H. P.

BLAVATSKY

TITKOS TANÍTÁS
THE SECRET DOCTRINE

ANTROPOGENÉZIS
A TUDOMÁNY, A VALLÁS ÉS A FILOZÓFIA SZINTÉZISE

Satyât Nâsti Paro Dharmah

„Nincs magasztosabb vallás az igazságnál”

Fordította: Dr. Harry Györgyné, 1957

Számítógépes változat: Szabari János, 2003

Magyar Teozófiai Társulat

 EZT A MUNKÁT
MINDEN FAJOK ÉS MINDEN ORSZÁGOK
IGAZ TEOZÓFUSÁNAK
AJÁNLOM,

MERT İK AKARTÁK, ÉS SZÁMUKRA KÉ-

SZÜLT.

2
 A modern tudomány a fejlıdéstan alapján áll. Ugyanezt vallja a józan ész és a Titkos
Tan is, s ezt az eszmét támogatják az ısi legendák és mítoszok is, sıt maga a Biblia is, ha
tudunk a sorok között olvasni. Látjuk, hogyan fejlıdik ki lassan a virág a bimbóból, ez pedig
a magból. De honnan van ez a mag, mely magában foglalja a fizikai átalakulás elıre megsza-
bott programját, s azokat a láthatatlan, tehát spirituális erıket, amelyek arra késztetik, hogy
lassanként fejtse ki formáját, színét és illatát? Maga a szó, fejlıdés önmagát magyarázza. A
jelenlegi emberi faj csírájának meg kellett lennie már e fajt megelızı ısökben; a mag is,
amely a következı nyár virágát rejti magában, az anya-növényben érlelıdött meg. A kettı alig
különbözik egymástól, de valami különbség mégis van. A mi elefántjaink és gyíkjaink özön-
víz elıtti ısei talán a mamut és a plesiosaurus voltak, - a Védák, a Völuspa és a Genezis Köny-
ve „óriásai” miért ne lehettek volna a mi emberi fajunk ısei? Míg ténylegesen abszurdum azt
hinni, hogy a „fajok átalakulása” az evolucionisták legmaterialisztikusabb elképzelései szerint
ment végbe, igen természetes viszont az a gondolat, hogy minden faj, kezdve a puhányoktól
fel egészen a majom-emberig, a saját elsıdleges megkülönböztetett formájából alakult ki.

(Isis Unveiled, I. köt. 152-3.)

3
 Bevezetı jegyeztek
az ısi stanzákról és a négy történelem elıtti kontinensrıl
Facies totius universi, quamvis
infinitis modis vareet,
manet tamen semper eadem.
Spinoza1

Az ebben a kötetben tárgyalt stanzákat és a róluk írt kommentárokat ugyanazon ısi

feljegyzésekbıl vettük, mint az 1. és 2. kötetben tárgyalt Kozmogóniáról szóló stanzákat.
Amennyire lehetséges volt, szószerinti fordítást adtunk. De egyes stanzák túlságosan homá-
lyosak ahhoz, hogy magyarázat nélkül meg lehessen ıket érteni, s ezért - miként az elızı kö-
tetekben is - elıbb teljes terjedelmükben leközöljük, s azután - amint sorról sorra, a kommen-
tárokkal együtt tárgyaljuk ıket - igyekszünk megvilágítani értelmüket, lábjegyzetekkel is ki-
egészítve, hogy a kommentárban foglalt magyarázat még világosabb legyen.

Az emberiség fejlıdésére vonatkozólag a Titkos Tanítás három új tételt állít fel, ame-
lyek teljesen ellentmondanak úgy a modern tudomány, mint az ismert vallásos dogmák állítá-
sainak. Ezek a tételek a következık: a) hét embercsoport egyidejő fejlıdése földünk hét kü-
lönbözı részén; b) az asztrális test korábban megvolt, mint a fizikai test, mivel az asztrális test
volt a minta, ami szerint a fizikai test kifejlıdött; és c) az ember ebben a körben megelızte
fejlıdésében az állatvilágot, beleértve az emberszabású majmokat is2.

A Titkos Tanítás nem áll egyedül akkor, amikor a hét ısi Emberrıl beszél, akik egyi-
dejőleg születtek a Föld hét különbözı részén. Hermes Trismegistos „Isteni Pymander”-ében
ugyanerrıl a hét ısi Emberrıl3 olvasunk, akik a Természetbıl és az Égi Emberbıl fejlıdtek
ki, - az Égi Embert kollektív értelemben véve, mint Teremtı Szellemeket. A George Smith
által összegyőjtött kaldeai táblák töredékeiben, ahol a babiloni Teremtés Legenda van felje-
gyezve, a Cutha tábla elsı oszlopában hét „holló-arcú” emberi lény - vagyis barna arcbırő

1
„Az egész világegyetem arca (megjelenése), jóllehet végtelen sokféle módon változik, mégis mindig
ugyanaz marad”. Spinoza Levelei, XXIV, lásd A. Wolf: The Correspondence of Spinoza, 308. o.
2
Lásd Genezis II. 19. Ádám teremtésérıl a 7. vers szól, a 19. versben pedig ez áll: „Az Úr Isten a föld-
bıl teremtette a mezı minden állatát, a levegı minden madarát; és elvitte vala Ádámhoz, hogy nevezné el ıket”.
Az ember tehát korábban lett megteremtve, mint az állatok, mert az 1. fejezetben említett állatok a Zodiákus
jelei, míg az ember, a „férfi és nı”, nem az embert jelentik, hanem a Sephiroth Seregét, Erıket vagy Angyalokat,
akiket (az Isten) „saját képére és hasonlatosságára teremtett”. Ádámot, az embert nem erre a hasonlatosságra
teremtette az Úr, ezt a Biblia nem is állítja. Azonfelül a Második Ádám ezoterikusan egy hetesség, amely hét
embert jelent, helyesebben az emberek hét csoportját. Az Elsı Ádám, a Kadmon, a tíz Sephiroth szintézise. E tíz
közül a felsı Hármas az İstípusok világában marad, mint jövendı „Háromság”, míg a hét alsó Sephiroth megte-
remti az anyagi világot; s ez a hetesség a Második Ádám. A Genezis, s azok a misztériumok, amelyen a Genezis
alapul, Egyiptomból erednek. A Genezis 1. fejezetének „Istene” a Logosz, a 2. fejezetben szereplı „Úr Isten”
pedig a Teremtı Elohim, a kisebb Hatalmak.
3
Így szólt Pymander: „Ez az a titok, amely mai napig rejtve volt. A Természet összekeveredve az Égi
Emberrel (Elohim vagy Dhyanik) létrehozta a csodát... a hét Embert, mindegyik férfi és nı (hermafrodita)... a hét
Kormányzó természetének megfelelıen” (II. 29.), - vagyis a Pitrik vagy Elohim hét Seregének megfelelıen, akik
kilövellték vagy teremtették ıt (az Égi Embert). Ez egészen világos, de lássuk, mit mondanak errıl még a mo-
dern teológusok is, akiket értelmeseknek és tanultaknak tartanak. John David Chambers (Oriel College, Oxford)
által összegyőjtött és lefordított kiadványban, a „Theological and Philosophical Works of Hermes Trismegistos,
Christian (?) Neoplatonist”-ban a fordító azon csodálkozik, hogy „mit jelent itt ez a hét ember”? A problémát
pedig azzal oldja meg, hogy „minthogy az ember eredeti mintája (Ádám Kadmon a Genezis 1. részében) férfi-nı
volt... ez a hét a Genezisben említett soronkövetkezı pátriárkákat jelentheti” (9. 1.). E kijelentés valóban teológi-
ai módon vágja el a gordiuszi csomót!

4
ember - van megemlítve, akiket „a (hét) Nagy Isten teremtett”. S amint a 16. 17. és 18. sorban
ez részletesen ki van fejtve:

A Föld közepén nıttek fel és lettek nagyok,

És sokasodtak számban,
4
Hét király, testvérek ugyanazon családból.

Ez az az Edom-i hét király, akikrıl a Kabbala is beszél; az Elsı Faj amely tökéletlen
volt, vagyis még az egyensúly (a nemek egyensúlyának) létrejötte elıtt teremtıdött, s ezért
meg kellett semmisíteni5.

Hét király, mind fivérek, megjelent s gyermekeket nemzett, népeik száma 6000 volt.
Negras (a halál) Istene elpusztította ıket. „Hogyan pusztította el ıket?” Egyensúlyba hozta
azokat, akik még nem léteztek.6

Mint Fajt, úgy „pusztították” el ıket, hogy átolvasztották saját (kiizzadás által keletke-
zett) utódaikba. Ez annyit jelent, hogy a nem-nélküli Faj a (potenciálisan) kétnemő Fajba re-
inkarnálódott, ez utóbbi a hermafroditákba, s végül ezek a különvált nemiségő, a késıbbi
Harmadik Fajba. Ha ezek a táblák nem lennének ilyen töredékesek, bizonyára szóról szóra
ugyanazt a beszámolót tartalmaznák, mint az İsi Feljegyzések és Hermes írása, - ha nem is az
apróbb részletek, de legalábbis az alapvetı tények tekintetében. Hermes feljegyzéseit ugyanis
a rossz fordítások erısen eltorzították.

Nyilvánvaló, hogy ezen tanítások látszólagos természetfölöttisége, - jóllehet e tanítá-

sok allegorikusak - szenvedélyes tagadást fog kiváltani, tekintve, hogy éles ellentétben állnak
a Biblia7 betőszerinti megállapításaival, valamint a tudomány legújabb feltevéseivel. Az ok-
kultista azonban tudja azt, hogy az ezoterikus filozófia hagyományai a helyesek, egyszerően
azért, mert ezek sokkal logikusabbak, s mert a nehézségeket jobban megoldják. De itt vannak
még az egyiptomi Toth Könyvek, a Halottak Könyve, azután a hindu Puranák a hét Manuval,
valamint a kaldeo-asszír feljegyzések, amelyeknek cseréptábláin szerepel a hét primitív Em-
ber, vagy Ádám. Ez utóbbi név valódi értelmét a Kabbala segítségével lehet megtudni. Azok,
akik hallottak valamit a Samothracia-i Misztériumokról, emlékezni fognak, hogy a Kabiri-k
neve a „Szent Tüzek”-bıl származott. Ezek a „Szent Tüzek” teremtették Electria vagy
Samothrace – Vulkánnak szentelt – szigetének hét helységében a „Szent Lemnos-ban született
Kabir-t”.

Pindaros szerint ez a Kabir, akinek neve Adamas8 volt, a Lemnos-i hagyományok sze-
rint a Föld méhébıl született primitív ember típusa volt. Ez az Adamas volt a nemzési rend-
szerben az elsı hímnemő emberek ıstípusa, s egyike volt az emberiség ısének vagy nemzıjé-
nek.9 Ha mellé állítjuk ehhez még azt a tényt, hogy Samothrace-t a föníciaiak gyarmatosítot-
ták, ı elıttük azonban a titokzatos pelazguszuk uralkodtak a szigeten, akik keletrıl jöttek, s ha
ugyanakkor emlékezetünkbe idézzük azt is, hogy a föníciaiak, kaldeusok és az izraeliták misz-

4
George Smith: Chaldean Account of Genesis, 103. o.
5
Vesd össze: Zohar, Siphra Dzenioutha, Idra Suta, 2928, Franck: La Kabbale, 205. o.
6
Siphra Dzenioutha.
7
Minthogy ma már azt állítják, hogy a kaldeai táblákat, amelyek allegorikusan leírják a Teremtést, a
Bőnbeesést, a Vízözönt, sıt még a Bábel tornyának legendáját is, még „Mózes ideje elıtt írták” (Smith:
Chaldean Account of Genezis), miért nevezik akkor a Mózes könyvét „kinyilatkoztatás”-nak? Hiszen az nem
más, mint ugyanazon történetnek egy másik verziója.
8
Philosophumena, V. 7; Miller kiadása, 98. o.
9
Ugyanott, 108. o.

5
tériumbeli Istenei azonosak voltak, akkor könnyen visszavezethetjük a Noé-féle vízözön zava-
ros leírásának eredetét is.

Az utóbbi idıkben bebizonyosodott, hogy a zsidók, akik a teremtésrıl szóló kezdetle-

ges elképzeléseiket Mózestól, Mózes viszont az egyiptomiaktól szerezte, Genézisüket és elsı
kozmogóniai hagyományaikat a kaldeo-akkád beszámolókból győjtötték össze úgy, hogy
azokat Ezra és a többiek újraírták. Elegendı tehát, ha megvizsgáljuk a babiloni és asszír ék-
írásos és egyéb feljegyzéseket, s ott megtaláljuk, különbözı helyeken elszórva, nemcsak az
Adam, Admi vagy Adami név eredeti jelentését, hanem a hét Ádám vagy emberi ıs teremté-
sét is, akik fizikailag a Föld Anyától lettek, spirituálisan vagy asztrálisan pedig a Nemzık
Isteni Tüzébıl keletkeztek. Az asszirológusoktól, akik mit sem tudnak az ezoterikus tanítások-
ról, nemigen várhatjuk azt, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek a babiloni hengereken
minduntalan visszatérı, titokzatos hetes számnak, sem azt nem várhatjuk, hogy feltőnjön ne-
kik e számok kiemelése a Genezisben és a Biblia többi részében. Mindenesetre tény az, hogy
e hengereken – töredékességük és hiányos voltuk mellett is – éppen olyan világosan megtalál-
ható az İsszellemek száma és az azoktól származó hét embercsoport, mint amilyen félreérthe-
tetlenül le van ez írva a Pymander-ben és a Kabbala „Rejtett misztériumok könyvében”. Ez
utóbbiban Adam Kadmon a Sephiroth-i Fa, s ugyanakkor „a Jó és Rossz tudásának Fája”. A
32. vers azt mondja, hogy ezen Fa körül „hét oszlop van”, vagy másként: azon teremtı An-
gyalok hét palotája van, akik a Földünkön a hét bolygó hatáskörében mőködnek. Minthogy
Adam Kadmon kollektív név, ugyanúgy kollektív név az ember Adam neve. George Smith ezt
írja a „Chaldean Account of Genesis” c. könyvében:

Az Ádám név, amelyet ezekben a legendákban az elsı emberi lényre alkalmaznak,

nyilvánvalóan nem személynév, hanem az emberi faj meghatározására szolgáló név. A gene-
zisben Adam mint személynév szerepel, de bizonyos helyeken nyilvánvalóan ugyanolyan ér-
telemben használatos, mint az asszír kifejezés.10

Továbbá sem a kaldeai, sem a bibliai vízözön-történetek – az egyikben Xisuthrus, a

másikban Noé alakjával – nem az egyetemes vízözönrıl, sem pedig a Vaivasvata Manu indiai
allegóriájában szereplı atlantiszi vízözönökrıl szólnak. Ezek (mármint a kaldeai és bibliai)
vízözön történetek a Samothrace-i ezoterikus misztériumokon alapuló exoterikus allegóriák.
Még ha a régi kaldeaiak tudtak is a Puranák-beli legendákban elrejtett ezoterikus igazságok-
ról, a késıbbi népek már csak a Samothrace-i misztériumokat ismerték, és azokat allegorizál-
ták. Éspedig úgy, hogy saját asztronómiai és antropológiai vagy inkább fallikus elképzelése-
ikhez alkalmazták ıket.

Samothrace-rıl történelmileg ismert az, hogy az ókorban híres volt a rajta lejátszódott
vízözönrıl, amely elborított az egész szigetet, elérte a legmagasabb hegyek csúcsait. Ez az
esemény még az argonauták kora elıtt történt. A szigetet hirtelen gyorsasággal az Euxine vi-
zei borították el, amelyrıl addig azt hitték, hogy tó.11

De az izraeliták ezenfelül még egy másik legendán is alapíthatták szimbólumukat, és-

pedig azon a vízözön-legendán, amely a jelenlegi Góbi-sivatagot a legutolsó alkalommal ten-
gerré változtatta át, kb., 10.000 vagy 12.000 évvel ezelıtt, amelynek következtében sok Noé
és családja a környezı hegyvidékbe volt kénytelen menekülni. Minthogy a babiloni beszámo-
lókat csak nemrégiben restaurálták a több százezer törött cserépbıl, - csupán a Kouyunjik
domb mélyébıl Layard ásatásai folytán eddig húszezer töredéket szedtek ki – a fenti bizonyí-
10
86. oldal
11
Lásd Plinius, IV, C. 12; Strabo, 10, Herodotos, VII, C. 109; Pausanias, VII, C. 3; stb.

6
tékok aránylag hiányosak. De még ilyen töredékes állapotukban is megerısítik csaknem va-
lamennyi tanításunkat, de hármat legalábbis feltétlenül. Ez a három tanítás a következı:

1. Az elsı faj, amely a nemzésig eljutott, egy sötét faj volt (zalmat-qaqadi), s ezt ık
Adamu-nak, vagy Sötét Fajnak nevezték, míg Sarku, vagy Világos Faj ezután még
hosszú ideig tiszta maradt.
2. A babiloniak a Bőnbeesés idején két fıfajt ismertek, s e kettıt az Istenek Faja, a
Pitrik éterikus mása még megelızte. Sir H. Rawlinson-nak ez a véleménye. Ez a
két faj az, amit mi Második és Harmadik Fajnak nevezünk.
3. A hét Isten, akiknek mindegyike teremtett egy Embert vagy embercsoportot, „be-
börtönzött vagy testetöltött Istenek” voltak. Ez az Istenek a következık: Zi Isten, Zi-
ku Isten (Nemes Élet, a Tisztaság Igazgatója), Mir-ku Isten (Nemes Korona), „az Is-
tenek haláltól való (késıbb) bebörtönzött Megváltója” és a „saját kezével teremtett
sötét fajok” teremtıje, Lbzu Isten, „a bölcs az Istenek között”, Nissi Isten, Suhhab
Isten. Végül Hea vagy Sa, az elıbbiek szintézise, a Bölcsesség és Mélység Istene,
akit a bőnbeesés idején Oannes-Dagon-nal azonosították, és kollektíve Demiurge
12
vagy Teremtı néven nevezték.

A babiloni töredékekben két un. „Teremtés” van, minthogy a Genezis is ezekhez ra-
gaszkodott, két elsı fejezetében olvashatjuk az Elohim-i és a Jehova-i teremtést. E teremtések
megfelelı sorrendjét sem ez a leírás, sem más exoterikus beszámoló nem rögzítette le. Az
Okkult Tanítások szerint azonban ez a két „teremtés” egyrészt a Nemzık, Pitrik vagy
Elohimek által teremtett elsıdleges hét Emberre, másrészt a Bőnbeesés után kialakult Ember-
csoportokra vonatkozik.

Mindezeket a késıbbiek folyamán a tudomány fényében fogjuk megvizsgálni, össze-

hasonlítva valamennyi régi nép írásait, köztük a Bibliát is. Addig is, mielıtt a történelem elıt-
ti Fajok antropogenezisét ismertetnénk, meg kellene egyeznünk abban, hogy milyen nevet
adjunk azoknak a földrészeknek, amelyeken a mi ádámi fajunkat megelızı négy nagy faj szü-
letett, élt és meghalt. E kontinenseknek sokféle ısi és ezoterikus nevet adtak, s ezek is változ-
tak azon nemzetek nyelve szerint, amelyek feljegyzéseikben vagy szentírásaikban megemlí-
tették azokat. Pl. a Vendidad-ban Airyana Vaejo-t13, ahol az eredeti Zoroaszter14 született, a
puranai irodalomban Shveta Dvipa-nak, Meru Hegyének, Vishnu Hajlékának, stb. nevezik; a
Titkos Tanításban pedig egyszerően az „Istenek Országának” nevezik, akiknek fınökei „e
Bolygó Szellemei”.

Ezért, hogy elkerüljük a lehetséges és igen valószínő zavart, ami a különbözı nevek
használatából keletkezhet, a következıkben állandóan elıforduló négy kontinensnek a kultu-
rált olvasó számára megfelelıbb elvezéseket fogunk adni. Azt ajánljuk tehát, hogy az elsı
kontinensnek, helyesebben az elsı terra firma-nak, amelyen az isteni Nemzık az Elsı Fajt
kifejlesztették, a következı elnevezést adjuk:

1. Az elpusztíthatatlan Szent Föld. Azért adjuk ezt a nevet, mert a megállapítás

szerint ez az „elpusztíthatatlan Szent Föld” nem osztja a többi kontinens sor-
sát, mert ez lesz az egyedüli, amelynek fenn kell maradnia valamennyi Kö-
rön át a Manvantara kezdetétıl a végéig. Ez a kontinens a bölcsıje az elsı
embernek, és lesz lakhelye az utolsó isteni halandónak, akit mint Shishta-t
12
Chaldean Account of Genesis, 82. o.
13
Lásd: Bundadish, 79. 12.
14
„eredeti” szerintünk Amshaspend, akit „Zarathustra, a Vara uralkodója, melyet amaz országban Yima
teremtett” néven neveznek. Több Zarathustra vagy Zertust volt, maga a Dabistan 13-at sorol fel; de ezek mind az
elsı Zarathustra reinkarnációi voltak. Az utolsó Zoroaszter az Azareksh-i Tőztemplom alapítója volt, akinek az
ısi szent mágikus vallásról írt mőveit Nagy Sándor megsemmisítette.

7
 kiválasztanak az emberiség jövendı magvának. Errıl a titokzatos szent föld-
rıl csak keveset lehet mondani, legfeljebb csak annyit, hogy – amint azt az
egyik kommentár poétikusan kifejezi – „A sarkcsillag szeme vigyáz reá a
Nagy Lehelet egy napjának hajnalától napnyugtáig.”15

2. A Hiperboreai Föld. A második kontinens ezt a nevet kapta. Hegynyúlványai

az Északi Sarktól délre és nyugatra húzódtak, hogy befogadják a Második
fajt, s magába foglalta mindazt, amit most Észak-Ázsiaként ismerünk. Ezt a
nevet adták a régi görögök annak a távoli és titokzatos tájnak, ahová – a ha-
gyomány szerint – Apolló, a Hiperboreai, minden évben elutazott. Asztro-
nómiai szempontból természetesen a Nap, aki elhagyva hellén szentélyét
évente egyszer szerette meglátogatni távoli országát, ahol a nap tudomás sze-
rint egy félévig nem nyugszik le. Ahogy az Odüsszeia egyik verse mondja:
16
Mint egymáshoz a nap meg az éj ösvénye közel van.
De történelmileg, helyesebben talán etnológiailag és geológiailag ennek más az értel-
me. A Hiperboreaiak földje, vagyis az az ország, amely a hó és szélviharok fagyottszívő Iste-
nének, Boreas-nak földjén túl terül el (ez az Isten különben a Rhipaeus hegylánc ormain sze-
retett mély szendergésben pihenni), - nem egy elképzelt ország volt, amint azt a mitológusok
feltételezik, s nem is Scythia és a Duna szomszédságában terült el.17 A Hyperboreai Föld egy
tényleges kontinens volt, egy bona fide ország, amely azokban a korai idıkben nem ismerte a
telet, s szomorú maradványainak még ma is csak egy éjszakájuk és egy nappaluk van egész
éven át. A görögök azt mondták, hogy az éjszaka árnyai sohasem borulnak rá, mert az „Iste-
nek Országa”, Apolló, a Világosság Istenének kedvenc lakhelye, lakosai pedig az ı szeretett
papjai és szolgái. Ezt manapság csak poétikus meséknek tekintik, de akkoriban ez a poétikus
igazság volt.

3. Lemúria. A harmadik kontinenst Lemúriának ajánljuk elnevezni. Ez az elne-

vezés P. L. Sclater-nek a kitalálása vagy elgondolása, aki 19850 és 1860 kö-
zött zoológiai alapon bizonyította egy olyan kontinens létezését a történelem
elıtti idıkben, amely szerinte Madagaszkártól Ceylonig és Szumátráig ter-
jedt. Ez a kontinens magába foglalta a jelenlegi Afrika egyes részeit, de kü-
lönben ez a gigantikus földrész, amely az Indiai-óceántól Ausztráliáig ter-
jedt, ma már teljesen elsüllyedt a Csendes-óceánban, s csak itt-ott maradtak
fenn legmagasabb hegycsúcsai, amelyek ma szigeteket képeznek. A termé-
szettudós A. R. Wallace így ír Charles Gould-nak:

A harmadkor-béli Ausztrália Új-Guinea-ig és a Salamon-szigetekig, talán a Fidzsi-szigetekig

terjed, s erszényes állatai alapján feltételezni lehet, hogy összeköttetése volt az északon levı
18
kontinenssel a Másodkor folyamán.
Ezt a témát másutt hosszabban fogjuk tárgyalni.19

15
Indiában Brahma egy napjának hívják.
16
X. 86. Devecseri Gábor fordítása.
17
Lásd Volcker: Mythological Geography, 145-170. o.
18
Mythical Monsters c. mő, 47. o.
19
Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy Mr. Wallace nem fogadja el Mr. Sclater elképzelését, sıt tá-
madja azt. Mr. Sclater szerint egy szárazföld vagy kontinens régebben egyesítette Afrikát, Madagaszkárt és Indi-
át, de Ausztrália és India nem volt összefüggı egymással. A. R. Wallace Geographical Distributionof Animals
and Island Life c. könyvében kimutatja, hogy egy ilyen földrész feltételezése állítólagos zoológiai alapon telje-
sen felesleges. De beismeri, hogy India és Ausztrália valószínőleg közelebb voltak egymáshoz egy olyan igen
távoli idıben, amelyet „harmadkor elıtti”-nek lehet nevezni. Egy magánlevélben pedig hozzáteszi, hogy „e felté-

8
 4. Atlantisz. A negyedik kontinens az Atlantisz nevet kapja. Ez lenne az elsı
történelmi kontinens, ha a régiek hagyományainak több figyelmet szentelné-
nek. Platón ugyanilyen nevő híres szigete csak egy töredéke volt ennek a
nagy kontinensnek.20

5. Európa. Az ötödik kontinens Amerika volt, de mivel a földgömb túlsó felén

van, az indo-árja okkultisták rendszerint a vele csaknem egyidıs Európát és
Kisázsiát emlegetik, mint ötödik kontinenst. Ha az okkultisták tanításai a
kontinensek megjelenését azok geológiai és földrajzi sorrendjében vennék
figyelembe, akkor a besorolást meg kellene változtatni. De a kontinensek
egymásutániságát a fajok fejlıdési sorrendje szerint állapították meg, éspe-
dig az elsıtıl az ötödikig, a mi jelenlegi árja gyökérfajunkig, s így Európa
az, amelyet az ötödik nagy kontinensnek kell neveznünk. A Titkos Tanítás
nem veszi figyelembe a szigeteket és félszigeteket, s nem követi a föld és
tenger modern földrajzi megoszlását. Legkorábbi tanításai és a nagy Atlan-
tisz elpusztulása óta a Föld felszíne többször megváltozott. Volt idı, amikor
Egyiptom deltája és Észak-Afrika Európához tartozott, még mielıtt a Gibral-
tári szoros kialakult volna, és azután a kontinens újabb megrázkódtatása tel-
jesen megváltoztatta Európa földrajzi arculatát. Az utolsó komoly változás
kb. 12.000 évvel ezelıtt történt21, s ezt követte Platón kis Atlantisz szigeté-
nek elmerülése, mely szigetet Platón az anya-kontinens után nevezett el. A
régi idıkben a földrajz a misztériumok része volt. A Zohar ezt mondja:

A (földrészek és tenger) titkait feltárták a titkos tudomány emberei elıtt, de a földrajztudósok

22
elıtt nem.
Az az állítás, hogy a fizikai ember eredetileg egy kolosszális, harmadkor elıtti óriás
volt, s hogy már 18 millió évvel ezelıtt létezett, természetesen abszurdnak tőnhet fel a mo-
dern tudomány csodálói és hívei szemében. A biológusok egész posse comitatus-a elképzelhe-
tetlennek fogja tartani a másodkor ezen harmadik fajbeli titánját, amely alkalmas volt arra,
hogy sikeresen felvegye a harcot az akkori, a levegıt, vizet és földet benépesítı gigantikus
szörnyetegekkel, míg elıdeiknek – az Atlantiszbeliek éterikus ıstípusainak – nem volt okuk
félni a nekik ártani nem tudó ıslényektıl. A modern antropológus csak hadd nevessen a mi
titánjainkon, mint ahogy nevet a bibliai Ádámon is, míg a teológus ıket neveti a majomısök-
kel együtt. Az okkultisták és azok szigorú bírálói ma már úgy érzik, hogy meglehetısen jól
összeegyeztették beszámolóikat. Az okkult tudományok mindenesetre igénytelenebbül lépnek
fel, és többet nyújtanak, mint akár a darwini antropológia, akár pedig a bibliai teológia.

Nem kell, hogy az ezoterikus kronológia akárkit is meghökkentsen, mert a kor legna-
gyobb tekintélyei, ami a számokat illeti, éppen olyan állhatatlanok és bizonytalanok, mint a
Földközi-tenger hullámai. Csak a geológiai korszakok tartamát illetıen is a Royal Society

telezett földrésznek nem adtak nevet”. De egy ilyen földrész létezett, s természetesen „harmadkor elıtti” volt,
mivel Lemúria – ha elfogadjuk ezt a nevet a harmadik kontinens számára – már elsüllyedt, mielıtt Atlantisz
teljesen kifejlıdött volna, Atlantisz pedig lesüllyedt, s fıbb részei eltőntek még a Miocén korszak vége elıtt.
20
Lásd: Esoteric Buddhism, (Sinnet) 66-67 o. 1918-as kiadás
21
Még egy „megegyezés”: „Bebizonyosodott, hogy a geológiai múltban Észak-Afrika egy része tényle-
gesen Spanyolország egy félszigetét képezte, s a (jelenlegi) Afrikával való egyesülése úgy történt, hogy északon
Gibraltár leszakadt, délen pedig a tengerfenék – amibıl a Szahara lett – felemelkedett. A Szahara-béli tenger
partjait még most is jelzik ugyanazon Gastopoda-kagylók, amelyek a Földközi-tenger partjain is megtalálhatók.
(Prof. Oscar Schmidt: Doctrine of Descent and Darwinism, 244. o.)
22
III. fol. 10a.

9
tudós tagja reménytelenül összezavarodtak, s a legnagyobb könnyedséggel ugornak át egy
millió évrıl öt millióra, amint azt az összehasonlítás folyamán nem is egyszer látni fogjuk.

Vegyünk csak erre egy példát, - Dr. James Croll, F.R.S. számításait. E szaktekintély
szerint – ahogyan egy amerikai geológus23 idézi ıt – „2.500.000 év telt el a Harmadkor kezde-
tétıl”, vagyis az eocén kortól, viszont egy angol geológus24 azt írja, hogy Dr. Croll „szerint 15
millió év telt el az eocén korszak kezdetétıl”. A Titkos Tanítás adataiba mindkét számadat
beilleszthetı,25 mivel ha négy-öt millió évet veszünk, amint azt a Titkos Tanítás tartja, a ne-
gyedik gyökérfaj kezdeti és végsı kifejlıdésének korszakára a Lemuro-Atlantiszi kontinen-
sen, azután egy millió évet az ötödik, vagy árja fajra a jelen idıkig, és kb. 850 ezer évet a
nagy Atlantisz utolsó szigetországának elsüllyedésére – mindez könnyen lebonyolódhatott a
Dr. Croll által a harmadkor tartamára engedélyezett 15 millió év alatt. De kronologikusan
szólva a korszak tartama másodlagos fontosságú, hiszen végül is hivatkozhatunk egynéhány
amerikai tudósra, akik mit sem törıdve azzal, hogy megállapításaik nemcsak létes értékőek,
hanem egyenesen abszurdnak tartják, amellett törnek lándzsát, hogy az ember megjelenése a
Földön más a másodkorban történt. İk ugyanis emberi lábnyomokat találtak ilyen képzıdmé-
nyő sziklákon. Sıt M. de Quatrefages sem talál komoly tudományos ellenérvet arra nézve,
miért ne élhetett volna már a másodkorban.

A geológiai korok és idıszakok – ez a józan igazság – tisztára konvencionális kifeje-

zések, eddig még csak puszta körvonalak. A Számadatokra vonatkozólag pedig ráadásul nincs
két geológus vagy természettudós, akik megegyeznének egymással. Így tehát az okkultistának
bıséges választék áll rendelkezésére, ha a tudomány embereihez fordul. Támaszkodjunk pél-
dául T. Mellard Reade megállapításaira? Ez az úriember egyik elıadásában, amit a Royal
Society-ben 1878-ban „Limestone as an Index of Geological Time” (A mészkı, mint a geoló-
giai korszak egyik mutatója) címen tartott, azt állítja, hogy minimálisan 600 millió év kell
ahhoz, hogy az üledékes rétegek kialakuljanak és a meszes anyagok kiküszöbölıdjenek.26
Avagy forduljunk Darwinhoz kronológiánk alátámasztására, aki mőveiben kifejti, hogy felfo-
gása szerint a szerves átalakulásokhoz 300-500 millió év szükséges? Sir Charles Lyell és Prof.
Houghton megelégednek azzal, hogy a kambriumi kor kezdetét 200-240 millió évvel ezelıttre
helyezték. Geológusok és zoológusok elméleteikben a maximális idıkhöz ragaszkodnak, bár

23
A. Winchell, World-Life, 399. o.
24
Charles Gould, Tazmánia volt földmérı-geológus mérnöke, a Mythological Monsters c. könyvében,
84. o.
25
Sir Charles Lyell-nek tulajdonították a Harmadkor hármas felosztását jelentı eocén, miocén és
pliocén kifejezések „szerencsés kitalálását”. Lyell jól tette volna, ha „elmeszülöttének” hozzávetıleges idıtarta-
mát valamiképpen meghatározta volna. De minthogy ezen korszakok idıtartamát a szakemberek feltevésére
bízta, jelenleg a legnagyobb zavar és összevisszaság uralkodik e szerencsés elképzelés következtében. Szinte
reménytelen vállalkozásnak látszik az, akárcsak egy számadatot is idézni valamely mőbıl, anélkül, hogy ugyan-
az a szerzı egy korábbi vagy késıbbi kötetében maga meg ne cáfolja. Sir William Thomson, aki egyike a legki-
válóbb modern szaktekintélyeinknek, legalább fél tucatszor változtatta véleményét a Nap korára és a Föld kérgé-
nek megszilárdulási idıpontjára vonatkozólag. Thomson és Tait Natural Philisophy c. könyvében csak tíz millió
év leforgása van engedélyezve attól az idıponttól kezdıdıen, amikor a Földön uralkodó hımérséklet lehetıvé
tette a növényi élet megjelenését. (D. függelék és továbbiak; valamint Trans. Roy. Soc. Edin. XXIII. 1. pont,
157, 1862, ahol 847 törölve van.) Darwin szerint Sir William Thomson becslése „a földkéreg megszilárdulása
óta alsó határként kilencvennyolc, felsı határként kétszáz millió év”. (Lásd Ch. Gould, idézett mő, 83. o.)
Ugyanebben a mőben (Nat. Phil.) nyolcvan millió évet adnak a kezdeti megszilárdulástól a Föld jelenlegi állapo-
táig. Legutolsó elıadásában pedig, Sir William Thomsom kijelenti (1887), hogy a Nap kora mindössze tizenöt
millió év! Közben pedig Dr. Croll, aki feltevéseit Sir William Thomson korábban kifejtett, s a Nap hısugárzásá-
nak korára vonatkozó adataira alapítja, hatvan millió évet mond a kambriumi korszak kezdetétıl. Az egzakt
tudás kedvelıi tehát letehetnek minden reményrıl. Így bármilyen adatot is közöl az okkult tudomány, biztos
lehet benne, hogy a modern tudományos szaktekintélyek közül egynéhány bizonyára megerısíti!
26
Lásd Proceedings, Royal Society, London, XXVIII, 281.

10
Mr. Huxley egy idıben a földkéreg megszilárdulásának kezdetét 1.000 millió évvel ezelıttre
helyezte, s ebbıl egy ezer évet sem akart engedni.

A mi szempontunkból azonban nem az a fontos, hogy a természettudósok a geológiai

korszakok tartamára nézve megegyeznek-e vagy sem, hanem inkább az, hogy egyetlen egy
pontban csodálatosképpen megegyeznek, éspedig egy igen lényeges dologban. Egyetértenek
abban, hogy a miocén kor alatt – akár egy, akár 10 millió évvel ezelıtt is volt az – Grönland,
sıt még a Spitzbergák földjén is, az általunk másodiknak vagy Hyperboreai kontinensnek
mondott földrész maradványain „csaknem tropikus klíma volt”. Nos, a Homérosz elıtti görö-
gök megırizték az élı hagyományt az „Örök Nap ezen országáról”, ahova Apolló évente egy-
szer elutazott. A modern tudomány pedig ezt mondja:

… a miocén korszak alatt Grönlandon (70° északi szélesség) a fákból óriási választék
tenyészett, mint pl. tiszafa, a kaliforniai fajtákhoz hasonló szikvójafenyı, bükkfák, platánok,
főzfák, tölgyek, nyárfák, diófák, és magnólia és zamia fák.27

Tehát röviden, Grönlandon olyan déli növények voltak, amelyek az északi földrészen
ismeretlenek.

S most természetszerően adódik a kérdés: Ha a görögök Homérosz idejében tudtak a

Hyperboreai országról, vagyis egy olyan áldott földrészrıl, amely a tél és a forgószél istené-
nek, Boreas-nak uralmán kívül esett, errıl az ideális földrıl, amelyet a késıbbi görögök és
íróik eredménytelenül próbálkoztak Scythia-n túl elhelyezni, ahol a napok hosszúak és az éj-
szakák rövidek voltak. Azon túl pedig volt egy ország, ahol a Nap sohasem nyugodott le, és a
pélma szabadon nıtt, - ha mondom, mindezt tudták a görögök, vajon ki mondta el nekik? Az
ı idejükben, és korszakokkal azelıtt is, Grönland bizonyára már örök hóval és soha el nem
olvadó jégpáncéllal volt befedve, mint ahogy van ma is. Minden jel arra mutat, hogy a hosszú
nappalok és a rövid éjszakák földje Norvégia vagy Skandinávia volt, s azon túl terült el az
örök fény és nyár áldott hona. Ha a görögök tudtak errıl, akkor a hagyomány egy náluk sok-
kal régibb néptıl származhatott, akik tisztában voltak azokkal a klímabeli különbségekkel,
amelyekrıl maguk a görögök mit sem tudhattak. Még napjainkban is, a tudomány azt gyanít-
ja, hogy a sarki tengereken túl, az Északi Sark közepén van egy tenger, amely sohasem fagy
be, és van egy örökzöld kontinens. Az İsi Tanítások, úgyszintén a Purana-k is – ha az ember
megérti a bennük rejlı allegóriákat – ugyanezen állításokat tartalmazzák. Elégedjünk meg
tehát azzal az igen erıs valószínőséggel, hogy a modern tudomány szerinti miocén korban,
abban az idıben, amikor Grönland csaknem trópusi ország volt, élt ott egy nép, amelynek
történelmét nem ismerjük.

Megjegyzés
Kérjük az olvasót, jegyezze meg, hogy e könyv következı részei nincsenek szoros idırendi-
ségbe foglalva. E kötet 1. részében ismertetjük a Stanzákat, amelyes a tanítások vázát képezik,
valamint a fontosabb részeirıl szóló kommentárjainkat és magyarázatainkat. A 4. kötetben, a
2. és 3. részekben különbözı kiegészítı részleteket győjtöttünk össze, s megpróbáljuk a tár-
gyat alaposabban megmagyarázni.

27
Gould, Mythical Monsters, 91. o.

11
 ANTROPOGENÉZIS

Negyvenkilenc slokát magába foglaló tizenkét stanza,

kommentárokkal, a titkos DZYAN KÖNYVÉBİL fordít-
va
Vala íme egy szőz, ég leánya,
Kave szép teremtı tündér,
Nagy szentségben élt az égben,
Mind szüntelen szüzességben.
……………………………………..

Hordja méhe magzatterhét

Hordja hétszáz álló évig
Nem lesz meg a létlen magzat.

Kacsa jön, kecses madárka,

Kóvályogva, karingálva,
Földet néz, hol fészkelhetne.
……………………………………..

Észreveszi kék víz tükrén

Vízasszonya térét tüstént.
…………………………………….

A térdfıre lassan leszáll,

Fészkét rajta meg is rakja,
Tojásokat tojik abba.
…………………………………….

Arany tojást, hat darabot,

Hetediket vasból valót.

(Kalevala, 1. rúna)

12
 ANTROPOGENÉZIS a DZYAN STANZÁI szerint1

I. STANZA
1. Lha, amely a Negyediket forgatja, azon hét Lha szolgája, akik keringenek,
Szekereiket hajtván Uruk, az Egy Szem körül. Lehelete Életet adott a Hétnek. Életet
adott az Elsınek.
2. Szólt a Föld: „Ragyogó Arc Ura, Hátam üres … Küldd el Fiaidat, hogy bené-
pesítsék ezt a Kereket. Elküldted Hét Fiadat a Bölcsesség Urához. Hétszer közelebb lát
Téged, hétszeresen érez Téged. Megtiltottad Szolgáidnak, a kis Köröknek, hogy elfog-
lalják Világosságodat és Melegedet, hogy feltartóztassák útjában nagy Adományodat.
Küldd el most ezt Szolgádhoz”.
3. Szólt a Ragyogó Arc Ura: „Küldök neked egy Tüzet, amikor munkád megkez-
dıdik. Emeld fel szavadat más Loká-khoz: fordulj Atyádhoz, a Lótusz Urához, Fiaiért
… Néped az Atyák uralma alatt lesz. Embereid halandók lesznek. A Bölcsesség Urának
Emberei halhatatlanok, de a Soma Fiai nem. Szüntesd be panaszaidat. A hét Bır még
rajtad van… Még nem vagy kész. Embereid még nincsenek készen”.
4. Nagy vajúdások után a Föld levetette a régi Hármat és felvette Hét új Bırét, s
íme, ott állt az Elsıben.

II. STANZA
5. A Kerék még forgott harmincszor tízmillióig. Rupa-kat teremtett; lágy Köve-
ket, melyek megkeményedtek, kemény Növényeket, melyek megpuhultak. Láthatót te-
remtett a láthatatlanból, Rovarokat és kis Életeket. Az Anya lerázta ıket hátáról, vala-
hányszor azokkal elborították. … Harmincszor tízmillió után megfordult. Hátára feküdt,
oldalára feküdt. … Nem kiáltott az Ég Fiaiért, nem kérte a Bölcsesség Fiait. Saját kebe-
lébıl teremtett. Kifejlesztette a Víz-embereket, a retteneteseket és rosszakat.
6. A rettenetes és rossz Víz-embereket ı maga teremtette a többiek maradványai-
ból. Megalkotta az Elsı, a Második és a Harmadik salakjából és iszapjából. A Dhyani-k
jöttek és megnézték… jöttek a Dhyani-k a ragyogó Atya-Anyától, a Fehér Tájakról, a
Halhatatlan Halandó Hajlékaiból.
7. Nem tetszett nekik. „Nem a mi Testünk. Nem alkalmas Rupa-k az Ötödikhez
tartozó Fivéreinknek. Nem jó lakhely az Életeknek. Tiszta Vizet kell inniuk, nem zava-
rosat. Szárítsuk ki a vizeiket”.
8. Jöttek a Lángok. A Tüzek a Szikrákkal, az Éjszaka Tüzei és Nappal Tüzei. Ki-
szárították a zavaros, sötét Vizeket. Saját hıjüket felitatták. A Magasság Lha-i, a Mély-
ség Lhamayin-ja jöttek. Megölték a két- és négyarcú Formákat. Legyızték a Kecske-
embereket, a Kutyafejő Embereket, a Haltestő Embereket.
9. A Víz-anya, a Nagy Tenger sírt. Felemelkedett, eltőnt a Holdban, amely ıt fel-
húzta és megszülte.
10. Amikor ezek elpusztultak, a Föld Anya csupaszon maradt. Kérte, hogy szárít-
sák ki.

1
A több száz slokából itt csak negyvenkilencet közlünk, s egynéhányat nem is szószerinti fordításban,
mert olykor a világosság és érthetıség kedvéért a slokát át kellett fogalmazni ott, ahol a szószerinti fordítás telje-
sen érthetetlen lett volna.

13
 III. STANZA
11. Jött az Uraknak Ura. A Föld Testébıl elválasztotta a Vizeket, s ez lett az Ég-
bolt odafenn, az elsı Ég.
12. A nagy Chohan-ok hívták a Hold Urait, a Levegı-testőeket: „Teremtsetek Em-
bereket, olyan természető Embereket, mint ti vagytok. Adjátok meg Formáikat belülrıl.
A Föld megalkotja majd a külsı Burkokat. Hím-nık lesznek. A Láng Urai is…”
13. Mindegyik a neki kijelölt Országba ment; Heten, mindegyik a saját részére. A
Láng Urai visszamaradtak. İk nem akartak menni, nem akartak teremteni.

IV. STANZA
14. A Hét Seregnek az „Akarat-szülte Urak”, az Élet-adás Szellemétıl hajtva, kivá-
lasztották magukból az Embereket, mindegyik a saját Földövén.
15. Megszületett a Jövı Embereinek hétszer hét Árnyéka, mindegyik saját Színé-
ben és Fajtájában. Mindegyik alacsonyabbrendő Atyjánál. Az Atyák, a Csontnélküliek,
nem adhattak életet Csonttal bíró Lényeknek. Az ı szülötteik Bhûta voltak, Forma és
Elme nélküliek. Ezért ezeket Chhâyâ Fajnak nevezik.
16. Hogyan születtek a Mânushya-k? Hogyan teremtették az elmével bíró Manu-
kat? Az Atyák segítségül hívták saját Tüzüket, azt a Tüzet, amely a Földben ég. A Föld
Szelleme segítségül hívta a Nap Tüzét. Ez a Három közös erıfeszítéssel egy jó Rûpa-t
teremtett. Ez tudott állni, járni, szaladni, feküdni vagy repülni. De még csak egy Chhâyâ
volt, Értelem nélküli Árnyék…
17. A Leheletnek szüksége volt egy Formára; az Atyák megadták. A Leheletnek
szüksége volt egy Sőrő Testre; a Föld megformálta. A Leheletnek szüksége volt az Élet
Szellemére; a Napból való Lha-k belehelték a Formába. A Leheletnek szüksége volt a
Test Tükörképére; „Odaadtuk a magunkét!” – mondták a Dhyân-ik. A Leheletnek szük-
sége volt a Vágyak Eszközére; „Megkapta!” – mondta a Vizek Lecsapolója. De a Lehe-
letnek szüksége van az Elmére is, hogy átfogja az Univerzumot; „Ezt nem tudjuk adni!”
– mondták az Atyák. „Magamnak sem volt soha!” – mondta a Föld Szelleme. „A Forma
kiégne, ha odaadnám az enyémet!” – mondta a Nagy Tőz. … Az Ember üres, értelem-
nélküli Bhuta maradt… Így adtak Életet a Csont Nélküliek azoknak, akik a Harmadik-
ban Csonttal bíró Emberek lettek.

V. STANZA
18. Az Elsık a Jóga Fiai voltak. Fiaik a Sárga Atya és a Fehér Anya gyermekei.
19. A Második Faj sarjadással és kiterjeszkedéssel jött létre, a Nem-nélkülibıl lett
Egy-nemő2 . A Második faj, óh Lanoo, így teremtıdött.
20. Atyáik az Ön-szülték voltak Ön-szülték, Chhâyâ-juk az Urak, az Atyák, a
Szürkület Fiai ragyogó Testébıl keletkezett.
21. Amikor a Faj megöregedett, a régi Vizek újabb Vizekkel keveredtek. Mikor a
régi Cseppek zavarossá váltak, eltőntek és beolvadtak az új Áramba, az Élet forró Ára-
mába. Ez Elsınek Külseje a Második Belsejévé lett. A régi Szárny az új Árnyék lett, és
a Szárny Árnyéka.

2
A mondatnak csak szellemét és lényegét adtuk vissza, mert a szó szerinti fordítás igen keveset monda-
na az olvasónak.

14
VI. STANZA
22. Ekkor a Második kifejlesztette a Harmadikat, a Tojásból-keltet. A Verejték
nıtt, Csöppjei nıttek, és a Csöppek megkeményedtek és kikerekedtek. A Nap felmele-
gítette; a Hold lehőtötte és megformálta; a Szél táplálta, míg meg nem ért. A Fehér
Hattyú a Csillagos Égboltról beárnyékolta a nagy Cseppet. A Jövendı Faj Tojását, a ké-
sı Harmadik Hattyú Emberét. Elıször hím-nı, majd Férfi és Nı.
23. Az Ön-szülték voltak a Chhâyâ-k, a Szürkület Fiainak Testébıl képzıdött Ár-
nyak. Sem tőz, sem víz nem pusztíthatta el ıket. (A fiaikat igen.)

VII. STANZA
24. A Bölcsesség Fiai, az Éjszaka Fiai, készen az újraszületésre, lejöttek. Látták az
Elsı Harmadik rút formáit. „Mi választhatunk”, - mondották az Urak, - „mi bölcsek va-
gyunk”. Egyesek beléptek a Chhâyâ-kba. Egyesek Szikrát lövelltek. Egyesek késleked-
tek a Negyedikig. Saját Rûpa-jukból töltötték a Kâma-t. Azok, akik beléptek, Arhatok
lettek. Azok, akik csak egy Szikrát kaptak, tudás nélkül maradtak; a Szikra pislákolt.
Egy harmad elme-nélküli maradt. Jiva-ik nem voltak készen. Ezeket félretették a Hét
közé. Ezek szők-fejőek lettek. Egy harmad készen volt. „Ezekben fogunk lakozni” –
mondták a Láng Urai (és a Sötét Bölcsesség Urai).
25. Miként cselekedtek a Bölcsesség Fiai, a Mânasa-k? Visszautasították az Ön-
szültéket. Azok nincsenek készen. Megvetették a Verejték-szültéket. Azok nincsenek
egészen készen. Nem akartak az elsı Tojásból-keltekbe belépni.
26. Amikor a Verejték-szülték létrehozták a Tojásból-kelteket, a kettısöket, a ha-
talmasokat, az erıteljesen csontosakat, a Bölcsesség Urai szóltak: „Most fogunk terem-
teni”.
27. A Harmadik faj a Bölcsesség Urainak Vâhan-ja lett. „Akarat és Jóga Fiai”-t te-
remtett, Kriyâshakti által teremtett, a Szent Atyákat, az Arhatok İseit…

VIII. STANZA
28. Az elsı állatokat a verejtékcseppekbıl, az anyag maradványaiból, az elızı Ke-
rék embereinek és állatainak holttesteibıl és felkavart porból teremtették.
29. A csúszó-mászókon kívül teremtettek csontos állatokat, tengeri sárkányokat és
repülı sharpa-kat. A földön csúszók szárnyakat kaptak. A hosszúnyakú vízlakók lettek a
nemzıi a levegı madarainak.
30. A Harmadik alatt a csontnélküli állatok fejlıdtek és megváltoztak; csontos álla-
tokká váltak, Chhâyâ-juk megszilárdult.
31. Elıször az állatok váltak ketté. Nemzeni kezdtek. A kettıs ember szintén ket-
tévált. Azt mondta: „legyünk mi is olyanok, mint ık, egyesüljünk és teremtsünk”. És
úgy tettek…
32. Azok, akikben nem volt Szikra, hatalmas nıstényállatokat vettek magukhoz.
Ezekkel néma fajokat nemzettek. İk maguk is némák voltak. De nyelvük feloldódott.
Ivadékaik nyelve néma maradt. Szörnyetegeket nemzettek. Hajlott hátú, négylábon járó,
vörös hajjal borított szörnyeteg-fajtákat nemzettek. Néma fajt, hogy szégyenüket nem
mondhassák el.

15
IX. STANZA
33. Ezt látva, a Lha-k, akik nem teremtettek embereket, sírtak, mondván:
34. „Az Amânasa-k meggyalázták jövendı lakhelyeinket. Ez Karma. Lakjunk má-
sokban. Tanítsuk jobbra ıket, nehogy még rosszabb legyen.” Ezt tették…
35. Azután minden ember kapott Mans-t. Látták az értelem-nélküliek bőnét.
36. A negyedik Faj kifejlesztette a beszédet.
37. Az Egy-bıl Kettı lett; ugyanis minden élı és csúszó-mászó, mely még egy
volt: óriás halak, madarak és kagylófejő kígyók.

X. STANZA
38. Így, kettesével, a Hét Földövön, a Harmadik Faj létrehozta a Negyediket; a
Sura-ból A-sura lett.
39. Az Elsı, minden Földövön, holdszínő volt; a Második sárga, mint az arany; a
Harmadik vörös; a Negyedik barna, amely bőntıl fekete lett. Az elsı hét emberi sarj
mind egyszínő volt. A következı hét keveredni kezdett.
40. Azután a Harmadik és a Negyedik gıgjükben felfuvalkodtak. „Mi vagyunk a
királyok, mi vagyunk az istenek.”
41. Gyönyörő nıket vettek magukhoz. Az értelem-nélküliek, a szők fejőek fajtájá-
ból vettek feleségeket. Szörnyetegeket nemzettek, gonosz démonokat, hímnemőeket és
nınemőeket, valamint Khado-kat (dâkinî) kis értelemmel.
42. Templomokat építettek az emberi test imádására, a hím és a nı imádására. Et-
tıl kezdve a Harmadik Szem nem mőködött többé.

XI. STANZA
43. Hatalmas városokat építettek. Különleges földanyagból és fémekbıl építettek.
A kiokádott tüzekbıl, a hegyek fehér köveibıl és fekete kövekbıl kifaragták saját képe-
iket, saját méretükre és hasonlóságukra, és azokat imádták.
44. Óriási képmásokat faragtak, kilenc yati magasat, amekkora testük volt. Atyáik
földjét a belsı tüzek pusztították el. A Negyediket a víz fenyegette.
45. Jöttek az elsı Vízözönök. Elborították a Hét Nagy Szigetet.
46. A Szentek mind megmenekültek, a Gonoszok elpusztultak. Velük együtt a leg-
több óriás állat, amelyek a Föld veretékébıl születtek.

XII. STANZA
47. Kevés ember maradt meg. Kevés sárga, kevés barna és fekete, és kevés vörös
maradt meg. A Hold-színőek örökre kipusztultak.
48. A Szent nemzetségbıl származó Ötödik megmaradt; felettük uralkodtak az elsı
Isteni Királyok.
49. …(A Kígyók), akik újra lejöttek, kibékültek az Ötödikkel, tanították és vezet-
ték ıt…

16
 I. STANZA1

AZ ÉRZÉKELİ ÉLET KEZDETEI

(1) Lha, vagy a Föld Szelleme (2) A Föld invokációja a Naphoz (3) A Nap vá-
lasza (4) A Föld átalakulása

1. Lha (a), amely a Negyediket (bolygó, vagyis a mi Földünk) forgatja, a Hét (a

planetáris szellemek) Lha-Úrnak szolgája (b). İk azok, akik uruk körül hajtván szekere-
iket, a mi világunk egyik szemét (Loka-Chakshub) forgatják. Lehelete életet adott a Hét-
nek (a bolygók). Életet adott az Elsınek (c). „İk mind a Bölcsesség Sárkányai” – teszi
hozzá a kommentár (d).

(a) A „Lha” a transzhimalájai vidékek ısi kifejezése a „szellem”-re, tehát minden

égi vagy emberfeletti lényre. Ez a kifejezés érvényes az égi hierarchiák legkülönbözıbb cso-
portjaira, kezdve az Arkangyaltól vagy Dhyani-tól egészen a sötétség angyaláig, vagy földi
szellemig.

(b) Ezen egyszerő szavakba foglalt kifejezés azt jelenti, Földünk, amely negyedik
a Láncban, Szellem-ırzıje a Hét Planetáris Géniusz vagy Szellem fı Szellemének (vagy Iste-
nének) alá van rendelve. Amint már magyaráztuk, a régiek isteneik sorában hét fı misztéri-
um-istenséget tartottak számon, akiknek feje exoterikusan a látható Nap volt, vagyis a nyol-
cadik Isten, ezoterikusan azonban a Második Logosz, a Demiurgos. A Hét – akiket a keresz-
tény vallásban az „Úr Hét Szemének” neveztek el – a hét fı bolygó uralkodói voltak. De eze-
ket nem úgy tekintették, mint azok a népek, amelyek elfelejtették vagy helytelenül ismerték az
igazi Misztériumokat, s a felsorolásukban nem vették fel sem a Napot, sem a Holdat, sem
pedig a Földet. Exoterikusan a Nap volt a tizenkét Nagy Isten vagy zodiákus konstellációk
feje. Ezoterikusan pedig a Nap volt a Messiás, Chrestos – a Nagy Lehelet vagy az EGY által
felkent alany – akit tizenkét alája rendelt hatalom vesz körül, s ezek viszont alája vannak ren-
delve a bolygók a hét „Misztérium-istenének”.

„A Hét Magasabb megparancsolta a Hét Lha-nak, hogy teremtsék meg a világot” – ál-
lapítja meg a kommentár. Ez azt jelenti, hogy Földünk – a többirıl nem beszélve – teremtését
vagy megformálását a Földi Szellemek végzik, a „Régensek” csupán ellenırzik. Ez az a kez-
deti mag, amibıl késıbb az asztrológia és az asztrolátria fája kifejlıdött. A Magasabb Lények
a Kozmokrátorok voltak, Naprendszerünk megformálói. Ezt valamennyi ısi kozmogónia iga-
zolja, pl. a Hermészé, a kaldeusoké, az árjáké, az egyiptomiaké, vagy akár a zsidóké is. A
zodiákus jelei – a „Szent állatok” vagy az „Égi Öv” – éppen úgy B’ne Alhim – az Istenfiak
vagy Elohim – mint a Föld Szellemei; de a zodiákus jelek ezeknél korábbiak. Soma és Sin,
Isis és Diana mind holdbeli Istenek vagy Istennık úgynevezett Atyái és Anyái Földünknek,

1
A Stanzák és a kommentárok lefordított szövegére vonatkozó jegyzeteket a szerzı írta. Egyes helye-
ken a hindu szempontból nézve talán hiányosak vagy elégtelenek lesznek, de értelemszerően helyesek, ha a
transzhimalájai ezotéria hozzájuk főzött magyarázatait tekintjük. De minden esetben a szerzı vállalja a felelıs-
séget. Minthogy sohasem hirdette magát személyében csalhatatlannak, megállapításaiban bizonyára sok kívánni-
való forog fenn, különösen azokban az igen homályos esetekben, ahol mély metafizikáról van szó. A tanítást a
szerzı úgy adja át, ahogy megértette. Aminthogy minden szimbólumhoz és allegóriához magyarázatul hét kulcs
szolgál, tehát valamely dolog jelentése helytelen lehet pszichológia vagy asztronómiai szempontból, de ugyan-
akkor teljesen helyesnek bizonyulhat a fizikai vagy metafizikai értelemben.

17
amely alájuk van rendelve. De a holdbeli istenek is saját „Atyáik” és „Anyáik” alá tartoztak,
ezek a különbözı nemzetek szerint váltakoznak és felcserélıdnek, alárendelve az Isteneknek
és Bolygóiknak, mint Jupiter, Szaturnusz, Bel, Brihaspati, stb.
(c) „Lehelete Életet adott a Hétnek”, ez éppen úgy vonatkozik a Napra, amely éle-
tet ad a bolygóknak, mint a „Magasságos Egyre”, a Spirituális Napra, amely életet ad az
egész Kozmosznak. A teogónia misztériumaihoz vezetı kapu asztronómiai és asztrológiai
kulcsait csak a Stanzákat kísérı késıbbi jegyzetekben lehet megtalálni.

Az İsi Feljegyzések homályos slokáiban a nyelvezet épp annyira szimbolikus, bár ke-
vésbé misztikus, mint a Purâna-kban. A késıbbi jegyzetek segítsége nélkül, amelyeket az
Adeptusok generációi győjtöttek össze, lehetetlen lenne pontosan megérteni a slokák jelenté-
sét. Az ısi kozmogóniákban a látható és láthatatlan világok ugyanazon lánc kettıs összekötte-
tését jelentik. Amint a Láthatatlan Logosz, Hét Hierarchiájával – melyeket fı Angyaluk vagy
Rektoruk képvisel vagy személyesít meg – egyetlen HATALMAT, a belsıt és láthatatlant
képezik, ugyanúgy a Formák világában a Nap és a hét fı bolygó alkotják a látható és tevékeny
erıket. Ez utóbbi „Hierarchia” úgyszólván láthatatlan – alacsonyabb fokozatok kivételével –
(a mindig szubjektív) Angyalok látható és objektív Logoszát képezi.
Ezek szerint – kissé elébe vágva a késıbbi kifejtéseknek – azt tartják, hogy minden Faj
valamelyik bolygó közvetlen befolyása alatt születik. Az Elsı Faj – amint késıbb kifejtjük – a
Naptól kapta az élet-leheletet, míg a Harmadik Emberiség – azok, akik nemzeni kezdtek, vagy
az androgün állapotból kettéváltak férfira és nıre – a Vénusz közvetlen befolyása alatt áll,
amelyrıl azt tartják, hogy az „a kis nap, amelybe a nap gömbje felhalmozza fényét.”
A Stanzák összefoglalásánál az I. kötetben láttuk, hogy az Istenek és emberek genezi-
2
se ugyanabból az egy pontból ered, ami nem más, mint az Egy Egyetemes, Változatlan, Örök
és Abszolút EGYSÉG. Elsıdleges, megnyilvánult aspektusában ebbıl az egységbıl lesz: (1)
az objektivitás és a fizika síkján az ELSİDLEGES SZUBSZTANCIA és ERİ, - vagyis a
centripetális és centrifugális, a pozitív és negatív, a férfi és nıi, stb. erı; (2) a metafizika vilá-
gában pedig az UNIVERZUM SZELLEME, a Kozmikus Szellemiség, amelyet egyesek
LOGOSZ-nak neveznek.
A Pithagoraszi Háromszög csúcsán a Logosz van. Ha a Háromszög teljes, akkor
Tetraktisz lesz belıle, vagyis a Négyzetben levı Háromszög, lévén ez kettıs szimbólum: a
négy lényegő Tetragrammaton a megnyilvánult Kozmoszban, a megnyilvánulatlan Kozmosz-
ban pedig az alapvetı hármas Sugár, a noumenon.
A metafizikai szempontból azonban a Kozmikus Végokok fenti osztályozása nem tart
igényt az abszolút filozófiai pontosságra, inkább csak alkalmassága miatt használtuk. Egy
nagy Manvantara kezdetén, Parabrahman elıbb mint Mulaprakriti nyilvánul meg, azután mint
Logosz. Ez a Logosz megfelel a nyugati panteisták „Öntudatlan Egyetemes Elmé”-jének,
vagy ezzel egyenértékő hasonló kifejezésének. Ez a Logosz a Bázisa a megnyilvánult Létezés
ALANYI oldalának, s ez a forrása minden egyéni tudat-megnyilvánulásnak. Mulaprakriti,
vagy az Elsıdleges Kozmikus Szubsztancia képezi a dolgok TÁRGYI alapját, tehát a Koz-
mogenezis és minden objektív fejlıdés bázisát. Az Erı tehát nem parabrahmani látensségbıl
bukkan elı az Elsıdleges Szubsztanciával együtt. Az erı a Logosz tudat-feletti gondolatának
energiává való átalakítása, amelyet ez a gondolat úgyszólván a potenciális látensségbıl az
Egy Valósággá objektivizál. Innen erednek az Anyag csodálatos törvényei; innen az „elsı
impresszum”, melyet oly hiábavalóan fejteget Temple püspök. Az erı tehát nem egyidejő
2
Dr. A. Wilder tudományos meghatározása szerint a Genezis, γένεσις, nem nemzés, hanem „kilépés az
örökkévalóból a Kozmoszba, és az Idıbe”; a teozófus azt mondaná: „az esse-bıl az existere-be való átlépés”,
vagy a LÉT-bıl a „létezés”-be való kijövetel.

18
Mulaprakriti elsı objektivizálódásával. Mindazonáltal minthogy erı nélkül ez utóbbi szük-
ségszerően és abszolút élettelen – puszta absztrakció – nincs sok értelme annak, hogy a Koz-
mikus Végokok egymásutániságára nézve a túlzott finomságok pókhálóját szıjük. Az Erı
követi idıben Mulaprakritit, de Erı nélkül Mulaprakriti minden gyakorlati célra nem létezı3.

Az „Égi Ember” vagy tetragrammaton, aki a Protogonos, a Tikkoun, a passzív Isten-

ség Elsıszülöttje, és aki az Istenség Árnyékának elsı megnyilvánulása, olyan univerzális
Forma vagy Eszme, amelybıl a Megnyilvánult Logosz, Adam Kadmon ered, vagy pedig – a
Kabbalában – magának az Univerzumnak, másként nevezve a Második Logosznak négy lé-
nyegő szimbóluma. A Második az Elsıbıl jön elı, s kifejleszti a Harmadik Háromszöget
(lásd a Sephirot-i Fát). Ennek utolsójából (az Angyalok alacsonyabb rendjébıl) jön létre az
EMBER. Mi itt most ezzel a harmadik aspektussal fogunk foglalkozni.

Az olvasó ne felejtse el, hogy igen nagy különbség a Logosz és a Demiurgos között,
mert az elsı Szellem, a második pedig Lélek; vagy ahogy Dr. Wilder mondja:

Dianoia és Logosz egy értelmőek. Az Ész magasabbrendő, és szoros affinitásban lévén a Τò

άγαθον-nal, az egyik a magasabbrendő megragadó, a másik a megértı, – az egyik a noetikus, a má-
sik a frenikus.

De ezen felül, különbözı rendszerekben az Embert úgy tekintették, mint a Harmadik

Logoszt. A Logosz szó ezoterikus értelmezése – Logosz = beszéd, vagy szó, verbum – a rej-
tett gondolat objektív, mintegy lefényképezett kifejezésén alapul. A Logosz az ISTENI
ELMÉ-t visszatükrözı tükör, az Univerzum pedig a Logosz tükre, jóllehet ez az utóbbi az
Univerzum esse-je (léte). Amint a Logosz mindent visszatükröz a Pleroma Univerzumban,
ugyanígy az ember is önmagában visszatükröz mindent, amit a saját Univerzumában, a Föl-
dön lát és felfedet. Az a Kabbala Három Feje – „unum intra alterum, et alterum super
alterum4 ”. (Zohar, Idra Suta, VII. rész) „Minden Univerzumnak (világnak, bolygónak) meg-
van a maga Logosza” – mondja a Tanítás. Az egyiptomiak a Napot „Ozirisz Szemé”-nek hív-
ták, s ı volt a Logosz, az Elsıszülött, vagy a Világ Világossága, „az Elrejtızött isteni Intellek-
tusa és Elméje”. Mi csak ezen Világosság hétszeres Sugarán keresztül ismerhetjük meg a
Logoszt a Demiurgos-on keresztül, lévén ez utóbbi a bolygónk és minden rajta levı „Terem-
tıje”, az elıbbi pedig ezen „Teremtı” irányító Ereje, mely ugyanakkor jó és rossz, a rossznak
és a jónak az eredete. Ez a „Teremtı” per se (önmagában) sem jó, sem rossz, csak a Termé-
szetben differenciálódó aspektusai vesznek magukra ilyen vagy olyan jellegzetességet. A Tér-
ben szétszórt láthatatlan és ismeretlen Univerzumokkal a Nap-isteneknek semmi dolguk sem
volt. Ez a gondolat igen világosan van kifejezve a Hermész Könyvében, s valamennyi ısi
népeposzban. Szimbolikája rendszerint a Sárkány és a Kígyó, - az Isteni Sárkány és a Gonosz
Kígyó, amelyet a Földön a jobb kézrıl és a balkézrıl való Mágia képvisel. A finn eposzban, a
Kalevalában5 le van írva a Gonosz Kígyó eredete: a Gonosz Kígyó Suoyatar nyálából szüle-
tik, s élı Lelket a Gonosz Princípiuma, Hisi lehel belé. Le van írva a küzdelem a „gonosz”, a
Kígyó vagy Varázsló, és Ahti, a Sárkány vagy Lemminkainen, a fehér mágus között. Ez utób-
bi egyike Ilmatar hét fiának. Ilmatar, a szőz, a „levegı leánya”, aki a Teremtés elıtt „az égbıl
a tengerbe esett”, vagyis a Szellem átalakult érzı élettel bíró anyaggá. A következı néhány
sorban egész tárháza van a belsı értelemnek és okkult tényeknek. A hıs Lemminkainen, a jó
varázsló:

3
A kezdetek pontosabb magyarázatára nézve, amint az a Bhagavad Gita ezotrizmusában található, lásd
a The Theosophist 1887. februári, márciusi, áprilisi és júliusi számaiban ez utóbbiról szóló jegyzetet.
4
Egyik a másikban, és mindegyik a másik fölött.
5
II. kötet, 26. rúna

19
 Töri falat mágiával,
Darabokra a kerítést,
Szilánkokra a hét karót,
Pozdorjává kígyó fészkét.
……………
Támad a szörny mit se nézve
…………….
Tőzokádó állkapcsával
Lemminkainen fejéhez vág.
Hısünk gyorsan emlékezve
Mondja ki a tudás szavát,
Mit ısei tanítottak,
Régi korok tárházából.

(d) Kínában a Fohi emberek, másként az „Égi Ember” elnevezést kap a tizenkét
Tien-Hoang, a Dhyanik vagy Angyalok tizenkét hierarchiája, akiknek emberi arcuk, és sár-
kány testük van. A Sárkány az Isteni Bölcsességet vagy Szellemet6 jelenti. Ezek úgy teremtik
az embereket, hogy hét agyagfigurába (víz és föld) inkarnálódnak, amelyeket e Tien-Hoang-
ok alakjára formálnak, s ez a harmadik allegória. (Vesd össze a Bonzok Szimbólumaival.) A
skandináv Eddák tizenkét Aeser-je ugyanezt teszi. Szíria drúzainak Titkos Katekizmusában
van egy legenda, amelyet az Eufrátesz partjain lakó legısibb törzsek szóról szóra azonosan
mondanak el, s amely szerint az embereket az „Istenfiak” teremtették, akik leszálltak a Földre,
s összeszedtek hét Mandragórát, majd életet leheltek a gyökerekbe, s azok egyszerre emberek
lettek7.

6
Már többször megállapítottuk, hogy a kígyó az okkult tudás és bölcsesség szimbóluma. „A kígyót a
bölcsesség isteneivel hozták kapcsolatba a történelmi feljegyzések legkoraibb idejétıl kezdve” – írja C.
Staniland Wake. „Ez az állat volt Toth vagy Taut speciális szimbóluma… s mindazon isteneké, mint Hermész és
Seth, akiket vele összefüggésbe lehetett hozni. Ez áll a primitív kaldeai hármasság harmadik, Héa vagy Hoa nevő
tagjára is.” Sir Henry Rawlinson szerint „ezen istenség legjelentısebb címei közé tartoznak azok, amelyek ıt,
mint a „mindentudás forrását” emlegetik. Nemcsak ı „az értelmes hal”, de nevét úgy is ki lehet olvasni, hogy az
„életet” és „kígyót” (beavatott adeptust) jelentsen, továbbá ezt az istenséget úgy is lehet tekinteni, „mint óriás
kígyót, amely oly feltőnı helyet foglal el az istenek szimbólumai között a babiloni jótéteményeket megörökítı
fekete köveken”. Esculapius, Serapis, Plútó, Esmun és Kneph mind a kígyó-jelzıvel ellátott istenségek – mondja
Dupuis. Ezek mind gyógyítók, egészséget – spirituális és fizikai – és megvilágosodást adók. Az áspisból font
korona, a Thermutis, Isisé, az Élet és Gyógyítás Istennıjéé. Az Upanishadokban van egy tanulmány a Kígyók
Tudományáról, más szóval az Okkult Ismeretek Tudományáról. És az exoterikus buddhista Naga-i nem „mese-
szerő lények, kígyóalakban… kik magasabbrendőek az embernél, s a Buddha törvényének ırzıiként tekintet-
nek”, amint azt Schlagintweit hiszi, hanem valódi élı emberek. Egyesek okkult tudásuknál folytán
magasabbrendőek, s Buddha törvényének ırzıi, amennyiben helyesen interpretálják a metafizikai tanokat, má-
sok morálisan alacsonyabbrendőek, lévén „fekete mágusok”. Ezért helyes az a megállapítás, hogy Gautama
Buddha „nekik filozofikusabb vallási rendszert tanított, mint a többi embernek, akik az ı megjelenése idején
még nem voltak eléggé haladottak az ı megértésére”, (The Great Pyramid, 72-75 o.)
7
A Mandragóra a bibliai, Ráchel és Lea történetében szereplı nadragulya. E növény gyökerei húsosak,
szırösek és szétágazók, körvonalaiban hasonlít az ember végtagjaihoz, törzséhez, sıt fejéhez is. Mágikus és
titokzatos tulajdonságai szerepelnek a mesében, s szerepet játszanak a legısibb koroktól kezdve. Kezdve
Ráchellel és Leával, akik boszorkányságot őztek vele, egészen Shakespeare-ig (Rómeó és Júlia, IV. felvonás, 3.
jelenet), aki szerint úgy sikoltanak
„Mint földbıl kitépett mandragórák,
Mit hallva élı halandók megırülnek”.
A mandragóra mindig par exellence mágikus növény volt.
Ezeknek a gyökereknek semmi látható száruk nincsen, széles leveleik egyenesen a gyökér fejébıl nınek
ki, mint egy hatalmas üstök. A Spanyolországban, Olaszországban, Kisázsiában vagy Szíriában található példá-
nyaik kevéssé hasonlítanak az emberhez, de Candia szigetén és Karamania-ban (régebben Kisázsiához tartozó
terület) Adan város mellett csodálatos emberi formájuk van, s mint amuletteket nagyra becsülik. Különösen
alkalmas a fekete mágiára.

20
 Mindezek az allegóriák egy és ugyanazon eredetre utalnak: az ember kettıs és hármas
természetére. Kettıs, amennyiben férfi és nı, és hármas, mert belülrıl spirituális és pszichikai
esszenciából, kívülrıl pedig anyagi szövedékbıl áll.

2. Szólt a Föld: „Ragyogó Arc Ura, (a Nap) Hátam üres… Küldd el Fiaidat, hogy
benépesítsék ezt a Kereket (a Föld). Elküldted Hét Fiadat a Bölcsesség Urához (a). Hét-
szer közelebb lát Téged, hétszeresen érez Téged (b). Megtiltottad Szolgáidnak, a kis Kö-
röknek, hogy megkapják a Te Világosságodat és a Te Melegedet, hogy feltartóztassák
útjában a Te nagy Adományodat. Küldd el most ezt Szolgádhoz” (c).

(a) A „Bölcsesség Ura” Merkúr, vagy Budha.

(b) A modern Kommentár szerint ezek a szavak arra a jól ismert asztronómiai
tényre vonatkoznak, hogy a Merkúr hétszer annyi világosságot és meleget kap a Naptól, mint
a Föld, vagy akár a gyönyörő Vénusz, amely csak kétszeresét kapja annak, ami a mi jelenték-
telen bolygónkra esik. Hogy mindez tudott dolog volt a régieknél, kitőnik a „Föld-
szellemnek” a Naphoz intézett kérésébıl, amint azt a szövegbıl láthatjuk8. A Nap azonban
nem teljesíti a bolygó kérését, hogy benépesítse, mert az még nem kész az élet befogadására.

A Merkúr, mint asztrológiai bolygó még a Vénusznál is sokkal több titokzatos és ok-
kult vonást mutat. Merkúr azonos a Mazdean Mithra-val, a Geniusz-szal vagy Istennek, „a
Nap és Hold között helyezkedik el, a Bölcsesség Istenének örökös társa lévén”. Pausanias (V.
könyv) úgy mutatja be, mint Jupiterrel közös oltárra helyezett istent. Merkúrt szárnyai azt
fejezték ki, hogy szolgálatot teljesít a Nap útján; Nuntis-nak és Nap-farkasnak nevezték,
„solaris luminis particeps”-nek (a Nap fényében részesülınek). İ volt a lelkek vezetıje és
felidézıje, a nagy Mágus, a Fıpap. Vergilius pálcával a kezében írja le, hogy azzal felidézze
az Orcus-ba süllyedt lelkeket – tum virgam capit, hac animas ille evocat Orco. (Akkor fogja
pálcáját, és kihívja vele a lelkeket az Orcusból – Lásd még a Vendidad 21. Fargard-ját az égi
milíciáról.) İ az aranyszínő Merkúr, az χρυσοφαής Ερµής (Aranyarcú Hermész), akit a fı-
papoknak nem volt szabad megnevezniük. A görög mitológiában az egyik „kutyával” szimbo-
lizálták (éberség), amely az égi nyáj (okkult bölcsesség) fölött ırködik, nevezték Hermes
Anubisnak, más helyen Agathodaemon-nak. Argus ı, amint a Földet ırzi, s amit (mármint
Merkúrt) a Föld tévesen a Napnak vélt. Julianus császár a Merkúr közbenjárásával imádkozott
az Okkult Naphoz minden éjszaka, mert amiként Vossius mondja:

A teológusok mind azt állítják, hogy Merkúr és a Nap egyek… İ volt valamennyi Is-
ten közül a legékesszólóbb és legbölcsebb, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen Merkúr oly
szoros közelségben van a Bölcsességgel és az Isten Igéjével (a Nappal), hogy mindkettıvel
összetévesztették. (Idolatry, II. köt. 373. old.)

Vossius nem is sejtette, milyen nagy okkult igazságot mondott itt. A görögök Hermé-
sze szoros összefüggésben van a hindu Sarama és Sarameya-val*, az isteni pásztorral, „aki a
napsugarak és csillagok arany nyáját ırzi”.
8
Kopernikusz a XVI. Században írta meg elméleteit „Az égitestek körforgásáról”, a Zohar pedig - jól-
lehet azt Moses de Leon a XIII. században foglalta egybe – a következıket állapítja meg: „Hammannunah, az
Öreg (vagy az İs) Könyvébıl tudjuk, hogy a Föld önmaga körül forog; hogy egyesek fent vannak, mások lent;
hogy… a föld bizonyos országai meg vannak világítva, míg mások sötétségben vannak; ezeknél akkor van nap-
pal, mikor az elızıknél éjszaka van. És hogy vannak olyan vidékek, ahol állandóan nappal van, vagy ahol az éj
legfeljebb csak néhány percig tart”. (Zohar, III. fol. 10a, idézi Myer: Qabbalah c. mővében a 139. oldalon)
*
Sarama és Sarameya egyaránt „vad kutyát” jelentenek.

21
 A Kommentár világosabb megszövegezésében pedig:

A Gömb, amelyet a Föld-szellem és hat segítıtársa hajt, a Nap-szellemtıl kapja az éle-

tet, az életerıket és képességeket a hét planetáris Dhyani közvetítésével. İk a Nap fény- és
életvivıi.

Miként a Föld hét tájának mindegyike, úgy a hét9 Elsıszülött (az elsıdleges emberi
csoportok) mindegyike is spirituálisan a saját speciális Dhyanijától kapja a fényt és életet,
fizikailag pedig ezen Dhyani Palotájától (Házától vagy Bolygójától); ugyanez a helyzet a Föl-
dön megszületendı hét nagy fajjal is. Az Elsı Faj a Nap jegyében születik; a Második
Brihaspati (Jupiter) jegyében; a Harmadik Lohitanga (Mars, a „tüzes testő”, úgyszintén Vé-
nusz vagy Shukra) jegyében. A Negyedik a Soma (a Hold jegyében, a mi Gömbünk, a Ne-
gyedik szintén a Hold jegyében és a Holdtól született), továbbá Shani, Szaturnusz10, a Krura-
lochana (a Gonosz-szemő) és Asita (a Sötét) jegyében; az Ötödik a Budha (Merkúr) jegyében.

Ugyanígy van ez az emberrel és az emberben levı minden „emberrel” (minden princí-

piummal). Mindegyik a saját Elsıjétıl (a Planetáris Szellemétıl) kapja sajátos tulajdonságát, s
ezért minden ember egy hétség (vagy olyan princípiumok kombinációja, amelyek azon a spe-
ciális Dhyani egyik tulajdonságából erednek). A Föld valamennyi aktív erejét vagy hatalmát a
hét Úr valamelyikétıl kapja. A Világosság Shukra-tól (Vénusztól) jön, amely háromszoros
adagot kap belıle, s annak egyharmadát átadja a Földnek. Ezért a kettıt „Iker-nıvéreknek”
nevezik, de a Föld Szelleme alatta áll a Shukra „Urának”. A mi bölcseink a két Gömböt úgy
ábrázolják, hogy az egyik felette, a másik alatta van a kettıs Jel-nek (az ısi Szvasztikának,
amelyrıl hiányzik a négy kar, vagyis a ✚ keresztnek)11.

A „kettıs jel”, amint azt az okkultizmus minden tanulmányozója tudja, a Természet

férfi és nıi princípiumainak, a pozitívnak és a negatívnak a szimbóluma, mert a Szvasztika
vagy mindez, és még sokkal több. Az ısi idıkben mindig, az asztronómia – amelyre az
isteni dinasztiából származó egyik király tanította meg a Negyedik Fajt – és az asztrológia
születésétıl kezdve a Vénuszt úgy ábrázolták az asztronómiai táblázatokban min egy keresz-
ten álló Gömböt, a Földet pedig úgy, mint egy kereszt alatt álló Gömböt. Ennek ezoterikus
értelme az, hogy a Föld nemzésbe merült, vagyis fajainak szaporodását a szexuális egyesülé-
sen keresztül éri el. De a késıbbi nyugati nemzetek ezt a szimbólumot egészen másként ér-
telmezték. Misztikusaikon keresztül – akik a római Egyháztól kapták a vezetést – e jelet úgy
magyarázták, hogy Földünket és minden rajtalevıt a kereszt váltotta meg, míg a Vénusz –
másként Lucifer vagy Sátán – rátapos a keresztre. A Vénusz a legokkultabb a leghatalmasabb
és a legtitokzatosabb valamennyi bolygó között; befolyása a Földünkre és hozzánk való kap-
csolata a legerısebb. Az ezoterikus brahmanizmusban Vénusz vagy Shukra – különben férfi
istenség12 – Bhrigu fia, a Prajapati-k egyike, védikus bölcs, s ı a Daitya-Guru, vagy pap-

9
A tudomány azt tanítja, hogy a Vénusz kétszer annyi fényt és hıt kap a Naptól, mint a Föld. Ez a
bolygó tehát, amely a hajnal és az est elıfutára, s a legragyogóbb planéta, a hagyomány szerint átadja a Földnek
egyharmad részét annak, amit kap, s így magának két rész marad. Ez éppen úgy okkult, mint asztronómiai jelen-
tıséggel bír.
10
Az okkult filozófia alapvetı igazsága: „Amint fent, úgy alant”. Minthogy a Logosz is hétszeres, va-
gyis az egész Kozmoszban hét különbözı formában, mint hét Logoi mutatkozik. Vagy amiként a tudós brahma-
nok tanítják: „ezek mindegyike az ısi bölcsesség-vallás hét fı ágának egy-egy központi alakja”. Továbbá amint
a hét princípium, amelyek a Tudat vagy Prajna hét külön állapotának felelnek meg, az Anyag hét állapotához és
az Erı hét formájához kapcsolódnak – tehát ugyanilyen felosztása van mindennek, ami Földünkre vonatkozik.
11
Így a Vénusz jele: ♀, a Föld jele pedig: ✚
12
Az ezoterikus filozófiában hím- és nınemő, vagyis hermafrodita, ezért a mitológiában Vénusznak
szakálla van.

22
tanítója az ısi óriásoknak. A Purana-kban levı Shukra-ról szóló teljes történet a Harmadik és
a Negyedik Fajra vonatkozik. Amint a Kommentár mondja:

Shukra-n át származtak le az elsı „Izzadság-szülöttekbıl” a Harmadik (gyökérfaj) „kettıs

egyedei” (a hermafroditák). Ezért a Harmadik (Faj) alatt a ✚(kör és átmérı) szimbólummal ábrázolták,
míg a Negyedik alatt a jellel.

Ez magyarázatra szorul. Az átmérı, ha a körbe zárva találjuk, a nıi Természetet jelen-

ti, vagyis az elsı eszmei világot, mely önmagát nemzette és önmagából itatódott át az egye-
temesen szétszórt Élet-szellem által, - így tehát ez vonatkozik a primitív gyökérfajra is.
Androgün lesz akkor, amint a fajok, s minden, ami a földön volt, kifejlesztették fizikai formá-
ikat, s így a szimbólum átalakul a körbe zárt átmérıvé, amelybıl egy függıleges vonal eresz-
kedik le, kifejezvén vele a még el nem vált férfi és nıi nemet. Ez az elsı és legkorábbi egyip-
tomi tau: Τ, majd ebbıl lesz a ✚, vagyis a szétvált férfi és nı, nemzésbe merülve13. (Lásd I.
kötet.) Vénusz (a bolygó) szimbóluma egy gömb a kereszten, amely azt mutatja, hogy e boly-
gó uralkodik a természetes emberi nemzésen. Az egyiptomiak Ankh-ot, az „életet” a gömbfe-
jő kereszttel: ✚ábrázolták, amely csupán módosított formája Vénusznak (Isisnek): ♀, s ezote-
rikusan azt jelentette, hogy az emberiség és minden állati élet kilépett az isteni spirituális kör-
bıl, és belemerült a fizikai férfi és nıi nemzésbe. Ez a jel a Harmadik Faj végétıl kezdıdıen
ugyanolyan fallikus jelentıséggel bír, mint az édenkert „Életfája”. Anouki, Isis egyik formája,
az Élet Istennıje; Ankh-ot pedig a héberek az egyiptomiaktól vették át. E szót Mózes vezette
be, akit az egyiptomi papok tanítottak a bölcsességre, s aki még több más misztikus szót átvett
tılük. Héber nyelven Ankh, a személyes raggal „életem” – lényem – jelentéssel bír, s ez az
„Anouchi személyes névmás” az egyiptomi Anouki Istennı nevébıl14.
Dél-India (Madras tartomány) egyik legrégibb katekizmusában (Lásd Edward Moor: Hindu
panteon) a hermafrodita Ardhanari Istennı középsı testrészén gömbfejő kereszttel, a szvasz-
tikával, a „hím és nıi jellel” van ábrázolva, jelezvén ezzel a Harmadik Faj pre-szexuális álla-
potát. Vishnu, akit most a köldökébıl kinövı lótusszal ábrázolnak – vagyis jelezvén Brahma
univerzumát, amint az a központból, Nara-ból kifejlıdik – az egyik legrégibb faragványon
kétnemőnek (Vishnu és Lakshmi) van ábrázolva, amint egy vízen úszó lótuszlevélen áll, a víz
félkörben felemelkedve körülötte, s a szvasztikán, „a nemzés (vagyis az ember származásá-
nak) eredetén” át árad beléje.

Pythagoras Shukra-Vénuszt Sol alter-nek, azaz a „másik Nap”-nak nevezi. A „Nap hét
Palotája” közül a keresztény és zsidó Kabbalában a Lucifer-Vénuszé a harmadik, a Zohar
Samael hajlékának nevezi. Az okkult tanítás szerint ez a bolygó a Föld ıse, valamint spirituá-
lis prototípusa. Ezért mondják, hogy Shukra (Vénusz-Lucifer) kocsiját „földszülötte lovak”
Ogdoad-ja húzza, míg a többi bolygó szekereinek paripái másfélék.

A Földön minden elkövetett bőnt megéreznek az Ushanák, a Shukrák. A Daityák Gu-

ruja a Föld és az emberek Védıszelleme. A Föld a Shukrán levı minden változást megérez és
visszatükröz.

Shukra, vagy Vénusz, tehát mint a Daitya-k, a Negyedik Faj óriásainak tanítójaként
van ábrázolva, akik a hindu mitológiában egy idıben az egész Föld felett uralkodtak, s le-
gyızték a kisebb isteneket. A nyugati allegória titánjai is szorosan Vénusz-Luciferhez kapcso-
13
Tehát a vallásos-metafizikai aspektust mellızve, a keresztények keresztje szimbolikusan sokkal falli-
kusabb, mint a pogány szvasztika.
14
A körfejő kereszt Vénusz asztronómiai jele, „jelezvén a nemi érzékben levı vajúdó energia létezését,
egyik attribútuma lévén Isisnek, az Anyának, Évának, Hauvah-nak vagy Föld-anyának, s ennek tartotta vala-
mennyi régi nép ilyen vagy amolyan módon kifejezve”. (Egy modern kabbalista kéziratból.)

23
lódnak, akit a késıbbi keresztények a Sátánnal azonosítottak. S minthogy Vénuszt, úgyszintén
Isist is fején tehénszarvval ábrázolják, a misztikus Természet szimbólumával – ami jellemzı
és átváltoztatható a Holdra, hiszen ezek holdbeli istennık voltak – e bolygót a teológusok
jelenleg a misztikus Lucifer szarvai közé helyezik.15 Az ısi hagyományt, mely szerint Vénusz
(geológiai) változásai egyidejőek a Földével, s hogy az, ami az egyiken történik, az a másikon
is végbemegy, s hogy többrendbeli nagyszabású közös változásokon mentek keresztül, késıbb
fantasztikus módon interpretálták. Szent Ágoston pl. a két bolygó konfigurációs, színbeli, sıt
pályabeli változásait Vénusz-Lucifer teológiailag kieszelt jellemére vonatkoztatja. Annyira
megy kegyes elképzelésében, hogy a bolygón végbement legutóbbi változásokat a Noé-féle és
mitikus vízözönnel hozza kapcsolatba, amelyekrıl azt tartja, hogy Kr. E. 1796-ban mentek
végbe. (Lásd: De Civitate Dei, LXXXI. VIII. fej.)

Minthogy Vénusznak nincs holdja, allegorikus értelemben azt szokták mondani, hogy
Asphujit (ez a „bolygó”) adoptálta a Földet, a Hold sarjadékát, s hogy a Föld „nagyobb lett
szülıjénél, s sok gondot okozott” – ez utalás a kettı közötti kapcsolatra. A Shukra16 (bolygó)
uralkodója annyira megszerette adoptált gyermekét, hogy mint Ushanas reinkarnálódott nála,
s tökéletes törvényeket alkotott számára, amiket a késıbbi korok semmibe vettek és elvetet-
tek. Egy másik allegória a Harivamsha-ban arról szól, hogy Shukra elment Shivához, s kérte
ıt, védelmezné meg tanítványát a Daitya-któl és az Asura-któl, a harcos Istenektıl. Shukra
céljának elısegítésére egy jóga-rítust hajtott végre: „fejjel lefelé ezer éven át szívta eb a pely-
vának a füstjét”. Ez a Vénusz tengelyének nagy elhajlására vonatkozik – amely 50 fokot tesz
ki – s arra, hogy örök felhıkbe van burkolva. Mindez azonban csak a bolygó fizikai alkatára
vonatkozik. Az okkult miszticizmus a bolygó Uralkodójával, a vezetı Dhyan Chohan-nal fog-
lalkozik. Az allegória, mely szerint Shukra megátkozta Vishnut, hogy büntetésbıl hétszer
megszülessen a Földön, mert megölte (Shukra) anyját, telve van filozófiai értelemmel. Ez nem
a Vishnu-Avatárok-ra vonatkozik, minthogy ezek eddig kilencen voltak – s a tizedik még el-
jövendı – hanem a Föld emberfajaira. Vénusz vagy Lucifer – másként Shukra és Ushanas –
mint bolygó, a mi Földünk fényhordozója, úgy fizikai, mint misztikus értelemben. A keresz-
tények a korai idıkben mindezt jól tudták, hiszen egyik legkorábbi római pápájukat fıpapi
néven Lucifernek hívták.

Minden világnak megvan a szülı csillaga és a testvér bolygója. Ezek szerint a Föld a
Vénusz adoptált gyermeke és fiatalabb testvére, de lakói a saját fajtája béliek… Minden érzı,
15
Athenaeus kimutatja, hogy a régi idıkben a Sátán nevének elsı betőjét egy körívvel és félholddal áb-
rázolták; s voltak olyan római katolikusok – különben derék és jó emberek –, akik arról akarták meggyızni a
közvéleményt, hogy Lucifer holdsarló alakú szarvai tiszteletére választották a mohamedánok a félholdat nemzeti
lejvényként. A római katolikus dogmatizmus meghonosodása óta a Vénuszt a Sátánnal és Luciferrel, vagy a
Nagy Sárkánnyal azonosították, minden józanész és logika mellızésével. Ahogy a szimbológia tanulmányozói és
az asztronómusok mondják: „A kígyó és a sötétség eszméje közötti kapcsolatnak asztronómiai alapja volt. Egy
idıben a Draco konstelláció olyan helyet foglalt el, ami arra vall, hogy a Nagy Kígyó akkoriban az éjszaka ural-
kodója volt. Ez a konstelláció korábban az ég központján volt, s nagy kiterjedése miatt nevezték el a Nagy Sár-
kánynak. Teste a zodiákus hét jelét fedte be, s Dupuis, aki az Apokalipszis Sárkányában az égi kígyóra való
utalást lát, azt mondja: ≪Nem csoda, Ha egy ilyen kiterjedt konstellációt e könyv szerzıje, mint egy nagy hétfejő
sárkányt ábrázol, aki az égbıl levonta a csillagok harmad részét, s azt a földre dobta≪.” (Staniland Wake, The
Great Pyramid, 79. o; Dupuis, III. 255. o.) Csakhogy Dupuis nem tudta, hogy az utókor miért degradálta így le
Draco-t, a régi sarkcsillagot, a Vezetı, a Guru, az Irányító szimbólumát. „Apáink istenei a mi ördögeink”, mond-
ja egy ázsiai közmondás. Amikor Draco megszőnt a „vezércsillag” lenni, vagyis a vezetı égi istenség, osztozott
a bukott istenek sorsában. Seth vagy Typhon valamikor – mondja Bunsen – „egy általánosan imádott nagy Isten
volt egész Egyiptomban, aki a 18. és a 19. dinasztia uralkodóira ruházta az élet és a hatalom szimbólumait. De
azután, a 20. dinasztia korában, hirtelen gonosz démonként kezelik, annyira, hogy képmásait és nevét kitörölték
minden hozzáférhetı emlékmőrıl és feliratról”. Ennek okkult indokát a késıbbiekben megadjuk.
16
Shukra a nagy Rishi, Bhrigu fia volt (egyike a hét Prajapati-nak), a Bhargava faj alapítója, amelybe
Parashurama megszületett.

24
tökéletes lény (teljes hetességő ember vagy magasabb lény) kezdettıl fogva olyan formákkal
és szervezettel van ellátva, amelyek teljesen összhangban vannak az általuk lakott bolygó
természetével és állapotával.17

A Lét Bolygói, vagy Élet-központok, amelyeken elkülönülten fejlıdnek emberek és ál-

latok, száma megszámlálhatatlan. Egyik sem hasonlít semmiben sem testvérbolygójára vagy
bármely más bolygóra saját speciális ivadékaiban.18

Mindegyiknek kettıs fizikai és spirituális természete van.

A nucleolák örökkévalók és örökké tartók; a nucleusok idıszakosak és végesek. A

nucleolák az Abszolút részét képezik. A nucleolák azon sötét és áthatolhatatlan erıd lırései,
amely örökké rejtve marad az emberi, sıt Dhyani látástól. A nucleusok viszont a belıle kisza-
baduló örökkévaló fény.

Ez a FÉNY az, amely a „Lét Urainak” formáivá sőrősödik. Az elsık és

legmagasabbrendőek ezek közül kollektíve a JIVATMA vagy Pratyagatma. (Jelképesen szól-
va a Paramatma-ból származó. Ez a görög filozófusok Logosza, az egyes új Manvantarák ele-
jén megjelenı Logosz.) Ezektıl lefelé – ezen Fénynek mindinkább állandósuló, az objektív
síkon durva anyaggá váló rezgéseibıl kialakulva – jönnek elı a Teremtı Erık megszámlálha-
tatlan hierarchiái. Közöttük vannak forma nélküliek, mások határozott formával bírnak, me-
gint mások pedig, a legalacsonyabbak (az elementálok), felvesznek bármely formát a környe-
zı körülményeknek megfelelıen.

Spirituális értelemben csak egyetlen Abszolút Upadhi (bázis) létezik, amelybıl, ame-
lyen, és amelyben a Manvantára céljára felépülnek azok a megszámlálhatatlan alapvetı köz-
pontok, amelyekbıl az aktív periódus alatt az egyetemes, a ciklikus és az egyéni evolúciók
kiindulnak.
19
A Lét ezen központjait átható és éltetı intelligenciákat a Nagy Hegyláncon túl válogatás nél-
20
kül Manuknak, Rishiknek, Pitriknek , Prajapatiknak, stb. nevezik; az innensı oldalon pedig
Dhyani-Buddháknak, Chohánoknak, Melháknak (Tőz-istenek), Bodhiszattváknak, és így to-
21
vább. Az igazán tudatlanok Isteneknek hívják ıket, a mővelt világiak az Egy Istennek, a böl-

17
Ez teljesen ellentmond Swedenborgnak, aki „az asztrális világ elsı földjén” az európai parasztokhoz
hasonlóan öltözött lakókat látott, a negyedik földön pedig a jelmezbálok pásztorlánykáihoz hasonlóan kiöltözött
nıket. Még Huygens is, a híres csillagász azon a téves elképzelésen volt, hogy más csillagokon és bolygókon
ugyanolyan fajtájú lények élnek, mint a Földön, akiknek ugyanolyan alakjuk, érzékeik, észbeli képességeik,
mővészetük, tudományaik, lakóhelyeik, sıt ugyanolyan anyagból készült ruházatuk van! (Thèorie du Monde)
Azon megállapítás, hogy a Föld „a Hold ivadéka”, világosabb magyarázatára nézve lásd az I. kötetben a 6. Stan-
zát.
18
Ez már egy modern magyarázat. A régi Magyarázatokhoz azért főzték hozzá, hogy azok a tanítvá-
nyok, akik az ezoterikus kozmogónia tanulmányozása elıtt nyugati mőveltséget szereztek, könnyebben megért-
hessék a témát. A korábbi magyarázatok túlságosan bıvelkednek jelzıkben és képletes kifejezésekben, s ennél-
fogva nehezebben asszimilálhatók.
19
„Túl” a Nagy Hegyláncon ebben az esetben Indiát jelenti, miután a „Cis-Himalája”-i (tibeti) számára
ez jelenti a Transz-Himaláját.
20
A Pitri kifejezést ezekben a slokákban a könnyebb megértés kedvéért használtuk, de az eredeti Stan-
zákban saját külön elnevezéseik vannak, azonkívül, hogy „Atyáknak” és „İsöknek” hívják ıket.
21
Tévedés az, ha az emberi Bodhiszattvák vagy Manjushrik imádását szó szerint értelmezik. Igaz az,
hogy exoterikusan a Mahayana iskola ezen lények megkülönböztetés nélküli imádatát tanítja, s hogy Huien
Tsang megemlíti Buddha néhány tanítványát, akiket imádtak. De ezoterikusan nem a tanítvány vagy a tudós
Manjushri az, akinek a tiszteletadás személyében szól, hanem azon isteni Bodhiszattvák és Dhyani-Buddhák,
akik az emberi formákat éltetik (amilakha = élteti, animálja, ahogy a mongolok mondják).

25
 csek pedig, a beavatottak, bennük csupán a Megnevezhetetlennek manvantárai megnyilvánu-
lásait látják és tisztelik, akit sem a mi Teremtıink (a Dhyan Chohanok), sem azok teremtmé-
nyei sohasem ismerhetnek meg, sem meg nem magyarázhatnak. Az ABSZOLÚT meg nem
határozható, sem halandó sem halhatatlan sohasem látta, sem meg nem érthette a Létezés
korszaka alatt. A változó nem ismerheti a Változatlant, sem az élı nem foghatja fel az Abszo-
lút Életet.

„Ezért az ember nem ismerhet magasabb lényeket, mint saját İseit”. „Ne is imádja
ıket”, hanem tanulja meg, hogy miként jött ebbe a világba.

(c) A hetes számnak, amely minden vallásos rendszerben a kozmogóniától kezdve az

emberig alapvetı szám a többi között, meg kell, hogy legyen a raison d’être-je. Az ısi ameri-
kaiaknál éppen olyan vezetı szerepet játszik, mint az archaikus árjáknál és egyiptomiaknál. E
kérdéssel bıvebben fogunk foglalkozni a 4. kötet 2. részében, de addig is néhány adatot meg-
említhetünk. A Sacred Mysteries among the Mayas and the Quiches szerzıje22azt mondja,
hogy 11,500 évvel ezelıtt:

A hetes szám valamennyi civilizált ısi népnél úgy látszik par exellence szent szám
volt. Hogy miért? Erre soha kielégítı választ nem kaptunk. E népek mindegyike más magya-
rázatot ad erre, saját (exoterikus) vallásának megfelelıen. Kétségen kívül áll azonban, hogy a
szent misztériumokba beavatottak számára ez volt a számok száma. Pythagoras… az „élet
tartályának” nevezi, amely magába foglalja a testet és a lelket, minthogy egyrészt egy négyes-
ségbıl áll, vagyis Bölcsességbıl és Intellektusból, másrészt egy hármasságból, vagyis cselek-
vésbıl és anyagból. Julianus császár a Matrem-ben és az Oratio-ban (pontosabban in Matrem
Deorum, Oratio V.) így fejezi ki magát:

„Ha hivatkoznánk a mi szent misztériumainkba való beavatásra, mely misztériumokat a

kaldeaiak bacchizáltak a hétsugarú istennel kapcsolatban, általa világosítván meg az emberi
lelket, akkor olyan dolgokat mondanék, amelyek teljesen ismeretlenek a csıcselék elıtt, de
nagyon jól ismertek az áldott teurgisták elıtt.” (141. old.)

Aki ismeri a Puranakat, a Holtak Könyvét, a Zendavestát, az asszír Cserepeket és vé-

gül a Bibliát, s aki megfigyelte a hetes szám folytonos visszatérését a legrégibb idıkbıl szár-
mazó, s egymástól távol esı és kapcsolatban nem lévı népek feljegyzéseiben, nem tekintheti
véletlen összetalálkozásnak a következı tényt, amelyet az ısi misztériumok ugyanez a kutató-
ja közöl velünk. A hetes számnak, mint misztikus számnak Amerika „Nyugati kontinensén”
élı bennszülöttek közötti vezetı szerepérıl szólva, nem kevésbé érdekes megállapítást tesz.
Szerinte a hetes szám:

Gyakran elıfordul a Popul-Vuh-ban. Megtaláljuk a hét család esetében is, akik Sahagun és
Clavigero szerint azon misztikus személyiség kíséretében voltak, akit Votan-nak neveztek. İ
volt Nachan nagy városának híres alapítója, mely várost egyesek Palanque-vel azonosítják.
23
Megtaláljuk a hét barlangban , ahonnan – úgy mondják – Nahutls ısei eredtek; Cibola hét vá-
rosában, amelyeket Coronado és Niza írtak le… a hét Antillákban; a hét hısben, akikrıl azt
mondják, hogy megmenekültek a Vízözönbıl.

22
A munka szerzıje Augustus Le Plongeon. İ és felesége az USA-ban jól ismertek Közép-Amerikában
kifejtett fáradhatatlan munkájukért. İk fedezték fel Cichen-Itza-ban a Kan Coh királyi sírját. A szerzı abban a
meggyızıdésben van, és azt igyekszik bebizonyítani, hogy az árják és még az egyiptomiak ezoterikus tudásukat
a mayáktól vették. Viszont, jóllehet a mayák egyidısek Platón Atlantiszával, mégis az Ötödik Kontinenshez
tartoznak, amely késıbbi, mint Atlantisz és Lemuria.
23
A hét barlang, a hét város, stb. minden esetben azon hét központra vagy övezetre vonatkozik, ame-
lyeken az elsı gyökér faj hét primitív csoportja megszületett.

26
 A „hısök” minden vízözön-történetben heten vannak, kezdve a hét Rishi-tıl, akiket a
Vaivasvata Manu mentett meg, egészen Noé bárkájáig, amelybe „hetesével” vitték be az álla-
tokat, madarakat és egyéb élılényeket. Ezek szerint az 1, 3, 5, 7 számok, mint tökéletes –
mert velejükben misztikus – számok elsırendő szerepet játszanak minden kozmogóniában, és
az élılények fejlıdésében. Kínában az 1, 3, 5 és 7 számokat „égi számoknak” nevezik úgy az
egyházi „Változások Könyvében” (Yi King vagy transzformáció), mint az „evolúcióban”.

A magyarázat nyilvánvaló, ha az ısi szimbólumokat megvizsgáljuk. Ezek az I. kötet

elıszavában említett İsi Kéziratban megadott számokból veszik eredetüket. A fejlıdés és a
nemzésbe, illetve anyagba merülés szimbóluma a , amely megtalálható a régi mexikói
szobrokon és festményeken éppen úgy, mint a kabbalisztikus Sephiroth-ban és az egyiptomi
Tauban. Vizsgáljuk meg a mexikói kéziratot (Add. MSS. Brit. Mus. 9789)24; egy fát látunk,
amelynek törzsét tíz gyümölcs van. A fa egyik oldalán egy férfi, a másik oldalán egy nı áll,
hogy leszedje a gyümölcsöket, a fatörzs tetején pedig két ág nyúlik ki vízszintes irányban,
kialakítva ekként a tökéletes Τ-t (tau). Az ágak végén ezenkívül egy-egy hármas nyaláb van,
közöttük pedig egy madár ül – a halhatatlanság madara, Atma vagy az Isteni Szellem – ez
lévén a hetedik. Ez ugyanazt az eszmét fejezi ki, mint a Sephiroth-i Fa, amelynek összege tíz,
de ha elválasztjuk a felsı hármastól, akkor hét marad. Ezek az égi gyümölcsök, a tíz vagy ✚,
10, amelyek a láthatatlan férfi és nıi csírából születtek, kitéve velük együtt a 12-t, vagyis az
Univerzum Dodekaéderét. A misztikus rendszer magában foglalja a •-ot, a középpontot; a 3-
at, vagy ∆-et; az 5-öt, vagy ✚-ot; és a 7-et, vagy ✚-t; vagy ✚-t; tehát a háromszöget, a négy-
zetben és a két egymásba fonódó háromszögben lévı egybefogó pontot. Ez vonatkozik az
ıstípusok világára. A jelenségek világa az EMBER-ben éri el legfelsıbb szintjét (kulmináció-
ját), és mindennek visszatükrözıdését. Ezért az ember – metafizikai aspektusában – a miszti-
kus négyzet, a Tetraktisz, a teremtı síkon pedig a Kocka. Az ember szimbóluma a kiterített
kocka25, a 6, amelybıl 7 lesz, vagyis a , 3 keresztirányú (a nıi) és a 4 függıleges (a fér-
fi); ez tehát az ember, az istenség kulminációja a földön, akinek a teste a hús keresztje, ame-
lyen keresztül, és amelyben állandóan keresztre feszíti és megöli az isteni Logoszt, vagyis
saját MAGASABB ÉN-jét.

Minden bölcselet és kozmogónia ezt mondja: „A világegyetem fölött áll az Uralkodó

(kollektíve uralkodók), amelynek neve az IGE (Logosz); Királynéja a mőködı Szellem; s a
kettı együtt az Elsı Hatalom, az EGY után.”

E kettı a Szellem és a Természet, amelyek ketten képezik a mi illuzórikus világegye-

temünket. E két elválaszthatatlan az Eszmék Univerzumában marad mindaddig, amíg az tart, s
azután visszamerül a Parabrahman-ba, az Egy örökké változatlanba. „A Szellem, melynek
lényege örök, egy és önmagában létezı”, egy tiszta éterikus Fényt áraszt ki – egy kettıs fényt,
melyet az egyszerő érzékek nem tudnak felfogni – mondja a Purâna-k, a Biblia, a Sepher
Yetzireh, a görög és latin himnuszok, a Hermész Könyve, a kaldeai Számok Könyve, Lao-tze
ezoterikus tanításai és egyéb írások. A Kabbala, amely a Genezis titkos értelmét magyarázza,
azt mondja, hogy ez a Fény a KETTİS EMBER, másként az androgün (jobban mondva:
nem-nélküli) Angyalok, akiknek generikus nevük: ADAM KADMON. İk azok, akik befeje-
zik az embert, míg az ember éterikus formáját már isteni, de alacsonyabb lények árasztják ki,
s a testet agyaggal szilárdítják, vagy másként „a föld porával” – amely valóban allegória, de
éppen annyira tudományos, mint bármely darwini fejlıdéstan, s amellett sokkal igazabb.

24
Ez a metszet a Sacred Mysteries of the Mayas and the Quichés c. könyv 134. oldalán reprodukcióban
látható.
25
Lásd: Source of Measures, 50-53. oldalak.

27
 A Source of Measures szerzıje azt mondja, hogy a Kabbala, s annak valamennyi misz-
tikus könyve tíz Sephiroth-on alapul, ami egy sarkalatos igazság26. A szerzı a Tíz Sephirot-ot
vagy a 10 számot a következıképpen mutatja be:

ahol a kör a nulla; a függıleges átmérıje az elsı vagy elsıdleges EGY (az Ige vagy Logosz),
amelybıl jön a 2, a 3, fel egészen 9-ig, a számjegyek határáig. A 10 az elsı Isteni Megnyilvá-
nulás27, amely az arányok pontos kifejezésének minden lehetıségét magában foglalja, - a
szent Jod. A Kabbala azt tanítja, hogy ezek a Sephiroth-ok az Égi Fény (20612 – 6561 számai
vagy kiáradásai), ık a 10 „Szó”, a DBRIM, 41224, s a fény, melynek ık az egybeáradását
képezik, jelenti az Adam KDM-et (a 144 – 144); és a Fény, az Új Testamentum vagy Frigy-
szövetség (41224) teremtette Istent; éppen úgy, mint az Ótestamentum szerint Isten (Alhim,
31415) teremti a Fényt (a Világosságot), (20612, 6561).

Nos, az okkultizmus szerint – ugyanúgy, mint a Kabbala szerint is – három féle Fény
vagy Világosság van. (1) Az absztrakt és abszolút Világosság, amely Sötétség; (2) a Megnyil-
vánult-megnyilvánulatlannak a Világossága, amelyet egyesek Logosznak neveznek, és (3)
egy késıbbi világosság, amely a Dhyan Chohanokban, a kisebb Logoszokban – kollektív né-
ven Elohim – tükrözıdik vissza, akik azután kiárasztják azt az objektív univerzumra. De a
Kabbalában, amelyet a XIII. századi kabbalisták újra kiadtak, és gondosan úgy forgattak,
hogy az megfeleljen a keresztény hitelveknek, e három Világosságot Így határozzák meg: (1)
a Jehova-i világos és átható világosság; (2) a visszatükrözıdött világosság; és (3) az absztrakt
világosság. „Ez a Világosság, absztrakt szempontból (metafizikai vagy szimbolikus értelem-
ben) Alhim (Elohim, Isten), míg a tiszta átható Világosság a Jehova. Alhim világossága álta-
lában a világhoz tartozik, annak egészében és általános teljességében, de a Jehova világossága
a világ legfıbb teremtményéhez, az emberhez tartozik, akibe a világosság behatolt, és akit ez
a világosság teremtett.” A Source of Measures szerzıje helyesen idézi az olvasónak Inman
Faiths Embodied in Ancient Names címő mővének II. 648. oldalát, ahol egy metszetrıl van
szó, „amelyet Velencében, 1542-ben nyomtattak ki, s a Boldogságos Szőz egyik rózsafüzérjé-
rıl való vesica piscis, Mária, és a nıi szimbólum ábrázolását mutatja”. Következésképp,
amint Inman „az inkvizíció, tehát ortodox engedélyezéssel” megjegyzi, ez az ábrázolás vilá-
gossá teszi az olvasó elıtt, hogy mit értett a Római Egyház ezen „világosság átható erejérıl és
annak hatásairól”. Milyen sajnálatosan eltorzultak a keleti filozófiának legmagasztosabb, leg-
nemesebb és legemelkedettebb istenfogalmai, amikor a keresztény interpretáció azokat szinte
a legdurvább antropomorfikus fogalmakra alkalmazta!

Keleten az okkultisták ezt a Világosságot Daiviprakriti-nek hívják, nyugaton pedig

Christos Világosságának. Ez a LOGOSZ Világossága, az örökké Megismerhetetlennek köz-
vetlen visszfénye az egyetemes megnyilvánulás síkján. A modern keresztények a Kabbala
alapján pedig az elıbb idézett szerzı szerint ezt így magyarázzák:

26
Lásd: Masonic Review, Cincinatti, 1886. júniusi számában a Quabbalah – No. VI. cikk, 10. oldal
27
Lásd: Isis Unveiled, II. 300. és következı oldalak, a tízes számrendszer ısrégiségére vonatkozó bizo-
nyítékokat.

28
 A világ teljességére általában, annak legfıbb tartalmával, az emberrel együtt az Elohim-
Jehova kifejezés alkalmazható. A Zohar-ból vett kivonataiban Rev. Dr. Cassel (egy kabbalista)
annak bizonyítására, hogy a Kabbala a Háromság dogmáját adja elı, többek között a követ-
kezıket mondja: „Jehova ugyanaz, mint Elohim/Alhim”… Három fokozatban Isten (Alhim) és
Jehova ugyanazzá váltak, s jóllehet különállók, külön és együtt ugyanazt az Egyet alkotják.

Hasonlóképpen, Vishnu lesz a Nap, a Személytelen Istenség látható szimbóluma.

Vishnut úgy írják le, amint „áthalad három lépéssel az Univerzum hét régióján”. De a hinduk
ezt mint exoterikus beszámolót, mint felszínes tantételt és allegóriát tekintik, míg a
kabbalistáknál ez az ezoterikus és végleges magyarázat. De folytassuk:

A Világosság tehát, amint mondottuk, 20612 aránya a 6561-hez, amely a kör átmérıjének a
kerülethez való integrális és számbeli arányának pontos megjelölése. Isten (Alhim, tehát
31415 aránya az Egyhez, a fentinek egy módosított formája) ennek a redukálása azért, hogy
megkapjuk a szabvány egységet, az Egyet, mint minden számítás és mérés általános alapját.
De az állati élet létrehozásához, és a speciális idımértékhez vagy holdévhez, melynek hatá-
saként a fogantatás és az embrionális fejlıdés létrejön, s Jehova mértékszámai (tehát az
27
„ember egyenlı Jehova” mérték) vagyis a 113 aránya a 355-höz külön tanulmányozandó. Ez
az arány a Világosságnak, azaz a 20612:6561-nek egy módosított formája, lévén egy πérték, s
csupán ugyanannak egy variációja (vagyis 20612:6561 = 3.1415:1, és 355:113 = 3.1415, va-
gyis Alhim, vagyis Isten), éspedig oly módon, hogy az egyiket át lehet olvasztani a másikba,
és le lehet vezetni egymásból. Ez az a három lépés, amelyekkel az isteni nevek egységét és
azonosságát ki lehet mutatni. Vagyis a kettı ne más, mint ugyanazon aránynak, a π-nek válto-
zatai. E fejtegetés célja az, hogy bemutassuk, mennyire azonos a Kabbalában tanított szimbo-
likus mérési rendszer a bibliai Három Frigykötéssel és a szabadkımővesség fent említett téte-
lével.

Elıször is, a Sephiroth úgy szerepel, mint Világosság, vagyis az Ain Soph-nak ık képezik
egyik mőködését, helyesebben ık maguk annak megnyilvánulása. Ez abból a ténybıl követ-
kezik, hogy a „Világosság” a 20612-nek a 6561-hez való arányát jelenti, része lévén e DBRIM,
41224 „szavaknak”, vagy a Dabar, 206 (= 10 rıf) szónak. A „Világosság” annyira velejét képe-
zi a Kabbalának a Sephiroth magyarázatával kapcsolatban, hogy a Kabbaláról írt leghíresebb
könyvet Zohar-nak, azaz „Világosság”-nak nevezik. Ebben a könyvben a következı kifejezé-
seket találjuk: „A végtelen teljesen ismeretlen volt, s nem árasztott világosságot mindaddig,
amíg a fénylı pont erıszakkal át nem tört, és láthatóvá nem vált”. „Amikor İ elıször vett for-
mát magára (a korona, vagy ez elsı Sephira formáját), abból 9 ragyogó fényt sugároztatott ki,
amelyek azon keresztül kiragyogva minden irányba fénylı világosságot terjesztettek” – vagyis
ez a 9 az 1-gyel (amely az eredete volt a fentiek szerint a 9-nek) együtt összesen 10-et tesz
ki. Vagyis a ✚-t, vagy ✚-t, vagy a szent Tíz-et (szám vagy Sephiroth), vagy Jod-ot – s ezek a
számok voltak „a Világosság”. Éppen úgy, mint a János evangéliumában Isten (Alhim, 31415
az egyhez) volt az a Világosság (20612 a 6561-hez), amely által minden dolog teremtetett.

A Sepher Yetzireh-ben, másként a „Teremtés számá”-ban a fejlıdés folyamatát szá-

mokban adják meg. E mő szerint „a Bölcsesség harminckét Ösvényén” a 3-as szám négyszer
ismétlıdik, a 4-es szám pedig ötször (3*4+4*5=32). Ezért az Isten Bölcsessége számokban
fejezhetı ki (Sephrim vagy Sephiroth), mert Sepher (vagy S-ph-r magánhangzók nélkül) any-
nyit jelent, mint „számolni”. Hasonlóképpen Platón is megállapította, hogy az Istenség
geometrizál, amikor a világegyetemet megteremti.

A kabbalista könyv, a Sepher Yetzireh annak megállapításával kezdi, hogy Alhim rej-
tett bölcsessége Sephrim-ben van, vagyis Elohim bölcsessége a Sephiroth-ban.

27
Lásd: Source of Measures, 276. old. és köv. App. VII.

29
 A harminckét ösvény, a rejtett bölcsesség Három Sephrim-ben állapította meg a következıket:
Jah, JHVH, Tzabaoth, Izrael Elohi-ja, az Élet Alhim-ja, a Kegyelem és Könyörület El-je – ma-
gasztos magasságbéli Lakó, Örökkévaló Király, akinek neve – Szent! A három Sephrim a kö-
vetkezı: B – S’ph-r, V – S’ph-r, V – Siph-o-r.

Mr. Ralston Skinner így folytatja:

Ez a magyarázat az eredeti szöveg „rejtett bölcsességét” rejtett bölcsességgel mutatja be, va-
gyis olyan szavak használatával, amelyek speciális számsorokat és speciális frazeológiát tar-
talmaznak. Ezek ugyanazt a magyarázati rendszert képviselik, mint amit a héber Bibliában is
pontosan megtalálhatunk… A szerzı, amikor magyarázatait kifejti, tételének elfogadtatása és
a részletes kifejtés végeredményének összefoglalása végett azt az egy szót: „Sephrim”
(Sephiroth) – a Jezirah Számából – úgy magyarázza, hogy szétválasztja három alárendelt
egységre, a s-ph-r vagy szám jelentéső közismert szó felett mintegy szójátékként.
28
Al-Chazari herceg azt mondja a rabbinak: „Azt szeretném, ha közölnéd velem a Természe-
tes Filozófia néhány fontos vagy legfıbb elvét, amelyeket – mint mondod – ık (az ısi bölcsek)
a régmúlt idıkben kidolgoztak”. Erre a rabbi így felelt: „Egyik ilyen alapelv fajunk atyjának,
Abrahamnak Teremtés Száma”. (Vagyis Abram és Abraham, másként a 41224 és 41252
szám.) Azután azt mondja, hogy ezen számok könyve azt tanítja, hogy az „Alhim-ság és Egy-
ség a DBRIM-ben”, vagyis a „szavak” jelentéső szó számaiban van meg. Ezek szerint tehát
tanítja a 31415 arányát az Egy-hez a 41224 számon keresztül, mely utóbbi a Frigyláda leírá-
sában két részre volt választva, két kıtáblán, s erre vésték vagy írták ezeket a számokat, azaz
DBRIM-et, másként 41224-t, tehát 20612*2-t. Azután magyarázza ezt a három másodlagosan
használt szót, s az egyikkel kapcsolatban megjegyzésként kiemeli: „és Alhim (31415 az Egy-
hez) szólt, legyen Világosság (20612 a 6561-hez)”.

A szöveg szerinti három szó a következı: ‫םמר םמר םימור‬,‫ םמר‬s a rabbi így magyarázza ıket:
„Tanítja az Alhim-ságot (31415) és az Egy-séget (az Alhim átmérıje) a Szavakon át
(DBRIM=41224), amely annyit jelent, hogy egyrészrıl a teremtés különbözıségében a kifeje-
zıdés végtelensége rejlik, másrészrıl van egy harmonikus végcél az Egy-ség felé”. (Mindenki
tudja, hogy az iskolák π-jének ez a matematikai funkciója, mely megmérvén, megszámlálván
és meghatározván az ég csillagait, végén mégis az Univerzum végsı egységébe foglalja ösz-
sze.) „S mindez a Szavak segítségével. Végsı összhangjuk tökéletessé válik abban az Egy-
ségben, amely elrendelte ıket, s amely megvan a ‫םמר םמר םמור‬-ban”.
‫םמר‬ Vagyis a rabbi elsı
magyarázatában kihagyja a szavakból a jod- vagy i-betőt, majd utána megint beleveszi. Ha
most megnézzük ezen másodlagos (alárendelt) szavakat, akkor ezek értékét 340, 340 és 346-
ban állapíthatjuk meg, összesen tehát 1026, s az általános szó felosztását azért végezték,
hogy ezeket a számokat elnyerjék, - melyeket Temurah által különbözı módokon, különbözı
célokra lehet átváltoztatni. (Kabbala)

Kérjük az olvasót, lapozza fel az I. kötet 4. Stanzájának 3. slokáját és a kommentárt,

ahol megtalálhatja, hogy a 3, 4, (7) és a háromszor hét, vagy 1065, Jehova száma, a
Mahábháratá-ban említett 21 Prajapati száma, azaz a három Sephrim száma (betőkkel vagy
ábrákkal kifejezett szavak). Ha a tanulmányozó összehasonlítja az İsi Filozófia Teremtı Ha-
talmait és az exoterikus júdaizmus (minthogy a zsidók ezoteriája azonos a Titkos Tanítással)
antropomorfikus Teremtıjével, ki fog tőnni az, hogy valójában Jehova csak „holdbeli” és
„nemzedékbeli” Isten. Jól ismert tény a Kabbala minden lelkiismeretes tanulmányozója elıtt
az, hogy minél mélyebbre merül a Kabbala – illetve ami belıle megmaradt - tanulmányozásá-
ba, annál bizonyosabbá válik afelıl, hogy – az exoterikus júdaizmus és kereszténység által
lefektetett elvek szerint – e kettı monoteizmusa nem más, mint asztrolatria, amelyet a modern
asztronómia ma már magáénak tart. A kabbalisták mindig is hangoztatták, hogy az Elsıdleges
Intelligenciát megérteni nem lehet. Minthogy sem megérteni, sem térben elhelyezni nem le-

28
Az Al-Chazari könyvben, szerzıje Jehuda-ha-Levi, fordította: Dr. D. Cassel.

30
het, névtelen és negatív. Innen ered az Ain Soph – „Megismerhetetlen” és „Megnevezhetet-
len” – kifejezés, s minthogy megnyilvánulásra bírni lehetetlen, tehát úgy képzelték el, mint
amely kiárasztja magából a Megnyilvánuló Erıket. Következésképpen az emberi intellektus
csak kiáradásaiban foglalkozik és foglalkozhat vele. A keresztény teogónia, miután elvetette a
kiáradások tantételét, s ezt az Angyalok közvetlen tudatos teremtésével és a világ többi dolga-
inak a semmibıl való létrehozásával helyettesítette, ma már reménytelenül zátonyra futott
egyfelıl a Természetfölötti vagy Csoda, másfelıl pedig a materializmus között. Egy extra-
kozmikus Isten végzetes a filozófia szempontjából, egy intra-kozmikus Istenség – vagyis az
egymástól elválaszthatatlan szellem és anyag – filozófiai szükségesség. Ha e kettıt el akarjuk
választani egymástól, akkor nem marad más, mint durva babona az érzelgısség álarca alatt.
De miért kell a „geometrizálás”, ahogy Platón mondja, és miért kell ezeket a kiáradásokat egy
hatalmas számtábla formájában bemutatni? Az elıbb idézett szerzı jól megválaszolja a kér-
dést, amikor ezt mondja:

Mentális érzékelésbıl csak úgy válhat fizikai érzékelés, ha az elıbbi a Világosság kozmikus
princípiumával bír, s így a mi mentális körünk a világosság által válik láthatóvá, vagy ja teljes
megnyilvánulásról van szó, akkor a körnek fizikailag láthatóvá, vagyis Világossággá kell vál-
nia. Az így megfogalmazott elképzeléseken alapult az univerzumban megnyilvánuló Istensé-
get taglaló filozófia.

Ez tehát a Filozófia. Másként beszél azonban az Al-Chazari címő mőben a rabbi, ami-
kor ezeket mondja:

Az s’ph-r alatt a teremtett testek kiszámítása és megmérése értendı. Mert a kiszámítás, va-
gyis amivel egy testet egybevágóan és szimmetrikusan fel lehet építeni, szerkezetileg jól el-
rendezve és megfelelve az eltervezett célnak, végre is számokból, terjedelembıl, tömegbıl,
súlyból tevıdik össze; a mozgások koordinációs kapcsolata, továbbá a zenei összhang telje-
sen a számokon alapszik, vagyis s’ph-r-en… Sippor (s’phor) kifejezésen értsük Alhim (206 az
1-hez, vagy 31415 az 1-hez), s ehhez kapcsolódik a szerkezeti forma vagy keret szándéka;
például így szól a mondás: „Legyen Világosság”. A mő létrejött, amint a szavakat kimondták,
vagyis amikor a mő számai elıjöttek.

Ez annyi, mint minden lelkiismeret-furdalás nélkül elanyagiasítani a szellemit. De a

Kabbala nem mindig volt ennyire alkalmas az antropo-monoteisztikus elképzelésekre. Hason-
lítsuk össze ezt India hat filozófiai iskolájával. Például Kapila-nak Sankhya filozófiájában az
áll, hogy hacsak Purusha nem mászik fel Prakriti vállára, – szimbolikus értelemben – akkor az
utóbbi értelmetlen marad, míg az elıbbi az utóbbi nélkül cselekvésre képtelen. Ezért a Termé-
szet (az emberben) a Szellem és az Anyag összetételévé kell váljon, mielıtt tényleg azzá lesz,
ami; s az Anyagban lévı Szellemet fokozatosan kell életre és tudatosságra ébreszteni. A
monádnak elıször át kell mennie az ásványi, növényi és állati formákon, mielıtt a Logosz
Világossága felébredhetne az állatemberben. Éppen ezért, ez utóbbit mindaddig nem nevez-
hetjük „EMBER”-nek, hanem csak úgy kell tekinteni, mint a mindig változó formába börtön-
zött monádot. A keletei filozófiában a SZAVAK által történı Fejlıdést és nem Teremtést is-
merik el, még az exoterikus feljegyzések szerint is. Ex orinete lux (A világosság keletrıl jön).
A mózesi Bibliában még az elsı ember neve is Indiából származik, bármennyire is tagadja ezt
prof. Max Müller. A zsidók az Ádám nevet Kaldeából vették át; az Adam-Adami pedig egy
összetett szó, következésképp egy több jelentéső szimbólum, s az okkult tételeket bizonyítja.

Itt nincs hely a filozófiai boncolgatásokra. De azért emlékeztetnünk kell az olvasót ar-
ra, hogy az Âdi szó szanszkrit nyelven annyit jelent, mint az „elsı”; arámi nyelven annyit je-
lent, mint „egy” (Ad-ad, az „egyetlen egy”); asszír nyelven annyi, mint „Atya”, s innen szár-

31
mazik az Ak-ad, vagy „teremtı atya”.29 S ha már egyszer a fentiek bebizonyosodtak, akkor
kissé nehéz az Adam szót a mózesi Biblia eredeti kifejezésének tekinteni, s benne egyszerően
egy zsidó személynevet látni. Lásd ezen kötet II. részében az Adam-Adami-ról szóló fejtege-
téseket.

Gyakran találjuk összekeveredve a különbözı teogóniákban szereplı Istenek genealó-

giáját és jellemzıit, ahogy e szimbolikus tudomány alapvetı tételeit a félig beavatott
brahmanikus és biblikus írók a világgal közölték. De a legkorábbi nemzetek megállapításai-
ban nincs ilyen eltérés, minthogy ezek az Isteni Tanítók tanítványai és leszármazottjai voltak.
Náluk ugyanis az istenek genealógiája és jellemzıi elválaszthatatlanul kozmikus szimbólu-
mokhoz kapcsolódtak, minthogy ezek az „istenek” képezték a világegyetem különbözı régió-
inak életét és életadó „lélek-princípiumait”. Soha sehol semmiféle népnek nem volt megen-
gedve, hogy ezen megnyilvánult isteneken túl spekulációkba bocsátkozzanak. A határtalan és
végtelen Egység minden nemzetnél tiltott szőzi talaj volt, amelyen emberi gondolat nem jár-
hatott, s melyet nem érinthetett a terméketlen elmefuttatás. Mindössze annyit tanítottak róla,
hogy egyik sajátsága az összehúzódás és elernyedés, hogy idınként kitágul vagy összehúzó-
dik. A világegyetem, mely telve van a naprendszerek és világok miriádjaival, felbukkanva,
majd eltőnve az örökkévalóságban, az antropomorfikus hatalmak vagy azok lelkei, az istenek
nem maradhattak meg testeikkel együtt. Amint a mi katekizmusunk mondja: „A Lehelet visz-
szatér az Örök Kebelbe, amely kileheli és beleheli azt.”

Az ideális Természet, az absztrakt Tér, amelyben az egész Univerzum titokzatosan és

láthatatlanul gyökerezik, úgy a védák, mint minden más kozmogónia szerint a Természetben
lévı teremtı erınek nıi oldalát jelenti. Aditi ugyanaz, mint Sephira és a gnosztikusok Sophia-
ja, valamint Isis, Hórusz szőz anyja. Minden kozmogóniában a teremtı istenség mögött és
felett van egy felsıbb istenség, a Tervezı, az Építész, akinek a Teremtı csak végrehajtó köze-
ge. És még ennél is magasabban, mindenen túl köröskörül, belül és kívül ott van a Megismer-
hetetlen és az Ismeretlen, mindezen Kiáradások Forrása és Oka.

Ezek szerint könnyő megtalálni az okát annak, hogy miért szerepel Adam-Adami a
kaldeai szentírásokban, amelyek kétségkívül korábbiak, mint a mózesi könyvek. Asszír nyel-
ven Ad annyi, mint „atya”, arámii nyelven Ad „egy”-et jelent, míg Ad-ad az „egyetlen egy”,
Ak pedig asszír nyelven „teremtı”. Így lett az Ad-am-ak-ad-mon-ból a Kabbalában (Zohar)
Adam-Kadmon, amely azt jelentette, hogy „Egy (Fiú) az isteni Atyától vagy Teremtıtıl”, az
am vagy om szavak ugyanis idıben úgyszólván isteni-t vagy istenség-et jelentettek. Tehát
Adam-Kadmon és Adam-Adami jelentése az lett, hogy „az Atya-Anya vagy Isteni Természet
elsı Kiáradása”, szó szerint pedig az „elsı Isteni Egy”. Könnyen belátható, hogy ezek szerint
Ad-Argat (vagy Aster’t, a szíriai istennı, Ad-on, a szíriai Úristen felesége, Ad-on, a zsidó
Adonai), továbbá Vénusz, Isis, Istar, Mylitty, Éva, stb. azonosak a hinduk Aditi és Vach is-
tennıjével. Ezek mind „minden élık anyja” és „istenanyák”. Másrészrıl viszont – kozmiku-
san és asztronómiailag – a férfi istenek elıször mind „Napistenek” voltak, s azután – teológia-
ilag – lett belılük az „Igazság napja” és egyéb logoszok, melyeket mind a Nap szimbolizált30.

29
Az Ak-ad (vagy akkád) elnevezés ugyanabba az osztályba tartozik, mint Ad-m, Ha-va (Éva), Æd-en
(Éden); Ak-ad azt jelenti: „Ad fia”, mint az ısi Arábiában az Ad fiai. Ad-ad, az „egyetlen egy” és az „elsı” volt a
szíriai Ad-on, vagy Úr, Ad-ar-gat vagy Aster’t, a szíriai istennı férje. Gan-Æden (éden) vagy Gandunia pedig
Babilon és Mezopotámia volt. Asszír nyelven Ak annyit jelentett, mint Teremtı, a K betőt gutturálisan Kh (ah)-
nak ejtették. Swedenborg miszticizmusa szerint Adam nem ember volt, hanem az elsıdleges fény temploma (?).
A Védákban Ad-iti az elsıdleges fény, a jelenségek világának Akâsha-ja.
30
Adam-Jehova, Brahmâ és Mars egy bizonyos értelemben azonosak; ugyanis szimbolizálják a primitív
vagy elsıdleges nemzı erıt az emberi fajfenntartás céljaira. Ádám vörös, s ugyanúgy vörös Brahma-Virâj és
Mars – az isten és a bolygó. A víz a Föld „vére”, ezért ezek a nevek mind kapcsolatban vannak a földdel és a

32
Ezek mind Protogonos-ok (Elsıszülöttek) és Microprosopus-ok. A zsidóknál Adam-Kadmon
ugyanaz volt, mint Athamaz, Tamaz vagy a görögök Adonis-a – „aki egy az Atyával, és aki az
Atyától van” – az Atya pedig a késıbbi fajokban Helios, a Nap, például Apollo Karneios31, a
„Nap-szülötte” volt. Osirist, Ormazd-ot és a többit késıbb sokkal földibb típusok követték,
sıt jóformán maguk is azzá változtak, mint például Prometheus, a Kajbee hegy
keresztrefeszítettje, Hercules és még sokan mások, Nap-istenek és hısök, míg végül is vala-
mennyi elvesztette eredeti jelentıségét, s alig jelentenek többet, mint fallikus szimbólumokat.

A Zohar-ban ez áll: „Az embert a Sephiroth (Elohim-Javeh másként) teremtette, s kö-

zös erıvel létrehozták a földi Ádámot”. Ezért mondja a Genezis-ben Elohim: „Lám az Ember
olyan lett, mint egy közülünk”. De a hindu kozmogóniában vagy „Teremtés”-ben Brahmâ-
Prajâpati Viraj-t és a Rishi-ket szellemi úton teremti; éppen ezért az utóbbiakat világosan
„Brahma Elme-szülte Fiai”-nak nevezik; a nemzésnek ez a specifikus módja teljesen kizárja a
fallicizmus gondolatát is, legalábbis a korai nemzeteknél. Ez a példa jól illusztrálja a két nem-
zet egymáshoz viszonyított spiritualitását.

3. Szólt a Ragyogó Arc Ura: „Küldök neked egy tüzet, amikor a munkád megkezdıdik.
Emeld fel szavadat más lokákhoz, folyamodj Atyádhoz, a Lótusz Urához (Kumuda Pati)
(a) az ı fiaiért… A te néped az Atyák (Pitri-Pati) uralma alatt lesz. A te embereid halan-
dók lesznek. A Bölcsesség Urának (Budha, Merkur) emberei halhatatlanok, de Szóma (a
Hold) fiai nem. Szüntesd be panaszaidat. (b) A hét bır még rajtad van… te még nem
vagy kész. A te embereid még nincsenek készen. (c)

(a) Kumuda-Pati a Hold, a Föld szülıje, Soma-loka körzetében. Jóllehet a Pitrik

vagy Atyák, az Istenek Fiai, másutt Brahmâ Fiai vagy éppen Rishi-k, általában úgy ismerik
ıket, mint holdbeli ısöket.

(b) Pitri-Pati a Pitrik Ura vagy Királya, Yama, a Halál Istene és a halandók Bírája.
Budha (Merkur) emberei képletes értelemben bölcsességük révén halhatatlanok. Ezt általáno-
san úgy tartják azok, akik szerint minden bolygó vagy csillag lakott hely – sıt a tudomány
emberei között vannak olyanok, mint pl. C. Flammarion többek között, akik erısen hisznek
ebben, részben logikai, részben pedig asztronómiai alapokból kiindulva. Minthogy a Hold egy
alsóbbrendő test, – még a Föld is fölötte áll, nem is szólva a többi bolygóról – azok a földi
emberek, akik a Hold fiaitól származnak, vagyis a Hold burkából vagy testébıl való holdbéli
emberektıl vagy ısöktıl, nem lehetnek halhatatlanok. A földi ember nem remélheti azt, hogy
valóságos, öntudatos és intelligens lénnyé válik, hacsak máshonnan való teremtık úgyszólván
be nem fejezik ıt. Így a Purana-i legendában a Hold (Soma) fia Budha (Merkur), az intelligens
és bölcs, minthogy Soma-tól, a láthatatlan Hold uralkodójától származik, és nem Indu-tól, a

vízzel. „Földet és vizet vesz az emberi lélek megteremtéséhez”, mondja Mózes. Mars azonos Kârttikeya (vagy
Kârtikeya) a háború istenével (egy bizonyos értelemben), – ez utóbbi isten Shiva izzadságából, Shiva-gharmaja-
ból és a Földbıl született. A Mahâbhârata-ban Kârttikeya-ról azt mondják, hogy férfi közbejötte nélkül született
egy nıtıl. Lohita-nak, vörösnek is hívják, mint Ádámot, és mint a másik „elsı embereket”. A The Source of
Measures szerzıje helyesen gondolja azt, hogy a Mars (és minden hasonló jellegő isten) „csak másodlagosan
vált a háború és a vérontás istenévé, mert az elsıdleges gondolat a szőznek az elsıízben történı közösülésénél
kifolyó vérhez kapcsolódott”. Így lett késıbb Jehova harcos istenné, a „Seregek urává”, aki elrendeli a harcot. İ
a támadó Zodh, – vagy Cain felcserélés folytán, aki megöli (leány) testvérét, akinek „vére a földrıl kiált”, a Föld
pedig kinyitja száját, hogy befogadja a vért. (Genezis, III.)
31
Apollo Karneios bizonyára a hindu Krishna-Kirina görög fordítása. Kirana ragyogót jelent, Karneios
pedig Apollo címe úgy a keltáknál, mint a görögöknél, „Nap-szülött”-et jelent.

33
fizikai Holdtól. Ezek szerint Merkur a Föld idısebb fivére, képletesen szólva féltestvére, lé-
vén ı a Szellem ivadéka, míg a Föld a Test sarja, Ezeknek az allegóriáknak sokkal mélyebb és
tudományosabb értelme van – asztronómiailag és geológiailag egyaránt – mint ahogy azt a
modern fizikusok hajlandók lennének elismerni. Az elsı „háborúskodás az Egekben”, a
Târaka-maya, teljes egészében telve van úgy filozófiai, mint kozmogóniai és asztronómiai
igazságokkal. Ebbıl a leírásból le lehet vezetni valamennyi bolygó élettörténetét, aszerint,
hogy mi történt e bolygók isteneivel és uralkodóival. Ushanas (Shukra, másként Vénusz), aki
Soma-nak legjobb barátja, és Brihaspati (Jupiter) ellensége volt, cselekvıleg vett részt az „Is-
tenek” elleni harcban. Brihaspati, az „Istenek nevelıjének” feleségét, Târâ-t vagy Târakâ-t,
elrabolta a Hold, Soma, „s vele nemzette Budha-t”, minthogy pedig Ushanas ebben segítsé-
gükre volt, nyomban Demon (Asura) istenséggé degradálták, s az is maradt, mind a mai na-
pig.32

Itt az „emberek” kifejezés azon égi emberekre vonatkozik, akiket Indiában Pitara-knak
vagy Pitri-knek, az Atyáknak, az ember nemzıinek neveznek. Ezzel ugyan még nem tüntettük
el a tanítás azon látszólagos nehézségét, – legalábbis a modern hipotézisek szempontjából –
hogy ezek a Nemzık vagy İsök az elsı emberi Ádámokat, mint asztrális árnyékokat, saját
magukból teremtették, Jóllehet ez a tanítás haladást jelent az Ádám bordájáról szóló bibliai
hagyománnyal szemben, mégis geológiai és klimatikus kifogásokat fognak ellene felhozni.
Az okkult tanítás azonban megmarad állítása mellett.

(c) Az ember szervezete minden fajban alkalmazkodott a környezetéhez. Az elsı gyö-

kérfaj oly mértékben volt éterikus, mint amennyire a mi fajunk fizikai. A Hét Teremtı ivadé-
kának, a Hét Elsıdleges Ádámnak33 bizonyára nem volt szüksége az élet folytatásához és a
lélegzéshez tisztult gázokra. Ezért, bármennyire is lehetetlennek tartják ezt a tanítást a modern
tudomány hívei, az okkultizmus állítja, hogy ez volt a helyzet aeonokkal korábban, mintsem
az elsı fizikai ember, a lemúriai emberfaj fejlıdése elkezdıdött volna 18 millió évvel ezelıtt.

Az ısi írások azt tanítják, hogy minden helyi Kalpa vagy Kör megkezdésekor a Föld
újra születik, elızetes fejlıdését pedig így írják le a DZYAN KÖNYVEI-nek egyikében és a
reá vonatkozó kommentárban: „Miként az emberi Jîva (monád), amikor új anyaméhbe költö-
zik, új testet vesz magára, úgy van ez a Föld Jîva-jával is. Minden Körben tökéletesebb és
szilárdabb takarót ölt magára, amint újra kiemelkedik a tér méhébıl az objektivitás mezejére.”

32
Ushanas-Shukra, másként Vénusz, természetesen a mi Luciferünk, a Hajnal-csillag. Ez az allegória
sokrétő jelentésében rendkívül leleményesen van megszerkesztve. Mert Brihaspati (a Jupiter bolygó) vagy
Brahmanaspati a Rig Véda szerint egy olyan istenség, aki az ezoterikus vagy rituális istentisztelet prototípusa. İ
a pap, az áldozó, a közbenjáró, akinek közvetítésével a halandók imái elérik az Isteneket. İ a hindu Olympos
Purohita-ja (udvari káplánja vagy családi papja), ı az Istenek szellemi tanítója. Soma a misztériumok istene, ı
uralkodik az ember és az univerzum misztikus és okkult természetén. Târâ, a pap felesége, a hívót szimbolizálja,
aki az ezoterikus igazságokat többre becsüli, mint az üres burkot, az exoteriát, ezért írják róla, hogy Soma meg-
szökteti. Soma jelenti az ugyanilyen nevő szent italt, amely misztikus víziókat és transzban szerzett revelációkat
idéz elı, s ezek egyesülésébıl származik Budha (a Bölcsesség), Merkur, Hermes, stb. – röviden az a tudomány,
amelyet mind a mai napig a Brihaspati-k, a teológia papjai, mint ördögi vagy sátáni tudományt elítélnek. Nem
csoda tehát, ha ezen allegória körét kitágítva a keresztény teológia is magáévá tette a hindu istenek harcának
tanulságait, s Ushanas-t (Lucifer) – aki Soma-t segítette a rituális istentisztelet ısi megszemélyesítıjével szem-
ben (tehát Brahmanaspati, a Brâmanak Urával szemben, akit most Jupiter-Jehova néven neveznek) – elnevezte
Sátánnak, az „Isten ellenségé”-nek.
33
Amint már másutt kimutattuk, csak az „égi ember”, az Adam-Kadmon a Genezis elsı fejezetében, te-
remtıdött az Isten képére és hasonlatosságára. („és Isten szólt, teremtsünk embert saját képünkre és hasonlatos-
ságunkra”, 1. fej. 26.) A második fejezetben levı Ádámról, még a bőnbeesés elıtt sem mondják, hogy az Isten
képére és hasonlatosságára teremtetett. Az elsı Ádám a Sephirothi Seregek; a második Ádám az értelem nélküli
elsı emberi gyökérfaj, a harmadik Ádám a nemek szétválása utáni faj, amelynek szeme kinyílt.

34
Ezt a folyamatot természetesen az újraszületés vajúdásai, vagyis geológiai megrázkódtatások
kísérik.

Az erre vonatkozó egyetlen utalást az elıttünk levı DZYAN KÖNYV-ének csupán

egyetlen versében találjuk, amely így szól:

4. Nagy vajúdások után (a Föld) levetette a régi hármat, és felvett hét új bırt, s ez ott állt
az elsıben. (a)

(a) Ez a Föld növekedésére vonatkozik, míg a Kommentárok szerint az Elsı Körrıl

szóló Stanzában ez áll:

Miután a változatlan (avikâra) maradandó Természet (Lényeg, sadaikarûpa) felébredt és át-

változott (differenciálódott) az esetlegesség (avayakta) egyik állapotába, s az okból (Karana)
saját különálló okozatává (vyakta) vált, láthatatlanból látható lett. A parányinak a legparányibb-
ja (az atomok legatomibbja, másként aniyânsam aniyasâm) eggyé és a sokká vált (ekaneka-
rûpa), és létrehozván a világegyetemet, megteremtette a negyedik Loka-t (Földünket) a hét ló-
34
tusz koszorújában. Az Achyuta ekkor a Chyuta lett.

A Földrıl azt halljuk, hogy levetette a „régi hármat”, ami arra vonatkozik, hogy már
elızıleg három Körön ment át, s a jelenlegi a negyedik a hét közül. Minden új Kör kezdetén,
egy „elsötétülési” korszak után, a Föld – ugyanúgy, mint a többi hat „Föld” – leveti, vagy
legalábbis feltételezhetı, hogy leveti régi bıreit, mint a kígyó szokta. Ezért nevezik a Földet
az Aitareya-Brâhmana-ban Sarpa Rajni-nak, a „Kígyók Királynıjének”, és „minden mozgó
lény anyjának”. A „hét bır”, amelynek elsejében most ott áll, arra a hét geológiai változásra
vonatkozik, amely az emberiség hét gyökérfajának fejlıdését kíséri, s amely a fejlıdésnek
megfelel.

A 2. Stanza, amely errıl a Körrıl szól, azzal kezdıdik, hogy a Föld életkorára vonat-
kozóan pár szóban felvilágosításokat ad. A kronológiát a megfelelı helyen közölni fogjuk. A
Stanzához tartozó Kommentárban két személyiséget említenek: Narada-t, és Asura Maya-t,
különösen az utolsót. Az összes számításokat ennek az ısi hírességnek tulajdonítják. A követ-
kezıkben az olvasó nagy vonalakban meg fog ismerkedni néhány adattal.

Két özönvíz elıtti asztronómus

A keleti okkultizmus tanulójának tudatában két személy van elválaszthatatlanul egy-
bekötve a misztikus asztronómiával, kronológiával és azok ciklusaival. Valahányszor Yuga-
król, Kalpá-król kell beszélnie, két hatalmas misztikus alak tornyosul elébe, mint két óriás az
ısi múltból. Hogy mikor, a történelem elıtti kor melyik szakaszában éltek, azt csak igen ke-
vesen tudják és tudhatják azzal a pontossággal, amely az egzakt kronológiához szükséges.
Lehet, hogy 100 ezer évvel ezelıtt éltek, lehet, hogy 1 millió évvel ezelıtt, – a világ ennél
többet nem fog tudni róluk. A misztikus nyugat és a szabadkımővesség fennen hangoztatja
Énoch és Hermes nevét. A misztikus kelet Nârada-t, az ısi védabeli Rishit, és Asuramaya-t,
az atlantiszit emlegeti.

34
Achyuta csaknem lefordíthatatlan kifejezés. Azt jelenti, ami nem bukhat el, vagyis ami nem válhat
rosszabbá, az elbukhatatlant, szemben Chyuta-val, a Bukottal. Azokat a Dhyâni-kat, akik a harmadik gyökérfaj
emberi formáiba inkarnálódtak, s megadták nekik az intellektust (a manaszt), Chyuta-knak hívják, mivel nem-
zésbe merültek.

35
 Már utaltunk arra, hogy a Mahâbhârata és a Purâna-k érthetetlen szereplıi közül a
legtitokzatosabb Nârada, aki a Matsya Purâna szerint Brahmâ fia, míg a Vishnu Purâna-ban
mint Kashyapa és Daksha leányának sarja szerepel. A Deva-Rishi (isteni rishi, jobb kifejezés,
mint a félisten) megtisztelı címet adta neki Parâshara, mégis Nârada az, akit Daksha, sıt
Brahmâ is megátkoz. Nârada tudatja Kansa-val, hogy Bhagavân, vagy az exoteria szerint
Vishnu újra fog születni Devaki nyolcadik gyermekében, s ezzel az indiai Heródes haragját
rázúdítja Krishna anyjára. Azután a felhıkbıl, ahol – mint egy igazi Mânasaputra - láthatatla-
nul trónol, dicséri Krishnát afeletti örömében, hogy az Avatâra hısiesen legyızte Keshin-t, a
szörnyeteget. Nârada itt is, ott is, mindenütt található. És mégis, a Purâna-k egyike sem ad
igazi jellemzést a fizikai nemzés eme nagy ellenségérıl. Bármiként is jellemzik a hindu
ezoteriában, Nârada – akit a cis-himalájai okkultizmusban Pesh-Hun-nak, a „Küldött”-nek,
vagy görögül Angelos-nak neveznek – az egyedüli megbízottja és végrehajtója a Karma és
Adi-Budha egyetemes végzéseinek. Nârada olyan, mint egy cselevı, mindig újra inkarnálódó
Logosz, aki az emberek ügyeit a Kalpa kezdetétıl annak végeztéig vezeti és irányítja.

Pesh-Hun egy általános és nem speciálisan hindu személyiség. İ az a misztikus vezetı

intelligens hatalom, amely megindítja a ciklusokat, Kalpákat és egyetemes eseményeket, s
azután szabályozza azok leforgását.35 İ a Karma látható irányítója az általános vonatkozá-
sokban. İ ezen Manvantara legnagyobb hıseinek inspirálója és vezetıje. Az ezoterikus mun-
kákban bizonyos kevéssé hízelgı néven emlegetik, pl. Kali-kâraka, Bajkeverı, Kapi-vaktra,
Majomarcú, sıt Pishuna, Kém, míg másutt ennek dacára Deva-Brahmâ-nak hívják. Maga Sir
William Jones is erısen elcsodálkozott a titokzatos jellemen szanszkrit tanulmányai során.
Hermeshez és Merkurhoz hasonlítja, „az Istenek ékes-szavú küldöttének” nevezi. (Lásd:
Asiatic Researches, I. 264. oldal.) Mindezek a dolgok, nem is szólva arról a tényrıl, hogy a
hinduk Narâda-t nagy Rishi-nek tartják, „aki örökké a Földön él, jó tanácsokat osztva”, arra
bírták Dr. Kenealy-t, (Book of God) hogy benne az általa felsorolt tizenkét Messiás egyikét
lássa. Talán nem is járt olyan messze a helyes nyomtól, mint egyesek képzelik.

Hogy valójában kicsoda Nârada, azt nyomtatásban nem lehet megmagyarázni; a világi
emberek modern generációja sokat úgysem tudna felfogni a magyarázatból. De annyit megje-
gyezhetünk, hogy ha a hindu Pantheonban lenne egy olyan istenség, aki Jehovához hasonlíta-
na abban, hogy kísértésbe hozhat bizonyos gondolatok „szuggerálásával”, s azzal, hogy
„megkeményíti” azok szívét, akiket eszközül és áldozatul fel akar használni, akkor Nârada
lenne az. Csakhogy ez utóbbi nem keresi az ürügyet arra, hogy „pestist bocsásson a népre”,
ezzel mutatván ki, hogy „Én vagyok az Úristen”. Benne nincs semmi becsvágy vagy önzı
indíték, mert valóban csak azért cselekszik, hogy vezesse és szolgálja az egyetemes fejlıdést
és haladást.

A Purâna-kban Nârada egyike azon kevés kiemelkedı személyiségnek, – néhány istent

számításon kívül hagyva – akik meglátogathatják Pâtâla-t, az úgynevezett alvilágot vagy pok-
lot. Nem tudjuk, hogy az ezerfejő Shesha, a Hét Pâtâla-t tartó Kígyó – aki az egész világot,
mint diadémot viseli a fején, s aki az asztronómia nagy tanítója36 – adta-e át Nârada-val való
érintkezése során tudását. Annyi azonban bizonyos, hogy Nârada többet tud a ciklusok bonyo-
lult titkairól, mint Garga Guru-ja. İ az, aki gondoskodik haladásunkról és nemzeti jó- vagy
35
Talán ez az oka annak, hogy a Bhagavad Gitâ-ban azt olvassuk, hogy Brahmâ kezdetben közölte
Nârada-val, miszerint minden embernek, még Mlechchha-knak, kiközösítetteknek és barbároknak is ismerniük
kellene Vâsudeva igazi mivoltát, s meg kellene tanulniuk a hitet ezen istenségben.
36
Shesha, másként Ananta, a végtelen, az ezoteria szerint az „Örökkévalóság Ciklusa”, adta át asztro-
nómiai tudását India legrégibb asztronómusának, Garga-nak, aki addig járt a kedvébe, míg mindent megtudott a
bolygókról, s megtanulta értelmezni az elıjeleket.

36
balsorsunkról. İ az, aki háborúkat hoz, és végüket veti. A régi Stanzákban Pesh-Hun az, aki
kiszámította és lejegyezte az eljövendı összes asztronómiai és kozmikus ciklusokat, s megta-
nította a csillagos égbolt elsı kutatóinak ezt a tudományt. És Asuramaya az, akirıl azt tartják,
hogy ezen feljegyzések alapján írta meg összes asztronómiai munkáit, meghatározta az elmúlt
geológiai és kozmikus korszakok tartamát, úgyszintén az eljövendı ciklusok hosszát is, egé-
szen ezen élet-ciklus végéig, vagyis a hetedik faj végéig.

A Titkos Könyvek között van egy mő, az un. A Jövı Tükre, amelybe a Kalpákon belüli
valamennyi Kalpa, s a Shesha – vagy végtelen idı – kebelében levı valamennyi ciklus fel van
jegyezve. Azt tartják, hogy e munkát Pesh-Hun-Nârada írta. Ezenkívül van még egy ısi mun-
ka, amelyet különbözı Atlantisz-bélieknek tulajdonítanak. E két könyvbıl vesszük a ciklusok
adatait és azt a lehetıséget, hogy kiszámítsuk az eljövendı ciklusok idejét. A következıkben
megadandó kronológiai számítások azonban – amint azt a késıbbiekben kifejtjük – a
brâhmanak szerint vannak összeállítva, de legnagyobb részük ugyancsak a Titkos Tanításból
származik.

A brâhman beavatottak kronológiája és számításai az indiai zodiákus feljegyzéseken

és a fent említett asztronómus és mágus – mármint Asuramaya – munkáin alapulnak. Az at-
lantiszi zodiákus feljegyzései tévedhetetlenek, minthogy ezeket azok vezetése alatt győjtötték
össze, akik elsı ízben tanították asztronómiára – más egyebek között – az emberiséget.

De itt megint új nehézséggel vagyunk kénytelenek megbirkózni. Azt halljuk, hogy

megállapításunkat megtámadja a tudomány, éspedig egy olyan férfiú személyében, akit (nyu-
gaton) nagy tekintélynek tartanak, s ez a férfi prof. Albrecht Weber, Berlinbıl. Ezen a legna-
gyobb sajnálatunkra nem tudunk segíteni, de fenntartjuk vele szemben is állításainkat. Az
elbeszélı hagyomány, az Aryâvarta-ban kiemeli Asuramaya-ról azt, hogy ı a legkorábbi aszt-
ronómus, akivel „a Napisten közölte a csillagokra vonatkozó tudást”. Nos, prof. Weber állítá-
sa szerint Asuramaya in propria persona valami titokzatos módon azonos a görögök
Ptolemaios-ával. Erre az azonosításra nem tus érvényesebb indító okot felhozni, mint azt:
Ez utóbbi név (Ptolemaios), amint azt a Piíadasi feliratain láthatjuk, a „Puramaya” névre válto-
zott Indiában, s ebbıl a névbıl könnyen „Asuramya” válhatott.

A lehetıség nem kérdéses, de a döntı kérdés az: Van-e arra megfelelı bizonyíték,
hogy tényleg átváltozott? Az egyedüli bizonyíték, amit prof. Weber erre felhoz, az, hogy így
kell lennie, „mivel… ezt a Maya-t határozottan a nyugati Romaka-pura-hoz kapcsolják”37. A
Maya evidens, minthogy az európai szanszkrit kutatók közül senki nem tudja megmondani,
hogy volt ez a Romaka-pura, legfeljebb csak azt tudják, hogy valahol „nyugaton” lehetett. S
mivel sem az Asiatic Society tagjai, sem más nyugati orientalisták sohasem fogják tekintetbe
venni a brahmani tanításokat, felesleges tehát az európai orientalisták ellenvetéseivel foglal-
kozni. Romaka-pura tényleg „nyugaton” volt, lévén az a letőnt Atlantisz földrész egy része.
Az is hasonlóképpen biztos, hogy a hindu Purana-kban Atlantiszt jelölték meg Asuramaya
születési helyéül, aki „mágusnak éppen olyan nagy volt, mint asztrológusnak és asztronómus-
nak”. Prof. Weber még az indiai zodiákusnak sem hajlandó semmiféle antikvitást engedélyez-
ni, s úgy tartja, hogy a hinduk semmit sem tudtak a zodiákusról mindaddig, amíg azt „a görö-
göktıl át nem vették”38. Ez a megállapítás teljesen ellentétben van India legısibb hagyomá-
nyaival, s ezért vissza kell utasítani. Ez a visszautasítás annál is inkább jogosult, mivel maga a
37
Lásd: Prof. A. Weber: Lectures on the Indian Literature, 253. old. Trübner, Asiatic Series.
38
Még a maya indiánok is, Guatemalában, a beláthatatlan ıskorból hozták magukkal zodiákusukat.
Amint egy francia író megjegyzi: „a primitív emberek minden korban egyformán cselekedtek, függetlenül az
idıponttól, és a földrajzi helytıl”.

37
német professzor mondja el könyvének elıszavában, hogy: „a természetes akadályokon kívül,
amelyek (Indiában) megakadályozzák a kutatást, ráadásul még az elıítéleteknek és a tévesz-
méknek sőrő köde lebeg az ország fölött, mintegy hálóként borítva be azt.”

Fennakadva ebben a hálóban, nem csoda, ha prof. Weber akaratlan tévedéseket köve-
tett el. Reméljük, most már többet tud.

Nos, akár modern mítosznak minısítjük is Asuramaya-t, s elhisszük, hogy a macedó-

niai görögök idejébıl való személyiség volt, akár annak tartjuk, aminek ıt az okkultisták
mondják, egy bizonyos, az, hogy számításai teljesen megegyeznek a titkos feljegyzések szá-
mításaival.

1884 és 1885 években két igen képzett brahmana39 összeállította a könyvünk más he-
lyén tárgyalt „kalendáriumot” ezen atlantiszi asztronómusnak tulajdonított roppant ısi mun-
kák Dél-Indiában feltalált töredékeibıl. Ezt a mővet – brahmanikus szempontból – a legkivá-
lóbb pandit-ok kifogástalannak jelentették ki, így az megegyezik az ortodox tanításokban fog-
lalt kronológiával. Ha összehasonlítjuk a fenti mő megállapításait a néhány évvel korábban
megjelent Isis Unveiled megállapításaival, valamint egynéhány teozófus által nyilvánosságra
hozott töredékes tanítással, végül pedig e könyvben levı, s az okkultizmus titkos könyveibıl
vett adatokkal, akkor azt találjuk, hogy mindezek tökéletesen megfelelnek egymásnak, kivéve
néhány részletkérdést, amelyek megmagyarázhatatlanok. Magasabb beavatások titkait – ame-
lyek épp olyan ismeretlenek a szerzı elıtt, mint az olvasó elıtt – kellene ugyanis feltárni, s
erre nincsen mód.

39
Ez a „kalendárium” a Tirukkanda Panchanga a Kali Yuga 4986. évére. Szerzıi: Chintamany
Raghanaracharya, a híres madraszi állami asztronómus fia, és Tartakamala Venkata Krishna Rao.

38
 2. STANZA

A TERMÉSZET SEGÍTSÉG NÉLKÜL KUDARCOT VALL

5. Hatalmas korszakok után a Föld szörnyetegeket teremt. 6. A Teremtıknek

nem tetszik. 7. Kiszárítják a Földet. 8. Elpusztítják a formákat. 9. Az elsı nagy
vízözönök. 10. A kéregalakulás kezdete.

5. A kerék még forgott harmincszor tízmillióig (évig, vagy 300.000.000-ig1). Rupa-kat

(formák) teremtett; lágy köveket, melyek megmerevedtek (ásványok), kemény növénye-
ket, melyek megpuhultak (növények). Láthatót teremtett a láthatatlanból, rovarokat és
kis életeket (Sarisripa, svapada). Az Anya (a Föld) lerázta ıket hátáról, valahányszor
azok elborították (a)… Harmincszor tízmillió után megfordult. Hátára feküdt, oldalára
feküdt… Nem kiáltott az Ég Fiaiért, nem kérte a Bölcsesség Fiait. Saját kebelébıl terem-
tett. Kifejlesztette a víz-embereket, a retteneteseket és rosszakat (b).

(a) Ez a földtengely elfordulására vonatkozik – ami többször megtörtént – ami víz-

özönt és káoszt vont maga után (jóllehet ez a káosz egész más volt, mint az elsıdleges káosz).
Ekkor szörnyetegek, félig emberi, félig állati lények keletkeztek. Találunk erre utalást a Ha-
lottak Könyvében, úgyszintén az igen erısen megcsonkított Cutha táblácskákon, amelyeken a
kaldeaiak a teremtés történetét leírták.

Ezek a dolgok nem allegóriák. Itt tényekrıl van szó, amelyeket éppen úgy megtalálunk
Pymander beszámolóiban, mint a kaldeai teremtés-történetet közlı táblácskákban. E versek
csaknem pontosan ellenırizhetık a Berosus-szerkesztette kozmogóniával, amelyet a felismer-
hetetlenségig eltorzított Eusebius, de amelynek egyes részeit mégis meg lehet találni ısi görög
írók – mint Apollodorus, Alexander Poyhistor, stb. – után fennmaradt töredékekben. Stanzá-
inkban kudarcnak nevezik a „rettenetes és rossz víz-embereket”, akiket a fizikai Természet
egyedül hozott létre a „fejlıdési impulzus” eredményeként. Ez volt az elsı kísérlet az ember
teremtésére, amely a Földön levı minden állati élet törekvése, célja és koronája. Ugyanerrıl
olvasunk a Berosus-féle kozmogóniában, amelyet, mint a pogány képtelenségek csúcspontját,
oly hevesen visszautasítottak. De vajon mivel bizonyíthatnák az evolucionisták, hogy a dol-
gok nem úgy folytak le a kezdet kezdetén, mint azok az ısi könyvekben le vannak írva? Mivel
cáfolhatnák meg azt, hogy – amint az a Purana-kban, az egyiptomi és kaldeai töredékekben,
sıt még a Genezis-ben is le van írva – két, sıt több „teremtés” is volt bolygónk utolsó kiala-
kulása elıtt, s hogy bolygónk változó geológiai és klimatikus viszonyai között megváltozott a
Föld növény- és állatvilága, sıt megváltoztak az emberek is? De ezt az állításunkat nemcsak
minden ısi kozmogónia igazolja, hanem megegyezik az a modern tudomány feltevéseivel is,
sıt egy bizonyos fokig még a fejlıdés-elmélettel sem áll ellentétben, mint azt pár szóval
mindjárt be is mutatjuk.

A legkorábbi világ-kozmogóniákban nincs „sötét teremtés”, nincs „gonosz sárkány”,

akit a Napisten legyız. Még az akkádoknál is a Nagy Mélység – a Vizes Szakadék vagy Tér –
Ea-nak, a Bölcsességnek, a megismerhetetlen végtelen Istenségnek volt a szülıföldje és lak-
helye. De a semitáknál és a késıbbi kaldeusoknál a Bölcsesség mérhetetlen Mélye durva

1
Ez években 300 millió évet, másként Három Okkult Korszakot jelent. A Rig Véda ugyanezt a felosz-
tást adja. A „Orvos Himnuszában” (X. 97. old.) az van, hogy „a növények az Isteneknél Három Korszakkal
(Triyugam) hamarabb jelentek meg” Földünkön. (Lásd e Stanza végén a „Brahmanák kronológiáját”.)

39
Anyaggá válik, bőnös szubsztanciává. Ea átváltozik Tiamat-tá, a Merodach vagy Sátán által
az asztrális hullámokkal leölt Sárkánnyá.

A hindu Purâna-kban Brahmâ, a Teremtı, többször, minden egyes kudarc után, de

novo nekikezd a „teremtés”-nek. A mő két nagy Teremtést említ2, a Padma-t és a Varâha-féle
teremtést, amikor a Földet Brahma, vaddisznó formájában, mint Varâha Avatâra, kiemeli a
vizekbıl. A teremtés itt, mint a Teremtı Isten sportja, szórakozása (Lîlâ) szerepel. A Zohar
elsıdleges világokról beszél, amelyek alighogy létrejöttek, mindjárt el is pusztultak. Ugyanezt
mondja a Midraish is, ahol Abahu rabbi világosan megmagyarázza (Lásd: Bereschith Rabba,
Parscha IX.), hogy a „Szent Egy” különbözı világokat teremtett és rombolt szét, mielıtt a
jelenlegit sikerült létrehozni. Ez nemcsak a Tér egyéb világaira vonatkozik, hanem saját boly-
gónk egyik misztériumára, amelyet az „Edomi Királyok”-ról szóló allegóriában lehet megta-
lálni. A szavakat: „Ez tetszik nekem” – elismétli a Genezis is (I. 31.), jóllehet eltorzított mó-
don, mint rendesen. A kaldeai kozmogóniai töredék, az ékírásos feljegyzésekben és másutt is,
az emberek és állatok két különálló teremtésérıl számol be. Az elsı teremtést el kellett pusztí-
tani, mert nem sikerült. A kozmogóniáról szóló táblácskák azt bizonyítják, hogy jelenlegi te-
remtésünket több teremtés elızte meg (Lásd Hibbert Lectures, 390. oldal). S amint a The
Quabbalah szerzıje kimutatja, a Zohar-ban, a Siphra Dzenioutha-ban, a Jovah Rabba-ban,
128a, stb. a Kabbala ugyanezt állapítja meg.

(b) Oannes vagy Dagon, a kaldeai „ember-hal”, két részre osztja kozmogóniáját és ge-
nezisét. Elıször beszél a sötétségrıl és a vizek mélyérıl, ahol a legfertelmesebb lények laktak
– szárnyas emberek négy- és két szárnnyal, kétfejő emberi lények kecskeszarvakkal és lábak-
kal – lásd a mi „bakkecske-embereinket”3 – hippocentaurok, emberfejő bikák, halfarkú ku-
tyák. Egyszóval különbözı állatok és emberek, halak, csúszómászók és egyéb szörnyállatok
kombinációiról beszél, amelyek egymás formáját és fejét öltik magukra. Az a nıi elem,
amelyben ezek éltek, a Tenger vagy „Víz”, megszemélyesítıje pedig Thalatth, akit végül is
Belus, a férfi princípium gyız le. Alexander Polyhistor ezt mondja:

Belus jött és kettévágta a nıt; egyik felébıl megformálta a földet, a másik felébıl pedig az
eget; ugyanakkor pedig elpusztította a benne lévı állatokat.

Amint Isaac Myer igen helyesen megjegyzi:

Az akkádoknál minden természeti erınek vagy tárgynak megvolt a Zi-je vagy Szelleme. Az
akkádok isteneiket háromságokra osztották, többnyire férfi háromságokra (talán inkább nem
nélküliekre?); a semitáknak szintén hármas isteneik voltak, de ık már bevezették a nemeket,
vagyis a fallicizmust. Az árjáknál és a korai akkádoknál minden dolog a Teremtıbıl vagy a
Logoszból közvetített emanáció. A semitáknál minden dolog nemzés által keletkezik.

2
Ezeket nem kell összetéveszteni a Kalpák alatti hét teremtéssel vagy osztállyal. Itt az Elsıdleges és
Másodlagos Teremtésrıl van szó; lásd: I. köt. A hét teremtés.
3
Miért találjuk meg mindenütt ezeket az elképzeléseket? A kínaiaknak hasonló hagyományaik vannak.
A Shan-Hai-King a „Tengeri és szárazföldi csodák” c. mőben, amelyet Chung Ku történész írt le Yü császár (Kr.
e. 2255) által készített kilenc urnán levı felirati szöveg után, Kwoh P’oh kommentátor szerint le van írva egy
találkozás kétarcú emberekkel, akiknek fején elıl és hátul arc volt, továbbá kecske testő és emberi arcú szörny-
alakokkal, stb. Gould Mythical Monster c. mővében a 27. oldalon a természettörténettel foglalkozó szerzık neve
között megemlíti Shan-Hai-King nevet. „Kwoh P’oh (Kr. u. 276-324) kommentátor szerint ezt a mővet három-
ezer évvel korábban, vagyis hat dinasztia távolságban győjtötték össze. A Ming dinasztiabeli Yang Sun (ez a
dinasztia Kr. u. 1368-ban kezdıdött) megállapítja, hogy a mővet Kung Chia és Chung Ku állította össze” – amint
ezt már fent is megállapítottuk. „Chung Ka… a Hia dinasztia utolsó császárának korában (Kr. e. 1818), attól való
féltében, nehogy a császár elpusztítsa a múltra és az akkori idıkre vonatkozó könyveket, elvittem ıket magával
Yin-ba való menekülésekor.”

40
6. A retteneteseket és rossz víz-embereket ı maga teremtette a többiek maradványaiból.
(Az ásványi, növényi és állati maradványokból.) Megalkotta ıket az elsı, a második és a
harmadik (Körök) salakjából és iszapjából. A Dhyanik jöttek és megnézték… Jöttek a
Dhyanik4 a ragyogó Atya-Anyától, a fehér (Nap-Hold - szoláris-lunáris) tájakról, a halha-
tatlan halandók hajlékaiból. (a)

(a) A mi magyarázataink, a Stanzák szerint, sokkal világosabbak, mint a Cutha táb-

lácskán adott teremtés-legenda lenne, ha az teljes egészében megmaradt volna. Mindazonáltal
az, ami fennmaradt, egybehangzó a mi állításainkkal. A táblácskán pl. az „Angyalok Ura”
elpusztítja a mélyben levı embereket, s a leöldösés után „nem maradtak hullák és roncsok”.
Ezek után a Nagy Istenek embereket teremtenek a pusztaság madarainak testével, emberi lé-
nyeket, „hét királyt, testvéreket ugyanabból a családból”, stb.; ez utalás akar lenni az elsıdle-
ges éterikus testre, amellyel az emberek menni éppen úgy tudtak, mint repülni5, de azután
ezeket is „elpusztították”, mert nem voltak „tökéletesek”, vagyis „nem nélküliek voltak, mint
Edom Királyai”.

A metaforákat és allegóriákat félretéve, vajon mit szólna a tudomány a fajok elsıdle-

ges teremtésének ehhez az elképzeléséhez? Természetesen tiltakozni fog az ellen, hogy „An-
gyalok” és „Szellemek” is kivették volna részüket a teremtésbıl. De ha szerintük csak a Ter-
mészet és a fejlıdés fizikai törvényei hoztak létre mindent, ami a Földön jelenleg van, akkor
miért ne lehetne elképzelni azt, hogy akkor, amikor a bolygónk vízzel volt borítva, létezhettek
olyan „mélységek”, amelyekben szörny-lények sokasága élt? Vajon azt kifogásolnák, hogy
léteztek „emberi lények” és állatok emberi fejjel és kettıs arccal? De ha az ember csak
magasabbrendő állat, s az átalakulások hosszú sorozatain át fejlıdött ki az állatból, akkor mi-
ért ne lehetett volna a hiányzó láncszemnek, a Természet korai erıfeszítései idején állati test-
hez tartozó emberi feje, vagy fordítva, emberi testhez állati feje? Hát nincsenek-e bizonyítéka-
ink arra nézve, hogy a geológiai korszakok alatt a csúszómászók és emlısök periódusában
léteztek gyíkok madárszárnyakkal, s kígyófejő emlısök?6 Sıt tovább érvelve a tudomány
szemszögébıl, a mai modern emberi faj nem produkál-e olykor szörny példányokat: kétfejő
gyermekeket, emberfejő állati testeket, kutyafejő csecsemıket, stb.? Mindez azt bizonyítja,
hogyha a Természet még manapság is képes ilyen csínytevésekre, jóllehet már korszakok óta
megállapodott a fejlıdés rendes menetében, akkor – kezdeti próbálkozásai idején – a Berosus
leírásához hasonló szörnyek elıfordulásának megvolt a lehetısége; sıt ez a lehetıség valami-
kor törvény volt, még mielıtt a Természet a különféle adottságokból kiválasztotta, és módsze-
resen kidolgozta volna a megfelelı típust. Mindezeknek tényleges bizonyítéka a tudomány
által is elismert „reverzió” (az eredeti alakhoz való visszatérés) puszta ténye.

Tantételeink tehát ezt tanítják, s számtalan bizonyítékkal igazolják is. Mi azonban nem
várunk arra, hogy akár a dogmatikus teológia, akár pedig a materialista tudomány elismerje
igazunkat, hanem folytatjuk Stanzáinkat. Hadd beszéljenek e Stanzák magukért, amint megvi-
lágítjuk ıket a kommentárokkal és azok magyarázataival. E kérdések tudományos vonatkozá-
sait pedig késıbb fogjuk tárgyalni.

Bemutattuk tehát, hogy a fizikai természet, ha magától kell állati és emberi fajt terem-
tenie, kudarcot vall. A természet létre tudja hozni a két elsı birodalmát, valamint az

4
Istenek és Planetáris szellemek, különösen Ribhu-k. „A három Ribhu”, akikbıl „háromszor hét” lesz.
Ajándékaik ugyanis ennyit tesznek ki.
5
Emlékezzünk vissza Platón „szárnyas faj”-ára, és a Popol-Vuh beszámolójára az elsı emberi fajról,
amely járt, repült, s távol levı dolgokat látott.
6
Lásd Mythical Monsters, Charles Gould könyve.

41
alacsonyabbrendő állatok birodalmát is, de amikor az ember következik sorra, akkor már in-
telligens, független és spirituális erıkre van szükség megteremtéséhez, a „bırtakarón” és az
„állati élet leheletén” kívül. Az elızı körök monádjainak személyiségük felépítéséhez vala-
mivel többre is szükségük van, mint tisztán fizikai anyagra, különben a „Frankenstein-
szörnynél” is alacsonyabbra süllyednek7.

7. Nem tetszett nekik. Nem a mi testünk. (Mondták ık.) Nem alkalmas Rúpák az Ötödik-
hez tartozó Fivéreknek. Nem jó darabjai az életeknek8. Tiszta vizet kell inniuk, nem za-
varosat. (a) Szárítsuk ki a vizeket.

(a) A Kommentárokhoz tartozó Katekizmus ezt mondja:

Anyagi világokból szállnak le azok, akik az új Manvantara-kban megalkotják a fizikai embert.

Ezek alsóbbrendő Lha-k (Szellemek), akiknek kettıs testük van (asztrális test, éterikus formá-
ban). İk alakítják és teremtik a mi illúzió-testünket…

9
A Lha (Pitrik) által kilövellt formákban a Várakozás Szféráiból leszáll a Két Bető (a Monád,
10
más néven Kettıs Sárkány) E két bető azonban olyan, mint a tetı, s nincsenek falai vagy
oszlopai, amelyekre támaszkodhatna…

Az embernek négy Lángra és három Tőzre van szüksége, hogy eggyé váljon a Földön, s a tö-
11
kéletességhez pedig meg kell szereznie a negyvenkilenc Tőz lényegét. Azok, akik elhagyták

7
A nemrégiben megjelent Introduction a l’Etude des Races Humaines c. mő elsı kötetében a szerzı, M.
de Quatrefages bebizonyította, hogy a harmadkor utáni korszak óta, sıt még korábbi idıktıl kezdve is – mivel e
korokban Földünkön már többféle emberfaj létezett szétszórtan – fizikai felépítésében az emberfaj létezett szét-
szórtan – fizikai felépítésében az ember semmit nem változott. S minthogy az embert korszakokon át a korszak-
ok szerint változó fauna vette körül, amely periódusonként vagy ciklusonként módosult, kihalt, majd más formá-
ban újraszületett, úgyhogy ma már nincs a földön egyetlen olyan, akár kicsiny, akár nagy állat, amely azon kor-
szakokban, vagyis a harmadkorban együtt élt volna az emberrel. Ha tehát minden állat átváltozott, kivéve magát
az embert, ez a tény nemcsak az ember ısrégiségét bizonyítja, hanem azt is, hogy az ember egy különálló biro-
dalmat képez. Bajon miért csak egyedül ı nem változott meg? Azért – mondja de Quatrefages – mert az a fegy-
ver, amelyet az ember a Természettel, a folyamatosan változó geológiai körülményekkel és az elemekkel szem-
ben használt, nem a puszta fizikai erı vagy test, hanem a pszichikai erı volt, szemben az állatokkal, melyek csak
az elızıvel bírnak. Ha az embernek csupán annyi intelligenciája vagy esze lenne, mint amennyi a többi emlıs-
nek van, akkor jelenlegi testi felépítésével a föld legtehetetlenebb teremtménye lenne. S minthogy minden bizo-
nyíték arra mutat, hogy az emberi organizmus összes jellegzetességeivel, különlegességeivel és
ideoszinkráziáival oly távoli geológiai korszakokban létezett már földgömbünkön, amikor a jelenleg létezı em-
lıs-formáknak egyik fajtája nem volt még meg, mire lehet ebbıl elkerülhetetlenül következtetni? Nos arra, hogy
mivel az összes emberfajok végeredményben egyetlen emberi nemhez tartoznak, világos, hogy ez az emberi nem
a legrégibb az összes jelenleg élı emlıs között. Az ember a legállandóbb és legmaradandóbb az emlısök között,
mert hiszen amikor a jelenleg ismert emlısök még kezdetleges formáikban sem jelentek meg Földünkön, az
ember már éppoly teljesen ki volt fejlıdve, mint most. Ez tehát a nagy francia természettudós véleménye, amely-
lyel döntı csapást mér a darwinizmusra.
8
A Harmadik Kör „látszat”-embereinek, a hatalmas majomszerő formáknak a monádjai.
9
A közbeesı szférák, ahol a Nirvánába el nem jutott Monádok – mint mondják – öntudatlan tétlenség-
ben szunnyadnak a Manvantarák között.
10
Az ezoterikus rendszerben az emberben levı hét princípiumot hét betővel jelképezik. Az elsı kettı
sokkal szentebb, mint a Tetragrammaton négy betője.
11
Más helyeken megmagyarázva. A Három Tőz Pavaka, Pavamana és Shuchi, akiknek 45 fiuk volt, ez
a 45 Fiú, három Atyjukkal, és ezek Atyjával, Agni-val képezik a 49 tüzet. Pavamana, a dörzsölés által keletkezı
tőz, az Asurák Tüzének szülıje; Shuchi, a szoláris tőz, az Istenek tüzének a szülıje; Pavaka pedig az elektromos
tőz, a Pitrik Tüzének a szülıje. (lásd Vayu Purana.) Se ez a magyarázat az anyagi, földi síkra vonatkozik. A Lán-
gok tovatőnık és csak periodikusak; a Tüzek örökkévalók hármas egységükben. Ezek a négy alsó és a három
felsı emberi princípiumnak felelnek meg.

42
 12
a Felsı Szférákat, az Akarat Istenei , fogják befejezni az illúzió Manuját. Mert a „Kettıs Sár-
kány” nem tudja megragadni a puszta formát. Olyan ı, mint a szellı, ha nincs fa vagy ág,
amely befogadja és megtartja. Nem tudja ott a formát befolyásolni, ahol nincs átadó közeg
(Manasz, „elme”), s a forma nem ismeri ıt.
13
A legmagasabb világokban három egy a Földön (eleinte) az egybıl kettı lesz. Olyanok, mint
egy háromszög két oldala, s az alap hiányzik – s ez a harmadik tőz. (Cathechism, Book III.
Sec. 9.)

Mielıtt tovább mennénk, ez bizonyos magyarázatra szorul. Árja hindu testvéreink ked-
véért – akiknek ezoterikus interpretációik esetleg különböznek a miénktıl – az elıbb mondot-
tak magyarázatát saját exoterikus könyveik, éspedig a Purana-k bizonyos részleteivel fogjuk
megvilágítani. A Purana-k allegóriáiban Brahma, aki kollektíve a világegyetem teremtı erejét
jelenti, így van jellemezve:

A Yuga-k (ciklusok) kezdetén… eltelve a teremtés iránti vággyal és erıvel, a teremtendı dol-
gok befolyásától késztetve, újra és újra, minden Kalpa kezdetén útjára bocsát egy újabb teremtést.
(lásd: Vishnu Purana, I. kötet, 1. fejezet, 5. záró sloka, valamint Manava Dharma Shastra, I. 30.)

Ajánlatos tehát megvizsgálni a Vishnu Purana exoterikus beszámolóját, s megnézni,

mennyiben egyezik vagy nem egyezik a mi okkult verziónkkal.

Az Isteni Lények teremtése az exoterikus beszámolókban

A Vishnu Purana-ban, amely bizonyára a legısibb az ilyen nevő írások között, azt ta-
láljuk – mint a többiben is – hogy Brahma, mint férfi Isten, a teremtés céljából „három tulaj-
donsággal felruházott négy testet vesz magára”14. Az írás így szól: „Ily módon, Maitreya,
Jyotsna (hajnal), Râtri (éjszaka), Ahan (nappal) és Sandhyâ (este vagy szürkület) Brahmâ
négy teste”. (Wilson fordítása, I. kötet, 81. oldal). Parasâra úgy magyarázza, hogy amikor
Brahmâ újra akarja teremteni a világot, s akaratával megalkotni a négyféle állapotú nemzet-
séget, vagyis a lények négy rendjét, – akik az Istenek (Dhyan Chohan-ok), a Démonok15 (va-
gyis ezeknél anyagiasabb Dévák), az İsök (Pitrik) és az Emberek elnevezést kaptak, – akkor
„elméjét önmagában vonja össze”.

Különösen hangzik, de Brahma elıször a DÉMON-okat teremti meg, akik ezek szerint
megelızik az Angyalokat vagy Isteneket. Ez nem összeegyeztethetetlen a dolgok rendjével, s
nem is következetlenség, hanem – akárcsak a többi – mély ezoterikus jelentéssel bír, ami tel-
jesen világos azok elıtt, akik mentesek a keresztény teológiai elıítélettıl. Hogy miért elızi
meg a Démonok teremtése a többi rend teremtését, ennek okát csak az fogja felfogni, aki
szem elıtt tartja azt, hogy az Ön-tudatosság gyökere a Mahat princípium, másként Intellektus
vagy „Egyetemes Elme” (Mahat szó szerint annyi, mint „Nagy”). A Mahat princípiumot az
ezoterikus filozófia a „megnyilvánult mindentudásnak” tartja, – a Vishnu Purana szerint
Mahat a Pradhana, az Elsıdleges Anyag „elsı teremtménye”, az okkultizmus tanítása szerint
12
A Sura-k, akikbıl késıbb A-Sura-k lettek.
13
Atma, Buddhi és Manasz. A Devachan-ban szükség van a Manasz magasabb elemére, hogy a testnél-
küli Monád észlelıképes és tudatos állapotba kerülhessen.
14
Az ezoteriában ez egyenesen a megnyilvánult Brahma vagy az Univerzum hét princípiumára vonat-
kozik, ugyanolyan sorrendben, mint az embernél. Exoterikusan ez csak négy princípium.
15
A démon szó itt igen tág értelmő, minthogy ez a kifejezés nagyszámú alacsonyabbrendő – azaz anya-
gibb – Szellemre vagy Istenre vonatkozik, akiket azért neveznek így, mert „harcban” állnak a
magasabbrendőekkel; de ezek nem ördögök.

43
azonban Mahat a Parabrahman vagy ezoterikus SAT, vagyis az Egyetemes Lélek elsı kozmi-
kus aspektusa16. Az un. Démonok – ezoterikusan az önérvényesítı és intellektuálisan aktív
princípium – voltaképpen a teremtés pozitív pólusát jelentik, – tehát elıször jönnek létre. A
Purana-kban az allegorikusan elbeszélt folyamat röviden így hangzik:

Miután elméjét önmagában vonta össze, s a Sötétség tulajdonsága árasztotta el Brahma ma-
gára vett testét, legelıször is, combjából kiáradva, létrejöttek az Asura-k; minek utána elhagyván ezt a
testet, az átváltozott az Éjszakává. (Lásd 4. köt. 2. rész, 4. szakasz: A bukott angyalok mítosza.)

Ebben két fontos dolog foglaltatik: (a) A Rig Véda-ban eredetileg az „Asura-k” mint
spirituális isteni Lények szerepelnek. A szó etimológiája az Asu, lehelet, „Isten Lehelete”,
kifejezésbıl vezethetı le, ami ugyanannyit jelent, mint a „Legfıbb Szellem”, vagy a
zoroaszteri „Ahura”. Csak késıbb, teológiai és dogmatikus célokra mutatták be ıket úgy, mint
akik Brahma combjából áradtak ki, s nevüket is úgy magyarázták, hogy azaz a fosztóképzıbıl
és a Sura, Isten szóból származik, tehát jelentése „nem-Isten”, s így lettek ık az Istenek ellen-
ségei. (b) Kivétel nélkül valamennyi ısi teogónia – kezdve az árja és egyiptomitól egészen
Hesiodod-ig – a kozmikus fejlıdés rendjében az Éjszakát a Nappal elé helyezi. Még a Gene-
zisben is „sötétség volt a mélység színén” (I. 2.) az „elsı nap” elıtt (I. 5.) Ez onnan van, hogy
valamennyi kozmogónia – kivéve a Titkos Tanítást – az un. „Második Teremtés”-sel kezdı-
dik, vagyis a Megnyilvánult Világegyetemmel, amelynek származásánál határozott különbsé-
get kell tenni az Elsıdleges Teremtés örök világossága között, – melynek titka örökre „Sötét-
ség” marad a profán ember kutató véges felfogása és értelme számára – és a megnyilvánult
látható természet másodlagos fejlıdése között. A Véda ezen megosztás teljes filozófiáját tar-
talmazza, s így a mi orientalistáik soha pontosan nem tudták megmagyarázni, minthogy egy-
általán nem értették meg.

A teremtést folytatva, Brahmâ egy másik formát vesz magára, a Nappal képét, s lehe-
letébıl megteremti az isteneket, akik a jóság (passzivitás)17 tulajdonságával bírnak. Ezen új
testében a nagy passzivitás tulajdonsága uralkodott, amely egyben (negatív) jóság is, s ezen
személyiség oldalából áradtak ki a Pitri-k, az emberek nemzıi, minthogy – a szöveg szerint –
Brahmâ „úgy gondolt magára (a folyamat alatt), mint a világ atyjára”.18 Ez a Kriya-sakti, a
titokzatos Jóga-képesség, amit másutt már elmagyaráztunk. Brahmâ ezen teste, ha leveti,
Sandhya lesz, az Esti Szürkület a Nappal és az Éjjel közötti idı.

Végül Brahmâ felvette legutolsó formáját, amelyet az ocsmányság tulajdonsága

árasztott el. S ebbıl a testbıl, amelyet az ocsmányság (szenvedély) van túlsúlyban, jöttek létre
az emberek. Ezen testbıl, ha leveti, keletkezik a hajnal, vagy reggeli szürkület – az Emberiség
hajnala. Itt Brahmâ ezoterikusan a Pitrik helyett szerepel. İ kollektíve Pitar, az „Atya”.

Most pedig megmagyarázzuk ezen allegórai igazi, ezoterikus jelentését. Az allegóriá-

ban Brahmâ személyesen szimbolizálja a világ és az emberek kollektív teremtıit, vagyis ma-
gát az univerzumot, annak számtalan mozgó és (látszólag) mozdulatlan teremtményével
16
Az emberben a princípiumoknak ugyanez a rendje: Atma (Szellem), Buddhi (Lélek), az elıbbinek a
hordozója, minthogy az Anyag a Szellem Vahan-ja, és Manas (Elme), a harmadik, vagy mikrokozmikusan az
ötödik. A személyiség síkján Manas az elsı.
17
Ezek szerint – mondja a Kommentár – az a mondás, hogy „nappal az Istenek, éjjel pedig a Démonok
a leghatalmasabbak”, tisztán csak allegorikus.
18
Ez az önmagára gondolás ilyen, olyan vagy amolyan formában mindenféle pszichikai, sıt fizikai je-
lenség létrehozásában az egyik fı tényezıt jelenti. Azon szavak: „bárki mondja e hegynek, hogy mozdulj el
helyedrıl, s omolj a tengerbe, s nem kételkedik…ezen dolog meg fog történni”, nem üres szavak. Csak a „hit”
szót kell AKARAT-nak értelmezni. A hit akarat nélkül olyan, mint a szélmalom szél nélkül – eredményt nem tud
létrehozni.

44
együtt19. İ kollektíven a Prajâpati-k, a Teremtés Urai; a négy test pedig a teremtı erık vagy
Dhyan Chohan-ok négy osztályát jelenti, amint az az I. kötet 7. Stanzájában, az 1. sloka
kommentárjában le van írva. Brahmâ ezen Négy Testének helyes értelmezésén alapszik a vi-
lágon levı jó és rossz un. „Teremtés”-ének, valamint az ebbıl keletkezı teljes Manvantara-i
Ciklusnak a teljes filozófiája.

Az olvasó már eléggé elı van készítve a most következı fejtegetések igazi, ezoterikus
jelentésére. De még egy fontos dolgot is tisztázni kell. A keresztény teológia önkényesen fel-
állította a tételt, hogy a Sátán a Bukott Angyalokkal együtt a legkorábbi teremtéshez tartozott,
mivel Sátán volt Isten arkangyalai között a legelıbb teremtett, a legbölcsebb, a legszebb. A
keresztény teológia ezzel megütötte az alaphangot, kiadta a jelszót. Ettıl kezdve valamennyi
pogány szentírásban ugyanezt a magyarázatot keresték, kimutatták, hogy e szentírások démo-
nikusak, s azt hirdették és hirdetik ma is, hogy az igazság és a tények a kereszténységgel kez-
dıdnek, s csak ott találhatók. Még az orientalisták és mitológusok maguk is, közöttük sok
nem is keresztény, hanem „hitetlen”, továbbá a tudomány emberei, öntudatlanul, pusztán a
gondolattársítás és a szokás hatalmánál fogva belezökkentek a teológus kerékvágásba.

A hatalomvágyon és ambíción alapuló tisztán brahmanikus meggondolások a tömege-

ket tudatlanságban hagyták a nagy igazságokra vonatkozólag. Ugyanezek az okok a korai
keresztények közötti beavatottakat arra késztették, hogy hallgassanak, azok pedig, akik mit
sem tudtak az igazságról, eltorzították a dolgok rendjét, s az „Angyalok” Hierarchiáját az
exoterikus forma után ítélték meg. Így történt, hogy a népszerő hitvallásokban az Asura-k
mint pártütı kisebb istenek szerepelnek, akik a Nagyokkal harcoltak, a legmagasztosabb Ark-
angyal pedig, valójában az Agathodaemon, a legısibb kegyes Logosz, a teológiában mint az
„Ellenség” vagy a Sátán van feltüntetve. De vajon jogosult-e ez a beállítás, ha az ısi írásokat
helyesen interpretáljuk? A választ ez: semmi esetre sem. A mazdeani írások, a Zend Avesta, a
Vendidad és egyéb írások helyesbítik és kimutatják a hindu Pantheon Isteneinek késıbbi kor-
ban történt cseles pozíció-eltolódásait, és visszahelyezik Ahura segítségével az Asura-kat a
teogóniában ıket megilletı helyre. Hasonlóképpen a nemrég felfedezett kaldeai táblácskák is
helyreállítják az elsı inteni emanációk jó hírnevét. Mindez könnyen bizonyítható. A keresz-
tény angyaltan közvetlenül és kizárólag a farizeusoktól származik, akik dogmáikat Babilonból
hozták magukkal. Mózes törvényeinek igazi ırzıi, a szadduceusok, semmit sem tudtak az
angyalokról, még az emberi lélek (de nem a személytelen Szellem) halhatatlanságát is tagad-
ták. A Bibliában más angyalokról nem beszélnek, csupán „az Isten Fiairól”, akiket a Genezis
VI. fejezetében említenek – ezeket most Nephilim-nek, Bukott Angyaloknak tekintik – továb-
bá néhány emberi formájú angyalról van szó, a Zsidó Isten „küldötteirıl”. A Zsidó Isten rang-
ja különben az eddiginél alaposabb analízisre szorul. Amint már elıbb bemutattuk, a korai
akkádok az Asura-kat Ea-nak, Bölcsességnek hívták. Ezt a késıbbi akkádok és semiták eltor-
zították, s lett belıle Tismat, Tisalat és Berosus Thallath-ja, a nıi Tengeri Sárkány, ma pedig
Satan. Valóban: „Mily mélyre buktál (az emberek kezétıl) ó ragyogó Csillag, s a Hajnal Fia!”

Nos, mit mondanak el a babiloni „Teremtés”-legendák, amelyeket asszír cserép-

töredékeken találtak, s amely legendákon a farizeusok megszerkesztették a saját angyal-
tanukat? Nézzük meg, mit találunk Mr. George Smith: Assyrian Discoveries (398. oldal) és
Chaldean Account of Genesis (107. oldal) c. mőveiben. A Hét Gonosz Isten vagy Szellem tör-
ténetét tartalmazó táblán a következı beszámolót találjuk; a fontosabb részeket dılt betővel
szedtük:

19
Ugyanezt a gondolat található a Genezis elsı négy fejezetében, ahol az „Úr” és az „Isten” egyfelıl
Elohim-ot, másfelıl az androgün Eloha-t jelenti.

45
 1. Az elsı napokban a gonosz Istenek,
2. az angyalok, kik fellázadtak, kik az ég alsó részén
3. lettek teremtve,
4. gonosz munkájukat végezték
5. gonosz elmével tervezve… stb.
6.
Itt tehát egy folyamatos szövegő töredékbıl, ahol nem lehet kétség az értelmezésben, a
lehetı legvilágosabban kitőnik, hogy a „pártütı angyalokat” az ég alsó részén teremtették,
vagyis ık a fejlıdés materiális síkjához tartoztak és tartoznak, s mivel ezt a síkot érzékeinkkel
nem ismerhetjük fel, az számunkra általában láthatatlan marad, s így szubjektívnek tekinthetı.
Nem volt-e igazuk mégis a gnosztikusoknak, akik azt állították, hogy a látható világ, s külö-
nösen a Föld teremtését az alacsonyabb angyalok, a kisebb Elohim, kiknek egyike – szerintük
– Izrael Istene volt, végezték? Ezek a gnosztikusok idıben közelebb voltak az ısi Titkos Taní-
tás feljegyzéseihez, s így feltételezhetjük, hogy jobban tudták annak tartalmát, mint a be nem
avatott keresztények, akik több száz évvel késıbb elhatározták, hogy újrafogalmazzák és he-
lyesbítik az elmondott dolgokat. De lássuk, mit mond még késıbb ugyanaz a tábla:

7. Heten voltak (a gonosz istenek)… (Ezután leírja ezeket, a negyedik közülük a „kígyó” volt,
az emberi fejlıdés negyedik fajának fallikus szimbóluma.)
15. Mind a hét küldöttje Anu Istennek, királyuknak.

Nos, Anu a kaldeai Szentháromság egyik tagja, s egyik aspektusában azonos Sin-nel, a
Holddal. A héber Kabbalában a Hold minden materiális élet csírájának, az Argha-ja, és még
szorosabban kapcsolódik kabbalisztikusan Jehová-hoz, aki kettıs nemő, mint Anu is az. Az
ezoteriában mindkettı képviselve van, s e kettıs aspektusból szemlélik: hímnemő vagy spiri-
tuális, és nınemő vagy materiális, másként Szellem és Anyag, a két ellentétes princípium.
Ennek következtében „Anu küldöttei” – aki különben Sin, a Hold, a 28 – 41 sorokban végül is
legyızetnek ugyanezen Sin által Bel, a Nap, és Istar, a Vésnusz segítségével. Az asszirológu-
sok ezt ellentmondásnak tartják, pedig semmi más, mint az ezoterikus tanítás metafizikája.

