You are on page 1of 105

Ingyenes, online magazin. Kereskedelmi forgalomba nem hozható! 2018.11. - 46.

szám

AniMagazin

Mo Dao Zu Shi
Bang Dream! Téli szezonajánló

Dragon Quest Ga Rei manga


Köszöntő
002

46.
Írj cikket! Előző szám Egy igazán eseménydús ősz áll mögöttünk, bár
időjárást tekintve inkább tavaszt mondanék. Ren-
Légy te is az AniMagazin geteg rendezvényre sikerült eljutnia az AniMaga-
cikkírója! zinnak, aminek nagyon örülünk. Így mindegyikről ol-
vashattok beszámolót, a nagyobbaktól kezdve, mint
Van egy kedvenc animéd, vagy a MondoCon és PlayIT egészen a kisebbekig, mint
mangád, amit széles körben a Milloween, és megjártuk az ausztriai VIECC-et is.
bemutatnál vagy esetleg más Terveink szerint a jövő évben több kisebb hazai rendezvényt szeretnénk megláto-
japános dologról írnál? gatni és írni nektek róla.
Ha igen, akkor küldd el nekünk a Ha pedig már volt szó a szélsőséges időjárásról, ismét keverjünk rajta egyet:
bekuldes@anipalace.hu címre. most így ősz végén olvashatjátok a téli szezonban induló animék rövid leírását, amit
mindenképp érdemes átnézni.
Egy-két cikk erejéig kikacsintunk Japánon kívülre is: címlapunkon a kínai ani-
Less rá a Cikk kategóriáinkra, máció egyik legújabb népszerű címe látható, a Mo Dao Zu Shi, amit a hölgyek fi-
Impresszum hogy mely témában, milyen cikk gyelmébe ajánlok elsősorban. És koreai webtoonok világába is betekintünk a Red
Stinggel.
jelent már meg.
Alapító: NewPlayer De itt nem ért véget az újdonságok sora, új cikksorozatba is kezdünk. Bizo-
Főszerkesztő: Catrin nyára sokan szoktatok elagyalni egy-egy anime világának hátterén, a Politika az ani-
Csatlakozzatok az AniMagazin
Tervezőszerkesztő: Hirotaka mékben sorozat cikkeiben megismerhetitek néhány mű, mint az FMA vagy a GitS,
Lektor: pintergreg FB csoporthoz és beszélgessetek esetleg az SnK politikáját és, hogy olyan főhősöknek, mint Naruto, milyen politikai
velünk és a cikkírókkal a magazin- céljuk van. Ennek a sorozatnak a bevezető cikkét olvashatjátok most.
Korábbi számainkat keresd
Szerzők: ról és animés témákról! Folytatódnak más rovataink is: Japánba utazóknak ezúttal a Császári Palota
a weboldalunkon:
Iskariotes, Lady Marilyn, Venom, kertjét ajánljuk, és a cosplayes interjú sem maradhatott el, a mostani számban Irish-
tomyx20, A. Kristóf, Ryosuke-kun
animagazin.hu
Lady került a célkeresztbe.
Saci, Usako, ShiroNeko, Yuriko, Kiemelt partnerek Úgy véljük, hogy ismét egy tartalmas számot tudtunk nektek elhozni, és ezt
Gingike köszönjük a cikkíróinknak, hogy ismét remekeltek. Reményeink szerint mindenki ta-
lál majd benne valami érdekes olvasnivalót.
Elérhetőségek Animefordítások Anime Raptors Cosplay.hu Figuracsatorna Lady Marilyn Blog Ricz/Ronin
Factories Köszönjük, hogy letöltötted a 46. és egyúttal az idei év utolsó AniMagazinját.
AniPalace
Cikkek beküldése: Youtube Legközelebb már csak januárban találkozunk, így ezen a szerkesztői levélen keresz-
ShiroNeko Youtube
bekuldes@anipalace.hu tül kívánunk minden kedves olvasónknak és anime, japán rajongónak boldog kará-
Információ, kérdések: További partnerek csonyt és animés új évet! A magazinhoz pedig jó szórakozást!
info@anipalace.hu - Hirotaka
ANIME Hungary Anime Hungary ஐ Anime Őrültek.:’3 Anime Sekai Team
A 47. szám várható megjelenése:
AnimeAddicts Anime Series
Weboldal: animagazin.hu
Facebook: fb.com/anipalace
Twitter: twitter.com/anipalace
Youtube:
AnimeWeb Aoi Anime Dragon Hall+ Namida Fansub PAF - Pécs Red Light Yaoi
2019.01.23.
youtube.com/user/AniPalace
Uraharashop
Tartalom
003

ANIME MANGA
04 Mo Dao Zu Shi 56 Ga Rei 87 Őszi PlayIT és CICAF
Gingike A. Kristóf ShiroNeko, Yuriko

12 Bang Dream! 60 Red String 91 Vienna Comic Con


Hirotaka A. Kristóf Hirotaka

16 Jikken-hin Kazoku: 63 Isekai mangaajánló


Creatures Family Days NewPlayer TÁVOL-KELET
Ryosuke-kun 94 Tokiói császári palota
20 Kenran Butou Sai: LIVE ACTION Saci

The Mars Daybreak 67 Senki sem véd meg


Hirotaka Iskariotes KREATÍV
24 Téli Szezonajánló 97 IrishLady cosplay interjú
Hirotaka KONTROLLER Lady Marilyn

34 Szezonos animékről 71 Dragon Quest


Catrin, Hirotaka, Venom Venom

75 Dragon Quest XI
46 Politika az animékben:
Venom
Bevezető
Iskariotes

52 Natsumi Eguchi Illustration RENDEZVÉNY


Book és színes manga kiadások 78 Őszi MondoCon
Hirotaka
Usako
84 MilloWeen 2018
tomyx20
Mo Dao Zu Shi Írta: Gingike

Grandmaster of Demonic Cultivation


Anime
ajánló 005

Igyekeztem ehhez a donghuához fűződő inkább a végén. Ugyanis azzal kezdődik történe- nyerhetünk a kultivációs világ rejtelmeibe, a klá- Még a legutolsó mellékszereplő is él, nem is iga-
személyes érzéseimet félretéve elkészíteni ezt az tünk, hogy főszereplőnk egy őrült testében, ne- nok közti viszályba és háborúba, sok-sok humorral, zán tudnám másképp kifejezni.
ismertetőt, bemutatni a démon kultiváció világát, vezetesen Mo Xuanyu testében reinkarnálódik 13 drámával, akcióval és természetfeletti elemekkel Pozitívum, hogy odafigyeltek a karakterek
ízelítőt adni a történetről, leírást a főbb karakte- évvel később. A férfit családja kitagadta, és végül karöltve. arckifejezésére, arra, hogy életszerűvé tegyék
rekről és klánokról, illetve az anime alapjául szol- lelkét feláldozva idézi meg Wei Wuxiant. Az első évad összefoglalja és bemutatja, egy-egy adott helyzetben.
gáló light novelről. De nem tart sokáig új, „nyugodtnak” mond- Wei Wuxian hogyan és milyen okból kifolyólag Negatívumnak az mondható talán, hogy
A Mo Dao Zu Shi (Démoni kultiváció nagy- ható élete, hiszen sorra tűnnek fel az előző éle- vált a kultiváció démoni nagymesterévé. minden karakter arca nagyon hasonló. A donghua
mestere) az idei nyári szezonban futott kínai ani- téből ismert híresebb klánok tagjai. Köztük Jiang Nem csak a főszereplőkre épít a cselek- kevés női szereplővel bír, de azok nagyon karakte-
me a G.CMay Animation & Film animációs cég ál- Cheng, akivel együtt nőttek fel, de végül hóhé- mény, a mellékszereplők is hasonló resek, különösen a Jiang klán női vezetője.
tal (ők voltak felelősek a The King’s Avatar-ért is) ra lett, ami most sem lenne másképp, ha nem fontossággal bírnak, kidolgozott Több embernél olvastam, köztük nekem
(AniMagazin 39.), melynek azonos című light novel- avatkozna közbe Lan Wangji, aki ezután vis�- személyiséggel rendelkeznek és is gondot okozott a megállapítása, hogy most a
je már a donghua megjelenése előtt is sok olvasót szaviszi a szek- nem vesznek el a történet múltban vagy épp a jelenben játszódik a történet,
vonzott és ragadott magával Wei Wuxian és Lan tájába. Így előrehalad- így összegezném, hogy az első 2 epizód és a 15.
Wangji izgalmakkal teli és kalandos útja. veszi kezdetét tával a ho- epizód vége játszódik csak
A donghua ONA sorozatként a weibo hon- történetük, mályban. a jelenben, az
lapján jelent meg, és R17-es besorolást kapott. ahol bepil- összes többi a
lantást múltat meséli
Történet el. Az történet
egyébként 4-5
Wei Wuxian a démoni kultiváció mű- évet ölel fel eb-
velőjeként vált híressé, ami végül vesztét ben az évadban.
is okozta. De kezdjük az elején, vagyis

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
ajánló 006

A másik ilyen dolog pedig a BL szál volt. Ez Kultiváció világa természetfeletti művészetek gyakorlói. Arra tö- fájdalmát is. Bohókás természetű, szereti megvic-
nem shounen ai fantasy-természetfeletti körítés- rekszenek, hogy erősebbé váljanak és tovább élje- celni az embereket, különösen Lan Wangjit. Nincs
sel, hanem egy fantasy-természetfeletti shounen Gyakran jelenik meg a kultiváció a kínai tör- nek, emiatt egy normál emberhez viszonyítva ké- önbizalom híján sem külseje miatt, szeret lányok-
ai körítéssel. Az első évad egyébként akár bro- ténetekben. Két fajtája létezik, egy a fenevadak- sőbb öregszenek és tovább is élnek. Néhányuknál kal flörtölni.
mance-nak is betudható, semmilyen testi kontak- hoz tartozó típus, míg a másik a kultiváló emberek a kultiválás útja azt követeli meg, hogy alacsony Fuvolán játszik, ami a Chenqin nevet kapta.
tus nincs a főszereplők között, bár már a vak is típusa. Mindkettőben fontos szerepet játszik egy dantianjukon (energiaközpont) belül hozzák létre Ezen játszva képes a halott embereket zombivá
észreveheti Wangji epekedő pillantásait. úgynevezett Mag, amely a testen belüli energiát a saját Magjukat, ezt nevezik Mag Formálásnak (ji- változtatni és utasításokat adni nekik. Kardja a
A plot és maga a világ jól fel van építve, az és életerőt tárolja. Alakját tekintve egy csonthé- edan) és csak kevés kultivátor képes rá. Suibian.
epizódok egyre sötétebb hangvételűek, és ezzel jas gyümölcs magjához hasonló. Mindemellett nem veti meg az alkoholt
együtt maguk a színek is azzá válnak. A vadállatoknál némelyik természeténél Karakterek sem, különösen rajong a Gusuban készített Csá-
A klánok közti viszályt, az azokon belüli hi- fogva mágikus és az idő múlásával képes erőseb- szár Mosolyáért. Lan Wangji érzéseiről nem tud,
erarchiát szépen bemutatják, emellett a karakte- bé válni, míg másoknak aktívan kell gyakorolniuk a Eleinte furcsa volt, és nagy odafigyelést és nem is érdeklődik iránta reinkarnálódásáig,
rek közti kapcsolatra is nagy hangsúlyt fektet a kultiválást. Sokkal intelligensebbek a hétköznapi igényelt, hogy egy karakternek kettő vagy akár pusztán barátként tekint rá.
donghua. állatoknál, néhány még emberi nyelven is képes három neve is van. Van egy születési nevük, egy A light novelben a halála mögött rejlő való-
További pozitívuma, hogy egy befejezett megszólalni. Mindemellett a magas kultivációs felvett vagy kapott nevük és egy adott nevük, di igazságra is lassan fény derül.
művön alapszik, így mondhatni egész szépen kö- szintet elérők az emberi alak felvételére is képe- amikor betöltik a 20. életévüket és felnőtté vál-
veti a light novelt. Azt rebesgetik, hogy három sek. A kultiváló emberek ezért a Magért vadász- nak.
évad készül belőle, ezzel feldolgozva az egész nak rájuk, amelyet vagy jó pénzért értékesítenek,
light novelt. A 2. évad már bejelentésre is került varázstárgyakat készítenek belőle, vagy épp a kul- Wei Ying / Wei Wuxian / Yiling Laozu
jövőre, ám volt már egy aprócska utalás az első tivátor használja fel saját műveléséhez. (Yiling Pátriárka)
évadban, ami arra enged következtetni, hogy va- Másik típus a kultiváló emberek csoportja, Korán elvesztette szüleit, majd több évig
lóban igaz lehet a három évados felosztás. akikhez szintén tartozik egy Mag, és a harci, illetve az utcán élt, végül 9 évesen a Yunmeng Jiang
szekta vezetője talált rá és vitte haza. Wuxian a
kultivátorok között is elismert tehetség volt már
fiatalként, ám az eretnekség útjára lépve, démoni
erőkhöz nyúlt, majd jóindulata és túlzott önbizal-
ma a vesztét okozta.
Egy erős, eszes és független személyiség,
aki nehezen viseli el, ha irányítani próbálják. Kariz-
matikus, központi figura, aki merész, kacér, beszé-
des, bátor és szókimondó. Örökké vidám, mindig
mosolyog, ezzel elrejtve néha szomorúságát és

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
ajánló 007

Lan Zhan / Lan Wangji / HanGuang-Jun Egy hét húrú citerán játszik, a qugin-en (ma- nagyon jó viszonyt ápol Wuxiannal.Erélyes nevel- Jin Zixuan
A Lan klán vezetőjének második gyereke, gyarul ku-csin), amivel lelkeket tud előhívni, meg- tetést kapott, fontos számára a család, ő fogja ta- Zixuan először egy arrogáns kölyök képét
becenevén, a két jádekő egyike. Nagybátyja ne- idézni. Kardjának a neve Bichen. nítani szülei halála után Jin Linget. festi le, aki utálja apja csapodár életmódját, így a
velte fel őt és testvérét, miután anyja korán meg- Wei Wuxiannal kezdetben olyanok, mint a Többször is óva inti és próbálja megállítani test- nőkbe vetett hite is megingott, evégett sem sze-
halt, apja pedig állandó elszigeteltsége miatt nem tűz és víz, ám később iránta érzett szerelme na- vérét, de végül nézeteltéréseik és a bekövetkező retné elkötelezni magát, de később megváltozik.
sokat foglalkozott velük, ezzel is magyarázható gyon erős lesz, olyannyira, hogy a 13 év alatt míg események láncolata miatt ő fogja megölni. Ezek Leendő menyasszonya Jiang Cheng nővére, akitől
hideg, távolságtartó viselkedése. Szigorú nevelte- Wuxian halott volt, citerájával végig a lelkét keres- után minden démoni kultivációt művelő embert lesz egy fia, Jin Ling.
tésben nőtt fel, mintakép volt a többi tanítvány te. elítél és bebörtönöz, klánja fél tőle megkesere-
számára. Őszinte, nyugodt, csendes, mindemel- dett és bosszúra éhező természetéből fakadóan. Jiang YanLi
lett egy udvarias, szégyenlős, nagylelkű és jószí- Jiang Wanyin / Jiang Cheng / Sandu ShengShou A régi és jelenlegi személyisége szöges ellentétei A Yunmeng Jiang szekta klánvezetőjének
vű személy. A rangjából és tiszteletet parancsoló Ő lesz a Yunmeng Jiang klán következő lesznek egymásnak. Épp ugyanígy a Wei Wuxian- egyedüli leánygyermeke. A fiatalon hozzájuk ke-
kiállásából fakadóan a többi tanítvány tart tőle, vezetője. Nővére Jiang Yanli, fogadott testvére nal való kapcsolata is. rült Wei Wuxiant ő nevelte fel. Kedves, gondos-
egyedüli kivétel ez alól Wei Wuxian, aki előszere- Wei Wuxian. Fiatalként kisebbségi komplexusa kodó személy, már fiatalkorától kezdve szerelmes
tettel szereti őt zaklatni kifejezéstelen arca miatt. alakult ki Wei Wuxian felé nem csak alacsonyabb Lan Huan / Lan Xichen / ZeWu-Jun leendő férjébe.
Járása könnyed és kecses, ami szintén a tanítta- kultivációs ereje miatt, hanem apja köztük tett bá- Lan Wangji bátyja, a GusuLan klán követke-
tásnak tudható be. násmódbeli különbsége miatt is. Ennek ellenére ző vezetője. Megkapta a legjóképűbb kultivátor Jin RuLan / Jin Ling
címet. Külsőre nagyon hasonlít testvérére, mint- Jin Zixuan és Jiang YanLi egyetlen fiú gyer-
ha ikrek lennének. Egy mosolygós, kedves, igazsá- meke, egy dacos 15 éves, aki miután korán elvesz-
gos, nyugodt természetű fiatal, ő az egyedüli, aki tette szüleit magányos gyerekkort élt meg. Jiang
képes Lan Wangji arcáról olvasni, így tisztában van Cheng nevelte fel. Van egy spirituális kutyája, Fai-
a Wei Wuxian iránt érzett szerelmével is. ry, amit nagybátyjától Jin Guangyaotól kapott.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
ajánló 008

Meng Yao / Jin Guangyao / HanFang-Zun Jiang Fengmian Lan Yuan / Lan Sizhui Qionglin / Wen Ning / Ghost General
Az első évadban még nem, de később fon- A Yunmeng Jiang szekta vezetője, aki elren- A Lan klán egy másik fiatal tanítványa, aki (Szellem Generális)
tos szerephez jut a cselekmények szempontjából. dezett házasságban él feleségével, Yu Ziyuannal. Lan Wangji követője. Az ő történetével későbbi A Wen klán tagja. Félénk természetén személyi-
Ő volt az egyik legsikeresebb a Sunshot Hadjárat Egy kedves személy, aki barátságot ápolt Wei Wu- évad(ok)ban ismerkedhetünk meg. ségváltozás figyelhető meg halála után, az éle-
alatt, így Jin Guangshan fiaként, apja halála után xian szüleivel és szerelmes volt Wei Wuxian anyjá- tében addig elnyomott érzelmek előtörnek. Már
átvette a Lanling Jin klán vezetését. ba. Azok halála után magához vette a fiút és saját- Lan Qiren halála előtt is felnézett Wei Wuxianra, majd ő lesz
jaként nevelte fel. A GusuLan klán vezetőjének öccse, ő nevel- az első olyan zombi, akit Wei Wuxian Yiling Pátri-
Mo Xuanyu te fel Lan Xichent és Lan Wangjit. A többi szekta árkaként képes tudatára ébreszteni, és bizonyos
A Lanling Jin klán tagja volt, míg ki nem ta- Yu Ziyuan / Madam Yu / Violet Spider (Lila Pók) tanítványait is tanította, ki nem állhatja Wei Wuxi- fokig kontrollálni. Ezután Wuxian jobb keze lesz,
gadták és küldték haza anyja szülőfalujába, Mo fa- Elrendezett házasságban él férjével a Jiang ant. mesterének tekinti és segíti mindenben.
luba, ahol végül lelkét feláldozva idézte meg Wei Yunmeng klán vezetőjével, ám férjével ellentét-
Wuxiant. ben ő szerelemből házasodott. Egy karizmatikus, Nie Mingjue Wen Qing
harcias nő, egy igazi vezéregyéniség, magas kul- A Qinghe Nie klán jelenlegi vezetője, Nie Wen Ning testvére, a Wen klán egyik orvo-
Jin Guangshan tivációs erővel, akit a csatamezőn való részvétel Huaisang bátyja. Később (a donghua folytatásá- sa. Segítséget nyújt a menekülő Wei Wuxiannak
A Lanling Jin klán vezetője, elég sok nővel sem tántorít el. Wei Wuxiant kezdetektől fogva ban) Jin Guangyaoval való kapcsolata lesz a törté- és Jiang Chengnek, majd Wuxian Yiling Pátriárká-
volt kapcsolata, így egyetlen elismert fián, Jin Zi- nem szereti, és még az is megfordult a fejében, net egyik központi eleme. Kiállása férfias és hatá- vá válása után is fontosabb szerephez jut.
xuanon kívül pár törvénytelen gyereke is szüle- hogy talán a férjének a vérszerinti fia. rozott.
tett, köztük Jin Guangyao és Mo Xuanyu. Wen Chao
Lan JingYi Nie Huaisang A Wen klán vezetőjének második fia. Gát-
A Lan klán egyik fiatal tanítványa, aki Lan A Qinghe Nie klán későbbi vezetője. Magja lástalan és aljas személy, aki fontos szerepet tölt
Wangji követője. később alakult ki alacsony kultivációs ereje miatt. be az első évad cselekményeinek kialakulásában.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
ajánló 009

Klánok zajlanak le az első évad alatt és fognak is majd fia, Lan Xichen. Egyenruhájuk fehér, homlokukon Qinghe Nie: Vezetője Nie Mingjue, majd féltest-
még a későbbiekben. egy szalagot viselnek a felhőmotívumával, ami kü- vére Nie Huaisang. A Nie klán egy harcos nép, elég
Öt nevesebb klánt mutat be az anime. További tagok: Yu Ziyuan, Jiang Yanli. lön jelentéssel bír. Központjuk a Cloud Recesses. csak a vezetőre ránézni, aki maga is duzzad az erő-
További tagjai: Lan Wangji, Lan Sizhui, Lan Jingyi. től. Ez annak tudható be, hogy míg a többi klán
Qishan Wen: a legnagyobb klán, amelyhez a ki- GusuLan: Alapítójuk egy szerzetes volt, ennek kultivátorai a jiant használják, addig a Nie klán a
sebb szekták több mint fele tartozik. Egy nép, aki következtében az ottani fiatalok szigorú nevel- Lanling Jin: Vezetője Jin Guangshan, majd egyik daot, aminek következtében több erőre és erő-
uralkodni akar mindenki felett, semmilyen mocs- tetésben részesülnek. Van egy 3000 szabályt tar- fia, Jin Guangyao. Egyenruhájuk sárga-fehér mell- szakosabb harci stílusra tudnak szert tenni. Köz-
kos dolgoktól nem riadnak vissza. Jelenlegi veze- talmazó kőfaluk, amit be kell tartaniuk. Békesze- kasukon egy fehér bazsarózsával, homlokukon pontjuk Unclean Realm. Egyenruhájuk sötétebb
tője Wen Ruohan. Egyenruhájuk fehér-piros színű. rető nép, akik jártasak a zenélésben. Férfi és női pedig egy piros ponttal, az úgy nevezett bindivel, szürkés-zöld színű. Motívumuk egy fenevadnak a
Motívumuk a nap, központjuk Nightless City. Az kultivátoraikat elszeparálva tanítják. Úgy tartja a ami a mondák szerint képes távol tartani a gonosz feje.
alapítójuk volt az első olyan kultivátor, aki a szek- mondásuk, hogy mindenkinek van egy kultivát- szellemeket. Központjuk a Carp Tower.
tája helyett a klánja megerősítésére koncentrált. ortársa, akit a sors szab ki számukra. Vezetőjük További tagjai: Jin Zixuan, Jin Ling, Mo Xuanyu,
További tagjai: Wen Chao, Wang Lingjiao, Wen Qingheng-Jun (a testvérek apja), majd idősebb Jin Zixun.
Zhuliu, Wen Qing és Wen Ning.

Yunmeng Jiang: Vezetője Jiang Fengman, majd


fia, Jiang Cheng. Itt nőtt fel Wei Wuxian. Lila ru-
hát hordanak. Motívuma a kilencszirmú lótusz,
központjuk a Lotus Pier, ehhez a tartományhoz
tartozik a Yiling-hegy és azon is a Burial Mounds
(Temetkezési halmok), ahol fontos események

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
ajánló 010

Animáció, zenék godtabb, a karakteréhez illő stílusban. A második egy a múltat meséli el az egész light novelen át,
ending is szintén csodaszép hangzású, amelyhez míg a többi három, ezen belül is több kisebb ívek-
Az animáció elképesztően szép, folyama- egyébként készült egy videoklip is, ami a SING-től re bontva, a jelenben játszódik.
tos, látványos vizuális effektekkel. Sok animénél a BiXuan címet viseli.
beetetik az embert, hogy az első pár epizódot ké- Manhua is indult belőle tavaly december-
szítik csak így el csalogatásképp, itt viszont végig Light novel ben, amiből hetente kerül fel új fejezet, és egy
nagyon gyönyörű. A CG néhány helyen ettől füg- 45 részesre tervezett live action sorozat is készül
getlenül csúnyácska, de szerintem ez nem igazán A light novel története 2015. október 31- hozzá. Továbbá egy audio dráma cd sorozat is fut
ront sokat az összképen. Csodaszép, háttérkép- től 2016. március 1-ig futott a JJWXC oldalán, ami az egyik kínai rádió streaming oldalán, aminek je-
nek beillő tájak, jól ábrázolja az ókori Kína kultúrá- végül 113 fejezettel ért véget. Az átdolgozott ver- lenleg a light novel 50. fejezete körül tart a feldol-
jának jellegzetességeit. zióját több hónappal később publikálták az inter- gozása.
neten, és 2016. decemberében jelent meg végül
Az aláfestő zenéiben ismét csak az adott 4 kötetben. Ezután készült hozzá még 13 extra Röviden miért is érdemes
kor hangszerei kerülnek terítékre. Nagyon sok- fejezet, ami 2018 elején ért véget. megnézni?
szor hangzik fel benne a fuvola, a citera és a do-
bok. Írója Mo Xiang Tong Xiu, akinek több BL Változatos, összetett karakterek, jól fel-
műve is megjelent már, ezek közül kettőből szin- épített és izgalmas történet (az első évad csak az
A donghuához egy opening és két ending tén várható donghua a közeljövőben. előzményeket meséli el, a történet csak innen in-
készült. Az openingben Wei Wuxian lelkiállapotá- Az animével ellentétben itt a múlt és a jelen dul be igazán), gyönyörű képi világ és korhű zene.
ba nyerünk betekintést, míg az első ending Lan cselekményei párhuzamosan mozognak és mond-
Cím: Mo Dao Zu Shi
Wangji érzelmeit hivatott bemutatni egy nyu- hatni, hogy négy nagyobb történetívre szakad, Jó szórakozást hozzá!
Grandmaster of Demonic Cultivation
Hossz: 15 epizód
Év: 2018
Stúdió: G.CMay Animation & Film
Műfaj: akció, kaland, rejtély, vígjáték,
történelmi, természetfeletti, shounen ai

Értékelés:
MAL: 8,67
Anidb: 8,50
IMDb: 9

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Ajándék háttérkép a vezércikkhez
Mo Dao Zu Shi

Kattints a képre!
BANG DREAM! Írta: HIROTAKA
Anime
ajánló 013

Nem tagadom, hogy a Xebec az egyik ked- Arisa házához, aminek a kamrahelyiségében talál három gitáros, egy
venc stúdióm a sok közül, mivel számomra tetsze- egy piros gitárt. Annyira a szívéhez nő, hogy szó dobos és egy billentyűs. A cél
tős címeket dobott le a lábam elé. Ilyen a Fafner, a szerint el sem akarja engedni. Olaj a tűzre, hogy pedig egyértelmű: fellépni a Spa-
Rio, a Keijo, vagy éppen az új FMP. Zenés animéjük elmennek a közeli Space nevezetű helyre, ahol ce-ben. Innentől fogva pedig a részek
viszont még nem volt, és ha már mostanában an�- amatőr bandák léphetnek fel és megnéznek egy arról szólnak, hogy gyakorolnak, szóra-
nyira divat az idolság és a sulis zenei bandák to- koncertet. Innentől fogva eldőlt, Kasumi saját koznak, összekovácsolódnak és a kötelező ka-
posz, így ők is felszálltak a hypeszekérre. bandát akar, ha törik, ha szakad, és itt fog fellépni rakter- és történetszintű dráma is megtörténik.
a Spaceben, még ha a Föld a feje tetejére fordul, Viszont mégiscsak úgy korrekt, ha megküzdenek
A cikk első akkordjaként mindenképp érde- akkor is. azért a fellépésért. Persze ez egy vidám anime, és
mes helyén kezelni az animét, abból a szempont- Ehhez viszont első lépésként meg kell sze- minden jó, ha a vége jó.
ból, hogy aki minimum egy zenés animét látott, rezni azt a gitárt, amit Arisa nem ad csak úgy oda, Azonban zenei animéből egy évad nem is
például a nagyon alap K-On!-t, akkor az semmi újat ezért Kasumi addig jár Arisa nyakára (minden dél- számít, hisz ez csak a hypebait, két évad, meg csak
nem fog tapasztalni. A Bang Dream! nem szeret- után segít pakolni a kamrában és ott reggelizik), egy félnek számít, szóval jövőre jön a második és
né megújítani a műfajt, sőt újdonságot sem akar amíg a gitár húrja el nem szakad. Kasumi úgy vi- a harmadik is.
behozni. A Xebec a biztosan bevált formációkat szi be a szervizbe, mint balesetest a sürgősségire,
használja és testközelből tapasztaltam, hogy ez és egy kisebb életmentő műtét után a gitár újra „Kasumi saját bandát akar,
bizony beválik. (Kitérő: Mikor Tokióban voltunk, használható állapotba kerül. Első lépés megtéve ha törik, ha szakad, és itt fog
pont Bang Dream event volt és rengetegen álltak a cél felé. Jöhetnek a tagok, akiket pár rész alatt
fellépni a Spaceben, még ha a
sorba, vásároltak fancuccot és még reklámkami- sikerül összeszedni. Fogadjunk, egyikőtök sem
on is körözött Akihabara utcáin.) hitte volna, hogy Kasumin kívül mindenki koráb- Föld a feje tetejére fordul,
ban tanult vagy épp tanul zenélni. Így lesz nekünk akkor is.”
és lőn gitár…

Történetünk a hiperaktív Toyama Kasumival


indul, aki valahogy nem találja azt az időtöltést,
amiben igazán kiteljesedhet. Odáig meg vissza
van, hogy elkezdi a felső középsulit és szerelmes
lázban ég új egyenruhájától. Új osztálytársak, él-
mények és kaland kezdete ez, és a tudaté, hogy
Kasumi pörgését még 12 részen keresztül kell el-
viselnünk. Élete célját keresve utcai tereptárgyak-
ra matricázott csillagok vezetik el az osztálytársa,

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
ajánló 014

A csapat meggyel a tetején, amire minden egészséges esz- tározni viszont nem tud, a többiek tanítják meg, alapokra. Részmunkaidőben a Space-ben dolgo-
tétikai érzékkel rendelkező egyén rámondja, hogy főként Tae, és nem adja fel. zik. Először nem akar csatlakozni, de Kasumi csak
A banda megalakulása után nevet is kéne NEM, KÖSZ! Ha ez még nem tölti túl a cukiság- rábeszéli.
választani, fontos szempont, hogy cuki legyen. faktorunkat, akkor jön a garantált agyi overload, Másodikként csatlakozik Arisa, aki a tsun-
Valamilyen furmányos logikával a Poppin Party-t amikor kimondják első számuk címét: Watashi no dere stílust hivatott megtestesíteni. Az anime ele- Az ötödik tag Saaya, igaz, hogy Kasumi vele
szavazzák meg, amiről első kimondásra, egy szi- kokoro wa chocho coronet (A szívem egy csokis jén ez nagyon meglátszik, de később azért lejjebb ismerkedik meg először, mégis ő csatlakozik utol-
várványszínű, de minimum rózsaszín színű cup- korona). Mivel a csapat kedvenc péksütije a csokis engedi a makacsság falát és örömmel csatlakozik jára. Az ő taggá válása az egyik karakterdráma a
cake juthat eszünkbe, színes cukorral és korona névre hallgató nasi. Ugye, hogy ettől, min- az immár kétfős csapathoz. Ő játszik a szintetizá- történet során. Egy nagyon normális lány, telje-
denkinek kisüt a nap és vigyorog, mint szőlőfürt toron, mivel gyerekkorában tanult zongorázni. sen hétköznapi stílussal és élettel, továbbá sokat
a szélben? segít otthon. Régen egy másik bandában dobolt,
Mindig kell egy félénk, halk szavú, vis�- de otthagyta.
No de nézzük a karaktereket: szahúzódó típus is. Ő lesz Rimi, aki basszusgitá-
A bandát ugye a fősze- ron játszik. Nővére is zenél, a Glitter Green nevű Rajtuk kívül még megismerünk pár bandát,
replő Kasumi álmodja meg. Ő csapatban (az ő nevükről egy tubus ragasztó jut de tényleg csak futólag, mivel sokukkal csak a Spa-
lesz az énekes is, aki a Random Star eszembe). Kasumi őket látja először játszani a ce-ben találkoznak a karakterek. A Glitter Greent
nevű szép piros gitáron játszik. Mint Space színpadán. Mindenkivel kedves és aggódó ismerjük csak meg jobban. Fontos még a Space
említettem hiperaktív, hihetetlenül természet. tulajdonosa, Shisen, aki egy szigorú és a vélemé-
lelkes, inspirálja a többieket és fejjel nyét sosem véka alá vető idősebb hölgy.
megy a falnak, amíg el nem éri, amire A harmadik gitáros Tae, aki az egyik legnor-
vágyik. Alapvetően azért kedves, szeret- málisabb tag, kedves, segítőkész, nyugodt termé- Kapunk még pár mellékszereplőt, de azok
hető karakter és állandó poénforrás. Gi- szet. Régóta gitározik és ő tanítja meg Kasumit az nem képviselnek lényegi megemlítést.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
ajánló 015

Hangszerelés emelni, mert arra mintha kimondottan ügyeltek


volna, hogy szép legyen.
Nos a Bang Dream esetében talán nem is
a grafika számít igazán, hanem a zene. Milyenek Minden szarkazmus ellenére a
az OST-k és a Poppin Party számai? Eddig 26 szá- Bang Dream! egy egészen szórakozta-
mot írtak a csapatnak, aminek csak egy kis része tó anime. Akik ismerik a műfajt, azok-
hallható az animében. Egynéhány egészen jó és nak plusz egynek fog számítani, akik
kellemes. Van 3-4, amit beraktam a playlistembe pedig nem, azok egy szokásos, egyszerű,
is. Nagyjából egyébként mind egy kaptafa, csak zenei slice of life-ot fognak kapni, szeret-
van amelyik jobban hangzik, van, ami lájtosabb és hető karakterekkel a beáldozott idejükért.
van, ami rockosabbra sikerült. Persze mind tudjuk, Ha pedig valaki még csak ismerkedne ez-
hogy a Choco Coronet lesz mindenki kedvence. zel a műfajjal, az is kezdheti ezzel, ha nem
akar egy, már több évados franchiseba
Természetesen az openinget és az endin- belefogni. De azért kijelentem, hogy kate-
get is a Poppin Party adja elő. Egészen jók lettek. góriájában nem ez a legjobb. Jobbnak
A soundtrackok viszont a felejthető kategóriába tartom, mint a K-On első évadát
esnek. A seiyuuk hozzák a remek színvonalat, rá- (a 2.-at még nem láttam, mert
adásul énekelnek is, de bevallom, egyik nevet sem sütimérgezést kaptam), viszont
ismerem. a Love Live-tól elmarad, bár az in-
kább a zenei animék másik ága. Cím: Bang Dream!
Azért a vizuális megvalósításról is írnék
Év: 2017
pár gondolatot. A Xebec sosem készített rossz
grafikát és animációt, legalábbis, amit eddig lát- Hossz: 13 rész
tam tőlük az mind minőségtartó és szép volt. A Műfaj: zene, suli
Bang Dreammel sincs ez másképp. Bár tudták,
Stúdió: Xebec
hogy nem a vizualitás fogja eladni az animét, hoz-
za, amit elvárunk, teljesen hétköznapi grafikával, Értékelés:
a karaktereket szépen megrajzolták, megani-
málták. A zenei produkciók persze CG-vel lettek MAL: 6,93
megalkotva, de láttunk már rosszabbat is, simán ANN: 6,99
elviselhető. Szóval nincs okom nagyon belekötni Anidb: 6,01
ebbe a részébe. A karakterek szemeit érdemes ki-

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Jikken-hin Kazoku:
Creatures Family Days Írta: Ryosuke-kun (animeraptors)

Avagy történjék bármi is, mi egy család vagyunk!


