a fej​sze élét, mi​után a fe​jé​től alig egy​hü​velyk​nyi​re ál​lí​tot​ta meg. Dosz​-
to​jevsz​kij pró​bál​ta ki​rán​ta​ni a fej​szét, de mint​ha sa​tu​ba szo​rí​tot​ták vol​na az élét.
– Le​tö​rött a kar​mocs​ka, meg​hal a ma​dár​ka! – sut​tog​ta T.
Dosz​to​jevsz​kij el​sá​padt.
– Maga, úgy lát​szik, va​ló​ban T. gróf...
Fi​gyel​me​sen Dosz​to​jevsz​kij sze​mé​be néz​ve, T. el​for​dí​tot​ta a fej​sze élét, ami​től Dosz​to​jevsz​kij​nek
ol​dal​ra kel​lett dől​nie, ké​nyel​met​le​nül ki​csa​var​va a ke​zét.
– Os​to​ba egy hely​zet – szó​lalt meg Dosz​to​jevsz​kij. – Én nem tu​dom ki​húz​ni a fej​szét, maga pe​dig...
Maga nem tud​ja el​en​ged​ni. És meg​üt​ni sem tud.
T. cso​dál​koz​va von​ta fel a szem​öl​dö​két.
– Mért?
– Hogy​hogy mi​ért? Azért, mert az​zal el​árul​ná a sa​ját esz​mé​nyét.
– Par​don​nez-moi?
– Hát nem? – mond​ta Dosz​to​jevsz​kij, s köz​ben szép las​san vö​rö​sö​dött már az erő​fe​szí​tés​től (egy​re
csak pró​bál​ta ki​rán​ta​ni a fej​szét). – Ne állj el​len a go​nosz​nak erő​szak​kal.
– Ja, erre gon​dol – mond​ta T., és az ő ar​cán is sö​tét pír üt​kö​zött ki. – Az ép​pen​ség​gel igaz. Csak hát
mi​fé​le go​nosz maga, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics? In​kább el​té​ve​lye​dett jó​szág... aka​rom mon​da​ni jó​ság!
Dosz​to​jevsz​kij​nek csak azt volt ide​je lát​ni, hogy T. lába a könnyű step​pelt pa​pucs​ban el​sza​kad a
föld​től. A kö​vet​ke​ző pil​la​nat​ban a sza​kál​la kel​lős kö​ze​pén be​csa​pó​dó, óri​á​si ere​jű ütés a le​ve​gő​be
emel​te, és el​re​pí​tet​te a bár​so​nyos, néma sö​tét​ség​be.

Ami​kor Dosz​to​jevsz​kij ma​gá​hoz tért, az ál​ca​gö​dör fe​ne​kén fe​küdt. T. vele szem​ben ült, a töl​té​nyes
lá​dán, és fi​gyel​me​sen né​ze​get​te a zsák​má​nyolt fej​szét. Lát​va, hogy Dosz​to​jevsz​kij ki​nyi​tot​ta a sze​mét,
uj​já​val a fej​sze élé​re bö​kött, és azt mond​ta:
– „Izh Na​ver​tell.” Mi​lyen nyel​ven van ez? Ne​ver tell? Va​la​mi pid​gin Eng​lish...
– Oro​szul van – fe​lel​te Dosz​to​jevsz​kij, s ko​mo​ran né​zett kö​rül. – Csak la​tin be​tűk​kel írva. Izsevsz​ki
mun​ka, kü​lön ren​de​lés​re. „Izs na​ver​tyel” mo​dell. A ka​ta​ló​gus​ban nincs ilyen, sze​mé​lye​sen ne​kem ké​-
szí​tet​ték, da​masz​ku​szi acél össze​ol​vaszt​va egy ezüst ci​ga​ret​ta​tár​cá​val. Spe​ci​á​li​san az év​for​du​ló​ra.
– Ér​tem – mond​ta T., és fél​re​tet​te a fej​szét.
– Hogy ke​rült maga ide?
– De hi​szen a maga kí​ván​sá​gá​ra jöt​tem, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics – fe​lel​te T. ki​csit za​var​tan.
Dosz​to​jevsz​kij ki​me​resz​tet​te a sze​mét.
– Az én kí​ván​sá​gom​ra? Va​la​mit össze mél​tóz​ta​tik ke​ver​ni. Ne​hogy fél​re​ért​sen, ször​nyen örü​lök és
meg​tisz​tel​ve ér​zem ma​gam, de hogy olyan kí​ván​sá​gom​nak ad​tam vol​na han​got... De vár​junk csak...
Kon​fu​ci​us?
T. bó​lin​tott.
– Egye​nes és őszin​te ba​rát? – ki​ál​tot​ta Dosz​to​jevsz​kij, és fel​de​rült az arca. – Igen, igen, így volt.
De hogy maga, gróf úr, rá​adá​sul sa​ját sze​mé​lyé​ben... Ál​mod​ni sem mer​tem vol​na. Én meg fej​szé​vel
es​tem ma​gá​nak, ami​lyen hü​lye va​gyok!
Züm​mög​ni kez​dett a dóz​is​mé​rő, és Dosz​to​jevsz​kij össze​von​ta a szem​öl​dö​két.
– Azon​nal in​nom kell – mond​ta. – Leg​alább egy kor​tyot.
– Én rend​sze​rint tar​tóz​ko​dom tőle – fe​lel​te T., el​vé​ve az üve​get –, de egy ilyen al​ka​lom​ra... Meg
csak egy kor​tyot. En​ge​del​mé​vel.
Dosz​to​jevsz​kij az​tán meg​it​ta a vod​ka ma​ra​dé​kát, és meg​vár​ta, hogy el​csen​de​sed​jen a dóz​is​mé​rő.
– Nos hát, egye​nes és őszin​te ba​rá​tom – mond​ta –, most mond​ja el a tel​jes igaz​sá​got.
– Az nem fog tet​sze​ni ön​nek, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics – le​gyin​tett T. – Az em​be​rek azt rit​kán sze​re​tik,
azt már meg​ta​pasz​tal​tam.
– Azért csak pró​bál​ja meg.
– Na és mi​ről akar hal​la​ni?
– Kezd​je, ami​vel csak akar​ja.
T. fel​állt, az asz​tal​nál lévő pa​pír​ku​pac​hoz ment, fel​emel​te a Эцуко ma​ga​zin zsír​fol​tos szá​mát, és
Dosz​to​jevsz​kij felé for​dí​tot​ta a cím​ol​da​lát.
– Ez nem maga ezen a bo​rí​tón, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics. Ez Iggy Lo. Vagy, hogy a tel​jes ne​vét mond​jam,
Igna​cio Ló​pez de Lo​yo​la, a je​zsu​i​ták rend​jé​nek meg​ala​pí​tó​ja. A szü​le​té​sé​nek év​for​du​ló​já​ra je​lent
meg. És a sza​kál​lat maga raj​zol​ta oda na​gyon éles ce​ru​zá​val. Szőr​szál​ról szőr​szál​ra. Fan​tasz​ti​ku​san
ap​ró​lé​kos mun​ka.
Dosz​to​jevsz​kij za​var​ba jött.
– Mért kell rög​tön ez​zel kez​de​ni – mond​ta hal​kan –, ilyen öv alat​ti ütés​sel...
 – És eze​ket a maga „ha​lál​sza​bá​lya​it” sen​ki sem nyom​tat​ta ki az új​ság​ban, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics –
foly​tat​ta kö​nyör​te​le​nül T. – Ugyan​az​zal a ce​ru​zács​ká​val maga írta őket, a rek​lám​be​té​ten, ahol sok az
üres hely. So​kat ült fö​löt​te, igaz? Olyan nyom​ta​tott kis gyöngy​be​tűk​kel... És mi​lyen vas​tag be​tűk​kel
írta a cí​met! Alig​ha​nem egy egész ce​ru​zát el​kop​ta​tott rá.
Dosz​to​jevsz​kij el​vö​rö​sö​dött, de az​tán erőt vett ma​gán, és el​mo​so​lyo​dott.
– Kö​szö​nöm az igaz​sá​got – mond​ta iro​ni​ku​san. – Hát, so​kat kel​lett vár​nom rá. És egyet​ér​tek, os​to​-
bán néz ki. De hisz sa​ját ma​gam​nak is ne​vet​sé​ges – azt hi​szi, hogy ko​mo​lyan csi​nál​tam? Unal​mas itt.
Ülsz egész nap a les​ben, őr​zöd a szent ha​tá​ro​kat – van úgy, hogy ki​csit hü​lyés​ked​ni tá​mad ked​ved. Itt,
tud​ja, a holt lel​ke​ken kí​vül nem na​gyon van, aki előtt szé​gyell​né ma​gát az em​ber.
– Holt lel​kek? – is​mé​tel​te meg T. – Azok meg ki​cso​dák?
– Hát ott fek​sze​nek – bic​cen​tett Dosz​to​jevsz​kij a fa​lon lévő fel​irat felé. – Ná​luk van vod​ka és kol​-
bász. Csak azon élünk.
– És hogy kü​lön​böz​te​ti meg őket, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics? Már hogy ki​nek holt a lel​ke?
Dosz​to​jevsz​kij le​vet​te a polc​ról a szem​üve​gét.
– Ez szent​atya-szem​üveg – mond​ta. – Ha va​la​ki​nek holt a lel​ke, sár​ga fény​ko​szo​rú lát​szik kö​rü​löt​te.
– És mi​ért így mond​ják, hogy „holt lel​kek”?
– Hát, ezek olyan lel​kek, amik​ből az Úr el​tá​vo​zott. Pon​to​sab​ban nem is az, hogy az Úr el​tá​vo​zott,
ha​nem hogy maga a lé​lek ta​szí​tot​ta ki ma​gá​ból. Az is​te​ni fény az ilyen lé​lek​ben ki​hunyt, így az​tán ki
le​het szív​ni ma​ná​nak. Az nem bűn. Ott, ni, néz​ze csak a túl​só par​tot, ott jár​kál​nak...
T. szem​ügy​re vet​te az or​mót​lan szem​üve​get, az​tán fel​vet​te, és ki​né​zett a gö​dör​ből.
– Igen – mond​ta, mi​után kör​be​né​zett –, va​ló​ban. Csu​pa ha​lott. Mi az, egyet​len ele​ven lé​lek sincs
ott?
– Hon​nan len​né​nek? – fe​lel​te Dosz​to​jevsz​kij. – Mi​óta csak itt ülök, gróf úr, maga az első.
– És ho​gyan mű​kö​dik ez a szem​üveg?
– Dup​la üveg van ben​ne, szen​telt​víz​zel kö​zöt​tük. Ami​kor a be​pisz​ko​ló​dott fény át​megy az üve​gek
kö​zött, a mo​csok​ré​szecs​kék ki​vál​nak a Szent​lé​lek je​len​lé​te ál​tal, és szé​gyen​le​tes, vi​ze​let​szí​nű ra​gyo​-
gást bo​csá​ta​nak ki.
T. Dosz​to​jevsz​kij felé for​dí​tot​ta a fe​ke​te len​csé​ket, és füttyen​tett.
– A min​de​nit...
– Mi van? – von​ta össze a szem​öl​dö​két Dosz​to​jevsz​kij.
– Ott van maga kö​rül is, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics... A ra​gyo​gás.
– Vic​cel​ni mél​tóz​ta​tik?
– Egy​ál​ta​lán nem – fe​lel​te T. – Né​zett va​la​mi​kor tü​kör​be eb​ben a szem​üveg​ben?
Dosz​to​jevsz​kij szú​ró​san T.-re me​redt, pró​bál​ta ki​ta​lál​ni, hogy most szó​ra​koz​nak-e vele vagy sem.
– Nem – fe​lel​te.
T. oda​nyúj​tot​ta neki a szem​üve​get. Dosz​to​jevsz​kij fel​tet​te a sze​mé​re, ko​to​rász​ni kez​dett a pony​va​er​-
nyő alatt lévő lom​ban, elő​ha​lá​szott egy há​rom​szög​le​tű tü​kör​cse​re​pet, be​le​né​zett, fel​nyö​gött, és le​ros​-
kadt a töl​té​nyes do​boz​ra.
– Csak ne es​sen pá​nik​ba, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics – mond​ta T. –, min​dent hely​re​hozunk. Ki adta ön​nek a
szem​üve​get?
– Fjo​dor Kuz​mics szent szta​rec – fe​lel​te Dosz​to​jevsz​kij, le​tö​röl​ve a hom​lo​kán gyön​gyö​ző ve​rej​té​-
ket ka​bát​ja uj​já​val. – Egy egész do​boz​zal van neki be​lő​le.
– Adja ide!
 Dosz​to​jevsz​kij en​ge​del​mes​ke​dett. T. el​vet​te a szem​üve​get, le​dob​ta a föld​re, és jó erő​sen rá​ta​po​sott.
A szem​üveg re​cseg​ve szét​tört, és egé​szen ke​vés​ke sár​ga víz freccsent ki be​lő​le.
– Mit csi​nál? – rán​col​ta a hom​lo​kát Dosz​to​jevsz​kij. – Ez szent​ség​gya​lá​zás...
– De holt lel​kek így töb​bé nin​cse​nek – fe​lel​te T.
Dosz​to​jevsz​kij ko​mo​ran el​mo​so​lyo​dott.
– Maga egé​szen olyan, mint egy gye​rek, gróf úr – mond​ta. – A gye​re​kek gon​dol​kod​nak így – ha szét​-
tö​rik az órát, ak​kor az időt is meg​ál​lít​ják. Mi​ért, maga sze​rint most mi van?
– Ha tud​ni akar​ja, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics, hát el​mon​dom.
T. fel​állt, és el​kezd​te le​tö​rö​get​ni a mell​véd fö​lött ki​ál​ló ka​rá​csony​fa​ága​kat, olya​no​kat pró​bált ki​vá​-
lasz​ta​ni, ami​ken nin​cse​nek dí​szek.
– Tü​zet kell rak​ni – mond​ta. – Hosszú lesz az el​be​szé​lé​sem... Te​hát, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics, min​den
az​zal kez​dő​dött, hogy vo​na​ton utaz​tam. Lila re​ve​ren​da volt raj​tam, és ve​lem szem​ben a fül​ké​ben egy
ele​gáns​nak tet​sző úr ült. Nem tud​tam, hon​nan és hová uta​zom, és még csak arra sem em​lé​kez​tem, ho​-
gyan ke​rül​tem a fül​ké​be – de va​la​mi ok​ból nem cso​dál​koz​tam ezen. Úti​tár​sam vá​rat​la​nul meg​le​he​tő​-
sen fur​csa be​szél​ge​tést kez​de​mé​nye​zett ve​lem...
Ami​kor T. be​fe​jez​te az el​be​szé​lé​sét, a há​zak kö​zött már de​ren​gett a haj​nal​pír. A tűz rég le​égett, és
Dosz​to​jevsz​kij, a mar​ká​ban szo​rít​va a sza​kál​lát, ko​mo​ran néz​te a szür​ke ha​mut. Az​tán fel​emel​te a fe​-
jét, és azt mond​ta:
– Ak​kor a maga el​be​szé​lé​sé​ből is az de​rül ki, hogy ha​lott va​gyok.
– Mért? – cso​dál​ko​zott el T.
– De hisz a pa​raszt, aki Pé​ter​vár​ra vit​te ma​gát sze​ké​ren, el​ma​gya​ráz​ta, hogy meg​hal​tam. Vagy​is
egész biz​to​san holt lé​lek va​gyok.
– Maga csak ab​ban a vi​lág​ban ha​lott, ame​lyik​ből én jöt​tem, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics. Az pe​dig, ahol
most va​gyunk, ki​zá​ró​lag maga vé​gett és maga mi​att lé​te​zik. Hát ho​gyan le​het​ne ha​lott, ami​kor fel​jön a
nap? Néz​ze csak meg maga is.
Dosz​to​jevsz​kij a tá​vo​li haj​nal​pír​ra pil​lan​tott.
– De hát mi​nek ak​kor vé​de​ni a ha​tá​ro​kat, mi​nek a nép ja​vá​ra gon​dol​ni? Hisz ezek sze​rint mi mind​-
annyi​an csak gla​di​á​to​rok va​gyunk a cir​kusz​ban?
– Na​gyon jó ha​son​lat – fe​lel​te T. – Ne​kem eszem​be sem ju​tott. Job​ban ezt nem is le​het​ne ki​fe​jez​ni.
– És a cir​kuszt ke​gyet​len és sze​szé​lyes is​te​nek irá​nyít​ják? És mi ki​zá​ró​lag az ő mu​lat​sá​guk​ra szen​-
ve​dünk és küz​dünk?
– An​nál rosszabb – mond​ta T. – Ha az ő mu​lat​sá​guk​ra lé​tez​nénk, eb​ben vol​na va​la​mi ab​szurd ma​-
gasz​tos​ság. Az ér​tel​met​len​ség nagy​sze​rű​sé​ge. Nem, mi azért élünk, hogy le​gyen mit en​ni​ük. Olya​nok
va​gyunk, mint az el​adás​ra te​nyész​tett nyu​lak a nyu​gal​ma​zott tör​vény​szé​ki ül​nök ház​tá​ji gaz​da​sá​gá​ban.
– De hát mi​nek az is​te​nek​nek ház​tá​ji gaz​da​ság? Hisz is​te​nek.
– Ők csak szá​munk​ra is​te​nek. A sa​ját di​men​zi​ó​juk​ban elég​gé szá​nal​mas te​remt​mé​nyek. Leg​alább​is
ne​kem úgy tűnt.
– De hát ve​lem mi​ért nem be​szél​get soha a te​rem​tő? Vagy a töb​bi​ek​kel? Mi​ért csak ma​gá​val be​szél​-
get? Kü​lö​nös tisz​te​let​ből?
T. gon​dol​ko​dott egy pil​la​na​tig.
– Nem tu​dom – mond​ta. – Nem vet​tem ész​re, hogy olyan na​gyon sze​ret​ne, in​kább épp el​len​ke​ző​leg.
Ta​lán csak ta​nú​ra van szük​sé​ge, hogy él​vez​ni tud​ja a min​den​ha​tó​sá​gát. És a töb​bi​ek​kel egy​sze​rű​en
csak azért nem be​szél​get so​ha​sem, mert ő lé​nye​gé​ben bű​nö​ző. Szé​gyell meg​je​len​ni a szen​ve​dő te​remt​-
mé​nyei előtt, mert épp az ő éle​tük a bűn​cse​lek​mé​nye. Azon​kí​vül nem egye​dül van. Egész ban​da van
be​lő​lük, csak a töb​bi​ek nem be​szél​nek ve​lem. De ér​zem őket, de még mennyi​re, hogy ér​zem...
– Mi​cso​da őrü​let – mond​ta Dosz​to​jevsz​kij.
– Az igaz​sá​got akar​ta hal​la​ni? Ak​kor ne pa​nasz​kod​jon. Ez leg​alább​is meg​ma​gya​ráz​za, mi​ért él
ilyen torz, ke​gyet​len, össze​tá​kolt po​kol​ban, amely​ről még csak nem is gon​dol​koz​hat ér​tel​me​sen.
– Ez nem igaz – mond​ta Dosz​to​jevsz​kij. – Gon​dol​ni arra gon​do​lok, ami​re csak aka​rok. Meg dönt​he​-
tek is. Az aka​ra​tom sza​bad.
– Az csak a lát​szat – fe​lel​te T. – Az, amit a sa​ját gon​do​la​tá​nak hisz, va​ló​já​ban a te​rem​tő​i​nek a hang​-
ja, s ezek a han​gok ál​lan​dó​an meg​szó​lal​nak a fe​jé​ben, és min​den lé​pé​sét irá​nyít​ják. Min​dent ők dön​te​-
nek el maga he​lyett.
– De hát mi​lyen mó​don tud​nak meg​je​len​ni a fe​jem​ben az ő gon​do​la​ta​ik?
– Hát pon​to​san úgy, ahogy meg​je​len​nek, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics. Hi​szen ez csak for​má​li​san a maga
feje. Va​ló​já​ban pe​dig egy fut​ball-lab​da, ami​vel a ma​guk ször​nyű​sé​ges já​té​ka​it játsszák. És amíg maga
meg​en​ge​di, hogy a hang​juk a maga tu​da​tá​ban szól​jon, és az őál​ta​luk raj​zolt vi​lág​ban él, ad​dig ki​zá​ró​-
lag az ő ki​csi​nyes hasz​nu​kat szol​gál​ja az éle​te.
– De hát mi​ért csi​nál​ják ezt?
– Már mond​tam. Ez egy mes​ter​ség.
– Az is​te​nek mes​ter​em​be​rek? És így vi​se​lik a gon​dun​kat?
– Az is​te​ni gond​vi​se​lés, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics, nagy​já​ból ugyan​az, mint a sze​zon​mun​ka. Sze​zo​ná​lis
kis​ke​res​ke​dés.
– Mi​cso​da ci​niz​mus – húz​ta össze ma​gát Dosz​to​jevsz​kij. – Csak hát eb​ben a szem​lé​let​ben nincs
sem​mi új, gróf úr. Igen, a vi​lá​got nem mi te​rem​tet​tük. És van​nak ben​ne ör​dö​gök. De an​gya​lok is van​-
nak ben​ne. Ön most csak új ne​vet adott a te​rem​tő​nek, és ér​té​sem​re adta, hogy nincs róla nagy vé​le​-
ménnyel. De nem mind​egy-e, hogy mi​lyen név​vel il​let​jük – Ari​el vagy Sza​ba​oth? Az a fő, hogy ő te​-
rem​ti a vi​lá​got, és ő te​remt min​ket. Szó​val tu​laj​don​kép​pen mi a maga nagy fel​is​me​ré​se?
– Van egy fon​tos ap​ró​ság – mond​ta T. – Bár ő te​rem​ti a vi​lá​got, és ő te​remt min​ket, mi, ha úgy kí​-
ván​juk, ugyan​ezt ma​gunk is meg​te​het​jük. Egész biz​to​san tu​dom.
– Hon​nan?
T. erre nem vá​la​szolt – de az arca hir​te​len moz​du​lat​lan​nak és szi​go​rú​nak tűnt Dosz​to​jevsz​kij szá​má​-
ra, mint​ha sír​kőg​rá​nit​ból fa​rag​ták vol​na ki. Dosz​to​jevsz​kij kü​lö​nös re​me​gést ér​zett.
– Ezt... Ezt azon a he​lyen tud​ta meg? Az​u​tán, hogy meg​öl​ték a csó​nak​ki​kö​tő​ben?
T. bó​lin​tott.
– És... fel​tá​madt?
– Én nem hasz​nál​nék ilyen fenn​költ sza​va​kat – fe​lel​te T. – Ha le​het hin​ni a meg​bol​do​gult Knopf​nak,
anél​kül is van​nak prob​lé​má​im az egy​há​zi dog​ma​ti​ká​val. Mond​juk úgy, hogy vissza​tér​tem a vi​lág​ba.
És most va​ló​ban más ter​mé​sze​tű lény va​gyok, mint maga vagy ezek a sze​ren​csét​le​nek, aki​ket meg​öl a
kol​bá​szu​kért.
– Más ter​mé​sze​tű? De mi​ben áll a kü​lönb​ség?
– Ab​ban, hogy most én te​rem​tem sa​ját ma​ga​mat – fe​lel​te T. – Ami​kor Ari​el el​tű​nés​re ítélt, a fe​le​-
dés​be hul​lot​tam, a szür​ke sem​mi​be, ami​ről sem​mit sem le​het mon​da​ni. Le​het​sé​ges, hogy egy​sze​rű​en
fel​ol​dód​tam vol​na ben​ne, de túl​sá​go​san erős volt ben​nem a vágy, hogy el​jus​sak Op​tyi​na-pusz​tá​ba. És
most az örök​lét​ből cse​lek​szem. Úgy tű​nik, itt van a tes​tem, de ez csak lát​szat. Az iga​zi ter​mé​sze​tem és
lé​nyem ott la​ko​zik.
 – Mit je​lent az, hogy „ott”?
– Mint​egy álom​ban – fe​lel​te T. – De sok​kal mé​lyebb szin​ten. He​lye​sebb azt mon​da​ni, hogy most
ma​gá​ról, er​ről a vá​ros​ról és min​den egyéb​ről ál​mo​dok. Néha Ari​el is meg​je​le​nik az ál​mom​ban – ép​-
pen​ség​gel ez a leg​kel​le​met​le​nebb. De most ő is pusz​ta álom.
– És ho​gyan te​rem​ti ma​gát és a vi​lá​got?
– Fe​hér kesz​tyű​vel.
– Mi​lyen fe​hér kesz​tyű​vel?
– Amit a sem​mi​ből te​rem​tet​tem még a leg​ele​jén. Ez volt az első lé​pés. Va​ló​já​ban merő for​ma​ság,
de nél​kü​le sem​mi sem si​ke​rült vol​na. El​kezd​tem úgy te​rem​te​ni a vi​lá​got, mint egy szö​ve​get, mert va​-
la​mi​vel el kel​lett kez​de​ni. De most már nem lá​tok ma​gam előtt sem​mi​lyen kesz​tyűt, tol​lat vagy pa​pírt.
Min​den spon​tán mó​don tör​té​nik, ma​gá​tól.
– Ó – csó​vál​ta a fe​jét Dosz​to​jevsz​kij –, úgy lá​tom, ön misz​ti​kus anar​chiz​mus​ba süllyedt. Va​la​mi​kor
ír​tam er​ről egy jó kis cik​ket... Na mind​egy, és mi volt a má​so​dik al​ko​tá​sa?
– A Sztüx.
– Azt mi​lyen cél​lal al​kot​ta?
– Hogy át​men​jek raj​ta, és vissza​tér​jek a vi​lág​ba.
– Mi​nek? Hi​szen, ahogy maga mond​ta, ez a vi​lág torz és os​to​ba.
– De ma​radt itt ben​ne va​la​mi, amit meg kell ta​lál​nom.
– És mi az?
– Op​tyi​na-pusz​ta – fe​lel​te T., és so​kat​mon​dó​an né​zett Dosz​to​jevsz​kij​re. – Is​me​rős ön​nek ez a szó?
– Is​me​rős – fe​lel​te Dosz​to​jevsz​kij. – De most hir​te​len nem em​lék​szem, hogy hon​nan.
– És ha úgy mon​dom, hogy „Fü​le​mü​lés Op​tyi​na-pusz​ta”? – kér​dez​te T.
Dosz​to​jevsz​kij a hom​lo​ká​ra csa​pott a te​nye​ré​vel.
– Igen, most már em​lék​szem! An​nak ide​jén va​ló​ban tar​tot​tam egy gú​nyos elő​adást Konsz​tan​tyin
Szer​ge​je​vics Po​be​do​nosz​cev la​ká​sán egy tit​kos misz​ti​kus tár​sa​ság gyű​lé​sé​ről, amely​re vé​let​le​nül
csöp​pen​tem be. A szö​ve​gét, saj​nos, nem őriz​tem meg. De pon​to​san ez volt a címe: „Fü​le​mü​lés Op​tyi​-
na-pusz​ta”. A tár​sa​ság​nak meg egy​sze​rű​en csak „Op​tyi​na-pusz​ta” volt a neve.
– Na és mi ez? – kér​dez​te T., iz​gal​má​ban ököl​be szo​rít​va a ke​zét.
– Azt sen​ki sem tud​ja. Alig​ha​nem az ígé​ret föld​jé​nek egy újabb el​ne​ve​zé​se.
– Mi​vel fog​lal​ko​zott ez a tár​sa​ság?
– Az​zal, hogy ezt az Op​tyi​na-pusz​tát ke​res​te. Egy bi​zo​nyos Szo​lov​jov[29] úr ve​ze​té​sé​vel. Szer​fö​lött
ere​de​ti úri​em​ber. És az öné​hez na​gyon ha​son​ló el​mé​le​te​ket fej​te​ge​tett.
– Mi​fé​lé​ket?
Dosz​to​jevsz​kij a hom​lo​kát is rán​col​ta, annyi​ra pró​bált vissza​em​lé​kez​ni.
– Szín​tisz​ta eret​nek​ség volt, az biz​tos. Egy új, le​rö​vi​dí​tett, sza​ba​dal​maz​ta​tott út a mennyek or​szá​gá​-
ba – mint min​dig az ilyen tí​pu​sú urak​nál. Ab​ban állt a ta​ní​tá​sa, hogy az em​ber​nek, aki misz​ti​kus útra
lép, mint​egy két rész​re kell vál​nia: könyv​re és an​nak az ol​va​só​já​ra. A könyv nem más, mint szel​le​-
münk min​den ren​gé​se-rán​gá​sa, min​den tö​rek​vé​sünk és ver​gő​dé​sünk, min​den gon​do​la​tunk, fé​lel​münk,
re​mé​nyünk. Eze​ket Szo​lov​jov egy ér​tel​met​len és ször​nyű re​gény​hez ha​son​lí​tot​ta, me​lyet egy ál​ar​cos
őrült ír, a mi go​nosz gé​ni​u​szunk – és mi nem tu​dunk el​sza​kad​ni ezek​től a sö​tét ol​da​lak​tól. De ahe​lyett,
hogy nap​ról nap​ra csak ezt a köny​vet la​pozzuk, meg kell ta​lál​nunk az ol​va​sót. Össze​ol​vad​ni vele – ez
a leg​fel​ső szel​le​mi cél.
– Vár​junk csak... vár​junk csak! – mond​ta T. – Ezt át kell gon​dol​ni. Masz​kos őrült... Mi​lyen pon​tos.
 – Elő​ször ne​kem is ér​de​kes​nek tűnt – mo​so​lyo​dott el Dosz​to​jevsz​kij. – Csak per​sze ez egy da​los
pa​csir​ta üres tril​lá​zá​sa. Szép sza​vak, me​lyek se​ho​vá sem ve​zet​nek, csak össze​za​var​ják a lel​ket, és
csá​bí​tás​ba visz​nek. Er​ről is ír​tam az elő​adá​som​ban.
– És hol van Szo​lov​jov je​len​leg?
– Azt sen​ki sem tud​ja pon​to​san. Alig​ha​nem el​pusz​tult va​la​hol ott.
És Dosz​to​jevsz​kij Nyu​gat felé in​tett.
– Em​lék​szik még va​la​mi​re?
Dosz​to​jevsz​kij ta​ga​dó​an ráz​ta a fe​jét.
– Az elő​adást a friss él​mény ha​tá​sa alatt ír​tam – mond​ta –, de mos​tan​ra min​dent el​fe​lej​tet​tem... De
ha ér​dek​li ma​gát, gon​do​lom, Po​be​do​nosz​cev tud​hat​ja.
– Po​be​do​nosz​cev? – kér​dez​te T. meg​hök​ken​ve. – Hát ő is itt van?
Dosz​to​jevsz​kij ér​tet​le​nül né​zett T.-re.
– Hát hol más​hol le​het​ne, ga​lam​bocs​kám, mint Pé​ter​vá​ron?
– No per​sze – ér​tett egyet vele T. – És mi​fé​le köze van neki eh​hez a kér​dés​hez?
– A le​he​tő leg​köz​vet​le​nebb. Ő a leg​na​gyobb szak​ér​tő min​den​fé​le eret​nek​sé​ge​ket il​le​tő​en, és kü​lön​-
ben is szer​fö​lött okos em​ber. Az egyet​len, aki se​gí​te​ni tud lel​ki kór​ság ese​tén. Je​len eset​ben én nem
maga mi​att ag​gó​dom, ne​hogy azt higgye... Ha​nem a sár​ga ra​gyo​gá​som za​var. Tán ha maga a fő​ügyész
imád​ko​zik ér​tem, meg​hall​gat​ja az Úr. Ma​gá​nak meg, gon​do​lom, fel​tét​le​nül tud majd mon​da​ni va​la​mit.
– És messze la​kik?
– Kö​rül​be​lül egy ver​sztá​ra in​nen – fe​lel​te Dosz​to​jevsz​kij. – De jobb a csa​tor​ná​kon át men​ni. Mi itt
csak úgy köz​le​ke​dünk. Hisz az ut​cá​kon holt lel​kek mász​kál​nak.
– És hogy me​gyünk le a csa​tor​ná​ba?
Dosz​to​jevsz​kij fel​állt, fél​re​tol​ta a töl​té​nyes lá​dát, el​sö​pör​te az alat​ta lévő ka​ca​to​kat, és T. egy vas​-
be​ton csa​tor​na​fe​de​let pil​lan​tott meg, két​fe​jű sas​sal és va​la​mi szá​mok​kal.
 XVIII
Dosz​to​jevsz​kij fur​csa​mód meg​vál​to​zott út​köz​ben. Ele​in​te be​szé​des volt – Fjo​dor Kuz​mics​ról, az
öreg szta​rec​ról me​sélt T.-nek. Va​la​hol itt élt, a ka​ta​kom​bák​ban, de hogy pon​to​san hol, azt sen​ki sem
tud​ta, és nagy sze​ren​csé​nek szá​mí​tott, ha va​la​ki ta​lál​ko​zott vele a föld alatt. Egye​sek azt mond​ták,
hogy Fjo​dor Kuz​mics a nép gyer​me​ke, egy​sze​rű mu​zsik. Má​sok hit​tek ben​ne, hogy az​előtt ő volt a két​-
fe​jű im​pe​rá​tor, Pé​ter-Pál, de az​tán, nagy szel​le​mi tu​sa​ko​dá​sok után, le​vág​ta az egyik fe​jét, és szer​ze​-
tes​nek állt – azt pe​dig, hogy me​lyik fe​jét vág​ta le, a li​be​rá​li​sat vagy az erő​sza​ko​sat, nem árul​ták el,
ne​hogy össze​za​var​ják a né​pet, és min​den​ki azt hitt, amit akart. Most pe​dig azt ta​ní​tot​ta a szta​rec, hogy
Orosz​hon a pa​ra​di​csom felé úszó jég​táb​la, ame​lyen a zsi​dók tü​ze​ket gyúj​ta​nak és do​bog​nak a lá​buk​-
kal, hogy meg​re​ped​jen a jég​táb​la, és az egész nép a víz​be vesszen – ma​gu​kat a zsi​dó​kat meg csó​na​-
kok​kal vár​ják a jég​táb​la kö​rül. Fjo​dor Kuz​mics azon​kí​vül nagy imád​ko​zó volt – az a hír jár​ta, hogy ha
vele együtt imád​ko​zik az em​ber, ak​kor fel​tét​len meg​va​ló​sul a kí​ván​sá​ga.
De mi​nél messzebb​re ér​tek a szür​ke, bü​dös cső​ben, an​nál ko​mo​rabb lett Dosz​to​jevsz​kij. Az​tán tel​-
je​sen el​né​mult, elő​re​ment, és most egy​ma​gá​ban lép​ke​dett, lám​pá​val a ke​zé​ben, meg​vi​lá​gít​va az utat.
Bár T. nem lát​ta az ar​cát, úti​tár​sá​nak egy​re job​ban meg​gör​nye​dő vál​lá​ról érez​het​te, hogy mennyi​re
meg​vál​to​zott a han​gu​la​ta. T. azon​ban mit sem tö​rő​dött ez​zel. Túl​sá​go​san le​fog​lal​ták a gon​do​la​ta​it a
nem​rég hal​lot​tak a könyv​ről és az ol​va​só​ról: fo​ko​za​to​san ju​tot​tak el a tu​da​tá​ig, és szé​dül​ni kez​dett tő​-
lük.
A nyir​kos fa​lon né​hány mé​te​ren​ként ugyan​az a kü​lö​nös graf​fi​ti is​mét​lő​dött – há​rom sor, me​lye​ket
kü​lön​bö​ző szín​nel és kéz​írás​sal, ta​lán há​rom​szí​nű sab​lon​nal ír​tak egy​más alá:

Is​ten meg​halt. Nietz​sche.

Nietz​sche meg​halt. Is​ten.
Mind​ket​ten buz​nyá​kok vagy​tok. Vas​sya Pup​kin.

Az Is​ten​ről szó​ló fel​irat fe​hér volt, a Nietz​sché​ről szó​ló kék, Vasz​ja Pup​kin íté​le​te pe​dig vö​rös.
Ami​kor át​fu​tot​ta eze​ket a so​ro​kat, T. elő​ször Je​ho​vát kép​zel​te el Mi​che​lang​elo six​tu​si fres​kó​já​ról, az​-
tán a fá​radt Nietz​schét, aki a szen​ve​dés​től meg​ne​me​se​dett Mak​szim Gor​kij​ra ha​son​lí​tott, és vé​gül a
len​sző​ke Vasz​ját – az év​szá​za​dok böl​cses​sé​gé​nek rá​tar​ti utó​dát, aki egy​szer​re ijesz​tő és gyö​nyö​rű a
maga kö​zöm​bös ma​xi​ma​liz​mu​sá​ban.
De T.-nek va​la​mi más gon​do​lat nem ha​gyott nyug​tot.
„Hát per​sze – gon​dol​ta. – Hogy​hogy nem vet​tem ész​re már ko​ráb​ban is? Tel​je​sen mind​egy, hány
szer​ző van. Eb​ben a fel​irat​ban pél​dá​ul há​rom. De nem szá​mít, mert Is​tent is, Nietz​schét is, Vasz​ját is
az te​rem​ti, aki ol​vas. Így van ve​lem is. Bár​ki gon​dol​ja is ki mind​azt, amit ma​gam​ra ve​szek, a meg​je​le​-
né​sem​hez ak​kor is kell ol​va​só, ő vá​lik rö​vid idő​re az én sze​mé​lyem​mé. És csak neki kö​szön​he​tő​en lé​-
te​zem... Lé​te​zem...”
Úgy lát​szik, T. va​la​mit han​go​san dör​mög​he​tett, mert Dosz​to​jevsz​kij meg​for​dult. T. nyug​ta​tó moz​du​-
la​tot tett, és Dosz​to​jevsz​kij ment to​vább.
„Lé​te​zem... Opsz! Na, itt is a ke​lep​ce. Hisz Ari​el meg​mond​ta, hogy a vi​lá​gos és té​ved​he​tet​len ér​-
zés, hogy »lé​te​zem«, egy​ál​ta​lán nem ben​nem je​le​nik meg, ha​nem őben​ne. És egyet​ér​tet​tem vele, hi​szen
tel​je​sen lo​gi​kus​nak hang​zott – el​vég​re ő a szer​zőm. És most ki​de​rül, hogy ez az ér​zés még csak nem is
ben​ne je​le​nik meg, ha​nem va​la​mi ol​va​só​ban. És ez​zel sem le​het vi​tat​koz​ni... De akár​ki le​gyen az vé​-
gül is, az biz​tos, hogy nem én le​szek, nem igaz? Na tes​sék... Egy do​log​ban Ari​el​nek iga​za van – az,
ami olyan nyil​ván​va​ló, egy​sze​rű​en le​het csak op​ti​kai csa​ló​dás...”
Néha üveg rop​pant a lába alatt – üveg​cse​re​pek bo​rí​tot​ták a föl​det.
„De ak​kor vé​gül is ki​ben je​le​nik meg a »lé​te​zem« ér​zé​se? Ezt rög​tön az ele​jén tisz​táz​ni kell. Ta​lán
a kö​vet​ke​ző​kép​pen van: ami​kor meg​te​rem​tett en​gem Ari​el, ak​kor ben​ne je​lent meg, de utá​na... Az ol​-
va​só​ban? Ép​pen​ség​gel igen. De hisz min​dig ró​lam volt szó! Én​ró​lam! Ho​gyan le​het​sé​ges az, hogy lé​-
te​zem, és sem​mi kö​zöm hoz​zá?”
Egy pat​kány fu​tott szem​be vele, az​tán még ket​tő. T.-nek úgy rém​lett, hogy gyen​ge zöl​des ra​gyo​gás
ve​szi őket kö​rül, mint​ha óra​mu​ta​tók fosz​fo​rá​val dör​zsöl​ték vol​na be őket. Dosz​to​jevsz​kij ügyet sem
ve​tett a pat​ká​nyok​ra.
„Más​fe​lől, meg​ta​lál​ni ma​gam​ban az ol​va​sót... Mi​lyen ér​de​kes... Mi​lyen szo​kat​lan. És mi​lyen pon​-
tos, mi​lyen mély! Ra​gyo​gó me​ta​fo​ra. Va​ló​ban, mi tör​té​nik, ami​kor ol​va​som ezt a há​rom​so​ros ver​set
Nietz​sché​ről? Azon​nal el​kép​ze​lem Nietz​sche fá​radt ha​di​ten​ge​rész​ar​cát... Azért ha​di​ten​ge​rész, mert
ha​tal​mas baj​sza van – mint két hul​lám a hajó orra mel​lett, és az örök​lét​be úszik, a szel​lem ha​di​ha​jó​-
ja... Ugyan​ak​kor en​nek a Nietz​sché​nek, akit ilyen rész​le​tes​ség​gel raj​zol​tam meg szel​le​mi te​kin​te​tem​-
mel, fo​gal​ma sincs róla, hogy én va​gyok az al​ko​tó​ja... Pe​dig nél​kü​lem egy​sze​rű​en nem lé​te​zik...”
– Már kö​zel va​gyunk – mond​ta Dosz​to​jevsz​kij hát​ra​for​dul​va.
T.-nek úgy tűnt, hogy úti​tár​sá​nak arca egé​szen el​len​sé​ges és ko​mor lett – de bi​zo​nyá​ra csak a lám​pa
fé​nyé​ben ki​raj​zo​ló​dó éles ár​nyé​kok kel​tet​ték ezt a ha​tást. Be​for​dul​tak az alag​út egyik ol​dal​só el​ága​zá​-
sá​ba, ahol me​leg és nyir​kos volt a le​ve​gő, és vagy pe​nész, vagy moha vé​kony ré​te​gén lép​ked​tek.
„Az ol​va​sót nem le​het lát​ni – gon​dol​ta T. – Soha nem fe​dez​he​tem őt fel, mint ahogy az a fali Nietz​-
sche sem sze​rez​het ró​lam tu​do​mást so​ha​sem már ha én ma​gam nem kény​sze​rí​tem erre a fan​tá​zi​ám​ban.
De mit je​lent ak​kor az, hogy ol​va​só​vá vá​lik va​la​ki? Ért​he​tet​len. Ki​de​rül, hogy en​nek a fel​is​me​rés​nek
nincs sem​mi​lyen gya​kor​la​ti je​len​tő​sé​ge – egy​sze​rű​en csak az elme já​té​ka.”
– Hát igen, meg​la​ko​lunk a bű​ne​in​kért – dör​mög​te hir​te​len Dosz​to​jevsz​kij, mint​ha csak meg​érin​tet​ték
vol​na T. fe​szült gon​do​la​tai. – El​te​me​ted a hol​ta​kat, és ész​re sem ve​szed, hogy ma​gad is azzá válsz.
Pe​dig hát meg lett mond​va... Kü​lön​ben az arisz​tok​ra​u​rokat nem saj​ná​lom. De a fi​a​tal ha​lot​tacs​kák...
Néha el​szo​mo​ro​dik az em​ber – hisz még egé​szen gye​re​kek. Tán le​he​tett vol​na se​gí​te​ni raj​tuk? Maga
mit gon​dol, gróf úr?
– Ne​héz kér​dés – fe​lel​te T., érez​ve, hogy Dosz​to​jevsz​kij szá​má​ra ez régi és kín​zó di​lem​ma. – Iga​zá​-
ból ne​héz se​gí​te​ni raj​tuk, hi​szen, ha jól ér​tem Ari​el el​gon​do​lá​sát, ki​zá​ró​lag az a cél​ja a lé​te​zé​sük​nek,
hogy le le​hes​sen lőni őket, és el le​hes​sen ven​ni tő​lük a vod​kát meg a kol​bászt. Más​fe​lől, mi sem​mi​vel
sem va​gyunk job​bak ná​luk. Ugyan​olyan gla​di​á​to​rok va​gyunk eb​ben az un​do​rí​tó cir​kusz​ban.
– Ez csak fi​lo​zó​fia – só​haj​tott Dosz​to​jevsz​kij. – A va​ló​ság pe​dig az, hogy ne​kem holt lel​kem van,
ma​gá​nak pe​dig ele​ven. És emi​att azt gon​do​lom – le​het tán, hogy túl sok fi​a​talt öl​tem meg?
– A prob​lé​ma gyö​ke​rét más​ban kell ke​res​ni.
– Na és mi​ben?
– Ab​ban, hogy ön hisz az ele​ven és a holt lel​kek​ben. Ön meg​le​pő hi​szé​keny​ség​gel fo​gad​ja el a vi​-
lág​ban lé​te​ző kon​ven​ci​ó​kat, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics. Pe​dig hát azo​kat ki​vé​tel nél​kül csak va​la​ki​nek a ki​-
csi​nyes ha​szon​l​esé​se mi​att ve​zet​ték be.
– És maga nem fo​gad​ja el a kon​ven​ci​ó​kat?
 – En​gem ki​ha​jí​tot​tak kö​zü​lük. S hogy élet​ben ma​rad​jak, újra össze kel​lett szed​nem a vi​lá​got, most
már ma​gam​nak... Ezért az​tán ne​kem volt vá​lasz​tá​som, el​dönt​het​tem, hogy mit ve​gyek bele, és mit ne.
Messze van még?
– Meg​ér​kez​tünk – fe​lel​te Dosz​to​jevsz​kij.
A fal​ból ki​ál​ló fo​gan​tyúk​ra mu​ta​tott, me​lyek fel​fe​lé ve​zet​tek, a sö​tét ak​ná​ba. Szép, ren​des fo​gan​tyúk
vol​tak, itt-ott még nik​ke​le​zet​tek is.
– Elit​ne​gyed – ma​gya​ráz​ta Dosz​to​jevsz​kij. – A csa​tor​na​nyí​lá​sok köz​vet​le​nül a ka​puk​nál van​nak.
Na​gyon ké​nyel​mes köz​le​ke​dés szem​pont​já​ból meg ál​ta​lá​ban. A ha​lot​tak ide sok​kal rit​káb​ban kó​szál​-
nak el. De ak​kor is jobb, ha az ut​cán nem ma​rad so​ká​ig az em​ber.
Ki​mász​va a csa​tor​na​nyí​lá​son, T. egy szür​ke bér​há​zat lá​tott maga előtt két nép​te​len utca ke​resz​te​ző​-
dé​sé​ben.
– Az ötö​dik eme​le​ten la​kik – sut​tog​ta Dosz​to​jevsz​kij, fel​fe​lé néz​ve. – A sar​kon, ahol pi​ro​sak a füg​-
gö​nyök. Úgy lát​szik, ott​hon van, ég a lám​pa...

