Meskó Norbert

Szex és lélek
A párkapcsolatok pszichológiája

PANNÓNIA
KÖNYVEK
Szerelmemnek, Brigittának
 Meskó Norbert

Szex és lélek
A párkapcsolatok pszichológiája

PANNÓNIA
KÖNYVEK
megjelenését az Országos Tudományos Kutatási Alap

CKKA
(PD 83794 számú pályázata), valamint
a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar

. .# ER'V/7,

mm*
támogatta.

A kötet szaklektora:
Bereczkei Tamás, az MTA doktora

© Meskó Norbert
© Pro Pannónia Kiadói Alapítvány
 T a r t a l o m je g y z é k

E lőszó 9
Köszönetnyilvánítás 11
1. NŐ, FÉRFI ÉS SZEX 13
M iért szexeinek az emberek? 14
Szexuális izgalom 16
Orgazmus 18
Költség és nyereség 21
Monogámia 24
Többnejűség: a hárem őrzése 26
Többnejűség: erőforrás és versengés 29
Többférj űség 31

2. Vonzalom 33
Közelség 33
Kölcsönösség 35
Hasonlóság 36
M i van a szépség mögött? 37
Vonzerő és evolúció 38
Egészség és termékenység 39
Testmagasság 41

3. Párválasztás és evolúció 45
A szexuális szelekció 45
Jó szülők és jó gének 47
A páva farktolla 49
Az emberi párválasztás sajátosságai 51
Nemi különbségek a párválasztásban 53
A párválasztás univerzális jellemzői 56
A párválasztás kontextus-függő jellemzői 58
Kondicionális stratégiák 61
4. H űtlenség és féltékenység 67
Hűtlenség 68
Normák és elfogadottság 69
Szociális csereelmélet és hűtlenség 71
Evolúciós nézőpont 72
Személyiségjegyek és kapcsolati jellemzők 74
A félrelépés hatásai 77
Féltékenység 79
Egyéni eltérések a féltékenységben 81
Szexuális és érzelmi hűtlenség 83

5. S zex és elköteleződés 89
Elettörténeti stratégiák és a szocializáció evolúciós modellje 89
A szexuális stratégiák elmélete 91
A plurális stratégia modell 92
A szocioszexualitás fogalma és mérése 94
Szocioszexualitás és egyéni különbségek 96
A globális szocioszexuális orientáció 99

6. S zerelem - elméletek 103

A szerelemi stílusok 103
A szerelemi stílusok elmélete és kutatása 104
Szerelemi stílus: személyiség-függő-, nemi- és demográfiai jellemzők 106
A szerelem kettős elmélete 109
A szerelem háromszög-elmélete 109
A szerelem mint történet 112

7. S zerelem és evolúció 117

A szerelem adaptív funkciói 117
Dinamikus evolúciós nézőpont 119
A szerelmi ösztön 120
Kihívások és modulok 122
Szexuális vágy, szerelem, kötődés 125
Személyiség és szerelem 126
Kultúra és szerelem 127
Nemi különbségek a szerelemben 129
8. Kötődés és szerelem 133
A kötődés mint szerelem 133
A viselkedési rendszer 136
Kötődés, gondoskodás, szexuális viselkedés 138
Kötődés, gondoskodás és szex a szerelemi kapcsolatban 143
Kölcsönhatás a rendszerek között 146

9. S tressz és páros megküzdés 151

Stressz és alkalmazkodás 151
Stressz a párkapcsolatban 153
A párkapcsolati stressz fajtái 154
A páros megküzdés és mérése 156
Párkapcsolati elégedettség 159
Házastársi elégedettség és gyermekszám 161

10. I deális partner és ideális kapcsolat 167

Az ideális standardok modellje (ISM) 168
Mire szolgálnak az ideális standardok? 170
Az ideális standardok kutatása 173
Nyitott kérdések és új kutatási irányok 177

11. H ázasság IBI

Házasság: a szexuális viszonyok ellenőrzött formája 182
Házasság és szexuális kapcsolat ősi formái 184
A vérfertőzési tabu 186
A házasság evolúciós pszichológiája 189
Elrendezett házasság: a szülői választás modellje 194
Szülői választások a történelmi társadalmakban 197
A házasság problémái a modern társadalmakban 199
 E lő szó

ehetetlen küldetésre vállalkozik az, aki olyan komplex könyvet szeret­

L ne írni a párkapcsolatok pszichológiájáról, amelyben a témával fog­

lalkozó valamennyi tudományos nézőpontot és jelenséget be kívánná
mutatni. Hiszen a nemiséggel foglalkozik a szexológia, a szexuálpszichológia,
a személyközi vonzalommal és a társas érintkezés lélektanával a szociálpszi­
chológia, a párválasztással összefüggő kérdésekkel és elméleti problémákkal
pedig újabban az evolúciós pszichológia. Ugyanakkor a szerelem kötődésel­
méleti magyarázata valószínűleg a fejlődéspszichológiához áll a legközelebb,
míg a szerelem dinamikus evolúciós értelmezése a kognitív pszichológiából
megismert mentális modulok koncepcióját hívja segítségül. A nemi mű­
ködéssel (pl. a szexuális izgalommal) összefüggő idegélettani, anatómia és
hormonális tényezők feltárása pedig az orvostudomány speciális területeihez
kötődik.
Nem célom tehát, hogy a párkapcsolatok működésével kapcsolatos összes
kérdésre választ találjak ebben a könyvben, ehelyett megelégszem néhány ál­
talános, de valószínűleg a legtöbb embert érintő jelenséggel. Mondandómat
három fő probléma köré építettem: szex, szerelem, szövetség. Ez a hármas egy­
ség akár egy párkapcsolat alakulásának különböző szakaszait is jelenthetné:
a szexuális vonzódáson alapuló kezdettől, a szerelem kialakulásán át a part­
nerek közötti szövetség megszilárdulásáig. De ez a könyv nem egy konkrét
kapcsolatról szól. Inkább azokról a pszichológiai törvényszerűségekről ol­
vashatunk benne, amelyek valamennyiünk párkapcsolataira hatással vannak,
döntéseinket befolyásolják, szinte láthatatlanul irányítják. Olyan elméleteket
és kutatási eredményeket tárok az olvasó elé, amelyeket megismerve akár
tudatosabban, bölcsebben és teljesebben élheti át saját szexualitását, pár-
kapcsolatát. Hiszen a pszichológiai könyvek egyik fontos küldetése az ol­
vasók önismeretének növelése. Ez az önismeret pedig akkor lehet teljesebb,
ha tisztában vagyunk saját párkapcsolati értékességünkkel, világosan tudjuk,
mit várunk egy párkapcsolattól, és ha megalapozott párkapcsolati döntéseket
hozunk.
1 0 Előszó

Amellett, hogy ez a könyv a hétköznapi, pszichológiai ismeretek iránt

érdeklődő és a tudományos kutatások iránt nyitott olvasó érdeklődését is
felkeltheti, valójában tankönyvként is szolgálhat a Pszichológia M A képzés
Párkapcsolatok című kurzusában. Természetesen jól használható más, a pár-
kapcsolatok pszichológiájával foglalkozó egyetemi (MA, MSc) és főiskolai
(BA) képzésben is. Valójában éppen az egyetemi oktatásban, a hallgatókkal
való beszélgetésekben fogalmazódott meg: hiányzik egy a témával foglalko­
zó, elérhető szakkönyv. Ugyanis a hallgatók sokszor felszínes, zavarba ejtően
bizonytalan (vagy éppen rendíthetetlenül határozott) véleményükről szá­
moltak be rendszeresen, valahányszor szóba került a szerelem, a szexualitás,
a házasság, és általában a párkapcsolatok kérdése. Ügy tűnt, hogy informáci­
óikat többnyire a bulvármédiából és néhány rendelkezésre álló, 30-40 évvel
ezelőtti szakkönyvből merítik.
Ennek a könyvnek tehát az a célja, hogy számtalan elméleti modellel
és kutatási ténnyel segítsen bemutatni az emberi szexualitás, szerelem és
párkapcsolat néhány pszichológiai törvényszerűségét. Azokat az egyetemes
jelenségeket, amelyek a legtöbb ismert (vagy tán valamennyi) emberi kul­
túrában hasonló módon történnek az emberben és az emberek között. És
természetesen azokat az egymástól eltérő szokásokat, normákat és szabályo­
kat is, amelyek olyan sokszínűvé teszik a különböző kultúrában élő emberek
szexualitásról és párkapcsolatokról való gondolkodását. Talán ennek a ket­
tősségnek - kulturális univerzalitás és különbözőség - az együttes szemlélete
segít más megvilágításba helyezni saját szexualitásunkat és intim kapcsola­
tainkat. Segít, hogy el tudjuk fogadni emberi természetünket, és békében
tudjunk élni önmagunkkal és környezetünkkel.

2013. május
 K ö szö n e tn yilván ítás

K
öszönöm az Úrnak, hogy lehetővé tette számomra ennek a munká­
nak az elvégzését. Minden, ami jó ebben a könyvben, őt dicséri, ami
pontatlan, tökéletlen és kifogásolható, az nekem tulajdonítható. Va­
lójában elég lenne csak neki hálát adni, hiszen meggyőződésem szerint em­
bertársaim további közreműködése a kötet elkészüléséhez és megjelenéséhez
csupán az O akaratának közvetítése. Ezzel együtt néhányuknak név szerint
is szeretném kifejezni hálámat azért, hogy tudatosan vagy tudattalanul hoz­
zájárultak ennek az akaratnak a teljesüléséhez.
Köszönöm nektek: Bagaméri Viki, Bakóczy Szilvia, Bereczkei Tamás,
Birkás Béla, Bosnyák Míra, Gyuris Petra, Győrpál Miklós, Hauschl Józsefné,
1lolcsik Erzsébet, Horváth Béla, Jakab Attila, Juhász Balázs, Károssy Kata­
lin, Kázmér András, Király Gabi, Klein Ágnes, Kocsor Ferenc, Kurucz Ró­
zsa, Láng András, Mayer Szilvia, Péczka Csilla, Szegvári Gabriella, Szijjártó
Linda, Szirtes Gábor, Takács Róbert, Tislj ár Roland.
Valamint név említése nélkül köszönöm összes hallgatómnak, hogy meg­
osztotta velem véleményét, kételyeit, érzéseit a párkapcsolatok működéséről
és ezzel segített megfogalmazni a könyv elkészítésének igényét.
Hálás vagyok egész családomnak, hogy támogattak az írásban. Különösen
köszönöm feleségemnek és lányaimnak, hogy türelmesek voltak velem és el­
viselték hiányomat. Hogy létükkel és szeretetükkel hitet adtak a munkához.
 1. NŐ, FÉRFI ÉS SZEX

H
a a szexről beszélünk, valójában több témát is érintünk egyszerre.
Mivel a szexualitás többtényezős jelenség, szükség van pontosabb
meghatározásra is, hogy mit is értünk éppen a kifejezés alatt. A
hétköznapi beszédben ugyanis ezt a szót használjuk, amikor a szexuális
érintkezésre utalunk (valaki szexszel, azaz szexuális tevékenységet foly­
tat, pl. közösül), vagy azt mondjuk valakire/valamire, hogy szexi (azaz egy
személyt/ruhát/helyszínt, stb. szexuálisan vonzónak találunk). A magyar
szóhasználatban tehát úgy tűnik, hogy a „szex” kifejezés közvetlenül utal
a szexuális aktivitásra, vagy azzal összefüggésben kerül elő a mindennap­
okban. A tudományos (biológiai) és a hivatalos szóhasználatban a „szex”
szó szinonimái is elterjedtek: a „nem” és az „ivar”. „Nemibeteg-gondozóról”
beszélünk a szexuális úton terjedő fertőzésekkel, vagy „nemi erőszak”-ról
bizonyos szexuális tárgyú bűncselekményekkel összefüggésben. A tudo­
mányos szóhasználatban különböző tudományágak és irányzatok szinte
embléma-szerűen, paradigmatikusan használják a különböző változatokat.
„Nemi különbségek”-ről beszélnek például az evolúciós kutatók, amikor
rávilágítanak a nemek közötti eltérések veleszületett tényezőire. „Nemi
szerep”-béli (gender) kettősségről beszélnek a szociokulturális elméletek­
ből kiinduló tudósok, amikor felhívják a figyelmet ugyanennek a jelenség­
nek a kulturális eltérésekben gyökerező hatásaira. „Szexuális zavargókról
beszélnek a klinikusok, amikor a nemi működés valamilyen testi vagy lelki
működési rendellenességét állapítják meg. A biológia tudományával össze­
függő területeken pedig gyakran használják az „ivar” kifejezést a biológiai
nem megjelölésére. Ebben a fejezetben áttekintjük a szexuális motivációkat
és azokat a párkapcsolati rendszereket, amelyekben általánosan elfogadott
a szexuális érintkezés nő és férfi között. Bár ezek a párosodási rendszerek
az állatvilágban is ismertek.
14 1. Nő, férfi és szex

M iért szexeinek az emberek?

A szexualitás (a nemi partner keresése, a vele való szexuális kapcsolat lé­
tesítése, vagy az öningerléssel kiváltott szexuális kielégülés) pszichológiai
szempontból erős belső késztetéssel jár együtt, akárcsak a szülői viselkedés
(Varga, 2013). Az ilyenfajta késztetés ugyanakkor bizonyos pszichológiai
elméletek szerint sikeresen átszellemíthető (Freud, 1950), illetve kontrol­
lálható (gondoljunk csak a mély vallásos meggyőződéssel élők szexualitás
nélküli életvezetésének képességére). Ez a típusú szexuális önmegtartózta­
tás természetesen lehet egyéni elhivatottság átélése, amely valószínűleg nem
befolyásolja közvetlenül az egyén túlélési képességeit, azonban a faj túlélése
szempontjából fontos kérdés, hogy tagjai folytatnak-e szexuális tevékenysé­
get. Hiszen a szaporodás egyik előfeltétele a szexuális érintkezés (leszámítva
az orvosi szempontból indokolt mesterséges megtermékenyítést, mint a rep­
rodukció alternatív módját).
Ez azt jelentheti, az emberek azért szexeinek, hogy szaporodjanak, azaz
a közösülés elsődleges célja a szaporodás lehetne. Több vizsgálatban is pró­
bálkoztak a kutatók azzal, hogy feltárják a szexuális motivációkat, és meg­
kérdezték a résztvevőktől, hogy miért szexeinek, de a gyermeknemzés szinte
valamennyi esetben nem a fő okok között szerepelt, hanem csak valahol há­
tul kullogott. Cain és mtsai, (2003) 3262 nő bevonásával végeztek kutatást a
témában. Eredményeik szerint a részvevő nők kb. 90%-ka első helyen (leg­
gyakoribb okként) említette, hogy azért szexeit az elmúlt fél évben, mert ez­
zel szerette volna kimutatni partnere iránti szerelmét. Második leggyakoribb
okként (87%-os gyakorisággal) az élvezetszerzést jelölték meg, harmadikként
(75% körüli gyakorisággal) pedig azt mondták, hogy azért szexeitek, mert a
partner akarta. Negyedikként (kb. 70%-os gyakorisággal) a feszültségtől való
megszabadulást jelölték meg okként, és a nők csupán 2%-a számolt be arról,
hogy az utódnemzés miatt szexeit a megkérdezett időszakban. Egy másik
vizsgálatban, ahol a kutatók (Meston és Buss, 2007) szexuális motivációk
feltárására vállalkoztak, arra kérték a résztvevőket, hogy soroljanak fel oko­
kat, amelyek az elmúlt egy évben szexuális aktushoz vezették őket. Miután
a kezdeti listát leszűkítették, 237 különböző okot találtak, amelyeket négy
nagy kategóriába - és azon belül több kisebb alkategóriába - soroltak. A
(1) fizikai okok közé olyan alkategóriák tartoznak, mint a stresszcsökkentés
(pl. „unatkoztam”, v. „frusztrált voltam és megkönnyebbülést kerestem”), az
élvezetszerzés, (pl. „csak gyönyört akartam”), fizikai megkívánás (pl. „az il­
 M iért szexeinek az emberek? 15

letőnek kívánatos teste volt”, vagy „jó illata volt”) és az élménykeresés (pl.
„tapasztalatot akartam szerezni”, vagy „kalandot kerestem”. A (2) cél elérése
közé olyan alkategóriák tartoznak, mint az erőforrások (pl. „közelebb akar­
tam érezni magam Istenhez”, vagy „meg akartam szerezni egy munkát ), a
társadalmi státusz (pl. „népszerű akartam lenni”, vagy „imponálni akartam a
barátaimnak”), a bosszú (pl. „féltékennyé akartam tenni valakit , vagy „meg­
csalt a partnerem és ki akartam egyenlíteni a számlát”) és a haszonelvűség
(pl. „ez segített, hogy könnyebben elaludjak”, vagy „szívességet akartam kérni
valakitől”). Az (3) érzelm i okok közé olyan alkategóriák tartoznak, mint a
szerelem és elköteleződés (pl. „a szexszel fokozni akartam az érzelmi elkö­
teleződés szintjét”, vagy „érzelmi közelségre, intimitásra vágytam”) valamint
a kifejezés (pl. „el akartam mondani neki, hogy mennyire hiányzott”, vagy
„azt akartam mondani ezzel, hogy köszönöm”. Végül a (4) bizonytalanság
legyőzése alá olyan alkategóriákat soroltak, mint az önértékelés emelése (pl.
„vonzónak akartam érezni magam”, vagy „erősnek akartam érezni magam”),
a kötelesség/nyomás (pl. „bűnösnek éreztem magam”, vagy „úgy éreztem, ez a
kötelességem”) és a társőrzés (pl. „meg akartam előzni a szakítást”, vagy „azt
gondoltam, ez segít megszerezni valakit”).
Ugyanakkor az emberi viselkedést is elemző etológuskutatók szerint
a szexnek három, egymástól nem teljesen függetleníthető funkciója van
(Csányi, 1999). Az egyik tehát (1) az utódnemzés, amely a faj fennmaradásá­
nak elengedhetetlen feltétele: szaporodás nélkül nincs következő generáció.
Egy másik (2) az örömszerzés, hiszen a szexuális kielégülés (orgazmus) olyan
örömforrás, amely arra sarkallja az embereket, hogy újra és újra szexuális tevé­
kenységekben vegyenek részt. A közösen megélt pozitív érzelmek növelhetik
a párkapcsolaton belüli intimitást és erősíthetik a társas összetartozás érzését.
Egy harmadik funkció pedig (3) a feszültségcsökkentés lehet, ami azt jelenti,
hogy enyhébb mértékű stresszhelyzet képes növelni a szexuális aktivitást.
A szexuális motivációk legújabb vizsgálatai szerint tehát nem feltétlenül
a gyermekáldás miatt lépünk egymással nemi kapcsolatra, hanem egészen
egyszerűen azért, mert jó érzés, illetve számos egyéb okot is fel tudunk so­
rolni a szaporodás mellett. Az utódok nemzése ezek szerint nem oka, hanem
inkább következménye a szexuális együttlétnek. Főként, ha figyelembe vesz-
szük, hogy a mára elterjedt hatékony fogamzásgátlási eljárások milyen rövid
múltra tekintenek vissza. Ha azonban az élvezet szerzése az egyik legfőbb
erő, amely a szexet működésben tartja, akkor részletesebben is beszélnünk
kell róla.
16 1. Nő, férfi és szex

Szexuális izgalom
A szexuális érintkezés önmagában is örömöt okozhat, de általában a kielégü­
lés (orgazmus) jelenségével azonosítjuk az élvezeti funkciót. Mivel a szexuá­
lis aktivitás soktényezős jelenség, külön kell beszélnünk az izgalmi állapotról
(arousalról), a viselkedés végrehajtásáról és magáról a kielégülésről (Varga,
2013). A szexuális működés élettani, kognitív, érzelmi és motivációs alapjai
úgy függnek össze egymással, mint egy hálózat különböző pontjai. A sikeres
szexuális aktivitáshoz ezek az elemek nem alá - fölé rendelődő viszonyban,
hanem körkörös kapcsolatban állnak egymással (Nobre és Pinto-Gouveia,
2003). Ahhoz azonban, hogy a kölcsönösen kielégítő szexuális aktus sikere­
sen végbemenjen nem csupán az egyén fiziológiai/anatómiai és pszichológi-
ai/hormonális működésének kell egymással összhangban lennie, hanem az
illetőnek a másik egyén hasonló belső folyamataira is rá kell hangolódnia.
Szexuális izgalom a szervezet élettani ráhangolódása a szexuális viselke­
désre. Ennek hiányában az egyén nem mutatna fogékonyságot, válaszkész­
séget a szexuális ingerekre és az aktusra. A szexuális arousal emelkedésével
viszont a szervezet felkészül a szexuális aktusra és erős késztetést él át a
szexuális kapcsolat megteremtésére. Az izgalom hatására tipikusan reagál a
szervezet. A nők esetében a mellek kissé megnagyobbodnak, a mellbimbó
megmerevedik, a hüvely nedvesebbé válik, a hüvely falának vérbősége fokozó­
dik, a csikló megduzzad, nagyobb lesz, és a méhszáj megemelkedik (Berman,
Adhikari és Goldstein, 2000). A férfiak teste szexuális izgalomra úgy reagál,
hogy a hímvessző megnövekedik és megmerevedik, a rajta lévő előbőr elvé­
konyodik, hátrahúzódik. A herezacskó összehúzódik, a herék megemelked­
nek és ejakulációt megelőző folyadék termelődik (Meisel és Sachs, 1994).
A két nem szexuális működésében számos hasonlóság és eltérés található.
Masters és Johnson (1966) klasszikus vizsgálata kimutatta, hogy alapvetően
ugyanaz a négy szakasz jellemzi mindkét nem szexuális válaszát: az izgal­
mi fázist a plató fázis követi, majd az orgazmusban csúcsosodik a folyamat,
végül a feloldódással ér véget a szexuális aktus. Ugyanakkor néhány ponton
jellegzetes eltérést találhatunk a nemek között: a nők sokkal lassabban jut­
nak el az izgalmi fázisban a platóig majd az orgazmusig, mint a férfiak. A
kutatók úgy találták, hogy a férfiak szexuális válaszköre (ahogy az izgalomtól
a feloldódásig eljutnak) sokkal egységesebb, mint a nőké: akiknél nagyobb
az egyének közötti változatosság és számos altípus különíthető el. Jellemző,
hogy közösüléskor a férfiak sokkal inkább eljutnak az orgazmusig, míg a
 Szexuális izgalom 17

nőknél ez nem általános. Ugyanakkor a nők egy aktus alatt többször is képe­
sek lehetnek átélni az orgazmust. A nyugalmi fázis is nemenként különböző:
a nők többsége szinte azonnal készen áll újabb ingerlésre és közösülésre, míg
a legtöbb férfi rövid időre érzéketlen a szexuális ingerlésre (un. refrakter pe­
riódusban van) (Varga, 2013).
Meston és Buss, (2008) szerint a bőr a nők legnagyobb szexuális szerve.
Ez a kifejezés jól szemlélteti, hogy az idegrendszer a bőr fogékonyságán ke­
resztül milyen érzékeny a külvilág olyan ingereire, mint a hőmérséklet vál­
tozása, az érintés és a különböző textúrák. Azokat a bőrfelületeket, amelyek
magas válaszkészséget mutatnak az ingerlésre, általában erogén zónának
nevezzük, mert ezek érintésével kiváltható a szexuális izgalom, megfelelő
ingerlésük pedig a szexuális gyönyör csúcspontja (az orgazmus) kialakulásá­
ban is kulcsszerepet játszik. A legáltalánosabban erogén zóna a nyak, a fül, a
száj, az ajkak. Valamint a női mellbimbók, a genitáliák (nemi szervek), a bel­
ső comb, az ánusz (végbélnyílás), a térd belső hajlata, és a csukló. Némely nő
esetében azonban virtuálisan a test bármely része lehet erogén zóna. A nők
mellbimbója és a mellbimbó udvara, amely számos idegvégződést tartalmaz,
különösen érzékeny az érintésre. A mellük érzékenysége alapján számottevő
különbséget mérték a kutatók a két nem között (Levin és Meston, 2006).
A résztvevő nők 82 százaléka arról számolt be, hogy a mellbimbó vagy az
udvar stimulálása a szexuális izgalom megnövekedéséhez vezetett. Ezzel
összehasonlítva a férfiaknak csak 50% számolt be a mellbimbó ingerlésével
együtt járó szexuális izgalom emelkedéséről. A résztvevők mintegy 7%-ka
azonban azt állította, hogy az ingerlés ellentétes hatással van a szexuális
izgalomra. Néhány női arról számolt be, hogy a mellbimbója olyan érzé­
kennyé vált a szexuális izgalom hatására, hogy kellemetlen és fájdalmas volt
az érintése.
A vizsgálatok egy másik iránya a szexuális izgalom nemek közötti ha­
sonlóságának és különbözőségének feltárásában a pornográf tartalmú filmek
által kiváltott pszichológiai/viselkedéses (kérdőívek, interjúk) és idegrend-
szeri/hormonális válaszokat elemeztek (Bereczkei, 2012). Ezeket összegezve
a következőket mondhatjuk el. A nők a férfiakhoz hasonlóan szexuális izgal­
mat élnek át az ilyen tartalmú anyagok nézése közben, legalábbis, ami a testi
válaszukat illeti. Ugyanis szubjektív beszámolóik szerint a nők azt állítják,
hogy nem éltek át nemi vágyat (Ru pp és Wallen, 2008). Vajon miért? Mivel
a szexuális izgalom kialakulásában az idegrendszeri sajátosságok mellett, az
érzelmi állapot, a korábbi szexuális (saját testtel kapcsolatos) tapasztalatok,
18 1. Nő, férfi és szex

a környezet társas normái is részt vesznek, a válasz megtalálásához valószí­

nűleg figyelembe kell venni az egyéni tapasztalat különbségeit és a kultúra
szexualitással kapcsolatos előíró-tiltó normáit.
A szexuális izgalom kialakulásában nemenként eltérő pszichológiai me­
chanizmusok vesznek részt a pornográf anyagok nézegetése közben. A nők
azonosulnak a filmen látott női szereplővel és partnerüket behelyettesítik a
férfi szereplővel. Azt is mondhatnánk, hogy a megfigyelt szexuális szituációt
saját kapcsolatukra szabják, személyessé teszik. A férfiak ellenben mintegy
belevetítik magukat a pornográf film férfi főhősének helyzetébe. Az átélt
izgalmat számukra nem partnerük behelyettesítése jelenti: ellenkezőleg, ők
szeretnének annak a férfinek a helyzetébe lenni, aki egy másik nővel szexszel
(Money és Erhardt, 1996). A férfiak számára tehát nem a szexuális helyzet
adja az izgalmat, hanem a női szereplő, aki új ingerforrásként szolgál. Ez
egybevág azokkal a korábbi eredményekkel, amelyek szerint a férfiak számá­
ra bizonyos szempontból fontosabb a szexuális változatosság, mint a nőknek.
Egy vizsgálatban, ahol több alkalommal is lejátszották ugyanazt a pornográf
filmet, azt tapasztalták, hogy az érdeklődés mindkét nemhez tartozó részt­
vevők körében csökkent. Ugyanakkor a nők arról számoltak be, hogy nem
unták meg a filmet (ahogyan a férfiak), hanem közben a szereplőkön kívül a
tárgyi környezetre is kiterjedt a figyelmük (amely jól mutatja, hogy a helyzet
milyen hangsúlyos volt számukra). A filmnézés utáni személyes beszámolók
tartalmával összhangban voltak a fiziológiai működés adatai is. A nőket egy­
szerűen nem csupán a szexuális aktus látványa (nemi szervek, élvezetet mu­
tató női arc, stb.) képes izgalomba hozni, hanem maga a kontextus, a helyzet,
amelyben mindez megtörténik (Lykins, Meana és Strauss, 2008).

Orgazmus
Egy régi gondolat szerint a férfiak a gyönyörök érzése miatt szexeinek, a nők
pedig a szerelem miatt. Ennek az elgondolásnak az igazságtartalma napja­
inkban erősen vitatható, az újabb kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a nők
szexuális viselkedésében a gyönyör, az élvezet keresése legalább olyan fontos,
ha nem fontosabb, mint a férfiak szexualitás magatartásában.
Az orgazmust leginkább úgy határozhatjuk meg, mint a nemi aktus
csúcspontját (Masters és Johnson, 1966). Ezt az élményt általában a nemi
szervek szexuális ingerlése váltja ki, amely együtt jár felfokozott pszichológi­
 Orgazmus 19

ai és testi örömérzettel, kéjérzettel. Ezt a pszichológiai szempontból betelje­

sedés-szerű szexuális élvezetet önkéntelen testi változások kísérhetik: izom­
összehúzódások, intenzív pulzusszám növekedés, megemelkedett vérnyomás
és felgyorsult légzés (hiperventilláció). Sajátos idegrendszeri és hormonális
változások is megfigyelhetők. Az orgazmus közben és/vagy után termelődő
hormonok (oxitocin, prolaktin) hatására a szervezet kis időre kellemesen el­
lazult, nyugodt, állapotba kerül (Carmichael és mtsai, 1987). Férfiak és nők
orgazmusának összehasonlításakor számos hasonlóságra és eltérésre bukkan­
hatunk. Az orgazmust általában a férfiaknál a pénisz, a nőknél a klitorisz
közvetlen ingerlése (stimulálása) eredményezheti. Orgazmushoz vezethet
egyrészt a partner nélküli, autoerotikus szexuális tevékenység, azaz önkielégí­
tés (maszturbáció) is. A partnerrel közös szexuális tevékenység során is nagy
szerepe lehet a nemi szervek kézzel, szájjal történő érintésének, ingerlésének.
Másrészt, orgazmust válhat ki a behatolással járó szexuális együttlét, azaz
közösülés (pl. pénisz-vagina úton), valamint az orális szexuális érintkezés.
A közösen, egy időben együtt megélt orgazmus élménye tovább fokozhatja
a pár intimitásának, összetartozásának érzését, ugyanakkor a nők és férfiak
eltérő szexuális anatómiai/élettani adottságai miatt ezt gyakran nehéz elérni
(Gruenwald, Lowenstein, Gartman és Vardi, 2007).
A férfiak orgazmusának kiváltásához általában elegendő a pénisz mecha­
nikus ingerlése, azonban vannak esetek, amikor csupán a szexuális izgalom
is kiválthatja azt (Holstege, 2003). A férfiak orgazmusára jellemző, hogy a
tetőponton magömlés (ejakuláció) következik be, melynek során a pénisz-
ből ondó lövell ki. A kilövellésben egy speciális izom (musculus cremaster)
önkéntelen, erőteljes, ritmikus összehúzódásának van szerepe. Az ondó tar­
talmazza a prosztata és más mirigyek váladékát, amelyben elkeveredve ta­
lálhatók a hímivarsejtek (spermiumok). A nők orgazmusa hasonló módon
történik, mint a férfiaké. Fokozódó erősségű önkéntelen izom-összehú­
zódások figyelhetők meg a hüvely, a méh, a végbélnyílás, a medencefenék
izomzatában, amelyet ellazulás követ. (A férfiaknál a húgycső, a végbélnyílás,
a medencefenék izomzata lép működésbe.) Az orgazmus átlagosan 20-30
másodpercig tart, miközben az izomzat másodpercenként 6-15 alkalom­
mal húzódik össze. Ebben természetesen igen nagy egyéni eltérést mértek
a kutatók, de a nemek között nem találtak számottevő különbséget (Cohen,
Rosen és Goldstein, 1976).
A női orgazmus előidézésében a kutatók megkülönböztetnek hüvelyi
(behatolással és a hüvely ingerlésével kiváltott), valamint klitorális (a csikló
2 0 1. Nő, férfi és szex

és a kisajkak ingerlésével kiváltott) orgazmust. Az újabb vizsgálatok feltárták,

hogy a két kielégülési forma csak az ingerlés technikai/helyi kivitelezésében
különbözik egymástól, az élmény szempontjából nem. A női orgazmussal
együtt járó hüvelyi, alhasi izom-összehúzódások szerepet játszanak a köny-
nyebb megtermékenyülésben. Ugyanis a közösülés során a női szervezetbe
került hímivarsejteket ezek az izom-összehúzódások segítik eljutni a méh­
száj felé, ahol találkozhatnak az érett petesejttel (Levin, 1992; Meston, Hull,
Levin és Sipski, 2004).
Az orgazmus képessége egészséges felnőtt ember szervezetében adott,
de ritkán előfordulhat az orgazmus képességének zavara, az anorgazmia is
(Everaerd és Dekker, 1982). Ritkábban férfiaknál, gyakrabban nőknél fordul
elő, és nem azonos a frigiditással, mely a szexuális vágy teljes hiányát jelenti.
Az anorgazmia nem jelenti, hogy az egyén képtelen a szexuális együttlét
élvezetére, „csak” a szexuális kielégülésig nem tud eljutni, az eufórikus csúcs­
pont marad el. Ez persze azt is jelentheti, hogy az anorgazmiával küzdők cse­
kélyebb szexuális késztetést élnek át, mert a szexuális együttlét orgazmus hi­
ányában nem okoz számukra kiemelkedő élményt. Gyakran az anorgazmiát
nem könnyű felismerni az egyén számára, mert ha az illető nem élt át koráb­
ban orgazmust, akkor nincs mihez viszonyítania a szexuális tevékenységgel
járó izgalom, gyönyör, illetve kielégülés mértékét.
Kaighobadi, Shackelford és Weekes-Shackelford (2012) arra voltak kí­
váncsiak, hogy a nők orgazmust színlelnek-e, hogy megtartsák partnerü­
ket. Egy kevéssé közismert elméletből indultak ki. A spermiumvetélkedés
teóriája (Shackelford és mtsai, 2002) szerint a belső megtermékenyítésű fa­
jok hímjei nemcsak viselkedéses szinten vetélkednek a nőstények megter­
mékenyítésének lehetőségéért, hanem ivarsejtes szinten is. (Erre számtalan
bizonyítékot találtak mind az állatvilágban, mind fajunk esetében.) Ebben
a megközelítésben a női orgazmus kialakulásában nem csupán az érzelmi
közelség, meghittség fokozása játszhatott döntő szerepet az evolúció során,
hanem a jó genetikai minőségű partner örökítő-anyagának „megszerzése”,
illetve „megtartása”. Ennek célja a saját gének „feljavítása” a partner átlag
feletti minőségével, amely a következő generációban rátermettebb utódok
létrehozását tette lehetővé. (Az orgazmus élettani hatásai miatt - pl. ritmikus
hüvely összehúzódás esetén - ugyanis a spermiumok mélyebbre jutnak és
nagyobb a megtermékenyülés valószínűsége.) (Baker és Bellis, 1993)
Korábbi kutatásokban éppen ezt találták: a vonzóbb (pl. szimmetrikusabb)
férfiak partnerei gyakrabban élnek át szeretkezés közben orgazmust, mint
 Orgazmus 2 1

a kevésbé vonzó férfiak partnerei (Thornhill, Gangestad, és Comer, 1995).

Ezzel együtt a kutatók már korábban felvetették, hogy a nők havi ciklusá­
nak váltakozása miatt orgazmusuknak is kettős funkciója van aszerint, hogy
éppen az ovuláció (peteérés) időszakában vannak-e, vagy azon kívül. Amikor
a megtermékenyítés valószínűsége magas, akkor ugyanis egyértelműen az
előbbiekben tárgyalt genetikai nyereség lehetett az orgazmus funkciója. Az
ovuláción kívüli időszakban átélt orgazmus nem genetikai jellegű haszna pe­
dig a párkapcsolati elköteleződés emelkedése lehetett, a férfi kapcsolati ráfor­
dításának növelése formájában. Fajunknál a nők állandó orgazmus készsége
(amely tehát nem korlátozódott a peteérés havonkénti néhány napjára) elő­
segíthette a partnerek közötti folytonos érzelmi közelség és intimitás fenn­
tartását, amely - más tényezőkkel együtt - szerepet játszhatott abban, hogy a
férfiak kevésbé mutatnak hajlandóságot a dezertálásra, a partner elhagyására
egy újabb szexuális kalandért, mint a legtöbb emlős faj hímjei (Lloyd, 2005).
Mivel mindezek ellenére számos férfi és nő megcsalja, illetve elhagy­
ja partnerét (gyakran egy másik, újabb partnerért) az emberek különböző
un. partner-megtartási stratégiákat fejlesztettek ki, hogy megelőzzék, vagy
legalábbis kontrollálják partnerük dezertálását. Kaighobadi és munkatársai
(2012) szerint a nők által színlelt orgazmus is ilyen stratégia lehet. Vizsgála­
tukban 453 heteroszexuális nő vett részt, akik hosszú távú kapcsolatban éltek
és egy kérdőívet töltöttek ki. Az eredmények a következők voltak. (1) Azok a
nők, akik úgy észlelik, hogy partnerük hűtlenségének nagyobb a valószínűsé­
ge, inkább hajlamosak színlelni az orgazmust, mint azok a nők, akik kevésbé
tartanak partnerük dezertálásától. (2) Azok a nők, akik a kérdőívben jelezték,
hogy szokták színlelni az orgazmust, egyéb partner-megtartási praktikákat
is nagyobb számban alkalmaznak. (3) A partner hűtlenségi kockázatának
észlelése közvetít a színlelt orgazmus és más költséges partner-megtartási
stratégia között (mint pl. „más férfival flörtölni partnerem jelenlétében”, vagy
„ordítozni egy nővel, aki ránéz a partneremre”).

Költség és nyereség
Bár a mindennapjainkat átható szexualitás abban a tényben gyökeredzik,
hogy kétneműek vagyunk, nem minden faj szaporodik szexuális úton. M iért
szükséges az ember esetében két résztvevő, két szülő is egy utód „előállítá­
sához”? Szexuális vagy ivaros szaporodásról akkor beszélhetünk, ha az utó­
2 2 1. Nő, férfi és szex

dók létrehozásában két szülőtől származó örökítő anyag (genetikai kód) vesz
részt. A szülőktől kapott genom újrakombinálódik (rekombináció), azaz az
egyedre jellemző tulajdonságokat kialakító örökítő tényezők újabb génkom­
binációt hoznak létre.
A szex, azaz minden, ami azzal jár, hogy kétneműek vagyunk, tetemes ener­
getikai és genetikai költséget is jelent (Mealy, 2000). A szexuális működéseket
irányító hormonok, fizikai szervek és idegrendszeri központok kialakítása je­
lentős energetikai költséggel jár. A nemi érettség jelzése számos faj esetében
olyan szervek (pl. díszes kültakaró) kifejlesztését is jelenti, amely nem csu­
pán a nemi partnert vonzza, hanem a riválisokat is, akikkel meg kell küzdeni
a párzásért, sőt a ragadozók figyelmét is felkelti. A lehetséges nemi partner
érettségének és fogadókészségének jelzésére fogkény szervek kifejlesztése és
működtetése szintén energetikai költségeket jelent, amelyet tetéz, ha több je­
lentkező közül kell válogatni. Az udvarlás szintén rengeteg energiát igényel, és
ha megtaláltuk a megfelelő partnert, maga a párzás is igen sok energiát emészt
fel, nem beszélve a szexuális úton terjedő betegségek miatti kockázatról. A
partner megtartása, esetenként ellenőrzése, őrzése és a riválisok elhessegeté-
se, mind-mind olyan költség-tételek, amelyek számba vétele segít elképzelni,
hogy az egyed milyen hatalmas energetikai ráfordításokkal él, amikor szexuá­
lis úton szaporodik. Mindemellett genetikai költségekkel is számolnunk kell.
Arról van szó, hogy szexuális szaporodás esetén az utód 50-50%-ban hordozza
az anyai és apai géneket, tehát a szülőknek legalább 2 utódot kell létrehozniuk
ahhoz, hogy mindkettőjük genetikai képviselete 100%-ban megjelenhessen a
következő generációban (Smith és Maynard Smith, 1978). Ez pontosan két­
szeres energetikai befektetést jelent az aszexuális szaporodáshoz képest, ahol
egy egyed önmaga 100%-ban azonos kiónját állítja elő.
Mindezen hátrányok ellenére az élővilág legtöbb ismert faja (99.99%-ban)
ivarosán szaporodik. Milyen előnyök képesek mégis ellensúlyozni a szexuális
szaporodással járó temérdek költséget? A szexuális szaporodás egyrészt köz­
vetlen előnyöket jelent, amelyek szinte azonnal megtérülnek, és beszélnünk
kell bizonyos „elhúzódó” nyereségről is, amelynek pozitív hatása csak később
valósul meg. Háromféle közvetlen nyereséget is jelent a szexuális szaporodás
(Moller és Crawford, 2008). Először is, a jó genetikai minőségű (egészséges,
termékeny) partner választásával együtt járhat a jobb minőségű utód „elő­
állítása” (aki ellenállóbb a kórokozókkal szemben, eléri a szaporodás-képes
életkort, stb.). Tehát a párválasztáson keresztül „beszerezhetők” a jó gének,
amelyek segítenek, hogy a következő generációban mintegy „feljavítható” le­
 Költség és nyereség 23

gyen a saját genetikai állomány: az utódok rátermettebbek lehetnek, amely

növelheti a szaporodási sikert. Másodszor, a szexuális szaporodás miatt a
gének (anyai és apai) kromoszómapárokban vannak, amely megnöveli a sza­
porodás közben keletkezett genetikai sérülések helyreállítását. Harmadszor,
a kétszülős nevelésből adódóan az utódok több gondoskodásban részesülhet­
nek, amely növelheti túlélési esélyeiket (Krebs és Davis, 1993).
A nyereség tehát a kétféle szülői génállomány cseréjéből és keveredéséből
adódik, amely a gének rekombinációját eredményezi, és amely végső soron
ahhoz vezet, hogy minden egyed a maga nemében egyszeri és megismétel­
hetetlen „genetikai alkotás”. Ez azt is jelenti, hogy a különböző tulajdon­
ságok és vonások egy újfajta kombinációban jelennek meg az új egyedben,
amely megkönnyíti a változó természeti környezethez való alkalmazkodást.
Az aszexuálisan szaporodó fajoknál a környezeti feltételek megváltozásához
való alkalmazkodás egyik formája, a genetikai mutáció könnyen azzal a kö­
vetkezménnyel járhat, hogy a drámai átalakulások miatt az új egyed már egy
új fajhoz tartozik (Kondrashov, 1993).
Genetikai szempontból azt mondhatjuk, hogy mivel egy adott génvál­
tozat sikere nagyban függ az organizmus többi génjének sikerétől, azaz az
egyed működésétől, a szexuálisan szaporodó fajoknál a különböző gének ké­
pesek „segíteni egymást”. Ezzel szemben az aszexuális úton szaporodó fajok
esetében egy előnyösnek számító génváltozat csak az eredeti, őt körülvevő
más génekkel együtt másolódik az utódok szervezetébe. Ha ökológiai szem­
pontból nézzük a kérdést, akkor a rekombináció azért lehet előnyös az ivaro­
sán szaporodó fajok esetében, mert a környezeti feltételek viszonylag gyors
változása miatt kedvezőtlen feltételekkel is szembesülhetnek az élőlények,
amelyekre a háttérben „elraktározott”génváltozat megoldást kínálhat. Bizo­
nyosjellegek talán nem segítik az egyed túlélését adott időben, de megválto­
zott helyzetben kimondottan előnyösnek bizonyulhatnak, amelyet érdemes
továbbadni a következő generációnak.
A szexuális szaporodással járó másik előnyt gyakran szemléltetik a vörös
királynő modellál (Ridly, 1993). Eszerint a gazdaszervezetek és az élősködő
organizmusok kölcsönös, úgy- nevezett koevolúciós folyamatban alakultak
ki, amelynek működését leginkább a macska-egér példája világítja meg. Az
Aliz csodaországban című mese egyik része a Vörös Királynő birodalmában
zajlik, ahol mindenkinek futnia kell, hogy képes legyen egy helyben maradni.
Ez a kép ihlette meg Hamiltont (Hamilton és Zuk 1982; Zuk 1992) is elmé­
lete megalkotásakor, aki szerint az élősködők (belső és külső paraziták) sajá­
24 1. Nő, férfi és szex

tos működése alakította ki a szexuális szaporodást a gazdaszervezetekben. A

paraziták genetikai sikerességük érdekében ugyanis folyamatosan alkalmaz­
kodnak a gazdaszervezetekhez, amelyeken élősködnek, hiszen ez biztosítja
számukra a környezetet.
A gazdaszervezetek ugyanakkor folyamatosan újabb (biokémiai szintű)
védekezési formákat alkalmaznak a paraziták ellen, amelyekkel meg kell osz­
taniuk erőforrásaikat. Ez ahhoz vezet, hogy a paraziták is gyorsan változó
környezetet jelentenek a gazdaszervezetek számára, amelyben a szexuális
szaporodás által működtetett rekombináció jelenti a hatékony ellenszert.
Amikor a paraziták a sikeresebb szaporodás érdekében átkapcsolnak egyik
biokémiai folyamatról a másikra, a gazdaszervezetek - amelyekben egy gén­
re nézve több alléi is található a rekombináció miatt —egy újabb génvál­
tozat működtetésével védekeznek. A vörös királynő modell szerint tehát a
paraziták az állandó változásokkal (futás) teszik lehetővé a gazdaszervezetek
számára a túlélést (helyben maradás). A szexuális szaporodással együtt járó
számos hátrányt (amelyet a fejezet elején részleteztünk) tehát nagyban képes
ellensúlyozni az a genetikai sokszínűség, amellyel a gazdaszervezetek a para­
ziták ellen védekeznek (Alcock, 1998).
Eddig főként az egyedben zajló biokémiai folyamatok és pszichológiai
jelenségek szintjén mutattuk be a szexualitás jelentőségét. A párkapcsola­
tok pszichológiájának megértéséhez ugyanakkor figyelembe kell vennünk a
társas életnek az élőhelyek földrajzi eltéréséből eredő sokszínűségét, a nemi
kétalakúságból adódó különbségeket (ivari dimorfizmus) és főemlős roko­
nainkkal számos hasonlóságot mutató reproduktív élettani sajátosságainkat.
A ma élő vadászó-gyűjtögető életmódot folytató közösségek működését
elemző etnográfiai adatok felhasználása azért fontos a párválasztási adap­
tációk megértéséhez, mert fajunk történetének 99%-ában ilyen csoportok­
ban éltünk (Dixson, 1998). A következőkben a párkapcsolati rendszerekről
lesz szó, hiszen a szaporodással járó szexuális viszonyok világszerte általában
ilyen rendszerekben jönnek létre.

Monogámia
Monogámiáról akkor szoktunk beszélni, amikor két individuum a szaporo­
dás érdekében egymással kizárólagosan összekapcsolódik. Az ellenkező nemű
társak köteléke lehet állandó, amennyiben például az élethosszon keresztül
 Monogámia 25

tart, és lehet soros, amennyiben a pár tagjai a kapcsolat időtartama alatt csak
egymással folytatnak szexuális érintkezést, de a párkapcsolat nem tart élet­
hosszig (Emién és Oring, 1977). A madár fajok kb. 90%-a használja a mo-
nogám párválasztási stratégiát a szaporodáskor, azonban a modern genetikai
vizsgálatok feltárták, hogy csak kb. 10%-uk rendelkezik valóban monogám
génekkel (Orians, 1969). Az emlősök között a monogámi igen ritka, az összes
fájt tekintve csupán kb. 3%-uknál található meg. Ez a meglehetősen alacsony
szám az emlősök esetében az egyik nemet terhelő kötelezően magas szülői
ráfordítással magyarázható. Az emlősöknek csak alig 10%-ka esetében látható
valamiféle apai ráfordítás a reproduktív viselkedésben (Geary,2005). A főem­
lősöknél is elég vegyes a kép a monogámia tekintetében. Néhány majom-szerű
élőlénynél, mint pl. a lemurnál (Lemur catta) található monogámia, és néhány
újvilági majomnál, mint pl. a tamarin majom (Saguinus oedipus), vagy a gib­
bon (Hylobates lar). Azonban az óvilági majmok esetében a monogámia igen
ritka, esetleg egyáltalán nem található meg, mint pl. a pávián (Papio anubis), a
makákó (M acaca) és a nagyobb testű majmok esetében sem, így a csimpánznál
(Pan troglodytes) és a gorillánál (G orillagorilla) sem (Dixson, 1998).
Az embereknél számos férfi és nő igyekszik intim, érzelmi közelséget
jelentő kapcsolatot létrehozni, amelyben szexuális monogámiát valósít meg
(Házán és Zeifman, 1999). Etnográfiai adatokból azonban tudjuk, hogy a vilá­
gon az iparosodás előtti kultúráknak csak mintegy 16%-ában található mono­
gám házassági rendszer (Murdock, 1967). A kultúrák többségében, kb. 80%-
ában, a hivatalos vagy az előnyben részesített házasodási forma a poligínia.
Ezekben az iparosodás előtti (preindusztriális) társadalmakban a legtöbb férfi
és nő mégis monogám házasságokat létesített. Ami főként annak köszönhető,
hogy viszonylag kevés olyan magas státuszú férfi volt, aki anyagilag megen­
gedhette volna magának a több feleséggel (és a kapcsolatokból származó jóval
több gyermekkel) járó költségeket. A férfiak számára azért is volt fontos, hogy
magasabb társadalmi státuszba kerüljenek, mert így nagyobb eséllyel jutattak
több feleséghez (Borgerhoff Mulder, 1988; Van den Berghe, 1979).
A főemlősök fiziológiai sajátosságainak összehasonlításával foglalkozó
tanulmányok részben az ember monogámiáját jelzik. Ezekben a vizsgála­
tokban azt találták, hogy az adott faj hímjeinek heremérete és a párválasztás
mintázata között összefüggés van. Például a monogám párkapcsolatban élő
fehérkezű gibbonnál (Hylobates lar) a felnőtt hímek átlagos testsúlya kb.
ezerszerese a herék átlagos tömegének (Dixson, 1998). Az embernél a fér­
fiak testének átlagos tömege kb. 1300-szorosa a herékének (Schultz, 1938).
26 1. Nő, férfi és szex

Ugyanakkor a főként rövid távú párkapcsolatokban élő csimpánzoknál (Pan

troglodytes), ahol különösen nagy heréket találunk, a test és herék súlyának
aránya mindössze 350-szeres (Dixson és Mundy, 1994). Végül a poligíniában
élő háremtartó gorilla (Gorilla gorilla) esetében a herék kimondottan kicsik.
Itt a test és herék tömegének aránya több mint 5000-szeres (Hall-Craggs,
1962). A fenti, a férfiak és a főemlősök hímjeinek reproduktív élettani ösz-
szehasonlító elemzéséből nem feltétlenül következik az emberi faj monogám
mivolta. Sokkal inkább megerősíti azt az elképzelést, miszerint hajlamunk
van mind a monogámiára, mind a poligíniára.
Ugyanakkor számos —más főemlősökkel összehasonlított —vonás tekin­
tetében az ember monogámiára való hajlama markánsan szembetűnő. Ilyen
például az emberi csecsemő nagyfokú éretlensége, amely jelentős mértékű
szülői ráfordítást igényel, és később a relatíve hosszúra nyúló serdülőkor. M i­
vel a magatehetetlen, tetemes energiát és időt jelentő gondozásra szoruló
csecsemő életben maradási esélyei drámaian csökkentek az evolúciós múlt­
ban az apa dezertálásával, így a monogámia úgy tűnik, valóban elengedhetet­
len volt fajunk túléléséhez (Hill és Hurtado, 1996). Ennek az „örökség”-nek
a lenyomata pedig most is felfedezhető az emberi szerkezetben, akár érzése­
inket, vágyainkat, akár a párválasztási viselkedésünket, vagy éppen élettani­
anatómiai sajátosságainkat vesszük górcső alá.
A monogámia vs. poligínia elméleti problémáját valószínűleg az ún.
szeriális monogámia jelensége oldja fel (Fisher, 1992). A vadászó-gyűjtögető
társadalmakban megfigyelt párkapcsolati minta az utódszületés utáni kb. 4
évig tartó monogám kapcsolati időszakból és azt követően újraházasodásból
áll, amelyet újabb utódnemzés/szülés követ (Blurton Jones, 1986). A legtöbb
válás a kapcsolat 4-6 éve között történik (Fisher, 1989, 1992), és azoknál a
férfiaknál, akik szeriális monogámiában élnek, nagyobb szaporodási sikert
(több utódot) mértek, mint azoknál, akik életük végéig egyetlen kapcsolat­
ban éltek (Bucidé, Gallup és Ródd 1996). A nők esetében azonban nem
találtak eltérést az utódok számának tekintetében a szeriális monogámiát
gyakorló nők és egyetlen kapcsolatban élő társaik között.