Minthogy a „Bőnbeesés” misztériumának hét kulcsa van, ennek több tolmácsolását

ismerjük. A teológiában ráadásul két „Bőnbeesés” van: az arkangyalok fellázadása és az ı
„Bukásuk”, valamint Ádám és Éva „Bőnbeesése”. Ezek szerint úgy az alacsonyabb, mint a
magasabb hierarchiák egy feltételezett bőnnel vannak terhelve. A „feltételezett” kifejezés az
igazi és helyes jelzı, mert mindkét esetben helytelen az értelmezés. Az okkultizmusban
mindkettıt karmikus következménynek tekintik, s mindkettı a Fejlıdés törvényének tartozéka
– amely egyrészt intellektuális és spirituális, másrészt pedig fizikai és pszichikus. A „bőn-
beesés” vagy „bukás” egy univerzális allegória. Ez az allegória a fejlıdés létrájának egyik
végén egy „lázadást” mutat be, vagyis a megkülönböztetı intellektus vagy tudat cselekvését a
különbözı síkokon, hogy egyesülni tudjon az Anyaggal. A másik, az alsó végén pedig az
Anyag fellázadását a Szellem ellen, vagyis cselekvést a spirituális inercia ellen. Ebben rejlik a
tévedés csírája, amely oly szerencsétlen hatással volt a civilizált társadalom intellektusára
több, mint 1800 éven át. Az eredeti allegóriában az Anyagot – tehát az anyagiasabb angyalo-
kat – tekintették a Szellem legyızıjének, vagyis az erre a síkra „bukott” Arkangyalok legyı-
zıjének.

İk, a lángpallosúak (az állati szenvedélyőek) üldözıbe vették a Sötétség Szellemeit.

Mégis ez utóbbiak voltak azok, akik a tudatos és isteni spiritualitás gyızelméért har-
coltak a Földön, s elbuktak, mert az Anyag hatalma legyızte ıket. A teológiai dogma azonban
éppen az ellenkezıjét állítja. Jehova képviselıje Mihály, „aki hasonlatos Istenhez”, vezeti az
Égi Seregeket – amint Milton elképzelése szerint Lucifer a pokolbeliek seregének vezére – és

46
legyızi a Sátánt. Igaz az, hogy Mihály természete függ Teremtıjétıl és Mesterétıl. Azt, hogy
ki ez utóbbi, csak akkor tudhatjuk meg, ha az „Égiek Háborújának” allegóriáját az asztronó-
mia kulcsának segítségével gondosan tanulmányozzuk. Amint Bentley kimutatta, Hesiodos
„Titánok harca az Istenek ellen”, valamint a Purâna-i legenda az Asura-k (vagy Târakâmaya-
k) háborúja a dévák ellen teljesen azonos egymással, kivéve a neveket. A csillagok aspektusa-
iból kiderül (Bentley a Kr. E. 945 évet vette, amint az ilyen együttállás legközelebbi dátumát),
hogy:

Valamennyi bolygó, a Szaturnusz kivételével, az égnek

Ugyanazon oldalán volt, amint a Nap és a Hold.

Vagyis Szaturnusz ellenfelei voltak. És mégis Szaturnusz, vagyis a zsidó „Hold-isten”

gyız, úgy Hesiodos, mint Mózes szerint, s egyiket sem értették meg. Így történt, hogy az igazi
értelem eltorzult.

8. Jöttek a lángok. A tüzek szikrákkal; az éjszaka tüzei és a nappal tüzei. (a) Kiszá-
rították a zavaros sötét vizeket. Saját hıjükkel felitatták. A Magasság Lha-i (Szellemek),
a Mélység Lhamayin-ja (szintén Szellemek) eljöttek. (b) Megölték a két- és négyarcú for-
mákat. Legyızték a kecske-embereket, a kutyafejő embereket, a haltestő embereket.

(a) A „Lángok” a Szellemek egy Hierarchiája, párhuzamos, sıt talán azonos az Izsaiás
(VI. fej. 2 – 6.) által említett „égı” tüzes Saraph-al (Seraphim), akik a héber teogónia szerint
a „Mindenható trónjánál” szolgálnak. A „Lángok” ura Melha. Egy népszerő legenda szerint,
amikor a Földön megjelenik, egy Buddha személyiségét veszi magára. İ egyike a legrégibb
és legtiszteltebb Lha-knak, egy buddhista Szent Mihály.

(b) A „Mélység” szót ne csak úgy értelmezzük, hogy az pokolbeli régiókat jelent. Itt
csupán egy spirituális vagy inkább éterikus, alacsonyabbrendő lényrıl van szó, aki Földünk
közelében van, vagy egy fokkal magasabban, mint a mi földi szféránk. A Lha-k pedig a ma-
gasabb szférák szellemei, - innen ered Tibet fıvárosának, Lha-ssa-nak a neve.

A fenti slokahoz – a tisztán fizikai természető, s Földünkön levı élet fejlıdéséhez tar-
tozó magyarázaton kívül – még egy allegorikus értelmet is lehet főzni, vagy helyesebben,
amint tanítják, többet is. A LÁNGOK, vagy „Tüzek” a Szellemet vagy férfi elemet jelentik,
míg a „Víz”, az anyag vagy az ellenkezı elem. S itt megint megtalálhatjuk a Szellem azon
cselekedetében, hogy megöli a tisztán anyagi formát, azon örök harcra való utalást, amely a
fizikai és a pszichikus síkon a Szellem és az Anyag között végbemegy. Ez ráadásul egy tudo-
mányos kozmikus tény. Mert a következı versben ezt halljuk:

9. A Víz-anya, a nagy tenger, sírt. Felemelkedett, eltőnt a Holdban, amely ıt felhúzta és

megszülte. (a)

(a) Nos, mit jelenthet ez? Nem nyilvánvaló utalás ez azon kiáradásszerő jelenségre,
amely Földünkön a Negyedik körben, történetének korai szakaszában végbement? A modern
kutatás az utóbbi idıkben sokat töri a fejét a paleozoikus nagy árvizekkel kapcsolatban. G. H.
Darwin elmélete úgy szólt, hogy legalább 52 millió évvel ezelıtt – de valószínőleg sokkal
régebben – a Hold a Föld plasztikus anyagából jött létre. Darwin, folytatva a kutatásokat ott,
ahol Helmholtz, Ferrel, Sir William Thomson és mások abbahagyták, kinyomozta a Föld for-
gó mozgásainak áradás-késleltetı folyamatát, messze visszamenve az idık méhébe, s megál-
lapította, hogy bolygónk gyermekkorában a Hold „a jelenlegihez képest csupán töredéknyi

47
távolságban” volt Földünktıl. Röviden, elmélete szerint a Hold vált el a Földtıl. Amikor a
kiáradási felemelkedés összeesett a gömbölyő tömeg lendületével – lévén akkor a centrifugá-
lis tendencia csaknem ugyanakkora, mint a gravitáció – ez utóbbi legyızetett, s így a kiáradás
által kiemelt tömeg el tudott válni a Földtıl.20

Az okkult tanítás ennek éppen az ellenkezıje. A Hold sokkal régibb, mint a Föld, s
amint az I. kötetben megmagyaráztuk, a Föld köszönheti létét a Holdnak, bármiként is magya-
rázza az asztronómia és a geológia ezt a tényt. Innen ered a Holdhoz való vonzódás és kiára-
dások, amely bolygónk folyékony részében megmutatkozik, amint örökké fel akar emelkedni
szülıjéhez. Ez az értelme azon megállapításnak, hogy a Víz-anya „felemelkedett, eltőnt a
Holdban, amely ıt felhúzta és megszülte”.

10. Amikor ezek (a Rupa-k) elpusztultak, Föld-anya csupaszon maradt.21 Kérte, hogy
szárítsák ki.22 (a)

(a) A földkéreg megkeményedésének ideje elérkezett. A vizek elváltak egymástól, s a

folyamat megindult. Ez egy új élet kezdete volt. Az egyik kulcs ezt árulja el a szövegrıl. Egy
másik kulcs a Víz eredetét tanítja, annak vegyületét a Tőzzel – amit „Folyékony Tőz”-nek
nevez23 – s alkímiai úton levezeti e kettıbıl származott dolgokat – vagyis szilárd anyagokat,
mint pl. az ásványok és a föld. A „Tér Vizeibıl” – a hímnemő Szellem-tőz és a nınemő (gáz-
nemő) Víz sarjadékából – keletkezett Földünkön a tengerek nagy felülete. Varuna-t lehúzzák
a végtelen Térbıl, hogy mint Neptun uralkodjék a véges tengereken. Mint mindig, a népies
képzelet szigorúan tudományos alapokból merít.

A víz, mindenütt a nıi elem szimbóluma, mater, kezdıbetője az M szerint, képszerően

a víz hieroglifából ered. Ez az univerzális Mátrix vagy a „Nagy Mélység”. Vénusz, a
nagy Anya-szőz, a tenger hullámaiból születik, s Cupido vagy Erosz a fia. De Vénusz egy
késıbbi mitológiai variánsa Gaea-nak, Gaia-nak, a Földnek, amely magasabb aspektusában
Prakriti, Természet, metafizikailag pedig Aditi, sıt éppen Mulaprakriti, Prakriti gyökere vagy
annak noumenonja.

Ebbıl következik, hogy Cupido vagy Szerelem, primitív értelmezésében Erosz, az Is-
teni Akarat vagy a látható teremtésben az önmagát megnyilvánítani akaró Vágy. Következés-
képpen Fohat, Erosz prototípusa, a Földön mint az „élet-elektromosság” vagy az „élet-adó”
Szellem mutatkozik meg. Emlékezzünk csak vissza a görög istentanra, s próbáljuk felfogni
annak filozófiai szellemét. A görögök azt tanítják (lásd Iliad, IV. 201, 246), hogy minden do-
log, köztük az istenek is létüket az Óceánnak és feleségének, Tethys-nek köszönhetik. Ez
utóbbi Gaea, a Föld, vagy a Természet. De ki az Óceán? Az Óceán a mérhetetlen TÉR – a
Káoszban levı Szellem – vagyis az Istenség (lásd I. kötet), s Tethys sem a Föld, hanem az
alakulás folyamatában levı Elsıdleges Anyag. A mi esetünkben tehát nem Aditi-Gaea hozza
létre Ouranos-t vagy Varuna-t, a fı Aditya-t a hét Planetáris Isten közül, hanem Prakriti,
20
Ezen elmélet ellen késıbb sok kifogást hoztak fel különbözı geológusok munkáikban. V.ö. Sir R. S.
Bull cikkét a Nature c. folyóirat 1881. dec. 1. számában, és azzal is, amit amerikai geológusok állítanak.
21
Az az Istennı, aki ezeknek az elsıdleges monstrumoknak életet adott – Berosus beszámolója szerint –
Thallath volt, a görögben Thalassa, a „Tenger”.
22
Összehasonlításként v.ö. Berosus teremtés történetével, amint azt Alexander Polyhistor az utókor
számára megırizte. Valamint a kettıs princípiumból – a földbıl és vízbıl – az Elsıdleges Teremtés végtelen
mélységeiben született szörnylényekre nézve v.ö. a Brahmâ által a Kalpa kezdetén teremtett Nera-kat (kentau-
rok, ló végtagokkal és emberi testtel bíró lények) és a Kimnara-kat (lófejő emberek).
23
Lásd a 18. slokát követı magyarázatot.

48
amely materializálódott és helyhez kötıdött. A Hold – amely teogóniai (istentani) természete
szerint hímnemő – csak kozmikus aspektusában képviseli a nıi termékenység princípiumát,
amint a Nap ugyanannak hímnemő jelképe. A víz a Hold ivadéka, amely minden nemzetnél
androgün istenség.

A fejlıdés az analógia törvényei szerint ugyanúgy megy végbe a Kozmoszban, mint a

legkisebb bolygó kiformálódásánál. Tehát a fent lejátszódó dolgok – a modus operandi az
Univerzum megjelenésének idején – alkalmazhatók Földünk kialakulásának esetére is.

A most ismertetett stanza azzal kezdıdik, hogy harminc „crore”-ról, azaz 300 millió
évrıl beszél. Meg lehet kérdezni: Mit tudhattak a régiek a geológiai korszakok tartamáról,
mikor még a modern tudósok és matematikusok sem tudják e korszakok tartamát, legfeljebb
megközelítı pontossággal kiszámítani? Akár rendelkeztek ehhez eszközökkel, akár nem – a
zodiákusuk arra mutat, hogy igen –, a régi brahmanák kronológiáját az alábbiakban, amennyi-
re csak lehet, az eredetihez híven, be fogjuk mutatni.

A brahmanák kronológiája

Nincs nagyobb rejtvénye a tudománynak, nincs reménytelenebbül megoldhatatlan

problémája, mint a kérdés: Milyen idıs – csak megközelítıleg is – a Nap és a Hold, a Föld és
az ember? Mit tud a modern tudomány a világkorszakok idıtartamáról, vagy akárcsak a geo-
lógiai periódusok hosszáról? Semmit, egyáltalán semmit.

Ha kronológiai információért a tudományhoz fordulunk, akkor azok, akik szókimon-

dók és igazak, mint pl. Mr. Pengelly, a kiváló geológus, azt felelik: „Ezt nem tudjuk.”24 Tu-
domásunkra hozzák, hogy eddig még nem lehetett megbízható számadatokkal megbecsülni a
világ és az ember korát, és hogy úgy a geológia, mint az antropológia zavarban van, ha erre
felelnie kell. De ha az ezoterikus filozófia egyik tanulmányozója megpróbálja ismertetni eb-
ben a kérdésben az okkult tudomány tanításait, azonnal a körmére koppintnak. De vajon mi-
ért, hiszen a nagy tudósok, saját fizikai módszereik alapján még csak megközelítıleg sem
tudtak megegyezni ebben a kérdésben?

Igaz az, hogy a tudományt alig lehet hibáztatni érte. Valóban, a történelem elıtti idık
kimériai sötétségében a kutatók utat vesztenek abban a labirintusban, amelynek folyosói se-
hová sem nyílnak, s lehetetlenné teszik a kijutást az archaikus múltba. Beleveszve saját el-
lentmondó spekulációjuk útvesztıjébe, elvetve – szokásuk szerint – a keleti tradíció tanúbi-
zonyságát, iránytő vagy egyetlen mérföldkı segítsége nélkül, vajon mi mást tehetnének a geo-
lógusok vagy antropológusok, minthogy felvegyék Ariadné vékony fonalát ott, ahol elıször
találják, s azután vaktában nekivágjanak az útnak? Így tehát azt halljuk, hogy a legtávolabbi
idıpontot, amelyre nézve dokumentációs feljegyzéssel bírunk, az antropológia általában úgy
tekinti, mint „a történelem elıtti korszak legtávolabbi ténylegesen rögzíthetı pontját”, - hogy
az Encyclopedia Britannica cikkírójának szavait idézzük. De ugyanakkor bevallja, hogy „e
korszak mögött a történelem elıtti korok hatalmas meghatározhatatlan sorozata húzódik
meg.”

Elıször is ezekkel az u.n. „korokkal” fogjuk kezdeni. Ezek csak az anyag puszta sze-
mével „történelem elıttiek”. Minden faj látnoka vagy prófétája spirituális sas-szemével meg-

24
Hasonló kijelentést tett Prof. Lefevre Philisophy c. munkájának 481. oldalán.

49
szakítás vagy elhomályosulás nélkül követni tudja Ariadné fonalát túl a „történelem elıtti
korszakok” mögé, biztosan és folyamatosan, egészen az idık éjszakájáig. S a fonalat tartó kéz
sokkal erısebb, semhogy elejthesse, vagy elszakítani engedje. Vannak feljegyzések, jóllehet a
világi ember elutasítaná, mint képzeletbelieket. Pedig az igazság az, hogy ezeket hallgatóla-
gosan elfogadják a filozófusok és nagy tudású emberek, míg változatlan visszautasításban
csak az ortodox tudomány hivatalos és kollektív testülete részesíti ıket. Minthogy tehát ez
utóbbi még csak megközelítı elképzelést sem hajlandó adni a geológiai korszakok idıtarta-
máról – kivéve néhány egymással ütközı és ellentmondó hipotézist – lássuk most, mire tanít
az árja filozófia.

Azok a számítások, amelyek a Manu-ban és a Purâna-kban szerepelnek – kivéve né-

hány csekély és igen nyilvánvalóan szándékos túlzást – csaknem azonosak, amint már koráb-
ban is megállapítottuk az ezoterikus filozófiában tanított számításokkal. Ez kitőnik, ha a kettıt
összehasonlítjuk bármely elismert ortodoxiájú kalendáriumban.

A legjobb és legteljesebb ilyen kalendárium jelenleg – Dél-India mővelt brahmanjai

megállapítása szerint a már említett tamil kalendárium, az u.n. Tirukkanda Panchanga, ame-
lyet – mint mondják – Asuramâya titkos töredékeibıl, s azoknak megfelelıen állítottal össze.
Amint Asuramâya-ról azt tartják, hogy ı volt a legnagyobb asztronómus, még azt is suttogják
róla, hogy ı volt a leghatalmasabb „varázsló” a Fehér Szigeten, melyet „a bőn befeketített”,
vagyis Atlantisz szigetén.

A „Fehér sziget” szimbolikus név. Asuramâya a Jhána-bhaskara hagyományai szerint

nyugaton Romaka-pura-ban élt, e név pedig célzás a Harmadik Faj „Izzadság-szülöttei”-nek
országára és bölcsıjére. Ez az ország vagy kontinens már korokkal azelıtt letőnt, mert
Asuramâya Atlantiszbeli volt. Viszont közvetlen leszármazója volt a Bölcs Fajnak, a halha-
tatlan fajnak. Sok legenda kering errıl a hısrıl, Surya tanítványáról. Az indiai beszámolók
szerint Surya maga a Nap-isten volt. Hogy Asuramâya melyik szigeten élt, az ma már nem
olyan fontos, a lényeges azonban az, hogy bebizonyítsuk, hogy alakja nem mítosz, amint azt
Dr. Weber és mások állítják. Érdekes azonban az a tény, hogy ezen archaikus-korabeli hıs
szülıföldjét mint egy nyugaton levı Romaka-pura-t emlegetik, mert ez a név a Titkos Taní-
tásban szereplı „izzadság-szülte fajok”-ra, a „szülık pórusaiból keletkezett” emberekre enged
következtetni. Szanszkrit nyelven a „ROMA-KUPA” „haj-pórust” jelent. A Mahâbhârata-ban
(XII. 10,308) egy Raumya-nak nevezett néprıl azt olvassuk, hogy ıket Virabhadra, egy ször-
nyő óriás pórusaiból teremtették. Virabhadra volt az, aki tönkretette Daksha áldozatát. Más
törzsekrıl és népekrıl is állítják, hogy így keletkeztek. Mindezek a dolgok a kései Második és
a korai Harmadik Fajra vonatkoznak.

A következı számokat az elıbb említett kalendáriumból vettük. Lábjegyzetben emel-

jük ki az eltéréseket az Arya Samaj iskola számadataival szemben:

I. A kozmikus fejlıdés25 kezdetétıl a hindu Tarana évig (vagyis

1887-ig) 1,955,884,687 év
II. Az (asztrális), ásványi, növényi és állati birodalmak fejlıdési ideje
az ember megjelenéséig26 300,000,000 év

25
Az Ezoterikus tanítás azt tartja, hogy ez a „kozmikus fejlıdés” a mi naprendszerünkre vonatkozik, az
exoterikus hinduizmus azonban – ha nem tévedünk – ezt a számot az egész univerzum rendszerére vonatkoztatja.
26
Itt is van eltérés. Az okkultizmus azt tartja, hogy az ásványi, növényi és állati birodalmaknak asztrális
prototípusai fejlıdtek ki ennyi idı alatt az ember megjelenéséig (300 millió év), éspedig a megelızı Kör levetett
anyagaiból, amelyek jóllehet igen sőrők és fizikaiak voltak a maguk ciklusában, relatívan azonban igen éteriek a

50
III. Az „emberiség” elsı megjelenése óta (a mi Planetáris Láncunkon)
eltelt idı27 1,664,500,987 év
28
IV. A „Vaivasvata Manvantara” – vagy Emberi Korszak – beköszön-
te óta 1887-ig eltelt idı 18,618,728 év
V. Egy Manvantara teljes ideje 308,448,000 év
VI. Tizennégy Manvantara és egy Satya Yuga korszak összesen jelenti
Brahmâ egy napját, vagyis egy teljes Manvantarát, azaz 4,320,000,000 évet.
29
- Ezért egy Maha Yuga-ban van összesen: 4,320,000 év
- A Kali Yuga kezdetétıl 1887-ig eltelt: 4989 év.

Hogy ezt még világosabbá tegyük, közöljük Rao Bahadur P. Sreenivas Row számítá-
sait a Theosophist 1885. novemberi számából.

Földi év
A földi halandó 360 napja 1 évet tesz ki. 1
A Krita Yuga tartama 1,728,000
A Treta Yuga tartama 1,296,000
A Dwapara Yuga tartama 864,000
A Kali Yuga tartama 432,000
A fenti négy Yuga egy Maha Yuga-t tesz ki 4,320,000

mi jelenlegi középsı körünk anyagiságához viszonyítva. E 300 millió év lejártával a Természet a lefelé tartó
íven, a fizikai és materiális felé vezetı úton az emberiséggel kezdi, s mélyebbre merülve dolgozik, megkemé-
nyítve vagy materializálva a formákat munka közben. Tehát azok a kövületek, amelyeket az ıskori rétegekben
találtak – melyeknek korát nem 18 millióra, hanem több százmillió évre kell becsülni – valójában az elızı kör
formáit ırzik, amely formák – amíg éltek – az általunk ismert fizikainál sokkal éterikusabbak voltak. Hogy mi
most megtaláljuk és kiássuk e formákat, az az említett materializációs vagy kristályosodási folyamatnak köszön-
hetı, amely késıbb, a Negyedik Kör elején kezdıdött, s csúcspontját az ember megjelenésekor érte el, párhuza-
mosan folytatódva az ember fizikai fejlıdésével. Ez már magában illusztrálja azt a tényt, hogy a Föld materiális
voltának foka pari passu változik a Föld lakóinak materiális fokával. Így találja meg az ember látható kövületek
formájában azt, ami valamikor (jelenlegi érzékei számára) az alacsonyabb birodalmak éterikus formái voltak. A
fenti bráhmanai számadatok az A gömbön kezdıdı fejlıdésre vonatkoznak, éspedig az Elsı Körben. Mi ezen
kötetben csupán a Negyedik Körrıl beszélünk.
27
A szerzı nem vállalkozik arra, hogy megmagyarázza a változást és differenciát, amely a három utolsó
számcsoportban tapasztalható. Normális számítás szerint, ha a 300 milliót levonjuk, 1,655,884,687-nek kell
maradnia. A fent említett Tamil kalendáriumban azonban így van megadva, s így lett lefordítva. Dayanand
Sarasvati pandit, az Arya Samaj alapítójának iskolája ezt az évszámot 1,960,852,987-ben adja meg. Lásd: Arya
Magazine, Lahore, ahol a címlapon ez áll: „Arya kor, 1,960,852,987”.
28
Vaivasvata Manu az az Emberi Lény – más verziók szerint még hét Rishi is volt vele –, aki a Matsya
Avarara allegóriában egy csónakban menekül meg a Vízözönbıl, mint Noé a bárkában. Ezért ez a Vaivasvata
Manvantara lenne a „vízözön utáni” korszak. Ez azonban nem a késıbbi „atlantiszi” vagy Noé-féle Vízözönre
vonatkozik, sem pedig a kozmikus Vízözönre vagy Pralaya-ra (elsötétülésre), amely Körünket megelızte, hanem
az emberiség megjelenésére az utolsó Körben. Különben is nagy különbség van a különbözı Pralaya-k között:
így Naimittika, alkalomszerő vagy esetleges, Prakritika, elementális, Atyantika, abszolút és Nitya örök Pralaya
között. Ez utóbbiról azt tartják, hogy „Brahma által az univerzum esetleges összegyőjtése Brahma egy napja
végeztével”. Egy mővelt brahman teozófus megkérdezte: „Lehetséges-e egyáltalán egy kozmikus Pralaya? Hi-
szen akkor a Logosznak (Krishnának) újra kellene születnie, jóllehet İ Adja (születetlen).” Mi itt nem látunk
akadályt. A Logosz csak metaforikusan születik, tekintve, hogy a Nap minden nap újraszületik, helyesebben a
Nap egy sugaráról mondják, hogy reggel megszületik, s meghal, amikor letőnik, pedig csak egyszerően felszívó-
dik az ısi esszenciába. A kozmikus Pralaya a látható dolgokra vonatkozik, s nem az Arupa, a forma-nélküli
világra. A kozmikus vagy univerzális Pralaya csak Brahma száz évének végével következik be, amikor – mint
mondják – univerzálisan felbomlik minden. Akkor Avyaya, a Vishnu által szimbolizált Örök Élet – amint az
ezoterikus írások mondják – magára veszi Rudra-nak, a Pusztítónak természetét, belép a Nap hét sugarába, s
fölissza az Univerzum valamennyi vizét. „Ekképpen táplálva, a hét szoláris sugár hét nappá tágul, s felgyújtja az
egész Kozmoszt.”
29
Egy Maha Yuga Brahmâ egy napjának ezredrésze.

51
 71 ilyen Mahâ Yuga alkotja egy Manu uralkodásának korsza- 306,720,000
kát
14 Manu uralkodásának tartama 994 Maha Yuga, amely össze-
sen 4,294,080,000
Vegyük hozzá a Sandhi-kat, vagyis az egyes Manuk uralkodása
közötti idıközöket, amelyek összesen hat Maha Yugat-t tesz-
nek ki 25,920,000
A 14 Manu uralkodásának és az interregnumoknak összege:
1000 Maha Yuga, amely egy Kalpa-t jelent, másként Brahmâ
egy napját 4,320,000,000
Minthogy Brahmâ egy éjjele ugyanolyan hosszú, így Brahmâ
egy napja és egy éjjele 8,640,000,000
360 ilyen nap és éj alkotja Brahmâ egy évét 3,110,400,000,000
100 ilyen év alkotja a teljes tartamát Brahmâ egy korszakának,
vagyis egy Maha Kalpa-t 311,040,000,000,000

Ezek az Indiában általánosan elfogadott exoterikus számítások, s lehet mondani, hogy

meglehetısen egyeznek a Titkos Munkák számadataival. Ez utóbbiak viszont még ki vannak
bıvítve néhány ezoterikus ciklusra való felosztással, amelyeket brahmanikus népszerő írások
sohasem említenek, így pl. ezek egyike a Yugak felosztása a fajok ciklusaira, amirıl másutt
már szóltunk. Az egyéb felosztásokat, azok részleteiben természetesen sohasem hozták nyil-
vánosságra. Mindazonáltal ezek ismeretesek minden „kétszer-született” (Dwija vagy beava-
tott) brahmin elıtt, és a Purâna-k is tartalmaznak néhány rájuk vonatkozó burkolt utalást,
amelyeket a fantázia nélküli orientalistáink eddig még nem próbáltak kibogozni, de ha akar-
nák, se tudnák.

Ezek a szent asztronómiai ciklusok hallatlan ısiek, legnagyobb részüknél a számításo-

kat – amint már megállapítottuk – Nârada és Asuramaya végezték. Ez utóbbiról azt tartották,
hogy óriás és varázsló volt. De a vízözön elıtti óriások – a Biblia szerinti Gibborim – nem
voltak mind rosszak vagy varázslók, amint azt a keresztény teológia feltételezi, azt tartván,
hogy minden okkultista a Gonosz szolgája. Rosszabbak sem voltak, mint az „egyház sok hő-
séges szolgája”. Egy Torquemada vagy egy Medici Katalin saját korukban bizonyára sokkal
több rosszat tettek, s hozzá Mesterük nevében, mint bármely atlantiszi óriás vagy félisten az
ısi idıkben, nevezték légyen ıket küklopszoknak, medúzáknak, vagy akár az Orphic Titan, a
kígyószerő szörny, akit Ephialtes-nek ismertek. Ezek mind jó „óriások” voltak a maguk idejé-
ben, amint ma is vannak rossz „pigmeusok”. A Lankâ-i Râkshasa-k és Yaksha-k sem rosz-
szabbak, mint a mi modern dinamitos merénylıink és a modern háborúk bizonyos keresztény
és civilizált generálisa. És nem is tartoznak a mítosz világába. Ahogy egy modern író valahol
megjegyzi:

Az, aki nevetni akar Briareus-on és Orionon, az sohase menjen el, de még csak ne is beszél-
jen Karnakról, vagy Stonehenge-rıl.

Minthogy a fenti brahmanikus számadatok eléggé megközelítik a mi ezoterikus rend-

szerünk számításait, kérjük az olvasót, jegyezze meg jól azokat.

Az Enciclopaedia Britannica-ban azt olvassuk, mint a tudomány végsı és fellebbezhe-

tetlen kijelentését, hogy az ember létezése csak „néhány tízezer évre” nyúlik vissza.30 Mint-
hogy ez a meghatározás 10.000 és 100.000 közötti bármely idıpontra érvényes, végered-
30
Lásd a Geológia szócikket az Enciclopaedia Britannica-ban.

52
ményben igen keveset mond, s csak sőrőbbé teszi a kérdést övezı sötétséget. Ráadásul a tu-
domány mit sem mond azzal, amikor az ember keletkezését a „jégkor elıtti vagy utáni idı-
szakra teszi, ha ugyanakkor kijelenti, hogy az u.n. „jégkorszak” semmi más, mint a korszakok
hosszú egymásutánja, amely

… hirtelen változás nélkül ment át az u.n. emberi vagy legújabb korba … minthogy a geológiai
korszakok az idık kezdetétıl fogva átlapolták egymást.

Ezután még sokkal meghökkentıbb, jóllehet szigorúan tudományos és pontos közlés

következik, mely szerint:

A mai ember pedig egykorú azon jégkorszakkal, amely az alpesi völgyekben és Finnország-
31
ban honol.

Ha tehát a Titkos Tanítás, sıt még az exoterikus hinduizmus és tradíciói nem adtak
volna tanításokat erre nézve, akkor még ma is teljes bizonytalanságban lebegnénk az egyik
tudományág meghatározatlan „korszakai”, a másik „néhány tízezer éve” és a bibliai magyará-
zók 6000 éve között. Ezért tehát ez is egyike az okoknak, amiért a modern idık tudományos
embereinek – jóllehet tiszteletreméltó – következtetéseit kénytelenek vagyunk ignorálni min-
den olyan kérdésben, ami a történelem elıtti ıskorra vonatkozik.

A modern geológia és antropológia természetesen nem fogadhatja el a mi nézeteinket.

E két tudománnyal szemben az okkultizmusnak legalább annyi fegyvere van, mint az asztro-
nómiai és fizikai elméletekkel szemben. Hiába állítja Mr. Laing azt, hogy:

Az ilyen (kronológiai) számítások (a régebbi és az újabb képzıdményekre vonatkozólag) nem

elméleten, hanem pozitív tényeken alapulnak, s az eredményt mindkét irányban csak bizo-
32
nyos tévedési lehetıség (?) korlátozza.

Az okkultizmus be fogja bizonyítani, a tudományos beismerések alapján, hogy a geo-

lógia nagyon is sokat téved, gyakran még többet, mint az asztronómia. Mr. Laing ugyanezen
passzusában, amelyben pontosság tekintetében az asztronómiával szemben a geológiának
nyújtja a pálmát, találunk egy olyan részt, amely éles ellentmondásban van a legjobb geológu-
sok beismeréseivel szemben. A szerzı ezt mondja:
33
Röviden, a geológia következtetései, legalábbis a Szilur korig , – amikor a dolgok jelenlegi
rendje már meglehetısen be volt iktatva – megközelítıleg (valóban) tények és nem elméletek,
míg az asztronómiai következtetések adatokon alapuló elméletek, amelyek oly bizonytalanok,
hogy míg egyes esetekben az eredmények hihetetlen rövid idıt adnak, … addig más esetek-
ben csaknem hihetetlen hosszú idıre vonatkoznak.

Ezek után biztosítja az olvasót, hogy a legbiztosabb módszer:

Ha feltételezzük, hogy a geológia valóban bebizonyítja a dolgok jelenlegi rendjének tartamát,

amely valamivel többet ad, mint 100 millió év, az asztronómia pedig mérhetetlen hosszúságú,
de ismeretlen idıt számít a múltban, valamint a jövıben is a Naprendszer növekedésére, tel-
jes kifejlıdésére, hanyatlására és pusztulására, mely Naprendszernek Földünk jelenleg lakha-
tó fázisban levı kis bolygója. (49. old.)

31
Ugyanott. Ez még a bibliai 6000 éves „Ádám-kronológiát” is lehetıvé teszi!
32
Lásd: Modern Science and Modern Thought, 48. o.
33
A Szilur-kori puhatestőek és egyéb állati életre vonatkozólag érvényesek lehetnek, de mit tudnak az
emberrıl?

53
 A múl tapasztalatokból ítélve semmi kétségünk nincs az iránt, hogyha egyszer vála-
szolni kellene „az exoterikus (és ezoterikus) árja kronológia abszurd, tudománytalan és termé-
szetellenes állításaira, akkor úgy a „hihetetlenül rövid eredményeket”, azaz csak 15 millió
évet felmutató tudósok, valamint a „600 millió évvel számoló” tudósok, úgyszintén azok, akik
elfogadják Mr. Huxley 1 milliárd évét, „amikor a szedimentáció megkezdıdött Európában”
(World Life) egytıl egyig a legdogmatikusabb álláspontot fogják elfoglalni. S nem fogják
elmulasztani arra emlékeztetni az okkultistát és a brâhmanát, hogy az egzakt tudományt csakis
a tudomány emberei képviselik, akiknek kötelességük, hogy harcoljanak a pontatlanság és a
babonaság ellen.

Földünk „lakhatósági korszaka” csak a dolgok jelenlegi rendjére vonatkozik, és a je-

lenlegi emberiségre, annak tényleges bırruhájára” és foszfortartalmú csontjaira és agyára.

Hajlandók vagyunk elfogadni a geológia által ajánlott 100 millió évet, minthogy azt
tanultuk, hogy a jelenlegi fizikai emberiség – másként a Vaivasvata emberiség – csak 18 mil-
lió évvel ezelıtt kezdıdött. De a geológia, amint bemutattuk, nem szolgál adatokkal a geoló-
giai korszakok tartamára nézve, még annyira sem, mint az asztronómia. Mr. W. Pengelly hite-
les levelében – amelybıl már másutt idéztünk – ezt mondja:

Jelenleg lehetetlen, s talán soha nem is lesz lehetséges a geológiai korokat – még megközelí-
tıleg sem – évekbe vagy akár évmilliókba összefoglalni.

S minthogy eddig még a geológusok más emberi maradványokat nem találtak, csak
olyat, amilyen az ember jelenlegi formája, – végeredményben mit tudhatnak róla? A geológu-
sok kinyomozták a zónákat és rétegeket, s velük együtt az elsıdleges állati életet, le egészen a
szilur korig. Amikor majd ugyanilyen módon visszavezetik az embert annak elsıdleges
protoplazmikus formájáig, akkor hajlandók leszünk elismerni, hogy tud valamit az elsıdleges
emberrıl. Lehet, hogy nem túlságosan fontos a mai ember gondolkodásának szempontjából a
modern tudományos felfedezésnek az a megállapítása, hogy

…az ember egy 15 millió évig tartó korszak utolsó 50 ezer évében állandó lassú fejlıdésen
ment keresztül, vagypedig egy 150 millió évig tartó korszak utolsó 500 ezer évében ment
ugyanez végbe… (idézett mő, 49. oldal)

amint ezt Mr. S. Laing közli olvasóival, de az okkultisták számításainak szempontjából na-
gyon is fontos. Ha ez utóbbiak nem tudják elfogadni azt, hogy megvan a lehetısége annak,
esetleg teljes bizonyossága annak, hogy az ember 18 millió évvel ezelıtt élt, akkor a Titkos
Tanítást fölösleges volt megírni. Ebben az irányban kell tehát erıfeszítéseket tennünk, s éppen
a modern tudomány emberei és a geológusok állításai fognak bizonyságul szolgálni errenézve
majd a 4. kötet 3. részében. Addig is fel kell hívni a figyelmet arra a tényre, hogy jóllehet az
orientalisták a hindu kronológiát mint légbıl kapott „gyermekes dicsekvést” emlegetik,
amelynek semmi tényleges alapja nincs,34 ugyanakkor gyakran kiforgatják és eltorzítják azért,
hogy azt a nyugati elméletekkel összeegyeztethessék. Soha számokkal annyit nem operáltak,
próbálkoztak, mint a Jugák és a Maha Jugák híres, 4, 3, 2 (más számjegyekkel követett) szá-
maival.

Minthogy a történelem elıtti események ciklusa, benne a fajok keletkezése és átalaku-

lása, valamint az ember hallatlan ısisége a fenti kronológia szerint áll, rendkívül fontos, hogy
azt más irányból jövı számításokkal ellenırizzük. Ha a keleti kronológiát el kell vetni, akkor

34
Wilson: Vishnu Purâna fordítása, I. kötet, 50, 51. oldalak

54
legalább meglesz az a vigasztalásunk, hogy más kronológia – akár a tudomány, akár az egy-
házak állították is össze – sem lesz egy jottányival sem megbízhatóbb. Amint prof. Müller
mondja, gyakran éppen olyan fontos bebizonyítani valamely dolog valótlanságát, mint rámu-
tatni arra, mi a valóság. S ha nekünk egyszer sikerül rámutatnunk úgy a keresztény, mint a
tudományos feltevések tévedéseire – megadva ugyanakkor azt a lehetıséget, hogy saját kro-
nológiánkkal összehasonlítást lehessen tenni, – akkor ezek egyike sem állhat elı azzal, hogy
az ezoterikus számadatok kevésbé megbízhatók, mint az övék.

Itt emlékeztetnünk kell az olvasót egy korábbi munkánkban, az Isis Unveiled-ben (I.
kötet, 32. oldal) szereplı néhány megjegyzésre, amely a néhány oldallal korábban felvetett
számokra vonatkoznak.

Ma már az akkori közléseket néhány újabb adattal is ki lehet egészíteni, melyek min-
den orientalista számára ismertekké váltak. A 4.320-as, s további számjegyekkel megtoldott
ciklus szentsége abban áll, hogy a ciklust alkotó számjegyek úgy külön, mint együttesen, kü-
lönbözı variációkban, a Természet legnagyobb misztériumait szimbolizálják. Valóban, akár
külön vesszük a 4-et, vagy a 3-at, vagy a kettıt együtt, hogy 7 legyen, akár pedig mind a hár-
mat, 4, 3, 2, összeadva, hogy 9 legyen, – mindezek a számok a legszentebb okkult dolgokban
szerepelnek, s a Természet mőködéseit jegyzik fel annak örök, periodikus jelenségeiben. Ezek
soha nem tévedı, minduntalan visszatérı számok, s felfedik az elıtt, aki a Természet titkait
tanulmányozza, az igazi, isteni Rendszer létezését, a kozmogónia intelligens tervét, amely
természetesen kozmikus felosztásban rendezi el az idıt, a korszakokat, a láthatatlan befolyá-
sokat, az asztronómiai jelenségeket, azok hatását a földi, sıt erkölcsi természetre, a születésre,
halálra és növekedésre, az egészségre és betegségre. Mindezek a természetes események ma-
gában a kozmoszban végbemenı ciklikus folyamatokon alapulnak, és azoktól függnek. Ezek a
ciklusok idıleges hatóerıket hoznak létre, amelyek kívülrıl hatnak, s befolyásolják a Földet, s
mindent, ami rajta él és lélegzik a Manvantarák kezdetétıl a végéig. Az okok és okozatok
lehetnek ezoterikusak, exoterikusak, és – mondjuk – endexoterikusak.

Az Isis Unveiled-ben írtuk azt, amint most megismételünk: Mi egy ciklus végén va-
gyunk, s nyilvánvalóan egy átmeneti állapotban. Platón az Univerzum intellektuális fejlıdését
minden ciklus alatt termékeny és terméketlen periódusokra osztja. A Hold-alatti régiókban a
különbözı elemek szférái örökre tökéletes harmóniában maradnak az Isteni Természettel –
mondja Platón – „de részei”, minthogy túlságosan közel vannak a földhöz, s minthogy földi
dolgokkal (vagyis Anyaggal, tehát a gonosz birodalmával) keverednek, „olykor ellentétesek
az (Isteni) Természettel”. Amikor az egyetemes éterben, amely minden elemet magában fog-
lal, ezek a keringések – melyeket Eliphas Lévi „asztrál-fénybeli áramok”-nak nevezett – az
Isteni Szellemmel harmóniában mennek végbe, akkor Földünk, s mindaz, ami hozzá tartozik,
termékeny szakaszba kerül. A növények, állatok és ásványok okkult erıi mágikusan szimpati-
zálnak a „magasabbrendő természetekkel”, s az ember Isteni Lelke tökéletes egyetértésben
van ezekkel az „alsóbbrendő természetekkel”. De a terméketlen korszakokban ez utóbbiak
elvesztik mágikus szimpátiájukat, s az emberiség többségének spirituális meglátása annyira
meggyengül, hogy teljesen megfeledkezik saját Isteni Szellemének magasabbrendő képessé-
geirıl. Jelenleg ilyen terméketlen periódusban vagyunk. A XVIII. század, amelyben a szkep-
ticizmus bajtokozó láza oly visszatarthatatlanul kitört, a hitetlenséget, mint öröklıdı bajt
hagyta a XIX. századra. Az emberben az isteni intellektus el van fátyolozva, csak állati elméje
„filozofálgat”. S filozofálgatással hogyan érthetné meg a „Lélek Tanát”?

55
 Minthogy nem akarjuk megszakítani beszámolónk fonalát, a ciklikus törvényekre vo-
natkozó néhány érdekes bizonyítékot a 2. kötet 4. részében fogunk bemutatni, s addig folytat-
juk a geológiai és faji ciklusokra vonatkozó magyarázatainkat.

56
 3. STANZA

KÍSÉRLETEK AZ EMBER MEGTEREMTÉSÉRE

11. A Demiurgos leszállása. 12. A lunáris istenek parancsot kapnak a teremtésre.

13. A magasabb istenek visszautasítják.

11. Jött az Uraknak Ura. A Föld testétıl elválasztotta a vizeket, s lett az égbolt odafenn,
az elsı égbolt. (az atmoszféra, vagy légkör) (a)

(a) Itt a hagyomány egybeesik az Egyetemessel. Ugyanígy hangzik a legkorábbi

verzióban, amelyeket a Purânakban ismételnek el, mint a legkésıbbiben, a mózesi beszámo-
lóban. Az elıbbiben ez áll:

İ, az Úr (az Isten, Brahma formájában), amikor a világ egyetlen óceán volt, tudva, hogy a vi-
zekben fekszik a föld, s törekedve, hogy azt kiemelje (elválassza), önmagát más formában te-
remtette meg. Miként az elızı Kalpában (Manvantarában) a teknısbéka formáját vette fel,
úgy ebben a vadkan formáját vette fel, stb. (Harivamsha, I. 36.)

Az Elohimi „teremtésben” (Genezis, 6-9. versek) „Isten elválasztotta a vizektıl az ég-

boltozatot, s megjelent a szárazföld”. S ekkor jön az a hagyományos szög, amelyre a
kabbalisztikus magyarázat ezoterikus részét akasztják.

12. A Nagy Chohan-ok (az Urak) Hívták a Hold Urait, a levegıtestőeket. (a) „Teremtse-
tek embereket, (mondták nekik), olyan természető embereket, mint ti vagytok. Adjátok
meg (a Jiva-knak vagy Monádoknak) formáikat belülrıl. İ (a Földanya vagy a Természet)
megalkotja majd a külsı burkokat (a külsı testek számára). Hím-nık lesznek. A Láng
Urai is.”

(a) Kik a „Hold Urai”? Indiában Pitri-knek vagy „holdbeli ısöknek” hívják ıket,
de a héber kézirat-tekercseknek a „Hold Ura” maga Jehova, kollektív értelemben mint Sere-
gek, de úgy is, mint az Elohim-ek egyike. A héberek asztronómiáját, valamint „idı-
elıírásaikat” a Hold szabályozta. Egy kabbalista, miután megállapítja, hogy „Dániel… az
Isteni Gondviselést az elıre megállapított idıkben látja”, és hogy János Jelenései „egy gondo-
san kimért négyszögben fekvı városról beszélnek, mely a mennybıl ereszkedett alá”, így
folytatja:

De az élet éltetı ereje fıként a Holdban gyökerezett… A Hold volt a héber ‫(יהןה‬Jehova). Szt.
Pál pedig ezt ajánlja: „Senki meg ne ítéljen benneteket azért, mert betartjátok a hetedik napot
és az újhold napját, – ezek a jövendı dolgok árnyéka; de a test (vagy lényeg) Krisztusban
van”, vagyis Jehovában. Ez az a hatalom, amely „a terméketlen nıt gyermekek boldog anyjá-
vá tett”, „mert azok Jehova ajándékai”. Ez a magyarázata annak, hogy miért kifogásolta a
Shunamita férje azt, hogy felesége elmenjen az Isten emberéhez: „mert nincs ma hetedik nap,
sem újhold napja”. (Lásd 2. Királyok, IV. 23.) A konstellációk hatalmas spirituáliserıi nagy há-
borúkat okoztak a csillagok és a bolygók mozgásai és helyzete folytán, s különösképpen a
Hold, a Föld és a Nap együttállásának következtében. Bentley foglalkozik a hinduk „háborújá-
val az istenek és az óriások között”, mely Kr.e. 945-ben (!) a Hold felszálló csomópontjában

57
 1
történı napfogyatkozáskor ment végbe. Ekkor született vagy teremtetett a tengerbıl SRI (Sa-
2
rai, S-r-i, a héber Ábrahám felesége ), aki a nyugatiak szerint Vénusz-Afrodité volt, a „luni-
solar év, vagy a hold jelképe (minthogy Sri a Hold felesége – lásd a lábjegyzetet), a növeke-
3
dés istennıje ”. (Ezért) „a lunáris év és hónap pontos tartamának határköve és emlékmőve,
amelynek segítségével ezt a ciklust (a nap 19 tropikus évét és a hold 235 fordulatát) ki lehet
számítani, a Sínai hegy, amelyre az Úr Jehova leszállt”. Pál azután misztériumokba beavató
tanítóként beszél, amikor Ábrahám szabad asszonyáról és rab asszonyáról szól: „Mert ez a
Hágár (Ábrahám rab asszonya) a Sínai hegy Arábiában”. Hogyan lehet egy asszony hegy? És
ilyen hegy! Mégis, egy bizonyos értelemben… az volt, s igen csodálatosan igaz értelemben.
Hágár neve héberül ‫הגר‬, melynek számösszege 235, vagyis pontos számítással éppen 19 tró-
pusi évvel egyenlı holdhónap, amellyel ez a ciklus teljessé válik, s így a hasonlat megállja a
helyét. A Sínai hegy ugyanis e tudomány ezoterikus nyelvén a holdév és holdhónap pontos
idıpontjának emléke, segítségével ki lehet számítani e spirituálisan életadó ciklust. S valóban,
ezt a hegyet a „Hold hegyének (Sin)” nevezték (lásd: Fuerst). Így Ábrahám felesége is Sarai
(Sri) nem szülhetett addig gyermeket, amíg nevét Sarah-ra, ‫שרה‬, nem változtatták, amely
4
megadta neki ezen holdbeli hatás sajátosságát.

Mindez úgy tőnhet fel, hogy a fıtémától való eltérés, de a keresztény olvasókra való
tekintettel ez nagyon szükséges volt. Mert ha valaki elfogulatlanul olvassa egymás mellett
Abram vagy Ábrahám, Sarai vagy Sarah – aki „szemrevaló” volt – történetét, valamint
Brahmâ és Sarasvati vagy Shri, Lakshmi-Vénusz legendáit, s ezeknek vonatkozásait a Hold-
dal és a vízzel. Különösen ha az a valaki megérti a Jehova név kabbalisztikus jelentését, s
annak vonatkozását és kapcsolatát a Holddal, vajon kételkedhet-e abban, hogy Abram történe-
te Brahmâ történetén alapul, s hogy a Genezis ugyanabból a forrásból származik, ahonnan
valamennyi régi nemzet merített? Az ısi szentírásokban minden allegorikus, s minden elvá-
laszthatatlanul egybefügg az asztronómiával és a kozmolátriával, s ezeken alapul.

13. Mindegyik (a Hold-istenek) a neki kijelölt országba ment; heten, mindegyik a saját
részére. A Láng Urai visszamaradtak. İk nem akartak menni, nem akartak teremteni.
(a)

(a) A titkos tanítások szerint az isteni nemzık a földgömb hét részén teremtettek
embereket, „mindegyik a saját részén”, azaz külsıleg és belsıleg különbözı emberfajt, kü-
lönbözı zónákon. A poligenetikus teremtést másutt, a 7. Stanzában találjuk. De kik „Azok”,
akik teremtenek, és kik a „Láng Urai”, akik „nem akartak teremteni”? Az okkultizmus a „Te-
remtıket” tizenkét osztályba sorolja. Ezek közül négy elérte a felszabadulást a „nagy kor-
szak” vége felé, az ötödik készen áll rá, de még aktívan mőködik az intellektuális síkon, hét
alosztály viszont még a karmikus törvény alá tartozik közvetlenül. Ez utóbbiak azok, akik a
mi Körünk embert hordozó glóbuszán tevékenykednek.

1
Legalábbis Bentley csodálatos kronológiája szerint, aki azokban az idıkben írt, amikor még a bibliai
kronológiát nem vonták kétségbe, továbbá azon modern orientalisták szerint, akik a hindu dátumokat amennyire
csak lehet, eltorzítják.
2
Nos, Sri leánya Bhrigu-nak, a Prajâpatik és Rishik egyikének, aki a Bhriguk – „Fogyasztók”, az iste-
nek légies osztályából – vezetıje. Lakshmi ı, Vishnu felesége, de ı Gauri is, „Shiva menyasszonya”, valamint
Sarasvati, a „vizes”, Brahmâ felesége, mert a három Isten és Istennı egyet jelent a három aspektus alatt. Ha
elolvassuk Parashâra magyarázatát a Vishnu Purâna-ban, (Wilson, I. köt. 118-120, old.) akkor megértjük. „Shri
ura a Hold – mondja, és – Shri pedig Narâyâna-nak, az Istenek Istenének a felesége”. Shri vagy Lakshmi (Vé-
nusz) ugyanúgy Indrâni, mint ahogy Sarasvati is, mert ahogy Parashâra mondja: „Hari (vagy Ishvara, az Úr)
mindaz, amit hímnek nevezünk (az Univerzumban); Lakshmi pedig mindaz, ami nı. Más nincs is, mint ık.”
Ezért Lakshmi a nıi, és „Isten” a férfi Természet.
3
Shri a „szerencse és a boldogulás” istennıje, s maga is az.
4
Masonic Review (Cincinnati), 1886. június, „The Cabbalah” c. cikk, 15-17. old.

58
 Az exoterikus hindu könyvek a Pitrik hét osztályáról tesznek említést, s ezek között a
Nemzık vagy İsök két megkülönböztetett fajtáját jelölik meg: a Barhishad-ok és az
Agnishwatta-k, vagyis azok, akikben megvolt a „szent tőz”, és azok, akikbıl hiányzott. A
hindu ritualizmus úgy látszik, az áldozati tőzzel hozza ıket összefüggésbe, valamint a
Grihastha (családapa) bráhminokkal korábbi inkarnációkban, azokkal, akik korábbi életeik-
ben megfelelıen ápolták a házi szent tüzeket, és azokkal, akik ezt nem cselekedték. A megkü-
lönbözetés – amint mondják – a Védák-ból származik. Az exoterikus allegóriában az (ezoteri-
kusan) elsı és legmagasabb osztályt, az Agnishwatta-t mint Grihastha- vagy Brahman-
családapákat tüntetik fel, akik – minthogy más Manvantarákban töltött régebbi inkarnációik-
ban elmulasztották az égetett áldozatok felajánlását és a házi tüzek ébrentartását – eljátszották
azt a jogukat, hogy nekik tőzzel történı áldozatokat mutassanak be. Ezzel szemben a Barishad
osztálynak, akik olyan brahmanák lévén, akik fenntartják a családi szentelt tüzeket, mai napig
is ekként adják meg a tiszteletet. Ennek következtében az Agnishwatta-kat úgy tüntetik fel,
mint akikbıl hiányzik a tőz, míg a Barishad-ok ennek birtokában vannak.

Az ezoterikus filozófia azonban az eredeti megkülönböztetést a két osztály természete

közötti különbséggel magyarázza. Az Agnishwatta Pitrikbıl hiányzik a „tőz”, vagyis a terem-
tı szenvedély, mert ık túlságosan isteniek és tiszták. Viszont a Barishad-ok, a földünkkel
sokkal szorosabb kapcsolatban levı Hold-szellemek, a forma, vagyis a porból teremtett Ádám
teremtı Elohim-jává lettek.

Az allegória azt mondja, hogy Sanandana és a többi Vedha-k, Brahmâ fiai s elsı te-
remtményei: „Kívánság és szenvedély nélküliek voltak, szent bölcsességtıl inspiráltak, akik
idegenkedtek az univerzumtól, s nem kívántak utódokat.” (Vishnu Purâna, I. köt. VII.) Ez
tehát a slokában levı következı szavak: „Nem akartak teremteni” értelme, amit a kommentár
így magyaráz:

A Teremtı Szellem elsıdleges kiáradásai túl közel vannak az Abszolút Okokhoz. Átmeneti és
látens erık lévén, hatásukat csak a következı, s az azután következı fokokon fejtik ki.

Ez világos magyarázat. Ennélfogva Brahmâ-ról azt mondják, hogy haragos lett, ami-
kor látta, hogy a „tagjaiból (gâtra) teremtett szellemek nem akarják önmagukat megsokszo-
rozni”.

Ezek után az allegória szerint, Brahmâ további hét elme-szülte fiat teremt (lásd
Moksha-Darma és Mahabhârata) név szerint a következıket: Marichi, Atri, Angiras,
Pulastya, Pulaha, Kratu és Vasishta – az utolsót gyakran Daksha-val helyettesítik – a legter-
mékenyebbel a Teremtık között. A szövegek legnagyobb részében Vasishtha-Daksha ezen
hét fiát a harmadik Manvantara hét Rishi-jének nevezik. (A „harmadik Manvantara” kifejezés
egyaránt vonatkozik a harmadik Körre s a negyedik Kör harmadik gyökérfajára és alfajaira.)
Ezek mind a Föld különféle lényeinek teremtıi, a Prajapati-k, s ugyanakkor a korai
Manvantarákban vagy Fajokban mint isteni reinkarnációk jelennek meg.

Így világossá lesz az, hogy az Agnishwatta-kat – akikben nem volt meg a durvább te-
remtı tőz, s ennélfogva nem teremthették meg a fizikai embert, tekintve, hogy nem volt for-
májuk, amelynek mását vagy az asztrális testet kilövellhették volna – az exoterikus allegóri-
ákban miért mutatják úgy be, mint jógikat, Kumara-kat (szőz ifjakat), akik „lázadók” lettek,
Asurák, akik harcban álltak és ellenkeztek az Istenekkel.5 Mégis egyedül ık azok, akik teljes-

5
Harcban álltak az Istenekkel azért, mert – amint az allegória mutatja – az Isteneknek nem volt saját
személyes érdemük, s így féltek azon inkarnálódó, ön-tökéletesítı lények szentségétıl, akik aszkéták és jógik

59
sé tudják tenni az embert, vagyis akik tudatos, csaknem isteni lénnyé tudják tenni, Istenné a
földön. A Barhishad-ok, jóllehet megvolt bennük a „teremtı tőz”, híjával voltak a magasabb
MAHAT-i elemnek. Minthogy egy síkon vannak az alacsonyabb „princípiumokkal” – vagyis
azokkal, amelyek megelızik a sőrő objektív anyagot – így csak a külsı embert teremthették
meg, helyesebben a fizikai ember modelljét, az asztrális embert. S így mivel Brahmâ – a kol-
lektív Mahat, az Univerzális Isteni Elme – ıket bízta meg a feladattal, a „teremtés misztériu-
ma” megismétlıdik a Földön, csakhogy fordított módon, mintegy tükörkép gyanánt.

Azok, akik képtelenek a spirituális halhatatlan ember megteremtésére, ık voltak azok,

akik a fizikai lény értelem nélküli modelljét (az asztrálisat) kivetítették. S amint látni fogjuk,
akik nem akartak szaporodni, azok voltak, akik feláldozták magukat a spirituális emberiség
javára és üdvözítésére. Azért, hogy a hetes ember teljes legyen, vagyis hogy a három alacso-
nyabb princípium kiegészüljön, és a spirituális monád összefogja ıket – minthogy ez a monád
csak abszolút látens állapotban lehet meg az ilyen formában – két összekötı „princípiumra”
van szükség: s e kettı a manasz és a káma. Ehhez a pleroma ötödik és harmadik állapotának
középsı princípiumából való élı Spirituális Tőzre van szükség. De ez a Tőz a Háromszögek
birtokában van, s nem a (tökéletes) Kockák-hoz tartozik, melyek az angyali lényeket szimbo-
lizálják.6 Az elıbbiek az Elsı Teremtés óta ugyanis birtokába jutottak ennek, s feldolgozták
maguk számára, amint az a Prométheusz-allegóriában be van mutatva. Ezek az aktív, s ezért –
égi szempontból – többé már nem „tiszta” lények, független és szabad intelligenciákká lettek,
akik minden teogóniában úgy szerepelnek, mint a függetlenség és szabadság harcosai, vagyis
– a szokványos értelemben – „fellázadtak az isteni passzív törvény ellen”. Ezek azután azok a
„Tüzek” – az Agnishwatta-k, – akik amint a 13. slokában le van írva, „visszamaradtak”, ahe-
lyett, hogy a többiekkel együtt mentek volna megteremteni az embert a Földön. De az igazi
ezoterikus értelme a szövegnek az, hogy ezek legtöbbje arra volt kirendelve, hogy mint Egó-k
az emberiség egy késıbbi termésében öltsenek testet.

Az emberi Egó nem az Atman, sem a Buddhi, hanem a magasabb Manasz, azaz az in-
tellektuálisan öntudatos – magasabb értelemben vett – Egoizmus kivirágzása és intellektuális
gyümölcsbe érése. A régi munkákban ezt Karana Sharira-nak nevezik a Sutratma síkján. Ez
utóbbi az az „arany szál”, amelyre mint gyöngyszemek sorakoznak fel ezen magasabb Egó
különbözı személyiségei. Az olvasó aligha értené meg a szövegeket helyesen, ha közölnék
vele, miként ez a fél-ezoterikus allegóriákban adva van, hogy ezek a lények visszatérı
Nirvánik, akik az elızı Maha-manvantarákból jöttek, azaz kiszámíthatatlan tartamú korszak-
okból, melyek az örökkévalóságban már lezajlottak, még kiszámíthatatlanabb idıkkel ezelıtt.
A vedantisták pedig talán azt mondanák: „Ez nem így van, a Nirváni nem térhet vissza”. S ez
igaz is, ha az adott Manvantarát nézzük, amelyhez tartozik, de téves, ha az Örökkévalóság
szempontjából tekintjük. Meg van mondva a szent slokában:

A Ragyogó Fonal, mely elpusztíthatatlan, és csak a Nirvánában oldódik fel, újra kilép belıle
teljességében azon a napon, amikor a Nagy Törvény minden dolgot visszahív a cselekvésbe.
Éppen ezért, mivel a magasabb Pitrik vagy Dhyánik nem folytak bele az ember fizikai
teremtésébe, az ısi ember a spirituálisan „tőznélküli” Teremtık testeibıl áradt ki, s úgy írják
le, mint légnemő, tömörség nélküli és értelem nélküli formát. Az ısi emberben nem volt meg
a középsı princípium, hogy közvetítı legyen a magasabb és az alacsonyabb között (vagyis a

lettek, s így veszélyeztették az elıbbiek hatalmát, ezek viszont bevádolták ıket. Mindezen dolgoknak mély filo-
zófiai jelentése van, s arra utal, hogy ön-erı kifejtése által miként lehet isteni erıre szert tenni, és azokat kifej-
leszteni. A Purâna-kban néhány Rishi-jógi úgy szerepel, mint akik sokkal hatalmasabbak az Isteneknél. A Má-
sodlagos Istenek, vagy a természet ideiglenes erıi arra vannak ítélve, hogy letőnjenek, csak a spirituális
potencialitás az, amely az embert elvezetheti a VÉGTELEN és ABSZOLÚT egységbe.
6
A háromszög a Földön ötszöggé válik. Lásd: I. kötet, 3-5. stanzák.

60
spirituális ember és a fizikai agy között), miután hiányzott belıle a Manasz. Azok a monádok,
amelyek ezekbe az üres burkokba inkarnálódtak, oly öntudatlanok maradtak, mint amilyenek
akkor voltak, amikor elváltak elızı tökéletlen formáiktól és eszközeiktıl. Nincs meg a tiszta
Szellemben ezen a mi síkunkon az ön-tudat vagy a teremtésre való potencialitás, csak akkor
van erre lehetıség, ha a Szellem túl homogén, tökéletes – minthogy isteni – természete egy
más, differenciáltabb lényeggel mintegy keveredik, s ennek folytán megerısödik. A Három-
szögnek csak az alsó vonala – amely az Univerzális MONÁD-ból kiáradó elsı hármasságot
szimbolizálja – adhatja meg a szükséges öntudatosságot a differenciálódott Természet síkján.
De hogyan tudnák ezek a tiszta Emanációk, amelyek a fenti elv alapján (a mi értelmünkben)
öntudatlanok eredetileg maguk is, hozzásegíteni az embert a kívánt princípiumhoz, hiszen
maguknak is aligha volt ez meg?

A választ nehéz lesz megérteni, hacsak valaki megfelelıen nem jártas a kozmikus új-
raszületések kezdet- és vég nélküli sorozatának filozófiai metafizikájában, s nem ismeri a
Természet változhatatlan törvényét, amely ÖRÖK MOZGÁS, ciklikus és spirális – tehát
progresszív még a látszólag retrográd mozgásban is. Az egy Isteni Princípium, a Védák névte-
len „AZ”-a, egy Univerzális Összesség, amely sem spirituális aspektusaiban és emanációiban,
sem pedig fizikai atomjaiban sohasem lehet „abszolút nyugalomban”, kivéve Brahmâ Éjsza-
kái alatt. Így van tehát az, hogy az „Elsı szülöttek” azok, akiket egy Manvantara elején elı-
ször hoznak mozgásba, s így elıször buknak le az anyagi világ alacsonyabb szféráiba. Azok,
akiket a teológiában „Trónusoknak” neveznek, s akik „Isten székei”, kell, hogy a Földön em-
berként elsınek inkarnálódjanak. S így érthetıvé válik, hogy ha az elmúlt Manvantarák végte-
len sorozataira gondolunk, miért kell az utolsóknak elsınek jönniük, az elsıknek utoljára.
Röviden azt látjuk, hogy a magasabb angyalok számtalan aeonnal ezelıtt áttörték a „Hét
Kört”, s kirabolták azokból a Szent Tüzet. Egyszerő szavakkal ez azt jelenti, hogy elmúlt in-
karnációkban úgy az alsóbb, mint a magasabb világokban azok minden bölcsességét asszimi-
lálták magukban, azaz MAHAT visszatükrözıdését az intenzitás különbözı fokaiban. Semmi-
féle lény, legyen az angyali vagy emberi, nem érheti el a nirvána, vagyis az abszolút tisztaság
állapotát, csak ha korszakokon át szenvedett, és megismerte a ROSSZAT éppen úgy, mint a
jót, hiszen máskülönben az utóbbit nem érthetné meg.

Az ember és az állat között – melynek monádjai vagy Jivá-i alapjában véve azonosak
– a mentalitásnak és az ön-tudatosságnak áthághatatlan szakadéka húzódik. Honnan jön, és mi
más lehet az emberi elme magasabb aspektusában, ha nem egy magasabb lény esszenciájának
egy része, sıt bizonyos ritka inkarnációkban e magasabb és isteni síkról való lény tényleges
esszenciája? Vajon az ember – az állati formában lakozó Isten – éppen úgy csak a materiális
természet fejlıdésének eredménye lenne, mint az állat, amely külsı formájában ugyan külön-
bözik az embertıl, de semmiképpen nem különbözik fizikai testének anyagában? Sıt ugyanaz
a – bár kevésbé fejlett – monád lelkesíti, hiszen e kettı intellektuális képességei éppen annyira
különböznek egymástól, mint a Nap fénye a szentjánosbogárétól. S mi az, ami ily hatalmas
különbséget hoz létre, ha nem az a tény, hogy az ember egy állati test, plusz egy élı isten e
fizikai burkon belül? Álljunk meg tehát, és tegyük fel magunknak komolyan a kérdést, félre-
téve úgy a materialista, mint a pszichológiai modern tudomány hóbortjait és szofizmáit.

Bizonyos fokig – elismerjük – még az ezoterikus tanítás is allegorikus. Hogy e tanítást

az átlagos intelligencia számára érthetıvé tegyék, szükséges a szimbólumok használata intel-
ligens formába öntve. Innen vannak az exoterikus beszámolókban az allegorikus és fél-
mitikus elbeszélések, az ezoterikus tanításokban pedig csupán félig metafizikai és objektív
ábrázolások. Mert a tisztán és transzcendentálisan spirituális megfogalmazások csak azok
felfogó képességéhez vannak szabva, akik:

61
 Szem nélkül látnak, fül nélkül hallanak, és érzékszervek nélkül érzékelnek,

A Kommentár szemléletes kifejezése szerint. A túlságosan puritán idealistának szabadságában

áll a tant spiritualizálni, míg a modern pszichológus egyszerően meg fogja kísérelni, hogy
eltüntesse a mi „bukott”, de még mindig isteni ember-lelkünket, melynek istenisége a
buddhihoz kapcsolódik.

A földi emberben lévı isteni ember magasrendő spirituális ıseihez kapcsolódó miszté-
rium igen mély. Az ember kettıs teremtésére utalnak a Purânakban, jóllehet annak ezoterikus
jelentését csak úgy lehet megközelíteni, ha összehasonlítjuk a sok egymástól eltérı beszámo-
lót, s úgy olvassuk, hogy szem elıtt tartjuk e szövegek szimbolikus és allegorikus jellegét.
Ugyanez a helyzet a Bibliával, úgy a Genezisben mint Szt. Pál Leveleiben is. Mert az a „Te-
remtı”, akit a Genezis második fejezetében az „Úr Isten”-nek neveznek, az eredeti szövegben
Elohim, vagy az Istenek (az Urak), tehát többen vannak. S míg ezek egyike megteremti a por-
ból való földi Ádámot, addig egy másik beléje leheli az Élet Leheletét, egy harmadik pedig
Élı Lelket (II. 7.) teremt belıle, – s mindez az értelmezés benne foglaltatik az Elohim szó
többes értelmében7. Pál pedig ezt mondja:

Az elsı ember földbıl való, földi; a második ember (az utolsó, vagy legmagasabb), az Úr,
mennybıl való. (I. Koritnh. XV. 47.)

Az árja allegóriában Brahmâ ellenszegülı fiait mint szent aszkétákat és jógikat mutat-
ják be. Amint minden Kalpában újraszületnek, rendszerint meg akarják akadályozni az emberi
nemzés mővét. Amikor Seksha, a Prajâpatik vagy Teremtık feje megteremti 10.000 fiát
azért, hogy velük benépesítse a Földet, Narada – Brahmâ egyik fia, a nagy Rishi, s lényegében
egy Kumara, ha nem is hívják annak, – közbelép, s kétszer meghiusítja Daksha szándékát
azzal, hogy rábírja ezeket a fiakat, hogy maradjanak szent aszkéták, és kerüljék a házasságot.
Ezért azután Daksha megátkozza Naradát, hogy mint ember szülessen újra, minthogy Brahmâ
már elıbb megátkozza ıt azért, mert nem akart megnısülni, és utódokat nemzeni. Az átok így
hangzott: „Pusztulj el (jelenlegi – déva vagy angyali – formádban), s lakozzál a méhben” –
vagyis légy emberré. (Vayu Purâna, Harivamsa, 170.)

Ugyanezen történet egymásnak ellentmondó verziói dacára is világosan kitőnik, hogy

Narada Brahmâ azon „elsıszülötteinek” osztályába tartozik, akik mind ellenszegültek az állati
nemzés törvényének, amiért is mint embereknek kellett inkarnálódniuk. A Véda-beli összes
Rishik közül Narada, amint már bemutattuk, a legérthetetlenebb, éppen azért, mert a legszoro-
sabban kapcsolódik az okkult tanításokhoz, s különösen a titkos ciklusokhoz és Kalpákhoz.

E bölcsrıl szóló bizonyos ellentmondó megállapítások igen megzavarták az orientalis-

tákat. Például az egyik helyen határozottan visszautasítja azt, hogy „teremtsen”, vagy utódai
legyenek, sıt atyját, Brahmâ-t „hamis tanítónak” nevezi, mert azt tanácsolja neki, hogy háza-
sodjon meg – így írják azt a Narada-Pancha-Râtra-ban. S mégis úgy beszélnek róla, mint a
Prajapatik vagy Nemzık egyikérıl! A Naradiya Purâna-ban Narada leírja a nıtlen Adeptusok

7
Seth, amint azt Bunsen és mások is bebizonyították, nemcsak a semiták – beleértve a korai zsidókat is
– „primitív Istene”, hanem az ı „fél-isteni teremtıjük” is. Mert – mondja Bunsen (God in History, I. 233-4.) – a
Genezisben levı Seth, Enoch (az ember) atyja, úgy tekintendı, mint aki eredetileg párhuzamosan fut az
Elohimból, Ádám atyjából eredıkkel. „Bunsen szerint ez az Istenség (Seth isten) Észak-Egyiptom és Palesztina
primitív istene volt” – állapítja meg Stanilad Wake a The Great Pyramid (61. oldal) címő mővében. Sethrıl az
egyiptomiak késıbbi teológiájában azt tartották, hogy ı egy „gonosz démon”, mondja ugyanez a Bunsen, mert
Seth ugyanaz, mint Typhon, és ugyanaz, mint a hindu Démonok, mint logikus fejlemény.

62
törvényeit és kötelességeit. S minthogy ezek az okkult kötelességek véletlenül nem szerepel-
nek az európai múzeumok birtokában levı kb. 3000 stanza töredékeiben, a brahmanokat ha-
zugoknak kiáltották ki. Az orientalisták elfelejtik, hogy a Naradiya-ról azt tartják, hogy 25
ezer stanzát tartalmaz, s hogy nyilvánvalóan nem valószínő az, hogy ilyen kézirat profán hin-
duk birtokában legyen, akik bármilyen értékes ollat hajlandók lennének egy vörös levesért
eladni. Legyen itt elég annyi, hogy Narada a par excellence a Déva-rishi okkult megítélés
szerint, s hogy az az okkultista, aki Naradát nem mérlegeli, analizálja és tanulmányozza az ı
hétszeresen ezoterikus megjelenésében, s az sohasem lesz képes kifürkészni bizonyos
antropológikus, kronologikus vagy éppen kozmikus misztériumokat. Narada a már említett
Tüzek egyike, s szerepet játszik ezen Kalpa fejlıdésében annak kezdetétıl végéig. Narada a
jelenlegi manvantarikus dráma minden soron következı felvonásában, vagyis gyökérfajában
megjelenik, amint ezt róla azok az ezoteriát súroló allegóriák állítják, amelyekkel az olvasó az
eddigiek során jobban megismerkedett. Vagy forduljunk más ısi írásokhoz és dokumentu-
mokhoz, hogy a „Tüzek, Szikrák, Lángok” kérdésében megerısítést nyerjünk? Ilyen írásokat
bıségesen találunk, csak jó helyen kell keresni.

A Book of the Concealed Mystery kabbalisztikus írásban világosan tárgyalják ezt a

kérdést, s úgyszintén a Ha Idra Zuta Quadisha, másként a „Kisebb szent együttes” címő mő-
ben is. A nyelvezet igen misztikus és burkolt, de azért érthetı. Ez utóbbiban a korábbi világok
szikrái között, melyek az isteni kovakıbıl kipattanó „rezgı Lángok és Szikrák”, a „Dolgozó”
nekifog az ember, a férfi és a nı teremtéséhet. (427.) Ezek a „Lángok és Szikrák” – vagyis
angyalok és világaik, csillagok és bolygók – a jelképes megállapítás szerint kialszanak és ele-
nyésznek, vagyis megnyilvánulatlanok maradnak mindaddig, amíg a természetben egy bizo-
nyos folyamata befejezést nem nyer. Hogy mennyire sőrőn elfátyolozzák a köztudat elıl az
antropogenezis legfontosabb tényeit, arra nézve két idézetet közlünk két kabbalista könyvbıl.
Az elsı a Ha Idra Zuta Quadisha-ból való:

(429.) Egy elviselhetetlen fényességő Fény-hordozóból (a hét szent bolygó egyikébıl) sugárzó
láng tört elı, magával ragadva mint egy óriási és hatalmas pörölyt, azokat a szikrákat, ame-
lyek az Elızı Világot alkották.

(430.) S ezek a legfinomabb éterrel voltak összekeveredve és összekötve, de csak akkor,

amikor egymással egyesültek, a Nagy Atya és a Nagy Anya.

(431.) Hoa-ból Magából van AB, az Atya, és Hoa-ból Magából van RUACH, a Szellem, akik
rejtve vannak a Napok İsében, s benne van az éter elrejtve.

(432.) És Amaz össze volt kötve egy fény-hordozóval (egy bolygóval és annak angyalával
vagy uralkodójával), amely kilépett azon elviselhetetlen ragyogású Fény-hordozóból, mely a
8
Nagy Anya, az Aima, keblében van elrejtve.

A Zohar9 a következı, „a Pre-adamita Királyok” címő idézete ugyancsak ezzel a misz-

tériummal foglalkozik:

A Siphrah D’Tzniootha-ban ezt tanultuk: At-tee’kah D’At-tee’keen, az İsöknek İse, mielıtt el-
készítette volna formáját, királyokat teremtett, és királyokat vésett, és királyokat tervezett (em-
bereket, az állatok „királyát”), s ezek nem tudtak létezni. Míg végül tönkretette ıket, és egy
idıre elrejtette ıket. S ezért írják azt, hogy „És ezek azok a királyok, akik Edom országában
uralkodtak”. S addig nem volt létük, amíg Resha’Hiv’rah, a Fehér Fej, az At’tee’-kah D’At’-tee’-
keen, az İsök İse, önmagát el nem rendezte. Amikor önmagát elrendezte, megformált min-
den formát fent és lent… Mikor még nem rendezte el önmagát saját formájában, nem voltak

8
Lásd Mather: Kabbalah Unveiled [A leleplezett Kabbala], 302. old.
9
Fordította: Isaac Myer: Qabbalah c. mővében, 386-7. old.

63
 megformálva mindazok, amelyeket ö megformálni kívánt, és valamennyi világ megsemmi-
sült… E világok azért nem maradtak helyükön, mert a királyok formája sem olyan volt, ami-
lyennek lennie kellett volna, és a Szent Város még nem volt elıkészítve. (Zohar, III. 135a,
292s Indra Zootah. Brody)

A két allegorikus és metafizikai értekezésnek a nyilvánvaló értelmezése egyszerően a

következı: A fejlıdés törvénye szerint már elızıleg meglevı anyagból világok és emberek
lettek teremtve, majd el lettek pusztítva, s e folyamat megismétlıdött mindaddig, amíg Föl-
dünk, s a rajta levı állati és emberi fajok olyanokká nem váltak, mint amilyenek most, a jelen-
legi ciklusban. Azaz ellentétes poláris erık, a Szellem és az Anyag, a pozitív és a negatív, a
férfi és a nı egyensúlyba hozott összetétele. Mielıtt az ember fizikailag férfivá és nıvé válha-
tott volna, a teremtı Elohim-nak asztrálisan kellett elrendezni formáját ezen a szexuális sí-
kon. Vagyis az atomoknak és az organikus erıknek, amelyek leszálltak erre az adott differen-
ciálódási síkra, a Természet által megkívánt rendbe kellett felsorakozniuk azért, hogy – szep-
lıtelen módon – állandóan végrehajtsa azt a törvényt, amelyet a Kabbala „Egyensúly”-nak
nevez, s mely törvény szerint az anyagiasság jelenlegi fokán minden, ami létezik, végsı töké-
letességében a férfi és a nı jellegzetessége szerint jelenik meg. Chokman, a Bölcsesség, a férfi
Sephirot, ki kellett áradjon Binah-ba és Binah-on keresztül, amely az intelligens Természet,
másként a Megértés. Ezért az emberek elsı gyökérfaja, amely nem nélküli és értelmetlen volt,
el kellett pusztuljon, s egy idıre el kellett rejtızzön. Vagyis az elsı faj nem halt meg, hanem
eltőnt a második fajban, miként bizonyos alacsonyabb életek és növények ma is így tesznek.
Ez egy általános átalakulás volt. Az elsıbıl lett a második gyökérfaj anélkül, hogy azt nem-
zette volna, s anélkül, hogy elpusztult volna. „İk együtt mentek tovább”, s amint írva van: „İ
meghalt, s egy másik uralkodott helyette”. (Genezis, XXVI, 31. és köv. Zohar III. 292a)

Miért? Azért, mert „a Szent Város még nem volt elıkészítve”. És mi a „Szent Város”?
A Maquom – szent hely, vagy szentély – a Földön, más szavakkal a nıi méh, amely mikro-
szkopikus másolata és tükrözıdése az Égi Anyaméhnek, a nıi Térnek, vagy ısi Káosznak,
amelybe a férfi Szellem megtermékenyíti a Fiú, vagyis a látható világegyetem petéjét.10 Ez
annyira így van, hogy a Zoharban, „A férfi és a nıi princípium kiáradásáról” szóló részben az
van, hogy e Földön, a „Szent İstıl” jövı BÖLCSESSÉG „nem ragyog csak a férfiben és nı-
ben”.

Hohmah, a Bölcsesség az Atya, BINAH pedig, a Megértés az Anya… És amikor ık egymással

kapcsolódnak, Igazságot hoznak létre, terjeszkednek és kiárasztanak. Rabbi Je-yeva Sabah,
vagyis az Öreg mondásaiból tudjuk: Mi Binah, a Megértés? De amikor egymásba kapcsolód-
nak, a ‫(י‬Yod) a ‫(ח‬Heh)-be, akkor megtermékenyülnek, és egy Fiút hoznak létre. Ezért azt
Binah-nak, Megértésnek nevezik. Ez annyit jelent: BeN YaH, azaz YaH Fia. Ez az Egésznek a
11
Teljessége.

Ez a magyarázat – hozzátehetjük még – a rabbik fallicizmusának „teljessége” is, a fal-

licizmus apoteózisa, ahol az istenit lerántják az állati síkra, a magasztost a földi durvaságba. A
keleti okkultizmusban nincs semmi, ami ilyen szemléletesen durva lenne, sem a primitív
Kabbalában, a kaldeai Számok Könyvében. Ezt már leírtuk az Isis Unveiled-ben:

Nem találjuk bölcs dolognak a katolikus írók részérıl, hogy méregzacskójukat ilyen megállapí-
tásokba ürítik: „Számtalan pagodában látjuk a fallikus követ, melynek formája – akárcsak a
görög batylos – újra meg újra a lingam… a Maha Déva durván illetlen formáját idézi”. Mielıtt
sárral dobálnák meg azt a szimbólumok, amelynek mélységes metafizikai értelme túlságosan
magas a római katolicizmus, a par excellence érzéki vallás modern bajnokai számára, e hitvi-

10
Lásd: „A Szentek Szentjének ezoterikus jelentése” V. rész.
11
Zohar III. 290a, idézi Isaac Myer Qabbalah-ja, 387. old.

64
 tázóknak elıbb le kellene romboltatniuk legrégibb templomaikat, meg kellene változtatniuk
székesegyházaik kupoláinak formáit. Az Elephanta-i Mahadeo, a Bhagulpore-i Kerek Torony,
az iszlám minaretjei – akár lekerekítettek vagy hegyesek – mindezekre, mint eredeti ısökre
vezethetık vissza a velencei Szent Márk tér Campanile-je, a Rochester-i katedrális és a milá-
nói dóm. Mindezek a templomtornyok, oszlopok, kupolák és keresztény templomok a lithos, a
felálló fallosz primitív elképzelésének alakba öntése. (II. köt. 5. old.)

Mindazonáltal akárhogy is van, de tény az, hogy mindezek a héber Elohimok, Szikrák
és Kerubok azonosak az ısi árják Déváival, a Rishikkel, a Tüzekkel és Lángokkal, a
Rudrákkal és a negyvenkilenc Agnival, a mindezt kielégítı módon bizonyítja maga a Kabba-
la.

65
 4. STANZA

AZ ELSİ FAJOK TEREMTÉSE

14. Az emberek teremtése. 15. Ezek üres árnyékok. 16. A Teremtık tanácstalan-
sága: miként teremtsenek GONDOLKODÓ embert. 17. Mi szükséges egy tökéle-
tes ember megformálásához?

14. A Hét Seregek, az „Akarat- (vagy Elme-) szülte Urak”, az Élet-adás (Fohat) Szellemé-
tıl hajtva, kiválasztották magukból az embereket, mindegyik a saját földövén. (a)

(a) Az „Urak” ledobták „árnyékukat”. Vagyis asztrális testüket, ha ugyan feltéte-

lezhetı, hogy egy olyan éterikus lény, mint a „Lunáris Szellem” az alig kézzelfogható testén
kívül egy asztrális testtel is bír. Egy másik kommentárban az áll, hogy az „İsök” kilehelték az
elsı embert, amint Brahmâról is azt tartják, hogy kilehelte a Sura-kat, vagy Isteneket, s ekkor
azok Asurákká (Asu = lehelet) lettek. Egy harmadik kommentárban pedig azt mondják, hogy
az újonnan teremtett emberek „az Árnyékok árnyékai” voltak.

Ezzel a megállapítással kapcsolatban: „Az Árnyékok árnyékai voltak” – még néhány

szót kell szólnunk, megkísérelvén a teljesebb magyarázatot. Az emberiség fejlıdésének ezt az
elsı állomását sokkal könnyebb elfogadni, mint az ezt követıt, bár minden ilyen állomást
kétségbe vonnak vagy elutasítanak majd egyes, különösen nyugati kabbalisták, akik jelen ha-
tásokat tanulmányozzák ugyan, de elhanyagolják az eredeti okok tanulmányozását. A szerzı
nem is érzi magát kompetensnek arra, hogy megmagyarázzon egy olyan teremtési módot,
amelynek megértése mindenki számára – kivéve egy keleti okkultistát – oly rendkívül nehéz.
Itt tehát hiábavaló lenne e folyamatra vonatkozólag részletes leírással szolgálni, bár mindez
pontosan le van írva a Titkos Könyvekben; ez annyit jelentene, mint eddig ismeretlen tények-
rıl beszélni a profán világnak, ami csak félreértéshez vezetne. A tanulmányozók bizonyos
osztálya mindig elfogadhatóbbnak fogja találni a Föld porából vett „Ádám”-ot, mint egy
olyan embert, amelyet teremtıje éterikus testébıl lövellt ki, – jóllehet az elızı eljárásra egyál-
talában nincsen példa, míg az utóbbi jól ismert az európai és amerikai spiritiszták körében,
akik mindenkinél jobban meg kellene értsék ezt a procedúrát. Hiszen mindazok, akik egyszer
tanúi voltak annak, miként szivárog ki a médium pórusaiból – vagy más alkalommal a médi-
um bal oldalából – egy materializált forma, nem tagadhatják legalábbis a lehetıségét egy
ilyen születésnek. Miért is volna olyan lehetetlen ez a mi tanításunk, amikor a Földön milliók
hiszik azt, hogy egyrészt az Univerzumban léteznek olyan lények, mint angyalok vagy szel-
lemek, akiknek testetlen esszenciája egy intelligens lényt alkot, jóllehet nincs (számunkra
legalábbis) szilárd szervezetük. Másrészt ugyancsak milliók hiszik azt, hogy Isten az elsı em-
bert porból alkotta, és élı lelket lehelt belé. Igen hamar el fog következni az az idı, amikor a
világnak választania kell, hogy elfogadja-e az ember (és a kozmosz) csoda általi teremtését a
semmibıl, a Genezis holt betői értelmében, vagy pedig a másik hipotézist, hogy az elsı ember
egy fantasztikus, ma még teljesen „hiányzó” láncszembıl született, az ember és az embersza-
bású majom közös ısétıl.1 Az okkult filozófia e két téveszme között emeli fel hangját.2 Azt

1
„Huxley, az összehasonlító anatómia legnyilvánvalóbb felfedezései által támogatva, kimondhatta azt a
fontos megállapítást, hogy az ember és a legmagasabbrendő majom között az anatómiai eltérések kisebbek, mint
a legmagasabbrendő és a legalacsonyabbrendő majom között. Az általunk felállított genealógiai fa szerint szük-
ségképpen az a következtetés vonható le, hogy az emberi faj fokozatosan fejlıdött ki az emberszabású majomból.
(Enrst Haeckel: The Pedigree of Man, fordította: Ed. B. Aveling, 49. old.)

66
tanítja, hogy az elsı emberi nemzetségeket magasabb és félisteni lények saját esszenciájukból
árasztották ki. Ha ez az eljárás most abnormálisnak vagy éppen elképzelhetetlennek tőnik is
fel – tekintve, hogy a természetben ez az eljárás a fejlıdés jelenlegi fokán már elavult – bebi-
zonyíthatóan lehetséges, éspedig bizonyos „spiritiszta” tények alapján. Most pedig azt kérdez-
zük, hogy a fenti három hipotézis vagy elmélet közül melyik a legésszerőbb, melyik a legke-
vésbé abszurd? Az okkult tanítást bizonyára csak a lelkileg vak materialisták fogják kifogá-
solni.

Nos, ahogy az okkult tanításból kivesszük, az embert nem olyan komplett lénynek „te-
remtették”, amilyennek ma ismerjük, bármennyire is tökéletlen teremtmény még mindig. Az
ember esetében volt egy spirituális, egy pszichikus, egy intellektuális és egy állati fejlıdés,
vagyis a magasabb rendőtıl kezdve le a legalacsonyabb rendőig. Ugyanakkor volt egy fizikai
kifejlıdés – ez egyszerőtıl és homogéntıl fel az összetett és heterogén kifejlıdésig. S mindez
nem egészen azokon az utakon folyt le, ahogy azt a modern evolucionisták számunkra elıír-
ják. Ez a két ellentétes irányú fejlıdés sok korszakon át a spiritualitásnak és intellektusnak
különbözı jellegét és fokait tette szükségessé, hogy kimunkálhassa azt a lényt, akit ma úgy
ismerünk, mint embert. Továbbá, az az abszolút, örökké mőködı és soha nem tévedı törvény,
amely ugyanazon az úton halad az egyik örökkévalóságtól (vagy Manvantarától) a másikig, s
amely megnyilvánult dolgoknak (amint mi a nagy Illúziónak, Maha-Maya-nak nevezünk)
mindig növekvı tömegét szolgáltatja. Másfelıl pedig a Szellemet mindig mélyebbre meríti az
anyagiasságba, majd a testen keresztül felszabadítja azt. Ez a törvény – mondjuk mi – mind-
ezen célokra más és magasabb síkon levı lényeket, embereket vagy elméket (Manukat) hasz-
nál fel, ezen lények saját karmikus követelményeinek megfelelıen.

Ennél a pontnál megint arra kell kérni az olvasót, hogy fordítsa figyelmét az indiai fi-
lozófiára és vallásra. Mindkettı ezoteriája azonos a mi Titkos Tanításunkkal, bármennyire is
változó a mondanivaló formája.

A testetöltı erık azonosságáról és különbözıségeirıl

Az ember ısei, akiket Indiában Atyáknak, Pitaráknak vagy Pitriknek neveznek, a mi

testeink és alacsonyabb princípiumaink „teremtıi”. İk mi vagyunk. Mint az elsı személyisé-
gek, és mi ık vagyunk. Az ısi ember tehát „csont a csontjukból és hús a húsukból”, ha ugyan
volt csontjuk és húsuk. Amint már megállapítottuk, a Teremtık „Holdbéli (lunáris) lények”
voltak.

Az ember tudatos és halhatatlan Egóját a „Napbéli (szoláris) angyaloktól” kapta, akár

képletesen, akár szó szerinti értelemben. A tudatos Egó vagy emberi lélek igen nagy misztéri-
um. Ezen Szoláris angyalok ezoterikus neve, szó szerint a „kitartó és szüntelen odaadás
(pranidhâna) urai (Nath)”. Tehát ık, az ötödik princípium (Manasz) angyalai, úgy látszik,
kapcsolatban vannak, vagy ık kezdeményezték azt a jógi-rendszert, amelyben a pranidhâna

Kérdezzük: mik lehetnének a fenti megállapítás tudományos és logikai ellenvetései? Az ember és az

emberszabású majom anatómiai hasonlóságai – melyeket a darwinisták M. de Quatrefages szerint is alaposan
eltúloznak – elég egyszerően megindokolhatók, ha tekintetbe vesszük az emberszabású majmok eredetét.
„A legısibb üledékekben sem található sehol egy olyan majom, amely közelebb áll az emberhez, sem
pedig egy olyan ember, amely közelebb áll a majomhoz.”
2
„A manapság meglevı ugyanaz a szakadék a szakadék választja el változatlan mélységben és széles-
ségben az embert és a majmot, ha visszamegyünk az idıben, egészen a harmadkorig. Ez a tény maga is elegen-
dı, hogy a hipotézis tarthatatlanságát bizonyítsa.” (Dr. F. Pfaff, az Erlangen-i Természettudományi Egyetemrıl)

67
mint az ötödik elıírás szerepel (Lásd: Yoga Shastra, II. 32.). Már korábban megmagyaráztuk,
hogy miért tekintik ezen angyalokat a transz-himalájai okkultisták ugyanazon lényeknek, aki-
ket Indiában Kumâráknak, Agnishwattáknak és Barishadoknak neveznek.

Mennyire pontos és milyen igaz Platón kifejezése, milyen mély és filozófiai az (embe-
ri) lélekrıl vagy Egóról szóló megjegyzése, amikor megállapítja, hogy a lélek „ugyanannak és
másnak az összetétele”. És mégis, mily kevéssé értették meg ezt a célzást, amikor azt gondol-
ták, hogy ez a megállapítás arra vonatkozik, hogy a lélek Istennek, Jehovának a lehelete. Pe-
dig a lélek „ugyanaz és a másik”, ahogy a nagy beavatott filozófus mondotta. Mert az Egó – a
magasabb Én, amikor egyesül és belemerül az Isteni Monádba – az ember, és mégis ugyanaz,
mint a „másik”, a benne testetöltött angyal ugyanaz, mint az Egyetemes Mahat. A nagy klasz-
szikus író és filozófus érezte ezt az igazságot, amikor ezt mondta:

Kell bennünk lenni valaminek, ami a gondolatainkat létrehozza, – valami nagyon finomat: egy
lehelet, egy tőz, éter, egy esszencia, egy halvány hasonlóság, értelmi szikra, egy szám, egy
harmónia. (Voltaire)

Mindez a Manaszákra és Radzsaszákra, a Kumârákra, Asurákra, más uralkodókra és

Pitrikre vonatkozik, akik a harmadik fajban inkarnálódtak, s ezen a módon és még más mó-
dokon megtagadták az emberiség számára az Elmét.

A Pitriknek – amint késıbb látni fogjuk – hét osztálya van: három testetlen és négy
testtel bíró, valamint két fajtájuk van: az Agnishwatták és a Barishadok. Hozzátehetjük még,
hogy amint a Pitriknek két fajtája van, ugyanúgy maguknak a Barishadoknak és
Agnishwattáknak is van egy kettıs és hármas sorozatuk. A Barishadok – miután megteremtet-
ték asztrális másukat – újraszülettek, mint Atri fiai, s ık – a Manu megállapítása szerint
(Manava-Dharma Shastra, III. 196.) – „a Démonok Pitrijei”, vagyis a testi lények. Míg az
Agnishwatták mint Marichi (Brahmâ egyik fia) fiaiként születtek újra, s ık az „Istenek
Pitrijei” (ismét Manu, Matsya és Padma Purânák, továbbá Kolluka a Manavas törvényeiben,
III. 195.).3 A Vayu Purâna kijelenti, hogy a Pitrik hét rendjét mint a kezdeti elsı isteneket, a
Virâjákat kell tekintenünk, akiket Brahmâ – a jóga szemével – az örök szférákban tekintett
meg, s akik az istenek istenei. A Matsya pedig hozzáteszi, hogy az istenek imádták ıket. A
Harivamsa a Virâjákat úgy tekinti, mint csupán a Pitriknek egyik osztályát (S. I. 935.), ezt a
megállapítást a titkos tanítások is igazolják. Mindazonáltal ez utóbbiban a Virâjákat azonos-
nak tartják az idısebb Agnishwattákkal4 és a Radzsaszákkal vagy Abhutaradzsaszákkal, akik
testetlenek, és még asztrális másuk sincs. A legtöbb kézirat szerint Vishnu ezekben és rajtuk
keresztül inkarnálódott. „A Raivata Manvantarában (korszakban) Hari, az istenek legjobbja
újra megszületett Sambhuti-tól, mint isteni Manasza – a Radzsaszáknak nevezett istenektıl
eredve.” Sambhuti Daksha lánya és Marichi felesége volt. Marichi viszont az Agnishwatták
atyja, az Agnishwatták pedig a Radzsaszákkal együtt mindig kapcsolódnak a Manaszákkal.
Amint Fitzerward Hall – aki sokkal jobb szanszkritológus volt, mint Wilson – megjegyzi:
„Manasza igen megfelelı név egy olyan istenség számára, aki a Radzsaszákhoz kapcsolódik.
A névben benne van a Manaszam – ugyanaz, mint manasz – egy végzıdés-változással, ami a
férfi megszemélyesítéséhez szükséges.” (Vishnu Purâna, III. köt. I. fej. 17. old.) Virâja min-

3
Jól tudjuk, hogy a Vayu és a Matsya Purânák az Agnishwattákat (a nyugati értelmezésnek megfelelı-
en) az évszakokkal azonosítják, míg a Barishad Pitriket a hónapokkal. Hozzáadnak még egy negyedik osztályt –
a Kavyákat – mint a ciklikus éveket. De vajon a keresztény római katolikusok nem azonosítják-e angyalaikat a
bolygókkal, s a hét Rishibıl nem alkották-e meg a Saptarshiket, a csillag-konstellációt? Ezek a ciklikus felosztá-
sokon uralkodó istenségek.
4
A Vayu Purâna szerint a Virâja-loka-nak nevezett régióban az Agnishwatták laknak.

68
den fia Manasza, mondja Nilakantha. Virâja pedig Brahmâ, s ezért a testetlen Pitriket
Vairâják-nak nevezik, mivel Virâja fiai – mondja a Vayu Purâna.

Bizonyítékainkat a végtelenségig sorolhatnánk tovább, de felesleges. A bölcs meg fog-

ja érteni, mit akarunk bizonyítani, a többiekre pedig nem számítunk. Indiában 330 millió isten
van. Ezek lehetnek mind dévák, de semmi esetre sem mind „istenek”, a kifejezés legmaga-
sabb szellemi értelmezésében. Ahogy a Bhagavad Gîtâ egyik tudós tanulmányozója megjegy-
zi:

Az európaiak általában elkövetik ezt a szerencsétlen baklövést. A Déva egyfajta spirituális

lény, és bár a mindennapi beszédben ugyanezt a szót használják az isten megjelölésére, eb-
bıl nem következik az, hogy 330 millió istent kell tisztelnünk. Ezek a lények – amint termé-
szetszerőleg következik – bizonyos affinitásban vannak azon három upadhi (alapvetı princípi-
um) egyikéhez, amelyekre mi az embert felosztottuk. (Lásd: The Theosophist, 1887. márc.
360. old)

Egy bizonyos misztikus osztályhoz tartozó istenségek neve minden Manvantarában

változik. Így a Kalpa legkezdetén a Brahmâ által teremtett 12 Nagy Isten, akiknek segíteniük
kellett volna a teremtés munkájában, és akik beleveszvén a Samadhi-ába elmulasztották a
teremtést (aminek következtében arra ítéltettek, hogy minden egyes Manvantarában, egészen
a hetedikig, újraszülessenek). Ennek megfelelıen a következı neveket kapják: Ajiták,
Tushiták, Satyák, Harik, Vaikunthák, Sadhyák és Adityák; ık a Tushiták (a második
Kalpában), ebben a Vaivasvata-korszakban pedig Adityák (lásd: Vayu Purâna), nem beszélve
a különbözı korszakokhoz illı más neveikrıl. De mindenesetre azonosak a Manaszákkal
vagy Rajasákkal, ezek pedig a mi testetöltı Dhyan Chohanjainkkal. Ezek a Gnana-dévák va-
lamennyi osztálya.

Igen, azon lényeken kívül, mint pl. a Jakshák, Gandharvák, Kinnarák, akik mint indi-
vidualitások lakoznak az asztrális síkon, vannak igazi Devagnanamák, és ezen osztályához
tartoznak az Adytyák, a Vairâják, a Kumarák, az Asurák, és mindazon magasrendő égi lények,
akiket az okkult tanítás Manaswin-nek, mindenek fölött Bölcseknek nevez. S akik az embe-
rekbıl tudatos spirituálisan fejlett lényeket teremtettek volna, ha nem lettek volna arra „át-
kozva”, hogy nemzésbe merülve, maguk is mint halandók újraszülessenek kötelességük elmu-
lasztása miatt.

15. Megszületett (így) a jövı embereinek (vagy Amanasáknak) hétszer hét árnyéka
(chhaya-ja) (a), mindegyik saját színében (arcszínében) és fajtájában. (b) Mindegyik (pe-
dig) alacsonyabb rendő atyjánál (teremtıjénél). Az Atyák, a csontnélküliek, nem adhat-
tak életet csonttal bíró lényeknek. Szülötteik Bhuták (árnyékok) voltak, forma és elme
nélküliek. Ezért ezeket Chhaya (kép vagy árnyék) fajnak nevezik. (c)

(a) Manu – amint már megjegyeztük – a man tıbıl származik, aminek jelentése:
gondolkodni, e szó tehát a „gondolkodót” jelenti. Nagyon valószínő, hogy ebbıl a szanszkrit
szóból származik a latin mens, (elme), az egyiptomi menes („mester-elme”), a pythagoraszi
monas (tudatos „gondolkodó egység”, úgyszintén elme), sıt innen származik a mi manasz,
vagyis elme fogalmunk, ami az emberben levı ötödik princípiumot jelenti. Ezen árnyéklénye-
ket tehát amanasáknak, azaz „elmenélkülieknek” hívják.

A bráhminok a Pitriket igen szenteknek tartják, mivel ık az emberek „nemzıi” – a

Földön megjelenı elsı Manushyák – s ezért a bráhmin, amikor fia születik, nekik mutat be

69
áldozatot. A Pitriket tisztelik a legjobban, és a nekik bemutatott szertartás fontosabb, mint az
Istenek tisztelete. (Lásd a Manu Törvényeit, Manava-Dharma Shatra, III. köt. 203. old.)

Talán helyes lenne, ha megkeresnénk a Nemzık ezen kettıs csoportjának filozófiai je-
lentését?

Minthogy a Pitrik hét osztályba vannak sorolva, itt megint a misztikus számot látjuk.
Csaknem valamennyi Purâna megegyezik abban, hogy három osztály arupa, forma nélküli,
míg négy osztályuk testi. Az elızık intellektuálisak és spirituálisak, míg az utóbbiak anyagiak
és nincs intellektusuk. Ezoterikusan az Asurák formálják a Pitrik elsı három osztályát – „akik
az éjszaka testébıl születtek” – míg a másik négy a „szürkület testébıl” lett teremtve. Atyáik,
az Istenek arra lettek kárhoztatva – a Vayu Purâna szerint – hogy mint bolondok szülessenek
meg a Földön. A legendákat céltudatosan keverték össze és tették homályossá. Az egyikben a
Pitrik az Istenek fiai, egy másikban Brahmâ fiai, míg egy harmadik azt mondja, hogy saját
Atyáik tanítói lettek. A négy anyagi osztály seregei azok, akik az embereket a négy zónában
egyidejőleg megteremtették.

Nos, a Pitrik hét osztályával kapcsolatban, amelyek mindegyike további hétre osztó-
dik, egy szót szeretnénk szólni a tanulmányozóhoz, és egy kérdést feltenni a kívülállónak. A
„Tőz-Dhyánik” osztálya, amelyeket mi kétségbevonhatatlan alapon az Aginshwattákal azono-
sítunk, a mi iskolánkban a Dhyán-Chohán-i test „szíve” elnevezést kapta, s azt mondják, hogy
ez az osztály inkarnálódott az emberek harmadik fajában, tökéletessé téve ıket. Az ezoterikus
misztagógia (beavatás a misztériumokba) beszél arról a misztikus kapcsolatról, amely ezen
angyali szív és az ember hetes esszenciája vagy szubsztanciája között fennáll. Az embernek
ugyanis minden fizikai szerve, pszichikus és spirituális mőködése úgyszólván visszatükrözı-
dése, a földi síkon való másolata a fenti mintának vagy prototípusnak. Kérdezzük, miért van a
hetes számnak ez a különös megismétlıdése az ember anatómiai felépítésében? Miért van a
szívnek négy alsó kamrája és három magasabb felosztása, ily különös módon megfelelvén az
emberi princípiumok hetes felosztásának, amelyek két csoportra, a felsı és az alsó csoportra
oszlanak? Miért található meg ugyanez a felosztás a Pitrik különbözı osztályainál, s különö-
sen pedig a „Tőz-Dhyániknál”? Mert – amint már megállapítottuk – ezek a lények négy testi,
vagy durvább anyagú, és három testetlen, vagy finomabb princípiumra – de nevezhetjük bár-
milyen tetszıleges néven is – oszlanak. Miért áraszt ki a test hét ideggóca hét sugarat? Miért
van éppen hét ideggóc, és miért hét rétegő az emberi bır?

A Kommentár ezt mondja:

A Nemzık, miután kivetítették árnyékukat és egy elembıl (az éterbıl) megteremtették az em-
bert, újra felemelkedtek a Maha-Lokába, ahonnan idınként leszállnak, valahányszor a világ
megújul, és új embereknek adnak létet.

A finomtestek értelem (Manasz) nélkül maradnak, míg el nem jönnek a Surák (istenek), akiket
most Asuráknak (nem-istenek) neveznek.

„Nem-istenek” a brahminok számára talán, de a legmagasabb „Leheletek” az okkultista

számára. Minthogy ezek a Nemzık (Pitrik), a forma nélküliek és az intellektuálisak nem haj-
landók megteremteni az embert, de megadják számára az Elmét, a négy testi osztály csak az
ember testét teremti meg.

Ez igen világosan meg van írva a Rig Véda (a hinduk legirányadóbb szentírása vala-
mennyi szekta számára) különbözı szövegeiben. E helyeken az Asura „spirituálist, istenit”
jelent, s e szót a Legfelsıbb Szellem szinonimájaként használják, magát az Asura kifejezést

70
pedig – „Isten” értelemben – Varunára és Indrára, de legelsısorban Agnira alkalmazzák,
minthogy a régi idıkben ık hárman jelentették a három legmagasabb istent, még mielıtt a
brahmani toe-mitológia eltorzított volna csaknem mindent az archaikus szövegek igazi jelen-
tésébıl. De most már, hogy a kulcs elveszett, az Asurákat alig említik.

A Zend-Avesta-ban ugyanezt találjuk. A Mazdean vagy Magian vallásban Asura az Úr

Asura Visvavendas, a „mindent tudó” Úr, Asura Mazdhâ pedig, a késıbbi Ahura Mazdhâ –
amint Benfey is bebizonyította – „az Intelligenciát adó Úr”, másképp Asura Medhâ és Ahura
Mazdâo. E mőben más helyen, szintén igen hitelt érdemlı tekintély alapján bemutattuk, hogy
az indo-iráni Asurát mindig hetes osztásúnak tekintették. Ez a tény – ha hozzávesszük még a
fent említett Mazdhâ nevet, amely a hetes Asurát „Úrnak”, vagy kolletívan „Uraknak” nevezi,
akik „Intelligenciát adnak” – kapcsolatba hozza az Amshaspendeket az Asurákkal, és a mi
testet öltött Dhyán Chohánjainkkal, továbbá Elohimmal, Egyiptom, Kaldea és minden más
ország vezetı isteneivel.

Hogy miért utasították vissza ezek az „istenek” az ember teremtését, az nem azért volt,
– ahogy az exoterikus beszámolók mondják – mert túlságos büszkeségükben nem akarták
megosztani égi erıiket a Föld gyermekeivel, hanem a már felhozott indokok alapján. Az alle-
gória azonban vég nélküli elképzelésekbe bonyolódott, a teológia pedig minden országban
kihasználta ezt arra, hogy fellépjen ezen Elsıszülöttek vagy Logoszok ellen, s hogy álláspont-
ját mint igazságot oltsa be a tudatlanok és hiszékenyek elméjébe. (Hasonlítsuk össze, amit a
zodiákussal kapcsolatban a Makarákról és a Kumârákról mondottunk.)

A kereszténység nem áll egyedül abban, hogy ezeket az Isteneket démonokká degra-
dálta. A zoroaszteri vallás, sıt még a bráhminizmus is arra használta ezt a beállítást, hogy
uralmat gyakoroljanak az emberek elméjén. Még a kaldeai exoterikus vallásban is azok a lé-
nyek, akik visszautasítják a teremtést, s akik ezáltal szembekerülnek a Demiurgosszal, mint a
Sötétség Szellemei vannak kikiáltva. Azok a Surák, akiknek megvan az intellektuális függet-
lenségük, harcolnak azokkal a Surákkal, akik ebben szőkölködnek, s akik – a leírás szerint –
egész életüket a vak hiten alapuló haszontalan szertartásos cselekedetekkel töltik ki. (Ezt a
célzást a jelenlegi ortodox brahminok nem veszik tudomásul.) Ennek következtében az elıb-
bieket A-Suráknak jelentik ki. Az Istenség elsı- és elmeszülte Fiai visszautasítják, hogy em-
bert teremtsenek, s ezért Brahmâ megátkozza ıket, hogy mint emberek szülessenek meg. Ezért
letaszítják ıket a Földre, amely késıbb a teológiai dogmában átváltozik az infernális régióvá.
Ahriman megöli az Ormazd által teremtett bikát – amely a földi, illuzórikus élet szimbóluma,
a „bánat csírája” – s ekkor, feledve azt, hogy a romlékony, véges magnak meg kell halnia
azért, hogy a halhatatlanság, a spirituális élet örök növénye kihajthasson és élhessen,
Ahrimanról kijelentik, hogy ı az ellenség, a dacoló hatalom, az Ördög. Typhon 14 darabra
vágja Oziriszt, hogy ezzel megakadályozza ıt a világ benépesítésében, s így a nyomorúság
felidézésében, – erre Typhon az exoterikus teológiai tanításokban a Sötét Hatalom lesz. De
mindez csak exoterikus burok. Ezen exoterikus burok imádói engedetlenségnek és lázadásnak
minısítik azok erıfeszítéseit és önfeláldozását, akik az embereket hozzá akarják segíteni az
eredeti isteni állapot eléréséhez saját tudatos erıfeszítéseiken keresztül. Igen, ezek a forma
imádói azok, akik a Fény Angyalaiból démonokat teremtettek.

Az ezoterikus filozófia azonban azt tanítja, hogy a Dhyánik egyharmada5 – vagyis az

Arupa Pitrik intelligenciával megáldott három osztálya, mely intelligencia „egy forma nélküli

5
Innen János látomásában, az Apokalipszisben említett késıbbi megállapítások arról, hogy „íme vala
egy nagy veres sárkány, akinek hét feje vala és tíz szarva, és az ı fejében hét korona. És a farka után vonszá az
ég csillagainak harmadrészét, és a földre veté azokat”. János Jel. 12. 3.4.

71
lehelet, intellektuális és nem elementális szubsztanciából összetéve” – egyszerően a karma és
a fejlıdés törvényének folytán született újra vagy inkarnálódott a Földön6. Egyesek közülük
más Manvantarákból jövı Nirmanakayák voltak. Ezért valamennyi Purâna szerint látjuk meg-
jelenni ıket a Földön a harmadik Manvantarában – értsd: a harmadik gyökérfajban – mint
királyokat, rishiket és hısöket. Minthogy ez a tanítás túlságosan filozófiai és metafizikai volt
a tömegek felfogása számára, ezért a papság – mint már említettük – eltorzította azt, hogy a
tömegeket vele babonás félelemben tartsa.

Az u. n. „lázadók” tehát egyszerően azok voltak, akik – a karmikus törvény által kény-
szerítve a keserő pohár utolsó cseppjének kiivására – újra testet kellett öltsenek, s így felelıs,
gondolkodó lényeket kellett teremteniük az alsóbbrendő testvéreik által kivetített asztrális
szobrokból. Egyesekrıl azt mondják, hogy visszautasították ezt, mert nem volt meg bennük a
szükséges anyag – vagyis egy asztrális test – minthogy arupák voltak. Mások visszautasítása
azzal kapcsolatos, hogy ezek rég elmúlt Manvantarákban adeptusok és jógik voltak, – egy
újabb misztérium. De késıbb, ugyanezek mint Nirmanakayák feláldozták magukat azon
Monádok javára és megváltására, akik sorsukra várakoztak, s akik különben megszámlálhatat-
lan korszakon át felelıtlen, állatszerő – bár látszólag emberi – formában lézenghettek volna.
Lehet, hogy ez példabeszéd és allegória egy másik allegóriában. Megfejtése a tanulmányozó
intuíciójától függ, amennyiben az alábbiakat spirituális látással olvassa.

Ami ezen monádok formálóit, vagy „ıseit” illeti – itt azon angyalokra gondolunk, akik
az exoterikus legendák szerint engedelmeskedtek a törvénynek – ezek valószínőleg azonosak
a Barishad Pitrikkel vagy Pitri-Devatákkal, tehát azokkal, akikben megvolt a fizikai teremtı
tőz. Ezek megteremtették, illetve csak felöltöztették az emberi monádokat saját asztrális Én-
jükbe, de ık nem teremthették az embert saját képükre és hasonlatosságukra. „Az ember ne
legyen olyan, mint mi vagyunk” – mondják a Teremtı Istenek, akikre az alsóbb állat megte-
remtése volt bízva, hanem legyen különb. (Lásd: Genezis és Platón Tameusa.) Amikor megte-
remtik az emberhez hasonló lényeket saját isteni esszenciájukból, ez ezoterikusan azt jelenti,
hogy ı maguk lettek az elsı faj, s így osztoztak annak sorsában és fejlıdésében. İk nem akar-
ták, egyszerően azért, mert nem tudták megadni az embernek azt a szent szikrát, amely lobog-
va az emberi értelem és öntudatosság virágává teljesedik – ez ugyanis nem volt meg bennük.
Ez a mővelet azon Déva-osztályokra maradt, akiket Görögországban Prometheus névvel
szimbolizáltak. Ezek voltak azok, akiknek semmi dolguk nem volt a fizikai testtel, viszont a
tisztán spirituális emberrel annál több.

A Teremtık mindegyik osztálya azzal ajándékozta meg az embert, amit neki kell ad-
nia: az egyik megteremti a külsı formát, a másik megadja a lényegét, amelybıl késıbb az
egyén személyes erıfeszítése folytán az emberi magasabb Én lesz. De ezen utóbbi Teremtık
6
Az idézet: „és a földre veté azokat” világosan megmutatja a forrást az árja misztikus legnagyszerőbb
és legrégibb idıkre vonatkozó allegóriájában. János, miután leírja az atlantiszi óriások és boszorkányok elpusztí-
tását, különbözı allegóriákba rejti az asztronómiai, fizikai és isteni igazságot, minthogy ez a lap még a
prekozmikus teogóniához tartozik. E lap ezoterikus interpretációja valóságos teodíciuma (isteni igazság igazolá-
sa) az u. n. „Bukott angyaloknak”, azok angyaloknak, akik hajlandók voltak, és akik nem voltak hajlandók, a
teremtıknek, és akik visszautasították a teremtést. Mindezt ma már a keresztény katolikusok teljesen összeku-
szálták. Elfelejtik azt, hogy a legnagyszerőbb arkangyaluk, Mihály, aki legyızi (mesterévé válik és elsajátítja) a
bölcsesség és az isteni önfeláldozás sárkányát – akit most rágalmazón és félrevezetın Sátánnak tartanak – elsı
volt, aki visszautasította a teremtést. Mindez vég nélküli összekuszáltsághoz vezetett. A keresztény teológia oly
kevéssé érti meg a Kelet paradox kifejezésmódját és szimbolizmusát, hogy holtbető szerinti értelemben magya-
rázza a kínai buddhisták és a hindu exoterikus rítust, amikor bizonyos nap- vagy holdfogyatkozáskor zajt csap-
nak, hogy elriasszák a „nagy vörös sárkányt”, aki csellel el akarja orozni a „világosságot”! De itt a „világosság”
az ezoterikus bölcsességet jelenti, s már éppen eléggé megmagyaráztuk a Sárkány, a Kígyó, stb. titkos jelentését,
mely kifejezések mind adeptusokra és beavatottakra vonatkoznak.

72
nem tehették tökéletessé az embert, amilyenek ık maguk voltak, azaz tökéletesek és bőntele-
nek. İk bőntelenek voltak, mert tulajdonságuknak csak az elsı, halvány körvonalaival bírtak,
s ezek a körvonalak – az emberi szempontból – mind tökéletesek voltak, fehérek, tiszták és
hidegek, mint a szőz hó. Ahol nincs küzdelem, ott nincs érdem sem. Az emberiséget, „a föld-
bıl való földit” nem teremthették meg az elsı isteni lehelet angyalai. Ezért mondják róluk azt,
hogy visszautasították a teremtést, és az embert náluk sokkal anyagiasabb Teremtık7 alkották,
akik viszont csak azt adhatták, ami saját természetükben volt, semmi többet. Az örök tör-
vénynek alárendelve a tiszta Istenek csak árnyék-embereket tudtak magukból kivetíteni, ma-
guknál valamivel kevésbé éterit és spirituálist, kevésbé istenit és tökéleteset, de mégis csak
árnyékokat. Az elsı emberiség tehát a Nemzık halvány másolata volt, túlságosan materiális –
még éteri voltában is – ahhoz, hogy belılük az Istenek egy hierarchiája lehetett volna, és túl-
ságosan spirituális és tiszta ahhoz, hogy EMBEREK lehettek volna, vagyis olyan emberiség,
amelyben az összes negatív (nirguna) tökéletesség is megvan. Egy igazán teljes tökéletesség a
tökéletlenségbıl kell, hogy megszülessen, a romolhatatlannak a romlandóból kell kinınie,
mert ez utóbbi annak hordozója, bázisa és ellentéte. Az abszolút Világosság abszolút Sötétség,
és vice versa. Ténylegesen pedig az Igazság birodalmaiban nincs Világosság, sem Sötétség. A
Jó és a Rossz ikertestvérek, a Maya uralmához tartozó Tér és Idı szülöttei. Ha elválasztják
ıket, mindkettı meghal. Per se egyik sem létezik, mivel mindegyik a másikból születik és
teremtıdik, csak így jöhet létre. Mindegyiket meg kell ismerni és értékelni, mielıtt érzékelhe-
tı tárgyak lehetnének, s ennélfogva a halandó elmében a jót és rosszat el kell különíteni.

Mindazonáltal minthogy ez a képzelt különbség létezik, a teremtı angyalok egy ala-

csonyabb rendje szükséges ahhoz, hogy a lakott bolygókat – különösen a miénket – „megte-
remtsék”, vagy hogy az anyaggal dolgozzanak ezen a földi síkon. A filozófus gnosztikusok
voltak a történelmi korban az elsık, akik ezt meglátták, s akik különbözı elméleteket találtak
ki erre nézve. Ezért az ı teremtési rendszerükben a Teremtık a spirituális lények létrájának
legalsó fokán állnak. A gnosztikusok egészen a maya-i anyag határán levınek tartották azokat
a lényeket, akik Földünket és annak halandóit teremtették, s követıiknek azt tanították – az
egyházatyák nagy felháborodására – hogy azon nyomorult fajok megteremtéséért, akik boly-
gónkat benépesítik, spirituális és morális értelemben semmiféle magasabb Istenség nem von-
ható felelısségre, csupán az angyaloknak egy alacsonyabb hierarchiája8, s a zsidó Isten, Je-
hova szerintük ehhez az osztályhoz tartozik.

7
Akármennyire igyekezzen is a keresztény teológia – miután vállára vette a szó szerint értelmezett hé-
ber ezoterikus beszámoló terhét az ember teremtésérıl – mégsem tud értelmes mentséget találni „Isten, a Terem-
tı” számára, aki egy értelem nélküli embert teremtett, s igazolást sem tud találni arra, hogy büntet egy olyan
cselekedetet, amelyre vonatkozólag Ádám és Éva non compos-szal védekezhetne. Mert ha az elsı emberpár úgy
van beállítva, hogy a tiltott gyümölcs megevése elıtt nem tudott különbséget tenni jó és rossz között, akkor ho-
gyan tudhatta volna azt, hogy az engedetlenség rossz? Ha az volt a szándék, hogy a kezdetleges ember egy fél-
esző vagy még inkább esztelen teremtmény legyen, akkor megteremtése céltalan, sıt egyenesen kegyetlen dolog,
amennyiben ıt egy mindentudó és tökéletes Isten teremti. De Ádámot és Évát – mint ahogy a Genezis is mutatja
– az Elohim, vagyis az isteni lények egy alacsonyabb osztálya teremtették, akik oly féltékenyek a saját személyes
elıjogaikra, hogy nem akarják megengedni azt, hogy az ember is olyan értelmes és intelligens teremtmény le-
gyen, mint „egy miközülünk”. Ez világos, még a Biblia holt betőibıl is kitőnik. A gnosztikusoknak tehát igazuk
volt, amikor a zsidó Istenrıl azt tartották, hogy az a láthatatlan világ egyik alacsonyabb, materiális és nem na-
gyon szent lakóinak osztályához tartozik.
8
Az Isis Unveiled-ben (II. köt. 131-2. old.) bemutattam a gnosztikus rendszerek közül néhányat. Az
egyik a Codex Nazaraeus-ból, a nazarénusok szentírásából való, akik – jóllehet jóval Krisztus elıtt éltek, sıt
még a mózesi törvények elıtt – gnosztikusok voltak, s közöttük több beavatott volt. „Az élet misztériumainak”
nevezett szertartásaikat Nazara-ban (az ısi és modern Názáret) tartották, tanításaik hőséges visszhangjai a Titkos
Tanítás tanainak, amelynek egy részét most próbálunk megmagyarázni.

73
 Az ısi kozmogóniákban a jelenlegitıl eltérı emberiségrıl beszélnek. Platón a
Phaedrus-ban az emberek „szárnyas” fajáról beszél. Aristophanes, Platón Banquet-jében
androgün és kerek testő fajról beszél. A Pymander-ben még az egész állati világ is kettıs ne-
mő. Ezt olvassuk:

Miután a körút befejezıdött, a csomót megoldották… s valamennyi állat, melyek eddig szintén
androgünek voltak, ki lett oldva (elválasztva) az emberrel együtt… (mivel) az okoknak okoza-
9
tokat kellett létrehozniuk a földön.

A Popol Vuh-ban, az ısi Quiché kéziratban – melyet Abbé Brasseur de Bourbourg

adott ki – az elsı emberek úgy szerepelnek, mint egy olyan faj, „melynek látása határtalan
volt, s amely minden dolgot egyszerre tudott”, így tehát nem a halandók, hanem az Istenek
tudásával bírtak. A Titkos Tanítás kijavítva a népszerő képzelet elkerülhetetlen túlzásait, közli
a tényeket, amint azok az archaikus szimbólumokban fel lettek jegyezve.

(b) Ezek az „Árnyékok” megszülettek, „mindegyik saját színében és fajtájában”, de

azért „mindegyik alacsonyabb rendő Atyjánál”, vagyis teremtıjénél, mivel a teremtı saját
fajtájában tökéletes lény volt. A Kommentárok az elsı mondatot az így kifejlesztett emberi faj
színére, vagyis bırszínére vonatkoztatják. A Pymander-ben az „Égi ember”-bıl a természet
által teremtett hét primitív ember részesül a hét „kormányzó” vagy uralkodó természetébıl,
akik szerették az embert – saját maguk tükrözıdését és szintézisét.

A skandináv legendákban Asgard felismerhetıen az Istenek lakóhelye, az Ase-k pedig

ık maguk, tehát ugyanazok a misztikus helyek és személyiségek, amelyek a mi Titkos Tanítá-
sunkban is szerepelnek, vannak beleszıve a népszerő „mítoszokba”. Ugyanezeket megtalál-
hatjuk a Védákban, a Purânakban, a Mazdaikus Írásokban és a Kabbalában. A skandináv Ase-
k, a mi világunkat megelızı világ uralkodói, akiknek neve szó szerint a „világ oszlopai, táma-
szai”, így tehát nem mások, mint a görög Cosmocrator-ok, a Pymanderben említett hét „Mun-
kás” vagy „Igazgató”, az indiai hét Rishi vagy Pitri, a kaldeai hét Isten és hét Gonosz Szellem,
a hét kabbalisztikus Sephirot, akiknek szintézise egy felsı Hármasság, és végül a keresztény
misztikusok hét planetáris szelleme. Az Ase-k a földet, a tengereket, az eget és a felhıket, az
egész látható világot Ymir, a leölt óriás maradványaiból teremtik meg. EMBERT azonban
nem teremtenek, csupán annak formáját az Ask vagy Ash fából. Odin az, aki életet és lelket
lehel belé, miután Lodur megadta az embernek a csontrendszerét és a vért, legvégül pedig
Hönir az, aki értelemmel (manasz) és tudatos érzékekkel látja el. (Asgard and the Gods, 4.
old.) A skandináv Ask, a hésziodoszi Ash-fa, ahonnan a bronzszínő emberek generációja ki-
áradt – vagyis a harmadik gyökérfaj – ugyanaz, mint a Popol-Vuh Tzite-fája, amelybıl a me-
xikói harmadik fajú embereket megteremtték.10 Ezt minden figyelmes olvasó megállapíthatja.
De ki tudná megmondani a nyugati tudósok közül, mi az okkult indítéka annak, hogy a skan-
dináv Yggdrasil, a hindu Ashwattha, a Gogard, a hellén életfa, a tibeti Zampun ugyanaz, mint
a kabbalisztikus Sephiroth-i fa, az Ahura Mazda által teremtett szent fa, és az Édenkert fája?11
Mégis, ezen „fák” gyümölcsei, akár Pippala vagy Haoma, vagy akár a sokkal prózaibb alma,
ténylegesen és valóságosan „az élet gyümölcsei”. Az emberi fajok prototípusai mind benne
voltak a mikrokozmikus Fában, amely a nagy őrbeli makrokozmikus Fa12 alatt és benne nö-
vekedtek és fejlıdtek ki. Ez a misztérium félig fel van fedve a Dirghotamas-ban, ahol ezt ol-

9
18. §. Lásd: Francois, Monsieur de Foix, Evesque d’Ayre görögbıl való fordítását. A munkát a szerzı
Marguerite de France, Reine de Navarre-nak ajánlotta. Kiadási idı és hely: 1579, Bordeaux.
10
Lásd Max Müller összefoglalóját a Popol-Vuh-ról.
11
A Vendidad fordítója, James Darmteter erre vonatkozólag ezt mondja: „A fa, vagy akármi legyen is
az…” – Sacred Book of the East, 209. old.
12
Platón Timaeus-a.

74
vassuk: „Pippala, azon fa édes gyümölcse, amelyre leszállnak a tudományt szeretı szellemek,
és ahol az istenek csodákat mővelnek”. Amint Gogard-ban is, úgy mindezen őrbéli fák buján
tenyészı ágai között is ott lakozik a „kígyó”. De míg a makrokozmikus fa maga az Örökkéva-
ló és Abszolút Bölcsesség Kígyója, a mikrokozmikus fában lakó kígyók a Kinyilvánított Böl-
csesség Kígyói. Az elıbbi az Egy és a Minden, a többiek csak annak visszatükrözıdı részei.
A „fa” természetesen maga az ember, s a benne lakozó kígyó pedig a tudatos manasz, az ösz-
szekötı kapocs Szellem és Anyag, Föld és Ég között.

Mindenütt ugyanerrıl van szó. A teremtı erık létrehozzák az embert, de végsı céljuk-
ban kudarcot vallottak. Ezek a Logoszok mind tudatos, halhatatlan szellemmel akarják meg-
áldani az embert, olyan szellemmel, amely csak az értelemben (manaszban) tud visszatükrö-
zıdni, kudarcot vallanak, s ezért úgy ábrázolják ıket, mint akiket megbüntetnek a kudarcért,
vagy éppen a próbálkozásért. Milyen természető ez a büntetés? Bebörtönzésre ítéltetnek az
alsóbb régióban, amely a mi Földünk, ebben a Láncban a legalsó sík. Egy „örökkévalóságra”
– amely egy élet-ciklus tartamát jelenti – az anyag sötétségében, vagyis az állati emberben. A
félig tudatlan és félig fondorlatos egyházatyáknak kedvére való volt, hogy ezt a szemléletes
szimbólumot eltorzítsák. A régi vallásokban szereplı hasonlatokat és allegóriákat kihasznál-
ták az új vallás javára. Az embert átalakították egy anyagi pokol sötétségévé, isteni tudatát
pedig, amelyet a benne lakozó princípiumtól, a manasztól – azaz egy inkarnálódott Dévától –
kapott, elnevezték a pokoli régió lángoló tüzének, bolygónk pedig maga a pokol lett. Pippala,
Haoma, a Tudás Fájának gyümölcse tiltott gyümölcsnek lett kinyilvánítva, a s „Bölcsesség
Kígyója” pedig, az értelem és tudatosság hangja, korszakokon át azonosult a Bukott Angyal-
lal, amely az ısi Sárkány, maga az Ördög!

Ugyanez a helyzet a többi magasztos szimbólummal is. A szvasztika, India legszen-

tebb és legısibb szimbóluma, a „Jaina-kereszt” – ahogy ma a szabadkımővesek hívják –
ugyanilyen módon lett csúffá téve, jóllehet közvetlenül kapcsolódik, sıt éppen azonos a ke-
resztény kereszttel. Az indiai misszionáriusok azt mondják a szvasztikáról, hogy „az ördög
jele”. Hát nem ragyog Vishnu nagy kígyójának fején, az ezerfejő Sesha-Ananta-n, a Pâtâla (a
hindu Naraka vagy pokol) mélységeiben? Valóban így van. De mi Anata? Mint Sesha a csak-
nem végtelen manvantarai idıciklust jelenti, s ha mint Ananta szerepel, a Végtelen Idıvé vá-
lik, s nagy, hétfejő kígyóvá, amelyen Vishnu, az Örök Istenség a pralajai tétlenség ideje alatt
megpihen. Mi köze van ehhez a magasrendő metafizikai szimbólumhoz a Sátánnak? A szvasz-
tika valamennyi szimbólum között a leginkább filozofikusan tudományos, s amellett a legát-
fogóbb. Néhány vonallal összegzi a „teremtés” vagy inkább a fejlıdés egész munkáját, a
kozmoteogóniától le az antropológiáig, az oszthatatlan ismeretlen Parabrahmantól le az anya-
gias tudomány monérájáig, amelynek genezise épp olyan ismeretlen ezen tudomány elıtt,
mint maga az Abszolút genezise. A szvasztika minden régi nemzet vallásos szimbólumainak
legelején állt. A kaldeai Számok Könyvében mint a „Munkás kalapácsa”, a fent említett Book
of Concealed Mystery-ben a „Kalapács”, amely „szikrát csihol a kovából” (térbıl), s amely
szikrákból világok lesznek. Ez Thor kalapácsa is, a törpék által kovácsolt mágikus fegyver,
amelyet az óriások, vagyis a prekozmikus titáni természeti erık ellen kovácsoltak, amelyek
fellázadtak, és amelyeket – amíg az anyagi régiókban mőködnek – az Istenek, az Univerzális
Harmónia küldöttei, nem tudnak legyızni, s ezért elıbb el kell pusztítani ıket. Innen van az,
hogy a világot a legyilkolt Imir maradványaiból kell kiformálni. A szvasztika e helyen
Miölnir, a „Viharpöröly”, s ezért halljuk azt, hogy az Ase-k, a szent Istenek, miután tőz által
megtisztultak – elıbbi inkarnációik szenvedéseinek tüzében – alkalmassá lettek arra, hogy
örök békében az Ida-ban lakozzanak, amikor már Miölnir-re szükség többet nem lesz. Ez ak-
kor lesz majd, amikor Hel (a halottak régiójának királynı-istene) kötelékeitıl felszabadulnak,
mert a gonosz uralma már megszőnt. „Surtur lángjai nem pusztították el ıket, sem a tomboló

75
vizek (vízözönök)… Ott voltak… Thor fiai. Magukkal hozták Miölnirt, nem mint harci fegy-
vert, hanem mint eszközt (kalapácsot) az új egek és az új föld megszentelésére.13

Valóban sok jelentése van a szvasztikának! A makrokozmoszi munkában derékszög-

ben begörbülı négy karja a láthatatlan erıkkel bíró kozmosz folytonos mozgására, keringésé-
re utal. A megnyilvánult kozmosz és Földünk mővében pedig az idıciklusokban lezajló világ-
tengelyek és egyenlítıi övek forgására céloz. A szvasztikát alkotó két vonal a Szellemet és az
Anyagot jelenti, a négy horog pedig a keringı ciklusok mozgására utal. A mikrokozmosz-
ra, az emberre vonatkoztatva a szvasztika azt mutatja, hogy az ember kapocs az Ég és a Föld
között, a vízszintes vonal végén a jobb kéz felemelkedik, a bal pedig a Föld felé mutat.
Hermesz Smaragdtábláján a felemelt jobb kézhez a „Solve” szó van beírva, a bal kézhez pe-
dig „Coagula”. A szvasztika ugyanakkor egy alkímiai, kozmogóniai, antropológiai és mági-
kus jel, melynek belsı jelentéséhez hét kulcs szolgál. Nem mondunk sokat, ha kijelentjük,
hogy ezen univerzális és mindenek fölött szuggesztív jel összetett szimbolizmusa tartalmazza
azt a kulcsot, amely megnyitja a kozmosz hét nagy misztériumát. A korai árják misztikus el-
képzeléseibıl született, ık helyezték az örökkévalóság küszöbére: Ananta kígyó fejére, de
spirituális halálát nyerte a középkori antropomorfikus skolasztikus elképzelésekben. Ez a jel
ama univerzális Teremtı Erı alfája és omegája, amely a tiszta Szellembıl fejlıdve a durva
anyagban végzıdik. Aki megérti teljes jelentését, az örökre megszabadul a nagy Illúzió és
Csaló, a Mahayama béklyóitól. Az a Fény, amely az Isteni Pöröly (ma a szabadkımővesek
nagymestereinek kalapácsává degradálva) alól sugárzik, elegendı lenne arra, hogy bármely
emberi kitalálás vagy elgondolás sötétségét eloszlassa.

Milyen látnoki a három skandináv istennı éneke, akiknek Odin hollói a múltról és a
jövırıl suttognak a folyó alatti kristály palotájuk fölött keringve! Ezek az énekek mind le
voltak írva a „Bölcsesség kézirat tekercseiben”, melyekbıl sok elveszett, de valamennyi még
mindig megmaradt; ezek költıi allegória formájában elismétlik az archaikus korok tanításait.
Foglaljuk össze Dr. Wagnem Asgard and the Gods címő mővébıl azt a részt, amely a „világ
megújulására” vonatkozik, s amely egy múlt idıben elmondott jövendölés a mi körünk hete-
dik fajáról:

A Miölnir megtette kötelességét ebben a körben, és Ida Mezején, a feltámadás mezején (az
ötödik kör számára) összegyőltek a legmagasabb istenek fiai, s az atyák feltámadtak bennük
(az elmúlt inkarnációk Egói). Beszélgettek a múltról és a jelenrıl, s megemlékeztek ıseik böl-
csességérıl és jövendöléseirıl, amelyek mind bekövetkeztek. Mellettük, de számukra láthatat-
lanul volt az erıs és hatalmas Egy, aki mindenek fölött uralkodik, békét teremt az indulatosak
között, s elıírja az örök törvényeket, amelyek a világot kormányozzák. Mindenki tudta, hogy ı
ott van, érezték jelenlétét és hatalmát, de nem ismerték az ı nevét. Parancsára egy új föld
emelkedett ki a vizekbıl (a térbıl). Ida Mezeje fölött délre egy új mennyboltot teremtett, az
Audlang-ot, s még messzebb egy harmadikat, a Widblain-t. Gimil barlangja fölött egy csodála-
tos palota épült, arannyal fedve, s ragyogása elhomályosította a napot. (Ezek a mi láncunk há-
rom egymásután létrejövı bolygói.) Ott az isteneket megkoronázták, ahogy az szokásos, s
mind örvendeztek a restauráció és a jobb idık fölött. Gimil magaslatairól (a hetedik bolygó, a
legmagasabb, a legtisztább) letekintettek Lif és Lifthrasir (a jövendı Ádám és Éva, a megtisz-
tult emberiség) boldog leszármazottjaira, és intettek nekik, hogy kapaszkodjanak feljebb, fel-
emelkedve tudásban és bölcsességben, kegyességben és szeretı cselekedetekben, lépésrıl
lépésre, egyik mennybıl a másikba, míg végül alkalmasakká lesznek arra, hogy egyesüljenek
az istenségekkel a Mindenható Atya házában. (305. old.)

Aki ismeri az ezoterikus budhizmus vagy bölcsesség tanait, – bár eddig még csak hé-
zagosan lettek felvázolva – a fentiekben foglalt allegóriát világosan felismerheti.

13
Lásd: Asgard and the Gods: „A világ megújulása”, 305. old.

76
 Filozófiai jelentését azonban még jobban meg fogja érteni az olvasó, ha gondosan la-
tolgatja Prométheusz mítoszát. A késıbbiekben a hindu Pramanthâ (köpő) fényében fogjuk
megvizsgálni. Néhány orientalista ezt a mítoszt pusztán fiziológiai szimbólummá degradálta, s
csak a földi tőzzel hozta kapcsolatba. Értelmezésük így sértés minden vallással szemben, be-
leértve a kereszténységet is, melynek egyik legnagyobb misztériumát az anyagba lerántották.
Az isteni Pramanthâ és Arani „összedörzsölése” ebben a formában csupán csak a német mate-
rialisták felülmúlhatatlanul brutális felfogása számára alakulhatott fogalommá. Igaz, hogy az
Isteni Gyermek – a szanszkrit nyelvet beszélı fajnál Agni, ebbıl Ignis a latinoknál –
Pramanthâ és Arani – a szvasztika – egyesülésébıl született egy áldozati szertartás alatt. Na és
aztán? Twashtri (Vishvakarman) az „isteni mővész és ács”14, de ugyanakkor ı az istenek és a
teremtı tőz atyja is a Védákban. A szimbólum oly ısi és oly szent, hogy úgyszólván minden
ısi város ásatásai közben rábukkanhatunk. Az ısi Trója romjai alatt Dr. Schliemann talált
számos égetett agyagtáblát, úgynevezett fusaiolát. Mind a , mind pedig a formák nagy
mennyiségben fellelhetık voltak, jelenlétük újabb bizonyíték arra, hogy az ısi trójaiak és
azok ısei is tiszta árják voltak.

(c) Chhaya – amint már megmagyaráztuk – az asztrális képmás. A szanszkrit mővek-

ben ez a jelentése. Például Sanjna, a Spirituális Tudat, Surya, a Nap felesége, amikor vissza-
vonul a dzsungelbe, hogy aszkétai életet éljen, férje számára visszahagyja Chhaya-ját, árnyé-
kát vagy képmását.

16. Hogyan születtek a (valódi) Manushyák? Hogyan teremtették az elmével bíró

Manukat? (a) Az Atyák (Barishad (?)) segítségül hívták saját tüzüket (Kavyavâhana,
elektromos tőz), azt a tüzet, amely a Földben ég. A Föld szelleme segítségül hívta a Nap
tüzét (Suchi, a Nap szelleme). Ez a három (a Pitrik és a két tőz) közös erıfeszítéssel egy jó
rupát teremtett. Ez (a forma) tudott állni, járni, szaladni, feküdni vagy repülni. De még
csak egy chhaya volt, értelem nélküli árnyék (b)…

(a) Itt újra szükséges a magyarázat az ezoterikus írásokhoz mellékelt exoterikus írások
fényében és segítségével. A Manushyak (emberek) és a Manuk itt egyenlı értékőek a kaldeai
Ádámmal. Ez a kifejezés egyáltalán nem az elsı embert jelenti, mint a zsidóknál, sem pedig
egy egyedülálló személyt, hanem az emberiséget kollektíven, úgy, ahogy a kaldeusoknál és
asszíroknál is szerepel. A Kommentár azt mondja, hogy a hét Dhyan Chohan-i osztályból
vagy rendbıl négy rend volt a „rejtett ember nemzıje”, vagyis a belsı, finomabb ember nem-
zıje. A holdbeli Lha-k, a lunáris szellemek – amint már megállapítottuk – csupán a forma ısei
14
„A szent tőz atyja – írja prof. Jolly – Twashtri nevet viselte… anyja Maya volt. İt magát Akta-nak
(χριστός – felkent) nevezték, miután a papok fejére öntötték az alkoholos (?) SZÓMÁT, testére pedig az áldozat
által megtisztított vajat.” (Man before Metals 190. oldal.) A francia darwinista nem adja meg, honnan merítette
információját. Csupán azért idézzük ıt, hogy megmutassuk, világosság kezd derengeni még a materialisták szá-
mára is. Adalbert Kühn a „Die Herabkunst des Feuers” címő mővében a és a jeleket Arani-val azonosít-
ja, s ezen a néven jelöli. Hozzáteszi: „A tőz lángralobbantásának ez a módja természetszerően elvezette az em-
bert a szexuális szaporodás fogalmáig”. Miért is nem vezethette volna az embert aspektusainak egyikében a
szaporodás gondolatára egy sokkal magasztosabb és okkultabb eszmét kifejezı szimbólum egyik aspektusában,
amennyiben az ezzel kapcsolatos? A jel fı szimbolizmusa azonban a kozmogóniára vonatkozik.
„Agni, Akta vagyis felkent állapotában emlékeztet Krisztusra – jegyzi meg prof. Jolly. Maya, Mária az
édesanyja, Twashtri, Szent József a bibliai ács.” A Rig Védában Viswakarman a legmagasztosabb és legöregebb
az istenek között, ı az istenek atyja. İ az „ács vagy építı”, mert Istent még a monoteisták is „az univerzum
építészének” nevezik. De az eredeti elképzelés tisztán metafizikai, és semmi köze nem volt a késıbbi fallosz-
tisztelethez.

77
voltak, azaz minták, amelyek szerint a természet megkezdte külsı munkáját rajtuk. Így tehát a
primitív ember, amikor a Földön megjelent, csak értelmetlen Bhûta15 vagy „fantom” volt. Ez
a „teremtés” kudarc volt, ennek okát a 20. sloka kommentárjában fogjuk elmagyarázni.

(b) Ez a kísérlet megint kudarcot vallott. Azt allegorizálja, hogy a fizikai természet sa-
ját erejére utalt kísérletei hiábavalóak még egy tökéletes állat létrehozásához is, nem beszélve
az emberrıl. Mert az „Atyák”, az alacsonyabb angyalok, a természet-szellemek, sıt még a
magasabb elementáloknak is van saját intelligenciájuk, mindez azonban nem elég a gondol-
kodó ember megteremtéséhez. „Élı tőzre” volt szükség, arra a Tőzre, amely megadja az em-
beri elmének az ön-érzékelést, az ön-tudatot, vagy manaszt. Párvaka és Suchi leszármazottjai
pedig az állati-elektromos és szoláris tüzek, amelyek állatokat teremtenek, s így az ember elsı
asztrális modelljéhez csak a fizikai élı szervezettel járulhattak hozzá. Az elsı Teremtık tehát
az ısi ember Pygmalion-jai voltak, akiknek nem sikerült intellektuálisan életre kelteni a szob-
rot.

Ez a stanza – amint látni fogjuk – igen sokatmondó. Megmagyarázza az embert alkotó

princípium – a magasabb Én vagy az emberi monád – és az állati monád misztériumát, és a
kettı közötti szakadékot. Bár mindkettı ugyanaz, mégis az emberi monád isteni intelligenciá-
val bír, míg az állati monádnak csak ösztönös képességei vannak. Miként lehet a különbséget
megmagyarázni, és mire vezethetı vissza az emberben a MAGASABB ÉN jelenléte?

A Kommentár ezt mondja: „MAHAT Fiai az emberi Palánta serkentıi. İk a Vizek,

amelyek elárasztják a szunnyadó élet kiszikkadt talaját, és a Szikra, amely életre kelti az em-
beri állatot. İk az Örök Spirituális Élet Urai… Kezdetben (a második fajban) egyesek (az
Urak közül) csak esszenciájukat lehelték a Manushya-ba (az emberekbe), egyesek pedig lakó-
helyül választották az embert.

Ebbıl kitőnik, hogy az „Isteni Lázadók” nem minden emberben inkarnálódtak, hanem
csak néhányban. A többieknek egyszerően csak meggyorsították az ötödik princípiumát, a
beléjük lövellt Szikrával. S ez megmagyarázza az emberek és az állati fajok intellektuális ké-
pességei közötti nagy különbséget. Ha „Mahat Fiai” – allegorikusan szólva – nem ugrották
volna át a közbeesı világokat intellektuális szabadságuk megszerzéséért, az állati ember soha
nem lett volna képes arra, hogy földhöz tapadásából felemelkedjen, és hogy saját erıkifejtés-
bıl elérje végsı célját. A ciklikus vándorlást a lét valamennyi síkján át fél-öntudatlanul vagy
teljesen öntudatlanul – mint az állatok – élte volna át. A tiszta szellem ezen kóros tétlensége
ellen fellázadó intelligens életnek köszönhetjük azt, amik vagyunk, – öntudatos, gondolkodó
emberek, az istenek jóra és rosszra való képességeivel és sajátságaival. Ezért a LÁZADÓK a
mi Megváltóink. A filozófus elmék elgondolkozhatnak ezen, s nem egy misztérium fog meg-
világosodni elıttük. A két ellentétpár – a Szellem és az Anyag – csak a kontraszt vonzerejénél
fogva cementálódhat össze itt a Földön, és miután összeolvadtak az öntudatos tapasztalat és
szenvedés tüzében, válnak elválaszthatatlanokká egy örökkévalóságra. Ez a magyarázata oly
sok, eddig érthetetlen allegóriának, melyeket tévesen regéknek tartottak. (Lásd: a 10. stanza
39. slokájáról szóló Kommentárt.)

15
Nem világos, miért tartják az orientalisták a Purânákban szereplı Bhûtákat „gonosz szellemeknek”.
A Vishnu Purânában (Wilson fordítása, Fitzedward Hall jegyzete, I. kötet, 83. oldal) a sloka egyszerően így
szól: „Démonok, ijesztı majom-színükben, vérengzık”. Márpedig e szó Indiában ma pusztán kísértetet jelent,
éterikus vagy asztrális fantomot, míg az ezoterikus tanítás szerint elementáris szubsztanciát. Ez olyan valami,
amely erıtlenné vált, nem összetett esszenciából való, specifikusan pedig bármely ember vagy állat asztrális
mása. Ez esetben tehát ezek a primitív emberek az elsı éterikus Dhyánik vagy Pitrik másai voltak.

78
 Elıször is megmagyarázza a Pymanderben foglalt ama megállapítást, hogy az „Égi
Ember”, az „Atyának Fia”, aki részesült az anyagi világ hét kormányzójának vagy teremtıjé-
nek és uralkodójának lényében és esszenciájában, „bekukucskált az Összhangba, s miután
áttörte magát a Tőz hét körén, bemutatta és megnyilvánította a lefelé tartó természetet”.16 Így
kapunk magyarázatot a hermetikus leírás minden versére, és a Prométheuszról szóló görög
allegóriára. De mindenek elıtt magyarázatot ad az „Égi háborúkról” szóló allegorikus beszá-
molókra, beleértve a Jelenések könyvét, tekintettel a bukott angyalokról szóló keresztény
dogmára. Megmagyarázza a legidısebb és legnagyobb angyalok „lázadását”, s annak jelenté-
sét, hogy miért vetették ki ıket a Mennyekbıl a Pokol mélységeibe, vagyis az Anyagba.
Megoldja az asszirológusok nehézségeit, akik közül George Smith ily módon fejezi ki tanács-
talanságát:

„Elsı gondolatom errıl a részrıl (a lázadásról) az volt, hogy a gonosz erıivel folyta-
tott háború megelızte a Teremtést, most azonban úgy vélem, hogy a Bőnbeesés leírása után
következett.” (Chaldean Account of Genesis, 92. oldal) Ugyanebben a munkában George
Smith egy korai babiloni hengerrıl származó metszetet közöl, amelyen a Szent Fa, a Kígyó,
egy férfi és egy nı látható. A fának hét ága van, három a férfi oldalán, és négy a nı oldalán.
Ezek az ágak jellemzik a hét gyökérfajt, amely gyökérfajok harmadikában – közvetlenül a
végén – megtörtént a nemek szétválása és a nemzés folytán elıálló u. n. Bőnbeesés. A három
korai faj elıbb nem nélküli, majd hermafrodita volt, a további négyben különböznek egymás-
tól a férfi és a nı. Ahogy a fenti szerzı írja:

A Teremtésrıl szóló kaleai beszámolóban a sárkány, amely bőnre csábítja az embert, Tiamat
teremtménye, Tiamat pedig a tenger és a káosz élı princípiuma… a Föld teremtésekor szem-
befordult az istenekkel.

Ez tévedés. A Sárkány a hím princípium, vagy Fallosz, személyesítve, vagyis inkább

állativá alakítva, Tiamat pedig „a káosz szellemének megtestesítése” (káosz = mélység, sza-
kadék) a nıi princípium, a nıi méh. A „káosz és zavar szelleme” arra utal, hogy ez milyen
mentális felkavarodást keltett. Az érzéki, vonzó, magnetikus princípium elbővöl és elcsábít,
ez az örökké élı aktív elem, amely az egész világot zőrzavarba, káoszba és bőnbe dönti. A
Kígyó elcsábítja a nıt, ez utóbbi csábítja el a férfit, s mindkettejükre rászáll a karmikus átok,
bár mindez csak természetes következménye egy teremtett oknak. George Smith ezt mondja:

Világos, hogy a sárkányra is reászáll az átok a bőnbeesés miatt, és hogy az istenek (az
Elohim, akik féltékennyé válnak, látva, hogy a porból teremtett ember maga is teremtıvé válik,
akárcsak az állatok) felidézik az emberi faj fejére mindazt a rosszat, amely az emberiséget
meglátogatja. A bölcsesség és a tudás kárt okoz neki, családi bajok gyötrik, zsarnokságok kell
eltőrnie, megharagítja az isteneket… vágyaiban csalódik, hasztalanul imádkozik… jövendı
bőnöket fog elkövetni. Kétségtelen, hogy errıl a témáról még további sorok szólnak, de az el-
beszélés folyamata itt újra megszakad, s csak ott folytatódik, ahol az istenek háborúra készü-
lıdnek a gonosz hatalmak ellen, akiket Tiamat (az asszony) vezet. (Babylonian Legend of
Creation, 92. oldal)

Ezt a beszámolót kihagyták a Genezisbıl, monoteisztikus meggondolásból. Az azon-

ban elhibázott dolog – kétségtelenül a dogmatikus vallás és annak babonái, okozta félelembıl
folyik – ha a kaldeai töredékeket a Genezis részleteivel akarják kiegészíteni, mikor ez utóbbi
jóval késıbbi, mint a töredékek. A Genezist éppen e töredékekkel kellene megmagyarázni.

17. A leheletnek (emberi Monád) szüksége volt egy formára, az Atyák megadták. A lehe-
letnek szüksége volt egy sőrő testre, a Föld megformálta. A leheletnek szüksége volt az

16
Lásd: Pymander, Everard fordítása, II. 17-29. vers.

79
élet szellemére, a Nap-béli Lha-k belehelték a formába. A leheletnek szüksége volt a test
tükörképére (asztrális árnyék), „Odaadtuk a magunkét!” – mondták a Dhyánik. A lehe-
letnek szüksége volt a vágyak eszközére (Káma Rupa), „Megkapta!” – mondta a vizek
lecsapolója (Suchi, a szenvedély és az állati ösztön tüze). De a leheletnek szüksége van el-
mére is, hogy átfogja az Univerzumot, „Ezt nem tudjuk adni!” – mondták az Atyák.
„Magamnak sem volt soha!” – mondta a Föld szelleme. „A forma kiégne, ha odaadnám
az enyémet” – mondta a Nagy (szoláris) Tőz… A (kialakuló) ember üres, értelem nélküli
bhuta maradt… Így adtak életet a csont nélküliek azoknak, akik (késıbb) a harmadik-
ban (fajban) csonttal bíró emberek lettek. (a)

(a) Minthogy majd az 5. stanza kommentálásánál teljes magyarázat következik, itt

csak néhány megjegyzésre szorítkozunk. A primitív fizikai ember, vagyis a fizikai ember tes-
tének „Atyja” az a vitális elektromos princípium, amely a Napban lakozik. A Hold az „anya”
azon titokzatos erınél fogva, amely nemcsak a növények és állatok növekedésére hat, hanem
igen határozott befolyást gyakorol a nıi terhességre és a nemzedékekre is. A „Szél” vagy éter
ez esetben az a közvetítı erı, amely ezeket a befolyásokat lehozza a két égitestrıl, és
szétárasztja a Földön – errıl úgy tesznek említést, mint a „Dajkákról”. De az emberbıl tökéle-
tes isteni lényt csak a „Szellemi Tőz” tud alkotni.

Nos, mi ez a „Szellemi Tőz”? Az alkímiában általában a hidrogén, míg az ezoterikus

realitásban a noumenon-jából jövı kiáradás vagy sugár, az „Elsı Elem Dhyánja”. A hidrogén
csak a mi földi síkunkon számít gáznak. De még a kémiában is a hidrogén „lehetne az egyedül
létezı anyagfajta, a mi felfogásunk szerint”17, amely mindig szorosan kapcsolódik a protyle-
hez, ez pedig a mi layam-unk. A hidrogén az atyja és úgyszólván nemzıje vagy inkább
Upadhi-ja (bázisa) a Levegınek és a Víznek, valóban „tőz, levegı és víz”, a három aspektu-
sában egy, ezért kémiailag és alkímiailag is hármasság. A megnyilvánulás vagy Anyag vilá-
gában a hidrogén az objektív szimbóluma és materiális kiáradása a Noumena régiójából a
tisztán spirituális entitatív Létezésnek. Godfrey Higgins a hidrogént összehasonlította, sıt
azonosnak találta a TO ON-nal, a görögök „Egy”-ével. Mert – mint mondotta – a hidrogén
nem víz, bár belıle lesz a víz; a hidrogén nem tőz, bár megnyilvánítja vagy teremti a tüzet; de
nem is levegı, bár a levegıt úgy tekinthetjük, mint a tőz és a víz egyesülésének termékét, –
mivel a hidrogén megtalálható a légkör összes vizes összetevıjében. A hidrogén az egyben
levı hármasság.

Ha valaki tanulmányozza az összehasonlító teogóniát, hamarosan rátalál arra, hogy

ezen „Tüzek” titkát minden ısi nép misztériumában tanították, fıleg azonban
Samothraciában. Kételkedni sem lehet abban, hogy a Kabeirik – minden ısi istenség közül a
legmisztikusabbak – istenek és emberek, istenségek és titánok, azonosak a Kumârákkal és
Rudrákkal, akiknek feje Kartikeya – önmaga is egy Kumâra. Ez még exoterikusan véve is
szembeszökı, és mindezek a hindu istenségek – ugyanúgy, mint a Kabeirik – a Természet
legokkultabb erıinek megszemélyesített szent Tüzei voltak. Az árja faj különbözı ágai, az
ázsiaiak és európaiak, a hinduk és a görögök, mindenképpen azon voltak, hogy igazi termé-
szetüket elrejtsék, ha már jelentıségüket nem tudták letagadni. Mint a Kumârák esetében is, a
Kabeirik száma bizonytalan. Egyesek azt tartják, hogy csak három vagy négy volt, mások
hétrıl beszélnek. Aschieros (az idısebb), Achiosersa (feminin), Achiochersus (a fiatalabb) és
Camillus (vagy Kadmilos, a fiú-isten) valószínőleg alteregói a négy Kumârának, úgy mint
Sanat-Kumâra, Sananda, Sanaka és Sanâtana. A görög istenségeket, akiknek állítólagos apjuk
Vulkán volt, gyakran összetévesztik a Dioscurikkal, Corybantekkel, Anacekkel (öregek,
ısök), stb. Ugyanígy összetévesztik a Kumârákat, akiknek állítólagos apjuk Brahmâ volt –
17
Lásd: Genesis of the Elements, W. Crookes, 21. oldal.

80
vagy jobban mondva „haragjának lángja”, amely arra késztette, hogy végrehajtsa a kilencedik,
azaz Kumâra-teremtést, eredményezvén Rudrát vagy Nilalohitát (Shivát) és a Kumârákat – az
Asurákkal, a Rudrákkal és a Pitrikkel. Azon egyszerő oknál fogva, mert mindnyájan lénye-
gükben egyek, vagyis egymáshoz kapcsolódó erık és tüzek. Itt nincs helyünk arra, hogy leír-
juk ezeket a „Tüzeket” és valódi értelmüket, bár lehetséges, hogy meg fogjuk kísérelni, ha e
mő hátralevı része valaha is kiadásra kerül. Addig is még néhány magyarázatot hozzáfőzünk.

Az elıbb elmondottak mind misztériumok, amelyeket nem lehet taglalni, hanem meg-
fejtésüket a tanuló személyes intuíciójára kell bízni. Ha meg akar valamit tudni a TÜZEK
titkáról, forduljon az alkimisták mőveihez, akik igen helyesen minden elemet a tőzhöz kap-
csolnak, akárcsak az okkultisták. Ne felejtse el az olvasó, hogy a régiek szemében a vallás a
tudománnyal valamint a filozófiával szoros és elválaszthatatlan kapcsolatban állott.
Aesculapius Apollo – a Nap vagy az Élet TÜZE – fia volt, ı volt Helios, Pythios és ugyanak-
kor a rejtett bölcsesség istene. Az exoterikus vallásokban – éppúgy, mint az ezoterikus filozó-
fiában – az elemeket – különösen a tőz, a víz és a levegı elemét – úgy tekintik, mint az ember
öt fizikai érzékének ıseit, s ezért ezek az érzékek okkult módon közvetlenül kapcsolatban
vannak velük. E fizikai érzékek a Purânakban említett Pratisarga vagy „második teremtés”-
nél még alacsonyabb teremtéshez tartoznak. „A folyékony tőz az összefüggı tőzbıl szárma-
zik” – mondja egy okkult axióma.

„A Kör maga a GONDOLAT, az átmérı (vagy a vonal) az IGE, és kettejük egyesülése

az ÉLET.” A Kabbalában Bath-Kol az Isteni Hang, vagy elsıdleges fény, Shekinah lánya. A
Purânákban és a hindu exoteriában Vâch, a Hang – Brahmâ nıi logosza, Aditi, az elsıdleges
Fény permutációja. És ha a zsidó miszticizmusban Bath-Kol egy égbıl jövı kifejezetten ter-
mészetfeletti hang, amely a „választott népnek” szent tradíciókat és törvényeket tár fel, ez
onnan ered, hogy még a júdaizmus elıtt Vach-ot a „Védák anyjának” hívták, aki a Rishikbe
lépve kinyilatkoztatásaival inspirálja ıket. Ugyanígy mondják Bath-Kol-ról, hogy inspirálja
Izrael prófétáit és fıpapjait. Mindkettı fennmaradt mind a mai napig szent szimbológiáikban,
mert a régiek a hangot vagy beszédet a Tér éterével hozták kapcsolatba, amelynek egyik jel-
legzetessége a Hang. Innen van, hogy a Tőz, a Víz és a Levegı az elsıdleges kozmikus Há-
romság.

Én vagyok a te gondolatod, a te Istened, ısibb, mint a nedv-princípium, a Sötétben (Káosz-

18
ban) sugárzó Fény, és Isten sugárzó Igéje (hangja) az Istenség Fia.

Ezért alaposan kell tanulmányoznunk az „Elsıdleges Teremtést”, mielıtt megérthet-

nénk a másodlagost. Az elsı fajban három alap-elem volt, de még hiányzott a Tőz. Az ısiek-
nél az ember fejlıdése, spirituális és fizikai érzékeinek növekedése és kialakulása Földünk
kozmikus síkján levı elemek fejlıdésétıl függött. Minden Prabhavâpyaya-ból származik: az
istenek teremtı és érzékelı princípiumainak, sıt magának az u. n. Teremtı Istenségnek a fej-
lıdése is. Ez kivehetı az exoterikus írásokban Vishnunak adott nevekbıl és elnevezésekbıl.
Mint orfikus Protologoszt Pûrvaja-nak, „pregenetikusnak” hívják, s egyéb elnevezései csök-
kenı sorrendben mindinkább összeköti ıt az Anyaggal.

18
Pymander, 6. §. A hinduizmus ellenségei nevezhetik e megállapításokat panteizmusnak, politeizmus-
nak vagy akárminek, ami éppen tetszik. Ha a tudományt nem vakítja el teljesen az elıítélet, akkor e beszámoló-
ban nemcsak a természettudományok és fizika, de a metafizika és a pszichológia mélységes tudását ismerheti fel.
De hogy felismeréséhez valaki eljuthasson, ahhoz tanulmányoznia kellene a megszemélyesítéseket, hogy azután
átválthassa azokat kémiai atomokká. Ekkor ki fog tőnni az, hogy a fenti megállapítások nemcsak fizikai, sıt
teljesen materialista tudományt is kielégítik, de kielégítik mindazon elméket, akik az evolúció jelenségszerő és
csalékony aspektusaiban a „Nagy Ismeretlen Ok” mőködését látják.

81
 Az elemek és érzékek fejlıdésében a következı párhuzamos sorrendet lehet megálla-
pítani, de vonatkozik ez a kozmikus földi „ember” vagy „szellem” és a halandó fizikai ember-
re is:

1. Éter Hallás Hang

2. Levegı Tapintás Hang és érintés
3. Tőz v. fény Látás Hang és érintés és szín
4. Víz Ízlelés Hang és érintés, szín és íz
5. Föld Szaglás Hang és érintés, szín, íz és szag

Amint láthatjuk, minden elem hozzáadja saját jellegzetességeit a megelızı elem jel-
legzetességeihez ugyanúgy, amint minden gyökérfaj magához veszi az elızı faj jellemzı ér-
zékét. Ugyanez áll az ember hetes „teremtésére”, minthogy az ember hét fokozatban fejlıdik,
ugyanilyen alapelvek szerint, amint ezt késıbb látni fogjuk.

Így tehát amíg az Istenek vagy Dhyan Chohan-ok (Dévák) az Elsı Okból fejlıdnek –
de ez nem Parabrahman, mert Parabrahman a MINDEN OK, s ezért nem nevezhetı „Elsı
Ok”-nak – s ezt az Elsı Okot a brahmani könyvekben Jagad-Yoni-nak, a „Világ Méhének”
nevezik, addig az emberiség a Kozmosz ezen aktív erıibıl árad ki. De az elsı és második
fajban az emberek nem voltak fizikai lények rudimentumai a késıbbi embereknek, bhûták
voltak, s e szó a Bhûtadi-ból származik, amelynek értelme „eredet”, vagy „az elemek szárma-
zási helye”. Az emberek tehát minden egyébbel együtt Prabjavâpyaya-ból erednek, ami „min-
den dolgok eredetének feloldódásának (szó szerint lerombolásának) helye”, amint azt a
Vishnu Purâna kommentátora megállapítja. Innen erednem fizikai érzékeink, s innen ered a
legmagasabb „teremtett” Istenség is, ahogy azt filozófiánk kifejti. Ez az Istenség egy az Uni-
verzummal, nevezzük Brahmâ-nak, Ishvarának vagy Purushának, ı a megnyilvánult Istenség,
s ezért „teremtett”, azaz korlátozott és kondicionált. Mindezt könnyő bebizonyítani, még az
exoterikus tanításokból is.

Miután az örökkévaló Brahmát (a semlegest vagy absztraktot) a Punda-Rikaksha-t,

(lótusz-szemő, szívet betöltı, de magyarázzák úgy is, hogy Pundarika = magasztos dicsıség,
és aksha = elmúlhatatlan. Az elsı a szokásos etimológia.) a „magasztos és halhatatlan dicsı-
séget” megismerhetetlennek nevezték. Majd amikor már nem Sadaika-rupa, azaz változatlan
és állandó természetőnek mondják, hanem Ekanaka-rupa „egyedüli és többszörös” az elneve-
zés, akkor ı, az Ok, belemerül saját okozataiba. Nevei ekkor – ha ezoterikus sorrendbe he-
lyezzük – a következı leereszkedı skálán vannak:

Mahapurusha vagy Paramatman …. Legfelsı Szellem

Atman vagy Pûrvaja (Protologos) .. a Természet Élı Szelleme
Indriyâtman vagy Hrishikesha …… Spirituális vagy Intellektuális Lélek (érzékekkel)
Bhutâtman ……………………….. az Elı- vagy Élet-lélek
Kshetrajna ………………………… Testetöltött Lélek vagy a Szellem és Anyag
Univerzuma
Bhrântidarsanatah ………………… Téves érzékelés – Anyagi Univerzum

Ez utóbbi olyan valamit jelent, amit – hamis és téves felfogás alapján – mint anyagi
formát észlelünk és képzelünk, de amely a valóságban csak Maya, illúzió, mint minden a mi
fizikai világunkban.

82
 Szoros analógiában van Brahma ezen jellegzetességeivel a spirituális és anyagi vilá-
gokban egyaránt a Dhyan-Chohan-i Esszencia fejlıdése, a Dhyan Chohan-i Esszencia ezen
jellegzetességei pedig ugyancsak visszatükrözıdnek az emberben, együttesen, éspedig az em-
ber minden princípiumában. Minden emberi princípium ugyanabban a fokozatos rendben ma-
gában rejti a hozzátartozó különbözı „tüzek” és elemek egy töredékét.

83
 5. STANZA

A MÁSODIK FAJ FEJLİDÉSE

18. A Jóga Fiai. 19. A nem nélküli második faj. 20. A „Szürkület Fiainak” fiai. 21.
Az „Árnyék”, vagyis az asztrális ember belülre húzódik, és az ember kifejleszti a
fizikai testet.

18. Az Elsık (gyökérfaj) a Jóga fiai voltak. Fiaik a Sárga Atya és a Fehér Anya gyer-
mekei.

A késıbbi Kommentárban ez a mondat így van lefordítva:

„A Nap és a Hold Fiai, az éter (vagy a szél) dajkálta (a) … Ezek az Urak árnyékainak árnyé-
kai voltak (b). Ezek (az árnyékok) kitágultak. A Föld szellemei felöltöztették ıket, a szoláris
Lha-k melengették (azaz megırizték a vitális tüzet az életre kelı fizikai formákban). A Lehe-
letnek volt élete, de nem volt értelme. Nem volt sem saját tüzük, sem vizük. (c)

(a) Ezzel kapcsolatban emlékezzünk vissza Hermes Tabula Smaragdinájára,

amelynek ezoterikus jelentéséhez hét kulcs szolgál. Az asztrokémiait a tanulók jól ismerik,
most megadhatjuk az antropológiai kulcsot. A táblán említett „Egy dolog” az Ember. Az írás
így szól:

Ennek az Egyedüli Egy dolognak az Atyja a Nap, Anyja a Hold, a Szél keblében hordozza, és
dajkája a Szellemi Föld.

Ugyanennek az okkult magyarázatához még hozzáteszik: „és a Spirituális Tőz a taní-

tója (guruja)”.

Ez a tőz a magasabb Én, a spirituális Egó, vagyis az, amely minduntalan testet ölt az
alsó személyes én befolyására, amely minden újraszületésnél megváltozik, telve van Tanha-
val, azaz az élet utáni vággyal. Különös törvénye a Természetnek, hogy ezen a síkon a felsıbb
(spirituális) Természet úgyszólván az alsóbb rabságában van. Az Egónak az Atman-ban kell
menedéket találnia, a MINDEN-SZELLEM-ben, és teljesen belemerülnie annak esszenciájá-
ba, mert ellenkezı esetben a személyes egó egy keserves végkifejlet felé ösztökéli. Ezt a tanu-
ló csak akkor értheti meg, ha ismereteket szerzett a fejlıdés misztériumában, amely hármas
vonalon fut: a spirituális, pszichikai és fizikai vonalon.

Két dolog van, ami a fejlıdés felé hajt, és azt kierıszakolja, azaz a tökéletesedés felé
kényszeríti az ember növekedését és kibontakozását: a.) elsısorban a Monád, vagyis az, ami
abban öntudatlanul tevékenykedik a benne rejlı erı következtében, b.) másodsorban az ala-
csonyabb asztrális test, vagyis a személyes én. Az elsı – legyen az valamely növényi vagy
állati testbe bebörtönözve – fel van ruházva ezzel az erıvel, voltaképpen önmaga ez az erı.
Minthogy azonos a MINDEN-ERİ-vel, amely – amint közölték – benne lakozik, a Monád
mindent megtehet az Arupa, vagyis forma nélküli síkon. A mi síkunkon – minthogy esszenci-
ája túlságosan tiszta – potenciálisan minden benne van, de egyénileg tétlenségre van kárhoz-
tatva. Hogy hasonlattal éljünk, a Nap sugarai, amelyek a növényzetet fejlıdésre késztetik,
nem választják ki, hogy melyik növényre ontsák fényüket. Ha kiássuk a növényt és elvisszük

84
egy olyan talajba, ahol a napsugarak nem érhetik el, akkor azok nem fogják oda is követni.
Ugyanez a helyzet az Atman-nal: ha a magasabb Én, vagyis az Egó nem gravitál saját napja, a
Monád felé, az alacsonyabb én, vagyis a személyes én minden esetben fölébe fog kerekedni.
Mert ez az én vad önzéssel és állati vágyával, hogy öntudatlan életet éljen (Tanha), képezi a
„tabernákulum készítıjét”, ahogy Buddha a Dhammapada-ban (153. és 154. sloka) nevezi az
alsóbb ént. Innen származik az a kifejezés, hogy a Föld Szellemei felöltöztették az árnyékokat
és kitágították ıket. Ezekhez a „szellemekhez” tartozik idılegesen az emberi asztrális én, ezek
az asztrális én-ek adják meg, vagy építik fel az ember fizikai tabernákulumát, a Monád, és
annak tudatos princípiuma, a manasz számára, hogy benne lakozzák. De azt is hallottuk, hogy
a „Szoláris” Lha-k vagy Szellemek melengették az Árnyékokat. Ez fizikailag és szó szerint
igaz, metafizikailag, vagyis a pszichikus és spirituális síkon ugyancsak igaz ez, mert egyedül
Atman az, amely melengeti a belsı embert, azaz megvilágosítja ıt az Isteni Élet sugarával, s
csak ı tudja megadni a belsı embernek vagy reinkarnálódó Én-nek a halhatatlanságot. Így
azután azt tapasztalhatjuk, hogy az elsı három és fél gyökérfajon át egészen a középsı vagy
fordulópontig a Lunáris Pitrik, azaz a „Nemzık” Asztrális Árnyékai képezik a fajok formáló-
dó hajtóerejét. Ezek építik, és fokozatosan kikényszerítik a tökéletesedés felé a fizikai forma
fejlıdését, s mindezt a spiritualitásnak ezzel arányban álló veszteségére. Azután, a forduló-
ponttól kezdve, a magasabb Én vagy inkarnálódó princípium, a nous vagy Elme kezd ural-
kodni az állati én-en, s ı kormányozza azt, hacsak alul nem marad. Röviden, a spiritualitás a
pálya felmenı ívén van már, és az állati vagy fizikai élet csak akkor tudja megakadályozni
folyamatos elırejutását a fejlıdés ösvényén, ha a személyiség önzése oly erısen beoltotta
gyilkos vírusával az igazi belsı embert, hogy a magasból jövı vonzás már minden hatalmát
elvesztette a gondolkodó, értelmes ember felett. A józan igazság az, hogy a bőn és erkölcste-
lenség abnormális, természetellenes megnyilvánulás az emberi fejlıdés mai periódusában –
vagy legalábbis így kellene lennie. A tény az, hogy az emberiség sohasem volt annyira önzı
és erkölcstelen, mint manapság, tekintve, hogy a civilizált nemzeteknek sikerült az önzésbıl
erkölcsöt, az erkölcstelenségbıl pedig mővészetet kialakítani. Mindez csak újabb bizonyíték
ezen jelenség különleges természetére.

A fejlıdés egész sémája benne van a kaldeai Számok Könyvében, sıt a Zohar-ban is,
ha valaki meg tudja érteni az apokaliptikus célzások jelentését. Ain Soph az elsı, a „Rejtett-
nek Rejtettje”. Azután jön a Pont, Sephira és a késıbbi Sephiroth, azután az Atzilati Világ, az
Emanációk Világa, amely újabb három világot teremt. Az elsı a Briati Világ, amelyet Trón-
nak neveznek, a tiszta szellemek hajléka. A második a Kialakulás világa vagy Jetzirati Világ,
az angyalok lakhelye, akik kiárasztják a harmadikat, a Cselekvés Világát, az Asiati Világot,
amely a Föld, vagyis a mi világunk. És errıl a világról – amelynek neve Kliphoth, és magában
tart (hat más) szférát ‫כלכלים‬, és anyagot – mégis azt mondják, hogy az a „Sötétség Fejedelmé-
nek” a székhelye. Ez a megállapítás teljesen félreérthetetlen, mert Metatron, a második Briati
Világ, az elsı lakható Világ Angyala, s neve Küldött άγγελος, Angyalt jelent. İt nevezik a
nagy Tanítónak, s alatta vannak a harmadik világ, azaz a Jetzirai Világ angyalai, amelyeknek
tíz és hét osztályát Sephiroth-nak1 nevezik, s akikrıl azt mondják:

İk lakják vagy elevenítik meg mint lényegi entitások és intelligenciák ezt a világot, s az ıhoz-
zájuk kapcsolódó és az ı logikai ellentéteik lakják a harmadik és lakható világot, amelyet
Asiatinak neveznek.

1
A pithagoraszi háromszögben szimbolizálva belül 10 pont, és a négyzet és háromszög hét pontja. Lásd
I. kötet, 3. rész, „Istenek, Monádok és Atomok”.

85
 Ezek az „ellentétek” az u. n. „Burkok”, ‫כליםדה‬, vagy démonok2, akik a Sheba
Hachaloth-nak nevezett hét helyen laknak, s ez a hét hely egyszerően a mi földünk hét zónája.
Fejedelmüket a Kabbalában Samael-nek, a Halál Angyalának nevezik, de ugyanakkor ı a
csábító Sátán-kígyó is. De ez a Sátán egyben Lucifer is, a Világosság ragyogó angyala, a
Fény- és Élethozó, a „Lélek”, aki egy idıre eltávolodott a Szent Lényektıl, a többi angyaltól,
megelızve az ı idejüket, amikor ık is leszállnak majd a Földre, hogy maguk is
inkarnálódjanak.

„Minden Lélek (Monád) már elıbb létezı az Emanációk világában” (Bölcsességek

könyve, VIII. 20.), a Zohar pedig azt tanítja, hogy ebben a „Lélekben” van „az igazi ember,
vagyis az Egó és a tudatos ÉN VAGYOK, a Manasz”.

Josephus az esszénusok meggyızıdését ismételve ezt mondja: „(A lelkek) leszállnak a

tiszta levegıbıl, hogy testekhez láncoltassanak.” (De Bello Judaeo, II. 12.) Philo megállapít-
ja: „A levegı tele van Lelkekkel, s azok, amelyek legközelebb voltak a földhöz, leszállóban
lévén, hogy halandó testekhez köttessenek, visszatértek testetöltésbe, mert abban kívántak
élni”. (De Gignat, 222 c; De Somniis, 455. oldal)3 Éspedig azért, mert az emberi formában és
azon keresztül e lelkekbıl progresszív lények válnak, míg az angyalok természete teljesen
nem átható, ennélfogva az emberben megvan a potencia, hogy az angyalok képességein felül-
emelkedjen. Ezért mondják az indiai beavatottak, hogy a brahmin, a kétszer-született uralko-
dik az isteneken és dévákon. Pál ugyanezt mondja a korinthusiakhoz írt levelében (I. VI, 3.):
„Nem tudjátok-e, hogy (mi, beavatottak) angyalok fölött fogunk ítélkezni?”

Végül minden ısi írásban és kozmogóniában benne van, hogy az ember elsıdlegesen
mint fénylı testetlen forma fejlıdött ki, amelyre – mint a szobrász modelljébe öntött olvasztott
fém – az ember fizikai testének a formáját ráépítették a földi állati élet alacsonyabb formái és
típusai. A Zohar ezt mondja: „A Lélek és a Forma, amikor a Földre száll, földi öltözéket ölt
magára”. Az ember ıstípusú testét nem olyan anyagból formálták, mint amilyenbıl a mi ha-
landó vázunk épült. „Amikor Ádám az Édenkertben tartózkodott, égi köntösbe volt öltöztetve,
az égi fény köntösébe… Ennek az égi fénynek a fényét használták fel az Édenkertben”.
(Zohar, II. 229b.) „Az embert (az égi Ádámot) a Jetzirati Világ tíz Sephiroth-ja teremtette,
egy alacsonyabb világ hét angyala pedig közös erıvel megformálta a földi Ádámot… Elıször
Samael bukott el, és megcsalva (?) az embert, az ı bukásának is okozója lett”.

(b) Az a megállapítás, hogy „ezek az Urak Árnyékainak árnyékai voltak” – vagyis

hogy a Nemzık az embert saját asztrális testükbıl teremtették – egy általános hiedelmet ma-
gyaráz meg. Keleten azt tartják, hogy a Déváknak nincs saját „árnyékuk”. „A Dévák nem vet-
nek árnyékot”, s ez a biztos jele minden jó és szent szellemnek.

Miért nem volt „saját Tüzük vagy Vizük”?4

2
Innen származik az asztrális formának, a Kama Rupa-nak nevezett testnek kabbalisztikus neve, a
„burkok”. Ezt a burkot a felsı Manasz formájában tartózkodó magasabb angyalok hagyják hátra, amikor a
Devachanba mennek át, visszahagyva hulladékukat.
3
Ebbıl kitőnik, hogy az esszénusok hittek az újraszületésben és a többszöri testetöltésben, amint Jézus
is hitt. Ezt a tényt az Újszövetség maga is igazolja.
4
Megerısíti ezt – amint már kimutattuk – a Genézis ezoteriája is. Az állatok teremtését nemcsak hogy
megelızi benne a „porból való Ádám” teremtése, hanem a földön már növényzet létezik, mielıtt „az egek és a
föld teremtése” megtörtént volna. „A mezık minden növénye már elıtte (azon nap elıtt, amikor az Egek és a
Föld teremtése megtörtént V. 4.), megvolt a Földön”. (V. 5.) Nos, hacsak nem fogadjuk el az okkult magyaráza-
tot – amely szerint ebben a negyedik körben Földünk már növényzettel volt borítva, és az elsı (asztrális) emberi-
ség már a helyszínen volt, mielıtt a Földön bármi is növekedésnek indult volna – mit jelenthet e holtbető értel-

86
 (c) Azért, mert ami az objektív síkon a gázok és elemek szempontjából a hidrogént je-
lenti, annak noumenonja (magánvalója) a mentális vagy szubjektív jelenségek világába tarto-
zik. S ennek hármas rejtett természete az emberben lévı három magasabb princípiumból –
azaz Szellem, Lélek és Elme, vagy másként Atma, Buddhi és Manasz – jövı három aktív
emanációban tükrözıdik vissza. A hidrogén noumenonja a spirituális és egyben a materiális
emberi bázis. A kezdetleges ember, akit a „levegı” vagy a „szél” dajkált, csak késıbb válik
tökéletesebb emberré, akkor, amikor a „Spirituális tőz”, az Én-jében levı „Egy a Háromban”
noumenon kifejlıdésével megkapja Belsı Én-jétıl vagy Tanítójától az Ön-tudatosság bölcses-
ségét, amivel kezdetben még nem bírt. Itt újra a Nappal vagy a Tőzzel szimbolizálják az Isteni
Szellemet; az Isteni Lelket pedig a Holddal és a Vízzel, amely két utóbbi a Pneuma – az em-
beri lélek vagy elme – Atyja és Anyja szerepét tölti be. A Pneumát pedig, amely „leheletet”
jelent, a Szél vagy a levegı szimbolizálja.

Ezért mondja a Smaragd Tábla (amit a keresztények eltorzítottak):

A magasabb rendő egyezik az alacsonyabb rendővel, az alacsonyabb rendő pedig a maga-

sabb rendővel; így hozzák létre az egy igazi csodálatos mővet – vagyis az EMBERT.

Mert Chiram – vagy a Kabbalában Hiram király – aki egy lényegében, de három as-
pektusában, titkos mőve az Egyetemes Cselekvı, vagy Lapis Philisophorum. A Titkos Mő
csúcspontja a Spirituális Tökéletes Ember a vonal egyik végén. A másik végén a három Elem
egyesítése az Okkult Oldatban, ami a „Világlélek”, a Kozmikus Lélek, vagy Asztrális Fény;
és végül a Titkos Mő az anyagi síkon a hidrogén, a többi gázokkal való kapcsolatában. A TO
ON valóban, az EGY, „akit a Fiún kívül senki nem látott”; ez a megállapítás egyaránt vonat-
kozik a metafizikai és fizikai Kozmoszra, és a spirituális és anyagi Emberre. Mert hogyan
érthetné meg ez utóbbi a TO ON-t, az „Egy Atyát”, ha Manasza, a „Fiú” nem válik „eggyé az
Atyával”, s ezen feloldódás által nem kapna megvilágosodást az isteni „Tanítótól” vagy Guru-
tól – Atma-Buddhi-tól?

Ha meg akarod érteni a MÁSODLAGOSAT (az u. n. Teremtést), óh Lanoo, akkor elıbb ta-
nulmányoznod kellene az ELSİDLEGESHEZ való kapcsolatában. (Kommentárok, Dzyan
könyve, III. 19.)

Az elsı fajban három elem volt, de nem volt élı Tüze. Miért? Mert:

„Négy elemrıl beszélünk, Fiam, de csak hármat kellene mondanunk” – jelenti ki

Hermes Trismegistos. Háromról van szó az „Elsıdleges Körben”, vagy Teremtésben, amely-
nek jele , és amely „gyökeret” jelent éppen úgy, mint a Másodlagosban.

Ezért találjuk az alkímiában vagy a nyugati hermetikában – amely a keleti ezotéria

egyik változata – a következıt:

me? Talán azt, hogy a Földet mezık borították, mielıtt maga a Föld létrejött volna? A 6. vers értelme azonban
elég világos, mert kimondja, hogy „pára szállott vala fel a földrıl, és megnedvesíté a föld egész színét”, vagyis
mielıtt esni kezdett, s ezáltal a fák, stb. növekedésnek indulhattak volna Ez a rész azt is megmutatja, hogy mi-
lyen geológiai korban történt ez, továbbá az is világos, hogy mit kell érteni „ég” és „föld” elnevezéseken. Ez az
égboltot és a száraz, megszilárdult földkérget jelent, amely megszabadult és elvált a páráktól és kigızölgésektıl.
Továbbá azt se felejtse el a tanulmányozó, hogy – amint Adam Kadmon – a Genézis I-ben szereplı „Férfiú és
asszony” nem emberi lény, hanem az Elohim serege, akik közé maga Jehova tartozik – éppen úgy az ebben a
fejezetben említett állatok, amiknek „teremtése” a holtbető-értelmezés szerint még az ember elıtt történt, nem
állatok, hanem zodiákus jelek és egyéb égitestek voltak.

87
 X. X.
Sulphur (kén) Flamma (láng) Spiritus (szellem)
Hydrargyum (higany) Natura (természet) Aqua (víz)
Sal (só) Mater (anya) Sanguis (vér)

És ezek a hármak mind négyességek, amelyeket a Gyökerük, a Tőz egészít ki. A meg-
nyilvánult természeten túli Szellem a maga abszolút Egységében a tüzes Lehelet. A megnyil-
vánult univerzumban a Tőz a központi szellemi Nap, a minden életben levı elektromos Tőz.
És a Föld tüzes szelleme, amely benne, rajta és körülötte van: a levegı, áramló tőz, a víz, fo-
lyékony tőz, a föld, szilárd tőz. Mindegyik tőz – ignis a maga végsı összetételében, vagyis a
mi felfogásunkban: I, amelynek gyökere a 0 (nulla), a Természetben és a Természet Elméjé-
ben levı Minden. „Pro-Mater” – az Isteni Tőz. İ a Teremtı, a Pusztító, a Megtartó. Az iste-
nek primitív nevei mind a tőzzel vannak kapcsolatban, kezdve az árja Agni-tól, a zsidó Iste-
nig, ami „emésztı tőz”. Indiában a különbözı nyelvjárások szerint Isten neve: Eashoor, Esur,
Iswur és Is’wara. Szanszkrit nyelven az Úr az Isa tıbıl ered, de ez a név elsısorban Shiva, a
Pusztító neve. A három fı védikus isten: Agni (ignis), Vayu és Sûrya – Tőz, Levegı és a Nap,
a Tőz három okkult fokozata. A héberben ‫( אזא‬aza) annyit jelent, mint „megvilágítani, és ‫אשא‬
(asha) annyi, mint „tőz”. Az okkultizmusban a „tüzet gyújtani” azonos értelmő a három nagy
tőz-erı felidézésével, vagy annyi, mint „hívni Istent”. A szanszkritban az Osch vagy Asch
szótı tüzet vagy hıséget jelent. Az egyiptomi Osiris szó pedig – amint azt Schelling kimutatta
– két alapszó – az aish és az asr – összetétele, ami „tőzvarázslót” jelent. A régi etruszk Aesar
jelentése Isten, valószínőleg a Védák Asura-jából származik. Aeswar és Eswara azonos ér-
telmő kifejezés, amint azt Dr. Kenaely gondolta. A Bhagavad Gîtâ-ban ezt olvashatjuk:

Iswara minden halandóban benne van, és természetfölötti erejével mozgásba hoz minden
dolgot, amely az idı kerekére hág.

Valóban, İ a Teremtı és a Pusztító egyben.

A kezdetleges (primitív) Tőzrıl az volt a feltételezés, hogy kielégíthetetlen étvággyal mindent

felfal. Tirusi Maximus elmondja, hogy az ısi perzsák éghetı anyagokat dobtak a tőzbe, és azt
kiáltották: „Fald fel, óh Isten!” Az ír nyelvben az Easam vagy Asam annyit jelent, mint készíte-
ni, teremteni. Aesar továbbá egyike volt az ısi ír isteneknek, a szó bető szerinti értelme: „tüzet
gyújtani”. (Kenealy, The Book of God, 114-115. old.)

A keresztény kabbalisták és szimbológusok, akik a Pymandert kiforgatták – kivált kö-

zülük Ayr püspöke, Francois de Tours, a XVI. Században – a következı módon osztályozzák
az elemeket:

Az isteni Lényegbıl teremtett négy Elem és a Természeti Sók Szellemi és képviselıik:

Szt. Máté Angyal-ember Víz (Jézus Krisztus, Angyal-ember, Mihály)

A–ω Szt. Márk Oroszlán T őz
E–Y Szt. Lukács Bika Föld
I–O Szt János Sas Levegı5

5
Egyesek azt kérdezhetik: Mi köze van a hidrogénnek a levegıhöz vagy az oxidációhoz? A felelet ez:
tanulmányozzák az okkult alkímia abc-jét. A keresztény szimbológisták azon törekvésük mellett, hogy
Pymander, a „misztérium száját” profetikusan Keresztelı Szent Jánossal azonosították, azonosították a hét
Kabeirit és az asszír bikákat a zsidók kerubjaival és az apostolokkal. De miután demarkációs vonalat kellett
húzniuk a négy és a három között – ez utóbbiak a Bukott Angyalok – továbbá, hogy elkerüljék ezek összekapcso-

88
H, A KVINTESSZENCIA, H ΦΛΟΞ, FLAMMA-VIRGO (szőz olaj), FLAMMA
DURISSIMA, VIRGO, LUCIS AETERNA MATER.

Az elsı faj tehát egyszerően az Atyák Képeibıl, az Asztrális Másból állott, ezek az
Atyák az úttörık vagy fejlettebb Lények voltak egy elızı, bár alacsonyabb szférából, amely-
nek burka a mi jelenlegi Holdunk. De még ez a burok is teljes potenciával bír, mert a Hold,
miután létrehozta a Földet, saját fantomját, a magnetikus hasonlóság vonzásánál fogva, meg-
próbálta kiformálni elsı lakóit, az ember elıtti szörnyeket (lásd: II. Stanza). Ha a tanulmá-
nyozó errıl bizonyosságot akar szerezni, forduljon újra a kaldeai Töredékekhez, s olvassa el,
mit mond Berosus, aki információit – állítása szerint – Ea-tól, a Bölcsesség hím-nı Istenségé-
tıl nyerte. Azalatt, míg az istenek ezen Bölcsesség androgün kebelében (Svâbhâvat, Anya-tér)
létrejöttek, tükrözıdéseikbıl létrejött a Földön az asszony, Omoroka, aki a kaldeai Thavatth
(vagy Thalatth), a görög Thalassa, a Mélység vagy a Tenger, ami ezoterikusan, sıt
exoterikusan is a Hold. A Hold (Omoroka) volt az, aki a leírhatatlan lények szörnyő teremté-
sénél elnökölt, akiket késıbb a Dhyanik elpusztítottak. (Lásd: Hibbert Lectures, 1887, 370.
oldal és köv.)

A Holdbeli Atyákat a fejlıdési törvény kényszerített, hogy monádikus állapotban át-

menjenek ezen a bolygón az élet és a lét minden formáján. A harmadik kör végére azonban
emberivé váltak isteni természetükben, és ezért reájuk bízták azon formák teremtését, ame-
lyek a kevésbé fejlett, de az inkarnációra kész monádok tabernákulumai lettek. E „formákat” a
„Jóga Fiai”-nak hívták. Azért Jóga – ami exoterikusan Brahmâval való egységet jelent – mert
a Jóga a passzív végtelen Istenség legmagasabb rendő állapota. Ez az állapot az összes isteni
energiát tartalmazza, ez Brahmâ esszenciája, akirıl azt mondják, hogy mint Brahmâ mindent
Jóga-erıvel teremte. Brahmâ, Vishnu és Shiva az Isten, Brahma (a semleges) leghatékonyabb
energiái – mondja a purânai szöveg. A jóga itt ugyanaz, mint Dhyâna, s ez utóbbi megint csak
szinonim a tibeti szövegekben a Jógával, ahol a „Jóga Fiai”, „Dhyâna Fiai”, s a Dhyâna itt azt
az absztrakt meditációt jelenti, amelynek folytán a Dhyani-Buddhák létrehozták mennyei fiai-
kat, a Dhyani-Boddhiszattvákat.

A földön minden teremtett lénynek van fent egy felettese. „Ez a felettes, akinek belsı
örömet okoz, ha beléjük emanálódik, nem adhatja át a kiáradást, csak ha azok imádnak” –
értsd: meditálnak, mint a jógában. (Sepher M’bo Sha-arim, fordította Isaac Myer, Qabbalah,
109-111. oldalak.)

19. A második faj sarjadzással és kiterjeszkedéssel jött létre, a nem-nélkülibıl (ár-

nyékból) lett az ivartalan (forma). A második faj, óh Lanoo, így teremtıdött. (a)

(a) A tudományos tekintélyek talán leginkább ezt az ivartalan fajt, a másodikat, az u.

n. „Verejték-szülöttek” nemzıit, s talán még inkább a harmadik fajt, a „Tojásból kelt”
androgün embereket vonják kétségbe. E nemzés ezen két módját a legnehezebb megérteni,
különösen a nyugati embernek. Nyilvánvaló, hogy magyarázatot csak az okkult metafizika

lódását az Arkangyalokkal, az „Úr színe elıtti Hét Szellemmel”, egyszerően félretettek mindent, amirıl nem
akartak tudni. El van ferdítve az elemek sorrendje, csak azért, hogy megfeleljen az evangéliumok sorrendjének,
és hogy azonosítsák az Angyal-embert Krisztussal. A kaldeaiaknál, az egyiptomiaknál – akiktıl Mózes a Chroub
(kerubok állati formájukban) kifejezést átvette – és az ophitáknál, egyszóval ezen népeknél az Angyalokat, boly-
gókat és elemeket misztikusan és alkímiailag a következıkkel szimbolizálták: Oroszlán (Mihály), Bika (Uriel),
Sárkány (Rafael), Sas (Gábriel), Medve (Toth-Sabaoth), Kutya (Erataoth), Öszvér (Uriel vagy Thantabaoth).
Mindezen elnevezéseknek minıségbeli jelentésük van.

89
tanulmányozói számára próbálhatunk megfogalmazni. Az európai nyelveknek nincs szavuk
olyan dolgok kifejezésére, amelyeket a Természet a fejlıdés jelenlegi fokán nem alkalmaz
többé, s amelyeknek ennél fogva a materialista számára semmiféle jelentése nem lehet. Van-
nak viszont analógiák. Tagadhatatlan, hogy a fizikai fejlıdés kezdetén léteztek a természetben
olyan folyamatok – például a már megszőnt ön-nemzés – amelyek más formákban megismét-
lıdnek. Hallottunk arról, hogy a mikroszkopikus kutatások szerint a szaporodásra nincs sem-
mi állandó mód. E kutatások szerint:

ugyanaz a szervezet különbözı átalakulásokon mehet keresztül életciklusának folyamán, s

ezalatt külsı megjelenése lehet szexuális vagy aszexuális, vagyis szaporodása hol két ellen-
kezı nemő egyed közremőködésével, hol pedig egynemő, nem nélküli egyedbıl való hasa-
6
dással vagy sarjadással mehet végbe.

A Stanza a „sarjadás” kifejezést használja. De hogyan is szaporodhattak volna ezek a

Chhaya-k másként, vagyis hogyan hozták volna létre a második fajt, hiszen éterikusak,
aszexuálisak voltak, sıt a vágyeszközzel, a Kama Rupával sem bírtak, mely utóbbi csak a
harmadik fajban fejlıdött ki. Az elsı faj a másodikat öntudatlanul fejlesztette ki, mint ahogy
ezt bizonyos növények teszik. Vagy talán úgy, mint az amıba, csak egy sokkal éterikusabb,
hatásosabb és nagyobb méretekben. Ha a sejtelmélet egyformán alkalmazható a növénytanra
és az állattanra, és a mikroszkopikus nagyságú sejteket a fizikai tudomány független lények-
nek tekinti – az okkultizmus a „Tüzes életeket”7 tartja annak – akkor a szaporodás egyszerő
folyamatának elképzelése nem ütközik különösebb nehézségbe.

Vegyük szemügyre egy csírasejt fejlıdésének elsı fokozatát. A belsı mag növekedni
kezd, megváltozik, s a sejten belül egy kettıs kúpot vagy orsót képez ki: Ez az orsó kife-
lé nyomul, s végül kilép a sejtfalon az u. n. „poláris sejtek” formájában. Ezek a poláris sejtek
azután elhalnak, az embrió pedig a belsı mag megmaradó részének növekedésébıl és sejtekre
osztódásából jön létre, amelyet a sejt szubsztanciája táplál. Ha ez így van, miért ne lehetne az,
hogy az emberi és emlısi fejlıdés legkezdetén az élılények ily módon éltek és szaporodtak?

Talán a fenti analógia megvilágítja bizonyos mértékig azt a folyamatot, amely szerint
az elsı faj kifejlesztette a másodikat.

A Monádot beburkoló asztrális formát akkor is, és most is egy tojás formájú aura vette
körül, s ez az aura megfelel a csírasejt vagy ovum szubsztanciájának. Az asztrális forma maga
a belsı mag (nucleus), amely akkor is, és most is az Élet-princípium hordozója.

Amikor a szaporodás idıszaka elérkezik, a szub-asztrális „kitaszítja” önmagának egy

miniatőr mását a környezı aura tojásából. Ez a csíra az aurából táplálkozva növekszik a teljes
kifejlıdésig, amikor is fokozatosan elválik szülıjétıl, és magával viszi a saját aurikus szférá-
ját. Éppen olyan módon, amiként az elı sejtek önmaguk mását létrehozzák elıbb növekedés-
sel, majd a kettéválással.

A „poláris sejtek” analógiája itt megfelelıen látszik, mivel azok elmúlása most megfe-
lelne annak a változásnak, amit a nemek szétválása hozott létre, vagyis amikor a terhesség a
méhben (in utero), tehát magában a sejtben megy végbe. Amint a Kommentár mondja:

6
S. Laing: Modern Science and Modern Thought. 90. oldal
7
Lásd: I. kötet, 1. rész, 7. Stanza, 306. oldal

90
 A korai második (gyökér) faj a „Verejték-szülöttek” nemzıi voltak, a késıi második (gyökér) faj
maguk a „Verejték-szülöttek” voltak.

A Kommentárnak ez a megállapítása arra a fejlıdésre utal, amely a faj kezdetétıl an-

nak végéig végbement. A „Jóga fiai”, vagyis a primitív asztrális faj kollektíven vagy fajilag a
fejlıdés hét fokozatán ment át, éppen úgy, amint a hozzátartozó minden egyes individuális
lény akkor is átment, és most is átmegy ezeken a fokozatokon. Nemcsak Shakespeare volt az,
aki az emberi kort egy hetes sorozatra osztotta fel, hanem maga a természet. A második faj
elsı alfajai a fent leírt, s az analógiával megvilágított folyamat szerint jöttek létre, míg a ké-
sıbbi alfajok fokozatosan kezdtek – az emberi test fejlıdésével pari passu – egy másfajta
szaporodási módra áttérni. A szaporodás módja továbbá minden fajban hét fokozat szerint
történt, s ezek mindegyike korszakokat vett igénybe. A fiziológusok és biológusok vajon biz-
tonsággal állíthatják-e, hogy a nemzés jelenlegi módja a terhesség különbözı fázisaival együtt
fél millió évnél messzebbre vagy legfeljebb egy millió évre nyúlik vissza? Hiszen erre vonat-
kozó megfigyeléseik sorozatát mindössze csak egy fél évszázada rendszerezik.

A régiek jól ismerték azt a természeti tényt, hogy léteztek ısi hermafrodita emberek, s
ez a tény Darwin megoldatlan kérdései közé tartozik. Pedig nincs abban semmi lehetetlenség,
sıt éppen igen valószínő, hogy a hermafroditizmus a korai fajok fejlıdésében szerepet ját-
szott. Az analógia alapján pedig, továbbá a fizikai fejlıdésben jelentkezı egy univerzális tör-
vény alapján – mely egyaránt vonatkozik növényre, állatra és emberre – ez nem is lehetett
másként. A monogenizmus8 félreértett elméletei, továbbá az az elképzelés, hogy az ember
származott az emlısöktıl, és nem fordítva, megcsonkítják a fejlıdési törvény teljességét,
amint azt jelenleg a modern iskolákban Darwin után tanítják, s idıvel kénytelenek lesznek
ezeket az elméleteket – a legyızhetetlen nehézségek miatt – feladni. Csakis az okkult tradíció
– már amennyiben a tudomány és a tudás elismerését megvonják az antik világtól – tudja ösz-
szeegyeztetni az ellentmondásokat és kiegészíteni a hiányzó láncszemet. Egy talmudi axióma
szerint: „ha meg akarod ismerni a láthatatlant, nézd meg jól a láthatót”.

Darwin: „Az ember származása” címő könyvében találjuk a következı sorokat, ame-
lyekbıl kitőnik, hogy Darwin milyen közel járt ezen ısi tanítás elfogadásához:

Már régen is tudták, hogy a gerincesek világában az egyik nem rendelkezik a másik nemhez
tartozó nemzıszerv kiegészítı részeinek rudimentumaival. A gerincesek valamely távoli ıse
9
úgy látszik, hermafrodita, vagy androgün volt. De itt egy különös nehézséggel állunk szem-
ben. Az emlısök rendjében a hímeknél megvannak az uterus csökevényei a csatlakozó csö-
vekkel a vesiculae prostaticae-ben, megvannak továbbá az emlık csökevényei, s az erszé-
nyes állatok hímjeinél megvan az erszény nyoma. Több hasonló tényt is felsorolhatnánk. Fel-
tehetjük tehát azt, hogy valamely ısi emlıs továbbra is angrogün maradt, miután már megsze-
rezte az emlısi fı tulajdonságokat, vagyis miután már kiemelkedett a gerincesek birodalmá-
10
nak alacsonyabb osztályaiból. Ez nagyon lehetségesnek látszik, mert egészen a halakig kell
visszamennünk, a gerincesek legalacsonyabb rendjéig, hogy jelenleg is létezı androgün for-
mát találjunk.