A lép​cső​ház​ban nyir​kos volt a le​ve​gő, és macs​ka​bűz meg régi új​sá​gok pos​hadt sza​ga ke​ve​re​dett
ben​ne.
A be​já​ra​ti aj​tó​val szem​ben vas​le​me​zek​kel bo​rí​tott por​tás​fül​ke sö​tét​lett, mely​nek lő​ré​sé​ből két​csö​vű
pus​ka me​re​de​zett. Maga a por​tás nem mu​tat​ko​zott, de a cső kur​tán meg​rán​dult a lép​cső irá​nyá​ba –
nyil​ván ez volt az en​ge​dély, hogy me​het​nek. Dosz​to​jevsz​kij bic​cen​tett a fül​ke felé, meg​mar​kol​ta T. kö​-
nyö​két, és húz​ta ma​gá​val fel​fe​lé a lép​csőn.
Ami​kor fel​ér​tek az ötö​dik eme​let​re, meg​állt egy ma​gas, bar​na ajtó előtt, me​lyen arany​szí​nű csen​-
gőcs​ke volt, és ha​tá​ro​zot​tan meg​húz​ta. Halk csi​lin​ge​lés hal​lat​szott. Egy vagy két per​cig csend volt.
Dosz​to​jevsz​kij ke​rül​te, hogy T.-re néz​zen; ajka alig lát​ha​tó​an moz​gott, mint​ha hang​ta​la​nul be​szél​get​ne
va​la​ki​vel.
„Imád​ko​zik” – ér​tet​te meg T.
Vé​gül ki​nyílt az ajtó. So​vány úr állt ott drót​szem​üveg​ben és ré​gi​mó​di hosszú ka​bát​ban, gon​do​san
bo​rot​vált, de pety​hüdt és olyan egész​ség​te​len szí​nű arc​cal, amely azt su​gall​ta, hogy az il​le​tő hó​na​pok
hosszat nem lát​ja a na​pot. A fo​lyo​só​ról a háta mö​gül halk fo​no​gráf​ze​ne hal​lat​szott.
Az úr meg​ha​jolt, és be​in​vi​tál​ta őket.
– Jó na​pot, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics – mond​ta az elő​szo​bá​ban ki​csit já​té​ko​san. – Ki ez az ele​gáns úr
ma​gá​val?
– En​ged​je meg, hogy be​mu​tas​sam T. gró​fot – mond​ta Dosz​to​jevsz​kij.
Po​be​do​nosz​cev egy ti​zed​má​sod​perc​re meg​der​medt, mint​ha mag​né​zi​um​lob​ba​nás fa​gyasz​tot​ta vol​na
meg, de azon​nal össze​szed​te ma​gát, a le​he​tő leg​szí​vé​lye​seb​ben el​mo​so​lyo​dott, és össze​csap​ta a te​-
nye​rét.
– Ah, hát maga az! Most már lá​tom, igen! Bo​csás​sa meg, gróf úr, hogy így fel​sül​tem. De hát ilyen
öl​tö​zék​ben, hoz​zá még ez​zel a... khm... kü​lön​le​ges fa​zo​nú sza​kál​lal nem könnyű fel​is​mer​ni önt. De mi​-
lyen szim​bo​li​kus, hogy épp Dosz​to​jevsz​kij​jel jött el hoz​zám! Vég​re..
– Po​be​do​nosz​cev fő​ügyész úr – mond​ta Dosz​to​jevsz​kij, mint​egy for​má​li​san be​mu​tat​va a há​zi​gaz​dát
a ven​dég​nek. – Ko​runk szel​le​mi fák​lyá​ja.
– Na​gyon örü​lök, hogy meg​is​mer​he​tem – mond​ta T.
– Nos hát – mond​ta Po​be​do​nosz​cev, és egy​re csak mo​soly​gott –, épp nem​ré​gi​ben la​poz​gat​tam az ön
Ak​sziny​ja Mi​haj​lov​ná​já​nak a köny​vét.
– Mi​fé​le köny​vet? – hök​kent meg T.
– Hát, ket​tőt is írt – fe​lel​te Po​be​do​nosz​cev. – Ho​gyan csá​bít​sunk el egy arisz​tok​ra​tát és Ho​gyan
csá​bít​sunk el egy zse​nit. Egész Pé​ter​vár eze​ket ol​vas​sa. Bár per​sze nem hi​szik el, hogy ő maga írja
őket. És ha​ma​ro​san a har​ma​dik is meg​je​le​nik: Éle​tem. T. gróf​fal: szár​nya​lá​sok, zu​ha​ná​sok és ka​-
taszt​ró​fa. Már min​de​nütt lát​ni a hir​de​té​se​ket.
T., mint aki tá​mo​ga​tást ke​res, meg​fog​ta Dosz​to​jevsz​kij kar​ját. Po​be​do​nosz​cev azon​nal meg​ra​gad​ta
Dosz​to​jevsz​kij má​sik kar​ját, és együtt vit​ték be a sza​lon​ba – Po​be​do​nosz​cev hát​rál​va ment, mo​soly​gó
ar​cát for​dít​va T. felé, és an​nak egy pil​la​nat​ra az a fur​csa ér​zé​se tá​madt, hogy úgy von​szol​ják be az ün​-
ne​pé​lyes né​ma​ság​ba süp​pe​dő Dosz​to​jevsz​kijt a la​kás mé​lyé​re, mint két ra​ko​dó​mun​kás.
A sza​lon már-már asz​ke​ti​ku​san egy​sze​rű volt. Az egyik fa​lá​nál dí​vány állt, amel​lett nagy, ová​lis
asz​tal, mál​na​szí​nű bár​so​nyab​rosszal le​ta​kar​va. Az ab​ro​szon but​el​la csil​lo​gott, ben​ne vod​ka, és met​-
szett po​ha​rak áll​tak kö​rü​löt​te, meg tá​nyér​kák kol​básszal és sajt​tal. A má​sik ol​dal​ról né​hány szék és
fo​tel volt az asz​tal​hoz tol​va, és mint​ha lett vol​na va​la​mi le​zser és di​á​kos a bú​to​rok ilyen el​ren​de​zé​sé​-
ben. Egy jó​ko​ra üve​ges kre​denc kü​lö​nö​sen szem​be​tűnt – a tar​tal​mát el​ta​kar​ták az ab​la​ka​in lévő vas​-
tag, fe​hér füg​gö​nyök. Az ab​lak mel​lé va​la​mi​ért még oda volt téve egy ta​bu​rett, de több bú​tor már
tény​leg nem volt a he​lyi​ség​ben.
– Nos, fog​lal​ja​nak he​lyet – mond​ta Po​be​do​nosz​cev. – Egy perc​re itt ha​gyom önö​ket, te​le​fo​nál​nom
kell egy fon​tos ügy​ben.
Meg​for​dult, és ki​ment a fo​lyo​só​ra. Ki​csit ké​sőbb el​hall​ga​tott a fo​no​gráf.
Dosz​to​jevsz​kij le​ült a dí​vány​ra, és T.-re san​dí​tott.
– Mi​fé​le Ak​sziny​ja? – kér​dez​te. – A hit​ve​se?
– Volt egy kis epi​zód Kov​rov​ban – fe​lel​te T. ko​mo​ran, fel-alá jár​kál​va a sza​lon​ban. – Azt nem em​-
lí​tet​tem, ami​kor me​sél​tem ma​gá​nak. Csak azt nem ér​tem, hogy ke​rült ide. Ez na​gyon gya​nús...
Dosz​to​jevsz​kij nem vá​la​szolt.
Va​la​mi fur​csa tör​tént vele – mi​után mon​dott pár szót vagy tett va​la​mi kis moz​du​la​tot, hosszú idő​re
moz​du​lat​lan​ná der​medt, s az arca köz​ben szi​go​rú, el​gon​dol​ko​zó lett, mint​ha va​la​mi fur​csa gon​do​lat
ke​rí​tet​te vol​na ha​tal​má​ba. S mind​eköz​ben pró​bál​ta úgy for​dí​ta​ni az ar​cát, hogy T. fo​lya​ma​to​san szem​-
ből lás​sa – mint va​la​mi ka​cér kis​asszony, aki tud​ja, mi​lyen szög​ből fest a leg​von​zób​ban, és ál​lan​dó​an
úgy akar​ja mu​tat​ni ma​gát.
Po​be​do​nosz​cev ha​ma​ro​san vissza​tért a sza​lon​ba.
– Ül​jön az asz​tal​hoz, gróf úr. Csak jár​kál, jár​kál, rosszul lesz tőle az em​ber...
T. le​ült az egyik fo​tel​ba az asz​tal mel​lé.
– Mi​től ilyen szo​mo​rú az ar​cuk? – foly​tat​ta Po​be​do​nosz​cev. – A csüg​ge​dés ha​lá​los bűn. Ne ha​ra​gít​-
sák a te​rem​tőt.
– T. gróf​nak nincs szük​sé​ge ef​fé​le ta​ná​csok​ra – mond​ta Dosz​to​jevsz​kij mo​so​lyog​va. – Ő, ké​rem
alás​san, sze​mé​lyes is​me​ret​ség​ben állt a te​rem​tő​vel, de el​vesz​tet​te az ér​dek​lő​dé​sét irán​ta. Most már
sa​ját maga te​rem​ti a sa​ját vi​lá​gát.
– Va​ló​ban? – von​ta fel a szem​öl​dö​két Po​be​do​nosz​cev. – És ak​kor mi​vel ma​gya​ráz​za a je​len​lé​tét eb​-
ben a szo​bá​ban?
– A gróf azt fel​té​te​le​zi – ma​gya​ráz​ta Dosz​to​jevsz​kij, bosszú​ál​ló arc​cal néz​ve T.-re –, hogy je​len
pil​la​nat​ban ő egy lát​ha​tat​lan űr​ben le​beg, és sa​ját ma​gát gon​dol​ja ki. Min​den​ki mást meg kü​lön​fé​le ör​-
dö​gök gon​dol​nak el. Ezt a szo​bát is, önt is, Konsz​tan​tyin Pet​ro​vics, és még a kö​döt is az ab​la​kon túl.
 – No​csak, no​csak – mond​ta Po​be​do​nosz​cev. – No igen, az ef​fé​le né​ze​tek nem rit​kák a mi időnk​ben.
Épp most kez​dem a mun​kát A taj​té​kos ész hasz​ta​lan​sá​gai má​so​dik kö​te​tén – ez egy hit​tu​do​má​nyi trak​-
tá​tus, mely​hez a leg​újabb szek​ták is​mer​te​té​sét is mel​lé​ke​lem. Ha a gróf úr né​ze​te​i​ben van bi​zo​nyos
ere​de​ti​ség, bol​do​gan jut​ta​tok neki he​lyet a tal​mu​diz​mus és a tra​voszlá​via[30] kö​zött.
– Tra​voszlá​via? – le​pő​dött meg Tolsz​toj. – Az meg mi​cso​da, Konsz​tan​tyin Pet​ro​vics?
– Eti​ó​pi​á​ból szár​ma​zó ba​bo​na​ság, amely el​ter​jedt a pé​ter​vá​ri szél​há​mo​sok kö​ré​ben. Bi​zo​nyá​ra lát​-
ta már őket – „T” betű for​má​jú egyip​to​mi ke​resz​tet vi​sel​nek, amely vé​le​mé​nyük sze​rint a Tro​i​cát[31]
és egy​ben a „te” szót jel​ké​pe​zi. Tel​je​sen el​ment a han​gom, annyit bi​zony​gat​tam ezek​nek az em​be​rek​-
nek, hogy az Úr szol​gá​la​ta és a ken​der imá​da​ta össze​egyez​tet​he​tet​len dol​gok. De nem hi​szik el. Ön,
gró​fúr, szin​tén ilyes​mi​ket hir​det?
– Én sem​mit sem hir​de​tek – fe​lel​te T. szá​ra​zon. – Ha pe​dig a val​lás​ról be​szé​lünk, sze​mé​lyes élet​ta​-
pasz​ta​la​tom bi​zo​nyos as​pek​tu​sai nem en​ge​dik, hogy le​bo​rul​jak e szür​ke ho​mály al​ko​tó​ja előtt...
És az ab​lak felé bic​cen​tett.
– No és mi​fé​lék ezek az as​pek​tu​sok? – kér​dez​te Po​be​do​nosz​cev hu​nyo​rog​va.
– A gróf úr úgy gon​dol​ja – szólt köz​be megint Dosz​to​jevsz​kij –, hogy mi csak har​co​ló gla​di​á​to​rok
va​gyunk, akik​nek az éle​té​ben sze​mer​nyi ér​te​lem sin​csen. Bá​buk, aki​ket kö​té​len rán​ci​gál​nak egy​mást
vál​tó báb​já​té​ko​sok.
– Így is van – mond​ta Po​be​do​nosz​cev. – Csak épp mind​ez a mi bű​ne​ink mi​att tör​té​nik, gróf úr. Ezt
nem ta​gad​ja?
T. meg​von​ta a vál​lát. Po​be​do​nosz​cev fi​gyel​me​sen néz​te, vár​va a vá​laszt. T. fel​só​haj​tott – nem volt
ked​ve vi​tá​ba száll​ni a fő​ügyésszel, de az ud​va​ri​as​ság meg​kö​ve​tel​te.
– A bű​ne​ink – mond​ta – va​ló​já​ban egy​ál​ta​lán nem a mi bű​ne​ink. Ugyan​azok a bá​bo​sok kö​ve​tik el
őket, akik elő​ször szen​ve​dé​lye​ket töl​te​nek be​lénk. Az​tán meg ők lep​lez​nek le ben​nün​ket, a lel​ki​is​me​-
re​tünk​nek ál​cáz​va ma​gu​kat. Az, amit elő​ször a sa​ját bű​nünk​nek tar​tunk, az​tán pe​dig a sa​ját bűn​bá​na​-
tunk​nak, ugyan​an​nak a me​cha​niz​mus​nak a két al​ko​tó​ré​sze, amely le​he​tő​vé te​szi szá​muk​ra, hogy ab​szo​-
lút ha​ta​lom​mal ural​kod​ja​nak fö​löt​tünk. Elő​ször arra kény​sze​rí​te​nek, hogy be​le​ves​sük ma​gun​kat a för​-
tel​mek ör​vé​nyé​be, az​tán pe​dig arra, hogy könnye​ket ont​sunk e hi​bánk fö​lött, és gaz​em​ber​nek tart​suk
ma​gun​kat. De mind​ezt egyet​len ban​da tag​jai te​szik, akik egy​mást vált​va ve​szik át az ural​mat a lel​künk
fö​lött. Egy​ál​ta​lán nem áll​nak szem​ben egy​más​sal, mind​annyi​an cin​ko​sok.
Po​be​do​nosz​cev​nek el​ke​re​ke​dett a sze​me.
– Mi​lyen ér​de​kes ta​ní​tás. De mond​ja csak, ezek a bá​bo​sok mi​ért tud​ják olyan könnyen ha​lal​muk alá
von​ni a lel​kün​ket?
– Azért, mert ott egy​ál​ta​lán nincs mit a ha​tal​muk alá von​ni. Olyan ez, mint egy fül​ke a nyil​vá​nos vé​-
cé​ben – aki be​megy oda, már a ha​tal​ma alá is von​ta. Nél​kü​lük ott egy​ál​ta​lán sem​mi sem len​ne. Per​-
sze, már meg​bo​csás​son, a lyu​kat ki​vé​ve.
– És kik ők, ezek a bá​bo​sok? El tud​ja mon​da​ni?
– Rö​vi​den szól​va ezek olyan lé​nyek, akik együt​tes erő​fe​szí​tés​sel te​rem​te​nek ben​nün​ket, szá​munk​ra
meg​is​mer​he​tet​len okok​ból. Nem kell az el​len​sé​ge​ink​nek te​kin​te​nünk őket, mert hi​szen mi ők is va​-
gyunk. Csak annyi​ban lé​te​zünk, amennyi​ben ők meg​ele​ve​ní​te​nek ben​nün​ket. Vá​dol​ni sem​mi​vel sem
vá​dol​hat​juk őket. Pon​to​sab​ban ter​mé​sze​te​sen vá​dol​hat​juk – csak en​nek sem​mi ér​tel​me, hi​szen ők ma​-
guk fog​ják el​ját​sza​ni az elő​adást, sa​ját ma​gu​kat vá​dol​va. Mi egy​sze​rű​en nem lé​te​zünk tő​lük füg​get​le​-
nül. Ők szül​nek ben​nün​ket pil​la​nat​ról pil​la​nat​ra.
– No​csak. No és mi van a lé​lek​kel és a sza​bad aka​rat​tal?
 – Az na​gyon egy​sze​rű – fe​lel​te T. – Az egyik ilyen lény most az ön szá​ja se​gít​sé​gé​vel azt kér​de​zi:
„No és mi van a lé​lek​kel és a sza​bad aka​rat​tal?” És ez min​den, amit er​ről mon​da​ni le​het.
– Tud​ja-e ezek​nek a lé​nyek​nek a ne​vét?
– Igen. A fő​dé​mont Ari​el​nek hív​ják. Ép​pen ő for​mál​ja meg ezt a bor​zal​mas te​ret – és ma​gu​kat is, a
la​kó​it. Ezt egész pon​to​san tu​dom.
– Hon​nan?
– Ő maga mond​ta el ne​kem. És bi​zo​nyí​té​kul né​hány tö​mör, de pon​tos kép​ben meg​raj​zol​ta a ma​guk
vi​lá​gát még az​előtt, hogy én azt elő​ször meg​lát​tam.
– Azt mond​ja, ő te​rem​ti a vi​lá​gun​kat? – kér​dez​te Po​be​do​nosz​cev el​gon​dol​koz​va.
– Leg​alább​is rész​le​ge​sen – van​nak ott más al​ko​tók is. Ami​kor ön meg​kí​ván egy po​hár bort, vagy,
mond​juk, a tes​ti él​ve​ze​tek​nek kí​ván​ja át​ad​ni ma​gát, ak​kor a se​gé​dei ve​szik át a mun​kát. Kü​lön​ben le​-
het​sé​ges, hogy ép​pen ő maga ez a se​géd. Hogy ki áll a hi​e​rar​chi​á​juk csú​csán, azt se​hogy se si​ke​rült
tel​je​sen meg​ér​te​nem.
– Ön igen ma​gas dol​gok​ról be​szél, me​lyek rend​sze​rint rejt​ve van​nak a ha​lan​dók sze​me elől –
mond​ta Po​be​do​nosz​cev. – Mi​lyen hi​e​rar​chi​á​ról be​szél? Nem a Mennyei Egy​há​zat érti-e alat​ta?
– Ha Pan​tye​lej​mon ar​chi​mand​rit​á​ra gon​dol – fe​lel​te T. egy kis gon​dol​ko​dás után –, ak​kor el kell
hogy szo​mo​rít​sam; ahogy mon​da​ni szo​kás, nincs igaz​ság a föl​dön, de nincs a fel​sőbb ré​gi​ók​ban sem.
Ari​el üz​le​ti vi​szony​ban áll a Mennyei Egy​ház​zal. De egye​lő​re nem tud​tak meg​egyez​ni.
Po​be​do​nosz​cev le​vet​te a szem​üve​gét, és gon​do​san meg​tö​röl​get​te a zse​bé​ből elő​vett ken​dő​vel.
– Ér​tem, ér​tem – mond​ta da​lol​va, és vissza​tet​te a szem​üve​gét. – Iga​zán nem szí​ne​sen szo​mo​rí​ta​nám
el, de új eret​nek​ség cí​mé​re ez se​hogy sem tart​hat igényt. Hal​lot​tam már va​la​mi ha​son​lót Szo​lov​jov úr​-
tól – bi​zo​nyá​ra is​me​ri őt.
T. ta​ga​dó​lag in​gat​ta a fe​jét.
– Csak a ne​vét hal​lot​tam.
– Köl​tő és fi​lo​zó​fus. „Bölcs nem-cse​lek​vés​nek” ne​vez​te el a ta​ní​tá​sát. A szim​bó​lu​má​nak pe​dig a
la​tin „N”-t vá​lasz​tot​ta til​dé​vel – nyil​ván a ka​to​li​ciz​mus irán​ti tu​dat​ta​lan von​zó​dá​sá​nak ha​tá​sá​ra,
hehe... Bár ez a jel tö​ké​le​te​sen il​le​ne az ön ne-állj-el​le​né​hez is, gróf úr. Em​lék​szem, épp en​nél az asz​-
tal​nál ol​vas​ta fel a tra​gé​di​á​ját, na​gyon fura címe volt, mind​járt az eszem​be jut... „Kán​kán kí​sér​té​se”,
ha jól em​lék​szem. Egy iszi​hasz​ta re​me​té​ről szólt, aki a si​va​tag​ban la​kott.
– Ho​gyan le​het da​ra​bot írni egy si​va​tag​la​kó​ról? – kér​dez​te Dosz​to​jevsz​kij. – Hon​nan ve​szi a si​va​-
tag​ban a sze​rep​lő​ket hoz​zá?
– Ab​ból nincs hi​ány – fe​lel​te Po​be​do​nosz​cev, va​la​mi​ért T. felé bic​cent​ve. – A da​rab​ban a re​me​te
dé​mo​nok​kal har​col, me​lyek be​ha​tol​nak a tu​da​tá​ba, és vé​gül az a sö​tét meg​vi​lá​go​so​dá​sa tá​mad, hogy a
tu​da​tá​ban sem​mi más nin​csen, csak dé​mo​nok, és az, aki har​col a kí​sér​té​sek​kel és szen​ve​dé​lyek​kel,
pon​to​san ugyan​olyan dé​mon, mint az összes töb​bi, csak ra​vasz​ko​dik. Az egyik ilyen dé​mon még Is​tent
is ál​nok mó​don ke​re​si, tisz​tán csak mu​lat​ság​ból – a má​sik meg épp Is​ten​nek adja ki ma​gát. El​ke​se​re​-
dé​sé​ben a re​me​te el​ha​tá​roz​za, hogy fel​kö​ti ma​gát. Na és ami​kor már el​rúg​ja maga alól a szé​ket, meg​-
ér​ti, hogy ez az utol​só, ször​nyű dön​té​se ugyan​olyan dé​mo​ni kí​sér​tés volt, mint lel​ké​nek min​den ad​di​gi
ver​gő​dé​se...
– Aha – mond​ta Dosz​to​jevsz​kij –, már rém​lik va​la​mi. Úgy em​lék​szem, Szo​lov​jov az ilyen ál​la​po​tot
„el​me​té​ve​lye​dés​nek” ne​vez​te, és azt ta​ní​tot​ta, hogy egyet​len​egy mó​don le​het le​küz​de​ni – meg kell ta​-
nul​ni arc​ról fel​is​mer​ni az összes ilyen dé​mont.
– Pon​to​san er​ről be​szé​lek – bó​lin​tott T. – Csak nem kell tra​gé​di​a​ként fel​fog​ni azt, ami tör​té​nik.
Ezek az egy​mást foly​to​no​san vál​tó kí​sér​té​sek – ez a mi egyet​len ter​mé​sze​tünk. Leg​alább​is ad​dig, amíg
meg nem je​le​nik ben​nünk az erő, amely ké​pes szem​be​sze​gül​ni ve​lük.
– És mi​fé​le erő az? – kér​dez​te Po​be​do​nosz​cev. – Va​la​mi​fé​le... ööö... szel​le​mi tu​dás? Az, amit Szent
Ig​nác „gon​do​lat-egyed​ural​ko​dó​nak” ne​ve​zett?
– Nem – fe​lel​te T. – Min​den sok​kal egy​sze​rűbb. Sa​ját ma​gun​kat kell te​rem​te​nünk.
– De eb​ben az eset​ben ki fog​ja ezt csi​nál​ni? – kér​dez​te Po​be​do​nosz​cev. – Ha egy​szer nincs ben​-
nünk sem​mi a dé​mo​ni kí​sér​té​se​ken kí​vül?
– Épp eb​ben áll a pa​ra​do​xon – fe​lel​te T. – Kez​det​ben nincs ben​nünk sen​ki, aki bár​mit is tud​na csi​-
nál​ni. Az új lény az​zal a cse​lek​vés​sel egy​ide​jű​leg je​le​nik meg, ame​lyen ke​resz​tül meg​nyil​vá​nul. Érti?
En​nek a cse​lek​vés​nek nincs sem​mi​lyen alap​ja, sem​mi​től sem függ. Ön​ké​nye​sen tör​té​nik meg, tö​ké​le​te​-
sen spon​tá​nul, az ok-oko​zat tör​vé​nyén kí​vül – és ön​ma​ga tá​ma​szá​vá vá​lik. Olyan ez, mint a vi​lág​egye​-
tem szü​le​té​se a sem​mi​ből. Ez​u​tán azt le​het mon​da​ni, hogy sa​ját ma​gun​kat te​remt​jük. És egyen​ran​gú​vá
vá​lunk a vi​lá​gunk de​mi​ur​go​szá​val.
– Ön, gróf úr, fel​té​te​le​zem, épp egy ilyen egyen​ran​gú self-made man? – kér​dez​te Po​be​do​nosz​cev.
– Fe​jén ta​lál​ta a szö​get.
– Nem volt ne​héz – mo​so​lyo​dott el Po​be​do​nosz​cev. – Na és mi van a dé​mo​nok​kal, ame​lyek ezt
meg​elő​ző​en ural​muk alatt tar​tot​ták az em​bert? Mi van Ari​el​lel és a se​gé​de​i​vel? Azok tán csak úgy el​-
en​ge​dik a bá​rány​ká​ju​kat?
– Nem te​het​nek sem​mit – fe​lel​te T. kis​sé el​ko​mo​rod​va.
– Vagy úgy – mond​ta Po​be​do​nosz​cev iro​ni​ku​san. – Ér​de​kes, ér​de​kes...
– Mond​ja, és hol le​het meg​ta​lál​ni ezt a Szo​lov​jov urat? – kér​dez​te T. – Sze​ret​nék el​be​szél​get​ni
vele.
– Az ba​jo​san si​ke​rül​het – fe​lel​te Po​be​do​nosz​cev, ked​ve​sen néz​ve T.-re. – Az a hely​zet, hogy Szo​-
lov​jov urat a leg​ma​ga​sabb sze​mé​lyek el​le​ni go​nosz szán​dé​kok vád​já​val le​tar​tóz​tat​ták. És je​len​leg a
Pé​ter-Pál-erőd tor​nyá​ban tart​ják fog​va. Néha ki​hall​ga​tás​ra vi​szik kü​lön​bö​ző he​lyek​re. De ön​nek, gróf
úr, alig​ha en​ge​dé​lye​zik, hogy je​len le​gyen egy ilyen ki​hall​ga​tá​son...
Az elő​szo​bá​ban csi​lin​gelt a csen​gő. Po​be​do​nosz​cev vé​gig​mér​te T.-t, majd Dosz​to​jevsz​kij​hez for​-
dult.
– Fjo​dor Mi​haj​lo​vics, maga egy​ál​ta​lán nem iszik. Mi​ért?
– Iz​ga​tott va​gyok, Konsz​tan​tyin Pet​ro​vics – fe​lel​te Dosz​to​jevsz​kij. – Fon​tos be​szé​dem van ön​nel.
– Hát be​szél​ges​sünk – fe​lel​te Po​be​do​nosz​cev. – Csak előbb ki​nyi​tom az aj​tót...
Ami​kor Po​be​do​nosz​cev ki​ment a sza​lon​ból, Dosz​to​jevsz​kij​jel új​ból meg​tör​tént a ko​ráb​bi át​ala​ku​-
lás – meg​der​medt, ün​ne​pé​lye​sen a tá​vol​ba me​red​ve, mint​ha sen​ki más nem len​ne a szo​bá​ban raj​ta kí​-
vül.
„Úgy lát​szik – gon​dol​ta T. szo​mo​rú​an –, az ő szá​má​ra én egy​sze​rű​en holt lé​lek, eret​nek va​gyok...
Kü​lön​ben maga ez a hely is ilyen ha​tás​sal van az em​ber​re. Már​mint Po​be​do​nosz​cev, az a lé​nyeg, hogy
ő mi​lyen ha​tás​sal van rá...”
Ki​nyílt az ajtó, és T.-ben meg​hűlt a vér.
Há​rom szer​ze​tes lé​pett be a sza​lon​ba. Az egyik​nek a vál​lán jó​ko​ra len​vá​szon tás​ka volt gyön​gyök​-
ből ki​varrt ke​reszt​tel az ol​da​lán – pon​to​san olyan, mint a meg​bol​do​gult Var​szo​no​fij egyik tár​sá​nak.
A fo​lyo​só​ról pa​na​szos nyá​vo​gás hal​lat​szott, az​tán maga Po​be​do​nosz​cev is meg​je​lent a sza​lon​ban –
mi​után be​jött a szer​ze​te​sek után, gon​do​san be​csuk​ta az aj​tót maga mö​gött.
– Ura​im – mond​ta bol​dog mo​sollyal –, hí​vat​lan ven​dé​gek jöt​tek máma, akik​nek azon​ban bor​zasz​tó​-
an örü​lünk...
T. ész​re​vet​te, hogy Po​be​do​nosz​cev nem őt nézi, ha​nem a szer​ze​te​se​ket, és rá​jött, hogy a hí​vat​lan
ven​dég ő maga.
– En​ged​jék meg, hogy be​mu​tas​sam önö​ket egy​más​nak – foly​tat​ta Po​be​do​nosz​cev. – Nyi​ko​gyim, Ila​-
ri​on és Szof​ro​nyij test​vér. Szer​ze​te​sek, ő pe​dig T. úr, aki... ööö... gróf.
– Re​mek fog​lal​ko​zás – mo​so​lyo​dott el Nyi​ko​gyim test​vér.
– Ez nem fog​lal​ko​zás – fe​lel​te T., fi​gyel​me​sen néz​ve a szer​ze​te​se​ket. – Csak vi​lá​gi be​ce​név.
Ila​ri​on és Szof​ro​nyij lát​ha​tó​an iker​test​vé​rek vol​tak: fi​a​ta​lok, ko​mo​rak, mint​ha va​la​mi kö​zös, sú​lyos
gond nyo​masz​ta​ná őket, szín​te​len sza​káll​ká​juk volt és kö​zel ülő, vi​ze​nyős sze​mük. Nyi​ko​gyim, ve​lük
el​len​tét​ben, Hoff​mann-nak va​la​me​lyik di​ák​já​ra ha​son​lí​tott – volt ben​ne va​la​mi ro​man​ti​kus és fék​te​len,
ami ka​lan​dok​kal teli éj​sza​ká​kat és szé​dí​tő me​rész​sé​get su​gallt.
A szer​ze​te​sek lát​tán Dosz​to​jevsz​kij fel​élén​kült, és mo​so​lyog​ni kez​dett. Ők azon​ban nem fi​gyel​tek
rá, mint​ha ott se lett vol​na a szo​bá​ban. Az asz​tal​hoz men​tek, le​ül​tek – Ila​ri​on és Szof​ro​nyij egy-egy
fo​tel​ba, Nyi​ko​gyim pe​dig a dí​vány​ra, amin Dosz​to​jevsz​kij ült, T. ka​ros​szé​ke mel​lé.
– Épp Szo​lov​jov úr​ról be​szél​get​tünk – mond​ta Po​be​do​nosz​cev, mint​egy be​von​va a ba​rá​to​kat a be​-
szél​ge​tés​be. – Ő egy fi​lo​zó​fus.
– Huh, ezek a fi​lo​zó​fu​sok – re​a​gált kész​sé​ge​sen Nyi​ko​gyim. – Pus​kin jól el​bánt ve​lük: „A nagy​sza​-
kál​lú bölcs meg​szó​la​la: moz​gás nem lé​te​zik; s a má​sik csak hall​ga​ta, s rej​szol​ván leg​ott el​él​ve​-
zék...”[32] Mind​össze két sor, de azon​nal min​den vi​lá​gos az egész brancs​ról.
Csend tá​madt az asz​tal kö​rül. Nyi​ko​gyim za​var​ba jött, és nyil​ván úgy dön​tött, hogy neki kell el​si​mí​-
ta​nia a kí​nos hely​ze​tet.
– En​ge​del​mé​vel – for​dult T. felé –, ön az a bi​zo​nyos T. gróf?
– Hogy érti, hogy „az a bi​zo​nyos”?
– Na, hát hogy az-e, aki​ről Ak​sziny​ja Tolsz​ta​ja-Ol​szuf​je​va ír? Mi​lyen vé​le​ménnyel van a köny​ve​i​-
ről?
T. erre nem vá​la​szolt, de a po​hár meg​rán​dult a ke​zé​ben, és egy kis vod​ka az asz​tal​ra öm​lött. Nyi​ko​-
gyim együtt érző gri​maszt vá​gott.
– Ször​nyen nyo​masz​tó le​het, ugye? Ezek​ben a köny​vecs​kék​ben az el​ső​től az utol​só szó​ig min​den
csak ki​ta​lá​lás, az rög​tön lát​szik. Ter​mé​sze​te​sen sen​ki nem is hi​szi el. De min​den​ki ol​vas​sa, még az
egy​há​zi em​be​rek is. Kü​lö​nö​sen un​do​rí​tó ez az ál​lan​dó lár​ma az új​sá​gok​ban.
– Ott mit ír​nak?
– Nem kö​ve​ti? Ez az​tán az iga​zi arisz​tok​ra​tiz​mus, tisz​te​lem érte. Azon​nal el​me​sé​lem. Ha​tal​mas bot​-
rány volt. Szó​val, ahogy Ak​sziny​ja Tolsz​ta​ja-Ol​szuf​je​va írta, a kö​vet​ke​ző​kép​pen tör​tént a do​log. Míg
a Szmol​nij​ban ta​nult, el​ra​gad​ta a szí​vét a gróf ta​ní​tá​sa az egy​sze​rű​sö​dés​ről, úgy​hogy az utol​só tan​év​-
ben ott​hagy​ta a le​ány​ne​ve​lő in​té​ze​tet, és olyan​nyi​ra le​egy​sze​rű​sö​dött, hogy nem le​he​tett meg​kü​lön​böz​-
tet​ni egy os​to​ba pa​raszt​lány​tól, így az​tán, ami​kor össze​is​mer​ke​dett a gróf​fal, gyor​san meg​hó​dí​tot​ta a
szí​vét. De a gróf vá​rat​lan és ijesz​tő ol​da​lá​ról tá​rul​ko​zott fel neki. A vi​szo​nyuk ide​jén ál​lan​dó​an erős
nar​ko​ti​kus sze​rek​kel élt, amik be​szá​mít​ha​tat​lan​ná tet​ték. Né​hány​szor fej​szé​vel tá​madt Ak​sziny​já​ra.
En​nek ered​mé​nye​kép​pen Ak​sziny​ja tel​je​sen csa​ló​dott az egy​sze​rű​sö​dés​ben, el​szö​kött tőle Pé​ter​vár​ra,
és vissza​tért a nagy​vi​lá​gi élet​be...
Egész lé​nyé​vel ki​fe​jez​ve tö​ké​le​tes meg​ve​té​sét a szó​ban for​gó téma iránt, Dosz​to​jevsz​kij meg​der​-
medt ül​té​ben, úgy me​red​ve az ab​lak​ra, mint az örök​ké​va​ló​ság​ra. Po​be​do​nosz​cev oda​ment hoz​zá, meg​-
ra​gad​ta a vál​lát, némi erő​fe​szí​tés​sel fel​emel​te a dí​vány​ról, és az ab​lak​hoz húz​ta, mint​ha csak pró​bál​ná
ki​von​ni Nyi​ko​gyim mér​ge​zett sza​va​i​nak ha​tó​kö​ré​ből.
– ...az​tán Ol​szuf​jev​vel[33] kez​dett sze​rel​mi kap​cso​lat​ba – foly​tat​ta Nyi​ko​gyim –, róla bi​zo​nyá​ra hal​-
lott már. Lo​vas gár​dis​ta, aki​ből zse​ni​á​lis nyo​mo​zó lett. In​nen is jön Ak​sziny​ja má​so​dik köny​vé​nek a
címe. Ha le​het hin​ni a bul​vársaj​tó​nak – de, is​mét​lem, sen​ki nem hisz neki –, T., fél​ve a bot​rány​tól, is​-
me​ret​len hely​re tá​vo​zott. A bi​ro​da​lom leg​jobb nyo​mo​zó​it és ápo​ló​it küld​ték a fel​ku​ta​tá​sá​ra, de T. na​-
gyon ra​vasz, és ál​lan​dó​an át​öl​tö​zik – hol zsan​dár​nak, hol pa​raszt​nak, hol ci​gány​nak. Tolsz​ta​ja-Ol​szuf​-
je​va sza​vai sze​rint oly mér​ték​ben meg​hü​lyült a ká​bí​tó​sze​rek​től, hogy lo​vak​kal be​szél​get, és az ör​dög
tud​ja, mi​nek nézi a kö​rü​löt​te lé​vő​ket. Azt is ír​ják, hogy gyak​ran ki​hagy az em​lé​ke​ze​te, és egé​szen ere​-
de​ti té​boly ke​rí​tet​te ha​tal​má​ba – úgy tű​nik neki, hogy be​szél​get Is​ten​nel. Vagy​is hát újab​ban ki min​-
den​ki nem be​szél​get Is​ten​nel, de T. szó sze​rint meg van győ​ződ​ve róla, hogy az Is​ten vá​la​szol is neki.
A leg​va​dabb bul​vár​la​pok​ban azt is ír​ták, hogy T. a sa​ját ke​zé​vel gyil​kol​ta meg a fel​ku​ta​tá​sá​ra kül​dött
nyo​mo​zó​kat, vagy tró​pu​si mé​reg​gel meg​mér​gez​te őket...
A ti​rá​da vé​gé​re Nyi​ko​gyim arca olyan ki​fe​je​zést öl​tött, mint​ha neki ma​gá​nak is fáj​dal​mas és szé​-
gyen​le​tes len​ne a sa​ját el​be​szé​lé​sét hall​gat​ni. El​hall​ga​tott. T. is szót​la​nul ült. Majd, össze​gyűjt​ve ere​-
jét, azt mond​ta:
– Mi ta​ga​dás, va​ló​ban is​mer​tem egy Ak​sziny​ja nevű pa​raszt​lányt... De ő alig​ha ír​ha​tott ef​fé​lé​ket.
Még csak nem is is​me​ri az ilyen sza​va​kat. Higgye el, na​gyon nagy a kü​lönb​ség egy le​egy​sze​rű​sö​dött
szmol​ni​ji di​ák​lány és a nép egy​sze​rű le​á​nya kö​zött.
Nyi​ko​gyim el​mo​so​lyo​dott, és bi​zal​ma​san T. tér​dé​re csa​pott a te​nye​ré​vel.
– Er​ről is ír a köny​vé​ben! – kö​zöl​te lel​ke​sen. És hogy ha​zu​dik, mi? Azt ál​lít​ja, hogy mi​előtt elő​ször
je​lent meg a szé​nás​sze​kér​rel maga előtt, két hó​na​pon ke​resz​tül ta​nul​ta a fa​lu​si táj​szó​lá​so​kat, az​tán meg
ab​ba​hagy​ta a na​pon​kén​ti mos​dást és a hón​al​ja bo​rot​vá​lá​sát, már meg​bo​csás​son a pi​káns rész​let mi​-
att... A köny​vé​nek fő gon​do​la​ta – nem is gon​do​lat, mert gon​do​la​tok ott nin​cse​nek, ha​nem az a „sa​les
pitch”, ami mi​att ol​vas​sák a fi​a​tal lány​kák – épp ab​ban áll, hogy a meg​csö​mör​lött és zül​lött arisz​tok​-
ra​ták nem a ki​fi​no​mult​ság​ra ger​jed​nek, ha​nem épp el​len​ke​ző​leg, az egé​szen nyers kö​zön​sé​ges​ség​re és
csi​szo​lat​lan​ság​ra, amely​nek ter​mé​sze​te​sen bi​zo​nyos fi​zi​kai vonz​erő​vel kell pá​ro​sul​nia. Emi​att az​tán a
fő​vá​ro​si me​ná​dok kö​ré​ben di​vat​ba jöt​tek a pa​raszt​ru​hák, a kö​té​nyek és a pisz​kos kör​mök... Mon Dieu,
hogy ja​jong min​den​ki et​től az egy​sze​rű​sö​dés​től! El va​gyok ké​ped​ve, gróf úr – a hur​ri​kán​nak, egy
egész jár​vá​nyos di​vat​nak a kel​lős kö​ze​pén len​ni, és meg​őriz​ni ezt a fenn​költ kö​zönyt! Bra​vó, bra​vó!
T. nem fe​lelt erre sem​mit. Nyi​ko​gyim vod​kát töl​tött ma​gá​nak, üd​vöz​lés​re emel​te a po​ha​rát, ivott és
krá​ko​gott.
Po​be​do​nosz​cev köz​ben le​ül​tet​te Dosz​to​jevsz​kij az ab​lak mel​lett lévő ta​bu​rett​re, és a ke​zét si​mo​gat​-
va va​la​mi ked​ve​set kez​dett mon​da​ni a fü​lé​be. Hal​kan be​szélt, T. még​is sok min​dent hal​lott be​lő​le.
– Ele​ven a te lel​ked, Fe​gyeny​ka, csak bús​la​ko​dik. Mind​ez hős​tett​ként lesz be​szá​mít​va. S ha imád​-
ko​zol, a sár​ga​ság is el​tű​nik... Ele​ven az, ele​ven, ne is gon​dolj...
Vé​gül Po​be​do​nosz​cev biz​ta​tó​an meg​ve​re​get​te Dosz​to​jevsz​kij vál​lát, és vissza​ment az asz​tal​hoz.
– Az​tán hogy mivé fa​jult a do​log – mond​ta Nyi​ko​gyim, a má​sik két szer​ze​tes​re néz​ve. – Az új​sá​gok
azt ál​lít​ják, hogy T. gró​fot most ti​tok​ban ke​re​sik, jól​le​het hi​va​ta​lo​san sem​mi​lyen vá​dat nem emel​tek
el​le​ne.
– Hagy​juk ezt – rán​col​ta a hom​lo​kát Po​be​do​nosz​cev. – Az én há​zam​ban nem szo​kás saj​tó​ka​csá​kat
meg​vi​tat​ni. Itt szel​le​mi és val​lá​si dol​gok​ról fo​lyik a szó...
Ezt az egész be​szél​ge​tést a szer​ze​te​sek vi​sel​ke​dé​sé​ben min​den​fé​le apró, de ször​nyű dol​gok kí​sér​-
ték. Más alig​ha fi​gyelt vol​na fel ezek​re, ám T. szá​má​ra ször​nyű és egy​ér​tel​mű je​len​tés​sel bír​tak – egy​-
sze​rű​en nem té​ved​he​tett.
Ila​ri​on a gyön​gyök​kel ki​varrt tás​ká​ját a tér​dé​re téve ült a ka​ros​szék​ben, és foly​ton va​la​mit igaz​ga​-
tott ben​ne, mint​ha egy ott kuk​so​ló ál​lat​kát si​mo​gat​na, ame​lyik már na​gyon sze​ret​ne ki​sza​ba​dul​ni – s T.
biz​tos volt ben​ne, hogy éles kris​tá​lyok na​gyon halk csö​röm​pö​lé​sét hall​ja.
Szof​ro​nyij jobb ke​zét a kö​pe​nye zse​bé​ben tar​tot​ta, és ami​kor a szö​vet meg​fe​szült a comb​ján va​la​-
mi​lyen moz​du​lat​tól, lát​ni le​he​tett, hogy van ott va​la​mi hosszú​kás tárgy – és nyil​ván nem egy ikon, ha​-
nem min​den bi​zonnyal pisz​toly.
Nyi​ko​gyim pe​dig, bár ő sem​mi más​sal nem árul​ta el ma​gát, idő​ről idő​re olyan vég​te​len meg​ér​tés​sel
a sze​mé​ben né​zett T.-re, amit ne​héz lett vol​na az Ak​sziny​já​val kap​cso​la​tos bot​rány mi​at​ti egy​sze​rű
együtt​ér​zés​sel ma​gya​ráz​ni.
T. érez​te, hogy a szer​ze​te​sek csak a jel​re vár​nak. És ami​kor az asz​tal fö​lött meg​sű​rű​sö​dött fe​szült​-
ség el​vi​sel​he​tet​len​né vált, hir​te​len fel​állt.
A ta​bu​rett​hez ment, me​lyen a most már vég​leg ön​ma​gá​ba süp​pedt Dosz​to​jevsz​kij ült, a vál​lá​nál fog​-
va fel​emel​te, és vissza​ve​zet​te az asz​tal​hoz. Dosz​to​jevsz​kij né​mán en​ge​del​mes​ke​dett, és T. le​ül​tet​te a
dí​vány​ra ön​ma​ga és Nyi​ko​gyim közé.
– Ül​jünk egy​más mel​lett, Fjo​dor Mi​haj​lo​vics... Konsz​tan​tyin Pet​ro​vics meg​kri​ti​zált ben​nün​ket, ak​-
kor hát hadd mond​ja el az igaz​sá​got.
A szer​ze​te​sek lát​ha​tó​an za​var​ba jöt​tek. Nyi​ko​gyim​nak a dí​vány leg​szé​lé​re kel​lett hú​zód​nia, s a ko​-
mor ik​re​ket és T.-t most el​vá​lasz​tot​ta az asz​tal.
Po​be​do​nosz​cev, T. sza​va​it hall​va, kö​hé​csel​ni kez​dett.
– Az igaz​sá​got, gróf úr? A taj​té​kos ész kri​ti​ká​jában ar​ról írok, hogy az igaz​sá​got nem le​het el​kap​ni
éles szkep​ti​kus ér​te​lem​mel. Csak a hit szá​má​ra el​ér​he​tő. Szent Ágos​ton ezt pon​to​san fel​is​mer​te. A mai
mű​velt urak pe​dig azt fel​té​te​le​zik, hogy az igaz​ság a mér​le​ge​lés​ből szü​le​tik. El tud​ják ezt kép​zel​ni,
test​vé​rek? Az el​mék urai az igaz​ság leg​ma​ga​sabb és fel​tét​len mér​cé​jé​nek a szil​lo​giz​must tart​ják!
És ek​kor hal​kan össze​csap​ta a te​nye​rét. Két​ség​kí​vül ez le​he​tett a jel, ami​re a szer​ze​te​sek vár​tak.
Szof​ro​nyij össze​von​ta a szem​öl​dö​két, és il​let​le​nül nagy Smith and Wes​sont hú​zott elő a zse​bé​ből.
– Kit? – kér​dez​te.
– A szil​lo​giz​must! – is​mé​tel​te gyor​san Po​be​do​nosz​cev, úgy téve, mint​ha sem​mit sem ven​ne ész​re. –
Nyil​ván is​me​rik ezt a lo​gi​kai fo​gal​mat. Ami​kor van két íté​let, és az​tán kö​vet​ke​zik be​lő​lük egy har​ma​-
dik. És ezen a hit​vány​sá​gon nyug​szik a mai em​ber gon​dol​ko​dá​sá​nak egész épít​mé​nye, el tud​ják ezt
kép​zel​ni?
– Ne​tán van va​la​mi el​len​ve​té​se a lo​gi​ka alap​el​ve​i​vel szem​ben? – mo​so​lyo​dott el T., szin​tén ügyet
sem vet​ve a Szof​ro​nyij ke​zé​ben lévő pisz​toly​ra.
Po​be​do​nosz​cev fel​emel​te az uj​ját.
– Épp azért annyi​ra je​len​ték​te​len az összes mai fi​lo​zó​fi​ai vita, gróf úr – mond​ta –, mert a vi​tá​zók
ez​zel a maga lo​gi​ká​já​val pró​bál​ják bi​zo​nyí​ta​ni az igaz​sá​got. Ho​lott a szil​lo​giz​mus ér​tel​met​len os​to​ba​-
ság.
– Ugyan mi​ért? – kér​dez​te T.
– Hát mond​jon egy pél​dát az ér​tel​mes szil​lo​giz​mus​ra!
Mos​tan​ra a be​szél​ge​tés tu​laj​don​kép​pen tel​je​sen fö​lös​le​ges​sé vált, mert Nyi​ko​gyim is elő​hú​zott a
kö​pe​nye alól egy kis nik​ke​le​zett pisz​tolyt, Ila​ri​on pe​dig, már nem rej​tőz​köd​ve, a gyönggyel ki​varrt
tás​ká​já​ból vet​te elő az össze​csa​vart há​lót, mely​nek csö​rög​tek a sze​me​i​re csa​vart kris​tály​pen​gék. Po​-
be​do​nosz​cev azon​ban úgy vi​sel​ke​dett, mint​ha a szil​lo​giz​mu​sok​ról foly​ta​tott vi​tán kí​vül sem​mi más
nem tör​tén​ne az asz​tal​nál.
– Mond​jon hát egy pél​dát, gróf úr! – is​mé​tel​te. – Gye​rünk!
T. el​mo​so​lyo​dott, és kö​ze​lebb hú​zó​dott Dosz​to​jevsz​kij​hez.
– Hát jól van – mond​ta, s köz​ben be​dug​ta a ke​zét abba a zse​bé​be, me​lyet Dosz​to​jevsz​kij ol​da​la el​-
ta​kart. – Kaj em​ber. Az em​ber ha​lan​dó. Te​hát Kaj​nak meg kell hal​nia. Ez​zel tán le​het vi​tat​koz​ni?
– Ez​zel nem is kell vi​tat​koz​ni – fe​lel​te Po​be​do​nosz​cev. – Meg​ve​sze​ke​dett zagy​va​ság. Ez a Kaj egy​-
ál​ta​lán nem em​ber, ha​nem csak alany egy mon​dat​ban. Soha nem szü​le​tett. Ak​kor ho​gyan hal​hat​na meg?
Tes​sék, sa​ját maga bi​zo​nyí​tot​ta be, hogy ezek a szil​lo​giz​mu​sok ba​dar​sá​gok.
T. zse​bé​ből halk kat​ta​nás hal​lat​szott.
– Hol bi​zo​nyí​tot​tam be? – kér​dez​te T. őszin​te ér​tet​len​ség​gel.
– Hogy​hogy hol? – mond​ta Po​be​do​nosz​cev he​ve​sen. – Hát nézzük csak! Kaj egy szil​lo​giz​mus ha​-
lan​dó em​be​re. Meg​hal​ni sem​mi​kép​pen sem tud, mert a szil​lo​giz​mu​sok​ban nem hal meg sen​ki. Kö​vet​-
ke​zés​kép​pen a szil​lo​giz​mu​sok ér​tel​met​len zagy​va​sá​gok, és az igaz​ság mér​cé​jé​nek te​kin​te​ni őket őrült​-
ség. És ha ön ez​zel nem ért egyet, mu​tas​son ne​kem egy ha​lott em​bert a szil​lo​giz​mu​sok​ból. Mu​tas​son
egy ha​lott alanyt, gróf úr, és ak​kor én...
Amíg Po​be​do​nosz​cev csil​lo​gó szem​üveg​gel vé​gig​mond​ta ezt a ti​rá​dát, az asz​tal​nál né​hány fon​tos
ese​mény tör​tént.
Szof​ro​nyij T.-re sze​gez​te ha​tal​mas pisz​to​lyát. Nyi​ko​gyim elő​re​ha​jolt. Ila​ri​on szét​haj​tot​ta a há​lót, és
úgy fog​ta, hogy va​la​ki a tár​sai kö​zül meg​ra​gad​has​sa a má​sik vé​gét.
T. azon​ban csak a Szof​ro​nyij ke​zé​ben lévő pisz​tolyt fi​gyel​te. És amint an​nak a csö​ve egyet​len pil​la​-
nat​ra fél​re​hú​zó​dott, va​la​mi olyan tör​tént, ami​re egyik szer​ze​tes sem szá​mí​tott – T. meg​ra​gad​ta Dosz​to​-
jevsz​kijt a vál​lá​nál fog​va, és vele együtt le​ve​tet​te ma​gát az asz​tal és a dí​vány köz​ti kes​keny rés​be.
– Vi​gyá​zat! – ki​ál​tot​ta.
Po​be​do​nosz​cev, aki épp a ha​lott alany​ról be​szélt, a mennye​zet felé for​dí​tot​ta szem​üve​gét – oda,
aho​va a bom​ba re​pült T. ke​zé​ből.
Már nem tud​ta be​fe​jez​ni a mon​da​tot.
 XIX
„Hm, szo​kás mon​da​ni, hogy ez vagy az el​vesz​ti az esz​mé​le​tét. Mi​lyen fur​csa... Pe​dig hát van, aki
tény​leg el​vesz​ti és meg​ta​lál​ja. Sa​ját ta​pasz​ta​la​tom​ból tu​dom. De ki? Ha el​vesz​ti az esz​mé​le​tét, ak​kor
ő maga nem esz​mé​let, vagy​is nem tu​dat, ha​nem va​la​mi más? Kü​lön​ben nem kell a sza​vak suta érint​ke​-
zé​si pont​ja​in fel​vil​la​nó ér​tel​met haj​szol​ni. Más​fe​lől vi​szont egy​ál​ta​lán nincs sem​mi​lyen más je​len​tés,
mint az, ami a sza​vak suta érint​ke​zé​si pont​ja​in je​le​nik meg, hi​szen az egész em​be​ri ér​te​lem nem más,
mint ez a fel​vil​la​nás... Zsák​ut​ca, megint zsák​ut​ca...”
T. pró​bál​ta meg​moz​dí​ta​ni a ke​zét. Si​ke​rült.
A gon​do​la​tok után vissza​tér​tek az ér​zé​sek – T. égés​sza​got ér​zett. A kö​zel​ben óra ütött – épp ezek az
üté​sek té​rí​tet​ték ma​gá​hoz. Va​la​mi ne​héz nyom​ta a vál​lát. T. meg​for​dult, és ki​nyi​tot​ta a sze​mét.
A fé​nyes nap​sü​tés az ab​lak​ban ar​ról ta​nús​ko​dott, hogy az ut​cán reg​gel van. Ki​lenc vagy tíz óra le​-
he​tett. Ami​kor fel​emel​te a ke​zét, hogy véd​je sze​mét a ra​gyo​gás​tól, T. meg​lát​ta az arany​szí​nű sely​met a
kar​ján. Még min​dig az a roj​tos szál​lo​dai kön​tös volt raj​ta – csak most ala​po​san össze​ko​szo​ló​dott a
por​tól, a va​ko​lat​tól és még va​la​mi​től, ami szósz​ra ha​son​lí​tott.
De kö​rü​löt​te nem az Ho​tel d’Eu​ro​pe szo​bá​ja volt, ami​re T. szá​mí​tott.
Po​be​do​nosz​cev la​ká​sá​ban volt – ab​ban a sza​lon​ban, ahol elő​ző este teát it​tak, és a szil​lo​giz​mu​sok​-
ról be​szél​get​tek.
T. fel​fog​ta, hogy a pad​lón fek​szik, s úgy öle​li ma​gá​hoz Dosz​to​jevsz​kij sú​lyos port​ré​ját, mint egy la​-
pos ta​ka​rót, mely meg​vé​di az időt​len​ség der​mesz​tő hi​de​gé​től. Ki​ká​szá​lód​va a port​ré alól, egy kis ide​-
ig ko​mo​ran azt néz​te.
A port​ré sok he​lyen meg​sé​rült – üt​kö​zé​sek és üté​sek nyo​mai bo​rí​tot​ták, fol​tok és égés​nyo​mok, a
sza​káll​nál tisz​tán lát​szott egy láb​nyom, és ezen a he​lyen el volt sza​kad​va a vá​szon. A ke​ret két he​lyen
el​tört – mint​ha csak va​la​ki ket​té akar​ta vol​na tör​ni a ké​pet. Ám két​ség sem fér​he​tett hoz​zá, hogy ez
ugyan​az a port​ré, amit Dzsam​bon ho​zott a szál​lo​dai szo​bá​ba.
Az asz​talt fel​dön​töt​te a rob​ba​nás. A fal​nál álló, le​füg​gö​nyö​zött szek​rény szin​tén a pad​ló​ra dőlt –
mint ki​de​rült, egész ikon​gyűj​te​mény volt ben​ne, s most az iko​nok az egész pad​lót be​bo​rí​tot​ták.
Kü​lö​nös volt az iko​no​kon áb​rá​zolt arc.
Nem em​be​ri arc volt, ha​nem macs​káé.
Va​la​mennyi áb​rá​zo​lás egy bi​zo​nyos ká​nont kö​ve​tett. Mind​egyi​ken apró, ál​mos, ki​csit kan​csal sze​-
mek vol​tak, mint​ha az orr alatt néz​né​nek egy pon​tot, ami a ko​mor össz​pon​to​sí​tás be​nyo​má​sát kel​tet​te.
Maga a fej, me​lyet rö​vid, szür​ke szőr bo​rí​tott, ke​rek volt és túl nagy, a há​rom​szög​le​tű fü​lek pe​dig, épp
el​len​ke​ző​leg, túl​sá​go​san ki​csi​nek tűn​tek.
Egy rész​let na​gyon szem​be​tű​nő volt az iko​no​kon – a ba​jusz. Min​den​hol há​rom volt be​lő​le, de az
ősi, sö​tét iko​no​kon éles szög​ben meg​tör​tek, és ha​rag​vó, fe​ke​te vil​lá​mok​ra ha​son​lí​tot​tak, az újab​ba​kon
pe​dig hul​lám​sze​rű​ek vol​tak, pon​to​san olya​nok, mint a til​de. Bi​zo​nyá​ra év​szá​za​dos vi​ták és gyil​kos
küz​del​mek áll​tak e vál​to​zás mö​gött, me​lyek​ről so​ká​ig tu​dott vol​na me​sél​ni a szek​ták és eret​nek​sé​gek
tör​té​ne​té​nek va​la​mely ku​ta​tó​ja. Akár maga Po​be​do​nosz​cev is...
Amint Po​be​do​nosz​cev​re gon​dolt, T. azon​nal meg is pil​lan​tot​ta őt. A ha​lott fő​ügyész a há​tán fe​küdt
az egyik fel​bo​rult ka​ros​szék mel​lett, a mennye​zet​re me​reszt​ve a rob​ba​nás​tól be​kor​mo​zó​dott szem​üve​-
gét.
 A szer​ze​te​sek is ha​lot​tak vol​tak – suta pó​zok​ban he​ver​tek a pad​lón, az éj​sza​ka alatt már meg​der​-
medt vér tó​csá​i​ban. T.-t most sem bán​tot​ták a re​pe​szek; vele együtt a biz​ton​sá​gos zó​ná​ba ke​rült a
Dosz​to​jevsz​kij-port​ré és a dí​vány egy ré​sze is.
Mi​köz​ben fel​állt, T. gri​maszt vá​gott, annyi​ra saj​gott a háta, de úgy érez​te, hogy min​den csont​ja ép.
A sza​lon​ban már meg​sű​rű​sö​dött a bom​lás édes​kés sza​ga, és T., ki​csit sán​tít​va, si​e​tett ki a fo​lyo​só​ra.
A fo​lyo​só vé​gén egy pi​ri​nyó cica ült a pad​lón. Ami​kor meg​lát​ta T.-t, el​nyá​vog​ta ma​gát, és el​tűnt a
sa​rok mö​gött – min​den bi​zonnyal ott volt a kony​ha.
A leg​kö​ze​leb​bi ajtó Po​be​do​nosz​cev dol​go​zó​szo​bá​já​ba nyílt.
Tá​gas he​lyi​ség volt masszív író​asz​tal​lal, sö​tét​kék per​zsa​sző​nyeg​gel a pad​lón és köny​ves​pol​cok​kal
a fa​lak men​tén. Egy he​lyen füg​göny ló​gott fa​lon, de nem volt mö​göt​te ab​lak. T. el​húz​ta.
A füg​göny egy bi​zán​ci stí​lu​sú mo​za​i​kot rej​tett, amely a fal ré​sze volt, vagy má​so​lat, vagy ide át​he​-
lye​zett ere​de​ti al​ko​tás: ha​tal​mas, pan​tok​ra​ti​kus macs​kát áb​rá​zolt ke​rek, ál​mos sze​mek​kel, kis há​rom​-
szög​le​tű fü​lek​kel, ar​cha​i​kus, vil​lám ala​kú ba​jusszal és apró gö​rög be​tűk​kel a ke​rek fej szé​le​in. A her​-
maf​ro​di​ta macs​ka fel​tar​tot​ta a jobb man​csát, míg a bal​lal egy jó​ko​ra fó​li​áns​ra tá​masz​ko​dott, mely​nek
kö​té​sén arany​be​tűk​kel a „VXGU” szó lát​szott.
Az író​asz​tal​lal szem​ben ba​rokk stí​lu​sú, tük​rös ru​hás​szek​rény állt – alig​ha​nem az​zal a meg​fon​to​lás​-
sal ál​lí​tot​ták oda, hogy az asz​tal​nál ülő min​dig lás​sa a tü​kör​ké​pét. T. arra gon​dolt, hogy a szek​rény ép​-
pen​ség​gel va​la​mi​lyen tit​kot rejt​het – mond​juk, ál​cá​zott ki​já​rat is le​het. Oda​ment, és ki​nyi​tot​ta az aj​ta​-
ját.
Sem​mi​lyen tit​kos ki​já​ra​tot nem ta​lált a szek​rény​ben. Né​hány fény​űző és íz​lés​te​len női ruha ló​gott
ben​ne – olyas​fé​lék, ami​lye​ne​ket a meg​vé​nült ko​kot​tok vi​sel​nek. T. or​rát olyan szag csap​ta meg, ami​-
lyen Bu​nyin ver​se​i​ből is árad – ré​ges-régi köl​nik il​la​ta, me​lyek aro​má​já​ból csak a leg​sú​lyo​sabb és
leg​tar​tó​sabb pézs​ma​szag ma​radt meg.
T. be​csuk​ta a szek​rény​aj​tót, az ab​lak​hoz ment, és óva​to​san ki​né​zett. Az ut​cán fé​nyes pé​ter​vá​ri reg​-
gel volt – sü​tött a nap, csi​nov​nyi​kok és min​den​fé​le mun​ká​sok si​et​tek a dol​guk​ra, hin​tók su​han​tak, ma​-
da​rak ke​ring​tek az égen. A szer​ve​zett és für​ge élet​nek már maga ez a lát​vá​nya is szem​re​há​nyást rej​tett
ma​gá​ban – mint​ha csak azt kö​ve​tel​te vol​na a meg​fi​gye​lő​től, hogy azon​nal hagy​ja abba a meg​fi​gye​lést,
és men​jen ő is a dol​gá​ra: ol​vad​jon össze a lát​vánnyal.
T. az asz​tal​hoz ment.
Egy ka​lit​ka ló​gott fö​löt​te ki​tö​mött ka​ná​ri​val – T. leg​alább​is an​nak lát​ta. De kö​ze​lebb​ről meg​néz​ve a
ma​dár ele​ven​nek bi​zo​nyult. Ezt azon​ban csak a sze​me csil​lo​gá​sa árul​ta el: tö​ké​le​te​sen moz​du​lat​la​nul
ült, meg​der​med​ve a bá​nat​tól, vagy az is le​het, hogy rej​tőz​ni pró​bált – nem tud​va, mire szá​mít​hat a la​-
kás​ba be​ha​tolt hó​dí​tó​tól. T. ka​csin​tott neki, és le​ült az író​asz​tal​nál álló ka​ros​szék​be.
Az asz​ta​lon fo​no​gráf állt, csil​lo​gott raj​ta a nik​kel és az acél, és egy drót​po​hár​ból he​gyes szí​nes ce​-
ru​zák me​re​dez​tek. Az író​kész​let​től bal​ra a leg​újabb konst​ruk​ci​ó​jú te​le​fon​ké​szü​lék állt, jobb​ra pe​dig,
ezüst​bocs​kort for​má​zó di​va​tos le​vél​nyo​mó alatt, egyen​le​tes kéz​írás​sal te​le​írt pa​pír​kö​teg volt (min​den
lap bal fel​ső sar​ká​ban arannyal nyo​mott „SZ​SZF” be​tűk).
T. el​vet​te a pa​pír​nyo​mót a kö​teg​ről. A kéz​irat​ban egy​ál​ta​lán nem vol​tak ja​ví​tá​sok – mint​ha az, aki
írta, a lel​ki sze​mei előtt füg​gő táb​lá​ról má​sol​ta vol​na. T. fog​ta az első la​pot, és ol​vas​ni kezd​te:

Kül​ső cik​lus. Pro​le​go​me​nák a „Szo​do​ma bűne és a val​lá​sos ta​pasz​ta​lat” című ta​nul​mány​-

hoz
Kez​de​ni: Az em​ber​nek sa​ját​ja a bűn és sa​ját​ja a bűn​bá​nat. Jel​lem​ző rá, hogy át​ad​ja ma​gát
 a go​nosz​nak, és az is, hogy igyek​szik meg​sza​ba​dul​ni tőle. Hi​szen mi ér​tel​me a szen​ve​dé​sek​nek
– vagy an​nak, amit a ka​to​li​ku​sok el​té​ve​lye​dett​sé​gük​ben tisz​tí​tó​tűz​nek tar​ta​nak! Ki​zá​ró​lag az,
hogy a lé​lek bű​nös ré​szei el​vál​ja​nak a lény​től. Ha az em​ber éle​te so​rán ere​jé​hez mér​ten maga
is har​colt a bűn​nel, ak​kor a szen​ve​dés szá​má​ra nem bün​te​tés lesz, ha​nem ál​dott se​gít​ség, hogy
győ​zel​met aras​son afö​lött, amit éle​té​ben nem tu​dott le​győz​ni.
to​vább: Mik hát ak​kor a mai szek​ták, me​lyek nem is​me​rik el a szen​ve​dést, de el​is​me​rik a
szo​dó​mi​át, és meg​en​ge​dik a szo​do​mi​ták​nak a szent​sé​gek vég​re​haj​tá​sát? Ez a kér​dés kü​lön​bö​-
ző prob​lé​mák​ra oszt​ha​tó, me​lye​ket sor​ban, egyen​ként kell meg​vizs​gál​nunk.
elő​ször: Le​het-e a szo​do​mi​ta val​lá​sos em​ber? A tör​té​ne​lem ta​pasz​ta​la​ta azt mu​tat​ja, hogy
ez a le​he​tő​ség fenn​áll. Le​het re​mény​ked​ni, hogy az Úr a maga vég​te​len jó​sá​gá​ban nem uta​sít​-
ja el a bű​nös imá​ját, ha lel​ki fel​buz​du​lá​sa őszin​te, és át​hat​ja a lé​nyét azok​ban a per​cek​ben,
ami​kor az sza​bad a bűn​től.
má​sod​szor: Még az is fel​té​te​lez​he​tő, hogy a tit​kos bű​nös szent​ál​do​zást hajt​hat vég​re, ha
nem hir​de​ti nyíl​tan bű​nét, és nem mint szo​do​mi​ta szol​gál​ja az Urat, ha​nem mint em​ber, aki
pon​to​san tu​da​tá​ban van an​nak, hogy nem tö​ké​le​tes, mi​vel sú​lyos be​teg​ség gyöt​ri Sőt mi több,
az ilyen em​ber ke​vés​bé lesz haj​la​mos má​so​kat meg​ítél​ni, em​lé​kez​vén sa​ját bű​né​re.
vé​gül pe​dig: A leg​újabb szek​tás irány​za​tok lé​nye​ge ép​pen az, hogy a szo​do​mi​ták nem bűn​-
bá​nó bű​nö​sök​ként kí​ván​ják szol​gál​ni az Urat, ha​nem szo​do​mi​ták​ként. Vagy​is nem a tu​laj​don
tö​ké​let​len​sé​gük​től ke​se​rű lel​kűk mé​lyé​ről tör fel imá​juk, ha​nem egye​ne​sen a hát​só test​nyí​lá​-
suk​ból, mely​be ezen​köz​ben Bel​ze​bub szar​va van be​dug​va... Quo va​dis?

Meg​lát​va ezt a „quo va​dis”-t, T. össze​von​ta a szem​öl​dö​két.

Hir​te​len eszé​be ju​tott a ló „qui pro quó”-ja. Nem mint​ha olyan sok kö​zös lett vol​na ben​nük. De
azért volt va​la​mennyi: mind​két eset​ben la​tin ki​fe​je​zés​ről volt szó, és mind​ket​tő a bűn​be​esés​sel volt
kap​cso​la​tos, csak az első al​ka​lom​mal tes​ti, va​ló​sá​gos bűn​nel, most pe​dig csak az ész te​kin​tett a bűn
mély kút​já​ba. Ez a ha​son​ló​ság csak egy​va​la​mit je​lent​he​tett...
„Mi​tyeny​ka – bor​zon​gott meg T. – Hát le​het​sé​ges? Na​gyon is. Szo​do​mi​ták, hát​só test​nyí​lás, Bel​ze​-
bub szar​va. Ez az ő fel​ség​te​rü​le​te, Ari​el el​ma​gya​ráz​ta neki. Meg teg​nap azok a szer​ze​te​sek is Ak​-
sziny​já​ról be​szél​tek. És ő is Mi​tyeny​ká​hoz tar​to​zik. Te​hát ő az? Kép​te​len​ség. De más​kü​lön​ben hon​nan
buk​kant vol​na elő ez az Ak​sziny​ja? Stop. Hisz eb​ből az kö​vet​ke​zik...”
Hogy ne tud​jon be​le​ka​pasz​kod​ni el​mé​je ebbe a ki​bír​ha​tat​lan gon​do​lat​ba, T. az asz​ta​lon he​ve​rő pa​-
pí​ro​kat kezd​te né​ze​get​ni. Volt ott né​hány ki​bon​tott le​vél is. Ket​tő​ben ku​sza pénz​ügyek​ről volt szó. A
har​ma​dik​ban pe​dig ezt ol​vas​ta:

Őfő​mél​tó​sá​gá​nak, a Szent Szi​nó​dus fő​ügyé​szé​nek, Konsz​tan​tyin Pet​ro​vics Po​be​do​nosz​cev​nek

Je​len le​vél​ben el​kül​döm fő​mél​tó​sá​god​nak az óegyip​to​mi fel​irat for​dí​tá​sát ar​ról a vé​kony

arany​le​mez​ről, mely a T. gróf ügyé​vel kap​cso​la​to​san el​hunyt Var​szo​no​fij Nyet​reb​ko atya holt​-
tes​tén ta​lált me​da​li​on​ban volt.
Az Egyip​to​mi Mú​ze​um szak​ér​tői sze​rint a hi​e​rog​li​fák raj​zo​la​ta alap​ján a szö​ve​get a XVIII. di​-
nasz​tia ide​jé​re vagy ki​csi​vel ké​sőbb​re le​het da​tál​ni. A fel​irat így hang​zik:
„A macs​ka​fe​jű her​maf​ro​di​ta tit​kos neve, mely ha​tal​mat biz​to​sít fö​löt​te, ANGC. Ha irá​nyí​ta​ni
tu​dod a her​maf​ro​di​tát e név se​gít​sé​gé​vel, az na​gyon jó.”
 A for​dí​tók meg​jegy​zik, hogy az „ANGC”-ot a ha​gyo​má​nyos „BHGV”-nek is le​het for​dí​ta​ni
(vagy más​kép​pen, at​tól füg​gő​en, hogy a hi​e​rog​li​fa​jegy​zék hasz​ná​la​ta​kor mi​lyen meg​fe​le​lé​si
táb​lá​za​tot vá​lasz​tunk).
Ma​gát a me​da​li​ont azon​ban a fo​lya​mod​vá​nya el​le​né​re nem ad​hat​juk át Fő​mél​tó​sá​god​nak, mi​-
vel ma​ga​sabb uta​sí​tás​ra az ügy anya​gá​hoz csa​tol​ta​tott.
P. Szko​vo​rod​kin fő​gond​nok

A do​ku​men​tum mar​gó​já​ra ce​ru​zá​val az volt írva:

Megint Ol​szuf​jev!! Idi​ó​ták, nem vol​tak ké​pe​sek meg​mo​toz​ni a holt​tes​te​ket!

Az asz​ta​lon sem​mi más ér​de​kes nem volt. T. úgy dön​tött, a fi​ó​ko​kat is át​né​zi. A kö​zép​ső​ben egy
Brow​ning he​vert. A két má​sik​ban – min​den​fé​le apró-csep​rő iro​da​sze​rek. A bal ol​da​li szek​rény​ké​ben
kü​lön​fé​le pa​pí​rok vol​tak és kéz​ira​tok​kal teli dosszi​ék, va​la​mint lel​tár​köny​vek ró​mai szá​mok​kal a ge​-
rin​cü​kön; a jobb ol​da​li szek​rény​ké​ben pe​dig egy po​lí​ro​zott fá​val bo​rí​tott, fi​no​man meg​mun​kált pán​-
cél​szek​rény rej​tő​zött. Nyit​va volt.
A polc vö​rös bár​so​nyán száz​ru​be​le​sek meg​kez​dett kö​te​ge és két do​ku​men​tum he​vert. Az első egy
vo​na​las no​tesz​ből ki​té​pett, ket​tő​be haj​tott pa​pír​lap volt:

A Szent Szi​nó​dus fő​ügyé​szé​nek

Konsz​tan​tyin Po​be​do​nosz​cev​nek

Tá​jé​koz​ta​tom Fő​mél​tó​sá​go​dat az Ol​szuf​jev pé​ter​vá​ri há​zá​nak (Fon​tan​ka, a Pan​tye​lej​mon-híd​-

nál, ti​zen​né​gyes szám) meg​fi​gye​lé​se so​rán gyűj​tött ada​tok​ról.
Meg​ál​la​pí​tást nyert, hogy Ol​szuf​jev urat nem​egy​szer meg​lá​to​gat​ta Ak​sziny​ja Ro​zen​tal (aki​vel
vi​szo​nya van) és a nyo​mo​zó osz​tály ügy​nö​ke, Knopf aki a T. gróf utá​ni nyo​mo​zást ve​ze​ti.
A nyo​mo​zó osz​tály tag​ja​i​val foly​ta​tott be​szél​ge​té​sek​ből meg​ál​la​pí​tást nyert to​váb​bá, hogy a T.
utá​ni nyo​mo​zást maga Ol​szuf​jev kez​de​mé​nyez​te. En​nek cél​ja azon​ban to​vább​ra sem vi​lá​gos.
Ezen​kí​vül fel​hí​vom Fő​mél​tó​sá​god fi​gyel​mét arra a szin​tén bi​zo​nyí​tást nyert tény​re, hogy T.
gróf ta​lál​ko​zott Vlagyi​mir Szo​lov​jov​val, s e ta​lál​ko​zás​ra Ol​szuf​jev há​zá​ban ke​rült sor egy év​-
vel ez​előtt. Az ak​kor ott szol​gált por​tás​tól ka​pott ér​te​sü​lé​sek sze​rint a ta​lál​ko​zá​son je​len volt
maga Ol​szuf​jev is.
„Brün​hil​da” ügy​nök

„Én? Ta​lál​koz​tam Szo​lov​jov​val? – döb​bent meg T. – Ak​kor nem vé​let​len me​gyek ebbe az Op​tyi​na-
pusz​tá​ba, egy​ál​ta​lán nem... De ki ez az Ol​szuf​jev?”
A széf​ben ta​lált má​so​dik do​ku​men​tum rá​né​zés​re szo​ká​sos iro​dai pa​pír​lap volt, ami​lye​nek jön​nek-
men​nek a kü​lön​bö​ző osz​tá​lyok kö​zött – apró be​tűs, fe​ke​te, erő​sen jobb​ra dőlő kéz​írás bo​rí​tot​ta, ba​-
rokk cir​kal​mak so​ka​sá​gá​val, ami​lye​nek​kel az ez​red​ír​no​kok dí​szí​tik mű​vü​ket, ami​kor az örök​ké​va​ló​-
ság​ra gon​dol​nak.

A Szent Szi​nó​dus fő​ügyé​szé​nek,

Konsz​tan​tyin Pet​ro​vics Po​be​do​nosz​cev​nek
Szem​jon Ku​pri​ja​nov
má​sod​osz​tá​lyú szhim​nyik-szer​ze​tes​től[34]
Bi​zal​mas
A Nagy és Tit​kos BHGV ne​vé​ben

Ez​ú​ton tá​jé​koz​ta​tom Fő​mél​tó​sá​go​dat a T. gróf ügyé​ben fo​lyó Tit​kos Szer​tar​tás kö​rül​mé​nye​i​-

ről.
Vá​ra​ko​zá​sunk​nak meg​fe​le​lő​en a gró​fot meg​ta​lál​tuk az el​ha​gya​tott csó​nak​ki​kö​tő​nél, pon​to​san
a Fő​mél​tó​sá​god​tól az idő​re és hely​re vo​nat​ko​zó​lag ka​pott út​mu​ta​tá​sok​nak meg​fe​le​lő​en. Egy​-
ben a nyo​mo​zó​hi​va​tal ügy​nö​ke​i​nek holt​tes​te​it is meg​ta​lál​tuk, akik pró​bál​ták fel​tar​tóz​tat​ni a
gró​fot.
Az el​fo​gá​sá​ra kül​dött szent em​be​rek első cso​port​ja meg​halt. Meg​je​le​né​sünk​kor va​la​mennyi
szer​ze​tes ha​lott volt már. Var-Szo​nof rab​bi még ago​ni​zált, de nem volt le​het​sé​ges se​gí​te​ni raj​-
ta. Maga T. gróf a rob​ba​nás ha​tá​sá​ra esz​mé​le​tét vesz​tet​te. Nya​kán nem volt ott az ál​do​za​ti
amu​lett.
Mind​azon​ál​tal ké​se​de​lem nél​kül el​kezd​tük a Tit​kos Szer​tar​tást a Nagy Orosz​lán lel​ké​nek
szub​li​má​lá​sa vé​gett, a Fő​mél​tó​sá​god ál​tal is​me​re​tes cél​lal, s eh​hez a szo​ká​sos Szent Fel​sze​re​-
lést hasz​nál​tuk – a Kris​tály​há​lót és a hor​doz​ha​tó Szí​ne​vál​to​zás Ku​po​lá​ját, mely két ve​tí​tő​lám​-
pá​ból és ka​to​nai pony​va​sá​tor​ból áll.
A Tit​kos Szer​tar​tás elő​írá​sa sze​rint a re​ci​pi​ens szem​hé​ját erő​szak​kal fel​nyi​tot​tuk, s sze​mét a
pony​va​sá​tor te​te​je felé for​dí​tot​tuk, mely a ve​tí​tő​vá​szon sze​re​pét töl​töt​te be a ve​tí​tő​lám​pák
szá​má​ra. A jobb ol​da​li ve​tí​tő​lám​pa a „Nagy Sza​ka​dék”, a „Kö​nyör​te​len Szél”, az „El​kép​zel​-
he​tet​len Sú​lyos​ság”, a „Fé​kez​he​tet​len Tűz” stb. ké​pe​i​vel ri​o​gat​ta az alvó tu​da​tot, a bal ol​da​-
li​nak pe​dig csi​tí​ta​nia kel​lett a lel​két az Arc áb​rá​zo​lá​sa​i​val, ily mó​don csa​tor​nát nyit​va a Nagy
és Örök BHGV-vel való kap​cso​lat​te​rem​tés​hez, hogy az be​szív​has​sa a lel​két. Fo​no​gráf-fel​vé​-
tel​ként, mely a szub​li​mált lé​lek​ben a ma​gány saj​gó ér​ze​tét éb​resz​ti, Ben​ja​min Pur​cell Sa​int-
Aman ver​sé​re írt »O So​li​tu​de« című da​rab​ját hasz​nál​tuk.
A Szer​tar​tás alatt azon​ban hiba lé​pett fel, me​lyért az el​hunyt Pe​resz​vet szer​ze​tes fe​le​lős. Mint
a vizs​gá​lat so​rán ki​de​rült, há​rom nap​pal ko​ráb​ban Pe​resz​vet az egyik ve​tí​tő​lám​pát arra hasz​-
nál​ta, hogy vi​lá​gi tar​tal​mú ké​pe​ket mu​tas​son egy hölgy​is​me​rő​sé​nek Kov​rov vá​ro​sá​ban, mi​nek
utá​na össze​ke​ver​te a dia​po​zi​tív-kész​le​te​ket.
E za​var kö​vet​kez​té​ben a bal ol​da​li ve​tí​tő​lám​pa BHGV arca he​lyett vé​let​len​sze​rű ké​pe​ket ve​tí​-
tett: táj​ké​pe​ket az olasz Bren​ta fo​lyó​val, nap​nyug​tát a téli Je​nyi​szej fe​lett, a gö​rög és a skan​-
di​náv mi​to​ló​gia kü​lön​bö​ző alak​ja​it, Pá​rizs pa​no​rá​má​ját fran​cia fes​tő​mű​vé​szek áb​rá​zo​lá​sa​i​-
ban, Louis Na​pó​le​on port​ré​it stb. Ami​kor pe​dig e hi​bát ki​ja​ví​tot​tuk, és a bal ol​da​li lám​pa az
Arc áb​rá​zo​lá​sa​it kezd​te a sá​tor te​te​jé​re ve​tí​te​ni, az ál​do​za​ti cica ha​lá​lá​nak pil​la​na​tá​tól már
több mint egy óra telt el, és a Kris​tály​há​ló​ból vég​leg el​szállt a ma​laszt. Ez ok​ból, va​la​mint az
Ál​do​za​ti Amu​lett hi​á​nyá​ból ki​fo​lyó​lag a lé​lek be​szí​vá​sa nem tör​tént meg.
Az ügy kü​lön​le​ges fon​tos​sá​gá​ra fi​gye​lem​mel a gró​fot esz​mé​let​len ál​la​pot​ban ott hagy​tuk. A si​-
ker​te​len Tit​kos Szer​tar​tás nyo​ma​it gon​do​san el​tün​tet​tük. A szer​ze​te​sek holt​tes​tét ott hagy​tuk,
hogy ne éb​resszünk gya​nút a gróf​ban.
Fel​té​te​le​zem, hogy fel kell ké​szül​nünk a gróf Pé​ter​vá​ron ese​dé​kes meg​je​le​né​sé​re és a szer​tar​-
tás ot​ta​ni el​vég​zé​sé​re.
 Ia​kin,
Raf-Ku​pri​jan rab​bi

Alat​ta ott volt Po​be​do​nosz​cev ce​ru​zás meg​jegy​zé​se:

Ér​zem, ször​nyű és meg​jó​sol​ha​tat​lan lesz a kö​vet​ke​ző ta​lál​ko​zás, de el​ke​rül​he​tet​len. Is​te​nem,

adj erőt!