Anime
ajánló 017

Igen, jól látjátok, ismét eljött annak az ideje, kező komplett családot, még ha nem is teljesen nak szinte teljesen egyedül, és ehhez a bekövet-
hogy egy cikket írjak a kedvenc online újságomba, példás életű minden egyes tagja. kező hatalmas változáshoz kell alkalmazkodniuk a „egy pillanatra sem kérdő-
az AniMagazinba. És ha ez még önmagában nem lenne elég tőlük telhető legjobb módon. jelezik meg az egymás iránt
ok a fordítására, a fülbemászó opening zene - ami- Ami még érdekessé teszi a családi modellt,
Ezúttal a választásom egy csodálatos ja- től férfi létemre is teljesen olvadoztam -, az első- hogy miután a hanyag, felelőtlen szülők kiesnek a érzett, mélyen gyökerező
pán-kínai koprodukciós keretek között elkészült ként megjelent képek és PV-k visszavonhatatla- szerepükből, valakinek be kell pótolni ezt a kelet- szeretetüket, ami felülírja
animére esett, mégpedig a Jikken-hin Kazuko: nul meggyőztek engem arról, hogy ez bizony egy kezett űrt, és ki más lenne képes erre, mint a ta-
Creatures Family Days címűre, melyben igencsak olyan cucc, amivel érdemes foglalkozni a közeljö- pasztalt, valóságos zseni és feltaláló, Tanis-chan,
az olykor-olykor felbukkanó
nagy hangsúly esik a család jelentőségére, mint vőben. aki noha a legfiatalabb a testvérek közül, de az IQ ellentéteket is.”
ahogy ezt a fenti alcím is sejteti. szintjével egyik testvére sem vetekedhet!
Első hallásra ugyan eléggé klisésnek tűnik
És ha már családról van szó, nem lehet szó „a család mindenek felett” gondolata, mint ahogy
nélkül elmenni amellett, hogy a legtöbb animében azt már megszokhattuk más sorozatokban is. Ám
magasról tojnak arra, hogy a főszereplők komp- ennek az animének a legnagyobb előnye még-
lett családját bemutassák. A random főszereplők iscsak az, hogy végig fenn tudja tartani a kellő
csak úgy ellaknak egy adott városban, egy adott feszültséget és kiszámíthatatlanságot az egye-
házban szülők nélkül, mindennapos iskolába járás di történetével, mégpedig úgy, hogy nemcsak a
közepette vagy anélkül, és vígan élik életüket. probléma megoldásra koncentrál, hanem a sze-
De ez az anime azon művek csoportját erő- replők hátterének bemutatására is. Ezáltal az az
síti, amiben bizony újfent megismerhetünk egy érzésünk támadhat, hogy ebben a történetben
saját hibákkal, törekvésekkel és álmokkal rendel- bármi megtörténhet.
Mint minden életszagú cuccnál, itt is van-
nak kisebb-nagyobb összezördülések a mutáns
testvérek között, amikre a különböző egyénisé-
gük és hátterük ad alapot, viszont egy pillanatra
sem kérdőjelezik meg az egymás iránt érzett, mé-
lyen gyökerező szeretetüket, ami felülírja az oly-
kor-olykor felbukkanó ellentéteket is.
Alapvetően az fogott meg az egész soro-
zatban, hogy ilyen szerethető testvéreket nem
sok animében láthattunk eddig. Ráadásul ők eleve
öten testvérek, akik a szülők hibája miatt marad-

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
ajánló 018

Apa, anya és az átmenetileg gondoskodó „fel- akire számíthatnak testvérei, hogy megtalálja az hanem egy tehetséges feltaláló is, aki jártas az
nőtt” szerepét betöltő Tanis felnövőben van a orvosságot, amitől visszaváltozhatnak átlagos orvosi szakterületen. Azóta kíváncsi volt a külső
szerephez ugyan, de neki is megvannak a saját emberekké. Kutya-ember, növény gének, pók gé- világra, hogy találkozott egy bizonyos személlyel,
korlátai, amiket előszeretettel dörgöl az orra alá nek, és mások elméjének olvasása... Vajon hogy és a szülei letartóztatása biztosított tökéletes al-
Aisley nővérkéje. Valamint a saját bőrén tapasztal- fognak tudni ezek a laboratóriumban felnőtt em- kalmat ennek a világnak a megismerésére. Ugyan-
ja meg, hogy nem is olyan könnyű dolog kordában berek beilleszkedni a valódi világba? akkor egy bőgőmasina is olykor-olykor, akinek
tartani a mutáns tesóit és mindenki elől titkolni a egyáltalán nincs irányérzéke. Tanis reméli, hogy
valódi identitásukat, amit csak tetéz az a makacs Szereplők jellemzése a testvérei egy szép napon képesek lesznek beil-
tény is, hogy az alaptermészetükből és az őket ért leszkedni a társadalomba.
hatásokból adódóan már egyáltalán nem bíznak Tanis: A szülei eleve zseninek tekintették, a
az emberekben. 11 éves Tanis a legkisebb az öt testvérből és az Ashise: A család második legidősebb tagja, egy 16
De ez a felállás nem marad így végleg, hi- egyetlen, akin nem hajtottak végre genetikai vál- éves lány, akit növényi gének erősítenek, és amik
szen időközben felbukkan a már jól berendezke- toztatást. Nemcsak hogy jól tájékozott dolgokról, véletlenszerűen növekszenek a testén.
dett életükben egy titokzatos főbérlő, és válaszút
elé kerülnek a testvérek. „...visszaemlékezésekkel ope-
Mégpedig, hogy vajon méltó-e arra ez a személy, rál, ami által betekintést nyer-
hogy belévessék a teljes bizalmukat és hogy meg- hetünk a testvérek gyerekko-
osszák vele az eddig a pontig féltve őrzött titku-
kat.
rába is, és jobban megértjük a
További kellemes színezetet ad a cuccnak jelenlegi viselkedésük számos
az is, hogy visszaemlékezésekkel operál, ami által aspektusát.”
betekintést nyerhetünk a testvérek gyerekkorába
is, és jobban megértjük a jelenlegi viselkedésük
számos aspektusát.

Ismertető

Egy tudós házaspárt letartóztatnak illegális


kutatásaik miatt. Állítólag 5 gyerekükön hajtottak
végre genetikai módosításokat. A legfiatalabb
gyerekük, Tanis az egyetlen, aki normális ember-
ként tudott felnőni, és ő az egyetlen családtag,

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
ajánló 019

Alapból optimista, kedves, nagylelkű teremtés, sebb korában gyakran vette pártfogása alá a sze- Amiért figyelmet érdemel
aki ritkán száll vitába a testvéreivel. Különösen kö- retett bátyusa.
zeli kapcsolatban áll az ikertestvérével, Aisley-vel. - szerethető testvérek
Kedvenc időtöltése pedig leginkább a korai órák- Snow: 17 éves, a testvérek legidősebb tagja, akit - egyedi mutáns sztori
ban történő, napfényben való fürdés, ami kicsit egy fehér kutya génei erősítenek, így három ala- - tanulságos „családi modell”
sem meglepő. kot ölthet: ember, kutya és egy köztes formát.
Alapból két személyiség él benne. Csendes, meg- Kiknek ajánlom?
Aisley: Ashise fiatalabb ikertestvére, akit pók gé- fontolt, emberi formában gondoskodik a család-
nek erősítenek, ami a leglátványosabb módon járól és támogatja a fiatalabb testvérét, Tanist. Mindazoknak, akik szeretnének látni egy
mutatkozott meg, ugyanis négy pók láb nőtt a Néha-néha viszont előbújik belőle a tiszteletet pa- kellemes hangulatú, családias történetet, amiben
hátára. Szeret enni, különösen a bogarakat, és ál- rancsoló énje is, ha az érzelmei elragadják valami a szereplők nem restek kimutatni az egymás iránt
talában nagyon férfiasan beszél, tehát tipikus fi- kapcsán. A kutya alakja gyáva és fél a mennydör- táplált érzelmeiket, és kiállnak egymás mellett jó-
úslány. géstől, bár ő is sokkal okosabb, mint egy átlagos ban-rosszban.
Ő egy szabad lélek, aki utál bármiféle korlá- kutya, mert Snow lelke van a bensőjében.
tozást, emiatt gyakran hajba is kap Tanissal. Noha
ő is barna hajjal látta meg a napvilágot, egy vélet-
len baleset miatt mégis szőke hajzuhataga lett
kiskorában. Ráadásul egy kis tsundere jellem is
szorult belé, ami akarva-akaratlanul is megmutat-
kozik, bármennyire is próbálja titkolni a többiek
elől.

Cím: Jikken-hin Kazoku: Creatures Family


Suishi: A második legfiatalabb az öt testvér közül,
Days, Shiyan Pin Jiating
a 14. évének elején jár. Genetikai megváltoztatása
Hossz: 12x15 perc
megadta neki azt a hatalmat, hogy képes legyen
Év: 2018
olvasni mások elméjében, de egyúttal azt is ered-
Műfaj: sci-fi, seinen
ményezte, hogy elveszítette az arckifejezéseit.
Nem bízik az emberekben, még sokszor a Értékelés:
családtagjai sem tudják pontosan, hogy mi is jár MAL: 6,44
éppen a fejében. Szeret olvasni, utálja a zsúfolt ANN: 6,23
helyeket és a „lármás embereket”. A testvérei kö- Anidb: 5,21
zül legjobban Snow Bátyushoz kötődik, hiszen ki-

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Kenran Butou Sai
the mars Daybreak Írta: Hirotaka
Anime
ajánló 021

Az idén 20 éves Bones sok-sok remek ani-


mét adott már nekünk az évek során, legyen az
akár adaptáció, mint az FMA, a Soul Eater, a Go-
sick vagy napjaink egyik nagy hype címe, a Boku no
Hero Academia, akár original, mint a Wolf’s Rain
(AniMagazin 12.), a Tokyo Magnitude (AniMagazin
27.), a Xam’d (AniMagazin 10.) vagy éppen e cikk
témája, a Kenran Butou Sai.
Természetesen nem lett mindegyik Bones
anime meghatározó, ismert, és nem is sikerült
mindegyik jól. A Kenran is egy azok közül, amik so-
sem kaptak nagy visszhangot, ennek megfelelően lók alkotta metropoliszokra, ahogy a zöld felület ígérete miatt csatlakozik a hajó legénységéhez.
el is tűnt az animeipar útvesztőjének sötét sikáto- keresésébe sem kell energiát ölni. El lehet képzel- Ettől fogva az anime végigköveti az Aurora és a
rában. ni, milyen az élet, gazdaság kb. nincs, a kaja meg fedélzetén élők kalandját, nyomukban a földi egy-
Ám olykor igazi meglepetéseket lehet talál- hát, drága, mint a gyémántgyűrű, a kalózkodás ségekkel, amiknek egyik tagjáról, Vestemonáról
ni ott. pedig reneszánszát éli, csak itt gályák helyett ten- kiderül, hogy Gram régi árvatársa, aki mint katona
geralattjárókkal tolják a szakmát. Ebből világosan tért vissza a Marsra. Kettejük kapcsolata és privát
Marsi kincsvadászat látszik, hogy a rendfenntartás sem egyszerű fela- harca pozitívan fűszerezi meg az eseményeket és
dat, a kormányzat tehetetlen és függ a Földtől. becsempész egy minimális romantikát a történet-
Ez a cím tökéletesen leírja dióhéjban, hogy A sok úszó rozsdatelep egyikén él Gram Ri- be.
miről is szól az anime, de azért ez mégiscsak egy ver, aki árvaként nőtt fel. Gondoskodik két kiskorú Az anime nagy százalékban a víz alatt ját-
ajánló cikk és nem egy twitterposzt. társáról, amikor éppen van melója. szódik (a harcok is), azon belül is az Aurorán,
Helyszín tehát a Mars, ráadásul a bolygót A történet elején egy új katonai egység ér- néha szállunk csak partra. Megismerjük az egész
már sok-sok éve kolonizálták, olyannyira rég, hogy kezik ide és pont érkezésükkor bukkan fel a Mars legénységet, kapcsolatukat, mint néző, együtt
már történelemnek számít, és a felszín nagy ré- legismertebb kalóztengeralattjárója, az Aurora. leszünk velük harcban, taktikai megbeszélésben,
szét óceán borítja. Az emberek pedig hatalmas Az új egységet pedig egyből bedobják a mély víz- ebéd vagy vacsora közben és ünnepekkor is. Egy
úszóvárosokban laknak. Ezzel kapcsolatban két be. A vízalatti harcok közben, a városban Gram jól összerakott csapatot kapunk, akiket hamar
dolgot muszáj leszögezni, hogy képben legyetek. egyik barátját menti meg egy nem éppen legális megszeretünk, kalózsors ide vagy oda, szurkolunk
Ezek a városok inkább szemétdombok vagy roncs- meló kapcsán, és naná, hogy nem ússza meg szá- nekik és aggódunk értük. A katonák nem nagyon
telepek, magyarul lepukkantak, sok épület pedig razon. Ekkor sikerül belekerülnie egy mechába, és hagyják őket nyugton, gyakran kerülnek össze-
a „hozzáérsz és összedől” kategóriába tartozik. a csata után az Aurora fedélzetén köt ki. Gram a tűzésbe, továbbá egy rivális kalóz is csatlakozik a
Senki se számítson repülő autókra és felhőkarco- hajó fedélzetén megtalálja önmagát, és a pénz kalandhoz.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
ajánló 022

És, hogy mi ennek az egész víz alatti hajtóvadá- hősnek meg bishounen pasinak az összes tökébe. ni az Aurorát. Bár a hajónak van MI-je. Jellemét te- visszahúzódó, szerény lány, sok érzelmünk nem
szatnak a célja? Mégis miért kockáztatná életét Hétköznapi ember biztos nem merne belekötni. kintve visszafogott, kedves és okos. Nyilván, ennyi is lesz felé, ellenben Juniornak, aki még túl fiatal
egy csapat kalóz, ha nem egy nagy és legendás Egyébként lazán kezeli a csapatát, mégis tekin- év tapasztalattal a háta mögött. és tapasztalatlan, hogy mechát vezessen, de jó tá-
kincsért! Ezzel az úttal, viszont az Aurora méhkas- télyt parancsoló határozottsága okán minden- mogató karakter és segít a hajón.
ba is nyúl, a történetet tovább bonyolítja egy le- ki hallgat rá és tiszteli. Erre rátesz, hogy remek Milch a torpedókért felel, Yagami és Achil-
heletnyi politika, mert állítólag a kincs a Mars és szinkronhangot kapott. Egy igazi vaslady. les mechapilóták, őket egészíti ki Gram. Normális Kapunk még két állatot a legénységbe. Az
a Föld viszonyát és jövőjét is meghatározza majd. arcok, Yagami visszafogott, hidegebb jellem, a egyik Clara, egy macska, segíti Elizabeth munká-
De, hogy mi az a kincs, valamint, hogy ki, miért, Ester a hajó kormányosa, ő valami idegen másik három már lazább, szórakoztatóbb figura. ját, a másik Poipoider, egy szkafanderes beluga.
kinek és hogyan dolgozik, azt derítsétek fel ti! lény, de erről nincs kifejtve semmi, csak azt tud- Igazából csak így tud beszélni, meg járni, mivel
juk meg, hogy 141 éves. Segít Elizabethnek az irá- Van három tini is. Enora, aki önkéntes túsz. mégiscsak egy tengeri élőlény. Igazat megvallva,
A kalózok és a többiek nyításban, figyeli a szonárt. Meglehetősen nehéz A földi kormány vezetőjének az unokája, és ta- először elég mókás látvány volt, egy marha nagy
dolga van néha a sziklák közt bujkálva manőverez- nulmányi úton van a Marson. Elrabolják, de Gram delfint egy búvárszkafanderben látni.
A szereplőgárda fontos magja az animének megmenti és az Aurorán köt ki. Egyből kineve- Az Aurorán kívül fontos még Kubernes, a ri-
és a történet előrehaladtával egyre közelebb ke- zi Gramot bátyjának. Rendkívül hiperaktív csaj, a vális kalóz, aki csak önmagáért száll harcba, és re-
rülnek hozzánk. Interakcióikat nem lehet nem sze- történet elején kicsit idegesítő lehet, de idővel méli, hogy övé lesz a kincs. De azért hagyja magát
retni, mindenki reálisan cselekszik. megszokható és szerethető. Itt van még Megumi, felbérelni, ha jó összeget kínál az ember. Tipikus
aki hallja a különféle élőlények gondolatait. Egy önző kalóz, aki a maga feje után megy.
Az Aurora csapata, ahogy egy kalózhajó le-
génységének lennie kell, eléggé szedett-vedett. A „...mi ennek az egész víz alatti hajtóvadászatnak a célja?
kapitány Elizabeth, aki mérsékelten debella alka- Mégis miért kockáztatná életét egy csapat kalóz, ha nem egy
tával és domináns stílusával igazi vezető. Több tö-
kösség szorult a kisujjába, mint az összes hárem-
nagy és legendás kincsért!”

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
ajánló 023

Végül pedig, de nem utolsósorban itt van kincs ígérete és innentől célirányosabban, kon- de alapvetően korrekt, végig megtartja a minősé-
Vestemona, aki mint katona üldözi az Aurorát, centráltabban halad előre a történet, sűrűsödnek get. A csaták látványosak és viszonylag mozgal-
mint nő pedig Gramot, hogy hagyjon fel a kalóz- a konfliktusok, éles helyzetek. Lényegében egyre masak is, nem nagyon láttam önismétlő jelenetet.
kodással. Az ő szála egészen érdekes, mert végig érdekesebb lesz és egyre jobban várjuk a végki- A karakterek és animációik is megfelelő kivitele-
kell mennie egy fejlődésen, hogy tudjon dönteni fejletet. Ha eddig csak úgy lazán néztük, egy-egy zést kaptak.
a hivatása és a szíve között. résszel haladva, a második felét simán ledarálhat-
A történetben feltűnnek politikusok, mint a juk, ha elkap az anime hangulata. A hangok és a seiyuuk ellen sem tudok pa-
Mars vezetője és Vestemona katonatársai is, akik naszt emelni. Bár tény, hogy nincs kiemelkedő
tovább színesítik a történetet. Szerencsére nincs A Kenran Butou Sai 2004-ben készült, rá- zene benne. A seiyuuk közül egy kivételével sen-
olyan karakter, akit feleslegesen pakoltak be a ké- adásul egy elég erős mezőnyben, hiszen egy ki nem vált híressé, az az egy pedig Gram hangja, Cím:
Kenran Butou Sai: The Mars Daybreak
szítők. szezonban startolt vele a Samurai Champloo, a Seki Tomokazu. Az opening és az ending sem lett
Monster (AniMagazin 22.) vagy a Gantz (AniMa- maradandó. Hossz: 26 rész
Csillog az a kincs? gazin 17.) is. Nem is kínált akkora extrát, sem tör- Stúdió: Bones
téneti elemben, sem karakterek szempontjából, A Kenran Butou Sai egy egyszerű kalanda- Műfaj: kaland, mecha, romantika,
Egy anime élvezhetőségét erősen befolyá- hogy nagyobb tömeg érdeklődését felkeltse, így nime, így aki csavaros történetre és látványos har- sci-fi, shounen, katonaság,
solja, hogy az milyen formában, stílusban teszi nem csoda, hogy a feledés erdejében tengődik. cokra vágyik, az ne vesződjön vele. Inkább azok vígjáték
a képünkbe a történéseket. A történet menete Viszont az idő értékessé tehet dolgokat és a Ken- találnak benne örömöt, akik karakterközpontú,
teljesen lineáris, és bár több szálon fut, a végén rannak is van nem egy ilyen tulajdonsága. Felnőtt vígjáték és romantikus elemekkel tarkított, ugyan- Értékelés:
értelemszerűen mindenki ugyanott köt ki, hogy karakterek, lezárt kerek történet, korrekt, logikus akkor élvezetes macska-egér kincsvadászatot sze- MAL: 7,23
jól összekuszáljon mindent. Az anime első harma- történetvezetés meg miegymás. retnének látni. Garantálom, mindenki meg fog le- ANN: 7,14
dában cél nélkül tengődnek hőseink, menekülnek A grafikai megvalósítás teljesen a kornak pődni, hogy mi is az a nagy kincs. Nekem nagyon Anidb: 7,4
a katonák elől, bontják a rendet stb. Aztán jön a megfelelő, nem azt mondom, hogy ez a legszebb, tetszett.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Téli szezon
2018 Összeállította: Hirotaka
Anime
szezon 025

Boogiepop wa Warawanai Circlet Princess Dimension High School


light novel alapján játék alapján original

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


Madhouse Silver Link Polygon Pictures

Műfaj: Műfaj: Műfaj:


dráma, horror, rejtély, pszi- akció, iskola, sci-fi, sport iskola
chológiai, természetfeletti
Seiyuuk: Seiyuuk:
Seiyuuk: Gotou Mai, Mizuhashi Kaori, Someya Toshiyuki, Zaiki Ta-
Yuuki Aoi, Oonishi Saori Nabatame Hitomi kuma, Hashimoto Shouhei

Leírás Ajánló Leírás Ajánló Leírás Ajánló

A gyerekek között ter- A Boogiepopnak ugyan Az emberek élete A sportanimék egy Középsulis srácok át- Hányan szeretnének
jeng egy városi legenda egy már volt egy régebbi soroza- megváltozott a VR és az AR újfajta formája, ezúttal kerülnek egy anime világba. átkerül egy anime világá-
halálistenről, aki megszaba- ta, azonban ez ténylegesen létezése óta. Egy új sport nem rpg-be jutunk a VR- Azóta ide járnak suliba és ba? Biztos sokan. Ezzel az
dítja az embereket a fájdal- feldolgozza a light novelt. A alakult, a Circle Bout (CB). ral, hanem sportolni fo- élik iskolás életüket. animével át lehet élni, mi-
muktól. Ennek a „halálangyal- pszichológiai horrorok szerel- Ebben egyszerre két iskola gunk. Bár így is küzdelme- lyen is lenne ez. A stúdióról
nak” a neve Boogiepop. A meseinek kötelező darab. Az tud megküzdeni egymás- ket fogunk látni, nem rossz annyit érdemes tudni, hogy
legenda igaz, tényleg létezik. elkövető ismét a Madhouse, sal, a tevékenység e-sporttá felütés. A Silver Link a még kizárólag 3D CG-vel dol-
A Shinyo Akadémián tanuló így a minőségre nem lesz pa- vált, ami befolyásolja az is- elfogadható minőséget gozik, a Sidonia, a Godzilla
lányok közül nagyon sokan nasz. A rendező Natsume kola jólétét és megítélését. képviseli, a Masamune-kun filmek és az Ajin is náluk ké-
tűnnek el, a rendőrség és a Shingo, aki a One Punch Mant A CB-ben elért eredmény az no Revegne és a Fate/Illya szült. A scriptet a rendező,
tanárok úgy vélik, elszöktek. és a Space Dandyt is irányí- iskola mérőszáma is lett. is náluk készült. Tachibana Abe Yuuichi írta, aki a most
Azonban Kirima Nagi tudja, totta, de dolgozott a Tatami Hideki személyében ta- futó Akanesasu Shoujót
hogy valami rejtélyes dolog Galaxy-n és a TTGL-en is. Kér- pasztalt rendezőt is kap, ő rendezte, korábban pedig
van a háttérben. A Boogie- dés, hogy egy vígjátékokban dirigálta a Dragon Crisist. a Gundam Evolve-ot.
pop az vagy valami baljósabb? tapasztalt rendező, hogy bol-
dogul egy komolyabb művel.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szezon 026

Domestic na Kanojo Dororo Doukyonin wa Hiza, Tokidoki, Atama no Ue.

manga alapján manga alapján manga alapján

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


Diomedéa MAPPA, Tezuka Productions Zero-G

Műfaj: Műfaj: Műfaj:


dráma, romantika, iskola, akció, kaland, természetfe- vígjáték, slice of life
shounen letti
Seiyuuk:
Seiyuuk: Seiyuuk: Yamazaki Haruka, Ono Kens-
Uchida Maaya, Hikasa Yoko, Suzuki Hiroki, Suzuki Rio, ho, Murase Ayumu
Yashiro Taku Sasaki Mutsumi

Leírás Ajánló Leírás Ajánló Leírás Ajánló



A középsulis Natsuo A suliromi kategória tá- Egy szamurájúr eladta Egy akciódús szamuráj- Az író, Mikazuki Su- Egy mókás, egyszerű és nyugis
reménytelenül szerelmes a borát erősíti ez az anime. Nem a fia testrészeit negyven�- történetet kaphatunk ebben az baru nem jön ki jól az em- animét köszönthetünk ebben a
vidám és népszerű tanárba, ad újdonságot, minden elemét nyolc démonnak a csatame- animében. Talán a szezon legkü- berekkel, zavarják, amikor címben. A manga 2015 óta fut,
Hinába. Egy nap azonban láttuk már máshol. Kicsit mó- zőn való dominanciáért. Egy lönlegesebb címe, mivel a Doro- a képzeletbeli világát kell de mivel nincs olyan komplex
egy vakrandi alkalmával ta- kás, hogy az egyik testvér ta- orvosnak hála a gyermek ro egy Tezuka manga 1967-ből, megalkotni. Egy nap egy kó- története, talán nem érezzük
lálkozik a kissé rosszkedvű nár. A manga 2014 óta fut és túléli. A fiú protéziseket kap, aminek egy 26 részes sorozata bor macskával találkozik, aki majd a félbevágást. A stúdió a
Ruival, akivel végül együtt Sasuga Kei készíti. A Diomedea amely segítségével le tudja már volt 1969-ben. A MAPPA inspirációt hoz Subarunak, Zero-G, akik legutóbb remek
alszik. Nemsokkal ezután végzi az animációt, akik mosta- győzni a démonokat és vis�- sok mindent letett már az asz- ezért hazaviszi a macskát, munkát végeztek a Grand Blue-
Natsuo apja bejelenti, hogy nában visszább vettek, koráb- sza tudja szerezni a testét talra. A minőséggel nem szokott ami múzsaként szolgál. val. Továbbá a One Room má-
újraházasodik egy nővel, aki- ban a Kancolle és a Handa-kun mielőtt szembenéz apjával. gond lenni, de azért nem mindig sodik évada és a Dive! is náluk
nek két lánygyermeke van. is tőlük került ki. A rendezést Utazása során találkozik egy figyelnek oda. Reméljük tiszte- készült. Suzuki Kaoru fogja
Természetesen Hina és Rui Ibata Shoutára bízták, aki a árvával, aki a legnagyobb tol- lettel fordulnak ehhez a címhez. irányítani az animét, aki eddig
az. Natuso élete új kerékvá- Gi(a)rlish Numbert rendezte, vaj Japánban. A rendezés feladata Furuhashi csak a Dive-ot rendezte, de epi-
gásba terelődik. dolgozott a KanCollban és a Ti- Kazuhiróra hárul, aki a Hunter x zódrendező volt a Karasban, a
ger & Bunny filmeken is. Huntert vagy az Unicorn Gunda- Kiddy Grade-ben, vagy a Psycho
met és a Kenshint is rendezte. Passban.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szezon 027

Egao no Daika Endro~! Flying Babies


original original original

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


Tatsunoko Studio Gokumi Gaina

Műfaj: Műfaj: Műfaj:


akció, mecha, katonaság, fantasy, mágia, slice of life -
sci-fi
Seiyuuk: Seiyuuk:
Seiyuuk: Akao Hikaru, Minase Inori, -
Hayami Saori, Hanamori Natsukawa Shiina, Ozawa Ari
Yumiri

Leírás Ajánló Leírás Ajánló Leírás Ajánló

Egy bolygón, messze Egy hercegnő és egy ka- Nara szigete, ahol kard Fantasy cuki lányok- Az anime központjá- Nem emlékszem,
a Földtől van egy királyság, tona barátsága ismeretlen vidé- és mágia, emberek és szörnyek kal. Szerintem ez mindent ban egy csapat lány áll, akik- hogy láttam volna hula lá-
ahol mindenki boldog. Yuuki ken, bolygón, ám bizonyára lesz élnek együtt. A félelmetes dé- elmond, nem is tudom, mit nek célja, hogy hula lányok nyokat animében, szóval
hercegnő 12 éves, minden- itt még történeti elem. Az ani- monkirály is itt él. Réges-régen fűzhetnék hozzá. Cukiság legyenek. már ezért különleges a cím.
nap sír, nevet és néha a szíve me original, tehát kapunk majd az első hős legyőzte a démonki- lesz. A Gokumi original ani- De, hogy ezen belül mi lesz,
hevesebben ver. Barátokkal lezárást is, ami emeli az anime rályt. Azonban most, sok évvel méje ez, tőlük láttuk a Tsu- az passz, mivel elég kevés
tölti idejét: Reira a mentora, értékét. Suzuki Toshimasa fogja később feltámadt, így a hős, aki rezure Childrent, a Toji no infó van eddig. A Gaina stú-
Izana poltikai ügyekben se- rendezni, aki nem sok animé- kiáll ellene, szintén feltűnik. Lá- Mikót meg az A-Channelt. diót korábban Fukushima
gédkezik, a lovasság vezető- ben dolgozott, de dirigálta a nyok a démonkirály legyőzése Szóval értenek a cukisághoz. Gainexként ismertük, és
je Harold és gyerekkori ba- Heroic Age-t, a Toaru Hikuushi e érdekében járnak suliba: meg- A rendező sem kezdő, Kaori, három évük alatt leginkább
rátja Joshua. Stella 17 éves no Koiutát és a Fafner filmet. Az testesült hős, Yusha, a nagyon aki a Yuyushikit rendezte és a Piano no Mori tv-sorozat-
tartalékos katona, azonban animét a Tatsunoko készíti, akik komoly, ám problémás elf, Sey- dolgozott a Gochuumon wa ról ismerhetjük. A rendező
ő mindig mosolyog, ez az mostanában nem sok mindent la, a vidám harcos, Fai, aki szeret Usagi desu ka?? animén is. A házon belülről jön, maga a
élet alapja. A történet két tettek elénk, de korábban a enni és Mei, az otaku mágus. karaktereket pedig az Inu x stúdió vezetője, Asao Yoshi-
lányról szól a távoli bolygó- Psycho Pass 2-t és a Gatchaman Békés fantasy életet élnek, a cél Boku és a Tamayura dizájne- nori, aki eddig a stúdió ko-
kon. Crowds-t láttuk tőlük. pedig valahol a távolban van. re, Iizuka Haruko készíti. rábbi címein dolgozott.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szezon 028

Girly Air Force Go-toubun no Hanayome Kaguya-sama wa Kokurasetai: Tensai-tachi no Renai Zunousen

light novel alapján manga alapján manga alapján

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


Satelight Tezuka Productions A-1 Pictures

Műfaj: Műfaj: Műfaj:


akció, sci-fi vígjáték, hárem, romantika, vígjáték, pszichológiai, ro-
iskola, shounen mantika, seinen, slice of life
Seiyuuk:
Morishima Yuuka, Osaka Seiyuuk: Seiyuuk:
Ryota, Izawa Shiori, Lynn Minase Inori, Hanazawa Koga Aoi, Furukawa Makoto
Kana, Matsuoka Yoshitsugu

Leírás Ajánló Leírás Ajánló Leírás Ajánló

Rejtélyes repülő lé- Első olvasatra az Ar- Egy nap a szegény A tipikus vidám, semmi- Szerelemben és hábo- Első körben kicsit hasonlít
nyek jelennek meg, amiket peggio jutott eszembe, mint középsulis, Uesugi Futarou re kifutó hárem jegyeit viseli rúban mindent szabad! Két a mostani szezonban futó Juliet-
Zainak neveznek. Legyőzé- hasonló téma, csak ott repü- rábukkan egy jól fizető ma- magán a történet. A manga zseni, két szív, egy csata. Ki re, bár ez talán kicsit komolyabb
sük érdekében az emberi- lők helyett tengeri járművek- gántanári állásra, de a tanít- még fut, Haruba Negi írja és vall színt először? Shinomiya hangvételű. Mindenesetre biztos
ség repülőket fejleszt ki, nek volt lány kivetülése. Szó- ványai, az osztálytársai. Mind rajzolja. A Tezuka Production- Kaguya és Shirogane Miyuki lesznek mókás és feszült pilla-
amiket „Daughtersnek” hív- val, akinek az tetszett, ezzel fiatal lány, akik utálnak tanul- től érdekes választás ez a cím, a legjobb tanulók az elit aka- natok. A manga 2015 óta fut, a
nak. Ezek lényegi eleme az is érdemes próbát tennie. A ni és a bukás szélén állnak. mostanában nem gyártot- démián. Viszont magányosak mangaka Akasaka Aka. Az A-1 Pic-
automatikus repülő mecha- Satelighttal nem nagyon lesz- Futarou első dolga tehát, tak ilyet. Párhuzamosan fog és egymásba szeretnek. De turest bizonyára mindenki ismeri,
nizmus, az „Anima”, amik nek gondok, jó kezekben lesz, hogy megszerezze a lányok futni a Dororóval, korábban egy nagy akadály áll kettejük maradjunk annyiba, hogy vegyes
lány alakban jelennek meg. a Marcoss Delta, a Juushin- bizalmát. a Dagashi Kashi és az Atom: útjába, mindketten túl büsz- minőséget tudnak produkálni. A
A történetben Narutani Keit ki Pandora és a Symphogear The beginning is tőlük jött ki. kék ahhoz, hogy bevallják rendező Omata Shinichi lesz, aki
követjük, aki elnyeri a lehe- is az ő kezük alól került ki. A Kuwahara Satoshi fogja egy- érzelmeiket a másiknak és a Grancrest Senki, a Sankarea és a
tőséget, hogy repüljön, és a rendezői széket Ono Katsumi befogni a művet, aki a Black ezáltal vesztesek legyenek a Rakugo rendezője. A zeneszerzőt
gépéhez tartozó lány, Guri- kapta meg, aki a YuGiOh 5D-t, Jack tv-sorozatát, a legújabb szerelem versenyében. A tör- érdemes még kiemelni, ő Haneo-
pen lehet az emberiség ütő- a Symphogeart és a Hataraki YuGiOh filmet és a Zexalt is ténetben harcuk pillanatait ka Kei, aki több Monogatari cím-
kártyája. Mant irányította. rendezte. követhetjük nyomon. nek készítette a zenéjét.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szezon 029

Kemurikusa Kouya no Kotobuki Hikoutai Mahou Shoujo Tokushusen Asuka


original original manga alapján

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


Yaoyorozu WAO World, Gemba LIDENFILMS

Műfaj: Műfaj: Műfaj:


akció, sci-fi akció, katonaság, kaland dráma, mágia, seinen

Seiyuuk: Seiyuuk: Seiyuuk:


Sumi Tomomi Jiena, Kiyoto Seto Asami, Suzushiro Sayu- Suzaki Aya, Taketatsu Ayana,
Arisa, Komatsu Mikako mi, Tomita Miyu Sekine Akira

Leírás Ajánló Leírás Ajánló Leírás Ajánló

A történetben egy Nem igazán tudok A semmi közepén, az A Girly Air Force után A Földet élőholtak Újabb darkos mahou shoujót
lányt követhetünk, aki a be- semmi érdekeset kiemelni, emberek kereskednek egy- egy újabb repülős anime. Aki lepik el. Egy fiatal lányokból kapnak a rajongók, így a téma ked-
cenevükön „mushi”-nak ne- biztosan lesz olyan, aki be- mással, hogy biztosítsák szereti a légi csatákat, annak álló csoport hivatott legyőz- velőinek kötelező. Ebben az eset-
vezett furcsa entitások ellen lenéz. Az anime egyébként a túlélésüket. A Kotobuki ez is jó lehet. Original törté- ni őket, akik erejüket egy rej- ben is fut még a manga, 2015 óta.
harcol és túléli a vörös köd- Tatsuki műve, aki azonos egy zsoldos testőrosztag, net, tehát kapunk lezárást is. télyes rózsából nyerik. Most Fukami Makoto írja, aki már több
be burkolózott világot. című munkájával megnyer- vezetőjük egy szigorú, de A Wao World stúdió egy nagy három évvel a béke eljöve- ismert címhez is írt light novelt,
te a 24. 3D Anime Contestet gyönyörű, megbízhatatlan szórakoztatóipari cég része, tele után, ezek a borzalmas többek között a Psycho-Passhoz
2012-ben, ami egyébként parancsnok, valamint egy legutóbb az igazán jópofa lények újra megjelennek. Öt vagy a Berserkhez. A Lidenfilmmel
egy 2 részes ONA. Termé- igazi vezető. A csapat tagjai Animegatarist készítették. mahou shoujo újra harcba nem szokott bajunk lenni, a Ter-
szetesen ennek a műnek is légiharcokat vívnak, gépeik Az irányítást Mizushima Tsu- száll, hogy megvédje az em- ra Formars, Gakkou no Juliet és a
Tatsuki a rendezője. Ő irá- hangja bezengi az eget. tomu kapta, aki elképesztő- beriséget. Hanebado is tőlük került ki. Yama-
nyította még a Kemono Fri- en sok címet tud már maga moto Hideyo lesz az irányító, aki
ends-t is. A stúdió a Yaoyo- mögött, ilyen az Another, a Strike the Bloodot rendezte, de
rozu, 2013-óta léteznek, és Genshiken, Girl&Panzer, Pri- epizódrendező volt a Darker than
az első Kemono Friends-et son School, Shirobako stb. Blackben és a GitS-SAC-ban is.
készítették.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szezon 030

Meiji Tokyo Renka Pastel Memories Revisions


játék alapján játék alapján original

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


TMS Entertainment Project No.9 Shirogumi

Műfaj: Műfaj: Műfaj:


fantasy, hárem, történelmi, akció, kaland, sci-fi akció, sci-fi, mecha
romantika, shoujo
Seiyuuk: Seiyuuk:
Seiyuuk: Murakawa Rie, Oozora Uchiyama Kouko,
- Naomi, Fujii Yukiyo, Komatsu Mikako, Taka-
Uchiyama Yumi hashi Rie, Saitou Souma

Leírás Ajánló Leírás Ajánló Leírás Ajánló



Ayazuki Mei egy hét- A hölgyek figyelmébe A jövőbeli Akihabará- Nos, aki az otakuság- Toujima Daisuke má- Egészen érdekes a do-
köznapi középiskolás lány. ajánlom ezt az animét, főleg, ban járunk, ahol az otaku ról akar animét, annak ez sodéves, akit fiatalkorában elra- log, van itt posztapokalipti-
A vörös telihold éjszakáján akik kedvelik a háremet. A játék kultúra igencsak lecsökkent. érdekes lehet, ráadásul itt boltak. Barátaival a Shibuya Drift kus közeg, plusz időutazás.
a Meidzsi-korszakba kerül, 2015-ben és 2016-ban már ka- A játékosok otaku boltost inkább a posztotakuizmus nevű furcsa jelenség tanúja volt. Az anime a Fuji TV új prog-
hála Charlienak, egy önjelölt pott ugyan két filmet a Deentől, játszanak. A hősnők otaku kap szerepet. Érdekes kon- A háromszáz évvel későbbi Shi- ramsávjában a +Ultrában
mágusnak. Ebben a korban most azonban a TMS sorozatot lányok, akiknek a boltos se- cepció. A stúdió még sok is- buyába kerültek: végtelen vadon fog futni, ahol legutóbb az
a szellemek elfogadottak és készít belőle. Nagy stúdió, a Ba- gít visszaszerezni az otaku mert dolgot nem tett le az és erdő, romok, „revisions”-nak Ingress. Ez az anime teljesen
Mei egyike azoknak, aki lát- kit, a Relife-ot és a Yowamushit memóriájukat. asztalra, elég középszerű, az nevezett mechanikus szörnyek 3D CG lesz. A stúdió nem
ja is őket. Eme erő kapcsán is ők dobták elénk. A stábtagok- utóbbi időkből a Ryuuou no és mindezek között emberek. túl ismert, a Moyashimon
találkozik történelmi alakok- ról nem sokat tudni, ellenben a Oshigoto! és a Tenshi no 3P! Egy Miro nevű lánnyal találkoz- köthető hozzájuk, de a Re-
kal, akikkel szorosabb kap- theme songokat olyanon ének- köthető hozzájuk. A rendező nak, aki a String Puppet nevű mo- visionshoz a Netflix adta a
csolatba is kerül. lik, mint Fukuyama Jun, Oka- is kezdő, Shinozaki Yasuyuki bil suitot adja oda hőseinknek, pénzt. A rendező igazi na-
moto Nobuhiko vagy Namikawa első rendezése lesz ez. hogy mentsék meg Shibuyát. A gyágyú, ő alkotta a Code
Daisuke. Vélhetőleg a szinkron- fiatalok külön utakon, különféle Geass Akitót, rendezte az
hangok is ők lesznek. kalandokon esnek át, hogy vis�- eredetit és az új Code Geass
szakerüljenek saját idejükbe. rendezője is ő lesz.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szezon 031

Renshi!! Ekoda-chan Tate no Yuusha no Nariagari Ueno-san wa Bukiyou


4 koma manga alaján light novel alapján manga alapján

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


- Kinema Citrus Lesprit

Műfaj: Műfaj: Műfaj:


vígjáték, seinen, slice of life akció, kaland, vígjáték, drá- vígjáték, romantika, seinen
ma, fantasy, romantika
Seiyuuk: Seiyuuk:
- Seiyuuk: Tanaka Aimi, Serizawa Yuu,
Ishikawa Kaito, Matsuoka Kageyama Akaria
Yoshitsugu

Leírás Ajánló Leírás Ajánló Leírás Ajánló

Egy fiatal nőről szó- Az anime története Iwatani Naofumi egy Akárhogy is nézzük a Ueno harmadéves Elég az anime borító-
ló történet, aki Tokióban él, mindent elmond, szerintem jelentéktelen otaku, aki nap- sablon isekai tökéletes pél- diák, aki bele van zúgva a jára tekinteni, hogy tudjuk,
hosztesz klubokban dolgo- nem is kell hozzáfűznöm sem- jait játékokkal, mangákkal dája ez az anime. A light no- szerelembe esés szituáció- nem egyszerű cím lesz ez.
zik és mindenféle kapcsola- mit. Max. annyit, hogy borító tölti. Hirtelen egy párhuza- vel 2013 óta fut és Aneko jába. Minden tudását beveti, Meglehetősen zakkant da-
ton keresztül megy. Körülöt- alapján nem ez lesz a grafikai mos világba csöppen. Ő a Yusagi munkája. A Kinema hogy ezt átadja Tanakának, rab. A manga 2015 óta fut.
te sok a „ragadozómadár”, megvalósítás csúcsa. A 2005- négy hős egyike, akiknek fel- Citrus a Made in Abyss-szal a tudományos klubban lévő A Lesprit eléggé új stúdió, a
az olyan lányok, akik ked- től 2014-ig futó manga már adata a világ megmentése. feltette magát az ígéretes kouhaiának. Cinderella Girls Gekijou-t csi-
vességüket és aranyosságu- kapott egy short animét 2011- Ám ő a leggyengébb, hama- stúdiók listájára. De a Bara- nálták. Rendezőnek Tsukimi-
kat használják, hogy pasikat ben, ami kudarcosra sikere- rosan egyedül találja magát, kamon vagy a Code:Breaker sa Tomohirót találták meg,
szedjenek fel. dett. Hogy ezt melyik stúdió pénz nélkül, elárulva. Csak a is tőlük származik. A rende- aki a Yurumatest rendezte.
fogja elkövetni, az még rej- pajzsa maradt és a cél, hogy zői széket Abo Takao kapta,
tély, de a rendezőt már tudni: igazi, legendás hőssé váljon. aki a Norn9-t is rendezte, de
Morimoto Kouji lesz, aki főleg dolgozott a Macross F-ben
a „művészanimék” világában és az Eureka Sevenben is.
forog (ez is az lesz), például ő
rendezte a Memoriest.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szezon 032

Watashi ni Tenshi ga Maiorita! W’z Yakusoku no Neverland


4-koma manga alaján original manga alapján

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


Doga Kobo GoHands CloverWorks

Műfaj: Műfaj: Műfaj:


vígjáték, shoujo ai zene horror, rejtély, sci-fi,
shounen
Seiyuuk: Seiyuuk:
Ueda Reina, Nagae Rika, Kito Fukuyama Jun, Namikawa Seiyuuk:
Akari, Sashide Maria Daisuke, Fukuhara Katsumi Ise Mariya, Uchida Maaya,
Morohoshi Sumire

Leírás Ajánló Leírás Ajánló Leírás Ajánló

Egy nap az ötödi- Ez a szezon sem maradhat Yukiya, aki „valószí- Elég rébuszos a leírás, Emma, Norman és Első körben a Falu
kes Hoshino Hinata elhívja lányszerelem nélkül. Mukunoki nüleg” 14 éves, egyedül de a téma aktuális: videózás Ray a legokosabb gyerekek című borzalmas horror jutott
magához Shirosaki Hanát, Nanatsu mangája 2016 óta fut. A DJ-skedik. Apja befolyása és zene. Egészen jó ötletnek a Grace Field árvaházban. eszembe, ez talán jobb lesz
akibe nővére, az egyete- mangaka készített már mangát a miatt fiatalkora óta hallgat tűnik, de hogy mi lesz belőle... Nevelőjük vigyázó tekinte- annál. Mindenesetre a téma
mista Miyako első látásra Boku wa Tomodachi no Sukuna- zenét és videózik. Szeretné, A GoHands jó ideje nem adott te alatt a gyerekek élvezik érdekes. A manga még fut,
beleszeret. Miyako igyekszik ihoz és a Yuruyurihoz is. A Doga ha mások is megismernék és ki önálló sorozatot, a tavalyi az életet. Jó ételek, tiszta 2016 óta. Az iparosmunkát a
egyedül lenni Hanával, aki a Kobo stúdió fog életet lehelni a elismernék. Egy nap, amikor Hand Shakers volt az utolsó. ruhák és remek környezet a Cloverworks fogja végezni.
furcsa viselkedése miatt ag- dologba, korábban a Tada-kunnal több nézőt szeretne szerez- Idén nagyon dolgoztak a K fil- tanuláshoz. Egy nap Emma Nemrég a Persona 5-öt és a
gódni kezd. Azonban Hana és a Touken Ranbuval sok rajon- ni, olyat tesz, amit nem lehet meken, amik nyár óta jönnek és Norman leleplezi a sötét Bunny Girlt is ők készítették.
folyamatosan kezd megnyíl- gót szereztek. A mostani Anima visszavonni. Lát egy élő köz- ki. A W’z-ben is bishik lesznek, titkot a kinti világról, amit A rendezést Kanbe Mamoru
ni Miyakónak, aki közel akar Yell! is az ő munkájuk. Hiramaki vetítést, „abból a világból”. ismert hangokkal. Lány nézők eddig elrejtettek előlük. viszi a hátán, aki az Elfen Lie-
lenni hozzá. Daisuke fogja irányítani a projek- Yukiya úgy véli, egyedül te- előnyben. det, a Kimi to Bokut, a SoRa-
tet, akinek ez lesz az első rende- hetetlen, de el tudna érni NoWoTót és a Subete ga F ni
zése, de dolgozott már az Eureka valamit, ha mással együtt Narut is dirigálta.
Sevenön, a Hayate no Gotokun tenné meg.
és a Naruto Shippuudenen is.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szezon 033

Folytatások a téli szezonban!


3D Kanojo: Real Girl 2 Ame-iro Cocoa: Side G BanG Dream! 2 Bermuda Triangle: Colorful Pastrale B-Project: Zecchou*Emotion Date A Live III

Fukigen na Mononokean: Tsuzuki Ikkitousen: Western Wolves Kakegurui XX Kemono Friends 2 Mob Psycho 100 II Piano no Mori 2

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Szezonos animékről Írta: Catrin, Hirotaka, Venom
Tonari no Kyuuketsuki-san, Yagate Kimi ni Naru, Uchi no Maid ga Uzasugiru!, Goblin Slayer, Releasy the Spyce,
Anime Yell!, Kishuku Gakkou no Juliet, Bunny Girl Senpai, Tensei Shitara Slime Datta Ken, Zombieland Saga,
Akanesasu Shoujo, Golden Kamuy 2, Index 3, Karakuri Circus, Tiramisu 2, Banana Fish, Dakaretai Otoko, Honda-san,
Kaze ga Tsuyoku, Sono Toki, Kanojo wa
Anime
szubjektív 035

Venom véleményei nyire az adott téma lehetőséget ad. Röpködnek


a vámpíros, loli meg yuri poénok. A rajza szép, a
2018 Őszi Ajánló történet egyszerű, a lányok aranyosak. Aki ezekre
- avagy a bőség zavara fogékony és szeretne valami nagyon bájos és hu-
moros kis sorozatot nézni, akkor nagyon tudom
A nyári ajánlómban emlegettem az uborka ajánlani!
szezont és azt, hogy remélem az ősz picit erősebb
lesz, de arra még én sem számítottam, hogy en�- 9. Yagate Kimi ni Naru
nyire sok sorozat lesz, amit érdemes lesz követni
hétről hétre. Most sem maradunk romantikus leszbikus
Általában le szoktam szűkíteni a kört az sorozat nélkül, ugyanis a Citrus után a másik nagy
első epizódok alapján már az elején 5-6 sorozat- híres/hírhedt yuri mangát is adaptálták animébe, ző elég jól kézben tartja a dolgokat, kidobálva a
ra, de most olyan sok lett, ami megfogott, hogy a a Bloom into You-t. Na most vagyok bajban, hogy sallangot és megtartva a történet szempontjából
10-es listát is kevésnek érzem. Mint mindig, most erről mit lehetne írni, hiszen valahol borzasztó- fontos dolgokat. Touko és Yuu iskolai románca
is igyekszem picit a zavarosban halászni és kiválo- an hasonlít a Citrusra, ugyanakkor mégis teljesen elég kacifántos, mert elég egyoldalú. Touko, a
gatni azokat, amik talán nem annyira populárisak, más. Az alaptéma természetesen itt is két lány suli frissen megválasztott diákelnöke szerelmet
de azért nagyon is érdemes megtekinteni őket. Az szerelme, de akárcsak a korábban említett soro- vall a nála fiatalabb Yuunak, aki viszont saját be-
olyan nagyon sztárolt sorozatok így, mint a Sword zatnál, itt sem olyan egyszerű a dolog. Olvastam vallása szerint képtelen a szerelemre. Yuu mégis
Art Online és az Index 3. szezonja, na meg a Jojo, a mangát és nagyon kíváncsi voltam, hogy ezt belemegy a játékba és kialakul közöttük valami
most kimaradnak. Jöjjön az a 10 őszi anime soro- hogyan fogják adaptálni, de úgy tűnik, a rende- kapcsolat, ami bár kezdetben elég ártalmatlannak
zat, ami szerintem a legjobb és bátran ajánlom indul, de az idő előrehaladtával mind a kettőjük
mindenkinek! de valójában max 15-nek látszó vámpírhölgy, aki számára egyre bonyolultabbá válik. Nem is akarok
a Japánban töltött ideje alatt igazi otaku lett. Ani- erről többet mondani, ez egy nagyon klasszikus
10. Tonari no Kyuuketsuki-san me figurákat gyűjt, egész nap a neten lóg és alap- romantikus történet, nagyon szép látvánnyal, ke-
vetően megállás nélkül kockul. Az ő életébe csöp- vés humorral, de sok belső drámával, így elsősor-
Szomszédom a loli-vámpír. Emlékeztek pen bele a valóban 15 éves iskoláslány, Akari, aki ban inkább hölgyeknek ajánlom.
még a Gabriel DropOutra? Ahol aranyos angyal és azonnal „beleszeret” a kis loli vámpírba és azzal a
démon lányok japán iskolai életét követhettük? lendülettel be is költözik a házába, alaposan fel- „...valahol borzasztóan hason-
Na ez a sorozat annak a tökéletes másolata, csak forgatva a vérszívó otaku életét (halálát?). Persze
ezúttal aranyos vámpírlányokkal. Olyannyira nagy előkerülnek a szokásosan zakkant barátok és egy
lít a Citrusra, ugyanakkor még-
a hasonlóság, hogy még a főhősnő seiyuuje is azo- tipikus slice-of-life moe sorozat lesz az egészből, is teljesen más.”
nos. Adott egy Sophie nevű több mint 350 éves, ami pontosan annyira vicces és aranyos, amen�-

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szubjektív 036

8. Uchi no Maid ga Uzasugiru!

És itt van a lista első, de nem utolsó darab-


ja, ami biztosan megosztja a közönséget. Le is csa-
pom a poént: ennek a sorozatnak a főszereplője
egy pedofil, hiperaktív, testépítő, ex-katona…
maid, avagy cselédlány. Igen, ez egy elborult feke-
te komédia, amihez így is kell hozzáállni és vélet-
lenül sem szabad komolyan venni.
Misha egy 10 éves, nagyon aranyos, de
ugyanakkor bűnrossz orosz kislány, az anyukája
halála után a japán apukájánál lakik. Mivel suliba elviselni az elviselhetetlent. A kislány élete pedig okozott, ugyanis egy bizonyos anime streaming ol- is burkolt szerepjátékos alapokra helyezve. Ne-
nem szeret járni, az apuka meg állandóan dol- innentől maga a rémálom, Tsubame mindenhol dal nem tüntette fel kellően, hogy ez egy elég vé- kem végig az volt az érzésem, hogy egy klasszikus
gozik, így kellene mellé egy cseléd, aki vigyáz rá. ott van, mindent figyel, mindent tud és minden- res és brutális sorozat, így akik az első részt meg- AD&D adaptációt nézek. Az openingben még a
Misha viszont nem könnyű eset, minden egyes je- be beleszól, mindezt gyermeki naivitással és irgal- nézték, elég kellemetlen élményben részesültek. dobókocka motívum is előkerül. Magyarán ez egy
lentkező menekülve hagyta el a házat, de aztán matlan erővel és lelkesedéssel. Persze idővel Mis- Természetesen, mint minden manapság, ez is az igazi vérbeli fantasy sorozat, amit talán a Record
egy nap megjelenik Tsubame, aki nem csak állja ha, ha megszeretni nem is, de elkezdi megszokni, abszurditásig lett túlhisztizve, sokkal nagyobb a of Lodoss Warhoz tudnék leginkább hasonlítani. A
a sarat, de még élvezi is a helyzetet… ugyanis hogy egy pedofil félőrült követi minden lépését, a füstje, mint a lángja az egésznek. De, hogy miről látványa igényes, a harcok izgalmasak, jó a hangu-
egy „kissé” lolicon. Misha mindent elkövet, hogy néző pedig vagy szörnyülködik vagy jobb esetben: is van szó, nos nomen est omen, a cím mindent lata és még humoros is tud lenni. Minden fantasy
a frissen leszerződtetett cselédet elüldözze, de gurul a nevetéstől. elárul: itt goblinokat fognak ölni. És ezzel egyidő- rajongónak melegen ajánlom, de csak 18 éven fe-
minden kísérlete kudarcba fullad, így kénytelen Mint említettem, ez egy elborult vígjáték, ben a goblinok fognak embereket mészárolni lül, mert különben megállsz a fejlődésben… ezt
amit így is kell kezelni. Ha valaki túl tud lépni azon, és… nos, akaratuk ellenére közösülni velük. Bár mondják az okosok!
hogy egy felnőtt nő a végtelen szeretetével és ez durvának hangzik, de a valóság az, hogy sok-
gondoskodásával a végtelenségig szekál egy 10 kal enyhébb, mint mondjuk a Berserk vagy az At- „...történetről nagyon nincs mit
éves kislányt (aki azért nem adja magát könnyen), tack on Titan és társaik, így akit nem zavar egy kis mesélni, van egy páncélos férfi,
az nagyon jól fog szórakozni, de akit ez a téma za- vér, az bátran vágjon bele. Bár történetről nagyon akit Goblin Slayernek hívnak és
var, az messze kerülje el. nincs mit mesélni, van egy páncélos férfi, akit goblinokat öl. Néha összeáll pár
Goblin Slayernek hívnak és goblinokat öl. Néha
7. Goblin Slayer összeáll pár kalandozóval, egy lelkes és kedves
kalandozóval (...) Közösen men-
papnővel, egy butuska elf íjásszal, egy részeges nek és… goblinokat ölnek. Ennyi.
Oké, essünk túl a másik problémás eseten is. A törpével meg egy gyíkemberrel. Közösen mennek Mindezt szinte nem is burkolt sze-
Goblin Slayer megjelenése nem kis felháborodást és… goblinokat ölnek. Ennyi. Mindezt szinte nem repjátékos alapokra helyezve.”

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szubjektív 037

6. Release the Spyce lányok kémkednek meg nindzsáskodnak, civilben aranyos dolgokat csinálnak” sorozat, annak min-
meg iskolába járnak. Ugyan ez látszólag elég bor- den előnyével és hátrányával. Igazi Doga-Kobo
Yuru Yuri x Princess Principal… és itt be is zasztó klisé történet (és lássuk be, lényegében az produkció, így a minőséggel és a humorral nin-
fejezhetném az ajánlóját. Mert ténylegesen erről is), de kicsit kevésbé veszi magát komolyan, mint a csen gond, a rajza is szép, igényes, a karakterek
van szó az első pár rész alapján. Igazából ennek a Princess Principal tette. A lányoknak itt is minden- szerethetőek, a párbeszédeken jókat lehet kun-
sorozatnak a legnagyobb húzóereje a karakterdi- féle szuperképességeik vannak, amiket fűszerrel cogni, mi kell ennél több? Totálisan dráma men-
zájnere, Namori (áldassék a neve), én is csak azért aktiválnak (jah… fűszer, komolyan), így keresik tes, így a hideg őszi estékre ideális felüdülés, mert
figyeltem fel rá kezdetben. Mivel mind a Yuru meg és számolnak le teljes titokban a rosszfiúk- melengető érzés látni ezt a sok vidámságot és lel-
Yuri, mind a Princess Principal nagy közönségked- kal. Egyelőre sokkal többet nem tudni a történet- kesedést… főleg egy Goblin Slayer epizód után!
venc, ezért nagy feladat áll a sorozat előtt, hogy a ről, de határozottan nem rossz. A lányok aranyo-
nyomukba érjen. Az alapfelállás itt is hasonló: kis- sak, az animáció igényes, a zene… nos, érdekes, 4. Kishuku Gakkou no Juliet
és hát ugye Namori karakterei, amik sajnos az
adaptáció során kicsit vesztettek egyediségükből, És megint egy kis stílusváltás, bár maradva
de aki ismeri a Yuru Yurit, annak nagyon ismerős a humor vonalánál. Mindenki ismeri a Rómeó és
lesz. Mondjuk pont ez a sorozat egyik legnagyobb Júlia történetét, a világ egyik leghíresebb roman-
hátránya is, az egész olyan, mintha megint egy tikus drámája. Ez a sorozat, pedig az egyik legfur-
paródia epizód lenne a Yuru Yuriból. Szinte néha csább adaptáció, amit valaha láttam. Adott egy
várom, hogy Kyouko megjelenjen a képernyőn és iskola, ahol a diákok két táborra oszlanak, egyikük
nevetve közölje, hogy megunta a kémkedős já- a Fehér Macskák, másikuk a Fekete Kutyák. A két
tékot, ideje valami más mókát keresni. Persze ez tábor gyűlöli egymást és a tanórák szüneteiben
nem lesz (sajnos), de ettől függetlenül egy elég szinte állandó a tömegverekedés.
érdekes akciósorozat, amit ajánlok azoknak, akik Vagyis a téma ezúttal a cheerleading, avagy a lát-
szeretik a kicsit magical girl stílusú animéket. ványos és aranyos, na meg kissé akrobatikus szur-
kolás. Mindenki látott már (főleg filmekben) spor-
5. Anima Yell! tolókat buzdító, pomponokat lengető lányokat,
nos az Anima Yell! szereplői is pontosan ilyenek
Oké, erre nincs mentségem, ez az egyik szeretnének lenni. Igazából semmi extra nincs
nagy kedvencem, pedig egy halál egyszerű kis da- benne, van a naiv és butuska főhős, aki nagyon
rab. Kicsit olyan tipikus sportanime, csak ezúttal a lelkes, összeszedi maga köré a hozzá hasonló lá-
főhősök célja, hogy nyokat. Klubot alapítanak, edzenek, gyakorolnak,
igazi… profi… szurkolnak, szerencsétlenkednek és nagyon vic-
pomponlányok legyenek. cesek eközben. Ez egy klasszikus „aranyos lányok

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szubjektív 038

3. Seishun Buta Yarou wa Bunny


Girl Senpai no Yume wo Minai

Lépjünk is túl ezen a végtelen idióta címvá-


lasztáson és lelövöm a poént: ebben a sorozatban
összesen 2 percig fogunk nyuszilányt látni. Szóval
senki ne gondolja azt, hogy itt egy ecchi animéről
van szó, ahol szexi ruhás lányok illegetik magu-
kat. Oké, ezt is letudtuk, de miről is van szó akkor?
Nos, ha nagyon hasonlítani kellene ismertebb
animékhez, akkor azt mondanám, hogy egy rész
A macskák vezetője a szépséges szőke Persia Ju- Suzumiya Haruhi és egy rész Bakemonogatari… és Mai összefognak, hogy kiderítsék, mi áll a rej-
liet, míg a kutyáké Inuzuka Romio (beszédes ne- szép párosítás. Adott egy srác, Sakuta, aki egy nap télyes ügy mögött, főleg mivel a srácnak nem ez
vek). Gyerekkoruk óta nagy riválisok, aztán egy a könyvtárban meglát egy playboy nyuszinak öl- az első megmagyarázhatatlan esete. Mai bár elég
nap Romio szerelmet vall Julietnek és titokban tözött lányt. A gond csak az, senki más nem lát- nagy tsundere, mégis nagyon jó párost alkot a
randizni kezdenek. Vagyis csak próbálnak, mert ja rajta kívül. A lány neve Mai és ismert TV-s gye- szarkasztikus és flegma Sakutával, akivel hamaro-
az iskola összes tanulója elmebeteg a maga mód- reksztár, de valamiért az emberek átnéznek rajta san egymásba is szeretnek, de a történet csak itt
ján, és természetesen nem derülhet ki, hogy az egy ideje… sőt, a létezését is elfelejtik. Sakuta kezdődik el igazán.
ősellenségek valójában szerelmesek. Hogy mi jön
ebből: rengeteg abszurd szituáció, sok-sok fél- Én személy szerint nagyon vártam ezt az
reértés, harsány humor és teljes őrület. Ha még animét, ugyanis ugyanattól az írótól származik,
nem esett le, ez a sorozat egy paródia, méghozzá akinek a zseniális Sakurasou no Pet na Kanojót is
a jobbik fajtából, nekem valamiért a School Rumb- köszönhetjük (nem láttad? Pótold!). Egyelőre nem Az előző számban már hosszasan írtam isekai so-
le jutott róla eszembe, abban voltak ilyen domi- is csalódtam, hasonlóan szellemes és igényes, na- rozatokról (AniMagazin 45.), de aki lemaradt vol-
nószerűen összeomló események, amiket a főhős gyon szép látványvilággal. Főleg azoknak ajánlom, na, annak röviden annyi, hogy a főhős átkerül egy
magában sikongatva próbál megállítani, de csak akik szeretik a lassabb, agyalósabb, kicsit termé- másik, általában fantasy világba és ott lesz belőle
ront a helyzeten. Nagyon vicces, nagyon ötletes, szetfeletti dolgokkal foglalkozó sorozatokat. nagy világmegmentő hős (kivéve, ha Kazumának
bár annyira eredetinek nem mondanám, de min- hívják). Ennek a sorozatnak a főszereplője egy tel-
denkinek jó szórakozás. 2. Tensei Shitara Slime Datta Ken jesen átlagos 30-as, de még szűz japán férfi, akit
egy nap véletlenül meggyilkolnak az utcán. Halá-
„...ebben a sorozatban összesen 2 percig fogunk nyuszilányt látni. Szó- Ne maradjon ki egy isekai sorozat sem a lis- la után reinkarnálódik, de egy másik világban és
val senki ne gondolja azt, hogy itt egy ecchi animéről van szó...” táról, főleg, ha ennyire egyedi darabról van szó. nem emberként, hanem egy kis kék slime-ként.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szubjektív 039

A „slime” szinte minden jrpg-ben az első szintű, népszerű lenni. Egy vidám reggel éppen lelkesen Így indul ennek a csapat lánynak a történe- Kazemai Koukou Kyuudou-bu, a KyoAni legújabb
leggyengébb ellenfél, amit a formája és állaga mi- lép ki az ajtón, madárcsicsergés és napsütés, majd te, ami a legképtelenebb hülyeségekkel van tele. sorozata, ahol helyes fiúk íjászkodnak. Ezeket is
att pudingnak vagy zselének is lehetne fordítani a vidáman indul útjára, amikor is hirtelen szembeta- Sakura kezdetben próbál valami értelmet keresni simán be lehet próbálni, szerintem érdemes. Me-
nyálka helyett. Hősünk persze nem nyugszik bele, lálkozik egy... a körülötte történő örületben, de aztán beletö- gyek is vissza a TV elé, mert kijött a következő Ani-
hogy ő csak egy gyenge slime, ezért a megmaradt FURGONNAL! rődik az egészbe, sodródik az árral és a végtelen ma Yell! epizódom…
intelligenciáját hasznosítja. Megismeri a körülöt- Sakura 10 évvel később tér magához egy hülyeséggel.
te lévő világot, mindent amit megeszik, annak furcsa házban, de sajnos kénytelen szembesülni Számomra nemcsak hogy ez a szezon leg-
megkapja az erejét és szépen apránként elkezd azzal a ténnyel, hogy ő már csak egy rothadó zom- jobbja, de egyben a legnagyobb meglepetése is.
erősödni. Olyannyira, hogy hamarosan iszonyatos bi. És nincs egyedül, körülötte hasonló lányok, Konkrétan fogalmam sem volt, hogy miről fog ez
erőre tesz szert, amit igyekszik mások megsegíté- szintén gyanúsan hörögve csámpáznak. Megje- az egész szólni, mikor az első részbe belekezdtem,
sére fordítani. Elindul kalandozni, és mint ahogy lenik egy napszemüveges fazon, akiről azonnal de a végére fülig ért a szám a vigyorgástól. Zseniá-
az lenni szokott, folyamatosan gyűlnek a barátai kiderül, hogy kissé bolond. Elmondja a lánynak, lis paródiája minden idol sorozatnak, de úgy, hogy
és az ellenségei is. hogy ők bizony zombik és innentől kezdve egyet- közben képes önállóan is vicces lenni. A lányok
Lehet, hogy ez így nem túl érdekes, pedig len céljuk van: megmenteni Szaga prefektúrát szenzációsan aranyosak és humorosak, látszik,
valójában meglepően izgalmas és szórakoztató, (Saga - Szaga… értitek ugye?). Nem is akárhogy, hogy a szinészeik imádták a szinkronmunkát (You-
emiatt nem csak fantasy rajongóknak ajánlom. innentől a lányoknak egy igazi idol csapattá kell tube-on meg lehet találni, ahogy élőben előadják
formálódniuk. Igen, zombi idol lányok… akik éne- a rap csatát, valami isteni). Ha marad ilyen bete-
1. Zombieland Saga kelnek… táncolnak… rappelnek! Mielőtt Sakura gen ötletes, akkor még akár az év animéje is le-
ellenkezhetne, már egy death metal koncerten het belőle… ha van igazság. Fokozottan ajánlom
Sakura egy átlagos tinédzser lány, szeret találja magát… a színpadon, ahol egy csapat zom- mindenkinek, még azoknak is, akiket már taszít a
csinosan öltözni, szereti a jó zenéket, szeretne ő is bival kellene szórakoztatnia a közönséget. zombis téma, ugyanis ez a sorozat pontosan an�-
nyira veszi komolyan az élőholtakat, mint azt kell:
semennyire!

