Az első hazai nyomdászjelvény

Jakó Zsigmond volt az, aki elsőként figyelt fel arra,1 hogy 1579-ben Gyulafehérvárt
Lorinţ diakónus cirill betűs nyomdájának egyik ószláv nyelvű kiadványában 2 olyan
fametszetes fejlécet is használtak, amely ott teljesen idegen. A növényi díszek között ugyanis
az 1528. évszám közepén – Jakó olvasatában – a T R G betűk láthatóak. 3 Ráadásul a
könyvdísz fejjel lefele került kinyomtatásra. A latin betűk és az arab számok teljesen idegenek
a cirill betűkkel dolgozó műhelyben.4 A fentiek alapján Jakó – igen logikusan –
kikövetkeztette, hogy e könyvdíszt „a szebeni nyomda 1528. évi létének közvetlen tipográfiai
bizonyítékaként kell értékelnünk”. Ő még kísérletet tett a betűk feloldására is. Ennek során
Theobaldus Gryphius személyében vélte megtalálni a megoldást, aki Johannes Honterust
Bázelből 1533-ban Brassóba történt hazatérését követően, mint a könyvnyomtatásban járatos
személy segítette az 1539-től működött műhely beindításában. Így végül is a fejlécen
olvasható betűket „Theobaldus Gryphius Reutlingensis” -nek oldotta fel.5
A legutóbbi években azután egyértelműen tisztázódott az első szebeni nyomda
alapításának ideje és a nyomdászok neve: „1525 magister Lucas Trapoldner és Valentinus
Corvinus presbiter, calcographi Cibinienses”.6 Ennek alapján szemügyre véve az említett
fametszetet, egyértelművé válik az annak közepén álló betűcsoport értelmezése: C(orvinus) &
Tr(apoldner). Megtévesztő volt az eddigiekben, hogy a jóval nagyobb „C” alsó szára
majdnem érinti a „Tr” betűfonat alját, így az könnyen „G”-nek olvasható. Az elöl álló „C”
betű domináns jellegének magyarázata az lehet, hogy a nyomdai felszerelés feltehetően az
egykor Velencében 1474 és 1498 között nyomdászként és betűmetszőként tevékenykedett,
brassói születésű Andreas Corvus örökségéből kerülhetett Valentinus Corvinushoz, aki pap
volt.7
Így immár bizonyossá vált Jakó feltételezése: az 1528. évszámot viselő fametszet a
szebeni nyomda jelvénye. A ma ismert két hazai ősnyomda (Hess és a „Confessionale”
nyomdásza) kiadványaiban nincs fametszetes könyvdísz. Az időrendben következő műhely a
most vizsgált szebeni volt.8 Így ez a tulajdonosok betűjeleit és az 1528. évszámot viselő
fametszet az első hazai nyomdászjelvény.9
A fentek után akaratlanul feltolul az emberben a kérdés: Vajon hogyan került ez fadúc
1579-ben Lorinţ diakónus gyulafehérvári műhelyébe. Visszatérve a szebeni
nyomdászjelvényen olvasható 1528. évhez, nyilvánvaló, hogy ekkor a műhelyt az 1525.-ben
megismert tulajdonosok működtették. Az a körülmény, hogy ekkor fametszetes jelvényt
készíttettek, arra utal, hogy az együttműködésük és a nyomdával kapcsolatos tevékenységük
ekkor még zavartalan volt. Azonban 1529. február 12-én a városi tanács nyolc napon belül

1
JAKÓ Zsigmond: Írás, könyv, értelmiség. Bukarest, 1977. 181.
2
RMNy 435. 150b.
3
Jakó szerint: „T. GR. vagy T.G.R. vagy G.T.R“.
4
Így érthető, hogy a fametszetet tudatosan fordítva helyezték be a szedésbe.
5
A szakirodalom egyetlen önálló Gryhius nevű nyomdászt ismer, és pedig valóban Reutlingenből, de ő 1476-
1509 között tevékenykedett (Christoph RESKE: Die Buchdrucker des 16. und 17. Jahrhunderts im deutschen
Sprachgebiet. Wiesbaden 2007. 784–785.). Így lehetséges, hogy az ő egyik leszármazottja rendelkezett olyan
nyomdai ismeretekkel, amellyel Honternek segíteni tudott a brassói műhely beindításában.
6
MKsz 2009. 1–29.
7
Andreas apja, „Sigmundt Rawe” 1498-ban hunyt el Brassóban. Vö. MKsz 2009. 360. Mind ő, mind más,
hasonló nevű nyomdász a 16. században egész Itáliában ismeretlen. lásd Marco MENATO – Ennio SANDAL –
Giuseppina ZAPPELLA: Dizionario dei tipografi e degli editori italiani. Il Cinquecento. Milano, 1997, Editrice
Bibliografica. (Grandi opere 9.)
8
1480 és 1525 között – a mai ismeretek szerint – egyetlen nyomda sem működött Magyarországon. A budai
kiadók a Mohács előtti évtizedekben könyveiket mind külföldön jelentették meg.