T. le​huny​ta a sze​mét – és hir​te​len Dosz​to​jevsz​kijt kép​zel​te maga elé. Nem olyan volt, mint a port​rén
– csak az arca ma​radt vál​to​zat​lan, a tes​te vi​szont túl​vi​lá​gi és át​tet​sző: ké​kes tűz​ből szőtt, Dosz​to​jevsz​-
kij háta mö​gött két va​kí​tó​an fe​hér an​gyal​szi​lu​ett lát​szott.
– Tud​ja, gróf úr – mond​ta Dosz​to​jevsz​kij hal​kan –, úgy néz ki, hogy ma​gát to​vább​ra is Ari​el te​rem​-
ti. Az összes fe​hér kesz​tyű​jé​vel egye​tem​ben. Csak épp a maga shoo​te​ré​hez iga​zí​tot​ta...
T. erre nem vá​la​szolt – nem ta​lál​ta a sza​va​kat és Dosz​to​jevsz​kij vil​ló​dzó alak​ja a két an​gya​li tűz kí​-
sé​re​té​ben ün​ne​pé​lye​sen a ma​gas​ba úszott.
Két​ség sem fér​he​tett hoz​zá, hogy amit hal​lott, csak hal​lu​ci​ná​ció volt. És két​ség sem fér​he​tett hoz​zá,
hogy igaz. Min​den​eset​re Po​be​do​nosz​cev la​ká​sá​ról a le​he​tő leg​gyor​sab​ban tá​voz​nia kel​lett.
A lép​cső​ház üres volt. A ház​ban hű​vös, nyá​ri csend ho​nolt, me​lyet csak a szél​ben rin​gó spa​let​ta
nyi​kor​gá​sa tört meg.
„Te​hát megint Ari​el és a ban​dá​ja – gon​dol​ta T., mi​köz​ben ment le a lép​csőn. – Megint rá​sze​dett...
El tu​dom kép​zel​ni, most megint mennyi för​te​lem és vér kö​vet​ke​zik. És már vi​lá​gos, mi fog tör​tén​ni.
Két​tás​ká​nyi fegy​ver Jasz​na​ja Pol​ja​ná​ból, egy zacs​kó var​jú​kö​röm Gosa Pi​vo​ri​lov​tól, az​tán éj​sza​ka
meg​je​le​nik Ak​sziny​ja, rám san​dít a bí​bor sze​mé​vel, és súg va​la​mit la​ti​nul...”
Ami​kor le​ért a föld​szint​re, ész​re​vet​te, mennyi​re meg​vál​to​zott a lép​cső​ház. Most nem volt ott a ka​-
pus ko​vá​csolt​vas fül​ké​je – a be​já​ra​ti aj​tó​nál azon​ban állt egy ívelt tám​lá​jú to​nett​szék, amin ott hor​tyo​-
gott a por​tás sár​ga sze​gé​lyes sap​ká​ban.
Va​la​mi ha​to​dik por​tás​ér​zék​kel ész​lel​te T. kö​ze​le​dé​sét, és ki sem nyit​va a sze​mét, ke​zét a sap​ká​já​hoz
emel​te. T. né​mán el​ment mel​let​te.
Mi​után ki​lé​pett az ut​cá​ra, egy kis ide​ig né​ze​get​te a be​já​rat​tal pon​to​san szem​ben lévő csa​tor​na nyí​-
lást. Ért​he​tet​len volt, hogy le​he​tett át​szu​sza​kol​ni raj​ta a port​rét – per​sze, Ari​el en​nél cif​rább fel​ada​-
tok​kal is meg​bir​kó​zik. Az​tán meg​állt mel​let​te egy konf​lis, me​lyet va​la​mi​kor sár​gá​ra fes​tet​tek, de a
sár​tól most majd​hogy​nem bar​na volt.
Át​la​gos pé​ter​vá​ri ko​csis ült a ba​kon, csu​pasz képű, fi​a​tal mu​zsik, va​la​mi kö​ze​li fa​lu​ból jö​he​tett a jó
ke​re​set re​mé​nyé​ben.
– El​vi​szem, mél​tó​sá​gos úr...
T. fel​ült há​tul​ra, és azt mond​ta:
– Eu​ró​pa Szál​ló. De a Fon​tan​kán men​jünk, ba​rá​tocs​kám. És mu​tasd meg, hol van a ti​zen​né​gyes
szám – Ol​szuf​jev háza.
„És még jó, ha Ak​sziny​ja, és nem va​la​mi mat​róz vagy ko​csis – gon​dol​ta. – Hisz az is elő​for​dul​hat,
ha a mar​ko​ló​sok úgy pa​ran​csol​ják. És megint úgy fog tűn​ni, hogy én hű de mi​lyen sok​ol​da​lú és szí​nes
egyé​ni​ség va​gyok, va​la​mint be​lül mé​lyen el​lent​mon​dá​sos – de at​tól még csak an​nál nagy​sze​rűbb em​-
ber...”
Ezek a gon​do​la​tok éles bá​nat​ro​ha​mot vál​tot​tak ki, mely a lé​te​zés fi​zi​kai ki​bír​ha​tat​lan​sá​gá​nak ér​zé​-
sé​be ment át.
„Ne tűn​jek-e el in​kább tel​je​sen?”
Ez nem is annyi​ra gon​do​lat volt, mint in​kább ér​zés, mely a hasi ideg​fo​na​tá​ban je​lent meg – de olyan
erős, annyi​ra el​szé​dült tőle, hogy hát​ra kel​lett dől​nie az ülé​sen, hogy nyu​god​tan tud​jon lé​le​gez​ni.
A konf​lis fé​ke​zett.
– Az ott az Ol​szuf​jev háza, ni! – mond​ta a ko​csis.
T. han​gu​la​ta hir​te​len meg​vál​to​zott – a le​han​golt​sá​got el​vont, hű​vös el​szánt​ság vál​tot​ta fel.
„Mi​ért kel​le​ne azon​nal el​tűn​ni – gon​dol​ta, a ko​csis ál​tal mu​ta​tott há​zat né​ze​get​ve. – Arra bár​mi​kor
rá​é​rünk. De itt sok min​den ki fog de​rül​ni...”
Az épü​let tö​ké​le​te​sen is​me​ret​len volt szá​má​ra. Pin​ce​ab​la​kok, két azsú​ros bal​kon a hom​lok​zat kö​ze​-
pén, ál​bolt​ív, me​re​dek te​tő​sze​gély pá​ri​zsi stí​lu​sú ab​la​kok​kal – sem​mi​be sem tu​dott be​le​ka​pasz​kod​ni
az em​lé​ke​ze​te. T. na​gyot só​haj​tott.
„Ki ez az Ol​szuf​jev? Nem em​lék​szem, sem​mi​re sem em​lék​szem... Hát jó, hol​nap kora reg​gel ne​ki​-
ál​lunk ki​de​rí​te​ni...”
Még egy​szer fi​gyel​me​sen meg​néz​te a ház​te​tőt, az​tán in​tett a ko​csis​nak. Az cset​tin​tett a nyel​vé​vel, és
men​tek to​vább.
Ne​gyed​óra múl​va T. be​ment az Ho​tel d’Eu​ro​pe hall​já​ba, és a sö​tét kő​ből épí​tett pult​hoz lé​pett.
A mö​göt​te ülő re​cep​ci​ós haja be volt ken​ve olaj​jal, és pon​to​san a feje kö​ze​pén volt ak​ku​rá​tu​san el​-
vá​laszt​va, ami​től fi​a​tal po​rosz tiszt​re ha​son​lí​tott. Olyan fur​csán né​zett T.-re, hogy az úgy érez​te, mu​-
száj mon​da​nia va​la​mit.
– Mondd csak, ba​rá​tocs​kám, az a láma, na, szó​val a mon​gol kö​pe​nyes budd​his​ta szer​ze​tes, a bonc,
aki meg​lá​to​ga​tott, nem ke​re​sett töb​bet?
A szál​lo​dai al​kal​ma​zott ar​cán szé​les mo​soly te​rült szét.
– Ugyan, mél​tó​sá​gos úr – mond​ta lel​ke​sen. – De​hogy​is ke​res​te. Teg​nap úgy el​mél​tóz​tat​ta dön​get​ni
az​zal a kép​pel, hogy most alig​ha jön egy​ha​mar.
– Kép​pel? – rán​col​ta a hom​lo​kát T.
– Amit ő maga ho​zott az ura​ság​nak. Sza​kál​las fér​fi van rája pin​gál​va. Hű, hogy mennyi​re fel​dü​hí​tet​-
te a mél​tó​sá​gos urat az a bonc​mes​ter vagy mi​cso​da! Fél ver​sztán át ker​get​te a Nyevsz​ki​jen. Egy​re azt
ki​a​bál​ta, „vi​gyá​zat”, és köz​be durr, durr a fös​ménnyel...
A re​cep​ci​ós mind​két ke​zét fel​emel​te, mu​tat​va, hogy pon​to​san ho​gyan ütöt​te a bonc​mes​tert az ura​ság,
és még szé​le​seb​ben mo​soly​gott. T. rosszal​ló te​kin​tet​tel mér​te vé​gig.
– Te​hát nem jött – mond​ta. – Ak​kor hol​nap öt óra​kor kelt​se​nek fel! El ne fe​lejtsd, fon​tos dol​gom
van!
A re​cep​ci​ós el​ko​mo​lyo​dott, és ce​ru​zá​val írt va​la​mi be​jegy​zést az előt​te fek​vő ügye​le​ti nap​ló​ba.
– A szo​bá​ba mél​tóz​ta​tik kér​ni a reg​ge​lit? – kér​dez​te. – Ve​ge​tá​ri​á​nu​sat?
T. bó​lin​tott.
– Még va​la​mi, ba​rá​tocs​kám – mond​ta –, küldj el va​la​kit a bolt​ba, amíg be nem zár. Kell egy​pár új​-
ság meg egy üveg enyv.
A re​cep​ci​ós mo​soly​gott, mint aki min​dent ért – jól​le​het T. el​kép​zel​ni sem tud​ta, hogy pon​to​san mit
ér​tett meg.
 XX
Ol​szuf​jev há​zá​nak te​te​jé​ről Pé​ter​vár vi​gasz​ta​lan lát​ványt nyúj​tott. A kö​ze​li fo​lyó szür​ke lö​vész​ár​ka,
a ku​po​lák ál​la​mi cse​csei, a ház​te​tők lej​tői, me​lyek a vér​pad​ra ve​ze​tő lép​cső fo​ka​i​ra ha​son​lí​tot​tak –
el​állt a lé​leg​zet a ren​ge​teg em​be​ri sors​tól, me​lyek mind e ha​tal​mas, ér​tel​met​len me​cha​niz​mus mű​kö​dé​-
sét szol​gál​ták.
„A vá​ro​sok az órá​ra ha​son​lí​ta​nak – gon​dol​ta T., csak nem mé​rik, ha​nem ter​me​lik az időt. És min​den
nagy​vá​ros a maga kü​lön ide​jét hoz​za lét​re, me​lyet csak a ben​ne élők is​mer​nek. Reg​ge​len​te az em​be​-
rek, mint a fo​gas​ke​re​kek, össze​akad​nak, és ki​rán​gat​ják egy​mást odú​ik​ból, és mind​egyik fo​gas​ke​rék a
sa​ját he​lyén fo​rog, amíg tel​je​sen el nem ko​pik, és szen​tül hisz ben​ne, hogy a bol​dog​ság felé ha​lad ily
mó​don. Sen​ki nem tud​ja, ki húz​za fel a ru​gót. De ami​kor az el​tö​rik, a vá​ros azon​nal rom​hal​maz​zá vál​-
to​zik, és tó​dul​nak az em​be​rek min​den​hon​nan, hogy meg​néz​zék eze​ket a ro​mo​kat, s ők mind​annyi​an
egé​szen más órák sze​rint él​nek. Athén ide​je, Róma ide​je – hol van már? Pé​ter​vár vi​szont még ke​tyeg
– reg​gel hat óra van. Ho​gyan is írja a fi​a​tal​ság – »Hát jó, ide​je mun​ká​hoz lát​ni, ősi dol​gun​kat foly​tat​ni
kell... «”[35]
Meg​ra​gad​ta a ké​mény​hez kö​tö​zött kö​te​let, át​má​szott a tető sze​gé​lyén, és könnye​dén le​sik​lott az ab​-
la​kon az er​kély​re. Gyors és pon​tos volt min​den to​váb​bi moz​du​la​ta is, és mind​össze né​hány má​sod​per​-
cet vett igény​be az egész: eny​vet ön​tött az üveg​ből a pa​pír​ra, a pa​pírt az aj​tó​üveg​re ra​gasz​tot​ta, kö​-
nyök​kel kur​tán oda​csa​pott, össze​rán​col​ta a hom​lo​kát az üveg​szi​lán​kok foj​tott csö​röm​pö​lé​se hal​la​tán,
be​dug​ta a ke​zét a lyu​kon, ki​nyi​tot​ta az er​kély​aj​tót, majd be​sur​rant, és be​csuk​ta maga mö​gött.
„Úgy tű​nik, sen​ki sem vet​te ész​re. Most mi le​gyen?”
A do​hány​zó​szo​bá​ban állt, me​lyet át​ita​tott a szi​var​füst. A fal​nál lévő asz​tal​kán üve​gek so​ra​koz​tak
kü​lön​bö​ző szí​nű ita​lok​kal; a könnyű bal​zsam​fá​ból ké​szült szi​va​ros​do​bo​zok a tá​vo​li Ha​van​ná​ba hív​-
tak. Em​ber se​hol.
T. ki​nyi​tot​ta az aj​tót, ki​ment a port​rék​kal dí​szí​tett fo​lyo​só​ra. A fa​lak​ról ti​tok​za​to​san néz​tek le Ka​ta​-
lin pa​ró​kás lo​vag​jai és a de​kol​tált ru​hás höl​gyek.
A do​hány​zó​szo​bá​ba ve​ze​tő ajtó mel​let​ti má​sik ajtó a há​ló​szo​bá​ra nyílt, ahon​nan fi​nom női köl​ni​il​lat
csap​ta meg az or​rát. Em​bert ott sem ta​lált. Kö​rü​löt​te va​la​mi​lyen kü​lö​nös, élet​te​len csend volt, érez​ni
le​he​tett be​lő​le, hogy az egész ház üres. De ezt az ér​zé​sét azért el​len​őriz​ni kel​lett.
A fo​lyo​só egyik irány​ban egy be​zárt, két​szár​nyas aj​tó​ban vég​ző​dött – am​ögött le​he​tett a sza​lon. A
má​sik irány​ban pe​dig a föld​szint​re ve​ze​tő már​vány​lép​cső volt. T. le​ment raj​ta, és az elő​szo​bá​ban ta​-
lál​ta ma​gát, me​lyet már​vány és itá​li​ai táj​ké​pek dí​szí​tet​tek. Az ut​cá​ra nyí​ló ajtó mel​let​ti szek​rény​ké​ken
egyik ol​dalt egy ha​tal​mas kí​nai váza volt fes​tett víz​esés​sel, má​sik ol​dalt pe​dig ma​gas óra.
T. a vá​zá​hoz ment, hogy meg​néz​ze a raj​ta lévő fest​ményt, és hir​te​len mint​ha al​ko​hol​sza​got ér​zett
vol​na. S az​tán zi​ze​gés hal​lat​szott a háta mö​gül.
Meg​for​dult, és egy kö​vér, vö​rös macs​kát pil​lan​tott meg Pal​lasz Athé​né már​vány​szob​rán ülve. Ért​-
he​tet​len volt, hogy ke​rült oda – ha​csak nem a füg​göny​ről ug​rott le. A macs​ká​nak ké​nyel​met​len ülé​se
volt a ki​csi, ke​rek fe​jen, min​den​eset​re a je​le​net olyan nyil​ván​va​ló​an Ed​gar Poe-nak a sor​sot meg​sze​-
mé​lye​sí​tő hol​ló​ról szó​ló köl​te​mé​nyé​re utalt, ahogy az meg​ült a gö​rög is​ten​nő szob​rán, hogy T. azon​nal
tud​ta, kit lát maga előtt. Szó nél​kül oda​ment a macs​ká​hoz, meg​ra​gad​ta a gra​ban​cát, meg​ráz​ta a le​ve​gő​-
ben, és az arca elé tar​tot​ta.
 – Na mi van, Ari​el Ed​mun​do​vics? Meg​je​le​nik sze​mé​lye​sen, vagy be​csíp​jem a far​kát?
Alig​ha​nem túl erő​sen mar​kol​ta a macs​ka bun​dá​ját a nya​kán, mert az nyá​vog​ni sem tu​dott. Re​kedt,
el​foj​tott han​gon hang​zott fel az ál​lat vá​la​sza:
– Rossz néz​ni, hogy mennyi​re le​süllyedt, gró​fom. Vagy azt gon​dol​ja, a ne-állj-el​len-a-go​nosz​nak azt
je​len​ti, hogy ti​los szem​be​száll​ni a sö​tét​ség​gel, mely a sa​ját lel​künk​ből öm​lik? Mi​cso​da szé​gyen! Op​-
tyi​na-pusz​tá​ba in​dult, és így vég​zi...
– Aha – fe​lel​te T. – Szó​val meg​ér​ke​zett, Ari​el Ed​mun​do​vics? Re​mek. Ide​je tisz​ta vi​zet ön​te​ni a po​-
hár​ba...
– Ál​lok elé​be – fe​lel​te a macs​ka –, be​szél​ges​sünk. Csak en​ge​del​mé​vel... Na, en​ged​jen már el, nem
fo​gok el​sza​lad​ni.
T. el​en​ged​te a macs​kát. Mi​után föl​det ért, a macs​ka, mint egy lég​gömb, nőni kez​dett, s köz​ben vál​-
toz​tak a kör​vo​na​lai – és nem​so​ká​ra Ari​el állt T. előtt.
Ez al​ka​lom​mal na​gyon mó​ká​san né​zett ki. Arannyal hím​zett ke​le​ti khlam​üszt vi​selt, mely szí​né​vel a
macs​ka bun​dá​já​ra ha​son​lí​tott, s ar​cá​nak fel​ső ré​szét pa​pír​ma​sé​ból ké​szült macs​ka​maszk ta​kar​ta, mely
úgy volt el​he​lyez​ve, hogy az aló​la ki​ál​ló ba​jusz a ter​mé​sze​tes foly​ta​tá​sá​nak tet​szett.
Első lá​tás​ra is vi​lá​gos volt, hogy a de​mi​ur​gosz erő​sen ré​szeg.
– Nem olyan na​gyon ere​de​ti ám maga, ba​rá​tocs​kám – kö​zöl​te Ari​el ba​rát​sá​go​san, és meg​lök​te T.
vál​lát. – Az ál​ta​la te​rem​tett lé​nyek​nek oko​zott szen​ve​dé​sek​kel fel​hív​ni a te​rem​tő fi​gyel​mét, ez az is​-
ten​ke​re​sés igen​csak el​ter​jedt for​má​ja. Ott van Dzsin​gisz kán, vagy Na​pó​le​on, vagy bár​me​lyik nagy
hó​dí​tó... De a leg​gyak​rab​ban az ösz​tö​nös gyer​me​ki val​lá​sos​ság nyil​vá​nul meg ilyen for​má​ban. Ép​pen
ez​zel, nem pe​dig hol​mi fre​u​dis​ta ször​nyű​ség​gel ma​gya​ráz​ha​tó, ahogy csúz​li​val lö​vik a ve​re​be​ket.
Egyet​ért ve​lem?
– Nem – fe​lel​te T. szá​ra​zon.
– Na, men​jünk be​szél​get​ni – mond​ta Ari​el. – A nagy sza​lon, gon​do​lom, épp meg​fe​lel. Ha meg nem,
ak​kor fel​ja​vít​juk, hehe...
Ari​el fel​ment a lép​csőn, majd vé​gig a fo​lyo​són, és te​nyér​rel be​lök​te a két​szár​nyú aj​tót, amely egy
perc​cel az​előtt még be volt zár​va.
Az ajtó mö​gött tá​gas te​rem volt, ka​ré​li​ai nyír​fá​ból ké​szült bú​to​rok​kal be​ren​dez​ve, me​lyek kö​zül ki​-
tűnt egy ha​tal​mas gyöngy​kagy​lót for​má​zó drá​ga szek​re​ter. A te​rem kö​ze​pén ke​rek asz​tal áll, szé​kek​kel
kö​rül​vé​ve – mint​ha csak ez lett vol​na Ar​túr ki​rály lo​vag​ja​i​nak gyű​lés​ter​me.
Az ab​la​kok​kal szem​köz​ti fa​lat ne​héz mú​ze​u​mi ke​ret​ben lévő port​ré dí​szí​tet​te. Fi​a​tal höl​gyet áb​rá​-
zolt sö​tét ru​há​ban, fe​dett ke​bel​lel – szin​te még kis​lány volt. Fur​csán rö​vid haja volt ap​rócs​ka gön​dör
für​tök​kel. Két uj​jal egy kis sár​gás​bar​na man​da​rint fo​gott a ko​csá​nyá​nál, és mo​soly​gott s eb​ben a bűn
olyan mély​sé​ge rej​lett, hogy T. ön​kén​te​le​nül össze​von​ta a szem​öl​dö​két. Elő​ször úgy gon​dol​ta, hogy ez
va​la​mi kö​zép​ko​ri spa​nyol grande​za, ám a ha​nyag, len​dü​le​tes ecset​ke​ze​lés​ből rá​jött, hogy nem régi
mun​ká​ról van szó, ha​nem sti​li​zá​ci​ó​ról. És csak az​tán is​mer​te fel a port​rén áb​rá​zolt nő​ben Ak​sziny​ját.
T. azon​nal el​for​dult.
A Fon​tan​ká​ra néző ab​la​kok kö​zött – ott, aho​va a mo​soly​gó grande​za né​zett – a fa​lat drá​ga va​dász​-
fegy​ve​rek kol​lek​ci​ó​ja dí​szí​tet​te: kö​vek​kel ki​ra​kott tő​rök és szab​lyák függ​tek az ele​fánt​csont​ból fa​ra​-
gott két​csö​vű pus​ka kö​rül, me​lyet olyan sű​rűn bo​rí​tot​tak a be​ra​ká​sok, hogy in​kább Fa​ber​gé-to​jás​ra ha​-
son​lí​tott, mint pus​ká​ra.
– Fog​lal​jon he​lyet – mond​ta Ari​el fesz​te​le​nül. – Na? Meg​fe​le​lő​nek ta​lál​ja a he​lyet a te​rem​tő​vel
foly​ta​tan​dó be​szél​ge​tés​hez?
 T. le​ült az asz​tal​hoz.
– Mond​ja csak, lé​te​zett ez a te​rem, ami​kor még zár​va volt az ajtó? – kér​dez​te. – Úgy ér​tem, a port​-
ré, a fegy​ve​rek, az egész be​ren​de​zés?
– Bo​nyo​lult kér​dés – mo​soly​gott Ari​el. – Igen is, nem is.
– Az hogy le​het?
– Az ön vi​lá​gát az én fi​gyel​mem ener​gi​á​ja te​rem​ti. Kon​cent​rá​lok egy rész​let​re, és ez a rész​let meg​-
je​le​nik. Ezért mond​hat​juk azt, hogy a ta​lál​ko​zá​sunk előtt ez a szo​ba nem lé​te​zett. Más​fe​lől, va​la​-
mennyi al​ko​tó​ré​sze ren​del​ke​zés​re állt is​te​ni el​mém​ben. Ezért bi​zo​nyos meg​elő​ző ér​te​lem​ben ez a szo​-
ba már ak​kor is lé​te​zett, ami​kor ön kí​noz​ni kezd​te a sze​gény ál​la​tot. De hagy​juk ezt a teo​ló​gu​sok​nak...
Ari​el a tá​la​ló​szek​rény​hez ment, ki​nyi​tot​ta az aj​ta​ját, és egy tál​cát vett elő, mely​re egy üveg vod​kát
he​lye​zett – T.-nek úgy tűnt, hogy volt eb​ben a moz​du​lat​ban va​la​mi bű​vész​ke​dés és csa​lás, mint​ha Ari​-
el va​ló​já​ban ma​gá​val hoz​ta vol​na a vod​kát, és most csak ügye​sen elő​húz​ta a khlam​üsz alól.
– Mit iszik? – kér​dez​te Ari​el. – Van​nak li​kő​rök, ko​nyak.
– Nem le​het​ne ital nél​kül?
– Nem.
– Ak​kor ko​nya​kot ad​jon – mond​ta T. – Fjo​dor Mi​haj​lo​vics azt mond​ta, véd a su​gár​zás​tól.
Ari​el még egy üve​get he​lye​zett a tál​cá​ra, meg két kris​tály​po​hár​kát, vissza​ment az asz​tal​hoz, és le​ült
T.-vel szem​ben.
– A su​gár​zás el​len ki​vá​ló – erő​sí​tet​te meg, mi​köz​ben vod​kát töl​tött ma​gá​nak. – Meg kell hogy
mond​jam ma​gá​nak, gróf úr, hogy nem ke​vés iz​gal​mat oko​zott ne​kem... Mond​ja csak, azok​ban a per​-
cek​ben, ami​kor ün​ne​pel​te, hehe, a kar​ma​im kö​zül való sza​ba​du​lá​sát, egy​ál​ta​lán nem ju​tott az eszé​be,
hogy eze​ket a fe​hér kesz​tyű​ket és a sza​bad​sá​gá​nak egyéb kel​lé​ke​it én eszel​tem ki?
T. le​hor​gasz​tot​ta a fe​jét.
– Nem – val​lot​ta be őszin​tén. Ari​el elé​ge​det​ten vi​ho​gott.
– Na és hogy tet​szik ma​gá​nak ez a cse​lek​mény​for​du​lat? Sze​rin​tem nagy svung van ben​ne, s ugyan​ak​-
kor, nem fé​lek ki​mon​da​ni, egé​szen fi​nom mun​ka. Sőt egy​sze​rű​en ele​gáns. Kü​lö​nö​sen az az át​ke​lés a
Sztü​xön. Úgy csór​tam per​sze – de hát ma​nap​ság min​den​ki csór. De mint a kés a vaj​ban, hát nem?
Maga T. gróf sem sej​tett sem​mit!
– Csak azért nem sej​tet​tem sem​mit – mond​ta T. ko​mo​ran –, mert maga nem ül​tet​te be ezt sej​tést az
agyam​ba.
– Érti – bó​lin​tott Ari​el.
– Min​den​eset​re nem vá​dol​hat az​zal, hogy lá​za​dok Is​ten el​len.
– Mi​ért ne vá​dol​hat​nám? – vi​ho​gott Ari​el. – De még mennyi​re hogy vá​dol​ha​tom. Ezt bi​zony rosszul
gon​dol​ja, drá​ga uram, hogy van bár​mi olyan, amit nem te​he​tek meg. Min​dent meg​te​he​tek. Maga pe​dig
le​het​ne fi​gyel​me​sebb. Hisz cé​loz​tam rá. Sőt vi​lá​go​san meg​mond​tam, hogy el​vi​szek ma​gam​mal min​den
kész anya​got. És ki a leg​főbb anya​gom? Maga. Min​den is​ten​ke​re​sé​se és is​te​né​pí​té​se el​le​né​re.
– Ép​pen​ség​gel maga az is​ten​ke​re​ső kö​zü​lünk – mond​ta T. – És mi​ket ki nem ta​lál – imád​koz​ni egy
macs​ká​hoz... Vagy ez a her​maf​ro​di​ta szin​tén ér​té​kes anyag?
– Pon​to​san. A „Dosz​to​jevsz​kij Pé​ter​vá​rá”-ban a lö​völ​dö​zé​sek fele temp​lo​mok​ban ját​szó​dik. A já​-
téken​te​ri​őrök negy​ven-hat​van szá​za​lék​ban vál​nak rom​má: ez a tech​ni​kai fel​adat. Vagy​is a fres​kók le​-
pe​reg​nek, az ikon​tar​tók sza​na​szét re​pül​nek, a po​li​kan​de​l​osok össze​tör​nek a go​lyók​tól. Már​pe​dig a
val​lá​si biz​niszt nem sza​bad bán​ta​ni a mi Ban​tusz​tá​nunk​ban, ezt már tud​ja. De csak kell len​nie va​la​mi​-
nek az iko​no​kon, amik​re lö​völ​döz​nek. Hát ezt ta​lál​tuk ki. Kár, hogy nem kér​dez​te meg Dosz​to​jevsz​kij​-
től, hogy ő kire gon​dol, ami​kor azt mond​ja, „is​ten”. El​ma​gya​ráz​ta vol​na.
T. meg​von​ta a vál​lát.
– Va​la​hogy va​ló​sze​rűt​len. Még hogy egy macs​ka.
– Ugyan már – le​gyin​tett Ari​el –, ha va​la​mi ré​szeg fe​je​de​lem nem egy zsi​dót ne​ve​zett vol​na ki is​-
ten​nek, ha​nem egy macs​kát, ak​kor ah​hoz a macs​ká​hoz imád​koz​ná​nak ezer éve. És biz​to​sít​ha​tom róla,
hogy a teo​ló​gi​ai ap​pa​rá​tus sem​mi​ben sem ma​rad​na el a mos​ta​ni​tól, sem a kon​zer​va​tív re​to​ri​ka. Jel​-
lem​ző a né​pünk​re, hogy el​ké​pesz​tő mér​ték​ben meg​bí​zik a ha​ta​lom dön​té​se​i​ben.
Az​zal fel​haj​tot​ta a vod​ká​ját. T. fel​só​haj​tott.
– Igyon csak, igya a ko​nya​kocs​kát! – mond​ta Ari​el ked​ve​sen. – Nem vicc, hogy meg​véd a su​gár​zás​-
tól. Elő​ször ki​hull a sza​kál​la, az​tán fe​ké​lyek le​pik el az ar​cát. Mennyi időt töl​tött Dosz​to​jevsz​kij Pé​-
ter​vá​rá​ban? Olyan egy na​pot? Te​hát leg​alább egy hé​ten át in​nia kell. Mel​les​leg nem mu​száj ölni hoz​-
zá, azt csak Dosz​to​jevsz​kij eszel​te ki. Vod​kát is, kol​bászt is min​den harc nél​kül le​het sze​rez​ni a „Fe​-
hér Éj​sza​kák” nevű üz​let​ben, csak va​la​mi​lyen ar​te​fak​tu​mot kell adni cse​ré​be.
– Ar​te​fak​tu​mot? – kér​dez​te T., és a ko​nya​kos po​hár​ká​já​ba bá​mult. – Az meg mi​cso​da?
– Olyan tár​gyak, ame​lyek az iro​ni​kus shoo​tert vir​tu​á​lis shop​pin​go​ló​vá vál​toz​tat​ják. Ily mó​don har​-
mo​ni​ku​san be​in​dít​juk az összes alap​ösz​tönt, Po​li​va​nov-rúd, Po​li​va​nov-gyű​rű, ben​gá​li​ai mez​te​len​csi​-
ga, for​ró zsír... Csak fel​hasz​ná​lás előtt ak​ti​vál​ni kell őket a le​nyelt lel​kek ener​gi​á​já​val.
– Vagy​is még​is​csak kell ölni?
Ari​el el​gon​dol​ko​zott.
– El​vi​leg esze​rint, ugye, kell – mond​ta bi​zony​ta​la​nul. – Ugyan ki adja oda csak úgy a lel​két? Lel​ket
meg min​den​képp kell ki​szív​ni, erre épül az egész di​na​mi​ka.
– Fel​fog​ja egy​ál​ta​lán, hogy mennyi​re ha​son​lít a po​kol​ra ez a vi​lág, amit te​rem​tett?
Ari​el szá​má​ra, bár​mi​lyen kü​lö​nös, nyil​ván​va​ló​an örö​met sze​rez​tek ezek a sza​vak.
– Mért rög​tön a po​kol​ra? – hüm​mö​gött. – Nem igaz, van​nak ben​ne örö​mök is. Eszel egy kis kol​-
bászt, iszol egy kis vod​kát, ki​szívsz egy lel​kecs​két – ez ta​lán rossz? Csak ma​gát kí​noz​zák ef​fé​le két​sé​-
gek. De hát azok ott​hon, az ud​var​há​zá​ban is kí​noz​ni fog​ják. Maga épp azért T. gróf mi​ná​lunk, hogy
még egy lel​ket se tud​jon csak úgy ki​szív​ni. Min​den​ben fel​tét​le​nül ke​res​ni fog​ja az er​köl​csi ala​po​kat,
és igyek​szik min​den​áron nem el​len​áll​ni a go​nosz​nak.
– Egy​ál​ta​lán mi​ért ta​lál​ta ki ezt a lé​lek​ki-szí​vást?
– Nem én ta​lál​tam ki – fe​lel​te Ari​el –, ha​nem a vi​lág​kor​mány. Ma​nap​ság min​den já​ték erre épül.
Kü​lön​ben nem ér​tem, mi​ért olyan el​len​sé​ges ve​lem. Úgy tű​nik, maga en​gem is meg a kol​lé​gá​i​mat is
va​la​mi ször​nyű​sé​ges sza​dis​ták​nak tart. Pe​dig sem​mi​ben sem kü​lön​bö​zünk ma​gá​tól, ezt egy​szer már el​-
ma​gya​ráz​tam, ami​kor az ál​má​ban lá​tott. Ugyan​olyan tra​gi​kus fan​to​mok va​gyunk. Mi​tyeny​ka is, Gri​sa
Ov​nyuk is, Gosa Pi​vo​ri​lov is.
– Megint együtt dol​goz​nak?
– Na ja – mo​so​lyo​dott el Ari​el.
– Nem ér​tem. Ők is át​áll​tak a shoo​ter​re?
Ari​el le​gyin​tett a kö​pe​nye uj​já​val.
– A shoo​tert fe​lejt​se el.
– Mi​ért?
– Ab​ban már el​ját​szot​ta a sze​re​pét.
– Hogy​hogy? Ugyan mi​fé​le sze​re​pem volt ben​ne?
– Ket​tes szin​tű boss-fight. Meg​je​le​nik az el​dőlt ka​rá​csony​fa mö​gül az utol​só zom​bi​egy​ség után –
ami​kor Dosz​to​jevsz​kij​nek már el​fogy​tak a cső alat​ti grá​nát​jai. Dosz​to​jevsz​kij ki​má​szik a lö​vész​árok​-
ból, és meg​ve​rek​szik ma​gá​val. Maga ki​té​pi a ke​zé​ből a fej​szét, ez a cut-sce​ne. Ani​má​ci​ós be​tét, ha
nem ér​te​né. Dosz​to​jevsz​kij ve​re​sé​get szen​ved, az​tán böjt​tel és imád​ság​gal fel​erő​sí​ti ma​gát, és egy
lég​ha​jó​val el​re​pül Ame​ri​ká​ba, ez is egy cut-sce​ne, de még nem csi​nál​tuk meg. És a fene tud​ja, egy​ál​-
ta​lán meg​csi​nál​juk-e. Ha igen, ak​kor is nél​kü​lem – én a hol​na​pi nap​tól ki​szál​lok.
– Hogy​hogy ki​száll?
– Nem ad​nak több pénzt az ola​jo​sok. Min​den pro​jek​tet újra át​gon​dol​nak – for​rás​ta​ka​ré​kos​ság. A mi
shoo​te​rün​ket tu​ti​ra be​fa​gyaszt​ják.
– De hisz maga Nyu​gat​ra akar​ta el​ad​ni.
– Az se jön össze. Nem tet​szett ne​kik a for​ga​tó​könyv. Kü​lö​nö​sen on​nan, ami​kor Dosz​to​jevsz​kij le​-
száll New York​ban. Le​ve​let küld​tek, ud​va​ri​a​san el​ma​gya​ráz​ták. Hogy az öt​let, úgy​mond, ér​de​kes, di​-
na​mi​kus, még​is le kell mon​da​ni​uk róla. Mert​hogy, ugye, az egyik epi​zód​ban a har​le​mi zsi​dók kó​ru​sa
azt ének​li, „fe​ke​te mo​ron,[36] nem va​gyok a tiéd”, egy má​sik​ban pe​dig meg​je​le​nik egy sö​tét ural​ko​dó,
akit Bat​rack Ab​ra​má​nak[37] hív​nak. Ma​guk nem ér​zik úgy, hogy itt van va​la​mi vi​lág​né​ze​ti el​lent​mon​-
dás? A fo​gyasz​tó, úgy​mond, össze​za​va​ro​dik... Va​ló​já​ban nincs sem​mi​fé​le el​lent​mon​dás, ha​nem csak
dia​lek​ti​ka. Csak hát azok ott ször​nyen ije​dő​sek. Sza​bad em​be​rek​nek mond​ják ma​gu​kat, de va​ló​já​ban
mind​egyik resz​ket a mort​ga​ge-éért meg a To​yo​ta Camry​já​ért. Meg​ír​tuk ne​kik: ne fél​je​nek, min​den szé​-
pen ki van egyen​sú​lyoz​va, az epi​zód vé​gén Bat​rack Ab​ra​ma el​uta​zik, hogy meg​fir​kál​ja az of​só​ros
Med​vét. Ők meg erre, hogy ugyan már ki kí​ván​csi itt ná​lunk a ma​guk med​vé​i​re? A mi fo​gyasz​tón​kat
már vagy har​minc éve nem iz​gat​ja a ma​guk ál​lat​kert​je... Egy szó, mint száz, be​ijed​tek.
– És most mi lesz?
– Vissza​té​rünk az ere​de​ti kon​cep​ci​ó​hoz. A re​gényt fog​juk be​fe​jez​ni.
– Ho​gyan? Vissza​men​nek Szu​lej​mán​hoz?
– Huh, de​hogy​is! Is​ten őrizz! Sem​mi pén​zért vissza nem men​nénk.
– De hát a ki​adó​juk az övé, nem?
– Már nem – fe​lel​te Ari​el. – Tud​ja, hogy Szu​lej​mán​nak mit ta​ná​csolt Sm​iga tá​bor​nok? Az​tán Mak​-
ra​u​dov​val a ki​adó​ról kü​lön sem​mit se ír​tál alá? – kér​de​zi. Ak​kor meg mi​nek ne​ked ez a púp a há​t​a​don
– lökd csak szé​pen vissza a ko​ráb​bi tu​laj​do​nos​nak, hogy szá​mít​sa be! Kü​lön​ben is nincs ott más, csak
az ala​pí​tó ok​ira​tok, há​rom szá​mí​tó​gép meg a köl​csö​nök. A franc​nak per​kál​nád vissza a hi​telt, Mak​ra​u​-
dov meg hadd va​kar​ja a seg​gét ott Lon​don​ban, vagy mi a nya​va​lya van a feje he​lyén.
T. fel​haj​tot​ta a stam​ped​li​jét.
– Na és Mak​ra​u​dov? – kér​dez​te.
– Ugyan mit te​het​ne? Hisz vele kö​töt​tünk szer​ző​dést. Úgy​hogy most megint őalá tar​tozunk. És leg​-
alább megint együtt va​gyunk mind​annyi​an. Mi​tyeny​ka is vissza​jött – épp ki​rúg​ták a té​vé​ből. Még egy
ha​to​dik szer​zőt is fel​vet​tünk, egy pra​vosz​láv re​a​lis​tát – tud​ja, egy olyan „öt ko​pej​ká​ért meg​vál​ta​lak”
tí​pu​sú spi​ri​tu​á​lis gőz​moz​dony. Úgy​hogy szép las​san ki​evic​ké​lünk a vál​ság​ból.
– Mi​nek még egy ha​to​dik szer​ző is?
– Össze aka​runk ka​la​pál​ni egy re​a​lis​ta fe​je​ze​tet. De ko​rai még be​szél​ni róla... Úgy​hogy, gró​fom, ló​-
gott már a szür​ke sem​mi​ben, volt a tér aty​ja, most pe​dig, ahogy mon​da​ni szo​kás, well​co​me back.
T. Ari​el​re emel​te el​sö​té​te​dett sze​mét, és azt sut​tog​ta:
– Gú​nyo​ló​dik? Hát jó... Él​vez​ked​jen csak. Le​het, hogy maga va​ló​ban a te​rem​tőm – de van te​rem​tő​-
je ma​gá​nak is. És ő min​dent lát. Ő nem en​ge​di, hogy... A vi​lág nem le​het ilyen iga​zá​ból! És ve​gye már
le azt az ör​dö​gi ál​ar​cot!!!
 T. egy​re job​ban meg​emel​te a hang​ját, és a vé​gén már ki​a​bált; köz​ben fel​állt a szék​ről, át​ha​jolt az
asz​tal fö​lött, és me​ré​szen le​tép​te a macs​ka​ál​ar​cot Ari​el ar​cá​ról, aki nem tud​ta idő​ben el​rán​ta​ni a fe​jét.
Ari​el sze​me alatt ha​tal​mas, a fél ar​cát be​bo​rí​tó kék folt volt.
Egy má​sod​per​cig csak bá​mul​tak egy​más​ra, az​tán T. le​dob​ta az ál​ar​cot, és vissza​ros​kadt a szé​ké​be.
– Ajaj – sut​tog​ta –, bo​csás​son meg... Azt hit​tem, csak gúny​ból vi​se​li. Nem tud​tam, hogy ek​ko​ra...
– Igen, ilyen nagy kék fol​tom van – mond​ta Ari​el ko​mo​ran. – Ugyan mi​ért gon​dol​ja, hogy gú​nyo​ló​-
dok? Mi​fé​le ször​nye​teg​nek néz maga en​gem? Ha tud​ni akar​ja, ne​kem min​den ta​lál​ko​zá​sunk fel​üdü​lés.
Maga is tud​ja, hogy mi​től, hisz ál​lan​dó​an pa​nasz​ko​dok. És csak azért vet​tem fel az ál​ar​cot, hogy ne
ront​sam el a ked​vét az áb​rá​za​tom​mal. Maga meg erre – hogy gú​nyo​ló​dok...
– Bo​csás​son meg – is​mé​tel​te T. za​var​tan –, ezt fél​re​ér​tet​tem. De leg​utóbb még sok​kal ki​sebb volt a
kék folt​ja. És az​óta elég sok idő el is telt. Nem ér​tem.
– Di​rekt új​ból ki​dör​zsöl​tem az uj​jam​mal. Hogy na​gyobb és sö​té​tebb le​gyen. Lát​ja, a sze​mem​nél
egé​szen fe​ke​te.
– De hát mi​ért?
– Mak​ra​u​dov meg​pa​ran​csol​ta, hogy fény​ké​pezzük le. Hogy az​tán bí​ró​sá​gon ke​resz​tül ki​csi​nál​juk
Szu​lej​mánt meg a párt​fo​gó​it. Mert azok csak Moszk​vá​ban cse​k​is​ták, de Lon​don​ból nyu​god​tan hu​gyoz​-
hatsz rá​juk – szép nagy, hosszú ív​ben. Ha azok ka​me​ra előtt ver​tek, mond​ja, ak​kor meg​vesszük a vi​-
deo​fel​vé​telt. De fel​tét​le​nül sze​rezz be or​vo​si lát​le​le​tet. De hát már egy hó​nap el​telt az​óta, mon​dom –
mire ő, hogy na és. Azt mon​dod, olyan erő​sen ütöt​tek, se​hogy se akar be​gyó​gyul​ni. Ben​ne lesz​nek az
összes új​ság​ban, és at​tól kezd​ve ki fog​ják néz​ni őket min​den tisz​tes​sé​ges tár​sa​ság​ból... De, hogy
őszin​te le​gyek, ne​kem az a gya​núm, hogy a li​be​rá​lis cse​k​is​ták je​let kap​tak, hogy üt​he​tik az erő​csé​ket,
egy​sze​rű​en egy​be​esett a két do​log. Mert nagy ív ide vagy oda, Ar​men Va​gi​to​vics Lon​don​ban is Ur​-
kinsz ez​re​des alá tar​to​zik.
– Bor​za​lom – mond​ta T. va​ló​di szá​na​lom​mal a te​kin​te​té​ben. – És maga mi​ért nem fog egy pisz​tolyt,
hogy bosszút áll​jon ezen a Szu​lej​má​non...? Vagy maga is azt vall​ja, hogy ne állj el​len erő​szak​kal a go​-
nosz​nak?
– Vall​ja a nya​va​lya. Csak hát nem va​gyok vad​ál​lat, meg az​tán ki a fene en​ged​né meg, hogy el​kezd​-
jek lö​völ​döz​ni az em​be​rek​re? Egyes kér​dé​sek​ben maga egé​szen olyan, mint egy kis​gye​rek. És foly​ton
azt hi​szi, hogy hü​lyí​tem ma​gát. Pe​dig min​dent el​mon​dok, úgy, ahogy van.
– Azért nem egé​szen – fe​lel​te T. – Csak az ap​ró​sá​gok​ról mond​ja el az iga​zat. De a leg​főbb do​log​ról
hall​gat.
– Na és mi​ről? – ke​re​kí​tet​te el a sze​mét Ari​el.
– De nem fog ha​zud​ni?
– Es​kü​szöm – mond​ta Ari​el, és a szí​vé​re tet​te a ke​zét.
– Mond​ja, ki az a Szo​lov​jov?
– Szo​lov​jov? Mi az, tán em​lí​tet​tem már? Ha​ha​ha... Ő az a fasz​ka​lap, aki mi​att ki​rúg​ták Mi​tyeny​kát
a té​vé​ből. Va​ló​já​ban Mi​tyeny​ka a hi​bás. Még nem mond​tam ma​gá​nak, de az a hely​zet, hogy foly​ton le​-
szá​mol va​la​ki​vel min​den egyes epi​zód​já​ban. Hol az író​tan​fo​lyam​be​li tár​sa​i​val, hol a kri​ti​ku​sok​kal,
hol a glo​bá​lis fel​me​le​ge​dés​sel, szó​val min​dig az​zal, akit az adott pil​la​nat​ban a leg​főbb el​len​sé​gé​nek
tart.
– Na és hogy jön ide Szo​lov​jov?
– Úgy, hogy Mi​tyeny​ká​nak vele is van el​szá​mol​ni​va​ló​ja. En​nek a Szo​lov​jov​nak már rég meg​szün​-
tet​ték a mű​so​rát, ő még​is úgy dön​tött, hogy be​fűt neki, mert na​gyon ha​rag​tar​tó. Mi​tyeny​ka, ha még em​-
lék​szik, dol​go​zott az „Izer​gil anyó” című so​ro​zat​ban. Na, szó​val épp a „Man​del​stam sír​ja” című epi​-
zó​dot csi​nál​ták ak​kor, ez egy köl​tő volt, olyas​mi​ket írt, hogy „Un​dok a ha​ta​lom, mint a bor​bély ron​da
man​csa”.[38] Sen​ki nem tud​ja, hol van el​te​met​ve, ezért ad​ták ezt a cí​met a so​ro​zat​nak. Szó​val a té​vé​-
ben ki​ta​lál​tak va​la​mi von​zó cse​lek​ményt, az egész bri​gád ke​mé​nyen dol​go​zott raj​ta. Mi​tyeny​ka meg
bent ma​radt mun​ka után, be​má​szott a for​ga​tó​könyv​be, és an​nál a rész​nél, ahol Izer​gil anyó transz​ba
esik, és öm​le​ni kezd be​lő​le az igaz szó, ki​cse​rélt egy kulcs​fon​tos​sá​gú ki​fe​je​zést. Ahe​lyett, hogy „un​-
dok a ha​ta​lom, mint a pin​cér dá​kó​ja”, azt írta, „un​dok a ha​ta​lom, mint Szo​lov​jov pa​je​sza”. Így is ment
adás​ba. El tud​ja kép​zel​ni? Nem elég, hogy pi​masz​ko​dott a tiszt​tel, még az egész iz​ga​lom is oda​ve​-
szett. Mert az​előtt a né​ző​ben fel​me​rült a kér​dés, ki van el​te​met​ve a sír​ban – Man​del​stam vagy a pin​-
cér, most vi​szont a csu​da tud​ja, mire fog gon​dol​ni...
– Maga mi​lyen Szo​lov​jov​ról be​szél? – kér​dez​te T.
– Hogy​hogy mi​lyen​ről? Volt egy ilyen té​vé​be​mon​dó, a jövő em​be​re. Nap​pal lök​te a han​tát, éj​jel
meg szór​ta szét a spa​met.
T. tü​rel​me​sen mo​soly​gott.
– Én vi​szont – mond​ta – ar​ról a Szo​lov​jov​ról be​szé​lek, aki azt ta​ní​tot​ta, hogy meg kell ke​res​nünk
ma​gunk​ban az ol​va​sót. És aki ki​ta​lál​ta Op​tyi​na-pusz​tát, aho​vá me​gyek.
Ari​el gya​nak​vó​an fel​von​ta a szem​öl​dö​két. Az​tán eny​he za​var ült ki az ar​cá​ra.
– És hon​nan is​me​ri őt maga?
– Dosz​to​jevsz​kij me​sélt róla. Mi az, megint ha​zu​dik ne​kem?
– De​hogy ha​zu​dok. Csak épp ar​ról a Szo​lov​jov​ról ma​gá​nak sem​mit sem kel​le​ne tud​nia... Úgy néz
ki, el​csesz​tem va​la​mit. Nem fé​sül​tem még ki min​den részt. No igen, volt egy ilyen alak. Az első ver​zi​-
ó​ban, a pár​hu​za​mos cse​lek​mény​szá​lon. Csak rég ki​húz​tuk.
– De mi​ért?
– Mi​ért, mi​ért. Vál​ság van ná​lunk, hány​szor mond​jam még. És mi az eli​tek kon​szenzu​sos el​kép​ze​lé​-
se? Csök​ken​te​ni a költ​sé​ge​ket. Jól van, ne dü​hös​köd​jön. Két szó​ban el​ma​gya​rá​zom.
Ari​el töl​tött még egy stam​ped​li​vel ma​gá​nak.
– Szó​val ak​kor – mond​ta, mi​után ivott. – Volt ez a Szo​lov​jov. Hisz ami​kor Ar​men Va​gi​to​vics alatt
ezt el​kezd​tük, még ko​moly költ​ség​ve​tés​re szá​mí​tot​tunk. Ezért az​tán két pár​hu​za​mos tör​té​ne​tet akar​tunk
csi​nál​ni a könyv​ben. A ma​gá​ét úgy ter​vez​tük mint el​be​szé​lést a sza​bad​gon​dol​ko​dó gé​ni​usz​nak az
anya​szent-egy​ház ke​be​lé​re való meg​té​ré​sé​ről. Szo​lov​jov tör​té​ne​te meg, épp el​len​ke​ző​leg, ar​ról a lel​ki
ka​taszt​ró​fá​ról szólt vol​na, mely​be a fi​nom fi​lo​zó​fust és köl​tőt so​dor​ja a ke​le​ti pán​mon​go​liz​mus és a
po​gány neo​pla​to​niz​mus irán​ti ra​jon​gás, mely az​tán a ka​to​li​ciz​mus irán​ti fé​kez​he​tet​len szen​ve​dély​be
csap át, és az öku​me​niz​mus sö​tét ár​ká​ba hul​lás​sal vég​ző​dik...
– És utá​na?
– Utá​na maga is tud​ja, mi tör​tént. Le​ál​lí​tot​ták a fi​nan​szí​ro​zást, el​ad​ták va​la​mi vad​ál​la​tok​nak, és
meg​mond​ták, hogy ren​tá​bi​lis​nak kell len​nünk.
– Úgy ér​tem, Szo​lov​jov​val mi tör​tént az​tán?
– Elő​ször arra gon​dol​tunk, hogy két po​li​kan​de​l​osszal fog ve​re​ked​ni. Gri​sa Ov​nyuk ja​va​sol​ta. Ő
foly​ton va​la​mi újat akar ki​ta​lál​ni, hogy ne is​mé​tel​jük ma​gun​kat. Az​tán a gug​lin meg​néz​tük, mi az a po​-
li​kan​de​los, és úgy el​ön​töt​tünk, hogy ke​nyér​vá​gó kés​re cse​rél​jük. Még arra is gon​dol​tunk, hogy Szo​-
lov​jov ta​nít​vá​nya​it is be​von​juk – And​rej Be​lijt, aki össze​ol​vad a mennye​zet​tel, és Alek​szandr Blo​kot,
aki egyet​len ütést sem mu​laszt el. És ele​in​te ment is, mint a ka​ri​ka​csa​pás. Szo​lov​jov tör​té​ne​te is nagy​-
já​ból úgy kez​dő​dött, mint a ma​gáé – csak nem vo​na​ton uta​zott, ha​nem pos​ta​ko​csin, és nem pra​vosz​láv
papi kö​peny volt raj​ta, ha​nem ka​to​li​kus re​ve​ren​da. No és per​sze ke​nyér​vá​gó kés pisz​toly he​lyett. De
az​tán kez​dőd​tek a prob​lé​mák.
– Mi​lyen prob​lé​mák?
– Az a hely​zet – fe​lel​te Ari​el –, hogy Szo​lov​jo​vért egy má​sik szer​ző fe​lelt, hogy ki, azt nem mon​-
dom meg. És ami​kor kezd​tünk agyal​ni, hogy ho​gyan le​het​nénk ren​tá​bi​li​sak, ő állt elő ez​zel az öt​let​tel.
Már hogy Szo​lov​jov el​ma​gya​ráz​za a töb​bi sze​rep​lő​nek, hogy van a bel​se​jük​ben egy ol​va​só. Az írók
ha​lan​dók, az ol​va​só vi​szont örök, vagy for​dít​va, már nem em​lék​szem. Nem is ér​tet​tem tel​je​sen. A
mar​ke​to​ló​gu​sok meg még ke​vés​bé. De amint meg​hal​lot​ták, azon​nal köp​köd​ni kezd​tek.
– Mi nem tet​szett ne​kik? – kér​dez​te T.
– Na, hogy meg​ért​se, van​nak ne​kik spé​ci táb​lá​za​ta​ik a Tu​ring-gép​hez, ahol ki van szá​mít​va, min
mennyi do​hányt le​het ke​res​ni. Szó​val a mar​ke​to​ló​gu​sok azt mond​ták, bár​mi​lyen kí​sér​let, hogy be​von​-
ják az ol​va​sót az el​be​szé​lés szö​ve​té​be, ta​szít​ja a szé​les ol​va​só​tö​me​ge​ket, és így üz​le​ti​leg ku​darc​ra
van kár​hoz​tat​va. Erre ők, de hát ért​sék meg, hogy az „ol​va​só” itt egy​sze​rű​en csak me​ta​fo​ra. Mire a
mar​ke​to​ló​gu​sok – ma​guk ért​sék meg, hogy va​lu​tá​ban van a hi​te​lük. Úgy​hogy olyan me​ta​fo​rá​kat kell ki​-
ta​lál​ni, amik​kel nem​csak a ka​ma​tot le​het ki​fi​zet​ni, ha​nem az ár​fo​lyam​vál​to​zást is. Ami​kor a dol​lár hu​-
szon​két ru​bel​be ke​rült, be le​he​tett von​ni az ol​va​sót a szö​veg​be. De most nem le​het, mert ak​kor meg​tö​-
rik az ese​mé​nyek​ben való rész​vé​tel il​lú​zi​ó​ja. Az ol​va​sót, mond​ják, már sok​szor meg​tet​ték a szö​veg
hő​sé​nek a vi​lág​iro​da​lom​ban, és ez min​dig ne​ga​tív ha​tás​sal volt az el​adá​sok​ra...
– Maga foly​ton más​fe​lé te​re​li a be​szél​ge​tést – mond​ta T. – Szo​lov​jov​ról kér​dez​tem, maga meg erre
megint a mar​ko​ló​sa​i​ról be​szél. Mon​dom, hogy ha​zu​dik.
Ari​el meg​ve​tő​en biggyesz​tet​te az aj​kát. – Maga mint​ha ál​lan​dó​an raj​ta akar​na kap​ni va​la​min. Na jó,
akar​ja, hogy vissza​hoz​zam ezt a Szo​lov​jo​vot?
– Per​sze hogy aka​rom – fe​lel​te T. – De nem vic​cel?
– Nem – mond​ta Ari​el. – Mibe ke​rül az ne​kem? Kü​lön​ben is olyan for​du​lat ér​le​lő​dik a cse​lek​-
mény​ben, ami​hez még jól is jö​het.
– Mi​fé​le for​du​lat?
– Hogy mi​lyen? Ar​men Va​gi​to​vics ki​ta​lál​ta, ho​gyan jut​ha​tunk sok do​hány​hoz. Meg kell mond​jam,
csu​da okos em​ber. Sze​rin​tem egy zse​ni. Csak hát, gróf úr, ma​gá​nak alig​ha fog tet​sze​ni a mód​szer...
És Ari​el új​ból ré​sze​gen fel​vi​ho​gott.
– Mi​lyen mód​szer? – kér​dez​te T. ag​gód​va.
– Hát az, hogy be​fek​szünk Pan​tye​lej​mon ar​chi​mand​rita alá. Aki ná​luk – Ari​el ke​resz​tet raj​zol a le​-
ve​gő​be – a pí​á​rért fe​lel. Em​lék​szik?
– Em​lék​szem. De mi​nek?
– Hall​gas​sa vé​gig. Szó​val, ami​kor el​kezd​tük a maga bűn​bá​na​tá​nak tör​té​ne​tét, sem​mit sem egyez​tet​-
tünk az egy​há​zi ha​tó​sá​gok​kal, mert hi​szen nem tő​lük jött a do​hány. Most meg min​den​hol el​fo​gyott a
pénz, de ne​kik, épp el​len​ke​ző​leg, még több lett.
– Mi​ért?
– A vál​ság alatt töb​ben hal​nak meg – in​fark​tus, mi​egyéb. Ők meg fő​leg a hul​lá​kon ke​res​nek. Ar​men
Va​gi​to​vics, amint ezt ki​szá​mol​ta, azon​nal rá​küld​te az em​be​re​it Pan​tye​lej​mon ar​chi​mand​rit​á​ra – meg​-
tud​ni, nem ér​dek​li-e a pro​jekt. És ér​de​kes do​log de​rült ki. Tolsz​toj bűn​bá​na​ta egy​ál​ta​lán nem ér​dek​li
őket, mert ez tisz​ta fan​tá​zia, azok meg ott na​gyon konk​rét em​be​rek. De a gróf lel​ki gyöt​rel​me​i​nek áb​rá​-
zo​lá​sa fel​kel​tet​te az ér​dek​lő​dé​sü​ket. Át​ad​ni az egy​há​zi átok min​den bor​zal​mát. Meg​mu​tat​ni, mi tör​té​-
nik a re​ne​gát lé​lek​kel az egy​ház​ból való ki​ta​szít​ta​tás után.
 – Ó – só​haj​tott hal​kan T.
– Na? Hát er​ről van szó. Hadd emel​ked​jen fel az em​ber a gőg hul​lá​mán min​den​fé​le fe​hér kesz​tyűk​-
höz és egyéb te​ur​gi​á​hoz, hadd ta​po​gas​sa meg Is​ten sza​kál​lát, az​tán el​kap​juk és a mély​be ta​szít​juk. Az
egy​há​zon kí​vü​li ten​gő​dés, az Is​ten​től való el​ha​gya​tott​ság tel​jes sö​tét​sé​gé​be.
T. a ré​mü​let hi​deg hul​lá​mát érez​te – mint​ha megint ugat​ni kez​dett vol​na Ker​be​rosz a háta mö​gött.
– Utá​na pe​dig – foly​tat​ta Ari​el kö​nyör​te​le​nül – a gróf sí​ron túli szen​ve​dé​se​it áb​rá​zol​nánk. Hogy mi
lesz a re​ne​gát lé​lek​kel a pó​pát​lan te​me​tés után.
– Vár​junk csak – ki​ál​tott fel T. –, de hi​szen én nem Tolsz​toj va​gyok! Ha​nem T. gróf! Egy​ál​ta​lán
sem​mi kö​zöm eh​hez a Tolsz​toj​hoz, maga mond​ta!
– Na és mit gon​dol, mi​nek bé​rel​tünk fel egy re​a​lis​tát? Meg​old​juk, csak ne iz​gul​jon. Min​den csi​li​vi​-
li lesz, higgye el. Most a kö​vet​ke​ző az ábra – elő​ször ter​mé​ket​len gyöt​rő​dé​sek, az​tán bűn​bá​nat nél​kü​li
ha​lál és az egy​há​zon kí​vü​li lé​lek szen​ve​dé​sei. Még egy ikont is el​küld​tek ne​künk besz​kenn​el​ve, „Lev
Tolsz​toj a po​kol​ban”. Azt mond​ják, en​nek az iro​dal​mi ana​ló​gi​á​ját ké​rik.
– Na és ma​guk most ne​ki​áll​nak át​ír​ni – sut​tog​ta T.
– Nem kell sem​mit se át​ír​ni. Min​den ké​szen van, csak egy ki​csit ki​iga​zít​juk a ret​ros​pek​tí​vát. Pan​-
tye​lej​mon jó​vá​hagy​ta a kész anya​got. Kü​lö​nö​sen a macs​ka vi​dí​tot​ta fel, ami​hez imád​koz​nak. Meg
Dosz​to​jevsz​kij Pé​ter​vá​ra is jó lesz a lel​kek ki​szí​vá​sá​val. Úgy​hogy ez az egész blokk ma​rad.
– Vic​cel?
– Mi​ért vic​cel​nék, bá​tyus​ka? Hisz maga is mond​ta, hogy a po​kol​ra ha​son​lít. Hát ne​kik is tet​szett.
Csak azt mond​ták, hogy most ezt az egész sok​szí​nű anya​got egye​sí​te​nünk kell egy nor​má​lis, fe​szes cse​-
lek​mény​be. Mert így, azt mond​ják, még min​den laza, szét​eső. Nem ért​he​tő, hogy kap​cso​ló​dik egyik je​-
le​net a má​sik​hoz. Meg is ígér​tük, hogy meg​csi​nál​juk – már a mai nap​tól maga Ov​nyuk áll neki, ő pil​-
la​na​tok alatt össze​varr​ja a szá​la​kat... Mit rán​col​ja a hom​lo​kát, nem ér​de​kes?
– De​hogy​nem, na​gyon is – mond​ta T.
– És még arra kér​tek min​ket, hogy dol​gozzunk ki két po​zí​ci​ót. Elő​ször is, Dosz​to​jevsz​kij fel​ma​gasz​-
ta​lá​sát – azt mond​ják, meg​ér​dem​li. Kér​tünk rá plusz pénzt, de hal​la​ni sem akar​tak róla. Ak​kor meg​-
egyez​tünk, hogy költ​ség​ta​ka​ré​kos meg​ol​dást vá​lasz​tunk – el​in​tézzük egy be​kez​dés​ben. De hisz már
lát​ta is. A má​sik​ra meg pénzt is ígér​tek, mert fon​tos ne​kik a téma.
– Érint en​gem? – kér​dez​te T.
– Bi​zo​nyos ér​te​lem​ben igen – köz​ve​tet​ten. Meg​kér​tek min​ket, hogy száll​junk rá a ti​be​ti budd​hiz​mus​-
ra.
– Mi​nek?
– Pan​tye​lej​mon pa​nasz​ko​dik, hogy egy​re gyak​rab​ban jön​nek ti​be​ti lá​mák – hol New York​ból, hol
Lon​don​ból, egész Boe​in​gek​kel. És úgy vi​sel​ked​nek, mint​ha ők ta​lál​ták vol​na fel a sát​rat a si​va​tag​ban.
Mint​ha előt​tük itt sen​ki se nyo​mult vol​na eb​ben a biz​nisz​ben.
– És ne​kem mi kö​zöm eh​hez?
– Pan​tye​lej​mon​nak az az el​kép​ze​lé​se, hogy mű​vé​szi​leg áb​rá​zol​juk a ke​le​ti sá​tá​nis​ta kul​tu​szok egész
hi​á​ba​va​ló​sá​gát. Elő​ször meg​raj​zo​lunk va​la​mi​lyen meg​vi​lá​go​so​dott lá​mát, és az​tán, ami​kor maga már
a túl​vi​lá​gon lesz, meg​mu​tat​juk a bar​dó​ju​kat, ami olyas​mi, mint a mi pra​vosz​láv ver​gő​dé​sünk az ég​-
ben. Csak an​gya​lok és a meg​vál​tás re​mé​nye nél​kül.
– Le​le​mé​nyes – mo​rog​ta T.
– Naná. Pan​tye​lej​mon nem hü​lye. És köz​ben, kép​zel​je csak el, még a dip​lo​má​ját is meg​véd​te. Most
a teo​ló​gi​ai tu​do​má​nyok dok​to​ra.
 – Hogy mi​cso​dáé?
– A tu​dó​sok​kal egy sor​ba he​lyez​ték őket – ne​ve​tett Ari​el. – Most kap​hat​nak tu​do​má​nyos fo​ko​za​to​-
kat, mint a fi​zi​ku​sok vagy a ma​te​ma​ti​ku​sok. Pan​tye​lej​mon a disszer​tá​ci​ó​ját már össze​dob​ta, azon​nal
dok​to​rit – „A szent​ál​do​zás mint az egész​sé​ges pro​te​i​nek egész spekt​ru​má​nak for​rá​sa”. Na per​sze nem
maga írta – fel​bé​relt egy as​pi​ránst az élel​mi​szer-ipa​ri​ról meg két srá​cot a Ha​té​kony Fi​lo​zó​fia Ala​pít​-
vány​ból. Kü​lön​ben nem vég​zett vol​na egy hó​nap alatt.
– És kit bíz​nak meg az​zal, hogy a lá​mák​kal ví​vott küz​del​met meg​csi​nál​ja? Megint ma​gát?
– Nem – mond​ta Ari​el –, ah​hoz én ke​vés va​gyok. A me​ta​fi​zi​ku​sun​kat ál​lít​juk rá. Már alá is ír​tak
vele egy ki​egé​szí​tő szer​ző​dést.
T. szót​la​nul csó​vál​ta a fe​jét.
– Szó​val ilyen pro​jekt​re ké​szek ren​des do​hányt adni – foly​tat​ta Ari​el. – Nem köz​vet​le​nül per​sze,
ha​nem egy ban​kon ke​resz​tül. Pan​tye​lej​mon vissza akar kap​ni har​minc szá​za​lé​kot, de annyit ad​nak,
hogy így is ma​rad bő​ven: vissza​fi​zet​jük a köl​csönt, ki​pen​get​jük a szer​ző​dés sze​rin​ti össze​ge​ket, és
még min​dig plusz​ban le​szünk. És a leg​főbb, hogy mi​lyen szép a séma, gon​dol​jon csak bele – elő​ször a
re​gény váz​la​ta​it át​tet​tük egy iro​ni​kus shoo​ter​be, most meg az iro​ni​kus shoo​ter váz​la​ta​it vissza​tesszük
a re​gény​be, ki​csit össze​rázzuk az egé​szet, és rá​sózzuk ugyan​ar​ra a Pan​tye​lej​mon ar​chi​mand​rit​á​ra, aki
mi​att a kék folt van a sze​mem alatt. Tisz​tá​ra egy fi​a​tal ka​mi​ka​zé​nak érzi ma​gát az em​ber, hehe...
– Kami... mi​cso​dá​nak?
– Ez egy ja​pán szó, bá​tyus​ka. Két je​len​té​se van – le​het pi​ló​ta, aki ne​ki​megy egy nagy ha​jó​nak, és
meg​hal, vagy mi​nisz​ter, aki le​nyúlt egy mil​li​ár​dot a re​form alatt. Én ter​mé​sze​te​sen po​zi​tív ér​te​lem​ben
hasz​nál​tam.
T. ko​mo​ran el​mo​so​lyo​dott.
– Ugyan mi le​het po​zi​tív eb​ben az egész​ben?
– Mért? Min​den​ki csak nyer – mi el​vé​gezzük a szer​ző​dé​ses mun​kát, Ar​men Va​gi​to​vics vissza​fi​ze​ti
a köl​csönt, Pan​tye​lej​mon... Jut eszem​be, el​fe​lej​tet​tem el​me​sél​ni egy vic​ces tör​té​ne​tet. En​nek a Pan​tye​-
lej​mon​nak, ami​kor ma​gya​ráz​ta, ho​gyan kell har​col​ni a lá​ma​iz​mus​sal, eszé​be ju​tott egy tant​ris​ta ör​-
mény, aki​vel együtt szol​gált az épí​tő​szá​zad​ban. És volt egy kö​zép-ázsi​ai zász​lós, aki min​den reg​gel
azt mond​ta en​nek az ör​mény​nek őr​ség​vál​tás​kor: „én meg​basz​ni te papa, te mama és te láma...”
– És én? – vá​gott a sza​vá​ba T. – Azt mond​ja, min​den​ki nyer​ni fog, de én?
Ari​el szét​tár​ta a kar​ját, és T. hir​te​len ész​re​vet​te, hogy a keze, sőt Ari​el egész tes​te át​lát​szó​vá vált:
át​de​ren​gett raj​ta a Fon​tan​ká​ra nyí​ló ab​lak.
– Meg kell ér​te​nie – mond​ta Ari​el. – Ami​ben tu​dok, igyek​szem majd se​gí​te​ni. Csak hát a hely​zet
ob​jek​tí​ve meg​le​he​tő​sen ne​héz, és egy bi​zo​nyos pon​ton mu​száj lesz...
Két uj​ját el​húz​ta a nya​ka előtt, és ele​gán​san foly​tat​va a moz​du​la​tot, az át​tet​sző sze​mé​hez emel​te az
ugyan​olyan át​tet​sző órá​ját.
– De ez​út​tal nem lesz sem​mi​lyen szür​ke űr, ígé​rem. Min​den csu​rig teli lesz. Ahogy Ti​bet​ben és
Holly​wood​ban mond​ják, a ha​lál csak a kez​det, hehe... Most pe​dig, gró​fom, men​nem kell. Egy ide​ig
na​gyon el le​szek fog​lal​va – az a ve​rés, ugye, meg a bí​ró​ság, és utá​na két hét​re el​uta​zom Hurgha​dá​ba.
Úgy​hogy alig​ha fo​gunk egy​ha​mar el​be​szél​get​ni egy kis ko​nyak mel​lett. Ad​dig is fel a fej​jel.
– És mi lesz to​vább? – kér​dez​te T.
– Elő​ször is Gri​sa össze​ránt​ja a cse​lek​ményt, hogy min​den lo​gi​ku​san kö​vet​kez​zen egy​más​ból. És
ami​kor vissza​jö​vök, majd meg​lát​juk. Igyek​szem fáj​da​lom​men​te​sen csi​nál​ni.
– Vár​jon – mond​ta T. –, nem ezt kér​dez​tem. Most mi lesz? Csak azért te​rem​tet​te ezt az üres há​zat,
hogy ve​lem el​be​szél​ges​sen?
– Nem – fe​lel​te Ari​el –, az pa​zar​lás len​ne. Azért üres a ház, mert a gaz​dá​ja, Ol​szuf​jev úr ven​dég​-
ség​be vár​ja az ön ál​tal is is​mert Ak​sziny​ját. Ilyen na​po​kon es​té​re ha​za​en​ge​di az egész cse​léd​sé​get.
– De hol van ak​kor maga Ol​szuf​jev?
– Teg​nap so​ká​ig ma​radt szol​gá​lat​ban az Ural​ko​dó szü​le​tés​nap​já​ból ki​fo​lyó​lag – mond​ta Ari​el. – De
je​len pil​la​nat​ban már épp a be​já​rat felé tart, mi​után ki​szállt a hin​tó​ból.
A de​mi​ur​gosz​ból mos​tan​ra csak át​tet​sző kon​túr ma​radt – mint​ha kris​tály​ból ké​szült vol​na. T. in​kább
csak sej​tet​te, mint lát​ta, hogy Ari​el mo​so​lyog, s az​tán el​tűnt ez a kon​túr is.
Va​la​hon​nan messzi​ről halk ne​ve​tés hal​lat​szott, és T.-ben fel​vil​lant az a kel​le​met​len gon​do​lat, hogy
Ari​el az egész be​szél​ge​té​sük alatt egy​ál​ta​lán nem ott volt, ahol lát​ta. De már nem volt ide​je ezen gon​-
dol​koz​ni, mert lent csa​pó​dott a be​já​ra​ti ajtó.
 XXI
T. meg​állt a fa​lon lévő fegy​ver​kol​lek​ció előtt, le​vet​te a kam​pók​ról a két​csö​vű pus​kát, és ki​nyi​tot​ta.
A töl​tény​hü​ve​lyek kö​zöm​bö​sen pil​lan​tot​tak rá hi​deg sár​ga​réz sze​mük​kel. Össze​csuk​ta a pus​kát, a be​-
já​ra​ti aj​tó​hoz ment, és ol​dalt meg​állt – úgy, hogy ne ér​hes​se az aj​tó​táb​lán át​eresz​tett go​lyó.
„Ér​de​kes – gon​dol​ta el​von​tan –, va​jon meg tu​dok-e hal​ni sa​ját aka​ra​tom​ból? A go​lyó elé áll​ni, és
meg​hi​ú​sí​ta​ni Ari​el ter​ve​it? És ed​dig va​jon mi​ért nem tet​tem meg? Biz​tos azért, mert lé​nyem egy ré​sze
hagy​má​zas lá​to​más​nak gon​dol​ja Ari​elt, éber rém​álom​nak, me​lyet va​la​mi pszi​chés be​teg​ség vált ki. És
bi​zo​nyá​ra ez az egész​sé​ges ré​szem – az, amely​nek kö​szön​he​tő​en még élet​ben va​gyok...”
A fo​lyo​són lép​tek hal​lat​szot​tak.
„Amel​lett – gon​dol​ta T. –, ha most a go​lyó elé ál​lok, az​zal nem hi​ú​sí​tom meg Ari​el ter​ve​it. Ép​pen​-
ség​gel össz​hang​ban is len​ne azok​kal. Le​het, hogy épp ezért tá​mad​nak ilyen gon​do​la​ta​im? Ó, az ör​dög​-
be, megint össze​za​va​rod​tam. Kü​lön​ben meg ez nem épp a leg​meg​fe​le​lőbb...”
A fo​lyo​són, köz​vet​le​nül az aj​tó​nál el​hall​gat​tak a lép​tek.
El​telt né​hány perc. T.-nek vé​gül ele​ge lett eb​ből a néma szem​ben​ál​lás​ból, és fel​húz​ta mind​két ka​-
kast. A két kat​ta​nás úgy hang​zott a fe​szült csend​ben, mint az os​tor​csa​pás.
– Gróf úr – szó​lalt meg egy fér​fi​hang az ajtó mö​gött –, tu​dom, hogy itt van. Lát​tam a be​tört ab​la​kot
és a kö​te​let a te​tőn. Ké​rem, ne lő​jön.
– Ugyan már, ked​ves uram – mond​ta T. –, nem is állt szán​dé​kom​ban. Hogy mi​ket nem gon​dol...
Ki​nyílt az ajtó, és egy ma​gas fér​fi lé​pett be a szo​bá​ba fe​hér lo​vas​gár​dis​ta egyen​ru​há​ban, arany​szí​nű
si​sak​kal a ke​zé​ben. Olyan har​minc-har​minc​öt éves sző​ke fér​fi volt – vagy in​kább, gon​dol​ta T., fél​sző​-
ke, már​mint ab​ban az ér​te​lem​ben, hogy csak a ha​lán​té​kán és a tar​kó​ján ma​radt még haj, más​hol ko​pasz
volt, s amel​lett va​ló​sze​rűt​le​nül egye​ne​sek és tisz​ták vol​tak a ko​pasz​sá​gá​nak ha​tá​rai, mint​ha csak a
hom​lo​ká​tól a feje búb​já​ig vé​gig​ma​sí​ro​zott vol​na egy osz​tag li​li​pu​ti ka​to​na ka​szá​val.
T. ész​re​vet​te, hogy a lo​vas gár​dis​tá​nak az ök​lén van a si​sak, mint​ha egy fal​tö​rő kost tar​ta​na maga
elé, amit azon​ban nem kos​fej, ha​nem acél​ma​dár és fe​hér nyolc​ágú csil​lag dí​szí​tett. T. el​mo​so​lyo​dott,
és az ar​cá​nak sze​gez​te a pus​kát.
– Meg​ígér​te, hogy nem fog lőni – em​lé​kez​tet​te a gár​dis​ta.
– Nem is fo​gok – mond​ta T. –, fel​té​ve, hogy ide​ad​ja a pisz​to​lyát.
– A pisz​to​lyo​mat?
– Igen – fe​lel​te T. – A pisz​tolyt, amit a si​sak alatt rej​te​get. Elő​rébb áll, mint​hogy​ha csak a ke​zén tar​-
ta​ná.
A gár​dis​ta bűn​tu​da​to​san el​mo​so​lyo​dott, le​vet​te a si​sa​kot a ke​zé​ről, és oda​ad​ta T.-nek a kis Brow​-
nin​got. T. el​vet​te a fegy​vert, és az asz​tal felé bic​cen​tett.
– Ül​jön le! De ne csi​nál​jon sem​mi os​to​ba​sá​got, na​gyon ko​mo​lyan fi​gyel​mez​te​tem.
A gár​dis​ta le​ült arra a hely​re, ahol nem sok​kal az​előtt még a de​mi​ur​gosz ült.
T. össze​von​ta a szem​öl​dö​két – az a rop​pant kel​le​met​len gon​do​lat öt​lött fel ben​ne, hogy va​ló​já​ban ez
nem Ol​szuf​jev, ha​nem még min​dig ugyan​az az Ari​el, aki ki​sza​ladt az aj​tón, meg​vál​toz​tat​ta a smink​jét
és a jel​me​zét, és az​tán egy má​sik sze​rep​ben jött vissza.
T. le​ült a gár​dis​tá​val szem​ben, és a tér​dé​re tet​te a pus​kát. Né​hány pil​la​na​tig szót​la​nul néz​ték egy​-
mást. Majd Ol​szuf​jev tör​te meg a csen​det.
 – Tud​tam, hogy el​jön előbb vagy utóbb – mond​ta. – Nos, gróf úr, min​den alap​ja meg​van hoz​zá,
hogy elég​té​telt kö​ve​tel​jen. Én pe​dig kész va​gyok azt bár​mi​lyen for​má​ban meg​ad​ni. Csak arra ké​rem,
ne ke​ver​je bele Ak​sziny​ját az el​szá​mo​lá​sunk​ba. En​nek a tisz​ta te​remt​mény​nek sem​mi köze ah​hoz, ami
kö​zöt​tünk zaj​lik.
– Pom​pás – fe​lel​te T. – Ez eset​ben ta​lán el​ma​gya​ráz​ná ne​kem, hogy tu​laj​don​kép​pen mi zaj​lik kö​zöt​-
tünk? Én csak ta​lál​gat​ni tu​dok.
Ol​szuf​jev össze​vont szem​öl​dök​kel né​zett T.-re, mint a já​té​kos, aki pró​bál rá​jön​ni, mi​lyen la​pok le​-
het​nek az el​len​fe​le ke​zé​ben.
– Mit tud?
T. el​mo​so​lyo​dott.
– Nem tu​dok min​dent. De ezt-azt igen. És ha csak egy​szer is ész​re​ve​szem, hogy ha​zu​dik ne​kem,
szét​lö​vöm a fe​jét. Úgy​hogy ne ha​zud​jon és ne ta​kar​gas​son sem​mit. Me​sél​jen el min​dent, úgy, ahogy
van, az ele​jé​től a vé​gé​ig.
– Kér​dez​zen! – mond​ta Ol​szuf​jev.
– Mi az az Op​tyi​na-pusz​ta?
– Nem tu​dom.
– Ha​zu​dik – mond​ta T., fel​emel​ve a pus​kát.
– Nem, nem ha​zu​dok. Va​ló​ban nem tu​dom. És a nyo​mo​zó osz​tály sem tud​ja. Az ön uta​zá​sá​nak, gróf
úr, ép​pen​ség​gel az a cél​ja, hogy vá​laszt ta​lál​junk erre a kér​dés​re.
– Nem be​szél​jen ré​bu​szok​ban – mond​ta T. – Ne​kem vá​la​szok kel​le​nek. Még egy​szer kér​de​zem, mi
van Op​tyi​na-pusz​tá​ban?
Ol​szuf​jev el​mo​so​lyo​dott.
– Az Is​ten.
T. ér​tet​le​nül né​zett rá.
– Is​ten?
– Ez egy​sze​rű​en az ál​ta​lam is​mert leg​egy​sze​rűbb szó, amely azt fe​je​zi ki, ami túl van min​den szón.
Sok más ki​fe​je​zést is mond​hat​nék, de mi ér​tel​me len​ne? Örök élet, vi​lág fö​löt​ti ha​ta​lom, a böl​csek
köve – mind​ez el​hal​vá​nyul ah​hoz ké​pest, amit meg​ta​lál az, aki el​jut Op​tyi​na-pusz​tá​ba.
– Vár​jon csak – mond​ta T. – Köl​tői ké​pek​re nincs szük​ség, ké​rem. Csak té​nyek​re. Azt akar​ja mon​-
da​ni, hogy aki el​jut Op​tyi​na-pusz​tá​ba, az ta​lál​ko​zik Is​ten​nel?
– Vagy ő maga vá​lik Is​ten​né. Ezt csak az tud​ja meg, aki el​jut oda. Pél​dá​ul Szo​lov​jov. De be​szél​ni
vele sem​mi​képp nem le​het​sé​ges, mert a leg​szi​go​rúbb őri​zet alatt áll, és a leg​ma​ga​sabb szin​tű pa​rancs
sze​rint még ve​lem sem be​szél​het. A Vas​ál​ar​cos hely​ze​té​ben van – csak maga az ural​ko​dó hall​gat​hat​ja
ki. A kér​dés pe​dig, mint nyil​ván maga is érti, rend​kí​vü​li fon​tos​ság​gal bír. Ép​pen ezért dön​töt​tem úgy,
hogy... ööö... önt hí​vom se​gít​sé​gül.
– Mi​ért en​gem?
– Szo​lov​jov azt mond​ta, hogy Op​tyi​na-pusz​tá​ba csak ön jut​hat el.
– Mi​kor mond​ta ezt és ki​nek?
– Ma​gá​nak és ne​kem – fe​lel​te Ol​szuf​jev. – Ugyan​eb​ben a szo​bá​ban, kö​rül​be​lül egy év​vel ez​előtt.
Azt mond​ta, ne​kem sem​mi​kép​pen sem si​ke​rül​het, bár​mennyi​re is igyek​szem. De ma​gá​nak igen – ha
min​den dol​gát, gond​ját és ter​vét fél​re​te​szi.
– Mi​fé​le kap​cso​lat​ban áll ez Po​be​do​nosz​cev ban​dá​já​nak szer​ze​te​se​i​vel?
Ol​szuf​jev el​ko​mo​ro​dott.
 – A le​he​tő leg​nyil​ván​va​lóbb és leg​köz​vet​le​nebb kap​cso​lat​ban. Akár​csak én, ők is úgy gon​dol​ják,
hogy ön va​la​mi​fé​le kulcs a tit​kos aj​tó​hoz, mely a cso​dá​hoz ve​zet – csak ők más út​vo​na​lon pró​bál​nak
el​jut​ni hoz​zá.
– Mi​ért akar​nak fel​ál​doz​ni a her​maf​ro​di​tá​juk​nak?
– Ha jól ér​tem, azt re​mé​lik, hogy ily mó​don ki tud​ják nyit​ni az Op​tyi​na-pusz​tá​ra nyí​ló aj​tót. Ugyan​-
an​nak az ősi és hi​he​tet​len mér​ték​ben el​torzult tu​dás​nak a vissz​hang​ja csá​bít​ja őket. A szek​tá​sok ter​mé​-
sze​te​sen már rég​óta nem ér​tik sa​ját hi​tük ér​tel​mét. Egy​sze​rű​en csak ve​szé​lyes má​ni​á​ku​sok. Szo​lov​jov
fi​gyel​mez​te​tett – ők meg fog​ják pró​bál​ni meg​ál​lí​ta​ni ma​gát. Sőt azt is em​lí​tet​te, hogy ta​lán nem​csak
em​be​rek fog​ják ül​döz​ni, ha​nem a lát​ha​tat​lan vi​lág lé​nyei is, va​la​mi​fé​le őrök, akik pró​bál​nak min​den​-
kit le​té​rí​te​ni az út​ról, aki el​in​dul Op​tyi​na-pusz​tá​ba.
T. össze​von​ta a szem​öl​dö​két.
– Szo​lov​jov be​szélt a szel​le​mek​ről?
– Igen.
– So​kan van​nak?
– Ő csak egy​ről be​szélt, aki a vi​lág te​rem​tő​jé​nek fog​ja ki​ad​ni ma​gát, és azt kö​ve​te​li majd, hogy
ves​se alá ma​gát neki. Ő az út őre, egy dé​mon, aki​nek hi​he​tet​len ok​kult ere​je van. Le kell őt győz​ni,
jól​le​het ez gya​kor​la​ti​lag le​he​tet​len.
– És nem mond​ta meg, hogy mi a neve en​nek a szel​lem​nek?
– De igen, meg​mond​ta a ne​vét – fe​lel​te Ol​szuf​jev. – Hogy is mond​ta?... Na​gyon jel​leg​ze​tes szó.
Asz​ta​rót... Vagy...
– Ari​el?
– Igen, úgy rém​lik.
– De én mi​ért nem em​lék​szem eb​ből sem​mi​re?
– Ép​pen azért – fe​lel​te Ol​szuf​jev –, mert igye​kez​tem meg​te​rem​te​ni az ön uta​zá​sá​hoz azo​kat az ide​á​-
lis kö​rül​mé​nye​ket, ame​lyek​ről Szo​lov​jov be​szélt. Se​gí​tet​tem ma​gá​nak tel​je​sen el​fe​lej​te​ni min​den
gond​ját és ba​ját, ki​vé​ve a leg​fon​to​sab​bat.
– Mi​ért?
– Meg akar​tam tud​ni, vé​gül is hova jut el, hogy mi ez az Op​tyi​na-pusz​ta. – Ol​szuf​jev fel​só​haj​tott. –
Csak​hogy az oda​ve​ze​tő utat nem le​het ha​mis​kod​va ki​de​rí​te​ni. Épp ezért is jött most ide, a lel​ke​mért.
Be kell val​la​nom, túl ké​sőn gon​dol​tam arra, hogy le​het​sé​ges az ese​mé​nyek​nek egy ilyen for​du​la​ta.
– Aha – mond​ta T. – Mint​ha kez​de​ném ér​te​ni. De hogy tud​ta el​ér​ni, hogy min​dent el​fe​lejt​sek?
– Ezt az em​be​rem in​téz​te.
– Ki​cso​da?
– Knopf.
– Knopf?
Ol​szuf​jev bó​lin​tott.
– Hogy meg​előz​ze Var​szo​no​fijt, el​ment Jasz​na​ja Pol​ja​ná​ba, és ki​csit meg​vál​toz​ta​tott for​má​ban me​-
sél​te el ön​nek a maga sa​ját tör​té​ne​tét. Nagy ti​tok​ban el​mond​ta, hogy nem messze az ön bir​to​ká​tól pé​-
ter​vá​ri öku​me​nis​ta lá​ma​is​ták em​ber​ál​do​za​tot akar​nak be​mu​tat​ni Ro​lang Gyal​po tant​ris​ta idám​nak, aki​-
vel ők a Meg​vál​tót azo​no​sít​ják. És hogy erre a hely​bé​li pap lá​nyát vá​lasz​tot​ták ki, és e go​nosz​tet​tet a
fa​lu​si temp​lom​ban ké​szül​nek vég​re​haj​ta​ni. Ön ajánl​ko​zott, hogy meg​men​ti a lányt. Így ke​rült ma​gá​ra a
papi kö​peny – azért vet​te fel, hogy ne kelt​sen gya​nút, ami​kor be​megy a temp​lom​ba.
– De mi​ért...
 – Vár​jon! Amint fel​szállt a vo​nat​ra, Knopf teát ren​delt, és be​le​ke​vert a ma​gá​é​ba egy ke​vés​ke tit​kos
szert, me​lyet Bré​má​ban ké​szí​te​nek a né​met fő​pa​rancs​nok​ság ve​gyi la​bo​ra​tó​ri​u​má​ban. Né​met ve​gyé​-
szek fej​lesz​tet​ték ki, bo​nyo​lult össze​té​te​lű anyag, nát​ri​um​só és gyan​ta​sav a fő össze​te​vői, és sze​lek​tí​-
ven hat az em​lé​ke​zet​re.
– Aha – ki​ál​tott fel T. –, hát er​ről van szó! Tud​tam! És pon​to​san ho​gyan hat ez a né​met mo​csok?
– A szer ha​tá​sá​ra az em​ber el​ve​szí​ti min​den em​lé​két min​den​ki​ről, akit ad​dig is​mert, be​le​ért​ve a
hoz​zá leg​kö​ze​lebb ál​ló​kat is. Ha le​het így mon​da​ni, össze​om​lik va​la​mennyi szo​ci​á​lis kap​cso​lat​nak az
agy​ban tá​rolt képe. Amel​lett az em​ber sem​mi​lyen konk​ré​tu​mot nem tud fel​idéz​ni sa​ját ma​gá​ról.
Ugyan​ak​kor ép​ség​ben ma​rad min​den ál​ta​lá​nos is​me​ret, szel​le​mi funk​ció, szo​kás és ta​pasz​ta​lat. Az
em​ber elő​ször nem is ve​szi ész​re a ben​ne tör​tént vál​to​zá​so​kat. Nem fog​ja fel, hogy min​dent el​fe​lej​tett
– erre csak ké​sőbb jön rá. De nem is ez a lé​nyeg. Ha​nem az, hogy az em​lé​ke​zet el​vesz​té​se utá​ni első
öt perc​ben bár​mi​lyen ha​tás​ra fo​gé​kony lesz. Úgy​mond, üres pa​pír​lap​pá vál​to​zik, ami​re bár​mit le​het
írni – és az az írás örök​re ott ma​rad. A né​me​tek úgy ter​vez​ték, hogy há​bo​rú ese​tén fog​ják hasz​nál​ni ezt
a szert, s a sa​ját ha​lál​ra ítélt ka​to​ná​ik​ká vál​toz​tat​ják vele a ha​di​fog​lya​i​kat.
– Ér​tem – mond​ta T. – Maga pe​dig...
– Igen – bó​lin​tott Ol​szuf​jev. – Knopf, kép​le​te​sen szól​va, rá​ír​ta erre az üres lap​ra az „Op​tyi​na-pusz​-
ta” szót, utá​na pe​dig az volt a fel​ada​ta, hogy kö​ves​se a maga moz​gá​sát, idő​ről idő​re el​ker​get​ve Po​be​-
do​nosz​cev ügy​nö​ke​it.
– De mi​ért lőt​tek rám ál​lan​dó​an Knopf em​be​rei?
– Egye​dül Knopf volt be​avat​va a terv​be – fe​lel​te Ol​szuf​jev. – Ő maga soha nem pró​bált ko​mo​lyan
kárt okoz​ni ma​gá​ban. A töb​bi rend​őr va​ló​ban azt hit​te, hogy az a fel​ada​tuk, hogy meg​ál​lít​sák. De ők
nem je​len​tet​tek re​á​lis ve​szélyt önre.
– No​csak. Ön te​hát azt gon​dol​ja, hogy go​lyók elől el​ug​ra​ni nem több, mint egy kis gim​nasz​ti​ka... De
ak​kor Knopf a ha​lá​la előtt mi​ért pró​bált vissza​kül​de​ni Jasz​na​ja Pol​ja​ná​ba?
– Csak meg akar​ta aka​dá​lyoz​ni az ön vég​ze​tes ta​lál​ko​zá​sát Po​be​do​nosz​cev ügy​nö​ke​i​vel – és épp
csak egy perc hi​ány​zott hoz​zá, hogy si​ke​rül​jön. De higgye el, ha en​ge​del​mes​ke​dik neki, és va​ló​ban
vissza​tér Jasz​na​ja Pol​ja​ná​ba, úgy​sem ma​radt vol​na ott so​ká​ig. Ez eset​ben egy má​sik ügy​nö​künk​nek
kel​lett vol​na oda​men​ni – a ci​gány Loj​kó​nak.
T. el​ne​vet​te ma​gát.
– Nem a leg​jobb vá​lasz​tás – mond​ta. – Ci​gány Loj​ko va​ló​ban kö​nyör​te​len ha​ra​mia, de mos​ta​ná​ban
egy kis baj van a sze​mé​vel.
Ol​szuf​jev meg​von​ta a vál​lát.
– Ők mind​annyi​an csak haj​tók vol​tak.
– Nem tu​dom, higgyek-e ma​gá​nak vagy sem – mond​ta T. – Meg​le​pő dol​go​kat me​sél. Ezek a né​me​tek
min​den​kit le fog​nak győz​ni, ha tény​leg van ilyen cso​da​sze​rük...
– Saj​na – mond​ta Ol​szuf​jev –, ez csak a lát​szat. A szer saj​nos ko​ránt​sem min​den egyes al​ka​lom​mal
hat a le​írt mó​don. Néha idő​le​ges meg​té​bo​lyo​dás kö​vet​ke​zik be, a vi​lág tisz​ta ér​zé​ke​lé​sét hal​lu​ci​ná​ci​-
ók za​var​ják meg, és az em​ber cse​le​ke​de​tei ki​szá​mít​ha​tat​lan​ná vál​nak. A né​me​tek Af​ri​ká​ban vé​gez​tek
kí​sér​le​te​ket – és az ese​tek har​minc szá​za​lé​ká​ban a szer ha​tá​sa alatt lévő benn​szü​löt​tek a kí​sér​let​ve​ze​-
tők el​len for​dí​tot​ták a fegy​ve​rü​ket.
– Ön te​hát tud​ta, hogy könnyen meg is őrül​he​tek, és még​is be​le​vá​gott?
Ol​szuf​jev ener​gi​ku​san ráz​ta a fe​jét.
– Nem, gróf úr, es​kü​szöm! Ezek​ről a kö​rül​mé​nyek​ről csak ké​sőbb ér​te​sül​tem. Knop​fot za​var​ba hoz​-
ta az ön vi​sel​ke​dé​se Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő jacht​ján, ami​kor tü​zet oko​zott a gép​ház​ban, az​tán szi​go​-
nyok​kal do​bál​ta az ügy​nö​ke​it, és „ama​zó​ni​ai gaz​fic​kók”-nak ne​vez​te őket. A je​len​té​sé​ben ma​gya​rá​za​-
tot kért, mi pe​dig át​ad​tuk ezt a je​len​tést az ügy​nök​há​ló​zat​nak, amely​től a szert kap​tuk. És csak mind​-
ezek után de​rült fény a do​log​ra. Ami​kor Knopf meg​kí​nál​ta ma​gát te​á​val, még sem​mit sem tud​tunk a
mel​lék​ha​tás​ról.
– Ér​tem – mond​ta T. – Er​kölcs​ről vagy együtt​ér​zés​ről be​szél​ni ön​nel ér​tel​met​len vol​na, úgy​hogy ne
po​csé​kol​juk erre az időt. Van-e bi​zo​nyí​té​ka arra, hogy nem ha​zu​dik?
Ol​szuf​jev el​mo​so​lyo​dott.
– Nyil​ván meg​ér​ti, gróf úr – mond​ta –, hogy erre nem ké​szül​tem. Nem gon​dol​tam, hogy bi​zo​nyí​ta​-
nom kell majd ön​nek azt, hogy iga​zat be​szé​lek... De azért va​la​mit még​is meg tu​dok mu​tat​ni.
Fel​állt az asz​tal​tól, a gyöngy​kagy​ló ala​kú szek​re​ter​hez ment, és fel​haj​tot​ta a fe​de​lét. T. fel​emel​te a
pus​kát, de Ol​szuf​jev csi​tí​tó moz​du​la​tot tett.
– Van egy fény​ké​pem, amely ré​ges-ré​gen, még a fi​a​tal ko​runk​ban ké​szült – mond​ta. – Ak​kor még az
egye​te​men ta​nul​tam, Szo​lov​jov pe​dig már vi​sel​te azt a fura ba​ju​szát... A csu​dá​ba, hogy mennyi ka​cat
van itt... Az utol​só ta​lál​ko​zá​sunk​kor a maga szo​ká​sos ol​vas​ha​tat​lan kéz​írá​sá​val alá​ír​ta ezt a ké​pet. Ám
en​nek a fel​irat​nak, úgy tű​nik, van va​la​mi köze Op​tyi​na-pusz​tá​hoz...
Vissza​ment az asz​tal​hoz, nyúj​tot​ta T.-nek a fény​ké​pet, és egy kék üveg​pa​lac​kot tett az asz​tal​ra,
mely​ben fe​ke​te gu​mi​du​gó volt.
– És itt a né​met szer ma​ra​dé​ka – mond​ta, mi​köz​ben le​ült T. mel​lé. – Knopf eb​ből ön​tött a te​á​já​ba.
Ez min​den, gróf úr. Nincs más bi​zo​nyí​té​kom arra, hogy iga​zat be​szé​lek.
T. meg​néz​te a fény​ké​pet. Há​rom em​ber volt raj​ta, egy kü​lön​le​ge​sen haj​lí​tott tám​lá​jú pa​don ül​tek –
alig​ha​nem a vá​ro​si park​ban: a fa​le​ve​lek kö​zött szét​fo​lyó fe​hér szob​ro​kat le​he​tett lát​ni. Ol​szuf​jev ült
kö​zé​pen, aki​nek a feje még nem ve​szí​tet​te el if​jon​ti ke​rek​ded​sé​gét, haja a vál​lá​ig ért, és sem​mi sem
utalt maj​da​ni ko​pasz​sá​gá​ra. Tőle bal​ra szé​les mo​sollyal ült egy gond​ta​lan kor​hely, két bo​ros​üveg​gel
fel​emelt ke​zé​ben, aki​ben T. bor​zong​va is​mer​te fel ön​ma​gát. Jobb​ra pe​dig egy sör​tef​rizu​rás fi​a​tal​em​-
ber unat​ko​zott, aki​nek fur​csa har​csa​ba​ju​sza volt – ő nem a fény​ké​pe​ző​gép​be né​zett, ha​nem ol​dal​ra és
le​fe​lé.
„Ak​kor hát ő Szo​lov​jov” – gon​dol​ta T.
Meg​for​dí​tot​ta a fény​ké​pet. A hát​ol​da​lán ezt a szö​ve​get ta​lál​ta:

Ljo​vá​nak és Alek​szisz​nek, aki úgy​se érti meg. Gyak​ran mond​ják: „az egyik tü​kör a má​si​kat
tük​rö​zi”. De ke​ve​sen fog​ják jel ezek​nek a sza​vak​nak a mély​sé​gét. Pe​dig ha meg​ér​ti őket az
em​ber, azon​nal meg​lát​ja, ho​gyan van fel​épít​ve en​nek a vi​lág​nak a csap​dá​ja. Tes​sék, né​zem a
fát a kert​ben. A tu​dat nézi a fát. De hi​szen a fa – ágak, törzs, a lomb zöld re​me​gé​se – szin​tén
tu​dat: egy​sze​rű​en tu​dom mind​ezt. Te​hát a tu​dat nézi a tu​da​tot, amely va​la​mi más​nak tet​te​ti
ma​gát. Egyik tü​kör tük​rö​zi a má​si​kat. Az egy sok​nak adta ki ma​gát, és ön​ma​got nézi, a hip​no​-
ti​kus transz​ál​la​pot​ba jut​tat​ja ma​gát. Mi​lyen meg​győ​ző. Vlagyi​mir.