Ez lett volna az én 10 kedvencem, de per-


sze ez nem azt jelenti, hogy csak ennyi jó sorozat
lenne, hiszen még van bőséggel válogatni való. A
teljesség igénye nélkül azért még mondok párat,
amik ígéretesek lehetnek. Irozuku Sekai no Ashi-
ta kara, a P.A. works kissé furcsa mágiával átita-
tott sulis románca, SSSS.Gridman a Trigger stúdió
legújabb kaijus és mechás őrülete és a Tsurune:

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szubjektív 040

Hirotaka véleményei mindig más, alternatív dimenziókba ugranak, nókazettára és egy walkmanre. Az epizódok egye- Golden Kamuy 2
olyanba, ahol a lányoknak 16 évesen férjhez kell lőre kétrészes etapokra vannak osztva, amiknek
Akanesasu Shoujo menni, vadnyugati díszletbe vagy oda, ahol min- a történetvezetése ugyanazt a sémát követi. A Folytatódott a hokkaidói aranykeresés. Az
dent víz borít. És mindegyik világban megvan az sztori original, szóval kell egy lezárás. Nekem ez első évad nagyon érdekes környezetet mutatott.
Ezt a cuccot csak azért kezdtem el, mert ottani énjük, akik persze mindig néznek egy szé- a része kimondottan tetszik, mindig érdekel, mi- A hófödte északi vadon minden kegyetlenségé-
szerettem volna egy olyat nézni, amiben lány- pet találkozáskor. Persze mindenhol feltűnik egy lyen világ lesz a következő és mi lesz a vége. Sőt, a vel, Ainu kultúrájával igazán remek atmoszférát
többség van. (A többire, amit nézek, ez nem igaz.) Clutter, amit le kell győzni. Itt jön a sztoriba egy legutóbbi világban sikerült remek görbe tükröt ál- adott az orosz-japán háborút megjáró, harcedzett
Semmit nem vártam a címtől és nem is nyújt kis mahou shoujo szál. Az öt lányból egy, mindig lítani olyan mai cuccok elé, mint a mobilfüggőség, katonák aranylázához. A belevitt Hijikata fantasy
túl sok mindent, de alapjában véve élvezem. Mi- az adott világbéli énjébe érkezik, ergo ő lesz a köz- a követők gyűjtése a neten vagy a ruhavásárlás. szála is jól lett hozzászőve a történethez.
vel tuti nem sokan ismerik, felvázolom a lényeget. ponti karakter, a problémát neki kell megoldani. De mindenki nyugodjon meg, semmibe sem kell
Van öt lány, akik délután 4:44-kor elmormolnak Az átváltozáshoz pedig jópofa módon szükség mélyen belegondolni. A grafika teljesen egyszerű, A második évaddal ez most folytatódott és
egy igét a helyi szentélynél, arra számítva, hogy van - és most kapaszkodjatok meg - egyedi mag- semmi extra, kiemelkedő, semmi csúnyaság, bár betegebb lett. Az emberi bőrből dolgozó divat-
történik valami. A legenda szerint egy másik világ- az átváltozott lányok CG-vel vannak megoldva, tervező szála nem volt éppen rózsaszín kezdés.
ba kerülnek. Nos, ez egyszer sikerül. Találkoznak amit feleslegesnek érzek, de el lehet viselni. A ka- De nem is vártam tőle. Aki látta az első évadot, az
egy másik lánnyal, aki a főhős Asuka másik világ- rakterek sem fognak megkarcolni senkit, tipikus tudja, mire számíthat a másodikban, haladt tovább
ból érkezett idősebb változata és harcol a Clutter- sulis csajok a megszokott stílussal. a macska-egér harc a tetoválások után, bár most
nek nevezett lények ellen. Összességében azért elég középszerű a már szövetségek is kötődtek, de már előrevetítet-
Aki látta a Sliders című sorozatot, az el tud- cucc, aki nem akar bonyolult dolgot nézni nem tek sok eseményt, amiknek várjuk a bekövetkez-
ja képzelni, milyenek lesznek a részek, csak itt vis�- vár magyarázatot mindenre és csak szórakozna, tét, hogy alaposan átrendezze az erőviszonyokat.
sza tudnak térni a karakterek saját világukba. Szá- de elege van a slice of life-ból, az tehet vele egy A hangulat továbbra is remek, a karakterek sem
momra kimondottan tetszetős koncepció, hogy próbát. félnek meghúzni a ravaszt.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szubjektív 041

káig lehet húzni, de szeretném érezni, hogy halad


a dolog. Itt ez nem mindig történik meg és a jó
karakterek meg a környezet hangulata nem tud-
ja egyedül elvinni a hátán az animét. Mind a kincs
reménye, mind Hijikata saját terve egy hosszú ki-
menetelű messze-távolba eső cél. Kicsit több fe-
szültséget még elbírna a sorozat.

Index 3

A Geno Studio kicsit javított a grafikán a A második évad óta 8, a film óta pedig 5 kiforrja ez magát, és összeáll a kép, de ehhez idő
korábbi sorozat óta. Nagyon szép a környezet, évet kellett várni az Index folytatására, de most kell. Ám félő, hogy a sok új karakter miatt az eddi-
sokszor mi is érezzük a hideget vagy a tábortűz végre mindenki megkapta. Sőt, jövőre, szintén giek háttérbe szorulnak, így hiányérzetünk lehet.
okozta meleget. Ezen a vidéken nem egyszerű a hat év után folytatódik a Railgun és az Accelerator Ez történt anno a Durarara esetében is. Reméljük,
túlélés. Elhagyták a CG-t, ami örömteli, a készítők is kap saját sorozatot. itt jobban tudják majd kezelni a dolgot.
bizonyára meghallották a rajongók hangját, mivel Az Index számomra nagyon jól nyitott az A grafika teljesen korrekt, a régi is szép volt,
elég népszerű cím a szigetországban. első három résszel, aztán az új karakterek be- ezzel sincs baj, teljesen hozza a korábbi sorozatok
Egyetlen bajom az animével, hogy bár tar- hozására szolgáló epizódokat kicsit laposaknak hangulatát.
talmas, mégis mintha olykor egy helyben topog- éreztem, talán mert nincs semmiféle érzelmem a Szóval akárhonnan is nézem, jó újra látni In-
na a történet, hiába futnak utána a karakterek. A karakterek felé. Hozzá kell tenni, hogy kapásból dexéket meg a többieket. Ami nem kapott el, az
manga is fut még, és egy ilyen sztorit nagyon so- egy 25 részes sorozat lesz, ahogy elődei, így majd a zene, az valahogy nem sikerült jól, legalábbis az
én ízlésem szerint.
Karakuri Circus
dögös Shirogane. Mi adja az anime érdekességét?
Elsőre nem is terveztem ezt nézni, de aztán Itt mindenki góliátméretű mechanikus bábokkal
mégis elkezdtem, mivel egy régi, befejezett man- harcol. A dróton rángatott fabábok igazi halá-
gát adaptál, és ami manapság szinte elképzelhe- losztók, ütnek, vágnak, robbantanak. Kimondot-
tetlen: 36 részes lesz. A történetben a fiatal, 11 tan tetszetős. Egy problémám van, hogy lehetne
éves Masaru lesz a középpontban, aki egy nemes látványosabb egy-egy összecsapás. De mivel nem
család sarja, árva, és mint olyan, rokonai, irigyei egy ismert stúdió csinálja, és az anime többi része
lettek, akik az életére törnek. Segítségére siet a teljesen korrekt megvalósítás szempontjából, így
csupa izom, de gyengéd szívű Narumi és a nagyon ez nem fáj annyira.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szubjektív 042

Azért reméljük, később jobb lesz. A karaktereket hogy folytatódik az a minimális történet, ugyano-
hamar meg lehet szeretni, még Masarut is, mivel lyan minőségben. Továbbra is tele van iszonyatos
hamar átmegy nyafogó pisisből normálisabb sze- marhaságokkal, amitől nem lehet nem a falnak
replővé, akinek már most több badass pillanata menni. Ilyenekre kell gondolni, hogy a főellenség
volt, mint a legtöbb háremhősnek. Szóval tőle kizárja magát a mechából és azért kell visszavo-
várhatunk jellemfejlődést, de Shirogane is ígére- nulnia, mert a lakatosnak ki kell cserélni az ajtót.
tes e téren, mivel eléggé érzelemhiányos. Remélem lesz majd még folytatás, Japánban elég
Az első részek remekül belecsaptak a dol- népszerű.
gokba, volt min izgulni, ám a bevezető szál lezárá-
sával kicsit pihentünk, hogy elkezdhessük az újat. Téli szezon
Most talán kiderül, mi lesz a komplex sztori, en- adaptál, ami tetszetős, de ezen még agyalok,
gem nagyon érdekel. Januárban indul a téli szezon, amiből már hogy kövessem-e.
Mivel 36 részes lesz, bőven van idő, hogy kidol- kinéztem pár címet. Mivel az Index 3 és a Karaku- A Kakegurui XX-t bizonyára nézni fogom, de
gozzák, így a teljes mangát sikerül adaptálni, ami ri Circus a nyakamon marad, így a következőkből nem azért, mert annyira odavagyok érte, csak fá-
egy nagyon örvendetes hír. még faragni fogok, mert nem lesz időm mindent rasztana, ha egybe kéne letolni.
követni. Jobban rápörögtem a két repülős animére, a
Tiramisu 2 Girly Air Force-ra és a Kouya no Kotobuki Hikou-
Bang Dream 2. évadát szerintem majd sze- taira. Meglátjuk. Továbbá a Revisions kapott el
Ez is folytatás, a mecha és sci-fi paródia to- zon után tolom le, az első évad nem volt rossz, de trailer alapján, mert már rég néztem hasonlót. A
vább fárasztja agyunkat. Erről nem tudok sokat annyira nem kapott el, hogy hétről-hétre nézzem. januári számban már olvashattok róluk egy-egy
mondani, mivel short anime, de azt mindenképp, Ellenben a Dororo ígéretes, egy Tezuka mangát rövid véleményt.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szubjektív 043

Catrin véleményei ra izgalmassá, hogy ettől többet akarjak belőle… an várom a végét… de szezon/év animéje nálam olcsó, de egész normális, a zenék és az OP-ED pe-
Viszont nagyon zavar, hogy a rengeteg karaktert biztosan nem lesz belőle. dig felejthetőek (bár kellemes dallamuk van, az
Banana Fish épphogy csak felvillantják. Többet időznék az ED idióta tánca pedig lehet pont emiatt a tény mi-
Ash-Eiji kapcsolaton vagy a többiek személyisé- Dakaretai Otoko att lesz maradandó?).
Egyedül a Banán maradt nyárról az aktuá- gén és motivációin is, mint az egymás utáni akción Viszont most ahelyett, hogy részletezném,
lisan követett sorozataim közül, részben szeren- és huzavonán. Az egész hangulat elég masszívan Az új BL sorozat két szempontból is rendkí- mennyire visszataszító Azumaya ellenállást nem
csére (=most sem csömörlök meg a sorozatok arra fut ki, hogy Asht az alkotó agyonszívatja, és vül irritáló, nálam mégis működik egyfajta bűnös tűrő, édesnek beállított nyomulása, kvázi legali-
mennyiségétől), részben sajnos (=a Shingeki 3 amikor kapaszkodót ad neki, az annyira minimális, élvezetként… Irritáló, mert 1., a sztori nem több, zált erőszaktevése, Saijou sablonos ellentmon-
második felét még elviseltem volna…). hogy veszélyesen nem lehet beérni vele. Biztos mint egy gagyi tucat yaoi, amit az undorítóan „an- dásokat felvonultató, moe reakciói és az otsoba
Amiket a múltkori számban összehordtam sokaknál ez működik drámaként, de számomra gyalizált” kanos seme és a „nem-nem-de-amúgy- hentai szituációs díszlet körülöttük, leírom, miért
róla, az most is megállja a helyét. Továbbra is le- inkább fárasztó, sőt bosszantó. Viszont nem úgy igen-de-neeem” uke karaktere az összes lehetsé- is guilty pleasure nálam a sorozat.
köt és szórakoztat a sorozat, működik az akció, 1-2 ingerel, hogy azt mondhassam, ez egy hatásos, jól ges sablon módon alátámaszt, hogy meglegyen a
karakter jelenet és valamennyire a tálalás is. Tehát összerakott mű, hanem úgy, hogy ez egy erőlte- hentai mentes szexadagja minden ráérős fujoshi-
kikapcsol arra a 20 percre, és valamennyire várom tett néző és karakter szívatás, ami ebben a formá- nak és 2., rengeteg jobb címet adaptálhatnának
az új részeket. Viszont továbbra sem vagyok el- ban szerintem nem működik. ehelyett a műfajban. Így most konkrétan 12 rész-
ájulva, nincs rám megfelelő hatással a sorozat, és Még mindig javít valamit ezen az érzésen az nyi időt egy gagyi és röhejes sorozat tesz ki, ahe-
nem kedveltem/utáltam meg igazán a karaktere- Ash és Eiji közötti szeretet, a seiyuuk és az ending lyett, hogy jött volna egy vállalható, ez pedig ka-
ket, amiért még mindig a hatásvadászat számom- zene, mint baromira hangulatos, jelenetekbe úsz- pott volna egy erotikusabb OVA-t (vagy még azt
ra nem elég nyomatékos kezelését hibáztatom. tatott eszköz. Ezek hatásosak, az új ending pláne, sem). Pedig van itt sok smár, tapi és álszex, amit
Azt nem bánom, hogy elvileg végigrohannak a totálisan ráfüggtem. Azért továbbra sem bánom, más adaptációkból az emberek hiányolni szok-
mangán… a történet annyira nem vált számom- hogy a MAPPA elővette ezt a mangát, és kíváncsi- tak… A vizualitás a műfaj átlagába illeszkedően

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szubjektív 044

mennyire menteni, eladni, megkedveltetni talán


nemcsak az igénytelen rajongóknak. Szóval ennek
köszönhetően akadnak jobb pillanatai, amik nem
rombolják tovább a BL-re éhes, de tapasztalatlan
nézők értékrendjét és elvárásait, és nem rohaszt-
ják ki az edzettebbek agysejtjeit. Kár, hogy ez az
1-2 (a sorozat előrehaladtával úgy érzem, gyara-
podó) hangulatosabb momentum érdekesebb
körítés helyett ostoba sablontengerben hányko-
lódik.

A válasz nem a „ha nincs ló, jó a szamár is” elv és Honda-san Leginkább azért, mert én is voltam BL-t kereső és
nem is a „már-már parodisztikus BL lesz ebből, ha könyvesboltokat áttúró gaijin Japánban, és volt
mókásan állunk hozzá” megoldásokban keresen- Elsőre ignoráltam Honda-sant, de a lelkes szerencsém hasonlóan ügyetlen interakcióba ke-
dő, mert sajnos ezeknek sem jó a cucc. Inkább nézőknek köszönhetően egyre inkább szembe veredni az eladókkal. Ilyen szempontból tehát te-
arról van szó, hogy túlságosan is kíváncsi (vagy jött velem, hogy végül én is megbizonyosodjak litalálat a sorozat, és persze annak is működik, ami:
igénytelen?) vagyok, ez pedig mutatott pár olyan róla: könyvesbolti eladó csontvázunk rendkívül egy kellemes vígjátéknak, ami remekül reflektál
elemet, ami miatt érdekel, mégis mi a fene fog mókás jelenség. És nemcsak a külleme, a többi az otakuságra és a japán könyvesboltok helyze-
még itt zajlani. Ilyen elemek pl. hogy komolyan eladó szintén fantáziadús ábrázolásmódja vagy a tére. Néha kicsit túljátszott, és „nagyon japán” a
érdekel, mit tudnak az epizódokba belepakolni az szubkultúrás poéndömping miatt, hanem mert a gag-tára, de könnyedén mosolyt csal az arcunkra
önismétlésen kívül, illetve, hogy az önismétlések vártnál is jobban „magaménak” érzem a témáit. a sok animés-mangás szituáció, na meg a hétköz-
tudnak-e valamilyen változatosságot felmutatni, napibb, dolgozó embert kifigurázó poénok.
továbbá a seiyuuk, különösen Takahashi Hiroki Ez a 12 perces epizód hosszúság teljesen jó ra, kicsit sokan vannak így tízen, de kedvelhető-
játékának sokszínűsége már-már lenyűgöz, vége- neki. Néha laposabb, fárasztóbb jelenetek és ré- ek. Mindenki kicsit más (sablonkaraktert testesít
zetül érdeklődve figyelem, hogy a filmforgatás és szek is váltják egymást, így ez sem lesz az új ked- meg), eltérő a futó hajlandóságuk is, a skála a hob-
showbusiness, mint alap, mikor, mennyire van ki- venc vígjátékom, de szórakoztató darab. bit remekül űzőtől a teljesen bénáig terjed. De va-
használva az olcsó háttér szerepén túl. lahol nagyon vicces látni, ahogy az egész versenyt
Ezt a felütést valahogy kedvelem, még Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru nem akaró hozzállásokon hogyan lesznek túl a
ilyen tálalás mellett is, illetve valahol azért mókás karakterek, Ouji különösen megtrollkodja az egé-
figyelni, mennyivel jobbat és többet lehetett vol- Miura Shion befejezett futós történetének szet. Tetszik még, hogy egyetemisták a szereplők,
na ebből az egészből kihozni a sablonok helyett, első fele élvezetes csapat összeállós/motiválós bár vannak, akik hozzák a szokásos középsulis ver-
és mi az az 1-2 elem, ami próbálja a cuccot vala- sportanimét nyújt. Készülnek a srácok a maraton- senyszellemet és múltat.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
szubjektív 045

Nem vagyok sportanime fan, de az alkotó rotoszkóposan oldották meg. Az előzetes ajánlója Jó, hogy egy rész csak 7 perces, annyi pont
korábbi munkája (Funa wo Amu) nagyon tetszett, azt ígérte az animének, hogy különböző életkorú elég belőle egyszerre. Minden fárasztó idiótasága
így igényes darabra számítottam. Az I.G szerintem nők szerelmi életébe nyerünk bepillantást, ami ki- ellenére szerintem ez most a szezonkedvencem
eddig jól és izgalmasan hozza a futós részét, a ka- merítené a josei/shoujo romantikus slice of life fo- ebben a nem túl erős felhozatalban, amiket köve-
rakterdizájn pedig a Haikyuura emlékeztet. Attól galmát. Nos, ez valamennyire igaz. Valóban erről tek.
függetlenül, hogy sem a történet, sem a karak- szól: kis romantikus, szerelmes, randizós párkap-
terek nem tartogatnak újdonságot egy kellemes, csolati szituációkról látunk egy-egy jelenetet, hol Téli szezon
kétszezonos sorozatot kapunk, amiben van idő középiskolásokkal, hol felnőttekkel. De sajnos ez
lassan, de nem unalmasan kifejteni a műfaj szeg- ilyen tálalással és hosszal baromira gyenge, kevés, Még nem mélyültem el a téli felhozatalban,
menseit. Kíváncsian várom, mennyire lesz han- semmitmondó, még ha kicsit helyenként hangula- de talán ezekbe fogok belenézni:
gulatosabb és mennyire nőnek idővel hozzám a tos is. Ebből sokkal többet lehetne, kellene kihoz- - Boogiepop - ha már láttam a régi sorozatát.
karakterek. Az OP-ED párost is szeretem. Minden ni. Kár, hogy csak ennyi. - Dororo - régi szamurájos Tezuka mangát vesz
sportanimét kedvelőnek ajánlom. elő a MAPPA, ez elég vonzó, jó lenne addig a feke-
Uchuu Senkan Tiramisu II te-fehér sorozatába is belekezdeni.
Sono Toki, Kanojo wa - Doukyonin wa Hiza - egy bishi író és a macskája?
Áh, imádom, hogy folytatódott a Gonzónak Jól hangzik, kár, hogy fut még a manga, bár ilyen
Ez egy 3 perces részekkel érkező kis sem- ez az új gyöngyszeme. Ritka nagy baromság, to- epizodikus cuccoknál ez nem sokat számít… Ha
miség, amiben sajnos kb. nagyítóval sem találunk vábbra is remekül működik mecha paródiaként és lesz időm, belenézek.
animációt. Kár, hogy ennyire picture drama az „Leslie Nielsenes” poénáradatként! Aki látott már - Piano no Mori 2 - ahogy az első évadát, ezt is
egész, pedig a karakterrajzok szépek, a háttereket pár sci-fi és mecha animét, az garantáltan ráérez a szezonban tervezem követni, bár nem várom tű-
viszont élőképek átrajzolásával/effektelésével, humorára, de egyébként is egy abszurd móka. kön ülve.
- Rinshii! Ekoda-chan - elég elborultnak tűnik, ér-
dekel kicsit a hostess csaj témája.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Politika az animékben
Írta: Iskariotes

Bevezető
Anime
bemutató 047

Az animék világa csodálatos és káprázato- ismerősök, mert tanultunk vagy éppen tanulunk Netán hódoljanak be az érkező fajnak – miként az dottan negatív színben van bemutatva. Az Akira
san sokszínű. A különböző művekben számtalan róla az iskolában, vagy mert benne élünk. De a Gintama (AniMagazin 30.) történetében áll? Vagy (AniMagazin 24.) című posztapokaliptikus cyber-
múltat, jelent és jövőt ismerhetünk meg. A vetí- dönthetnek úgyis, hogy olyan politikai közeget próbálják magukat elszigetelni az ellenséges faj- punk moziban az állam gyakorlatilag illegalitásba
tővásznakra megidézett világok telis-tele vannak festenek le, ami különbözik az eddig megéltektől, tól, és alapvetően a védekezésre koncentrálni – vonult vissza, a politikusok meg rosszabbak, mint
fantasztikus lényekkel, démonokkal, szellemek- és csak bizonyos elemeit veszik át a saját világuk- miképpen azt a Shingeki no Kyojinban (AniMaga- bármilyen pusztító bomba. Ezzel szemben a Naru-
kel, istenségekkel, mesterséges- és más létsíkon hoz. zin 16.) is próbálták? tóban a főhős gyerekkora óta egy politikai tisztsé-
élő létformákkal. Olyan természeti kataklizmákat Ez természetesen nem azért van, mert az Ezek a kérdések természetesen csak egy gért küzd, és mi, nézők pedig lelkesen szorítunk
élhetünk át, amik a hétköznapi életben elképzel- emberek rajonganak a politikáért. Egész egysze- probléma mentén bukkantak fel, és korántsem neki, hogy Naruto és ne más valaki szerezze meg
hetetlenek. A múlt ködjébe elvesző letűnt civili- rűen azért van ez így, mert a vérünkben van. Mert az összes lehetőség lett itt felsorolva. Az anime a hőn áhított címet.
zációkat és a jövőt építő űrt átszövő hatalmas és ahogy közösségben kezdtünk el élni, rögtön poli- világokban felvázolt politikai képek sok minden-
kiterjedt birodalmakat láthatunk. De a legtöbb – tikai kérdéseket kellett megválaszolni. Ki hozza a ben segíthetnek nekünk. Megmutatják, hogy a
ha nem is mind – rendelkezik egy politikai világgal. döntéseket? Kik fogják azokat végrehajtani és ki modernkori japán szerzők miképpen látják a vilá-
Lehet, hogy csak a jelenleg ismert világunkat ele- fogja őket irányítani? Mi legyen azok sorsa, akik gunkat, mit gondolnak a múltról és mit remélnek
venítik fel, de gyakran kitalált politikai berendez- nem akarják a kollektíven elfogadott szabályokat vagy rettegnek a jövőtől; vagy, hogy a fiatal japá-
kedést mutatnak be. betartani? Hogyan döntsön a közösség, ha egy nok a popkultúrában milyen politikai képet látnak
idegen országgal vagy éppen idegen lényekkel és az hogyan hathat a jövőjükre. Aki ma még King
Egy csoport, melynek tudata van, akar- találkozik? Éljenek közösen együtt, harmonikusan Bradley (FMA) uralmát tartja példaértékűnek az
va-akaratlanul is, de elkezd politizálni. Hiszen meg egy bolygón – ahogyan Goku és Vegita teszi azt a iskolapadban, maholnap már választani fog és
akarják szervezni életüket. Gondoskodniuk kell a Dragon Ballban? Esetleg fegyverrel vegyék fel a nemsoká, akár ő kerülhet fontos pozícióba.
külső határaik védelméről, a belső szabadságuk versenyt és próbálják legyőzni az idegent – mikép- A politika megítélése az animékben legin-
szavatolásáról. Közösen kell szabályokat hozni- pen a Tengen Toppa Gurren Lagannban is történt? kább vegyes. Egyes világokban a politika kimon-
uk, hol húzódik a közérdek és hol ér véget a ma-
gánszféra. Megoldást kell találniuk arra, hogy a
megtermelt javakat hogyan és miképpen osszák
szét a csoporton belül. Végezetül, meg kell szer-
vezniük a szociális, egészségügyi és társadalmi
szolgáltatásokat, gondoskodni kell a kultúra és
az oktatás színvonaláról, továbbá a közlekedési
és kommunikációs hálózatot is ki kell építeni. A
történetek megálmodóinak valamilyen politikai
szabályokat kell hozniuk, amik érvényesek a saját
maguk által kreált világra. Néha ezek a szabályok

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
bemutató 048

A (politikai) történetekben az a legnagyobb páratlanul nagy tudású kardvívó mester csap ös�- ma no Patema (AniMagazin 22.), ezek mind rossz az FMA-ból. Amelia Wil Tesla Saillune a Slayersből
kapocs, hogy mindig egy paradigmaváltás előtt sze. Himura Kenshin a meglévő politikai rendszert politikai döntések végeredményei. De a konfliktu- alapvetően egy hercegnő, akinek kötelességei és
kapcsolódunk be a cselekménybe. Legyen egy akarja megóvni tudásával, ezzel szemben Shishio sok megoldásához is a politika vezet el minket, ha feladatai vannak országa és népe iránt.
világ bármennyire is szép vagy idealisztikusnak Makoto a fennálló rezsimet akarja megdönteni. A mégsem tudjuk vagy akarjuk ezt az utat választani E sor pozitív példa mutatja, hogy az animék-
látszó (pl.: Harmonie), hamar kiderül róla, hogy legpusztítóbb rémálmokkal átitatott rezsimeket és helyette valami mást akarunk, akkor könnyen a ben nemcsak a rosszak, hanem a jók is politikusok.
komoly gondokkal küzd, és kell egy renegát, aki is politikusok építették fel, de szerencsére ezeket pusztulás lehet a végkifejlet (pl.: Texhnolyze). Termesztésen ezekről a tényekről hajlamosak va-
az egész ismert világot megrengeti (pl.: Lelouch is mindig egy politikus rombolja le, még ha saját gyunk megfeledkezni, hiszen a hétköznapokban
Lamperouge a Code Geass-ből). magát nem is tartja annak. Csábítóan buja az a gondolat, miszerint a és az animék világában is ahhoz vagyunk hozzá-
A politika nemcsak a hazugság művészete, Az anime univerzumokban bemutatott rossz karakterekre politikusként gondoljunk, te- szokva, hogy a politikusok rosszak, míg a jók civi-
ahogyan Apa évszázadokig képes volt Amestrist problémákat nem mindig vagy legalábbis nem gyük hozzá azért, mert eleve ilyen tisztséget töl- lek.
vezetni a Fullmetal Alchemistben. A politika nem közvetlenül a politika okozta. Az egyenlőtlensé- tenek be. Zorzal El Caesar (Gate: Jieitai Kanochi
egyenlő a nyers erőszakra épülő világokkal, mi- get (pl.: Gankutsuou), a környezetszennyezést nite, Kaku Tatakaeri) egy hataloméhes herceg-
képpen Kuvira is kiépítette a hatalmát a Korra (pl.: Dominion (AniMagazin 8.) vagy éppen a sze- ként tekintünk és szintén rossz királyként gondo-
Legandájában (AniMagazin 43.). A politika olykor génységet (pl.: Kiddy Grade) nem feltétlenül a lunk Aizen Sousukéra a Bleach-ből.
hősies vezetésen múlik, ahogy Tsukino Usagi tet- politika idézte elő, de megoldásukhoz/felszámo- Ritkábban gondolunk bele abba a ténybe,
te a Sailor Moonban (AniMagazin 12.). lásukhoz/megszüntetésükhöz csak a politika ve- hogy a főszereplők, akikért szorítunk, szintén po-
A politikai hatalom vagy maga a politika egy- zethet el. litikusok. Senju Tsunade egy hokage, aki vezeti
magában nem sok mindenre elég. Sokkal inkább Természetesen léteznek olyan szituációk is, országát egy háborúban, Shikamaru a hokage ve-
az a kérdés, hogy aki megszerzi a hatalmat (dön- amikor a problémát magát is a politika idézte elő. zető tanácsosa és így komoly ráhatása van a (po-
tési pozícióba kerül), mire fogja azt felhasználni. A háború (pl.: Porco Rosso), a kizsákmányolás (pl.: litikai) eseményekre. Hyuga Hinata mindamellett,
A Rurouni Kenshin világában (AniMagazin 16.) két Ergo Proxy) vagy éppen az elnyomás (pl.: Sakasa- hogy a hokage felesége, egyben Avarrejtek legna-
gyobb és legerősebb klánjának a vezetője is, tehát
önhatalmúlag is komoly politikai szereplővé vált.
De választott politikai tisztséget töltött be Sheska

„A (politikai) történetekben
az a legnagyobb kapocs,
hogy mindig egy paradig-
maváltás előtt kapcsoló-
dunk be a cselekménybe.”

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
bemutató 049

Az anime világok sok esetben furcsák, oly- „Ahhoz, hogy jobban megértsünk egy világot, érdemes kikutatni, hogy Fortress. Ahhoz, hogy jobban megértsünk egy vi-
kor olyan dolgok is előfordulhatnak bennük, ami az egyes szereplők között milyen a hatalmi egyensúly, a karaktereket lágot, érdemes kikutatni, hogy az egyes szereplők
a mi világunkban nem. Sőt (elég) gyakran még a között milyen a hatalmi egyensúly, a karaktere-
milyen motivációk vezérlik és milyen politikai szándékaik vannak.”
természet törvényeit is meghazudtolják az ese- ket milyen motivációk vezérlik és milyen politikai
mények. Vannak varázslók, mágusok vagy boszor- A Cowboy Bebop világában milyen kormányzati éppen a terroristákat milyen eszmék vezérlik egy- szándékaik vannak. Végül arra is érdemes kitérni,
kák. Bűbájjal feljavított eszközök és mesés utazási struktúra lenne a legalkalmasabb egy Naprend- egy harc kirobbanásához. Miért akkorra ért meg hogy az egyes animék politikai képe mennyire len-
lehetőségek. szer keretein belül, de több égitesten élő embe- a helyzet egy fegyveres konfliktushoz, és máskor ne reális a mi világunkban vagy éppen mennyire
De ez nem azt jelenti, hogy a politikai vilá- riségnek? Ki, hogyan, miképpen és miért hozna miért tűrik az állampolgárok a rájuk nehezedő re- lenne életképtelen.
guk is ilyen lenne. Attól még, hogy halállista kerül döntéseket a kút túloldalán? zsim súlyát.
a Földre, még nem veszti el politikai racionalitását A cikksorozat az anime világok politikai A politika, mint rendezőelv, ha nem is nyíl- Az animék világában a politikai rendszerek
a világ. Hiába tudnak varázsolni a Földtenger Va- szempontjait fogja megvizsgálni. Az fog az írások tan, de majd mindegyik anime világban megjele- sok esetben jól megkomponáltak, a jobb és mé-
rázslójában, politikai problémáit nem tudják egy központjába kerülni, hogy az egyes sorozatokban nik. Természetesen egy olyan sorozatban, mint lyebb megértésük közelebb tudja vinni a nézőt
szempillantás alatt orvosolni. A fantasy világok vagy filmekben miképpen működne a politika. amilyen például a Free! ez a téma nem kerül na- az egyes szereplők önkéntelen döntéseihez vagy
társadalmi vagy politikai képe olyan reális lehet, Mely szereplők lennének fontosak, az érdekek pirendre, hallgatólagosan feltételezzük, hogy a egy-egy epizód komplexebb értelméhez. Érthe-
mint bármelyik másik hétköznapi világé. hogyan és miképpen alakulnának, illetve a dön- mai japán politikai környezetben élik a szereplők tőbb, hogy Roy Mustang puccsának miért volt
téseket ki vagy milyen testület hozhatja meg. Az a mindennapjaikat. Megint más esetben a politika végig nagyobb esélye, mint ahogy azt ők remél-
Érdemes elgondolkodni azon, hogy egyes hatalmi pozíciókba kik kerülhetnek be és vagy annak a hátterére megjelenik a műben, de ték, merészelték. Miért is volt Apa rendszere lé-
Roy Mustang miképpen tudná megteremteni azokat mások hogyan próbálják megszerezni. Kör- nem számít jelentősnek, mint ahogyan ezt láthat- nyegesebben gyengébb, mint ahogyan azt a sok
Amestrisben a polgárok bizalmát a rendszerben? be járjuk, hogy az egyes birodalmakat, országokat juk a Kimi no Na wa esetében is. Na és persze lé- homunkulusz ereje elhitette velünk? Kusanagi
Miképpen működhetne a világon egy olyan erő- mi alapján, mi köré építenék fel. De az is bemuta- teznek olyan világok, ahol a konfliktusok egy (jó) Motoko miért védelmez egy országot, ami már
szakszerv, mint a Mithril a Full Metal Panic!-ban? tásra kerülne, hogy a szabadságharcosokat vagy részét maga a politika adja, pl. Kabaneri of the Iron többször is életveszélyes harcokba vezényelte?

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
bemutató 050

1. Az adott sorozatot egyfajta korlenyomat- ő is anya akart lenni, bármi áron. Gracia asszony
ként használják fel a fanok. Arra keresik a választ, is csak csendben segítette férjét, hogy ő a mun-
hogy egy-egy anime hogyan és miképpen adja kájára koncentrálhasson. Ezzel szemben lehet azt
vissza azt a világképet/közhangulatot, amikor az is mondani, hogy az FMA-ban a női sorsok sokkal
készült. A vizsgálódás tárgya szinte bármi lehet, haladóbbak és progresszívek. Pinakko és Winry
így meg lehet nézni, hogyan alakult a női karakte- műszaki zsenik, Olivier Mira Armstrong az egyik
rek sorsa a neverending shounen sorozatokban; legképzettebb katona, aki az ország vezérkaráig
vagy éppen a virtuális valósághoz az anime rende- jut. Buja pedig a megtestesült fame fatele, aki
zők miképpen nyúltak, mit képzeltek róla, amikor minden férfit úgy használ, ahogyan kedve tartja
az még inkább érdekes kísérlet volt és hogyan áb- és félelmetes harci ellenfél.
rázolják most, amikor egyre gyakoribbak az ilyen
Aramaki Daisuke és Kazundo Goda, a két bürok- készülékek. Akár azt is meg lehet nézni, hogy a va- 2. A másik gyakori megközelítési mód, hogy
rata harcából miért a látszólag gyengébb pozíciót rázslást vagy a mágiát kik és hogyan képzelték el, azt keresik, milyen (politikai) értékeket közvetít
betöltő, öregebb hivatalnok kerül ki győztesként? az hogyan létezhetne a mi XXI. századunkban. De az adott mű. Naruto inkább egy nacionalista vagy
A Death Note világa a valóságban is működhet-e? egy példa. A női mangaka Arakawa Hiromu milyen inkább egy progresszív hős? Lehet azt mondani,
L, Near és Melo miért is gyűlölik oly elementáris szerepet szánt a nőknek az FMA-ban? Mondhatjuk hogy konzervatív hős. Hiszen szülei Avarrejtek ve-
erővel a kollektív békével kecsegtető Kira rend- azt, hogy hagyományos/tradicionális/konzervatív zetői voltak, olyanok pártfogolták, akik a falu ve-
szerét? A sorozatok, filmek, OVA-k és ONA-k által szerepet: a testvérek életének a legfontosabb zető politikai elitjéhez tartoztak. Felesége pedig
bemutatott politikai víziók segítenek kibillenteni női alakja saját édesanyjuk, aki tipikus háztartás- szülőföldjének legnagyobb és legerősebb klánjá-
a nézőket a szürke hétköznapokból. Szembesül- beli anyuka volt. Izumi – szó szerint – bármit oda nak örökösnője, majd a falu hokagéje lett. Kétség
hetünk egy-egy rossz esettel, amit semmiképpen adott volna, hogy áldott állapotba kerüljön, tehát sem fér hozzá, Naruto a megtestesült Avarrejteki
nem szeretnénk a mi világunkba, de bemutatnak berendezkedés vezéralakja. De meg lehet látni
olyan berendezkedéseket is, amik csábítók lehet- sorsában a progresszív jeleket is. Gyerekkorában a
nek számunkra, amik talán inspirálhatnak is min- falu egyik legsanyarúbb sorsú lakója volt, így pon-
ket arra, hogy a mi világunkat is jobbá tegyük. tosan ismeri a szegénységet.
Esetleg jobban megértsük a múltat, elfogadjuk a
jelenünket, valamint egy kicsit felkészüljünk a jö- „...milyen (politikai) értékeket
vőre is.
közvetít az adott mű. Naruto
Az animék politikai világát leginkább három inkább egy nacionalista vagy
szempontból szokták megnézni a rajongók, sajnos inkább egy progresszív hős?”
tudományos írások elég szűken vannak e téren:

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
bemutató 051

A környező falvak vezetőivel mindig kereste az csak arra lehet támaszkodni, amit megismerhe- kapcsolatosan, akkor azt lehet jelezni az AniMaga-
összefogást, csapattársnak bárkit elfogadott, tünk, és csak remélhetjük, hogy a feltevések nem zin e-mail címére vagy Facebook oldalára, és akkor
nem okozott problémát neki a nemi, életkori vagy nagyon térnek el az eredeti alkotó víziójától. azt megpróbálom felvenni a bemutatott példák
etnikai származás. Tehát inkább progresszív, sem- közé.
mint maradi. A sorozat során megpróbálom elkerülni a
politikatudományi szakkifejezéseket, csak ott fo- Ahhoz, hogy megértsük az animékben fel-
3. Végül természetesen lehet úgyis az ani- gom használni őket, ahol nélkülözhetetlennek íté- táruló politikai vívmányokat, előtte majd – a kö-
méket vizsgálni, hogy önmaguk egy lezárt világot lem annak megemlítését. Tehát nem kell Vernon vetkező cikkben – meg kell ismerni a japán politika
jelentenek. Bogdanor: Politikatudományi enciklopédia alap- hagyományait és kultúráját. A különböző korok
Tehát az adott anime világában felvonulta- művét kéznél tartani, hogy az ember felkeresse, az elmúlt évszázadok alatt mit hagyományoztak
tott politikai képhez nem keresünk japán politikai mit is jelent az, hogy kameralisztika (a középkori a következő generációkra, amik szép lassan a szi-
analógiát, de azt sem vizsgáljuk, hogy az alkotó vé- kamararendszerek összehasonlításával és leírásá- getország mai politikai hagyományává nőtték ki
leménye szerint egy-egy szereplő vagy esemény val foglalkozó tudomány). magukat, így szerves részei az animéknek is.
kinek vagy minek felelne meg a valós életben. Természetesen az összes ilyen animéről Akik érdeklődnek ilyen vagy hasonló témák
Egyszerűen azt szedjük össze, hogy az animében képtelenség írni, így főleg azok kerülnek majd iránt, azoknak ajánlom a következő – számomra
és mondjuk, ha van ilyen, akkor az eredeti műben, terítékre, amelyeket egyrészt személyesen is is- inspiráló műveket: Tóth Csaba: A sci-fi politológiá-
milyen elérhető információk találhatóak meg. merek, másrészt, amik eléggé ismertek. Termé- ja, és szerkesztésében: Fantasztikus világok – Tár-
Ezek alapján kell felépíteni a politikai élet leírását. szetesen, ha igény mutatkozik egy-egy világgal sadalmi és politikai kérdések a képzelet világaiban.
Sajnos néhányszor az embernek logikai spekulá-
cióhoz kell folyamodnia, hiszen sajnos sehol sem „...főleg azok kerülnek majd terítékre, amelyeket egyrészt sze-
található meg a Lelkek Világának alkotmánya. Így mélyesen is ismerek, másrészt, amik eléggé ismertek.”

