Kátai Dorka

A kora középkor gazdasági változásai

A 2., 3. században a germán népek fokozatosan be-betörtek a Római Birodalomba. Ekkor
Róma még vissza tudta verni a támadásokat. 375-ben az előretörő hunok megverték a keleti
gótokat, és ezzel megindult a népvándorlás áradata. Theodosius császár kiegyezett a
nyugati gótokkal, akik letelepedhettek a birodalom területén, államot alkotva az államban.
Theodosius császár végül a könnyebb védekezés érdekében 395-ben két részre osztotta a
birodalmat. A keletrómai és a nyugatrómai birodalomra. A birodalom két része között
érzékelhetővé vált az óriási különbség. Míg a keleti provinciákat virágzó városok, élénk
kereskedelem és fejlett gazdaság jellemezte, addig a Nyugatrómai Birodalom területe esett a
népvándorlás fő irányába. A városok nagyrésze elnéptelenedett és kihalt. A gazdasági élet
vidékre helyeződött, a nagybirtokosok hatalma nőtt. 410-ben a gótok feldúlták Rómát, 455-
ben a vandálok ugyanezt megtették, így a főváros Ravennába került. 476-ban Odoaker
germán törzsfő letette trónjáról az utolsó nyugatrómai császárt, Romolus Augustulust. Ezzel
bekövetkezett a Nyugatrómai Birodalom bukása. Ez lett az ókor vége és a középkor kezdete.
(A Keletrómai Birodalom 1453-ig fennmaradt Konstantinápoly fővárossal.)
A Nyugatrómai Birodalom bukásával a korábbi gazdasági rendszer is felbomlott.
Mindennapossá vált az éhínség és a belső háborúskodás. Elpusztultak a városok,
visszaszorult az árutermelés. E miatt nincs felesleg és a pénzhasználat is visszaszorul. A
Nyugat önellátó nagybirtokokra esett szét. A nagybirtokot, amelyet uradalomnak nevezünk,
az a terület, amelynek földjei a földesúr tulajdonába, lakói a földesúr fennhatósága alatt
állnak. A földek egy részén a földesúr gazdálkodott, ezt a részt allódiumnak, vagy
majorságnak nevezzük. Más részeit az alávetett réteg használta járandóságokért. Voltak
közösen használt részek, a legelők, a tavak, a folyók és az erdők. A földeket legelőváltó
rendszerben művelték, vagyis a talajt kimerülésig használták, majd új földet törtek fel. E miatt
alacsony volt a terméshozam és az új föld feltörése sok időd és energiát vett igénybe
(erdőirtás, mocsárlecsapolás, legelőfeltörés). A 8. századtól Nyugat-Európában a jobb
életfeltételek keresése, a nomádoktól átvett technikai újítások és a kolostorokban
kibontakozó gazdálkodás nyomán a termelési módszerek és a munkaeszközök fejlődni
kezdtek. Új művelési mód alakult ki, a kétnyomásos gazdálkodás. Ennek lényege, hogy a
termőföld felét bevetették, a másik felét pihentették, ugarnak hagyták. A háromnyomásos
gazdálkodásnál tovább csökkent az ugar és már a terület kétharmadát vetették be őszi és
tavaszi vetésű növényekkel.
A föld kihasználása a régi eszközökkel nem volt lehetséges. Döntő változást hozott a
csoroszlyás, kormánylemezes nehézeke alkalmazása. Növelte a termést a borona
megjelenése, nyakhám helyett a lovaknál már szügyhámot és patkót is alkalmaztak. Új
„találmány” volt még a lábitós szövőszék, a rokka, a bütykös tengely és a vízimalom is. Az új
gazdasági módszerek elterjesztésében jelentős szerepet játszottak a túlnépesedő fejlettebb
területekről a ritkán lakott vidékekre vándorló telepesek, a hospesek. A fejlődés
következtében hatékonyabb lett a termelés, nőtt az élelmiszermennyiség, ezáltal nőtt az
életbenmaradás esélye, ami miatt növekedett a népességszám (11.sz. 38millió, 13.sz.
75millió). Beindult a kereskedelem és a pénzforgalom, valamint városok, piacok és bankok
jöttek létre.
A középkorban a megélhetés és a hatalom alapja a földbirtok volt. A király a különböző
szolgálatokért adományozott földeket, amit hűbérbirtoknak nevezünk. A hűbériség olyan
berendezkedés volt, amely társadalmon belüli függőségi viszonyt alakított ki. A senior, azaz
hűbérúr földbirtokot adományozott a vazallusoknak, a hűbéresnek. Az adományozott ezért
neki hűséggel, katonai, erkölcsi vagy anyagi szolgálattal tartozott. Az adományozott lehetett
senior is, mivel ő is adományozhatott földet. Így alakult ki a hűbéri lánc. A hűbériség csak a
nemességen belül volt jelen és hűbéri függés személyhez kötött volt. A legfőbb hűbérúr a
király volt. A hűbérbirtok kezdetben a megadományozott halálával, vagy akkor, ha nem
teljesítette kötelességét, visszakerült az adományozóhoz (benefícium). Később
örökölhetővé, sőt továbbíthatóvá vált (feudum). A hűbéri esküben az adományozó hűbérúr
és a megadományozott hűbéres kölcsönösen fogadalmat tettek a hűségre és kötelességeik
teljesítésére.
Az új földbirtokos réteggel párhuzamosan jött létre az új alávetett réteg, a jobbágyság. A
jobbágyság a volt rabszolgák, volt colonusok és lesüllyedt szabadok összeolvadásából
alakult ki. A jobbágy csak birtokosa volt földjének, a jobbágyteleknek. Emiatt
szolgáltatásokkal tartozott a föld tulajdonosának. Ez lehetett munkajáradék, vagyis robot,
lehetett terményjáradék vagy pénzjáradék is. A jobbágy termésének egytizedét az
egyháznak adta (tized), egykilencedét pedig a földesúrnak (kilenced). A földesúr bíráskodott
a jobbágya felett, valahol csak a földesúr engedélyével házasodhatott meg egy jobbágy. Ám
a szabad költözési jog védelmet jelentett a jobbágynak.