– Úgy néz ki, Szo​lov​jov alá​be​csül​te ma​gát – mo​rog​ta T., Ol​szuf​jev​re emel​ve a te​kin​te​tét. – Hisz
még​is meg​ér​tet​te. Csak per​sze a maga mód​ján.
Ol​szuf​jev el​for​dí​tot​ta a te​kin​te​tét.
– Eb​ből a fény​kép​ből ítél​ve – mond​ta T. – va​la​mi​kor ba​rá​tok vol​tunk. Együtt bo​roz​tunk. Bi​zo​nyá​ra
tit​kos és cso​dá​la​tos dol​gok​ról be​szél​get​tünk. És maga még​is úgy dön​tött, hogy pre​pa​rál​ni fog en​gem,
mint va​la​mi ba​zá​ri ni​hi​lis​ta a bé​kát. Néz​ni akar​ta, ahogy rán​ga​tóz​nak az iz​ma​im a maga elekt​ro​mos​sá​-
gá​nak üté​sei alatt...
– Bár​mi​lyen for​má​ban kész va​gyok elég​té​telt adni ön​nek – fe​lel​te Ol​szuf​jev. – Ha pár​ba​joz​ni kí​ván,
vá​lassza meg a fel​té​te​le​ket.
T. az asz​ta​lon álló kék üveg​re né​zett. Pon​to​san fé​lig volt.
– Pár​ba​joz​ni? – kér​de​zett vissza. – Ön, uram, a tet​té​vel az ilyen vi​szo​nyo​kon kí​vül he​lyez​te ma​gát.
Amel​lett nem he​lyes​lem a pár​bajt. Egé​szen más ja​vas​la​tom van ön​nek.
– Mi​cso​da?
– Vá​laszt​hat a jövő két vál​to​za​ta kö​zött. Az első az, hogy szét​lö​vöm a fe​jét a pus​kám​mal. Nincs
nagy ked​vem hoz​zá, de min​den saj​nál​ko​zás nél​kül kész va​gyok meg​ten​ni. A má​so​dik eset​ben pe​dig
be​ve​szi ezt a szert. És meg​tud​ja, mi​lyen ér​zés egy ilyen kí​sér​let tár​gyá​ul szol​gál​ni.
Ol​szuf​jev a kék üveg​re pil​lan​tott, és el​sá​padt.
– Én ép​pen​ség​gel sem​mit sem tu​dok meg – mond​ta. – Épp el​len​ke​ző​leg, min​dent el​fe​lej​tek. El​tű​nik
az az em​ber, akin maga bosszút akar áll​ni, s így a bosszú​ja tel​je​sen ér​tel​mét vesz​ti.
– An​nál jobb, uram – fe​lel​te T. – Hi​szen meg​mon​da​tott: Enyém a bosszú​ál​lás, és én meg​fi​ze​tek.[39]
Ne úgy gon​dol​jon erre, mint a bosszúm​ra. Te​kint​se in​kább le​he​tő​ség​nek, hogy min​dent új​ra​kezd​het.
– Szó sem le​het róla.
– Van még a má​sik le​he​tő​sé​ge – mond​ta T., és fel​emel​te a pus​kát. – Vá​lasszon! Csak gyor​san, kü​-
lön​ben kény​te​len le​szek én vá​lasz​ta​ni.
– Azt kö​ve​te​li, hogy csak úgy egy​sze​rű​en ugor​jak bele az em​lé​ke​zet​vesz​tés sö​tét sza​ka​dé​ká​ba? –
sut​tog​ta Ol​szuf​jev, hi​tet​le​nül néz​ve T.-re. – Leg​alább azt en​ged​je meg, hogy el​in​téz​zem a dol​ga​i​mat,
uta​sí​tá​so​kat ad​jak...
T. csak gú​nyo​san el​mo​so​lyo​dott vá​la​szul.
– Még hasz​nos le​he​tek az ön szá​má​ra – foly​tat​ta Ol​szuf​jev he​ve​sen. – Bár nem tu​dom össze​hoz​ni
Szo​lov​jov​val, tu​dom, hogy hol gyü​le​kez​nek a kö​ve​tői.
– Hol?
– He​ten​te egy​szer ta​lál​koz​nak. Este hat óra​kor, a Mi​lo​szerd​nij köz ket​tes szá​mú há​zá​ban, egé​szen
kö​zel van. Hol​nap épp lesz is ta​lál​ko​zó​juk. A rend​őr​ség fi​gye​li őket, de nem fél tő​lük ko​mo​lyan a ha​-
ta​lom. Hogy be​jus​son a gyű​lés​re, csak va​la​mi bi​zo​nyí​té​kot kell mu​tat​nia ne​kik, hogy is​mer​te Szo​lov​-
jo​vot. Mond​juk, akár ezt a fény​ké​pet. Akar​ja, hogy együtt el​men​jünk?
– Nem aka​rom. Iszik?
– Nem – fe​lel​te Ol​szuf​jev ha​tá​ro​zot​tan.
T. rán​tott egyet a pus​ka csö​vén.
– Uram – mond​ta –, nem tu​dom drá​ma​i​an fel​húz​ni a ka​kast, hogy az​zal je​lez​zem ön​nek szán​dé​kom
ko​moly​sá​gát. A ka​kas már fel van húz​va. Úgy​hogy már csak a ra​vaszt kell meg​nyom​nom. És ezt há​-
rom​ra meg is te​szem, ígé​rem. Egy...
Ol​szuf​jev Ak​sziny​ja port​ré​já​ra pil​lan​tott.
– Ír​ha​tok leg​alább egy le​ve​let?
– Ket​tő...
– A po​kol​ba ma​gá​val! – mond​ta Ol​szuf​jev fá​rad​tan. – Is​ten ön​nel, és le​gyen át​ko​zott!
Fel​kap​ta az asz​tal​ról az üveg​csét, ki​húz​ta be​lő​le a du​gót, és egyet​len haj​tás​ra ki​it​ta a ma​ra​dé​kot.
Az​tán vissza​tet​te az üve​get az asz​tal​ra, és az ab​lak​ra me​redt – a fo​lyó túl​só ol​da​lán lévő hom​lok​za​-
tok​ra. Ar​cá​ra ki​ült a vá​ra​ko​zás gyöt​rel​me: mind​járt va​la​mi fáj​dal​mas és ször​nyű do​log fog tör​tén​ni.
 T. fe​szül​ten néz​te, de így sem vet​te ész​re a pil​la​na​tot, ami​kor a szer hat​ni kez​dett. Vagy egy perc telt
el, és a gyöt​re​lem ki​fe​je​zé​sét Ol​szuf​jev ar​cán fo​ko​za​to​san ér​tet​len​ség vál​tot​ta fel. Az​tán ásí​tott, fi​no​-
man el​ta​kar​va szá​ját a te​nye​ré​vel, T. felé for​dult, és azt mond​ta:
– Par​don. Hol is tar​tot​tunk?
T. min​den​re ké​szen állt, csak épp erre nem.
– He? – kér​de​zett vissza za​va​ro​dot​tan.
– Tel​je​sen ki​ment a fe​jem​ből – mond​ta Ol​szuf​jev, és olyan ár​tat​lan kép​pel mo​soly​gott, hogy T.-be
be​le​ha​sí​tott a lel​ki​fur​da​lás. Imp​ro​vi​zál​nia kell, ér​tet​te meg.
– Ar​ról a dön​té​sé​ről be​szél​get​tünk, hogy... ööö... szét​oszt​ja a bir​to​kát a sze​gé​nyek​nek, és egy​sze​rű
pa​rasz​ti mun​ká​nak szen​te​li az éle​tét. Azért for​dult hoz​zám, mert az „egy​sze​rű​sö​dés” szó és a „T. gróf”
név af​fé​le szi​no​ni​mák Pé​ter​vá​ron, így ala​kult. Ér​dem​te​le​nül ugyan, de fő te​kin​tély​nek szá​mí​tok e té​-
ren. Pe​dig az ön ba​rát​nő​je – T. a port​ré​ra bó​lin​tott – sok​kal töb​bet ért el ezen az úton. Ha úgy akar​ja,
nem le​het őt meg​kü​lön​böz​tet​ni az egy​sze​rű pa​raszt​lány​tól, s ezért gond nél​kül meg tud​ja ta​ní​ta​ni önt is
a fa​lu​si​ak szo​ká​sa​i​ra. A me​zei mun​ka pe​dig meg​erő​sí​ti a tes​tét, és meg​tisz​tít​ja a szel​le​mét.
Ol​szuf​jev elő​ször Ak​sziny​ja port​ré​já​ra né​zett, az​tán T.-re, és hosszan mo​soly​gott.
– Meg​bo​csás​son – mond​ta vé​gül –, de ha úgy dön​töt​tem, hogy a föld​mű​ve​lés​nek szen​te​lem ma​gam,
ak​kor előbb tá​voz​nom kell a szol​gá​lat​ból, nem?
– Úgy vé​lem – fe​lel​te T. –, elég egy táv​ira​tot kül​de​ni a Leg​ma​ga​sabb Sze​mély​nek. Hisz vé​gül is ez
a lo​vas gár​dis​ták egyet​len pri​vi​lé​gi​u​ma. Már le​szá​mít​va azt a jo​gu​kat, hogy ön​gyil​kos lo​vas​ro​ha​mok​-
ban ve​het​nek részt – de most, hála Is​ten​nek, nem ti​zen​ket​tőt írunk.
Ol​szuf​jev az asz​ta​lon he​ve​rő si​sak​já​ra pil​lan​tott.
– A tá​vi​rat​tal kap​cso​lat​ban egyet​ér​tek – mond​ta vi​dá​man. – Friss, len​dü​le​tes lé​pés. De ho​gyan
osszam szét a bir​to​ko​mat a sze​gé​nyek​nek? Hisz jó nagy bir​tok​ról van szó, de ezt ne​hogy di​csek​vés​nek
ve​gye. Éve​kig is el​tart, és ak​kor lá​tom a me​zei mun​kát, mint a há​tam kö​ze​pét.
– Fel​té​te​le​zem – fe​lel​te T. –, hogy meg kell bíz​nia ez​zel a mun​ká​val va​la​mi​lyen jó​té​kony​sá​gi szer​-
ve​ze​tet, amely hí​res az ön​zet​len​sé​gé​ről. De hadd ad​jak egy ta​ná​csot – azon​nal cse​le​ked​ni kell, amíg
szi​lárd az el​ha​tá​ro​zá​sa. Ne hagy​jon ma​gá​nak vissza​utat. Sok erős em​ber hul​lott már el ezen az úton,
az in​ga​do​zás és a ha​tá​ro​zat​lan​ság ál​do​za​tá​ul esve.
Ol​szuf​jev le​eresz​ke​dő​en el​mo​so​lyo​dott.
– Rosszul is​mer en​gem, ha ezt gon​dol​ja ró​lam. Tud​ja, mit? Már ma el​in​té​zek min​den szük​sé​ge​set.
Ke​rí​tek egy jó​té​kony​sá​gi szer​ve​ze​tet. Ügy​vé​de​ket fo​ga​dok fel, akik​re rá​bíz​ha​tom az egész pro​ce​dú​rát.
És es​té​re alá​írom az összes pa​pírt.
Te​kin​te​te a T. tér​dén fek​vő pus​ká​ra esett.
– Óva​to​san, gró​fúr – mond​ta –, fel​húz​ta a ka​kast, és meg van tölt​ve a pus​ka. Fegy​ver​rel nem sza​bad
vic​cel​ni. Adja csak...
Rö​vid bel​ső küz​de​lem után T. oda​nyúj​tot​ta neki a pus​kát. „Lesz, ami lesz – gon​dol​ta, s mel​lé​ben
köz​ben hi​de​get ér​zett –, még iz​gal​mas is...”
Ol​szuf​jev ko​moly ké​pet vá​gott, és óva​to​san vissza​en​ged​te a ka​kast biz​ton​sá​gos ál​lás​ba, az​tán a fal​-
hoz ment, és vissza​akasz​tot​ta a pus​kát a he​lyé​re.
– Nem akar el​kí​sér​ni? – for​dult T.-hez. – Hisz éle​tem​ben most elő​ször... ööö... egy​sze​rű​sö​dök. Hát​-
ha kér​dé​sek me​rül​nek fel...
– Ha ott len​nék ön​nel, úgy tűn​het​ne, hogy nem sza​bad aka​ra​tá​ból cse​lek​szik – fe​lel​te T. – Meg az​tán
jobb, ha én ez idő alatt be​szé​lek Ak​sziny​já​val. Ha​ma​ro​san itt lesz. Őszin​tén meg​mon​dom ma​gá​nak,
mint a ba​rá​tom​nak – egy ilyen nagy sors​for​du​lat ese​tén, mely​re ön el​szán​ta ma​gát, a nő csak meg​za​-
var​hat​ja. Kü​lö​nö​sen, ha kö​zel áll ön​höz – si​kol​to​zás, könnyek... Igyek​szem fel​ké​szí​te​ni.
– Hm – mond​ta Ol​szuf​jev, össze​von​va a szem​öl​dö​két, és fi​gyel​me​sen néz​ve a port​rét. – A nő min​-
dig ve​szé​lyes. Mé​reg kris​tály​po​hár​ban, két​ség sem fér​het hoz​zá.
T. fel​állt az asz​tal​tól, úgy he​lyez​ke​dett, hogy a kék üve​gecs​ke ne lás​sék az asz​ta​lon a háta mö​gött,
majd gyor​san a zse​bé​be rej​tet​te.
– Nos hát, gróf úr – foly​tat​ta Ol​szuf​jev, el​for​dul​va a port​ré​tól –, ak​kor én me​gyek, hogy ki​de​rít​sem,
hogy le​het​ne ezt a leg​gyor​sab​ban el​in​téz​ni. Este ta​lál​kozunk, vagy hol​nap – mert a vá​ros​ban lesz,
ugye?
T. bó​lin​tott.
– Hosszú idő​re jöt​tem Pé​ter​vár​ra.
– Ak​kor nem bú​csú​zom – mond​ta Ol​szuf​jev, és már nyúlt is a ki​lincs felé. – És, gróf úr, kö​szö​nöm a
lel​ki se​gít​sé​get. El se tud​ja kép​zel​ni, mi​lyen könnyű és nyu​godt most a lel​kem.
Ami​kor be​csu​kó​dott az ajtó, T. gyor​san a szek​re​ter​hez ment, ahon​nan Ol​szuf​jev el​vet​te a fény​ké​pet
és az üve​get, ta​lált egy ce​ru​zát és egy pa​pír​la​pot, és le​je​gyez​te:

Szo​lov​jo​vis​ták, gyű​lés. Hol​nap 6-kor, má​so​dik ház a Mi​lo​szerd​nij köz​ben.

Zse​bé​be rejt​ve a pa​pírt, a fa​lon füg​gő két​csö​vű pus​ká​ra pil​lan​tott, ásí​tott, és ha​tá​ro​zat​la​nul meg​va​-
kar​ta a sza​kál​lát.
„Még​se kel​lett vol​na egye​dül el​en​ged​ni – gon​dol​ta –, ne​hogy még va​la​mi baj tör​tén​jen... Ta​lán utol
kel​le​ne ér​nem?”
 XXII
Az utca, ame​lyen Ol​szuf​jev ment, tö​ké​le​te​sen üres volt, ami ki​csit fur​csá​nak tűnt még ilyen ko​rai
órá​ban is. T. egyet​len em​ber​rel sem ta​lál​ko​zott egész idő alatt – és ez jó volt, mert a ke​zé​ben lévő
pus​ka bi​zo​nyá​ra meg​ijesz​tet​te vol​na a já​ró​ke​lő​ket.
Az, hogy Ol​szuf​jev ra​vasz​ko​dik, és nem sza​bad hin​ni neki, már az első ke​resz​te​ző​dés​nél ki​de​rült,
ami​kor csat​la​ko​zott hoz​zá egy em​ber, aki már lát​ha​tó​an vár​ta – egy li​bé​ri​ás la​káj jó​ko​ra tás​ká​val a
vál​lán.
„Po​ko​li éhes va​gyok – ju​tott eszé​be hir​te​len T.-nek, a la​káj tás​ká​ját néz​ve. – Nem él​het az em​ber az
anya​gi vi​lág​ban úgy, hogy nem tö​rő​dik an​nak tör​vé​nye​i​vel. Fjo​dor Mi​haj​lo​vics ilyen ese​tek​ben holt
lel​kek​re va​dá​szott, és el​vet​te tő​lük a kol​bászt meg a vod​kát... Un​do​rí​tó... De mit le​het ten​ni? When in
Rome, do as the Ro​mans do,[40] még ak​kor is, ha en​nek a Ró​má​nak nem vi​lá​gos a sor​szá​ma.”
T.-nek eszé​be ju​tott, hogy ott van a zse​bé​ben a szent​atya-szem​üveg, elő​vet​te, és ha​tá​ro​zot​tan az or​-
rá​ra tet​te.
Ol​szuf​je​vet is, a la​kájt is ha​tá​ro​zott sár​ga fény​kör vet​te kö​rül, amely azon​nal át​he​lyez​te a kér​dést
arra a tisz​tán gya​kor​la​ti sík​ra, amely a jó és a rossz ha​tá​rán túl kez​dő​dik. Le​nyel​ve nyá​lát, T. fel​húz​ta
a ka​kast.
„Na és ho​gyan ál​lunk itt a ne-állj-el​len​nel? – gon​dol​ta. – Rosszul... Hi​szen ezek két lá​bon járó hul​-
lák – min​den meg​fon​to​lás sze​rint a go​nosz meg​tes​te​sü​lé​sei. Bár más​fe​lől, per​sze, mit je​lent az, hogy
ne állj el​len a go​nosz​nak erő​szak​kal? Az el​len​ál​lás hi​á​nyát je​len​ti. El​len​áll​ni pe​dig csak ak​kor le​het,
ha a go​nosz tá​mad meg té​ged el​ső​ként. Ha vi​szont te ma​gad tá​madsz, és rá​adá​sul gyor​san min​det el​-
pusz​tí​tod, ak​kor szó sincs sem​mi​fé​le el​len​ál​lás​ról...”
Mint​ha csak meg​érez​te vol​na ezt a gon​do​la​tot, a la​káj meg​for​dult, meg​lát​ta T.-t, és mu​tat​ta őt Ol​-
szuf​jev​nek. Az meg​der​medt. A la​káj pisz​tolyt hú​zott elő a zse​bé​ből, és ez el​dön​töt​te a kér​dést: T. most
már min​den té​pe​lő​dés nél​kül fel​emel​te a pus​kát, és le​adott két lö​vést.
Oda​ment, fog​ta a la​káj tás​ká​ját, az​tán egy vá​szon​er​nyő alá hú​zó​dott, mely​nek ár​nyé​ká​ban va​la​mi​-
lyen lá​dák és hor​dók áll​tak. A tás​ká​ban egy szál kol​bász és egy üveg vod​ka volt. Azon​kí​vül is​me​ret​-
len ren​del​te​té​sű tár​gyak​kal volt tele – va​la​mi zsí​ros érin​té​sű fe​hér ru​dak​kal, amik ka​nóc nél​kü​li gyer​-
tyá​ra ha​son​lí​tot​tak, és ugyan​ilyen anyag​ból ké​szült gyű​rűk​kel.
„Aha – gon​dol​ta T. –, ez az a bi​zo​nyos Po​li​va​nov-rúd. Ez meg a Po​li​va​nov-gyű​rű... Ar​te​fak​tu​mok...
Most ak​kor biz​tos rá kell húz​ni a gyű​rűt a rúd​ra...”
De nem húz​ta rá, ha​nem le​ült az egyik lá​dá​ra, meg​et​te a kol​bászt, az​tán könnye​dén, mint​ha csak víz
vol​na, meg​it​ta a vod​kát – a ma​ra​dék​kal meg le​öb​lí​tet​te a ke​zét, hogy meg​sza​ba​dul​jon a kol​bász​szag​-
tól. De nem si​ke​rült – to​vább​ra is erős fok​hagy​ma​sza​got árasz​tott a te​nye​re.
A hul​lák​ra pil​lant​va fel​só​haj​tott.
„Ez nem jól ala​kult... Kü​lön​ben per​sze meg​győ​ző​en be le​het bi​zo​nyí​ta​ni, hogy nem szeg​tem meg a
ne-állj-el​len el​ve​it. Hi​szen a jó és a rossz ka​te​gó​ri​ái, mint is​te​ni su​gal​la​tok, csak az ele​ven lé​lek szá​-
má​ra lé​tez​nek, a holt lé​lek pe​dig ide​gen​né vá​lik szá​muk​ra – hi​szen az ki​ve​tet​te ma​gá​ból Is​tent, mely
az egyet​len mér​ce szá​muk​ra... Vagy​is... Kü​lön​ben ki​nek ha​zu​do​zok? Má​so​kat be​csap​ha​tok – de ma​ga​-
mat? Vagy sa​ját ma​gam​mal is meg tu​dok egyez​ni? Mi​ért is ne, meg​egye​zünk... Hi​szen még a lel​kü​ket
is ki fo​gom szív​ni... De ki ám!...”
 Ez a le​he​tő​ség, mely​re elő​ször ön​pusz​tí​tó szar​kaz​mus​sal gon​dolt, mint az el​kép​zel​he​tet​len ha​nyat​lás
pél​dá​já​ra, hir​te​len tö​ké​le​te​sen meg​en​ged​he​tő​nek tűnt fel. Az​tán pe​dig tel​je​sen he​lyén​va​ló​nak.
„Igen, ki​szí​vom – is​mé​tel​te meg nyu​god​tan ma​gá​ban, fel​áll​va a lá​dá​ról. – Hogy is csi​nál​ta Fjo​dor
Mi​haj​lo​vics!”
Maga elé nyújt​va a ke​zét, még fé​lig vicc​ből, könnye​dén be​szív​ta a hasa alsó ré​szét, és azon​nal
meg​lát​ta az alig ész​lel​he​tő vi​lá​gos​kék kö​döt, va​la​mi​fé​le, a le​ve​gő​ben fel​ol​dó​dott elekt​ro​mos​sá​got,
amely a hul​lák​tól a te​nye​ré​ig hú​zó​dott, és to​vább – a ke​zén és a ge​rinc​osz​lo​pán át a hasa leg​al​já​ba,
könnyű és kel​le​mes zson​gást vált​va ki az egész tes​té​ben. Tu​da​tá​ban egy pil​la​nat múl​va egyet​len kí​ván​-
ság ma​radt: hogy ez az elekt​ro​mos bi​zser​gés soha ne ér​jen vé​get – de az​tán halk rop​pa​nás hal​lat​szott,
és a kék de​ren​gés el​tűnt.
Majd a rop​pa​nó hang meg​is​mét​lő​dött – és T. ki​nyi​tot​ta a sze​mét.
Az aj​tó​ko​pog​ta​tó lent​ről.
T. fel​állt a dí​vány​ról, ahol el​nyom​ta az álom, és meg​könnyeb​bül​ten san​dí​tott a pus​ká​ra, amellyel az
imént lőtt az ál​má​ban. Bé​ké​sen füg​gött a he​lyén. T. az ab​lak​hoz ment, és óva​to​san ki​le​sett a füg​göny
mö​gül.
A be​já​ra​ti aj​tó​nál pi​ros ru​hás fi​a​tal nő állt, ugyan​olyan szí​nű se​lyem​ri​di​kül​lel a ke​zé​ben. Fel​emel​te
a fe​jét, mint​ha arra szá​mí​ta​na, hogy va​la​kit meg​lát az ab​lak​ban, és T. fel​is​mer​te Ak​sziny​ját.
Ak​sziny​ja még egy​szer ko​po​gott, majd meg​von​ta a vál​lát, kul​csot vett elő a ri​di​kül​jé​ből, és ki​nyi​-
tot​ta az aj​tót.
T. le​ros​kadt ugyan​ar​ra a szék​re, ame​lyen az Ol​szuf​jev​vel foly​ta​tott be​szél​ge​tés alatt ült. Fur​csa ne​u​-
ro​ti​kus fris​ses​sé​get ér​zett, mint​ha az előb​bi rém​álom va​ló​ban elekt​ro​mos töl​tést ha​gyott vol​na az
egész tes​té​ben.
„Na tes​sék – gon​dol​ta –, a vi​lág tit​kát akar​tam meg​is​mer​ni, össze​ol​vad​ni az ol​va​só​val – és mire ju​-
tot​tam? Mi​től ál​mo​dok ilyen för​tel​met? Ari​el bi​zo​nyá​ra azt akar​ja, hogy gyöt​rel​mes és iszo​nya​tos le​-
gyen a ha​lá​lom. És ami​kor a drá​ma​író va​la​ki​nek ki​ont​ja a be​le​it, meg kell győz​nie a kö​zön​sé​get, hogy
az egy vissza​ta​szí​tó fi​gu​ra... Ne​hogy együtt érez​ze​nek vele.”
T. hir​te​len meg​for​dult, mint​ha arra szá​mí​tott vol​na, hogy vég​te​len​be ve​sző né​ző​tér so​ra​it fog​ja lát​ni.
De ugyan​az a sza​lon volt kö​rü​löt​te.
„Az em​be​rek​nek azt mond​ják, a bű​ne​ik mi​att szen​ved​nek. Va​ló​já​ban pe​dig meg​ta​nít​ják őket bű​nöz​-
ni, hogy iga​zol​ják a szen​ve​dé​sü​ket. Arra kény​sze​rí​tik őket, hogy ál​lat mód​já​ra él​je​nek, hogy az​tán úgy
vág​has​sák le őket, mint az ál​la​to​kat. Hány sze​gény em​ber van Orosz​or​szág​ban, aki most vod​ká​val öb​-
lí​ti le a bű​nét, me​lyet a kol​bá​szért kö​ve​tett el! Bá​rá​nyok a vá​gó​hí​don, me​lyek még nem fog​ták fel,
hogy mi vár rá​juk...”
Te​kin​te​te az asz​ta​lon he​ve​rő acél​ma​da​ras gár​dis​ta​si​sak​ra esett. A fém hi​deg csil​lo​gá​sa hir​te​len ki​-
jó​za​ní​tot​ta – és min​dent tö​ké​le​te​sen más fény​ben lá​tott.
„Ej, mit mű​ve​lek – gon​dol​ta. – Ari​el össze​koty​vaszt​ja a shoo​ter ma​ra​dé​ka​it, én meg csak fi​lo​zo​fá​-
lok köz​ben. És arra gon​do​lok – mi ér​tel​me en​nek az egész​nek? Ugyan mi len​ne? Egy idős gój kab​ba​-
lis​ta meg​ke​re​si a pénzt sze​rény va​cso​rá​já​ra... És Ol​szuf​jev​vel is min​den vi​lá​gos – Gri​sa Ov​nyuk ki​-
ka​la​pál​ja a cse​lek​ményt. Hisz Ari​el fi​gyel​mez​te​tett. De mi​ért van az, hogy szin​te soha nem lá​tom
olyan tisz​tán a dol​go​kat, mint eb​ben a pil​la​nat​ban? És ami a leg​főbb, mi​ért ve​szem ma​gam​ra ál​lan​dó​-
an en​nek a ban​dá​nak az ügye​it? Mi​ért fo​ga​dom el az ő gon​do​la​ta​i​kat a sa​ját​ja​im​nak? A tet​te​i​ket a sa​ját
tet​te​im​nek? Tény​leg igaz len​ne, hogy én nem va​gyok más, mint egy​sze​rű​en csak ők együtt? Nem, az
nem le​het... Ak​kor nem is​mer​ném fel őket, ami​kor be​tör​nek a lel​kem​be. A lé​nyeg – soha nem sza​bad
el​en​ged​ni ezt a vi​lá​gos​sá​got, lát​nom kell őket, min​dig lát​nom kell őket...”
A nyi​tott aj​tón át hall​ha​tó han​gok​ból ítél​ve Ak​sziny​ja még az elő​szo​bá​ban volt. Nyi​kor​gá​sok, su​so​-
gá​sok és ko​po​gá​sok ka​ko​fó​ni​á​ja hal​lat​szott on​nan, és olyan so​ká​ig tar​tott, hogy T.-nek már az ju​tott az
eszé​be, hogy olyan ez, mint egy el​hú​zó​dó ház​ku​ta​tás egy sza​tócs​bolt​ban. Az ideg​fe​szült​ség még job​-
ban ki​éle​sí​tet​te a gon​do​la​ta​it.
„Mert hi​szen az egyet​len, amit va​ló​ban te​he​tek – gon​dol​ta –, hogy ál​lan​dó​an vissza​té​rek ön​ma​gam
jó​zan meg​fi​gye​lé​sé​hez. Sza​bad​sá​gom mind​össze ab​ban áll, hogy lát​ha​tom, a go​nosz szel​le​mek kö​zül
épp me​lyik bi​to​rol​ja és irá​nyít​ja a lel​ke​met. És van még az a sza​bad​sá​gom, hogy ne lás​sam ezt, tes​-
sék, ez az egész »to be or not to be«. Ál​lan​dó​an em​lé​kez​tet​nem kell ma​gam, hogy én nem Ari​el va​-
gyok, és nem Mi​tyeny​ka. És még ke​vés​bé ez a Pi​vo​ri​lov, pe​dig va​la​mi​ért neki ad​nak a leg​több he​-
lyet... Egyik sem va​gyok kö​zü​lük. Ak​kor hát ki va​gyok? Nem tu​dom. De ke​rül, ami​be ke​rül, meg​ta​lá​-
lom a vá​laszt...”
Vég​re fel​hang​zot​tak a fo​lyo​són Ak​sziny​ja könnyű lép​tei – va​la​mit dú​dolt ma​gá​ban. Az​tán meg​szó​-
lalt:
– Alek​szisz!
T. hall​ga​tott.
Ki​nyílt az ajtó, és Ak​sziny​ja be​lé​pett a sza​lon​ba.
Ami​kor meg​lát​ta az asz​tal​nál ülő T.-t, meg​állt, meg​le​pe​té​sé​ben el​tá​tot​ta a szá​ját, és a pad​ló​ra ej​tet​-
te pi​ros ri​di​kül​jét.
A fel​is​mer​he​tet​len​sé​gig meg​vál​to​zott. A ne​ve​tős kis​lány​ból, aki​vel T. a vi​dé​ki vá​ros​ka ut​cá​ján ta​-
lál​ko​zott, szin​te sem​mi sem ma​radt – csak a sze​mé​ben ma​radt meg ugyan​az a zöld csil​lo​gás. Egy fi​a​-
tal, nagy​vi​lá​gi hölgy állt előt​te nyá​ri se​lyem​ru​há​ban, nyak​ék​kel mé​lyen de​kol​tált keb​lén. A haja bo​do​-
rít​va volt, és gon​do​san köl​tői ren​det​len​ség​be iga​zít​va.
– Ljo​va – sut​tog​ta döb​ben​ten. – Ljo​va... Ne ölj meg!
T. za​var​tan kö​hö​gött.
– Mi​ket be​szélsz... Tán va​la​mi​lyen un​do​rí​tó plety​kák ju​tot​tak a fü​led​be?
– Ljo​vus​ka – is​mé​tel​te meg Ak​sziny​ja –, ne csi​náld!
– Ugyan​olyan buta vagy még min​dig – mond​ta T. – De hogy mennyi​re meg​szé​pül​tél...
Ak​sziny​ja, le nem véve róla a sze​mét, a fal​nál álló pa​rá​nyi pam​lag​hoz ment, és le​ült.
– Mit ke​re​sel te itt? – kér​dez​te.
– Ol​szuf​jev​vel volt be​szé​dem. Hisz régi is​me​rő​sök va​gyunk – biz​tos te is tu​dod. Az​tán úgy ala​kult,
hogy itt ha​gyott en​gem, neki egy fon​tos ügy​ben el kel​lett men​nie. Es​tig is el​tart.
– Pár​ba​joz​ni fog​tok? – ki​ál​tott fel Ak​sziny​ja el​ke​re​ke​dett szem​mel.
– Nem – mo​so​lyo​dott el T. –, ab​ban ne re​mény​kedj.
– Es​küdj meg, Ljo​va!
– Es​küd​ni nem fo​gok, mi​vel az szá​mom​ra ér​tel​met​len ri​tu​á​lé. De meg​ígé​rem, hogy nem lesz pár​baj.
Hoz​zád vi​szont vol​na né​hány kér​dé​sem...
– Csak ne pró​bálj bár​mit is a sze​mem​re vet​ni! – vá​gott a sza​vá​ba Ak​sziny​ja. – Sze​rin​ted mit kel​lett
vol​na ten​nem, ami​kor ott hagy​tál egye​dül a szál​lo​dá​nál – azon a pa​raszt​sze​ké​ren, pénz nél​kül, min​den
nél​kül?
– Én... – T. egé​szen össze​za​va​ro​dott. – Be​val​lom, erre nem is gon​dol​tam.
– Ah, szó​val nem gon​dolt erre a mél​tó​sá​gos úr?
– Nem – fe​lel​te T. – Ne​kem va​la​mi​ért úgy tűnt, hogy ne​ked... na, ho​gyan is fe​jez​zem ki ma​gam...
hogy ne​ked meg​van a sa​ját éle​ted, ami​be ne​kem nem sza​bad túl mé​lyen be​ha​tol​nom.
Ak​sziny​ja go​no​szul fel​ne​ve​tett.
– Hát épp ezért men​tem el tő​led Alek​szisz​hez.
– Nem kér​de​zem, hogy mi​ért jöt​tél össze Ol​szuf​jev​vel. Ez a ma​gán​ügyed. De mi​ket mond​tál neki
ró​lam?
– Tu​laj​don​kép​pen sem​mit se – von​ta meg a vál​lát Ak​sziny​ja. – Na​gyon ér​de​kel​te az az Op​tyi​na-
pusz​ta, aho​vá annyi​ra igye​kez​tél. El​ma​gya​ráz​tam neki, hogy Op​tyi​na-pusz​tá​ról kér​dez​get​tél, én meg
ijed​tem​ben azt ha​zud​tam ne​ked, hogy ott van az er​dőn túl.
– Ér​tem. De mi​cso​da al​jas hú​zás volt ez – be​öl​töz​ni pa​raszt​lány​nak, és rá​akasz​kod​ni egy ré​szeg
em​ber​re.
– Hát, té​ged az​tán az ör​dög se ért meg, Ljo​va. Most már az egy​sze​rű​sö​dés is bűn? Meg az​tán a leg​-
elő​ke​lőbb fér​fi​ak kö​ré​ben jó mo​dor​nak szá​mít ár​tat​lan és véd​te​len fi​a​tal lá​nyok​ra va​dász​ni, mit sem
tö​rőd​ve az​zal, hogy mi​lyen sors vár rá​juk, mi​után el​csá​bí​tot​ták őket... A hoz​zád ha​son​ló pi​per​kő​cök​-
nek még egy szó​lá​suk is van erre: „a sze​re​lem​ben és a há​bo​rú​ban min​den meg​en​ge​dett”. Mért van az,
Ljo​vus​ka, hogy ami​kor a ti ku​jon​ko​dá​so​tok​ra va​la​mi ha​son​ló​val vá​la​szol​nak, ak​kor azt ti rög​tön al​jas​-
ság​nak tart​já​tok?
T. ar​cán vö​rös fol​tok üt​köz​tek ki.
– Te​gyük fel, hogy iga​zad van. De mik ezek a köny​vek, amik​ről min​den​ki be​szél? Kü​lö​nö​sen, ame​-
lyik​nek az a címe, meg​je​gyez​tem, hogy Éle​tem T. gróf​fal: szár​nya​lá​sok, zu​ha​ná​sok és ka​taszt​ró​fa?
– Ljo​va, értsd meg, va​la​mi​vel meg kell ke​res​nie az em​ber​nek a be​te​vő fa​la​tot – mond​ta Ak​sziny​ja.
– Hisz nincs min​den​ki​nek ud​var​há​za egy domb​te​tőn és fe​hér lova de​ko​ra​tív eké​vel.
T. érez​te, hogy még job​ban el​vö​rö​sö​dik.
– De hát hol gyűj​töt​tél két egész könyv​re való anya​got? Mi​fé​le szár​nya​lá​sok és zu​ha​ná​sok? Hisz
össze​sen vagy fél​órát töl​töt​tünk együtt.
– Igen – fe​lel​te Ak​sziny​ja –, ez igaz. De min​den az in​di​vi​du​á​lis él​mény ere​jé​től függ. Mo​ha​med
pró​fé​ta is csak egyet​len pil​la​nat​ra volt a mennyek​ben, az em​be​rek még​is máig em​lé​kez​nek rá.
T. hi​tet​len​ked​ve csó​vál​ta a fe​jét.
– És a csa​lád​ne​ve​met mi​ért vet​ted fel? Ki en​ged​te meg ne​ked?
– Ez nem csa​lád​név, ha​nem iro​dal​mi ál​név. Azt meg min​den​ki sza​ba​don meg​vá​laszt​hat​ja. De ha
tisz​tes​sé​ges em​ber len​nél, Ljo​va, ak​kor ez a csa​lád​ne​vem len​ne.
T. érez​te, hogy már a nya​ka is vö​rö​sö​dik.
– És te ma​gad írsz? Hogy le​het​sé​ges ez – én még ép​pen csak Pé​ter​vár​ra ér​tem, és te már két köny​-
vecs​két össze​kör​möl​tél? Hisz egy​re se lett vol​na időd.
– Dik​tá​lok – fe​lel​te Ak​sziny​ja. – Két gyors​író dol​go​zik ve​lem. Az​tán a gép​író​nők le​ír​ják, én meg
köz​ben már az újabb fe​je​ze​ten dol​go​zom, így egy hét alatt el​ké​szül​het egy könyv, és még el se fá​rad az
em​ber.
És su​gár​zó mo​sollyal né​zett T.-re.
T. le​sü​töt​te a sze​mét, meg​lát​ta bor​zas sza​kál​lát, a tér​dén ide​ge​sen re​me​gő, össze​kar​molt te​nye​rét –
és hir​te​len ki​bír​ha​tat​lan un​dort ér​zett ön​ma​ga iránt. Va​la​mi eb​ből az ar​cá​ra is ki​ül​he​tett, mert Ak​-
sziny​ja ijed​ten azt sut​tog​ta:
– Ljo​va, ne dü​hös​ködj!
– De hát hogy ne dü​hös​köd​jek – mond​ta T. –, ami​kor... Mért mond​tad azt az új​sá​gok​nak, hogy fej​-
szé​vel akar​ta​lak meg​öl​ni?
 Ak​sziny​ja tág​ra me​resz​tet​te a sze​mét.
– Azért, mert igaz. Tán nem em​lék​szel? Ahogy fut​kos​tam el az er​dő​be elő​led?
– Em​lék​szem – fe​lel​te T. ko​mo​ran. – Csak nem fut​kos​tál, ha​nem fu​tot​tál. A „fut​kos​tam” szó azt fe​je​-
zi ki, hogy gyak​ran meg​tör​tént ugyan​ez.
– Nem fel​tét​len – vi​tat​ko​zott Ak​sziny​ja. – Le​het, hogy én az egész fo​lya​ma​tot akar​tam ki​fe​jez​ni a
maga el​nyúj​tott​sá​gá​ban. Ahogy le​száll​tam a sze​kér​ről, meg​iga​zí​tot​tam a cop​fo​mat, ré​mül​ten néz​tem a
szé​ná​ban ko​to​rá​szó ke​zed, az​tán a nar​ko​ti​kus őrü​let​től csil​lo​gó sze​med...
– Mi​fé​le nar​ko​ti​kus őrü​let​től?
– Hát nem em​lék​szel? Hisz be​szél​tél a ló​val. Máig is ma​gam előtt lá​tom az égő, fe​ke​te te​kin​te​tét,
ahogy va​la​ho​vá a fe​jed fölé me​redt, mint​ha csak át​ad​tad vol​na neki a dü​hön​gő őrült​sé​ge​det.
– Most már ér​tem, mi​ket írsz a köny​vecs​ké​id​ben – mo​rog​ta T. – Na jó, be​szél​get​tem a ló​val, igen.
De hi​szen azt bár​me​lyik hu​szár na​pon​ta meg​te​szi, és még mást is. De nem akar​ta​lak meg​öl​ni té​ged, ez
ha​zug​ság. Az uj​ja​mat akar​tam le​vág​ni. A sa​ját uj​ja​mat, nem a ti​é​det!
– Igen, mond​tad, em​lék​szem – mond​ta Ak​sziny​ja nyu​god​tan. – Az utol​só köny​vem​ben két fe​je​zet
szól er​ről.
– Ket​tő? Ugyan mit le​het er​ről két fe​je​ze​ten át ki​ta​lál​ni?
– Pró​bál​tam be​ha​tol​ni a bel​ső vi​lá​god​ba. Fel akar​tam tár​ni az ol​va​só​nak cse​le​ke​de​te​id le​het​sé​ges
ér​tel​mét.
– Na és mit tár​tál fel?
– Tény​leg ér​de​kel?
– Per​sze.
Ak​sziny​ja ké​nyel​me​seb​ben el​he​lyez​ke​dett a pam​la​gon, és egy olyan em​ber szép dik​ci​ó​já​val, aki
meg​szok​ta, hogy gyak​ran és so​kat be​szél kö​zön​ség előtt, el​kezd​te:
– Fel​té​te​lez​tem, Ljo​va, hogy er​köl​csi​leg el​tor​zí​tott az egy​ház​ból való ki​ta​szít​ta​tá​sod. Ká​bí​tó​sze​re​-
ket kezd​tél szed​ni, ke​le​ti kul​tu​szok ha​tá​sa alá ke​rül​tél, és vé​gül ör​dö​gök​kel lép​tél ima​kö​zös​ség​re.
Nar​ko​ti​kus hal​lu​ci​ná​ci​ó​id so​rán ezek az ör​dö​gök meg​je​len​tek előt​ted, és azt bi​zony​gat​ták, hogy va​ló​-
já​ban ők fé​nyes szel​le​mi lé​nyek, sőt en​nek a vi​lág​nak az iga​zi te​rem​tői...
– Hogy jön ide az ujj? – kér​dez​te T.
– Várj – mond​ta Ak​sziny​ja –, min​den min​den​nel össze​függ. Én pe​dig épp ezt az össze​füg​gést igyek​-
szem fel​tár​ni – csak légy tü​re​lem​mel. Két do​log le​het​sé​ges. Vagy az ör​dö​gök be​szél​get​tek ve​led úgy,
hogy be​köl​töz​tek a lóba, te pe​dig gő​göd​ben azt hit​ted, ké​pes​sé vál​tál a néma te​remt​mé​nyek​kel való
be​szél​ge​tés​re, mint a si​va​ta​gi szent​atyák. Vagy pe​dig köz​vet​le​nül be​léd köl​töz​tek az ör​dö​gök, és azt a
lá​to​mást vál​tot​ták ki ben​ned, mint​ha a ló be​szél​get​ne ve​led, mi​köz​ben az iga​zá​ból bé​ké​sen tép​des​te a
fü​vet.
– Ezt a bo​lond​sá​got meg ki mond​ta ne​ked?
– Ez nem bo​lond​ság. Meg​be​szél​tem a dol​got egy pap​pal, aki a go​nosz szel​le​mek ki​űzé​sé​vel fog​lal​-
ko​zik, és ő ma​gya​ráz​ta el. Em​pe​dok​lész atyá​nak hív​ják.
– Aha – mond​ta T. – Ér​tem. Na de még​is, hogy jön ide az ujj?
– Hát úgy – fe​lel​te Ak​sziny​ja –, hogy a ká​bí​tó​szer meg az ör​dö​gök​kel foly​ta​tott be​szél​ge​tés ha​tá​sa
alatt min​den kri​ti​ka nél​kül kezd​ted el​fo​gad​ni egy ide​gen kul​tu​rá​lis-val​lá​si ha​gyo​mány ele​me​it. És eb​-
ben a ha​gyo​mány​ban, ahogy Em​pe​dok​lész atyá​val si​ke​rült meg​ál​la​pí​ta​nunk, volt egy tör​té​net, amely
ha​tott a kép​ze​le​ted​re.
– Nem ér​tem, mi​ről be​szélsz.
 – Egy ősi kí​nai bölcs​ről szó​ló le​gen​dá​ról. Ez a bölcs a vi​lág be​ren​de​zé​sé​vel és az em​ber ter​mé​sze​-
té​vel kap​cso​la​tos min​den kér​dés​re csak szót​la​nul fel​emel​te az uj​ját. No per​sze, ha va​la​mi egy​sze​rű
em​ber te​szi ugyan​ezt, min​den​ki azt hi​szi, hogy bo​lond. De min​den​ki tud​ta, hogy ő meg​vi​lá​go​so​dott
fér​fiú, és ren​ge​teg ér​tel​met ta​lál​tak eb​ben a moz​du​lat​ban. És még az éle​te so​rán egész ha​lom kom​men​-
tárt ál​lí​tot​tak össze – egye​sek azt mond​ták, hogy a leg​fel​ső igaz​ság sza​vak​kal való ki​fe​jez​he​tet​len​sé​gét
fe​je​zi ki az uj​já​val, má​sok hogy a cse​lek​vés​nek a gon​dol​ko​dás fö​löt​ti el​sőbb​sé​gét, megint má​sok még
va​la​mit, és így vég nél​kül.
– De mi köze...
– Várj, Ljo​va. En​nek a bölcs​nek volt egy ta​nít​vá​nya, egy na​gyon fi​a​tal em​ber, aki min​den​ben igye​-
ke​zett a ta​ní​tó​já​ra ha​son​lí​ta​ni, és ar​ról áb​rán​do​zott, hogy idő​vel majd az utó​da lesz. Sok​szor lát​ta,
ahogy a mes​ter fel​eme​li az uj​ját, és meg​ta​nul​ta pon​to​san el​is​mé​tel​ni ezt a moz​du​la​tot, még az arc​ki​fe​-
je​zé​se is ugyan​az volt. Az egyet​len kü​lönb​ség, hogy ő nem volt meg​vi​lá​go​so​dott.
Ak​sziny​ja szü​ne​tet tar​tott, és T.-re pil​lan​tott. Az meg​von​ta a vál​lát.
– És az​tán?
– A ta​ní​tó​hoz a leg​kü​lön​fé​lébb em​be​rek jöt​tek. A gaz​da​gab​bak és be​fo​lyá​so​sab​bak ter​mé​sze​te​sen
ma​gá​hoz a mes​ter​hez ke​rül​tek. Az egy​sze​rűbb nép meg csak a háza kö​rül to​lon​gott, min​den re​mény
nél​kül, hogy meg​lát​hat​ják a bölcs öre​get. És a ta​nít​vány las​sacs​kán el​kezd​te fo​gad​ni őket a kam​rács​-
ká​já​ban. Meg​hall​gat​ta az élet​tel kap​cso​la​tos kér​dé​se​i​ket, és bölcs kép​pel fel​emel​te az uj​ját. Az elé​ge​-
dett lá​to​ga​tók ez​u​tán ha​za​men​tek, ör​ven​dez​ve, hogy egé​szen ol​csón si​ke​rült meg​sze​rez​ni​ük a ki​nyi​lat​-
koz​ta​tás egy da​rab​ká​ját. De egy​szer tu​do​mást szer​zett er​ről az öreg mes​ter. És még az​nap este fo​gott
egy kést, ma​gá​ra ve​tet​te sza​kadt, csuk​lyás kö​pe​nyét, és be​ko​po​gott a ta​nít​vány kam​rá​ján. A ta​nít​vány
azt hit​te, újabb lá​to​ga​tó jött. A mes​ter, hang​ját meg​vál​toz​tat​va, fel​tet​te neki a kér​dést, hogy mi az élet
ér​tel​me. A ta​nít​vány gon​dol​ko​dás nél​kül fel​emel​te az uj​ját. És ak​kor a ta​ní​tó elő​kap​ta a kést a kö​pe​-
nye alól, és egyet​len moz​du​lat​tal le​vág​ta az uj​ját.
– Ejha – dör​mög​te T. – Na és mi tör​tént utá​na?
– Utá​na pe​dig – mond​ta Ak​sziny​ja – a ta​ní​tó han​go​san és tisz​tán meg​is​mé​tel​te ugyan​azt a kér​dést. A
ta​nít​vány, fel sem fog​va, hogy mi tesz, fel​emel​te a már nem lé​te​ző uj​ját.
– És?
– Na, itt jön a leg​ér​de​ke​sebb – fe​lel​te Ak​sziny​ja. – Ha a ta​nít​vány azt gon​dol​ta vol​na, hogy a ta​ní​tó​-
ja egy​sze​rű​en csak egy csa​ló, ak​kor most nyil​ván meg lett vol​na győ​ződ​ve róla, hogy a ha​mis mes​ter
el akar​ja pusz​tí​ta​ni a kon​ku​ren​sét, és rá​adá​sul még gú​nyo​ló​dik is raj​ta. De a ta​nít​vány, akár​csak min​-
den​ki más, aki fel​ke​res​te az öreg bölcs há​zát, szen​tül hit​te, hogy a ta​ní​tó va​ló​ban meg​vi​lá​go​so​dott...
– Na és mi​vel vég​ző​dött ez az egész? – kér​dez​te T. tü​rel​met​le​nül.
– Hogy mi​vel? A ta​nít​vány el​ér​te a meg​vi​lá​go​so​dást – fe​lel​te Ak​sziny​ja. – Azt hit​tük, is​me​red ezt a
tör​té​ne​tet.
– Már​mint hogy ki hit​te azt?
– Én meg Em​pe​dok​lész atya. Azt hit​tük, hogy a test él​ve​ze​te​it ki aka​rod egé​szí​te​ni az​zal a lu​ci​fe​ri
szel​le​mi gyö​nyör​rel, me​lyet Ke​le​ten „meg​vi​lá​go​so​dás​nak” ne​vez​nek, és ezért dön​töt​tél úgy, hogy le​-
vá​god az uj​jad. Em​pe​dok​lész atya azt ta​nít​ja, hogy a ke​le​ti dé​mo​ni​kus kul​tu​szok kö​ve​tői nem érik be a
tes​ti örö​mök​kel, és a leg​för​tel​me​sebb bűnt a szel​le​mük kö​ve​ti el, ami​kor a leg​ki​fi​no​mul​tabb él​mé​-
nyek​nek és ter​mé​szet​fö​löt​ti ex​tá​zi​sok​nak ad​ják át ma​gu​kat, me​lyek​kel a lát​ha​tat​lan vi​lág ha​lott lé​nyei
csá​bít​ják őket. És lám, te is, mi​után ki​él​vez​ted az ár​tat​lan gyer​mek​lányt, azon​nal igye​kez​tél...
– Hát ez, mond​juk, nem igaz – vá​gott a sza​vá​ba T. – Már​mint az ár​tat​lan​ság...
 – Úgy ér​tem, szel​le​mi​leg ár​tat​lan. A könyv​ben min​den ért​he​tő a kon​tex​tus​ból. Ne köss bele ilyen
ap​ró​sá​gok​ba.
– Ele​get fe​cseg​tél – só​haj​tott fel T. – Most már ért​he​tő, mi​ért san​dí​tot​tak rám úgy az asz​tal​nál, mi​-
előtt a bom...
El​ha​rap​ta a szót.
– Hogy mi? – kér​dez​te Ak​sziny​ja.
– Nem fon​tos. A kér​dés az, mi​nek kel​lett mind​ezt ki​ta​lál​ni. Hisz te ma​gad meg​kér​dez​ted tő​lem, mi​-
ért aka​rom le​vág​ni az uj​ja​mat. És vi​lá​go​san meg​mond​tam – azért, hogy óv​jam ma​gam a go​nosz​tól.
Nem em​lék​szel?
– Em​lék​szem – fe​lel​te Ak​sziny​ja.
– Na és ezt nem mond​tad el a te Em​pe​dok​lé​szod​nak?
– El​mond​tam. Ő meg azt fe​lel​te, hogy a ke​le​ti sá​tá​nis​ták a leg​főbb rossz​nak az ál​ta​luk „meg​vi​lá​go​-
so​dás​nak” ne​ve​zett fi​nom szel​le​mi él​ve​zet hi​á​nyát tart​ják. Mint a mor​fi​nis​ták, akik szá​má​ra az a leg​-
ször​nyűbb, ha ká​bí​tó​szer nél​kül ma​rad​nak. Hát nem er​ről van szó?
– Ter​mé​sze​te​sen nem – fe​lel​te T.
Ak​sziny​ja össze​von​ta a szem​öl​dö​két.
– Ak​kor meg mi​ért akar​tad le​vág​ni?
T. za​var​tan meg​von​ta a vál​lát.
– Mond​tam. Hogy meg​óv​jam ma​gam a bűn​től.
– Mi​lyen bűn​től?
– Mint​ha nem tud​nád – mond​ta T. egé​szen hal​kan.
Ak​sziny​ja a mar​ká​ba ne​ve​tett.
– De hát mi​fé​le bűn az, Ljo​va? Ezt jól ki​ta​lál​tad.
– Nem én ta​lál​tam ki, ha​nem... Na mind​egy, te ezt úgy​se ér​ted. Csak, kér​lek, ne sér​tődj meg.
De Ak​sziny​já​nak esze ágá​ban sem volt meg​sér​tőd​ni.
El​mo​so​lyo​dott, és T. meg​lát​ta a sze​mé​ben az is​me​rős zöld szik​rá​kat. És azon​nal eszé​be ju​tott a fej​-
ken​dő a bor​zas, sző​ke ha​ján, a tö​ré​keny nyak a fris​sen mo​sott, pi​ros sza​ra​fán fö​lött.
„Min​den pé​ter​vá​ri csil​lo​gás el​le​né​re – gon​dol​ta – még ott van ben​ne az a ne​ve​tős fa​lu​si kis​lány,
aki​vel Kov​rov​ban ta​lál​koz​tam...”
– Szó​val nem ér​tem? – kér​dez​te Ak​sziny​ja gú​nyo​san. – Az​tán mi​cso​dát? Le aka​rod vág​ni az uj​jad,
hogy meg​óvd ma​gad a bűn​től... Na és mi olyat csi​nálsz vele, amit sen​ki fel nem ké​pes fog​ni?
T. érez​te, hogy meg​dob​ban a szí​ve.
„Na, Mi​tyeny​ka is be​je​lent​ke​zett. Még jó, hogy azon​nal fel​is​me​rem. Tisz​tán lá​tok min​dent. Na de
most mi lesz?”
– No, ak​kor el​mon​dod-e vagy nem? – nyag​gat​ta Ak​sziny​ja, tö​ké​le​te​sen utá​noz​va az egy​sze​rű fa​lu​si
táj​szó​lást.
Egy​re nyíl​tab​ban néz​te T.-t, az​zal a ra​vasz​kás és meg​ma​gya​ráz​ha​tat​lan ezer​éves ti​tok​kal a sze​mé​-
ben, amely​nek, Nietz​sche pon​tos meg​fi​gye​lé​se sze​rint, nincs más meg​ol​dá​sa a föl​dön, mint a maj​da​ni
ter​hes​ség.
– Aka​rod tud​ni? – mond​ta T. hir​te​len re​kedt​té vált han​gon.
Ak​sziny​ja bó​lin​tott.
– Na men​jünk, meg​mu​ta​tom...
– És Alek​szisz? – sut​tog​ta Ak​sziny​ja. – Mi lesz, ha hir​te​len meg​jön?
 – Nem – fe​lel​te ugyan​úgy sut​tog​va T. – Hosszú idő​re ment el. Gya​kor​la​ti​lag örök​re.
– Jól van – súg​ta Ak​sziny​ja alig hall​ha​tó​an. – Csak, Ljo​va...
– Mi van?
– Le​gyen ez a bú​csú​zá​sunk.

***
T. a há​tán fe​küdt, és a há​ló​szo​ba mennye​ze​tét néz​te. Ak​sziny​ja össze volt göm​bö​lyöd​ve mel​let​te, és
pi​ros kör​me vé​gé​vel a nya​kát ci​ró​gat​ta, fel-fel​te​ker​ve a sza​kál​lát az uj​já​ra – ez bosszan​tot​ta T.-t, de
egy​ben kel​le​mes is volt. A má​sik ke​zé​vel Ak​sziny​ja a mel​lé​hez szo​rí​tot​ta a há​ló​in​gét.
„Va​jon mi​ért rej​te​ge​ti a tes​tét? – gon​dol​ta T. – Már​is meg​eresz​ke​dett? Le​het, hogy a szü​lés el​csú​fí​-
tot​ta... No per​sze, szül​ni ilyen gyor​san még két gyors​író se​gít​sé​gé​vel sem si​ke​rül​he​tett neki... De az​-
előtt más​hogy vi​sel​ke​dett. És más​mi​lyen volt.
A ta​vasz bűn​te​len, fény​lő da​rab​ká​ja – épp ez von​zott ben​ne annyi​ra. És a vá​ros mind​ezt el​ra​bol​ta.
Vagy nem a vá​ros? Nem fon​tos, hogy ki. Az a lé​nyeg, hogy a nő vak​sá​gá​ban azt hi​szi, ké​pes a ter​mé​-
szet​nek ezt a pil​la​nat​nyi vi​rág​zá​sát más​sal pó​tol​ni, ki​ke​ne​ke​dik, pá​ri​zsi köl​nit lo​csol ma​gá​ra, arany
ék​sze​re​ket ag​gat a tes​té​re... Ne​vet​sé​ges. Csak per​sze nem ne​vet​ni, ha​nem sír​ni kell raj​ta, mert mind​ezt
kény​sze​rű​ség​ből te​szi, a fér​fi​vágy kö​ve​te​li meg tőle a vá​ro​sok bü​dös klo​á​ká​i​ban, ahe​lyett, hogy vi​dá​-
man dol​goz​na a me​zőn...”
T. fel​só​haj​tott.
„Kü​lön​ben Ol​szuf​jev most ezt le​he​tő​vé te​szi szá​má​ra. De mi​ért ta​kar​gat​ja ma​gát? Állj, nem sza​bad
el​alud​ni... Úgy lát​szik, Ari​el nem akar​ja el​ve​szí​te​ni a ti​zen​öt év alat​ti cél​kö​zön​sé​get. Hát ezért ta​kar​-
gat​ja a ci​ci​jét. Uram, hogy le​het élni eb​ben a te vi​lá​god​ban? Per​sze, ugyan mi​fé​le »Uram«...”
T. új​ból fel​só​haj​tott.
– Mi​ért só​haj​to​zol annyi​ra, Ljo​va? – kér​dez​te Ak​sziny​ja. – Bánt va​la​mi? Oszd meg ve​lem,
könnyebb lesz.
– Ühüm – hüm​mö​gött T. – Gyűj​töd az anya​got egy újabb könyv​höz?
– Ugyan már, mi​fé​le anya​got? – mo​so​lyo​dott el Ak​sziny​ja. – Egy​sze​rű​en csak kí​ván​csi va​gyok, ho​-
gyan élsz, mi​lyen​nek lá​tod a vi​lá​got.
– Úgy​se ér​ted te azt. Ha meg meg​ér​ted, ak​kor meg​sér​tődsz. Vagy nem hi​szel ne​kem.
– Azért csak pró​báld ki – mond​ta Ak​sziny​ja. – Ne hidd, hogy buta va​gyok. Alek​szisz hitt ben​nem,
és lá​tod az ered​mé​nyét.
– Alek​szisz? – von​ta fel T. a szem​öl​dö​két meg​ve​tő​en. – Neki eh​hez sem​mi köze. Alig​ha​nem in​kább
ar​ról van szó, hogy Mi​tyeny​ká​nak iro​da​lom​órán el​ma​gya​ráz​ták, hogy a hős​nő​nek fej​lőd​nie kell.
– Mi​lyen Mi​tyeny​ká​nak?
– An​nak, aki ki​ta​lált té​ged – fe​lel​te T. – Pon​to​sab​ban nem is té​ged, ha​nem az ero​ti​kus je​le​ne​te​ket,
amik​ben sze​re​pelsz. Szá​má​ra te csak egy be​szé​lő de​ko​rá​ció vagy.
Ak​sziny​ja a fe​jét csó​vál​ta.
– Ez annyi​ra dur​ván hang​zik – mond​ta –, hogy abba sincs ked​vem be​le​gon​dol​ni, hogy mek​ko​ra os​-
to​ba​ság.
– De ak​kor is így van. Ami​kor el​tűn​tél az éle​tem​ből, az azért tör​tént, mert Mi​tyeny​ka el volt fog​lal​-
va, és nem ránk for​dí​tot​ta az ener​gi​á​ját, ha​nem va​la​mi un​do​rí​tó vén​asszony​ra, aki... Na mind​egy, nem
foly​ta​tom, úgy​se hin​néd el. És a mai egye​sü​lé​sünk, gon​do​lom, azért volt ilyen rö​vid és jel​leg​te​len,
mert meg​szű​rik a tar​tal​mat.
 – Most már ér​tem – mo​so​lyo​dott el Ak​sziny​ja. – Ne iz​gulj, Ljo​va. Bár​me​lyik fér​fi​val elő​for​dul​hat,
hogy nem si​ke​rül, nincs ab​ban sem​mi szé​gyen​le​tes. Ide​ges vol​tál, túl sok rossz vod​kát it​tál. Én​mi​at​-
tam meg ne ag​gódj, ne​kem az ilyes​mi​hez min​dig kéz​nél van Alek​szisz Ol​szuf​jev.
T. a hom​lo​kát rán​col​ta, mint aki​nek fáj a foga.
– Fe​cseg​hetsz, amit csak akarsz – mond​ta –, de az a nagy hely​zet, hogy iga​zá​ból sem​mi​fé​le Ol​szuf​-
jev nem lé​te​zik. Pon​to​sab​ban ez csak egy ki​fa​kult cím​ke, a sem​mi po​ros dí​sze az Op​tyi​na-pusz​tá​ba
ve​ze​tő re​mény​te​len utam árok​part​ján...
Ak​sziny​ja tág​ra nyi​tot​ta a sze​mét, fel​ka​pott az ágy mel​let​ti asz​tal​ká​ról egy jegy​zet​fü​ze​tet meg egy
ce​ru​zát, és na​gyon gyor​san írni kez​dett.
– Most meg mi a csu​dát írsz? – von​ta össze a szem​öl​dö​két T.
Ak​sziny​ja el​hall​ga​tott. Te​le​írt két ol​dalt, az​tán vissza​tet​te a jegy​zet​fü​ze​tet a he​lyé​re, fel​állt, és az
össze​gyűrt há​ló​ing​gel ta​kar​gat​va ma​gát, a tük​rös asz​tal​hoz ment. El​vet​te róla az egyik kis fény​ké​pet,
vissza​ment az ágy​hoz, és oda​nyúj​tot​ta T.-nek.
– Mi ez?
– Egy mű​vész​fo​tó – fe​lel​te Ak​sziny​ja. – Én va​gyok raj​ta meg Alek​szisz, aki sze​rin​ted iga​zá​ból nem
lé​te​zik. Kü​lön​ben ver​se​ket is ír. Szép és egy gár​dis​tá​hoz ké​pest kü​lö​nös ver​se​ket. „Alat​tam egy drá​ga
nő, csak egy újabb me​net, no...” Ez egy Ho​ra​ti​us-ódá​ból van. Ott úgy volt, „om​nes una ma​net nox”,
egy örök éj vár ránk va​la​há​ra...[41] Ő meg úgy hal​lot​ta, hogy „me​net, no”...
– De mi​ért örök éj – mond​ta T. –, le​het, hogy nem lesz annyi​ra bor​zasz​tó...
Ak​sziny​ja a fény​ké​pen ir​gal​mas nő​vér​nek volt öl​töz​ve – jól is állt neki; igaz, az arca túl​sá​go​san ki
volt fest​ve, és et​től volt ben​ne va​la​mi dé​li​es. Ro​man​ti​ku​san ál​mo​doz​va né​zett a messze​ség​be – vagy
leg​alább​is így tűnt az erő​sen fel​sze​gett sze​me mi​att. Ol​szuf​jev fe​hér za​kót és ka​u​kázu​si kucs​mát vi​selt
– a fes​tett he​gyek fö​lött lévő pe​csét​ből ítél​ve egy pé​ter​vá​ri sza​lon​ban ké​szült a fotó.
– Itt úgy néz ki, mint egy ha​mis​kár​tyás – je​gyez​te meg T.
Ak​sziny​ja ked​ve​sen el​mo​so​lyo​dott.
– Mi van ve​led, Ljo​vus​ka? Csak nem fél​té​keny vagy?
– De​hogy – mo​rog​ta T., és el​for​dí​tot​ta a te​kin​te​tét. – Még va​la​mi. Mondd csak, Alek​szisz so​ha​sem
be​szélt ne​ked Szo​lov​jov​ról?
Ak​sziny​ja el​gon​dol​ko​zott.
– Egy​szer em​lí​tet​te. Azt mond​ta, hogy a Pé​ter-Pál-erőd​ben van.
– Mi​vel vá​dol​ják?
– Hogy el​árul​ta az ál​la​mot – fe​lel​te Ak​sziny​ja. – Igen​csak fura tör​té​net. Alek​szisz azt mond​ta, Szo​-
lov​jo​vot a sa​ját ér​de​ké​ben tart​ják az erőd​ben. De az a ma​kacs hír jár​ja, hogy már meg​halt. Egye​sek
meg azt mond​ják, hogy ná​lad is na​gyobb ha​ra​mia és gyil​kos volt, Ljo​va...
T. még egy​szer meg​néz​te a fény​ké​pet, bűn​tu​da​to​san fel​só​haj​tott, vissza​ad​ta Ak​sziny​já​nak, és fel​kelt
az ágy​ról.
– Öl​tözz! – mond​ta. – Meg​vár​lak a sza​lon​ban. Mu​tat​ni aka​rok ne​ked va​la​mit.
– Mi​cso​dát?
– Friss iro​dal​mi anyag lesz szá​mod​ra.
Né​hány perc múl​va Ak​sziny​ja meg​je​lent a sza​lon​ban, mo​gor​ván, két​ke​dőn, de azért hoz​ta a jegy​zet​-
fü​ze​tét, és a nyi​tott er​kély​aj​tó​hoz ment, ahol T. állt.
– Tu​laj​don​kép​pen csak bú​csúz​ni akar​tam – mond​ta T. – Ha​ma​ro​san vissza​jön Alek​szisz, és sok ér​-
de​ke​set fogsz hal​la​ni.
 – Mire cél​zol?
T. ki​ment az er​kély​re, és a há​tá​val for​dult a Fon​tan​ká​nak.
– Nem aka​rom el​ron​ta​ni szá​mod​ra az él​ve​ze​tet – fe​lel​te. – De meg fog vál​toz​ni az éle​ted. Az én né​-
ző​pon​tom​ból jobb​ra for​dul.
– Ne be​szélj ré​bu​szok​ban!
– Töb​bé nincs sem​mi​lyen ré​busz – mond​ta T., és meg​mar​kol​ta a kö​te​let. – Olyan​nak őrizz meg az
em​lé​ke​ze​ted​ben, ami​lyen​nek most látsz. Most már van el​kép​ze​lé​sem a stí​lu​sod​ról, úgy​hogy akár le is
dik​tál​hat​nám a gyors​író kis​asszo​nyod​nak... „Em​lék​szem iz​mos alak​já​ra, ahogy fel​má​szott a kö​té​len a
te​tő​re. Né​hány erős és ügyes moz​du​lat, és lába a fe​ke​te bőr​csiz​má​ban már át is len​dült a pár​ká​nyon.
Majd az egész, nagy tes​te is, me​lyet úgy is​me​rek, mint a te​nye​re​met, az​tán pe​dig. Az​tán már nem lát​-
szott más az ab​la​kom​ból, csak az ég és a nap.”
Ak​sziny​ja se​be​sen írt a fü​ze​té​ben, ko​mo​ran és gya​na​kod​va pil​lant​gat​va T.-re, aki már má​szott fel​fe​-
lé a kö​té​len.
Ami​kor fel​ért a te​tő​ig, T. le​né​zett, és meg​lát​ta a tá​vol​ban Ol​szuf​je​vet – a gár​dis​ta egy kü​lö​nös me​-
net élén je​lent meg a rak​par​ton, vol​tak ott ra​di​ká​lis​nak lát​szó di​á​kok, egy pap és két jól öl​tö​zött úr,
aki​ket leg​in​kább bí​ró​nak né​zett vol​na az em​ber. Ol​szuf​jev he​ve​sen ma​gya​rá​zott ne​kik va​la​mit, és ha​-
do​ná​szott hoz​zá.
T. még egy​szer utol​já​ra az er​ké​lyen meg​der​medt Ak​sziny​já​ra pil​lan​tott, bőr​csiz​más lá​bát át​ve​tet​te a
tető pe​re​mén, fel​hú​zódz​ko​dott, és el​tűnt a te​tő​sze​gély mö​gött.
 XXIII
Más​nap T. fél hat​kor tá​vo​zott az Ho​tel d’Eu​ro​pe-ból. A Szo​lov​jov-tár​sa​ság gyű​lé​sé​ig már csak fél​-
óra ma​radt, de a Mi​lo​szerd​nij köz, mint ki​de​rült, két lé​pés​re volt a Nyevsz​kij​től.
Min​den jel sze​rint csak most ju​tott el a saj​tó​hoz Po​be​do​nosz​cev ha​lá​lá​nak híre. Míg a prosz​pek​ten
sé​tált, T. egész idő alatt úgy érez​te, hogy a rik​kan​csok mint​ha egye​ne​sen az ő agyá​ba cé​loz​ná​nak éles
hang​juk​kal, és min​den​áron azt akar​nák el​ér​ni, hogy meg​for​dul​jon.

– PO​KO​LI KA​TASZT​RÓ​FA PO​BE​DO​NOSZ​CEV LA​KÁ​SÁN!

– A FŐ​ÜGYÉSZ MEG​HALT HÁ​ROM BI​ZAL​MAS EM​BE​RÉ​VEL EGYÜTT!
– PO​BE​DO​NOSZ​CEV LA​KÁ​SÁN KVARC​KRIS​TÁ​LYO​KAT TA​LÁL​TAK!
– DOSZ​TO​JEVSZ​KIJ SZEL​LE​MÉ​NEK MEG​IDÉ​ZÉ​SE VÉ​RES LE​SZÁ​MO​LÁS​SAL VÉG​ZŐ​-
DÖTT!