Darwin nyilvánvalóan erısen vonakodik attól, hogy elfogadja azt a hipotézist, amit a
tények szinte kényszerítıen sugallnak, vagyis azt, hogy létezett egy ısi androgün törzs,
amelybıl az emlısök leszármaztak. Darwin magyarázata különben így hangzik:

8
Több, azonos felépítéső élı szervezetnek egy közös ıstıl való eredeztetése, szőkebb értelemben az
emberi fajoknak közös törzsbıl való eredeztetése, leszármaztatása. (A ford. megj.)
9
És miért nem valamennyi nemzıképes elsı faj, emberi és állati egyaránt, miért csak valamely „távoli
ıs”?
10
Nyilvánvalóan a fejlıdéselmélet szerint, amely az emlısöket valamely kétéltő ısre vezeti vissza.

91
 Az a tény, hogy különbözı, csak az egyik nemhez tartozó kiegészítı szervek csökevényes
formában a másik nemnél is megtalálhatók, azzal magyarázható, hogy ezeket a szerveket az
egyik nem fokozatosan kifejlesztette, s azután egy többé-kevésbé tökéletlen formában átadta
a másik nemnek.

Felhozza azt a példát, hogy „a sarkantyúk, tollak, ragyogó tollazat, amelyet a hím ma-
darak a harchoz vagy díszként magukra öltenek, csak részben örökítıdnek át a nıstény le-
származottakra. Ennél a problémánál azonban nyilvánvalóan sokkal kielégítıbb magyarázatra
van szükség, tekintettel a tények fontos és szembetőnı jellegére, melyekkel szemben Darwin
csupán felületes részletekre utal. Miért nem ismerné be ıszintén, hogy az érvek a hermafrodi-
taság oldalán sorakoznak fel, amely különben is jellemzı volt a régi állatvilágra? Az okkul-
tizmus olyan megoldást ajánl, amely a tényeket sokkal átfogóbban és egyszerőbben öleli fel.
Az ısi angrogün törzs maradványait ugyanebbe a kategóriába kellene sorolni, mint a tobozmi-
rigyet és egyéb titokzatos szervet, melyek némán tanúskodnak az állati és emberi fejlıdés
során már régen elcsökevényesedett szervek valóságos funkciójáról. Ezek a funkciók valami-
kor, az ısi életrendben jelentıs szerepet játszottak.

Az okkult tanítás mindenesetre elınyére hasonlítható össze a legliberálisabb tudósok

állításaival, akik az ember eredetét kutatták.

Jóval Darwin elıtt Naudin, aki a darwinisták protoplazmájának a blastema nevet adta,
a következı félig okkult, félig tudományos materialista elméletet dolgozta ki. Szerinte Adam,
az a-szexuális teremtmény, hirtelen jött elı a Biblia szerint agyagból, azaz a tudomány szerin-
ti blastema-ból. Ezt Naudin így magyarázza:

Az emberiségnek ebbıl a lárvaszerő formájából hozta létre a fejlıdés ereje a fajták beteljese-
dését. Hogy ez az óriási eredmény létrejöhessen, Ádámnak a mozdulatlanság és a tudatnél-
küliség állapotán kellett keresztül mennie, ami igen hasonlatos folyamat a bábszerő állapot
11
alatt más formát öltı állatok esetéhez.

Naudin, a kiváló botanikus szerint Ádám nem egy ember, hanem az egész emberiség,
amely „egy idıleges szervezetben rejtızött, amely minden mástól különbözött, és amely nem
tudott semmi más szervezettel kapcsolatba kerülni”. Naudin szerint a nemek szétválása „csí-
rázásos folyamatban történt, hasonlóan a medúzák és tengeri zsákállatok nemek szerinti szét-
válásához”. A fiziológiailag így kialakuló emberiség így „megfelelı fejlıdési erıt tudott fenn-
tartani a nagy emberi fajták gyors kibontakozására”.

De Quatrefages ezt az állásfoglalást a The Human Species-ben kritizálja, és kifejti,

hogy szerinte ez nem tudományos, vagyis az igazat megvallva Naudin elképzelései „nem ké-
peznek tudományos elméletet”, minthogy Naudin elméletében az elsıdleges blastema az Elsı
Okhoz kapcsolódik, amelyrıl pedig azt tartják, hogy minden múlt, jelen és jövıbeli lényt po-
tenciálisan a blastemából teremtett, vagyis mindezeket a lényeket en masse [tömegesen] te-
remtett. Naudin még csak figyelemre sem méltatja a másodlagos okokat, vagyis ezen okok
szerepét a szerves világ fejlıdésében. Minthogy a tudomány csak a „másodlagos okokkal”
foglalkozik, „M. Naudin elméletéhez nincs mit szólnia”. (125. oldal)

Ugyanúgy nem lesz mit szólnia az okkult tanításokhoz sem, amelyet Naudin bizonyos
mértékig megközelített. Ha ugyanis Naudin „elsıdleges blastema-jában” a Dhyan Chohan-i
esszenciát, a chhaya-t vagy a Pitrik mását látjuk, amely minden forma potencialitását magába
zárja, akkor a két nézet egyezik. Van azonban két igazi és igen lényeges különbség a két taní-

11
De Quatrefages: The Human Species, 124. oldal, Internationak Scientific Series, XXVI. Kötet.

92
tásban. M. Naudin szerint a fejlıdés nem hosszú millió évekre terjed ki, hanem hirtelen ugrá-
sokkal halad elıre. Másrészt pedig Naudin elsıdleges blastema-ja csak vak ösztönösséggel bír
– valamiféle öntudatlan Elsı Ok a megnyilvánult Kozmoszban – ami abszurd elképzelés. Ez-
zel szemben a mi Dhyan Chohan-i esszenciánk – az Elsıdleges Ok kauzalitása, amely megte-
remtette a fizikai embert – egy elı, aktív és potenciális anyag (per se egy magasabb rendő
állati tudattal átitatva, mint amilyen például a hangyák és a hódok tudata) hozza létre végül a
fiziológiai differenciálódás hosszú sorozatait. Ettıl eltekintve M. Naudin „teremtésének ısi és
általános folyamata”, mely a proto-szervezetekbıl indul ki, legalább olyan okkult, mint akár
Paracelsus vagy Khunrath elmélete.

Másfelıl, a kabbalista munkák mind ezt az elméletet igazolják. A Zohar például azt ál-
lítja, hogy minden látható dolognak megvan a prototípusa a láthatatlan Univerzumban.
„Mindaz, ami az Alsó Világban van, megtalálható a Felsıben. Alsó és Felsı kölcsönösen hat
egymásra”. (186. fol.)

20. Atyáik az Ön-szülték voltak. Az Ön-szülték, a Chhaya az Urak, az Atyák, a Szürkü-

let Fiai ragyogó testébıl keletkeztek. (a)

(a) Az „Árnyékok” vagy Chhaya-k voltak a fiai az „Ön-szülték”-nek, ez utóbbi névvel

illetnek minden olyan Istent vagy lényt, akik az Akarat – akár isteni, akár adeptusi akarat –
folytán születnek. Paracelsus homunkuluszának talán szintén ezt a nevet kellene adni, bár ez
az utóbbi folyamat sokkal anyagibb síkon megy végbe. A „Szürkület Fiai” kifejezés arra mu-
tat, hogy a mi tanításunk „ön-szülte” ıse azonosak a brahmani rendszerben szereplı Pitrikkel,
mivel ez az elnevezés utalás születésük módjára, e Pitrikrıl ugyanis a Purânakban állapítják
meg, hogy Brahmâ „Szürkület-testébıl” keletkeztek.

21. Amikor a faj megöregedett, a régi vizek az újabb vizekkel keveredtek. (a) Mikor a
régi cseppek zavarossá váltak, eltőntek és beleolvadtak az új áramba, az élet forró ára-
mába. Az elsınek külseje a második belsejévé lett. (b) A régi szárnya az új árnyék lett,
és a szárny árnyéka. (c)

(a) A régi vagy primitív faj beleolvadt a második fajba, és azzal eggyé vált.

(b) Az emberiség fejlıdése és átváltozása ilyen rejtélyes módon megy végbe. Az elsı
formák anyaga – amely árnyékszerő, éterikus és negatív volt – felszívódott a második fajba,
és kiegészítette annak formáit. A Kommentár ezzel azt magyarázza, hogy miután az elsı faj a
teremtı – és természetesen sem fizikai, sem asztrális testtel nem rendelkezı – İsök Asztrális
Árnyékából képzıdött, ezért ez a faj nem halt meg, hanem „emberei” fokozatosan beolvadtak,
abszorbeálódtak a saját „Izzadság-szülte” utódaik testébe, amely test sokkal szilárdabb volt,
mint a sajátjuk. A régi forma eltőnt, felszívódott az új formába, amely sokkal emberibb és
anyagibb volt. Azokban az idıkben nem volt halál, ez a korszak sokkal boldogabb volt, mint
az Aranykor. Halál helyett az történt, hogy az elsı vagy szülı anyag felhasználódott az új
lény, az új test megalkotására, sıt még a belsı vagy alacsonyabb princípiumok vagy másként
testek kiformálására.

(c) Amikor az „Árnyék” visszavonul, vagyis amikor az asztrális testet szilárdabb bu-
rok takarja, akkor fejlıdik ki az ember fizikai teste. A „Szárny”, vagyis az éterikus forma,

93
amely létrehozza saját árnyékát, saját képét, így vált az asztrális test árnyékává és saját utód-
jává. A kifejezés különös és eredeti.

Minthogy valószínőleg nem lesz rá alkalom, hogy errıl a misztériumról késıbb is

szóljunk, itt kell rámutatnunk a fejlıdésnek ezen különleges szakaszára vonatkozó görög mí-
tosz kettıs értelmére. Megtalálható ez Léda és két fia, Castor és Pollux allegóriájának külön-
bözı változataiban, melyeknek mindegyike speciális jelentéssel bír. Így például az Odüsszeia
XI. könyvében Léda Tyndarus hitvese, aki férjétıl „két bátor szívő fiat” szült, Castort és
Polluxot. Jupiter csodálatos ajándékkal és elıjoggal látja el ıket: megkapják a fél-
halhatatlanságot, azaz egymást váltva minden második nap újra élnek és halnak.
(έτερήµεροι)12. Mint Tyndaridae-k, az ikrek asztronómiai szimbólumot jelentenek, a nappal
és az éjszaka szimbólumát. A feleségek, Phoebe és Hilaeira, Apolló, vagyis a Nap leányai az
alkonyt és a hajnalt személyesítik meg13. Abban az allegóriában viszont, amelyben Zeusz a
két hıs atyja – akik a Léda által lerakott tojásból születtek – a mítosz teljesen teogóniai jelle-
gő, s a kozmikus allegóriák azon csoportjához tartozik, amelyben az szerepel, hogy a világ
egy tojásból kelt ki. Ebben a mítoszban ugyanis Léda egy fehér hattyú formáját ölti magára,
amikor az Isteni Hattyúval egyesül.14 Léda tehát az a mitikus madár, amelyet az árja faj kü-
lönbözı népeinek tradíciói más-más madár képében írtak le, melyek min arany tojásokat rak-
tak le.15 A finnek epikus költeményében, a Kalevala-ban az Éter, a „Víz-anya” gyönyörő leá-
nya teremti meg a világot egy „Kacsa” – a hattyú vagy liba, Kalahamsa egy másik formája –
közremőködésével, s ez a kacsa hat arany tojást és egy hetedik „vastojást” rak le ölébe. De a
Léda-allegóriának az a változata, amely közvetlenül utal a misztikus emberre, csak
Pindarosnál16 található, amire a homéroszi himnuszokban is17 kapunk némi utalást. Castor és
Pollux itt már nem Apollodorus ikrei, (Apollodorus, III. 10.7) hanem a kettıs embert, a ha-
landót és a halhatatlant szimbolizálják. De nemcsak azt jelentik, hanem – amint mindjárt látni
fogjuk – ık szimbolizálják a harmadik fajt, és annak átalakulását az állati-emberbıl az Isten-
emberbe, melynek csak teste állati.

Pindaros szerint a Léda ugyanazon az éjszakán nemcsak férjével, hanem az Istenek

Atyjával, Zeusszal is közösül. Így lesz Castor-ból a Halandó fia, Polluxból pedig a Halhatat-
lan ivadéka. Ebben a különleges célra alkotott allegóriában azt halljuk, hogy az Apharidák18
elleni bosszuló hadjáratban Pollux megöli Lynceust – „azt, aki minden halandó között a leg-
élesebb tekintető”, – Castort azonban megsebzi Idas, „aki lát és tud”. Zeus villámaival véget
vet a küzdelemnek, és megöli a két utolsó küzdıt. Pollux látja, hogy fivére haldoklik.19 Két-
ségbeesésében arra kéri Zeuszt, hogy ölje meg ıt is. „Te nem tudsz meghalni – feleli az iste-
nek ura – te isteni fajból származol”. De felajánlja, hogy választhat: vagy örökre, mint halha-
tatlan élı az Olümposzon marad, vagy pedig – ha mindenben osztozni akar fivére sorsában –
életének egyik felét a föld alatt, másik felét pedig az arany égi mezıkön töltheti. Ezt a fél--

12
Odüsszeia, XI. 298 – 305; Iliász, III. 243.
13
Chants Cypriaques, Hyg. Tal, 80. Ovidius: „Fasti”, stb. Lásd: Decharme: „Mythologie de la Grece
Antique”, 658. oldal
14
Lásd: Brahma Kalahamsa. I. kötet, 3. Stanza.
15
Lásd: Decharme: „Mythologie”, 652. oldal
16
Nem. X. 80. és továbbiak. Theocras, XXIV. 131.
17
XXXIV. V. 5. Theocritus, XXII. I.
18
Apollodorus. III. ii. 1.
19
Pausanias (III. 13. 1.) azt mondja, hogy az ısi idıkben Castor sírját mutogatták Spártában; Plutarchos
pedig azt mondja, hogy Castort fél-halandónak vagy félistennek µιξαρχαγέτας tartották Argosban. (Quaestiones
Graecae 23.)

94
halhatatlanságot, amelyben Castor is osztozik, Pollux elfogadta20. És így az ikerfivérek fel-
váltva élnek, az egyik nappal, a másik éjszaka21.

Vajon ez csak a költıi képzelet játéka? Allegória csupán, egyike azon „szoláris mí-
tosznak”, amelyeken túl a modern orientalista képtelen bármiféle magasabbrendő interpretá-
cióra? Nem, ez a történet sokkal több ezeknél. Itt a harmadik faj „tojásból kelt” emberére tör-
ténik utalás; a harmadik faj elsı felében halandók az emberek, azaz személyiségük öntudat-
lan, és hiányzik belılük az, ami a továbbéléshez szükséges22. A faj második fele halhatatlanná
válik az emberek egyéniségében, miután az ötödik princípiumot a serkentı istenek életre szó-
lították, összekötvén ezáltal a Monádot a Földdel. Ezeket az embereket jelenti Pollux, míg
Castor a személyes, halandó embert képviseli, egy nem is valami magasabbrendő állatot, ha
isteni egyéniségétıl el van választva. „Ikrek” ık valóban, a halál örökre elválasztaná ıket,
hacsak Polluxot ikertestvére iránti szeretete arra nem indítaná, hogy isteni természetét meg-
ossza kevesebb elıjoggal bíró halandó testvérével, részt adva így neki saját halhatatlan-
ságából.

Az allegória metafizikai aspektusának ez az okkult magyarázata. A széltében elterjedt

modern interpretáció pedig – Plutarchos szerint23 a testvéri szeretet szimbólumaként dicsıítet-
ték az ókorban – vagy ez a magyarázat, hogy a legenda a természetbıl vett kép a Napról és a
Holdról, igen keveset mond, és a titkos jelentés magyarázatára nem felel meg. Nem is szólva
arról, hogy a görögöknél a Hold az ezoterikus mitológia szerint feminin volt, s ezért aligha
lehetett Castor-nak tekinteni, hiszen a Holdat ugyanakkor Dianával azonosították. Az ısi
szimbológusok pedig, akik a Napot, a minden égitestek királyát, a legmagasabb Istenség lát-
ható képének tekintették, aligha személyesíthették meg azt Pollux alakjával, aki csak egy fél-
isten volt24.

Ha a görög mitológiáról áttérünk a mózesi allegóriákra és szimbolizmusra, akkor

ugyanennek a tételnek egy még sokkal szembeszökıbb igazolását találjuk más forma alatt.
Jóllehet nem tudjuk kimutatni bennük a „Tojásból született” embereket, mégis félreérthetetle-
nül megtaláljuk a Genezis négy elsı fejezetében a Titkos Tanítás androgünjeit és az elsı há-
rom fajt, a legeredetibb szimbológiába burkolva.

Az isteni hermafrodita
Az atlantiszi faj utolsó maradványának elsüllyedése után, ami mintegy 12.000 évvel
ezelıtt történt, az okkult és vallásos misztériumokat sőrő és mindent eltakaró fátyollal borítot-

20
Pindaros, Nem. X. 60. és köv. Dissen.
21
Schol. Eurip. Orestes, 463, Dindorf. ld. Decharme, i.m. 654.o.
22
A Monád személytelen és per se isten, jóllehet öntudatlan ezen a síkon. Mert ha elválik harmadik
(gyakran ötödiknek nevezett) princípiumától, a Manasztól, (amely az elsı megnyilvánult háromszög vagy hár-
masság vízszintes vonala), nem szerezhet tudomást e földi sík dolgairól, nem észlelheti ıket. „A legmagasabb a
legalacsonyabb szemén keresztül lát” a megnyilvánult világban. Purusha (a Szellem) vak marad Prakriti (az
Anyag) segítsége nélkül az anyagi világokban; ugyanígy van ezzel Atma-Buddhi, ha nincs mellettük Manasz.
23
Morals, 484. old.
24
Ezt a különös elgondolást és interpretációt Decharme is elfogadja a Mythologie de la Grece Antique
(655. o.) címő mővében. „Castor és Pollux – mondja – semmi más, mint a Nap és a Hold, ikertestvérek alakjá-
ban... A Nap, a halhatatlan és hatalmas lény, amely minden este letőnik a szemhatáron, és a föld alá száll, mintha
csak helyet akarna csinálni a testvérbolygónak éjszaka, – ez Pollux, aki feláldozza magát Castor kedvéért. Castor
pedig, aki alacsonyabbrendő testvérénél, neki köszönheti halhatatlanságát, mert, amint Theophrastus mondja, a
Hold csak egy másik, bár gyengébb Nap.” (De Ventis, 17.)

95
ták be, nehogy azokban méltatlanok is részt vehessenek, és így megszentségtelenítsék. Ezek-
nek a tudományoknak egynémelyike azóta exoterikussá vált – például az asztronómia, e tu-
dománykör tisztán matematikai és fizikai aspektusában. Az okkult tudományok dogmáit és
tantételeit azonban elfelejtették, minthogy ezek mind szimbolizálva voltak, s csak a példabe-
szédek és allegóriák ırizetében maradtak fenn, ez utóbbiak értelme így ki lett forgatva. Mind-
azonáltal a hermafrodita úgyszólván minden nemzet írásaiban és tradícióiban szerepel; hon-
nan ez az egyértelmőség, ha a dolog csak egy elképzelés?

Ezen titoktartás kötelezettsége mellett vezették el az ötödik fajt a vallásos misztériu-

mok létesítéséhez vagy jobban mondva újraalapításához azért, hogy ezekben az ısi igazságo-
kat az allegória és a szimbolizmus nyelvén a jövendı generációk számára megtanítsák. Íme, a
korszakok rejtélye, az egyiptomi Szfinx, mint az Istenitıl származó emberfajok és különösen
az androgün faj elpusztíthatatlan tanúja! Tanúbizonysága annak, hogy az Isteni Bölcsesség
testet öltött a Földön, s kénytelen volt megízlelni a fájdalom és a szenvedés személyes ta-
pasztalatának keserő gyümölcsét, amelyet a Földön csupán a Jó és a Rossz Tudásának Fája
alatt lehet megszerezni, – ez az a titok, amelyet elıször csupán az Elohim, az Ön-beavatott,
„Magasabb Istenek”25 ismertek.

A Book of Enoch-ben (Enoch könyve) szerepel Ádám26, az elsı Isteni Androgün, aki szétvá-
lik férfivá és nıvé, s lesz belıle JAH-HEVA az egyik fajban vagy formában, majd Káin és
Ábel27 – hím és nı – a második fajban vagy formában, a kettıs nemő Jehovah28, az árja proto-
típus: Barmâ-Vach megismétlıdése. Mindezek után jön az emberiség harmadik és negyedik
gyökérfaja29, melyekben férfiak és nık, tehát ellenkezı nemő egyének élnek, nem pedig nem-
nélküli fél-szellemek és androgünok, mint a két elızı fajban. Erre a tényre minden
antropogóniában találunk utalásokat. Megtalálható a mesékben és allegóriákban, a mítoszok-
ban és kinyilatkoztatott Szentírásokban, a legendákban és hagyományokban. Mert minden
nagy misztérium között, melyeket az ısrégi múltból a Beavatottakon keresztül örököltünk, ez
egyike a legnagyobbaknak. Magyarázatul szolgál ez arra a bi-szexuális elemre, amely minden
teremtı Istenségnél megtalálható, – példa erre Brahmâ-Virâj-Vâch, továbbá Ádám-Jehova-
Éva, valamint Káin-Jehova-Ábel. Mert az „Ádám nemzetségének könyve” még csak meg sem
említi Káint és Ábelt, hanem csak annyit mond: „Férfiúvá és asszonnyá teremté ıket... és
nevezé az ı nevüket Ádámnak. (Gen. V. 2.) Azután így folytatja: „Ádám... nemze fiat az ı
képére és hasonlatosságára és nevezé annak nevét Séthnek”. (V. 3.) Azután még más fiakat
és leányokat nemze, bizonyítékául annak, hogy Káin és Ábel csupán saját magának allegori-
kus változatai. Ádám a primitív emberi fajt jelenti, különösen annak kozmikus-csillagászati
értelmében. Teo-antropológiai értelmében azonban nem. Jehova vagy Jah-Hovah mint össze-
tett név, melynek értelme: hímnemő és nınemő élet, (elıször androgün, majd nemekre szét-
vált élet) a Genezis V. fejezetétıl kezdve ilyen értelemben szerepel. Amint a Source of
Measures szerzıje mondja (159. old.): „A Jehovah-t alkotó két szó a hím-nı, mint születést
eredményezı elsıdleges fogalomból indul ki”. Mert a Jod héber bető a membrum virile volt, a

25
Lásd: Book of Enoch, ford. Laurence püspök, 1883.
26
Ádám (Kadmon) – akárcsak Brahmâ és Mars – a nemzı és teremtı erı szimbóluma, melyet a Víz és a
Föld jelképez – ez alkimista titok. „Az emberi lélek teremtéséhez Föld és Víz kell” – mondja Mózes. Mars a
hindu Mangala (a Mars bolygó), s ez azonos Kartikeya-val, a „Háború istenével”; ı Gharma-ja, aki Shiva izzad-
ságából és a Földbıl jön létre. İ Lohita is, a vörös, miként Brahmâ és Ádám is vörös volt. A hindu Mars – akár-
csak Ádám – nem asszonytól született. Az egyiptomiaknál Mars volt az ıseredeti nemzı princípium, akárcsak
Brahmâ az exoterikus tanításban, és Ádám a Kabbalában.
27
Ábel annyi, mint Chebel, jelentése „szülési fájdalmak”, fogantatás.
28
Ld. Isis Unveiled, II. 398. old, ahol kimutattam, hogy Jehova Ádám és Éva egybevéve, Hevah és Ábel
pedig a nıi kígyó.
29
Ld. Isis Uveiled, I. 305. old.: „E két faj egyesülése egy harmadik fajt hozott létre”.

96
Hovah pedig Éva, a minden élı anyja vagy létrehozója, a Föld és a Természet. A fenti szerzı
ebbıl arra következtet, hogy: „Látható tehát, hogy a tökéletes egy (a tökéletes nıi kör vagy
Jóni, szám szerint 20612), mint a mértékek alkotója, magára veszi a születés-eredet formáját
is, mint az egy hermafrodita; innen a fallikus forma és használata”.

Pontosan, csakhogy a „fallikus forma és használata” korszakokkal késıbb jött; Seth

fia, Enos eredeti és elsı jelentésében az elsı olyan faj, amely a jelenlegi szokásos módon, nı
és férfi közremőködésével jött létre. Seth ugyanis nem embert jelent, hanem egy fajt. Elıtte az
emberiség hermafrodita volt. Seth az elsı (fiziológiai) eredmény a „Bukás” után, s egyszers-
mind ı az elsı ember; ezért szokták fiáról, Enos-ról azt mondani, hogy ı az „Ember Fia”.
Seth a késıi harmadik fajt jelenti.

A kabbalisták, hogy elrejtsék az Ain Soph-nak (a Határtalan és Végtelen Valaminek)

igazi misztikus nevét, az egyik személyes Teremtı-Elohim összetett tulajdonságjelzı nevét
állították elıtérbe. Ezen Elohim neve Yah vagy Jah volt – az i vagy j betők egymással felcse-
rélhetık – vagy másként Jah-Hovah, azaz hím és nıi30; Jah-Eve tehát egy hermafrodita, va-
gyis az emberiség elsı formája, az eredeti Földi Ádám, tehát nem Adam Kadmon, akinek
„elme-szülte fia” a földi Jah-Hovah, misztikus értelmezésben. Tudva ezt, a furfangos rabbi-
kabbalista egy olyan titkos nevet szerkesztett belıle, amelyet késıbb nem árulhatott volna el
az egész rendszer ismertetése nélkül, ezért kénytelen volt azt szent névként kezelni.

Hogy milyen szoros az azonosság Brahmâ-Prajâpati és Jehovah-Sephiroth, Brahmâ-

Virâj és Jehovah-Ádám között, azt csak a Biblia és a Purânák összehasonlítása tudná kimutat-
ni. A kettı analízise és egyforma szempontból való megvilágítása meggyızı bizonyítékul fog
szolgálni arra, hogy a két mő ugyanazon eredeti iratnak két másolata, melyeket két különbö-
zı, egymástól idıben távol esı korszakokban készítettek. Ezzel kapcsolatban érdemes össze-
hasonlítani a Genezis IV. 1. és 26. valamint a Manu I. 32 szövegeit, s akkor mindkettı értelme
világos lesz. A Manu-ban Brahmâ – aki hasonlatosan a Jehovához vagy Ádámhoz a Genezis-
ben egyszemélyben ember és Isten, és testét férfivá és nıvé osztja, – az ezoterikus értelmezés
szerint a teremtı és nemzı erınek szimbolikus megszemélyesítése mind isteni, mind emberi
fokon. A Zohar még nyomósabb érvelést nyújt az azonosság szempontjából, sıt egyes rabbik
szóról szóra ismételnek bizonyos eredeti purânai kifejezéseket. Így például a világ „teremté-
sét” a brahmani könyvekben Lilâ-nak, a sportban való örömnek, a Legfelsı Teremtı szórako-
zásának tekintik. „Vishnu, aki ezek szerint különálló és egybefüggı szubsztancia, szellem és
idı, úgy sportol, mint egy játékos fiú, amint látni fogjátok, ha megfigyelitek dévajkodásait.
(Vishnu Purâna, I. köt. II. fej.) Most hasonlítsuk így össze azzal, amit a Nobeleth' Hokhman
Könyv-ben mondanak: „A kabbalista azt mondja, hogy a világok létrejötte gyönyörőségbıl
történt, mivel Ain Soph (?!) gyönyörködött Önmagában, Önmagától Önmagáig sugárzott és
lángolt... amit gyönyörnek neveznek. (Idézve Myer: Qabbalah c. mővében a 110. oldalon.) A
fenti tehát nem „a kabbalisták különös elképzelése”, amint az idézett szerzı megjegyzi, ha-
nem egy tisztán purânai, árja elképzelés. Csak azt kérdezzük, miért tették meg Ain Soph-ot
Teremtınek?

Az „Isteni Hermafrodita” tehát Brahmâ-Vâch-Virâj; a sémitáknál, helyesebben a zsi-

dóknál pedig Jehovah-Káin-Ábel. Csakhogy a „pogányok” sokkal ıszintébbek és egye-
nesebbek voltak, mint az izraeliták és a rabbik, akik tagadhatatlanul tudták exoterikus istensé-
gük igazi jelentését. A zsidók a nekik adott nevet – a yahoudit – sértésnek tekintik. Pedig ép-
pen olyan joguk van, vagy lenne, ha akarnák, önmagukat az ısi Yah-oudi-nak, „Jah-ho-
30
A Jod a Kabbalában a kezet, a mutatóujjat és a lingamot (indiai fallosz-jelkép) szimbolizálja, míg
szám szerint a Jod a tökéletes egy; de jelenti a 10-et is, amely megosztva hím és nıi.

97
viáknak” nevezni, mint ahogy a brahmanok ısi nemzeti istenségük szerint brahminoknak ne-
vezik magukat. Mert Jah-hovah azon teremtı planetáris angyalok hierarchiájának vagy cso-
portjának energikus neve, amely csillagzat alatt a zsidó nemzet kifejlıdött. Jehovah egyike a
Szaturnuszi uralkodó csoport planetáris Elohim-jének. A Genezis IV. fej. 28. verse – ha helye-
sen olvassák – feljogosítja ıket erre, mert az emberek új faját – akik Seth-tıl és Enos-tól
származnak – Jehovah-nak nevezi; a Biblia elfogadott fordítása tehát helytelen, mert ezt a
szöveget így kellett volna fordítani: „Seth-nek is született fia: Enos; akkor kezdték az emberek
magukat Jah-nak, vagy Yah-hovah-nak nevezni”. Értsd, férfiaknak és nıknek, a „teremtés
urainak”. Elég, ha ezt a verset az eredeti héber szövegben és a Kabbala megvilágítása mellett
olvassa valaki, hogy rájöjjön arra, a jelenlegi fordítás helyett a helyes szöveg a következı
kellene, hogy legyen: „Akkor kezdték az emberek magukat Jehovának nevezni”. Nem pedig:
„Akkor kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét”, mert az utóbbi helytelen fordítás, akár
szándékosan történt, akár akaratlanul. Azután a jól ismert kitétel: „Nyertem férfiat az Úrtól”
így kellene, hogy hangozzék: „Nyertem férfiat, éspedig Jehovah-t”31. Luther ezt a kitételt egé-
szen másképp fordította, mint a római katolikusok. Wordsworth püspök így fordítja: „Cain-t
nyertem, – Káint Kânithitıl nyertem”. Luther így fordítja: „Nyertem egy férfiút – éspedig az
Urat” (Jehovát). A „The Source of Measures” szerzıje pedig: „Mértem egy férfiút, éspedig
Jehovah-t”. Ez utóbbi a helyes fordítás, mert: a.) Egy híres rabbi, egy kabbalista ezt a kitételt
a szerzınek pontosan így fordította le, és b.) ez a fordítás azonos a Keleti Titkos Tanítás Brah-
mâ-ra vonatkozó megállapításával.

Az Isis Unveiled-ben a szerzı megmagyarázza32, hogy: „Cain... az ’Úr’ fia, nem pedig
Ádám fia”. (Ld. Genezis, IV. 1.) Az „Úr” – Adam Kadmon, Yodcheva, „Ádám-Éva” vagy
Jehovah „Atyja”, s a fiú nem testbıl és vérbıl származik, hanem a bőnös gondolatból. Seth
más oldalról viszont a földi emberfajok vezetıje és ısapja; exoterikusan Ádám fia, de ezoteri-
kusan Káin és Ábel utódja, mivel Ábel vagy Hebel nınemő lény, a hímnemő Káin nıi fele és
mása, Ádám pedig egy győjtınév a férfira és a nıre: „férfiúvá és asszonnyá (Zachar va
Nakobeh) teremté ıket... és nevezé ıket Ádámnak”.

A Genezisben az I. – V. fejezetek szándékosan, kabbalisztikus okokból össze vannak

keverve. A Genezis (I. 26.) helyén szereplı EMBER és Enos után jön a (IV. 26.) helyén sze-
replı Ember Fia, Ádám után jön az elsı androgün; a nem-nélküli (elsı) Logosz, Adam
Kadmon után jön a szétvált Ádám és Éva, végül pedig Jehova-Éva és Káin-Jehova. Ezek
mind különálló gyökérfajokat jelentenek, melyek között több millió év telt el.

Így tehát mind az árja, mind a sémita teo-antropográfia ugyanazon gallyról való két
levél; megszemélyesítéseik és szimbolikus alakjaik megfelelnek egymásnak, éspedig a követ-
kezı összefüggésben:

1. A Megismerhetetlen, akire a Rig Véda-i szöveg különbözıképpen utal, mint például

„Semmi nem volt”, s akit késıbb Parabrahman-nak neveztek, ugyanazt jelenti, mint ‫( איו‬Ain,
semmi, vagy Ain Soph a kabbalistáknál), vagy pedig a Genezisben a „Szellem” (Isten Szelle-
me), aki a Vizek fölött lebegett. Ezek azonosak egymással. Egyébként a titkos kabbalista szö-
vegekben a Genezis I. V. 2. verse az 1. vers helyén szerepel, s ezt követi az, amikor Elohim
„megteremti az eget és a földet”. A versek sorrendjének ez a szándékos felcserélése
monoteisztikus és kabbalisztikus okokból volt szükséges. Jeremiás átka azon Elohim (Iste-
nek)-re, akik nem teremtették meg az egeket és a földet (X. fej. V. 11.) azt mutatja, hogy vol-
tak olyan Elohimek, akik teremtettek.
31
Lásd Source of Measures, 277. old.
32
II. köt. 264. és köv. old.

98
 2. Ugyancsak azonos az Égi Manu-Swâyambhuva, aki Swâyambhu-Narayana, az
„Önmagától Létezı”-tıl eredt, a kabbalisták Adam Kadmoná-val, és a Genezis-i androgün
EMBER-ével.

3. Manu-Swâyambhuva pedig Brahmâ, vagy a Logosz; a sémita megszemélyesítésben

ı Adam Kadmon, aki a Genezis (IV. 5.) szerint két részre osztja magát, férfiúvá és asszonnyá,
s így lesz belıle Jah-Hovah vagy Jahovah-Éva; az árja megszemélyesítésben Manu-
Swâyambhûva vagy Brahmâ elválasztja magát, s lesz belıle „Brahmâ-Virâj és Vâch-Virâj”,
férfi és nı. A szövegek és a változatok többi része szándékos mellébeszélés.

4. Vâch ezek szerint Brahmâ leánya, neve Sata-Rupa, „a száz formájú”, továbbá
Savitri, „generatix”, az Istenek és minden élık anyja. Vâch azonos Évával (az összes Urak
vagy Istenek, másként) „A minden élık Anyjával”. De ezen felül itt még sok okkult jelentés is
rejtve van.

Ami errıl a tárgyról az Isis Unveiled-ben – jóllehet elszórva és nagyon óvatos kifeje-
zésekbe burkolva található, teljesen helytálló.

Fenti mőben az Ezékiel Kerekének33 ezoterikus jelentését magyarázza, Jodhevah-ról

vagy Jehovah-ról a következık találhatók:

Ha a Tetragram elejének három elsı betőjét vesszük, akkor az az Isteni Teremtést fejezi ki
spirituálisan, azaz eredendı bőn nélkül. Ha a Tetragram három utolsó betőjét vesszük, akkor
az az eredendı bőnt fejezi ki, és ez feminin. Az Éva szó három betőbıl áll, de a primitív vagy
égi Ádámot csak egy betővel írják, a Jod- vagy Yodh-dal; tehát nem Jehovah-nak hanem
Ievah-nak vagy Évá-nak kell olvasni. Az elsı fejezet (a Genezis elsı fejezete) Ádámja spirituá-
lis, tehát tiszta androgün Adam Kadmon. Amikor a második (a porból teremtett) Ádám oldal-
bordájából asszony lesz, a tiszta Virgo (szőz) szétválik, „nemzésbe” merül, vagyis a lefelé haj-
ló ívre kerül, s lesz belıle Skorpió, a bőnnek és az anyagnak a szimbóluma. S míg a felfelé
tartó ív a tisztán spirituális fajok helye, azaz a tíz özönvíz elıtti pátriárka, a Prajâpatik és
Sephiroth helye, akiket a teremtı Istenség vezérel, aki Adam Kadmon vagy Yod-cheva (spiri-
tuális értelemben), – addig a lefelé tartó ív (Jehovah) a földi fajfoké, akiket Enoch vagy Libra, a
hetedik vezérel. Ez utóbbiról – miután félig isteni és félig földi – azt mondják, hogy Isten élve
vette el. Enoch, Hermes, Libra – mind ugyanaz.

A sokféle értelmezés közül a fentiekben csak egyet mondtunk el. Nem szükséges arra
figyelmeztetni a tanulmányozót, hogy a Skorpió a nemzıszervek asztrológiai jele. Miként az
Indiai Rishi-k, úgy a pátriárkák is átváltoztathatók számaikká, és egymást helyettesíthetik.
Aszerint, hogy milyen témával kapcsolatban említik ıket, lehetnek tízen, tizenketten, de lehet
hét vagy öt, vagy éppen tizennégy pátriárka, minthogy ugyanolyan ezoterikus értelmük van,
mint a Manuknak vagy Rishiknek.

A mondottakhoz még hozzá kell tenni azt is, hogy Jehova – amint kimutattuk – szám-
talan etimológiai variációval bír, de csak azok a variációk igazak, amelyeket a Kabbalában
találunk. ‫( יהוה‬Ieve) az Ó-testamentumból vett kifejezés, kiejtése: Ya-va. Inman szerint ez két
szóból: ‫ יהויה‬Yaho-Iah, Jaho-Jah, van összevonva, a Jaho lehet Jah is. Pontozott formában
‫יהוה‬, de ez csak egy rabbinisztikus szeszély, hogy összekapcsolhassák azt az Adoni névvel,
vagy ‫אדני‬-val, mely utóbbi ugyanígy van pontozva. Különös és alig hihetı, hogy a zsidók ré-
gen ezt a nevet ‫( יהוה‬Adoni) -nak olvasták, mikor oly sok mővük volt, Jeho, Jah és Iah össze-

33
Isis Unveiled, II. köt. 462. old.

99
tétellel. De így volt. Philo Byblus, akinek az u. n. Sanchuniathon-töredéket köszönhetjük,
görög betőkkel IEΓΩ, Javo vagy Jevo-nak írta. Theodoret azt mondja, hogy a szamaritánusok
Yahva-nak, a zsidók pedig Yaho-nak ejtették. Gibbs professzor szerint azonban a pontozás
ilyen volt: ‫( יהוה‬Ye-hou-vih), és ezzel elvágja a szó igazi okkult értelmezésének gordiuszi
csomóját. Mert ebben az utolsó formában, mint héber ige annyit jelent: „ı lesz”34. Ez pedig
egy kaldeai igébıl származott: ‫ הוא‬vagy ‫ הוה‬eue (eva) vagy eua (Eva), ami annyit jelent, hogy
„lenni”. És ez helytálló, mert csak Enosh-tól, az „Ember Fiától” kezdıdhettek el „lenni” az
igazán emberi fajok, a férfiakból és nıkbıl álló emberi fajok. Ezt a megállapítást támogatja
még Parkhurst is, aki a ‫ הוה‬ige jelentését a következıkben adja meg: 1. „leesni” (azaz nem-
zésbe vagy anyagba merülni), és 2. „lenni, folytatni” – mármint a fajt. Az eua (Eva), ‫„ וה‬len-
ni” szó hehezetes hangja Heve (Eve), ami a ‫ יהוה‬szó feminin formája; s ugyanez a szó, mint
Hebe, a görögök ifjúság-istentıje, Héraklész olümposzi mennyasszonya. Mindez újabb fényt
vet a Jehova szó eredeti kettıs-nemő formájára.

Miután a szanszkritban is találunk olyan szótagokat, mint Jah és Yah, pl. Jah-navi
(Gangesz) és Jagan-nâtha (a „Világ Ura”), világos, hogy Mr. Rawlinson miért tulajdonít mő-
veiben oly erıs árja vagy védikus hatást a korai babilóniai mitológiára. Azon sincs mit cso-
dálkozni, hogy az állítólagos tíz izraeli törzs nyomtalanul eltőnt a babilóniai fogság ideje alatt,
amikor is azt halljuk, hogy a zsidóknak de facto csak két törzsük van: a Juda és a Lévi törzs.
A leviták ráadásul nem is képeztek törzset, hanem csak a papi kasztot jelentették. Mindössze
annyi történt, hogy a törzsek leszármazottai követték ısapáikat, a különbözı pátriárkákat a
ritka, sziderikus légbe. A régi idıkben valóban voltak Brahm-ok és A-brahm-ok, még mielıtt
az elsı zsidó megszületett volna. Minden nemzetnél az elsı Istent vagy Isteneket
androgünnek tartották. Nem is lehetett ez másként, hiszen a távoli ısködbe veszı elıdöket, a
kettıs-nemő ısapákat isteni lényeknek, Isteneknek tartották mindenütt, úgy ahogy azt a mai
napig a kínaiak teszik. S bizonyos értelemben isteniek voltak, mint ahogy az volt az elsı em-
beri leszármazott, az „elme-szülte” primitív emberiség, amely a leghatározottabban bi-
szexuális volt, amint azt a legrégibb szimbólumok és tradíciók bizonyítják. Az ısi papság
képletes mesterfogásaiban és különös frazeológiájában oly tudományokra találunk utalásokat,
amelyeket a jelenkor még nem fedezett fel. Bármennyire is jól ismeri a ma tudósa az egyip-
tomiak papi írását és hieroglifikus rendszerét, értenie kellene még a feljegyzések átrostálásá-
hoz is. Körzıvel és vonalzóval kezében kell meggyızıdnie arról, hogy az általa vizsgált kép-
írás beleillik-e bizonyos elıre megadott mértani alakok körvonalába, mert a feljegyzéseknek
ez a rejtett kulcsa, csak akkor vállalkozzék a megfejtésre.

„Vannak azonban önmagukért beszélı mítoszok. Ebbe az osztályba sorolhatnánk min-

den kozmogónia kettıs-nemő elsı teremtıit. A görög Zeus-Zên (Aether) és feleségei:
Chthonia (a kaotikus föld) és Metis (a víz), Ozirisz és Izisz-Latona, – Ozirisz szintén az Étert
szimbolizálja, Amun, a Legfelsıbb Istenség, a Világosság ısforrásának elsı emanációját, míg
az istennık itt is a Földet és a Vizet jelentik. Mithras, a sziklából született Isten, a hímnemő
Világ-Tőz vagy a megszemélyesített İs-Világosság szimbóluma és Mithra, a Tőz-Istennı, aki
egyben anyja és felesége, itt a Tőz (az aktív vagy hím-princípium) tiszta elemét világosságnak
és hınek tekintik, párosulva a Földdel és a Vízzel, vagyis az Anyaggal (ami a kozmikus nem-
zés nıi vagy passzív eleme)”35.

És mindezek a feljegyzések az ısi isteni Hermafroditáról szólnak.

34
Ld.: összehasonlításként: Hozseás, XII. 6, ahol ez így van pontozva.
35
Isis Unveiled, I. 156. old.

100
 6. STANZA

A „VEREJTÉK-SZÜLÖTTEK” FEJLİDÉSE

(22) A három faj fejlıdésének folytatása. (23) A Második faj megteremti a har-
madikat, és elpusztul.

22. Ekkor a második kifejlesztette a harmadikat (fajt), a tojásból-keltet. A verejték nıtt,

csöppjei nıttek, és a csöppek megkeményedtek és kirekedtek; a nap felmelegítette, a
hold lehőtötte és kiformálta, a szél táplálta, míg meg nem ért. A fehér hattyú a csillagos
égboltról (a Hold) beárnyékolta a nagy cseppet, a jövendı faj tojását, a késı harmadik
hattyú-emberét (Hamsa) (a). Elıször hím-nı, majd férfi és nı (b).

(a) A Stanza szövege világosan kifejezi, hogy az emberi embriót Kozmikus erık
ab extra táplálták, és hogy az „Atya-Anya” kétségtelenül a csírát szolgáltatta, amely kiérlelı-
dött. Ez valószínőleg egy „verejték-szülte tojás” volt, amit a „kettıs” szülıtıl elválasztva kel-
lett kikölteni valamilyen titokzatos módon. Nem is olyan nehéz egy tojásról szaporodó embe-
riséget elképzelni, hiszen még ma is – egy bizonyos értelemben – „tojásból” születik az em-
ber. Magendie, a Précis Elementaire de Physiologie c. munkájában idéz „... egy esetet, ahol a
köldökzsinór (még a méhben) elszakadt, és helye teljesen begyógyult”, s a gyermek mégis
élve született. Magendie találóan azt kérdezi: hogyan mehetett végbe a cirkuláció ebben a
szervezetben? A követezı oldalon pedig azt mondja: „Semmit sem tudunk jelenleg a foetus-
ban végbemenı emésztésrıl”. A táplálkozására vonatkozóan pedig felteszi a kérdést: „Ezek
után pedig mit mondhatunk a foetus táplálkozásáról? Ebben a tárgyban a fiziológiai mővek
csak bizonytalan feltevéseket tartalmaznak.

A szkeptikus erre azt mondaná: „Igenám, de Magendie könyve még az elmúlt generá-
cióhoz tartozik, a tudomány azóta olyan nagy lépésekkel haladt elıre, hogy a tudatlanság bé-
lyegzıjét már nem lehet rásütni”. Valóban, de akkor forduljunk a fiziológia egyik kiváló te-
kintélyéhez, Sir Michael Foster-hez, s akkor – a modern tudományra egyáltalán nem hízelgı-
en – azt halljuk tıle: „Az embrió funkcionális tevékenységeinek keletkezésére és fejlıdésére
vonatkozólag tudásunk úgyszólván üres lap. Alig tudunk valamit azokról a különbözı lépcsı-
fokokról, amelyeken keresztül az evum protoplazmájának elsıdleges alaptulajdonságaiból az
a komplex jelenség fog differenciálódni, amelynek magyarázatára e könyvben kísérletet tet-
tem”. (Text-Book of Physiology, Third Edition, 1879, 623. old.) A Cambridge-i Trinity Coll-
ege tanulói jól tennék, ha letakarnák Hygieia szobrát, Galenus és Hippokratész mellszobrán
pedig bekötnék a szemeket, nehogy azok szemrehányóan tekintsenek elfajzott utódaikra. Még
egy további tényt azonban meg kell említenünk. Sir Michael Foster diszkréten hallgat nagy-
nevő francia kollegája által felhozott esetrıl: a méhben elszakadt köldökzsinórról.

(b) Ez egy igen különös megállapítás, ahogy azt a Kommentárok magyarázzák. Tisz-
tázzuk a dolgokat: Miután az elsı faj „sarjadással” megteremtette a másodikat – amint ezt
elızıleg megmagyaráztuk – a második faj életre hozza a harmadikat, s ez a faj maga is három
elkülönült csoportból áll, s a csoportokhoz tartozó emberek különbözıképpen szaporodnak.
Ezek közül a két elsı csoport emberei tojásból szaporodó módszerrel jönnek létre, – s ezt a
módszert a modern természettudományok valószínőleg nem ismerik. A harmadik emberiség
korai alfajai fajtáikat egy bizonyos nedv vagy vitális fluidum kiizzadásával szaporították,
amelynek egybeolvadó csöppjei egy tojásszerő gömböt képeztek, s ez az u. n. tojás mintegy
kívülálló eszköz volt a benne kiformálódó foetus-nak és gyermeknek. A késıbbi alfajok sza-

101
porodási módja azonban megváltozott, legalább is eredményeiben. A korai alfajok gyermekei
teljesen nem nélküliek voltak – szinte forma nélküliek, már amennyit róluk egyáltalán tudha-
tunk1, de a késıbbi alfajok gyermekei androgünnek születtek. A fajok szétválása a harmadik
fajban történt meg. Az emberiség ugyanis legelıször a-szexuális, nem nélküli volt, majd kife-
jezetten hermafrodita, bi-szexuális lett, végül pedig az embert-teremtı tojásokból fokozato-
san, szinte észrevétlen fejlıdéssel elıbb olyan lények születtek, akiknél az egyik nemi jelleg-
zetesség erısebb volt, mint a másik, végül pedig egymástól eltérı férfiak és nık születtek.
Most pedig nézzük, mennyiben hitelesítik ezeket a megállapításokat a Kelet és a Nyugat val-
lásos legendái. Vegyük elıször a „Tojásból-kelt fajt”. Gondoljunk Kasyapa-ra, a védikus
bölcsre, a minden teremtık legtermékenyebbjére. İ Brahmâ Elme-szülte fiának, Marichi-nek
volt a fia. Azt halljuk róla, hogy egyéb teremtett lények mellett ı volt az apja a nágáknak
vagy kígyóknak. Exoterikusan a nágák félisteni lények, akiknek ember-arcuk és kígyó-farkuk
van. De volt a nágáknak egy olyan fajuk is, – mint mondják mindössze csak ezren voltak, –
akik Kasyapa feleségétıl, Kadru-tól születtek, vagy inkább belıle ugrottak ki azért, hogy be-
népesítsék Pâtâla-t, amely kétségen kívül Amerika, amint azt késıbb bebizonyítjuk. Azután
volt egy Naga-Dwipa, Bhârata-Varsha hét osztálya közül egy, éspedig India, melyet az
ugyanezen nevő népek laktak. Ezekrıl azt tartják, – ezt még néhány orientalista is elismeri, –
hogy történelmi népek voltak, akik több emléket hagytak maguk után, melyek mind a mai
napig fennmaradtak.

Jelenleg most elsısorban azzal szeretnénk foglalkozni, hogy – függetlenül attól, hogy
milyen eredetet tulajdonítanak neki – az ember fizikai fejlıdése a következı sorrendben ment
végbe: 1. Nem nélküli, mint ahogyan minden ısi forma nem nélküli volt; 2. Azután – termé-
szetes átmenettel – „Magányos hermafrodita”, bi-szexuális lény lett; és 3. Végül szétváltak a
nemek, és létrejött az ember jelenlegi formája. A tudomány arra tanít bennünket, hogy az ösz-
szes primitív formák, jóllehet nem nélküliek voltak, „mégis képesek voltak arra, hogy átmen-
jenek az a-szexuális szaporodás különbözı folyamatain”. Nos, miért lenne éppen az ember
kizárva a természet ezen törvényébıl? A bi-szexuális szaporodás a fejlıdés menetében van, s
az osztódással szaporodó anyagi világ történetében bizonyos specializált és tökéletesebb mód-
szert jelent. Az okkult tanítások rendkívül mérlegelı természetőek, s így az emberiség korai
történetét csak „a mindennapi halandók elıl” rejtik el. A primitív fajok története nincs elrejtve
az idık sírjában nyugvó Beavatottakkal együtt, bár el van rejtve a profán tudományok számá-
ra. Ezért most megkíséreljük ezt a tantételt világosan megállapítani, segítségül hívva egyrészt
a tudományt, amely természeti törvénynek tartja a progresszív fejlıdést, és minden külsı mó-
dosulásnál feltételez egy belsı okot, másrészt fenntartás nélkül támaszkodhatunk arra a böl-
csességre, – azt is mondhatnánk pansophia-ra – amely a Beavatottak által összegyőjtött és
megırzött univerzális tradíciók összessége, s amelyet ık egy csaknem hibátlan rendszerben
foglaltak össze.

Tízegynéhány évvel ezelıtt tudós és tisztelt barátunk, Prof. Alexander Wilder, New
York, egy érdekes cikkben foglalkozott azzal, hogy teljesen logikus és szükségszerő elfogadni
azt, miszerint „az ısi faj kettıs-nemő volt”, s ezt a tételét számos tudományos indokkal támo-
gatja2. Elıször is azzal érvel, hogy a növényvilág jó része tanúskodik a kétnemőség jelenségé-
rıl. Linné osztályozása majdnem minden növényt így sorol fel. A növényi birodalom
magasabbrendő családjainál éppen úgy, mint az alacsonyabb formáknál ugyanez a helyzet,
kezdve a kendertıl a jegenyefáig és a bálványfáig. Ugyanez áll az állati birodalomra is. A
rovarok életében például a pille életet ad a hernyónak, s a hernyóból pille lesz. Ahogy a nagy

1
Lásd a „Timaeus”.
2
Lásd a The Theosophist, 1883. febr. száma, 112-4. old, a fenti tanulmányból vett idézeteket, melyek-
bıl az atlantiakat összefoglaltuk.

102
titkot a Misztériumokban szavakba öltötték: „Taurus Draconem genuit, et Taurum Draco” (A
bika sárkányt nemz, és a sárkány bikát). A korall család, amely Agassiz szerint a jelenlegi
geológiai korban sok százezer év alatt hozta létre a Florida-félszigetet, leszármazottait saját
magából hozza létre, mint a fa a gallyakat és rügyeket. A méhek is nagyjából egy ilyesféle
rendszerhez tartoznak. A levéltetvek úgy élnek, mint valaha az amazonok, s szőz szülık tart-
ják fenn a fajt tíz generáción keresztül.

Mit is mondanak a régi bölcsek, az ókor filozófus tanítói? Aristophanes errıl a tárgy-
ról így beszél Platón Lakomájában: „A mi régi természetünk nem olyan volt, mint amilyen
most. Androgün volt, a férfi és a nıi jellegzetességek közösek voltak... Testük... kerek volt,
futásuk forogva történt3. Szörnyő erıvel és hatalommal rendelkeztek, ambíciójuk óriási volt.
Ezért Zeusz kettéválasztotta ıket, hogy gyengébbek legyenek. Utasítása szerint Apolló zárta
le a bırt.

A régi perzsáknál Meshia és Meshiane csak egyetlen egyén volt. „Azt is tanították,
hogy az Élet Fája az Ember volt, hogy androgün párokban éltek, amíg szét nem váltak az em-
beri forma egy késıbbi módosulása következtében”4.

Ádám Nemzetségének Könyvében (Toleduth) a következı vers: „Amely napon Isten

teremté (bara = világra hozta) az embert, Isten hasonlatosságára teremté azt. Férfiúvá és asz-
szonnyá teremté ıket”. Ha ezoterikusan olvassuk, elárulja igazi jelentését, azaz: „Az Elohim
(Istenek) magukból hozták létre (módosítással) az embert saját hasonlatosságukra, megterem-
tették ıt (a kollektív emberiséget vagy Ádámot), férfiúvá és asszonnyá teremté ı (a kollektív
Istenség) ıket”5. Ez a verzió már az ezoterikus felfogást adja. A nem-nélküli faj volt az Iste-
nek elsı teremtése, saját magukból – a tiszta spirituális létezıkbıl – alkotott, s általuk módo-
sított teremtmény; ez volt az egyedüli Ádám. Innen származott a második faj: Ádám-Éva,
vagy Jod-Heva, a tétlen androgünek. És végül a harmadik faj, a „szétváló hermafroditák”,
Káin és Ábel, akik létrehozzák a negyediket, Seth-Enos-t, stb. Ez a harmadik, az utolsó fél-
szellemi faj volt az utolsó hordozója az isteni és eredeti Bölcsességnek, amely az Enoch-okba,
az emberiség látnokaiba ment át. A negyedik faj, amely már megízlelte a Jó és a Rossz Tudá-
sának Fájáról szedett gyümölcsöt – mivel a Bölcsesség ekkor már a földi, tehát tisztátalan
intelligenciával egyesült6 – ugyanez a Bölcsességet már csak nagy küzdelmekkel és beavatás-
sal tudja megszerezni. És amikor a Bölcsesség és az Intelligencia egyesül, s az elıbbi uralko-
dik az utóbbin, arra mondják a hermetikus könyvek: „Isten bírja a két nem kettıs ter-
mékenységét”. Misztikus értelemben Jézust férfi-nınek tartották. Ugyanígy a misztériumok-
ban énekelt orfikus himnuszok szövege az egyik helyen így szól: „Zeusz férfi, Zeusz egy hal-
hatatlan leányzó”. Az egyiptomi Ammon másik fele Neîth istennı. Jupitert nıi mellekkel,

3
Lásd Ezékiel látomását (I. fej.) a négy Isteni Lényrıl, akiknek „emberi formájuk vala”, és mégis ke-
réknek látszottak, jártukban négy oldaluk felé mentek vala ... mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben”.
4
Lásd Wilder professzor tanulmányát, a „The Primeval Race Double-Sexed”-et
5
A keresztény Eugibinus és a zsidó Samuel, Manasseh ben Izrael, valamint Maimonides rabbik azt taní-
tották, hogy „Ádámnak két arca és egy személye volt, s kezdetben egyaránt volt férfi és nı, – férfi az egyik olda-
lán és nı a másikon (mint a Manu Brahmâ-ja), de azután a részeket szétválasztották”. Dávid 139. zsoltárát, (V.
5.) idézi Jeremiah ben Eliazar rabbi ennek bizonyságául: „Elıl és hátul kiformáltál engem”, nem pedig körülzár-
tál, ahogy a Bibliában van, ami képtelen és értelmetlen. Prof. Wilder szerint az idézet azt bizonyítja, hogy az
„emberiség ısi formája androgün volt”.
6
Lásd Salamon Példabeszédeiben (VIII. 5.) Chokmah (Bölcsesség) és Binah (Intelligencia) egyesülését,
azaz Jehovát, a Demiurgost, akit a példabeszéd Értelemnek nevezett. A Bölcsesség (az isteni Okkult Bölcsesség)
így kiált az emberekhez: „Értsétek meg ti együgyőek az eszességet (bölcsességet), és ti balgatagok vegyétek
eszetekbe az értelmet”. Itt már szellem és anyag van, nous és psyche; ez utóbbiról mondja Jakab apostol, hogy az
„földi, testi és ördögi”. (III. 15.)

103
Vénuszt pedig szakálasan látjuk némely szobron. Ila, az indiai istennı pedig ugyanakkor Su-
dyumna (ragyogás, dicsıség) az Isten, mint Vaivasvata ivadéka.

Prof. Wilder azt mondja: „Maga az Ádám vagy ember név is a létnek ezt a kettıs for-
máját fejezi ki. Az Ádám név azonos az Athamas vagy Thomas (tamil Tam) szóval, amit a
görögök Didumos-nak, ikernek fordítottak; ha tehát az elsı nı utólag lett kiformálva az elsı
férfi mellé, akkor logikusan következik, hogy ıt a ’férfibıl vették ki’. Következéskép ezt ol-
vassuk: ’... és az oldal, amit az Úristen (Elohim) kivett a férfiból, lett az asszony’. Az itt hasz-
nált héber szó a Tzala, s ez megfelel a mi fenti fordításunknak. Könnyő a legendát visszave-
zetni Berosus-hoz, aki azt mondja, hogy Thalatth (az Omoroca, vagy Urka hölgye) volt a te-
remtés kezdete. Ugyancsak ı volt Melita, a Hold királynıje... A Genezis két emlékezetes
ikerpárja, Káin és Ábel, valamint Ézsau és Jákob, ugyanezt az eszmét tükrözik. A ’Hebel’ szó
ugyanaz, mint Éva, jellegzetessége is nıinek látszik. ’... Reád van vágyódása – mondja az Úr
Káinnak – de te uralkodjál rajta’. Ugyanezekkel a szavakkal szól Évához: ’és epekedel a te
férjed után, ı pedig uralkodik te rajtad’. ”

Kimondható tehát, hogy az emberek harmadik törzsfajának eredeti bi-szexuális egysé-

ge a Titkos Tanítás egyik alapigazsága. A faj szőzi egyéneit „isteni” rangra emelték, mert ık
képviselték a faj „isteni dinasztiáját”. A modern ember megelégszik a negyedik faj férfi hıse-
inek felmagasztalásával, akik isteneiket saját szexuális képükre teremtették; azonban az ısi
emberiség istenei „férfi és nı” voltak.

Amint az I. és II. kötetben megállapítottuk, a különbözı emberiségek egymás mellett

fejlıdtek, parallel vonalon a négy Elemmel, s minden új faj fiziológiailag alkalmazkodott az
újonnan belépı Elemhez. A mi ötödik fajunk sebesen közeledik az ötödik Elemhez – ha úgy
tetszik, nevezhetjük intersztelláris (csillagközi) éternek –, ennek az elemnek azonban nem
annyira a fizikához, mint a pszichológiához van köze. Mi emberek megtanultuk, hogy külön-
bözı – hideg vagy trópusi – klímában éljünk, de az elsı két fajnak semmi köze sem volt a
klímához, – semmiféle hımérséklet vagy hımérsékleti változás nem hatott reájuk. Ilyen kö-
rülmények között éltek – amint nekünk tanítják – a harmadik gyökérfaj végéig az emberek,
amikor az egész bolygón örök tavasz uralkodott, olyan tavasz, amelyet most a Jupiter lakói
élveznek. Ez a világ M. Camille Flammarion szavai szerint: „Nincs alávetve, mint a miénk, a
forgó évszakoknak, a hirtelen hımérsékleti változásoknak, hanem az örök tavasz gazdag
ajándékait élvezi”. (Pluralité des Mondes, 69. old.) Azok a csillagászok, akik a Jupiterrıl azt
tartják, hogy olvadásos állapotban van (saját terminológiánk értelmében), ellenvetéseiket pró-
bálják meg e neves francia asztronómussal tisztázni.7 Nem szabad azonban elfelejteni, hogy

7
Mr. W. Mattisu Williams 1881-ben egy hipotézist dolgozott ki, melyre a csillagászok nem sok figyel-
met fordítottak. A „The Fuel of the Sun” (A Nap üzemanyaga) szerzıje ezeket mondja (Knowledge, 1881. dec.
23.): „Figyelembe véve Dr. Andrews kutatásait a Napban található feltételekre vonatkozólag... úgy vélem, hogy
a Napban nincs sem szilárd, sem folyékony, sem pedig gáznemő nucleus, hanem a kritikus állapotban levı szét-
bomlott anyagból van, amelyet egy lángoló burok vesz körül. Ez újraegyesült szétbomlott anyag, ezen kívül egy
másik, az egyesülés folytán képzıdött gızökbıl álló burok van”.
Ez egy újabb elmélet a különbözı tudományos és ortodox hipotézisek sorában. A „kritikus állapot” ér-
telmét Mr. W. Mattieu Williams ugyanezen újságban (1881. dec. 9.) a „Szilárd, folyékony és gáznemő anyagok”
címő cikkében magyarázza meg. M. Williams ezeket mondja Dr. Andrewsnak széndioxiddal folytatott kísérleté-
re vonatkozólag:
„88°-nál a folyékony és a gáznemő közötti határvonal eltőnik, a folyadék és a gáz egy titokzatos közbe-
esı fluidummá egyesül, meghatározhatatlan fluktuáció tölti el az egész kísérleti csövet, nevezhetjük éterizált fo-
lyadéknak vagy látható gáznak. Ha egy vörösen izzó piszkavasat a fény felé fordítunk, akkor egy fölfelé törı
hullámzó mozgást látunk, amely folyékony levegıhöz hasonló. A kísérleti csıben lévı hibrid fluidum is ilyen,

104
az u. n. „örök tavasz” nem más, mint egy olyan állapot, amelyet csak a Jupiter lakói ismernek
annak. Ez nem a mi értelmezésünk szerinti „tavasz”. Ezzel a fenntartással a fent idézett két
elméletet össze lehet egymással egyeztetni. Mindkét elmélet részleges igazságot tartalmaz.

Univerzális hagyománynak tekinthetjük tehát azt, hogy az emberiség fokozatosan fej-

lıdött ki jelenlegi formájába egy csaknem áttetszı anyagállapotból, s ez a kifejlıdés nem cso-
daképpen, sem pedig szexuális közremőködéssel történt. Mindez teljesen megegyezik az ısi
filozófiákkal, kezdve Egyiptom és India filozófiáival és ezen országok Isteni Dinasztiáival, le
egészen Platón filozófiájáig. S ezeket az egyetemesen elfogadott nézeteket egy osztályba so-
rolhatjuk a népi hitek „megérzéseivel”, „makacs elképzeléseivel”, melyeknek jórészét nem
lehet a népek emlékezetébıl kitörölni. Amint Louis Figuer megjegyzi, az ilyen népi hitek
„gyakran megszámlálhatatlan generációk bölcsességének és megfigyeléseinek kicsengése...
(Mert) az olyan hagyomány, amely egyetemesen és azonos jellegő, a tudományos bizonyíték
súlyával bír8. Ilyenfajta hagyományokkal a Purânai allegóriákban nem egyszer találkozunk,
amint már errıl szóltunk. Azt a tételt pedig, hogy az emberiség elsı faja a chhaya-kból, va-
gyis a Pitrik asztrális képébıl alakult ki, még a Zohar is megerısíti: „A Tzalam-ban, az
Elohim (a Pitrik) árnyékképében, megteremti Ádámot (az embert). (Cremona kiad. III. 76a.
Brody kiad. III. 159a, Qabbalah, Isaac Myer, 420. old.)

Ismételten fel szokták hozni azt a kifogást, hogy jóllehet az ısi Indiában rendkívül
magas fokon állt a metafizikai gondolat, a régi Egyiptomban azonban csak durva bálvány –

de észrevehetıen sőrőbb. Nyilvánvalóan a folyékony és a gáznemő halmazállapot között van, épen úgy, mint a
szurok és a melasz halmazállapota a szilárd és a folyékony között van.”
A hıfokot, amelynél ez megtörténik Dr. Andrews „kritikus hımérsékletnek” nevezi, itt a gáznemő és a
folyékony állapotok „folyamatosak”, s valószínő, hogy mindkét állapotban létezhetı szubsztanciáknak megvan a
saját kritikus hımérsékletük.
A „kritikus” állapoton tovább spekulálva, M. W. Mattieu Williams néhány határozottan okkult elméletet
ad elı a Jupiterrıl és más bolygókról. Ezeket mondja: „Fogalmainkat a szilárd, cseppfolyós és gáznemő halmaz-
állapotról a Földünkön tapasztalható anyagállapotokból kiindulva szereztük. Ha más bolygóra kerülnénk, ezek a
fogalmak furcsa módon megváltozhatnának. A Merkúron a víz e besőrősödött gázok közé tartozna, a Marson az
olvadékony szilárd testek közé, és vajon mi lenne a víz a Jupiteren?”
„Újabb megfigyelések feljogosítanak arra, hogy a Jupitert mint egy kis Napot tekintsük, melynek külsı
burka felhıs anyagból áll – valószínőleg félig besőrősödött vízbıl – de ez a burok vörösen izzó, s belül valószí-
nőleg még melegebb. Párás atmoszférája rendkívül vastag, s mivel a gravitációs erı a látható külsı felületen két
és félszer nagyobb, mint a Földünk felületén, az atmoszférikus nyomás a látható felület alá ereszkedve hamaro-
san eléri azt a fokot, amelynél a vízgızök kritikus helyzetbe jutnak. Ezért feltételezhetjük, hogy a Jupiteren az
óceánok vize nem fagyott, sem nem cseppfolyós, sem nem gáznemő, hanem ezek az óceánok – vagy atmoszférák –
kritikus állapotban lévı vízbıl vannak. Ha bennük bármilyen halak vagy madarak úszkálnak, illetve repülnek,
ezeknek szervezete is kritikus felépítéső kell, hogy legyen.”
Minthogy a Jupiter egész tömege 300-szor nagyobb, mint a Földé, és összenyomó energiája a központ
irányában ezzel a tömeggel arányos, – a bolygó anyagai, amennyiben hasonlatosak Földünk anyagaihoz, és hı-
mérsékletük sem melegebb, valószínőleg sokkal sőrőbbek, az egész bolygónak pedig sokkal nagyobb specifikus
gravitációjának kellene lennie. Holdjainak mozgásából azonban tudjuk, hogy éppen ellenkezıleg, specifikus
gravitációja még negyedannyi sincs, mint Földünké. Ez arra a következtetésre jogosít fel, hogy a bolygó rendkí-
vül forró hımérséklető. Mert ilyen nyomás alatt még a hidrogén is – hideg állapotban – sőrőbb lenne, mint a
Jupiter.
„Minthogy minden alapanyag létezhetik szilárd cseppfolyós, gáznemő vagy kritikus állapotban a hımérsékleti és
légnyomási feltételeknek megfelelıen, jogosan állíthatom fel a hipotézist, hogy a Jupiter nem szilárd, nem
cseppfolyós, nem is gáznemő bolygó, hanem kritikus állapotban van, vagyis gömbje belül kritikus állapotban
lévı társított elemekbıl áll, melyeknek gızei, s e gızök egyes vegyületei, mint pl. a víz alkotják a környezı sőrő
atmoszférát. Ugyanez az okoskodás vonatkozik a Szaturnuszra és más nagy, ritkított tömegő bolygóra is.”
Jólesı érzést kelt azt látni, miként közeledik a „tudományos képzelet” az Okkult Tanítások határmezs-
gyéjéhez.
8
The Day After Death, 23. old.

105
illetve állatimádás folyt, Hermész pedig – amint mondják – az Egyiptomban tartózkodó görög
misztikusok munkája volt. Erre azt válaszoljuk: Közvetlen bizonyíték arra nézve, hogy az
egyiptomiak hittek a TITKOS TANÍTÁS-ban az, hogy ezt a tanítást a Beavatáskor tanították
meg nekik. Akik ezt nem hiszik, nyissák ki Stobaeus „Eclogae Physicae et Ethicae”-ját. Az
ısi töredékeknek ez a görög kompilátora Kr. u. az V. században élt. Az ı átiratában idézzük
egy régi hermetikus töredék szövegét, amelybıl megtudhatjuk az egyiptomiak elméletét a
Lélekrıl. Lefordítva a szöveg szóról-szóra így hangzik:

Egy lélekbıl, a Minden-lélekbıl jönnek elı a lelkek, akik szétszóródnak az egész világon,
mintha szándékosan elrendezték volna. Ezek a lelkek sok átalakuláson mennek keresztül,
amelyek már csúszó-mászók lettek, átváltoznak vízi állatokká, ezekbıl a vízi állatokból lesz-
nek a szárazföldi állatok, s ez utóbbiakból pedig a madarak. Azokból a lényekbıl, akik fent a
levegıben (a mennyben) élnek, megszülettek az emberek. Amikor az emberi állapotot elérik,
a lelkek megkapják a (tudatos) halhatatlanság princípiumát, szellemekké lesznek, majd át-
mennek az Istennek kórusába.

23. Az Ön-szültek voltak a Chhaya-k, a Szürkület fiainak testébıl képzıdött árnyak,

sem tőz, sem víz nem pusztíthatta el ıket. Fiaikat igen. (a)

(a) Ezt a verset csak a Kommentárok segítségével lehet megérteni. Azt jelenti, hogy az
elsı gyökérfajt, a Nemzık „Árnyékait” nem lehetett megsebezni, sem elpusztítani. Minthogy
olyan éterikusak, és felépítésükben annyira kevéssé voltak emberek, semmiféle földi elem
nem árthatott nekik, – sem víz, sem tőz. De „fiaikat”, azaz a második gyökérfajt már el lehe-
tett pusztítani és el is pusztultak. Ahogyan a Nemzık teljesen beleolvadtak saját asztrális tes-
tükbe, utódaikba, ugyanígy ezek az utódok is belemerültek leszármazottaikba, az „Izzadság--
szülöttekbe”. Ez volt a második emberiség, melynek tagjai a legkülönbözıbb gigantikus, fél-
emberi szörnyetegek voltak, – az anyagi természet elsı próbálkozásai emberi testek felépíté-
sére. A mindig virágzó országok (Grönland, többek között) fokozatosan átváltoztak virágzó
édenkertekbıl hyperboreai hadeszekig. Az átváltozást a bolygó vizeinek átcsoportosítása
okozta, az óceánok megváltoztatták medreiket, és a második faj zöme elpusztult bolygónk
fejlıdésének és konszolidációjának hatalmas vajúdásaiban, már az emberi korszakban. Eddig
négy ilyen nagy kataklizma volt.9 A magunk részérıl még egy ötödiket várhatunk idıvel.

„Vízözönök” és „Noék”

A különbözı Purâna-kban az emberiség Nemzıirıl szóló beszámolók – részleteikben

– rendkívül eltérnek egymástól. Például a Rig Véda szerint Ida vagy Ila a Vaivasvata Manu
tanítónıje, a Sayana szerint viszont a Föld istennıje, a Shatapatha Brâhmana pedig azt mond-
ja, hogy Ida vagy Ila a Manu leánya, az ı áldozatából született, késıbb viszont azt halljuk,
hogy Ida az ı felesége, akitıl a Manuk faját nevezi. A Purânak-ban Ida megint csak
Vaivasvata leánya, de felesége Budha-nak (a Bölcsesség-nek), aki viszont a Hold (Szóma) és
a Jupiter bolygó (Brihaspati) feleségének, Tara-nak házasságtörésbıl született fia. Mindez az
avatatlan elıtt dzsungelnek látszik, az okkultista számára azonban telve van filozófiai érte-
lemmel. Az elbeszélés nagy körvonalaiból valami titok és szent jelentés érezhetı ki, – a rész-
letek azonban szándékosan annyira össze vannak keverve, hogy csak a beavatott tapasztalt
szeme követheti az elbeszélés fonalát, helyükre állítva az eseményeket.

9
Az elsı akkor történt, amikor a jelenlegi Északi Pólus levált a késıbbi kontinensekrıl.

106
 A Mahabhârata-ban elmondott özönvíz-történet megadja az alaphangot, de magyará-
zatához a Bhagavad Gîtâ-ban rejlı titkos értelem szükséges. Ez a történet prológus a mi (ötö-
dik) emberiségünk drámájához. Megtudjuk, hogy mialatt Vaivasvata a folyó partján ájtatos-
ságba merült, egy hal esedezett hozzá, hogy mentse meg egy nála nagyobb haltól. Vaivasvata
megmenti a kis halat, s beteszi egy korsóba. Itt mind nagyobbra nı, végül pedig közli meg-
mentıjével az eljövendı vízözön hírét. Ez a hal a jól ismert Matsya Avatara, Vishnu elsı
Avatarája, a kaldeus Xisuthrus Dagon-ja10, és még sok más egyéb. A történet túlságosan is
ismert ahhoz, hogy elismételjük. Vishnu megparancsolja egy hajó építését, amiben a Manu
megmenekül, – a Mahabhârata szerint a hét Rishivel együtt, ez utóbbi körülmény azonban
más szövegekben nem szerepel. A hét Rishi itt a hét fajt, a hét princípiumot és még sok mást
jelent, mert ebben a változatos allegóriában újra kettıs misztériumra bukkanunk.

Már másutt mondottuk, hogy a Nagy Vízözönnek – akárcsak a bőnbeesésnek – sokféle

jelentése volt. A Vízözön kozmikus és földi vonatkozásban egyaránt spirituális és fizikai ese-
ményekre utal, mert hiszen amint fönt, úgy alant. A hajónak vagy bárkának – navis – mint a
nıi generatív princípium szimbólumának égi típusa a Hold, földi típusa pedig a nıi méh,
mindkettı az életmagok, a létezés tartályai és hordozói, ezeket a magokat a Nap vagy Vishnu,
a hím princípium kelti életre és termékenyíti meg.11 Az Elsı Kozmikus Vízözön az elsıdleges
Teremtésre, vagyis az Ég és a Föld kiformálására utal. Ez esetben a Káosz és a nagy Mélység
jelenti az Áradást, a Hold pedig az „Anyát”, akibıl az életcsírák kiindulnak.12 De a földi Víz-
özön és története szintén kettıs jelentéssel bír. Az egyik jelentés arra a titokra utal, amikor az
emberiséget – a harmadik faj vége felé13 – a földi asszony, az emberi csíra hordozója mentette
meg a tökéletes elpusztulástól, másik jelentése Atlantisz tényleges és valóságos elmerülése a
vizekben. Mindkét esetben a „Gazda” – vagyis a csírát megmentı Manu – neve Vaivasvata
Manu. Íme a különbség a Purânai és egyéb verziók között: a Sathapatha Brâhmana szerint
Vaivasvata egy leányt hoz létre, és vele nemzi a Manuk faját. Ez utalás az elsı emberi
Manushyak-ra, akik Akarattal (Kriyasakti-val) teremtették a nıt, mielıtt azok természetes
úton – mint független nem – kiváltak volna a hermafroditákból. Ezért tekintették ıket létreho-
zóik leányainak. A Purânai beszámolóban pedig Ida vagy Ila a Budha (Bölcsesség) felesége.
Ez a verzió már az atlantiszi vízözön eseményeire utal, amikor Vaivasvata, a nagy Bölcs
megmentette az ötödik gyökérfajt, nehogy a negyedik faj maradványaival együtt elpusztuljon.

Igen világosan kitőnik ez a Bhagavad Gitá-ból, ahol Krishna e szavakat mondja:

„A hét nagy Rishi, a négy elızı Manu, kik részesei természetemnek, elmémbıl szület-
tek; belılük ugrott elı (született) az emberi faj és a világ. (X. fej. 6. vers)

10
Emlékezzünk rá, hogy a babilóniai istenek élén Ea, Anu és az ısi Bel álltak, ezek között elsı Ea, a
Bölcsesség Istene, a Világosság és a Mélység istene. İt pedig Oannes-szel, vagy a bibliai Dagon-nal – az ember-
hallal – azonosították, aki a Perzsa Öböl vizébıl emelkedett ki.
11
Lásd: II. rész, „A Szentek Szentje”
12
Sokkal késıbbi dolog, hogy a Holdból férfi-istenség lett; a hinduknál Szóma a kaldeaiaknál Nannak
vagy Nannar a Hold neve, továbbá Sin, aki Mulil-nak, az ısibb Bel-nek a fia. Az akkádok a Holdat a „Szellemek
Urának” hívták, Észak-Babilonban ı volt Nippur (Niffer) istene. Mulil volt az, aki elrendelte, hogy a vízözön az
Égbıl elárassza a földet, s ezért Xisuthrus nem akarta megengedni neki, hogy oltárához közeledjék. Amint a
modern asszirológusok kiderítették, az északi Nippur volt az a központ, ahonnan a kaldeai (fekete) mágia elter-
jedt; a déli Eridu pedig az isteni imádatnak volt kezdeti székhelye, ahol az Isteni Bölcsességet állították a köz-
ponti helyre. A Napisten ugyanis mindenütt a legfelsı istenségként szerepelt. A zsidóknál a Hold Izrael Jehová-
jával és nemzetségével van összefüggésben, mert Ur városa a Hold-isten imádásának központja volt. Ábrahámról
pedig azt tartották, hogy Ur-ból jött. Így lett az Á-bra (h) m-ból Ábrahám.
13
Amikor Narada, a szőz-aszkéta azzal fenyegetızött, hogy véget vet az emberi nemnek, megtiltván
Daksha fiainak a nemzést.

107
 Itt a négy elızı Manu (a hétbıl) a négy fajt14 jelenti, amelyek már letőntek, míg
Krishna az ötödik fajhoz tartozik. Az ı halálával kezdıdött meg a Káli Yuga. Így tehát a
Vaivasvata Manu a Nap (Sûrya) fia, fajunk megmentıje fizikailag és spirituálisan összekap-
csolódik az „élet-csírával”. Egyelıre azonban csak a két elsıvel foglalkozunk, bár mindrıl
beszélünk.

A „vízözön” kétségtelenül univerzális hagyomány. Több „jégkorszak” volt, s ugyanígy

– különbözı okokból – több „özönvízrıl” is beszélünk. Stockwell és Croll vagy fél tucat jég-
korszakot sorol fel az ıket követı vízözönökkel együtt; a legkorábbi 850.000 évvel ezelıtt
zajlott le, a legutolsó pedig kb. 100.000 évvel ezelıtt.15 De melyik volt a mi vízözönünk? Bi-
zonyára a legkorábbi, amelynek emlékezete mind a mai napig fennmaradt a legısibb korokból
származó népek hagyományaiban. Ez volt az a vízözön, amely véglegesen elsodorta Atlantisz
utolsó félszigeteit, kezdve a Ruta és Daitya félszigetekkel, s végezve a Platón által említett
aránylag kis szigettel. Ez kimutatható az összes legendákban szereplı bizonyos részletek
egyezésébıl. Ez volt az utolsó gigantikus mérető özönvíz. Az a kisebb özönvíz, amelynek
nyomait Bunsen báró Közép-Ázsiában felfedezte, s amelyet kb. Kr. e. 10.000 évre tesz, egé-
szen más, mint a fél-univerzális vagy Noé-féle vízözön (mely végeredményben semmi más,
mint a régi tradíciók mitikus bemutatása), vagy az atlantiszi földrész elsüllyedése; ezekkel
legfeljebb morális kapcsolatban van.

Az ötödik fajban az emberiség – be nem avatott része – annyi vízözönrıl hallott, hogy
egybeolvasztotta ezeket, és ma már csak egyrıl tud. Ez utóbbi megváltoztatta a földgömb
egész képét, a szárazföldek és vizek ugyanis elmozdultak helyükrıl.

Nézzük, mit mond a perui tradíció: „Az Inkák – akik heten voltak – újra benépesítették
a földet a vízözön után”. (Coste, I, IV. 19. old.) Humboldt ugyanennek a legendának mexikói
változatát említi, de kissé összezavarja az amerikai Noéról szóló, máig is élı legenda részlete-
it. A kitőnı természettudós azonban kétszer hét társról beszél, valamint az isteni madárról,
amely az aztékok bárkája elıtt szállt, s így összesen tizenöt választottról van szó, nem pedig
hétrıl és tizennégyrıl. Ez a beszámoló valószínőleg akaratlanul a mózesi hatás alatt íródott.
Mózes ugyanis Noé tizenöt unokájáról beszél, akik nagyapjukkal együtt túlélték a vízözönt.
Xisuthrus viszont, a kaldeai Noé, a vízözönbıl megmenekülve élve vitetik a mennybe – mint
Enoch – a hét Istennel, a Kabirim-mel vagy másként a hét Titánnal együtt. Vagy lássuk a kí-
nai Yao-t, aki hét alakot visz hajóján, melyeket – a szárazföldre lépve – életre kelt, és „emberi

14
Ezt megerısíti egy képzett Brahmana is. A Bhagavad Gita-ról szóló kitőnı tanulmányban (The
Theosophist, 1887. ápr. 444. old.) a szerzı a következıket mondja: „Fel kell hívnom a figyelmet egy különös
tényre. Krishna itt négy Manuról beszél. Miért négyrıl? Most a hetedik Manvantara-ban vagyunk, a Vaivasvata
Manvantárájában. Ha az elmúlt Manukról beszél, akkor hatot kellene említenie, de ı csak négyrıl szól. Egyes
kommentárok ezt különös módon próbálják magyarázni. A ’Chatvaraha’ szót elválasztják a ’Manavaha’ szótól, s
így az értelmet Sanaka-ra, Sanandana-ra Sanatkumâra-ra és Sanatsujata-ra vonatkoztatják, akiket a Prajâpati
elmeszülte fiai közé soroltak. Ez a magyarázat azonban egész abszurd következményre vezetne, s a mondást
önmagában ellentmondóvá tenné. Az említett személyek közismert értelmezése ugyanis az, hogy Sanaka és
három társa visszautasította a teremtést, míg a többiek elfogadták. Ha tehát azokról a személyekrıl beszélünk,
akiktıl az emberiség eredt, abszurd dolog lenne a felsorolásba ezt a négyet is belefoglalni. A szöveget tehát a
fenti két szó összetételének felbontása nélkül kell magyarázni. A Manuk száma akkor négy lesz, s ez jóllehet
ellentmond a purânai interpretációnak, viszont egyezik az okkult elmélettel. Emlékezzenek rá, hogy... most az
ötödik gyökérfajban vagyunk. Mindegyik gyökérfaj Santhathi-ája (származéka) egy bizonyos Manunak. Ma már
a negyedik faj letőnt, vagy más szavakkal eddig már négy Manu volt.”
15
Stockwell: Smithsonian Contributions to Knowledge, XVIII. American Journal of Science, III. XI.
456, és Croll: Climate and Time. Lemúriát nem vízözön pusztította el, hanem vulkáni kitörések folytán süllyedt
el.

108
csíraként” használ. Ozírisz, amikor belép a bárkába, vagy Napcsónakba, hét Sugarat visz ma-
gával, stb.

Sanchoniathon egykorúnak tartja az Aletae-kat vagy Titánokat (a Kabirim-t)

Agruerus-szal, a nagy föníciai istennel, akit viszont Faber Noéval akart azonosítani,16 továbbá
feltételezni lehet, hogy a „titán” név a Tit-Ain-ból, a „kaotikus mélység forrásaiból”17 ered
(Tit-Theus vagy Tityus az „isteni vízözönt” jelenti). S így a titánok, akik heten vannak, nyil-
vánvalóan összekapcsolhatók a Vízözönnel, és a Vaivasvata Manu által megmentett hét
Rishivel.18

Ezek a Titánok Kronosz (az Idı) és Rhea (a Föld) fiai. Minthogy pedig Agruerus, Sza-
turnusz és Sydyk egy és ugyanazon személyiség, s minthogy a hét Kabiri-rıl is azt mondják,
hogy ık Sydyk (vagyis Kronosz-Szaturnusz) fiai, tehát a Kabirik és Titánok azonos szemé-
lyek. Ez esetben a jámbor Faber helyesen következtet, amikor ezt írta: „Kétségtelennek tar-
tom, hogy a hét Titán vagy Kabiri ugyanaz, mint a hindu mitológia (?) hét Rishi-je, akikrıl
azt tanítják, hogy egy bárkában menekültek meg a család fejével, a Manuval (?)”.

De kevésbé szerencsés következtetéseiben, amikor még hozzáteszi: „A hinduk szerte-

len legendáikban különbözı módon elferdítették a Noachidák (?!) történetét, megjegyzésre
méltó azonban, hogy vallásosan ragaszkodtak a hetes számhoz”.19 Ezért Wilford kapitány
igen jogosan jegyzi meg, hogy „talán a hét Manu, hét Brahmadica, valamint a hét Rishi ugya-
nazt jelenti, s ez esetben csupán hét egyéni személyrıl van szó.20 A hét Brahmadica volt a hét
Prajâpati, – a praja-k, vagyis a teremtmények urai. Tılük született az emberiség, s ık valószí-
nőleg ugyanazok, mint a hét Manu... Az emberi fajnak ez a hét nagy ıse azt a célt szolgálta,
hogy a földet emberekkel népesítse be”. (Asiatic Researches, V. 246. old.) „A Kabiri, a Titá-
nok a Rishik és a Noé-család kölcsönös hasonlóságai oly feltőnıek, hogy nem lehet puszta
véletlennek tulajdonítani”.21

Faber tévedését – amire majd a Kabirire vonatkozó egész elméletét is alapozza – az

okozta, hogy a bibliai Japhet név az orfeuszi himnuszok egyik versében a hét Titán neve kö-
zött szerepel. Orfeusz szerint a hét „Arkite” Titán – akiket Faber nem akar azonosítani a hi-
tetlen Titánokkal, (leszármazottaikkal) – a következı: Koeus, Kroeus, Phorcys, Kronos,
Oceanus, Hyperion és Iapetus.

Κοϊόν, τε Κροϊόν τε µέλαν, Φορκύν τε κραταιόν,

Καί Κρόνον, ’Ωκεανόν δ’, ’Γπερίοα τε, ’Ιαπετόντε.
(Orpheus apud Proclum. In Timaeum, V. 295. old.)

16
Agruerus pedig Kronosz vagy Szaturnusz, az izraeliták Jehovájának prototípusa. Amikor Noét Argha-
val, a Holddal vagy a megváltó Bárkával hozzák kapcsolatba, akkor mitológiailag Noé egy Szaturnusszal. Ekkor
azonban ez már nem kapcsolható a vízözönhöz. (Ld. Faber: „Kabiri”, I. köt. 35, 43-45. old.)
17
U. o. II. köt. 240. old.
18
Sanchoniathon szerint a Titánok Kronosz fiai voltak, s számuk hét volt, tőzimádóknak, Alatae-nek
(Agni fiainak?) hívja ıket, diuvialisoknak. Al-ait ugyanis a tőz istene.
19
E hetes számnak – jegyezzük meg – nem a semiták voltak a kezdeményezıi, hanem az árják. A zsi-
dók ezt a számot a kaldeaiaktól kapták.
20
Hét egyéni Isten-fiúról vagy Pitarákról, Pitrikrıl. Ez esetben is Kronosz vagy Szaturnusz (Kâla =
„idı”) és Arkites fiairól van szó, amilyenek a Kabiri és a Titánok. Nevük ugyanis: „holdbeli ısök” – erre vall. A
Hold ugyanis a Bárka vagy Argha, a tér vizes örvényében.
21
Lásd: „Kabiri”, I. köt. 131. oldal.

109
 De miért ne adhatta volna a babiloni Ezra az Iapetos nevet Noé egyik fiának?
Araobius szerint (Adversum Gentes, Lib. III. 124. old.) a Kabirit, a Titánokat, Manes-nek is
hívták, anyjuk pedig Mania volt. A hinduk sokkal több jogcímmel állíthatják, hogy a Mane-
sek az ı Manuik voltak, és hogy Mania a nıi Manu, amint az a Ramayana-ban írva van.
Mania ugyanis Ila vagy Ida, Vaivasvata Manu felesége és leánya, akivel „a Manuk faját nem-
zette”. Mania mint Rhea – a Titánok anyja – egyben a Föld is (Sayana ıt a föld Istennıjének
mondja), s így voltaképpen Vâch második kiadása és ismétlése. Mind Ida, mind Vâch átvál-
toztatható férfivá és nıvé; Idá-ból lesz Sudyumna, Vâch pedig a „nıi Virâj”, aki azért válto-
zott nıvé, hogy megbüntesse a Gandharva-kat; a két verzió közül az egyik a kozmikus és is-
teni teogóniára, a másik pedig a késıbbi korszakra vonatkozik. Az Arnobius által használt
Manes és Mania nevek indiai eredetőek, amelyeket a görögök és latinok kisajátítottak és ki-
forgattak.

Tehát nem véletlen, hanem minden népek közös archaikus tanításának eredménye az, amit az
izraeliták Ezrán – a modern mózesi könyvek szerzıjén – keresztül, mint legkésıbbi feldolgo-
zók közre adtak. Annyira nem teketóriáztak más népek tulajdonaival, hogy a Berosus
(Antiquitates Libyae, I. fol. 8.) szerint Titea - akit Diodorus Siculus (lásd: Bibl. Lib. III. 170.
old.) a Titánok vagy a diluviálisok anyjának tart – Noé felesége volt. Faber Ezrát „Pszeudo-
Berosus”-nak hívja, de elfogadja közléseit azért, hogy újabb bizonyítékot kovácsoljon arra
nézve, miszerint a pogányok összes isteneiket a zsidóktól vették, átalakítva a pátriárkák anya-
gát. Szerény véleményünk szerint a fentiek éppen az ellenkezıre adnak nagyszerő példát. Vi-
lágosan kitőnik, hogy a bibliai pszeudo-személyeket pogány mítoszokból (amennyiben ezek
mítoszok) kölcsönözték ki. Mindenesetre azt mutatja, hogy Berosus jól ismerte a Genezis for-
rását, s azt is tudta, hogy annak ugyanolyan kozmikus asztronómiai jellege van, mint az Izisz-
Ozirisz legendáknak, a Bárkának és más „Arkite” (bárka) szimbólumnak. Berosus ugyanis azt
mondja, hogy a „Titaea Magna”-t késıbb Aretia-nak22 nevezték, s hogy a Földdel együtt
imádták. Így Noé felesége, Titaea azonos Rhea-val, a Titánok anyjával és Ida-val, minthogy
mindkettı a Földet kormányzó istennı volt, s mindkettı a Manuk vagy Manes-ek (vagy
Titan-Kabiri) anyja volt. Ugyanezen Berosus szerint Titea-Aretia-t mint Horchia-t tisztelték,
ez pedig a Vesta, a Föld-istennı egyik címe. „Sicanus deificavit Aretiam, et nominavit eam
linguâ Janigenâ Horchiam”. (U. o. V. 64.) [Sicanus istenné tette Aretia-t, és a Janus családból
való Horchia-nak nevezte el.]

A történelmi vagy történelem elıtti korok jóformán minden régi poétája megemlíti va-
lamilyen formában a két – sok helyen szigetként szereplı – kontinens elmerülését. Atlantisz
mellett így emlegetik a Phlegyan sziget pusztulását is. Peusanias és Nonnus elmondják, ho-
gyan történt:

Mélyen lenyúló gyökereit a Phlegyan szigetnek

Zord Neptunus kitépte s hullámokba meríté
Istentelen lakóit.

22
Aretia az Artes (az egyiptomi Mars) nıi formája. Innen a kaldeai (most héber) ‫ אדע‬szó (Aretz) =
„Föld”. Seyffarth a Beiträge zur Kenntniss szerzıje az „Artes”, Mars címszó alatt így idéz: „Addit Cedrenus
(Salem, I. 3.): Stella Martis ab Egyptiis vocatur Ertosi (plantare, generare). Significat autem hoc omnis generis
procreationem et vivificationem, omnisque substantiae et materiae naturam et vim ordinantem atque
procreantem”. [Cedrenus azt mondja (Salem, I. 3.), hogy Marsot az egyiptomiak Ertosisnak (növeszteni vagy
nemzeni) nevezték. Ez annyi, mint mindent teremteni és éltetni, az anyag és mindenféle szubsztancia természetét
és erejét megteremteni és determinálni]. Artes tehát a Föld, mint a „létezés forrása”, vagy amint azt a The Source
of Measures (186. old.) szerzıje magyarázza, Artes ugyanaz a hébereknél és az egyiptomiaknál, mivel mindkettı
a földnek, mint forrásnak az ıseszméjét foglalja magában. Ugyanúgy, mint a hébereknél, de más formában, az
Ádám és Madim (Mars) ugyanaz, s egybefoglalja a földet Ádámmal, a H-adam-H formában.

110
 – Dionysius lib. XVIII. 319. old.

Faber meggyızıdése szerint „a Phlegyan sziget Atlantisz volt. De mindezek az allegó-

riák többé-kevésbé eltorzult visszhangjai a hindu tradícióknak azon nagy kataklizmáról,
amely az árjákat megelızı negyedik - ténylegesen emberi, bár gigantikus nagyságú – fajt
utolérte. De, amint már elıbb is említettük, a Vízözön legendájának – hasonlóan minden más
legendához – több jelentése van. Vonatkozik ez a legenda a teogóniában a prekozmikus átala-
kulásokra, a spirituális korrelációkra – bármilyen abszurdnak tőnik fel ez a kifejezés a tudo-
mányos szemlélet számára –, továbbá az ezt követı kozmogóniára, vonatkozik ez a legenda a
VIZEK-re (Anyagra) a KÁOSZ-ban, a Szellem-sugarak által felébresztett és megtermékenyí-
tett anyagra, amelyben a titokzatos differenciálódás elsodorta és elpusztította az életre ébresz-
tıket, – ez valóban pre-kozmikus misztérium, a létezés drámájának prológusa. Anu, Bel és
Noé megelızték Adam Kadmont, a Vörös Ádámot és Noét, éppen úgy, amint Brahmâ,
Vishnu és Shiva megelızték Vaivasvatát, és a többieket”. (Lásd Isis Unveiled, II. 420. és köv.
oldalak, ahol a hét jelentés egynémelyikére célzás történik.)

Mindez arra mutat, hogy a fél-univerzális, a geológia által ismert vízözön – az elsı
jégkorszak – azon idıben történhetett, amit a Titkos Tanítás megjelölt: azaz kereken 200.000
évvel a mi ötödik fajunk kezdete után, azon idıben, amit Croll és Stockwell az elsı jég-
korszak idejének tartanak, azaz kb. 850.000 évvel ezelıtt. Minthogy pedig ezt a jégkorszakot
a geológusok és asztronómusok a „földpálya túlzott excentricitásának” tulajdonítják, s a Tit-
kos Tanítás szintén ugyanezen oknak, de egy másik tényezı, a földtengely elfordulásának
bevonásával – erre nézve bizonyítékot találhatunk az Enoch könyvében23, ha már a Purânák
leplezett elıadásmódja nem talál megértésre, – akkor tehát mindez arra mutat, hogy a régiek
is tudtak valamit a tudomány „modern felfedezéséirıl”. Enoch, amikor a „vajúdó Föld nagy
elhajlásáról” beszél, igen pontos és világos jelentést ad.

Hát nem nyilvánvaló ez? Nuah, amint bárkájában lebeg a vizeken, Noét jelenti, a bár-
ka pedig az Argha vagy Hold jelképe, a nıi princípiumé, Noé a „Szellem”, amely leszáll az
Anyagba. S amint leszállt a földre, azt látjuk, hogy szılıt telepít, bort iszik, s ettıl megrészeg-
szik, azaz a tiszta Szellem megmérgezıdik, amint az anyag végsı rabságába kerül. A Genezis
hetedik fejezete csupán az elsınek egy másik verziója. S amint az elsıben azt olvassuk: „És
sötétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek fölött”, ugyanígy olvas-
hatjuk a hetedikben: „A vizek pedig áradának... és a bárka (Noéval, a Szellemmel) jár vala a
vizek színén”. Így tehát Noé, ha azonos a kaldeai Nuah-val, az anyagot éltetı szellem, az
anyag pedig a Káosz, amelyet a Mélység, vagy a vizek áradása jelenít meg. A babiloni legen-
dában (ahol a pre-kozmikus összevegyül a földi eseménnyel) Istar (Ashtaroth vagy Vénusz, a
Hold-istennı) van bezárva a bárkába, s ı küldi ki „a galambot a szárazföld keresésére”. (Isis
Unveiled, II. 423 - 424. old.)

George Smith a „táblácskákból” elıbb a Hold teremtését s utána pedig a Nap teremté-
sét olvassa ki. „Szépségét és tökéletességét magasztalták, és pályáinak szabályosságát, amely
arra vezette az embereket, hogy ıt a bíró típusának, a világ szabályozójának tartsák”. Ha ez a
történet egyszerően csak egy kozmogóniai kataklizmát mutatna be – még akkor is, ha az uni-
verzális természető volt – miért beszél Istar vagy Astoreth Istennı, a Hold, a Nap teremtésérıl
a vízözön után? A vizek a kaldeai verzió szerint oly magasra emelkedhettek, mint a Nizir he-
gye, vagy az arábiai legendában a Jebel Djudi, vagy a bibliai történetben az Ararát hegye,
vagy éppen a Himalája a hindu tradícióban, és mégsem érték el a Napot. Még maga a Biblia is
félbeszakad e csoda láttán. Nyilvánvaló, hogy a vízözön azon népek számára, akik elıször
23
LXIV. fejezet, XI. rész

111
feljegyezték, egész más jelentéssel bírt, kevésbé problematikus és sokkal inkább filozofikus
jelentéssel, s nem egy univerzális vízözönre vonatkozott, amelyrıl semmiféle geológiai nyo-
mokat nem lehet felfedezni.

Minden ilyenféle kataklizma periodikus és ciklikus jellegő, és amint a Vaivasvata

Manu a különbözı eseményekben és körülményekben általános személyként szerepel, ugyan-
így jogosult az a feltevés, hogy az elsı „nagy vízözön” allegorikus és kozmikus jelentéssel
bírt, s hogy a Satya Yuga – „az Igazság Korszaka” utolsó szakaszában történt, amikor a má-
sodik gyökérfaj, „a csonttal bíró Manu” legelıször megjelent, mint „Izzadság-szülött”.

A második vízözön – az u. n. „univerzális” vízözön – a negyedik gyökérfajt, a mai teológia

által kényelmesen „óriások átkozott fajának” tekintett fajt, a kainitákat, és „Ham fiait” érintet-
te. A geológia, errıl a második „vízözönrıl” vesz tudomást. Ha gondosan összehasonlítjuk a
különbözı kaldeai legendák beszámolóit és más népek ezoterikus írásait, az fog kiderülni,
hogy mind megegyeznek a brahmani könyvekben adott ortodox elbeszélésekkel. Az is ki fog
tőnni, hogy amíg a vízözönrıl szóló elsı beszámolóban, amikor Vaivasvata Manu kiszáll a
Himavan-ra. (Himalájára), „a Földön még nincs sem Isten, sem halandó”, a második beszá-
molóban már hét Rishi csatlakozik hozzá. Mindez arra mutat, hogy ami egyes beszámolók az
u. n. „teremtést” megelızı csillagközi és kozmikus vízözönt tárgyalják, a többiek részben a
földi anyag nagy özönére, részben pedig egy valódi vízözönre vonatkoznak. A Shatapatha
Brâhmana-ban a Manu azt látja, hogy „a vízözön minden élı teremtményt elsodort, s egyedül
ı maradt meg”, vagyis csak az élet magja mentıdött át az Univerzum egy korábbi feloszlásá-
ból, a Mahapralaya-ból „Brahmâ egy napja” után. A Mahabhârata viszont egyszerően arra a
nagy geológiai kataklizmára utal, amely csaknem az egész negyedik fajt elsodorta, hogy he-
lyet teremtsen az ötödiknek. Az ezoterikus kozmogóniában tehát Vaivasvata Manu három
különálló sajátosságban jelentkezik:24 (a) Mint „Gyökér-Manu” az Elsı Kör A bolygóján, (b)
mint az „élet-mag” a D bolygón a negyedik körben, és (c) mint az „ember-mag” minden új
gyökérfaj kezdetén – különösen pedig a mi ötödik fajunkban. E faj legkezdetén, a Dvapara
Yuga-ban25 ment végbe a sötét mágusok elpusztítása, vagyis „azon szigeté, (Platón csak az
utolsó szigetrıl beszél) amely az Atlanti-óceánban, Herkules Oszlopai mögött volt, s amelyrıl
könnyen át lehetett hajózni egy másik hatalmas kontinens (Amerika) közelében fekvı szi-
geteire”. Az „atlantiszi” szárazföld kapcsolatban volt a „Fehér Szigettel”, s ez a Fehér Sziget

24
+/ Nem szabad elfelejteni, hogy a hindu filozófiában minden differenciálódott egység csak a Maya
ciklusai folytán tekinthetı különállónak, mert lényegében egy a Legfelsı vagy Egyetlen Szellemmel. Innen ered
a különbözı Purânákban, sıt olykor ugyanabban a Purânában a látszólagos zavar és ellentmondás ugyanazon
személlyel kapcsolatban. Vishnu – akárcsak a sok-formájú Brahmâ és a (semleges) Brahma – egy, és mégis azt
tartják, hogy ı a huszonnyolc Vyasa. (Vishnu Purâna) „Minden Dvapara (vagy harmadik) korban Vishnu Vyasa
személyében sok részre választja el a Védát, amely (valójában csak) egy. A Vaivasvata Manvantaraban a
Dvapara korban huszonnyolcszor rendezték el a Védákat a nagy Rishik, következésképp huszonnyolc Vyasa volt
eddig. Azok, akik mind a Véda-Vyasa formájában voltak, akik a megfelelı korok Vyasa-i voltak”. (III. kötet, III.
fejezet) „Ez a világ Brahmâ, Brahmâ-ban és Brahmâ-tól van... többet nem lehet megtudni”. Majd a Harivamaha-
ban megint ezt olvassuk: „Az elsı Manvantarában volt ama hét híres Vasishta-fiú, akik a harmadik Manvantará--
ban Brahmâ fiai voltak (azaz Rishik), Urja nevezetes ivadékai”. Ez világos: az elsı Manvantara emberisége
ugyanaz, mint a hetediké, és a közbeesıké. Az elsı gyökérfaj emberei lesznek a második, harmadik, negyedik,
ötödik, stb. embereivé. Véges-végig ciklikusan és állandóan reinkarnálódnak azok a Monádok, akik a mi
Planetáris Láncunk Dhyan Chohánjaihoz tartoznak.
25
A Dvapara Yuga minden faj számára változik. Minden fajnak megvannak a saját ciklusai, s ez a tény
igen nagy különbségeket hoz. Például az atlantiszi negyedik alfaj a Káli Yugában volt, amikor elpusztították
ıket, ugyanakkor pedig az ötödik alfaj a Satya vagy Krita Yugában volt. Az árja faj jelenleg a Káli Yugában
van, s abban marad még 427.000 évig, míg különbözı „faj-családok”, például a semita, hamita, stb. fajok saját
speciális ciklusukat élik. Az elkövetkezı hatodik alfaj – amely igen hamarosan megindul – saját Satya (arany-)
korában lesz, mialatt mi a Káli Yugában aratjuk saját gonoszságaink gyümölcsét.

112
volt Ruta, de ez nem volt Atala, sem pedig Wilford ezredes „Fehér Ördöge” (Lásd: Asiatic
Researches, VIII. köt. 280. old.), amint erre már rámutattunk. Meg kell itt még azt is jegyezni,
hogy a Dvapara Yuga, a szanszkrit szövegek szerint, 864.000 évig tart, továbbá, ha a Káli
Yuga csak kb. 5.000 évvel ezelıtt kezdıdött, akkor éppen 869.000 éve annak, hogy a sziget
pusztulása megtörtént. Itt a számadatok újra igen közel járnak a geológusok által adott korhoz,
akik szerint a Jégkorszak 850.000 évvel ezelıtt volt.

A Shatapatha ezután elmondja, hogy „egy nı jött a Manu-hoz, aki magát a Manu leányának
mondotta, s akivel a Manu együtt nemzette a Manuk ivadékát”. Ez a nemek fiziológiai átvál-
tozására utal a harmadik gyökérfaj végén. Az allegória túlságosan is világos ahhoz, hogy sok
magyarázatra szoruljon. Természetesen, amint már megjegyeztük, a nemek szétválásánál egy
androgün lényt tételeznek fel, aki két részre osztja a testét – akárcsak Brahmâ és Vâch, sıt
Ádám és Éva esetében is – s ezek szerint a nıi lény egy bizonyos értelemben a másik lény
leánya, éppen úgy, mint ahogy a férfi is egy bizonyos értelemben a nıi lény fia, „csontjából
való csont és testébıl való test”. Arról sem szabad elfelejtkezni, hogy tudós orientalistáink
még nem fedezték fel az „ellentmondásokban és elképesztı értelmetlenségekben” – ahogy
egyes tudósok a Purânákat jellemzik – azt, hogy a Yuga kifejezés vonatkozhat egy Körre, egy
gyökérfajra, gyakran egy alfajra, sıt jelentheti a pre-kozmikus teogóniának egyik kitépett lap-
ját is. Ezt a kettıs és hármas jelentést bizonyítja az, amikor látszólag ugyanazon személyre
ugyanazon név alatt utalnak különbözı eseményekkel kapcsolatban, jóllehet ezeket az esemé-
nyeket teljes Kalpák választják el egymástól. Jó példa erre Ila ábrázolása. Ila egyszer ilyen
alakban, egyszer pedig amolyan alakban szerepel. Az exoterikus legendákban azt halljuk,
hogy Vaivasvata Manu Mitrának és Varunának áldozatot mutatott be, mert fiakat akart terem-
teni. Az áldozatot bemutató brahmána tévedése folytán azonban csak lánya született – Ila
vagy Ida. Azután, „a két istenség kegyébıl” Ila neme megváltozott, férfivá lett, s nevezték
vala Su-dyumna-nak. Azután megint átváltozik nıvé, és így tovább, a mese hozzáteszi, hogy
Shiva és férje örültek annak, hogy gyermekük „egy hónapig férfi, egy hónapig pedig nı”. Ez
világos utalás a harmadik fajra, ahol az emberek androgünök voltak. De néhány „igen kép-
zett” orientalista (Lásd Dowson: Hindu Classical Dictionary, "Ida" címszó alatt.) elgondolása
a következı: „Ida elsısorban élelem, táplálék vagy tej-áldozat; innen lett belıle dicsıítı ára-
dat, a beszéd istennıjének megszemélyesítésében”. A „laikusoknak” azonban már nem mond-
ják el, miként lehet a „tej-áldozat” vagy a „dicsıítı áradat” váltakozva férfi és nı, vagy talán
valami „belsı nyilvánvalóság” van mögötte, amit az okkultisták nem képesek észrevenni.

Legmisztikusabb értelmében Swâyambhûva Manu egyesülése Vâch-Shata-Rupa-val, saját

lányával – s ez az elsı „euhemerizmus” [euhemerizmus = a mitológiát tényleges történések
átalakult ismertetésének tekintı tan. (Ford. megjegyz.)] azon kettıs princípiumra vonatko-
zólag, amelynek Vaivasvata Manu és Ila a másodlagos és harmadik formája – a kozmikus
szimbolizmusban az Élet-gyökeret jelenti, a Csírát, amelybıl minden naprendszer, minden
világ, angyal és isten származik. Mert, amint Vishnu mondja:

A Manuból kell eljönnie minden teremtésnek, istennek, Asurának, embernek.

Általa teremtıdik a világ, mely mozog és mozdulatlan.

De a nyugati tudósoknál és orientalistáknál még sokkal keményebb ellenfeleket is ta-

lálhatunk. Ha a számadatokban a brahmanák meg is egyeznek talán a mi tanításainkkal, felté-
telezhetı, hogy egyes ortodox konzervatívok kifogást emelnek azon szaporodási mód ellen,
amit Pitri Devatáiknak tulajdonítunk. Kénytelenek leszünk bemutatni azokat a munkákat,
amelyekbıl idéztünk, s felszólítani ıket arra, hogy valamivel gondosabban olvassák saját
Purânáikat, tekintetbe véve az ezoterikus jelentést is. És akkor, újra csak azt mondjuk, ki fog
derülni, hogy a többé-kevésbé átlátszó allegóriák fátyla mögött az általunk közölt állításokat

113
saját könyveik fogják megerısíteni. Egy-két példát már bemutattunk, a második faj, az u. n.
„Izzadság-szülték” megjelenésére vonatkozóan. Ezt az allegóriát tündérmesének tartják, pedig
titkos jelentése egy pszicho-fiziológiai jelenség, a Természet egyik legnagyobb misztériuma.

Az itt közölt kronológiai megállapításokra vonatkozólag természetesnek tartjuk a kér-

dést:

Lehettek-e a földön emberek 18 millió évvel ezelıtt?

Erre a kérdésre az okkultizmus igenlıen válaszol, nem törıdve semmiféle tudomá-
nyos ellenvetéssel. Ez a 18 millió év ráadásul csak a Vaivasvata-Manu emberére vonatkozik,
vagyis a már különálló férfi és nıi egyedekre. Az ezt megelızı két és fél faj 300 millió évre
tekint vissza, bármit is mondjon a tudomány. Azok a geológiai és fizikai nehézségek ugyanis,
amelyek ennek az elméletnek útjában állnak, egyszerően nem létezhettek az okkult tanítások-
ban szereplı ısi, éterikus ember számára. A világi és az ezoterikus tudomány közötti vita sor-
sa teljesen azon múlik, hogy a vitázók hisznek-e, illetve be tudják-e bizonyítani a fizikai testen
belüli asztrális test létezését, mely utóbbi független az elıbbitıl. Paul d'Assier, a pozitivista,
azt a tényt látszólag elég világosan bebizonyította,26 nem is szólva a régmúlt korok összegyőj-
tött tanúságairól, valamint a modern „spiritiszták” és misztikusok bizonyítékairól. Ezt a tényt
elég nehéz lenne visszautasítani a mi korunkban, amely oly sokat ad a bizonyításokra, kísérle-
tekre és bemutatásokra.

A Titkos Tanítás fenntartja azt az állítást, hogy a fizikai emberiség 18.000.000 éve él a
Földön, s ebben nem akadályozták meg glóbuszunk negyedik körének általános kataklizmái
és háborgásai.27 Ez a negyedik kör ugyanis a legnagyobb fizikai fejlıdés korszaka, mert az
élet-ciklus középpontja a negyedik kör, s a kataklizmák sokkal intenzívebbek és pusztítóbbak
ebben a körben, mint a megelızı három kör alatt – a Föld korábbi pszichikus és spirituális
életének és fél-éterikus körülményeinek ciklusai során – lejátszódott bármelyik kataklizma. A
18.000.000 évet egy 300.000.000 évet magában foglaló ásványi és növényi fejlıdés periódusa
elızte meg. Ezt természetesen mindazok, akik nem akarják elismerni a „csontnélküli”, tisztán
éterikus ember elméletét, tagadni fogják. A tudomány, amely csak a fizikai szervezetet ismeri,
fel lesz háborodva, és még inkább a materialista teológia. A tudomány logikai és okszerő ala-
pokból kiindulva fog ellenkezni, azon elképzelés szerint, hogy minden élı szervezet minden
idıkben az anyagi lét ugyanazon síkján létezett, – a teológia pedig a legabszurdabb elképzelé-
sek alapján. A teológusok nevetséges felfogása, melyet rendszerint elı szoktak hozni, azon az
eszmei feltételezésen alapul, hogy csak a bolygónkon élı emberiséget (értsd a kereszténysé-
get) érte az a megtiszteltetés, hogy az egész Kozmoszban ık az egyedüli emberek, s hogy
következésképp saját nemében páratlan.28
26
Lásd „Posthumous Humanity”, fordította: H. S. Olcott, London, 1887.
27
Prof. Newcomb szerint „a végtelen messzeségbıl érkezı s az összehúzódás által kifejlesztett hı leg-
feljebb csak 18.000.000 évig tarthat”. (Popular Astronomy, 500.) „Földünkön a víz létezésére alkalmas hımér-
séklet 10.000.000 éve alakulhatott ki”. (Winchell, World-Life, 356. old.) Sir William Thomson viszont azt mond-
ja, hogy a Föld kérgesedésének teljes korszaka 18.000.000 évet tesz ki, viszont ı újabban megváltoztatta véle-
ményét, és a Napkorszakra csak 15.000.000 évet engedélyez. Ám mint a 4. kötetben levı Összefoglalásban látni
fogjuk, a tudományos vélemények oly nagy eltérést mutatnak, hogy semmiféle bizalmat nem elılegezhetünk a
tudományos spekulációknak.
28
A The Plurality of Worlds (1853), melynek szerzıje nem nevezte meg magát, jóllehet köztudomású,
hogy a mővet Dr. Whewell írta – jó példája ennek a felfogásnak. A szerzı azzal érvel, hogy a jó keresztény nem
hihet más világok létezésében, sem pedig a Föld geológiai korában. Mert ha elfogadja, hogy ez a világ csak egy
a sok közül, melyeket Isten teremtett, és hogy más világokban is van élet és lakhely akarattal bíró intelligens
lények számára, akik törvényszerőségeknek vannak alávetve, s szabad akaratuk gyakorlására képesek, akkor

114
 Az okkultisták, akik biztosan hisznek az İsi Filozófia tanításaiban, egyaránt elvetik a
teológusok és tudósok ellenvetéseit. Saját részükrıl azt tartják, hogy már azokban a korszak-
okban, amikor a földön még a pólusoknál is elviselhetetlen hıség uralkodott, egymást követı
özönvizekkel, hegyek kitüremkedésével, s a föld vizeinek és tengereinek folytonos helyvál-
toztatásával, a körülmények nem akadályozhatták meg azt a fajta életet és szervezetet, ame-
lyet az okkultisták a korai emberiségnek tulajdonítanak. Sem a környezı, mérges gázokkal
terhes levegı vegyes összetétele, sem az éppen csak megszilárduló földkéreg veszélyei nem
képezhettek akadályt az elsı és második faj számára, amelyek már a szén vagy szilur korban
megjelentek.

A jövendı emberfajokat alkotó Monádok már készen voltak egy újabb átalakulásra.
Befejezték az ásványi, a növényi és az állati élet különbözı fázisait, alulról kezdve a legma-
gasabb szintig, s várták emberi, sokkal intelligensebb formájukat. De mit tehettek vajon a For-
málók, mint azt, hogy kövessék a fejlıdı Természet törvényeit? Vajon megtehették-e azt,
amit a bibliai holt-bető állít, hogy „Úristen”-szerő Ádámot formáljanak, vagy mint a görög
mitológia Pygmalionja Galateát keltsenek életre a vulkáni porból, és „élı lelket” leheljenek az
emberbe? Nem. A lélek már megvolt, látensen a Monádban, s ennek a léleknek csak burkolat-
ra volt szüksége. Pygmalion, aki nem tudja életre kelteni szobrát, és a nazarénus gnosztikusok
Bahak Zivo-ja, aki képtelen „emberi lelket helyezni teremtményébe”, mint elgondolások sok-
kal filozofikusabbak és tudományosabbak, mint a holt-bető szerinti Ádám, vagy a bibliai
Elohim-Teremtık. Az ezoterikus filozófia szerint, amely a spontán teremtést tanítja, – miután
elızıleg Shishta és Prajâpati elvetették az életmagot a Földön – az alacsonyabb angyalok csak
a fizikai embert tudják kiformálni a Természet segítségével, éspedig úgy, hogy elıbb saját
magukból egy éterikus formát bocsátanak ki, amelybıl – mint u. n. protoplazmikus modellbıl
– fokozatosan kifejlıdik a fizikai forma.

Erre újabb ellenvetést kapunk: a „spontán teremtés – mondják – egy felrobbantott el-
mélet. Ezt az elméletet Pasteur kísérletei már húsz évvel ezelıtt elintézték, és Tyndall profesz-
szor is ellene van. Nos, tegyük fel, hogy ellene van. A professzornak tudnia kellene, hogy ha a
jelenlegi világperiódusban, a tényleges körülmények között a spontán teremtés valóban lehe-
tetlennek bizonyul – amit az okkultisták különben is tagadnak – arra nézve viszont nem tudna
bizonyítékot találni, hogy más kozmikus feltételek mellett nem történt-e spontán teremtés
nemcsak a Laurenciai korszak tengereiben, hanem az akkor még vonagló szárazföldön is.
Érdekes volna tudni, hogyan ad valamikor is számot a tudomány az életrıl és a fajok megje-
lenésérıl a Földön, de különösen az ember keletkezésérıl, ha egyszer visszautasítja mind a
bibliai tanításokat, mind pedig a spontán teremtést. Pasteur megfigyelései azonban távol áll-
nak attól, hogy tökéletesek vagy bizonyítottak legyenek. Blanchard és Dr. Lutaud nem tu-
lajdonítanak nekik jelentıséget, és ténylegesen bebizonyítják, hogy e megállapításoknak nincs
alapjuk. Ez a kérdés egyelıre tehát sub-judice marad, úgyszintén az a másik kérdés, hogy va-
jon mikor és milyen korszakban jelent meg az élet a Földön? Ami azt az elképzelést illeti,
hogy Haeckel moneron-ja – egy csipetnyi só – megoldotta volna az élet eredetének problémá-
ját, ez egyszerően abszurd állítás. Azok a materialisták, akik lefitymálják az éterikus, asztrális

túlzás lenne azt gondolni, hogy a mi világunk lett volna kiválasztva az isteni kegyelemre, az Isten speciális be-
avatkozásának, közléseinek és személyes látogatásának színhelyére. Feltételezhetı-e az, hogy Földünk lenne az
erkölcsi és vallási univerzum központja, – kérdezi a szerzı – ha semmiben sem különbözne más helyektıl a
fizikai univerzumban? Hiszen ez az állítás (más lakott világok feltételezése) éppen olyan képtelenség, mintha
elfogadnánk Ptolemaios régi hipotézisét, mely szerint a Föld rendszerünk központja. Mindezeket emlékezetbıl
idézzük, de csaknem szó szerint. A fenti szerzı nem veszi észre, hogy ezzel az érveléssel szétpattantja saját
szappanbuborékát.

115
emberként elképzelt „önmagától-létezı”, „ön-szülte égi ember” elméletét, ne csodálják, ha
majd egy kezdı okkultista is nevetni fog a modern gondolkodás bizonyos elképzelésein. Pél-
dául a legtudományosabban bebizonyítva azt halljuk, hogy a primitív protoplazma-szemcse
(moneron) se nem állati, se nem növényi, hanem jellegében mindkettı, és hogy nincs ıse sem
az állatok, sem a növények között, minthogy éppen ez a moneron a minden szerves létezés
kiindulópontja; és végül azt magyarázzák be nekünk, hogy ugyanezek a moneronok saját ma-
guk ısei. Ez lehet nagyon tudományos elmélet, de túlságosan is metafizikai, – még az okkul-
tista számára is túlságosan az.

Ha a spontán teremtés ma már – talán a rendelkezésre álló anyag felszaporodása foly-

tán – más rendszerekkel is dolgozik, s ezeket szinte lehetetlen felismerni, a földi élet keletke-
zése idején azonban óriási lendülettel mőködött. A Természet mőködési módját különben még
a legegyszerőbb fizikai forma, valamint a fajok fejlıdése is mutatja. A hatalmas ıskori pikke-
lyes gyík, a szárnyas gyík (pterodactylus), az óriásgyík (megalosaurus) és a késıbbi korok
száz láb hosszú iguanodon-ja átalakult utódai a primerkor üledékes kızeteiben található legré-
gibb állati lényeknek. Volt idı, amikor a fenti „özönvíz-elıtti” szörnyek még csak fonalas
ázalékok voltak, burok és páncél nélküli véglények, izomnak, szerveknek nyoma sem volt, s
nem-nélküliek lévén utódaikat sarjadzással szaporították csakúgy, mint a jelenleg élı mikro-
szkopikus állatkák, melyek – a tudomány tanításai szerint – hegyláncaink építészei és kımő-
vesei. S miért ne lehetett volna ugyanez a helyzet az emberrel is? Miért ne követte volna az
ember is ugyanazt a növekedési törvényt, azaz a fokozatos sőrősödés törvényét? Egy elıítéle-
tek nélküli ember könnyebben elhiszi, hogy az ısi emberiségnek elıször éterikus – vagy ha
úgy tetszik – óriási rostos, kocsonyás formája volt, melyet az Istenek vagy természeti „Erık”
formáltak ki. S azután korszakok millióin keresztül megsőrősödött, gigantikus erıre tett szert
fizikai ösztöneiben és hajlamaiban, míg végül megállapodott a negyedik faj emberének ha-
talmas fizikai formájában, – mintsem elhiggye azt, hogy az ember a szó szoros értelmében a
Föld porából alkottatott, vagy valami ismeretlen emberszabású majomtól származott.

A mi ezoterikus elméletünk nem ütközik a tudományos adatokkal sem, legfeljebb elsı

látásra, amint azt Dr. A. Wilson (a Royal Society tagja) mondja a Knowledge-ben (1881. dec.
23.) írt levelében: „A fejlıdést – helyesebben a természetet a fejlıdés fényében – mindössze
csak valami huszonöt éve tanulmányozzák. Ez természetesen csak töredéknyi idı az emberi
gondolkodás történetében”. Éppen ezért nem mondunk le minden reményrıl arra nézve, hogy
a materialista tudomány javítani fog módszerein, és fokozatosan elfogadja az ezoterikus taní-
tásokat, – még ha eleinte lehántja is róluk a számára túlságosan metafizikai jellegő elemeket.

Vajon kimondták-e már az utolsó szót az emberi fejlıdés tárgyában? Amint Huxley
professzor mondja: „Erre a nagy kérdésre (az ember igazi helyére a természetben) adott min-
den egyes válasz, amelyet a követık – esetleg maga az elmélet megteremtıje is – teljesnek és
véglegesnek hirdetnek, száz évig, esetleg kétezer évig örvend tekintélynek és megbecsülésnek.
De az idı mindig bebizonyítja, hogy minden egyes ilyen válasz legfeljebb csak megközelítése
lehet az igazságnak, s a követık csak tudatlanságuk folytán tartják elfogadhatónak, de teljes-
séggel elfogadhatatlanná válik, ha a késıbbi korok nagyobb tudásával megvizsgálják”. Vajon
ez a kiváló darwinista elfogadja-e a lehetıségét annak, hogy az ı „majmoktól való leszárma-
zási” elmélete az okkultisták „nagyobb tudása” számára a „teljességgel elfogadhatatlan” el-
méletek listájára tartozik? De honnan jöttek a primitív népek? A „civilizált állapotba való fel-
emelkedés” puszta ténye nem magyarázza meg a forma fejlıdését.

A fent már hivatkozott levélben („Az ember fejlıdése” címen) Dr. Wilson még más
különös beismeréseket is tesz. Így például válaszként „G. M.” által a Knowledge-nek bekül-

116
dött kérdésekre, a következıket jegyzi meg: „Változtatott-e a fejlıdés az emberen? Ha igen,
miben áll ez? Ha nem, miért nem?... Ha nem vagyunk hajlandók (mármint a tudomány) elis-
merni, hogy az ember elıbb tökéletes lényként teremtetett, s csak azután alacsonyodott le,
akkor csak egy másik lehetıség maradt, – a fejlıdés lehetısége. Ha az ember a vademberi
státusból a civilizált státusba emelkedett, akkor ez bizonyára fejlıdés. Még nem tudjuk, mivel
az arra vonatkozó tudást igen nehéz megszerezni, vajon az emberi forma is ugyanolyan befo-
lyásoknak van-e alávetve, mint a fejletlenebb állatok teste. De kétséges, hogy a vademberi
állapotból a civilizált életbe való felemelkedés „fejlıdést” jelent és foglal magában, éspedig
jelentıs fejlıdést. A mentális emberi fejlıdést nem lehet kétségbe vonni, a mindig szélesebb
körő gondolkodás ugyanolyan kicsiny és nyers kezdetekbıl indult el, mint maga a beszéd. De
az ember életmódja, a környezethez való alkalmazkodási képessége és egyéb számtalan té-
nyezı igen nehézzé teszi hogy a „fejlıdésnek” tényeit és folyamatát kövessük.

Éppen ez a nehézség bírhatná arra az evolucionistákat, hogy sokkal óvatosabbak le-

gyenek állításaikban. De miért lehetetlen a fejlıdés, ha „az embert tökéletes lényként terem-
tették, s csak azután alacsonyodott le”? A fejlıdést legjobb esetben csak a külsı, fizikai em-
berre lehet alkalmazni. Amint az Isis Unveiled-ben megjegyeztük, Darwin fejlıdési elmélete
egy középsı pontnál kezdıdik, ahelyett, hogy az ember kezdeteinél – mint minden másnál is
– az univerzálisból indulna ki. Az Arisztotelész-Bacon-féle módszernek meglehetnek az elı-
nyei, de kétségtelenül már bebizonyultak a hibái is. Pythagorasz és Platón, akik az
univerzáliákból jöttek lefelé, a modern tudomány fényében mindinkább nagyobb tudásúaknak
tőnnek fel, mint amilyen Arisztotelész volt. Ez utóbbi például elvetette a Föld forgásának
eszméjét, sıt a Föld gömb alakját sem fogadta el, amikor így ír: „Csaknem mindenki, aki az
eget egységességében tanulmányozza, azt tartja, hogy a föld a középpontban van; az itáliai
iskola filozófusai azonban, akiket másként Pythagorasz követıinek neveznek, éppen az ellen-
kezıjét tanítják”. Éspedig azért, mert (a) a pythagoraeusok beavatottak voltak és (b) a deduk-
tív módszert követték. Ezzel szemben Arisztotelész, az induktív módszer atyja, kifogásolja
azokat, akiknek tanításai szerint: „rendszerünk központját a Nap foglalta el, a Föld pedig csak
egy csillag, amely e központ körüli körforgásával hozza létre az éjjelt és a nappalt. (De Caelo,
II. Cap. 13.) Ugyanez a helyzet az emberrel is. A Titkos Tanításban kapott és most bemutatott
elmélet az egyetlen, amely számot tud adni az ember megjelenésérıl a földön anélkül, hogy
olyan abszurditásokba esne, hogy az ember teremtését „csoda” által a föld porából képzelné
el, vagy azt a még nagyobb téveszmét követné, amely szerint az ember egy csipetnyi mész-
sóból, az ex-protoplazmikus moneron-ból keletkezett.

A Természetben vezetésként az analógia törvényét kell elfogadnunk, ez az egyedüli

igazi Ariadné fonala, amely elvezethet bennünket a Természet birodalmának útvesztıin a
kezdeti és végsı misztériumok felé. A Természet, mint teremtı potencia végtelen, s a fiziku-
sok egyik generációja sem fog tudni soha eldicsekedni, hogy kimerítette útjainak és módjai-
nak összességét, bármilyen egységesek is a Természet törvényei. Ha el tudunk képzelni a csil-
lagközi térben egy hosszú aeon-ok alatt forgó „tőzköd-golyót”, amint fokozatosan bolygóvá,
saját fénnyel bíró gömbbé formálódik, s végül embert hordozó világ vagy föld válik belıle,
vagyis a puha, plasztikus anyagból sziklákkal borított bolygó lesz. Ha azt látjuk, hogy e boly-
gón minden egy magtalan, kocsonya-szerő foltból fejlıdik ki (a moneron Sarcodéja29 ugyanis
ilyenné válik), s a protista állapotból30 kialakul egy állati forma, létrejön a mezozoikus idık

29
Vagy egy másik, jobban ismert nevén a protoplazma. Ezt a szubsztanciát prof. Dujardin Beaumetz
„sarcode”-nak nevezte el, jóval korábban, mielıtt jelen elnevezési módját megkapta volna.
30
A moneronok valóban protisták. Se nem állatok, se nem növények, ahogy Haeckel írja: „a moneron
egész teste semmi más, mint egyetlen teljesen homogén albumen (fehérje) részecske erısen adhéziós állapot-
ban”. (Journal of Microscopical Science, 1869. január, 28. oldal.)

117
gigantikus csúszómászó szörnyetege, majd elsorvad, a lesz belıle a trópusok alatt élı (hozzá
képest) törpe krokodil, és az általánosan jól ismert gyík.31 Nos, ha mindezt könnyen el tudjuk
képzelni, akkor miért gondoljuk azt, hogy csak az ember kerüli el az általános törvényt? „Az
óriások valának a földön abban az idıben” – mondja a Genezis elismételve az összes keleti
szentírások megállapítását. A titánok antropológiai és fiziológiai tényen alapulnak.

És, amint a kemény páncélú rákféle valamikor egy kocsonyaszerő petty volt, „teljesen
homogén albumin részecske erısen adhéziós állapotban”, ugyanilyen volt a primitív ember
külsı burka is, korai „bır-ruhája”, plusz egy halhatatlan spirituális monád, valamint a burkon
belül egy pszichikus idıleges forma és test. A modern kemény felépítéső, úgyszólván minden
éghajlathoz alkalmazkodó izmos ember 25 millió évvel ezelıtt talán éppen olyan volt, mint a
Haeckel-féle moneron, pontosan meghatározva egy „szervek nélküli szervezet”, egy teljesen
homogén szubsztancia, alaktalan testtel belülrıl, s csak kívülrıl mutatva emberi formát.

E században semmiféle tudományos embernek nincs joga esztelennek tartani a

brahmanák számadatait a kronológiai kérdésekben, mert saját számításaik sokszor még az
ezoterikus tudomány adatait is túlszárnyalják. Ezt könnyen bemutathatjuk.

Hemholtz a Föld 2.000 °C-ról 200 °C-ra történı lehőlési idejére 350.000.000 évet
számol. A nyugati tudomány (beleértve a geológiát is) általánosan kb. 500 millió évesnek
gondolja bolygónkat (azóta 3-4 milliárd évesnek). Sir Williams Thomson viszont a legkorábbi
növényi élet jelentkezését 100.000.000 évvel ezelıttre teszi, – e megállapítását különben az
ısi feljegyzések tisztelettudóan cáfolják. Ráadásul a tudomány területén az elképzelések szin-
te naponként változnak. Néhány geológus viszont ellene van az ilyen idıbeli elhatárolá-
soknak. „Volger számításai szerint az általunk ismert kızet-rétegek kialakulásához szükséges
idı legalábbis 648 millió évre rúg”. Mind az idı, mind pedig a tér végtelen és örök. „A föld,
mint anyagi létezés valóban végtelen, csak a rajta végbement változásokat lehet véges idısza-
kaszokkal meghatározni.” (Burmeister) „Ezért azt kell feltételeznünk, hogy a csillagos ég
nemcsak térbelileg – amiben különben egy asztronómus sem kételkedik – hanem idıbelileg is
kezdet és vég nélküli; vagyis nem teremtés által jött létre, s így elmúlhatatlan.” (Czolbe)

Czolbe pontosan azt ismétli, amit az okkultisták mondanak. De az árja okkultisták –

mondanák egyesek – semmit sem tudtak ezekrıl a késıbbi elméletekrıl. Coleman ugyanis ezt
mondja: „Még a Föld gömb-alakjáról sem tudtak”. Erre a Vishnu Purâna olyan választ tartal-
maz, amely bizonyos orientalistákat rendkívüli módon elképesztett.
A Nap, Maitreya, valamennyi dwipa-ban (kontinensen) egyidıben állomásozik, délidıben épp-
úgy, mint éjfélkor. De mivel a napfelkelte és a napnyugta mindig egymással szemben van – s
ugyanúgy szemben vannak a világtájak és a keresztezı pontok is – az emberek azt mondják,
Maitreya, hogy a nap felkel, ahol ık felkelni látják, és lenyugszik ott, ahol az ı számukra lebu-
kik a láthatáron. A Nap, amely mindig egy és ugyanazon a helyen áll, nem kel fel és nem
nyugszik le, mert az, amit mi napfelkeltének és napnyugtának nevezünk, semmi más, mint az,
hogy látjuk, és késıbb nem látjuk a napot (Vishnu Purâna, II. köt. VIII. fej.)

Erre jegyzi meg Fitzedward Hall: „Figyelemre méltó e szakasz heliocentrikus világné-
zete. Valamivel késıbb azonban erre cáfolat következik”. Szándékos cáfolat, mert ez titkos

31
Nézzük a mezozoikus korok Iguanodon-ját – egy 100 láb hosszú szörnyeteget –, amely a jelen korra
átváltozott a Dél-Amerikában élı kis Iguana gyíkká. A régi korok „óriásairól” szóló népszerő hagyományok,
melyek minden mitológiában, köztük a Bibliában is szerepelnek, valamikor majd mint tények nyernek bebizo-
nyítást. A természetben az analógia logikája már maga is elfogadtathatná velünk e tradíciókat mint tudományos
tényeket.

118
templomi tanítás volt. Martin Haug ugyanezt a tanítást egy másik szakaszban fedezte fel. Te-
hát felesleges az árjákat rágalmazni.

De térjünk vissza a geológusok és antropológusok kronológiájához. Úgy véljük, hogy

a tudomány nem tudja elfogadhatóan cáfolni az okkultisták felfogását ezen a téren. Egyelıre a
tudomány csak azzal érvelhet, hogy „az emberrıl, a teremtés legmagasabb rendő lényérıl, az
elsıdleges sztrátumban semmi nyom sem található, csupán az u. n. alluviális, legfelsı réteg-
ben”. A tudomány azonban egy napon kénytelen lesz elismerni, hogy ebben a Körben az em-
lısök családjában az ember nem az utolsó, hanem az elsı jelentkezı. Hasonló felfogást vitat-
tak meg Franciaországban igen illetékes körökben.

A tudomány nem tudja megcáfolni azt a megállapítást, hogy az ember a Közép-

Harmadkorban élt, egy olyan geológiai korban, amikor a most ismert emlısöknek egyetlen
példánya sem létezhetett. Ezt a megállapítást Quatrefages most bebizonyította.32 De tegyük
fel, hogy az ember létezése az eocén korszak alatt még nincs bebizonyítva, – vajon a kréta kor
óta mennyi idı telt el? Jól tudjuk, hogy csak a legmerészebb biológus veszi magának a bátor-
ságot, hogy az ember megjelenését a miocén kornál korábbi idıszakra tegye. De – kérdezzük
– milyen hosszúságú korok és korszakok teltek el a mezozoikus kor óta? Erre vonatkozólag –
hosszas spekulációk és viták után – a tudomány hallgat, s e tárgyban a legnagyobb tekintélyek
is csak azt felelhetik: „Nem tudjuk”. Ez annyit jelent, hogy ebben a tárgyban a tudomány em-
berei sem jelentenek nagyobb tekintélyt, mint a laikusok. Ha prof. Huxley szerint „a szén-
képzıdés maga hat millió évig tartott”,33 hány millió évnek kellett eltelnie a Jura-kortól, vagy
az u. n. mezozoikum közepétıl – a harmadik faj megjelenésétıl – a miocén korig, amikor a
negyedik faj elsüllyedése már bekövetkezett?34

A szerzı jól tudja, hogy azok a specialisták, akik a Föld és az ember korára vonatko-
zólag a legliberálisabban számoltak, mindig kihívták maguk ellen az óvatosabb többséget. Ez
azonban nem sokat bizonyít, mert hiszen a többség véleménye – idık múltán – igen ritkán
vagy talán sohasem bizonyul helyesnek. Harvey véleményével egyedül állt hosszú évekig. A
gızhajó szószólói annak a veszélynek voltak kitéve, hogy életüket a bolondokházában végzik.
Mesmert mind a mai napig – Cagliostro-val és St. Germain-nel együtt – a lexikonok mint sar-
latánt és szálhámost emlegetik. És most, hogy Charcot és Richet beigazolták Mesmer elképze-
léseit, s a mesmerizmust új néven, mint hipnotizmust – hamis orral az ısi arcon – elismerik,
mindez nem növeli tiszteletüket a többséggel szemben, amikor látjuk, hogy ebbe a többségbe
tartozók milyen könnyen és természetesen tárgyalják a „hipnotizmust”, a „telepatikus észlelé-
seket” és egyéb jelenségeket. Röviden úgy beszélnek róla, mintha Salamon király óta hittek
volna benne, elfelejtve, hogy csak néhány éve eszelısöknek és szélhámosoknak tartották az
ügy szószólóit.35

32
„Introduction a l'Etude des Races Humaines.”
33
S. Laing: „Modern Science and Modern Thought”, 32. old.
34
Esoteric Buddhism, 70. old.
35
Ugyanez a sors várja a spiritiszta jelenségeket és minden más, a belsı emberre vonatkozó pszicholó-
giai megnyilvánulásokat. Hume óta, akinek kutatásai egy nihilista idealizmusban kulmináltak, a pszichológia
fokozatosan a teljes materializmus álláspontjára helyezkedett. Hume-et pszichológusnak tartották, jóllehet a
priori tagadta olyan jelenségek létezését, amelyekben ma már milliók – köztük tudósok is – hisznek. A hylo-
idealisták (anyagias idealisták) napjainkban egyszerően annihilationisták. Spencer pozitivista és Bain materialis-
ta iskolájának semmi közük a metafizikához. Ez pszichizmus, és nem pszichológia. Éppoly kevéssé hasonlít a
vedantai tanításokra amint Schopenhauer és von Hartman pesszimizmusa sem emlékeztet az ezoterikus filozófiá-
ra, az igazi buddhizmus szívére és lelkére.

119
 Ugyanígy várható a gondolkodásmód hirtelen megváltozása azon hosszú korszak meg-
ítélésében is, amelyet az ezoterikus filozófia a szexuális és fiziológiai emberiség kialakulási
korának tart. A jövı tudósainál talán még a következı Stanza is elfogadására talál:

„Az elme-szülöttek, a csontnélküliek létrehozták az akarat-szülötteket, a csontosokat”,

hozzátéve, hogy ez a harmadik faj közepén történt, 18.000.000 évvel ezelıtt.

Ami a XIX. századi gondolkodást illeti, azt a választ fogjuk kapni – még személyes
barátainktól is, akik túlságos tisztelettel viseltetnek a tudomány változékony következtetései
iránt –, hogy ez a megállapítás képtelenség. Még sokkal kevésbé hihetınek fogják találni azt a
további állítást, hogy az elsı faj keletkezésének ideje még sok millió évvel ennél is korábbra
tehetı. Mert jóllehet a pontos számadatok nincsenek megadva – nyilvánvaló, hogy a kezdeti
Isteni fajok színrelépését nem lelet bizonyítottan a geológia szerint korai szekunder vagy akár
primer korban helyezni – egy dolog mégis világos: a 18.000.000 évnyi idıtartamot, amely a
szexuális, fizikai ember korszaka, meg kell sokszorozni, ha azt akarjuk, hogy az ember spiri-
tuális, asztrális és fizikai teljes fejlıdési folyamatát magába foglalja. És valóban számos geo-
lógus úgy véli, hogy a negyedkori és harmadkori korszakok tartama megkívánja az ilyen
becslés elfogadását. Az is egészen bizonyos, hogy egy eocénkori ember létezése ellen semmi-
féle földi feltételeket nem lehet felhozni, ha egyszer bizonyság merül fel e hipotézis realitásá-
ról. Azok az okkultisták, akik azt tartják, hogy a fenti adatok messze a szekunder vagy „mezo-
zoikus” korba visznek bennünket, forduljanak M. de Quatrefages-hoz, aki bebizonyította,
hogy ebben a messze ıskorban létezhetett az ember. A legkorábbi gyökérfajokra vonatkozó-
lag azonban más a helyzet. Minthogy a szedimentáció elején a földbıl feltörı, és az atmoszfé-
rában lebegı sőrő szénsavval telített gızök jelenleg ismert emberi szervezet fennmaradását
lehetetlenné tették, hogyan létezhettek tehát – kérdeznék egyesek – az ısi emberek? Ez az
ellenvetés valójában szóba sem jöhet. Az akkori földi körülmények nem érintették azt a síkot,
amelyen az éterikus asztrális fajok fejlıdése végbement. A ciklikus törvény spirituális árama
csak a viszonylagosan közeli geológiai korokban sodorta az emberiséget a fizikai fejlıdés
legalacsonyabb síkjára – a durva anyagi kauzalitás síkjára. Azon ısi korban az embernek csak
az asztrális fejlıdés volt folyamatban, és a két sík, az asztrális és a fizikai36 – jóllehet párhu-
zamosan fejlıdött – nem érintkezett közvetlenül egymással. Nyilvánvaló, hogy egy árnyék-
szerő éterikus ember szervezete folytán – ha ugyan szervezetnek nevezhetjük – csak ahhoz a
síkhoz kapcsolódik, ahonnan Upadhi-jának szubsztanciája származik.

Vannak dolgok, amelyek talán még a széles látókörő – de nem mindent látó – modern
természettudósok figyelmét is elkerülhette. És mégis, maga a Természet vállalja magára a
hiányzó láncszem bemutatását. A szabadon gondolkodó, spekulatív kutatóknak választaniuk
kell az ember eredetére vonatkozólag a keleti Titkos Tanítás által adott verzió, a reménytele-
nül materialista darwini tan és a bibliai beszámoló között. Választaniuk kell, hogy elfogadják-
e a lelket és a spirituális fejlıdést tagadó elméletet, vagy magukévá teszik az okkult tanítást,
amely egyaránt elveti a „speciális teremtést” és az „evolucionisták” antropogenezisét.

De foglalkozzunk újra a „spontán teremtés” kérdésével; volt idı, amikor az élet –

ahogy a tudomány tanítja – még nem mutatkozott ezen a földi síkon. Volt idı, amikor még a
Haeckel-féle moneron – a protoplazma egyszerő gömböcskéje – sem jelentkezett a tengerek
mélyén. Honnan jött az impulzus, amely a szén, nitrogén, oxigén, stb. molekulákat arra indí-

36
Meg kell jegyezni, hogy jóllehet az Anyag fizikai és asztrális síkjai még a legkorábbi geológiai ko-
rokban is párhuzamosan futottak egymás mellett, de megnyilvánulási fázisaik nem olyanok voltak, mint ma. A
Föld jelenlegi sőrőségi fokát csak 18.000.000 évvel ezelıtt érte el. Azóta mind a fizikai, mind az asztrális síkok
sőrőbbek lettek.

120
totta, hogy az Oken által Urschleimnek nevezett, manapság protoplazmának keresztelt, orga-
nikus „nyálkában” rendezıdjenek el? Milyenek voltak a moneronok prototípusai? Ezek leg-
alábbis nem jöhettek földünkre más – már fejlettebb – bolygókról a meteorkövekben, bármit
is mond Sir William Thomson erre vonatkozó valószínőtlen elmélete. De még ha ez történt
volna, ha Földünk csakugyan más bolygókról kapta életcsíra-ellátását, ki vagy mi vitte ezeket
az életcsírákat a többi bolygóra? Ennél a pontnál, ha csak el nem fogadjuk az okkult tanítást,
megint csak egy csodával állunk szemben, vagyis el kell foganunk a személyes, antropomorf
Teremtı elméletét, akinek a monoteisták által megfogalmazott sajátosságai és lénye éppen
úgy ellenkezik a filozófiával és logikával, mint amennyire degradáló magára a végtelen és
univerzális Istenségre, melynek felfoghatatlan nagysága elıtt még a legóriásibb emberi intel-
lektus is törpének érzi magát. Ne legyen tehát a modern filozófus, aki magát önkényesen az
eddig elért emberi intellektualitás legmagasabb fokára állítja, spirituálisan és intuíció dolgá-
ban oly mélyen alatta még az ısi görögök elképzeléseinek is, akik ebben a vonatkozásban
maguk is sokkal alacsonyabb fokon álltak, mint az ıskor keleti árja filozófusai. A
hylozoizmus, filozófusan értékelve a panteizmus legmagasabb aspektusa. Ez az egyedül le-
hetséges kiút a gyilkos materializmuson alapuló bárgyú ateizmusból és a monoteisták még
együgyőbb antropomorf elképzeléseibıl. A hylozoizmus e kettı között áll a saját teljesen
semleges talaján. A hylozoizmus alaptétele, hogy létezik egy abszolút Isteni Gondolat, amely
áthatja azon számtalan aktív és teremtı Erıt vagy „Alkotót”, amely Entitásokat ezen Isteni
Gondolat bírja mozgásra, és amely létüket minden vonatkozásban az Isteni Gondolatnak kö-
szönhetik, bár ez utóbbi személyesen éppoly kevéssé van érdekelve az Entitásokban vagy
azok teremtményeiben, mint a Nap a napraforgóban, s általában az egész vegetációban. Ilyen
„Alkotókról” tudnak az okkultisták, és hisznek bennük, mert a belsı ember felfogja és érzéke-
li ıket. Ezért azt tartják, hogy miután az Abszolút Istenség feltétel és vonatkozás nélkül kell
hogy legyen, az eszme teljes lefokozását jelentené, ha reá mint aktív, teremtı, egyetlen élı
Istenre gondolnánk.37 Az olyan Istenség, amely Térben és Idıben nyilvánul meg – miután e
kettı csupán formája ANNAK, ami az Abszolút MINDEN – az egésznek csupán töredék ré-
sze lehet. És mivel a „Minden” abszolút voltát tekintve nem osztható fel, ezért az érzékelt Al-
kotó (szerintünk Alkotók) legjobb esetben is csak annak aspektusa lehet. Hogy ugyanazt a
hasonlatot használjuk – mely jóllehet alkalmatlan a teljes eszme kifejezésére, de a jelen esetre
megfelel – ezek az Alkotók olyanok, mint sugarak egy napkorongban, mely természetesen
nem tud a sugarak munkájáról, s nincs is érdekelve benne, jóllehet ezek a sugarak minden
tavasszal – a Föld manvantarai hajnalán – közvetítı eszközök lesznek, hogy felébresszék, és
megtermékenyítsék a Természet alvó vitalitását és annak differenciált anyagát. Ezt olyan jól
megértették az ısi korokban, hogy még a mérsékelten vallásos Arisztotelész is azt jegyezte
meg, hogy olyanféle munka, mint a közvetlen teremtés teljességgel nem illı Istenhez –
άπρεπέρ τώ Θεώ. Platón és más filozófusok ugyanezt tanították: az istenség nem teremthet
saját kezével – αύτουρνείν άπαντα. Ezt nevezi Cudworth „hylozoizmusnak”. Mint ahogy
Laertius szerint az öreg Zeno is ezt mondja:

A Természet a fejlıdési elvek szerinti önmagától mozgó szokás; tökéletesíti és magába zárja
azokat a dolgokat, melyeket meghatározott idıben, kitermel, s mőködése megfelel annak,
38
amelybıl kiválasztódott.

37
Az Abszolútnak Cusa bíboros által történt megfogalmazása és elképzelése csak a nyugati elmét elé-
gítheti ki, amely saját börtönérıl nem tud, és teljesen degenerálódott a skolasztikus és teológus szofisztika hosz-
szú századai alatt. De „az Abszolútról szóló legújabb filozófia”, amelyet Sir William Hamilton Cusa számára
megfogalmazott, sohasem fogja kielégíteni a hindu vedantin sokkal inkább metafizikai beállítottságú elméjét.
38
Cudworth: „Intellectual System”, I. 328.

121
 Térjünk most vissza tárgyunkhoz, újra átgondolva azt. Valóban, ha azokban a korok-
ban olyan növényzet volt, amely fennmaradhatott az akkori ártalmas környezetben, és ha még
állatok is éltek, melyeknek vizes szervezete kifejlıdhetett az akkori állítólag oxigén-szegény
klímában, – miért ne lehetett volna emberi élet is egy kezdeti fizikai formában, vagyis egy
olyan faj, melynek tagjai alkalmazkodtak azon geológiai korszakhoz és környezetükhöz? De
különben is, a tudomány maga is bevallja, hogy semmit sem tud a geológiai korszakok igazi
tartamáról.

A fı kérdés azonban az, hogy az azoikus kornak nevezett idıtıl kezdve vajon igazán
olyan atmoszféra volt-e a földön, mint amilyent a természettudósok feltételeznek. Nem min-
den fizikus osztja ezt a nézetet. Ha a szerzı a Titkos Tanítás adatait éppen az egzakt tudo-
mánnyal akarná alátámasztani, mi sem lenne könnyebb, mint néhány fizikus felfogása alapján
bemutatni, hogy az atmoszféra alig változott az óceánok elsı kondenzációja óta, vagyis a
laurenti periódus, a pyrolithikus kor óta. Mindenesetre ezt a nézetet vallják Blanchar, S.
Meunier, sıt maga Bischof is, amint ez utóbbiak a bazaltokkal végzett kísérleteivel bizonyítja.
Mert ha hinnénk a tudósok többségének az elemi szénnel és nitrogénnel teljesen telített mér-
ges gázok és elemek mennyiségére vonatkozólag, amelyeken szerintük a növényi és állati
világ akkoriban élt, gyarapodott és fejlıdött, akkor arra a különös következtetésre kellene
jutnunk, hogy azon idıkben az óceánok nem vízbıl, hanem folyékony széndioxidból álltak.
Ilyen természeti elem feltételezésével pedig kétséges, – amint azt Blanchard bebizonyította –
hogy a vérteshalak, vagy akár maguk a primitív trilobiták létezhettek volna a primer kor óce-
ánjaiban, nem is szólva a sziluri kor tengereirıl.

Az emberiség legkorábbi fajának létezéséhez szükséges feltételek azonban nem kíván-

tak meg semmiféle egyszerő vagy összetett természeti elemet. Amit már a kezdetben is leszö-
geztünk, most is fenntartjuk. Annak a spirituális éterikus lénynek, aki a Földtıl távoli Tereken
élt, még mielıtt az elsı csillagközi „kocsonyaszerő folt” kifejlıdött volna a nyers kozmikus
anyag óceánjában – billió és trillió évekkel azelıtt, hogy a Földnek nevezett petty a végtelen-
ben létrejött volna, és kifejlesztette volna saját cseppjeiben (mondjuk óceánjaiban) a mone-
ronokat – nem volt szüksége semmiféle „elemre”. A „puha csonttal bíró Manu” könnyen elle-
hetett kalcium foszfát nélkül, hiszen nem voltak csontjai, legfeljebb csak képletes értelemben.
És amíg maguknak a moneronoknak is homogén összetételük ellenére is – szükségük volt
fizikai életkörülményekre, hogy tovább fejlıdhessenek, az a Lény, akibıl a primitív ember és
az „Ember Atyja” lett, miután elızıleg a tudomány által elképzelhetetlen létezési síkokon
fejlıdött, nyugodtan érzéketlen maradhatott bármilyen atmoszférikus körülmények között. Az
a primitív ıs, akit Brasseur de Bourbourg a Popul Vuh-ban leír, s aki a mexikói legenda sze-
rint ugyanolyan könnyedséggel élt és mozgott a föld alatt, vízben és a föld felett, a mi szö-
vegeink szerint csak a második és a korai harmadik fajnak felel meg. És ha a Természet há-
rom birodalma az özönvíz elıtti korokban annyira más volt, miért ne állhatott volna az ember
olyan atomkombinációkból és anyagokból, amelyek a mai fizikai tudomány számára teljesen
ismeretlenek? A ma ismert és jóformán megszámlálhatatlan változatosságú és fajtájú növé-
nyek és állatok a tudományos feltevés szerint primitív és kisszámú organikus formákból fej-
lıdtek ki. Miért ne történhetett volna ugyanez az emberek, az elemek és más egyebek eseté-
ben is? Amint a Kommentár mondja:

Az univerzális Genezis elindult az Egybıl, feloszlik Háromra, majd Ötre, s végül a Hétben
kulminál, hogy visszatérjen a Négybe, a Háromba és az Egybe.

122
 7. STANZA

A FÉL-ISTENI FAJOKTÓL KEZDVE AZ ELSİ EMBERI FA-

JOKIG

24. A magasabb Teremtık gıgjükben visszautasítják a „Jóga Fiai” által kifor-

mált formákat. 25. Nem akarnak a korai „Tojásból szülöttek”-be inkarnálódni.
26. A késıbbi androgünöket választják. 27. Az elsı, elmével bíró ember.

24. A Bölcsesség Fiai, az Éjszaka Fiai, (Akik akkor származtak Brahma testébıl, amikor az
Éjszaka lett) készen az újraszületésre, lejöttek. Látták az egyharmad (még értelem nélküli
faj) rút (intellektuálisan) formát. (a) „Mi választhatunk”, mondták az Urak, „mi bölcsek
vagyunk”. Egyesek beléptek a chhayak-ba. Egyesek szikrát lövelltek. Egyesek késleked-
tek a negyedikig (fajig). Saját esszenciájukból töltötték (erısítették) Kámát (a vágy eszkö-
zét). Akik csak egy szikrát kaptak, (magasabb) tudás nélkül maradtak. A szikra csak
pislákolt (b). Egyharmad részük elme nélküli maradt. Jiváik (monádjaik) nem voltak
készen. Ezeket félretették a hét (primitív emberfaj) közé. Ezek szők-fejőek lettek. Egy-
harmad rész készen volt. „Ezekben fogunk lakozni” – mondták a Láng Urai és a Sötét
Bölcsesség Urai (c).

Ebben a Stanzában benne van a rossz misztériumainak teljes kulcsa, az Angyalok u. n.

Bukása és még sok más probléma magyarázata, amelyeken emberemlékezet óta tépelıdtek a
filozófusok. Megoldja az intellektuális képességek újra meg újra jelentkezı egyenlıtlenségé-
nek, a születési vagy társadalmi helyzetbıl folyó különbözıségeknek titkát és logikus magya-
rázattal szolgál az utána következı aeonok érthetetlen karmikus lefolyására nézve. Most meg-
próbáljuk e nehézségekben bıvelkedı tárgyra vonatkozólag a lehetı legjobb magyarázatot
adni.

(a) Egészen a negyedik körig, sıt ebben a körben is egészen a harmadik faj késıbbi
idejéig, az ember – ha ugyan ezt a félrevezetı nevet adhatjuk azoknak a folytonosan változó
formáknak, amelyekbe a monádok az elmúlt három körben és a jelenlegi kör kezdeti két és
fél fajában beleöltöztek – intellektuális szempontból mindössze csak egy állat. Az ember csak
a jelenlegi középsı körben fejleszti ki magában teljesen a negyedik princípiumot, mint az ötö-
dik princípium megfelelı eszközét. De a manasz viszonylag teljes kifejlıdése csak a kö-
vetkezı körben várható, amikor alkalma lesz tökéletesen istenivé válni, a körök végéig. Amint
Christian Schoettgen mondja a Horae Hebraicae mővében, az elsı földi Ádám „csak az élet
leheletét” kapta meg, - a Nephesh-t, de nem az élı lelket.

(b) Itt az alsóbbrendő fajokról van szó, melyekhez hasonlók még mindig vannak, mint
pl. a hamarosan kihaló ausztráliaiak, egyes afrikai és csendes-óceáni törzsek. „Nem voltak
készen” – annyit jelent, hogy e monádok karmikus fejlıdése még nem tette alkalmassá ıket
arra, hogy olyan emberi formákat foglaljanak el, amelyek magasabb intellektuális fajok inkar-
nációjára voltak szánva. Ezt azonban késıbb megmagyarázzuk.

(c) A Zohar „Fekete Tőz”-rıl beszél, amely az Abszolút Világosság, Bölcsesség. Egyesek az
ısi teológiai elıítéletbıl kiindulva azt mondhatnák: „Az Asurák a pártütı Dévák, az Istenek
ellenfelei, tehát ördögök és gonosz szellemek”. Válaszunk erre: az ezoterikus filozófia nem
ismeri el a természetben sem a jót, sem a rosszat per se, mint egymástól függetlenül létezıket.

123
A kozmoszra vonatkoztatva mindkettı az ellentétek vagy kontrasztok szükségességébıl ered,
az emberre vonatkoztatva pedig a jó és a rossz az emberi természetben, az ember tu-
datlanságában és szenvedélyeiben gyökerezik. Nincsenek ördögök, vagyis tökéletesen elfajult
lények, mint ahogy nincsenek teljesen tökéletes angyalok sem, bár léteznek lények, akiket a
Világosság és a Sötétség Szellemeinek nevezhetnénk. Így pl. LUCIFER – a spirituális megvi-
lágosodás és a szabad gondolkodás szelleme – átvitt értelemben egy világítótorony, amely az
embert az Élet szirtjei és homokzátonyai között útba igazítja. Lucifer legmagasabb aspektusá-
ban a Logosz, legalacsonyabb aspektusában pedig a „Sátán”, s mindezek az aspektusok visz-
szatükrözıdnek saját Egónkban. Lactantius, amikor Krisztus természetérıl szólott, a Logosz –
az Ige - jelentését is magyarázza: „Sátán elsıszülött testvére, és minden teremtmények elseje”.
(Inst. Div. II. köt. VIII. idézi: Myer: Qabbalah, 116.)

A Vishnu Purâna leírásában a legkorábbi teremtmények az Arvaksroták voltak, ka-

nyargós emésztıcsatornákkal: (Ezeknek) „belsı megnyilvánulásaik voltak, de saját fajtájuk-
ról és természetükrıl kölcsönösen nem tudtak”. A huszonnyolc féle Badha vagy „tökéletlen-
ség” nem vonatkozik – mint Wilson gondolta – a jelenleg ismert és általa felsorolt állatokra,1
mert ezek nem léteztek azokban a geológiai korokban. A Vishnu Purânából világosan kitőnik
ez, ebben az elsı teremtmények „Az ötszörösen mozdulatlan alkotás”, vagyis az ásványok és
a növények, azután jönnek a mesés állatok, a Tiryaksroták, a mélység szörnyei, akiket az
„Urak” legyilkoltak, amint ez a 2. és 3. Stanzában olvasható. Azután következtek az
Urdhwasroták, a boldog égi lények, akik ambrózián éltek. Utoljára pedig az Arvaksroták,
emberi lények, – Brahmâ u. n. hetedik teremtése. De ezek a „teremtések” – az utolsót is bele-
értve – nem ezen a bolygón történtek, jóllehet másutt megtörténhettek. Ezen a Földön nem
Brahmâ teremt dolgokat és embereket, hanem a Prajâpatik – a létezés és földi teremtés urai-
nak vezetıje és ura.2 Brahmâ parancsárnak engedelmeskedve Daksha – a földi teremtık és
nemzık, köztük a Pitrik szintézise vagy összessége - megteremtette a felsıbbrendő és alsóbb-
rendő (vara és avara) dolgokat – az a „putra leszármazottakra” vonatkozik - továbbá a „két-
lábúakat és négylábúakat, majd ezt követıen akaratából (az Akarat és Jóga Fiaira utalva) lét-
rehozta a nıi nemhez tartozókat” – vagyis szétválasztotta az androgüneket. Itt – újra – azt
halljuk, hogy a „kétlábúak” vagyis az emberek korábban léptek a színre, mint a „négylábúak”,
– ahogy ezt az ezoterikus tanítások is állítják. (Lásd a XII. Stanzát, ahol ezt elmagyarázzuk.)

Minthogy az exoterikus beszámolókban az Asurák az elsı lények, akik az „éjszaka tes-

tébıl” keletkeztek, míg a Pitrik a Szürkületbıl származtak, az „isteneket” pedig Parâshara – a
Vishnu Purânaban – a kettı közé helyez, mutatván, hogy azok a „nappal-testbıl” jöttek elı, –
könnyen fel lehet ismerni azt a határozott törekvést, hogy a teremtés sorrendjét eltitkolják. Az
ember – az Arvaksrota – a „Hajnal-testbıl” származik, de más helyen is utalnak az emberre,
amikor Brahmâ, a Világ Teremtıje, „vad lényeket teremt, akik kifejezett Bhûták és húsevık
voltak”, vagy ahogy a szövegben áll: „félelmes szörnyek, majom-színőek és vérengzık”.3
Ezzel szemben a Rakshasákat rendszerint „gonosz szellemeknek” és az „istenek ellenségei-
nek” fordítják, s így azonosíthatók az Asurákkal. A Ramâyanában, amikor Hanuman felfedezi
az ellenséget Lankában, Rakshasákat talál ott, kiknek némelyike förtelmes, „míg másokra
gyönyörőséggel lehetett tekinteni”, végül pedig a Vishnu Purânában közvetlen utalás van
arra, hogy ık lettek az „Emberiség” vagy Brahmâ Megváltói.

Az allegória igen leleményes. A nagy intellektus és a túl sok tudás kétélő fegyver, jóra
és rosszra egyformán használható eszköz. Ha ezek a tulajdonságok önzéssel párosulnak, tulaj-

1
Lásd I. kötet, V. fejezet, 71. oldal.
2
„Vishnu Purâna”, I. kötet, XV. fejezet.
3
Ugyanott, I. kötet, V. fejezet.

124
donosuk az egész emberiséget arra fogja felhasználni, hogy önmagát felmagasztalja, és céljait
elérje; ha pedig önzetlen, emberbaráti célokra irányulnak, akkor a tömegek megváltásának
eszközévé lesznek. Az azonban bizonyos, hogy ha az öntudatosság és az intellektus hiányzik
ez emberbıl, akkor abból idióta, embertestő állat lesz. Brahmâ annyi, mint Mahat, az Egye-
temes Elme, s ezért a Rakshasák közül a túlságosan önzık teljesen birtokolni szeretnék, más-
ként „fölfalni” szeretnék Mahat-ot. Az allegória félreérthetetlen.

Az ezoterikus filozófia mindenesetre azonosítja a pre-brahmani Asurákat, Rudrákat,4

Rakshasákat és az allegóriákban szereplı valamennyi, az istenek ellen támadó „ellenséget” az
Egókkal, akik a harmadik faj még értelmetlen emberében inkarnálódva ezt tudatosan halha-
tatlanná tették. Ezek az Egók tehát inkarnációik folyamata alatt az igazi kettıs Logoszt, – az
emberben megnyilvánuló, konfliktus-teremtı, két-arcú isteni princípiumot jelentik. Az alábbi
Kommentár és a következı Stanzák kétségtelenül jobban megvilágítják ezt a nehéz tant, – a
szerzı azonban nem érzi feljogosítva magát arra, hogy azt teljes egészében közreadja. A fajok
sorrendjérıl különben a Kommentár azt mondja:

E Földön elıször az ÖNMAGUKTÓL LÉTEZİK jelennek meg, a „Spirituális életek”, az abszo-

lút AKARAT és a TÖRVÉNY által kiárasztva a világok újraszületéseinek hajnalán. Ezek az
ÉLETEK az isteni „SHISTA” (a Mag-Manuk, vagyis Prajâpatik és a Pitrik).

Ezekbıl jönnek elı:

1. Az elsı faj, az „Önszülték”, akik nemzıiknek (asztrális) árnyékai. A test semmiféle

értelemmel (elme, intelligencia és akarat) nem bírt. A Belsı Lény (a magasabb Én, vagy a
monád) jóllehet benne volt a földi testben, nem kapcsolódott hozzá. Az összekötı kapocs, a
Manasz még nem volt jelen.

2. Az elsıbıl (fajból) áradt ki a második, az u. n. „Izzadság-szülték”5 és a „Csontnél-

küliek”. Ez a második gyökérfaj, amelyet a Megtartók (Râkshasák)6 és ez inkarnálódó Istenek

4
Akiket a Manu „atyai nagyatyáknak” (III. 284.) hív. A Rudrák Rudra-Shivának, a „pusztító istennek”,
s egyben a nagy Jóginak és aszkétának hét megnyilvánulását jelenti.
5
Az élet és az emberi faj keletkezését ilyen lehetetlenül tudományellenesen leírni – szemben a modern
embertannal – annyi, mint vállalni az azonnali lebunkózást. Az ezoterikus tan azonban szembenéz ezzel a ve-
széllyel, sıt felszólítja a pártatlan olvasót, hasonlítsa össze a fenti hipotézist (ha ugyan az) a tudomány világában
hamarosan sarkigazsággá váló Haeckel-féle elmélettel, amelyet szó szerint idézünk:
„Hogyan keletkezett az élet, a szervezetek élı világa? És speciálisan: Hogyan keletkezett az emberi faj?
E két kérdés közül az elsıt – az élılények elsı megjelenésére vonatkozót – csak empirikusan (!!) lehet eldönteni,
vagyis az u. n. archibiózis, az ısnemzés vagy az elképzelhetı legegyszerőbb organizmusok spontán teremtésé-
nek bizonyítékával. Ilyen egyszerő organizmusok a moneronok (protogének, protamıbák, protomísák,
vampírellák), a protoplazma rendkívül egyszerő mikroszkopikus tömegei, struktúra és szervezet nélkül, amelyek
osztódással reprodukálják önmagukat és táplálkoznak. Ilyen kezdetleges szervezető moneront fedezett fel a hír-
neves angol zoológus, Huxley, s elnevezte azt Bathybius Haeckelii-nek. Ez a moneron olyan, mint egy sőrő
protoplazma burok, s az óceánok 1000 – 10.000 méternyim igen nagy mélységeiben található. Igaz, hogy mind-
eddig nem sikerült az ilyen moneronok keletkezését ténylegesen megfigyelni, de nincs semmi ténylegesen lehetet-
len egy ilyen fejlıdés feltételezésében.” (The Pedigree of Man, Aveling ford. 33. old.)
Minthogy a Bathybius protoplazmáról újabban az derült ki, hogy egyáltalán nem szerves szubsztancia,
ehhez tehát nincs sok hozzáfőzni valónk. A következı megállapításra érdemes több idıt szentelni. „Így tehát az
ember is kétségtelenül (Haeckel és a hozzá hasonlók elképzelése szerint) a progresszív átalakulás útján az al-
sóbbrendő emlısökbıl, a korai majomszerő állatokból, az emberszabású majmokból, a még korábbi erszénye-
sekbıl, kétéltőekbıl, halakból eredt”, s mindezt „a természeti erık sorozata irányítás nélkül hozta létre … célta-
lanul és terv nélkül mőködve” (36. oldal)
A fent idézett megállapítások saját magukban hordják kritikájukat. Tudományos igénnyel olyat akarnak
tanítani, amit mindeddig „nem sikerült ténylegesen megfigyelni”. A tudománnyal megtagadtatják az intelligens
jellegő jelenséget, a formától és anyagtól független vitális erı létezését és tudományosabbnak tartják „a termé-

125
(Asurák és Kumârák) elláttak az elsı primitív és gyenge szikrával (az intelligencia csírájá-
val)... Azután ezekbıl következett:

3. A harmadik gyökér faj, a „kettıs” (Androgünök). Ennek elsı fajai puszta burkok
voltak, míg az utolsó fajt a Dhyanik „lakták” (vagyis lelkesítették).

Amint már fent megállapítottuk, a második faj – nem-nélküli lévén – saját magából
keletkezett; a harmadik, az androgün faj kezdetben ugyanígy, ehhez hasonló, de már sokkal
bonyolultabb módszerrel jött létre. Amint a Kommentárok leírják, ezen faj legkorábbi egye-
dei:

A „Passzív Jóga Fiai”7 voltak. A Második Manushyákból (emberi fajból) keletkeztek,

és tojásról szaporodtak. Testükbıl a szaporodási idıben tojásformájú emanációk áradtak ki, s
a kis, gömbszerő magvak nagy, puha, tojásszerő eszközzé fejlıdtek, fokozatosan megkemé-
nyedtek, s végül – egy vemhességi periódus után - meghasadtak, és a fiatal emberi állat segít-
ség nélkül jött elı belıle, akárcsak jelenlegi fajunkban a madarak.

Az olvasó számára ez bizonyára nevetségesen abszurdnak fog feltőnni. Mindazonáltal,

ez pontosan követi a fejlıdési analógia vonalát, amelyet a tudomány az élı állatfajok fejlıdé-
sénél észlelt. Elıször a moneron-szerő szaporodás „önosztódás” formájában, majd néhány
közbeesı fokozat után jön a tojásról való szaporodás, mint a csúszómászóknál vagy madarak-
nál. És végül az emlısök, amelyek fiaikat eleventojó módszerrel hozzák létre.

Ha az „eleventojó” kifejezést alkalmazzuk néhány halra és csúszómászóra, amelyek

tojásaikat testükben törik fel, miért ne alkalmazhatnánk ugyanezt a kifejezést a nıstény emlı-
sök – köztük a nık – esetére is? A pete, amelyben a megtermékenyítés után a foetus kifejlı-
dik, tulajdonképpen egy tojás.

szeti erık vak, céltalan és tervszerőtlen munkájából” létrejövı csodával határos eredményrıl szóló tanítást. Ha
ez így áll, akkor kénytelenek leszünk azt hinni, hogy bizonyos kimagasló tudósokat vakon vezetik az elméjükben
mőködı pszicho-mechanikus erık, egymás iránti kölcsönös csodálatuk oltárán feláldozva a logikát és a józan
észt. Miért tartják oly nagyon tudományos hipotézisnek azt, hogy a protoplazmikus moneron hozza létre önosz-
tódással az elsı élılényt, és miért bélyegzik tudományellenes babonának azt a tant, hogy az éterikus pre-humán
faj az ısi embereket ugyanezen a módon hozta létre? Vagy csak a materializmus kapott kizárólagos jogosítványt
a tudományra?
6
A Himaláján túl a Râkshasákat, akiket az indiai népszerő teológiában démonoknak tekintenek, „meg-
tartók”-nak nevezik. Ez a kettıs értelem egy filozófiai allegóriából ered, amelyet a Purânákban különbözıképpen
mondanak el. A Vishnu Purânában azt halljuk, hogy amikor Brahmâ megteremtette a démonokat, a yakshákat
(yaksh = enni) és a Râkshasákat, e két démonfajta megszületvén fel akarta falni Teremtıjét, közülük azokat, akik
így kiáltottak fel „Nem úgy: oh, váltsátok (tartsátok) meg ıt!” - Râkshasáknak nevezték. (Wilson I. köt. 82. old.)
A Bhagavata Purâna (III. 20. 19-21; Wilson, u.ott) másként mondja el az allegóriát. Brahmâ átalakította magát
éjszakává, (vagy tudatlansággá), melynek teste volt. Ezt a Yakshák és Râkshasák megragadták, s így kiáltottak
fel: „Ne kíméljük, faljuk fel!” Brahmâ erre felkiáltott: „Ne faljatok fel, kíméljetek engem.” Ennek természetesen
belsı értelme van. Az „Éjszaka-test” a tudatlanság sötétsége, valamint a hallgatás és a titoktartásé. A Râkshasák
pedig majdnem minden esetben mint jógik, ájtatos saddhuk és beavatottak szerepelnek, ami kissé szokatlan el-
foglaltság egy démon számára. Az allegória értelme tehát az, hogy jóllehet megvan reá a hatalmunk, hogy elosz-
lassuk, „felfaljuk” a tudatlanság sötétségét, de ugyanakkor meg kell ıriznünk a szent Igazságot a profanizálástól.
„Brahmâ csak a brahmanák számára van” – mondta ez a büszke kaszt. A mese erkölcsi jelentése nyilvánvaló.
7
A Titkos Tanítás szerint az ember fokozatos kifejlıdése úgy történt, hogy valamennyi késıbbi (a be-
avatatlanok számára a legkorábbi) fajok fizikailag a korai negyedik fajból származtak. Jelen generációink – kü-
lönösen pedig a keleti árja fajok – spirituális ıseit azonban abban az al-fajban kell keresni, amely a szexuálisan
szétvált fajt megelızte. Weber elképzelése, hogy az indogermán faj megelızte az árja védikus fajt, az okkultista
számára hallatlanul groteszk.

126
 Mindenesetre, ez az elképzelés sokkal filozofikusabb, mint az, hogy Éva egy elızmé-
nyek nélkül teremtett placentával szüli meg Káint, csak azért, mert evett az „almából”. Hiszen
a legkorábbi emlısök, az erszényes állatok még nem is méhhel szaporodtak.

Végül pedig a szaporodás módjainak progresszív rendje, úgy ahogy azt a tudomány
feltárta, a legragyogóbb igazolása az ezoterikus etnológiának. (Lásd különösen Schmidt:
Doctrine of Descent of Darwinism, 39. és köv. old; továbbá Laing: A Modern Zoroastrian,
102-11. old.) Most pedig csoportosítsuk az adatokat, az általunk mondottak bizonyítására.

1. Osztódással való szaporodás

a.) Pl. a protoplazma homogén szemcséjének két részre osztódása a moneron vagy
amıba esetében.
b.) Pl. a magszerő sejt osztódása, amelyben a sejtmag két újabb maggá hasad, s ezek
vagy az eredeti sejtfalon belül fejlıdnek ki, vagy pedig azt feltépve azon kívül szaporodnak,
mint független egyedek. (Lásd az elsı gyökérfajt.)

2. Sarjadzás
A szülı-szervezet egy kis része kidudorodik a felületen, és végül elválik tıle, s felnö-
vekszik az eredeti szervezet nagyságára. Pl. sok növény, tengeri anemóna, stb. (Lásd a máso-
dik gyökérfajt.)8

3. Spórák
A szülı-szervezet kivet magából egyetlen sejtet, amelybıl a szülı-szervezethez hason-
ló soksejtő szervezet keletkezik. Lásd a baktériumokat és mohaféléket.

4. Közbeesı hermafroditaság
A hím- és nıi szervek ugyanabban az egyénben megtalálhatók. Pl. a növények és fér-
gek legnagyobb része, kígyók, stb.; a sarjadzáshoz kapcsolódik. (Lásd a második és a korai
harmadik gyökérfajt.)

5. Valódi szexuális egyesülés

(Lásd a késıi harmadik gyökérfajt.)

Most az emberi faj kettıs fejlıdésének egy igen fontos pontját fogjuk megvizsgálni. A
Bölcsesség Fiai, vagy a spirituális Dhyanik az anyaggal való kapcsolatuk révén „intellektuáli-
sakká” váltak, minthogy már korábbi inkarnációs ciklusok alatt elérték az intellektus azon
fokát, amelyen független és öntudatos entitásokká válhattak az anyagnak ezen a síkján. Újra-
születésük kizárólag karmikus okok folytán történt. Beléptek azokba, akik „készen” voltak, s
amint már fent említettük, arhátokká, vagy bölcsekké váltak. Itt további magyarázatra van
szükség.

Ez nem azt jelenti, hogy a monádok beléptek olyan formákba, amelyekben már más
monádok voltak. A belépı monádok „esszenciák”, „intelligenciák” és tudatos szellemek vol-
tak, entitások, amelyek még tudatosabbakká akartak válni azáltal, hogy egyesülnek a fejlet-
tebb anyaggal. Esszenciájuk túlságosan tiszta volt ahhoz, hogy az univerzális esszenciától
függetlenül létezzen; de „Egójuk”, vagyis manaszuk (minthogy Manasaputrának, Mahatból
vagy Brahmâtól születettnek hívták ıket) át kellett, hogy menjen a korai emberi tapasztalato-
kon, hogy ezáltal tökéletesen bölcs legyen, s hogy elindulhasson a visszatérés felfelé tartó
8
A magasabbrendő állatoknál minden gyógyulási folyamat és forradás – a kétéltőeknél még a csonkult végtagok
kinövése is – osztódással és az alapvetı morfológiai elemek sarjadzásával megy végbe.

127
ciklusán. A monádok nem különálló elhatárolt vagy kondicionált princípiumok, hanem az
egyetlen univerzális abszolút Princípium sugarai csupán. Ha egy sötét szobába valamilyen
hasadékon bejut egy napsugár pászma, amelyet azon a helyen egy másik pászma követ, akkor
abból nem két sugár lesz, hanem egyetlen felerısített sugár. A természeti törvény folyamata
azt hozza magával, hogy az ember csak a hetedik kör hetedik fajában válhat tökéletes hetes
lénnyé. De születésétıl kezdve mindezek a princípiumok látensen benne vannak. A fejlıdési
törvény szerint az ember ötödik princípiumának (a manasznak) teljes kifejlıdését csak az ötö-
dik körben érheti el. Saját fajunkban rendellenesnek tekinthetık az idınap elıtt (spirituális
síkon) kifejlıdött intellektusok; ık azok, akiket „ötödik körbelieknek” neveztünk. Még az
eljövendı hetedik fajban is, a negyedik kör vége felé, jóllehet négy alsó princípiumunk telje-
sen kifejlıdik, a manasz viszont csak aránylagosan fejlett. Ez a korlátozás azonban csak a
spirituális fejlıdésre vonatkozik. Az intellektuális fejlettség a fizikai síkon a negyedik gyökér-
faj folyamán már bekövetkezett. Azok, akik „félig voltak készen”, akik „csak egy szikrát”
kaptak, képezik az átlag emberiséget. Ezeknek a jelenlegi manvantárai fejlıdés alatt kell meg-
szerezniük az intellektualitást, s ha ez megtörténik, akkor a következı Manvantárában készen
lesznek arra, hogy teljesen befogadják a „Bölcsesség Fiait”. Akik pedig „egyáltalában nem
voltak készen”, a legkésıbbi monádok, akik éppen hogy csak kifejlıdtek legutolsó és átmene-
ti alacsonyrendő állati formáikból a harmadik kör vége felé, ezekbıl lettek a „szők-fejőek”,
ahogy a Stanza mondja. Ez a magyarázata annak a különben megokolhatatlan intellektuális
különbségeknek az emberi fajokban még ma is, - lásd pl. a busman vademberek és az európai
fajok közötti különbséget. Azok a vad törzsek, amelyeknek észbeli képességei igen kevéssé
hagyják el az állati színvonalat, nem tekinthetık kitagadottaknak vagy mostohagyerekeknek,
mint egyesek gondolnák. Ezek egyszerően csak a legkésıbb érkezettek az emberi monádok
között, akik „nem voltak készen”. Ezeknek a monádoknak a jelen körben, valamint a három
hátralévı bolygón – tehát a létezés négy különbözı síkján – annyira kell kifejlıdniük, hogy
elérjék az átlagos emberi szintet, mire az ötödik körbe érkeznek. Még egy megjegyzés talán
hasznos lesz, mint gondolkodási anyag ezzel kapcsolatban a kutató számára. Az emberiség
legalsóbbrendő fajtáinak monádjai – vagyis a „szők agyvelejő”9 vadak a Csendes-óceán déli
szigetvilágában, egyes afrikai és ausztrálisi törzsek – amikor mint emberek elıször meg-
születtek, nem hoztak magukkal kidolgozni való karmát, mint az intelligencia dolgában ked-
vezıbb testvéreik már karmikus adósságokkal születtek. Az elıbbiek most szövik csak karmá-
jukat, míg az utóbbiak a múlt, a jelen és a jövı karmája terheli. Ebbıl a szempontból a sze-
gény vadember sokkal szerencsésebb, mint a civilizált országok legnagyobb géniusza.

Mielıtt további különös tanításokat adnánk, álljunk meg egy pillanatra. Nézzük meg,
vajon a mi antropogenézisünkben található hihetetlen elképzelések lehetıségét mennyiben
engedik meg, vagy éppen támasztják alá a régi írások, vagy a tudomány maga.

Összefoglalva az eddig mondottakat, úgy találjuk, hogy a Titkos Tanítás szerint az

ember: 1. poligenetikus eredető. 2. Átment a szaporodás legkülönbözıbb módjain, s csak azu-
tán tért át az emberiségnél jelenleg általános szaporodási módra. 3. Az állatok fejlıdése – el-
sısorban az emlısöké – nem elızte meg, hanem követte az ember fejlıdését. Mindez homlo-
kegyenest ellenkezik a manapság általánosan elfogadott fejlıdési elméletekkel, és az em-
bernek állati ısbıl való származtatásával.
9
Ez a kifejezés nem a hosszúfejő vagy rövidfejő vagy kisebb őrtartalmú koponyára vonatkozik. Egysze-
rően csak általános intelligencia-hiányt jelent. Az elmélet különben, amely az intellektuális képességet a kopo-
nya térfogatával akarja meghatározni, képtelenül illogikus mindazok számára, akik e kérdést tanulmányozták. A
kıkorszakbeli koponyák térfogata inkább fölötte, mint alatta áll a modern emberének, az afrikai fajok – köztük a
busmanok – koponyája pedig nagyjában egy köbhüvelykkel nagyobb, mint az átlagos francia férfiaké. De az
utóbbiak között is van különbség pl. a párizsiak koponyatérfogata jelenleg átlagban 1437 köbhüvelyk, az
Auvergne-vidékieké pedig 1523.

128
 Elıször is adjuk meg a császárnak, ami a császáré, s ezért vizsgáljuk meg, milyen el-
fogadásra találna a tudósok között a poligenetikus származás.

A darwini fejlıdéstan híveinek többsége hajlamos a fajok eredetének kérdésében a

poligenetikus magyarázat elfogadására. De ebben is, mint sok más kérdésben, a tudósok kö-
zött teljes összevisszaság van: csak abban egyeznek meg, hogy nem értenek egyet egymással.

„Vajon az ember egyetlen emberpárból vagy több csoportból ered, – monogenézisrıl

vagy poligenézisrıl van szó? Amennyiben egyáltalán véleményt lehet nyilvánítani olyan do-
logról, amely a tanúk (?) hiányában örökre ismeretlen marad (?), a második feltevés sokkal
valószínőbbnek látszik.”10 Abel Hovelacque „Science of Language” címő mővében hasonló
következtetésre jut, a nyelvész által hozzáférhetı bizonyítékokra támaszkodva.

A British Association összejövetelén tartott elıadásában W. H. Flower professzor e

kérdéssel kapcsolatban a következıket jegyezte meg:

„A leginkább összhangban lévı elmélet az emberi fajok megoszlására és jelenleg is-

mert jellegzetességeire vonatkozólag... a monogenetikus hipotézis módosítása (!). Mielıtt
hozzáfognánk azon nehéz kérdés tárgyalásához, hogy milyen módon jelent meg az ember
legelıször a földön, elıször is mérhetetlen hosszú múltat kell számára feltételeznünk, olyat,
amelyet semmiképpen sem lehet történelmileg megmérni. Ha hozzá tudnánk jutni egy teljes
ıslénytani feljegyzéshez, akkor az ember történetét rekonstruálni lehetne, de ilyesféle feljegy-
zésre nem számíthatunk.”

Egy ilyen nyilatkozat mindenesetre alapjaiban támadja meg a fizikai evolucionisták

dogmatizmusát, és széles teret nyit az okkult spekulációknak. A darwini elmélet ellenfelei
most is és a múltban is a poligenézis támogatói voltak. Olyan „intellektuális óriások”, mint
John Crawford és James Hunt megtárgyalták ezt a problémát, és a poligenézis mellett nyilat-
koztak. Az ı idejükben a közhangulat általában inkább támogatta, mint ellenezte ezt az elmé-
letet. Csak 1864-ben kezdtek a darwinisták az egységes származás elméletéhez ragaszkodni,
amelynek azután Huxley és Lubbock lettek a fı támogatói.

Ami a másik kérdést illeti, vagyis az ember prioritását a fejlıdésben az állatokkal

szemben, erre vonatkozólag a választ gyorsan meg lehet adni. Ha az ember valóban a makro-
kozmosz kicsinyített mása, akkor ez a tanítás egyáltalán nem lehetetlen, hanem egyenesen
logikus. Az ember eszerint a három alacsonyabb világ makrokozmoszává lesz. Fizikai szem-
pontból érvelve, az összes alacsonyabb birodalmak – az ásványi birodalmat kivéve, amely
kikristályosodott és fémmé átalakult világosság – vagyis kezdve a növényektıl az elsı emlı-
söket megelızı teremtményekig, fizikai szerkezetük konszolidációját az ásványok „kivetett
porának”, valamint emberi anyagból (élı vagy holt testbıl) származó hulladékoknak segítsé-
gével vitték végbe, vagyis ezekbıl táplálkoztak, és külsı testüket ezekbıl alkották meg. Az
ember pedig hasonlóképpen sokkal fizikaibb lett azáltal, hogy újra felvette szervezetébe azt,
amit már kiadott belıle, miután ez az anyag sorjában átalakult az élı állati olvasztótégelyek-
ben a Természet alkímiai transzmutációi következtében. Azokban az idıkben olyan állatok
éltek, amilyenekrıl a mai modern természettudósok nem is álmodnak. És minél erısebb lett a
fizikai materiális ember – azon idık óriása –, annál erısebbek lettek emanációi. Amikor már
az androgün „emberiség” kétnemővé lett, s a Természet átalakította az embert gyermeket lét-
rehozó géppé, attól kezdve megszőnt a szaporodásnak az a módja, hogy az ember a testébıl
10
A. Lefevre, „Philosophy”, 498. oldal

129
kiáradó vitális-energia cseppek segítségével teremtse meg hasonmását. De mindaddig, amíg
az ember még nem volt tudatában az emberi síkon teremtı képességének – a Bőnbeesés elıtt,
ahogy az Ádámban hívık mondanák –, mindezt a vitális-energiát, amelyet messzire kisugár-
zott magából, a Természet arra használta fel, hogy megteremtse vele az elsı emlıs-állati for-
mákat. Az evolúció – amint nekünk tanítják – egy örökös valamivé válási folyamat, és a Ter-
mészet egyetlen atomot sem hagy felhasználatlanul. Azonkívül e kör kezdetétıl fogva a Ter-
mészetben minden az emberré válás felé igyekszik. A kettıs, centripetális és centrifugális erı
minden impulzusa egyetlen pontra irányul – az EMBERRE. Agassiz szerint a lények egymás-
utániságában a fejlıdés abban áll, hogy az élı fauna mindinkább hasonlóvá lesz egymáshoz, s
a gerincesek pedig mindinkább hasonlóvá lesznek az emberhez. Az ember az a cél, amely felé
az egész állati teremtés a legkorábbi paleozoikus halaktól kezdve igyekszik.11

Valóban így van. De a „palaeozoikus halak” a formák fejlıdésének alsó görbéjén van-
nak, a jelenlegi kör pedig az asztrális emberrel kezdıdött, a Dhyan Chohanok tükörképével,
akiket az „Építıknek” hívnak. Az ember az objektív teremtés alfája és omegája. Amint az Isis
Unveiled-ben olvasható: „Minden dolgok a Szellembıl erednek, – mert a fejlıdés felülrıl
kezdıdött, és lefelé tart, nem pedig fordítva, ahogy a darwini elmélet tanítja”.12 Ezért, ahogy
Agessiz is mondja, ez a tendencia benne van minden atomban. De ha ezt a fejlıdés mindkét
oldalán alkalmaznánk, akkor a megfigyelések erısen ellentétbe kerülnének a modern elmélet-
tel, amely ma már csaknem törvénnyé (darwini törvénnyé) vált.

De abból, hogy Agassiz mővébıl helyeslıleg idéztünk, még nem következik az, hogy
az okkultisták bármiféle engedményt tennének azon elmélet javára, mely az embert az állati
birodalomból származtatja. Az a tény, hogy ebben a körben az ember megelızte az emlısö-
ket, nyilvánvalóan csak megerısíti azt a felfogást, hogy az utóbbiak az ember nyomdokait
követik.

25. Miként cselekedtek a Bölcsesség Fiai, a Manaszák? Visszautasították az Ön-

szültéket (a csont-nélkülieket). Azok nincsenek készem. Megvetették az (elsı) Verejték-
szültéket.13 Azok nincsenek egészen készen. Nem akartak az (elsı) Tojásból-keltekbe
belépni.14

Ez a vers egy teistában vagy egy keresztényben szinte teológiai gondolatot kelt: Az
angyalok bukását büszkeségük miatt. A Titkos Tanítás szerint azonban az inkarnálódás meg-
tagadása a félig-kész fizikai testekben inkább fiziológiai, mint metafizikai okokkal kapcsolha-
tó össze. Az emberi testalkatok nem voltak kellıen bevégezve. Az inkarnálódó erık a legéret-
tebb gyümölcsöket választották, s a többieket elvetették.

Különös véletlen folytán, amikor e könyv szerzıje egy ismerıs nevet keresett azon
kontinens számára, amelyen ez elsı androgünök, a harmadik gyökérfaj kettévált, földrajzi
meggondolásból kifolyólag a P. L. Sclater által kitalált „Lemuria” nevet választotta. Csak
késıbb, Haeckel „Pedigree of Man” címő könyvét olvasva derült ki, hogy a német
11
„Princpiles of Zoology”, 206. old.
12
I. köt. 154. old.
13
A következı Stanzával foglalkozó részben megadjuk a magyarázatot a Purânákból vett allegória se-
gítségével, amelyben Kandu a szent bölcs szerepel, akit Pramlochâ, a nimfa hipnotizál. Az allegória igen szug-
gesztív: a nimfa által kiizzadt verejtékcsöppek jelképezik a spórákat.
14
A késıbbiekben ezt megmagyarázzuk. A Purânákban ez a vonakodás az ember kiformálására vagy te-
remtésére szimbólum alakjában szerepel, ott, ahol Daksha és ellenfele Narada, a „veszélyt keltı aszkéta”, egy-
mással hadakoznak.

130
„animalista” is ezt a nevet választotta az egykori kontinens számára. Haeckel – helyesen – az
emberi fejlıdés középpontját Lemuriába helyezi, azonban némi tudományos módosítással.
Lemuria szerinte az „emberiség bölcsıje”, ahol az emberszabású emlıs fokozatosan átalakult
az ısi vademberré! Vogt viszont azt tartja, hogy Amerikában az ember egy laposorrú majom-
fajtából alakult ki, függetlenül azon afrikai és ázsiai embertörzsek eredetétıl, akik az ó-világi
keskenyorrú majmoktól származtak. Ebben a kérdésben – mint sok másban is – az antropoló-
gusok megint nem tudnak megegyezni. Vogt állítását az ezoterikus filozófia fényében fogjuk
majd a 8. Stanza tárgyalásánál megvizsgálni. Addig is szenteljünk némi figyelmet a szaporo-
dási módok egymást követı különbözı fajtáinak, ahogy ezeket a fejlıdés törvényei megszab-
ják.

Kezdjük a harmadik emberi faj késıi alfajainak szaporodási módjával. Ezek a fajok
megkapták a szent tüzet azon magasabb, és akkor még független lények szikrájából, akik az
ember pszichikus és spirituális szülıi voltak ugyanúgy, mint ahogy az alsó Pitar Devaták (a
Pitrik) az ember fizikai testének voltak nemzıi. Ez a harmadik és szent faj olyan emberekbıl
állott, akik – a leírás szerint – fejlıdésük csúcspontjának idején „az isteni erı és szépség ki-
magasló óriásai, az Ég és a Föld valamennyi misztériumának letéteményesei” voltak. Vajon
ık is elbuktak, ha – akkoriban – az inkarnálódás jelentette a Bukást?

Errıl majd késıbb. Most csak annyit jegyzünk meg, hogy a negyedik és ötödik faj, va-
lamint a hozzánk legközelebb álló antik világ fı istenei és hısei a harmadik faj ezen emberei-
nek istenített képmásai voltak. Leszármazottaik emlékezete és szíve egyaránt megırizte ezen
emberek fiziológiai tisztaságának napjait, és u. n. Bukásukat. Ezért ezek az istenek kettıs ter-
mészetőek: erény és bőn a legmagasabb fokon egyaránt megvan bennük, ahogy az utókor által
összeállított életleírásokban szerepel. İk képezték a pre-adamita és isteni fajokat, amelyekkel
még a teológia is kezd foglalkozni, jóllehet „átkozott Káini fajnak” tekinti ıket.

De elıször is meg kell magyaráznunk e faj „spirituális nemzıinek” cselekedetét. A 26.

és 27. slokával kapcsolatban egy igen bonyolult és rejtett értelmet kell megvilágítani.

26. Amikor a verejték-szülték létrehozták a tojásból kelteket, a kettısöket (az androgün

harmadik faj15), a hatalmasokat, az erıteljes csontosokat, a bölcsesség urai szóltak:
„Most fogunk teremteni”. (a)

Miért „most” – és nem korábban? – erre a következı sloka felel:

27. A harmadik (faj) a Bölcsesség Urainak vahanja (eszköze) lett. Megteremtette az

„Akarat és Jóga Fiait” Kriyasaktival (b), a Szent Atyákat, az Arhatok İseit...

(a) Hogyan teremtettek, ha egyszer a „Bölcsesség Urai” azonosnak a hindu Dévákkal,

akik visszautasították a „teremtést”? Nyilvánvalóan ık a hindu Panteon és a Purânák
Kumârái, Brahmâ idısebb fiai. Sanandana és a Vedhák egyéb fiai (akiket ı) elızıleg megte-
15
Az evolucionista Schmidt professzor céloz „a nemek szétválásának tényére, mint az egykor hermaf-
rodita fajtákból való származásra, amiben mindenki (a bibliai teremtésben hívıket természetesen kivéve) bizo-
nyára megegyezik”. („Doctrine of Descent Darwinism”, 159. old.) Kétségtelen bizonyíték erre a rudimentáris
szervek létezése. Az ısi hermafroditaságnak e kézzelfogható nyomaitól eltekintve, meg lehet említeni azt is,
hogy – amint Laing írja – „az embriológia tanulmányozása... arra mutat, hogy az emberi és a magasabbrendő
állati fajoknál a nemi különbség csak akkor mutatkozik, amikor az embrió már jelentıs haladást tett a növeke-
désben”. („A Modern Zoroastrian”, 106. old.) A retardáció törvénye – amely a magasabb típus kialakulása után
egyaránt mőködik az emberfajok, állatfajták, stb. esetében – most is fenntartja a hermafroditaságot, mint a növé-
nyek nagy részének és néhány alacsonyabbrendő állatfajtának a szaporodási módját.

131
remtett, „vágy és szenvedély nélküliek, szüzek maradtak a szent bölcsességtıl inspirálva, nem
kívánva a nemzést”.16

Éppen az az erı, amellyel elıször teremtettek, a késıbbiek szemében degradálta ıket,

s így magas méltóságukból lesüllyedtek a gonosz szellemek, a Sátán és seregei közé, – akiket
viszont az exoterikus hittételek tisztátalan képzelete teremtett. Ez az erı a Kriyasakti volt,
ama titokzatos és isteni erı, amely minden ember akaratában megvan, de millió emberbıl
999.999-nél szunnyad, és így elsorvad, hacsak fel nem keltik, és ki nem fejlesztik bizonyos
jóga-gyakorlatokkal. Ez az erı a „Zodiákus tizenkét jelé”-ben17 a következıképpen van meg-
magyarázva:

(b) „Kriyasakti: A gondolatnak ama titokzatos ereje, ami lehetıvé teszi, hogy a gon-
dolat külsı, észlelhetı, megnyilvánuló eredményeket hozzon létre sajátos energiája folytán. A
régiek azt tartották, hogy bármely eszme külsıleg is megnyilvánul, ha valaki figyelmét (és
akaratát) erısen reá koncentrálja. Hasonlóképpen követi a mélységes akarást a kívánt ered-
mény. A jógi csodáit rendszerint az Itchasakti (akarat-erı) és a Kriyasakti segítségével hajtja
végre”.

A harmadik faj így hozta létre – valóban szeplıtlen módon – az u. n. AKARAT ÉS

JÓGA FIAIT, vagyis az „ıseit” – a spirituális ısatyáit – az utánuk következı valamennyi
Arhatnak és jelenlegi Mahatmának. İk valóban teremtés és nem nemzés útján léptek színre,
mint negyedik faj-béli testvéreik, akik a nemek szétválása – a „Bőnbeesés” után – szexuális
egyesülésbıl születtek. Mert minden teremtés mögött az akarat áll, az hat az érzékelhetı
anyagra, az hívja ki belıle az elsıdleges isteni Világosságot és az örök Életet. E spirituális
ısapák az emberiség jövendı Megváltóinak „szent vetımagjai” voltak.

Itt most újra meg kell állnunk, hogy megvilágítsunk bizonyos nehezen érthetı pontokat, ame-
lyek bıven vannak. Csaknem lehetetlen elkerülni az ilyen félbeszakításokat. Ha az olvasó
többet akar megtudni a Kriyasaktival teremtıkrıl, akikrıl ma úgy beszélnek, mint „gonosz”
és lázadó szellemekrıl, a magyarázatot és a filozófiai beszámolót a 4. kötet. 2. rész, 4. szaka-
szában, „A Bukott Angyal mítosza” c. fejezetben fogja megtalálni.