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Natsumi Eguchi Illustration Book
Írta: Usako

és színes manga kiadások


Anime
fancucc 053

Natsumi Eguchi 1983-ban született, Tokió- edelmek alapján a túlvilágot. Ezt szóvá is teszi egy
ban a Joshibi Művészeti iskolában végzett, japán halott lélek, hogy ő márpedig nem hiszi el, hogy
stílusú festészet szakon. 2010-ben elnyerte az 57. ez a Pokol, se azt, hogy aki előtt áll, az Enma, mert
Chiba Tetsuya Manga díjat „Szokatlan alkalmi tör- nem így néz ki a festményeken. Ráadásul mágikus
ténet” címmel, karaktere Hoozuki modellje volt, eszközei sincsenek, hozzanak ide neki egyet bizo-
ami elöszőr a 2010-es Morning’s Manga 32-es nyítékként: Mondanom sem kell, hogy mi erre a
számában jelent meg, akkor még „Jigoku no Sata Hoozukis megoldás.
to Are ya Kore” címmel (Pokol Állam, és ez-az). A sportnapos részben szintén felbukkan
Később Hoozuki no Reitetsura (AniMagazin 41.) egy nem japán mitológiai vendég, Kerberosz (há-
változtatta a címet, és azóta önálló sorozat lett romfejű kutya), akit a görög mitológiából ismert
(a Kodansha’s Weekly Morningban fut). Szerette Hádésznak sikerült megszelíditenie, így az alvilág
volna összehozni a humort, a japán mitológiát, örzőjévé vált. Ezek is azt tükrözik, hogy a mangaka
népmeséket és a horrort, illetve a rajzstílusba is igen jártas ebben a világban, és szereti a folklórt.
belevenni a régi japán mitológiai illusztrációkat,
ami kijelenthetjük, igazi mestermű lett. (jobbra 2015 novemberében jelent meg az első
felül) Hoozuki Art Book, Natsumi Eguchi gyönyörű rajza-
ival „Gokusai Kaiga - Color Illustration Book” cím-
Fontosnak tartja ezek megismerését és a mel. A könyv 96 oldalas, és végig színes. (jobbra)
tanulást, édesanyja professzor volt, így hozzáfér- Az első oldal kihajtható, kétoldalas, akár poszter-
hetett már gyermekkorában sok yokai és folklór nek is kivehető a könyvből, így ez egyfajta bónusz.
témájú könyvhöz. Mind a mangában, mind az ani- (jobbra alul)
mében is sok a megjegyzés, lábjegyzet, melyek rá- Mindig is kedveltem a mangákban az ext-
mutatnak a mitológiai eseményekre. ra képeket, ahol esetleg kedvenc karakterünket
más környezetben vagy más ruhában láthatjuk,
A későbbiekben nem csak a helyi pokolról Hoozukiról is ezek a képek a kedvenceim. Mint
esik szó, hanem kiderül, hogy a világ többi pokla tudjuk, előfordul, hogy Hoozuki az élők világában
között munkakapcsolat is van, Sátán látogatása tölti szabadságát vagy éppen munkáját, ha kikül-
is megtörténik az európai pokolból, illetve Anu- detésen van: utazik, fotózgat, fel a sötétkék sapka
bisznál is jár Hoozuki. (jobbra) Más kultúra istenei (fülek, szarv eltakarva), és mehet a menet. Egyik
is bele lettek szőve a történetbe, persze a meg- kedvenc képem is kirándulós, hegymászós outfit,
szokott humor sehol sem marad el. Előfordulhat, ami szintén helyet kapott a gyűjteményben. (kép:
hogy az emberek másképp képzelik el rajzok és hi- következő oldal bal felső sarok)

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
fancucc 054

már fentebb is említett fejezetnyitó artokat tar-


talmazza, illetve különleges extrákat, ahol a sze-
replők nem mindig a megszokott ruháikban van-
nak. Nagyon örültem ennek a kiadásnak, imádom
ezeket a képeket, de így összegyűjtve még jobb.
(jobb felső sarok, színes borító)
Hoozuki a titkosügynök, reggeli ébredés,
western, minden van, ötletesek, és a részletekben
is el lehet merülni. (fekete-fehér képek: jobb felső
sarok és középen) Nézzük meg jobban a T-Rex-es
képet, Hoozuki cipőjének talpa, igen a logó... Miki
és Maki rajongói sál Hoozuki kezében (?), na igen.
Az első könyv tartalmazza az akkor megje- A manga 21. kötetében Hell’s Rock fesztiválon
lent mangák, és a Morning Magazine borítóképe- vannak Miki, Maki és Hoozuki. Szó szerint pokoli
it, tervezeteit is az extrákon kívül. (szöveg mellett a fesztivál, mert nagyon meleg van, a közönség
felül és középen) Nem vitás, hogy hatalmas te- egyes tagjai meggyulladnak, na de itt is van egy
hetség, és elhivatottság szükséges egy komplett kis részlet, mégpedig a rajongói póló. Megtud-
világ megteremtéséhez, kidolgozni a történetet, juk, hogy „Grave” rajongó a démonunk, ami az art
illusztrálni és mindig megújítani, hogy érdekes bookos képen is látszik (The Grave nyári turné fel-
legyen. Az apró dolgok megtervezése, például a iratú baseball sapka Hoozuki fején). (fekete-fehér
ruházat, a szoba megrajzolása, úgy, hogy teljesen képek: jobb alsó sarok)
passzoljon az adott karakterhez. Imádom Natsu- Még sok más különleges illusztráció van a
mi Eguchi illusztrációit, ha összehasonlítjuk az ani- könyvben, aktatáskás, gashapon gömbös, ahol
mét a mangával, az anime letisztultabb, a manga Shirót is meg lehet nyerni vagy a pollenlövöldözős
oldalaira a sötét a jó szó, sok a fekete, erősek a vo- extra kép a kis erdei szellem fejezetéhez készült,
nalak, olyan „horror”-t idéző, vékony, hosszú ujjak. mind igazán gyönyörűek. (a következő oldal első
Hoozukinak a szemein jobban látszik az „őrület” hasáb képei)
:D, na jó, nem, de démonibb(?), talán így monda- „...hatalmas tehetség, és elhivatott-
nám. (szöveg mellett alul)
ság szükséges egy komplett
világ megteremtéséhez, kidolgozni a
A második könyv, ami 2016 szeptembe-
történetet, illusztrálni és mindig
rében jelent meg fekete-fehér, és 192 oldalas, a
megújítani...”

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Anime
fancucc 055

Újabb megjelenés a 2018. áprilisában kijött döntötte a császári várost. Szép kis csapat, ebből
Hoozuki no Reitetsu Selection Color manga, ez a elfogadnék egy filmet is (a kötet a cdjapan.co.jp
sorozat válogatott mangafejezeteket tartalmaz oldalról rendelhető).
színes kiadásban (felül), a 2. kötet 2018. október
23-án jelent meg. Már az első színes art book is Szerencsére fanholmikból sincs hiány, amin
mesés volt, de aminek nagyon örültem, hogy a extra rajzok szerepelnek, személyes kedvencem
cowboy Hoozuki is színezésre került, és a fáraós a lefűzős Banpresto mappa, aminek az elején és
is, amit Anubisz megemlítésekor már láthattatok. a hátoldalán mindenki tükörképét látjuk, hogyan
(négy kép jobbra felül) készülődnek reggel, igazán vicces fejek néznek
Ha már új kiadások kerültek szóba, augusz- vissza. (jobbra)
tusban megjelent egy alternatív történet első kö-
tete (Hoshiumha Fictions), „Taisho Jigoku Roman Remélem tetszett ez a kis bemutató, én na-
1”, melyet Natsumi Eguchi illusztrált ugyanúgy, gyon szeretem Natsumi Eguchi munkáit, szerin-
de a sztorit Kazuki Ichida írta. A történet a Tais- tem minden megvan bennük. Mindig izgatottan
ho periódusban játszódik (1912-1926), inciden- várom, vajon mi lesz a következő fejezetnyitó kép,
sek és érthetetlen rejtélyek sora történik, éppen milyen plusz dolog lesz elrejtve benne és milyen
ezért létrejön egy titkos szervezet a legjobbakból, szituációkba keverednek a karakterek.
hogy megállítsák ezt a káoszt. A csapat tagjai: egy Végezetül pedig a 21. fejezet borítója, ami szintén
gyilkos démon, egy egyszerű, túl érzékeny sze- szerepel a gyűjteményben. Shirónak milyen jól áll
mély, egy harcos, és egy pszichopata, aki romba a napszemüveg. (jobbra)

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Ga Rei Írta: A. Kristóf

Japán szellemvilág bemutatása


Manga
ajánló 057

Még mielőtt elkezdeném a tényleges manga gos embereknek, azonban amikor mégis, akkor ez Sessho-seki: az egykor legyőzött kilencfarkú róka
ajánlót, szeretnék pár szót ejteni a mangkáról, Se- a maréknyi ember siet a bajbajutottak megmen- szellem szellemi energiájának kristály formájában
gawa Hajiméről. A név talán sokaknak ismerős tésére. A történet ezen kicsiny csoport történetét való megtestesülése. Ez a kő számtalan darabra
lehet, ha nem is a Ga Rei-jel kapcsolatosan, akkor meséli el, amely földön, vízen, levegőben fárad- tört és szétszóródott a Föld felszínén, egyetlen
talán az úgyszintén tőle származó, de később de- hatatlanul űzi a gonosz szellemeket, és amikor kis darabkája képes hatalmas erővel felruházni a
bütaló Tokyo ESP manga/anime kapcsán. Ha a két éppen nem ezt a mesterséget űzik, akkor valami birtoklóját (gyors regeneráló képességet ad vagy
mű közül bármelyiket is ismeri az olvasó, akkor va- komikus helyzetben találják magukat. A mű hatá- akár az öregedést is meg lehet állítani). Azonban
lószínűleg nem mondok újat, hogy a történet egyik rozottan akciódús, a kevés szabadon maradó idő- ennek ára van, mégpedig a kő megrontja a vise-
főszereplője egy középiskolás lány. De erről majd ben pedig jól sikerült viccek zajlanak le. lőjét, olyan értelemben, hogy hajlamosabb lesz a
kicsit később, a fontosabb szereplők bemutatásá- gonoszra vagy teljesen ki is fordíthatja a személyi-
nál fogok beszélni, most azonban annyit bocsátok A történet sorrán megjelenő ségét.
előre, hogy egy energetikus, akcióval teli törté- fontosabb terminológiák
netet ajánlok olvasásra, amelyben túl a történet Shikigami: papír szellemek, amelyeket erre a cél-
nagyszerű és gondos vezetésén, szemnek tetsző Mivel a történet a japán szellemvilágra ala- ra szánt alapanyagokból készítenek. Különböző
rajzvilágot is látni fogunk. poz, ezért számos specifikus terminológia is meg- szelleműzéssel foglalkozó családok használják
jelenik, ezeket fontosnak tartom tisztázni: fegyverként a szellemekkel való harcban. A papír-
Bevezető ból számtalan formát létre lehet hozni (óriás pa-
pír katona vagy fal stb.).
A manga világa alig különbözik a miénktől,
mármint ugyanabban a korban vagyunk, amikor Hōjitsu: ismételten a szelleműző papok fegyvere,
a manga íródott, az emberek nap mint nap hasz- általában egy hosszas buddhista mantra elmon-
nálják telefonjaikat, személygépkocsijaikat, az in- dása után a megidéző képes valamilyen elemi csa-
ternetet és minden más egyéb hétköznapi eszkö- pást mérni az ellenfelére (villámcsapás stb.).
zeiket. Az egyetlen apró különbség a mi világunk
és a manga világa között csupán egy maréknyi Jūgondō: taoista mágia, melyet titokban fejlesz-
ember, olyan személyek, akik képesek látni a vi- tettek ki, a manga során ismét nyilvánosan hasz-
lágban kóborgó szellemeket. Ezek a szellemek/ nálják.
spirituális lények a hétköznapi ember számára
nem érzékelhetőek, és bármilyen más, hétközna- Naraku: egy terület Tokióban, amit a Kyuubi (ki-
pi mérő műszerrel sem lehet őket beazonosítani. lencfarkú róka) támadása hagyott maga után,
Ennek ellenére ezek a lények léteznek, és az ese- minden élőlény, ami ebbe a területbe téved, szel-
tek többségében nem is okoznak gondot az átla- lemé változik, habár nem mind lesz gonosz.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Manga
ajánló 058

Fontosabb szereplők Yomi Isayama: ő is a gonosz szellemekkel harco-


ló csapat része volt, azonban nemsokkal a manga
Kagura Tsuchimiya: amint ígértem ő a történe- kezdete előtt a Sessho-seki hatására gonosszá vá-
tünk egyik főszereplője, egész pontosan egy fi- lik. Még mielőtt megváltozna Kagura nővéreként
atal és energetikus középiskolás lány. Túl mind- viselkedik és közeli kapcsolat alakul ki közöttük.
ezeken egy potens és talpraesett harcos, amikor Akárcsak Kagura esetében, így az ő testében is el
a gonosz szellemekkel szembeni küzdelemről van van zárva egy szellem, amely segítségével harcol.
szó. A harcban legfőképp társára, Byakuei ga rei- A manga első fejezeteiben ő a főgonosz.
re számíthat, aki a hátába elzárt szellem. Azáltal,
hogy a testébe van zárva, irányítani tudja. Noriyuki Izuna: ő is a csapat része és egy szellem
használó. Valamivel idősebb, a 30-as éveiben járó
Byakuei: habár ő nem is igazán egy szereplő, fon- személy, jelenleg is aktív és a történet során ha
tos szerepet tölt be a történetben. Elsősorban éppen nem harcol, akkor a perverz viccek és tré-
a manga is róla és a hozzá hasonló szellemekről fák fő forrása.
kapta a címét, ugyanis azokat a szellemeket, ame-
lyeket sikerült elzárni valakibe/valamibe és így en- Rajtuk kívül tucatnyi szereplő jelenik még
gedelmességre bírni, Ga Reinek nevezik. Emellett meg a történetben. Valakik fontosabb szereplők
Byakuei egy nagy erejű szellem, mely generáció- lesznek, és vannak, akik csak éppen egy poén ked-
ról generációra adódott tovább Kagura családjá- véért tűnnek fel.
ban. A teljes erejét azonban soha nem használták,
ugyanis az megtörné a pecsétet, ami elzárja, és a
szörny azonnal felfalná a gazdáját.

Kensuke Nimura: egy Kagurával egyidős fiatal


srác, aki úgyszintén látja a szellemeket. Miután
erre fény derül, őt is besorozzák a gonosz szelle-
mek ellen harcoló csapatba. A manga elején az ő
szemén keresztül kerül bemutatásra ez az átlagos
emberek elől eltakart világ. Egy kard segítségével
harcol, mivel édesapja egy kendó oktató, ezért
már gyerekkora óta gyakorolt rajta.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Manga
ajánló 059

A manga rajzstílusa (nincs monoton panel ismételgetés) másrészről nusz információ, hogy a Tokyo ESP anime első
pedig, hogy nagyon gyakoriak a vicces/komikus részeiben megjelenik pár Ga Rei karakter is, mint
A manga szembetűnően kellemesen lett jelenetek (ilyenkor ismét megtörik a monotonitás cameo, ami eleinte azt a tévhitett keltette a ra-
megrajzolva. Ezalatt azt értem, hogy a rajzolá- azáltal, hogy a karakterek szokatlan helyzetben jongókban, hogy a két történet egy és ugyanazon
si stílus habár nem teljesen realisztikus (gyakori, vannak ábrázolva). univerzumban játszódik. Később azonban tisztá-
hogy az arcok megjelenítése során egy-két jel- zódott a helyzet, ugyanis a cameók tisztelgésként
legzetes vonáson van a hangsúly mintsem azon, A manga utóélete szolgáltak az eredeti szerzőnek, Segawa Hajimé-
hogy minél reálisabb legyen), mégis nagyon kön�- nek.
nyen felismerhetőek a karakterek. Ezenkívül, a A manga kapott egy anime adaptációt is, a
különböző szellemek rajzolásánál (legyen az Ga Ga Rei Zerót, ami annak ellenére, hogy adaptáció Személyes vélemény
Rei, gonosz vagy ártalmatlan szellem), nagyon nem a manga történetét dolgozza fel (legalább- és kinek ajánlom
aprólékos munka jellemző. Ezekben az esetekben is nem a klasszikus értelemben), hanem egy elő-
a mangaka nem fogta vissza magát, nagyon lát- zetesként szolgál a mangához. Kagura és Yomi Véleményem szerint egy nagyon élvezetes
ványos és impozáns munkát végzett. Emellett a történetét meséli el. Így tehát az anime egy kü- és könnyed mangáról van szó. A sztori nagyon kre-
mangában gyakoriak a kétoldalas, tetszetős posz- lönálló mű a mangától olyan értelemben, hogy a atív a történetvezetés szintjén, ugyanis mesterien
ter oldalak. Sokat segített a manga megrajzolásá- kettő külön-külön is élvezhető, nem feltétlenül ötvőzte az író a japán szellemvilágot egy össze-
ban az is, hogy a történet egyrészről eseménydús kell őket időrendi sorrendben olvasni/nézni. Bó- tett és csavaros történettel. A manga során meg-
ismerkedhetünk számos japán mitológiai hellyel
és szellemmel, emellett pedig a cselekménybe is
sikerült rengeteg izgalmat csempészni. Szerző: Segawa Hajime
Műfaj: akció, dráma, ecchi, shounen,
szupererő, természetfeletti stb.
Mindenképp ajánlom azoknak, akik szere-
Állapott: Befejezett, 12 kötett
tik a klasszikus shouneneket, nem zavarja őket ha
összesen 52 fejezettel
néha a történet elkalandozik, hogy betekintést
Publikálás éve: 2005.10.26-tól 2010.01.26.-ig
nyújthasson a japán mitológiába, és persze nem
gond, ha teljesen váratlanul egy vicc közepén ta- Források:
lálja magát az olvasó. TOKYO ESP WIKI
GA-REI WIKI
Mindezek mellet az idegen nyelv sem jelent GA-REI WIKIA
problémát, ugyanis mind a manga, mind pedig az GA-REI:ZERO WIKIA
anime megtalálható magyar fordításban az Uraha- wall.alphacoders.com
rashop oldalán.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Dong Bi: Red String Írta: A. Kristóf

amikor a bábuk életre kelnek


Manga
ajánló 061

Bevezető Ezenkívül a webtoon esetében a cselekményt A webtoon kialakulásának


ábározoló kockák (fülkék) nagyobb távolságra lépései
Ismét egy olyan műfajról fogok írni, ami ta- vannak egymástól, tehát nem folynak egybe és
lán kevésbé ismert az olvasok körében, de jó esél�- nem is annyira folytonosak, mint a már említett Zéró generáció: ebben a fázisban a webtoon nem
lyel nem, ugyanis bár maga a műfaj új, hamar teret műfajtársak. Egy harmadik különbség lehetne, volt több, mint nyomtatott anyagok beszkennelé-
hódított magának. Egész pontosan a Dél-Koreából ami napjainkra már nem annyira igaz, hogy a web- se digitális formába.
származó (mostanra viszont már számtalan más toon mindig színes, csak a legelső verziókban
országban is készülő) webtoonról van szó. Először használták a fekete-fehér stílust. Ezt természete- Első generáció: a technológia fejlődése lehetővé
azonban arról beszélek, hogy miért tettem be a sen az teszi lehetővé, hogy a webtoon nem lesz tette, hogy az alkotók különböző modósitásokat
címbe a szerző nevét is. Nos ennek teljes mérték- kinyomtatva, így nem kell a nyomtatási költségek végezzenek a digitális képeken. Ez egyelőre csak
ben praktikus oka van, mégpedig, hogy a manga miatt aggódjanak a szerzők/publikálok. flash animációt és egyébb napjainkban kezdetle-
címe (Red String - Vörös húr) igencsak felkapott A webtoon világa természetesen ennél sok- gesnek számító modósításokat jelentett.
cím a mangák/manhwák világában, olyannyira, kal többre terjed ki, inspirációt nem csak a mangá-
hogy amikor anyagot kerestem a cikkhez, komoly ból és manhwákból merítettek az alkotók, hanem Második generáció: ekkor jelentek meg először piros zsinórt. Ez azért előnyős, mert ezzel a zsinó-
erőfeszítést jelentett megtalálni a kívánt művet. gyakran a népszerű kultúrákból, sorozatokból, a valamivel hosszabb, vertikális alkotások, ezáltal rral életre lehet hívni egy olyan személyt, akinek
Ezért ajánlott az író nevével együtt kutatni. vagy egyszerűen más, hétköznapi történeteket megkönnyítve a mű olvasását. a lelkét korábban ugyanezzel a zsinórral sikerült
hívnak életre digitális formában. ebben a világban tartani. Természetesen a hús-
Mi is a webtoon? Harmadik generáció: az okostelefonok és tábla- vér testből a bábuba való áthelyezés rendelkezik
gépek megjelenésével a webtoon is új formát öl- időkorláttal, azonban nem egy lehetetlen feladat.
Pár fontos tudnivaló az említett műfajról. tött. Nagyjából ebben az időben kezdett el igazán Így azok, akik rendelkeznek ezzel a képességgel,
Először is a műnem Dél-Koreában jelent meg na- terjedni is a műfaj, mindaddig csak rajongói for- meghosszabíthatják szeretteik életét ameddig az
gyából egyidejűleg az internet könnyen elérhető- dítások voltak különböző oldalakon, napjainkban övék tart.
vé válásával. Alapvetően két nagy különbség van azonban egy komoly műfajjá nőtte ki magát.
a webtoon és a klaszikus nyomtatott manga/man- A most bemutatásra kerülő mű is a harmadik ge- Azonban az élet számukra sem csupa móka és
hwa valamint az eletronikus képregények között. nerációba tartozik. kacagás, ugyanis ez a húr a személy saját élete-
Először is a webtoon elkészítéséhez egy megsza- rejéből készül, valamint a bábukat rendszeresen
kítás nélküli lapot használnak (infinte canvas), A webtoon világa újra kell hangolni, különben szétesnek/elavulnak.
aminek köszönhetően a mű egy hosszú lapként Ebből tehát nyilvánvaló, hogy sokkal „egészsége-
lesz kész. Itt fontos megjegyezni, hogy böngészős A történet a mi világunk hétköznapjaiban sebb” valaki más húrját használni, mint a sajáto-
oldalak esetében ezt később szét szokták vágni ki- játszódik. Ebben a világban azonban vannak olyan dat. Ezenkívül a történetbe egy kis románcot, egy
sebb oldalakra, a könyebb olvashatóság okán, de személyek, akik különleges képességgel rendel- egyszerű, de mégis érdekes történetet és renge-
okostelefon esetében az előbbi a praktikusabb. keznek, mégpedig, hogy képesek létrehozni egy teg akciót sikerült még belezsúfolni.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Manga
ajánló 062

Fontosabb szereplők szat, szóval kezdjük azokkal. Először is a manga A mű utóélete


története relatív, egyszerű, mégis érdekes/akció-
Shin Soomin: egy férfi mester, aki nemsokkal a dús. Az alapötlet a húrral és a bábukkal nem túl A helyzet az, hogy azzal a ténnyel kellett
történet kezdete után jön rá, hogy a szerencsés komplikált, mégis elég ahhoz, hogy egy fantázia szemebesüljek, hogy maga a webtoon is alig is-
kisebbséghez tartozik. Mint minden kezdőnek, történetet köré lehessen építeni. A karakterek jól mert az olvasók körében, legalábbis a történet
neki is meg kell tanulnia, hogy hogyan használja kigondoltak és a cselekmény során bemutatásra is ismertsége nem hasonlítható olyan mangákéhoz,
a képességét, így a történet elején az ő szemén kerülnek. Ezalatt azt értem, hogy a fontosabb ka- amelyekből anime is készült. Így nem olyan meg-
és tapasztalatain keresztül tudjuk meg, hogyan is rakterek gondolataiba és múltjába is betekintést lepő, hogy eddig a pillanatig nem készült semmi-
működik a bábuk világa. kapunk. Az egyetlen negatívum, amit fel tudok lyen adaptáció vagy folyatás a műhöz.
hozni, hogy a történet során erőltetik az elpiru-
Ha Yuran: az egyik női főszereplő, egy bábu. Épp lást, illetve a kényelmetlen helyzetbe kerülést.
ezért ő is rendszeres karbantartásra szorul, to- Tien Xio: ő is egy idősebb férfi, aki a profeszor- Ezt valószínűleg egy kiegészitő vicces adaléknak
vábbá, mint az összes többi bábu, irányitó erejé- hoz hasonlóan több bábunak a mestere. Habár a szánták, ami néha valóban jól is sikerül, de egy idő
nek megfelelően az átlagos embereknél jóval na- történet során negatív szereplőként jelenik meg, után igencsak monoton és unalmas lesz.
gyobb erővel rendelkezik (gyorsaság, reflexek és inkább a szürke kategóriába tartozik. Semmiképp Végezetül pedig azoknak ajánlom, akik egy kön�-
fizikai erő). sem egy velejéig gonosz személy, inkább csak egy nyed, akcióval teli rövid történetet szeretnének
hatalomra törő, ambíciókkal felruházott karakter. olvasni. Nincs túlzásokig feszítve a fantázia jelle-
Johann professzor: egy idősebb férfi, aki több A történet még számos szereplőt mutat be, őket ge, tehát attól sem kell tartani, hogy a történet
bábut is működtet egyszerre. Afféle apafigura a azonban most nem emelem ki. egy adott ponton elszáll.
történetben, ő tanítja Shinnek, az újonnan felfe-
dezett világ csínját-bínját. A webtoon rajzstílusa
Író: Dong Bi
A rajzstílus teljes mértékben digitális, meg Műfaj:
se próbálja utánozni a klasszikus manga vagy fantázia, dráma, románc, akció
manhwa stílusát. Mindenképp egy teljesen más Publikálás éve: 2015-től 2017-ig
és új módszert tár az olvasó elé. Nagyban hasonlít
Hossz: 52 fejezet
a számítógépes játékok grafikájára.

Források:
Saját vélemény és ajánlás Webtoon Wiki
readmng.com/red-string
A műről egyaránt tudok jó és rossz dolgo-
Red String Wikia
kat is mondani, szerencsére több jót, mint ros�-

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Isekai mangaajánló Írta: NewPlayer

Amiket egy fanboy olvas


Manga
szubjektív 064

Be kell vallanom, hogy az utóbbi időben


nem néztem valami sok animét. Annyira keveset,
hogy egy kezemen meg tudom számolni! Ennek
egy nagy oka van: elkezdtem újra mangákat olvas-
ni.
Régebben nagyon sok mangát olvastam, az-
tán ez egy kicsit lejjebb csenget, de most valahogy
újra rátaláltam erre a dologra. Annyira sikerült
rátalálnom, hogy az egyik nagyobb mangaolvasó
portálon jelenleg 118 különböző sorozatot köve-
tek…
Ez iszonyatosan sok! Annyira sok, hogy néha Death March kara Hajimaru
összekeverem őket, valamint mikor kijön egy új Isekai Kyousoukyoku
fejezet bele kell olvasnom az előző fejezetekbe,
hogy nagyjából tudjam, hol is tartunk a történet- Oh, igen! Az isekai manga, ami átment fő-
ben! Ráadásul a sztorik 99%-a valamiféle isekai, zős mangába, majd utána visszatért a megszo-
amik meg nagyon egy kaptafára épülnek. kott kerékvágásba! Szintén nemrég volt belőle
egy anime és szintén beszélgettünk róla Flash-sel
Isekai Maou to Shoukan YouTube-on! (AniPalace Youtube)
Shoujo Dorei Majutsu A manga egy kicsit le van maradva az ani-
méhez képest, viszont sokkal bővebben elmeséli a
Kezdjük is mindjárt ezzel, ugyanis nemrég sztorit. Ami az animében csak egy pár pillanatkép,
lett vége az animéjének, és amint Flash-nek lesz az a mangában egy-két fejezet! Azt kell, mondjam,
egy kis ideje, talán mire ezt olvassátok már fent hogy aki csak az animét látta, az nagyon össze le-
lesz a YouTube csatornánkon a kis beszélgetésünk het zavarodva, hogy néha mi is történik. Ebben
is róla! (AniPalace Youtube) az isekaiok alapvetően nem a rajzolásukról híre- majd a manga fog tudni segíteni! Bele sem merek
sek! gondolni, hogy a manga mennyire lehet káosz a
A manga szerintem szépen van megrajzol- A történetét nem nagyon akarom bemutat- light novelhez képest!
va, nem lehet rá panasz. Semmi extra, de a leg- ni, aki látta az animét és újra akarja élni Diablóék A rajzolását tekintve… hááát nem is tudom,
több isekaitól eltérően nagy, akár teljes oldalas kalandját, annak szinte kötelező darab! hogy hogyan fogalmazzak… Rengeteg apró kép,
képek is vannak benne, amiknél még háttér is van Ja és a legfontosabb: Rem a best girl, hiába aminek nincsen háttere és ehhez jön még renge-
rajzolva! Ez tisztára meglepő volt nekem, ugyanis is állítasz Flash mást! teg szövegbuborék, ami kitakarja a képkockákat.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Manga
szubjektív 065

Ez az a tipikus trash isekai, amit a legtöbben leta- kező amire emlékszem, hogy sötét van és az esti hogy mindent elfelejtettem, amit azon a bizonyos ni, hogy kezdje el, ugyanis messze van még a janu-
gadnak, de otthon, a sötétben, a takaró alatt ol- híreket mondják. vasárnapi napon akartam csinálni! A főhősünk át- ár, amikor indul belőle az anime. Úgy várom már,
vassák! Jó, azért ennyire nem vészes az egész, de Egy fejezet nagyjából 40-50 oldal körül mo- kerül egy másik világba, három másik emberrel. hogy megszólaljanak a kedvenc szereplőim!
megérdemelne egy kicsit jobb minőséget a törté- zog, minden oldalon látványos, mozgékony képek Ők négyen a Négy hős, mindegyikük egy-egy fegy-
net, ugyanis nekem az meg tetszik! Azért nagyon vannak, amiket részletesen ábrázoltak. Nagyon vert tud kezelni. Ám a főhősünk nem egy fegyvert, Takarakuji de 40-oku
sokat fejlődött az első fejezet óta a rajzolás, és szépen és igényesen van megrajzolva az egész, hanem egy pajzsot kap, ami miatt mindenki lené- Atattandakedo Isekai ni Ijuu Suru
látszódik rajta a folyamatos foglalkozás, de még semmi panaszom nem lehet rá! Minden karakter zi, az idézői egyszerűen elzavarják és páros lábbal
hosszú út van előttünk, mire a jó szintre emelked- egy kicsit más és egy kicsit egyedi, nem úgy mint rúgják ki a kastélyból! Megelégelve az embereket, Mivel az elején már mondtam, hogy nagyon
ne. az átlag isekaiban, hogy csak a hajuk más. pajzsos hősünk maga mellé fogad egy rabszolga sok isekait olvasok, így nem lesz meglepő, hogy ez
És a történet! Oh, igen! Annyira magával ragadt, kislányt, akivel együtt kezdik a kalandozásukat. is az.
Csak egy bajom van vele… egyszer csak át- Közös kalandozásuk alatt egyszer sem tudtam azt
ment főzős mangába az egész… 9001 fejezeten mondani, hogy ez a rész most unalmas vagy, hogy
át olvasni azt, hogy a főhős hogyan kísérletezik a ugorjak át akár csak képkockákat is. Sőt, éppen az
különböző kajákkal egy kicsit unalmas volt, úgy- ellenkezője: voltak fejezetek, amiket később újra-
hogy én ugrottam jó pár oldalt. Na jó, fejezetet. olvastam, annyira jól sikerültek!
Szerencsére ennek most már vége, és minden Ez a manga egyértelműen a mostani össze-
visszaállt a jól megszokott kerékvágásba! állítás legjobbja! De az is biztos, hogy benne van
Szerintem egy tökéletes guilty pleasure a jelenlegi top 5 kedvenc mangámban is! Ha mást
műről van szó, ami igazából nem jó, de nem tud- nem is, de ezt mindenkinek nagyon tudom ajánla-
juk nem olvasni. Úgyhogy kedves angolra fordító
kollégák: hol van már a következő részem??!!