„Dosz​to​jevsz​kij​ről meg hon​nan tud​nak? – gon​dol​ta T. – Nyil​ván csak vé​let​len egy​be​esés. Lát​ták a
port​rét, meg​tud​ták, hogy Po​be​do​nosz​cev lel​kes spi​ri​tisz​ta volt... De hogy mi​nek or​dí​ta​nak annyi​ra...
Az ide​ge​im...”
De vé​gül is úgy for​dult le a Nyevsz​kij​ről, hogy nem vet​te meg a hír​la​pot.
Kü​lön​ál​ló, egy​eme​le​tes ház volt a ket​tes szá​mú, és előt​te, mint va​la​mi dísz​őr​ség ka​to​nái, né​hány
vén nyár​fa állt. Az ajtó előtt egy fe​hér ru​hás, he​lyes kis​lány ug​ró​is​ko​lá​zott a kü​lön​bö​ző szí​nű kré​ták​-
kal a jár​dá​ra raj​zolt négy​szö​ge​ken. Szi​go​rú te​kin​tet​tel vé​gig​mér​te T.-t, de nem szólt sem​mit.
T. be​lé​pett a hű​vös lép​cső​ház​ba, és meg​néz​te az órá​ját. Tíz perc múl​va hat – túl ko​rán ér​ke​zett.
Nem volt ked​ve a lép​cső​ház​ban áll​do​gál​ni, meg az​tán fent​ről vi​dám han​gok hal​lat​szot​tak, ezért úgy
dön​tött, fel​megy.
Az eme​le​ten az egyet​len ajtó előtt ket​ten do​há​nyoz​tak. Az egyik egy nem fel​tű​nő​en, de még​is egy​ér​-
tel​mű​en ni​hi​lis​ta stí​lu​sú baj​szos fi​a​tal​em​ber volt, a má​sik pe​dig...
A má​sik az a láma-mé​di​um, aki el​hoz​ta T.-nek Dosz​to​jevsz​kij port​ré​ját és a pi​ru​lá​kat az ezüst​ko​po​-
nyá​ban. Ez al​ka​lom​mal nem pi​ros szer​ze​tes​kö​penyt vi​selt, ha​nem za​kót és orosz in​get, ami​ben ha​son​-
lí​tott egy ázsi​ai kul​túr​mun​kás​ra, bár az egész ar​cán vé​gig​fu​tó mély kar​mo​lás két​sé​ges​sé tet​te ezt a kul​-
tu​rált​sá​got.
Dzsam​bon láma és T. egy​szer​re pil​lan​tot​ták meg egy​mást.
A láma ar​cá​ra ré​mü​let ült ki, és ön​kén​te​le​nül hát​ra​tán​to​ro​dott, majd​nem el​ve​szít​ve az egyen​sú​lyát.
A ni​hi​lis​ta diák meg​for​dult, meg​lát​ta T.-t, és jobb ke​zét a zse​bé​be dug​ta.
T. csi​tí​tó​an emel​te maga elé mind​két te​nye​rét.
– Ura​im – mond​ta –, kö​nyör​gök, őriz​zék meg a nyu​gal​mu​kat. A Szo​lov​jov-tár​sa​ság gyű​lé​sé​re jöt​-
tem, és sen​ki​nek sem​mi​lyen kel​le​met​len​sé​get nem fo​gok okoz​ni. Önt pe​dig, uram – T. az át​öl​tö​zött lá​-
má​hoz for​dult –, arra ké​rem, bo​csás​sa meg a köz​tünk tör​tént fél​re​ér​tést. Higgye el, na​gyon saj​ná​lom –
de bi​zo​nyos ér​te​lem​ben maga volt az oka. Min​den​eset​re már ér​tem, hogy mi​ért kért há​rom​szo​ros
árat...
Dzsam​bon láma nem mél​tá​nyol​ta a fél​szeg kí​sér​le​tet T. ré​szé​ről, hogy vic​cel üsse el a dol​got, és el​-
tűnt a la​kás​ban. A ni​hi​lis​ta ki​húz​ta a ke​zét a zse​bé​ből, fi​gyel​me​sen vé​gig​mér​te T.-t, az​tán ő is be​ment,
be​csuk​va maga mö​gött az aj​tót.
T. egye​dül ma​radt a lép​cső​ház​ban.
„Az ör​dög​be – gon​dol​ta. – Ez na​gyon sze​ren​csét​le​nül jött ki...”
Meg​vár​ta, hogy öt perc​cel el​múl​jon hat óra, és be​csön​ge​tett.
Egy ilyen he​lyen igen​csak meg​le​pő li​bé​ri​ás, szür​ke po​fa​sza​kál​las la​káj nyi​tott aj​tót.
– Meg​hí​vás​sal jött? – kér​dez​te.
– Nem, de...
– Azt a pa​ran​csot kap​tam, hogy csak a meg​hí​vás​sal ér​ke​ző ura​kat en​ged​jem be – mond​ta a la​káj.
– Igen, de ha meg​bo​csát...
– Nem te​he​tem – is​mé​tel​te meg a la​káj, és meg​pró​bál​ta be​csuk​ni az aj​tót.
T. be​tet​te a lá​bát a nyí​lás​ba, és be​ki​ál​tott:
– Ura​im! Vlagyi​mir Szer​ge​je​vics mi​att jöt​tem! Hadd men​jek be!
– Nyisd ki, Fi​li​mon! – mond​ta egy női hang a la​kás mé​lyé​ről, és a la​káj en​ge​del​me​sen hát​ra​lé​pett.
T. be​ment, meg​lá​tott az elő​szo​bá​ban egy ma​gas, su​dár höl​gyet sö​tét ru​há​ban, ka​mé​lia for​má​jú bros​-
sal.
– Mit kí​ván? – kér​dez​te, fi​gyel​me​sen néz​ve T.-t.
– Tud​ja, az is​me​rő​se​im​től sze​rez​tem tu​do​mást ar​ról, hogy itt szo​kott össze​gyűl​ni a Szo​lov​jov-tár​sa​-
ság. Is​mer​tem Vlagyi​mir Szer​ge​je​vi​cset, és úgy gon​dol​tam...
A hölgy el​mo​so​lyo​dott.
– Nem rek​lá​mozzuk a ta​lál​ko​zó​in​kat – mond​ta. – Meg az​tán, hogy „tár​sa​ság”, ez azért túl​zás. In​kább
csak ba​rá​ti ta​lál​ko​zó. Mi​vel tud​ja bi​zo​nyí​ta​ni, hogy is​me​ri Vlagyi​mir Szer​ge​je​vi​cset?
T. elő​húz​ta a bel​ső zse​bé​ből a fény​ké​pet, amit Ol​szuf​jev​től ka​pott.
– Tes​sék – mond​ta –, csak Szo​lov​jov ezen még fi​a​tal ko​rá​ban lát​ha​tó...
A hölgy fi​gyel​me​sen meg​néz​te a fény​ké​pet, majd el​ol​vas​ta a szö​ve​get a hát​ol​da​lán.
– Igen, ez két​ség​te​le​nül Vlagyi​mir Szer​ge​je​vics. Ön vi​szont na​gyon meg​vál​to​zott az​óta, uram. Hogy
hív​ják?
– T. – fe​lel​te T. – T. gróf.
A hölgy kis​sé el​sá​padt.
– Te​hát igaz – mond​ta – pe​dig azt hit​tem, csak vic​cel​nek ve​lem a fi​a​ta​lok... Min​den tisz​te​le​tem az
öné, de az a bot​rá​nyos és meg​le​he​tő​sen bor​zal​mas re​pu​tá​ció, amely önt kí​sé​ri, gró​fúr... Azon​kí​vül az
egyik ven​dé​gün​ket, Dzsam​bon lá​mát ször​nyen meg​ijesz​tet​te az ön fel​buk​ka​ná​sa, mi​vel neki már volt
dol​ga ma​gá​val – épp csep​p​ek​kel itat​juk. Ne​kem ép​pen​ség​gel nincs sem​mi prob​lé​mám a bű​nö​ző ele​-
mek​kel, de a saj​tó is je​len van. Meg​hív​tunk egy új​ság​írót, hogy fel​hív​juk a prog​resszív új​sá​gok fi​gyel​-
mét Vlagyi​mir Szer​ge​je​vics sor​sá​ra, és az ön je​len​lé​te a meg​be​szé​lé​sen...
– Ígé​rem, hogy sem​mi​lyen ké​nyel​met​len​sé​get nem fo​gok okoz​ni – mond​ta T. sze​lí​den. – Csak sze​-
ret​ném meg​hall​gat​ni. És eset​leg fel​ten​ni egy-két kér​dést.
A hölgy két​ke​dő arc​cal né​zett rá.
– Tud​ja-e – kér​dez​te –, hogy a rend​őr​ség be​til​tot​ta a gyű​lé​se​in​ket? Ön​nek tá​mad​hat​nak újabb kel​le​-
met​len​sé​gei, ha meg​ta​lál​ják ná​lunk.
T. le​gyin​tett.
– Ez az ap​ró​ság egy​ál​ta​lán nem za​var. Ha tud​ná, mi​lyen fon​tos szá​mom​ra min​den egyes szó Szo​lov​-
jov​ról, egy pil​la​na​tig sem ha​boz​na.
A hölgy még egy​szer meg​néz​te a fény​ké​pet, és vissza​ad​ta T.-nek.
 – Hát jól van – mond​ta. – Vé​gül is ki va​gyok én, hogy el​uta​sít​sam? Csak ne ül​jön Dzsam​bon mel​lé.
Fel​te​he​ti a kér​dé​se​it, de ne vág​jon sen​ki​nek a sza​vá​ba. Kö​ves​sen!
A port​ré​ny​oma​tok​kal (Epik​té​tosz, Mar​cus Au​re​li​us és még va​la​mi sza​kál​las fér​fi) dí​szí​tett sza​lon​-
ban kö​rül​be​lül tíz kü​lön​bö​ző korú és kül​se​jű em​ber ült. T. azon​nal lát​ta, hogy me​lyik le​het kö​zü​lük az
új​ság​író, aki​ről a ka​mé​li​ás hölgy be​szélt: az a har​csa​ba​jusszal ékes úr, aki​nek bí​bor​szí​nű, gu​ta​ütés​re
való haj​lam​ról árul​ko​dó nya​ka volt, és né​mi​képp ha​son​lí​tott Knopf​ra (még az öl​tö​nye is koc​kás cso​-
ko​lá​dé​szí​nű volt). Ő ki​csit ol​dalt ült a töb​bi​ek​től.
A szé​kek fél​kör​ben az egyik fal előtt vol​tak fel​ál​lít​va, s a fa​lon, mint​egy a fi​gye​lem fó​ku​szá​ban,
Szo​lov​jov ce​ru​zá​val raj​zolt port​ré​ja füg​gött – ugyan​olyan mé​re​tű, mint a fi​lo​zó​fu​so​kat áb​rá​zo​ló nyo​-
ma​tok. Szo​lov​jov jó​val idő​sebb​nek né​zett ki, mint a fény​ké​pen, amit T. meg​mu​ta​tott a hölgy​nek, és
hosszabb volt a baj​sza – majd​nem a mel​lé​ig le​ló​gott.
A port​ré​tól bal​ra négy​zet ala​kú kar​ton​lap volt a fal​ra erő​sít​ve, raj​ta kéz​zel írt fel​irat:

Az ész esz​te​len ma​jom, mely a sza​ka​dék felé sza​lad. Ez a gon​do​lat pe​dig, hogy az ész esz​te​len
ma​jom, mely a sza​ka​dék felé sza​lad, nem más, mint az esz​te​len ma​jom ka​cér pró​bál​ko​zá​sa,
hogy meg​iga​zít​sa a frizu​rá​ját a sza​ka​dék felé sza​lad​tá​ban.
Szo​lov​jov

A port​ré​tól jobb​ra egy má​sik, na​gyobb kar​ton​lap volt:

Nem sor vagy az Élet Köny​vé​ben, ha​nem az ol​va​só​ja. A fény, mely lát​ha​tó​vá te​szi az ol​dalt. De
min​den föl​di tör​té​net lé​nye​ge ab​ban áll, hogy ez az örök fény je​len​ték​te​len szer​zők fir​kál​má​-
nyai mö​gött ván​szo​rog, és nem ké​pes fel​emel​ked​ni a sa​ját iga​zi sor​sá​ig – mind​ad​dig, amíg ez
meg nem íra​tik a Könyv​ben... Kü​lön​ben csak a fény tud​hat​ja, hogy mi a fény sor​sa.
Szo​lov​jov

A port​ré alatt egy har​ma​dik kar​ton​lap füg​gött:

A bölcs nem-cse​lek​vés gond​ta​lan. A pil​la​nat szim​bo​li​kus nyel​vén így le​het le​ír​ni – Fel​ség, ne
fe​led​je, hogy ön az ural​ko​dó, és osz​las​sa fel a du​mát!
Szo​lov​jov

„Na, ezt a zsan​dá​rok mi​att tet​ték ki – gon​dol​ta T. – Bár... Po​be​do​nosz​cev em​lí​tet​te Szent Ig​ná​cot és
a gon​do​lat-egyed​ural​ko​dót. Kár, hogy nem volt időnk ren​de​sen el​be​szél​get​ni...”
A ka​mé​li​ás hölgy ész​re​vet​te, hogy mit néz, és el​mo​so​lyo​dott.
– Hát igen, Vlagyi​mir Szer​ge​je​vics nem ked​vel​te a szel​le​mi épít​mé​nye​ket... De a leg​ma​ga​sabb kö​-
rök​höz tar​to​zó tit​kos kö​ve​tői min​dent túl​sá​go​san szó sze​rint vesz​nek. Mennyi du​mát fel​osz​lat​tak már –
pe​dig ő egy​ál​ta​lán nem ar​ról be​szélt.
– Ha​nem mi​ről? – kér​dez​te T. – Mi​fé​le ural​ko​dó​ról van itt szó?
– Ha meg​en​ge​di, majd a gyű​lés után el​ma​gya​rá​zom, ezt két szó​ban nem le​het el​mon​da​ni. Most már
nincs rá idő. Ül​jön le ide, a szé​lé​re.
Az​zal könnye​dén össze​ütöt​te a te​nye​rét.
– Te​hát, kezd​jük! Vlagyi​mir Szer​ge​je​vics nem akar​ta, hogy ami​kor em​lé​ke​zünk rá, meg​ha​tá​ro​zott ri​-
tu​á​lé sze​rint tart​suk meg a ta​lál​ko​zó​in​kat. Nem akar​ta, hogy olya​nok le​gyünk, mint egy val​lá​si szek​ta –
ez min​den​nél el​len​szen​ve​sebb volt szá​má​ra. Kö​rül​be​lül így be​szélt: na jól van, ta​lál​koz​za​nak, em​lé​-
kez​ze​nek rám, ne​ves​se​nek...
A ka​mé​li​ás hölgy​nek meg​re​me​gett a hang​ja, pis​lo​gott, és T. hir​te​len arra gon​dolt, jól​le​het sem​mi
alap​ja nem volt a fel​té​te​le​zé​sé​nek, hogy ez a hölgy bi​zo​nyá​ra Szo​lov​jov ba​rát​nő​je volt va​la​mi​kor, az
a kis​lány pe​dig, akit a ház előtt lá​tott, a lá​nyuk.
– De még​is​csak el​ke​rül​he​tet​le​nül ki​ala​kult né​hány tra​dí​ció a mi kis tár​sa​sá​gunk​ban – foly​tat​ta a
hölgy –, ezt os​to​ba​ság vol​na le​ta​gad​ni. Vlagyi​mir Szer​ge​je​vics ne​mes em​lé​ke már ki​ta​po​sott ma​gá​-
nak, hogy úgy mond​jam, bi​zo​nyos ös​vé​nye​ket... Az egyik, hogy rö​vid me​di​tá​ci​ó​val kezd​jük a ta​lál​ko​-
zó​in​kat. En​nek a lé​nye​ge, hogy csend​ben ön​ma​gunk​ba te​kin​tünk, és meg​pró​bál​juk érez​ni ma​gunk​ban az
Ol​va​sót – a ti​tok​za​tos erőt, mely te​remt min​ket eb​ben a pil​la​nat​ban... Min​den​ki a sa​ját be​lá​tá​sa sze​rint
vé​gez​he​ti ezt, nincs meg​ha​tá​ro​zott tech​ni​ka vagy sza​bá​lyok... Mon​da​ni akar va​la​mit?
– Én? – kér​dez​te T. cso​dál​koz​va, lát​va, hogy a hölgy őt nézi.
– Bo​csás​son meg, de úgy... úgy von​ta fel a szem​öl​dö​két, és azt hit​tem...
– Nem, nem – fe​lel​te T. –, nincs sem​mi​lyen el​len​ve​té​sem. Csak hát, ha jól ér​tem Vlagyi​mir Szer​ge​-
je​vics ta​ní​tá​sát, re​mény​te​len pró​bál​ko​zás, hogy meg​lás​suk ma​gunk​ban az ol​va​sót.
A ka​mé​li​ás hölgy eny​hén el​pi​rult.
– Mért gon​dol​ja így?
– Azért – fe​lel​te T. –, mert nem ben​nünk van az ol​va​só, el​len​ke​ző​leg – mi je​le​nünk meg egy pil​la​-
nat​ra az ő lel​ki sze​mei előtt, s az​tán el​tű​nünk, egy​mást vált​va, mint az őszi le​ve​lek, me​lye​ket a szél el​-
so​dor a pad​lás​ab​lak előtt.
– Mi​lyen köl​tői kép – mond​ta a ka​mé​li​ás hölgy. – Csak elég ko​mor. Hát ak​kor pró​bál​ja meg​lát​ni azt
a pad​lás​ab​la​kot – és rö​pül​jön el előt​te szá​raz tölgy​fa​le​vél​ként... Már mond​tam, hogy nin​csen ná​lunk
min​den​ki​re kö​te​le​ző tech​ni​ka.
– Ura​im, sen​ki​vel nem kí​ván​tam kö​töz​köd​ni – dör​mög​te T. za​var​tan. – Csak azt akar​tam el​mon​da​ni,
hogy az ol​va​só a mi di​men​zi​ónk szá​má​ra alap​ve​tő​en transz​cen​dens lény, ezért nem je​len​het meg az ér​-
zé​ke​lé​sünk​ben.
– Kép​zel​je, uram – szólt köz​be mo​so​lyog​va egy sza​bad fes​tő​mű​vész​re ha​son​lí​tó, szé​les sár​ga nyak​-
ken​dős fér​fi –, én egy​szer nagy​já​ból ugyan​ezt mond​tam Vlagyi​mir Szer​ge​je​vics​nek. És tud​ja, mit vá​la​-
szolt? El​mo​so​lyo​dott, és azt mond​ta: amit te be​szélsz, az bo​nyo​lult, az igaz​ság pe​dig egy​sze​rű. Az ol​-
va​só egy​sze​rű​en csak néz. Te is egy​sze​rű​en csak nézz. És sem​mi más nem kell.
T. nem tud​ta, mit vá​la​szol​jon erre, úgy​hogy csak bó​lin​tott.
– Te​hát – mond​ta a ka​mé​li​ás hölgy –, kezd​jük!
Hal​kan tap​solt, és a te​rem​re csend bo​rult.
T. úgy dön​tött, hogy min​dent be​csü​le​te​sen fog csi​nál​ni. Hu​nyo​rít​va be​le​né​zett a sze​me előtt lévő,
vil​ló​dzó sö​tét​ség​be. Át​tet​sző tü​zek lob​ban​tak fel ben​ne; fer​dén le​fe​lé úszott az ab​lak négy​szö​ge, a re​-
ce​hár​tyá​já​ba égve.
„Na és hol van itt az ol​va​só? Ter​mé​sze​te​sen min​den​hol. Mind​ezt va​ló​já​ban ő lát​ja. És még ezt a
gon​do​la​to​mat is ő gon​dol​ja – ta​lán tisz​táb​ban, mint én. Más​fe​lől a sár​ga nyak​ken​dős úr​nak ha​tá​ro​zot​-
tan iga​za van – hi​szen az ol​va​só egy​sze​rű​en csak nézi a la​pot, igen. Eb​ben rej​lik a funk​ci​ó​ja, amely őt
ol​va​só​vá te​szi. Mi más​sal kel​le​ne fog​lal​koz​nia? Tes​sék, én is egy​sze​rű​en csak né​zek... Na és ki ak​kor
ez az én, aki néz? Mi​ért van szük​ség egy​ál​ta​lán bár​mi​fé​le énre, ha néz​ni csak az ol​va​só tud. Rej​tély.
So​kat kell még gon​dol​koz​ni. Vagy for​dít​va, egy​ál​ta​lán nem gon​dol​koz​ni...”
 A ka​mé​li​ás hölgy új​ból tap​solt, és T. meg​ér​tet​te, hogy a me​di​tá​ció ide​je vé​get ért.
– Na – mond​ta a hölgy –, vol​tak ér​de​kes él​mé​nyei va​la​ki​nek?
A sár​ga nyak​ken​dős fel​emel​te az uj​ját.
– Hát, ez nem egé​szen ide tar​to​zik, de arra gon​dol​tam... Az ol​va​sót nem le​het ér​zé​kel​ni, tes​tet​len. A
sa​ját hi​á​nyá​ra, az űrre ha​son​lít. Na és ne​kem az ju​tott az eszem​be, hogy az em​ber nem más, mint az űr
idő​le​ges gör​bü​le​te. Hogy meg​szü​les​sen, a papa és a mama be​le​üt​nek az Is​ten agyá​ba egy kis szö​get,
mely​re az idő sze​le min​den sze​me​tet rá​te​ker. El​te​lik vagy het​ven év, és az Is​ten szer​ve​ze​te ki​lö​ki azt a
szö​get a jó franc​ba – az összes rá​te​ke​re​dett mo​csok​kal együtt. Ez egy​sze​rű​en vé​del​mi re​ak​ció, mint
ami​kor szál​ka megy a ke​zünk​be. Szi​go​rú​an véve soha sem​mi​lyen em​ber nem volt, ha​nem csak va​la​mi​-
fé​le ka​la​pács​ko​pá​cso​lás a fal mö​gött, mely egy pil​la​nat​ra ma​gá​ra von​ta az Úr fi​gyel​mét. A tu​dat, me​-
lyet az em​ber a ma​gá​é​nak tart, va​ló​já​ban az Is​ten tu​da​ta.
– Itt az „Is​ten” szó fö​lös​le​ges, mon​da​ná a budd​his​ta – je​gyez​te meg Dzsam​bon láma.
– A csan budd​his​ta pe​dig azt mon​da​ná, hogy itt min​den szó fö​lös​le​ges – tet​te hoz​zá a ni​hi​lis​ta kül​-
se​jű fi​a​tal​em​ber, akit T. már a lép​cső​ház​ban is lá​tott, s aki most Dzsam​bon mel​lett ült.
– De ak​kor mi​ben áll a szü​le​tés ér​tel​me? – kér​dez​te a ka​mé​li​ás hölgy.
– Va​ló​szí​nű​leg ab​ban, hogy az Ol​va​só egy idő​re el akar fe​led​kez​ni ma​gá​ról – fel​té​te​lez​te a sár​ga
nyak​ken​dős. – Mert hi​szen épp eb​ben áll az ol​va​sás ér​tel​me – hogy egy idő​re meg​fe​led​kezzünk ma​-
gunk​ról.
A ni​hi​lis​ta he​ve​sen ráz​ta a fe​jét.
– Nem ér​tek egyet az​zal – mond​ta –, hogy az Ab​szo​lú​tum meg akar fe​led​kez​ni ma​gá​ról. Ah​hoz is​-
mer​nie kel​le​ne ma​gát, az Ab​szo​lú​tum vi​szont ön​ma​gát nem is​me​ri. Ezt Szo​lov​jov na​gyon ha​tá​ro​zot​tan
ál​lí​tot​ta.
– Már meg​bo​csás​son – csap​ta össze a ke​zét a sár​ga nyak​ken​dős –, már hogy​ne is​mer​né ma​gát az
Ab​szo​lú​tum?
– Mi​ért is​mer​né ma​gát? Ez olyan, mint​ha va​la​ki a cá​rok cár​já​ról azt mon​da​ná – mi​fé​le cár ez, ami​-
kor még te​hén sincs a há​zá​ban? Hisz le​het, hogy háza sin​csen.
– Már​mint mi​lyen ér​te​lem​ben nin​csen háza?
– Olyan ér​te​lem​ben – fe​lel​te a ni​hi​lis​ta –, hogy az Ab​szo​lú​tum​nak egy​ál​ta​lán nincs sem​mi​fé​le énje,
me​lyet le​het is​mer​ni vagy nem is​mer​ni. Az csak ne​künk lö​työg itt a ha​sunk alatt, bá​tyus​ka. Meg nem is
min​den​ki​nek.
A sár​ga nyak​ken​dős ki​nyi​tot​ta a szá​ját, mint​ha va​la​mi kü​lö​nö​sen fel​há​bo​rí​tó dol​got hal​lott vol​na, de
nem mon​dott sem​mit.
– Sőt mi több – he​ves​ke​dett a ni​hi​lis​ta –, az Is​ten leg​fel​fog​ha​tat​la​nabb tu​laj​don​sá​ga ab​ban áll, hogy
Is​ten nincs. Csak ez, bá​tyus​ka, nem olyan do​log, amit erős egye​te​mi ésszel kell meg​ér​te​ni. Hagy​ja
abba a gon​dol​ko​dást róla, mos​sa le ma​gá​ról a kincs​tá​ri pe​csét​vi​aszt, és ak​kor ta​lán fél szem​mel meg​-
lát​ja...
– Ura​im – vá​gott a sza​vá​ba a ka​mé​li​ás hölgy –, ké​rem önö​ket, ke​rül​jék a vul​ga​ri​tást. Van​nak köz​-
tünk olyan em​be​rek, akik első al​ka​lom​mal je​len​tek meg a kö​rünk​ben – ne fá​rasszuk őket ilyen ci​vó​-
dás​sal. Igye​kezzünk a le​he​tő leg​ér​tel​me​seb​ben le​foly​tat​ni a ta​lál​ko​zón​kat. Azt ja​vas​lom, hogy aki​nek
csak van ked​ve, me​sél​jen ne​künk va​la​mi ér​de​ke​set Szo​lov​jov​ról – ar​ról, ho​gyan em​lék​szik rá... Sen​-
ki​nek sincs el​len​ve​té​se?
Sen​ki​nek sem volt.
– Ak​kor én kez​dem – mond​ta a hölgy. – So​kan tud​ják, hogy Szo​lov​jov a lel​ki sze​me​i​vel nem​csak a
jövő ese​mé​nye​it lát​ta, ha​nem a szö​ve​ge​ket is, ame​lyek csak a jö​vő​ben lesz​nek meg​ír​va. Néha még
idéz​ni is tud​ta őket. Gyak​ran eszem​be ju​tott az utób​bi na​pok​ban egy eset... Tud​ják, ami​kor be​le​né​zett a
jö​vő​be, az fe​lejt​he​tet​len lát​vány volt. Az a be​nyo​má​sa tá​madt az em​ber​nek, hogy egy ha​tal​mas égi
könyv​tár ku​po​lá​ja alatt le​beg, va​la​mi​lyen lát​ha​tat​lan kar​to​ték​rend​szer előtt, mely​nek fi​ók​ja​it a te​kin​te​-
té​vel nyit​ja ki. Az ilyen per​cek​ben úgy érez​tem, hogy lent​ről lá​tom őt, ő pe​dig fel​emel​ke​dik va​la​ho​vá,
jól​le​het to​vább​ra is csak fek​szünk... aka​rom mon​da​ni ál​lunk egy​más mel​lett. Mint​ha csak lát​ta vol​na,
ho​gyan il​lesz​ked​nek egy​más​ba va​la​mi​fé​le uni​ver​zá​lis tu​dás da​rab​kái, mely szi​lán​kok​ra tört, s ezek a
szi​lán​kok kü​lön​bö​ző em​be​rek​hez ke​rül​tek. Lát​ta eze​ket a szi​lán​ko​kat az időn és té​ren át, és össze tud​ta
rak​ni be​lő​lük az egy​sé​ges egé​szet...
– Az eset – em​lé​kez​tet​te a har​csa​baj​szú. – Egy ese​tet em​lí​tett, ami gyak​ran az eszé​be jut.
– Igen – mond​ta a ka​mé​li​ás hölgy –, kö​szö​nöm. Egy​szer a köny​vek​ről be​szél​get​tünk, és ész​re​vet​te,
hogy az úgy​ne​ve​zett val​lá​sos iro​da​lom a leg​gyak​rab​ban tel​je​sen ha​szon​ta​lan. Ugyan​ak​kor a leg​cso​dá​-
la​to​sabb gyöngy​sze​mek van​nak el​rejt​ve olyan köny​vek​ben, ame​lyek nem pró​bál​ják kü​lö​nö​sebb val​lá​-
sos ér​zé​sek be​nyo​má​sát kel​te​ni. És bi​zo​nyí​té​kul idé​zett ne​kem egy maj​da​ni orosz író köny​vé​ből, aki
va​la​mi ok​ból an​gol nyel​ven írt. Egy egé​szen rö​vid rész​le​tet, mely egy hal​dok​ló em​ber​ről szólt. Meg​-
je​gyez​tem, ahogy a hal​dok​lót a hú​ron lévő cso​mó​hoz ha​son​lí​tot​ta. Szo​lov​jov így for​dí​tot​ta le, „hú​-
ron”, bár ott az an​gol „string” szó sze​re​pelt, ami egy​sze​rű​en kö​te​let is je​lent​het. Mind​járt foly​ta​tom
ezt, és min​den ért​he​tő lesz... Te​hát a hal​dok​ló a cso​mó​ra ha​son​lít, me​lyet egy pil​la​nat alatt ki le​het bo​-
goz​ni, ha fel​is​mer​jük a cso​mó​ban a húrt – mert a leg​bo​nyo​lul​tabb cso​mó is csak an​nak a hur​ka​i​ból és
ka​nya​ru​la​ta​i​ból áll. Ha jól meg​gon​dol​juk, egy​ál​ta​lán nem is lé​te​zik sem​mi​fé​le cso​mó, csak a húr lé​te​-
zik, mely a cso​mó for​má​ját vet​te fel. És ami​kor ki​bo​gozzuk, nem​csak maga a cso​mó lesz ki​bo​goz​va,
ha​nem az egész vi​lág...
– Szép – mond​ta va​la​ki –, és ki az az író?
– Nem em​lék​szem pon​to​san – fe​lel​te a hölgy. – Ma​dár​ne​ve van. Fi​lin?[42] Vagy Al​ko​noszt?[43] S az​-
tán Szo​lov​jov mint​ha csak égi könyv​tá​rá​nak egy má​sik fi​ók​já​hoz for​dult vol​na, be​le​né​zett, el​mo​so​lyo​-
dott, és azt mond​ta: a fi​zi​ku​sok, akik most az atom ha​sá​ban ko​to​rász​nak, a jö​vő​ben úgy fog​nak dön​te​-
ni, hogy nin​cse​nek sem​mi​fé​le ré​szecs​kék, ha​nem va​la​mi más van, és​pe​dig va​la​mi​lyen húr, string,
ame​lyen hul​lá​mok men​nek át – ahogy a hosszú szá​rí​tó​kö​té​len, ha meg​ránt​juk az egyik vé​gét. És mind​-
az, ami​ből a vi​lág áll, és még az is, ami a sa​ját meg​je​le​né​se előtt volt – nem más, mint egy​ugyan​azon
húr​nak a kü​lön​bö​ző rez​gé​sei... És ek​kor én meg​kér​dez​tem tőle – na és ki rán​gat​ja ezt a húrt, hogy ezek
a rez​gé​sek lét​re​jöj​je​nek? El​ne​vet​te ma​gát, és azt mond​ta – hát ki rán​gat​ná? Te! Ki más?
– Ezt nem egé​szen ér​tem – mo​so​lyo​dott el fe​szül​ten a har​csa​baj​szú új​ság​író.
– Ak​kor én se ér​tet​tem – mond​ta a ka​mé​li​ás hölgy. – De tud​ja, ezek​től a sza​vak​tól azon​nal va​la​mi
cso​dá​la​tos áram járt át, va​la​mi olyan... mint​ha már mind​annyi​an meg vol​nánk ment​ve, csak még nem
tu​dunk róla. Az a leg​főbb, hogy min​dig vissza​ad​ták a re​ményt a sza​vai. Néha van az úgy, hogy min​den
olyan na​gyon-na​gyon rossz, és min​den​ki​nek rossz​kedv üli meg a lel​két, s az​tán be​jön va​la​ki jó hí​rek​-
kel. Még sen​ki sem tud​ja, hogy mi tör​tént, de elekt​ro​mos hul​lám árad szét, át​adó​dik va​la​mi az em​be​-
rek​nek, és azon​nal min​den meg​vál​to​zik. Hát ő egy ilyen em​ber volt, aki jó hí​re​ket hoz...
– Min​den hír jó – mond​ta Dzsam​bon láma.
Min​den​ki a láma felé for​dult, né​há​nyan, leg​alább​is T.-nek úgy tűnt, ér​tet​len​ked​ve. Dzsam​bon a te​-
nye​ré​be kö​hö​gött, és va​la​mi ok​ból T.-re pil​lan​tott.
– M Vlagyi​mir Szer​ge​je​viccsel gyak​ran vi​tat​koz​tunk – kezd​te –, és elő​for​dult, hogy már majd​nem
össze is ve​re​ked​tünk... De en​nek kö​szön​he​tő​en se​gí​tett ne​kem meg​ér​te​ni egy fon​tos dol​got. Biz​to​san
hal​lot​ták, hogy a budd​hiz​mus​ban fon​tos sze​re​pet ját​szik az „üres​ség” fo​gal​ma. Amel​lett úgy tart​ják,
hogy ezt az üres​sé​get nem ér​te​lem​mel kell fel​fog​ni, ha​nem köz​vet​le​nül, ami csak hosszú éves gya​kor​-
lás után le​het​sé​ges. Fi​a​ta​labb ko​rom​ban ér​de​kelt ez a kér​dés, és sok lá​má​nál ta​nul​tam. Az​tán ne​kem
ma​gam​nak is kez​dett si​ke​rül​ni, de se​hogy sem tud​tam meg​sza​ba​dul​ni at​tól az ér​zés​től, hogy van va​la​-
mi kü​lö​nös ha​mis​ság az egész pro​ce​dú​rá​ban... Nem fá​rasz​tom önö​ket?
– Nem, de​hogy – mond​ta a ka​mé​li​ás hölgy. – Na​gyon ér​de​kes.
– Szo​lov​jov el​ma​gya​ráz​ta – foly​tat​ta Dzsam​bon –, hogy mit je​lent ez a köz​vet​len meg​is​me​rés az ő
ti​be​ti ver​zi​ó​já​ban. Úgy fo​gal​ma​zott, hogy sem​mi​ben sem kü​lön​bö​zik a kü​lön​fé​le is​ten​kék vizu​a​li​zá​ci​-
ó​já​tól, akik​nek a ké​pét sok​éves gya​kor​lás után a lá​mák azon​nal és min​den meg​eről​te​tés nél​kül ké​pe​-
sek elő​hív​ni a tu​da​tuk​ban. Csak az üres​ség ese​tén ez nem vizu​a​li​zá​ció, ha​nem, ahogy ő mond​ta, „men​-
ta​li​zá​ció”. Hogy egy ha​son​lat​tal él​jek, ami​kor a ti​be​ti szer​tar​tás sze​rint ér​zé​ke​lik a vi​lág üres​sé​gét, az
el​mé​nek ugyan​az a funk​ci​ó​ja lép mű​kö​dés​be, amely​nek se​gít​sé​gé​vel meg​lát​hat​juk a kö​vér mu​zsik​ban a
nép​nyú​zó ku​lá​kot.
– Mit je​lent a „men​ta​li​zá​ció”? – kér​dez​te a sár​ga nyak​ken​dős.
– Mind​járt el​ma​gya​rá​zom – fe​lel​te Dzsam​bon. – A lá​mák te​hát elő​ször el​ma​gya​ráz​zák a ta​nít​vány​-
nak az „üres​ség” fi​lo​zó​fi​ai ka​te​gó​ri​á​ját. Az​tán meg​ta​nít​ják lát​ni a mú​lé​kony dol​gok üres ter​mé​sze​tét.
Majd el​ma​gya​ráz​zák, hogy az elme üres​sé​ge a meg​is​me​rő tér​hez ha​son​lít, és így to​vább. És bi​zo​nyos
idő után ezek az ér​tel​mi fel​épít​mé​nyek olyan​nyi​ra össze​zsu​go​rod​nak az idő​ben, hogy a köz​vet​len ér​zé​-
ke​lés​re kez​de​nek ha​son​lí​ta​ni – ahogy ma​guk a lá​mák mond​ják, „az el​gon​dolt el​gon​do​lat​lan​ná vá​lik”.
Ezt ne​ve​zik ők az igaz​ság köz​vet​len át​élé​sé​nek.
– Nem ér​tem – szó​lalt meg pa​na​szo​san a har​csa​baj​szú úr.
Dzsam​bon egy pil​la​nat​ra el​gon​dol​ko​zott, ke​res​te a sza​va​kat.
– Ami​kor ke​rék​pá​roz​ni ta​nu​lunk – mond​ta –, egy​szer csak már nem gon​do​lunk töb​bé arra, hogy
mer​re kell for​dí​ta​nunk a kor​mányt, hogy ne es​sünk el. Min​den erő​fe​szí​tés nél​kül tör​té​nik. De ez nem
je​len​ti azt, hogy már nem gon​dol​kozunk a kor​mány el​for​dí​tá​sán. Épp csak nem va​gyunk már en​nek a
tu​da​tá​ban – az elme mű​kö​dé​sét töb​bé nem ér​zé​kel​jük. Ugyan​ez a hely​zet itt is. Nem ha​jít​juk el a gon​-
dol​ko​dó el​mét, ha​nem a gon​dol​ko​dás, mely vég nél​kül ugyan​azon az út​vo​na​lon ha​lad, hogy úgy mond​-
jam, ész​re​vét​len​né vá​lik ön​ma​ga szá​má​ra. Hi​szen az em​ber egy​ál​ta​lán nem tud​ja fel​fog​ni azt, amit
nem is​mer. Csak a szá​má​ra már is​mert sab​lo​no​kat is​me​ri fel – vagy, ami ugyan​az, azo​kat tud​ja ki​ve​tí​-
te​ni. Gye​rek​ko​runk​ban meg​ta​nul​tuk, hogy fel​is​mer​jük a ku​tyát és a macs​kát az alak​juk​ról és a szí​nük​-
ről, itt pe​dig meg​ta​nul​juk lát​ni a sza​vak​ból ké​szí​tett ál​la​tot, mely​nek nincs alak​ja és szí​ne. De lé​nye​gét
te​kint​ve „az elme ter​mé​sze​té​nek szem​lé​lé​se” ti​be​ti mód​ra nem sok​ban kü​lön​bö​zik va​la​mi zöld ör​dög
vizu​a​li​zá​ci​ó​já​tól, aki ko​po​nyák​ból szőtt nyak​lán​cot vi​sel, és a ha​sán van a szá​ja.
– Mi​ért? – kér​dez​te a har​csa​baj​szú úr ugyan​olyan pa​na​szo​san.
– Mert va​ló​já​ban nem lé​te​zik sem​mi​fé​le elme – fe​lel​te Dzsam​bon. – Mint ahogy zöld ör​dög sin​-
csen. Az elme csak be​széd​mód. Ugyan mi​fé​le ter​mé​sze​te le​het? És mi​fé​le üres​sé​ge – mi​hez ké​pest?
– Azt gon​dol​ja, hogy a lá​mák mind​ezt nem fog​ják fel? – kér​dez​te a sár​ga nyak​ken​dős.
– Mond​juk úgy, hogy óva​to​san meg​ke​rü​lik ezt a kér​dést. Azt mond​ják, nem ki​ta​lált üres​sé​get kell
néz​ni, ha​nem azt, ami va​ló​já​ban van. Bár épp eb​ben a ta​nács​ban rej​lik a fő ha​mis​ság, mert nincs sem​-
mi​fé​le üres​ség, amíg meg nem te​remt​jük az „üres​ség” szó​ból – és pon​to​san ugyan​így le​het sza​vak​ból
„szent​lel​ket” vagy „vi​lág​for​ra​dal​mat” fúj​ni. De ezt a mű​ve​le​tet a lá​ma​iz​mus​ban ugyan​olyan gon​do​san
el​rej​tik, mint a ne​mi​ség meg​nyil​vá​nu​lá​sa​it a vik​to​ri​á​nus Ang​li​á​ban. Ál​ta​lá​nos​ság​ban a kí​sér​tet​sza​vak​-
ra épü​lő val​lá​si szek​ták fa​bat​kát sem ér​nek. Ezek mind csak a sá​tá​niz​mus kü​lön​bö​ző for​mái.
 – Nono – mond​ta a pro​fesszor​ké​pű úr az utol​só sor​ból. – Ez azért szi​go​rú.
– Igen... Én ter​mé​sze​te​sen düh​be gu​rul​tam, és meg​kér​dez​tem, ho​gyan le​het ak​kor meg​lát​ni az igaz​-
sá​got. Ő pe​dig el​gon​dol​ko​zott egy pil​la​nat​ra, be​le​né​zett abba az ő mennyei ku​po​lá​já​ba, és azt fe​lel​te:
az igaz​sá​got nem le​het meg​lát​ni, mert nincs, aki néz​ze. És még azt is mond​ta, hogy az igaz​sá​got min​-
den​ki is​me​ri, csak nem tud​ja, hogy is​me​ri...
A ka​mé​li​ás hölgy fel​emel​te a ke​zét.
– Ha jól ér​tet​tem – mond​ta –, T. gróf is va​la​mi ilyes​mi​re gon​dolt, ami​kor azt mond​ta, hogy az Ol​va​-
sót nem lát​hat​juk meg ma​gunk​ban, akár​mennyi​re igyek​szünk is. De Szo​lov​jov hoz​zá​tet​te vol​na, hogy
egy​út​tal nem tud​juk nem lát​ni. Nem ta​lál eb​ben pár​hu​za​mo​kat, gróf úr?
Min​den​ki T. felé for​dult. Ő pe​dig szét​tár​ta a ke​zét, és egész lé​nyé​vel azt fe​jez​te ki, hogy tö​ké​le​te​sen
át​ad​ja ma​gát az ál​ta​lá​nos vé​le​ke​dés​nek. A ka​mé​li​ás hölgy Dzsam​bon felé for​dult.
– Ké​rem, foly​tas​sa.
– A Budd​ha ter​mé​sze​té​ről pe​dig azt mond​ta Szo​lov​jov – foly​tat​ta Dzsam​bon, ba​rát​ság​ta​la​nul san​-
dít​va T.-re –, hogy egyet​len olyan pél​dá​val ta​lál​ko​zott, ami​kor ar​ról úgy be​szél​tek, hogy az​zal nem
becs​mé​rel​ték a Budd​hát – jól​le​het kül​ső​leg ez szín​tisz​ta is​ten​ká​rom​lás​nak tűnt.
– Me​sél​je el!
– A kí​nai budd​hiz​mus​ban volt egy csan nevű szek​ta. En​nek kö​ve​tői el​ve​tet​ték a szent ira​to​kat, és azt
ta​ní​tot​ták, hogy nem be​tűk​re és je​lek​re kell tá​masz​kod​ni. Gyak​ran jár​tak hoz​zá​juk vi​lá​gi em​be​rek és
kü​lön​fé​le igaz​ság​ke​re​sők – és a Budd​ha ta​ní​tá​sá​nak je​len​té​sé​ről tet​tek fel ne​kik kér​dé​se​ket. A csan ta​-
ní​tók ál​ta​lá​ban va​la​mi dur​va​ság​gal vá​la​szol​tak – vagy bot​ütés​sel, vagy ká​rom​ko​dás​sal. Kü​lö​nö​sen je​-
les​ke​dett eb​ben egy bi​zo​nyos Lin-csi, aki arra a kér​dés​re, hogy mi a Budd​ha, azt fe​lel​te, hogy lyuk az
ár​nyék​szé​ken.
– Pfuj – mond​ta a ka​mé​li​ás hölgy –, ez un​do​rí​tó.
– Rend​sze​rint úgy ér​tel​me​zik a vá​la​szát – foly​tat​ta Dzsam​bon –, hogy Lin-csi azt ta​ní​tot​ta, nem sza​-
bad a fo​gal​mak​hoz és esz​mék​hez kö​tőd​ni, le​gyen az akár a Budd​ha esz​mé​je. De Szo​lov​jov úgy gon​-
dol​ta, hogy ez a le​he​tő leg​pon​to​sabb ma​gya​rá​zat. Kép​zel​je el, mond​ta, a mocs​kos, össze​szart bu​dit.
Van-e ben​ne bár​mi, ami tisz​ta? Van. Az a lyuk a kö​ze​pén. Azt sem​mi sem tud​ja be​mocs​kol​ni. Min​den
egy​sze​rű​en csak le​hull a mély​be raj​ta át. A lyuk​nak nincs se szé​le, se ha​tá​ra, se for​má​ja – mind​ez csak
a szék​nek van. És ugyan​ak​kor a tisz​tá​ta​lan​ság​nak ez az egész temp​lo​ma ki​zá​ró​lag en​nek a lyuk​nak kö​-
szön​he​tő​en lé​te​zik. Ez a lyuk a leg​fon​to​sabb az ár​nyék​szék​ben, s ugyan​ak​kor olyan do​log, ami​nek
nincs sem​mi közé hoz​zá. Mi több, a lyu​kat nem tu​laj​don ter​mé​sze​te te​szi lyuk​ká, ha​nem az, amit az
em​be​rek köré épí​te​nek: a budi. Ám sa​ját ter​mé​sze​te a lyuk​nak egy​sze​rű​en nin​csen – leg​alább​is ad​dig
a pil​la​na​tig, ami​kor az ár​nyék​szék​re le​ülő láma el nem kez​di há​rom ká​já​ra fel​osz​tani.[44]
– Ez na​gyon ha​son​lít arra, ahogy Szo​lov​jov az Ol​va​sót meg​ha​tá​roz​ta – je​gyez​te meg a ka​mé​li​ás
hölgy. – Egy​sze​rű​en szó sze​rint meg​egye​zik vele. Nézzük csak! Az Ol​va​só, aki​nek kö​szön​he​tő​en vi​-
lág​ra jö​vünk, tö​ké​le​te​sen lát​ha​tat​lan és ér​zé​kel​he​tet​len. Mint​egy el van vá​laszt​va a vi​lág​tól – s ugyan​-
ak​kor a vi​lág csak​is neki kö​szön​he​tő​en jön lét​re! Lé​nye​gé​ben nem is lé​te​zik más, csak ő, az Ol​va​só.
Ugyan​ak​kor tö​ké​le​te​sen hi​ány​zik ab​ból a va​ló​ság​ból, ame​lyet meg​te​remt! Bár va​ló​já​ban még ezt a pa​-
ra​do​xont sem mi fog​juk fel, ha​nem ő... Csak​hogy mi sza​ba​don gon​dol​ko​dó em​be​rek va​gyunk, ön vi​-
szont mon​gol nem​ze​ti​sé​gű. Nem érin​tet​te rosszul ez a faj​ta hoz​zá​ál​lás a val​lá​sá​hoz?
– Tud​ja – mond​ta Dzsam​bon –, Szo​lov​jov nem vi​tat​ko​zott a Budd​há​val. Egy​sze​rű​en csak azt mond​-
ta, hogy tu​laj​don ter​mé​sze​tün​ket a lá​ma​is​ta gya​kor​la​tok ré​vén meg​is​mer​ni olyan, mint a lyu​kat ta​nul​-
má​nyoz​ni az ár​nyék​szé​ken, na​pon​ta vizu​a​li​zál​va a ha​gyo​má​nyos ti​be​ti ár​nyék​szé​kü​lő​két, me​lyet mant​-
rák és sár​ga meg pi​ros tü​be​tej​kás lá​mák port​réi dí​szí​te​nek. Egész éle​ten át le​het ilyen ülő​ké​ket gyűj​te​-
ni – és épp ez​zel fog​lal​koz​nak ezek a ti​be​ti sza​bá​sú kö​röcs​kék mind, ame​lyek ál​lan​dó​an azon vi​tat​-
koz​nak egy​más​sal, hogy me​lyi​kük​nek van iga​zi, Ti​bet​ből szár​ma​zó ár​nyék​szé​kü​lő​ké​je, és ki​nek csak
maga fa​rig​csál​ta, szé​gyen​le​tes ha​mi​sít​vá​nya. De a lyuk​hoz en​nek sem​mi köze.
– De hi​szen a lyuk ott van mind​egyik​ben – je​gyez​te meg a har​csa​baj​szú zsur​na​lisz​ta.
– Ott. Na per​sze. Annyi​ra, hogy az még sok is a lyuk​ból. Ahogy tul​ku is van annyi, mint a nyű, hehe.
Szok​tak így vic​cel​ni mi​ná​lunk. A tul​ku új​já​szü​le​tett láma, olyan, mint én. Kü​lön​ben Szo​lov​jov​nak az
új​já​szü​le​tett lá​mák​ról is meg​volt a vé​le​mé​nye – azt mond​ta, hogy két ka​te​gó​ri​á​ja van az em​be​rek​nek,
akik hisz​nek ben​nük: a ha​vas or​szá​gok írás​tu​dat​lan no​mád​jai és az eu​ró​pai en​tel​lek​tü​elek, aki​ket a
szel​le​mi át​ala​ku​lás olt​ha​tat​lan szom​ja gyö​tör.
– Szo​lov​jov te​hát el​ve​tet​te a ti​be​ti budd​hiz​must?
– Épp el​len​ke​ző​leg – fe​lel​te Dzsam​bon –, meg​jó​sol​ta, hogy a ti​be​ti budd​hiz​mus az egész vi​lá​gon
el​ter​jed, mert ez a né​zet​rend​szer már két sze​ánsz után le​he​tő​vé te​szi bár​me​lyik iro​dai dol​go​zó​nak,
hogy bo​hóc​nak ne​vez​ze az összes töb​bi em​bert.
– Va​la​hogy fur​csán gon​dol​ko​dik maga – mond​ta a har​csa​baj​szú úr. – Ami​kor pe​dig maga is budd​-
his​ta, vagy nem?
– Ugyan mi fur​csát ta​lál eb​ben? A Budd​ha ta​ní​tá​sa nem elő​írá​sok gyűj​te​mé​nye, ami​ket két​ezer éve
szer​keszt​get a kö​vér ko​los​to​ri bü​rok​rá​cia, ha​nem arra szol​gál, hogy bár​mi​lyen el​ér​he​tő úszó al​kal​ma​-
tos​ság​gal át​ver​gőd​jünk a Túl​só Part​ra. Az​tán ki-ki maga kell hogy bol​do​gul​jon. Gaté gaté pá​ra​ga​té
pá​ra​szam​ga​té bód​hi szvá​há![45]
– No de el​ka​lan​doz​tunk – szólt köz​be a ka​mé​li​ás hölgy, jám​bo​ran pil​lant​va T.-re –, már egész a
szanszk​rit nyel​vig ju​tot​tunk. At​tól tar​tok, tisz​telt Dzsam​bon láma, hogy ön túl​sá​go​san spe​ci​á​li​san be​-
szél az itt je​len​lé​vők több​sé​ge szá​má​ra – el​vég​re nem ré​szel​tet​tünk ab​ban a sze​ren​csé​ben, hogy tu​dós
mon​go​lok le​hes​sünk. Ugyan​ak​kor em​lí​tett egy va​ló​ban ér​de​kes dol​got. Mik azok a kí​sér​tet​sza​vak,
amik​re a val​lá​si szek​ták épül​nek?
Dzsam​bon kö​rül​né​zett, mint​ha ke​res​ne va​la​mi al​kal​ma​tos tár​gyat, de úgy lát​szott, hogy nem ta​lál
sem​mi meg​fe​le​lőt. Ak​kor fel​emel​te a ke​zét, és szét​ter​pesz​tet​te az uj​ja​it, mint​ha meg​ra​gad​na ve​lük egy
lát​ha​tat​lan ut​ca​kö​vet.
– A szó na​gyon ősi esz​köz – mond​ta. – Az vál​tot​ta ki a meg​je​le​né​sét, hogy így ké​nyel​me​seb​ben le​-
he​tett va​dász​ni a nagy tes​tű va​dak​ra. Mond​ha​tom, hogy „kéz, bot, ma​mut”. És tes​sék, a bo​tot va​ló​ban
kéz​be le​het fog​ni, és po​fán le​het ver​ni vele a ma​mu​tot. De ami​kor azt mond​juk, „én”, „őt”, „lé​lek”,
„elme”, „tao”, „is​ten”, „üres​ség”, „ab​szo​lú​tum” – ezek mind kí​sér​tet​sza​vak. Sem​mi sem fe​lel meg ne​-
kik a konk​rét va​ló​ság​ban, csu​pán arra va​lók, hogy a se​gít​sé​gük​kel szel​le​mi ener​gi​án​kat meg​ha​tá​ro​zott
for​má​jú for​gó​szél​lé szer​vezzük. Az​tán pe​dig lát​ni kezd​jük en​nek a vi​har​nak a tük​rö​ző​dé​sét sa​ját tu​da​-
tunk tük​ré​ben. És ez a tük​rö​ző​dés ugyan​olyan va​ló​sá​gos​sá vá​lik, mint az anya​gi ob​jek​tu​mok, és néha
még va​ló​sá​go​sabb. És az​tán az éle​tünk a kó​sza je​len​té​sek​nek eb​ben a kert​jé​ben fo​lyik, az elme te​re​-
bé​lyes épít​mé​nye​i​nek ol​tal​má​ban, ami​ket reg​gel​től es​tig töl​tö​ge​tünk, mint az ágyást, jól​le​het már ész​re
sem vesszük őket. De míg a fi​zi​kai vi​lág re​a​li​tá​sa nem függ tő​lünk – leg​alább​is a több​sé​günk​től –, ad​-
dig a men​tá​lis ké​pe​ket tel​jes egé​szé​ben mi ma​gunk al​kot​juk. A szó​súly​zó​kat emel​ge​tő elme erő​fe​szí​té​-
sé​ből jön​nek lét​re. És a mi tit​kos ter​mé​sze​tün​ket ugyan​azon ok mi​att nem le​het sza​vak​kal ki​fe​jez​ni,
ami​ért nem le​het a csön​det ba​la​laj​kán el​ját​sza​ni.
A hát​só sor​ban ülő pro​fesszor tap​sol​ni kez​det – de sen​ki sem csat​la​ko​zott hoz​zá.
„Mi​lyen fan​tasz​ti​ku​san okos, vi​lá​gos gon​dol​ko​dá​sú, cso​dá​la​tos em​be​rek – gon​dol​ta T. iz​ga​tot​tan. –
És még​is, ha el​mon​da​nám ne​kik, hogy én ab​szo​lút pon​to​san tu​dok min​dent a vi​lá​guk​ról meg őró​luk
ma​guk​ról is, ak​kor pszi​cho​pa​tá​nak gon​dol​ná​nak... Kü​lö​nö​sen, ha el​ma​gya​ráz​nám ne​kik, hogy mi​ért
be​szél​nek most mind​er​ről... Mi​lyen rej​tély az éle​tünk...”
Egy kis ide​ig mind​annyi​an hall​gat​tak. Az​tán tör​tént va​la​mi a har​csa​baj​szú új​ság​író​val. Né​hány ide​-
ges moz​du​la​tot tett, mint​ha nem len​ne ere​je meg​fé​kez​ni a vé​ré​be ju​tott elekt​ro​mos​sá​got, az​tán fel​ki​ál​-
tott:
– De hát hogy van ez? Min​den​hol csak el​lent​mon​dá​so​kat lá​tok. Az egyik em​ber​nek esze​rint Szo​lov​-
jov azt mond​ja: te húr vagy. A má​sik​nak azt: te üres​ség vagy. A har​ma​dik​nak: te meg egye​ne​sen va​la​-
mi ért​he​tet​len for​gó​szél. Pe​dig az em​ber nem le​het egy​szer​re húr is, meg üres​ség is. Meg az​tán hogy
tud az elme szó​súly​zó​kat emel​get​ni, ha nem is lé​te​zik sem​mi​fé​le elme?
– Szo​lov​jov er​ről is be​szélt – mond​ta Dzsam​bon.
– Az egyik em​ber​nek szánt sza​vak sem​mit sem mon​da​nak a má​sik​nak. A szó csak egy pil​la​na​tig él,
ez ugyan​olyan egy​szer hasz​ná​la​tos do​log, mint az... ööö.... kon​dom, csak for​dít​va – a kon​dom, hogy
úgy mond​jam, egy pil​la​nat​ra szét​vá​laszt, a sza​vak pe​dig egy pil​la​nat​ra egye​sí​te​nek. De meg​őriz​ni a
sza​va​kat az​u​tán, hogy meg​hall​gat​tuk őket, ugyan​olyan os​to​ba​ság, mint meg​őriz​ni a hasz​nált... Ugye ér​-
tik, ura​im?
Dzsam​bon fran​ci​á​san ej​tet​te ki a „kon​dom” szót, ami​ből rög​tön érez​he​tő volt, hogy va​la​mi rend​kí​-
vül bű​nös és ké​tes do​log​ról van szó.
– Mond​ja csak – szó​lalt meg új​ból a zsur​na​lisz​ta –, Szo​lov​jov hitt Is​ten​ben?
– De még mennyi​re – fe​lel​te Dzsam​bon. – De nem biz​tos, hogy ugyan​ezt ér​tet​te ez alatt a szó alatt,
mint ön.
– És az ör​dög​ben hitt? Az em​be​ri​ség el​len​sé​gé​ben?
– Az ör​dög nem más, mint az elme. „In​tel​lek​tus”, „ész”, „sá​tán”, „a ha​zug​ság aty​ja” – ez mind csak
a töb​bi el​ne​ve​zé​se.
– Ezt meg mi​ért gon​dol​ja?
– Utal​hat​nék a Bib​li​á​ra – mond​ta Dzsam​bon –, de ma​gya​ráz​ha​tom más​képp is. Elő​ször is, az elme
csúf. Mind​azt, ami rút és tö​ké​let​len a vi​lág​ban, az elme ta​lál​ta ki. Má​sod​szor, az elme fel​lá​zadt Is​ten
el​len, akit előt​te ki​ta​lált ma​gá​nak, ami​vel tö​mér​dek prob​lé​mát ho​zott lét​re. Har​mad​szor, az elme a ter​-
mé​sze​te foly​tán pusz​ta ár​nyék, és nem bír​ja, ha egye​ne​sen rá​néz​nek, ak​kor azon​nal el​tű​nik. Va​ló​já​ban
nem lé​te​zik – csak lát​szat a ho​mály​ban. Ezért az el​mé​nek fel​tét​le​nül fél​ho​mály kell, kü​lön​ben nincs
hol lak​nia.
– De hát hogy tá​mad​hat rá így az el​mé​re, ami​kor az az em​be​ri​ség lám​pá​sa! – bő​dült fel a pro​-
fesszor​kül​se​jű úr. – Az elme álma szül ször​nye​te​ge​ket!
– Igaz – ér​tett egyet vele Dzsam​bon. – Na​gyon pon​to​san fo​gal​ma​zott. Az elme az álom vál​fa​ja. Lé​-
te​zik pél​dá​ul a ha​lál álma. És lé​te​zik az elme álma, mely ször​nye​te​ge​ket szül. De nincs eb​ben sem​mi
fé​lel​me​tes – éb​re​dés​kor az összes ször​nye​teg el​tű​nik a pa​pá​val együtt.
– Már meg​bo​csás​son – szólt köz​be a sár​ga nyak​ken​dős úr –, de Szo​lov​jov a fü​lem hal​la​tá​ra mond​-
ta, hogy ép​pen az elme te​rem​ti az egész vi​lá​got.
– És ezért kü​lö​nö​sen nem sze​ret​jük – je​gyez​te meg szá​ra​zon Dzsam​bon.
– Már​mint hogy​hogy az elme te​rem​ti a vi​lá​got? – jött iz​ga​lom​ba az új​ság​író, a sár​ga nyak​ken​dős​höz
for​dul​va. – Az elme gon​do​la​to​kat ter​mel. A kö​rü​löt​tünk lévő vi​lág pe​dig, ahogy azt lát​hat​juk, tár​gyak​-
ból áll.
– A tár​gyak szin​tén gon​do​la​tok – mond​ta Dzsam​bon. – Csak to​vább tar​ta​nak, és egy​for​mák min​den​-
ki szá​má​ra.
– De mi​ért mond​ja azt, hogy az elme csúf?
– Hi​szen ön új​ság​író. Nyis​sa ki bár​me​lyik új​sá​got vagy fo​lyó​ira​tot, és ol​vas​sa öt per​cen át.
Va​la​mi ok​ból ez az érv ha​tott – a har​csa​baj​szú új​ság​író ko​mo​ran bó​lin​tott, majd a jegy​zet​fü​ze​té​be
pil​lan​tott, és lát​ha​tó​an eszé​be ju​tott a kér​dés, amit fel akart ten​ni.
– Mond​ják csak, ura​im – kezd​te –, sen​ki nem hal​lot​ta Pa​vel Pet​ro​vics Kail ban​kár tör​té​ne​tét? Em​-
lé​kez​nek, azt ír​ták az új​sá​gok, hogy kincs​tá​ri pén​ze​ket lo​pott el az​u​tán, hogy va​la​ki Szo​lov​jov kö​ve​tői
kö​zül hip​no​ti​zál​ta. Az új​sá​gok​nak ter​mé​sze​te​sen nem so​kan hisz​nek, de hát nem zö​rög a ha​raszt, ha
nem fúj​ja a szél.
Né​há​nyan el​ne​vet​ték ma​gu​kat. Volt, aki el​húz​ta a szá​ját – mint​ha ez a téma ál​lan​dó​an vicc tár​gya
lett vol​na kö​zöt​tük, és már min​den​ki​nek ele​ge vol​na be​lő​le.
– Igen – mond​ta a ka​mé​li​ás hölgy –, va​ló​ban lé​te​zett egy ilyen bank​igaz​ga​tó. És higgye el, nem is
tud​ja az em​ber, hogy sír​jon vagy ne​ves​sen. Szó​val el​jött hoz​zánk né​hány​szor, hall​gat​ta a be​szél​ge​té​se​-
in​ket, az​u​tán fog​ta ma​gát és meg​bo​lon​dult. A bank​já​ban már előt​te is sik​kasz​tott, de még so​ká​ig tit​kol​-
ni tud​ta vol​na. Vé​gül is azért kap​ták el, mert el​lop​ta a széf​ben lévő arany​pénzt, nem is túl je​len​tős
össze​get, leg​alább​is a ko​ráb​ban el​sik​kasz​tott pénz​hez ké​pest. Nem is ta​lál​ták meg az​tán. A ki​hall​ga​tá​-
son pe​dig azt mond​ta, hogy an​nak ke​res​te a mód​ját, ho​gyan se​gít​het​ne ez​zel az arannyal az igaz​ság​nak.
És köz​ben vé​gig ka​ca​gott. Utá​na meg fog​ta, és meg​öl​te ma​gát. Mon​da​nom sem kell, hogy sen​ki sem
hip​no​ti​zál​ta – Vlagyi​mir Szer​ge​je​vi​cset pe​dig egyet​len al​ka​lom​mal lát​ta, ak​kor is csak fu​tó​lag.
– És Vlagyi​mir Szer​ge​je​vi​cset nem emi​att tar​tóz​tat​ták le? – kí​ván​csis​ko​dott az új​ság​író.
– Nem – fe​lel​te a ka​mé​li​ás hölgy. – Szó sincs róla. Po​li​ti​kai vá​dat emel​tek el​le​ne. A leg​ma​ga​sabb
sze​mély meg​sér​té​se... Bár va​ló​já​ban sem​mi​fé​le sér​tés​ről nem volt szó.
– Me​sél​je el – kér​te az új​ság​író.
– Nem is na​gyon van mit el​me​sél​ni – mo​so​lyo​dott el a ka​mé​li​ás hölgy. – Ezek is csak plety​kák.
Hogy ál​lí​tó​lag be​szél​ge​tett az ural​ko​dó​val. Az meg​kér​dez​te, hogy mi az orosz ci​vi​li​zá​ció koz​mi​kus
ren​del​te​té​se. Szo​lov​jov meg erre fog​ja ma​gát, és azt mond​ja, fel​ség, az a ren​del​te​té​se, hogy át​ala​kít​sa
a nap​ener​gi​át a nép szen​ve​dé​sé​vé. Ezért ül​tet​ték le. Az ural​ko​dó ter​mé​sze​te​sen maga is min​dent tud a
nap​ener​gi​á​ról, de kö​ve​tek is je​len vol​tak, és mind​ez be​ke​rült a kül​föl​di új​sá​gok​ba. Kü​lön​ben én ma​-
gam nem ol​vas​tam őket – le​het​sé​ges, hogy ha​zud​nak.
– Akár ha​zud​nak, akár nem – mond​ta a ni​hi​lis​ta fi​a​tal​em​ber –, tény, hogy ná​lunk a ha​ta​lom min​den
rend​kí​vü​li sze​mé​lyi​sé​get, aki a rab​lá​son kí​vül más cé​lo​kat is kö​vet, ha​gyo​má​nyo​san ve​szély​for​rás​nak
te​kint. És mi​nél rend​kí​vü​libb a sze​mé​lyi​ség, an​nál job​ban fél tőle a ha​ta​lom.
– És mi​ért nem til​ta​koz​nak? – kér​dez​te az új​ság​író.
– De hát ho​gyan? – tár​ta szét a ke​zét a ka​mé​li​ás hölgy.
– Meg​bíz​ha​tó for​rá​sa​im van​nak a rend​őr​sé​gen – mond​ta az új​ság​író. – Pon​to​san tu​dom, hogy hol​-
nap Szo​lov​jo​vot ki​hall​ga​tás​ra vi​szik a leg​ma​ga​sabb sze​mély elé. A bör​tön​hin​tó pon​to​san dél​ben
hagy​ja el a Pé​ter-Pál-erő​döt. Mi​ért nem ren​dez​nek... az​az​hogy most már ren​dezünk til​ta​ko​zó gyű​lést
az erőd​nél? Pel​len​gér​re ál​lí​ta​nánk a smassze​ro​kat. Ké​szít​sünk... ööö... transz​pa​ren​se​ket, röp​la​po​kat –
min​dent, amit csak ilyen ese​tek​ben szo​kás. Én pe​dig a ma​gam ré​szé​ről ga​ran​tá​lom, hogy ott lesz​nek a
li​be​rá​lis saj​tó kép​vi​se​lői. Fel​hív​juk a köz​vé​le​mény fi​gyel​mét a ha​ta​lom vissza​ta​szí​tó ön​ké​nyé​re!
Hir​te​len ki​tá​rult az ajtó, és egy kis​lány sza​ladt be a szo​bá​ba – ugyan​az, aki ug​ró​is​ko​lá​sat ját​szott az
ut​cán. Fe​hér volt az arca az iz​ga​lom​tól.
– Itt a rend​őr​ség! – mond​ta hal​kan. – Zser​nyá​kok meg ci​vil ru​hás ké​mek is!
 A ven​dég​lá​tók, mint ki​de​rült, tö​ké​le​te​sen fel vol​tak ké​szül​ve az ese​mé​nyek ilyen ala​ku​lá​sá​ra. A ka​-
mé​li​ás hölgy azon​nal le​vet​te a fal​ról Szo​lov​jov port​ré​ját és a kéz​zel írt idé​ze​te​ket, össze​haj​tot​ta és el​-
rej​tet​te őket, az​tán könnye​dén meg​pas​kol​ta a kis​lány ar​cát.
– Ne félj, Anyecs​ka. Min​den rend​ben lesz.
Köz​ben min​den​ki fel​ug​rott a he​lyé​ről, és egy kis to​lon​gás ala​kult ki az aj​tó​nál.
– Nyu​ga​lom, ura​im! – ki​ál​tott fel a har​csa​baj​szú úr. – Én a saj​tó kép​vi​se​lő​je va​gyok, és a je​len​lé​-
tem​ben nem mer​nek...
T.-hez oda​ment a ni​hi​lis​ta kül​se​jű fi​a​tal​em​ber, aki​vel már a lép​cső​ház​ban is ta​lál​ko​zott.
– Jöj​jön utá​nam, gróf úr – mond​ta –, ki​ve​ze​tem. Csak na​gyon ké​rem, szed​je a lá​bát.
– Is​mer en​gem?
A fi​a​tal​em​ber el​mo​so​lyo​dott.
– Nem kel​le​ne in​kább meg​vé​de​ni a töb​bi​e​ket? – kér​dez​te T.
– Higgye el, sok​kal job​ban védi őket az​zal, ha a rend​őr​ség nem ta​lál​ja őket a maga tár​sa​sá​gá​ban.
Ke​ve​sebb kér​dés me​rül fel. Ne ma​rad​jon le...
Az​zal meg​for​dult, és az ab​lak​hoz ment. T. kö​vet​te. A fi​a​tal​em​ber ki​nyi​tot​ta az aj​tót, és ki​má​szott va​-
la​mi épít​mény te​te​jé​re.
– Si​es​sen!
T. fu​tott utá​na a bá​dog​te​tőn, át​ug​rott egy má​sik te​tő​re, az​tán meg​gör​nyed​ve el​ért a pe​re​mé​ig, amely
egy öreg nyár​fa lomb​já​val érint​ke​zett.
– Itt egy ág – mond​ta a fi​a​tal​em​ber. – Azon a tör​zsig, és le​fe​lé. Csi​nál​ja úgy, ahogy én.
El​ru​gasz​ko​dott a tető pe​re​mé​ről, meg​ka​pasz​ko​dott az ág​ban, né​hány moz​du​lat​tal el​ért a tör​zsig, és
ma​jom​ügyes​ség​gel le​má​szott a föld​re. T.-nek min​den ere​jét össze kel​lett szed​nie, hogy ugyan​olyan
ele​gán​san el​is​mé​tel​je utá​na ezt a gya​kor​la​tot.
Egy csen​des mel​lék​ut​cá​ban ta​lál​ták ma​gu​kat. A tá​vol​ban a já​ró​ke​lők ügyet sem ve​tet​tek rá​juk.
– Most a Nyevsz​kij irá​nyá​ba me​gyünk – mond​ta a fi​a​tal ni​hi​lis​ta. – Csak la​zán. Te​gyünk úgy, mint​-
ha be​szél​get​nénk.
– Mi​ért csak te​gyünk úgy? – fe​lel​te T., ki​fúj​va ma​gát. – Hisz iga​zá​ból is be​szél​get​he​tünk. Hogy hív​-
ják?
– Va​szi​lij Csa​pa​jev – mu​tat​ko​zott be a fi​a​tal​em​ber. – Mel​les​leg, már rég​óta sze​ret​nék meg​is​mer​-
ked​ni ma​gá​val, gróf úr.
T. né​mán meg​szo​rí​tot​ta a ki​nyúj​tott ke​zet.
– Hogy tet​szik ma​gá​nak a mi kis tár​sa​sá​gunk?
– Ó – fe​lel​te T. –, tel​je​sen el va​gyok ra​gad​tat​va. Egyéb​iránt, per​sze, sem​mi kü​lö​nös – sze​rin​tem
ilyen​nek is kell len​nie a nor​má​lis em​be​rek kö​zöt​ti be​szél​ge​tés​nek. Csak hát ne​kem egy sor ok​ból egé​-
szen más kö​zön​ség​gel van dol​gom.
– Hát, eb​ben nincs egye​dül – mond​ta Csa​pa​jev, és szi​go​rú ar​cán egy pil​la​nat​ra el​foj​tott szen​ve​dés
lát​szott.
– Csak per​sze sok min​den​nel nem ér​tek egyet ab​ból, amit hal​lot​tam – foly​tat​ta T.
– Na és mi​vel?
– Hát, pél​dá​ul, amit ar​ról a szeg​ről mond​tak, ami egy idő​re be van ver​ve a ha​ra​gos Is​ten fe​jé​be.
Ami az​tán ki​esik, és kész. Szó se róla, na​gyon ha​son​lít az igaz​ság​ra. De túl​sá​go​san ke​gyet​len és os​to​-
ba, sem​hogy igaz le​het​ne.
– És maga ho​gyan ren​dez​né be a vi​lá​got, ha ma​gán múl​na?
 T. el​gon​dol​ko​zott.
– A vi​lág​nak épp ab​ban áll az ér​tel​me, hogy va​la​mi kis por​szem élet​re kel, ön​tu​dat​ra éb​red, és el​jut
egé​szen az égig. Ilyen a dol​gok útja... És eb​ben kell meg​nyil​vá​nul​nia az égi sze​re​tet​nek. Ugyan ki mást
sze​ret​het​ne a min​den​ha​tó ég, ha nem ezt a pa​rá​nyi por​sze​met?
Csa​pa​jev el​mo​so​lyo​dott.
– Igen – mond​ta hal​kan. – Ilyen a dol​gok útja. Nem​rég ol​vas​gat​tam egy ősi köny​vet, és tud​ja, mi ra​-
ga​dott meg ben​ne? Egy egy​sze​rű gon​do​lat, amely egy​be​cseng az ön sza​va​i​val. Kö​rül​be​lül így hang​-
zott: „Az, ami lé​te​zik, so​ha​sem tű​nik el. Az, ami nincs, so​ha​sem kezd el lé​tez​ni.” Ha a por​szem lé​te​-
zik, az már azt je​len​ti, hogy sem​mi​ben sem kü​lön​bö​zik az ég​től.
– Más​fe​lől – mond​ta T. –, ha úgy tű​nik, hogy a por​szem lé​te​zik, ez még nem je​len​ti azt, hogy va​ló​-
ban lé​te​zik. Va​ló​já​ban csak az lé​te​zik, ami őt lát​ja.
– Ter​mé​sze​te​sen – ér​tett egyet vele Csa​pa​jev. – Az ég lát​ja a por​sze​met és mind​annyi​un​kat. De tud​-
ja, mit? Azt so​kan ér​tik, hogy a por​sze​met az ég te​rem​ti. De jó​val ke​ve​seb​ben azt, hogy az eget a por​-
szem te​rem​ti.
T. bó​lin​tott.
– Fon​tos szá​mom​ra, amit most mon​dott – fe​lel​te. – És gon​dol​kod​ni fo​gok raj​ta...
– Csak ne áll​jon meg – mond​ta Csa​pa​jev –, ne von​ja ma​gá​ra az em​be​rek fi​gyel​mét.
Két rend​őr ment el mel​let​tük, az​tán még egy, va​la​mi​ért kard​dal, vagy ahogy a nép kö​ré​ben mond​ják,
„he​ring​gel” a ke​zé​ben, és né​hány má​sod​perc​re el​hall​gat​tak.
– Mond​ja csak – szó​lalt meg T. újra –, ez a Dzsam​bon va​ló​ban iga​zi új​já​szü​le​tett láma?
– Hát, hogy is mond​jam. Egy​fe​lől a le​he​tő leg​iga​zibb, ami csak le​het​sé​ges. Más​fe​lől én ezt nem
ven​ném ko​mo​lyan.
– Mért?
– Tud​ja – mond​ta Csa​pa​jev –, Dzsam​bon egy gaz​dag mon​gol jó​szág​ke​res​ke​dő fia. És a ti​tu​lu​sát a
szü​lei vá​sá​rol​ták neki még ki​csi ko​rá​ban – ez őná​luk Mon​gó​li​á​ban kö​rül​be​lül ugyan​az, mint ná​lunk a
gróf​ság, baj nem le​het be​lő​le... Par​don, nem akar​tam.
– Sem​mi baj – ne​vet​te el ma​gát T.
– Mel​les​leg nem pén​zért vet​ték, ha​nem egy fal​ka disz​nót ad​tak érte. Az​tán pe​dig Ur​gan Dzsam​bon
Pá​rizs​ban nőtt fel. És fran​ci​á​ul sok​kal job​ban be​szél, mint mon​go​lul.
– Ezt ko​mo​lyan mond​ja?
– Ó, igen – fe​lel​te Csa​pa​jev. – Azért is vet​te fel má​so​dik ne​vé​nek a „Dzsam​bon” szót – fran​ci​á​ul
így van a „son​ka”. Hogy egy​szer​re em​lé​kez​tes​se a disz​nó​fal​ká​ra és a mont​mart​re-i reg​ge​l​ik​re.
– És a budd​hiz​mus?
– Budd​hiz​mus​sal már Pé​ter​vá​ron kez​dett fog​lal​koz​ni. Elő​ször so​kat be​szél​ge​tett lá​mák​kal, az​tán el​-
ve​szí​tet​te az ér​dek​lő​dé​sét a ti​be​ti is​ko​lák iránt.
– De ak​kor hon​nan ve​szi azo​kat a pi​ru​lá​it?
– Mi​ket?
– Ha jól em​lék​szem, „Suk​den Könnyei”-nek ne​ve​zi őket.
Csa​pa​jev el​ne​vet​te ma​gát.
– Szó​val er​ről is tud – mond​ta. – De ez ma​rad​jon szi​go​rú​an ket​tőnk kö​zött. A ki​kö​tő​ben, hol​land
mat​ró​zok​tól vá​sá​rol​ja a hoz​zá​va​ló​kat, és maga ké​szí​ti el. A töb​bi csak szín​ház. De ko​moly do​log, én
pró​bál​tam... Na, de ki is ér​tünk a Nyevsz​kij​re. Maga most hová megy?
– Az Ho​tel d’Eu​ro​pe-ba – fe​lel​te T.
 – Ak​kor men​jünk! Ki​csit el​kí​sé​rem.
– El​ké​pesz​tő – je​gyez​te meg né​hány lé​pés után T. – Nincs olyan kér​dés, ami​ről Szo​lov​jov ne mon​-
dott vol​na va​la​mit...
– És ami a leg​bá​mu​la​to​sabb – mond​ta Csa​pa​jev –, ké​pes volt min​den​ki​nek va​la​mi na​gyon egy​sze​rű
dol​got mon​da​ni, de olyat, ami az egész vi​lá​got a feje te​te​jé​re ál​lí​tot​ta. Min​den​ki​nek. Az​tán meg nem
ér​tet​te az em​ber, hogy​hogy neki ma​gá​nak nem ju​tott az eszé​be. De ma​gá​nak ezt alig​ha kell mon​da​nom,
biz​to​san jól is​me​ri ezt a tu​laj​don​sá​gát...
T. úgy érez​te, más té​má​ra kell te​rel​nie a be​szél​ge​tést.
– Mel​les​leg – mond​ta – igaz, hogy csak azért az egy mon​da​tért tar​tóz​tat​ták le, amit a nép fáj​dal​má​-
ról mon​dott?
– Ez csak anek​do​ta – le​gyin​tett Csa​pa​jev. – Sem​mi több. Amennyi​re én tu​dom, más​képp tör​tént a
do​log. Meg​mu​tat​ta az ural​ko​dó​nak a jö​vőt.
– És mi tör​tént?
Csa​pa​jev el​mo​so​lyo​dott.
– Úgy me​sé​lik, az ural​ko​dó el​sá​padt, és meg​kér​dez​te: „Sen​ki más​nak nem mu​tat​ta ezt meg?” Mire
Szo​lov​jov azt fe​lel​te, hogy nem. És erre le​tar​tóz​tat​ták, és az​óta sen​ki sem lát​ta. De nem tu​dom, hogy
va​ló​ban így tör​tént-e.
– Hol​nap el​megy erre a... til​ta​ko​zó gyű​lés​re?
Csa​pa​jev ta​ga​dó​lag ráz​ta a fe​jét.
– Ez va​la​hogy nem ne​kem való.
– Tán ál​la​mi szol​gá​lat​ban áll?
– Ta​nu​lok – fe​lel​te Csa​pa​jev. – Lo​vas​tiszt​nek.
T. hi​tet​len​ked​ve el​mo​so​lyo​dott.
– Ko​mo​lyan? Még egyet​len olyan lo​vas​tiszt​tel sem ta​lál​koz​tam, akit az a kér​dés fog​lal​koz​ta​tott vol​-
na, hogy van-e az Ab​szo​lú​tum​nak sze​mé​lyi​sé​ge.
Csa​pa​jev fel​só​haj​tott.
– Tud​ja, gróf, nem mond​hat​nám, hogy iga​zán fog​lal​koz​tat ez a kér​dés. Épp csak a be​szél​ge​tés ked​-
vé​ért ve​tet​tem fel. Ami pe​dig a szak​má​mat il​le​ti... Érzi ezt a hi​deg sze​let az ut​cán? Va​la​mi​től az az ér​-
zé​sem, hogy ha​ma​ro​san a túl​élés​hez pon​to​san azok​ra a ké​pes​sé​gek​re lesz szük​ség, ami​ket most ta​nu​-
lok. És per​sze az sem ká​ros, ha meg​ta​nul az em​ber for​ra​dal​mi da​lo​kat éne​kel​ni.
– Azt meg mi​nek?
– Az em​be​rek, kü​lö​nö​sen a rend​őrök, min​dig at​tól fél​nek a leg​job​ban, amit nem ér​te​nek. Ezért a
leg​jobb ál​cá​zás va​la​mi olyan​nak mu​tat​ni ma​gun​kat, amit jól is​mer​nek. Kü​lön​ben ezt maga is ugyan​-
olyan jól tud​ja, mint én. Per​sze, azt hal​lot​tam, hogy maga job​ban sze​ret zsan​dár​nak be​öl​töz​ni – de hát
a lé​nye​gen ez nem vál​toz​tat...
– Mi​lyen gyor​san ter​jed​nek a plety​kák – mor​dult fel T. – Mond​ja, Va​szi​lij, kér​dez​he​tek ma​gá​tól va​-
la​mit? Már a gyű​lé​sen is fel akar​tam ten​ni ezt a kér​dést, de nem ju​tott rá idő.
– Per​sze, kér​dez​zen csak.
– Mi az az Op​tyi​na-pusz​ta?
Csa​pa​jev el​ne​vet​te ma​gát.
– Ér​ző​dik, hogy maga kö​ze​li ba​rát​ja Vlagyi​mir Szer​ge​je​vics​nek – még ugyan​az​zal az in​to​ná​ci​ó​val
is te​szi fel ezt a kér​dést, mint ő. Ter​mé​sze​te​sen nem tu​dom.
– Még nem tud​ja? – kér​dez​te T. a hom​lo​kát rán​col​va.
 – Még nem tu​dom, vagy már nem tu​dom.
– Aha – mond​ta T. – Te​hát nem tud​ja...
– Per​sze hogy nem. És nem na​gyon ag​gó​dom emi​att. Azok​ból, akik ezt pon​to​san tud​ják, olyan so​kan
let​tek a vi​lág​ban, hogy negy​ven rú​pi​á​ért ad​nak ket​tőt be​lő​lük a kal​kut​tai ba​zár​ban. De van egy sej​té​-
sem...
Csa​pa​jev el​hall​ga​tott.
– Mi​lyen sej​té​se? – kér​dez​te T. – Mond​ja!
– Tud​ja, hogy Szo​lov​jov vo​na​la mi​ben kü​lön​bö​zik ra​di​ká​li​san a bölcs nem-cse​lek​vés szá​mom​ra is​-
mert töb​bi ha​gyo​má​nyá​tól?
– Mi​ben?
– Ab​ban, hogy min​den​hol va​la​mit meg​tud​nak ál​ta​la – mond​ta Csa​pa​jev, meg​nyom​va a „meg​tud​nak”
szót. – A szo​lov​jo​vis​ták pe​dig a leg​gyak​rab​ban le​mon​da​nak ar​ról is, amit teg​nap még biz​to​san tud​tak,
és nem kap​nak sem​mit cse​ré​be. Tud​ni, mond​ta Szo​lov​jov, az ha​lá​los ál​la​pot, és min​den tu​dás ko​ro​ná​-
ja a ha​lál. „Én”, „Igaz​ság”, „Út” – e fo​gal​mak mind​egyi​ke olyan mér​ge​ző ter​mé​sze​tű, hogy min​den al​-
ka​lom​mal újra el kell ásni őket a föld alá. És ott, ahol nincs tu​dás, ha​lál sin​csen. És egy​ál​ta​lán nem
fo​gok cso​dál​koz​ni, ha ki​de​rül, hogy Op​tyi​na-pusz​ta ugyan​az a hely, ahol még nem tud​tunk sem​mi, és
ezért el kell men​ni Op​tyi​na-pusz​tá​ba... És a leg​ér​de​ke​sebb eb​ben az örök uta​zás​ban az, gróf úr, hogy
min​den má​sod​perc​ben újra meg​tesszük...
Szót​la​nul men​tek a kö​vet​ke​ző ke​resz​te​ző​dé​sig. Az​tán Csa​pa​jev hal​kan meg​szó​lalt:
– Jön utá​nunk egy spic​li. Ne néz​zen hát​ra.
– Mit ja​va​sol? – kér​dez​te T. – Lő​jük le őkel​mét?
Csa​pa​jev le​gyin​tett.
– Nem ér annyit. In​kább el​vi​szem ma​gam​mal. És ak​kor ez​zel bú​csúz​nunk is kell egy​más​tól.
– Na​gyon örü​lök, hogy meg​is​mer​het​tem – mond​ta T. – Ta​lán va​la​mi​kor még ta​lál​kozunk. És mel​les​-
leg, ne ké​tel​ked​jen, az Ab​szo​lú​tum​nak még​is​csak van sze​mé​lyi​sé​ge.
– Na és mi​lyen? – kér​dez​te Csa​pa​jev.
– Maga az – fe​lel​te T.
– Én?
– Vagy az a kis​lány, aki ug​ró​is​ko​lá​zott a ház előtt. Ha jól em​lék​szem, Anya a neve. Vagy az a sár​ga
nyak​ken​dős úr.
Csa​pa​jev egy pil​la​nat​ra meg​állt, és el​tá​tot​ta a szá​ját, de azon​nal ma​gá​hoz tért.
– Ki tud​ja, ki tud​ja – mond​ta, az​zal ka​to​na​mód​ra fe​sze​sen a ha​lán​té​ká​hoz érin​tet​te két uj​ját, és hir​te​-
len fu​tás​nak eredt az út​tes​ten át.
T. hát​ra​for​dult. A Nyevsz​ki​jen vo​nu​ló tö​meg​ből ki​vált két jel​leg​te​le​nül öl​tö​zött úr, és Csa​pa​jev után
ve​tet​te ma​gát; egyi​kük az út kö​ze​pén majd​nem egy ló alá ke​rült. Csa​pa​jev ad​dig​ra el​tűnt szem elől.
T. ha​ma​ro​san be​lé​pett az Ho​tel d’Eu​ro​pe üveg​től és nik​kel​től csil​lo​gó elő​csar​no​ká​ba.
„Hogy hon​nan ju​tott eszem​be, hogy ezt mond​jam az Ab​szo​lú​tum​ról – gon​dol​ta, mi​köz​ben a vá​lasz​-
té​kot néz​te a kul​csért elő​re​ha​jo​ló re​cep​ci​ós ha​já​ban. – Úgy lát​szik, néha raj​tunk ke​resz​tül jut el egy
rö​vid és pon​tos vá​lasz ah​hoz, aki​nek arra iga​zán szük​sé​ge van, mi​köz​ben mi ma​gunk nem is ért​jük
egé​szen, amit ép​pen csak ki​mond​tunk. Le​het, hogy ez a fi​a​tal lo​vas​tiszt ugyan​így vá​la​szolt ma az én fő
kér​dé​sem​re, csak még ren​de​sen meg kell ér​te​nem a vá​la​szát. De az is le​het, hogy Szo​lov​jov fog vá​la​-
szol​ni rá. Hol​nap ha ak​kor még élek...”
 XXIV
A sze​kér a fel​sze​re​lés​sel, ami az éj​sza​ka ér​ke​zett Jasz​na​ja Pol​ja​ná​ból, szá​nal​ma​san fes​tett a fő​vá​-
ro​si ut​cán.
Hir​te​len lát​ha​tó​vá vál​tak a fa​lu​si élet nyo​mo​rú​sá​gá​nak és az em​be​ri​ség ős​er​dei gye​rek​ko​rá​hoz való
meg​hök​ken​tő kö​zel​sé​gé​nek ad​dig ész​re​vét​len nyo​mai: a ke​rék​pán​to​kat sár és gané bo​rí​tot​ta, a tö​rött
kül​lők úgy-ahogy hánccsal vol​tak össze​köt​ve, és a szé​na​ku​pa​cok a szür​ke desz​ká​kon haj for​ga​tag​nak
tűn​tek az ősi bel​ső em​ber hom​lo​kán, aki év​szá​za​dok​kal ez​előtt el​gon​dol​ko​zott azon, ki és mi​ért kény​-
sze​rí​ti arra, hogy ci​pel​je ezt a nem tud​ni hon​nan jött ke​resz​tet, de az​óta sem ta​lált rá vá​laszt.
„Csak hát épp for​dít​va van – gon​dol​ta T., le​vé​ve a sze​kér​ről a bőr úti​tás​kát (va​la​mi​ért csak egyet
küld​tek) –, nem a fa​lu​si sze​kér hit​vány. Ez a vá​ro​si utca cif​ra és fenn​hé​já​zó. A pa​raszt​sze​kér​nek min​-
den al​kat​ré​sze át​gon​dolt és prak​ti​kus, min​den egyes kis fa​da​rab​nak meg​van az egy​sze​rű és ért​he​tő ren​-
del​te​té​se. Olyan ez, mint a leg​rö​vi​debb út két pont – a szük​ség és a le​he​tő​ség – kö​zött. És bár gö​csör​-
tö​sen van meg​húz​va ez a vo​nal, de ha​tá​ro​zot​tan. Na és mi a vá​ros?”
Meg​áll​va a szál​lo​da be​já​ra​tá​nál, T. kör​be​né​zett az ut​cán.
„Itt van​nak pél​dá​ul va​la​mi​fé​le gipsz​at​la​szok, hár​man tart​ják a dísz​bal​kont, aho​va – mi​lyen szim​bo​-
li​kus – ki sem le​het lép​ni. A vá​ros​ban min​den​nek ilyen a ter​mé​sze​te. Cse​cse​be​csék, ci​kor​nyák, smink
és pú​der a bűn bom​ló ar​cán. Ter​mé​sze​te​sen nem maga ez a bá​be​li koz​me​ti​ka a ször​nyű, ha​nem az,
hogy mel​let​te min​den, ami egy​sze​rű és iga​zi, hit​vány​nak és nyo​mo​rult​nak lát​szik. És ha nem vol​ná​nak
ezek a túl​zá​sok, ak​kor nyo​mo​rú​ság sem vol​na... Vár​junk csak! Na és ki gon​dol​ja most eze​ket ben​nem?
Tán csak nem Mi​tyeny​ka? Na​gyon az ő cik​ke​i​re ha​son​lít. Vagy az, aki a gon​do​la​ta​i​mat esz​ká​bál​ja, a
me​ta​fi​zi​kus? Jól van, nem al​szom...”
T. fel​ment a szo​bá​já​ba, az asz​tal​ra tet​te az úti​tás​kát, és ki​nyi​tot​ta. Sö​tét acél csil​lant meg ben​ne. T.
be​dug​ta a ke​zét a tás​ká​ba, hogy érez​ze nyug​ta​tó, bi​za​lom​kel​tő hű​vös​sé​get, az​tán ne​ki​állt ki​ten​ni a
fegy​ve​re​ket az asz​tal​ra.
Va​la​mi nem stim​melt.
T. a hom​lo​kát rán​col​va, fi​gyel​me​sen néz​te a fel​sze​re​lést.
Nem volt meg a lak​ko​zott do​boz​ka a sza​kál​lá​ba való acél​tüs​kék​kel.
Igaz, maga a drót​kö​tél, dur​va nya​láb​ba te​ker​ve, még​is​csak elő​ke​rült egy bel​ső zse​becs​ké​ből. De
égett​nek és meg​gyö​tört​nek tűnt.
És ez még nem volt min​den: ha​jí​tó​pen​gé​ből a fe​lé​nél is ke​ve​sebb volt, és ko​rom​fol​tok fe​ke​tél​let​tek
raj​tuk. Nem volt pán​cél​ing és disz​kosz​sap​ka. Volt vi​szont a fel​sze​re​lés​ben va​la​mi új – egy ka​sza.
Egy​sze​rű pa​raszt​ka​sza, ütött-ko​pott és itt-ott rozs​dás, szür​ke kö​tél​lel a rö​vid fa​nyél​hez te​ker​ve – úgy​-
hogy va​la​mi ab​szurd csák​lyás szab​lyá​nak né​zett ki.
A har​ci ruha is fu​rán fes​tett ez​út​tal, bár ép​pen​ség​gel il​lett a vá​ros​hoz – egy régi, vi​sel​tes és meg​-
stop​polt csi​nov​nyik​kö​pö​nye​get küld​tek, ved​lett nyest​szőr​mé​vel a gal​lér​ján. Hi​va​tal​nok​sap​ka is volt
hoz​zá.
A kö​pö​nyeg alatt, az úti​tás​ka leg​al​ján T. egy le​ve​let ta​lált.