9
Vö. V. ECSEDY Judit – SIMON Melinda: Kiadói és nyomdászjelvények Magyarországon 1488–1800 =
Hungarian printers’ and publishers’ devices 1488–1800 Budapest 2009, Balassi–OSzK.
Szebenből valamennyi szerzetes távozását rendelte el.10 Ez az intézkedés jól mutatja, hogy a
lutheri reformáció milyen rövid időn belül és milyen hatékonyan terjedt el az erdélyi szászok
között. Hiszen ezt megelőzően még alig négy esztendővel a működését akkor megkezdő
nyomda két vezetője sajtójuk első termését, amely a pápa által meghirdetett jubileumi
búcsúkat már címében kiemelő, fél évszázadra szóló naptár volt, 11 ugyanennek a városi
tanácsnak ajánlotta.
Aligha nélkülözne minden alapot olyan feltételezés, hogy ekkor és ezért tűnik el az őt
ma kereső szemek elöl a magát papnak nevező „Valentinus Corvinus sacerdos”. Ezzel
szemben egykori társáról, aki kiterjedt szebeni családból született, már 1530-ból tudni lehet,
hogy egyedül vezette a nyomdát.12 Lukas Trapoldner 1529-ben a városi tanár, Thomas
Gemmarius latin tankönyvét,13 majd a következő esztendőben a városi orvos, Sebastian
Pauschner kis munkáját készítette el immár német nyelven.14 Jól érzékelhető a kiadványok
szerzőin keresztül, hogy a város alighanem már ekkor sajátjának tekintette a nyomdát,
amelyet Trapoldner irányított. Valószínűnek látszik, hogy miután a felszerelés Corvinus-é
volt, ezt az ő távozásával, 1529. februárjában a város magáénak tekintette. 1531-ben
Trapoldner végleg elhagyta a nyomdát, mert a város jegyzője lett. Ezt a tisztséget egészen
1545-ig viselte, majd 1547. december 24. után a város szenátoraként hunyt el.15
Az immár hosszú éveken át használaton kívül álló nyomda idővel felkelthette az
ugyancsak a város szolgálatában álló moldáviai származású Filip mester figyelmét. 16 Ő
felismerhette annak lehetőségét, hogy ebben a műhelyben a románok számára könyveket
tudna előállítani. Hogy ezt elérje szükséges volt a város vezetősége jóindulatának
megnyerése. Ehhez az az út vezethetett, hogy javasolja a város vezetőségének a lutheri tanok
megismertetésére és elfogadásához ilyen kiadványok előállítását. Ezzel a neofita buzgalmú
illetékesek nyilván teljes mértékben egyetértettek, sőt bizonyos anyagi áldozatra is készek
lehettek, ami lehetővé tette az öntött cirill betűk beszerzését. Ez minden valószínűség szerint
Velencéből történt, hiszen ezek előállítása igen komoly szakmai felkészültséget igényelt,
amely abban az időben szinte egyedül csak ott volt meg. Így nyomtathatta ki Filip – nyilván
több évnyi felkészülést követően – 1544-ben Szeben városa nyomdájában a román nyelvű
kiadványát,17 amelyből ma egyetlen példány sem ismertes.18 Ez minden bizonnyal Luther kis
kátéjának román fordítása volt. Mint ilyen, időrendben az első nyomtatvány ezen a nyelven.19
A Szeben városa által a lutheri tanoknak az ortodox hitű románoknak készített ismertető,
sőt nyilván hittérítő szándékú kiadványnak azonban aligha volt visszhangja a megcélzottak
körében. A moldvai Filip az 1525-ben alapított szebeni városi nyomdában ennek ellenére
hozzálátott az ortodox románság számára mind ó-egyházi-szláv, mind román nyelvű
kiadványok előállításához. Ma ezek közül példányból kettő ismeretes: 1546-ból a négy
evangélium ó-egyházi-szláv és 1551-3 tájékáról ugyanez, de immár párhuzamos román
fordításban.20 Ez utóbbi a legrégibb fennmaradt román nyelvű nyomtatvány.
Szeben városa nyilván belátta, hogy a románok nem mutatnak komoly érdeklődést a
lutheri tanok iránt, ezzel szemben a szászok felismerték az azok ortodox liturgiához
10
Magazin für Geschichte, Literatur und alle Denk- und Merkwürdigkeiten Siebenbürgens. 2 (1846) 345.
11
MKsz 2009. 3.
12
RMNy 10. Talán nem alaptalan annak feltételezése, hogy az előző évben készített kiadványt (RMNy 9) is már
ő jelentette meg.
13
RMNy 9.
14
RMNy 10.
15
Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde. 19. (1884) 533–534.
16
„Circumspectus magister Philippus pictor et scriba litterarum Valachicarum“. Vö. MKsz 1965.121.
17
RMNy 59. – Ennek egyértelmű bizonyítéka az 1544. július 16-án kelt hivatalos bejegyzés: „Ex voluntate
dominorum dati sunt M. Philippo Pictori pro impressione catechismi Valachici bibale fl. 2.” MKsz 1965. 119.
18
JAKÓ i. m. (1.jegyzet) 193–198.