Tate no Yuusha no Nariagari

Mivel egy gyűjtőoldalon szoktam mangákat


olvasni, aminek a kezdő lapján az új feltöltések
láthatóak, néha bele-bele lapozok egy-egy műbe,
aminek érdekesebb a címe, borítója, vagy látom,
hogy sokan követik/olvassák.
Erre is így találtam rá. Pár hónapja, egy
unalmasabb vasárnap reggel leültem, hogy olva-
sok egy kis mangát. Csak pár fejezetet. A követ-

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Manga
szubjektív 066

A történet szerint a főhősünk 40 billió jent esetben meg vannak oldva. Ha az egész tényleg Valahogy így kezdődik a kis csoport kalan-
nyer a lottón és úgy dönt, hogy maga mögött kézzel van rajzolva, akkor ez nem gond, de két- dozása az új világban!
hagyja a zajos nagyvárost és kiköltözik a család lem, hogy ma még sokan hagyatkoznak arra, hogy Rajzolást tekintve tűéles képeket láthatunk
tulajdonában lévő vidéki házba, ahol majd tengeti csak kézzel rajzoljanak. az egyes puritán képkockákban. Egyáltalán nem
nyugodalmas mindennapjait. Ám a megérkezés- Az egész mangán nagyon erősen érződik, egy szemet gyönyörködtető manga, de az biztos,
kor talál a házban egy olyan szobát, ami le van hogy az isekai mellett a slice of life kategóriába hogy minden vonal körbe ér és nincsenek felesle-
zárva. A zár felnyitása után pedig kiderül, hogy tartozik. Minden esemény a mezőgazdaság kö- ges ecsetvonások! Nem tudom szépnek mondani,
az a szoba egy átjáró egy másik világba. Ebben a rül mozog, így az olvasó megtanulja, hogyan kell de még csak csúnyának sem. Egyszerűen átlagos,
világban középkori szintek uralkodnak, az embe- krumplit termelni vagy éppen a folyót locsolásra ahogy az egy átlagos isekaitól elvárható.
rek kézzel művelik a földeket, és minden nap egy használni. Emiatt nem beszélhetünk egy akciódús Az egész amúgy számomra nagyon komikus. Min-
újabb küzdelem a túlélésért. Így nincs mit tenni, műről. Aki az ilyen semmittevős sztorikat nem dig minden a farönkök körül mozog. Egészen odá-
be kell segíteni az átjáró közelében lévő falunak. szereti, annak ez sem fog tetszeni. Nekem egy na- ig, hogy az egyik farönkből még egy farönk lélek
Rajzolást tekintve egy kicsit bajban vagyok. Na- gyon kellemes kikapcsolódás, főleg azért, mert a is megjelenik!
gyon egyedi a rajzstílus, és nehezen tudom eldön- kertészkedés valamilyen szinten érdekel, de a pa-
teni, hogy jó vagy rossz stílus-e ez. nellakásban kicsit nehéz művelni. Azt hiszem, ez a manga nem lesz sok ember
Az egész olyan mintha tényleg ceruzával rajzolták kedvence, én is csak akkor szoktam olvasni, ami-
volna, tele van különböző vonásokkal, ami nekem Shingan no Yuusha kor nagyon pihent vagyok. Másképpen ezt nem
különösen tetszik. Viszont egyes kockák egy kicsit lehet bírni!
elnagyoltnak tűnnek. A háttereket elfelejthetjük, És végezetül eljutottunk ehhez a „mester- Mondtam már, hogy a főszereplő csávó egy
mert egy kis pöttyözéssel vagy pár vonallal sok műhöz”, az e havi utolsó isekai mangánkhoz, amit 2 méteres farönkkel harcol?
nem is tudom, hogyan jellemezzek. Ez egy agya-
ment történet, az biztos!
A főszereplőnket megunja a jelenlegi világ
istennője és átrakja egy másik világba. Egy olyan rátámadnak. Az egyetlen közelben lévő fegyver
világba, ahol elfek, varázslatok és guildek vannak. pedig nem más, mint egy 2 méteres farönk. Igen,
(Mint isekai szakértő, mondhatom, hogy 10-ből 11 jól olvastátok. Egy nagy farönköt felkap a csávó és
isekai mangában ilyen világ van.) Az új világban vi- azzal kezd el hadonászni. Abszurd az egész! Alig
szont felkarolja egy másik istennő, aki megpróbál bírtam tovább olvasni a nevetés miatt! Miután le-
a főszereplőn segíteni és felruházza különböző győzte a zombikat egy farönkkel, túlélők után ku-
tulajdonságokkal. Ennek hatására főhősünk egy tat és három nőt talál a város kútjában elrejtőzve,
új életet kezd és elindul a legközelebbi városba. akikről kiderül, hogy rabszolgák. (Szintén egy kö-
Ám itt nem talál embereket csak zombikat, akik telező elem!)

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Senki sem véd meg
Írta: Iskariotes
Live action
film 068

A Japán Alapítványnak hála egy újabb re- napját. Tesi óra a szabadban, kuncogás az osz- elvált férjéhez, csak most a férj veszi fel a felesé-
mek kortárs japán filmet hoztak el hazánkba. A tálytársakkal, összesúgás a lányokkal a folyóson. ge nevét, Saorinak csak a névváltozási papírt kell
Dare mo mamotte kurenai a média híréhségét, a Eközben egy másik helyszínt is mutatnak nekünk, aláírnia. Slussz, így a Funamura névvel már csak a
netes zaklatást és a kollektív bűnösség elvét járja egy meghitt családi otthont. Rendőrök törnek be gyilkos báty él, s miközben ez lezajlik, egy gondos
körbe. és rohannak fel a lépcsőn egészen Saori bátyjának rendőrkéz leragasztja a családi nevet a ház posta-
a szobájáig, aki az íróasztalánál ül és tanul. Majd ládájáról. A Funamura család megszűnt létezni...
Az alap letartóztatják és egy rendőrautóba tuszkolják. A
zenés jelenet azzal zárul, hogy Saorira rászólnak, A sokk alatt lévő családtagok nem is nagyon
Egy 18 éves (tehát Japánban még fiatalko- itt a rendőrség, velük kell hazamennie, mert tör- értik, mi zajlott le velük az elmúlt órákban, szinte
rúnak számító) középiskolás megölt egy 12 éves tént otthon valami. magatehetetlenül hagyják magukat sodródni a
lány ikerpárt. A rendőrség hamar elfogja a tet- rendőrség emberei közt. A bürokraták úgy dönte-
test, de a munka neheze csak most kezdődik: meg Hazaérve egy magyar/európai szemmel nek, a családtagokat szét kell választani, így tud-
kell védeni a gyilkos családját a népharagtól és teljesen szürreális jelenet játszódik le, ami Japán- ják a legjobban megvédeni őket a média zaklatá-
a média támadásaitól. A család legfiatalabb tag- ban normális. Családjogi ügyvédek érkeznek a sától. A fiú már úgyis le van tartóztatva, az apát és
jához a 15 éves Funamura Saorihoz (Shida Mirai) Funamura házhoz a már kitöltött válási papírok- a lányát két különböző helyre viszik, míg az anyát
egy rendőrt, Katsuura Takumit (Satō Kōichi) jelö- kal, a férj és a feleség elválnak, az elvált feleség ott tartják, ameddig tart a helyszínelés és a bizo-
lik ki, hogy védje meg a támadásoktól és szerez- visszaveszi leánykori nevét majd újból hozzámegy nyítékok keresése.
ze meg a terhelő vallomást a bátyáról. A média
zaklatást kimerítő nyomása mellett az internetes „...a munka neheze csak most kezdődik: meg kell védeni a gyilkos
trollok gátlástalan támadásaitól is védenie kell a családját a népharagtól és a média támadásaitól.”
kis védencét a rendőrnek. Támogatni egy gimis
lányt, akinek az élete gyakorlatilag pár óra alatt
darabokra hullik és közben kivédeni az alattomos,
sunyi orvtámadásokat még egy jó passzban lévő
rendőrnek is kemény munka lenne, pláne akkor,
ha közben az ember felesége válni akar.

Történések (spoileres bemutató)

A film kezdete olyan, mint egy zseniáli-


san megkomponált AMV. Szép, kellemes zenére
láthatjuk, hogy Saori élvezi a gimisek általános

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Live action
film 069

Talán nem árulok el nagy spoilert, ha leírom: az védő embernek a családja is gyilkos. Eközben az Másnap mégis felfedezik a rejtőzködő pá- ekkor feldühödött netes trollok érkeznek be a
anya/a „friss házas” olyan lelki sokkba kerül, hogy internet mocskosabb felén névtelen felhasználok ros óvóhelyét. Egyre többen sereglenek a fogadó szobába. Dühüket több minden táplálja, részben
nem tudja magát megvédeni önmagától. keresik az információkat Saoriról és a legszemé- köré, végül köveket dobnak az ablakokra. A külső a tény, hogy valaki rongálta az ő webkamerájukat,
Katsuura ezalatt megpróbál eljutni egy „vé- lyesebb adatot is kiteszik róla a világhálóra. Neki nyomás hirtelen beáramlik, amikor egy új rendőr- másrészt Saorit akarják meglincselni. Katsuura ezt
dett lakásba”, ahol a lányt nem találhatja a média már nincs személyes tere, neki már nem jár a „safe tiszt jelenik meg. Parancsa van: szerezze meg a nem hagyja és testével védi a leányt. Vér, taposás,
horda. De megtalálják, aztán megint és megint. place”, neki már csak a „net népének” a határta- lány vallomását kerül, amibe kerül. Az éjszaka sö- rúgások és szitokáradat. Trollok el, főszereplőink
Tokió utcáin éjjel fel és alá száguldozni, miköz- lan, fröcsögő, izzó gyűlölete jut. tétéig elhúzódó kérdez-feleleket egy új vendég pedig visszaindulnak a fogadóba.
ben paparazzók vakui égetik az ember szemét, s Végre megérkeznek a végső menedékhely- töri meg: Saori szerelme fut be. Katsuura kihar- Útközben megállnak a tengerparton, ahol
merengeni, hogy mi történt az elmúlt órák alatt. re. Itt kezdődik Katsuura Canossa-járása a múltjá- colja, hogy a két fiatal hadd töltsön egy kis időt Saori bepillantást enged egy „tipikus japán kert-
Majd végül megnyugvást találni a rendőr pszichi- val és a hibáival. Miközben a múlt egyre inkább a együtt. Reggelre eltűnnek. városi család hétköznapjaiba”. Az anya háztartás-
áterének a lakásán, ahol Saori szembesül a hírrel, jelenbe mászik bele, Saori a jelenét nem bírja el- beli, apa sokat dolgozik. A családfő szeretné, hogy
hogy mi történt az anyjával. Összeomlás. viselni. Minden haragját, dühét, keserűséget és Kínkeserves keresés. Végül a meg- és elfá- a gyerekei jó jegyeket szerezzenek, ezért ösztön-
Másnap Katsuura a kis védencével elhagyja bánatát az egyetlen emberre zúdítja, aki próbálja radt törzs megtalálja a lányt egy hotelszobában, zőleg veri őket. Keményen és gyakran. A bátynak
az éjszakai menedékét és egy új vidéki hely felé megvédeni, Katsuurának pedig tűrnie kell, mert ami be van kamerázva, a neten mindenki láthatja nincs semmije: nem jóképű, nem okos, nincsenek
veszik az irányt. Miközben tart az autóútjuk sok ez a munkája, mert a gyereke lehetne a lány, mert őt, és minden fajta kommentet írhatnak alá. Kat- barátai, csak „nem-jei” vannak. Frusztrált. Egy nap
helyen erőszakkal, mélyen izzó gyűlölettel és in- ember. suura véget vet az ízléstelen közvetítésnek, de áthágja a tabut.
toleranciával fogadják őket. Akinek gyilkos a test- Végül Saorit visszaviszik Tokióba, hogy hiva-
vére, az sem különb, az is gyilkos, és aki gyilkost „...megtalálja a lányt egy hotelszobában, ami be van kamerázva, talosan is felvegyék a vallomását. Katsuura múltja
véd, az maga is gyilkos, sőt a gyilkos családtagját a neten mindenki láthatja őt, és minden fajta kommentet írhat- is rendeződik. The end.
nak alá.”

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Live action
film 070

Forgatás rését is. Sőt, a „japán oscaron” elhódította az év új


színésznőjének járó díjat is.
A mozi alapötlete 1998-ban fogalmazódott
meg a rendező fejében és 2003-ban kezdett hoz- De több híres japán színészt is felismerhe-
zá a megvalósításához. A filmet 2008-ban forgat- tünk a műben, pl. a fogadós szerepében Yanagiba
ták le, de bemutatni már csak 2009-ben tudták. Toshiro játszik, aki a Space Battleship Yamatóban
A XXXII. Montreáli Filmfesztiválon elnyerte a leg- (2010) is játszott. Feleségét Kimura Yoshino ala-
jobb forgatókönyv díját. A rendezést és a forgató- kította, aki szintén szerepelt a Sukiyaki Western
könyvet is Kimizuka Ryōichi (1958-) alkotta meg. Djangóban, de a Lovely Complex live actionben is.
Kimizuka leginkább tévés közegben mozog, pél- Katsuura rendőrtársát Matsuda Ryūhei alakította,
dául az Idő fölött járó lány 1994-es élőszereplős aki a Tabuból lehet ismerős vagy az élőszereplős
tévésorozatos feldolgozásánál is közreműködött, Nanában játszotta Honjo Rent. A filmet Japán ne-
mint forgatókönyvíró. A főszerepre Satō Kōichi vezte az Oscarra is, mint legjobb idegen nyelvű
(1960-) lett felkérve, aki többek közt olyan fil- film, de azt nem hódította el.
mekben is szerepelt, mint pl. a Sukiyaki Western
Django. A női főszerepre Shida Mirai (1993-) lett „A XXXII. Montreáli Filmfeszti-
kiválasztva. Az ifjú színésznő addig csak tévés so- válon elnyerte a legjobb
rozatokban dolgozott, de ezzel a szerepével rög-
tön elnyerte a külföldi és a hazai kritikusok elisme-
forgatókönyv díját.”
Japán címe
Dare mo mamotte kurenai (誰も守ってくれない)
Angol címe:
Nobody to Watch Over Me / The Guardian
Gyártási év: 2009
Hossz: 118 perc
Rendező: Kimizuka Ryōichi
Forgatókönyv:
Kimizuka Ryōichi és Suzuki Satoshi
Producer: Kameyama Chihiro
Zene: Takatsugu Muramatsu
Gyártotta: Fuji Tv, Toho
Bevétel: 640 millió jen (kb.: 1,3 milliárd forint)
Értékelés: IMDb: 6,9/10

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Dragon Quest Írta: Venom

Egy igazi japán legenda


kontroller
Bemutató 072

Final Fantasy, Persona, Tales, szinte min- nekik karaktereket és szörnyeket. Természetesen Egy legendás sorozat
denki ismeri ezeket a játék sorozatokat, hiszen telitalálat lett a választás és még 30 évvel később
az elmúlt erős 20 évben szinte ezek dominálták a is Toriyama bábáskodik a sorozat arculata felett. A Dragon Quest I és II még borzasztóan pri-
nyugati piacot a japán szerepjáték címén. Azt gon- A második állandó stábtag a zeneszerző, Sugiya- mitív játék volt, bár akkoriban még nagy számnak
dolhatnánk, hogy akárcsak nálunk, a szigetország- ma Koichi lett, akinek a stílusa tökéletesen illett tartották őket, de mai szemmel szinte élvezhetet-
ban is ezek a legismertebbek… nos, nem teljesen. a játékhoz. Igazi klasszikus fantasy hangulatot lenek. A grafika, zene és játékmenet végtelenül
Japánban ugyanis ha szerepjáték kerül szóba, ak- árasztottak a szerzeményei, melyeket azóta már egyszerű volt, a játékos felülnézetből látta a tér-
kor az csakis egyet jelenthet: a Dragon Questet. nagyzenekarok játszanak. képet, azon négy irányba tudott lépkedni és néha
A Dragon Quest, bár kezdetben nem sokan véletlenszerűen szörnyek támadták meg. Ilyenkor
32 éve, 1986-ban indult útjára a sorozat, hittek a sikerében, mégis nagyot szólt, a klasszi- a képernyőn megjelent az ellenfél képe, a játékos
melynek szellemi atyja Horii Yuji és gyakorlatilag kus kardos-varázslós téma nagyon tetszett az em- pedig egy menüből választhatta ki, hogy mit is
azonnal siker lett. Yujit és kis csapatát elvarázsol- bereknek. Az első részt szinte azonnal követte a szeretne tenni ellene. A történet viszont egysze-
ta az akkoriban még nagyon gyerekcipőben járó folytatás, majd szinte minden második évre jutott rűsége ellenére egész érdekes volt. Itt már megje-
számítógépes szerepjátékok világa, az olyanok, egy újabb epizód a 90-es évek elejéig. Az első 4 lentek a sorozatra jellemző ikonikus hangok és
mint a Wizardry vagy az Ultima és elhatározták, rész még a Nintendo kis 8bites masinájára jelent melódiák, illetve az azóta mascottá előlép-
hogy elhozzák ezeket Japánba is, vagy legalább- meg, majd az 5. és 6. rész már a Super Nintendóra, tetett kis szörnyike, a kék „slime”. Az első
is valami hasonlót. Az Enix látott fantáziát a do- szinte kivétel nélkül hatalmas eladást produkálva. nagyobb technikai előrelépés a Dragon
logban és bele is vághattak a projektbe, melynek A Squaresoft nem is titkoltan kiadta a saját Dra- Quest III lett, melyet sokáig a sorozat
első fontos része volt, hogy felkeresték az akko- gon Quest klónját, melyet Final Fantasynak ne- legjobbjának is tartottak. Itt már nem
riban már befutott manga rajzolót, Toriyama Ak- veztek el, de ez egy másik történet (AniMagazin csak a grafika fejlődött, de a játék-
irát (Dragon Ball) és megkérték, hogy tervezzen 12., 40., 42.). menet is. A karaktereinket választ-
ható „class”-okba oszthattuk, mint
mágus, harcos, tolvaj, stb. És ez nagyon
változatossá tette a játékot. A történet is
kibővült, az első két epizóddal együtt egy nagy
trilógiát alkotva. Az első három rész lényegében
egy legendás hős, Roto (nyugaton Erdrick) tör-
ténete, melynek érdekessége, hogy később a 11.
rész is visszautal rá. Mind a három játék jelenleg
elérhető angol nyelven androidra, szóval most
már bárki kipróbálhatja őket, ha nosztalgiázni sze-
retne.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
kontroller
Bemutató 073

izgalmas története lett, melyet nem volt egysze-


rű elsőre befogadni. Kezdve azzal, hogy csak a be-
vezetője, mire az első harcot láthattuk, több mint
2-3 óra volt... Sokan már itt elvesztették a dolgot,
pedig ami utána jött az 100-130 óra legenda. Én
annak idején végigjátszottam, amire azóta is büsz-
ke vagyok, tényleg nagy élmény volt.

Mint említettem elég csúnyácska lett, de


már kezdetleges 3D-s külsőt kapott és a zenéje is
meseszép lett, de az igazi elképesztő dolog, az a
mérete, a több ezer oldalnyi dialógus. Nem csoda,
A Dragon Quest IV ismét hozott egy újdon- lett, mint a vele egy időben megjelent Final Fan- hogy majdnem másfél évig tartott a fordítása. A
ságot, a történetet ezúttal fejezetekre bontot- tasy VI. A történet ezúttal két világban is játszódik 3DS verzió nem olyan rég jelent meg, nagyon szé-
ták és mindegyiknek más és más szereplői voltak, párhuzamosan, amelyek között bármikor váltha- pen felújítva (ahogy 2000-ben kellett volna meg-
ezáltal jóval hosszabb és érdekesebb lett a játék. tunk (ezt később a Chrono Cross másolta le). A IV- jelennie), fokozottan ajánlom mindenkinek.
Bár ez egy újabb trilógia kezdete volt, de még a 8 V-VI. rész, melyet Zenithia trilógiának neveznek,
bites gépekre jelent csak meg. A 16 bites korszak- szintén elérhető mobiltelefonokra és Nintendo 2005-ben megjelent nyugaton Playstation
ba a Dragon Quest V-tel léptek, bár itt még nem DS-re is, így szintén mindenki számára elérhetőek 2-re a Dragon Quest VIII és mindenki ámult. A so-
is a grafikai részt erősítették, hanem továbbra is a és természetesen csak ajánlani tudom őket, külö- rozat végre alapjaiban újult meg, de mégis meg-
történetmesélést csiszolták. A játék két nagyobb nösen a VI-ost. tartotta az elődei hagyatékát. Elképesztő 3D-s
funkcióval bővült, az egyik a házasság, a főhős a grafikát kapott, hozzá egy szabadon bejárható
történet egy bizonyos pontján feleséget választ- A Dragon Quest VII megjelenésére sokat hatalmas világgal. Minden szinten modernizálták,
hat magának, akitől később gyermekei is szület- kellett várni, hiszen a fejlesztési ideje akkori mér- a nyugati kiadás még szinkront is kapott. Azóta
nek, akik szintén játszható karakterek lesznek. A cével horrorisztikus volt. 5 évig tartott mire el- is ez az etalon a Dragon Quest sorozatban. Amit
másik pedig, amolyan Pokémon előfutáraként le- készült, amiben benne volt két platformváltás is, egyszer mindenkinek ki kell próbálnia. Bejött az
hetőséget adott szörnyek befogására, nevelésé- ugyanis kezdetben Super Nintendóra szerették alkímia rendszere, amivel új tárgyakat kotyvaszt-
re, majd azok bevetésére a harcban. volna kiadni, majd Nintendo 64-re, míg végül a hattunk. A sztori továbbra is izgalmas és fordula-
Dragon Quest VI, ahol végre az Enix már a Playstation konzolján kötöttek ki. Mire megjelent tos, a játékmenet miatt pedig letehetetlen volt.
külsőségekre is adott. A játék most már tényleg 2000-ben sajnos látszólag már borzasztóan el- Szintén kapott egy 3DS és Android verziót, bár
fantasztikusan nézett ki, nagyon szépen megani- avultnak tűnt, pedig a ronda külső egy hihetetlen egy kicsit butítottak, de még így is szinte kötelező
mált harcokkal, ami miatt talán látványosabb is epikus kalandot rejtett. Elképesztően hosszú és minden rpg rajongó gamernek!

AniMagazin Tartalomjegyzék △
kontroller
Bemutató 074

A Dragon Quest IX valahol kicsit fekete bá- Dragon Quest nyugaton Mára a Dragon Quest, ha nem is lett akkora „Japánban a Dragon Quest a
rányként funkcionál, hiszen csak kézi konzolra je- húzócím nálunk, mint egy Final Fantasy vagy egy
lent meg (Nintendo DS) és leginkább a multiplayer Míg Japánban az Enix fürdött a sikerben és Persona, de mégis igazi legendává vált, ami 30 év
kultúra részévé vált (...) Egy
részére fókuszál. Avagy ez az első Dragon Quest, a pénzben, a nyugati megjelenés az elején nem alatt is képes volt megmaradni annak az ártatlan japánnak, ha rpg-t kell felidéz-
amit többen is lehetett játszani. Nem mondom, volt ilyen egyszerű. Kezdődött a játék címé- kardos-varázslós mesének, aminek nie, akkor szinte biztos, hogy
hogy nem volt érdekes, de inkább volt kísérleti vel, amiről kiderült, hogy már egy másik sze- elképzelték. Pont emiatt minden- az a Dragon Quest lesz…”
jellegű próbálkozás, mint teljes értékű epizód. A repjáték befoglalta, így kénytelenek vol- ki számára egyformán élvezhető és
következő rész, a Dragon Quest X pedig még job- tak Dragon Warriorra változtatni. Nem szerethető, de ami a legjobb, végre
ban ráerősített a többjátékos funkcióra, hiszen ez is aratott a sorozat nagy sikert, hiszen a elérhető számunkra is.
már egy Nintendo Wii-re megjelent mmorpg lett. vele egy időben megjelent Final Fantasy
Sajnos ez az egyetlen rész, ami sosem jelent meg modernebbnek és jobbnak tűnt a nyugati kö-
angolul, így sokat nem is tudni róla. Szerencsére a zönség szemében. Az Enix egy idő után fel
XI-es rész visszatért az eredeti játékmenethez, de is adta a próbálkozást és az elég közepesen
ezt majd kicsit kifejtem később. (következő oldal) szereplő 4. rész után a nyugati piacot áten-
gedte inkább a konkurenciának.
Persze, mint minden ami sikeres, a Dragon
Quest sem úszta meg a számtalan spin-offot. Több mint 10 évnek kellett eltelnie,
Megszámolni is nehéz, hány játék jelent meg DQ hogy a következő Dragon Quest, vagyis
címmel, szinte minden elképzelhető stílusban a Dragon Warrior megjelenjen angol nyel-
kártyajátéktól kezdve a társason át a hack’n slash- ven. Ez volt 2001-ben a Dragon Warrior
ig. Ez utóbbi a Dragon Quest Heroes, ami egy kife- 7, ami bár nem lett zajos siker (ellenben
jezetten jó alternatíva azoknak, akik nem szeretik Japánban), de arra elég volt, hogy a 8.
a lassú rpg-ket és inkább valami pörgősebb cuccra részt már kicsit nagyobb marketinggel
vágynak. dobják piacra. Ekkorra már visszakapta
Természetesen volt minden más is, figurák, a Dragon Quest címet is és ezzel együtt
mangák, anime sorozatok, szerintem még színhá- megkapta a neki járó sikert is. A DQ8
zi előadás is. Japánban a Dragon Quest a kultúra végre kirobbanó siker lett és végre a
részévé vált és bár a mendemondákkal ellentét- játéksorozat zöld utat kapott Japá-
ben sosem lett munkaszüneti nap az új epizódok non kívül. A Squaresoft 2000-es évek
megjelenési dátuma, de kétségkívül van alapja. eleji csődje miatt egyesült az Enixszel,
Egy japánnak, ha rpg-t kell felidéznie, akkor szinte így megszűnt a konkurálás is, a régebbi DQ
biztos, hogy az a Dragon Quest lesz… címeket pedig sorban kezdték kitolni.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Dragon Quest XI Írta: Venom

Echoes of an Elusive Age


kontroller
ismertető 076

Több mint 10 évet kellett várnunk ismét jelent meg. Tehát nem Ps3, Ps Vita vagy 3DS, ha- Akárcsak a DQVIII-ban, itt is hatalmas bejárható
arra, hogy egy teljes értékű Dragon Questet kap- nem Xbox One vagy Playstation 4, esetleg Wii U világot kapunk, erdőket, hegyeket, síkságokat és
junk a mancsunkba. Persze ez idő alatt számtalan és Switch? Elenyésző ugye. Egy roppant siralmasra mindezeket akár lóháton is bejárhatjuk, bár sok
remaster és remake jelent meg, de egy igazi, friss sikeredett Final Fantasy XV-tel összehasonlítani, jelentősége nincs, annyira azért nem nagyok.
epizódra bizony sokáig csak ígérgetést kaptunk. akár még degradáló is lehetne a Dragon Quest XI- A grafika viszont tényleg nagyon szépen
Olyannyira, hogy egy teljes generációt kihagytak, a nek. Lényeg a lényeg, ha azt mondja valaki, hogy fejlődött, bár aki már játszott a Dragon Quest
Playstation 3-at átugorva, egyenesen Playstation ez a jelen generáció legjobbja, akkor fogadjuk el, Heroes valamelyik részével, annak nem lesz ak-
4-re és PC-re (és csak japánban 3DS-re) jelentették elvégre a Persona 5 és társai az előző generáció kora meglepetés. Nagyon rajzfilmes hatása van,
be a XI-es részt. A kérdés ilyenkor mindig ugyanaz: tagjai. Toriyama stílusa még mindig nagyon hangula-
megérte a várakozás? Nos, mindent egybevetve… De térjünk is vissza a játékhoz és kezdjük a tos és alapvetően érződik rajta az igényesség.
igen! pozitívumokkal. A Dragon Quest XI fantasztikusan A harcok alatt egészen elképesztő effekte-
hozza a DQ élményt, és végre már itt is kihagyták ket láthatunk, az animátorok nagyon kitettek
Kezdésnek szögezzük le, a Dragon Quest a random harcokat, most már minden szörnyike magukért.
XI egy fantasztikus játék. Pont. Tényleg úgy van, látható a terepen, így mi döntjük el, hogy megküz- A történet bár iszonyatosan klisés, sőt meg-
ahogy mondják, a jelen generáció egyik, ha nem dünk velük vagy sem. Persze nem ez az első DQ, kockáztatom, hogy kínosan klisés, de ennek elle-
a legjobb japán rpg-je. És itt kihangsúlyozom még ami ezt a rendszert használja, de az első olyan, ami nére nagyon szórakoztató. A főhős a szokásos „ki-
egyszer: a jelen generáció. Miért fontos ez? Mert a nem remake és asztali konzolos verzió (és megje- választott”, akinek meg kell mentenie a világot a
jelen generáció nem igazán bővelkedik jrpg-kben. lent nálunk is). Mondjuk amikor hajókázunk, akkor gonosztól. Lesznek persze társai is, nem is kevés,
Tessék csak belegondolni, hány olyan jrpg-t isme- még mindig kapjuk a random csatákat, elég gyak- összesen nyolcan, akik szintén kicsit sablonosak,
rünk, ami CSAK a jelenlegi generációs konzolokra ran sajnos, de ezt még meg lehet bocsátani neki. de azért megvannak a maguk pillanatai.
Egyedül, akivel nem tudtam mit kezdeni, az Syl-
vando, számomra olyan szinten gyermeteg mó-
don ábrázolt „meleg” karakter lett, hogy kissé kí-
nosan éreztem magam kezdetben miatta. Egy idő
után megszokható, sőt a végére akár még meg is
kedvelhető, de aki nem látja meg benne a humort,
annak nagyon kellemetlen lesz… főleg, amikor
meleg parádét kell szervezni… nem viccelek.
Maga a játék kellemesen hosszú, nekem
160 órámba telt mire végigvittem, ezzel akár azt
is kijelenthetem, hogy talán még a DQVII-nél is
hosszabb, ami tényleg nem mindennapi.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
kontroller
ismertető 077

Mondjuk ebben benne van az a rengeteg rohan- vább menjek, nem elég, hogy kivették, de eleve
gálás a nagyvilágban, mindenféle mellékküldeté- kevés is volt. A játék második felében a korábbi
sek után loholva… egy idő után hagytam is őket. epizódok háttérzenéit hallhatjuk. Lehet ez valaki-
Szóval kiadós, tartalmas, látványos szerep- nek nosztalgia, de számomra csak egyetlen dolgot
játék, de akkor mi a gond vele? jelent: igénytelenséget. Aztán a főhős továbbra is
Hol is kezdjem? néma, ahogy ezt említettem, szintén érthetetlen
Kapásból az első probléma, hogy míg itt- okokból. A hangok terén sem kellene erőltetni
ott látunk fejlődést, összességében ez egy tel- 2018-ban a 30 éves 8bit-es recsegéseket.
jes generációt megkésett játék minden téren. A
világ bár elsőre elég látványos, de hamar rájö- Összegezzünk: a Dragon Quest XI egy fan-
vünk, hogy eléggé üres és statikus… és nem is túl tasztikus játék… ahogy ezzel kezdtem is a kritikát,
nagy. A helyszínek sem túl változatosak, főleg a de messze nem olyan fantasztikus, mint amilyen
sorozat korábbi részeihez képest. Sőt számtalan lehetett volna. Most jutott el a sorozat oda, hogy
dologban még visszalépést is tapasztalhatunk. tényleg teljesen meg kellene újítani, mert örök-
Ilyen például, hogy a főhősnek nem lehet a nemét ké nem lehet valamit azzal eladni, hogy felidézi
megváltoztatni, ha már néma és soha nem szól a boldog 80-as meg 90-es éveket. Előre kellene
egy szót sem, akkor igazán bele kerülhetett volna már nézni, nem hátra. El kellene jutni oda, hogy
ez a lehetőség, mint korábban. Sőt, még csak nem a mai kor játékait ne a 15 meg 20 éves elődökhöz
változtathatjuk meg a képernyőn látható karakte- hasonlítsuk, mert alig fejlődtek azóta. Ismét csak
rünket sem. Nincs az, mint a korábbi részeknél, reménykedni tudok, hogy a leendő Dragon Quest
hogy cserélgethettük, hogy ki vezeti a csapatot. XII már akkora előrelépés lesz a mostani XI-hez ké-
Fejlesztő: Square Enix
Apróság, de egy idő után bosszantó lesz. Abba pest, mint a VIII-as volt a VII-eshez. Szurkolok ne- Kiadó: Square Enix
már bele se megyek, hogy a szereplők mennyire kik. Rendező: Takeshi Uchikawa
zavaróan egyszerűek. Az egészről süt a fantáziát- Műfaj: RPG
lanság. Messze elmaradnak a korábbi DQ ikonikus Platform: PC, Nintendo Switch,
karaktereitől, főleg a 7-8-as epizód után zavaró PS4, Nintendo 3DS
ez. Megjelenés: 2017. július 29.
De ami botrányos és nem lehet szó nélkül
hagyni, az a zene. A Dragon Quest sorozat zenéi
Értékelés:
valami hihetetlen remekművek voltak… eddig.
Mi ez az ocsmány MIDI prüntyögés? Miért
IGN: 9
vették ki a szimfonikus felvételeket? És hogy to-

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Őszi MondoCon Írta: Hirotaka
rendezvény
beszámoló 079

A MondoCon már körülbelül 8 éve adja a ra-


jongóknak a negyedéves conadagot és ez idő alatt
szépen lassan egyre nagyobb területet foglalt be
a Hungexpón, ami örvendetes. A mostani őszi ren-
dezvény ismét nőtt, amivel a legnagyobb területű
MondoCont kaptuk. A hangulat ismét igazán jó
volt, és lehet csak az aktuális stresszes időszak mi-
att, de kissé egyhangúnak éreztük.
Ennél felemásabb időt, mint ami a mostani
conon volt, ritkán láttam. Szombaton kellemes,
napos, vasárnap esős, borongós. Igazából tipiku-
san őszies, de imádtuk.
meg szerettünk volna nézni, de minimum bele- A programfüzetbe ezúttal nem térkép ke-
Előgondolatok és elrendezés nézni. Példának okáért említsük az animés kere- rült, hanem QR-kód, ami a pavilonok térképére
kasztalt, ami ütközött a meidzsis előadással vagy vezetett. Ez okos dolog, viszont a D pavilon kis-
Szombati napon a szokásos időben érkeztünk a vasárnapi zenekvízt, ami koppra ugyanabban az sé üres volt. Ennek megint két oka lehet: 1: kevés
a helyszínre, és hamar rájöttem hiányérzetem időpontban volt, mint a fandub és szinkronbeszél- embert érdekelt, ami ott volt. 2: sok ember nem
okára. Nem igazán volt sor. Ennek két oka lehet: getés. Mindegyik olyan programszám, aminek ér- találta meg vagy nem is tudta, hogy nyitva van ez
1. rendkívül hatékony volt a beengedés 2. keve- deklődői között biztos, hogy van metszet, így hát a csarnok. Itt is mindkettő igaz lehet, utóbbira bi-
sebben jöttek. Tapasztalatom szerint valahol dönteni kell. zonyíték lehet, hogy a bejáratnál azt hallottam va-
mindkettő igaz. Egyrészt, már sokan voltak bent, lakitől, „hogy kell feltenni a karszalagot?”. Ez azért
és a biztonsági őri táskamolesztálásnál nagyobb Mindenek előtt érdemes szót ejteni arról, elgondolkodtató.
rést hagytak, mint nyáron. Másrészt érezhetően mi változott. Most először egyszerre négy csar- Így viszont járulékosan pont ezek miatt le
kevesebben voltak, mint nyáron. Persze nem vol- nokot is bitorolhatott a nép. Egyszerre volt nyitva lehetett ülni, enni és beszélgetni a D-ben. Most
tak kevesen és csalóka lehet, hogy nagy területen a B és a D pavilon. Csakhogy helyre tegyük: a D több volt a pad, amiért nagy piros pont, de sze-
oszlott el a nép. Nyilván nem számoltam területi az, amiben régebben (tavaly) voltak az árusok és rintem még elfért volna pár. Bár beszélgetni itt
eloszlást, csupán szemre állítom ezt. a gamer részleg. A B pedig, amiben idén voltak az csak akkor volt érdemes, ha éppen nem volt pank-
árusok és a gamer szektor. Most a D-be került a ráció, mert attól a saját gondolatát sem hallotta
Mint általában: programok csekkolva, meg- con aréna, a társasjáték, sci-fi-, fantasy-, cosplay az ember, pláne ha valaki épp egy társasjátékra
beszélve, ki mire megy. Most is elosztottuk erő- klubok, az Amai teaház és egy külön kis színpad, koncentrált. Igen, megint volt pankráció, amit leg-
inket, hogy több programon tudjunk részt ven- ahol társasjátékos és szerepjátékos előadások alább annyian szeretnek, mint amennyien szidják
ni, mivel több olyan műsor volt egy időben, amit voltak. és a pokolba kívánják.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
rendezvény
beszámoló 080

Leginkább talán az Amait sajnáltam, mert szívesen látnám még viszont ezt az elosztást. És a fiatalkorúaknak, akik szüleikkel jöttek ki és a fárasztó, felesleges és időhúzó játék. Nehogy is-
az ő területükön eléggé sokan szoktak inni, enni, még olyan AMV-t is láttam, ami bejött. Két dolog nagyteremben ültek. Oszlassuk a sztereotípiát az mét a témáról kelljen valami értelmeset mondani.
játszani. Most viszont meglehetősen kriptahangu- mellett viszont nem tudok elmenni. Az egyik, hogy animékkel kapcsolatban! A szexualizáljunk tárgyakat körkérdéses játéknál
lat uralkodott. Ha már halloween. most az amv-k nem voltak jó minőségűek, ahhoz szerintem nem lehet lejjebb, de ki tudja. Az utolsó
képest, amit megszoktam. Ez a sötét jeleneteknél A kerekasztal témája amúgy érdekes volt és fél óra lényegében teljesen értéktelen és ostoba
Programok látszott a legjobban. Nem hiszem, hogy mindenki egész jó gondolatokat lehetett volna kihozni be- showműsor volt. Régebben azt kérdeztem, miért
így küldte volna be, így valami technikai gondra tu- lőle. Na, a vendégek mindenről beszéltek, kb. csak nincs ennek a műsornak 1,5 óra, most inkább azt,
Ahogy a Nagy Bumm az univerzum, a tér dok gondolni. A másik meg, hogy most új szabály- a témáról nem. Ebben a topikban több gondolat miért is kell erre 1,5 óra?
és idő kezdete, úgy az amv verseny a Mondo- ként, elvileg szigorúbban nézik az erőszakot, mi- hangzott el egy korábbi kerekasztalon - ahol a fan-
Con programszámainak kezdete. Jó, persze ezt vel kiskorúak is részt vesznek a rendezvényen. Ezt service volt a téma -, mint most. Nem szeretném a
megelőzi az előfárasztás, amit megnyitó néven két dolog miatt tartottam érdekesnek. Az egyik, szereplők hozzáállását, felkészültségét, tudását,
illetnek. Továbbá volt egy remek yosakoi táncbe- hogy volt egy AMV, amiben töményen nem volt tapasztaltságát ostromolni (pedig lehetne), de
mutató is, ami egyébként eléggé feldobta a han- más csak öngyilkosság. Nem igazán tudom miben barátok között maradjunk annyiban, hogy nem a
gulatom, mivel nagyon ügyesek voltak az előadók, barátságosabb egy olyan videó, amiben vér ugyan megfelelő emberek lettek kiválasztva a feladatra.
és hát japán kulturális dolog, aminek nem tudok nincs, de látom a karakter nyakát és a kést, vagy A fő lényeg két dolgon volt. Az egyik, hogy a sze-
nem örülni. De nevezzük ezt inkább pre-shownak. ahogy épp ugrik a metró elé. xualizált karaktereknek, meg amúgy az anime fan-
Főleg, mivel utóbbi a programfüzetben sem sze- További összekötésem - bár ez szőrszálha- service iparának milyen társadalmi háttere van,
repelt. sogatás - , hogy az AMV verseny után a kerekasz- ami okés, mert tagadhatatlanul hozzátartozik,
Az AMV versenyt most kezdő és haladó ka- tal jött, aminek a témája az animékben lévő sze- jó alap és kiindulópont lett volna a ténylegesté-
tegóriákra osztották, ami nekem egészen tetszett, xualitás. Nem is tudok jobbat elképzelni azoknak mához, ha a műsor többi része az animés részre
koncentrált volna. A következő fél órában viszont
ehelyett inkább az egymás ízlésén való vitatko-
záson volt a hangsúly, ami lehet valakinek vicces,
nekünk annyira nem volt az. Ezt megszakította a
szexi vagy nem, trap vagy nem, végtelenül kínos,

„Az AMV versenyt most kezdő


és haladó kategóriákra osz-
tották, ami nekem egészen
tetszett, szívesen látnám még
viszont ezt az elosztást.”