Az emberi fajok fejlıdési rendje a következıképpen szerepel a Kommentárok ötödik

könyvében:

Az elsı emberek a Chhayák voltak (1), a második faj a „Verejték-szülték” (2), a har-
madik a „Tojásból-keltek” és a Kriyasakti erejébıl megszületı szent Atyák (3), a negyedik
Padmapani (Chenresi) gyermekei voltak (4).

Természetesen a szaporodásnak ezen ısi módjai – a saját képmás kivetítésével, verej-

tékcseppekbıl, majd jógával és végül Kriyasaktival (amit az emberek mágiának fognak tarta-
ni) – már eleve arra vannak kárhoztatva, hogy tündérmeséknek tartsák. Mindazonáltal, kezdve
az elsıvel és végezve az utolsóval, nincs bennük semmi csodaszerő, semmi, amit ne lehetne
természetesnek találni. Lássuk tehát a bizonyítást.

1. A Chhaya-születésre, vagyis a nem-nélküli szaporodás ısi módjára – az elsı faj a

Pitrik testébıl ugyanis mintegy kiszivárgott – a Puranákban18 egy kozmikus allegória utal. A
16
Vishnu Purâna, Wilson, I. köt. 100-2. old.
17
Lásd „Five Years of Theosophy”, 111. old.
18
Vishnu Purâna, III. köt. II. fej.

132
gyönyörő allegória Visvakarman leányáról Sanjnâról szól, aki hozzáment a Naphoz, de „nem
bírván Urának nevét elviselni” hátrahagyja neki chhaya-ját (árnyékát, képét vagy asztrális
testét), önmaga pedig elmenekül a dzsungelbe, hogy vallásos gyakorlatokat, vagyis Tapas-t
folytasson. A Nap pedig – úgy vélvén, hogy a chhaya az ı hitvese – gyermekeket nemzett
vele, akárcsak Ádám Lilithtel, aki a legenda szerint ugyancsak egy éterikus árnyék volt, a
valóságban azonban egy ténylegesen élı nınemő szörnyeteg sok millió évvel ezelıtt.

Lehet, hogy a fenti példa keveset bizonyít, legfeljebb csak azt, hogy a purânai szer-
zıknek fantáziájuk volt. Íme egy másik bizonyíték. Ha azok a materializált formák, amelyeket
gyakran látnak bizonyos médiumok testébıl kiszivárogni, eltőnés helyett megmaradnának és
megszilárdulnának, akkor az elsı faj teremtése könnyen érthetıvé válnék. A szaporodásnak ez
a módja feltétlenül megragadja a tanulmányozó képzeletét. Egy ilyen módszer titokzatossága
vagy lehetetlensége nem múlja felül a foetus fogantatásának, fejlıdésének és gyermekként
való megszüntetésének mai, általánosan ismert misztériumát – az igazán metafizikai gondol-
kodás számára pedig sokkal érthetıbb.

Most pedig térjünk át a Purânákban olvasható különös, és csak kevesek által értett tör-
ténetre, mely a „Verejték-szülöttekre” vonatkozik.

2. A szent bölcsességérıl és ájtatos önmegtartóztatásáról nevezetes jógi, Kandu, végül

is felkelti az Istenek féltékenységét, akik a hindu szentírásokban véget nem érı viszályt foly-
tatnak az aszkétákkal. Indra, az „Istenek királya”19 végül elküldi egyik nıi Asparas-át a bölcs
megkísértésére. Olyasféle ez, mint amikor Jehova elküldi Sárát, Ábrahám feleségét Gérár
királyának megkísértésére. Tulajdonképpen ezeket az isteneket (és istent) – akik mindig há-
borgatják az aszkétákat, hogy kiragadhassák kezükbıl megtartóztatásuk gyümölcsét – inkább
lehetne kísértı démonoknak tekinteni, mint a Rudrákat, Kumârákat és Asurákat (bár e kifeje-
zésekkel ıket szokták illetni), akik éppen nagy szentségük és szüzességük folytán szinte ál-
landó szemrehányást jelentettek a Pantheon érzéki élvezeteket hajhászó isteneinek. De éppen
az ellenkezıjét halljuk róluk az összes purânai allegóriákban, éspedig alapos ezoterikus meg-
fontolásból.

Tehát az Istenek Királya, vagy Indra, elküldi Pramlochâ-t, a gyönyörő Apsaras-t (nim-
fát) Kandu elcsábítására és vezeklése megzavarására. Pramlochâ eléri gonosz célját, és az a
„kilencszázhét év, hat hónap és három nap”20, melyet Kanduval eltölt, egy napnak tőnik a
bölcs szemében. Amikor ez a pszichológiai vagy hipnotikus állapot elmúlt, a Muni keserően
megátkozta azt, aki ıt elcsábította, s így megzavarta ájtatosságában. „Menj, takarodj! – kiált
fel – káprázat hitvány batyuja!” És Pramlochâ rémülten elrepül, s a fák leveleivel törli le iz-
zadságát testérıl, amint fölöttük elsuhan. A nimfa fáról-fára szállt, s amint a fák csúcsán levı
sötét hajtásokkal leszárította tagjait, a gyermek, akit a Rishitıl fogant, kiáradt bırének pórusa-
in izzadságcseppek formájában. A fák befogadták az élı harmatot, a szelek pedig összegyőj-
tötték egy tömegbe. „Ezt sugaraimmal megérleltem – mondta Szóma (a Hold) –, és fokozato-
san gyarapodott, míg végül a fák csúcsain fennakadt párából létrejött e kedves leányzó, akit
Mârishâ-nak neveztek el.”21

19
A Vishnu Purâna legrégibb kéziratában, amely Dél-India egyik beavatottjának birtokában van, az is-
ten nem Indra, hanem Kama, a szerelem és vágy istene.
20
Ezek exoterikus számjegyek, készakarva ki vannak forgatva, az eredeti szám ugyanis az elsı és a má-
sodik emberi faj között eltelt ciklus idıtartamát jelenti. Bármit is mondanak az orientalisták, nincs egyetlen egy
szó sem bármelyik Purânában, aminek ne lenne speciális ezoterikus jelentése.
21
Vishnu Purâna, Wilson, II. köt. 5. old. Lásd még az ír legendát, amikor Vivien megkísérti Merlint
(Tennyson).

133
 Nos, Kandu az elsı fajt jelenti. İ a Pitrik fia, tehát nincs elméje, s erre vonatkozik az a
célzás, hogy egy csaknem ezeréves idıszakot egyetlen napnak vélt. Ezért is lehetett oly köny-
nyen elcsábítani és megtéveszteni. E történet egy variánsa a Genezisben elmondott Ádám-
allegóriának. Ádám az anyagból teremett képmás, amelyet az „Úristen” az „élet leheletével”
töltött meg, de nem kapott intellektust és ítélıképességet. Ezek csak akkor fejlıdtek ki, ami-
kor már megkóstolta a Tudás Fájának gyümölcsét. Más szavakkal, amikor az Elme elsı csí-
ráját megkapta, és beléje plántálták a manaszt, melynek földbıl vett aspektusa földi, de leg-
magasabb képességeivel a Szellemhez és az Isteni Lélekhez kapcsolódik. Pramlochâ az árja
Ádám hindu Lilith-je. Mârishâ pedig, aki pórusaiból kipárolgott, a „verejték-szülött”, aki az
emberiség második faját szimbolizálja.

A Purânákban ugyan Indra szerepel, de tulajdonképpen nem ı, hanem Kamadeva, a

szerelem és vágy istene küldi le Pramlochât a Földre. A logika éppen úgy erre enged követ-
keztetni, mint az ezoterikus tanítás. Pramlochâ egyike az Asparasáknak, akiknek ura és kirá-
lya Kama. Ezért, amikor a Pramlochât megátkozó Kandu felkiált: „Elvégezted, amit az Iste-
nek uralkodója rád bízott, menj!” – akkor az uralkodón csakis Kámát értheti, nem pedig Ind-
rát, akinek nincs hatalma az Asparasák fölött: A Rig Védában (X. 129.) ugyancsak Kama
személyesíti meg azt az érzést, ami a teremtésre ösztökél. Kama volt az elsı mozgás, amely
teremtésre késztette az EGY-et; miután az a puszta Absztrakt Princípiumból a megnyilvánulás
mezejére lépett. „Elsınek a vágy ébredt fel ABBAN, s ez volt az elme ıs-csírája, az intellek-
tussal kutató Bölcsek rájöttek arra, hogy ez a vágy az a kötelék, amely az entitást a nem-
entitással összeköti”. Az Atharva Védában az egyik himnusz Kamát mint a legfıbb Istent és
Teremtıt dicsıíti, mondván: „Kama az elsıszülött. Nincs hozzá hasonló sem az istenek, sem
az Atyák (Pitrik), sem az emberek között”. Az Atharva Véda Kamát Agnival azonosítja, de
többre tartja, mint ezt az istent. A Taittarîya Brahmana szerint Kama allegorikusan fia
Dharmának (erkölcsi-vallási kötelesség, kegyesség és igazságosság) és Shraddának (hit).
Kama máshelyen Brahmâ szívébıl születik, s ezért ı Atma-Bhu „Önmagától-való” és Aja, a
„nem-született”. Az, hogy ı küldi Pramlochât, mély filozófiai értelemmel bír. Ha Indra kül-
dené, a történetnek nem volna értelme. A korai görög mitológiában Erosz a világ teremtésé-
hez kapcsolódott, s csak késıbb lett belıle a szexuális Cupido, ugyanígy volt Kama is eredeti
védikus jellegében. A Harivansa Lakshmi – Vénusz – fiának mondja. Mint mondtuk, az alle-
gória azt mutatja be, hogy a pszichikus elem fejleszti ki a fizikait, még Daksha – az igazi fizi-
kai ember nemzıje – születése elıtt, Daksha pedig Mârishâtól születik. Mârishâ elıtt az élılé-
nyeket és embereket „akarattal, látással, érintéssel és jógával” teremtették, amint majd látni
fogjuk.

Mârishâ allegóriája tehát a második faj, vagyis a „Verejték-szüllöttek” szaporodási

módjára vonatkozik. Ugyanez érvényes a harmadik fajra is egészen végsı kialakulásáig.

Mârishât – Szóma, a Hold biztatására – feleségül adják a Prachetas-okhoz, akik

Brahmâ „Elme-szülte” fiai közé22 tartoznak, s akik vele nemzik Dakshát, a pátriárkát. Daksha
22
A szöveg így szól: „A folytonosan meditáló Brahmâtól születtek az elme-alkotta utódok, formáik és
képességeik az ı testi természetébıl eredtek, testetöltött szellemek voltak, s a tökéletesen bölcs (Dhimat) istenség
személyébıl (tagjaiból, gâtra) jöttek elı. Ezek a lények e deva-sarga vagy isteni teremtés három tulajdonságá-
nak hajlékai voltak, de ez a teremtés, akárcsak az ötszörös teremtés, híjával volt a világos észlelésnek, tükrözıdés
nélküli, tompa természető volt. Minthogy e lények nem sokszorozták meg önmagukat, Brahmâ más, magához
hasonló elme-szülte fiakat is teremtett, éspedig a Brahmâ-rishiket vagy Prajâpatikat, akiknek száma tíz és hét
volt”. Sanandana és a Vedhák (Brahmâ) más fiai már korábban létrejöttek, de amint már mondtuk, ık „vágy és
szenvedély nélküliek voltak, szent bölcsességtıl inspirálva, elvonultan a világtól, utódokat nem kívánva”.
(Vishnu Purâna, Wilson I. köt, 100-1.) Sanandana és a többi Kumâra voltak tehát azok az istenek, akik – miután

134
egy korábbi Kalpában vagy életben szintén Brahmâ fia volt, teszi hozzá és magyarázza a
Purânák szövege félrevezetésként, s mégis az igazat mondva.

3. A korai harmadik faj tehát az „izzadság” cseppjeibıl alakult, majd sok-sok átválto-
zás után emberi testet fejlesztett ki. Ezt semmivel sem nehezebb elképzelni, mint azt, hogy a
végtelen parányi csírából foetus fejlıdik, majd tovább növekedve gyermekként megszületik, s
végül felnı erıs emberré. A kommentárok szerint azonban a harmadik fajban egy újabb sza-
porodási mód is jelentkezett. Azt halljuk, hogy egy vis formativa (formáló erı) áradt ki, ami
átalakította az izzadságcseppeket nagyobb cseppekké, ezek pedig nıttek, és ovális alakú tes-
tekké, hatalmas tojásokká lettek. Ezekben a tojásokban hosszú évekig érlelıdött az emberi
foetus. A Purânákban Mârishâ – Kandu, a bölcs leánya – feleségül megy a Prachetas-okhoz,
és Daksha anyjává lesz. Nos, Daksha az elsı, emberhez hasonló nemzık atyja, szintén ezen a
módon született. Errıl késıbb említés történik. Az ember, a mikrokozmosz fejlıdése hasonló
a világegyetem, a makrokozmosz fejlıdéséhez. Fejlıdésében középen van a makrokozmosz
és az állat között, mely utóbbihoz képest most már ı a makrokozmosz.

A harmadik faj ezután:

4. Androgün vagy hermafrodita lesz. Az emberi szaporodásnak talán erre a módjára

vonatkozik az, amikor Aristophanes Platón lakomájában a régi fajt mint androgünt írja le,
ahol minden egyén kör alakú volt: „Hátuk és oldaluk kört képezett”... „forogva szaladtak”,
akik „szörnyő erısek és hatalmasak voltak, telve rendkívüli becsvággyal”. Ezért, hogy kevés-
bé legyenek erısek, „Zeusz kettéosztotta ıket (a harmadik fajban), Apolló (a Nap) pedig Ze-
usz irányítása alatt bezárta a bırt”. A valaha Lemuriához tartozó Madagaszkár szigetén ıriz-
nek egy legendát az elsı emberrıl. E hagyomány szerint az elsı ember eleinte evés nélkül élt,
majd átadta magát az evés szenvedélyének, s ekkor lábán egy daganat képzıdött. Ez a daganat
falfakadt, s egy nı jött elı belıle, aki azután a faj anyja lett. Valóban helyes az a megállapítás,
hogy „a heterogenézisrıl és a partenogenézisrıl szóló tudomány megmutatja, merre lehet az
út. A polipok... magukból fejtik ki leszármazottakat, mint a fa az ágakat és virágokat...” Miért
lett volna ez lehetetlen a primitív emberi polip számára? A Stauridium nevő igen érdekes po-
lip váltakozva használja a sarjadzást és a nemi módszert a szaporodásnál. Igen érdekes, hogy
amikor mint polip száron növekszik, gemmulákat (csírarügyeket) növeszt, amelyek végül
medúzává lesznek. A medúza egyáltalán nem hasonlít a szülıjéhez, a Stauridiumhoz. Nem is
úgy szaporodik, hanem szexuális módon, s az ennek következtében létrejövı tojásokból me-
gint csak Staudiriák jönnek elı. Ez a meglepı jelenség könnyebbé fogja tenni sokak számára
annak megértését, hogy lehet olyan formát kifejleszteni, amely egyáltalában nem hasonlít
nemzıihez, mint például a hermafrodita szülıktıl származó szexuális lemuriaiak. Kétségbe-
vonhatatlan az is, hogy az emberi inkarnációk esetében a Karma törvénye, legyen az faji vagy
egyéni törvény, hatálytalanítja szolgájának, az átöröklésnek alárendelt tendenciáit.

A korábban idézett kommentárban a 27. slokára vonatkozó utolsó mondat jelentését, vagyis
azt, hogy a negyedik faj Padmapani gyermekei voltak, talán magyarázza az „Esoteric
Buddhism” sugalmazójának egyik, a 68. oldalról idézett levele:

Az emberiség nagyobbik része a negyedik gyökérfaj hetedik alfajához tartozik, – tehát idetar-
toznak a fent említett kínaiak és elágazásaik (malájok, mongolok, tibetiek, magyarok, finnek,
sıt még az eszkimók is mindnyájan ez utolsó sarj maradványai).

visszautasították „az utódok teremtését” - az értelem nélküli emberekben kényszerültek inkarnálódni. Minthogy
oly sok adatot kell közölni, az olvasó meg fogja bocsátani az elkerülhetetlen ismétléseket.

135
 Padmapani, vagy szanszkrit néven Avalôkitêswara a tibetieknél Chenresi. Nos,
Avalôkitêswara legmagasabb aspektusában és az isteni régiókban a nagy Logosz. De a meg-
nyilvánult síkon ı is, akárcsak Daksha az emberek (spirituális értelemben vett) nemzıje.
Padmapani-Avalôkitêswara ezoterikus elnevezéssel a Bodhisattva (vagy Dhyan Chohan)
Chenresi Vanchug, „a hatalmas és mindentudó”. Mai felfogás szerint ı Ázsiának általában és
Tibetnek speciálisan a legnagyobb pártfogója. Azt tartják, hogy ez az égi lény idırıl-idıre
emberi formában nyilvánítja ki magát, hogy szent életre vezesse a tibetieket és lámákat, és
hogy megóvja a világban a nagy arhátokat. Egy népszerő legenda szerint, valahányszor kiha-
lóban van az emberek hite, Padnapani Chenresi, a „Lótusz-vivı” ragyogó fénysugarat bocsát
ki, s azonnal inkarnálódik a két nagy láma közül (a dalai és a teshu láma) valamelyikbe. Azt is
tartják, hogy Tibetben fog inkarnálódni mint a „Legtökéletesebb Buddha”, tehát nem Indiá-
ban, mint elıdei, a nagy Rishik és Manuk, akik fajunk kezdetén ott jelentek meg, de már töb-
bet nem jelennek meg. Még az exoterikus megjelenítési formában is Dhyani Chenresi az ezo-
terikus tanokra enged következtetni. Akárcsak Daksha, ı is az összes elızı fajok szintézise és
a harmadik - az elsı teljes - faj utáni valamennyi emberi faj nemzıje. Ezért úgy ábrázolják,
mint a négy ısi faj kulminációját tizenegy-arcú formában. Ábrázolása a követkelı: egy víz-
szintesen négy sorba tagolt oszlopon minden sorban három-három különbözı színő arc vagy
fej látható, három arc jellemzı ugyanis minden fajra, a faj három alapvetı fiziológiai változá-
sának megfelelıen. Az elsı sorozat fehér (hold-színő), a második sárga, a harmadik vöröses-
barna. A negyedik sorban csak két arc van, a harmadik helye üresen maradt, utalásként az
atlantisziak korai végére, e két arc barnás fekete. Padmapani (Daksha) az oszlop tetején ül, ı
képezi a csúcsot. Erre vonatkozólag lásd a 39. slokát. A Dhyan Chohan négy karral van ábrá-
zolva, ez újabb utalás a négy fajra. Két karja keresztbe van fonva, a harmadik egy lótuszt tart
kezében (Padmapani, a „lótusz-vivı”), a virág a nemzést szimbolizálja, míg a negyedik karja
egy kígyót tart kezében, a hatalmában lévı Bölcsesség szimbólumát. Nyakában egy rózsako-
szorú van, fején a víz jele:
– anyag, vízözön – homlokán a harmadik szem (Shiva szeme,
ami spirituális belátást, intuíciót jelent). Neve a „Védı” (Tibet védıje), az „Emberiség Meg-
váltója”. Más ábrázolásokon, ahol csak két karja van, ott ı Chenresi a Dhyani, valamint
Boddhiszattva, Chakna-padma-karpo, „a fehér lótusz tartó”. Egy másik neve Chantong, „az
ezerszemő”, s ekkor ezer karja és ezer keze van, minden tenyerében ott a Bölcsességszem, a
karjai a sugarak erdejeként áradnak ki testébıl. Egy másik szanszkrit neve Lokapati vagy
Lokanâtha, „a Világ Ura”, tibeti neve pedig Jingten-gonpo, „Védı és Megváltó” a gonosz
minden fajtájától.

Padmapani azonban csak a profánok számára jelenti szimbolikusan a „lótusz-vivıt”.

Ezoterikusan Padmapani a Kalpák fenntartóját jelenti. Az utolsó Kalpa neve Padma, s ez
Brahmâ életének felét jelképezi. Jóllehet ez egy kisebb Kalpa, mégis Maha-nak, „nagynak”
nevezik, mert magába zárja azt a kort, amikor Brahma kiugrott a lótuszból. Elméletileg a
Kalpák végtelenek, de gyakorlatilag többszörösen felosztódnak térben és idıben, s mindegyik
felosztásnál – még a legkisebbnél is – külön Dhyani van, mint védnök vagy uralkodó.
Padmapani (Avalôkitêshvara) Kínában nıi aspektusában Kwan-Yin, „aki tetszése szerint
bármilyen formát ölt magára, hogy megmentse az emberiséget”. Az okkultista, ha tudja ezen
Dhyanik – köztük Amitabha (a kínai O-mi-to Fo) – megfelelı „születésnapjain”, pl. a máso-
dik hónap 19. napján, a tizenegyedik hónap 17. napján, a harmadik hónap 6. napján, stb. – az
asztrológiai konstellációkat, könnyebben végrehajthatja az u. n. „mágikus” cselekedeteket.
Ha ugyanis bizonyos konstellációk sugarába beállít egy tükröt, akkor abban megláthatja bár-
kinek a jövıjét a sorban következı eseményekkel együtt. De vigyázzunk, az érem másik olda-
la: BOSZORKÁNYSÁG.

136
 8. STANZA

AZ ÁLLATI EMLİSÖK FEJLİDÉSE: AZ ELSİ BUKÁS

28. Hogyan jöttek létre az elsı emlısök. 29. Ez a fejlıdés szinte darwini. 30. Az ál-
latok teste megszilárdul. 31. Szétválásuk nemekre. 32. Az elme-nélküli emberek
elsı bőne.

28. Az elsı állatokat (ebben a körben) a verejtékcseppekbıl, (a) az anyag maradványai-

ból, az elızı kerék (az elızı harmadik kör) embereinek és állatainak holttesteibıl és a
felkavart porból teremtették.

(a) Az okkult tanítás azt tartja, hogy ebben a körben a fejlıdés késıbb hozta létre az
emlısöket, mint az embereket. A fejlıdés ciklusokban történik. A hét kör nagy manvantarai
ciklusa, amely az elsı körben az ásványi, növényi és állati fejlıdéssel kezdi, a negyedik kör
elsı felének végeztével, a negyedik faj közepén a lefelé hajló íven holtpontra jut fejlıdési
mővében. Ezt a középsı pontot földünkön – a negyedik és legalsó bolygón – a jelenlegi kör-
ben értük el. Minthogy pedig a monád az A bolygón történt elsı „immetalizációja” után ke-
resztülment az ásványi, növényi és állati világon, kipróbálva a három anyagállapot minden
fokozatát – kivéve a harmadik, vagyis szilárd anyagállapot legutolsó fokát, amelyet csak „a
fejlıdés felezıpontján” ért el –, nyilvánvalóan logikus és természetes, hogy a negyedik kör
kezdetén, a D bolygón elsınek az embernek kell megjelennie. Az is világos, hogy ez az embe-
ri forma az objektivitással összeegyeztethetı legfinomabb anyagból kell, hogy legyen. Még
világosabb megfogalmazásban: ha a monád inkarnációs ciklusait a lefelé hajló íven a három
objektív birodalomban kezdi el, akkor egy gömb fölfelé hajló ívét már mint ember kell, hogy
elkezdje. A lefelé hajló íven a spirituális az, ami fokozatosan átváltozik anyagivá. A mélypont
középsı vonalán a Szellem és az Anyag az emberben kiegyensúlyozódik. A fölfelé tartó íven
a Szellem azután lassanként érvényesülni kezd a fizikum, vagyis az Anyag fölött úgy, hogy a
hetedik kör hetedik fajának végeztével a monád olyan független lesz az anyagtól és annak
tulajdonságaitól, mint kezdetben volt; de megszerezte a személyes életek gyümölcseként a
tapasztalatot és bölcsességet, mentesen az anyag kísértéseitıl és gonosz voltától.

Ugyanezt a fejlıdési rendet találjuk a Genezis elsı és második fejezetében, ha azt he-
lyes ezoterikus megértéssel olvassuk. Az I. fejezet ugyanis az elsı három kör történetét tar-
talmazza, valamint a negyedik kör elsı három fajának történetét egészen addig az idıpontig,
amikor a Bölcsesség Elohimje tudatos életre nem hívja az embert. Az I. fejezetben az állatok,
„vízi állatok” és „szárnyas repdesık” teremtése hamarább történik, mint az androgün Ádám
teremtése.1 A II. fejezetben a (nem nélküli) Ádám jelenik meg elıször, s az állatok csak utána
jönnek. A Genezis II. fejezetében azonkívül az elsı két fajra és a harmadik faj elsı felére oly
jellemzı öntudatlanság és mentális tompaság is szimbolikusan kifejezést kap Ádám mély ál-
mában. Ez a mentális tétlenség álomtalan alvását, a Lélek és az Elme szendergését jelenti,
nem pedig – ahogy a nagy tudású francia elméleti szakember, M. Naudin képzeli – a nemek
szétválásának fiziológiai folyamatát.

A fejlıdés lefolyására és rendjére vonatkozólag mind a Purânák, mind a kaldeai és

egyiptomi töredékek, valamint a kínai tradíciók is egyezést mutatnak a TITKOS TANÍTÁS
állításaival. A fent felsorolt csaknem valamennyi tanításunkat megerısítik. Többek között, pl.
1
Ez allegorikusan utalás a Zodiákus „Szent Állataira” és egyéb égitestekre. Egyes kabbalisták az álla-
tok prototípusait látják bennük.

137
a harmadik faj tojásról szaporodó módját, sıt utalás történik az elsı emlıs formák egy kevés-
bé ártatlan nemzési módjára is. A Kommentár azt mondja: „Gigantikusak, átlátszók, némák és
iszonyatosak voltak.” Ezzel kapcsolatban tanulmányozásra ajánljuk egyes Rishik és különbö-
zı utódaik történetét. Pulastya az összes Kígyók és Nágák atyja – íme a tojásról szaporodó
nemzetség; Kashyapa pedig feleségével Tamrával a madarak királyának, Garudárak ıse, míg
másik feleségével Surabhival (vagy Kamadhenuval, az Isteni Tehénnel) a teheneket, bivalyo-
kat, stb. nemzette.

A Titkos Tanításban az elsı Nágák – a kígyóknál bölcsebb lények – „az Akarat és Jó-
ga Fiai”, akik még a nemek teljes szétválása elıtt születtek, és a korai harmadik fajban2 élı
„Szent Bölcsek erejébıl (Kriyasakti) létrehozott embert hordozó tojásokban3 fejlıdtek”.

„Ezekben inkarnálódtak a három (felsı) világ Urai” –, a Rudrák különbözı osztályai;

ık voltak a Tushiták, ık voltak a Jayák, és ık az Adityák. Mert – amint Parâsara magyarázza:
„Száz elnevezést is kaptak a mérhetetlenül hatalmas Rudrák”.

A Bölcsesség Kígyóinak, a primitív Nágáknak néhány leszármazottja benépesítette

Amerikát, amidın ez a kontinens a hatalmas Atlantisz fénykorában kiemelkedett. Amerika
ugyanis a Jambu-Dwipa, nem pedig a Bharata-Varsha pâtâlája vagy antipodusa (ellenlábasa).
Különben honnan erednének azok a Mexikóban még ma is élı tradíciók és legendák – s ezek,
ahogy Augustin Thierry mondja, sokkal igazabbak, mint a történelem –, sıt bizonyos „varázs-
lók” és papok neveinek azonossága is. Majd szólunk még a Nargálokról és Nagálokról, úgy-
szintén a nagalizmusról, amelyet a misszionáriusok „ördögimádásnak” neveznek.

Majdnem valamennyi Purânában elmondják „Daksha áldozatának” történetét. Ezek

közül a legrégibb beszámolót a Vayu Purânában találjuk. Jóllehet allegorikus, mégis sokkal
több jelentést és biológiai revelációt találhat benne a természettudós, mint azokban az áltudo-
mányos elképzelésekben, melyeket tudományos teóriáknak és hipotéziseknek tartanak.

Daksha, akit a Fı İsnek tartanak, a „mese” szerint egyben az elsı fizikai ember terem-
tıje is, aki az istenek és a raumák közötti általános harcban elveszti fejét testérıl. Minthogy
ezt a fejet tőzben elégetik, helyébe egy kos-fejet tesznek, amint azt a Skanda Purânában a Ka-
si-Khanda elmondja. A kos-fej a szarvakkal régi szimbóluma a nemzı erınek és a szaporodá-
si képességnek, s ez fallikus szimbólum. Amint már a korábbiakban bemutattuk, Daksha veze-
ti be azt a korszakot, amelyben az emberek szexuális módon szaporodnak. A szaporodásnak
ez a módja nem hirtelen történt, mint ahogy gondolnánk, hanem hosszú korszakokba telt,
amíg ez lett az egyedüli „természetes” mód. Erre vonatkozik a történetnek az a része, amikor

2
Ezoterikusan jelentıs különbség van a Sarpa és a Naga szavak között, jóllehet egyforma értelemben
szokták használni. A sarpa szó (serpent) a strip = csúszni gyökbıl származik, ld. a latin serpo. A sarpakat Ahi-
nak is hívták a Ha gyökbıl, ami annyit jelent, mint elhagyni. „A Sarpák Brahmâ hajából keletkeztek, éspedig
úgy, hogy amikor Brahmâ meglátta a Yakshákat, akiket ı teremtett szörnyő alakra, ijedtében a haja leesett a
fejérıl, s minden hajszála kígyóvá változott. E kígyókat elnevezték Sarpának, mert csúsztak és Ahi-nak, mert
lehulltak a fejrıl. (Wilson I. köt. 83. old.) A Nagák viszont az allegóriákban, jóllehet kígyófarkúak, nem teker-
gıznek, hanem járni, szaladni és harcolni is tudnak.
3
Hesiodos könyvében, „Az istenek eredetében” Zeusz ezt a harmadik fajt kırisfából teremti. A Popol
Vuh-ban az emberek harmadik faját a Tzita fából, és a Sibac-nak nevezett nád belébıl teremti. De az Artufák
(beavatási barlangok) misztikus nyelvezetében a Sibac jelentése: „tojás”. 1812-bent Don Baptista Pino ezt írta a
spanyol képviselıháznak címzett jelentésében: „Minden pueblónak (indián falunak) vannak Artufái – így hívják
a bennszülöttek azokat a földalatti szobákat, melyekhez csak egy ajtó vezet, s ahol (titokban) összeülnek... Ezek
kifürkészhetetlen templomok... ajtajuk mindig zárva a spanyolok elıtt ... A Napot imádják és a Holdat... a tüzet
és a nagy KÍGYÓT (a teremtı erıt), melynek tojásait Sibac-nak hívják.

138
az Istenekek áldozó Dakshát megzavarja Shiva, a Pusztító Istenség, a megszemélyesített Fej-
lıdés és Haladás, aki egyben az Újjáalkotó is. İ az, aki elpusztítja a dolgokat régi formájuk-
ban csak azért, hogy újra életre keltse ıket egy sokkal tökéletesebb típusban. Shiva-Rudra
megteremti a rettenetes Virabhadrát, aki lélegzetébıl születik, megbízza ezt az „ezerfejő,
ezerkarú” szörnyet, hogy rombolja szét Daksha bemutatott áldozatát. Ekkor Virabhadra „a
szellemek (az éterikus emberek) régiójában lakozva... bırének pórusaiból (Romakupák) meg-
teremti a hatalmas Raumákat”.4 Nos, bármenynyire is mitikus ez az allegória, a
Mahabhâratában5 – amely éppen annyira történelem, mint az Iliász – azt olvassuk, hogy a
raumák és egyéb fajok ugyanilyen módon keletkeztek a Romakupákból, a haj- vagy bırpóru-
sokból. Daksha „áldozatának” ez az allegorikus leírása telve van jelentıséggel a TITKOS
TUDOMÁNY tanulmányozói számára, akik tudnak a „verejték-szülöttekrıl”.

A Vaju Purâna szerinti beszámolóban Daksha áldozatának leírásánál még hozzáteszik,

hogy mindez olyan teremtmények jelenlétében történt, akik tojásból születtek, gızbıl, sarja-
dzásból, bırpórusokból jöttek elı, s csak a legutolsók születtek méhbıl.

Daksha a korai harmadik fajt jelképezi, amely szent és tiszta volt, de hiányzott belıle
az egyéni Egó, és csupán passzív képességei voltak. Brahmâ ezért (az ezoterikus szövegek-
ben) megparancsolja, hogy teremtsen. Ekkor Daksha a parancsnak engedelmeskedve megte-
remti az „alsó és a felsı” (avara és vara) utódokat (putrákat), a kétlábúakat és négylábúakat,
majd akaratával létrehozza a nınemő lényeket, az isteneket, a Daityákat (a negyedik faj óriá-
sait), a kígyó-isteneket, állatokat, a szarvasmarhákat és Danavákat (Titánok és Démon-
mágusok) és még egyéb lényeket.

Ezen idıtıl kezdve az élı lények szexuális érintkezésbıl szaporodtak, Daksha ideje
elıtt a szaporodás más módon történt: akarattal, látással és a jámbor bölcsek, az ájtatos
szentek vallásos vezeklésének következtében.6 Ami ezután következik, az egyszerő zoológiai
tanítás.

29. A csúszó-mászókon kívül teremtettek csontos állatokat, tengeri sárkányokat és repü-

lı sarpákat (kígyókat). A földön csúszók szárnyakat kaptak. A hosszúnyakú vízlakók
lettek a nemzıi a levegı madarainak. (a)

(a) Ebben a pontban tanításaink és a modern biológiai spekulációk tökéletesen egyez-

nek. Még a legbigottabb felfogás sem tagadhatja, hogy hiányzó láncszemek alkották az átme-
netet a csúszómászók és a madarak között; különösen kitőnik ez a Vogt által ismertetett
ornithoscelidae, hesperornis és archaeopteryx fajoknál.

30. A harmadik (faj) alatt a csontnélküli állatok fejlıdtek és megváltoztak: csontos álla-
tokká váltak, (a) chháyájuk (is) megszilárdult.

31. Elıször az állatok váltak ketté (hímre és nıstényre) (b)...

(a) Gerincesek, majd emlısök következtek. E korszakot megelızıen az állatok - az

emberekhez hasonlóan - éterikus ıs-szervezetőek voltak.

4
Wilson e szót „félisteneknek” fordította (Vishnu Purâna, I. köt. 130. old.); de a Raumák nem féliste-
nek, hanem csak egy faj, egy törzs.
5
Parva XII, Adhyaya 10, 308. Sloka
6
Vishnu Purâna

139
 (b) A korábbi hermafrodita emlısök és a késıbb bekövetkezı nemekre való szétválás
ténye ma már vitán felül áll, még a biológia szempontjából is. Amint Oscar Schmidt profesz-
szor, a köztudomásúan darwinista tudós mondja: „A használat és a nem-használat, kombinál-
va a kiválasztással megvilágítja (?) a nemek szétválását, valamint a csökevényes nemi szervek
különben teljesen érthetetlen létezését. Különösen a gerinceseknél mindkét nem oly világos
nyomait mutatja a másik nemre jellemzı nemi szerveknek, hogy még az antik világ is feltéte-
lezte a hermafroditaságot, mint az emberiség természetes ısi állapotát... Figyelemre méltó,
milyen csökönyösen öröklıdnek a nemi szerveknek ezek a rudimentumai. Az emlısök rend-
jében a tényleges hermafroditaság ismeretlen, jóllehet fejlıdésük egész periódusa alatt ki tud-
ja mióta magukkal hurcolják ezeket az ismeretlen ıseiktıl eredı maradványokat.”7

31. …(Az állatok) nemzeni kezdtek. A kettıs ember (azután) szintén kettévált. Azt mond-
ta: „Legyünk mi is olyanok, mint ık, egyesüljünk és teremtsünk”. És úgy tettek...

32. Azok, akikben nem volt szikra (a „szők-fejőek”8), hatalmas nıstény állatokat vettek
magukhoz. (a) Ezekkel néma fajokat nemzettek. İk maguk (a „szők-fejőek”) is némák
voltak. De nyelvük feloldódott (b). Ivadékaik nyelve néma maradt. Szörnyetegeket nem-
zettek. Hajlott hátú, négy lábon járó, vörös szırrel fedett szörnyeteg-fajtát nemzettek.9
Néma fajt, hogy szégyenüket ne mondhassák el.10

(a) „Elıször az állatok váltak ketté” – mondja a 31. Stanza. Ne felejtsük el, hogy ab-
ban a korban az emberek még fiziológiailag is különböztek a mai embertıl, amely már túlju-
tott az ötödik faj felezı pontján. Nem közölték velünk, hogy milyenek voltak ezek a nıstény-
állatok, de bizonyára annyira különböztek a ma általunk ismert állatoktól, mint amennyire az
akkori „emberek” a mai emberektıl.

Ez volt az elsı fizikai „anyagba bukása” néhány akkor létezı és alacsonyabb rendő
fajnak. Emlékezzünk a 24. Slokára. A „Bölcsesség Fiai” elvetették a korai harmadik fajt, azaz
a még fejletleneket, és csak a késıi harmadik fajban inkarnálódtak, megadva ezáltal nekik az
intellektust. Így tehát az ostoba vagy „elme-nélküli” fajok bőne – mely fajok nem kaptak
„szikrát”, s felelıtlenek voltak – azokra hullt, akik nem akartak velük szemben megfelelni
karmikus kötelességüknek.

(b) Az emberi beszéd kialakulásával kapcsolatban lásd a további részeket.

Milyen ellenvetésekkel találkozhatunk?

Az okkultizmus tehát elveti azt az elképzelést, hogy az ember a majomtól, vagy akár
egy közös ıstıl származna. Sıt éppen ellenkezıleg az emberszabású majmok legnagyobb
részérıl azt tartja, hogy azok a korai atlantiszi korszakban élt harmadik fajhoz tartozó embe-
rektıl származnak. Minthogy ezt az állítást könyvünk más részében is hangoztatni és védel-
mezni fogjuk, e helyen csupán röviden foglalkozunk vele. A nagyobb világosság kedvéért
azonban néhány szóban elismételjük azt, amit az I. kötetben a 6. Stanzára vonatkozólag
mondtunk.

7
„Doctrine of Descent and Darwinism”, 186-7. Az „ismeretlen ısök” az ısi asztrális prototípusok.
8
Lásd: 24. sloka (7. Stanza 1. sloka.)
9
Ezek az állatok vagy szörnyek nem az emberszabású vagy másfajta majmok, hanem éppen az, amit az
antropológusok „missing link”-nek, „hiányzó láncszemnek” neveznek, a primitív alsó ember.
10
A szégyent, ami állati eredetükhöz kapcsolódik, bár ezt a modern tudósok bizonyára kiemelnék, ha
tudnák.

140
 Tanításaink úgy szólnak, hogy jóllehet a Természet egy távoli korban az emberi
asztrális forma köré egy majomszerő külsı burkot formált, ez a forma azonban éppoly kevéssé
volt a „hiányzó láncszem”, mint amennyire azon számos egyéb – az asztrális formát eltakaró
– burkok sem voltak azok, melyeket ezen asztrális formák a Természet valamennyi birodal-
mában történı természetes fejlıdésük folyamán felöltöttek. Ez a hosszas fejlıdés pedig – mint
ahogy rámutattunk – nem is ezen negyedik körhöz tartozó bolygón ment végbe, hanem az el-
sı, második és a harmadik kör folyamán, amikor az EMBER elıbb „kı, majd növény, végül
állat” volt, hogy végül is elérje a jelenlegi emberiség elsı gyökérfaját. A fejlıdés tényleges
folyamata eltér a darwini rendszertıl, s a kettıt csak akkor lehetne egymással összeegyeztetni,
ha az evolucionisták félretennék a „természetes kiválasztódás” és más hasonló dogmákat.
Valóban, Haeckel moneronja és a Manu Sarisripa-ja11 között áthidalhatatlan szakadék tátong,
amelynek neve Jiva; mert az „emberi” monád, akár immetallizálódva a kı atomjában, akár
ivegetalizálódva a növényben vagy inanimalizálódva az állatban, mindvégig isteni, s ennél-
fogva EMBERI monád. S csak akkor szőnik meg emberi lenni, amikor abszolút istenivé válik.
Az „ásványi”, „növényi” és „állati” monád elnevezés pusztán felszínes megkülönböztetés; a
monád (Jiva) mindenképpen csakis isteni, akár emberi volt a múltban, vagy azzá válik a jövı-
ben. A kettı közötti különbséget jól meg kell értenünk, ha az „emberi monád”-ról beszélünk.
A monád egy csepp azon partnélküli óceánból, amely az elsıdleges differenciálódás síkján
túl, vagy pontosabban e síkon belül létezik. A monád magasabb állapotában isteni, alacso-
nyabb állapotában emberi – a „magasabb” és az „alacsonyabb” kifejezést jobb meghatározás
híján használtuk, – de mindvégig monád marad, bármilyen feltételek vagy külsı formák közé
kerül – a nirvánai állapotot kivéve. Amint a Logosz visszatükrözi az Univerzumot az Isteni
Elmében, s a megnyilvánult Univerzum visszatükrözıdik minden egyes monádban, – ahogy
Leibnitz mondja egy keleti tanítást ismételve – úgy kell a monádnak inkarnációi körforgásá-
ban az élet-birodalmak minden egyes alap-formájában visszatükrözıdnie. Ezért mondják
helyesen a kabbalisták, hogy az „ember elıbb kı, majd növény, majd állat, majd ember, majd
szellem, és végül is Isten lesz”, így fejezvén be körforgását, visszatérve ahhoz a ponthoz,
ahonnan mint égi ember elindult. De az „Ember” kifejezésen az Isteni Monádot kell érteni,
nem pedig a Gondolkodó entitást, s még kevésbé annak fizikai testét. A tudomány emberei
úgy próbálják az eredethez visszavezetni a halhatatlan Lelket – amelynek létezésében külön-
ben nem hisznek –, hogy végigvezetik a legalacsonyabb állati formáktól kezdve a legmaga-
sabb rendő formákig, pedig valójában a jelenlegi állatok azon ısi szörnyek leszármazottai,
amelyekrıl a Stanzák szólnak. A csúszómászók és vízi állatok, amelyek ebben a negyedik
körben megelızték az embert, úgyszintén a harmadik fajjal egyidıs hasonló jellegő állatok,
továbbá a harmadik és negyedik fajnál késıbbi emlısök, – mindezek az állatok akár közvetle-
nül, akár közvetve az emberi kölcsönhatásból keletkezı fizikai produktumok. Helyes az a
megállapítás, hogy ezen Manvantara embere, éspedig a három megelızı körben, átment a
Természet valamennyi birodalmán. Volt már „kı, növény, állat”. Igen ám, de (a) ezek a kö-
vek, növények és állatok, amelyek a negyedik körben késıbb jelentkeztek, prototípusai, fá-
tyolszerő bemutatásai voltak azoknak, és (b) még a negyedik kör elején is a jelenlegi kövek,
növények és állatot pusztán asztrális árnyékok voltak, – okkultista kifejezéssel élve. Végül
pedig sem embernek, sem állatnak, sem növénynek nem olyan volt a formája és fajtája, mint
amilyenné késıbb vált. Így tehát a negyedik kör állati birodalmához tartozó alsóbbrendő lé-
nyek asztrális prototípusai, amelyek megelızték az emberek chháyáit, voltaképpen csupán
konszolidált, de még mindig nagyon éteri burkai voltak azon még sokkal éterikusabb formák-
nak vagy modelleknek, melyek a harmadik kör vége felé a D bolygón léteztek, ahogy ezt az
Esoteric Buddhism (III. fej.) mondja. Ezeket az alsóbbrendő állati lényeket „az anyag marad-
ványaiból, az elızı kerék – vagyis a harmadik kör - embereinek és (egyéb kihalt) állatainak
11
Szó szerinti jelentése: kígyó.

141
holttesteibıl teremtették” – amint azt a 28. Slokában olvassuk. Így tehát, Földünk ezen élet-
ciklusának kezdetén e leírhatatlan, s az asztrális embert megelızı „állatok” voltaképpen a
harmadik kör emberének következményei voltak, a jelenlegi kör emlısei viszont nagyrészt
megint csak az embernek köszönhetik létüket. Sıt, mi több, a jelenlegi emberszabású majom
„ıse” közvetlen teremtménye az akkor még értelem nélküli embernek, aki emberi méltóságát
meggyalázva fizikailag leereszkedett az állat szintjére.

A fent elmondottak érthetıvé teszik az antropológusok azon állítólagos bizonyítékait,

amelyek az ember állati eredetének bemutatására szolgálnak.

Az evolucionisták által legjobban hangsúlyozott tétel az, hogy „az embrió története a
faj összegezése”. Továbbá, hogy „a tojásból kifejlıdı minden szervezet sorjában átmegy
mindazokon a formákon, amelyeken ısei átmentek a Föld történetének hosszú folyamán.12 Az
embrió története... kicsiben tükrözi a faj történetét. Ez az elképzelés alapvetı, biogenetikus
törvényünk lényegét jelenti, s az organikus fejlıdés alapvetı törvényének tanulmányozásánál
ezt kell a fı helyre állítanunk.”13

Ezt a modem elméletet mint tényt ismerték, és sokkal filozofikusabb módon fejezték ki
a legısibb idık bölcsei és okkultistái. Összehasonlításként hadd idézzünk egy részt az Isis
Unveiled címő munkámból. Azzal a kérdéssel foglalkozva, hogy a fiziológusok nagy tudásuk
mellett miért nem tudnak magyarázatot találni a torzszülött jelenségekre, a fenti könyv ezeket
mondja: Az anatómus, aki „speciális tárgyként” az embrió fejlıdését és növekedését válasz-
totta... minden különösebb agymunka nélkül, pusztán a mindennapi tapasztalat és saját sze-
mének tanúbizonysága alapján beszámolhat arról, hogy egy bizonyos idıszakig az embrió
pontos másolata egy fiatal békafélének, a petébıl kikelı ebihalnak. De még eddig egyetlen
fiziológusnak vagy anatómusnak sem jutott eszébe, hogy az emberi lény fejlıdésére – fizikai
megjelenésének elsı percétıl kezdve egészén addig, amíg végsı formájában megszületik – a
lélekvándorlás (metempszichózis) pithagoraszi ezoterikus tantételét alkalmazza, melyet oly
helytelenül értelmeznek bírálói. A kabbalista axióma: „A kıbıl növény, a növénybıl állat, az
állatból ember, stb.” jelentését már említettük más helyen az ember spirituális és fizikai fejlı-
désével kapcsolatban itt a Földön. Most még néhány újabb megjegyzéssel próbáljuk világo-
sabbá tenni ezt a kérdést.

Mi az elsı, primitív formája a leendı embernek? Egy mag, egy testecske, mondják
egyes fiziológusok; egy molekula, pete a petében, mondják mások. Ha analizálnánk – mikro-
szkóppal vagy másként – milyen összetételre számíthatunk? Analógiát használva mond-
hatnánk azt, hogy az összetevık a következık: a vérkeringés által a csíráztató helyen lerakott
szervetlen anyagrészecske, és a vele egyesülı organikus anyagrészecske. Más szóval, a jö-
vendı embernek ez a mérhetetlen kicsiny magja ugyanolyan elemekbıl áll, mint a kı – tehát
ugyanolyan elemekbıl, mint a Föld, amely az ember lakóhelyéül van kijelölve. A kabbalisták

12
„Az embriológia tudománya igen erıs érvet hoz fel a variabilitás mellett. Az uterusban lévı ember...
egyszerő sejt, majd növény három vagy négy levélkével, ebihal kopoltyúkkal, farokkal bíró emlıs, és csak végül
válik kétlábú fıemlıssé (?). Az embrió fejlıdésében lehetetlen észre nem vennünk az egész organikus sorozat
gyors felvázolását, pontos összegezését.” (Lefevre: Philosophy, 484. old.)
Ez az összegezés azonban semmi más, mint az emberben – a mikrokozmoszban – felhalmozott típuskészlet té-
nye. Ezzel az egyszerő magyarázattal felelhetünk minden olyan ellenvetésre, pl. a foetusnál tapasztalható csöke-
vényes fark, amelyet Haeckel és Darwin oly diadalmasan vonultatnak fel a majom-ısapa elmélet támogatására.
Arra is rámutathatunk még, hogy az evolúciós elméletek szerint nincs megmagyarázva, miért találunk
az embriói fokozaton növényformát levélkékkel. A darwinisták nem viszik vissza az embert a növényhez, amint
azt az okkultisták teszik. Honnan ered az embriónak ez a vonása, és mivel magyarázzák ezt a darwinisták?
13
„The Proofs of Evolution” címő Haeckel-féle elıadás.

142
Mózest mint tekintélyt idézik azon megjegyzéssel kapcsolatban, hogy egy élılény teremtésé-
hez föld és víz szükséges, tehát jogosult a mondás, hogy az ember elıször mint kı jelenik
meg.

Az emberi pete három vagy négy hét után növényszerő formát ölt: egyik vége gömb-
szerő lesz, a másik pedig elvékonyodó, mint egy répa. Részeire bontva kiderül, hogy igen
finom hagymához hasonló lemezekbıl vagy burkokból áll, belül pedig folyadékot tartalmaz.
A lemezek az alsó végén összefutnak, s az embrió ezen a gyökércsúcson függ, csaknem úgy,
mint egy gyümölcs a szárán. A kı „metempszichózis” (lélekvándorlás) útján megváltozott,
növénnyé vált. Ekkor az embriószerő teremtmény ágakat hajt belülrıl kifelé, ezek a végtagok,
s kifejlıdnek az arcvonások. Két fekete pont a szem, a fül, az orr, a száj elıbb csak horpadá-
sok, mint az ananász pontjai, mielıtt kidomborodnának. Az embrió egy állatszerő foetus –
egy ebihal – lett, olyan, mint egy kétéltő csúszómászó, mely vízben él, és abból táplálkozik.
Még nincs emberi, azaz halhatatlan monádja, mert ez – ahogy a kabbalisták mondják – csak a
„negyedik órában” éri el a halhatatlanságot. Fokról fokra a foetus kifejleszti az emberi jelleg-
zetességeket, az örök lehelet elsı rebbenése átmegy rajta, a foetus megmozdul... és az isteni
esszencia letelepszik a gyermeki alkatba, amelyben annak fizikai haláláig – az ember szel-
lemmé válásáig – tartózkodni fog.

A kabbalisták szerint a kilenchónapos kiformálódás ezen misztikus folyamata a „fej-

lıdés egyéni ciklusának” teljessé tétele. Amint a foetus fejlıdik a nıi méh magzatvizében,
ugyanúgy csíráznak ki a bolygók az univerzum méhében, az univerzális éterben vagy asztrális
fluidumban. Ezek a kozmikus gyermekek, akárcsak apró lakóik, eleinte csak magvak, azután
petévé lesznek, majd lassan megérnek, most már ık lesznek anyává és kifejlesztik az ásványi,
növényi, állati és emberi formákat. A központból a kerülethez a szemmel láthatatlan vízhó-
lyagtól a kozmosz egyáltalán elképzelhetetlen, illetve elképzelhetı határáig vezetnek végig az
okkultisták, ezek a ragyogó gondolkodók az egymást átható ciklusokon, melyek vég nélküli
szériákban tartalmazzák egymást. Az embrió fejlıdése prenatális állapotában az egyén család-
jában, a család az államban, az állam az emberiségben, a Föld naprendszerünkben, e rendszer
a központi univerzumban (Tejútrendszerben), az univerzum a kozmoszban, és a Kozmosz
pedig az EGY OK-ban, amely határtalan és végtelen. Ezek a fı vonásai az İ fejlıdési filozó-
fiájuknak, s amint látjuk, ez nem egyezik Haeckel tanával:

„Csak részei vagyunk a csodás egésznek,

aminek testét a Természet, lelkét Parabrahm képezi.”

Ezek az okkultizmus bizonyítékai, s ezeket utasítja el a tudomány. De hogyan lehetne

másként áthidalni az emberi lélek és az állati lélek közötti szakadékot? Ha az emberszabású
majomnak és a homo primigeniusnak – argumenti gratia – közös ıse volt – úgy, ahogy azt a
modern spekulációk kifejtik – miért van olyan óriási eltérés a két csoport között észbeli ké-
pesség dolgában? Igaz, azt válaszolhatnák, hogy az okkultizmus is csak azt teszi, amit a tu-
domány állít: közös ıst ad majomnak és embernek, mert hiszen a majmot az ısi embertıl
származtatja. Ez igaz, de ez az „ısi ember” csak külsı formájára nézve volt ember. Értelem és
lélek nélküli lény volt akkor, amikor egy nıstény állati szörnnyel a majomfajták ısapját nem-
zette. Ez a spekuláció – ha ugyan az – legalább is logikus, és áthidalja azt a szakadékot, amely
az emberi és az állati elme között van. Magyarázatot ad arra, ami eddig érthetetlen és felfog-
hatatlan volt. Azt a tényt pedig – amit a tudomány csaknem biztosra vesz – hogy t.i. a fejlıdés
jelenlegi szakaszában az ember és az állat egyesülésébıl nem jönnek létre utódok, majd má-
sutt fogjuk tárgyalni és megvilágítani.

143
 Nos, miben áll az alapvetı különbség a „The Pedigree of Man” alapján ma már (majd-
nem) elfogadott következtetés – vagyis az ember és a majom közös ısének hirdetése – vala-
mint az okkultizmus tanításai között, mely utóbbi fenti állítást tagadva azt a tényt fogadja el,
hogy minden élı lény és minden dolog ugyanabból a közös forrásból származik? A materia-
lista tudomány fokozatosan fejleszti ki az embert azzá, ami az ember ma. Kezdi az elsı
protoplazmikus, moneronnak nevezett szemcsével, – amely állítása szerint, akárcsak a többi,
„mérhetetlen korszakok folyamán kezdıdött el egy vagy több egyszerő, spontán módon kelet-
kezı, a fejlıdés törvényének engedelmeskedı eredeti formából – és folytatja az „ismeretlen és
megismerhetetlen” típusokon át a majomig, s onnan tovább az emberi lényig. De nem mondja
el, hogy hol találhatók az átmeneti formák, – azon egyszerő oknál fogva, mivel eddig még
semmiféle „hiányzó láncszemet” nem fedeztek fel, jóllehet mindez nem akadályozza meg a
Haeckelhez hasonló embereket abban, hogy tetszésük szerint kitaláljanak ilyeneket.

De nem is fognak ilyen hiányzó láncszemet találni. Egyszerően azért, mert az objektív
síkon és a formák materiális világában keresik ezt a láncszemet, amely biztonságosan el van
rejtve a mikroszkóp és a bonckés elıl az embert hordozó állati tabernákulumon belül. Elismé-
teljük azt, amit az Isis Unveiled-ben mondottunk:

„...Minden dolog a Szellembıl ered, mert a fejlıdés felülrıl indul el, és lefelé száll,
nem pedig fordítva, ahogy a darwini elmélet tanítja. Más szavakkal, a formák fokozatosan
materializálódtak, amíg a lealacsonyodásnak egy végsı pontját el nem érték. Ez az a pont,
ahol a modern fejlıdés-elmélet belép a spekulatív feltevések arénájába. Ha elérkeztünk eddig
a korszakig, akkor könnyebben megértjük Haeckel Anthropogeny-jét, amely az ember szár-
mazását „azon tengeri iszapban ázó protoplazmikus gumóig” vezeti vissza, amely „már akkor
is létezett, amikor a legrégibb kövületeket tartalmazó sziklák még le sem ülepedtek” –, hogy
Mr. Huxley szavait használjuk. De még ennél is könnyebben elképzelhetjük azt, hogy a (har-
madik körhöz tartozó) ember „egy majomszerő (asztrális) emlısbıl fokozatos átalakulással”
fejlıdött ki. Hiszen ugyanezt az elméletet – ámbár tömörebb és kevésbé elegáns, de éppen
úgy érthetı megfogalmazásban - Berosus szerint sok ezer évvel ı elıtte tanította Oannesz
vagy Dagon, az ember-hal, a babiloniak fél-démonja14 (bár kissé másként körvonalazva).

„De milyen érvek támogatják a darwini leszármazási vonalat? Ami magát Darwint ille-
ti, semmi más, mint „bizonyíthatatlan hipotézis”. Saját szavai szerint, Darwin minden lényt
úgy tekint, mint „egyenes leszármazottait azon kevés számú lényeknek, melyek már akkor is
régen éltek, amikor a szilur rendszer elsı rétegei még le sem rakódtak”.15 Darwin nem tesz
kísérletet arra, hogy bemutassa, mifélék voltak ezek a „kevésszámú élılények”. De célunknak
annyi is elegendı, mert azzal, hogy megengedi létezésüket, tudományosan megengedhetı,
hogy a régiekhez forduljunk a tétel megerısítése és részletes kidolgozása céljából.”16

Valóban, amint már elızı munkánkban is mondtuk, ha elfogadjuk Darwinnak a fajok

fejlıdésérıl szóló elméletét, ez egy kiinduló pontot képez egy nyitott ajtó küszöbén. Szabad-
ságunkban áll megmaradni Darwinnal együtt a küszöbön belül, vagy átléphetjük ezt a küszö-
böt, amely mögött a határtalan és érthetetlen, vagy inkább a Kimondhatatlan áll. Ha halandó
nyelvünk nem is tudja kifejezni azt, amit szellemünk – még itt a földön – homályosan felfog a
nagy „Túloldalról”, az idıtlen Örökkévalóság valamely pontján csak fel kell, hogy ismerje a
valóságot. De mi van Haeckel elméletén „túl”? Úgy látszik csak a Bathybius Haeckelii, és
semmi más!

14
Cory: Ancient Fragments, 31. és köv. (új és bıvített kiadásban az 51-58. oldalak)
15
Origin of Species, 448-449. old. 1. kiad.
16
Isis Unveiled, I. köt. 154. old.

144
 9. STANZA

AZ EMBER VÉGSİ KIFEJLİDÉSE

33. A teremtık bánják tettüket. 34. Jóváteszik mulasztásukat. 35. Az emberek
megkapják az elmét. 36. A negyedik faj kifejleszti a tökéletes beszédet. 37. Min-
den androgün egység szétválik és kétnemő lesz.

33. Ezt (az állatokkal elkövetett bőnt) látva a Lha-k, (a Szellemek, a „Bölcsesség Fiai”) akik
nem alkottak embereket (akik visszautasították a „teremtést”), sírtak, mondván:

34. „Az amanaszák (az „elme-nélküliek”) meggyalázták jövendı lakhelyeinket. (a) Ez

karma. Lakjunk másokban. Tanítsuk jobbra ıket, nehogy még rosszabb legyen.” Ezt
tették...

35. Azután minden ember kapott manaszt (elmét). Látták az értelem-nélküliek bőnét.

De a szétválás korábban történt, még mielıtt az isteni értelem sugara megvilágította

volna szunnyadó elméjük sötétségét, s ezért estek bőnbe. Vagyis öntudatlanul követtek el
rosszat, amikor természetellenes következményt hoztak létre. És mégis, akárcsak a többi hat
primitív testvérfaj, ez a hetedik, immár degenerált faj, jóllehet az elkövetett bőn miatt hosszú
idıt kell várnia végsı kifejlıdéséhez, az utolsó napon szintén rálép a hét ösvény egyikére.
Mert: „a bölcsek1 ırzik a természet rendjének otthonát, titokban öltenek magukra tökéletes
formát”.2 De most lássuk, hogy vajon a bőntársul vett „állatok” olyanok voltak-e, amilyeneket
a mai zoológia ismer.

(a) A „Bőnbeesés” az ısi Bölcsesség és a régi feljegyzések tanúsága szerint akkor tör-
tént, amikor Daksha – a korai harmadik faj embereinek és dolgainak testet öltött teremtıje –
eltávozott, hogy helyet adjon az emberiség azon részének, amely „szétvált”. Az egyik Kom-
mentár a következıképpen magyarázza a „Bőnbeesést” megelızı körülményeket:

Az emberi negyedik fejlıdés kezdeti idıszakában az emberiség számos különbözı irányba

ágazódott el. Az elsı emberi példányok külsı formája nem volt egységes, mert az eszközöket
(a tojás-szerő, külsı burkokat, amelyben a késıbbi teljesen fizikai ember kifejlıdött) még
megszilárdulásuk elıtt hatalmas – ma már ismeretlen és a Természet kezdeti próbálkozásai
közé tartozó - állatok hatalmukba kerítették. Az eredmény az lett, hogy a közbeesı szörny-
fajok, félig állat – félig emberszerő lények keletkeztek. De minthogy ezek kudarcok voltak,
nem élhettek sokáig, jóllehet a „Tojásból-szülött” Fiak – akinél igen gyenge volt még az elsıd-
leges pszichikus erı ahhoz, hogy a fizikai természeten uralkodjék – ezen lények nıstényeit
párként magukhoz vették, s velük újabb emberi szörnyeket nemzettek. Késıbb az állati fajták
és az emberi fajok fokozatos kiegyensúlyozódásuk következtében eltávolodtak egymástól, s
többet nem párosodtak. Az ember nem teremtett többé, hanem nemzéssel szaporodott. De az
ısi idıkben nemcsak embereket, hanem állatokat is nemzettek. Igazat szóltak tehát azok a
Bölcsek, akiknek elbeszélése szerint voltak olyan emberi hímek, akik utódaikat nem akaratuk-

1
A Rig Véda következı verse (X. 5. 6.): „A hét bölcs lény (a bölcsesség sugarai, a Dhyánik) hét ös-
vényt (vagy vonalat, más értelemben pedig fajt) formál. Ezeknek egyikéhez jöhetnek a meggyötört halandók” –
telve van okkult értelemmel, jóllehet csak asztronómiai és kozmikus értelemben szokták magyarázni. A hét „ös-
vény” jelenthet hét vonalat (maryadah), de ezek elsıdlegesen fény-nyalábok, amelyek a bölcsességre vezetı
ösvényre világítanak. (Lásd Rig Véda IV. 5-13.). Jelentésük: „utak” vagy ösvények. Összefoglalva: a
makrokozmikus központból jövı hét sugár metafizikai értelemben a hét princípium, fizikai értelemben pedig a
hét faj. Attól függ, milyen kulcsot használunk.
2
Rig Véda, X. 10. 5. 2.

145
 ból teremtették, hanem más fajták nıstényeivel különbözı állatokat és Danavákat (óriásokat)
nemzettek, s ezek az állatok mintegy fiai voltak az emberi hímeknek, akik késıbb nem akarták
elismerni, hogy e néma fajokat ık nemzették. Látván a dolgok ilyen állását, az utolsó fajok (a
harmadik és a negyedik) királyai és urai megtiltották e bőnös közösülést. Ez beavatkozás volt
3
a karmába, s új karmát teremtett. İk (az Isteni Királyok) sterilitással sújtották a bőnösöket.
4
Elpusztították a vörös és kék fajokat.

Más helyen ezt olvassuk:

A késıbbi idıkben kék- és vörös arcú állat-emberek éltek, ezek már nem a tényleges (emberi
és állati fajták) közösülésébıl jöttek létre, hanem leszármazottak voltak.

Egy másik hely pedig említést tesz:

Vörös hajú, sötétbırő, négy lábon járó emberekrıl, akik lehajoltak és kiegyenesedtek
(álltak, majd újra kezükre támaszkodtak), akik úgy beszéltek, mint ısapáik, és úgy szaladtak a
kezükön, mint óriástermető ısanyáik.

Lehet, hogy ezekben a fajtákban a Haeckel-követık ráismernek – ha nem is éppen a

Homo primigeniusra, hanem – néhány alacsonyabb rendő fajra, mint például az ausztráliai
vademberek néhány törzsére. De még ezek sem származtak az emberszabású majmoktól, ha-
nem emberi apáktól és fél-emberi anyáktól, pontosabban szólva emberi szörnyektıl –, ezek
azon „kudarcok” leszármazottai, amelyeket az elsı Kommentár említ. Az igazi emberszabású
majmok, Haeckel Catarrhini-ja és Platyrrhini-je, késıbb jöttek, éspedig Atlantisz végsı kor-
szakából. Az orángután, a gorilla, a csimpánz és a kutyafejő majom legkésıbb és teljesen fizi-
kai úton fejlıdtek ki az alsórendő emberszabású emlısökbıl. Van bennük a tiszta emberi esz-
szenciából egy szikra, de az ember ereiben viszont a majmok vérébıl egy csepp sem folyik.5
Így szól az ısi Bölcsesség és az egyetemes tradíció.

Most azt kérdezhetnék: Hogyan történt a nemek szétválása? Higgyünk a régi zsidó me-
sében, az Ádám oldalbordájából teremtett Évában? Még ez a hit is sokkal logikusabb és éssze-
rőbb, mintha az ember származását feltétel nélkül a négykező állathoz vezetjük vissza, mert
az elıbbi meseszerő formában egy ezoterikus igazságot rejt magában, míg az utóbbi csak azt a

3
Csaknem lehetetlen szó szerint visszaadni ezen ısi Kommentárok szövegét. Gyakran kénytelenek va-
gyunk csak az értelmet közölni, vagyis a szó szerinti fordítást újra lefordítani.
4
Rudra, mint az egyik Kumâra, Lilalohita, – vörös és kék.
5
Ezt állítjuk, dacára a modern materialista fejlıdéselméletnek, amely így spekulál: „A primitív emberi
forma, amelybıl – elgondolásunk szerint – valamennyi emberi faj származott, már réges-régen elpusztult”. (Ezt
mi tagadtuk, csupán méreteiben lett kisebb, és szöveteiben változott meg.) „Számos tény arra enged következtet-
ni, hogy ez az emberi forma szırös és hosszúfejő volt”. (Az afrikai fajok még ma is nagyjában hosszúfejőek, míg
az általunk ismert legrégibb, kıkorszakbeli neandervölgyi koponya nagymérető, és semmivel sincs közelebb a
gorilla agybeli kapacitásához, mint bármelyik jelenleg élı ember koponyája.) „Nevezzük el egyelıre ezt a felté-
telezett fajtát homo primigeniusnak... Az elsı fajták, vagyis a majom-ember, a többieknek az ıse valószínőleg a
régi világ trópusi égövein keletkezett az emberszabású majmokból”. Ha az evolucionistától bizonyítékokat ké-
rünk, erre magabiztosan azt feleli: „Egyelıre semmiféle ıskori leletrıl nem tudunk, ezek a fajták valószínőleg a
jelenkori gorilláknak és orángutánoknak voltak a rokonai”. Megemlítik még, hogy a pápua négerek valószínőleg
a legközelebbi leszármazottak. (Pedigree of Man, 80. old.)
Haeckel a legnagyobb határozottsággal Lemuriába helyezi – hozzávéve Kelet-Afrikát és Dél-Ázsiát – a
primitív majom-emberek bölcsıjét. Ugyanez a felfogása sok geológusnak is. A. R. Wallace: Geographical
Distribution of Animals címő mővében némi módosítással ugyancsak ez a feltevést tartja valószínőnek. Kifogá-
soljuk azonban azt, hogy az evolucionisták oly könnyedén átsiklanak az ember és a majom agyának egymáshoz
viszonyított nagyságán. Ez rendkívül tudományellenes, különösen amikor úgy tesznek, mintha a kettı között
semmi, vagy csak igen kis különbség lenne. Maga Vogt mutatta ki, hogy míg a legmagasabb rendő majomnak, a
gorillának az agya mindössze 30-51 köbhüvelyk mérető, addig a legalsóbb rendő ausztráliai bennszülött agya
99.33 köbhüvelyk. Így tehát az elıbbi – ahogy Pfaff mondja – „a ma-született csecsemı agyának még a fele
nagyságát sem éri el”.

146
kívánságot leplezi, hogy az emberiségre ráerıltessen egy materialista fikciót. A borda csontot
jelent, s ha azt olvassuk a Genezisben, hogy Évát Ádám bordájából teremtették, ez csak annyit
jelent, hogy a csontos fajt egy korábbi fajból és fajokból teremtették, amelyek „csont nélküli-
ek” voltak. Ez általánosan ismert ezoterikus tanítás, s csaknem egyetemesnek nevezhetı kü-
lönbözı formái mögött. Egy Tahitiból való tradíció arról szól, hogy az embert az Araea-ból,
„a vörös földbıl” teremtették. Taaroa, a teremtı erı, a fı isten, „hosszú évekre, több életre el-
altatta az embert”. Itt faji periódusokról van szó, s utalás egyben az ember mentális álmára is,
amint más helyen már bemutattuk. Ez idı alatt az istenség kivett egy Ivit (csontot) az ember-
bıl, s ebbıl lett az asszony.6

Mindazonáltal, bármit is akarjon jelenteni az allegória, még ezoterikus jelentésében is

feltételez egy isteni Alkotót – az ember „Nemzıjét”. Ha azt kérdezik tılünk, hogy hiszünk-e
ilyen „természetfölötti” lényekben, akkor azt feleljük: Nem. Az okkultizmus semmiféle olyan
élı vagy élettelen dologban nem hisz, ami kívül áll a Természeten. Nem vagyunk
kozmolátorok vagy politeisták, hogy higgyünk az „Égi Emberben” és isteni emberekben, mert
ismerjük a korok összegyőjtött tanúságtételét, mely minden lényeges pontban változatlan bi-
zonyítékkal szolgál, és támogatja megállapításainkat, ez az İsök Bölcsessége és az EGYE-
TEMES tradíció. Elvetjük viszont az olyan alaptalan és megokolatlan tradíciókat, amelyek ki-
nıttek a szigorúan vett allegóriákból és szimbolizmusból, még akkor is, ha ezek elfogadásra
találtak az exoterikus hittételekben. De azt, amit az egybehangzó tradíció megırzött, csak az
akarattal vakok tagadhatják. Ezért tehát hiszünk a mieinktıl eltérı fajtájú lényekben, akik
régmúlt geológiai korokban éltek, hiszünk éterikus fajokban, tehát test nélküli (Arupa) embe-
rekben, akiknek formája nem volt szilárd halmazállapotú, hiszünk óriásokban, akik megelız-
tek minket, törpéket. Hiszünk isteni lények dinasztiáiban, akik mint a harmadik faj királyai
olyan mővészetekre és tudományokra tanították ezt a fajt, melyekhez képest a mi kis modern
tudományunk még annyira sem állná meg a helyét, mint az alapfokú számtani mőveletek a
trigonometria mellett.

Nem, semmiképpen sem hiszünk természetfölötti, hanem csak emberfölötti vagy in-
kább emberek közötti intelligenciákban. Érthetı, amikor a mővelt ember idegenkedik attól,
hogy egy osztályba sorolják a babonás és tudatlan emberrel, sıt nagy igazságot fejezett ki
Renan, amikor azt mondja:

A természetfölötti olyan lett, mint az eredendı bőn, szégyenfolt, melyet úgy látszik,
mindenki szégyell, még azon mélységesen vallásos személyek is, akik azon törekvésükben,
hogy ezeket minimálisra lecsökkentsék, a természetfölöttit inkább elrejtik a múlt legtávolabbi
zugaiban.7

De Renan „természetfölöttije” a dogmához és annak holt betőjéhez tartozik, és semmi

köze sincs a mögötte lévı szellemhez és a Természetben fellelhetı tények realitásához. Ha a
teológia szerint abban kellene hinnünk, hogy az emberek négy vagy ötezer évvel ezelıtt 900
évig éltek vagy még tovább, hogy az emberiség egy része, Izrael népeinek ellenségeit kivéve,
óriásokból és szörnyekbıl állt –, nos, akkor elvetjük azt az elképzelést, hogy mindezek a dol-
gok a Természetben csupán ötezer évvel ezelıtt történtek. Mert a Természet nem fejlıdik ug-
rásszerően, a logika és a józanész pedig – nem is szólva a geológiáról, az antropológiáról és

6
Ellis: Polynesian Researches II. köt. 38. old. A misszionáriusok fennakadtak az Ivi néven és Évát csi-
náltak belıle. De – amint Max Müller professzor kimutatja – Éva nem héber név, hanem csak európai átalakítása
a ‫חוה‬-nak (chavah-nak), ami életet vagy minden élık anyját jelenti; „míg a tahitiek Ivi-je és a maoriak Wheva-ja
csontot, és pusztán csak csontot jelent”. (Introduction to the Science of Religion, 304. old.)
7
Chaire d’Hébreu au College de France, 20. old.

147
az etnológiáról – jogosan tiltakozik az ilyen megállapítások ellen. De ha ugyanez a teológia,
félretéve fantasztikus kronológiáját, azt állítaná, hogy ötmillió évvel ezelıtt az emberek 969
évig (Matuzsálem koráig) éltek, akkor ez ellen egy szavunk sincs. Mert azokban az idıkben
az ember fizikai formája olyan volt a jelenlegi emberi testhez képest, mint egy Megalossaurus
a közönséges gyíkhoz képest.

A természettudós még egy nehézségre is felhívja a figyelmet. Az emberi nem az

egyetlen, amely egyedeiben a nemem belüli különbözı fajtákkal párosulni tud. „Az emberi
fajok között nincs szó kiválasztódásról” – mondja az anti-darwinista, s ezt a megállapítást az
evolucionisták sem tagadják. Ez az érv diadalmasan bizonyítja a faj specifikus egységét. Ho-
gyan állíthatja akkor az okkultizmus azt, hogy a negyedik fajhoz tartozó emberiség egy része
egy másik – csak fél-emberi vagy éppen teljesen állati – faj nıstényeivel utódokat nemzett, s
ezen egyesülésbıl keletkezı félvérek nemcsak szabadon szaporodtak, hanem ıseivé is váltak
a modern emberszabású majmoknak? Az ezoterikus tudomány erre azt feleli, hogy mindez a
fizikai ember kialakulásának legelején történt. Azóta a Természet megváltoztatta módszereit,
és az emberi bestialitás bőnének egyedüli eredménye a magtalanság. S erre még a mi idınk-
ben is van bizonyíték. A Titkos Tanítás szerint az emberiség specifikus egységében még ma is
léteznek kivételek. Vannak még, illetve néhány évvel ezelıtt még voltak leszármazottaik
azoknak a fél-állati törzseknek vagy fajoknak, amelyek a távoli Lemuriából vagy Lemur-
Atlantiszból származtak. Ezek a tazmánok (ma már kihaltak), ausztrálok, Ardaman-sziget
béliek, stb. A tazmánok leszármazását csaknem bizonyítottnak vehetjük azon tény alapján,
amely Darwint rendkívül meglepte, anélkül azonban, hogy magyarázatot tudott volna reá ta-
lálni. Vizsgáljuk meg ezt a tényt.

De Quatrefages és más természettudósok, akik a monogenézist (az emberi fajoknak

közös törzsbıl való leszármaztatása, ford.) azzal a ténnyel próbálják magyarázni, hogy az
emberiség minden faja tud keresztezıdni egymással, kihagyták számításaikból a kivételeket,
amelyek ebben az esetben egyáltalán nem erısítik meg a szabályt. Az emberi keresztezıdés
lehet, hogy általános gyakorlat volt a nemek szétválásának megtörténte után, de ugyanakkor
érvényesül egy másik törvény, éppen olyan hatásosan, mint a különbözı állatfajok közötti
keresztezıdésnél, az ugyanis, hogy a két különbözı emberfaj egyesülése magtalan marad,
mint például azokban a ritka esetekben, amikor egy európai férfi valamely vademberi törzs
nıstényéhez leereszkedve, társul választ magának egy ilyen keveréktörzsbıl származó egye-
det.8 Darwin feljegyzett egy ilyen esetet egy tazmán törzsrıl, amelynek asszonyai – en masse
– egyszerre meddık lettek sokkal azután, hogy európai gyarmatosítók telepedtek le közöttük.
A nagy természettudós ezt a tényt az életkörülmények, a táplálkozás stb. megváltozásával
próbálta magyarázni, de végül is lemondott a titok megfejtésérıl. Az okkultista számára a
megfejtés igen egyszerő. A meddıséget az európaiak és a tazmán nık közötti u. n. „ke-
resztezıdés” okozta, amelyet az európaiak egy olyan faj képviselıivel végeztek, amelynek

8
Utolsó maradványaik az ilyen fél-állati teremtményeknek – itt azokról beszélünk, akikrıl az etnológu-
sok tudnak – a tazmánok, az ausztrálok egy része és Kínában egy hegyi törzs, melynél a férfiak és a nık testét
egyaránt teljesen szır borítja. Ezek voltak egyenes vonalon a már említett fél-állati késıbbi Lemúriaiak utolsó
leszármazottai. Vannak azonban szép számmal kevert lemuro-atlantiszi népek is, amelyek az ilyen fél-emberi
törzsekkel való keresztezıdésbıl származnak, mint pl. a borneói vademberek, a Ceylon szigetén élı veddhák,
akiket prof. Flower az árják (!) közé sorolt, a megmaradt ausztrálok legnagyobb része, a busmanok, negritók,
Adaman szigetbeliek, stb.
A St. Vincent-öböl és Adelaide környékén élı ausztráloknál az öt-hat éves fiúk bırén a barna pihe
olyan benyomást kelt, mint valami sőrő szırzet. Ez a faj azonban emberi, jóllehet lealacsonyodott, s egyáltalán
nem a legjobb megközelítése a „pithecoid embernek”, amint ezt Haeckel oly merészen állítja. Ezen embereknek
csupán egy része lemuriai maradvány. (Ld. Esoteric Buddhism, 55. old)

148
ısanyja egy „lélektelen”9 és elme nélküli szörny, ısapja pedig egy valóban emberi, de ugyan-
csak elme nélküli ember volt. S ez nemcsak a fiziológiai törvény következménye, hanem a
karmikus fejlıdés parancsa is, amely tiltja az abnormális faj további fennmaradását. A fenti
megállapításokat a tudomány még nem hajlandó elhinni, de idıvel kénytelen lesz elfogadni
ıket. Az ezoterikus filozófia – ne felejtsük el – csak kitölti a tudomány által hagyott hézago-
kat, és helyesbíti annak téves premisszáit.

Viszont éppen ebben a kérdésben a geológia, sıt a botanika és a zoológia is támogatja

az ezoterikus tanításokat. Számos geológus mutatott rá arra, hogy az archaikus faunával és
flórával együtt élı ausztráliai bennszülöttek mérhetetlen ısiségbıl kell, hogy származzanak.
Ennek a titokzatos fajnak az eredetérıl hallgat az etnológia, márpedig környezete mindenestül
bizonyíték az ezoterikus álláspont igazságára. Amint Jukes mondja:

Igen érdekes tény, hogy nemcsak ezek az erszényes állatok (az Oxfordshire Stone-field
Slates-ben talált emlısök maradványai) hanem különbözı kagylók – pl. a trigóniák, sıt az ik-
raköves sziklákban talált növényi kövületek egynémelyike – sokkal inkább hasonlítanak az
Ausztráliában jelenleg élı példányokhoz, mint a Föld bármely más táján lévı élı formákhoz.
Ezt azzal a feltevéssel lehetne magyarázni, hogy az ikraköves (jura) korszak óta Ausztráliá-
ban kevesebb változás történt, mint másutt, és hogy az ausztrál flóra és fauna ennek folytán
megırzött valamit az ikraköves típusból, míg ugyanakkor a föld más részein ezt a típust csak-
10
nem kiszorította és helyettesítette egy más forma. (!!)

Nos, miért történt kevesebb változás Ausztráliában, mint másutt? Mi okozta ezt a „re-
tardációs átkot”? Egyszerően az, hogy a környezı természet pari passu fejlıdik a szóban
forgó emberfajjal. A megfelelések minden vonalon érvényesülnek. A jelenlegi bennszülött
törzsek egy részének az ısei azon késı lemúriai népek maradékai voltak, akik a fı kontinens
elmerülésekor megmenekültek a társaikat érı pusztulástól. Ennek az igen alsórendő alfajnak
az ısei olyan állatok és szörnyek méhében fogantak, melyeknek már a kövületei is több ezer
méterrel a tengerfenék alatt pihennek. A fennmaradó törzs pedig azóta is olyan környezetben
él, mely erısen alá van vetve a retardáció törvényének. Ausztrália egyike a vizek fölött lévı
legrégibb szárazföldeknek, és az elöregedés szenilis jegyeit hordja magán „szőz talaja” ellené-
re. Új formákat már nem tud teremteni, ha csak új és friss fajok, a mesterséges megmővelés és
állattenyésztés segítségére nem jönnek.

De térjünk vissza még egyszer a harmadik faj, az „Izzadság-szülték”, a „Tojásból-

keltek” és az androgünök történetére. Ez a faj korai kezdeteiben csaknem nem-nélküli volt,
majd kétnemővé, azaz androgünné vált, – mindez természetesen igen fokozatosan. Az átme-
net a kezdettıl az utolsó átalakulásig számtalan generációt vett igénybe. Az egyszerő sejt,
amely a legkorábbi szülıtıl (a kettı az egyben) származott, elıször egy kétnemő lényt fejlesz-
tett ki. Késıbb ez a sejt szabályos tojássá vált, melybıl egy egynemő lényt kelt ki. A harma-
dik fajhoz tartozó emberiség a legtitokzatosabb az eddig megjelent öt faj között. A két külön-
álló nem kifejlesztésének „mikéntje” itt természetesen csak homályos körvonalakban szere-
pelhet, mert ennek magyarázata embriológust és specialistát kíván, s a jelenlegi munka fo-
lyamatokról csak nagy általánosságban szólhat. Annyi mindenesetre nyilvánvaló, hogy a har-

9
Amikor „lélektelennek” nevezünk egy állatot, ezzel nem azt akarjuk állítani, hogy az állatoknak –
kezdve a legalsótól a legmagasabb rendő fajtákig – nincsen lelkük, csupán annyit értünk, hogy nincs tudatos,
halhatatlan Ego-lelkük, vagyis hiányzik az a princípium, amely az ember halála után fennmarad, és egy hasonló
emberi lényben reinkarnálódik. Az állatnak van asztrális teste, amely fennmarad a fizikai forma halála után egy
rövid ideig, de (állati) monádja nem ugyanabban, hanem egy magasabb típusú állatban reinkarnálódik, és termé-
szetesen nincs „Devacsánja”. Az állatban megvan valamennyi emberi princípium magva, ezek azonban látensek.
10
Manual of Geology, 302. old.

149
madik fajhoz tartozó emberiség egyedei még a pre-natális burkokban vagy tojásokban11
kezdtek szétválni, s abból mint kifejezett hímnemő vagy nınemő gyermekek kibújni, – kor-
szakokkal természetesen az ıs-szülık megjelenése után. És amint az idı lepergette geológiai
korszakait, az újszülött alfajok kezdték elveszíteni a születéskor magukkal hozott képességei-
ket. A harmadik faj negyedik alfajának vége felé, az újszülött gyermek már nem tudott azon-
nal járni, amint kiszabadult a burokból, az ötödik alfaj vége felé pedig az emberiség már
ugyanolyan körülmények között született, azonos folyamatok mellett, mint a mi történelmi
generációink. Ez természetesen millió éveket vett igénybe. Az olvasóval már korábban meg-
ismertettük a hozzávetıleges számokat, legalább is az exoterikus számítások szerint a 2. stan-
zában.

Most közeledünk a fajok fejlıdésének fordulópontjához. Lássuk, mit mond az okkult

filozófia a beszéd eredetérıl.

36. A negyedik faj kifejlesztette a beszédet.

A Kommentárok azt mondják, hogy az elsı faj – az éterikus vagy asztrális Jóga Fiai,
akiket „ön-szültéknek” is neveznek – a mi értelmezésünk szerint néma volt, mert a földi síkon
nem volt birtokában az elmének. A második faj egy „hang-nyelvet” beszélt, azaz énekszerő,
csak magánhangzókból álló hangokat adott ki. A harmadik faj, kezdeti idıszakában, kifejlesz-
tett egy bizonyos beszédfélét, amely a természet különbözı hangjainak kissé kimővelt válto-
zata volt. Ez a beszéd többek között az óriás rovarok valamint az elsı állatok hangját utánoz-
ta, jóllehet ez utóbbiak jóformán még alig születtek meg az „Izzadság-szülték” napjaiban,
vagyis a korai harmadik faj idején. Ennek másik félidejében az „Izzadság-szülték” helyet ad-
tak a „Tojásból-kelteknek”, a középsı harmadik faj korában pedig már nem androgün lények
„keltek ki a tojásból” (az olvasó bizonyára megbocsát a nevetséges kifejezésért, amelyet a mai
kar elképzelhetetlennek tart emberi lényekre vonatkoztatva), hanem külön férfi és nıi jelleg-
zetességekkel bíró lények, akiket a fejlıdés törvénye vezetett oda, hogy leszármazottaikat sze-
xuális módon szaporítsák. A fejlıdésnek ezen a pontján a karmikus törvény arra
kényszerítette a teremtı isteneket, hogy az elme nélküli emberben inkarnálódjanak. Csak ak-
kor jött el az ideje annak, hogy az emberek beszélni kezdjenek. De a beszéd akkor még alig
volt több mint próbálkozás. Abban az idıben az egész emberi faj „egy nyelvet beszélt”. A
harmadik faj12 két utolsó alfaja már városokat épített, és messze földön elvetette a civilizáció
elsı magvait Isteni Tanítói13 és saját már felébredt elmebeli képességeik segítségével. Ne fe-
lejtse még el az olvasó, hogy amint a hét faj mindegyike négy korszakra oszlik – az arany-, az
ezüst-, a bronz- és a vaskorszakra –, ugyanígy megtalálhatók ezek a korszakok a fajok legki-
sebb osztályainál is. A beszéd tehát – az okkult tanítás szerint – a következı módon fejlıdött
ki:

1. Egytagú beszéd: így beszéltek a harmadik gyökérfaj vége felé az elsı, megközelítı-
en teljesen kifejlıdött emberi lények, az „aranyszínőek”, sárga-arcbırőek, miután már szétvál-
tak nemekre, és elméjük teljesen felébredt. Ezt megelızıen az emberek a mai értelemben vett

11
A Lédáról és Jupiterrıl szóló „mesék” és „mítoszok”, valamint az ehhez hasonlók soha meg nem szü-
lethettek volna az emberek fantáziájában, ha az allegória alapját nem természeti tény képezi. A fejlıdés, amely
fokozatosan fejlesztette ki az embert emlıssé, ugyanezt tette vele, mint a többi állat esetében. De az állati világ
és egyéb organikus lények élén mégis mindig az ember állott, és megelızte ıket.
12
Tévedések elkerülése végett emlékeztetjük az olvasót arra, hogy a gyökérfaj kifejezés a hét nagy faj
egyikére vonatkozik, az alfaj a nagy ágak egyikére, a családfaj pedig az alosztályok egyikére, melyek nemzete-
ket és nagy törzseket tartalmaznak.
13
„Az ötödik faj és annak Isteni Tanítói” címő részben a 12. Stanzáról szóló kommentárban megkapjuk
a felvilágosítást ezen „Tanítók” természetérıl.

150
„gondolat-átvitellel” közlekedtek egymással, jóllehet a kialakulóban lévı fizikai emberben a
gondolat csak igen kevéssé volt kifejlıdve, és nem is szárnyalt az alacsony földi sík fölé –
kivéve az „Akarat és Jóga Fiai”-nak nevezett fajt, az elsıt azon fajok közül, amelyben a „Böl-
csesség Fiai” inkarnálódtak. Az emberek fizikai teste a Földhöz tartozott, monádjuk pedig
megmaradt a felsı síkon. A beszédet nem is tudták jól kifejleszteni mindaddig, amíg el nem
jutottak értelmi képességeik teljes birtokába. Ez az egytagú beszéd volt az u. n. magán-
hangzós ıse azoknak a kemény mássalhangzókkal kevert egy szótagú nyelveknek, melyeken
még ma is beszélnek bizonyos – csak az antropológusok által ismert sárga fajok.14

2. Agglutináló beszéd (ragozó beszéd): Az elızıekben bemutatott nyelvi jellegzetessé-

gekbıl fejlıdtek ki az agglutináló nyelvek, amelyeken egyes atlantiszi fajok beszéltek, míg a
negyedik fajhoz tartozó más ısi csoportok megırizték anyanyelvüket. És mint ahogy a nyel-
veknek is megvan a maguk ciklikus fejlıdése: gyermekkor (tisztaság), serdülıkor (anyagba
bukás), keveredés más nyelvekkel (érett kor), hanyatlás és végül halál,15 ugyanígy a legcivili-
záltabb atlantiszi fajok ısi nyelve – amelyet a régi szanszkrit mővekben Râkshasi Bhasa-nak
neveznek – is pusztulni kezdett, és csaknem kihalt. Míg a negyedik faj „színe-java” mind erı-
teljesebben tört a fizikai és intellektuális fejlıdés csúcsai felé, örökül hagyva a megszületı
ötödik (árja) faj számára a hajtogató, magasan fejlett nyelveket, addig az agglutináló nyelvek
elsorvadtak, s csak töredékes, elavult idiómák maradtak fenn, elszórva és jóformán kizárólag
Amerika ıslakos törzseire korlátozódva.

3. Affektáló-hajtogató beszéd. Az ötödik faj elsı nyelve, jelenleg pedig a beavatottak

misztérium nyelve, az ıseredeti szanszkrit volt, amelyet tévesen a görög nyelv „nénjének”
hívnak, pedig inkább anyjának tekinthetı. A „sémi” nyelvek pedig fattyú hajtásai azon elsı
fonetikus eltorzulásoknak, amelyen a korai szanszkrit idısebb gyermekei beszéltek. Az árják-
ra és sémitákra való felosztást az okkult tanítás helyteleníti, sıt még a turániakat is befogadja
bizonyos fenntartással. A sémiták, de különösen az arabok voltaképpen késıi árják, akik spiri-
tualitásban degenerálódtak, anyagiasságban pedig tökéletesedtek. Ezekhez a késıi árjákhoz
tartoznak valamennyien a zsidók és az arabok. Az elıbbiek az indiai Chandalak-tól (kiközösí-
tettek, nem egy közülük ex-Brahmana volt) származó törzs, amely Kaldeában, majd Scinde--
ben (Sind) és végül Arábiában (Irán) keresett menedéket. A zsidók valóban atyjuktól, A-
Bram-tól (Nem-Brahmana) származtak valami 8.000 évvel i. e. Az arabok viszont azon árják
leszármazottai, akik nem akartak Indiába menni a nemzetek szétszóródása idején, hanem an-

14
A jelenlegi sárga fajok azonban a negyedik faj korai alfajainak leszármazottai. A harmadik fajból
eredı sárga fajok egyedüli valódi és egyenes leszármazottai – amint már fent is mondtuk – degenerált és megfo-
gyatkozott ausztrálok egy része, akiknek távoli ıseit a harmadik faj hetedik alfajának egyik osztályában kell
keresni. Az ausztrálok többi része már keverve van, ezek lemuró-atlantiszi fajból származnak, s fizikai és szel-
lemi képességek dolgában már teljesen elütnek ıseiktıl.
15
A nyelv nyilvánvalóan egykorú az értelemmel, s csak akkor fejlıdhetett ki, amikor az ember eggyé
vált a benne lévı serkentı princípiummal, amely az emberben lévı szunnyadó manaszikus elemet felébreszti, és
megtermékenyíti. Amint prof. Max Müller mondja Science of Thought címő munkában: „A gondolat és a nyelv
azonos”. Kockázatos dolog azonban ehhez hozzátenni azt a megjegyzést, hogy azok a gondolatok, amelyek túl
mélyek a szavakba öltöztetésre, valójában nem is léteznek – az asztrális ernyıkre rávetített gondolatok ugyanis
letörülhetetlenek, akár kifejezik ıket, akár sem. A Logosz szó jelentése egyaránt értelem és ige. De a nyelv,
amely ciklikusan fejlıdik, nem mindig alkalmas spirituális gondolatok kifejezésére. Sıt – bizonyos értelemben –
a görög Logos a szanszkrit Vâch ekvivalense, ez utóbbi értelme pedig: „Halhatatlan (intellektuális) szellemi
sugár”. Az a tény, hogy Vâch (mint Devasena, Saraswatinak, a Rejtett Bölcsesség Istennıjének egyik aspektusa-
ként az örök-szőz Kumâra hitvese, igen sokatmondó, bár rejtett utalás azon Kumârákra vonatkozólag, akik „visz-
szautasították a teremtést", de késıbb kénytelenek voltak befejezni az isteni embert azáltal, hogy inkarnálódtak
benne. Mindezt részletesen is megmagyarázzuk a következı fejezetekben.

151
nak határvidékén, Afganisztánban és Kabulban16 valamint az Oxus mentén maradtak, míg
más társaik behatoltak Arábiába és elárasztották ezt a földrészt. És mindez akkor történt,
amikor Afrika már felmerült mint szárazföld.

Kísérjük azonban tovább – amennyire a hely korlátozott volta megengedi – a mai, va-
lóban emberi fajok fokozatos kifejlıdését. Az emberszabású majmok eredetére vonatkozólag
pedig utalnunk kell bizonyos alfajok hirtelen megakadt fejlıdésére, ezek erıszakos kitérésére
a tisztán állati vonal irányába a természetellenes keresztezıdés folytán. A mai korban hibridi-
zációnak (korcs-alakok tenyésztésének) nevezett és a növényeknél és állatoknál alkalmazott
eljárásnak ısrégi és valóban analóg esetérıl volt szó.

Ezekben a vörös hajú, szırrel borított korcs-alakokban, az ember és az állat közötti

természetellenes kapcsolat gyümölcsében, a „Bölcsesség Urai” – amint látjuk – nem
inkarnálódtak. A természetellenes keresztbe közösülés – mondjuk a természetellenes „szexuá-
lis kiválasztódás” – azután az átalakulások hosszú sorozatán keresztül idıvel az emberiség
legalsóbb rendő fajtájának kialakulásához vezetett. Majd további elállatiasodás, végül az elsı
állati törekvés a szaporodásra egy olyan fajt eredményezett, amely korszakokkal késıbb át-
alakult a mai majmokká.17

Ami pedig a nemek szétválását illeti, ez nem egyszerre történt, mint ahogy gondol-
nánk. A Természet minden vonalon lassú folyamatokkal dolgozik.

37. Az egybıl (androgün) kettı lett; ugyanígy minden élı és csúszómászó, mely
még egy volt: óriási halak, madarak, kagylófejő kígyók. (a)

Ez nyilvánvalóan az u. n. kétéltőek korára vonatkozik, amely korban a tudomány lehe-

tetlennek tartja az ember létezését. De honnan tudhattak az ısiek az antediluviális, történe-
lemelıtti állatokról és szörnyekrıl? A Kommentárok VI. Könyvében van egy rész, amely sza-
badon fordítva így hangzik:

Amikor a harmadik szétvált és bőnbe esett azzal, hogy ember-állatokat nemzett, akkor ezek
(az állatok) vérszomjasak lettek, s az emberek és állatok egymást kezdték pusztítani. Addig
nem volt bőn, nem volt gyilkolás. Azután (a szétválás után) a Satya (Yuga) végéhez ért. Az

16
Ptolemaios kilencedik táblájában beszél a kabolitákról vagy kabul törzsekrıl, és Αριστόφυλοι
Aristophyli-nek, azaz arisztokratikus vagy nemes törzseknek nevezte ıket. Az afgánok saját magukat Ben-
Issrael-nek (Is(sa)rael gyermekeinek, ahol Issa „asszony és föld is”) azaz Földanya gyerekeinek nevezik. De ha
egy afgánt Yahoudinak (zsidónak) neveznél, megölne érte. A zsidók állítólagos tizenkét törzsének a neve ugyan-
az, mint az afgánok tényleges tizenkét törzsének a neve. Minthogy az afgánok régibb nép (legalábbis arab tör-
zsük), mint az izraeliták, nincs mit csodálkozni, ha ilyen törzsi nevekkel találkozunk, mint Youssoufzic, József
fiai Punjcaure-ben és Boonere-ben, Zablistanee (Zebulon), Ben-manasseh, Manasszé fiai, a Khojar tatárok kö-
zött, Isaguri vagy Issachar, (jelenleg Ashnagor Afganisztánban) stb. A zsidók u. n. tizenkét törzsének a nevei
csupán a Zodiákus jeleinek a nevei, amint azt ma már kétségbevonhatatlanul bebizonyították. Mindenesetre, ha a
legrégibb arab törzsek neveit egy más ABC betőivel újra átírjuk, a Zodiákus jeleit, s egyben Jákob mitikus fiai-
nak neveit kapjuk. De hol is találunk nyomot a tizenkét zsidó törzsre? Sehol. De arra van nyom, éspedig igen
erıs, hogy a zsidók ezen nevek segítségével akarták félrevezetni az idegen népeket. Mert lássuk, mi történt ak-
kor, amikor a tíz törzs már korszakokkal elıbb teljesen eltőnt Babilonból. Ptolemaios Philadelphus, amikor a
héber törvénykönyvet le akarta fordíttatni magának görögre (híres Septuagint-ja számára) írt Eleazarnak, a zsi-
dók fıpapjának, hogy küldjön neki hat embert minden egyes zsidó törzsbıl, s ekkor hetvenkét képviselı, (közülük
hatvan nyilvánvalóan néger helyettes volt) érkezett Egyiptom királyához, és lefordította számára csodák és ámu-
lás közepette a Törvényt. Lásd Butler: Horae Biblicae, Josephus, and Philo Judaeus.
17
A Kommentár rámutat arra, hogy a majmok az egyedüliek az állatok között, amelyek fokozatosan
minden generációban és minden változatban mindinkább visszatérı tendenciát mutatnak a hím ısapa eredeti
típusához: a sötét, gigantikus lemuriaiakhoz és Atlantisz-beliekhez.

152
 örök tavaszból folytonos változás lett, és az évszakok egymást követték. A hideg arra késztet-
te az embereket, hogy menedéket építsenek maguknak, és ruházatról gondoskodjanak. Ekkor
az emberek a felsıbb Atyákhoz (a magasabb istenekhez vagy angyalokhoz) folyamodtak. A
Nâgák Nirmânakaya-i, a bölcs Kígyók és a Fénysárkányok, a Megvilágosultak (a Buddhák)
elıfutárai jöttek. Isteni királyok szálltak alá, és tanították az embereket tudományra és mester-
ségre, mert az ember már nem élhetett tovább az elsı földön (Adi-Varsha, az elsı faj Édene),
amely átváltozott egy fehér fagyott holttestté.

Ez a szöveg rendkívül sokatmondó. Majd látni fogjuk, mi minden következik ebbıl a

rövid megállapításból. Sokan úgy vélik, hogy a szöveg többet tartalmaz, mint amennyi elsı
pillantásra érthetı.

Édenek, kígyók és sárkányok

„Éden” – honnan ered e kifejezés gondolata és igazi értelme? A keresztények azt fog-
ják mondani, hogy az Édenkert az a szent Paradicsom, amelyet Ádám és Éva bőnükkel meg-
gyaláztak. Az okkultista tagadja ezt a holtbetős magyarázatot, és bemutatja a fonákját. De
nem szükséges hinni a Bibliában, és abban isteni kinyilatkoztatást látni, hogy elmondhassuk,
ez az ısi könyv – ezoterikusan olvasva – ugyanolyan egyetemes tradíciókon alapul, mint
bármely más ısi szentírás. Hogy Éden mi volt, azt az Isis Unveiled-ben már részben bemutat-
tuk, ahol a következıket írtuk:

„Éden kertje mint hely, egyáltalán nem mítosz, egyike azon történelmi határköveknek,
amelyek idınként feltárják a tanulmányozó elıtt, hogy a Biblia nem pusztán allegória. Eden,
vagy a héber ‫ גןעדן‬Gan-Eden jelentése: Éden kert, ısrégi neve annak az országnak, amelyet az
Eufrátesz és mellékfolyói öntöznek Ázsiától és Örményországtól kezdve a Vörös-tengerig.”
(Dr. A. Wilder azt mondja, hogy Gan-duniyas Babilon egyik neve.) A kaldeai „Számok Köny-
vében” Éden helyét számjegyek határozzák meg, a Comte de St. Germain által ránk hagyott
sifrírozott kéziratban pedig Éden részletesen le van írva. Az asszír Táblácskákban Éden neve
Gan-duniyas. A Genezisben ‫( אלהים‬Elohim) ezt mondja: „íme az ember olyan lett, mint egy
közülünk”. Az Elohim szót egyrészt isteneknek vagy erıknek lehet fordítani, másik értelme
Aleim, vagyis olyan papok, akiket beavattak a világ jó és rossz dolgaiba. Volt ugyanis egy
Aleimnek nevezett papi egyesület, amelynek fejét Java-Aleimnek nevezték. Ha ebben a pai
egyesületben valamelyik Ádám vagy Ember – ahelyett, hogy mint neofita (újonc) fokozatosan
szerzett volna ezoterikus tudást szabályos beavatással – használva intuíciós képességeit, és a
Kígyó (Asszony és Anyag) ösztönzésére megkóstolta a Tudás fájának gyümölcsét, vagyis a
titkos tant, akkor ez a törvény megszegése volt. Herkules papjai, vagy Mel-karth, az „Éden
Ura”, mind „bır ruhát” viseltek. A szöveg így szól: „És Java-Aleim ‫„ בתנותצוד‬Chitonuth our”-
t készített Ádám és felesége számára”. A héber szó elsı fele „chiton”, a görög χιτών, Khiton.
A szlávok átvették a Bibliából ezt a szót, s náluk kabátot, felsıruhát jelent.

„Jóllehet lényegében ugyanazt az ezoterikus igazságot tartalmazza, mint bármely más

korai kozmogónia, a héber szentírás mégis magán hordja a kettıs eredet jeleit. A Genezis a
babiloni fogságból származó visszaemlékezés. Az eredeti szövegben lévı helyneveket, embe-
reket, sıt tárgyakat is vissza lehet vezetni a kaldeusokhoz, továbbá az akkádokhoz, akik az
elızıek ısei és árja tanítói voltak. Sokan vitatják, hogy Kaldea, Babilónia és Asszíria akkád
törzsei bármiként is rokonságban lettek volna Hindusztán brahmanáival, de több bizonyíték
szól mellette, mint ellene. A sémitákat vagy asszírokat talán turániaknak kellett volna hívni, a
mongolokat pedig szkítáknak kellett volna elnevezni. De ha az akkádok ténylegesen léteztek,
s nemcsak néhány filológus és etnológus fantáziájában éltek, akkor ez a nép semmiképpen
sem lehetett egy turáni törzs, amint egyes asszírólógusok velünk elhitetni szeretnék. Az akká-

153
dok egész egyszerően az emberiség bölcsıjébıl, Indiából jött emigránsok voltak, akik Kis-
Ázsia felé igyekeztek, papi vezetıik azonban megálltak útjukban, hogy civilizáljanak és be-
avassanak egy barbár népet. Halévy bebizonyította, hogy a turáni rögeszme tarthatatlan az
akkád néppel kapcsolatban, más tudósok pedig megállapították, hogy a babiloni civilizáció
nem a helyszínen született, és nem is ott bontakozott ki. Ezt a civilizációt Indiából importál-
ták, és akik hozták Brahmána-hinduk voltak.”

És most, tíz évvel azután, hogy ezeket leírtuk, igazol bennünket Prof. Sayce, aki elsı
Hibbert elıadásában azt mondja, hogy Eridu babiloni város kultúráját „idegen földrıl hozták
be”. Ez a kultúra Indiából jött.

„A sémiták teológiájuk jelentıs részét a nem-sémita akkádoktól vagy proto-

kaldeusoktól kölcsönözték, kiket leigáztak, s akiknek helyi vallásgyakorlatait nem akarták és
nem is tudták kiirtani. Így tehát, hosszú korszakok folyamán a két faj: a sémita és az akkád
egymás mellet élt, felfogásuk és istentiszteletük észrevétlenül egymásba olvadt.”

Prof. Sayce a fentiekben az akkádokat „nem-sémitáknak” nevezi, mint ahogy mi is ezt

hangsúlyoztuk az Isis Unveiled-ben. Ezzel állításaink újabb megerısítést nyertek. Igazunk van
abban is, amit mindig hangoztattunk, hogy a zsidó bibliai elbeszélés történeti tények kompilá-
ciója, melyet más népek történetébıl kölcsönözve zsidó köntösbe öltöztettek, – a Genezist
kivéve, ami tiszta és egyszerő ezoteria. A tudománynak pedig az Euxine-tıl Kasmírig és még
azon túl kellene keresnie az emberiség és Ad-ah fiainak bölcsıjét – vagy legalábbis egyikét a
fı bölcsıknek – annál is inkább, minthogy a késıbbi idıkben az Eufrátesz mentén lévı Ed-en
Kertje az asztrológusok és mágusok, azaz Aleim iskolája lett.

De ez az „iskola” és ez az Éden az ötödik fajhoz tartozik, s csak halvány visszaemlé-

kezés az Adi-varshára, az ısi harmadik fajra. Etimológiailag mit jelent az Eden szó? Görögül
ez ήδονή azaz „érzékiség”. Az Eden ebben az aspektusban nem több, mint a görögök Olim-
pusza, Indra Mennyországa, Svarga a Meru hegyén, vagy akár a hurikkal telt paradicsom,
amelyet Mohamed ígért az igazhitőeknek. Éden Kertje sohasem volt zsidó tulajdon, mert Kí-
nában – amelyrıl nehezen tételezhetı fel, hogy 2000 évvel i.e. valamit is tudott a zsidókról –
szintén volt egy ilyen ısi kert Ázsia közepén, amelyben a „Bölcsesség Sárkányai”, vagyis a
Beavatottak éltek. Klaproth szerint pedig a Foe-kone-ky könyvben van egy képírásos térkép –
amelyet egy japán enciklopédiából másoltak ki – s ez a „Bölcsesség Kertjét” a Pamír-fennsík-
ra helyezi, a Himalája hegyláncainak legmagasabb csúcsai közé; a leírás szerint ez Közép-
Ázsia csúcspontja, a négy folyó pedig az Oxus, az Indus, a Gangesz és a Silo – egy közös
forrásból, a „Sárkányok Tavából” ered.

Itt azonban nem a származás Édenkertjérıl és nem is a kabbalista Édenrıl van szó.
Mert az elızı – Eden Illa-ah – egyik értelmezésben Bölcsességet jelent, a Nirvánához hason-
ló állapotot, az üdvösség Paradicsomát; a másik értelmezésben pedig az intellektuális emberre
utal, azon Éden hordozójára, amelyben a jó és a rossz Tudásának fája áll; az ember pedig en-
nek Ismerıje.

Renan és Barthélemy St. Hilaire „a legalaposabb indukciókból” kiindulva teljes hatá-

rozottsággal állítják, hogy az emberiség bölcsıje „a Timaus térségében” volt. Végül a Journal
Asiatique18 kimondja, hogy: „Az emberi faj valamennyi hagyománya, amelyek az ısi csalá-
dokat a közös szülıföldre vezetik vissza, azt mutatja, hogy ezek a törzsek azon országok körül
csoportosultak, ahová a zsidó hagyomány az Édenkertet helyezi, s ahol az árják (zoroaszterek)

18
Journal Asiatique, seventh year, 1855.

154
az Airyana-vaêgô-t vagy Merut (?) helyezték. Ezeket a helyeket északon az Aral-tó országai,
délen pedig a Baltistan vagy Kis-Tibet fogják körül. Minden arra mutat, hogy a primitív em-
beriség lakhelyét itt kell keresnünk”.

Ez a „primitív emberiség” már az ötödik fajában élt, amikor a „Négytorkú Sárkány” –

a ma már csak nyomaiban található tó – a „Bölcsesség Fiainak” lakhelye volt, s ık voltak a
harmadik faj elsı Elme-szülte Fiai. Az emberiségnek nem ez az egyetlen és nem is az elsı
bölcsıje, jóllehet másolata volt valóban az elsı gondolkodó isteni ember bölcsıjének. Ez a
hely a Paradesha volt az elsı szanszkritül beszélı nép hegyvidéke, a görögök Hedone-je – a
gyönyör országa, de már a kaldeusok „érzékiség lakhelye” elnevezés erre vonatkozott, hanem
csak utánérzése volt; ugyancsak nem itt történt az ember bőnbeesése a „szétválás” után. A
zsidók Édenje a kaldeus másolatból lett lemásolva.

Az, hogy az ember bőnbeesése (a nemzés elkezdése) a tudomány által mezozoikus

kornak nevezett idıszak legelején történt, vagyis a hüllık korában, kitőnik a kígyóra vonatko-
zó frazeológiából. A kígyó természetét a Zohar megmagyarázza. Nem az az érdekes tehát,
hogy Éva esete a kísértı kígyóval allegorikus vagy szó szerinti – mert hiszen abban senki sem
kételkedhet, – hogy itt allegóriáról van szó – hanem az, hogy világossá lesz, mennyire ısi ez a
szimbólum, s az is, hogy ez nem zsidó, hanem egyetemes szimbólum volt.

Nos, a Zoharban van egy igen különös állítás, amelynek nevetséges abszurditása
szándékoltan harsány kacajra készteti az olvasót. A Zohar azt mondja, hogy Shamael, a „Sá-
tán” által Éva elcsábítására küldött kígyó egyfajta repülı teve (καµηλόµορφον) volt.

Egy „repülı tevét” valóban még a legszabadelvőbb Royal Society tag sem tud elfo-
gadni. A Zohar azonban, – amelytıl végre is nem lehet elvárni, hogy egy Cuvier szakkifejezé-
seit használja – helyes leírást használ;19 egy régi zoroasztriánus kéziratban ugyanis az
Aschmogh kifejezést találjuk, amelyrıl az Avesta azt tartja, hogy a Bőnbeesés után elvesztette
„természetét és nevét”; ez az állat a leírás szerint egy hatalmas kígyó volt, amelyhez egy teve
nyaka társult.

Salverte azt bizonygatja: „Nincsenek szárnyas kígyók, sem valóságos sárkányok... A

sáskákat a görögök még ma is szárnyas kígyóknak nevezik, s ez a szókép hozta létre valószí-
nőleg a szárnyas kígyók létezésérıl szóló különbözı elbeszéléseket”.20

Jelenleg valóban nincsenek, de ez nem zárja ki létezésüket a mezozoikus korban.

Cuvier pedig, aki összeállította csontvázukat, tanú reá, hogy voltak „repülı tevék”. A nagy
természettudós – miután megtalálta bizonyos gyíkok egyszerő kövületeit – ma már ezt írja:
„ha a hidrák és egyéb szörnyek létezését – melyekrıl annyit írtak a középkori történészek –
bizonyítani akarnánk, erre kétségtelenül a legjobb példa a Plesiosaurus.21

Nem tudunk róla, hogy Cuvier további mea culpaként mondott-e még valamit, min-
denesetre jól elképzelhetı megdöbbenése saját rágalmai miatt, amelyekkel a régiek igazmon-
dását illette, amikor Németországban megtalálták a 78 láb hosszú Pterodactilust – a repülı
gyíkot, melynek csúszómászó testéhez hatalmas szárnyak tartoztak. Ezen ıskori hüllı elsı
végtagjainak kisujja olyannyira meghosszabbodott, hogy azon hosszú hártyás szárnyak vol-
tak. Így tehát a Zohar „repülı tevéje” igazolást nyert. A hosszúnyakú Plesiosaurus, továbbá a

19
Lásd Moses Maimonides: More Nevochim.
20
Science Occulte, 646. old.
21
Révolution du Globe, V. kötet, 464. old.

155
hártyás szárnyú Pterodactilus, vagy még inkább a Mosasaurus tudományosan lehetıvé teszi a
„repülı teve” vagy egy hosszúnyakú sárkány létezését a múltban. Prof. Cope (Philadelphia)
bebizonyította, hogy a Mosasaurusnak egy mészkıben talált kövülete egy ilyesféle szárnyas
kígyó volt. A hátgerincben olyan jellegzetességei vannak, amelyek inkább a kígyófélékkel,
mint a gyíkfélékkel mutatnak rokonságot.

És most lássuk a fı kérdést. Tudott dolog, hogy az ókor tudományai között nem szere-
pelt sem a paleográfia, sem pedig az ıslénytan; nem is voltak akkoriban Cuvier-k. És mégis a
babiloni téglákon, de különösen régi kínai és japán rajzokon, a legrégibb pagodákon és em-
lékeken, továbbá a pekingi Császári Könyvtárban számos utazó felismerte a változatos formá-
jú kínai sárkányokban az ıslények és a szárnyas gyíkok tökéletes ábrázolásait.22 Ezenfelül a
Bibliában is beszélnek a próféták a szárnyas tüzes kígyókról,23 Jób pedig megemlíti a levia-
tánt.24 Ezzel kapcsolatban természetszerőleg felmerülnek a következı kérdések:

1. Honnan tudhattak a régi nemzetek egyáltalán valamit is a karbon- és mezozoikus

korok kihalt szörnyeirıl, hogyan írhatták le ıket szájhagyomány útján, hogyan tudták ábrá-
zolni képekben, hacsak saját maguk nem látták ıket, vagy meg nem ırizték volna hagyomá-
nyaikban a róluk szóló leírásokat? Az ilyen leírásoknak pedig elıfeltétele az élı és intelligens
szemtanú.

2. És ha megengedjük ilyen szemtanúk létezését (amennyiben nem fogadjuk el a múlt-

ba nézı tisztánlátást), akkor miért teszik az ember – az elsı ıskori ember – legkorábbi megje-
lenését a harmadkor közepére? Ne feledjük el, hogy a tudósok nagy része tagadja az ember
megjelenését a negyedkor elıtti idıkben, s így teljesen kizárja az emberiséget a kainozoikus
korból. Márpedig itt olyan kihalt állatfajtákról van szó, amelyek millió évekkel ezelıtt eltőn-
tek a Föld színérıl, és ezekrıl mégis tudtak, és le is írták ıket olyan népek, amelyeknek civi-
lizációja – állítólag – alig néhány ezer éves. Hogyan lehetséges ez? Nyilvánvalóan vagy a
mezozoikus kort kellene átcsúsztatni a negyedkorba, vagy pedig az embert kell az ıskori
szárnyas gyík és a plesiosaurus kortársává tenni.

Abból, hogy az okkultisták az İsi Bölcsességben és Tudományban hisznek, és kiáll-

nak mellette még akkor is, ha a Zohar nyelvezetében a szárnyas gyík „repülı teveként” szere-
pel, még nem következik az, hogy éppen ilyen készségesen elfogadjuk mindazokat a történe-
teket, amelyeket a középkorban terjesztettek az ilyen sárkányokról. A szárnyas gyíkok és
egyéb ıslények kihaltak a harmadik faj nagy részével együtt. Ha tehát a római katolikus írók
nagy komolyan arra kérnek, hogy mi is fogadjuk el azt, amit Christopher Scherer és Kircher
atya összehordtak, a saját szemükkel 1619-ben, illetve 1669-ben látott élı tüzes repülı sárká-

22
De Mirville: Des Esprits (II. köt. 431. old.) címő munkájában olvasunk „Geoffrey St. Hilaire naiv el-
csodálkozásáról, amikor M. de Paravey mutatott neki bizonyos régi kínai munkákban és babiloni cserepeken
sárkányokat, csırös emlısöket (vízi állatok, melyek csak Ausztráliában találhatók) és gyíkféléket stb. tehát olyan
kihalt állatfajtákat, amelyekrıl azt gondolta, hogy... az ı koráig ismeretlenek voltak az emberek elıtt”.
23
Lásd Ézsaiás XXX. 6. „bazilikus és tüzes szárnyas kígyó”, s ilyenek voltak a Mózes rézkígyójával le-
gyızött tüzes kígyók is.
24
A tudósok által rekonstruált jól ismert kövületek elé kezességet nyújthatnak még egy Leviatán léte-
zésre vonatkozólag is, nem is beszélve Ézsaiás repülı kígyóiról vagy a saraph mehophep-rıl, mely szavaknak
fordítása minden héber szótár szerint: „saraph” = lángoló, vagy tüzes méreg, és „mehophep” = repülı. Bár a
keresztény teológia mind a Leviatánt, mind pedig a saraph mehophet-et következetesen az ördöggel kapcsolja
össze, ezek a kifejezések azonban képletesek, és semmi közük sincs a „gonoszhoz”. Mégis a „Sárkány” (angolul
Dragon) szó ma már szinonimája az ördögnek. Bretagne-ban a Drouk szó ma „ördögöt” jelent, minek következ-
tében – amint ezt Cambry (Monuments celtiques, 299. old.) elmondja – Angliában az ördög sírját Draghedanum
sepulcrum-nak nevezik. Languedoc-ban a meteortüzeket és a lidércfényt Dragg-nek, Bretagne-ban Dreag-nek,
Wraie-nek (wraith) nevezik. Írországban a Drogheda kastély annyit jelent, mint az ördög kastélya.

156
nyokról, akkor engedjék meg nekünk, hogy állításaikat vagy álmoknak vagy pedig füllentés-
nek tekintsük.25 Petrarca történetét sem tekinthetjük másnak, mint „költıi szabadságnak”,
amikor azt meséli, hogy amikor egy napon Laurával sétált az erdıben, egy barlangnál hatal-
mas sárkányra bukkant, amelyet kardjával halálra sebzett, s így megmentette a szíve hölgyét
attól, hogy a szörnyeteg felfalja.26 Készségesen elhinnénk Petrarca történetét, ha ı Atlantisz
korában élt volna, amikor ilyen vízözön elıtti szörnyek még léteztek. Jelen korunkban azon-
ban tagadjuk ezek létezését. A tengeri kígyó és a sárkány azonban két különbözı dolog. Az
elıbbi létezését a többség tagadja, mert az óceánok nagy mélységeiben él, rendkívül ritka, s a
felszínre csak akkor jön, ha valami – talán az éhség – erre kényszeríti. Így láthatatlan marad-
ván, bár létezhet, mégis tagadják. De ha a fent leírt sárkányhoz hasonló valami élne Földün-
kön, hogyan kerülhette volna el a felfedezést? Ez a teremtmény a legkorábbi ötödik faj kortár-
sa volt, s ma már nem létezik.

Az olvasó azt kérdezhetné, miért beszélünk egyáltalán sárkányokról? Azt feleljük: elı-
ször, mert az ilyen állatokról való tudás az emberi faj mérhetetlen ısiségének egyik bizonysá-
ga, másodszor pedig azért, hogy megmutassuk a különbséget, ami a „sárkány”, „Nâga” és
„Kígyó” valóságos zoológiai értelme és fenti szavak szimbolikusan használt képletes értelme
között van. A beavatatlan olvasó, aki semmit nem tud a misztérium-nyelvrıl, hajlandó – vala-
hányszor a fenti szavakra bukkan – azokat szó szerint értelmezni. Innen a quiproquos és az
igazságtalan rágalmak. Néhány példa elegendı lesz.

Sed et serpens? Helyes, de mi is volt a kígyó természete? A misztikusok a Genezis kí-

gyójában intuitíve állati jelképet és magasrendő spirituális esszenciát látnak: egy kozmikus,
szuper intelligens erıt, „hulló csillagot”, egy szellemet, mely egyaránt mennyei, légi és földi
és melynek „befolyása körüljárja a Földet” (qui circumambulat terram), ahogy De Mirville, a
holtbetős magyarázat keresztény fanatikusa mondja, s amely „olyan fizikai jelképben nyilvá-
nul meg, amely legjobban megfelelt morális és intellektuális tekercseinek” – vagyis kígyósze-
rő formában.

25
Az ultramontán (túlzottan klerikális) írók egész komolyan elfogadják Kircher atya sárkány-
történeteinek egész sorát, amelyet ı Oedipus Aegyptiacus címő mővében a „De Genere Draconum”-ból közread.
Ez a jezsuita atya saját leírása szerint maga látta azt a sárkányt, amelyet egy római paraszt 1669-ben megölt, – a
Museo Barberini igazgatója ugyanis elküldte neki a tetemet, hogy arról leírást készítsen, amikor Kircher atya
meg is tette, s azután nyilvánosságra hozta egyik in-foliojában. Ezek után levelet kapott a svájci Soleure kanton
elöljárójától, Christopher Scherertıl, amelyben ez utóbbi azt állítja, hogy 1619-ben egy szép nyári éjszakán saját
szemével látott egy élı sárkányt. Lakásának erkélyén állt – írja – „a tiszta égboltot szemlélve, amikor a Pilátus
hegy egyik barlangjából egy ragyogó tüzes sárkányt láttam kijönni, és nagy sebességgel a tó másik végén lévı
Fluelen felé tartani. Hatalmas teste volt, a farka még ennél is hosszabb, s nyújtott nyaka volt. Feje és állkapcsa
olyan volt, mint egy kígyónak. Repülés közben útjára számtalan szikrát (?) szórt... Elıbb azt hittem, hogy egy
meteort látok, de amint figyelmesebben szemügyre vettem, repülésének irányából és testének felépítésébıl rájöt-
tem, hogy valóságos sárkányt látok. Igen örülök, hogy tájékoztathattam Tisztelendıségedet ezen állatok igen
valóságos létezésérıl” – fejezi be a levél írója, de azt is hozzá kellett volna tennie, hogy visszaálmodta magát
régmúlt korokba.
26
Mint meggyızı bizonyságot az esemény megtörténtérıl, egy római katolikus író, a költı egyik barát-
jának, Simon de Sienne-nek festményét ajánlja az olvasó figyelmébe, amely az Avignon-i Notre Dame du Don
templomának bejáratát díszíti, a pápa tilalma ellenére, aki „nem akarta, hogy ezen szent helyen a szerelem diada-
la szerepeljen”. Az író még hozzáteszi: „Az idı megrongálta a mőremeket, de nem tudta kiirtani a hagyományt.
(U. o. 425. old.) De Mirville „sárkány-ördögeinek” úgy látszik nincs szerencséjük, mert titokzatos módon eltőn-
nek azokból a múzeumokból, ahol állítólag ırizték ıket. Így p1. az Ulysses Aldovrandus által bebalzsamozott és
a szenátus nápolyi vagy bolognai múzeumának átadott sárkány „még 1700-ban ott volt”, de ma már nincs meg.
(u. o. 427. old.)

157
 De mire magyarázzák a keresztények a Rézkígyót, az „Isteni Gyógyítót”, ha a kígyót a
ravaszság és a gonoszság jelképének, magának a „Gonosznak” kell tekinteni? Hogyan lehet
egyáltalán demarkációs vonalat húzni, ha azt önkényesen, szektáns teológiai szellemben álla-
pítják meg? Mert ha a római egyház azt tanítja híveinek, hogy Merkur és Aesculapius, vagy
Asclepios – akik végeredményben egyet jelentenek – „ördögök és az ördög fiai”, és ha ez
utóbbinak pálcája és a kígyó az „ördög pálcája”, minek tekintsük akkor Mózes Rézkígyóját?
A tudós elıtt nyilvánvaló, hogy a pogány „pálca” és a zsidó „kígyó” ugyanaz, vagyis a
kaduceus (Apollo-Python fiának, Merkúrnak kígyós botja). Érthetı, miért választottak a zsi-
dók kígyó formát a „kísértı” számára. Pusztán fiziológiai és fallikus szempontokból, bár-
mennyire is erılködik kazuisztikus okoskodással a római egyház, hogy más értelmet adjon
annak, ami nyilvánvaló mindazok számára, akik ismerik a misztérium nyelvet, s akik számje-
lentésük alapján olvassák a héber tekercseket. Az okkultisták tudják, hogy a kígyó, a Nága és
a sárkány szavak mindegyike hét jelentéssel bír, és hogy a Nap – például – asztronómiai és
kozmikus jelképe volt a gnosztikusok két ellentétes fényének és a két kígyónak, azaz a jónak
és a rossznak. Az is nyilvánvaló, hogy – amikor általánosítanak – a tudomány és a teológia
egyaránt igen nevetséges szélsıséget képviselnek, és végkövetkeztetésre jutnak. Mert amikor
a tudomány azt mondja, hogy megkaphatjuk valamennyi késıbbi vallásos dogmának a kul-
csát, ha a kígyók legendáját visszavezetjük eredeti forrásához, vagyis az asztronómiai legen-
dához, elgondolkozva azon, hogy a Nap a Python (az óriáskígyó) legyızıje, és hogy az égi
szőz a Zodiákuson visszaveri a pusztító sárkányt –, akkor nyilvánvaló, hogy a tudós nem az
általánosból indul ki, hanem félszemmel a keresztény vallásra és a Jelenések Könyvére sandít.
Ezt nevezzük az egyik végletnek. A másikat abban látjuk, amikor a teológia a Tridenti Zsinat
híres határozatát ismételve, arról akarja meggyızni a tömegeket, hogy „az emberen – bőn-
beesésétıl kezdve egészen megkeresztelése órájáig – az ördögnek teljes hatalma van, s joggal
birtokolja ıt (diabolum dominationem et potestatem super homimes habere et jure eos
possidere).”

Erre az okkult filozófia azt feleli: Bizonyítsák be elıször az Ördögnek, mint entitásnak,
a létezését, akkor talán majd hiszünk ilyen jogos birtoklásban. Az emberi természetnek igen
csekély mértékő megfigyelése és ismerete elegendı ahhoz, hogy a teológiai dogma tévességét
bizonyítsa. Ha a Sátán valóság lenne az objektív vagy akár a szubjektív világban (klerikális
értelemben), akkor éppen a szegény ördög lenne az, akit a gonoszok – tehát az emberiség
nagy része – szüntelenül kínoznának és gyötörnének. A Gonoszt az emberiség, s különösen a
papság – akiket a gıgös, lelkiismeretlen és türelmetlen Római Egyház vezetett – talált ki, hoz-
ta világra és gondosan felnevelte. De ezzel már eltértünk a tárgytól.

„Az egész gondolkodó világnak azt veti szemére az Egyház, hogy imádta a kígyót. Az
egész emberiség tömjénezte vagy megkövezte a kígyót. A Zendek éppúgy beszélnek róla,
mint a Királyok és a Védák vagy az Edda és a Biblia... A szent kígyónak (nágának) mindenütt
megvoltak a szentélyei és papjai; Rómában a veszta szőz készíti el táplálékát ugyanolyan
gonddal, mint ahogy a szent tüzet táplálja. Görögországban Aesculapius nem tud gyógyítani
segítsége nélkül, s erıit általa küldi. Mindenki hallott a római szenátus híres követségérıl az
orvoslás istenéhez, s a küldöttek hazatérésérıl a nem kevésbé híres kígyóval, amely önként
elindult mestere temploma felé a Tiberisz egyik szigetén. A kígyót nem egy bacchánsnı fonta
a hajába, nem egy augur kérdezte ki óvatosan, nem egy varázsló sírján látható a képe! A
kainiták és az ophiták Teremtınek nevezik, jóllehet elismerik – mint Schelling is tette – hogy
a kígyó lényegében és személyében gonosz”.27

27
de Mirville: „Memoire”, A „Szent kígyók” a 432. oldalon.

158
 Jól mondja a szerzı. És ha valaki alaposan tudni szeretné, hogy milyen hírnévnek ör-
vend a kígyó még napjainkban is, az tanulmányozza a témát Indiában, és lássa meg, mi min-
dent hisznek ebben az országban a Nágákról (kobrákról), és még ma is mi mindent tulajdoní-
tanak nekik. Látogassa meg Whydah-ban élı afrikaiakat, a Port-au-Prince-ben és Jamaicában
lévı voodoo-kat, Mexikó nagaljait, Kína Pa- vagy ember-kígyóit stb. De miért is csodálko-
zunk azon, hogy a kígyót „imádják”, s ugyanakkor átkozzák, hiszen tudvalevı, hogy kezdettıl
fogva szimbólum volt?28 Minden régi nyelvben a sárkány szó azt jelentette, amit ma is jelent
Kínában: (lang), vagy „az intelligenciában kiváló lény”, és a görög nyelvben pedig δράκων,
vagy „aki lát és vigyáz”. Vajon e díszítı jelzık bármelyike is alkalmazható-e a kígyóra? Nem
nyilvánvaló-e, hogy – bárhová is juttatta a vadembereket a kezdeti jelentés elfelejtése és a
babona – a fenti jelzıket emberi ısökre alkalmazták, akiket kígyók és sárkányok szim-
bolizáltak? Ezek az ısök – akiket Kínában a mai napig is „a Bölcsesség Kígyóinak” hívnak –
a Dhyánik elsı tanítványai voltak, röviden a harmadik faj elsı adeptusai, majd késıbb a ne-
gyedik és az ötödik faj adeptusai. Ez a név egyetemessé lett, s a keresztény éra elıtt értelmes
ember össze nem keverte volna az embert és a szimbólumot.

Champollion a Chnouphis szimbólumról, vagyis a Világlélek szimbólumáról ezt írja:

„ez többek között egy hatalmas kígyó, amely emberi lábon áll, e hüllı a jó géniusz jelképe,
valóságos Agathodaemon. Gyakran szakállal ábrázolják... Ezt a szent állatot, amely azonos az
ophiták kígyójával, számtalan gnosztikus vagy bazilidiánus kıoszlopra rávésték... A kígyó
feje többféle, de mindig a következı betőkkel jelölik: ΧΝΟΓΒΙΣ”.29 Agathodaemon birtoká-
ban volt „a jó és a rossz tudásnak”, vagyis az isteni Bölcsességnek, mert ez utóbbi nélkül az
elıbbi lehetetlen.30 Iamblichust idézve, Champollion bemutatja, hogy „Agathodaemon az
Ειχτών-nak nevezett istenség volt (másként az égi istenek tüze – a Nagy Toth-Hermes31),
akinek Hermes Trismegistos a mágia feltalálását tulajdonítja”.32

A „mágia feltalálása”! Különös kifejezést használ, mintha a Természet örök és jelen-

kori misztériumainak leleplezése feltalálás lenne! Olyan ez, mintha több ezer év múlva Prof.
Crookesnak tulajdonítanák a sugárzó anyag feltalálását, annak felfedezése helyett. Amint
utolsó elıtti jegyzetünkben mondtuk, Hermes nem feltalálója, sıt még csak nem is felfedezıje
volt a mágiának, mert hiszen a Toth-Hermes név általános jelölés, mint ahogy Enoch
(Enöichion, a „belsı, spirituális szem”), Nebo – a próféta és a látnok –, stb. is csak általános
nevek voltak. Hermes nem élı ember személyes neve, hanem sok adeptus generikus elneve-

28
Ez a megállapítás éppen olyan méltányos mintha pár ezer év múlva valamelyik új vallás fanatikusa
saját vallását dicsıítve az ısi kereszténység rovására azt állítaná: „Mindenütt a négylábú bárányt imádták. Az
apáca Agnusnak hívta és keblére tette, a pap az oltárra helyezte. Minden húsvéti ebéden szerepelt, és a templo-
mokban hangosan dicsıítették. Ugyanakkor féltek tıle és győlölték, mert hiszen levágták és felfalták”. A pogá-
nyok – mindenesetre – nem eszik meg szent szimbólumaikat. Nem tudunk kígyó- vagy hüllı-evıkrıl, legfeljebb
keresztény országokban, ahol már eszik a békát és az angolnát, s bizonyára igazi kígyóval folytatják, mint ahogy
kezdték a báránnyal és végezték a lóhús-evéssel.
29
Pantheon, 3.
30
A szoláris Chnouphis vagy Agathodaemon – amint minden kutató tudja – a gnosztikusok Christos-a
volt. Belsı kapcsolatban van a Sophia (Bölcsesség) hét fiával, az Aditi (egyetemes Bölcsesség) hét fiával, akinek
nyolcadik fia Mârttânda, a Nap, a többi hét pedig a hét planetáris uralkodó vagy géniusz. Chnouphis, a Megvilá-
gosodásnak, a Bölcsességnek volt spirituális Napja, s ennélfogva az egyiptomi beavatottak pártfogója, ugyan-
úgy, amint Bel-Merodach, (vagy Bel-Belitanus) késıbb a kaldeusoknál.
31
Hermes, vagy még inkább Thot általános név. Abul Teda: „Historia Anti-Islamitica”-jában öt
Hermest mutat ki, a Hermes, Nebo, Thot neveket különbözı országokban a nagy beavatottaknak adták. Így Nebo
– Merodach és Zarpanitu fia –, akit Herodotos Zeus-Belosnak hív, továbbadta nevét az összes nagy prófétáknak,
látnokoknak és beavatottaknak. Ezek mind a „Bölcsesség kígyói” voltak, asztronómiailag a Naphoz, spirituálisan
pedig a Bölcsességhez kapcsolódtak.
32
Pantheon, 15. szöveg

159
zése. Kapcsolatuk a kígyóval a szimbolikus allegóriákban onnan ered, hogy ıket e legkorábbi
intellektuális emberiség, a harmadik faj idejében, szoláris és planetáris istenek világosították
fel. Valamennyien a Titkos Bölcsesség reprezentáns képviselıi. Asclepios a Napisten-Apolló
fia, és ı Merkúr. Nebo a Bel-Merodach fia. Vaivasvata Manu, a nagy Rishi, Vivasvat – a Nap
vagy Surya – fia, stb. És míg asztronómiailag a Nâgák, továbbá a Rishik, a Gandharvák,
Apszaraszok, Grâmanîk (vagy Yakshák, kisebb istenek), Yatudhanák és Dévák a tizenkét
szoláris hónap folyamán a Nap kíséretében vannak, – a teogónia és az antropológiai fejlıdés
szerint ık egyaránt istenek és emberek –, amikor az Alvilágban inkarnálódnak. Ezzel kapcso-
latban emlékeztetni kell az olvasót arra, hogy Apollonius buddhista Nâgákkal találkozott Kas-
mírban. Ezek pedig nem állattanilag értelmezett kígyók voltak, sem pedig etnológiai Nâgák,
hanem „bölcs emberek”.

A Biblia, kezdve a Genezistıl a Jelenések Könyvéig, nem más, mint történelmi vissza-
emlékezések hosszú sorozata arra a nagy küzdelemre, amely a fehér és a fekete mágia, a
jobboldali ösvény Adeptusai (a Próféták) és a durva tömegeket vezetı papság, a baloldali ös-
vény Adeptusai (a Leviták) között dúlt. De rendkívül nehéz – még az okkultizmus tanulóinak
is, bár egyesek számos ısi kéziratot ıriznek, és közvetlen tanításokra támaszkodnak – határ-
vonalat húzni a jobb és baloldali ösvény Sodales-ei (papság) között. Az a nagy szakadás,
amely a negyedik faj fiai között támadt, amikor az „Isten-fiak” vezetése alatt az elsı beavatási
templomok és csarnokok megépültek, Jákob fiainak történetében kap allegorikus formát. A
haldokló Jákob szavaiból kiderül, hogy a mágiának két iskolája volt, s hogy az ortodox léviták
nem a szent iskolához tartoztak. Idézzünk most néhány mondatot az Isis Unveiled-bıl: (I. köt.
555.)

A haldokló Jákob így írja le fiait: „Lészen Dan – mondja – olyan, mint a mérges kígyó
az úton, és az áspis az ösvényen, mely megmarja a lónak sarkát, hogy a rajta ülı ember hátra
essék (vagyis fekete mágiát fog tanítani a jelölteknek). A te szabadításodra várom az Úrnak
segítségét”. Simeonról és Lévirıl a pátriárka azt jegyzi meg, hogy ık „atyafiak, álnokságának
fegyvere volt az ı szerzıdések a Sékhemitákkal. Az ı titkukban, tanácsokban részes ne légy,
én lelkem”.33 Az eredetiben „az ı titkukban” úgy olvasandó: „az ı Sodjukban”.34 Sod pedig a
Baal, Adonis és Bacchus nagy misztériumainak neve volt, ık mind Napistenek voltak, és
szimbólumuk a kígyó volt. A kabbalisták azzal magyarázzák a tüzes kígyók szimbólumát,
hogy így hívták a Lévi törzset, és minden lévitát, és hogy Mózes volt a Sodales-ek (a papi
testülethez tartozók) feje.35 A „sárkányölı” kifejezés eredeti értelmét a misztériumokhoz kell
visszavezetni, s errıl a tárgyról késıbb bıvebben szólunk.

Ha Mózes volt a feje a misztériumoknak, akkor ebbıl természetesen következik, hogy

ı volt a Fıpap; ha pedig azt halljuk, hogy a próféták Izrael népének „irtózatosságai” ellen
mennydörögnek, akkor ebbıl két iskolára lehet következtetni. A „tüzes kígyók” tehát egyrészt
a papi kaszthoz tartozó léviták megjelölése volt, amikor már eltértek a jó törvénytıl, vagyis
Mózes hagyományos tanításaitól, másrészt mindazokra vonatkoztak, akik fekete mágiát őztek.

33
Genezis, XLIX. 17, 18. és 5, 6.
34
Dunlap a „Sod, the Mysteries of Adonis” bevezetésében a Sod szót az arcanum, vallásos misztérium
jelentésében magyarázza, Schindler: Penteglott, mővére támaszkodva. „Az Úrnak titka azoknak adatik, kik ıt fé-
lik” – mondja a Zsoltár Könyve XXV. 14. Ezt a keresztények rosszul fordították, ehelyett: „Sod Ihoh (Ihoh misz-
tériumai) azoké, akik félnek tıle”. „Az erıs Isten igen rettenetes a szenteknek gyülekezetiben” (pontosabb fordí-
tásban: „Al (El) rettenetes a Kadeshim nagy Sod-jában”, Kadeshim = a papok, a szentek a beavatottak). – Zsoltár
Könyve, LXXXIX. 7. A Kadeshim igen távol álltak attól, hogy szentek legyenek. Lásd: 4. köt. 2. rész. 3. fej. A
Szentek Szentjérıl.
35
„A papi kollégiumok tagjait Sodales-nek nevezték” – mondja Freund Latin Lexicon-ja (IV. 448.) „A
Hatalmas Anya Idai Misztériumaiban sodalitások alakultak” – mondja Cicero a de Senectute-ban.

160
Ézsaiás, amikor az „engedetlen fiak”-ról beszél, akik el kell vigyék gazdaságukat azokba az
országokba, ahonnan „a baziliszkusz és tüzes szárnyas kígyó” (III. fej. 6.) kijön, – vagyis
Kaldeába és Egyiptomba, mely országok beavatottjai az ı idejében (i.e. 700) már erısen meg-
romlottak, – voltaképpen ezen országok mágusait értette.36 De ezeket a mágusokat gondosan
meg kell különböztetni a „Bölcsesség Tüzes Sárkányaitól” és a „Tőzköd Fiaitól”.

A Misztériumok Nagy Könyvében ezt olvassuk: „Hét Úr megteremtette a Hét Embert,

három Úr (Dhyan Chohan vagy Pitri) jó és szent volt, négy kevésbé égi, telve szenvedéllyel...
Az Atyák chhayái (fantomjai) olyanok lettek, mint ık”.

Ez magyarázza az emberi természet különbözıségeit, hét különbözı – jó és rossz –

fokozatba sorolva azt. Elkészült tehát hét tabernákulum, hogy azokban különbözı karmikus
körülmények között lakozzanak a monádok. Ezen az alapon magyarázzák a Kommentárok
azt, hogy miért terjedt el oly gyorsan a gonosz, mihelyt ezek az emberi formák valóságos em-
berek lettek. Egyes régi filozófusok azonban az ember származásáról szóló beszámolójukban
nem veszik tudomásul a hetet, hanem csak négyrıl beszélnek. Így például a mexikói helyi
Genezis „négy jó emberrıl” szól, mint az emberi faj négy igaz ısérıl, „akiket nem istenek
nemzettek, és nem is nıtıl születtek”; teremtésüket csodálatos módon a Teremtı erık végez-
ték el, s csak azután sikerült, miután „az ember teremtésére irányuló három kísérlet már ku-
darcba fulladt”. Az egyiptomi teológiában csak „négy Istenfiú” van, (jóllehet a Pymanderben
hét szerepel) – ezzel kerülve el az emberi természet rossz voltának megemlítését. Amikor
pedig Seth az isten-státusból Seth-Typhonná süllyedt, elkezdték ıt „hetedik fiúnak” nevezni.
Valószínőleg innen származik az a hit, hogy a „hetedik fiú hetedik fia” mindig született má-
gus, – jóllehet eredetileg varázslóra gondoltak. A gonoszt szimbolizáló kígyót, APAP-ot, Seth
kígyója, Aker öli meg,37 tehát Seth-Typhon maga nem lehetett gonosz. A Halottak Könyve
elrendeli, hogy a CLXIII. fejezetet így olvassák: „egy kétlábú kígyó jelenlétében”, ami magas
Beavatottat, egy Fıpapot jelent, minthogy az említett fejezet címének hieroglifájában ezen
„kígyó” fejét ékesítı diadém és a kos-szarvak38 erre mutatnak. A „kígyó” felett Ammon,39 a
rejtett „misztérium-isten” misztikus szempárja látható. A fent említett helyek megerısítik állí-
tásunkat, és megmutatják, mit is jelentett valójában a „kígyó” szó az antik világban.

De lássuk a Nâgalokat és a Nargalokat, honnan van a hasonlóság az indiai Nâgák és az

amerikai Nâgalok között?

„Nargal volt a mágia (Rab-Mag) kaldeai és asszír fınöke, Nâgal pedig a mexikói indi-
ánok fı varázslója. Mindkét név az asszír isten, Nergal-Serezer-bıl és a hindu Nâgákból ered.
A Nargaloknak és Nâgáknak hasonló képességeik voltak, hatalmukban állt magukhoz kap-
csolni egy démon-segítıt, akivel ezután teljesen azonosították magukat. A kaldeai és asszír
Nargal ezt a démont bizonyos szentnek tartott állat képében a templomon belül helyezte el. Az
indiai Nâgal viszont ott tartja, ahol tudja, – valamely közeli tóban, erdıben vagy saját házá-
ban, háziállat képében”.40

36
Baal papjai, akik tüzeket ugrottak át. De ez a kifejezés helyi és héber jellegő. Saraph annyit jelent,
mint „tüzes vagy lángoló kígyó”.
37
Halottak Könyve, XXXIX. fejezet.
38
Régi palesztinai érméken ugyanilyen kos-szarvak vannak Mózes fején; egy ilyen érme ma is a szerzı
birtokában van. Michelangelo Rómában lévı szobrán a dicsfény részét képezı szarvak függılegesek, ahelyett,
hogy a fülre hajlanának, de a jelkép ugyanaz. A Rézkígyó motívuma tehát ide vezethetı vissza.
39
De lásd még Harris: Magic Papyrus, No. V; valamint a kos-fejő Ammont, amint embereket formál a
fazekas korongon.
40
Brasseur de Bourbourg: Mexique, 135. és 574. old.

161
 Az ilyen mérvő egyezést nem lehet véletlenek összejátszásának tulajdonítani. Felfe-
dezzük az Újvilágot, és kiderül, hogy már negyedik fajbeli ıseink is mint régi világot ismer-
ték, hiszen Arjuna, Krishna társa és chelája leszállt a Pâtâlába, az „antipódusokba”, s ott
vette feleségül Ulûpit41 – egy Nâgát, helyesebben Nâginit –, aki Kauravya-nak, a Nâgák kirá-
lyának a lánya volt.42

Reméljük, sikerült bebizonyítanunk a kígyó jelkép teljes értelmét. Nem a gonosz, még
kevésbé az ördög jelképe ez, hanem – valóban – a KEMEK EIΛAM ABPAΣΑΞ, az „Örök
Abrasax Nap”, minden kabbalista központi spirituális napjának a szimbóluma ez, amelyet
bizonyos diagramokban a Tiphereth körével ábrázolnak.

S itt megint szeretnénk idézni egy korábbi munkánkból, további magyarázatokkal ki-
egészítve.

„A mérhetetlen mélység (Bythos, Aditi, Shekinah, az ismeretlen fátyla) ezen tájáról ki-
szakadt egy spirálokból alkotott kör. Ez a Tiphereth, szimbolikus nyelven a nagy ciklus,
amely kisebb ciklusokból van összetéve. Belsejében feltekeredve, a spirálisok mentén nyug-
szik a kígyó – a Bölcsesség és Örökkévalóság jelképe – a kettıs Androgün. A ciklus jelentése:
Ennoia vagy az isteni elme (nem teremtı erı, hanem olyan, amelynek hasonulnia kell) – a
kígyó jelentése pedig: Agathodaemon, az Ophis, a Fény (amely nem örök, de a mi síkunkon
mégis a legnagyobb isteni fény) Árnyéka. Mindkettı az ophiták Logosza volt; másként a
Logosz mint Egység a Jó és a Rossz kettıs princípiumában megnyilvánulva.

Ha csak magában lett volna a fény – mint abszolút és inaktív tényezı –, az emberi el-
me nem tudta volna értékelni, de még fölfogni sem. Az árnyék az, amely lehetıvé teszi a fény
megnyilvánulását, és annak objektív realitást kölcsönöz. Ezért tehát az árnyék nem rossz, ha-
nem egy szükséges és nélkülözhetetlen függelék, amely teljessé teszi a Fényt vagyis a Jót.
Mert a Földön az Árnyék teremti a Fényt.

A gnosztikusok felfogása szerint a két alap princípium változatlanul a Fény és az Ár-

nyék; a Jó és a Rossz valójában egy lévén, az örökkévalóság kezdete óta megvolt, amint ez-
után is meglesz, amíg csak megnyilvánult világok léteznek.

E szimbólumokból kifolyólag imádta a gnosztikus szekta a Kígyót, mint Megváltót, s

ábrázolta azt a szakrális cipó, vagy pedig a Tau (a fallikus jelkép) köré tekerızve. Egység-
ként: Ennoia és Ophis képezik a Logoszt. Egymástól elválva: az egyik a Spirituális Életfa, a
másik pedig a Jó és a Rossz Tudásának Fája. Ezért biztatja Ophis az elsı emberpárt – akik az
anyagból való létet Ilda-Baoth-nak, a spirituális princípiumot pedig Sophia-Achamothnak
köszönhetik –, hogy egyenek a tiltott gyümölcsbıl, jóllehet Ophis az isteni Bölcsességet kép-
viseli.

A kígyó, a Jó és a Rossz Tudásának Fája és az Életfa India földjérıl átültetett szimbó-

lumok. A hinduk számára annyira szent banyanfa, az Arasa-Maram43 kapta – mióta Vishnu

41
Ulûpi teljesen atlantiszi hangzású név. Nem görög és nem is szanszkrit, hanem – akárcsak az Atlan-
tisz szó – mexikói nevekre emlékeztet.
42
Mahabhârata, Adiparva, 7788. és 7789. sloka. A Bhagavâta Purâna (ix., xx. 31.) – a kommentárok
Sridhera szerint – Manipura király leányának mondja Ulûpit (ld. Vishnu Purâna, Wilson, IV. köt. 160. old.);
Dayanand Saraswati Pundit viszont, aki az ilyen kérdésekben kétségkívül a legnagyobb tekintély Indiában a
szanszkrit tudomány és a Purânák terén, a maga részérıl úgy nyilatkozott, hogy 5.000 évvel ezelıtt a Pâtâlában,
vagyis Amerikában lévı Nâgák királyának leánya volt, s hogy a Nâgák beavatottak voltak.
43
A szent bódhifa vagy banyanfa tamil neve, míg az indiai fügefa neve Ara-Maram.

162
egyik inkarnációjában annak hatalmas árnyékában pihent, tanítva az embereket filozófiára és
egyéb tudományokra – a Tudás és Életfa elnevezést. Az erdık eme királyának védı lomboza-
ta alatt tanítja a Guru tanítványait a halhatatlanság elsı leckéire, és avatja be ıket az élet és a
halál rejtelmeibe. A kaldeai hagyományok azt mondják a szent kollégium Java-Aleimjérıl,
hogy megtanították az emberek fiait, miként válhatnak hozzájuk hasonlókká. Mind a mai na-
pig Foh-tchou,44 aki Foh-Maeyuban vagyis Buddha templomában él, a Kouin-Long-San,45 a
nagy hegy tetején, rendkívüli vallásos csodáit egy fa alatt hajtja végre, amit kínai nyelven
Sung-Ming-Shú-nak vagyis a Tudás- és Életfának neveznek, mert hiszen a tudatlanság halál, s
csak a tudás ad halhatatlanságot. Ez a csodálatos demonstráció minden harmadik évben megy
végbe, amikor is a szent helyre a kínai buddhisták mérhetetlen sokasága zarándokol el.

Így válik érthetıvé, hogy a legkorábbi beavatottak és adeptusok, másként „Bölcs Em-
berek” – akikrıl úgy tudják, hogy az EGYETEMES ELME reprezentánsai, a legmagasabb
Angyalok által nyertek beavatást a természet misztériumaiba, – miért kapták a „Bölcsesség
Kígyói” és a „Sárkány” elnevezést. Továbbá az is világos lesz, hogy az elsı fiziológiailag
teljes emberpárt – miután Ophis, a megnyilvánult Logosz és androgün által beavatást nyertek
az emberi teremtés misztériumába megízlelve a tudás gyümölcsét – miért kezdték mindinkább
azzal vádolni az utókor anyagias szellemében, hogy bőnt követtek el, hogy nem engedelmes-
kedtek az „Úr Istennek”, s hogy engedtek a Kígyó kísértésének.

Az elsı keresztények – akik megfosztották a zsidókat Bibliájuktól – oly keveset értet-

tek a Genezis elsı négy fejezetének ezoterikus jelentésébıl, hogy sem azt nem fogták föl,
miszerint ebben az engedetlenségben semmi bőn nem volt, de még kevésbé értették, hogy a
„Kígyó” voltaképpen maga az „Úr Isten” volt, aki mint Ophis, a Logosz, másként az isteni
teremtı bölcsesség hordozója, megtanította az emberiséget arra, hogy most már ı maga is
teremtsen.46 A keresztények azt sem tudatosították magukban, hogy a Kereszt a Fa és a Sár-
kány szimbólumából fejlıdött ki, s így lett az emberiség megváltásának szimbólumává. Ezzel
az átalakulással válhatott a Kereszt a Teremtı Ok elsıdleges alapvetı szimbólumává, amelyet
egyaránt lehetett alkalmazni a geometriában, a számok tudományában, az asztronómiában,
továbbá a mértékegységek és az animális szaporodás terén. A Kabbala szerint az emberre
akkor sújtott le az átok, amikor az asszony teremtése megtörtént.47 A kör kettévált az átmérı
vonalán. A kettıs princípiumnak egy lény által való birtoklásából, vagyis az androgün álla-
potból kiindulva történt meg a két princípium elválása, két ellenlábast hozva létre, kiknek
sorsa attól kezdve mindig az egyesülés keresése, a visszatérés az eredeti egy állapotba. Az
átok abban állt, hogy az egyesülésre ösztönzı természet kijátszotta a kívánt eredmény elérését
azzal, hogy új lényt teremtett, mely kivált a kívánt egységbıl vagy újraegyesülésbıl. S így
azóta – és azután is – az elvesztett állapot helyreállítására irányuló természetes törekvés ebben

44
Foh-tchou kínai nyelven szó szerint Buddha urát jelenti, vagyis Buddha (Foh) tanainak tanítóját.
45
Ez a hegy Kínától délnyugatra fekszik, úgyszólván Kína és Tibet között.
46
Emlékeztetni kell az olvasót arra, hogy a Zoharban, úgyszintén minden kabbalista munkában azt ta-
láljuk, hogy „Metatron egyesült Shekinah-hal”. Shekinah, mint a Logoszt képviselı Ain Soph Fátyla (kegyelem)
maga a Tudás Fája, míg Shamael – a Logosz sötét aspektusa – e fának csupán a kérgét foglalja el, és csak a
rossz tudásával bír. Lacour mondja, aki a Bőnbeesés jelenetében (Genezis, III.) az egyiptomi Beavatás egyik
mozzanatát látta. „A Divináció fája, vagy a Jó és a Rossz Tudásának Fája jelenti... Tzyphon, a Kétkedés Géniu-
szának tudományát (tzy = tanítani, és phon = kételkedni). Tzyphon az egyik Aleim, akivel késıbb Nach, a kísértı
neve alatt fogunk találkozni”. (Les Oeloim, II. köt. 218. old.) Nach-ot a szimbólógusok jelenleg Jehova néven
ismerik.
47
Ezt a nézetet átvették és vallják az összes egyházatyák, de az ezoterikus tanítás mást mond. Az átok
nem az ember vagy az asszony megteremtésével kezdıdött, mert hiszen a fejlıdés természetes következménye
volt a nemek szétválása, hanem akkor, amikor a törvényt áthágták.

163
a csapdába jut. A folytatólagos átok ezen tantaluszi módszerével tartja fenn magát a Termé-
szet.48

Ádám allegóriája, különválasztva az Élet Fájától ezoterikusan azt jelenti, hogy az

újonnan kettévált faj visszaélt az Élet misztériumával, lerántva azt az animalizmus és bestiali-
tás szintjére. Mert, amint a Zohar bemutatja, Matronethah – Shekinah, szimbolikusan
Metatron felesége – „az út a nagy Életfához, a Hatalmas Fához”, Shekinah pedig az isteni
kegyelem. A Zohar magyarázata szerint ez a Fa eléri az égi völgyet és elrejtızik három hegy
(az emberi princípiumok felsı Hármassága) között. Errıl a három hegyrıl a Fa tovább emel-
kedik (az Adeptus tudása az ég felé tör), majd újra leereszkedik (az Adeptus Egójába a Föl-
dön). Ez a Fa látható nappal, de rejtve van éjszaka, vagyis megmutatkozik a megvilágosult
elme számára, és rejtve van a tudatlanság, az éjszaka számára. (Ld. Zohar, I. köt. 172. a. és b.
old.) Amint a Kommentár mondja: „A Jó és a Rossz Tudásának fája az Életfa gyökereibıl
nı.”

Viszont, ahogy a Source of Measures szerzıje írja: „A Kabbalában nyíltan kimondják,

hogy az „Életfa” a füles kereszt volt, annak szexuális értelmében, és hogy a „Tudás Fája” az
elválást, majd az újraegyesülést jelentette, amellyel a sorsdöntı állapot bekövetkezhetett.
Hogy ez számértékben is megmutatkozzék a fa Otz (‫ )עצ‬értéke 7 és 9, ugyanis hét a szent nıi
szám, míg a kilenc a fallikus vagy férfi energia száma. A füles kereszt egyiptomi – Isis-Osiris
– nıi-férfi szimbólum, a minden formában lévı csírázási princípium szimbóluma, amely a
kezdeti megnyilvánuláson alapszik, s minden irányban és minden értelemben használható”.

Ez a nyugati okkultisták kabbalisztikus nézete, amely ebben a tárgyban eltér a sokkal

filozofikusabb keleti vagy árja szemlélettıl. +/ A nemek szétválása benne volt a Természet és
a természetes fejlıdés programjában, a férfiúi és nıi teremtıképesség pedig az Isteni Bölcses-
ség ajándéka volt. Az egész antik világ, kezdve a patrícius filozófustól a spirituális hajlandó-
ságú plebejusig, hitt ezeknek a hagyományoknak az igazságában. Munkánk további folyamán
talán sikerül bebizonyítanunk azt is, hogy az ilyen legendák relatív igazsága, vagy talán ab-
szolút pontos volta, s amelyeknek helyességéért olyan intellektuális óriások kezeskedtek, mint
Solon, Pythagoras, Platón és mások, jó néhány modern tudós elıtt derengeni kezd. Meghök-
kenti ez a modern kutatót; megtorpan, és zavarba jön a napról napra halmozódó bizonyítékok
láttán, s végül úgy érzi, hogy a szembeszökı történelmi problémákat csak az ısi tradíciók
elfogadásával tudja megoldani. Ezért tehát, ha azt mondjuk, hogy teljességgel hiszünk az ısi
feljegyzésekben és az univerzális jellegő legendákban, akkor aligha kell felmentést kérnünk a
pártatlan szemlélıtıl, mert hiszen más, sokkal tanultabb szerzık, sıt a modern iskolához tar-
tozó tudósok is, nyilvánvalóan sok mindent elfogadnak, amiben az okkultisták hisznek, pél-
dául a „sárkányokat”, és nemcsak szimbolikusan, hanem tényeges létezésüket is feltételezve a
messzi múltban.

„Nagy merészség lett volna harminc évvel ezelıtt a közönséget általában mesésnek
vélt történetekkel traktálni, és azt kívánni, hogy azokat tényleges valóságoknak tekintse, vagy
pedig idıtlen idık óta kitalálásnak tartott eseményeket mint megtörtént tényeket hirdetni, to-
vábbá a gyermekmesékrıl azt mondani, hogy többnyire csak elferdített legendák, amelyek va-
lóságos tényeket (lényeket) vagy eseményeket mutatnak be. Manapság már kevésbé kockáza-
tos az ilyen vállalkozás”.

48
Ezzel a módszerrel tartja fenn magát az emberi természet, még csak nem is az állati, hanem az ember
és nem a Természet által kialakított félrecsúszott, érzéki és bőnös természet.

164
 Így kezdıdik a bevezetése egy igen érdekes, újabban (1886) megjelent munkának,
Charles Gould: „Mythical Monsters” címő könyvének. A szerzı merészen hitet tesz amellett,
hogy az ilyenféle szörnyek nagy része valóban élt. Elıadja, hogy: „Igen sok u. n. mitikus állat,
melyek réges-rég óta minden népnél a mesék és a legendák termékeny tárgyai voltak, ma már
joggal a gyakorlati természettudomány területére léptek át. Így e szörnyeket nem a túlburján-
zó képzelet teremtményeinek tekinthetjük, hanem egykor ténylegesen élı lényeknek, ame-
lyekrıl sajnos csak tökéletlen és pontatlan leírások szivárogtak el hozzánk, – valószínőleg
erısen eltorzulva az idık ködén át... Hagyományok ezek olyan teremtményekrıl, amelyek
egykor együtt éltek az emberrel, s amelyeknek némelyike oly hátborzongató és szörnyő, hogy
elsı pillanatra szinte hihetetlennek tőnik... Számomra ezen teremtmények nagy része nem
mesebeli szörny, hanem józan tanulmányozás tárgya. A sárkány élt valamikor, vonszolta ösz-
szecsavarodott farkát maga után, sıt talán repült is, nem pedig az árja ember képzeletének
szülötte, amint a barlangját megvilágító, villámlásból ez vélte kivenni, – ahogy azt egyes
mitológusok feltételezik... Számomra az egyszarvú tényleges létezése nem látszik hihetetlen-
nek, sıt sokkal valószínőbbnek tartom, mint azt az elméletet, amely egy lunáris mítoszra ve-
zeti vissza eredetét.49... Részemrıl kételkedem abban hogy a mítoszok általában ’A külsı ter-
mészet látható mőködésének szemlélésébıl’ születtek. Szerintem sokkal könnyebb azt feltéte-
lezni, hogy idık múltával e történetek a sok ismétlés közben csaknem a felismerhetetlenségig
kivetkıztek eredeti formájukból, mintsem azt elfogadni, hogy a kultúra nélküli vademberek
oly képzelıerıvel és költıi invencióval bírtak volna, amely messze túlhaladja napjaink legfej-
lettebb népeinek képzeletét. Sokkal könnyebb azt gondolni, hogy ezek a csodálatos történetek
– istenekrıl és félistenekrıl, óriásokról és törpékrıl, a legfurcsább sárkányokról és szörnyek-
rıl – csupán átalakítások, és nem kitalálások”.50

S ugyanez a geológus mutat rá arra, hogy: „... a paleontológusok az ember létezését –

különbözı becslések szerint – sikeresen visszavezették a harmincezer évtıl egy millió évig
terjedı messzeségbe – vagyis olyan korokba, amikor együtt élhetett azóta már régen kihalt
állatfajokkal”. (20. oldal) Ilyen „hátborzongató és szörnyő” állatok voltak például: (1) „A
Cidastes nembıl valók, melyeknek hatalmas csontváza és hátgerince csaknem kétszáz lábnyi
(kb. 60 méter – ford.) hosszú volt. E szörnyek közül tíznek a maradványait látta Prof. Marsh,
a coloradói Mauvaises Terres-en, elszórva a síkságon. (2) A Titanosaurus montanus, amely-
nek hossza 50 vagy 60 láb. (3) A Dinosaurus a Rocky Mountains jura-rétegeiben, melynek
méretei még nagyobbak. (4) Az Atlantosaurus immanis, amelynek csak a combcsontja hat
lábnál hosszabb, s így az állat maga több mint száz láb hosszú lehetett. De még ezzel sem ér-
tük el a határmezsgyét, hiszen olyan gigantikus mérető leletek feltárásáról hallunk, ahol tizen-
két lábnál hosszabb combcsontok szerepelnek”. (37. old.) Olvashatunk még a Himalájában
lévı óriási Sivartheriumról, a négyszarvú szarvasbikáról, amely akkora, mint egy elefánt, de
még magasabb. Itt van a gigantikus Megatherium, azután az óriási repülıgyík, a
Pterodactilus, krokodil állkapoccsal kacsaszerő fején, stb. Mindezek egy idıben éltek az em-
berrel, valószínőleg támadólag viselkedtek, s az ember is harcolt ellenük. S még azt akarják
velünk elhitetni, hogy azon idıkben az ember nem volt nagyobb, mint ma! Hát elképzelhetı
az, hogy mialatt összes ellenségei elpusztultak, az ember – hacsak maga is nem ilyen óriás –
fennmaradhatott volna ilyen roppant teremtményekkel népes világban? Talán a kıbaltájával
kerekedett felül egy Sivatheriumon vagy egy óriás repülıgyíkon? De most ne feledkezzünk
meg arról, hogy legalább egy nagy tudós, de Quatrefages, nem lát tudományosan megalapo-
zott okokat arra nézve, hogy miért ne lehetett volna „az ember egykorú a legkorábbi emlısök-
kel, s létezése miért ne nyúlhatna vissza a Másodkorig”.51

49
„The Unicorn: a Mythological Investigation”, Robert Brown jun. F.S.A.
50
Bevezetés a „Mythical Monsters”-hez, 3-4. old.
51
De Quatrefages: The Human Species, 52. old.

165
 A rendkívül konzervatív Jukes professzor írja: „Úgy látszik, hogy a mesék repülı sár-
kányának valamiféle tényleges létet kell tulajdonítanunk az elızı korokban”.52 Majd így foly-
tatja: „Vajon elmondhatjuk-e a mindössze csupán néhány ezer évet tartalmazó feljegyzett tör-
ténelemrıl, hogy az felöleli az emberiség intelligens létezésének teljes korát? Vagy tekintsük
a hosszú, több százezer évre nyúló mitikus korszakokat, amelyeket Kaldea és Kína kronológi-
ái ıriznek, a történelemelıtti emberre vonatkozó homályos emlékezésnek, hagyományként
tovább adva talán azon néhány, s nagy katasztrófát átélı ember által, akik a ma meglévı vi-
lágrészekre menekültek olyan földrészekrıl, amelyek elsüllyedtek vagy valami más nagy ka-
tasztrófa színhelyévé lettek úgy, hogy teljes civilizációjukkal együtt elpusztultak, – mint pél-
dául Platón mesés Atlantisza”? (U. o. 17. old.)

„Néhány fennmaradt óriásállat, mint az elefánt – mely maga is kisebb, mint ıse, a
masztodon – valamint a víziló e korszakok egyedül fennmaradó emlékei, de napról napra ezek
is mindinkább kihalnak. Van azonban közöttük is olyan, a jövı fajra mutató néhány úttörı
példány, amely éppen olyan mértékben vesztett nagyságából, mint az ember. A máltai bar-
lang-rétegekben megtalálták az u. n. Falconeri-féle törpe elefánt maradványait. Ugyanez a
Falconeri azt állítja, hogy e maradványok mellett törpe vízilovak nyomaira is bukkant, ame-
lyeknek magassága csupán két láb hat hüvelyk volt. De van egy "ma is létezı Hippopotamus
(Chaeropsis) Liberiensis, amely M. Milne-Edward szerint nem sokkal magasabb, mint két
láb”.53

A szkeptikusok mosolyoghatnak, és elítélhetik mővünket, mint az értelmetlenségek és

dajkamesék tárházát. Ezt téve csak igazolják a kínai filozófus, Chuang bölcsességét, aki azt
mondta: „Azok a dolgok, amelyekrıl tudnak az emberek, számbelileg össze sem hasonlítha-
tók azokkal, amelyekrıl nem tudnak”.54 S így a szkeptikusok csak saját tudatlanságukon ne-
vetnek.

Az „Isten-fiak” és a „Szent sziget”

Az Isis Unveiled-ben a Föld azon részével kapcsolatban mondottunk el egy „legen-
dát”, amely a tudomány jelenlegi feltételezése szerint az emberiség bölcsıje volt, – de csak
egyike a hét bölcsınek. A „legenda” így hangzik:

A hagyomány elmondja és a Nagy Könyv (Dzyan Könyve) megmagyarázza, hogy jó-

val korábban Ad-am és tudni vágyó felesége, He-va idejénél hatalmas beltenger volt azon a
helyen, ahol most csak sós tavak és sivár, terméketlen pusztaságok terülnek el. Ez a beltenger
Közép-Ázsiában volt, északra a büszke Himalája-hegylánctól és annak nyugati folytatásától.
E tenger közepén pedig oly csodálatosan szép sziget virult, melyhez fogható sehol a világon
nem létezett, s amelyen a jelenlegi fajunkat megelızı emberfaj utolsó maradékai éltek.

„Az utolsó maradékok” az „Akarat és a Jóga fiai” voltak, akik néhány csekélyszámú
törzzsel túlélték a nagy kataklizmát. A nagy Lemúriai Kontinensen ugyanis a harmadik faj élt,
amely megelızte a valódi és teljes emberi fajokat, azaz a negyedik és az ötödik fajt. Ezért
mondjuk az Isis Unveiled-ben:

52
Manual of Geology, 301. old.
53
Gould: Mythical Monsters, 16. old. Ld. még Recherches sur les Mammiferes, I. tábl. Párizs, 1868.
54
Elıszó a Shan Hai King-hez, azaz „Wonders by Land and Sea”. (Lásd Gould, id. mő, 384. old.)

166
 Ez a faj egyforma könnyen élt a vízben, a levegıben vagy a tőzben, mert határtalan ha-
talma volt az elemek fölött. Ezek voltak az „Isten-fiak”, de ne azokra gondoljunk, akik meglá-
togatták az emberek leányait, hanem az Elohim-ra – bár a keleti Kabbala más néven ismeri
ıket. Az „Isten-fiak” voltak azok, akik a Természet legrejtettebb titkait közölték az emberek-
kel, és megtanították nekik a kimondhatatlan, és ma már elveszett „szót”.

A „Sziget” egyesek hite szerint ma is létezik, mint oázis a nagy Góbi-sivatagban, e fé-
lelmes pusztaságban, melynek homokján „emberemlékezet óta nem kelt át senki”.

A szó, amely nem is szó, valamikor bejárta az egész földet, és még most is ott idızik, mint el-
haló visszhang néhány kiváltságos ember szívében. A szakrális kollégiumok fıpapjainak tu-
domásuk volt e sziget létezésérıl. A „Szót” azonban csak a Java Aleim (más nyelven Maha
Chohan) vagy fıúr tudta minden kollégiumban, és csak halála óráján adta tovább utódjának.
Sok ilyen kollégium létezett, a régi klasszikus szerzık beszélnek is róluk.
A tengeren át nem volt közlekedés a gyönyörő szigettel, hanem csak földalatti folyosókon,
amelyeket a vezetıkön kívül senki sem ismert, s amelyek különbözı irányokból vezettek a
55
szigetre.

A hagyomány fenntartotta azt a legendát, amit az archeológia is elfogad, hogy Indiá-

ban nem egy virágzó város van, amely több más régi városra épült, úgyhogy a föld alatt több
emelet mélységben földalatti városok terülnek el. Ilyen Delhi és ilyen Allahabad is. De Euró-
pában is van erre példa. Így Firenze több régi etruszk és más város romjain épült. És miért ne
épülhetett volna Ellora, Elephanta, Karli és Ajunta földalatti labirintusokon és folyosókon,
ahogy azt mi állítjuk? Természetesen nem azokra a barlangokra utalunk, amelyekrıl minden
európai tud – vagy de visu vagy hallomásból – jóllehet ezek is mérhetetlenül ısiek (bár a mo-
dern archeológia azt is elvitatja), hanem arra a tényre, amirıl sokat tudnak az indiai beavatott
Brahmanák és különösen a jógik, miszerint abban az országban minden egyes barlangtemp-
lomnak megvannak a minden irányban elágazó földalatti folyosói és ezek a földalatti barlan-
gok és vég nélküli átjárók újabb barlangokban és folyosókban folytatódnak.

Ki mondhatná meg, vajon az elveszett Atlantisz – amelyet a Titkos Könyv ugyancsak megem-
lít, de természetesen más, a szent nyelvezetre jellemzı néven – nem létezett-e még azokban
az idıkben?

– tettük fel azután a kérdést. Minden bizonnyal létezett, mert akkoriban közeledett dicsıségé-
nek és civilizációjának csúcspontjához, amikor a Lemúriai kontinensek közül az utolsó is el-
süllyedt.

A nagy letőnt kontinens talán Ázsiától délre, India és Tazmánia között terült el.56 Ha a
tudós szerzık által annyira kétségbevont és tagadott, s csupán Platón tréfájának tartott hipoté-
zis valaha is beigazolódik, akkor a tudomány talán azt is elfogadja majd, hogy az istenek lakta
kontinens sem volt telesen mese.57 És akkor talán felfogják azt is, hogy Platón óvatos célzásai

55
Vannak archeológusok, mint pl. Mr. James Fergusson, akik nem hajlandók India építészeti emlékei-
nek semmiféle ısi eredetet tulajdonítani. Az említett szerzı például „Illustrations of the Rock-Cut Temples of
India” címő mővében annak a rendkívüli véleményének próbál kifejezést adni, hogy „Egyiptom már megszőnt
nemzetként létezni, amikor India legkorábbi barlangtemplomát kivájták”. Röviden, Mr. Fergusson tagadja bár-
miféle barlangtemplom létezését Asoka uralkodása elıtt, és minden igyekezetével azt próbálja bizonyítani, hogy
a barlangtemplomok legnagyobb részét abban a korszakban vájták ki, ami a derék buddhista király uralkodásával
kezdıdött és a Magadha-i Andhra-dinasztia kihalásáig (V. sz.) tartott. Ez az állítás szerintünk teljesen önkényes.
További feltárások be fogják bizonyítani, hogy mennyire téves és alap nélküli.
56
Amerikát – felfedezése idején – néhány bennszülött törzs Atlanta-nak hívta.
57
Azóta megjelent Donelly: Atlantis címő könyve, úgyhogy e földrész tényleges létezése nemsokára a
tudományos tények sorába kerül.

167
s az, hogy az elbeszélést Szolónnak és az egyiptomi papoknak tulajdonította, csupán okosan
óvatos módja volt a közlésnek, s egyben ügyes kombinálása igazságnak és mesének, hogy
kikapcsolja magát egy olyan történet elmondásából, amelynek nyilvánosságra hozását beava-
táskor tett fogadalma megtiltotta.

A hagyományt folytatva még azt is hozzá kell tennünk, hogy a fıpapi osztály két külön
csoportra tagozódott,58 az egyik csoporthoz tartozókat a sziget „Isten-fiai” tanították és avat-
ták be a tiszta reveláció isteni tanába. A másik csoporthoz tartozók pedig a letőnt (használjuk
ezt az elnevezést) Atlantiszon éltek de más fajból származtak (szexuális kapcsolatból szület-
tek, de isteni szülıktıl), s ezek a rejtett dolgok tudásával bírtak, s függetlenek voltak minden
akadálytól, amelyet a távolság és az anyag állíthatott eléjük. Röviden ezek képezték azt a Po-
pul Vuh-ban említett negyedik fajú embercsoportot, akiknek látását semmi sem korlátozta, s
akik minden dolgot egyszerre tudtak.

Más szóval, az elsı Lemuro-Atlantisz-beliek fölött Szellem-királyok dinasztiája ural-

kodott. E királyok nem Maneszok, vagyis „kísértetek” voltak, mint egyesek gondolják,59 ha-
nem tényleges fizikai életet élı Dévák vagy félistenek, vagy angyalok, akik testet öltöttek,
hogy e faj fölött uralkodhassanak, s az embereket mesterségekre és tudományokra taníthassák.
Csakhogy, mivel ezek a Dhyanik rupa – azaz anyagi Szellemek voltak, akadtak köztük ke-
vésbé jók is. Ez utóbbiak közé tartozott az egyik király, Thevetata, s az atlantiszi faj ez utóbbi
király-démon bőnös befolyása következtében vált a gonosz „mágusok” nemzetévé.

Ennek következtében kitört a háború, amelynek történetét túl hosszú lenne elmesélni. Lénye-
gét megtalálhatjuk azokban az eltorzult allegóriákban, amelyek a Káini fajról, továbbá Noéról
és erényes családjáról szólnak. A viszálynak Atlantisz elmerülése vetett véget, amely kataszt-
rófának a vízözönrıl szóló babiloni és mózesi történetek csupán utánzatai. Az óriások és má-
gusok... „minden élı... és minden ember elpusztult”. Mindenki, kivéve Xisuthrust és Noét, akik
60
lényegében azonosak a Thlinkithiánok hatalmas atyjával, ... akirıl szintén azt tartják, hogy
egy nagy hajóban menekült meg, akárcsak a hindu Noé – Vaivasvata.

Ha egyáltalán hiszünk a hagyományoknak, akkor hinnünk kell a történet folytatásában is,

amely szerint a sziget fıpapjainak és az atlantiszi Noénak leszármazottai egymással össze-
házasodtak, létrehozván egy kevert fajt, amelyben egyaránt voltak igazak és gonoszak. E faj-
tól kapta a világ az Enochok, Mózesek, különbözı Buddhák, a „Megváltók” és fıpapok hosszú
sorát, de ugyanakkor „született mágusokat” is, akik képességeiket gonosz célokra használták
fel,... mert hiányzott belılük a korlátokat állító helyes spirituális megvilágosodás.

Ezt még kiegészíthetnénk néhány máshonnan való feljegyzéssel és tradícióval. Louis

Jacolliot: Histoire des Vierges: Les Peuples et les Continents Disparus címő mővében ezt írja:

India egyik legrégibb legendája – amely a templomokban részben szájhagyományként,

részben pedig írásban fennmaradt – elmondja, hogy több százezer évvel ezelıtt a Csendes-
óceánban létezett egy óriási földrész, amelyet földrengés pusztított el, s amelynek maradvá-
nyai: Madagaszkár, Ceylon Szumátra, Jáva, Borneó és a fıbb polnéziai szigetek lehetnek.

E feltevés szerint azokban a távoli korokban Ázsia és Hindusztán fennsíkján csupán nagy szi-
getek voltak a szomszédos fı kontinens mellett... A brahmanák azt tartják, hogy ez a földrész
a civilizáció igen magas fokára hágott, s a Hindusztán-félsziget, amely a nagy kataklizma után

58
Ez a megosztás ma is létezik. Jól tudják ezt a teozófusok és okkultisták, akik saját veszélyeztetésük-
kel valamelyest ismeretségbe kerültek a Dugpák okkult, de letagadhatatlan erıivel.
59
Lásd de Mirville: Des Espirtis, III. köt. 57. és köv. old.
60
Lásd Max Müller: Chipa, I. 339. old; „Popol Vuh”. V. ö. még Holmberg: Ethnographische Skizzen
über die Völker des Russischen Amerika. Helsingfors, 1855.

168
 a vizek új elhelyezkedése folytán megnagyobbodott, csupán folytatta e földrészen megho-
nosodott ısi hagyományokat. A hagyományok szerint e hatalmas egyenlítıi földrész lakóit Ru-
táknak nevezték, s az ı nyelvükbıl származott a szanszkrit nyelv. Az indo-hellén tradíció,
amelyet az Indiából kivándorolt legintelligensebb nép tartott fenn, szintén beszél egy földrész-
rıl és népfajról, amelyet Atlantisznak illetve Atlantidáknak nevez, s e földrész helyét az Atlanti-
óceán azon részére teszi, amely a trópusoktól északra esik.

De a hagyományoktól függetlenül földrajzi valószínősége is van annak, hogy ezen a tájon a

messzi múltban egy kontinens lehetett, amelynek maradványai megtalálhatók az Azori, a Ka-
nári és a Cape de Verge szigetek vulkánikus és hegyes földdarabjain. A görögök túlságosan
is késın jelentek meg az ókorban ahhoz, hogy a Platón által megırzött hagyományt másnak
is lehessen tekinteni, mint az indiai legenda visszhangjának, annál is inkább, mivel ık soha-
sem merészkedtek Herkules oszlopain túl a titokzatos Óceántól való félelmükben. Ha pedig
pillantást vetünk a planiszférára a Maláji-félszigettıl kezdve Polinéziáig, a Szunda-szorostól a
Húsvét-szigetig, akkor önkéntelenül is ide helyezzük a jelenlegi kontinenseket megelızı föld-
részek legnagyobbikát.

Az óceáni világ két szélsı pontján, a Maláj-félszigeten és Polinéziában egyaránt megtalálható

az a vallásos tradíció, hogy „mindezek a szigetek valamikor két hatalmas országot alkottak,
amelyekben egymással folytonosan harcban álló sárga és fekete emberek laktak. Az istenek
végül is belefáradtak a sok viszályba, és megbízták Okeánt, csendesítené le ıket. Okeán el-
nyelte a két kontinenst, s foglyait azóta sem lehetett tıle visszaszerezni. Az özönvizet csak a
hegycsúcsok és fennsíkok kerülték el, mert az istenek közbeléptek, túl késın ébredve arra,
hogy milyen hibát cselekedtek”.

Bármit is mondjanak ezek a hagyományok, és bárhol is volt az a hely, ahol Rómát, Görögor-
szágot, Egyiptomot és Indiát megelızıen kibontakozott egy civilizáció, – mindenesetre bizo-
nyos, hogy ez a civilizáció létezett, a tudomány számára pedig rendkívül fontos lenne, hogy
felkutassa nyomait, bármennyire is tőnı félben vannak. (13-15. old.)

Ez az óceáni hagyomány megerısíti azt a legendát, amit a „Titkos Tanítás Feljegyzé-

sei” közölnek. A sárga és a fekete emberek közötti háborúság arra a küzdelemre utal, amely
az „Isten-fiak” és az „óriások fiai” vagy Atlantisz lakói és mágusai között dúlt.

A szerzı végsı konklúziója, miután személyesen végigjárta Polinézia összes szigeteit,

s éveket áldozott arra, hogy csaknem valamennyi népének vallását, nyelvét és hagyományait
megismerje, a következı:

Ami a Polinéziai kontinenst illeti, amely a végsı geológiai kataklizma során semmisült
meg, létezését olyan bizonyítékok támasztják alá, hogy logikailag semmi ellenvetésünk nem
lehet.

E kontinens három csúcsa, vagyis a Sandwich-szigetek, Új-Zéland és a Húsvét-sziget

1500-1800 mérföldre vannak egymástól, s a közbeesı szigetek is, mint Viti (Fiji), Samoa,
Tonga, Foutouna, Oueeha, a Marquesas-szigetek, Tahiti, Poumoutou, a Gambierek, 700-800-
1000 mérföldre vannak a fenti pontoktól.

A hajósok egyöntetően állítják, hogy a legszélsı és a központi csoportok jelenlegi föld-

rajzi alakjukban kezdetleges csónakjaikon semmiképpen sem közlekedhettek egymással. Fizi-
kailag lehetetlen egy fatörzsbıl vájt csónakon ilyen távolságokat átszelni... hónapokig tartó
útnak nekiindulni iránytő és élelmiszerek nélkül.

Másrészrıl viszont a Sandwich-szigetek, Viti, Új-Zéland, a központi szigetcsoportok, Samoa,

Tahiti, stb. lakói sohasem ismerték egymást, nem is hallottak egymásról az európaiak megér-
kezése elıtt. És mégis, mindezek a népek azt tartják, hogy szigetük valamikor részét képezte

169
 egy hatalmas területő szárazföldnek, amely Nyugat felé húzódva Ázsia oldalához tapadt. És e
népek, ha összehozzák ıket egymással, ugyanazt a nyelvet beszélik, szokásaik, vallásos
képzeteik azonosak. Arra a kérdésre pedig, hogy „Honnan jöttek?” egyetlen válaszként a le-
nyugvó Nap felé mutatnak. (U. o. 308. old.)

Földrajzi szempontból ez a leírás kissé eltér a Titkos Feljegyzések tényeitıl. De min-

denesetre beszámol az ilyen hagyományok létezésérıl és végeredményben ez a fontos. Mert
nincsen füst tőz nélkül, s minden hagyomány valamely közelálló igazságon alapul.

A megfelelı helyen rá fogunk mutatni arra, hogy a modern tudomány teljesen megerı-
síti a két letőnt kontinensre vonatkozólag, a Titkos Tanítás fent említett és egyéb hagyomá-
nyait. A Húsvét-szigeten lévı szobrok például meghökkentı és ékesen szóló emlékek az ıs-
idık óriásairól. Ezek a szobrok hatalmasak és titokzatosak, s ha jól szemügyre vesszük a ko-
losszális szobrok épségben maradt fejét, felismerhetjük a negyedik fajhoz tartozó óriások tí-
pusbeli vonásait és jellegzetességeit. Mind ugyanarra a mintára készültek, de arcvonásaik elté-
rık. Kifejezetten érzéki típust árulnak el, ilyeneknek írták le az ezoterikus hindu könyvek az
Atlanteánokat (a Daityákat és „Atlantiánokat”). Hasonlítsuk ıket össze más, Közép-Ázsiában
található óriás szobrokkal – pl. a Bamián közelében lévıkkel –, amelyek a hagyomány szerint
elmúlt Manvantarák Buddháinak portré-szobrai. A buddhista és hindu könyvek azt írják
ezekrıl a BUDDHÁKRÓL és hısökrıl, hogy óriás emberek voltak,61 jó és szent testvérei a
többnyire közös méhbıl eredı gonosz testvéreiknek – mint pl. Ravana, Lanka óriás királya,
testvére volt Kumbhakarnának –, mindnyájan isteni leszármazottak a Rishiken keresztül, s így
az „Ég elsıszülöttei”, akárcsak „Titán és óriás ivadékai”. Ezek a Buddhák – bár képmásait
sokszor elcsúfítják a szimbolikusan nagy, lecsüngı fülek – arckifejezésükben elsı pillantásra
is jelentısen eltérnek a Húsvét-szigeti szobroktól. Valószínőleg ugyanabból a fajból valók, de
az elıbbiek az „Isten-fiak”, míg az utóbbiak hatalmas varázslók ivadékai. Mindnyájan azon-
ban reinkarnációk, s eltekintve a népszerő képzelet és hagyomány elkerülhetetlen túlzásaitól,
valóságos történelmi személyek.62 Mikor éltek vajon? Mikor élt az a két faj, a harmadik és a
negyedik, és mennyi idı múlva kezdték el az ötödik faj törzsei az egymással való háborúsko-
dást, mikor tört ki a harc a Jó és a Rossz között? Az orientalisták szerint a Purânákban és
egyéb hindu szentírásokban a kronológiák reménytelenül össze vannak keverve és felismerhe-
tetlenségig eltorzulva. Ezzel a váddal hajlandók vagyunk egyetérteni. De ha az árja írók idın-
ként igen messzire kilendítik kronológiai ingájukat a tények törvényes határán túl, ez az elté-
rés az orientalisták ellenkezı irányú elmaradásához képest a brahmanai oldalon mutatja a na-
gyobb mértéktartást. Végsı soron a pundit jobban megközelíti a tényeket és az igazságot,
mint a szanszkritológus. Ha egy szanszkritológus megnyirbálja a számadatokat – és sokszor
csak azért, hogy személyes elképzeléseit igazolja –, arra a nyugati közvélemény azt mondja,
hogy „óvatos a tények elfogadásában”, ugyanakkor a punditra nyomtatásban durván kimond-
ják, hogy hazug. Ez természeteses senkit sem kötelez arra, hogy a dolgokat ugyanabban a
megvilágításban lássa. A pártatlan nézı esetleg másként ítél. Vagy mindkét félrıl azt tartja,
hogy gátlástalan történészek, vagy mindkettıt igazolja saját területén, mondván: A hindu ár-
ják nem a tömegek, hanem a sorok között olvasni tudó Beavatottak számára írtak. Ha késza-
karva felcserélték az eseményeket és összekuszálták a korokat, ezzel nem akartak senkit sem
félrevezetni, csupán tudásunkat megırizni a kívülállók fürkészı szeme elıl. De aki számolni

61
A Bamián-ban lévı szobrokhoz hasonló, ugyancsak 200 láb magas Buddhát Dél-Indiában egy Jain te-
lepülésen fedeztek fel, s jelenleg valószínőleg csak ez maradt fenn.
62
Még Wilson is elismeri, hogy Rama és Ravana történelmi tényeken alapuló személyiségek. „Dél-
India hagyományai egyértelmően Rámát tartják Lanka meghódítójának (Lanka Ceylon szanszkrit neve, ford.)... ı
alapozta meg e terület civilizációját, és telepítette le a civilizált hindukat (az ötödik fajt)”. (Vishnu Purâna, Wil-
son, III. köt. 318. old.) – vagyis ı hozta meg az „Isten-fiak” gyızelmét az atlantiszi varázslók fölött, mondja az
igaz hagyomány.

170
tudja a Manuktól kezdve a generációkat, továbbá az inkarnációs szériákat, amelyeket a
Purânák bizonyos hısök63 esetében megadnak, az világosan látja az értelmet és a kronológiai
rendszert. Ami pedig a nyugati orientalistát illeti, ıt sem lehet hibáztatni, mert hiszen nyil-
vánvalóan fogalma sincs az archaikus ezotéria által használt módszerekrıl.

De az ilyen elıítéletek hamarosan el fognak tőnni az új felfedezések fényében. Prof.

Weber és Prof. Max Müller kedvenc eszméi, vagyis hogy Indiában még Pânini idejében sem
ismerték az írást, hogy a hinduk valamennyi mesterségüket és tudományukat – sıt még a zo-
diákust és építımővészetüket is (mondja Fergusson) – a macedóniai görögöktıl vették, és
hasonló képtelen feltevések, rövidesen összeomlással fenyegetnek. Az igazság felderítésére az
ısi Kaldea szelleme jön segítségül. Sayce oxfordi professzor harmadik Hibbert lecture-jében
(1887) az újonnan fezfedezett asszír és babiloni hengerekrıl szólva, hosszasan foglalkozik
Ea-val, a Bölcsesség Istenével, aki a babiloniakat megtanította a kultúrára és az írás mővésze-
tére, és akit ma már Berosus Oannes-ével, a félember - félhallal azonosítottak. Errıl az Ea-ról,
akinek kultuszát eddig – a bibliai vízözön alapján – mindössze i. e. 1500 évre vezették vissza,
Prof. Sayce szavait összegezve ma már ezt tartják:

Ea városa Eridu volt, amely 6.000 évvel ezelıtt a Perzsa öböl partján terült el. A név annyit je-
lent: „a jó város”, különösen szent hely, e város volt ugyanis az a központ, ahonnan a legko-
rábbi kaldeai civilizáció észak felé áramlott. Minthogy e kultúra istenét úgy ábrázolták, mint aki
a tengerbıl jött, valószínő, hogy ez az Eridu székhellyel bíró mőveltség idegen országból
származott. Ma már tudjuk, hogy Kaldea, a Sínai-félsziget és India már egy igen korai idıben
közlekedtek egymással. A franciák Tel-Loh-ban olyan szobrokat találtak, melyeknek korát leg-
alábbis az i. e. 4.000 évre teszik, s amelyek dioritból, egy rendkívül kemény kıbıl készültek. A
szobrokon lévı felírások pedig megállapítják, hogy ezt a követ Magan-ból – vagyis a Sínai-
félszigetrıl hozták, ahol abban az idıben a fáraók uralkodtak. Ezek a szobrok általános stílu-
sukban Kephren, a második piramis építıjének diorit szobrához hasonlítanak, sıt Mr. Petrie
szerint az egyik Tel-Loh-i szoboralak ölében lévı városterven ugyanolyan mértékegység sze-
repel, mint amilyent a piramis-építık használtak. Tektónia faanyagot találtak Mugheirben, va-
gyis a kaldeaiak Ur városában, jóllehet ez a fa speciális indiai készítmény. Tegyük még hozzá,
hogy egy ısi babiloni ruházati lajstromon szerepel a sindhu, vagy muszlin, azzal a megjegy-
zéssel, hogy az növényi eredető ruhadarab.

Tehát a muszlin, amit ma Dacca muszlinnak neveznek, Kaldeában mint hindu

(sindhu) muszlint ismerték, s ugyancsak ismerték i. e. 4.000 évvel a tektónia fát is. És a hin-
duk, akiknek a kaldeusok civilizációjukat köszönhetik (Colonel Vans Kennedy alapos bizo-
nyítása szerint), csak akkor ismerkedtek meg az írás mővészetével, amikor a görögök megtaní-
tották ıket ábécéjükre, – ha ugyan hinni akarunk az orientalistáknak!

63
Bemutatunk egy hıst példaként, aki elıször mint Hiranyakasipu a Daityák „bőnös, de bátor uralkodó-
ja” (Purusha) született a Földre, s akit Nara-Sinha (az Ember-oroszlán) Avatára ölt meg. Azután mint Ravana,
Lanka óriás királya tért vissza a Földre, s ebben az inkarnációjában Ráma gyızte le. Azután újraszületik mint
Sisupala – Damaghosha, a Rajarishi (Király-Rishi) fiaként, s most Krishna öli meg, Vishnu utolsó inkarnációja.
Ez a párhuzamos fejlıdés Vishnu (a Szellem) és egy Daitya, mint ember között, értelmetlennek látszhat, de még-
is megadja nemcsak Ráma és Krishna megfelelı adatait, hanem egy bizonyos pszichológiai rejtélyt is feltár.

171
 10. STANZA

A NEGYEDIK FAJ TÖRTÉNETE

38. A negyedik, Atlanteán faj születése. 39. A negyedik emberiség alfajai szétvál-
nak és keverednek; létrejönnek a különbözı színő kevert fajok. 40. Az
Atlanteánok kiválnak a többi faj közül. 41. Bőnbe esnek, gyermekeket és ször-
nyeket festenek. 42. Az antropomorfizmus és a szexuális vallás elsı csírái. Elvesz-
tik „harmadik szemüket”.

38. Így kettesével a hét földövön a harmadik (faj) létrehozta a negyediket (faj emberisé-
gét). Az Istenek Nem-Istenné váltak. (A Surából A-sura lett.) (a)

39. Az elsı (faj) minden földövön holdszínő volt (sárgás-fehér); a második sárga, mint az
arany, a harmadik vörös, a negyedik barna, amely a bőntıl fekete lett.1 Az elsı hét (em-
beri) sarj kezdetben mind egyszínő volt. A következı (hét, az alfajok) színben keveredni
kezdett. (b)

(a) A 38. Slokát csak úgy lehet megérteni, ha hozzáolvassuk a 9. Stanza slokáit. A fej-
lıdésnek eddig a pontjáig az ember inkább a metafizikai, mint a fizikai Természethez tartozik.
Csak az u. n. BUKÁS után kezdtek a fajok gyors ütemben teljesen emberi formát ölteni.
Hogy a Bukás teljes értelme – amely oly misztikus és transzcendentális igazi jelentésében –
teljesen világos legyen a tanuló elıtt, el kell mondanunk részletesen az elızményeket, tekin-
tettel arra, hogy a modern teológia ebbıl az eseménybıl a legkárosabb és legképtelenebb dog-
mák sarkalatos pontját dolgozta ki.

Az ısi kommentárok – amint arra az olvasó bizonyára emlékszik – megmagyarázzák,

hogy azon Dhyánik közül, akiknek mint Egóknak inkarnálódniuk kellett a halhatatlan, de ezen
a síkon érzéketlen Monádokban, egyesek azonnal „engedelmeskedtek” (a fejlıdési törvény-
nek), mihelyt a harmadik faj emberei fiziológiailag és fizikailag készen voltak, vagyis, amikor
a nemekre szétváltak. İk voltak azok a korai tudatos lények, akik a velük született isteni tisz-
tasághoz most már tudatos értelmet is párosítottak, s Kriyashaktival megteremtették a fél-is-
teni embert, a késıbbi Adeptusok csíráját a Földön. Azok számára viszont, akik féltékenyen
ırizték az Anyag bilincseitıl mentes intellektuális szabadságukat, mondván: „Mi választha-
tunk... mi bölcsek vagyunk”, (7. Stanza, 24. sloka) s így sokkal késıbb inkarnálódtak, idı-
közben elkészült az elsı karmikus büntetés. Ezek a Dhyanik asztrális mintáikhoz képest (fizi-
ológiailag) sokkal alacsonyabbrendő testeket kaptak, mert chhayáik a hét osztályba sorolt
nemzıknek egy alacsonyabb rendjébe tartoztak. Azok a „Bölcsesség Fiak” pedig, akik a testet
öltést egészen a negyedik fajig halasztották el, vagyis egy olyan fajig, amely (fiziológiailag)
már bőnnel és tisztátalansággal volt beszennyezve, oly szörnyő okot indítottak el, amelynek

1
Szorosan véve csak az Atlanteánok – a barna és sárga óriásfajok – idejétıl kezdve beszélhetünk em-
berrıl, mert csak a negyedik fajban jelentek meg az elsı teljesen emberi fajták, jóllehet méreteikben nagyobbak
voltak, mint mi vagyunk mostan. A „Man: Fragments of History” (írta két chela) címő mőben mindaz, ami az
Atlanteánokról szól, teljesen korrekt. Fıként az a faj vált „feketévé a bőntıl”, s az isteni nevek: az Asurák, a
Râkshasák és a Daityák rossz hírbe kerültek, az utókor számára gonosz szellemek lettek. Amint már mondtuk,
miután a Surák (istenek) vagy Dévák mint bölcs emberek reinkarnálódtak Atlantiszban, az Asurák és Râkshasák
nevét a közönséges Atlanteánoknak adták. Minthogy ez utóbbiak folytonos harcban álltak a harmadik faj utolsó
maradványaival és a „Jóga és Akarat Fiaival”, a Purânák-ban lévı allegóriákban már ilyen neveken szerepeltek.
„Minden Atlanteánt közös néven Asurának nevezek, s ık voltak az Árják (istenek) spirituális hıseinek az ellen-
ségei”. („Man”, 97. old.)

172
karmikus okozatát még ma is szenvedik. A következményt önmagukban hozták létre, s a rom-
lottság csíráját hordozták magukkal korszakokon át, mivel az általuk éltetett testek saját kés-
lekedésük folytán bemocskolódtak. (Lásd 32, 36. sloka)

Ez volt az „Angyalok Bukása”, amit a Karmikus Törvény elleni lázadásukkal vontak

magukra. Az „ember bukása” egyáltalán nem volt bukás, mert hiszen ı felelıtlen volt. De
mivel a teológia egy dualisztikus rendszerbıl kiindulva a „teremtést” „csak Isten elıjogának”
tekintette – a teológusok által elképzelt végtelen Istenséghez ugyanis – szerintük – törvénye-
sen hozzátartozik a teremtés – a Kriyashakti képességet „sátáni” erınek, s az isteni jogok bi-
torlásának tekintették. Ilyen korlátolt szempontokból kiindulva a fent elmondottak természe-
tesen úgy tőnnek fel, mint „az Isten képére alkotott ember” meggyalázása, sıt a holt betős
dogmák szerint valóságos Istenkáromlás. „Ti azt tanítjátok – mondták már ezt az okkultisták-
nak –, hogy az embert kezdettıl fogva az Ördög munkálta ki, s nem Isten képmására készült a
föld porából”. „Miért csináltatok az Istenbıl Ördögöt – feleljük nekik – s ráadásul mindkettıt
saját képmásotokra?” A Bibliát ezoterikusan értelmezve azonban elegendı cáfolatot találunk
a teológiának erre a koholmányára. Az egyházak pedig valamikor majd elnyerik kiérdemelt
karmájukat a Titkos Tanítástól, amely keresztényellenességben túlszárnyalja a legbıszebb
materialistákból és ateistákból álló képviseleti testületeket is.