Többnejűség: a hárem őrzése

Akkor beszélünk poligíniáról, amikor egy férfi több nővel is párkapcsolatban
lehet, de a nők csak egy férfihez tartozhatnak. A poligínia küszöb-érték mo-
 Többnejűség: a hárem őrzése 27

deli szerint, egy nő számára csak egy bizonyos pontig „éri meg” a poligín pár-
kapcsolatban részt venni egy adott férfival. Ha a poligín párkapcsolatban élés
költségeit (pl. az elérhető erőforrásokon való osztozkodás vagy versengés a
többi feleséggel és gyerekeivel) ellensúlyozzák az együtt élés előnyei (ameny-
nyiben például bőséges erőforrással és jó génekkel rendelkező férjre sike­
rül szert tenni). Ezt láthatjuk azokban a társadalmakban, ahol a nők inkább
magas státuszú és bőséges erőforrásokkal rendelkező férfit választanak (még
akkor is, ha annak már van felesége), szemben egy alacsonyabb státuszú férfi­
val, aki nem lenne képes támogatni a családját (Borgerhoff Mulder, 1992). És
ehhez hasonló preferenciát találhatunk azokban a magas patogén-telítettségű
kultúrákban is, ahol a férfiak genetikai minősége különösen fontos szempont
a párválasztásban (Andersson, 1994). A következőkben részletesen áttekint­
jük a poligínia különböző fajtáit, így szó lesz (1) a háremtartó poligíniáról,
(2) az erőforrást védő és női választáson alapuló poligíniáról, valamint (3) a
versengésen alapuló poligíniáról.
A testméreten alapuló dimorfizmus (ellentétben a test díszítettségén
alapulóval) általában összekapcsolódik a férfiak közötti nemen belüli ver­
sengéssel. A testméretben található nemi különbség arról árulkodik, hogy az
evolúció során fajunk valamilyen mértékben poligín volt, ugyanis a „többne­
jűség” rendszere a férfiak fizikai versengésén és a háremtartáson (és a hárem
őrzésén) alapszik. Ezt a feltételezést az a tény is igazolni látszik, hogy a Homo
sapiens esetében kicsi a herék relatív mérete. Ennek az evolúciós állításnak az
érvényességét igazolja, hogy világszerte a legtöbb gyilkosság elkövetője és ál­
dozata egyaránt férfi (Daly és Wilson, 1988b), és szignifikáns többségük egy
nő miatti veszekedéssel kezdődik. A legtöbb emberi társadalomban azonban
ez a fizikai harc ritualizálódott (például olyan sportokban, mint a boksz vagy
a futball), viszont akár a spontán, akár a ritualizált fizikai agressziót nézzük,
mindkettő főként a férfiak viselkedésében található meg. Sőt az eddig vizsgá­
latok szerint az agresszív megnyilvánulások terén mérhető a legrobosztusabb,
és legstabilabb különbség a két nem között (Mealy, 2000).
Számos poligín társadalomban a 20. század második feléig az agresszió
elfogadott volt, amennyiben a partner védelmében történt és más férfi el­
len irányult. A legjobb példa talán a yanomamö indiánoknál látható (Peters,
1980). A törzsi keretek között élő yanomamö férfi alkalmanként betör egy
másik faluba, megöl néhány férfit és nőt rabol. (Az ilyen gaztett általában
kölcsönös megtorolások láncolatát jelenti.) A férfiak nyílt agressziójának,
amely a falvak közti támadások mozgatója, egyszerre három szerepe is van:
28 1. Nő, férfi és szex

(a) asszonyrablás (háremtartó poligínia); (b) a férfi gazdagságának növelése

(erőforrást védő poligínia); (c) a férfi saját közösségében szociális státuszá­
nak emelése (női esély poligínia). A yanomamöknél és más tradicionális kul­
túrákban ez a fajta intraszexuális (azaz nemen belüli, tehát jelen esetben a
férfiak közötti) küzdelem eredményezi a férfiak különösen magas halálozási
arányát (Divale, 1972; Keeley, 1996).
Ennek a gondolatmenetnek a tükrében nem meglepő, hogy férfiak miért
válnak később felnőtté, vagy érik el későbbi életkorban szexuális érettségü­
ket, mint a nők. Ha a nemi érettség a sérülés, a halál kockázatát is jelenti a
harcok miatt, akkor jobban megéri elhalasztani a felnőttséget, amíg a fizikai
fejlődés eredményeként győztesen kerülhetnek majd ki a küzdelemből, vagy
legalább elkerülhetik a sérüléseket (Dixson, 1997). Más fajokhoz hasonlóan,
ahol a hímek csatározása halálos kimenetelű is lehet, nálunk is relatíve későre
tolódott a férfiak nemi érése. A serdülő lányok nemi érése két évvel megelő­
zi a fiúkét, így rajtuk idősebb korban mutatkoznak csak meg a másodlagos
nemi jellegek (Bogin, 1994).
Egyes kutatások arról számolnak be, hogy az ember esetében (ahogy más
emlős fajoknál is) a férfiak kevésbé érzékenyek a fájdalomra, mint a nők.
A fiúk gyermekkorban és később is inkább hajlamosak verekedős játékokat
játszani. A lányok és a nők általában visszafogottabban fejezik ki szándéku­
kat, hogy részt vegyenek egy potenciálisan sérülésekkel járó tevékenységben.
A férfiakban talán azért alakult ki kevesebb gátlás a sebesülés lehetőségét
is magában hordozó tevékenységek iránt, mert ez alkalomadtán megfelelő
eszköz lehetett a csoportban elfoglalt státusz emelésére a rátermettség, a me­
részség képességének reklámozásán keresztül.
Az „enyhe poligínia” öröksége talán segít megvilágítani azt a mintázatot,
amelyet fajunk nemi arányában láthatunk. A Trivers-Willard (1973) elmélet
azt állítja, hogy a poligín fajoknál az anyák több fiú utódnak adnak életet
megfelelő környezeti kondíciók esetén, azonban több lány születik, ameny-
nyiben a kilátások szegényesek. Ezzel összefüggésben azt találták, hogy a
gazdagabb országokban és magasabb társadalmi státuszban lévő anyák több
fiút szülnek, mint a szegényebb nemzetekben, illetve alacsonyabb státuszú
anyák esetén (Mackey, 1993).
A vérfertőző kapcsolatok lehetőségét a legtöbb poligín faj a nemileg érett
fiatalok, felnőttek migrációján, elvándorlásán keresztül minimalizálja, akik
így egy új csoporthoz tartoznak. Ha férfi hagyja el a közösséget, amely nők
(anyák, lányaik, testvéreik és utódaik) szövetségéből áll, úgy matrilineáris
 Többnejűség: a hárem őrzése 29

csoportról beszélünk. Amennyiben a nő vándorol el a férfiak (apák, fiaik és

testvéreik, leszármazottaik) által alkotott csoportból, úgy patrilineáris közös­
ségről van szó. Az emberi populációk között mindkét forma megtalálható,
de a tradicionális vadászó-gyűjtögető és földművelő társadalmakban elter­
jedtebb a patrilineáris rendszer. Ez a nők cseréjével jár, amely általában alku,
adásvétel tárgya a klánok vagy a férfi szövetségek között (ritkábban pedig
erőszakkal, nőrablással tesznek szert asszonyra). Az új feleség (akár önként,
akár erővel kerül a csoporthoz), ilyenkor a férjhez és annak családjához tarto­
zik, velük él (Seielstad, Minch, és Cavalli-Sforza, 1998; Lancaster, 1997).

Többnejűség: erőforrás és versengés

Olykor igen nehéz különbséget tenni az előbbiekben ismertetett háremtartó
poligínia valamint az erőforrás véd ő és női választáson alapuló poligínia kö­
zött (Bretschneider, 1992). A helyzet egyik fele világos, hiszen a férfi, akinek
több felesége, illetve ágyasa is van, általában nagy vagyont is birtokol. De
esetenként úgy alakul, hogy ez a gazdag és hatalommal rendelkező férfi ké­
pes a nőknek tetsző és kölcsönös egyetértésen alapuló poligín kapcsolatot
kialakítani (Jankowiak és Allén, 1995). Más esetekben azonban a poligíniába
kényszerítik a nőket (Betzig, 1986). Ez a kényszer nem minden esetben fi­
zikai nyomás, hanem inkább pszichológiai vagy gazdasági jellegű. Ami nem
világos, hogy poligíniának pontosan mely’ eseteiben beszélhetünk a nők szá­
mára kölcsönösen vonzó kapcsolatról. Mert az is elképzelhető, hogy egy nő,
akinek a poligínia az egyetlen választható lehetősége, inkább csak megpróbál
„jó képet vágni” a rosszhoz. M int ahogy az is megtörténik, hogy egy nő a
házasságot választja, de később csak azért marad, mert túl nagy árat kéne
fizetnie, ha el szeretne válni (Mealy, 2000).
A poligínia változatos formákban a legáltalánosabb párválasztási rend­
szer, amelyre számos példát láthatunk a történelem folyamán (Frayser, 1985).
Azonban még a kifejezetten poligín társadalmakban is a legtöbb ember
partner nélkül vagy monogám kapcsolatban él. Igazából csak néhány fér­
firől tudunk a történelemből, akiknek több száz vagy ezer íelesége illetve
ágyasa volt, de a legtöbb társadalomban, ahol a férj gazdaságilag is támogat­
ja feleségét és közös háztartásban élő gyermekeiket, csak kevesen képesek
olyan mértékű erőforrás felhalmozására, amely több feleség tartását fedezni:
a legtöbb férfinek egy vagy két felesége van, de a kimondottan jómódúak-
30 1. Nő, férfi és szex

nak sem több mint fél tucat. Általában a nő vagy családja a házasságkötés
előtt megbizonyosodik arról, hogy a leendő férj képes-e jövendőbelije és
majdani gyermekeik támogatására. Számos kultúrában a vőlegény családja
egyfajta nászajándékot („menyasszony-vételárat”) fizet a menyasszony csa­
ládjának, amely lehet lábasjószág, textília, kézzel készült áru, étel, vagy pénz
(BorgerhofFMulder, 1988). A menyasszony vételár intézménye tipikusn volt
a Római birodalomban, a Közel Keleten, és a középkori Európában. Sok mo-
nogám kultúrában is az volt a jellemző, hogy a nő addig nem élhetett együtt
jövendőbeli vőlegényével, amíg az akkora vagyont össze nem tudott gyűjteni,
amiből bebútorozta majdani lakásukat (Altman és Ginat, 1996).
Ha a poligínia kapcsolatban van a férfi gazdasági/társadalmi státuszával
és/vagy a nők választásával, akkor elvárható, hogy a szexuális szelekciós hatás
az ivari kétalakúságon keresztül legalább annyira nyomott hagyott a pszicho­
lógiai képességekben, mint a fizikai megjelenésben.
A versengésen alapuló poligínia, hasonlóan az erőforrást védő poligíniához
inkább a viselkedésben tapasztalható ivari kétalakúsággal van összefüggés­
ben, és nem a fizikai megjelenésben tapasztalható dimorfizmussal. A ver­
sengésen alapuló poligín fajok esetében mérték a nemek közötti legnagyobb
különbséget a különböző téri tájékozódási, térészlelési feladatokban. így el­
képzelhető, hogy a megismerésben és a viselkedésben mért nemi dimorfiz-
mus összefüggésben van a versengésen alapuló poligíniával.
Azoknál a fajoknál, ahol találkozhatunk versengésen alapuló poligíniával,
a nőstény tart egy territóriumot és a hím vándorol egyiktől a másikig. A
hagyományos emberi társadalmakban (főként a patrinieáris és patrilikoláis
közösségeknél) a férfiak vándorlása sokkal gyakoribb, mint a nőké. A DNS
minták elemzése azt mutatja, hogy a transzgenerációs mozgások sajátos min­
tázatot vesznek fel (Seielstad és mtsai, 1998). A nők férfiak miatti helyvál­
toztatása nagyobb arányú, mint fordítva, ugyanakkor a férfiak utaznak többet
az új feleség felkutatása miatt, akivel aztán hazatérnek. A hagyományos és az
ipari társadalmakban is a férfiak nagyobb arányban kerekednek fel, hogy új
világokat fedezzenek fel, vagy idénymunkát találjanak, kereskedjenek, vagy
éppen hittérítők legyenek.
Ezek a vándorlások azonban nem mentesek a kockázattól (Trovato,
1992). A modern nyugati társadalmakban a bevándorló körében megemel­
kedett az öngyilkosságból, gyilkosságból és balesetekből származó halálese­
tek aránya. Tehát amikor versengésen alapuló pligíniáról beszélünk, akkor a
„barangolás” és a „vándorlás” kicsit megszépítő kifejezés lehet ahhoz képest,
 Többnejűség: erőforrás és versengés 31

lrogy általában szegény, nincstelen emberek magas kockázatvállalással együtt

járó stratégiájáról van szó, akik lehetőség szerint minél többet szeretnének
nyerni és csak keveset veszíteni (Stephens, 1988).

Többférjűség
A poliandria eléggé ritka párválasztási rendszer az állatvilágban, inkább csak
néhány főemlősnél fordul elő. A klasszikus vagy soros poliandriában pl. a
csikóhal (Hippocampus erectusa) nőstényei számos hímért állnak versengés­
ben egymással, és ezután a kiválasztott, egyetlen partnerrel párzanak. Majd
dezertálnak, teljesen egymásra hagyva utódjukat és annak apját. A koopera­
tív vagy egyidejű poliandriában a nőstény számos hímmel párzik és tartósan
velük is marad, majd a szülők közösen nevelik fel az utódokat.
Az emberi társadalmakban a poliandria, vagy többférjűség annyira ritka,
hogy a vizsgált preindusztriális kultúráknak csak mintegy 1%-ában volt fellel­
hető. Általában a poliandria nem népszerű párválasztási rendszer (Trevithick,
1997). Inkább szükséges megoldás, egyfajta válasz a szegénységre és a szűkös
környezeti erőforrásokra, jellegzetes öröklési szabályokra. Például a Hima­
láján élő közösségeknél található poliandria, ahol igen sanyarú az ökológiai
adottság. Tibet néhány tartományában fiútestvérek öröklik a megművelhető
földeket, amely csekély értéke miatt nem apózható fel jobban. Ebben az eset­
ben a testvérek egyetlen nővel lépnek házasságra és a kapcsolatból született
gyermekeket közösen támogatják, nevelik. Az emberi közösségekben ez a
legelterjedtebb formája a többférjűségnek, és fraternális poliandriának is ne­
vezik. Ebben a helyzetben gyakran előfordul, hogy amikor nagyobb jövede­
lemre sikerül szert tennie valamelyik fivérnek, akkor megnősül, és feleségét
nem osztja meg a többiekkel (Beall és Goldstein, 1981; Smith, 1998).
A rendelkezésre álló adatok alapján megállapíthatjuk, hogy a poliand­
ria nem tartozik az ember fő párválasztási rendszerei közé, nem az evolúció
terméke, inkább egyfajta rövid távú alkalmazkodás a szegényes ökológiai
feltételekhez és kulturális (öröklési) szabályokhoz. Erre azért van lehetőség,
mert a nők is birtokában vannak olyan adaptációknak, amelyek bizonyos kö­
rülmények között képessé teszik őket arra, hogy egynél több partnerrel is
létesítsenek párkapcsolatot. Ez a rövid távú párkapcsolati stratégia (amelyről
a párválasztási stratégiák című bekezdésben olvashatunk bővebben).
* * *
32 1. Nő, férfi és szex

Ebben a fejezetben megismerhettük, hogy milyen tényezők játszhatnak sze­

repet az emberi szexualitás kialakulásában, működésében és a párkapcsolati
rendszerek létrejöttében. Az emberek közötti vonzódás, vonzalom azonban,
- amely egy partner kiválasztásában jelentős szerepet játszhat - továbbra is
nyitott kérdést jelent. M iért vonzódunk egymáshoz? Mitől vonzóbb szá­
munkra egyik embertársunk a másiknál? Milyen szerepe lehet a vonzerőnek
a párkapcsolatok alakulásában? A következő fejezetben ezekről a kérdésekről
lesz szó.

További olvasmányok:
Bereczkei,T. (2010). Evolúciós pszichológia. Budapest, Osiris Kiadó.
Bereczkei, T. (2012). R ejtett indítékok a párkapcsolatokban. Vonzalom,
párválasztás, szexualitás. Budapest, Kulcslyuk Kiadó.
Varga, K. (2013) Elsődleges, nem homeosztatikus szükségletek: az ember
szexualitása. In É. Bányai & K. Varga (eds.) A jfektívpszichológia. Az emberi
késztetések és érzelmek világa, (pp. 173-197.) Budapest, Medicina Kiadó.
Csányi, V. (1999). Az em beri természet. Budapest, Vince Kiadó.
 2 . V on zalom

pszichológusokat már régóta érdekli, hogy milyen lelki mecha­

A nizmusok működnek a párválasztás közben, más szóval: miért

vonzódunk bizonyos emberekhez inkább, mint másokhoz. A szo­
ciálpszichológusok szerint a vonzerő annak következménye, hogy mikor, hol
és milyen körülmények között találkozunk lehetséges partnerekkel (Swami
és Furnham, 2008). Eszerint tehát amit vonzerőnek élünk meg, valójában
nem a szépséggel és fizikai megjelenéssel függ össze, hanem sokkal inkább
életstílusunk demográfiai összetevői által befolyásolt jelenség. Azaz, nem
szépsége miatt vonzódunk valakihez, inkább azért látjuk szépnek, mert né­
hány (szociál)pszichológiai törvényszerűség miatt szinte automatikusan így
reagálunk társainkra. A fejezet első részében ezeket a modelleket tekintjük
át részletesebben, amikor a közelség, kölcsönösség és hasonlóság törvénysze­
rűségeit ismertetjük. A fejezet második részében pedig a vonzerő evolúciós
pszichológiai elméleteit és a hozzá kapcsolódó kutatásokat mutatjuk be.

Közelség
A szociálpszichológiai kutatások alapján azt mondhatjuk, hogy a személyek
közötti fizikai közelség az egymás iránt érzett vonzerő kialakulásának az
egyik legfontosabb összetevője (Sprecher, 1998a). A témában a leghíresebb
vizsgálatot az ötvenes években végezték egy kollégiumban (Festinger, Back
és Schachter, 1950), és a barátságok alapjául szolgáló interakciók feltárása
állt a kutatás fókuszában. Az találták, hogy a résztvevők hajlamosabbak vol­
tak azokkal a társaikkal barátkozni, akik közvetlen szomszédságukban lak­
tak, mint azokkal, akik ugyanazon az emeleten, de tőlük távolabbi szobákban
éltek. Még ennél is kevesebb barátság alakult ki a más emeleten élőkkel és
a más kollégiumi épületekben elszállásoltakkal. A kutatók szerint az épített
fizikai környezetben való elhelyezkedés, a közelség, azért van ilyen hatással
az emberi kapcsolatok alakulására, mert gyakoribb találkozásokon keresztül
képes növelni az ismerősség érzését az egyénekben.
34 2. Vonzalom

Számos más kutatásban is hasonló eredményre jutottak. Egy 500 ame­

rikai házaspár adatainak elemzéséből született tanulmányban kimutatták,
hogy a párok egyhatoda a házasságot megelőzően egy lépcsőházban élt, egy-
harmada pedig öt háztömbnyi távolságon belül lakott egymástól. De még
nagyjából az elemzett kapcsolatok felében is csak 20 háznyi távolságra laktak
egymástól a partnerek a házasságot megelőzően. Mivel a távolság jól mérhe­
tő, akadtak kutatók, akik kiszámolták, hogy az emberek általában 177 km-es
körön belül választanak maguknak partnert (Spuhler, 1968). Mások pedig
úgy találták, hogy a házaspárok az első találkozásaik idején nagyjából másfél
kilométernyire laktak egymástól (Clarké, 1952).
A közelség tehát két szempontból is fontos összetevője az ébredező
vonzalomnak. Egyrészt - ahogy már láthattuk - a közelség az ismerősség
érzésének kialakulásához vezethet, amely azt eredményezi, hogy kedvelünk
valakit. Zajonc (1968) szerint egy ingerrel való sorozatos találkozás ahhoz
vezet, hogy ismerősként kezeljük az ingert (amely egyaránt lehet élő vagy
élettelen dolog), ez pedig fokozza pozitív beállítódásunkat, vagyis elkezd­
jük kedvelni azt. Ez a jelenség különösen hangsúlyos, amikor idegenekkel
találkozunk. Jorgansen és Cervone (1978) azt találták, hogy a vizsgálati sze­
mélyek elkezdték kedvelni a nekik mutatott idegenek arcképét, miután elég
gyakran látták azokat. Moreland és Beach (1992) is arról számolt be, hogy
a hallgatók szimpatikusabbnak találták azokat az oktatóikat, akikkel sűrűb­
ben találkoztak. Az ingerekkel való gyakoribb találkozás hatására kialakult
szimpátia azonban nem fokozható a végtelenségig: Bornstein (1989) szerint
a fényképen mutatott emberek iránt erősödő kedvelés mértéke csak kb. 10
alkalomig növekedik.
A közelség másrészt azért serkenti a szimpátia kialakulását, mert meg­
különböztetett kapcsolatként tekintünk a közelünkben élőkre. Nem csupán
arra vagyunk hajlamosak, hogy lehetséges partnerünket lakókörnyezetünk­
ből válasszuk, hanem arra is, hogy azt feltételezzük: a közelünkben élők job­
ban kedvelnek bennünket másoknál (Urdy, 1971). Általában szomszédainkat
egyszerű kategóriák mentén soroljuk be: szocioökonómiai státuszuk, vallá­
si- és etnikai csoporthoz való tartozásuk, iskolázottságuk alapján. Amikor
magunkhoz hasonló érdeklődésű és hátterű társat keresünk, valószínűleg
vonzódni fogunk a közelünkben élő, hozzánk hasonlónak vélt emberekhez.
Bár a közelség hatásával foglalkozó tanulmányok több évtizedes múltra
tekintenek vissza, feltételezhető, hogy a napjaink cyberkultúrájában élő em­
berek életére, párkapcsolati választásaira is hatással van a proximitás.
 Kölcsönösség 35

Kölcsönösség
A személyközi érintkezés egy másik meghatározó tényezője a kölcsönösség:
hajlamosak vagyunk kedvelni azokat, akik bennünket is kedvelnek és utálni
azokat, akik utálnak bennünket (Sprecher, 1998a). Általánosabban megfo­
galmazva: azokat találjuk vonzónak, akik figyelnek ránk, akik figyelmesek
velünk, akiknek felkeltjük az érdeklődését. Dittes és Kelly (1956) klasszikus­
nak számító vizsgálatában egy csoport tagjaival különböző dolgokat hitettek
el a vizsgálatvezetők: volt, akit úgy informáltak, hogy bizonyos csoporttagok­
nak pozitív véleményük van róluk, míg másokkal azt hitették el, hogy egyes
csoporttagok utálják őket. Az eredmények szerint azoknak, akiket arról tájé­
koztattak, hogy tetszenek másoknak, sokkal szimpatikusabb volt a csoport,
mint azoknak, akiket a negatív véleményekről informáltak. Ugyanakkor az
említett kölcsönösség hatása nem minden résztvevőnél jelentkezett egyfor­
mán. A pozitív visszajelzés fontosabb volt azok számára, akik magasabbra
értékelték a társas biztonság érzését (Sperling és Borgaro, 1995). Más vizs­
gálatok is megerősítik (Dittes és Kelly, 1956), hogy az alacsony önértékelésű
emberek erősebb pozitív és negatív reakciót adnak a csoport velük kapcso­
latos visszajelzésére, míg a magas önértékeléssel jellemezhető csoporttagok
számára az elfogadottság/elutasítottság hatása nemigen figyelhető meg.
Mivel a kölcsönösség alapvető mozgatója közeli kapcsolatainknak, van­
nak helyzetek, amikor kifejezetten érzékenyek vagyunk az ilyen kölcsönös­
ségre épülő visszajelzésekre. Sokkal inkább hajlamosak vagyunk komolyan
venni azt, ha egy idegen ad pozitív visszajelzést rólunk, mint azt, ha egy ba­
rát, vagy közeli ismerős dicsér meg bennünket (Hogg és Vaughan, 2005). A
régi ismerős véleménye ugyan fontos számunkra, de hajlamosak vagyunk azt
feltételezni, hogy dicsérete a kapcsolatunk kölcsönösségén alapul és nem füg­
getlen a korábbi szimpátia-jelzésektől. Ugyanakkor egy idegenről azt feltéte­
lezzük, hogy véleménye inkább fakad őszinteségéből, mint a barátok közötti
kölcsönös pozitív visszajelzések láncolatán, azaz elfogulatlan. Ez a minta a
személyközi vonzalom alakulásának más színterein is mérhető: hajlamosak
vagyunk azokat kedvelni, akik kezdetben nem szimpatizáltak velünk, később
mégis pozitív véleményt alakítottak ki rólunk. Azokat pedig, akik kezdetben
kedveltek bennünket, és később elfordultak tőlünk, kimondottan ellenszen­
vesnek tartjuk (Aronson és Linder, 1965).
36 2. Vonzalom

Hasonlóság
A kapcsolat kezdeti szakaszában általában a közelség és kölcsönösség tű­
nik fontosnak a vonzerő alakulása szempontjából, az attitűdök, értékek ha­
sonlósága pedig a kapcsolat alakulása folyamán válik egyre hangsúlyosabbá
(Newcomb, 1961). A párok közötti hasonlóság az evolúciós pszichológiában
is jól értelmezhető bizonyos modellek szerint. M íg az evolúciós elméletalko­
tók a partnerek vonzerejében található hasonlóságot állítják a magyarázatok
középpontjába, addig a szociálpszichológusok az értékek hasonlóságával ma­
gyarázzák a vonzalom kialakulását (Sprecher, 1998a). Egy korai vizsgálatban
Newcomb (1961) több alkalommal mérte meg egy kollégiumban élő egyete­
misták attitűdjeit és értékeit. A beköltözés után a közelség valóban jól jelezte
a résztvevők egymás iránti szimpátiáját, vonzódását. Néhány hét elteltével
azonban a hasonló értékeket jelző attitűdök mutatták leginkább, hogy ki kit
talál vonzónak.
A vizsgálatok azt mutatják, hogy a vonzalom erősebb azok között, akik
hasonló társadalmi háttérrel, hasonló személyiségvonásokkal rendelkeznek,
és hasonló társas kapcsolati igényük van, illetve hasonló módon töltik sza­
badidejüket (Stevens és mtsai, 1990). Egy házaspárok hosszú távú vizsgála­
tán alapuló tanulmány kiemeli az életkor, az iskolázottság, a vallásosság, és
a politikai érdeklődés hasonlóságát, amelyet azzal magyaráznak, hogy idővel
a partnerek mintegy „átvették” egymás attitűdjeit, szokásait és képességeit a
kapcsolat alakulásának folyamán. M eg kell jegyezni, hogy a legtöbb evolúci­
ós pszichológus álláspontja némileg ellentétes ezzel az értelmezéssel, amikor
a hasonlóság jelenségéről van szó. Szerintük m ár eleve hasonlóbb emberek
választják egymást, és éppen a hasonlóság az egyik oka annak, hogy az ilyen
párok elégedettebbek a kapcsolattal és egymással, több utódot nevelnek és
kevésbé hajlamosak elválni/tovább maradnak együtt (Bereczkei, Gyuris,
Köves és Bernath, 2002).
A hasonlóságra irányuló szociálpszichológiai vizsgálatok kiemelik a val-
lási/egyházi és etnikai hovatartozás fontosságát a vonzerő alakulásában és
a választásokban. Az ugyanolyan vallású emberek a közös világnézeten ke­
resztül könnyebben osztják meg egymással vélekedésüket, értékrendjüket,
sőt a világban saját helyükről és szerepükről alkotott véleményüket is. Ezért
fordulhat elő, hogy a kevert vallású házasságból származó gyerekek nehezen
találják helyüket szüleik vonatkoztatási csoportjában, amely együtt járhat az
identitás problémáival és a személyes biztonságérzés elvesztésével (Swami és
 Hasonlóság 37

Furnham, 2008). A kultúrák közötti és adott etnikai csoporton belüli vizs­

gálódások rámutatnak a hasonló rasszhoz tartozásnak a kapcsolatok alaku­
lásában betöltött szerepére. Például amikor Liu és mtsai, (1995) az Egyesült
Államokban élő négy különböző etnikum szokásait vizsgálták, azt találták,
hogy a résztvevők szívesebben randiztak a saját csoportjukba tartozókkal,
mint másokkal. A partner választásának legerősebb prediktora (előrejelzője)
az volt, hogy a résztvevők saját csoportja elfogadta-e a választottat. Esze­
rint leginkább azokkal vagyunk hajlamosak randizni, együtt járni, akiket
barátaink, családunk „elfogadhatónak” tart, és ez különösen igaz az etnikai
hovatartozásra. Egy érdekes vizsgálatban azt találták (Warren, 1970), hogy
a vallási hovatartozásukat házasodáskor megváltoztató férfiak hetven száza­
léka újdonsült házastársa vallását vette fel. Mintha a váltással is hangsúlyozni
szerették volna partnerükkel való hasonlóságukat, a közös értékrendet, a ha­
sonló attitűdöket.

M i van a szépség mögött?

A fentiekből is kitűnik, hogy a szociálpszichológusok a vonzalmat több-
faktoros vonásként képzelik el, amely tartalmazza a vonzerő dinamikus és
statikus összetevőit is (Riggio és mtsai, 1991). Dinamikus elemek alatt az
egyén kommunikációs készségét, személyiségét, humorérzékét, másokra való
nyitottságát, segítőkészségét érthetjük. Végső soron pedig az arra való képes­
ségét, hogy az egyén egy másik emberrel kölcsönös én-közléseken alapuló
kapcsolatban vegyen részt (Lundy és mtsai, 1998).
A kutatók kezdetben azt gondolták, hogy a vonzalom alakulásában a fi­
zikai kiterjedéssel mérhető vonások tanulmányozhatók igazán (arcvonások,
testi jellemzők, stb.), a fenti dinamikus változók pedig csak nehezen mérhe­
tők. Az arcvonások mérése egy fényképen statikus jellemzője, míg a mosoly
tipikusan dinamikus jellemzője a szépségnek, de amikor az utóbbit mérjük,
nem igazán tudjuk elkülöníteni a statikusaktól. Például ilyen nehézségekkel
találkoznak a kutatók, a beszéd fizikai vonzerejét mérik, hiszen a dinamiku­
san változó hangszínt nehéz kontrollálni a vizsgálatokban.
A fizikai kiterjedéssel nem rendelkező vonások közül - amelyek fontosak
a másik vonzerejének megítélésében - a közeli kapcsolatokra épülő csopor­
tokban a személyes jó hírnév az egyik legfontosabb. Számos társadalomban
az egyént reputációja segíti az erőforrások elérésében, a kölcsönösségre hajló
38 2. Vonzalom

partnerek megtalálásában, és még olyan - a párkapcsolatokban kitüntetett

jelentőségű összetevőkkel is kapcsolatba hozható, mint az egyén egészsé­
gi állapota, illetve promiszkuitásának mértéke (Brown és Moore, 2002;
Henderson és Angiin, 2003). így a reputáció hatással van az egyén vonze­
rejének megítélésére is. Egy bolíviai vizsgálatban azt találták, hogy az Ama­
zonas mentén élő cimán népcsoport nőtagjairól szóló pozitív illetve negatív
információk, összefüggnek azzal, hogy mennyire találnak vonzónak valakit.
A vonzerő megítélésében különösen fontosnak tartott vonások az anyaság,
a megbízhatóság, a háziasság (a háztartási teendők ellátására való hajlam),
a társas intelligencia, az egészségesség volt, amelyek alapján kirajzolódott a
csoporttagok reputációja és a magasabbra értékeltek nagyobb vonzereje.
Azt is tudjuk, hogy a statikus vonzerő növelhető a hátrányos vonások hát­
térbe szorításával, illetve az előnyös vonások kihangsúlyozásával. A nyugati
világ szépsegipara, a kozmetikai szerek használata, a smink, a ruhadivat, a
különböző hajviseletek éppen ezt a célt szolgálják. Az öltözködés, a parfüm,
a testdíszítés (tetoválás), az ékszerek, stb. minden ismert emberi kultúrában
elterjedtek valamilyen formában. Ezeknek a díszeknek a funkciója - kevés
kivételtől eltekintve - viselője fizikai vonzerejének fokozása. Azonban az
említett mesterséges ornamentikák nem csak a potenciális partner figyelmét
keltik fel, hanem egyúttal az önmegjelenítést, az önkifejezését is lehetővé
teszik (Wohlrab és mtsai, 2007).

Vonzerő és evolúció
Az evolúciós pszichológia nem csupán azt állítja, hogy univerzális, fajunkra
jellemző tendenciák jutnak érvényre párválasztási viselkedésünkben. Emel­
lett kijelenti azt is, hogy nők és férfiak egymás megítélésében különleges
figyelmet tulajdonítanak bizonyos fizikai tulajdonságoknak és jellegeknek
még akkor is, ha éppen nem szeretnének partnert keresni. Más szavakkal:
egy a partnerével teljesen elégedett ember is el tudja dönteni, ha találko­
zik valakivel, hogy az illető vonzó külsejű-e vagy sem. A szépség megítélé­
se tehát a párválasztási preferenciákkal függ össze, és főként a másodlagos
nemi jellegekre irányul, de a párválasztási helyzettől függetlenül is működik.
Leegyszerűsítve, a férfiak a nőknek azokra a jelzéseire érzékenyek, amelyek
a szaporodás lehetőségének maximumát hirdetik (ilyen a fiatalság, amely a
termékenység és egészség reklámja), míg a nők a férfiaknak azokra a szig­
 Vonzerő és evolúció 39

náljaira fogékonyak, amelyek az erőforrások felhalmozásával és az utódok­

nak nyújtható szülői gondoskodással vannak kapcsolatban (ilyen a státusz és
dominancia). Mivel a fenti tulajdonságokkal kapcsolatos információkat el­
sősorban a szexuális szelekcióval kialakult jellegeink hordozzák, ezért ezek­
nek tulajdonítunk nagyobb figyelmet az ellenkező neműekben (Swami és
Fúrnám, 2008).
A szexuális szelekcióval kialakult fizikai jelzések általában a nemi éréssel
egyidőben alakulnak ki és válnak hangsúlyossá elsősorban a nemi hormonok,
a tesztoszteron és az ösztrogén hatására. Ez az „időzítés” az egyén életében
azt jelenti, hogy eljött a párválasztás ideje (Gould és Gould, 1989). Hagyo­
mányos értelemben véve a szexuális szelekciós elmélet ezeket a jellegeket
olyan túlzónak és (a túlélés szempontjából akár) hátrányosnak írta le, mint pl.
a páva farktolla (amelyet a következő fejezetben részletesen is áttekintünk).
Azonban ezek a nemi sajátosságok nem feltétlenül hátrányosak, csökkentve
ezzel a túlélés esélyét (Buss, 1989). Például a felnőtt hím gorillák ezüstös
hátszőrzete, amely jól jelzi a szociális státuszt, és amely vonzó jelleg a nősté­
nyek számára, nem jár semmilyen ismert költséggel a túlélés szempontjából
(Barber, 1995).

Egészség és termékenység
Az egyenletes pigmentáltságú, sima, feszes bőr, a tiszta szemek és a fényes
haj olyan kulcsok, amelyek alapján vonzónak ítélünk valakit, és amelyek jól
jelzik, hogy tulajdonosuk mentes a kórokozóktól. Szélesebb értelemben
azonban az egészségi állapot nem elszigetelt jelzésként működik, például a
’betegség hiányát’ hirdetve. Sokkal inkább fenotípusos kondíciónak nevez­
hetjük: egy olyan képességnek, amelynek segítségével az egyed képes erőfor­
rásokra szert tenni, hatékonyan tartalékolni, és eredményesen felhasználni
azokat, növelve a túlélést és a reprodukciót. Tehát egy képességről van szó,
amelynek birtokában fel lehet halmozni-, és át lehet alakítani energiát evo­
lúciós rátermettséggé (fittness). Ez azt jelenti, hogy két kórokozó-mentes
egyed is eltérő lehet például az anyagcsere-folyamataik hatékonyságát illető­
en, ami végső soron az egészségi állapotuk különbözőségét vonja maga után.
Ha továbbvisszük ezt a gondolatot, akkor az a két egyed, amely különbözik
az energiák növelésére és hatékony tartalékoláséra vonatkozó képességeit il­
letően, az immunkompetenciájukat tekintve pedig hasonlóak, tehát egyfor­
40 2. Vonzalom

mán betegesek (vagy egészségesek), és csak abban az egy képességben térnek

el, hogy az energiát mennyire tudják a rátermettségük növelésére fordítani,
akkor ezt azzal magyarázhatjuk, hogy eltérő fenotípusos kondícióval ren­
delkeznek. Számos faktor lehet hatással az összes fajta kondícióra, többek
között a mutáció, a kórokozók, toxinok és bármilyen, a fejlődés során szerzett
bántalmazás-jellegű tapasztalat. Mivel a mutációk és a kórokozókkal, vala­
mint a toxinokkal szembeni ellenállási képesség örökölhető, ezért mindenfé­
le fenotípusos kondíció is várhatóan részben öröklődik.
Az a képesség, hogy felbecsüljük egy másik egyed (egyén) fenotípusos
kondícióját valószínűleg hatással lehetett az individuum reproduktív sike­
rességére az evolúciós időkben, és nemcsak olyan társas „szövetségekben”
működött, mint például a párválasztás. A vonzerő megítélése információkat
ad a fenotípusos kondícióról, amely szerepet játszik a rokonoknak nyújtott
támogatásokkal kapcsolatos döntéseinkben. A vonzó és egészséges kinéze­
tű gyerekek több szülői gondoskodást kapnak más, kevésbé vonzó társuknál
(Daly és Wilson, 1984,1988a). Hasonló fontosságú a vonzerő a baráti kap­
csolatokat illetően a kölcsönösség kérdésében. A kölcsönösség szempont­
jából fontos kérdés az egészség dimenziója mind a barátságok, mind más
- nem párkapcsolati jellegű - szociális szövetségek kialakításakor, hiszen az
alacsony túlélési eséllyel „kecsegtető”potenciális barát kisebb valószínűséggel
képes viszonozni a ráfordításokat.
Az a feltételezés, miszerint a szépség valamiféle kapcsolatban van az
egészséggel, számos kutatás kiindulópontjává vált. Az egyik nagyobb vizs­
gálatban férfiak és nők vonzerejét még a pubertásuk idején mérték fel, és
ezeket az eredményeket összehasonlították évekkel későbbi - a vizsgálati
személyek egészségi állapotát célzó —eredményekkel. Nem találtak kapcso­
latot a két adatsor között (Kalick és mtsai, 1998). Ezek az adatok úgy tűnik,
hogy cáfolják annak a nézőpontnak a létjogosultságát, miszerint a vonzerő
észlelése az egészség megítélésével kapcsolatban alakult volna ki az evolúció
folyamán, valójában azonban nem relevánsak. Először is az egészségi állapot
fogalma sokkal szélesebb értelemben használatos és nem csak a betegségek
gyakoriságát jelenti. Másodszor, ez a nézőpont azt jelzi előre, hogy a vonze­
rő kapcsolatban volt a fenotípusos kondícióval az evolúciós környezetben,
azaz az utóbbi néhány millió évben. A férfiak és nők arcának vonzereje és
reproduktív sikerességük közti összefüggés a modern világban már nem tölti
be ugyanazt a szerepet, mint korábban, mivel az ember megváltozott evolú­
ciós környezete helyébe olyan újdonságok kerültek, mint például a modern
 Egészség és termékenység 41

fogamzásgátlók, az orvostudomány, stb. Azokban a kultúrákban, ahol még

ma is rengeteg a parazita, a vonzerőnek fontosabb szerepe van a párválasz­
tásban, mint a nyugati civilizáció védett, „steril” közegében. Itt a vonzerőnek
az egészségre vonatkozó szignálja egyenletesebben mutatható ki, bár ez egy
közvetett bizonyíték.
Egy másik markánsabb megközelítés az adaptációs nézőpontból ered,
amikor arra a kérdésre keressük a választ, hogy egy bizonyos vonásnak mi a
funkciója. A különböző vonásoknak (akár mentális, akár fizikai) az adaptációs
modell szerint az a feladata, hogy megjelenítsék a populációban előforduló,
egymástól eltérő szerkezetet. Valójában a vonás az, ami hordozza azt a szer­
kezetet, ami aztán megoldásként szolgálhat néhány adaptációs problémára.
Itt a vonás és a szerkezet egy sajátosságára hívjuk fel a figyelmet: a szerkezet
nemcsak azt teszi nyilvánvalóvá, hogy a vonás maga egy adaptációs jelleg,
hanem azt is egyértelművé teszi, hogy a vonás mi miatt lett adaptív. Tehát
adaptációs perspektívából az a hipotézis, amely azt mondja, hogy az arc vonz­
erejével kapcsolatos ítéletek a fenotípusos kondíció összességének megbe­
csülésére fejlődtek ki az evolúciós történelem során, valójában azt mondja,
hogy a szépségnek éppen az a funkciója, hogy megítélése által feltáruljon a
fenotípusos kondíció.
A fejezet utolsó részében bemutatjuk, a testmagasság példáján keresztül
- amely a szexuális szelekcióval alakult ki, tehát jelentős nemi különbségek
mérhetők benne - hogy miként hirdeti a fenotípusos kondíció tulajdonosa
rátermettségét.

Testmagasság
Viszonylag kevés kutatás foglakozik azzal a témával, hogy milyen testmagas­
ságot tartunk előnyösnek az ellenkező neműekben. Ez azért is meglepő, mert
a hétköznapi életben és a tömegkultúrában a testmagasság fontossága szem­
betűnő, ami pedig a mérését illeti - tudományos módszertani szempontból
- aránylag könnyen és megbízhatóan elvégezhető (Freedman, 1969). A kap­
csolódó vizsgálatok valóban azt tárják fel, hogy magasságunk elsöprő erejű
hatással van természetünkre és személyiségünkre (Just és Morris, 2003).
Az ember esetében a testmagasságban nemi különbségek mérhetőek:
általában azt mondhatjuk, hogy az etnikai csoportok többségében a férfiak
néhány centivel magasabbak a nőknél (Gillis és Avis, 1980). Az evolúciós
42 2. Vonzalom

pszichológusok szerint a férfiak magassága a „jó gének”jelzésével kapcsoló­

dik össze, és így jelzi tulajdonosának nagyobb szaporodási esélyeit az átlagos
testmagasságúakhoz képest. Az egyik vizsgálatban (Pawlowski, 2000), ahol az
egész élethossz viszonylatában kalkuláltak, és figyelme vették az életkort, va­
lamint a születési helyet is, valóban azt találták, hogy az átlagosnál magasabb
férfiaknak több utódjuk van. Ehhez kapcsolódó eredményekre jutott Nettle
(2002a) is, aki megállapította, hogy az átlagosnál magasabb brit férfiak - az
egész élethosszt tekintve - több hosszú távú, együttéléssel járó kapcsolatban
vesznek részt átlagos testmagasságú társaikhoz képest, ami csökkenti az esé­
lyét annak, hogy utód vagy fontosabb párkapcsolat nélkül maradjanak. Erre
a gondolatmenetre felfűzve evolúciós pszichológiai kutatások egész sora szá­
mol be arról, hogy a magasabb férfiakat vonzóbbnak is tartják. Például nőket
megkérdezve egyértelműen a náluk magasabb férfiakat részesítik előnyben
párválasztáskor (Pawlowski, 2003), és magukat az átlagnál magasabbnak le­
író férfiak több választ kapnak párkereső hirdetéseikre (Pawlowski és Köziéi,
2002). Hasonló tapasztalatról számol be Sheppard és Strathman (1989), akik
szerint egy nő gyakrabban mutatkozik a nyilvánosság előtt, ha magasabb fér­
fivel randevúzik, mint amikor alacsonyabbal. A nők többsége, aki párkereső
újsághirdetést ad fel, úgy nyilatkozik a testmagasságról, mint a lehetséges
partner egy fontos tulajdonságáról (Jackson és Ervin, 1992). Egy másik vizs­
gálatban, magyarországi párkereső hirdetések szövegelemzésekor azt találták,
hogy a női hirdetők háromszor gyakrabban hivatkoznak potenciális partne­
rük magasságára, mint a férfiak (Bereczkei és mtsai, 1997). Összegezve, a fér­
fiak testmagassága azért jelentős szempont vonzerejük megítélésekor, mert
(amellett, hogy egyszerűen szemrevételezhető) ez a vonás összekapcsolódik
a szaporodási sikeresség egyénenként eltérő értékével is.
Ezzel ellentétben, az átlagosnál magasabb testalkat a nők számára nem
jelent reproduktív előnyt (Nettle, 2002). A nők magassága nincs hatással az
utódszámmal mérhető szaporodási sikerre úgy, ahogyan ezt a férfiak esetében
láttuk. A tapasztalatok azt is mutatják, hogy a férfiak hajlamosak maguknál
alacsonyabb partnert választani (Gillis és Avis, 1980). A nők testmagassága
kevésbé fontos szempont a férfiak számára a lehetséges partner szépségének
megítélésébenvAz átlagos magasságúakat vonzóbbnak tartják, és gyakrabban
is randevúznak ilyen alkatú nőkkel, mint a magasabbakkal (Jackson és Ervin,
1992; Sheppard és Strathman, 1989).
Az a kérdés azonban még mindig tisztázásra vár, hogy a testmagasság
milyen mértékben játszik szerepet a fizikai vonzerő megítélésében és ez egy­
 Testmagasság 43

általán mennyire független más hatásoktól. Ahogy Weeden és Sabini (2005)

rámutat, a testmagasság valóban lényeges szempont lehet a párválasztásban
(mint más tényezők is, például az iskolázottság vagy a hasonló érdeklődés,
stb.), de önmagában nem feltétlenül, más vonásoktól nem függetlenül járul
hozzá a férfiak vonzerejének emeléséhez. Valószínűleg olyan alapvető társas
sztereotípiák is szerepet játszanak abban, hogy ideálisnak értékeljük-e part­
nerünk testmagasságát, mint például „a férfi legyen magasabb, mint a nő’
(Cameron és mtsai, 1977; Hensley, 1994).
Mindemellett, néhány tanulmány szerint a nők szívesebben randevúz­
nak átlagos testmagasságú férfival, mint nagyon magassal, vagy nagyon ala­
csonnyal (Graziano, 1978). Ugyanakkor, egy kisnövésű férfi azért is lehet
viszonylag rokonszenves, mert a magas testalkatot fenyegetőnek, félelmetes­
nek is megélhetik a nők. Néhány vizsgálati eredmény szerint a testmagasság
a gyengébb egészségi mutatókkal és a magasabb halálozási aránnyal is össze­
függ (Gunnel és mtsai, 2003; Samaras és mtsai, 1999). Ezek az eredmények
nem feltétlenül mondanak ellent a jó-gén elméletnek, hiszen a testmagas­
ság energetikailag költséges jelzés, de evolúciós nyeresége van (pl. a riválisok
megfélemlítésében), hanem inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy a magya­
rázat érvényessége bizonyos értelemben korlátozott lehet.
A magasságról kapott képünket tovább színesítheti, hogy a kutatók a
testhossz és a társadalmi-gazdasági státusz között is összefüggést tártak fel
(Swami és Fúrnám, 2008). Amikor Judge és Cable (2004) a magasság és
a munkahelyi sikeresség közötti kapcsolatokkal foglalkozó kutatások ered­
ményeit elemezte, arra a következtetésre jutott, hogy a magasabb emberek
sikeresebbek és többet keresnek. Konkrétan azt találták, hogy, ha valaki 182
cm magas, akkor egy 30 éves karrier alatt közel $166.000 (azaz kb. 32 millió
forinttal) több fizetést kap, mintha 165 cm magas lenne. Ezt a meglepő ered­
ményt a szerzők egy összetett modell segítségével magyarázzák, amelyben a
testmagasság számos közvetítő folyamat hatásával együtt vezet a társadalmi
sikerességhez.
Először is, a testmagasság hatással van arra, miként ítéljük meg magun­
kat (önértékelés), másodszor pedig arra, hogy mi, emberek, milyennek lát­
juk egymást (társértékelés). A társ- és önértékelés befolyásolja a munkához
való hozzáállásunkat és teljesítményünket, amely alapján a vezetőnk képet
alkothat a munkánkról. Végeredményben ez vezethet sikerhez is a karrie­
rünk folyamán. Ezzel a modellel összhangban Judge és Cable (2004) azt
találta, hogy a munkahelyi teljesítmény kapcsolata sokkal erősebb a társ- és
44 2. Vonzalom

önértékeléssel, mint a testmagassággal. Azonban a vonzó testhossz mértéke

nem annyira az egyén tényleges teljesítményét volt képes előrejelezni, hanem
inkább azt, hogy a megítélő miként lát és értékel másokat.
Végső soron ezek az eredmények azt valószínűsítik, hogy a nőkben mű­
ködik egy veleszületett fogékonyság, amelynek segítségével megtanulhatják,
hogy előnyben részesítsenek olyan, a férfiakban meglévő tulajdonságokat,
amelyek kapcsolatban vannak az erőforrások megszerzésének képességével,
amilyen például a testmagasság (Barrett és mtsai, 2002). Ez a fajta tanulás
végbemehet egyrészt személyes tapasztalatok beépülésével, másrészt olyan
viselkedési szabályok elsajátításával, amely kulturális ismereteken keresztül
jut el hozzánk. Mivel a rendelkezésre álló adatok az mutatják, hogy a maga­
sabb emberek társadalmi és gazdasági szempontból sikeresebbek, ez igazol­
ja, hogy valószínűleg megfigyeléses tanulással sajátítjuk el az információkat
(Higham és Carment 1992; Young és French 1996).
* * *

Ebben a fejezetben áttekintést kaptunk arról, hogy a személyek közötti von­

zalom milyen szociálpszichológiai és evolúciós törvényszerűségek alapján
működhet. Vajon a vonzerő mellett milyen más evolúciós erők hatottak az
emberi párválasztás kialakulására? Melyek azok a tényezők, amelyek elvá­
laszthatatlanul összekötnek bennünket a többi emlős fajjal? Milyen humán
sajátosságokkal rendelkezünk a párválasztás területén? A következő fejezet­
ben erről olvashatunk.

További olvasmányok:
Forgás, J. P. (1989). A társas érintkezés pszichológiája. Budapest, Gondolat Kiadó.
Meskó, N. (2012). A szépség eredete. Szexuális vonzerő és párválasztás. Pécs,
Pro Pannónia Kiadó.
Passingham, R. E. (1988). Az em berré váltfőem lős. Budapest, Gondolat Kiadó.
 3. P á r v á l a s z t á s és evo lú ció

legújabb és igen népszerű magyarázatot azzal kapcsolatban, hogy

A miért tartjuk vonzónak egymás bizonyos jellegzetességeit, az evo­

lúciós pszichológiai modellek és vizsgálatok szolgáltatják (Meskó,
2012). A pszichológusok új elméleteik alkotásakor már évtizedekkel ko­
rábban azzal az ambícióval kezdték beolvasztani a természettudományos
modelleket, hogy ezzel a szerteágazó kérdésfeltevéssel, módszertannal ren­
delkező pszichológiai iskolákat talán sikerül egyesíteni. Néhány tudós úgy
írta le az új pszichológiát, mint egyfajta „bio-szociális” tudományt, vagy
„biopszichológiát” (Pinel, 2011), hangsúlyozva ezzel azt a szerepet, amelyet
a biológia játszik (vagy amit kéne, hogy játsszon) az emberi viselkedés ta­
nulmányozásában és megértésében. Ez a biopszichológiai hatás leginkább az
evolúciós pszichológiában valósul meg, amely a darwini elmélet alkalmazása
az emberi viselkedés és lelki működés tanulmányozására.

A szexuális szelekció
Darwin (1859) természetes kiválasztódás elmélete érthetően elmagyarázta,
hogy miért alakult ki az élőlények számos anatómiai-élettani jellegzetessége,
amelyek segítették az egyed túlélését. Ez az elmélet azonban nem volt képes
választ adni bizonyos - párválasztással és szaporodással összefüggő - kérdé­
sekre. Például, miért vonzóbbak némely egyedek másoknál? Darwin (1871)
második nagy elgondolása, a szexuális szelekció elmélete azonban értelme­
zést kínál az állatvilág olyan jelzéseire - mint a szarvas agancsa, az antilop
szarva, a páva hosszú farktolla, az énekesmadarak dala, a béka brekegése és
számos madár- valamint halfaj színpompás ornamentikája - amelyek első
ránézésre inkább megnehezíthetik a túlélést. Ezek a „díszek” ugyanis inkább
odacsalogatják a ragadozókat és megnehezíthetik a menekülést is.
A szexuális szelekciós elmélet kapcsán két további működésről szoktunk
beszélni. Az egyik a nemen belüli versengés (intraszexuális kompetíció),
amely általában arra a nemre vonatkozik, amelyiket választják, ezek többnyi­
46 3. Párválasztás és evolúció

re a hímek. Ez a folyamat játszik szerepet a morfológiai fegyverek (pl. a szar­

vasagancs) kialakulásában, de ennek az evolúciós mechanizmusnak köszön­
hető a hímek (nőstényekhez képest) nagyobb testmérete is. A hímekben így
kialakult nemi jellegek mértéke, mérete változatos eloszlásban jelenik meg az
adott népességben és bizonyos egyedeket előnyökhöz juttathat a nősténye­
kért folyó vetélkedésben. A másik ilyen mechanizmus a párválasztás, amely
főként a válogatósabb nem - többnyire a nőstények - viselkedését jellemzi. A
párválasztási folyamatban az interszexuális szelekció működik közre, amely
egyrészt létrehozza az egyik nem díszes, vonzó tulajdonságait, másrészt a
másik nem erre irányuló érdeklődését (preferenciáját). E szelekciós nyomá­
sok hatására tehát együtt alakul ki a hím páva hosszú faroktolla és a nőstény
vonzódása az ilyen testi jelleggel rendelkező hím iránt. Mindezeknek a kér­
déseknek a tárgyalására még részletesen visszatérünk.
A váltivarú fajok többségénél az egyik nem szaporodási sikerességét köz­
vetlenül és markánsan befolyásolja a számára elérhető lehetséges szexuális
partnerek száma, míg ugyanez nem mondható el a másik nemről. Ez egye­
nesen következik a szülői ráfordítás modellből (Trivers, 1972). Az emlős hí­
mekre az a jellemző, hogy a nőstényekhez képest kisebb - sokszor lényegesen
kisebb - a szülői ráfordításuk, azaz kevesebb időt és energiát fordítanak az
utódokra. Ezért genetikai képviseletüket akkor növelhetik sikeresen a kö­
vetkező nemzedékben, ha minél több utódot próbálnak nemzeni és ennek
érdekében minél több nősténnyel párzanak. Erre irányuló törekvésüknek a
fogadókész nőstények száma szab határt. A legtöbb emlősnél a nőstényének
szaporodási sikerességét viszont nem az növeli, ha minél több hímmel igyek­
szik párzani. A nőstény ugyanis a megtermékenyülést követően energetikai­
lag már „elköteleződött” az embrió(k) fejlődésében, és az újabb párzásoknak
nem lenne jelentőségük az utódszám növelésében. A nőstények reproduktív
sikerességének a hímek által birtokolt erőforrások (táplálék, territórium, stb.)
minősége és mennyisége szab határt. Ugyanis az utódgondozás folyamán
a megfelelő táplálék és környezetei feltételek azok a tényezők, amelyekre a
nősténynek az utódok felneveléséhez szüksége van. A hímek pedig csak ak­
kor tudják az erőforrásokat biztosítani a nőstény számra és megosztani az
utódokkal, ha rendelkeznek azokkal. Ezért a hímek versengenek egymással,
hogy ezeket az erőforrásokat megszerezzék, megtartsák, és ezzel vonzóvá
váljanak a nőstények számára. Ez a különbség (diszparitás) azt jelenti, hogy
a hímek olyan képességekre szelektálódtak, amely lehetővé teszi számukra,
hogy egyrészt sikeresen vetélkedjenek más hímekkel, másrészt, hogy fel tud­
 A szexuális szelekció 47

ják kelteni a nőstények érdeklődését Ez jól nyomon követhető a legtöbb faj

hímjének és nőstényének viselkedését és megjelenését összehasonlító kuta­
tásokban (Trivers, 1972).