Mél​tó​sá​gos uram, Lev Nyi​ko​la​je​vics gróf!

Ke​se​rű​ség​gel a szí​vem​ben tá​jé​koz​ta​tom a baj​ról, mely az ön Jasz​na​ja Pol​ja​na-i bir​to​kát érte.
 Au​gusz​tus he​te​dik nap​ján éj​sza​kai szál​lá​sért ri​mán​ko​dott ná​lunk egy vak ván​dor​ci​gány, bi​zo​-
nyos Loj​ko. Is​mer​ve mél​tó​sá​god​nak a min​den​fé​le nyo​mo​ré​kok és a ván​do​rok irán​ti ha​tár​ta​lan
jó​sá​gát, nem mer​tük el​uta​sí​ta​ni, és a ló​is​tál​ló​ban he​lyez​tük el.
Éj​jel a vak Loj​ko elő​ször erő​sza​kos​ko​dott Gru​sá​val, a te​he​nész​lánnyal, az​u​tán pe​dig fel​gyúj​-
tot​ta az is​tál​lót és a há​zat, majd pe​dig uj​jong​va néz​te a tü​zet, amíg meg nem kö​töz​tük. Ef​fé​lé​-
ket ki​a​bált: „Hé, te, azt hit​ted, le tudsz győz​ni – hát tes​sék, itt van ne​ked a vö​rös ka​kas, Vas​-
sza​káll!”
A vak ci​gányt át​ad​tuk a ke​rü​le​ti rend​őr​fő​nök​nek, csak hát az​zal nem lett ki​sebb a ke​se​rű​ség.
Előt​te két hé​ten át szá​raz​ság volt, azon az éj​sza​kán meg fújt a szél, s így az​tán, mél​tó​sá​gos
uram, min​den el​égett – a ház, a szárny​épü​let, a ko​vács​mű​hely, a mel​lék​épü​le​tek. Le​égett a ví​-
vó​te​rem is az összes bá​bu​val, pe​dig az tá​vo​labb volt. Meg az em​be​rek kö​zül is so​kan meg​ég​-
tek, még össze se szá​mol​tuk min​det.
És ami​kor azt a ci​gányt meg​kö​töz​tük, hi​á​ba, hogy vak, egy szíj​ra kö​tö​zött vas​súly​zó​val ha​lán​-
té​kon csap​ta Ljo​ha Sza​moh​va​lo​vot, aki a vo​na​tok kö​zön​sé​ge szá​má​ra ala​kít​ja mél​tó​sá​go​dat.
Ljo​ha meg is halt más​nap​ra, most az​tán sen​ki nem jár ki szán​ta​ni a pos​ta​vo​nat​hoz meg a hét​-
órás​hoz.
Ezért is olyan sze​gé​nyes a kül​de​mény, mél​tó​sá​gos úr – össze​szed​tük, amit csak meg​ta​lál​tunk a
ha​mu​ban, a kö​pö​nye​get meg a szom​széd​ja adta, a Va​szil​jev nevű nyu​gal​ma​zott ud​va​ri ta​ná​-
csos, aki az ön régi tisz​te​lő​je. Pisz​tolyt majd sze​rez va​la​hon​nan, ami​att nem ag​gó​dok. A ka​-
szát jobb hí​ján kül​döm, ha nem kell, dob​ja csak ki. Akar​tam még kül​lő​ző​há​lót is kül​de​ni, hogy
rá​ha​jít​has​sa az el​len​sé​ge​i​re, ahogy a ró​mai Co​los​se​um áb​rá​zo​lat​ja​in lát​ha​tó, de Va​szil​jev azt
mond​ta, hogy csak meg​ha​ra​gud​na érte.
Bo​csás​son meg ne​kem, bű​nös os​to​bá​nak, nem vi​gyáz​tam elég​gé. De hát ho​gyan vi​gyáz​hat​na
az em​ber, ha egy​szer az Is​ten úgy dön​tött, hogy meg​bün​te​ti?
Szem​jon Go​lub​nyi​csij jó​szág​igaz​ga​tó

T. az asz​tal​ra ha​jí​tot​ta a le​ve​let. „Na, már há​zam sin​csen... Meg​bün​te​tett az Is​ten, úgy bi​zony. Csak
ép​pen mi​fé​le Is​ten? Ari​el? Mi​előtt el​uta​zik Hurgha​dá​ba, be​ivott és most tom​bol? Nem, alig​ha. Tűz​-
vész, súly​zó szí​jon – in​kább Ov​nyuk​ra ha​son​lít... Igen, ő lesz az – ő min​dig tér​dig vér​ben gá​zol. Úgy
lát​szik, megint el​fog​ta az ih​let. Mi​kor ful​lad már meg a sok vér​től, az át​ko​zott vám​pír​ja – hány em​bert
el​ve​szej​tett már... Per​sze, mi​nek fö​lös​le​ge​sen bán​kód​ni. Úgy​se em​lék​szem egyik​re sem. Csak Ljo​hát
lát​tam a vo​nat​ból – ha ő volt az egy​ál​ta​lán. És a ví​vó​ter​met is el​fe​lej​tet​tem... Bár...”
T. hu​nyo​rí​tott, és egy pil​la​nat​ra úgy rém​lett neki, hogy lát​ja a fur​csa szal​ma​bá​bu​kat a csú​csos ka​-
lap​ban, a pa​pír​ma​sé mell​vért​ben és vö​rös kö​peny​ben – a go​nosz Cit​rom her​ceg zöld​ség​had​se​re​gé​re
ha​son​lí​tot​tak az olasz me​sé​ből. Az​tán meg a lo​va​gi vér​te​ze​tet lát​ta maga előtt cél​táb​lá​val a fej he​lyén.
De ez alig​ha em​lék volt, in​kább csak ha​mi​sít​vány, az elme já​té​ka, amely pró​bál​ta el​kép​zel​ni a „ví​vó​-
ter​met”. Az em​lé​ke​ze​te üres és si​vár volt, mint az őszi éj​sza​ka Pé​ter​vá​ron.
„Más​fe​lől – gon​dol​ta T., mi​köz​ben be​le​fon​ta sza​kál​lá​ba az acél​tüs​ké​ket –, ha jó​za​nul te​kin​tünk a
dol​gok​ra, ta​lán az az igaz​ság, hogy egy​ál​ta​lán nincs mire em​lé​kez​nem. Mi​ért va​gyok olyan hi​szé​keny?
Ez a Szem​jon Go​lub​nyi​csij alig​ha​nem csak úgy lé​te​zik, mint alá​írás ezen a le​vé​len... Állj, állj! Loj​ko
ci​gány va​ló​ban lé​te​zik, rá tisz​tán em​lék​szem. De hogy mi​fé​le sza​va​kat kez​dett hasz​nál​ni – vas​sza​káll,
vö​rös ka​kas. Megint fej​lesz​tik a jel​le​met...”
Mi​kor vég​zett a sza​kál​lá​val, fel​vet​te a hi​va​tal​no​ki gú​nyát.
 „Úgy rém​lik, van egy ilyen kli​sé a pé​ter​vá​ri bor​zal​mak so​ro​za​tá​ból – gon​dol​ta –, a ha​lott csi​nov​-
nyik, amint egy zi​man​kós éj​je​len a tá​bor​no​ki hin​tó ab​la​ká​ra ta​pad. Szo​lov​jo​vot pe​dig épp hin​tó​ban
fog​ják vin​ni, úgy​hogy na​gyon is he​lyén​va​ló. De hogy in​téz​zem a dol​got? Vár​jam meg, amíg a hin​tó ki​-
jön a Pé​ter-Pál-erőd​ből? És utá​na? Kezd​jek el a ka​szá​val vag​dal​koz​ni? Még csak nem is ne​vet​sé​-
ges...”
A tü​kör​ből egy szür​ke, bor​zas sza​kál​lú, nyu​gal​ma​zott hi​va​tal​nok né​zett rá. T. meg​gör​nyedt, és tett
né​hány ügyet​len lé​pést a par​ket​ten. Az​tán a sán​tí​tás​sal pró​bál​ko​zott. Ki​csit ka​ri​ka​tú​ra​sze​rű​en si​ke​rült,
de meg​győ​ző volt.
„A ki​né​ze​tem meg​fe​le​lő. Na és ho​gyan to​vább? Hisz még​sem küzd​he​tek meg az erőd hely​őr​sé​gé​vel.
Ké​se​ket ha​ji​gál​ni a Nyevsz​ki​jen – az meg olyan ma​u​va​is gen​re.[46] És hogy őszin​te le​gyek, ele​gem is
van be​lő​le... Ar​ról nem is szól​va, hogy ké​sem is alig van. Lo​von men​jek utá​nuk? Nem le​het – egy ver​-
sztá​ról meg​lát​ni. Meg az​tán, lo​vas ül​dö​zés a vá​ros​ban – ez olyan du​más. Áll​jak les​ben? Az erőd mel​-
lett le​he​tet​len, kü​lö​nö​sen egye​dül. És hogy hova vi​szik Szo​lov​jo​vot, azt egye​dül csak az Is​ten tud​ja...”
Ez a meg​fo​gal​ma​zás azon​nal két​sé​ges​nek tűnt.
„Egye​dül csak az Is​ten? Le​het, hogy mind az öt. De nem is ez a lé​nyeg. A lé​nyeg az, hogy a ter​ve​ik​-
be, amennyi​re meg tu​dom ítél​ni, be​le​tar​to​zik, hogy meg​ta​lál​jam azt a hin​tót. Ak​kor meg mi​nek tör​jem
a fe​jem? Egy​sze​rű​en csak a Gond​vi​se​lés​re kell bíz​nom ma​gam... Az két​ség​te​le​nül el​ve​zet a kel​lő
hely​re, ha egy​szer ezek​nek a mocs​kok​nak vissza kell fi​zet​ni​ük a hi​telt. Csak hát ho​gyan le​het ezt for​-
má​li​san el​ren​dez​ni?”
Még egy​szer meg​néz​te ma​gát a tü​kör​ben. A nyu​gal​ma​zott csi​nov​nyik va​la​min fe​szül​ten gon​dol​ko​-
dott.
„Va​la​mi vá​rat​lan, el​kép​zel​he​tet​len do​log​ra van szük​ség... Olyan​ra, hogy sen​ki még csak ne is gon​-
dol​jon rá... Azt mond​ják, Is​ten aka​ra​tá​ra bíz​ni ma​gun​kat annyit je​lent, hogy a sa​já​tun​kat el​dob​juk... De
ha...”
A gon​do​lat, mely T.-ben fel​öt​lött, az első pil​la​nat​ban bor​zal​mas​nak tűnt. A kö​vet​ke​ző pil​la​nat​ban
azon​ban vi​lá​gos volt, hogy jobb meg​ol​dást nem ta​lál​hat.
T. az ajtó mel​lett álló tü​kör​höz ment, és ki​húz​ta a tü​kör alat​ti fi​ó​kot. A ko​po​nya ala​kú ezüst​do​boz​ka
ugyan​ott volt, ahol a Dzsam​bon​nal való ta​lál​ko​zás után hagy​ta.
Ben​ne volt az utol​só, szür​ke könny​csepp ala​kú pi​ru​la.
„A ket​tő ha​tá​ro​zot​tan sok volt – gon​dol​ta T. – De egy épp jól jön.”
Nem hagy​va ma​gá​nak időt a töp​ren​gés​re, a szá​já​ba ha​jí​tot​ta a pi​ru​lát, le​nyel​te, és csak az​tán töl​tött
vi​zet a but​el​lá​ból, hogy le​öb​lít​se.
Lel​ké​re azon​nal rá​ve​tet​te ma​gát a meg​bá​nás. „De hát mi​ért tet​tem ezt? – gon​dol​ta. – Mért fo​gok
megint aka​rat​ta​la​nul össze​om​la​ni... Állj, állj, nem kell ez az ön​os​to​ro​zás. Nincs al​vás! Sen​ki se​ho​vá
nem om​lik össze. Egy​sze​rű​en csak a hin​tó el​fog​la​lá​sá​ról szó​ló részt nem Ov​nyuk​nak ad​ták, ha​nem
Gosa Pi​vo​ri​lov​nak. Biz​tos nem volt elég pén​zük Ov​nyuk​ra. Ta​ka​ré​kos​kod​nak a mocs​kok. Vagy lop​-
nak... Kü​lön​ben alig​ha​nem in​kább lop​nak. Pan​tye​lej​mon​tól biz​tos kap​tak elő​le​get, hogy ki​fi​zes​sék
Ov​nyu​kot, de ők szét​osz​tot​ták ma​guk kö​zött, tíz szá​za​lé​kot meg oda​lök​tek Go​sá​nak, hogy né​ger​ked​jen.
És már öm​lik szét az ere​im​ben a las​sú mé​reg... Hisz már rég​óta ilyen séma sze​rint osz​toz​nak, a ro​had​-
tak, hogy​hogy nem jöt​tem rá ha​ma​rabb...”
Fog​ta a ka​szát, fel​akasz​tot​ta a nye​lén lévő hur​kot a spe​ci​á​lis kam​pó​ra, ami a kö​pö​nye​ge bé​lé​sé​re
volt varr​va. Még egy​szer meg​néz​te ma​gát a tü​kör​ben, az​tán a sze​mé​be húz​ta a sap​kát, és ki​ment a szo​-
bá​ból.
 A lép​csőn ta​lál​ko​zott egy fi​a​tal pár​ral – a fér​fi tiszt volt, és fe​hér zub​bonyt vi​selt, a nő pe​dig
könnyű musz​lin​ru​hát, me​lyen át​de​ren​gett kar​já​nak és vál​lá​nak fi​nom bőre. Fi​a​tal​sá​ga vi​rág​já​ban volt
– és oly va​kí​tó​an szép, hogy T. hosszan kö​vet​te te​kin​te​té​vel.
„Mi​tyeny​ka – em​lé​kez​tet​te ma​gát azon​nal –, ez Mi​tyeny​ka mun​ká​ja. Jól van, nem al​szom...”
Az elő​csar​nok​ban a fal felé for​dí​tot​ta az ar​cát, és gyor​san el​hú​zott a re​cep​ció mel​lett. A re​cep​ci​ó​-
sok be​szél​get​tek egy​más​sal, ügyet sem ve​tet​tek rá. Kint be​for​dult egy mel​lék​ut​cá​ba, és tá​vo​lod​ni kez​-
dett a Nyevsz​kij​től.
„Na, hol van hát a sors ujja? Ha jól szá​mol​tam, jön​nie kell va​la​mi​lyen jel​nek.”
Nem so​kat kel​lett vár​nia.
A kö​vet​ke​ző ke​resz​te​ző​dés után T. egy nyi​tott csa​tor​na​nyí​lást pil​lan​tott meg az út​tes​ten, két ol​dal​ról
pi​ros fur​nér​le​mez táb​la volt mel​let​te „Vi​gyá​zat!” fel​irat​tal. A fel​ki​ál​tó​jel va​ló​ban vas​tag mu​ta​tó​ujj​ra
ha​son​lí​tott – és ha az még nem lett vol​na elég, hogy egy​ér​tel​mű​en a sors uj​já​nak te​kint​se, maga a „Vi​-
gyá​zat!” szó olyan vi​lá​go​san em​lé​kez​te​tett a ne-állj-el​len el​ve​i​re, hogy mind​ez együtt sem​mi​kép​pen
sem le​he​tett vé​let​len egy​be​esés.
A nyí​lás szé​lén fe​ke​te bá​dog​hen​ger volt vi​lá​gí​tó, ke​rek ab​la​kocs​ká​val – égő kar​bid​lám​pa. Mun​kás
se​hol a kö​zel​ben.
„Megint a föld alá, Dosz​to​jevsz​kij​hez? – gon​dol​ta T. – Úgy lát​szik, még nem vé​gez​tek a shoo​ter​-
rel... Na, majd meg​lát​juk...”
Meg​győ​ződ​ve róla, hogy a já​ró​ke​lők kö​zül sen​ki sem fi​gye​li, T. a nyí​lás pe​re​mé​re ült, le​ló​gat​ta a
lá​bát, fog​ta a lám​pát, és le​má​szott a nyir​kos, me​leg sö​tét​ség​be.
Ar​ról, hogy a szer hat, T. ak​kor kez​dett meg​győ​ződ​ni, ami​kor érez​te, hogy már nem le​fe​lé má​szik a
fo​ko​kon, ha​nem megy a szür​ke, fél​ho​má​lyos alag​út​ban. A pon​tos pil​la​na​tot, ami​kor az egyik moz​gást
fel​vál​tot​ta a má​sik, nem vet​te ész​re – a föld alat​ti vi​lág azon​nal el​va​rá​zsol​ta.
A lám​pa sá​padt fé​nye fur​csa mó​don át​ala​kult zöl​des ra​gyo​gás​sá, amely mint​ha a fa​lak​ból jött vol​na
– és T.-nek ha​ma​ro​san úgy tűnt, hogy egy ha​tal​mas lám​pa bel​se​jé​ben lép​ked. Itt-ott moha nőtt a fa​la​-
kon; a töb​bi ré​szét a va​ko​lat​ba kar​colt ne​vek és graf​fi​tik töl​töt​ték be, me​lyek több​sé​gét kép​te​len​ség
volt el​ol​vas​ni, mert in​kább ké​pek vol​tak, mint fel​ira​tok. Ám a leg​na​gyobb fel​irat, amely né​hány mé​te​-
ren​ként is​mét​lő​dött, na​gyon is ol​vas​ha​tó volt:

„T. TVAM ASZI”

„A leg​utóbb is volt va​la​mi ilyes​mi – em​lé​ke​zett T. –, és az is is​mét​lő​dött. Csak az nem vi​lá​gos,

hogy mi​ért van idé​ző​jel​ben. Úgy rém​lik, szanszk​ri​tul van. »T. te vagy.« Amit anél​kül is jól tu​dok...”
Ami​kor el​ága​zás​hoz ért, T. jobb​ra for​dult. Az​tán újabb száz lé​pés után bal​ra. Majd még egy​szer
jobb​ra. Nem tud​ta vol​na el​ma​gya​ráz​ni, hogy min ala​pul​tak a dön​té​sei. Ő maga sem na​gyon ér​tet​te, és
ha​ma​ro​san bi​zony​ta​lan​ság ke​rí​tet​te ha​tal​má​ba.
„Va​jon jó​fe​lé me​gyek? – gon​dol​ta. – Leg​utóbb nem volt ben​nem sem​mi​lyen ké​tely. Nyil​ván azért,
mert dup​la ada​got vet​tem be, és ná​lam volt a port​ré. Le​het, hogy épp azért ci​pe​li min​den​ki egy éle​ten
át a maga ke​reszt​jét, hogy ne ké​tel​ked​jen az út​vo​nal​ban? Mert hi​szen ha ke​resz​tet ci​pelsz, tud​nod kell,
hogy hova ci​pe​led... Ál​ta​lá​ban, per​sze, a te​me​tő​be.”
Az újabb el​ága​zás után, ami​kor ugyan​olyan al​va​já​ró-könnyed​ség​gel vá​lasz​tot​ta ki az utat, el​múl​tak
a ké​te​lyei: szem​ben va​kí​tó​an fe​hér, alig​ha​nem egé​szen fris​sen fes​tett graf​fi​tit lá​tott:
 TOLSZ​TOJ​NAK HI​SZED MA​GAD?
NEM VAGY MÁS, CSAK FASZ​KA​LAP!

T. fel​só​haj​tott.
„Na de mi​től fé​lek? – gon​dol​ta, mint​ha csak ma​gá​hoz tért vol​na egy rém​álom után. – Ha fé​lek, az
azt je​len​ti, hogy megint el​fe​lej​tet​tem, ki va​gyok. Ho​gyan tud​nék el​té​ved​ni? Vagy​is hogy ter​mé​sze​te​sen
el​té​ved​he​tek – de csak ak​kor, ha azok​nak a mocs​kok​nak épp arra van szük​sé​gük a cse​lek​mé​nyük​höz,
és ak​kor úgy​se te​he​tek el​le​ne sem​mit. De ne​kik a cse​lek​mény​hez arra van szük​sé​gük, hogy meg​ta​lál​-
jam a hin​tót Szo​lov​jov​val. Gon​do​lom, olyan tíz ol​dal múl​va... Vagy​is va​la​ho​vá min​den​képp ki fo​gok
jut​ni... Más az ér​de​kes. Ki fe​lel ná​luk eze​kért a fel​ira​to​kért? Ta​lán Pi​vo​ri​lov? Úgy tű​nik, az ő epi​zód​-
ja​i​ban min​dig meg​je​len​nek... Más​fe​lől per​sze ezt a »T. tvam aszi«-t biz​to​san a me​ta​fi​zi​kus írta – hoz​-
zá tar​toz​nak az idé​ző​je​les tu​dat​ára​mok, már​pe​dig ez idé​ző​jel​ben volt...”
Ezt még nem tud​ta ren​de​sen vé​gig​gon​dol​ni, ami​kor fény vil​lant fel előt​te.
T. le​gug​golt, és kúsz​va ment to​vább, vi​gyáz​va, hogy mi​nél ki​sebb zajt csap​jon. Egy​re kö​ze​lebb ért a
fény for​rá​sá​hoz, és gyer​tyák és lám​pács​kák egész csil​lag​rend​sze​rét lát​ta meg az alag​út egy ala​csony
el​ága​zá​sá​ban. A lám​pács​kák​nak kék és ró​zsa​szí​nű fé​nyük volt, a gyer​tya​lán​gok pe​dig eny​hén re​zeg​tek
a föld alat​ti hu​zat​ban, ami​től tö​ré​keny​nek, bi​zony​ta​lan​nak, mint​egy álom​sze​rű​nek tűnt a fé​nyük. A kis
zsák​ut​cá​ban nem lá​tott em​be​re​ket – csak egy szék volt ott, me​lyen va​la​mi rö​vid prém​zsák fe​küdt.
Még né​hány lé​pés, és T. or​rát ke​gyes-szo​mo​rú il​lat csap​ta meg – olyas​fé​le, mint az is​te​nes öreg​-
asszo​nyok te​me​té​sén. A lám​pács​kák​ban lévő olaj sza​ga le​het, gon​dol​ta. Az​tán a szé​ken fek​vő zsák hir​-
te​len meg​moz​dult, le​tet​te a lá​bát a föld​re, és T. lát​ta, hogy egy fér​fi az, aki ad​dig moz​du​lat​la​nul, emb​-
ri​ó​póz​ban ült – a mel​lé​hez húz​va a lá​bát, és ar​cát a tér​dé​be fúr​va.
Ki​csi, szür​ke sza​kál​las öreg​em​ber volt, s a su​bá​ja mint​ha vén macs​ka​bun​dák​ból lett vol​na össze​-
varr​va. Nya​ká​ra szo​ro​san, mint egy kö​tés, pisz​kos se​lyem​sál volt te​ker​ve. Az öreg gya​na​kod​va néz​te
T.-t, és alig lát​ha​tó​an moz​gat​ta az aj​kát.
– T. – mu​tat​ko​zott be T. za​var​tan –, T. gróf.
– Én pe​dig Fjo​dor Kuz​mics va​gyok – mond​ta az öreg. – Csa​lád​ne​vem is volt, de azt már el​fe​lej​tet​-
tem... Mit ke​re​sel, drá​ga​sá​gom?
– Egy hin​tót ke​re​sek, Fjo​dor Kuz​mics – fe​lel​te ko​mo​lyan T.
– Mi​lyen hin​tót?
– Egy em​bert visz​nek ab​ban a hin​tó​ban. És én​né​kem föl​tét​len ta​lál​koz​nom kell vele.
– Az​tán mi​ért a föld alatt ke​re​sed? – cso​dál​ko​zott el Fjo​dor Kuz​mics. – Azt meg​ér​te​ném, ha, mond​-
juk, ott ke​res​néd, ahol vi​lá​go​sabb van. De itt sö​tét is van, nyir​kos​ság is van.
– He​lye​sen mond​ja – ér​tett egyet vele T., és el​fog​ta a szo​ká​sos tisz​te​let a nép egy​sze​rű gyer​me​ké​nek
böl​cses​sé​ge iránt (ami​től rend​sze​rint át​vál​tott kis​sé eről​te​tett né​pi​es be​széd​re) –, csak hát meg​ér​tet​-
tem, Fjo​dor Kuz​mics, hogy a föld fe​lett nem érem én utol azt a hin​tót. S ak​kor, mon​dok ma​gam​ban, ha
a Jó​is​ten is úgy akar​ja, hogy meg​ta​lál​jam, hát meg​ta​lá​lom a föld alatt is. Ha meg nem úgy akar​ja, ak​-
kor a föld fe​lett is hi​á​ba ke​res​ném.
– He​lye​sen gon​dol​tad – ér​tett egyet vele az öreg. – Na és ki az a fon​tos em​ber ab​ban a hin​tó​ban?
– Az az em​ber – fe​lel​te T. – egy böl​cses​ség​re ta​ní​tott.
– No​csak, no​csak – per​gett az öreg nyel​ve. – No és mi vol​na az a böl​cses​ség?
– Hát csak az, apó – mond​ta T. –, hogy meg kel​le​tik ta​nul​ni föl​is​mer​ni min​den ör​dö​göt, amék a lé​-
lek​be ci​he​lő​dik, de arc​ról és név sze​rint ám. És még az​előtt, hogy föl​ci​he​lőd​né​nek. Hogy egyik se tud​-
jon a ha​tal​má​ba ke​rí​te​ni. És ak​kor fo​ko​za​to​san ki​gyó​gyul az em​ber az el​me​té​ve​lye​dés​ből.
Az öreg bó​lo​ga​tott.
– Jól be​szélt az az em​ber – mond​ta. – Így igaz min​den. Esze​rint él​jél. De a csu​dá​nak ke​re​sed, ha
már úgy​is tudsz min​dent?
– Hát hogy meg​kér​dez​zem tőle – mond​ta T. –, ho​gyan to​vább. Mi​után fel​jutsz erre a ma​gas​lat​ra.
– Már hogy aszon​dod, te már fel​ju​tot​tál rá? – kér​dez​te az öreg​apó, és szi​go​rú​an né​zett T.-re.
T., le​győz​ve fé​lénk​sé​gét, bó​lin​tott.
– El​hi​szem – mond​ta vé​gül az öreg, mi​után éles, fi​gyel​mes te​kin​te​té​vel vé​gig​mér​te. – El​hi​szem,
hogy fel​ju​tot​tál. Új​ból ta​lál​koz​nod kell az​zal az em​ber​rel. Hát men​jél csak. Ál​dás reád.
– És mer​re men​jek? – kér​dez​te T.
– Hát, ha nem tu​dod – mond​ta az öreg –, ak​kor az Úr​tól kell meg​kér​dez​ned. Imád​koz​va.
T. hir​te​len fel​fi​gyelt az öreg ke​zé​re. A pisz​kos, ron​gyos ka​bát​ból ki​lát​szó uj​jai ápol​tak vol​tak,
hosszú, fé​nye​sí​tett és gon​do​san re​szelt kör​mök​kel. Rá​adá​sul mint​ha lak​koz​va is let​tek vol​na – leg​-
alább​is na​gyon csil​log​tak a lám​pács​kák gyön​ge fé​nyé​ben.
„Egy​sze​rű​sö​dő – gon​dol​ta T. –, de nem ju​tott a vé​gé​re...”
Hir​te​len mér​ges lett ma​gá​ra, ami​ért olyan nagy igye​ke​zet​tel utá​noz​za a né​pi​es be​szé​det. A nép egy​-
sze​rű gyer​me​ké​vel foly​ta​tott be​szél​ge​tés so​rán ezt még le​he​tett a tisz​te​let je​lé​nek ven​ni, de így most
tisz​ta bo​hó​zat​nak tűnt.
Az öreg​apó ész​re​vet​te, hogy T. a ke​zét nézi, be​húz​ta a suba alá, és za​var​tan azt mond​ta:
– Ne ítél​jen el érte, gróf úr. Már ki​csiny ko​rom​tól kezd​ve egy​sze​rű​en ez a szo​ká​som. Le​het va​la​ki
dol​gos em​ber úgy is, ha gon​dos​ko​dik a kör​me szép​sé​gi​ről...
– Na jól van – le​gyin​tett T. – Nem az én dol​gom. In​kább azt mond​ja meg, uram, hogy mit ja​va​sol,
ki​hez imád​koz​zak. Ari​el Ed​mun​do​vics Brah​man​hoz? Vagy ta​lán az ő anyu​ká​já​hoz?
Meg​hall​va ezt az „uram”-ot, az öreg át​vál​tott ma​gá​zó​dás​ra.
– Emi​att nem eméssze ma​gát – mond​ta lá​gyan. – Az ima maga ta​lál​ja meg az utat. És ne le​gyen
olyan gő​gös. Mert hogy na​gyon gő​gös maga, amon​dó vol​nék. Én is ilyen vol​tam va​la​mi​kor, tán még
rosszabb is. Hisz maga csak gróf, én meg ural​ko​dó vol​nék, vagy mi a szösz.
T. hi​tet​len​ked​ve me​redt az öreg​re.
– Ural​ko​dó? – kér​dez​te. – Mi​fé​le ural​ko​dó?
– Pé​ter-Pál – fe​lel​te az öreg. – Csak hát ré​gen volt már az. Most meg egy​sze​rű imás em​ber lett be​-
lő​lem. Imád​ko​zok a fen​ti​e​kért, hogy ne re​ped​jen meg alat​tuk a jég​táb​la idő előtt. Imád​ko​zok ma​gá​ért
is, ha már egy​szer így rám ta​lált. Úgy biz​to​san meg​le​li azt az em​bert...
Az öreg arca sá​padt és ko​moly lett, és ez a ko​moly​ság át​adó​dott va​la​mennyi​re T.-nek is.
– Ki​kö​zö​sí​tet​tek – mond​ta.
– Tu​dom – bó​lin​tott az öreg. – De ha az ima iga​zán szív​ből fa​kad, higgye el, el​jut oda, aho​va kell.
Csak hát maga tán imád​koz​ni se tud?
Az öreg fel​állt a szé​ké​ről, és für​gén oda​ment a szür​ke da​róc​szö​vet​tel el​füg​gö​nyö​zött ikon​szek​rény​-
hez (a füg​gö​nyök ugyan​olyan szí​nű​ek vol​tak, mint a fal, és T. csak most vet​te ész​re őket – jól​le​het az
ikon​szek​rény a gyer​tyák és lám​pács​kák csil​lag​rend​sze​ré​nek pon​to​san a kö​ze​pén volt). Egy köny​vecs​-
két vett el a gyer​tyás asz​tal​ká​ról, és nyúj​tot​ta T.-nek.
Nem is köny​vecs​ke volt az, ha​nem csak mál​na​szí​nű bőr​fe​dél, ami​lyen az ét​ter​mi ét​lap, és rá​csö​pö​-
gött a vi​asz. Arannyal met​szett hul​lám​vo​nal csil​lo​gott raj​ta, olyan, mint a spa​nyol „N” betű fö​lött –
csak a betű nél​kül. T. ér​tet​le​nül rán​col​ta a hom​lo​kát.
 – Za​var​ba hoz​za a til​de? – kér​dez​te Fjo​dor Kuz​mics, fi​gyel​ve min​den arc​rez​dü​lé​sét. – Va​la​mi ok​-
ból a mű​velt em​be​rek min​dig pró​bál​ják meg​ma​gya​ráz​ni ezt a je​let. A leg​ér​de​ke​seb​ben, egyéb​ként, a
jó em​lé​ke​ze​tű Szo​lov​jov úr​nak si​ke​rült...
T. meg​ráz​kó​dott.
– Is​mer​te Vlagyi​mir Szo​lov​jo​vot?
– Fu​tó​lag – fe​lel​te Fjo​dor Kuz​mics –, va​la​mi​kor át​sza​ladt erre, ré​ges-ré​gen. Na​gyon za​va​ros fejű
em​ber. Azt mond​ta, a til​de a hul​lám​ra ha​son​lít, és ab​ban áll a je​len​té​se, hogy az em​ber nem kü​lön​ál​ló
lény, ami​nek kép​ze​li ma​gát, ha​nem hul​lám az egy​sé​ges élet​óce​án​ban... Mint​ha az iga​zi hit​nek szük​sé​ge
vol​na rá, hogy va​la​mi Szo​lov​jov egy kis ér​tel​met ad​jon neki...
T. egy pil​la​na​tig ha​bo​zott, el​mond​ja-e Fjo​dor Kuz​mics​nak, hogy épp ezt a Szo​lov​jo​vot vi​szik ab​ban
a hin​tó​ban – de úgy dön​tött, nem mond​ja el.
– Má​sok – foly​tat​ta Fjo​dor Kuz​mics – ab​ban lát​ják a je​len​té​sét, hogy a szel​le​mi szár​nya​lás után el​-
ke​rül​he​tet​le​nül jön a zu​ha​nás, s a zu​ha​nás után új​ból a szár​nya​lás. Megint má​sok azt ta​nít​ják, hogy a
til​de az Úr tit​kos jele, szét​sza​kí​tott vég​te​len​ség, és az a je​len​té​se, hogy a rossz vég​te​len​ség a bi​lin​-
csünk, a rab​igánk, me​lyet csak az is​ten​ség tud szét​tör​ni. Én meg úgy gon​do​lom, jobb, ha nem gyö​tör​-
jük ma​gun​kat okos​ko​dás​sal, ha​nem egy​sze​rű​en el​fo​gad​juk a szer​tar​tást úgy, aho​gyan örö​kül hagy​ták
ránk...
Fjo​dor Kuz​mics az ikon​szek​rény​hez for​dult, fél​re​haj​tot​ta a füg​gönyt, és T., bár gya​ní​tot​ta, hogy mit
fog lát​ni, meg​ráz​kó​dott.
A füs​tös desz​ká​ról la​pos macs​ka​arc né​zett rá (le​he​tet​len lett vol​na macs​ka​po​fá​nak mon​da​ni). Sej​-
lett eb​ben az arc​ban va​la​mi gu​nyo​ros, va​la​mi ra​vasz-ta​tá​ros, és az új stí​lu​sú ba​jusz nem annyi​ra a til​-
dé​re ha​son​lí​tott, mint in​kább hat pa​ra​gra​fus​jel​re. A macs​ka sze​me ki​fe​je​zés​te​len és ki​csi volt.
– Imád​kozzunk! – zen​get​te a hang​ját Fjo​dor Kuz​mics, és hul​lám​sze​rű moz​du​la​tot tett a ke​zé​vel a
mell​ka​sa előtt, mint​ha til​dét raj​zol​na a le​ve​gő​be. Majd meg​ha​jolt az ikon​nak, és dör​mög​ni kez​dett az
orra alatt, előbb hal​kan, majd egy​re han​go​sab​ban.
T. ki​nyi​tot​ta a vö​rös köny​vecs​két. Bent egyet​len, a gyer​tya​faggyú​tól meg​fe​ke​te​dett sö​tét pa​pír​lap
volt. S azon kur​zív​val az aláb​bi​ak:

god
gi​ve_ he​alth
gi​ve_am​mo
gi​ve_ar​mor
noc​lip
no​tar​get
jump_​he​ight.128
ti​mes​cale.25