A „Bukott Angyalok” ısi doktrínájának igazi jelentését – antropológiai és fejlıdéstani

értelemben – a Kabbala ırzi, és a Biblia magyarázza. Elsısorban a Genezis, amennyiben azt
az igazság-kutatás szellemében olvassuk, elfordulva a dogmától és lerázva az elıítéletet.
Mindez könnyen bizonyítható. A Genezisben (VI.) az „Isten Fiak” – B'ne Aleim – beleszeret-
nek az emberek leányaiba, feleségül veszik ıket, és feltárják elıttük törvényellenesen azokat a
misztériumokat, amelyeket az Égben tanultak – amint Énok írja –, és ez az „Angyalok Buká-
sa”.2 De valójában mi is az Énok Könyve, amelybıl a Jelenések szerzıje, sıt maga Szt. János,
a Negyedik Evangélium (V. ö. X. 8, ahol azokról van szó, akik Jézus elıtt jöttek, s akik „rab-
lók és tolvajok” voltak.) írója is oly bıségesen idéz? Énok Könyve egyszerően egy Beavatási
könyv, amely a belsı templomokban végzett bizonyos ısi misztériumok menetét írja le óvatos
kifejezésekkel, allegóriába öltöztetve. A „Sacred Mysteries among the Mayas and Quichés”
2
Általában az u. n. ortodox keresztény elképzelések a „bukott” angyalokról vagy Sátánról éppoly külö-
nösek, mint amilyen képtelenek. Egy tucatnyi, részleteikben különbözı jellegőt lehetne idézni mővelt világi
szerzıktıl, „egyetemi diplomásoktól” jelen századunk utolsó évtizedeibıl. Így pl. J. H. Pember, M. A. az
„Earth's Earliest Ages” szerzıje egy vastag kötetben foglalkozik azzal, hogy bebizonyítsa, miszerint teozófusok,
spiritiszták, agnosztikusok, misztikusok, metafizikusok, költık és a keleti elméletekkel foglalkozó valamennyi
jelenkori szerzı a „Levegı Fejedelmének” szolgálnak, s ezért végérvényesen kárhozottak. G.H. Pember így írja
le a Sátánt és az Antikrisztust:
„Sátán a régi idık 'felkent Kerubja'... Isten megteremtette Sátánt, az Univerzum ezen részének legszebb
és legbölcsebb teremtményét, a Világ Fejedelmévé és a Levegı Urává tette... Oda helyezte az Édenbe, amely
sokkal régibb és teljesen más jellegő volt, mint a Genezis Édene, lényében az Új Jeruzsálemhez hasonló. Így hát
a Sátán, mivel tökéletes volt bölcsességben és szépségben, birodalmul kapta a Földet vagy talán az egész Nap-
rendszert... Tény, hogy nála nagyobb angyali hatalmat, sıt még vele egyenrangút sem nyilatkoztattak ki elıttünk.
Maga Mihály Arkangyal is – amint Júdás apostol idézi – megadja a Sötétség Fejedelmének a felettes iránti tisz-
teletet, bármily gonosz is légyen, mindaddig, amíg Isten hivatalosan el nem mozdítja helyérıl”. Azután arról
beszél, hogy „Sátánt már teremése percétıl kezdve a királyság jelvényei vették körül” (!!), hogy „mikor tudata
felébredt, a levegı telve volt azoknak gyönyörő zenéjével, akiket isten erre kijelölt”. Majd ezután az Ördög „át-
tér a királyi méltóságról a papi méltóságra” (!!!) „Sátán papja is volt a Legmagasabbnak”, stb. stb. A je-
lenkorban pedig – „A testet öltött Sátán lesz az Antikrisztus”. (III. fej. és 56-9. old.) Az eljövendı Apollyon
úttörıi már megjelentek, s ezek a teozófusok, az okkultisták, a Perfect Way, az Isis Unveiled, a Mystery of the
Ages, sıt még az Ázsia Világossága szerzıi! A szerzı megemlíti, hogy a teozófia „bevallottan is a földre szállott
Angyaloktól”, a „Nephilim”-tıl, vagyis a Genezis (VI.) Angyalaitól és az Óriásoktól származik. A szerzı a saját
leszármazását is tılük vehetné, amint azt mi a Titkos Tanításban bebizonyítani törekszünk, – ha egyáltalán a
jelenlegi emberiséghez akar tartozni.

173
szerzıje helyesen gyanítja, hogy Énok u. n. „víziói” a beavatáskor nyert tapasztalatokra és a
misztériumokban tanultakra vonatkoznak. Helytelen viszont az a véleménye, hogy mindezek-
rıl Énok a kereszténységre való áttérése elıtt (!!) szerzett tudomást, továbbá ez a feltevése is,
hogy ez a könyv „a keresztény korszak kezdetén íródott”, amikor... az egyiptomiak szokásai
és vallása hanyatlóban voltak”. Ez aligha valószínő, hiszen Júdás levelében (14. vers) idéz
Énok Könyvébıl, s ezért – amint Lırinc érsek, az Énok Könyve etiópiai verziójának fordítója
megjegyzi, „e könyvet nem írhatta olyan valaki, aki késıbb élt... vagy akárcsak egykorú volt”
az Új Szövetség íróival, hacsak azt nem tarjuk, hogy Júdás levele, az Evangéliumok és min-
den, ami hozzájuk tartozik, már egy bevezetett és elfogadott egyház mővei, – ami egyes kriti-
kusok szerint nem lehetetlen. Jelenleg azonban nem magával Énokkal, hanem „bukott angya-
laival” akarunk foglalkozni.

Az indiai exotériában ezek az angyalok (Asurák) szintén „Isten ellenségeinek” vannak

kikiáltva. İk azok, akik, ellenzik a Védáknak bemutatott szent áldozatot. A keresztény teoló-
giában általában mint „Bukott Szellemeket” említik, mint egymásnak ellentmondó legendák
hıseit, akiket pogány forrásokból, győjtöttek össze. A colluber tortuosus, a „tekergızı kígyó”
(a jelzı állítólag a zsidóktól szármázik) azonban egészen más értelemmel bírt addig, amíg a
Római Egyház ki nem forgatta, többek között volt egy tisztán asztronómiai jelentése is.

A magasból lehulló (deorsum fluens) Kígyó állítólag bírta a Halottak Birodalmának

Kulcsait, τού Θανάτου άρχή mindaddig, amíg Jézus meglátta bukását mint villámlást az ég-
bıl, (Lukács, X. 17, 18. ) jóllehet a római katolikus verzió szerint cadebat ut fulgur. Valóban
azt jelenti, hogy még „az ördögök is engednek” a Logosznak, – aki a Bölcsesség, és aki – mint
a tudatlanság ellenfele, ugyanakkor a Sátán vagy Lucifer. Ez a megjegyzés azt akarja jelen-
teni, hogy az isteni Bölcsesség mint villám csap le azoknak elméjébe, azt mőködésre serkent-
ve, akik a tudatlanság és a babonaság ördögeivel küzdenek. Mindaddig, amíg a Bölcsesség –
MAHAT testet öltött Szellemeinek képében – le nem szállt a magasból, hogy felélessze, s
tudatos életre hívja a harmadik fajt, - az Emberiség, ha ugyan így lehet nevezni állati, érzéket-
len állapotában, morálisan – és fizikailag egyaránt – nyilvánvalóan halálra volt ítélve. A nem-
zésbe merült Angyalokról jelképesen mint Kígyókról és a Bölcsesség Sárkányairól szoktak
szólni. Másrészrıl viszont – a LOGOSZ fényében szemlélve – a keresztény megváltó,
Krishnához hasonlóan, akár mint ember, akár mint Logosz, voltaképpen az „örök halától”
váltotta meg a Titkos Tanításokban hivıket, legyızvén a Sötétség Birodalmát, vagyis a Pok-
lot, amint azt minden Beavatott teszi. Ez az emberi, földi formája a Beavatottaknak, továbbá –
mivel a Logosz a Krisztus – saját belsı természetünk princípiuma fejlıdik ki bennünk a Spiri-
tuális Egóvá – a Magasabb Énné –, amely a hatodik princípium, a Buddhi, és a spirituálisan
kivirágzott ötödik princípium, a Manasz felbonthatatlan egyesülésébıl származik.3 Nekünk
azt tanították, hogy „a Logosz az egekben a passzív Bölcsesség, a Földön pedig a tudatos,
öntevékeny Bölcsesség”. Amint az a Pymander-ben írva van: egyesülés az „Égi ember” és a
„Földi Szőz”, vagyis a Természet között, kapcsolatuknak gyümölcse pedig a halhatatlan em-
ber. Ez az, amit Szent János a Jelenésekben (XIX. 7.) a bárány menyegzıjének nevez. A „fe-
leséget” manapság – híveinek önkényes értelmezése szerint – a római egyházzal azonosítják.
De úgy látszik, elfelejtik, hogy bár a gyolcs, amibe öltözött, „ragyogó és fehér” kívülrıl, mint
a „meszelt sír”, de belülrıl rothadással van töltve, ami nem „a szentek igazságos cselekedetei”
(U. o. V. 8.), hanem inkább a szentek vére, akik „megölettek a földön”. (XVIII. 24.) Így tehát

3
Vannak teozófusok, akik helytelenül úgy jelölik meg Krisztust, mint az emberben lévı Buddhit, a ha-
todik princípiumot. A Buddhi per se egy passzív és látens princípium, az Atma spirituális eszköze, s elválasztha-
tatlan a megnyilvánult Univerzális Lélektıl. A Buddhi csak akkor válhat a Magasabb Énné és isteni, diszkrimi-
náló Lélekké, ha egységben és kapcsolatban van az Ön-tudatossággal. Krisztus pedig a hetedik princípium, ha
egyáltalában meg kell nevezni.

174
Lukács Evangéliumában (X. 18.) a nagy Beavatott megjegyzését – amely allegorikusan az ér-
telem és a megvilágosodás sugarára vonatkozik, mely mint „villámlás hull az égbıl” a bölcs
galileai Adeptus4 által új formába öltöztetett İsi Bölcsesség-vallás híveinek szívében és elmé-
jébe – a felismerhetetlenségig eltorzították, akárcsak az Adeptust magát, átalakítva ıt, hogy a
legártalmasabb és legkegyetlenebb teológiai dogmáknak megfeleljen.

De ha a nyugti teológia magáénak vallhatja is a Sátán kizárólagos szabadalmát – e fik-

ció minden dogmatikus borzalmával együtt – más népek és vallások is követtek el hasonló
tévedéseket, félremagyarázva egy olyan tételt, amely az ısi gondolkodás mélységesen fi-
lozófus és eszmei koncepcióinak egyike. E népek számtalan erre vonatkozó allegóriában egy-
részt eltorzították a helyes értelmet, másrészt burkoltan céloztak reá. A purânai hinduizmus
fél-ezoterikus dogmái ugyancsak igen sokatmondó szimbólumokat és allegóriákat dolgoztak
ki a lázadó és bukott istenekrıl. A Purânák telve vannak ilyenekkel, a Vishnu Purânában köz-
vetlen utalást találunk az igazságra Parâsara gyakori célzásaiban mindazokról a Rudrákról,
Rishikrıl, Asurákról, Kumârákról és Munikról, akiknek minden korban meg kellett születni-
ük, minden Manvantárában testet kell ölteniük. Ez ezoterikusan annyit jelent, mintha azt
mondanánk, hogy az Univerzális Elmébıl vagy Mahatból jövı „Lángoknak” a Karmikus
Akarat és a Fejlıdési Törvény impulzusának titokzatos mőködése folytán – minden átmenet
nélkül – le kell szállniuk a Földre, miután elızıleg (ahogy a Pymanderben áll) áttörték a Hét
Tőz-kört, vagy röviden, a hét közbeesı világot.

Van egy örök ciklikus reinkarnációs törvény, s minden új Manvantara hajnalán a soro-
zatot azok kezdik meg, akik számlálhatatlan eonok folyamán már kipihenték a korábbi
Kalpákban eltöltött inkarnációkat, - ık a legmagasabb, legkorábbi Nirvánik. A jelenlegi
Manvantárában ezeknek az „isteneknek” kellett reinkarnálódniuk, így kerültek ık a Földre, s
reájuk vonatkoznak az eredeti jelentésükbıl kiforgatott allegóriák.5 Azokat az Isteneket, akik

4
Világosabban mondva, aki elolvasta ezt a részt a Lukács evangéliumából, látni fogja, hogy a megjegy-
zés a (tanítvány) beszámolóját követi, akik azon örvendeznek, hogy „még az ördögök (a vitatkozás vagy ellent-
mondás szelleme, mivel Sátán egyszerően „ellenfelet” vagy opponenst jelent) maguk is engednek nekünk a te
neved által”. (Lukács X. 17.) Nos, „a te neved” a Krisztus vagy Logosz nevét jelenti, vagyis az igazi isteni böl-
csesség szellemét, szemben az intellektuális vagy pusztán materialista okoskodás szellemével, – egyszóval a Ma-
gasabb Ént jelenti. S amikor Jézus erre megjegyzi, hogy „látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égbıl”, ez
puszta utalás tisztánlátó képességeire, jelezvén, hogy már tudott róla, s ugyanakkor utalás az isteni sugár testet
öltésére (mint istenek vagy angyalok), a nemzésbe merülésbe. Mert nem minden ember fordítja szükségképpen
javára ezt a testet öltést, egyeseknél az erı egész életükben látens, meddı marad. Valóban, „senki sem tudja,
kicsoda a Fiú, hanem csak az Atya, és kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú”, amint azt Jézus akkor még hozzátette
(V. 22.), – s legkevésbé pedig „Krisztus Egyháza”. Csak a Beavatottak értették meg az „Atya és a Fiú” rejtett je-
lentését, s tudták, hogy az a Szellemre és a Lélekre vonatkozott itt a Földön. Mert Krisztus tanításai okkult tanítá-
sok voltak, amelyeket csak a Beavatáskor volt szabad megmagyarázni. Egyáltalán nem a tömegekhez szóltak,
hiszen Jézus megtiltotta a tizenkettınek, hogy a pogányokhoz és a szamaritánusokhoz menjenek (Máté, X. 8.), s
azt hangoztatta tanítványainak, hogy „az Isten Országának titkát” egyedül nekik, s nem a sokaságnak szánta.
(Márk, IV. 11.)
5
Így pl. a Purânákban Pulastyának, a Râkshasák ısapjának (a Ramayanában szereplı Ravana, Lanka
nagy királyának nagyapja), aki egy Prajâpati vagyis Brahmâ fia, egy korábbi inkarnációjában volt egy Dattoli
nevő fia, „aki ma a bölcs Agastya néven” ismernek, mondja a Vishnu Purâna. Ennek a Dattoli névnek magának
még hat más variánsa, vagyis összesen hét jelentése van. Ez a hét név: Dattoi, Dattâli, Dattotti, Dattotri,
Dattobhri, Dambhobhi és Dambholi. E hét változat ugyanannyi titkos értelemmel bír, s az ezoterikus kommentá-
rokban különbözı etnológiai osztályozásra vonatkoznak, továbbá a primitív fajok fiziológiai és antropológiai
misztériumaira. Mert nyilvánvaló, hogy a Râkshasák nem démonok voltak, hanem egész egyszerően a primitív és
vad óriások, az Atlanteánok, akik a Földgömbön elszórtan éltek, akárcsak ma az ötödik faj. Tanúság erre
Vasishta, ha ugyan van valamiféle értelme Parâsarához intézett szavainak, aki egy kis „áldozatnak” nevezett
Jadoo-t (boszorkányságot) akar végrehajtani a Râkshasák elpusztítására. Vasishtha ugyanis ezt mondja: „Ne

175
nemzésbe estek, s akiknek az volt a küldetésük, hogy teljessé tegyék az isteni embert, késıbb
az Istenekkel viszálykodó démonoknak, gonosz szellemeknek, ördögöknek, vagy az Örök
törvény engedetlen ügynökeinek ábrázolták. De az ezekre rúgó árja allegóriáknak nem az volt
a céljuk, hogy azokból olyasféle teremtmények elképzelése bontakozzék ki, mint a keresz-
tény, zsidó és mohamedán vallások ördögei és Sátánja.6

A „Sátánról” szóló igazi ezoterikus felfogás, az egész antik világ filozófiájának errıl a
tárgyról alkotott véleménye nagyszerően bontakozik ki Dr. Anna Kingsford: „Perfect Way”
címő könyve második kiadásában közölt „A Sátán titka” címet viselı függelékben. Az intel-
ligens olvasónak nem nyújthatnánk ennél jobb és világosabb utalást az igazságra, s ezért itt
meglehetıs részletesen idézünk belıle:
7
1. És a hetedik napon (a Hinduk hetedik teremtése) egy hatalmas Angyal távozott Isten jelen-
8
létébıl, haragvón és pusztítón, Isten pedig uralma alá adta a legkülsı szférát.

2. Az Örökkévalóság létrehozta az Idıt, e Határtalan megszülte a Határt, a Létezés leszállt a

9
nemzésbe.

4. Nincs az Istenek között hozzá hasonló, kezébe vannak a világok királyságai, hatalma és di-
csısége:
10
5. Trónusok és birodalmak, a királyok dinasztiái a népek bukása, az egyházak születése és
az Idı gyızelmei.

Mert, amint a Hermészben halljuk: „Sátán a Király Templomának ajtónállója, ı áll Sa-
lamon oszlopcsarnokában, ı tartja a Szentély Kulcsait, hogy senki be ne léphessen, csak a
Felkent, Hermész titkának beavatottja. (20. és 21. vers)

Ezek az inspiráló és méltóságos versek az ısi egyiptomiaknál és az antik világ minden

más civilizált népénél a Logosz teremtı és alkotó Világosságára vonatkoztak (az örök-
megnyilvánulatlan Princípium – Ain Soph, Parabrahman, Zeruana Akerne vagy Határtalan
Idı, másként Kâla – elsıdleges, Hórusz, Brahmâ, Ahura-Mazda, stb. néven ismert megnyilat-
kozására), de a Kabbalában ez az értelem ma már eltorzult. A „Felkent”, aki ismeri Hermész
vagy Buddha (Bölcsesség) titkait és misztériumait, s aki egyedül bírja a „Szentély Kulcsait”

pusztíts el többet ezekbıl az ártalmatlan Sötét Szellemekbıl”. (Lásd a részleteket: Mahabhârata, Adiparvan, 176.
valamint Linga Purâna, „Purvârdha”, 64.)
6
Van egy bekezdés az egyik Mester-levélben, amely egyenesen ezekre ez inkarnálódó angyalokra vo-
natkozik: „Nos, vannak és kell, hogy legyenek sikertelenségek a Dhyan Chohánok vagy Dévák (egy korábbi
planetáris korszak haladottabb entitásai) éterikus fajaiban éppen úgy, mint az emberek között. Éspedig azért,
mert ezek a rosszul sikerült lények már túlságosan is fejlettek és spirituálisak ahhoz, hogy a Dhyan-Chohán
állapotból erıszakkal vissza lehetne dobni ıket egy újonnan elinduló evolúció örvénylésébe az alacsonyabb
birodalmakon át. Amikor egy új Naprendszert kell kialakítani, a Dhyan Chohánok tömegesen megszületnek,
„megelızve” az Elementálokat (oly entitások... amelyek egy késıbbi idıben emberiséggé fognak kialakulni), és
ott maradnak, mint látens vagy tétlen spirituális erı a megszületı világ aurájában mindaddig, amíg az emberi
fejlıdés foka el nem érkezik... Ekkor e Dhyan Chohánok aktív erıvé válnak, belevegyülnek az Elementálok
közé, és lassanként kifejlesztik az emberiség teljes típusát”. (Lásd: The Mahatma Letters to A. P. Sinnet, 87. old.)
Vagyis emberré fejlıdnek, és megadják neki az Öntudatos elmét, másként a Manaszt.
7
Amikor a Föld planetáris Láncával és az ember megjelenés elıtt állott.
8
Földünket és a tudat fizikai síkját.
9
Amikor a tiszta égi Lények vagy Dhyan Chohánok és a különbözı osztályú nagy Pitrik megbízást
kaptak, – utóbbiak, hogy kifejlesszék képeiket vagy Chhaya-ikat, megalkotva belılük a fizikai embert, az elıb-
biek pedig, hogy éltessék ıt, megadva neki az isteni intelligenciát és a Teremtés Misztériumainak megértését.
10
A „királyok dinasztiája”, akik „felkentnek” tartják magukat, és „Isten kegyelmébıl” uralkodnak, jól-
lehet a valóságban uralkodásukat az anyagnak, a nagy Illúziónak, a Csalónak köszönhetik.

176
(a Szentély a Természet Méhe, amelyet meg kell termékenyíteni, és az egész Kozmoszt tevé-
keny létre és életre ébreszteni), a zsidóknál Jehova, a „Nemzés Istene” lett a lunáris hegyen,
vagyis a Sínai-hegyen (Hold = Sin). A „Szentélybıl” a „Szentek Szentje” lett, a titkot antro-
pomorfizálták és fallicizálták, lerántva azt az anyagba. Ezért kellett a „Bölcsesség Sárkányá-
ból” a Genezisben Kígyót formálni, s a tudatos Istenbıl, akinek azért volt szüksége a testre,
hogy túlságosan szubjektív istenségét abba öltöztesse, Sátánt alkotni. Viszont a „Szellem
számlálhatatlan testet öltései” és a „vágy áramának szüntelen lüktetése” már a karmikus és
ciklikus újraszületési tanunkra vonatkozik és az Eroszra, de nem a fiziológiai szerelem késıb-
bi istenére, hanem arra az isteni vágyra, amely az istenekben és általában az egész természet-
ben teremteni, és lényeknek életet adni törekszik. Ezt pedig az egyetlen „sötét” (mert láthatat-
lan és felfoghatatlan) LÁNG sugarai csak az anyagba való leszállásukkal hozhatják létre.
Ezért, amint a XV. Függelékben olvasható:

12. Isten sok nevet adott neki (a Sátánnak), a titkos és rettenetes misztérium neveket.

13. Az Ellenfél (nevet), mivel az anyag szemben áll a Szellemmel, és az Idı még az Úr
szentjeit is bevádolja.

28, 29, 30. Féljetek tıle, és ne vétkezzetek; remegve mondjátok nevét… Mert Sátán az Isteni
Igazság (Karma) kiosztója; a mérleg és a kard hordozója… Súly, Mérték és Szám az ı gond-
jaira vannak bízva.

Hasonlítsuk össze ezt az utolsó mondatot Al Chazari Könyvében a rabbi szavaival,

amikor a Kabbalát magyarázza a Hercegnek, s akkor látni fogjuk, hogy a Sepher Jezirah-ban
a Súly és Mérték és Szám a Sephiroth (a három Sephrim vagy szám, sifre) sajátossága, magá-
ban foglalván a teljes 10-es győjtıszámot; a Sephiroth pedig a kollektív Adam Kadmon, az
„Égi Ember” vagy a Logosz. Az ısi gondolkodásban tehát a Sátán és a Felkent azonos volt.

33. Ezért Sátán az Isten minisztere, a Hádész hét lakának ura, a Megnyilvánult Világok
Angyala.

A hét lak a hinduk hét Lokája a Földön, vagyis a Saptaloka. Mert Hádész vagyis az Il-
lúzió Limbója, amely a teológia szerint a Pokollal határos terület, egyszerően a mi glóbu-
szunk, a Föld, s ezért hívják a Sátánt a „megnyilvánult Világok Angyalának”.

„A Sátán a mi planétánk Istene és az egyedüli Isten”, természetesen az aljasság és go-

noszság fogalmának teljes kizárásával. Mert ı egy a Logosszal. A mikrokozmikus (isteni)
fejlıdés rendjében az elsı és a „legöregebb isten” Szaturnusz (Sátán) a makrokozmikus ema-
náció rendjében (asztronómiailag) a hetedik és az utolsó, lévén ı a kerülete annak a biro-
dalomnak, amelynek Phoebus (bölcsesség, vagy másként a Bölcsesség Fénye, a Nap) a kö-
zéppontja”. A gnosztikusoknak igazuk volt, amikor a zsidó Istent „az anyag angyalának” ne-
vezték, aki (tudatos) életet lehelt Ádámba, s akinek a bolygója a Szaturnusz.

34. És Isten övet kötött derekára (a Szaturnusz győrőit), és az öv neve Halál.

Az antropogóniában ez az „öv” az emberi test és két alacsonyabb princípiuma. Ez a

három meghal, de a belsı ember halhatatlan. Most pedig közeledünk a „Sátán Titkához”.

37, 38, 39. ... Csak reá (Sátánra) hárul a nemzés szégyene. Elvesztette szőzi állapotát (mi-
ként a Kumâra az inkarnálódás következtében): feltárva égi titkokat, rabságba esett. Kötelék-
kel és korláttal zár be minden dolgot...

177
 42, 43, 44. Istennek iker hadserege van: az égben Mihály seregei, s a mélységben (a meg-
nyilvánult világban) a Sátán légiói. Mindketten az Atya miniszterei, betöltvén az isteni Igét.
Ezért:

55. Szent és tisztelendı az Isten Sabbath-ja, áldott és megszentelt a Hádész Angyalának (Sá-
tánnak) neve. Mert:

41. A Sátán dicsısége az Úr árnyéka (Isten a megnyilvánult világban), a Sátán trónusa

Adonai (az egész Kozmosz) zsámolya.

Amikor tehát az egyház kiátkozza a Sátánt, Isten kozmikus tükörképét átkozza. Átkoz-
za az anyagban, vagyis az objektíven megnyilvánult Istent. Istent átkozza, vagyis a soha fel
nem fogható Bölcsességet, amely a Fényben és Árnyékban, a Természetben mutatkozó Jó és
Rossz aspektusban, vagyis az Ember korlátozott értelmének egyedül érthetı módján tárja fel
magát.

Ilyen tehát az igazi filozófus és metafizikus interpretációja Samaelnek vagy Sátánnak,

a Kabbalában szereplı ellenfélnek. S ugyanezek a tanok, ugyanez a szellem megtalálható
minden régi vallás allegorikus ábrázolásaiban. Ez a filozófus szemlélet nem áll ellentétben a
vele kapcsolatos történelmi feljegyzésekkel. Azt mondjuk „történelmi”, mert a tradíció magját
díszítı allegóriák és mítoszok nem fedhetik el, hogy ez a mag valóságos eseményeket rejt
magában. Így például a Kabbala, amikor elismétli bolygónk és a fajok fejlıdésének idıtlen
idıkbıl származó egyetemes történetét, ezt a Bibliát képezı feljegyzések legendás formájában
mutatja be. Magát a történelmi alapot – jóllehet tökéletlen formában – most könyvünk lapjain
kínáljuk föl úgy, ahogy azt a keleti Titkos Tanításból kaptuk. Kitőnt tehát, hogy a Genezis
Kígyójának allegóriai és szimbolikus jelentése: a „Bölcsesség Fiai” – vagyis a magasabb szfé-
rák angyalai, jóllehet ık is mind a Sátán, vagyis az Anyag birodalmához tartoznak – akik az
Ég misztériumait tárják fel az emberek elıtt. Az is kitőnt, hogy a hindu, görög, kaldeus és
zsidó Panteonok u. n. mítoszai mind tényeken és igazságokon alapulnak. A Genezis óriásai
pedig Lanka történelmi Atlanteánjai és a görög Titánok.

Még emlékszünk reá, hogy Tróját valamikor mítosznak, Homéroszt nem létezı sze-
mélynek tartották, azt is tagadták, hogy Herculaneum és Pompei tényleges városok lettek vol-
na, mindezeket a dolgokat mesés legendáknak tartván. Schillemann azonban bebizonyította,
hogy Trója valóban létezett, Herculaneumot és Pompeit pedig századokon át takarta a Vezúv
lávája, míg kiásva felszínre nem kerültek. Hogy mennyi sok mesének tartott város és hely
várja a feltárást, mennyi mitikusnak11 vélt személyiségrıl fog egy napon bebizonyosodni,
hogy valóságos történelmi szereplı volt, azt csak azok tudnák megmondani, akik az asztrális
fényben olvassák a Sors végzéseit.

Minthogy pedig a Keleti tan tételei mindig titkosak voltak, és minthogy az olvasó alig-
ha remélheti, hogy az eredeti szövegeket megmutassák neki, hacsak elfogadott tanítvány nem
lesz, a görög és a latin irodalomban jártas olvasók a hermetikus irodalom eredeti szövegeihez
fordulhatnak. Olvassa el például gondosan Hermész Triszmegistosz Pymanderének elsı olda-
lait, s azokban megerısítve láthatja tanainkat, jóllehet burkolt formában. Megtalálja benne az
Univerzum fejlıdését, Földünkét, amelyet a Pymanderben „Természetnek” neveznek, de
minden mást is, kezdve a „Nedves Princípiumtól” vagyis a nagy Mélységtıl – ATYA-ANYA
–, a megnyilvánult Kozmosz elsı differenciálódásától. Elıbb jön az „Egyetemes Elme”, ame-
lyet a keresztény fordító a legkorábbi szövegékben „Isten, az Atyává” változtatott. Azután jön

11
Lásd 10. Stanza: Az emberiség ısi Manui c. alfejezetét.

178
az „Égi Ember”,12 az Angyalok Seregének nagy összessége, aki túl tiszta volt ahhoz, hogy
megteremtse az alsóbb világokat, vagy bolygónk embereit, de végül mégis lebukott az anyag-
ba a fejlıdés erejétıl késztetve, mint az „Atya”13 második Logosza.

Összegezve a mondottakat, minden Teremtı Logosz, vagyis „a Fiú, aki egy az Atyá-
val” valójában a Rectores Mundi Seregét jelenti. A „Jelenlét Hét Angyalában” még a keresz-
tény teológia is az Isten erényeit vagy személyes sajátságait látja, s ezek – miután ı megte-
remtette ıket, akárcsak Brahmâ a Manukat – Arkangyalok lettek. A római katolikus theodice
maga is – felismervén a teremtı Verbum Princeps-ben a nagy Tanács Angyalát (magni
consilii Angelus) – Krisztus velük való azonosságát ismeri el.

„A Surából A-Sura lett, az Istenekbıl Nem-Istenek lettek” – mondja a szöveg. Vagyis

az istenekbıl démonok lettek, – Sátán, ha szó szerint vesszük. De a Titkos Tanítás szerint –
amint azt látni fogjuk – a Sátánt különbözı nevek alatt úgy allegorizálják, mint a Jót és az
áldozatot, a Bölcsesség Istenét.

A Kabbala azt tanítja, hogy a gıg és az önteltség – az önzés és az egoizmus legfıbb

okozói – folytán az Ég isteni lakóinak egyharmada lebukott (misztikusan), s a csillagok egy-
harmada lehullt (asztronómiailag). Más szavakkal, az elsı megállapítás allegória, a második
pedig tény. Az elıbbi azonban, amint kimutattuk, szorosan összefügg az emberiséggel.

A Rózsakeresztesek az általuk jól ismert hagyomány titkos értelmét megtartották ma-

guknak, s mindössze annyit tanítottak, hogy az egész teremtés a legendás „Égi Háború” kö-
vetkezménye és eredménye volt, s az „Égi Háborút” pedig a Teremtı Törvény – vagyis a
Demiurgos – ellen fellázadó Angyalok okozták. A megállapítás helyes, de a belsı értelem
mind a mai napig titok maradt. Ha a további magyarázat elkerülése végett az isteni miszté-
riumra hivatkoznánk, amit nem szabad bőnös kíváncsisággal illetni, – akkor más semmit sem
mondtunk. A pápa csalhatatlanságában hívıket talán kielégítené ez a válasz, de a filozófus
elme aligha fogadná el. Az igazságot pedig – jóllehet ismert volt a magasabb képzettségő
kabbalisták többségénél – közülük sem mondta el senki. Kabbalisták és szimbológusok,
egyenként és összességükben rendkívüli vonakodást mutattak arra nézve, hogy az Angyalok
bukásának eredeti jelentését feltárják. A keresztények hallgatása természetes. A Középkorban
semmiféle alkimista vagy filozófus nem szólhatott volna errıl14, mert hiszen az ortodox teo-

12
Az „Égi Ember” – ezt ismételten hangsúlyozzuk - ezoterikusan a „Logosz”, vagy a „Fiú”. Amikor te-
hát a keresztény teológiában ezt a címet adták a Krisztusnak, s kijelentették, hogy ı maga az Isten, a teológusok
zsákutcába kerültek. A személyes Háromság dogmájának támogatására kénytelenek voltak kijelenteni és még ma
is fenntartani azt, hogy egyedül Krisztus az igazi Logosz, a többi vallás Logoszai mind hamis Istenek, s nem
mások, mint a gonosz Princípium, a Sátán maskarái. Lám, mire vezeti ez a tan a nyugati teológiát!
13
„Mert az Elme, a mindkét nemben bıvelkedı istenség, lévén Fény és Élet, Igéjével egy másik Elmét
vagy Munkást hozott létre, s ez pedig lévén a Tőz és a Szellem Istene, kiformált hét Kormányzót, akik saját köre-
ikben tartalmazzák a Jelenségek Világát, s akiknek rendelkezéseit Sorsnak vagy Fátumnak hívják”. (IX. rész. 1.
fej. az 1579 évi kiadás szerint.)
Ebbıl kitőnik, hogy az „Elme”, az ısi egyetemes Isteni Gondolat egyáltalán nem az Ismeretlen, Meg-
nyilvánulatlan Egy, minthogy mindkét nemben bıvelkedik – férfi és nı egyaránt – és nem is a keresztény
„Atya”, minthogy ez utóbbi kifejezetten férfi, nem pedig androgün. Tény az, hogy az Atya, Fiú és az Ember kife-
jezések a Pymander fordításaiban kibogozhatatlanul összekeveredtek.
14
De például miért vonakodott a bátor és szókimondó kabbalista Eliphas Lévi, attól, hogy az u. n. Bu-
kott Angyalok titkát feltárja? Hogy tudott a tényrıl, és az allegória igazi értelmérıl mind vallási és misztikus,
mind pedig fiziológiai vonatkozásában, erre bizonyítékul szolgálnak terjedelmes írásai és a bennük található
gyakori utalások és célzások. Mégis, bár korábbi mőveiben számtalanszor utal erre, késıbbi mővében, a
„Historie de la Magie” (220-1. old.) Eliphas ezeket írja: „Minden erınkkel tiltakozunk a Sátán uralma és minde-
nütt jelenvalósága ellen. Nem kívánjuk sem tagadni, sem megerısíteni az Angyalok Bukásáról szóló hagyo-

179
lógia szerint ez a legszörnyőbb istenkáromlás, mely a „Szent” Inkvizíció hivatalán keresztül
egyenesen a kínpadra és a máglyára vezetett volna. Az utóbbiakat – attól tartunk – tisztán em-
beri hiúság és gıg vezérli, amikor nagyhangon elutasítják a kitörölhetetlen babonát. Mióta az
Egyház a manicheeizmussal való harcában kitalálta az ördögöt, reányomva oltókupakját teo-
lógiailag a ragyogó Lucifer csillag-istenre, a „Hajnal Fiára”, s megteremtvén ezzel egyik leg-
kolosszálisabb paradoxonját – a sötét és homályos világosságot –, a mítosz túlságosan mélyen
megkapaszkodott gyökereivel a vakhit talajában. S megakadályozza még azokat is, akik elve-
tik az egyházi dogmákat, és csak nevetnek a szarvakkal ékeskedı, patáslábú Sátánon, hogy
bátran elıálljanak, és beismerjék ezen legrégibb hagyomány ısiségét. Néhány szóban össze-
foglalva: fél-exoterikusan tekintve a Mindenható – a Fiat Lux – „Elsıszülötte” vagyis az el-
sıdleges világosság angyalai parancsot kaptak a teremtésre. Egyharmaduk fellázadt, és visz-
szautasította, akik pedig „engedelmeskedtek, mint Fetahil is – kudarcot vallottak”.

A visszautasítás és a kudarc helyes fizikai jelentésének lényegét csak akkor lehet fel-
fogni, ha valaki tanulmányozza és megérti a Keleti filozófiát. Ismerni kell a Vedanta alapve-
tıen misztikus tanait arra vonatkozólag, hogy teljesen téves a végtelen és abszolút istenségnek
funkcionális tevékenységet tulajdonítani. Az ezoterikus filozófia azt tartja, hogy a Sandhyák
folyamán a „Központi Nap” teremtı fényt bocsát ki, – éspedig passzívan. Az Okozatiság lá-
tens. A létezésnek csak aktív periódusa alatt keletkezik egy szakadatlan energia-áram, mely-
nek rezgései mind több aktivitással és képességgel telnek meg, amint a Létezés hetes létrájá-
nak fokain leereszkednek. Így tehát érthetı lesz, hogy a teremtés vagy inkább az alkotás fo-
lyamatában, amikor a szerves Világegyetem és benne a hét birodalom valamennyi egysége
létrejön, intelligens lényekre volt szükség, akik egy kollektív Létezést vagy teremtı Istenséget
képeztek, vagyis már különváltak az egy abszolút Egységtıl, amely semmi kapcsolatban nincs
a feltételekhez kötött teremtéssel.15

A Vatikánban ırzött Kabbala kézirata, (amelynek egy másolata – éspedig Európában

az egyetlen másolata – állítólag St. Germain gróf birtokában volt) a fenti tan legteljesebb ki-

mányt… Ha így is volna… az Angyali Lázadók fejedelme legjobb esetben is csak az utolsó lehetne a kárhozottak
között, – elszakítva az istenségtıl – amin végeredményben minden hatalom alapul”. Ez bizony elég homályos és
kitérı nyilatkozat. De lássuk, mit ír Hargrave Jennings sajátos, szaggatott stílusában:
„Szent Mihály és Szent György típusok. Szent személyek vagy méltóságteljes hısök vagy felmagasztalt
erık. Mindegyiküket megfelelı képességeikkel és jelképeikkel ábrázolták. Képeik és ábrázolásaik – különbözı
neveken – valamennyi mitológiában (a keresztényt is beleértve) megtalálhatók. A hozzájuk kapcsolódó eszme
azonban általános. Az elképzelés és az ábrázolni kívánt gondolat a mindenható bajnok eszméje – ’szőzi ártatlan-
ságában’ szinte gyermeki –, aki oly hatalmas, hogy ez az Istennek teljes ártatlanság (Seraphim a ’legtöbbet tudó’,
Cherubim a ’legjobban szeretı’) szétzúzhatja a világot (amely Lucifer mágiájában mintegy tagolódik, bár kárho-
zott). Szembehelyezkedve a Legfelsı Lény engedélyével alkotott mesterséges szerkezetekkel, – a nagyszerő
pártütı mesterséges szerkezeteivel (a másodrendő élettel). E hatalmas lázadó pedig ugyanakkor a ’Fényhozó’, a
Lucifer, a ’Hajnali Csillag’, a ’Hajnal Fia’ – e legmagasabb cím az ’égen kívülálló’ számára, mivel az égen belül
nem lehet, – az égen kívül ı minden. E Szent Mihály arkangyal szinte hihetetlen jellemzıje, – s jegyezzük meg,
hogy a képességeknek nincs nemük, – a gyızhetetlen, nem nélküli égi ’Energia’ – s hogy felmagasztaljuk nagy-
szerő tulajdonságaiban, ı a gyızhetetlen ’Szőz-harcos’ beöltözve… s ugyanakkor felfegyverezve a gnosztikusok
elutasító páncéljába, ’a teremtés megtagadásába”. Ez egy újabb mítosz, ’mítosz a mítoszban’… felfoghatatlan
’misztérium a misztériumokban’, mert oly lehetetlen és ellentmondó. Megmagyarázhatatlan, mint az Apokalip-
szis. Fel nem fedhetı, mint a ’Jelenések’.” (Phallicism, 212, 213. old.)
És mégis ezt a megmagyarázhatatlan, s fel nem fedhetı misztériumot most a Kelet tanaival fogjuk
megmagyarázni és felfedni. Bár, amint a „Phallicism” képzett és rejtélyekben szóló szerzıje is mondja, az ava-
tatlan halandó az igazi értelmet természetesen sohasem fogja megérteni.
15
A „teremtés” természetesen az örök, pre-egzisztenciális szubsztanciából vagy anyagból történik, mely
– tanításaink szerint – a határtalan, örök-létezéső tér.

180
fejtését tartalmazza, beleértve azt a különleges verziót, melyet a luciferiánusok16 és más
gnosztikusok vallottak. E pergamenben az Élet Hét Napja ugyanolyan sorrendben van említ-
ve, mint a Saptasuryában. A nyilvános könyvtárakban fellelhetı kiadásokban azonban csak
négy van megemlítve, s ezek is csak burkolt kifejezésekkel. De még ez a négy is elegendı
ahhoz, hogy kimutassa az azonos eredetet, mivel ez a Dhyan Chohánok négyes csoportjára
vonatkozik, s bizonyítékul szolgál arra a feltevésre, hogy a Kabbala az árják Titkos Tanítá-
saiból származik. Tudott dolog, hogy a Kabbala nem zsidó tanításokon alapul, mert ez utóbbi-
ak a kaldeusoktól és az egyiptomiaktól vették elképzeléseiket.

Így tehát még az exoterikus kabbalista tanítások is egy Központi Napról és három má-
sodlagos Napról beszélnek minden Naprendszerben, – köztük a mienkben is. Amint a „New
Aspects of Life and Religion” (Hanry Pratt, M. C. London, Williams and Norgate, 1886) címő
igen hasznavehetı, bár túlságosan materialista mőben, a kabbalista nézetek gondosan feldol-
gozott és asszimilált szinopszisában olvasható:

A központi Nap… számukra (akárcsak az árják számára) a nyugalom központja volt, ahová
minden mozgás végsı fokon visszatér. E központi nap körül a rendszerhez tartozó három nap
közül az elsı egy poláris síkon… a második egy egyenlítıi síkon forgott… (és csak a harma-
dik volt a mi látható napunk). E négy szoláris égitest szervezeti mőködésétıl függött az, amit
az ember teremtésnek hív, vagyis a földi bolygón levı élet fejlıdése. A kabbalisták azt tartot-
17
ták, hogy ezen égitestek befolyása a földre villamosság útján jutott el… A központi napból ki-
áradó sugárzó energia létrehozta a földet, mint vizes bolygót… és ez, mint planetáris test a
(központi nap) felé igyekszik… melynek vonzási szférájában keletkezett… De a mindkettıt vil-
lamossággal ellátó sugárzó energia visszatartja ıket egymástól, átalakítva a központ felé tartó
mozgást a központ körüli forgássá.

A szerves sejtben a látható nap megtalálta saját méhét, s ezen keresztül megalkotta az állati
birodalmat (miközben a növényi birodalmat érlelte), s végül az embert helyezte fölébe, akiben
– az állati élet serkentı hatására – létrehozta a fizikai sejtet. De az ember, aki így az állati bi-
rodalom élére mint a teremtés koronája került, csak egy állati, lélektelen múlandó ember
volt… Ezért az ember, jóllehet koronája a teremtésnek, megjelenésével a teremtés befejezé-
sét jelzi, minthogy a teremtés – benne kulminálódva – az ember halálával hanyatlásnak indult.
(289. oldal)

Azért idéztük itt a kabbalista nézetet, hogy bemutassuk, mennyire azonos a keleti taní-
tások szellemével. Magyarázzuk vagy egészítsük ki a hét Napról szóló tanítást a létezési sík
hét rendszerével, amelyeknek központi égitestei a „Napok”. Így megkapjuk a hét angyali sí-
kot, amelyeknek „Seregei” összességükben alkotják e hét sík isteneit. (Lásd a 7. Stanza
Kommentárját, I. kötet.) Ez a fı csoport, amelybıl négy osztály alakult, kezdve a testnélküli
osztálytól le a fél-testi osztályig. Ezek az osztályok közvetlenül kapcsolódnak a mi emberisé-
günkhöz, bár egymástól eltérı más-más módokon, ami az akarati kapcsolódást és a funkciókat
16
A luciferiánusok – egy IV. századi szekta – állítólag azt tanították, hogy a lélek a testhez tartozik, s az
apáról száll a gyermekre, valamint egy másik, még korábbi szekta a III. századból, a luciánusok mindezeket
tanították, – azt is, hogy az állati lélek halandó. Ez a két szekta igazi kabbalista és okkult tanításokból kiindulva
állította össze filozófiáját.
17
Az okkultistáknak ezt a „központi napját” még a tudomány is kénytelen asztronómiailag elfogadni,
minthogy a csillagközi térben tagadhatatlanul létezik a Tejúton belül egy központi égitest, egy láthatatlan és
titokzatos pont, Napunk és Naprendszerünk láthatatlan vonzási központja. De errıl a „napról” a keleti okkultis-
táknak más véleményük van. Amíg a nyugati és a zsidó kabbalisták – sıt néhány jámbor modern asztronómus is
– azt tartják, hogy ez a Nap az Istenség speciális székhelye, ahonnan az Isten akarati ténykedései kiindulnak,
addig a keleti beavatottak szerint a „központi nap” csupán az egyetemes Élet-elektromosság központja, mert hi-
szen az ismeretlen Abszolút isten-feletti esszenciája ugyanis mindenütt jelen van. A központi nap egy tartály,
amelyben minden teremtés kezdetén már differenciálódott isteni sugárzás összpontosult. És jóllehet még csak
laya, azaz semleges állapotú, ez az egyetlen vonzerıt és örök kiáradást jelentı Élet-központ.

181
illeti. A három osztályt egy negyedik – az elsı és legmagasabb – szintetizálja, s ezt hívják a
„Központi Napnak” az elıbb említett kabbalista tanításban. A semita és az árja kozmogónia
között a nagy különbség az, hogy az elıbbi materializálja, humanizálja a Természet misztéri-
umait, az utóbbi pedig spiritualizálja az Anyagot, fiziológiája pedig a metafizikából indul ki.
És így, jóllehet a hetedik princípium tisztán mint szétválaszthatatlan elem és mint személyte-
len egység a Létezés minden fázisán át eléri az embert, mégis a Központi Spirituális Napon át
jön – a Kabbala azt tanítja, hogy belıle – átjárva még a második csoportot, a poláris Napot is,
és e kettı árasztja le az emberre az Atmát. A harmadik csoport, az egyenlítıi Nap beleötvözi
az Atmába a Buddhit, valamint a Manasz magasabb képességeit. Végül a negyedik csoport, a
mi látható Napunk szelleme, a Manasszal és eszközeivel ajándékozza meg az embert, és a
Káma rupával, vagyis a szenvedély és vágy-testtel, az Ahamkara e két elemével, amelyek
kifejlesztik az individualizált tudatot, a személyes egót. Végül a Föld szelleme, hármas egy-
ségben, megteremti a fizikai testet, hozzávonja az Élet Szellemét, és kiformálja a Linga
Sharirát.

De minden ciklikusan halad elıre, s így az ember fejlıdése is, mint minden más fejlı-
dés. A keleti tanítások teljes egészében leírják teremtésének módját, míg a Kabbala csak céloz
reá. A Dzyan Könyve ezt mondja az ısi emberrıl, amikor a „Csontnélküli”, a testetlen Terem-
tı elsı ízben kilövellte:

Elıször a Lehelet, azután Buddhi, és végül megtörtént a Nap-árnyék (a Test) „teremté-

se”. De hol maradt a Tengely (a középsı princípium, a Manasz)? Az ember pusztulásra volt
szánva. A Differenciálatlan (Elem) és a Vahan (Buddhi) – az ok-nélküli oka – egymagukban
elszakadnak a megnyilvánult élettıl. Hacsak - magyarázza a Kommentár - össze nem ötvözi
ıket a középsı princípium, a Jiva személyes tudatának eszköze.

Más szavakkal, a két magasabb princípium nem kap egyéniséget a Földön, nem lehet
ember, ha (a) az Elme, a Manasz-Egó nincs jelen, hogy felismerje önmagát, és (b) ha nincs
egy földi hamis személyiség, vagyis az önös vágyak és a személyes Akarat teste, hogy az egé-
szet az ember fizikai formájához – mint egy tartóoszlop körül – hozzákösse. Az ötödik és a
negyedik princípium18 – a Manasz és a Kama rupa – tartalmazza a kettıs személyiséget: az
igazi halhatatlan Egót, amikor a két felsı princípiumhoz hasonul, és a hamis vagy múlandó
személyiséget, az un. mayavikus vagy asztrális testet, másként az állat-emberi lelket. E kettı-
nek szorosan egybe kell olvadnia a teljes földi lét céljaira. Tegyük fel, hogy egy Newton spiri-
tuális Monádja, amibe valamely kiváló földi szent Monádját oltották bele, a legtökéletesebb
fizikai testben – azaz egy két vagy éppen három princípiummal bíró testben (meglévén benne
a Sthula Sharira, a Prâna – Életprincípium – és a Linga Sharira) – kap elhelyezést, de hiá-
nyozna a középsı, az ötödik princípium. Akkor egy idiótát kapunk – legjobb esetben egy gyö-
nyörő, lélek nélküli, üres és öntudatlan jelenséget. Egy ilyen teremtmény agyában nem merül
fel a „Cogito, ergo sum”, legalábbis nem ezen a síkon.

De azért vannak olyan tanulmányozok, akik elıtt régen nem titok a Bukott Angyalok
allegóriájának filozófiai jelentése, bármennyire is elferdítette azt a Római Egyház. „A szelle-
mek birodalma és a szellemi akaratból kiinduló és abból következı szellemi cselekvés kívül
áll az (isteni) lelkek birodalmától és az isteni cselekvéstıl, mellyel ellenkezik és mellyel ellen-
tétes irányú.19 Amint a XIV. Kommentár szövege mondja:

18
Ha lentrıl, a fizikai testtel kezdve számolunk, akkor a negyedik és az ötödik, de ha az Atmából indu-
lunk ki, akkor a harmadik és a negyedik.
19
„New Aspects of Life.”

182
 A Létezés genezisében a hasonló mindössze csak hasonlót teremt, és a fejlıdés – korlátolt és
20
kondicionált törvényeivel – csak késıbb jön. Az Önmaguktól-létezık neve: a „Teremtések”,
mert a Szellem-sugárban jelennek meg. A Szellem-sugár saját, idın és (korlátolt vagy kondi-
cionált) Téren túli, Születetlen Természetének eredendı potenciája folytán nyilvánul meg.
Helytelenül nevezik a földi teremtményeket, élıket vagy életteleneket, beleértve az emberisé-
get is, teremtésnek és teremtményeknek. İk csupán a differenciálatlan elemek származékai.
Más helyen pedig:

Az Égi rupa (Dhyan Chohan) saját formájára teremt (embert), ı az univerzális (megnyilvánult)
Szubsztancia felébredésének és elsı differenciálódásának spirituális ideációja, a forma pedig
a Rupa ideális árnyéka: ez az elsı fajhoz tartozó Ember.

Hogy még világosabban fejezzük ki magunkat, s a magyarázatot csupán a Földre vo-

natkoztassuk: ezen elsı, az Egyház által Arkangyaloknak nevezett „differenciált Egók” köte-
lessége volt, hogy az elsıdleges anyagot áthassák az evolucionáris impulzussal, és annak for-
máló erejét a dolgok megmintázására fordítsák. Ez az, amire a keleti és nyugati hagyomány
egybehangzó mondata utal: „Az Angyalok parancsot kaptak a teremtésre”. Amikor a Föld az
alsóbb és anyagibb erık által elı lett készítve, és a három Birodalom már berendezkedett arra,
hogy „gyümölcsöt hozzon és szaporodjék”, a magasabb erık, az Arkangyalok vagy Dhyánik,
a fejlıdési Törvény kényszerének engedve leszálltak a Földre, hogy létrehozzák a fejlıdés
koronáját: az Embert. Így tehát az „Ön-teremtık” és „Önmaguktól létezık” kilövellték hal-
vány árnyékukat. De a harmadik csoport, a Tőz-angyalok, fellázadtak és nem akartak csatla-
kozni Déva-társaikhoz.

A hindu exoterizmus mint jógikat mutatja be ıket, akiket szentségük inspirált, hogy
megtagadják a teremtést, minthogy örök Kumârák, „Szőz Ifjak” akartak maradni, hogy ezáltal
lehetıleg megelızzék társaikat a Nirvána – a végsı felszabadulás – felé vezetı úton. Az ezo-
terikus magyarázat azonban azt tartja, hogy ez az emberiség jó-voltáért történı önfeláldozás
volt. A „Lázadók” nem akartak akarat-nélküli, felelıtlen embereket teremteni, miként az „en-
gedelmes” Angyalok tették. Nem is tudták volna megadni az emberi lényeknek saját tulaj-
donságaiknak még halvány visszfényét sem. Ezek a tulajdonságok – mivel egy más és sokkal
magasabb tudatállapothoz tartoznak – semmit sem változtattak volna az ember felelıtlensé-
gén, s így semmiféle magasabb fejlıdéshez nem vezethettek. Semmiféle spirituális és pszichi-
kus fejlıdés nem lehetséges a Földön – a legalacsonyabb és leganyagiasabb síkon – olyan
valaki számára, aki – legalábbis ezen a síkon – már önmagában tökéletes, s így érdemeket
nem szerezhet, sem bőnöket nem követhet el. Ha az Ember megmaradt volna a tökéletesség
mozdulatlan, változatlan és tehetetlen halvány árnyékának, az igazi „én vagyok az én” negatív
és passzív képének, akkor a földi életen súlyos, álomtalan alvásban kellett volna átmennie,
vagyis ezen a síkon egy elhibázott lény lett volna. Az a Valaki, vagy a kollektíven Elohimnak
nevezett Lény, aki elıször mondta ki (ha ugyan egyáltalán elhangzottak e szavak) e kegyetlen
mondatot: „Íme az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszat tudván. Most
tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké él-
jen…” – valóban az Ilda-baoth, a nazarénusok Demiurgosza lehetett, akit düh és irigység töl-
tött el saját teremtménye iránt. Ennek visszatükrözıdéseként jött létre az Ophiomorphos (kí-
gyóforma). Ha így állnak a dolgok, akkor valóban csak természetes – még a holtbetős magya-
rázat szempontjából is – ha a Sátánt, a Genezis Kígyóját igazi teremtınek és jótevınek, az
emberiség Spirituális Atyjának tekintjük. Hiszen ı volt a „Világosság Elıfutára”, a ragyogó
Lucifer, aki kinyitotta a Jehova által (állítólag) teremtett akaratnélküli báb szemét. Az pedig,
aki elıször suttogta: „Mely napon esztek abból, megnyílnak a ti szemeitek, és olyanok lesz-

20
Az Angyali, Spirituális Esszenciák. İk létezésükben halhatatlanok, mert nincsenek kondicionálva az
Örökkévalóban. Viszont periodikusak és kondicionáltak Manvantarai megnyilvánulásukban.

183
tek, mint az Isten: jónak és rossznak tudói”, – valóban csak Megváltónak tekinthetı. Ellenfele
ugyan Jehovának, a „személyesítı szellemnek”, de az ezoterikus igazság szerint mindig ı lesz
a híven szeretı „Küldött”, az Angyal, a mindent tudó, a mindent szeretı Szerafim és
Kerubim, aki a fizikai halhatatlanság helyett – mely csak egy statikus, az embert örökké élı
„Bolygó Zsidóvá” változtató halhatatlanság lett volna – reánk ruházta a spirituális halhatatlan-
ságot.

Amint King: „Gnostics and their Remains” címő munkájában írja:

Ilda-Baoth, akit néhány szekta Mózes Istenének tartott, egyáltalán nem volt tiszta szellem, jel-
lemében az ambíció és a gıg dominált. Ezért elhatározta, hogy minden kapcsolatot megszakít
anyjával, Sophia-Achamoth-tal, és hogy csak saját magának teremt világot. Hat szellemének
segítségével megteremtette az embert, hogy hatalmának képmása legyen. De mőve nem si-
került, mert az Ember egy hatalmas, lélektelen, a földön csúszó-mászó szörny lett. A hat szel-
lem kénytelen volt újra az Atya elé vinni a mővet, hogy lelket kapjon. Ida-Baoth lelket lehelt be-
lé azzal, hogy reá árasztotta azt az Isteni Világosságot, amelyet Achamoth-tól örökölt.
Achamoth pedig e veszteségen való haragjában megbüntette ıt gıgjéért és önelégültségért.
Az Ember pedig, aki így Achamoth által – saját fia rovására – kedvezésben részesült, követte
a kisugárzott Fényt, s a teremtésbıl – amelyben ez a Fény elvegyült – további utánpótlást vett
fel. Így lassanként már nem teremtıjére, Ilda-Baothra, hanem inkább azon Felsıbb Lényre, az
"Elsıdleges Emberre" kezdett hasonlítani. Ezt látva, a Demiurgosz haraggal és irigységgel telt
el, mert hiszen teremtménye magasabbrendő lett nála. Szenvedélytıl eltelt képe az Alvilágból
visszaverıdött, életre kelt, s megjelent e „kígyóformájú Sátán” az Ophiomorphos, az irigység
és gonoszság megtestesülése.

Így hangzik a gnosztikus exoterikus interpretációja, s az allegória – jóllehet szektáns

változat – igen sokatmondó, s igaznak látszik. A Genezis III. fejezetének holtbetős szövegébıl
ezt a természetes következtetést lehet levonni.

Innen ered Prométheusz allegóriája, aki ellopja az isteni tüzet, hogy lehetıvé tegye az
emberek számára a spirituális fejlıdés ösvényének tudatos követését, átformálva ezzel a Föld
legtökéletesebb állatát egy potenciális istenné, s szabaddá téve ıt, hogy „erıszakkal hódítsa
meg az egek birodalmát”. Innen ered ugyancsak az is, hogy Zeusz kiátkozta Prométheuszt,
akárcsak Jehova-Ilda-Baoth saját „pártütı fiát”, a Sátánt. A kaukázusi hegyek hideg, tiszta
hava és a kiolthatatlan Pokol perzselı tüze és lángja, bár két pólust képvisel, mégis ugyanaz
az eszme, vagyis egy kifinomult kínzás kettıs aspektusa. A tőz-teremtı – az anima mundi-ban
lévı asztrális tőz és fény, Φωσφόρος, a phosphoros megszemélyesített jelképe (s a foszfor az
az elem, amire Moloschott, a német materialista filozófus azt mondta: „ohne phosphor kein
gedanke” – „Foszfor nélkül nincs gondolat.”) –, aki saját földi szenvedélyeinek vad lángjai-
ban ég, mert a tüzet saját Gondolata táplálja. Ez már különbséget tud tenni a jó és a rossz kö-
zött, ám mégis rabja a földi Ádám szenvedélyeinek, teljes öntudattal érezvén, amint a kétke-
dés keselyője szívét tépi, – ez valóban Prométheusz, a tudatos, s éppen ezért felelıs entitás.21
Az élet mint átok nehezedik az emberre, s mégis – néhány hindu és szufi misztikust kivéve –
igen kevesen vannak, akik elcserélnék a tudatos élet minden kínját, a felelıs létezés összes
bajait egy passzív és (objektíve) testetlen létezés öntudatlan tökéletességéért, vagy akárcsak
azért az univerzális statikus inerciáért, amit Brahmâ „éjszakájának” nyugalma jelent. Idéz-
zünk egy jól felépített cikkbıl, melynek írója,22 összezavarva a létezés és tudat különbözı
síkjait, tévedésének áldozatául esett:

21
Prométheusz története, Karma és az emberi tudat témaköre megtalálható a 4. kötet 2. rész 5. alcíme
alatt.
22
Egy angol szerzı, akit bizarr géniusza ölt meg. Egy protestáns pap fia, akibıl mohamedán lett, majd
szélsıséges ateista. Találkozván egy mesterrel, Guruval, misztikus lett. Késıbb teozófus, de kétkedı és elkesere-
dett, s otthagyja a fehér mágiát a fekete kedvéért. Lelki egyensúlyát elveszti és csatlakozik a Római Egyházhoz.

184
 Sátán (vagy Lucifer) képviseli (kozmikus értelemben) az Univerzum aktív vagy – amint M.
Jules Baissac nevezi – „Centrifugális Energiáját”. İ a Tőz, a Világosság, az Élet, a Küzdelem,
az Erıfeszítés, a Gondolat, a Tudat, a Haladás, a Civilizáció, a Szabadság, a Függetlenség. S
ugyanakkor ı a kín – a cselekvés gyönyörének reakciója, és ı a halál – az élet másik oldala.
Sátán a saját poklában ég, amelyet impulzusának dühe teremtett, az expanzív felbomlása a
csillagködnek, amelybıl új világok állnak össze. Sátán újra és újra szembekerül a Kozmosz
passzív energiájának örök mozdulatlanságával, a kérlelhetetlen „Én vagyok”-kal, a kovakıvel,
amelybıl szikrákat kell kicsiholni. És ennek megfelelıen Sátán és seregeit helyesen hívják
„tőz-tengernek”, mert (a kozmikus allegória szerint egy bizonyos értelemben) a Nap az élet
forrása a rendszerünkben, ahol ık (Sátán és seregei) megtisztulnak (azaz felbomlanak), és
felverıdnek, hogy újra rendezıdjenek egy másik életre (a Feltámadásra). Mert a Nap – mint
Földünk eredete és aktív princípiuma – ugyanakkor a Horizont Sátánjának Forrása és Otthona
is… Továbbá – mintegy Baissac általános elméletének (a Le Diable et Satan címő mővében)
helyességét igazolva – tudnivaló, hogy a hidegnek centripetális hatása van. A hidegre minden
összehúzódik… Hatására az élet téli álomba merül, vagy kihal, a gondolat megdermed, és a
tőz kialszik. A Sátán saját Tőz-tengerében halhatatlan, és csupán a „Vagyok”-ban, a „Nifl-
heim”-ben (a skandináv Eddák hideg Poklában) szőnik meg létezése. De ennek ellenére a
Nifl-heim-ben van bizonyos Halhatatlan Létezés, s ez a létezés a fájdalom nélküli, és békés
kell, hogy legyen, mivel öntudatlan és inaktív. Jehova Birodalmában (ha ugyan ez az Isten
mindezt jelenti, amit a zsidók és a keresztények képzelnek) nincs nyomor, nincs háború, nincs
23
nısülés és férjhez menés, nincs változás, nincs Egyéni Tudat. Mindez felszívódik a Legha-
talmasabb szellemében. Ez elsısorban a Béke és a lojális Meghódolás Birodalma, amiként az
„İs-lázadók” birodalma a Háború és Forradalom… Az elıbbi az, amit a Teozófia Nirvánának
nevez. De a Teozófia azt is tanítja, hogy ha már egyszer az İsi Forrástól elszakadtunk, az új-
ra egyesülést csak ERİFESZÍTÉS kifejtésével lehet elérni. Ez pedig – e tanulmány szellemé-
24
ben – nyilvánvalóan sátáni jellegő.

Az ortodox Római Egyház szempontjából valóban „sátáni” ez az erıfeszítés, mert az

emberek csak úgy tudják elérni a Nirvánát és az Isteni Béke Kikötıjét, ha arra a prototípusra
támaszkodnak, akibıl késıbb a keresztény Ördög lett, – vagyis a ragyogó Arkangyalokra, a
Dhyan Chohánokra, akik nem akartak teremteni, mert azt akarták, hogy az Emberbıl halhatat-
lan Isten és önmaga teremtıje legyen.

E meglehetıs hosszú magyarázat befejezéseként megemlítendı még, hogy a Tirkos

Tanítás szerint a Tőz-Dévák, a Rudrák és a Kumârák – a „Szőz Angyalok” (akikhez Michael
és Gábriel Arkangyal is tartozik), az Isteni „lázadók”, akiket a pozitív és mindent materializá-
ló zsidók Nahash-nak, azaz „Megfosztott”-nak hívtak – inkább a testet öltés átkát választot-
ták, az újraszületéseknek a földi létben eltöltendı hosszú ciklusaival. Mert látták a túl-
spirituális Teremtık – saját testvéreik – fél-passzív energiájából kifejlesztett árnyékszerő lé-
nyek – jóllehet – öntudatlan nyomorúságát. Ha „az ember az általa használt életet nem
animalizálásra és nem is spiritualizálásra, hanem az Én humanizálására akarja fordítani”,25

Majd hátat fordítva az Egyháznak, újra ateista lesz. Halála elıtt átkozza az emberiséget, a tudást és Istent, akiben
nem tudott többet hinni. Megkapta az összes ezoterikus adatokat, hogy megírja az „Égi Háborút”, de ebbıl félig
politikai iratot formált, összevegyítve Malthust a Sátánnal, Darwint az asztrális fénnyel. Béke legyen Burkával.
Intı példa az elbukó tanítványok számára. Elfelejtett sírja Joonagad (Kathiawar, India) mohamedán temetıjében
látható. (Álneve: Mirza Murad Ali Beg volt.)
23
A szerzı itt aktív küzdelemrıl beszél, s úgy ítéli meg Jehovát, mint Parabrahman szinonimáját! Ezért
idéztünk e cikkbıl, hogy megmutassuk, hol tér el a teozófiai tanításoktól. Máskülönben majd ellenünk idéznének
belıle, mint ahogy általában szokták a The Theosophist-ban megjelent cikkekbıl.
24
The Theosophist, 1881. decemberi szám, 68. old.
25
Dr. Henry Pratt a Kabbalát magyarázva mondja: „A szellem az ember számára (talán inkább a zsidó
rabbi számára?) egy testetlen, megfosztott és lefokozott lény volt, ezért kapta a Nahash képírás jelet, ami ’Meg-
fosztott’-at jelent. Az ábrázolás szerint így jelenik meg az emberi faj elıtt, megkísérelvén azt, a férfit a nın ke-
resztül… Ez a Nahash, ez a szellem, kép alakban mint kígyó szerepelt, minthogy a kígyónak nincsenek végtag-

185
akkor születésének emberinek, s nem angyalinak kell lennie. S ezért a tradíció bemutatja a
mennyei Jógikat, akik önkéntes áldozatban felajánlották magukat, hogy az emberiséget –
amely kezdetben istenszerő és tökéletes volt – megváltsák, s átadják neki az emberi érzelme-
ket és aspirációkat. E szent Jógiknak ehhez fel kellett adniuk természetes állapotukat, s le-
szállva bolygónkra, itt kellett maradniuk a Mahayuga egész ciklusára, átváltva személytelen
egyéniségüket egyéni személyiséggé, feladva a csillagközi lét üdvét a földi élet kárhozatáért.
Az exoterikus teológiák ezt az önkéntes áldozatot, amelyet a Tüzes Angyalok hoztak – kiknek
természete a Tudás és a Szeretet – így fogalmazták meg: a „pártütı angyalok lezúdultak az
égbıl a Pokol sötétségébe” –, azaz Földünkre. A hindu filozófia az igazságra mutat rá, amikor
azt tanítja, hogy Shiva által letaszított Asurák egy közbeesı állapotban vannak, amelyben a
tisztulás magasabb fokaira és nyomorúságos helyzetükbıl való kiemelkedésre készíthetik elı
magukat. De a keresztény teológia – bár azt állítja magáról, hogy megváltóján, vagyis az iste-
ni szeretet, irgalom és igazság kıszikláján alapul – állításának paradox megerısítéseként kita-
lálta a pokolról szóló sivár dogmát, a római katolikus filozófia ezen archimédeszi pontját.

A rabbinisztikus bölcselet pedig – amely mindenekelıtt pozitív, materialista, vagyis

durván földi jellegő, mert mindent a fiziológiai misztériumokra vezet vissza – ezeket a Lé-
nyeket a „Gonoszok”-nak hívja. Míg a kabbaliaták Nahash-nak, vagyis „Megfosztott”-nak –
mint föntebb már említettük – és olyan Lelkeknek tartja, akik miután eltávolodtak az Égben a
Szent Egytıl, létezésük hajnalán levetették magukat a mélybe, s ezzel elırehozták azt az idıt,
amikor a Földre kell szállniuk. (Zohar, III. 61. C.)

Tisztázzuk azonban azt, hogy ellenvetéseink nem a Zohar vagy a Kabbala bármely
másik könyvének helyes értelmezését támadják – mert ez azonos a miénkkel –, hanem csak ez
utóbbi durva pszeudo-ezoterikus magyarázatát, s különösen a keresztény kabbalistákét.

A Kommentár ezt mondja: „Földünk és az ember a három Tőz teremtménye”. A há-

rom Tőz szanszkrit neve megfelel az „elektromos tőznek, a Szoláris tőznek és a dörzsölés ál-
tal keletkezett tőznek”. Kozmikus és emberi síkon kifejezve ez a három tőz: a Szellem, Lélek
és a Test, a három nagy fı Csoport, négyes kiegészítı felosztásukkal. E felosztások az Iskolák
szerint változnak és – alkalmazásuknak megfelelıen – ezekbıl lesznek az upadhik és az esz-
közök, vagy ezek noumenonjai. Az ezoterikus beszámolókban a három tüzet Agni Abhimânin
„ragyogásban és pompában felülmúlhatatlan három fia” személyesíti meg. Agni Abhimânin a
Kozmikus Logosz, Brahmâ legidısebb fia, aki Swâha-val, Daksha26 egyik leányával nemzette
a három fiút. Metafizikai értelemben a „Dörzsölés-tőz” a Buddhi, a hatodik és a Manasz, az
ötödik „princípium” egyesülését jelenti, s ezen egyesülés vagy egybeolvadás következménye-
ként az ötödik princípium mintegy felszívódik a monádba, és ennek részévé válik. Fizikai
értelemben a „Dörzsölés-tőz” a teremtı szikrát, vagyis a csírát jelenti, amely az emberi lényt
megtermékenyíti és létrehozza. A három Tőz neve: Pâvaka, Pavamâna és Suchi, akiket –
amint mondják – Vasishta, a nagy bölcs arra átkozott, hogy „újra és újra megszülessenek”.
(Bhagavata Purâna, IV. 24.4) Mindez egészen világos.

jai, s mert lealjasult, megfosztott és lefokozott teremtménynek tekintették”. (New Aspects of Life, 235. old.) Ha
már szimbólumról van szó, vannak olyanok, akiknek jobban tetszik a végtagok nélküli kígyó – a bölcsesség és
örökkévalóság szimbóluma – mint a Jód, (‫) ר‬, Jehova költıi képírásjele, amely a nemzés férfi szimbóluma.
26
Daksha, az „intelligens, a képzett”. „Ez a név általában a teremtıképesség gondolatát idézi”. Daksha
Brahmâ és Aditi fia, más verziók szerint pedig egy ön-szülte hatalmasság, aki – mint Minerva – atyja testébıl
ugrott elı. İ a Prajâpatik, a Lények Urainak vagy Teremtıinek a vezére. A Vishnu Purâna-ban Parâshara ezt
mondja róla: „Minden Kalpában (vagy manvantarában) Daksha és a többiek megszületnek, majd elpusztulnak”.
A Rig Veda pedig ezt mondja: „Daksha Aditiból ugrott elı, Aditi pedig Dakshából”, ami utalás az azonos isteni
Esszencia vég nélküli ciklikus újraszületésére.

186
 A hagyomány szerint a LÁNGOK, akiknek funkcióját az ezoterikus könyvek összeza-
varják, s akik váltakozva a Prajâpatik, Pitrik, Manuk, Asurák, Rishik, Kumârák, stb.27 elneve-
zések alatt szerepelnek, a harmadik törzsfajban személyesen inkarnálódnak, s azóta „újra és
újra megszületnek”. Az ezoterikus tanban szereplı neveik: Asurák vagy Asu-ra Devaták vagy
Pitar devaták (Istenek), mert – mint mondják – elıször Istenek, éspedig magas fokú istenek
voltak, majd „nem-istenek” lettek, – az Égi Szellemek lezuhantak, hogy Földi Szellemek le-
gyenek,28 de jegyezzük meg, exoterikus szempontból az ortodox dogma szerint.

A teológusok vagy orientalisták csak akkor fogják megérteni a Prajâpatik, a Manuk és

a Rishik genealógiáját, s közvetlen kapcsolatukat (inkább kölcsönösségi viszonyukat) az Iste-
nekkel, ha megkapják annak az ıseredeti kozmogóniának és teogóniának a kulcsát, amely
eredetileg minden népnél közös volt. Láthatjuk, hogy ezek az istenek és fél-istenek különbözı
Kalpákban és különbözı személyek képében újraszületnek a Földön, ahogy mindegyiküknek
pontosan levezethetı karmája van, amelyben az okozatok megfelelnek az okoknak.

A további Stanza magyarázatához, amint azt majd látni fogjuk, mindenképpen szüksé-
ges volt annak bemutatása, hogy a „Sötét Bölcsesség” fiai, jóllehet azonosak a teológia által
„Bukott”-nak nevezett Arkangyalokkal, éppen olyan isteniek és tiszták, ha nem még tisztáb-
bak, mint az egyházak által oly nagyon felmagasztalt Michaelek és Gábrielek. Az „İsi
Könyv” részletesen foglalkozik az asztrális élettel is, ez azonban jelenleg teljesen érthetetlen
lenne az olvasó számára. Így ezt egy késıbbi magyarázatra fenntartva, az elsı és második fajt
most csak megemlítjük. Figyelmet szentelünk viszont a harmadik fajnak, a nemekre szétváló
törzsfajnak, amely elsıként kapott értelmet. Az embernek ugyanis egyidejőleg pari passu
fejlıdtek a bolygóval, s Földünk „kérgesedése” több százmillió évvel megelızte az emberi
alfaj elıször elkezdıdött materializációs vagy sőrősödési folyamatát. Amint a Stanza mondja:
„A belsı ember (a tudatos Entitás) nem volt”. Ez a „tudatos Entitás” az okkultizmus szerint a
magasabb Intelligenciák lényegébıl, létébıl és esse-jébıl származik, sıt igen sok esetben az
maga, a karmikus fejlıdés kikerülhetetlen törvényével arra kárhoztatva, hogy ebben a
manvantarában reinkarnálódjon.

(b) A 39. Sloka kizárólag a faji megoszlásra vonatkozik. Az ezoterikus filozófia tulaj-
donképpen egy módosított poligenézist tanít. Bár az emberiség eredetének egységét hirdeti
azon az alapon, hogy az ısapák vagy „Teremtık” mind isteni lények voltak (akik hierarciá-
jukban azonban a tökéletesség különbözı fokait vagy osztályait képviselték) –, mégis azt ta-
nítja, hogy az emberek az akkori idık egyetlen kontinensének hét különbözı központjában
születtek. Jóllehet eredetük közös volt, adott okok következtében az emberek potencialitása,
mentális lehetıségei, külsı, vagyis fizikai formája és jövendı jellegzetességei nagyon eltértek
egymástól.29 Ami pedig bırük színét illeti, errıl egy sokatmondó allegóriát olvashatnak a
Linga Purâna-ban. A Kumârák – az un. Rudra Istenek – mint Shiva, a Pusztító (a külsı for-

27
Ezek a rendek megfelelnek a Pitriknek vagy Nemzıknek. Amint a Manu (Adyaya III. 284. sloka)
mondja: „A bölcsek atyáinkat, Vasuknak, atyai nagyatyáinkat Rudráknak, atyai ısapáinkat Adityáknak nevezik,
a Védák egyik szövege nyomán”. „Ez egy örökre érvényes védikus szöveg” – mondja egy másik fordítás.
28
Amint G. Smith nemrégiben felfedezte a babiloni hengerek irodalmában kutatva, ugyanez áll a
kaldeai teogóniában is. Ishtár „a legöregebb Égen és Földön”. Alatta Igaga, vagyis az Égi Angyalok és Anunaki,
vagyis a földi angyalok helyezkednek el. Ezek alatt megint különbözı osztályai vannak a Szellemeknek és „Gé-
niuszoknak” Sadu, Vadukku, Ekimu, Gallu néven, köztük jók és rosszak vegyesen. (Ld. Smith: Babylonian
Mythology, továbbá Sayce: Hibbert Lectures, 141. old.)
29
Egyesek magasabb rendőek, mások alsóbbrendőek voltak, hogy karmikusan megfeleljenek a külön-
bözı reinkarnálódó Monádoknak, amelyek nem lehettek egyforma tisztasági szinten más világokban való utolsó
megszületésükben. Ez megmagyarázza a fajok különbözıségeit, a vademberek és egyéb emberi csoportok ala-
csonyabb rendőségét.

187
mák pusztítója), más néven a Vamadeva inkarnációi szerepelnek. Vamadeva, egyike a
Kumâráknak, az „Örök Szőz”, a tiszta Ifjú, minden Manvantarában kiugrik Brahmâból, és
„újra néggyé válik”. Ez célzás az emberi fajok négy nagy osztályára a bırszínre és típusra
vonatkozólag, s ezek három fı variációjára. Így azután a huszonkilencedik Kalpában – ez
utalás az emberi forma fejlıdésére és átalakulására, amely formát Shiva idınként elpusztítja,
és újra alkotja, míg csak el nem érkezik a nagy manvantárai fordulópont, s ez kb. a negyedik
(atlantiszi) faj közepe tája – tehát a huszonkilencedik Kalpában Shiva, mint Shvetalohita, az
eredetileg holdszínő Gyökér-Kumâra fehér lesz. Egy következı átalakulásban vörös (ebben az
exoterikus változat különbözik az ezoterikus tanítástól), a harmadikban sárga, míg a negye-
dikben fekete lesz.

Az ezotéria az emberiség ezen hét alapvetı változatát négy nagy osztályával együtt,
mindössze három különálló ısi fajba sorolja, minthogy nem veszi tekintetbe az elsı fajt,
amely típus és szín nélküli volt, s formája – jóllehet óriási – alig nevezhetı objektívnek. E
fajok fejlıdése, kiformálódása és kialakulása párhuzamosan haladt a három nagy geológiai
sztrátum fejlıdésével, kiformálódásával és kialakulásával, s az emberi bır színét ezek éppen
úgy meghatározták, akárcsak e zónák klímája. Az ezoterikus tanítás három nagy osztályt ne-
vez meg, éspedig a VÖRÖS-SÁRGA, a FEKETE és a BARNA-FEHÉR osztályt.30 Az árja faj
például, amely színárnyalataiban jelenleg a sötétbarna, csaknem fekete színtıl a vörös – barna
– sárga színárnyalaton át le egészen a legfehérebb krémszínig változik, mégiscsak egy és
ugyanazon törzsbıl ered, az ötödik gyökérfajból, s egyetlen ısre vezethetı vissza, akit a hindu
exoteriában a Vaivasvata Manu győjtınéven ismernek. Ne felejtsük, ez utóbbi általános sze-
mélyiség volt, a Bölcs, akirıl azt hallottuk, hogy 18 millió évvel ezelıtt élt, de élt 850.000
évvel ezelıtt is, a nagy Atlantisz kontinens31 utolsó maradványainak elsüllyedésekor, s akirıl
azt is hallottuk, hogy jelenleg is közöttünk él. (Lásd a Gyökér- és a Mag-Manukról szóló
megjegyzéseket a késıbbiekben, valamint a Stanza Kommentárjainak végén „Az emberiség
İs-Manui” címő fejezetet). A halványsárga szín az elsı szilárd emberfaj bırszíne. Ez a faj a
harmadik törzsfaj közepe után jelent meg, amikor a faj, az elmondottak szerint, már nemzésbe
merült, s ekkor történtek meg az utolsó változások. Ez a kor hozta magával az utolsó átalaku-
lásokat, amiknek folytán az ember olyan lett, amilyen ma, – bár akkor méreteiben sokkal na-
gyobb volt. Ez a faj lett a bölcsıje a negyedik fajnak: „Shiva” az emberiségnek azt a részét,
amely „a bőntıl fekete lett”, fokozatosan átformálta vörös-sárgára, ezeknek leszármazottaiból
lettek a vörös indiánok és a mongolok, majd végül kihozta a barna-fehér fajokat, amelyek
jelenleg a sárga fajokkal együtt, az emberiség többségét képezik. A Linga-Purâna-ban lévı
allegória érdekes, mert megmutatja a régiek óriási etnológiai tudását.

Amikor arról beszélünk, hogy a hagyomány szerint az „utolsó átalakulás” 18 millió

évvel ezelıtt történt, felhívjuk az olvasót, próbálja meg elképzelni, mennyivel több millió
évnek kellett eltelnie eddig az utolsó szakaszig. Ha ugyanis az ember fokozatos konszolidáci-
ója közben pari passu fejlıdött a Földdel, akkor hány millió évet lehet számítani arra az idıre,
amíg az elsı, a második faj, valamint a harmadik faj elsı fele lepergett! A Föld ugyanis vi-
szonylagosan éterikus állapotban volt, mielıtt elérte volna utolsó konszolidált helyzetét. Az

30
Topinards „Anthropology” címő munkájának angol kiadásában, melyhez Broca professzor írt elıszót,
ezt olvassuk: „Az emberi szervezetben három alapvetı szín-elem van, éspedig a vörös, a sárga és a fekete, ame-
lyek különbözı arányok szerint a szövetek fehér színével elvegyülve okozzák az emberi faj különbözı bırszíne-
it”. Ebben a tudomány önkéntelenül itt is megerısíti az okkultizmust.
31
Ne felejtsük el, hogy a szóban forgó „utolsó maradványok” a „nagy kontinens” azon részeire vonat-
koznak, amelyek még megmaradtak, s nem azokra a nagyszámú szigetekre, amelyek a kontinenssel egy idıben
léteztek. Platón „szigete” pl. egy ilyen maradvány volt, míg egyéb maradványok korábbi idıpontokban süllyed-
tek el. Egy okkult „tradíció” szerint az ilyen elsüllyedések mindig olyankor történnek, amikor „spirituális napfo-
gyatkozás” van.

188
İsi Tanítások azonfelül azt is mondják, hogy a Lemuro-atlantiszi faj középsı szakaszában,
három és fél fajjal az ember eredete után, Földünk, rajta az ember és minden más a mainál
sokkal sőrőbb és anyagibb természető volt, míg az olyanfélék, mint a korallok és bizonyos
kagylók még csak fél-kocsonyás, asztrális állapotban voltak. A közben lepergett ciklusok már
tovább vittek bennünket, s eljutottunk az ív másik, felfelé vezetı részére, megközelítvén a
dematerializációt, ahogy azt a spiritiszták mondanák. A Föld és rajta minden megpuhult –
még az emberi agyvelı is. Egyes teozófusok azt az ellenvetést teszik, hogy a 15 vagy 20 mil-
lió évvel ezelıtti éterikus Föld létezése ellentétben áll a geológiával, amely szerint a geológi-
ai korok legkorábbi szakaszaiban, sıt a legısibb paleozoikus sziklák korában éppen úgy fújt a
szél, esett az esı, s a hullámok éppen úgy megtörtek a partokon, kisodorva és felhalmozva a
homokot, stb., vagyis röviden, a jelenlegi természeti jelenségek akkor is éppen úgy megvol-
tak. Erre így válaszolhatunk: Elıször is, milyen kort jelöl meg a geológia „a legısibb
paleozoikus sziklák” korában? Másodszor, miért is ne fújhatott volna a szél, eshetett az esı és
törhettek meg a hullámok – amelyek a tudomány állítása szerint szénsavgázzal voltak telítve –
a partokon egy fél-asztrális, azaz viszkózus (nyúlós) Földbolygón? Az „asztrális” kifejezés az
okkult frazeológiában nem szükségképpen füstszerő halmazállapotot jelöl, hanem inkább „ra-
gyogó”, világos és áttetszı állapotot, változatos és sokféle fokozatot, kezdve a teljesen hártya-
szerőtıl egészen a viszkózus halmazállapotig, amint azt már elıbb is mondtuk. Van egy újabb
kifogás is: „Egy asztrális halmazállapotú Föld milyen kihatással volt a Rendszer többi boly-
gójára? Nem borulna-e fel az egyensúly mindenestıl ma is, ha a Rendszer egyik bolygóját
hirtelen kiemelnék?” A kifogás nyilvánvalóan érvénytelen, mert hiszen Naprendszerünkben
vannak régibb és újabb bolygók, sıt holt bolygók is – mint a Hold –, azonkívül kialakulóban
lévık, még ha az asztronómia az ellenkezıjét állítja is. De soha nem is állította – legalábbis
tudomásunk szerint –, hogy a Naprendszer összes égitestei egy idıben születtek és fejlıdtek.
Ebben a tárgyban a Himaláján túli Titkos Tanok eltérnek az indiai tanításoktól. A hindu ok-
kultizmus azt tanítja, hogy a Vaivasvata Manu emberiségének kora jelenleg 18 millió és né-
hány év. Mi azt mondjuk, helyes, de csak annyiban, amennyiben az ember fizikai vagy meg-
közelítıen fizikai létérıl van szó, amelyet a harmadik gyökérfaj befejezéséig lehet visszave-
zetni. Az ennél korábbi idıkben az ember, vagyis inkább hártyaszerő képe, tudomásunk sze-
rint valami 300 millió éven át létezett; a számadatokat ugyanis nem közölték velünk, mert
ezek titkosak, és azok is maradnak az Okkult Tudomány Mestereinek ırizetében, amint azt az
Esoteric Buddhism helyeses állítja. De ezen túlmenıen is, a hindu Purânák csak egy
Vaivasvata Manuról beszélnek, mi pedig azt állítjuk, hogy több volt, minthogy ez a név győj-
tı-fogalom.

Most pedig néhány szót kell szólnunk az ember fizikai fejlıdésérıl.

İsi tanítások a Purânákban és a Genezisben

Fizikai fejlıdés

A szerzınek a bıséges választékból túl sok bizonyíték áll rendelkenésre annak bizo-
nyítására, hogy az elızıekben leírt kozmogóniai és antropogóniai rendszer valóban létezett,
hogy a reája vonatkozó feljegyzések fennmaradtak, sıt, hogy az ısi szentírások modern válto-
zataiban is e rendszer nyomára lehet bukkanni.

Ugyanazon fejlıdési rendszerrıl számolnak be egyrészt a Purânák, másrészt a zsidó

írások, s ha ezt a rendszert ezoterikusan értelmezzük, és modern nyelven tolmácsoljuk, éppen
olyan tudományosnak fog bizonyulni, mint sok általánosan elfogadott, s a legújabb kutatások

189
döntı bizonyítékain alapuló elmélet. A két elıadásmód között csupán az a különbség, hogy
míg a Purânák – az okoknak szinte nagyobb figyelmet szentelve, mint az okozatoknak – az
un. „teremtés” helyett fıleg a prekozmikus és pregenetikus idıszakokkal foglalkozik, addig a
Biblia - néhány szóval említve a korábbi korszakokat – azonnal a fizikai genezisbe kezd, és
folytatja a beszámolót, a pre-ádámi fajokat úgyszólván átugorva, az ötödik fajra vonatkozó
allegóriáival.

Nos, függetlenül a Genezis teremtési rendje ellen indított kirohanástól – amelynek

holtbetős beszámolója válóban jó alkalmat nyújt a kritikára32 – a hindu Purânák az allegorikus
túlzásokat félretéve, teljes egyezést mutat a fizikai tudománnyal.

Még az is, ami elsı pillantásra egészen zagyva allegóriának látszik, vagyis amikor
Brahmâ vadkan képében emeli ki a Földet a vizek alól, tökéletesen tudományos magyarázatot
kap a Titkos Kommentárokban, ahol ezt a szárazföld és a víz folytonos, glóbuszunk történeté-
ben a legkorábbi geológiai korszaktól a legújabb korokig végbemenı cseréjére, földrészek
elmerülésére és kiemelésére vonatkoztatják. A tudomány szerint a földkéreg rétegezıdése
kilenctized részben a víz alatt, a tengerek mélyén jött létre. A régi árjákról azt hiszik, hogy
semmit sem tudtak a természettudományokról, a geológiáról, stb. Ezzel szemben a zsidó fajról
azt kiáltották ki – köztük a legszigorúbb bíráló, a Biblia kérlelhetetlen ellensége is –, hogy
nekik köszönhetı a monoteizmus eszméje, amelyre „korábban rájöttek, és amelyhez sokkal
következetesebben ragaszkodtak, mint az ókor bármelyik kevésbé filozófus és sokkal erkölcs-
telenebb vallása (!!)”. (Lásd: „Modern Science and Modern Thought”, 337. old.) Csakhogy,
amíg a bibliai ezotériában fiziológiai-szexuális misztériumokat találunk szimbolizálva, s alig
valamivel többet, vagyis olyasmit, amihez igen kevés igazi filozófia szükséges, addig a
Purânákban rendkívül tudományos és filozófiai képet kapunk a „teremtés hajnaláról”. Ha ezt
a képet a tudomány pártatlanul analizálná és a tündérmese jellegő allegóriákat mindennapi
nyelvre lefordítaná, kitőnne, hogy a jelenkori zoológia, geológia, asztronómia és a modern
tudomány majdnem valamennyi ága már létezett az ısi tudományban, hogy a régi filozófusok
nagy vonásokban tudtak ezekrıl, ha nem is olyan részletességgel, mint a jelenlegiek.

A Purânákban levı asztronómiáról – az avatatlanok félrevezetésére szolgáló szándékos

leplezés és összekavarás ellenére is – maga Bentley állapította meg, hogy ez valóságos tudo-
mány. És mindazok, akik ismerısek a hindu asztronómiai értekezések misztériumaiban, bizo-
nyíthatják, hogy Indiában tökéletesen tisztában voltak - kronológiai és egyéb célok miatt – a
csillagködök, ködfoltos csillagok és napok progresszív sőrősödésével, a csillagképek ciklikus
fejlıdésének legfontosabb részleteivel, melyeket még a jelenkori európai tudósoknál is sokkal
pontosabban kiszámítottak.
32
Mr. Gladstone balszerencsés próbálkozása, hogy a Genezis beszámolóját összeegyeztesse a tudo-
mánnyal (lásd Nineteenth Centaury 1886: „Dawn of Creation” és „Proem to Genesis”) magára vonta Mr. Huxley
jupiteri villámait. A holtbetős beszámoló nem alkalmas ilyen próbálkozásra, s Mr. Gladstone az élılények né-
gyes rendjével vagy felosztásával olyan helyzetbe került, mint amikor valaki a barátja homlokán levı szúnyogot
egy kıvel akarja agyoncsapni, s a szúnyog helyett az embert öli meg. Mr. Gladstone mindörökre agyoncsapta a
Genezist. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Genezisben nincs ezotéria. A tény, hogy zsidók és keresztények
egyaránt, korai szekták és modernek, kétezer éven át szóról-szóra elfogadták a bibliai beszámolót csak tudatlan-
ságukat bizonyítják, s egyben feltárja a beavatott rabbik rendkívüli találékonyságát és alkotóerejét, akik ezoteri-
kusan szerkesztették meg a kétféle (elohimi és jehovai) beszámolót, s az eredeti szövegben levı magánhangzó
nélküli jelekkel vagy szóképekkel pedig az értelmet szándékosan összezavarták. A teremtés hat napja (Yom) a
fejlıdés hat korszakát jelenti, a hetedik nap pedig a kulminációt, a tökéletességet, nem pedig a pihenést jelzi.
Ezek a napok a hét körre és a hét fajra vonatkoznak, melyeknek mindegyike önmagában is külön „teremtést”
jelent; habár a boker szó, melynek jelentése: hajnal vagy reggel, és az crib szó, mely esthajnalt jelent (utóbbinak
ezoterikusan ugyanaz a jelentése, mint a szanszkrit sandhya-nak, alkonynak) alkalmat adott arra a vádra, hogy a
szerzıknek fogalmuk sem volt a teremtés rendjérıl.

190
 A geológiát és a zoológiát tekintve a helyzet ugyanaz. Mert mi volna más a hét
Prajâpati mítosza és vég nélküli geneológiája, valamint fiaik, a hét Rishi vagy Manu, ezek
feleségéi, fiai és leszármazottainak mítoszai, mint hatalmas, részletes beszámoló az állati élet
teremtésérıl és folyamatos fejlıdésérıl egyik fajtán át a másikra? Vajon a transzcendentális
pszichológiának, az etikai szabályoknak, a Pânini-féle nyelvtannak, a Sankhya és Vedanta
bölcseletnek, a Max Müller által a világ leghibátlanabb erkölcsi törvénykönyvének (a budd-
hizmusnak) nevezett legtökéletesebb filozófiai rendszereket megalkotó, páratlan filozófus és
metafizikus beállítottságú árják olyan együgyőek, oly gyermekesek lettek volna, hogy idejü-
ket tündérmesék írására pazarolták, – mert a Purânák jelenleg ennek látszanak azok szemében,
akiknek a leghalványabb fogalmuk sincs e történetek rejtett jelentésérıl. Vajon mi más lehet a
Kashyapa eredetérıl és geneológiájáról szóló mese, a tizenkét feleséggel, akikkel Kashyapa a
kígyók (nágák), csúszómászók, madarak és mindenféle más élılények számos és különbözı
ivadékait nemzették, úgyhogy valamennyi állatfajnak ı volt az apja, mint burkolt beszámoló
a fejlıdés rendjérıl ebben a Körben? Eddig még nem tapasztaltuk azt, hogy akármelyik orien-
talistának a leghalványabb sejtelme is lett volna az allegóriákban és megszemélyesítésekben
rejlı igazságokról. Egy orientalista mondja, hogy a Shatapatha Brâhmana „nem túlságosan
érthetı beszámolót” ad Kahsyapa eredetérıl. A Mahâbharata, Ramayana és a Purânák szerint
(Kashyapa) Marîchi és Brahmâ fia volt, Vivasvat apja, Manu apja, aki az emberiség nemzıje
volt. A Shatapatha Brâhmana szerint pedig: „Miután felvette egy teknısbéka formáját,
Prajâpati utódokat teremtett. Amit teremtett, azt megtette (akarot); innen a kûrma (teknıs)
szó. Kashyapa teknıst jelent. ’Minden teremtmény Kashyapa leszármazottja’ – mondják az
emberek. (Dowson: Hindu Classical Dictionary, sub voce.)

Mindez ı volt valóban, és ı volt az apja a Garuda madárnak, a „tollas törzs királyá-
nak”, aki a csúszómászókkal, a nágákkal, közös törzsbıl ered, s aki késıbb halálos ellensé-
gükké lesz. Mert Garuda egyúttal egy ciklust is jelent, egy olyan korszakot, amikor a fejlıdés
folyamán a csúszómászóktól származó madarak a „létért való küzdelemben” és az „alkalma-
sabb fennmaradása” stb. érdekében ıseik ellen fordulnak, hogy felfalják ıket – valószínőleg a
természet törvényétıl késztetve, hogy helyet csináljanak más, tökéletesebb fajoknak.

A „Modern Science and Modern Thought” (S. Ising mőve) c. kiváló összegezı mun-
kában Mr. Gladstone leckét kap a természettudományból, hogy lássa, mennyire nem vág vele
össze a Biblia. A szerzı megjegyzi, hogy a geológia a „teremtés hajnalát” a tudományos kuta-
tás vonalán keresi:

Kezdve a legkorábbi ismert ıskori lelettel, a Laurentián kor paleozoós képzıdményével, foly-
tatva egy olyan lánccal, amelynek minden szeme szilárdan áll, a Szilur korszakon keresztül,
mely bıvelkedett a puhány, héjas testő és féreg alakú lényekben, de már megjelent az elsı,
halhoz hasonló állat is. Majd jött a Devon kor, amelyben a halak voltak túlsúlyban, és elıször
mutatkoznak a csúszómászók. A Mezozoikus kor következett ezután a békafélékkel. A Má-
sodkor képzıdményeiben túlsúlyban voltak a vízben, földön és a levegıben élı csúszómá-
szók, és már mutatkoztak a gerinces, szárazföldi állatok elsı kezdetleges formái. Végül a
Harmadkor jött, amelyben elszaporodtak az emlısök, új és új típusok és fajták jelentkeztek,
fokozatosan differenciálódtak és specializálódtak az Eocén, Miocén és a Pliocén korokban,
míg végül elérkezünk a Jégkorba és a történelem elıtti korokba, amelyekben már pozitív bi-
zonyságot kapunk az ember létezésérıl.

Ugyanez a sorrend plusz a modern tudomány elıtt ismeretlen állatok leírása található a
Purânák-ról szóló Kommentárokban általában, de különösen a Dzyan Könyvében. Az egyedü-
li különbség pedig – és kétségtelenül igen alapvetı különbség, mert hiszen az ember spirituá-
lis és isteni természetét a fizikai testtıl függetlenül mutatja be ebben az illuzórikus világban,
amelyben csak a hamis személyiség és annak agyi bázisa ismeretes az ortodox pszichológia

191
számára – a következı. Az EMBER kezdettıl fogva jelen volt Földünkön ebben a körben,
éspedig olymódon, hogy mind a „hét teremésben” részt vett, amelyet allegorikusan a hét evo-
lúciós változást vagy az emberiség elsı gyökérfajának u. n. alfajait jelenti. Miután az elızı
három körben33 átment a Természet valamennyi birodalmán, fizikai alkata – amely a korábbi
korszakok termikus feltételeihez alkalmazkodott – készen állt arra, hogy befogadja az isteni
zarándokot az emberi élet elsı hajnalán, vagyis 18 millió évvel ezelıtt. Az ember csak a har-
madik gyökérfaj közepén kapott Manaszt. Amint egyesült vele, a kettı és azután a három lét-
rehozta az egyet. Bár az alsóbbrendő állatok – az amıbától az emberig – megkapták saját
Monádjukat, amelyben a magasabb képességek potenciálisak, de ezeknek mindaddig szuny-
nyadniuk kell, amíg az állat el nem éri emberi formáját, mert a manasz (az elme) csak ezen a
fokozaton fejlıdhet ki bennük.34 Az állatokban a princípiumok dermedt, fıtusszerő állapotban
vannak, csak a második, a vitális princípium, a harmadik, az asztrális (éterikus) princípium,
valamint a negyediknek, a Kámának – amely vágy, ösztön – csírái tevékenyek; mindezek in-
tenzitása és fejlıdése a fajták szerint változik. A darwini elmélethez ragaszkodó materialisták
szemében ez bizonyára elködösítés, dajkamese. De aki hisz a belsı, spirituális emberben, az
semmi természetellenest nem talál a fenti beszámolóban.

A szerzı tudja, hogy u. n. kivédhetetlen ellenvetésekkel fog találkozni. El fogják mondani,

hogy az embriológia irányvonala, az egyéni élet fokozatos fejlıdése és a specializálódás prog-
resszív szakaszaiban mutatkozó folyamat ellen szó annak az elképzelésnek, hogy az ember
megelızte az emlısöket. Az ember kezdete ugyanaz, mint a legalsó és legprimitívebb féreg-
alakú teremtményé: „(a kiindulás) a protoplazma kezdetleges foltja és az életet elindító mag-
alakú sejt, majd a fejlıdés egymástól alig eltérı szakaszokban, a hal, a csúszómászó és az
emlıs fokozatain keresztül történik, azután a magsejt eléri a négykező állat magasan speciali-
zált fejlıdési fokát, s legvégül pedig elérkezik az emberi típushoz”. (Laing, op. cit. 335. old.)

Ez teljeses tudományos álláspont, s ezt nem is akarjuk cáfolni, mert mindez csak az
ember burkára, vagyis testére vonatkozik, amely növekedése során természetesen alá van
vetve – mint minden más u. n. morfológiai egység – az ilyenféle változásoknak. Nem mi fog-
juk visszautasítani ezt az elméletet, akik az ásványi atom kristályosodással történı átalakulá-
sát tanítjuk, – s ebben a folyamatban az ásvány u. n. szervetlen upadhijának vagy bázisának
ugyanolyan szerepe van, mint az organikus sejtmagnak a sejtek kiformálásában, a növényi,
rovari és állatvilágon keresztül egészen az emberig –, mert hiszen ez az elmélet végsı fokon
el kell, hogy vezessen a Természetben lévı Univerzális Istenség felismeréséhez, a mindenütt

33
„Kövesd az analógia törvényét” – mondják a Mesterek. Atma-Buddhi kettıs, Manasz pedig hármas,
ugyanis az elızınek két aspektusa van, az utóbbinak pedig három, olymódon, hogy van egy per se princípiuma,
amely magasabb aspektusában az Atma-Buddhi felé törekszik, alacsonyabb természetében pedig a földi, állati
vágyak és szenvedélyek központját, a Kámát keresi. Most hasonlítsuk össze az elsı és második fajok fejlıdését,
amelyek az Atma-Buddhi természetével bírtak, vagyis az Atma-Buddhi passzív spirituális származékai voltak, a
harmadik faj fejlıdésével, amely fiziológiailag és pszichológiailag világosan három felosztásra vagy aspektusra
tagozódik: a legkorábbi bőntelen, a középsıben kezd felébredni az intelligencia, míg a harmadik és utolsó rész
kifejezetten állati jellegő, vagyis Manasz enged a Káma csábításainak.
34
Amint a IX. Kommentár mondja: „A harmadik folyamán lett csak teljes az ember a negyedik ciklus
(faj) táján. ’Isteneket’ teremtettek belılük, akik felelısek a jóért és a rosszért, de csak akkor, amikor a két ív
találkozik (három és fél kör után, az ötödik faj idején). Ilyeneknek teremtette ıket a Nirmânakaya, a Rudra-
Kumârák spirituális vagy asztrális maradványai, azon Rudra-Kumâráké, akiket a ’földön való újraszületésre
kárhoztattak’ (ennek értelme: természetes sorsuk szerint kellett újraszületniük a földi ciklus magasabb, felfelé
tartó ívén.)”

192
jelenvalóhoz, aki éppen úgy láthatatlan és megismerhetetlen, mint azok a Kozmoszon túli
Istenek, akik valamikor emberek voltak.35

S most azt szeretnénk kérdezni, hogy a tudomány egzakt felfedezéseivel és ma már

axiomatikus elméleteivel milyen bizonyítékokat tudna a mi okkult elméletünk ellen felhozni?
Azok, akik hisznek a fejlıdés törvényében és abban, hogy a fejlıdés fokozatosan történik egy
olyan sejtbıl, amely kezdetben vitális, majd formát öltve végül is mint valóságos protoplazma
ébred életre, nyilvánvalóan nem korlátozhatják elképzeléseiket egyetlen fejlıdési vonallal! Az
életnek megszámlálhatatlan típusa van, a fejlıdés haladásának tempója pedig a fajták szerint
változó. A Szilur korban az elsıdleges anyag összetétele – s itt a tudomány „elsıdleges”
anyagára gondolunk – minden lényeges részletében ugyanaz volt, mint a mai kor elsıdleges
élı anyaga, csupán jelenlegi sőrőségi foka más. De nem tapasztaljuk azt sem, amit tapasz-
talnunk kellene, ha a mai ortodox fejlıdési elmélet teljesen helytálló lenne, azt ugyanis, hogy
a lények minden fajtája állandó, növekvı fejlıdést mutat. Helyette mit látunk? Míg az állati
lények középsı csoportja mind egy magasabbrendő típus felé törekszik, és még hol az egyik
típus, hol a másik specializálódik, geológiai korokon át fejlıdik, formát változtat, új alakot
ölt, kaleidoszkóp-szerően egyik korszakról a másikra megjelenik, majd eltőnik, addig az álta-
lános szabály alól mindössze két kivételt találunk, éspedig az élet és a típus két ellentétes pó-
lusán, és ez a két kivétel az EMBER és a legalsóbb rendő élılények!

Az élılényeknek bizonyos jól kialakult formái mérhetetlen korszakokon át léteztek, s nemcsak

túlélték a fizikai körülmények változásait, hanem aránylag változatlanul fennmaradtak, míg az
élet más formái egymásután megjelentek majd letőntek. Az ilyen formákat az élet „kitartó típu-
sainak” lehetne nevezni, s bıségesen vannak reá példák mind az állati, mind a növényi világ-
ban. (Huxley: Proceedings of the Royal Istitution, III. köt. 151. old.)

Mindazonáltal nem kapunk kielégítı magyarázatot arra, hogy miért köti egybe Darwin
a csúszómászókat, madarakat, kétéltőeket, halakat, puhányokat, stb., mint amelynek közös ıse
a monera volt. Arról sem hallunk, vajon a csúszómászók pl. közvetlen leszármazói a kétél-
tőeknek, ez utóbbiak pedig a halaknak, a halak pedig az alacsonyabb formáknak, – amint ez
minden bizonnyal így is van. Mert a Monádok végigjárták mindezeket a létformákat egészen
az emberig éspedig minden bolygón a három megelızı körben. Ugyanis minden kör, sıt min-
den bolygó, az A-tól a G-ig ugyanazon fejlıdés színtere volt, és ma is az, csupán azzal a kü-
lönbséggel, hogy az ismétlés minden alkalommal sokkal szilárdabb anyagi bázison történik. S
éppen ezért arra a kérdésre: „Mi köze van a harmadik körbeli asztrális prototípusoknak a ren-
des fizikai fejlıdéshez, amelynek során az emlısöket megelızı organikus fajták létrejöttek?”
– igen könnyen felelhetünk. Az asztrális az utána következınek árnyékszerő prototípusa, a
festı vásznán egy elızetes, alig körvonalazott, tünékeny vázlat olyan tárgyakról, amelyek
végsı és életszerő formájukat az ecset és olaj segítségével fogják megkapni. A hal kifejlıdött
kétéltővé – mondjuk békává – a tavak mélyén, az ember pedig valamennyi átalakulást végig-
járt ezen a bolygón a harmadik körben éppen úgy, mint most a negyedik körben tette. A har-
madik körbeli típusok segítették kibontakozáshoz a jelenlegi kör típusait. Egész pontos analó-
giát használva, a hét kör ciklusa, amelyben az ember a Természet minden birodalmán keresz-
tül fokozatosan kifejlıdik, mikroszkopikus skálán megismétlıdik a leendı emberi lény méhen
belüli fejlıdésének hét hónapja alatt. A tanuló gondolja át jól és dolgozza ki ezt az analógiát.
Amint a hétköznapi magzatnak, jóllehet már kész gyermek, szüksége van további két hónapra,
hogy azalatt megerısödjék és megállapodjon, úgy az ember is, miután betöltötte fejlıdését a
hét kör folyamán, még további két periódust tölt el az Anya-természet méhében, mielıtt mint

35
A fı baj az, hogy sem a fiziológusok, sem a patológusok nem akarják elismerni, hogy a sejtérlelı
szubsztancia, a cytoplastema és a kristályokat létrehozó anya-lúg ugyanaz az esszencia, csak bizonyos célokból
differenciálódott.

193
Dhyani megszületne, illetve újraszületne, de most már sokkal tökéletesebben, mint amikor
mint Monád kikötött az újonnan létesült bolygóláncon. Elmélkedjen a tanuló e misztérium
fölött, s akkor könnyen megbizonyosodik arról, hogy amint sok fejlıdési osztály fizikailag
kapcsolódik egymáshoz, ugyanúgy vannak bizonyos területek, ahol az asztrális fejlıdés átlép
a fizikai fejlıdésbe. Minderrıl a tudomány mit sem tud, csak azt állítja, hogy az ember a ma-
jommal együtt fejlıdött, és tıle származik. Most pedig jöjjön a cáfolat.

Huxley bemutat bizonyos növényeket, páfrányokat, korpafüveket, amelyeknek néme-

lyikét már a karbonkorszakban is megtaláljuk:

A mészkırétegben lévı Araucaris toboza csaknem teljesen olyan, mint a jelenleg létezı fajtá-
ké… Az állati fajták alosztályaiban is ugyanezt tapasztaljuk. Az Atlanti-óceán mélységeiben
élı globigerina azonos ugyanezen faj krétakori példányaival… a Szilur-kor réteges koralljai
rendkívül hasonlítanak jelenkori tengereink milepóráihoz… A pókfélék legmagasabb rendő
csoportjában lévı skorpiókat is képviseli a szénrétegben egy olyan faj, amely élı társaitól csu-
pán a szem formájában különbözik. (stb.)

S fejezzük be mindezt Dr. Carpenter mérvadó megállapításával a Foraminifera-ra vo-

natkozóan:

A paleozoikus kortól egész a jelenlegi idıkig semmiféle alapvetı változás és fejlıdés nem ta-
pasztalható a Foraminiferák típusában… A jelenkori Foraminifera rendbe tartozó véglények
ugyan változatosabbak, mint a korábbi korszakokba tartozók, de semmi faji jel nem mutat ar-
ra, hogy valamiféle tendencia lenne. (Introduction to the Study of the Foraminifera, XI. old.)

Nos, amint a Foraminiferában, ebben a szem és száj nélküli legalacsonyabb típusú

véglényben nincs semmiféle tendencia az átalakulásra, s jelenleg csupán változatosabb for-
mában létezik, ugyanúgy a létezés létrájának legfelsıbb fokán álló ember még kevesebb vál-
tozást mutat fel, amint azt már láttuk. A Paleolit-korból való ısünk csontváza bizonyos szem-
pontból még magasabb rendőnek mondható a miénknél. Hol van tehát a törvénynek a darwi-
nisták által emlegetett egységes megnyilvánulása, hol van az abszolút szabály arra nézve,
hogy az egyik fajta átváltozik egy másikká, vagyis észrevétlen fokozatokon keresztül elérke-
zik egy magasabb típushoz? Sir William Thomson 400 millió évet szánt arra az idıre, amióta
Földünk felülete eléggé lehőlt ahhoz, hogy az élılények megmaradhassanak rajta.36 És e mér-
hetetlen idı leforgása közben csupán a „csúszómászók korának” nevezett mészkı-periódus-
ban a gyíkszerő formák óriási változatosságával és bıségével találkozunk, mert a kétéltőek
típusa ekkor érte el fejlıdésének csúcspontját. Hallunk a tavakban és folyókban tanyázó
Ichthyosaurusokról és Plesiosaurusokról, a levegıben röpködı krokodilokról és gyíkokról.
Majd késıbb, a harmadkorban: „az emlısök rendje a meglévı, korábbi formáktól jelentısen
eltérı típusokat mutat fel… mint pl. a masztodonok, a megatheriumok, valamint az ıserdık és
síkságok egyéb ormótlan lakói”. A késıbbiekben pedig arról hallunk, hogy: „fokozatosan mó-
dosult a négykezőek rendjének egyik ága, és olyan lények jöttek létre, akiknek az ısi ember
származását vissza lehet vezetni”. (Bastian: The Beginnings of Life, II. 622. old.)

Lehet, de a materialistán kívül senki más be nem látja, hogy miért innen kellene leve-
zetni. Ez a következtetés egyáltalán nem szükségszerő, sıt a tények sem igazolják ezt a fejlı-
dési módot. A kérdésben legérdekeltebbek ugyanis kénytelenek bevallani, hogy egyetlenegy
tényt sem tudnak elméletük támogatására felhozni. Nem szükséges az élet számtalan típusát
úgy bemutatni, mint egyetlen fejlıdı széria tagjait. Ezek a típusok „változó és különbözı, hol
ebbe, hol abba az irányba történı fejlıdési elágazások eredményei”. Ezért tehát sokkal jogo-
36
„Transactions of the Geological Society of Glasgow”, III. kötet. Mindazonáltal különös, hogy állás-
pontját azóta megváltoztatta. Szerinte a Nap mindössze 15 millió éves.

194
sultabb azt mondani, hogy a majom fejlıdött bele a négykezőek rendjébe, semmint azt állíta-
ni, hogy az ısi ember – aki megmaradt változatlan emberi specializálódásában a legkorábbi
rétegben talált csontváza óta, s típusbeli változást csak a színben és a fejformában mutat fel –
a majommal együtt közös ıstıl származott.

Több ezer éves okkult axióma az, hogy az ember, mint minden más állat, egy sejtbıl
ered és a magzat kifejlıdése „fokozataiban éppen olyan, mint a hal, a csúszómászó, az emlıs
fejlıdése, míg eléri a négykezőek magasan specializált típusát, s legvégül az emberi formát”.
A Kabbalában ez az axióma szerepel: „A kı növénnyé lesz, a növény állattá, az állat emberré,
az ember Istenné”, s ez korszakok óta igaz. Haeckel Schöpfungsgeschichte címő mővében két
embrió rajzot mutat be: az egyik egy hathetes kutyáé, a másik egy nyolchetes emberé. A ket-
tıt alig lehet megkülönböztetni egymástól, csupán a fejnél van egy kis különbség, amelynek
agyi része az ember esetében nagyobb.

Azt mondhatjuk valóban, hogy az emberi lény átmegy a hal, a csúszómászó fokozatán, egé-
szen az emlısi fokig, s legvégül elérkezik az emberig. Ha az embriónál azt a fejlettebb stádi-
umot figyeljük, amikor már elhagyta a csúszómászó formát, azt látjuk, hogy hosszabb idın át
ugyanazt a fejlıdési vonalat mutatja, mint más emlıs. A kezdetleges tagok hasonlóak, a kéz-
és lábujjak ugyanúgy fejlıdnek, s az elsı négy hét után az emberi és kutya-embrió annyira
hasonlít egymáshoz, hogy alig lehet különbséget tenni. Nyolchetes korában az emberi magzat
olyan, mint egy állat, amelynek farka van, s rendkívül hasonlít egy kutya embrióhoz. („Modern
Science and Modern Thought”. 171. old.)

Nos, akkor miért nem származtatják az embert és a kutyát egy közös ıstıl, vagy akár
egy csúszómászótól – egy Naga-tól – ahelyett, hogy a négykezőek rendjéhez kapcsolnák? Ez
éppen olyan logikus lenne, mint ez utóbbi, sıt még logikusabb. Az emberi magzat formája és
fejlıdési szakaszai a történelmi idık óta nem változtak, s ezeket az átalakulásokat
Aesculapius és Hippokrates éppen olyan jól ismerték, mint Mr. Huxley. Éppen ezért, mivel a
kabbalisták fent idézett mondásukat még a történelem elıtti idıkbıl hozták magukkal, új fel-
fedezésrıl itt valóban nem lehet szó. Az Isis Unveiled I. köt. 389. oldalán erre felhívjuk a fi-
gyelmet és részben meg is magyarázzuk.

Minthogy az ember embriója csak annyira hasonlít a majom embriójához, mint bár-
mely más emlıséhez, ellenben a természet birodalmainak teljességét foglalja magában, és
minthogy „állandó típusú”, még a Foraminiferánál is sokkal maradandóbb élılényt mutat,
ezért éppen annyira illogikusnak látszik az embert a majomtól származtatni, mint mondjuk
például a békától vagy a kutyától. Éppen ezért az okkult és keleti filozófia egyaránt azt a fej-
lıdést hiszi, amelyet Manu és Kapila37 sokkal világosabban kifejtett, mint jelen korunk bár-
mely tudósa. Feleslegesnek tartjuk itt elismételni azt, amit az Isis Unveiled-ben részletesen
megtárgyaltunk, mert hiszen az olvasó a korábbi mővünkben megtalálhatja mindazokat az
érveket és alapvetı leírásokat, amelyeken a fejlıdés valamennyi keleti doktrínája alapul.38 De
nincs olyan okkultista, aki elfogadná azt a képtelen állítást, hogy a jelenleg létezı formák
„kezdve az alaktalan amıbától az emberig” egyenes vonalon azon organizmusokból szár-
maztak, amelyek sok-sok millió évvel az ember megszületése elıtt a pre-sziluri korban tenge-

37
Innen a 7, 10 és végül a 21 Prajâpati, Rishi, Manu stb. allegóriájában foglalt filozófia. E személyisé-
gek mint a különbözı lények és dolgok atyái szerepelnek. A Purânákban összevissza megadott hét osztály rend-
je: növények, állatok, sıt élettelen lények is, a különbözı kommentárokban a helyes sorrendben megtalálhatók.
Így Prithu a Föld atyja, aki megfeji a Földet, s arra bírja, hogy a felsorolásokban szereplı mindenféle magok és
növények fajtáit megszülje. Kashyapa pedig az összes csúszómászók, kígyók, démonok, stb. atyja.
38
Lásd I. köt. 151. old. és köv. a fejlıdés fájára és a „Világfára” vonatkozóan.

195
rek mélyén és mocsarakban éltek. Az okkultisták a progresszív fejlıdés belsı törvényében
hisznek.39 Darwin abban sohasem hitt, amint maga is mondja.

Az „Origin of Species” 145. oldalán megállapítja azt, hogy miután „az ázalékállatka
vagy a bélféreg magasrendő szervezıdésébıl” semmiféle elıny nem származhat, ezért a „ter-
mészetes kiválasztódás”, amely nem jelent feltétlenül progresszív fejlıdést, az ázalékállatkát
és a férget meghagyja „állandó típusként”.

A Természet ilyen viselkedése nem sok egységes törvényre vall. Ez a viselkedés in-
kább egy szuper fizikai kiválasztás megfontoltságára enged következtetni. Lehetséges, hogy a
karmának az az aspektusa, amit a keleti okkultisták „Késleltetési törvénynek” neveznek, je-
lentkezik itt.

De megvan rá az okunk, hogy kételkedjünk abban, miszerint Darwin is olyan fontos-

ságot tulajdonított volna az általa megfogalmazott törvénynek, mint jelenlegi ateista követıi
teszik. Az elmúlt geológiai periódusokban élt különbözı formákról igen keveset tudunk. En-
nek okát Dr. Bastian igen szemléletesen tárja elénk: (1) Elıször is, a korszakhoz tartozó réte-
gekben igen tökéletlen módon maradtak fenn a különbözı formák. (2) Másodszor, a feltárá-
sok, amelyeket ezekben a tökéletlenül mutató rétegekben végeztek, igen szők korlátok között
történtek. (3) És harmadszor, a maradványok legnagyobb része számunkra hozzáférhetetlen,
mert az idı csaknem mindent kitörölt a Szilur-rendszer alatt, míg a Föld felszínének azt a két-
harmadát, ahol a megmaradó rétegek fellelhetık lennének, ma már tengerek borítják. Ezért
mondja Darwin:

Részemrıl – Lyell hasonlatát használva – úgy tekintem Földünk geológiai beszámolóját, mint
egy különbözı dialektusban hiányosan megírt világtörténetet, amelybıl csak az utolsó kötet
maradt meg, csupán két-három területre vonatkozóan. Ebben a kötetben csak itt-ott maradt
rövid fejezet, s a sorokat csak itt-ott lehet elolvasni.

Nyilvánvaló, hogy ilyen sovány adatokra támaszkodva a Tudomány nem mondhatja ki

az utolsó szót. Az okkultizmus pedig nem emberi büszkeségbıl állítja, hogy a korábbi emberi
formák egyáltalán nem voltak alsóbbrendőek, mint a jelenlegi típusok, sem pedig abból az
oktalan hitbıl kiindulva, hogy az ember itt a Földön az élet legmagasabb típusát képviseli – a
jelenlegi korban talán –, hanem egyszerően azért, mert a „hiányzó láncszemet”, amely a jelen-
legi darwini elméletet bebizonyíthatná, a paleontológusok sohasem fogják megtalálni. Mi nem
találnánk semmi lealacsonyítót abban, ha fizikai formánk ısét az orángutánban kellene keres-
nünk, mert hiszen azt valljuk, hogy az ember a korábbi körökben itt a Földön az élet legala-
csonyabb növényi és állati formáin keresztül fejlıdött. Sıt ellenkezıleg, a majomtól való
származás elmélete csak elımozdítja azt az okkult tanítást, hogy a földi Természetben a végsı
fejlıdés csúcspontja az ember. De kedvünk volna megkérdezni a biológusoktól és antropo-
lógusoktól, hogy ha olyan határozottan elfogadták az embernek a majomtól való származását,
akkor miért nem érintik a jelenlegi majmok emberré válásának kérdését? A teóriának ez lenne
a logikus folytatása, – hacsak a tudomány arra az álláspontra nem helyezkedik, hogy az ember
egy privilegizált, lény, fejlıdése pedig precedens nélküli a természetben, egy teljesen speciá-
lis és egyedülálló eset. Mert a fizikai tudomány végül kénytelen lesz erre a következtetésre
jutni. Az okkultisták pedig azért utasítják vissza a darwini, de különösen a haeckeli hipotézist,
mert éppen a majom a speciális és egyedülálló példa, nem pedig az ember. Ez a kendızetlen
igazság. A pithecoid a véletlen teremtés mőve, mert erıszakolt módon, természetellenes fo-
lyamat következtében jött létre.
39
Amit viszont a Késleltetés Törvénye módosít és korlátoz. Ez ugyanis visszatartja az összes fajták fej-
lıdését akkor, amikor egy magasabbrendő típus megjelenik.

196
 Az okkult tanítás – úgy véljük – sokkal logikusabb magyarázatot ad. A Természetben
ciklikus, változatlan törvényt fedez fel. A Természetnek nincs semmiféle személyes „speciális
elgondolása”, hanem egységes terv szerint mőködik az egész manvantárai korszakon át, s ép-
pen úgy nem tesz kivételt a földi gilisztával, mint az emberrel. Egyik sem kereste a létezést, s
ezért ugyanazon fejlıdési törvény alatt áll, s a karmikus törvény szerint kell fejlıdnie. A féreg
és az ember egyaránt ugyanabból a Neutrális Életcentrumból indult el, és ugyanoda kell majd
a ciklus betöltése után visszatérnie.

Nem tagadjuk, hogy a korábbi körben az ember egy óriási majomszerő teremtmény
volt. S ha „embert” mondunk, akkor azt is hozzá kell tennünk, hogy itt tulajdonképpen a dur-
va formáról van szó, amelyet azért kellett kifejleszteni, hogy az ember majd ebben a körben
használja, amely körnek középsı vagy átmenı pontját éppen csak, hogy elértük. Az elsı két
és fél törzsfajban pedig egyáltalán nem az volt az ember, ami ma. Jelenlegi emberi formáját,
amint már korábban leszögeztük, csak 18 millió évvel ezelıtt, a Másodkorban érte el. Ez a mi
megállapításunk.

Eddig a korig az ember a tradíció és az okkult tanítás szerint „egy földön járó isten
volt, aki anyagba merült”, azaz teremteni kezdett. Ez tetszés szerint elfogadható vagy elvethe-
tı, mert a Titkos Tanítás nem tolja fel magát csalhatatlan dogmaként, s különben is – függet-
lenül attól, hogy prehistorikus beszámolója elfogadásra talál vagy sem – ennek a kérdésnek
semmi köze sincs a jelenlegi emberhez és annak belsı természetéhez. A fent említett anyagba
merülés (az u. n. Bőnbeesés) folytán ugyanis semmiféle eredendı bőn nem hárult az embe-
riségre. De mindezt már kielégítıen letárgyaltuk.

Továbbá azt is tanultuk, hogy azok az átalakulások, amelyeken az ember a lefelé tartó
íven átment – s ez az ív centrifugális volt a Szellem számára és centripetális az anyag szem-
pontjából – továbbá azon átalakulások, amelyeken majd ezentúl fog átmenni a felfelé tartó
ösvényen, ahol a két erı iránya megfordul és így az Anyag lesz centrifugális és a Szellem
centripetális –, tehát mindezek a változások fenn vannak tartva a majmok számára is, vagy
legalább is azok számára, amelyek ebben a körben az emberhez legközelebb esı osztályba
értek. İk emberek lesznek az ötödik körben, éppen úgy, amint a jelenlegi emberek is majom-
szerő formákban lakoztak a harmadik, azaz megelızı körben.

Tekintsük hát a szumátrai ıserdıkben élı jelenlegi példányokat úgy, mint sajátma-
gunk degradált és eltörpült mintáit – Huxley kifejezése szerint mint „zavaros másolatokat” –,
amilyenek mi (az emberiség nagyobbik része) voltunk a negyedik törzsfaj korai alfajaiban
azon idıben, amelyet a „Nemzésbe merülés korának” nevezünk. A majom, mi úgy tudjuk,
nem természetes fejlıdés eredménye, hanem véletlen mőve, faji keresztezıdés egy állati lény
vagy forma és az ember között. Amint ebben a kötetben már kimutattuk, elıször a néma álla-
tok kezdték el a szexuális párosodást, mert ık elıbb váltak szét hímre és nıstényre. A Termé-
szet nem akarta, hogy az ember is kövesse az állati példát, erre vall az, hogy amíg az állatok
aránylag fájdalom nélkül hozzák létre utódaikat, addig az emberfaj asszonyainál a szülés sok
szenvedéssel és veszéllyel jár. Amint az Isis Unveiled-ben megjegyeztük, a majom „az emberi
családdal legközvetlenebbül összekapcsolt faji átalakulás eredménye, fattyúhajtás az emberi
törzsön, mielıtt a végsı tökéletességet elérte volna”. (II. köt. 278. old.) A majmok több millió
évvel késıbbiek, mint a beszélı ember, mert csak a mi ötödik fajunk késıi kortársai. Igen
fontos megjegyezni azt, hogy a majmok Egói olyan egyedek, akiket karmájuk arra
kényszerített, hogy állati formákban inkarnálódjanak, s ennek oka a késıi harmadik és a korai
negyedik fajhoz tartozó emberek bestialitása. Ezek az Egók olyan egyedek, akik még e jelen-
legi kör elıtt elérték az „emberi fokozatot”. Következésképp kivételt képeznek az általános

197
szabály alól. A szatírokról szóló tradíciók egyáltalán nem mesék, hanem arra a ma már kihalt
állati emberfajra vonatkoznak, amelynek állati „Évák” voltak az ısanyáik és emberi „Ádá-
mok” az ısapáik. Innen a kabbalista allegória Lilithrıl vagy Lilaturól, Ádám elsı feleségérıl,
akit a Talmud mint varázslatos nıt ír le, hosszú hullámos hajjal, vagyis egy ma már ismeret-
len jellegő szırös nıstény állat lehetett, akit a kabbalista és talmudi allegóriák Samael nıi
képmásának, Samael-Lilith-nek neveznek, egy ember-állat keverék volt, akit a Zohar-ban
Hayo Bischat, másként a Bestia vagy Gonosz Bestia néven emlegetnek. Ebbıl a természetel-
lenes egyesülésbıl származtak a jelenlegi majmok. Ez utóbbiak valóban „beszédtıl megfosz-
tott emberek”, akik az ötödik körben beszélı állatok lesznek, vagyis alacsonyabbrendő embe-
rek, míg bizonyos Iskolák Adeptusai azt remélik, hogy a fejlettebb intelligenciájú majmok
Egói már a hatodik törzsfaj végén újra megjelennek. Hogy milyen lesz leendı formájuk, ez
másodrendő kérdés. A forma semmit nem jelent. A flóra, a fauna – a magasabbrendő állatok-
kal együtt – valamint azok koronája az ember nemben és fajtában változik és átalakul a kör-
nyezeti és klimatikus viszonyok szerint, éspedig nemcsak minden körben, hanem minden
törzsfajban is, sıt minden geológiai kataklizma után is, amely valamely törzsfajnak véget vet,
vagy fordulópontot képez azon belül. A hatodik törzsfajban az orángután, a gorilla és a csim-
pánz mint ıskori leletek már a kihalt négykező emlısök közé fognak tartozni, és – korszakok
múlásával, amint a Manvantara vége mindjobban közeledik – új, bár kisebb számú, egymástól
mindjobban eltérı formák fognak keletkezni az emberi fajok „levetett” típusaiból, amikor már
az emberiség újra az asztrális síkon fog élni, miután kiemelkedett a fizikai lét mocsarából. A
majmok nem léteztek az ember elıtt, és ki fognak halni, még mielıtt a hetedik faj kifejlıdik.
Fajunk elmaradott embereinek monádját a karma tovább viszi egy lépéssel, és a fiziológiailag
megújított babuinok (majomfélék) újonnan kifejlesztett emberi testébe helyezi el ıket.

Ez természetesen több millió év múlva fog bekövetkezni. De ez a kép a ciklikus hala-

dásról – amely Földünk minden élılényére érvényes, s amely egymás után keríti sorra a fajo-
kat – megfelel a valóságnak, és nincs szükség ember, állat és növény „speciális teremtésére”,
azaz csodaszerő kiformálására ex nihilo – a semmibıl.

Az Okkult Tudomány tehát így magyarázza azt, hogy miért nincs láncszem a majom és
az ember között, és bemutatja, hogy a majmok származnak az embertıl és nem fordítva.

Vázlatos körkép a korai fajokról

Néhány millió éves idıtartam választja el az elsı „értelem nélküli” fajt a késıbbi, ma-
gas intelligenciájú és intellektuális lemuriaiaktól. És ugyancsak több millió év távolság vá-
lasztja el az atlanteánok legkorábbi civilizációját a történelem elıtti idıktıl.

A lemuriaiakról mindössze egy-két néma emlék tanúskodik: néhány törött oszlop és

ısi küklopszfal-romok. Meghallgatásra nem találnak, mert hiszen csak a „vak természeti erık
alkotásai”, amint egyesek mondják, míg mások szerint „kimondottan újkoriak”. A szkeptiku-
sok és materialisták megvetıen félreteszik a hagyományt, a túlbuzgó egyházi emberek viszont
mindenáron a Bibliához akarják igazítani. Ha valamely legenda semmiképpen nem illeszkedik
bele a Noé féle Vízözön elméletbe, akkor arra a keresztény papság kijelenti, hogy az nem
más, mint az „ısi babonaság hagymázas félrebeszélése”. Atlantisz létezését általában tagad-
ják, vagy esetleg összetévesztik Lemuriával és más letőnt földrésszel, s itt talán az is közreját-
szik, hogy Lemuria félig-meddig a modern tudomány alkotása, tehát hinni kell benne, míg
Platón Atlantisza a legtöbb tudós szerint csak álom.

198
 Atlantiszt Platón követıi gyakran úgy írják le, mint Afrika toldalékát. Sıt a keleti part
mentén is gyanakszanak egy ısi kontinens létezésére. Afrika azonban, mint kontinens, soha-
sem volt része sem Lemuriának, sem Atlantisznak, – amint a harmadik és a negyedik konti-
nens nevében már megegyeztünk. Az ısi neveket sem a Purânákban, sem másutt nem említik.
De elég csak egy ezoterikus kulcs birtokában lenni ahhoz, hogy ezeket a letőnt világrészeket a
különbözı Dévák, Munik és „Istenek Földjével”, a Purânákban leírt Varshákkal, Dwipákkal
és a zónákkal azonosítsuk. A Shveta-Dwipa például Lemuria korai napjaiban mint óriás hegy-
csúcs emelkedett ki a tenger mélyébıl, minthogy a Madagaszkár és az Atlasz-hegység közötti
térséget vizek fedték egészen Atlantisz korai korszakáig, amikor azután Lemuria letőnt, és
Afrika emelkedett ki a tenger mélyébıl, az Atlasz-hegység pedig részben alámerült.

Még több kötetes mő keretében is nyilvánvalóan lehetetlen vállalkozás lenne az elsı

három faj fejlıdésérıl részletes és folyamatos beszámolót adni, a következı oldalakon tehát
csak általános képet rajzolhatunk. Az elsı fajnak nem volt saját története. A második fajról
ugyanezt lehetne mondani. Ezért csak a lemuriaiaknak és az atlanteánoknak szentelünk gon-
dos figyelmet, mielıtt saját ötödik fajunk történetéhez hozzáfognánk.

Mit tudunk – Európát kivéve – a többi kontinensrıl, és mit tud a történelem, vagy mit
fogad el a korai fajokról? „Babona” mindaz, ami kívül áll a materialista tudomány minden
mást elutasító spekulációin. A mai kor bölcsei semmiben sem akarnak hinni. Platón „szár-
nyas” és hermafrodita fajait, a Szaturnusz és az istenek uralma alatti aranykort egy kézlegyin-
téssel elintézik, Haeckel mindent nyugodtan visszahelyez új helyére a természetben, az isteni
fajainkról azt tartják, hogy az óvilági majmoktól származtak, végsı ısünk pedig a „tengeri
váladék” egy paránya!

Márpedig helyesen mondja Faber: „Ki fog derülni az, hogy az ısi költészet meséiben a
történeti igazság egy darabkája rejlik”. Bármennyire is egyoldalú erıfeszítéseket tesz Faber,
az „A Dissertation on the Mysteries of the Kabiri” tudós szerzıje kétkötetes munkájában ab-
ban az irányban, hogy a klasszikus mítoszokat és az ısi pogányság szimbólumait a „Szentírás
igazságának tanúbizonyságára” kényszerítse, ezt az „igazságot” az idı és az újabb kutatások –
legalábbis részben – leleplezték. Ellenkezıleg, éppen a Szentírás ügyes adaptációja vall az ısi
pogányság mély bölcsességérıl, még annak ellenére is, hogy a Kabiri-ról – az antik világ leg-
titokzatosabb isteneirıl – szóló igazságot oly sokan, köztük Cumberland püspök, Dr. Shuck-
ford, Cudworth, Vallancey, stb., s végül maga Faber is, vad és ellentmondó elméletekkel ki-
bogozhatatlanul összekeverték. Mindazonáltal ezek a tudósok egytıl egyig bizonyos követ-
keztetésre jutottak, amit Faber a következıképpen fogalmaz meg:

Nincs okunk úgy vélekedni, hogy a nem-zsidó világ bálványimádása puszta önkényes kitalá-
lás volt. Ellenkezıleg, ez a bálványimádás szinte egyetemesen bizonyos tényleges esemé-
nyek hagyományos emlékezetén alapult. Úgy vélem, ezek az események az emberiség elsı
fajának (az ezoterikus tanítások szerint a negyedik fajnak) a Vízözön által történt elpusztításá-
ra vonatkoztak. (I. fejezet, 9. old.)
Ehhez még Faber hozzáteszi:
Meggyızıdésem szerint a Phlegyan-sziget elsüllyedésérıl szóló tradíció azonos az Atlantisz-
sziget elsüllyedésével. Mindkettı arra a nagy eseményre utal, amikor az egész világ elmerült
az özönvíz hullámaiban, vagy – feltételezve, hogy a Föld felületének íve eredeti helyzetében
maradt – a központi tenger emelkedett fölébe. M. Bailly Platón Atlantiszáról szóló mővében,
amelynek nyilvánvaló célja a szentírási kronológia megdöntése, arra törekszik, hogy bebizo-
nyítsa, miszerint az atlanteánok igen ısi északi nép volt, akik jóval korábban éltek, mint a hin-
duk, a föníciaiak és az egyiptomiak. (U. o. II. 283-4. old.)

199
 Ebben Faber felfogása egyezik Bailly-ével, aki sokkal tudományosabb, s több intuíció-
val bír, mint azok, akik a bibliai kronológiát átveszik. Bailly-nek abban is igaza van, amikor
az atlanteánokat azonosítja a titánokkal és óriásokkal. (Lásd Lettres sur l'Atlantide címő cik-
két.) Faber azért is hajlamos elfogadni francia kollégájának véleményét, mivel Bailly említést
tesz Cosmas Indico-Pleustes-rıl, aki egy régi hagyományra hivatkozik, mely szerint Noé „ré-
gebben az Atlantisz szigeten lakott”. Mármost, akár „Poseidonis” volt ez a sziget – amint azt
az Esoteric Buddhism írja –, akár pedig az Atlantisz kontinens, ez itt nem lényeges. A tradíció
megvan, éspedig keresztény író által feljegyezve.

Egyetlen okkultista sem gondolna arra, hogy Noét megfossza elıjogaitól, ha elismerik
róla, hogy egy atlanteán volt. Így egyszerően csak arról van szó, hogy az izraeliták elismétel-
ték Vaivasvata Manu, Xisuthrus és még sok más személy történetét más név alatt, amihez
éppen olyan joguk volt, mint bármely más nemzetnek vagy törzsnek. Kifogásoljuk azonban a
bibliai kronológia szószerinti elfogadását, amely képtelen és nem felel meg sem a geológiai
adatoknak, sem pedig a józanésznek. További kifogásunk: ha Noé egy atlanteán volt, akkor ı
– amint Faber is mondja – titán, óriás kellett, hogy legyen, s ha pedig óriás volt, miért nem
óriásnak mutatja be ıt a Genezis?40

Bailly ott téved, amikor elveti Atlantisz elmerülését, s az atlanteánokat egyszerően

csak egy északi és vízözön utáni népnek tartja, bár megjegyzi: „virágzásuk megelızte a hindu,
egyiptomi és föníciai birodalmak létrejöttét”. Ebben is igaza lenne, ha tudott volna arról a
földrészrıl, amit megegyezés szerint Lemuriának neveztünk el. Mert az atlanteánok a
lemuriakkal összehasonlítva valóban vízözön utáni nép volt, csakhogy Lemuriát nem a vizek
árasztották el, mint Atlantiszt, hanem földrengések és földalatti tüzek következtében elmerült
a hullámokban, amelyhez hasonló sors vár egy napon Nagy-Britanniára és Európára. Hogy
mindezek a dolgok ennyire összekuszálódtak, az elsısorban a tudósok tudatlanságára vezethe-
tı vissza, akik nem akarják elismerni egyrészt azt a tradíciót, hogy addig már több kontinens
elsüllyedt, másrészt pedig nem akarnak tudomást venni arról a periodikus törvényrıl, amely
az egész manvantarai cikluson át érvényesül. Abban is igaza van Bailly-nak, hogy a hinduk,
az egyiptomiak és a föníciaiak az atlanteánok után jöttek, mert ez utóbbiak a negyedik fajhoz
tartoztak, míg az árják és a sémita ág már az ötödik fajhoz. Platón, amikor elismétli az egyip-
tomi papok által Szolónnak elmondott történetet, készakarva összekeveri a két kontinenst –
amint azt minden beavatott tenné –, s az utolsónak elsüllyedt kis szigethez főzi mindazokat az
eseményeket, amelyek a két hatalmas, történelem elıtti, hagyomány által feljegyzett konti-
nensen történtek. Ezért ír a Földbıl teremtett elsı emberpárról, akik által az egész sziget be-
népesült. És itt nem Ádámot és Évát érti, sem pedig saját hellén ıseit. Egyszerően allegóriá-
ban beszél, s a „Földet” említve az „anyagra” gondol, mert hiszen az atlanteánok voltak való-
jában az elsı tisztán emberi és földi faj, – az ıket megelızı fajok ugyanis nem annyira emberi
és szilárd, mint inkább isteni és éterikusak voltak.

De Platón bizonyára tudott – mint minden más beavatott adeptus – a harmadik faj tör-
ténetérıl a „Bukás” után, jóllehet ezt a tudását – hallgatásra és titoktartásra tett fogadalma
következtében – félreérthetetlenül soha ki nem mondta. De most már, miután megismerked-
tünk a keleti népek hozzávetıleges kronológiájával – mely kronológia mindenben a korai árja
40
Faber, a hívı keresztény is mondja: „A Noé-család… az atlanteán vagy titán elnevezést is viselte, fı-
leg a nagy pátriárkát mintegy tiszteletadásként Atlasznak vagy Titánnak nevezték”. (U. o. II. 285. old). Ha így
volt, akkor a Biblia szerint Noé leszármazottja kellett, hogy legyen az Istenfiak – a bukott angyalok – és az „em-
berek leányainak, akik szépek voltak”. (Ld. Genezis, 6. fejezet) Miért is ne, hiszen Noé apja, Lamech, megölt
egy embert, s ugyanolyan gonosz volt fiával és leányaival együtt, mint az egész emberiség, amely elmerült a
Vízözönben.

200
számításokon alapszik, s azt követi – könnyebben fogjuk tudni elképzelni azokat a mérhetet-
len idıszakokat, amelyek – az elsı és a második fajról nem is beszélve – a nemek szétválása
óta elteltek. A két elsı faj megértése meghaladja a nyugati gondolkodáshoz szokott elmét, s
éppen ezért úgy véljük, fölösleges részletesen szólni róluk, sıt a harmadik fajt sem tárgyaljuk
korábbi fokozatában.41 Kiindulásként csak ez utóbbi, teljes emberi periódusát vehetjük, külön-
ben az avatatlan olvasót menthetetlenül összezavarnánk.

A HARMADIK FAJ ELBUKOTT - többé nem teremtett, utódait ezentúl nemzette.

Ráadásul – mivel a szétválás idıszakában még értelem nélküli volt – abnormális leszár-
mazottakat nemzett mindaddig, amíg a fiziológiai természet a helyes irányba nem terelte ösz-
töneit. Amint a Bibliában az „Úristen”, azonképp a „Bölcsesség Fiai”, a Dhyan Chohánok is
intették a fajt, hogy ne nyúljon a Természet által tiltott gyümölcshöz, de figyelmeztetésüknek
nem volt foganatja. Az emberek csak akkor vették észre cselekedeteiknek helytelenségét –
bőnnek nem nevezhetjük –, amikor már túl késı volt, vagyis akkor, amikor az angyali
monádok a magasabb szférákból inkarnálódtak bennük, s megadták nekik az értelmet. Mind-
addig ugyanis az emberek tisztán fizikaiak voltak, akárcsak a tılük származó állatok. Akkor
végeredményben mi a különbség közöttük? A Titkos Tanítás azt tartja, hogy a Földön lévı
élı és élettelen tárgyak, az állati és az emberi formák között az egyedüli különbség az, hogy
egyesekben az un. „tüzek” látensek, míg másokban tevékenyek. A vitális tüzek mindenben
megvannak, egyetlen atomból sem hiányoznak. De semmiféle állatban nincs felébresztve a
három magasabb princípium, ezek bennük potenciálisak, látensek, s így nem létezık. S ilyen
lenne az emberek állati formája még ma is, ha kibontakozásukat csak az Anyag immanens
erıi és képességei irányították volna attól kezdve, amikor a Nemzık testébıl mint árnyékok
kiváltak, és fejlıdni kezdtek. De amint a Pymander-ben olvassuk:
42
Ez olyan titok, amely mind a mai napig hétpecsétes és rejtett. A Természet elkeveredvén az
43
Emberrel bámulatos csodát alkotott: a hét (Pitri vagy Kormányzó) esszenciájának a sajátjá-
val való harmonikus összevegyítését, a Tőz, a Szellem és a Természet (az Anyag
noumenonja) így (egymással elvegyülve) azonnal létrehozott hét embert mindkét (negatív és
pozitív) nemben a hét Kormányzó esszenciájának megfelelıen. (Divine Pymander, I. 16.)

41
Donelly az „Atlantis, the Antediluvian World” címő csodálatos könyvében leírja Atlantisz árja gyar-
matait, a virágzó mővészeteket és tudományokat – a negyedik fajtól kapott örökséget –, s bátran kimondja, hogy
a „jelenlegi létesítmények gyökerei visszanyúlnak a Miocén-korba”. Ez óriási engedmény egy mai tudóstól. De a
civilizáció még sokkal messzebb nyúlik vissza, mint a Miocén-kori atlanteánok. Felfedezésre vár még a másod-
korból való ember, s vele együtt annak rég elfelejtett civilizációja.
42
A Természet itt a természetes test, a Nemzık árnyéka.
43
Az EMBER itt az „Égi ember”, amint már megállapítottuk.

201
 Így szól Hermész, a háromszorosan nagy beavatott44 az „Isteni Gondolat
hatalmasságá”-ban. Egy másik beavatott, Szent Pál, „a tiszta igazság rejtélyes tükrének” ne-
vezi világunkat, a nazianzi Szent Gergely pedig Hermészt igazolja következı megállapításá-
val: „A látható dolgok csak árnyékai és vázlatai olyan dolgoknak, amelyeket mi nem látha-
tunk”. Örök társulásról van itt szó, s a képmások megismétlıdnek a létezés legmagasabb foká-
tól le egészen a legalsóig. Az „Angyalok Bukása” és az „Égi Háborúskodás” minden síkon
megismétlıdik, s felsı „tükör” képét eltorzítja az alsó „tükör”, s az eseményeket minden sík a
maga módján ismétli el. A keresztény dogmák visszaemlékezések Platón paradigmáira, aki
ezekrıl a dolgokról csak óvatosan beszélt, ahogy azt a beavatottak teszik. A Desatir néhány
mondata ezt pontosan kifejezi:

Minden, ami a Földön van – mondja az Úr (Ormazd) – árnyéka valaminek, ami a felsı szfé-
rákban van. A fénylı dolog (fény, tőz, stb.) árnyéka annak, ami még fénylıbb, és így tovább,
míg el nem ér Engem, aki a fények fénye vagyok.

A kabbalista könyvekben, de különösen a Zohar-ban, igen erısen kifejezésre jut az a

gondolat, hogy a Földön vagy az Univerzumban minden objektív tárgy „árnyéka” (Dyooknah)
az örök Fénynek vagy Istenségnek.

A harmadik faj különösen ragyogó árnyéka volt eleinte az isteneknek, akiket a tradíció
az allegorikus Égi háborúskodás után a Földre számőz. Itt a Földön ez a háború még szimbo-
likusabb lesz, mint a szellem és az anyag háborúja. S ez a háború tartani is fog mindaddig,
amíg a belsı, isteni ember a saját külsı, földi lényét hozzá nem hangolja eredendıen szellemi
természetéhez. Mindaddig a földi lény sötét és vad szenvedélyei örök harcban lesznek meste-
rükkel, az Isteni Emberrel. De az állat egy napon meg fog szelídülni, természete megváltozik,
s újra összhang lesz a kettı között, mint a „Bukás” elıtt, amikor még a halandó ember is az
Elemek segítségével teremtés, s nem születés útján jött létre.

A fentiek világosan kitőnnek minden nagy teogóniából, de különösen a görög monda-

világból és Hésziodosz Teogonia címő mővébıl. A modern mítosz-kutatók egyáltalán nem
értették meg, miért kellett Kronosznak, a fiúnak megcsonkítania, s ezzel impotenciára kárhoz-
tatnia apját, Uránuszt. Pedig egészen világos, s minthogy a történet általánosan ismert volt,45

44
A jelenlegi múzeumokban és könyvtárakban található Pymander, Thoth egyik könyvének egy ale-
xandriai platonista által lerövidített szövege. Ezt a harmadik században régi héber föníciai kéziratok alapján egy
zsidó kabbalista újra fogalmazta és elnevezte „Enoch Genezisének”. De még eltorzult maradványaiból is kitőnik,
mily pontosan követi a szöveg az İsi Bölcsességet például ott, ahol a Hét Teremtırıl és a hét primitív emberrıl
beszél. Ha pedig az Enoch, Thoth vagy Hermész, Orfeusz és Kadmus elnevezéseket halljuk, ezek voltaképpen
generikus nevek, leágazásait és késıi sarjait jelölik a hét elsıdleges Bölcsnek – a Dhyan Chohanoknak vagy
Déváknak –, akik illuzórikus, tehát nem halandó testben inkarnálódtak, ık tanították az emberiséget, s akiknek
legkorábbi tanítványai felvették Mesterük nevét. Ez a szokás átment a negyedik fajból az ötödikbe. Ezért azono-
sak a különbözı hagyományok Hermészrıl – az egyiptológusok ötöt tartanak számon – Enochról, stb. Mind-
egyikük feltalálja az írást, egyik sem hal meg, ma is él, s ık az elsı Beavatók a Misztériumokban, amelyeket ık
alapítottak. Csak az utóbbi idıkben tőnt el a kabbalisták birtokából az Enoch Genezise, amelyet Guillaume
Postel még látott. Minden valószínőség szerint nagyrészt Hermész könyveibıl egy átirat lehetett, és sokkal ko-
rábban keletkezett, mint Mózes Könyvei, ahogy azt Eliphas Lévi közli olvasóival.
45
Uránusz egy változata Varunának, az „Egyetemes befogadónak”, a mindent átölelınek. Varuna egyi-
ke a legrégibb védikus istenségeknek, ı a Tér – vagyis az Ég és a Föld teremtıje, mivel mindkét megnyilvánulás
az ı magjából származott. Csak a késıbbi idıkben lett Varuna az Adityák fınöke, egy Neptun-szerő lény, aki a
Leviatánon lovagol. Ez utóbbi a Makara, a zodiákus jelei között jelenleg a legszentebb és a legtitkosabb.
Varuna, „aki nélkül még pislantani sem tudna semmilyen teremtmény”, késıbb Uránuszhoz hasonlóan ugyanúgy
lealjasult, s mint Uránusz, ı is nemzésbe merült. Az exoterikus antropomorfizmus Varuna funkcióit – Muir sze-
rint – „a legfenségesebb kozmikus funkciókat” az Égbıl lerántotta a Földre. Amint az elıbb említett orientalista

202
nyilvánvalóan mélyen filozofikus és absztrakt jelentést hordozhatott, amely a mai kor bölcsei
számára elveszett. Az allegóriában szereplı büntetés valóban egy „új korszakot, a teremtés
folyamatának második fázisát” jelzi, amint azt Decharme (Mythologie de la Grece Antique, 7.
old.) helyesen mondja, jóllehet magyarázatára nem tesz kísérletet. Uránusz a természetes fej-
lıdés elé akart akadályt gördíteni azzal, hogy gyermekeit azonnal elpusztította, amint megszü-
lettek. Mivel Uránusz a Káosz – a Tér vagy a Megnyilvánulatlan Istenség – valamennyi te-
remtı erıit személyesíti meg, neki kell meglakolnia. Hiszen éppen ezek az erık teszik képes-
sé a Pitriket arra, hogy kifejlesszék magukból az elsıdleges embereket – minthogy maguktól
nem kívánnák a teremtést - késıbb az általuk teremtett emberek ugyanezekkel az erıkkel
szintén magukból fejlesztik ki a saját utódaikat. Az utódok létrehozásának mőve, amelyet
Uránusznál egy idıre felfüggesztettek, most Kronosz, az idı46 kezébe kerül. Kronosz egyesül
Rheával (a Földdel ezoterikus értelemben, általános értelemben az anyaggal), s így égi és föl-
di Titánokat hoz létre. Ez az egész szimbolikus történet a fejlıdés misztériumaira vonatkozik.

A fenti allegória exoterikus verziója a korai fajokról szóló ezoterikus tanításnak.

Kronosznál megismétlıdik ugyanez a történet. Amint Urárusz elpusztította Gaea-tól (aki a
megnyilvánulás világában azonos Aditivel, vagyis a Nagy Kozmikus Mélységgel) született
gyermekeit azzal, hogy bezárta ıket Tythea, azaz a Föld mélyébe, ugyanígy Kronosz – a te-
remtés ezen második fázisában – szintén elpusztította Rheától született gyermekeit, éspedig
úgy, hogy felfalta ıket. Ez célzás a Föld, vagyis a Természet eredménytelen kísérleteire, ami-
kor egyedül akart teremteni valóban emberi embereket. (Lásd a 3-10. Stanzát és folytatását,
továbbá Berosus beszámolóját az elsıdleges teremtésrıl.) Az idı felfalja saját sikertelen mő-
vét. Akkor jön Zeusz, Jupiter, aki ugyancsak letaszítja atyját trónjáról.47 Jupiter a titán, bizo-
nyos értelemben Prométeusz,48 s ebben különbözik Zeusztól, a nagy „Istenek Atyjától”.
Hesziodosznál Jupiter a „tiszteletlen fiú”. Hermész a Pymanderben „Égi Embernek” nevezi;
újra találkozunk vele még a Bibliában is, ahol elıbb Ádámnak hívják, majd késıbb –
transzmutációval – Ham a neve. Végeredményben mindezek az alakok a „Bölcsesség Fiai-
nak” megszemélyesítıi. Annak megerısítésére, hogy Jupiter a kifejezetten emberi atlanteán
ciklushoz tartozik – ha nem elég az a bizonyság, hogy Uránusz és Kronosz megelızték ıt – -
hallgassuk meg, mit mond Hesziodosz:

A Halhatatlanok megteremtették az Arany és az Ezüst Kort (az elsı és a második fajt),

Jupiter megteremtette a Bronz Kor (két elem keverékének) nemzedékét, a Hısöket, azután a

mondja: „(A Védákban) a Varunának tulajdonított tulajdonságok és funkciók folytán ez az Istenség morális
emelkedettségben és szentségben magasan a többi Védikus Istenség fölött áll”. De hogy pontosan megértsük
bukásának s ugyanígy Uránusz bukásának az okát, ahhoz az kell, hogy minden exoterikus vallásban az emberi
képzelet tökéletlen és bőnös mővét lássuk, továbbá tanulmányozni kellene azokat a misztériumokat, amelyeket
Varuna – a hagyomány szerint – közölt Vasishtával. Csakhogy „titkait, akárcsak Mitra titkait, nem szabad a
balga tömeggel közölni”.
46
Kronosz nemcsak Κρόνος, az Idı, hanem – amint Bréal kimutatta Hercule et Cacus címő mővében
(57. old.) – a szótövet (kar) tekintve „teremteni, kreálni” jelentéssel is bír. Kétségbe vonjuk viszont Bréal és az
ıt idézı Décharme kijelentését, miszerint a Védák-ban Kronan – az, aki tesz – egyike a teremtı isteneknek.
Bréal valószínőleg a Karmára gondolt, vagy még inkább Vishva-karman-ra, a teremtı istenre, a „mindent alkotó-
ra és a világ nagy építészére”.
47
A Titánok harca, legalábbis a teogóniában, az a harc volt, amelyet Uránusz és Gaea (vagyis az abszt-
rakt értelemben vett Ég és Föld) gyermekei folytattak Kronosz gyermekeivel – utóbbiak vezére Zeusz volt – a
fıhatalomért. Bizonyos értelemben mind a mai napig tartó küzdelem ez a spirituális belsı ember és a test embere
között.
48
Éppen úgy, amint az „Úristen” vagy Jehova ezoterikusan Káin, vagy éppen a „kísértı kígyó”, de úgy
is lehet tekinteni, mint az androgün Éva hímnemő felét, mielıtt ez az Éva, az Adam Kadmon nınemő fele „elbu-
kott” volna. Az elsı Sephirothi Hármasságban pedig ı Chokmah, a jobboldal, míg Binah – a nınemő rész – a
baloldal.

203
Vas Kor nemzedékét. Jupiter ezek után elküldi végzetes ajándékát, Pandorát
Epimetheusnak.49 Hesiodos az elsı asszony leküldését „baljós adománynak” nevezi. Szerinte
ez büntetés volt azért, mert az ember „ellopta az (isteni teremtı) tüzet”. Amint Pandora meg-
jelenik a Földön, egyszerre felüti a fejét minden baj. İ elıtte az emberi fajok boldogan éltek,
fájdalomtól, betegségtıl mentesen, s ugyanezt halljuk a Mazdeai Vendidad-ban a Yima ural-
ma alatt élı elsı fajokról.

A két Vízözönt is ki lehet mutatni az egyetemes hagyományokban, ha gondosan ol-

vassuk Hesiodost, a Rig Védát, a Zend Avestát, stb., de sehol sem hallunk ezekben a
teogóniákban az elsı emberrıl, mert errıl csak a Biblia beszél.50 A mi fajunk embere az egye-
temes hagyomány szerint egy vízi kataklizma után jelenik meg. A Vízözön elbeszélése után a
hagyomány csak megemlíti azoknak a kontinenseknek és szigeteknek a nevét, amelyek annak
idején elmerültek az óceán hullámaiban.51 Hesiodos szerint (Opera et Dies, V. 108.) „az iste-
nek és a halandók közös eredettel bírnak”, Pindaros pedig megismétli ezt az állítást. (Nemezis.
VI. I.) Deucalion és Pyrrha, akik Noéhoz hasonlóan bárkát építettek és megmenekültek a víz-
özöntıl, arra kérik Jupitert, hogy keltse újra életre az emberi fajt, amelyet az Özönvízzel ki-
pusztított. A szláv mitológiában minden ember elpusztul, csak két öreg ember, egy férj és a
felesége éli túl a katasztrófát. Akkor Pram-gimas, a „Fı Mester” azt tanácsolja nekik, hogy a
Föld szikláin ugorjanak hetet, s ebbıl hét új faj (párosan) születik, tılük származnak a litván
törzsek, szám szerint kilencen.52 A Mythologie de la Grece Antique szerzıje, Decharme, he-
lyesen mondja, hogy a négy kor nemcsak korszakokat jelöl, hanem egyben allegorikus célzás
is a fajokra. Amint írja:

Görögországban az egymást követı fajokat, amelyek elpusztultak és helyettük átmenet nélkül

jött az új, a fémek nevével jellemezték, kifejezvén ezzel e fajok csökkenı értékét. A legértéke-
sebb és legragyogóbb fém, az arany… jellemzi az elsı fajt. A második faj, az Ezüst kor embe-
rei már alsóbbrendőek. Tehetetlen és gyenge teremtmények, egész életük nem más, mint
hosszú és ostoba gyermekkor… Ezek eltőnnek… A Bronz kor emberei hatalmasak és erısza-
kosak (a harmadik faj)… rendívül erısek. Bronz fegyvereik voltak lakóhelyük is bronzból épült,
más fémet nem használlak. A vas, a fekete fém, még ismeretlen volt. (Hesiodos, Opera et Dies,
143-155.)

Hesiodos szerint a negyedik faj a hısök faja volt, akik Théba (Lásd Aeschylus: The
Seven Againts Thebes) vagy Trója falai alatt estek el.

Tehát a legrégibb görög költıknél is megtalálható a négy faj leírása, jóllehet anakro-
nisztikusan és összekeverve, a mi tanainkat ezek szerint a klasszikus írók is megerısítik. El-
lenvetésként azt halljuk, hogy mindez csak „mitológia” és költészet. Mit fog szólni a modern
tudomány az ilyen ósdi mesék tényleges eseményekké való átalakításához? A szentenciát
könnyő kitalálni. Ezért kénytelenek vagyunk elıre megválaszolni, s egyben azt is bizonyítani,
hogy éppen a tudomány területén vesznek alapul meséket és empirikus spekulációkat, ezért a
tudomány képviselıinek nincs joguk – súlyos gerendával a szemükben – az okkultista szemé-
ben lévı szálkára rámutatni, ami esetleg csak az ı képzeletük szerint van ott.

49
Pandora eredeti történetét „A két fivér” címő egyiptomi legendában olvashatjuk (fordította M.
Maspero, a Bulaq-i Múzeum igazgatója). Noum, a híres égi mővész egy csodálatos szépségő leányt teremt, s
elküldi ıt Batoo-hoz, s ezzel feldúlja annak boldogságát; Batoo természetesen az ember, a lány pedig Éva. (lásd
Revue Archéologique 1870. márc. szám, valamint Decharme, id. mő, 285. old.)
50
A Vendidad-ban Yima nem az „elsı ember”, csak az orientalisták felfogása szerint az.
51
Boeotia elmerült, s utána az ısi Athén és Eleusis.
52
Deutsche Mythol. I. 545. old. 3. kiad. és Hanusch Slawische Myth. 235. old. Ld. Decharme, id. mő
281. old. Szerinte kilencszer kellett ugraniuk.

204
40. Azután a harmadik és a negyedik (faj) gıgjükben felfuvalkodtak. „Mi vagyunk a
királyok, mi vagyunk az istenek”. (a)

41. Gyönyörő nıket vettek magukhoz. Az értelem nélküliek, a szők-fejőek fajtájából

vettek feleségeket. Szörnyetegeket nemzettek, gonosz démonokat, hímnemőeket és nı-
nemőeket, valamint Khado-kat (Dakini) kis értelemmel. (b)

42. Templomokat építettek az emberi test imádására, a hím és a nı imádására. (c) Ettıl
kezdve a harmadik szem nem mőködött többé. (d)

(a) Ilyenek voltak az elsı igazán fizikai emberek, akiknek legfıbb jellegzetességük a
gıg volt! Ezeknek, vagyis a harmadik faj embereinek és az óriási atlanteánoknak emlékezete
maradt fenn egyik generációról a másikra egészen Mózes idejéig, objektív formát öltve azok-
ban a vízözön elıtti óriásokban és félelmetes mágusokban, akikrıl a Római Egyház oly élénk,
s ugyanakkor elferdített legendákat ıriz. Az archaikus bölcsesség kommentárjainak olvasója
és tanulmányozója könnyen fel fogja ismerni az atlanteánok némelyikében a Nimródok, a
Bábel Tornyának építıi, a Hamiták prototípusait és a többi – a teológiai irodalom kifejezésit
használva – „átkos emlékő” legendás alakot, akik végeredményben a Sátán ortodox típusaival
látták el az utókort. Itt most természetszerőleg felmerül annak szükségessége, hogy ezen ko-
rai, jóllehet mitikus fajok vallási erkölcstanát megvizsgáljuk.

Milyen volt a harmadik és a negyedik faj vallása? A szokott értelmezés szerint sem a
lemuriaiaknak, sem utódaiknak a lemuro-atlanteánoknak nem volt semmiféle vallásuk. Nem
voltak dogmáik, nem kellett hinniük. Amint a harmadik fajhoz tartozó ember mentális felfo-
gása megnyílt, azonnal egynek érezte magát a mindig jelenlévı, jóllehet ismeretlen és látha-
tatlan Eggyel, az Egy Univerzális Istenséggel. Miután mindenki megkapta az isteni erıket és
érezte magában saját belsı Istenét, ettıl kezdve azt is felfogta, hogy természete szerint ember-
isten, bár fizikai énje állati. A kettı közötti küzdelem azon a napon kezdıdött, amikor megíz-
lelte a Tudás Fájának gyümölcsét; életre-halálra szóló harc indult meg a spirituális és a pszi-
chikus, valamint a pszichikus és a fizikai között. Azok, akik uralmat szerezvén a test fölött le-
gyızték az alsó princípiumokat, csatlakoztak a „Világosság Fiaihoz”. Akik fölött pedig az
alacsonyabb természet gyızött, az Anyag rabszolgái lettek. A „Világosság és a Bölcsesség
Fiaiból” végül is a „Sötétség Fiai” lettek. Elestek a halandó élet és a halhatatlan élet közötti
csatában, s az elesettekbıl formálódott ki az atlanteánok késıbbi generációinak a magja.53

Tudatának hajnalán a harmadik gyökérfaj emberének tehát nem volt olyan hite, amit
vallásnak lehetne nevezni. Vagyis éppen úgy fogalma sem volt a „ragyogással és arannyal
ékes vallásokról”, mint ahogy nem ismert semmiféle hitrendszert vagy kultikus hitet sem. De
ha a vallás fogalmát úgy határozzuk meg, hogy az a tömegek hódolata olyanokkal szemben,
akiket magasabbrendő lényeknek tart, – mint pl. ahogy a gyermek érez szeretett szülıje iránt
– akkor még a legkoraibb lemuriaiaknak is volt – intellektuális életük kezdettıl fogva – vallá-
suk, éspedig gyönyörő vallásuk. Vajon nem voltak-e körülöttük, sıt saját magukban is az
elemek ragyogó istenei?54 Gyermeki létüket vajon nem azokkal töltötték-e, akik nevelték,
ápolták, létüket megalapozták, s intelligens, tudatos életre ébresztették ıket? Mi azt hallottuk,

53
Az atlanteán szót itt egy bizonyos értelemen, mint a „varázsló” szinonimáját használjuk. Igen sokféle
atlanteán faj létezett, s fejlıdésük több millió évig tartott. Nem voltak mind gonoszok, csupán a fejlıdési ciklu-
suk végére lettek azzá, amint mi is, az ötödik faj, hamarosan azzá leszünk.
54
Az „Elemek Istenei” nem az Elementálok. Ez utóbbiakat az Elemek Istenei legfeljebb csak mint esz-
közöket használják, mint anyagot, amelybe beöltöznek.

205
hogy így volt, és hisszük is. Mert a Szellem leszállása az anyagba sohasem történhetett volna
meg, s az anyag sohasem kaphatta volna meg az elsı impulzust, ha bizonyos ragyogó Szel-
lemlények fel nem áldozták volna saját szuper-éterikus esszenciájukat, hogy ezen esszencia
bizonyos részével, vagy jobban mondva visszatükrözıdésével átlelkesítvén az anyag-embert,
megadják mindegyiknek belsı princípiumait. A Hét Égbıl – a Létezés hét síkjáról – jövı
Dhyanik alkotják a jelenlegi és jövıbeli Elemek noumenonját, éppen úgy, amint a természet
Hét Erıinek Angyalai (mely Erıknek durvább hatásait láthatjuk abban, amit a tudomány
„mozgási módoknak”, lemérhetetlen erıknek, stb. szeret nevezni) ennél is magasabb
noumenonjai a náluk is magasabb Hierarchiáknak.

Azon régi idıkben „Aranykor” volt ez, az a kor, amikor „az Istenek a földön jártak, s
szabadon érintkeztek a halandókkal”. Amikor vége lett, az Istenek visszahúzódtak – vagyis
láthatatlanok lettek –, s a késıbbi generációk azután már csak ezen Istenek birodalmait, azaz
az Elemeket imádták.

Az Atlanteánok – a nemekre már szétvált fél-isteni ember elsı ivadékai, vagyis azok a
halandók, akik már nemzésbıl származtak, és emberi módon születtek – „áldoztak” elsınek
az anyag istenének. A homályba vezetı messzi múltban, a prehistorikus kornál is korábban
ezek az atlanteánok mintegy prototípusai annak, amire a Káin nagy szimbóluma épült,55 ık az
antropomorfizmus elsı megalkotói, akik a formát és az anyagot imádták. S ez késıbb önimá-
dattá fajult, majd elvezetett a fallicizmusig, amely a mai napig is elsı helyen áll minden
exoterikus vallás szimbolizmusában a rituálé, a dogma és a forma terén. Ádám és Éva anyag-
gá váltak, vagyis a talajt hozták, Káint és Ábelt, utóbbi az életet teremtı talaj, az elıbbi pedig
„e talaj vagy mezı mővelıje”.

Így tehát az elsı atlanteán fajok, amelyek a Lemuriai kontinensen születtek, legkoráb-
bi törzseikben is már szétváltak erényesekre és bőnösökre, vagyis olyanokra, akik egy látha-
tatlan Természeti Szellemet imádtak, melynek sugarát önmagában érzi az ember, vagyis pan-
teistákra és azokra, akik fanatikus imádattal fordultak a Föld Szellemeihez, a sötét, Kozmikus,
antropomorfikus Erıkhöz, akikkel szövetséget kötöttek. A legısibb Gibborim voltak ık, ab-
ban az idıben „ama hatalmasok… híres-neves emberek”, (Genezis, VI. 4.) akik az ötödik faj-
ban mint Kabirim jelentkeztek; nevük az egyiptomiaknál és föníciaiaknál Kabiri, a görö-
göknél Titánok, az indiai fajoknál pedig a Râkshasák és Daityák.

Ilyen titkos és misztikus eredete volt minden azután következı és jelenlegi vallásnak,
de különösen a késıi héberek vallásgyakorlatának törzsi istenük tiszteletében. De ez a szexuá-
lis vallás ugyanakkor szorosan kapcsolódott, sıt úgyszólván egybevegyült különbözı asztro-
nómiai jelenségekkel, amelyeken alapult. A lemuriaiak az északi pólus felé törekedtek, a
hiperboreai kontinens felé, ıseik mennyországa felé. Az atlanteánok a déli pólus, a kozmikus
és földi értelemben vett gödör felé igyekeztek, ahonnan a tüzes szenvedélyek jönnek, melye-
ket annak lakói, a kozmikus Elementálok forgószelekbe tömörítenek. A két pólust az ısi em-
berek Sárkányoknak és Kígyóknak nevezték el, innen erednek a jó és a gonosz Sárkányok és
Kígyók, valamint az „Isten Fiaknak” – a Szellem és az Anyag Fiainak – adott nevek: a jó és a
gonosz Mágusok. Ez az eredete az ember kettıs és hármas természetének. A „Bukott Angya-
lok” legendája ezoterikus jelentésében az emberi jellem sokféle ellentmondásának kulcsát

55
Amint a Genezis IV. fejezetébıl látjuk, Káin a „föld gyümölcsébıl” visz áldozatot, lévén ı az elsı
földmővelı, míg Ábel „az ı juhainak elsı fajzásából” visz az Úrnak. Az emberiség elsı hímjének Káin, az elsı
nıjének pedig Ábel a szimbóluma, mert Ádám és Éva a harmadik faj típusait mutatja. A „gyilkolás” itt vérron-
tás, de nem az élet kioltása.

206
tartalmazza. Rámutat az ember ön-tudatosságának titkára; ez az a sarokvas, amelyen az ember
teljes életciklusa – fejlıdésének és növekedésének története – megfordul.

A fenti tanítás helyes elsajátításától függ az ezoterikus antropogenezis pontos megér-

tése. Ez adja meg a kulcsot a gonosz eredetének sokat vitatott kérdéséhez, és megmutatja,
hogy az ember miként választja szét az Egyet sokféle ellentmondó aspektusára.

Az olvasó tehát nem lesz meglepve, ha azt látja, hogy milyen sok teret szentelünk an-
nak a kísérletnek, hogy ezt a nehéz és homályos tárgyat megvilágítsuk, ahányszor csak felme-
rül. Fıleg annak szimbolikus aspektusával kell foglalkoznunk, mert ezáltal a gondolkodni
tudó tanuló jelzéseket kap kutatásaihoz, s így több fénysugár vetıdik e tárgyra, mintha csak a
pusztán formális filozófiai elıadásmód technikai szakkifejezéseit használnánk. Az un. „Bu-
kott Angyalok” maga az Emberiség. A gıg, a kéjvágy, a lázadás és a győlölet démona nem
létezett a fizikai, tudatos ember megjelenése elıtt. Az ember volt az, aki nemzette és táplálta a
gonoszt, megengedvén azt, hogy szívében növekedjék. S megint csak ı volt, aki megfertızte a
benne lakozó Istent azáltal, hogy a tiszta szellemet az anyag tisztátalan démonához kapcsolta.
És ha a kabbalista mondás: „Demon est Deus inversus” metafizikai és elméleti igazolását a
kettıs megnyilvánult Természetben találja meg, gyakorlati alkalmazását viszont csak az em-
beriségben találjuk.

Ezek után világos, hogy miután mi azt állítjuk, hogy (a) az ember megelızte megjele-
nésével a többi emlıst, sıt a nagy csúszómászók koránál is hamarabb jelent meg, (b) periodi-
kus vízözönök és jégkorszakok pusztítottak a múltban a Föld tengelyének karmikus okokból
történt megzavarása következtében, és fıleg (c) az ember egy Magasabbrendő Lénytıl, vagy
ahogy a materialista mondaná, egy természetfölötti (jóllehet csak ember-fölötti) lénytıl szár-
mazik, nos, mindazon tanításoknak igen kevés reményük van pártatlan megítélésre. Tegyük
még hozzá ehhez, hogy a harmadik fajhoz tartozó emberiség egy része – vagyis azok az em-
beri monádok, akik a korábbi Manvantarában elérték az Érdem és a Karma legmagasabb fo-
kát –, pszichikus és értelmi természetüket úgy nyerték el, hogy ötödik princípiumukat isteni
lények foglalták el, akkor a Titkos Tanítás nemcsak a materializmus szemében veszti el hite-
lét, hanem a dogmatikus kereszténység megítélése szerint is. Mert amint ez utóbbinak tudo-
mására jut, hogy ezek az angyalok azonosak a keresztények „Bukott Angyalaival”, akkor ez a
tanítás a legszörnyőbb és legártalmasabb eretnekségnek lesz kikiáltva.56 Az állatban az isteni
ember lakozott, s ezért, amikor a fejlıdés természetes folyamán a fiziológiai szétválás megtör-
tént, vagyis akkor, amikor „az egész állati teremtés kibomlott”, s a hímeket a nıtények ma-
gukhoz vonzották, a faj elbukott. Nem azért, mert ettek a Tudás Fájának gyümölcsébıl, és
megismerték a jót és a rosszat, hanem mert jobbat nem tehettek. A korai alfajok nem nélküli
teremtı ösztönüktıl hajtva egy közbeesı fajt fejlesztettek ki, amelyben – amint a Stanzák erre
utalnak – a magasabb Dhyan Chohánok inkarnálódnak.57 „Amikor majd megállapítottuk már
az univerzum kiterjedését (és sikerült tudomást szereznünk mindenrıl, ami benne van), akkor
fogjuk fajtánkat szaporítani” – mondták az Akarat és a Jóga Fiai ugyanazon fajbeli testvére-
56
A legmagasabb és legtisztább Szellemeknek, akik áttörték az alacsonyabb közbeesı tudatsíkokat, a
Pymander-féle „Hét Tőzkörnek” talán erre a degradációjára vonatkozik Szt. Jakab mondása: „A bölcsesség
(psüche) nem felülrıl jön, hanem földi, érzéki, ördögi”. Nos, ez a bölcsesség a Manasz, az „emberi lélek”, hiszen
a Spirituális Bölcsesség vagy Lélek a Buddhi, amely – minthogy oly közel van az Abszolúthoz – per se csak
látens tudat, és a Manasztól függ, ha saját síkján túl meg akar nyilvánulni.
57
Ez a „halhatatlan faj”, ahogy az ezoteriában nevezik, míg exoterikusan Daksha esı ivadékának med-
dı generációjaként szerepel. Ez a Daksha átkozta meg Naradát, az isteni Rishit azért, mert lebeszélte (Daksha)
fiait – a Haryaswákat és a Shabalashvákat – saját fajuk szaporításáról. Daksha átka így hangzott: „Szüless meg a
méhben, ezekben a régiókban nincs számodra pihenı hely”. Az átok után – a hagyomány szerint – Narada, a
meddı aszkéták fajának képviselıje meghalván egyik testében, azonnal újraszületik egy másikban.

207
iknek, amikor azok felhívták ıket, hogy kövessék példájukat. Ez azt jelenti, hogy a nagy
Adeptusok és Beavatottak, valamint az aszkéták majd a hetedik törzsfajban fognak szaporod-
ni, azaz újra elme-szülte szeplıtlen fiakat létrehozni.

Ez áll a Purânákban, az Adi Parvan-ban, (115. old.) és a Brahmâ Purâna-ban. A

Pushkara Mahatmya egyik részében pedig a nemek szétválása van allegorizálva azzal, hogy
Daksha, amikor látja, hogy akarat-szülte utódai, a „passzív Jóga Fiai” nem akarnak embereket
teremteni, „önmaga felét átváltoztatja nıvé, akivel leányokat nemz”, a harmadik faj leendı
asszonyait, mely harmadik faj hozta létre Atlantisz óriásait, az un. negyedik fajt. A Vishnu
Purâná-ban egyszerően csak az áll, hogy Daksha, az emberiség atyja, bevezette a szexuális
kapcsolatot, hogy ezáltal benépesítse a világot.

Az emberi faj szerencséjére a „Választott Faj” már a legmagasabb Dhyánik (intellek-

tuális és spirituális) inkarnációs eszköze lett, mielıtt az emberiség teljesen leszállt volna az
anyagba. Amikor a harmadik faj utolsó alfajai – a legalsóbb alfajokat kivéve – pusztulásukat
lelték a nagy lemuriai kontinenssel együtt, a „Bölcsesség Hármasságának ivadékai” már meg-
szerezték a halhatatlanság titkát itt a Földön. Ezzel a képességével a fenti Nagy Személyiség
ad libitum át tud lépni az egyik elhasznált testbıl a másikba.

(b) Az elsı háború a Földön, az elsı vérontás annak következtében történt, hogy az
ember szeme és érzékei megnyíltak, s látta, hogy testvéreinek leányai, sıt feleségei is szeb-
bek, mint a saját asszonyai. A szabin nık elrablása elıtt már voltak nırablások, és nem egy
Menelaost fosztottak meg Helénájától, még mielıtt az ötödik faj megszületett volna. A Titá-
nok vagy óriások erısebbek voltak, ellenfeleik viszont bölcsebbek. Mindez a negyedik faj, az
óriások idejében történt.

Mert valóban „voltak óriások” a régmúltban.58 Az állatvilág fejlıdési szériája biztosí-

ték arra, hogy ugyanez történt az emberi fajjal is. A teremtés rendjében eggyel lejjebb is talá-
lunk tanúkat arra, hogy a növényvilág méretei pari passu jártak az állatvilág méreteinek vál-
tozásával. A finomrajzú páfrány, amelyet megszárítva könyvjelzınek használunk, azon gigan-
tikus páfrányok leszármazottja, amelyek a Szén-korban nıttek.

Írások, filozófiai és tudományos munkák töredékei – röviden csaknem minden fel-

jegyzés, amely az antik világból reánk maradt – tartalmaz utalásokat az óriásokra. A Titkos
Tanítás atlanteánjait könnyő felismerni a Lanka-beli Râkshasákban, a Rama által legyızött
ellenségben. Vajon ezek a beszámolók csak az üres képzelet termékei? Vizsgáljuk meg hát
röviden ezt a tárgyat.

A mesék világába tartoznak-e az óriások?

Itt megint ellentmondásba kerülünk a tudománnyal, amely tagadja azt, mintha az em-
ber valaha is nagyobb lett volna a mai átlagos magasságú embertípusnál. Dr. Henry Gregor
cáfolja az óriásokról szóló hagyományt, mert szerinte az a tények helytelen ismeretén alapul, s

58
Minden ország, minden nép hagyománya erre a tényre mutat. Donnelly idéz Duran atya Historia
Antigua de la Nueva España (1885) címő könyvébıl, amelyben Cholula egyik százéves bennszülötte így számol
be a cholulai nagy piramis építésérıl: „Kezdetben, még a Nap megteremtése elıtt, ez az ország (Cholula) sötét-
ségben és homályban volt… de amint a nap sugarai keleten kisütöttek, óriási emberek jelentek meg… ık építet-
ték a piramist, s azután szétszóródtak a világ minden részében”.
„Közép-Amerika történetének nagy részét a quinanák-nak nevezett ısi óriásfaj cselekedetei töltik ki” –
mondja az „Atlantis” szerzıje (204. old.).

208
példákat hoz fel némely téves magyarázatra, mint e hagyományok eleven cáfolatára. Egyik
példája az, hogy Franciaországban 1613-ban az alsó Dauphiné vidékén egy idıtlen idık óta
„Óriások mezejének” nevezett területen, négy mérföldnyire St. Romanstól, hatalmas csonto-
kat találtak, mélyen elásva a homokos talajban. Emberi maradványoknak nézték, s
Teutobochus, a Marius által megölt teuton fınök csontjainak vélték. Cuvier késıbbi kutatásai
azonban kiderítették, hogy a csontok a 18 láb hosszú Dinotherium giganteum maradványai.
Arra is rámutattak már, hogy régi építkezések bizonysága szerint legkorábbi ıseink nem vol-
tak sokkal magasabbak, mint mi, mert a jelenlegi méreteknek megfelelı bejárati ajtókat épí-
tettek. Az antik világ általunk ismert legmagasabb embere, a hír szerint, a hét és fél láb magas
Maximus római császár volt. Nála magasabb embereket azonban napjainkban gyakran látunk.
A London Pavilonban mutogatta magát egy magyar ember, aki közel 9 láb magas volt. Ame-
rikában volt látható egy 9 láb 6 hüvelyk magas óriás. A montenegrói Danilo pedig 8 láb 7
hüvelyk volt. Oroszországban és Németországban az alsóbb néposztály körében gyakran ta-
lálkozunk 7 lábnál magasabb emberekkel. Nos, ha Darwin felfogása szerint a keresztezett
fajták tenyésztésébıl származó állatok mindig elárulnak bizonyos, „az eredeti típushoz való
visszatérésre irányuló tendenciát”, akkor követıinek, a darwinistáknak ugyanezt a törvényt
kellene alkalmazniuk az emberre is. Ha az ısi idıkben nem léteztek volna óriások, mint bizo-
nyos típus, akkor ma sem látnánk ilyeneket.

A fentiek azonban csak a történelmi korra vonatkoznak. És ha a történelem elıtti ko-

rokból származó csontvázakról egyelıre nem tudunk, hogy velük kétségbevonhatatlanul bizo-
nyítsuk állításunkat a tudomány felfogása szerint, a bizonyíték megtalálása csak idı kérdése.
Szerintünk különben is vannak bizonyítékok. Amint már megállapítottuk, az emberi alkat az
utolsó faji ciklus óta keveset változott. A régi idık óriásait mind elnyelte az óceánok mélye, s
a több százezer év során a víz nyomása és súrlódása még a bronzot is porrá zúzta volna, nem-
hogy egy emberi csontvázat. Honnan ered vajon a jól ismert klasszikus írók, filozófusok tanú-
sága, olyan embereké, akiknek igazmondásában kortársaik sohasem kételkedtek? Ne felejtsük
el azt sem, hogy csak 1847-ben sikerült végre felkeltenie Boucher de Perthes-nek a tudomány
figyelmét az addig jóformán ismeretlen özönvíz elıtti emberre, mert az archeológia önelégült
módon nem akart róla tudomást venni. Az óriásokról, akik „abban az idıben a földön
valának” csak a Biblia beszámolójából értesültek a nyugati bölcsek, s egyedüli tanúként a
Zodiákus támogatja ezt a megállapítást Orion vagy Atlasz személyében, aki hatalmas vállain
tartotta – mint mondják – a világot.

De még az óriások sem múltak el tanúk nélkül, s a kérdést több oldalról is meg lehet
vizsgálni. A szükséges bizonyítékokkal három tudomány – a geológia, a csillagászat, s a
szentírások tanulmányozása, ez utóbbi egyetemes vonásaiban – jön segítségünkre. Kezdjük a
geológiával. A geológusok annyit már elismertek, hogy minél régebbi idıbıl való a kiásott
csontváz, annál nagyobb, szerkezetileg annál erıteljesebb. Ez a bizonyíték egyik fajtája.
Frederic de Rougemont, bár túlságosan is hisz a Bibliában és Noé bárkájában, mégis tudomá-
nyos tanúnak számít, amikor ezeket írja: „A Gard départementben, Ausztriában, Liege-ben,
stb. találhatók csontvázak, melyeknek koponyái mind néger típusra emlékeztetnek… s
amelyekei jellegük alapján állati csontokkal lehetne összetéveszteni, mind nagynövéső embe-
rek maradványai. (Historie de la Terre, 154. old.) Lartet, aki tekintély a maga szakmájában,
ugyanezt állítja: nagynövésőeknek mondja az Özönvízben – nem okvetlenül Noé özönvizében
– elpusztult embereket, s kisebb növésőeknek a késıbb jött fajokat.

Ami pedig a régi írók tanúságát illeti, nem is szükséges Tertullianus kijelentésével
foglalkoznunk, aki szerint az ı korában Karthágóban egész sereg óriás élt, mert mielıtt

209
Tertullianus tanúbizonyságit elfogadnánk, elıbb be kellene bizonyítani személyazonosságát,59
vagy egyáltalán tényleges létezését. De elolvashatjuk az 1858-ban megjelent újságokat, ame-
lyek arról adnak hírt, hogy Karthágó területén egy óriásokat tartalmazó szarkofágot találtak.
Ami pedig a pogány írókat illeti, Philostratus tanúságára hivatkozunk, aki megemlít egy ha-
talmas, huszonkét könyök (egy könyök = kb. 45 cm. Ford.) csontvázat, s arról is beszél, hogy
Sigaeum hegyfokán saját szemével látott egy tizenkét könyök hosszú csontvázat. Bár ez való-
színőleg nem azé az óriásé volt, akit Apolló Trója ostrománál megölt, amint azt Protesilaus
hitte, de mindenesetre egy óriás csontváza volt, éppen úgy, mint a stíriai Messecrates által
Lemnosban felfedezett másik csontváz, amely Philostratus szerint (Heroica, 35. old.) „rettene-
tes látványt” nyújtott. Lehetséges-e, hogy az elıítélet annyira elvakítaná a tudományt, hogy
ezeket az embereket a bolondok vagy a hazugok közé sorolná?

Plinius beszél egy óriásról, akiben Oriont vagy Otust, Ephialtes testvérét véli felfedez-
ni. (Hist. Nat. VII. kötet, XVI. fejezet) Plutarchos kijelenti, hogy Sertorius látta Antaeusnak,
az óriásnak sírját. Pausanias kezeskedik különbözı óriások sírjának tényleges létezésérıl,
beszél Asterius és Geryon, Hillus – Hercules fiának – temetkezési helyérıl, ezek mind óriá-
sok, titánok és hatalmas erejő emberek voltak. Végül Pégues abbé Les volcans de la Gréce
címő érdekes mővében azt állítja, hogy:

Thera szigetének vulkánjaitól nem messze hatalmas koponyájú óriások maradványait találták
meg óriási kövek alatt. Az ilyen kövek összehordását itt és más helyeken is csak titáni erık
végezhették. A hagyomány az ilyen kısírokhoz szerte a világon az óriások, tőzhányók és a
mágia fogalmait kapcsolja. (De Mirville: Des esprits, III. köt. 47-8.)

A fent idézett mőben a szerzı azon csodálkozik, hogy a Bibliában és a hagyományban

a Gibborim, az óriások vagy „ama hatalmasok”, a Rephaim azaz a kísértetek vagy fantomok,
továbbá a Nephilim vagyis a bukottak (irruentes) egyformáknak vannak feltüntetve, és mégis
„mind emberek”, hiszen a Biblia az ısöknek és a hatalmasoknak hívja ıket, – példa reá Nim-
ród. A Titkos Tanítás megmagyarázza a titkot. Az említett nevek, amelyek jogosan csak a
négy megelızı fajt és az ötödik legkorábbi kezdeteit jelöli, igen világosan utalnak az elsı két
fantom (asztrális) fajra, a bukott fajra, vagyis a harmadikra, és az atlanteán faj óriásaira, va-
gyis a negyedik fajra, amelyek letőnte után „az emberek alakja kisebbedni kezdett”.

Bossuet az általánosan bekövetkezett bálványimádás okát az „eredendı bőnben” látja.

„Olyanok lesztek, mint az Isten” – mondja a Genezis kígyója Évának, elhintvén ezzel a hamis
istenségek imádatának elsı csíráját. Bossuet szerint ebbıl lett a bálványimádás, vagyis a ké-
peknek, az emberi vagy antropomorf formáknak kultusza és imádása. De ha a bálványimádás
ezen alapul, akkor a két keresztény egyház – a görög, de különösen a latin – éppen olyan bál-
ványimádó és pogány, mint bármely más vallás.60 De csak a negyedik faj korában térnek át az
isteni voltukat eljátszott emberek a test imádására, más szóval a fallicizmusra. Mindaddig
valóban istenek voltak, oly tiszták és isteniek, mint nemzıik, s az allegorikus kígyó mondása
pedig – amint azt korábban már kellıképpen bemutattuk – egyáltalában nem az emberek fi-
ziológiai bukására vonatkozik, hanem csak a jó és a rossz tudásának megszerzésére, s ezt a

59
Vannak olyan kritikusok, akik Tertullianus létezésére nem látnak más bizonyságot, csak Eusebius, az
„igazmondó” írásait, s ezért létezését kétségbe vonják.
60
Éspedig a határozott tilalom ellenére, mert hiszen az Elyrusban 303-ban tartott nagy zsinaton kimond-
ták, hogy „Isten formája, amely anyagtalan és láthatatlan, nem határolható el alakba vagy formába”. 692-ben, a
konstantinápolyi zsinat hasonlóképpen megtiltotta a hívıknek, hogy „Jézust mint bárányt fessék le vagy ábrázol-
ják”, továbbá hogy „térdet hajtsanak imádság közben, mivel ez a bálványimádás cselekedete”. A nicaea-i zsinat
(787-ben) visszaállította a bálványimádást, a római zsinat pedig 883-ban kiközösítette János konstantinápolyi
pátriárkát azért, mert nyíltan ellenezte a képek tiszteletét.

210
tudást már bukásuk elıtt megszerezték. Ne felejtsük, hogy csak az Édenkertbıl való kény-
szerő kiőzetésük után „ismeré Ádám az ı feleségét, Évát”. Mi természetesen nem akarjuk a
Titkos Tanítás tételeit a héber Biblia holt betőivel igazolni, hanem csak rámutatunk ezoterikus
értelmezésben a kettı közötti feltőnı egyezésekre.

Alexandriai Kelemen csak a neoplatonistáktól való elfordulása után kezdte a gigantes

(óriások) szót a serpentes (kígyók) szóval fordítani, azt a magyarázatot adva, hogy a „kígyók
és az óriások démonokat jelentenek”.61

Szemünkre vethetnék, hogy mielıtt párhuzamot akarnánk vonni saját tantételeink és a

Biblia szövege között, jobb bizonyságot kell felhoznunk a negyedik faj óriásai mellett, mint a
Genezisben erre található utalásokat. Feleletünk az, hogy az általunk adandó bizonyítékok
sokkal kielégítıbbek, s mindenesetre több irodalmi és tudományos bizonyító erıvel bírnak,
mint amilyeneket valaha is fel tudnának hozni a Noé-féle Vízözönre. Kínában még a törté-
nelmi mővek is telve vannak a negyedik fajra vonatkozó visszaemlékezésekkel. A Shoo-King
(IV. rész, XXVII. Fejezet, 291. old.) francia fordításában ezt olvassuk:

Amikor a Mao-tse (a Vízözön elıtti romlott faj – jegyzi meg a kommentátor –, amelyik az ısi
idıkben sziklabarlangokba vonult vissza, s amelyiknek leszármazottai állítólag még ma is él-
62
nek Kanton közelében) régi írásaink bizonysága szerint Tchy-Yeoo által félrevezetve az
egész világot felforgatta, az telve lett gonosztevıkkel… Az Úr Chang-ty, (az isteni di-
nasztiának egyik királya) rátekintett a népre, s nyomát sem látta bennük az erénynek. Ekkor

61
Genezis, V. fejezet. Charles Gould: „Mythical Monsters” címő mővében a kínai sárkányokról és Kína
irodalmáról szólva (212. old.) megállapítja: „Kína mitológiáiban, történeteiben, vallásaiban, népszerő meséiben
és közmondásaiban számos célzás található egy titokzatos lényre, akinek természete fizikai, képességei pedig
spirituálisak. Ez a lény bizonyos formát ölt magára, amelyet természetfölötti képességével egy másikra tud át-
cserélni; hatalma van az idıjárás fölött, tetszés szerint hoz létre aszályt vagy termékenyítı esıket, zivatarokat
támaszt és csendesít le. Köteteket lehetne összeírni azokról az elszórt legendákról, amelyek mind e tárgykörbıl
valók”.
Ez a „titokzatos lény” a mitikus Sárkány, vagyis az ısi idık történelmi személyiségének, a tényleges
Adeptusnak a szimbóluma, aki azon idık okkult tudományainak professzora és mestere volt. Más helyen már
említettük, hogy a negyedik és az ötödik faj nagy „mágusait” – ıseik után – általában „Kígyóknak” és „Sárká-
nyoknak” nevezték. Mindnyájan az u. n. „Bölcsesség Tüzes Sárkányai” hierarchiához tartoznak, a Dhyan
Chohanok-hoz, akiket Agnishwatta Pitriknek hívnak, vagy általában Marutoknak és Rudráknak, akik atyjuk, a
Tőzistennel azonosított Rudra leszármazottai. Az említett helyen ezt már bıvebben tárgyaltuk. Nos, Kelemen, a
beavatott neoplatonista természetesen tudott a „Sárkány” szó eredetérıl, azt is tudta, hogy miért hívták így a
beavatott adeptusokat, s ugyanígy tudott az Agathodaemon, a Krisztus titkáról, a gnosztikusok hét-ma-
gánhangzós Kígyójáról. Tudta, hogy az új vallási dogma szerint át kell alakítani Jehova riválisait, vagyis azokat
az Angyalokat, akikrıl azt tartották, hogy fellázadtak az Elohim ellen, amiként a Titán Prométheusz is fellázadt
Zeusz ellen, aki viszont atyjának trónját bitorolta. Kelemen azt is tudta, hogy a „Sárkány” elnevezés a „Böl-
csesség Fiainak” volt misztikus neve, s mindezeket tudva állapította meg önkényesen és brutálisan, hogy a „kí-
gyók és óriások démonokat jelentenek”, tehát nem „Szellemeket”, hanem „Ördögöket”, az egyházi szóhasználat
szerint.
62
„Hogyan fogadná a világ azt az állításukat, hogy a kínaiak – a szárazföldi, az igazi kínaiakra gondo-
lok, nem pedig a negyedik és az ötödik faj félvér keveredésére, amely most uralmon van (1888-ban) – az ısla-
kók, akik különleges nemzetségük szerint teljesen a negyedik faj legkiválóbb és legutolsó ágához tartoznak,
civilizációjuk legmagasabb fokát már akkor elérték, amikor az ötödik faj éppen csak hogy megjelent Ázsiában”.
(Esoteric Buddhism, 69. old.) S ez a maroknyi, belföldi kínai mind igen magas termető. Ha a Lolo nyelven (Kína
ıslakóinak nyelvén) írt legrégibb kéziratokat meg lehetne szerezni, és pontosan lefordítani, sok érdekes bizonyí-
tékkal találkozhatnánk. De ezek a kéziratok rendkívül ritkák, nyelvük pedig csaknem érthetetlen. Mindez ideig
csak egy-két európai archeológusnak sikerült ilyen becses írásokhoz hozzájutnia.

211
 megparancsolta Tehong-nak és Lhy-nek (két kisebb-rangú Dhyan Chohan), hogy vágjanak el
63
minden kapcsolatot az ég és föld között. Azóta nincs többé felszállás és leszállás!

A „felszállás és leszállás” akadálytalan közlekedést és összeköttetést jelent a két világ

között. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy teljes és részletes beszámolót adjunk a har-
madik és a negyedik faj történetérıl. Csak néhány elszigetelt tényt szabad most róluk össze-
vetni, fıleg azokat, amelyeket az ısi irodalom és történelem közvetlen és deduktív bizonyíté-
kai támogatnak. Amint az emberek „bırruhája” megvastagodott, és amint mindjobban elme-
rültek a fizikai bőnbe, megszakadt a fizikai ember és az éterikus isteni ember közötti kapcso-
lat. Az anyag fátyla a két sík között túlságosan sőrő lett ahhoz, hogy a belsı ember áttörhesse.
Abban az idıben, amikor a harmadik faj még tisztán élt, az égi tanítók feltárták elıtte az Ég és
a Föld misztériumait. Ennek a fényközpontnak a sugarai késıbb szükségképpen el-
halványultak, amint kiáradva egy kedvezıtlen – túlságosan anyagi – talajra hullottak. A soka-
ság számára lett belılük boszorkányság, majd késıbb az exoterikus vallások formáját felöltve
babonás bálványimádás, az ember- és a hıs-imádás kultusza. Csak néhány ısi emberben égett
ragyogva az Isteni Bölcsesség szikrája, s oly mértékben lett intenzívebb, amint a korok fo-
lyamán ez a szikra mind jobban elhalványult azokban, akik azt rosszra fordították. E marok-
nyi ember lett kiválasztott ırzıje a misztériumoknak, amelyeket az Isteni Tanítók az emberi-
ség számára feltártak. Közöttük voltak azok, akik kezdettıl fogva mint Kumârák tevékeny-
kedtek. A hagyomány azt suttogja, a Titkos Tanítások pedig megerısítik, hogy ezek a kivá-
lasztottak csíráját képezik egy olyan Hierarchiának, amelynek létezése az ısi idıktıl kezdve
soha meg nem szakadt. Amint a Belsı Iskola Katekizmusa mondja:

Az elsı + + + -nak belsı embere csak testet cserél idırıl idıre; ı mindig ugyanaz, nem ismeri
a pihenést, sem a Nirvánát, visszautasítja a Devachant, s állandóan a Földön marad az embe-
64
riség megváltásáért… hét szőz-férfi (Kumâra) közül négy meghozta azt az áldozatot, hogy a
világ bőneiért és a tudatlanok tanítása kedvéért itt marad a jelenlegi Manvantára végéig. Bár
nem látatók, mégis mindig jelen vannak. Ha az emberek azt mondják valamelyikrıl: „İ meg-
halt”, íme, ı él, de más formában. İk a halhatatlan Tudás (Jnana) Feje, Szíve, Lelke és Mag-
ja. A tömegnek sohase beszélj, ó Lanoo, e nagyokról (Maha…) nevüket mondva. Csak a böl-
65
csek fogják ezt megérteni.

A Linga Purânában e szent „Négy” allegóriáját és szimbólumát találjuk, mely szerint

Vamadeva (Shiva) mint Kumâra minden Kalpában (fajban, ez esetben) újraszületik, mint
négy ifjú, négy fehér, négy vörös, négy sárga és négy sötét, vagy barna. Ne felejtsük, hogy
Shiva elsısorban és fıként aszkéta, minden jógi és adeptus patrónusa, s akkor az allegória
azonnal érthetıvé válik. Ezekben a választottakban az Isteni Bölcsesség és a szőzi aszkézis
szelleme inkarnálódik. Mert csak az után, hogy Rudra házasságot kötött, az Istenek kihurcol-
ván ıt dermesztı aszkézisából, lett belıle a Hindu Panteon Shivája, vagyis isten, és nem is
valami erényes vagy könyörületes isten. A „Négy” fölött csak EGY van Földön és Égen, az a
még titokzatosabb és egyedüli Lény, akirıl az I. kötetben írtunk.

Most pedig vizsgáljuk meg a „Láng Fiai” és a „Sötét Bölcsesség” Fiainak természetét,
valamint azokat az érveket, amelyek a Sátán hipotézise mellett vagy ellene szólnak.

63
Ugyanez a megállapítás szerepel az Enoch Könyvében, s erre vonatkozik az a lajtorja, amit Jákob lá-
tott álmában. A „két világ” természetesen a tudat és a létezés két síkját jelenti. A látnok kapcsolatot teremthet
egy magasabb síkról való lénnyel anélkül, hogy felállna székébıl.
64
Lásd a Kommentárt a négy fajról, valamint az „Akarat és a Jóga Fiairól”, az androgün harmadik faj
szeplıtelen leszármazottairól.
65
A Kabbalában a négybetős kimondhatatlan név kiejtése „a legtitkosabb arkánum”, a „tikok titka”.

212
 Az asszír agyagtáblácskákon talált néhány töredékes mondat, amely George Smith
szerint „a Bukás utáni Átkot” tartalmazza (Lásd: The Chaldean Account of Genesis, 81. old.),
természetesen allegorikus; ez a töredék mégis megerısíti azt, amit könyveinkben az angyalok
bukásának igazi természetérıl tanítanak. A töredék azt mondja, hogy „a Föld Ura, akinek a
neve Elu (Elohim) Atya” kimondta „átkát”, amelyet „Hea Isten meghallott, epéje felforrt,
mert az ı embere (az Angyali ember) megrontotta tisztaságát”, s ezért Hea azt a kívánságát
fejezi ki, hogy „bölcsesség és tudás gonoszul ártsanak neki (az embernek)”. (Ugyanott, 84.
old. 12, 14. és 15. sor.)

Az utóbbi mondat közvetlen kapcsolatra mutat a kaldeai és a bibliai beszámoló között.

A kaldeai beszámolóban Hea megpróbálja semmivé tenni az ember által úgy szerzett bölcses-
séget és tudást, hogy immár ı is teremteni kezdett új intellektuális és tudatos képességeivel,
kiragadván ezzel a teremtés monopóliumát az Isten (Istenek) kezébıl. Hasonlóképpen cselek-
szik Elohim a Genezis harmadik fejezetében: kiőzi az embert az Édenkertbıl.