Jó szülők és jó gének
Két különböző típusát ismerjük azoknak a jelzéseknek, amelyeket a nősté­
nyek előnyben részesítenek, amikor felmérik a hímek párkapcsolati értékét.
Az egyik a „jó szülő”-i minőség jelzése, amely általában hajlandóság az erő­
források megosztására a társsal és a közös utódokkal, ami jelenthet élelmet,
fizikai védelmet vagy közvetlen szülői gondoskodást. De ez a szempont
inkább csak azoknál a fajoknál fontos, ahol kialakult a hímek utódgondo­
zó viselkedése. Ugyanis a nőstények ebben az esetben olyan képességek­
re szelektálódtak, amelyek segítségével fel tudják mérni lehetséges társuk
utódgondozásra való alkalmasságát és elkötelezettségét. Ez a „felmérés”
többnyire az udvarlási rituálé keretében zajlik le, ahol a nőstények a partne­
rük előzetes befektetése alapján próbálják „bejósolni” a hímek későbbi apai
elköteleződését.
Például számos szövőmadár fajnál a nőstények párzás előtt gondosan
letesztelik azt a fészket, amit párjuk bonyolult eljárással megépített. Egy
halászó madárfajnál, a sarki csérnél (Sterna paradisaea) pedig az udvarlási
rimáié középpontjában a „nászetetés” áll (Monaghan, Uttley, Burns,Thaine
és Blackwood, 1989). A nőstény annak a tápláléknak (halnak) a mennyisége
alapján fogadja, vagy éppen utasítja el a hím közeledését, amelyet az naponta
több alkalommal is visz a párjának. Azzal, hogy a hím az udvarlás során bő­
séges táplálékot szállít a nősténynek, arra készteti a tojót, hogy az átlagosnál
egy-két tojással többet rakjon, amit nagy valószínűséggel fel tud majd ne­
velni a rátermett hím segítségével. így a hím a nászetetésen keresztül képes
befolyásolni a fészekalj nagyságát, azaz genetikai képviseletét a következő
generációban (Bereczkei, 2010).
A jelzések másik fajtája az egyed „jó gén”-jeit hirdeti. Ugyanis, ha a nős­
tény átlagon felüli tulajdonságokkal rendelkező hímmel párosodik, akkor
annak kiváló tulajdonságait átadhatja közös utódaiknak, növelve ezzel az
utódok életképességét és ezzel saját genetikai rátermettségét is (Gangestad
és Simpson, 2000). A jó génekre irányuló preferencia ezért inkább azoknál a
fajoknál fejlődött ki, ahol a hímek nem vesznek részt az utódgondozásban. A
48 3. Párválasztás és evolúció

madarak egy részénél és az emlős fajok többségénél a hímek nem mutatnak

szülői gondoskodást. Viszont a nőstények egyes hímeket előnyben részesíte­
nek a párválasztáskor más hímek ellenében, ugyanis a nőstények rátermett­
ségét ebben a helyzetben az növelheti leginkább, ha a jó génekkel rendelkező
társakkal párzanak. Ezeknél a fajoknál a hímek szaporodási sikerességét (és
az utódok túlélését) nem a közvetlen szülői gondoskodás, hanem a túlélés
szempontjából előnyös génjeik átörökítése növeli.
Például a nyírfajdok (Tetrao tetrix vagy Lyrurus tetrix) párzási időszak­
ban egy ún. dürgőhelyen csoportosulnak, ahol a hímek különböző udvar­
lási pózokkal és akrobatikus repülési mutatványokkal, valamint egymással
való rivalizálással igyekeznek felkelteni a nőstények érdeklődését (Höglund,
Alatalo és Lundberg, 1992). Azzal, hogy önmagukat reklámozzák, valójában
fizikai állapotukról, repülési képességükről, erőnlétükről adnak információt,
és ezek olyan tulajdonságok, amelyeket utódaik nagy valószínűséggel örö­
kölni fognak. Ezért a nőstény reproduktív érdeke, hogy a legrátermettebb
hímmel párosodjon, még akkor is, ha más nőstények is ezt a hímet válasz­
tották. A kutatásokban azt találták, hogy egy hímet csak azért is előnyben
részesít a nőstény, mert más nőstények is azt a hímet választották. A hímek
párválasztási sikerességével azonban szoros kapcsolatban van az életkor is.
A legtöbb nőstényt ugyanis a legidősebb kakasok termékenyítik meg, akik
a dürgőhely közepét foglalják el, ahová a perifériákról évek alatt jutottak el.
A jó gének választásának adaptív logikája a következőkben foglalható ösz-
sze. Az idősebb kakasok nem az utódgondozás energiaráfordítással járó és
fizikai erőnlétet igénylő folyamatában kerülnek előnyös helyzetbe, hanem
mint génhordozók fontosak. Azzal bizonyították rátermettségüket, hogy bi­
zonyos kort túléltek, azaz képesek voltak elmenekülni a ragadozók elől, és
ellenállók a betegségekkel szemben. A tyúkok számára azért bizonyulnak
értékes szexuális partnernek, mert a fenti képességek genetikai alapjait to­
vábbadják utódaiknak.
A főemlősök többségénél a hímek nem mutatnak szülői gondoskodást.
Az emberi evolúció során azonban a férfi valószínűleg tetemes ráfordítást
„fektetett” az utódok felnevelésébe és nemcsak élelem, közvetlen szülői gon­
doskodás és védelem formájában, hanem különböző jártasságok átadásával,
tanítással is (Lancaster, 1994). Számos evolúciós pszichológiai kutatás iga­
zolja a nőknek azt a párválasztási preferenciáját, amely azokra a férfiakra
irányul, akik képesek erőforrásokat felhalmozni, hajlandóságot mutatni azok
megosztására és a szülői ráfordításra (Buss, 1989; Buss és Schmitt, 1993;
 Jó szülők és jó gének 49

Jaffe és Chacon-Puignau, 1995). Természetesen a „jó-szülő” és a „jó-gének”

modell az interszexuális szelekció két alaptípusa, amelyek nem zárják ki köl­
csönösen egymást. Sokkal inkább arról van szó, hogy a humán evolúció során
mindkettő fontos szerepet játszott a párválasztás kialakulásában.

A páva farktolla
Tehát a párválasztásnak fontos kérdése, hogy a partner rendelkezik-e jó mi­
nőségű génkészlettel. A tudósok sokat gondolkodtak, hogy miként magya­
rázható meg az olyan jellegek evolúciós kialakulása, amelyek díszességükkel,
„pazarló” megjelenésükkel igazán felkeltik a nőstények érdeklődését, mint
például a páva hímjének hatalmas farktolla vagy a szarvas agancsa. Darwin
megvilágításában (Andersson, 1982) a szexuális szelekció ebben az esetben
valahogyan a természetes szelekció ellenében fejtette ki a hatását, hiszen a
nagyra nőtt farktoll vagy a terebélyes agancs akadályt jelent a mozgásban,
felhívja a ragadozók figyelmét, és csökkenti a túlélés lehetőségét. Valamilyen
adaptív értéke azonban biztosan van ezeknek a jellegeknek, hiszen fennma­
radtak az evolúció folyamán. Ha hátrányokkal jártak is a túlélésért folytatott
evolúciós küzdelemben, akkor a párzás során viszont előnyökhöz juttatták
tulajdonosukat: felkeltették a nőstények figyelmét, több párzásban vettek
részt és több utódot nemzettek.
Az elfutó szelekció (Fisher, 1930) szerint a szexuális jellegek önkényesek, és
nem valamilyen előnyös tulajdonságot hirdet vele az élőlény. Eszerint a vonzó
vonás egy eredetileg adaptív előnyökkel rendelkező tulajdonság jelzése volt a
fellelhető környezeti erőforrásokért folyó evolúciós vetélkedésben. Például a
paradicsommadár (Paradisaeidae) ősei feltehetőleg az egészséges, tömött tol­
lazat segítségével jobb repülési képességekkel rendelkeztek, ami megmutatta
a nőstények számára ezeknek a hímeknek a kimagasló túlélési adottságait,
így pozitív szelekciós hatás irányult a vonásokra. Pozitív visszacsatolás akkor
jöhet létre e jellegekre, ha egyrészt a kakasok hosszú farktollának genetikai
alapja átadódik a hímnemű utódokba; másrészt ha a hosszabb farktoll vonz­
ereje a tojókban genetikai alapú volt. Ekkor a hosszú faroktoll preferenciája
megjelenik a lány utódokban is. Ebben az önerősítő és önmagát gerjesztő
szelekcióban a nőstény számára már csak a vonzerő lesz a fontos elem. Gene­
rációról generációra a nőstények egyre hosszabb farktollú hímeket választa­
nak, ez pedig fenntartja a farktoll méretének növekedését. A folyamat adaptív
50 3. Párválasztás és evolúció

kompromisszum eredményeként azon a ponton áll meg, ahol a preferált vo­

nás már valóban veszélyezteti a hím túlélését (Krebs és Davis, 1993).
Egy későbbi magyarázat, a hátrányelv-m odell szerint (Zahavi, 1977;
Zahavi és Zahavi, 1997) a nőstények azért preferálják ezeket a feltűnő jelle­
geket, mert ezek megbízható jelzései a hím genetikai minőségének. Eszerint
az átlagtól eltérő, különc jellegek azért fejlődtek ki az evolúció során, mert
ezek a hivalkodó - egyúttal költséges, sőt sokszor hátrányos adottságok - azt
jelzik a potenciális partnernek, hogy hordozója hatékonyan képes szembe­
nézni az evolúciós problémákkal. Ha egy tulajdonság hátrányos az egyed
túlélésére (helyváltoztatására, táplálékszerzésére, rejtőzésére, ragadozók előli
menekülésére), akkor bizonyos más jellegű, előnyös képességei valószínűleg
ellensúlyozzák ezt a hátrányt. Miközben az élőlény „reklámozza” feltűnő,
hátrányos tulajdonságait, egyúttal felhívja partnere figyelmét arra, hogy en­
nek ellenére sikeres a túléléssel kapcsolatos problémák leküzdésében. A nős­
tény szemszögéből a nagy farktoll tehát annak a bizonyítéka, hogy viselője
a belőle adódó hátrányok ellenére képes volt a túlélésre, azaz kiváltképpen
jó géneket birtokol, amelyeket átörökíthet utódaiba. Ebben a helyzetben az
bizonyul genetikai nyereségnek a nőstények számára, ha utódaik túlélési esé­
lyei előreláthatólag jobbak lesznek, mint más nőstények utódaié, akik nem
érzékenyek az ilyen jelzésekre. M íg az elfutó szelekció a reproduktív sikert a
tényleges párzások számával azonosította, amelyet a vonzerőből vezetett le,
addig a hátrányelv az utódok megnövekedett életképességét helyezi a ma­
gyarázat középpontjába.
A hátrányelv továbbfejlesztése, a patoge'n-rezisztencia m odell szerint a
szexuális jellegek egy része azért van kapcsolatban a jó genetikai minőség­
gel, mert a betegségekkel szembeni ellenálló képességet hordozza (Elbert és
Hamilton, 1996). A patogének rövid idő alatt szaporodnak és folyamatosan
változó törzseikkel arra kényszerítik a gazdaszervezeteket, hogy a védekezés
(rezisztencia) újabbnál-újabb módjait állítsák elő, amelynek aztán a kóroko­
zók még hatékonyabb generációival kell szembenéznie. Ezzel egyfajta evo­
lúciós versenyfutás kezdődik, hiszen a szelekciós nyomás egyszer itt, másszor
ott az erősebb. A koevolúciós versengés eredménye a gazdaszervezet geneti­
kai sokszínűségének (polimorfizmusának) megőrződése, amely a rezisztencia
genetikai változatosságának alapja.
Tehát azok az egyedek a legellenállóbbak a patogénekkel szemben, ame­
lyek genetikai sokféleségük miatt ritka génváltozatokkal (allélokkal) bírnak.
Azok a másodlagos nemi jellegek, amelyeket szexuális vonásoknak nevezünk,
 A páva farktolla 51

és amelyet többnyire a hímek fejlesztenek ki, általában feltűnőek, költsége­

sek és összefüggésben vannak az immunkompetenciával (pl. a fácán gazdag
ornamentikájú tolldísze, a páva hosszú farktolla). Kifejlesztésüket csak azok
az élőlények „engedhetik meg” maguknak, amelyek hatékonyabban képesek
szembeszállni a kórokozókkal, mint a populáció más egyedei. Más szóval, a
partner figyelmét felkeltő díszítések (szexuális jellegek) nagy megterhelést
jelentenek a szervezet energiaháztartására nézve, és csak azok az egyedek
tudják őket létrehozni, amelyek egyébként jó testi kondícióval és kiváló ge­
netikai minőséggel (pl. a genetikai heterogenitás magas fokával) rendelkez­
nek a patogének távoltartására. A nőstény akkor tehet szert előnyre, ha képes
megkülönböztetni az ellenállóbb hímeket a többitől, párzani velük és olyan
egészséges utódokat létrehozni, akik öröklik az immunkompetenciát.

A z emberi párválasztás sajátosságai

A Homo sapiens párválasztási szokásai és azok a formák, amelyek a pár-
kapcsolatok alakítására jellemzők mind magukon viselik a szexuális szelek­
ció előbbiekben ismertetett hatását. Ugyanakkor le kell szögezni, hogy van
néhány olyan sajátosság, amely kimondottan fajunkra jellemző, és nem ta­
lálható meg más emlősöknél. A következőkben ezeket az adaptív humán
specifikus párválasztási viselkedésmintázatokat tekintjük át.
Kölcsönös választás. M íg az emlős fajok többségénél azt találjuk, hogy a
nőstények választják a hímeket, addig az ember esetében minkét nem tag­
jai aktívan vesznek részt a párválasztásban. A fizikai vonzerő mindig szoros
kapcsolatban van a választhatósággal. Az emlős fajok túlnyomó részénél a
hímek gazdagon díszítettek, amellyel képesesek felkelteni a nőstények ér­
deklődését (pl. az oroszlán sörénye). Fajunknál azonban a nők is számos
olyan (másodlagos nemi) jelleget fejlesztettek ki, amelyek szexuális vonzereje
egyértelmű a férfiak számára. A nők sem egyforma genetikai „minőségűek”
a szaporodás szempontjából olyan fontos anyai mutatók tekintetében, mint
a termékenység és az egészség, ezért a férfiaknak reproduktív érdeke volt,
hogy az észlelhető jelzések alapján feltérképezzék a lehetséges partnert az
evolúciós múltban. A nők megjelenésének és a viselkedésének, mint a pár-
választás kulcsainak azonosítása főként akkor válhatott hangsúlyossá őseink
történetében, amikor a férfiak viselkedési repertoárjában megjelent a szülői
gondoskodás (apai ráfordítás) (Mealey, 2000).
52 3. Párválasztás és evolúció

Apai ráfordítás. Az emlősöknek csak alig 10%-ka esetében látható, hogy a

hímek egyáltalán részt vesznek az utódgondozásban, ezért az, hogy a férfiak
valamennyi ismert emberi kultúrában számottevő apai ráfordítást mutatnak,
mindenképpen említést érdemel. Ennek több oka is van. A szülői ráfordítás
modellből következik, hogy ahol a hímek erőforrásokat fektetnek az utódok
felnevelésébe, ott várhatóan igényekkel lépnek fel potenciális partnereikkel
szemben. Az állatvilág adatai azt mutatják, hogy az ilyen hímek például lé­
nyegesen többet törődnek partnerük esetleges félrelépésével, mint az utódo­
kat nem gondozó hímek (Alcock, 1998). Az ember esetében ugyancsak az
várható - és a vizsgálatok ezt támasztják alá - , hogy a férfiak válogatósak a
tekintetben, hogy partnerük milyen tulajdonságokkal rendelkezik a termé­
kenység és az anyaság szempontjából.
M érsékeltpoligínia. Fajunkat vizsgálva azt láthatjuk, hogy számos férfi és
nő igyekszik intim, érzelmi közelséget jelentő kapcsolatot létrehozni, amely­
ben szexuális monogámiát valósít meg. Etnográfiai adatokból azonban tud­
juk, hogy a világon az iparosodás előtti kultúráknak csak mintegy 16%-ában
található monogám házassági rendszer. A kultúrák többségében, kb. 80%-
ában, a hivatalos vagy az előnyben részesített házasodási forma a többnejűség
(poligínia). Ezekben az iparosodás előtti (preindusztriális) társadalmakban
a legtöbb férfi és nő mégis monogám házasságokban élt. Ami főként annak
köszönhető, hogy viszonylag kevés olyan magas státuszú férfi volt, aki anya­
gilag megengedhette volna magának a több feleséggel (és a kapcsolatokból
származó jóval több gyermekkel) járó költségeket. Azoknál a fajoknál, ahol
nagyobb az ivari kétalakúság, inkább a poligínia jellemző. A legközelebbi
rokonainknál, a főemlősöknél néhány meglehetősen szélsőséges berendez­
kedéssel is találkozhatunk. A monogám fajoknál a testméretben mutatkozó
átlagos dimorfizmus 3%, míg a poligín fajok esetében 17%. Fajunk esetében
(több kultúra átlagát felhasználó vizsgálatok alapján) azt mondhatjuk, hogy
a testméret tekintetében 10%, a testmagasság esetében pedig 20% a két nem
közötti eltérés. Ez a különbség az egész testfelépítést illetően megtalálható,
némely esetben pedig kimondottan szembetűnő, mint például a felsőtestnél.
Néhány kutató úgy értelmezi ezeket az adatokat, mint amelyek egyszerre jel­
zik, hogy az emberelődök eredetileg monogámok voltak, valamint azt, hogy
az evolúció során mérsékelt poligínia irányába változtak (Schmitt, 2005).
Udvarlás. Azoknál a fajoknál, ahol a fizikai jellegekben mutatkozó sze­
xuális dimorfizmus elhanyagolható, fontos az udvarlás és a partner iránti
kölcsönös elköteleződés jelzése. Ennek számtalan változata létezik: a part­
 Az emberi párválasztás sajátosságai 53

nerek együtt énekelnek vagy táncolnak, etetik egymást, letelepednek, együtt

őrzik a territóriumot, és gyakrabban párzanak (kopulálnak), mint amennyi a
megtermékenyítéshez szükséges lenne. Az embereknél, ha nem is mindenütt
fordul elő a kölcsönös elköteleződés, udvarlás és párválasztás jelensége, de
általánosnak mondható. Számos leírás olvasható az udvarlásban tapasztal­
ható kulturális különbségekről. Evolúciós nézőpontból nem meglepő, hogy
szerte a világon fellelhető udvarlási rituálék rengeteg hasonlóságot mutatnak
egymással, sőt más fajokkal összehasonlítva is felfedezhetők bizonyos pár­
huzamok, mint például az együtt táncolás, éneklés, kölcsönös etetés, vagy az
egymás előtti különböző pózolások. Sőt az is elmondható, hogy az ember
esetében az udvarlás szinte a végletekig ritualizálódott. A házasságok törté­
netét tekintve mindig is alapvető, hogy egyfajta egyességet köt a fiatal pár, és
meg is pecsételik ezt a szocioökonómiai tranzakciót. Ez általában a meny­
asszony vételár kifizetését jelenti, amelyet a leendő férj vagy annak családja
fizet a menyasszony családjának. Ez a hagyomány a mai napig is látható
ritualizálódott formában a nyugati társadalmakban, amikor a vőlegény egy
drága eljegyzési gyűrűvel kéri meg kedvese kezét (Campbell és Ellis, 2005).
Az apai gondoskodás, a monogám vagy enyhe poligín kapcsolatok és a
hosszú udvarlási periódus kialakulása együtt járult ahhoz hozzá, hogy a fér­
fiak (nem csupán a nők) meghatározott igényeket támasztanak partnerük
bizonyos tulajdonságai iránt. Mivel a szaporodás tetemes energiát igényel a
párzás előtti és utáni jelentős befektetés miatt, ezért a Homo sapiens eseté­
ben mindkét nem arra szelektálódott, hogy körültekintően felmérje lehet­
séges párja kapacitását az utódnemzéssel és gondozással kapcsolatban. Ez
azt is jelenti, hogy fajunknál a férfiakra és a nőkre is nagyjából ugyanazok a
szelekciós modellek érvényesek (elfutó szelekció, hátrányelv, patogén rezisz­
tencia, stb.).

Nemi különbségek a párválasztásban

Trivers (1972) szülői ráfordítás elmélete szerint a nőstények és hímek eltérő
arányban osztoznak a szülői ráfordításon, amelyet az egyes utód gondozására
szánt idő és energia jelent. Az a nem, amelyik kevesebb időt és energiát fordít
az utódnevelésre, inkább az ellenkező nemű partner(ek) szexuális elérésébe
fektet. Ez a nem agresszívebb a másiknál, később érik, de hajlamos a korábbi
halálozásra és általában energikusabb, aktívabb, mozgékonyabb. Ez a keve­
54 3. Párválasztás és evolúció

sebbet invesztáló nem a szexualitását tekintve kevésbé válogatós, minél több

partner minél gyorsabb elérését tartja szem előtt, a lehető legkisebb energeti­
kai ráfordítással. A legtöbb faj esetében ez a viselkedés a hímekre jellemző. A
nőstények többet fektetnek az utód „létrehozásába”, mint a hímek, különö­
sen így van ez a belső megtermékenyítésű fajok esetében, pl. az emlősöknél.
Az elefántfóka ivarérett nősténye átlagosan 650 kg, amely évente egyetlen,
50 kg-os borját hoz világra. A borjú kb. 100 kg-t hízik az öt héten keresztül
történő szoptatás során, közben az anyai szervezet 200 kg súlyt veszít. Az
elefántfóka átlagosan 2700 kg súlyú hímje nem vesz részt az utódgondozás­
ban (Short és Balaban, 1994).
Ha körülnézünk a természetben, számos olyan fajjal találkozha­
tunk, amelynél az előbb leírt szereposztás megfordul. Például a csikóhalak
(Hippocampus) hímjei jóval több szülői ráfordítást mutatnak, mint a nős­
tények. Trivers (1972) elmélete nem is azt mondja ki, hogy a hímek min­
dig hajlamosak alacsonyabb szülői ráfordításra és kevésbé diszkriminatívak
a partnerválasztásban. Inkább arról van itt szó, hogy a szülői ráfordításban
tapasztalható nemi különbségek összefüggnek a párválasztási stratégiákkal.
Az embert tekintve azt tapasztalhatjuk, hogy szülőként rengeteg férfi
mutat számottevő ráfordítást az utód növekedése során. Ennek ellenére - ha
a terhesség és a szoptatás energetikai költségeit nézzük - a férfiak befektetése
gyakran minimális a nők szülői ráfordításához képest. Hiszen részükről az
utód létrehozásához elégséges egyetlen spermium is. Ez a biológia kettősség
azzal jár együtt, hogy valamennyi ismert kultúrában a férfiaknak a nőkkel
összehasonlítva alacsonyabb a szülői ráfordításuk.
M íg az ősi nők számára a biológiailag meghatározott szülői ráfordítás
miatt nemigen volt „kifizetődő” a rövid távú, számos partnerrel való váloga­
tás nélküli párkapcsolat folytatása, addig a férfiak számottevő reproduktív
előnyhöz jutottak a promiszkuus párkapcsolatokon keresztül. Az a férfi, aki
egy év leforgása alatt 100 nővel létesít szexuális kapcsolatot, amelyből 100
utóda születik, reproduktív értelemben sikeresebb, mint az a férfi, aki ugyan­
ennyi idő alatt egyetlen partner mellett csupán egy utóddal bír. Ez a példa jól
szemlélteti, hogy milyen erős adaptációs nyomás nehezedett a változatosság
iránti vágyra, amely kedvezett a férfiak rövid távú párválasztási stratégiája ki­
alakulásának. Ha azonban egy nőt hasonlítunk össze - aki 100 férfivel létesít
párkapcsolatot egy éven belül - egy másik nővel, aki csak egy férfivel van
ugyanezen az időn keresztül, akkor reproduktív sikerességük szempontjá­
ból nem találunk különbséget. Mindketten egy utód „létrehozására” képesek
 Nemi különbségek a párválasztásban 55

nagyjából egy év leforgása alatt. Tehát a számos partnerrel való párkapcsolat

inkább a férfiak szaporodási esélyeit növeli, mint a nőkét. A rövid távú pár­
kapcsolati stratégia a nők esetében nem a mennyiség (azaz a számos férfi­
val való szexuális kapcsolat létesítése) irányába okozott pozitív megerősítést.
Ehelyett a női rövid távú stratégia a magas genetikai minőséggel rendelkező
partner megszerzésére irányul.
A nők és férfiak reproduktív korlátái közötti jelentős különbséget talán
az mutatja be legszemléletesebben, ha megemlítjük, hogy a dokumentumok
szerint a legtöbb gyereket egy brazil nő, Madalena Carnuba szülte, aki ösz-
szesen 32 gyermeknek adott életet (Hrdy, 1999). Ugyanakkor a feljegyzések
szerint a legtöbb utóddal rendelkező férfiak közül meg kell említeni Vér­
szomjas Izmail (Moulay Ismail Ibn Sharif, 1672-1727) marokkói férfit, aki
888 gyereket nemzett (Zuk, 2002).
Buss és Schmitt (1993) kiterjesztették az előző szülői ráfordítás teóriát.
Az általuk javasolt szexuális stratégiák elmélete (SzSE) azt állítja, hogy a
nők és a férfiak párválasztási stratégiák komplex repertoárjával rendelkeznek.
Az egyik ilyen stratégia a hosszú távú párválasztás. Ez a kapcsolat tipikusan
jellemezhető nagy ráfordításokkal: szoros párkapcsolati kötődéssel, érzelmi
elköteleződéssel, szerelemmel, és az erőforrásoknak a párkapcsolatba (és az
abból származó utódok gondozásába, nevelésébe) való tartós befektetésével.
Ebben a repertoárban egy másik stratégia a rövid távú párválasztás, amit
úgy határozhatnánk meg, mint röpke szexuális tartalmú találkozás, pl. az
egyéjszakás kaland. Ha a párkapcsolatokat az időtartamuk felől közelítjük
meg, akkor az előbb jellemzett két végpont között számtalan változat, köztes
átmenet található. Abban, hogy az egyén milyen stratégiát vagy a stratégi­
ák milyen kombinációját választja, számtalan tényező játszik még szerepet.
Ilyenek például a saját párkapcsolati érték, a közösség nemi összetétele (ivar­
aránya), ahol a párválasztás zajlik, szülői hatások, kulturális normák és egyéb
más személyes és társas hatások.
Habár a szexuális stratégiák elmélete szerint mindkét nem alkalmazza a
hosszú és a rövid távú párválasztási stratégiákat, a nők és a férfiak más-más
taktikából folyamodnak ehhez a stratégiához, és eltérő dolgokra vágynak. A
hosszú távú párkapcsolati választás például a következő nemi különbségeket
jelenti a párválasztással kapcsolatos pszichológiai adaptációkban. A férfiak
nagyra értékelik a termékenység és a szaporodási érték olyan jelzéseit, mint
a nők életkora és fizikai megjelenése. Ezzel ellentétben a nők kéttípusú jel­
zést részesítenek előnyben a férfiaknál. A kulcsok egyik fajtája a hosszú távú
56 3. Párválasztás és evolúció

ellátás képességével függ össze, ilyenek a férfi státusza, erőforrásai, ambíciói,

érettsége. (Ez az ellátás az ősi időkben főként az élelem biztosítását jelentette
a terhesség és szoptatás energiaigényes időszakában.) A kulcsok másik fajtája
az anyagi javak megosztására való hajlandóság jelzései, amely azt vetíti előre,
hogy az erőforrásokat birtokló férfi hajlandó azokon osztozni a nővel és utó­
daival. Ezek közé tartozik a kedvesség, a nagylelkűség, az érzelmi nyitottság.
Az emlős stratégiából kiindulva a tetemesebb szülői ráfordítást mutató
nők a férfiaknál sokkal válogatósabbak (diszkriminatívabbak) a szóba jöhető
partnerekkel kapcsolatban. Többféle szempontot és tulajdonságot is figye­
lembe vesznek a lehetséges partnerek között válogatva és sokkal szigorúbb
feltételek szerint döntenek. Egy vizsgálatban brit és magyar házassági hir­
detéseket elemeztek és pl. azt találták, hogy a nők átlagosan többféle tu­
lajdonságot tartottak kívánatosnak párjukkal kapcsolatban, mint a férfiak
(Waynforth és Dunbar, 1995, Bereczkei és mtsai, 1997).

A párválasztás univerzális jellemzői

A korábbiakban láttuk, hogy az emlős fajok nagy szülői ráfordítást mutató
nőstényei esetében alapvetően két szempont érvényesül a párválasztásban: a)
a hím értékes tulajdonságokkal (jó génekkel) rendelkezzen, b) képes és haj­
landó legyen részt venni az utódgondozásában. Mivel a férfiak általában részt
vesznek az utódgondozásban, ezért a nők főként olyan jelzésekre helyezik a
hangsúlyt potenciális párjuknál, amelyek összefüggnek az erőforrások bir­
toklásával illetve megszerzésének jövőbeli lehetőségével. Dávid Buss (1989)
37 kultúrát felölelő vizsgálatai szerint a nők a vágyott partner leírásakor min­
denhol lényegesebbnek tartották a „magas státusz”, „jó kereső képesség”, „jó
anyagi kilátások”, tulajdonságokat, valamint az „ambíció” és „iparkodás” ké­
pességét mint a férfiak. A férfi szaporodási értékét éppen ezek a kulcsok jel­
zik megbízható módon, azaz hogy képes-e részt venni az utódok ellátásában
és nevelésében. A férfiakat ezzel ellentétben kevésbé érdekli párjuk anyagi
helyzete és státusza. Ez a kettősség a szexuális fantáziákban is tetten érhető.
Egy vizsgálat szerint míg a nőknek (állandó partnerük mellett) elsősorban
híres és tekintélyes férfiakkal kapcsolatban vannak erotikus fantáziáik, addig
a férfiaknak ismeretlen, fiatal és vonzó nőkkel (Wilson, 1997).
Ilyen eltérés található a potenciális partner életkorára irányuló vizsgá­
latokban is. A nők a néhány évvel idősebb férfiakat preferálják a párválasz­
 A párválasztás univerzális jellemzői 57

táskor, és ennek - többek között - adaptív eredménye is van. Valamennyi

kultúrában általában (persze nem minden esetben) igaz, hogy a férfiak élet­
kora együtt járást mutat az általuk elért státusszal, tekintéllyel, jövedelemmel.
Természetesen a nők választása általában nem csak az anyagi erőforrásokkal
rendelkező férfiakra esik, hanem azokra is, akik olyan tulajdonságok birtoká­
ban vannak, amelyek e források jövőbeli megszerzését valószínűsítik (ambí­
ció, tekintély, presztízs). Townsend és mtsai, (1995) vizsgálatában tinédzser
lányok főként kortárs csoportjukban a népszerű, vezetőként elismert fiúkat
találták a legvonzóbbnak.
A férfiak párválasztási preferenciái úgy alakultak, hogy olyan nőket vá­
lasszanak, akik előnyös tulajdonságaik miatt több és egészségesebb utódot
szülnek és nevelnek fel (vágy legalább is az evolúciós múltban ezt tették).
Ezért a nők reproduktív értékét elsősorban életkoruk és egészségi állapotuk,
valamin fizikai kondíciójuk fejezi ki. Emiatt a férfiak - bár nyilván más ténye­
zőket is figyelembe vesznek - főként a fiatal korral és a vonzó fizikai megjele­
néssel összefüggő kulcsokat tartják a legfontosabbnak. Ezek jelzik ugyanis a
potenciális partner magas termékenységét és az utódgondozás képességét.
A férfiak minden kultúrában fontosabbnak tartják a fizikai megjelenés
életkorral összefüggő jellemzőit (pl. rugalmas bőr, üde arcszín, telt ajak, stb.),
továbbá a viselkedés olyan sajátosságait, mint pl. a fiatalos mozgás. Egy kul­
túrákat összehasonlító vizsgálatban azt találták, hogy a férfiak által preferált
korkülönbség összefügg a párkapcsolatban általuk tervezett gyermekszám­
mal. Tehát akkor hajlamosabbak arra, hogy két gyereknél többet vállaljanak,
ha legalább négy évvel fiatalabb a feleségük (Buss és mtsai, 2000). Mivel a
nők szaporodási értékének fontos mutatója a viszonylag fiatal életkor, ezért
a kor előrehaladtával a nők reproduktív értéke csökken. A gyermekvállalási
döntésekben ezek a tényezők fontos szerepet játszhatnak még akkor is, ha
nem tudatos átgondolás, kalkuláció előzi meg azokat. A partner fizikai vonz­
ereje nyilvánvalóan a nők számára is lényeges szempont, különösen a rövid
távú párválasztáskor. Az eddigi kutatási eredmények szerint (Cunningham és
mtsai, 1997) az egyik legfontosabb tényező a párkapcsolat kezdetén mindkét
nem számára a partner szépsége.
A korábbi párválasztási algoritmusok nem egyszerűen a párválasztá­
si preferenciákat alakítják, tehát nem a hétköznapi élettől elvonatkoztatott
ideákban találhatók meg, hanem a mindennapi életben is befolyásolják
párkapcsolataink alakulását. A valós párkapcsolatok szerveződését feltáró
vizsgálatokból az derült ki, hogy a házasságok nagy része az evolúciós el­
58 3. Párválasztás és evolúció

várásoknak megfelelően szerveződik. Minden vizsgált kultúrában a férfiak

átlagosan néhány évvel idősebbek feleségüknél. Ez a különbség egy hazai
kutatásban három és fél év volt (Bereczkei és Csanaky, 1996). Számos tanul­
mány szerint a nők iskolázottsága vagy intelligenciája kevésbé precízen jelzi
házastársuk foglalkozási státuszát, mint szépségük mértéke (Buss, 1988b).
Mivel az elméleti háttér alapján tudjuk, hogy a nők reproduktív értékét job­
ban emeli fizikai vonzerejük, mint társadalmi sikerességük, így nem meglepő,
hogy a vizsgálati eredmények is ezt mutatják.
Az evolúciós pszichológusok között szakmai viták folynak abban a kér­
désben, hogy a fenti párválasztási tendenciák csupán - az evolúciós környe­
zethez több szempontból is hasonló - törzsi és agrártársadalmakban jártak
együtt szaporodási előnyökkel, vagy az iparosodott társadalmakban a demo­
gráfiai változások után is megőrizték adaptivitásukat. Bereczkei és Csanaky
(1996) vizsgálatai arra utalnak, hogy napjainkban is vannak olyan irányai a
párválasztásnak, amelyek hatással vannak a szaporodási sikerre. Azok a ma­
gyar házasságok bizonyultak stabilabbnak (az átlagosan hosszabb ideig válás
nélkülinek) ahol férjüknél fiatalabbak a nők és/vagy a férfiak magasabban
iskolázottak feleségüknél, mint fordítva, ahol a feleség idősebb, illetve a férj
iskolázatlanabb. (Ezeket a stabilabb kapcsolatokat termékenyebbnek is talál­
ták a kutatók. Azok a férfiak, akik fiatalabb nőt vesznek feleségül és azok a
nők, akik iskolázottabb férjet választanak, szignifikánsan több gyereket vál­
lalnak, mint a fordított irányú párkapcsolatokban. Valószínűleg a szorosabb
és érzelmileg kiegyensúlyozottabb párkapcsolat is szerepet játszik ebben.

A párválasztás kontextus-függő jellemzői

Az előzőkben összefoglaltuk azokat a korai vizsgálati eredményeket, amelyek
a párválasztás egyetemes összetevőinek evolúciós magyarázatait célozzák
meg. Ezzel együtt bemutattuk azokat az eredményeket, amelyek szemléltetik
a párválasztásban meglévő nemi különbségeket a másik nem reproduktív ér­
tékét jelző tulajdonságok tekintetében (pl. életkor, szociökonómiai státusz).
Nyilvánvaló azonban hogy ezek a preferenciák nem „vakon” működnek.
Kontextus-függők, ami azt jelenti, hogy a különböző környezeti feltételek
között másképpen érvényesülnek, más formában jelennek meg. Ez a flexi­
bilitás természetes, hiszen, ha merevek ragaszkodnánk párválasztási ideálja­
inkhoz, akkor elképzelhető, hogy nem találnák olyan partnert, aki megfelel
 A párválasztás kontextus-függő jellemzői 59

a kritériumoknak (pl. a szépség vagy a társadalmi státusz szempontjából).

Ezért érhető, ha inkább úgy működünk, hogy reproduktív döntéseinkbe fo­
lyamatosan beleszámítjuk azokat a korlátokat is, amelyek saját párkapcsolati
értékünkből és a választás aktuális körülményeiből adódnak (Meskó, 2012).
Számos eddig kutatás szerint a párválasztási kritériumok sokban függnek
az alakuló párkapcsolat típusától és attól, hogy várhatóan mennyi ideig fog
tartani. Ugyanis a rövid távú és hosszú távú párkapcsolati választás ismerte­
tőjegyei alapvetően különböznek egymástól. Legnagyobb nemi különbségek
leginkább az alkalmi kapcsolatok alakulásában láthatók, miközben a tartós
párkapcsolatok esetében a nők és a férfiak számos hasonlóságot mutatnak a
párválasztási kritériumok területén (Kenrick és mtsai, 1993, Regan, 1998a).
Rövid távú párválasztáskor a férfiak - akik amúgy is nagyobb nagy je­
lentőséget tulajdonítanak partnerük fizikai megjelenésének - még fonto­
sabbnak tartják a nők szépségét (Wiederman és Dubois, 1998). Jellemző
az alkalmi kapcsolati választásokra még az is, hogy csökken a válogatósság,
aminek eredményeként megnövekszik a lehetséges partnerek száma. A hosz-
szú távú választásokban a férfinak fontos szempont a nő különböző szemé­
lyiségjegyei (kedvesség, hűség, őszinteség, stb.) és intelligenciája, amelyek a
rövid távú párválasztásban kevésbé hangsúlyossá válnak, sőt sokszor kifeje­
zetten hátrányt jelentenek. Ilyenkor a férfi számára azok a jelzések válnak
meghatározóvá, amelyek a nő közvetlen szexuális elérhetőségéről, az alkalmi
kapcsolatban való részvételi szándékáról árulkodnak. A rövid távú párkap­
csolatok létesítésében érdekelt férfi elsősorban partnere szexuális vonzerejére
összpontosít, míg más jellemzőit alig veszi figyelembe. Sőt, az olyan vonások,
mint a tartózkodás, vagy a szexualitásban való járatlanság, éppen elkerülő
viselkedést válthatnak ki a férfiből (Buss és Schmidt, 1993).
A nők alkalmi kapcsolataikban sokkal nagyobb jelentőséget tulajdoníta­
nak partnerük fizikai vonzerejének mint stabil kapcsolataikban. Sőt, a rövid
távú kapcsolatban a szexuális vonzerő jelentheti a férfipartner jellemző érté­
két (Gangestad és Simpson 2000,Townsend és Wasserman, 1998), miközben
a nők ezalatt is fenntartják relatíve szigorú elvárás-rendszerüket a férfiak felé
(Mikach és Bailey, 1999). Ez valószínűleg azért alakult így, mert a párkapcso­
lattal járó alapvető költségek legfőképp a nőket terhelték (pl. nem kívánt ter­
hesség, a negatív társadalmi megítélés, a szexuális erőszak, stb.). Emiatt több
energiát fektetnek rövid-távú partnereik más, személyes tulajdonságainak fel-
térképezésére. Általában inkább foglalkoznak azzal, hogy alkalmi partnerük
milyen egyéb (pár)kapcsolatokban vesz részt, és igyekeznek elkerülni azokat,
60 3. Párválasztás és evolúció

akikről bebizonyosodik, hogy több nővel is van egy időben szexuális kapcso­
latuk (Buss és Schmitt, 1993). Az alkalmi kapcsolatban résztvevő nők ugyan­
úgy magasra értékelik partnerük státuszát és vagyoni helyzetét, mint a hosszú
távú kapcsolatban elköteleződő nők. Azonban számottevő különbség, hogy a
rövid távú kapcsolatban érdekelt nők sokkal érzékenyebbek a férfiaknak arra a
jelzésére, amelyek arra utalnak, hogy a párjuk hajlandó azonnali juttatásokban
részesíteni őket (drága ékszer, költséges utazás, szórakozás, stb.) (Wiederman
és Dubois, 1997). Az is elmondható ugyanakkor, hogy a nők nagyobb való­
színűséggel vesznek részt alkalmi szexuális kapcsolatokban, ha ez egy hosszú
távú kapcsolat kialakulásával is kecsegtet (Surbey és Conohan, 2000), míg a
férfiak rövid távú párválasztási törekvésében ez a szempont többnyire nem,
vagy éppen mint nemkívánatos lehetőség szerepel.
A hosszú távú kapcsolatokat illetően a másik nem iránti elvárásokban
található nemi különbségek csökkennek. A hosszú távú kapcsolatokban is
megmaradnak persze az alapvető, univerzális nemi különbségek - amelyek­
ről korábban már szóltunk - , elsősorban a szépség, az életkor, a státusz tekin­
tetében. Ezt szemlélteti, hogy tartós párkapcsolatuk fenntartása miatt mind
a férfiak, mind a nők előszeretettel nyúlnak a jól bevált, alapvető taktikákhoz.
A férfiak általában vagyonukat (magas státuszukat) hangsúlyozzák egy-egy
értékesebb ajándékkal, míg a nők esetleg csábító megjelenésűkkel (szexuális
elérhetőség) próbálják partnerük figyelmét újra magukra vonni egy megter­
vezett kísérleti helyzetben, ahol úgy tűnik számukra, hogy párjukat egy har­
madik személy el fogja csábítani (Buss, 1988b). Emellett a nők rendszerint
megpróbálják felkelteni partnerük féltékenységét, és így próbálják őket meg­
tartani, amikor kilátásba helyezik saját hűtlenségüket („hűtlenségi fenyege­
tés”) (Meston és Buss, 2007).
A fizikai vonzerő és a státusz mellett azonban a kapcsolat tartóssá vá­
lásával újabb szempontok is egyre fontosabbá válnak. A hosszú távú kap­
csolatokban a rövid-távúhoz képest nagyobb hangsúly kerül mindkét nem
esetében a partner olyan személyiség jellemzőire, mint a barátságosság, köz­
vetlenség, együttműködési hajlandóság, humorérzék, stb. valamint az intelli­
gencia (Kenrick és mtsai, 1993, Buunk és mtsai, 2002).
A nők főként partnerük szülői-gondoskodó tulajdonságait helyezik elő­
térbe, amelyek olyannyira fontosak, hogy sokszor még más, kevésbé előnyös
tulajdonságaikat is képesek kiegyenlíteni azt (Surbey és Conohan, 2000).
Abban a magyar vizsgálatban, ahol a nők hirdetéseikben házaspárt (vagy
tartós kapcsolatot) kerestek, az intelligencia mellett leginkább a férfiak sze­
 A párválasztás kontextus-függő jellemzői 61

mélyiségével és családi elkötelezettségével kapcsolatos jellemzőit („művelt”,

„korrekt”, „együttműködő”, „gyerekszerető”, „lelkiekben gazdag”) értékelték
a legmagasabbra, és csak ezután következtek a státusszal és vagyoni helyzet­
tel összefüggő vonások (Bereczkei és mtsai, 1997). Ebben a vonatkozásban
a hosszú távú párkapcsolati elköteleződést kereső férfiak hasonlóan visel­
kedtek, és a hirdetésekben a fizikai megjelenéssel nagyjából azonos gyako­
risággal vártak el olyan vonásokat, amelyek utaltak a nők intelligenciájára,
házastársi értékére és személyes adottságaira (Bereczkei és mtsai 1997).Több
szempontból is a rövid távú kapcsolatokat meghatározó motivációktól me­
rőben eltérő törekvések alapján működtek. A nők hűsége, visszafogottsága a
stabil elköteleződésű partnerre vágyó férfinak kifejezetten keresett, értékes
tulajdonság. Ugyanakkor a nő szexuális megbízhatósága a rövid távú kapcso­
lati kontextusban (tehát az alkalmi partnert kereső férfi számára) közömbös,
vagy éppen elkerülendő személyiségjegy. Összességében, a kölcsönös érzelmi
elköteleződéssel összekapcsolódó jellegek inkább a tartós párkapcsolatokat
kereső nők és férfiak által preferált vonások, amelyek az alkalmi kapcsola­
tot keresők számára egyáltalán nem vagy csak kevéssé fontosak (Házán és
Zeifman 1999).

Kondicionális stratégiák
A párválasztási algoritmusok kondicionális stratégiaként működnek. Ez azt
jelenti, hogy párkapcsolati igényeinket rendszerint hozzáigazítjuk életcél­
jainkhoz és körülményeinkhez. Az, hogy milyen vonásokat látunk szívesen
partnerünkben, általában függ attól is, hogy mi magunk milyen tulajdonsá­
gokkal rendelkezünk, és ezek a tulajdonságok mennyire tesznek bennünket
sikeressé a „párválasztás piacán”. Tehát az, hogy mit tudok kínálni, nagyban
befolyásolja azt, hogy mit kereshetek. Van-e olyan, mások által általában
vonzónak tartott vonásom, amely „népszerűvé”, keresetté tesz az ellenkező
neműek körében, amelynek birtokában én is igényt tarthatok egy sokak által
kedvelt tulajdonságokat birtokló partnerre?
A párválasztásnak ilyen gazdasági kifejezésekkel való megfogalmazása -
mint kereslet és kínálat - első hallásra talán szokatlanul hangzik, azonban a
kutatók találtak olyan valós élethelyzetet, ahol éppen ez történik. Rájöttek,
hogy a házassági hirdetések szövegének vizsgálata éppen a „kereslet”-nek
és a „kínálat”-nak egy időben történő elemzésére és összehasonlítására ad
62 3. Párválasztás és evolúció

lehetőséget. Amikor magyar és angliai mintán végzett vizsgálatok eredmé­

nyeit hasonlították össze, számos hasonlóságot találtak. Például, azok a nők
és férfiak, akik magas párértékkel bírtak, sokkal válogatósabb (diszkrimi­
natívabb) attitűdöt mutattak a partnereik felé. A nők esetében azt találták,
hogy a legtermékenyebb életkorban lévők (20-35 év közöttiek) voltak azok,
akik a legmagasabb elvárásokat fogalmazzák meg a férfiak felé. Ebben a kor­
csoportban különösen válogatósak voltak azok a nők, akik úgy jellemezték
magukat, mint „nagyon szép”, „jó alakú” - azaz kínálatukban kimondottan
kedvező fizikai tulajdonságok szerepeltek. Elsősorban ezek a nők keresték
azokat a jelzéseket, amelyek a környezeti erőforrások férfiak általi birtoklá­
sával álltak kapcsolatban, olyanokkal mint a „vezető státusz” vagy „jó anya­
gi körülmények” megléte (Bereczkei és mtsai, 1997, Pawlowski és Dunbar
1999a, Waynforth és Dunbar 1995).
A férfiak oldaláról vizsgálva ugyanezt a tendenciát láthatjuk. A férfiak
35-49 éves koruk között a legválogatósabbak, és lehetséges partnerüktől
ilyenkor várják el a legtöbb jelleget. Azok a férfiak, akik a hirdetésekben az
átlagosnál magasabb státuszukat „kínálják”, általában olyan nőket keresnek,
akik szépsége meghaladja az átlagot. A vagyonosabbakhoz képest azonban
azok a férfiak, akik alacsonyabb státuszt és csekélyebb jövedelmet kínálnak,
sokkal készségesebbnek mutatkoznak olyan nővel párkapcsolat alakítására,
akinek egy korábbi kapcsolatból már van gyermeke. Feltételezhető, hogy a
szexuális partnerért folyó versengésben azok a férfiak, akik előnytelen tu­
lajdonságokkal rendelkeznek, úgy próbálnak „bennmaradni” a párkapcsolati
versenyben, hogy átkapcsolnak egy alternatív stratégiára. Tehát mivel nincs
lehetőségük az utódok felnevelése szempontjából fontos anyagi javak, va­
gyon reklámozására, inkább a jó apai hozzáállás, a „szülői ráfordítás”jelzését
mutatják, amely szintén fontos lehet a nők számára a párválasztáskor. Ez a
stratégia általában egybe vág a nők feltételeivel is. Azok a nők ugyanis, akik
egy korábbi kapcsolatból származó gyereket nevelnek, alacsonyabb igényeket
támasztanak jövőbeli partnerük felé.
Számos evolúciós kutatás jutott arra az eredményre, hogy a férfiak - rövid
és hosszú távú kapcsolataikban egyaránt - a náluk fiatalabb nők iránt vonzód­
nak. M íg a nők aktuális életkorukhoz képest mindig a néhány évvel idősebb
férfiakat preferálják, addig a férfiak, ahogy idősödnek, relatíve egyre fiatalabb
nőket tartanak vonzónak (Bereczkei és mtsai, 1997, Kenrick és Keefe 1992,
Otta és mtsai, 1999, Buunk és mtsai, 2001). Más vizsgálatok is megerősítik,
hogy a férfiak választása általában a nők egy bizonyos életkorú csoportjára
 Kondicionális stratégiák 63

irányul. A serdülő fiúk korosztálya inkább a 3-8 évvel idősebb nőket részesít
előnyben szóba jöhető szexuális partnerként (Kenrick és mtsai,. 1996). A
férfiak számára a női fiatalság olyan kulcs, amely mindig is összefüggött a
termékenységgel, és ezért jelentősen befolyásolja a párválasztási preferenciá­
kat. Egy vizsgálatból az is kiderül, hogy az idősebb férfiak szexuális tartalmú
fantáziáiban és alkalmi kapcsolataiban olyan, náluk akár évtizedekkel fia­
talabb nőkhöz vonzódnak, akik reproduktív életciklusuk aktív szakaszában
járnak. Hosszú távú kapcsolatra azonban általában idősebb, náluk néhány
évvel fiatalabb nőt választanak, akik túl vannak már a menopauzán (Buunk
és mtsai, 2001). Az idősebb férfiak szexuális vágyai és párválasztási gyakor­
lata között feszülő ellentmondásnak feltehetően az a magyarázata, hogy a
vágyott partnerért folyó versengésben a fiatalabb vetélytársak komoly kor­
látot jelentenek.
A vágyak és lehetőségek eme kettőssége azonban úgy tűnik, hogy csak a
férfiakra érvényes. A nők mind aktuális, mind hosszú távú választásaikban
általában a náluk 2-6 évvel idősebb férfiakat választják, és ez a preferált kor­
különbség nemigen változik életkoruk előrehaladtával sem. Mivel azonban
a férfiak számára ilyen kitüntetett jelentősége van a nők életkorának, talán
nem meglepő, hogy egy angliai társkereső hirdetéses vizsgálat szerint a nők, a
saját életkorukra vonatkozó információkkal taktikailag megtévesztő módon
bánnak. Számos, a 30-as, még inkább a 40-es éveikben lévő hirdető nő nem
közölte az életkorát a hirdetésben. M i több, sokan úgy fogalmazták meg
elvárásaikat lehetséges partnerük felé, ahogyan a fiatalabb, húszas éveikben
járó nők. Azaz, magasabbra tették a mércét és több tulajdonságot is felso­
roltak (pl. életkor, státusz, elköteleződés) párjukkal kapcsolatos kívánalmaik
között, mint azok a nők, akik nem titkolták el az életkorukat (Pawlowski és
Dunbar 1999b).
A fentiek jól illusztrálják, hogy a párválasztás közben folyamatosan - de
nem feltétlenül tudatosan - összehasonlítjuk saját reproduktív értékünket
másokéval. Evolúciós nézőpontból az önértékelés működése két szempont­
ból is adaptív előnyhöz juttatja az egyént. Először is, az ellenkező nemű,
nagyobb párértékkel rendelkező partner visszautasításának kockázatát csök­
kentheti azokban az esetekben, ahol nem nagy az esély a párkapcsolat kiala­
kulására. A szexuálisan vagy szociálisan vonzó egyén szemszögéből pedig
azért adaptív az önértékelés, mert az egyedet megkíméli, hogy időt, energiát
fordítson egy hozzá képest kevésbé kívánatos partnerre (Bereczkei 2003).
A férfiak önértékelésére jellemző, hogy főként korábbi hódításaik arányá-
64 3. Párválasztás és evolúció

bán tartják magukat vonzónak. A férfiak előző hódítási sikerei nagy hatással
vannak a nőkkel kapcsolatos attitűdjükre és aktuális párkapcsolati taktiká­
jukra. Egy vizsgálatban a saját párkapcsolati sikereiket magasabbra értékelő
férfiak nagyobb hajlandóságot mutattak alkalmi kapcsolatokra, mint azok,
akik csekélyebb hódításról számoltak be. A két csoport közötti eltérés a leg­
számottevőbb akkor volt, amikor azt hasonlították össze, hogy milyen mér­
tékben kezdeményeznének kapcsolatot az átlagosnál jóval vonzóbb nővel,
mint rövid távú partnerrel (Landolt és mtsai, 1995). A nők közül azok voltak
kezdeményezőbbek a férfiak iránt, akik saját magukat vonzóbbnak tartják
másoknál. Ez a szubjektiven észlelt „saját szépség” a nők esetében is megjele­
nik a partnerszámban: a magukat vonzóbbnak tartó nők több párkapcsolat­
ról számolnak be (Wiederman és Hurst 1998).
Saját szaporodási értékünk „kalkulálása” általában környezetünkben
megjelenő potenciális riválisainkkal való összehasonlításban történik. Tulaj­
don szépségünk megítélésében az ellenkező neműek párválasztási kritériu­
mait alkalmazzuk. Egy vizsgálatban éppen ennek az evolúciós elképzelésnek
megfelelő eredményekre jutottak (Gutierres és mtsai 1999). A férfiak saját
maguk által megítélt házastársi párértékét nem befolyásolta, amikor egy ná­
luk vonzóbb megjelenésű férfi is jelen volt, azonban önértékelésük jelentő­
sen csökkent, amikor náluk dominánsabb (vagyonosabb, magasabb sátusszal
bíró) férfi társaságában voltak. A nők saját megítélésére ezzel éppen ellenke­
ző hatást gyakorolt a két helyzet. Vonzó megjelenésű nő jelenlétében alulér­
tékelték magukat, míg dominánsabb (vagyonosabb és magasabb sátuszú) nő
társasága nem befolyásolta az önértékelésüket.
Mindez azt jelenti, hogy saját párkapcsolati értékünk „kiszámításakor”
eltérő pszichológiai mechanizmusokat alkalmazunk, mint amikor lehetséges
partnerünk kívánatosságát „kalkuláljuk”. A nők inkább fizikai megjelenésüket
hasonlítják össze más nők szépségével, amikor saját értékességükről hoznak
ítéletet. Amikor azonban (valódi vagy szóba jöhető) partnerük párkapcso­
lati értékét kell megbecsülniük, akkor inkább más férfiak dominanciájához
mérik azt. A férfiak pedig éppen ellenkezőleg: saját értékességük mérésében
más férfiak dominanciáját használják mércének, míg partnerük értékével
kapcsolatban más nők szépségét veszik igénybe. Ezek a terület-specifikus
kognitív folyamatok azt eredményezik, hogy társas kapcsolatainkban folya­
matos összehasonlítások elvégzésére kényszerülünk, hogy megbecsüljük sa­
ját magunk és mások párkapcsolati kívánatosságát.
 Kondicionális stratégiák 65

A párkapcsolati értékek felmérésének, megítélésének ez a módja valószí­

nűleg adaptív volt az evolúciós időkben, amikor személyes ismerősök kör­
nyezetében éltünk. Mára azonban a helyzet némileg megváltozott. A jóléti
társadalmakban saját magunk és partnerünk vonzerejével kapcsolatos össze­
hasonlításokat általában a médiaüzenetek tükrében végezzük el. A médiá­
ban található vonzerő standardjai azonban általában jóval magasabbra teszik
a mércét a hétköznapi lehetőségeinknél, ami könnyen azt eredményezheti,
hogy alulmaradunk a médiaszereplőkkel való összehasonlításban. Ez pedig
negatívan hathat mind saját önbecsülésünkre, mind partnerünk megítélésére,
végső soron pedig nehezen kezelhető párkapcsolati konfliktusokat, elégedet­
lenséget szülhet (Bereczkei 2003).
* * *

Ebben a fejezetben összefoglalást olvashattunk a darwini szexuális szelek­

ciós elméletről, illetve arról, hogy milyen mechanizmusokon keresztül hat a
szexuális szelekció az emberi párválasztásra és a párkapcsolatok alakulására.
Egy párkapcsolat azonban nem csupán a másik iránti vágyból, érdeklődés­
ből áll, hanem olyan kevésbé izgalmas kérdések is szóba kerülhetnek, mint
a hűtlenség és a féltékenység. M iért lépnek félre az emberek? Vannak, akik
inkább hajlamosak a hűtlenségre, mint mások? Kik féltékenyebbek inkább: a
nők vagy a férfiak? A következő fejezetben erről olvashatunk.