AniMagazin Tartalomjegyzék △
rendezvény
beszámoló 081

Én egyébként a felénél felálltam és nem


bírtam tovább (youtube-ról pótoltam a „lemara-
dást”), ellenben átmentem az előadásokhoz. Nah,
itt mindjárt jobb kedvem lett. Elkaptam a videojá-
tékok eredetének a végét, ami egészen érdekes
volt, mondjuk, ha jól vettem ki, inkább a konzolge-
nerációkat mutatta be az előadó.
Ez egy angol nyelvű előadás volt, amit nagyon jó-
nak gondolok, hogy ilyen is akad, egyrészt színe-
síti a programok palettáját, másrészt a külföldről
érkezett közönség is be tud rá ülni. Egy gondom
volt csak vele, hogy halkan beszélt a figura, de an�-
nyi baj legyen. ide és a közönség is foghíjas volt. Ugyanez érvé- is kibérelték, mert egyre zavaróbbá vált, hogy
A következő előadást teljesen imádtam. nyes volt a legtöbb játék lehetőségre is. Valahogy minden egy csarnokba van bezsúfolva. Kellett
Dózsa Gergő előadásáról, ami a 150 éve volt a nem lógtak annyian itt, amennyien szoktak. A ez. Ráadásul így végre cosplay öltözőknek is lett
Meiji restauráció címet kapta, csak elismerően CoD-os rész konkréten üres volt. Pedig lehetett hely, amiért évek óta rágják a szervezők fülét a
tudok nyilatkozni. Ez volt Gergő harmadik japán a legújabb résszel játszani. Volt ezenkívül Tekken, cosplayesek. Ide pakolták be a conarénát is, ahol
történelmi előadása, és ahogy azt az első kettő- Just Dance, Minecraft, Super Mario Odyssey, Gra- a megszokott programokkal várták a mozgékony
nél megszokhattuk, most is egy felkészült, infor- vel, mindenféle VR játék, God of War stb. lelkű érdeklődőket. Volt itt kidobós, LARP, K-pop
matív, tartalmas egy óra volt. Ezzel a harmadik- tánctanítás, harcművészeti oktatás, rohamoszta-
kal már úgy voltam, hogy akkor is megnézem, Ahogy korábban említettem, megjártuk a D gos kiképzés, szóval volt választék. Plusz a pank-
ha tornádó tombol, és bátran mondhatom, hogy csarnokot is. Itt valóban kényelmesen elfértek a ráció, de erről már írtam.
minden conon el tudnék viselni egy előadást Ger- társasjáték szerelmesei, sok asztalon sokféle tár- Továbbiakban a nagyszínpad felé vettük
gőtől, mert mindig alaposan felkészül és sokféle sasjátékot lehetett kipróbálni. az irányt, ugyanis egy rég látott program jött el
forrásra hivatkozik. Egyszerűen jó végighallgatni. „Ez volt Gergő harmadik Színpadot is kapott ez a csarnok nagyon újra, ez pedig a rajzcsata. Régen is szerettem, és

Ezután a remek élmény után a con legtöbb


japán történelmi előadása, helyesen, újabb piros pont. Ott jártunkkor a Scyt-
he társasjátékot mutatták be. De volt itt szó War-
most is tetszett, ez egy olyan program, ami so-
sem okozott csalódást, mindig szórakoztató volt
helyszínére igyekeztünk benézni, plusz még pár és ahogy azt az első kettőnél hammer történelemről vagy sminkekről. nézni a szereplőket, ahogy rajzoltak. Bár egy kicsit
baráti tali is befért, mert anélkül nem is con a con. megszokhattuk, most is egy Itt kaptak helyet még a cosplay klubok. kínos volt néha, hogy a műsorvezetők milliószor
Bejártam a B csarnokban a gamer részleget, ahol
a színpadon LoL ment. Ezzel kapcsolatban egy
felkészült, informatív, Meglátásom szerint, itt bőven volt nekik hely,
tudtak beszélgetni, kényelmesen kitelepülni. Min-
kimondták, hogy Panton, mivel azért kaptak a
Pantontól egy halom Panton cuccot, hogy reklá-
érdekes megfigyelés: kevesebb széket helyeztek tartalmas egy óra volt.” denképp jó dolognak tartom, hogy a D pavilont mozzák a Pantont.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
rendezvény
beszámoló 082

Aminek logója, amúgy folyamatosan fent virított Convasárnap+álmosság+fárasztó poénok+- Meg is izzasztott egy-két feladat, de nagyon él- tek egyet a hierarchikus viszonyrendszerrel sem.
a kivetítőn. Mindenesetre nem venném zokon, ha fárasztó műsorvezetők=AMV Mortal Kombat. De veztük. Egy probléma van csak vele, ahogy régeb- Halmazábra jobb lett volna. Az egyes rétegek az
egy ideig megint lenne rajzcsata. Ezután követke- biztos van bennünk valami mazohizmus, hogy él- ben is, most sem sikerült időben kezdeni a kvízt és oda tartozók száma alapján lettek besorolva, de
zett a Blizzard cosplay verseny, amit azért mi sem vezzük a programot. Erős a gyanú, hogy az AMV-k nagyon elhúzódott, így nem tudtam odaérni Dai- hogy lehet ez alapján rangsorolni valamit, ha sem-
hagytunk ki. És mit mondhatnék, pazar volt. Re- miatt. Most retró volt a téma, ergo régi amv-ket setsu animés rétegződés előadására, ami eléggé milyen számérték nincs a birtokunkban. Az egész
mek jelmezeket láttam, tényleg csak elismeréssel láttunk. Igazán nosztalgikus volt és a pecsás cono- bosszantott. Ezt az előadást utólag bepótoltam, előadás számomra összeszedetlen volt. Pedig
tudok nyilatkozni róla. Azt hiszem minden Blizz já- kat idézte fel jó néhány. és hát bocsi Dai, de ez erősen hiányos előadás a téma érdekes és bele lehetne merülni. Jah, és
ték képviselve volt. Nem is csoda, tömve volt a K volt. Oké, az embernek kevés ideje van, nekem azok, akik nem ismerik az animéket, miért is részei
pavilon. Az elmúlt conok alkalmával megnéztük a sincs sok, de egy kérdőív erősen segítette volna az animés közösséget bemutató diagramnak?
Gyors eredményhirdetés és technikai szü- fanszinkron versenyt és a szinkronszínész beszél- az előadást. Csak tapasztalati úton levonni követ-
net után ismét volt koncert, a japán LazyGunsBris- getést, most viszont az ütközés miatt a zenekvízt keztetéseket ebben a témában, erősen szubjek-
ky nevű csajbanda zengte be a nagyszínpadot. A választottuk, ami régi, kedvenc programunk. A tív, ami torzítja a valóságot. Ha pl. tavaszra lett
csajok egy szuper bulit csaptak, csápolt és őrjön- zenekvíz szintén az a műsor, ahol egy animés jól volna időzítve, addig kiforrhatott volna. A piramis-
gött a közönség. Jeee! Ezúttal a hangosítással érzi magát, a kérdőív is mindig képes megújulni és diagramm sem jó erre a célra. Egyrészt a rétegek
sem volt baj, hallatszottak a hangszerek, és ami változatos lenni. Tényleg kár az ütközésért, jobb között nem mutatja az átfedést, ami egy szubkul-
fontosabb, az énekes hangja is, ami kevésbé szo- volt, mikor a cosplayversennyel volt egy időben. túrában meghatározó jelenség. Továbbá nem ér-
kott. Egy probléma azért most is akadt, az a na-
gyon gyakori sípolás, ami olykor kimondottan fül- „...a japán LazyGunsBrisky nevű csajbanda zengte be
süketítő volt. Ettől függetlenül a koncert remekül a nagyszínpadot. A csajok egy szuper bulit csaptak,
sikerült.
csápolt és őrjöngött a közönség.”

AniMagazin Tartalomjegyzék △
rendezvény
beszámoló 083

Ezt követte egy Japánnal kapcsolatos előa- Az árusok a szokásos felhozatalt adták, de
dás, a japánok utazásairól és az onszen kultúráról egy valami mindig megfog: most a Geekcorner
volt szó. Maga a téma tök jó, az előadás tartalmas által kihozott gunplák, amik eddig nem voltak, és
volt, felkészült és információdús. Az előadó stí- mióta Bécsből meg Japánból beszereztem egyet,
lusával viszont nem voltam annyira kompatibilis. eléggé rákattantam és nagyon jó áron tudtam két
Valahogy úgy éreztem, hogy egy egyetemi tárgy SD gunplát venni.
előadásán ülök, amire az első alkalommal beme- Táncoslábúaknak ott volt a megszokott
gyek, utána soha többet. DDR is, aki pedig éhes volt, a K emeletén és a B
Kicsit merevnek éreztem, robotszerű és nyögve- pavilonban tudott szushit enni. Kajálda egyéb-
nyelős volt, mint egy játék, ami csak 15 fps-sel fut. ként most elég sok volt ezeken kívül is. Lehetett
De ez egyéni probléma, objektíven egy korrekt melegszendót, hot dogot, pizzát enni (csokisat is).
előadást kaptunk. Egy ideje van olyan helyszín, hogy meeting room,
A nagyszínpadon eközben a Cosplay Champion itt volt szombaton AMV-s beszélgetés és Randi-
Cup döntője és a performance ment, de mivel con, vasárnap pedig írói és rajz workshop.
már évek óta nem érdekel a cosplay, ezért megej-
tettük az AniMagazin szerkesztői találkozót. A vasárnap esti vetítés pedig a Mirai no Mi-
Este még egy előadásba néztünk bele, az rai című Hosoda film lett, aminek ez már a sokadik
animék jellegzetességei és kliséi, de 15 percnél premier előtti vetítése. Vajon lesz majd olyan, aki
nem bírtam tovább, több pontatlanságot is talál- megnézi moziban, rendes vetítési rendben vagy
tam az elhangzott infókban, így hanyagoltam. már mindenki megnézte?
Ezen a napon is voltak gamer versenyek,
egészen sok: Hearthstone, Heroes of the Storm,
Quake, Grand Tourismo. Összehordtam itt mindenfélét, jót és rosszat
is, de egybegyúrva a dolgokat, azért nem lehet pa-
Mi volt még? naszunk a mostani őszi MondoConra. Hozták, amit
elvártunk és különösebb fennakadások sem voltak
A fürge ujjal rendelkezőknek most is voltak a programfolyamban. Biztos, hogy mindenki talált
workshopok, ahol értelemszerűen halloweenhez magának elfoglaltságot. Mindenki kellemesen jól
köthető holmikat lehetett craftolni mindkét nap. érezte magát és biztos, hogy feltöltődött conener-
Lehetett készíteni youkaios kulcstartót vagy de- giával. Folytatás télen, egészen pontosan január
nevér hajcsatot, plüss pókot, és volt tökfaragó 5-én, ami egy kicsit szerencsétlen dátum, de ezzel
verseny is. nem lehet mit tenni.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Milloween
Írta: tomyx20 (tomyx20.wordpress.com)
rendezvény
beszámoló 085

Nyolcadik alkalommal rendezte meg idén Bejutottunk. Amennyire kevesen voltunk, Dance 2019-cel záródott. Mindez Halloweennak Délben kezdődött Bánsági Andor előadása
ősszel a Migoto Kulturális Egyesület Miskolcon annyira sokára értünk be. Mindegy. A bejárattól megfelelően kidekorálva, sőt még kaszás is volt Tippek és trükkök a tökéletes cosplay photoshoo-
a Milloweent. A Migoto Kulturális Egyesület egy jobbra volt a kultúrterem, felében kétoldalt 2-2 Bibliával a kezében. tért címmel. Bemutatta csapatát, a Black Fox Tea-
nonprofit szervezet, melynek kiemelt célja, hogy árus foglalt helyet (itt lehetett a cosplayverseny- Az árusok nem voltak sokan, és nem is volt met, majd elmondta, hogy kevés képet csinálnak,
a fiatalság számára megteremtse a kulturált szó- re jelentkezni és szavazni), másik felében pedig túl nagy a kínálat, valamint néhányuknak már fél de azokat a lehető legszebben. Beszélt sikereik-
rakozás lehetőségét. A rendezvény a város egyik egy kis emelvény volt, néhány 10 szék és persze 3-kor és fél 4-kor el kellett mennie. A ramen és ről, az egyik ilyen a Mondo borítópályázat győzte-
leghíresebb iskolájában, a Földes Ferenc Gimnázi- a színpadi technika meg a szervezők. A bejárattal udon egy óra alatt elfogyott. Büfé nem volt, és a se, aki az általuk készített képpel nyert, illetve vol-
umban, annak is a hátsó részén zajlott. szemben egy apró folyosó vezetett a ruhatárhoz, résztvevők étvágyát jelzi az is, hogy volt, aki pizzát tak már a Deviantarton képeik Daily Deviationök
toilette-hez és a cosplayesek számára kijelölt öl- rendelt ebédre (pedig 11-kor kezdődött a rendez- (nap képe). Az év cosplayerének ajándék fotózást
Október 27-én délelőtt szemerkélt az eső, tözőhöz. A cudar időjárás miatt kevesen jöttek vény). szoktak készíteni. A munkáin keresztül bemutat-
az ég borús volt, de hideg nem volt. Háromne- eleve beöltözve, inkább bent öltötték magukra a A rövid megnyitón a szervezők üdvözölték ta, mire érdemes figyelni egy fotózáson saját ta-
gyed 11-kor értem a helyszínre, ahol 30 fős sor fo- jelmezeiket. A bejárattól balra volt az aula, amely a látogatókat és elmondták, hogy mi lesz a prog- pasztalatai alapján.
gadott. Ez egyfelől elég szolid, majdnem annyian egy széles és egyébként hosszú folyosóba veze- ram.
voltunk, mint a szervezők, ami nem túl sok még tett. Az aulában két árus, a játékok (PS4 és PS3), Aztán félóra AMV vetítés ment a Youtube-ról, ami Ezt követően Yasu külön köszöntötte az an-
Miskolchoz képest sem. Másrészt itt már éreztem, PC a LOL versenynek, és a VR-s Beat Saber volt. A még párszor előfordult a nap folyamán, például a gol nyelvű vendégeket, és mondta, hogy őt keres-
hogy babaarcom ellenére én bőven túl voltam a folyosó sminksarokkal kezdődött, rajzzal és work- cosplayverseny után, de erről később. sék, ha bármi kérdésük van.
látogatók átlagkorosztályán a magam 25 évével. shoppal folytatódott, majd voltak még Magic
Szóval az átlagéletkor tizenvalamennyi volt. A leg- the Gathering és YGO kártyajátékok. Utóbbi (szá-
„Nyolcadik alkalommal rendezte meg idén ősszel a Migoto
fiatalabb vendég pár hónapos volt, aki pl. a Shiro- momra legalábbis) sajnos elég népszerűtlennek
Neko koncertre jött, de a koncertről később. bizonyult, hamar abba is maradt. A folyosó Just Kulturális Egyesület Miskolcon a Milloweent.”

AniMagazin Tartalomjegyzék △
rendezvény
beszámoló 086

Az Echo K-pop Cover Teamnek köszönhető- felesleges fények is kialudtak, hogy még nagyobb
en volt K-pop tánc, ahol K-popra táncoltak a szín- élmény legyen az előadás. Az énekesnő többek
padon. között megidézte a Fullmetal Alchemist Testvéri-
A kvíz máshogy zajlott, mint a MondoCo- séget és a Tokyo Ghoult is. A közönség pedig egy
non szokás. Először jelentkezni kellett, aztán fel- emberként tapsolt. A végén Yasu is megdicsérte,
hívtak a színpadra, ahol megkaptad a kérdést (ani- majd beszélgetésükből kiderült, hogy ShiroNeko
més témában), ha pedig tudtad a választ, kaptál tavaly kezdte a Youtube-ozást és nem járt énekta-
Pockyt. A fiúk bátrabbnak bizonyultak, többen is nárhoz. Végül kiemelte Fantasy Expós fellépését,
és hamarabb is vállalkoztak a feladatra, mint a lá- ahol szintén nagy sikert aratott (AniMagazin 45.).
nyok. Erre még Loopy, a miskolci farkas is beült, A rendezvény karaokéval és tombolahúzással zá-
aki egyébként free hugokat osztott, és a cosplay- rult.
versenynél zsűrizett. A kvíz végén a megmaradt
Pocky-t is szétosztották a közönség köreiben. Hangulatos volt, minden miskolcinak aján-
És ha már ilyen szépen átkötöttem, akkor lom, már csak azért is, mert a belépő árából még
nézzük a cosplayversenyt. Sokan voltak beöl- csak Pestre sem lehet felutazni. A mérsékelt lel-
tözve, mégis csak heten versenyeztek, aminek kesedés szerintem annak tudható be, hogy az egy
okát én nem értettem. A képeken is látszik, hogy héttel a MondoCon utáni időpont nem túl szeren-
2-szer vagy 3-szor annyian viseltek cosplayt, mint csés választás (bár volt, aki úgy jött, hogy azon
amennyien versenyeztek. Ez azért is volt csalódás, is részt vett). Néha kicsit unalmas volt, nem volt
mert alig több, mint negyedóra alatt véget ért az túlzsúfolva az amúgy sem túl hosszú rendezvény
egyórásra tervezett megmérettetés, másrészt programokkal, de mindenki találhatott a saját ér-
pedig olyan jó öltözeteket láttam, hogy azt le se deklődésének megfelelő elfoglaltságot.
tudom írni (nézzétek meg a cosplay.hu képeit),
mégsem vettek részt a megmérettetésben. A ver- mescom Európa első számú videojátékos rendez-
senyzők között a lányok voltak többségben. A kö- vénye augusztus 21-25. között Kölnben. Emese A képeket Balogh Miki és
zönségdíjas a Witcher 3 Geralt cosplay lett, a zsűri a Hungarian Pixelsnél dolgozott, így került ki. Ki-
Pintér Tamás készítették.
pedig a LOL Gnar cosplayt hirdette győztesnek. emelte, hogy kedvence a hatalmas német Trónok
Ezt követte félóra AMV-vetítés után Emese Harca pavilon volt. Forrás:
videókkal tarkított Gamescom 2018 élménybe- Aztán ShiroNeko (AniMagazin 40.) tartott Migoto Kulturális Egyesület facebook
számolója. Mesélt a helyszínről, annak felosztá- koncertet, aki magával ragadta a közönséget.
Weboldal: migoto.hu
sáról, a közel egymillió fős tömegről, az ingyenes Többen a mobilukkal kameráztak is. Összesen hét
cuccokról, amiket kaptak és a táncpadokról. A Ga- dalt adott elő, a harmadik számnál pedig már a

AniMagazin Tartalomjegyzék △
PlayIT Show és CICAF
2018 Írta: ShiroNeko, Yuriko
rendezvény
beszámoló 088

Az őszi PlayIT november 17-18-án került mentünk be, szóval 12 órára, akkorra már nem lenni, imádok énekelni és nagyon örülök és hálás
megrendezésre és mi a szombati napon vettünk volt nagy tömeg. Réka, vagy más néven Hinata vagyok azoknak, akik végignézték a fellépésemet.
részt rajta. Már egy nappal előtte bent voltunk, kijött elénk a cuki kis jelmezében és odavezetett A végén egy jót táncoltunk a POP/STARS-ra.
szállást foglaltunk az Expo Hotelben, ami köz- minket a színpadhoz. Jó volt ismét ismerős arco- A fellépésem után kifújtam magam és egyből
vetlen 1 percre van a Hungexpótól. A szálloda kat látni. Nagyon sokat készültem, igyekeztem mentünk nézelődni. Két csarnok adott teret a já-
belseje pont úgy néz ki mint a képeken, teljesen olyan dalokat kiválasztani játékokból, amik ismer- tékimádóknak. Az egyik, amiben a Cosplay Village
hű a valósághoz, még talán jobb volt, mint amire tek és nem csak nekem, de másoknak is tetsze- is volt, szerintem inkább a fiatalabb korosztály
számítottunk. Lehetőség volt a tetőtérben szau- nek. Összesen 10 dalt énekeltem el: 3-at a League számára volt berendezve, ugyanis a Minecraft az
názni és jakuzzizni, ami igazán jól esett a rengeteg of Legends-ből: Legends never die Alan Walker mindenhol jelen volt. A másik csarnokban inkább
munka és hosszú út után. A kilátás valami eszmé- remix, Rise és POP/STARS. Aztán Devil Trigger a De- a nagyobb korosztály számára voltak játékok, mint
letlenül gyönyörű volt onnan. Az ételek mindig vil May Cry-ból, Fear not this night a Guild Wars pl. az Overwatch, LoL, Heartstone, Counter Strike
frissek és nagyon jó minőségűek voltak, a kiszol- 2-ből, Weight of the World a Nier Automatából. stb. Lehetett kapni cuki zsákbamacskát, játék és
gálással is meg voltunk elégedve. Akármilyen kér- Elvittem azért kettő animés dalt is, mert hát azok animéseket egyaránt. Sok lehetőség volt arra is,
désünk lett, mindig kedvesen segítettek. Kényel- kihagyhatatlanok: az ADAMAS-t a Sword Art On- hogy játssz másokkal és/vagy kipróbálj új játéko-
mes és hangulatos volt, hamar elfeledtette velem line:Alicization-ből valamint a Gravitationt, ami a kat.
a szombati nappal kapcsolatos aggodalmaimat, Certain Magical Index legújabb évadának az ope- A nagyszínpadon mindig mentek a különfé-
ugyanis ismét meghívott fellépő voltam, a Cosp- ningje. Végül Suteki da ne a Final Fantasy X-ből le game show-k, vetélkedők, nyereménysorsolás
lay Village színpadán kaptam lehetőséget egy kis és Don’t think twice a Kingdom Hearts-ból. (Azok magyar youtuberekkel és meghívott vendégek-
éneklésre. a dalok, amik nincsenek linkelve, a következő he- kel. Sűrű volt a program az biztos! Ahol mi inkább
Kora reggel, mikor kinéztem az ablakon tekben elérhetőek lesznek, kövessétek Shironeko megálltunk nézelődni, az az Overwatch és League
már hatalmas sor állt, pedig nyitás előtt még volt youtube csatornáját, hogy minél előbb meg tud- of Legends-es részlegek voltak, valamint a Cosp-
vagy 30-45 perc. Mi a fellépésem előtt 1 órával játok hallgatni.) Nagyon jó volt ismét a színpadon lay verseny.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
rendezvény
beszámoló 089

A játékos részlegek felépítése kb. most is ugyano- Miután végignézelődtük magunkat játékok A továbbiakban még voltak kisebb galériák szu- PLAYIT SHOW – CICAF - Yuriko
lyan volt mint nyáron, igényesen voltak felépítve. kapcsán, elmentünk a cosplay versenyt is megnéz- perjó cosplayekről, fényképeket lehetett csinálni
Sokan jelentkeztek egymás ellen játszani Over- ni. Rengeteg ember volt, szerintem a csarnok fele egy előre beállított gyűrűlámpa előtt, gépfegyver Alig néhány napja, a novemberi budapesti
watch-ban, voltak jó és vicces pillanatok is. Hiába azt nézte. A fények mindig pont a cosplayesekhez kiállítás is volt. Ahogy szerintem minden PlayIT- PlayIT Show-n egy igen rangos nemzetközi cos-
nagy rajongója vagyok és szeretem, de az Over- illeszkedtek, hangulatos volt. Rengeteg gyönyörű en, így a mostanin is lehetett venni nagyon sok playverseny válogatója került megrendezésre a
watch-nak inkább nézője vagyok, viszont szívem alkotást lehetett látni, a produkciók is jók voltak. játékos bigyókat... pólókat, bögrét, kulcstartót és Cosplay.hu szervezésében, mely egy fantasztikus
szerint beszálltam volna egy pár LoL-os meccsbe. Nagyon sok tehetséges ember van, bárcsak min- mindent, amit el lehet képzelni. Amit én mindig és egyedülálló lehetőség volt a cosplayesek szá-
Sajnos olyan sokan vártak arra, hogy csak egy 1v1- det jutalmazni lehetne. hiányolok, azok a LoL-os termékek, bár lehet, csak mára: a nyertes csapat ugyanis Kínába utazik a
et lenyomjanak a haverjukkal, hogy inkább nem én nem találtam meg őket és hamar elkapkodták. döntőre!
álltuk végig a sort. A PlayIT plus-ban játszhattunk mindenféle játé-
Ami még új volt, és nagy érdekesség az az, kokkal, mint pl. horror VR játékok, retro társasjá- Na de mi is az a CICAF? A szó a China Inter-
hogy idén mutatkozott be először a Magyar Nem- tékok, konzolok stb. national Cartoon & Animation Festival rövidítése,
zeti E-sport Bajnokság, melynek összdíjazása 15 A VIP jegyesek találkozhattak meghívott ahol minden évben megrendezésre kerül a China
millió forint volt! Ez mindkét nap ment, az ESL hírességekkel: Devron Murray-jel, aki Seamus Cosplay Super Show, mely egy hatalmas országos
weboldalán lehetett benevezni. Mi a League of Finnigant játszotta a Harry Potterben és Vladimir és nemzetközi cosplayverseny, s ahol a válogatót
Legends-nél álltunk és néztünk be, jó élmény volt Furdikkal, aki pedig nem mást, mint az Éjkirályt nyert cosplayesek összemérik tudásukat a dön-
élőben is meccset nézni, teljesen más feeling, mint játszotta a Trónok Harcában. Hazai videósokkal is tőben. A China Cosplay Super Show az egyetlen
Twitch-ről... obviously. A MNEB hivatalos verseny- lehetett találkozni, képeket készíteni velük és au- verseny Kínában, melyre a világ más országaiból is
játékai egyébként a League of Legends, a Playe- togramot kérni. A PubG is jelen volt. Számítógép érkezhetnek versenyzők, így például Európából és
runknown’s Battlegrounds, a Tom Clancy’s Rain-
„Nagyon sok tehetséges ember Amerikából is.
hardvereket is lehetett vásárolni, játékokat stb.,
bow Six Siege, a Counter-Strike: Global Offensive van, bárcsak mindet jutalmazni szóval minden volt, ami egy gamer-t érdekelné és
és a Hearthstone: Heroes of Warcraft. lehetne.” lekötné. A kajáldák tömege ismét jelen volt, nagy
többségüket most bentre tették, hisz elég hideg
volt kint, de azért kint is volt 1-2, azok számára,
akik a csarnokok között mászkáltak.

Összességében egy jó hangulatú gamer ese-


mény volt, mindig van valami új, amit a PlayIT el-
hoz számunkra, mindig van miért menni, még ak-
kor is, ha csak normál jegyet veszünk. Egy hétvégi
kikapcsolódásnak tökéletes a haverokkal. A sok já-
ték után zárásképp pedig a WellHello következett.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
rendezvény
beszámoló 090

A versenyre 2 fős csapatok jelentkezhettek, hogy valaha eljussanak. Mivel hatalmas távolság-
az előzsűrizés után pedig csapatonként 5 perc állt ról beszélünk, így a hazai rendezvény kísérőként
rendelkezésükre, hogy egy színpadi fellépés kere- egy szervezőt küld a cosplayesekkel, így nem kell
tein belül megmutassák tudásukat. A zsűri mind a aggódniuk az út miatt. A kínai házigazdák bizto-
ruhákat, mind a színpadi előadásokat is értékelte, sítanak egész napos városnéző programot, de ha
így a versenyzőknek minden téren meg kellett áll- az adott csapat hazai kísérője rutinos, akkor a há-
ni a helyüket. zigazdák segítsége nélkül is el tudja még vinni né-
A válogatón végül 9 csapat vett részt, ami hány helyre a kis csapatát.
egy nagyon szép részvételi arány (sőt, tulajdon-
képpen a 18 fő rekordnak számít a hazai nemzet- Reméljük, hogy ez a verseny még sokáig
közi válogatók tekintetében). megrendezésre kerül majd, biztosítva a hazai cos-
A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, min- playeseknek ezt a fantasztikus lehetőséget. „A China Cosplay Super Show az
den csapat más-más téren volt erős, vagy akadtak egyetlen verseny Kínában, melyre
esetleg hiányosságai. Akadtak csapatok, akiket a a világ más országaiból is
végén csak hajszál választott el egymástól.
érkezhetnek versenyzők...”
A versenyt végül Yunina és Mantis nyer-
te (mint Mary Poppins és Bert), ők képviselhetik
majd Magyarországot a 2019-es CICAF döntőn.
Őket szorosan követte a „Princess?!” csapat
(Hikaru-chan és Princess Thougcookie, mint Moa-
na és Anna), illetve a „Warbringers” (Zolen Cos-
play és Safira Lanox, mint Lich King és Sylvanas
Windrunner).