Ez azonban mit sem használt. Mert az isteni bölcsesség szikrája, miután leszállt az
emberre és benne lakozott, – s ez a szikra valóban az Örökkévalóság és a Mindentudás Kígyó-
ja, a Manaszi szellem, amely által az ember megtanulta a teremtés titkát a Kriyashakti szinten
és a nemzést a Földi szinteken – természetszerőleg elvezette ıt a halhatatlanság útjára, akár-
mennyire is féltékenyek lettek rá az Istenek.

A korai atlanto-lemurokat azzal vádolják, hogy ık (az isteni inkarnációk) alacsonyabb

fajú asszonyokat vettek magukhoz, éspedig az addig még értelem nélküli fajok asszonyait.
Minden ısi szentírás ugyanezt a legendát mondja el, többé-kevésbé elferdítve. Az angyalok
Bukása, amelynek következtében Isten „elsıszülöttei” Asurákká váltak, a „pogányoknál” pe-
dig Ahriman vagy Typhon lett belılük – ha ugyanis az Enoch Könyvében66, a Hermészben, a
Purânákban és a Bibliában közölt beszámolókat szó szerint értelmezzük – ezoterikusan olvas-
va elsısorban a következı egyszerő jelentéssel bír:

Az ilyen mondatokat, mint: (Sátán) „uralomvágyában kezét az Égi Isten Szentélye el-
len emelte”, stb., így kellene értelmezni: Az örök fejlıdés és a Karma törvényétıl indítatva az
angyal a földön az emberben inkarnálódott, és mivel bölcsessége és tudása megmaradt isteni-
nek, bár teste földi lett, (allegorikusan) azzal vádolják, hogy elárulta az égi misztériumokat.
Emberfölötti célok helyett mindkettıt emberi teremtésre alkalmazza és használja. Ettıl kezd-
ve „az ember nemzeni fog, nem teremteni”.67 De mivel a szaporodás eszközeként gyarló testét
66
Újra visszatérve az archaikus kozmogóniának erre a rendkívül fontos témájára, azt találjuk, hogy még
a norvég legendákban is – t. i. Saga Istennı szent tekercseiben – Odin vérszerinti testvére Loki – jegyezzük meg,
hogy Typhon, Ahriman és a többiek is éppen úgy testvérei Osirisnek, Ormazdnak és a többinek – csak késıbb
lett rossz, amikor már túl sokáig élt együtt az emberiséggel. Mint minden más tőz- vagy világosság-isten (a tőz
éppen úgy éget és pusztít, mint ahogy életet ad és melegít) végül Loki is pusztító értelemben vált tőz-istenné.
Maga a név, Loki, amint azt az Asgard and the Gods (250. old.) címő könyv írja, az ısi liechan szóból eredt,
amely megvilágosodást jelent. Eredete tehát ugyanaz, mint a latin lux (világosság) szónak. Ezek szerint Loki
azonos Luciferrel, vagy a fényhozóval. Ez a név, mivel éppen a Sötétség Fejedelme kapja, rendkívül sokat mond,
s már önmagában is igazolást jelent szemben a teológiai rágalommal. De Loki még inkább Prométheuszra emlé-
keztet, mert ıt is egy hegyes sziklára láncolták, Lucifert pedig, akit a Sátánnal azonosítottak, a Pokolban láncol-
ták le. Ez a körülmény azonban – ha ugyan teljes értelmében elfogadjuk a teológiai paradoxont – egyiket sem
akadályozta meg abban, hogy a Földön teljes szabadságot élvezzenek. Az idık kezdetén Loki egy jóindulatú,
nagylelkő és hatalmas isten volt, a jónak a princípiuma a korai skandináv teogóniában, s nem a rossznak.
67
Néhány oldallal elıbb említettük azt a görög mítoszt, amely szerint Kronosz, a fiú megcsonkítja Urá-
nuszt, az apát. Ez a mítosz utalás arra, hogy a Fiú – aki földi és égi egyben – „ellopta” az isteni teremtı tüzet,
Uránusz, az Égi Erık megszemélyesítıje kénytelen abbahagyni a teremtést, hiszen Kronosz, az idı istene, impo-
tenssé tette. Ugyanígy az egyiptomi kozmogóniában Thot, a Bölcsesség istene az, aki Hórusz és Seth között úgy

213
kell használnia, ezért ez a test fogja megfizetni a bírságot azért a bölcsességért, amely az ég-
bıl jött a földre; következésképp a fizikai tisztaság megromlásából egy idıleges átok lesz.

A középkori kabbalisták jól tudták ezt, s egyikük nem félt leírni a következıket: „A
Kabbalát elıször Isten maga tanította az Angyalok választott csoportjának, akik a Paradi-
csomban teozófus iskolát képeztek. A Bukás után az Angyalok kegyesen közölték ezt az égi
tanítást a Föld engedetlen gyermekeivel, hogy az ıstípusokat ellássák azokkal az eszközökkel,
amelyekkel eredeti nemes és boldog természetükbe visszatérhetnek”. (Christian Ginsburg
idézi a Kabbalából.) Ez az idézet jól mutatja, hogyan magyarázták a keresztény kabbalisták az
Enoch által és a Genezis hatodik fejezetében is elmondott eseményt, azt ugyanis, hogy az Is-
ten-fiak nıül vették az emberek leányait és feltárták elıttük az Ég Isteni Titkait. Ezt az egész
korszakot úgy tekinthetjük, mint pre-humán kort, az isteni ember korát, vagy ahogy a plaszti-
kus protestáns teológia napjainkban mondja: a pre-ádámi kort. De az igazi történeti kort még
a Genezis is (6. fejezet) „azon idık” óriásaival és az „Isten-fiakkal” kezdi, akik az emberek
leányait nıül vették, és tanították.

Ezt a korszakot a Purânák is leírják. S minthogy az belevész az archaikus, vagyis a tör-

ténelem elıtti idıkben semmiféle antropológus nem mondhatja biztosra, hogy milyen volt
ama kor embere, hasonlított-e vagy sem a ma emberéhez. A Brâhmanák-ban és a Purânákban
szereplı valamennyi személy – a Rishik, Prajapatik, Manuk, azok feleségei és ivadékai – a
pre-humán korszakba tartoznak. İk képezik, hogy úgy mondjuk, az Emberiség Magvát. Ezen
„Isten-fiaknak”, Brahmâ „elme-szülte” asztrális gyermekeinek körvonalaira épült a mi fizikai
vázunk, s fejlıdött azzá, ami ma. Mert a Puránâkban szereplı emberek történetei a mi
Monádjainkról szólnak különbözı és számlálatlan inkarnációkkal ebben és más szférákban.
Ezeket az eseményeket az ısi Látnokok „Shiva Szeme” – Stanzáinkban a „harmadik szem” –
látta meg, és írta le allegorikusan. A történeteket késıbb szektáns célokra átalakították, de
még csonkán is jelentıs alapigazságokat tartalmaznak. Ezek az allegóriák nem kevésbé filo-
zofikusak azért, mert túltengı fantáziával ily sőrő fátyolba burkolták ıket.

De a negyedik fajjal már elérjük a tisztán emberi korszakot. Azok, akik eddig fél-isteni
lények voltak, akik önmagukat zárták be csak látszatra emberi testekbe, fiziológiailag megvál-
toztak, és olyan asszonyokat vettek magukhoz, akik teljesen emberiek voltak, pillantásra szé-
pek, s akikben alsóbbrendő, sokkal anyagibb, bár a csillagvilágból származó lények
inkarnálódtak. Ezek a nıi formájú lények – a zsidó tradíciókban Lilith a prototípusuk – az
ezoterikus beszámolóban Khado (szanszkrit nyelven Dâkini) nevet viselik. Az allegorikus
legendák e Lilithek fınökét Sangye Khado-nak (szanszkrit nyelven Buddha Dâkini-nek) ne-
vezik. Azt tartották róluk, hogy értették „a levegıben járás” mővészetét, és hogy rendkívül
jóindulattal viseltettek a halandókkal szemben, de elméjük nem volt, csak állati ösztöneik.68

intézi el a harcot, hogy Hórusz ugyanazt tegye Seth-tel, amit Kronosz tett Uránusszal. (Ld. Book of the Dead,
XVII. fej. 26. sor.) A babiloni beszámolóban Zu isten az, aki megfosztja „az Istenek Atyját” az umsimi-tıl, ami
tulajdonképpen az eszmei teremtı szerv, és nem korona (!), amint azt G. Smith gondolta (Chaldean Account,
115-6. old.) A British Múzeumban lévı K 3454 jelő töredéken világosan olvasható, hogy Zu miután megfosz-
totta „az ég tiszteletreméltóját” vágyától, elvitte az istenek umsimi-jét, felégetve ezzel valamennyi isten teroti-jét
(hatalmát), s így „az összes angyalok valamennyi nemzedékén uralkodott”. Minthogy az umsimi Bel ülıhelyén
volt, aligha lehetett az korona. A Bibliában egy negyedik verzió szerepel. Ham hasonló a kaldeai Zu-hoz, mind-
kettıjüket ugyanazért a szimbolikus bőnért átkozzák ki.
68
Schlagintveit, Buddhism in Tibet, 248. old. Ezek voltak azok a lények, akiknek legendás létezésébıl
alakították ki a rabbik Lilith alakját. A Biblia követıi e lényeket vízözönelıtti asszonyoknak nevezné bizonyára,
míg a kabbalisták pre-ádámi fajoknak. Az bizonyos, hogy létezésük nem a mese világába tartozik, bármennyire
is fantasztikus a késıbb elburjánzott kifejezés (kifejtés).

214
 (c) Ekkor kezdıdött egy olyan vallásgyakorlat, amely korszakokkal késıbb szükség-
képpen elfajult, s lett belıle fallicizmus és szex-imádat. Kezdıdött az emberi test tiszteletével
– az angol író szavaival „e csodák csodája” tiszteletével – és végzıdött a két különbözı nem
imádatával. A hívık méretükre nézve óriások voltak, de nem voltak óriások tudásukat és ta-
nultságukat tekintve, jóllehet ık mindezt könnyebben megszerezhették volna, mint a ma em-
bere. Tudásuk ugyanis velük született. A lemuro-atlanteánoknak nem volt arra szükségük,
hogy kikutassák, és emlékezetükbe rögzítsék azt, amit a bennük lévı PRINCÍPIUM születé-
süktıl kezdve tudott. De egyrészt az idı homályosította el a születés elıtti tudás emlékét,
másrészt az anyag, amelybe a princípiumok öltözködtek, tompult el mindinkább, eltakarva
vagy éppen kioltva a spirituális és isteni minden szikráját. Ezért volna az, hogy ık kezdettıl
fogva állati természetük áldozataivá lettek, és „szörnyeket” nemzettek, azaz a sajátjuktól elté-
rı típusú embereket.

Az óriásokról szólva, Creuzer jól írja le ıket, amikor ezeket mondja:

Az Ég és a Föld ezen gyermekei születésüktıl kezdve különleges morális és fizikai képessé-

geket kapta a Felsı Hatalmaktól, akiktıl származtak. Parancsoltak az Elemeknek, ismerték az
ég és a föld, a tenger és a szárazföld titkait, kiolvasták a jövıt a csillagokból… Valóban úgy
tőnik fel – róluk olvasva –, mintha nem olyan emberekkel lenne dolgunk, mint mi vagyunk, ha-
nem az Elemek Szellemeivel, akik a Természet kebelébıl szökkentek elı, mely fölött teljes
uralmat gyakoroltak… Mindezen lények jellemzı tulajdonsága a mágia és a boszorkányság…

Valóban ilyenek voltak ezeknek a történelem elıtti, de valamikor valóban létezı fa-
joknak ma már legendás hısei. Creuzer bölcsen járt el, amikor leírásában nem vádolta tudatos
csalással, ostobasággal vagy babonasággal az elismert filozófusok hosszú sorát, akik ezekrıl a
fajokról írtak, s akik azt állították, hogy saját korukban még láttak róluk tanúskodó maradvá-
nyokat. Az ısi idıkben is sokan voltak szkeptikusok a vezetı elmék között, akárcsak manap-
ság. De még egy Lucianusz, egy Demokritosz és egy Epikurosz is kénytelen volt meghajolni a
tények bizonysága elıtt, gyakorolva ezzel az igazán nagy intellektusok megkülönböztetı ké-
pességét, amellyel el tudták választani a mesét a tényektıl, az igazságot a túlzástól és a szem-
fényvesztéstıl. Az ısi írókat éppen úgy nem vádolhatjuk ostobasággal, mint a mai modern
tudósokat. Mert, amint a „Notes on Aristotle's Psychology in Relation to Modern Thought”
szerzıje a Mind-ban megjegyzi:

A történelemnek szokásos felosztása régi és modern történelemre… félrevezetı. Mert az i. e.

IV. században élt görög történetírók sok szempontból modernek voltak, s tegyük hozzá elsı-
sorban szkepticizmusukban. Nem valószínő, hogy könnyen elfogadták volna a meséket…

De azért ama „Ég és Föld gyermekeinek”, vagyis a lemurokrnak és atlanteánoknak va-

lóban jellemzı vonásuk volt a boszorkányság. Az ezoterikus tanításnak ez a vádja – ha elfo-
gadásra találna – egyszerre megoldaná a tudománynak az ember eredetére vonatkozó nehéz-
ségeit, helyesebben fényt vetne az emberszabású majommal való anatómiai hasonlóságok
eredetére. Az ezoterikus tan szerint e faj elkövette azt a (számunkra) utálatos bőnt, hogy u. n.
„állatokkal” közösült, s így létrehozott egy valóban majomszerő fajt, amely azonban ma már
kihalt. Természetesen a tudomány tagadni fogja azt a lehetıséget, hogy ilyen fajkeresztezıdés
ember és bármiféle állat között megtörténhetett volna, amint ugyancsak tagadó álláspontot
foglal el – az ezoterikus tudomány által elfogadott – spontán teremtés kérdésében is. De elte-
kintve attól, hogy azokban az ısi idıkben – amint azt már megjegyeztük – sem az atlanteán
emberóriások, sem az „állatok” nem voltak fiziológiailag olyan tökéletes emberek és emlısök,
mint a maiak, e tárgyban a modern felfogás, a fiziológusoké is, egyelıre még túl bizonytalan
és ingadozó ahhoz, hogy a fenti tényt abszolút aprioritással tagadja.

215
 A kommentárok figyelmes átolvasása után az ember hajlamos azt gondolni, hogy azt a
Lényt, amellyel az újonnan inkarnálódott fajok közösültek, nem azért nevezték „állatnak”,
mintha nem lett volna emberi lény, hanem inkább azért, mert fizikailag és mentálisan is telje-
sen elütött a tökéletesebb fajoktól, amelyek fiziológiailag egy korábbi idıben fejlıdtek ki.
Emlékezzünk vissza a 7. Stanzában a 24. slokában mondottakra, amely szerint amikor a „Böl-
csesség Fiak” elıször inkarnálódtak, közülük egyesek teljesen testet öltöttek, mások csak egy
szikrát lövelltek a formákba, míg az árnyékok egy részének várnia kellett egészen a negyedik
fajig arra, hogy töltésüket megkapják, s ezzel lényük teljessé váljon. Azok a fajok tehát, ame-
lyek „tudás nélkül maradtak”, úgyszintén azok is, amelyek „értelem nélküliek” voltak, meg-
maradtak ebben az állapotban még a nemek szétválása után is. İk voltak tehát az elsık, akik
– hogy úgy mondjuk – keresztbe közösültek, s szörnyeket nemzettek. És ezek származottai
közül választották ki maguknak az atlanteánok asszonyaikat. A Biblia szerint Ádám és Éva,
valamint Káin és Ábel az egyedüli emberi családot képezték a Földön. Azután azt halljuk,
hogy Káin elment Nod földjére, és onnan hozott feleséget. Nyilvánvalóan csak egy fajt tar-
tottak elég tökéletesnek ahhoz, hogy emberinek nevezzék. De még napjainkban is a szingalé-
zek csupán beszélı állatoknak tartják a dzsungeleikben élı veddhákat, a brit birodalomban
pedig egyesek gıgjükben szilárdan hiszik, hogy minden más emberfaj, de különösen a sötét-
bırő, alsóbbrendő faj. Sıt természettudósok is vannak, akik komolyan foglalkoznak azzal a
problémával, vajon egyes vad törzsek, pl. a busmanok, egyáltalán embernek tekinthetık-e. A
„pillantásra szép” állatfajtákat (vagy fajokat) a Kommentár kétlábúnak írja le, s ezt mondja:
„Emberi formájuk van, de alsó felük, a csípıtıl kezdve lefelé, szırrel van borítva”. Talán in-
nen a szatírok faja.

Ha kétmillió évvel ezelıtt már emberek éltek, akkor azok – éppen úgy, mint az állatok
– fizikailag és anatómiailag egészen mások lehettek, mint a mai emberek, s bizonyára köze-
lebb álltak a tiszta emlısállat típusához. Mindenesetre úgy tudjuk, hogy az állatvilág pároso-
dása csak az atlanteán faj e Földön történt megjelenése óta történik szigorúan a nemen és a
fajon belül. A „Modern Science and Modern Thought” címő kitőnı mő szerzıje bemutatja,
hogy még ma is „inkább egy prima facie következtetés, mint abszolút törvény” az az elgondo-
lás, hogy az állatok nem hajlandók más fajtával közösülni, vagy ha igen, akkor ebbıl termé-
ketlenség következik. A szerzı kimutatja, hogy „különbözı fajták gyakran közösülnek egy-
mással, amint azt a ló és a szamár jól ismert példáján is láthatjuk. Igaz, hogy ebben az esetben
az öszvér terméketlen lesz… De ez a szabály nem általános, mert hiszen nem is olyan régen
egy új kevert fajt, a leporine-t vagy mezei nyulat tenyésztettek ki, amely megfelelıen ter-
mékeny”. Felhozza még példaként a farkas és a kutya példáját, valamint több más háziállatét.
„Újabb példák vannak a róka és a kutya keresztezıdésére, továbbá Rutimeyer szerint a mo-
dern svájci szarvasmarha három egymástól eltérı, ma már kihalt szarvasmarha: a Bos
primigenius, a Bos longifrons és a Bos frontosus származéka. (101. oldal) Sıt azt halljuk,
hogy bizonyos fajták, mint a majom-család, mely annyira hasonlít fizikai alkatában az ember-
hez, „számtalan ágra oszlik, s ezek fokozatosan alakultak át egymásba, a legtávolabb esı pél-
dányok pedig sokkal jobban eltérnek egymástól, mint az ember a majom-család legmagasabb
rendő tagjától”. Vagyis jobban, mint amennyire az ember különbözik a gorillától vagy a
csimpánztól.

Így tehát Darwin – vagy mondjuk azt, hogy Linnaeus? – megjegyzését, mely szerint
natura non facit saltum (a természet nem tesz ugrásokat), az ezoterikus tudomány nemcsak
hogy megerısíti, hanem – ha esélye volna arra, hogy valóságos tantételeit közvetlen hívein
kívül mások is elfogadják – a modern evolúciós elméletet több oldalról, esetleg teljes mérték-
ben össze tudná egyeztetni a tényekkel, és ki tudná mutatni, miért nem tudják az ant-

216
ropológusok a „hiányzó láncszemet” megtalálni Földünk negyedik körének geológiai kép-
zıdményeiben.

Más helyen be fogjuk mutatni, hogy a modern tudomány saját elfogadott tételei szerint
a mi ügyünket szolgálja akaratlanul, továbbá, hogy de Quatrefages legutolsó mővében helye-
sen utal arra, miszerint sokkal valószínőbb az, hogy az emberszabású majomról fog kiderülni
az emberi leszármazás, mintsem az, hogy e két típusnak egy közös, fantasztikus, s ma már fel
nem lelhetı ıse volt. Így tehát az ısi Stanzák kompilátorainak bölcsességét a tudománynak
legalább egy kiváló embere támogatja, az okkultista pedig jónak tartja azt hinni, amit eddig is
hitt, hogy ugyanis, a Kommentár szavaival:

Az ember volt az elsı és legmagasabb rendő (emlıs) állat, amely ebben a (negyedik körbeli)
teremtésben megjelent. Azután jöttek még hatalmasabb állatok, s legvégül a néma ember,
négy lábon járva. (Mert) a Fehér Dwipán (kontinensen) lévı Râkshasák (Óriás-démonok) és
Daitya-k (Titánok) elrontották (a néma ember) ıseit.

De úgy látjuk, hogy vannak antropológusok is, akik igen messzi korokig vezetik vissza
az ember megjelenését, s ezzel áttörik a modern tudomány és az archaikus tanok kronológiái
közötti látszólagos korlátot. Igaz, hogy az angol tudósok általában nem hajlandók elfogadni
azt a hipotézist, hogy az ember akárcsak a harmadkorban is élhetett. E tudósok egytıl egyig
saját meglátásaik és elıítéleteik szerint mérik a homo primigenius ısiségét. Huxley ugyan már
találgatásokba bocsátkozik egy Pliocén- vagy Miocén-kori emberre vonatkozólag. Prof.
Seeman és Mr. Grant Allen távolabbra, az Eocén-korba helyezik az ember megjelenését, de
általában az angol tudósok azt tartják, hogy biztonságos számítások alapján nem lehet a Ne-
gyedkornál messzebb menni. Sajnálatra méltó módon a tények nem alkalmazkodnak ez utób-
biak túl óvatos fenntartásaihoz. A francia antropológiai iskola, amely szemléletét l’Abbé
Bourgeois, Capellini és mások felfedezéseire alapítja, csaknem teljes egészében elfogadta azt
a tételt, hogy ıseinknek nyomai teljes biztonsággal megtalálhatók a Miocén-korban, míg M.
de Quatrefages ma már hajlandó egy Másodkorba tartozó embert is feltételezni. A késıbbiek
során össze fogjuk hasonlítani ezeket a becsléseket a brahmanai exoterikus könyvekben kö-
zölt számadatokkal, amelyek megközelítik az exoterikus tanítást.

(d) „Ettıl kezdve a harmadik szem nem mőködött többé” – mondja a sloka, éspedig
azért, mert az EMBER túl mélyen süllyedt az anyag iszapjába.

Mi az értelme a 10. Stanza 42. slokában lévı különös és rejtelmes megállapításnak,

amely a harmadik fajban még létezett harmadik szemrıl azt állítják, hogy elsorvadt és többet
nem mőködött?

Itt most néhány újabb okkult tanítást kell közölni mind erre, mind pedig más dolgokra
vonatkozóan. A harmadik és negyedik faj történetét ki kell egészíteni, hogy némi újabb fényt
vessünk a jelenlegi emberiség kialakulására, és hogy bemutassuk: az okkult tréning által mő-
ködésre bírt képességekkel az ember visszakerülhet abba a korábbi helyzetbe, amelyet spiritu-
ális észlelés és tudatosság tekintetében annak idején elfoglalt. De elıször is magyarázzuk meg
a harmadik szem jelenségét.

A „harmadik szem” birtokában lévı fajok

Ez a téma olyan szokatlan, s a hozzá vezetı út olyan tekervényes, telve az ellenséges
elméletek és kritikák által készített veszélyes buktatókkal, hogy minden egyes lépést csak
alapos indokolással tehetünk. Amikor az ezoteriának nevezett jelzılámpa fényét a feltárandó

217
okkult terepnek úgyszólván minden négyzetére rávetítjük, lencséjével szigorú objektivitásba
kell helyeznünk a modern egzakt tudomány által már kikutatott területeket is. S mindezt nem-
csak a két felfogás erısebb kontrasztja kedvéért, hanem saját álláspontunk védelmében is.69

Egyesek szemünkre vethetik, hogy túl keveset mondunk a kihalt fajok fizikai, emberi
megjelenésérıl, kibontakozásuk és fejlıdésük történetével foglalkozva. Bizonyára sokkal töb-
bet mondhatnánk, ha az egyszerő óvatosság nem késztetne habozásra minden új reveláció
küszöbén. Közlünk tehát mindent, ami a modern tudomány felfedezéseiben lehetıséget és fix
pontot kaphat. De visszatartjuk mindazt, amirıl az egzakt tudomány semmit sem tud, s amirıl
még találgatásokba sem bocsátkozik, és nem is bocsátkozhat, s ezért tagadja, hogy természeti
lény lehetne.

De még az olyan állításokat is egytıl-egyig kétségbe fogják vonni, mint pl. hogy va-
lamennyi emlıs közül az ember volt a legkoraibb, hogy a majom közvetlenül az embertıl
származott, és hogy az ısi idıkben az ember egy küklopsz-szerő lény volt, ámbár a tudósok
sohasem lesznek képesek bebizonyítani – legfeljebb csak saját maguknak – azt, hogy nem így
volt. A tudósok azt sem fogadhatják el, hogy az embereknek elsı két faja túlságosan éterikus
és fantomszerő volt felépítésében, szervezetében, sıt még formájában is ahhoz, hogy fizikai
embernek lehessen nevezni. Ha ezt elismernék, akkor nyilvánvalóvá lesz, hogy ez is egyike
azon okoknak, amiért az emberi leleteket sohasem tárhatják fel az egyéb fossziliák között. Mi
azonban kitartunk álláspontunk mellett. Ebben a körben az ember úgyszólván tárháza volt az
élet valamennyi csírájának, beleértve a növényi és az állati életet.70 Amint Ain Soph „Egy,
jóllehet számtalan forma van benne” (Zohar, I. 21a.), azonképpen az ember képezi itt a Föl-
dön a makrokozmosz mikrokozmoszát. „Amint az ember megjelent, minden teljessé vált…
mert az emberben minden benne van. Az ember minden formát egyesít önmagában. (U. o. III.
48a) A földi ember misztériuma hasonló az Égi Ember misztériumához”. (U. o. II. 76 a.)
Amint az „Ezoteric Studies” szerzıje mély intuícióval megjegyezte: az emberi forma – éspe-
dig azért emberi forma, mert az isteni ember eszköze, bármilyen alakba is öltözik – az új tí-
pust jelenti minden új kör kezdetén. Az ember megnyilvánulási formájában nem lehet, mint
ahogy soha nem is volt, in esse az állatvilághoz tartozó lény, vagyis sohasem képezte részét az
69
Sokatmondó, rövid cikket ajánlhatnánk elolvasásra: Visconde de Finagiere, F.T.S. „Esoteric Studies”
címő a Theosophist-ban megjelent tanulmányát. A szerzı nyilvánvalóan okkult, bár a világ számára új elméletet
fejt ki benne, éspedig azt, hogy „a Monád fejlıdése egybeesik a Forma satnyulásával, vagyis a vis formativa
hanyatlásával”. (1887. aug. szám, 666-71.) A szerzı ezt írja: „Ki tudja, milyen formákba öltözött az Ego elmúlt
győrőkben (körökben vagy fajokban?)… Hátha az ember típusa majomra emlékeztetı változat volt? S vajon a
Ramayanaból ismert híres majom-birodalom nem valami ısrégi tradíción nyugszik, egy olyan korszakra utalva,
amikor ez volt az ember közös sorsa, illetve megjelenése?” A szerzı ezt az elméletét egy igen ügyes, bár túl
rövid elıadásban fejti ki, megállapítván azt, amit minden igazi okkultista helyben hagy: „A fizikai-éterikus em-
bernél szükségszerő a szex visszafejlıdése. Amiként a fizikai-asztrális ember testet öltése az ember-alatti osztály
egyedeitıl függött, (amelyek állati prototípusokból fejlıdtek ki), úgy a fizikai-éterikus ember ki fog fejleszteni
egy olyan folyamatot a levegı-síkból származó kecses, szépformájú rendekbıl. Ezek némelyike úgy fog kifej-
lıdni, hogy alkalmazkodjon az ember késıbbi testi formáihoz, amikor a nemzés által létrejött formák már meg-
szőnnek, amely folyamat csak nagyon fokozatosan fog kiterjedni az egész emberiségre. A (pre-?) ádámi és a
poszt-ádámi fajok óriások voltak. Az éterikus képmások valószínőleg liliputi méretőek lesznek – gyönyörőek,
ragyogóak, áttetszık – de a lélek szempontjából bizonyára óriások”.
70
Itt felmerülhet az a kifogás, hogy ez ellentmondás, mert hiszen ha az elsı gyökérfaj 300.000.000 év-
vel a növényvilág kialakulása után jelent meg, akkor a növényi élet csíráját nem tartalmazhatta az elsı faj. Mi azt
mondjuk, hogy igen is a növényi élet csírája is benne volt az elsı fajban, éspedig úgy és azért, mert ebben a
körben az ember megjelenéséig a növényzet egészen másféle volt, mint amilyen most. Akkoriban a növényi
világ egészen éterikus volt, éspedig azon egyszerő oknál fogva, mivel semmiféle fő vagy növény nem kaphatott
fizikai formát, amíg az állati és egyéb organizmusok még nem jelentek meg, kibocsátva magukból a növények
fejlıdéséhez, növekedéséhez és táplálékául szükséges széndioxidot. Növény- és állatvilág kölcsönösen függ
egymástól fizikai és végleges formáikban.

218
állati birodalomnak. Ez utóbbi legtökéletesebb osztályából származva, de csak származva, az
új emberi forma a ciklusnak mindig az új típusát kellett, hogy jelentse. Úgy képzelem, hogy
az egyik győrőnek (?) emberi alakja a következıben már levetett öltözék lesz, amelyet az alat-
ta lévı, s ıt szolgáló birodalom legmagasabb rendjei maguknak sajátítanak ki. (Op. cit. 676.
old.)

Ha az író elképzelése az, amire mi gondolunk – mert az általa használt „győrő” kifeje-
zés kissé összezavarja a dolgot –, akkor ebben áll a helyes ezoterikus tanítás. Az érzı és tuda-
tos élet legkezdetén és annak fejeként megjelenve, az Ember – az Asztrális Lény vagy „Lé-
lek”, mert hiszen a Zohar az İsi Tanítás ismétléseként világosan kimondja, hogy „az igazi
ember a lélek, s anyagi formája nem képezi alkotórészét” –, tehát az Ember lett az élı és állati
Egység, amely „levetett öltözékével” minden élet és állati lény formáját ebben a körben meg-
határozta.71

Így tehát az ember „természete” korszakokon át, maga számára is öntudatlanul, a rova-
rokat, csúszómászókat, madarakat és állatokat a harmadik és a negyedik körbıl származó ma-
radványaiból és hamvaiból. Ugyanez az elgondolás és tanítás világosan benne van mind a
mazdeánok Vendidad-jában, mind pedig a Bárkára vonatkozó kaldeai és mózesi allegóriák-
ban, ezek viszont csak népi változatai a hindu írásokban foglalt eredeti legendáknak. Ez a
Vaivasvata Manuról szóló allegória, melyben az ı bárkája szerepel, benne a hét Rishivel, akik
valamennyien atyjuk és nemzıjük a különbözı állatoknak, csúszómászóknak, sıt szörnyek-
nek is, úgy ahogy azt a Vishnu- és egyéb Purânák mondják. Nyissuk ki a mazdeán Vendidad-
ot, és olvassuk el, mit parancsol Ormazd Yimának, a három fajt szimbolizáló Föld Szellemé-
nek, miután elızıleg már megmondta, hogy egy vara-t – „zárt helyet” – argua-t vagy eszközt
kell építeni.

„Oda (a vara-ba) beviszed a férfiak ivadékait, valamint az asszonyok ivadékait, azokét,

akik e földön a legnagyobbak, legjobbak és legszebbek; odaviszed mindenféle barom ivadé-
kait, stb.… Mindezeket az ivadékokat beviszed, minden fajtából kettıt, s mindaddig ott tar-
tod, amíg amaz emberek a vara-ban lesznek. (The Sacred Books of the East, vol. IV. The
Vendidad, J. Darmsteter; Fargard, 17. o.) Amaz „emberek” a „vara-ban” pedig a „Nemzık”,
az égi emberek vagy Dhyanik, a jövendı Egók, akik az emberiség átlelkesítésével voltak
megbízva. Mert a Vara vagy Bárka, vagy másként Eszköz, egyszerően az Embert jelenti.72 A
30. vers azt mondja: „Ezt a vara-t le fogod pecsételni (miután megtöltötted az ivadékokkal),
azután egy ajtót készítesz és belül egy magától világító ablakot” (amely a lélek). És amikor
Yima azt kérdezi Ahura Mazdatól, hogyan készítse el ezt a vara-t, a felelet a következı: „Áss
ki földet… gyúrd össze kezeddel, mint ahogy a fazekas teszi, amikor korsót formál az agyag-
ból”.

Az egyiptomi kos-fejő isten agyag-embert formál a fazekas korongján, s ugyanez tör-

ténik a Genezisben is, amikor Elohim ugyanebbıl az agyagból alkotja meg az embert.

71
A Zohar megállapítja, hogy „az elsıdleges világok” (szikrák) nem folytathatták a dolgukat, mert az
ember még nem volt meg. „Az emberi forma mindent tartalmaz, s mivel még nem létezett, a világok elpusztul-
tak”.
72
Ez az értelem, ha az allegóriát és szimbólumot feloldva azt az emberi kulcs, vagyis a földi atropozófia
kulcsával értelmezzük. A „bárka” szimbolizmusnak ez a magyarázata a legcsekélyebb mértékben sem befolyá-
solja az asztronómiai vagy éppen teogóniai kulcsot, sem a többi hatféle értelem közül bármelyiket. Nem is lát-
szik kevésbé tudományosnak, mint a jelenlegi modern származás-elméletek. Amint mondtuk, hét kulcsa szerepel
itt is, mint mindenütt másutt.

219
 Amikor Ahura Mazdát, az „anyagi világ Teremtıjét” késıbb megkérdezik, hogy mi
fogja megvilágítani „a Yima által épített vara-t”, ı ezt feleli: „Vannak magától létezı fények
és vannak teremtett fények. Ott, (az Airyana Vaêgô-ban, ahol a vara-t építették) csak egyszer
(egy évben) lehet látni a csillagokat, a holdat és a Napot fölkélni és lenyugodni, és egy év
csak annyinak látszik, mint egy nap” (és éjszaka). Ez világos utalás az „Istennek országára”,
vagyis a (mai) Sarkvidékekre. Még egy célzást is tartalmaz ez a vers: világos utalás van benne
a „magától létezı fényekre”, amelyek belülrıl világítják meg az embert, vagyis az ember
princípiumaira. Különben semmi értelme vagy oka nem lehetne Ahura Mazda válaszának,
amelyet rögtön utána e szavak követnek: „Minden negyvenedik évben minden párból (her-
mafroditából) kettı születik, egy hím és egy nıstény”. Ez utóbbi megállapítás világos vissz-
hangja a Titkos Tanításnak, melynek egyik Stanzája így hangzik:

Minden negyvenedik Nap (napév) végeztével, minden negyvenedik nap lenyugtával, a kettıs-
bıl négy lesz; hím és nıstény egyben, az elsıben és a másodikban és a harmadikban…

Ez világos, hiszen „minden Nap” egy teljes évet jelentett, miután az év csak egy nap-
palból állott akkoriban, mint ahogy a Sarkkörön ma is hat hónapból áll a nappal. A régi tanítás
szerint a Föld tengelye fokozatosan változtatja hajlásszögét a földpályához képest, s a fenti
idıszakban ez a hajlásszög olyan volt, hogy a poláris nappal addig tartott, amíg a Föld teljesen
megkerülte a Napot, s ezután egy igen rövid ideig tartó szürkületféle következett. Utána a
poláris szárazföld megint közvetlenül a Nap sugarai alá került. Lehet, hogy ez nem egyezik a
ma tanított és értelmezett asztronómiával, de ki annak a megmondhatója, hogy a Föld mozgá-
sában ma már nem észlelhetı változások több millió évvel ezelıtt meg ne történhettek volna?

Visszatérve még egyszer arra a megállapításra, hogy vara a negyedik körbeli EM-
BER-t jelenti, de jelenti azon idıkben magát a Földet, a Holdat, sıt Noé bárkáját is (ha így
akarjuk magyarázni), e megállapításra újabb bizonyíték az Ahura Mazda és Zarathustra közöt-
ti párbeszéd. Mert ez utóbbi azt kérdezi:

Ó Szent Lény, az anyagi világ teremtıje! Ki az, aki elhozta Mazda törvényét a Yima által ké-
szített vara-ba? (V. 42.)
Ahura Mazda felelt: „A Karshipta madár volt az, Ó szent Zarathushtra!”

A jegyzet pedig megmagyarázza:

A Karshipta madár az egekben lakozik; ha a földön élne, ı lenne a madarak királya. İ hozta
Yima vara-jába a törvényt, s ı szavalja el a madarak nyelvén az Avesta-t. (Bund. XIX és
XXIV.)

Ez megint egy allegória és szimbólum, amit az orientalisták félreértenek, akik ebben a

madárban „a villámlás inkarnációját” látják, s azt mondják, hogy énekét „gyakran valamely
isten hangjának és kinyilatkoztatásának vélték”, és még miegyébnek. Nos, Karshipta az embe-
ri elme-lélek, s annak istensége; szimbóluma az ısi mágiában egy madár, a görögöknél pedig
egy pillangó. Amint Karshipta belépett a Vara-ba, vagyis az emberbe, az azonnal megértette a
Mazda törvényét, vagyis az Isteni bölcsességet. A „Book of Concealed Mystery” címő
könyvben ez áll a fáról, a jó és a rossz tudásának fájáról: „Ágai között a madarak tanyáznak és
építik fészkeiket (a lelkek és az angyalok helye ez)”.73 Így aztán a kabbalisták is hasonló
szimbólumot használtak. A „Madár” eredetileg kaldeai, késıbb héber szinonimája és szimbó-
luma lett az Angyalnak, a Léleknek, a Szellemnek vagy a Dévának, a „Madár Fészke” pedig
mindkét népnél az Eget jelentette, míg a Zohar-ban Isten kebelét. A tökéletes Messiás belép
az Édenbe, „arra a helyre, amelyet a Madár Fészkének neveznek”. (Zohar II. 8b.) „Mint a

73
Lásd: S. McGregor Mathers: Kabbalah Unveiled, 104. old.

220
fészkébıl kirepült madár, olyan ez a Lélek, amelytıl a Shekeenah (isteni bölcsesség és kegye-
lem) soha el nem távozik”. (Zohar III. 278a, Myer's Qabbalah, 217. old.) A Kommentár ezt
mondja, s a Hansát érti, a Bölcsesség madarát: „Az örök Madár szárnyapása létrehozza az
Életet, Fészke pedig a határtalan Tér”.

Adam Kadmont nevezik a Sephiroth fájának, s ezoterikusan ı az, akibıl a „jó és a

rossz tudásának fája” lesz. És ezen „fa körül áll a világ hét oszlopa (pillére) vagy Rektora
(megint ugyanazok a Nemzık vagy Sephiroth), akik a hét bolygó szféráiban a megfelelı an-
gyalrendeken keresztül mőködnek”, stb., amely rendek egyike megteremtette az óriásokat
(Nephilim) itt a Földön.

Az antik világban pogányok és keresztények egyaránt hitték, hogy a legkorábbi embe-

riség egy óriásfaj volt. Amerikában bizonyos ásatások alkalmával barlangokból és földvárak-
ból elszórtan a felszínre hoztak kilenc-tizenkét láb magasságú csontvázak maradványait.74
Ezek a korai ötödik faj törzseihez tartoztak, amely törzsek ma már degenerálódtak az átlagos
öt-hat láb méretre. De könnyen elhihetı, hogy az ısi Titánok és Küklopszok valóban a negye-
dik (atlanteán) fajhoz tartoztak, és hogy a késıbbi legendák és allegóriák, amelyeket a hindu
Purânák-ban, Hesiodos és Homérosz görög költeményeiben találhatunk, az igazi titánok és a
tényleges küklopszok, a „háromszemő” halandók halvány emlékezetén alapultak. A titánok
óriási, emberfölötti erıvel bírtak, s így sikerrel tudták megvédeni magukat a mezozoikus és a
korai kainozoikus idık gigantikus szörnyeivel szemben.

Jó megfigyeléső írók gyakran hangoztatják, hogy „csaknem minden népszerő mítosz-

nak és legendának eredetét valamely természeti tényre lehet visszavezetni”.

A túltengı szubjektivitásnak ezekben a fantasztikus alkotásaiban mindig van egy ob-

jektív és valóságos elem. A tömegek képzelete, legyen az bármennyire is rendezetlen és sza-
bályozatlan, sohasem tudta volna ex nihilo kigondolni és megalkotni azt a sok szörnyalakot, a
rendkívüli meséknek ilyen gazdagságát, ha nem lettek volna központi magként létezı homá-
lyos visszaemlékezések, amelyek összekötve az idı elszakadt láncszemeit a mai ember kol-
lektív tudatosságának titokzatos, álomszerő alapjait képezik.75

A küklopszok – az óriások egy fajának – létezését a késıbbi fejezetekben a küklopsz-

leletekkel fogjuk bizonyítani, amelyeket ma is e néven emlegetnek. Tudományos evidenciák
azt is bizonyítják, hogy a korai negyedik faj – fejlıdése során, éspedig az emberi szervezet
végsı kialakulása elıtt, amely csak az ötödik fajban lett tökéletes és szimmetrikus – valóban
három szemmel bírhatott, bár ez a harmadik szem nem szükségképpen a homlok közepén
volt, mint a legendás küklopszoknál.

Az okkultista számára, aki hiszi azt, hogy a spirituális és pszichikai involúció párhu-
zamosan folyik a fizikai evolúcióval – vagyis hogy az elsı emberi fajoknál meglévı belsı
érzékek elsorvadtak a faji fejlıdés és a külsı érzékszervek fizikai kialakulása során –, nos az
ezoterikus szimbológia tanulmányozója számára a fenti megállapítás nem találgatás vagy le-
74
A darwini fejlıdéstan hívei, akik szeretik a visszatérés jelenségét emlegetni – amelynek teljes értel-
mét emberi szörnyszülöttek esetében az embriológiai probléma ezoterikus magyarázata tárja fel – saját érvelésük
bizonyságaként jól tennék, ha kivizsgálnák a modern óriások jelenségét, akik között gyakran találunk 8, 9, sıt 11
láb magas embereket. Ezek a tökéletlen, de tagadhatatlan másolatai az ısi idık eredeti, óriási mérető emberei-
nek.
75
Lásd Ch. Gould: „Mythical Monsters”. Ebbıl az érdekes és tudományos könyvbıl késıbb idézünk
néhány bekezdést. Lásd még A. P. Sinnet: „Occult World”, amelyben leír egy himalájai barlangot, melyben óriás
emberi és állati csontok maradványai találhatók.

221
hetıség, hanem egész egyszerően a fejlıdés törvényének egy fázisa, más szóval bizonyított
tény. Számunkra érthetı az, amit a Kommentárok egyik bekezdése mond:

Voltak négykarú emberi lények a hím-nıstények (hermafroditák) azon korai korszakában, egy
76
fejőek voltak, három szemmel. Elıre és hátra is tudtak látni. Egy kalpával késıbb (a nemek
szétválása után) – minthogy az emberek anyagba merültek – spirituális látásuk elhomályosult,
és ugyanakkor a harmadik szem kezdte elveszteni képességét… Amikor a negyedik (faj) elér-
te középkorát, a belsı látást mesterséges ösztönzéssel kellett felébreszteni és megszerezni,
77
ezt az eljárást ismerték a régi Bölcsek… Így aztán a harmadik szem fokozatosan megköve-
78
sedett, és hamarosan eltőnt. A kétarcúakból egyarcúak lettet, a szem mélyen behúzódott a
fejbe, s ma már haj takarja. A belsı ember tevékenysége közben (transz és spirituális víziók
alatt) a szem megduzzad és kitágul. Az Arhat látja és érzi ezt, cselekvését tehát ennek megfe-
lelıen szabályozza… A makulátlan Lanoo (tanítvány, chela) ne tartson semmiféle veszélytıl,
de aki nem tartja magát tisztaságban (aki nem szőzies), az nem fog segítséget kapni az „an-
gyalszemtıl”.

Ez sajnos így van. Az „angyalszem” ma már nem létezik az emberiség többségénél. A

harmadik szem halott, nem mőködik többé. De tanút hagyott hátra létezésérıl. Ez a tanú a
tobozmirigy. Ami pedig a „négykarú” embereket illeti, ık lettek a prototípusai a négykarú
hindu isteneknek, amint elızı lábjegyzetünkben már megjegyeztük.

Az emberi szem oly titokzatos, hogy egyes tudósok kénytelenek az okkult magyará-
zatra hajlani, mert különben nem tudnának magyarázatot és okot találni a szemmel kapcsola-
tos számtalan nehézségre. Az emberi szem fejlıdése jobban alátámasztja az okkult antropoló-
giát, mint a materialista filozófusok tételei. Az „emberi embriónál a szemek belülrıl nınek
kifelé”, az agyból indulnak ki, nem pedig a bır részeként fejlıdnek, mint a rovaroknál és a
tintahalnál. Prof. Lankester – azt gondolván, hogy az egy furcsa hely a szem számára, s e je-
lenséget darwini vonalon akarván megmagyarázni – azt az érdekes nézetet vallja, hogy az
„ember” legkorábbi gerinces ıse egy átlátszó teremtmény volt, s ezért mit sem jelentett az,
hogy hol volt a szeme! Nekünk pedig azt tanítják, hogy az ember valamikor egy „átlátszó
teremtmény” volt, elméletünk tehát megállja helyét. De hogyan egyezik a Lankester-féle hi-
potézis a Haeckel-féle nézettel, mely szerint a gerincesek szeme az epidermisben lévı válto-
zások folytán keletkezett? Ha a szem belülrıl indul el, akkor ez utóbbi elmélet mehet a pa-
pírkosárba. Az embriológia is ezt bizonyítja. Továbbá Prof. Lankester rendkívüli feltételezését
– vagy mondjuk inkább: tételét? – talán evolúciós szükségszerőségek is megkívánják. Az ok-
kultizmus, amely azt tanítja, hogy az asztrális prototípusokból az érzékek fokozatosan fej-
lıdtek ki „belülrıl kifelé”, sokkal kielégítıbb. A harmadik szem – amikor életfolyamata lejárt
– belülre húzódott, – egy újabb bizonyíték az okkultizmus javára.

A hindu misztikusok allegorikus kifejezése, akik „Shiva szemérıl”, a Tri-bochana-ról,

vagy „háromszemőrıl” beszélnek, így nyer igazolást és raison d'être-t, a tobozmirigynek (a
76
Vagyis a harmadik szem a fej hátsó részén volt. Az a megállapítás, hogy a késıi hermafrodita embe-
riség „négykarú” volt, valószínőleg megfejti az indiai exoterikus istenek valamennyi bálványképének titkát. Az
argoszi Akropoliszon volt egy ξόανον, egy Daidalosznak tulajdonított durván kifaragott faszobor. Ez a szobor
egy háromszemő kolosszust ábrázolt és Zeusz Triopasnak, a „háromszemő” Zeusznak volt szentelve. Az isten
fején két szem volt, egy az arcon és egy a homlokon, annak legtetején. Az ısi szobrok között ezt tartják a legré-
gibbnek. (Schol. Vatic. ad Eurip. Troad. 14.)
77
A belsı látást ettıl kezdve csak tréninggel és beavatással lehetett megszerezni, kivéve a „született és
természetes mágusokat”, ma ugyanezeket szenzitíveknek és médiumoknak neveznénk.
78
A „megkövesedett” kifejezés az „elcsontosodás” helyett igen érdekes. A „hátsó szem”, amely termé-
szetesen az un. tobozmirigy, vagyis az a kicsiny borsószemszerő szürke ideganyag, amely az agy harmadik kam-
rájának hátához tapad – mint mondják – csaknem kizárólag ásványi konkréciót, valamint homokot tartalmaz és
„semmi mást”.

222
régi harmadik szemnek) áthelyezése a homlokra csupán egy exoterikus koncesszió. Mindez
megvilágítja azt az egyesek számára érthetetlen misztériumot, hogy milyen kapcsolat van az
abnormális vagy spirituális látnokság és a látnok fiziológiai tisztasága között. Gyakran felte-
szik a kérdést: „Miért sine qua non feltétel a nıtlenség és a szüzesség a szabályos tanítvány-
ság vagy a pszichikus és okkult erık kimővelése folyamán?” A választ megtaláljuk a Kom-
mentárban. Amikor ugyanis azt halljuk, hogy a harmadik szem valamikor egy fiziológiai
szerv volt, késıbb pedig – amikor a spiritualitás fokozatos eltőnése és az anyagiasság növeke-
dése folytán a fizikai természet kiirtotta a spiritualitást – éppen olyan elsorvadt, s a fiziológu-
sok által meg nem értett szerv lett belıle, mint a lép –, nos, akkor az összefüggés világossá
válik. Az emberi élet folyamán a spirituális fejlıdés, de különösen a jóga-erık megszerzésé-
nek legnagyobb akadálya a fiziológiai érzékek aktivitása. Minthogy a szexuális aktus a köl-
csönhatás folytán szoros összeköttetésben van a gerincoszloppal és az agy szürke állományá-
val, további hosszadalmas magyarázatra nincs is szükség. Természetesen az agy normális és
abnormális állapota, valamint a medulla oblongata-ban (nyúltagy) folyó tevékenység foka
erıteljesen hat a tobozmirigyre. Ebben a térben ugyanis, ahol számtalan „központ” van, me-
lyek a test állati berendezkedésének legtöbb fiziológiai jelenségeit irányítják, a medulla rend-
kívül erıs „induktív” tevékenységet fejt ki a tobozmirigyre, annál is inkább, mivel igen szoros
és belsı kapcsolat áll fenn közöttük.

Mindez teljesen világos az okkultista számára, de igen homályos az általános olvasó

szemében. Ez utóbbi kedvéért be kell mutatnunk, hogy a Természet megadta a lehetıséget
egy háromszemő ember létezésére még azokban a korokban, amikor az ember kiformálódása
viszonylag kaotikus állapotban volt. Ezt a lehetıséget anatómiai és zoológiai ismeretekbıl
lehet elsısorban kikövetkeztetni, s akkor ez a tétel magának a materialista tudománynak felte-
vésein alapulhat.

A tudomány tekintélyére támaszkodva, továbbá olyan nyilvánvaló bizonyosságokra

hivatkozva, melyek ez alkalommal nemcsak elméleti spekulációk termékei, állíthatjuk, hogy
igen sok állatban – különösen a gerincesek alsóbb rendjeiben tartozékként – van egy ma már
elsorvadt harmadik szem, amely eredetileg nyilvánvalón aktív volt.79 A Hatteria faj, a
Lacertilia rendbe tartozó gyík, melyet nemrégiben fedeztek fel Új-Zélandban – ne felejtsük,
hogy ez a hely az ısi Lemuria egy része volt – ilyen meglepı különbségekkel bír. A Hatteria
punctata nem egyedüli példa erre, ugyanezt tapasztalhatjuk a kaméleonnál és bizonyos csú-
szómászóknál, sıt halaknál is. A kutatók elıször arra gondoltak, hogy ez a mindegyiknél ta-
pasztalható csökevény az agy meghosszabbodása, amely egy kis kinövésben, az un.
epiphysis-ben végzıdik; ez egy kis csontdarab, amelyet a fı csonttól egy porcogó választ el.
De hamarosan kiderült, hogy ennél sokkal többet jelent. Fejlıdésének módja és anatómiai
struktúrája alapján olyan analógiát mutatott a szemmel, hogy egyszerően nem lehetett más-
ként magyarázni. Vannak olyan paleontológusok, akik mind a mai napig meg vannak arról
gyızıdve, hogy a harmadik szem eredetileg mőködött; s ebben bizonyára igazuk van. Quain:
Anatomy címő mővében ezt írja a tobozmirigyrıl:

(Az embriónál) az optikai hólyagok a legkorábbi idıben fejlıdnek ki ezen a részen, amely
elıbb az egész, majd folytatólagosan a hátsó részét képezi az elülsı primer agyhólyagnak, az

79
„Mélyen a fejbe ágyazva, vastag bırrel és izmokkal fedve, láthatatlan, de valódi szemeket találunk
bizonyos állatoknál – mondja Haeckel. – A gerincesek között vannak szemnélküli vakondokok és mezei egerek,
vak kígyók és gyíkok… Ezek kerülik a napvilágot… s a föld alatt élnek. Eredetileg nem voltak vakok, hanem
olyan ısöktıl származtak, amelyek világosban éltek, és szemük jól ki volt fejlıdve. Az elsorvadt szemet az átlát-
szatlan bır alatt meg lehet találni ezeknél a vak lényeknél az utódlás bármely fokán”. (Haeckel, Pedigree of
Man, „Érzékszervek”, 343. old.) Ha két szem így el tud sorvadni az alsóbbrendő állatoknál, miért ne tudna egy
szem – a tobozmirigy – az embernél, aki fizikai aspektusában csak egy magasabbrendő állat?

223
 elırészbıl pedig az agyféltekék és a hozzájuk tartozó részek alakulnak ki. Mindkét oldalon a
thalamus opticus a csontvelıfal oldalt fekvı vastagodásából jön létre, míg a köztük lévı, s az
alap felé lejtı távolság a harmadik kamra üregét képezi meghosszabbodva az infundibulum-
ba. A szürke csontvarrat azután áthúzódik a kamra üregén… A tetı hátsó része egy késıbb
észlelt különös folyamat során fejlıdik ki a tobozmiriggyé, amely kocsányaival mindkét oldalon
összeköttetésben marad a thalamus-szal, mögöttük pedig kialakul egy átlós szalag, mint utó-
lagos csontvarrat.

A lamina terminalis (lamina cinerea) befejezi a harmadik kamra elülsı lezárását, alatta pedig
az optikai csontvarrat kiformálja az üreg padlóját, hátrább az infundibulus ereszkedik le, hogy
egyesüljön a sella turcica-ban az agyfüggelék hátsó lebenyével.

A két thalamus opticus, melyeket az elülsı hólyag késıbbi és külsı része alakít ki, eleinte
egyetlen ideganyagból álló üreges zacskót képez, amelynek ürege elıl mindkét oldalon közle-
kedik a kialakuló agyféltekék üregével, hátul pedig a középsı fejhólyaggal (corpora
quadrigemina). Hamarosan azonban minthogy ezeknek belsejében hátul, alant és mindkét ol-
dalon fokozott lerakódás történik, a két thalamus megszilárdul, s ugyanakkor egy repedés
vagy hasadás jelenik meg fent közöttük, amely lehatol a belsı üregbe, s továbbra is nyitva
marad a hátsó részben, szemben a Sylvius-vezeték bejáratával. Ez a repedés vagy hasadás
a harmadik kamra. Hátul, a két thalamus folytatódik egyesülve a hátsó csontvarrattal, amelyet
a harmadik hónap végén már meg lehet különböztetni, úgyszintén a tobozmirigy kocsonyáit
is…

Már korán fel lehet ismerni a látó utakat, mint üreges meghosszabbodásokat a két thalamus
falának külsı részén, amikor ezek még hólyagszerőek. A negyedik hónapban ezek az utak
észrevehetıen kiformálódnak. Fokozatosan meghosszabbodnak hátrafelé, és kapcsolatba ke-
rülnek a quadrigemina corpora-val.

A tobozmirigy és az agyfüggelék a Thalamencophalon kifejlıdése során fellépı rendkívül ér-

dekes jelenségek közé sorolhatók.

A fenti leírás különösen érdekes, ha meggondoljuk, hogy ha az agyféltekék hátsó része

nem fejlıdött volna ki, akkor a tobozmirigy teljesen látható lenne a koponyafalcsont eltávolí-
tása esetén. Érdekes még megfigyelni azt a nyilvánvaló összeköttetést, amely az eredetileg
üreges optikus út, továbbá az elıl lévı szemek és a hátul lévı tobozmirigy, valamint lebenyei
között fennáll, úgyszintén ezeknek a két opticus thalamus-szal való kapcsolatára. A Hatteria
punctata harmadik szemére vonatkozó újabb felfedezések igen fontosak, és kihatást gyako-
rolnak az emberi érzékek fejlıdésének megítélésére, valamint a már közölt okkult állításokra.

Ismeretes dolog, hogy Descartes a tobozmirigyben látta a Lélek Székhelyét, jóllehet

manapság ezt képzelıdésnek tartják azok, akik nem hisznek az emberben lévı halhatatlan
princípium létezésében. Descartes azt mondta, hogy jóllehet a Lélek a test minden részéhez
kapcsolódik, mégis van a testben egy speciális rész, ahol a Lélek még sajátosabban fejti ki
funkcióit, mint másutt. És minthogy ez a „speciális” hely sem a szív, sem pedig az agy nem
lehet, arra következtetett, hogy ez a kis mirigy lesz az, amely ugyan az agyhoz kapcsolódik,
de mégis szabad mozgással bír, mivel könnyen egyfajta lengı mozgásba hozható „az állati
lelkek80 által, amelyek a koponya üregeit minden irányban átjárják”.

Bármennyire is tudománytalannak látszik ez a megállapítás a mai kor egzakt tudósai

szemében, Descartes mégis sokkal közelebb volt az okkult igazsághoz, mint bármiféle
Haeckel. A tobozmirigy, amint azt már kimutattuk, sokkal közelebbi kapcsolatban van a Lé-
lekkel és Szellemmel, mint az ember fiziológiai szerveivel. Ha a vezetı tudósoknak volna
80
Az „ideges éter”, ahogy Dr. B. W. Richardson F.R.S. nevezi, az okkultisták pedig ideg-aurának hív-
ják. Az „állati lelkek” (?) ugyanazt jelenthetik, mint az összetett keringés ideg-aurikus hullámai.

224
valami sejtelmük az Evolúciós Impulzus igazi folyamatairól, valamint a Nagy Törvény kígyó-
zó ciklikus menetérıl, akkor találgatásaik helyébe a tudás lépne, és biztosan tudnák, hogy
milyen fizikai átalakulások várnak az emberi nemre, mivel ismerik annak elavult formáit. S
akkor belátnák, hogy mennyire téves és abszurd az a modern feltevés, hogy a Természet me-
chanikus folyamatait „a vak erı” irányítja. Ennek a tudásnak folytán azt is felfognák, hogy pl.
az említett tobozmirigy – ciklusunk jelenlegi fokán – fizikai használatra alkalmatlan. Ha ez a
különös „szem” ma már elsorvadt az emberben, az annak a jele, hogy – akárcsak az alsóbb-
rendő állatnál – valamikor használatban volt. A Természet ugyanis sohasem teremt – még a
legcsekélyebb és legjelentéktelenebb formát sem – anélkül, hogy ne lenne vele valami határo-
zott célja és használata. A tobozmirigy aktív szerv volt a fejlıdésnek azon a fokán, amikor az
emberben a spirituális elem uralkodott a még alig megszületı intellektuális és pszichikus ele-
mek fölött. És amikor a Ciklus elérkezett arra a pontra, ahol a fiziológiai érzéket a fizikai em-
ber konszolidációja és kifejlıdése következtében és azzal pari passu ki kellett fejleszteni – a
zoológiai fejlıdés komplex és szüntelenül fellépı viszontagságai és megpróbáltatásai során –,
akkor ez a középsı szem végül is elsorvadt az emberben lévı korai spirituális és tisztán pszi-
chikus jellegzetességekkel együtt. A szem a Lélek tükre és annak ablaka, mondja a népszerő
bölcsesség,81 és: Vox populi, vox Dei.

Kezdetben az élı fajták minden osztálya és családja hermafrodita volt, és ténylegesen

egyszemő. Az állatnál – amelynek formája éppen olyan éterikus (asztrális) volt, mint az em-
beré, mielıtt még mindkettı kifejlesztette volna „bır ruháját”, vagyis még mielıtt belülrıl
kifelé kezdték volna kiformálni a fizikai szubsztancia vagy anyag sőrő burkát s vele együtt a
belsı mechanizmust –, tehát az állatnál kezdetben a harmadik szem volt az egyedüli látószerv,
akárcsak az embernél. A két fizikai frontális szem csak késıbb fejlıdött ki,82 embernél és ál-
latnál egyaránt. Az embernél a fizikai látás szerve a harmadik faj kezdetén körülbelül olyasfé-
le volt, mint a jelen idık egyes vak gerinces állatánál, vagyis a szemet átlátszó bır fedte.83 A
különbség csak abban áll, hogy a páratlan vagy ısi szem állapota az embernél és az állatnál
fordított, mivel az ember már túlhaladta a harmadik faj állati, értelem nélküli állapotát, s így a
puszta állati teremtést egy teljes tudatszinttel elhagyta. Ennek folytán, amíg az embernél a
küklopsz-szem a spirituális látás szerve volt és ma is az, addig az állatnál ez a szerv az objek-
tív látás szerve volt. És e szem helyébe, miután betöltötte funkcióját, két szem lépett az egy-

81
Emlékezzünk vissza, hogy az elsı faj az okkult bölcsesség szerint belülrıl spirituális és kívülrıl éteri-
kus, a második faj mentálisan pszicho-spirituális és testileg étero-fizikai volt. A harmadik kezdetben még in-
tellektus nélküli faj, testileg asztro-fizikai volt, és olyan belsı életet élt, amelyben a pszicho-spirituális elemét
még egyelıre nem befolyásolták az alig megszületı fizikai érzékek. E fajnál elıl van két szem, s elıre néz, anél-
kül, hogy akár a múltat, akár a jövıt látná. De a harmadik szem „átfogja az ÖRÖKKÉVALÓSÁGOT”.
82
De egészen más módon, mint ahogy azt Haeckel leírta (a „Pedigree of Man”, „Sense Organs” címő
fejezetében, 335. old.), aki szerint a látószervek „a létért való küzdelem során a természetes kiválasztódás követ-
keztében fejlıdtek ki”. A „bır termális érzékenysége” a feltételezett fényhullámokkal szemben egymagában még
semmiképpen sem magyarázza meg a szem struktúrájában lévı csodálatos adaptációs kombinációkat. Már be-
mutattuk, hogy „a természetes kiválasztódás” puszta mítosznak tekinthetı, ha reá akarjuk visszavezetni a va-
riációk eredetét, mert a „legerısebb fennmaradásáról” csak azután beszélhetünk, amikor a megfelelı variációk és
a tökéletesebb organizmusok már létrejöttek. Hogyan keletkeztek a „megfelelı variációk”, amelyek kifejlesz-
tették a szemet? Csak a „vak… s céltalan és terv nélküli erık” összejátszásából? Ez az okoskodás együgyő. A
rejtély igazi megoldása a személytelen Isteni Bölcsességben keresendı, az anyagban visszatükrözıdı IDEÁCIÓ-
ban.
83
Az ıslénytan bizonyítja, hogy a mezozoikus korban élt állatoknál – különösen a gyíkoknál, mint
amilyen pl. az özönvíz elıtti Labyrinthodon, amelynek koponyáján egy máskülönben megmagyarázhatatlan lyuk
látható – a harmadik szem igen ki lehetett fejlıdve. A természettudósok közül többen, pl. E. Korscheldt is, bizo-
nyosnak tartják, hogy jóllehet a jelenlegi kor csúszómászóinál ez az áttetszı bırrel fedett szem csak a világossá-
got tudja a sötétségtıl megkülönböztetni (akárcsak az emberi szem, ha kendıvel bekötik, vagy szorosan le van
hunyva), – a ma már kiveszett állatoknál viszont ez a szem mőködött, és a látás normális szerve volt.

225
szerőbıl a komplex felé irányuló fizikai fejlıdés során. Az egy szemet azután a természet
félretette és tartalékolta késıbbi használatra, ezután eljövendı eonokban.

Ez magyarázat arra is, hogy a tobozmirigy miért érte el legteljesebb fejlıdését akkor,
amikor a fizikai fejlıdés a legalacsonyabb szinten állott. A gerinces állatoknál a tobozmirigy
feltőnı és objektív jelenség, míg az embernél gondosan el van rejtve, és csak boncolásnál
hozzáférhetı. De fénysugár vetıdik ezzel az emberiség jövıbeli fizikai, spirituális és intellek-
tuális állapotára olyan korszakokban, amelyek párhuzamos fejlıdést mutatnak más elmúlt
korokkal a ciklikus fejlıdés fel- és leszálló vonalán. Néhány évszázaddal a Kali Yuga elıtt –
amely korszak közel 5.000 évvel ezelıtt kezdıdött – a huszadik Kommentárban ezt írták
(amennyiben e közlést érthetı mondatokba átírjuk):

Mi (az ötödik faj) az elsı félben (az idıtartam elsı felében) felfelé (a ciklus jelenleg felfelé tartó
ívén) az elsı és a második faj közötti ponton vagyunk, amikor azok lefelé tartottak (vagyis a
fajok a ciklus leszálló ívén voltak)… Számítsd ki magadnak Lanoo, és értsd meg.

Ha megfogadjuk a tanácsot, és kalkulálni kezdünk, akkor arra a következtetésre ju-

tunk, hogy az átmeneti korszakban – vagyis a spirituális étero-asztrális elsı faj második felé-
ben – a kialakuló emberiségben nem volt intellektuális agyi alkotórész, mert a faj a leszálló
íven volt. Mivel pedig mi, velük párhuzamosan a felszálló vonalon vagyunk, hiányzik belı-
lünk a spirituális alkotórész, amelyet jelenleg az intellektus helyettesít. Mert ne felejtsük el,
jelenleg a faji ciklus manaszi periódusában vagyunk, vagyis az ötödik periódusban, tehát már
átléptük a Szellem és az anyag tökéletes egyensúlyának meridián pontját, más szóval az agy-
intellektus és a spirituális észlelés közötti egyensúlyt. A következı fontos dolgot azonban
szem elıtt kell tartanunk.

Mi még csak a negyedik körben vagyunk. A Manasznak, az Univerzális MAHAT e

közvetlen, anyagtól független sugarának teljes kibontakozása csak az ötödik körben fog vég-
érvényesen megtörténni. Minthogy pedig egy rövidebb skálán megismétlıdı saját ciklusa és
fejlıdési foka van minden nemzetnek és alfajnak, még inkább áll ez valamely gyökérfaj ese-
tében. Fajunk, mint gyökérfaj már átlépte az egyenlítı vonalát, és felfelé tart a spirituális olda-
lon, de az alfajok közül egyesek még csak a leszálló ív árnyékos oldalán tartanak nemzeti
ciklusukon belül, mások viszont – a régibb alfajok – átlépve a kritikus pontot, amely eldönti,
hogy egy faj, egy nemzet, vagy egy törzs megmarad-e vagy pusztulni fog – a spirituális fejlı-
dés csúcsára jutottak, mint alfajok.

Így tehát érthetıvé válik, miért alakult át fokozatosan a harmadik szem egy egyszerő
miriggyé, amikor a lemuriaiaknak nevezett faj fizikailag elbukott.

Igen különös tény az, hogy az embernél az agyféltekék és az oldalkamrák fejlıdtek ki

erıteljesebben, míg más emlısök agyában elsısorban a látó tengelyek, optic thalami, a
corpora quadrigemina és a corpora striata lettek a fontosabb részek. Sokan azt tartják, hogy
az ember észbeli képességét bizonyos mértékig fel lehet mérni a központi agytekervények és
az agyféltekék elülsı felének fejlettsége alapján. Természetesen következnék az, hogy a to-
bozmirigy fejlettsége jelezné az ember asztrális és spirituális tendenciáit, úgyhogy a koponya
ezen részén ennek megfelelı fejlettséget – vagyis a tobozmirigy méretének megnövekedését –
tapasztalnánk az agyféltekék hátsó részének rovására. Ez érdekes feltevés, s a jelen esetben
bizonyítottnak tarthatjuk. Ezek szerint alul és hátul van a kisagy, amelyet az embernél mutat-
kozó állati tendenciák székhelyének tartottak, s amelyrıl a tudomány azt mondja, hogy a test
valamennyi fiziológiai, koordinált mőködését (pl. járás, evés, stb.) központilag irányítja. Elıl
van az agy elülsı része, az agyféltekék, amelyek elsısorban az emberben lévı intellektuális

226
képességekkel vannak kapcsolatban, középen pedig – mindkettın, de különösen az állati
funkciókon uralkodva, ha magas fejlettségő vagy spirituális emberrıl van szó – foglal helyet a
jól fejlett tobozmirigy.

Ne felejtsük, hogy ezek csak fizikai megfelelések, éppen úgy, mint ahogy a közönsé-
ges emberi agy is csak feljegyzı szerve az emlékezetnek, de nem maga az emlékezet.

Ilyen ez a szerv tehát, amely oly sok legendának és hagyománynak a forrása, többek
között pl. a harmadik szemre vezethetı vissza az egy fejő, de kétarcú emberek mítosza. Ezek
a legendák különbözı kínai munkákban találhatók, továbbá a kaldeai töredékek néhány hivat-
kozásában. Már idéztük a King Chia által összegyőjtött mővet, a Shan Hai King-et, amelyet a
Yü császár által i.e. 2.255 évben csináltatott kilenc urnán található vésetekbıl állítottak össze
a szerzık (szerzı), de egy másik, a „Bamboo Books” nevő munkában is, sıt egy harmadikban
a „Rh Ya” nevőben is találhatók ilyen legendák. Ez utóbbi szerzıje „a hagyomány szerint a
Chow dinasztia elsı császárának, Wu Wang-nak nagybátyja, Chow Kung kezébıl nyerte be-
avatását i.e. 1122-ben”. (Gould: Mythical Monsters, 27. old.) A „Bamboo Books” Kína régi
évkönyveit tartalmazza, amelyeket állítólag i.sz. 279-ben találtak meg Seang Wei király sírjá-
nak kibontásakor, aki i. e. 295-ben halt meg. Mindezek a mővek említést tesznek olyan embe-
rekrıl, akiknek egy fejen két arcuk van, vagyis egy elıl és egy hátul.

Nos, az okkultizmus tanulmányozójának tudnia kell, hogy a „harmadik szem” elvá-

laszthatatlanul kapcsolódik a Karmához. Ez a tanítás oly titokzatos, hogy eddig csak kevesen
hallottak róla.

„Shiva szeme” nem sorvadt el teljesen a negyedik faj lezárása elıtt. Amikor a fizikai
ember újonnan felébredt fiziológiai és pszichológiai szenvedélyei rabszolgaságába hajtották a
spiritualitást és a harmadik faj Deva-emberének isteni erıit és képességeit – bár ennek fordít-
va kellett volna történni –, akkor ez a szem elvesztette képességeit. De ez volt a fejlıdés tör-
vénye, és szigorúan véve ez nem volt BUKÁS. A bőn nem az újonnan kifejlesztett képessé-
gek használatában, hanem azok rossz célra való alkalmazásában állott, abban, hogy egy isteni
lény befogadására szánt tabernákulumot mindenféle spirituális romlottság templomává tették.
Ha pedig a „bőn” kifejezést használják, ez csak azért van, hogy mindenki megérthesse, mire
gondolunk, mert a Karma kifejezés84 ebben az esetben sokkal pontosabb lenne. Végül emlé-
keztetjük az olvasót – akit megzavar az, hogy „fizikai” romlottság helyett „spirituális” rom-
lottságról beszélünk –, hogy fizikai romlottság ténylegesen nincs. A test egyszerően csak a
felelıtlen szerv, a pszichikus vagy éppen a spirituális ember eszköze. Az atlanteánok esetében
éppen a spirituális lény volt a vétkes, minthogy azokban az idıkben még a spirituális elem
volt az ember „vezér” princípiuma. Így tehát az ötödik faj legsúlyosabb karmáját azokban az
idıkben a mi monádjaink indították el.

Minthogy ez a megállapítás talányosan hangozhat, meg kell magyaráznunk azok ked-

véért, akik nem ismerik a teozófiai tanításokat.

A karmára és az újraszületésre állandóan újra felteszik a kérdéseket, e tárgyban úgy

látszik nagy a fogalomzavar. E tanítás különösen meghökkentı azok számára, akik keresztény

84
A karma sokértelmő szó, amelynek jóformán minden aspektusára van speciális kifejezés. A bőn szi-
nonimájaként olyan cselekedet végrehajtását jelenti, amelynek célja egy világi, tehát önzı vágy megvalósítása,
amely nyilvánvalóan sérelmes lesz valaki másra. A karma cselekvést is jelent, okot; karma még az „etikai okoza-
tiság törvénye” is; de jelent hatást is, amelyet egy önzı módon végzett cselekvés vált ki, szemben a harmónia
nagy törvényével, amely az altruizmuson alapul.

227
hitben születtek és nevelkedtek, s akik hozzászoktak ahhoz a gondolathoz, hogy Isten minden
újszülöttnek új lelket ad. Fel szokták tenni a kérdést, hogy vajon a Földön inkarnálódó
monádok száma korlátozva van-e, s erre igenlı választ kapnak. Mert bármennyire is mérhetet-
lenül sok a mi fogalmaink szerint az inkarnálódó monádok száma, egy határnak mégis lennie
kell. Ez így van, jóllehet tény az, hogy már a második faj idejétıl kezdve, amikor a monádok
hét csoportja emberi testekbe inkarnálódott, másodpercenként nem egy születés és halálozás
történt azon rég elmúlt korszakokban. Már megemlítettük, hogy a Karma-nemezis, amelynek
csak szolgálója a Természet, mindent a legharmonikusabb módon rendezett el, ennek folytán
az új monádok friss beáramlása vagy megérkezése azonnal véget ért, amint az emberiség elér-
te a teljes fizikai fejlettséget. Új monádok nem érkeztek többet az atlanteánok középkorától
kezdve. Azt se felejtsük el, hogy kivéve a kora gyermekkorban és a balesetek folytán történt
haláleseteket, a spirituális entitások csak bizonyos évszázadok elteltével reinkarnálódhatnak, s
így már ezek a kiesések is arra vallanak, hogy a monádok száma szükségszerően véges és
korlátolt. Azonkívül biztosítani kell a szükséges idıt az állatoknak is saját fejlıdési menetük
érdekében.

Innen ered tehát az az állítás, hogy sokan közülünk most dolgozzák fel az atlanteán
testben létrehozott rossz karmikus hatásokat. A karma törvénye elválaszthatatlanul egybe van
szıve a reinkarnáció törvényével.

A Jó és a Rossz titokzatos problémáját csak azzal lehet megmagyarázni, ha tudjuk,

hogy ugyanaz az Egyéniség születik meg újra az Élet-ciklus folyamán. Az élet látszólagos
szörnyő igazságtalanságaival csak úgy békülhet ki az ember, ha biztos abban, hogy ugyan-
azok a monádok – akik között igen sok Dhyan Chohan vagy „Isten” van – át kell, hogy men-
jenek a „Kényszerőség körén”, jutalomban vagy büntetésben részesülve minden újraszüle-
tésnél a korábbi életben eltőrt szenvedésekért vagy elkövetett bőnökért. Mert ugyanazok a
monádok, akik beléptek a Pitrik által kilehelt, s az elsı fajt képezı üres, érzéketlen burkokba
vagy Asztrális Formákba, ma is közöttünk vannak, sıt talán mi magunk vagyunk azok. Csak
ez a bizonyosság nyugtathatja meg felháborodott igazságérzetünket. Mert aki nem ismeri ezt a
nemes tanítást, s maga körül nézve megfigyeli a szerencse, az intellektus és a képességek
egyenlıtlenségét, látva mennyi kiváltságban részesülnek ostoba és züllött egyének, akik pusz-
ta születésükkel a szerencse minden kedvezésében részesülnek, míg mások, akik kiváló értel-
mi képességeikkel és nemes erényeikkel sokkal inkább megérdemelnék a jó sorsot, éhen pusz-
tulnak, mert senki sem törıdik velük. Nos, amikor mindezt látjuk és tehetetlenül állunk, mert
nem tudunk enyhíteni az érdemtelenül kirótt szenvedésen, amikor fülünkben visszhangzik és
szívünkbe hasít a körülöttünk felhangzó jajkiáltás, akkor csak a karma áldott tudása akadá-
lyozza meg az embert abban, hogy meg ne átkozza az életet és az embereket, valamint azok
állítólagos Teremtıjét.85

A monoteisták dogmáikkal valójában vádolják, és szörnyen meggyalázzák Istenüket,

ám a dogmák közül egy sem olyan megbocsáthatatlan, mint az a (csaknem mindig) hamis
alázat, amellyel az un. „jámbor” keresztény minden bajjal és érdemetlen csapással szemben
kijelenti: „Ez Isten akarata”.

Fajankók és képmutatók! Istenkáromló és szentségtörı farizeusok, akik egy idıben

beszélnek Istenük és teremtıjük mérhetetlen kegyes szeretetérıl és a gyámoltalan ember iránti
gondoskodásáról, valamint arról az Istenrıl, aki teremtményei legjavát, a jókat sanyargatja,

85
A karma tanának ellenzıi vegyék figyelembe azt a tényt, hogy egy pesszimistának más adatok alap-
ján meg sem lehet kísérelni a válaszadást. A Schopenhauer és Von Hartman követık által kidolgozott hatásos
építmény alapjait csak a karmikus törvény elveinek biztos tudása tudja szétzúzni.

228
hogy elvérezzenek, ahogy egy telhetetlen Moloch tenné! Vagy talán elégedjünk meg Congreve
szavaival:

„Ki merészelné váddal illetni az Örök Igazságot?” Válaszunk ez: a logika és az egy-
szerő józanész. Ha azt várják tılünk, hogy higgyünk az „eredendı bőnben”, minden lélek
számára csak egyetlen életben itt a Földön; hogy higgyünk egy ember-formájú Istenségben,
aki úgy látszik, csak azért a gyönyörőségért teremtett bizonyos embereket, hogy az örök kár-
hozatra vesse ıket, (a predesztináció tana86 szerint függetlenül attól, hogy jók vagy rosszak-e
az emberek). Nos, mindezek tudatában miért ne ítélné el a logikus érveléssel megáldott ember
az ilyen gonosz Istenséget? Az élet elviselhetetlen volna, ha hinnünk kellene a mocskos em-
beri képzelettel alkotott Istenben. Szerencsére ez az Isten csak az emberi dogmákban létezik,
és néhány költı egészségtelen fantáziájában, akik azt hiszik, hogy megoldották a problémát,
ha így fohászkodnak hozzá:

Titkos Hatalom, ki megzavartad

Az ember gıgjét, hogy meghiusítsd
Merész kutatását és kipróbáld
Öntelt teremtményed hitét!

Valóban rendületlen „hitre” van szükség ahhoz, hogy valaki elhiggye, miszerint „ön-
teltséget” jelent kétségbe vonni annak a lénynek az igazságosságát, aki csak azért teremti a
védtelen emberkét, hogy „megzavarja”, és hogy kipróbálja „hitét”, amelyet különben is ez a
„Hatalom” olykor elfelejt, vagy talán elmulaszt megadni neki.

Hasonlítsuk össze ezt a vakhitet a Karma-nemezis, vagyis a Megtorlás Törvényébe ve-

tett filozófiai meggyızıdéssel, amelynek alapja az élettapasztalat és az ésszerő nyilvánvaló-
ság. Ez a Törvény – akár tudatosan, akár tudattalanul – semmit és senkit nem predesztinál. Az
Örökkévalóságtól kezdve és valóban abban létezik, mert ez maga az öröklét, s mint ilyen –
mivel semmiféle cselekvés nem lehet egyenrangú az örökléttel – e törvényre sem lehet azt
mondani, hogy cselekszik, mert maga a CSELEKVÉS. Nem a tenger hulláma fullasztja vízbe
az embert, hanem a halandó személyes és saját akaratától függı cselekvése, amikor az óceán
mozgását irányító törvények személytelen hatásának kiteszi magát. A karma semmit sem te-
remt és nem is tervez. Az ember az, aki tervez, és aki okokat teremt, a karmikus törvény pedig
elrendezi a hatásokat, s ez az elrendezés nem cselekvés, hanem univerzális harmónia. Ez a
harmónia arra törekszik, hogy mindent az eredeti helyzetbe térítsen viasza, mint ahogy egy
erıszakkal földre húzott ág is hasonló erıvel igyekszik visszapattanni eredeti helyzetébe. És
ha véletlenül kimarjul a kar, amely eredeti helyzetébıl kimozdította, akkor vajon mit mon-
dunk: az ág sértette meg karunkat, vagy saját ostobaságunk okozta, hogy pórul jártunk? A
karma sohasem törekszik arra, hogy korlátozza az intellektuális vagy egyéni szabadságot,
mint a monoteisták által kitalált Isten. Törvényeit nem burkolja szándékosan homályba, hogy
zavarba ejtse az embert. Nem is fogja megbüntetni azt, aki arra merészkedik, hogy titkait ki-
fürkéssze. Ellenkezıleg, embertársai javára munkálkodik az az ember, aki tanulmányozással
és meditációval leleplezi bonyolult ösvényeit, és megvilágítja azokat a sötét utakat, amelyek-
nek kanyarulataiban annyian pusztulást lelnek, mert eltévednek az élet labirintusaiban. A
karma a Megnyilvánulás világában abszolút és örök törvény, és mivel csak egyetlen Abszolút
létezhet, az Egyetlen, mindig jelenlévı OK, a karmában hívıket nem lehet sem ateistáknak,

86
A kálvinisták teológiájában szereplı tan: „Minden eseményre vonatkozólag Isten szándéka az örök-
kévalóságon át” – s ebbıl fatalizmus lesz, ami megöli a szabad akaratot s elnyom minden kísérletet annak jóra
való felhasználására. „A predesztináció az emberek kiválasztása vagy kijelölése az örökké tartó üdvösségre vagy
kárhozatra”. (Katekizmus.) Ez aztán valóban fennkölt és jóra buzdító tantétel!

229
sem materialistáknak, még kevésbé fatalistáknak87 nevezni, mivel a karma egyet jelent a Meg-
ismerhetetlennel. Ennek a Megismerhetetlennek egy aspektusa a karma, s hatásai a jelenségek
világában mutatkoznak meg.

Szorosan, illetve inkább felbonthatatlanul kapcsolódik a karmához az újraszületés tör-

vénye, vagyis ugyanannak a spirituális egyéniségnek reinkarnációja a személyiségeknek egy
hosszú, csaknem végeláthatatlan sorozatában. E személyiségek olyanok, mint különbözı sze-
repek, amelyekkel a színész és vele együtt a publikum is néhány órára azonosítja magát. A
belsı, vagyis az igazi ember, aki ezeket a jellemeket alakítja, egész idı alatt tudja, hogy csak
néhány felvonásnyi idıre jelenti Hamletet, jóllehet ez az idı az emberi illúzió síkján Hamlet
egész életét fogja át. Azt is tudja, hogy az elızı estén Lear király volt, azelıtt pedig Otelló. És
jóllehet a külsı, látható személy errıl látszólag nem tud, s a valóságos világban az emberek-
nek ez a tudatlansága nagyon is nyilvánvaló, az állandó egyéniség azonban ennek teljesen
tudatában van, s ezt a tudást csak azért nem hozhatja le a változó személyiség tudatába, mert a
„spirituális” szem a fizikai testben elsorvadt.

A fizikai harmadik szem birtokában voltak – így hallottuk – a harmadik gyökérfajhoz

tartozó emberek, s ez az állapot tartott egészen a negyedik gyökérfaj harmadik alfajának kö-
zepe tájáig, amikor is az emberi szervezet konszolidálódása és tökéletesedése folytán a har-
madik szem eltőnt az emberi test külsı részérıl. Pszichikus és spirituális tekintetben azonban
a vele kapcsolatos mentális és vizuális percepció a negyedik fajnak csaknem a végéig tartott,
mindaddig, amíg ezek a funkciók az emberiség materializmusa és megromlása miatt végleg
megszőntek. Ez még az atlantiszi kontinens nagy tömegének elsüllyedése elıtt történt. Most
pedig visszatérhetünk a vízözönök és a különféle „Noék” kérdéséhez.

A tanuló ne felejtse, hogy több olyan vízözön volt, mint amilyenrıl a Genezisben hal-
lunk, sıt ezeken kívül még három, sokkal jelentısebb, amelyekrıl majd egy késıbbi részben
fogunk beszámolni, a történelem elıtti „elmerült kontinensek” témájával kapcsolatban. De
még most új beszámolót kell adnunk egy bizonyos témáról, nehogy az olvasó téves következ-
tetésekre jusson, ha azt hallja, hogy az ezoterikus tanítás és a hindu szentírások között sok

87
Egyes teozófusok abból a célból, hogy a karmát érthetıbbé tegyék a nyugatiak számára, akik jobban
ismerik a görög, mint az árja filozófiát, a karma kifejezést a nemezis szóval próbálták tolmácsolni. Ha a nemezist
az antik világban az átlagemberek úgy ismerték volna, mint ahogy azt a beavatottak értelmezték, akkor ez a
tolmácsolás megállná helyét. De a helyzet az, hogy a nemezist a görög képzelet túlságosan is antropomorfizálta,
s ezért csak alapos magyarázat kíséretében használhatjuk. A korai görögöknél a nemezis „Homérosztól kezdve
Hérodotoszig nem istennı volt, hanem inkább bizonyos morális érzés” – mondja Decharme, sorompó volt a
gonosz és az erkölcstelenség elıtt. Aki átlépi, szentségtörést követ el az Istenek szemében, s akit ezért a nemezis
üldözni fog. Idıvel azonban ebbıl az „érzésbıl” istent képeztek, megszemélyesítıje pedig a fatális, büntetı
istennı lett. Ezért ha a karma fogalmát a nemezissel akarjuk összekapcsolni, akkor a nemezist hármas aspektusá-
ban kell szemlélnünk, azaz Nemezishez még két istennıt, éspedig Adreszteiát és Themiszt kell társítanunk.
Themisz az egyetemes rend és harmónia istennıje, akinek, a nemezishez hasonlóan, az a feladata, hogy minden
túlkapást megtoroljon, és hogy az embert, szigorú büntetés terhe mellett az igazságosság és a természet keretei
közé szorítsa, míg Adreszteia a „kikerülhetetlen”, az ember által teremtett okok változhatatlan hatásaiban jelenti
a nemezist. Nemezis, mint Diké leánya, olyan méltányos istennı, aki haragjával csak azokat sújtja, akikben gıg,
önzés és kegyetlenség dúl. (Lásd Mesomed. Hymn, Nemes. V. 2. Brunck, Analecta, II. 292. old. idézve a
Mythologie de la Grece Antique, 304. oldalán.) Röviden, Nemezis egy mitológiai, exoterikus istennı vagy Erı,
amelyet megszemélyesítettek vagy különbözı aspektusaiban antropomorfizáltak, a karma pedig egy mély filozó-
fiai igazság az embernek az Istenségre vonatkozó primitív intuíciójának rendkívül magasrendő és emelkedett
összefoglalása. A karma tanítása megmagyarázza a Gonosz eredetét, és megnemesíti felfogásunkat arra nézve,
hogy milyennek kellene lennie az isteni változhatatlan igazságosságnak. A karma nem alacsonyítja le az ismeret-
len és megismerhetetlen Istenséget azzal, hogy belıle egy szeszélyes és kegyetlen zsarnokot formál, s azután
elnevezi Gondviselésnek.

230
közös vonás van, hogy ez utóbbi kronológiája csaknem azonos az ezoterikus kronológiával
(csakhogy meg van magyarázva és áttekinthetıbb). Továbbá hogy a Vaivasvata Manu (ami
tulajdonképpen általános elnevezés!) az árják Noéja, a bibliai pátriárka prototípusa volt, mert
mindezek ugyanis az okkultisták által elfogadott tételek.

Az emberiség ısi manui

Azok, akik tudják, hogy a „nagy Vízözön”, amely (néhány sziget kivételével) egy tel-
jes kontinens elmerülését okozta, nem történhetett 18 millió évvel ezelıtt, továbbá hogy
Vaivasvata Manu volt az indiai Noé, akit Vishnunak Matsya (vagyis hal) Avatárájával hoznak
összefüggésbe, bizonyos meghökkenéssel veszik tudomásul a közölt tények és a már koráb-
ban megadott kronológia közötti nyilvánvaló ellentmondásokat. De valójában ez az ellentét
feloldható. Kérjük az olvasót, lapozza fel a Theosophist 1883. júliusi számát, s tanulmányozza
benne „Az ezoterizmus hetes princípiuma” címő cikket, amely ezt a kérdést teljesen megma-
gyarázza. Úgy vélem, éppen ebben a magyarázatban különböznek az okkultisták a brah-
manáktól.

Azok kedvéért, akik esetleg nem jutnak hozzá az említett tanulmányhoz, néhány be-
kezdést hadd idézzünk e helyen:

Ki volt a Manu, Svayambhûva fia? A Titkos Tanítás azt mondja, hogy ez a Manu nem ember
volt, hanem azon elsı emberi fajok ábrázolása, amelyek a Dhyan Chohánok (Dévák) segítsé-
gével az elsı kör kezdetén fejlıdtek ki. Ám a Manu törvényeiben (I. 80.) azt olvassuk, hogy
minden Kalpához tizennégy Manu tartozik (a Kalpa „az egyik teremtésbıl a másikig tartó idı-
88
köz”, vagy inkább az egyik kisebb Pralayától a másikig tartó intervallum), és hogy a „jelenlegi
isteni korban eddig már hét Manu jelent meg”. Ha valaki tud arról, hogy hét kör van, amelyek-
bıl már három eltelt, és mi most a negyedikben vagyunk, aki tanult arról, hogy hét hajnal és
hét alkonyat, vagyis összesen tizennégy Manvantara van. Továbbá hogy minden kör kezdetén
és végén, valamint a bolygókon és a bolygók között van egy felébredés az illuzórikus életre,
és egy másik felébredés a valóságos életre. Továbbá, ha hallott arról hogy vannak gyökér-
Manuk és vannak – ügyetlen fordításban – mag-Manuk, vagyis az eljövendı kör emberi fajai-
89
nak magjai (másként Shishtái, legalkalmasabb túlélıi, s ez olyan titok, amelyet csak a har-
madik beavatást elért embernek magyaráznak meg), egyszóval aki mindezekrıl tud, az bizo-

88
Pralaya – e szó értelmét már korábban megmagyaráztuk – nem olyan kifejezés, amely csakis kizáró-
lag a „Brahma Éjszakáját” jelenti, vagyis a 71 Maha-yugát tartalmazó Manvantarára következı világ-felbomlást.
Pralayának nevezünk minden „elsötétedést” éppen úgy, mint minden olyan kataklizmát, amely tőzzel vagy vízzel
elpusztítja az egymást követı törzsfajokat. A Pralaya éppen olyan általános kifejezés, mint a „Manu”, amely a
Shishták győjtıneve. A Purânákban a Shishtákról „király” elnevezés alatt azt halljuk, hogy „minden dolgok
magjával együtt egy bárkában menekülnek meg a Vízözön hullámaitól” (vagy egy általános vulkánikus kitörés
tüzeitıl, amelyek kezdetei ötödik fajunk számára már jelentkeztek az utóbbi évek földrengéseiben és tőzhányói
tevékenységeiben, különösen pedig a folyó [1888.] évben), amely minden Pralaya, idején elborítja a világot
(Földünket)”. (Vishnu Purâna, Wilson ford. I. köt. 81. old.) Az idı csupán egy formája Vishnunak – amint
Parasâra mondja a Vishnu Purâna-ban. A hindu Yugákban és Kalpákban szabályosan 4, 3, 2 csökkenı szériákat
találunk, ezekhez – amint a helyzet kívánja – számok és szorzások járulnak ezoterikus célból, nem pedig – mint
Wilson és más orientalisták gondolják – „szektárius díszítés” céljából. Valamely Kalpa lehet egy Korszak, lehet
Brahmâ egy napja, de lehet egy csillagközi, asztronómiai és földi Kalpa. Ezek a számítások valamennyi
Purânában megtalálhatók, bár egyes esetekben vannak eltérések, mint pl. a Linga Purâna-ban a „Hét Rishi éve”
3.030 földi év, és a „Dhruva éve” 9.090 földi év, ezek viszont ezoterikus számítások, jelentésük pedig tényleges
(és titkos) kronológia. Amint a Vaivarta-ban írják: „A kronológusok Brahmâ életével számolnak ki egy Kalpát.
De vannak szépszámmal kisebb Kalpák, mint pl. Samvarta és a többiek”. A „kisebb Kalpák” bármiféle pusztulá-
si periódust jelentenek, amint ezt maga Wilson is jól értette, akinek magyarázata szerint ez utóbbiak olyan perió-
dusok, „amelyekben a Samvarta szél vagy más pusztító jelenség mőködik”. (Uo. 54. old.)
89
A.P. Sinnet: „Esoteric Buddhism” címő könyvében jó intuícióval és megérzéssel beszél a Shishtákról.
Lásd az „Annotations”-ben a „Noé bárkája elméletét”, 146-7. old. 5. kiadás.

231
 nyára jobban megérti a következıket. A hindu szentírásokban azt halljuk, hogy az elsı Manu
hat további Manut alkotott, (összesen tehát hét elsıdleges Manu van) s ezek mindegyike hét
90
újabb Manut alkotott. (Bhrigu i. 61-3.) – ez utóbbiak alkotását az okkult tanulmányokban mint
7x7-et tartják nyilván. Így nyilvánvaló, hogy a negyedik körhöz tartozó emberiség nemzıje, a
91
jelenlegi utolsó Manu a hetedik kell, hogy legyen, mivel mi a negyedik körben vagyunk, ahol
az A glóbuszon van egy gyökér-Manu, a G glóbuszon pedig egy mag-Manu. Ahogy minden
planetáris kör egy gyökér-Manu (Dhyan Chohan) megjelenésével kezdıdik, és egy mag-
92
Manuval zárul, úgy jelenik meg minden bolygón az emberi periódus kezdetén és végén egy
gyökér- és egy mag-Manu. Az elıbbi megállapításból könnyen kitőnik, hogy egy Manvantara
periódus (Manu-antara) jelentése – ahogy a kifejezés is mutatja – az az idı, ami a két Manu
vagy Dhyan Chohan megjelenése között eltelik. Ezért tehát a kisebb Manvantara egy bizo-
nyos bolygó hét fajának tartamát, a nagyobb Manvantára pedig egy emberi kör periódusát je-
lenti a planetáris láncon belül. Továbbá, mivel a hét Manu mindegyike 7x7 Manut teremt, s így
49 gyökérfaj van összesen a hét bolygón minden kör tartama alatt, így tehát minden gyökér-
fajnak megvan a maga Manuja. A jelenlegi hetedik Manut „Vaivasvata” néven nevezik, s az
exoterikus szövegekben ı az a Manu Indiában, aki a babiloni szövegekben Xisuthrus, a zsi-
dóknál pedig Noé volt. De az ezoterikus könyvek megmondják, hogy az a Vaivasvata Manru,
ötödik fajunk nemzıje – aki megmentette ezt a fajt abból a vízözönbıl, amely csaknem telje-
sen kiirtotta a negyedik vagy Atlanteán fajt – nem a fent említett gyökér- vagy primitív Manui
kategóriájába tartozó hetedik Manu, hanem az ezen Gyökér-Manutól kiárasztott 49 Manuk
egyike.

A világosabb megértés kedvéért közöljük a 14 Manu nevét megfelelı sorrendben az egyes kö-
rökhöz való kapcsolataikban:

1. kör 1. Gyökér Manu az A bolygón - Svayambhûva

1. Mag-Manu a G bolygón - Swarochi vagy Swarochisha
2. kör 2. Gyökér-Manu az A " - Uttama
2. Mag-Manu a G " - Thamasa
3. kör 3. Gyökér-Manu az A " - Raivata
3. Mag-Manu a G " - Chackchuska
4. kör 4. Gyökér-Manu az A " - Vaivasvata (nemzınk)
4. Mag-Manu a G " - Savarna
5. kör 5. Gyökér-Manu az A " - Daksha-Savarna
5. Mag-Manu a G " - Brahmâ-Savarna
6. kör 6. Gyökér-Manu az A " - Dharma-Savarna
6. Mag-Manu a G " - Rudra-savarna

90
Az a tény hogy a szöveg szerint maga a Manu jelenti ki, miszerint ıt Virâj teremtette, ı pedig azután
tíz Prajâpatit teremtett, akik viszont hét Manut hoztak létre, utóbbiak pedig újabb hét-hét Manunak adtak életet,
(Manu, I. 33-6) még korábbi misztériumokra utal, de egyben megtévesztés is, tekintettel a hetes lánc tanára,
valamint a hét emberiség vagy hét ember egyidejő fejlıdésére. Jelen munka azonban a Himaláján túli Titkos
Tanítások feljegyzésein alapul, a brahmanai ezoterikus filozófia pedig – akárcsak a Kabbala – ma már talán
formailag eltér ettıl. A legısibb korokban azonban azonosak voltak.
91
Azonkívül ennek ezoterikus oka is van. Egy Vaivasvata a hetedik Manu, mert jelenlegi körünk – jól-
lehet a negyedik – az elsı-hetes (preseptenarius) Manvantarában van, de a kör maga a matéria vagy fizikai lét
szempontjából a hetedik fokon van. Faji középsı pontjának vége a negyedik gyökérfajban volt, amikor mind az
ember, mind a természet a sőrő anyag legmélyebb pontjára érkezett. Ez idıtıl, vagyis a három és fél faj végétıl
kezdve az emberiség és a természet a faji ciklus emelkedı ívére lépett át.
92
Az egyes Yugákat megelızı idıszakot Sandhya-nak nevezik, amely annyi száz évbıl áll, amennyi
ezer évet a Yuga tartalmaz. A Yugát követı idıszakot Sandhyamsha-nak hívják, s ez, amint a Vishnu Purâna
mondja, hasonló idıtartamú. „A Sandhya és a Sandhyamsha közötti idı a Krita, Treta, stb. nevő Yuga. A (négy)
Krita, Treta, Dwapara és a Kali egy nagy korszakot képez, vagyis négy kor összegét, ezer ilyen korszak jelenti
Brahma egy Napját, s ez alatt tizennégy Manu uralkodik”. Ha mi ezt szó szerint értelmeznénk, akkor összesen
csak egy Manu jöhetne minden 4.320.000.000 évben. Minthogy azt hallottuk, hogy 300 millió évig tartott a két
alsóbb természeti birodalom kifejlıdése, továbbá hogy emberiségünk kereken 18 millió éves, hol voltak a többi
Manuk, akikrıl beszéltek, hacsak az allegória értelmét egybe nem vetjük az ezoterikus tanítással, amely szerint a
14-et még egyenként meg kell szorozni 49-cel.

232
 7. kör 7. Gyökér-Manu az A " - Rouchya
7. Mag-Manu aG " - Bhoutya.

Vaivasvata tehát, az adott sorrend szerint a hetedik, a mi negyedik emberi hullámunk elsıdle-
ges Gyökér-Manuja (az olvasó ne feledje, hogy Manu nem egy embert jelent, hanem a kollek-
tív emberiséget), ezzel szemben a mi Vaivasvatánk csak egyike a hét kisebb Manunak, akik a
mi bolygónk egy-egy faját vezetik. E Manuk mindegyike jelen kell, hogy legyen azon periodi-
kus és újra visszatérı kataklizmáknál, (tőz- vagy víz-kataklizmáknál), amelyek minden gyökér-
faj ciklusát lezárják. Ez a Vaivasvata – az ideális hindu testetöltés, akit másutt Xisuthrus,
Deukalion, Noé és egyéb néven neveztek – az az allegorikus ember, aki megmentette fajun-
kat, amikor Földünk egyik felének jóformán egész népessége víz által pusztult el, és amikor
93
Földünk másik féltekéje éppen csak hogy ébredezıben volt idıleges elsötétülésébıl.

Ezek szerint világos, hogy nincs valóságos ellentmondás, amikor a Vaivasvata

Manvantáráról (Manu-antara, szó szerint „két Manu között”) beszélünk, amely valami 18
millió évvel ezelıtt kezdıdött, amikor a fizikai, vagyis valóban emberi ember elıször jelent
meg ezen a Földön a negyedik körben. Amikor más Vaivasvatákról is beszélünk, például a
Nagy Kozmikus vagy Csillagközi Vízözön Manujáról – s ez egy misztérium – vagy például
elsüllyedt Atlantisz Vaivasvata Manujáról, amikor ez a faji Vaivasvata megmentette az embe-
riség kiválasztottait, az ötödik fajt, a teljes pusztulástól. Minthogy ezek a különbözı és egy-
mástól idıben és térben teljesen eltérı események szándékosan vannak egy elbeszélésbe ke-
verve a Vishnu és egyéb Purânákban, a laikus olvasó elméjében még sok megoldatlan prob-
léma merülhet fel. Ezért állandóan újabb magyarázatokat kell adnunk, elnézést kérve az elke-
rülhetetlen ismétlésekért. A szándékos megtévesztések, amelyek az ezoterikus filozófia való-
ságos misztériumait elrejtik, jelentısek és zavarba ejtık, az utolsó szót pedig még ma sem
mondták ki. A fátylat azonban egy kissé megemelhetjük, s néhány, eddig visszatartott magya-
rázatot most a komoly tanuló elé tárhatunk.

Amint tudomásunk szerint Vans Kennedy ezredes megjegyezte: „A hindu vallási filo-
zófiának elsı tétele a változatosságban lévı egység”. Ha mindezek a Manuk és Rishik egyet-
len nemzetségi nevet kaptak, ez abból a ténybıl ered, hogy ık egytıl egyig az egyetlen
Logosz megnyilvánult Energiái, annak a Princípiumnak égi és földi küldöttei és permutációi,
amely állandóan a tevékenység állapotában van, éspedig tudatosan a Kozmikus fejlıdés peri-
ódusai alatt, de tudattalanul (legalábbis számunkra) a Kozmikus pihenés ideje alatt, mert a
Logosz ANNAK kebelén nyugszik, amely „nem alszik” és nem is éber, mert az SAT, vagyis
Létezés, nem pedig Lény. E „Létezés”-bıl lép ki a nagy Láthatatlan Logosz, aki a többi
Logoszt kifejleszti, az İsi Manu, aki létrehozza a többi Manut, s ezek kollektíven árasztják ki
az univerzumot és mindent, ami benne van; ık képviselik együttesen a megnyilvánult
Logoszt.94 Ezért halljuk azt a Kommentárokban, hogy jóllehet még a legkiválóbb Dhyan Cho-

93
A Manvantara vagy Pralaya helyes értelmét sem a „teremtés” sem a „feloszlás” stb. kifejezések nem
adják pontosan vissza. A Vishnu Purâna többet is felsorol: A minden dolgok feloszlása négyféle – mondja benne
Parasâra – Naimittika (esetleges), amikor Brahmâ szunnyad (értsd Brahma éjszakája, amikor „nappalja végén az
Univerzum újra egybeforr, ezt hívják Brahmâ esetleges újraegyesülésének”, mert Brahma az Univerzum maga).
Prakritika (elementális), amikor az Univerzum visszatérése eredeti állapotába csak részleges és fizikai. Atyantika
(abszolút), amikor a megtestesült azonosul a testetlen Legfelsı Szellemmel – ez egy mahatmikus állapot, legyen
az idıleges vagyis csak a következı Maha Kalpáig tartó, vagy abszolút elsötétülés, pl. egy teljes Planetáris
Láncé, stb. És végül van Nitya (örökös) Mahapralaya az egész Univerzum számára, az ember számára ez a ha-
lál. Nitya az élet kioltása, mint pl. „egy lámpa kioltása”, „éjszakai álom”. Nitya Sarga a „folyamatos vagy örökös
teremtés”, Nitya Pralaya pedig a „folyamatos vagy örökös pusztulása mindannak, ami létrejött”. „Azt, ami egy
kisebb felbomlás után következik, múlandó teremtésnek nevezzük”. (Visshnu Purana, Wilson, I. köt. 113-4. old.)
A téma oly bonyolult, hogy kénytelenek vagyunk megállapításainkat ismételni.
94
Lásd T. Subba Row „Elıadások a Bhagavad Gîtâról” a Theosophist 1887. évfolyamában, ahol a
szerzı nagyszerően meghatározza a Parabrahmant és a Logoszt.

233
han sem foghatja fel teljesen „a megelızı Kozmikus fejlıdés körülményeit”, „a Manuk az
egész Örökkévalóságon át rendelkeznek valamennyi Kozmikus fejlıdésben nyert tapasztalata-
ik tudásával”. S ez világosan kitőnik abból is, hogy az elsı Manu neve Swayambhûva, az
„Önmegnyilvánító”, a megnyilvánulatlan Atya Fia. A Manuk a mi elsı fajunknak – az embe-
riség Szellemének – Teremtıi, s ugyanakkor hét Manu képezte a Földön az elsı „pre-ádámi”
embereket.

A Manu kijelenti, hogy ıt Virâj95 vagy Vaishwanara, az Emberiség Szelleme96 terem-

tette, ami annyit jelent, hogy monádja minden új kozmikus tevékenység kezdetén a soha nem
nyugvó princípiumból árad ki. Vagyis abból a Logoszból vagy UNIVERZÁLIS MONÁD-ból
(kollektív Elohim), amely saját belsejébıl árasztja ki mindazokat a Kozmikus Monádokat,
amelyek a tevékenység központjaivá lesznek, vagyis ık lesznek a nemzıi a számtalan Nap-
rendszernek éppen úgy, mint a Planetáris láncok még differenciálatlan emberi monádjainak és
minden ott lévı lénynek. Swayambhûva vagy ÖNSZÜLTE a neve mindazon Kozmikus
Monádnak, amelybıl Erıközpont lesz, majd belsejébıl egy planetáris lánc lép ki (Naprend-
szerünkben hét ilyen lánc van). És e Központ sugárzásaiból megint ugyanannyi
Swayambhûva Manu keletkezik (e név titokzatos győjtınév, jelentése több mint gondolnánk),
s e Manuk mindegyike, mint Gazda, teremti meg a saját Emberiségét.

Ami pedig a mi ötödik fajunkat megelızı négy különbözı emberi fajt illeti, e tárgyban
nincs semmi misztikus, kivéve az elsı fajok éterikus testét. Ez pedig egy legendás, de teljesen
korrekt történelmi igazság. A legenda univerzális. Ha ebben a nyugati tudós csak mítoszt akar
látni, az magán a tényen mit sem változtat. Mexikóban ma is él a világ négyszeres – tőz és víz
által történt – elpusztításának tradíciója, s ugyanez a hagyomány él Egyiptomban és Indiában
mind a mai napig.

A „Mythical Monsters” szerzıje a következı megjegyzést teszi, amikor alapot keres a

legısibb kínai, kaldeai, egyiptomi, indiai és görög legendák közös voltára, s amikor magyará-
zatot keres arra, hogy miért hiányoznak az 5.000 évnél régebbi civilizációk biztos nyomai:

…ne legyünk meglepve, ha nem tudjuk azonnal felfedezni a tíz-, tizenöt- vagy húszezer évvel
ezelıtti népek nyomait. A nem tartós jellegő építkezés… (pl. Kínában) következtében néhány
ezer év alatt még a leghatalmasabb városok települési helyei is teljesen eltőnhetnek a termé-
szetes pusztulás folytán, de még inkább akkor… ha kisebb kataklizmák jönnek közbe, mint pl.
helyi árvizek, földrengések, tőzhányók kitörése… a homokos sivatag térhódítása, vagy az élet
elpusztulása rendkívüli járványok, miazma vagy kéngızök folytán. (134. old.)

Hogy mennyi ilyesféle kataklizma változtatta már meg a föld felszínét, arra a XXII.
Kommentár alatti Stanzája ad felvilágosítást:

A Kalpa elsı 70 millió évében a Föld és két Birodalma (az ásványi és a növényi) – melyek kö-
zül az elsı már befejezte a hetedik körét, a második pedig éppen csak születıben van – su-
97
gárzóak és fél-éterikusak, hidegek, élettelenek és átlátszók. 110 millió év után az Anya (a

95
Lásd az elızı lábjegyzetet.
96
Lásd Manusmriti Adyaya, I. sloka 32, 33. Vaishwanara egy bizonyos értelemben az az élı magneti-
kus tőz, amely áthatja a megnyilvánult Naprendszert. Vaishwanara az Egy Élet mindig jelenlévı és legobjektí-
vebb (bár számunkra az ellenkezı értelmő) aspektusa, mert Vaishwanara a vitális Princípium. (Ld. Theosophyst,
1883. júl. sz. 249. old. „Prakriti and Purusha”). Vaishwanara csak egyik neve Agninak.
97
Az un. Másodlagos teremtés kora: A Primer teremtésrıl, amikor a Földet a három elementál-
birodalom birtokolja, különbözı okok miatt nem beszélhetünk, s ezek egyike az, hogy csak egy nagy látnok vagy
más ösztönösen megérzı ember foghatja fel azt, amit semmiféle jelenleg létezı szakkifejezéssel nem lehet sza-
vakba önteni.

234
 98
Föld) átlátszatlan lesz, 140 millió év után pedig megindulnak a serdülı kor forrongásai. A
Természetnek ezek a vonaglásai (geológiai változások) folyamatosan eltartanak addig, amíg
200 millió éves lesz, ettıl kezdve e vonaglások periodikussá válnak, hosszabb idıközökkel.

Az utolsó változás közel 120 millió évvel ezelıtt történt. De a Föld és rajta minden más, kor-
szakokkal korábban megállapodott, hideg és kemény lett.

Így tehát, ha elfogadjuk az Ezoterikus Tanítást, az elmúlt 120 millió év folyamán uni-
verzális geológiai háborgások és változások nem történtek, de a Föld még e 120 millió év
elıtt már készen állt az emberi faj befogadására. Az emberi faj azonban, teljes fizikai fejlett-
ségében – amint már említettük – csak kb. 18 millió évvel ezelıtt jelent meg, miután elızıleg
a Természet elsı önálló – vagyis az isteni „Formálók” közbejötte nélküli – próbálkozásai az
ember teremtésére kudarcot vallottak, majd ezt követıen sorjában kifejlıdött a három elsı faj.
(V. ö. 3. és köv. Stanza) Az elsı két és fél faj tényleges idıtartamát csak a magasabb Beava-
tottak ismerhetik. A fajok története a nemek szétválásával kezdıdik, amikor az elızı, tojást
rakó androgün faj gyorsan elpusztult, és a harmadik faj ezt követı alfajai – fiziológiai szem-
pontból – már mint teljesen új fajok jelentek meg. Ezt az „elpusztulást” nevezik allegorikusan
a nagy „Vaivasvata Manu Vízözönének”, s az elbeszélés szerint Vaivasvata Manu és „vele
együtt” a hét Rishi, vagyis az emberiség, egy bárkában maradt fönn a Földön, a Megváltás
Bárkájában, melyet Vishnu vontat egy hatalmas hal formájában. Az allegória teljesen világos.

A népek szimbolizmusában az „Özönvíz” a kaotikus, rendezetlen anyagot, a Káoszt je-

lenti, míg a Víz a nıi princípiumot, a „Nagy Mélységet”. Parkhurst Görög Lexikonjában ez
áll: „Αρχή (ark) megfelel a héber rasit, azaz Bölcsesség szónak… továbbá a nıi teremtıerı
jelképének, az Arg vagy Arca-nak, amelyben a természet (és az emberiség) csírája a vizek
nagy mélysége fölött lebeg minden nagy földi (vagy faji) ciklust követı intervallum alatt”.
Ark egyúttal misztikus neve is az élet isteni szellemének, amely a káosz fölött lebeg. Vishnu
pedig – mint absztrakt princípium – az isteni Szellem, s egyben a Megtartó és a Létrehozó,
másként az Életadó – a Trimurti harmadik Személye; ez a Trimurti vagyis Szentháromság a
következıkbıl áll: Brahmâ, a Teremtı; Shiva, a Pusztító; és Vishnu, a Megtartó. Az allegóri-
ában Vishnu a hal képében szerepel, ı vezeti Vaivashvata Manu Bárkáját a Vízözön hulláma-
in át. Fölösleges most terjengısen elmagyarázni a hal szó ezoterikus jelentését, megtették azt
már Payne Knight, Inman, Gerald Massey és mások. A hal szó teológiai jelentése fallikus, de
a metafizikai jelentése isteni. Jézust a Halnak nevezték, akárcsak Vishnut és Bacchust, IHΣ-t,
az emberiség „Megváltóját” – ami Bacchus isten monogramja – másként ІХΘΓΣ-nek, a hal-
nak nevezték99. A bárkában lévı hét Rishi azonkívül még a hét princípiumot
is szimbolizálta, amelyek csak akkor lettek teljessé az emberben, amikor a nemek szétváltak, s
a faj ténylegesen emberré lett, s már nem volt többé isteni teremtmény.

98
Hippokratész mondta, hogy a hetes szám „okkult erényeinél fogva elısegíti minden dolog tökéletesí-
tését, s rajta alapul az élet kiosztása és annak minden változása”. Hippokratész, éppen úgy, mint Shakespeare, hét
korra osztotta az ember életét, sıt tudomásunk szerint a Föld életét is. A gyermek fogai a hetedik hónapban mu-
tatkoznak, hetedik évében hullanak ki; kétszer hét év múlva kezdıdik a pubertás. Háromszor hét év múlva fej-
lıdnek ki az észbeli és élet-erık; négyszer hét év múlva az ember teljes erejében van; ötször hét év múlva lesz-
nek szenvedélyei a legerısebbek, stb. Ugyanígy van a Föld is. Földünk jelenleg középkorú, de azért nem lett
sokkal bölcsebb. A Tetragrammaton, az Istenség négybetős szent neve, csak akkor fejthetı meg a Földön, ha az
hétséggé válik azáltal, hogy a rejtett Tetraktisból elılép a leplezetlen háromszög. Ezért a hetes számot kell al-
kalmazni síkunkra. Amint a Kabbala „A nagy szent gyülekezet”-e mondja (V. 1161): „Mert nyilvánvalóan nincs
semmi stabilitás ama hatban, csak abban van, amit a hetedikbıl nyernek. Mert minden dolog a hetediktıl függ”.
(S. L. Mac-Gregor: Mathers' Kabbalah, 255. old.)
99
Szt. Ágoston ezt mondja Jézusról: „İ a hal, amely a vizekben él”. A keresztények kis halaknak –
pisciculi-nak – nevezték magukat szent misztériumaikban. „A vízben élı valamennyi halat mentette meg”, mond-
ja Tertullianus a keresztényekrıl, Krisztusról és az Egyházról.

235
 De visszatérve a fajokhoz: a második faj által lakott kontinens elmerülésére vonatkozó
adatok igen gyérek. A harmadik, a Lemuriai kontinens, továbbá Atlantisz története is ismere-
tes, de a többi kontinensre csak utalások vannak. Lemuriáról azt halljuk, hogy az un. Har-
madkor (eocén) elıtt kb. 700.000 évvel pusztult el.100 E Vízözön során – amely tényleges geo-
lógiai vízözön volt – Vaivasvata Manu allegorikusan úgy van bemutatva, mint aki megmenti
az emberiséget – valójában annak csak egy részét, a negyedik fajt –, mint ahogy az ötödik fajt
is megmenti az utolsó atlanteánok pusztulásakor, vagyis 850.000 évvel ezelıtt, amikor e faj
maradékai pusztultak el.101 Ezután már nem volt nagyobb elsüllyedés egészen Platón Atlanti-
száig, vagyis Poseidonisig, amelyrıl csak azért tudtak az egyiptomiak, mert aránylag nem
olyan régen történt.

A nagy Atlantisz elsüllyedése rendkívül érdekes. Ez az a nagy kataklizma, amelyrıl a

régi feljegyzések, mint pl. Énok Könyve, azt mondja: „a Föld végei felszakadtak”, ezen ala-
pulnak mindazok a legendák és allegóriák, amelyekben Vaivasvata, Xisuthrus, Noé,
Deukalion és valamennyi kiválasztott, mint túlélık szerepelnek. A hagyomány, amely nem
veszi figyelembe a csillagközi és geológiai jelenségeket, mindkét kontinens elmerülését „víz-
özönnek” nevezi. Pedig igen nagy különbség van a kettı között. Az a kataklizma, amely a
harmadik kontinenst elpusztította, s amelybıl, mint legnagyobb szárazföld, Ausztrália maradt
fenn, az óceán medrét áttörı földalatti rengések egymásutánja folytán keletkezett. Az ezt kö-
vetı, s a negyedik kontinenst elpusztító kataklizmát a Föld tengelyforgásában bekövetkezı
sorozatos zavarok okozták. Ezek a korai harmadkorban kezdıdtek, hosszú korszakokon át
folytatódtak, s egymás után sodorták el Atlantisz utolsó maradványait, kitéve talán Ceylont és
a jelenlegi Afrikának egy kis részét. A Föld felszíne megváltozott, de a történelem évkönyve-
iben semmiféle emléke nem maradt fenn a valamikor virágzó kontinenseknek, azok civilizá-
ciójának és tudományának, csak a Kelet szent feljegyzései tanúskodnak errıl.

Ennélfogva a modern tudomány tagadja Atlantisz létezését. Azt sem fogadja el, hogy a
Föld tengelye hirtelen elfordulhatott volna, s a klíma megváltozásait más okokra vezeti vissza.
De mindez egyelıre még nyitott kérdés. Ma Dr. Croll szerint az ilyen változások a földtengely
elhajlására, az ısz- és tavaszpontok precessziójára vezethetık vissza, úgy megint mások, pl.
Sir Henry James és Sir John Lubbock (Lásd: Atheneum, 1860. aug. 25. sz.) inkább azt az el-
gondolást támogatják, hogy e kataklizmák a földtengely forgási helyzetében bekövetkezett
változásra vezethetık vissza. Az asztronómusok többsége azonban tiltakozik az ellen. De vég-
re is, mennyi mindent tagadtak korábban, mennyi mindent kifogásoltak, amit késıbb el kellett
fogadni, valahányszor a hipotézisek letagadhatatlan tényeknek bizonyultak.

Hogy mennyire egyeznek meg számadataink, illetve térnek el a modern tudomány

adataitól, azt a 4. kötet Addenda-jában fogjuk tárgyalni, ahol összehasonlítjuk a modern geo-
lógiát és antropológiát az ısi Tudomány tanításaival. Mindenesetre, a Titkos Tanítás által ki-
jelölt kor Atlantisz elmerülésére, nem nagyon tér el a modern tudomány számadataitól, jólle-
het ez utóbbi „Lemuriának” nevezi Atlantiszt, valahányszor egy ilyen elsüllyedt kontinensrıl
beszél. A pre-humán korszakra nézve jelenleg csak annyit mondhatunk, hogy már az „értelem
nélküli” elsı faj megjelenése elıtt is voltak a Földön lakók. De hozzátehetjük még, hogy a
tudomány – amely csak a fizikai embert ismeri el – pre-humán periódusnak tekinti azt a kort,

100
„Esoteric Buddhism”, 55. old.
101
Ez az esemény, vagyis a híres Ruta szigetnek és a kisebb Daitya szigeteknek pusztulása, mely
850.000 évvel ezelıtt történt, a késıi pliocén idıkben, nem keverendı össze a fı Atlantisz kontinens elmerülésé-
vel a miocén korban. A geológusok nem hozhatják 850.000 év közelségbe a miocén kort, akárhogy is próbálkoz-
nak. A valóságban a fı Atlantisz kontinens több millió évvel ezelıtt pusztult el.

236
amelyrıl mi azt tartjuk, hogy az elsı fajtól egészen az Atlanteán faj elsı feléig tartott, ugyanis
csak ekkor vált az ember azzá a „teljes organikus lénnyé, amilyen ma is”. S ennek alapján
mondhatjuk azt, hogy az Ádámi ember csak néhány millió éves.102

A Qabbalah szerzıje helyesen jegyei meg: „A ma embere, mint egyéniség, csak egy
további láncszeme annak a kámzsa-szerő lénynek, amilyenbe a megelızı emberi élet burko-
lózott”, s itt élet helyett inkább életeket kellene írni. „A Qabbalah szerint az Ádámban lévı
életszikrák három fı osztályba mentek át, amelyek Ádám három fiának felelnek meg, éspe-
dig: Hesed, Habel; Ge-boor-ah, Qai-yin és Ra'hmin Seth. E három azután további 70 fajtára
oszlott, az emberi faj fı gyökereinek hívták ıket”. (Isaac Myer, 422. old.)

Mondta Rabbi Yehudah: „(A testnélküli embernek) mennyi köntösét koronázták meg (az em-
ber teremtésének napjától kezdve)”? Mondta Rabbi El'azar: „A világ hegyei (a nemzetség
nagy emberei) vitatkoznak ezen, de mégis három van: az egyik köntösbe kell burkolni a Rua'h
szellemet, amely a földi kertben (Éden kertjében) van. Egy másik, a legértékesebb, amelybe a
Neshamah van burkolva, ama Élet-nyalábba a Királyok angyalai között…; és egy külsı kön-
tös, amely létezik, és nem létezik, amely látható és nem látható. Ebbe a köntösbe a Nephesh
van öltöztetve, s ı ebben megy és repül ide-oda a világban. (Zohar, I. 119b.)

Ez a rész a fajokra vonatkozik, a „köntösök” e fajok anyagi sőrőségét jelzi, továbbá az

ember három princípiumát, amelyeknek mindegyike egy-egy hordozó közeggel, eszközzel
bír.

102
Mr. Huxley a fajokat ötös csoportra, osztja, amelybe a következık tartoznak: ausztráloidok, negroi-
dok, mongoloidok, xanthochroikok és melanochroikok, melyek mind az elképzelt emberszabású majmoktól
származnának. S jóllehet e nagy anatómus tiltakozik az ellen, ha azt mondják, hogy „az ember és a majom között
csak csekély és jelentéktelen strukturális különbségek vannak”, megjegyezvén, hogy „a gorilla minden egyes
csontja jellegzetesen elüt a megfelelı emberi csonttól, s a teremtés jelenlegi állapotában semmiféle közbeesı
lény nem tölti ki azt a hézagot, amely az embert a trogloditától elválasztja”, de azért mégsem mond le arról, hogy
továbbra is az emberben lévı majomszerő jellegzetességeket emlegesse! (Lásd de Quatrefages: „The Human
Species”, 113. old.)

237
 11. STANZA

A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK FAJ CIVILIZÁ-

CIÓJA ÉS PUSZTULÁSA
43. A Lemuro-atlenteánok városokat építettek és kiterjesztették a civilizációt. Az
antropomorfizmus kezdeti foka. 44. A Lemuro-atlanteánok méreteirıl szobrok
tanúskodnak. 45. Lemuriát tőz, Atlantiszt víz pusztította el. A Vízözön. 46. A ne-
gyedik faj és az utolsó vízözön-elıtti szörnyállatok elpusztítása.

43. (A Lemuriaiak) hatalmas városokat építettek. Különleges földanyagból és fémekbıl

építettek. A kiokádott tüzekbıl (lávából), a hegyek fehér köveibıl (márványból) és fekete
köveibıl (a földalatti tüzekbıl származó kövekbıl) kifaragták saját képeiket, saját mére-
tükre és hasonlóságukra, és azokat imádták. (a)

(a) Amikor az elsı két emberi faj történetét – vagyis a lemuriai faj utolsó és az
atlanteán faj elsı alfajának történetét – elmondjuk, e két fajt össze kell vonnunk, s egyelıre
együtt tárgyalnunk.

Itt említjük meg azokat az isteni dinasztiákat is, akikrıl az egyiptomiak, kaldeaiak, gö-
rögök, stb. azt állítják, hogy saját emberi királyaiknak elıdei voltak. A modern hinduk ma is
ezt vallják, s felsorolják ıket szent könyveikben. Ez utóbbiakat a megfelelı helyen tárgyalni
fogjuk. Csak azt mutatjuk be, hogy modern geológusaink ma már kénytelenek elfogadni az
elsüllyedt kontinensek létezését. De más dolog elismerni azt, hogy léteztek ilyen kontinensek,
és megint más feltételezni azt a lehetıséget, hogy rajta azon korai geológiai korszakokban1
emberek éltek, éspedig nemcsak ıskori vademberek, hanem civilizált népek, akik isteni ural-
kodóik vezetése alatt hatalmas városokat építettek, a mővészetek és tudományok fellegvárait,
s akik tökéletesen ismerték az asztronómiát, az architektúrát és a matematikát. A lemuriaiak
ısi civilizációja nem azonnal a fiziológiai átalakulás után fejlıdött ki. A végsı fiziológiai ki-
alakulás és az elsı város építése között több százezer év telt el. Úgy találjuk azonban, hogy a
lemuriaiak hatodik alfajában az elsı sziklavárosokat kıbıl és lávából építették fel.2 E primitív
1
Talán erre vezethetı vissza az a tartózkodás, amivel a mai modern lexikonok jóformán említést sem
tesznek a Húsvét-szigetrıl, melynek csodálatos óriás-szobrai beszédesen tanúskodnak egy olyan elmerült konti-
nensrıl, ahol civilizált emberiség élt. Tulajdonképpen csak az útleírásokban olvasunk róluk, másutt gondosan
elkerülik említésüket. A modern tudomány nyilvánvaló elıszeretettel bebizonyított tényként erılteti rá a kulturált
olvasóra az egyes tudósok vesszıparipáiból kialakult hipotéziseket. Találgatásaikat „tudományos következte-
tésekként” ajánlják fel a tudás helyett. A tudomány specialistái inkább ezer és egy ellentmondó spekulációt dol-
goznak ki, mintsem hogy bevalljanak egyetlen kínosan nyilvánvaló tényt. Ilyen specialisták pl. Haeckel és angol
csodálói valamint követıi. De ık „tekintélyek” intenek le bennünket szigorúan. Nos, és aztán? A római pápa is
tekintély méghozzá – legalábbis követıi számára – csalhatatlan. De a tudományos spekulációkban rejlı feltőnı
tévedéseket úgyszólván minden holdfényváltozáskor újra és újra bebizonyítják.
2
Modern regényíróink – jóllehet se nem teozófusok, se nem spiritiszták – könyveikben igen különös
okkult és pszichológiai témákat pendítenek meg. Példa erre Robert Louis Stephenson: „Dr. Jekyll és Mr. Hyde
különös esete” címő könyve, amelynél nagyszerőbb pszichológiai tanulmányt okkult vonalon eddig még nem
írtak. A most feltőnt Rider Haggard szintén leír egy prófétai, helyesebben visszapillantó tisztánlátó látomást a
„She” címő regényében. A halottak nagy városa, a császári kor, melynek fennmaradó lakosai északra menekül-
tek az úgyszólván mindenkit kipusztító hatalmas pestis járvány elıl, nagy körvonalaiban azt a benyomást kelti,
mintha egyenesen az ısi feljegyzések múlhatatlan lapjairól lépett volna elı. A fıhısnı, Ayesha szerint „azok az
emberek, akik északra hajóztak, az elsı egyiptomiak apái lehettek”. Azután, mintha összefoglalná az „Esoteric
Buddhism”-ban megjelent Mester-levelek némelyikét, azt mondja: „Korszakról korszakra voltak népek, sıt igen
gazdag és erıs, mővészetekben jártas népek, de ezek azután letőntek, s elfeledték ıket, úgyhogy semmi emlék

238
jellegő nagy városok egyike teljesen lávából épült kb. harminc mérföldnyire nyugat felé a
terméketlen talajú Húsvét-sziget keskeny földsávjától. Ezt a várost a vulkánikus kitörések
sorozata teljesen elpusztította. A küklopsz-építmények legrégibb maradványai mind a
lemuriaiak utolsó alfajának keze munkája. S ezért az okkultista nem csodálkozik azon, amikor
azt hallja, hogy Cook kapitány által a Húsvét-szigetnek nevezett kis szárazföldön talált kıma-
radványok „igen hasonlóak voltak a permi Pachacamas templom falaihoz, vagy a perui Tia-
Huanaco romjaihoz” (Robert Brown: The Countries of the World, IV. kötet, 43. oldal), mint-
hogy azok is Küklopsz-stílusban épültek. Az elsı nagy városokat azonban a kontinensnek
azon a részén építették, amelyet jelenleg Madagaszkár-szigetnek hívunk. Azokban az idıkben
– akárcsak ma is – egyaránt voltak civilizált népek és vademberek. Az elıbbieken az evolúció
a tökéletesítés munkáját végezte, míg az utóbbiakon a karma a pusztítás mővét fejezte be. Az
ausztráliaiak és a hozzájuk hasonló vademberek olyanoknak a leszármazottai, akik ahelyett,
hogy felélesztették volna magukban a „Lángok” által beléjük lövellt szikrát, generációk hosz-
szú során át kioltották azt állatiasságukkal.3 Ezzel szemben az árja nemzetek leszármazottai az
atlanteán fajon keresztül a lemuriaiak spirituálisabb fajaihoz kapcsolódnak, azokhoz, akikben
a „Bölcsesség-fiak” személyesen inkarnálódtak.4

Az isteni dinasztiák megjelenése után kezdıdtek el az elsı civilizációk. És amíg a

Föld bizonyos részein az emberiség egy hányada nomád és patriarkális életmódot folytatott,

nem maradt utánuk. Ez (Kor nemzeté) csak egy a sok közül. Mert az idı felfalja az emberek mővét, hacsak bar-
langokba nem ássa azt, mint Kor népe, s végül pedig talán a tenger falja fel, vagy a földrengés emészti meg. De
szerintem nem is pusztult el teljesen ez a nép. Egyesek megmaradtak más városokban, mert hiszen sok városuk
volt. De a barbárok… reájuk törtek, elvitték asszonyaikat feleségül, úgyhogy a fennmaradt Amahagger faj csak
fattyúhajtása Kor hatalmas fiainak. S íme ez a faj a sírokban lakott ıseik csontjaival együtt”. (180, 181. old.)
A zseniális regényíró itt mintegy megismétli az emberiség valamennyi, ma már degenerált és letőnt fa-
jának történetét. A geológusok és antropológusok az emberiség ıseként – mint a Homo primigenius leszárma-
zottjait – a majomembert szeretnék bemutatni, amelyrıl „semmiféle maradvány nem található”, bár ez a majom-
ember „valószínőleg hasonló volt a jelenkor gorillájához és orángutánjához” (Haeckel). Az okkult válasz a fent
idézett „valószínőleg” kifejezésre egy másik, sokkal nagyobb valószínőség, éspedig az, ami a mi szövegünkben
áll.
3
Lásd 2. Stanza. Ez megmagyarázza, honnan vannak a nagy eltérések és változatok a fajok, nemzetek
és egyének intellektuális képességei között. Amikor az inkarnálódó Hatalmak és Princípiumok az elsı oktalan
(manasz nélküli) fajból kifejlıdött emberi eszközökben inkarnálódtak, vagy csak beárnyékolták ıket, akkor ne-
kik számításba kellett venniük e monádok múlt karmáját és jelenlegi testét, mert e kettı összekapcsolását nekik
kellett saját belátásuk szerint végrehajtani. Továbbá, amint az Esoteric Buddhism (30. old.) helyesen megállapít-
ja: „az ötödik princípium vagy emberi (intellektuális) lélek az emberiség többségénél még ma sincs teljesen
kifejlıdve”.
4
A Bhagavad Gîtâ szerint az inkarnálódott Logosz, Krishna volt ez. „A hét nagy Rishi, az İsi Négy,
valamint a Manuk természetembıl és elmémbıl születtek. Ez a faj az ı ivadékuk”. (X. fej. 6.)
Itt a hét nagy Rishi jelentése: a hét nagy rupa hierarchia, vagyis a Dhyan Chohánok rendje. Jegyezzük
meg jól, hogy a hét Rishi, azaz Saptarshi, a Nagy Medve hét csillagának az uralkodói, s ezért természetük azo-
nos a bolygók angyalainak, másként a hét nagy Planetáris Szellemnek a természetével. İk mindnyájan mint
emberek születtek meg a Földön különbözı Kalpákban és fajokban. Továbbá az „ısi négy Manu” az eredetileg
arupa istenek négy osztályát jelenti, a Kumârákat, a Rudrákát, az Asurákat, stb., akikrıl szintén azt halljuk, hogy
voltak inkarnációik. İk nem Prajâpatik, mint az elsık, hanem csak azok beárnyékoló princípiumai, melyeknek
némelyike inkarnálódott az emberekben, míg mások „tükrözıdéseikkel” eszközként használtak fel más embere-
ket. Krishna jól mondja – s ugyanezeket a szavakat késıbb a Logosz egy másik eszköze is elismétli – „Én va-
gyok… a mindenek szívében lakozó… minek mi a magva, az vagyok én” (a hatodik princípium vagy az isteni
intellektuális Lélek, Buddhi, mely a Manasz magasabb képességeivel tudatossá válik). (Ugyanott, X. fej. 29.) A
Logosz nem személyiség, hanem univerzális princípium, s ıt képviselik azok az isteni Erık, amelyek a Logosz
elméjébıl születtek, a tiszta Lángok, vagy „Intellektuális Leheletek” – ahogy az okkultisták mondják – azok az
angyalok, akik függetlenné tették magukat, azaz elhagyták a passzív és nyugvó állapotot az Ön-tudatosság aktív
állapotáért. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor Krishna szavai megvilágosodnak. E tárgyban lásd még Subba Row
nagyszerő elıadását a Bhagavad Gîtâról. (Theosophist, 1887. ápr. szám, 444. old.)

239
másutt pedig a vademberek jóformán tüzet sem tudtak gyújtani, sem a természeti elemekkel
szemben magukat megvédeni, addig testvéreik, akik erre karmájukkal rászolgáltak, és akiket
isteni intelligenciák segítettek és tanítottak, városokat építettek, mővészeteket és tudományo-
kat őztek. Mégis, hiába voltak civilizáltak, ezek az építık csak nehezen tudták megszerezni
azokat a csodálatos képességeket, amelyeket a pásztoréletet élı testvéreik mint születési ki-
váltságokat élveztek. A civilizációban ezeket a képességeket csak a fizikai természet fölötti
uralomra és önzı, tisztátalan célokra használták. A civilizáció mindig a fizikai és intellektuá-
lis oldalt erısíti a pszichikus és a spirituális rovására. A pszichikus természet fölötti uralom és
irányítás, amit ma a balgák természetfölötti dolognak tartanak, a korai emberiség született
elıjoga volt, s oly természetes képesség, mint a járás és gondolkodás. „Mágia nincs – mondja
Ayesha a „She”-ben (de itt a szerzı elfelejti, hogy az ısi idıkben a „mágia” a nagy BÖL-
CSESSÉG-TUDOMÁNYT jelentette, s hogy Ayesha nem tudhatta azt, mennyire kiforgatta
ezt a szót a modern felfogás eredeti értelmébıl) – hanem létezik a tudás, a Természet Titkai-
nak tudása”. (152. oldal) De e „titkok” csak a mi fajunkban lettek azzá, míg a harmadik fajban
minden ember tulajdonát képezték.

Az emberiség fokozatosan kisebb lett méretben, mert a többség már a negyedik vagy
atlanteán faj voltaképpeni megjelenése elıtt megromlott és bőnbe esett, kivéve a „kiválasztot-
tak” hierarchiáját, az „Akarat és Jóga Fiainak” (a Tőz-köd fiainak, a késıbbi elnevezés sze-
rint) követıit.

Azután jöttek az atlanteán óriások, akik a fizikai erı és szépség csúcspontjára jutottak
a negyedik faj negyedik alfajának közepe táján, a fejlıdés törvényének megfelelıen. De,
amint a Kommentárban olvassuk:

A Fehér Sziget (vagy a primitív Sveta-dwipa) szép gyermekének hátramaradottai már kor-
szakokkal elıbb elpusztultak. Kiválasztottaik (Lemuria kiválasztottai) menedéket találtak a
Szent Szigeten (jelenleg a „mesebeli” Shamballa, a Góbi-sivatagban), míg átokkal sújtott fa-
jukból egynéhányan elszakadtak a fı törzsbıl, dzsungelekben és föld alatt éltek („barlang-
lakók”) abban az idıben, amikor az arany-sárga faj (a negyedik) ugyancsak „fekete lett a bőn-
tıl”. Egyik pólustól a másikig a Föld immár harmadszor változtatta meg arculatát, s már nem
5
laktak rajta a Sveta-dwipa fiai, az áldottak, Adbhitanya pedig keleten és nyugaton, az elsı, az
egyetlen és a tiszta megromlott… A harmadik faj félistenei helyet adtak a negyedik fél-
démonainak. A friss viző tenger, másként Toyambudhi északi részein a Sveta-dwipában, ahol
– az exoterikus hagyománynak megfelelıen – a hét Kumâra: Sanaka, Sananda, Sanatana,
Sanatkumâra, Jâta Vodhu és Panchasikha többször megfordult. (Ld. az Uttara Khandát a
Padma Purânában, Asiatic Researches XI. köt. 99, 100. old.) A Fehér-sziget elfátyolozta ar-
cát. Gyermekei már a Fekete földön éltek. Késıbb e helyen a Daityák a hetedik Dwipából
(Pushkara) és a Râkshasák a hetedik klímából azoknak a harmadik korból való Saddhuknak
és aszkétáknak helyére léptek, akik „más és magasabb régiókból szálltak alá”…

A Purânákat olvasva – ha csak a szavakat tekintjük – az egész úgy hangzik, mint fan-
táziadús mesék abszurd szövevénye, és semmi más. Ha valaki elolvassa a Vishnu Purâna II.
könyvének elsı három fejezetét, és verbatim fogadja el azt a földrajzi, geodéziai és etnológiai
beszámolót, amelyben Priyavrata kiosztja hét fia között a hét Dwipát (szigetet vagy konti-
nenst), majd azt hallja, hogy a legidısebb fiú, Agnidhra, a Jambu-dwipa királya kilenc fia
között osztja szét királyságát, majd újólag fia, Nabhi száz fia között osztja fel birodalmát, nos,
akkor az olvasó valószínőleg eldobja e könyvet azzal a kijelentéssel, hogy az mindenestıl
értelmetlen zagyvalék. De az ezotéria tanulmányozója tudni fogja, hogy amikor a Purânákat
írták, igazi értelmét csak a beavatott brahmanáknak szánták, s így a kompilátorok allegorikus
formában írták meg e mőveket, nem akarván kiadni a teljes igazságot a tömegeknek. Az

5
E szó valószínő jelentése: „Amely vízbıl teremtıdött”.

240
ezotéria tanulmányozója meg tudná magyarázni az orientalistáknak – akik, kezdve Colonel
Wilforddal egészen Prof. Weberig, az egészbıl semmit sem értettek és ma sem értenek –,
hogy az elsı három fejezet szándékosan keveri össze a következı témákat és eseményeket
(Lásd: Vishnu Purâna, II. kötet, Wilson fordítása):

1. A Kalpákat vagy Korszakok sorrendjét, nem kevésbé a fajok egymásutániságát se-

hol sem veszik figyelembe, az egy bizonyos korban történt események egy másik kor esemé-
nyeivel vannak párosítva. A kronológiai sorrendet teljesen semmibe veszik. Több szanszkrit
kommentár rámutat ezekre, s az események és számítások összeférhetetlenségérıl a követke-
zı megállapítást halljuk: „Ha a különbözı Purânákban ellentmondásokat észlelünk, ez a
Kalpák és egyéb dolgok különbségeire vezethetı vissza”. (Vishnu és Bhagavata Purâna)

2. A „Manvantara” és a „Kalpa” vagy Korszak szavak különbözı jelentéseit visszatart-

ják, csak az általános jelentésüket adják meg.

3. A királyok genealógiájában és birodalmaik földrajzi leírásában a Varshák (orszá-

gok) és a Dwipák mint földi tájak szerepelnek.

Nos, anélkül, hogy aprólékos részletekbe merülnénk, az igazság az, hogy a következı
tételeket könnyő és megengedhetı bebizonyítani:

(a) A hét Dwipa, amelyet Priyavrata hét utódja között szétosztott, különbözı helyeket
jelöl, s elsısorban a mi planetáris láncunkra vonatkozik. Közülük csak a Jambu-dwipa jelenti
földgolyónkat, míg a többi hat a láncnak (számunkra) láthatatlan társbolygóit jelenti. Ez kitő-
nik az allegorikus és szimbolikus leírások sajátos természetébıl. Jambu-dwipa „mindezek
közepén van” – vagyis az un. „Sziget-kontinensek” közepén – egy sósviző tenger veszi körül,
míg a többit, név szerint Plakshát, Salmaliát, Kusát, Kraunchát, Sâkát és Pushkarát „hét nagy
tenger övezi… cukorszörpbıl, borból, olvasztott vajból, aludttejbıl, tejbıl” stb., vagyis meta-
forikus neveket kaptak. (Vishnu Purâna, Wilson ford. II. köt. 109. old.)

(b) Bhâskara Acharya, aki a Titkos Tanítás könyveibıl vett kifejezéseket használ,
mindezen dwipák csillagközi elhelyezkedését leírva „tejtengerrıl, aludttej-tengerrıl” stb. be-
szél, értve ezen a Tejutat és a különbözı csillagködöket. Annál is inkább, minthogy „az
egyenlítıtıl délre esı országot” Bhur-lokának nevezi, az északra esıket pedig Bhuva, Swar,
Mahar, Jana, Tapo és Satya lokának nevezi, s azután hozzáteszi: „Ezeket a lokákat fokozato-
san lehet elérni növekvı vallásos érdemek által”, vagyis ezek különbözı „paradicsomok”.
(Ld. Bibliotheca Indica, a Golâdhyâya of the Sidhânta-shiromani fordítása, III. 21-44. -
szanszkrit nyelvő asztronómiai tanulmány.)

(c) Hogy a hét allegorikus kontinens, szigetek, hegységek, tengerek és országok föld-
rajzi felosztása nem csak a mi körünkre vagy éppen a mi fajunkra vonatkozik – jóllehet a
Bharata Varsha (India) név szerepel benne – ez a Vishnu Purâna narrátorának szövegeibıl is
kitőnik, amikor a narrátor ezt mondja: „Bharata (Nabhi fia, aki saját nevét adta Bharata
Varshának, vagyis Indiának)… átadta birodalmát fiának, Sumatinek, és életét befejezte
Shalagrama-ban. Azután mint Brahmana született újra egy kiváló aszkéta családban… A her-
cegek között (Bharata leszármazottai között) kilenc részre osztották Bharata Varshát; e le-
származottaké volt az ország a négy korszakban egymást követı hatvanegy periódus alatt
(vagyis egy Manu uralkodása alatt), s ez összesen 4,320.000 évig tartó Mahayugát jelent.

Miután ennyit mondott, Parasâra váratlanul ezt a magyarázatot adja: „Ez a

Swayambhûva (Manu) alkotása volt, aki a földet benépesítette, amikor az elsı Manvantara

241
fölött uralkodott, a Vârâha Kalpában” (vagyis a vadkan inkarnáció vagy Avatara korában).
Nos, azt minden brahmana tudja, hogy a mi emberiségünk ezen a Földön (vagy körben) csak
a Vaivasvata Manuval kezdıdött. Ha a nyugati olvasó visszalapoz „Az emberiség ısi Manui”
c. fejezethez, akkor látni fogja, hogy Vaivasvata a planetáris láncunk életciklusában megjelent
tizennégy Manu közül a hetedik, s minthogy minden körben két Manu van (egy Gyökér- és
egy Mag-Manu), Vaivasvata Manu a negyedik kör Gyökér-Manuja, s így ı a hetedik Manu.
Wilson mindebben csak abszurditást lát, s azon tőnıdik, hogy: „A patriarkális geneológiák
korábbiak, mint a Manvantarák és Kalpák kronológiai rendszere, és (így) elég ügyetlenül
vannak elosztva a különbözı periódusokra”. Errıl szó nincs. Az orientalisták semmit sem tud-
va a Titkos Tanításról, ragaszkodnak ahhoz, hogy mindent szó szerint vegyenek, s azután tá-
madják és ócsárolják a szerzıket azért, amit ık nem tudtak megérteni!

Ezek a patriarkális geneológiák három és fél körre vonatkoznak. Beszélnek a pre-

humán korokról, megmagyarázzák az egyes Manuk (az Egy egység megnyilvánult szikráinak)
leszállását az alkotás mővébe, majd bemutatják, miként osztódtak szét ezek az emberi szikrák
és sokasodtak meg elıször a Pitrik, az emberek ısei, majd különbözı emberi fajok által.
Semmiféle lénybıl nem lehet Isten vagy Déva, csak ha átmegy az emberi ciklusokon. Ezért
mondja a Sloka: „Boldogok azok, akik (a látens) isteni körülmények közül mint emberek szü-
letnek meg a Bharata-varshában, mert ez az út… a végsı felszabaduláshoz. A Jambu-
dwipában a legjobb földrésznek a Bharatát tartják, mert ez a CSELEKEDETEK ORSZÁGA.
Csakis benne megy végbe „a négy Yuga vagy kor egymásutánja: a Krita (arany), Treta
(ezüst), Dwapara (réz) és a Kali (vas). Az tehát, amikor Parasâra – Maitreya kérésére, hogy
„adja meg neki a Föld leírását” – újra csak elkezdi neki felsorolni ugyanazokat a Dwipákat
ugyanazokkal a tengerekkel, stb., amelyeket már a Svayambhûva Manvantarában egyszer már
leírt – nos, ez semmi más, mint megtévesztés. De az, aki olvasni tud a sorok között, felismeri a
négy nagy fajt, valamint az ötödiket is, összes elosztásaikkal, szigeteikkel és kontinenseikkel,
amelyeknek némelyikét az égi lokák után, másokat viszont más bolygók neve után neveztek
el. A fogalomzavar tehát innen ered.

Mindezeket a szigeteket és országokat az orientalisták „mitikus” és „mesebeli” he-

lyeknek nevezik.6 Való igaz, hogy egynémelyikük nem errıl a Földrıl való, de mégis létezı
helyek. A Fehér Sziget és Atala azonban semmiképpen sem mítosz, mert Atalának nevezték
megvetıen az ötödik faj elsı úttörıi a Bőn országát: Atlantiszt általában, nem pedig csak Pla-
tón szigetét. A Fehér Sziget egyrészt a teogónia Sveta-dwipája volt, másrészt így hívták a
Sâka-dwipát vagy Atlantiszt (helyesebben annak legkorábbi részeit) a kezdetek kezdetén. Ez
még akkor volt, amikor Atlantisznak még megvolt „a hét szent folyója, mely minden bőnt
lemosott”, és a „hét körzete, ahol az emberek erényesek voltak, nem viszálykodtak és nem tér-
tek le az erény útjáról”, mert akkoriban a Maga-k kasztja lakott benne, egy olyan kaszt,
amelyrıl még a brahmanák is elismerik, hogy nem alacsonyabb rendő az övékénél, s amely
kaszt az elsı Zaratushtát dajkálta. A brahmanákról azt halljuk, hogy Narada tanácsára véle-
ményt kértek Gauramukhatól, s ı azt ajánlotta, hogy hívják meg a Nap papjait, a Magakat, a
Sâmba által épített templomba. Sâmba állítólag Krishna fia volt, de a valóságban ez utóbbinak

6
Prof. Pengelly F.R.S. egyik elıadásában Prof. Olivert idézve megállapítja, hogy „a jelenlegi atlantiszi
szigetek növényzete nem szolgáltat lényeges bizonyítékot arra, hogy ezeknek korábban közvetlen kapcsolatuk
volt az Újvilág földjével”, de azért ugyanakkor még hozzáteszi, hogy a Harmadkor valamelyik idıszakában
Északkelet-Ázsia egybefüggött Északnyugat-Amerikával, talán azon a vonalon, amelyen most az Alauták (Kata-
lin-szigetek) találhatók. Csak az okkult tudomány tudja összeegyeztetni a modern tudomány ellentmondásait és
bizonytalanságait. De megint csak le kell szögezni, hogy Atlantisz létezése mellett nemcsak a botanikát lehet
felhozni.

242
nem volt gyermeke. Ebben a tárgyban a Purânák – az allegória ellenére – történelmet közöl-
nek, az okkultizmus pedig megállapítja a tényeket.

Ezt az egész történetet a Bhavishya Purâna beszéli el. Elmondja, hogy Sûrya – a Nap –
kigyógyította Sâmbát a leprából, s ezért ez utóbbi egy templomot építtetett, és azt az Istenség-
nek szentelte. Amikor Sâmba a kijelölt szertartások elvégzésére és az Istennek szóló adomá-
nyok elfogadására kegyes brahmanákat keresett, Narada – a szőz aszkéta, aki a Purânákban
minden korszakban szerepel – azt ajánlotta, hogy ne alkalmazzon brahmanákat, mert a Manu
megtiltotta nekik, hogy javadalmazást kapjanak a vallási rítusok elvégzéséért, hanem fordul-
jon Gauramukha-hoz (a fehérarcúhoz), a Mathura királyának, Hgrasenának purohitájához,
vagyis családi papjához, aki majd megmondja, kik erre a legalkalmasabbak. Gauramukha azt
ajánlotta Sâmbának, hogy hívja meg a Magákat – a Nap papjait – e feladat betöltésére. De
mivel nem tudta, hogy hol élnek, a Nap maga Sûrya irányította Sâmbát a sósvízen túli Shaka-
dwipába. Sâmba erre megteszi az utat a nagy madár, Garuda segítségével (Garuda pedig
Vishnu és Krishna eszköze volt), aki elviszi ıt a Magákhoz, stb.

Nos, Krishna – aki 5.000 évvel ezelıtt élt – és Narada – aki minden ciklusban (vagy
fajban) újraszületik – valamint Garuda, a nagy ciklus ezoterikus szimbóluma kulccsal szol-
gálnak az allegóriához. Jóllehet a Magák Kaldea mágusai voltak, kasztjuk és szertartásaik
visszavezethetık a korai Atlantiszra, a Sâka-dwipára, a Bőntelenre. Valamennyi orientalista
megegyezik abban, hogy a Sâka-dwipa Magái a tőzimádó parszik ısapái voltak. Mi csak any-
nyiban szállunk vitába velük, hogy ık – mint rendesen – összevonják az idıt, ez esetben a
többszázezer évet csupán néhány évszázadra akarják összesőríteni. Az orientalisták Narada és
Sâmba szereplését figyelmen kívül hagyva, az egész eseményt a parsziknak Gujeratba való
menekülése idejére vezetik vissza. Ez egyszerően abszurd állítás, mivel ez az esemény saját
korunk 8. századában történt. A Bhavishya Purânában igaz, hogy a Magákról azt halljuk,
hogy Krishna fiának idejében is még a Sâka-dwipában éltek, mindazonáltal e kontinens utolsó
része – a Platón-féle Atlantisz – 6.000 évvel korábban elsüllyedt. Ezek a Magák régebben a
Sâka-dwipában laktak, de azon idıkben már Kaldeában éltek. Itt is szándékos zavarkeltésrıl
van szó.

A negyedik faj legkorábbi úttörıi nem atlanteánok, de nem is emberi Asurák és

Râkshasák voltak, mint a késıbbi idıkben. Akkoriban a jövendı Atlantisz kontinens nagy
területeit még az óceán takarta. Lemuria, ahogy a harmadik faj kontinensét neveztük, akkori-
ban egy óriási ország volt.7 Kezdıdött a Himalája lábainál, amely elválasztotta azt attól a bel-
sı tengertıl, amelynek hullámai a mai Tibet, Mongólia és a Nagy Schamo (Góbi) sivatag fö-
lött fodrozódtak. Azután Chittagongtól kezdve nyugatra Hardwar, keletre pedig Assam felé
terült el. Innen délre húzódott azon a részen, amit ma Dél-Indiának, Ceylonnak és

7
Amint e kötet bevezetı jegyzeteiben közöltük, nyilvánvaló hogy az elveszett kontinenseknek sem
Lemuria, de még Atlantisz sem lehetett az igazi ısi neve. Ezeket a neveket csak a világosság kedvéért használ-
juk. Atlantisz nevet adtak az elsüllyedt negyedik faj kontinense azon részeinek, amelyek „Herkules oszlopain
túl” feküdtek, s amelyeknek a nagy általános kataklizma alkalmával sikerült a víz fölött maradniuk. Ezeknek
legutolsó maradéka – Platón Atlantisza, másként „Poszeidónisz”, amely megint csak egy újabb helyettesítése
vagy inkább fordítása az igazi névnek – utolsó része volt a kontinensnek, amely valami 11.000 évvel ezelıtt még
a víz fölött volt. A Purânákban mindkét kontinensnek ország- és szigetnevei pontosan meg vannak adva. De igen
körülményes magyarázatokra lenne szükség ahhoz, hogy részletesen felsoroljuk ıket, úgy, hogy e nevek meg
más ısi munkákban, mint pl. a Sûrya Siddhantában is szerepelnek. Ha a korábbi írásokban e két kontinenst csak
igen halványan különböztették meg egymástól a tanulmányozók, az csak a gondatlan olvasásnak és a mérlegelés
hiányának tudható be. Ha pl. korszakok múltán az európai embert árjának nevezve az olvasó összetéveszti ıket a
hindukkal, utóbbiakról viszont azt gondolva, hogy a negyedik fajhoz tartoznak, mert hiszen néhányan közülük az
ısi Lankában éltek – nos, akkor az ilyen félreértésért nem az író felelıs.

243
Szumátrának nevezünk. Azután déli irányban magába zárta jobb kéz felıl Madagaszkárt, bal
kéz felıl Ausztráliát és Tasmániát, s leért néhány szélességi fok távolságra a Déli sarkkörig.
Ausztráliától kezdve pedig – amely abban az idıben az Anya-kontinens belföldje volt – mesz-
sze kiterjedt a Csendes-óceánba, túl Rapa-nui-n (Teapy vagy Húsvét-sziget), amely jelenleg a
26° déli szélességi és a 110° nyugati hosszúsági ponton fekszik. (Lásd 3. rész, 6. fejezet a 4.
kötetben.) Ezt az állítást a tudomány is megerısíteni látszik, legalábbis részben. A tudomány
ugyanis – bár csak következtetés útján – megemlít néhány ısi kontinenst, amikor a kontinen-
sek áramlását tárgyalja, bemutatván azt, hogy a sarkkörön inneni tömegek általában a meridi-
án felé tartanak. Ezek között emlegetik a „Mascerene kontinenst”, amely magába foglalta
Madagaszkárt, attól északra és délre tovább terjedve, valamint egy másik ısi kontinenst,
amely a „Spitzbergáktól a Calais-i szorosig tartott, míg Európa legtöbb része még a tengerfe-
néken volt”.8 Ez megerısíti az okkult tanítást, amely azt mondja, hogy a jelenlegi sarkvidék
az emberiség hét bölcsıje közül a legkorábbi volt, de ugyanakkor ez lett a sírja az emberiség
nagy részének a harmadik faj korában, amikor a gigantikus Lemuria kontinens kezdett kisebb
kontinensekre feltöredezni. Mindez a Kommentár magyarázata szerint a Föld forgási sebessé-
gében beállt lassulás következménye volt:

Amikor a Kerék a szokásos sebességgel szalad, végei (a pólusok) egyeznek a középsı Körrel
(az egyenlítıvel), s amikor lassabban szalad, s minden irányban kitér, akkor a Föld felszínén
nagy zavarok keletkeznek. A vizek a Kerék két vége felé áramlanak, s így új földek emelked-
nek ki a középsı Övben (egyenlítıi országok), míg a végeken lévık elmerülés folytán
Pralayába mennek.

Majd ismét ezeket mondja:

Így a Kerék (a Föld) alá van vetve a Hold Szellemének, aki vizeinek lélegzését (apály és da-
gály) szabályozza. Egy nagy (gyökér) faj korszakának (Kalpa) vége felé a Hold Uralkodói (az
Atyák vagy Pitrik) kezdenek keményebben húzni, ellaposítják a Kereket az Öv táján, s ekkor
az bizonyos helyeken lemerül, másutt megdagad, s a dagadás a végek (pólusok) felé szalad,
ahol új szárazföldek keletkeznek, a régiek pedig felszívódnak.

Csak néhány asztronómiai és geológiai munkát kell olvasnunk ahhoz, hogy megértsük,
mit jelentenek a fentiek. Tudósok – modern tudósok – bebizonyították az apály és dagály ha-
tását a Földünkön levı vizek és szárazföldek geológiai megoszlására, s megfigyelték, hogy az
óceánok eltolódásával a kontinensek lemerülnek, és újak keletkeznek. A tudomány tudja,
vagy tudni véli, hogy mindez periodikusan történik.9 Prof. Todd meggyızıdése szerint a föld-
rengés-szériákat vissza lehet vezetni Földünk elsı kérgesedésének idejére. (Lásd: „American
Naturalist”, XVIII. 15-26.) A tudomány tehát könnyen ellenırizhetné az ezoterikus megálla-
pításokat. Ezt a témát részletesebben tárgyaljuk majd az Addendában.

Egyes teozófusok, akik az Esoteric Buddhism néhány szavából arra következtettek,

hogy „régi kontinensek” idıvel majd újra kiemelkednek, azt kérdezték: „Milyen lesz Atlan-
tisz, ha újra felmerül?” Itt ismét egy kis félreértés van. Ha Atlantiasznak ugyanazok a részei
jönnének újra felszínre, amelyek annak idején elsüllyedtek, akkor ott korszakokon át puszta-
ság lenne. Az Atlanti-óceán medrét jelenleg mintegy 5.000 lábnyi mészkı fedi, s ez a réteg
8
Ld. Prof. J. D. Dana cikkét: „American Journal of Science”, III. V. 442-3. old. ; Winchell: „World-
Life”, 352. old.
9
Dr. Winchell, a Michigani egyetem geológiai professzora, az egyenlítıi és poláris régiók idıszakos ki-
emelkedésérıl és elmerülésérıl szólva ezeket mondja: „Minthogy az itt vizsgált mozgások ciklikusak, ugyanezek
a körülmények újra és újra jelentkezni fognak. Ennek megfelelıen ugyanaz a fauna térhet vissza ugyanoda, ahol
idıszakosan egy más fauna volt. A progresszív iszapolódás megırzi az ilyen faunális változások emlékeit. A
vertikális és horizontális kövületekben megjelennek majd a „kolóniák”, az „újrajelenések” és más faunális elto-
lódások emlékei. Ezeket a jelenségeket a geológus jól ismeri. (World Life, 281. old.)

244
még tovább vastagodik – valójában egy új „krétaszerő üledék” van keletkezıben, éppen ezért
feltehetı, hogy amikor egy új kontinens megjelenésének ideje elérkezik, akkor a tengerfenék
geológiai rángása és felemelkedése hegységeket alakít ki ebbıl az 5.000 lábnyi és újabb 5.000
lábnyi mészkıbıl, feldobva ezeket a víz felszínére. A faji kataklizmák nem negyvennapos
Noé-féle vízözönök vagy Bombay-környéki monszunok.

Egy késıbbi fejezetben be fogjuk mutatni, hogy a modern írók által Atlantisznak és
Lemuriának nevezett hatalmas kontinensek idıszakos elsüllyedése és kiemelkedése nem a
mesék világába tartozik. Minden erre vonatkozó bizonyítékot ott fogunk felsorakoztatni. A
legısibb szanszkrit és tamil munkák bıvelkednek e két kontinensre vonatkozó utalásokban.
Hét szent sziget (Dwipa) szerepel a Sûrya Siddhanta-ban – a világ legısibb asztronómiai
munkájában –, továbbá Asura Maya, az atlantiszi asztronómus mőveiben, akirıl prof. Weber
azt tartja, hogy Ptolemaios-ban „reinkarnálódott”. De tévedés ezeket a „szent szigeteket” at-
lantiszi szigeteknek tartani, mint azt manapság teszik. Éspedig azért, mert – mint minden más
is a hindu szent könyvekben – ezek többféle dolgot jelentenek. Az az örökség, amit
Swayambhûva Manu fia, Priyavrata osztott szét hét fia között, nem Atlantisz volt, jóllehet a
szigetek közül egy vagy kettı túlélte társai elsüllyedését és menedéket nyújtott – korszakok-
kal késıbb – azon atleateánoknak, akiknek kontinense az idık során elmerült. Amikor Prasâra
a Vishnu-Purânában elıször említi a hét szigetet, akkor egy ezoterikus tanítást közöl, amelyet
késıbb megmagyaráz. Ebben az értelmezésben a hét sziget közül csak Jambu-dwipa (a mi
bolygónk) jelent földi dolgot. A Purânák pedig, amikor a Merutól északra elterülı földrészrıl
szólnak, a jelenlegi Északi Sark táján valamikor létezett azon elsıdleges Eldorádót jelölik,
amely akkoriban egy kontinens volt, ahol mangólia fák virágoztak a jelenlegi vég nélküli
jégmezık helyén. A tudomány is beszél egy „ısi kontinensrıl”, amely a Spitzbergáktól a
Calaisi szorosig terült el. A Titkos Tanítás azt mondja, hogy a legkorábbi geológiai korokban
ezen a helyen egy patkó formájú kontinens alakult ki, amelynek keleti fele – Észak-
Cornwalltól még messze északi irányban – magába zárta Grönlandot, másik fele pedig száraz-
földként a Bering-szorost, s úgy ereszkedett le, mint természetes geológiai vonulat a Brit-
szigetek felé, amelyek azokban az idıkben éppen a félkör alsó görbületében voltak. Ez a kon-
tinens akkor emelkedett ki, amikor Lemuria egyenlítıi részei elsüllyedtek. Korszakokkal ké-
sıbb a Lemuriai kontinens egyes maradványai újra megjelentek az óceán hullámai fölött. Ép-
pen ezért, jóllehet megfelel az igazságnak az, ha azt mondjuk, hogy a hét nagy sziget-
kontinens közül az egyik Atlantisz volt – mivel a negyedik fajhoz tartozó atlanteánok örököl-
tek bizonyos lemuriai maradványokat és e szigeteken letelepedve ezeket is saját országaikhoz
és földrészeikhez számították –, mégis szükséges a megkülönböztetés és magyarázat, ha e
munkánkban teljesebb és pontosabb beszámolót akarunk adni. A Húsvét-szigethez is ily mó-
don jutottak hozzá egyes atlanteánok, akik – miután megmenekültek a saját földjüket sújtó
kataklizmából – e lemuriai eredető földön telepedtek le, hogy késıbb itt pusztuljanak el, ami-
kor az egy napon vulkáni tüzek és láva martalékává lett. Mindez a földrajztudósok és geoló-
gusok számára mesebeszédnek tőnhet fel, de az okkultista tudja, hogy ez történelem. Milyen
cáfolatot hozhat ez ellen a tudomány?

„Amerikából egészen 1522-ig azt tartották, hogy Indiának egy része; ekkor adtak ki
Bázelben egy térképet, ahol elıször szerepel az amerikai földrész neve… a tudomány ma sem
akarja elismerni azt a vad hipotézist, hogy volt idı, amikor az indiai félsziget és Dél-Amerika
a szigetek és kontinensek egész sorával volt egymással összekötve. A történelem elıtti In-
dia… kétszeresen kapcsolódott a két Amerikához. Ammianus Marcellinus ’Felsı-India
bramanáinak’ nevezi azokat, akiknek ısi földje valamikor Kasmírtól messze a (ma már) siva-
tagszerő Schamo-ig terjedt. Abban az idıben, a vándort, ha északról elindult – s jóformán
végig szárazföldön – Mandzsúrián, a késıbbi Tatár-öblön, Kurile- és az Aleuti-szigeteken át

245
elérhette az Alaszkai-félszigetet. Ugyanakkor egy másik, kenuval felszerelt, s déli irányból
elinduló vándor Sziámot átszelve, átkelhetett volna a Polinéziai-szigeteken, s hosszú vándor-
lás után elérhetett volna Dél-Amerikába”. (Lásd: Five Years of Theosophy, 339-340. old.)

Ezt egy Mester szavai után írtam le, aki bizonyára kétes autoritás a materialisták és
szkeptikusok szemében. De íme, itt van valaki a saját nyájukból, Ernest Haeckel, aki a fajok
megoszlásáról szólva csaknem szóról szóra megerısíti a fenti megállapításokat:

Úgy látszik, hogy az a földterület, ahol a keskenyorrú majmokkal szoros rokonságban lévı (!)
primitív emberek fejlıdése végbement, vagy Dél-Ázsiában, vagy Kelet-Afrikában (amely, hogy
el ne felejtsem, még nem is létezett akkor, amikor a harmadik faj már javában virágzott), vagy pedig
Lemuriában keresendı. Lemuria egy ısi kontinens, amely ma már az Indiai-óceán mélyén
fekszik, de annakidején keletre Felsı Indiáig és a Szunda-szigetig, nyugatra pedig Madagasz-
kárig és Afrikáig terjedt. (Pedigree of Man, Aveling ford. 80-81. old.)

Az általunk vizsgált korban Lemuria kontinense már sok helyen összetöredezett, és új,
különálló kontinensekre szakadt. De sem Afrika, sem a két Amerika, még kevésbé Európa
nem létezett azokban az idıkben. Valamennyi még a tengerfenék mélyén szunnyadt. A jelen-
legi Ázsiából is csak kevés volt meg, mert a Himaláján inneni vidékeket tengerek borították, a
Himaláján túl pedig a Sveta-dwipa „Lótusz-levelei” terültek el, vagyis a jelenleg Grönland-
nak, Kelet- és Nyugat-Szibériának stb. nevezett földrészek. Az az óriási kontinens, amely
valamikor az Indiai-, Atlanti- és a Csendes-óceán fölött uralkodott, ekkor már csak óriási szi-
getekbıl állt, amelyek egymás után fokozatosan eltőntek, míg egy végsı kataklizma az utolsó
maradványokat is elborította. A Húsvét-sziget pl. a harmadik faj legkorábbi civilizációjához
tartozik. Az archaikus korok ezen kis maradványát, amely annakidején a többivel együtt szin-
tén elmerült, az óceán medrének egy hirtelen és vulkánikus felemelkedése hozta újra felszín-
re, szinte érintetlenül, vulkánjaival és szobraival együtt az északi sarki vidékek Champlain-
kori elsüllyedése után, mint Lemuria egykori létezésének élı tanúját. Úgy tartják, hogy az
ausztráliai törzsek némelyike a harmadik faj utolsó maradványainak késıi leszármazottai.

Ezen állításunkban újra bizonyos fokig megerısítést kapunk a materialista tudomány-

tól. Haeckel, amikor a Blumenbach-féle barna vagy maláj fajról, valamint az ausztrálokról és
pápuákról beszél, megjegyzi: „Igen sok hasonlóság van az utóbbiak és Polinézia – az ausztrá-
liai szigetvilág – bennszülöttei között; ez a szigetvilág valamikor valószínőleg egy gigantikus
és összefüggı kontinens lehetett”. (U. o., 82. old.)

Valóban „gigantikus és összefüggı kontinens” volt, mert a harmadik faj idején keletre
és nyugatra egészen addig terjedt, ahol most a két Amerika terül el. A jelenlegi Ausztrália
csak egy része volt, mint ahogy részét képezték a Csendes-óceánban itt-ott elszórt szigetek,
továbbá e kontinenshez tartozott még Kaliforniának egy széles szegélye is. Igen különös,
hogy Haeckel, fantasztikus mővében, a „Pedigree of Man”-ben a következıket fejti ki:

A jelenkori ausztrálok a primitív emberi faj második ágának csaknem változatlan (!?) egyenes
vonalú leszármazottai… ez az ág a gyermek-emberiség otthonából észak felé szóródott szét,
elıbb fıleg Ázsiába… úgy látszik, ez képezte az emberiség egyenes-hajszálú fajainak ısét…
Az egyik, a gyapjas-hajú faj, részben nyugatra (vagyis Afrikába) és keletre (Új-Guineába,
amely földrészek – amint már elıbb említettük – akkor még nem léteztek!) vándorolt… A má-
sik, az egyenes-hajszálú faj, távolabb északon, Ázsiában fejlıdött, és… benépesítette Auszt-
ráliát. (Ugyanott, 81. old.)

Amint egy Mester írja:

246
 E valamikor nagy nép (a harmadik faj Lemuriájának) maradványait láthatjátok a ti Ausztráliá-
tok laposfejő bennszülötteiben. (Esoteric Buddhism, 65. old.)

Az ausztrálok pedig a harmadik faj hetedik alfajának utolsó maradványai. Prof.

Haeckel úgy látszik álmodott, s álmában igaz víziója volt!

Erre a korszakra kell tennünk azon népek ıseinek elsı megjelenését, akiket most a vi-
lág legrégibb népeinek neveznek: egyfelıl az árja hinduk, az egyiptomiak és a legısibb per-
zsák, másfelıl a kaldeaiak és föníciaiak. E népeket isteni dinasztiák kormányozták, vagyis
olyan királyok és uralkodók, akiknek fizikai megjelenése az akkori idık halandó emberéhez
hasonlított, de akik olyan magas és égi szférákból jöttek, amilyenhez hasonló a mi saját szfé-
ránk még hosszú Manvantarák elteltével sem lesz. Természetesen fölösleges erıfeszítés lenne
az ilyen lények létezésérıl a szkeptikusokat meggyızni akarni. Nekik az a legnagyobb büsz-
keségük, ha bebizonyíthatják a majomtól való származásukat, s a ténybeli alap erre – u. n.
autoritások megállapítása szerint – az, hogy a farcsont a keresztcsonthoz kapcsolódva mintegy
kezdetleges farkat képez, amelyet ha elég hosszú lenne, bizonyára örömmel és mindig csóvál-
nának kiváló felfedezıjük tiszteletére. A darwinisták éppen olyan hőségesen ki fognak tartani
majom-ıseik mellett, mint ahogy a keresztények ragaszkodnak a farok nélküli Ádámhoz. A
Titkos Tanítás azonban ebben a kérdésben felvilágosítást ad a teozófusoknak és az okkult
tudományok kutatóinak.

Ha a harmadik faj második felét úgy tekintjük, mint a kemény csonttal bíró valóban
emberi faj elsı képviselıi, akkor Haeckel feltételezése, hogy „a primitív emberek fejlıdése…
vagy Dél-Ázsiában, vagy… Lemuriában” ment végbe (Afrikának ugyanis sem keleti, sem
nyugati része szóba nem jöhet) –, nagyjában, ha nem is egészében helyes. De hogy egészen
pontosak legyünk, a harmadik faj végsı átalakulása is az elsı faj fejlıdéséhez hasonlóképpen
történt, mely utóbbi faj a Pitrik testébıl kikelve hét teljesen különálló vidéken, az akkori
(egyedüli) Föld északi pólusán ment végbe. A harmadik faj fejlıdése is a már elıbb leírt
északi tájon kezdıdött, amely régiók magukba foglalták a Bering-szorost, azután Közép-
Ázsia akkori szárazföldjeit. A klíma ebben a korban fél-trópusi volt, még a sarki régiókban is,
így nagyszerően megfelelt a születıben lévı fizikai ember primitív szükségleteinek. Ez a táj
azonban az emberiség megjelenése óta váltakozva volt fagyos és tropikus. A Kommentár el-
mondja, hogy a harmadik faj fejlıdésének kb. a közepe táján tartott, amikor:

A Kerék tengelye eldılt. A Nap és a Hold nem sütött többé az Izzadság-szülték e csoportjának
feje fölött. Hó, jég és fagy látogatta meg az emberiséget, s az emberek a növények és állatok
növekedése megakadt. Akiket a pusztulás kikerült, méreteikben és intelligenciában olyanok
10 11
lettek, mint a félbemaradt csecsemık. Ez volt a fajok harmadik Pralayá-ja.

Ez megint annyit jelent, hogy glóbuszunk hét korszakos és teljes változásnak van alá-
vetve, amely a fajok fejlıdésével párhuzamosan következik be. A Titkos Tanítás azt mondja,
hogy e kör folyamán hét földi Pralayának kell bekövetkeznie, amelyeket a földtengely hajlás-
szögében beálló változások váltanak ki. Ez egy olyan törvény, amely megfelelı idıben jelent-
kezik a karmikus törvénnyel szigorú egyezésben és harmóniában, s nem vakon, mint ahogy a
tudomány gondolná. Az okkultizmusban ezt a kérlelhetetlen törvényt a „nagy ELIGAZÍTÓ-
NAK” nevezik. A tudomány bevallja, hogy ismeretlenek elıtte azok az okok, amelyek a kli-
matikus változásokat okozzák, de a tengely irányának változásait sem tudja megmagyarázni,
mely változások után mindig ilyen katasztrófák következtek. Valójában a tudomány még nem

10
„Félbemaradt csecsemık” más zónákhoz tartozó óriás testvéreikhez képest. Mivelünk is ez történne,
ha az emberiséget egy hasonló elemi csapás érné.
11
Ez Lemuriára vonatkozik.

247
foglalt határozottan állást az ilyen tengelyferdülések tárgyában. S minthogy nem tudja ezek-
nek okát adni, hajlandó mindenestıl tagadni a tengelyferdülés jelenségeit, semhogy elismerné
a karmikus törvény intelligens közbelépését, amely e hirtelen változásokat és az azokat kísérı
jelenségeket okozzák. A tudomány megpróbált már a változásokra mindenféle többé-kevésbé
fantasztikus spekulációkkal magyarázatot találni. Boucheporn elképzelése pl. az volt, hogy
Földünk hirtelen összeütközött egy üstökössel, s ez okozta a geológiai változásokat. Mi azon-
ban kitartunk ezoterikus magyarázatunk mellett, mert hiszen FOHAT éppen úgy képes erre,
mint bármilyen üstökös, s ráadásul az univerzális Intelligencia irányításával mőködik.

Így tehát, amióta a Vaivasvata Manuhoz tartozó emberiség megjelent a Földön, már
négy ilyen földtengely-elfordulás zajlott le. A régi kontinenseket – kivéve az elsıt – elnyeltét
az óceánok, új szárazföldek jelentek meg, s hatalmas földláncok emelkedtek ott, ahol eddig
semmi sem volt. A földgömb felszíne mindannyiszor teljesen megváltozott. A fajokból és a
nemzetekbıl a legalkalmasabb fennmaradását biztosította a kellı idıben jövı segítség. Az
alkalmatlanok pedig – akik kudarcot vallottak – a nagy kataklizmában letőntek a Föld felszí-
nérıl. Az embereknek ilyen kiválogatása és elmozdítása nem megy végbe egy nap alatt, mint
ahogy gondolnánk, hanem minden új rend megalapozására több ezer év leforgására van szük-
ség.

Az alfajok ugyancsak ilyen tisztító folyamatnak vannak alávetve, s hasonlóképpen az

oldalágak vagy néptörzsek is. Aki otthon van a matematikában és az asztronómiában, vessen
csak egy visszatekintı pillantást a múlt homályába. Vegye szemügyre és jegyezze fel, amit a
népek és nemzetek történetébıl megtud, majd vesse össze e népek felemelkedését és bukását
az un. asztronómiai ciklusokkal, különösen pedig a csillagászati évvel, amely 25.868 napév-
vel egyenlı.12 És ha a kutatónak van egy kis intuíciója, akkor rájön arra, mily szorosan kap-
csolódik össze a nemzetek jó és balsorsa a csillagászati ciklus kezdetével és végével. A nem-
okkultista természetesen nem veheti számításba az ilyen régen elmúlt korszakokat. Az egzakt
tudománytól nem tudja meg, hogy mi történhetett közel 10.000 évvel ezelıtt. Legfeljebb azzal
vigasztalódhat, hogy a jelenlegi modern nemzetek sorsát próbálja kikövetkeztetni – mondjuk
16.000 év múlva. Mondanivalónk teljesen világos. Egy csillagászati évben a trópusok a pólus-
tól négy fokot hátrálnak a napéjegyenlıségi pontoktól minden fordulóban, aszerint, amint az
egyenlítı átmegy a zodiákus konstellációin, amint azt minden csillagász tudja, a trópus (a té-
rítı) csak huszonhárom és nem egészen fél foknyira van az egyenlítıtıl. Így tehát még két és
fél fokot fordulhat, mielıtt a csillagászati év befejezıdik. Ez az emberiség számára általában,
saját civilizált fajunk számára pedig speciálisan egy 16.000 évnyi haladékot jelent a végsı ka-
taklizmáig.

A Kommentár elmondja, hogy a harmadik (a lemuriai) faj korához tartozó nagy Víz-
özön után:
Az emberiség méreteiben sokkal kisebb lett, életének tartama is csökkent. Jámborságukat fel-
adva állati fajokkal keveredtek, óriásokkal és törpékkel (a pólusok elkorcsosult fajaival) léptek

12
Természetesen vannak más ciklusok is, ciklusok a ciklusokban, és éppen ez okozza a nehézségeket a
faji események kiszámításában. Az ekliptika 25.868 év alatt tesz meg egy teljes fordulatot, Földünkre nézve
pedig kiszámították, hogy az ekvinoxiális pont évente 50’ 10”-cel hátramarad. De ezen belül még egy ciklus is
van. Azt olvassuk: „Amint az apszis elırehalad, hogy a ciklussal évi 11’ 24” sebesség mellett találkozzék, egy
teljes kör létrejöttéhez 115.302 év szükséges. A napéjegyenlıség és az apszis approximációja egyenlı e mozgá-
sok összegével, azaz 61.34-el, s így a napéjegyenlıség az apszishoz viszonyítva 21.128 év alatt tér vissza ugyan-
arra a pontra”. (Lásd Encyclopedia Britannica, „Astronomy” címszavát.) Az Isis Unveiled I. kötetében már emlí-
tettük ezt a ciklust más ciklusokkal való kapcsolatában. Mindegyiknek erıs hatása van az akkor élı fajokra.

248
 házasságra… Sokan megszerezték az isteni, sıt mi több: a törvénytelen tudást, és szándéko-
san a BALOLDALI ÖSVÉNY-re léptek.

Ekképpen közeledtek most már az atlanteánok saját pusztulásukhoz. De ki tudná

megmondani, hogy hány geológiai korszaknak kellett eltelnie ahhoz, hogy ez a negyedik ka-
taklizma bekövetkezzék! A Stanza ezt mondja:

44. (Az atlanteánok) óriási képmásokat faragtak, kilenc yati magasat (huszonhét láb),
amekkora testük volt (a). Atyáik (a lemuriaiak) földjét a belsı tüzek pusztították el. A
negyediket (fajt) a víz fenyegette. (b)

(a) Érdemes megjegyezni, hogy a Húsvét-szigeten található óriási szobrok, úgyszintén

a Góbi-sivatag szélén lévık nagy részének magassága 20 és 30 láb között van. (A Húsvét-
sziget egy része volt egy kétségtelenül elmerült kontinensnek, míg a Góbi-sivatagot belátha-
tatlan korszakokon át víz borította.) A Húsvét-szigeten a Cook által talált szobrok legtöbbjé-
nek magassága huszonhét láb, a vállak szélessége pedig nyolc láb. (Lásd a „Küklopszi romok
és kolosszális kövek tanúskodnak az óriások mellett” címő fejezetet.) A szerzı jól tudja, hogy
a modern archeológusok szerint „ezek a szobrok nem olyan régiek”, amint az egyik fıtisztvi-
selı a British Múzeumban állítja, ahol e szobrok némelyikét jelenleg ırzik. De ez is egyike a
modern tudomány azon állításainak, amelyek nem sokat nyomnak a latban.

Mi azt hallottuk, hogy amikor Lemuriát a földalatti tüzek elpusztították, az emberek

méreteikben mindinkább kisebbek lettek – ez a folyamat már a fizikai bukás után elkezdıdött
– míg végül, néhány millió évvel késıbb magasságuk megállapodott a hat és hét láb között,
míg manapság – pl. a régebbi ázsiai fajoknál – az emberek magassága inkább öt és hat láb
között van. Amint Pickering kimutatja, a maláj fajban (amely a negyedik törzsfaj egyik alfaja)
különös megoszlás észlelhetı: a polinéziai családhoz tartozók, mint a tahitiak, szamoák és a
Tonga-szigetiek, magasabb növésőek, mint az emberiség többi része. Az indiai törzsek és az
indokínai országok lakói viszont kimondottan alacsonyabbak, mint az átlag. Ezt könnyő
megmagyarázni. A negyedik törzsfaj fennmaradt alfajaiból a polinéziaiak a legkorábbihoz
tartoznak, az indiai és indokínai törzsek pedig a sokkal késıbbi és inkább átmeneti fajokhoz.
A tasmániaiak ma már teljesen kihaltak, az ausztrálok is gyors kihalásra vannak ítélve, s
ugyanez a sors vár a többi régi fajra is.

(b) Azt kérdezhetnék tılünk, hogyan maradtak fenn ezek a feljegyzések? Mert hiszen
a mi kedves és tudós orientalistáink még azt is tagadják, hogy a hinduk ismerték volna a zodi-
ákust, s úgy döntöttek, hogy az árja hinduk a zodiákust csak akkor ismerték meg, amikor a
görögök bevitték azt országukba. Ezt a hallatlan rágalmat Bailly már elegendıen visszautasí-
totta, éspedig a tények nyilvánvaló bizonyságával, így tehát már nem sok újabb cáfolatra szo-
rul. Az egyiptomi zodiákus (Lásd Denon: „Voyage en Egypte”, II. köt.) megdönthetetlenül
bizonyítja azt, hogy három és fél csillagászati évre visszamenıleg (vagyis 87.000 éven át)
léteztek ilyen feljegyzések, a hindu számítások viszont harminchárom csillagászati évre, azaz
850.000 évre mennek vissza. Az egyiptomi papok határozottan állították Hérodotosznak, hogy
a Föld pólusa és az ekliptika pólusa régebben egybeesett. De, amint a Sphinxiad szerzıje
megjegyzi:

Ezek a szegény tudatlan hinduk a Vízözön (az utolsó ázsiai helyi vízözön) vagyis a Rémület
Kora óta tízezer 25.000 évre visszanyúló asztronómiai adatok ıriztek meg feljegyzéseikben.

Az árja történelmi emlékezeten belül a hinduknak feljegyzett megfigyeléseik vannak

már az elsı Nagy Vízözöntıl kezdve, amikor ez a nagy kataklizma 850.000 évvel ezelıtt

249
megsemmisítette Atlantisz utolsó maradványait. Az ezt megelızı vízözönökrıl természetesen
már nem a történelem, hanem a hagyomány tudósít bennünket.

Lemuria elmerülése és átalakulása a Sarkkör közelében (Norvégiánál) kezdıdött, s a

harmadik faj életpályája Lankában ért véget, vagyis azon a helyen, amit az atlanteánok Lan-
kának neveztek el. Az ısi Lanka északi felvidékének jelenlegi kis maradványa az, amit ma
Ceylonnak ismerünk. A lemuriai korszakban Lanka a már leírt gigantikus kontinens volt.
Amint egy Mester mondja: (Lásd „Esoteric Buddhism”, 65. old.)

Miért is nem veszik figyelembe a geológusok azt, hogy az általuk felkutatott és megmért konti-
nensek alatt… mélyen elrejtve a mérhetetlen vagy eddig még meg nem mért óceánmederben
más, sokkal régebbi kontinensek rejtıznek, melyeknek üledékeit a geológusok eddig még
nem kutatták fel; ezek egy szép napon teljesen felboríthatják eddigi elméleteinket. Miért nem
ismerik el, hogy jelenlegi kontinenseink, akárcsak Lemuria és Atlantisz, már többször elsüly-
lyedtek, majd idıvel újra felemelkedtek, új emberi csoportokat és civilizációkat teremtve, és
hogy a követkelı kataklizma elsı nagy geológiai megmozdulásánál – minthogy minden kör
kezdetétıl a végéig a kataklizmák sorozata játszódik le – a jelenlegi, már feloszlóban lévı
kontinenseink el fognak süllyedni, a Lemuriák és Atlantiszok pedig újra felemelkednek?

Természetesen nem ugyanazok a kontinensek. De itt egy magyarázatra van szükség.

Semmiféle zavart nem kell, hogy okozzon egy Észak-Lemuria feltételezése. E nagy kontinens
meghosszabbítása az Észak-atlanti óceánban egyáltalán nem forgatja fel az eddig oly általáno-
san elfogadott nézeteket a letőnt Atlantisz helyére vonatkozólag, minthogy az egyik állítás
megerısíti a másikat. Tudnunk kell, hogy Lemuria, amely a harmadik faj bölcsıje volt, nem-
csak a Csendes- és az Indiai-óceán hatalmas térségeit foglalta el, hanem egy lópatkó formában
Madagaszkáron túl, „Dél-Afrikát” megkerülve (Afrika akkor még csak egy kialakulóban lévı
töredék volt), kiterjeszkedett az Atlanti-óceánon keresztül egészen Norvégiáig. A Wealden-
nek nevezett nagy angol édesvíz üledék – amelyrıl minden geológus azt tartja, hogy egy ko-
rábbi nagy folyó torkolata volt – annak a fı folyamnak a medre, amely az Észak-Lemuriában
lévı vizeket még a másodkorban levezette. E folyó korábbi, tényleges létezése tudományos
tény, de vajon a tudomány hívei elfogadják-e a másodkori Észak-Lemuria létezését, amelyre
saját adataik kényszerítik ıket? Prof. Berthold Seeman nemcsak elfogadta e hatalmas konti-
nens létezését, hanem Ausztráliában és Európában e kontinens korábbi részeit látja, s ezzel
megerısíti teljes egészében a már említett „lópatkó” tételt. Felfogásunkat megerısíti az a
tény, hogy az Atlanti medencében van egy 9.000 láb magasságú hegyvonulat, amely a Brit-
szigetek közelében indulva valami két- vagy háromezer mérföld hosszúságban délnek tart;
elıbb Dél-Amerika felé hajlik el, majd csaknem derékszögben megfordulva délkeleti irányban
az afrikai part felé tart, ahonnan délnek fordulva a Tristan d'Acunha irányába vonul. Ez a
vonulat egy atlanti kontinensnek a maradványa, s ha tovább lehetne útján elkísérni, akkor be-
igazolná azt a tételt, hogy a tenger alatt egy patkószerő összeköttetés létezik az Indiai-
óceánban lévı korábbi kontinenssel. (Lásd Donelly: „Atlantis, the Antediluvian World”, 47.
oldalán lévı térképet, amelyet Challenger és Dolphin mérései alapján állítottak össze.)

Lemuriának atlanti része képezte geológiai bázisát annak, amit általában mint Atlan-
tiszt ismernek, de amelyet inkább Lemuria atlanti folytatásának kell tekinteni, semmint egy
teljesen új földrésznek, amely felszínre kerülésével biztosította a negyedik faj speciális szük-
ségleteit. Amint a faji fejlıdés esetében sem lehet éles határvonalat húzni, hogy hol végzıdik
az egyik faj, és hol kezdıdik a másik, ugyanez áll a kontinentális földtömegek elmozdulására.
A természetes folyamatokban a kontinuitás sohasem szakad meg. Így a negyedik fajhoz tarto-
zó atlanteánok az észak-lemuriai harmadik fajbeli emberek egy csoportjából fejlıdtek ki, s e
csoport központja nagyjában egy olyan földterületen volt, amely a mai Atlanti-óceán közepe
táján terült el. Ez a kontinens az idı természetes folyamán kiemelkedı szigetek és félszigetek

250
egyesülésébıl keletkezett, hogy végül az atlanteánoknak nevezett nagy faj igazi otthonává
legyen. Amikor ez a változás teljessé vált, nyilvánvalóan megfelel az igazságnak az a megál-
lapítás, amelyet a legmagasabb „okkult” tekintélytıl hallunk: „Lemuriát éppen úgy nem sza-
bad összetéveszteni Atlantisszal, mint Európát Amerikával. (Esoteric Buddhism, 58. old.)

A fenti megállapítást az ortodox tudomány természetesen csak többé-kevésbé szeren-

csés elképzelésnek tartja, tekintve, hogy olyan helyrıl jön, amelynek szemükben nincs hitele.
Donelly már említett érdemes munkája sem talált elfogadásra, bár annak megállapításai meg-
maradnak a szorosan vett tudományos bizonyítékok keretében. Mi azonban a jövı számára
írunk. Új felfedezések be fogják bizonyítani, hogy az ázsiai filozófusoknak igazuk volt, és
hogy antidiluviális népek, akik elképzelhetetlen korszakokka1 korábban éltek, komolyan mő-
veltek mindenféle tudományt, köztük geológiát és történelmet is. Az oly kitőnı gondolkodók,
mint H. A. Taine és Renan jelenlegi megállapításait jövendı „felfedezések” fogják igazolni.
Taine kimutatja, hogy az ısi egyiptomiak, indiai árják, kaldeusok, kínaiak és asszírok régi
civilizációja még korábbi civilizációk folyománya, amelyek „századok tízezrein át” tartot-
tak.13 Renan pedig rámutat arra a tényre, hogy „Egyiptom már mint érett, megállapodott or-
szág jelenik meg, nincs mitikus vagy heroikus kora, mintha ez az ország sohasem ismerte
volna a fiatalságot. Civilizációjának nincs gyermekkora, mővészetének nincs archaikus perió-
dusa. Az ısi monarchia civilizációja nem gyermekkorral kezdıdött. Ez már egy érett civilizá-
ció volt.14 Prof. R. Owen pedig megjegyzi: „Egyiptomról azt jegyezték fel, hogy már Menes
kora elıtt civilizált és kormányzattal bíró közösség volt. És Winchell megállapítja: „Menes
korában az egyiptomiak már civilizált és nagyszámú nemzetet képeztek. Manetho elmondja,
hogy Athotis, az elsı Menes király fia építette a Memphisi palotát. Athotis orvos volt, és ana-
tómiai könyvet hagyott hátra.

Mindez természetes, ha elfogadjuk Hérodotosz megállapítását, aki az Euterpe-ben

(CXLII) azt jegyzi fel, hogy az egyiptomi papok által írott történelem abban az idıben már
12.000 évre nyúlt vissza. De mi ez a 12.000 vagy akár 120.000 év is, ha azzal a sok millió
évvel hasonlítjuk össze, ami a lemuriai korszak óta telt el? S e korszak – bármilyen mérhetet-
len ısiségő – mégis hagyott maga után tanúkat. A Titkos Évkönyvek megırizték a lemuriaiak
fejlıdésének, kibontakozásának, szociális, sıt politikai életének teljes történetét. Sajnos, csak
kevesen olvashatják ezeket; s akik el tudják olvasni, azok sem értik meg ezt a nyelvezetet,
hacsak nem ismerik szimbolizmusának hét kulcsát. Mert az okkult tanítás megértése a hét
tudományon alapul, s e tudományok hét különbözı módon nyilatkoznak meg a titkos feljegy-
zésekben, hogy alkalmazhatók legyenek az exoterikus szövegekre. Itt hét olyan gondolkodási
móddal van dolgunk, amelyek a képzelıtehetség hét teljesen különbözı síkján mőködnek. A
szövegek tehát a következı szempontokból és szempontok szerint értelmezendık:

1. A gondolkodás reális síkja szerint.

2. A képzeleti sík szerint.
3. A tisztán isteni vagy spirituális sík szerint.

A további síkok nagyon is messze túlszárnyalják az általános tudatot, de különösen a

materialista eszmét, így azokat meg sem próbáljuk a közönséges frazeológia kifejezéseibe
öltöztetni. Az ısi vallásos szövegek egyikében sincs tisztán mitikus elem, hanem e szövegek
interpretálása közben kell kitalálni, és pontosan követni azt a gondolkodási módot, amelyben
az eredetileg íródott. Mert az archaikus gondolkodás lehet szimbolikus; egy késıbbi, de még
mindig igen ısi mód a jelképes gondolkodás; azután a parabolák vagy allegóriák használata;
13
History of English Literature, 23. old.
14
Az Atlantis-ból vett idézet, 132. old.

251
hieroglifák használata és alkalmazása; vagy éppen logogramok, vagy szójelek tartalmazzák a
gondolatot, s ez valamennyi módszer közül a legnehezebb. Itt minden írásjel, akárcsak a kínai
írásban, egy teljes szót jelent. Így azután minden személynév – akár a Védák-ban, a Halottak
Könyvében, sıt bizonyos mértékig a Bibliában is – ilyen logogramokból van összeállítva.
Hogy mit jelent egy név valamely ısi töredékben, csak az tudja megmondani, aki beavatást
nyert az okkult vallásos logogramák misztériumába, s aki teljes mértékben ismeri azon sze-
mélynév minden egyes betőjének jelentését. A profán gondolkodó, bármily tudósa is az orto-
dox szimbolizmusnak – vagyis annak a szimbolizmusnak, amely sohasem fog letérni a szolá-
ris mítosz és a szexualitáson alapuló vallásos elképzelések régi kerékvágásából –, nos a pro-
fán tudós sohasem érheti el azt, hogy behatoljon a lefüggönyözött szentélybe. Az, aki a holt-
bető üres burkával foglalkozik, aki meddı szó-szimbólumok kaleidoszkópikus átalakulásának
szenteli minden igyekezetét, az a kutató sohasem fog fölülemelkedni a modern mitológisták
hóbortjain.

Ezek szerint tehát Vaivasvata, Xisuthrus, Deukalion, Noé, stb. – a különbözı, akár
univerzális vagy részleges, asztronómiai vagy geológiai vízözönök vezetı alakjai – már saját
nevükben is elárulják és feljegyzik a szóban forgó eseményhez vezetı okokat és hatásokat,
csak éppen nem mindenki tudja ezeket a neveket teljes egészükben elolvasni. Minden ilyen
vízözön-elbeszélés olyan eseményt vesz alapul, amely a természetben játszódott le, s mint
történelmi feljegyzés szerepel, jóllehet – függetlenül attól, hogy csillagközi, geológiai vagy
éppen egyszerően allegorikus jelentéssel bír – alapvetı értelme egy más és magasabb síkon
végbemenı morális esemény. Úgy véljük, hogy ezt az állításunkat az allegorikus Stanzák által
megkívánt hosszas magyarázatainkkal már kellıképpen bebizonyítottuk.

Valóban szokatlan jelenségnek tőnhet, ha egy a „Jankó, az óriásölı”-nél nagyobb tu-

dományos hitelt igénylı mőben kilenc yati – azaz huszonhét láb – magas emberfajról esik szó.
A szerzınek természetesen felteszik a kérdést: hol vannak a bizonyítékok? Az ısi idık óriása-
iról szóló hagyomány univerzális jelenség. Egyaránt megtalálható a szájhagyományban és az
írásbeliségben. Indiában hallunk a Danavákról és a Daityákról, Ceylonban a Râkshasákról,
Görögországban a Titánokról; Egyiptomban a gigantikus hısökrıl, Kaldeában az
Izdubarokról (Nimródokról), és a zsidóknál a Moab földjén élt Emim-ekrıl, a híres óriásokról,
Anakimról. (Mózes IV. könyve, XIII. 33.) Mózes beszél Og királyról, akinek ágya kilenc sing
hosszú (15 láb, 4 hüvelyk) és négy sing széles volt, (Mózes V. könyve, III. 11.) míg Góliát
„hat sing és egy arasz magas” volt (vagyis 10 láb, 7 hüvelyk). A „kinyilatkoztatott írás” és az
olyan írók, mint Hérodotosz, Diodorus Siculus, Homérosz, Pliniusz, Plutarkhosz, Philost-
ratusz, stb. közötti különbség ebben áll: a pogány írók csak a réges-rég elhalt óriások csontvá-
zairól tesznek említést, melyeket egyes írók saját maguk is láttak, míg a biblia-magyarázók
pirulás nélkül azt kívánják, hogy a geológiai és az archeológia fogadja el a Biblia azon ál-
lítását, hogy Mózes napjaiban számos országot ilyen óriások népesítettek be, akik mellett a
zsidók sáska nagyságúak voltak, és akik még Józsua és Dávid napjaiban is éltek. A Biblia
kronológiája sajnos így alakult. Vagy a kronológiát vagy az óriásokat fel kellene adni.

De még mindig van néhány élı tanúja az elmerült kontinenseknek és a rajtuk élt óriási
embereknek. Az archeológia tud néhány ilyen emlékrıl, de csak csodálkozik azon, hogy „mik
is lehettek ezek”, anélkül, hogy komoly erıfeszítéseket tenne a rejtély megoldására. A már
említett Húsvét-szigeti szobrokról nem is beszélve, kérdezzük, vajon milyen korban alkották a
Bamian melletti még fennálló és érintetlen óriás-szobrokat? Az archeológia, természetesen, a
kereszténység elsı századaira teszi keletkezésüket, s ebben éppen úgy téved, mint sok más
feltevésben. Az olvasó látni fogja az alant idézett leírásokból, hogy mik lehettek a Húsvét-

252
szigeti és a Bamiani szobrok. Nézzük elıször, mit mond róluk az ortodox tudomány. (Robert
Brown: „The Countries of the World”, 43. old.)

A Teapi, Rapa-nui, vagyis a Húsvét-sziget egy magában álló földdarab 2.000 mérföld távol-
ságra a dél-amerikai partoktól… Központjában egy 1.050 láb magas kialudt tőzhányó-kráter
van. A szigeten még nagyon sok ilyen krátert találunk, amelyek már oly régóta kialudtak, hogy
a hagyomány sem tud mőködésükrıl.

De kik alkották az óriási kıszobrokat (Melyekrıl a 44. és köv. oldalakon történik említés.),
amelyek a sziget fı vonzóerejét jelentik a turisták szemében? Ezt senki sem tudja – mondja a
könyv egyik bírálója. Minden valószínőség szerint ezek (a szobrok) már itt voltak, amikor a je-
lenlegi lakosok (egy maroknyi polinéziai vadember) megérkeztek… Megmunkálásuk igen ma-
gasrendő… s azt tartják, hogy az a faj, amely megalkotta ıket, gyakran látogatta Perut és Dél-
Amerika egyéb részeit. Cook ottjártakor a szobrok egy része – melyeknek magassága hu-
szonhét láb és szélessége vállban nyolc láb volt – már kidöntve hevert, míg más szobrok, me-
lyek ezeknél is nagyobbaknak látszottak, még álltak. Ez utóbbiak egyike oly magas volt, hogy
árnyékában harminc személy talált védelmet a nap tüze ellen. E kolosszális szobrok talpazata
átlagban 30-40 láb hosszú és 12-16 láb széles… küklopsz stílusban vésett kövekbıl áll, s igen
hasonlóak a Pachacamac templom falaihoz vagy a perui Tia-Huanuco romjaihoz. (U. ott, 43-4.
és köv. old. valamint 310-11. old.)