További olvasmányok:
Bereczkei, T. (2010). Evolúciós pszichológia. Budapest, Osiris Kiadó.
Csányi, V. (2006). Az em beri viselkedés. Budapest, Sanoma Kiadó.
Mayr, E. (2003). M i az evolúció? Budapest, Vince Kiadó.
Miller, G. (2006). A párválasztó agy. A párválasztás szerepe az em beri agy
evolúciójában. Budapest, Typotex Kiadó.
Pléh, Cs., Csányi, V. és Bereczkei, T. (szerk.) (2001). Lélek és evolúció. Az
evolúciós szem lélet a pszichológiában. Budapest, Osiris Kiadó.
 4. H ű t l e n sé g és fé lté k e n ysé g

hűtlenség valószínűleg egyidős fajunk evolúciós történetével. Szá­

A mos történelmi, irodalmi, antropológiai feljegyzés tanúsítja, hogy

az emberek számára a szexuális csábítás és a házasságon kívüli sze­
xuális kapcsolat lehetősége régóta világszerte ismert jelenség. A hűtlenség
számos formát ölthet. Az egyéjszakás kapcsolatoktól a szenvedélyes szerelmi
viszonyig, a harmadik személlyel való szexuális fantáziáktól a partnercseré­
ig. Ide sorolhatjuk tehát a házastársi/élettársi kapcsolaton kívüli romantikus
szerelmi viszonyt, az ártatlannak tűnő flörtöléstől egészen a prostituáltakkal
való szexuális kapcsolatig (Buunk és Dijkstra, 2006).
Az utóbbi évek szakirodalma megkülönbözteti a hűtlenség két fajtáját.
Egyrészt beszélhetünk szexuális hűtlenségről, amely a párkapcsolaton kívüli
érzelmi elköteleződés nélküli szexuális viszonyt jelöli. M ásik fajtája az érzelm i
hűtlenség, amely a párkapcsolaton kívüli romantikus szerelmi viszonyt jelöli
szexuális érintkezéssel, vagy a nélkül (Buss, Larsen, Westen, és Semmelroth,
1992; Glass és Wright, 1992). Természetesen számos esetben a hűtlenség
fent említett fajtája együtt történik meg. Az utóbbi években újabb módszer­
tani szempontokat vettek figyelembe a kutatók a félrelépések dinamikájá­
nak feltárásakor. így leírták például, hogy a házasságon kívüli kapcsolatok
gyors és kompakt alakulásában miként játszik szerepet a mobiltelefon, amely
segít titokban tartani a titkos kapcsolatot. Emellett természetesen vizsgál­
ták az úgynevezett cyber kapcsolatokat is, amelyek egy virtuális térben, az
interneten zajló kommunikáció segítségével formálódnak és alakulnak.
Nem teljesen egyértelmű azonban, hogy mi számít hűtlenségnek. Ebben
a kérdésben ugyanis mind az egyének között, mind a kapcsolatok viszonyla­
tában igen eltérő normákkal találkozhatunk (Drigotas, Safstrom, és Gentilia,
1999). Például valaki érezheti úgy, hogy egy harmadik személlyel való flörtö-
lés nem szükségszerűen mond ellent a normáknak, és viselkedése nem kell,
hogy együtt járjon a kapcsolaton belüli féltékenység megnövekedésével. Egy
elkötelezett párkapcsolaton kívüli szexuális viszony azonban általában egy­
értelmű jelzése a hűtlenségnek, amely együtt jár a felszarvazott fél intenzív
6 8 4. Hűtlenség és féltékenység

féltékenységével. A párkapcsolaton kívüli szexuális viszony végzetes követ­

kezményei ellenére mindemellett az emberek tömegesen keresik az ilyen
külső szexuális kapcsolatokat.
Ebben a fejezetben áttekintést adunk a párkapcsolaton kívüli szexuális
viszonyok társas kontextusáról, evolúciós okairól és a féltékenység pszicho­
lógiai mechanizmusának kutatásáról. Bemutatunk számos elméleti felvetést
a hűtlenséggel kapcsolatban és azokat a tényezőket, amelyek befolyásolják a
párkapcsolaton kívüli szexuális viszonyok alakulását.

Hűtlenség
Ahhoz képest, hogy a párkapcsolaton kívüli szex mennyire általánosnak
mondható napjaink nyugati társadalmaiban, viszonylag kevés megbízható
kutatási adat áll rendelkezésre, amely pontosan bemutatná ennek a viselke­
désnek a gyakoriságát. Thompson (1983) több kutatást áttekintve azt állítja,
hogy különböző populációkban azoknak a száma, akik legalább egyszer félre­
léptek a házasságukban, 40 és 76% közé tehető. A vizsgálatok szerint a félre­
lépések okában markáns nemi eltérések mérhetők. M íg a férfiak 13 százaléka
és a nők 21 százaléka állítja, hogy csupán érzelmi okok játszottak szerepet a
hűtlenségében, addig a férfiak 31 százaléka és a nők 16 százaléka állítja, hogy
csupán szexuális félrelépést követett el. Mind a férfiak, mind a nők 20 száza­
léka pedig arról számol be, hogy szexuális és érzelmi okok is szerepet játszot­
tak abban, hogy megcsalták partnerüket. Ezekben az esetekben a félrelépés
általában csak egyszer vagy kétszer történik meg az élethossz egy-egy adott
szakaszában, és a legtöbb házasember valójában nem keveredik párkapcsola­
ton kívüli viszonyba. Egy 10 000 fős norvégiai kutatásban (Traeen és Stigum,
1998) például a válaszadók 16 százaléka számolt be arról, hogy egy vagy több
párhuzamos szexuális kapcsolatban is részt vesz. A hűtlenség enyhébb formái
azonban sokkal gyakoribbak. Hicks és Leitenberg (2001) vizsgálatában azt
találták, hogy a válaszadók 87 százalékának (a férfiak 98, a nők 80 százaléká­
nak) az utóbbi két hónapban volt párkapcsolaton kívüli szexuális fantáziái.
A kutatások szerint a félrelépés vagy szexuális hűtlenség gyakrabban
történik meg olyan kapcsolatokban, amelyekre inkább az együttjárás vagy
az együttélés jellemző, mint a házasságokban (pl. Buunk, 1980b; Treas és
Giesen, 2000). A homoszexuális férfiak párkapcsolataiban a kapcsolaton kí­
vüli szex vagy hűtlenség gyakrabban fordul elő, mint a heteroszexuális férfiak
 Hűtlenség 69

kapcsolataiban (Blumstein és Schwartz, 1983). Ugyanakkor, a leszbikus nők

között ritkább a félrelépés, mint a heteroszexuális nők tartós kapcsolataiban.
A félrelépések gyakorisága a kutatások szerint magasabb arányban fordul
elő afrikai etnikai csoporthoz tartozóknál, az újraházasodottaknál, az alacso­
nyabban iskolázottaknál, a városi környezetben élőknél és azoknál, akik ke­
vésbé vallásosak (Christopher és Sprecher, 2000). Az is elmondható, hogy a
férfiakra inkább jellemző a párkapcsolaton kívüli szexuális viszony létesítése,
mint a nőkre, ugyanakkor ez a nemi különbség annál alacsonyabb minél fia-
talabbakról van szó (Thompson, 1983). A félrelépésekben mutatott hasonló
gyakoriság, amelyet újabban a nők és a férfiak körében mérnek, valószínűleg
részben tulajdonítható a nők tömeges munkába állásának is, amely egyrészt
anyagi függetlenséget biztosít, másrészt lehetőséget is teremt a hűtlenségre
(Atkins és mtsai, 2001).
Természetesen nemcsak a nyugati kultúrákban mérhető a párkapcsolaton
kívüli szexuális viszonyok előfordulása, és igen nagy kulturális különbségek
mérhetők ebben a tekintetben. Általában a félrelépés vagy megcsalás gyako­
ribb az afrikai országokban, mint az ázsiaiakban (Caraél, Cleland, Deheneffe,
Ferry, és Ingham, 1995). Például Guineában a férfiak 38 és a nők 19%-ka
számolt be félrelépésről az elmúlt évben, ugyanakkor Hongkongban a férfiak
csupán 8 százaléka a nők pedig 1 százaléka állította ugyanezt saját magáról.
Hollandiában pedig a megkérdezettek öt százaléka számolt be arról, hogy az
elmúlt évben alkalmi házasságtörő szexuális kapcsolatba került (Van Zessen
és Sandfort, 1991).

Normák és elfogadottság
Még azok sem szükségszerűen elfogadott és morálisan követendő dologként
vélekednek a házasságtörésről, akik részt vesznek ilyen szexuális viszonyban.
Annak ellenére, hogy az 1970-es évek szexuális forradalma alatt néhány
országban elfogadóbb attitűd alakult ki a házasságon kívüli kapcsolatokkal
szemben, az utóbbi néhány évtizedben, a nyugati társadalmakban nagyobb
ellenérzés fogalmazódott meg a félrelépésekkel kapcsolatban, különösen a
férfiakban (Thornton és Young-DeMarco, 2001). Egy amerikai vizsgálat sze­
rint a 90-es évek végére a megkérdezettek kb. 80-90%-ka mondta azt, hogy
szerinte házasságon kívüli szex mindig vagy majdnem mindig rossz dolog,
és ezt a férfiak és nők egyaránt állították (Christopher és Sprecher, 2000).
70 4. Hűtlenség és féltékenység

Az Egyesült Államokban - összehasonlítva az európai országokkal - egy

visszafogottabb attitűd alakult ki. Egy vizsgálat szerint például a hollandok­
nak csak 78%-ka állította, hogy a házasságon kívüli szex rossz (Buunk és
Dijkstra, 2006).
Házasságon kívüli szexszel kapcsolatos vélemények etnikai csoporton­
ként is eltérőek lehetnek. Egy vizsgálat szerint például az ázsiai amerikaiak
30%-ka tartja jogosnak az erőszakos büntetést abban az esetben, ha a fele­
ség szexuálisan hűtlen (Yoshioka, DiNoia, és Ullah, 2001). Az arab amerikai
emigránsok körében a nők 48, a férfiak 23%-ka tartja elfogadhatónak, hogy a
férj megbüntesse szexuálisan hűtlen feleségét. A nők 18 százaléka még azt is
elfogadja, hogy a férfi megölje a feleségét egy ilyen viszony miatt (Kulwicki és
Miller, 1999). Általában a hűtlenséggel kapcsolatos attitűd jóval elfogadóbb a
fiatalabbak, a magasabb iskolázottsággal rendelkezők, a felső-középosztály­
hoz tartozók, valamint a kevésbé vallásos személyek között, akik városban
élnek és liberális politikai eszméket vallanak (Buunk és van Driel, 1989).
A házasságon kívüli viszonyokkal szemben világszerte tapasztalható ál­
talános elutasítottság mellett ugyanakkor kettős mércével is találkozhatunk.
Ez azt jelenti, hogy a félrelépő nőkkel szemben jóval erősebb hátrányos meg­
különböztetés tapasztalható, mint a hűtlen férfiakkal szemben (McClosky és
Brill, 1983). Ezt láthatjuk számos ősi mediterrán kultúrában, mint például
az egyiptomi, Szíriái, héber, római, spártai és a távol-keleti kultúrákban, de
Japánban és Kínában is. Ezekben a kultúrákban csak a nők félrelépését ha­
tározzák meg jogi szempontból olyan házasságtörésként, amelyet a törvény
büntet (Daly, Wilson és Weghorst, 1982). Számos régi kultúrában, de még
napjainkban is él az a felfogás néhány helyen, hogy a feleség házasságtörése
egyfajta provokáció, amely feljogosítja a felszarvazott férjet, hogy elégtételt
vegyen, bosszút álljon a bűnösön. Például Észak-Amerikában, ahol hivatalo­
san egységes normákkal viszonyulnak a szexuális viselkedéshez, elfogadottá
vált az a kettős mérce, amely szerint a női házasságtörés nagyobb bűn, mint
a férfié (Mongeau, Halé és Alles, 1994). Ügy tartják továbbá, ha egy fér­
fi lép félre a kapcsolatában, csak olyan valamit tesz, amit a legtöbb férfi is
megtenne. Ha azonban egy nő követ el házasságtörést, azt ritka, nem tipi­
kus viselkedésként értékelik és a különös, szokatlan dolgoknak kijáró negatív
megkülönböztetéssel illetik (Van den Eijnden, Buunk és Bosveld, 2000).
Számos elméleti megközelítés létezik, amely magyarázatot kínál a félté­
kenységre és lehetőséget ad a házasságon kívüli szexuális viszonyok elemzésére,
értelmezésére. A következőkben néhány ilyen alapvető elmélete tekintünk át.
 Szociális csereelmélet és hűtlenség 71

Szociális csereelmélet és hűtlenség

A társas csereelm élet szélesebb értelemben egy olyan konceptuális modell,
amely egyrészt az emberek közötti erőforrások cseréjét állítja a társas mű­
ködés magyarázatának középpontjába. Másrészt a csere jelenségének elsőd­
leges magyarázatán túl a költség-nyereség kalkulációt és a kölcsönösséget
hangsúlyozza a társas kapcsolatok megértésében (Sprecher, 1998b). Általá­
nosságban a szociális csereelmélet azt állítja, hogy az egyén a kölcsönösség
alapján, a nyereségek és költségek cseréje mentén alakítja, formálja és foly­
tatja kapcsolatait.
Legalább három különböző fajta szociális csereelméleti modell létezik,
amely megmagyarázhatja a házasságon kívüli kapcsolatokat és a féltékenysé­
get: a (1) méltányosság elmélete, (2) az egymásrautaltság elmélete, végül (3)
a befektetési modell.
A méltányosság elm élete (equity theory) szerint az az egyén, aki észreveszi,
hogy méltánytalan párkapcsolatban él, megpróbálja helyreállítani a félre­
billent egyensúlyt. Igyekszik egyensúlyba hozni a mérleget, amelynek ser­
penyőiben a partner által a kapcsolatba fektetett és az abból kivett dolgok
vannak. A méltányosság elmélete két különböző típusú méltánytalanság ér­
zését írja le: az egyik a túlértékeltség érzése, a másik az alulértékeltség érzése.
Mindkettő arra ösztönözhet, hogy megpróbáljuk helyreállítani a felborult
kapcsolati egyensúlyt, a méltánytalanságot. A teória szerint a méltányta­
lanság érzése elsődleges szerepet játszhat a házasságon kívüli kapcsolatok
kialakulásában, vagy fokozhatja azt (Walster, Walster, és Traupman, 1978).
Eszerint a félrelépés tudattalanul egyfajta egyensúlyi helyzet keresése, vagy
méltánytalanság-érzés helyreállítása is lehet.
Amíg a méltányosság elmélete középpontjában az igazságosság elve áll,
addig az egym ásra utaltság elm élete (interdependence theory) a kapcsolat­
ból származó nyereségekre és költségekre helyezi a hangsúlyt. Az egymásra
utaltság elméletének egyik kulcsfogalma az összehasonlítási szint. Ez az egyén
kapcsolattal szemben támasztott elvárásainak összességét jelenti, olyan nye­
reséget, amelyet szerinte megérdemel. A másik foglalom, az altern atív ösz-
szehasonlítási szint, pedig a megvalósuló lehetőségek közül az egyén számára
még elfogadható legalacsonyabb szintet jelöli. Thibout és Kelly (1959) sze­
rint egy párkapcsolatban a partnerek elkezdenek függeni egymástól, ezért
többek között olyan képességet fejlesztenek ki, amellyel hatást tudnak gya­
korolni egymásra. Ennek következménye lehet, hogy a partnerek érzelmileg
72 4. Hűtlenség és féltékenység

összefonódnak és egyikük állapota hatással lehet a másikra. Egyikük pozitív

tapasztalata pozitív élményként ragadhat a másikra is (pl. boldog vagyok,
mert ő is boldog). Az egymásra utaltság elmélete szerint, ha valaki erősen
függ érzelmileg egy kapcsolattól, annál inkább úgy észleli félrelépésének le­
hetőségét, mint amellyel sokat veszíthetne. Emiatt csökken az illető félre­
lépésének valószínűsége, ugyanakkor növekedhet a féltékenységének esélye.
Ez különösen igaz azokra az egyénekre, akik a párkapcsolatban úgy érzik, ők
jobban függenek partnerüktől, mint a másik tőlük (Buunk, 1991).
A befektetési m odell (investment model) szerint egy párkapcsolatban az
elköteleződés az elsődleges erő (Rusbult, 1993). Az elköteleződés - ebben
az értelemben - pszichológiai kötődés és motiváció, amely segít fenntartani
a partnerrel való kapcsolatot. A magas párkapcsolati elégedettség, a párkap­
csolati alternatívák szűkössége és a magas szintű befektetés kombinációja
alapvető hatással van a kapcsolat alakulására. A befektetési modell szerint
a házasságon kívüli szexuális viszony valószínűsége akkor növekszik, ha
csökken az egymás iránti elköteleződés (Drigotas és Barta, 2001). Tehát, ha
vonzó párkapcsolati alternatívák jelentkeznek, ha alacsony a párkapcsolati
elégedettség és akkor, ha alacsony szintű a párkapcsolatba való befektetés.
A befektetési modell segít megmagyarázni, hogy a fenti három tényező mi­
lyen szerepet játszik a félrelépések kialakulásában. Miként lehetséges, hogy
egy elégedettnek tűnő személy mégis hűtlen lesz az alacsony befektetés és
a vonzó alternatívák miatt, vagy miként maradhat hűséges egy elégedetlen
partner a magas befektetés és a vonzó alternatívák hiánya miatt. Mivel az
elkötelezettebb személyek, akik többet fektetnek egy kapcsolatba, többet is
veszíthetnek, ha a partnerük félrelép (és emiatt a kapcsolatuk esetleg meg­
szakad), ezért ők általában féltékenyebbek, amikor a partnerük hűtlenségével
szembesülnek, mint kevésbé elkötelezett társaik.

Evolúciós nézőpont
Ez a nézőpont nagyrészt az evolúciós biológia neodarwinista elméletén ala­
pul, amely azt állítja, hogy napjainkban az emberek mentális képességének
számos jellegzetessége a törzsfejlődés során alakult ki, mert hozzájárult a
sikeres szaporodáshoz (erről részletesebben a Párválasztás és evolúció című
fejezetben olvashatunk). A párkapcsolatok működésével kapcsolatban szá­
mos pszichológiai problémát azonosítottak a kutatók (pl. apaság bizonyos­
 Evolúciós nézőpont 73

sága, partner megtartása, stb.), amelyet evolúciós kihívásokra adott adaptív

válaszként írtak le. Ezért a párkapcsolaton kívüli szexuális viszony - a gének
sikeres örökítése szempontjából - megfogalmazható lehetséges veszélyfor­
rásként is.
Fajunk szaporodásbiológiai szempontból számos párhuzamot mutat a
belső megtermékenyítésű fajokkal, de különösen az emlősökkel, amelyeknél
az egyik nem (nőstény) energetikai szinten sokkal többet fektet az utódok lét­
rehozásában, mint a másik nem (hím). Ezért evolúciós nézőpontból a törzs-
fejlődés során a nők befektetése a hosszú távú kapcsolatban szükséges volt az
utód túléléséhez (Buss, 1994; Symons, 1979). (A terhesség és szoptatás olyan
energiaigényes folyamatok, amelyek komolyan megterhelik az anyai szerve­
zetet és biológiai szintű elköteleződést jelentenek az utód létrehozásában.)
Ezzel szemben a férfiak energetikai befektetése a megszületendő utódba
minimális - még akkor is, ha más emlősök hímjeivel összehasonlítva a férfi­
ak későbbi apai ráfordítása kimondottan magasnak mondható. (A kétszülős
gondoskodásra szükség is volt az ősi körülmények között ahhoz, hogy az
utód elérje a szaporodni képes életkort.) Ennek a szaporodásbiológiai, nemi
különbségnek a következménye, hogy a férfiak (a nőkhöz képest) erősebb
érdeklődést mutatnak az alkalmi szexuális viszonyok iránt, amely többé-ke-
vésbé független az aktuális párkapcsolat minőségétől. A férfiak alkalmi kap­
csolataik során kevésbé válogatósak a szóba jöhető partnerek tekintetében,
mint a nők. Ezzel együtt, a nők általában sokkal motiváltabbak abban, hogy
kialakítsanak és fenntartsanak egy hosszú távú, érzelmileg elkötelezett kap­
csolatot, mint a férfiak. Az evolúciós pszichológusok ugyanakkor az utób­
bi időben azt is leírják, hogy a nők számára milyen szaporodási előnyökkel
járhatott a párkapcsolaton kívüli szexuális viszony a törzsfejlődés során. A
nők számára a félrelépés például lehetőséget biztosított jó minőségű gének
beszerzésére valamint bizonyos esetekben helyettesítette az elsődleges part­
nert (Buss, 2000). (Erről a következő, Szex és elköteleződés című fejezetben
olvashatunk részletesebben.)
Evolúciós nézőpontból az is feltételezhető, hogy a nemenként eltérő sza­
porodásbiológiai jellemzők miatti eltérés megmutatkozhat a féltékenység
típusában is. Például nemi különbség várható abban, hogy a féltékenység és
hűtlenség melyik fajtájára érzékenyebbek inkább a nők, és melyikre a férfiak.
Továbbá nemenként eltérő érzékenységet mutathatnak az emberek abban,
hogy a vetélytárs milyen jellegzetességei keltik fel inkább a féltékenységüket
(Bjorklund és Shackelford, 1999; Buss és mtsai, 1992,1999; Daly és mtsai,
74 4. Hűtlenség és féltékenység

1982). A férfiak azzal a problémával szembesültek az evolúció során, hogy

amennyiben nem őrizték a feleségüket, annak súlyos következménye lehe­
tett saját szaporodási sikerességükre nézve. A felszarvazott férfi ugyanis más
férfi utódjába fektette szülői ráfordítását, így génjeit nem örökítette tovább a
következő generációba. Mivel olyan utódokban energiát fektetni, akik nem
hordozzák a génjeinket, meg nem térülő szaporodási költségeket jelent, ezért
az evolúciós pszichológusok szerint a férfiak féltékenysége elsősorban part­
nerünk szexuális hűtlenségének jelzésével függ össze.
A nők féltékenysége másra irányul, mert a nők biztosak lehetnek saját
anyaságukban, hiszen az utód, akit megszülnek, mindenképpen hordozza
a génjeiket. Ezért partnerük félrelépése nem saját genetikai képviseletükre,
hanem a férfi által birtokolt (és egy újabb partnerre fordítható) erőforrá­
sok elvesztésére nézve jelent kockázatot. A férfiaknak az érzelmi kapcsolat
erőssége és a párkapcsolatba való befektetés hajlandósága szorosan összefügg
egymással. A férfi érzelmi hűtlenségének jelzése a nők számára ezért meg­
bízhatóan jelezhette a partner kapcsolati befektetésének elvesztését, illetve
annak valószínűségét (Okami és Shackelford, 2001; Symons, 1979). A nők
emiatt arra szelektálódtak, hogy elsősorban partnerük érzelmi megbízható­
ságának szignáljaira mutassanak fogékonyságot, illetve ennek elvesztése vált­
son ki belőlük féltékenységet. Az evolúciós elméletből az is következik, hogy
a férfiak és nők eltérő tulajdonságokkal rendelkező riválisok esetén élik át
a féltékenységet legintenzívebben. A következőkben erre részletesebben is
kitérünk.

Személyiségjegyek és kapcsolati jellemzők

Két különböző módszer is létezik, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, mi
motiválja az embereket arra, hogy házasságon kívüli szexuális kapcsolatokat
alakítsanak ki. Az első módszer, hogy egyszerűen megkérdezzük őket, miért
teszik ezt. Ennek a módszernek az a hátránya, hogy mivel egy társadalmilag
elítélendő dologról van szó (a hűtlenségről), ezért az egyének megpróbálnak
olyan válaszokat adni, amelyekről azt gondolják, hogy morálisan elfogadott,
azaz egyszerűen nem lesznek őszinték. Tehát nem a félrelépésük valódi oka­
iról fognak beszélni, hanem arról, mit gondolnak arról, hogy mit kéne vála­
szolniuk. Atwater (1979) például úgy véli, az önigazolás egy fajtája, amikor a
hűtlenségünket úgy magyarázzuk, hogy beleszerettünk valakibe, mert ennek
 Személyiségjegyek és kapcsolati jellemzők 75

a magyarázatnak az a célja, hogy megőrizzük a saját magunkról kialakított

pozitív képet. Hiszen ekkor tudatában vagyunk annak, hogy a viselkedésün­
kért felelősek vagyunk, mégis felmentjük magunkat a felelősségre vonás alól,
és úgy hivatkozunk az érzelmeinkre, mint amelyeket nem vagyunk képesek
uralni. Ezzel ellentétes egy másik magyarázat, a kifogások keresése. Amikor
azt mondjuk például, hogy csak úgy megtörtént velünk a szexuális félrelépés,
akkor valójában elutasítjuk az énrészességet a viselkedésünkkel kapcsolatban,
de elfogadjuk a cselekedet negatív értékét. A második módszer, amellyel ta­
nulmányozhatjuk a félrelépések motivációit, hogy megkérdezzük az embere­
ket a félrelépéssel kapcsolatos viselkedésük gyakoriságáról, és megvizsgáljuk
a válaszadó egyéb (személyiségjellemzőivel való összefüggéseket. Ennek a
módszernek az egyik korlátja az, hogy az ok-okozati viszonyokat nem lehet
pontosan feltárni. Az előbb említett példával élve: a házassági problémák és
a megcsalás összefügghet ugyan egymással, azaz, a házassági probléma oka
lehet a félrelépésnek, de a megcsalás is okozhat házassági problémákat.
Néhány vizsgálat feltárta, hogy a párkapcsolaton kívüli szexuális viszony
gyakran összefügg a jólét és a mentális egészség alacsonyabb szintjével is,
és úgy tűnik, hogy ez különösen a nők motivációira igaz (Duckworth és
Levitt, 1985; Sheppard, Nelson, és Andreoli-Mathie, 1995). Egy vizsgálat­
ban, amelyben elsőéves házaspárok vettek részt, azt találták, hogy a feleségek
személyiségvonásai megbízhatóbb előrejelzői voltak a nők félrelépésre való
hajlandóságának, mint az, ahogyan a fiatalasszonyok önmagukat megítél­
ték, vagy az, ahogyan a férjük őket értékelte. Különösen azokra a nőkre volt
jellemző, akik alacsony pontszámokat értek el a lelkiismeretesség faktorban,
de magas értékeket mutattak a nárcizmus és a pszichoticizmus faktorban
(Buss és Schackelford, 1997). Emellett azok mutattak még erős hajlandósá­
got a hűtlenségre, akik hisztériás személyiségzavarban szenvedtek. Ez azért
is lehet, mert a fenti személyiségjellemzők egy része összefüggésben van a
bizonytalan kötődési stílussal (Buunk, 1997). (A kötődési stílusokról részle­
tesebben a Kötődés és szerelem című fejezetben olvashatunk.) Ennek ellenére
néhány kutatási eredmény szerint a hűtlenségi tendenciák összekapcsolódnak
a szorongó-ambivalens kötődési stílussal is. Gangestad és Thornhill (1997)
például azt találta, hogy a szorongó-ambivalens stílusú kötődés a nőknél po­
zitívan, míg az elkerülő stílusú kötődés negatívan kapcsolódik össze a félre­
lépések gyakoriságával. Egy másik kutatás (Bogáért és Sadava, 2002) szerint
a szorongva kötődő nők több olyan párkapcsolatba keveredtek, ahol partne­
rünk, vagy saját maguk, vagy mindketten hűtlenek voltak. Ugyanakkor egy
76 4. Hűtlenség és féltékenység

vizsgálati eredmény szerint a bizonytalanul kötődő férfiaknak egy 30 éves

periódus alatt több szexuális partnerük volt, mint a biztonságosan kötődő
férfiaknak (Miller és Fishkin, 1997).
Gyakoribb a párkapcsolaton kívüli szex azoknál, akiknek alapvető­
en pozitív viszonyuk van a szexualitáshoz. Például azok, akik korlátlan
szocioszexuális orientációval rendelkeznek (a szocioszexuális orientációról
részletesebben a Szex és elköteleződés című fejezetben olvashatunk), tehát nem
szükséges számukra elkötelezett érzelmi viszony kialakítása a szexuális érint­
kezés előtt, még gyakrabban vesznek részt párkapcsolaton kívüli szexuális
kapcsolatokban (Simpson és Gangestad, 1991; Wiederman és Hurd, 1999).
Egy vizsgálatban arra kérték a résztvevőket, hogy képzeljenek el egy forga­
tókönyvet, ahogyan kapcsolatba léptek egy vonzó, ellenkező nemű emberrel.
Azt találták, hogy a korlátlan szocioszexualitásúak hajlamosabbak voltak
kapcsolat kialakítására az idegennel (Seal, Agostinelli és Hannet, 1994).
Összességében, azok az emberek vesznek részt inkább párkapcsolaton kívüli
szexuális viszonyokban, akik számára fontos a szexuális változatosság, mert
ez növeli az önértékelésüket és összhangban van a saját magukról kialakított
pozitív énképpel (Treas és Giesen, 2000).
Néhány kutatásban azt találták, hogy különösen a férfiak között gyakori
a házasságtörés akkor, ha szexuális megvonást, egyfajta hiányérzetet élnek
át aktuális párkapcsolatukban. Ellentétben ezzel, a nők hűtlenségéről azt
találták, hogy az inkább az aktuális kapcsolatban átélt érzelmi kielégület-
lenség érzésével jár együtt (Atkins és mtsai, 2001; Buunk, 1980a; Edwards
és Booth, 1976; Spanier és Margolis, 1983). A korábban ismertetett méltá­
nyosság elm élettel összefüggésben azt látták, hogy akik valamilyen méltányta­
lanságot éltek át párkapcsolatukban (akár túl-, akár alulértékelték őket), azok
hajlamosabbak voltak megcsalni partnerüket, mint azok, akik nem számoltak
be ilyen fajta igazságtalanságról. Egy másik vizsgálatban azt találták, hogy a
nők esetében a párkapcsolatban átélt kölcsönösség, egyenrangúság mértéke
összefügg azzal, hogy egy nő milyen erősen vágyik külső szexuális viszonyra,
és milyen gyakran lép félre (Prins, Buunk, és VanYperen, 1993). Ugyanakkor
a férfiaknál ez másként alakul: náluk a félrelépésekre való hajlam viszonylag
önálló motiváció, amely független az elsődleges kapcsolat állapotától.
A befektetési modell szerint a párkapcsolattal való elégedetlenség - az
alacsony elköteleződéshez hasonlóan - befolyásolja a hűtlenséget, illetve a
külső szexuális kapcsolat iránti nyitottságot (Buunk és Bakker, 1997). Az
egymásra utaltság elmélete szerint a megcsalás nagyobb valószínűséggel kö­
 Személyiségjegyek és kapcsolati jellemzők 77

vetkezik be az alacsony függőséggel jellemezhető kapcsolatban. Egy vizsgá­

latban például azt találták, hogy akik félreléptek - vagy nyitottak voltak erre
a jövőben - alacsonyabb érzelmi függőségről számoltak be (Buunk, 1980a).
A fent bemutatott személyes és kapcsolati jellemzők csak prediszpozíciói
az emberek hűtlenségének, de nem jelentenek eleve elrendeltséget. Tehát jól
mutatják azon egyéni és kapcsolati tényezőket, amelyek szerepet játszhatnak
abban, hogy valaki másoknál nyitottabb lehet a csábítás iránt, de nem szük­
ségszerűen jut el a hűtlenséghez. A valóságban az ember számos tényező
figyelembevételével alakítja ki a félrelépéssel kapcsolatos attitűdjét és visel­
kedését. Egy bonyolult költség-nyereség kalkulációt alkalmazva feltérképezi,
hogy milyen lehetséges kockázatot hordoz a megcsalás az aktuális kapcsola­
tára nézve. íg y számba veszik a bűntudat érzését, a szorongást, a nem kívánt
terhességtől való félelmet, és a különböző szexuális úton terjedő betegségek­
től való fenyegetettséget, mielőtt párkapcsolaton kívüli viszonyba kezd. Egy
vizsgálat szerint (Meyering és Epling-McWerther, 1986) ezekben a döntési
folyamatokban a férfiakat inkább a várható nyereség motiválja, mint például
a szexuális változatosság; míg a nőket inkább a költségek foglalkoztatják,
mint például az erős bűntudat érzés és a félrelépésnek a házassága gyakorolt
negatív hatása.

A félrelépés hatásai
A legtöbb házasságon kívüli viszonyt folytató ember különleges helyzetben
találja magát, amelyben különféle problémákkal szembesül. A legnagyobb
belső konfliktust általában az idézi elő, hogy a külső partnerrel való kapcsolat
rendkívül vonzónak, fontosnak, ellenállhatatlannak tűnik. A kutatások azt
mutatják (Atwater, 1979), hogy az ilyen viszonyok különösen nagy lehetősé­
get hordoznak magukban, ami például a szexuális izgalmat, a személyes fej­
lődést, az én felfedezését, az önmegismerést és a kapcsolatban rejlő gyönyört
illeti. Egy vizsgálat szerint a külső partnerrel való kommunikáció minősé­
ge pozitív visszacsatolásként működött (Buunk, 1980b). A résztvevők arról
számoltak be, hogy ezen keresztül saját személyiségükről pozitívabb képet
alkothattak, és a szexuális kapcsolat minősége is számos szempontból jobb
volt, mint az állandó partnerrel. Az ilyen pozitív kicsengést gyakran elhomá­
lyosítja a külső kapcsolat negatív következménye (például az erős szorongás,
vagy a bűntudat érzése) és számos praktikus probléma, amely szinte elenged-
78 4. Hűtlenség és féltékenység

heteden, ha valaki titkos kapcsolatot tart fenn. Mivel a félrelépések gyakran

gumióvszer használata nélkül történnek, ezzel a házasságtörők kiteszik ma­
gukat a szexuális úton terjedő betegségeknek és annak, hogy megfertőzhetik
állandó partnerüket is. A vizsgálatok azt mutatják (Pulerwitz, Izazola-Licea
és Gortmaker, 2001), hogy a házasságon kívüli szex új veszélyt hordoz ma­
gában az AIDS megbetegedések szempontjából, amely hatással lehet a tartós
kapcsolatokra. Buunk és Bakker (1997) azt találta, hogy akik kevésbé elkö­
telezettek tartós kapcsolatukban, alacsonyabb hajlandóságot mutatnak arra,
hogy félrelépéskor védekezzenek a szexuálisan terjedő fertőzések ellen, mint
azok, akik erősebb párkapcsolati elköteleződésről számolnak be.
A házasságon kívüli kapcsolatok negatív következményei nemcsak az
egyént sújthatják, hanem számos olyan következménnyel járhatnak, amely
hatással lehet az állandó kapcsolat minőségére és stabilitására. A házasságtö­
rő egyén pl. elkezdhet kötődni a külső kapcsolatában, és megtörténhet, hogy
szakít állandó partnerével, felcserélve őt erre az új partnerre. Persze az egyén
úgy is dönthet, hogy nem zárja le egyik kapcsolatát sem, hanem párhuza­
mosan fenntartja mindkettőt. Ebben az esetben fennáll a veszélye, hogy a
régebbi kapcsolat minősége számos szempontból kopottnak tűnik, összeha­
sonlítva a külső kapcsolat érzelmi és szexuális tapasztalataival. Egy érdekes
vizsgálatban (Charny és Parnass, 1995) gyakorló pszichoterapeutákat kértek
arra, hogy jellemezzenek mélységében egy tipikus házasságtörő kapcsolatot,
amellyel gyakran találkoznak a munkájuk során. A terapeuták beszámolója
szerint még az alkalmi félrelépések is komoly veszélyt jelentettek a tartós
kapcsolatokra és az ilyen esetek több negatív hatással is voltak a házasságra,
ami a válásokat és a megemelkedett kapcsolati stresszt jelenti.
A legtöbb házasságon kívüli kapcsolatot titokban tartják a tartós partner
előtt és a megcsalt fél gyakran még akkor is igyekszik nem tudomást venni
az egészről, amikor a félrelépés jelei már gyakorlatilag teljesen nyilvánvalóak.
Egy vizsgálat szerint (Charny és Parnass, 1995) a felszarvazott partnerek
majdnem fele nem volt tudatában partnere házasságtörő viselkedésének, an­
nak ellenére, hogy ennek jelzéseivel tisztában volt. A résztvevők kifejezetten
magas aránya - 58%-a - kimondva vagy kimondatlanul kifejezte elfogadását
partnere félrelépésével kapcsolatban, míg csupán 36 %-uk fogalmazott meg
aktív és tudatos ellenállást megcsalatásával kapcsolatban. Másrészt, néhányan
extrém féltékenyek és hiperérzékenyek partnerük hűdenségének lehetőségé­
vel kapcsolatos bármilyen jelzésre. Shackelford és Buss (1997) a szexuális és
érzelmi hűtlenség lehetséges jelzésének 14 különböző típusát azonosították.
 A félrelépés hatásai 79

Ezek közé tartozik a harag, a partnerrel szembeni kritikai megjegyzések, a

partnerrel szembeni hétköznapi rutin és szexuális viselkedés megváltozása, a
partner szexuális érdeklődésének növekedése, a partnerhez való érzelmi kö­
tődés jelzéseinek eltúlzása, a hűtlenség fizikai jelzésének feltárása, a szexuális
érdeklődés csökkenése, a passzivitás, a partner közeledésének elutasítása.
Amikor a házasságon kívüli kapcsolat kiderül, gyakran nagyon rombo­
ló hatással van a tartós kapcsolatra. Világszerte a válások elsődleges oka a
házasságtörés (Betzig, 1989). Egy vizsgálatban azt találták, hogy az elvált
emberek 31 százaléka azt állította, hogy a férjnek egy másik nővel való kap­
csolata volt a válás elsődleges oka (Burns, 1984). Ugyanakkor szinte lehetet­
len megmondani a módszertani problémák miatt, hogy hány házasságtörés
vezet váláshoz, mint ahogy azt sem tudjuk pontosan, milyen arányban ma­
radnak együtt a párok a házasságtörést követően. Általában úgy tűnik (Hunt,
1974), hogy a párkapcsolaton kívüli szexuális viszony akkor vezet váláshoz,
ha elégedetlenséget okoz az elsődleges partnerrel kapcsolatban és emiatt in­
kább következménye, mintsem oka lehet a kapcsolati problémáknak. Egy
kutatásban például azt találták (Buunk, 1987), hogy azok a házaspárok, akik
elfogadják egymás külső kapcsolatait - mint egyfajta nyitott házasságot - az
idő múlásával a házasságban átélt kapcsolati és szexuális elégedettség csök­
kenéséről számoltak be.

Féltékenység
A párkapcsolatokban kialakuló féltékenység számos forrásból származhat.
Féltékenyek lehetünk például partnerünk barátaira, munkahelyére, családjára
és természetesen minden olyan helyzetre és tevékenységre, amelyben riválist
látunk. Azonban a párkapcsolaton kívüli szex járhat együtt leginkább a félté­
kenységgel. Ez fordítva is működik: a féltékenység a legáltalánosabb és egye­
temes válasz egy aktuális párkapcsolaton kívüli szexuális viszony, vagy annak
gyanúja miatt (Buss, 2000). A féltékenység tehát akkor alakul ki, amikor a
személy veszélyeztetve érzi magát, hogy egy számára fontos kapcsolatot el­
veszíthet egy vetélytárs miatt. Kialakulásában azonban szerepet játszhatnak
olyan érzések is, mint a félelem, a gyanakvás a bizalmatlanság, a szoron­
gás, a harag, a megcsalatottság, a visszautasítottság és magányosság (Parrott,
2001). A féltékenység azonban nemcsak a kapcsolati fenyegetettséggel vagy
a megcsalatás miatti szenvedéssel függ össze, hanem az önértékeléssel is.
80 4. Hűtlenség és féltékenység

Önértékelésünket nagyban befolyásolja társaink reakciója: pozitív hatást vált

ki belőlünk, ha elfogadottságot élünk át, és negatív élményként éljük meg a
társ visszautasítását (Sharpsteen, 1995). Mivel a megcsalatás élménye a tár­
sas visszautasítás egyik fajtája, amely veszélyezteti önértékelésünket, olyan
stratégiákat alkalmazunk, amelyek csökkentik az ezzel járó sérülést. Ameny-
nyiben a féltékenység segít meghiúsítani a partner félrelépését, annyiban se­
gíthet megőrizni az önértékelést a pozitív önkép fenntartásán keresztül.
A féltékenységről számos elmélet látott napvilágot. A legismertebb talán
Freud (1950) korai elmélete, amely különbséget tesz a klinikai értelemben
vett normális (vagy racionális) féltékenység, és az abnormális (vagy patoló­
giás) féltékenység között. Parrott (1991, 2001) is kétféle féltékenységet kü­
lönböztet meg. Egyrészt a kapcsolatot érő lehetséges fenyegetést, amelyet
féltékenységi gyanúnak nevez, valamint a partner már megtörtént félrelé­
pésére adott választ. A féltékenység kutatásában újabban a partnerek közöt­
ti személyes kommunikációra helyezik a hangsúlyt, és különbséget tesznek
féltékenységi tapasztalat és féltékenység kifejeződése között (Andersen, Eloy
és Spitzberg, 1995). Ezek szerint a féltékenység tapasztalatának kognitív és
érzelmi eszközei hatással vannak arra, hogy az emberek hogyan fejezik ki
féltékenységüket. A féltékenység kifejezése pedig a féltékenységre adott vi­
selkedéses és kommunikációs válaszokat jelenti.
M ég a legtöbb tipológia kettősséget említ, található néhány elmélet,
amelyben a féltékenység három különböző fajtáját írják le. Pfeifer és Wong
(1989) elmélete érdekes párhuzamot mutat az attitűd (McGuire, 1969) hár­
mas felosztásával, és érzelmi, kognitív, valamint viselkedéses féltékenységről
beszél. Az érzelmi féltékenység olyan érzelmeket tartalmaz, mint a félelem,
a bizonytalanság és a szomorúság. A kognitív féltékenység paranoid gon­
dolatokat és a partner viselkedése miatti aggodalmat jelent. A viselkedéses
féltékenység pedig féltékeny cselekedetekre utal, mint például kémkedni a
partner után, vagy pletykálni a partnerről a hozzátartozói előtt. Buunk (1997)
különbséget tesz reaktív, szorongásos és a birtoklással összefüggő féltékeny­
ség között. A reaktív féltékenység az aktuális kapcsolati fenyegetettségre
adott közvetlen választ jelenti. (Például, amikor valaki partnere hűtlenségi
fenyegetésére adott válaszként flörtöl, vagy szexuális kapcsolatot kezdemé­
nyez egy harmadik személlyel.) A szorongásos féltékenység azt a kognitív
folyamatot jelenti, amely képeket generál az egyénben partnere szexuális és
érzelmi hűtlenségével kapcsolatban. Ez vezet a szorongás, a gyanú, az aggó­
dás, a bizalmatlanság és szomorúság érzésének megtapasztalásához. Végül, a
 Féltékenység 81

birtoklással összefüggő féltékenység azoknak a törekvéseknek az összessé­

ge, amelyeket az egyén azért tesz, hogy megelőzze partnere kapcsolatának
kialakulását egy harmadik személlyel. Buunk (1991,1997) felosztása tehát
ellentétes az előző tipológiával: szerinte a féltékenység nem csupán válasz
egy aktuális fenyegetettségre, a kapcsolat aktuális elégedettségére, hanem an­
nak hiányában is létrejöhet. A reaktív féltékenység valóban közvetlen választ
jelent az aktuális kapcsolati fenyegetettségre. Azonban mind a birtoklással,
mind a szorongással összefüggő féltékenység kialakulhat lehetséges fenyege­
tésre adott válaszként, de annak teljes hiánya ellenére is.

Egyéni eltérések a féltékenységben

Az emberek önértékelésében mérhető egyéni különbség számos kutató sze­
rint központi szerepet játszik a féltékenységben talált individuális eltérések­
kel. Amíg számos tanulmány szerint az alacsonyabb önértékelésű emberek
nemtől függetlenül általában féltékenyebbek is, addig néhány vizsgálati ered­
mény arra világít rá, hogy különösen a nők esetében függ össze a féltékeny­
ség az alacsonyabb önértékeléssel (Mclntosh, 1989; Mullen, 1994; Nadler és
Dotan, 1992). Ugyanakkor a kutatók találtak egy különösen meggyőző ösz-
szefüggést a féltékenység és a neuroticizmus között. Eszerint a neurotikusabb
egyének általában nagyobb mértékű féltékenységet élnek át, mint a kevésbé
neurotikusak. Az eredmény azzal magyarázható, hogy az alacsony önérté­
kelésű és neurotikus (túlzottan szorongó) emberek általában úgy érzik saját
magukat, hogy partnerként nem elég jók (Melamed, 1991). Ügy érzik, nem
képesek megfelelni partnerük elvárásainak és nem olyanok, mint amilyet a
partner szeretne és megérdemelne. Emellett negatívan ítélik meg saját pár­
kapcsolati értéküket: úgy érzik, hogy kevésbé értékesek (vonzóak, kedvesek,
stb.), mint partnerük (Buss, 2000). Ennek következményeként könnyen ész­
lelhetik kapcsolatukra fenyegetőnek a lehetséges riválisok feltűnését.
A kötődéselmélet szerint azok, akik kötődési történetében több problé­
más pont is van, valószínűleg érzékenyebbek lesznek az elhagyatás jelzéseire
felnőtt párkapcsolatukban, ezért különösen érintettek a féltékenység szem­
pontjából (A kötődéselméletről a Kötődés és szerelem című fejezetben olvas­
hatunk részletesebben.) Érdekes azonban, hogy azokban a vizsgálatokban,
ahol a kötődési történetet tárták fel a kutatók (és regisztrálták a szeparációk
számát, a gyermekkori veszteségeket, a szülői bántalmazás mértékét, a szülő­
82 4. Hűtlenség és féltékenység

gyerek kapcsolatot és a gyermekkori kortárs kapcsolatokat) nem találtak ösz-

szefüggést a kötődés minősége és a féltékenység között (Clanton és Kosins,
1991). Ugyanakkor egy másik vizsgálati módszerrel, a kötődési stílusok meg­
határozásával, azt találták, hogy a bizonytalanul kötődő egyének inkább haj­
lamosak a féltékenységre, mint biztonságosan kötődő társaik Powers, 2000).
Az eredmény pedig független volt olyan egyéni jellemzőktől, mint a korábbi­
akban tárgyalt önértékelés, neuroticizmus és a társas szorongás. Különösen a
szorongó-ambivalens kötődési stílus (amelyet Bartholomew (1990) írt le) je­
lezte előre megbízhatóan a későbbi féltékenységet. Az elkerülő kötődési stí­
lus esetében azonban ellentmondásos eredményeket kaptak a kutatók. M íg
Buunk (1997) azt találta, hogy az ambivalens kötődésűek féltékenyebbek a
biztonságosan kötődőknél, addig Guerrero (1998) szerint az elkerülő kötő­
dést mutatók kevesebb félelemről számoltak be a kapcsolati fenyegetettség
hatására, mint biztonságosan kötődő társaik.
Buunk (1997) ugyanakkor azt találta, hogy a féltékenység mindhárom
típusa intenzívebben jelenik meg a szorongó ambivalens kötődési stílusú
egyéneknél, mint a biztonságosan kötődőknél. Mivel a szorongó ambiva­
lens módon kötődő emberek mintegy csüngenek a kapcsolaton, és félnek
a partner elvesztésétől, a kötődési stílus és a féltékenység közötti összefüg­
gés magától értetődőnek tűnik. Lehetséges, hogy az elkerülő kötődési stílus
féltékenységgel való összefüggése abból az ellentmondásból fakad, hogy az
elkerülő egyén érzelmileg függ ugyan partnerétől, de közben azt érzi, hogy
nem felel meg partnere szükségleteinek, ezért végső soron ő is a partner el­
vesztésétől szorong.
A kötődési stílus hatással lehet a párkapcsolatban élők megcsalatással
kapcsolatos viselkedésére és a hűtlenség gyanújára adott válaszokra is. Példá­
ul, a biztonságosan kötődők hajlamosak arra, hogy problémaközpontú meg­
oldásokat alkalmazzanak, míg a bizonytalanul kötődők inkább az érzelmi
fókuszú megküzdési stratégiákat részesítik előnyben (Vocatura, 2000). Külö­
nösen akkor szembetűnő a kommunikációs különbség, ha elkerülő kötődési
stílusúakat hasonlítunk össze más kötődési stílusúakkal. Az elkerülök ugyan­
is sokkal kevésbé alkalmaznak a kapcsolat fenntartására irányuló kommuni­
kációt (mint például a probléma megbeszélése, vagy a kölcsönös megértés
hangsúlyozása), ehelyett sokkal inkább a közvetlen haragot és leszólást al­
kalmazzák a riválissal szemben és nem keresik a társas támogatást. Másrészt
a szorongó-ambivalens kötődésűek sokkal inkább hajlamosak egyfajta őrző
viselkedésre, és kevésbé fejezik ki a haragjukat, félve a visszautasítástól. Ezzel
 Egyéni eltérések a féltékenységben 83

ellentétes a biztonságosan kötődők válasza partnerük féltékenységére, akik

inkább hajlamosak kifejezni mérgüket, haragjukat a partner felé és általában
produktívabb megküzdési stratégiákat használnak a kapcsolat fenntartása ér­
dekében (Leak, Gardner és Parsons, 1998; Sharpsteen és Kirkpatrick, 1997).
A féltékenységet eltérő dolgok válthatják ki és ebben nagy egyéni és kul­
turális különbségeket találhatunk (Buunk és Hupka, 1987). Például néhány
kultúrában a csók sokkal inkább kiváltja a féltékenységet, mint máshol. Más
kultúrákban pedig a közösülés nélküli szexuális együttlét (petting) az, ami
különösen okot ad féltékenységre. Azt mondhatjuk, hogy általában az embe­
rek nem lesznek féltékenyek egy autóra, ha az elüti a kedvesüket, véget vetve
ezzel a kapcsolatnak, de annál inkább féltékenyek lesznek, ha egy vonzó ri­
vális miatt hagyja el őket partnerük. Ezért úgy tűnik, hogy a rivális szükséges
és elégséges feltétele a féltékenységnek (Mathes és mtsai, 1985). Továbbá,
ha ez a rivális birtokában van olyan jellemzőknek, amelyeket az ellenkező
neműekben magasra értékelünk, akkor hajlamosabbak vagyunk inkább a fél­
tékenységre, mint ha egy olyan riválisról van szó, aki nem birtokolja ezeket
a népszerű tulajdonságokat. Hajlamosak vagyunk féltékenységet érezni, ha
riválisunknak fontos tulajdonságai vannak, mint például intelligens, nép­
szerű, jó alakú, vonzó, magas státuszú, stb. A féltékenységet valójában azok
a tulajdonságok gerjesztik, amelyek fontosak a párválasztás szempontjából.
Evolúciós pszichológiai nézőpontból tehát valószínű, hogy a nők (a férfiak­
hoz képest) hajlamosabbak a féltékenységre, ha riválisuk fizikailag vonzóbb,
fiatalabb míg, a férfiak akkor hajlamosabbak a féltékenységre (a nőkhöz ké­
pest), ha a rivális domináns és státuszt, valamint erőforrásokat birtokol (Buss
és mtsai, 1999; Dijkstra és Buunk, 1998,2002; Yarab és Allgeier, 1999).

Szexuális és érzelmi hűtlenség

Az evolúciós pszichológusok szerint a nemenként eltérő mintázatú félté­
kenység összefügg azzal, hogy a nők és férfiak különböző adaptív kihívá­
sokkal szembesültek a törzsfejlődés során (Trivers, 1972). Mivel az embrió a
női szervezetben fejlődik ki - ennél fogva az anyaság nyilvánvaló, az apaság
pedig bizonytalan - a férfiak elsősorban partnerük szexuális hűtlenségének
jelzésére váltak érzékennyé. Ennek hiányában azt kockáztatták volna az ősi
férfiak, hogy szülői befektetésüket olyan utódokra fordítják, akik nem is hor­
dozzák génjeiket.
84 4. Hűtlenség és féltékenység

Mivel a nők szaporodási sikerességét közvetlenül nem partnerük szexuá­

lis hűtlensége befolyásolja, (és az ősi nők is biztosak lehettek saját anyaságuk­
ban), a nők féltékenységének kialakulására nem elsősorban a férfi szexuális
hűtlenségének jelzése volt hatással. Sokkal inkább annak veszélye, hogy nem
sikerül monopolizálni a férfi erőforrásait. Ugyanis, ha a férfi erőforrásait egy
rivális nővel osztotta meg, az a férfi házastársi/szülői ráfordításának elvesz­
tését is jelenthette. Mivel a férfiak nagyobb valószínűséggel osztják meg
erőforrásaikat olyan partnerekkel, akikhez érzelmileg is kötődnek, a nők fél­
tékenysége elsősorban partnerük érzelmi hűtlenségének jeleire összpontosul
(Buss és Haselton, 2005).
Buss, Larsen, Westen és Semmelroth (1992) egy vizsgálatban nemi kü­
lönbségeket mért a válaszadó nők szubjektiven átélt érzelmi stressz mér­
tékében a megcsalás két különböző kontextusában. A nők érzékenyebbek
partnerük elképzelt érzelmi hűtlenségére (83% választotta ezt), mint a férfi
szexuális hűtlenségének gondolatára (17% választotta ezt). Bár a nők is érzé­
kenyek partnerük szexuális hűtlenségére, sokkal inkább kiborulnak a férfi ér­
zelmi hűtlenségétől, mert ez jelzi számukra, hogy elveszíthetik a férfi érzelmi
elköteleződését és ráfordítását (Buunk, Angleitner, Oubaid, és Buss, 1996).
A megbocsájtással összefüggésben is találtak nemi különbségeket. A nő,
akiknek a férje félrelépett, általában hajlamosabb megbocsájtani a férfinek,
mint a férj, akinek a felesége követett el házasságtörést (Lawson, 1988). Né­
hány vizsgálat szerint azok, akik elkötelezettebb kapcsolat tartanak fenn part­
nerükkel, hajlamosabbak a megbocsájtásra, mint azok, akik kevésbé kötődnek
partnerükhöz (Finkel, Rusbult, Kumashiro, és Hannon,2002). Fitness (2001)
szerint akkor könnyebb megbocsájtani a partner hűtlenségét, ha a megcsalást
úgy definiálják, hogy az szexuális alapon történt és nem járt együtt érzelmi
bevonódással. Shackelford, Buss és Bennett (2002) eredményei szerint, az,
hogy a megcsalást szakítás vagy megbocsájtás követi-e, nagyban függ a vá­
laszadó nemétől és a hűtlenség természetétől. A férfiak (a nőkhöz képest)
nehezebben bocsájtanak meg és hajlamosabbak a szakításra partnerük sze­
xuális hűtlenségekor, mint akkor, ha partnerük érzelmi hűtlenséget követett
el. Ezzel szemben a nők azt tartják nehezebben megbocsájthatónak és akkor
hajlanak inkább szakításra, ha a férfi érzelmi hűtlenséget követett el, míg
partnerük szexuális hűtlenségét könnyebben veszik.
Mivel a hűtlenség magában hordozza az elhagyatás lehetőségét is, ezért
az emberek arra szelektálódtak, hogy felmérjék, partnerük hűtlensége milyen
veszélyt jelent a tartós kapcsolatra nézve (Buunk és Dijkstra, 2006). A nők
 Szexuális és érzelmi hűtlenség 85

(a férfiakhoz képest) minden bizonnyal azért elnézőbbek partnerük szexuális

hűtlenségével kapcsolatban, mert az érzelmi hűtlenség nagyobb valószínű­
séggel jár együtt az elhagyatás kockázatával. (Ez pedig az ősi körülmények
között - a férfi erőforrásainak elvesztése miatt - jelentősen rontotta az utó­
dok túlélési esélyét.)
Cann és Baucom (2004) azt vizsgálta, hogy milyen hatással van a kapcso­
latra a megcsalás, ha az egy korábbi szerelmi partnerrel történik és milyen,
ha egy új riválissal. Az eredmények azt mutatják, hogy mind a férfiak, mind a
nők nagyobb veszélynek ítélik az előző partnerrel való félrelépést, ha szexuá­
lis hűtlenségről van szó. Érzelmi hűtlenség esetén azonban csak a nők látják
nagyobb veszélynek az előző partnerrel való kapcsolatot egy új személynél.
A megítélt stressz mértéke és a megbocsátás valószínűsége is hasonló min­
tázatot mutat.
Meskó és Láng (in press) egy online kérdőív segítségével azt vizsgálta,
hogy a válaszadó nők (1562 fő) hogyan reagálnak partnerük elképzelt fél­
relépésének két helyzetére. A nők többsége (75%-ka) úgy ítélte meg, hogy
akkor élne át negatívabb érzelmeket, ha partnere egy korábbi barátnőjével
lépne félre, és csak 25%-uk gondolta inkább negatívnak, ha mindez egy pros­
tituálttal történik. Továbbá, a nők többsége (84%-ka) ítélte veszélyesnek a
kapcsolat szempontjából, ha partnere egy volt barátnőjével/feleségével csalná
meg őt, míg a válaszadóknak csak 16%-ka értékelte veszélyeztetőnek azt, ha
partnere prostituálttal szexelne. Végül, a nők többsége (78%-ka) hajlamosabb
lenne akkor megbocsájtani partnere félrelépését, ha a férfi egy prostituálttal
csalná meg őt, míg 22%-uk akkor lenne megbocsájtóbb, ha a férfi egy koráb­
bi partnerével lépne félre.
Az (érzelmi hűtlenség miatti) elhagyatástól való félelem mellett egy má­
sik fontos szelekciós erő, a fertőzésektől való félelem is hatással volt a partner
félrelépésének megítélésére a törzsfejlődés során. A szexuális úton terjedő
betegségek (STD) mellett számos ekto- és endoparazita is átvihető a testi
kontaktussal, amelyek gyakoribbak (voltak) az iparosodást megelőző, fejlett
egészségüggyel nem rendelkező társadalmakban, mint a modernebbekben
(Mackey és Immerman, 2000). A két eltérő típusú fenyegetettség ellentétes
irányú szelekciós nyomást gyakorolt a női partnermegtartási stratégiákra. (1)
Elkerülni az elhagyatást - megengedőbbnek lenni a partner szexuális (mint
érzelmi) hűtlenségével kapcsolatban; (2) Elkerülni a fertőzéseket - megen­
gedőbbnek lenni a partner érzelmi (mint szexuális) hűtlenségével kapcsolat­
ban. Az elmélet szerint a mindenkori környezeti fenyegetettség figyelembe
8 6 4. Hűtlenség és féltékenység

vételével, a szempontok közötti folyamatos átkapcsolással (trade-off mecha­

nizmussal) alakítjuk ki partnerünk hűtlenségének jelzésére adott válaszunkat
(Gangestad és Simpson, 2000).
Meskó, Láng és Bernáth (in press) vizsgálatukban azt térképezték fel,
hogy miként befolyásolja az eltérő környezeti fenyegetettség, a hűtlenség
kontextusa (magas fertőzési valószínűség vs. magas elhagyatási valószínűség)
az érzelmi vs. szexuális hűtlenséggel kapcsolatos attitűdöket. Vajon egy fej­
lett egészségüggyel rendelkező kultúrában partnerünk prostituálttal való fél­
relépésének lehetőségét könnyebben el tudják-e fogadni a nők, vagy azt, ha a
férfi volt szerelmével keveredik szexuális kapcsolatba, ami viszont az érzelmi
elhagyatás lehetőségét hordozza magában? Eredményeik szerint a megkér­
dezett nők valószínűbbnek tartották, hogy érzelmi elköteleződés alakulhatna
ki partnerükben a másik nő iránt, ha a férfi egy korábbi partnerével lépne
félre, mintha egy korábban ismeretlen nővel szexelne. Ennél is kevésbé való­
színűnek tartották érzelmi kötődés kialakulását, ha a férfi prostituálttal csalta
volna meg őket. Ugyanakkor a prostituált szcenárióhoz társították leginkább
annak lehetőségét, hogy a férfi fertőzést kaphatna a félrelépés során, és a
megfertőződés kockázatát legalacsonyabbnak a korábbi barátnővel/feleség-
gel való félrelépésben látták. Amikor a vizsgálat további részében a kutatók
megkérdezték a résztvevőket, hogy egy egészségügyi probléma esetén (amely
miatt átmenetileg nem folytathatnának szexuális érintkezést) partnerük me­
lyik fajta félrelépését tudnák könnyebben elfogadni, meglehetősen vegyes
kép alakult ki. A válaszadók ugyanis leginkább partnerük prostituálttal való
kapcsolatának lehetőségét utasították el (fertőzések elkerülése), legkevésbé
pedig azt, ha partnerük alkalmi szexuális viszonyba keveredne (elhagyatás el­
kerülése). A vizsgálat szerint a nők figyelembe veszik a lehetséges környezeti
veszélyeket, amikor kialakítják potenciális megcsalatásukkal kapcsolatos vá­
laszukat, és nem szélsőségesen reagálnak, hanem egyfajta „kevert stratégiát”
működtetnek, amellyel optimalizálni tudják lehetséges veszteségüket.
* *

Ebben a fejezetben a hűtlenség és megcsalás jelenségével kapcsolatos pszi­

chológiai magyarázatokat és kutatásokat tekintettük át. Többször is olvashat­
tunk arról, hogy milyen fontos a hűtlenség-hűség dimenziójában a partner
iránti elköteleződés kérdése. Vajon milyen tényezők állhatnak a szexuális el­
köteleződés hátterében? Vannak, akik inkább hajlamosak elköteleződés nél­
 Szexuális és érzelmi hűtlenség 87

küli, rövid távú szexuális kapcsolatokba bonyolódni, mint mások? A követ­

kező fejezetben erről, a társak iránti szexuális érdeklődésről (szocioszexuális
orientációról) lesz szó.