A T. fü​lé​be jutó han​gok​ból ítél​ve Fjo​dor Kuz​mics ép​pen ezt a szö​ve​get ol​vas​ta, csak épp kü​lö​nös
ki​ej​tés​sel, cir​kal​ma​san el​bő​dül​ve a leg​vá​rat​la​nabb he​lye​ken, úgy​hogy ezek az egy​sze​rű sza​vak va​ló​-
ban úgy kezd​tek hang​za​ni, mint rej​tel​mes, ősi va​rázs​igék, teli erő​vel és ti​tok​kal: „gi​wa​moj! gi​var​-
moj!” S mi​köz​ben imád​ko​zott, Fjo​dor Kuz​mics lát​ha​tó​an szív​ből át​él​te a sza​vak je​len​té​sét: a „no tar​-
get” sza​vak​nál le​gug​golt, és maga elé tet​te a bal ke​zét, mint aki lát​ha​tat​lan pajz​zsal védi ma​gát, a
„jump height”-ra pe​dig fel​ug​rott, és han​go​san tap​solt – T. pe​dig su​tán el​is​mé​tel​te eze​ket a moz​du​la​to​-
kat.
Ugyan​úgy fe​je​ző​dött be az ima, ahogy kez​dő​dött – a hul​lá​mos kéz​moz​du​lat​tal.
– Most hát men​jen, gróf – mond​ta Fjo​dor Kuz​mics. – És ne ön​ma​gá​ra tá​masz​kod​jék – bíz​zon a
gond​vi​se​lés​ben. Az Úr a vi​lág egész ter​hét ci​pe​li – hát hogy​ne tud​ná a cél​já​hoz ve​zé​rel​ni? Csak ves​se
alá ma​gát őne​ki, és a szí​vem​mel ér​zem, hogy meg​ta​lál​ja azt, akit ke​res... No, men​jen! És gyor​san,
gyor​san – amíg leg​alább egy kis hit van ma​gá​ban...
T. bú​csú​zó​ul meg​ha​jolt az öreg előtt, majd gyor​san el​in​dult, érez​ve, hogy az ima sza​vai még min​dig
a fü​lé​ben csen​ge​nek.
Né​hány lé​pés után eszé​be ju​tott, hogy ott fe​lej​tet​te a lám​pát, de úgy dön​tött, nem megy vissza érte –
az alag​utat ért​he​tet​len ere​de​tű, ho​má​lyos, zöl​des ra​gyo​gás vi​lá​gí​tot​ta meg, ép​pen elég volt ah​hoz,
hogy lás​sa az utat. Mi​után két​szer el​for​dult, meg​lát​ta a fa​lon a vas​fo​kok füg​gő​le​ges so​rát, mely a kék​-
lő esti fény kö​ré​hez ve​ze​tett – nyit​va volt a csa​tor​na​fe​dél a feje fö​lött.
T. mint​ha transz​ba esett vol​na, úgy má​szott fel a fo​ko​kon, és ki​bújt a me​leg pé​ter​vá​ri es​té​be, fel​-
dönt​ve a nyí​lás mel​lett álló táb​lát a „Vi​gyá​zat!” fel​irat​tal (ugyan​az a nyí​lás volt az, mint ame​lyi​ken le​-
ment a föld alá).
A leg​el​ső, amit meg​lá​tott, az utca túl​só ol​da​lán las​san ha​la​dó bör​tön​hin​tó volt.
Ala​csony, fe​ke​te ta​risz​nya​rák​ra ha​son​lí​tott – sár​ga sa​sok​kal az aj​tó​kon, rá​csok​kal az el​sö​té​tí​tett ab​-
la​ko​kon és va​la​mi fur​csa elekt​ro​mos or​sók​kal a te​te​jén. A ba​kon ma​gá​nyos ko​csis ült; őr​ség se​hol.
T. egyet​len ug​rás​sal a fel​szí​nen ter​mett, a hin​tó​hoz ment, és a föld alat​ti sár​ral be​mocs​kolt kö​pö​nye​-
ge alól elő​vet​te a rozs​dás ka​szát.
– Jó em​ber! – szólt oda hal​kan a ko​csis​nak, ami​kor már csak né​hány lé​pés​re volt tőle.
Meg​lát​va a bor​zas csi​nov​nyi​kot, ke​zé​ben a fé​lel​me​tes szer​szám​mal, a ko​csis le​ug​rott a bak​ról, és
fu​tás​nak eredt. Las​san fu​tott – alig​ha​nem fé​lig meg​bé​ní​tot​ta a ré​mü​let, és emi​att nem tud​ta gyor​sab​ban
moz​gat​ni a tag​ja​it.
A hin​tó aj​ta​ja erős re​tesszel volt le​zár​va, és ólom​pe​csét ló​gott raj​ta dró​ton. T. be​ko​po​gott az ab​la​-
kon. Sen​ki sem szólt ki. T. új​ból be​ko​po​gott, most han​go​sab​ban.
– Szo​lov​jov úr, élet​ben van?
Ez​út​tal sem jött vá​lasz. T. ek​kor el​nyisszan​tot​ta a dró​tot a ka​sza élé​vel, el​húz​ta a re​teszt, és ki​tár​ta
az aj​tót.
Va​la​mi kel​le​met​len, édes​kés szag csap​ta meg az or​rát. Bent, a vi​asz​kos​vá​szon​nal bo​rí​tott ülé​sen
ho​má​lyo​san fe​hér​lett egy moz​du​lat​lan em​ber​alak, tel​je​sen be​bo​rít​va szö​vet​tel, mint va​la​mi muzul​mán
nő vagy ha​lott mat​róz.
„Alig​ha​nem ki​pec​kel​ték a szá​ját...” – gon​dol​ta.
Be​má​szott a hin​tó​ba, le​ha​jolt az utas​hoz, meg​érin​tet​te a fe​jét, és azon​nal meg​ér​tet​te, hogy ez csak
egy dur​ván össze​ra​kott bábu.
Ab​ban a pil​la​nat​ban vas csi​kor​gá​sa hal​lat​szott a háta mö​gül. T. az aj​tó​hoz ug​rott, és ne​ki​ve​sel​ke​dett
a vál​lá​val, de el​ké​sett – va​la​ki kí​vül​ről be​zár​ta az acél​re​teszt. Majd is​me​rős​nek tet​sző hang szó​lalt
meg:
– Mint már ki​ta​lál​hat​ta, gróf úr, le van tar​tóz​tat​va. Min​den el​len​ál​lás ha​szon​ta​lan.
S mint​ha csak meg​erő​sí​te​né eze​ket a sza​va​kat, T. feje fö​lött halk zú​gás tá​madt. Majd ez vé​kony, át​-
ha​tó si​ví​tás​ba ment át, mint​ha egy is​me​ret​len elekt​ro​mos esz​közt tel​jes tel​je​sít​mény​re ál​lí​tot​tak vol​na,
s a ka​sza ki​for​dult T. ke​zé​ből, és tom​pa csat​ta​nás​sal a fal​hoz ta​padt.
Majd az elekt​ro​mos vi​sí​tás még han​go​sabb lett, és T.-nek hir​te​len úgy tűnt, mint​ha sok ezer apró,
erős kéz mar​kol​na a sza​kál​lá​ba, a fal​hoz rán​tot​ták, és oda​ken​ték a bur​ko​lat​ra a ka​sza mel​lé, a vi​asz​-
kos​vá​szon​hoz ta​paszt​va az ar​cát. Rá​adá​sul olyan erő​vel, hogy lé​le​gez​ni is alig tu​dott.
„Gri​sa Ov​nyuk – gon​dol​ta T. – két​ség sem fér​het hoz​zá. Meg​is​mer​ni a mes​ter ke​zét...”
Ki​tá​rult a hin​tó kis​ab​la​ka, és T. egy fér​fi​ar​cot pil​lan​tott meg. Egész biz​to​san ta​lál​ko​zott már vele,
de elő​ször se​hogy sem tud​ta fel​idéz​ni, hogy mi​kor. A sűrű, lógó baj​szá​ról az​tán még​is​csak fel​is​mer​te
az új​ság​írót, aki arra biz​tat​ta a Szo​lov​jov-tár​sa​sá​got, hogy tart​sa​nak til​ta​ko​zó gyű​lést.
– Ku​da​szov zsan​dár őr​nagy – mu​tat​ko​zott be az arc ba​rát​sá​go​san. – Va​la​me​lyest is​mer​jük egy​mást,
gróf úr, bár leg​utóbb ci​vil​ben vol​tam. Már álló nap​ja vár​juk, mi​kor jön ki a lyuk​ból. Me​gyünk ide-
oda, ide-oda az ut​cá​ban, a luk meg köz​be nyit​va van. A la​ko​sok már pa​naszt akar​tak ten​ni a ha​tó​sá​-
gok​nál – fél​tek, hogy a vé​gén még be​le​esik va​la​ki. El kel​lett ma​gya​ráz​ni ne​kik, hogy mi va​gyunk a ha​-
tó​ság...
Az​zal Ku​da​szov be​le​szí​vott a szo​pó​kás ci​ga​ret​tá​já​ba, és bü​dös füst​fel​hőt eresz​tett a hin​tó​ba. Az​tán
be​csu​kó​dott az ab​lak, és sö​tét​ség lett.
 XXV
Az Alek​szej-sánc si​ra​lom​há​za ma​gas és kes​keny he​lyi​ség volt sö​tét kő​fa​lak​kal és bolt​íves mennye​-
zet​tel. Az asz​ta​lon égő faggyú​gyer​tya vi​lá​gí​tot​ta meg, amely több kor​mot adott, mint fényt. Vé​kony vá​-
lasz​fal ke​rí​tet​te el a vé​cék​agy​lót a cel​la töb​bi ré​szé​től; a bú​tor​zat csak egy asz​tal​ból, a mel​let​te lévő
pad​ból meg a sar​kok​ban a két priccs​ből állt. A le​ve​gő​ben fe​nyő​gyan​ta- vagy va​la​mi​lyen ha​son​ló szag
ter​jen​gett.
T. a priccsen ült, óva​to​san va​kar​gat​ta az ál​lát (az acél​tüs​kék dur​ván, a szőr​rel együtt té​pőd​tek ki a
sza​kál​lá​ból, és né​hány he​lyen vér​zett a bőre), és arra gon​dolt, hogy ez az egyik leg​si​vá​rabb hely, amit
va​la​ha lá​tott.
Az oka en​nek a fel​ira​tok​ban rej​lett, me​lyek a pad​ló​tól a mennye​ze​tig bo​rí​tot​ták a fa​la​kat. Nem na​-
gyon le​he​tett ér​te​ni, ho​gyan ér​tek fel odá​ig a ra​bok – ta​lán a fal​hoz tol​ták az asz​talt, arra meg rá​tet​ték
a pa​dot. De még az sem lett vol​na elég ma​gas hoz​zá.
A fel​ira​tok bör​tön​tin​tá​val ké​szül​tek (me​lyet, ahogy a bő​be​szé​dű fel​ügye​lő el​ma​gya​ráz​ta, fe​ke​te ke​-
nyér​ből, gyer​tya​ko​rom​ból és vér​ből ké​szí​te​nek). Na​gyon ha​son​lí​tot​tak egy​más​ra – kö​zöl​ték, mi​kor és
mi​ért vég​zik ki az el​ítél​tet: név, dá​tum, a bün​te​tő tör​vény​könyv cik​ke​lye és még va​la​mi olyas​mi, hogy
„Is​ten ve​le​tek, em​be​rek” vagy „Fel a fej​jel, el​ítélt!”.
Nem annyi​ra a fel​ira​tok tar​tal​ma volt le​han​go​ló, mint in​kább a so​ka​sá​guk – az erő​szak​kal fél​be​sza​-
kí​tott éle​tek​ről szó​ló vé​ge​ér​he​tet​len üze​ne​tek mel​lett bár​mely egyé​ni lé​te​zés por​szem​nek tűnt az ál​-
lam​gé​pe​zet fo​gai kö​zött. És e so​rok mind​egyi​ké​ben mint​ha ott pis​lá​kolt vol​na a meg​sza​kí​tott élet egy
mor​zsá​nyi kis ré​sze, az utol​só vissz​hang​ja a föl​dön. Sem​mi​fé​le ko​po​nya​hegy​nek nem le​he​tett vol​na
ilyen ha​tá​sa.
A fel​ira​tok kö​zül ki​vált egy rajz, mely a túl​vi​lá​gi me​ta​fi​zi​kai ki​hí​vás pe​csét​jét vi​sel​te ma​gán – far​-
ká​nál fog​va fel​akasz​tott macs​kát áb​rá​zolt, mely szét​ter​pesz​tet​te man​csa​it, gon​do​san volt meg​raj​zol​va
a hat til​de ala​kú ba​ju​sza a néma mia​ura nyi​tott po​fá​ja kö​rül: le​het​sé​ges, hogy va​la​ki a be​ava​tot​tak kö​-
zül ké​szült itt a ha​lál​ra, s az utol​só föl​di ké​tely kí​noz​ta (a macs​ka mel​lett fel​irat is volt: „Is​ten – em​-
be​rek za​bá​ló​ja. Fü​löp evan​gé​li​u​ma”).
„Nem se​gí​tett az imád, Fjo​dor Kuz​mics” – gon​dol​ta T., és a meg​fe​szí​tett Is​ten utol​só sza​va​it sut​tog​-
ta, me​lyek va​la​mi​ért elő​úsz​tak em​lé​ke​ze​té​ből:
– Eli, Eli, lama sa​bak​tá​ni...[47]
És hir​te​len egy halk, gu​nyo​ros hang egé​szen kö​zel​ről fe​lelt rá:
– És a tö​meg​ben rá​kezd​tek – lám, a lá​mát hív​ja...
T. össze​rez​zent, és fel​emel​te a sze​mét.
A pa​don az asz​tal​nál egy fej nél​kü​li em​ber ült.
Könnyű nyá​ri ka​bát volt raj​ta, mely alól ki​tü​rem​ke​dett a ha​nya​gul meg​kö​tött nyak​ken​dő. A nya​kon a
vá​gást nem le​he​tett lát​ni – el​ta​kar​ta a be​haj​lí​tott sar​kú, ma​gas, ke​mé​nyí​tett gal​lér. Be​szél​ni pe​dig az
asz​ta​lon fek​vő, bor​zas hajú, hosszú baj​szú fej be​szélt.
T. elő​ször arra gon​dolt, hogy egy le​vá​gott fej nem tud​hat be​szél​ni, mi​vel el van sza​kít​va at​tól a
szerv​től, mely a le​ve​gőt a hang​szá​lak​hoz to​váb​bít​ja.
A fej azon​ban ka​csin​tott és foly​tat​ta:
– Ne ve​gye na​gyon a szí​vé​re azo​kat a má​zol​má​nyo​kat a fa​lon, gróf.
 A fej sze​me vi​dá​man csil​lo​gott, s a hang csi​tí​tó​an csen​gett, T. pe​dig úgy dön​tött, hogy mind​ez va​la​-
mi​fé​le bű​vész​trükk. Ezt meg​erő​sít​ve a fej nél​kü​li em​ber el​vet​te a fe​jet az asz​tal​ról, a vál​lá​ra tet​te, ki​-
csit for​ga​tott raj​ta, mint​egy a he​lyé​re igaz​gat​va, és az egye​sült a test​tel.
T. csak ek​kor is​mer​te fel Szo​lov​jo​vot – ugyan​úgy né​zett ki, mint a leg​utol​só áb​rá​zo​lá​sa​in.
Szo​lov​jov a fal felé bic​cen​tett, és azt mond​ta:
– Azért mon​dom, mert nem iga​zi​ak a fel​ira​tok. Csak a ve​ze​tő​ség szó​ra​ko​zik ve​lük.
– Hon​nan tud​ja? – kér​dez​te T.
– Egy is​me​rős zsan​dár mond​ta el. Meg hát gon​dol​jon csak bele, ugyan me​lyik ha​lál​ra ítélt po​csé​-
kol​ná az utol​só per​ce​it arra, hogy tin​tát ké​szít​sen ko​rom​ból és vér​ből, az​tán meg fel​másszon a pad​ra,
meg egész a mennye​ze​tig?
Szo​lov​jov tes​te tel​je​sen hi​te​les​nek lát​szott, de még​is, va​la​hogy egy​ér​tel​mű​en más jel​le​gű volt, mint
a töb​bi tárgy a cel​lá​ban. Úgy tűnt, hogy va​ló​já​ban ő va​la​mi más tér​ben ta​lál​ha​tó, lát​ha​tat​lan fény​for​rás
vi​lá​gít​ja meg, és rej​tett tük​rök ti​tok​za​tos rend​sze​re ve​tí​ti a ké​pét a sö​tét és kes​keny cel​lá​ba.
– El se tud​ja kép​zel​ni – mond​ta T. –, mennyi​re örü​lök, hogy ta​lál​koz​tunk. Olyan rég​óta pró​bál​tam
meg​ta​lál​ni... De jól lá​tom, sze​ren​csét​len​ség tör​tént ma​gá​val?
– Bi​zo​nyos ér​te​lem​ben – fe​lel​te Szo​lov​jov mo​so​lyog​va. – Le​vág​ták a fe​jem.
– Ez bor​zasz​tó...
– Ugyan, hagy​ja, gróf úr. A bel​ső fej​lő​dé​sünk egy bi​zo​nyos pont​ján túl az ilyen dol​gok már nem ját​-
sza​nak sem​mi​lyen sze​re​pet.
– Ki tet​te? – kér​dez​te T.
– Ari​el. Na per​sze nem ő maga – va​la​hogy a fan​tom​ja​in ke​resz​tül in​téz​te. De mi per​sze tud​juk, ho​-
gyan is áll​nak a dol​gok eb​ben a vi​lág​ban...
T. iz​ga​tot​tan fel​állt.
– Maga is​me​ri Ari​elt?
– Ó, igen.
– És mond​ja, amit Ari​el mond a lé​te​zé​sünk ter​mé​sze​té​ről és cél​já​ról, az igaz?
– Rész​ben. De az igaz​ság mor​zsái a sza​va​i​ban egész ha​zug​ság​he​gyek kö​zött van​nak szét​szór​va. Az​-
tán meg az igaz​ság min​dig a szem​lé​lő​től függ. Egye​sek szá​má​ra Ari​el va​ló​ban Is​ten. Szá​mom​ra vi​-
szont in​kább go​nosz szel​lem.
– De iga​zi de​mi​ur​gosz?
– Ez ér​tel​me​zés kér​dé​se – fe​lel​te Szo​lov​jov. – Az én né​ző​pon​tom​ból nem az. In​kább gá​lya​ra​bok
haj​csár​já​hoz ha​son​lí​ta​nám. A kö​rül​mé​nyek rab​ja, akit a kö​rül​mé​nyek más rab​jai fölé he​lyez​tek, hogy
az őket rab​ság​ban tar​tó té​nye​zők egyi​ke le​gyen...
– Önt sem na​gyon ked​ve​li – mond​ta T.
– Ami nem is meg​le​pő. Ab​ban sem ké​tel​ke​dem, hogy sok rosszat hal​lott ró​lam a vi​lág​ban.
– Igen, elő​for​dult – fe​lel​te T. – Ha jól ér​tet​tem, af​fé​le vá​ros bo​lond​já​nak tart​ják ma​gát. És ke​rü​lik,
hogy hosszan kell​jen be​szél​ni​ük ma​gá​ról. És rö​vi​den szól​va azt mond​ják, hogy fi​a​tal ko​rá​ban ön ígé​-
re​tes te​het​ség volt mű​vé​szi te​kin​tet​ben, de az iro​dal​mi pénz​vál​tók vé​le​mé​nye sze​rint nem hoz​ta meg a
ma​gá​ra for​dí​tott re​mé​nyek ka​ma​tát. Azon​kí​vül az ál​lam​mal szem​be​ni áru​lá​sá​ról és a le​tar​tóz​ta​tá​sá​ról
is be​szél​nek...
Szo​lov​jov bá​na​to​san el​mo​so​lyo​dott, és szét​tár​ta a kar​ját.
– Ugyan​ak​kor a ta​nít​vá​nyai – foly​tat​ta T. –, már​mint a Szo​lov​jov-tár​sa​ság tag​jai, olyan cso​dá​la​tos
dol​go​kat me​sél​nek ma​gá​ról, hogy az em​ber szin​te Tü​a​nai Apol​ló​ni​osz​hoz ha​son​lí​ta​ná önt, vagy va​la​ki
más​hoz az óko​ri cso​da​té​vők kö​zül.
Szo​lov​jov ez​út​tal ki​csit za​var​tan mo​soly​gott.
– Egye​sek ve​szé​lyes őrült​nek tar​ta​nak – mond​ta –, má​sok, el​len​ke​ző​leg, azt lát​ják ben​nem, ami​vé
vál​ni ne​kik ma​guk​nak nem volt ere​jük. Ez utób​bi ter​mé​sze​te​sen hí​zel​gő, de ugyan​úgy nem szol​gál​tam
rá, mint az előb​bi​re. Na és Ari​el mi​ket mon​dott ró​lam ma​gá​nak?
– Nem na​gyon ér​tet​tem – fe​lel​te T. – Csak úgy mo​tyo​gott va​la​mit.
– Tud​ja, ugye, hogy én is ré​sze vol​tam en​nek a tör​té​net​nek?
– Igen, Ari​el em​lí​tet​te. Va​la​mit a ka​to​li​kus re​ve​ren​dá​ról és két ke​nyér​vá​gó kés​ről.
– Szé​gyel​lek em​lé​kez​ni is rá – só​haj​tot​ta Szo​lov​jov – hogy mennyi szót​lan, baj​szos ala​kot pusz​tí​tot​-
tam el Knopf rész​le​gé​ből. De az​tán bi​zo​nyos ne​héz​sé​gek tá​mad​tak.
– Mi​fé​lék? – kér​dez​te T.
– Az a hely​zet, hogy ki​is​mer​tem Ari​elt. Rá​jöt​tem va​la​mi​re, ami le​rom​bol​ta az egész el​gon​do​lá​sát.
– És pon​to​san mire jött rá?
Szo​lov​jov hu​nyor​gott, és hosszan vé​gig​mér​te T.-t, mint​egy ha​boz​va, hogy vá​la​szol​jon-e erre a kér​-
dés​re. S az​tán, úgy lát​szik, el​ha​tá​roz​ta, hogy vá​la​szol.
– Mond​ja, gróf, soha nem ju​tott az eszé​be, hogy már a kez​det kez​de​tén sem arra a ma​gasz​tos és ne​-
mes sze​rep​re te​rem​tet​ték, amit ho​má​lyo​san em​le​ge​tett Ari​el, ha​nem pon​to​san arra, amit most ját​szik?
Úgy ér​tem, hogy a leg​el​ső perc​től fog​va?
T. össze​von​ta a szem​öl​dö​két.
– De ha így len​ne is, mi a kü​lönb​ség? Hi​szen et​től nem vál​to​zik meg, ami tör​tént...
– De​hogy​nem, na​gyon is meg​vál​to​zik – mond​ta Szo​lov​jov. – Az a hely​zet, hogy eb​ben az eset​ben
maga egy egé​szen más tör​té​net​nek a hőse, mint ahogy azt meg​szok​ta.
T. hir​te​len fur​csa hi​deg​sé​get ér​zett a gyom​rá​ban.
– Vagy​is?
– Úgy hi​szi, hogy ez T. gróf tör​té​ne​te, aki va​la​mi olyan is​me​ret​len cél​hoz pró​bál el​jut​ni, amely a
meg​ren​de​lő kí​ván​sá​gai sze​rint vál​to​zik. A tör​té​ne​tet egy bi​zo​nyos Ari​el Ed​mun​do​vics Brah​man ta​lál​ja
ki, meg a neki alá​ve​tett szer​ző​bri​gád. És hogy ez az Ari​el Ed​mun​do​vics jó dol​gá​ban néha kab​ba​lisz​ti​-
kus be​szél​ge​tést foly​tat T. gróf​fal, ami mint​egy a T. gróf​ról szó​ló re​gény ha​tá​ra​in kí​vül ma​rad. Így
van?
– Így – mond​ta T. – Pon​to​san.
– Mi​ért hisz eb​ben?
– Mert a va​ló​ság​nak ez a ver​zi​ó​ja már sok​szo​ro​san be​iga​zo​ló​dott a gya​kor​lat​ban.
– De hát en​nek a va​ló​ság​nak va​la​mennyi gya​kor​la​ti iga​zo​lá​sa ré​sze volt ugyan​an​nak a va​ló​ság​nak,
amit iga​zolt. Hát nem? És emi​att éb​red gya​nak​vás az okos em​ber​ben. Hi​szen ön, hála Is​ten​nek, nem
va​la​mi​fé​le kí​sér​le​ti fi​zi​kus.
– Na és a va​ló​ság​ban hogy áll a do​log?
– Ön va​ló​ban egy re​gény hőse. De a re​gény nem csak ma​gá​ról szól. Ha​nem Ari​el Ed​mun​do​vics
Brah​man​ról és a se​gé​de​i​ről is, ugye​bár ők pa​ran​csol​nak a „T. gróf” nevű gó​lem​nek, akit sze​lí​den, de
áll​ha​ta​to​san el​té​rí​te​nek az örök igaz​ság ke​re​sé​sé​től a lel​kek ki​szí​vá​sá​hoz egy kon​zo​los shoo​ter​ben, s
ezt a vál​ság és a piac kö​ve​tel​mé​nye​i​vel ma​gya​ráz​zák. A re​gény ezt a fo​lya​ma​tot írja le a maga tel​jes​-
sé​gé​ben.
– De mi vál​to​zik et​től?
– A lé​nyeg. Ari​el egy​ál​ta​lán nem te​rem​tő is​ten. Ha​nem pon​to​san ugyan​olyan re​gény​sze​rep​lő, mint
maga meg én. Egy​sze​rű​en csak meg​je​le​nik a szí​nen a kel​lő pil​la​nat​ban, és el​mond​ja a szá​já​ba adott
szö​ve​get.
T. fel​pat​tant, és fel-alá kez​dett jár​kál​ni a cel​lá​ban.
– Azt akar​ja mon​da​ni... De hisz egész biz​to​san ké​pes rá, hogy... Be​fo​lyá​sol​ni tud​ja az ese​mé​nye​ket.
Cso​dá​kat tud ten​ni.
– Na és ak​kor mi van? Ez egy​sze​rű​en csak egy ilyen ké​pes​sé​gek​kel meg​ál​dott hős. Maga meg ké​pes
el​kap​ni a fej​sze élét – egye​sek sze​mé​ben ta​lán ez is cso​da. Ami​kor ma​gá​nak a leg​egy​sze​rűbb do​log a
vi​lá​gon.
– Azt akar​ja mon​da​ni, hogy Ari​el ha​zu​dik? Va​ló​já​ban nem is szer​ző?
– Nem, de​hogy. Ari​el szer​ző. Olyan re​gény​hős, aki​nek ab​ban áll a sze​re​pe, hogy szer​ző le​gyen.
Érti? A Könyv va​ló​di te​ré​ben ő nem de​mi​ur​gosz, ha​nem ugyan​olyan sze​rep​lő, mint maga meg én. És
ez nem​csak rá ér​vé​nyes, ha​nem az összes se​géd​jé​re is.
– Ezen még gon​dol​koz​nom kell – mond​ta T. – Nem ta​ga​dom, ez erős ne​kem. El​szé​dül​tem tőle.
Szo​lov​jov el​ne​vet​te ma​gát, a cel​la sar​ká​ba ment, és le​ült az üres priccs​re.
– Mit ne​vet? – kér​dez​te T. nyug​ta​la​nul.
– Ko​rán szé​dül a feje. Ez még csak a be​ve​ze​tés.
T. meg​nyal​ta az aj​kát.
– Mi​hez? – kér​dez​te.
– Tud​ja, hogy mi​lyen mó​don lé​te​zik az egész vi​lág és maga meg én?
– Igen – fe​lel​te T. –, van némi el​kép​ze​lé​sem az ön ta​ní​tá​sá​ról. És úgy vé​lem, el​ér​tem bi​zo​nyos ha​la​-
dást a gya​kor​la​ti al​kal​ma​zá​sá​ban.
– Mi​ről be​szél?
– Az el​mé​be fu​rak​vó dé​mo​nok fel​is​me​ré​sé​ről. Töb​bé már nem ke​ve​rem őket össze ma​gam​mal.
Min​det fel​is​me​rem egy pil​la​nat alatt – bic​cen​tett T. va​la​ho​va a vé​cék​agy​ló felé. – Kü​lö​nö​sen Mi​-
tyeny​kát meg ezt a Gri​sa Ov​nyu​kot.
– Biz​tos ben​ne, hogy min​det? – hu​nyor​gott Szo​lov​jov.
– Igen – fe​lel​te T. – Azt is meg​ér​tet​tem, hogy maga ez a fel​is​me​rés egy ötö​dik dé​mon mun​ká​ja –
azé, aki a tu​dat​ára​mo​mért fe​lel. Lát​ja, fel​is​me​rem még a fel​is​me​rőt is, pe​dig erre soha sen​ki nem ta​ní​-
tott.
– Pom​pás – mond​ta Szo​lov​jov. – De meg​ta​nul​ta-e meg​lát​ni a leg​fon​to​sab​bat?
– Az ol​va​só​ról be​szél, aki​nek a tu​da​tá​ban meg​je​le​nünk?
Szo​lov​jov bó​lin​tott.
– Nos, ez én​sze​rin​tem tisz​ta szo​fiz​mus – mond​ta T. – Az ol​va​só soha és sem​mi mó​don nem mu​tat​ko​-
zik meg a mi va​ló​sá​gunk​ban. Mi​ért kell egy​ál​ta​lán gon​dol​nunk rá? Ugyan​olyan ha​szon​ta​lan fel​té​te​le​-
zés, mint a vi​lág​éter.
– Ak​kor hadd se​gít​sek még. Itt, eb​ben a cel​lá​ban, a fa​lon... Ne, ne arra néz​zen! Nem a far​ká​nál fel​-
akasz​tott macs​ka áb​rá​zo​lá​sá​ra gon​do​lok, ha​nem a fel​ira​tok​ra, ami​ket a bör​tön​igaz​ga​tó​ság ha​mi​sít. Ve​-
gyük egy pil​la​nat​ra úgy, mint​ha iga​zi​ak vol​ná​nak. Ol​vas​sa el bár​me​lyi​ket tet​szés sze​rint.
T. fel​állt, és a fal​hoz ment.
– Sö​tét van – mo​rog​ta. – Na jó, azért lá​tom. Tes​sék: „írja is​ten rab​ja Fegy​ka Ötös Moszk​vá​ból.
Meg​öl​tem há​rom ka​to​nát a csiz​má​ju​kért, hol​nap reg​gel fel​akasz​ta​nak. Fo​gadd Uram a lel​ke​met...”
– Na, mi jut er​ről az eszé​be?
– Elő​ször is – mond​ta T. –, ért​he​tet​len, ho​gyan tu​dott Fegy​ka egy csiz​má​ért rög​tön há​rom ka​to​nát
meg​öl​ni. Vagy ak​kor ölte meg őket, ami​kor alud​tak, mert sze​met ve​tett a há​rom pár csiz​má​ra, vagy
egy​sze​rű​en csak le​húz​ta ró​luk a csiz​mát, és gyil​kos ak​kor lett be​lő​le, ami​kor az ül​dö​ző​i​től pró​bált
meg​sza​ba​dul​ni... Na​gyon kur​tán írta le. Biz​tos iz​gult.
– Még va​la​mi?
– Má​sod​szor, nem vi​lá​gos, hogy az Űr pon​to​san mit fog csi​nál​ni ez​zel a lé​lek​kel, ami​kor fo​gad​ja.
Ki​mos​sa és ki​va​sal​ja?
– Van még va​la​mi​lyen gon​do​la​ta?
T. el​gon​dol​ko​zott.
– Hát, el le​het még gon​dol​koz​ni azon, hogy mi​ért így hív​ták – Fegy​ka Ötös​nek. Le​het, hogy egy ötö​-
sért vég​zett va​la​mi​lyen alan​tas szol​gál​ta​tást – mond​juk, annyi​ba ke​rült nála egy adag pe​rec vod​ká​val,
vagy kis​macs​ká​kat ve​szej​tett víz​be. Azt írja, Moszk​vá​ból való – a hit​rov​kai piac kö​rül, a nyo​mor​ne​-
gyed​ben va​ló​ban akad​nak el​ve​szett lel​kek, akik ké​pe​sek az ilyes​mi​re. Meg az is le​het, hogy olyan volt
az arca, mint a ma​lac po​fá​ja. Mert, ugye, az ilyen ma​lac​po​fá​jú​ak​ra né​pi​e​sen azt mond​ják, olyan az
orra, mint az ötko​pej​kás. Pom​pá​san el is tu​dom kép​zel​ni – sza​kadt el​len​zős sap​ka a fe​jén, de fel​tét​le​-
nül bar​na, a sze​me ki​csi, ra​vasz, és ál​lan​dó​an sza​la​do​zik jobb​ra-bal​ra, és tur​csi orra van, hogy lát​ni
az orr​lyu​ka​it... Meg olyan köp​cös kis em​ber.
– Jól van – mond​ta Szo​lov​jov –, már majd​nem cél​hoz is ér​tünk. Hisz va​ló​ság​gal meg​ele​ve​ne​dett.
Most maga előtt lát​ta őt a kép​ze​le​té​ben, igaz?
– Ép​pen​ség​gel.
– Na​gyon jó. Most kép​zel​je el, hogy Fegy​ka ötös bú​csú​üze​ne​te egy kis​re​gény. Maga Fegy​ka Ötös
pe​dig an​nak a hőse. Maga ak​kor mi​cso​dá​ja en​nek a re​gény​nek?
– Az ol​va​só​ja.
– Úgy bi​zony. Te​hát épp az imént maga ol​va​só volt. De köz​ben tud​ja ma​gá​ról, hogy az ol​va​só tu​da​-
tá​ban je​le​nik meg, igaz? Az, amit a sa​ját tu​da​tá​nak gon​dol, va​ló​já​ban az ol​va​só tu​da​ta. Nem maga ol​-
va​sott az imént Fegy​ka Ötös​ről. Ha​nem az ol​va​só, aki​nek a kép​ze​le​té​ben meg​je​le​nünk, ő lát​ta a sza​-
kadt, bar​na el​len​zős sap​kát és az ötko​pej​kás​ra ha​son​lí​tó tur​csi ma​la​cor​rot. Ma​gán ke​resz​tül lát​ta.
– Te​gyük fel. És ak​kor mi van?
Szo​lov​jov ki​várt egy csep​pet.
– Hát az – mond​ta hal​kan –, hogy az ol​va​só, aki most ezt a köny​vet ol​vas​sa, ugyan​olyan kép​zelt fan​-
tom, mint maga meg én. Az iga​zi va​ló​ság​ban nem lé​te​zik. Ő is csak ugyan​olyan köz​bül​ső op​ti​ka, ami​-
lyen maga is volt, ami​kor Fegy​ka tör​té​ne​tét ol​vas​ta.
– De ak​kor ki lé​te​zik?
– Csak a meg​is​mer​he​tet​len​ség, amely lát​ja ma​gát az ol​va​són ke​resz​tül – ugyan​úgy, ahogy az ol​va​só
az imént Fegy​ka Ötöst lát​ta ma​gán ke​resz​tül, gróf.
T. hall​ga​tott.
– Ol​va​só a Vi​lág​egye​tem​ben csak egy van – foly​tat​ta Szo​lov​jov. – De az or​rán akár​hány kü​lön​bö​ző
szí​nű szem​üveg le​het. Egy​más​ban tük​rö​ződ​ve, az ör​dög tud​ja, mi​fé​le vissz​fé​nye​ket szül​nek – vi​lág​há​-
bo​rú​kat, pénz​ügyi vál​sá​go​kat, vi​lág​ka​taszt​ró​fá​kat és egyéb att​rak​ci​ó​kat. Ám mind​ezen egyet​len te​kin​-
tet megy ke​resz​tül, a vi​lá​gos, meg​is​me​rő fény egyet​len su​ga​ra – ugyan​az a su​gár, amely eb​ben a pil​la​-
nat​ban át​ha​lad ma​gán, raj​tam és bár​kin, aki lát​ja ma​gát és en​gem. Mert ilyen su​gár egyet​len​egy van az
egész vi​lág​egye​tem​ben, és, hogy úgy mond​jam, azo​nos ön​ma​gá​val az összes meg​szám​lál​ha​tat​lan meg​-
nyil​vá​nu​lá​sá​ban. Kü​lön​ben su​gár​nak ne​vez​ni is nagy hiba. De nem na​gyobb, ter​mé​sze​te​sen, mint az
ár​nyék​szé​ken lévő lyuk​nak el​gon​dol​ni.
 – De ki te​rem​ti azt, amit ez a te​kin​tet lát?
– Azt, amit ő lát, nem te​rem​ti sen​ki más. Ő maga te​rem​ti.
– De ho​gyan?
– Az​zal, hogy lát​ja.
– Jól van – mond​ta T. –, ak​kor más​hogy kér​de​zem. Ki néz ez​zel a te​kin​tet​tel?
– Maga.
– Én?
– Ter​mé​sze​te​sen. Ez a te​kin​tet maga, gróf. Ez a meg​is​mer​he​tet​len​ség maga.
– Vagy​is azt akar​ja mon​da​ni, hogy én va​gyok a vi​lág te​rem​tő​je?
Szo​lov​jov szét​tár​ta a kar​ját, mint​ha nem ér​te​né, ho​gyan le​het eb​ben ké​tel​ked​ni.
– De ha én va​gyok a vi​lág te​rem​tő​je, ak​kor mi​ért ér​zem ma​gam olyan ké​nyel​met​le​nül ben​ne?
Szo​lov​jov el​ne​vet​te ma​gát.
– Ez olyan, mint​ha azt kér​dez​né, ha én va​gyok a rém​álom te​rem​tő​je, ak​kor mi​ért olyan fé​lel​me​tes
szá​mom​ra?
– Ér​tem – mond​ta T. – De mi​ért ép​pen én? Mi​ért va​gyok én olyan kü​lön​le​ges?
– Ugyan​ilyen kü​lön​le​ges va​gyok én is, meg az a légy a mennye​ze​ten, és bár​mely más op​ti​kai elem.
Maga is, én is, bár​ki más is – min​den ugyan​az a je​len​lét, csak ép​pen, ahogy a mű​sza​ki szak​ér​tők
mond​ják, kü​lön​bö​ző fá​zi​sok​ban. Ugyan​az a vég​ső meg​fi​gye​lő, aki soha sen​ki elől nem rej​tő​zik, mert
nincs ki elől rej​tőz​nie. Raj​ta kí​vül sen​ki sin​csen. És maga jól tud​ja, hogy mi​lyen ő, mert maga nem
más, mint ő. A vi​lág leg​főbb tit​ka tö​ké​le​te​sen nyi​tott, és sem​mi​ben sem kü​lön​bö​zik ma​gá​tól. Ha meg​-
ér​tet​te, hogy mi​ről be​szél​tem, ak​kor épp meg​lát​ta az egész Vi​lág​egye​tem leg​na​gyobb tit​ká​nak vissz​fé​-
nyét... Ezt meg​ér​te​ni egyet je​lent az​zal, hogy meg​lát​ja az Ol​va​sót.
– De mi​ért mond​ja, hogy egyet​len​egy su​gár lé​te​zik?
– Ha két su​gár len​ne, soha nem ér​te​nék egy​mást, és nem ta​lál​koz​ná​nak. Az egyik em​ber ál​tal írt szö​-
ve​get a má​sik nem ér​te​né. Hi​szen tud​ja, néha az em​bert el​fog​ja egy ilyen ér​zés a köny​vek ol​va​sá​sa​kor
– mint​ha va​la​ki ma​gá​ban arra em​lé​kez​ne, amit min​dig tu​dott. Ilyen​kor épp ez az erő em​lé​ke​zik. És
maga meg én egy​sze​rű​en azért ért​jük egy​mást, mert ő ért en​gem is, ma​gát is. Ez az a Szem, ame​lyet
pró​bál​tak meg​sem​mi​sí​te​ni a hob​bi​tok a Nyu​gat leg​főbb mí​to​szá​ban. De nem azt ér​ték el, hogy a Szem
meg​va​kult, ahogy a há​bo​rús pro​pa​gan​dá​juk ál​lít​ja, ha​nem csak azt, hogy ők ma​guk nem lát​ták töb​bé.
T. hall​ga​tott. Fe​szült ar​cán kü​lö​nös ki​fe​je​zés je​lent meg – mint​ha tá​vo​li, alig hall​ha​tó, a csend ha​tá​-
rá​ba ve​sző ze​nét hal​la​na. Az​tán el​mo​so​lyo​dott.
– Igen – mond​ta vé​gül. – Szép. De to​vább​ra is haj​la​mos va​gyok azt gon​dol​ni, hogy ez az el​vont me​-
ta​fi​zi​ka te​rü​le​té​hez tar​to​zik, és sem​mi​lyen ha​tás​sal nincs a konk​rét hely​ze​tünk​re.
– Rosszul gon​dol​ja – fe​lel​te Szo​lov​jov. – Ép​pen itt nyí​lik meg az Op​tyi​na-pusz​tá​ba ve​ze​tő út.
– És mi az az Op​tyi​na-pusz​ta? Tu​laj​don​kép​pen ma​gát is csak azért ke​res​tem, hogy fel​te​hes​sem ezt a
kér​dést. Hová me​gyek?
Szo​lov​jov el​mo​so​lyo​dott.
– Nem tu​dom – mond​ta.
T.-nek el​ke​re​ke​dett a sze​me.
– De hát hogy​hogy? Ér​tem, hogy Csa​pa​jev nem tud​ja – neki egész fi​lo​zó​fi​á​ja van ez​zel kap​cso​lat​-
ban. De maga? Hisz maga ta​lál​ta ki!
– Hogy ki ta​lál​ta ki, az nem fon​tos. Csak az a fon​tos, hogy mivé vál​toz​tat​ja az uta​zá​sá​val. Erre a
kér​dés​re csak maga vá​la​szol​hat.
 – Az is le​het – mond​ta T. –, hogy Ari​el to​vább​ra is bo​lond​dá tesz, és most ép​pen a maga ké​pé​ben
je​lent meg előt​tem. Hisz volt már ilyen. Úgy ér​zem, soha nem lesz vége en​nek a káp​rá​zat​nak.
– Vége lesz – fe​lel​te Szo​lov​jov –, ami​kor vég​leg meg​ér​ti, hogy ő és az egész ban​dá​ja ugyan​olyan
ala​po​kon lé​te​zik, mint maga, én meg a pad, amin ül. De ad​dig Ari​el Ed​mun​do​vics min​dig tele fog​ja
be​szél​ni a fe​jét min​den hü​lye​ség​gel, és min​den​áron meg akar​ja győz​ni ma​gát ar​ról, hogy az evo​lú​ció
egyet​len el​fo​gad​ha​tó vál​to​za​ta az, ha a maga vi​lá​ga a kle​ri​ká​lis-kon​zo​los shoo​ter irá​nyá​ba fej​lő​dik a
fo​ko​zó​dó gaz​da​sá​gi vál​ság kö​rül​mé​nyei kö​zött a könnyű ero​ti​ka és a kor​lá​to​zott nuk​le​á​ris konf​lik​tus
ele​me​i​vel...
– Jut eszem​be – je​gyez​te meg T. –, Ari​el fi​gyel​mez​te​tett is, hogy vissza​hoz​za ma​gát a tör​té​net​be.
Szo​lov​jov bó​lin​tott.
– Tu​dom. Az volt a ter​ve, hogy csal​étek​nek fog fel​hasz​nál​ni. Ami, lé​nye​gé​ben, meg is tör​tént.
– És ezt a be​szél​ge​tést nem lát​ja? – kér​dez​te T. gya​nak​vó​an.
– Nem – fe​lel​te Szo​lov​jov –, nem lát​ja. A cse​lek​mény sze​rint most el​uta​zott. De majd vissza​jön, és
elő​for​dul​hat, hogy mind​az, amit maga ma hal​lott és meg​ér​tett, a szer​kesz​tés so​rán el​tű​nik. Már, per​sze,
ha meg​hagy​ja neki ezt a le​he​tő​sé​get.
– Hova uta​zott el?
– Hurgha​dá​ba, Egyip​tom​ba.
– Igen, em​lék​szem – mond​ta T. – Ez kap​cso​lat​ban van Eh​na​ton obe​liszk​jé​vel?
Szo​lov​jov le​gyin​tett.
– Mi​fé​le Eh​na​ton obe​liszk​je, az ör​dög​be is? Még tán Knopf pi​ra​mi​sát is em​le​get​het​né... Hurgha​da
egy​sze​rű​en egy pi​he​nő​hely sze​gény de​mi​ur​go​szok szá​má​ra. Mint ma​gá​nak meg ne​kem Ba​den-Ba​den.
T. gon​dol​ko​dott egy ki​csit.
– Ak​kor van még egy kér​dé​sem. Mond​ja, ha Ari​el és a se​gé​dei mind csak sze​rep​lők, ak​kor ki az
iga​zi szer​ző? – kér​dez​te. – A va​ló​sá​gos és vég​le​ges?
– Ezt sze​mé​lye​sen kell ki​de​rí​te​nie.
– De ho​gyan?
– Úgy, hogy szem​től szem​be ta​lál​ko​zik vele.
– Mi​ért gon​dol​ja, hogy jobb lesz Ariel​nél?
– Tud​ja – mond​ta Szo​lov​jov –, neki más el​kép​ze​lé​se van a Könyv ren​del​te​té​sé​ről. Az ő né​ző​pont​-
já​ból az a ren​del​te​té​se, hogy meg​ment​se a hőst. Kü​lö​nö​sen az olyat, akit le​he​tet​len meg​men​te​ni. Mint
maga...
– De mi​ért ta​lál​ta ak​kor ki Ari​elt és az ő vi​lá​gát?
Szo​lov​jov meg​von​ta a vál​lát.
– Gon​do​lom, ki​zá​ró​lag azért, hogy ki​gú​nyol​ja an​nak a pusz​ta gon​do​la​tát, hogy ilyen vi​lág va​ló​ban
lé​tez​het. És épp a lát​szó​la​gos lé​te​zé​se be​mu​ta​tá​sá​val gú​nyol​ja ki.
– És mi​ért te​rem​tett en​gem?
– Már mond​tam, gróf – ki​zá​ró​lag azért, hogy mind​ezen ke​resz​tül el​jus​son a meg​men​té​sé​ig. Hogy
meg​me​ne​kül​jön at​tól a hely​től, ahol nincs sem​mi re​mény, ahol nincs és nem is le​het me​nek​vés. Ugyan
mi le​het​ne ér​de​ke​sebb egy ilyen ka​land​nál?
– Hát jó – mond​ta T. –, de ak​kor maga mi​ért nem me​ne​kült meg? Hisz le​vág​ták a fe​jét.
– Gróf, már mond​tam, hogy az ef​fé​le dol​gok​nak csak ak​kor vol​na je​len​tő​sé​gük, ha va​la​mi sik​kasz​tó
sze​ná​tor len​nék. En​gem ez egy​ál​ta​lán nem za​var, higgye el. In​kább for​dít​va...
– Te​hát a me​ne​kü​lés a nem​lét?
 – Ugyan már, mi​ket be​szél! Mi​fé​le nem​lét? Egy​ál​ta​lán hol lá​tott már olyat? Hogy „ne le​gyünk”, nem
elég, hogy előbb len​nünk kell, ha​nem még oda is kell má​zol​ni a lét​hez azt a „nem” szócs​kát. Gon​dol​ja
csak meg, ki​vel vagy mi​vel tör​té​nik ez a nem​lét?
– Az​zal, aki nincs... Vár​junk csak... Em​lék​szem, Csa​pa​jev azt mond​ta... Az Is​ten leg​meg​is​mer​he​tet​-
le​nebb tu​laj​don​sá​ga az, hogy Is​ten nin​csen. Ak​kor azt gon​dol​tam, hogy ez csak mes​ter​kélt szo​fiz​mus,
de most, úgy tű​nik, kez​dem... Ak​kor hát mi a me​nek​vés?
– A me​nek​vés prob​lé​má​ja va​ló​já​ban ir​re​á​lis, gróf. A ha​mis sze​mé​lyi​ség​nél je​le​nik meg, ak​kor,
ami​kor az elme el​me​rül a gon​dol​ko​dás lá​zá​ban. Ilyen ha​mis sze​mé​lyi​sé​gek na​pon​ta sok​szor szü​let​nek
és tűn​nek el. Min​dig más​mi​lye​nek. És ha az ilyen sze​mé​lyi​sé​get nem za​var​juk meg, egy-két má​sod​perc
alatt örök​re el​fe​lej​ti ma​gát. Raj​ta kí​vül pe​dig nincs kit meg​men​te​ni. Így te​hát en​nek az ide​ges fan​tom​-
nak a meg​nyug​ta​tá​sa vé​gett gon​dol​ták ki a vi​lág összes szel​le​mi ta​ní​tá​sát.
– Le​het​sé​ges – mond​ta T. el​gon​dol​koz​va. – Ez leg​alább​is meg​ma​gya​ráz​za, hogy a meg​men​tés prob​-
lé​má​ja olyan ke​vés​sé fog​lal​koz​tat​ja a szé​les pa​rasz​ti tö​me​ge​ket. De eb​ben az eset​ben ön el​lent​mond
ma​gá​nak. Kit akar ak​kor meg​men​te​ni az iga​zi szer​ző?
Szo​lov​jov el​mo​so​lyo​dott.
– Ma​gát. És töb​bet ne kér​dez​ze, ho​gyan, mi​nek és mi​ért. Majd meg​ér​ti, ha ta​lál​ko​zik vele. El​ju​tott a
ha​tá​rig, ahol vé​get ér​nek a sza​vak. Az út to​váb​bi ré​szét ma​gá​nyo​san kell meg​ten​nie. Nem sok ma​radt
be​lő​le.
T. fel​só​haj​tott.
– Nos hát – mond​ta –, te​gyük fel, hogy hin​ni aka​rok ma​gá​nak. Mit kell ten​nem?
– Azt már tud​ja. Ta​lál​ja meg Op​tyi​na-pusz​tát. Csak ne kér​de​zős​köd​jön min​den​fé​le já​ró​ke​lő em​be​-
rek​től. Ke​res​se sa​ját ma​gá​ban.
– Gon​dol​ja, hogy ott fog meg​je​len​ni?
– Min​dig is ott volt – mo​so​lyo​dott el Szo​lov​jov. – Ép​pen​ség​gel ben​ne je​le​nik meg min​den más.
Csak még soha nem fi​gyelt rá. Túl​sá​go​san el volt fog​lal​va a lö​völ​dö​zés​sel meg az egy​sze​rű​sö​dés​sel...
A fo​lyo​són meg​nyi​kor​dult egy nyi​tó​dó re​tesz, és va​salt csiz​mák lép​tei hal​lat​szot​tak. Az​tán han​gok
is.
– Az ör​dög​be – mond​ta Szo​lov​jov. – Úgy tű​nik, Ari​el meg​le​pe​tést ké​szí​tett elő ma​gá​nak, rá​adá​sul
elég kel​le​met​len meg​le​pe​tést. Most egy per​cet se ve​szít​sen. Min​dent na​gyon gyor​san meg le​het ol​da​ni,
és már majd​nem tud​ja is, ho​gyan...
– Mi​fé​le meg​le​pe​tést?
– Ha​to​dik elem – mond​ta Szo​lov​jov. – Em​lék​szik, be​szélt a re​a​lis​tá​ról, akit a krí​zis el​le​né​re szer​-
ződ​tet​tek? Egy ja​vas​la​tot pró​bál​nak ten​ni ma​gá​nak, amit rend​kí​vül ne​héz el​uta​sí​ta​ni. En​nek a csá​bí​-
tás​nak ke​ve​sen tud​nak el​len​áll​ni. De ma​gá​nak, biz​tos va​gyok ben​ne, hogy si​ke​rül​ni fog, mert...
Ek​kor ko​pog​tak az aj​tón, és Szo​lov​jov szi​lu​ett​je azon​nal ki​hunyt – mint​ha ki​kap​csol​ták vol​na a rej​-
tett fény​for​rást, ami lát​ha​tó​vá tet​te.
S az​tán T. fel​éb​redt.
 XXVI
Tolsz​toj ki​nyi​tot​ta a sze​mét. Az​tán fel​emel​te a fe​jét.
El​telt né​hány má​sod​perc, mire meg​ér​tet​te, hogy az asz​tal​nál ül a dol​go​zó​szo​bá​já​ban. Előt​te a zöld
posz​tón egy kö​teg te​le​írt pa​pír​lap volt; a ke​zé​ből ki​esett toll az egyik la​pon hosszú, fél​kör ala​kú pa​cát
ha​gyott, amely​nek, úgy lát​szott, volt va​la​mi köze az ép​pen csak vé​get ért álom​hoz. És fe​küdt még az
asz​ta​lon egy fe​hér gla​szé​kesz​tyű, mely​nek szin​tén volt köze az álom​hoz, és na​gyon is fon​tos köze.
Tolsz​toj ki​né​zett az ab​la​kon. Nyá​ri este volt – vi​rág​ágyá​sok, a lej​jebb lévő tóig el​nyú​ló kert és
föld​be ásott osz​lo​pok kö​te​lek​kel az „óri​ás​lép​tek” já​ték​hoz. Az egyik ilyen osz​lop kö​rül, fel​fúj​va az
ar​cát, szót​la​nul sza​la​do​zott egy ko​pasz​ra nyírt fi​úcs​ka hosszú, szür​ke ing​ben.
Tolsz​toj lej​jebb eresz​tet​te a te​kin​te​tét. A pár​ká​nyon ci​pész​szer​szá​mok he​ver​tek. Az ab​lak alatt pe​-
dig fa​lá​da kap​ta​fák​kal és bőr​da​ra​bok​kal. Kö​rü​löt​te min​den olyan volt, mint min​dig.
Egy per​cig rán​col​ta a hom​lo​kát, és vég​re eszé​be ju​tott.
„Azt ál​mod​tam, hogy egy re​gényt ír​tam... Igen, pon​to​san. Va​la​mi tel​je​sen őrült re​gényt, mely​nek a
hőse a meg​bol​do​gult Dosz​to​jevsz​kij volt. Meg én ma​gam... De hogy mennyi​re rész​le​tes és fur​csa álom
volt, majd​nem egy egész élet, fan​tasz​ti​kus és ne​vet​sé​ges... Állj! De va​jon én ír​tam-e ezt a re​gényt?
Nem, úgy tű​nik, én ma​gam vol​tam a re​gény, amit ír​tam... Vagy ez is, az is igaz...”
Új​ból ko​pog​tak az aj​tón.
– Lev Nyi​ko​la​je​vics – szólt a fo​lyo​só​ról a la​káj. – Min​den​ki össze​gyűlt az ebéd​hez. Ki mél​tóz​ta​tik
jön​ni?
– Igen, me​gyek – fe​lel​te Tolsz​toj. – Mondd meg ne​kik, hogy el​né​zé​sü​ket ké​rem, kezd​jék csak el nél​-
kü​lem. Tíz perc múl​va ott le​szek, és csak teát iszom.
Ami​kor a fo​lyo​són el​hall​gat​tak a lép​tek, Tolsz​toj a ke​zé​re eresz​tet​te a fe​jét, fel​vé​ve ugyan​azt a pózt,
ami​ben el​nyom​ta az álom – tud​ta, hogy így fel le​het idéz​ni az álom el​fe​lej​tett rész​le​te​it. Egy ke​ve​set
tel​jes moz​du​lat​lan​ság​ban ült, majd fog​ta a tol​lat, be​le​már​tot​ta a tin​ta​tar​tó​ba, és írni kez​dett:
„Kmopf (?). Ci​gány ba​bá​val. Szo​lov​jov és Ol​szuf​jev. Ta​ra​ka​no​va hnő. Brah​man kór​bonc​nok (?).
Kon​fu​ci​us. A leg​fon​to​sabb, nem el​fe​lej​te​ni – Opty.-pusz​ta.”
Az​tán a mel​lé​hez emel​te a ke​zét, két uj​jal össze​csip​pen​tet​te az ott lógó me​da​li​ont, és a sze​me elé
tet​te.
Pi​ri​nyó arany​könyv volt az, fé​lig el​me​rül​ve a fe​hér jás​pis​ból ki​vá​gott vi​rág​ban – kis ha​rang​ra ha​-
son​lí​tott arány​ta​la​nul nagy ha​rang​nyelv​vel. Arany​lán​con ló​gott. Na​gyon régi volt, és bár rá​né​zés​re
tar​tós​nak tűnt, az idő szám​ta​lan nyo​mát vi​sel​te ma​gán – kar​co​lá​so​kat, tö​ré​se​ket és fol​to​kat. Tolsz​toj
el​mo​so​lyo​dott, és hi​tet​len​ked​ve csó​vál​ta a fe​jét.
Fel​állt, és át​ment a fo​ga​dó​he​lyi​ség​be, amit köny​ves​pol​cok vá​lasz​tot​tak el az író​asz​ta​lá​tól. Ott, a
ke​rek asz​ta​lon a kert​re nyí​ló üveg​aj​tó és a zöld vi​asz​kos​vá​szon​nal bo​rí​tott dí​vány kö​zött fél tu​cat né​-
met, an​gol és fran​cia nyel​vű könyv he​vert.
Foj​tott ki​ál​tás hal​lat​szott be a kert​ből. Tolsz​toj ki​né​zett az üveg​aj​tón. A kis​fiú, aki a kö​té​len for​gott
az osz​lop kö​rül, el​vesz​tet​te az egyen​sú​lyát, és a fűbe zu​hant. Tolsz​toj el​mo​so​lyo​dott, a mos​dó​asz​tal​-
hoz ment, és meg​löty​köl​te az ar​cát.
Ami​kor be​ment az ét​ke​ző​be, az asz​tal​nál el​csen​de​se​dett a be​szél​ge​tés, és ket​ten – az in​di​ai ven​dég
kí​sé​re​té​hez tar​to​zó tol​mács és a fo​no​gráf​sze​re​lő mes​ter – még fel is akar​tak áll​ni, de vissza​tar​tot​ták
őket. Maga az in​di​ai ven​dég, egy ma​gas, szi​kár öreg​em​ber na​rancs​sár​ga khlam​üsz​ben és fa gyöngy​-
sor​ral a nya​ká​ban, szé​le​sen mo​soly​gott. Tolsz​toj dör​mö​gött va​la​mi üd​vöz​lés​fé​lét, min​den​ki​nek bic​-
cen​tett, és le​ült a he​lyé​re.
„Az ör​dög​be is – gon​dol​ta –, megint el​fe​lej​tet​tem a ne​vét... Szvámi... anan​da. De hogy mi van az
»anan​da« előtt, arra nem em​lék​szem. Úgy rém​lik, le​het egy​sze​rű​en csak »szvámi«-nak szó​lí​ta​ni, az
olyas​mit je​lent, hogy »fő​tisz​te​len​dő«...”
– Kö​szö​nöm, szvámi – mond​ta, le​vé​ve mel​lé​ről a me​da​li​ont, és nyújt​va a hin​du​nak –, de úgy lát​-
szik, túl​sá​go​san öreg va​gyok már az ef​fé​le kí​sér​le​tek​hez.
A tol​mács va​la​mi​ért na​gyon hosszan for​dí​tot​ta ezt az egy​sze​rű gon​do​la​tot – a hin​du az​alatt fi​gyel​-
me​sen meg tud​ta szem​lél​ni a me​da​li​ont, és a nya​ká​ba is tet​te, a fa gyöngy​sor fölé. Némi kis ag​go​da​-
lom je​lent meg az ar​cán.
– Egy​ál​ta​lán sem​mi ha​tá​sa nem volt? – kér​dez​te.
Tolsz​toj meg​si​mo​gat​ta a sza​kál​lát, és tű​nő​dött, mit is mond​jon.
– De igen – fe​lel​te –, két​ség​kí​vül volt ha​tá​sa. Ilyen őrült, hosszú és, ami a leg​főbb, élet​hű ál​mot
még ta​lán soha éle​tem​ben nem lát​tam. És ezt ne​héz ter​mé​sze​tes okok​kal meg​ma​gya​ráz​ni, ha​csak az​zal
nem, hogy a be​szél​ge​té​sünk után kü​lö​nö​sen ké​szen áll​tam a cso​dás ese​mé​nyek​re. Bár szkep​ti​ku​san vi​-
szo​nyul​tam a do​log​hoz. Nem is tu​dom... De ne​he​zen tu​dom el​hin​ni, hogy a jö​vőt lát​tam. In​kább va​la​mi
kü​lö​nös ke​ve​ré​ke volt mind​an​nak, amit tu​dok, tö​ké​le​te​sen ab​szurd az egész.
– És el tud​ná mon​da​ni pon​to​sab​ban? – kér​dez​te a hin​du.
Tolsz​toj te​jet töl​tött a te​á​já​ba, és ivott egy kor​tyot. Majd Csert​kov​ra, a tit​ká​rá​ra emel​te a te​kin​te​tét.
– Ezt a be​szél​ge​tést ne írja le, ga​lam​bocs​kám – mond​ta bűn​tu​da​to​san. – Az ör​dög tud​ja, mi ez.
Csert​kov alig ész​re​ve​he​tő​en el​mo​so​lyo​dott. Tolsz​toj a hin​du felé for​dult – úgy, hogy egy​szer​re lás​-
sa őt is meg a tol​má​csot is.
– Jól van – mond​ta –, el​me​sé​lem. Lát​tam egy ál​mot, amely​ben egy könyv hőse vol​tam. Egy​szer​re
több em​ber ta​lált ki en​gem, mind cé​gé​res gaz​em​ber. És a szö​veg, amit ír​tak, az én vi​lá​gom​má és az én
éle​tem​mé vál​to​zott. Ezt a vi​lá​got azon​ban ál​ta​lam is​mert em​be​rek né​pe​sí​tet​ték be. Né​me​lyik kö​zü​lük
itt ül en​nél az asz​tal​nál...
Tolsz​toj a fo​no​gráf​sze​re​lő felé for​dult.
– Maga pél​dá​ul, Knopf úr, eb​ben az álom​ban kö​nyör​te​len gyil​kos volt, és pisz​tollyal lö​völ​dö​zött
rám.
Knopf el​sá​padt, Tolsz​toj​ra emel​te szín​te​len sze​me​it, és a mel​lé​re tet​te a ke​zét, mint​ha va​la​mi kap​-
cso​lót ta​lál​hat​na ott, amit ha meg​nyom, örök​re ki​kap​csol​hat​ja ma​gát.
– Gon​do​lom, ró​lam is ál​mo​dott va​la​mi​lyen un​dok​sá​got – mond​ta vi​dá​man Szof​ja And​re​jev​na. –
Ugye, Ljo​va?
Tolsz​toj ta​ga​dó​lag in​gat​ta a fe​jét.
– Te egy​ál​ta​lán nem sze​re​pel​tél ben​ne – fe​lel​te. – Csak a ba​rát​nőd, Ta​ra​ka​no​va. Spe​ci​á​li​san el​ké​-
szí​tett csu​ká​val kí​nált meg. Meg volt még egy Mla​dics nevű ci​gány.
Szof​ja And​re​jev​na bó​lin​tott.
– Loj​ko Mla​dics – ma​gya​ráz​ta a töb​bi​ek​nek – a ci​gány​kó​rus jegy​sze​dő​je volt, és Ljo​va jól is​mer​te
őt. Va​ló​sá​gos da​lia, és cso​dá​san éne​kel gi​tár​kí​sé​ret​tel – Ljo​va min​dig majd​nem el​sír​ja ma​gát. El​jött
hoz​zánk ven​dég​ség​be. És egy​szer el​ku​nye​rált tő​lünk egy olasz ba​bát, egy fe​ke​te bo​hó​cot a ma​ri​o​nett​-
szín​ház​ból. Hogy mi​vel bű​völ​te el, azt nem tu​dom. Egy​sze​rű​en csak be​le​sze​re​tett. Aján​dé​kozd ne​kem
ezt a ba​bát – mond​ja –, meg​fi​ze​tek érte. Ha nem ezen a vi​lá​gon, ak​kor a kö​vet​ke​zőn. Ha nem adod, éj​-
jel fel​ke​lek, el​lo​pom, és még a vö​rös ka​kast is a ház​ra eresz​tem... Vic​celt, ter​mé​sze​te​sen.
– Vic​celt, vic​celt – mond​ta Tolsz​toj el​gon​dol​koz​va. – A baba ott volt. Meg ott volt még... Ol​szuf​-
jev, de hogy mi​lyen alak​ban! Jaj, nyu​god​jon meg, az Is​ten sze​rel​mé​re, a vé​gé​re maga egé​szen meg​ja​-
vult!
Az utol​só sza​va​kat Knopf​hoz in​téz​te, aki még min​dig a ré​mü​let​től ki​me​redt sze​mek​kel, te​nye​rét a
mel​lé​hez szo​rít​va, der​med​ten ült.
Csend tá​madt az asz​tal kö​rül, csak a ké​sek és vil​lák csör​gé​se hal​lat​szott. A hin​du a tol​má​csá​hoz
for​dult, és meg​kér​dez​te:
– Mond​ja, és ma​gát ezt az amu​let​tet nem lát​ta az ál​má​ban?
Tolsz​toj gon​dol​ko​dott egy ke​ve​set.
– Lát​tam. A bel​se​jé​ben, úgy rém​lik, va​la​mi kis arany​be​tét volt, szent szö​veg​gel, va​la​mi​ért egyip​to​-
mi nyel​ven. Az​tán az álom egy má​sik ré​szé​ben le​for​dí​tot​ták a szö​ve​get, és ki​de​rült, hogy va​la​mi ősi
is​ten neve van el​rejt​ve ben​ne. Kü​lön​ben sem​mi gya​kor​la​ti hasz​na.
– Mi​lyen ér​de​kes, Ljo​va! – csap​ta össze a ke​zét Szof​ja And​re​jev​na. – Mi​ért hall​gatsz? Mi volt a
neve an​nak az is​ten​nek?
– Nem em​lék​szem pon​to​san – fe​lel​te Tolsz​toj. – Négy betű, amit sen​ki sem ér​tett vi​lá​go​san. De az
amu​let​tet – for​dult a hin​du felé – meg​pró​bál​ták el​ven​ni az ál​mom​ban. És még meg is akar​tak ölni mi​-
at​ta. Utá​na pe​dig – Tolsz​toj ek​kor Knopf felé for​dult – ma​gát öl​ték meg.
Knopf, aki még min​dig nem vet​te el a ke​zét a szí​vé​ről, be​csuk​ta a sze​mét és bó​lin​tott, mint aki ezt
úgy fo​gad​ja, mint meg​ér​de​melt bün​te​tést.
– És mond​ja csak, kik vol​tak ezek az írók? – kér​dez​te Csert​kov. – Az a né​hány em​ber, aki ki​ta​lál​ta
ma​gát?
Tolsz​toj ivott egy kor​tyot a te​á​já​ból.
– Va​la​mi sö​tét gaz​em​be​rek – mond​ta. – A fő​nö​kü​ket Ari​el​nek hív​ták. Ott ná​luk egész szö​vet​ke​zet ír
egy re​gényt.
– Olyas​va​la​hogy, mint a bouts-ri​més?[48] – kér​dez​te Csert​kov.
– Nem – fe​lel​te Tolsz​toj –, sok​kal rosszabb. Ott úgy ír​ják a köny​ve​ket, ahogy a mi mu​zsik​ja​ink a
disz​nót hiz​lal​ják el​adás​ra. Na és egy ilyen re​gény​nek vol​tam a hőse. Kü​lön​ben meg egy ide​ig rá​adá​sul
én ma​gam ír​tam. Sőt a leg​va​dabb és leg​va​ló​sze​rűt​le​nebb dol​go​kat ta​lál​tam ki. És eh​hez fe​hér kesz​tyűt
húz​tam. A kesz​tyű a le​he​tő leg​va​ló​sá​go​sabb, ott fek​szik az író​asz​ta​lo​mon, és néha va​ló​ban fel​ve​szem,
ami​kor írok, mert víz​hó​lyag nő a ke​ze​men. És ren​ge​teg ért​he​tet​len új szót hal​lot​tam. Na​gyon vic​ce​sek
vol​tak.
– Vagy​is még​is​csak lát​ta a jö​vőt – mond​ta a hin​du. – Még ha csak ilyen fur​csa priz​mán ke​resz​tül is.
Hi​szen, ha jól ér​tem, vol​tak olyan ele​mei a lá​to​má​sá​nak, ame​lye​ket se​hogy sem le​het a min​den​na​pos
ta​pasz​ta​la​tá​ból le​ve​zet​ni.
– Ó, igen, vol​tak ilyen ele​mek, bő​sé​ge​sen – erő​sí​tet​te meg Tolsz​toj. – Kü​lö​nö​sen, ami​kor Dosz​to​-
jevsz​kij sze​re​pelt az ál​mom​ban a har​ci fej​szé​jé​vel. Na, az már iga​zi rém​álom volt. Ele​ven hol​tak Pé​-
ter​vár ut​cá​in, egy ars​in ma​gas il​let​len​sé​gek a fa​la​kon... Az em​be​rek ki​szív​ták egy​más lel​két az üz​le​ti
nye​re​ség mi​att, rá​adá​sul még csak nem is a ma​guk szá​má​ra, ha​nem azok​nak, akik erre ta​nít​ják őket.
– Apo​ka​lip​szis – só​haj​tott fel Szof​ja And​re​jev​na.
– Kü​lön​ben most is ugyan​ez tör​té​nik – foly​tat​ta Tolsz​toj. – A több​ség szá​má​ra nem az a kér​dés, ho​-
gyan él​jen, mit szol​gál​jon, mi​ben higgyen, ha​nem az, ho​gyan nyer​jen, ho​gyan gaz​da​god​jon meg... In​nen
Ari​e​lig nem is olyan hosszú az út.
 – So​kat gon​dol​kodsz ezen – mond​ta Szof​ja And​re​jev​na. – Így hát ál​mod​tál is róla.
– Le​het​sé​ges – fe​lel​te Tolsz​toj. – Kü​lön​ben Dosz​to​jevsz​kij ál​lan​dó​an Kon​fu​ci​ust idéz​te, és épp
azo​kat a ré​sze​ket, ami​ket nem​rég ol​vas​gat​tam.
– Azt mond​ta, „Ari​el”, Lev Nyi​ko​la​je​vics? – kér​dez​te Csert​kov hal​kan.
– Igen.
– Ez a név, ha jól tu​dom, azt je​len​ti, hogy „Is​ten Orosz​lán​ja”.
– Ah, Ljo​va – mond​ta Szof​ja And​re​jev​na. – Ari​el biz​to​san te ma​gad vol​tál. A leg​na​gyobb Lev mind
kö​zül.
– Már el​ma​gya​ráz​tam, hogy egy​sze​rű​en csak hős vol​tam a re​gény​ben. Ő pe​dig a szer​zőm.
– De hát min​dig azt mond​tad, Ljo​va, hogy ami​kor írsz, fel​tét​le​nül te ma​gad válsz a hős​sé – mond​ta
Szof​ja And​re​jev​na. – Más​hogy meg nem is le​het szép​iro​dal​mat írni.
Tolsz​toj, aki eb​ben a pil​la​nat​ban épp be​le​eresz​tet​te a te​ás​ka​na​lat a po​hár​ba, hir​te​len meg​der​medt.
– Ljo​va, mi van ve​led? Fél​re​nyel​tél?
– Nem – mond​ta Tolsz​toj, és el​ne​vet​te ma​gát. – Ez a gon​do​lat na​gyon ka​pó​ra jött vol​na az ál​mom​-
ban. Pon​to​san így van, igen... A szer​ző​nek úgy kell ten​nie, mint​ha ő len​ne a hős, hogy az meg​je​len​jen...
Hát itt le​het el​kap​ni... Ak​kor ért​he​tő, mi​ért kell meg​men​te​ni a hőst. És hogy hol kell ke​res​ni Is​tent. És
mi​ért kell sze​ret​ni a má​sik em​bert, ami​kor az szen​ved – hi​szen ez a ha​tár​ta​lan örök​ké​va​ló​ság, amely
el​fe​lej​tet​te ma​gát, két​ség​be van esve és sír...
– Zagy​ván be​szélsz – mond​ta Szof​ja And​re​jev​na.
– Nem szá​mít – fe​lel​te Tolsz​toj –, ez nem lé​nye​ges, csak han​go​san gon​dol​ko​dom. Ér​de​ke​sen van
meg​szer​keszt​ve az em​ber. Ki ne ál​mo​do​zott vol​na a ke​resz​té​nyek kö​zül ar​ról, ho​gyan szol​gál​ná Krisz​-
tust, ha Pa​lesz​ti​ná​ban élne Ti​be​ri​us csá​szár ide​jén? Va​ló​já​ban pe​dig na​gyon egy​sze​rű​en le​het se​gí​te​ni
a ván​dor​ló is​ten​nek, és ez a le​he​tő​ség min​den​ki szá​má​ra fenn​áll – csak kö​rül kell néz​ni, hogy ki szen​-
ved a kö​zel​ben.
– Ez még zagy​vább.
Tolsz​toj ivott egy korty teát.
– Ne​ked ér​de​ke​sebb lesz va​la​mi más – meg​je​gyez​tem en​nek az Ari​el​nek a csa​lád​ne​vét is. Ari​el
Ed​mun​do​vics Brah​man​nak hív​ták.
– Brah​man​nak? – kér​de​zett vissza Szof​ja And​re​jev​na. – Em​lék​szem egy Brah​man​ra. Kór​bonc​nok
volt, és Odesszá​ban is​mer​ked​tünk meg vele, igaz?
– Úgy van. A jár​mul​kás. Csak az, akit az ál​mom​ban lát​tam, egy​ál​ta​lán nem ha​son​lí​tott rá – mond​ta
Tolsz​toj.
– Mi​fé​le Brah​man? – kér​dez​te Csert​kov.
– Ami​kor át​uta​zó​ban vol​tunk Odesszá​ban – ma​gya​ráz​ta Szof​ja And​re​jev​na –, egy rend​kí​vül kü​lö​-
nös úr volt a szom​szé​dunk a szál​lo​dá​ban. Var​só​ból jött. Meg​pró​bál​ta el​lop​ni Ljo​va jár​mul​ká​ját, amit
a hely​bé​li zsi​dók aján​dé​koz​tak neki. De sem​mi ta​pasz​ta​la​ta nem volt a tol​vaj​lás​ban, az rög​tön lát​szott,
és a szál​lo​dai cse​lé​dek azon​nal el​kap​ták. Már hív​ni akar​ták a kör​ze​ti rend​őr​pa​rancs​no​kot, de térd​re
om​lott, el​sír​ta ma​gát, és azt mond​ta, hogy csak el akart csen​ni va​la​mi je​len​ték​te​len ap​ró​sá​got, hogy le​-
gyen em​lé​ke a nagy em​ber​ről. Ter​hes a fe​le​sé​gem, mond​ja, és arra gon​dol​tam, fel​te​szem a gye​re​ke​im
fe​jé​re ezt a jár​mul​kát, s az​tán le​het, hogy író lesz be​lő​lük.
Ami​kor a tol​mács vég​zett ez​zel a hosszú szö​veg​gel, a hin​du meg​kér​dez​te:
– És mi​vel vég​ző​dött ez az egész?
– Ljo​vá​nak jó ked​ve ke​re​ke​dett – foly​tat​ta Szof​ja And​re​jev​na. – Oda​aján​dé​koz​ta neki azt a jár​mul​-
kát, és még vod​kát is ivott vele. És azt mond​ta, nem a jár​mul​ka a lé​nyeg...
Az asz​tal​nál ülők ne​vet​tek.
– Lá​tod, Ljo​va, be​tel​je​se​dett – mond​ta Szof​ja And​re​jev​na –, még ha csak az ál​mod​ban is. Le​het​sé​-
ges, hogy ez an​nak a Brah​man​nak a fia vagy az uno​ká​ja volt. Vagy akár a déd​uno​ká​ja.
– Nem ér​te​lek ben​ne​te​ket – le​gyin​tett Tolsz​toj. – Csert​kov azt mond​ja, hogy Ari​el én ma​gam va​-
gyok, te meg úgy gon​do​lod, hogy an​nak a kór​bonc​nok​nak az utó​da, aki el​lop​ta a jár​mul​kát. Meg az​tán
az álom​ban se​gé​dei is vol​tak, akik​kel egész biz​to​san nem ta​lál​koz​tam Odesszá​ban.
A hin​du felé for​dult.
– Na de vé​gül is mi​fé​le amu​lett ez?
– Az Élet Köny​vé​nek ne​ve​zik – fe​lel​te a hin​du, és rög​tön szü​ne​tet tar​tott, hogy a tol​mács le tud​ja
for​dí​ta​ni. – Hogy hol és mi​kor ké​szí​tet​ték, azt nem tud​ni, de olyan kincs, amely már sok év​szá​za​da
nem​ze​dék​ről nem​ze​dék​re örök​lő​dik. Azt tart​ják róla, hogy ha az em​ber a nya​ká​ba te​szi, és el​al​szik, a
jö​vőt fog​ja lát​ni az ál​má​ban.
– És hogy ke​rült ma​gá​hoz?
– Aján​dék​ba kap​tam a mes​te​rem​től, ő pe​dig az ő mes​te​ré​től. Ők hit​tek ben​ne, hogy a se​gít​sé​gé​vel
va​ló​ban be le​het te​kin​te​ni a jö​vő​be. Ám min​dig csak a jö​vő​be te​kin​tő em​ber el​mé​jé​nek priz​má​ján át.
Ezért a lát​vány min​dig el​ke​rül​he​tet​le​nül be​szennye​ző​dik a jö​vő​be te​kin​tő sze​mé​lyes ta​pasz​ta​la​tá​val.
Vagy he​lye​sebb úgy mon​da​ni, hogy az adja a ke​re​te​it. Ha, te​gyük fel, ön egy lo​vas​tiszt, ak​kor min​den
bi​zonnyal a lo​vas​ság jö​vő​jét fog​ja meg​lát​ni. Ak​kor az ál​má​ban tü​zet oká​dó vas​lo​vak je​len​het​nek meg.
Volt már ilyen eset az em​lé​ke​im sze​rint...
– Ha pe​dig Lev vagy, aki köny​ve​ket ír – mond​ta Tolsz​toj –, ak​kor an​nak az őrült kór​bonc​nok​nak az
utó​dai fog​nak kí​noz​ni, aki ar​ról ál​mo​do​zott, hogy a sar​jai az iro​da​lom​nak szen​te​lik az éle​tü​ket.
A tol​mács hosszan ma​gya​ráz​ta a „Lev” és az „Ari​el” ne​vek​kel kap​cso​la​tos szó​já​té​kot.
– A jö​ven​dő vi​lág egyes rész​le​tei... hogy is mond​jam, tö​ké​le​te​sen ért​he​tő​ek és he​lyén​va​ló​ak vol​tak
az álom​ban, de mos​tan​ra tel​je​sen ér​tel​met​len​né vál​tak. Fel se tu​dom idéz​ni őket ren​de​sen. Mint​ha,
mond​juk, az ál​muk​ban el​ma​gya​ráz​ták vol​na ma​guk​nak a fo​no​gráf mű​kö​dé​si el​vét arab nyel​ven, és
min​dent meg​ér​tet​tek, de mi​után fel​éb​red​tek, sem​mit sem tud​ná​nak fel​idéz​ni be​lő​le.
– Ez a leg​jobb bi​zo​nyí​ték arra – mond​ta a hin​du –, hogy a ta​pasz​ta​lat va​ló​sá​gos volt.
Tolsz​toj meg​von​ta a vál​lát.
Megint csend te​le​pe​dett a tár​sa​ság​ra. Knopf, meg​ra​gad​va az al​kal​mat, kö​hin​tett, majd óva​to​san azt
mond​ta:
– Lev Nyi​ko​la​je​vics! Még egy​szer sze​ret​nék bo​csá​na​tot kér​ni azért a fél​re​ér​té​sért...
Az asz​tal kö​rül fel​ne​vet​tek.
– ...és egy​út​tal kö​zöl​ni – foly​tat​ta Knopf fér​fi​a​san –, hogy a fo​no​gráf ki van ja​vít​va, és ké​szen áll a
mű​kö​dés​re, ami​kor csak mél​tóz​ta​tik meg​pa​ran​csol​ni.
– Ne​kem kell bo​csá​na​tot kér​nem a fél​re​ér​tés mi​att – fe​lel​te Tolsz​toj – na​gyon kö​szö​nöm, Knopf
úr... Hm. Va​la​hogy még fur​csa is pisz​toly nél​kül lát​ni ma​gát.
– Ljo​va, egé​szen za​var​ba ho​zod – súg​ta neki Szof​ja And​re​jev​na.
De Tolsz​toj ad​dig​ra már a hin​du felé for​dult.
– Ha el​te​kin​tünk az összes őrült rész​let​től – mond​ta –, kény​te​len va​gyok be​is​mer​ni, hogy ez az álom
bi​zo​nyos ér​te​lem​ben va​ló​ban... hogy úgy mond​jam, kap​cso​ló​dik bi​zo​nyos régi gon​do​la​ta​im​hoz. Sok
gon​do​la​tom​hoz. De per​sze nem hi​szem azt, hogy ilyen mó​don be le​het​ne pil​lan​ta​ni a jö​vő​be.
– Ez az amu​lett le​he​tő​vé te​szi, hogy meg​lás​suk az igaz​sá​got – fe​lel​te a hin​du. – A múlt és a jövő pe​-
dig csak ré​sze az igaz​ság​nak.
– Az​zal nem di​cse​ked​he​tem el, hogy lát​tam az igaz​sá​got.
– Az ilyen ta​pasz​ta​lat​ban az igaz​ság ál​cáz​va le​het, vagy össze​ke​ve​red​het min​den​fé​le ér​tel​met​len​-
ség​gel – fe​lel​te a hin​du. – Mint a nap az égen – néha el​ta​kar​ják a fel​hők, de a je​len​lé​tét nem le​het két​-
ség​be von​ni.
– Az igaz, hogy az ál​mom​ban gyak​ran fel​me​rült az igaz​ság kér​dé​se – mond​ta Tolsz​toj. – De vé​gül is
csak nem kap​tam rá vá​laszt.
– Ak​kor foly​ta​tód​ni fog a ta​pasz​ta​lás – mond​ta a hin​du. – Ha egy​szer el​kez​dő​dött, fel​tét​len el​jut a
vég​ső pon​tig.
Tolsz​toj el​mo​so​lyo​dott.
– Most in​ga​tag ta​la​jon ál​lunk. Ön meg akar győz​ni ar​ról, hogy cso​da tör​tént. Csak​hogy mély meg​-
győ​ző​dé​sem sze​rint az igaz​ság és a cso​da két össze​egyez​tet​he​tet​len do​log. Ami​kor min​den​fé​le fel​tá​-
ma​dá​sok​ról, szí​ne​vál​to​zá​sok​ról és ef​fé​lék​ről van szó, azon​nal jobb el​len​őriz​ni, hogy meg​van-e még
az er​szé​nyed. Gon​dol​ja csak meg, hi​szen ezek a val​lá​si cso​dák min​dig olyan hit​vá​nyak, sze​ren​csét​le​-
nek – vagy ola​jat kezd sír​ni egy ikon, vagy, mond​juk, a két lá​bá​ra sán​ta em​ber csak az egyik lá​bá​ra
kezd sán​tí​ta​ni, vagy az ör​dö​gök ide​ig​le​ne​sen át​köl​töz​nek az egyik disz​nó​nyáj​ból a má​sik​ba...
– Ljo​va! – szólt rá szem​re​há​nyó​an Szof​ja And​re​jev​na.
– Ön ma​te​ri​a​lis​ta? – kér​dez​te a hin​du.
– Sem​mi szín alatt – fe​lel​te Tolsz​toj. – Ép​pen​ség​gel azt gon​do​lom, hogy nincs ször​nyűbb el​té​ve​lye​-
dés, mint a ma​te​ri​a​lis​ták né​ze​te. Ugyan​ak​kor nem mond​ha​tom, hogy tel​jes​ség​gel el​fo​gad​nám bár​me​-
lyi​ket is a val​lá​si dokt​rí​nák kö​zül.
– Hisz Is​ten​ben?
– Ter​mé​sze​te​sen.
– És egyet​ért az​zal, hogy az em​ber az ő meg​tes​te​sü​lé​se?
Tolsz​toj el​ne​vet​te ma​gát. Csert​kov a tol​mács​hoz for​dult, és azt mond​ta:
– Azért ne​vet, mert két nap​pal ez​előtt pon​to​san er​ről be​szél​get​tünk. És Lev Nyi​ko​la​je​vics sze​rin​tem
pom​pá​san fo​gal​maz​ta meg a vá​laszt. És​pe​dig ek​kép​pen: az em​ber Is​ten​nek te​kin​ti ma​gát, és iga​za van,
mert Is​ten őben​ne van. Ha disz​nó​nak te​kin​ti ma​gát, megint csak iga​za van, mert disz​nó is van ben​ne.
De na​gyon té​ved az em​ber, ami​kor a sa​ját bel​ső disz​nó​ját Is​ten​nek hi​szi.
Vé​gig​hall​gat​va a tol​má​cso​lást, a hin​du na​gyon ko​moly kép​pel bó​lin​tott, és meg​kér​dez​te:
– Hisz a lé​lek​ván​dor​lás​ban?
– Úgy gon​do​lom – fe​lel​te Tolsz​toj –, hogy az egyes em​ber lé​te​zé​se a fo​ko​za​to​san egy​re ma​ga​sabb
ren​dű for​mák​ban meg​nyil​vá​nu​ló örök élet fá​zi​sa​i​nak egyi​ke. És ezek a for​mák olyan kö​zel áll​nak egy​-
más​hoz, hogy a ho​má​lyos em​lék az elő​ző​ről so​ha​sem tű​nik el az em​ber​ben. Le​het, hogy ezért is be​-
szél​nek lé​lek​ván​dor​lás​ról. De a ha​lál sem​mi eset​re sem fé​lel​me​tes, az csak át​me​net. A vi​lág egy​sé​ges
egész. És nincs más cso​da az éle​ten kí​vül.
– Egyet​ér​tek – mond​ta a hin​du, ami​kor a tol​mács vég​zett. – Az egyet​len iga​zi cso​da mi ma​gunk va​-
gyunk. Ezért egy​ál​ta​lán nem aka​rom meg​győz​ni ar​ról, hogy cso​da tör​tént ön​nel. Épp el​len​ke​ző​leg, né​-
ze​tem sze​rint az ilyen ta​pasz​ta​lás​ban egy​ál​ta​lán nincs sem​mi rend​kí​vü​li.
Tolsz​toj el​mo​so​lyo​dott.
– Hát ha így van, ak​kor jó. Szó​val azt mond​ja, hogy va​la​mi​kor meg fo​gom lát​ni en​nek az álom​nak a
vé​gét?
– Igen – mond​ta a hin​du –, fel​tét​le​nül. És az amu​lett​re már nem lesz szük​sé​ge hoz​zá.
 Szü​net tá​madt a be​szél​ge​tés​ben, s az aj​tó​ban meg​je​le​nő la​káj meg​ra​gad​ta az al​kal​mat.
– Új ven​dé​gek ér​kez​tek – je​len​tet​te be.
– Mi​fé​lék? – kér​dez​te Szof​ja And​re​jev​na.
– Két ta​nult mun​kás​em​ber – mond​ta gu​nyo​ro​san a la​káj mö​gött az ét​ke​ző​be be​lé​pő Dmit​rij Lvo​vics,
Tolsz​toj fia –, és egy le​ány​ne​ve​lő in​té​zet​ben ta​nu​ló le​ány. Ni​hi​lis​tá​nak né​zem – a haja rö​vid​re nyír​va,
vö​rös, és do​hány​zik. He​lyes​ke.
– Na tes​sék – mo​so​lyo​dott el Csert​kov –, megint pisz​to​lyok​ra fog​nak pénzt kér​ni.
– És én megint nem adok – fe​lel​te Tolsz​toj. – A lány​kát meg le​szok​tat​juk a do​hány​zás​ról. El kell
vin​ni egy jó kis ki​rán​du​lás​ra, hogy gya​lo​gol​jon vagy nyolc ver​sztát, és azon​nal el​fe​lej​ti a ci​ga​ret​tács​-
ká​it...
– Ah, Ljo​va – csap​ta össze a te​nye​rét Szof​ja And​re​jev​na –, mi​ért ve​ted meg annyi​ra a női lé​lek
min​den tö​rek​vé​sét az eman​ci​pá​ci​ó​ra?
Tolsz​toj el​ne​vet​te ma​gát.
– Ami​kor a nők az eman​ci​pá​ci​ó​ról kez​de​nek be​szél​ni – mond​ta, a hin​du​ra néz​ve – min​dig Epik​té​-
tosz jut az eszem​be. Ő írta, hogy a ró​mai nők so​ha​sem vál​tak meg Pla​tón Ál​lam című mű​vé​től, mert a
fi​lo​zó​fus ab​ban a nő​kö​zös​sé​get hir​det​te. Csak per​sze nem na​gyon ér​tet​ték a könyv töb​bi gon​do​la​tát.
Eman​ci​pá​ció... Mi​nek? De​ré​kig le​vet​kőz​ni, és úgy men​ni a bál​ba? De hisz ezt most is meg​te​he​ti​tek.
– Kö​szö​nöm, Ljo​va – mond​ta Szof​ja And​re​jev​na szik​rá​zó han​gon –, ma leg​alább nem kö​ve​te​led
azt, hogy sza​ra​fánt meg bocs​kort ve​gyek fel, és men​jek a fo​lyó​ra mos​ni.
– Pe​dig nem ár​ta​na – fe​lel​te Tolsz​toj, fel​áll​va az asz​tal​tól –, csak hát nem vagy ké​pes rá. Az nem
egy Cho​pin-pre​lú​di​um.
Lát​va, hogy a töb​bi​ek is kez​de​nek fel​áll​ni, hoz​zá​tet​te:
– Ké​rem, ne za​var​tas​sák ma​gu​kat. Én most va​cso​rá​ig ma​guk​ra ha​gyom önö​ket – meg kell ír​nom né​-
hány le​ve​let...
A hin​du felé for​dult.
– Hol​nap reg​gel pe​dig, ha meg​en​ge​di, meg​mu​ta​tom ma​gá​nak a pa​raszt​gye​re​kek szá​má​ra lé​te​sí​tett
is​ko​lá​mat.
– Az ér​de​kes lesz – mond​ta ud​va​ri​a​san a ven​dég.
Vissza​tér​ve dol​go​zó​szo​bá​já​ba, Tolsz​toj be​lül​ről be​zár​ta az aj​tót, és le​ült az asz​ta​lá​hoz. Ki​csit ál​-
mos volt, de fur​csán kel​le​mes​nek érez​te a gyen​ge​sé​gét. „Kí​ván​csi va​gyok – gon​dol​ta –, ha most el​al​-
szom, va​jon lát​ni fo​gom a foly​ta​tást?”
Két kar​ját össze​fon​ta az asz​ta​lon, és rá​he​lyez​te a fe​jét, ugyan​azt a pózt véve fel, amely​ben ma​gá​hoz
tért ebéd előtt. Ám az ál​mos​sá​ga el​le​né​re se​hogy sem jött az iga​zi álom. Tolsz​toj né​hány​szor ki​nyi​tot​ta
és be​csuk​ta a sze​mét, amíg hir​te​len ész​re nem vet​te, hogy a fal​ról – ar​ról a hely​ről, ahol min​dig Fet és
Scho​pen​ha​u​er port​ré​ja füg​gött – iro​ni​ku​san néz rá Har​ma​dik Na​pó​le​on, her​me​lin​pa​lást volt raj​ta, és
azon kü​lö​nös rend​jel, mely öt​ágú mál​tai ke​reszt​re ha​son​lí​tott.
„Vár​junk csak – gon​dol​ta –, de hi​szen már al​szom.”
Rá​adá​sul ki​de​rült, hogy úgy is tud lát​ni, hogy nem nyit​ja ki a sze​mét – rá​adá​sul egy​szer​re min​den
irány​ba: lát​ta a szek​ré​nyen lógó ru​hát, a nyél nél​kü​li ka​szát és a sa​ját ke​rek, puha ka​lap​ját. És ez​zel
egy idő​ben va​la​mi mó​don lát​ta a má​sik sa​rok​ban álló sé​ta​pál​cá​kat is. Ám ezek​től a min​den​na​pi éle​té​-
ből is​mert rész​le​tek​től füg​get​le​nül a szo​ba egész biz​to​san nem az ő szo​bá​ja volt, mert hi​á​nyoz​tak az
ab​la​kai.
„Már lát​tam ezt a szo​bát – em​lé​ke​zett Tolsz​toj –, csak ak​kor egy ki​csit más​mi​lyen volt... Épp ab​ban
pró​bál​tam én ma​gam írni ma​ga​mat... Ne pró​bál​jam meg új​ból? Be kell fe​jez​ni ezt a dol​got, amíg Ari​el
Egyip​tom​ban van.”
Cso​dál​koz​va, hogy mi​lyen könnye​dén és si​mán si​ke​rül min​den moz​du​lat, Tolsz​toj el​vet​te az asz​tal​-
ról a fe​hér gla​szé​kesz​tyűt, fel​húz​ta a ke​zé​re, fog​ta a tol​lat, be​le​már​tot​ta a tin​ta​tar​tó​ba, és le​ír​ta a pa​-
pír​ra az azon​nal meg​fo​gal​ma​zó​dó mon​da​tot:
„Ki​tá​rult az ajtó, és két zsan​dár lé​pett be a cel​lá​ba.”
 XXVII
Ki​tá​rult az ajtó, és két zsan​dár lé​pett be a cel​lá​ba – Ku​da​szov őr​nagy és egy is​me​ret​len fő​had​nagy.
Az őr​nagy re​me​kül né​zett ki – har​csa​ba​ju​sza szé​pen be volt fest​ve, arca fris​sen bo​rot​vál​va, mint​ha
bál​ba ké​szült vol​na, de az utol​só pil​la​nat​ban még​is in​kább szol​gá​lat​ba ment. A kí​sé​re​té​ben lévő fő​-
had​nagy egé​szen fi​a​tal em​ber volt, csu​pasz képű, vá​lasz​ték​kal a feje kö​ze​pén és ned​ves, fi​gyel​mes
szem​mel, ami​lyen a ter​hes szu​ká​ké és a pá​ri​zsi di​vat​ról író zsur​na​lisz​tá​ké.
Mind​két zsan​dár lát​ha​tó​an jó tár​sa​ság​ból való úri​em​ber volt, és ar​cuk kincs​tá​ri der​medt​sé​gé​ből vi​-
lá​gos volt, hogy nem örül​nek az előt​tük álló be​szél​ge​tés​nek.
„Mi​ért van ezek​nek a zsan​dá​rok​nak min​dig ilyen bú​bá​na​tos ké​pük? – gon​dol​ta T. – Kü​lön​ben nem
is ez az ér​de​kes. Most, eb​ben a pil​la​nat​ban va​jon ki te​rem​ti őket? Én ma​gam? Ari​el? Vagy hol​mi Gri​-
sa Ov​nyuk? Na, majd meg​lát​juk...”
– Aludt, gróf úr? – kér​dez​te Ku​da​szov. – Bo​csás​sa meg, hogy fel kel​lett éb​resz​te​nünk.
– Tér​jünk rög​tön a tárgy​ra – mond​ta T.
– En​ge​del​mé​vel. Tud​ja-e, mi​lyen bün​te​tés jár ön​nek Ta​ra​ka​no​va her​ceg​nő és a kí​sé​re​té​ben lévő
sze​mé​lyek meg​gyil​ko​lá​sá​ért?
T. össze​von​ta a szem​öl​dö​két.
– Nem én öl​tem meg sze​gényt – mond​ta –, épp for​dít​va. Igye​kez​tem meg​vé​de​ni, de ké​sőn ér​kez​tem.
– Ki​től pró​bál​ta meg​vé​de​ni?
– Az ama​zó​ni​ai in​di​á​nok​tól, akik mér​ge​zett nyi​la​kat köp​köd​tek. Ők öl​ték meg. Bár hol​mi Po​be​do​-
nosz​cev per​sze mond​hat​ná azt is, hogy a hi​tet​len​sé​ge pusz​tí​tot​ta el.
– A meg​bol​do​gult fő​ügyész​ről majd ké​sőbb be​szél​ge​tünk – mond​ta Ku​da​szov. – Mi​fé​le in​di​á​nok?
– Fel​té​te​le​zi, hogy is​mer​tem őket? – kér​dez​te Tolsz​toj szar​kasz​ti​ku​san. – Va​la​hogy nem mu​tat​tak be
ne​kik.
– És most hol van​nak?
– Elég​tek.
– Szép... A zsan​dár​ez​re​des holt​tes​tét azért dob​ta a víz​be, hogy meg​le​gyen a kont​raszt a ham​vasz​tás​-
sal?
– Mi​lyen ez​re​dest?
– Akit meg​foj​tott Ta​ra​ka​no​va meg​gyil​ko​lá​sa után.
– Meg​foj​tot​tam? – von​ta fel a szem​öl​dö​két T. – Én? Már meg​bo​csás​son, de én ilyes​mi​vel nem fog​-
lal​ko​zom. Meg​foj​ta​ni, hát ez szép... Kü​lön​ben ér​tem, hon​nan jön​nek az ef​fé​le gon​do​la​tai. Egy idő​ben
va​ló​ban zsan​dár​kö​peny​ben jár​tam. De azt a ci​gá​nyok​tól kap​tam, mert anya​szült mez​te​le​nül jöt​tem ki a
fo​lyó​ból...
– És hogy ke​rült ma​gá​hoz az uta​zó​tás​ka az im​pe​ri​á​lok​kal, amit a szo​bá​já​ban ta​lál​tunk az Ho​tel
d’Eu​ro​pe-ban? Azt is a ci​gá​nyok ad​ták, ami​kor ki​má​szott a fo​lyó​ból?
– Nem – fe​lel​te T. –, ami​kor ki​mász​tam a fo​lyó​ból, a tás​ka már ott volt a par​ton. Gon​do​lom, azért
ke​rült oda, mert meg​lök​tem a lá​bam​mal. A ci​gá​nyok​nak ah​hoz sem​mi kö​zük. Az egé​szen más fo​lyó
volt, és mel​les​leg be volt fagy​va.
– Igen, igen – mond​ta Ku​da​szov egyet​ér​tő​leg. – Ér​tem én, nem le​het két​szer ugyan​ab​ba a fo​lyó​ba
lép​ni.
 – Nem – mond​ta T. ez geo​grá​fi​a​i​lag is egé​szen más fo​lyó volt. A Sztüx.
A tisz​tek egy​más​ra néz​tek.
– Vagy​is – kér​dez​te Ku​da​szov be​hí​zel​gő​en – ha jól ér​tem önt, Kail ban​kár, akié az a tás​ka volt, nem
tu​dott át​jut​ni a Sztü​xön, ma​gá​nak pe​dig si​ke​rült?
T. bó​lin​tott.
– Pon​to​san úgy tör​tént, ahogy mond​ja. Ami​kor az ér​te​sü​lé​se​ik meg​fe​lel​nek a va​ló​ság​nak, ezer
öröm​mel erő​sí​tem meg őket.
– Po​be​do​nosz​cev fő​ügyész úr és a szer​ze​te​sek meg​gyil​ko​lá​sa, gon​do​lom, szin​tén az óko​ri Gö​rög​or​-
szág le​gen​dá​i​val és mí​to​sza​i​val van össze​füg​gés​ben?
– El sem tud​ja kép​zel​ni, hogy mennyi​re – fe​lel​te T. – Csak nem az óko​ri Gö​rög​or​szág, ha​nem az
óko​ri Egyip​tom mí​to​sza​i​val. És ez egy​ál​ta​lán nem gyil​kos​ság volt, ha​nem bal​eset az... ööö... ne állj
el​len a go​nosz​nak al​kal​ma​zá​sa so​rán.
– Két​szer al​kal​maz​ta ezt a ne-állj-el​lent re​pesz​bom​bák se​gít​sé​gé​vel – mond​ta a fi​a​tal zsan​dár –,
elő​ször Kov​rov vá​ro​sa mel​lett, majd pe​dig Po​be​do​nosz​cev fő​ügyész úr pé​ter​vá​ri la​ká​sán?
– Lé​nye​gé​ben így igaz – mond​ta T. egyet​ér​tő​en. – És úgy ér​zem, mind​két al​ka​lom​mal lel​ki​is​me​re​te​-
sen jár​tam el. Meg​bá​nás nél​kül em​lék​szem vissza rá.
A zsan​dá​rok megint össze​néz​tek, ez​út​tal szin​te vi​dá​man.
– Nos hát, nincs ér​tel​me a vég​te​len​sé​gig foly​tat​ni ezt a be​szél​ge​tést – mond​ta Ku​da​szov. – A kép
vi​lá​gos.
– Tö​ké​le​te​sen egyet​ér​tek – erő​sí​tet​te meg a fő​had​nagy.
– Az ön ál​tal el​pusz​tí​tott nyo​mo​zó​kat nem is em​lít​jük – foly​tat​ta Ku​da​szov –, ugyan mi​nek kel​le​ne
ilyen ap​ró​sá​gok​ról is em​lí​tést ten​ni az össz​mér​le​get il​le​tő​en. És maga már hosszú évek óta ezen az
úton ha​lad, gróf. Ma​gá​nál Jasz​na​ja Pol​ja​ná​ban már a meg​bol​do​gult Dol​go​ru​kij mi​nisz​ter​sé​ge ide​jén is
vol​tak tit​kos já​ra​tok és lép​csők arra az eset​re, ha meg​gyűl​ne a baja a tör​vénnyel, tud​juk, tud​juk. Éj​sza​-
kán​ként meg annyi em​ber állt ott őr​ség​ben, amennyi egy bör​tön kö​rül sin​csen... Ta​lán min​den más​képp
ala​kult vol​na, ha már ak​kor meg​ál​lít​juk. De most már túl​sá​go​san el​ha​ra​pó​dzott a be​teg​ség ah​hoz, hogy
gyó​gyí​ta​ni le​hes​sen. Sze​ret​ném hin​ni, hogy kez​det​től fog​va tisz​tá​ban volt vele, mi vár önre cár​gyil​-
kos​ság elő​ké​szí​té​sé​ért.
– Most meg mi​ről be​szél? – ér​tet​len​ke​dett T.
Ku​da​szov át​ha​tó te​kin​tet​tel né​zett T.-re, és le​tett az asz​tal​ra egy ket​tő​be haj​tott pa​pír​la​pot.
– Ez a le​vél nem ju​tott el ön​höz – mond​ta. – De most el​ol​vas​hat​ja.
T. fog​ta a la​pot, és szét​haj​tot​ta. Ak​ku​rá​tus, könnyed írás​sal volt te​le​ír​va.