„Nincs okunk feltételezni azt, hogy e szobrok bármelyikét is apránként, köröskörül

felállított állványok segítségével emelték” – mondja a könyv kritikusa, anélkül azonban, hogy
magyarázatot adna arra, miként lehetett volna felállítani ıket, hacsak nem akkora óriások
készítették, mint amekkorák maguk a szobrok. E kolosszális szobrok közül a két legjobb szo-
bor jelenleg a British Múzeumban van. Ronororaka-ban négy szobor van, közülük három mé-
lyen a talajba süppedt, míg a negyediknek a feje a tarkójával a földön fekszik, mint egy alvó
ember. Ezek a szobrok – bár mind hosszúkás fejőek – jellegükben különböznek, nyilvánvaló-
an portréknak készültek, mert az orr, a száj és az áll mindegyik szobornál más és más. A szob-
rok fejdísze pedig – egy lapos sapkaféle, amelyhez egy külön rész csatlakozik, hogy a fej hát-
só részét takarja – azt mutatja, hogy a szobrok eredeti modelljei nem a kıkorszak vademberei
voltak. Valóban felmerül a kérdés: „kik készítették ıket?” – de sem az archeológiától, még
kevésbé a geológiától valószínőleg nem kapunk rá feleletet, jóllehet ez utóbbi beismeri, hogy
a sziget egy elmerült kontinens utolsó maradványa.

De kik faragták a Bamian-nál lévı, még ezeknél is sokkal gigantikusabb szobrokat, a

világ legóriásibb szobrait? – mert hiszen Bartholdi „Szabadság-szobra”, amely New Yorkban
áll, eltörpül, ha ezen öt szobor közül a legnagyobbikhoz hasonlítjuk. Burnes és több tudós
jezsuita, akik jártak e helyes, leírják azt a hegyet, amely „gigantikus kamrákkal van átlyug-
gatva”, s ahol ugyanabból a sziklából vágott két hatalmas óriás-szobor található. A jezsuiták
ezekrıl, mint modern Miaotse-krıl beszélnek (lásd elıbb, a Shoo-King-bıl vett idézetet). Sze-
rintük ezek lennének utolsó tanúi azon Miaotse fajnak, amely „felkavarta a világot”. A jezsui-
táknak igazuk van, és tévednek azok az archeológusok, akik e szobrok közül a legnagyobbak-
ban Buddhákat látnak. Mert hiszen a napjainkban egymásután felfedezett óriás-szobrok, a
kolosszális maradványok hatalmas sugárutjai, melyek Észak-Amerikát átszelve még a Sziklás
hegységen is túl megtalálhatók, az ısidık valóságos és igazi óriásfajának, a küklopszoknak
keze-munkája. „Hatalmas emberi csontok tömegeit” találták meg „Amerikában, Misorte mel-
lett”, írja egy híres modern utazó, éspedig éppen azon a helyen, amelyrıl a helyi hagyomány
azt tartja, hogy itt szálltak partra azok az óriások, akik lerohanták Amerikát, amikor ez a kon-
tinens éppen csak kiemelkedett a vizekbıl.15

15
De la Vega, IX. Idézve De Mirville: Des Espritis, III. köt. 55. oldaláról.

253
 A közép-ázsiai hagyomány ugyanezt mondja a Bamiannál lévı szobrokról. Mik ezek a
szobrok, és micsoda hely az, ahol idıtlen idık óta állnak, dacolva a körülöttük lezajló katak-
lizmákkal, sıt még az ember pusztító hatalmával is, mint pl. Timur hordáival és a Nadir-Shah
vandál harcosaival? Bamian egy kicsi, nyomorult, félig romos város Közép-Ázsiában, Kabul
és Balkh között, a Kobhibaba lábánál, amely a kb. 8500 láb magas Paropamisian vagy Hindu-
Kush lánc egyik hatalmas hegysége. A régi idıkben Bamian egy része volt az ısi Djooljool
városnak, amelyet Dzsingisz Kán a XIII. században teljesen lerombolt. Az egész völgy hatal-
mas sziklákkal van körülzárva, s ezek tele vannak részben természetes, részben mesterséges
barlangokkal és grottákkal. Itt laktak valamikor a buddhista szerzetesek, akik ezekben rendez-
ték be viharaikat (kolostoraikat). Ilyen viharakat láthatunk még ma is szép számmal India
sziklába vágott templomaiban és a Jellalabad völgyeiben. Néhány ilyen barlanggal szemben
öt hatalmas – Buddhának tartott – szobrot fedeztek fel századunkban – azaz inkább újra felfe-
dezték ıket –, mert a híres kínai utazó, Hiouen Tshang már írt róluk a hetedik században, ami-
kor útja során Baimanba is eljutott.

Állításunkat, hogy ezeknél nagyobb szobrok egész földgömbünkön nem találhatók,

könnyőszerrel be lehet bizonyítani azon utazók állításaival, akik megvizsgálták és megmérték
ıket. A legnagyobb közülük 173 láb magas, hetven lábbal magasabb, mint a New York-i Sza-
badság szobor, minthogy ez utóbbi mindössze 105 láb, vagyis 34 méter. A híres rhodosi ko-
losszus, amelynek lábai között azon idık legnagyobb hajói könnyen átmehettek, mindössze
120-130 láb magas volt. A bamiani második legnagyobb szobor, amely akárcsak az elsı, szin-
tén sziklából van kifaragva, csak 120 láb, azaz tizenöt lábbal magasabb, mint a Szabadság-
szobor.16 A harmadik szobor csak 60 láb magas, a két hátralévı pedig ennél is kisebb. Az
utolsó alig valamivel nagyobb, mint jelen fajunk bármelyik átlagos magasságú embere. E ko-
losszusok legnagyobbika egy tóga-szerő ruhába van öltöztetve. M. Nadeylac úgy véli, hogy
az alak megjelenése, a fej vonalai, a ruházat redıi, de különösen a hosszú lógó fülek kétségte-
lenül azt bizonyítják, hogy az ábrázolni kívánt alak a Buddha. De mindez semmit sem bizo-
nyít. Igaz, hogy a jelenlegi – samadhi testtartásban ábrázolt – Buddha szobroknak hosszú lógó
fülei vannak, ez azonban csak egy késıbb bevezetett dolog, egy utólagos elképzelés. Az ere-
deti gondolat egy ezoterikus allegóriát jelent. A természetellenesen nagy fülek a bölcsesség
mindentudását szimbolizálják, azon Lény hatalmára akarnak emlékeztetni, aki mindent tud,
mindent lát, és mindent hall, s akinek könyörületét és figyelmét semmiféle teremtmény sem
kerüli el. Amint a Sloka mondja: „A könyörületes Úr, a mi Mesterünk, meghallja a leg-
kisebbek legkisebbjének jajszavát hegyen-völgyön keresztül, és megmentésére siet”. Gautama
Buddha árja hindu volt, s ilyen fülekhez hasonlót csak a mongol burmánok és sziámiak között
találunk, akik, mint pl. Cochin-ban, mesterségesen eltorzítják füleiket. A buddhista szerzete-
sek, akik a Miaotse-féle barlangokat viharak-ká és cellákká alakították át, a keresztény idı-
számítás elsı századában vagy talán valamivel korábban jöttek Közép-Ázsiába. Hiouen
Thsang, az óriás szobrot leírva azt mondja, hogy „a szobrot beborító arany ékesség” az ı ide-
jében „szemkápráztató volt”, ennek az aranyozásnak azonban a modern idıkben már semmi
nyoma sincsen. A szobor ruhájának redızete gipsszerő anyagból van rádolgozva a kıszobor-
ra, míg a szobor maga az álló sziklából van kifaragva. Az igen gondos vizsgálatokat végzı
Talbot úgy találta, hogy ez a redızet egy sokkal késıbbi korból való. A szobrot magát ezek
szerint a buddhizmusnál jóval korábbi idıszakra kell tennünk. Ebben az esetben azt kérdez-
hetnénk, kit ábrázol tehát?

16
A két elsı szobornál – akárcsak Bartholdi szobránál – egy bejárat található a lábnál, ahonnan csiga-
lépcsı vezet fel egészen a fejig, a sziklába vágva. Nadeylac márki, a kiváló francia archeológus és antropológus
helyesen jegyzi meg mővében, hogy sem az ısi, sem a modern idıkben ilyen hatalmas emberi figurát ábrázoló
szobrot nem alkottak, mint a szobrok legnagyobbika.

254
 A hagyomány, amelyet írásbeli feljegyzések támogatnak, erre a kérdésre is tud vála-
szolni, s felderíti a rejtélyt. A buddhista arhátok és aszkéták úgy találták a helyszínen az öt
szobrot, és még sokkal többet, amelyek azóta már szétporladtak. E szobrok közül hármat,
amelyek leendı lakhelyük bejáratánál, óriási bemélyedésekben álltak, gipsszerő anyaggal
borították be, új szobrokat formálva a régiekbıl, hogy azok az Úr Tathagata-t ábrázolják. A
fülkék belsı falát a mai napig is ragyogó festmények borítják, ahol az emberalakok csoportja-
iban mindenütt szerepel Buddha szent alakja. Ezek a freskók és díszítések – amelyek bizánci
stílusú képekre emlékeztetnek – mind a szerzetesek buzgóságát dicsérik, úgyszintén még
egyéb kisebb alakok és kıbevésett díszítıelemek. De az öt szobor a negyedik faj beavatottjai-
nak keze munkája, akik – kontinensük elsüllyedése után – Közép-Ázsia hegyláncainak csú-
csain találtak menedéket és erıdöt. Az öt szobor az ezoterikus tanítás elmúlhatatlan feljegyzé-
sének tekinthetı a fajok fokozatos fejlıdésérıl.

A legnagyobb szobor az emberiség elsı faját jelenti, melynek éterikus testét a kemény,
örökké-tartó sziklában akarták megörökíteni, hogy a késıbbi nemzedékek tanuljanak belıle,
mert különben az erre való emlékezés nem élhette volna túl az atlantiszi vízözönt. A második
szobor – melynek magassága 120 láb – az Izzadság-szültéket jelentik, és a harmadik – a 60
láb magasságú – azt a fajt örökíti meg, amely elbukott, s ezáltal létrehozta az elsı fizikai fajt,
amely apától és anyától született, s amelynek utolsó leszármazottait a Húsvét-szigeten talált
szobrok ábrázolják. Ezek az emberek csak 20-25 láb magasságúak voltak abban az idıben,
amikor Lemuria elsüllyedt, miután ezt a kontinenst a vulkáni tüzek csaknem teljesen elpusztí-
tották. A negyedik faj ennél is kisebb volt, bár még mindig óriási a mi jelenlegi ötödik fajunk
mellett, amelyet a szobrok sorozatában az ötödik képvisel.

Ezek hát azok az ısidık-béli „óriások”, a Bibliában említett özönvíz elıtti és utáni
Gibborim. Ezek egy millió évvel ezelıtt éltek, nem pedig csak három-négyezer évvel a Biblia
megírása elıtt. Így tehát Joshua Anakimja, akiknek seregeihez képest a zsidók olyanok voltak,
mint a „sáskák”, csupán az izraeliták képzeletének szüleményei, kivéve, ha Izrael népe
Joshuát az eocén vagy legalábbis a miocén kor ısi messzeségébe akarja helyezni, s az ezer
évekrıl szóló kronológiát millió évekre terjeszti ki.

A prehistorikus idıkre vonatkozólag az olvasó jól teszi, ha Montaigne bölcs szavaira

gondol. A nagy francia filozófus szerint:

Badar önteltség az, ha valaki mint hamisat elítéli, és megveti azt, ami számára nem látszik va-
lószínőnek vagy igaznak; márpedig ez általános hibája azoknak, akik különbeknek vélik ma-
gukat a mindennapi embereknél.

A józanész annak belátására bírt engemet, hogy ha valaki határozottan lehetetlennek és ha-
misnak tart valamit, az azt hiszi magáról, hogy el tud jutni az Isteni Akarat és közös anyánk, a
Természet erıinek határáig. Márpedig nincs annál nagyobb badarság, mint amikor ezeket sa-
ját képességeink mértékére szállítjuk le.

Ha mindazt, amit nem tudunk felfogni, szörnyőségnek vagy csodának ítélnénk, mennyi min-
den ismeretlen vagy szokatlan dologgal találkoznánk naponta? Mennyi szőrın és milyen ön-
tudatlanul ismerjük meg az elıttünk lévı dolgokat, inkább a szokás, mint a tudomány láttatja
velünk különösnek, mert ha újonnan tárnánk elénk, nem volna benne több szokatlan vagy le-
hetetlen, mint bármely más dologban. (Essays, XXVI. fejezet)

Mielıtt egy méltányosan ítélkezı ember tagadni akarná az általunk bemutatott történe-
lem és feljegyzéseinek lehetıségét, alaposan utána kellene, hogy nézzen mind a modern törté-
nelmi feljegyzéseknek, mind pedig a régi és modern irodalomban szétszórt egyetemes tradíci-

255
óknak, keresve bennük ezen különös korai fajokra vonatkozó nyomokat. A hitetlenkedık kö-
zül kevesen sejtik, milyen sok bizonyító adat van elszórva és elrejtve csak magában a British
Múzeumban is. Az olvasót arra kérjük, hogy ezzel a témával újólag foglalkozzék, amint azt a
következı fejezetben eléje tárjuk.

Küklopszi romok és kolosszális kövek tanúskodnak az óriásokról

De Mirville a „Mémoires adressées a l’Académie des Sciences” címő sok kötetes
munkáiban azzal foglalkozik, hogy bebizonyítsa az ördög létezését, s azt igyekszik bemutatni,
hogy az ördög minden ısi és modern bálványban benne lakozik és lakozott. Több száz oldal-
nyi „történelmi bizonyítékot” győjtött össze arra vonatkozólag, hogy a csodák korában – mind
a pogány, mind a bibliai korban – a kövek jártak, beszéltek, prédikáltak, sıt még énekeltek is.
Végül azt állítja, hogy a „krisztus szikla” vagyis a „lelki kıszikla”, amely követte Izraelt, (I.
Korintus. X. 4.) „egy Jupiter-lapis lett”, melyet atyja, Szaturnusz, „kı-formában” lenyelt.17 Itt
nem fogjuk most megtárgyalni a bibliai metaforáknak nyilvánvalóan helytelen értelmezését és
materializációját, amelyet a szerzı pusztán azért hozott fel, hogy a bálványok „sátánizmusát”
bebizonyítsa; bár errıl a tárgyról sok mindent el lehetne mondani.18 De anélkül, hogy ilyen
peripatetikus és pszichikus képességeket tulajdonítanánk a híres köveknek, mi is összegyőjt-
hetünk minden fellelhetı bizonyságot arra nézve, hogy (a) ha nem lettek volna óriások, nem
jött volna létre egy Stonehenge, egy Carnac (Anglia) vagy más hasonló küklopszi alkotmány.
És (b) ha nem lett volna olyanféle dolog, mint mágia, akkor nem lenne annyi tanúbizonyság a
beszélı és jósló kövekrıl.

Pausanias az Achaica-ban bevallja, hogy amikor munkájához kezdett, rendkívül osto-

báknak tartotta a görögöket, mert „köveket imádtak”. De miután eljutott Arcadiaba, ezt mond-
ja: „megváltoztattam véleményemet”. Ezért, anélkül, hogy köveket vagy – ami ugyanaz –
kıbıl faragott bálványokat és szobrokat imádnánk – ezt a vétket különben is rosszul teszik a
római katolikusok, ha a pogányok szemére vetik, mert ık is elkövetik – engedjék meg nekünk
azt hinni, amiben oly sok nagy filozófus és szent ember hitt, anélkül, hogy a modern
Pausanias-ok „ostoba” jelzıjét kiérdemelték volna.

Amennyiben az olvasó a tőzkövek és a kavicsok különbözı tulajdonságait akarja ta-

nulmányozni a mágia és a pszichikus erık szempontjából, felhívjuk figyelmét az Académie
des Inscriptions-ra. Egy Orfeusznak tulajdonított költeményben, amely a kövekrıl szól, ezek a
kövek ophites-re és siderites-re, vagyis „kígyókövekre” és „csillag-kövekre” vannak feloszt-
va. „Az ophites zavaros, kemény, nehéz, fekete és beszélni tud, ha valaki el akarja dobni,
gyermeksíráshoz hasonló hangot ad. Helanos egy ilyen kı segítségével jövendölte meg hazá-
jának, Trójának pusztulását.” (M. Falconnet, idézre De Mirville mővében, 285. old.)

Sanchoniathon és Philo Byblus, ezekrıl a betyles-ekrıl szólva, „élı köveknek” neve-

zik ıket. Photius elismétli azt, amit Damascius, Asclepiades, Isidorus és az orvos Eusebius
elıtte már állítottak. Eusebius pl. sohasem vált meg ophites-étıl, amelyet ruhája alatt hordott,
és amely halk sípoláshoz hasonló hangon jóslatokat közölt vele.19 Arnobius, egy szent ember,
aki – a keresztény írók szerint – „pogányból egyike lett az Egyház világosságainak”, bevallja,

17
Des Esprits, III. köt. 283. old.
18
Szaturnusz az „idı”, Kronosz. Az, hogy elnyeli Jupiter-lapist, valamikor jövendölésnek fog látszani.
„Péter (cephas, lapis) az a kıszikla, amelyre a római egyház felépült” – állítják. De Kronosz ezt is éppoly bizto-
san „lenyeli” egy napon, mint ahogy lenyelte Jupiter-lapist és ennél is nagyobb személyiségeket.
19
Ez természetesen ugyanaz a „halk hang”, amelyet Illés hallott a földrengés után a barlang szájában.
(I. Királyok, XIX. 12.)

256
hogy valahányszor egy ilyen követ látott, sohasem mulasztotta el, hogy ne kérdezzen tıle va-
lamit, „amelyre olykor világosan tagolt halk választ kapott”. Hol van akkor a különbség a
keresztény és a pogány ophites között, kérdezzük?

A Westminsterben lévı híres kı, amelyet liafail-nek, „beszélı kınek” hívnak, csak
akkor szólal meg, ha a választandó királyt kell megnevezni. Cambry: Monuments Celtiques
címő munkájában írja, hogy látta ezt a követ, s akkor még ez a felírás állt rajta:20

Ni fallat fatum, Scoti quocumque locatum

Invenient lapidem, regnasse tenentur ibidem.21

Suidas egy bizonyos Heraclius-ról beszél, aki rátekintésre meg tudta különböztetni az
élettelen köveket azoktól, amelyek a mozgás képességével bírtak, Plinius pedig olyan kövek-
rıl tesz említést, amelyek „elszaladtak, amikor kézzel meg akarták fogni ıket”. (Lásd
Dictionnaire des Religions, Abbé Bertrand, Arts. „Heraescus” és „Betyles”, De Mirville id.
mőben a 287. oldalon. )

A Bibliát mindenáron igazolni akaró De Mirville igen helyesen azt kutatja, hogy miért
hívták a Stonehenge-i óriás köveket az ısi idıkben chior-gaur-nak, azaz az „óriások táncá-
nak” (Cor – „táncolni”, innen származik a chorea, és gaur = óriás). Azután válaszért az olva-
sót St. Gildas püspökhöz utasítja. De a Stonehenge, Carac és West Hoadley romjairól szóló
mővek (Lásd: Voyage dans le Comté de Cornouailles, sur les traces des géants, Dr. Th. A
Wise, F. R. A. S: History of Paganism in Caledonia, és egyéb szerzık mőveit) szerzıi sokkal
bıvebb és megbízhatóbb információkat tudnának adni errıl a sajátos témáról. Az említett he-
lyeken – amelyek valóságos sziklaerıdöket képeznek – olyan hatalmas monolitokat találtak,
amelyek „némelyike több mint 500 tonna”. Ezekrıl az un. „függı kövekrıl” a Salisbury-sík-
ságon azt tartják, hogy azok egy druida templom romjai. De a druidák már a történelmi kor-
ban éltek, s nem voltak sem küklopszok, sem óriások. De vajon kik, hacsak nem óriások hord-
ták össze a hatalmas tömböket – különösen a Carnak-ban és West Hoaedley-ben lévıket – és
állították olyan szimmetrikus rendbe, hogy azok a planiszférát ábrázolják? S e kıtömbök oly
csodálatos egyensúllyal vannak helyükre rakva, hogy szinte alig érintik a földet, s jóllehet már
könnyő érintéssel is mozgásba lehet hozni ıket, helyükrıl még húsz ember együttes erıfeszí-
tésével sem lehetne elmozdítani.

Ha most azt állítanánk, hogy e kövek legnagyobb része az utolsó atlanteánok keze
munkája, akkor azt a választ kapnánk, hogy a geológusok egyöntető felfogása szerint e kövek
természetes eredetőek, mert a szikla az „elmállás” során – az idıjárás folytán lekopva – vette
fel formáját, s hogy Nyugat-Angliában az un. „tor”-ok is igen különös alakzatot mutatnak
ugyanezen okra visszavezethetıen. S mivel az összes tudós azt tartja, hogy a „lengı kövek
tisztára természeti eredetőek, mivel a szél, az esı és egyéb okok rétegesen lekoptatják ıket” –

20
A ringó vagy „lebegı” köveknek különbözı nevük van. A keltáknál clacha-brath, „sors- vagy ítélı
kövek”, jósló vagy istenítélet kı, az orákulum kı. A föníciaiaknál a mozgó vagy élı kı, az íreknél a dörgı kı.
Bretagne-ban Huelgoat mellett vannak a „pierres branlantes” (lengı kövek). Az ó- és újvilágban egyaránt megta-
láljuk ıket: a brit szigeteken, Izlandon, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Oroszországban,
Németországban, stb. s éppen úgy Észak-Amerikában. (Ld. Hodson: „Letters from North America”, II. köt. 440.
old.) Plinius többször beszél ilyenekrıl Ázsiában (Hist. Nat. I. köt. 96.); Apollonius Rhodius pedig hosszan leírja
a ringó köveket, s azt mondja, hogy „ezek a sírhalmok csúcsára vannak állítva, s oly érzékenyek, hogy gondolat-
tal elmozdíthatók”. (Ackerman: Arth. Index, 34. old.) Nyilvánvalóan az ısi papokra céloz, akik távolból akarat-
erejükkel el tudták mozdítani az ilyen köveket.
21
Ha nem csal a jóslat, ahol e kıre lelnek a skótok, ott uralkodni fognak.

257
fenti megállapításunkat kereken tagadnák, annál is inkább, mert hiszen „napjainkban is meg-
figyelhetı a sziklák elváltozásának ez a folyamata”. Nos, vizsgáljuk meg tehát ezt a kérdést.

Elıször is a geológiai munkákat tanulmányozva azt találjuk, hogy maguk a geológu-

sok írják, miszerint e hatalmas sziklatömbök igen gyakran teljesen idegen jövevények azon a
vidéken, ahol jelenleg találhatók, s hogy geológiai fajrokonaik többnyire ismeretlenek a helyi
rétegekben, s csak messze, tengerentúli országokban találhatók. William Tooke leírja
(Sépulture des Tartares, Arch. VII. 2227. old.) a Dél-Oroszországban és Szibériában elszórt
hatalmas gránit-tömböket, s elmondja, hogy jelenlegi lelıhelyükön nincsenek sem sziklák,
sem hegyek, s így azokat „mérhetetlen távolságokból bámulatos erıkifejtéssel kellett odavin-
ni”. Charton is beszél (Voyageurs Anciens et Modernes, Vol. I. 230. old.) egy sziklafajtáról
Írországban, amelyet egy kiváló angol geológus analizált, s megállapította, hogy idegen ere-
dető, „talán éppen Afrikából való”.

Különös egybeesése a dolognak az, hogy az ír hagyomány szerint ezeket a kör alakú
köveket egy varázsló hozta Afrikából. De Mirville szerint ez a varázsló egy „átkozott hamita”
volt.22 Szerintünk egy sötétbırő atlanteán vagy talán éppen egy még korábbi lemuriai volt, aki
még megérte a brit szigetek megszületését a habokból, – de minden bizonnyal egy óriás
volt.23 Cambry kritika nélkül tartja azt, hogy „(e sziklához) az embernek semmi köze sincs…
mert emberi erıvel és ügyességgel ilyen dolgot lehetetlenség véghez vinni. Ez csak a Termé-
szet alkotása (!!), s a tudomány valamikor be fogja ezt bizonyítani (!!)” (Antiquités Celtiques,
88. old.) Márpedig ez esetben emberi, jóllehet gigantikus erı mőködött itt, és éppen úgy nem
csak a Természet alkotása, mint ahogy nem isten és nem ördög mőve.

A „tudomány” pedig – miután megpróbálta azt bizonyítani, hogy az emberi elme és

szellem maga is a vak erık terméke – bizonyára hajlandó lesz elvállalni ezt a feladatot is. Ta-
lán agy szép napon azzal fog elıjönni, hogy csak a Természet ereje sorakoztatta fel
Stonehenge-ben az óriási sziklákat, jelölte ki matematikai pontossággal helyüket oly módon,
hogy elrendezésük a Dendera planiszférát és a zodiákus jegyeit mutassa, s hogy természeti
erık hozták a több mint egy millió font súlyú köveket Afrikából és Ázsiából egyenesen Ang-
liába és Írországba!

Igaz, hogy késıbb Cambry visszavonta állítását, mondván: „Hosszú idın át hittem a
Természet erejében, de most más belátásra tértem… mert a merı véletlen nem képes ilyen
csodálatos kombinációt létrehozni… és akik e sziklákat egyensúlyba hozták és helyezték,
ugyanazok az emberek voltak, akik a Concarneau melletti Huelgoat-ban a mesterséges víz-
medence mozgó tömbjeit lerakták”. Ugyancsak De Mirville idézi Dr. John Watsont, aki a
Golcar (a „Varázsló”) lejtıjén lévı mozgó sziklákról vagy „lengı kövekrıl” szólva, megálla-
pítja: „E kiegyensúlyozott tömbök csodálatos mozgása oly mély benyomást tett a keltákra,
hogy azokat az istenekhez hasonlították.

Flinders Petrie „Stonehenge” címő mővében olvassuk: „Stonehenge a környék kövei-

bıl épült, vörös homokkıbıl másként ’sarsen’-bıl, amit azon a vidéken ’szürke ürü’-nek ne-
veznek. De a kövek némelyikét, különösen azokat, amelyekrıl azt tartják, hogy asztronómiai
célokat szolgáltak, messzebbrıl hozták, valószínőleg Észak-Írországból”.

22
Ha elfogadjuk, hogy Ham titán vagy óriás volt, akkor Shem és Jáfet is azok voltak. Arkit titánok vol-
tak valamennyien, amint Faber állítja, vagy egyszerően mítoszok.
23
Diodorus Siculus állítja, hogy Isis idejében még voltak óriás mérető emberek, akiket a hellének óriá-
soknak neveztek. „Οι δ’εν Αιγύπτψ µυθολογοϋσι κατά τήν Ισιδός γεγονέναι τίνας πολυσωµάτους.”

258
 Befejezésül érdemes idézni egy tudós elgondolásait, amelyek a fenti témával kapcso-
latban a Revue Archeologique (1850) c. kiadvány egyik cikkében jelentek meg:

A kövek mindegyike egy tömbbıl áll, és olyan nehéz, hogy próbára tenné a legnagyobb telje-
sítményő gépezetet is. Földünkön elszórtan mindenütt találhatók olyan sziklatömbök, ame-
lyekre nem illik a puszta „nyersanyag” megjelölés, mert láttukra a képzelet kitágul, s szíveseb-
ben használna valami más, nagyszerőbb kifejezést, mint amilyen nagyszerőek maguk e ko-
losszális tömbök. Annál is inkább, mert a statika rendkívül alapos ismeretére mutat az, ahogy
ezek a hatalmas, olykor router-nek nevezett lengı kövek felületüknek egyetlen pontján vannak
felállítva oly tökéletes egyensúlyban, hogy a legkisebb lökéstıl már mozgásba jönnek. E kö-
veknél tapasztalható kölcsönös mozgásátvitel, felületeik, síkba állításuk, a domborúság és a
homorúság váltakozása… a küklopszi építmények sorába helyezi ıket, mely építményekrıl
teljes joggal el lehet ismételni De la Vega mondását: „inkább démonok dolgozhattak rajtuk,
24
mint emberek”.

S most azt kérdezzük – ez egyszer egybehangzóan barátainkkal és ellenségeinkkel, a

római katolikusokkal –, hogy a statikának és az egyensúlynak ezeket a csodáit, e több millió
font súlyú tömegeket hogyan hozhatták létre kıkorszakbeli vademberek vagy barlanglakók,
akik ugyan magasabb termetőek voltak a mai embereknél, de éppen olyan közönséges halan-
dók voltak, mint mi? Nem a mi feladatunk, hogy felsoroljuk azokat a hagyományokat, ame-
lyek a lengı kövekhez főzıdnek. De az angol olvasót emlékeztetni lehetne Giraldus
Cambrensis-re, aki a Mona szigeten lévı hasonló kırıl elmondja, hogy az mindig visszafor-
dult eredeti helyére, bármekkora erıvel akarták is másutt elhelyezni. Amikor pedig II. Henrik
leigázta Írországot, egy Hugo Cestrensis nevő gróf meg akarván bizonyosodni errıl a különös
tényrıl, a Mona-beli követ egy nagyobb kıhöz kötve beledobatta a tengerbe. Másnap reggel a
kı megint az eredeti helyén volt. A tudós William of Salisbury igazolja ezt a tényt, és tanúsít-
ja, hogy a követ késıbb egy templom falába építették, s azt ı még látta 1554-ben. Ez emlé-
keztet arra, amit Plinius mondott el az argonauták által Cyzicun-ban hagyott kırıl, amelyet a
helybeliek a Prytaneum-ban helyeztek el, de a kı „több ízben elfutott onnan, úgy hogy kény-
telenek voltak ólommal lenyomtatni”. (Hist. Nat. XXXVI. 592. old.) Itt mind olyan hatalmas
kövekrıl van szó, amelyekrıl az egész antik világ tudta, hogy azok „élnek, mozognak, be-
szélnek, és maguktól járnak”. E kövek úgy látszik, el is tudták kergetni az embereket, mert hi-
szen router-eknek hívták ıket, ami a „rout” vagyis „elüldözni” tıbıl ered. Des Mousseaux
szerint ezek a kövek jósoltak is, s olykor „ırült köveknek” is hívták ıket. (Dieu et les Dieux,
587. old.) „A lengı kövek tényét a tudomány sem tagadja. De mitıl lengenek? Nyilvánvaló,
hogy ez a mozgás egyik módja volt a jövendölésnek, és éppen ezért hívták ıket „az igazság
köveinek”. (De Mirville)25

24
Creuzer szerint: „Kénytelenek vagyunk Tiryns és Mycenae építményeiben égi hatalmak által irá-
nyított planetáris erıkre gyanakodni, melyek hasonlóak lehettek a daktilok által alkalmazott erıkhöz”. (Pelasges
et Cyclopes). A küklopszok felıl a tudomány mind a mai napig bizonytalanságban van. Gyanítják, hogy ık
építették volna az összes un. „küklopszi” mővet, melyeknek felépítése sok ezer ilyen óriás közremőködését kí-
vánta volna meg, ezzel szemben állítólag összesen csak hetvenheten voltak, vagy ahogy Creuzer véli, kb. százan.
Építıknek hívják ıket, az okkultizmus szerint pedig ık BEAVATÓK, mert ık avattak be néhány pelaszgot, s
ezzel letették az alapkövet az igazi SZABADKİMŐVESSÉG-hez. Hérodotosz a küklopszokat Perszeusszal
hozza kapcsolatba, aki „egy asszír démon fia volt” (I. VI. 54. old.). Raul Rochette arra következtet, hogy
Palaemonius, az a küklopsz, akinek egy szentélyt építtetek, volt a „tyrai Herkules”. Mindenesetre Palaemonius
volt az építıje a Gadir-i szent oszlopoknak, melyek titotzatos jelekkel vannak borítva – e jelek magyarázatát
saját korában csak tyanai Apolloniusz ismerte –, továbbá szerepelnek rajtuk olyan alakok, amilyeneket még ma
is láthatunk az Ellorában lévı falakon, a Viswakarma-nak – „az Istenek építımesterének” – szentelt templom
hatalmas romjain.
25
Richardson és Barth – mondják – elcsodálkoztak azon, hogy a Szaharában ugyanolyan, két nagy kı-
oszlopra keresztbe fektetett harmadik kıoszlopból álló emlékmőveket találtak, mint amilyeneket Ázsiában,
Circassia-ban, Etrúriában és Európa északi részein már láttak. Rivett-Carnac, B.C. S, az ismert kiváló archeoló-

259
 Mindez történelem, mert a történelem elıtti idık múltjának bizonyítékait láthatjuk
bennük. A legrégibb népek Dracontia nevet adtak a Holdnak és a Kígyónak szentelt ısi „sors-
sziklák”-nak. E sziklák mozgása vagy lengése teljesen érthetı rejtjel volt a beavatott papok
számára, akik egyedül ismerték ezen ısi írásmód kulcsát. Vormius és Olaüs Magnus kimutat-
ták, hogy Skandinávia királyait a jóshely rendelkezései szerint választották meg, s e rendelke-
zéseket „az (ıskori) óriások hatalmas erejével felállított kolosszális sziklák” közölték velük.
Plinius azt mondja: „Indiában és Perzsiában az uralkodók megválasztásakor a mágusoknak ıt
(a perzsiai Otizoé-t) kell megkérdezniük”, (Hist. Nat. LXXXVI. liv. fej.) majd leír egy sziklát,
amely Ázsiában, Harpasa mögött tornyosul, s úgy van felállítva, hogy „egy ujjal ki lehet moz-
dítani helyébıl, de az egész test súlyának ellenáll”. (II. XXXVIII. fejezet) Szerintünk valószí-
nőnek látszik, hogy az Írországban, Brimham-ban vagy Yorkshire-ben lévı lengı sziklák
ugyanezt a célt szolgálták, azaz jósoltak, vagy szóbelileg közöltek valamit. A legnagyobbak
közülük nyilvánvalóan atlantiszi eredetőek, a kisebbek, mint pl. a Brimham-sziklák, amelyek-
nek csúcsain forgó kövek vannak, már csak másolatai a sokkal régibb lithoi-nak. Ha a püspö-
kök a középkor folyamán meg nem semmisítették volna e Dracontia-ra vonatkozó tervrajzo-
kat, amelyekhez hozzájutottak, akkor a tudomány jelenleg többet tudhatna róluk.26 De így is
tudjuk, hogy hosszú történelem elıtti korszakokon át ugyanarra a célra használták ıket: va-
gyis jóslásra és MÁGIÁRA. Az Antiquités de France-ben (Vol. IX) megjelent egy cikk,
melynek szerzıje. É. Biot, az Institut Francais tagja, s ebben azt olvassuk, hogy a Chatam
peramba (a Halál mezeje, dél-indiai szó), vagyis a Malabar-ban lévı ısi temetkezési hely, a
Carnac-ban lévı ısi sírokhoz hasonló elrendezéső, vagyis egy „dombtetın fekszik, s egy köz-
ponti sírja van”. A sírokban talált csontok közül – Hillwell elıadása szerint – „egyes csontok
egészen kivételes nagyságúak, a helybeliek pedig e sírokat a ’Râkshasák (azaz óriások) lak-
helyének’ nevezik”. „Indiában igen nagy számban találhatók ilyen körben felsorakozott kı-
tömbök, amelyeket a Panch Pandava (azaz az öt Pandu) mővének tartanak”, s amikor ezeket
Raja Vasariddi vezetésével feltárták, bennük „rendkívüli nagyságú emberi csontokat találtak”.

De Mirville-nek megint igaza van, amikor általánosít, bár következtetései nem mindig
helytállók. Minthogy az a sokáig dédelgetett elmélet, hogy a Dracontia „nagy természeti és

gus Allahabad-ból, ugyanígy elcsodálkozik Sir J. Simpson leírásán az angliai, skóciai és egyéb nyugati orszá-
gokban fellelhetı, kıbe és sziklába vésett csészeforma jelzésekrıl, amelyek „rendkívül hasonlóságot mutatnak a
Nagpur (a Kígyók városa) melletti sírdombokat körülfogó záróköveken lévı rajzokhoz”. E kiváló tudós e tény-
ben „újabb és rendkívüli bizonyítékot lát a már meglévı bizonyítékok tömegén túl… arra nézve, hogy Indiába is
behatolt az Európát igen korai idıkben elárasztó nomád törzseknek egyik ága”. A mi állításaink szerint Lemuria,
Atlantisz és óriásai, továbbá az ötödik törzsfaj legkorábbi fajai is valamennyien hozzájárultak ezen un. „betyli,
lithoi” és egyéb „mágikus” kövek felállításához. A Sir J. Simpson által megfigyelt csésze formájú jelek, továbbá
a Rivett-Carnac által az emlékoszlopokon és sziklákon megfigyelt „kivájt lyukak, melyeknek méretei 6 és l/2
hüvelyk között váltakoztak, s melyek 1 - 1 1/2 hüvelyk mélyen voltak bevésve… s általában függıleges sorok-
ban helyezkedtek el, e csésze-formák számtalan, számban, méretben és elhelyezkedésben különbözı permutá-
cióit tartalmazva”, – nos ezek a jelek a legısibb fajok írott feljegyzései. Tessék figyelemmel tanulmányozni a
jelekrıl készített rajzokat, amint azok az „Archeological Notes on Ancient Sculpturing on Rocks in Kumaon,
India, etc.” kiadványban láthatók, s akkor elébünk tárul a legısibb stílusú írás vagy feljegyzés. Ehhez hasonló
rejtjelrendszert alkottak meg a morzejelek amerikai megalkotói, mely jelek emlékeztetnek az Agham-írásra. Az
Agham-írás rövid és hosszú vonlak váltakozásaiból áll, s amint Rivett-Carnac írja, „homokkıbe vésték”. Svédor-
szág, Norvégia és Skandinávia bıvelkedik ilyen írott feljegyzésekben. A csésze-jeleket és a hosszú és rövid
vonalak változását követték a rúna-jelek. Johannes Magnus mővében, az Infolio-ban egy félisten van ábrázolva.
Ez a félisten Starchaterus, az óriás (Starkad, a mágus Kroszharsgrani tanítványa volt), aki egyik kezében egy
hatalmas, rúna-jelekkel borított követ tart. A skandináv legenda szerint egy Starkad Írországba ment, s ott –
északon és délen – csodálatos dolgokat vitt véghez. (Ld. Asgard and the Gods, 218-21. old.)
26
Charton: Magasin Pittoresoue (1853), 32. old. Idézi De Mirville, III. köt. 293. old.

260
geológiai háborgások” folytán keletkeztek (Charlton), és hogy azok a „Természet mővei”
(Cambry) ma már megdılt, De Mirville megjegyzései annál inkább helytállók:

A tudomány jól tenné, ha fontolóra venné ezt a kérdést… s különösen pedig, ha felhagyna az-
zal az elméletével, hogy a titánokat és az óriásokat a primitív legendák körébe utalja, mert hi-
szen szemünk elıtt vannak mőveik, s a lengı kıtömbök a világ végéig fognak ingadozni tal-
pazatukon, figyelmeztetve ezzel egyszer s mindenkorra a tudósokat, hogy nem elmegyógy-
intézetek jelöltje valaki azért, mert hisz az egész antik világ által bizonyított csodákban. (Idéz-
ve: Des Esprits. 288. oldal)

Éppen ez az, amit mi sohasem ismételhetünk elég gyakran, bár könnyen lehet, hogy az
okkultistáknak és a római katolikusoknak ez az állítása csak pusztába kiáltott szó. De azt is
mindenki láthatja, hogy a tudomány maga legalábbis olyan következetlen – hogy a legeny-
hébb kifejezést használjuk –, mint amilyen az ókori és középkori teológia volt az un. kinyilat-
koztatások interpretálásában. A tudomány szeretné az embert egy majomszerő állattól leszár-
maztatni – amely leszármazás több millió évet kellene, hogy kitöltsön –, s ugyanakkor nem
meri az emberiséget 100.000 évnél idısebbnek feltüntetni! A tudomány tanítja a fajok fokoza-
tos átalakulását – a puhányoktól a halakig, a csúszómászóktól a madarakig és emlısökig –, de
ugyanakkor tagadja azt a lehetıséget, hogy az ember, aki fiziológiailag csak egy magasabb
rendő emlısállat, külsı formájában bizonyos változásokon ment keresztül. De ha a gigászi
óriásgyík ıse lehetett a mai aprócska gyíkoknak, akkor a Titkos Tanítás által bemutatott gigá-
szi ember miért ne alakulhatott volna át a mai modern emberré? Hiszen ez az ember képezi az
összekötı kapcsot az állat és az angyal között. Vajon ez az elmélet kevésbé tudományos, mint
az, amely tagadja az emberben lévı spirituális és halhatatlan Egót, automatává degradálja, s
ugyanekkor különálló fajnak tekinti a Természet háztartásában? Az okkult tudományok lehet-
nek kevésbé tudományos jellegőek, mint a jelenlegi egzakt tudományok, viszont sokkal logi-
kusabbak és következetesebbek tanításaikban. A növénynek állattá való átalakulását bizonyos
fizikai erık és az atomok természetes affinitása elegendıen megokolhatják; de hogy egy telje-
sen tudatos embert életre lehessen hívni, ahhoz az anyagi felhalmozódásoknál és a környezet-
nek reájuk gyakorolt kölcsönhatásánál sokkal többre van szükség, még abban az esetben is, ha
csak annyiról lenne szó, mint a négykezőek rendjébe tartozó két „szegény rokon” közötti el-
ágazásról. Az okkult tudomány elismeri Haeckel-nek azt a tételét, hogy Földünkön az (objek-
tív) élet „logikus következménye a tudományosan felismert természetes fejlıdésnek”, de hoz-
záteszi azt, hogy téves az a felfogás, amely elveti a láthatatlan szubjektív Szellem-élet (a
Természet egyik örök princípiumának) spirituális involúcióját. Ez az involúció belülrıl kifelé
hat, és hogy ez a felfogás még sokkal illogikusabb, ha ez egyáltalán lehetséges, mint az a tu-
dományos feltevés, hogy az Univerzum és minden, ami benne van, az anyagban rejlı „vak
erık” segítségével fokozatosan jött létre, minden külsı segítség nélkül.

Tegyük fel, hogy egy okkultista azt állítaná, hogy egy nagy katedrálisban az elsı or-
gona eredetileg így keletkezett: elıször a térben folyamatosan és fokozatosan kialakult egy
képlékeny anyag, amely egy organikus PROTEIN-nek nevezhetı halmazállapotot hozott lét-
re. Azután a véletlen erık hatására e halmazállapot egyensúlya megbomlott, és ebbıl lassan és
fenségesen új kombinációk jöttek létre: faragott és fényezett fa alkatrészek, réz szegek és kap-
csok, bırrel bevont felületek és elefántcsont billentyők, fújtatók és sípok. Mindezek a részek
azután összeálltak egy harmonikus és szimmetrikus szerkezetté, s végül a kész orgona magá-
tól rázendített Mozart Requiem-jére, majd egy Beethoven szonáta következett, és így tovább,
ad infinitum, mert a billentyők maguktól lenyomódtak, a fújtatók saját erejük és kedvük sze-
rint levegıt fújtattak a sípokba. Vajon mit szólna a tudomány egy ilyen elmélethez? Márpedig
a materialista tudósok pontosan ehhez hasonlóan írják le a világegyetem kiformálódását a
benne élı lények milliárdjaival és azok spirituális betetızésével, az emberrel.

261
 Bármi lehetett is Herbert Spencer igazi belsı elgondolása, amikor a fajok fokozatos
átalakulásáról ír, szavai mindenesetre jól alkalmazhatók a mi tanításainkra: „A fejlıdési tan
szerint mindenféle lény úgy jön létre, hogy egy korábban létezı lénybıl észrevétlen fokozato-
kon keresztül kialakul egy módosított változat”. („Essays on Physiology”, 144. old.) Nos, eb-
ben az esetben, miért ne lehetne a történelmi ember egy korábban létezı, történelem elıtti
ember módosított változata, még ha – a vita kedvéért – elfogadjuk olyannak, mint akiben
semmi sincs, ami fizikai szervezeténél tovább tartana, vagy attól függetlenül fennmaradna?
De ez nem így van! Amikor azt halljuk, hogy „laboratóriumban mesterséges fejlıdés alkalma-
zásával organikus anyagot hoztak létre” („Principles of Biology”, Appendix, 482. old.) – vá-
laszként felhívjuk a neves angol filozófus figyelmét arra, hogy ugyanezt megtették az alkimis-
ták és a nagy adeptusok, sıt valójában sokkal többet, még mielıtt a mai kémikusok egyáltalán
kísérletet tettek volna „komplex vegyületek létrehozására bontott elemekbıl”. Az alkímia
tényleges eredményei közé kell sorolni Paracelsus homunculus-ait, s feltehetı, hogy a kémia
is elérkezik egyszer idáig. Az emberek pedig ekkor fognak rájönni arra, hogy Mrs. Shelley
fantáziájának szülötte, a Frankenstein-szörnyeteg, a jövıbelátás egy példája volt. De soha
nem lesz olyan kémikus vagy akár alkimista, aki egy ilyen szörnyeteget az állati ösztönnél
többel fel tud ruházni, hacsak azt nem teszi, amit a „Nemzıkrıl” mondanak, vagyis elhagyja
saját fizikai testét és belép az „üres formába”. De még ez esetben is csak mesterséges és nem
természetes ember jön létre, mert annak idején a mi „Nemzıink” az örök fejlıdési folyamat-
ban el kellett hogy érjék az isteni fokot, mielıtt embereket teremtettek volna.

A fenti kitérést – ha ugyan ezt kitérésnek tekintjük – saját igazolásunkra írtuk azon né-
hány gondolkodó ember számára, akik ezt a könyvet a jövı században olvasni fogják. Az el-
mondottakban választ kapunk arra is, hogy miért elégedetlenek korunk legjobb, legspirituáli-
sabb emberei a tudománnyal és a teológiával egyaránt, s miért vonzóbb számukra bármilyen
„lelki rögeszme” a tudomány és a teológia dogmatikus állításainál, melyek a tévedhetetlenség
hangoztatása mellett legfeljebb csak vak hitet tudnak felkínálni. Az univerzális hagyományok
sokkal biztosabban eligazítanak az élet dolgaiban. Szerintük a legprimitívebb és a primitív
ember korszakokon át együtt élt teremtıivel és elsı tanítóival – az Elohim-mal – Földünk
„Édenkertjében”. Az Isteni Tanítókról a XII. Stanza tárgyalásánál fogunk szólni.

45. Jöttek az elsı vízözönök. Elborították a hét nagy szigetet. (a)

46. A szentek mind megmenekültek, a gonoszok elpusztultak. Velük együtt a legtöbb

óriás állat, amelyek a föld verejtékébıl születtek. (b)

(a) Minthogy Földünk jelenlegi körének negyedik nagy vízözönérıl teljes részletes-
séggel beszámolunk az utolsó Stanza után következı fejezetekben, a késıbbi fejtegetéseknek
nem akarunk most elébe vágni. A hét nagy sziget (Dwipa) Atlantisz kontinenséhez tartozott.
A Titkos Tanítás szerint a Vízözön nem azért árasztotta el a negyedik, óriás fajt, mintha az
elfajult volna, sem pedig azért, mert „bőntıl fekete lett”, hanem egyszerően azért, mert – mint
minden más a Nap alatt – e kontinensnek is az volt a sorsa, hogy megszülessék, éljen, megö-
regedjék és meghaljon. Ez akkor történt, amikor az ötödik faj még gyermekkorát élte.

(b) Elpusztultak tehát az óriások, a mágusok és varázslók, teszi hozzá a népi hagyo-
mány. De „a jók megmenekültek”, csupán a „gonoszok pusztultak el”. Ez természetesen ép-
pen úgy a harmadik szemet még használni tudó jók elırelátására vezethetık vissza, mint a
Karmára és a természeti törvényre. A Kommentár a következı fajról, az ötödik emberiségrıl
szólva, ezt mondja:

262
Amikor az emberek egymást kezdték kiirtani (amint az jelenleg is történik - H.P.B.), az emberi-
séget a kiválasztottak egy kis csoportja mentette meg a kipusztulástól, akiknek Isteni Tanítói
már elızıleg a Szent Szigeten telepedtek le, „ahonnan majd az utolsó Megváltó fog eljönni”.
Az emberiség szétvált. Kétharmad részén az alacsonyabb, materiális földszellemek dinasztiái
uralkodtak, akik maguknak sajátították ki a könnyen megszerezhetı testeket; egyharmad rész
hő maradt önmagához és csatlakozott a születıben lévı ötödik fajhoz – az Isteni Inkarnációk-
hoz. A pólusok elmozdulása (mely immár negyedízben történt) nem érintette azokat, akik el-
váltak a negyedik fajtól, és akik védve voltak. A lemuriaiakhoz hasonlóan csak a bőnös
atlanteánok pusztultak el és „tőntek el a Föld színérıl”…

263
 12. STANZA
AZ ÖTÖDIK FAJ ÉS ISTENI TANÍTÓI
47. Az elsı két faj maradványai véglegesen eltőnnek. A Vízözönbıl a különbözı
atlanteán fajok egyes csoportjai megmenekülnek, köztük az ötödik faj ısei. 48. A
jelenlegi ötödik faj kezdetei. Az elsı Isteni Dinasztiák. 49. A történelem legko-
rábbi nyomai a Biblia allegorikus kronológiájába ágyazva. Az un. „egyetemes”
történelem szolgailag követi e nyomokat. Az emberiség elsı Tanítóinak és Civili-
zátorainak természete.

47. Kevés (ember) maradt meg. Néhány sárga, néhány barna és fekete, néhány vörös
maradt meg. A hold-színőek (a kezdeti Isteni Törzsbıl) örökre kipusztultak. (a)

48. A szent nemzetségbıl származó ötödik faj megmaradt, az elsı isteni királyok ural-
kodtak felettük.

49. A „kígyók”, akik újra lejöttek, kibékültek az ötödikkel (fajjal), tanították és vezették
azt. (b)

(a) A 47. sloka az ötödik fajra vonatkozik. A történelem nem szól errıl az idırıl, de az
élı és minduntalan felbukkanó hagyomány tud róla. A történelem – vagy az, amit történelem-
nek hívunk – csak a mi ötödik alfajunk fantasztikus eredetéig nyúlik vissza, „néhány ezer év”
messzeségbe. A sloka szövege: „Néhány sárga, néhány barna és fekete, és néhány vörös ma-
radt meg” – az ötödik gyökérfaj elsı alfajának alosztályaira vonatkozik. A „holdszínőek” –
vagyis az elsı és a második gyökérfaj –, örökre kipusztultak, éspedig minden nyom nélkül
még akkor, amikor a harmadik (lemuriai) fajt elpusztító harmadik „Vízözön” történt, amikor a
„Nagy Sárkány” hatalmas farkával egy szempillantás alatt nemzeteket törölt el a Föld színé-
rıl. Ez az igazi értelme a kommentár versének, amely így szól:

A NAGY SÁRKÁNY csak a BÖLCSESSÉG KÍGYÓIT tiszteli, melyeknek fészkei a háromszö-

gő kövek alatt vannak. Más szavakkal: „a piramisok alatt, a világ négy sarkán”.

(b) Ez a szöveg világosan kimondja, amirıl már többször is szó esett a Kommentárok-
ban, vagyis hogy a harmadik, negyedik és ötödik faj adeptusai vagy „Bölcsei” földalatti he-
lyeken laktak, többnyire valamilyen piramisszerő építmény alatt, vagy éppen magában a pi-
ramisban. Ilyen piramisok voltak a „világ négy sarkán”, tehát nem csak a fáraók országában,
amint azt eleinte gondolták mindaddig, amíg a két Amerikában föld alatt és föld felett, szőz
erdık mélyén, de fennsíkon és völgyben is elszórtan hasonló építményekre nem bukkantak.
Ha az európai területeken ma már nem is találhatók igazi, mértanilag korrekt piramisok, sok
kıkorszakbelinek vélt barlang, több hatalmas, szögletes gúla alakú és kúpos menhir
Morbihan-ban és általában Britanniában, néhány Dániában található tumuli, sıt a Szardíniá-
ban lévı „óriás-sírok” is – elválaszthatatlan kísérıjükkel a nuraghi-val –, mind többé-kevésbé
ügyetlen másolatai a piramisoknak. Ezek legnagyobb része az újonnan kialakult európai kon-
tinensen és szigetein az elsı telepesek munkája, akik ama „néhány sárga, néhány barna és
fekete, és néhány vörös” fajból származtak, mely népek túlélték az utolsó atlantiszi kontinens
és szigeteinek elmerülését 850.000 évvel ezelıtt (de Platón szigete nem volt még köztük),
még az elsı nagy árja fajok megérkezése elıtt. Az emlékek egy részét pedig a keletrıl jövı
elsı bevándorlók emelték. Azok, akik az emberi faj 57.000 éves múltját sem hajlandók elfo-
gadni (a Dr. Dowler által New Orleansban a Mississippi partján talált emberi csontvázat ennyi

264
idısnek tartják), természetesen el fogják utasítani az általunk felhozott tényeket. Egy napon
talán rájönnek tévedésükre. Lenézhetjük az árkádiaiak nevetséges öndicsıítését, akik magukat
a „Holdnál öregebbeknek”, προσελήνοι mondják, vagy gúnyolódhatunk Attika népén, akik
azt állították, hogy már éltek, mielıtt a Nap megjelent volna az égboltozaton, de nem vonhat-
juk kétségbe nyilvánvaló ısiségüket. Azon az egyetemes hagyományon sem nevethetünk,
hogy ıseink óriások voltak. Igaz, tévedés volt néhány mamut- és masztodon-, sıt egy esetben
óriás szalamander-csontokat is emberi csontoknak tartani, de változatlanul fennáll az a meg-
oldatlan kérdés, hogy a tudomány miért nem engedi meg az ember esetében azt, hogy az idık
folyamán ı is – akárcsak a többi állati forma – az óriás homo diluvii-bıl a jelenkor öt-hat láb
magas emberévé zsugorodott össze.

De a „Bölcsesség Sárkányai” jól megırizték feljegyzéseiket, s az emberi fejlıdés tör-

ténete éppen úgy fel van vésve az egekbe, mint a földalatti barlangok falain. Az emberiség és
a csillagok elválaszthatatlanul össze vannak kötve egymással, mert a csillagokban uralkodó
intelligenciák összekapcsolják ıket.

A modern szimbológusok gúnyt őzhetnek ebbıl, nevezhetik képzelıdésnek, de mégis

igaz az, amit Staniland Wake ír: „Kétségtelen, hogy a Vízözönt néhány keleti nép nemcsak a
piramisokkal, de a csillagászati konstellációkkal is (mindig) összekapcsolta legendáiban”.
(„The Great Pyramid”) Proctor szerint az „İsi Sárkány” a „Nagy Vízözönnel” azonos
(Knowledge, I. köt. 243. old.): „Tudjuk, hogy a múltban a Sárkány-konstelláció a pólusoknál
vagy másként az égi szféra kidudorodásánál volt… A csillagvallások templomaiban a Sárkány
a legelsı vagy uralkodó konstellációk közé tartozott… Különös hogy ezek a konstellációk
milyen pontosan megfelelnek szekvenciában és a rektaszcenzió (egyenes emelkedés) irányá-
ban a (bibliai) Vízözönnel kapcsolatban feljegyzett eseményeknek.”

Hogy miért különös ez, arra azt hisszük, bıséges magyarázattal találkozhatunk ebben
a munkában. Csak itt van arról szó, hogy különbözı vízözönök zavarodtak össze az ötödik faj
alfajainak emlékezéseiben és hagyományaiban. Az elsı nagy vízözön asztronómiai és kozmi-
kus volt, míg a többiek földi vízözönök voltak. Mégis azt halljuk tudós barátunktól, Gerald
Masseytıl – aki a British Múzeum misztériumainak valóban beavatottja, bár beavatását ön-
magától nyerte –, hogy Atlantisz elmerülése és a Vízözön csak a tudatlan nép
antropomorfikus elképzelésébıl ered, s maga Atlantisz sem volt más, mint egy asztronómiai
allegória. De a nagy zodiákusi allegória történelmi tényeken alapul, s így az allegória aligha
ütközhet össze a történelemmel. Különben is, az okkultizmus tanulmányozói jól tudják, mit
jelent az asztronómiai és zodiákusi allegória. Az allegória igazi értelmét Dr. Smith mondja el,
ahogy azt az asszír táblákra írt Nimród-történetbıl kihámozta. A „tizenkét canto” a Nap évi
pályáját jelenti az év tizenkét hónapjában. Mindegyik tábla egy bizonyos hónapnak felel meg,
s világosan utal a zodiákus jegyek állatformáira. A tizenegyedik canto „Rimmon, a vihar vagy
esı istenérıl szól, s egybehangzik a zodiákus tizenegyedik jelével, az aquarius-szal vagy víz-
öntıvel”. (Nineteenth Centaury, 1882, 236. old.) Az ısi Feljegyzések szerint ezt még megelı-
zi a pre-asztronómiai Vízözön, s ez nyert allegorikus vagy szimbolikus formát a zodiákusi
vagy Noé-féle vízözönben. De ennek semmi köze sincs Atlantiszhoz. A piramisok szoros kap-
csolatban állnak egyrészt a Nagy Sárkány konstellációval – ez a „Bölcsesség Sárkányait”,
vagyis a harmadik és a negyedik faj nagy beavatottjait jelenti –, másrészt a Nílus áradásaival,
amelyekben isteni emlékeztetést láttak a nagy atlantiszi vízözönre. Asztronómiai feljegyzések
az Egyetemes Történetrıl – tudomásunk szerint – akkor kezdıdtek, amikor a negyedik, vagyis
az atlanteán faj harmadik alfaja volt soron. Mikor volt ez? Az okkult adatok azt mutatják,
hogy az egyiptomi zodiákusi számítások bevezetése óta a pólusok már háromszor helyet vál-
toztattak.

265
 Erre a megállapításra rövidesen újra visszatérünk. Azok a szimbólumok, amelyek a
zodiákusi jelekben vannak – a materialistáknak ez is jó alkalom volt arra, hogy egyoldalú el-
méleteiket és véleményeiket lerögzítsék – nos, e szimbólumok már önmagukban is oly mély
jelentıséggel bírnak, s oly fontos kihatással vannak az emberiségre, hogy nem lehet ıket né-
hány szóval elintézni. Továbbá figyelembe kell vennünk még a 48. slokában lévı megállapí-
tás értelmét az elsı Isteni Királyokról, akikrıl azt halljuk, hogy „újra lejöttek”, vezették és
tanították a mi ötödik fajunkat az utolsó Vízözön után! Történelmi szempontból ezt az utolsó
kitételt a következı fejezetekben fogjuk közelebbrıl tárgyalni, most még csak néhány újabb
részletet szeretnénk közölni a „Kígyók” témájával kapcsolatban.

Az İsi Stanzákhoz írt vázlatos kommentárjainkat itt most be kell fejezni. A téma to-
vábbi megvilágításához olyan bizonyítékok szükségesek, amelyeket ókori, középkori és mo-
dern munkákból lehetne összeszedni, s jobb rendszer szerint egybevetni és összeállítani, még
jobban felhívva az olvasó figyelmét a történelmi bizonyítékok hatalmas tömegére. És mint-
hogy az Egyház ortodox megvilágításában szereplı „Kísértı” – ezen bizarr és sokatmondó
szimbólum – változatos értelmét sohasem lehet eléggé hangsúlyozni, helyesnek látjuk ezt az
annyiszor érintett témát e helyen az összes, rendelkezésünkre álló bizonyítékokkal megvilágí-
tani, az ismétlés ódiumának vállalásával. A nyugati teológusok és bizonyos jámbor szim-
bológusok állhatatosan kitartanak a mellett, hogy a titánok és kabirok azonosan kapcsolódnak
az „ördögnek” nevezett groteszk személyiséggel, s minden bizonyíték, amely elméletük ellen
szól, csökönyös visszautasításra vagy agyonhallgatásra talált. Az okkultistának éppen ezért
minden alkalmat meg kell ragadnia, hogy ezt a megrögzött rágalmat visszautasítsa. Éppen
ezért az a szándékunk, hogy a három utolsó slokával kapcsolatos témákat több csoportra osz-
szuk, s amennyire a hely engedi, a leggondosabb vizsgálat alá bocsássuk. Ily módon még né-
hány újabb részlettel is kibıvíthetjük az ókori általánosan érvényes bizonyítékait ebben a
tárgyban, amely az okkultizmus és az ezoterikus tanítás legtöbbet vitatott tétele. Megjegyez-
zük azonban, hogy a kötet 2. részében Szimbológia címszó alatt e témával még részletesebben
fogunk foglalkozni.

Kígyók és sárkányok szerepe a különbözı szimbolizmusokban

Kaldeában a sárkány szót nem fonetikusan írták, hanem két névjellel ábrázolták, me-
lyeknek értelme az orientalisták szerint valószínőleg „pikkelyes lény”. G. Smith igen találóan
jegyzi meg, hogy „ez a leírás természetesen éppen úgy alkalmazható a mesebeli sárkányra,
mint a kígyóra vagy éppen a halra”. Ehhez még hozzátehetjük azt, hogy bizonyos szempont-
ból ez a leírás a tizedik zodiákus jelre, a Makara-ra is illik: Makara szanszkritül egy közelebb-
rıl meg nem határozott kétéltőt jelent, általában krokodilnak fordítják, de valódi jelentése
egészen más. Mindez csak azt bizonyítja, hogy az asszirológusok semmi bizonyosat nem tud-
nak a sárkány jelentésérıl az ısi kaldeaiaknál. A zsidók Kaldeából kapták szimbolikájukat,
tılük viszont a keresztények sajátították ki a jelképeket, s ık tették meg a „pikkelyes lényt”
élı entitásnak, rosszindulatú hatalomnak.

A British Múzeumban lévı egyik asszír ábrázoláson szerepel a sárkányok egyik fajtája
„szárnyakkal és pikkelyesen”. Az asszirológusok szerint itt a bőnbeesésrıl van szó, minthogy
még két személy is látható a „fa” két oldalán, amint kezüket nyújtják az „alma” után, a „fa”
mögött pedig ott leselkedik a sárkány-kígyó. Ezoterikus magyarázat szerint a két alak két
„kaldeait” ábrázol, akik beavatásukat várják, a kígyó pedig a beavatót szimbolizálja. Mind-
hármukat megátkozzák a féltékeny istenek, vagyis az exoterikus profán papság. Ebbıl a ma-

266
gyarázatból vajmi kevés emlékeztet a szószerinti „bibliai eseményre”, amint azt minden ok-
kultista megállapíthatja.

„A Nagy Sárkány csak a Bölcsesség Kígyóit tiszteli” – mondja a Stanza, bizonyítva

ezzel állításunk helyességét a két emberalakra és a „Kígyóra” vonatkozólag.

„A Kígyók, akik újra lejöttek… tanították és vezették” az ötödik fajt. Korunkban vajon
melyik épesző ember hinné azt, hogy itt igazi kígyókról van szó? Innen ered az a feltételezés
– amit a tudósok manapság szinte axiómaként tekintenek –, hogy azok, akik az ókorban a kü-
lönbözı szent sárkányokról és kígyókról írtak, vagy babonás és hiszékeny emberek voltak,
vagy pedig tudatosan be akarták csapni azokat, akik náluk kevesebbet tudtak. Márpedig Ho-
mérosztól kezdve a kígyó elnevezés olyasmire vonatkozott, ami rejtve volt a profán szemek
elıl.

„Rettenetesek az istenek, amikor megnyilvánulnak” – vagyis azok az istenek, akiket az

emberek sárkányoknak neveztek. Aelianus, aki a „De Natura Animalium” címő munkájában
foglalkozik ezekkel a kígyószerő szimbólumokkal, olyan megjegyzéseket tesz, amelyekbıl
feltehetı, hogy tisztában volt ezen legısibb szimbólumok jelentésével. A fenti homéroszi idé-
zettel kapcsolatban pedig találóan jegyzi meg: „Mert a Sárkány, bár szent és tisztelni való,
isteni természetében még valami olyat is tartalmaz, amirıl jobb (mások számára?) tudatlan-
ságban lenni.” (XI. könyv, XVII. fejezet)

A „Sárkány” szimbólum hetes jelentéső, s e jelentésekbıl megadhatjuk a legmagasab-

bat és a legalacsonyabbat. A legmagasabb jelentése azonos az „Önszültével”, a Logosszal, a
hindu Aja-val. A naasszenusoknak (ofiták) vagy kígyóimádóknak nevezett keresztény gnosz-
tikusoknál ez a szimbólum a Szentháromság második személyét, a Fiút jelentette. A Fiú szim-
bóluma a Sárkány-konstelláció volt.1 Annak hét „csillaga” azonos azzal a hét csillaggal, ame-
lyeket a Jelenések „Alfa és Omegája” kezében tart. A „Sárkány” szimbólum legföldibb jelen-
tésében a Bölcsekre vonatkozik.

Az ókor vallásos szimbolizmusának ez a területe igen rejtett és titokzatos, profán sze-

mélyek számára valószínőleg érthetetlen is marad. E szimbolizmus magyarázata ma annyira
sértıen hangzik a keresztény fül számára, hogy híres civilizációnk ellenére valószínőleg csak
rosszakaratú denunciálásnak fogják tartani az egyik legféltettebb keresztény dogmával kap-
csolatban. De legyünk méltányosak: ahhoz, hogy ez a dogma oly mély gyökeret vert az Egy-
házban, Milton géniusza és írásmővészete kellett, aki oly poétikus költeményt szıtt e téma
köré.

Arra a kérdésre, hogy vajon a Sárkány és annak állítólagos égi legyızıjének allegóriá-
ja elıször János Jelenéseiben szerepel-e, igen határozottan feleljük: nem. János „Sárkánya”
Neptunt jelenti, az atlantiszi mágia szimbólumát.

Hogy cáfolatunkat bebizonyíthassuk, arra kérjük az olvasót, szenteljen figyelmet a kí-

gyó vagy sárkány szimbolizmusának, amint az a különbözı aspektusok szerint jelentkezik.

1
Amint H. Lizeray „Trinité Chrétienne_Dévoilée” címő munkájában kimutatja, a Sárkány – mivel a
változatlan Atya (a pólus, a fix pont) és a változó Anya közé van helyezve – átadja ez utóbbinak azokat a befo-
lyásokat, melyeket az elıbbitıl kap, s innen ered a neve is: Verbum.

267
 Sziderikus és kozmikus jelképek
Asztronómusok is tudnak arról – az okkultistákról és asztrológusokról nem is beszélve
–, hogy képletesen „Kígyóknak” hívták az Adeptusok a misztikus és allegorikus frazeológiá-
ban a Tejutat, az Asztrális Fényt, továbbá a Napnak a Rák- és Baktérítı irányában megtett
útját, sıt a sziderikus vagy tropikus év köreit is.

Kozmikusan és metaforikusan ez tehát a Kígyó értelme. Poszeidon egy „Sárkány”,

mondják a Peratae-gnosztikusok, „Chozzar, az avatatlanok Neptunja”, a „jó és tökéletes kí-
gyó”, a Naasszeusok messiása, akinek szimbóluma a Draco.

Különbséget kell azonban tennünk e szimbólumok különbözı jellegei között. A

zoroasztriánus ezoteria azonos a Titkos Tanítással, s ha okkultista olvassa a Vendidad-ban azt
a részt, hogy a „Kígyó” harapása az Airyana Vaêgô gyönyörő örök tavaszát télre változtatta,
mely betegséget és halált hozott, s ugyanakkor mentális és pszichikus pusztulást, akkor tudja,
hogy ez a Kígyó az Északi Pólus, s ugyanakkor az Égi Pólus is.2 E két tengely kapcsolata
hozza létre az évszakokat aszerint, hogy milyen szöget zárnak be egymással. Amikor a két
tengely párhuzamossága megszőnt, elmúlt az Airyana Vaêgô örök tavasza a „jó folyó Dâitya
mellett”, és „az árja mágusoknak Sagdiana-ba kellett emigrálniuk” – mondja az exoterikus
beszámoló. Az ezoterikus tanítás pedig megállapítja, hogy a pólus eltért az egyenlítıtıl, és
hogy a negyedik faj „boldog országa”, amelyet a harmadiktól örökölt, a pusztulás és gyötre-
lem földjévé lett. Már maga ez a kitétel vitathatatlan bizonysága a zoroaszteri szentírások
nagy ısiségének. A poszt-diluviális (özönvíz-utáni) kor neo-árjái természetesen alig ismerhet-
ték fel azokat a hegységeket, amelyeknek csúcsain az özönvíz elıtti korban ıseik a tiszta
„Yazatak”-kal, másként az Elemek égi Szellemeivel találkoztak és társalogtak, akiknek élete
és tápláléka az övékkel azonos volt. Amint Eckstein mondja (Revue Archeologique, 1885.):
„A Vendidad a közép-ázsiai légkör nagy változására látszik utalni; hatalmas vulkánikus kitö-
résekre, s egész hegyláncok összeomlására a Kara-Korum hegylánc közelében”.

Eusebius szerint – aki ez egyszer csodálatosképpen igazat írt – az egyiptomiak a Koz-

moszt egy hatalmas lángoló körrel szimbolizálták, melynek átmérıjén egy sasfejő kígyó fe-
küdt. Ebben mi s Föld pólusát látjuk az ekliptika síkján belül, a körülötte azon heves kitöré-
sekkel, amelyek egy ilyen égi helyzetbıl szükségképpen adódnak: amikor ugyanis az egész
zodiákus – mintegy 25.000 év múlva – „vörössé lesz a szoláris tőztıl” és minden jel vertiká-
lisra fordul a poláris régióhoz viszonyítva. (Mackey: The Mythological Astronomy, 42. old.)

Meru, az Istenek Hajléka, mint már korábban megmagyaráztuk, az Északi Pólusra he-
lyezıdött, míg Pâtâla, az Alsó Régió, a déli irányban feküdt. Minthogy az ezoterikus filozófi-
ában minden szimbólumnak hét kulcsa van, Meru és Pâtâla földrajzilag helyeket jelentenek,
míg egy másik, asztronómiai jelentésük a „két pólus”, ez utóbbi jelentésük vezetett az
exoterikus szektarizmusban a „Hegy” és a „Gödör” elnevezésre, ami Mennyet és Poklot jelen-
tett. Ha most megmaradunk az asztronómiai és földrajzi jelentésnél, megállapíthatjuk, hogy a
régiek sokkal jobban ismerték az Északi és a Déli Sark topográfiáját és természetét, mint a
modern asztronómusok bármelyike. Igen jó okuk volt az egyiket „Hegynek” és a másikat
„Gödörnek” nevezni. Amint az elıbb idézett szerzı részben megmagyarázza: Helion és
Acheron annak idején körülbelül ugyanazt jelentette. „Heli-on a Nap, amikor a legmagasab-
ban áll”, minthogy Heli-os vagy Eli-os jelentése: a „legmagasabb”, ami Acheron, az allegori-
kus folyó 32 fokkal a pólus fölött, s ugyancsak 32 fokkal a pólus alatt fekszik, s így a feltevés

2
Az egyiptomiak ezt sasfejő kígyó alakjában ábrázolták.

268
szerint az északi horizontot 32 fokos szélességben érinti. A Déli Sark hatalmas homorulatát,
amely rejtve van szemünk elıl, az elsı asztronómusok elnevezték Gödörnek, s mivel az Észa-
ki Pólusnál az égnek egy bizonyos, horizont fölötti körét figyelték meg, ezért az Északi Sark-
nak a Hegy nevet adták. Minthogy Meru az Istenek magas hajléka, azt mondták, hogy ık
idınként oda felmennek és onnan lejönnek, ez pedig (asztronómiailag) a Zodiákusi isteneket
jelentette, amint a Föld eredeti északi pólusáról átköltöznek az Ég déli pólusára. Ilyen korban
az ekliptika déli tizenkét órakor a délkörrel lehetett párhuzamos, a zodiákus egy része alászállt
az északi sarkról az északi horizontra, átszelve a kígyó nyolc tekervényét (nyolc csillagévet,
azaz több mint 200.000 napévet). Ez úgy is elképzelhetı, mint egy képzeletbeli lépcsı, mely-
nek nyolc foka a földtıl a pólusig, vagyis Jupiter trónusáig vezet. Ezen a létrán ezután az iste-
nek, vagyis a zodiákusi jelek, fel és leszállhattak. (Jákob létrája és az angyalok) Több mint
400.000 éve annak, hogy a Zodiákus megteremtette e létra fokait.

Ez igen elmés magyarázat, bár nem egészen mentes bizonyos okkult eretnekségtıl. De
mégis közelebb van az igazsághoz, mint más, sokkal tudományosabb vagy éppen teológiai
jellegő magyarázat. Amint már mondtuk, a keresztény Szentháromság már a kezdettıl fogva
tisztán asztronómiai elgondolás volt. Erre vezethetı vissza Rutilius mondása azokról, akik ezt
euhemerizálták (azaz a mitológiát tényleges történésnek akarták feltüntetni): „Judaea gens,
radix stultorum”. (A zsidó faj alapjában ostoba.)

De az avatatlanok, s különösen a keresztény fanatikusok, akik mindig tudományos

igazolást keresnek a holtbetős szövegekre, kitartanak mellette, hogy az égi pólus jelképében a
Genezis tényleges kígyóját, Sátánt, az emberiség ellenségét lássák, holott valójában ez egy
kozmikus metafora. Amikor a különbözı szentírásokban az istenekrıl azt halljuk, hogy cser-
benhagyják az emberiséget, akkor nemcsak az Isteneket, Védıket és Tanítókat értik, hanem a
kisebb isteneket is, azaz a zodiákus jegyek urait. Az elıbbiek mint tényleges és létezı lények
hozták létre az emberiséget, dajkálták és tanították kora ifjúságában, amint azt minden szent-
írásban – a zoroaszteriben éppen úgy, mint a hinduban – láthatjuk. Ormazd vagy Ahura Maz-
da, a „Bölcsesség Ura”, voltaképpen szintézise az Amesha-Spenta-knak, a „Halhatatlan Jóte-
vıknek”3, az „Igének” vagy a mazdianizmusban a Logosznak és hat magasabb aspektusának.
Ezekrıl a „Halhatatlan Jótevıkrıl” ezt a leírást adják a Zamyad yasht-ban:

Az Amesha Spenta-k, a ragyogók, az átható szemőek, a nagyok, segítık… halhatatlanok és

tiszták… mind a heten hasonlók elmében, beszédben és cselekvésben… akik Ahura Mazda
teremtményeit megteremtik és elpusztítják, ık a teremtık és felügyelık, a védık és uralkodók.

E néhány sor elegendıképpen rámutat az Amshaspend-ek, a mi Dhyan Chohan-jaink

vagyis a „Bölcsesség Kígyóinak” kettıs vagy éppen hármas jellegére. Azonosak ık Ormazd-
dal (Ahura Mazdá-val) és mégis különállnak tıle. A keresztények szempontjából ık a Csilla-
gok Angyalai – a Zoroaszterek Csillag-Yazata-i –, vagy bármely vallásban a hét bolygó (bele-
értve a Napot is).4 A használt jelzık: „ragyogó, átható szemőek” bizonyítja ezt. Mindez a fizi-
kai és sziderikus síkokra vonatkozik. A spirituális síkon viszont az Amesha Spenta-k Ahura
Mazda Isteni Erıi, míg az asztrális vagy pszichikus síkon ık az „Építık”, az „İrzık”, a Pitrik
vagy Atyák és az emberiség elsı Tanítói.

3
Dr. W. Geiger fordításában „üdvözült Halhatatlanok”, de az elsı fordítás pontosabb.
4
Ebbıl a „hétbıl” lett a nyolcadik, az Ogdoad, s ez utóbbiból materializálták a vallások a hetediket
vagy legmagasabb „princípiumot”, lévén az már nem az átfogó Szellem a Szintézis, hanem egy antropomorfikus
szám vagy toldalékos egység.

269
 Amikor majd a halandó emberek kellıképpen spiritualizálódtak, akkor már nem lesz
szükség arra, hogy az ısi bölcsesség pontos megértését belekényszerítsék tudatukba. Akkor
tudni fogják, hogy mindazok a világmegváltók, akiknek neve eljutott korunkig: (a) közvetlen
kiáradásai voltak (az általunk bármilyen néven ismert) Logosznak, vagyis lényegi inkarnációi
voltak a „Hét” egyikének, másként a „Hetes Isteni Szellemnek”, és (b) már elızıleg is megje-
lentek világunkban, elmúlt ciklusok során. Az emberek akkor fel fogják ismerni, mi okozta az
elmúlt korokban a történelmi és kronológiai rejtélyeket, hogy pl. miért nem tudják Zoroasztert
bizonyítottan semmiféle korba beilleszteni, a Dabistan ugyanis tizenkettıvel és tizennéggyel
is megszorozza ıt. Hogy miért van úgy összekeverve s Rishik és Manuk száma és egyénisége,
hogy miért mondják Krishna és Buddha azt, hogy ık inkarnációk, Krishna a Rishi Narâyana-
val azonosítja magát, Gautama pedig korábbi életeinek egész sorozatát közli, s különösen az
elıbbi, bár ı a „legmagasztosabb Brahmâ”, még az Amsámsávatâra nevet is kapja, ami annyit
jelent, mint a Földön a Legmagasztosabb „részének egy része”. Végül hogy miért mondják
Oziriszt Nagy Istennek, s ugyanakkor „Földi Hercegnek”, aki mint Toth Hermész jelenik meg
újra, és a názáreti Jézust (héberül Józsuát) is miért lehet felismerni kabbalisztikusan Józsuá-
ban, a szerzetesnı fiában, s még néhány más személyiségben. Az ezoterikus tan ezt azzal ma-
gyarázza, hogy a felsoroltak, és még nagyon sokan mások, a Földön elıször mint a Logosz
hét nagy erıinek egyike jelentek meg, majd individualizálódtak mint Istenek vagy Angyalok
(küldöttek). Utóbb – az Anyaggal keveredve – újra és újra megjelentek mint nagy bölcsek és
tanítók, akik az ötödik fajt „tanították”, akárcsak a két megelızı fajt, és uralkodtak az Isteni
Dinasztiákban, míg végül is feláldozták magukat, hogy bizonyos kritikus korszakokban kü-
lönbözı körülmények között megszülessenek az emberiség javára és megváltására. Legutolsó
inkarnációikban a Földön valóban csak „részei voltak a résznek”, jóllehet ez a rész de facto az
Egy Legmagasztosabb a Természetben.

Mindez a teogónia metafizikájának tekinthetı. De menjünk tovább. A HÉT mindegyik

„Ereje” – amint individualizálódik – birtokába veszi a teremtés elemeit és uralkodik rajtuk,5
innen származik a szimbólumok sokféle értelmezése. S ezek a szimbólumok, hacsak nem ezo-
terikus módszerekkel magyarázzák ıket, rendszerint kibogozhatatlan kuszaságra vezetnek.

Ha a nyugati kabbalista – aki általában ellenfele a keleti okkultistának – bizonyítékot

kíván, akkor nyissa ki Eliphas Lévi: Historie de la Magie címő könyvét az 53. oldalon, és
vizsgálja meg gondosan a Zohar-ból vett, s általa megmagyarázott „Grand symbole
kabbalistique”-t. Lévi könyvében e helyen egy metszetet találunk, amely az „egymásba fonó-
dó háromszögeket” mutatja be, éspedig úgy, hogy egy fehér férfi van felül, s egy fekete nı
alul, fejjel lefelé, lábai a férfi kiterjesztett karjai mögött nyúlnak ki annak válla fölött, míg
kezei mindkét oldalon összekulcsolódnak. Eliphas Lévi szerint a szimbólum Istent és a Ter-
mészetet fejezi ki, vagyis Istent, a „fényt”, amint fordított alakban tükrözıdik vissza a Termé-
szetben és az Anyagban, tehát a Sötétségben. Kabbalista és szimbolikus szempontból igaza
van, de csak addig a pontig, amíg jelképes kozmogóniáról van szó. E szimbólumot különben
sem ı találta ki, és nem is a kabbalisták. A két alak fehér és fekete kıbıl volt kifaragva
Egyiptom templomaiban a hagyomány szerint idıtlen idık óta, történelmileg bizonyíthatóan
pedig legalább is Cambyses király ideje óta, aki ezt személyesen látta. Így tehát ez a szimbó-
lum már közel 2500 éve szerepel, mert hiszen Cambyses, aki Kyros fia volt, i.e. 529-ben kö-
vette apját a trónon. Ez a két alak ott a szemben lévı pólusokat megszemélyesítı két Kabir
volt. Hérodotosz (Thalia, LXXVII.) elmondja az utókor számára, hogy amikor Cambyses
belépett a Kabirim templomába, valóságos nevetıgörcsöt kapott meglátván ezt az ábrázolást,
gondolván, hogy az egy álló férfi és egy fején álló nı. Márpedig ezek a pólusokat jelentették,
5
Ezek az elemek a következı csoportokba tartoznak: kozmikus, földi, ásványi, növényi, állati, vízi
(aquatikus) és végül emberi – fizikai, spirituális és pszichikus aspektusaiban.

270
s a szimbólum arra akart emlékeztetni, hogy „a Föld északi pólusa átfordul az Ég déli pólusá-
ra”, amint azt Mackey is észlelte.6 De ezek az alakok a pólusok megcserélését is jelentették,
ami a földtengely elhajlása folytán állt elı, s ami minden esetben az óceánok eltolódásával, a
poláris régiók elmerülésével, az egyenlítı körül új földrészek felmerülésével jártak és vice
versa. Ezek a Kabirim az „Özönvíz” Istenek voltak.

Ez megkönnyíti nekünk, hogy kibogozhassuk azt a látszólag reménytelen szövevényt,

amit az azonos isteneknek és isteni rendeknek adott számtalan név és cím tömkelege jelent. E
század elején (XIX. sz. – ford.) Faber kimutatta a Corybantes-ek, Curetes-ek, Dioszkurok,
Anaktesek, Dii Magni-k, Idahegyi Daktilok, a Lares-ek, Penates-ek, Manes-ek,7 Titánok és
Aletae-k azonosságát a Kabirik-kal. Mi pedig kimutattuk, hogy ez utóbbiak azonosak a
Manukkal, a Rishikkel és a mi Dhyán Chohan-jainkkal, akik a harmadik és a negyedik faj
kiválasztottjaiban inkarnálódtak. Így azután, míg a teogónia szempontjából a Kabiri-titánokat
a hét Nagy Istennek tekinthetjük, kozmikusan és asztronómiailag ezeket a Titánokat Atlantes-
eknek hívták, talán azért – mint Faber mondja –, mert kapcsolatban álltak (a) az At-al-as-szal
vagyis az „isteni Nappal” és (b) tit-tel, a „vízözönnel”. De ez a megoldás, még ha igaz is, csak
az exoterikus verziót jelenti. Ezoterikusan e szimbólumok értelme attól függ, milyen névvel
vagy címmel látják el. A hét misztikus, hódolatkeltı Nagy Isten, a Dioszkurok,8 akik az okkult
természet sötétségébe vannak burkolva, késıbb az Idahegyi Daktilok vagy Idahegyi „Ujjak”
elnevezést kapják a fémekkel gyógyító adeptusotnál. A jelenleg „ısök árnyai” jelentéső lares
elnevezés igazi etimológiáját az etruszk lars szóban kell keresni, ami „vezetıt”, „irányítót”
jelent. Sanchoniathon az Aletae szót mint „tőzimádót” fordítja, Tabor pedig azt hiszi, hogy az
Al-Orit kifejezésbıl ered, aminek jelentése: „Tőzisten”. Mindketten helyes nyomon járnak,
mert mindkét esetben van utalás a Napra, a „legmagasabb” Istenre, aki felé valamennyi
planetáris Isten (asztronómiailag és allegorikusan) „gravitál”, ıt imádva. Mint Lares-ek, ık
valóban Nap-istenségek, bár Faber etimológiája, hogy „lar” annyi, mint „El-Ar” – a Napisten-
ség – összevonása, nem egészen korrekt. A „lares”-ek az emberek vezetıi és irányítói. Aszt-
ronómiai szempontból, mint Aletae-k, ık jelentették a hét bolygót, misztikus szempontból
pedig, mint Lares-ek, ugyanezen bolygók kormányzói ık, vagyis a mi védıink és uralkodó-
ink. Az exoterikus vagy fallikus tisztelet céljaira, s ugyanakkor kozmikus vonatkozásban is,
ık voltak a Kabiri-k, akiknek tulajdonságait és kettıs képességeit már a nekik épített templo-
mok és papjaik nevei is elárulták. İk azonban mindnyájan a Dhyan Chohan-ok hetes teremtı
és serkentı csoportjaiba tartoztak. A szabeusok, akik a „hét bolygó régenseit” éppen úgy tisz-
telték, mint ahogy a hinduk tisztelik a Rishi-ket, azt tartották, hogy Seth és fia Hermész
(Enoch vagy Enos) voltak a legnagyobbak a planetáris istenek között. Seth és Enos alakját a
6
Aki hozzáteszi, hogy „az egyiptomiak többféle módon jelezték a pólusvégeket”. Perry: View of the
Levant címő munkájában van egy kép, amely a föld déli sarkát a Líra konstellációban ábrázolja, s ezen a képen a
két pólus mint két egyenes pálca szerepel, sasszárnyakkal ellátva, hogy az északot a déltıl meg lehessen külön-
böztetni. De a pólusok szimbólumai… néha kígyóformát vesznek fel, sas-fejjel, hogy az északi véget a déli vég-
tıl meg lehessen különböztetni.
7
Faber és Cumberland püspök a fent felsoroltakat „Noé bárkájába tartozóknak… éspedig a pátriárka
(Noé) és családja” (!) pogány megszemélyesítıinek tatja, amint az Faber Kabiri c. könyvébıl kitőnik (I. köt. 136.
old.), mert – amint mondja – a jámbor Noachidák az Özönvíz után valószínőleg bevezettek egy vallásos ünnepet
a nagy esemény megörökítésére, amelyet késıbb istentelen leszármazottaik lealjasítottak „Noé és családjából”
démonokat vagy félisteneket alkottak, „végül pedig szemérmetlen trágárságokkal alacsonyították le a vallás
nevét és gyakorlatát” (u. o. 10. old.). Nos egy ilyen felfogás egyszerően el akarja nyomni az ember érvelı képes-
ségét nemcsak a messzi múltba visszavetítve, hanem a jelen generációkban is. A „Noé és családjáról” szóló
megállapítást helyesbítsük akként, hogy itt a Samothracia-i misztériumnak – tehát a Szaturnusz, azaz Kronosz és
fiai misztériumának – egy zsidó verziójáról van szó, s akkor a mondottakra nyugodtan Áment mondhatunk.
8
A Dioszkurok a görögöknél késıbb leszőkültek Castor és Pollux két alakjára. De Lemuria napjaiban, a
Dioszkurok, a „Tojásból Keltek”, azaz hét Dhyan Chohan (Agnishwatta-Kumâra) volt, akik a harmadik faj hét
kiválasztottjában inkarnálódtak.

271
zsidók a szabeusoktól kölcsönözték, majd kiforgatták (exoterikusan), de hogy kik voltak ık
igazában, az így is kitőnik, még a Genezisbıl is.9 Seth azon harmadik fajbeli korai embe-
reknek a „nemzıje”, akikben a Planetáris angyalok inkarnálódtak. İ maga egy Dhyan Chohan
volt, és a serkentı istenek közé tartozott, míg Enos (Hanoch vagy Enoch), vagy Hermész a
hagyomány szerint a fia volt, de itt tekintetbe kell venni azt, hogy Enos egy generikus név,
amelyet általában alkalmaztak az összes korai Látnokra (Enoichion). Innen ered a kultúra.
Soyuti nevő arab író azt mondja, hogy a legkorábbi feljegyzések szerint Seth vagy Set a
szabeizmus (csillagimádás) megalapítója volt, és hogy azokat a piramisokat, amelyek a
planetáris rendszert juttatták kifejezésre, egyaránt Seth és Idris (Hermész vagy Enoch) sírem-
lékének tartották. (Lásd: Vyse, „Operations”, II. kötet, 358. old.) Ide zarándokoltak el a
szabeusok, s itt énekeltek naponta hétszer imát észak felé fordulva (a Meru-hegy, Kaph,
Olimposz stb. felé). (Lásd: Palgrave, II. kötet, 264. old.) Abd Allatif szintén érdekes dolgokat
ír a szabeusokról és könyveikrıl. Ugyancsak velük foglalkozik Eddin Ahmed Ben Yahya, aki
200 évvel késıbb élt. Ez utóbbi szerint „minden piramis egy csillagnak volt szentelve” (job-
ban mondva a csillag régensének). Abd Allatif viszont azt állítja, hogy a régi szabeus köny-
vekben olvasta, miszerint „az egyik piramis az Agathodaemon, a másik pedig Hermész sírja
volt”. (Vyse, II. kötet, 342. old.) „Agathodaemon pedig senki más nem volt, mint Seth, és bi-
zonyos írók szerint Hermész az ı fia volt” – teszi hozzá Staniland Wake a „The Great
Pyramid” 57. oldalán.

Így tehát, míg Samothrace-ban és a legrégibb egyiptomi templomokban a Kabiri-k a

nagy Kozmikus Istenek voltak – a hét és negyvenkilenc Szent Tőz –, addig a görög templo-
mokban rítusaik többnyire fallikusak lettek, s ezért a beavatatlanok számára obszcén jelentı-
séget kaptak. A görögöknél a Kabiri-k hárman és négyen, vagyis heten voltak – a férfi és nıi
princípiumok – a crux ansata vagyis a füles kereszt értelmezésében. A hétnek ez a felosztása
magyarázat arra, hogy egyes klasszikus írók szerint miért voltak csak hárman, míg megint
mások négyet neveztek meg. E négy a következı volt: Axieros (nıi aspektusában Demeter),
Axio-Kersa (Persephone),10 Axiokersos (Plútó vagy Hádész) és Kadmos vagy Kadmilos
(Hermész – de nem a Hérodotosz (II. köt. 51.) által említett Ithyphallos-i Hermész, hanem „a
szent legendabeli”, akirıl teljes felvilágosítást csak a Samotracia-i misztériumokban adtak). E
kettı azonosítása, amely az Apollonius Rhodius kommentátora szerint Mnaseas indiszkréciója
folytán jött létre, egyáltalában nem identifikáció, mert hiszen a nevek önmagukban nem sokat
árulnak el. Mások azt tartják, s nekik is igazuk van egy bizonyos szempontból, hogy csak két
Kabiri volt. Ezoterikusan a két Dioszkur-ról, Castor és Pollux-ról van szó, exoterikusan pedig
Jupiterrıl és Bacchus-ról. Utóbbi kettı geodéziai vonatkozásban a földi pólusokat személyesí-
tette meg, asztronómiailag a földi és az égi pólust, valamint a fizikai és spirituális embert.
Elég, ha ezoterikusan értelmezve olvassuk el Semele és Jupiter történetét, valamint Bacchus, a
Bimater születését s az azt kísérı körülményeket, hogy az allegóriát megértsük. Az a szerep,
amit a különbözı verziók szerint az esemény közben a tőz, víz, föld stb. játszott, világossá te-

9
Alexandriai Kelemen felismerte az Exodus (Mózes II. könyve) XXV. és köv. fejezeteinek asztronómi-
ai jelentıségét. Elmondja, hogy a mózesi tanítás szerint a hét bolygó elısegíti a földi dolgok létrehozását. A két
Kerub, akik a szent Tetragramma két oldalán állnak, a Nagymedvét (Göncölszekeret) és a Kismedvét
(Kisgöncölt) jelentik.
10
A Norwich-i, (öncsinálta) adeptus, Mackey, Mythological Astronomy c. mővében közölt különös el-
képzelése nincs nagyon messze az igazságtól. Szerinte az Axieros és Axiokersa nevő Kabiri-k győjtıneve a Kab
vagy Cab „mértéket” jelentı szóból, és az Urim, „egek” jelentéső szóból ered, a Kabirim tehát annyit jelent, mint
az „Egek egy mértéke”. Továbbá a sajátos nevek – Axieros és Axiokersa pedig – melyekben a nemzés elve fog-
laltatik, a nemekre utalnak. Ugyanis „a sex szó korábban aix volt, amely… napjainkban átváltozott sexszé”.
Mackey itt utal az Encyclopedia Londinus „aspiration” címszavára. Nos, ha hehezetes hanggal ejtjük az
Axierost, abból Saxieros lesz, a pólus pedig Sexikersa lenne. Így a két pólus nemzıje lesz a természet többi
erıinek, vagyis ık lennének ezen erık szülıi, ezért ık a leghatalmasabb Istenek.

272
szi ezt, hogy az „istenek atyja” és a „bor vidám istene” a két földi pólust is megszemélyesítet-
ték. A földi, a fémes, a magnetikus, az elektromos és a tüzes elemek felemlítése mind meg-
annyi célzás és utalás az özönvízi katasztrófa kozmikus és asztronómiai jellegére. Az asztro-
nómiában a pólusok valóban az „égi mértéket” jelentik, s ugyanígy égi mértékek a Kabiri Di-
oszkurok, amint ezt látni fogjuk, valamint a Kabiri-Titánok, akiknek Diodorusz a tőz felta-
lálását11 és a vas megmunkálásának tudományát tulajdonítja. Pausanias pedig bebizonyította,
hogy az eredeti Kabiri istenség Prometheus volt.

Jóllehet a Titán-Kabirim-ek asztronómiai szempontból az évszakok létrehozói és sza-

bályozói is voltak, kozmikus szempontból pedig – mint a fém- és földmunka istenei – a nagy
vulkánikus energiákat jelentették, ıseredeti isteni jellegükben mégis ık voltak azok a jótevı
lények, akik – a prométheuszi szimbólum szerint – lehozták a fényt a földre, s az emberiséget
értelemmel és ésszel áldották meg. Minden teogóniában – különösen pedig a hinduban – a
Titán-Kabirim-ek jelentették az Isteni Tüzeket, a három, hét vagy negyvenkilenc Tüzet, asze-
rint, hogy az allegória megkívánta. A nevük maga is ezt bizonyítja, mert Indiában ık az Agni-
Putra, vagyis Tőz-fiak, Görögországban és másutt pedig – különbözı nevek alatt – a Tőz gé-
niuszai. Welcker, Maury és most Decharme kimutatták, hogy a Kabeiron szó jelentése: „a Tőz
által hatalmas”, a görög Καίω „éget” szóból eredıen. A kabirim sémita szó magában foglalja
a „hatalmas, nagy, erıs” értelmet, ami megfelel a görög µεγάλοι δυνατοί-nak, de ezek ké-
sıbbi jelzık. Ezeket az isteneket univerzálisan tisztelték, s eredetük elvész az idık mélyében.
De akár Frigiában, Föníciában, Trójában, Trákiában, Egyiptomban, Lemnoszban vagy Szicíli-
ában folyamodtak is hozzájuk, kultuszuk mindig a tőzzel volt kapcsolatos, templomaik pedig
mindig a legvulkanikusabb helyeken épültek, az exoterikus kultusz szerint pedig a Chthoniai
istenségekhez tartoztak, s ezért a kereszténység pokolbeli isteneket teremtett belılük.

İk valóban „nagy, jótékony és hatalmas Istenek”, amint Cassius Hermone nevezi

ıket. (Lásd: Macrob, Sat. I. III. c. 4. 376. old.) Thébában egy szentély épült a két Kabirim,
Koré (vagy Persephone) és Demeter számára, (Pausanias, IX, 22; 5.) Memphisben pedig a
Kabiri templom oly szent volt, hogy csak a papoknak volt szabad a szentelt területre belépni.
(Herodotos, I. II. 37. old.) De ugyanakkor ne hagyjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a
Kabiri elnevezés generikus volt, továbbá, hogy a Kabirik – mint hatalmas istenek s egyben
halandók – mindkét nemhez tartoztak, s jelentésük földi, égi és kozmikus volt. Bár a Kabirik a
késıbbi felfogás szerint egy tisztán geológiai jelenségnek (legalábbis ahogy azt most gondol-
ják) – csillagászati és földi erıknek – voltak az uralkodói, az idık kezdetén azonban mégis ık
voltak az emberiség uralkodói, amikor mint az „isteni dinasztiákban” inkarnálódott királyok
az elsı impulzust adták a civilizációra, s az emberek elméjét – amit ık ajándékoztak az em-
berségnek – a tudomány és a mővészetek feltalálására és tökéletesedésére irányították. Ezért
mondják, hogy a Kabirik mint az emberek jótevıi jelentek meg, s mint ilyenek éltek korszak-
okon át a nemzetek emlékezetében. E Kabiriknek vagy Titánoknak tulajdonítják a betők (a
Dévanagari, vagyis az isteni ábécé és nyelv), a törvények és a törvényhozás, az építészet, az
u. n. mágia különbözı formái és a növények gyógyhatásának a feltalálását. Hermész,
Orpheus, Cadmus, Asclepios, mindezek a félistenek és hısök, akikben Bryant, Faber,
Cumberland püspök és annyi más keresztény író az egyetlen prototípus, Noé puszta pogány
másolatait látják, mert nem mernek szembenézni a nyers igazsággal, egyszóval ık mindany-
nyian, akik az emberekhez eljuttatták a tudomány fáklyáját, voltaképpen generikus fogalmak
és nevek.

11
A guebra szó a Kabiri, gabiri szóból ered, s az ısi perzsa tőzimádókat jelenti, vagyis a parszikat. A
Kabiribıl lett a gabiri, s meg is maradt a Perzsiában lévı zoroaszterek elnevezésének. (Ld. Hyde, „De Religio
Persarum”, 29. fej.)

273
 A Kabiriknek tulajdonítják még a mezıgazdaság legfontosabb ágát, a gabonatermesz-
tést is. Amit Isis-Osiris, az egykori Kabirim elvégzett Egyiptomban, ugyanazt tette a monda
szerint Ceres Szicíliában. S mindketten ugyanabba az osztályba tartoztak.

Hogy a kígyók mindig is a bölcsesség és okosság jelképei voltak, arra bizonyíték

Merkur kaduceusa (kígyós pálcája) is, Merkur ugyanaz, mint Toth, a bölcsesség istene; egy
másik neve Hermész, és így tovább. A pálca körül csavarodó két kígyó Jupiter és más istenek
fallikus szimbóluma is, akik kígyókká változtatták át magukat, hogy az istennıket elcsábítsák,
– természetesen csak a profán szimbológusok tisztátalan képzeletében. A kígyó mindig az
adeptus szimbóluma volt, halhatatlanságát és isteni tudását jelképezte. Merkur, amint pszicho-
pompás (?) jellegében kaduceusával a Hádész felé tereli a halottakat, sıt azzal még életre is
kelti ıket, – igen egyszerő és átlátszó allegória. Bemutatja a titkos bölcsesség kettıs képessé-
gét: a fekete és a fehér mágiát. Bemutatja a megszemélyesített bölcsességet, amint a lelket a
halál után vezeti, s hatalmánál fogva a holtat életre kelti, – ez valóban igen mély metafora, ha
jelentésén elgondolkozunk. A régi világ valamennyi népe – egy kivitelével – tisztelte ezt a
szimbólumot, a kivétel pedig a kereszténység, amely elfelejtette Mózes réz-kígyóját, sıt Jézus
burkolt elismerését is a „kígyó” bölcsességérıl és okosságáról e mondásában: „Legyetek böl-
csek mint a kígyók és szelídek mint a galambok”. Ötödik fajunk egyik legrégibb nemzete, a
kínai, császárainak jelképévé tette a kígyót, lévén a császárok satnya utódai a „Kígyóknak”
vagy beavatottaknak, akik az ötödik emberiség korai fajain uralkodtak. A császár trónja a
„Sárkány széke”, díszruháján pedig a sárkány képe van kihímezve. A legrégibb kínai köny-
vekben található aforizmákban pedig nyíltan kimondják, hogy a Sárkány emberi, de természe-
te szerint mégis isteni lény. A Twan-ying-t'u így szól, amikor a „sárga Sárkányról”, a többiek
fınökérıl beszél: „Tudása és erénye mérhetetlen… (ı) nem jár másokkal együtt, és nem él a
sokaságban (ı aszkéta)… A vadonban vándorol, az egeken túl. İ jön és megy, betöltve a tör-
vényt (Karmát), a megfelelı idıben, ha az teljessé válik, eljön, ha nem, akkor marad (nem
lesz látható)”. És Lü-lan szerint Confucius azt mondta: „A Sárkány a tiszta vízbıl (a Bölcses-
ség tiszta vizébıl) táplálkozik és a friss vízben (az élet friss vizében) tölti kedvét.

Isteni tanítóink
Az özönvízrıl szóló hagyományok nemcsak Atlantiszról és a Phlegya-szigetrıl szól-
nak. Kínának is megvan a maga hagyománya egy Ma-li-ga-si-ma nevő szigetrıl vagy konti-
nensrıl. Kaempfer és Faber valami furcsa fonetikus meggondolásból ezt a szigetet
„Maurigosima”-nak betőzi. Kaempfer Japan (Appendix, 13. old.) címő munkájában elmondja
ezt a hagyományt. Lakóinak, az óriásoknak gonoszsága miatt ez a sziget a tenger fenekére
süllyedt, és csak királya, Peiru-un, a kínai Noé menekül meg családjával együtt, mert az iste-
nek, két bálványuk által elıre figyelmeztették. E derék fejedelem és leszármazottai lettek
azok, akik Kínát benépesítették. A kínai hagyományok is – akárcsak más népeké – gyakran
beszélnek az isteni dinasztiából származó királyokról.

Az ısi töredékek is egytıl egyig ezt mutatják, hogy régen hittek az embereknek több-
féle formában vagy éppen többféle síkon – spirituális, pszichikus, intellektuális és fizikai sí-
kon – történı fejlıdésben, úgy ahogy ezt a jelenlegi munka is leírja. Tegyük vizsgálat tárgyá-
vá e töredékekbıl rekonstruálható állítások némelyikét.

Valamennyi hagyomány azt tartja, hogy az emberi fajok isteni fajokból eredtek. A kü-
lönbözı elnevezések ne zavarjanak meg minket, mert a történet mindenütt ugyanaz. Indiában
a Rishik vagy Pitrik, Kínában Chim-nang és Tchan-gy – a kínai „isteni ember” és a félistenek
– szerepelnek, az akkádoknál Dingir és Mul-lil – a teremtı isten és a „Szellemvilág istenei”,

274
az egyiptomiaknál Isis-Osiris és Toth, a hébereknél az Elohim, Peruban a Manco Capac és
leszármazottai. Minden népnél vagy hét és tíz Rishi-Manu és Prajâpati, hét és tíz Ki-y, vagy
tíz és hét Amshaspend12 (exoterikusan hat), tíz és hét kaldeai Anedot, tíz és hét Sephiroth, stb.
szerepel. Ezek mind az ezoterikus tanítás ısi Dhyan Chohan-jaiból vezethetık le, akiket más-
ként „Építıknek” is neveznek, amint azt az I. kötet Stanzái mondják. A Manu, Toth-Hermes,
Oannes-Dagon és Endri-Enoch, majd késıbb Platón és Panodorus, egytıl egyig hét isteni di-
nasztiáról szólnak, a Földnek hét lemuriai és hét atlantiszi felosztásáról. Beszélnek a hét ısi és
kettıs Istenrıl, akik égi lakhelyükrıl13 leszállva a Földön uralkodtak, megtanítván az emberi-
séget az asztronómiára, az architektúrára, és mindazon tudományokra, amelyek hozzánk elju-
tottak. Ezek a Lények elıször mint királyok és teremtık jelennek meg, azután egyesülnek a
születıben lévı emberrel, s végül mint „Isteni királyok és uralkodók” jönnek elı. De ez a tény
fokozatosan elhalványult az emberiség emlékezetében. Bosuage bebizonyítja, hogy az egyip-
tomiak felfogása szerint csak Isis-Osiris ideje óta virágzik országukban a tudomány. Isis-
Osirist azóta is mint isteneket imádják, „jóllehet késıbb emberi formát öltı hercegek lettek”.
Majd hozzáteszi az Isteni Androgünrıl szólva: „Azt mondják, hogy ez a herceg (Isis-Osiris)
városokat építtetett, szabályozta a Nílus kiöntéseit, bevezette a mezıgazdaságot, a bor, a zene,
az asztronómia és a geometria alkalmazását”.

Amikor Abul-Feda, „Historia Anteislamitica” (Fleisher kiadása, 16. old.) címő mun-
kájában azt mondja, hogy a szabeus nyelvet Seth és Edris (Enoch) alapította, ezen az asztro-
nómiát kell érteni. A „Melelwa Nohil”-ban (MS. 47. a Nic. Cat-ban.) Hermészt az
Agathodaemon tanítványának hívják. Egy másik beszámolóban (MS. 785. Uri Cat. idézi
Vyse: Operations at the Pyramids of Gizeh, II. 364.) pedig Agathodaemon-t úgy említik, mint
„Egyiptom királyát”. Celepas Geraldinus különös hagyományokat közöl Henoch-ról, akit „is-
teni óriásnak” hívtak. A történész Ahmed Ben Yusouf Eltiphas: „Book of the Various Names
of the Nile” címő munkájában a sémita arabok azon hitérıl beszél, hogy Seth, aki késıbb az
egyiptomi Typhon, Set lett, egyike volt a Bibliában felsorolt hét Angyalnak vagy Pátriárká-
nak. Azután halandó lett belıle, egy Ádám fia, s ekkor átadja jóslási képességét és asztronó-
miai tudását Jared-nek, ez pedig fiának, Enoch-nak adja tovább. De Henoch (Idris), „a har-
minc könyv szerzıje” valójában „szabeus eredető volt”, vagyis a Saba-hoz, a „Sereghez” tar-
tozott. „Miután megalapította az ısi istentisztelet rítusait és szertartásait, elment Keletre, ahol
száznegyven várost építtetett, melyek közül Edessa volt a legkevésbé fontos, azután vissza-
ment Egyiptomba, s annak királya lett. Így tehát Hermésszel azonosítják. De voltaképpen öt
Hermész volt, helyesebben csak egy, aki különbözı eltérı alakokban jelent meg, akárcsak a
Manuk és a Rishik. A Burham-i Kati címő mőben mint Hormig-ot emlegetik, s ez a név a
Merkur bolygó, vagy Budha neve. A szerdai nap pedig egyaránt Hermésznek és Tothnak volt
szentelve. A Phineata-k tisztelték a keleti hagyomány Hermészét, s azt tartották róla, hogy
Argus halála után elmenekült Egyiptomba, s Toth neve alatt civilizálta az országot. De akár-
melyik alakjában is szerepel, mindig İ az, aki a tudományokat a potencialitásból aktivizálta,
vagyis ı volt az elsı, aki megtanította a mágiát Egyiptomnak és Görögországnak, de nem
Magna Graecia-nak, hanem még azoknak a görögöknek, akik még hellének sem voltak.

Nemcsak Hérodotosz, a „történetírás atyja” beszél a csodálatos isteni dinasztiákról,

akik megelızték a halandó királyok uralmát, s akiket a félistenek és hısök dinasztiái, majd
végül az emberi dinasztiák követtek. Ezen a téren a klasszikus írók egész sora támogatja ıt.
Diodorus, Eratosthenes, Platón Manetho, stb. ugyanezt a történetet mondják el, és sohasem
térnek el a megadott sorrendtıl. Amint Creuzer kimutatja:
12
Hat Amshaspend van – ha Ormazd-ot, fınöküket, a Logoszt nem számítjuk. De a Titkos Tanításban ı
a hetedik és a legmagasabb, mint ahogy Phtah is a hetedik a Kabirik között.
13
A Purânákban az Égi Lakhely Vishnu vagy Brahmâ Sveta Dwipája a Meru hegye.

275
 Valóban a csillagok szféráiból, ahol a világosság istenei laknak, száll alá a bölcsesség az
alantasabb szférákba… Az ısi papok (hierophantok és adeptusok) rendszerében kivétel nél-
kül minden – istenek, géniuszok, lelkek (maneszek), s az egész világ – együtt fejlıdik térben
14
és idıben. A piramis a szellemek e nagyszerő hierarchiájának szimbólumaként tekinthetı.

Modern történészek – s fıleg francia akadémikusok, mint Renan – a szigorúan vett

becsülettel össze nem férhetı módon igyekeztek elnyomni az igazságot azáltal, hogy nem
vettek tudomást az Isteni királyokról szóló ısi annalesekrıl. De Renan sem vonakodhatott
jobban, mint Eratosthenes (i.e. 260), hogy elfogadja ezt a kényelmetlen tényt, ez utóbbi vi-
szont kényszerítve érezte magát arra, hogy beismerje az igazságot. Ennek köszönhetı, hogy e
nagy asztronómust 2000 évvel késıbb élt kollégái annyi megvetéssel kezelték. Manetho sze-
rintük „babonás pap, aki a Heliopolis egyéb hazug papjainak atmoszférájában született és ne-
velkedett”. (Freret) De Mirville, a démonológus, helyesen jegyzi meg: „Mindezek a történé-
szek és papok, akik oly szavahihetık, amikor emberi királyok és népeik történeteit ismertetik,
egyszerre rendkívül gyanúsíthatók lesznek, amikor azok isteneikrıl emlékeznek meg”. De
Abydosban van egy korabeli tábla, amely hála Champollion lángeszének, ma már igazolja
Egyiptom papjainak (s fıleg Manethonak) igazmondását, úgyszintén Ptolemeus igen figye-
lemreméltó szavait, amelyeket a Turin-i papirusz ırzött meg. De Rougé, az egyiptológus sza-
vai szerint:

… Champollion elcsodálkozva állapította meg, hogy elıtte a dinasztiákról szóló listának egy
maradványa fekszik, amely a legtávolabbi mitikus idıkbe nyúlik vissza, vagyis az istenek és
hısök uralkodásának idejére. E különös papirusz kezdete már meggyız arról, hogy egészen
Ramses koráig visszamenıen ezek a mitikus és hısi tradíciók ugyanazok voltak, mint amiket
Manetho adott át nekünk. Ezekben a feljegyzésekben a következı istenek szerepelnek, mint
Egyiptom királyai: Seb Osiris Set, Hórusz, Toth-Hermész és Ma istennı, akiknek uralkodási
idejét egyenként hosszú századokkal mérik. (Annales de Philologie Chrétienne XXXII. 442. old.)

Ezek a korabeli táblák – kivéve azokat, amelyeket Eusebius csaló módon eltorzított –
ugyanazt mondják, mint Manetho. Az isteni királyok és dinasztiák kronológiája, akárcsak az
emberiség kora, mindig a papok kezében volt, akik ezt titkon ırizték a profán sokaság elıl.

Bár Afrika öregebb kontinensnek mondható, mint Európa, még így is késıbb merült
fel, mint Lemuria vagy akár a legkorábbi Atlantisz. Azt a részt, ahol ma Egyiptom terül el,
továbbá a sivatagokat, valamikor a régi idıkben a tenger borította. Errıl legelıször Hérodo-
tosz Strabo, Plinius és mások számolnak be, csak utánuk ismerte fel ezt a geológia is.
Abesszina valamikor egy sziget volt, és a Delta-vidéket foglalták el legelıször azok az úttörı
bevándorlók, akik isteneikkel együtt észak-keletrıl jöttek.

Mikor volt ez? A történelem hallgat errıl. Szerencsére megmaradt a Dendera-i Zodiá-
kus, a planiszféra a legrégibb egyiptomi templomok egyikének mennyezetén, hogy errıl a
tényrıl beszámoljon. Ez a zodiákus, amelyben három titokzatos Virgo szerepel Leo és Libra
között, mégis csak rátalált a saját Oedipusára, aki megfejtette talányos jeleit, s igazolta azon
papok igazmondását, akik Hérodotosznak a következıket adták elı: beavatottaik tanítása sze-
rint a) a Föld pólusai és az ekliptika régebben egybe estek, és b) még mielıtt a zodiákusi fel-
jegyzéseket elkezdték volna, a pólusok már háromszor egybe estek az ekliptika síkjával.

Bailly valósággal nem talált szavakat meglepetésének kifejezésére, amikor rájött arra,
hogy az isteni fajokról szóló valamennyi tradíció megegyezik egymással, s így kiált fel:

14
„Egypt”, IV. fej. 441. oldal.

276
 De végül is mit jelentenek Indiában a Dévák és Perzsiában a Perik uralkodása?… A kínai le-
gendák uralkodóházai, azok a Tien-Hoang, azaz Égi királyok, akik teljesen különböznek a Ti-
hoang-tól, azaz a Földi királyoktól, továbbá a Gin-hoang, azaz a Királyi emberek, s mindezek
a megkülönböztetések teljesen megegyeznek a görögök és egyiptomiak rangsorolásával,
15
amikor isteni, félisteni és halandó dinasztiáikat felsorolják.

Amint Panodorus mondja:

Nos, (az Özönvíz elıtti) ezer év alatt volt a hét isten uralma, akik a világot kormányozták. Ez
volt az a korszak, amikor az emberiség jótevıi leszálltak a Földre és megtanították az embe-
reket a nap- és holdpálya kiszámítására az ekliptika tizenkét jelének segítségével.

Kb. 500 évvel jelenlegi idıszámításunk elıtt mutatták meg Egyiptom papjai Hérodo-
tosznak királyaik és a Pontifex-piramisok szobrait. Ez utóbbiak a templomok fı prófétái vagy
Maha-Chohanjai voltak, akik egymásból születtek, asszonyi közremőködés nélkül és még
Menes elıtt, az egyiptomiak elsı emberi királya elıtt uralkodtak. Ezek a szobrok – mondja
Hérodotosz – fából készült hatalmas kolosszusok voltak, szám szerint háromszáznegyvenöt
szobor, mindegyiknek megvolt a maga külön neve, története és évkönyve. A papok közölték
vele – hacsak egy legigazabb historikusról, a „történelem atyjáról” azt nem tételezzük fel,
hogy éppen ebben az egy esetben füllentett –, hogy történész csak akkor írhatna beszámolót
ezen emberfölötti királyokról, s csak akkor érthetné meg ıket, ha elızıleg tanulmányozta és
felfogta annak a három dinasztiának történetét, amelyek az emberi dinasztiákat megelızték,
vagyis az ISTENEK, a félistenek és a Hısök vagy óriások dinasztiáinak történetét.16 Ez a há-
rom dinasztia a három fajt jelenti.

Átfordítva az ezoterikus tan nyelvezetére, ez a három dinasztia a Dévák, a

Kimpurushák és a Danavák vagy Daityák dinasztiája, más néven jelölve: istenek, égi szelle-
mek és óriások vagy Titánok. „Boldogok azok, akik a Bharata-Varsha-ban mint emberek szü-
letnek meg, bár eredetileg istenek voltak!” – kiáltanak fel maguk az inkarnálódott istenek a
harmadik faj idejében. Bharata általában India, de ebben az esetben azon idık választott or-
szágát jelentik, amelyet a legjobbnak tartottak a Jambu-dwipa felosztásai közül, mivel ott volt
meg a lehetıség a par-excellene aktív (spirituális) munkára. Ez volt akkor a beavatás és az
isteni tudás országa.17

Valóban csodálatraméltó Creuzer mély intuíciója, aki – bár igen keveset tudott az ak-
koriban jóformán ismeretlen árja hindu filozófiáról –, mégis ezeket írja:

Mi modern európaiak meglepıdünk, amikor a Nap, a Hold, stb. szellemeirıl hallunk. Újra
hangsúlyoznunk kell, hogy a régi népek olyan természetes jó érzékkel és biztos ítélettel ren-
delkeztek, mely igen eltér napjaink mechanikájának és fizikai tudományának teljesen materiá-
lis felfogásától, és hogy… ık a csillagokban, a bolygókban nemcsak egyszerő fénytömegeket,
vagy a csillagtérben keringı, a vonzás és taszítás törvényének engedelmeskedı anyagi tes-

15
Historie de l’Astronomie Ancienne
16
Lásd „Des Esprits”, 16-7. oldalon a bizonyítékok egész seregét.
17
A Vishnu Purâna-ban, ha gondosan olvassuk, sok bizonyosságot találunk erre nézve (II. kötet, 3. és 4.
fejezetek). Az Istenek, az alsóbb istenek és emberek uralkodásait mind felsorolják, amikor leírják a hét szigetet,
a hét tengert, a hét hegységet, stb. amelyek fölött királyok uralkodtak. A szöveg szerint minden királynak egy-
formán hét fia volt, s ez utalás a hét alfajra. Csak egy példát lássunk erre: Kusa dwipa királyának hét fia volt…
„utánuk nevezték el a sziget hét részét vagy Varsháját. Ott székel az emberiség, együtt a Daityak-kal és Danavak-
kal, valamint az égi szellemekkel (Gandharvák, Yakshák, Kimpurushák, stb.) és az istenekkel”. Csak egy kivétel
van Priyavrata király esetében, akinek atyja az elsı Manu, név szerint Svayambhûva, s akinek tíz fia volt. De
ezek közül három – Medha Agnibâhu és Putra – késıbb aszkéták lettek, és visszautasították örökrészüket. Így
azután Priyavrata a Földet megint csak hét részre osztotta.

277
 teket láttak, hanem élı testeknek fogták fel ıket, melyeket szellemek éltetnek, hasonlóan a
természet minden birodalmában látható példákhoz. A szellemekrıl szóló ezen tanítás, mely
teljesen megegyezik és összhangban van a természettel – ahonnan valójában levezették –,
annak idején egy nagyszerő és egységes elgondolás volt, amelyben a fizikai, morális és politi-
kai aspektusok mind egybeolvadtak. („Egypte”, 450-5. old.)

Csakis egy ilyenfajta elgondolás vezetheti az embert saját eredetének helyes levezeté-
sére és minden más genezisére a világegyetemben, vagyis égen és földön egyaránt, mely kettı
között az ember mint élı láncszem létezik. Ha nincs ilyen pszichológiai láncszem, ha hiányzik
ennek megérzése, akkor a tudomány nem tud tovább fejlıdni, a tudás birodalmának határai
pedig csak a fizikai anyag analízisére fognak szorítkozni.

Az okkultisták hisznek a „szellemekben”, mert érzik, sıt néhányan látják is, hogy
minden oldalról ilyenekkel vannak körülvéve.18 A materialisták ezt nem érzik, s úgy élnek
ezen a földön, mint a rovarok vagy éppen halak élnek saját világukban, s hozzájuk hasonlók
milliárdjaival körülvéve, anélkül, hogy azokat látnák vagy akárcsak megéreznék.19

A klasszikus írók közül Platón az elsı bölcs, aki részletesen beszámol az isteni dinasz-
tiákról. Lakhelyüket egy hatalmas kontinensre helyezi, amit Atlantisznak nevez. Nem Bailly
volt az elsı, és nem is az utolsó, aki mindezeket elhitte neki. Még ı elıtte egy tudós jezsuita,
Kircher Atya is elfogadta ezt az elméletet, s így ír Oedipus Aegyptiacus címő mővében:

Bevallom, hosszú ideig mindezeket (a dinasztiákat és Atlantiszt) puszta mesének (meras

nugas) tartottam, mindaddig, amíg egy napon a keleti nyelvek jobb ismeretében, arra a meg-
gyızıdésre nem jutottam, hogy mindezek a legendák végül is egy nagy igazságból vették
eredetüket.

18
Manapság, amikor a belsı ember igazi mivolta éppúgy elhomályosult, mint fizikai természete, boly-
gónk embere olyanná vált, mint az óceánokban élı lándzsahal. A lándzsahal fajtáit a körülötte lévı millió más
hal és egyéb teremtmény észreveszi, de ı maga semmit sem lát belılük, mert sem agya, sem semmiféle más, a
többiekéhez hasonló érzékszerve nincs. A Darwini elmélet alapján materialistáink közvetlen ıseit talán éppen
ezekben a lándzsa-halacskákban kellene keresnünk?
19
Az okkultistákat azzal vádolják, hogy isteneket, vagy ördögöket imádnak. Ezt tagadjuk. A szellemek
megszámlálhatatlan seregeiben – éspedig azok között, akik emberek voltak, vagy azok lesznek – vannak mérhe-
tetlenül magasabbrendő lények, mint az emberek, a legnagyszerőbb földi szentnél is szentebbek, és minden ha-
landónál bölcsebbek. Azután vannak olyan szellemek, akik nem jobbak, mint mi vagyunk, és végül olyanok is,
akik sokkal rosszabbak és alacsonyabb rendőek, mint a legprimitívebb vadember. A szellemeknek ez utóbbi
csoportja legkönnyebben áll készen arra, hogy kapcsolatba lépjen földünkkel, ık észrevesznek és érzékelnek
minket, mint ahogyan a tisztánlátók is észreveszik és érzékélik ıket. A mi érzékelési síkjaink és helyeink hozzá-
juk közel vannak, s így a kapcsolat velük sajnos könnyen megtörténik, ık pedig mindig készen állnak arra, hogy
beavatkozzanak a mi jó- és balsorsunkba. Ha azt kérdezik tılünk, hogy van az, hogy csak szenzitív, hisztérikus
emberek, neuro- és pszichopaták látják, és alkalomadtán beszélnek e „szellemekkel”, akkor erre kérdésekkel
válaszolunk. Azt kérdezzük: Tisztában vannak-e az emberek a hallucinációk természetével, s le tudnák-e írni
annak pszichikus folyamatát? Honnan állapíthatják meg, hogy az ilyen víziók pusztán csak fizikai hallucinációk?
Gondoltak-e arra, hogy a mentális és idegbetegségek, amelyek a mi (úgynevezett) normális érzékeinkre mintegy
fátyolt borítanak, ugyanakkor az egészséges ember számára ismeretlen látványokat nyithatnak meg azáltal, hogy
bizonyos, a tudományos észlelés szempontjából zárt ajtókat tárhatnak fel? Vajon nem helyettesítheti-e valamely
pszicho-spirituális képesség egy tisztán fizikai érzékszerv elvesztését vagy idıleges megbénulását? Bizonyos
betegségek vagy az ideg-fluidum túltengése hozzák létre a médiumitást és a víziókat, vagy ahogy hivatalosan
hívják, a hallucinációkat. De mit tud egyáltalán a tudomány a médiumitásról? Ha a modern Charcot-ok pszichi-
kus szempontból több figyelmet szenteltek volna pácienseik delíriumos állapotainak, akkor ez a tudomány, s
fıleg a pszichológia gazdagodását szolgálta volna, s az összegyőjtött ismeretet sorában az igazság több szerep-
hez jutott volna.

278
 Theopompus, amint De Rougemont kimutatja, Meropis címő munkájában éppen úgy
beszélteti Phrygia és Kisázsia papjait, amint Sais papjai beszéltek, amikor feltárták Solon elıtt
Atlantisz történetét és sorsát. Theopompus szerint Atlantisz egy különálló, meghatározatlan
mérető kontinens volt, amelynek két országában két faj lakott: egy harcos, küzdı nép és egy
jámbor, meditatív faj.20 Theopompus szimbolikusan két városról beszél.21 A jámbor faj „vá-
rosát” állandóan látogatták az Istenek, a harcoló „várost” pedig olyan emberek lakták, akik-
ben a vas nem tehetett kárt, mert számukra halálos sebet csak a kı vagy a fa okozhatott.22 De
Rougemont szerint mindez csak Theopompus puszta képzeletére vall, sıt a saisi papok állítá-
sait is csalásnak (supercherie) tartja. A démonológusok ezt a felfogást megalapozatlannak
mondják. De Mirville ironikusan jegyzi meg:

Vajon supercheria (csalás) az, amire az egész antik világ hite felépült, vajon csak feltevés az,
aminek egy egész hegylánc (Atlasz) a nevét köszönheti, s amibıl kiindulva nagy pontossággal
megállapították egy topográfiai helyet (amikor e földrésznek helyét Cadiz és a Calpetus-
szoros szomszédságába helyezték), vajon csak feltevés megjósolni 2000 évvel Kolumbusz
elıtt, hogy Atlantiszon túl, az óceán másik partján egy kontinens fekszik, amelyet szigeteken
keresztül lehet elérni. Nem az áldottak szigetein, hanem a jó szellemek έυδαιµόνια szigetein
keresztül (a jelenlegi Fortunées-szigetek), nos akkor egy ilyen feltevés aligha kevesebb, mint
egy univerzális agyrém!

Mindenesetre bizonyos, akár „agyrém” akár valóság volt ez, az antik világ valamennyi
papja ugyanabból a forrásból merített, vagyis egy univerzális hagyományból, mely szerint
létezett egy harmadik nagy kontinens, amely kb. 850.000 évvel ezelıtt elpusztult,23 s amelyet
két egymástól különbözı faj népesített be. E fajok fizikailag és különösen morálisan rendkívül
eltértek egymástól, de mindkettı igen sokat tudott az ısi bölcsességbıl és a természet titkai-
ból. Törekvéseik mégis ellentétesek voltak párhuzamos fejlıdésük egész folyama alatt. Ha
mindez csak kitalálás, akkor vajon honnan van ugyanerrıl a tárgyról szóló kínai tanítás? A
kínaiak a legkorábbi idıkben feljegyezték egy szent sziget, a Tcheou létezését a Napnyugaton
túl, arra terültek el a halhatatlan emberek (Lásd De Rougemont, ugyanott) országai. Ezek az
emberek túlélték azt az idıt, amikor a szent sziget megromlott a bőntıl, s végül elpusztult, de
ık menedéket találtak a nagy Gobi sivatagban, ahol még mindig élnek, mindenki számára lát-
hatatlanul, és szellemek seregeitıl védve, ha valaki közelíteni akarna hozzájuk. Amint a hitet-
len Boulanger írja:

Ha az ember meghallgatja a hagyományokat, megtudja, hogy a királyok uralmát megelızte a

hısök és félistenek uralma, még korábban pedig az istenek csodálatos uralkodása és az
Aranykor minden mítosza… Meglepı, hogy ezeket a rendkívül érdekes krónikákat csaknem
valamennyi történészünk elutasítja. Pedig a bennük feltárt tényeket és ismereteket valamikor
az összes nemzetek egyaránt elismerték és nagyra becsülték, sıt még ma is vannak
jónéhányan, akik tisztelik e hagyományokat, s azokat életük alapjául veszik. Ezek figyelembe-
vételével szükségét éreznénk egy kevésbé elsietett ítéletnek… E hagyományokat azért nem
fogadjuk el, mert nem értjük ıket, de a régieknek, akiktıl eredtek, bizonyára megvoltak az in-
dokaik arra, hogy hittek bennük. İk közelebb álltak az elsı idıkhöz, melyektıl minket sokkal
nagyobb távolsás választ el… Platón a Törvények negyedik könyvében azt mondja, hogy kor-
szakokkal az elsı városok építése elıtt, Szaturnusz bevezetett egy bizonyos államformát,

20
Ezek a korai árják és a negyedik törzsfaj nagy tömegei voltak; az elıbbiek a jámborak és meditálók (a
jóga kontemplációját gyakorlók), az utóbbiak a varázslók harcos faja, akik hamarosan degenerálódtak káros
szenvedélyeik miatt.
21
Lemuria-Atlantisznak északi és déli felosztása ez a két kontinens hiperboreáni és equitoriális része.
22
Ez egy okkult megállapítás, és a vas azon sajátosságára utalt, amely bizonyos magnetikus elemeket
magához von, míg másokat szétszór. Okkult eljárással tehát bizonyos elemeket a vassal szemben áthatol-
hatatlanná lehet tenni, mint ahogy pl. a víz is felfogja az ütés erejét.
23
Az elsı kontinens vagy sziget, ha így jobban tetszik, „az Északi Sark csúcsa”, amely eddig nem pusz-
tult el, s nem is fog a hét faj végéig.

279
 amelyben az emberek igen boldogok voltak. Minthogy Platón az Aranykorra utal, vagyis a régi
legendákban szereplı istenek uralmára… Vizsgáljuk meg, milyen fogalmai voltak neki errıl a
boldog korról, és azt is, miféle alkalomból iktatta be ezt a mesét egy politikai jellegő ta-
nulmányba. Platón szerint ha világos és pontos fogalmakat akarunk kapni a királyságról, akkor
vissza kell nyúlnunk a történelem és hagyomány legkorábbi elveihez. Nagy változások történ-
tek – mondja ı – égben és földön az ısi idıkben, s a dolgok jelenlegi állapota mindezeknek
egyik következménye (karmája). Hagyományaink sok csodáról és változásról számolnak be,
melyek a Nap-pálya leforgásával, Szaturnusz uralkodásával és ezer más tényezıvel kapcso-
latosak, s amelyek szétszórtan megmaradtak az emberiség emlékezetében. De sohasem hal-
lunk arról, hogy mindezeket a fordulatokat a GONOSZ okozta volna, vagy hogy gonosz volt
az, ami ezeket a változásokat követte. Márpedig… ez a Gonosz az a princípium, amelyrıl be-
szélnünk kell, ha a királyságról és a hatalom eredetérıl akarunk értekezni.

Ezt a Gonoszt Platón abban látja, ha az uralkodó és az alattvalók azonos és rokon ter-
mészetőek, mert – amint mondja – még jóval a városok építése elıtt, az Aranykorban, csak
boldogság volt a Földön, s az emberek nem ismerték a szükséget. Miért? Mert Szaturnusz
tudta azt, hogy ember nem uralkodhat emberen anélkül, hogy hiúsága és szeszélyei folytán az
egész világot el ne árassza igazságtalansággal, s ezért nem engedte meg, hogy bármely halan-
dónak is hatalma legyen embertársa fölött. Ennek érdekében ugyanazt a módszert alkalmazta,
amelyet mi magunk szoktunk a nyájak ırzésénél. A szarvasmarhacsordában vagy juhnyájban
nem ökröt és kost alkalmazunk felügyelınek, hanem egy pásztort vagy csordást, tehát a fajtól
eltérı és magasabbrendő lényt. Ez az, amit Szaturnusz tett. Az emberiség iránti szeretetében
nem halandó királyt vagy herceget jelölt ki számára, hanem „Szellemeket és Géniuszokat
(δαίµονες), akiknek isteni természete sokkal különb, mint az emberé”.

Így tehát Isten (a Logosz, az Égi Seregek szintézise) volt az, aki a géniuszok élén az
emberek elsı pásztora és vezetıje lett.24 Amikor a világ ilyetén kormányzása megszőnt, s az
istenek visszavonultak, az emberiség egy részét hatalmas vadállatok pusztították el. „Az em-
ber magára maradván, saját erejére és ügyességére kellett, hogy támaszkodjon. Ekkor jelentek
meg közöttük egymás után a feltalálók, és felfedezték a tüzet, a búzát, a bort; a közhála isten-
né emelte ıket.” („De Legibus”, I. IV. in Critias et in Politic)

S ebben az emberiségnek igaza volt, mert a dörzsölés által keletkezett tőz tárta fel a
természet elsı misztériumát, az anyag elsı és legfıbb tulajdonságát az ember elıtt. Amint a
Kommentárokban olvassuk:

A „Bölcsesség Urai” a Földön addig ismeretlen gyümölcsöket és magvakat hoztak azok szá-
mára, akiket más lokákból (szférákból) kormányoztak. És most nézzük ezt az idézetet: Az
emberiség legkorábbi felfedezései (?) a legcsodálatosabbak a faj egész történetében… A tőz
elsı használata, s mindazon módszerek felfedezése, amelyekkel fel lehet éleszteni; az állatok
megszelídítése, de mindenek fölött azok az eljárások, amelyek segítségével a különbözı ga-
bonaféléket valami vadon növı fő-fajtából (?) elsı ízben kifejlesztették. Ezek azok a felfede-
zések, amelyekkel semmiféle késıbbi felfedezést nem lehet zsenialitásban és fontosságban
összemérni. Mindezeknek a felfedezéseknek a lefolyása ismeretlen a történelem számára, el-
tőntek egy vakító hajnalhasadás fényében. (Argyle, „Unity of Nature”).

A mai gıgıs generáció ezt bizonyára kétségbe vonja és tagadja. De ha arról van szó,
hogy nincsenek olyan gyümölcsök és magvak, melyek ismeretlenek a földön, akkor emlékez-
tetnünk kell az olvasót arra, hogy vad állapotban soha semmiféle búzát nem találtak a földön,
éspedig azért, mert a búza nem földi növény. A többi gabonaféléket megtalálhatjuk kezdetle-

24
A Titkos Tanítás megmagyarázza, és részletesen kifejti Platón állításait, amikor azt tanítja, hogy ama
„Feltalálók” istenek és félistenek (Dévák és Rishik) voltak, akik – saját jó szántukból vagy a karma kényszere
folytán – az emberben inkarnálódtak.

280
ges formában a vadfüvek különbözı csoportjaiban, de a búzát nem sikerült a botanikusoknak
az eredethez visszavezetni. És ne felejtsük ezzel kapcsolatban, hogy milyen különlegesen
szent volt ez a gabonafajta az egyiptomi papoknál. A múmiák mellé is búzát helyeztek, amit
több ezer év múltán megtaláltak a koporsóban. Emlékezzünk rá, hogyan szedték össze Hórusz
szolgái Aanroo mezején a hét könyök magas búzát.25

Az egyiptomi Isis így szól: „Én vagyok a régiók királynéja; én voltam az elsı, aki fel-
tártam a halandók elıtt a búza és a gabonafélék titkait… Én vagyok az, aki a Kutya konstellá-
cióban emelkedik fel… Örvendj, óh Egyiptom, Te, aki dajkám voltál.26

Szíriuszt hívták a Kutya-csillagnak. Ez Merkur vagy Budha csillaga volt, akit az em-
beriség nagy tanítójának neveztek.

A kínai Y-King a mezıgazdaság felfedezését „az égi géniuszok tanításainak” tulajdo-

nítja.

Jaj, jaj mindazon embernek, aki semmit nem tud, semmit nem vesz észre, s nem akar látni.
27
Ezek mind vakok , mert nem tudják meg sohasem, mennyire telve van a világ különbözı lát-
hatatlan teremtményekkel, akik még a legszentebb helyeken is tolonganak. (Zohar, I. rész,
col. 177.)

Az „Istenfiak” léteztek, és most is léteznek, kezdve a hindu Brahmâputráktól és

Manasaputráktól. Brahmâ fiaitól és az Elme-szülte Fiaktól, egészen a zsidó Biblia B'ne-
aleim-jéig, a hosszú századok hite és az egyetemes hagyomány arra készteti az értelmet, hogy
elfogadja azt a bizonyságot. Mert mi értéke is lehet a kritikusok sajátos elképzelésein alapuló
u. n. független kritikának, vagy a „belsı evidenciának”, szemben az egyetemes tanúbizony-
sággal, amely semmit sem változott a történelmi ciklusok folyamán? Olvassuk el például ezo-
terikusan a Genezis 6. fejezetét, amely a Titkos Tanítás megállapításait ismétli, bár kissé mó-
dosított formában, a következtetéseiben még a Zoharnak is ellentmond. „Az óriások valának a
Földön abban az idıben, sıt még azután is, mikor az Isten fiai bemenének az emberek leánya-
ihoz, és azok gyermekeket szülének nékik. Ezek ama hatalmasok, akik eleitıl fogva híres-ne-
ves emberek voltak”.28

25
Halottak Könyve, XCIC. fejezet, 33. és CLVI. 4. Emlékeztetjük az olvasót az I. kötet 7. Stanza, 3.
slokájára, ahol ezt a verset egy másik értelme szerint magyarázzuk, valamint a Halottak Könyve, CIX. 4. és 5-re.
Ez közvetlen utalás az ember „princípiumainak” ezoterikus felosztására. Ezt az isteni búzával szimbolizálták.
Íme egy megállapítás abból a legendából, amely a papirusz harmadik regiszterét jegyzi be (Halottak Könyve
CX.). „Ez a hét könyök magas Manes-ek (test nélküli emberek) régiója, vagyis azoké, akik éppen átmentek és
feltehetıen még hetes felosztásúak, azaz valamennyi princípium együtt van, mivel még a test is megmutatkozik
asztrálisan a Kama Lokában vagy Hadesben, mielıtt a princípiumok szétválnának. Azután van három könyök
magas búza a tökéletes állapotú múmiák számára (vagyis azok számára, akik már szétváltak, s akiknek három
magasabb princípiuma a Devachánban van), s „akiknek meg van engedve, hogy felszedjék azokat”. Ez a régió (a
Devachan) az „Istenek újraszületésének országa”, itt lakozik Scheo, Tefnant és Seb. A „hét könyök magas Ma-
nesek régiója” – a még tökéletlen múmiáké – és a „tökéletes állapotú múmiák régiója”, akik „három könyök
magas búzát szednek fel”, igen világos jelentéső. Az egyiptomiak ugyanazt az ezoterikus filozófiát tanították,
amelyet ma a Himaláján túli adeptusok tanítanak, ez utóbbiak temetésénél is búzát és gabonát helyeznek el a
holttest fölött.
26
I. könyv, XIV. fejezet. Vannak egyiptológusok, akik tévesen azonosítani akarták Osirist Menes-szel.
Bunsen szerint Menes 5.867 évvel i.e. élt. Ezt a keresztények nem akarják elismerni. De „Isis-Osiris” már ural-
kodott Egyiptomban, mielıtt a Denderai templom mennyezetére ráfestették volna a zodiákust, s ennek már több
mint 75.000 éve!
27
A szövegben „bedugaszolt” vagy „becsavart” kifejezés áll.
28
Genezis, VI. V. 4.

281
 Mit jelent ez a kitétel: „sıt még azután is”, ha nem ezt: „Elızıleg is voltak óriások a
Földön, vagyis a harmadik faj bőntelen fiai elıtti idıben, sıt még ezután is voltak Isten-fiak,
bár nem olyan magasrendőek, akik itt a Földön bevezették a szexuális kapcsolatot, mint pél-
dául Daksha, amikor látta, hogy a Manasaputrák nem akarják benépesíteni a Földet”. A Ge-
nezis VI. fejezetében a 4. és 5. vers között ezután egy hosszú szünet következik. Hiszen nyil-
vánvaló, hogy „ama hatalmasok, kik eleitıl fogva híres-neves emberek voltak”, s akik között
Nimród is szerepel, „a hatalmas vadász Isten színe elıtt”, nem ugyanazok voltak, akiknél
„látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága”, és nem is a Bábel tornya építıirıl van
szó, mert ezek már a Vízözön után éltek. Az óriások utódairól van szó, akik monstra quaedem
de genere_giganteo (az óriások fajából bizonyos szörnyeket) hoztak létre, s ezekbıl a „monst-
rumokból” keletkeztek az emberiség alacsonyabb fajai, amelyekbıl ma már csak néhány
nyomorult, kihalófélben lévı emberi törzs és a nagy emberszabású majmok maradtak fenn.

Ha pedig fenti megállapításainkat kétségbe vonnák a teológusok, akár a protestánsok,

akár a római katolikusok, akkor saját szószerinti szövegeikre kell utalnunk. A fenti idézet
szövege mindig problematikus volt, nemcsak a tudósok és biblia-magyarázók, de még a pa-
pok számára is. Mert, amint a tisztelendı Péronne atya írja: „İk (a B'ne-aleim) vagy jó an-
gyalok voltak, s ebben az esetben hogyan bukhattak el? Vagy rossz angyalok voltak, s akkor
nem hívhatták ıket B'ne-aleim-nek, azaz Isten-fiaknak”. (Praelectiones theol. II. fej.) Ez a
bibliai rejtvény – „melynek igazi értelmét eddig még senki sem fejtette meg”, vallja be ıszin-
tén Fourmont29 – csakis az okkult tanítás segítségével válik érthetıvé, éspedig a nyugatiak
számára a Zohar, a keletiek számára pedig a Dzyan Könyve segítségével. Ez utóbbi ma-
gyarázatát már hallottuk. Míg a Zohar szerint B'ne-aleim közös neve volt a Malachim-nak (a
jó Hírnököknek) és az Ischin-nek (az alsóbbrendő angyaloknak). (Parcha rabbi)

A démonológusok informálására hozzá tehetjük még, hogy éppen az ı Sátánjuk, az

„ellenfél” szerepel a Jób könyvében, éspedig az Istennek fiai, azaz a B'ne-alleim között, ami-
kor azok meglátogatják atyjukat. (I. fej. 6.) De errıl majd késıbb.

A Zohar azt mondja, hogy az Ischin, a gyönyörő B'ne-alleim nem voltak bőnösök,
csak elvegyültek a halandó emberek közé, mert ezért küldték ıket a Földre. (Book of Ruth and
Schadash, fol. 63. col. 3. Amsterdam edition) Ugyanebben a kötetben más helyen azt halljuk,
hogy ezek a B'ne-alleim a „Trónusok” tizedik alosztályához tartoztak. (Zohar, III. rész, col.
113.) A magyarázat szerint az Ischin – „ember-szellemek”, viri spirituales – manapság látha-
tatlan lévén az emberek elıtt, a mágusoknak segédkeznek tudományukkal, hogy azok homun-
culust hozzanak létre, ezek nem kis emberek, hanem az „embernél kevesebbek” (alsóbbrendő-
ek). Ugyanolyan formában mutatkoznak, amilyenek az Ischin akkoriban voltak, azaz gáznemő
és éterikus formában. Fınökük pedig Azazel.

Az egyházi dogma állhatatosan a Sátánnal azonosítja Azezelt, pedig ı egészen más.

Azazel egy misztérium, amint már másutt is megmagyaráztuk, s Maimonides is ugyanezt a
kifejezést használja: (In More Nevochim, XXVI. 8.) „Kideríthetetlen misztérium van elrejtve
az Azazelrıl szóló elbeszélésben”. S ez valóban így is van, mert amint a már korábban is idé-
zett és szavahihetı Lanci, a Vatikán könyvtárosa mondja: „Ez a tiszteletreméltó isteni név
(nome divino e venerabile) a biblia tudósok tollának hatalmából átváltozott ördöggé, vad
pusztasággá, hegycsúccsá és bakkecskévé. (Sagra Scrittura) Éppen ezért értelmetlennek lát-
szik – amint Spencer teszi – ezt a nevet az Ajal (elvált) és az El (Isten) szóból származtatni,
hogy az „Istentıl elvált” – másként az ÖRDÖG – tartalmat kapja. A Zohar-ban Azazel éppen

29
Reflectons critiques sur l’origine des anciens peuples.

282
mint „szentelt áldozat” szerepel, s nem – amint Spencer szeretné – „Jehova ellenfele”. (Vol.
II. pp. 14. 29.)

Egészen rendkívüli, mily sok rosszindulatú elképzelés és gondolat rakodott rá erre a

„Seregre” a különbözı fanatikus írók részérıl. Márpedig Azazel és „serege” egyszerően a
héber „Prometheus”, s ebbıl a szempontból kell ıt tekintenünk. A Zohar-ban az Ischin egy
pusztában álló hegyhez vannak láncolva. Ez allegorikus, s egyszerően arra utal, hogy ezek a
„szellemek” a Földhöz vannak kötve az inkarnációs cikluson át. Azazel vagy Azaziel egyike
az Enoch Könyvében lévı „vétkes” angyalok vezetıinek. Ezek az angyalok leszálltak az
Ardisra, az Armon hegység csúcsára, s ott egymásnak hőséget fogadtak. A Zohar szerint
Azaziel megtanította az embereket a kard, a kés, a pajzs kovácsolására, a tükrök (?) készítésé-
re, hogy hátra lehessen látni, tehát „mágikus tükrökrıl” van szó. Amazarak a mágusokat és a
gyökér-osztályozókat tanította; Amers a mágia megfejtését, Barkayal az asztrológiát tanította,
Akibeel a jó- és baljós elıjelek értelmét, Tamial az asztronómiát és Asaradel a Hold mozgását
magyarázta. „Ez a hét a negyedik ember (értsd a negyedik faj) elsı tanítói voltak”. De miért is
akarják az emberek az allegóriát mindig a holt bető szerint értelmezni?

Azazel és társai szimbolikusan azt a nagy küzdelmet mutatják be, ami az Isteni Böl-
csesség, nous, és annak a földi visszatükrözıdése a Psyche – másként a Szellem és a Lélek –
között az Égben és a Földön lejátszódik. Az égi küzdelem az, amikor az isteni Monád saját
akaratából számőzi magát onnan, és inkarnálódás végett leszáll egy alacsonyabb síkra, hogy
ott a sárból gyúrt állatot halhatatlan Istenné alakítsa át. Mert, amint Eliphas Lévi mondja: „Az
angyalok emberek szeretnének lenni, mert a tökéletes ember, az ember-isten, még az angyalo-
kat is túlszárnyalja”. A földi küzdelem pedig az, amikor a Szellem leszáll oda, s az anyag te-
kervényei azonnal fojtogatni kezdik.

Különösen hangzik, de az Okkult tanítás felcseréli a személyeket: itt az Anyag képvi-

selıje a keresztények ember formájú arkangyala, és a hinduk emberhez hasonló Istene, míg a
Szellem képviselıje a Sárkány vagy a Kígyó. Az okkult szimbológia rámutat a misztérium
nyitjára, a teológia szimbológiája pedig még jobban elrejti. Az okkult szimbológia sok min-
den, eddig érthetetlen mondást megmagyaráz a Bibliában, sıt még az Új Testamentumban is,
míg a teológiának a sátánról és lázadásáról szóló dogmája leszőkítette a végtelennek vélt és
tökéletes Isten alakját és természetét, s helyette egy személyes ördögben való hitet teremtett,
ami a legnagyobb baj és átok forrása lett itt a Földön. Ez a titok most részben leleplezıdik. A
metafizikai interpretáció kulcsát már megtudtuk, a teológiai interpretáció kulcsa szerint az
istenek és arkangyalok mint szimbólumok szerepelnek a holtbetős vagy dogmatikus vallások-
ban, szembe helyezkedve a Szellem – a képzelet által fel nem cifrázott és csupasz Szellem –
tiszta igazságaival.

Az Isis Unveiled-ben e témával kapcsolatban sok célzás található, s ezekben a köte-

tekben pedig még több referenciát adtunk elszórtan errıl a misztériumról. Hogy ezt a kérdést
egyszer s mindenkorra tisztázzuk: a dogmatikus vallások, s különösen a kereszténység papjai
azt terjesztik, hogy Sátán az Isten ellensége, holott a valóságban a legmagasabb isteni Szelle-
met – a Földön megnyilvánult Okkult Bölcsességet – képviseli, s így természetesen ellentét-
ben áll minden világi, tünékeny illúzióval, melyek közé a dogmatikus vagy eklézsiasztikus
vallások is tartoznak. Így pl. a türelmetlen, bigott és az ellene fellázadókkal szemben kegyet-
len latin egyház, amely magát Krisztus „mennyasszonyának” hívja, de ugyanakkor Péter mő-
vének letéteményese, s e Péterhez intézte a Mester jogosan a megrovást: „Távozz tılem, Sá-
tán”, egyrészrıl. Másrészrıl pedig a protestáns egyház, amely bár magát kereszténynek hívja,
mégis paradox módon a régi mózesi, s Krisztus által nyíltan elutasított törvényt helyezi az új

283
törvény helyébe, egyaránt az Isteni Igazság ellen harcol akkor, amikor megtagadja és rágal-
mazza az ezoterikus isteni bölcsesség Sárkányát. Amikor ezek az egyházak kiátkozzák a
gnosztikus szoláris Chnouphis-t, az Agathodaemon-Christost, vagy a teozófiai értelmezéső, az
örökkévalóságot szimbolizáló kígyót, vagy akár éppen a Genezis kígyóját, akkor ugyanaz a
sötét fanatizmus hatja át ıket, mint azokat a farizeusokat, akik Jézust a következı szavakkal
átkozták ki: „Most értettük meg, hogy ördög van benned”. (János VIII. 52.)

A tanulmányozó olvassa el a Rig Védában – az arjánizmus e nagyszerő okkult mővé-

ben – Indra (Vayu) beszámolóját, s azután hasonlítsa össze a Purânákban lévı azonos beszá-
molóval, amely – mint az elıbbi exoterikus verziója – az igazi Bölcsesség-vallást szándéko-
san álöltözetben mutatja be. A Rig Védában Indra a legmagasabb és a legfenségesebb az iste-
nek között. Rendkívül spirituális természetét az allegorizálja, hogy szómát iszik, míg a
Purânákban Indrából egy kicsapongó élető személy lesz, aki a szóma-nedvtıl újra és újra leré-
szegszik, akárcsak a földi emberek. Indra gyızelmet arat az „Istenek ellenségei fölött”, s ezek
között vannak a Daitya-k, a Nâgák (Kígyók), az Asurák, valamennyi Kígyó-isten, s ı gyızi le
Vritrit, a Kozmikus Kígyót. Indra a hindu panteon Szent Mihálya, a harcos Seregek fınöke.
Ha most a Bibliát nézzük, ott Sátán az „Isten-fiak” egyike, (Jób Könyve, I. 6.) aki az
exoterikus interpretációban az Ördög lesz és a Sárkány, annak pokolbeli, rossz értelmezésé-
ben. De a Kabbalában (Számok Könyve) már Samael – aki a Sátán – azonos Szent Mihállyal, a
Sárkány legyızıjével. Hogy lehet ez, hiszen azt halljuk, hogy Tselem (a Kép) egyaránt vissza-
tükrözi Mihályt és Samaelt, akik ketten egyek? A tanítás szerint mindkettı eredete a Ruach
(Szellem), a Neschamah (Lélek) és a Nephesch (Élet). A kaldeai Számok Könyvében Samael
a rejtett (okkult) bölcsesség, Mihály pedig a magasabb földi bölcsesség, s mindkettı ugyanab-
ból a forrásból ered, de útjaik elváltak, amikor kiléptek a Világ-lélekbıl. Ez pedig a földi vi-
lágban Mahat, másként intellektuális megértés, vagy Manasz, az intellektus székhelye. Eltér-
tek egymástól, mert az egyiket (Mihályt) a Neschamah befolyásolja, míg a másikat (Samael) e
befolyástól mentes marad. Ezt a tételt az egyház dogmatikus szelleme kiforgatta, amely meg-
riad a független, a külsı formától – tehát dogmától – nem befolyásolható Szellemtıl, s ezért
Samael-Sátánból – a legbölcsebb és legszellemibb Szellembıl – megteremtette az érzéki fizi-
kai ember és annak emberszabású Istenének ellenfelét, az Ördögöt!

A sátáni mítosz eredete

Próbáljuk most meg ezt az egyházatyák által teremtett mítoszt visszavezetni eredeté-
hez, hogy megtaláljuk annak pogány prototípusát. Az új sátáni mítosz eredetét könnyő ki-
nyomozni. A Sárkányra és a Napra vonatkozó hagyomány a világ minden részében megtalál-
ható, a civilizált és a félvad környezetben egyaránt. Ez a hagyomány a köznapi embereknek a
titkos beavatásokról szóló suttogásaiból, valamint a korábban általános napimádó vallás egye-
temesen elterjedt fogalmaiból táplálkozott. Volt idı, amikor a világ négy táján ezrével voltak
a Napnak és a Sárkánynak szentelt templomok, de ezt a kultuszt ma már jóformán csak Kíná-
ban és a buddhista országokban ırizték meg. „Bel és a Sárkány mindenütt összekapcsolódtak,
és az ofita vallás papjai mindenütt felvették istenük nevét.” (Archeology, XXV. kötet, 220.
oldal, London.) A régi vallások közül Egyiptom közvetítette ezt a kultuszt nyugatra. Az ofiták
rítusaikat Hermész Triszmegisztosztól vették át, míg a napimádás vallása a napistenekkel
együtt Indiából érkezett a fáraók országába. Stone henge isteneiben felismerhetık Delphi és
Babilon istenségei, míg Babilon isteneiben a Védák népeinek Dévái ismétlıdnek. Bel és a
Sárkány, Apolló és Python, Krishna és Kaliya, Osiris és Typhon: mindezek ugyanazt jelentik
a sok különbözı név mögött. Legkésıbbi megjelenésük Mihály és a Vörös Sárkány, valamint
Szent György és az általa legyızött sárkány. Minthogy Mihály „isteni lény”, vagy másként,
földi szempontból az Isten „mása”, egyike az Elohimnak, a harcos Angyal, tehát Jehovának

284
egyik permutációja. Az „Égi háború” allegóriájának jóllehet kozmikus vagy asztronómiai
esemény volt az elindítója, földi eredetét mégis a beavatás templomaiban és az ısi kriptákban
vagy altemplomokban kell keresnünk. A bizonyság pedig az, hogy

(A) a papok felvették azon isten nevét, akit szolgáltak, (B) a „sárkányok” az egész
ókoron át mint a hallhatatlanság és a bölcsesség, a titkos tudás és az örökkévalóság szimbó-
lumaként szerepeltek, és (C) Egyiptom, Babilon és India fıpapjai magukat általában a „Sár-
kány fiainak” nevezték. A Titkos Tanítás tételeit tehát a fentiek mind megerısítik.

Egyiptomban és Kaldeában számos katakomba volt, s némelyik közül igen nagy kiter-
jedéső. Ezek közül a legismertebbek a Theba és Memphis földalatti altemplomai. Az elıbbi a
Nílus nyugati partján kezdıdött, s elhúzódott egészen a líbiai sivatagig, s ezeket a kriptákat a
Kígyó katakombáinak, vagy átjáróinak nevezték. Itt hajtották végre a kuklos anagkes, az „el-
kerülhetetlen ciklus”, másként általánosabb nevén: a „kényszerőség köre” titkos misz-
tériumait. Ezek a misztériumok azon kérlelhetetlen sorsszerőségen alapultak, amely minden
lélekre nehezedik a testi halál után, amikor az alvilágban ítélıszék elé állítják.

De Bourbourg könyvében Votan, a mexikói félisten elmondja küldetését, leír egy

földalatti folyosót, amely elıbb a föld mélyében haladt, végzıdése pedig az egek gyökerénél
volt. Majd hozzáteszi, hogy ez a folyosó kígyólyuk volt, „un agujero de colubra”, s hogy ıt is
azért engedték oda, mert ı „kígyó-fi” volt, vagyis egy kígyó. (Die Phoinizier, 70.)

Ez valóban igen érdekes, mert a kígyólyukról való leírás teljesen ráillik a fent említett
ısi egyiptomi földalatti kriptára. Az egyiptomi és a babiloni fıpapok a misztériumok folya-
mán önmagukról rendszerint mint „Kígyó-isten Fiairól” vagy „Sárkány-fiakról” beszéltek.

Movers azt írja, hogy „az asszír pap rendszerint felvette Istenének nevét”. A kelta-brit
vidékek druidái szintén kígyóknak hívták magukat. „Én Kígyó vagyok, én druida vagyok” –
ez volt a mondásuk. Az egyiptomi Karnak ikertestvére a bretagne-i Carnac-nak, s ez utóbbi
jelentése: Kígyó hegy. A drakontiák valamikor mindenütt el voltak terjedve a földkerekségen,
s ezek a templomok a Sárkánynak (Dragon-nak) voltak szentelve, éspedig azért, mert a sár-
kány a Nap szimbóluma volt, ez utóbbi viszont a legmagasabb Istent jelképezte, föníciai neve
Elon vagy Elion, akit Ábrahám El Elion-nak nevez.30 A Kígyó elnevezésen kívül halljuk még
az „építık” vagy „építımesterek” elnevezést is, mert a nekik épített templomok és emlékmő-
vek oly hihetetlenül nagyszerőek voltak, hogy még mai, romos állapotukban is „elképesztik a
modern mérnökök matematikai számításait”, amint Talicsin mondja.31

De Bourbourg utal arra, hogy a Votan, vagyis a mexikói Quetzo-Cohuatl, vagyis Kí-
gyóistenség nevét hordó törzsfınökök Kánaánból, Hamtól származnak. Amint magukról kije-
lentik: „Én Hivim vagyok. S mint Hivim, a nagy Sárkány (Kígyó) fajából származom. Én
magam is kígyó vagyok, mert Hivim vagyok”. („Cartas”, 51; Ld. Isis Unveiled, i. p. 553, és
köv.)

Az „Égi Háború” egyik jelentése az adeptusságra törı jelölt nehéz harcaira vonatkozik.
A harc önmaga és (mágikus módon) saját megszemélyesített szenvedélyei között zajlik le, s a
belsı ember vagy legyızi ıket, vagy elbukik. Elızı esetben „Sárkányölı” lesz belıle, mivel
szerencsésen legyızött minden kísértést. De „Kígyó-fi” is, ı maga is Kígyó, mivel ledobta

30
Lásd Sanchoniathon az „Eusebius”-ban, Pr. Ev. 36., Ld. Genezis, XIV.
31
Society of Antiquaries of London, Vol. XXV. 220. old.

285
régi bırét és új testben született meg, s ezzel a Bölcsesség és Halhatatlanság Fiává lesz egy
örökkévalóságra.

Seth, Izrael állítólagos ıse, tulajdonképpen csak zsidó paródiája a Bölcsesség istené-
nek, Hermésznek, akit másutt Thoth, Tat, Seth, Set és Sátán néven neveztek. Egy másik elne-
vezése Typhon, ami ugyanaz, mint Apophis, a Hórusz által legyızött Sárkány; Typhon másik
neve Set. Set pedig egyszerően csak testvérének, Osirisnek a sötét oldala, mint ahogy Angra
Mainyu is Ahura Mazda fekete árnyéka. Földi értelmükben mindezek az allegóriák az
adeptusság és a beavatás próbatételeihez kapcsolódtak. Asztronómiailag a nap- és holdfogyat-
kozásokra vonatkoztak, amelyeknek mitikus magyarázatait ma is megtaláljuk Indiában és
Ceylonban, ahol mindenkinek módjában áll a több ezer év óta változatlanul fennmaradt alle-
gorikus elbeszéléseket és hagyományokat tanulmányozni.

Rahu például mitológiailag egy Daitya, vagyis egy óriás, Félisten, kinek alsóteste sár-
kány, vagy kígyófarokban végzıdött. Amikor az istenek felkavarták a tengert és kiköpölyöz-
ték belıle az amritát, a halhatatlanság vizét, Rahu ebbıl lopott magának, s miután megitta azt,
halhatatlanná vált. A Nap és a Hold, akik a lopáson rajta kapták, beárulták ıt Vishnunak, ez
pedig a csillagszférákba helyezte ıt úgy, hogy testének felsı része a Sárkány fejét, az alsó
része pedig (Ketu) a Sárkány farkát ábrázolta, e két rész ugyanis a felmenı és a lemenı pon-
tokat jelentették. Azóta Rahu úgy bosszulja meg magát a Napon és a Holdon, hogy idınként
elnyeli ıket. De ennek a mesének van még egy misztikus értelme is, mert Rahu, a Sárkány
feje, jelentıs szerepet játszott a Nap (Vikârttana) beavatási misztériumaiban, amikor a jelölt
és a Sárkány a végsı küzdelmet vívták egymással.

A Rishik barlangjait, a Teiresia-k és a görög látnokok hajlékait, a Nâgák – a hindu Kí-

gyó-királyok – lakhelyei szerint készítették, akik a föld alatt, a sziklák üregeiben laktak.
Kezdve Shesha-tól, az ezerfejő Kígyótól, akin Vishnu nyugszik, le egészen Python-ig, a kí-
gyójós sárkányig, valamennyi ilyen történet a mítosz titkos értelmére mutat. Indiában a legko-
rábbi Purânák-ban e tényt már megemlítik. Surasa gyermekei – a hatalmas „Sárkányok”. A
Vishnu Purâna-ban leírt Surasa-féle „Sárkányok” helyett a Vayu Purâna-ban a Danava-kat
találjuk, Danu leszármazottait a bölcs Kashyapa-tól. Ezek a Danavák pedig az óriások vagy
titánok, akik az istenek ellen harcoltak, s így megint csak azonosítani kell ıket a Bölcsesség
„Sárkányaival” és „Kígyóival”.

Hasonlítsuk csak össze a különbözı országok Napisteneit, s akkor kitőnik, hogy az al-
legóriák tökéletesen egyeznek, s minél okkultabb jelentéső az allegorikus szimbólum, annál
inkább megfelelı szimbólumot kap az ezoterikus rendszerekben. Elég, ha csak találomra vá-
lasztjuk ki a különbözı Napisteneket és Sárkányokat három, egymástól látszólag eltérı vallási
rendszerbıl – vagyis az ısi árja, a régi görög és a modern keresztény témakörbıl –, s még
akkor is szembetőnik, hogy ezeket egymásról másolták le.

Vegyük például a hindu rendszerbıl Agnit, a tőzistent, Indrát az égboltot és

Karttikeyat, továbbá a görög Apollót, és végül Mihályt, a „Nap Angyalát”, az Aeonok elsejét,
akit a gnosztikusok „megváltónak” hívtak, és hasonlítsuk össze ıket.

(1) Agni, a tőzisten, a Rig Védában a Vaishvanara nevet kapja. Ez a Vaishvanara egy
Danava, egy óriás-démon32, akinek leányai, Puloma és Kalaka szülték Kashyapatól33 a szám-

32
A Vayu Purânában a Danavák listáján óriás-démonként szerepel, a Bhagavata Purâna kommentátora
ezt a Vaishvanarát Danu fiának hívja, de a név másik jelentése: „az Emberiség Szelleme”.

286
talan Danavát (30 milliót), és akik Hiranyapura-ban „a levegıben szálló arany városban”
laknak. Így azután Indra, mint Kashyapa fia, bizonyos értelemben mostohafia e két asszony-
nak, Kashyapa pedig, ilyen értelemben véve azonos Agni-val, a Tőzistennel vagy a Nappal
(Kashyapa-Aditya). Ugyanezen csoporthoz tartozik Skanda vagy Kartikeya, a Háború istene,
asztronómiailag a hat-arcú Mars, egy Kumâra vagyis Szőz-ifjú, akit Agni nemzett34 azért,
hogy elpusztítsa Taraka-t, a Danava Démont, Kashyapa unokáját, akit fia Hiranyaksha nem-
zett.35 Taraka jóga-önsanyargatásai ugyanis oly rendkívüliek voltak, hogy nyugtalanítani
kezdték az Isteneket, akik féltek egy ilyen nagy és hatalmas riválistól.36 Indra, az égbolt ra-
gyogó Istene megöli Vrita-t vagy Ahi-t, a Kígyó-démont, s ezért a tettéért Vritra-han-nak,
vagyis „Vritra elpusztítójának” nevezik, ezen kívül Dévákat (angyalokat vagy isteneket) vezet
a Brahmâ ellen fellázadt egyéb istenek legyızésére, s ezért kapta a Jishnu, „az Égi Seregek
Vezetıje” nevet. Kartikeya is ugyanezeket a címeket viseli. Mivel megölte Tarakát, a
Danavát, neve: Taraka-Jit, „Taraka legyızıje”37, Kumâra Guha, a „titokzatos Szőz-ifjú”,
Siddha-Sena, a „Siddhák vezetıje” és Shaktidhara, a „Dárda-hordozó”.

(2) Vegyük most Apollót, a görög Napistent, s a róla szóló mitikus beszámolókat meg-
vizsgálva, lássuk, vajon Apolló nem azonos-e Indrával, Karttikeya-val, sıt Kashyapa-Aditya-
val, de ugyanakkor Mihállyal (mint Jehova angyali formájával), a „Nap Angyalával”, aki
„olyan”, mint Isten és „egy vele”. Késıbbi, monoteisztikus célú ügyes interpretációk – bár-
mennyire is beépültek a „kétségbevonhatatlan” keresztény dogmákba – semmit nem bi-
zonyítanak, hacsak az emberi tekintéllyel és hatalmi szóval való visszaélést.

Apolló – Helios, a Nap, Phoibos-Apolló, az „Élet és a Világ Világossága”38 – az

aranyszárnyú csészébıl, a Napból kel ki, így nyilvánvaló, hogy par excellence napisten. Szü-
letése percében elkéri nyilát, hogy megölje Pythont, a Démon-sárkányt, aki még születése

33
Kashyapát Brahmâ fiának hívják, valamint „Ön-szültének”, s neki tulajdonítják a teremtés munkájá-
nak nagy részét. Egyike ı a hét Rishinek. Exoterikusan Marichi és Brahmâ fia. Az Atharva Véda szerint: „Az
Ön-szülte Kashyapa az Idıbıl ugrott ki”, de ezoterikusan az Idı és a Tér az Egy megismerhetetlen Istenség for-
máit képezik. Indra, mint egy Aditya, Kashyapa fia, akárcsak Vaivashvata Manu, a mi ısünk. A szöveg szerinti
történetben, ı Kashyapa-Aditya, a Nap és a Napisten, akitıl minden „kozmikus” Démon, Sárkány (nâga), Kígyó
vagy Kígyó-isten, valamint Danava vagy óriás született. A fenti allegóriák jelentése tisztán asztronómiai és koz-
mikus, de az azonosság szempontjából jó bizonyíték.
34
Az ilyenfajta történetek mind eltérnek egymástól az exoterikus szövegekben. A Mahabhâratában
Kartikeya, „a hat-arcú Mars”, Rudra vagy Shiva fiai anyanélküli Ön-szülte, éspedig Shiva magjából, amit a tőzbe
vetett. De Kartikeyát rendszerint Agnibhu-nak, „tőz-szültének” nevezik.
35
Hiranyaksha a Pâtâla ötödik régiójának uralkodója vagy királya, egy Kígyó-isten.
36
Az Elohim szintén féltek attól, hogy Ádám megismeri a Jó és a Rossz tudását, és ezért őzték ki ıt a
Paradicsomból, vagyis spirituálisan megölték ıt.
37
A történet úgy szól, hogy Taraka (másként Kalabhana) rendkívüli jóga-képességeivel megszerezte a
jóga-vidya isteni tudását és az Istenek okkult képességeit, akik ezért összeesküdtek ellene. Ez emlékeztet minket
az Arkangyalok „engedelmes” seregére, vagyis a kisebb istenekre, akik összeesküdtek a (késıbbi) Bukott angya-
lok ellen, akiket Énoch azzal a bőnnel vádol, hogy feltárták a világ elıtt „az égben történı titkos dolgokat”. Mi-
hály, Gábriel, Rafael, Surgal és Uriel voltak azok, akik leleplezték az Úristen elıtt azokat a testvéreiket, akik
állítólag kikutatták az isteni misztériumokat, s közölték azokat az emberekkel, ık maguk ezzel kerülték el a bün-
tetést. Mihályt megbízták, hogy gyızze le a Sárkányt, és ugyanez történt Karttikeya-val ugyanolyan körülmé-
nyek között. Mindkettı „az Égi Seregek Vezetıje”, mindkettı Szőz, mindkettı „a Szentek vezetıje”, „Dárda-
hordozó” (Shaktidhara), stb. Karttikeya Szent Mihály és Szent György eredetije éppen úgy, amint Indra is
Karttikeya prototípusa.
38
Az anyagi fizikai világ „élete és világossága”, mert itt az érzékek és nem a lélek gyönyörérıl van szó.
Apolló elsısorban emberi isten, az egyház rítus – az emocionális, pompás, teátrális, fényekkel és zenével feldí-
szített szertartás – istene.

287
elıtt megtámadta anyját,39 isteni parancsra kell elpusztítania Pythont, hasonlóan Karttikeya-
hoz, aki azért születik meg, hogy megölje Tarakát, a túlságosan szent és bölcs démont. Apolló
az Asteria nevő csillagszigeten születik meg, az „Aranycsillag-szigeten”, „a levegıben lebegı
földön”, amely a hinduknál az arany Hiranyapura. Apolló jelzıje a Tiszta, άγνός, Agnus Dei,
az indiai Agni, ahogy ezt Dr. Kenealy mondja, és „az ısi mítosz szerint mentes minden érzéki
szerelemtıl”. (The Book of God, 88. old.) Így tehát ı egy Kumâra, akárcsak Karttikeya, és
amilyen Indra volt korábbi életében és biográfiáiban. Python, a „Vörös Sárkány” összeköti
Apollót Mihállyal, aki ugyancsak legyızi az apokaliptikus Sárkányt, amikor az megtámadja a
vajúdó asszonyt, amint Python is megtámadja a vajúdó asszonyt, amint Python is megtámadta
Apolló anyját. A történetek azonossága mindenki számára nyilvánvaló. Ha W. E. Gladstone-
nak – aki oly büszke görög tudományára és a homéroszi allegóriák szellemének megértésére –
valaha is sejtelme lett volna az Iliász és az Odüsszeia ezoterikus jelentésérıl, akkor János Je-
lenéseit, sıt még Mózes Öt Könyvét is sokkal jobban megértette volna. Mert a Bibliához ve-
zetı út Hermész, Bel és Homérosz megértésén keresztül vezet, mint ahogy ezek is a hindu és
kaldeai vallásos szimbólumokon keresztül lehet megérteni.

(3) János Jelenéseinek XII. fejezetében található ennek az ısi hagyománynak a meg-
ismétlıdése, s ez a hagyomány kétségtelenül a babiloni legendákból ered, a babiloni történet
maga pedig az árja allegóriákból vette eredetét. A néhai George Smith által megfejtett cserép-
töredék elegendı ahhoz, hogy feltárja az Apokalipszis ezen fejezetének forrását. A töredék
szövegérıl ezt mondja a kiváló asszírológus:

… töredékünk az emberiség teremtésére vonatkozik, s az emberiség neve Ádám, akárcsak a

Bibliában (az emberé), Ádámot elıbb tökéletesnek teremtették… de ı késıbb csalatkozik a
mélység sárkányához, a Tiamat nevő állathoz, a káosz szeleméhez, ezzel megbántja istenét,
40
aki elátkozza ıt, és fejére zúdítja az emberiség valamennyi gondját és baját.

Ezt követi egy olyan harc, amelyben egyfelıl a sárkány és a gonosz erıi, vagyis a káosz,
másfelıl pedig az istenek állnak.
41
Az isteneknek saját használatukra készített fegyvereik vannak és Merodach (a Jelenések-
ben Mihály arkangyal) elvállalja az égi seregek vezetését a sárkány ellen. A szellemesen leírt
42
háború természetesen a jó gyızelmével végzıdik.

Az Istenek és a Mélység Erıi között folyó háború végsı és földi alkalmazásában vo-
natkozik még arra a harcra is, amely a születıben lévı ötödik faj és Atlantisz varázslói között
folyt, ez utóbbiak a Mélység Démonai, a vízzel körülvett szigetlakók, akik eltőntek a Víz-
özönben.

39
Ld. Jelenések (XII. 3. 4.), ahol Apolló anyját a Python üldözi, a Vörös Sárkány, aki egyben
Porphyrion, a bíbor vagy vörös Titán.
40
Olyan „isten” – akár Bel, akár Jehova a neve – aki átkozza (állítólagos) saját mővét, mert az tökélet-
lennek sikerült, nem lehet az egyetlen végtelen és abszolút bölcsesség.
41
Az indiai Tarakamaya allegóriában, ahol a háború az Istenek és az Asurák között folyik, akiket Soma
(a Hold, a Növények Királya) vezet, Vishva-Karman, az Istenek kézmővese kovácsolja a fegyvert, mint késıbb
Vulkán (Tubal-Kain).
42
Chaldean Account of Genesis, 304. old. Már másutt mondtuk, hogy a Jelenések, XII. 1.2.-ben szerep-
lı asszony, „aki terhes vala”, Aime vagy a nagy anya, másként Binah, a harmadik Sephira, „akinek neve Jeho-
va”, míg a „Sárkány”, aki fel akarja falni az asszony születendı gyermekét (az univerzumot) – az abszolút Böl-
csesség Sárkánya. S itt ama Bölcsességre kell gondolni, amely tisztában van azzal, hogy az Univerzum és min-
den, ami benne van, elválaszthatatlan az Abszolút MINDEN-tıl, s így az Univerzum csupán a nagy Illúzió,
Mahamaya, ahonnan minden nyomorúság és szenvedés ered.

288
 A „Sárkány” és az „Égi Háború” szimbólumoknak, amint már elıbb megállapítottuk,
nemcsak egy jelentésük van, és ebbe a közös allegóriába beleolvasztottak vallási, asztronómi-
ai és geológiai eseményeket is. De egy kozmikus jelentése is van a szimbólumoknak. Indiában
a Sárkánytörténet új alakban ismétlıdik meg Indrának Vritrával való küzdelmeiben. A
Védákban ez az Ahi-Vritra úgy szerepel, mint az Aszály Démona, a szörnyőséges meleg Szél.
Látjuk Indrát, amint állandóan harcol vele, mennydörgéssel és villámaival arra kényszeríti
Ahi-Vritrát, hogy esıt árasszon a Földre, s amikor ez megtörténik, megöli ıt. Ezért Indrát
Vritra-Han-nak, vagyis „Vritra legyızıjének” nevezik, akárcsak Mihályt, aki szintén Gyızı
és a „Sárkány megölıje”. Ebben az értelmezésben tehát az „ellenség” az „Öreg Sárkány”, akit
a Föld mélyébe taszítanak.

A Vendidad beszámolójából arra következtethetünk, hogy az Avesta Amphaspend-ek

égi seregek, s vezetıjük Szent Mihályhoz hasonló. Így pl. a Fargard XIX-ben Ahura Mazda
azt mondja Zarathustra-nak, hogy „folyamodjék az Amesha Spenta-khoz, akik a Föld hét
Karshvare-ja43 fölött uralkodnak”. A Karshvare-k hetes felosztásuk szerint éppen úgy vonat-
koznak a mi planetáris láncunk hét szférájára, a hét bolygóra, a hét égre, stb. aszerint, hogy
fizikai, föld feletti, vagy egyszerően csak csillagászati világra alkalmazzuk. Ugyanebben a
Fragardban, amikor Zarathustra az Angra Mainyu-hoz és seregeihez folyamodik, e szavakkal
idézi meg ıket: „Idézem a hét ragyogó Sravah-t fiaikkal és csapataikkal”. Az orientalisták
szerint „ismeretlen értelmő” szó, a „Sravah” ugyanezeket az Amshaspend-eket jelenti, de a
legmagasabb okkult értelemben. A Sravah-k az érzékelhetı Amshaspend-ek noumenonjai
(magánvalói), ık jelentik e megnyilvánult erık lelkét vagy szellemét, míg „fiaik és csapataik”
a planetáris angyalokra és azok csillagseregeire és konstellációira vonatkozik. Az
„Amshaspend” exoterikus kifejezés, amely csak földi kombinációkban és ügyekben hasz-
nálatos. Ahura Mazda mindig mint az „anyagi világ teremtıje” szerepel Zarathustra megszólí-
tásában. Ormazd – Földünk (Spenta Armaiti) atyja – megszemélyesítve mint „Ahura Mazda
gyönyörő leánya” szerepel, s ugyancsak ı teremtette a Fát (az okkult és spirituális bölcsesség
és tudás Fáját), ahonnan a misztikus és titokzatos Caresma (ág) vétetett. A ragyogó Isten ok-
kult nevét azonban a templomon kívül sohasem ejtették ki.

Samael vagy Sátán, a Genezis csábító kígyója és a fellázadt ısi angyalok egyike más
nevén a „Vörös Sárkány”. İ a Halál Angyala, mert a Talmud szerint „a Halál Angyala és
Sátán ugyanaz”. Samaelt öli meg Mihály, majd még egyszer Szent György, aki ugyancsak
egy Sárkányölı. De lássuk, hogyan történt ez az átalakulás. Samael azonos Simoom-mal, a
pusztai forró széllel, s azonos a Védák Aszály-démonával Vritra alakjában. „Simoom neve
Atabutos”, vagyis Diabolos, az Ördög.

A „Book of the Dead” vádlóját, Typhont, vagyis az Apophis Sárkányt legyızi Hórusz,
aki dárdájával beszakítja ellensége fejét. Typhon a sivatag mindent elpusztító szele, a lázadó
elem, amely mindent felkavar. Mint Set, ı az éjszaka sötétsége, gyilkosa Osirisnek, aki nappal
és a Nap Világossága. Az archeológia tanúsága szerint Hórusz azonos Anúbisszal44, az egyik
egyiptomi emlékmővön Anúbisz képe páncéllal és dárdával szerepel, akárcsak Mihály és
Szent György ábrázolásaiban. Anúbisz más képeken legyızi a Sárkányt, amelynek feje és
farka kígyószerő. (Lásd Lenor: „Du Dragon de Metz”.)

43
A „Föld hét Karshvare-ját” – planetáris láncunk hét szféráját, a hét világot, amelyekrıl a Rig Véda is
megemlékezik – más helyen részletesen tárgyaljuk. Hat rájamsi (világ) van a prithivi, a Föld fölött, „emez”
(idam) áll szemben amazokkal, (a hat gömbbel a három magasabb síkon). (Ld. Rig Véda, I. 34; VII, 10411, és V,
60. 6.)
44
„Book of the Dead”, XVII, V. 62. Anúbisz mint Hórusz beleolvad abba, akinek nincs szeme.

289
 Kozmogóniai szempontból tehát mindazok a sárkányok és kígyók, amelyeket a „sár-
kányölık” legyıztek, eredeti jelentésükben a Káoszban lévı forrongó és felkavaró princí-
piumokat jelentik, amiket a Napistenek vagy teremtı erık megszabályoznak. A „Book of the
Dead”-ben ezeket a princípiumokat a „Lázadás Fiainak” nevezik. (Lásd még Egyptian
Pantheon, 20, 23. oldalak)

Azon éjszakán a zsarnok, Osiris gyilkosa, más néven az ámító kígyó… magához szólítja a
Levegıben lévı Lázadó Fiakat, s amikor azok megérkeznek az Egek keleti részére, akkor
Háború van az Égben és az egész világon. (Book of the Dead, XVII, V. 49.)

Ugyanennek a mítosznak a megismétlıdését találjuk a skandináv Edda-dalokban. Az

Asek „Háborúja” szerepel bennük a Hrimthursek-kel, vagyis a Jég-óriásokkal, továbbá
Asathor harcai a Jotun-okkal, a Kígyókkal és Sárkányokkal, valamint a „farkassal”, aki a „Sö-
tétségbıl” bújik elı. A „gonosz Szellemek”45, akik eredetileg egyszerően csak a Káosz jelké-
pei voltak, tényleges alakot öltöttek a népi babonában, végül pedig állampolgárságot nyertek
azokban a fajokban, amelyek állítólag eljutottak a civilizáció és tudomány e bolygón még el
nem ért legmagasabb fokára, s dogmává terebélyesedtek a kereszténységben. Amint George
Smith mondja:

A gonosz princípiumok (szellemek), a Káosz jelképei (látjuk, hogy Kaldeában és Asszíriában

éppen úgy, mint Egyiptomban)… ellenállnak a változásnak, és háborút indítanak a Holdon,
Bel legidısebb fián, saját oldalukra vonván a Napot, Vénuszt és az atmoszféra istenét, Vult.
(Assyrian Discoveries, 403. old.)

Ez is csak egy másik verziója a hindu „Égi Háborúnak”, amely Soma, a Hold és az is-
tenek között folyt. Indra itt az atmoszférikus Vul, s ebbıl világosan kitőnik, hogy mindkét
verzió kozmogóniai és asztronómiai allegória, amely beleszövıdött a legkorábbi teogóniába, s
így a misztériumok tanításaiba is belekerült.

Legjobban a gnosztikusok vallási tanaiból tőnik ki az igazi értelme a Sárkányról, a Kí-

gyóról, a Bakkecskérıl és a manapság gonosznak nevezett erıkrıl szóló szimbólumoknak. A
gnosztikusok voltak azok, akik saját tanításaikban nyilvánosságra hozták azt, hogy miben állt
az AIN SOPH zsidó változatának ezoterikus mivolta, a rabbik ugyanis elrejtették az igazi ér-
telmet, a keresztények pedig – kevés kivételtıl eltekintve – mit sem tudtak róla. Nyilvánvaló,
hogy a názáreti Jézus aligha tanácsolta volna apostolainak, hogy legyenek olyan bölcsek, mint
a kígyók (Máté X. 16.), ha ez utóbbi a Gonosz Lélek szimbóluma lett volna. Az ofiták, a „Kí-
gyó Testvériségének” tudós egyiptomi gnosztikusai sem tiszteltek volna szertartásaikban egy
élı kígyót, mint a BÖLCSESSÉG, az isteni Sophia jelképét, mint a csupa Jó és nem a csupa
Rossz típusát, ha ez a csúszómászó oly szorosan kapcsolódott volna a Sátánhoz. Tény az,
hogy a közönséges kígyóféle mindig is kettıs szimbólum volt, maga a sárkány pedig kivétel
nélkül a mély bölcsességében megnyilvánult Istenség szimbólumát jelentette. A korai festık
Draco volans-a, a repülı sárkány valószínőleg egy valóságos vízözön elıtti állat elrajzolt ké-
pe volt. Akik hisznek az okkult tanításban, úgy vélik, hogy a régi idıkben voltak ilyesféle
repülı sárkányok, a Pterodactylus egy fajtája, s ezek a gigantikus szárnyas gyíkok szolgáltak
prototípusként Mózes Saraph-jához és az általa emelt nagy Rézkígyóhoz.46 A zsidók kezdet-

45
Ezek a „gonosz Szellemek” semmiképpen sem azonosíthatók Sátánnal vagy a Nagy Sárkánnyal. Ezek
olyan elementálok, amelyeket a tudatlanság – a kozmikus és emberi szenvedélyek –, vagyis a Káosz hoz létre.
46
Lásd Mózes IV. Könyve, 8. 9. Isten megparancsolja Mózesnek, hogy egy réz kígyót (Saraph) állítson
föl, amelynek látása meggyógyítja azokat, akiket a tüzes kígyók megmartak. Ez utóbbiak a Seraphim voltak, ezek
mindegyikének, amint Izsaiás mondja (VI. 2.) „hat szárnya volt”. İk Jehova s mindazon Demiurgi szimbólumai,
akik magukból hat fiat vagy hasonmást teremtenek, s így a Teremtıvel együtt heten vannak. Így tehát a Rézkí-

290
ben tisztelték a késıbbi bálványt, de amikor Ezékiás megformálta a vallást, maguk is szembe
fordultak vele, s Ördögnek nevezték el ezt a szimbólumot, amely minden más nemzet számára
a legmagasabb Istent jelentette, míg a bitorlót, akit helyére ültettek – az „Egy Istennek”.47

Maga a Sa'tan, héberben Satan vagyis „ellenfél” (a shatana igébıl, amely annyi, mint
„üldözni”, „ellenezni”) jog szerint Jehovát illeti meg, az összes többi Isten elsı és legkegyet-
lenebb „ellenfelét”, nem pedig a Kígyót, amely csak bölcs és együtt érzı szavakat mondott, s
legfeljebb – még a dogma szerint is – csak „az emberek ellenfele”. A Genezis harmadik feje-
zetére alapított dogma éppen olyan igazságtalan és illogikus, mint amilyen paradox önmagá-
ban véve is. Mert vajon ki teremtette a kísértıt, aki az embert elsınek és azóta is mindig el-
csábítja – az asszonyt? Nyilvánvalóan nem a Kígyó, hanem maga az „Úr Isten”, aki e szavak-
kal: „nem jó az embernek egyedül lenni”, megteremtette az asszonyt és „vivé az emberhez”.
(II. 18, 20.). Ha pedig az a zavartkeltı kis esemény, ami azután következett, „eredendı bőn”
volt, s még most is akként szerepel, akkor ez a Teremtı isteni elırelátására valóban igen rossz
fényt vet, és sokkal jobb lett volna a Genezis elsı fejeztében szereplı elsı Ádámra nézve, ha
megmarad „férfi-nınek”, vagy „egyedül”. Nyilvánvalóan az Úr Isten volt az „agent provoca-
teur”, aki az egész bajt okozta, a Kígyó pedig csak prototípusa Azazelnak, aki „Izrael bőnei-
nek (voltaképpen Izrael Istene bőneinek) bőnbakja”, s így a szegény Tragos-nak kellett meg-
fizetnie Mestere és Teremtıje baklövéséért a bírságot. Természetesen mindezt csak azoknak
mondtuk el, akik a holt betők szerint értelmezik a Genezisben elıadott és az emberiség drámá-
jának kezdı eseményeire vonatkozó történetet. Akik azonban ezoterikusan olvassák az ott
leírtakat, nincsenek kalandos spekulációkra és hipotézisekre utalva, mert ık tudják, hogyan
kell értelmezni annak szimbolizmusát, és így nem tévedhetnek.

E helyen nincs arra szükség, hogy a Jehova név misztikus és sokrétő jelentésével
absztrakt értelemben foglalkozzunk, az absztrakt értelmezés teljesen független attól az Isten-
ségtıl, amelyet helytelenül hívnak ezen a néven. Ez így egy, a rabbik által készakarva ki-
dolgozott félrevezetés, egy titok, amelyet tízszeresen lepecsételtek, látva, hogy a keresztények
megfosztották ıket ettıl a teljesen sajátos Isten-névtıl.48 De ezzel kapcsolatban mégis megál-
lapítjuk a következıket. A Genezis négy elsı fejezetében hol „Isten”, hol „Úr Isten”, hol pe-
dig egyszerően csak az „Úr” néven szerepel, ı személyes és ugyanaz, nem egy és semmikép-
pen sem Jehova. A kabbalában a Sephiroth-nak nevezett Elohim-nak három világosan megkü-
lönböztethetı osztálya vagy csoportja szerepel. Jehova csak a Genezis negyedik fejezetében
jelenik meg, amelynek elsı versében Káinnak hívják, utolsó versében pedig átváltozik az em-
beriséggé – a kétnemő emberiséggé, mint Jah-veh.49 Ráadásul a Kígyó nem a Sátán, hanem
egy ragyogó Angyal, egyike a fényben és dicsıségben öltözött Elohim-nak, aki – miután meg-
ígérte az asszonynak, hogy „bizony nem haltok meg”, ha esznek a tiltott gyümölcsbıl – szavát
meg is tartotta, mert halhatatlanná tette az embert ronthatatlan természetében. Ez az Angyal a

gyó valójában Jehova, a „tüzes kígyók” feje. És mégis a Királyok Könyvében (XVIII. 4.) azt látjuk, hogy
Ezekiás király, aki – akárcsak atyja, Dávid – „kedves dolgot cselekedék az Úr szemei elıtt…, s ı törte össze az
érckígyót is, amelyet Mózes csinált… és nevezé (a magyar fordítás helytelenül többes szám harmadik személyt
használ – a ford.) azt Nékhustánnak”, vagyis egy darab réznek.
47
„Támada pedig a Sátán Izráel ellen, és felindítá Dávidot, hogy számlálja Izráelt”. (Krónika. XXI. 1.)
„Ismét felgerjede az Úrnak (Jehovának) haragja Izráel ellen, és felingerlé Dávidot ı ellenek, ezt mondván: Eredj
el, és számláld meg Izráelt”. (Sámuel, II. XXIV. 1.) A Sátán és Jehova tehát azonos személy.
48
Számtalan tudós vizsgálta a J'hovah név (masoteri pontokkal vagy anélküli) különbözı jelentéseit,
bemutatva azok sokrétő vonatkozását. A legjobb mő errıl a témáról J. Ralston Skinnertıl a „Source of Measures,
the Hebrew Egyptian Mystery”, melyre gyakran hivatkoztunk.
49
Az idézett mőben (233. old.) a Genezis IV. fej. 26. verse helyesen van fordítva: „Akkor kezdték ma-
gukat Jehovának nevezni”, bár a Jehova szót inkább Jah (hím) és Hovah (nı)-nek kellett volna írni, ezzel is
kimutatva azt, hogy ez idıtıl kezdve a nemek határozott szétválása új emberfajt hozott létre.

291
misztériumok Iao-ja, az emberek androgün teremtıjének feje. A harmadik fejezet (ezoteriku-
san) azt mutatja be, hogyan hullott le a tudatlanság fátyola a „csont nélküli” Istenek mintájára
teremtett Angyali Ember érzékeirıl, s hogyan vált tudatossá saját igazi természetérıl. A ra-
gyogó Angyal (Lucifer) itt úgy mutatkozik be, mint a Halhatatlanság osztója, mint a „Megvi-
lágosító”. Az igazi Bukást, amely nemzésbe és anyagba taszította az embert, a negyedik feje-
zetben kell keresnünk. Ezért Jehova-Káin – Ádámnak, a kettıs embernek hím fele – miután
elvált Évától, megteremti benne Ábelt, az elsı természetes asszonyt,50 s ezzel szőzi vért ont.
Mivel tehát Káin azonos Jehovával, éspedig a Genezis negyedik fejezetének héber szövegő
helyes olvasása alapján, továbbá a rabbinisztikus tanítások szerint: „Kin (Káin) – a Gonosz –
Éva fia volt Samaeltıl, az Ördögtıl, amikor az elfoglalta Ádám helyét”. A Talmud szerint „a
gonosz Lélek – Sátán – és Samael, a halál Angyala ugyanaz” (Babba Battra, 16 a.), világosan
arra következtethetünk, hogy Jehova (az emberiség, vagyis Jah-hovah) és Sátán (tehát a kísér-
tı Kígyó) minden részletében azonos egymással. Nincs Ördög, az emberiségen kívül nincs oly
Gonosz, amely Ördögöt tudna teremteni. A megnyilvánult Univerzumban a Gonosz egy szük-
ségszerőség, annak egyik fenntartója. Éppen úgy szükséges a haladáshoz és fejlıdéshez, mint
amilyen szükséges az éjszaka a nappal létrehozásához, és mint ahogyan szükséges a Halál az
Élethez azért, hogy az ember örökké élhessen.

Metafizikailag a Sátán pusztán csak a Természetben lévı dolgok fonákját vagy poláris
ellentétét jelenti.51 İ az „ellenfél”, allegorikusan a „gyilkos”, és mindennek a legfıbb ellensé-
ge, mert az egész Univerzumban minden dolognak – akárcsak az éremnek – két oldala van.
De ebbıl a szemszögbıl a világosság, a jóság, a szépség stb. éppen úgy jelentheti a Sátánt,
mint az Ördögöt, mert hiszen ezek a tulajdonságok ellentétei a sötétségnek, rosszaságnak és
csúnyaságnak. Így válik érthetıvé bizonyos korai keresztény szekták filozófiája és okfejtése,
amelyet akkoriban ezen eretnekek szörnyő eltévelyedésének tartottak. Érthetı, hogy a
SÁTÁNISTÁK szektáját erıszakkal elnyomták, átokkal sújtották, s még a jövı sem tudta
ıket igazolni, mivel tanaikat legmélyebb titokkal övezték. Ugyanígy jártak a KAINITÁK, sıt
az ISKARIOTÁK (Judás után) is, az áruló apostol igazi egyéniségét ugyanis eddig még nem
mutatták be pártatlanul az emberiség ítélıszéke elıtt.

Az eddig elmondottak alapján a gnosztikus szekták tanai egyszerre világossá válnak.

A gnosztikusok minden szektáját egy-egy Beavatott alapította, tanaikat pedig a világ akkori
népei által használt szimbólumok pontos tudásával állították össze. Így már érthetı, miért
tekintette e szekták nagy része Ilda-Baoth-ot Mózes Istenének, gıgıs, ambiciózus és tisztátlan
Szellemnek, aki hatalmával visszaélve elfoglalta a Legmagasabb Isten helyét. Ilda-Baoth s
mivel sem különb, sıt sok szempontból rosszabb volt, mint testvére Elohim, Elohim csak kol-
lektíven képviseli a mindent átfogó megnyilvánult Istenséget, mivel ık a megformálói a meg-
nyilvánult Világegyetem teremtéséhez szükséges és az elsıdleges kozmikus szubsztanciától
létrejövı elsı differenciálódásoknak. Ezért hívták a gnosztikusok Jehovát az Ophiomorphos –
a Kígyó, a Sátán vagy a GONOSZ – Teremtıjének, s így azzal egynek tartották. (Lásd Isis
Unveiled, II. 184. old.) A gnosztikusok szerint Iurbo és Adonai a Iao-Jehova nevei voltak, aki
viszont az Ilda-Baoth kiáradása. (Lásd Codex Nazaraeus, III. 73. old.) Az ı szóhasználatuk
szerint ez annyit jelent, mint amit a rabbik még leplezettebb módon fejeztek ki, mondván
„Káint Samael vagy Sátán nemzette”.

50
Magyarázatként lásd az id. mő VII. Appendix-ének kitőnıen megírt oldalait.
51
A démomológiában Sátán vezeti a Pokolban lévı ellenzéket. A Pokol uralkodója Belzebub, aki a dé-
monok ötödik osztályához tartozik (a középkori démonológia szerint kilenc ilyen osztály van), s ı a feje a bo-
szorkányoknak és varázslóknak. De másutt már volt szó arról, hogy mit jelent valójában a kecskefejő Sátán,
Baphomet, másként Azaziel, Izrael bőnbakja. PÁN pedig a Természet Istene.

292
 A Bukott Angyalok minden ısi jelképrendszerben allegorikusan bukott emberek pro-
totípusai, ezoterikusan pedig maguk ezek az emberek. Így tehát a teremtés órájának
Elohimjébıl azután Beni-Elohim, azaz Isten-fiak lettek, s közöttük – a sémita tradíciók szerint
– ott van a Sátán is. A Thraetaona és Azhi-Dahaka, a pusztító Kígyó közötti égiháború a Föl-
dön ér véget, éspedig Burnouf szerint, abban a csatában, amit a derék emberek vívnak a go-
nosz erıivel, „az irániak és India árja brahmanjai között”. Az Istenek ellentéte az Asurákkal
megismétlıdik a Mahabhârata-ban, a Nagy Háborúban. A harcolók, istenek és démonok, a két
táborban csoportosult ellenfelek a legújabb vallásban, a kereszténységben a Sárkányok és
Sátánok alakját öltötték magukra, egyszerően csak azért, hogy a megszemélyesített Gonoszt
össze lehessen kapcsolni a Genezis Kígyójával, s ezáltal az új dogmára bizonyítékot találni.

Noé egy kabir volt, tehát démon

Nem sokat számit az, hogy Isis, vagy Ceres, a Kabiria, vagy éppen a kabirok tanították
az emberiségnek a szántás-vetést, de rendkívül lényeges az, hogy ne engedjük meg a történe-
lem és legenda tényeinek monopolizálását olyan fanatikusok által, akik az igazság, a legenda
és a történelem ferdítéseit egyetlen emberre összpontosítják. Ha Noéról beszélünk, ı vagy
éppen olyan mítosz, mint a többi, vagy olyan valaki, akinek legendája a kabiri vagy titáni ha-
gyományokon alapul úgy, ahogy azt Szamotrácében tanították. Éppen ezért sem a zsidók, sem
a keresztények nem tarthatják kizárólag magukénak. Faber oly sok kutatás és tanulmányozás
után megpróbálta bebizonyítani, hogy Noé egy atlanteán és egy titán volt, családja pedig a
kabirok vagy jó titánok voltak. Nos, ha ezt elfogadjuk, akkor a bibliai kronológia saját súlya
alatt összeroskad, s vele együtt az összes patriarkák – vagyis a vízözön elıtti és Atlantisz elıt-
ti titánok is elsüllyednek. Amint már bizonyítást nyert, Káin ugyanaz, mint Mars, a hatalom
és a nemzés, az elsı (szexuális) vérontás istene.52 Tubal-Kain egy kabir, „a rézverık és ková-
csok tanítója”, vagy – ha ez jobban tetszik – azonos Hephaestos vagy Vulkán alakjával. Jabal
ugyancsak a kabirok közül való, akik a mezıgazdaságot tanították, „akiknek nyájaik voltak”,
míg Jubal „a hárfások atyja”, ı, vagy ık voltak azok, akik Kronosznak elkészítették a hárfát,
Poszeidonnak pedig a háromágú szigonyt.53

A titokzatos telchinekrıl szóló történetek vagy „regék” – melyekben a mi ezoterikus

tanításainknak minden egyes ısi eseményét fellelhetjük – kezünkbe adják a kulcsot, hogy
honnan származik Káin genealógiája a Genezis negyedik fejezetében. Az is nyilvánvaló, miért
kapcsolta össze a római katolikus egyház Káin és Hám „átkozott vérét” a sötét mágiával, ami-
nek büntetése a vízözön volt. Hiszen a telchinek Rodosz titokzatos vaskohászai voltak, ık
emeltek elıször szobrokat az isteneknek, fegyvereket készítettek számukra és ık tanították
meg az embereket a mágia mővészetére. És éppen ıket söpörte el a vízözön Zeusz parancsára,
mint ahogy a kainitákat is a Jehova által küldött vízözön pusztította el.

Ezek a telchinek tulajdonképpen a kabirok és titánok, csak más formába öltöztetve. De

azonosítani lehet ıket az atlanteánokkal is. Decharme ezt mondja: „Amiként Lemnosz és
Szamotráce, Rodosz szigete, a telchinek szülıföldje is vulkánikus képzıdmény”. (Mithologie
de la Grece antique p. 271.) Rodosz szigete hirtelen merült föl a tengerekbıl, miután elızıleg
már elnyelte az óceán, mondja a hagyomány. Akárcsak a kabirok földje, Szamotráce, úgy

52
Ugyancsak ı Vulkán vagy Vul-Kain, a késı egyiptomiak legnagyobb istene, a legnagyobb kabir.
Egyiptomban az idı istene Chium volt, vagyis Szaturnusz vagy Seth, Chium pedig ugyanaz, mint Káin.
53
Ld. Strabo, aki a küklopszokhoz hasonlítja ıket, XIV. p. 653 és köv. (Callim in Del., 31. Stat. Silo.,
IV. 6. 47. stb.)