További olvasmányok:
Bereczkei,T. (2010). Evolúciós pszichológia. Budapest, Osiris Kiadó.
Buunk, A. P., Massar, K. & Dijkstra, P. (2008). A féltékenység evolúciós tár­
sas megismerési megközelítése. A párkapcsolati vetélytársak automatikus
értékelése. In J. P. Forgás, M.G. Haselton & W von Hippel (szerk.) Az
evolúciós és a társas megismerés, (pp. 253-270.) Budapest, Kairosz Kiadó.
Buss, D.M. (2002). Veszélyes szenvedély. Szerelem, szex és féltékenység. Buda­
pest, Vince Kiadó.
Miller, R. S. (2012). Odafigyelni a csábításra. Az alternatívák szerepe a közeli
kapcsolatokban. In J. P. Forgás (szerk.) Apárkapcsolatok pszichológiája, (pp.
419-445.) Budapest, Kairosz Kiadó.
 5. S z e x és e lk ö te le ző d é s

z evolúciós pszichológusok nem képviselnek egységes álláspon­

A tot abban a kérdésben, hogy mi tekinthető a humán párválasztási

stratégiák alapjának (Schmitt, 2005). Egyes elképzelések szerint
az ember alapvetően monogám természetű, amely számos élethosszig tartó
párkapcsolatban nyomon követhető (Házán és Zeifman, 1999). Mások azt
állítják, hogy fajunkat inkább a több partnerrel való kapcsolatra tette alkal­
massá az evolúció, amelyet jól illusztrál a poligínia (többnejűség) és a házas­
ságtörés „intézménye” (Symons, 1979). Egy harmadik álláspont szerint pedig
mind a férfiak, mind a nők fakultatív stratégiákat fejlesztettek ki, amelyek
egyfajta kevert vagy plurális párválasztási repertoárt eredményeznek (Belsky,
Steinberg és Draper, 1991).
A párválasztási stratégiák elemzésével foglalkozó teóriák ugyanakkor
megegyeznek abban, hogy megkülönböztetnek rövid távú- és hosszú távú
párválasztási stratégiát (Simpson, W ilson és Winterheld, 2004). Evolúciós
értelemben a párválasztási stratégia a környezethez való alkalmazkodás in­
tegrált eszköze (egymásra épülő adaptációk rendszere), amely bizonyos ér­
telemben szervezi és vezeti az egyén szaporodással kapcsolatos törekvéseit.
A párválasztási stratégiák követésével kapcsolatos viselkedés nem szükség­
szerűen szándékos, és nem minden esetben lépi át a tudatosodás küszöbét.
Leginkább genetikai alapú programként határozhatjuk meg, amely alapvető
döntési mechanizmusokban érhető tetten.
A következőkben összefoglalunk három alapvető elméletet, amelyek se­
gítenek megérteni, hogy eltérő környezeti feltételek mellett miként válhatott
a rövid-távú illetve a hosszú-távú párkapcsolatra való törekvés adaptívvá.

Elettörténeti stratégiák
és a szocializáció evolúciós modellje
Az élettörténeti stratégiák elmélete szerint (Draper és Belsky, 1990; Belsky,
Steinberg és Draper, 1991; Belsky, 1997) az emberelődök arra szelektálódtak,
90 5. Szex és elköteleződés

hogy olyan változatos viselkedési stratégiákat használjanak, amelyek hatéko­

nyan segítették a túlélést, a szaporodást és a növekedést az evolúciós időkben.
Az elmélet kiindulópontja, hogy az individuum mindig optimális megoldást
igyekszik találni azokra a problémákra, amelyekkel környezetében találkozik.
Eszerint a fejlődés korai fázisában alkalmazott megoldás (pl. a szülői gon­
doskodás minőségének függvényében növelni a saját túlélési esélyt), hatással
lesz a fejlődés egy későbbi fázisában meghozott döntésekre is (pl. a szülői
viselkedés mintául szolgálhat a későbbi párválasztásban, illetve a saját szülői
viselkedésben is). Az élettörténeti stratégiák elmélete szerint az egyének ki­
értékelik környezeti kondícióikat és ezek függvényében adaptív döntéseket
hoznak: az időt, energiát és erőforrást inkább testi fejlődésükre vagy inkább
a szaporodással kapcsolatos erőfeszítésre fordítják.
Belsky, Steinberg és Draper (1991) az élettörténeti stratégiák elméletére
alapozva fejlesztette ki a szocializáció evolúciós modelljét. A teória egyfajta
rugalmas döntéshozónak tekinti az individuumokat, akik életútjuk minden
pontján döntéseket hoznak a rendelkezésükre álló erőforrások felhasználásá­
nak módjáról, amelyeket főként túlélésük és szaporodásuk maximalizálására
fordítanak. A döntéseket a belső és külső környezet ökológiai szempontú
összehangolása alapján hozzák az élőlények: olyan viselkedéseket alkalmaz­
nak, amelyeket saját genetikai rátermettségük és társas/anyagi környezetük
által meghatározott lehetőségeik szempontjából a legkedvezőbbnek tarta­
nak. Az egyes szituációkat kiértékelve az alternatívák közül a legelőnyösebb
adaptációkat alkalmazzák, amelyek között ún. viselkedéses átkapcsolási me­
chanizmusokat (trade off) működtetnek (Borgerhoff Mulder, 2000). Ezen
a mechanizmusokon keresztül állítja be az egyed reprodukciójának (pl. sze­
xuális élet megkezdésének idejét, rövid vagy hosszú távú partnerkapcsolatok
preferálást, stb.) és szülői ráfordításának (pl. utódszám, születések közötti
intervallum, stb.) a számára optimális formáját és mértékét, hiszen az erőfor­
rások limitáltak, a szaporodás pedig energia költségekkel jár.
Belsky, Steinberg és Draper, (1991) tanulmányában öt szintet különít el,
amelyben bemutatja a szocializáció evolúciós modelljét. (1) A gyermeket kö­
rülvevő családi környezetből származó érzelmi és fizikai stressz (pl. a szülők
közötti kapcsolati harmónia és az általuk elérhető anyagi erőforrások). (2)
A korai gyermekgondozásból származó tapasztalatok (pl. a gyermek szük­
ségleteihez igazodó, érzékeny gondozás, felelősségteljes, érzelmileg támogató
gondozói attitűd, stb.). (3) Ezek a tapasztalatok szolgálnak alapul az intim
társas kapcsolatokat működtető pszichológiai mechanizmusok és viselkedé­
 Élettörténeti stratégiák... 91

ses megnyilvánulásaik kialakulásában (kötődési mintázatok, belső munkamo-

dellek, stb.). (4) A pszichológiai változók hatással vannak az egyed szomati­
kus fejlődésével kapcsolatos döntéseiben (biológiai és szexuális érés gyorsítása
vagy lassítása, stb.). (5) Ezek végső soron a felnőttkori reproduktív stratégiák
kialakulásához vezetnek. A hipotézis szerint ahol a család rendelkezésére
álló anyagi javak nem jelezhetők előre, szűkösek, és a gyerek-szülő között
bizonytalan kötődés alakul ki, valamint megbízhatatlan és labilis interper­
szonális kapcsolatok uralkodnak (magas a stressz és elutasító érzelmi légkör),
ott a felnövő gyerekek korai érési folyamatokkal reagálnak, kamasz és felnőtt
korukban pedig megnövekedett szexuális aktivitást, és rövid-távú kapcsola­
tok iránti preferenciát mutatnak. Ahol viszont az anyagi források stabilak,
a családtagok kapcsolatai kölcsönösen jutalmazóak, és biztonságos kötődés
található a szülők és gyerekeik között, ott a szexuális érés későbbre tolódik, és
a felnőttkort elérve inkább hosszú-távú párkapcsolatok jönnek létre, valamint
magasabb szülői gondoskodás várható (Bereczkei és Csanaky, 1996; 2001).
Belsky, Steinberg és Draper, (1991) elmélete magyarázatot nyújt arra a
kérdésre, hogy (nemtől függetlenül) mi okozhatja az individuumok között
varianciát az elköteleződés-mentes szexuális viselkedésben. Ugyanakkor a
modell egyik hiányossága, hogy nem képes választ adni arra, hogy a férfiak
(általában) miért részesítik előnyben a rövid távú kapcsolatokat a nőkhöz
képest, akik viszont inkább a hosszú távú kapcsolatokat preferálják.

A szexuális stratégiák elmélete

Számos fajnál az egyik nem szaporodási sikerességét közvetlenül és markán­
san befolyásolja a számára elérhető lehetséges szexuális partnerek száma, míg
ugyanez nem mondható el a másik nemről. Ez egyenesen következik a szülői
ráfordítás modellből (Trivers, 1972). Az emlős hímeknek a nőstényekhez
képest kisebb - sokszor lényegesen kisebb - a szülői ráfordításuk, azaz keve­
sebb időt és energiát fordítanak az utódokra. Ezért genetikai képviseletüket
akkor növelhetik sikeresen a következő nemzedékben, ha minél több utódot
próbálnak nemzeni és ennek érdekében minél több nősténnyel párzanak.
Erre irányuló törekvésüknek a fogadókész nőstények száma szab határt.
Ha megfordítjuk a helyzetet és a nőstény szemszögéből szemléljük a
kérdést, akkor viszont a következőket mondhatjuk el. A legtöbb emlősnél
a nőstények reproduktív sikerességét nem az növeli, ha minél több hímmel
92 5. Szex és elköteleződés

igyekeznek párzani. A nőstény ugyanis a megtermékenyülést követően ener­

getikailag már „elköteleződött” az embrió(k) fejlődésében, és az újabb pár­
zásoknak nem lenne jelentőségük az utódszám növelésében. A nőstények
reproduktív sikerességének a hímek által birtokolt erőforrások (táplálék, ter­
ritórium, stb.) minősége és mennyisége szab határt. Az utódgondozás folya­
mán ugyanis a megfelelő táplálék és környezetei feltételek azok a tényezők,
amelyekre a nősténynek az utódok felneveléséhez szüksége van. A hímek pe­
dig csak akkor tudják az erőforrásokat biztosítani a nőstény számra és meg­
osztani az utódokkal, ha rendelkeznek azokkal. Ezért a hímek versengésben
állnak egymással, hogy ezeket az erőforrásokat megszerezzék, megtartsák, és
ezzel vonzóvá váljanak a nőstények számára (Buss és Schmitt, 1993).
Ez a diszparitás azt jelenti, hogy a hímek olyan képességekre szelektálód­
tak, amely lehetővé teszi a számukra, hogy egyrészt sikeresen vetélkedjenek
más hímekkel, másrészt, hogy fel tudják kelteni a nőstények érdeklődését. Ez
jól nyomon követhető a legtöbb faj hímjének és nőstényének viselkedését és
megjelenését összehasonlító kutatásokban (Trivers, 1972).
Mivel fajunk nagy hasonlóságot mutat a többi emlős-faj reproduktív
stratégiáival, ezért Symons (1979) feltételezte, hogy a párválasztási prefe­
renciánkban található nemi különbségek összefüggésben vannak a szülői
ráfordításban mérhető nemek közötti eltérésekkel. Eszerint a közös utód
létrehozásához nélkülözhetetlen minimálisan szükséges szülői ráfordítás áll­
hat annak hátterében, hogy a férfiak és nők szexuális viselkedése eltérő. Ezzel
magyarázható például, hogy a nő érzelmi-motivációs bázisa mozgósításával a
lehetséges partner szülői ráfordítási képességének és hajlandóságának felmé­
rését részesíti előnyben. Ezzel szemben a férfi érzékszervi fogékonyságának
érzelmi-motivációs alapja a minél több partner szexuális elérését irányítja
(Buss és Schmitt, 1993).

A plurális stratégia modell

A plurális stratégia modell (Gangestad és Simpson, 2000) egy olyan „kevert”
elmélet, amelynek újdonsága, hogy egyesíti magában a szexuális szelekció
jó-gén és jó-társ modelljét, amellyel a párválasztási stratégiák nemen belüli
és nemek közötti változatosságának kérdésére igyekszik választ adni.
Ahogy Gangestad és Simpson (1990) már korábban is kifejtette a szexu­
ális viselkedés evolúciójáról alkotott elméletében, a nők arra szelektálódtak,
 A plurális stratégia modell 93

hogy a férfiak párkapcsolati értékét két alapvető szempont alapján mérjék

fel. Az egyik szempont, hogy a potenciális partner milyen valószínűséggel
képes és hajlandó időt, energiát, anyagi jellegű szülői ráfordítást invesztálni
a felnövekvő közös utódokba (azaz jó társ-e). A másik aspektus, hogy a po­
tenciális partner hordoz-e a túlélés és a majdani szaporodás szempontjából
jó géneket (pl. az egészséget, betegségekkel szembeni ellenállóképességet
sugárzó fenotípus, a fizikailag vonzó, szimmetrikus arc és test), amelyek
„megszerzése” fontos lehet a nő számára, mert ezzel mintegy javíthatja saját
génjeit a következő generációban. Az individuumok többsége számára ki­
fejezetten nehéz feladat lehetett megtalálni, megszerezni és megtartani azt
a partnert, aki mindkét szempontból előnyösnek tűnt (kiváló genetikai ál­
lománnyal rendelkezik és magas apai ráfordításra is képes és hajlandó). Az
ilyen - mindkét szempontból kedvező tulajdonságú - partner iránt nagy volt
a kereslet a párválasztás piacán, ezért folyamatosan fennállt a lehetősége,
hogy egy másik, vonzó rivális elcsábítja. A plurális stratégia modell szerint
ezért a nők valószínűleg folyamatosan „átkapcsoltak” (trade-off) egyik szem­
pontról a másikra és vissza, amikor a párválasztásnál döntést kellett hozniuk
a potenciális partnerrel kapcsolatban.
Az, hogy milyen vonásokat látunk szívesen partnerünkben, általában at­
tól is függ, hogy mi magunk milyen tulajdonságokkal rendelkezünk, és ezek
a tulajdonságok mennyire tesznek bennünket népszerűvé a „párválasztás pi­
acán”. Tehát az, hogy mit tudok kínálni, nagyban befolyásolja azt, hogy mit
kereshetek. Ezért a stratégiák közötti átkapcsolás annak függvénye is, hogy
az adott individuum, mint nő, milyen tulajdonságokkal rendelkezik (egész­
ségi állapot, fizikai vonzerő, stb.), illetve, hogy milyen környezeti erőforrások
érhetők el (szélsőséges környezeti feltételek szegényes erőforrásokkal vagy
kiszámítható környezet bőséges erőforrásokkal, stb.). A modell szerint a jó
genetikai minőségű férfi (akinek vonzó külső megjelenése például az átlagos­
nál szimmetrikusabb fizikai jegyeiben látható) anélkül is képes volt reprodu­
kálódni az evolúciós múltban, hogy számottevő időt, energiát és erőforrást
fektetett volna a partner elérésébe, szemben azzal a férfival, aki nem rendel­
kezett ilyen előnyös tulajdonságokkal. Tehát a magas rátermettség és életké­
pesség jegyeit mutató férfiak sikeresebbek voltak a rövid-távú párkapcsolati
stratégia megvalósításában, amely a kutatók szerint (Trivers, 1972; Buss és
Schmitt, 1993) a férfiak „alapvető”párválasztási stratégiája. A kevésbé ráter­
mett férfi pedig, aki nem rendelkezett olyan génekkel, amelyek az utódok
átlagon felüli túlélési és szaporodási esélyét növelhetik, magas kapcsolati be­
94 5. Szex és elköteleződés

fektetéssel igyekezett ellensúlyozni genetikai hátrányát. Időt, energiát szen­

telt a partnerre és a közös utódok felnevelésére (esetleg elfogadta a partner
korábbi kapcsolatból származó utódát is), és kizárólagos szexuális és érzelmi
elköteleződéséről biztosította partnerét. Ezek a férfiak tehát inkább hosszú
távú párkapcsolati stratégiát követtek.
A plurális stratégia elmélete szerint a rövid-távú vs. hosszú-távú pár­
választási stratégia közti választásban nagy szerepe van a környezeti hatá­
soknak is. Az ősi környezetben, ahol a kétszülős gyermekgondozás kritikus
tényező lehetett a gyermek túlélése szempontjából, a férfiak jó szülői minő­
sége sokkal fontosabb, és a nők által magasabbra értékelt jelzés lehetett, mint
a mai jóléti társadalmakban. Tehát elképzelhető, hogy a férfiak hosszú távú
párkapcsolati elköteleződése értékesebb, keresettebb tulajdonság volt a nők
számára, mint manapság. Ugyanakkor az evolúciós környezetben, amely leg­
inkább a mai törzsi társadalmak életfeltételeihez lehet hasonló, a fertőzések
kockázata és valószínűsége jóval magasabb volt az iparosodást követő kultú­
rákhoz képest. Ezért a jó egészségi állapotjelzése, a patogénekkel szembeni
ellenállóképesség olyan fitnesz indikátor lehetett, amely nagyobb jelentőség­
gel bírhatott, mint a modern társadalmakban. Ez azt jelenti, hogy a relatíve
kiszámítható, bőséges erőforrásokkal ellátott, szervezett egészségüggyel ren­
delkező környezetben eltérő párválasztási stratégiák és preferenciák lehettek
adaptívak, mint abban, amely az erőforrásokban szegényesebb és magasabb
az infekciók gyakorisága is. Amennyiben a nők újra és újra ki voltak téve
az evolúció során mindkét fajta környezetnek (stabil vs. bizonytalan), való­
színűleg egy adaptív pszichológiai mechanizmus, az átkapcsolás (trade-off)
segítségével voltak képesek dönteni abban, hogy a partner kapcsolatba való
befektetési képessége vagy átlagon felüli genetikai minősége járul hozzá in­
kább az utód túléléséhez (Gangestad és Simpson, 2000).

A szocioszexualitás fogalma és mérése

A Kinsey-jelentések hoztak először tudományos igényű eredményeket ar­
ról, hogy a promiszkuitás gyakorisága magasabb a szexuális viselkedés-
reprertoárban, mint azt korábban feltétezték (Kinsey, Pomeroy és Martin,
1948; Kinsey, Pomeroy és munkatársai 1953). Kinsey használta először
a szocioszexualitás kifejezést, amellyel a rövid távú, elköteleződés nélkü­
li szexuális kapcsolatokban való részvételi hajlandóság egyének közötti el­
 A szocioszexualitás fogalma és mérése 95

térését szerette volna jelölni. A pszichológia ugyan érdeklődéssel fordult

a szocioszexualitás teóriája felé, de több évtized is eltelt, mire Simpson és
Gangestad (1991) elkészített egy rövid, önkitöltős kérdőívet (Sociosexual
Orientation Inventory - SOI), amellyel lehetővé vált a szocioszexuális ori­
entáció mérése. Ezzel az eszközzel egyetlen dimenzió mentén, egy globális
szocioszexualitás formájában lehetett mérni a promiszkuitásra való nyitott­
ságot. A szerzőpáros több cikkén keresztül bemutatta az alkalmi szexuális
kapcsolatok iránti nyitottságban mérhető egyéni eltéréseket (Gangestad és
Simpson, 1990; Simpson és Gangestad, 1991; 1992).
Az eredeti kérdőív hét itemből állt, amelyből kettő a válaszadó korábbi
szexuális viselkedésére vonatkozott, további kettő a jövőben várható visel­
kedésére, az utolsó három pedig a válaszadó érzelmi elköteleződés nélküli
szexszel kapcsolatos általános attitűdjéről adott képet. Eredményeik azt mu­
tatták, hogy a férfiak általában magasabb pontszámot szereztek a SO skálán,
mint a nők. Mindkét nem esetében azt találták, hogy vannak olyanok, akik
inkább hajlandók részt venni érzelmi elköteleződés nélküli szexuális kapcso­
latokban, ezeket korlátlan szocioszexua/itásünak neveztek, szemben a másik
csoporttal, akiket korlátozott szocioszexualitással jellemeztek. A relatíve magas
SO pontszám jelzi a válaszadó rövid távú kapcsolatok iránti nyitottságának
mértékét (ami rövid idő alatt számos partnerrel folytatott rövid szexuális vi­
szonyt jelent), míg az alacsony SO pontszám a hosszú távú párkapcsolatok
preferenciáját mutatja (időben hosszabb és kizárólagos szexuális kapcsolat
relatíve kevés szexuális partnerrel).
Gangestad és Simpson (2000) későbbi magyarázata szerint a SO pontszá­
mok egy alternatív párválasztási taktika alkalmazását jelentik a kondicionális
párválasztási stratégiákon belül. A stratégia és a taktika kifejezéseket kü­
lönböző jelenség leírására használjuk. A párválasztási taktikát általában
kondicionális stratégiának nevezzük, amennyiben ez az egyednek különböző
viselkedéses megnyilvánulások közötti választását jelenti, és nem az egyedek
közötti genetikai különbözőségből ered. A kondicionális stratégiák a kompe­
titiv képességek közötti különbségekből adódnak. íg y a magasabb versengési
potenciállal bíró individuumok különleges párválasztási taktikák segítségével
képesek növelni rátermettségüket, míg az alacsonyabb kompetíciós adottsá-
gúak úgy maximalizálják fitneszüket, hogy alternatív párválasztási taktikákat
használnak, amelyekkel például képesek elkerülni a hímek közötti közvet­
len versengést. A fenotípusos minőséggel összefüggő alternatív párválasztási
stratégiákat státusz-függő stratégiáknak nevezzük (Gross, 1996).
96 5. Szex és elköteleződés

Mások rámutattak azonban arra, hogy a rövid- és hosszú-távú párválasztási

taktika nemenként eltérő formában valósulhat meg (Archer és Mehdikhani,
2000). A női párválasztási taktika sokkal összetettebb, és a rövid távú vs.
hosszú távú preferenciák megkülönböztetése nem elég árnyalt (Bleske és
Buss 2000). A férfiak egyrészt sokkal inkább hajlanak rá, hogy elfogadják
egy ellenkező nemű idegen szexuális ajánlatát, mint a nők (Clark és Hatfield,
1989). M íg azonban a férfi számára fiziológiai korlátokba ütközik rövid idő
alatt több partner szexuális vágyainak kielégítése, addig a nő számára ez nem
jár együtt hasonló élettani korlátozással. Ezért a magasabb SO érték nem
szükségszerűen van kapcsolatban a nők párkapcsolati minőségével.

Szocioszexualitás és egyéni különbségek

Személyiségvonások és szocioszexualitás. A kutatók összefüggést találtak a
szocioszexualitás és a Big Rve személyiségteszt bizonyos összetevői között
(Simpson, Wilson, Winterheld,2004). Egy vizsgálatban például (Gangestad,
Simpson, 1990) a korlátlan szocioszexualitás (magas SOI pontszámok) és két
személyiség dimenzió, az extroverzió (társaságkedvelés, önmonitorozás) vala­
mint az impulzivitás (gátlástalanság, alacsony önkontroll és az ártalomkerü­
lés hiánya) között találtak pozitív korrelációt. A korlátlan szocioszexualítású
személyek extrovertáltabbak, agresszívebbek, gátlástalanabbak és inkább jel­
lemző rájuk a kontrollvesztés, szemben korlátozott szocioszexualitást muta­
tó társaikkal, akik viszont magasabb értékeket érnek el a társas közelség és
jólét skálákon.
W right (1999) vizsgálata szerint a nők esetében a magasabb extroverzió
és az alacsonyabb szeretetreméltóság előrejelzi a korlátlan szocioszexualitást.
A nőknél a rövid távú kapcsolatok iránti preferencia együtt jár a nagyobb
mértékű harag/ellenségeskedés érzetével, a magasabb impulzivitással, a fo­
kozott izgalomkereséssel és a kevésbé mérlegelő, megfontoló hozzáállással.
Eszerint a korlátlan szocioszexualitású nők érzelmileg labilisabbak, nyitot-
tabbak a kalandokra és élvezetekre, mint alacsony SOI-val jellemezhető tár­
saik. Ugyanakkor a korlátozott szocioszexualitású nők kevésbé nyitottak az
új eszmék és értékek iránt, hajlamosabbak a depresszióra, öntudatosabbak és
szolgálatkészebbek. Eszerint a korlátozott szocioszexualitással jellemezhető
nők inkább preferálják a konvenciókon, normákon alapuló viselkedést és ke­
vésbé toleránsak az alapvető szabályok megsértésével kapcsolatban.
 A szocioszexualitás és egyéni különbségek 97

Szocioszexualitás és kötődés. A kötődési mintázat felfogható a negatív ér­

zelmek szabályozására vonatkozó adaptív stratégiaként is, amely főként a
fizikai és érzelmi stresszel teli környezetben látható (Simpson és Rholes,
1994). Ugyanazt a három kötődési mintázatot találták a kutatók a gyer­
mek-gondozó között, valamint a felnőttkori szerelmi kapcsolatok résztvevői
között. A biztonságosan kötődő személy számára nem okoz problémát a kö­
tődési személytől (pl. szerelmi partnertől) való érzelmi függés, akiben meg is
bízik, és akihez könnyűszerrel fordul érzelmi támogatásért, megnyugtatásért,
ha szüksége van rá. Az elkerülő kötődési mintázatot mutató szorong attól,
hogy kötődési személye elutasítja őt (szorongó-elkerülő kötődés), vagy leér­
tékeli az érzelmi közelség fontosságát és az intim kapcsolatokat (elutasító­
elkerülő kötődés). Következésképp az elkerülő kötődésű egyén távol tartja
magát hosszú távú partnerétől fizikai, érzelmi és pszichológiai értelemben is,
különösen akkor, amikor stresszt él át. A szorongva kötődő személy folya­
matosan aggódik amiatt, hogy partnere visszautasítja őt. Ennek eredménye­
ként szinte tapad partnerére, birtokolni szeretné őt és extra módon figyeli a
partner minden olyan jelzését, amely arról árulkodhat, hogy az illető esetleg
el akarja hagyni őt.
Brennan és Shaver (1995) ebből kiindulva próbálta feltérképezni a
szocioszexualitás és a kötődés közötti kapcsolatot. Véleményük szerint egy
párkapcsolatban az érzelmi függőség és az intimitás tartós kerülése hajla­
mossá tesz a rövid távú kapcsolatokban való részvételre. Vizsgálatukban a
korlátlan szocioszexualitású személyekre különösen jellemző volt az elkerülő
kötődési mintázat. Jellemzően nagyobb ambivalenciával viszonyultak partne­
rükhöz (pl. hiányzott az egyértelmű, konfliktustól mentes alapérzés), nagyobb
frusztrációt éltek meg partnerükkel kapcsolatban (pl. haragudtak partnerük­
re, mert az alulbecsülte vagy nem szerette őket), és erősebb igényt mutattak
az önmagukba vetett hit fenntartására (pl. nem kértek segítséget, támogatást
partnerüktől). A korlátlan szocioszexualitású személyek alacsonyabbra érté­
kelték a kötődési biztonság, a közelség-keresés és a bizalom/megbízhatóság
skáláin mind a partnerüket, mind egyéb társas kapcsolataikat.
Ezzel összhangban Simon (1997) azt találta, hogy a biztonságos kötő­
dés összekapcsolódik az alkalmi szexuális kapcsolatok iránti negatív attitűd­
del (pl. a korlátlan szocioszexuális orientációval), míg az elkerülő kötődési
mintázatot mutatók pozitív beállítódásról számoltak be az alkalmi szexszel
kapcsolatban. A szocioszexuális viselkedés és a kötődés között azonban nem
találtak korrelációt a kutatók ebben a vizsgálatban. Stephan és Bachman
98 5. Szex és elköteleződés

(1999) szerelem-mintázatokat vizsgált és azt találta, hogy az egyének kü­

lönböző kategóriákba sorolhatók, amelynek kapcsolata lehet a kötődéssel.
„Tapadós”-nak nevezték a szorongó-elkerülő kötődést mutatókat, „ideges”-
nek az elutasító-elkerülő kötődésűeket, „ingatagának pedig azokat, akik ké­
nyelmetlenül érezték magukat a függetlenség és a partner közelségének a
hatására is.
Szocioszexualitás,férJiasság/nőiességés nem i szerepek. Apszichoszexualitással
foglalkozó munkák egy harmadik csoportja feltárta a szocioszexualitás és a
nőiesség/férfiasság valamint a nemi szerepek közötti kapcsolatot (Simpson,
Wilson és Winterheld, 2004). Mikach és Bailey (1999) azt feltételezte, hogy
a korlátlan szocioszexualitású nők férfiasabbak a korlátozottakhoz képest,
amelyet azzal magyarázott, hogy a méhen belüli fejlődés alatti megnövekedett
androgén hormonra ezeknek a nőknek az agya maszkulinabb irányba fejlőd­
hetett. Feltevésüket heteroszexuális női mintán ellenőrizték, amely csoport
fele relatíve sok szexuális partnerről számolt be (25-200), a másik fele pedig
ehhez képest kevesebbről (10 vagy kevesebb). A több partnerről számot adó
nők egyrészt nagyobb érdeklődést mutattak az alkalmi szexuális kapcsola­
tok iránt, másrészt magasabb pontszámot adtak mindhárom maszkulinitást
mérő skálán: gyerekkori emlékeikben több férfias elem volt, felnőttként fér­
fiasabbnak tartották magukat, és fizikai megjelenésük és viselkedésük alapján
férfiasabbnak is ítélték meg őket. A két csoport közötti szignifikáns különb­
ség ellenére a SOI pontszámok átlagértéke nem különbözött egymástól.
Ennek a kutatási gondolatmenetnek a kiegészítéseként Walker, Tokár és
Rsher (2000) eltérő maszkulinitás-faktorokat vetett össze a szocioszexuális
orientációs kérőív pontszámaival (SOI), amikor egyetemista férfiakat vizsgált.
A korlátlan szocioszexualitású férfiak kevésbé voltak elfogadók a liberális
nemi szerepekkel kapcsolatban, mint korlátozott szocioszexualitású társaik.
Ez megegyezik azzal a (nyugati társadalmakban a férfiasságról alkotott álta­
lános) elképzeléssel, amely szerint az érzelemmentes szexualitás elsősorban a
férfi előjoga, és amelyben a nemi szerepek egyenlőtlenségével kapcsolatos ha­
gyományoknak is nagy szerepe van. Egy másik tanulmányban Cunningham
és Russel (2004) pozitív kapcsolatot talált a SOI pontszámok és a Bem-féle
nemi szerep kérdőív (Bem Sexual Role Inventory, BSRI) (Bem, 1974) által
mért nemi szerepelvárások mértéke között: a korlátlan szocioszexualitású
nők és férfiak is magasabb maszkulinitás értékeket mutattak. A korlátlanabb
szocioszexulitással jellemezhető egyének a potenciális hosszú távú partner
elköteleződését és státuszát kevésbé tartották fontosnak, mint az illető fizikai
 A szocioszexualitás és egyéni különbségek 99

vonzerejét, szemben a korlátozottabb szocioszexualitású társaikkal. Annak,

hogy mit tartanak fontosnak egy lehetséges partnerben (vonzerő vs. elkötele­
ződés/státusz), megbízhatóbb prediktora volt a (BSRI által mért) társadalmi
nemi szereppel való azonosság mértéke, mint a szocioszexualitás.
A szocioszexualitás és a szexuális orientáció kapcsolatosát vizsgálva
Bailey, Gaulin és munkatársai (1994) azt találta, hogy a leszbikus és a he­
teroszexuális nők nem különböznek egymástól SOI pontszámúk tekinteté­
ben. Ugyanakkor a homoszexuális férfiak magasabb SOI átlagpontszámokat
értek el, mint heteroszexuális társaik. Amikor a SOI viselkedéses és attitűd
komponenseit vizsgálták, kiderült, hogy a homoszexuális férfiak a korlátlan
szocioszexuális viselkedés terén magasabb pontszámokat szereztek, mint a
heteroszexuálisak. A nők esetében nem találtak ilyen eltérést leszbikus és
heteroszexuális nők viselkedése között.

A globális szocioszexuális orientáció

Penke és Asendorpf (2008) felvetette, hogy a korábban globálisnak vélt szocio­
szexuális orientácó alapvetően három komponensből áll: a szocioszexuális
viselkedésből, a szocioszexuális attitűdből és a szocioszexuális vágyból.
A szocioszexuális orientáció fogalma az evolúciós elméletalkotók számá­
ra azért volt fontos, mert az elköteleződés nélküli szexuális kapcsolatok iránti
nyitottság egyéni eltérései egyrészt a (jól mérhető) viselkedésben is tetten ér­
hetők: vannak, akik inkább folytatnak érzelemmentes szexuális viszonyokat,
míg másokra ez egyáltalán nem vagy csak kevéssé jellemző. Mivel bizonyos
körülmények között a korlátlan szocioszexuális viselkedés magasabb utód­
számot eredményez, ezért a természetes szelekció kedvezett ennek a viselke­
désnek az elterjedéséért az evolúciós múltban, amikor a közösülések száma
és a születendő utódok mennyisége között egyértelmű összefüggés volt. A
rövidtávú kapcsolatok iránti fogékonyság tehát felfogható egyfajta evolúciós
adaptációként is, amely az egyedfejlődési pályának egy sajátos, a reprodukci­
óval összefüggő nem tudatos döntéseken alapuló, a környezet eltartó képes­
ségéhez alkalmazkodó stratégiaként működik. Az élettörténetét tekintve a
szocioszexuális viselkedés arról is informál, hogy az egyén az általa birtokolt
erőforrást (idő, energia, pénz) inkább rövidtávú, érzelemmentes kapcsola­
tokban vagy hosszútávú, érzelmi elköteleződésen alapuló viszonyban hasz­
nosította inkább. Az élettörténeti stratégiák elméletének biológiai modelljei
1 0 0 5. Szex és elköteleződés

már feltártak hasonló összefüggéseket (Roff, 1992). Az élet bármely pontján

vizsgált szocioszexuális viselkedés tehát összefügg a párválasztás területén
szerzett egyéni tapasztalatokkal és jelezheti az illető jövőbeli viselkedési ten­
denciáit is (Penke és Asendorpf, 2008).
A szocioszexuális attitűd az elköteleződés-mentes szexualitással kapcso­
latos egyfajta értékelő beállítódás (Penke és Asendorpf, 2008). Természete­
sen az attitűdökben tapasztalható egyéni eltérésre számos kulturális sajátos­
ság is hatással lehet. A nemiség megjelenésével összefüggő kulturális értékek
(például az erkölcs, a morál), a szexualitással kapcsolatos hagyományok (pél­
dául a vallási előírások) és az intézményesült szokások (például a házassági
rendszerek) mind szerepet játszanak az adott népesség szocioszexualitásának
alakulásában (Low, 2007). Ezek a hatások ugyanakkor nem elszigetel­
ve jelennek meg egy populációban: az egyes társadalmi csoportok, rétegek
szocioszexualitása kölcsönös befolyással van másokra. Például, a nők korlát­
lan szocioszexuális viselkedésének elnyomására irányuló társadalmi elvárás
nagyobb valószínűséggel vezet a nők egymást is korlátozó magatartásához
(Baumeister és Twenge 2002).
A szocioszexuális vágy az általános szexuális vágyhoz hasonló motivációs
állapot, amely a nemi érdeklődés fokozódásával, bizonyos szexuális fantá­
ziákkal és az arousal emelkedésével jár együtt (Penke és Asendorpf, 2008;
Simpson és Gangestad, 1991; Simpson, W ilson és Winterheld, 2004). El­
lentétben azonban az általános szexuális vággyal, a korlátlan szocioszexuális
vágy főként a külső megjelenéssel összefüggő (fizikai) vonzerőből fakad, a
tárgya pedig a lehetséges szexuális partner, aki nem azonos az érzelmileg el­
kötelezett, tartós partnerrel. Ezért a szocioszexuális vágy mérésével alapvető
különbség tehető a hosszú és rövid távú párválasztási taktikák alkalmazásá­
nak motivációs bázisa között.
Meskó, Láng, Kocsor és Rózsa (2012) elkészítette a SOI-R magyar adap­
tációját. A kutatók a nők (n=832) és férfiak (n=513) csoportja mellett ho­
moszexuális férfiakkal (n=127) is felvették a kérdőívet. Azt találták, hogy a
kérdőív az eredetivel megegyező pszichometriai mutatókkal rendelkezik, és
megbízható eszköz a későbbi vizsgálatok számára. Eredményeik megegyez­
tek a korábbi nemzetközi vizsgálatokban tapasztaltakkal. Eszerint a férfiak
korlátlanabb szocioszexualitásról számolnak be, mint a nők. Ugyanakkor
mindkét nemen belül mérhető eltérés a szocioszexualitás mértékében: a leg­
magasabb szocioszexualitású férfiak és nők is szignifikánsan különböznek a
nemi csoportjukban legalacsonyabb szocioszexuális orientációról beszámoló
 A globális szocioszexuális orientáció 1 0 1

társaiktól. A homoszexuális férfiak korlátlanabb szocioszexualitásról nyilat­

koztak, mint a férfiak áltagos csoportja és a nők. Az életkor előrehaladtával
csökken a szocioszexuális vágy a nőknél és a férfiaknál, de nem csökken a
homoszexuális férfiaknál. A szocioszexuális attitűd viszont nem csökken a
nőknél és a férfiaknál az életkorral. Az eredmények jól magyarázhatók a ko­
rábbiakban ismertetett evolúciós elméletek alapján.
* *

Ebben a fejezetben a szocioszexuális orientáció szerteágazó elméleti hátterét,

azokat ez evolúciós okokat ismerhettük meg, amelyek a rövid- és hosszútávú
párkapcsolati preferencia hátterében állhatnak. Olvashattunk a szexuális el­
köteleződés méréséről és arról, hogy miként függ össze ez a társak iránti
szexuális nyitottság különböző személyiségtényezőkkel és kötődési mintáza­
tokkal. Ugyanakkor a lehetséges partner iránti érzelmi és szexuális nyitottság
olyan érzelmeken is múlik, mint a szerelem. De mi a szerelem? Mérhető
dolog egyáltalán, vagy megfoghatatlan minőség, ami inkább művészetek áb­
rázolására érdemes? A következő fejezetben erről lesz szó.

További olvasmányok:
Bereczkei,T. (2010). Evolúciós pszichológia, Budapest, Osiris Kiadó
Meskó, N. (2012). A szépség eredete. Szexuális vonzerő és párválasztás, Pécs,
Pro Pannónia Kiadó
Simpson, J. A. őc LaPaglia, J. (2008). Az emberi párválasztás stratégiai plu­
ralizmusának evolúciós magyarázata. A párválasztási preferenciák válto­
zásai a peteérési ciklus alatt. In J. P. Forgás, M.G. Haselton & W. von
Hippel (szerk.) Az evolúciós és a társas megismerés, (pp. 195-216.) Buda­
pest, Kairosz Kiadó.
 6. S zerelem - elméletek

szerelem mibenléte régóta foglalkoztatja az emberiséget és számos

A eltérő megközelítés látott napvilágot mind a művészetekben, mind a

tudományban. Valójában azt is nehéz szétválasztani, hogy szeretetről
vagy szerelemről beszélünk-e. A nyugati kultúrában a legtöbb tudós Platón
A lakoma című művéből indul ki, amely a szerelem természetének egyfajta
szisztematikus elemzését adja. Néhány közelmúlt-béli gondolkodó szerint a
szerelem minden bizonnyal olyan kulturális termék, amely csak a VII. század
végén alakul ki, hiszen szükséges hozzá az énidentitás és az individulizmus
(Luhmann, 1997). Eszerint az, amit ma két ember szerelmének nevezünk,
csak úgy képzelhető el, ha a két fél tisztában van azzal, hogy mindketten
külön individuumok, és érzéseiken keresztül kapcsolódhatnak egymáshoz. A
romantika korszaka a kölcsönös vonzalmon alapuló szerelem érzését helyezi
a párkapcsolati választások előterébe és a házasság alapjaként ezt határozza
meg (az elrendezett házasságokkal szemben). A nyugati világban számos tár­
sadalmi és gazdasági átalakulást követően a XX. század második felétől foko­
zatosan kezdett elterjedni az a nézet, amely szerint a szenvedélyes szerelmen
alapuló párválasztás a „normális”, átlagos, hétköznapi jelenség. Rengeteg
műalkotás szól arról, hogy milyen lojalitás-konfliktust okozhat(ott) a párvá­
lasztásban, házasságban a szülők akarata és a saját romantikus érzések ösz-
szeütközése az egyénben (pl Fábry Zoltán Körhinta című filmjében). Ebben
a fejezetben bemutatjuk azokat a legjelentősebb pszichológiai elméleteket,
amelyek az utóbbi évtizedekben váltak ismertté. Közös bennük, hogy egy­
fajta leíró jellegű szerelem-kategóriákkal operálnak, nem keresnek ultimativ
válaszokat a szerelem létezésére, kialakulására. Ahány ember, annyiféle szere­
lem létezik? Lehet-e (és ha igen, akkor miként) tipologizálni a szerelemet?

A szerelemi stílusok
A szerelmet Lee (1988) szerelmi stílusként határozta meg. A szerelemi stí­
lus az attitűdök és vélekedések egyfajta rendszere, amely különböző érzelmi
104 6. Szerelem-elméletek

töltettel rendelkezik, és valószínűleg kapcsolatban van bizonyos személyi­

ségvonásokkal. Tehát a szerelemi stílusokat úgy kell elképzelnünk, mint egy
pszichés szerkezetet, amely részben az egyén attitűdjein és vélekedésein ala­
pul, részben a személyiségéből fakad, és lazán összefügg az illető társas visel­
kedésének bizonyos szeletével, a szerelem-mintázatokkal.

A szerelemi stílusok elmélete és kutatása

Lee (1973) egy korábbi munkájában valójában a színkör analógiáját használja,

hogy bemutassa saját szerelem tipológiájának felépítését. Ebben az elmélet­
ben három „alapszínt”, azaz alap szerelem-típust írt le: az Erős (szenvedélyes
és erotikus), a Ludus (játszmázó és nem elköteleződő), valamint a Storge
(baráti). A három elsődleges típus arányos keverésével másodlagos szerelem
fajták írhatók le: a Pragma (praktikus és számító), a Mania (megszállott és
rögeszmés) és az Agape (önzetlen és adakozó). Ezzel tehát hat különféle
szerelem típust kapunk, amelyek a szerelemben található egyéni különbségek
leírására alkalmasak. A szerelem lehetséges típusainak ez a felosztása alkal­
masnak mutatkozik a szerelem viszonylag sokrétű, árnyalt meghatározására,
amely egyezik a hétköznapi tapasztalatokkal és szóhasználattal (Hendrick és
Hendrick, 2006).
A Lee-féle szerelmi stílusok elméletéből kiindulva néhány kutató mé­
rőeszközt szeretett volna létrehozni, amelynek segítségével egyrészt igazol­
ható a teória létjogosultsága, másrészt összefüggéseket lehet találni az egyes
szerelem-stílusok és más változók (pl. személyiségvonások) között (Laswell
és Laswell, 1976; Hendrick és Hendrick, 1986; 1990). A mérőeszköz vé­
gül Szerelemi attitűd skála (Lőve Attitűdé Scale - LAS) néven vált ismertté
(Hendrick, Hendrick és Dicke, 1998). A pszichometriai mérések alapján a
rövidebb, huszonnégy állításból álló kérdőív (amely dimenziónként négy­
négy állításból áll) megbízhatóbbnak tűnt, mint a korábbi hosszabb verzió.
Az elemzés segítségével még részletesebb tartalommal töltötték fel a korábbi
szerelem-stílusokat.
Erős —Az ilyen kapcsolatot a markáns fizikai vonzerő és intenzív érzel­
mek jellemzik, fontos a külső megjelenés, és a kapcsolat középpontjában ta­
gadhatatlanul az erotikus vonzalom áll. Ludus - Az ilyen szerelem egyfajta
játszma, amelyet a partnerek változatos színtereken és időszaktól függetlenül
játszanak egymással. A partner becsapása és az őszinteség hiánya ennek a
kapcsolatnak az alapvonása. Bár megkérdőjelezhető, hogy az őszintétlenség
 A szerelmi stílusok 105

miként játszhat szerepet egy szerelmi stílusban, később több kutatás is iga­
zolta ennek realitását bizonyos típusú embereknél. Storge - Ez a szerelmi
stílus leginkább a barátok közötti kapcsolatra emlékeztet. Nyugalmas és ba­
rátságos, a hangsúly az egyenrangú társak közötti viszonyon van. Az erotikus
szenvedély távol áll ezektől a kapcsolatoktól. Pragm a - Ebben a stílusban a
szerelem leginkább a bevásárló listához hasonlít (pl. jó szülői képességek,
megfelelő kereset, stb.). A számítógépes programmal hasonló vonásaik alap­
ján egymás mellé sorsolt párok ismerkedési stratégiája jól szemlélteti ennek a
stílusnak a ridegségét és tárgyilagos, számító megközelítését. M ania - Ennek
a stílusnak a sajátossága a beteges szerelem. Ez együtt jár a másikra irányuló
felkorbácsolt, intenzív érzelmekkel, illetve egyfajta extázis és agónia közötti
váltakozással. Agape - Ennek a stílusnak a jellemzője az önfeláldozás a má­
sik, a szeretett személy jólétének teljesüléséért. A párkapcsolatokban megélt
(romantikus) szerelemre ez csak igen ritkán igaz. Napjainkban az egyenran­
gúságra épülő párkapcsolatokban erősen visszaszorul ez a fajta önfeláldozás
és csak különleges helyzetekben (pl. a partner betegsége) erősödik fel.
A fenti hat szerelmi stílussal kapcsolatban számos érdekes kérdés fogal­
mazódott meg a kutatókban. Az egyik például, hogy milyen viszonyban van­
nak a szerelmi stílusok a legtöbb kultúrában jól ismert „szerelemesnek lenni
valakibe”jelenségével (Hendrick és Hendrick, 2003). Egy másik kérdés, hogy
a szenvedélyes szerelem vajon mindenképpen együtt jár-e a szexuális vágy-
gyal? Ugyanis míg néhány kutató számára egyértelmű, hogy a szexuális vágy
a szerelem alapvető alkotóeleme (pl. Reagen, 1998), addig néhányan arra a
következtetésre jutottak, hogy a két dolog nem feltétlenül kapcsolódik össze
(pl. Fisher, 2000). Abból indultak ki, hogy már a kimondottan fiatal gyere­
kek is átélhetnek egyfajta szenvedélyes szerelmet, amely független a szexuális
vágytól, hiszen még jóval a nemi érés előtti időszakról van szó. Ezért a kuta­
tók azt feltételezik, hogy a szerelem és a szexualitás ugyan egymástól eltérő
érzelmi pályákon fejlődik, de lazán kapcsolódik is egymáshoz.
Egy másik kérdés, hogy a különböző szerelmi stílusokra mennyire jel­
lemző az intenzív érzelmi töltet? Az feltételezhető ugyanis, hogy minimáli­
san valamennyi szerelmi stílus rendelkezik egyfajta érzelem-szervező erővel,
hiszen attitűdök és vélekedések komplex rendszeréről van szó. Azonban a
stílusokra eltérő mértékű érzelmi telítettség lehet jellemző, az adott stílusból
fakadó vélekedés kontextusától függően. Például az Erős és a Mania való­
színűleg erős érzelmi komponenssel rendelkezik, míg a Ludus, a Pragma és
a Storge esetében éppen az érzelmek hiánya várható. Ezért az előző három
106 6. Szerelem-elméletek

stílushoz tartozó emberek feltehetően nem tapasztalják a gyors szerelembe

esés élményét, míg a Mania stílusúak az átlagosnál is gyakrabban és intenzí­
vebben átélik azt (Hendrick és Hendrick, 2006).
Ezek a megfontolások vezették oda a kutatókat, hogy több kapcsolati
változót is megvizsgáljanak, amelyben feltehetőleg eltérő módon válaszolnak
a magukat szerelmesnek vallók azokhoz képest, akik nem számoltak be át­
élt szerelemről. Egy vizsgálatban Hendrick és Hendrick (1988) például azt
találta, hogy a résztvevő egyetemisták közül az éppen szerelmesek kevésbé
voltak lazák, megengedők szexuális attitűdjükben, mint akik nem voltak sze­
relmesek. Emellett a „szerelmesnek lenni”-érzés növelte az önértékelésüket,
viszont csökkentette az önmonitorozás igényét és az élménykeresési kész­
tetéseket. A szerelemes diákok elkötelezettebbek voltak, valamint hajlamo­
sabbak voltak az önfeltárásra, azokhoz képest, akik nem voltak szerelemesek.
Amikor a szerelmi stílusok összefüggéseit is vizsgálták a kutatók, a követke­
zőkre jutottak: a szerelmes hallgatókra inkább jellemző volt az Erős és Agape
stílus, valamint kevésbé a Ludus, mint azokra, akik nem voltak szerelmesek.