19
MKsz 1965. 119–127. (17. jegyzet).
20
RMNy 66 és 99A.
elengedhetetlenül szükséges kiadványoknak terjesztéséből származó haszon lehetőségét mind
a Kárpátokon belül, mind kívül. Ennek tudható be Filip mintegy évtizedes nyomdai
tevékenysége.
Hasonló lehetett a helyzet Brassóban, ahol Coresi műhelyében ugyancsak készült
evangélikus káté román nyelven.21 Az egyetlen fennmaradt példány csonka, a kikövetkeztetett
„cr. 1561” aligha állja meg a helyét. Inkább feltételezhető, hogy ez is Coresi Brassóban
történő települt letelepedését támogatni hivatott gesztus volt.
Visszatérve az 1528. évszámot viselő szebeni nyomdászjelvényre, annek alaposabb
vizsgálata során megállapítható, hogy a fametszetnek mindkét vége csonkult. A könyvdísz
rajzolata rendkívül szimmetrikus.22 Közepe az ölelkező betűket övező két-két levélpár között
vonható meg. Ettől előre ma kb. 70, míg hátra csak mintegy 40-43 mm található. A metszet
elején ma látható két-két kisebb levélpár a végéről teljesen hiányzik. Ez utóbbi rész
eltávolítása meglehetősen barbárul történt, mert az egész könyvdíszt alul és felül záró vonal
közül a felső itt kb. 2-3 mm-rel hosszabb, mint az alsó, továbbá az elejéről kikövetkeztethető
két kis levél tövéből fent még érzékelhető valami, míg az alsóból szinte semmi. Úgy tűnik,
mintha letörték volna. Ezzel szemben elöl a kikövetkeztethető két levélszárnál a fadúcot igen
szakszerűen fűrészelték le.
A fentiekből arra lehet következtetni, hogy a szebeni nyomdászjelvényt eredetileg fólió
méretű könyvbe, vagy akár plakátra szánták. Később a dúc mindkét végéről gondosan
lefűrészelhettek annyit, hogy negyedrét alakú kiadványhoz felhasználható legyen, majd mikor
ennél kisebb, nyolcadrét alakú könyvet kívántak vele díszíteni, a dúc végét letörték.
Végigtekintve a rendkívül hiányos mai ismereteket az első szebeni nyomda igen csak
rövidke listáját, úgy a következőkre lehet jutni. Az 1528. évszámmal jelölt fametszet
eredetileg valami nagyalakú, ünnepélyes kiadványhoz készült ebben az esztendőben. A
következő két évben készült két nyomtatvány tartalmuk alapján joggal feltételezhetően
negyedrét alakúak voltak. Ezekhez a nyomdászjelvényt viselő fadúc mindkét végét
megrövidítették. Ezzel annak hossza kb.140 mm-re csökkent. Ez már alkalmas volt a
negyedrét méretű kiadványok díszítésére. A gyulafehérvári kiadványból ma ismert fametszet
hossza azonban 110-113 mm. A fametszetes nyomdászjelvény dúca az eredetileg Corvinus-
Trapoldner páros műhelyében maradt, akárcsak pl. maga a sajtó. Philip a város szolgálatában
itt kezdte meg cirill betűs kiadványainak elkészítését. Ezek élén a lutheri kiskáté román
fordítása állt, amint erről a fentiekben szó volt. Így nem tűnik alaptalannak annak
feltételezése, hogy a műkedvelő nyomdász 1544-ben ennek az első román nyelvű
kiadványnak díszítésére használta. A káték formátuma nyolcadrét volt, így a korább negyedrét
formátumú könyvek jelölésére használt dúc ehhez túl nagy volt. Ekkor és ezért törhette le
Philip a fametszet jobb széléből a mintegy három centiméteres darabot.
Összefoglalóan megállapítható, hogy a fentiekben megvizsgált fametszet az első hazai
nyomdászjelvény, amely 1528-ban a szebeni Corvinus-Trapoldner-féle műhely részére
készült. Azt a műhely 1531 előtti kiadványaiban rendre használhatta. 1544-ben az immár cirill
betűs városi nyomda első termékéhez is igénybe vehette, amely egyben a legrégibb román
nyelvű nyomtatvány volt. Sajnálatos, hogy a fentiekben felsorolt valamennyi könyvből
példány a mai napig nem maradt fenn, ill. lappang. Azt azonban, hogy a Philip által 1544-ben
Szebenben használt dúc mikor és milyen úton jutott el 1579-re, Gyulafehérvárra az ottani
ugyancsak cirill betűs műhelybe, nem sikerült megállapítani.

21
RMNy 167 – A kiadvány rétmegjelölése a szövegben téves: 4º áll 8º helyett, amint ezt a fennmaradt első lap
reprodukcióján a szedéstükör hosszúkás alakja is egyértelműen bizonyítja.
22
Ugyanez figyelhető meg e műhely többi könyvdíszénél is, amelyek azonban mind épnek tűnnek. Vö. V.
ECSEDY Judit: A régi magyarországi nyomdák betűi és díszei 1473–1600. Bp. (2004). 462–464.