Ho​tel d’Eu​ro​pe, T. gróf​nak

Gróf úr!
A gyű​lés előtt kér​de​zett „az ural​ko​dó​ról, aki fel​osz​lat​ta a du​mát” (ha még em​lék​szik rá), ám a
kö​rül​mé​nyek úgy ala​kul​tak, hogy ak​kor nem tud​tam ön​nek vá​la​szol​ni.
Ezek a sza​vak egy régi tör​té​net​re utal​nak: egy​szer, Dzsam​bon​nal be​szél​get​ve, Szo​lov​jov azt
mond​ta, hogy a budd​hiz​mus négy ne​mes igaz​sá​gá​nak a mai em​ber szá​má​ra át​ül​tet​ve más​ként
kell hang​za​nia, mint két​ezer év​vel ez​előtt. Mi​után el​vi​tat​koz​tak ezen és jó​kat ne​vet​tek, ket​tes​-
ben le​ír​ták az aláb​bi ver​zi​ót:

1) Az élet ag​go​da​lom.
 2) Az ag​go​da​lom alap​ja a duma.
3) A du​mát nem le​het vé​gig​gon​dol​ni, ha​nem csak fel​osz​lat​ni le​het.
4) A duma fel​osz​la​tá​sá​hoz pe​dig ural​ko​dó kell.

Elő​ször más​hogy akar​ták meg​fo​gal​maz​ni a ne​gye​dik ne​mes igaz​sá​got – „A duma fel​osz​la​tá​sá​-

hoz pe​dig meg kell ta​lál​ni azt, aki du​mál, azaz gon​dol​ko​dik”. Csak​hogy, mint Dzsam​bon meg​-
je​gyez​te, a mo​dern elme annyi​ra ki​fi​no​mult, nem rit​kán foly​tat​ja a gon​dol​ko​dást az​u​tán is,
hogy meg​ér​tet​te, már nem lé​te​zik.
Ön azt kér​de​zi, hogy ki ez az „ural​ko​dó”. Na​gyon egy​sze​rű – az, aki ész​re​ve​szi a du​mát, fel​-
osz​lat​ja, és vele együtt el​tű​nik. Ezt a hú​zást „ural​ko​dói csa​pás​nak” ne​ve​zik, és azt gon​do​lom,
hogy fel​tét​le​nül ta​lál​hat he​lyet neki a ne-állj-el​len ar​ze​nál​já​ban. A csa​pás nem​csak a du​mát
éri, ha​nem ma​gát az ural​ko​dót is, aki meg​hal a du​má​val együtt: lé​nye​gé​ben el​megy, még mi​-
előtt meg​jön​ne, mert a do​log már el​vé​gez​te​tett.
Le​het​ne azt mon​da​ni, hogy az „ural​ko​dó” az Ol​va​só – vagy ha úgy tet​szik, a Szer​ző – ak​tív hi​-
posz​tá​zi​sá​nak meg​nyil​vá​nu​lá​sa. Ám az Ol​va​só és a Szer​ző köz​ti kü​lönb​ség csak ad​dig lé​te​zik,
amíg nincs fel​osz​lat​va a duma, mert mind az „ol​va​só”, mind a „szer​ző” csu​pán gon​do​lat.
Ami​kor meg​kér​dez​tem Szo​lov​jov​tól, hogy mi ma​rad, ami​kor nem lesz se duma, se ural​ko​dó,
egy​sze​rű​en azt fe​lel​te – „te és a sza​bad​sá​god”.
Itt fel​me​rül​het a kér​dés – tu​laj​don​kép​pen mit je​lölt Szo​lov​jov a „te” szó​val? Szer​ző, Te és Ol​-
va​só – ez volt az ő Szent​há​rom​sá​ga. Úgy tű​nik, van kü​lönb​ség e há​rom fo​ga​lom kö​zött. De va​-
ló​já​ban ugyan​azt az egy dol​got je​len​tik, ami nél​kül egy​ál​ta​lán sem​mi sin​csen.
Le​het​sé​ges, hogy ez a za​va​ros le​vél éb​reszt ön​ben va​la​mi​fé​le gon​do​la​to​kat. Most min​den​eset​-
re már tud​ja, hogy mit kell ten​nie ve​lük... smi​le...
Ma​ra​dok tisz​te​let​tel: T. Sz.

P.S. Anyecs​ka üd​vöz​le​tét kül​di „a ször​nyű sza​kál​las bá​csi​nak”.

– Nem di​cse​ked​he​tek el az​zal, hogy tö​ké​le​te​sen ért​jük ezt az iro​mányt – mond​ta Ku​da​szov –, de a
lé​nye​ge nyil​ván​va​ló. A leg​ma​ga​sabb sze​mé​lyek el​le​ni go​nosz szán​dék​ról van szó. Mi​kor és hol ké​-
szül​tek csa​pást mér​ni az ural​ko​dó​ra?
T. meg​von​ta a vál​lát.
– A duma fel​osz​la​tá​sá​val egy idő​ben. Azt hi​szem, ez vi​lá​gos a le​vél​ből. Hisz nyil​ván el​be​szél​get​-
tek már a kül​dő​jé​vel?
– Ő el​tűnt Pé​ter​vár​ról.
– Ej, mi​lyen bosszan​tó...
Ku​da​szov el​mo​so​lyo​dott.
– Az vi​lá​gos, hogy ma​gá​ból sem​mit sem tu​dunk ki​szed​ni – mond​ta. – De ami​kor a bi​ro​da​lom leg​-
főbb sze​mé​lye​i​nek biz​ton​sá​gá​ról van szó, más tak​ti​kát kö​ve​tünk – nem tisz​tázunk min​den egyes kis
rész​le​tet, ha​nem mi ma​gunk mér​jük a csa​pást. Min​den​ki​re, aki​hez elér a ke​zünk. Úgy​hogy ön nem fog
kárt okoz​ni se az ural​ko​dónk, se a du​má​nak.
– Ugyan​úgy kí​ván​nak el​jár​ni ve​lem is, mint Szo​lov​jov​val?
– Nincs más meg​ol​dás – tár​ta szét a kar​ját Ku​da​szov. – Ha​lá​lo​san ve​szé​lyes vol​na, ha élet​ben
hagy​nánk. Ön két​ség​kí​vül meg​ér​de​mel​né, hogy bí​ró​sá​gi íté​let alap​ján vé​gez​zék ki. De a leg​főbb ha​ta​-
lom nem akar hír​ve​rést, mert az még job​ban el​tá​vo​lí​ta​ná az ural​ko​dó ré​te​get a nép​től. Az em​be​rek
szá​má​ra ön egy​sze​rű​en el​tű​nik, gróf. Csak ez​út​tal már nem fog fel​szín​re buk​kan​ni va​la​mi Kov​rov​ban,
egy meg​foj​tott zsan​dár mun​dér​já​ban.
T. nyi​tot​ta vol​na a szá​ját, de Ku​da​szov a keze egy könnyed moz​du​la​tá​val le​in​tet​te, mint​egy fel​szó​lít​-
va, hogy ne po​csé​kol​ja az időt üres men​te​ge​tő​zés​re. T. ek​kor egyik lá​bát a má​sik​ra tet​te, fel​szeg​te sza​-
kál​lát, és gő​gö​sen a cel​la sar​ká​ra me​redt.
– És mi mó​don kí​ván​nak meg​öl​ni? – kér​dez​te.
– Agyon​lö​vik az ud​va​ron.
– Mi​kor?
– Most azon​nal.
– Va​la​mi​ért arra szá​mí​tot​tam, hogy le​vág​ják a fe​jem, mint Szo​lov​jov​nak... Lá​tom, Ari​el Ed​mun​do​-
vics fo​ko​za​to​san haj​la​ni kezd a mi​ni​ma​liz​mus​ra.
– Hogy mi​cso​da? – kér​dez​te Ku​da​szov ide​ge​sen.
– Sem​mi – só​haj​tott T. – Alig​ha ér​te​né meg, úgy​hogy ne akad​junk fenn raj​ta.
– Mond​ja – szó​lalt meg a fő​had​nagy –, van va​la​mi óha​ja, amit tel​je​sít​het​nénk? Utol​só kí​ván​sá​ga:
Akar ren​del​kez​ni a va​gyo​ná​val? Vagy ha​gyo​má​nyos bú​csú​fel​ira​tot meg​fo​gal​maz​ni? A spe​ci​a​lis​tá​ink
az ön kéz​írá​sá​val má​sol​ják át a fal​ra. Már​mint, ter​mé​sze​te​sen, ha sem​mi rosszat nem ta​lál ben​ne a
cenzú​ra.
– No, ez okos gon​do​lat – fe​lel​te T. – Csak tisz​tel​ni tu​dom, hogy az ál​lam gon​dos​ko​dik a kul​tú​rá​ról.
Ak​kor hát ké​rek pa​pírt és tin​tát. Meg egy új gyer​tyát is, elég sö​tét van itt.
Ku​da​szov bó​lin​tott, a fő​had​nagy pe​dig az ajtó felé in​dult.
– Még va​la​mi – szólt utá​na T. – Hoz​zon egy po​hár vi​zet is, ké​rem. Szom​jas va​gyok.
Míg a fi​a​tal zsan​dár tá​vol volt, Ku​da​szov egyet​len szót sem szólt – elő​ször a fa​la​kon lévő fel​ira​to​-
kat vizs​gál​gat​ta, majd fi​gyel​me​sen né​ze​get​te a pad​lót a lába alatt. T. csak most vet​te ész​re, hogy sar​-
kan​tyú van raj​ta.
„Mi​nek kell egy zsan​dár​nak sar​kan​tyú? – gon​dol​ta. – »Hú​go​mat sar​kan​tyúm meg​hor​zso​lá...«[49] Va​-
jon van neki húga? Vagy leg​alább lova? Kü​lön​ben meg mi kö​zöm hoz​zá.”
Öt perc múl​va vissza​jött a fő​had​nagy, ke​zé​ben réz​tál​cá​val. A tál​cán egy kö​teg cí​me​res pa​pír volt,
va​la​mint iro​dai tin​ta​tar​tó tol​lal. Majd egy ka​to​na lé​pett be a cel​lá​ba, egyik ke​zé​ben egy po​hár víz​zel,
a má​sik​ban égő gyer​tyá​val. A fő​had​nagy le​tet​te a tál​cát T. elé; majd pe​dig a ka​to​na el​he​lyez​te az asz​-
ta​lon a gyer​tyát és a po​ha​rat, és​pe​dig ide​á​li​san szim​met​ri​kus po​zí​ci​ó​ban a tál​cá​tól jobb​ra és bal​ra.
– Most pe​dig hagy​ja​nak ma​gam​ra egy kis idő​re – kér​te T.
– Az le​he​tet​len – mond​ta a fő​had​nagy –, ír​jon így, hogy itt va​gyunk.
– Csak egy ne​gyed​órá​ra...
Ku​da​szov ta​ga​dó​lag in​gat​ta a fe​jét.
– De hát mi a csu​dá​tól fél​nek? – kér​dez​te T. – Meg​ölöm ma​gam ez​zel a tál​cá​val? Hisz ak​kor csak
ke​ve​sebb gond​juk lesz, meg a lel​ki​is​me​re​tük is tisz​ta ma​rad... Csak per​sze nem adom meg önök​nek
ezt az örö​met, ne is szá​mít​sa​nak rá. De ko​mo​lyan, ura​im, hagy​ja​nak ma​gam​ra. Össze kell szed​nem a
gon​do​la​ta​i​mat, és a ma​guk je​len​lé​té​ben az le​he​tet​len...
Ku​da​szov és a fő​had​nagy egy​más​ra né​zett. A fő​had​nagy meg​von​ta a vál​lát.
– Hát jó, ne​gyed​órá​ja van – mond​ta Ku​da​szov, majd kis​sé bűn​tu​da​tos hang​ra vál​tott. – És még va​-
la​mi. To​váb​bí​ta​nom kell az is​me​rő​sé​nek, Ak​sziny​ja Tolsz​ta​ja-Ol​szuf​je​vá​nak a ké​ré​sét, me​lyet a fel​-
sőbb pa​rancs​nok​sá​gon ke​resz​tül jut​ta​tott el hoz​zánk. Úgy lát​szik, a le​he​tő leg​ko​mo​lyab​bak a kap​cso​-
la​tai... Te​hát ar​ról van szó, hogy meg​je​len​tet egy új köny​vet Egy kis nap​fény a hi​deg szűz​ben cím​mel.
[50] És kért egy rö​vid kis szö​ve​get ön​től a hát​só bo​rí​tó​ra, épp csak egy-két sort.

– Nyu​god​tan írja csak meg ő az én ne​vem​ben – mond​ta T. – Mond​ja meg neki, hogy en​ge​délyt adok
rá.
– En​ge​de​le​mé​vel, meg​mon​dom – bó​lin​tott Ku​da​szov. – De at​tól tar​tok, hogy sze​gény​ke ne​he​zen
tud​na ki​ta​lál​ni va​la​mit az ön ne​vé​ben, gróf, ezért is for​dult ön​höz... Kü​lön​ben nem az én dol​gom.
Ami​kor be​csu​kó​dott az ajtó, T. a fal​ra né​zett – oda, ahol Fegy​ka Ötös bú​csú​fel​ira​ta volt.
„Most már tu​dom, hol kell ke​res​ni az iga​zi szer​zőt – gon​dol​ta. – Vagy​is hát nem kell ke​res​ni. Hi​-
szen itt van. Ah​hoz, hogy meg​je​len​jek, azt kell meg​ját​sza​nia, hogy ő én va​gyok. Va​ló​já​ban, ha jól meg​-
gon​dol​juk, nincs sem​mi​fé​le én, csak ő van. De ez az »ő« én va​gyok. És így az egész köz​bül​ső op​ti​kán
át – a leg​ele​jé​ig és a leg​vé​gé​ig, Szo​lov​jov​nak ezer​sze​re​sen iga​za van. »Eter​nal mighty I am«,[51]
ahogy egy régi pro​tes​táns zsol​tár​ban van. Csak épp az én ese​tem​ben a sor egy idő​re meg​hosszab​bo​-
dott, és az lett a vége, hogy »I am T.«. De »T.« itt nem fon​tos. Csak az »I am« a fon​tos. Mert az »I am«
le​het​sé​ges T. gróf nél​kül is, de T. gróf e nél​kül az »I am« nél​kül nem le​het​sé​ges. Amíg azt gon​do​lom,
»I am T.«, se​géd​mun​kás​ként dol​go​zom Ari​el iro​dá​já​ban. De amint le​kur​tí​tom ezt a gon​do​la​tot az »I
am«-re, azon​nal meg​lá​tom az iga​zi szer​zőt és a vég​le​ges ol​va​sót. És azt az egyet​len ér​tel​met is, amely
eb​ben az »I«-ban rej​lik, meg az összes töb​bi szó​ban is. Mi​lyen egy​sze​rű...”
Gon​do​la​ta​it meg​za​var​ta a fő​had​nagy​nak a fo​lyo​só​ról be​hal​lat​szó vi​dám hang​ja – ha​dar​va be​szélt,
nem le​he​tett ki​ven​ni a sza​va​kat.
„Ta​u​to​ló​gi​át ka​punk – »Va​gyok, ami va​gyok«. Egyéb​ként ez mint​ha már lett vol​na va​la​mi​lyen
könyv​ben...[52] De mi​ért pró​bál​nak ilyen ma​ka​csul meg​győz​ni ar​ról, hogy szer​ző sok van? Épp azért,
mert szer​ző csak egy van... Mi​ért biz​tat​nak olyan ma​ka​csul, hogy a vi​lág te​rem​tő​jé​nek tet​tes​sem ma​-
gam, fe​hér kesz​tyűt és ha​tal​mas író​asz​talt kí​nál​va hoz​zá? Hogy ne jöj​jek rá, hogy amúgy is én va​gyok
a te​rem​tő​je, haha... És sze​gény Ari​el olyan erő​sen meg van győ​ződ​ve a sa​ját szer​ző​sé​gé​ről, hogy
soha, soha nem len​ne ké​pes meg​ér​te​ni, ho​gyan is áll a do​log va​ló​já​ban...”
A fo​lyo​só​ról élénk, sok​han​gú fér​fi​ne​ve​tés hal​lat​szott be – a fő​had​nagy, úgy lát​szik, a vicc csat​ta​nó​-
já​hoz ért.
„De ha min​den va​ló​ban így van – gon​dol​ta T. –, ak​kor gond nél​kül meg tu​dom győz​ni Ari​elt... Ilyen
le​he​tő​ség​nek fel​tét​le​nül lé​tez​nie kell. Meg kell hogy le​gyen hoz​zá min​den szük​sé​ges esz​kö​zöm – itt, az
or​rom előtt... Na és mi van az or​rom előtt?”
Meg​szem​lél​te az asz​talt – a kö​teg​nyi cí​me​res pa​pírt, a tin​ta​tar​tót a tol​lal, a po​hár vi​zet és a gyer​-
tyát.
„Le​het​sé​ges, hogy...”
T. a hom​lo​kát rán​col​ta, mint​ha fél​ne, hogy a gon​do​lat, mely hir​te​len öt​lött fel ben​ne, ugyan​olyan hir​-
te​len tá​voz​hat is. Egy kis ide​ig do​bolt uj​ja​i​val az asz​ta​lon, egy​re gyor​sab​ban. Az​tán el​ne​vet​te ma​gát.
„Vagy​is hát nem​csak le​het​sé​ges, ha​nem egé​szen biz​tos...”
Ki​nyílt az ajtó, és Ku​da​szov le​sett be a cel​lá​ba. Kí​ván​csi​ság csil​lo​gott a sze​mé​ben.
– El​fe​lej​tet​tem mon​da​ni, gróf, ha kí​ván​ja, van ópi​um​ki​vo​na​tunk.
– Kö​szö​nöm – mond​ta T., ma​gá​hoz tér​ve. – Bo​csás​sa meg, hogy ilyen fel​dúlt va​gyok. De most ér​-
tet​tem meg... Szó​val szük​sé​gem van még né​hány perc​re.
A zsan​dár ar​cán ag​gó​dó meg​ér​tés tük​rö​ző​dött.
– Vá​runk, ké​rem alás​san – bó​lin​tott, és el​tűnt az ajtó mö​gött.
„Nos hát – gon​dol​ta T., és va​la​mi bor​zal​mas, vi​dám vak​me​rő​ség töl​töt​te el. – Egyet​len mód​ja van,
hogy min​dent el​len​őrizzünk. Most azon​nal, és egy perc​cel sem ké​sőbb...”
Maga elé hú​zott egy pa​pír​la​pot, be​le​már​tot​ta a tol​lat a tin​ta​tar​tó​ba, és nagy be​tűk​kel fel​ír​ta kö​zép​-
re:

Ari​el Ed​mun​do​vics Brah​man

Gon​dol​ko​zott egy ki​csit, szag​ga​tott vo​nal​lal be​ke​rí​tet​te a ne​vet, és ap​rócs​ka be​tűk​kel írni kez​dett
köré. Min​dent, ami csak az eszé​be ju​tott: orosz, gö​rög, la​tin be​tű​ket, né​hány óhé​bert, sőt egy-két skan​-
di​náv rú​nát is. Min​den rend​szer és lo​gi​ka nél​kül írt – egy​sze​rű​en csak le​ír​ta azo​kat a je​le​ket, amik
ma​gá​tól elő​ug​rot​tak az em​lé​ke​ze​té​ből, és a de​mi​ur​gosz ne​vét ha​ma​ro​san be​tűk szét​tar​tó spi​rál​jai vet​-
ték kö​rül, s az egész még ma​gá​nak a szer​ző​nek is rej​té​lyes volt.
„Sem​mi két​ség, hogy a je​lek sor​rend​je és a je​len​té​sük a má​gi​á​ban egy​ál​ta​lán nem fon​tos – gon​dol​ta
T. – Más​ként gon​dol​ni egyet je​lent az ég meg​sér​té​sé​vel, mert azt fel​té​te​lez​nénk, hogy azo​kat ugyan​úgy
gúzs​ba köti a bü​rok​ra​ti​kus te​he​tet​len​ség, mint a töb​bi ha​tal​ma​kat. Min​den rá​ol​va​sás vagy ri​tu​á​lé csu​-
pán​csak pró​bál​ko​zás, hogy fel​kelt​sük va​la​mi​lyen lát​ha​tat​lan ins​tan​cia fi​gyel​mét – de ha szi​lár​dan tu​-
dod, hogy ez az ins​tan​cia ben​ned ma​gad​ban van, ak​kor nem kell iz​gul​ni min​den apró kis el​té​rés mi​-
att...”
A je​lek leg​vé​gé​re még oda​raj​zol​ta a gö​rög ómegát, majd le​tet​te a tol​lat.
„Na, ak​kor azon​nal meg​tud​juk – gon​dol​ta –, hogy re​me​gő te​remt​mény va​gyok-e,[53] vagy fény​su​gár
a sö​tét​ség bi​ro​dal​má​ban...”
Fel​emel​te a te​le​írt la​pot, és már a gyer​tya láng​já​ba akar​ta tar​ta​ni, de meg​gon​dol​ta ma​gát, és vissza​-
tet​te az asz​tal​ra.
– És még​is – sut​tog​ta –, jobb ra​gasz​kod​ni a for​ma​sá​gok​hoz, hi​szen meg​mon​da​tott... Va​la​mi biz​to​san
meg​mon​da​tott ez​zel kap​cso​lat​ban. És el​fe​lej​tet​tem a leg​fon​to​sab​bat.
Fog​ta a tol​lat, és a be​tűk szét​tar​tó for​gó​sze​lé​től bal​ra még oda​ír​ta a „BHGV” szót, bal​ra pe​dig az
ugyan​olyan ért​he​tet​len „AGNC”-t, me​lyet va​la​mi​ért még egy egye​net​len öt​szög​gel is kör​be​raj​zolt.
Majd alul​ra egy zsá​kot raj​zolt, s arra pe​dig a gö​rög „гьфет” szót írta.
„Azt hi​szem, így kell írni – gon​dol​ta. – Le​he​tett vol​na oro​szul is, de így kab​ba​lisz​ti​ku​sabb... Most
min​den meg​fe​lel az elő​írá​sok​nak.”
Fel​emel​te a la​pot, cső​vé te​ker​te, és meg​érin​tet​te vele a gyer​tya láng​ját. A pa​pír tü​zet fo​gott. Meg​-
for​dít​va a la​pot a le​ve​gő​ben, hogy ne ég​jen túl gyor​san, T. ak​ku​rá​tu​san táp​lál​ta vele a tü​zet, majd fi​-
no​man meg​fog​ta a tö​ré​keny ha​mu​csö​vet, és hagy​ta, hogy az utol​só pa​pír​fosz​lány is tel​je​sen elég​jen.
Gyű​rött, szür​kés​fe​ke​te szí​nű te​kercs ma​radt a ke​zé​ben, rég​óta föld​ben kor​ha​dó nyír​fa​ké​reg​le​vél​re ha​-
son​lí​tott.
Be​le​eresz​tet​te a ha​mut a po​hár víz​be, és össze​ke​ver​te az uj​já​val. A po​hár​ban egyen​le​te​sen za​va​ros
ke​ve​rék ala​kult ki.
Ki​nyílt az ajtó.
– Gróf – mond​ta Ku​da​szov őr​nagy –, itt az idő... En​ge​del​mé​vel, de hát mit csi​nál? Ne me​ré​szel​je!
Ro​han​ni kez​dett T. felé – de mi​előtt még meg​za​var​hat​ta vol​na, T. a szá​já​hoz emel​te a po​ha​rat, és
egye​ne​sen a zsan​dár sze​mé​be néz​ve, két haj​tás​sal ki​it​ta az összes vi​zet.
 XXVIII
Este volt. Ari​el Ed​mun​do​vics Brah​man most gyúj​tot​ta meg a mennye​ze​ti lám​pát, és épp ment az
író​asz​ta​lá​hoz, ame​lyen a Tu​ring-gépe zú​gott és egy csé​sze kávé gő​zöl​gött, ami​kor va​la​mi meg​vil​lant
előt​te, és han​gos elekt​ro​mos ro​po​gás hal​lat​szott.
Ari​el Ed​mun​do​vics el​tá​tot​ta a szá​ját a cso​dál​ko​zás​tól. Az asz​tal fö​lött, köz​vet​le​nül a fris​sen ki​-
nyom​ta​tott ol​da​lak kö​te​ge fö​lött nagy, át​tet​sző falú lég​ha​jó​ra ha​son​lí​tó gömb füg​gött. És ben​ne volt T.
gróf, pon​to​san olyan kül​ső​vel, ami​lyen​ben rend​sze​rint áb​rá​zol​ják: egy-egy pisz​tollyal a két ol​da​lán és
szal​ma​ka​lap​pal a vál​la mö​gött. Csak egé​szen ki​csi​ke volt – olyan plüss​ma​ci mé​re​tű, s a ke​zé​ben egy
zsá​kot tar​tott, ame​lyen egy ért​he​tet​len gö​rög szó volt.
– Re​me​kül néz ki, Ari​el Ed​mun​do​vics – mond​ta T. – Lát​ni, hogy ki​pi​hen​te ma​gát.
Csend lett, csak a Tu​ring-gép két ol​da​lán lévő szür​ke do​bo​zok​ból hal​lat​szott he​ves re​ci​ta​ti​vo:
„Hop​pá, hop​pá, el​kúr​ták Eu​ró​pát, de Zsan​na Frisz​ke meg​mu​tat​ta a cic​kó​ját!”
Va​ló​já​ban Ari​el nem né​zett ki túl jól. Igen​csak meg​ijedt, és még a le​bar​nult bő​rén is lát​szott, hogy
mennyi​re el​sá​padt – sze​me alatt a már majd​nem fel​szí​vó​dott kék folt sö​tét​kék​ből vi​lá​gos​kék​re vál​to​-
zott.
– Ki ének​li ezt? – kér​dez​te T.
– A Szür​ke​vá​mo​sok együt​tes – fe​lel​te Ari​el –, ez egy olyan fi​a​ta​lok​nak szó​ló... Az ör​dög​be is... De
hát mi tör​té​nik? Mit ke​res maga itt?
– Úgy em​lék​szem, ön soha nem kért en​ge​délyt, hogy meg​je​len​hes​sen a vi​lá​gom​ban.
– Hogy ke​rült ide?
– Na​gyon egy​sze​rű​en – fe​lel​te T. – Úgy lát​szik, ma​gát is elő le​het hív​ni egy kis be​szél​ge​tés​re a ri​tu​-
á​lé​já​val, amit el​mon​dott ne​kem. Sok​kal egy​sze​rűbb, mint gon​dol​tam.
Ari​el a fal​hoz ment, és le​ült a kes​keny kis dí​vány​ra, ami mint​ha sö​tét​kék macs​ka​szőr​mé​vel lett vol​-
na be​von​va.
– Hogy tet​szett a Jasz​na​ja Pol​ja​na-i je​le​net? – kér​dez​te, s köz​ben pró​bál​ta vissza​nyer​ni lé​lek​je​len​-
lé​tét. – Jól si​ke​rült, mi? Kü​lö​nö​sen a hin​du – mint​ha élne. Csak még a ne​vét kell ki​ta​lál​ni...
T. a nyom​ta​tott szö​veg​gel teli pa​pí​rok​ra mu​ta​tott.
– Csi​szol​ja?
Ari​el bó​lin​tott.
– Köz​bül​ső szer​kesz​tés – mond​ta. – Pan​tye​lej​mon meg​pa​ran​csol​ta, hogy dob​juk ki Mi​tya egész sze​-
re​lem​szent​sé​gét,[54] és he​lyet​te gyúr​junk rá Fjo​dor Kuz​mics szta​rec​re. Val​lá​sos könyv lesz, ti​zen​öt
éves kor fe​lett aján​lott, ezért az ero​ti​kus je​le​ne​te​ket ki​lenc csil​lag​ból álló el​hall​ga​tás​jel​lel he​lyet​te​sít​-
jük. Épp most csi​nál​tam meg. Most meg még ki​hú​zom be​lő​le Dzsam​bon lá​mát.
– Mi​ért?
– Pan​tye​lej​mon uta​sí​tá​sa. Én ilyet, mond​ja, nem ren​del​tem meg. A me​ta​fi​zi​ku​sunk meg mu​tat​ja neki
a szer​ző​dést, ami​ben fe​ke​tén-fe​hé​ren az van: „meg​vi​lá​go​so​dott láma alak​já​nak meg​al​ko​tá​sa”. Pan​tye​-
lej​mon meg erre, hogy va​la​hogy nem jó irány​ban vi​lá​go​so​dott meg ez a ti lá​má​tok. A me​ta​fi​zi​kus meg
erre azt fe​le​li – de leg​alább iga​zán. Szó​val meg​pa​ran​csol​ták, hogy egy​sze​rű​sít​sük le a budd​his​ta vo​-
na​lat. Olyan szel​lem​ben, hogy az egész úgy​ne​ve​zett ti​be​ti budd​hiz​mus most a CIA és az an​gol fel​de​rí​-
tés kö​zös pro​jekt​je. Pan​tye​lej​mon per​sze hü​lye, nem tud egy ren​des szer​ző​dést össze​ál​lí​ta​ni. De ezt a
lá​mát nem saj​ná​lom. Na jó, az ero​ti​kus vo​na​lért per​sze fáj a szí​vem – negy​ven ol​dalt húz​tam ki, és
mi​lye​ne​ket! Min​den nek​tár​cse​peg​te​tést, vaze. Most az​tán nem lesz mire em​lé​kez​nie a túl​vi​lá​gon a
kan​dal​ló előtt. Hi​á​ba bű​nö​zött, hehe.
– Én a maga he​lyé​ben nem len​nék ilyen vi​dám – mond​ta T. szá​ra​zon.
Ari​el sze​mé​ben új​ból meg​csil​lant az ijedt​ség. Ko​moly ké​pet vá​gott.
– Megint ro​ha​ma van? Lá​zad az is​ten el​len?
– Ugyan mi​fé​le is​ten maga? Még ör​dög​nek is ke​vés.
– Csak ne olyan he​ve​sen, ha sza​bad kér​nem – mond​ta Ari​el. – Va​gyok, ami​lyen va​gyok, de ak​kor is
a maga szer​ző​je, és ezt maga is tud​ja.
– Maga nem a szer​zőm. Ha​nem csak egy hős, aki a szer​zőm​nek hi​szi ma​gát. De a könyv​nek van iga​-
zi szer​ző​je, aki ma​gát is ki​ta​lál​ja.
– Hát jó – mond​ta Ari​el –, le​het​sé​ges, hogy va​la​mi​lyen fel​sőbb ér​te​lem​ben va​ló​ban ez a hely​zet.
Csak​hogy én azt a szer​zőt nem is​me​rem.
– Én vi​szont is​me​rem – mond​ta T.
– Na és ki az?
T. el​mo​so​lyo​dott.
– Én.
Ari​el el​ne​vet​te ma​gát.
– Úgy lá​tom, na​gyon meg​tet​szett ma​gá​nak a fe​hér kesz​tyűs fe​je​zet – mond​ta. – Sze​rin​tem meg az a
leg​unal​ma​sabb rész az egész könyv​ben. Ki is aka​rom dob​ni a vég​ső szer​kesz​tés​nél. Az összes ká​rom​-
ko​dás​sal együtt.
– Most már alig​ha lesz ide​je bár​mit is ki​dob​ni vagy be​ten​ni.
A gömb, amely​ben T. füg​gött, el​kez​dett le​eresz​ked​ni, s köz​ben egy​re na​gyobb lett, amíg T. el nem
nyer​te nor​má​lis em​be​ri mé​re​tét. Tal​pa meg​érin​tet​te a pad​lót, és ott állt Ari​el​lel szem​ben.
A szo​bát most ket​té​vá​lasz​tot​ta egy haj​lott, át​tet​sző fal – mint​ha T. és Ari​el kö​zött ha​tal​mas len​cse
füg​gött vol​na.
– Hogy csi​nál​ja ezt? – kér​dez​te Ari​el.
– Ugyan​úgy, ahogy az​előtt maga. Én te​rem​tem a vi​lá​gát, ahogy maga te​rem​tet​te az enyé​met.
T. ki​nyúj​tot​ta a ke​zét, és az át​tet​sző, len​cse​sze​rű fe​lü​let köz​te és Ari​el kö​zött ki​egye​ne​se​dett, pon​to​-
san két egyen​lő rész​re oszt​va a szo​bát.
– Ki adta ma​gá​nak az erőt?
T. el​mo​so​lyo​dott.
– A ma​gá​hoz ha​son​ló kab​ba​lis​ták azt hi​szik – mond​ta –, hogy a te​rem​tés​nek van hu​szon​két su​ga​ra –
vagy ti​zen​öt, már nem em​lék​szem. De va​ló​já​ban egyet​len su​gár van, amely át​ha​lad min​den lé​te​zőn, és
min​den lé​te​ző egyen​lő vele. Az is, aki az Élet Köny​vét írja, az is, aki ol​vas​sa, és az is, aki​ről ez a
Könyv me​sél. És ez a su​gár én ma​gam va​gyok, mert nem tu​dok sem​mi más len​ni. Min​dig az vol​tam, és
örök​ké az le​szek. Úgy gon​dol​ja, hogy szük​sé​gem van még va​la​mi más erő​re?
– No​csak – mond​ta Ari​el szar​kasz​ti​ku​san. – Örök​ké az lesz. Az örök​ké​va​ló​ság ezek sze​rint maga?
– Én – fe​lel​te T. –, vagy bár​ki más, aki az akar len​ni. Csak a maga vi​lá​gá​ban ezt igen ke​ve​sen akar​-
ják. Maga pél​dá​ul. Maga nem akar örök​ké​va​ló​ság len​ni. In​kább sze​ret​ne is​ten​né vál​ni egy idő​re, hogy
gyor​sab​ban vissza​fi​zet​hes​sék a köl​csönt.
Amíg T. be​szélt, a köz​te és Ari​el kö​zött lévő át​tet​sző fal megint meg​ha​jolt – de most már Ari​el felé,
és egy​szer csak át​tet​sző fél​gömb​ként bo​rult köré. Fur​csa mó​don en​nek a fél​gömb​nek a bel​se​jé​ben volt
most a szo​ba az egész be​ren​de​zé​sé​vel – az író​asz​tal​lal, a Tu​ring-gép​pel és a hang​lá​dák​kal, a köny​ves​-
pol​cok​kal és a macs​ka​dí​vánnyal, amin a de​mi​ur​gosz ült.
T.-t most sö​tét​ség vet​te kö​rül, és sem​mit sem le​he​tett ki​ven​ni kö​rü​löt​te – csak a zsák lát​szott a jobb
ke​zé​ben.
– Én a te​rem​tő​je va​gyok, gróf – mond​ta Ari​el fe​nye​ge​tő​en. – Szó​val ké​tel​ke​dik ben​ne?
– Em​lék​szik, ho​gyan je​lent meg az éle​tem​ben? – fe​lel​te T. – Egy sö​tét kam​rá​ban ta​lál​tam meg Ta​ra​-
ka​no​va her​ceg​nő ha​jó​ján.
– Na és?
– Maga je​lent meg az én éle​tem​ben, és nem én a ma​gá​é​ban. Mi​fé​le te​rem​tő maga, ha egy​szer én lé​-
tez​tem már ak​kor is, ami​kor maga még nem? En​nek néz​zen utá​na ab​ban a kab​ba​lá​já​ban...
Ezek​től a sza​vak​tól Ari​el vi​lág​egye​te​me még ki​sebb lett, és most már ugyan​olyan gömb​bé zá​ró​dott
össze, ami​lyen​ben T. je​lent meg ko​ráb​ban. A de​mi​ur​gosz szo​bá​ja egé​szen pi​ri​nyó lett, de a já​ték​ab​la​-
kocs​ká​i​ban va​la​mi​lyen fur​csa op​ti​kai ef​fek​tus ré​vén to​vább​ra is lát​szot​tak a tá​vo​li elekt​ro​mos fé​nyek
csil​lag​rend​sze​rei.
T. nem tud​ta, hogy pon​to​san mit lát Ari​el a maga dí​vá​nyá​ról, min​den​eset​re egy​re nyug​ta​la​nabb​nak
tűnt.
– Mit akar csi​nál​ni? – kér​dez​te.
– Úgy vé​lem – mond​ta T. –, az lesz az igaz​sá​gos, ha ugyan​azt csi​ná​lom ön​nel, amit maga akart csi​-
nál​ni ve​lem, jó​em​ber. Pon​tot akart ten​ni a sor​som vé​gé​re. Ehe​lyett én te​szek pon​tot a ma​gá​é​ra.
– Meg akar ölni?
– Nem – fe​lel​te T. –, csak én ma​gam fe​je​zem be ezt a köny​vet.
– Ne be​szél​jen os​to​ba​sá​got! A va​ló​ság nem olyan egy​sze​rű, ami​lyen​nek maga gon​dol​ja. Min​den vi​-
lág​egye​tem a te​rem​té​se​kor meg​adott tör​vé​nyek sze​rint lé​te​zik, ha így akar​ja a te​rem​tő, ha nem. A
köny​vet nem le​het be​fe​jez​ni, ha nin​cse​nek össze​varr​va a cse​lek​mény​szá​lak.
– Egyet​ér​tek – bó​lin​tott T. –, de épp maga te​rem​tet​te meg szá​mom​ra a le​he​tő​sé​get, hogy be​fe​jez​zem
ezt a tör​té​ne​tet.
– Mi​ről be​szél?
– Maga nem va​la​mi pre​cíz. Hát​ra​ha​gyott egy cse​lek​mény​szá​lat, ami​nek nem lett foly​ta​tá​sa. Most
elég, ha azt egy​sze​rű​en vé​gig​vi​szem.
– Nem ér​tem – mond​ta a sá​padt Ari​el.
– A maga opu​szá​ban van egy mo​tí​vum, ami a ne​vek​kel kap​cso​la​tos. Em​lék​szik, Szu​lej​mán meg​pa​-
ran​csol​ta, hogy le​gye​nek egy​há​zi le​gen​dák a könyv​ben, és erre maga ki​ta​lál​ta a macs​ka​fe​jű her​maf​ro​-
di​ta le​gen​dá​ját. E le​gen​da sze​rint az Op​tyi​na-pusz​tá​ba ve​ze​tő ajtó ak​kor nyí​lik meg, ami​kor a her​maf​-
ro​di​tá​nak el​vi​szik a Nagy Orosz​lánt.
– Re​mek a me​mó​ri​á​ja – mond​ta Ari​el. – Va​ló​ban, vé​gül is nem vit​tük el neki az ál​do​za​tot... És?
– Po​fon​egy​sze​rű. Az „Ari​el” név két szó​ból áll, az „Ari”-ból és az „El”-ből, és azt je​len​ti, hogy
„Is​ten Orosz​lán​ja”. A Nagy Orosz​lán nem én va​gyok, ha​nem maga.
– Én? – kér​dez​te Ari​el cso​dál​koz​va.
T. bó​lin​tott.
– Kö​szö​ne​tet kell mon​da​nom a maga kab​ba​lis​ta nagy​pa​pá​já​nak... Mond​hat​nám, hogy ez a vég​le​ges
bi​zo​nyí​té​ka an​nak, hogy nem maga a szer​ző, ha​nem én, de hát ugyan mit kel​le​ne ne​kem még be​bi​zo​nyí​-
ta​nom ma​gá​nak, Ari​el Ed​mun​do​vics?
Mos​tan​ra az Ari​el kö​rül össze​zá​ró​dott gömb bi​cik​li​ke​rék mé​re​tű​vé zsu​go​ro​dott, és a dí​vá​nyon ülő
de​mi​ur​gosz egy já​ték​bolt ki​ra​ka​tá​ban lévő já​ték há​zi​kó la​kó​já​ra kez​dett ha​son​lí​ta​ni. De a tá​vo​li fé​-
nyek se​re​gei a pa​rá​nyi ab​la​kok​ban ar​ról ta​nús​kod​tak, hogy a vi​lá​ga még​is​csak bo​nyo​lul​tab​ban van
fel​épít​ve.
Va​la​hol ott, ezek kö​zött a fé​nyek kö​zött ma​radt az erő​to​rony meg a li​be​rá​lis to​rony, Gri​go​rij Ov​nyuk
és Ar​men Va​gi​to​vics Mak​ra​u​dov, Izer​gil anyó és a Vo​gue ká​vé​ház, a har​le​mi zsi​dók bá​na​tos kó​ru​sa,
Dosz​to​jevsz​kij Pé​ter​vár​ja a ha​tal​mas jég​táb​lán, az uk​rán ha​tá​ron nyí​ló ab​lak Eu​ró​pá​ra, a pénz​ügyi vi​-
lág​vál​ság és a re​mény első, fél​szeg csí​rái, Szu​lej​mán me​ne​dzser az őrző-védő csa​pa​tá​val, Pan​tye​lej​-
mon ar​chi​mand​rita a lát​ha​tat​lan is​te​né​vel és ter​mé​sze​te​sen a mar​ke​to​ló​gu​sok is, akik szü​nös-szün​te​len
azon tö​rik a fe​jü​ket, ho​gyan ad​hat​nák el mind​ezt ügye​sen min​den​ki​nek...
Ari​el​lel va​la​mi kü​lö​nös tör​tént – a szo​bá​já​val együtt zsu​go​ro​dott, de nem egyen​le​te​sen, úgy​hogy a
feje túl​sá​go​san nagy lett az össze​tö​pö​rö​dött tes​té​hez ké​pest. A ha​já​nak fény​ko​szo​rú​ja meg még an​nál
is na​gyobb, egé​szen ha​tal​mas, és va​ló​sá​gos sö​rénnyé vál​to​zott, Ari​el pe​dig va​ló​ban ha​son​lí​ta​ni kez​-
dett egy orosz​lán​ra, csak egé​szen ki​csi​re.
A hang​ja azon​ban ugyan​olyan tisz​ta volt, mint ad​dig.
– Igen – mond​ta –, ér​de​kes meg​fi​gye​lés. Ne​kem nem ju​tott az eszem​be... Csak hát hon​nan vesz az
em​ber egy macs​ka​fe​jű her​maf​ro​di​tát?
– Min​dig van ná​lam – fe​lel​te T. – Meg akar​ja néz​ni?
És fel​emel​te a ke​zét a zsák​kal.
– Ga​tesz – ol​vas​ta Ari​el. – Ga​tesz? Az mint​ha azt je​len​te​né, hogy po​kol.
– Nem. A „Há​dész”-t más​hogy kell írni gö​rö​gül. A „ga​tesz” szó pe​dig azt je​len​ti, „macs​kák”. De
tud​tam, hogy ér​té​kel​ni fog​ja a szó​já​té​kot. Vé​gül is maga ta​lál​ta ki ezt a szim​bó​lum​sort, Ari​el Ed​mun​-
do​vics. Úgy​hogy most ne pa​nasz​kod​jon, hogy ven​dég​ség​be jött ma​gá​hoz...
Ezek​kel a sza​vak​kal T. be​dug​ta a ke​zét a zsák​ba, és elő​hú​zott egy vö​rös, ál​mos macs​kát, mely a fek​-
vés​től egé​szen össze​pré​se​lő​dött – kel​lett egy kis idő, amíg kü​lön​vál​tak a man​csai, a far​ka, a tes​te.
Leg​vé​gül az​tán ki​nyílt a kö​zöm​bös, zöld sze​me is, és el​nyá​vog​ta ma​gát.
Ari​el el​mo​so​lyo​dott.
– Hi​szen ez Ol​szuf​jev macs​ká​ja. Raj​ta ke​resz​tül pró​bál​ta elő​hív​ni a szel​le​me​met, és egé​szen jól si​-
ke​rült. De mi​ért len​ne ez her​maf​ro​di​ta?
– Jobb hí​ján meg​te​szi – fe​lel​te T. – Nem egé​szen her​maf​ro​di​ta, az igaz, egy​sze​rű​en csak ki​he​rél​te a
szív​te​len gaz​dá​ja. De hát maga sem egé​szen Nagy Orosz​lán, Ari​el Ed​mun​do​vics. Úgy​hogy a tö​ké​let​-
len​sé​ge​ik majd ki​egyen​lí​tik egy​mást...
Az​zal T. el​en​ged​te a macs​kát.
Ari​el nem szólt sem​mit, de T.-nek úgy tűnt, hogy ég​nek me​redt a haja. Fel​pat​tant a dí​vány​ról, és az
asz​tal​hoz ug​rott, amin a Tu​ring-gép volt.
Úgy né​zett ki az egész, mint​ha T. egy ap​rócs​ka báb​szín​ház elő​adá​sát néz​né. A gé​pe​ze​ten fel​ra​gyo​-
gott egy tég​la​lap, és vé​kony so​rok je​len​tek meg raj​ta, Ari​el pe​dig dü​höd​ten ver​ni kezd​te a bil​len​tyű​-
ket, idő​ről idő​re meg​for​dul​va, hogy a fö​löt​te füg​gő ha​tal​mas T. ar​cá​ba ki​a​bál​ja a le​írt sza​va​kat:
– De ami​kor T. meg​pró​bál​ta át​dug​ni a macs​kát a ha​tá​ron – or​dí​tot​ta –, ki​de​rült, hogy az le​he​tet​len...
Tel​jes​ség​gel le​he​tet​len! A macs​ka man​csai szét​csúsz​tak a gömb át​ha​tol​ha​tat​lan fel​szí​nén, mint va​la​mi
pán​cél​üve​gen, és a macs​ka sér​tet​ten nyá​vo​gott, nem ér​tet​te, hogy mi tör​té​nik.
A va​ló​ság​ban azon​ban egé​szen más tör​tént.
Be​le​hull​va a sö​tét​ség​be, a macs​ka elő​ször el​tűnt, majd új​ból meg​je​lent a ha​tár mel​lett, amely el​vá​-
lasz​tot​ta T.-t Ari​el gömb ala​kú vi​lág​egye​te​mé​től. Ha​tá​ro​zot​tan fel​kel​tet​te az ér​dek​lő​dé​sét a kö​ze​pén
lévő bor​zas lény. A macs​ka fel​nyá​vo​gott, és könnye​dén, mint​ha nem is vol​na ott sem​mi​fé​le át​tet​sző
aka​dály, be​ug​rott a gömb​be.
Ari​el ad​dig​ra már nem a gé​pé​nél ült, ha​nem be​bújt az asz​tal alá. T. lát​ta, ahogy a macs​ka a man​csá​-
val fel​bo​rít​ja a Tu​ring-gé​pet, s ami az​u​tán kö​vet​ke​zett, azt tel​je​sen el​ta​kar​ta a vö​rös háta.
Az​tán va​la​mi vég​ze​tes tör​tént.
Csat​ta​nás hal​lat​szott, mint​ha egy ke​rék​ab​roncs dur​rant vol​na ki, és a gömb ki​hunyt.
Sö​tét lett és csend.
A csend né​hány hosszú pil​la​na​tig tar​tott. Olyan hosszú pil​la​na​to​kig, hogy T.-nek már kez​dett úgy
tűn​ni, hogy ez​u​tán soha töb​bé nem fog tör​tén​ni sem​mi. De vé​gül han​gos csi​kor​gás hal​lat​szott, mint​ha
va​la​ki ki​nyi​tott vol​na egy ne​héz kő​aj​tót, amely​hez év​szá​za​dok óta sen​ki sem nyúlt.
Ma​gát az aj​tót nem le​he​tett lát​ni, de mi​nél job​ban ki​tá​rult, an​nál vi​lá​go​sabb lett kör​ben.
Kora reg​gel volt. T. egy sztyep​pét lá​tott, amely min​den irány​ban a lát​ha​tá​rig nyúlt, s a sztyep​pe fö​-
lött ho​má​lyos, ké​kes szi​lu​et​tek vol​tak – ta​lán he​gye​ké, ta​lán fel​hő​ké, ta​lán va​la​mi el​kép​zel​he​tet​len
ház​te​tő​ké.
Köz​vet​le​nül T. előtt egy sze​kér állt ló​val.
Egy hét​köz​na​pi pa​raszt​sze​kér, épp annyi szé​ná​val meg​rak​va, hogy ké​nyel​me​sen el le​hes​sen he​lyez​-
ked​ni raj​ta. A ló is a le​he​tő leg​hét​köz​na​pibb volt, T. szá​má​ra még​is is​me​rős​nek tűnt az őrült bí​bor
csil​lo​gás, mely a fe​lé​je for​dí​tott sze​mek​ből áradt.
T. fel​má​szott a sze​kér​re, és a ló ko​mó​to​san el​in​dult a me​ző​re. T. elő​ször fog​ta a gyep​lőt, de ami​kor
lát​ta, hogy a ló úgy​is megy ma​gá​tól, el​en​ged​te, és le​fe​küdt a szé​ná​ba.
Fo​ko​za​to​san egy​re vi​lá​go​sabb lett, s az​tán a tá​vol​ban meg​je​lent a nap pe​re​me. Lát​ha​tó​vá vál​tak a T.
feje fö​lött füg​gő fel​hők – olyan ma​ga​san vol​tak, hogy kő​ből le​vő​nek, moz​du​lat​lan​nak és örök​ké​va​ló​-
nak tűn​tek.
T. ki​hú​zott a szé​ná​ból egy ka​lászt, és be​dug​ta a szá​já​ba.
„A gye​re​kek azt gon​dol​ják, hogy a fel​hők közt la​kik az Is​ten. És ez a szín​tisz​ta igaz​ság. Va​jon gon​-
dol​kod​nak a fel​hők? Ha van​nak gon​do​la​ta​ik, ak​kor biz​to​san csak olyan rö​vi​dek, röp​kék. És a ben​nük
lévő Is​ten​re biz​to​san nem gon​dol​nak, mert ah​hoz túl​sá​go​san sok szót kel​le​ne is​mer​ni...”
T.-nek hir​te​len úgy tűnt, hogy a rozs​ka​lász​nak va​la​hogy fur​csa íze van. Ki​húz​ta a szá​já​ból, és fi​-
gyel​me​sen meg​néz​te. De var​jú​köröm​nek nyo​mát sem lát​ta ben​ne – tö​ké​le​te​sen tisz​ta volt. T. el​mo​so​-
lyo​dott. Mint​ha csak neki vá​la​szol​na, a ló vi​dá​man fel​nye​rí​tett, far​ká​val a fa​rá​ra su​hin​tott, és tü​ze​seb​-
ben kez​dett sza​lad​ni.
„Min​den vissza​tér az utol​só ha​tár mögé. A fel​hők, a gye​re​kek, a fel​nőt​tek és én is. Na és ki uta​zik
most ép​pen oda? Rit​ka os​to​ba kér​dés, bár sze​re​tik fel​ten​ni min​den​fé​le szel​le​mi ta​ní​tó​mes​te​rek. »Ki«
– ez egy név​más, ott pe​dig nin​csen se név, se sem​mi más. Nem le​het sem​mi mást lát​ni, ahogy a ten​ge​-
rész mon​da​ná, mint a tat ver​te taj​té​kot a hajó nyo​má​ban. Az idő és a tér, amit a Tro​i​ce-Szer​gi​je​va ko​-
los​tor mar​ke​to​ló​gu​sai szül​tek a li​be​rá​lis cse​k​is​ták meg​ren​de​lé​sé​re, hogy el ne csi​tul​jon a piac üd​vös
pezs​gé​se Ari​el Ed​mun​do​vics Brah​man ki​hu​nyó te​kin​te​te alatt. Hi​szen a fény​nek még​is​csak meg kell
vi​lá​gí​ta​nia va​la​mit. De most ide​je ha​za​tér​ni...”
– Csak előbb ne​vet kel​le​ne vá​lasz​ta​ni en​nek a ház​nak – mond​ta hir​te​len a ló hát​ra​néz​ve.
– Az le​he​tet​len – fe​lel​te T. – Épp az a lé​nyeg.
– Ugyan már – mond​ta a ló. – Le​ír​ni ta​lán nem le​het​sé​ges. De ne​vet adni neki – mi​ért is ne?
– Pél​dá​ul?
– A szó​nak, gon​do​lom, orosz-la​tin​nak kell len​nie. Hogy je​lez​ze Har​ma​dik Róma ci​vi​li​zá​ci​ó​já​nak
foly​to​nos​sá​gát az első Róma vi​szony​la​tá​ban, így egy csa​pás​ra két Ari​el Ed​mun​do​vi​csot ütünk – be​-
nya​lunk az erő​to​rony​nak, és ke​zet fo​gunk a li​be​rá​lis​sal... Hogy tet​szik ma​gá​nak az „Op​tyi​na-pusz​ta”
szó, gróf?
– Na és hol a la​tin ben​ne?
– Hogy​hogy hol? Az „Op​tyi​na” szó a „vá​lasz​ta​ni, kí​ván​ni” je​len​té​sű la​tin „op​ta​re” igé​ből ered. Itt
fon​to​sak a kon​no​tá​ci​ók, me​lyek a le​he​tő​sé​gek vég​te​len so​rá​ra utal​nak. A „pusz​ta” meg ugye​bár „pusz​-
ta​ság, üres​ség”, anél​kül mi len​ne ve​lünk? Hogy mennyi je​len​tés nyí​lik meg ben​ne...
– Va​la​hogy nem na​gyon... – mond​ta T.
– Hogy​hogy nem na​gyon? – sér​tő​dött meg a ló. – Hej, a maga he​lyé​ben én... én fel​pat​tan​nék a sze​-
ké​ren, és el​rik​kan​ta​nám ma​gam: igen, Op​tyi​na-pusz​ta! Ab​lak, mely egy​szer​re min​den irány​ba nyí​lik!
Ami per​sze le​he​tet​len, és még​is...
A ló úgy ment to​vább, hogy egy​re csak hát​ra​fe​lé né​zett, T.-re, s így a sze​kér nagy, egyen​le​tes kört írt
le.
– Ez az ab​lak va​gyok én – foly​tat​ta, s bí​bor sze​me csak úgy ra​gyo​gott. – Én va​gyok a hely, amely​-
ben ben​ne fog​lal​ta​tik a vi​lág​egye​tem, az élet, a ha​lál, a tér és az idő, az én mos​ta​ni tes​tem és az elő​-
adás összes töb​bi részt​ve​vő​jé​nek a tes​te – bár, ha ala​po​sab​ban meg​nézzük, egy​ál​ta​lán sem​mi sincs
ben​ne...
– És az uj​ja​mat le​vág​juk?
A ló fel​rö​hö​gött.
– Az ki​rály len​ne bú​csú​zá​sul – mond​ta be​hí​zel​gő​en. – El​ne​vez​het​jük a szél​ső​sé​ges nem-cse​lek​vés
ak​tu​sá​nak az utol​só ha​tár​nál. Ha tud​ni akar​ja, mit gon​do​lok iga​zá​ból...
– Az​zal Csa​pa​jev​hez for​dulj. A ló erre meg is állt.
– Mi​ért Csa​pa​jev​hez?
– Ő lo​vas​tiszt. Neki ér​de​kes, mit gon​dol egy ló.
– De hát őt hol ta​lá​lom most meg?
– Meg​ta​lá​lod – mond​ta T. – Ha​tá​ro​zot​tan ér​zem, hogy egy do​log​ban Ari​el Ed​mun​do​vics​nak iga​za
volt – az, amit „va​ló​ság​nak” ne​ve​zett, fel​tét​le​nül sar​ja​kat nö​veszt va​la​hol. Hadd in​téz​ked​jen fe​lő​lük
Csa​pa​jev. Le​het, hogy őt erre az ujj​le​nyisszan​tá​sos do​log​ra is rá tu​dod ven​ni. Most menj...
A ló ment to​vább, T. pe​dig le​huny​ta a sze​mét.
Is​me​rős sö​tét​ség je​lent meg előt​te, tele lát​ha​tat​lan fénnyel, amely ér​zé​kel​he​tet​len csil​la​ná​sok so​ka​-
sá​gá​val adott hírt ma​gá​ról. Egyi​ken se tu​dott el​időz​ni a te​kin​tet – azon​nal el​tűn​tek, de mind együtt át​-
vál​toz​tat​ták a fe​ke​te​sé​get va​la​mi más​sá, amely nem ha​son​lí​tott se sö​tét​ség​re, se fény​re. T. arra gon​-
dolt, hogy ez az Is​ten egyet​len képe, mely va​ló​ban fent​ről ada​tott, mert min​den em​ber cse​cse​mő​ko​rá​-
tól ma​gá​ban hor​doz​za. És, ha fi​gyel​me​sen nézzük, ott van min​den vá​lasz min​den kér​dés​re...
Va​la​mi moz​gást ér​zé​kelt, ki​nyi​tot​ta a sze​mét, és a vö​rös macs​kát pil​lan​tot​ta meg – lám csak, utol​ér​-
te a sze​ke​ret, és most ott ült mel​let​te.
– Akar​ja, gróf, hogy el​mond​jak egy köl​te​ményt? – kér​dez​te a ló. – Úgy ér​zem, il​le​ni fog a pil​la​nat​-
hoz.
– Ki​nek a köl​te​mé​nyét?
– A sa​já​to​mat.
– Hadd hall​jam! – mond​ta T. – Kí​ván​csi va​gyok rá.
A ló szót​la​nul tett még né​hány lé​pést – nyil​ván ki​li​heg​te ma​gát –, az​tán kán​tál​va rá​kez​dett:
 El​jött az idő al​ko​nya, s az Úr elő​áll há​rom​sá​go​san,
a te​rem​tést dal​ba fog​ni, mi​dőn meg​tet​te egész kö​rét.
Mú​ze​u​mi te​me​tők te​me​tői hú​zód​nak pusz​ta​sá​go​san,
És hosszú él​tük múl​tán mi lesz be​lő​lük: pusz​ta rét.

Jő az em​ber ősi el​len​sé​ge is: „Jo​ga​ink kö​ve​tel​nők!”

Ám hir​te​len bú​san meg​ér​ti, jobb, ha nem kez​di már.
A pusz​ta rét​ből pusz​ta föld le​szen, mi​ből fű nő,
Majd már sen​ki sin​csen, ki a pusz​ta szót is​mer​né akár.

A jobb ré​gen el​fe​led​ve, s a bal is el​tű​nik a bal​fe​nék-

En; e tech​ni​kai dal​sza​ka​dást néz​zék el ne​kem a rím​mel:
Meg hisz e ke​vés​ke dal is elég már, s mit ez​tán mon​da​nék,
Az vers​ben úgy​se fér​ne el, s csak ön​ma​gá​ra rí​mel.

Lát​va, hogy vége a köl​te​mény​nek, T. azt mond​ta:

– Nem rossz. Kü​lö​nö​sen egy ló​tól – ki​fe​je​zet​ten nem rossz.
– Kö​szö​nöm – fe​lel​te a ló. – Kü​lön​ben csak azért, mert itt is van már a ha​tár egy kö​pés​re. A ha​tár,
ami után... Kü​lön​ben, ha most maga a szer​ző, el kell dön​te​nie, hol lesz az utol​só meg​fi​gye​lő​pont.
– Igen – bó​lo​ga​tott T. –, ez igaz. Ész​re​vet​te, hogy még min​dig a ke​zén van a kesz​tyű – és már nem
tel​je​sen fe​hér, fol​tos lett a fű ned​vé​től. Le​húz​ta és fél​re​dob​ta.
A kesz​tyű a fűbe hul​lott, meg​dönt​ve egy fű​szá​lat, ame​lyen egy kis bo​gár má​szott, hosszú, zöld kis
hasa volt az át​tet​sző szár​nyak alatt. A bo​gár​ka meg​der​medt. Az​tán, ami​kor meg​ér​tet​te, hogy nem fe​-
nye​ge​ti ve​szély, má​szott to​vább. Ha​ma​ro​san ki​ju​tott a nap​fény csík​já​ba, és szár​nya​in meg​je​lent a szét​-
ha​sa​do​zott fény szi​vár​vány​szí​nű há​ló​ja.
Az​tán va​la​mi fura dol​got kez​dett csi​nál​ni – a fű​szál​hoz si​mult a ha​sá​val, fel​emel​te a fe​jét, és el​-
kezd​te össze​dör​zsöl​ni a mell​ső lá​bacs​ká​it. Úgy né​zett ki, mint​ha egy pa​rá​nyi zöld em​ber​ke imád​koz​na
a nap​hoz egy​szer​re két pár kéz​zel.
Az a leg​va​ló​szí​nűbb, hogy sem​mi​fé​le ér​te​lem nem volt ezek​ben a moz​du​la​tok​ban. De le​het​sé​ges,
hogy a bo​gár​ka azt akar​ta mon​da​ni, hogy ő egy egé​szen hit​vány kis te​rem​tés a nap mál​na​pi​ros ko​rong​-
já​hoz ké​pest, és ter​mé​sze​te​sen össze sem le​het ha​son​lí​ta​ni őket. De köz​ben még​is​csak kü​lö​nös, hogy
ez a ha​tal​mas nap a vi​lá​gon lé​te​ző min​den más​sal együtt va​la​mi​lyen cso​dá​la​tos mó​don meg​je​le​nik és
el​tű​nik a pi​ri​nyó lény​ben, mely a nap​fény ára​má​ban ül. És ezért le​he​tet​len meg​mon​da​ni, hogy va​ló​já​-
ban mi​cso​da ez a bo​gár​ka, ez a nap és ez a sza​kál​las em​ber a sze​ké​ren, amely már majd​nem el​tűnt a
tá​vol​ban – mert bár​mi​lyen szó os​to​ba​ság, álom és té​ve​dés lesz. És mind​ez vi​lá​gos volt a négy kis láb
moz​du​la​ta​i​ból, a szél halk su​so​gá​sá​ból a fű​ben, és még a csend​ből is, amely be​kö​szön​tött, ami​kor el​-
csi​tult a szél.
 JEGYZETEK

[1] A 5’niz​za nevű du​ó​ról (il​let​ve leg​is​mer​tebb da​lá​ról) van szó, amely 2000-ben ala​kult Har​kov​ban, és 2007-ig mű​kö​dött. (A jegy​ze​te​ket
a for​dí​tó írta.)
[2] Dosz​to​jevsz​kij A Ka​ra​ma​zov test​vé​rek című re​gé​nyé​nek egyik sze​rep​lő​je; a re​gény​be azon​ban be​ke​rül​he​tett a leg​nép​sze​rűbb orosz
roc​k​együt​tes, az Ak​vá​ri​um egyik da​lá​ból is, mely egy rej​té​lyes Pai​szij atyá​ról szól.
[3] Az iszi​haz​mus, más​kép​pen hé​szük​haz​mus a ke​resz​tény szer​ze​te​si élet egyik irány​za​ta, mely​nek cél​ja az is​te​ni csend (gö​rö​gül: hé​szü​-
khia; oro​szul: iszihia) meg​le​lé​se Is​ten​ről való me​di​tá​ció és szün​te​len imád​ko​zás ré​vén.
[4] He​lyez​ze ma​gát ké​nye​lem​be, (an​gol)
[5] Gal, 3,28.
[6] Leg​in​kább Nyi​ko​laj Szli​csen​ko elő​adá​sá​ban hí​res​sé vált ci​gány dal.
[7] Hogy vagy? (fran​cia)
[8] Jól. (fran​cia)
[9] Áp​ri​ly La​jos for​dí​tá​sa.
[10] Azaz a nagy​ha​tal​mi múlt​tal kap​cso​la​tos nosz​tal​gi​át (a „gyer​zsa​va” je​len​té​se: nagy​ha​ta​lom).
[11] Nem ne​me​si szár​ma​zá​sú ér​tel​mi​sé​gi.
[12] Nem Lev Tolsz​toj volt kö​vér, csu​pán a ne​vé​nek ez a je​len​té​se.
[13] Máté, 5,30.
[14] A dús​gaz​dag orosz elit Moszk​va kö​ze​lé​ben lévő lu​xus​te​le​pü​lé​sé​nek nem hi​va​ta​los el​ne​ve​zé​se.
[15] Nép​sze​rű ro​mán​cok​ban meg​örö​kí​tett le​gen​dás fe​hér tiszt a pol​gár​há​bo​rú ide​jé​ből, a bol​se​vi​kok el​le​ni harc hőse.
[16] Üz​let, (né​met)
[17] Jé​kely Zol​tán for​dí​tá​sa alap​ján.
[18] La​tor Lász​ló for​dí​tá​sá​ban: „Sza​bad​ság​ra s nyu​ga​lom​ra vá​gyom, / s el​alud​ni, gon​do​lat​ta​lan.”
[19] A leg​főbb pra​vosz​láv hon​lap neve.
[20] Mak​szim Gor​kij ko​rai el​be​szé​lé​sé​nek hőse.
[21] Ma​gyar át​írás​ban Szcu​ko; írás​mód​já​val (a for​dí​tott „C”-vel) a „3ho6” (Sznob) című lu​xus​ki​ál​lí​tá​sú iro​dal​mi fo​lyó​irat ne​vé​re utal,
maga a szó pe​dig a „szu​ka” (kb. kur​va) eu​fe​mi​zált vál​to​za​ta, ame​lyet po​zi​tív és ne​ga​tív ér​te​lem​ben is le​het hasz​nál​ni a mai orosz
szleng​ben, úgy​hogy a je​len​té​se (bár tá​gabb) nagy​já​ból meg​fe​lel az an​gol „cool”-nak.
[22] Min​dig a fe​jet cé​lozd. Úgy na​gyobb kárt te​szel, (an​gol)
[23] La​tor Lász​ló for​dí​tá​sá​ban: „korcs ke​vé​lyek” – de Dosz​to​jevsz​kij nem pon​to​san idé​zi Ler​mon​to​vot!
[24] A „va​ló​sá​gos” Fjo​dor Kuz​mics (1776-1864) szi​bé​ri​ai „szta​rec”, szent em​ber volt; a le​gen​da sze​rint azo​nos I. Sán​dor cár​ral, aki meg​-
ren​dez​te sa​ját ha​lá​lát, majd „szki​ta​lec”, azaz ván​dor​szer​ze​tes lett.
[25] Tő​kei Fe​renc for​dí​tá​sa.
[26] 1908-ban ala​kult orosz mo​nar​chis​ta, an​ti​sze​mi​ta szer​ve​zet.
[27] Oro​szul (s itt – va​la​mint he​lyen​ként a to​váb​bi​ak​ban is – orosz szó​ként hasz​nál​juk) a je​len​té​se: „gon​do​lat” (ki​csit ré​gi​e​sen).
[28] Dosz​to​jevsz​kij el​be​szé​lé​sé​nek címe, amely​nek (fur​csa mó​don) nincs ma​gyar for​dí​tá​sa. A „bo​bok” a hal​dok​ló em​ber utol​só ér​tel​mes​-
nek tűnő sza​va​it je​len​ti a no​vel​lá​ban.
[29] A név je​len​té​se kb.: Fü​le​mü​lés.
[30] A „tra​va” (fű) szó​ból – azaz ma​gyar kon​tex​tus​ban le​het​ne pl. „ken​de​rény​ség” vagy „fü​ve​siz​mus”.
[31] Szent​há​rom​ság.
[32] Pus​kin „Dvi​zse​nyi​je” (Moz​gás) című ver​sét a szer​ze​tes pon​tat​la​nul idé​zi, az ere​de​ti​ben a „rej​szo​lás” he​lyett „jár​ká​lás” (hogy​ity) sze​-
re​pel.
[33] A va​ló​sá​gos Alek​szej Ol​szuf​jev (1831-1915) nem​csak tiszt, ha​nem iro​da​lom​tör​té​nész is volt, egye​bek kö​zött egy Mar​ti​a​lis​ról szó​ló
je​len​tős mun​ka szer​ző​je.
[34] A szhim​nyik-szer​ze​tes vagy szhi​mo​nah kü​lön​le​ges fo​ga​dal​mat (szhi​má-t) tesz ar​ról, hogy tö​ké​le​te​sen le​mond min​den e vi​lá​gi do​log​-
ról.
[35] Rész​let Alek​szandr Blok 1916-ban írt, cím nél​kü​li köl​te​mé​nyé​ből.
[36] Idi​ó​ta, (an​gol)
[37] Ha orosz ki​fe​je​zés​nek ol​vas​suk, ak​kor a je​len​té​se kb. „Áb​ra​hám bé​re​se”.
[38] Ari​el Oszip Man​del​stam 1933-ban írt, „Ari​os​to” című ver​sé​nek szál​ló​igé​vé vált so​rát idé​zi. (Maj​té​nyi Zol​tán for​dí​tá​sa)
[39] Rom 12,19. Tolsz​toj ezt az idé​ze​tet mot​tó​ként hasz​nál​ta fel az Anna Ka​re​n i​n á-hoz.
[40] Ró​má​ban tégy úgy, mint a ró​ma​i​ak (an​gol köz​mon​dás).
[41] Bede Anna for​dí​tá​sa.
[42] Ba​goly.
[43] A szláv mi​to​ló​gi​á​ban az Is​ten aka​ra​tát meg​tes​te​sí​tő lény: ma​dár​tes​te van, de em​ber​fe​je és női keb​le. Az író pe​dig, aki​nek a ne​vé​re
Szo​lov​jov nem em​lék​szik, va​ló​szí​nű​leg Szi​rin (Vla​di​mír Na​bo​kov fi​a​tal​ko​ri írói ál​ne​ve).
[44] Há​rom kája – dhar​ma​ká​ja, nir​má​na​ká​ja, szamb​ho​ga​ká​ja: az üres​ség há​rom for​rá​sa, há​rom össze​te​vő​je a tu​do​má​nyos lá​ma​iz​mus​ban.
[45] A szív szút​ra utol​só sora. (Több ma​gyar for​dí​tá​sa lé​te​zik; Te​re​bess Gá​bor vál​to​za​tá​ban: „El​jött, el​jött, vé​gig​jött, túl​jött, kö​szön​tes​sék
a meg​vi​lá​go​su​lás!”)
[46] Rossz mo​dor, (fran​cia)
[47] Én Is​te​nem, én Is​te​nem, mi​ért hagy​tál el en​ge​met?
[48] Vers​já​ték; vers​írás elő​re meg​adott rí​mek​re, (fran​cia)
[49] Koz​ma Prut​kov sza​ti​ri​kus köl​te​mé​nyé​nek első sora. (Koz​ma Prut​kov va​ló​já​ban csak iro​dal​mi ál​név vagy maszk volt a XIX. szá​zad
kö​zép​ső év​ti​ze​de​i​ben. Töb​ben is gya​kor​ta hasz​nál​ták, a leg​in​kább Alek​szej Konsz​tan​tyi​no​vics Tolsz​toj köl​tő.)
[50] Ak​sziny​ja Franço​i​se Sa​gan egyik re​gé​nyé​nek – ma​gya​rul „Egy kis nap​fény a hi​deg víz​ben” – cí​mét hasz​nál​ta fel.
[51] Örök​kön ha​tal​mas va​gyok, (an​gol)
[52] Pon​to​san: „Va​gyok, aki va​gyok”; Mó​zes II., 3,14.
[53] Rasz​kol​nyi​kov mond​ja ezt Dosz​to​jevsz​kij Bűn és bűn​h ő​d és-ében „Re​me​gő te​remt​mény va​gyok-e, vagy jo​gom van.” (Gö​rög Imre
és G. Beke Mar​git for​dí​tá​sa)
[54] Uta​lás Ivan Bu​nyin: A sze​re​lem szent​sé​g e (Mi​tyi​na Lju​bov) című mű​vé​re.
TARTALOM
ELSŐ RÉSZ VASSZAKÁLL
I
II
III
IV
V
VI
VII
VIII
IX
X
XI
XII
XIII
XIV
XV
MÁSODIK RÉSZ AZ URALKODÓI CSAPÁS
XVI
XVII
XVIII
XIX
XX
XXI
XXII
XXIII
XXIV
XXV
XXVI
XXVII
XXVIII
JEGYZETEK