Szerelemi stílus: személyiségfüggő,

nemi és demográfiai jellemzők

A kutatók azt találták a munkájuk korai időszakában (Hendrick és Hendrick,

1986), hogy az önértékelés —amely a személyiség fontos aspektusa —ösz-
szefüggésben van két szerelmi stílussal is. Magasabb önértékelést találtak
azoknál, akiknek a szerelmi stílusát magasabb Eros-pontszám jellemezte,
és alacsonyabb önértékelést mértek azoknál, akikre inkább a Mania szerel­
mi stílusa illett. Az önfeltárás is - amely szintén meghatározó tényezője a
személyiségnek - összefüggést mutatott a szerelmi stílusokkal. Magasabb
önfeltárás volt jellemző az Erosokra, és alacsonyabb a Ludusokra, mint a
többi stílusra. Az élménykeresés számos komponense pedig pozitívan járt
együtt a Ludus szerelemstílussal (Hendrick és Hendrick, 1987). Később más
vizsgálatok is megerősítették, hogy a szerelemben is játszmázó párok szá­
mára fontosabb a változatosság, mint más pároknak (Richardson, Medvin és
Hammock, 1988).
Más tanulmányokban a szerelmi stílusok és a személyiség hagyományos
értelemben vett aspektusait kutatták. Amikor W hite, Hendrick és Hendrick
(2004) a szerelmi stílusok és a Big Five többfaktoros személyiségteszt össze­
függéseit vizsgálta, azt találta, hogy a szenvedélyes Erős pozitív kapcsolatban
 A szerelmi stílusok 107

van a szeretetreméltóság, a lelkiismeretesség és az extoverzió faktorokkal, va­

lamint negatívan korrelál a neuroticizmussal. A barátság-központú Storge
esetében nem mértek összefüggést a szeretetreméltósággal, de egyébként
ugyanolyan korrelációkat találtak a személyiségfaktorokkal, mint az Erős
esetében. A játszmázó Ludus azonban csaknem teljesen ezekkel ellenkező
mintázatot mutatott: negatív összefüggés a szeretetreméltósággal és lelkiis­
meretességgel, valamint pozitív korreláció a neuroticizmussal. A praktikus
Pragma pozitív összefüggésben volt a lelkiismeretességgel, és negatívan kor­
relált a tapasztalatok iránti nyitottsággal, míg a birtokló Mania pozitívan
korrelált a neuroticizmussal. Az Agape pedig egyik faktorral sem mutatott
kapcsolatot. Egy másik vizsgálatban, amelyben a személyiség, kötődés és sze­
relmi stílusok összefüggéseit vizsgálták, szintén kapcsolatot találtak a Big Five
dimenziók és a szerelmi stílusok között (Heaven, Da Silva, Carey és Holen,
2004). Az eredmények egybevágtak a bekezdésben ismertetett előző tanul­
mányéval. Ezen felül azt találták még, hogy a szorongó kötődés közvetíti azt
a kapcsolatot, amelyet a neuroticizmus és a szerelmi stílus között mértek.
Az egyéni változók mellett (mint a személyiségfaktorok) azonban a sze­
relmi stílusok olyan személyközi változókkal is kapcsolatban állhatnak, mint
például a szexualitás. A korábban említett szexuális attitűd skála (SAS) és
alskálái a szexuális viselkedés olyan tényezőit mérik, mint az engedékenység
(alkalmi szex iránti nyitottság), gyakorlatiasság (szexuális felelősség és tole­
rancia), bensőségesség (eszményi szexualitás) és az eszközjellegűség (biológiai
szexualitás). A kutatók a szexuális és a szerelmi attitűdskálák (SAS és LAS)
egyes faktorainak kapcsolatát térképezték fel több vizsgálatban is (Hendrick
és Hendrick, 2006). Az alkalmi szex iránti nyitottság pozitívan függött ösz-
sze a játszmázó szerelmi stílussal. Ez logikusnak tűnik, hiszen aki szeretne
minél több szexuális partnerrel kapcsolatot kialakítani, az egyikhez sem akar
igazán közel kerülni, és ehhez megfelelő eszköz lehet a játszma. Továbbá,
a szenvedélyes szerelem pozitívan korrelált a bensőséges szexualitással és a
szexuális felelősséggel.
A nemi különbségek a témában végzett vizsgálatok szerint talán még je­
lentősebb hatást gyakorolnak a szerelmi és szexuális attitűdökre, mint példá­
ul az etnikai különbségek (Laumann, Gagnon, Michael és Michaels, 1994).
Egy korai vizsgálatban annak a kérdésnek próbáltak utánajárni a kutatók,
hogy a nők és a férfiak vajon különböző módon élik-e át a szerelemet. Azt
találták, hogy a férfiak jobban tudnak azonosulni (vagy legalábbis kevésbé
utasítják el) a játszmázó szerelmi stílussal, mint a nők, míg a nőkhöz inkább
108 6. Szerelem-elméletek

a baráti és praktikus szerelem stílusa áll közelebb (Hendrick, Hendrick, Foot

és Slapion-Foot, 1984). Egy újabb vizsgálatban azonban azt találták, hogy a
férfiak a nőkhöz hasonlóan fontosnak tartják magukban az Agape, azaz az
önzetlenségen alapuló szerelmi stílust. Eszerint a két nem egészen hason­
ló mintázatot mutat a szerelmi stílusokban, a különbség inkább abban van,
hogy a szerelmi skálák nemenként eltérő módon függnek össze más kapcso­
lati tényezőkkel (Hendrick és Hendrick, 1995).
A nemi különbségek mellett a második fontos tényező, amely hatással
van a szerelem stílusokra, a kulturális és/vagy etnikai másság. A szerelem-stí­
lusokhoz hasonló felosztás már a háromezer évvel ezelőtti kínai irodalomban
is ismert volt (Cho és Cross, 1995). íg y elkülönítettek szenvedélyes szerel­
met, megszállott szerelmet, odaadó szerelmet, és alkalmi szerelmet. A kuta­
tók a LAS alkalmazásával az Egyesült Államokban élő tajvani származású
egyetemi hallgatók szerelmi attitűdjeit mérték fel, és azt találták, hogy a hat
szerelmi stílus faktor-szerkezete az amerikai standardtól eltérő módon ala­
kult. Sprecher és mtsai, (1994) orosz, japán és amerikai résztvevők szerelmi
stílusát vizsgálták. Bár a csoportok különböztek az egyes dimenziókban (pl.
a japánok szerelemről való vélekedésében játszotta a legkevesebb szerepet a
romántikusság), a kutatók arra jutottak, hogy a három országban lényegében
hasonló szerelemi attitűdökkel és tapasztalattal rendelkeznek az emberek.
Egy másik vizsgálatban Murstein, Merighi és Vyse (1991) azt találta, hogy
a francia főiskolások jobban azonosultak az Agape szerelmi stílussal, míg
amerikai társaik inkább a Storge és Mania stílusokat tartották önmagukra
érvényesnek. Egy további kutatásban mexikói-amerikai és angol-amerikai
házaspárokat vizsgáltak, és csak mérsékelt eltéréseket találtak szerelmi és
szexuális attitűdjeik között (Conteras, Hendrick és Hendrick, 1996). A nemi
különbségeknél mért eredmények egybecsengenek a kultúrák összehasonlí­
tása nyomán kapottakkal: a hasonlóság markánsabb, mint a különbözőség.
Miközben a legtöbb szerelmi stílust felmérő kutatás főként fiatal emberek
bevonásával történt, a szerelem az egész élethosszra jellemző jelenség. Ehhez
képest igen csekély számú vizsgálatot végeztek, amely az idősebb emberek
szerelmi tapasztalatainak és szerelmi stílusának feltárására irányult. Például
Grote és Frieze (1994) arra volt kíváncsi, hogy melyik szerelmi stílus képes
előrejelezni a párkapcsolati elégedettséget középkorú házaspárok esetében, és
azt találta, hogy a szenvedélyes- és a baráti szerelem a magasabb párkapcsolati
elégedettséget jelezte, míg a játszmázó szerelmi stílus az alacsonyabb elége­
dettség prediktora volt. Azonban egy közvetlen összehasonlító vizsgálatban,
 A szerelmi stílusok 109

amelyben egyetemi hallgatók és szüleik vettek részt, nem találtak hasonló­

ságot a fiatalok szerelmi stílusa és a szülők szerelmi stílusa között (Imman-
Amos, Hendrick és Hendrick, 1994). Egy másik vizsgálatban a párkapcsolat
négy különböző fázisában lévő csoportot tanulmányoztak (Montgomery és
Sorell, 1997). Az első (a) fiatal, egyetemista párokból állt, akik nem voltak
házasok, a második (b) harminc év alatti gyermektelen házaspárokból, a har­
madik (c) 24-50 év közötti házaspárokból, akik gyermekeikkel együtt éltek
otthonukban, és a negyedik (d) 50-70 év közötti házaspárokból állt, akik
gyermekik nélkül éltek. A leghangsúlyosabb különbséget a házaspárok és a
nem házasságban élő párok között mérték. A kutatók azzal magyarázták az
eredményt, hogy amikor az egyén életútja a házasság szakaszához ér, akkor
szerelemmel kapcsolatos attitűdjében jellemzően felerősödik a szenvedély, a
romantikus érzelmek, a barátságosság és az önzetlenség. E vizsgálat alapján
később azt feltételezték, hogy az életkor igazán nincs hatással a szerelem
stílusára, hanem leginkább a házasságnak van jelentősége, és ez további ku­
tatások kiinduló pontjává is vált.
Összességében tehát elmondható erről a kutatási irányról, hogy Lee sze­
relmi stílusok elméletéből kiindulva főként a Hendrick-házaspár kutatásaira
épülve létrehozott egy szerelemi stílusokat feltáró kérdőívet (LAS) és egy
hozzá kapcsolódó szexuális attitűdöket vizsgáló kérdőívet (SAS). Az eszkö­
zök segítségével számos intrapszichés, interperszonális és demográfiai válto­
zóval kerestek kapcsolatot.

A szerelem kettős elmélete

Egy másik megközelítés szerint a szerelem alapvetően két összetevőből,
rész-elméletből építkezik (Sternberg, 2006). Az első, „a szerelem három­
szög-elmélete”, a szerelem szerkezetét írja le, míg a második, „a szerelem
mint történet” annak fejlődési folyamatával foglalkozik. A következőkben
ezeket a teóriákat tekintjük át részletesen.

A szerelem háromszög-elmélete

Sternberg (1986, 1988, 1997, 1998a) szerint a szerelem felfogható három

összetevő együttes működéseként, amelyek egy képzeletbeli egyenlő szárú
háromszöget alkotnak. A háromszög természetesen inkább egy metafora,
1 1 0 6. Szerelem-elméletek

mintsem egy valódi, szabályos geometriai forma. A három komponens az in­

timitás, a szenvedély és az elköteleződés. Ezek az összetevők megtalálhatók
más szerelem-elméletekben is, sőt azt találták, hogy az emberek szerelem­
ről alkotott hétköznapi elgondolásai (ú.n. implicit teóriái) is többek között
ezekből vezetik le a szerelem lényegét (Áron és Westbay, 1996).
Intimitás. A bensőségesség vagy intimitás a szerelmi kapcsolat közeliségé-
nek, kapcsolódásának, kötődésének mértékéről árulkodik. Az érzések szint­
jén a párkapcsolatban tapasztalható érzelmi melegségről van szó. Sternberg
és Grajek (1984) egy több skálát egybevető klaszter-analízises vizsgálatban
azt kapta, hogy az intimitásnak tíz fajtája van. (1) Vágy a szeretett személy
jólétének elérésére. (2) A boldogság átélése a szeretett személlyel. (3) A
szeretett személy nagymértékű tisztelete. (4) Késznek lenni, hogy a másik
számíthasson rám, amikor igényli. (5) Kölcsönös megértés a másikkal. (6)
Megosztani magunkat és tulajdonunkat a szeretett személlyel. (7) Tudni
elfogadni a szeretett személy érzelmi támogatását. (8) Érzelmi támogatást
adni a szeretett személynek. (9) Bensőséges kommunikáció a szeretett sze­
méllyel. (10) A szeretett személy megbecsülése.
Szenvedély. Arról az érzékek által felfokozott állapotról van szó, amely
mintegy mozgatórugója a romantikus szerelem kialakulásának, például a má­
sik fizikai vonzereje által kiváltott vonzalom, vagy a szexuális beteljesedés egy
szerelmi viszonyban. Ez a szenvedély-komponens alapvetően motivációkból
táplálkozik: egyéb olyan forrásokból, amelyek magas aktivitás szinttel járnak
együtt és a szerelmi hév kialakulásához vezetnek. A szerelmi kapcsolatokban
általában túlsúlyban vannak a szexuális szükségletek, ami a másikkal való egye­
sülés vágyában fogalmazódik meg. Emellett számos más szükséglet is létezik
egy párkapcsolatban, mint például az önértékelés, segítség, nevelés, valakihez
való tartozás, uralkodás, alárendelődés, önmegvalósítás, amelyek mind-mind
hozzájárulhatnak a szenvedély kibontakozásához (Sternberg, 2006).
Elköteleződés. Az elköteleződés azt jelenti, hogy rövid távon valaki egy
bizonyos másik partner mellett dönt, hosszú távon pedig fenntartja ezt a sze­
relmi kapcsolatot. Ennek a dimenziónak a két aspektusa, a döntés és az elkö­
teleződés nem szükségszerűen zajlik egyszerre. Például az ember határozhat
úgy, hogy szeretni fog valakit anélkül, hogy hosszú távon elköteleződne a
kapcsolatban, és elköteleződhet valaki hosszú távon egy másik ember mellett
anélkül, hogy beismerné, hogy szeretni az illetőt.
A fenti három szerelem-komponens interakcióban van egymással. Pél­
dául a nagyobb mértékű intimitás magasabb fokú szenvedélyhez vagy elkö­
 A szerelem kettős elmélete 1 1 1

teleződéshez vezethet, valamint az erősebb elköteleződés nagyobb intimitást

eredményezhet, vagy (bár ennek kisebb a valószínűsége) magasabb szenve­
délyt. Általában véve: a komponensek egymástól leválaszthatók, de egymás­
sal interakcióban működnek. Bár mindhárom összetevő fontos alkotóeleme
szerelmi kapcsolatnak, fontosságuk eltérő lehet kapcsolatonként, vagy akár
egy kapcsolaton belül is változhat jelentőségük az idő múlásával.
Sternberg (1988a, 1988b, 2006) szerint a szerelem három komponensé­
nek kombinálásával nyolc különféle szerelem-típus hozható létre, amelynek
valamennyi változata egy-egy különböző komplex szerelem-érzés leírásá­
ra alkalmas. A szerelem hiányáról akkor beszélhetünk, amikor mindhárom
komponens üres értékeket vesz fel (nincs intimitás, szenvedély és elköte­
leződés). K edvelésről beszélhetünk, ha valaki csak intimitást érez a másik
iránt, de hiányzik a szenvedély és az elköteleződés. Rajongásnak, vagy bele-
bolondulásnak nevezhetjük, ha valaki szenvedélyt él át a másik iránt, de sem
intimitás, sem elköteleződés nincs. Üres szerelem nek tekinthető, ha valaki
csupán elköteleződik a másik felé, de sem intimitás, sem szenvedély nincs
a kapcsolatban. Romantikus szerelem nek nevezi Sternberg, amikor az inti­
mitás és a szenvedély uralják a kapcsolatot, de hiányzik az elköteleződés.
Baráti szerelem ről akkor beszélhetünk, ha intimitás van a kapcsolatban, de
sem szenvedély, sem elköteleződés nem járul hozzá. Ö nelégült szerelem nek
tekinthetjük azt a változatot, amikor az elköteleződés és a szenvedély meg­
van a kapcsolatban, de hiányzik az intimitás. Tökéletes, vagy teljes szerelem ről
pedig akkor beszélhetünk, ha mindhárom komponens egyaránt jellemző a
kapcsolatra. A valódi életben, a valódi kapcsolatokban általában keverve ta­
lálhatók meg ezek a konstellációk, csak ritkán látható valamelyik kombiná­
ció önmagában.
A szerelem azonban nem mindig hasonlítható egyetlen háromszöghöz,
a valóságban sokkal inkább háromszögek sokaságáról beszélhetünk. (Az
egyetlen háromszöget alkotó komponenseket és azok kompozícióit csak az
alapelmélet miatt tekintettük át.) Például létezhet egy ideális és egy ettől el­
térő, valódi szerelmi elrendeződés. Aztán ugyanígy háromszögbe foglalhatók
az ideális szerelem mellett az ideális partner paraméterei is (Sternberg és
Barnes, 1985). (Erről a kérdésről az Ideális pa rtn er és ideális párkapcsolat című
fejezetben olvashatunk részletesebben.) Az ideálok részben alapulhatnak
korábbi párkapcsolati tapasztalatokon, részben a párkapcsolattal szemben
támasztott elvárásokon. Ugyanakkor megkülönböztethetjük a saját szere­
lem-háromszögünket attól is, ahogy mások látnak bennünket. Ugyanis azt,
1 1 2 6. Szerelem-elméletek

ahogy valaki megéli a szerelmet, más eltérően módon is észlelheti. Egyszóval

fontos, hogy különbséget tudjunk tenni az érzések háromszöge és a tettek
háromszöge között.
Ugyanis egy dolog érezni valamit egy számunkra jelentős személlyel kap­
csolatban, és egy másik dolog az érzéseinkkel összhangban cselekedni is. íg y
a szerelem mindhárom komponenséhez kapcsolódnak különféle cselekvések
is. Például az intimitás kifejeződhet abban, hogy valaki megosztja a másikkal
a tulajdonát és az idejét, empátiát tanúsít a másik felé, őszintén kommunikál
a másikkal. A szenvedély testet ölthet például a tekintetben (ahogy néz a
másikra), az érintésben, ölelésben, illetve a szeretkezésben. Az elköteleződés
kifejeződhet a szexuális hűségben, az eljegyzésben, a házasságban. Természe­
tesen számtalan egyéni változó lehet abban, hogy az emberek hogyan fejezik
ki a szerelmüket. Azonban fontos leszögezni, hogy a partnerek a szerelem ér­
zését a cselekedeteken keresztül fejezik ki, ezért annak, ahogyan viselkedünk
a partnerünkkel különösen fontos jelentősége van egy kapcsolat alakulása
szempontjából.

A szerelem mint történet

Sterberg (1998b, 2006) elméletének másik alaptétele szerint a szerelem

történetekből épül fel. Valamennyien számtalan történetet ismerünk, ame­
lyek különböző elképzeléssel szolgálnak arról, hogy miként érthető meg a
szerelem lényege. Néhányuk kifejezetten szerelmi történet, míg másokban
a szerelem szál csak beágyazódik a tágabb történetbe. Tehát rengeteg alkal­
munk nyílik, hogy megfigyeljünk különböző szerelmi kapcsolatokat. Valódi
emberek valódi kapcsolatát láthatjuk magunk körül, találkozhatunk kitalált
szerelmi történetekkel a könyvekben és filmeken. Ezért elég kézenfekvőnek
tűnik, hogy a látott, hallott és olvasott történeteket felhasználjuk, hogy meg­
alkossuk saját szerelmünk történetét.
Sternberg (1994, 1995) szerint a szerelem úgy épül fel a történetekből,
hogy a személyes tulajdonságaink egyfajta kölcsönhatásba kerülnek a kör­
nyezettel, és a szerelemről szóló történeteket a saját életünkben megtöltsük
tartalommal. Különböző lehetséges partnerekkel találkozunk, akik többé vagy
kevésbé beleillenek a történetünkbe. Akkor valószínűbb, hogy sikeres párkap­
csolatot alakítunk ki valakivel, ha az illető történetei hasonlóak a sajátunk­
hoz. Bár történeteinket alapvetően magunk építjük fel a világban gyűjtött
tapasztalataink alapján, ebben nagy szerepe van a gyerekkorunkban haliga-
 A szerelem kettős elmélete 113

tott tündérmeséknek, a szüléink és rokonaink szerelmi kapcsolatának, ame­

lyet egyfajta mintaként is használunk, valamint természetesen a médiának.
Történettípusok. Sternberg, Hojjat és Barnes (2001) arra voltak kíváncsiak,
hogy milyen történettípusok azonosíthatók az Egyesült Államokban, ezért
összeállítottak egy ú.n. szerelm i történetek kérdőívet (Lőve Stories Scale),
amelynek segítségével huszonhat különböző történetet írtak le. Ezek közül
néhányat bemutatunk (Sternberg, 2006). Addikció: Erős, szorongó kötődés
jellemző rá, szorongás a partner elvesztése miatt, amely összefügg a partnerre
csimpaszkodó viselkedéssel. Üzlet. A kapcsolat olyan, mint egy üzleti vállal­
kozás. A pénz egyenlő a hatalommal, a közeli partner pedig leginkább olyan,
mint egy üzlettárs. Szakácskönyv. Ha a dolgokat meghatározott módon csi­
náljuk (recept alapján), akkor a kapcsolat kiszámíthatóbbá válik. Ha eltérünk
a recepttől, az a hibák sokaságával járhat. Kertészkedés'. A szerelem folyamatos
gondozására és ápolására van szükség. Kormányzás: Autokratikus (a) Az egyik
partner uralkodik a másik felett. Demokratikus (b) A felek egyenlő mértékben
osztozkodnak a hatalmon. Horror. A kapcsolat akkor válik igazán érdekessé,
ha az egyik fél terrorizálja a partnerét. Rejtély: A szerelem titokzatos dolog,
ezért nem hagyhatod, hogy túlságosan kiismerjenek. Pornográfia: a szerelem
mocskos dolog, szeretni valakit pedig annyit tesz, mint lealacsonyítani a má­
sikat, vagy megalázkodni a másik előtt. Vallás: A szerelem leginkább vallásra
hasonlít, vagy olyan érzelmek és cselekedetek összességére, amelyeket egy
vallás ír elő. Áldozat. Szeretni valakit annyi, mint átadni magad neki, illetve a
másik odaadja magát neked. Tudomány: A szerelem megérthető, elemezhető,
mint bármely más természeti jelenség. Sci-Fi: Az érzelem, amelyet a partner
érez, olyan, mint egy földönkívüli lény, megfoghatatlan és furcsa és különös.
Színház: A szerelem forgatókönyv-szerű, amelyben jelentenek, alakítások és
szerepek vannak. Utazás: A szerelem tulajdonképpen egy utazás. Háború: A
szerelem csaták sorozata egy pusztító, de folyamatos háborúban. Tanár-diák
viszony: A szerelem egy tanár és diákja közötti kapcsolat.
A történetek aspektusai. A történetek számos aspektusa arra szolgál, hogy
segítsen megjegyezni a történet által nyújtott nézőpontot. Általában azért
fontos ezeknek a megközelítéseknek az emlékezetben tartása, mert érvénye­
sek lehetnek valamennyi szerelmi történetre.
A Sternberg (2006) által feltárt 26 történet változatos koncepciókat tár
elénk azzal kapcsolatban, hogy mi is lehet a szerelem. Ezek közül termé­
szetesen vannak olyanok, amelyekkel gyakrabban találkozhatunk a hétköz­
napokban (pl. „a szerelem olyan, mint egy kert”), míg másokkal ritkábban
114 6. Szerelem-elméletek

(pl. „a szerelem olyan, mint a pornográfia”). Ugyanakkor valamennyi törté­

netnek megvan a maga gondolati és viselkedéses jellemzője. Például a játék
alapú szerelmi történetet sajátjának valló ember (amely nagyon hasonló a
Hendrick és Hendrick (2006) által leírt Ludus játszmázó szerelmi stílusá­
hoz) nagyon eltérően fog viselkedni, mint aki a vallás alapú szerelmi történet
szerint éli meg a szerelmet.
Mivel a szerelem m int történet elm élet viszonylag sok fajta szerelemi tör­
ténetet, azaz típust ír le, magától értetődő, hogy ezek a kategóriák más sze­
relem-elméletek felosztásával is hasonlóságot mutatnak. Például, ahogy az
előbb láthattuk, a Lee (1977) által leírt Ludus nagyon hasonló a szerelem
mint játék történethez, a szerelem mint vallás történet pedig egybevág a szo-
rongó-ambivalens kötődési stílussal (Shaver, Házán és Bradshow, 1988). A
kéttípusú megközelítés között lényeges különbség, hogy a szerelemi történet
elmélet megpróbálja megragadni a történet egészét, kiemelve a lényegi motí­
vumokat, amelyek az eltérő szerelemi kapcsolatok közötti szerkezeti különb­
ségeket is jelentik. Tehát ebben a megközelítésben a szerelmi kapcsolatok
szerkezetét a különböző kapcsolatok tartalma adja.
A szerelmi történeteken belül egymást kiegészítő szerepek léteznek,
amelyek lehetnek ugyan szimmetrikusak is, de ez nem szükségszerű. Sze­
relemi partnerként olyan valakit keresünk, aki a miénkhez minél hasonlóbb
történettel rendelkezik, de nem az a célunk, hogy éppen olyat találjunk, mint
mi magunk. Tehát az emberek magukhoz hasonlót keresnek, aki ugyanak­
kor különbözik is valamelyest tőlük. Mivel a szerelmi történetek különböző,
de egymást feltételező és kiegészítő szerepekből állnak, úgy tűnik, hogy a
„forgatókönyv” akkor teljes, ha megtaláljuk azt, aki alkalmas a komplemen­
ter-szerep betöltésére.
A szerelmi történetek lehetnek bizonyos mértékig előnyösek vagy hátrá­
nyosak, ami azt jelenti, hogy többé-kevésbé illeszkedhetnek az adott kultú­
rában elvárt, uralkodó szerelmi történetekhez. Például egy olyan kultúrában,
amelyben az az általános, hogy a szülők választják ki gyermekük házastársát
és a szerelem majd csak a későbbiekben alakul ki (ha egyáltalán kialakul), ki­
mondottan hátrányos, különös lehet, ha valaki romantikus szerelemből akar
házasságot kötni szülei akarata ellenében.
A szerelemi történtek elméletének teljesebb megértését segítheti ^ proto­
típus-elm élet. Rosch (1978) szerint az emberi alapvonások megismerése pro­
totípusok készítése segítségével működik. Ez azt jelenti, hogy agyunk az élő
és élettelen környezetből érkező ingereket osztályozza, és különböző kategó­
 A szerelem kettős elmélete 115

riákba sorolja. A mechanizmus segítségével a felesleges információkat a mi­

nimumra redukálja, míg a hasznosakat kiemeli és gazdaságosan elraktározza
az emlékezetben. A szerelem is felfogható ilyen prototípusnak, amelyben az
egyes történetek megadják a szerelem megvalósulásának lehetséges kereteit.
* * *

Ebben a fejezetben néhány elméletet tekintettünk át, amelyek a típustanok

megközelítését alkalmazzák a szerelemre. Abból indulnak ki, hogy az embe­
rek besorolhatók valamelyik szerelem-típusba egy mérőeszköz segítségével és
a szerelem működését más mérések (pl. személyiségváltozók) eredményeivel
egybevetve lehet majd megfejteni. Vajon milyen evolúciós gyökerei vannak
a szerelemnek? Van-e „értelme” a szerelemnek? Milyen döntéseket hozunk,
amikor szerelmesek vagyunk? Különböznek a nők és férfiak abban, hogy mit
érnek el azzal, ha szerelmesek? A következő fejezetben erről lesz szó.

További olvasmányok:
Andrek, A. (2013) Társas érzelmek. In É. Bányai S í K. Varga (eds.) Affektív
pszichológia. Az em beri késztetések és érzelmek világa, (pp. 435-462.) Buda­
pest, Medicina Kiadó
Hatfield, E. Se Rapson, R. L. (2012). Szenvedélyes szerelem és romantikus
vágy. In J. R Forgás (szerk.) A párkapcsolatok pszichológiája, (pp. 41-66.)
Budapest, Kairosz Kiadó.
Simson,). A, Collins, W. A.,Tran, S. Se Haydon, K. C. (2012). Az érzelmek
fejlődési előzményei a szerelmi kapcsolatokban. In J. P. Forgás (szerk.) A
párkapcsolatok pszichológiája, (pp. 235-264.) Budapest, Kairosz Kiadó.
 7. S z e r e le m és evolúció

gészen a közelmúltig számos társadalomtudós azt a nézetet vallot­

E ta, hogy a szerelem a nyugati kultúra terméke, méghozzá az utóbbi

évszázadokban jelent meg a romantika korában (Jankowiak, 1995.)
A romantikus szerelemet pedig sokáig a kulturális kifinomultság jelének te­
kintették: olyan bonyolult érzelemként határozták meg, amelyet csak a mű­
velt, kifinomult, képzett és felvilágosodott egyének élhetnek át. A kutatók
azonban egyre több etnográfiai beszámolóval találkoztak, amelyek egymástól
távoli kultúrákban is leírják a szenvedélyes szerelem jelenségét (Buss, 1989;
Jankowiak, 1995 Jankowiak és Fischer, 1992). Az egybehangzó kutatási ta­
pasztalatok támogatják azt az elképzelést, hogy a szerelem egyetemes em­
beri élmény lehet (Buss, 1988a, 2006; Diamond, 2003, 2004, Frank, 1988).
Például Jankowiak és Fischer (1992) kutatásában (amelyben számos korábbi
vizsgálat eredményeit vetették egybe) azt találták, hogy az elemzett 166 kul­
túrából 148-ben ismerik a szenvedélyes szerelmet. Úgy tűnik tehát, hogy a
szerelem érzése fajunk egyik igen jellemző tulajdonsága. Valószínűleg álta­
lános képességünk van a szerelem átélésére, azonban az, hogy miként va­
gyunk képesek megélni ezt az érzelmet, igen eltérő lehet egyénenként. Ezek
az egyéni különbségek egyrészt a biológiailag adott nemre jellemzőek, más­
részt természetesen befolyásolják az egyén pszichéjének, énjének sajátossá­
gai, harmadrészt pedig a szerelem tárgyának jellemzői is hatással vannak az
adott érzelemre. Ebben a fejezetben bemutatjuk azokat az evolúciós magya­
rázatokat, amelyek különböző megközelítést alkalmazva elemzik a szerelem
adaptív jelentőségét.

A szerelem adaptív funkciói

Az evolúciós pszichológusok összegyűjtöttek számtalan lehetséges adaptív
funkciót, amelyek működésében szerepet játszhat a szerelem. Egy fontos
funkció például a barátságosság és a szülői befektetés jelzése, amely anya­
gi erőforrások ajándékozásában jelenhet meg a szerelmesek között (Buss,
118 7. Szerelem és evolúció

1988a, 2006). Egy másik elképzelés szerint a szerelem az elköteleződés esz­

köze (Frank, 1988). Eszerint ez a szubjektív érzés motiválja az embereket
arra, hogy képesek legyenek egy adott partnerre összpontosítani és ne keres­
senek folyamatosan újabb kapcsolatokat. Ennek segítségével tartható fenn
hosszabb ideig is a szociális monogámia. A szociális monogámia - nő és férfi
elkötelezett hosszú távú kapcsolata - azért lehetett adaptív, mert az utódok
szokatlanul hosszú érési időszakot igényelnek, amelyet nagyban megköny-
nyített a kétszülős gondozás (Buss, 2006; Hurtado és Hill, 1992). Az egyik
legfontosabb elképzelés az, hogy a szerelem „költséges jelzéseként műkö­
dik. A szerelmes ember ugyanis hajlamos tetemes mennyiségű időt, anyagi
jellegű erőforrást és energiát fordítani szerelemesére, amelyet más riválisok
nem képesek megtenni. Az ilyen költséges jelzés sajátossága, hogy nem le­
het hamisítani, mint, ahogy a szerelemet sem lehet tettetni. Ezen funkciója
miatt Zahavi (1975) „őszinte jelzésin ek is nevezi az ilyen szignálokat. (A
Zahavi-féle hátrányelvről a Párválasztás és evolúció című fejezetben olvasha­
tunk részletesebben.)
Az elmúlt évtizedben Frank szerelem-elköteleződés elméletét számos
vizsgálati eredmény is igazolta (Gonzaga, Keltner, Londahl és Smith, 2001)
Az egyik kutatásban például arra kérték a vizsgálati személyeket, hogy gon­
doljanak egy szerelemi partnerükkel átélt élményükre, amelyet követően sok­
kal jobban képesek voltak elnyomni magukban egy ellenkező nemű vonzó
személlyel kapcsolatos gondolataikat (Gonzaga, Haselton, Smurda, Davies
és Poore, 2008). Egy másik, hasonló eljárásban pedig azt tapasztalták, hogy a
vizsgálati személyek az instrukció hatására még észrevenni is kevésbé voltak
hajlamosak egy vonzó személyt, mint azok, akiket nem kértek meg rá, hogy
gondoljanak szerelmükre (Maner, Rouby és Gonzaga, 2008).
A Frank-féle szerelmi elköteleződés elméletet és a biológiailag adott
nemi különbségek megközelítését kombinálta Galperin és Haselton (2010),
amikor azt feltételezték, hogy a szerelemben is mérhető egyfajta nemi kü­
lönbség. A kutatók három evolúciós elméletből indultak ki. Egyrészt, bár a
nők és a férfiak is fontosnak tartják partnerük elköteleződését, a férfiak mégis
hajlamosabbak félrelépni (Buss és Schmitt, 1993), így a nők általában szkep­
tikusak a férfiak elköteleződésével kapcsolatban (Haselton és Buss, 2000).
Másodszor, a nők az utódok létrehozásába sokkal többet fektetnek energe­
tikailag, mint a férfiak (pl. terhesség, szoptatás, Trivers, 1972), ami azt is je­
lenti, hogy nagyobb veszteség éri őket, ha az utód mégsem marad életben,
tehát többet kockáztatnak a szexuális viszonnyal, mint a férfiak. Harmadszor,
 A szerelem adaptív funkciói 119

a nők a törzsfejlődés során (ahogy a mai vadászó-gyűjtögető társadalmakban

is) gyakran függtek attól, hogy partnerük védelemmel, táplálékkal részt vett-e
az utódok gondozásában (Hurtado és Hill, 1992; Marlowe, 2001). Ezek az
adaptív erők legalább két irányból hatottak a nők és férfiak működésére. A
nőkre háruló (férfiakhoz képest) magasabb szaporodási költség különösen
nagy evolúciós nyomást jelentett a férfiak elköteleződésének minél sikere­
sebben felmérésével kapcsolatban (Pillsworth és Haselton, 2006). Ezzel pár­
huzamosan a férfiakat arra ösztönözte ez a nyomás, hogy minél sikeresebben
megtévesszék a nőket saját elköteleződésük valódiságával kapcsolatban, mi­
közben a nőket arra sarkallta, hogy különösen erős negatív reakciót mutassa­
nak az ilyen csalásokra (Haselton, Buss, Oubaid és Angleitner, 2005.) Ezért
egy párkapcsolat kezdeti periódusában, az udvarlás szakaszában, általában
nagyobb teher hárul a férfiakra (mint a nőkre), hogy megmutassák elkötele­
zettségüket, amelynek egy lehetséges megnyilvánulása a szerelem.

Dinamikus evolúciós nézőpont

Ha a szerelmet dinamikus evolúciós perspektívából szemléljük, többféle alap-
feltevésből kell kiindulnunk. Az első szerint a szerelem veleszületett döntési
algoritm uson alapul. Ez a megközelítés ötvözi a modern kognitív tudomány
és az evolúciós pszichológia álláspontját (Kenrick, 2001;Tooby és Cosmides,
1992). Eszerint az emberi elme veleszületett érzékenységéből adódik, hogy
milyen dolgokkal kapcsolatban mutatunk érdeklődést, miként értelmezzük
az eseményeket, mit hívunk elő az emlékezetünkből és hogyan hozunk dön­
téseket. Ennek a fajta előhangolásnak általában véve az a funkciója, hogy
minél hatékonyabbá tegye a szaporodást. Mivel a szoros társas kapcsolatok
kulcsfontosságú szerepet játszottak őseink túlélésében és szaporodásában,
így az azon típusú (párkapcsolati) döntések, amelyek serkentették a szapo­
rodást eredményező kötelékek kialakulását, különösen adaptívak voltak a
törzsfejlődés során.
A második ilyen alapfeltevés szerint a szerelm i késztetések nemenként el­
térőek. Abból az egyszerű tényből kiindulva, hogy az emlősöknél - így az
ember esetében is - a nőstény minimális szaporodásra fordított erőfeszítése
lényegesen magasabb a hím ráfordításánál, a párkapcsolatok érzelmi és vi­
selkedéses bázisa eltérő lesz, ha nőket és férfiakat hasonlítunk össze (Geary,
1998; Trivers, 1972). Ugyanakkor érdekes, hogy a szerelem jelenségét leíró
1 2 0 7. Szerelem és evolúció

kutatások szerint a nők és a férfiak egészen hasonló élményről számolna be a

szerelem átélése kapcsán. Am az általános evolúciós alapelvekből kiindulva a
nők és férfiak eltérő okból kötnek egymással ilyen intenzív társas kapcsolatot,
amely aztán nemenként eltérő következménnyel is jár rájuk nézve.
Egy harmadik típusú alapfeltevés szerint az em beri elm e modulokból épül
fel, am ely a társas lét különböző területein hozott döntéseink alapján működik. A
különféle problémák megoldására különféle erős kötődésű kapcsolatok szol­
gálhatnak. „Szerelmi partnert találni” és „megtartani a szerelmi partnert”- ez
két különböző problémát jelent, amelyek megoldására különböző döntési al­
goritmusokat használunk. Ezért a szerelem/szeretet különféle fajtái, változa­
tai —amelyek a felszínen hasonlónak tűnhetnek - eltérő módon szolgálhatják
a társas kapcsolatokat, mert eltérő problémák megoldására jöttek létre.
Egy negyedik fajta alapfeltevés szerint a szerelm et körülvevő kulturális
normák meghatározzák az egyén társas kapcsolatait. A különböző kultúrákban
eltérő módon fejezik ki a fontos társas kapcsolatokat. Van ahol a hivatalosan
elfogadott párkapcsolat inkább poligínia-jellegű (egy férfinak több felesé­
ge is van), és van olyan is, ahol a többférjűség terjedt el (Crook és Crook,
1988). (Ezekről a párkapcsolati rendszerekről bővebben a Nő, fé r f i és szex
című fejezetben olvashatunk részletesen.) A párkapcsolatok terén található
ilyen jellegű kulturális különbségek azonban nem önkényesek. A párválasz­
tással összefüggő egyéni döntések hátterében olyan adaptív mechanizmusok
állnak, amelyek hatékony megoldást nyújtottak őseinknek, akik a túlélés és
szaporodás problémáival szembesültek. Ebből a nézőpontból az elme inkább
hasonlít egy színes könyvre, mintsem egy üres lapra, amelyben a színek vá­
lasztása rugalmasan történik, de a minta adott, és elég határozottan előraj­
zolták (Kenrick, Becker, Butner, Li és Maner, 2003).

A szerelmi ösztön
A szerelmi kapcsolatok kialakulásában mindig szerepet játszanak az erőteljes
érzelmek, és néhány kutató szerint többnyire ezek a nem-tudatos folyama­
tok állnak a szerelmi döntések hátterében (Kenrick, 2006). Ezért a szerelem
hasonlít ahhoz a döntéshez, amely megérzésen, intuíción alapul. Ilyen az
emberi ösztön is. Persze a társadalomtudósok gyanúsan fogadják „az ösztön
mint tudományos bizonyíték” koncepcióját, a pszichológusok pedig különö­
sen kritikusan ezzel kapcsolatban (Krueger és Funder, 2004). Ugyanakkor az
 A szerelmi ösztön 1 2 1

a tény, hogy a szerelem jelensége szinte valamennyi emberi kultúrára jellem­

ző, arra utal, hogy mégis valamilyen veleszületett mechanizmusról lehet szó.
Miért nevezhetjük tehát mégis ösztönösnek, a szerelemet?
Ahhoz, hogy a kérdésre válaszolni tudjunk, röviden tekintsük át az ösztön
jelentésének változását! Az ösztön fogalmának változása ugyanis a szerelem
más-más jelentését vonja maga után. James (1890) korai definíciója szerint
az ösztön egy veleszületett képesség, amellyel anélkül teszünk valamit, hogy
átgondolnánk tettünk következményét, és amelynek végrehajtásához nem
szükséges korábbi tanulás. Ennek a felfogásnak a tipikus példája a tüsszen­
tés, amely részben egy érzékszervi ingerlésre (az orr-nyálkahártya ingerlése)
adott automatikusan kioldódó reflexes válasz. A magyarázat komoly hiá­
nyossága azonban, hogy W illiam James nem terjesztette ki ösztönelméletét
a komplexebb kognitív és társas jelenségek magyarázatára.
Egy későbbi elképzelés szerint (McDougall, 1908) az ösztön sokkal in­
kább hasonló az érzelem modern fogalmához, amely egy veleszületett vagy
öröklött pszichofiziológiai diszpozíció. Ez pedig alapvetően befolyásolja tu­
lajdonosának észlelését, figyelmét, az észlelt tárgyak kategóriákba sorolását,
valamint azt, hogy az illető milyen érzelmeket él át. Eszerint az ösztönök a
következő erőteljes érzelmekkel állnak kapcsolatban: félelem, undor, megle­
pettség, harag, megalázottság, büszkeség, empátia (szülői ösztönök). A fenti
érzelmek mellett McDougall megemlít még két (elkülöníthető érzelmekkel
nem rendelkező) szociális motívumot is: a szaporodási- és a nyájösztönt.
Az ösztönről azonban sosem feltételezték, hogy merev és/vagy érzéketlen
lenne a környezet hatásaira. Sőt, maga James (1890) is úgy vélte, hogy az
ösztön nem vak és változatlan. Sokkal inkább azt feltételezte, hogy az em­
lékezettel rendelkező élőlények esetében az ismétlődő ösztönös cselekedet
éppen a „vak ösztön” elképzelésnek mond ellent. Azzal érvelt, hogy egy olyan
veleszületett alapú rendszer, amely nem képes reagálni a környezeti inge­
rekre, és nem a környezet működése alapján állítja be az alapértékeit, nem
működhet hatékonyan. A XX. századi társadalomtudósok zöme azonban
félreértette (és félremagyarázta) az ösztönkoncepció lényeget, amikor úgy
interpretálták, hogy az ösztön merev és összeférhetetlen a tanulással. Ugyan­
is azzal, hogy eltorzított értelemben használták az ösztön fogalmát, aláásták
az emberi és állati (ösztönös) viselkedés kutatásával foglalkozók tudományos
hitelességét (Alcock, 2001).
Az ösztönös viselkedési programok általában inkább komplex viselkedé­
si szekvenciák formájában azonosíthatók, amelyek az életút előrehaladtával
1 2 2 7. Szerelem és evolúció

bontakoznak ki, mintsem egyszerű, egylépéses in ger - érzelm i válasz kap­

csolatként. Például Lehrman (1965) lejegyezte a kacagó gerle (Streptopelia
risoria) udvarlásának állomásait. Az udvarlás első fázisában az egyik inger ki­
oldja az állat hormonális és viselkedéses válaszát, amelyet követően az élettani
változásoknak köszönhetően később az állat különböző ingerekre különböző
módon fog reagálni. Morris (1958) hasonló lépésenként alakuló viselkedést
figyelt meg egy kisméretű hal, a tüskés pikó (Pygosteus pungitius) esetében
is. Az ösztönös viselkedés lépésről-lépésre kibontakozó, többszintű kalibrá­
ciójával kapcsolatban a leglátványosabb példa minden bizonnyal az ember
udvarlási rituáléja (Kenrick és Trost, 1987).
Számos modern evolúciós pszichológus osztjajames (1890) megállapítását
azzal kapcsolatban, hogy az elme egymástól viszonylag független modulokból
épül fel. Ezt a korai feltételezést később számos kutatási eredmény igazolta.
Például az élelem helye és a dallamtanulás eltérő emlékezeti rendszert használ
a madaraknál, az ember esetében pedig különböző speciális tanulási mecha­
nizmusok irányítják bizonyos toxikus ételek elkerülését és a félelmi reakció­
kat, mint egy társas helyzetben a csalók felismerését és elkerülését (Kenrick,
2006). McDougall ösztönkoncepciójának alapjai szintén fellelhetők az érzel­
mek és motivációk modem evolúciós elméletében, amely szerint célorientált
rendszerekről van szó, amelyek adaptív válaszokat adtak azokra a visszatérő
problémákra, amelyekkel fajunk rendszeresen találkozott az evolúciós során.
Ugyanakkor a modern pszichológia hosszú utat járt be James és McDougall
óta, hogy jobban megértse a veleszületett viselkedési mechanizmusok mű­
ködését. Az egyik ilyen fontos kérdés, hogy milyen típusú humán evolúciós
problémák vezethettek a különböző modulok kialakulásához. A következők­
ben a szerelemmel összefüggő lehetséges problémákat vesszük számba.

Kihívások és modulok
Az evolúciós modell szerint a mai ember viselkedése egyfajta megoldásként,
válaszként is felfogható azokra az adaptív problémákra, amelyekkel őseink
szembesültek a törzsfejlődés során. A szerelem is egy ilyen lehetséges adaptív
válasznak tekinthető a társas élet evolúciós kihívásaira (Kenrick, Maner és
Li, 2005).
Az egyik ilyen probléma a valakihez va ló tartozás kérdése. Őseink viszony­
lag kis létszámú csoportokban, törzsi keretek között éltek, ahol nagymértékű
 Kihívások és modulok 123

egymásrautaltság volt jellemző a csoporttagok között. A szaporodáshoz és

a túléléshez nélkülözhetetlen volt a csoporttagokkal való együttműködés, a
baráti kapcsolatok kialakítása (Sedikides és Skowronski, 1997).
Egy másik probléma a státusz kérdése. Mivel az emberek mindenütt tudni
akarják, hogy a csoportban társaikhoz képest hol helyezkednek el, a közös­
ségeken belül dominancia szerinti rangsorrendbe rendeződnek (Goldberg,
1981). A magasabb státusz mindkét nem esetében közvetlenül növeli az
erőforrásokhoz való hozzáférést. A férfiaknál azért alakult ki a státusz meg­
szerzésének biológiai képességét jelző számos kulcs (pl. domináns fizikai meg­
jelenés), mert a nők ezek segítségével képesek azonosítani és eldönteni, hogy
melyik férfit válasszák partnerül (Li, Bailey, Kenrick és Linsenmeier, 2002).
Egy következő probléma az önvédelem , hiszen őseink gyakran szembesül­
tek más csoportok tagjainak fenyegetésével, illetve saját csoportjukon belül is
kíméletlen versengésnek voltak kitéve az erőforrásokért, pozícióért, szexuális
partnerért (Baer és McEachron, 1982; Daly és Wilson, 1988a). Ezért külö­
nösen adaptív lehetett bármiféle képesség vagy hajlam, amely segített felis­
merni és azonosítani a támadással és fenyegetéssel valahogy összekapcsolódó
külső megjelenést, szándékot.
Másfajta adaptív probléma volt a partnerk ereső. A természetes szelekci­
óról mindenkinek a környezethez való hatékony alkalmazkodás és a túlélés
öröklődő képessége jut az eszébe, ugyanakkor a természetes kiválasztódás
központi kérdése a szaporodás. Nem lehetnénk itt ugyanis, ha őseink csupán
hosszú és boldog életet éltek volna, és nem kezelték volna hatékony módon
a reprodukció problémáját. Mivel azonban a nők és a férfiak eltérő típusú
erőforrásokkal tudtak hozzájárulni az utód létrehozásához, a két nem vélhe­
tően eltérő szempontokat vett figyelembe, amikor kiválasztotta a megfelelő
partnert (Buss és Schmitt, 1993). Ez a ma élő emberekre is igaz.
A következő ebből fakadó probléma a p a rtn er megtartása. A legtöbb em­
lős fajánál az udvarlás jelenti az összes párválasztási aktivitást, amelynek lé­
nyege, hogy a hímek megpróbálják felhívni magukra a nőstények figyelmét,
igyekeznek tetszeni, és a nőstények ennek alapján válogatnak, választanak.
Az emberi csecsemő azonban megszületésekor önállótlan és alapvető erő­
forrásokra van szüksége a túléléshez. Ezért a modern emberek azoknak az
ősi pároknak a leszármazottai, akiknél a férfiak képesek és hajlandóak voltak
együttműködni a nőkkel (Geary, 1998). Ugyanakkor számos kulturális vál­
tozata van annak, hogy a párkapcsolat milyen formában, és hány résztvevővel
zajlik az adott közösségben, amelyet a társadalmi normák írnak elő.
124 7. Szerelem és evolúció

Végül egy következő probléma a szülői gondoskodás kérdése. Mivel a pár-

kapcsolatok ultimatív célja a szaporodás és a szülői gondoskodás, a szülők
és a gyermekek hajlamosak arra, hogy szoros érzelmi köteléket alakítsanak
ki egymással, mert ez segítette hatékonyan az utódok túlélését az evolúciós
múltban.
Mivel egy adott probléma megoldását szolgáló modul (terület) gyakran
összeférhetetlen egy másik probléma megoldásával, az ősi ember feltételez­
hetően célvezérelt modulcsoportokat fejlesztett ki, amelyek hatékonyan vol­
tak képesek különböző problémák párhuzamos kezelésére is. Ha a modulok
terület-általánosan működnének, akkor azt tennénk, amiért jutalom jár, de
a társas kapcsolatok ennél bonyolultabban működnek, hiszen egy-egy visel­
kedésnek eltérő előjele lehet a különböző társas helyzetekben. Például egy
baráttal felezni az éttermi számlát természetes lehet, de ugyanezt javasolni
egy hölgynek, az első randik egyikén, csalódottságot válthat ki.
Valamennyi társas célunk megvalósítását irányító mentális rendszerünk
hátterében egy-egy evolúciós alapú döntésmechanizmus állhat. így őseink
teljes genetikai rátermettségük növelése érdekében számos fontos döntést
hoztak, amelyek nyomai mai viselkedésünkben is fellelhetők. Jó példa erre,
hogy az erőforrások megosztásának hajlandósága erősebb a rokonok (saját
utód) felé, mint a nem-rokon ismerősök (más gyereke) felé. Mivel az utód
50-50%-ban hordozza a szülők génjeit, az ilyen - rokonnak adott - támo­
gatás éppen ezért megtérül. Számos vizsgálati eredmény erősíti meg, hogy
az emberi döntéshozásra —más fajok döntéshozó mechanizmusaihoz ha­
sonlóan - milyen erőteljesen hat a rokonfelismerés (Alcock, 2001; Laham,
Gonsalkorale és Von Hippel, 2005).
Az emberi gondolkodást modulok működéseként felfogó elmélet szerint
a döntési szabályok változó mértékben képesek előrevetíteni az adott csele­
kedet kimenetelét. Ezek inkább az egyéni változók és a környezeti hatások
közötti kölcsönhatások előrejelzését jelentik. Például, mivel az utód gon­
dozása a nők számára igen sok energetikai költséggel jár együtt (terhesség,
szoptatás, cipelés, ápolás, stb.), ezért az ősi nők számára sokkal fontosabb volt
a potenciális partner jó apai minőségének tesztelése az udvarlási folyamaton
keresztül, mint az ősi férfiak számára, amikor partnert választottak. Ezt az
elképzelést számos vizsgálati eredmény is megerősíti (Buss és Schmitt, 1993;
Clark és Hatfield, 1989; Kenrick és Luce, 2000).
Eddig tehát azt ismerhettük meg, hogy a szerelemmel kapcsolatos tu­
dattalan döntések milyen evolúciós logikával és milyen mechanizmusokon
 Kihívások és modulok 125

keresztül működhetnek. A fejezet következő részében egy másik típusú evo­

lúciós megközelítést mutatunk be.

Szexuális vágy, szerelem, kötődés

Az evolúciós pszichológusok egy másik csoportja a szerelmet/szeretetet olyan
érzelmi befektetésként határozza meg, amely reproduktív nyereséggel vagy
rátermettség növekedéssel jár együtt (Buss, 1988; Fisher, 1992; Lampert,
1997). A családi kapcsolatokban például a szeretet közvetíti a közelséget
és az érzelmek jelenlétét, amely megbízhatóan alakítja ki a gyerekekben az
adaptív kötődési mintázatot (Bowlby, 1969, Házán és Shaver, 1987). A sze-
relem/szeretet képessége teszi hajlamossá a szülőket arra, hogy egészséges
módon kötődjenek újszülött utódjukhoz, és képesek legyenek megszerezni
és megosztani a szükséges erőforrásokat, társas támogatást (Hrdy, 1999). A
szerelem az, amely képes figyelmünket egyetlen partnerre szegezni, rávesz
bennünket a flörtölésre, az udvarlásra és tulajdonképpen a házasságra is
(Eibl-Eibesfeldt, 1989; Moore, 1995). Végül, a szerelem az, amely összeg­
ződik a fizikai intimitásban, szexuális együttlétben, amely a szaporodáshoz
vezet. Röviden: a szerelem —evolúciós nézőpontból - a szaporodás nagyobb
valószínűségével jár együtt.
Ezt az elképzelést igazolják azok a vizsgálatok, amelyek bemutatják, hogy
az érzelmi ráfordítás nem csupán a pszichológiai válaszokban mutatható ki,
hanem biológiai szinten is. A szerelemmel/szeretettel összefüggő számos
alapérzelem határozottan mérhető a humán fiziológiai és neuro-anatómiai
vizsgálatokban (Buck, 2002; Diamond, 2004). Fisher (2002; 2004) szerint
három különböző biológiai rendszer is kialakult az emberben, amelyek
működése összefügg a szerelemmel. Mindhárom rendszer rendelkezik sa­
ját agyi körökkel, hormonokkal és neuro-transzmitterekkel. Fisher (2004;
2006) azt feltételezi, hogy a szerelem egyik aspektusát, a nemi vágyat, a
tesztoszteron működése irányítja, és arra ösztökéli az egyént, hogy szexuális
partnert keressen. A szerelem másik aspektusa a vonzalom (vagy romantikus
érzelmek) a dopamin és a szerotonin működésével függ össze, és arra mo­
tiválja az egyént, hogy szerelemes legyen egy számára fontos személybe. A
szerelem mint kötődés pedig az oxitocin működésével hozható összefüggés­
be, amely a partner iránti érzelmi elköteleződésben játszik szerepet. Mivel
ennek hatása kb. négy évig tart, ezért fontos feladata van a kétszülős nevelés
126 7. Szerelem és evolúció

fenntartásában addig, amíg az utód életképes korba jut. (Az emberi ősök fel­
tételezett szaporodási ciklusát a jelenlegi vadászó-gyűjtögető népek tanul­
mányozása alapján írták le a kutatók (Kelly, 1995). Eszerint négy-ötévente
szülnek a nők újabb utódokat, gyakran nem az előző gyermekük apjától.
Ez az idegrendszeri-hormonális háttér biztosítja annak lehetőségét, hogy
az egyén képes legyen beleszeretni egy újabb személybe és egy következő
szaporodási ciklust kezdjen. Bár a környezeti hatások szerepét hangsúlyozó
szocio-kulturális nézőpontú kutatások nyilvánvalóan kritikusak a szerelem
élményének vizsgálatával kapcsolatban (Medora, Larson és Hortacsu, 2002),
a szerelem-érzés kultúrákat összehasonlító vizsgálatai megerősítik az evo­
lúciós nézőpontot a szerelem egyetemességéről (Hatfield és Rapson, 2002;
Jankowiak és Fisher, 1998). Ügy tűnik, az emberi természet alapvetően úgy
alakult ki, hogy képes legyen a szerelem átélésére.
Annak ellenére, hogy a szerelem minden bizonnyal az emberi természet
lényeges része, mégis jelentős egyéni eltérések léteznek abban, hogy valaki
milyen formában éli át a szerelem érzését (Dión és Dión, 1988). A szere­
lem-érzés átélésében mutatkozó egyéni eltérésekre leginkább a személyi­
ség, a kultúra és a biológiai nem gyakorol hatást. Vajon azok, akik hasonló
személyiségvonásokkal rendelkeznek, hasonló módon élik meg a szerelemet
is? Bizonyos kultúrából származó vagy etnikai csoporthoz tartozó emberek
másként élik át a szerelemet, mint akik máshová tartoznak? Végül, az egyik
nem hajlamosabb a szerelem átélésére, mint a másik? A következőkben
ezekről a kérdésekről lesz szó.

Személyiség és szerelem
A párkapcsolatokban megjelenő számos érzelem, köztük a szerelem is, erősen
kötődik az ember személyiségének alapvető vonásaihoz (Asendorpf, 1998).
Az alapvető személyiségjellemzők széleskörű megértését szolgáló ötfaktoros
vonásmodeü, a Big Rve alkalmazásával például feltárható, hogy a szerelem,
mint érzelmi befektetés, hogyan függ össze a szerelem tapasztalata mögött
meghúzódó genetikai, neurológiai és élettani tényezőkkel (Costa és McCrae,
2002). A vizsgálatok szerint az öt dimenzió közül kettő van kapcsolatban az
átélt szerelemmel: az extraverzió és a szeretetreméltóság (Caralis és Hasiam,
2004; Heaven, Da Silva, Carey és Holen, 2004).
 Személyiség és szerelem 127

Egy vizsgálatban Schmitt és Buss (2000) azt találták, hogy az angol nyelv­
ben számos szerelemmel összefüggő melléknév-sorozat van, amelyet általá­
nos szerelem dimenzióként azonosítottak a kutatók, és az érzelmi befektetés
jelenségével magyaráztak. Az érzelmi befektetés verbális megnyilvánulásai
a szerelem Sternberg (1988) által leírt aspektusainak (szenvedély, közelség,
elköteleződés) szóbeli megfelelői. Ezek a melléknevek mások és önmagunk
értékelésére is alkalmasak: szerelmes, kedves, ölelnivaló, szenvedélyes, stb. A
kutatók amerikai egyetemisták több vizsgálati csoportjában is azt találták,
hogy az érzelmi befektetés szignifikánsan összefügg az extraverzióval és a
szeretetreméltósággal, és ebben nem volt különbség a nemek között. Az ér­
zelmi befektetés skála azonban a Big Five személyiségteszt más dimenzióival
nem mutatott összefüggést.
Ezek az eredmények támogatják azt az elképzelést, amely szerint a szere­
lem érzése összefügg az agy dopamin- és szerotonin köreivel (Fisher, 2004),
és talán örökletes alapot nyújt ezeknek a rendszereknek a működéséhez
(Cherkas, Oelsner, Mák, Valdes és Spector, 2004). Azonban a szerelem né­
hány altípusa bizonyos esetekben eltérő módon függ össze az extraverzióval
és a szeretetreméltósággal (Wan, Luk és Lai, 2000). Egy vizsgálatban (Fehr
és Broughton, 2001) például azt találták, hogy a szenvedélyes szerelem köze­
lebb áll a dominanciához vagy az extraverzióhoz, míg a baráti szeretet/sze-
relem közelebb áll a szeretetreméltósághoz és a törődéshez. Összességében
elmondható, hogy a szerelmi kapcsolatba történő érzelmi befektetésre való
hajlandóságban mérhető egyéni különbségek az extraverzió és a szeretetre-
méltóság függvényében változnak.