A döntőbe jutott csapat nyereménye az


utazás a döntőbe, Kínába, mely egyébként igen
jelentős értéket képvisel. De nem csak a pénzbeli
értékről kell itt beszélni, hanem az élményekről is.
Kína minden tekintetben egy teljesen más világ, A fotók:
Burszán Réka (Nari)
más kultúra, más, mint amit mi, európai emberek
ShiroNeko
megszoktunk. Egy olyan ország, ahová egyéb-
Szaniszló István (Szanifoto)
ként nagyon keveseknek adatik meg a lehetőség,

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Vienna Comic Con Írta: Hirotaka

VIECC 2018
rendezvény
beszámoló 092

Valamikor tavaly merült fel bennünk a gon- szajönni. Ezután megvettük a 72 órára szóló tö- sük el a karszalagos jegyrendszert, itt ilyen nincs. csak a csarnokokban, az árus és programterülete-
dolat vagy mondhatni vágy, hogy el kéne már megközlekedési jegyet és irány a szállás, ami 5-7 Egy nyakba akasztható kártyát kaptunk és pont. ken nézték a jegyet. Kb., mintha a hungexpón csak
menni egy külföldi conra. Akkor még nem konk- perc sétára volt a VIECC helyszínétől, egy remek Másnap nyitás után kicsivel értünk oda és olyan, a pavilonokban kérnének jegyet, a szabad terület-
retizálódott, hogy pontosan melyikre, és nem is kis maximálisan felszerelt apartman, kívánni sem hogy biztonsági ellenőrzés, (mindössze egy külön re nem. A helyszín teljes területén pedig ingye-
gondoltam arra, hogy a japán Comiket lesz az első lehetett volna jobbat. Azért itt még egy animés rész van a CP fegyverek ellenőrzésére) meg na- nes wifi állt rendelkezésre. A Halle D csarnokban
külföldi conunk, de ez most mindegy is. Végül az- bolt befért, mert a szállásunk közelében is volt gyon precíz jegyellenőrzés az nem létezik. A csar- voltak a boltok, hivatalos árusok. Animefigurák
tán idén nyáron beszéltük meg a barátainkkal, név egy. Lepakoltunk, indultunk enni, vásárolni és vá- nokok bejáratánál áll két ember, akik nézik, rajtad és mütyürök tömkelege, gamer cuccok, plüssök,
szerint Lillával és Danival, hogy menjünk el a Vi- rost nézni. Gyorsan összefoglalva egy remek olasz van-e a jegy vagy sem, nem állítanak meg, nem német nyelvű mangák, Marvel és DC figurák, kép-
enna Comic Conra. Könnyen elérhető és szeretjük étteremben bedobtunk egy pizzát, sétáltunk a nézik meg hamis-e. Kaptunk egy programfüzetet regények, kardok, parókák, cosplayek, egyszó-
Bécset. Stephanplatzon és a Hofburg környékén, végül a is, ami teljesen normális méretű, leporelló vagy val minden volt. Egy-egy polc 5-6 szintből állt és
városházánál magunkra dobtunk egy kis karácso- harmonikaszerűen kihajtható volt. Könnyen lehe- konkrétan falat képezett, annyi áru volt rajtuk. Ka-
A döntés megszületett, Lilla lefoglalta a nyi hangulatot az adventi vásáron. tett kezelni, és minden infó rajta volt, ami kellett, pott egy pultot a Hasbro, a UPC és a Transformers
szállást, én megvettem a vonatjegyet, és elővé- A VIECC szervezői egy remek lehetőséget kí- a programok listája helyszín szerint, a rendezvény is, akik egy egész kamiont hoztak. Az árusok alatt
telbe meg lehetett venni a belépőket. Minden náltak az elővételeseknek, ugyanis már pénteken térképe és a kiállítók listája (nem kevesebb, mint főképp német és osztrák árusokat kell érteni, de
megvolt, már csak indulni kell. át lehetett venni a jegyet egy két órás időinter- 380). Könnyen kezelhető, átlátható volt. jöttek pl. Shanghaiból, Párizsból, Olaszországból
November 16-án, pénteken, egy nappal vallumban, ezzel megmenekítve minket a hosszú A Messe Wien, a VIECC helyszíne egy ha- és Magyarországról is (GeekCorner).
a VIECC előtt értünk a bécsi Hauptbanhofra, és sorban állástól. Ez igazából nem nagy energia- talmas rendezvény és konferencia-központ, nagy A gyerekeknek ebbe a csarnokba még be-
rögtön első állomásunk a pályaudvar közelében befektetés, mivel a szervezők úgyis ott vannak a csarnokokkal. Mint a Hungexpo csak újabb, mo- fért egy ugrálóvár, itt is volt pár kajastand, és a
lévő három animés bolt meglátogatása volt. Eb- helyszínen a rendezkedés miatt. Továbbá így nem dernebb. Az egészhez tartozott egy fedett, zárt dedikálórész a meghívott vendégekhez, továbbá
ből egy zárva tartott, így ide később tudtunk vis�- volt nagy tülekedés másnap a bejáratnál. Felejt- passzázs is. Ide bárki bemehetett jegy nélkül is, egy kis színpad.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
rendezvény
beszámoló 093

zavart csak, hogy sokan lusták voltak a szemetü- Az egész rendezvény amúgy nagyon tiszta
ket az asztaltól a kukáig elvinni. De a con egész volt, az említett kajarészen kívül nem volt elszor-
területén random el volt helyezve pereces, téli va szemét, a mosdók is tiszták voltak, és csak mi-
fagyis és kávés stand. Nem nagyon kellett sorban nimális free hugost láttam.
állni. A Halle C adott otthont a hatalmas gamer A VIECC felépítése hasonló a PlayIT-éhez.
színpadnak is, ahol LoL verseny ment. Amúgy itt Nem annyira programorientált, de azért van
elképesztően sok szék volt, bármikor le lehetett mindenhol valami látnivaló, meghallgatni való,
ülni. természetesen volt cosplay show is. De a legtöb-
Ezen a rendezvényen nem lehetett megáll- ben vásároltak, mászkáltak, dumáltak, játszottak.
ni, hogy valaki ne vegyen valamit. De, aki mégis Hogy mennyien lehettek, azt meg nem mondom,
szűkében volt, az is biztos tudott szuvenírrel ha- de sok tízezren, az elővételes kétnapos jegyek el
zamenni, ugyanis nagyon sok helyen osztogattak is fogytak, ami amúgy 50 eurót kóstált.
ingyenes dolgokat. Csak néhány példa: a Ninten-
Mire minden árust átnéztünk az több óra do Switch standjánál Pokémonos matricát, pár ból John Noble (Denethor), a Dr Whoból Sylves- Egy nagyon nagy élmény volt az egész, jó-
volt és nem egyszer mentünk körbe. A másik csar- pulttal odébb promóciós energiaitalt lehetett ter McCoy (az egyik doktor) vagy a the Big Bang néhány cuccal sikerült hazatérni. Hétfőn hazafelé
nok méretben ennek a duplája, ha nem nagyobb, inni, osztogattak vászonszatyrot, a UPC pultjá- Theoryból John Ross Bowie (Barry Kripke) és még pedig még benéztük abba az animés boltba, ami
de térelválasztókkal tudtak szeparációt végezni. nál pedig egy tombola kitöltéséért adtak Ted2-es nagyon-nagyon sokan. Volt LARP rész, worksho- zárva volt pénteken, itt is sikerült pár cuccot még
Méretileg a Halle D 8867 m2 a Halle C 15897 m2. macit vagy plüsskecskét. A tombola sorsolásnál pok, előadások különféle témában, mint Gunpla vásárolni.
Viszonyításként a Hungexpo B pavilonja 6536 m2. később kb. mindenki nyert egy zacskó valamit, vagy szexuális zaklatás a közösségi médiában.
(A legnagyobb az A, a maga 19528 m2-vel.) amiben olyan cuccok voltak, mint pl. elemlámpa, Egy szó, mint száz, unatkozni nem lehetett,
A Halle C-ben volt egy hatalmas Artist Alley rész, bluetooth hangszóró, 47 roninos sál. Vasárnap vasárnap egyébként délelőtt Catrin és én egy kis
rengeteg árussal és mütyürrel, szintén voltak nap végén pedig az egyik stand kihirdette, hogy kitérőt tettünk, megnéztük ugyanis a Hofburg pa-
magyar alkotók is. Kiállítottak egy életnagyságú ha egy nasit veszel, egy második ingyen van, csak lotát, ahol Ferenc József és Sziszi éltek, így csak
Y-szárnyú vadászt a Star Warsból. Elfért itt egy Fi- ne kelljen hazavinnie. Mondanom sem kell, hogy dél körül mentünk vissza a VIECC-re, ekkor néztük
ghting aréna is, ahol Kviddics mérkőzés, fénykard- tódult a nép. Az árusok mindegyike amúgy na- meg a gyerek cosplay versenyt, ami valami esz-
csata, meg a cosplay dance party is szerepelt a gyon kedves, volt aki olcsóbban is adta a cuccot a méletlen aranyos volt. Mariótól kezdve, a Szelle-
programok között. Egy influencer színpadot is fel- ráírtnál és mindenki beszélt angolul. mirtókon át, a Star Warsig minden volt. Azonkívül,
állítottak a szervezők, ahonnan dobhártyaszagga- Sok meghívott vendég is érkezett, akiktől hogy hirdettek helyezetteket, mindenki kapott
tó fangirl sikoly érkezett. Ebben a csarnokban volt autogrammot lehetett szerezni, és egy órás be- ajándékot. Ez egy nagyon kedves, jópofa dolog és
még egy nagyobb kajarészleg (hot-dog, hambur- szélgetést is lehetett hallgatni, ilyen volt például az egész poénra volt véve, kár, hogy nálunk ilyet
ger, virsli mustárral, fánkok stb.). Volt elég szék és a The Walking Deadből David Morrissey (Philip nem lehetne megcsinálni. Előre látom a túltolt ri-
asztal, le lehetett ülni rendesen enni. Egy dolog ‚The Governor’ Blake / Brian Heriot), a Gyűrűk urá- valizálást, ami sajnos a magyar mentalitás része.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
Tokyo Imperial Palace Írta: Saci (Animológia)

MIT ÉRDEMES MEGNÉZNED JAPÁNBAN? 3.


távol-kelet
kalauz 095

Vajon mi az, amit tényleg érdemes megnéz-


ni Japánban? Mit tartogat egyáltalán számunkra a
szigetország? Japánban ezer meg egy a látnivaló,
ez nem kérdés. Ezek közül azonban vannak érdeke-
sek, szimplán csak „meg lehet nézni őket” típusúak
és persze ott vannak a kihagyhatatlan vagy éppen
kötelezően megnézendőek. Melyiket szeretnéd in-
kább? A válasz egyértelmű…

Szemezgessünk is néhány olyan látványos-


ságból, amit feltétlenül nézz meg, ha Japánban
jársz. A leírtak után meg már biztosan nem fogsz lennek tűnő, ámde szemkápráztató sétányain. hatunk a császári családdal a palota környékén
TUDTAD?
kukán állni egy-egy épület vagy hely előtt feltéve Ezt tovább fokozza a történelem, a kultúra és a sétálgatva, hiszen jelenleg is ez az elsődleges lak-
a kezed, hogy „ez mi is?”. Érdekességek, hasznos természet iránti hű elköteleződése a helynek, ami helyük. Viszont erre igen kicsi az esély. Amennyi- Tokiót eredetileg Edónak hívták, így ha talál-
információk és Japán kincsei várnak rád. csak úgy sugárzik belőle. Elhelyezkedése pedig ben mindenképp szeretnénk lencsevégre kapni a kozol ezzel az elnevezéssel, tudd, hogy a mai
megismerteti velünk a méltán híres japán kont- családot, érdemes az év két azon napján elláto- Tokióra gondolnak.
A császár rasztot, vagyis a hagyományos és a modern világ gatni erre a helyre, amikor nyitott napot hirdet-
mesés(en drága) palotája találkozását. Általa láthatjuk Japán múltjának egy nek. Ezen a két napon, amelyek közül január 2-a
darabját és kultúrájának talán legjellegzetesebb az egyik (az újév tiszteletére), a másik pedig de-
Japán szerelmeseinek a tokiói császári pa- elemeit. Viszont ezenfelül is érdemes elgondol- cember 23-a (a császár születésnapjának alkalmá-
lota megtekintését kihagyhatatlannak monda- kodni rajta, főleg, ha szűkös a büdzsénk, mivel a ból), megtekinthetjük a császári palotát belülről
nám. Bár pusztán a kertje látogatható, de ennek látogatható részek teljesen ingyenesek. és találkozhatunk az uralkodói családdal is, akik
ellenére is feltétlenül érdemes első látogatásunk- tiszteletüket teszik ezeken az eseményeken. Te-
kor felvenni a listánkra. A hangulata varázslatos, Ahogy már sokan tudhatjátok, Japánban hát mindenképp ekkor próbálkozzunk ezzel, de jó
akármelyik évszakban is sétálunk végig a végte- az államforma császárság, így akár össze is fut- előre gondolkodjunk és jelentkezzünk be, mert a
császári család rajongói tömegével özönlenek oda
TUDTAD? TUDTAD? ezekben az időszakokban.
A 80-as években a császári palotáról értékbecslők
Az Edo kastély tűzvészben való elpusztu- úgy gondolták, hogy többet ér, mint Kalifornia A palota egyébként már több száz éve lé-
lását megelőzően ennek a tornyát tartot- állam összes ingatlanának összértéke, amibe ugye tezik, és a korábban ezen a helyen ékeskedő Edo
ták a legmagasabb kastélytoronynak. a híresen drága Beverly Hills is beletartozik a sztá- kastély helyére épült, ami egy tűzvész következ-
rok milliárdos házaival.
tében megsemmisült.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
távol-kelet
kalauz 096

Azonban még mai napig is találhatunk régi varázslatos ez az ország számomra, mert a termé- kedvet kapnánk hajókázni. Bent a kertben pedig
maradványokat belőle, mint például alapzatok, szet (is) jelen van, kimondottan nagymértékben. idegenvezető is bérelhető vagy csatlakozhatunk
párkányok, falak vagy éppen a bejárati kapuja a Arról nem is beszélve, hogy milyen csodás jelen- egy csoporthoz, amik szerencsére a japán mellett
kastélynak, amik még őrzik az emlékét, de a fő- ség mikor a palota kertjében ékeskedő számtalan angolul is működnek, így egy hozzávetőlegesen
épületekből sajnos már semmi sincs meg. Ennek cseresznyefa tavasszal virágba borítja ágait. Le- 75 perces túra alatt szakértőtől kaphatunk beha-
okán volt lehetőség, hogy a Kiotóból Tokióba köl- nyűgöző. tó információt a palotáról, a császári családról, a
töző főváros, és vele a császári család, felépíttet- Lényegében ajánlom mindenkinek a figyel- kertről vagy épp a híres hídjairól, mint a kettős híd
hesse itt palotáját. Sőt, nem is egyszer, hiszen a mében ezt a helyet, mert páratlan a maga ne- (Nijubashi) vagy a kőhíd (Meganebashi), de még
második világháború alatt teljesen lerombolták, mében. A történelem ötvöződik benne a termé- számos érdekességet tudnak – biztosan – monda-
így újra kellett építeni az egészet, aminél elsődle- szettel és a kultúrával, amiket megspékel az igazi ni számunkra. Tehát a természet és a történelmi
ges szempont volt, hogy a korábbi tökéletes mása japán hangulat. Bár a palotát körbevevő vizesárok Japán szerelmeseinek kötelező, de készüljetek,
legyen, és hát elvileg sikerült is ezt megvalósítani. nem kimondottan nyűgözött le az algásodása mi- hogy jó pár órára bent ragadhattok az ámulattól,
att, de kicsit arrébb már találhatunk kellemesebb amit ez a hely okoz, úgyhogy túracipőt fel, nyisd ALAPINFORMÁCIÓK
Sokan nem is gondolnák, de hihetetlen mó- részt, ahol lehet akár kis csónakot is bérelni, ha az elméd és láss egy újabb japán csodát.
don a tokiói császári palotát tartják még mindig
a világ egyik legdrágább ingatlanjának, ami közel Itt található: Tokyo, Chiyoda
4 km2-en terül el. A mai nagyvárosok növényvilá- (belváros, könnyen megközelíthető)
gának hiányát figyelembe véve pedig szerintem Nyitva tartás: 09:00 – 16:30
(hétfőn és pénteken zárva tart)
ez egy rendkívüli hely, hiszen a belváros közepén
(a nyitva tartás időközönként változik)
(nem véletlenül, hiszen Tokió városa a császári pa-
Belépés: ingyenes
lota köré épült és onnan kifelé terebélyesedett)
(csak a kert részébe lehet bemenni)
foglal el egy óriási méretű területet, ami majd-
A kertjének teljes területe: 1.15 km2
nem egészében zöldterület, és amit nem igen
Minden egyéb tudnivaló itt található:
szokhattunk meg világvárosokban. Ezért is olyan www.kunaicho.go.jp

TUDTAD? TUDTAD? TUDTAD? MENNYIRE AJÁNLOTT MEGNÉZNED EZT


A LÁTVÁNYOSSÁGOT?
A császári palota Kokyo Gaien parkrésze A császári palota egyik bejáratául szolgáló Jelenleg, 1989 óta Akihito császár uralko-
kimondottan népszerű a kocogók köré- híd, a Meganebashi, vagyis a szemüveg- dik Japánban, akinek az uralkodói meg-
ben és remek kilátást nyújt a kormányzati híd nevet viseli, mert a két félköríves alsó nevezése Heiszei, így most Japánban a
negyedre, ami a palota mellett található. része a vízen tükröződve kerek egészet Heiszei kort élik, mert mindig új korszak
formál, mint egy szemüveg. kezdődik ott császárváltáskor.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
IrishLady Interjú
Írta: Lady Marilyn (ladym.blog.hu)
kreatív
cosplay 098

Hogyan esett erre a művésznévre Mi a kedvenc programod ezeken Vidéki rendezvényeken is Sikerült díjat nyerned
a választásod? a rendezvényeken? meg szoktál fordulni? valamelyik munkáddal?

Mindig is imádtam Írországot, így még a kö- A cosplayes előadások! És a cosplay verseny. Sajnos nem, mivel Budapesttől egy órára Igen, volt szerencsém több büszkeségem-
zépiskola alatt kezdtem el használni ezt a művész- Nagyon sok kedves embert lehet megismerni ver- lakom, így az ottani rendezvények elérhetőek ne- mel is díjat hazahozni, a 2016-os Őszi Cosplay Par-
nevet és azóta megmaradt. senyzés közben, sok inspirációt lehet gyűjteni az kem anyagi szempontból is, de ha majd megen- tin kaptam az elsőt, a Legjobb Kosztüm kategó-
öltözőben, és nagyszerű élmény, amikor lejössz gedhetem magamnak nagyon szívesen kilátogat- riában, az Apple White cosplayemmel (Ever After
Mióta jársz conokra? a színpadról a fellépésed után, és a sok gyakorlás nék a vidéki conokra is. High). Rettentő büszke voltam arra a ruhára, én
Mely rendezvényhez köthetők után sikerült jól szerepelned. horgoltam a csipkéket rá és kihímeztem a kis káró-
az első conos élményeid? Jártál már korábban mintás bolerót is, valamint én sosem veszek cosp-
Mesélj a kezdetekről! Hogyan külföldi conon? lay kiegészítőt, mindent magam készítek a ruhái-
Hú, ha jól emlékszem, 2014 tavaszán kezd- vágtál bele a cosplayezésbe? mon. (Kivéve persze az első három cosplayemet.)
tem, és legelőször a MondoCont látogattam meg. Sajnos még nem volt alkalmam, de na-
A legjobb barátnőm mesélt a MondoCon- gyon-nagyon szeretnék kijutni. A legnagyobb ál-
ról, aki mint nagy animés, már vagy másodszor- mom a D23 expo!! Ami a Disney „conja”, három
ra-harmadszorra látogatta meg a rendezvényt, és napos rendezvény, már egy napra is 89 dollár a
nekem rögtön megtetszettek a cosplayek! Egyből jegy, de tudom, hogy egyszer úgyis kijutok. :D Ter-
az első conomra is beöltözve érkeztem, Tauriel mészetesen kisebb kinti conokra is szeretnék mi-
voltam a Hobbitból. nél előbb kilátogatni.

A cosplay versenyen kívül esetleg Mióta cosplayezel és mi volt


más versenyeken is kipróbáltad az első munkád?
már magad a conokon?
Ha jól emlékszem, 2014-ben kezdtem, és
A beküldős és a helyben rajzolós rajzverse- Tauriel volt az első cosplayem a Hobbitból. Ebben
nyen indultam, valamint egyszer nagyon régen a még kaptam segítséget, mivel semmilyen előze-
con beugrón, legjobb barátnőm rábeszélése mi- tes varrós tudással nem rendelkeztem.
att, aki szerette volna kipróbálni.

„Egyből az első conomra is beöltözve érkeztem, Tauriel voltam


Fotó: Black Fox Team a Hobbitból.” Fotó: Rayne Cosplay

AniMagazin Tartalomjegyzék △
kreatív
cosplay 099

Az építő kritika nagyon fontos, de a dicséret is, hi- Mennyire tartod fontosnak
szen nagyon sok munka kell, hogy valaki fejlődjön. a cosplay „play” részét?
Ezután 2017-ben a Nyári MondoConon a Legjobb
Original kategóriában kaptam helyezést (a saját Nagyon! Bár én úgy hiszem, ha egy karakter
tervezésű sellő ruhámmal), valamint a 2017-es igazán közel áll hozzánk nem kell szerepet játsza-
Őszi MondoConon a Legjobb Kosztüm kategóriá- nunk a cosplayben, én mindig ilyen karaktereket
ban kaptam helyezést (az első Belle ruhámmal). cpzek. Mindig is szerettem volna, ha finomabb
A 2018-as Cosplay Farsangon a Legjobb Kosztüm lenne a modorom, de ha az ember olyan környe-
kategóriában nyertem (a Belle ruhámmal), va- zetben nő fel, ahol pongyolán beszélnek az iskolá-
lamint a 2018-as Őszi Cosplay partin a Legjobb ban stb. nehézkes megtartani a maga egyéni, kifi-
Csoport kategóriát nyertük meg Vicy cosplayjel (a nomult kifejezésmódját. Ezért sokat gyakoroltam
saját áttervezésű Hamupipőke cosplayemmel, és a szebb kiejtést, ilyesmi.
Vicy Károly herceg ruhájával).

Melyik cosplayedre vagy Inkább a karakterhűségre vagy


a legbüszkébb és miért? a kényelemre fókuszálsz a ruha
vagy egy-egy kiegészítő
Majdnem mindig arra, amivel éppen készen Fotó: a Kisördög és a Bagoly Entertainment készítése során?
vagyok, mivel mindig fejlődöm, gyakorlok és a
legjobbat próbálom kihozni magamból. Termé- az ember még jobban el tud merülni a karakterek- Igazából mindkettőre, a legújabb Belle ru-
szetesen a mostani új Belle ruhám a jelenlegi ked- ben és a karakterek adják magát a ruhát. hám például már egy elég kényelmetlen fűző, de
vencem. az én tűréshatáromon belül. Szépen karcsúsít, de
Fotó: Swords&blueberries creatives Milyen világból választottad még nem hiszem, hogy varrnék ennél durvábbat, mivel
Honnan nyered az inspirációidat? az eddigi cosplay alanyaidat? nem vagyok az a fajta, aki olyan jól bírja ezeket.

Designer Daddy és hasonló, Disneyt is gyak-


„Van egy pont, amikor tü- Régebben az animékből is cosplayeztem, Saját belátásod szerint mennyire
ran érintő tervezők és ruhakészítők azok, akik relmesnek kell lenni ma- valamint Tolkien világából, de a Disney az igazi vagy kritikus a munkáddal
nagyban inspirálnak, csodálom a munkásságukat!
gunkkal, nagyon fontos a szenvedélyem. Emellett nagyon szeretem Jane szemben?
Elyon az egyik példaképem, ő is sok mindenben Austen műveit, ilyen ruhákat is mindenképpen ké-
motivál, de magukból a Disney történetekből is motiváció, az építő kritika, szítek majd, valamit az Ever After High, amit még Van egy pont, amikor türelmesnek kell len-
sok-sok inspirációt merítek. Annyi könyvet adnak a dicséret.” imádok (szintén tündérmesés-hercegnős), ebből ni magunkkal, nagyon fontos a motiváció, az építő
ki, amik a hercegnők életét mutatják be, ezekkel is fogok még cosplayelni. kritika, a dicséret.

AniMagazin Tartalomjegyzék △
kreatív
cosplay 100

Gyakorlás a tudás atyja, és nem lehet irracioná- Milyen egyéb programot vagy Mely alapanyagok a kedvenceid Mi volt eddig a legextrémebb
lis elvárásokat támasztani magunkkal szemben, standot hiányolsz jelenleg és miért? alapanyag lelőhely,
mert akkor semmi értelme az egésznek. Mindig a conokról? ahol vásárolni tudtál?
megpróbálom kihozni a legjobbat magamból és Mindig más, de leginkább a szép esésű, lágy
folyamatosan fejlődöm. Ha már olyan sok a gamer dolog, igazán anyagokat szeretem, az olyan kis hercegnőseket. Uh, szerintem a kilós, túrd elő a rekesz al-
lehetne egy kis Disney is. :D Na, hát javíthatat- Ezenkívül a kis pihe-puha földszínű, őszies anyago- járól típusú turi volt, valamint egyszer legjobb
Szíved szerint Te milyen változ- lan Disney függő vagyok. Valamint nagyon szí- kat és a gyapjút is imádom. Anyag neveket direkt barátnőmmel lomtalanításkor találtunk műszőr-
tatásokat eszközölnél a magyar vesen venném, ha több előadás lenne a cosplay nem írtam, mert mindegyik anyag egy egyéniség! mét kidobva a kuka tetején :”D. Jól kihipóztam, és
cosplayversenyek szervezésében, készítésről, varrásról, ilyesmi, Synphonia cosplay Csak tudni kell bánni vele, ami nem mindig egy- most ott díszeleg a Belles téli köpenyemen.
lebonyolításában és díjazásában? hímzéses előadását vagy Elyon, hogyan kezdjünk szerű.
neki a cosplay készítésnek előadásait egyszerűen Ha most vágnál bele
Nagyon jó lenne, ha a páncélos cosplayeket imádtam!!! a cosplayezésbe, csinálnál
és a varrott cpket elválasztanák. Az meg már hab Amikor cosplay alapanyagokat bármit is másként?
a tortán, ha esetleg kategóriákra is bontanák, pél- Számodra mi nagyobb feladat: vásárolsz, inkább a jól bevált üz-
dául, ha megvan a megfelelő létszám, anime, dis- az alapanyagok beszerzése vagy leteket részesíted előnyben vagy Igazából nem, esetleg kicsit türelmesebb
ney, gamer… stb. verseny kategória. Persze ezt, azok megfelelő felhasználása? szívesen kipróbálsz új helyeket is? lennék magammal, nem akarnék egyszerre min-
mint versenyző mondom, bár egyszer voltam egy dent.
kisebb rendezvényen zsűri is, szóval a nagy ren- Mindkettő! Van, amihez nem árt előre gya- Sokszor turkálókban veszek anyagokat, de
dezvények szervezésébe nincsen belátásom. korolni, mert sok kényes anyaggal nehéz dolgozni. általában az I love textil üzletekben vásárolok. Rengeteg különböző technika áll
rendelkezésre a cosplay készítés-
hez. Számodra mi jelent igazi
kihívást ezek alkalmazásánál?

Az, hogy néha elég nehéz türelmesnek len-


ni, pedig szerintem ez elengedhetetlen a jó mun-
kához.

„Nagyon jó lenne, ha a pán-


célos cosplayeket és a var-
Fotó: a Kisördög és a Bagoly Entertainment Fotó: Shooter Photography Fotó: Rayne Cosplay rott cpket elválasztanák.”

AniMagazin Tartalomjegyzék △
kreatív
cosplay 101

Általában boldogulsz egyedül az Milyen tanácsokkal látnád el zású. Egy egyszerűbb cosplay is lehet csodálatos, Van példaképed a cosplayes
átöltözéssel vagy segítséget kell a kezdő cosplayeseket? ha ezeknek a szempontoknak eleget tesz, vegyük világból? Ha igen, kérlek áruld el
kérned? Mennyi időbe telik átöl- csak a Disney hercegnők falusi ruháit. nekünk, ki az és azt is,
tözni, ha egy összetettebb Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás a tudás aty- hogy miért nézel fel rá!
cosplayt szeretnél viselni? ja. És ha valamit akarsz, azt nem szeretnéd, ha Véleményed szerint milyen tulaj-
akarod, akkor megcsinálod, akkor is, ha nem tö- donságokkal rendelkezik Elyon cosplay! Imádom a munkáit, látszik
Uh, ha a parókát és a sminket is beleszámít- kéletes, mert így gyakorolsz. Persze mindig a leg- egy jó cosplayer? rajtuk, hogy szívvel-lélekkel csinálja. Tracy Hinez,
juk, minimum egy óra mire mindent felveszek, és jobbra kell törekedni, amit képes vagy produkálni aki szintén leginkább Disney vonalon mozog, you-
igen, mindig van egy öltöztetőm. és nyugi, ha sokat gyakorolsz, később jobb lesz. Türelmes, és hát szerintem igazából az em- tube csatornája is van, csodálatos Disneyes zenés
beri értékei, mint a kedvesség, becsületesség stb. videókkal. Designer Daddy, aki igazából ritkán öl-
Mit gondolsz, milyen háttértudás is nagyon fontosak. Az építő kritikát is el kell tud- tözik be, de a felesége és a gyerekei sokszor hord-
jelenthet előnyt a cosplay meg- nia fogadni, ha fejlődni akar, és jól kell adnia a ka- ják a kreációit, tervező, aki nagyon sok Disney her-
tervezéséhez, valamint raktert, akinek beöltözött. cegnő ruhát készít a saját ötletei alapján.
elkészítéséhez?

A varrás tudás mindenképpen, én tanultam


az iskolában is varrni. A burda varrás kezdőknek és
haladóknak könyvet tudom ajánlani mindenkinek,
aki szeretne varrni, érdemes ilyesmiből tanulnia,
bár a legjobb, ha valaki személyesen meg tudja
mutatni. Valamint mindig érdemes gyakorolni az
új technikákat, a legjobb, ha nem a cosplayen pró-
báljuk ki.

Számodra milyen egy jó cosplay?

Olyan, ami illik az ember személyiségéhez,


így teljesen át tudja adni a karaktert. Persze a
smink és a paróka is nagyon fontos, érdemes so-
kat gyakorolni, hogy ezek is nagyon jól nézzenek
ki. A ruhánál persze fő szempont, hogy tartós le-
Fotó: Dreamland Creative Art Fotó: Shooter Photography
gyen, mosható és persze igényes, szép kidolgo-

AniMagazin Tartalomjegyzék △
kreatív
cosplay 102

Szerinted milyen témájú cosplay Viseltél-e már nyilvános területen mentem már conra, és sokszor viselem családi és Mire ügyelsz a cosplay szállítása,
klub megalakítására lenne cosplayt a con határain kívül? gyerek rendezvényeken is a ruháimat. valamint tárolása során?
igény, amelyre hazánkban
még nincs példa? Igen, az Anna cosplayemben is mentem Mi a leghumorosabb élményed, Hogy ne gyűrődjön meg a ruha! A legszebb
már MondoConra, Halloweeneztem is benne, ami cosplay viselése során ért? cosplayt is elcsúfít, ha olyan, mintha a kutya szájá-
Szerintem egyértelmű, hogy mit fogok valamint nagyon szeretem a kültéri fotózásokat. ból húzták volna ki, persze vannak esetek, amikor
mondani, de Disssssnnnneyyy. :D Legutóbb például az Aranyhaj cosplayemet fotóz- Családi rendezvényeken is szoktam her- kikerülhetetlenül baleset éri, de általában mindig
tuk a Halászbástyánál, de másztam már hegyet a cegnősködni, és az egyik ilyen során nagyon sok figyelek, hogy viselés előtt időben kivasaljam a ru-
Hogyan készülsz a conokra és fo- Merida ruhámban is. A Hamupipőke ruhámban is különösen cuki, kedves kisgyerekkel találkoztam. háimat.
tózásokra? Ehhez kapcsolódva mi- Az egyik legjobb barátnőm volt Elsa, és annyira
lyen tippeket adnál a kezdőknek? melegünk volt a ruháinkban, hogy beültünk a lab-
da légvárba, mert ott hűvösebb volt. A gyerekek
Teljesen ráhangolódom a karakterre, a töb- odajöttek hozzánk, kettő pedig az ölünkbe is ült
bi már jön magától. Hiába minden karakter, az én és roppant rafinált kérdéseket tettek fel, például,
„lelki társam”, akit cosplayezek, de hangulatem- hogy ismerjük-e a Télapót. Ez a téma különösen
ber lévén a lelkecskémnek nem mindig ugyanarra közel áll a szívemhez, bár egy kicsit zavarba jöt-
van szüksége. Ilyenkor el kell engedni a stresszt, tem, amikor hirtelen nekem szegezte a kérdést,
hiszen ez a szórakozásról szól! de tökéletes lelki nyugalommal tájékoztattam,
hogy a Télapó és a felesége a másik végen laknak,
Mire szánsz kiemelt figyelmet szóval na, a másik sarkon, és a Télapóné süti a leg-
a közösségi oldalakon a saját cos- jobb sütiket, valamint megkérdeztem az Elsámat,
playes honlapod kezelése során? hogy nem emlékszik-e arra a nagyon aranyos ma-
nóra, akit Brúnónak hívtak és göndör haja volt! (Ő
Igazából szerintem van még mit fejlődnöm volt kiskoromban a kedvencem a Télapuból.)
ezen a téren, szóval leginkább csak azzal küzdök,
hogy ne legyen nagyon nagy szünet a posztjaim Mi a véleményed a „szekrény
között. cosplay” ágazatáról?
„Nagyon odavagyok a kézzel Szerintem nincsen vele baj, bár én nem ér-
készült dolgokért, amiben az zem jól magam olyan cosplayben. Nagyon odava-
gyok a kézzel készült dolgokért, amiben az alkotó
alkotó szíve-lelke benne van!” Fotó: Simányi Dávid
szíve-lelke benne van!
Fotó: Simányi Dávid

AniMagazin Tartalomjegyzék △
kreatív
cosplay 103

Szerinted melyek a legfontosabb Van olyan kiegészítőd, amely


szempontok, amelyekre minden mára a szobád dekorációja lett?
cosplayesnek ügyelnie kell
a nagyobb kiegészítők Lumiere, a humoros gyertyatartó, akit a
vagy ruhák szállításnál? Szépség és Szörnyetegből ismerhettek. Fa alapra
dolgozva készítettem és működik is, így nagyon
Például az előre beállított parókákat én hangulatos kis darab.
dobozba teszem és alaposan lerögzítem gumival
a tetejét, hogy ne tudjon kiborulni, ezek után ál- Mik a jövőbeli terveid
talában a „kézi poggyászomban” viszem, hogy ne cosplayezés terén?
nagyon legyen esélye szétesni. A kiegészítőimet -
koronák, Lumiere, Pascal -, általában külön doboz- Hercegnők, hercegnők, hercegnők. :D A
ba teszem és alaposan bebugyolálom rongyokba, legújabb Belle ruhámhoz már alakformálós fűzőt
így kisebb az esélye, hogy útközben megütődnek. készítettem, szóval szeretném ezen a téren is fej-
leszteni a technikámat, valamint maga a varrás
Általában előre tervezel és dolgo- szakszerű, gyönyörű kivitelezése az, amire mindig
zol vagy még a con előtti estén is törekszem. Ezen a téren is mindig van fejlődniva-
az utolsó simításokat végzed? ló! Jó pap is holtig tanul. A couture ruhák az igazi
gyengém, ami lényegében a kézzel díszítést jelen-
Általában a con előtti éjszaka még szorgo- ti, mindenféle gyönyörű, csodálatos formában,
san varrok. :D amikor gyöngypillangóknak tarka madártollakból
szárnyakat öltenek és hasonlók. Szeretnék jobban
„A couture ruhák az igazi elmélyülni a dologban, és a három testőr ruhám
gyengém, ami lényegében a miatt a bőrmegmunkálás is érdekel.

kézzel díszítést jelenti, min- Hol találkozhatnak az olvasók


denféle gyönyörű, csodálatos veled legközelebb?
formában, amikor gyöngypil-
langóknak tarka madártollak- A téli MondoConon.
IrishLady Cosplay and ART
ból szárnyakat öltenek Köszönöm az interjút! Facebook
és hasonlók.”

AniMagazin Tartalomjegyzék △
#AniPalace
#NewPlayer&Flash
#YouTube
Iratkozz fel
megnézzük... lejátsszuk... elmondjuk...

most!

ipalace
m / a n
be.co
youtu
Megújultunk!
animagazin.hu

Szólj hozzá!

Böngéssz
a korábbi számokból!

Csekkold milyen
cikkek voltak eddig!

Csak kattints valamelyik szövegre és máris a célnál vagy!

You might also like