293
Rodosz is a vízözön legendákhoz kapcsolódik az emberek emlékezetében. De errıl a tárgyról
már eleget beszéltünk, s így áttérünk egy más témára.

Szóljunk még néhány szót Noéról, aki bizonyos jellegzetes vonásaiban csaknem vala-
mennyi pogány isten zsidó képviselıje. A homéroszi énekekben, poétikus formában megvan-
nak az összes patriárkákról szóló késıbbi mesék, mert hiszen a patriárkák valamennyien
sziderális, kozmikus és numerikus szimbólumok és jelek. A Káin és Seth54 genealógiák kü-
lönválasztására irányuló kísérletek, majd az az ugyancsak hiábavaló kísérlet, hogy ıket való-
ságos, történelmi embereknek mutassák be, csak azt eredményezte, hogy az ebben kételkedık
komoly kutatásokat folytattak a múlt történetének feltárására, és olyan felfedezéseket tettek,
amelyek végérvényesen megtépázták az állítólagos kinyilatkoztatást. Mert amikor már kide-
rült Noé és Melchizedek azonossága, akkor Melchizedek, vagy az Atya-Sadik további azo-
nossága Kronosz-Szaturnusszal is bebizonyítást nyert.

Hogy ez így van, azt könnyő bizonyítani. Nem is tagadja egyik keresztény író sem.
Bryant (Lásd „Analysis of Ancient Mythology”, Vol. II. p. 760.) csatlakozik azokhoz, akik
szerint Sydic vagy Sadic azonos Noé patriárkával, s úgyszintén Melchizedekkel. İ is úgy
véli, hogy a Sadic elnevezés megfelel annak a jellemképnek, amit a Genezisben (VI. fej. 9.)
Noéról kapunk. „‫צדיה‬, Sadic, azaz igaz ember volt, a tökéletes a kortársak között. Úgy tartot-
ták, hogy mindenféle tudományt és hasznos mesterséget ismer, s ezeket fiain keresztül átadta
az utókornak.” (Lásd Abraham Rees: New Encyclopedia)

Sanchoniathon tájékoztatása szerint a kabirok Sydic vagy Zedek (Melchi-zedek) fiai

voltak. Igaz ugyan, hogy ez az információ Eusebius Preparatio Evangelica-ján át jutott el
hozzánk, s így bizonyos kétkedéssel fogadhatnánk, mivel elképzelhetı, hogy Eusebius
Sanchoniathon mőveivel is úgy bánt el, mint Manetho kortábláival. De tegyük fel, hogy
Sydic, Kronosz vagy Szaturnusz azonosítása Noéval vagy Melchizedekkel Eusebius egyik
jóhiszemő feltevésén alapszik. Fogadjuk el tehát, s fogadjuk el Noé jellemzésére az igaz em-
ber kitételt, s azt is, hogy állítólagos mása a titokzatos Melkchzedek, Szálem királya, az örök-
kévaló pap, Melchizedek rendje szerint (Lásd: Zsidók, V. 6, VII. 1. és köv.), s végül, miután
megértettük az ı mibenlétüket spirituális, fizikai és kozmikus vonalon, lássuk, mi lett belılük
a rabbinista és kabbalista felfogás szerint.

Amikor a „Source of Measures” szerzıje Ádámról, Káinról, Marsról, stb. mint meg-
személyesítésekrıl beszél, akkor kabbalista kutatásaiból kiindulva a mi ezoterikus ta-
nításainkat hangoztatja. Ezt mondja:

Nos, a Mars a születés és a halál, a nemzés és a pusztítás, a szántás, az építés, a szobrászat

vagy kıfaragás, az architektúra ura volt… egyszóval mindannak, ami a mesterség vagy mő-
vészet körébe tartozik. Mars az elsıdleges princípium volt, amely a teremtéshez szükséges

54
Teljesen visszás és gyermekes dolognak látom azt a hiábavaló kísérletet, amikor Káin és Seth genea-
lógiáit szét akarják választani egymástól, vagy amikor el akarják rejteni a nevek azonosságát a különbözı betők
mögött. Hiszen Káinnak van egy Hánok nevő fia, Sethnek pedig Énoch fia (vagy ha tetszik Énos, Ch'anoch,
Hanoch – hiszen a magánhangzó nélküli héber nevekkel tetszés szerint lehet elbánni). A káini leszármazási vo-
nalon Hánok nemzi Iradot, Irad Mekhujáelt, ez utóbbi Methusáelt, Methusáel pedig Lámechet. Seth leszármazói
pedig: Énoch nemzi Kénánt, ez pedig Mahalálált (Mekhujáel egy változata ez), ez pedig Jaredet (vagy Iradot);
Jarad nemzi Enochot (ez már a 3. számú), aki viszont Methséláht (Methusáelbıl) és végül Lamech fejezi be a
listát. Nos, ezek mind a szoláris és lunáris évek az asztronómai korszakok (kabbalista) szimbólumai, és termé-
szetesen a fiziológiai (fallikus) funkciók szimbólumai is, amint ezek minden más pogány szimbológiai hitvallás-
ban is megtalálhatók. Mindezt már sokan bebizonyították.

294
 55
két pólussá módosult. Asztronómiai szempontból ugyancsak ı foglalta el a napnak és az
évnek a születési pontját, azt a helyet, ahol növekszik az erı, ez a Kos jegye, s azt a helyet
is, ahol bekövetkezik a halál, s ez a Skorpió jele. Vénusz házába tartozott, és a Skorpió házá-
ba is. Amikor a születésrıl volt szó, akkor a Jó volt, amikor a halálról, akkor a Rossz volt. Mint
jó, ı volt a fény, mint rossz, ı volt az éj. Mint jó, ı volt a férfi, mint rossz, ı volt a nı. İ tartotta
56
a kardinális pontokat, és mint Káin, vagy Vulkán vagy Pater Sadic, vagy Melchizedek, ı volt
az ekliptika, az egyensúly vagy a kiegyenlítés vonalának ura, s ezért ı volt az Igazságos. A
régiek azt tartották, hogy hét bolygó vagy hét nagy isten volt, amelyek egy nyolcadikból, a Ma-
ter Terrából jöttek elı, annak ura pedig Pater Sadic, az Igazságos volt. (Source of Measures,
186. old.)

Az idık folyamán bármennyire is degradálták ıket (mármint Káint és Marsot), mindez

fényt vet arra, hogy milyen feladatot töltöttek be, és bizonyítja a kettı azonosságát.

Minthogy pedig a Noé-féle vízözön úgy, ahogy az a bibliai kronológiában bető szerint
le van írva, kimutathatóan sohasem létezett, Cumberland püspök jámbor, de igen önkényes
feltételezése is kénytelen lesz követni ezt a vízözönt a mesék országába. Mert az elfogulatlan
megfigyelı igen különösnek találja, amikor azt hallja, hogy: „a kabiroknak két külön faja
volt”, az elsıhöz tartoztak Hám és Mizraim, akiket ı (mármint Cumberland püspök) Jupiter-
nek és a Mnaseas-féle Dionüszosznak vél, míg a másik fajhoz tartoztak „Sém gyermekei, ezek
a Sochoniston-féle kabirok, atyjuk pedig Sydik, következésképp a szentírásban szereplı
Sém”. (Append. de Cabiris, ap. Orig. gent. pp. 364, 376, az utóbbi megállapítás a 357. old.
van.)

A kabirok, a „Hatalmas Lények” azonosak a mi elsıdleges Dhyan Chohanjainkkal, a

testtel bíró és test nélküli Pitrikkel, és mindazokkal az uralkodókkal és tanítókkal, akik az elsı
fajokban éltek, s akikrıl úgy beszélnek, mint istenekrıl és az isteni dinasztiák királyairól.

İsi perzsa hagyományok a poláris és az elsüllyedt kontinensrıl

A legendavilág nem tudja annyira elferdíteni a tényeket, hogy azokat ne lehessen fel-
ismerni. Egyiptom és Görögország tradíciói egyfelıl, s a velük mindig háborúskodó Perzsia
hagyományai másfelıl oly nagy hasonlóságot mutatnak a szereplı személyek és a számok
terén, hogy ezt a hasonlóságot nem lehet a puszta véletlen összejátszásának tekinteni. Bailly
ezt alaposan bebizonyította. Most vizsgáljuk meg – különbözı források alapján – ezeket a
tradíciókat, hogy a mágusok történeteit jobban össze tudjuk hasonlítani az un. görög „mesék-
kel”.

Ez a legendavilág – az eredeti perzsa folklór – ma már éppen úgy a népszerő mesék bi-
rodalmába tartozik, mint az a sok igaz mese, mely helyet kapott az európai történetírásban.
Arthur király, a Kerekasztal és lovagjai látszatra szintén mesealakok, pedig tényeken alapul-
55
Mars eolikus neve Areus (Αρευς) volt, és a görög Ares (Aρης) olyan név, melynek etimológiai jelen-
tésérıl a filológusok és hinduisták, görög és szanszkrit tudósok máig sem tudnak bizonyosat mondani. Max
Müller különös módon Mars és Ares nevét a mar szanszkrit gyökbıl származtatja, szerinte ebbıl fejlıdött ki a
Marut-ok vagy viharistenek neve is. Welcker azonban sokkal pontosabb etimológiát ad (ld. Griech, Götterlehre,
I. 415.) Akárhogy is van a dolog, a szavaknak vagy szógyököknek az etimológiája egymagában sohasem fogja
teljesen feltárni az ezoterikus értelmet, bár hasznos feltevésekhez vezethet.
56
Amint a hivatkozott szerzı mondja: „Maga a Vulcain szó kitőnik az olvasáskor, mert az elsı szavak-
ban (Genezis, IV. 5.) ez található: V'elcain vagy V'ulcain, mely utóbbi megfelel a vau bető mély u hangjának. A
közvetlen értelmi összefüggésbıl úgy is olvasható, mint „és az isten Káin”, vagyis Vulkán. De ha még további
bizonyításra lenne szükség a Káin-Vulkain elgondoláshoz, Fuerst szavait idézem: „‫ קין‬Káin annyi, mint a lán-
dzsa vashegye, ı a kovács (patkókovács) a hegyes vasszerszámok és a kovácsmesterség feltalálója”. (278. old.)

295
nak, és Anglia történetéhez tartoznak. Miért ne lehetne Irán legendavilága szintén történelmi
eredető beszámoló Atlantisz történelemelıtti eseményeirıl? A néphagyomány ezt mondja:

Ádám teremtése elıtt két faj élt a Földön, egy korábbi és egy késıbbi. A dev faj 7.000
évig uralkodott, a peri (az ized) faj pedig csak 2.000 évig, az elıbbi uralkodásának vége felé.
A dev faj óriás volt, erıs és gonosz, az alakra kisebb peri faj viszont bölcsebb és jobb volt.

A fenti történetben felismerhetık az atlanteán óriások és az árják, másként a

Ramayana râkshasái és a Bharata-Varsha, vagyis India népei. A Biblia, mint özönvíz elıtti és
utáni embereket emlegeti ıket.

A perik57 fölött Gyan (vagyis Gnan, Jnana, az Igaz vagy Okkult Tudás) király uralko-
dott, de nevezték Gian-ben-Gian (vagyis Bölcsesség fia Bölcsesség) néven is. Pajzsa oly híres
volt, mint Achillesé, csakhogy ez a pajzs nem háborúban védte ıt az ellenséggel szemben, ha-
nem a devek fekete mágiája, a varázslat ellen. Gian-ben-Gian 2.000 évig uralkodott, egészen
addig, amíg Iblis – az Ördög – Istentıl kapott felhatalmazás alapján, le nem gyızte a periket,
és szét nem szórta ıket a világ minden tájára. Iblis ellen, aki a Sors, vagy Karma ügynöke
volt, még a mágikus pajzs sem tudott védelmet nyújtani, jóllehet az asztrológiai elvek szerint
készült mindenféle varázslat, igézet és gonosz bővölet rontására.58 A legendák tíz királyról
számolnak be, akik a legutolsó metropoliszban, Khanoom-ban uralkodtak. A tizedik király,
Kaimurath, azonos a héber Ádámmal. E királyok megfelelnek a Berosus által említett tíz víz-
özön elıtti királyi dinasztiának.

Bármennyire is eltorzultak ezek a legendák, azonosságuk a kaldeai, egyiptomi, görög,

sıt még a héber hagyományokkal alig tagadható. Hiszen a zsidók is, bár megvetéssel elzár-
kóztak attól, hogy az Ádám elıtti népekrıl beszéljenek, mégis világosan belefoglalják ıket
mítoszukba, amikor arról van szó, hogy Káin – a Földön élı összesen két ember közül az
egyik – Nód földjére megy, ahol feleséget vesz magának, és várost épít. (Genezis IV. 16. és
köv.)

Ha most összehasonlítjuk a perzsa mesékben említett 9.000 évet azzal a 9.000 évvel,
amely Platón szerint Atlantisz elsüllyedése óta az ı koráig eltelt, akkor egy különös tényre
bukkanunk. Bailly is foglalkozott ezzel, de helytelenül interpretálta. A Titkos Tanítás rámutat
e számok igazi értelmére. A Critias-ban ezt olvassuk: „Elıször is ne felejtsük el, hogy 9.000
év telt el azon háború óta, amelyet a Herkules Oszlopain túli népek és az itteni országokban
lakó népek egymással folytattak”.

A Timaeus-ban Platón ugyanezt mondja. Amikor a Titkos Tanítás azt állítja, hogy az
atlanteán szigetlakók legnagyobb része elpusztult az i. e. 850.000 – 700.000 évek között, s
hogy az árják 200.000 éve éltek már, amikor az elsı nagy „sziget” – vagyis kontinens – el-
süllyedt, akkor a számadatok összeegyeztetése igen nehéznek látszik. Márpedig lehetséges.
Platón, mint beavatott, kénytelen volt a szentély burkolt nyelvezetét használni, s ugyanezt
tették Kaldea és Perzsia mágusai, akiknek exoterikus kinyilatkoztatásai megmaradtak és át-

57
Egyesek e szót a paras-ból származtatják, amelybıl pars, pers, Persia lett; de éppen úgy lehetne a
Pitarából vagy Pitribıl levezetni. A Pitrik az ötödik faj hindu ısei voltak, a Bölcsesség Atyái, másként az „Aka-
rat és Jóga” fiai, s ıket hívták Pitaráknak, akárcsak az elsı fajbeli isteni Pitriket.
58
E hagyományok megtalálhatók az orosz, grúz, örmény és perzsa nyelven kiadott Perzsa Legendák
Győjteményében, továbbá Herbelot: „Legendes Persanes”, (Bibliotheque OrientaI, 298, 387, stb.) címő elbeszé-
léseiben és Danville: Mémoires-jaiban. Mi itt csak egy sőrített történetet adunk arról, ami európai és ázsiai nyel-
veken több száz kötetben megjelent, nem is szólva a szájhagyományról.

296
származtak az utókorra a perzsa legendákban. A hébereknél is ugyanezt látjuk: „hét napos”
hétrıl beszélnek, majd „évekbıl álló hétrıl”, melynek minden egyes napja 360 szoláris évet
jelent, s az egész „hét” 2520 évet tesz ki ténylegesen. Volt szombat-hetük, szombat-évük, stb.,
és a szombatjuk hol 24 órát, hol pedig 24.000 évet jelentett sod-jaik (a zsidók titkos törvénye,
amit csak a beavatottak ismertek) titkos kalkulációiban. Napjainkban mi is századnak hívunk
egy hosszabb korszakot. Platón korában mindenesetre a beavatott írók milleniumon nem
1.000 évet, hanem 100.000 évet értettek. A náluk sokkal merészebb hinduk pedig sohasem
rejtették véka alá kronológiájukat. Így tehát a 9.000 év a beavatottak értelmezése szerint
900.000 év, s ezen korszak alatt – vagyis az árja faj elsı megjelenésétıl kezdve, mely idıben
a valamikor hatalmas Atlantisz pliocén részei fokozatosan süllyedni kezdtek,59 és más konti-
nensek jelentek meg a víz színe fölött, egészen addig, amíg a Platón által említett kis Atlantisz
sziget végleg el nem tőnt a habokban –, az árja fajok állandóan küzdöttek az elsı óriásfajok
leszármazottaival. Ez a háború csak a Kali Yuga elıtti korszak vége felé fejezıdött be, ez volt
a nevezetes Mahabhârata, vagyis a Nagy Háború az indiai történetírásban. De az események-
nek és korszakoknak ez az összekeverése, több százezer év történéseinek néhány ezer évre
való leszőkítése nem érinti azt a 9.000 évet, amely Atlantisz legutolsó részének katasztrófája
óta eltelt Szolon idejéig, amikor ezt a tényt az egyiptomi papok vele közölték. Ez a 9.000 év
szószerinti számadat volt. Atlantisz katasztrófáját különben sem tartották titokban, csupán a
görögök emlékezetébıl törlıdött ki. Egyiptomban megmaradtak a teljes feljegyzések az elszi-
geteltség folytán, minthogy a tenger és a sivatag képezte határait, más népek beavatkozásaitól
mentes maradt, s ez a helyzet csak néhány ezer évvel korunk elıtt változott meg.

Egyiptomról és nagy misztériumairól a történelem elıször Hérodotosz közvetítésével

kap némi bepillantást, ha csak figyelembe nem vesszük a Bibliát és annak furcsa kronológiá-
ját.60 És hogy Hérodotosz mily keveset mondhatott errıl, azt maga is bevallja, amikor egy
saisi Beavatott sírjáról beszél, mely a Minervának szentelt épület környékén feküdt:

A kápolna mögött… fekszik az Egy sírja, akinek nevét szentségtörésnek tartanám elárulni… E
helyen hatalmas obeliszkek állnak, nem messze egy tó van, melyet kör alakú kıfal kerít el… E
tavon matatják be éjszaka ama személy kalandjait, az egyiptomiak szerint az úgynevezett
Misztériumokat. De ezekrıl a dolgokról – bár minden részletüket pontosan ismerem – mélyen
kell hallgatnom. (II. köt. 170. old.)

Jól ismert tény, hogy a régiek legrejtettebb és legszentebb titka a ciklusokra és számí-
tásokra vonatkozott. Kezdve az egyiptomiaktól egészen a zsidókig, fıbenjáró bőnnek számí-
tott valamit is elárulni a pontos idıszámításokról. Tantaloszt azért zúdították le a pokolbeli
mélységekbe, mert elárulta az istenek titkát. A szent Szibilla könyvek ırizıit is halálbüntetés
fenyegette, ha egy szót is elárulnak belıle. Szigalionok – vagyis Harpokratesz képmásai –
voltak minden templomban, különösen Izisz és Szerapisz templomaiban, ezek egy ifjút ábrá-
zoltak, amint mutatóujját ajkára teszi. A héberek pedig azt tanították, hogy ha valaki elárulja a
Kabbala titkait – miután már beavatást nyert a rabbinikus misztériumokba –, az olyan, mintha
a Tudás Fájáról leszakítaná a gyümölcsöt, ez halálbüntetéssel járt.

És mi, európaiak, átvettük a zsidók exoterikus kronológiáját! Nem csoda, hogy azóta is
minden tudományos koncepciónkat és idıtartam érzékünket ez befolyásolja és színezi!

59
A fı kontinens a miocén korban pusztult el, amint már megállapítottuk
60
Kezdve Bede-tıl valamennyi, kronológiával foglalkozó egyházi író ellentmond egymásnak. Whiston:
Old Testament-jében ezt mondja: „A héber szövegek kronológiáját durván megváltoztatták, különösen a Vízözön
után következı idıszakra vonatkozólag.” (20. old.)

297
 A perzsa hagyományokban tehát mindig két nemzetet vagy fajt emlegetnek, amelyek-
rıl azt gondolnánk, hogy ma már teljesen kihaltak. Ez azonban nem áll, mert e fajok csupán
átalakultak. E legendákban mindig szóba kerül a Kaf (vagy Kafarisztán?) hegység, benne egy
szoborcsarnokkal, amelyet Argeak, az Óriás épített, s ahol a szobrok az ısi embereket ábrá-
zolják, amilyenek eredetileg voltak. E szobrokat Szulimánoknak (Salamonoknak), vagyis a
Kelet bölcs királyainak nevezik, és ezen a néven összesen hetvenkét királyt tartanak szá-
mon.61 Három közülük egyenként ezer-ezer évig uralkodott. (Herbelot, op. cit. 829. old.)

Siamek volt az elsı király, Kaimurath (Ádám) szeretett fia, akit fivére, az óriás meg-
gyilkolt. Atyja örökös tüzet helyezett sírjába, amely elégetett hamvait tartalmazta, innen ered
a tőzimádás vallása - gondolják egyes orientalisták.

Utána Huschenk következett, az okos és bölcs. Huschenk dinasztiája újra felfedezte a

fémeket és drágaköveket, amelyeket a devek vagy óriások elrejtettek a Föld gyomrában. Be-
vezették a rézkohászatot, a csatornázást és a fejlett mezıgazdaságot. Ugyancsak Huschenknek
tulajdonítják – amint az már szokásos – az „Örök Bölcsesség” címő mővet, sıt még Luz, Ba-
bilon és Iszfahán városainak építését is, bár ezek valójában korszakokkal késıbb épültek. De
amint a modern Delhi is hat régebbi város romjain épült, úgy ezek a városok is valószínőleg
mérhetetlen ısiségő helyekre települhettek. Hogy mikor élt Huschenk, azt csak egy másik
legendából lehet kikövetkeztetni.

Ugyanezen hagyomány szerint ez a bölcs herceg háborúba indult az óriások ellen egy
tizenkét lábú paripán, amely egy krokodil és egy nıstény víziló szerelmébıl származott. Ez a
dodecaped eredetileg a „száraz szigeten”, vagyis az új kontinensen élt, és igen sok ügyesség
és erı kellett e csodálatos állat elfogásához. És amint Huschenk az állat hátára szállt, minden
ellenségét le tudta gyızni. Az óriások semmit sem tehettek mérhetetlen erejével szemben.
Végül is Huschenket, e nagyszerő királyt egy hatalmas szikla zúzta szét, amit az óriások dob-
tak le reája a Damavend hegység ormairól.62

Perzsia harmadik királya Tahmurath, az iráni Szt. György, aki mindig legyızi a sár-
kányt, s végül meg is öli. Tahmurat nagy ellensége a deveknek, akik az ı idejében a Kaf
hegységben laktak, s idınként végig pusztították a periket. A perzsa néphagyományról szóló
régi francia krónikákban Tahmurath az óriások legyızıje, neve: Dev-bend. İróla is azt mond-
ják, hogy Babilon, Ninive, Diarbek stb. alapítója. Elıdjéhez, Huschenkhez hasonlóan,
Tahmurath (Taimuraz) is szerzett egy csatamént, de ez még különösebb és gyorsabb volt: a
Simorgh-Anke nevő madár. E csodálatos madár mindenhez értett, több nyelven beszélt, sıt
még vallásos meggyızıdése is volt. (Ld. Orient collect. II. 119.) És miket mond ez a perzsa
fınix? Panaszkodik hosszú élete miatt, hiszen még sok-sok ciklussal Adam (Kaimurath) kora
elıtt született. Tanúja volt hosszú évszázadok fordulatainak. Átélt tizenkét 7000 évbıl álló
ciklust, látta azok kezdetét és végét. Ezoterikusan megszorozva, ebbıl is megkapjuk a
840.000 évet.63 „A jó kalifa és Simorgh románca” szerint Simorgh akkor született, amikor a
pre-adamiták utolsó vízözöne lezajlott. (Tales of Debrent)

61
Innen Salamon király, akinek nyomait a Biblián kívül sehol sem találjuk. Salamon pompás palotájá-
nak és városának leírása pontosan összevág a perzsa mesék leírásaival. De sem a palotát, sem a várost semmiféle
korabeli utazó nem ismerte, sıt még Hérodotosz sem tudott róla.
62
Orient. Trad., 454. old. Ld. még Bailly: „Lettres sur l’Atlantide”.
63
U. o. Emlékezünk vissza, a rabbik azt tanítják, hogy a Földgömb hétszer egymásután fog megújhodni,
s hogy ezek egyenként 7000 évig fognak tartani, s így a teljes idıtartam 49.000 év. (Ld. Rabbi Parcha: Wheel,
továbbá Kenealy: Book of God, 176. old.) Utalás ez a hét körre, a hét gyökérfajra és az alfajokra, e valóban
okkult számadatokra, bár alaposan össze van keverve.

298
 És mit mond a „Számok Könyve”? Ezoterikusan Adam Rishoon a lunáris Szellem (bi-
zonyos értelemben Jehova vagy a Pitrik), három fia pedig – Ka-yin, Habel és Seth – a három
fajt jelenti, amint azt már megmagyaráztuk. Noé-Xisuthrus viszont (a kozmo-geológiai kulcs
szerint) a szétvált harmadik fajt jelenti, három fia pedig annak három utolsó alfaját. Végül
Ham azt a fajt szimbolizálja, amely feltárta a Szülı Faj és az „Értelemnélküliek mezte-
lenségét”, vagyis amely elkövette a bőnt.

Tahmurath szárnyas paripáján (Ahriman) meglátogatja a Koh-Kaf vagy Kaph hegysé-

get. Látja, hogy az óriások rosszul bánnak a perikkel, megöli Argen-t és az óriás Demrusch-
ot. Azután megszabadítja a Demrusch által fogva tartott Mergiana-t64, a jó peri leányt, elviszi
ıt a száraz szigetre, vagyis az új kontinensre, Európába.65 Tahmurath után Giamschid követ-
kezik, aki felépíti Esikekart, vagy Persepolist. Ez a király 700 évig uralkodott, gıgjében hal-
hatatlannak hiszi magát, s azt követeli, hogy istenként tiszteljék. A sors megbünteti ıt. Szám-
őzöttként 100 éven át vándorol a világban Dhulkarnayn néven, ami „kétszarvút” jelent. Ez a
jelzı nincs összefüggésben a „hasadt patájú, kétszarvú” urasággal. Ázsiában – mely nem elég
civilizált ahhoz, hogy tudjon az Ördög külsı jeleirıl – a „kétszarvú” jelzıt azok a hódítók
kapják, akiknek sikerült kelettıl nyugatig leigázni a világot.

A bitorló Zohac következik utána, majd Feridan, a kiváló perzsa hıs, aki Zohacot le-
gyızvén, elıdjét a Damavend hegységbe zárja. Még sokan követték ıket le egészen
Kaikobad-ig, aki egy új dinasztiát alapított.

Így szól tehát Perzsia legendás története, s most vizsgáljuk meg közelebbrıl. Kezdjük
azzal, mit gondoljunk a Kaf hegységrıl?

Geográfiailag lehet ez a hegység a Kaukázus vagy Közép-Ázsia valamelyik hegysége,

de a legenda szerint a devek és a perik ezen a hegységen túl messze északon laktak, lévén a
perik a parszik vagy farszik távoli ısei. A keleti hagyomány gyakran hivatkozik egy ismeret-
len jeges, komor tengerre és egy sötét földrészre, amelyen belül azonban a Boldog Szigetek
terülnek el, Földünkön az élet megjelenése óta innen ered az Élet Forrása. (Herbelot, 593.
old, Armenian Tales, 35. old.) A legenda még azt is elmondja, hogy az elsı száraz szigetnek
(kontinensnek) egy része – miután elvált az eredeti tömbtıl – azóta is a Koh-Kaf hegység mö-
gött maradt, amely „a világot körülvevı sziklás öv”. Hét hónapos utazás után elérheti az, aki a
„Szoliman győrőjével” bír, a „Forrást”, de állandóan észak felé kell tartania, oly egyenesen,
mint a madár röpte. A Perzsiából egyenesen északra tartó utazás, a hatvanadik hosszúsági fok
mentén a nyugatra esı Novaja Zemljához vezet, míg a Kaukázustól északra tartó utazás az
örök jég honába, a Sarkkörön túlra visz, a hatvanadik és negyvenötödik szélességi fokok, va-
gyis a Novaja Zemlja és a Spitzbergák közötti területre. Ez természetesen csak úgy lehetséges,
ha valaki Huschenk tizenkét lábú lovát vagy Tahmurath Simorghját nyergeli meg, hogy átkel-
jen velük a Sarki Tengeren.66

Mindenesetre tény az, hogy Perzsia és a Kaukázus vándor-énekesei mind a mai napig
azt tartják, hogy a Kap vagy Kaukázus hóval borított ormain túl, messze-messze van egy nagy,

64
Mergain vagy Morgana, Arthur király tündér húga, ezek szerint keleti eredető.
65
Nagy Britanniában valóban rá is találtak a Kerek Asztal Lovagjairól szóló történetben. A két hısnı
azonos neve és tündérvolta nyilvánvalóan ugyanazt a történeti eseményt szimbolizálja, amelybıl késıbb legenda
lett.
66
A kaukázusi bennszülöttek mai napig is Kap-Kaz-nak hívják a hegységet, az ismert v helyett p betőt
ejtve. Dalnokaik pedig azt mondják, hogy hét hónapig tart gyors lovon a Kaf-on túli „száraz föld” elérése, s
mindig északra kell tartani, kitérés nélkül.

299
ma még rejtett kontinens. Ezt csak azok érhetik el, akik meg tudják szerezni maguknak a kro-
kodil és nıstény víziló tizenkét szárnyú67 ivadékát, vagy akik ki tudják várni azt az idıt, ami-
kor Simorgh-anke – ígérete szerint – hajlandó lesz halála elıtt a rejtett kontinenst nekik bemu-
tatni, s azt megint láthatóvá és mindenki számára elérhetıvé tenni egy olyan híddal, amelyet
az óceáni devek építenek majd a „szárazföld” ama része és a tıle elszakadt részek között.68 Ez
természetesen a hetedik fajra vonatkozik, mivel Simorgh a manvantara ciklust jelképezi.

Nagyon érdekes, hogy Cosmas Indicopleustes, aki i.sz. a hatodik században élt, min-
dig azt állította, hogy az ember szülıföldje és kezdeti tartózkodási helye egy Óceánon túli
országban volt, s erre bizonyítékot is kapott Indiában egy tudós kaldeustól. (Cosmas
Indicopleustes in Collect. Nova Patrum II. K. 188. old; ld. még Journ. des Savants, Suppl.
1707. 20. old.) Cosmas ezt mondja: „Az általunk lakott földeket az Óceán veszi körül. De az
Óceánon túl van egy másik földrész, amely az ég falait érinti. Az ember teremtése ezen a föl-
dön történt, s itt élt a Paradicsomban. Az Özönvíz alatt Noét bárkájával átvitték abba az or-
szágba, ahol utódai most is élnek”. Huschenk tizenkét lábú lovát ama száraz földnek nevezett
kontinensen találták meg.

Cosmas „Keresztény topográfiája”, s a mő értéke jól ismert. De a fenti beszámolóban a

jó atya egy univerzális hagyományt ismétel meg, amelyet ma már a tények is igazoltak. Min-
den sarkutazó úgy véli, hogy az örök jég vonalán túl van egy kontinens, vagyis „száraz szi-
get”. Az egyik Kommentárból vett néhány szakasz ezek után most már könnyebben megérthe-
t ı:
69
Az (emberi) élet legkezdetén az egyedüli szárazföld a szféra jobb végén volt, ahol az (t. i. a
70
bolygó) mozdulatlan. Az egész Föld egyetlen vizes pusztaság volt, a víz pedig langymeleg
71
volt… Itt született az ember, az elpusztíthatatlan, örök Manvantara hét zónáján. Ott örök ta-
vasz volt a sötétben. (De) ami sötét a ma emberének, az világosság volt a hajnal emberének.
72
Ama helyen pihentek az Istenek, és a Fohat azóta is uralkodik… Így a bölcs Atyák azt mond-
ják, hogy az ember az Anya (a Föld) fejében született, és hogy az Anya lábai a bal végen go-
nosz szeleket termeltek (szültek), s ezek az alsó Sárkány torkából törnek elı… Az elsı és a
73
második (faj) között az Örök központi (földet) az élet vize osztotta ketté.

Ez köröskörül áramlik és élteti (Földanya) testét. Az egyik vége a fejébıl indul ki, zavarossá
válik a lábainál (a Déli póluson). Megtisztul (amint visszatér) szívében, amely a szent

67
Bailly véleménye, hogy ez a ló egy tizenkét evezıs hajó. A Titkos Tanítás szerint a korai harmadik
faj hajókat és hajórajokat épített, még mielıtt házakat épített volna. De itt a „ló” – amely sokkal késıbbi állat –
egy mélyebb és elsıdlegesen okkult értelemmel bír. A krokodil és a víziló mind a régi egyiptomiaknál, mind
pedig a mexikóiaknál szentként tisztelt állat volt, és isteni szimbólumot jelentett. Poszeidon – Homérosz szerint
– a ló istene, s ezt a formát ölti magára, hogy Ceresnek tessék. Arion (kettıjük szülötte) ezen – tulajdonképpen
ciklus jelentı – „lónak” egyik aspektusa.
68
A leszakadt részek Norvégia és egyéb földrészek a Sarkkör közelében.
69
A két pólust Földünk jobb és bal végének hívják – a jobb t. i. az Északi pólus –, más elnevezéssel
Földünk feje és lába. Minden kedvezı (asztrális és kozmikus) hatás északról jön, minden gyilkos befolyás a Déli
pólusról. Ezek a „jobbkéz” és „balkéz” mágiával vannak kapcsolatban, és hatást is gyakorolnak rájuk.
70
Minél jobban közeledünk a pólusokhoz, annál kevésbé érezhetı a Föld forgása, a voltaképpeni pólu-
sokon a napi körforgás teljesen neutralizálódik. Innen az a kifejezés, hogy a Szféra ott mozdulatlan.
71
Az okkultizmusban azt tartják, hogy az a földrész vagy sziget, amely az északi pólust – mint sapka a
fejtetıt – koronázza, az egyetlen szárazföld, amely körünk egész Manvantárája alatt megmarad. Az összes köz-
ponti kontinens és földrész többször is fel fog emelkedni a tengerfenékrıl, de ez a földrész nem változik.
72
A Fohat védikus és avestai neve Apâm-Napât. Az Avesta-ban a Fohat a tőz-yazaták és a víz-yazaták
között áll. Szószerinti értelme: „Vizek Fia”, de ezek a „vizek” nem az a folyadék, amit mi ismerünk, hanem az
Éter – a tér – tüzes vizei. Fohat az „Éter Fia”, s itt az Éter legmagasabb aspektusáról, az Akâsáról van szó. Ez az
Akâsa az ısi Hét, továbbá az Ige vagy Logosz Anya-Atya összegezése. Fohat a Logosz világossága.
73
Ez a „víz” az élet fluiduma, a Földet éltetı vér, amelyet itt egy élı testhez hasonlítanak.

300
 Shambalah lábai alatt dobog, amely akkor (a kezdetben) még nem született meg. Mert az
ember lakhelyének (a Földnek) övében van elrejtve minden élınek és lélegzınek az élete és
74
egészsége. Az elsı és a második (faj) alatt az övet nagy vizek takarták. (De) a nagy anya
vajúdott a vizek alatt, és egy új földrész csatlakozott az elsıhöz, amelyet a mi bölcseink faj-
dísznek (sapkának) neveznek. Még erısebben vajúdott a harmadik (faj) miatt, és ekkor a víz
fölött kiemelkedett dereka és köldöke. Ez volt az öv, a szent Himavat, amely átfogja a vilá-
75 76
got. Az Anya nyaktól kezdve lefelé a lemenı nap irányában (délnyugatra) sok földrészre és
szigetre tört szét, de az Örök Föld (a sapka) egyben maradt. Száraz földek borították a néma
vizek színét a világ négy sarkán. Mindezek elpusztultak (egymás után). Ekkor tőnt fel a go-
nosz (Atlantisz) hajléka. Az Örök föld már el volt rejtve, mert a vizek kemények lettek (meg-
fagytak) az Anya orrlyukaiból jövı lehelettıl és a Sárkány torkából áramló gonosz szelektıl,
stb.

Ezek szerint Észak-Ázsia a második fajjal egyidıs. Azt is lehetne mondani, hogy
Ázsia egyidıs az emberrel, mert az emberi élet legkezdetétıl fogva az alap-kontinens már
megvolt, s az a rész, amit ma Ázsiának ismerünk, csak egy késıbbi korban vált le róla a jeges
vizektıl leválasztva.

Ha a tanítást helyesen értjük, akkor az elsı kialakuló kontinens beborította az egész

Északi pólust, mint valami folyamatos kéreg, s ez most is így van. Egy beltengeren túl fekszik
ez, s elérhetetlen délibábnak tőnik fel azon néhány sarkutazó elıtt, akik oda eljutottak.

A második faj idején nagyobb földrész emelkedett ki a vizek alól, a „fejhez” folytatás-
ként, a „nyaktól” lefelé. Ez a földrész mindkét félgömbön kezdıdött: a mi félgömbünkön a
Spitzbergák77 legészakibb részén túl, a Mercator nyúlványon, míg az amerikai félgömbön
valószínőleg olyan helyet foglal magában, ahol ma a Baffin-öböl, valamint a körülötte lévı
szigetek és félszigetek fekszenek. Amott alig érhette el déli irányban a hetvenedik szélességi
fokot, emitt a kommentár által már említett lópatkó formájú kontinens alakult ki. Ennek egyik
vége a megnyúlt Grönlandot foglalta magában úgy, hogy az délnyugatra elérte az ötvenedik

74
Az okkult tanítás megerısíti azt a népszerő hagyományt, hogy egy Életforrás létezik a Föld beleiben,
és az Északi póluson. Ez a Föld vére: egy elektromágneses áramlás, amely az összes erekben kering, s amely a
Föld „köldökében” van elraktározva.
75
Az okkultizmus szerint a Himalája lenne ez az „öv”, s ez ölelné víz alatt és víz fölött körül a világot.
A köldök a lemenı Nap felé helyezkedik el, vagyis Himavat nyugati oldalán, amelyben a Himalájától északra
lévı Meru hegység gyökerezik. Meru ezek szerint nem a „köldökben, vagyis a Föld központjában levı mesés
hegy”, mert csak az alapozása, gyökere van a „köldökben”, maga a hegy messze északon fekszik. Általa van
összekötve a köldök a „központi” Földdel, amely „sohasem pusztul el”. Ebben az országban „hat hónapig tart a
halandó ember nappala, és ugyanannyi ideig az éjszakája”. Amint a Vishnu Purâna mondja: „Merutól északra
mindig éjszaka van, amikor más földrészeken nappal van, mert Meru északra van az összes dwipától és
varshától” (szigetek és országok). Meru tehát nem az Atlasz hegységben van – amint Wilford elgondolja – és
Wilsonnak sincs igaza, aki ezt „teljesen a világ központjába” akarja helyezni csak azért, mert „relatíve északra
van a különbözı földrészek lakóitól, akinek a kelet az a táj, ahol a Nap elıször feltőnik”. (II. köt. 244. old.)
76
Még a Kommentárok sem vetik el a keleti metaforát. Glóbuszunkat egy nı testéhez hasonlítják, ı a
„Földanya”. Nyakától lefelé – ez a kifejezés az áthághatatlan jégtorlaszon belül lévı beltengerre vonatkozik. A
Föld – mint Parasâra mondja – „az anya és a dajka, megszaporítva összes teremtményeivel és azok tulajdonsága-
ival, ı a minden világok magába foglalója”.
77
A Stanzák ezt a helyet olyan kifejezéssel írják le, amit a Kommentárban szélesség nélküli helynek
(niraksha), az istenek hajlékának neveznek. Amint a Sûrya Siddhanta-ban egy bölcs mondja: (XII. 42-4.)
„Felettük megy a nap, amikor napéjegyenlıségek közt van; ekkor sem árnyék nincs, sem pólus-
kiemelkedés (akshonnati). Merutól mindkét irányban van két sarkcsillag (dhruvatara) az ég közepén azok szá-
mára, akik a szélesség nélküli (niraksha) helyeken laknak. Mindkét csillagnak helye van a horizonton. Ezért hát
amaz városokban (amaz országokban) a pólusok nem emelkednek ki, mert a két póluscsillag ott van a horizon-
ton, de az együttes szélességi fok (lumbaka) kilencven, Merunál a szélességi fokok (aksha) ugyanezek.” (Ld.
Vishnu Purâna, Wilson ford. II. köt. 208. old.)

301
fokot, a másik vége pedig Kamcsatkáig ért. A két véget összekötötte az, ami most Kelet- és
Nyugat-Szibéria északi partvidéke. Ez azután összetört és eltőnt. A harmadik faj korai idejé-
ben jött létre Lemuria. Amikor ez is elpusztult, akkor jelent meg Atlantisz.

Nyugati spekulációk görög és puránai hagyományokról

Természetesnek látszik, hogy egy 17. századi svéd történész, Rudbeck, a hozzá eljutott
igen gyér adatok ellenére is megpróbálkozott annak bizonyításával, hogy a Platón által emlí-
tett Atlantiszt Svédországban kell keresni. Rudbeck még azt is be akarta bizonyítani, hogy az
ısi Upsala körvonalai megfelelnek az atlantiszi fıváros helyzetének és méreteinek úgy, ahogy
azokat a görög bölcs megadta. Bailly kimutatta, hogy Rudbeck tévedett, de hasonlóképpen
tévedett Bailly is, sıt még sokkal jobban, mert Svédország és Norvégia részei voltak az ısi
Lemuriá-nak és Atlantisznak is, a kontinens európai partján, hasonlóképpen Kelet- és Nyugat-
Szibériához és Kamcsatkához, amelyek Atlantisz ázsiai partján terültek el. Csak az a kérdés,
mikor? Megközelítıleg megtudhatjuk a Purânák tanulmányozásából, amennyiben nem aka-
runk a Titkos Tanításokra hivatkozni és támaszkodni.

Háromnegyed század múlt el azóta, hogy Wilford ezredes jelentkezett különös elméle-
tével, miszerint a Brit Szigetek jelentik a „Fehér Szigetet”, a Purânák Atala-ját. Ez képtelen
állítás volt, mert Atala egyike azon hét dwipának vagy szigetnek, amelyek az alsó Lokákhoz
tartoznak, egyike a Pâtâla (antipódusok) hét régiójának. Wilford még azt is bizonygatja,78
hogy a Purânák ezt az Atalát „a hetedik zónába vagy klímába” helyezi (talán inkább a hetedik
hımérsékletbe), s így az a 24° és 28° északi szélességi fokok között van. Így a Ráktérítıvel
azonos fokon kellene keresni, Anglia viszont az 50°- 60° szélességi fokok között van. Wilford
ez a helyet Atalának, Atlantisznak, Fehér Szigetnek nevezi. A sziget ellensége a „Fehér Ör-
dög”, a félelem démona, róla mondja Wilford: „(A hindu és perzsa) mesékben Kai-caus el-
megy az As-burj hegységhez, melynek lábainál a nap lemegy, hogy itt legyızze Dev-sefid-et
vagy a fehér ördögöt, a Purânákban szereplı Taradaitya-t, akinek hajléka a világ hetedik fo-
kán volt (ez a buddhisták szerint hetedik zóna) vagyis más szavakkal: elment a Fehér Sziget-
re. (Asiatic Researches, VIII. köt. 280. old.)

Az orientalisták ilyenféle állításaikkal hibás feleletet adtak és adnak a Szfinx találós

kérdésére, s ezzel minden hindu tudós szemében, akár beavatott, akár nem, elvesztik – ha nem
is életüket – de hitelüket. Mert a Purânákban nincs egyetlen megállapítás sem, melynek több
jelentése ne volna, Wilford pedig a megállapítások egymásnak ellentmondó részleteibıl indul
ki. Amikor az ısi hinduk földrajzilag hét zónára, klímára és dwipára osztották a földet, allego-
rikusan pedig hét pokolra és hét mennyre, akkor a hetes felosztás nem jelenti mindkét esetben
ugyanazokat a helyeket. Nos, az Északi pólus, a „Meru” országa képezi a hetedik területet,
minthogy ez felel meg az okkult számításokban a hetedik (metafizikailag azonban a negyedik)
princípiumnak. Ez Atma, a tiszta Szellem, a spiritualitás régiója. Így tehát a hetedik zóna vagy
dwipa a Pushkara, amely a Kshira óceánt, vagy a Tej-óceánt (az örök fagy fehér birodalmát)
foglalja magában, ahogy azt a Vishnu és más Purânák mondják. (II. kötet, 200-1. old.)
Pushkara pedig a két Varshá-val, pontosan a Meru lábánál fekszik: „Merutól északra és délre
íj alakban fekszik két ország… a föld felületének egyik fele Merutól délre, a másik fele attól
északra van – s a mögött Pushkara fele”. Pushkara tehát földrajzilag Amerikát jelenti, Észak-

78
Wilford sokban téved. Így pl. a Sveta-dwipát, „a Toyambhudi (a friss viző tenger) északi részében”
lévı Fehér Szigetet Angliával azonosítja, majd Atalát (egy alsó régiót) és Atlantiszt próbálja vele azonosítani. A
Sveta-dwipa azonban Vishnu hajléka (exoterikusan), Atala pedig egy pokol. Wilford ezt az Atalát az Euxine
vagy Icshu (Fekete) tengerbe helyezi, s azután – más helyen – megpróbálja összekapcsolni Afrikával és az At-
lasz hegységgel.

302
és Dél-Amerikát, de allegorikusan Pushkara egy toldaléka annak a Jambu-dwipának79, mely-
nek közepében emelkedik a Meru. Ez a Pushkara olyan ország, ahol az emberek tízezer évig
élnek, bőntelenek és hibátlanok, ahol nincs sem erény, sem bőn, sem kasztok, sem törvények,
mert ezek az emberek „azonos természetőek az istenekkel”. (Vishnu Purâna, II. kötet, IV.
fejezet) Wilford az Atlasz hegységben szeretné a Meru hegyet elhelyezni, s ugyanoda tenné a
Lokálokat. Nos, Meruról azt hallottuk, hogy az a Swar-loka, Brahmâ, Vishnu hajléka, az indi-
ai ezoterikus vallás Olümposza, földrajzi leírása pedig: „átmegy a földgömb közepén, s annak
mindkét végén kiemelkedik”. (Sûrya Siddhanta, Whitney ford. V. 5.) Felsı állomásánál van-
nak az istenek, az alsónál, vagyis a Déli sarknál a démonok (ez a pokol). A Merut tehát sem-
miképpen sem lehet az Atlasz hegységgel azonosítani. De különben is, Taradaitya, egy dé-
mon, nem helyezhetı el a hetedik zónában, ha ez utóbbi a Fehér Szigettel, azaz Sveta-dwi-
pával azonos, az elızı lábjegyzet szerint.

Wilford azzal vádolja a modern brahmanákat, hogy „mindent összekavartak” (már-

mint a szigeteket és országokat), pedig éppen ı az, aki még jobban összekavarta a dolgokat.
Abból kiindulva, hogy a Bramanda és a Vayu Purâna a régi kontinenst hét dwipára osztatta,
amelyeket hatalmas óceán vesz körül, mögöttük pedig az Atala hegységek és régiók terülnek
el, Wilford arra következtet, hogy „a görögök valószínőleg onnan vették a híres Atlantiszról
való fogalmaikat – minthogy azt már egyszer felfedezték, s így nem volt mit felfedezni –
hogy egyszerően feltételezték annak természeti csapás által történt pusztulását”. (Asiatic
Researches, III. kötet, 300. old.)

Minthogy mi igen nehezen tudjuk elhinni, hogy az egyiptomi papok, Platón, sıt még
Homérosz is Atala-ra – vagyis a Déli sarkon lévı alsó régióra – alapozták volna Atlantiszról
való fogalmaikat, jobbnak látjuk megmaradni a titkos könyvekben adott felvilágosításoknál.
Hiszünk a hét kontinensben, melyek közül négy már betöltötte idejét, az ötödik még létezik,
és még kettı fog a jövıben megjelenni. Azt is hisszük, hogy e kontinensek mindegyike nem a
szó mai értelmében vett kontinens, hanem mindegyik még – Jambutól Pushkaraig80 – három-
féle földrajzi jelentéssel bír. 1. valamely törzsfaj periódusa alatt általában az egész föld színét
betöltı szárazföld; 2. egy geológiai faj-pralaya után a fennmaradó szárazföldek, pl. Jambu
esete; és 3. az eljövendı kataklizmák után mutatkozó olyan helyek, amelyek az új, univerzális
kontinensek, félszigetek vagy dwipák81 kialakításában részt fognak venni. Bizonyos értelem-
ben kontinensen egy vízzel körülvett kisebb vagy nagyobb szárazföldet értünk. Így ezek az
elnevezések, bármilyen „zagyvaságnak” is látszanak az avatatlan elıtt, valójában semmi ne-
hézséget sem okoznak annak, aki a kulcs birtokában van.

Mi tehát tudni véljük, hogy a purânai szigetek közül két – a hatodik és a hetedik konti-
nens – még csak ezután fog megjelenni, mindazonáltal voltak és vannak olyan szárazföldek,
amelyek részei lesznek az elkövetkezı új szárazföldeknek, vagyis az új föld-felszín teljesen
megváltozott arculatának, mint ahogyan átalakultak az elmúlt idık kontinensei is. Ezért olvas-
suk a Purânákban, hogy Sâka-dwipa egy jelenlegi (vagy jövıbeli) kontinens, és hogy

79
A Purânákban minden név legalábbis két értelemben szerepel, földrajzi és metafizikai értelemben, s
az utóbbit allegorikusan alkalmazzák. Pl. Nila, a (kék) hegy a Meru hegy egyik északi határát képezi, de földraj-
zilag egy orisszai hegyvonulatban található, sıt egészen más helyen is, Nyugat-Afrikában. Jambu-dwipa egyik
jelentése Vishnu birtoka – vagyis a Világ, de a Purânákban csak a mi földgömbünkre korlátozódik. Jelenti még
azt a területet, amely a Merut foglalja magában, még tovább osztva a Bharata-varshát (Indiát) jelenti, annak is
legjobb és legszebb részét – mondja Parasâra. Hasonló a helyzet Pushkara-val és a többi elnevezéssel.
80
Jambu, Plaksha, Shalmali, Kusa, Krauncha, Sâka és Pushkara.
81
Sâka és Pushkara pl. ilyenek. Ezek még nem léteznek, de olyan földrészek lesznek bennük, mint
Amerika, Afrika és Közép-Ázsia (a Góbi-sivataggal együtt) bizonyos részei. Ne feledjük, hogy Upadwipa jelen-
tése „gyökér” sziget, vagyis általában szárazföld.

303
Shankha-dwipa – amint a Vayu Purâna mondja - csak egy „kisebb sziget”, egyike Bharata
Varsha kilences felosztásának (melyhez a Vayu még további hatot ad). Minthogy a Shankha-
dwipát olyan „Mlechchha-k (tisztátalan idegenek) népesítették be, akik hindu istenségeket
imádtak”, ezért ık Indiához kapcsolódtak.82 Ezért említik Sanka-dwipa egy részének királyát,
Sankhasurát, akit azután Krishna megölt. Ennek a királynak „palotája egy tengeri kígyó volt, s
alattvalói is kagylókban éltek” – mondja Wilford.

„A Nile83 partjain hosszú harcok dúltak a Devaták (isteni lények, félistenek) és a

Daityák (óriások) között. De az utóbbiak gyıztek, királyuk és vezetıjük, az óceánban székelı
Sankhasura gyakran kirontott az éjjeli órákban”. (Asiatic Researches, III. kötet, 225. oldal)

Nem a Nílus partján történtek ezek a kirohanások, amint Wilford gondolja, hanem
Nyugat-Afrika partvidékén, a mai Marokkótól délre. Volt idı, amikor az egész Szahara-
sivatag tenger volt, majd a Delta-vidékhez hasonló rendkívül termékeny kontinens lett belıle,
s egy újabb idıleges elmerülés után sivataggá változott, hasonlóan ama másik, a Shamo vagy
Góbi-sivataghoz. Ezt halljuk a purânai hagyományban, a fent idézett oldalon ugyanis ez áll:
„Az emberek két tőz közé kerültek, mert míg Sankhasura a kontinens egyik oldalát dúlta fel,
addig Krauncha a Karauncha-dwipa királya a másik végét pusztította; mindkettı hadserege…
a legdúsabb földrészt így tette kietlen sivataggá.

Bizonyos, hogy Európa létezése elıtt nemcsak a Platón által említett utolsó Atlantisz-
sziget, hanem egy hatalmas kontinens is létezett, mely elıbb két részre, majd késıbb hét fél-
szigetre és szigetre (un. dwipákra) töredezett. Ez a nagy kontinens befedte az északi és déli
Atlanti-óceán felületét, valamint az északi és déli Csendes-óceán egyes részeit, sıt még az
Indiai-óceánban is tartoztak hozzá szigetek (Lemuria maradványai). Megerısítik ezt az indiai
Purânák, a görög írók, az ázsiai, perzsa és mohamedán hagyományok. Még Wilford is, aki
alaposan összekeveri a hindu és a muzulmán legendákat, kifejezetten megerısíti ezt. (Ld.
Asiatic Researches VIII., X. és XI. köteteit.) Wilfordnak a Purânákból vett tényei és idézetei
egyenesen és döntıen bizonyítják, hogy az árja hindu és egyéb nemzetek már korábban járták
a tengereket, mint a föníciaiak, jóllehet manapság ıket szokták a vízözön utáni idık elsı ha-
jósnépének tekinteni. Az Asiatic Researches-ben olvassuk:

Végveszélyben az a néhány túlélı bennszülött (a Devaták és a Daityák közötti háború után)

Bhagavanhoz emelték szavukat, kiáltván: „Aki minket megszabadít… legyen a mi királyunk”;
az I’T szót használták (ez mágikus kifejezés, amit Wilford nyilvánvalóan nem értett meg), s ez
visszhangzott az egész országban.

Ekkor heves vihar keletkezett, a Kali vizei pedig különösen háborogtak, „s a habok
közül kikelt… egy férfi, akit késıbb I’T-nek neveztek, mögötte hatalmas hadsereg. Abhayan,
azaz nincs félelemre ok”, mondták, és szétszórták az ellenséget. „I’T király – mondja Wilford
– alsóbbrendő inkarnációja M’rira-nak”, (talán Mrida, Rudra egyik formája?) – aki „újra
meghozta a békét és jólétet az egész Sankha-dwipában, valamint a Barbaradesa, Hissast’han
és Awasthan vagy Arábia vidékén”, stb.

Nyilvánvaló, ha a hindu Purânák olyan háborúkról szólnak, amelyek Nyugat-Afrikán

túl, az Atlanti-óceánban lévı kontinenseken és szigeteken zajlottak le, ha a Barbarákról és
más arabszerő népekrıl beszélnek – akikrıl sohasem hallottuk, hogy a föníciaiak idejében

82
Ezeket démonoknak, asuráknak, óriásoknak, szörnyeknek nevezték gonoszságuk miatt. Országukat
ezért hasonlították Atalához, a pokolhoz.
83
Nyilvánvalóan nem a Nílus folyó, hanem a Nila hegység mentén, az Atlasz hegyláncban.

304
hajóztak, vagy a Kala-panin, az Óceán fekete vizein átkeltek volna –, akkor ezek a Purânák
régebbiek, mint azok a föníciaiak, akik i.e. 2000-3000 között éltek. Hagyományaik84 minden-
esetre sokkal régebbiek, mert amint egy Adeptus írja:

A fenti beszámolóban a hinduk egy létezı és hatalmas szigetrıl beszélnek, ez pedig több mint
tizenegyezer évvel ezelıtt létezett.

Újabb bizonyítékot hozhatunk fel arra, hogy milyen ısi korban éltek azok a hindu ár-
ják, akik Atlantisz utolsónak fennmaradt szigetét leírták, helyesebben a Kontinens keleti felé-
nek azt a maradványát, amely nem sokkal késıbb pusztult el, mint ahogy a két Amerika –
vagyis Pushkara két varshája – kiemelkedett.85 Ezek a hindu árják arról írtak, amirıl tudtak,
mert hiszen valamikor ott laktak. Mindezt be lehet bizonyítani egy Adeptus asztronómiai
számításaival is, aki Wilford állításait bírálta. Ezen Adeptus a Wilford által említett Ashburj
hegyre vonatkozólag, „amelynek lábainál a Nap lemegy”, és ahol a Devaták és a Daityák kö-
zött háború86 dúlt, ezeket mondja:

Vegyük szemügyre az eltőnt sziget és a megmaradt Ashburj hegység szélességi és hosszú-

sági helyzetét. Ez a világ hetedik fokán volt, vagyis a hetedik klímában (amely északra a 24.
és 28. szélességi fokok között terül el)… Ez a sziget, az Óceán leánya, gyakran úgy szerepel
a leírásokban, hogy nyugatra van; s a Nap – a leírás szerint – e sziget hegyének lábánál
nyugszik le, s ott gyızi le a „Fehér Sziget” Fehér Ördögét.

Nos, ha ezt a megállapítást asztronómiai szempontból vizsgáljuk, minthogy Krishna az

inkarnálódott Nap (Vishnu), tehát egy Napisten, akirıl azt mondják, hogy megölte Dev-Sefid-
et, a Fehér Ördögöt – aki valószínőleg egy megszemélyesítése az Atlasz lábainál élt ısi benn-
szülötteknek – így Krishna talán csak a Nap függıleges sugarait jelenti. De azt is hallottuk,
hogy Diodorus ezeket az ıslakókat, az atlantidákat azzal vádolta, hogy mindennap átkozzák a
Napot, és állandóan küzdenek befolyása ellen. Ez azonban csak egy asztronómiai interpretá-
ció. Be fogjuk bizonyítani, hogy Shankhasura, továbbá Shancha-dwipa és a hozzájuk kapcso-
lódó történelem földrajzilag és néprajzilag Platón Atlantisza, hindu öltözékben.

Helyesen jegyezték meg azt, hogy miután a purânai beszámolókban a sziget még léte-
zik, e beszámolók tehát több mint 11.000 évesek, ennyi idı telt el ugyanis azóta, hogy
Shankha-dwipa, vagy másként Atlantisz Poszeidonisza eltőnt. De vajon feltételezhetjük azt is,
hogy a hinduk ennél is korábban ismerték már a szigetet? Forduljunk megint az asztronómiai
bizonyításokhoz, amelyek ezt világossá teszik, ha mi is elfogadjuk az elıbb idézett Adeptus
feltevését, éspedig:

84
Wilford az Atlantisz és Bharata, vagyis India felosztásáról szóló beszámolót, valamint Priyavrata és
Medhatithi személyét összekeveri: „Ezt a felosztást Priyavrata végezte… Tíz fia volt, s az egész Földet egyenlı-
en akarta felosztani közöttük… Neptun ugyanígy osztotta fel Atlantiszt tíz fia között… ezek közül az egyik At-
lantisz legvégét kapta” – amely „valószínőleg a régi kontinens, melynek végén Gades van. Ezt az Atlantiszt
vízözön pusztította el… s úgy látszik, Atlantiszt úgy kell tekinteni, mint a vízözön elıtti Földet. E fölött a nyugati
mitológia szerint (és a keleti szerint is) tíz herceg uralkodott, de közülük csak hét került trónra.” (Ld. még VIII.
köt. 286. old.) Sokan azon a véleményen vannak, hogy a hét Dwipa közül hatot nyelt el a vízözön. Wilford a
hetedikrıl azt tartja, hogy az „Gades volt, Spanyolországgal együtt”.
85
Amerika, az „új” világ, tehát idısebb – bár nem sokkal – Európánál, az „ó” világnál.
86
Ha Div vagy Dev-sefid (a Taradaitya) hajléka a hetedik fokon volt, ez azért van, mert ı Pushkarából
jött, India Pâtâlájából (ellenlábasából), vagyis Amerikából. Amerika úgyszólván súrolta Atlantisz partjait, mie-
lıtt az még elsüllyedt. Minthogy a Pâtâla szó egyaránt jelenti az ellenlábas országokat és az infernális régiókat,
ezek szinonimák lettek eszmeileg és jelzıileg éppen úgy, mint nevükben is.

305
 87
Abban az idıben, amikor a nyári tropikus „colure” átment a Plejádokon, amikor a Cor Leonis
az egyenlítın volt, és amikor Leo vertikális volt naplementekor Ceylonra, akkor lehetett Taurus
vertikális Atlantisz szigetére délidın.

Ez talán magyarázatot ad arra, hogy a szingalézek – a Râkshasák és a Lanka óriásai-

nak örökösei, Singha-nak vagy Leo-nak egyenes leszármazottai – miért kapcsolódtak
Shankha-dwipához vagy Poszeidoniszhoz (Platón Atlantiszához). Csakhogy ez kb. 23.000
évvel ezelıtt volt asztronómiai alapon, amint ezt Mackey Sphinxiad-jában bemutatja; abban
az idıben az ekliptika ferdesége több lehetett, mint 27 fok, s következésképp a Taurus At-
lantisza vagy Shankha-dwipa fölött kellett áthaladjon. Hogy ez így volt, arra teljes bizonyság
van. A Kommentár ezt mondja:

A szent bikát, Nandit, minden Kalpában elhozták a Bharataból Shankha-ba, hogy találkozzék
Rishabhaval (a Taurus-szal). De amikor azok a Fehér Szigetbeliek (akik eredetileg a Shveta-
88
dwipa-ból ereszkedtek le) , akik elkeveredtek a bőn országából való Daityakkal (óriásokkal),
maguk is feketék lettek a bőntıl, akkor Nandi nem mozdult ki többé a Fehér Szigetrıl (vagy
Shveta-dwipá-ról). A Negyedik Világ lakói (a negyedik faj) elvesztette az AUM-ot.

Asburj, vagy Azburj – akár a Teneriffe csúcsa, akár nem – tulajdonképpen egy vulkán
neve volt akkor, amikor a „nyugati Atala” (vagy Pokol) süllyedése elkezdıdött. Akik túlélték
ezt, elmondták a történetet gyermekeiknek. Platón Atlantisza az alulról áramló vizek és a felü-
letrıl jövı tőz között pusztult el, mert a hatalmas hegység egész idı alatt tüzet okádott. A sze-
rencsétlen sziget romjaiból csak a „tüzet okádó Szörny” élte túl a katasztrófát.

Vajon a görögök, akiket azzal vádolnak, hogy egy hindu mese (Atala) alapján egy má-
sik mesét (Atlantiszt) találták ki, ugyancsak a hinduktól vették át földrajzi fogalmaikat és a
hetes számot?

A híres Atlantisz már nem létezik, de aligha kételkedhetünk abban, hogy egyszer létezett. –
mondja Proclus. Marcellus, aki az etiópiai ügyek történetét megírta, állítja, hogy egy ilyen nagy
sziget egyszer létezett, és hogy arról tanúskodnak azok a leírások, melyek a külsı tengerrıl
szólnak. Íróik elmondják, hogy az ı idejükben az Atlanti-óceánban hét sziget volt, melyek
Proserpina-nak voltak szentelve; rajtuk kívül volt még három óriási sziget, ezeket Plútónak
(Jupiternek)… és Neptunusznak szentelték. Ez utóbbi sziget (Poszeidonisz) lakói pedig meg-
tartották emlékezetükben az Atlanti Sziget bámulatos nagyságának emlékét úgy, ahogy arról
ıseik beszámoltak nekik, valamint arról is tudtak, hogyan kormányozták hosszú korszakokon
át ezeket az Atlanti-óceánban lévı szigeteket. Errıl a szigettıl (Poszeidoniszról) át lehetett
kelni a túlnan lévı egyéb nagy szigetekre, amelyek nincsenek messze az igazi tenger mentén
lévı szárazföldtıl.

Ezek a dwipák, amelyeket pontatlanul neveztek el szigeteknek, együttesen alkották –

Marcellus szerint – a híres Atlantisz testét. Kitőnik ebbıl, hogy Atlantisz volt az ısi kontinens.
Atlantiszt egy leírhatatlan vihar (?) pusztította el; a purânai könyvek tudnak errıl, némelyek
közülük azt állítják, hogy e szörnyő természeti kataklizma folytán a dwipák közül hat eltőnt.
(Asiatic Researches, XI. köt. 26-8. old.)

87
„Colure” – a napéjegyenlıségi és a napfordulói pontokon átmenı két legnagyobb kör.
88
Sem Atlantiszt, sem a Shanka-dwipát soha nem nevezték „Fehér Szigetnek”. Amikor a hagyomány
azt mondja, hogy „a Fehér Sziget fekete lett népeinek bőneitıl”, ez mindössze annyit jelent, hogy a Shveta-
dwipa vagy Siddha-pura vagy „Fehér Sziget” honpolgárai, akik eljöttek a harmadik és negyedik faj Atlantiszába,
hogy „ezeket tanítsák, s miután itt inkarnálódtak, feketék lettek a bőntıl” – tehát csak egy beszédmódról van itt
szó. Vishnu valamennyi Avatárjáról azt tartják, hogy eredetileg a Fehér Szigetrıl jött. A tibeti hagyománynak
megfelelıen a Fehér Sziget az egyetlen földrajzi hely, amelyet nem érint a többi Dwipák sorsa: ezt nem lehet
sem tőzzel, sem vízzel elpusztítani, mert ez az „Örök Ország”, a Shamballa.

306
 Azt hisszük, elegendı bizonyítékot adtunk még a legnagyobb szkeptikus számára is.
De ezeken kívül közvetlen, az egzakt tudományon alapuló bizonyítékokkal is fogunk szolgál-
ni. Igaz ugyan, még ha köteteket is írnának errıl, az sem jelentene semmit azok számára, akik
csak az általuk elismert tekintélyek szemeivel látnak, és füleivel hallanak.

Ilyen például a római katolikus skolasztikusok tanítása, miszerint Hermon, a Mizpeth

földjén lévı hegy, melynek jelentése „anatéma”, „rombolás”, ugyanaz, mint az Armon hegy.
Ennen bizonyítására gyakran idézik Josephust, aki szerint még az ı idejében is naponta ta-
láltak e helyen óriásoktól származó hatalmas csontokat. Pedig Hermon hegye Balaam, a pró-
féta földje volt, azé, akit „az Úr igen szeretett”. (Mózes IV. 22-24.) A skolasztikusok agyában
annyira összekeverednek a tények és személyek, hogy a Zohar magyarázatára, miszerint a
Balaamot inspiráló „madarak” „Kígyókat” jelentettek, vagyis Bölcseket és Adeptusokat,
akiknek iskolájában Balaam megtanulta a jövıbelátás titkait, megragadva az alkalmat azt bi-
zonygatják, hogy a Hermon hegy lakói a „Gonosz szárnyas sárkányai, és fejük Samael”, a
zsidó Sátán! Spencer pedig ezt mondja:

A Pusztában lévı Hermon hegyhez láncolva tisztátalan szellemek lakoztak, hozzájuk küldték
Izrael bőnbakját, aki aztán felvette ezek egyikének (Azazyel) nevét.

Mi más véleményen vagyunk. A Zohar így magyarázza a mágia gyakorlatát, amelyet

hébérül Nehhaschim-nak, vagyis „Kígyók mővének” neveznek. Idézzük a Zohart (III. rész,
col. 302.):

Ezt Nehhaschim-nak hívják, mert a mágusok (gyakorlati kabbalisták) az elsıdleges kígyó fé-
nyétıl körülvéve mőködnek; ezt a fényt az égben úgy érzékelik, mint egy milliárdnyi apró csil-
lag által alkotott fénylı zónát.

Ez egyszerően nem más, mint az Asztrális Fény; így hívták ezt a martinisták, Eliphas
Lévi és manapság a modern okkultisták.

Az „Átok” filozófiai szempontból

A Titkos Tanítás eddig bemutatott részletei, kiegészítve az univerzális hagyományok-
kal, bizonyára elég meggyızıen tanúsították azt, hogy a Brâhmanák és Purânák, a Vendidad
és egyéb mazdean írások, le egészen az egyiptomi, görög és római szövegekig, és végül a
zsidó feljegyzésekig, mind azonos eredetőek. Nincs közöttük értelmetlen és alaptalan történet,
melyet a gyanútlan világi ember félrevezetésére találtak ki. Mindezek az allegóriák azt céloz-
zák, hogy egy többé-kevésbé fantasztikus öltözékben átadják azokat a nagy igazságokat, ame-
lyeket ugyanazokból a történelem elıtti hagyományokból győjtöttek össze. E kötetekben
nincs helyünk arra, hogy további és még pontosabb részletezésben tárgyaljuk a saját fajunkat
megelızı négy nagy fajt. De mielıtt a mi ötödik (árja) emberiségünket megelızı vízözön-
elıtti ısök pszichikus és spirituális történetét feltárnánk a tanuló elıtt, és mielıtt bemutat-
nánk, hogy az események milyen hatást gyakoroltak a közös törzsbıl kinıtt oldalágakra, tisz-
táznunk kell néhány újabb tényt. Már bemutattuk, hogy az egész ısi irodalmi világ tanúsága,
valamint a késıbbi korok számos filozófusának és tudósának intuitív feltevései úgyszólván
minden esetben, deduktív és közvetlen bizonyíték alapján igazolták azt, hogy sem a „legen-
dás” óriások, sem az elpusztult kontinensek, sem pedig az elızı fajok fejlıdése nem tekint-
hetı puszta mesének. A 4. kötetet lezáró Addenda címő részben reméljük sikerül majd tisz-
tázni olyan kérdéseket, amelyekkel a tudomány nem tud mit kezdeni, s így megcáfolhatjuk
azokat a szkeptikus megjegyzéseket, amelyeket a természetben fellelhetı szent számra és a mi
számadatainkra tenni szoktak.

307
 De addig is meg kell birkóznunk egy feladattal, t. i. hogy elintézzük minden teológiai
dogmák legveszélyesebbjét, az „Átkot” (eredendı bőnt), amely alatt az emberiségnek állítólag
szenvednie kell, mióta Ádám és Éva az Édenkert lugasában ugyancsak állítólag megszegték
az isteni parancsolatot.

Az emberben lévı teremtı erı az Isteni Bölcsesség ajándéka, nem pedig a bőn követ-
kezménye. Ezt világosan példázza Jehova paradox viselkedése, aki elıször megátkozza Ádá-
mot és Évát (vagyis az emberiséget) az elkövetett állítólagos bőnért, majd megáldja „válasz-
tott népét” e szavakkal: „szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet”. (Genezis,
IX. 1.) Az Átok (vagy büntetés) nem a negyedik faj miatt érte az emberiséget, mert hiszen az
aránylag bőntelen harmadik faj, a még gigantikusabb özönvíz elıtti népek, hasonlóan pusztul-
tak el. A Vízözön tehát nem büntetés volt, csupán egy periodikus és geológiai törvény folyo-
mánya. A Karma Átka nem azért érte az embereket, mert a természetes egyesülést keresték,
ugyanúgy, ahogy azt az elme nélküli állatvilág is megteszi a maga idejében, hanem azért, mert
visszaéltek a teremtı erıvel, mert megszentségtelenítették az isteni ajándékot, és mert az élet-
esszenciát aljas testi kielégülésre pazarolták. Helyesen értelmezve a Genezis harmadik fejeze-
te a befejezıdı harmadik és a kezdı negyedik faj Ádámjára és Évájára vonatkozik. A kezde-
tek kezdetén a szülés éppen olyan könnyő volt az asszony számára, mint az egész állatvilág
számára. A Természet nem kívánja, hogy az asszony „fájdalommal” szülje magzatait. De
azon idıtıl kezdve, a negyedik faj fejlıdése folyamán, ellenségeskedés támadt a faj magja és
a „Kígyó” magja között, más szavakkal a Karma magja vagy következménye és az Isteni Böl-
csesség között. Mert az asszony magja, vagyis a kéj, a bölcsesség és tudás magvának fejére
taposott azzal, hogy a teremtés szent misztériumát állati kielégülésre váltotta. Ezért a karma
törvénye az atlanteán faj „sarkára taposott”, vagyis fokozatosan megváltoztatta az emberiség
negyedik fajának egész természetét fiziológiai, morális, fizikai és mentális vonatkozásban
egyaránt.89 Míg végül a harmadik faj állatvilágának pompás királya, az ember, az ötödik, va-
gyis a mi fajunkban tehetetlen skrofulás lény lett, s ma már bolygónkon ı a legfıbb letétemé-
nyese az alkati és öröklött betegségeknek, ı, az ember, az állatvilág legtudatosabb és legintel-
ligensebb tagja!90

Fiziológiai szempontból ez az igazi Átok, az egyetlen, amire a kabbalista ezoteriában

céloznak. Ebbıl a szempontból nézve az átok nyilvánvaló és letagadhatatlan. Az intellektuális
fejlıdés a fizikai fejlıdéssel párhuzamosan haladva bizonyára inkább átok, mint áldás volt.
Az intellektuális fejlıdés ajándékát a „Bölcsesség Urai” gyorsították fel, amikor leárasztották
az emberi manaszra saját szellemük és lényegük friss harmatcseppjeit. Az isteni Titán szen-
vedése tehát hiábavaló volt, s szinte sajnáljuk az emberiségnek hozott áldozatát, és visszasír-
juk azokat az Aiszkhülosz által a „Leláncolt Prométheusz”-ban oly grafikusan leírt idıket,
amikor – az elsı Titáni Korszak végén – (az éterikus Ember, a jámbor Kandu és Pramlochâ

89
Milyen bölcsek és nagyszerőek, mily körültekintık és áldásos kihatásúak moralitásukban a Manu tör-
vényei a házaséletrıl, ha összehasonlítjuk ıket a civilizált országokban hallgatólag eltőrt szabadossággal. Bár az
utolsó két évezredben e törvényeket elhanyagolták, elırelátásuk és kihatásuk a jövıre még így is csodálatot éb-
reszt. A brahmana életének egy bizonyos korszakáig grihasta, vagyis családapa, majd – a fiú utódról már gon-
doskodván – megszünteti a házaséletet, és tiszta élető jógi lesz. Maga a házasélet is – a brahmana természetének
megfelelıen – asztrológusának szabályozása szerint történik. Így például olyan országokban, mint Punjab, ahol
az ortodox árja kasztok jóformán mentesek maradtak a muzulmán és késıbb az európai szabadosság gyilkos
befolyása alól, még ma is – alkatilag és fizikai erı szempontjából – földünk legszebb emberpéldányai találhatók.
Ezzel szemben Deccanban és különösen Bengáliában a régi pompás emberek helyett olyan emberek élnek, akik
csenevészek és törpék lettek a századok, sıt még az évek múlásával.
90
A betegségek és a túlnépesedés letagadhatatlan tények.

308
kora elızte meg a titánokat) a kialakuló fizikai emberiség, még elme és (fiziológiai) érzékek
nélkül, ilyennek van lefestve:

Nézve, nem láttak;

Hallva, nem hallottak; korszakokon át
Mint álomszerő formák, vaktában tengıdtek.

Megváltóinkat – az Agnishwattát és egyéb isteni „Fiakat a Bölcsesség Lángjából” –,

akiket a görögök Prométheuszban személyesítettek meg91, a hálátlan emberi szív nem ismeri
fel, sıt tudatlanságunkban közvetve még ıket átkozzuk Pandora ajándékáért. De hogy a klé-
rus szavain keresztül ıket kiáltsák ki GONOSZ LÉNYEKNEK, ez valóban túlságosan súlyos
Karma annak számára, „aki egyedül mert szembeszállni Zeusz heves vágyával, hogy az egész
emberi fajt kiirtsa”, s aki a végsı romlástól mentette meg a „halandó fajt”, vagy ahogy a
szenvedı Titán mondja:

Süvöltve lezúdítva Hádesz mélyébe,

Azért viselem e szörnyő kínokat,
E gyötrı fájdalmat, mit látni is siralmas,
Mert megszántam a halandó fajt…

A Kórus találóan mondja:

Nagy jót tettél a halandókkal!

Prométheusz ezt feleli:

És ráadásul a tüzet is tılem kapták.
Kórus: Hát most e rövidéletőek tüzet raknak?
Prométheusz: S így sok mesterséget is tanulnak...

De a mesterségek tudásával a kapott „tőz” a legnagyobb átokká változott, az emberben

lévı állati elem, s annak tudatosítása krónikus animalizmussá és érzékiséggé változtatta át a
periodikus ösztönt.92 Ez mint átkos szemfedél borul az emberiség fejére. A szabad akarattal
járó felelısség itt jelentkezik, s a titáni szenvedélyek az emberiséget legsötétebb aspektusában
mutatják be: „A nyugtalan és kielégítetlen alsó szenvedélyek és vágyak tolakodó arcátlanság-
gal fittyet hánynak a törvény korlátozásainak”.93

Amikor Prométheusz – Platón „Protagorasza” szerint – megadta az embernek azt a

„bölcsességet, amely a fizikai jólét megteremtéséhez kell”, de ugyanakkor az állati manasz

91
Anna Swanwick „The Dramas of Aeschylus” c. könyvében azt olvassuk, hogy a „Leláncolt Promé-
theusz”-ban (Bohn's Classical Library, 334. old.) Prométheusz valóban úgy jelenik meg, „mint az emberiség
hıse és jótevıje, mivel az emberek… szörnyő mértékben satnyák és nyomorultak voltak. Zeusz – amint mondják
– meg akarta semmisíteni ezeket a hitvány átmeneti lényeket, s helyettük a földre új fajt kívánt telepíteni”. A
Stanzák-ban a Létezés Urai ugyanezt teszik, amikor kiirtják a Természet és a Tenger elsı teremtményeit. Promé-
theusz azt képzeli magáról, hogy célját nem sikerült elérnie, s ezért a kegyetlen és irgalmatlan Zeusz által reá
mért halálos gyötrelmeknek van kitéve a halandók miatt. Itt a Titán a véges ész és a szabad akarat szimbóluma
(az intellektuális emberiség vagy a Manasz magasabb aspektusának szimbóluma) a legnagyszerőbb emberbarát-
nak van ábrázolva. Zeusz pedig, Hellász legfelsı istensége, kegyetlen és kérlelhetetlen despotaként szerepel,
olyan jellemként, ami különösen felháborító volt az athéni érzület számára. Ennek oka késıbb kiderül. A „Leg-
felsı Istenség” minden ısi Pantheonban – beleértve a zsidókét is – kettıs jelleggel bírt, fénybıl és árnyékból volt
összetéve.
92
Minthogy az állatvilágot az egyszerő ösztönök irányítják, ott megvannak a nemzés évszakai, s az év
többi részében a nemek semlegesek lesznek. Ezért a szabadon élı állat csak egyszer beteg életében, mielıtt
meghal.
93
Bevezetés „A leláncolt Prométheusz”-hoz. 340. old.

309
alsó aspektusa (Káma) változatlan maradt, akkor az „ég elsı ajándéka, a tiszta elme” helyett
feltámadt (létrejött) a soha ki nem elégíthetı vágy, bánat és kétségbeesés örök keselyője. S
ehhez társult egy „álomszerő gyengeség, amely megbénítja a halandók vak faját” (556. old.), s
ez tart mindaddig, amíg az égbıl küldött megmentı, Heraklész fel nem oldja bilincseibıl
Prométheuszt.

A keresztények – különösen a római katolikusok – megpróbálták, hogy ezt a drámát

próféciaként Krisztus jövetelével kössék össze. Ez igen nagy tévedés. Az igazi teozófus, az
Isteni Bölcsesség keresıje és az Abszolút tökéletesség tisztelıje – de ez az ismeretlen Istenség
nem Zeusz és nem is Jehova – nem fogja ezt az eszmét elfogadni. Az antik népekre hivatkoz-
va bebizonyítja, hogy sohasem volt eredendı bőn, csupán visszaéltek a fizikum intelligenciá-
jával, vagyis a pszichét az állatember irányította, s ketten együtt kioltották a spirituális ember
fényét. A teozófus azt mondja: ha tudtok olvasni a sorok között, tanulmányozzátok az İsi
Bölcsességet a régi drámákban, az indiai és görög mővekben, olvassátok gondosan „A lelán-
colt Prométheuszt”, amelyet 2400 évvel ezelıtt játszottak Athén színházaiban! Ez a mítosz
nem Hésziodosztól, s nem is Aiszkhülosztól ered, hanem – amint Bunsen mondja – „régibb,
mint maguk a hellének”, mert még az emberi tudatosság hajnalán keletkezett. A Keresztre
feszített Titán a kollektív Logosz megszemélyesített szimbóluma, a „Seregek”, a „Bölcsesség
Urai”, vagy az ÉGI EMBER, aki az emberiségben inkarnálódott. Továbbá, mint a név is mu-
tatja (Pro-me-theus, „a maga elıtt látó”, vagy jövıt látó)94 a Prométheusz által kitalált és az
emberiségnek tovább adott mesterségekbıl és mővészetekbıl a pszichológiai intuíció is egyik
igen fontos ajándék volt. Mert amint Prométheusz Oceanos leányainak panaszolja:

A próféciák sokféle módja! (492)

Elıször álmaink formálják a biztos
igaz víziót… elvezetvén a halandót
egy titokzatos tudáshoz…

Most félbeszakítjuk fı témánkat, s megnézzük, mi lehet ennek a reánk hagyott

legısibb és mélyen inspiráló allegóriának titkos tartalma. S minthogy ez az allegória közvet-
lenül a korai fajokra vonatkozik, a téma voltaképpen nem is jelent kitérıt.

Aiszkhülosz trilógiájának tárgya – mely trilógiából két színmő elveszett – minden kul-
turált ember elıtt ismeretes. A félisten elrabolja az istenektıl (az Elohimtól) titkukat, a terem-
tı tőz misztériumát. E szentségtörı tettéért Kronosz95 leüti a Titánt és kiszolgáltatja Zeusznak,
az emberiség Atyjának és Teremtıjének, aki azt kívánta, hogy az ember értelem nélküli és
állatszerő legyen, Zeusz tehát egy személyes isten, aki nem akarja, hogy az EMBER „mint egy
közülünk” legyen. A „tőzhozó és fényadó” Prométheuszt tehát a Kaukázus-hegységhez lán-
94
πρό µήτις „elırelátás”. A fent említett mővekben (The Dramas of Aeschylos) ezt olvassuk: „Prof.
Kuhn azt tartja, hogy a Titán neve a szanszkrit Pramantha szóból származik, ami egy tőzgyújtó szerszám neve. A
mand vagy manth gyök forgó mozgást jelent, a manthami szó pedig, ami a tőzgyújtás folyamatát jelenti (jelzi),
másodlagos jelentésében annyi, mint „elragadni”. Ugyanebbıl a gyökbıl egy másik szót is kapunk, a lopást
jelentı pramantha-t. Ez nagyon szellemes okoskodás, csak talán nem elég korrekt, azonkívül egy igen prózai
elem is szerepel benne. Kétségtelen, hogy a fizikai természetben a magasabbrendő formák az alacsonyabb for-
mákból keletkeznek, de a gondolat világában ez aligha lehetséges. Úgy tudjuk, hogy a manthami szó átment a
görög nyelvbe, s lett belıle manthano = tanulni, vagy tudást megszerezni, s innen a prometheia = az elıretudás,
elırelátás. Ezzel a „tüzet hozó” számára egy sokkal poétikusabb eredetet találunk, mint amit a szanszkrit gyök
tartalmaz. A szvasztika, a szent jel, s egyben a szent tőz meggyújtásához használt szerszám újabb megvilágítást
ad. „Prométheusz, a tüzet hozó, a Pramantha megszemélyesítıje – folytatja a szerzı –, s ennek prototípusa az
árja Matarishvan, egy isteni… személyiség, aki szorosan kapcsolódik Agnihoz, a Védák tőzistenéhez”. Mati a
szanszkritban „megértést” (intellektust) jelent, a MAHAT és MANAS egyik szinonimája, tehát lehet valami
köze a Prométheusz név eredetéhez. Promati (aki intelligens) Fohat fia, s neki is megvan a maga története.
95
Kronosz = az „Idı”, s ezért oly jelentıs az allegória.

310
colják, kínzásra ítélve. De a háromalakú Sors-Istenık (a Karma), akinek végzéseit még Zeusz
sem kerülheti ki – a hogy a Titán mondja:

A végzetet bizony ki nem kerülheti.

–, azt rendelik, hogy ezek a szenvedések csak addig tartsanak, amíg egy napon Zeusz egy fia:

Ez szülni fog fiút, ki atyjánál nagyobb (778.)

Ki ágyékodból (Ió-tól) származik… (791.)

meg nem születik. Ez a „Fiú” fogja megmenteni Prométheuszt (a szenvedı emberiséget) saját
végzetes ajándékától. A Fiú neve: „Aki jönni fog”.

E néhány sorra építve – melyek más allegorikus kijelentésekhez hasonlóan, úgyszól-

ván mindenféle értelmet kaphatnak – Prométheusz szavai alapján, melyeket Inakhosz leányá-
hoz, a Zeusz által üldözött Ió-hoz intézett, egyes katolikus írók egy teljes jövendölést állí-
tottak össze. De halljuk, mit mond a meggyötört Titán:

A tölgyfák suttogása érthetı beszéd,

e fák nyíltan megszólítottak tégedet, s nem titkolózva,
Zeusz jövendı hitvesét magasztalták benned… (853)

…szelíd keze
érinti tested, úgy ültet beléd magot,
s ha megszülöd fiad, nevét errıl veszi,
a sötét bırő Epaphosz... (870.)

E sorokat egyes fanatikusok – köztük des Mousseaux és De Mirville – világos jöven-

dölésnek tekintették. Ió – mondják – az „Isten anyja”, a „sötét bırő Epaphosz” pedig Krisztus.
De Krisztus nem döntötte le trónjáról Atyját, legfeljebb átvitt értelemben, ha ugyanis Jehovát
tekintjük az Atyának, továbbá a keresztény megváltó nem taszította le saját Atyját a
Hádészbe. Prométheusz szavai szerint (930.) Zeuszt még nagyobb megaláztatás éri majd:

…már is tervezi
a menyegzıt, amely miatt váratlanul
trónszéke megdıl, és hatalma elbukik.
Az átok teljesül, melyet fiára szórt Kronosza…

...csak üljön hát

továbbra is bátran királyi székében, s ha mennydörög,
magát elbízva rázza csak tüzes nyilát.
Mert semmit nem használnak mindezek neki,
csúfos bukása fel nem tartóztatható (980.)

A „sötét bırő Epaphosz” a Sabazius-misztériumokban Dionysos-Sabazios volt, Zeusz

és Demeter fia. E misztériumokban az „Istenek Atyja” a Kígyó alakját ölti magára, s Demeter
tıle foganja Dionysost, vagy másként a Nap-Bacchust. Io a Holdat jelenti, s ugyanakkor ı az
új faj Évája, s a fenti esetben Demeter is az. A prométheuszi mítosz valóban jövendölés, de
nem azokra a Megváltókra vonatkozik, akik periódikusan megjelentek különbözı országok-
ban és népek között, amikor azok fejlıdése egy átmeneti korban volt. Prométheusz jövendölé-
se a ciklikus átváltozások misztériumának során ment át az éterikus állapotból a szilárd fizikai
állapotba, a spirituális nemzésbıl a fiziológiai nemzésbe. A jövendölés a ciklus szemben fek-
vı ívére vonatkozik, annak az eredeti primitív állapotnak egy megismétlıdı fázisára, amely-

311
ben az asszony nem ismerte a férfit, és az emberi utódokat teremtéssel és nem nemzéssel hoz-
ták létre.

Az emberiség és a világ akkor fog újra visszatérni ebbe az állapotba, amikor a világ-
ban felfedezik és értékelik azokat az igazságokat, amelyek a nemiség hatalmas problémájában
rejlenek. Ez lesz ama „világosság, mely eddig még nem ragyogott tengeren és szárazon”, s
amely a Teozófiai Társulaton keresztül jut majd el az emberekhez. Ez a világosság fogja
meghozni az igazi spirituális intuíciót. S ekkor, amint azt egy teozófushoz írott levélben ol-
vassuk: „A Buddhák és Krisztusok faja fog megjelenni a világban, mert a világ rájön arra,
hogy az egyéneknek megvan rá a képességük, hogy Buddha-szerő gyermekeket, vagy démo-
nokat hozzanak létre... E tudás megjelenésével az összes dogmatikus vallás és vele együtt a
démonok is kihalnak”.

Ha jól elgondolkozunk az allegória zseniálisan történı kibontásán és a hısök jellemén,

akkor a titkot meg lehet fejteni. Kronosz természetesen az „idı”, annak ciklikus folyamatá-
ban. Felfalja saját gyermekeit – köztük az exoterikus dogmák személyes isteneit is. Zeusz he-
lyett annak kıbálványát falta fel; a szimbólum tovább nıtt, de az emberi képzeletben csak
addig fejlıdött, amíg az emberiség a lefelé irányuló ciklusokban fizikai és intellektuális – de
nem spirituális – tökéletességhez közeledett. Ha majd ugyanilyen elırehaladást tesz a spi-
rituális fejlıdésben is, akkor Kronoszt nem lehet többé becsapni. A kıképmás helyett magát
az antropomorfikus fikciót fogja lenyelni. Mert a bölcsesség sárkánya, amit a Sabazios-
misztériumokban az antropomorfikus Logosszal – a spirituális és fizikai erık együttesével –
ábrázoltak, az Idıben (Kronoszban) egy utódot fog nemzeni – Dionysos-Bacchust, vagy a
„sötét bırő Epaphost, a hatalmasat” –, vagyis egy fajt, amely megdönti uralmát. Hol fog szü-
letni ez a hıs? Prométheusz bemutatja eredetét és szülıföldjét Io-nak adott jövendölésében. Io
a nemzés Hold-istennıje, mert ı Izisz, és ı Éva is, a Nagy Anya.96 Prométheusz bemutatja a
(faji) vándorlás útját, oly világosan, amennyire csak szavakkal ki lehet fejezni. Io-nak el kell
hagynia Európát, átkelni az ázsiai kontinensre, s ott el kell jutnia a Kaukázus hegység legma-
gasabb ormára (737.):

Ha átléptél a két földrészt határoló vízen,

s a tőzszemő Kelet felé haladsz... (810.)

Vagyis hagyja el a „kimmer földszorost”, keljen át a vízen, amely nyilvánvalóan a Volga, ma

pedig a Kaszpi-tengeren lévı Asztrahany, majd utazzék kelet felé. E tájon „vad északi szelek”
fújnak, s eléri az „arimaszposzok hadának” országát (Herodotosz Szkitiájától keletre),

96
A „Leláncolt Prométheusz” fordítója és a témakör feldolgozója arról panaszkodik, hogy Io vándorlá-
sának leírása „nem egyeztethetı össze az általunk ismert földrajzi fogalmakkal”. (191. old.) Ennek jó oka van.
Elıször is, annak a fajnak az utazásáról, helyrıl-helyre vándorlásáról van szó, amelybıl a „tizedik”, az un. Kalki
Avatar fog megszületni. A Titán jövendölése szerint „Argosz királyi vére tıle származik”. (888.) De ennek az
Argosznak semmi köze sincs a görögországi Argoszhoz. A szó eredete arg vagy arca, a nıi nemzı erı – melyet
a Hold szimbolizál – a misztériumok hajó-formájú Argha-ja, melynek jelentése: az Ég Királynıje. Eustathius
rámutatott arra, hogy az arg-usok tájszólásában Io a Holdat jelentette; az ezoteria pedig úgy magyarázza, hogy ez
az Isteni Androgün, vagy a misztikus Tíz (10); a héberben a 10 a tökéletes szám, vagy Jehova. Arghya a szanszk-
ritban az áldozati csésze, az a hajó- vagy csónakformájú edény, amelyben virágot és gyümölcsöt ajánlanak fel az
isteneknek. A Maha Chohan egyik címe Arghyanath: „az Áldozatok Ura”; Arghya Varsha pedig – a „áldozatok
földje” – misztérium-név azon földrajzi terület jelölésére, amely a Kailass hegységtıl csaknem a Schamo (Góbi)
Sivatagig terjed – ahonnan a Kalki Avatar eljövetelét várják. Az Airyâna-Varsedya a zoroasztriánusok szerint
mint földrajzi hely azonos az említett tájjal. Ma azt tartják, hogy ez az Aral-tó, Baltisztán és Kis-Tibet között
terült el, de a régi idıkben sokkal nagyobb területet jelentett, mert ez volt a fizikai emberiség szülıföldje. Io
ennek a fizikai emberiségnek az anyja és szimbóluma.

312
 … az alvilági rév
mellett, aranypatak körül tanyáznak ık. (825.)

Prof. Nevmann helyesen következtet, hogy ez az Uralt jelenti, mert a Herodotosz által
említett arimaszposzok elismerten „ezen aranyban bıvelkedı vidék lakosai”.

Ezután (a 825. és 835. versek kötött) az európai magyarázók számára megfejthetetlen

rejtély következik. A Titán ezt mondja:

Közel ne menj! (az arimaszposzokhoz és griffekhez) A messzeségben

vár a föld, ahol sötét bırő népet találsz
a Nap forrása és az Ethiópsz folyó körül.
A part mentén haladj, amíg a vízesést eléred;
ott Biblosz hegyormáról a szent
Nílus folyó édes vizét hömpölyögteti.

E helyen kell Io-nak egy várost alapítani a maga és fia számára. Most lássuk, hogyan
magyarázzák ezt a részt. Prométheusz azt mondja Io-nak, hogy keletre utazzon, amíg el nem
éri az Ethiópsz folyót, s ezt kövesse, míg az a Nílusba nem ömlik, ez tehát az, ami a zavart
okozza. A „Leláncolt Prométheusz” ismertetıje azt mondja, hogy „a korai görögök földrajzi
fogalmai szerint”:

Ez a feltétel az Indus folyó fekvésének felel meg. Arrianosz (VI. 1.) megemlíti, hogy Nagy
Sándor, amikor az Indus-folyón le akart ereszkedni (minthogy krokodilokat látott az Indusban,
s a Níluson kívül más folyóban ilyent nem tapasztalt…), azt gondolta, hogy fölfedezte a Nílus
folyó forrását. Mintha a Nílus India valamelyik vidékérıl eredve, sok-sok pusztaságon áthalad-
va, s ekként elvesztve nevét, majd… újra lakott földön haladva át, most már Nílus neve kapja
e helyen az etiópiaiaktól, majd késıbb az egyiptomiaktól. Vergilius a Georgica IV. énekében
ismétli ezt az elavult tévedést. (Op. cit. II. kötet, 197.)

Mind Nagy Sándor, mind Vergilius alaposan tévedhettek földrajzi elképzeléseikben,

de Prométheusz jövendölése a legkevésbé sem téves, legalábbis ezoterikus szellemében.
Amikor bizonyos fajt szimbolizálnak, s a faj történetéhez tartozó eseményeket allegorikus
formában mondanak el, akkor nem várhatunk topográfiai pontosságot a faj megszemélyesítı-
jének kiadott útitervben. De mégis le kell szögezni, hogy az Ethiopsz folyó minden bizonnyal
az Indus-folyó, amit még Nil vagy Nila néven is hívnak. Ez az a folyó, amely a Kailas (Ég)
hegységben ered, az istenek hajlékában, a tenger színe fölött 22.000 lábnyira. Ez volt az
Ethiopsz folyó, így hívták a görögök, még jóval korábban Nagy Sándor idejénél, éspedig
azért, mert partjain – Attoktól kezdve egészen Sind-ig – egy olyan nép lakott, amelyet általá-
ban keleti etiópiaiaknak neveztek. India és Egyiptom két rokonnemzet volt, s a keleti etiópiai-
ak – a hatalmas építık – Indiából jöttek. Ezt a tényt – azt hisszük – az Isis Unveiled-ben (I.
köt. 569-70. old.) elfogadhatóan bebizonyítottuk.

Akkor miért is ne használhatták volna Nagy Sándor és a mővelt Vergilus a Nílus vagy
Neilos nevet, amikor az Indus-folyóról beszéltek, hiszen ez is egyik neve a folyónak? Mind a
mai napig Kala-Bagh környékén az Indust Nil, a „kék” és Nilah, a „kék folyó” néven nevezik.
A folyó vize itt oly sötét kék, hogy ezt a nevet kapta idıtlen idıkkel korábban. Partján egy kis
várost is ugyanezen a néven neveznek, s ez a város ma is létezik. Nyilvánvaló, hogy
Arrianosz, aki jóval késıbb született Nagy Sándor koránál, akaratlanul rágalmazta meg a gö-
rög hódítót. Nem sokkal bölcsebbek nála ítéleteikben mai történészeink sem, mert ık is –
puszta látszatra alapozva – még nagyobb horderejő kijelentéseket tesznek, mint ısi kollégáik
a régi idıkben, holott az utóbbiaknak nem álltak rendelkezésükre terjedelmes enciklopédiák.

313
 Io, a „tehénszarvú leány” faja tehát egyszerően az etiópok elsı úttörı faja, amelyet ı
hozott magával az Indus-folyótól a Nílusig, amely az anyafolyam emlékére kapta ezt a nevet
az Indiából jött gyarmatosítóktól.97 Ezért mondja Prométheusz Io-nak,98 hogy a szent Neilosz
– az Isten, és nem a folyó – fogja vezetni ıt a „háromszarvú országba”, vagyis a Deltába, ahol
fiai az elıre elrendelt „távoli gyarmatot” megalapítják (830. és köv.).

Itt fog kezdıdni egy új faj (az egyiptomiaké), valamint egy „nıi faj” (873.), amely a
sötétbırő Epaphosz után „ötödik nemzedékre” következik,

… amíg Argoszba visszatér ötven leány.

Azután az ötven szőz közül egy szerelembıl vétkezik, és így

… Argosz királyi vére tıle származik

.........
E nemzetségbıl majd egy híres hıs ered,
nagy nyíllövı, ki egykor engem is felold e szörnyő kín alól.

Hogy mikor jönnek elı ezek a hısök, azt a Titán nem tárja fel, hanem megjegyzi:

… sok szót kívánna, s úgyse mond neked sokat.

De „Argrosz” nem más, mint Arghya Varsha, az ısi fıpapok áldozati országa, ahon-
nan az emberiség felszabadítója elıjön. És Arghya Varsha nevét korszakokkal késıbb szom-
szédja, India kapta, - az ısi Arya-varta.

Több régi író - köztük Ciceró (Tuscul. Quaest. I. II. 20.) és Alexandriai Kelemen
(Strom. I, II. oper. I. 467, Ed. Potter.) tanúskodik arról, hogy ez a tárgykör szerepelt a
Sabazios-misztériumokban. Az említett írók azonban az egyedüliek, akik az igazi okra vezetik
vissza Aiszkhülosznak szentségtöréssel való bevádolását és halálra kövezését Athénben. Ezek
az írók azt mondják, hogy Aiszkhülosz nem lévén beavatott, profanizálta a misztériumokat,
amikor trilógiáját nyilvános színpadon lejátszatta.99 Ugyanez a sors várt volna reá, ha beava-
tott lett volna, s ez utóbbi eset a valószínőbb, mert különben neki is – Szokratészhez hasonló-
an – egy démona kellett volna legyen, aki feltárja elıtte a beavatás szent és titkos drámáját.
De akárhogy áll is a dolog, nem a „görög tragédia atyja” volt az, aki kitalálta Prométheusz

97
Nagy Sándor, aki jobban ismerte Attokot, mint Indiát – mert a voltaképpeni Indiába sohasem jutott el
– bizonyára hallotta az eredethez még közellévı Indus-folyót Nil vagy Nilah néven emlegetni. Ha tévedett –
amennyiben valóban tévedett – így hát könnyen magyarázható.
98
Io azonossága Isissel és a Holddal nyilvánvaló, mert hiszen „tehénszarvúnak” nevezik. Ez az allegó-
ria letagadhatatlanul Indiából jutott el Görögországba, ahol (mármint Indiában) Vâch – a Rig Véda „dallamos
tehene”, akitıl „az emberiség eredt” (Bhagavata Purâna), úgy jelIenik meg az Aitareya Brâhmana-ban, mint akit
atyja, Brahmâ üldöz törvénytelen szerelmével, majd szarvassá változtatja át. Ezért Io, aki elutasította atyja szen-
vedélyét, „szarvat” kap. A tehén minden országban a Természet passzív nemzıképességének szimbóluma volt,
nevei: Isis, Vâch, Vénusz – ı volt az anyja Cupidónak, a szerelem istenének, de ugyanakkor a Logosznak is,
amelynek szimbóluma az egyiptomiaknál és az indusoknál egyaránt a bika – amint ezt a legısibb templomok
Ápisz szobrai és az indiai bika szobrok is tanúsítják. Az ezoterikus filozófiában a tehén a teremtı természet
szimbóluma, a bika pedig (a tehén borja) a Szellem, amely megszállta ıt, másként a „Szentlélek”, ahogy azt Dr.
Kenealy kimutatja. A szarvak szimbóluma tehát innen ered. Még a zsidók is szent szimbólumnak tartották:
sittim-fából készült szarvakat állítottak az oltárra, s ha azokat egy üldözött bőnözı megérintette, biztosíthatta
sértetlenségét.
99
Hérodotosz és Pausaniaus úgy vélték, hogy Aiszkhüloszt azért ítélték el, mert az egyiptomi teogóniát
fogadta el, s Dianát nem Latona, hanem Ceres leányának jelentette ki. (Ld. Aelian, Var. Hist. I. v. XCIII; I. köt.
433. old. Ed. Gronov.) De Aiszkhülosz valóban beavatott volt.

314
jóslatait, ı egyszerően csak drámai formában elismételte azt, amit a papok a Sabazios-
misztériumban feltártak.100 E misztériumok a legısibb szent ünnepségek voltak, melyeknek
eredete mind a mai napig ismeretlen a történelem számára. A mitológusok Mithras-ból kiin-
dulva (Mithras a Nap, amelyet egyes ısi emlékeken Sabaziusnak hívnak) Jupiterrel és Bac-
chus-szal kapcsolják össze a Sabazius-misztériumot. De eredetileg egyáltalán nem volt görög,
hanem idıtlen idıkbıl származik.

A dráma fordítója azon csodálkozik, hogy Aiszkhülosz „Zeusz jellemét annyira más-
ként ábrázolja a ’Leláncolt Prométheusz’-ban, mint a többi drámáiban” (Mrs. A. Swanwick).
Ez azért van, mert Aiszkhülosz is – akárcsak Shakespeare – minden korok intellektuális
„szfinxe” volt és marad. Zeusz, a görög gondolkodás absztrakt istensége, és az olimposzi Ze-
usz között egy szakadék tátong. A misztériumokban az olimposzi Zeusz – mint princípium –
csak az emberi fizikai intelligencia, a Kama-Manasz keverék, alacsony aspektusát képviselte.
Prométheusz viszont – a Manasz isteni aspektusa, amint az a Buddhi felé aspirál, és abba be-
leolvad – az isteni Lelket jelentette. Zeusz, amikor alsóbb szenvedélyeinek enged, csak az
emberi lelket jelenti, ı a féltékeny Isten, aki önzésében vagy „Én-ségében” bosszúálló és ke-
gyetlen. Ezért ábrázolta Zeuszt, mint kígyót – az ember intellektuális kísértıjét –, de ez a kí-
gyó a ciklikus fejlıdés folyamán nemzıje lesz az „Ember-Megváltónak”, a szoláris Bacchus-
nak vagy Dionüzosznak, aki már több mint ember.

Dionüzosz ugyanaz, mint Ozirisz, vagy Krishna, vagy Buddha, az égi bölcs, ugyanaz,
mint a jövendı (tizedik) Avatara, a dicsı spirituális Christos, aki majd felszabadítja a szenve-
dı Chrestost, az emberiséget – vagyis Prométheuszt – kínjaitól. A brahmanai és buddhista
legendák szerint, melyeket a zoroaszteri, sıt még a keresztény tanítások is (utóbbiak csak el-
vétve) hangoztatnak, ez a felszabadítás a Kali Yuga végén fog bekövetkezni. Csakis a Kalki
Avatara, vagyis Sosiosh megjelenése után jön majd el az az idı, amikor az asszony bőn nélkül
hozhatja világra a gyermekét. Ekkor Brahmâ, a hindu istenség, Ahura Mazda (Ormazd), a
zoroaszteri isten, Zeusz, a görög olimposzi Don Juan, Jehova, a zsidók féltékeny, bánatos és
kegyetlen törzsi istene, és valamennyi hozzájuk hasonló az emberi képzelet univerzális
Pantheonjából, egytıl-egyig elhalványodnak, és levegıvé foszlanak. S velük együtt eltőnnek
árnyékaik is, ugyanezen istenségek sötét aspektusai, akik velük együtt mint ikertestvérek vagy
mint saját teremtményeik szerepeltek az exoterikus legendákban, míg az ezoterikus filozófia
úgy mutatta be ıket, mint az istenség földi visszatükrözıdéseit. És ezek az Ahrimanok és
Typhonok, Samaelek és Sátánok valamennyien trónfosztottak lettek és lesznek azon a napon,
amikor az emberiség legyızi minden sötét és gonosz szenvedélyét.

A Természetben van egy örök Törvény, amely mindig az ellentétek kiegyenlítésére, a

végsı harmónia megteremtésére irányul. A spirituális fejlıdésnek ez a Törvénye, amely meg-
haladja a fizikai és a tisztán intellektuális törvényeket, vezeti el az emberiséget a hamis iste-
nektıl való megszabaduláshoz, a végül ahhoz, hogy önmagát megváltsa.

Végsı feltárulkozásában az ısi Prométheusz mítosz, amelynek proto- és anti-típusai

valamennyi régi teogóniában megtalálhatók, a fizikai bajok tényleges gyökerét mutatja be,
mert hiszen az ember fizikai életének küszöbéig nyúlik vissza. Kronosz voltaképpen az „Idı”,
melynek fı törvénye az, hogy az egymást követı és az egymásnak megfelelı fázisok rendjét,
a ciklikus kibontakozásban végbemenı fejlıdési folyamatot szigorúan be kell tartani, mert
különben rendellenes képzıdmények keletkeznek, súlyosbítva mindazzal, ami ezekbıl folyik.
100
A Sabazia idıszakos ünnepség volt, ahol bizonyos istenek tiszteletére misztériumokat adtak elı, a
mithrai misztériumokhoz hasonlóan. Ezekben a misztériumokban a fajok fejlıdésének teljes történetét lejátszot-
ták.

315
Az ember – e magasabbrendő állat – természetes fejlıdésének programjában nem volt benne,
hogy egyszerre érje el, intellektuálisan, spirituálisan és pszichikusan itt a Földön a félisteni
fokot, miközben fizikai teste sokkal gyengébb, tehetetlenebb és mulandóbb, mint jóformán
valamennyi nagy emlısállaté. A belsı és a külsı közötti kontraszt még túl groteszk és meg-
hökkentı: a szentségtartó még nagyon is méltatlan a benne lakó Isten számára. Prométheusz
ajándéka emiatt lett Átok, bár ezt elıre tudták és elıre látták azok a Seregek, akiket a Titán
személye ábrázol, amint ezt neve is bizonyítja.101 Ugyanekkor éppen ezen alapszik bőne és
megváltása is. Mert azok a Seregek, amelyek az emberiség egy részében inkarnálódtak – jól-
lehet a Karma vagy a Nemezis vezette ıket erre –, a szabad akaratot választották a passzív
rabszolgaság helyett, az intellektuális, tudatos fájdalmat, sıt kínszenvedést „évezrednyi idın”
keresztül, az üres, együgyő és bárgyú boldogság helyett. Az Égi Seregek, tehát „Promét-
heusz” – jól tudva, hogy még korai az inkarnáció, és még nincs benne a Természet program-
jában – feláldozza magát, hogy ezáltal jót tegyen az emberiséggel – vagy legalább egy kis
csoportjával.102 De ezek a jótevık, amikor kihozták az embert a mentális sötétségbıl, ezzel
kitették ıt a felelısség tudatos kínjainak – a szabad akarata következményeinek – és még
mindazon bajnak, amelyek a halandó emberi testbıl következnek. Ezt a kínszenvedést fogadta
el Prométheusz saját számára; a Seregek ugyanis ettıl kezdve elvegyültek az emberek közé,
elfogadták a számukra készült tabernákulumokat, amelyek még bevégzetlenek voltak abban
az idıben.

A spirituális fejlıdés nem tudván lépést tartani a fizikaival – minthogy ez utóbbi egy-
nemőségét a hozzávegyült spiritualitás megbontotta – az ajándékból a Gonosz legfıbb okozó-
ja, sıt talán egyedüli eredete lett.103 Mélyenszántó bölcseleten alapul ez az allegória, amely-
ben Kronosz – még a primitív szaturnuszi Aranykorban, amikor az emberek mind félistenek
voltak – megátkozza Zeuszt a trónbitorlásért és azért, hogy e félistenekhez képest gyenge és
védtelen fizikai embereket teremtett. Majd ugyancsak ı kiszolgáltatja Zeusz bosszújának a
bőnöst, aki az istenektıl elrabolta a teremtı tüzet, s ezáltal az ı szintjükre emelte az embert
intellektuális és spirituális vonalon egyaránt. A Prométheusz-monda esetében Zeusz az ısi
Nemzık Seregeit képviseli, a PITRI-ket vagy „Atyákat”, akik érzékek és értelem nélküli em-
bereket teremtették, az isteni Titán pedig azon spirituális teremtıket vagy dévákat jelképezi,
akik nemzésbe „estek”. Zeusz teremtményei spirituálisan alsóbbrendőek, de fizikailag erıseb-
bek, mint a „prométheánok”, ezért halljuk azt, hogy ez utóbbiak vereséget szenvedtek. „Az

101
Lásd a korábbi jegyzetet a προµήτις = elırelátás etimológiájáról. Pronétheusz maga mondja a drá-
mában:
Ó halhatatlan éter, gyors szárnyú szelek…
...tekintsetek rám: isten vagyok, s mivel sújtottak istenek.
Mégis, mit is beszélek? Én mindent tudok elıre
pontosan, mi lesz...
...s reánk szabott sorsot nyugodtan kell viselni, tudva, hogy
milyen a Végzet ereje.
A „Végzet” itt a Karmát, vagy Nemezist jelenti.
102
Az emberiség nyilvánvalóan megoszlik isteni ihletéső és alacsonyabb rendő emberi teremtményekre.
Semmiféle más alapon nem lehet megmagyarázni azt az intellektuális különbséget, amely az árja és más civili-
zált nemzetek, valamint pl. a déltengeri szigetek bennszülöttei között fennáll. Hiába árasztanák el ıket kultúrá-
val, hiába próbálnának több generációt a civilizációhoz idomítani, az olyan emberek, mint a busmanok, a ceyloni
veddák és egyes afrikai törzsek csak nem tudnának felemelkedni arra az intellektuális szintre, mint az árják, a
sémiták vagy az un. turániak. A „szent szikra” hiányzik belılük, s valóban ıket tekinthetjük egyedül alsóbbren-
dő fajnak, a Földön, szerencsére ma már – hála a Természet bölcs irányításának – hamarosan kihalnak. Bár igaz
az, hogy az emberiség „egy vérbıl való”, de ez a vér nem azonos esszenciájú. Mi melegházi, mesterségesen
gyorsított növények vagyunk a Természetben, a bennünk lévı Szikra feléledt, míg bennük látens maradt.
103
Az indiai metafizika a Gonosz gyökerét – filozófiai szempontból – az egynemőnek a több-nemővé
való differenciálódásában látja, az Egységnek a Többséggé való átalakulásában.

316
alacsonyabb seregek, akiknek mővét a Titán elrontotta, meghiúsítva ezzel Zeusz tervét”, itt a
Földön saját szférájukban és mőködési területükön voltak, ezzel szemben a magasabbrendő
Seregek az Ég számőzöttei voltak, akik belebonyolódtak az Anyag hálójába. Az alacsonyabb
Seregek kezelni tudták az összes kozmikus és alsóbbrendő titáni erıket, a magasabbrendő
Titán csak az intellektuális és spirituális tőz birtokában volt. Prométheusz drámai harcát az
olimposzi zsarnokkal és despotával, az érzéki Zeusszal saját jelenlegi emberiségünkben is na-
ponta szemlélhetjük: az alsóbb szenvedélyek a magasabb inspirációkat az Anyag sziklájához
láncolják, s ezzel életre keltik – nem egy esetben – a szomorúság, fájdalom és megbánás sas-
keselyőjét. Ilyenkor újra érvényes Prométheusz mondása:

Isten vagyok, lásd, balsorsban, bilincsben is,

Zeusz maga győlöl, más istenek is…

csakhogy manapság olyan istenrıl van szó, aki meg van fosztva az önfeláldozásból fakadó
szenvedés, vagyis Prométheusz magasztos vigaszától, mert hiszen Prométheusz:

… az emberekkel többet, mintsem kellene törıdött,

vagyis az isteni Titán altruizmusból cselekedett, míg a halandó embert mindenkor az önzés és
az egoizmus hajtja.

A modern Prométheusz korunkban Epi-métheusz lett, vagyis az, aki „csak az esemény
után lát”, mert az ısi Titán univerzális filantrópiája régen önzéssé és önimádattá degeneráló-
dott. Az ember újra a régi szabad Titán lesz egyszer, de csak akkor, ha a ciklikus fejlıdés so-
rán visszatér az a megzavart harmónia, ami a két természet – a földi és az isteni – között régen
fennállott. Az embernek akkor már nem árthatnak az alacsonyabb titáni erık, személyisége
sérthetetlen lesz, individualitása halhatatlan. De ez csak akkor valósul meg, ha már minden
állati elemet kiküszöbölt természetébıl. Amikor az ember megérti azt, hogy „Deus non fecit
mortem” (Isten nem teremtett halált) (Sap. I. 13.), hanem maga az ember teremtette azt, akkor
újra a még le nem gyızött Prométheusz lesz belıle.

Prométheusz teljes szimbolizmusa és ennek a mítosznak görögországi eredete megta-

lálható mővünk 4. kötetében, a 2. rész 6. fejezetében „Prométheusz, a Titán” cím alatt. Ebben
a 2. részben, amely mintegy kiegészíti a jelenleg mondottakat, újabb információkat adunk a
legvitatottabb és legtöbb kételyt kiváltó tételekkel kapcsolatban. Munkánk annyiszor beleüt-
közik a modern tudomány és teológia elfogadott szabványaiba, hogy kénytelenek vagyunk
minden bizonyítékot felmutatni, amelyek alkalmasak annak illusztrálására, hogy ezek a szab-
ványok igen sokszor alaptalan autoritást bitorolnak.

Kiegészítı töredékek a 12. Stanza verseihez készült egyik kom-

mentárból
Ezek a kiegészítı magyarázatok egy olyan kéziratból valók, amely a Tongshaktchi
Sangye Songa, másként „A vallás harmincöt Buddhájának feljegyzései” elnevezéső csoport-
hoz tartozik. Ez az elnevezés exoterikus. Bár ezeket a személyeket az északi buddhizmusban
vallás-Buddháknak hívják, ugyanúgy nevezhetnék ıket Rishiknek, Avatáráknak, stb. – a
„Shakyamunit megelızı Buddhák” megjelölést ugyanis csak a Gautama által hirdetett erkölcs
északi követıi adtak nekik. Ezek a nagy Mahatmák vagy Buddhák az emberiség egyetemes és
közös tulajdonát képezik. Történelmi bölcsek ık, legalább is az okkultisták számára, akik

317
hisznek a Bölcsek Hierarchiájában, és akik megbizonyosodtak ennek létezésérıl a Testvériség
tudós tagjainak közvetítésével. Ezt a harmincöt Buddhából álló csoportot mintegy kilencven-
hét Buddhából válogatták ki. Egy másik csoportba ötvenhárom tartozik,104 akiknek nagy része
képzelt személyiség, s valójában az elıbb említett Buddhák erıinek megszemélyesítései.105 A
„pálmalevelekre” írt legısibb kéziratoknak ezeket a „kosarait” a legnagyobb titokban ırzik.
Az egyes kéziratokat azon alfaj rövid történelmi vázlata egészíti ki, amelyhez a szóban forgó
Buddha-Lha tartozott. Az a kézirat, amelybıl az itt következı részleteket elıbb kivonatoltuk,
s aztán érthetı nyelvezetbe átültettük, tudomásunk szerint eredetileg kıtáblákra volt vésve. A
kıtáblák az ötödik faj legkorábbi napjaiból származnak és ama Buddháé voltak, aki szemtanú-
ja volt a vízözönnek és az atlanteán faj által lakott fıbb kontinensek elsüllyedésének. Nincs
messze az az idı, amikor az ısi feljegyzésekbıl sok minden, vagy talán minden, igaznak fog
bizonyulni. A modern szimbológusok ekkor bizonyságot szereznek majd arról, hogy még
Odin, másként Woden Isten, a germán és skandináv mitológia legmagasabb istensége is ezen
harmincöt Buddha egyike, sıt éppen a legkorábbiakhoz tartozik, mert hiszen az a kontinens,
amelyiken ı és faja élt, szintén egyike a legrégebbieknek. Oly régi valóban, hogy azokban az
idıkben trópusi növényzet tenyészett ott, ahol ma az örök hó országa van, s akkoriban még
száraz lábbal át lehetett kelni Norvégián, Izlandon és Grönlandon keresztül azokba az orszá-
gokba, amelyek most a Hudson-öböl körül terülnek el.106 Ezek szerint „Kelet óriásainak” fiai,
vagyis az atlanteán óriások fénykorában egy zarándok megtehette azt az utat, amely napjaink-
ban a Szahara-sivatagnak nevezett helyrıl egészen addig az országokig vezetne, amelyek ma
a Mexikói-öböl és a Karib-tenger vizeinek mélyén pihennek. Olyan események, amelyekrıl
csak az emberi emlékezet tud, de amelyeket a nemzedékek és fajok hőségesen továbbadtak
egymásnak, megszakítatlan átadás folytán számlálhatatlan korszakokon át megmaradtak „az
emberi agy könyvében”, sokkal igazabban és pontosabban, mintha azokat írott feljegyzések
vagy okmányok ırizték volna meg. „Ami lelkünkhöz tartozik, az örök” – mondja Thackeray,
és mi lehetne közelebb lelkünkhöz, mint az, ami életsorozataink hajnalán játszódott le? Meg-
számlálhatatlanok ezek az életek, de e milliárdnyi létforma mögött a bennünket éltetı Lélek
vagy Szellem ugyanaz, s bár a fizikai agy „könyvében” kitörlıdhetnek az egy földi élet során
lejátszódott események, a kollektív visszaemlékezések zöme mindvégig megmarad a bennünk
lévı isteni lélekben. Ennek suttogása talán alig hallható, s a szavak talán nem érik el fizikai
érzékeink síkját. De az elmúlt események árnyékait éppen úgy, mint az eljövendı események
körvonalait az agy érzékelni tudja, s ezeket az értelem szemével mindig maga elé idézheti.

104
Gautama Buddha, akit Shakya Thüb-pa-nak neveztek el, az utóbbi csoportban a huszonhetedik, e
Buddhák legnagyobb része az emberiséget oktató isteni dinasztiákhoz tartoznak.
105
Ahogy nekünk tanították, e Buddhák vagy „megvilágosultak” – Gautama, a Buddha régvolt elıdei –
valamikor nagy adeptusok és szentek voltak, akikben a „Bölcsesség Fiai” inkarnálódtak, s így az Égi Lények
kisebb avataráinak tekinthetık. Közülük tizenegy tartozik az atlanteán fajba és huszonnégy az ötödik fajba, an-
nak legkorábbi kezdeteit is beleszámítva. A jainak által emlegetett Tirthankara-k azonosak velük.
106
Talán ebben rejlik az Egyesült Államokban lévı mesterséges dombok és a norvégiai tumulik hason-
lóságának magyarázata. Ebbıl a hasonlóságból kiindulva néhány amerikai archeológus feltételezte, hogy norvég
hajósok fedezték fel Amerikát kb. ezer évvel ezelıtt. (Ld. Holmboe: Traces de Bouddhisme en Norvege, 23. old.)
Kétségtelen, hogy Amerika az a „távoli ország, ahova jámbor emberek és vad viharok ültették át a szent tant”,
ahogy egy kínai író leírása nyomán Neumann feltételezte. De sem a stockholmi Holmboe professzor, sem az
amerikai archeológusok nem találták el a mesterséges dombok vagy tamulik helyes korát. Az a tény, hogy a
norvégok esetleg újra felfedezték azt a földrészt, amelyrıl rég elfelejtett ıseik azt hitték, hogy elpusztult a nagy
kataklizmában, még összefér azzal a másik ténnyel, hogy a fizikai ember és az ötödik faj bölcsıjét képezı konti-
nens Titkos Tanítása már eljutott az un. Újvilágba, éspedig korszakokkal korábban, mint a buddhizmus Titkos
Tanítása.

318
 Talán ez a lélek-hang fogja megmondani azoknak, akik jobban hisznek a hagyomány-
nak, mint az írott történelemnek, hogy az alantiak mind igazak, s hogy azok történelem elıtti
tényekre vonatkoznak. Íme, ez olvasható a kézirat egyik helyén:

A VILÁGOSSÁG KIRÁLYAI HARAGGAL TÁVOZTAK. AZ EMBEREK OLY SÖTÉT BŐNÖKET

KÖVETTEK EL, HOGY A FÖLD REMEGETT SZÖRNYŐ FÁJDALMÁBAN… AZ AZUR TRÓ-
NOK ÜRESEN MARADNAK. A BARNÁK, A VÖRÖSEK VAGY AKÁR A FEKETÉK (fajok)
KÖZÜL KI ÜLHETNE AZ ÁLDOTTAK TRÓNJAIRA, A TUDÁS ÉS A KÖNYÖRÜLET TRÓNJA-
IRA? KI VEHETI KEZÉBE A HATALOM VIRÁGÁT, AZ ARANYSZÁRNYÚ ÉS AZÚR VIRÁGÚ
NÖVÉNYT?

A „Világosság Királyai” nevet adták a régi feljegyzésekben az isteni dinasztiák ural-

kodóinak. Az „azúr trónok” más iratokban az „égi trónok” fordítást kapták. A „hatalom virá-
ga” ma a lótusz, hogy abban az idıben mi lehetett, vajon ki tudná megmondani?

A szerzı ezután – mint a késıbbi Jeremiás – megsiratja népe sorsát. „Azúr” királyaik
nem uralkodtak többé rajtuk, és a „déva-színőek”, a holdszínő arcúak, és a „tündöklı (arany)
arcúak” eltávoztak az „Üdv Országába, a Tőz és a Fém Országába”, vagyis – a szimbolizmus
szabályainak megfelelıen – az északra és keletre fekvı országokba, ahol „a nagy Vizek letisz-
tultak, mert a Föld beszívta, és a levegı elpárologtatta” a nedvességet. A bölcs fajok idejeko-
rán „felismerték a fekete Vihar-sárkányokat, melyeket a Bölcsesség Sárkányai hívtak le”, és
„elmenekültek, a legkiválóbb Ország ragyogó védıi által vezetve”, akik valószínőleg az ısi
nagy adeptusok voltak, azok, akikrıl a hinduk mint Manukról és Rishik-rıl beszélnek. Ezek
egyike Vaivasvata Manu volt.

A „sárga színőek” voltak az ıseik azoknak, akiket ma az etnológusok mint turániakat,

mongolokat, kínaiakat és egyéb ısi népeket tartanak számon. S az az ország, ahova menekül-
tek, Közép-Ázsia volt. Itt teljesen új fajok keletkeztek, itt éltek és haltak mindaddig, amíg a
népek szétválása meg nem történt. De ez a „szétválás” nem a modern tudomány által megje-
lölt helyeken, s nem is olyan módon ment végbe, ahogyan azt Max Müller professzor és
egyéb árja-kutatók elıadják. Ez a korszak közel kétharmad millió évvel ezelıtt kezdıdött. A
poszt-atlanteán sárga arcú óriásainak bıséges idejük volt arra – a közel 700.000 év lefolyása
alatt –, hogy az egy helyen való kényszerő elzártságban, az azonos fajon belül, új keveredés
és faji beömlesztés nélkül a legváltozatosabb és legkülönbözıbb típusokra tagolódjanak.
Ugyanez látható Afrikában: a típusoknak rendkívüli, sehol nem tapasztalt variációi – a fekete
színtıl a csaknem fehér színig, a gigantikus mérető emberektıl a törpe fajokig – szintén a
kényszerő elszigeteltségre vezethetı vissza. Az afrikaiak több százezer éven át nem hagyták
el kontinensüket. Ha az európai kontinens holnap eltőnne, s helyette más földrészek emelked-
nének ki, ugyanakkor pedig az afrikai törzsek egymástól elválva szétszóródnak a Föld kü-
lönbözı tájaira, akkor százezer év múlva ık alkotnák a civilizált nemzeteket. Magas kultúrájú
népeink leszármazottai pedig, akik valamely szigeten túlélték ugyan a katasztrófát, de nem
volna módjuk tengerre szállni, egy viszonylagos vademberség állapotába süllyednének. Így
tehát az emberiségnek magasabbrendő és alacsonyabbrendő fajokra való felosztása teljesen
alaptalan téveszme.

Ilyen tényekrıl olvashatunk tehát az archaikus feljegyzésekben. Összevetve és egyez-

tetve e tényeket néhány modern fejlıdéselmélettel – a „természetes kiválasztást” (Lásd G. J.
Romanes, F. R. S: Physiological Selection) kiemelve belılük – e megállapítások egészen ész-
szerőnek és logikusnak látszanak. Ezek szerint az árják a sárga Ádám leszármazottai, vagyis a
gigantikus és magas civilizációt elért atlanto-árja fajoké, a sémiták pedig – s köztük a zsidók
is – a vörös Ádám leszármazottai, s így De Quatrefages-nek, valamint a mózesi Genezisnek is
igaza van. Mert ha Mózes elsı könyvének V. fejezetét össze lehetne hasonlítani a mi Archai-

319
kus Bibliánkban található genealógiákkal, akkor az Ádámtól Noéig terjedı korszakot ott is
megtalálhatnánk, természetesen más nevek használatával, a pátriárkák éveinek száma pedig
periódusokkal szerepel, s az egész szimbolikus és allegorikus köntösbe van öltöztetve. A szó-
ban forgó kéziratban sokszor és gyakran esik szó az atlanteán népek nagy tudásáról és civili-
zációjáról. Le van írva benne néhány ország államigazgatása, mővészeteik és tudományuk
milyensége. Ha a harmadik gyökérfajról, a lemuro-atlanteánokról azt halljuk, hogy „magas-
rendő civilizációikkal és isteneikkel” („Esoteric Buddhism”, 65. old.) együtt elsüllyedtek,
mennyivel inkább elmondhatnánk ugyanezt az atlanteánokról!

A korai árják a negyedik fajtól kapták tudásukat „a csodálatos dolgok tömegérıl”, a

Sabha-ról és a Mayasabha-ról107 – ahogy a Mahabhârata írja – Mayâsura (vagy Asuramaya)
ajándékáról, amit a Pandaváknak adott. Az árják tılük tanulták meg az aeronautikát, a Viwân
Vidyat, vagyis „a légi szekerekben való repülés tudományát”, s ebbıl kifolyólag a
meteorográfia és a meteorológia nagyszerő tudását. Ugyancsak tılük tanulták meg az árják a
drágakövek és egyéb kövek rejtett tulajdonságainak értékes tudományát, a kémiát, helyeseb-
ben alkímiát, a mineralógiát, geológiát, fizikát és asztronómiát.

A szerzı már többször feltette magának a kérdést: vajon eredeti-e – legalább részletei-
ben – az a történet, amit az Ótestamentumban, Mózes második könyvében olvasunk? Vagy ez
is, akárcsak magának Mózesnek életútja és még sok más, egyszerően egy másik változata az
atlanteánokról szóló legendáknak? A róluk szóló történetet hallva, vajon kinek nem tőnne fel
az alapvetı vonások meghökkentı egyezése? Emlékezzünk az „Úr” haragjára, amikor látja,
miként keményíté meg szívét a fáraó, azután megparancsolja „választott” népének, hogy el-
menetelük elıtt „ezüst edényeket és arany edényeket” kérjenek az egyiptomiaktól, (Mózes II.
könyve, XI. 1, 2.) és végül a Vörös-tenger hogyan nyeli el az egyiptomiakat és velük együtt a
fáraót. S most olvassuk el az ennél korábbi történet következı részletét a Kommentárból:

És a „ragyogó arcú nagy Király”, valamennyi sárgaarcú fınöke, szomorú lett, látván a fekete-
arcúak bőneit.

Elküldte légi-szekereit (a Viwânokat) kegyes emberekkel valamennyi fınök-társához (más

nemzetek és törzsek fınökeihez), mondván: „Készüljetek. Keljetek fel, ti, a jó törvény emberei,
és hagyjátok el a földet, amíg (még) száraz”.

„A vihar Urai közelednek. Szekereik elérik a földet. A Sötét Arc Urai (a Varázslók) e türelmes
földön már csak egy éjt és két nappalt élhetnek. A föld pusztulásra van ítélve, s ık vele együtt
fognak elsüllyedni. A Tőz Urai odalent (a gnómok és tőz-elemek) mágikus Agneyâstra-kat
(mágikus módon elıállított tőz-fegyvereket) készítenek. De a Sötét („Gonosz”) Szellem Urai
erısebbek náluk (az elementáloknál), akik csak rabszolgái e hatalmasoknak. Jól ismerik ık az
108
Ashtar-t (Vidya-t, ez a legmagasabb-rendő mágikus tudás). Jöjjetek és használjátok a tiéte-
ket (vagyis a ti mágikus erıiteket, hogy hatástalanítsátok a Varázslók erıit). A Ragyogó Arc
Urai (a Fehér Mágia Adeptusai) szerezzék meg (vegyék birtokukba) a Sötét Arc Urainak
Viwânjait, nehogy azok segítségével egy is (a Varázslók közül) megmenekülhessen a vizektıl,
elkerülje a Négy (karmikus istenség) pálcáját, s megmentse gonoszait (követıit vagy népét)”.

„Ezért a sárga arcúak altassák el (mezmerizálják?) a fekete arcúakat. Hadd kerüljék el még ık
(a Varázslók) is a fájdalmat és szenvedést. A Szoláris Istenekhez hőséges emberek vakítsák

107
Sabha = gyülekezet, Mayasabha = azok gyülekezete, akiket Maya, az építész tanított a tudományra.
108
Brahmâchari Bawa, a nemrég elhunyt neves és szentélető jógi ezt írta: „Az Ashtar Vidya-ról és
egyéb tudományokról hosszú mőveket fordítottak le szanszkrit eredetibıl a különbözı korok akkori nyelveire.
De ezek mind, a szanszkrit eredetiekkel együtt megsemmisültek abban az idıben, amikor országunkat egy rész-
leges özönvíz árasztotta el. (The Theosophist, 1880. jún. „Some Things the Aryans Knew”) Az Agneyâstra tár-
gyában ld. Wilsons: „Specimens of the Hindu Theatre”, I. 297. old.

320
 meg (paralizálják) a lunáris istenekhez hő embereket, nehogy azok szenvedjenek vagy meg-
meneküljenek”.

„Minden sárga arcú ajánlja fel élet-vizét (vérét) minden egyes fekete arc beszélı állatának,
109
nehogy az felébressze gazdáját”.

„Az óra ütött, a sötét éjszaka készen áll”.

110
„Hadd teljék be sorsuk. Mi a Négy Nagy szolgái vagyunk. Hadd térjenek vissza a Világos-
ság Királyai.”
A nagy Király ragyogó arcára borult és sírt…
Mire a Királyok összegyőltek, a vizek már megindultak…
(De) a népek már keresztül jöttek a szárazföldön. Túljutottak a víz jelzı-vonalán. Királyaik
utolérték ıket Viwânjaikban és elvezették a népeket a Tőz és az Érc országaiba (Keletre és
Északra).

Még egy másik helyen ezt olvassuk:

Csillagok (meteorok) hullottak a fekete arcúak országaira, de ık aludtak.

A beszélı állatok (a mágikus ırzık) csendben maradtak.
Az alvilág urai várták a parancsot, de hiába, mert akik kiadták volna, azok aludtak.

A vizek megáradtak, s elborították a völgyeket a Föld egyik végétıl a másikig. A fennsíkok

megmaradtak, a Föld alakja (az ellenlábas területeken lévı országok) szárazom maradtak. Ott
laktak azok, akik megmenekültek, a sárga arcú és nyílt tekintető (becsületes és ıszinte) em-
berek.

Amikor a Sötét Arc Urai felébredtek és keresni kezdték Viwânjaikat, hogy azokon menekülje-
nek az áradó vizek elıl, már nem találták ıket.

Ezután egy szövegrész arról szól, hogy néhányan a „Sötét Arcúak” leghatalmasabb
mágusai közül korábban felébredtek, mint társaik, s üldözni kezdték azokat, akik „kirabolták”
ıket, s akik az utóvédet alkották, minthogy „a kivezetett népek oly számosan voltak, mint a
Tejút csillagai”, mondja egy újabb korból származó, csak szanszkrit nyelven írt Kommentár.

Egy hosszúfarkú sárkány lassan kinyújtózó testeként bomlott ki – a Bölcsesség Fiaitól vezetve
– az Emberek Fiainak nyája, és terült szét, mint az édesviző folyam rohanó árja… a csügge-
dık közül sokan elpusztultak az úton. De a nagy többség megmenekült.

Azonban az üldözık, „akik fejjel és mellel messze kimagaslottak a víz fölött”, még
„három holdszakaszon át” üldözték ıket, míg végül is belevesztek az emelkedı hullámokba.
Utolsó emberig elpusztultak, mert a talaj süllyedni, kezdett lábuk alatt, és a Föld elnyelte
meggyalázóit.

Körülbelül így hangzott az az eredeti szöveg, amely szerint sok százezer évvel késıbb
Mózes második könyvének hasonló története felépült. Ma már bizonyított tény, hogy Mózes
élettörténete, születése, gyermekkora, a Nílusból való kimentése a fáraó leánya által, a Sar-
gonról szóló kaldeai elbeszélésbıl lett átvéve. S ha ez így van, amit különben a British Múze-
umban ırzött asszír cserepek tanúsítanak, akkor ugyanígy adaptáció lehet az is, hogy a zsidók
elrabolták az egyiptomiak drágaságait, hogy a fáraó seregével együtt elpusztult, és így tovább.

109
Ezek csodálatos, mesterségesen létrehozott állatok voltak, bizonyos módon hasonlatosak Frankenste-
in teremtményéhez; ezek beszéltek, s elıre értesítették gazdáikat minden közelgı veszélyrıl. A gazda „fekete
mágus” volt, s a mechanikus állatot, a beszámolók szerint, egy djin, egy Elementál éltette. Csak egy tiszta ember
vére okozhatta pusztulását. Ld. 4. kötet, 3. rész: „Science and the Secret Doctrine Constrasted”.
110
A négy karmikus Isten, akiket a Stanzák-ban a Négy Maharaja-nak hívnak.

321
A késıbbi verzióban Ruta és Daitya óriás mágusai, a „Sötét Arc Urai”, úgy látszik, átváltoz-
tak egyiptomi mágusokká, és az ötödik faj sárga arcú nemzetei Jákob erényes fiaivá, a „vá-
lasztott néppé”. Még egy megállapítást kell tennünk. Több isteni dinasztia létezett, minden
gyökérfaj számára külön dinasztiák, kezdve a harmadik fajjal, s minden dinasztia megfelelt az
akkori emberiségnek, és ahhoz alkalmazkodott. Az egyiptomi és kaldeai feljegyzésekben em-
lített hét dinasztia az ötödik fajhoz tartozott, amelyet ugyan általában árja fajnak hívtak, de ez
nem tisztán árja volt, hanem nagymértékben keveredett olyan fajokkal, amelyeket az etnoló-
gia másként nevez. Könyvünk terjedelme nem engedi meg, hogy részletesebb leírást adjunk
az atlanteánokról, akikrıl a keleti népek éppen úgy tudtak, mint ahogy mi tudunk a régi egyip-
tomiakról. A nyugati tudósok ugyan tagadják az atlanteánok létezését, akárcsak sok más igaz-
ságot is a múltban, kezdve Homérosz létezésétıl egészen a postagalambokig. Az atlanteánok
civilizációja még az egyiptomi civilizációnál is nagyszerőbb volt. A Platón által leírt atlantiszi
nép már csak degenerált utódokat mondhat magáénak. İk építették Egyiptomban az elsı pi-
ramisokat, minden bizonnyal még mielıtt a „keleti etiópiaiak” – ahogy Hérodotosz nevezi az
egyiptomiakat – megjelentek volna e földön. Ez könnyen levezethetı Ammianus Marcellinus
megállapításából, aki ezt mondja a piramisokról:

A különbözı helyeken létezı piramisokban földalatti folyosók és tekervényes búvóhelyek van-

nak, amelyeket olyan emberek készítettek, akik az ısi misztériumok ismeretében megjósolták
egy vízözön eljövetelét, s így akarták biztosítani, hogy titkos szertartásaiknak emléke fönnma-
radjon.

Azok az emberek, akik „megjósolták egy vízözön eljövetelét”, semmi esetre sem vol-
tak egyiptomiak, akiknél nem volt vízözön, s akik csak a Nílus idıszakos áradásait ismerték.
Kik voltak hát ezek? Mi úgy véljük, hogy az atlanteánok utolsó maradványai, azok a fajok,
amelyekrıl a tudomány halványan sejt valamit. Ezekre gondolt Charles Gould, a jól ismert
geológus, amikor a következıket írta:

Vajon elmondhatjuk-e, hogy a természet nagy múzeumában mindent megismertünk? Vajon

tovább jutottunk-e az elıcsarnoknál? A néhány ezer évet felölelı írott történelem magában
foglalja-e az ember intelligens létezésének teljes folyamát? Vagy azok a kaldeai és kínai kro-
nológiákban feljegyzett több százezer évre terjedı hosszú mitikus korszakok a hagyomány ál-
tal továbbadott emlékeztetık a történelem elıtti emberre, néhány túlélı személy beszámolója
a megmaradt fölrészeken azokról a földrészekrıl, amelyek – mint Platón mesés (?) Atlantisza
elsüllyedtek, vagy valamilyen nagy katasztrófa színhelyévé váltak, s így megsemmisültek a
rajtuk lévı civilizációval együtt. (Mythycal Monsters, 19. old.)

Ezek után több bizalmat elılegezhetünk egy Mester szavainak, aki az alanti kijelentést
több évvel korábban tette, mintsem Mr. Gould az elıbb idézett sorokat leírta volna: „A ne-
gyedik faj a múltban megteremtette a legnagyszerőbb civilizáció korszakait. A görög, a római,
sıt még az egyiptomi civilizációk is eltörpülnek azok mellett, amelyek a harmadik faj idején
(a szétválás után) kezdıdtek. (The Mahatma Letters to A.P. Sinnet, 152. old.)

De ha már megtagadják a harmadik és negyedik fajtól ezt a civilizációt és magasrendő

mővészetet, azt viszont senki sem tagadhatja, hogy az antik kor – köztük Egyiptom és India –
nagy civilizációi után a keresztény érától kezdıdıen a jelenlegi civilizációig voltak szörnyő
tudatlanságtól és barbarizmustól áthatott sötét századok, melyek folyamán a tradíciók minden
emléke kitörlıdött. Amint az Isis Unveiled-ben mondtam:

Miért is felejtenénk el, hogy korszakokkal korábban, mintsem a kalandvágyó genovai hajós a
nyugati vizek hullámaira merészkedett, föníciai hajókkal már körülhajózták a földet, és olyan
helyeken terjesztették a civilizációt, amelyek ma némák és kihaltak? Melyik archeológus mer-
né állítani, hogy nem ugyanazok tervezték az egyiptomi piramisokat, Karnakot, a Nílus homo-
kos partjai mentén ma már feledésbe merült romvárosokat és Kambodzsában a monumentális

322
 Angkort? Vajon nem ugyanazon emberek vésték be a hieroglifákat az obeliszkekre és a Brit-
Columbiában Lord Dufferin által nemrég felfedezett kihalt indián falu ajtaira vagy a közép-
amerikai Palenque és Uxmal romjai közt található táblákra? Vajon a múzeumokban ırzött tár-
gyak – „letőnt mővészetek” utolsó emlékei – nem beszélnek-e ékesszólóan az ısi civilizációk-
ról? Nem bizonyítják-e mindig újra és újra, hogy a letőnt nemzetek és kontinensek olyan mő-
vészeteket és tudományokat vittek magukkal sírjukba, amelyeket sem a középkori kolostorok-
ban elıször izzásba hozott olvasztótégelyben, sem a modern kémikus által utoljára összetört
lombikban nem tudtak feléleszteni, és nem is fognak, legalábbis a jelen évszázadban.

Most is fel lehetne tenni az idézett könyvben feltett kérdést: Hogy lehet az, hogy a napjaink-
ban elért legmagasabb kilátóból csak messzirıl láthatjuk a tudás alpesi ösvényén azokat a
monumentális bizonyítékokat, amelyeket a minket megelızı kutatók hagytak számunkra, bi-
zonyítékul arra, hogy milyen csúcsokat értek el és tartottak birtokukban?

Ha a modern mesterek annyival elıtte járnak a régieknek, akkor miért nem újítják fel a víz-
özön elıtti ısök letőnt mővészetét? Miért nem tudják kikeverni Luxor nem fakuló színeit, a
tiruszi bíbort, a ragyogó skarlátvöröset, a vakító kéket, amelyek e hely falait most is díszítik, és
éppúgy tündökölnek, mint amikor elıször felrakták ıket? Vagy mikor készítik el újra a pirami-
sok és az ısi vízvezetékek elpusztíthatatlan cementjét, a damaszkuszi pengét, amelyet hüve-
lyében törés nélkül mint egy dugóhúzót össze lehetett csavarni? Miért nem adják vissza azon
színes üvegablakok pompás, felülmúlhatatlan árnyalatait, amelyek az ısi katedrálisok romjai
és gerendái között porosodnak, vagy a valódi kalapálható üveg titkát? És ha a kémia tudomá-
nya még, a kora középkort sem tudja utolérni bizonyos mesterségek terén, akkor miért van
olyan nagyra olyan eredményekkel, amelyeket – minden valószínőség szerint – már több ezer
évvel ezelıtt is nagyszerően ismertek? Minél több eredményt mutat fel az archeológia és filo-
lógia, annál jobban megalázzák büszkeségüket a naponta tett felfedezések, s annál dicsıbb
tanúságot tesznek azok mellett, akiket – talán nagyon távoli ısiségük miatt – mindez ideig a
babonaság legmélyebb mocsarába süllyedt tudatlan, ügyefogyott embereknek véltünk.

A régi görögök és rómaiak a tudományok és mővészetek között – mint atlanteán örök-

séget – ismerték az asztronómiát és a szimbolizmust, beleértve még a zodiákus tudását.

Amint már elmagyaráztuk, az egész klasszikus világ azt hitte – és jó okkal –, hogy az
emberiség és annak fajai szorosan kapcsolódnak a bolygókhoz, ezek pedig a zodiákusi jelek-
hez. Ez utóbbiakban feljegyezték az egész világ történetét. Egyiptom ısi templomai közül jó
példa erre a denderai zodiákus, de a glóbuszunk történetét tárgyaló e csodálatos – múltra és
jövıre vonatkozó – feljegyzésekrıl pontos másolatot csak egy helyen találtam, éspedig egy
arab munkában, amely egy szufi tulajdonában volt. Pedig az eredeti feljegyzések léteznek,
minden kétséget kizárólag.

Minthogy az európaiak nem ismerik India igazi zodiákusait, s amelyeket ismernek,

azokat sem értik meg – mint azt Bentley esete bizonyítja –, ezért azt ajánljuk az olvasónak,
hogy e megállapítás igazolásául lapozzák fel Denon (Travels in Egypt, II. köt. 17. fej.) mővét,
amelyben a két híres egyiptomi zodiákus megtalálható és megvizsgálható. Minthogy én
mindkettıt eredetiben láttam, nincs szükségem arra, hogy abból induljak ki, amit más tanul-
mányozók ezekrıl gondos vizsgálat és tanulmányozás után mondhatnak. Az egyiptomi pa-
poknak Hérodotosszal közölt azon állítását, hogy a földi pólus és az ekliptika pólusa régebben
összeesett, Mackey111 is megerısíti, megállapítván, hogy a zodiákusok a pólusokat két hely-
zetben ábrázolják. Abban, amelyikben a pólusok (a pólustengelyek) egymásra merılegesen
állnak, jelek mutatják, hogy ezek nem utóbb voltak ebben a pozícióban, hanem elıbb (a zodi-
ákus ábrázolása után). A Bak az északi póluson van ábrázolva, és a Rák a déli póluson a kö-
zepe táján van kettéosztva, amely azt bizonyítja, hogy eredetileg akkor volt telük, amikor a

111
The Mythological Astronomy, 30. old. A szerzı különösen intuitív szimbológus és asztronómus;
Norwich-ból való, mintegy önerejébıl lett adeptus, aki e század (XIX. sz.) elsı negyedében élt.

323
Nap a Rákban volt. De legjobban az Oroszlán és a Szőz mutatja, hogy ez az emlék az elsı
ízben való pólushelyzetet örökíti meg.

Az egyiptológusok átlagosan úgy számítják, hogy a Nagy Piramist i.e. 3.350-ben épí-
tették, (Lásd Proctor, Knowledge, I. köt. 242, 400. old.) és hogy Menes és dinasztiája 750
évvel korábban létezett, mintsem a Negyedik Dinasztia megjelent. Ez utóbbi dinasztia idejére
feltételezik a piramisok építését. Ezek szerint tehát Menes korát i. e. 4.100 évre teszik. Nos,
Sir J. Gardner Wilkinson azon kijelentése, hogy „a tények mind arra mutatnak, miszerint az
egyiptomiak már igen sokra haladtak a civilizációban még Menes kora elıtt, s talán még mie-
lıtt a Nílus völgyében letelepedtek volna”, (Rawlinson: Herodotos, II. köt. 345. old.) igen
sokat mond, mert szétrombolja azt a hipotézist, hogy Egyiptom civilizációja aránylag modern
kelető. E kijelentés egy történelem elıtti nagy civilizációra utal, egy sokkal távolabbi ısiség-
re. Schesoo-Hor-nak, azaz „Hórusz szolgáinak” nevezték azt a népet, amely Egyiptomban
telepedett le, és amint M. Maspero állítja, e történelem elıtti fajt „illeti meg a dicsıség, hogy
az általunk ismert Egyiptomot a történelmi korszak kezdetén megállapította”. És Staniland
Wake hozzáteszi: „İk építették Egyiptom fıbb városait, és ık alapították a legfontosabb
szentélyeket”. Mindez még a Nagy Piramis kora elıtt volt, rövidesen azután, hogy Egyiptom
kiemelkedett a vizekbıl. Viszont: „A speciális egyiptomi hieroglifa írásmódot használták, és
civilizációjuk valószínőleg már igen fejlett fokon állt”. Amint Lenormant mondja: „Ez a nagy
történelemelıtti szentélyek országa volt, a papi uralom székhelyeivel, s igen fontos szerepet
játszott a civilizáció keletkezésében”. Milyen korból származik ez a nép? Azt halljuk
(Masperotól), hogy idıszámításunk elıtt 4.000 vagy legfeljebb 5.000 évre tehetı ez a kor.
Vannak, akik a 25.868 évbıl álló ciklus (a sziderikus év) segítségével akarják megközelítıleg
meghatározni a Nagy Piramis felállításának évét. Feltételezve, hogy a bejárattól elvezetı
hosszú keskeny lefelé tartó folyosó a piramist építık sarkcsillagának irányába mutatott, az
asztronómusok úgy vélik, hogy a folyosó i.e. 2.170 évben mutatott az Alpha Draconis, az ak-
kori sarkcsillag felé. Richard A. Proctor, az asztronómus, miután megállapítja, hogy a sark-
csillag i.e. 3.350-ben éppen úgy, mint i.e. 2.170-ben a kívánt pozícióban volt, megjegyzi:
„bármelyik ezek közül megfelelne a Nagy Piramisban lévı levezetı folyosó helyzetének, de
az egyiptológusok azt mondják, hogy az utóbbi idıpont kétségtelenül már túl késı. Viszont
azt is halljuk: „Az Alpha Draconis és az Alcyone relatív helyzete oly rendkívüli, hogy egy
teljes sziderikus évnek kell eltelnie, hogy újra elıfordulhasson. Ez azt bizonyítja, hogy mivel
a Denderai zodiákus három sziderikus év lefolyását mutatja, a Nagy Piramist 78.000 évvel
ezelıtt építették, vagy mindenesetre ezt a lehetıséget is legalább annyira tekintetbe lehet
venni, mint az i.e. 3.350 évet.

Nos, Észak-Indiában egy bizonyos templom zodiákusán ugyanolyan rajzú jelek van-
nak, mint amilyeneket a denderai zodiákuson lehet találni. Aki ismeri a hindu szimbólumokat
és egyben a konstellációkat is, azok megállapíthatják az egyiptomi zodiákus leírásából, vajon
az idıjelzések helyesek-e vagy sem. A modern egyiptomi kopt és görög adeptusok által meg-
ırzött denderai zodiákuson – Mackey kissé eltérı magyarázata szerint – az Oroszlán a Hidrán
áll, farka pedig csaknem egyenes és lefelé mutat 40 vagy 50 fokos szögben; ez a helyzet meg-
felel e konstelláció eredeti alátámasztásának. De Mackey hozzáteszi: „Sok helyen az Oroszlán
(Simha) farka – kígyófejben végzıdve – a háta fölé fordul, azt mutatva, hogy az Oroszlán
közben megfordult. Valóban, az egész zodiákussal és minden konstellációval ez lehetett a
helyzet a pólus elfordulásakor”.

Mackey a Denon által szintén bemutatott kör alakú zodiákusról szólva, ezt mondja:
„Ott… az Oroszlán a Kígyón áll, farkával lefelé irányuló görbét alkotva. Ebbıl arra következ-
tetünk, hogy bár 600.000 vagy 700.000 évnek kellett eltelnie a két helyzet között, ez az idı

324
igen kevés vagy jóformán semmi változást nem okozott az Oroszlán és a Hidra konstellációk-
ban. A Szüzet viszont igen eltérıen ábrázolják a két helyen, a kör alakú zodiákusban a gyer-
mekét dajkálja, de úgy látszik, más volt az elképzelés akkor, amikor a pólus elıször került az
ekliptika síkján belül, mert ebben a zodiákusban, ahogy Denon bemutatja, három Szüzet lá-
tunk az Oroszlán és a Mérleg között; az utolsó Szőz egy búzakalászt tart kezében. Nagyon
sajnálatos, hogy ebben a zodiákusban a számok (figures) megszakadnak az Oroszlán végén és
a Szőz elején, s így ez a rés minden egyes jelbıl egy Decant (?) elvett”. (The Mythological
Astronomy, 30-1. old.)

Mindazonáltal, az értelem egészen világos, minthogy a három zodiákus három külön-

bözı korszakhoz tartozik, éspedig az ötödik gyökérfaj negyedik alfajának három utolsó csa-
ládfájához, melyek mindegyike megközelítıleg 25-30.000 évig létezett. Ezek közül az elsı, az
„árja-ázsiai” megérte az óriás atlanteán112 faj (a Ruta és Daitya sziget-kontinensek) utolsó
népének pusztulását, mely nép kb. 850.000 évvel ezelıtt semmisült meg a miocén kor vége
felé.113 A negyedik alfaj tanúja volt annak, amikor az atlanteánok utolsó maradványai – va-
gyis az árja-atlanteánok, akik Atlantisz utolsó szigetén éltek – kb. 11.000 évvel ezelıtt elpusz-
tultak. A könnyebb megértés kedvéért az olvasó nézze át az ötödik gyökérfaj geneológiai fájá-
ról készült diagrammot és a hozzáfőzött magyarázatokat. Ezt az ötödik gyökérfajt általában,
bár nem egészen helyesen, árja fajnak szokták nevezni.

Az olvasó emlékezzék vissza arra, amit e mőben a gyökérfajok megoszlásáról és az

emberiség fejlıdésérıl mondottunk, s ami A. P. Sinnet „Esoteric Buddhism” címő könyvében
pontosan és világosan le van fektetve.

1. Minden Manvantarában hét kör van. A jelenlegi kör a negyedik, és mi jelenleg az

ötödik gyökérfajban vagyunk.
2. Minden gyökérfajban hét alfaj van.
3. Minden alfaj ugyancsak hét ágra oszlik, amelyeket „ág” vagy „család” fajoknak ne-
vezhetünk.
4. Az utóbbiak számtalan törzsre, hajtásra és sarjra oszlanak, karmikus okok alapján.

AZ ÖTÖDIK GYÖKÉRFAJ GENEOLÓGIAI FÁJA

112
Az „atlanteán” elnevezés ne tévessze meg az olvasót, vagyis ne csak egy fajra gondoljon, vagy ép-
pen csak egy nemzetre. Ennek olyan értelme van, mintha azt mondanánk, „ázsiai”. Igen sokan, többféle típusúak
és egymástól eltérıek voltak az atlanteánok, akik több emberiséget képviseltek, számtalan fajt és nemzetet, sok-
kal többfélét, mintha ma „európainak” neveznénk megkülönböztetés nélkül mindazokat, akik a világ öt részén
élnek; bár ha a gyarmatosítás így megy tovább, két-háromszáz év múlva talán már valóban európaizálódik az
egész világ. Az atlanteánok között voltak barna, sárga, fehér és fekete emberek, óriások és törpék, mint ahogy
ezt egyes afrikai törzseknél ma is tapasztalhatjuk.
113
Az „Esoteric Buddhism” (64. old.) címő mőben ezt mondja a tanító: „Az eocén korban, sıt annak
legelején a negyedik fajú emberek nagy szférája a (lemuro-atlanteánok) már elérte a (civilizáció) legmagasabb
pontját, s a nagy kontinens, majdnem valamennyi jelenlegi kontinens atyja, már a süllyedés jeleit mutatta”. A 70.
oldalon az áll, hogy Atlantisz mint egész, már a miocén korban elsüllyedt. Annak bemutatására, hogyan lapolják
át egymást a kontinensek, fajok, nemzetek és ciklusok, elegendı, ha Lemuriára gondolunk, amelynek utolsó
földje kb.700.000 évvel a harmadkor kezdete elıtt elpusztult (65. old.) míg „Atlantisz” utolsó földje csak 11.000
évvel ezelıtt. Itt mindkét esetben átfedés volt, az elsı átlapolta az atlantiszi periódust, a második pedig az árja
periódust.

325
 Vizsgáljuk meg a fent bemutatott genealógiai fát, s akkor világos lesz a dolog. Az ábra
pusztán diagram jellegő, s csupán segíteni akar az olvasónak, hogy a tárgyat könnyebben fel-
fogja, mert az emberiség felosztására nézve zavart keltettek a különbözı idıkben eddig hasz-
nált kifejezések. Az ábrán azt is megkíséreltük, hogy kifejezésre juttassuk – az összehasonlí-
tás kedvéért, az adott határokon belül – azt az idıtartamot, amelynek végével az egyik meg-
osztást a másiktól határozottan meg lehet különböztetni. Reménytelen konfúzióra vezetne, ha
e megosztások némelyikénél pontos évszámokat adnánk, mert a fajok, alfajok, stb. le egészen
a legkisebb elágazásig, átlapolják egymást és összekeverednek, úgyhogy csaknem lehetetlen
szétválasztani ıket.

Régi hasonlat az emberi fajra a fa, s ezt a hasonlatot illusztrációnknál jól fel tudjuk
használni.
A fa törzse a gyökérfajhoz (A) hasonlítható.

A vastagabb ágak a különbözı alfajok, számuk összesen hét (B1, B2, stb.).

Ezek mindegyikén hét ág- vagy család-faj (C) van.

Eszerint a kaktusz-növény jobb illusztrációul szolgál, mert annak húsos „levelein” éles
tüskék vannak, melyek mindegyike egy-egy nemzethez, vagy törzshöz hasonlítható.

Nos, a mi ötödik törzsfajunk már létezett – mint sui generis faj, függetlenül a központi
törzstıl – kb. 1,000.000 éve. Így a mienket megelızı négy alfaj mindegyikének kb. 210.000
évet adhatunk, s minden családfajra átlagosan kb. 30.000 év esik. Ezek szerint az európai csa-
ládfaj még jó néhány ezer évig megmarad, jóllehet a nemzetek, amelyeket a tüskékhez hason-
lítottunk, az egymást követı három vagy négyezer évig tartó „szezon” eltelte után változni

326
fognak. Érdekes megfigyelni a „családfajok” élettartamát, amely igen megközelíti a csilla-
gászati év hosszát.

A fentiek tudása és az abszolút pontos idıfelosztás a misztériumok tárgyát és részét

képezte. Itt tanították a jelölteknek ezeket a tudományokat, amelyeknek tudása egyik fıpapról
a másikra szállt. Közismert, hogy az európai asztronómusok az egyiptomi zodiákus keletke-
zésének idıpontját – elég önkényesen – i.e. 2.000 vagy 2.400 évre teszik (Proctor), állítják,
hogy e találmány idıpontja egybeesik a Nagy Piramis építésével. A keleti asztronómusok és
okkultisták szemében ez teljesen abszurd állítás. A Kali Yuga ciklusa – mint mondják – i. e.
3102 febr. l7. és 18. között kezdıdött. Nos, a hinduk azt állítják, hogy a Kali Yuga kezdete
elıtt 20400 évvel az ı zodiákusuk eredete egybeesett a tavaszi napéjegyenlıséggel – lévén
abban az idıben a Nap és a Hold konjunkcióban. Bailly pedig ebbıl az évszámból kiindulva
gondos és hosszadalmas számítással megállapította, hogy maga a korszak – még ha kitalált is
–, s amely szerintük a Kali Yuga kezdetét jelenti, nagyon is reális. „Ez a kor i.e. 3102-ben
volt” – írja Bailly. (Ld. Traité de l'Astronomie Indienne et Orientae, III. rész) Minthogy a
Sötét kor kezdete után éppen két hétre jött a holdfogyatkozás, annak helye a Virgo búzakalá-
sza és az ugyanolyan konstellációjú θ (Théta) csillaga között volt. A hinduk leginkább ezote-
rikus ciklusai a Virgo és a Pleiadok (Krittika) bizonyos konjunkcióin és egymásnak megfelelı
helyzetein alapulnak. Ennélfogva – miután az egyiptomiak Dél-Indiából és Lankából114 hoz-
ták magukkal a zodiákusokat – az ezoterikus jelentés mindkét helyen nyilvánvalóan azonos. A
„három Szőz”, vagyis Virgo három különbözı helyzetben az elsı három „Isteni vagy Asztro-
nómiai Dinasztia” feljegyzését jelentette, ezek a Dinasztiák a harmadik gyökérfajt tanították, s
miután sorsukra hagyták az atlanteánokat, visszatértek, helyesebben újra földre szálltak az
ötödik gyökérfaj harmadik alfajában azért, hogy a megmentett emberiség számára feltárják
szülıföldjüknek – a csillagos egeknek – misztériumait. Az egyiptomi Labirint járatainak és
sorainak felosztásában szintén megtalálható ugyanez a szimbolikus feljegyzés az emberi fa-
jokról és a három Dinasztiáról (Istenek, İsök vagy Manes – a harmadik és a negyedik faj fél-
isteni asztrális emberei – és az ötödik faj hısei), mely dinasztiák a tisztán emberi királyokat
megelızték. Minthogy a pólusok háromszori megfordulása megváltoztatta a zodiákus képét,
minden alkalommal újat kellett konstruálni. Mackey „Sphinxiad”-jában a merész szerzı spe-
kulációi bizonyára megbotránkoztatták Norwich lakóinak ortodox részét, mert ilyen fantaszti-
kus dolgot állított:

Ezekben az emlékmővekben (a Labirint, a piramisok és a zodiákusok) végül is nem jegyeztek

115
fel hosszabb idıtartamot, mint ötmillió évet, s ez még mindig nem éri el azt az idıtartamot,
amelyet a kínai és hindu (ezoterikus) feljegyzések közölnek. A hinduknak hét vagy nyolc millió
116
év leforgásáról van tudomásuk, ez látható egy porcelán talizmánból.

Az egyiptomi papok zodiásusaikat az atlanteán Asura-Maya-tól kapták, a modern hin-

duknak máig is megvannak ezek. Amint az „Esoteric Buddhism” címő mőben olvashatjuk, az
egyiptomiak, továbbá a görögök és a „rómaiak” néhány ezer évvel korábban „atlanto-árja
maradványok” voltak, az elıbbiek a régebbi, vagyis a Ruta atlanteánok maradványai, az utób-
biak pedig ama sziget utolsó fajából valók, amelynek hirtelen elmerülését az egyiptomi beava-
tottak Szolónnak elbeszélték. A régebbi egyiptomiak emberi dinasztiái, kezdve Menes-szel,
minden tudást megkaptak az atlanteánoktól, bár ereikben már nem folyt atlanteán vér. Min-

114
Ceylon.
115
Ez nem így van. Az árja brahmanák ısei a zodiákust és zodiákusi számításaikat a „Jóga Fiaitól” kap-
ták, akik Kryashakti erıbıl születtek, az egyiptomiak pedig a Ruta atlanteánjaitól.
116
Az elıbbiek tehát feljegyezhették a hét vagy nyolcmillió év leforgását, amit az egyiptomiak nem te-
hettek.

327
denesetre, ık megırizték valamennyi ısi feljegyzéseiket. Mindezt már régen bemutattuk.117
+/ Éppen mivel az egyiptomi zodiákus 75.000 – 80.000 éves, a görögök zodiákusa újabb kele-
tő. Volney helyesen mutatott rá, hogy ez utóbbi csak 16.984 éves, vagyis a mai évszámból
(1888) kiindulva 17.082 éves.118

117
Ezt a kérdést már többször felvetettük, megtárgyaltuk és megválaszoltuk. Ld. „Five Years of
Theosophy”, (Art. „Mr. Sinnet's Esoteric Buddhism”, 325-46. old.)
118
„Ruins of Empires”, 360. old. Volney szerint, mivel a Kos i. e. 1447-ben a 15. fokon volt, követke-
zésképp a Mérleg elsı foka nem eshetett össze a tavaszi napéjegyenlıséggel, hanem csak i. e. 15.194-ben,
amelyhez hozzáadva 1.790 évet, vagyis azt az idıpontot, amikor Volney ezt írta, kitőnik, hogy 16.984 év telt el a
zodiákus (a görög illetve inkább a hellén zodiákus) megalapítása óta.

328
 UTÓSZÓ
Helyhiány miatt nem mondhatunk többet, s a Titkos Tanítás eme részét be kell fejez-
nünk. E kötetekben csak a közölt negyvenkilenc Stanzát és a Kommentárok néhány töredékét
hozhattuk nyilvánosságra. Ezek, és még néhány, még régebbi feljegyzés – amelyekhez csak a
legmagasabb beavatottak juthatnak hozzá – valamint egy könyvtárra való magyarázat, jegyze-
tek és szójegyzék alkotják az Ember származásának összefoglalását.

E Kommentárokból idéztünk eddig, s megpróbálva magyarázatot adni néhány allego-

rikus titkos értelmére, bemutattuk az ezoterikus ókor igazi véleményét a geológiáról, antropo-
lógiáról, sıt még az etnológiáról is. Az ezt követı kötetben még szorosabb metafizikai kap-
csolat bemutatására törekszünk a legkorábbi fajok és azok teremtıi, a más világokból szárma-
zó isteni emberek között. A megállapításokat az ezoterikus asztronómiából és szimbolizmus-
ból vett legfontosabb bizonyításokkal fogjuk kísérni.

E munka III. kötetében – mely kötet a IV.-kel együtt már csaknem készen van – krono-
lógiai sorrendben rövid történetét adom mindazon nagy adeptusoknak, akiket a régiek és a
modernek ismertek, továbbá áttekintést közlök a misztériumokról, azok születésérıl növeke-
désérıl, hanyatlásáról és végsı kihalásáról Európában. Mindezeket ebben a kötetben már nem
helyezhettem el. A IV. kötetet szinte teljesen az okkult tanításoknak szentelem.

Azon korszakok tartama, melyek térben és idıben elválasztják a negyedik fajt az ötö-
diktıl – ez utóbbinak akár történelmi,1 akár éppen legendás kezdeteire nézve – túlságosan
óriási terjedelmő, semhogy arról – még teozófusoknak is – részletes beszámolót adhassunk.
A Vízözön-utáni korszakok folyamán, melyeket bizonyos periodikus idıközökben szörnyő
kataklizmák jellemeztek, oly sok faj és nemzet született, majd szinte nyomtalanul eltőnt, hogy
azok leírása jóformán senki számára értékkel nem bírhat. Hogy vajon a Bölcsesség Mesterei
ismerik-e fajunk teljes és folyamatos történetét kialakulásától kezdve egészen a mai napig,
hogy vajon birtokában vannak-e az emberrıl szóló teljes feljegyzéseknek attól az idıtıl kezd-
ve, amikor az ember teljes fizikai lénnyé vált, s ezáltal az állatok királya és úr lett ezen a föl-
dön, mindez nem a szerzıre tartozik. Nagyon valószínő, hogy a Mesterek bírnak ilyen fel-
jegyzésekkel, s ez a könyv írójának személyes meggyızıdése is. De ha így van, ez a tudás
csak a legmagasabb beavatottak sajátja, akik ezt nem közlik tanítványaikkal. E könyv szerzı-
je ezért csak arról számolhat be, amit neki tanítottak, s még ez is bizarr, fantasztikus álomnak
fog látszani a profán olvasó elıtt, s nem lehetséges valóságnak.

Ez igen természetes és helyénvaló, mert hiszen e sorok alázatos írójának is éveken ke-
resztül ez volt a benyomása. Születése, nevelkedése európai, tárgyilagos és állítólag civilizált
országokban történt, s így csak a legnagyobb nehézségek közepette tudta asszimilálni az eddig
mondottakat. De hosszú távon vannak olyan természető bizonyítékok, amelyeket – ha valaki
komolyan és elıítélettıl mentesen néz velük szembe – végül nem lehet megcáfolni és tagadni.
Ilyen bizonyítékokat tártak évek során át eléje, s ma már a szerzı teljesen bizonyos abban,
hogy jelen glóbuszunk és annak emberi fajai csak ezen és nem más módon keletkezhettek,
növekedhettek és fejlıdhettek.

1
A „történelmi” szót használtam, mert jóllehet a történészek csaknem képtelenül összezsugorították
azokat a korokat, melyek bizonyos események és napjaink közt vannak, mégis ha már egyszer ismert és elfoga-
dott eseményekrıl van szó, akkor azok valóban a történelemhez tartoznak. Így a trójai háború is történelmi ese-
mény, habár i. e. nem egészen 1000 évre teszik, pedig valójában i. e. inkább 6000, mint 5000 éve történt.

329
 Ez azonban a szerzınek pusztán személyes véleménye, s nem várhatja, hogy ortodoxi-
ájának nagyobb súlya legyen, mint bármi más tannak azok szemében, akiknek minden új el-
mélet eretnekség mindaddig, amíg általánossá nem válik. Ezért mi okkultisták nem csodálko-
zunk az ilyen kérdéseken: Mi a bizonyság arra, hogy a szerzı nem csak kitalálta az egészet? S
feltéve, hogy valóban nem találta ki, mi bizonyítja, hogy a Stanzákban mondottak nem csupán
a régiek fantáziájának szüleményei? Hogyan ırizhették meg a feljegyzéseket ilyen mérhetet-
len, ilyen hihetetlenül messzi korból?

Az a válasz, hogy a világ története kezdettıl a végéig „meg van írva a csillagokban”,
vagyis fel van jegyezve a zodiákusi és univerzális szimbólumokban, melyeknek kulcsát a be-
avatottak ırzik, aligha elégítené ki a kételkedıket. Az egyiptomi zodiákus ısiségét sokan két-
ségbe vonják, az indiait pedig kereken tagadják. „Ön gyakran kitőnıen következtet, de pre-
misszái mindig kétségesek” – mondta a szerzınek egy világi barátja. A válasz az volt, hogy
így a tudományos szillogizmussal szemben mégis van egy pont elınye, mert néhány – a tisz-
tán fizikai tudomány területét érintı – problémán kívül a tudomány embereinek mind a pre-
misszái, mind pedig a következtetései éppen olyan hipotetikusak, mint amennyire, csaknem
kivétel nélkül, tévesek. S ha ezt a világi emberek nem veszik észre, ennek egyszerően az az
oka, hogy – mivel a tudományos adatokat csak elhiszik – nem igen jut eszükbe az, hogy a
premisszák és következtetések általában ugyanattól az embertıl erednek, aki bármennyire
tanult is, mégsem csalhatatlan. Olyan közhely ez, amelyet napról napra igazol a tudományos
elméletek és spekulációk gyors elavulása és letőnése.

Akárhogy is nézzük, a templomok tanúságai, a zodiákusok és a keleti jelképekben írt

feljegyzések – ahogy azokat a Vidya Szent Tudományának adeptusai olvassák – egy jottányi-
val sem kétesebbek, mint az európai nemzetek által összeállított úgynevezett ókori történet
mai formája, kijavítva és kibıvítve az utóbbi fél évszázad archeológiai felfedezéseivel, az
asszír cserepek, az ékírásos töredékek és az egyiptomi hieroglifák igen problematikus megfej-
tésével. A mi adataink ugyancsak a fentiek „megfejtésén” alapulnak – belefoglalva még az
európaiak számára teljesen ismeretlen munkák csaknem kimeríthetetlen tárházát –, és hozzá-
téve mindezekhez a keleti beavatottaknak tökéletes hozzáértését minden egyes feljegyzett szó
szimbolikájára vonatkozólag. E feljegyzések némelyike mérhetetlen ısiségő. Az arc-
heológusok és paleontológusok tudnak arról, hogy bizonyos félvad törzsek jelírásszerő ábrák-
kal igyekeztek idıtlen idık óta gondolataiknak szimbolikus módon kifejezést adni. Ez a leg-
korábbi módja az események és eszmék feljegyzésének. És hogy az emberi faj mily régóta
ismeri ezt a módot, tanúsítják a csiszolatlan kıkorszakbeli fejszéken található – nyilvánvalóan
képírásos – jelek. Amerikában a rézbırő indián törzsek jóformán csak alig pár éve kérelmez-
ték az Egyesült Államok elnökétıl, hogy hagyja meg ıket négy kis tó birtokában, s kérelmü-
ket egy kis szövetdarabra írták, amelyet alig egy tucatnyi állat – köztük madár – ábrázolása
borított. Az amerikai vad bennszülöttek számtalan ilyenfajta írást ismernek, de tudósaink még
azokat a korai hieroglifa rendszereket sem fejtették meg, sıt talán nem is tudnak róluk, ame-
lyek ma is léteznek bizonyos Testvériségekben, s amelyeket az okkultisták Senzar-nak nevez-
nek. Egyébként mindazok, akik az ilyenfajta írásokat – mint pl. a rézbırő indiánok jeleit, sıt
még a kínai írásjeleket is – hajlandók egyszerően csak kísérletnek tekinteni, melynek segítsé-
gével „az emberiség korai fajai közölni akarták tudatlan gondolataikat”, bizonyára azt az állí-
tásunkat is kétségbe fogják vonni, hogy az írást nem a föníciaiak, hanem az atlanteánok talál-
ták fel. A filológusok, akik szerint az írás ismeretlen volt Indiában Pânini korában, a görögök-
nél pedig Homérosz idejében, bizonyára egyöntetően elvetnék, s megvetésükben szóra sem
érdemesítenék azt az állításunkat, hogy az emberiség már többszázezer évvel ezelıtt ismerte
az írást. De az okkultisták, minden tagadás és köznevetség ellenére is kitartanak állításuk mel-
lett, s egyszerően a következı okból: Bacontól kezdve a mai angol Royal Society mőködésé-
ig, túlságosan hosszú idı telt el telve a tudomány által elkövetett legnevetségesebb tévedések-

330
kel, s így nincs okunk jobban hinni a modern tudományos feltevésekben, mint a mi tanítóink
megállapításaiban. A tudósok szerint Pânini nem ismerte az írást, márpedig ezen nagy bölcs
nyelvtanában 3.996 szabály szerepelt, s ez a nyelvtan a legtökéletesebb az eddig létezık kö-
zött. Pâniniról még a legliberálisabban számítók is azt tartják, hogy idıszámításunk elıtt
csaknem néhány évszázaddal korábban élt, viszont Irán és Közép-Ázsia sziklái – ahonnan a
filológusok és történészek szerint ugyanezen Pânini ısei, a brahmanák Indiába jöttet – írásje-
lekkel vannak borítva, melyeket legalább két-háromezer évvel ezelıtt véstek beléjük, sıt
egyes megfélemlíthetetlen paleontológusok szerint tizenkétezer éve.

Grote szerint Hésziodosz és Homérosz korában az írás ars incognita volt, s a görögök
csak i.e. 770-ben ismerkedtek meg vele, márpedig a föníciaiak, akik az írást kitalálták és már
i.e. 1500-ban ismerték,2 ott éltek a görögök között, s napról napra kereskedtek velük! Azután
mindezek az ellentmondó tudományos nézetek szertefoszlottak, amikor Schliemann felfedez-
te: (a) a helyet, ahol az ısi Trója volt, mely városról oly hosszú ideig azt tartották, hogy csak a
mesék világában létezik, és (b) errıl a helyrıl agyagedényeket ásott ki, amelyeken a feliratok
a palentológusok és a mindent tagadó szanszkritológusok számára ismeretlen betőkbıl állot-
tak. Ma már vajon ki tagadná Tróját vagy ezeket az ısi feliratokat? Amint Prof. Virchow állít-
ja:

Én magam szemtanúja voltam két ilyen feltárásnak, és segítettem összeszedni a tárgyakat. A

rágalmazókat – akik szégyentelen módon csalással vádolták a felfedezıt – azóta már régen
3
elhallgattatták.

Az igazságot hirdetı nık sem részesültek jobb elbánásban, mint a férfiak. Du Chaillu,
Gordon Cumming, Madame Merian4 Bruce és még sokan mások azzal lettek megvádolva,
hogy hazudnak.

A Mythycal Monsters szerzıje mőve elıszavában azt mondja, hogy Madame

Merianról azt a vádat terjesztették, hogy szándékosan félrevezeti olvasóit, amikor egy közel
kétszáz évvel ezelıtt megjelent könyvében egy madárevı pókról írt. De ma már… megbízha-
tó megfigyelık igazolták ıt, akik Dél-Amerikában, Indiában és más helyeken kutattak.
Audubont hasonlóan azzal vádolták a botanikusok, hogy ı találta ki a sárga vízililiomot, ame-
lyet Birds of the South címő könyvben Nymphaea lutea néven le is rajzolt, miután éveken
keresztül vád alatt állt, végül is igazolták 1876-ban felfedezvén ezt a régen eltőnt virágot
F1oridában. (Popular Science Monthly, No. 60. 1807. április) És éppen úgy, amint Audubont
mindezért és az általa leírt Holiaetus Washingtonii5 miatt hazugnak tartották, ugyanúgy tették
nevetségessé Victor Hugo-t az ördöghalról szóló csodálatos történetéért, amelyben leírja, mi-
ként esik ennek tehetetlenül áldozatául egy ember. „Ezt, mint szörnyő képtelenséget tették
nevetségessé, néhány éven belül azonban Újfunland partjainál találtak ördöghalakat, melyek-
nek karjaik több mint 30 láb hosszúak voltak (polipok), s így egy terjedelmes csónakot is a
víz alá tudtak húzni, különben ilyen eseteket régmúlt századokban… japán mővészek ábrázol-
tak is.

2
Történelmi tény, hogy Sanchoniathon i. e. 1250-ben a régebbi föníciai városok levéltáraiban található
annalesek és állami okiratok nyomán összeállította és föníciai írásjelekkel leírta a föníciai vallás teljes áttekinté-
sét.
3
Prof. Virchow, Appendix, I. Schliemann: Ilios-ához, 1880.
4
Gosse ezt írja Madame Merianról: „Megátalkodott eretneknek tartották, akinek egy szavát sem lehet
hinni, aki téves természetrajzot állított össze és hamis tudományos tényeket talált ki”. (Romance of Natural
History, 227. old.)
5
Dr. Cover írja: „A washingtoni híres madár csak mítosz volt, Audubon vagy tévedett, vagy pedig,
mint sokan habozás nélkül állítják, hazudott”.

331
 És ha már Trója létezést tagadták, és mítosznak tartották, ha Herculaneum és Pompei
létezését nem hitték el, Marco Polo-t kinevették és történetét éppoly abszurd mesének tartot-
ták, mint Münchausen báró fecsegését, akkor az Isis Unveiled és a Secret Doctrine szerzıjére
miért is várna jobb sors? A fent említett kötet szerzıje, Mr. Charles Gould kitőnı munkájában
néhány sort idéz a Macmillen (1860) címő könyvbıl, amelyek annyira igazak és találóak,
hogy újra le kell írnunk ıket:

Amikor egy természettudós – vagy azért, mert nehezen hozzáférhetı helyeket keres fel, vagy
azért, mert szerencséje van – valami különös növényt vagy állatot fedez fel, akkor azonnal
azzal vádolják, hogy az egészet csak kitalálta. Mihelyt egy ilyen teremtmény nem felel meg az
elıre kialakított nézeteknek, a nagy, a priori-nak nevezett (félre?) vezetı szellem, amely a filo-
zófusok mindentudásának alapjául szolgál, azt suttogja nekik, hogy ilyen dolog nem lehet, s
azonnal jelentkezik a megtévesztés vádja. Még a csillagos égboltot is hamissággal vádolták.
Amikor Leverrier és Adams számítások alapján meghatároztak egy bolygót, bizonyos körök-
ben azt állították, hogy a kiszámított bolygó nem az, hanem egy másik, amely alattomos és il-
letlen módon betolakodott az igazi égitest helyébe. Az emberek szívesen gyanítanak csalást
ott is, ahol ilyenrıl nincs szó. Ki volt az, aki elıször kijelentette, hogy Görögország és Róma
klasszikus írásait a szerzetesek találták ki, s aki talán még Dr. Maitlandnál is kevésbé hajlan-
dó a sötét korokat meghirdetni? (Mythical Monsters, 13. old, jegyzet)

Maradjunk ennyiben. Aki a Titkos Tanítást „félrevezetésnek” tartja, attól nem kíván-
juk, vagy akár kérjük megállapításaink elfogadását, közléseinkrıl különben bizonyos ügyes-
kedı amerikai újságírók még a mő megjelenése elıtt kijelentették, hogy az egész nem más,
mint „humbuk”.6

Végeredményben nem is szükséges, hogy valaki elfogadja az okkult tudományokat és

az ısi tanításokat mindaddig, amíg nem hisz saját lelkében, vagy legalább is nincsenek arról
valamilyen fogalmai. A történelem során semmiféle nagy igazságot nem fogadtak el a priori,
s rendszerint egy vagy két századnak kellett eltelnie, míg a kijelentések az emberi tudatban,
mint elfogadható igazságok pislákolni kezdtek, s csak azok az esetek képeznek kivételt, ami-
kor valamely dolog pozitív felfedezése azt a dolgot a tények sorába iktatta. Napjaink igazsá-
gai tegnap valótlanok, tévedések voltak, és vice versa. A jelenlegi mő egyes részeit, ha az
egész mővet nem is, csak a XX. században fogják elismerni.

Megállapításaink tehát nem omlanak össze még akkor sem, ha Sir John Evans azt állít-
ja, hogy a kıkorszakban még nem ismerték az írást. Lehetséges, hogy akkor még ismeretlen
volt az ötödik árja faj számára, de nagyszerően ismerhették az atlanteánok civilizációjuk
legdicsıbb napjaiban. Ezt a körülményt a nemzetek és fajok ciklikus felemelkedése és letőné-
se magyarázza.

Ha azt halljuk, hogy eddig is voltak esetek, amikor a hiszékenyeket apokrif iratokkal
tévesztették meg, s hogy ez a mő is Jacolliot: Bible in India címő mőve mellé sorolható – bár

6
1888 júliusában, amikor e mő kézirata még az íróasztalomon feküdt, s maga a Titkos Tanítás teljesen
ismeretlen volt a világ elıtt, azzal vádoltak, hogy az egész csak az én agyamban született meg. Íme, ezekkel a
hízelgı megállapításokkal jellemezte az Evening Telegraph (USA) 1888. június 30-i száma a még meg sem
jelent mővet: „A júliusra várható lenyőgözı könyvek között lesz Mme Blavatsky új könyve… a Titkos Tanítás…
a teozófiáról(!) Jóllehet a szerzı vissza tud röppenni a brahmin tudatlanságba… (!?), ez még nem bizonyság arra,
hogy minden, amit mond, igaz”. S ha egyszer már elhangzott az elfogult ítélet abból a téves kiindulásból, hogy a
könyv már megjelent, és hogy annak ismertetıje azt valóban olvasta – s ezek egyike sem áll –, úgy most, hogy
valóban kijött a könyv, a kritikus kénytelen lesz alkalmazkodni – helyes vagy helytelen – elsı megállapításához,
s ebbıl a helyzetbıl valószínőleg egy még könyörtelenebb kritikával vágja ki magát.

332
mellékesen szólva Jacolliot könyvének tévedései közé több igazság keveredett, mint amennyit
az ortodox és elismert orientalisták mőveiben találhatunk –, ez a vád és összehasonlítás nem
riaszt el minket. Kivárjuk idınket. A múlt században megjelent Ezour-Veda címő híres könyv
is, melyrıl Voltaire azt mondta, hogy „Kelet legértékesebb ajándéka a Nyugat számára” (Max
Müller pedig a „legostobább könyvnek” nevezte), feltár bizonyos tényeket és igazságokat.
Azoknak az eseteknek a száma, amikor a specialisták a priori tagadását a késıbbi vizsgálatok
igazolták, elenyészıen kevés azokhoz az esetekhez képest, amelyeknél a késıbbi felfedezések
megerısítették és igazolták az állításokat, a kifogást emelı tudósok nagy bosszúságára. Az
„Ezour Véda” körüli vita azonban nem volt olyan jelentıs, mint Sir William Jones, Anquetil
du Perron és mások diadala a szanszkrit nyelv és irodalom kérdésében. Prof. Max Müller ma-
ga is idéz ilyen eseteket, s amikor arról szól, hogy Dugald Stewart és társai a fenti tárggyal
kapcsolatban alulmaradtak, megjegyzi:

Ha a szanszkrit témával kapcsolatos tények igazak, Dugald Stewart igen helyesen tette, hogy
nem vette figyelembe a belılük kikerülhetetlenül levonható következtetéseket. Éppen ezért
egyszerően tagadta, hogy valóban létezne olyan nyelv, mint a szanszkrit, s megírta híres ta-
nulmányát arról, hogy a szanszkrit nyelvet a görög és a latin nyelv mintájára a hazug és hami-
sító brahmanák állították össze, s hogy az egész szanszkrit irodalom egy nagy misztifikáció.

A szerzı szívesen elvállalja, sıt büszke arra, ha ıt a modern Dugald Stewartok ezen
brahmanák és más történelmi „hazugok” társaságába sorolják. Túl hosszú ideig élt már, és
sokféle személyes tapasztalatot szerzett, semhogy ne ismerné egy kevéssé az emberi termé-
szetet. „Ha kételkedsz, ne mondj ítéletet” – hirdette a bölcs Zoroaszter, akinek okos aforizmá-
ját a mindennapi élet és tapasztalat minden esetben igazolja. És mégis, a múlt korszakoknak
ez a bölcse, akárcsak Keresztelı Szent János, a pusztában szónokol, egy másik, nála moder-
nebb filozófussal, Baconnal együtt, aki a gyakorlati bölcsességnek ugyanezt a morzsáját
nyújtja, mondván: „A szemlélıdés során (s tegyük hozzá: a tudás bármely kérdésében) az, aki
bizonyosságokkal kezdi, kételyekkel végzi, de ha szerényen kételkedéssel kezd, akkor a bizo-
nyosságokhoz fog eljutni”.

A vitát most ezzel a tanáccsal, amelyet az angol filozófia atyja a Brit Szigetek szkepti-
kusainak ad, le kell zárnunk, de a teozófus olvasóink még jogot formálhatnak egy befejezı
okkult információra.

Eléggé bemutattuk már, hogy a fejlıdés nagy általánosságban – az események, az em-

beriség és minden dolog a Természetben – ciklikusan folyik. Beszéltünk a hét fajról, melyek-
bıl öt már csaknem befejezte földi pályafutását, s azt is hangoztattuk, hogy minden egyes
gyökérfaj – alfajaival és számtalan családi és törzsi megosztásával – teljesen eltér az azt meg-
elızı és az utána következı fajtól. Antropológusok és néprajzosok ezt a megállapítást – egy-
öntető tapasztalati tényekbıl kiindulva – tagadni fogják. A természettudósok azt mondják
majd, hogy az ember – a bır színétıl és a típustól eltekintve, s talán az arcberendezés s a ko-
ponyaforma bizonyos eltérései mellett – mindig ilyen volt a világ valamennyi részében és
minden klímában, sıt termete is ekkora volt. Így mondják, s ugyanakkor kitartanak amellett,
hogy az ember és a majom ugyanattól a közös ıstıl származik. Ez önmagában is logikai kép-
telenség, mert ama ismeretlen ısnek is számtalan nagyságrendi és formai változáson kellett
keresztülmennie, amíg fejlıdésében eljutott a kétlábú alkatig. A fenti elveket valló nagyon
logikus személyek csak használják nyugodtan paradox nézeteiket. Mi újra csak azokhoz szó-
lunk, akik nem fogadják el azt az általános tételt, hogy a mítoszok „a természeti erık látható
mőködéseinek szemléletébıl” származnak, s akik könnyebben el tudják képzelni, hogy azok a
csodálatos történetek – istenekrıl és félistenekrıl, óriásokról és törpékrıl, sárkányokról és
mindenféle szörnyekrıl – tényleges természeti átalakulásokon alapulnak, mintsem elhiggyék,

333
hogy mindez csak kitalálás. A Titkos Tanítás éppen ezeket az „átalakulásokat” tanítja, ame-
lyek a mi jelenlegi emberiségünket mind fizikai természetében, mind pedig emlékezetében és
felfogásában az idık folyamán megváltoztatták. A modern tudomány tisztán spekulatív felte-
véseivel szemben, amelyet csak néhány évszázad tapasztalatain és pontos megfigyelésein ala-
pulnak, ez a tanítás Szentélyeinek feljegyzéseit és jól ırzött hagyományait tárja elénk. Az İsi
Tudomány, miközben egy legyintéssel lesöpri az elméletek pókhálószerő anyagát, melyet alig
néhány ezer év sötétjében szıttek – az európai felfogás szerint „történelminek” nevezett idı-
szakban –, így szól hozzánk: most hallgasd meg az én beszámolómat az emberiség emlékira-
taiból.

Az emberi fajok egymásból születnek, növekednek, kiteljesednek, majd megöregednek

és meghalnak. Az alfajok és a nemzetek ugyanezt a szabályt követik. Ha a mindent tagadó
modern természettudomány és az un. filozófia nem is vonja kétségbe azt, hogy az emberi csa-
lád számtalan, jól megkülönböztethetı típusból és fajból áll, ez csak azért van, mert a tény
letagadhatatlan. Ki merné azt állítani, hogy semmiféle külsı eltérés nincs egy angol, egy afri-
kai néger és egy japán vagy kínai között? Másrészrıl a legfıbb természettudós hivatalosan
tagadja, hogy keverék fajok, vagyis teljesen új emberi fajok alakulnak ki napjainkban, bár
néhány természettudós – De Quatrefages és mások – a tények helyes ismeretében ezt a nézetet
vallják.

Mindazonáltal fı tételeinket nem fogják elfogadni. Azzal érvelnek majd, hogy bármi-
lyen formákban volt is az ember a hosszú történelem elıtti múltban, a jövıben nem várnak reá
további változások, kivéve a jelenleg is megfigyelhetı kisebb eltéréseket. Az általunk hirde-
tett hatodik és hetedik gyökérfaj tehát csak puszta képzelıdés.

Erre azt feleljük: Honnan tudjátok? Az általatok szerzett tapasztalatok csak néhány
ezer évre korlátozódnak, ami még egy napnak sem felel meg az emberiség teljes korához ké-
pest, nem is ismertek mást, mint a mi jelenlegi ötödik fajunk tényleges kontinensein és szige-
tein élı típusokat. Honnan tudhatnátok, hogy mi lesz, vagy mi nem lesz még? Ezzel szemben
áll a Titkos könyvek jóslata, félre nem érthetı megállapításaival.

Az atlanteán faj kezdete óta sok millió év telt el, jóllehet az utolsó atlanteánok már árja
elemekkel keveredtek 11000 évvel ezelıtt. Ez mutatja, mily óriási az átlapolás az elızı és az
utána következı faj között, jóllehet a régebbi faj lassan elveszti jellegét és külsı típusát, s
felveszi a fiatalabb faj új vonásait. Ez bizonyítható minden keverék emberi faj kialakulásában.
Nos, az Okkult Filozófia azt tanítja, hogy még ma is szemünk láttára már kezd kiformálódni
az új faj és annak alfajai, s mindez Amerikában fog végbemenni, ahol ez az átalakulás már
csendben meg is kezdıdött.

Az alig háromszáz évvel ezelıtti tiszta fajú angolszászokból az Egyesült Államok pol-
gárai már új nemzetté váltak, és ma már – egyéb nemzetiségek beleolvasztása és összeháza-
sodás folytán – önálló fajt alkotnak nemcsak mentálisan, hanem fizikailag is. Idézem De
Quatrefages-t:

Amikor egy keverék faj valahol letelepszik, és egységessé válik, a friss keresztezıdések foly-
tán egy induló faj szerepét kezdik betölteni. Az emberiség, amilyennek most látjuk, nyilvánva-
lóan nagyrészt így alakult ki a ma már meghatározatlan különbözı fajok folyamatos kereszte-
zıdésébıl. (The Human Species, 274. old.)

Így váltak az amerikaiak mindössze három évszázad alatt egy „induló fajjá”, átmenti
ez a helyzet, mert idıvel különálló fajt fognak képezni, amely minden más jelenleg létezı

334
fajtól eltér. Röviden, ık képezik a hatodik alfaj csíráit, és kétségtelenül ık az elıörsei annak a
fajnak, amely néhány száz év múlva teljesen új jellegzetességekkel a jelenlegi európai, azaz
az ötödik alfaj helyébe lép. Azután, valami 25000 év múlva ık fogják elıkészíteni a hetedik
alfajt. Végül, különbözı kataklizmák következtében – mely kataklizmák elsı sorozata Euró-
pát pusztítja el, majd elpusztul az egész árja faj (mindkét Amerikát érintve), valamint mind-
azok a földrészek, amelyek kontinensünk és szigeteink pereméhez kapcsolódnak – megjelenik
a hatodik gyökérfaj jelenlegi körünk színpadán. Mikor lesz ez? Azt talán csak a Bölcsesség
Mesterei tudják, de ık éppoly mélyen hallgatnak errıl, mint a fölöttük tornyosuló hóval bo-
rított csúcsok. Mi csak annyit tudunk, hogy ez a faj észrevétlenül fog kialakulni, oly észrevét-
lenül hogy hosszú évezredeken keresztül e faj pionírjait – azokat a különös gyermekeket,
akikbıl különös férfiak és nık lesznek – abnormális lusus naturae-nek fogják tekinteni fizikai
és mentális furcsaságaik miatt. Majd, amint elszaporodnak és korok múltával számbelileg
mind többen lesznek, egyszer csak felfedezik, hogy ık vannak többségben. Ezután a jelenlegi
embertípust fogják korcs-szülöttnek tekinteni, úgyhogy a civilizált országokban ezek lassan
kihalnak, s csak kis csoportok maradnak meg belılük a szigeteken – a jelenlegi hegyek csú-
csain –, ahol életüket tengetik és degenerálódnak. Végül teljesen kihalnak, talán több millió
év múlva, amint most kihalnak az aztékok, a nyam-nyamok és a Niligiri Hills környékén élı
törpe Mula Kurumba faj. Ezek mind utolsó maradványai valamikor hatalmas fajoknak, me-
lyeknek létezésére a modern generációk már egyáltalán nem emlékeznek, amint mireánk sem
fog emlékezni a hatodik faj emberisége. Az ötödik faj átlapolja majd a hatodikat több százezer
éven keresztül, lassabban változva mint az új utód, de azért más lesz természetében, általános
fizikai és mentális képességeiben éppen úgy, amint a negyedik is átlapolta az árja fajt, és a
harmadik az Atlanteánokat.

A hatodik nagy fajra történı elıkészülés folyamata végigkíséri a hatodik és a hetedik

alfajt. De az ötödik kontinens utolsó maradványai csak akkor tőnnek el, amikor az új faj már
megszületett, vagyis akkor, amikor egy másik és új szárazföld elfoglalta helyét földgömbünk
új vizei fölött, hogy befogadja az új jövevényt. Erre a szárazföldre költöznek és itt telepednek
le mindazok, akik szerencsésen megmenekülnek az általános katasztrófából. Hogy ez mikor
lesz – mint mondtuk már – azt az író nem tudja. Mindössze annyit jegyezhet meg, hogy amint
az ember sem válthat át hirtelen a gyermekkorból az érett férfikorba, úgy a Természet sem
tehet váratlan ugrásokat és fordulatokat. A végsı kataklizmát több kisebb elmerülés és pusztu-
lás fogja megelızni, melyekben a víz és a vulkánikus tüzek játsszák a fıszerepet. Az amerikai
zónában élı fajnak ebben az idıben gyızelemittasan ver a szíve a hatodik faj megindulásakor,
de ık már nem amerikaiak, és nem is európaiak, mert addigra egy új faj lett belılük, s e fajon
belül igen sok új nemzet. Az ötödik nem hal ki azonnal, hanem fennmarad egy ideig, több
százezer éven át átlapolja az új fajt. Amint már mondtuk, maga is megváltozik, de lassabban,
mint az utód, mentalitása, általános fizikai megjelenése és alakja teljesen más lesz. Az embe-
riség ugyan nem fog újra óriás testekben élni, mint Lemuriában és Atlantiszban, mert amíg a
negyedik faj a fizikai fejlıdés során az anyagiasság legmélyebb pontját érte el, addig a jelen-
legi faj már a fölszálló íven van; a hatodik pedig gyorsan kinövi az anyag kötelékeit, sıt még
a test béklyóit is leveti.

Így tehát az Új Világ – mely sokkal idısebb, mint a régi (bár ezt a tényt az emberek
már elfeledték) – másként Pâtâla (az antipólusok vagy Alvilág, Amerika indiai neve) emberi-
ségének missziója és karmája az, hogy elvesse egy eljövendı, nagyszerő és a jelenlegi fajok-
nál sokkal dicsıségesebb faj csíráit. Az Anyag ciklusait a Spiritualitás és a teljesen kifejlett
elme ciklusai fogják követni. A párhuzamosság törvénye szerint, amely a történelemre és fa-
jokra is érvényes, a jövı emberiségében többségben lesznek a dicsı adeptusok. Az emberiség
a Ciklikus Rendeltetés gyermeke, és minden tagja be fogja tölteni eddig még fel nem ismert

335
misszióját, mert nem vonhatja ki magát a Természettel való együttmőködés kötelezettsége
alól. Az ember minden újabb fajban a kijelölt ciklikus Zarándokutat járja. Az éghajlatok meg-
változnak, és máris változni kezdenek, minden trópusi évben (10600 év) lehull egy alfaj, csak
azért, hogy egy másik, magasabbrendő faj keletkezzék a felmenı íven. Ugyanakkor a kevésbé
sikerült csoportok – a Természet balfogásai – úgy fognak eltőnni az emberi családból, hogy
semmi nyomot sem hagynak maguk után, akárcsak az egyes emberek némelyike.

Így mőködik a Természet a Karmikus Törvény uralma alatt: a mindig meglévı, mindig
változó Természet. Ezt példázzák egy Bölcs szavai, akirıl csak néhány okkultista tud: A JE-
LEN A MÚLT GYERMEKE, A JÖVİT A JELEN SZÜLI. ÉS MÉGIS, Ó JELEN PERC!
TUDNOD KELL, HOGY NINCS SZÜLİD, ÉS NEM LEHET GYERMEKED, HOGY
MINDIG CSAK MAGADAT SZÜLÖD! MERT MIELİTT KIMONDANÁD: „ÉN AZ
ELİBBI PERC UTÓDJA VAGYOK, A MÚLT GYERMEKE”, MÁR MAGAD IS MÚLT-
TÁ LETTÉL, S MIELİTT KIEJTENÉD AZ UTOLSÓ SZÓTAGOT, ÍME, MÁR NEM A
JELEN VAGY, HANEM MAGA A JÖVİ. ÍGY OLVAD EGGYÉ AZ ÖRÖKKÉVALÓ
HÁROMSÁG: MÚLT, JELEN ÉS JÖVİ, A MAHAMAYA, AZ ABSZOLÚT „VAN”
GYERMEKE.

336