Kultúra és szerelem
Amellett, hogy az eltérő személyiségprofilu emberek más-más módon élik át
a szerelmet, a különböző kultúrákhoz tartozó emberek is hajlamosak eltérő
tapasztalatokat felhalmozni a szerelemről (Dión és Dión, 1996; Inman és
Sandhu, 2002; Wan és mtsai, 2000). Azok a szabályok és engedélyek, ame­
lyek előírják, hogy mikor, ki-kivel, és hogyan eshet szerelembe, igen látvá­
nyos példái annak, hogy milyen erőteljes hatást gyakorol a kultúra (Hatfield
és Rapson, 1996; Neto és mtsai, 2000). A kultúra mérsékelheti, hogy miként
éljük át a szerelmet, hogy mit gondolunk, miközben szerelemesek vagyunk,
és hogy melyik viselkedés a legmegfelelőbb, vagy legkellemesebb a szerelmi
128 7. Szerelem és evolúció

életünkhöz (Landis és O’Shea, 2000). A szerelem bizonyos mértékig szociá­

lisan konstruált tapasztalat és árulkodik arról a történelmi korról és földrajzi
helyről is, amelyben megtörténik.
Az Egyesült Államokban például, ahol számos kultúra él együtt, megfi­
gyelhető, hogy az etnikai csoportok között eltérő a szerelem átélésével kap­
csolatos tapasztalat (Schmitt, 2006). A kínai amerikaiak hajlamosak sokkal
intenzívebben átélni a szenvedélyes szerelmet, mint az európai amerikaiak,
míg a Csendes-óceáni szigetvilágból származók erősebb barátság-jellegű sze­
relmet élnek át, mint az európai amerikaiak (Doherty, Hatfield, Thompson
és Choo, 1994). A szenvedélyes szerelem nagyságában mért eltérés nagyobb
a kínai és az európai amerikaiak között (Gao, 2001). Amikor nem egy nem­
zeten belül élő etnikai csoportokat, hanem nemzeteket hasonlítottak össze,
a következőket találták (Spreacher és mtsai, 1994). A kutatásban részt vevő
emberek közül az oroszok közül állították a legtöbben (67%), hogy a vizs­
gálat időpontjában éppen szerelmesek, és a legkevesebben (52%) a japánok
mondták magukat szerelmesnek. Az amerikaiak valahol középen helyez­
kedtek el (58%). Amikor egy másik vizsgálatban a jelenséget egy másfajta
módszerrel vizsgálták és azt kérdezték, hogy „összeházasodnál-e valakivel
szerelem nélkül?”, akkor a legtöbben Pakisztánból (50%) és Indiából (49%)
válaszoltak igennel, a legkevesebben (2%) Japánból, valamint az Egyesült Ál­
lamokból (4%). (Levine, Sato és Hashimoto, 1995). Ezeknek a kultúra-füg­
gő eredményeknek egy részét magyarázhatjuk a kollektivista-individualista
kultúrák sajátosságaival is (Hofstede,2001), de van olyan eredmény, ami nem
érthető meg ebből a nézőpontból. Ugyanakkor az evolúciós perspektíva az
érzelmi befektetés koncepciójával plauzibilis magyarázatot kínál mind a sze­
relem érzésének kulturálisan egyetemes élményére, mind a kulturális eltérő
sajátosságokra is (de Műnek, 1998; Jankowiak és Fischer, 1992).
Belsky és mtsai, (1991) nagyhatású evolúciós elmélete szerint a korai szo­
cializáció a gyerekekben aktiválja a két fejlődési útvonal egyikét. A magas
környezeti stressznek kitett kultúrákban a gyerekek (akiket következetlen
szülői bánásmód, bántalmazó környezet, elégtelen gazdasági környezet vesz
körül) általában úgy nőnek fel, hogy alacsonyabb érzelmi befektetéssel ta­
lálkoznak. Az érzelmi ráfordításnak ez az alacsony mértéke egybevághat a
bizonytalan kötődés egyik formájával, amely serdülőkorban felgyorsult tes­
ti és szexuális éréssel jár együtt, és felnőtt korban rövid távú párkapcsolati
stratégiát, valamint több utódot is jelenthet (Chisholm, 1996; Kirkpatrick,
1998). Azok a gyerekek, akik olyan kultúrából származnak, ahol alacsonyabb
 Kultúra és szerelem 129

környezeti stresszt élnek át, mert szervezett egészségügy, iskoláztatás, bősé­

ges erőforrások veszik őket körül, alapvetően magasabb érzelmi befektetés­
sel (több szeretettel/szerelemmel) találkozhatnak (Gangestad és Simpson,
2000). Ez a több szeretet az érzelmi alapja a biztonságos szülő - utód kötő­
désnek, amely a felnőttkorban elnyújtott érési folyamatokat jelent, alacso­
nyabb termékenységet és hosszú távú monogám párkapcsolatokat. Ebben az
esetben tehát az érzelmi befektetés, a szerelem a szaporodás olyan működé­
sét biztosítja, amely képes figyelembe venni a lokális ökológiai tényezőket
is. (Erről a kérdésről részletesebben a Kötődés és szerelem című fejezetben
olvashatunk.)

Nemi különbségek a szerelemben

Néhány vizsgálat szerint a biológiai nem hatással van arra, hogy az emberek
miként élik át a szerelmet (Fehr és Broughton, 2001; Hendrick és mtsai,
1984; Spreacher és Toro-Morn, 2002). Például a nők nagyobb valószínűség­
gel élnek át szerelemet és vonzódnak egy férfihoz, ha az illető domináns, míg
a férfiak akkor hajlamosabbak szerelmet érezni és vonzódni egy nőhöz, ha az
fizikailag vonzó, csinos (Fletcher és mtsai, 2004). A nők hajlanak arra, hogy
a szerelmet az érzelmi elköteleződés és a biztonság fogalmaival azonosítsák,
míg a férfiak inkább a szexuális elköteleződés és a közösüléssel kapcsolatos
kielégülés fogalmát használják a szerelem meghatározásaként (Buss, 2000). A
nők hajlamosabbak rá (mint a férfiak), hogy több - a szerelem érzésével kap­
csolatos - „tünetet” éljenek át, mint például a szédülés, a gerinctáji bizsergés,
vagy az eufória. A férfiak ugyanakkor arról számoltak be a vizsgálatokban,
hogy gyorsabban esnek szerelembe, mint a nők (Brantley, Knox és Zusman,
2002). Végül, a nők általában szeretnének megbizonyosodni a partner el­
köteleződéséről és szerelméről, mielőtt belemennek a szexuális kapcsolatba,
míg a férfiak általában készen állnak a szexre egy számukra teljesen idegen,
de vonzó személlyel (Sipmson és Gangestad, 1991).
A szerelemmel összefüggő melléknevek elemzésekor - amelyről az
előző szakaszban már volt szó - azt találták a kutatók (Schmitt és Buss,
2000), hogy a nőkre „az érzelmi befektetés” magasabb foka jellemző, mint
a férfiakra. Ez összefügghet azzal, hogy az említett vizsgálat szerint a nők
a szerelemnek inkább az érzelem-telített tartalmát tartják fontosnak, és
az érzelmi befektetést mérő skálán inkább úgy jellemezték magukat, mint
130 7. Szerelem és evolúció

„romantikus” és „megértő”. Azok között azonban, akik inkább a szexualitás

iránti igényüket hangsúlyozták ezen a skálán, és például „kéjvágyóként”,
és „perverzként”jellemezték magukat, sokkal több férfi volt, mint nő. Egy
másik amerikai vizsgálatban (Hendrick és Hendrick, 1986) a nők maga­
sabbra értékelték magukat a szerelemmel összefüggő skálákon (mint a fér­
fiak), amely az érzelmi közelségen és intimitáson alapulhat. A nők több­
sége (64%) azt állította magáról, hogy „éppen most szerelmes vagy”, míg a
férfiaknak csak 46%-ka mondta magáról ugyanezt. Amikor egy kultúrákat
összehasonlító vizsgálatban Spreacher és mtsai, (1994) ugyanezt az állí­
tást használták, akkor azt találták, hogy az orosz nők (a férfiakhoz képest)
22 százalékponttal többen jelezték, hogy szerelmesek az adott időben. Az
amerikaiaknál a nők 10%-kal többen állították, hogy szerelemesek, mint a
férfiak. A japánoknál pedig a nők 21%-kal többen vallották szerelmesnek
magukat, mint a férfiak.
Vajon miért mérhető egy ilyen alapvető nemi különbség a szerelemmel
kapcsolatban, vagy legalább is a szerelem mint érzelmi befektetés terén? A
szülői ráfordítás modellje (Trivers, 1972) szerint a szülői befektetés —az idő
és energia, amelyet az individuum utódjainak nevelésére és gondozására for­
dít —a különböző fajoknál változó mértékű lehet a hím és a nőstény viszony­
latában. Néhány faj esetében a hím hajlamos magasabb szülői ráfordításra,
mint a nőstény, például a mormon tücsöknél (Anabrus simplex). Más fajok­
nál azonban a nőstény mutat magasabb szülői ráfordítást (a hímhez képest)
és ez általában igaz az emlősökre (Clutton-Brock, 1991). Trivers szerint a
szülői ráfordítás terheiben tapasztalható szisztematikus nemi különbség a
szexuális szelekció eredménye, így valószínűleg kapcsolatban van a szere­
lemmel is. Az adott fajon belül az egyik nem, amelyik több energiát fektet
az utódokba, hajlamosabb inkább hosszú távú és szerelem-központú párkap­
csolati stratégiát folytatni, míg a kevesebbet invesztáló nem inkább arra haj­
lamos, hogy rövid távú és szex-központú stratégiát folytasson (Andersson,
1994). A szexuális szelekció működésének köszönhető az is, hogy a több
szülői ráfordítást mutató nem (a nőstények) kisebb méretű, kevésbé agresz-
szív és kockázatvállaló, korábban érik, később hal meg, és általában sokkal
válogatósabb, amikor szexuális partnert választ, mint az utódokba kevesebbet
invesztáló nem (a hímek) (Alexander és Noonan, 1979).
Az ember esetében természetesen számos férfi mutat jelentős szülői ráfor­
dítást közvetlen erőforrások felajánlásával és státuszának, társadalmi presztí­
zsének közvetett hatásán keresztül is (Házán és Diamond, 2000). Mindezek
 Nemi különbségek a szerelemben 131

ellenére azt láthatjuk, ha végigtekintünk az emberi kultúrákon, hogy a férfiak

szülői ráfordítása még így is jóval kevesebb, mint a nők aktív erőfeszítései
(Low, 1989). Az utód létrehozásához szükséges minimálisan elégséges rá­
fordítás ugyanis jóval nagyobb a nő esetében, mint a férfinál. A nők számára
a belső megtermékenyítés, a terhesség és a szoptatás olyan fajta energetikai
elköteleződést jelent az utóddal kapcsolatban, amely nem kikerülhető vagy
átvállalható. A férfi biológiai elköteleződése az utód előállításába azonban
minimális - mindössze egyetlen spermium. Trivers (1972) modellje szerint
tehát az ember szülői ráfordításában mérhető nemi aszimmetria az oka an­
nak, hogy a kevesebbet invesztáló nem (a férfiak) alacsonyabb szerelmet,
vagy érzelmi befektetést hajlamos mutatni a lehetséges partner és az utódok
iránt, mint a másik nem (a nők).
Másrészt viszont a társas szerkezet elmélete (Eagly és Wood, 1999) sze­
rint a nők és férfiak nem eltérő párválasztási pszichológiai sajátosságokkal
fejlődtek az evolúciós során. A kutatók szerint inkább arról van szó, hogy
a nők és a férfiak eltérő fizikai képességekkel rendelkeznek. Például a nők
gyermekgondozási képességekkel, mint a szoptatás, a férfiak pedig a vadá­
szathoz szükséges képességekkel, mint a nagyobb fizikai erő. Ezek az eltérő
képességek pedig eltérő társas szerepek kialakulását eredményezték, és ez
közvetlenül hatással volt a nők és férfiak eltérő pszichológiai működésének
kialakulására a párválasztás és a szerelem terén. Ebből a nézőpontból szem­
lélve, ha a nők és férfiak elfogadják a hasonló társadalmi szerepeket (pl. azok­
ban a kultúrákban, ahol a nemi egyenjogúság uralkodik), akkor az érzelmi
befektetésben tekintetében sem különböznek a nemek egymástól. A szülői
ráfordítás elmélete és a társas szerkezet elmélete eltérő módon magyaráz­
zák tehát a szerelemben és az érzelmi befektetésben mérhető nemi eltérések
okát. A tisztánlátás érdekében még valószínűleg több széleskörű, több kultú­
rát felölelő vizsgálatra lesz szükség.
* * *

Ebben a fejezetben azokat az evolúciós tényezőket tekintettük át, amelyek

szerepet játszhattak a szerelem kialakulásában. íg y szó volt azokról a dön­
tési mechanizmusokról, amelyek a társas kapcsolatokban hatékonyan járul­
tak hozzá a költség-nyereség kalkulációhoz és modulok módjára működnek
bennünk. Aztán a szerelemben mérhető nemi különbségeket és az ezzel
együtt járó érzelmi befektetést a szexuális stratégiák elméletével hoztuk kap­
132 7. Szerelem és evolúció

csolatba. Azonban beszélnünk kell egy meghatározó pszichológiai elmélet­

ről is, amely a szerelmet mint kötődési kapcsolatot mutatja be. A következő
fejezetben erről lesz szó.

További olvasmányok:
Agnew, C. R., Arriaga,X. B. &.Wilson,J. E. (2012). Elkötelezve, de mi iránt?
In J. R Forgás (szerk.) A párkapcsolatok pszichológiája, (pp. 207-234.) Bu­
dapest, Kairosz Kiadó.
Fisher, H. (2009). Te va gy az én párom. Budapest, Nyitott Könyvműhely Kiadó.
Fisher, H. (2010). M iért szeretünk? A szerelem természete. Budapest, Nyitott
Könyvműhely Kiadó.
 8. K ötődés és szerelem

/ tszerelem pszichológiája című könyvben, amelyet Sternberg és Barnes

Á-M (1988) szerkesztett, megjelent egy remek összefoglaló Bowlby (1979)
JL kötődéselméletének párkapcsolati jelentőségéről, amelyet Shaver,
Házán és Bradshow (1988) írt. Ez egy újszerű, forradalmi írás volt, annak el­
lenére, hogy csupán a kötődéselmélet eredeti üzenetét hangsúlyozta. Ebben
az időszakban a legtöbb személyiségpszichológiával és szociálpszichológiá­
val foglalkozó kutató számára viszonylag ismeretlen volt a kötődéselmélet,
amelyet kezdetben a fejlődéspszichológián keresztül ismert meg a pszicho­
lógusok java. íg y a kötődéselmélet sokak számára főként a csecsemő-szülő
viszonylatában vált ismertté. Ezért nagyrészt úgy képzelték el a kötődést,
mint a gyermek kötődési rendszerének és a szülő gondoskodási rendszerének
egymást kiegészítő kettősét. íg y a serdülőkkel és/vagy felnőttekkel dolgozó
pszichológusok többnyire el sem tudták képzelni, hogy ez az elmélet fontos
lehet a számukra is. Bowlby (1979) azonban kiterjesztette a kötődést, és a
bölcsőtől a sírig tartó folyamataként elemezte azt. A párkapcsolati kötődés
Ilazan és Shaver (1987) írása nyomán vált ismertté, és azóta terjedt el a
pszichológiában a felnőttkori kötődés mérése a szerelmi kapcsolatokban. Ezt
tekintjük át részletesebben ebben a fejezetben. (A kötődésről nemrégen re­
mek magyar nyelvű összefoglalás is megjelent, amelynek sajátossága, hogy a
szerző (Láng, 2012) a terápiás kapcsolatban működő kötődést tárja fel.)

A kötődés mint szerelem

Bowlby klasszikussá vált trilógiájában (1969; 1973; 1980) leírta, hogy miért és
miként kötődik érzelmileg a csecsemő az elsődleges gondozójához, és milyen
fajta érzelmi stresszt él át, ha elszakítják tőle. Ezzel Bowlby (1969) - csakúgy,
mint Harlow (1959) - elutasította az addig klasszikusnak számító pszichoana­
litikus és pavlovi viselkedéses értelmezési keretet, amely szerint ez az érzelmi
kötődés csak másodlagos hatása a táplálásnak. Ehelyett Bowlby olyannak te­
kintette az emberi csecsemőt, mint aki természeténél fogva keresi a kapcsoló­
134 8. Kötődés és szerelem

dást, és akkor érzi magát kényelmesen, ha közvetlen kapcsolatba kerülhet gon­

dozójával. Ebből kiindulva, a csecsemő érzelmi kötelékének alakulása azon is
múlik, hogy gondozója mennyire nyitott, érzékeny a baba közelség-keresésére.
Tehát a kötődés minősége azon is múlik, hogy a gondozó képes-e védelmet és
kényelmet nyújtani a csecsemőnek, amikor annak szüksége van rá. A csecsemő
igényeihez hangolt gondozói viselkedés (védelem, támogatás, megnyugtatás)
jelenti azt a biztos alapot, biztonságos érzelmi környezetet, amely lehetővé
teszi a gyermek számára, hogy játsszon és „felfedező utakra induljon”.
Bowlby (1979) később arra is kitért, hogy a nyugalmat sugárzó személyek
és az érzelmi biztonságot adó kötődés iránti szükséglet nem csupán csecse­
mőkorban fontos az egyén számára. Ez az igény elkísér bennünket az élet to­
vábbi szakaszaiban is, és képes magyarázatot adni az olyan hasonló érzelmek
létezésére, szerkezetére és működésére is, mint a szerelem. Shaver és mtsai
(1988) szerint a felnőttkori szerelmi kapcsolatban kialakuló érzelmi kötődés
felfogható az elsődleges gondozóval való csecsemőkori kötődés egyfajta pár­
huzamának is. Ennek alapján a kötődéselméletben dokumentált valamennyi
jellegzetesség megfeleltethető a szerelem legfőbb jellemzőinek. A felnőttkori
szerelemre és a csecsemőkori kötődésre egyaránt jellemző a szemkontaktus, a
megtartás, az érintés, a gyengédség, a mosoly, a sírás, a kapaszkodás, az ölelés.
Mindkét típusú relációban fontos a vágy, hogy a kapcsolati partner (szülő,
szerelmes társ, házastárs) nyugtasson meg bennünket, amikor feszültek va­
gyunk. Ahogy mindkettőben általános a szorongás, a harag, és a szomorúság,
ha elveszítjük a másikat, vagy külön kell válnunk tőle. És a boldogság, ha
újra együtt lehetünk a szeretett személlyel. Emellett az is hasonló, hogy egy
biztonság-érzetet adó kapcsolat alakulása nagyban függ az elsődleges kö­
tődési személy hozzáállásától, legyen az szerelmi partner, vagy a csecsemő
gondozója. Ha az illető elég érzékeny és fogékony, az növeli a hozzá kötődő
gyermek vagy partner közelség-érzését. Továbbá —mindkét fajta kapcso­
lat esetében - ha a partner nem elérhető, vagy nem mutat fogékonyságot
az egyén közelség-igényére, az szorongással, lehangoltsággal járhat együtt.
Ilyenkor az individuum felfokozott érzékenységgel reagál a szeretet, vagy a
szeretet hiányának jelzéseire, az érzelmi elfogadásra vagy visszautasításra. A
szeparáció vagy érdektelenség (a másik érzelmi jelenlétének hiánya) bizonyos
mértékig még serkentheti is a gyermek vagy a felnőtt közelség-kereső visel­
kedését. Ám egy adott ponton túl mindez ahhoz vezet, hogy az egyén véde­
kezésből eltávolodik a partnertől vagy a gondozótól, hogy megóvja magát a
fájdalomtól és stressztől, amelyet a frusztráló kapcsolat okoz (Shaver, 2006).
 A kötődés mint szerelem 135

Shaver és mtsai (1988) arra is kíváncsiak voltak, hogy az Ainsworth és

mtsai (1978) által megfigyelt három különböző kötődési minta (amelyet
a klasszikussá vált szülő-csecsemő tanulmányokban publikáltak) - a biz­
tonságos, a szorongó és az elkerülő - vajon megtalálható-e a felnőttkori
párkapcsolatokban is a szerelmi partnerek között. Házán és Shaver (1987)
kifejlesztettek egy önkitöltős kérdőívet, amelyet a felnőttkori kötődés méré­
sére alkalmaztak a kutatásokban. A kérdőív eredeti változata ugyanannak a
három gyermekkori kötődési stílusnak a felnőttkori jellemzőit (a közeli kap­
csolatokban átélt érzelmek és viselkedés rövid összefoglalását) tartalmazta,
mint amit a szülő-gyermek kapcsolatokban korábban találtak. A vizsgálat
résztvevőit arra kérték, hogy olvassák el a leírásokat és jelöljék meg azt a
kategóriát, amelyik leginkább jellemző azokra az érzésekre és viselkedésre,
amelyet szerelmi kapcsolatukban átélnek.
A következő három leíráshoz hasonló összefoglalókat tartalmazott a kér­
dőív. Biztonságos kötődés-. Úgy találom, hogy viszonylag könnyen képes vagyok
közel kerülni máshoz és nem okoz kényelmetlen érzést, hogy érzelmileg
függjek valakitől, vagy az, hogy más függjön tőlem. Nem aggódom amiatt,
hogy elhagyhatnak, vagy valaki túl közel kerülhet hozzám. Elkerülő kötődés-.
Nekem egy kissé kényelmetlen dolog közel kerülni máshoz. Nehéznek talá­
lom, hogy teljesen megbízzak másban, és nehéz megengednem magamnak
az érzést, hogy mástól függjek. Ideges, feszült leszek, amikor valaki túl közel
kerül hozzám, és gyakran tapasztalom azt, hogy a másik közelebb akar ke­
rülni hozzám, mint amennyire nekem az kényelmes lenne. Szorongó kötődés-.
Úgy érzem, a másik vonakodik attól, hogy annyira közel kerüljön hozzám,
amennyire én szeretném. Gyakran aggódom amiatt, hogy a partnerem nem
szeret igazán, vagy nem akar velem maradni. Szeretek nagyon közül kerülni
a partneremhez, és ez néha riasztó a másik ember számára.
Házán és Shaver (1987) azt találta, hogy a három kötődési mintázat
gyakorisága a vizsgált populációban nagyon hasonló ahhoz, amelyet a gyer­
mekkori kötődés felmérésekor korábban mértek. Emellett pedig a résztvevők
szerelemi kapcsolatai összefüggést mutattak kötődési stílusukkal. Akik ma­
gukat a biztonságosan kötődő kategóriába sorolták, szerelmi kapcsolataikban
barátságosnak, melegszívűnek, bizalomtelinek és támogatónak bizonyultak.
Szerintük a közelség a párkapcsolat központi jellemzője, és lehetségesnek
tartották, hogy az intenzív szerelem megmarad a kapcsolatban, még akkor is,
ha hosszabb idő telik el. Az elkerülő stílusú emberek olyannak írták le szerel­
mi kapcsolatukat, amelyben alacsony az érzelmi melegség, amelyből hiányzik
136 8. Kötődés és szerelem

a barátságos egymás féle fordulás, és amelyben csekély az érzelmi bevonódás.

Az elkerülő stílusúak arról voltak meggyőződve, hogy a szerelem elhalványul
az idő múlásával, és a filmekben, regényekben ábrázolt romantikus szerelem
a valóságban nem is létezik. Ezzel ellentétében a szorongó kötődést muta­
tó emberek úgy jellemezték szerelmi kapcsolatukat, mint szenvedélyes, sőt
egyenesen a megszállottságon és az erőteljes fizikai vonzódáson alapuló vi­
szonyt. Ok kimondottan vágynak a partnerrel való egyesülésre és hajlamo­
sak könnyen, gyorsan szerelembe esni, szinte különösebb válogatás nélkül.
Szerelmi partnerüket úgy jellemzik, mint megbízhatatlan, támogatást nem
nyújtó személyt, aki miatt azonban intenzív féltékenységet élnek át, és akire
egyben haragszanak is. Ugyanakkor tartanak a partner visszautasításától és
félnek, hogy végül a párjuk elhagyja őket.

A viselkedési rendszer
Ha a szerelmet kötődési viselkedés, gondoskodási viselkedés és szexuális vi­
selkedés komplex rendszerének tekintjük, először is tisztázni kell, hogy mi­
ként épül fel általában egy ilyen rendszer. Ezért ebben a szakaszban röviden
áttekintjük, hogy milyen ismeret áll rendelkezésre a viselkedési rendszerek
működéséről.
Amikor Bowlby (1969) megpróbálta megmagyarázni a közelség-keresés,
a gondoskodás és a szexuális viselkedés motivációs bázisát, tulajdonképpen
az etológia tudományától vette kölcsön a viselkedési rendszerek koncepcióját.
Eszerint egy univerzális idegi program irányítja a viselkedési szekvenciák
kiválasztását, aktivitását és lezárását azért, hogy megváltozzon a személy­
környezet kapcsolatának működése, amely adaptív előnyöket jelentett az
evolúciós múltban a szaporodás és túlélés tekintetében. Minden viselkedési
rendszer valamilyen speciális cél elérése érdekében jött létre. Például a biz­
tonságérzés elérése, a másik feszültségének csökkentése és jólétének biztosí­
tása, a gének átadása a következő generációba, stb. A különböző rendszerek
kialakulásának folyamatában valószínűleg előnyt élveztek azok a komplex
rendszerek, amelyek funkcionálisan ekvivalens viselkedéssel képesek voltak
több rendszer fontos célkitűzését is elérni (pl. a közelség-keresésen keresztül
elérni a biztonság érzését, egyben védelmet nyújtani egy másik személynek,
és ezzel együtt szexuálisan elcsábítani az illetőt). Ezek a viselkedésformák
automatikusan aktiválódnak a különböző ingerek és/vagy helyzetek hatására,
 A viselkedési rendszer 137

hogy elérjék az adott célt (pl. a hangos zaj veszélyt jelezhet). Ugyanakkor
ezek a viselkedések deaktiválódhatnak, vagy befejeződhetnek, ha egy újabb
inger, vagy helyzet azt jelzi, hogy már elérte a rendszer a kívánt célját vagy
állapotát. Mivel a viselkedési rendszer működése növelte a környezethez való
alkalmazkodás valószínűségét a törzsfejlődés során, e rendszerek optimális
működése a mentális egészség fontos követelményévé vált.
Bowlby (1969) arra is kitér magyarázatában, hogy ezek a viselkedési
rendszerek tartalmaznak olyan elemeket is, amelyeket (az öröklött kompo­
nensek mellett) az egyedfejlődés során sajátítunk el, azaz megtanulunk. A vi­
selkedési rendszer tehát nem merev, előre kódolt program formájában fut, és
bizonyos határok között képes figyelembe venni, hogy az egyénnek sikerül-e
elérnie a kitűzött célokat, kudarc esetén pedig képes lehet a módosításra.
A viselkedési rendszer tehát magában foglal olyan kognitív-viselkedési me­
chanizmusokat is, mint a hatékonyság ellenőrzése. Ennek segítségével pedig
korrekciót hajthat végre a célkitűzésen, vagy az annak eléréséhez használt
módszereken. Bowlby (1973) ezeket a célkitűzéseket olyan belső munkamo-
dellnek nevezi, amelyek az énről és a másikról készülnek. Ezen folyamatokon
keresztül az egyén megtanulja hozzáilleszteni saját viselkedési rendszerét a
környezet (kontextus) adta lehetőségekhez, és olyan elvárásokat alakít ki,
amelyek minél inkább segítik a kitűzött célok elérésében.
Mindez tehát azt is jelenti, hogy a viselkedési rendszer programozásában
szerepet játszhat olyan elem is, amelynek az a feladata, hogy a cél elérését
akadályozó ismétlődő hiba esetén kikapcsolja a rendszert. Ilyen alapvető hiba
lehet például a frusztráció, a fájdalom és a stressz, amely negatív munkamo-
dell kialakulásához vezethet az énről és a másikról. (Például: „Nincs szük­
séges erőforrásom, hogy segíthessek partneremnek.”, vagy „Nem bízhatok
partneremben, amikor szükségem lenne rá.”) Ezekjelzik, hogy az elsődleges
stratégia helyett szükség lenne egy másodlagos, alternatív stratégiára.
A kötődéselmélet kutatói azt feltételezték, hogy kétféle másodlagos stra­
tégia is létezik, és az egyik a rendszer túlműködtetése, (hiperaktiválás), a másik
pedig annak hatástalanítása (deaktiválás) (Mikulincer és Shaver, 2003). A
túlműködés stratégiája valójában küzdést jelent (kitartást vagy tiltakozást) a
rendszer elsődleges stratégiája mellett: arra kényszeríteni a partnert, hogy a
rendszer elsődleges céljainak megfelelően viselkedjen. (Például több támo­
gatást adni a partnernek/több támogatást elfogadni tőle; szexuális kapcso­
latba lépni a partnerrel, illetve gyakrabban vagy kielégítőbben szexelni vele.)
Az egyén a környezetében tanulja meg, hogy az ilyen viselkedés eredmé­
138 8. Kötődés és szerelem

nyes-e céljai elérésében. Ez azon is múlik, hogy a személy sikeresnek tud­

ja-e elkönyvelni a cél elérése érdekében tett erőfeszítéseit. Azonban, ami egy
helyzetben (pl. a korai szülő-gyerek kapcsolatban) sikeres lehet és közelebb
viheti az egyént elsődleges célja eléréséhez, az későbbi intim kapcsolatai­
ban nem biztos, hogy hatékony, sőt kimondottan kedvezőtlen helyzetbe is
hozhatja. Arról van szó, hogy a hiperaktivitás stratégiáját alkalmazó egyén
nyomulós, túláradó párkapcsolati viselkedése (amely ellenőrző, a személyes
határokba betolakodó és erőszakos) a kapcsolat működésének zavarához ve­
zet. Ennek eredményeként a partner elégedetlensége nőttön-nő, amely végső
fokon elutasítást és szakítást eredményezhet. A sors fintora, hogy a túláradó
személy éppen ettől a következménytől retteg a legjobban.
A másik stratégia éppen ellenkezője az előzőnek. A deaktiváló stratégiát
követő személy inkább menekül (vagy elkerül), amely az adott viselkedési
stratégia kikapcsolását jelenti, hogy elkerülje a frusztrációt, a fájdalmat és a
stresszt, amelyet a kapcsolati visszautasítás miatt átélhetne, ha megtartaná
eredeti céljait. Ez a fajta másodlagos stratégia akkor alakulhat ki az egyénben,
ha a partner visszautasítja, vagy bünteti az elsődleges stratégia kifejezését (pl.
közelségkeresést, segítségnyújtást vagy gondoskodást, illetve szexuális köze­
ledést). Ezek a tapasztalatok megtanítják az egyént, hogy jobban jár, ha elrejti
elsődleges stratégiájának jeleit, és hatástalanítja a kérdéses viselkedési rend­
szert annak ellenére, hogy az nem érte el a célját. Ennek a másodlagos straté­
giának a problémája azonban az, hogy erősen beszűkíti a kapcsolati aktivitást
(pl. az intimitást, a gondoskodást, az élvezetes szexuális életet), és általában
kudarchoz vezet a fontos célok elérésében. Tehát az ilyen másodlagos straté­
giát követő személyek számára az a kifizetődő, ha megtanulnak lemondani
arról, hogy megpróbáljanak közel kerülni másokhoz, mert ezek a kísérletek
frusztrációval, csalódottsággal és büntetéssel jártak együtt a múltban.

Kötődés, gondoskodás, szexuális viselkedés

A kötődési rendszer biológiai funkciója feltehetően a személy (különösen cse­
csemő és kisgyermekkorban) védelme a veszélytől, amelyet a gondoskodó­
támogató másikkal (kötődési személlyel) való közelség fenntartása biztosít
számára. A rendszer működésének célja az objektív, valódi védelem és támo­
gatás, amelynek kísérő jelenség a szubjektiven átélt biztonságérzet. Akkor
élhet át különösen intenzív negatív érzelmeket a személy ezzel a viselkedési
 Kötődés, gondolkodás, szexuális viselkedés 139

rendszerrel kapcsolatban, ha aktuálisan vagy szimbolikusan fenyegetés éri, de

olyan tapasztalatot szerez, hogy a kötődési személy nincs elég közel hozzá,
érdektelen, vagy közömbös iránta, hogy megvédje (Bowlby, 1969). Ezekben
a helyzetekben a kötődési rendszer aktiválódik és a személyt arra ösztönzi,
hogy keresse és állítsa helyre az aktuális vagy szimbolikus közelséget a kötő­
dési személlyel, amíg a rendszer célja - a biztonság-érzet - létre nem jön.
A kötődés zavartalan működéséhez szükséges, hogy a kötődési figu­
ra elérhető legyen, amikor szükség van rá, érzékeny és fogékony legyen az
egyén közelség-igényére, és képes legyen hatékonyan csillapítani az egyén
stressz-érzését. Az ilyen pozitív kölcsönhatások elősegítik egy belső kötődési
biztonság-érzet kialakulását. Ez tehát azon alapul, hogy a kulcsszemély elér­
hető és támogató, amikor szükség van rá. Mindez pedig egy biztonság-alapú
érzelemszabályzó stratégia megszilárdulásához vezet (Mikulincer és Shaver,
2003). Az ilyen típusú stratégiák célja a stressz csökkentése, a közeli kap­
csolat intimitásának fokozása, a személyes hatékonyság növelése konstruktív
módon, mellékhatások nélkül. Ezért az ilyen biztonság-alapú stratégiák a
konfliktuskezeléssel kapcsolatos optimista vélekedést is magukban foglalják:
bizalmat a másik jóakaratában, valamint érzékenységet a partner szereteté-
nek, megbecsülésének és megértésének elfogadására. Ezek a stratégiák előse­
gítik a feszültségekkel való probléma-központú megküzdést.
Amikor azonban a személy kötődési figurája nem megbízhatóan elérhető
és támogató, a kötődési biztonság érzése nem alakul ki, és a stressz-érzés,
amely aktiválja a rendszert, összekeveredik a félelemmel és a biztonság-érzés
elérésének kételyével. Ilyenkor például a következő kérdések merülnek fel
az egyénben: „Biztonságos hely-e a világ vagy sem?”, „Bízhatok-e a partne­
remben, ha szükségem van rá, vagy sem?” A fenyegetés és a védelem hiánya
miatti aggodalom következménye átterjedhet más viselkedési rendszerek
működésére is. A negatív kötődési kölcsönhatások hozzájárulhatnak, hogy
az elsődleges kötődési stratégia (a közelség és támogatás keresése) helyét
másodlagos stratégiák vegyék át. (A viselkedési rendszerek hiperaktivációról
és a deaktivációról az előző szakaszban olvashattunk.)
A kötődési rendszer hiperaktivációja valójában intenzív és energikus pró­
bálkozás arra, hogy a kötődési partner - aki nem elég fogékony és elérhető
- figyelmét felkeltsük és gondoskodást, valamint támogatást csikarjunk ki
tőle. Ez a stratégia a viselkedés szintjén kapaszkodást jelent, valamint a part­
ner érzékenységének ellenőrzését. Kognitív és viselkedéses erőfeszítést nem
csupán a fizikai kontaktus létrehozására, hanem az én és a másik egységének,
140 8. Kötődés és szerelem

uniójának érzésére, valamint a kölcsönös függés kiépítésére a partnerrel, aki

a védelem forrása (Shaver és Mikulincer, 2002). A hiperaktiváció folyamato­
san aktiválja a kötődési rendszert, mert állandóan veszélyt jelez: szeparációt/
elhagyást, megcsalást, ami miatt elmérgesedő kapcsolati konfliktusok, stressz
alakulnak ki. Ez a stratégia megakadályozza a jó kommunikációt, az érzelmi
kiegyensúlyozottságot és a személy éretté válását.
A kötődési rendszer deaktivációja magában foglalja a közelség-kere­
sés gátlását és egyfajta megszállott önbizalmat, valamint közönyösséget
(Bowlby, 1980). Ezek a stratégiák mintegy tagadják a kötődés szükséges­
ségét, és együtt járnak a közelség, az intimitás, a függőség elkerülésével és a
másiktól való fizikai távolság tartásával. Ugyanakkor küzdelmet is jelente­
nek a függetlenség és az önbizalom megszerzéséért (Shaver és Mikulincer,
2002). Emellett deaktivációval jár a fenyegető eseményekkel és a személyes
sebezhetőséggel szembeni figyelmetlenség is. Csakúgy, mint a sebezhetőség
érzésével és a stresszel kapcsolatos gondolatok elnyomása és gátlása. Mert
ezek a gondolatok akaratlanul is aktiválhatják a kötődési rendszert, amelyről
az egyén úgy véli, hogy nem az általa vágyott végeredménnyel (közelség,
intimitás) jár együtt (Fraley, Davis és Shaver, 1998).
Bowlby (1969) szerint a gondoskodási rendszer az evolúció terméke, amely-
lyel képesek vagyunk támogatást és védelmet nyújtani másnak, aki időlegesen
rászorul vagy tartósan függ tőle. Ennek célja teljesen önzetlen, és valójában
válasz egy másik személy kötődési rendszere által kibocsátott szükséglet-
jelzésére. A gondoskodási rendszer célja egyrészt a másik szenvedésének
csökkentése (Bowlby (1969) ezt „biztos menedék nyújtásá”-nak nevezi). A
rendszer másik célja pedig elősegíteni a másik növekedését és fejlődését (ezt
pedig Bowlby „a felfedezés biztos bázisárnak hívja). A gondoskodási rend­
szer a másik személy jólétére irányul, ezért központi jelentősége van a másik
szükségleteinek, vágyainak, érzelmeinek és gondolatainak, sokkal inkább,
mint az egyén saját állapotának. Egy romantikus szerelmi kapcsolatban az
egyik partner gondoskodási rendszere automatikusan aktiválódik a másik
kötődési viselkedésére vagy szükségletének jelzésére. A cél pedig a nélkülöző
partner helyzetének megváltoztatása, amíg az illető biztonságérzete és jóléte
nem biztosított.
A gondoskodási rendszer zavartalan működése az egyén empátiakész­
ségétől és hatékony segítségnyújtási képességétől függ, amellyel nélkülöző
partnere segítségére siet, illetve a partner válaszkészségétől is függ, amely-
lyel reagál az egyén gondoskodására. Ez a fajta pozitív egymásra hatás belső
 Kötődés, gondolkodás, szexuális viselkedés 141

érzékenységet alakít ki, amelyet Erikson (1950) generativitásnak nevez. A

generativitás mások (pl. a következő nemzedék) sorsával, jólétével való tö­
rődés, az erre irányuló elköteleződés és felelősségvállalás. Ez a valódi önzet­
lenség az, amely áthatja az úgy- nevezett könyörületes szerelmet (amely Lee
(1988) megfogalmazásában Agape), amelynek célja a másik stressz-érzésé-
nek csillapítása és a másik segítése. A generativitás átélése magában foglalja
annak az érzését, hogy valaki jó minőségű, és képes a jócselekedetekre; az
én-hatékonyság magas fokát, amikor segíteni kell a rászorulónak; a maga-
biztosságot a társas kapcsolatok kezelésében; és különösen a szeretet érzését,
valamint az áldozatot és a partner tiszteletét. Más szavakkal, a gondoskodási
rendszer zavartalan működése, a többi viselkedési rendszerhez hasonlóan,
pozitív érzések átéléséhez vezet az énben, még akkor is, ha elsődleges célja a
másik javának szolgálata (Shaver, 2006).
A kötődési rendszer zavarához hasonlóan, a gondoskodási rendszer
zavara is kioldhatja a hiperaktiváció és a deaktiváció stratégiáját. A túlpör-
gött gondoskodási stratégia tolakodó, rosszul időzített és nehézkes. Az ilyen
stratégiát követő egyén szereti nélkülözhetetlenné tenni magát a partner
számára és úgy érzi, hogy alkalmas a gondoskodásra. Ezek a célok a másik
szükségleteinek túlértékelésével érhetők el, valamint a partner stressz-érzé-
sével szembeni túlzott éberséggel. Továbbá a partnerre kényszerített teátrális
gondoskodó viselkedéssel, amelynek az a célja, hogy ne lehessen visszautasí­
tani azt, és hogy a hangsúly a partner szükségleteire terelődjön, amely miatt
az egyén elhanyagolta a saját dolgait. Másrészről a deaktiváció stratégiája az
empátia és a hatékony gondoskodás gátoltságát eredményezi, amely kombi­
nálódik a személyes kapcsolatban tapasztalható nagyobb távolságtartással,
különösen akkor, amikor a partner keresi a közelséget. Következésképpen a
deaktiválódott gondoskodási rendszer együtt jár a másik szükségletei iránti
alacsonyabb fokú érzékenységgel és fogékonysággal, a másik stressz-érzé-
sének elutasításával, vagy háttérbe szorításával. Mindezt úgy éri el az ilyen
stratégiát követő egyén, hogy elnyomja magában a partnere szükségleteivel
és sebezhetőségével kapcsolatos gondolatait, és megakadályozza, hogy szim­
pátiát és részvétet érezhessen a másik iránt.
Evolúciós nézőpontból a szexuális rendszer fő feladata a gének átadása
egyik generációból a másikba (Buss és Kenrick, 1998). A rendszer célja, hogy
egy ellenkező nemű szexuális partnerrel való közösülés következményeként
az egyén teherbe essen a partnertől (a nő szemszögéből nézve), illetve teherbe
ejtse partnerét (a férfi nézőpontjából szemlélve). Ez a cél általában különösen
142 8. Kötődés és szerelem

szembetűnő, amikor az egyén egy szexuálisan vonzó, izgató, aktivitást sugár­

zó ellenkező nemű személlyel találkozik. A rendszer elsődleges stratégiája az
említett cél elérése, az ilyen partner megközelítése, meggyőzése a szexuális
kapcsolat kialakításáról és a közösülés vele. A szexuális rendszer elsődleges
stratégiája a termékenység jelzéséből és az ellenkező nemű partner iránti ér­
deklődésből áll, amely növeli az illető vonzerejét mint lehetséges szexuális
partnert. Ebből a nézőpontból a szexuális vonzerő felfogható motivációs erő­
nek is, amely arra ösztönzi az egyént, hogy megpróbáljon akár rövid távú, akár
hosszú távú kapcsolatot létesíteni a szóba jöhető partnerekkel (Buss, 2008).
A szexuális rendszer zavartalan működéséhez szükség van a két partner
közötti motivációk és reakciók koordinálására. Ez az összhang egyrészt az
egyén azon képességén is múlik, hogy tud-e tetszeni a másiknak, és el tudja-e
érni, hogy az szexeljen vele, másrészt azon, hogy a partner mennyire elérhető,
érzékeny és fogékony az egyén szexuális ajánlatára. Ez a közös koordináció
vezethet olyan találkozáshoz, amelyben mindkét fél képes kiélni szexuális
szükségleteit, és élvezetes, orgazmussal együtt járó élményeket élhet át. Az
ilyen tapasztalatok fokozzák az életerő és energia érzését (amelyet Ryan és
Frederick (1997) szubjektív vitalitásnak nevez), és elősegítik, hogy az egyén
vonzónak és potensnek érezze magát. Továbbá az a tény, hogy a partnere
vonzónak találja az egyént és szexelhetnek, amikor arra vágynak, különösen
erős hatással van az egyén saját hatékonyság-érzésére. A kielégítő szexuális
kapcsolat mindemellett szerepet játszik annak átélésében, hogy a partnerünk
szeret és értékel bennünket, amely növeli a szerelem, az intimitás érzését, és
kedvez a két fél közötti kommunikációnak.
A szexuális rendszer működésének zavara - a többi rendszer működés­
zavarához hasonlóan - leírható a hiperaktiváció és deaktiváció stratégiájával
(Shaver és Mikulincer, 2006). A hiperaktiváció stratégiája a szexuális rend­
szer esetében nehézkességet és egyfajta megszállottságot jelent, amely néha
tolakodó viselkedéssel párosul. Az is előfordulhat, hogy az ilyen személy erő­
szakkal próbálja rávenni partnerét a szexuális együttlétre. A hiperaktiváció
stratégiáját követő személy túlhangsúlyozhatja a szexuális tevékenységek
jelentőségét a kapcsolatban, túlbecsülve a partner szexuális szükségletének
mértékét. Ezt úgy valósítja meg, hogy különösen érzékeny a partner szexu­
ális izgalmi állapotának, vonzerejének és visszautasításának jelzéseire. Ezzel
ellentétben a deaktiváció stratégiájára vagy a szexuális gátoltság jellemző,
amely megnyilvánulhat a szexszel szembeni tartózkodó hozzáállásban, vagy a
szexuális aktivitással kapcsolatos felszínességben, nélkülözve a kedvességet és
 Kötődés, gondolkodás, szexuális viselkedés 143

intimitást. A „hatástalanított” szexuális stratégia tehát magában foglalja a sze­

xuális szükségletek elutasítását, a partner leszólását, vagy a tőle való távolság-
tartást, amikor a partner szeretné kifejezni szexuális érdeklődését. Ezen felül a
stratégia együtt jár még a szexuális tartalmú gondolatok, emlékek és fantáziák
elnyomásával, illetve elfojtásával és a szexuális izgalom, az orgazmus átélésé­
nek gádásával. Az ilyen személyek szexualitáshoz fűződő viszonya általában
ellentmondásos. Nárcizmusuktól sarkallva (vagy én-erősítés céljából) reklá­
mozzák promiszkuus szexualitásukat anélkül, hogy intenzív szexuális vágyat
élnének át, vagy a szexet önmagáért élveznék (Schachner és Shaver, 2004).

Kötődés, gondoskodás és szex

a szerelemi kapcsolatban
A témával foglalkozó kutatók (Shaver, 2006) szerint a szerelem működésének
megértéséhez fontos figyelembe venni, hogy a kötődési-, gondoskodási- és
szexuális rendszerben mérhető egyéni különbségek milyen hatást gyakorol­
nak az egyén által átélt szerelem érzésére. Ugyanis a rendszerek zavartalan
működése összehozza a partnereket: növeli a fizikai és érzelmi közelséget,
fokozza a partner iránti szeretet és megbecsülés érzését. A három rendszer
zavartalan működése elengedhetetlen az intim, kielégítő, és hosszú távú sze­
relmi kapcsolatok kialakulásához és fennmaradásához.
A kötődés-kutatók számos vizsgálati eredménye megerősítette, hogy a
biztonságos kötődés összekapcsolódik a magasabb párkapcsolati stabilitással
és elégedettséggel mind az együtt járó, randizó-, mind a házaspárok esetében
(Mikulincer, Flórian, Cowan és Cowan, 2002; Shaver és Mikulincer, 2006).
Más vizsgálatokban pedig kapcsolatot találtak a kutatók a biztonságos kö­
tődés és a kapcsolati elköteleződés valamint az intimitás magasabb mértéke
között (Collins és Read, 1990; Simpson, 1990). Megint mások a biztonságos
kötődés és a partner viselkedésére adott érzelmi reakciók kapcsolatépítő ha­
tása között találtak pozitív összefüggést (Rholes, Simpson és Orina, 1999).
Szintén tucatnyi kutatási eredmény számol be arról, hogy a biztonságosan
kötődő személyek hajlamosabbak pozitív elvárásokat megfogalmazni a part­
ner viselkedésével kapcsolatban, mint a bizonytalanul kötődők, sőt a part­
ner negatív viselkedését is hajlamosabbak tágabb értelemben, a kapcsolatot
erősítő tényezőként felfogni (Collins, 1996; Mikulincer és Arad, 1999). A
kutatások egy másik iránya azt mutatja, hogy a szerelmi partner kötődési
144 8. Kötődés és szerelem

viselkedése és szükségletének jelzése a szeretet és intimitás elmélyüléséhez

vezet, és növeli a kapcsolati elégedettséget, mind a gondoskodó egyénben,
mind a partnerben (Collins és Feeney, 2000; Feeny és Collins, 2003). Egyre
több vizsgálat mutat rá arra is, hogy a mindkét fél szexuális igényeit kielégítő
viszony nagyban hozzájárul a párkapcsolati elégedettséghez és stabilitáshoz,
és megerősíti a partnerek egymás iránti szeretet-érzését és elköteleződését
(Sprecher és Cate, 2004; Sprecher és Regan, 1998a).
Shaver (2006) megközelítésében - ahogy az előző oldalakon részletesen
bemutattuk - a kötődési-, gondoskodó-, és szexuális rendszerek működési
zavara leírható a hiperaktiváció és a deaktiváció dimenzióival. Ezek isme­
rete különösen fontos a szerelemi patológiák, a kapcsolati feszültségek és
konfliktusok, valamint az érzelmi kötelékek kiüresedésének megértéséhez.
A hiperaktiváció stratégiája a szorongva kötődő embert arra sarkallja, hogy
állandó frusztrációt érezzen a szeretet és támogatás kimutatásának beteljesü­
letlen szükséglete miatt, és végzetesnek élje meg a számára fontos emberekkel
kialakuló konfliktusait. Az ilyen stratégiát követő egyén túlzottan aggódik
partnere jóindulatának elvesztése miatt, valamint intenzív érzelmekkel és
viselkedéssel reagál partnere érdektelenségének vagy elérhetetlenségének
legapróbb jeleire is (Simpson, Ickes és Grich, 1999). Ennek eredményeként
a szorongva kötődő egyén gyakran gyanakvó és követelőző, így partnere ál­
talában kevés kapcsolati biztonságot él át mellette. Az ilyen ember egyrészt
szinte elárasztja partnerét a lelki és testi egyesülés vágyával, másrészt ezen a
kapaszkodó viselkedésen és extra éberségen keresztül ellenőrzés alatt is tartja
a másikat. Az emiatt keletkező negatív érzelmek arra késztethetik a partnert,
hogy távolságot tartson a szorongva kötődő egyéntől, ami viszont felerősíti
annak bizonytalanság-érzését. Az elégedetlenségnek ez a páros öngerjesztő
folyamata végül képes teljesen szétrombolni a szerelmi kapcsolatot.
A kötődési rendszer deaktivációja is negatív hatással van a párkapcso­
lat minőségére és stabilitására. Csökkenti a személy érzelmi bevonódását,
elköteleződését és intimitását. Ez frusztrációt okozhat a partnerben, mert
érzelmei és intimitása visszautasítását éli meg, miközben feszültség-érzésé­
nek és szükségleteinek jeleit a személy figyelmen kívül hagyja, vagy elutasít­
ja. Továbbá, az elkerülő kötődésű személyek hajlamosak kitérni a kapcsolati
problémák tisztázása elől, így a konfliktusok megoldatlanok maradnak, ami
növelheti a partner haragját és ingerültségét (Gaines és mtsai, 1997). Ennek
következtében a kapcsolati elégedettség csökkenésével egyre valószínűbb az
ilyen párkapcsolatok felbomlása.
 Kötődés, gondolkodás és szex a szerelmi kapcsolatban 145

A gondoskodási rendszer zavarai (pl. a partner szükségleteire adott em­

pátia-mentes reakció, vagy a partner érzelmi támogatásának elutasítása)
szintén fontos forrása a kapcsolati feszültségnek és konfliktusnak, ame­
lyek csökkentik az intimitást, elköteleződést (Collins és Feeney, 2000). A
hiperaktiváció stratégiája együtt jár azzal, hogy a személy fokozottan szo­
rong és gondoskodása hatékonyságával kapcsolatban kétségei vannak, ami­
kor partnerének segítségre lenne szüksége. Ez a bizonytalanság pedig rontja
a segítségnyújtás hatékonyságát, és a partner frusztrált marad, akit elborít a
feloldatlan feszültség, és csalódott lesz az egyén tehetetlensége miatt. Ehhez
a stratégiához hozzájárul a tolakodó és ellenőrző viselkedés is, amelynek az
a célja, hogy az egyén ráerőltesse a másikra a gondoskodását, amely viszont
a partner visszautasításához is vezethet, ez pedig növeli a kapcsolati feszült­
séget (Kunce és Shaver, 1994). A deaktiváció stratégiája magában foglalja a
partnertől való távolságtartást, valahányszor a partner kifejezi feszültségének
vagy sebezhetőségének jeleit. Ez azonban növeli a rászoruló partnerkötődé­
si bizonytalanságát, és még negatívabb színben tünteti fel az elkerülő sze­
mélyt, aki nem elérhető, hideg és visszautasító (Collins és Feeney, 2000). Ez
a bizonytalanság és negatív vélekedés alááshatja a rászoruló partner szerelmi
érzéseit, és csökkenti annak valószínűségét, hogy egy ilyen frusztráló kap­
csolatban maradjon.
A szexuális rendszer hiperaktivációja szintén negatív hatással lehet a sze­
relemre, a kapcsolati elégedettségre és stabilitásra. A szexuális rendszer tartós
működése együtt jár az egyén fokozott szorongásával és szexuális vonzere­
je miatti aggodalmával. Ez kiterjed még az egyénnek arra a képességére is,
hogy tud-e kielégülést nyújtani partnerének, és hogy a partner miként reagál
a személy szexuális megjelenésére, vonzerejére (Birnbaum és Laser-Brandt,
2002). A szorongás és aggodalom arra ösztönözheti az egyént, hogy tolako­
dó és agresszív legyen partnerével, amelynek az a célja, hogy kikényszerítse
a partner szexuális aktivitását. Ez azonban megnövelheti a szexszel kap­
csolatos konfliktusok gyakoriságát, ami kapcsolati elégedetlenséghez vezet
(Long, Cate, Fehsenfeld és Williams, 1996). A deaktiváció szexuális straté­
giájára jellemző, hogy az egyén távolságot tart, valahányszor partnere kife­
jezi szexuális érdeklődését, és ez párosul a szexuális izgalom és az orgazmus
gátlásával. Ez a beállítódás csalódottá és szexuálisan kielégületlenné teheti
a partnert, megnövelve saját vonzerejével és szerethetőségével kapcsolatos
kételyeit, és fokozhatja az érdeklődését alternatív partnerek iránt (Hurlbert,
Apt, Hurlbert és Price, 2000).
146 8. Kötődés és szerelem

Kölcsönhatás a rendszerek között

A fent ismertetett rendszerek közül az egyéni életúton elsőként a kötődési
rendszer alakul ki (az első életév során), és működésének mintázata és műkö­
dési zavarának sajátos formája (hiperaktivációja vagy deaktivációja) is hatás­
sal lehet a másik két rendszerre, amelyek később jelennek meg a fejlődésben.
Amikor Shaver és mtsai (1989) először felvetették ezt a problémát Bowlby
elméleti írásai alapján, akkor még nem léteztek vizsgálati adatok, amelyek
igazolhatták volna, hogy a kötődési szorongás és elkerülés befolyásolhatja a
gondoskodást és a szexualitást. Azonban az azóta eltelt időben számos ku­
tatás született, amely hitelesen be tudja mutatni, hogy milyen összefüggés
állhat fenn a vizsgált rendszerek között (Shaver, 2006). A következőkben
erről lesz szó.
Bowlby (1969) szerint a kötődési rendszer kölcsönhatásba lép egyéb, nem
kötődési tevékenységgel is, amelyet felfoghatunk más viselkedési rendszerek
termékeként. Ezt a folyamatot jól szemlélteti Ainsworth és mtsai, (1978)
kutatásában a laboratóriumi „idegen-helyzet”, amelyben az egyéves gyermek
felfedező viselkedése gátolt lesz, szinte megbénul, amikor a kötődési sze­
mély (anya) elhagyja a szobát a vizsgálatvezető kérésére. Gyakran tapasz­
talható ugyanez a gátoltság a szerelmi kapcsolatban, amikor a személy, akit
arra kérnek, hogy nyújtson gondoskodást rászoruló partnerének, nem érzi
magát biztonságban, vagy feszült és maga is támogatást igényelne (Kunce
és Shaver, 1994). Ilyen körülmények között általában a gondoskodó személy
először inkább másokhoz fordul segítségért, mintsem azon gondolkodna,
hogy a partnerét támogassa. A gondoskodó személy csak saját kötődési biz­
tonság érzésének helyreállítása és negatív hangulatának legyőzése után képes
figyelmét és energiáját a gondoskodásra irányítani, és úgy szemlélni partne­
rét, mint akinek támogatásra és vigasztalásra van szüksége.
Ezek alapján Shaver és mtsai (1988) azt feltételezték, hogy a biztonságo­
san kötődő emberek nagyobb valószínűséggel nyújtanak hatékony támoga­
tást rászoruló partnerüknek, mint a bizonytalanul kötődők. Ennek az lehet
az oka, hogy a biztonság-érzés átélése összefügg a szorongás oldásával kap­
csolatos optimista beállítódással és a stresszel való megküzdés során a saját
hatékonyság érzésének fenntartásával. Továbbá Shaver és mtsai, (1988) azt
is feltételezték, hogy a kötődési szorongás és elkerülés egyéb nehézségekhez
is vezethet a gondoskodási viselkedésben. Különösen az elkerülő kötődésű
egyén esetében, aki érzelmi távolságot tart a partnerétől, elutasítja a másik
 Kölcsönhatás a rendszerek között 147

szükségletének jelzését, hiszen egy ilyen ember kevésbé hajlandó részvétet

érezni rászoruló partnere iránt, és segíteni rajta. Ezzel ellentétben, a szorong­
va kötődő személy, aki közelséget keres partnerével, és gyakran belefeledke­
zik a saját szükségletibe, inkább szorongással reagál a másik szenvedésére,
mintsem empátiát mutatna felé. Ez a hozzáállás egy érzéketlen, inkább tola­
kodó és leginkább eredménytelen gondoskodást eredményez.
A későbbi kutatások igazolták ezeket a feltevéseket. Néhány önkitöltős
kérdőívvel végzett vizsgálatban a magukat biztonságosabb kötődéssel jellem­
zők nagyobb valószínűséggel számoltak be arról, hogy érzelmi támogatást
nyújtanak szorongó partnerüknek, mint a bizonytalanul kötődők (Carnelli,
Pietromonaco és Jaífe, 1996; Feeney és Hohaus, 2001). Továbbá, az elkerülő
egyének távolságot tartottak a rászoruló partnertől, a szorongok pedig túlsá­
gosan is bevonódtak partnerük problémájába, és tolakodó, szinte megszállott
gondoskodással reagáltak. Amikor az önkitöltős kérdőívek által kapott meg­
állapításokat egybevetették a kutatók a partnerek által készített jellemzéssel,
az eredmények megegyeztek.
Az önkitöltős kérdőívek megállapításait, amelyek kapcsolatot találtak
a biztonságos kötődés és az érzékeny gondoskodás között, megerősítették
olyan tanulmányok is, amelyek randizó párok részvételével születtek, akik­
ről videofelvételt készítettek, miközben stresszes eseménynek tették ki őket
a vizsgálatvezetők (Simpson, Rholes és Nelligan, 1992; Simpson, Rholes,
Orina és Grich, 2002). Ezekben a vizsgálatokban a biztonságosan kötődők
általában több spontán támogatást ajánlottak fel szorongó partnerüknek,
mint a bizonytalanul kötődők. Továbbá, azok a résztvevők, akik viszonylag
biztonságos kötődésűek voltak és partnerük több támogatást szándékozott
nyújtani nekik, megfelelően válaszoltak és maguk is több támogatást adtak
partnerüknek, míg azok a biztonságosan kötődő résztvevők, akiknek a partne­
re kevesebb támogatást nyújtott, maguk is kevesebbel viszonozták azt. Ezzel
ellentétben az elkerülő kötődésűek kevesebb támogatást adtak partnerüknek,
függetlenül attól, hogy a partner mennyi segítséget szándékozott nyújtani.
Shaver és mtsai, (1988) azt is felvetették Bowlby (1969) munkássága
nyomán, hogy a kötődési rendszer nyilvánvalóan hatást gyakorol a szexuális
rendszerre is. Eszerint a szorongva kötődő egyén, aki főként a saját bizton­
ságát és védelmét keresi, bajban érzi magát, amikor partnere szexuális szük­
ségletei kerülnek előtérbe. A szorongó ember ilyenkor valószínűleg nehezen
tudja magában fenntartani azt az ellazult és biztonságos állapotot, amely elő­
segítheti a kölcsönösen kielégítő szexuális együttlétet. Shaver és mtsai (1988)
148 8. Kötődés és szerelem

szerint az elkerülő kötődésű egyén esetében pedig valószínűleg a törődés és

az érzelmi közelség hiánya okozhatja az összeütközést. Az elkerülő kötődés
serkenti az érzelmi távolságot, míg a szerelmesek szexuális igényének kölcsö­
nös felfedezése és az élvezet általában igényli és elő is segíti a pszichológiai
közelséget és a nyitottság bizonyos mértékét. Ez a fokozott közelség azon­
ban az elkerülő kötődésű embernek kényelmetlenséget okozhat a szexuális
együttléte, közösülése alkalmával.
A témában végzett kutatások szerint a kötődési mintázat képes alakítani
a szexuális motivációt, tapasztalatot és viselkedést. A biztonságosan kötődő
emberek (a bizonytalanul kötődőkkel összevetve) motiváltabbak arra, hogy
partnerük előtt kimutassák szerelem-érzésüket a szexuális együttlét során;
nyitottabbak a szexuális felfedezések, érdeklődés terén; nagyobb valószínű­
séggel rendelkeznek pozitív szexuális énképpel; és kevésbé hajlamosak ne­
gatív érzelmeket átélni a szexuális együttlétek alatt (Brenan, Wu és Loev,
1998; Cyranowski és Andersen, 1998). Az elkerülő kötődésű egyének továb­
bá kevésbé hajlamosak élvezni a kölcsönösen intim szexuális együttléteket,
nagyobb valószínűséggel vesznek részt olyan szexben, amelyben manipulál­
ják és kontrollálják partnerüket. Ezzel védve önmagukat partnerük esetleges
negatív érzelmeitől, vagy olyan nem párkapcsolati célokat szeretnének elérni
vele, mint a stressz csökkentése, vagy a barátaik előtti tekintély növelése. A
szorongva kötődő emberek pedig hajlamosak úgy használni a szexet, mint
egy eszközt, amellyel megnyugtathatják magukat, hogy elkerülhetik az el-
hagyatást, hiszen mindent megtettek a kapcsolatért, még a szexet is, ame­
lyet egyébként nem kívánnak (Davis, Shaver és Vernon, 2004; Schachner és
Shaver, 2004; Tracy, Shaver, Albino és Cooper, 2003).
* *

Ebben a fejezetben megismerkedhettünk egy integratív nézőponttal a szere­

lem működéséről, amely plauzibilis magyarázatot nyújthat arra, hogy a hét­
köznapokban az emberek miért élik meg olyan sokféleképpen a szerelemet,
és milyen működési zavarok állhatnak a kapcsolati problémák hátterében.
Mivel azonban egy viszonylag új irányzatról van szó, számos megválaszo­
latlan kérdés is felmerülhet az olvasóban, amelyre remélhetőleg a jövőbe­
li kutatási eredmények kielégítő válasszal szolgálnak. A szerelmi kapcsolat
persze nem jelenti azt, hogy az ember ne élne át időnként stresszt a hétköz­
napokban. Milyen hatással van a stressz a párkapcsolatra? M iért van, hogy
 Kölcsönhatás a rendszerek között 149

bizonyos párok (másokhoz képest) könnyebben képesek megküzdeni a kap­

csolati stresszel? Vajon boldogabbak-e azok a párok, akiknek több gyerekük
van? A következő fejezetben erről olvashatunk részletesebben.

További olvasmányok:
Buss, D. (2012). A kötődés kérdése. In J. P. Forgás (szerkl) A párkapcsolatok
pszichológiája, (pp. 121-156.) Budapest, Kairosz Kiadó.
Gonzaga, G. C.& H aselton,M .G . (2012). A szerelem és a hosszú távú kötő­
dés evolúciója. In J. P. Forgás (szerk.) A párkapcsolatok pszichológiája, (pp.
67-90.) Budapest, Kairosz Kiadó.
Láng, A. (2012). Kötődés és pszichoterápiás kapcsolat. Budapest, Animula Kiadó.
 9. S t r e s s z és pá r o s m e g k ü z d é s

H
ajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a stressz csupán a fejlett, ipa­
ri társadalmakban ismert fogalom, amely a „rohanó életmód” egyik
kellemetlen velejárója. A stressz ugyanakkor egy biopszichológiai
jelenség is, amelynek tanulmányozásában világszerte ismert magyar kutatók
jártak élen (pl. Kopp és mtsai, 2010; Selye, 1936). A stressz valójában a kör­
nyezethez való alkalmazkodás egy típusa: amikor a szervezet nem specifikus
választ ad az erőteljes környezeti ingerekre. A stresszt kiváltó ingereket rö­
viden stresszornak nevezzük. Tágabb értelemben véve azokat az ingereket
tekinthetünk stresszornak, amelyekkel az egyén nem tud egyedül megküz­
deni (vagy azt hiszi, hogy nem képes rá). A stressz ugyanakkor mindennapi
életünk része, és a stresszel való megküzdést már korai életkortól tanuljuk.
A kutatók individuális eltéréseket, az egyénre jellemző stratégiákat mértek a
stresszel való megküzdésben, sőt a stresszhelyzetek észlelésében is (Friedman
és mtsai, 1993). Az intelligencia, a személyiség, az önértékelés mind szerepet
játszik abban, hogy valaki egy helyzetben serkentő hatású stresszt él-e át,
amelyet pozitív ingerként észlel, vagy inkább végzetszerű, negatív szorongást
vált ki belőle, amelyet nem tud legyőzni. Az emberek tehát eltérő módon
reagálhatnak a stresszre. Vannak, akik másoknál nehezebben küzdenek meg
bizonyos élethelyzetekkel, amely túlzott aktivitást, agressziót, vagy tehetet­
lenséget vált ki belőlük (Oláh, 1994).

Stressz és alkalmazkodás
Az elmúlt évtizedekben a stressz egyénekre gyakorolt kutatása mellett egy­
re nagyobb figyelmet kap a párkapcsolati stressz feltárása is (Randall és
Bodenmann, 2009). Bár ez a téma nem teljesen új, hiszen vizsgálták már a
1930-as évek elején, a gazdasági válság és a világháború következményeivel
összefüggésben (pl. Angell, 1936; Cavan és Ranck, 1938, Komarovsky, 1940,
Koos, 1946). Érdekes, hogy az egyéni stressz jelenségét leíró elméletek, (mint
például Lazarus (1966) tranzakciós stressz elmélete), nem voltak jelentős
152 9. Stressz és páros megküzdés

hatással a párkapcsolati stressz elméletének kialakulására. A párkapcsolati

stressz kutatásának korai időszakában a párokat érő főbb stresszorok hatását
elemezték (pl. kritikus életesemények), míg napjainkban a nagyobb és kisebb
stresszt okozó összes esemény hatását vizsgálják.
De pontosan mi is a stressz? A stressz jelenségét három különböző mó­
don határozták meg. (1) A stressz egyrészt felfogható ingerként (például egy
kritikus életesemény, közeli hozzátartozó elvesztése), amely kivált egy lelki
(pl. szorongás) vagy fizikai stressz reakciót (szív-és érrendszeri problémák)
(Dohrenwend és Dohrenwend, 1974). Másrészt (2), a stressz olyan, mint egy
speciális pszichológiai és fiziológiai reakció az átmeneti vagy folyamatosan
fennálló hatásokra (pl. Selye, 1974). Harmadrészt (3) a tranzakciós stressz el­
m élet szerint a stressz egy folyamat az egyén és a környezete között (Lazarus
és Folkman, 1984.) A három megközelítésből az utóbb volt a legnagyobb
hatással a korabeli tudományos életre.
A Selye (1974) nevéhez kötődő általános adaptációs szindróma (GAS) jó
magyarázatot ad a stressznek a szervezetre gyakorolt fiziológiai hatására. A
stresszes helyzetekre adott testi reakció három szakaszból áll: a vészreakció,
az ellenállás fázisa, és a kimerültség fázisa. A vészreakció funkciója, hogy a
fizikai károsodás csökkentése érdekében felkészítse a szervezetet, hogy az
képes legyen megbirkózni a stresszel. Ez együtt jár a vérnyomás növekedé­
sével, a vércukor megemelkedésével, az izmok megnövekedett feszülésével, a
gyorsabb és mélyebb lélegzetvétellel. Ha a vészreakció után a stressz megszű­
nik, a test visszatér az egyensúlyi állapotba (homeosztázisba). Azonban, ha a
stresszor továbbra is fennáll, a szervezet nekigyürkőzik, és még több stresszt
hormont állít elő (ellenállási fázis). Ez teszi ehetővé, hogy a szervezet meg­
birkózzon a stresszel, hasonlóan a vészreakcióhoz, de nagyobb intenzitással,
felkészülve egy hosszabb (akár végtelen) időre, amíg a stresszt kiváltó hatás
megszűnik. A folyamatos készültség azonban erősen igénybe veszi a szer­
vezetet. Ezért ilyenkor (kimerültségi fázis) a szervezet ellenálló képessége
nagyon alacsony lesz, az egyén sebezhetővé válik különböző fizikai behatá­
sokra, betegségekre és pszichológiai nyomásra. A tartós stressz tehát végső
soron csökkenti az egyén megküzdési képességeit (Selye, 1974).
A stressz és megküzdés tranzakciós megközelítése szerint (Lazarus és
Folkman, 1984) egy helyzet csak akkor vált ki stresszt az egyénből, ha ő
szubjektiven negatívan értékeli azt. Például, az egyén fenyegetőnek ítéli a
helyzetet, és saját megküzdési képességét nem tartja elég hatékonynak.
Ez egy állapot-orientált koncepció, amely azt állítja, hogy nagyobb hang­
 Stressz és alkalmazkodás 153

súly helyeződik arra, ahogy az egyén észleli a helyzetét. Ezzel szemben a

vonás-orientált stressz és megküzdési elméletek inkább a személyes ki­
szolgáltatottságra helyezik a hangsúlyt. Feltárták, hogy összefüggés van a
hipotalamusz-hipofízis-mellékvese kéreg (HPA) tengely fiziológiai folya­
matai és a stresszválasz között (Tsigos és Chrousos, 2002). Ezek a folyama­
tok irányítják a stresszel kapcsolatos fiziológiai reakciókat, azon keresztül,
hogy szabályozzák az emésztést, az immunrendszer működését, a hangulati
és a szexuális működést, és az energiafelhasználás hatékonyságát.

Stressz a párkapcsolatban
A modern nyugati kultúrákban a házasság a társadalom kiemelkedő je­
lentőségű szervezeti egysége. (Erről bővebben a Házasság című fejezetben
olvashatunk.) A partnerek általában rengeteg időt és energiát fordítanak a
házastársi kapcsolatra, hogy kiépítsenek egy olyan viszonyt, amely minden
szempontból kielégítő számukra (Bélanger, Sabourin és El-Baalbaki, 2012).
A párok hétköznapi életük során különféle stresszforrásokkal (stresszorokkal)
találkoznak, amelyek hatással vannak a családi kommunikációra és a házas­
sági elégedettségre (Bodenmann, Pihet, és Kayser, 2006.) A legtöbb ember
számára, a házastársi kapcsolat minősége alapvetően meghatározza az élettel
kapcsolatos általános jólét (well-being) érzését (Hertzog, 2011). Amikor egy
pár ilyen stresszorokkal találkozik, a kölcsönös elköteleződés miatt hajlamos
mozgósítani a közös pszichológiai erőforrásokat a veszély leküzdése érde­
kében. A páros megküzdés célja a házastársi elégedettség helyreállítása és a
közös működés fenntartása. Ha a párkapcsolatban ez a megküzdési funkció
nem hatékony (hibás kognitív és viselkedéses adaptációkat alkalmaznak), az
általában erőteljes szorongást vált ki a családtagokban, szélsőséges esetekben
pedig váláshoz, a család széthullásához vezethet.
A kutatások kezdeti időszakában főként a stresszorok és a stressz vizs­
gálata volt a középpontban, és hogy milyen hatással van a stressz az egyén
pszichés jólétére (pl. Lazarus, 1999; Lazarus és Folkman, 1984). Eszerint a
szubjektiven átélt stressz beágyazódik a társas kontextusba, amely hatással
van az egyén megküzdési stratégiájára, hiszen figyelembe veszi a megküz­
dés társas következményeit. Számos elméletben ezért a stressz individuális
jelenségkörét emelik ki, feltételezve ugyanakkor, hogy a személyes stressz
társadalmi következményeit is figyelembe kell venni (Pearlin és Schooler,
154 9. Stressz és páros megküzdés

1978.) Az utóbbi években azonban - felelevenítve Reiss (1981) hagyomá­

nyait - újra szóba került a párkapcsolatokban átélt stressz jelensége, mint
páros társas jelenség (Bodenmann, 2005) Eszerint a páros stressz a társas
feszültség egy különleges formája, amelyhez a partnerek közötti közös prob­
lémák, érzelmi intimitás, és szoros érzelmi kapcsolat szükséges.
Bodenmann (2005) meghatározása szerint a páros stressz egy olyan ese­
mény, amely mindkét felet érinti, akár közvetlenül (a partnerekre azonos
hatással van a stressz), akár közvetett módon (a stressz egyiküket érinti köz­
vetlenül, és ez a szoros kapcsolat miatt hatással van a másikra is és a kapcso­
latra is). Mindkét esetben páros stressz alakul ki. A stresszes helyzet egyéni
értékelése mellett közös értékelés is történik, és közös erőfeszítéseket tesznek
a probléma megoldása érdekében (Bodenmann, 2005). A páros stressz három
dimenzió mentén osztályozható: (1) a stresszes esemény hatása az egyénre
(pl. közvetlenül vagy közvetve), (2) a stressz eredete (a párkapcsolaton belül­
ről vagy kívülről származik), és (3) az idő szekvencia (a megküzdési folyamat
adott pillanatában mindkét partner bevonódott-e. Napjainkban számos ku­
tató és gyakorlati szakember egyetért abban, hogy a párkapcsolatokban élők
számára a stressz mindig páros jelenség, amely valamilyen módon hatással
van mindkét félre (Story és Bradbury, 2004; W illiams, 1995). A páros stressz
kutatása kapcsán kiderült, hogy a párkapcsolati stressz több szempontból is
osztályozható és elemezhető a jelenség teljesebb megértéséhez. A követke­
zőkben erről lesz szó.

A párkapcsolati stressz fajtái

M eg kell különböztetnünk a párkapcsolati stresszt kiváltó tényezőket asze­
rint, hogy honnan származnak: a párkapcsolaton kívülről, vagy belülről?
Néhány kutató úgy határozza meg a külső stresszort, mint amely a pár-
kapcsolaton kívüli tényezőként vált ki párkapcsolati stresszt. Ezek közé
tartozik a partnerek és a társadalmi környezet közötti kölcsönhatás, amely
közvetve hatással van a kapcsolatra, hiszen az egyéni stressz átterjed a pár­
ra (Bodenmann,1995, 2005; Story és Bradbury, 2004). Például ilyen lehet a
munkahelyi stressz, pénzügyi nehézség, társadalmi feszültség, családi prob­
lémák, stb. Mivel a partnerek közötti viszony az alapja a családi életnek is, a
gyerekekkel kapcsolatos stressz is külső stresszként értelmezhető, amely ha­
tással van a párra (Bodenmann, Ledermann, Blattner-Bolliger, és Galluzzo,
 A párkapcsolati stressz fajtái 155

2006). Ezzel szemben a belső stressz a párkapcsolatból származik. Általában

azok a konfliktusok és feszültségek tartoznak ide, amelyek a partnerek között
azért alakulnak ki, mert egyiküket zavarják a másik céljai, attitűdjei, igényei,
vágyai, szokásai, vagy egyszerűen nem illenek össze. Természetesen belső fe­
szültséggel járhat a partner és annak jóléte miatti aggódás, szomorúság is
(Bodenmann és mtsai, 2006). Régebben nem tettek különbséget a kutatók
a kétféle stresszor között és emiatt a külső és belső stressz párkapcsolatok­
ra gyakorolt hatása a korábbi vizsgálatokban összekeveredett, statisztikailag
nem tűnt hangsúlyosnak. Később elkezdték tanulmányozni a stressz hatá­
sát a szoros kapcsolatokra, és szükségessé vált a kétféle stresszor elkülönített
vizsgálata, egymással való kölcsönhatása és a kapcsolatok működésére kifej­
tett hatása (Bodenmann, Ledermann, és Bradbury, 2007).
A stressz a nagysága alapján is osztályozható. Nagyobb stresszről be­
szélhetünk, ha meghatározó életeseményről van szó, mint például súlyos
betegség, baleset, fogyatékosság, munkanélküliség, egy szoros hozzátartozó
halála (Dohrenwend és Dohrenwend, 1974.) A stresszt okozó életesemény
hatására tovább fennmarad a fizikai betegség, amely a szoros kapcsolatok­
ban további stresszel és kedvezőtlen következményekkel jár együtt (Caspi,
Bolger, és Eckenrode, 1987). A családi stresszel foglalkozó elméletekben már
régebben leírták a nagyobb stressz-események szoros kapcsolatokra gyako­
rolt hatását (Burr, 1973; Burr és Klein, 1994). A legújabb kutatások szerint a
kisebb stressz talán még fontosabb szerepet játszik a párkapcsolatok működé­
sében. A kisebb vagy hétköznapi stressz ugyanakkor olyan tényezőket foglal
magában, mint például a családi együttélés konfliktusai (különös tekintettel
a gyerekekre), konfliktusok a munkahelyen, és lakóhelyen (pl. szomszédok)
(Caspi és mtsai, 1987). Ezek a kisebb stresszorok olyan irritáló, frusztráló
és nyomasztó dolgok, amelyek a mindennapi kapcsolatokban rengetegszer
előfordulnak (pl. késés egy megbeszélt találkozóról, vagy annak elfelejtése)
(Bodenmann és mtsai, 2006; Lazarus és Folkman, 1984).
A stressz fennállásának hossza, időtartama alapján is felosztható. Meg kell
különböztetnünk akut és krónikus stresszhatást, attól függően, hogy mennyi
ideig vannak kitéve a párok a stressznek. Akut stresszről beszélhetünk, ha a
stresszt kiváltó esemény ideiglenesen alakul ki és csak egyetlen esetben lép
fel (Cohan és Bradbury, 1997), krónikus stresszről pedig akkor van szó, ha
megszilárdult környezeti feltételek mellett tartósan is fennáll, hosszú távon
kifejtve hatását (Karney, Story és Bradbury, 2005).
156 9. Stressz és páros megküzdés

A különböző külső változók és a közeli kapcsolat közötti kölcsönhatás

gyakran okoz stresszt a párkapcsolatban (belső stressz), ami megnöveli a
családi konfliktusok kialakulásának valószínűségét. A másik érzéseinek, bel­
ső állapotának megértése ezért nagyon fontos képesség, amely előfeltétele
a stressz kezelésének a közeli kapcsolatokban. Az élettel való elégedettség
egyik legjobb előrejelzője a párkapcsolat minősége, amely összefügg a pár­
kapcsolati stresszel (Ruvolo, 1998). A páros stressz elleni védekezés szerepet
játszik a testi és lelki egészség fenntartásában, az érzelmi jólét megtartásában
és általában a betegségekkel szembeni ellenálló működésben, valamint a ma­
gas munkahelyi teljesítményben (Schmaling és Goldman Sher, 2000; Tesser
és Beach, 1998).

A páros megküzdés és mérése

Évtizedeken át az ABC-X elmélet uralta a páros és családi stressz tanul­
mányozását, amely elsősorban a nagyobb stresszes életeseményekre helyezte
a hangsúlyt (Hill, 1958). Több változó egymásra hatásaként képzelték el a
családi stresszt. „A” (az esemény és a hozzá kapcsolódó nehézségek), köl­
csönhatásba lép a „B”-vel (a családi krízis találkozik az erőforrásokkal), ami
együttműködik a „C”-vel (a család által meghatározott eseményen), amely
„X”-et eredményezi (a válságot). Ez az elméleti keret kct részből áll. (1) El­
méleti megállapítások a lélektani válság időszakáról, és (2) megállapítások a
család megoldási stratégiájáról (pl. az idő szervezéséről, a különböző megol­
dási stratégiákról, az újabb fejlődési szintre lépésről vagy újraszerveződésről)
(McCubbin és mtsai, 1980). McCubbin és Patterson (1983) újragondolta a
korábbi változókat, hogy a családot be lehessen sorolni a bekövetkezett vál­
ságot követően is. Ennek értelmében „aA”változó jelenti a családi stresszorok
elmélyülését, ahogy a házaspár elválik (a társas kapcsolatok átszervezésének
problémái, anyagi nehézségek, stb.). A „bB” változó tartalmazza a személy
és a család - rendelkezésre álló - erőforrásait, amelyek a válással kapcsolatos
igények kielégítésére szolgálnak. Ezután „cC”változó pedig olyan tényezőket
jelöl, mint a család saját, belső meghatározása a válásra, amely veszteségként
vagy fenyegetésként definiálhatja a korábbi házastárs igényeit és a család in­
tegritását. Végül, az „xX”azt a tényezőt jelenti, amely a családi működés kitű­
zött új szintje az ABC-X modellben. Az ABC-X elmélet és az átdolgozott,
kibővített modell rendkívül nagy hatású volt sok éven át. Ez a megközelítés
 A páros megküzdés és mérése 157

ugyan érdekes, mégis több gyenge pontja van a családi stressz modellezésé­
ben. Egyrészt csak a nagy, kritikus életeseményekkel foglalkozik, másrészt, a
modell olyan sok változót és folyamatot próbál integrálni, hogy empirikusan
alig tesztelhető. A túl bonyolult modell korlátozza annak gyakorlati hasz­
nosságát (Randall, 2009).
Amikor Karney és Bradbury (1995) megalkották páros stressz-megküz-
déssel kapcsolatos modelljüket, egy olyan elméleti keretben gondolkodtak,
amellyel túl lehet lépni az uralkodó nézeten, miszerint a párkapcsolati ne­
hézségeket elsősorban a hibás problémamegoldás okozza. Azt feltételezték,
hogy a párkapcsolati stressz és annak megoldása valójában három tényező
kombinációjából áll. Az egyik a „hozott” tulajdonságok összessége, amelyek
alapvetően befolyásolják az egyén működését, és amelyet tartós sebezhetőség­
nek neveztek el (pl. problémás személyiségjegyek, kedvezőtlen családi tapasz­
talatok). A másik azoknak a szitutatív tényezőknek az összessége, amelyek
aktuálisan meghatározhatnak egy élethelyzetet, és amelyet stresszes esemé­
nyeknek neveztek (pl. az élet nagy eseményei, stresszes körülmények, a nor­
matív átmenetek). A harmadik azoknak az egyéni vonásoknak az összessége,
amelyek az egyén stresszkezelését jellemzik egy kapcsolatban, és amelyet
elégtelen alkalmazkodásifolyamatoknak neveztek (pl. nem képes együttérezni,
támogatni partnerét; védekező, ellenséges problémamegoldás jellemző rá).
Eszerint a sebezhetőség-stressz-alkalmazkodás modell szerint azok a párok
élnek át nagyfokú stresszt, akik úgy lépnek be a házasságba/párkapcsolatba,
hogy nagyfokú tartós sebezhetőséget hoznak magukkal, és elégtelen alkal­
mazkodási készségekkel rendelkeznek. Ezek a párok a nagy életesemények­
kel együtt járó stresszhelyzeteket nagy valószínűséggel elviselhetetlennek
élik meg. A válás (és a család széthullásának) kockázata esetükben igen nagy
lehet, hiszen párkapcsolati elégedettségük meglehetősen ingadozó: az akut
stresszhelyzetek alkalmával az elégedetlenség nő, a krónikus stressz hatására
pedig felfokozódik (Karney és mtsai, 2005).
A Bodenmann (1995) által bevezetett ún. stressz-válás m odell elsősorban a
kisebb (akut vagy krónikus) napi stressz hatásának vizsgálatára összpontosít.
Szerinte ezek a hatások nagyban befolyásolják a párok hétköznapi működé­
sét (pl. az együtt töltött időt, a kommunikációt, mindkettőjük jólét-érzését),
és ezek a mediátorok együtt változnak párkapcsolati elégedettséggel, amelyek
megbízhatóan jelzik a válás valószínűségét. Ez a modell pontosabban meg­
mutatja a stressz szerepét a házastársi kapcsolatokban, mint a sérülékenység-
stressz-adaptáció modellt. Bodenmann és mtsai, (2007) azt feltételezik, hogy
 158 9. Stressz és páros megküzdés

a kapcsolaton kívülről származó kisebb feszültségek mintegy átcsordulnak a

házasságba, és különösen káros hatással vannak rá. Ezek a feszültségek köl­
csönös elidegenedéshez vezetnek, és az idő múlásával lassan megromlik a
kapcsolat minősége. Az ilyen apró feszültségek gyakran nem is tudatosodnak,
és folytonos, bár kisebb hatásukkal észrevétlenül rombolnak, szemben egy
nagy stressz hatásával (azaz a kritikus életeseménnyel), amely sokkal köny-
nyebben érzékelhető.
Más szavakkal, a stressz Bodenmann-féle modellje azt állítja, hogy a külső
stressz befolyásolja a kapcsolat minőségét. Egyrészt, a külső stressz csökkenti
a partnerek egymásra szánt, együtt töltött idejét, ami a közös élmények vesz­
teségét jelenti. Gyengíti az összetartozás érzését, csökkenti az önfeltárást, és
rombolja a páros megküzdés minőségét. M ásodrészt a külső stressz azzal, hogy
több negatív és kevesebb pozitív interakciót indít el, rombolja a kommuni­
káció minőségét is. Harmadrészt, növeli a pszichológiai és fizikai problémák
kockázatát, olyanokét, mint például az alvási rendellenességek, a szexuális
diszfunkció és a hangulati zavarok. Végül, a külső stressz hatására egyre in­
kább megnő a valószínűsége, hogy a partnerek negatív személyiségegyeinek
működése felerősödik egymás között, mint például a merevség, a szorongás
és az ellenségesség. Ezek a folyamatok valóban elidegenedést okozhatnak.
Egymás ismeretének kölcsönös hiánya kezelhető, ha mindkét partner fejlő­
dőképes, azonban, csupán az egyik fél fejlődése nem válik a kapcsolat javára.
A válás valószínűsége megnő, ha a partnerek kevésbé hajlamosak felfedni
egymás előtt belső lelki életüket (pl. személyes szükségleteiket, vágyaikat, ér­
dekeiket, céljaikat), mert fokozatosan idegenné válnak egymás számára, vagy
egyre több párkapcsolati konfliktusuk lesz (Bodenmann, 2005.) E modell
szerint a párkapcsolat minőségének romlásában jelentős szerepe van annak,
hogy a felek rosszul kezelik a krónikus mindennapi stresszt.
Bár mindhárom modell elsősorban a külső stresszel foglalkozik,
Bodenmannt inkább az érdekli, miként válik a külső stressz belső feszültséggé
(pl. hogyan eredményez kevesebb együtt töltött időt, negatív kommunikációt
és rossz egészségi állapotot), és nem szól arról, hogy miként romlik ettől a
kapcsolat minősége. A három elemzett stressz-dimenzió fontos hatással van
a stressz kialakulására a közeli emberi kapcsolatokat (belső vs külső, nagyobb
vs kisebb, akut vs krónikus). A fentiekben tárgyalt stressz elméletekben az
említett kettősségek mentén osztályozzák a páros stressz létrejöttének és ki­
menetelének lehetséges változatait. Ügy tűnik azonban, hogy egyik modell
sem magyarázza meg a páros stressz kialakulásának összes lényeges hatását,
 A páros megküzdés és mérése 159

a stressz méreteket és konkrét következményeit. A jövőben, valószínűleg ér­

demes lenne a különböző stressz elméleteket együttesen figyelembe venni,
hogy mind a három dimenzióban választ kapjunk a páros stresszel kapcsola­
tos kérdésekre. A mai napig hiányzik az a modell, amely mindhárom modell
szempontjait megpróbálná figyelembe venni.
Napjainkban az egyik legtöbbet használt mérőeszköz a Páros megküzdés
kérdőív (Dyadic Coping Inventory- DCI, Ledermann és mtsai, 2010). Meg
kell említeni, hogy a Bodenmann-féle Páros megküzdés kérdőív m agyar vá l­
tozata is elérhető Martos, Sally, Nistor és Józsa (2012) munkája nyomán. A
magyar változat pszichometriai mutatói alapján megbízható eszköznek mu­
tatkozik a páros stresszel való megküzdés mérésére. A kérdőív a pár stresz-
szel való megküzdésének lehetséges módjai közül négyet mér. (1) Pozitív
támogató páros megküzdés, amelynek lényege nem a partner helyett való
megküzdés, hanem támogatása az adott problémával való megküzdésben.
Tanúsíthat a partner empatikus megértést, amikor érzelemközpontú mó­
don reagál társa problémájára, és segítséget nyújthat a probléma elemzésé­
ben, ilyenkor a probléma kerül a támogatás fókuszába. (2) Átvállalt páros
megküzdésről akkor beszélünk, ha a partner átveszi társától a megterhelő
tevékenységek egy részét vagy egészét. (3) Negatív páros megküzdésről van
szó, amikor a partner ellenséges, ambivalens vagy sztereotip módon reagál
társa problémájára, például egyszerre támogató és kritikus hozzáállást mutat.
(4) Közös páros megküzdésről van szó, ha a partnerek mindketten azonos
részt vállalnak a problémamegoldásban. Ebben az esetben is lehet érzelem­
központú (amelynek célja a feszültség csökkentése kölcsönös odafordulással,
gyengédséggel), és lehet problémaközpontú (a megoldás módjának, kivitele­
zésének igazságos megosztása) (Martos és mtsai, 2012).
A párkapcsolati stressz és megküzdés kutatása viszonylag új irányvonal
a párok egészséges működésére összpontosító pszichológiai kutatásokban.
Azonban a párok egymással és a párkapcsolattal való elégedettségének fo­
galma és mérése jóval korábbi eredetű, hiszen már a XX. század harmincas
éveiben is foglalkoztak vele. A következőkben erről lesz szó.

Párkapcsolati elégedettség
A 20. század elején a nyugati világban végbemenet társadalmi és gazdasági
változások közben a családi kapcsolati problémák a társadalmi érdeklődés
160 9. Stressz és páros megküzdés

középpontjába kerületek, és a nyilvános figyelem mellett tudományos ér­

deklődést is kiváltottak (Fincham és Beach, 2006). A családi kapcsolatok
megértésének és kezelésének vágya vezetett ahhoz, hogy a családi kapcso­
latok vizsgálatához közvetlen, empirikus módszereket használjanak. A há­
zasságokban mérhető kapcsolati elégedettség akkor vált központi kérdéssé,
amikor Termán és mtsai (1938) kiadták A házassági boldogság pszichológiai
fak torai című könyvüket, amelyben 1133 párt vizsgáltak kérdőíves mód­
szerrel, hogy meghatározzák a házastársi elégedettséget. Később Burgess és
Cottrell (1939) egy hasonló kérdőíves vizsgálatban 526 pár adatait feldol­
gozva számolt be arról, hogy miként jelezhető előre a házasság sikere vagy
kudarca. Mindkét könyv a későbbi kutatások kiindulópontjává vált, és klasz-
szikus módszerekkel azt vizsgálat, hogy milyen összefüggés (korreláció) van
a házastársi elégedettség és egyéb tényezők között.
M it is jelent a kapcsolati elégedettség? A kérdés egyszerűnek látszik, de
a következőkből talán kitűnik, hogy a válasz annál összetettebb. Elsőként
megjegyzendő, hogy a kérdéssel foglalkozó korai kutatások szinte kizárólag
a nyugati kultúrából származnak, főként Észak-Amerikából, és túlnyomó
részben egyfajta párkapcsolati típussal foglalkoznak, a házassággal. A kuta­
tásoknak ez a hiányosság egyben az erőssége is, mert széleskörű vizsgálatok
egybehangzó eredményei szerint az Észak-Amerikai kultúrában a házasság
a párok számára a legfontosabb, túl a tágabb családon, a társadalmon, az
ősökön és az istenségen. Ez a fajta egyöntetű vizsgálati eredmény arra is
indíthatja a témával foglalkozó kutatókat, hogy leegyszerűsítsék a kapcsola­
ti elégedettség fogalmát, a házasság hedonikus színezetével azonosítva azt.
Ugyanakkor elképzelhető, hogy azok a mérőeszközök, amelyeket Ameriká­
ban használtak, eltérő eredményeket mutatnának más kultúrákban. Például
az egyik vizsgálatban azzal mérik a házastársi elégedettséget, hogy meg­
kérdezik „ha még egyszer kezdenéd az életedet, kivel házasodnál össze?”
(ez egy széles körben elterjedt kérdőív, a M arital Adjustment Test - MÁT
(Eocke és Wallace, 1959) része). Ilyen kérdést teljesen értelmetlen feltenni
számos keleti kultúrában, ahol a házastárs választása nem az egyén döntése,
hanem elrendezett házasságok formájában a szülők választanak párt gyere­
küknek.
A második fontos dolog, amellyel találkozhatunk a párkapcsolati elége­
dettség szakirodaimának áttekintése során, az átfogó elmélet hiánya. Ahogy
Glenn (1990) rámutat, a legtöbb témával foglalkozó kutatásban szinte ad
hoc módon, gyakorlati megközelítésből kiindulva definiálják a házastársi
 Párkapcsolati elégedettség 161

elégedettséget, amely eléggé esetlegessé teszi, hogy mit is mérünk valójában.

Norton (1983) szerint a házasság minőségére rákérdezni eleve torzító hatá­
sú eredményeket hoz, mert a párok hajlamosak pozitív, boldog kapcsolatról
beszámolni az ilyen kutatásokban. Emellett fogalmi zavart eredményezett
számos kifejezés nem következetes használata is, mint például „a siker”, „a
boldogság”, „a kapcsolat”, vagy amikor szinonimaként használták a „kapcso­
lati minőség” kifejezést a „kapcsolati elégedettséggel”.
A harmadik kritika azért érte a párkapcsolati elégedettség kutatását, mert
a megállapítások szinte kizárólag önkitöltős kérdőíveken alapulnak. Az önki­
töltésen alapuló, egy kapcsolatot keresztmetszetében felmérő kutatási ered­
mények pedig viszonylag kevés információval szolgálnak arról a folyamatról,
aminek az eredménye egy párkapcsolati szakítás lehet. Mivel ezzel a mód­
szerrel kevéssé ragadható meg egy kapcsolat dinamikája, később az elsődle­
ges cél a párkapcsolati elégedettségben mérhető változatosság feltérképezése
volt, amelyben két megközelítéssel találkozhatunk. Az egyik megközelítés
azt hangsúlyozza, hogy a párkapcsolati elégedettség a kapcsolat olyan jelleg­
zetessége, amelyet úgy érdemesebb vizsgálni, mint a partnerek házassággal
kapcsolatos érzéseit (Trost, 1985). Ebben a megközelítésben a „párkapcso­
lati elégedettség” helyett a „párkapcsolati szabályozás” kifejezés használatát
javasolják. Ugyanakkor kérdéses, hogy ha a partnerek tökéletesnek, vagy
elég jónak értékelik egymást, akkor ezzel a módszerrel mit tudunk meg a
kapcsolat működéséről, tulajdonságairól. A másik megközelítés szerint az
önkitöltős kérdőívek talán mégis jobban képet adhatnak a személy házastársi
kapcsolatának érzéseiről. Ennek a nézőpontnak a képviselői „párkapcsolati
boldogságról” beszélnek a párkapcsolati elégedettség helyett.

Házastársi elégedettség és gyermekszám

A férfiak és nők közötti párkapcsolat formalizált fajtája, a házasságkötés
minden ismert kultúrában létezik, és a világ népességének 90%-ka legalább
egyszer élete során meg is házasodik (Buss, 1985). A házasság és az ösz-
szes hozzá kapcsolódó jelenség - például a házastársi elégedettség - evo­
lúciós szempontból is érdekes kérdés (pl. Lucas és mtsai, 2004, Lucas és
mtsai, 2008; Shackelford és Buss, 1997, 2000, Wendorf, Lucas, Imamoglu,
Weisfeld, és Weisfeld,2011.) (A házasságról részletesebben a Házasság című
11. fejezetben olvashatunk.)
162 9. Stressz és páros megküzdés

Néhány kutató szerint a házastársi elégedettség egyik jelentős megha­

tározója lehet a gyermekek száma is (Twenge, Campbell és Foster, 2003).
Twenge és munkatársai (2003) egy több tanulmányt elemző meta analízisben
(amelyben 47.692 válaszadó adatait vizsgálták) kimutatták, hogy a családban
élő gyermekek száma és a szülők házastársi elégedettségének mértéke között
negatív összefüggés mérhető. Azaz, a szülők annál kevésbé voltak elégedet­
tek a párkapcsolatukkal, minél több gyereket neveltek. A kutatók természe­
tesen más adatokat is elemeztek. Azonban a nem, az életkor, a legfiatalabb
gyermek életkora, a születések közötti időtartam és más adatok sem voltak
szignifikáns hatással a házastársi elégedettségre. Továbbá a szülők szignifi­
kánsan alacsonyabb házastársi elégedettségről számoltak be, mint azok, akik
egyáltalán nem neveltek gyereket. A szerzők számos elméleti modellt ajánla­
nak, amelyek segítenek megérteni, hogy a szülői szerep miként közvetíthet a
magasabb gyermekszám és az alacsonyabb házastársi elégedettség kialakulá­
sa között. Az említett szerepkonfliktusok például együtt járnak a szabadság
korlátozásával, a szexuális elégedetlenséggel.
Onyishi, Sorokowski, Sorokowska és Pipitone (2012) szerint azonban
ennek a megállapításnak az egyetemessége erősen korlátozott. Először is,
a fenti eredmények meglehetősen ellentmondásosak evolúciós nézőpontból.
E megközelítésből a házastársi elégedettséget úgy is felfoghatjuk, mint egy
olyan pszichológiai állapotot, amelyet az egyénben a párkapcsolatból szár­
mazó nyereségek és költségek szabályoznak (Shackelford és Buss, 2000).
Az eredmények egyik lehetséges magyarázata, hogy a párkapcsolatai elége­
dettség csökkenésének biológiai funkciója éppen az, hogy segítsen a szülők
figyelmét a gyermeknevelésre fordítani (Wendorf és mtsai, 2011). Eszerint
a házastársi elégedettség csökkenése egyszerűen átvihető a gyermekkel kap­
csolatos elégedettség növekedésére. Ezt az elképzelést támasztják alá azok
a vizsgálati eredmények, amelyek szerint a gyermekes házaspárok általában
véve nem kevésbé boldogok, mint a gyermektelen házaspárok (Houseknecht,
1979, Kohler, Behrman, és Skytthe, 2005).
A legjelentősebb kritika a házastársi elégedettség és a gyermekszám kö­
zötti furcsa eredménnyel kapcsolatban a mintavétellel kapcsolatos. A legtöbb
pszichológiai tanulmány, amely az egyetemes emberi működést próbálja ábrá­
zolni, valójában csak egyetlen (nyugati, fejlett, iskolázott) társadalmi csoport
elemzésével készült, tipikusan egyetemi hallgatók részvételével (Henrich,
Heine, és Norenzayan, 2010). Twenge és mtsainak (2003) munkája is fejlett
nyugati országokban készült kutatások adatait vette górcső alá. Ezekre a kul­
 Házastársi elégedettség és gyerekszám 163

túrákra jellemző a fejlett szociális biztonsági rendszer, a modern egészségügy

és a világ társadalmai közötti viszonylag magas státusz. Az is befolyásolhatja
az eredményeket, hogy ezek a társadalmak alapvetően individuális érték­
rendre épülnek, azaz az egyén érvényesülése van a jólét-érzés középpontjába
(Hofstede, 2001). Az értékrendet előíró normák minden bizonnyal hatással
vannak az elégedettségre.
Ezzel ellentétben, a kollektivista kultúrákra a csoporton belüli szoros kap­
csolatok, a kölcsönös segítségnyújtás, a hűség és az együttműködés a jellemző
(Hofstede, 2001). Azaz a családok, a szülők számíthatnak mások (elsősorban
a rokonok, a nagycsalád) segítségére gyermekeik nevelésében. Ennek megfe­
lelően a kollektivista kultúrákban gyakran élnek együtt többgenerációs csa­
ládok, és a gyermekneveléssel kapcsolatos terhek megoszlanak testvérek és/
vagy idősebb rokonok között (Rosenthal, 1999). Fölmerül, hogy a kollekti­
vista társadalmi berendezkedés nem csak „támogatja”a házasság intézményét,
hanem képes lehet csökkenteni a megnövekedett gyermekszámmal együtt
járó családi problémákat, amelyek alapvetően negatív hatást gyakorolnak a
házassági elégedettségre. A legújabb vizsgálatok részben megerősítik azt a
feltételezést, hogy a kollektivista kultúrákban a házasságnak eltérő hatása van
a szülői működésre, mint az individualista kultúrákban. Dillon és Beechler
(2010) egy olyan meta-analízist készített, amelyben összesítették 15 kollekti­
vista kultúrában végzett házastársi elégedettséggel és gyermekszámmal fog­
lalkozó kutatás eredményeit. Bár negatív összefüggést találtak a gyermekek
száma és a házastársi elégedettség között, ennek mértéke alacsonyabb volt,
mint amelyet Twenge és mtsai (2003) a nyugati kultúrákban mértek.
Onyishi és mtsai (2012) felvetik, hogy lehet egy másik változó is, amely
esetleg befolyásolhatja a házastársi elégedettség és a szülői működés kapcso­
latát: a rendelkezésre álló szociális ellátás és a nyugdíj. A szociális alapon járó
nyugdíj viszonylag modern „találmány”, ráadásul ez a rendszer inkább csak a
fejlett országokban népszerű (Barrientos, 1998.) Számos fejlődő országban
gyűjtött adat azt mutatja, hogy a termékenységet alapvetően motiválja az
öregkori biztonság érzése, különösen akkor, ha mindkét szülő bizonytalan
abban, hogy idős korára képes lesz-e önfenntartásra, és nem áll rendelke­
zésre más, megbízható támogatás, csak a gyerek (Nugent, 1985). Sok fejlődő
afrikai országban az ingyenes szociális juttatások és bármilyen nyugdíj csak
a társadalom töredéke számára elérhetők (Stewart és Yermo, 2009). Feltéte­
lezhető, hogy ilyen helyzetben (amely jobban hasonlít őseink életfeltételei­
hez, mint a modern társadalmak jóléti rendszere) valószínűleg a család és a
164 9. Stressz és páros megküzdés

gyerekek képesek helyettesíteni a szociális ellátást az idősek számára, ami

módosíthatja a gyermekek száma és a családi elégedettség közötti kapcso­
latot. Ezzel összefüggésben Onyishi és kollégái (2012) egy nigériai törzs­
ben, az Igbo etnikai csoportban végezték vizsgálatukat, amelyben 374 ember
vett részt, mindegyikük házas volt. Voltak gyermektelenek is, de volt, aki 9
utódról számolt be. Kérdezőbiztosok segítségével egy házastársi elégedettség
mérő skálát töltöttek ki. Eredményeik azt mutatták, hogy pozitív kapcso­
lat áll fenn a gyerekszám és a házastársi elégedettség mértéke között, sőt a
gyerekek száma volt a legerősebb előrejelzője az elégedettségnek, csak ezt
követte a gyerekek iskolázottságának mértéke, életkoruk és a család vagyo­
nának nagysága.
A modern, demográfiai átmenet utáni társadalmakban működő szaporo­
dási mechanizmusok tehát ellentmondanak az optimális termékenység klasz-
szikus evolúciós modelljének (Borgerhoff Mulder, 1998). A legtöbb tudós
úgy gondolja, hogy a modern társadalmak alacsony termékenységi mutatója
a változó környezeti feltételek eredménye, amely hatással lehet a szülői ráfor­
dítás és a gyermekszám kapcsolatára és/vagy a gyerekvállalással kapcsolatos
szülői motivációkra is (Shenk, 2009.) Például, Lawson és Mace (2011) sze­
rint a gyermekek száma, a hagyományos és a modern ipari társadalmakban
is egyfajta optimális értéket jelent, amely a szülői befektetés és a szaporodási
ráta közötti átkapcsolásként (trade-off) működik. A demográfiai átmeneten
átesett kultúrákban a magasabb utódszám jelentős költségekkel jár együtt,
amely az utódokat és a szülőket egyaránt terheli. Pszichológiai szinten az
történik, hogy az egyén az adott társadalomra jellemző szaporodási straté­
giával összefüggő döntést hoz. Ugyanaz a pszichológiai mechanizmus - a
házastársi elégedettség - a különböző kultúrákban ellentétes hatással lehet
a gyerekszámra attól függően, hogy milyen a társadalmi berendezkedés. A
gyermekek száma és a házastársi elégedettség között korábban mért nega­
tív kapcsolat (Twenge és mtsai, 2002) tehát nem egy kulturálisan általános
eredmény, sokkal valószínűbb, hogy a nyugati világ individualista, modern
társadalmainak jellemzője, amely azonban a világ népességének csak mint­
egy 12%-át jelenti (Henrich és mtsai, 2010).
* * *

Ez a fejezet arról szólt, hogy milyen szerepe van a párkapcsolati stressznek

(és a stresszel való megküzdésnek) a párkapcsolatok stabilitásában. Ezért át­
 Házastársi elégedettség és gyerekszám 165

tekintettük a stressz fogalmát, a hozzá tartozó alapfogalmakat és kutatásokat.

Majd megismerkedtünk a párkapcsolati stressz jelenségével és a páros meg­
küzdéssel, illetve az ennek mérésére szolgáló eszközzel, amelyet a svájci Guy
Bodenmann professzor és munkacsoportja fejlesztett ki, és amely magyar
nyelven is elérhető. Végül a párkapcsolati stresszt evolúciós keretbe helyezve
tárgyaltuk egy olyan párkapcsolati esemény (a gyermekvállalás) tükrében,
amely napjainkban talán több stressz forrása a nukleális családokban, mint a
tradicionális nagycsaládokban. Vajon könnyebb-e megküzdeni ezzel a stresz-
szel, ha az egyén megtalálja az ideális párját? Egyáltalán, létezik-e a nagy
ő? Az ideális partner? És van-e ideális kapcsolat? És ha igen, akkor mitől
ideális? A következő fejezetben erről olvashatunk.

További olvasmányok:
Elblinger, Cs. (2013). A családi rituálék szerepe a családi identitás-konstruk­
cióban. Doktori (PhD) értekezés. PTE Pszichológia Doktori Iskola, pp.
231.
Martos, T. & Konkoly Thege, B. (2012). Aki keres, és aki talál - az élet ér-
telmessége keresésének és megélésének mérése az Elet Értelme Kérdőív
magyar változatával. M agyar Pszichológiai Szemle, 67(1), 125-149.
Martos,T., Sallay, V., Nistor, M . és Józsa, P. (2012) Párkapcsolati megküzdés
és jóllét —a Páros Megküzdés Kérdőív magyar változata. Psychiatria H un-
garica, 27(6), 446-458.
 1 0 . I d e á l is p a r t n e r
ÉS ID E Á L IS K A P C S O L A T

zámos tudós úgy a kezeli a párkapcsolat kezdeti időszakát, mintha

S ez lenne a kapcsolat fejlődésének leghangsúlyosabb és legkritikusabb

állomása (pl. Berscheid és Graziano, 1979.) Ennek persze több oka
is van. Például, az ember először is a partner keresése és kiválasztása alapján
dönti el, hogy elköteleződjön-e és fektessen-e energiát az új partnerbe és az
új kapcsolatba. Érzései, gondolatai és viselkedése - amelyet a kapcsolat első
napjaiban, heteiben átél - alapvetően formálhatják a párkapcsolat útját és
pályáját. Anélkül, hogy kicsit is rálátásunk lenne arra, hogy mikor, miként és
miért kezdődik egy kapcsolat, nehéz lenne előre jelezni és megérteni, hogy mi
történik a kapcsolat későbbi szakaszában, amikor a pár tagjai számos élmény
és tapasztalat birtokába kerülnek. Egy szoros kapcsolat alakulásának kezdeti
fázisa ezért sok (de nem valamennyi) estben szinte „irányítja” a kapcsolat
általános fejlődését a későbbiekben is (Tran, Simpson és Fletcher, 2008).
Nyilván rengeteg tényező befolyásolhatja, hogy miként kezdődik el egy vi­
szony. Ugyanakkor, a kapcsolat szempontjából lényeges normák és értékek
különösen fontos szerepet játszanak, és alapvető következménnyel járhatnak
a későbbiekben. Néhány kutató (Tran, Simpson és Fletcher, 2008; Fletcher,
Simpson, Thomas, és Giles, 1999; Simpson, Fletcher, és Campbell, 2001)
azonban az utóbbi években elkezdte vizsgálni, hogy milyen hatással vannak
a párkapcsolat kialakulására és későbbi fejlődésére olyan kevésbé nyilvánvaló
tényezők, mint például a partnerrel kapcsolatos ideálképek. Hogyan dönt­
jük el, hogy új párkapcsolatot kezdünk? Honnan tudjuk, hogy új partnerünk
megfelel-e elvárásainknak, az együttélés és a házasság standardjának, vagy
inkább szakítani kéne vele? Milyen irányelveket használunk, amikor meg­
ítélünk egy kapcsolatot? Ezekre a kérdésekre próbál választ adni az ideális
standard modell (ISM ,Fletcher, Simpson,Thomas, és Giles, 1999; Simpson,
Fletcher, és Campbell, 2001), amely segít megérteni a közeli kapcsolatok
alakulásának pszichológiai törvényszerűségeit.
168 10. Ideális partner és ideális kapcsolat

A z ideális standardok modellje (ISM)

A kapcsolati- és partner-ideálok kulcsfontosságú összetevői annak a társas
tudatnak, amelyet az ember a mindennapokban használ társai megértésében.
Ez az ideál egyfajta belső, mentális kép valamiről vagy valakiről, ami a kivá­
lóság és a kívánatosság mércéjeként működik. Ezzel a mércével, standarddal
vetjük egybe azokat a dolgokat és személyeket, amelyekről el kell döntenünk,
hogy kívánatosak-e számunkra. Az ISM szerint a kapcsolati és partner ide­
álok folyamatosan hozzáférhető tudásbázisként működnek, amelynek éppen
az a funkciója, hogy segítsenek felmérni a fontos, különleges kapcsolatokat.
M int látni fogjuk később, az ilyen standardok nem önkényesek vagy mes­
terkéltek, hanem az emberi természetben gyökereznek, amelyet fajunk evo­
lúciós történelme alakított. Ugyanakkor, az ideális standardok működésére
hatással van a szocializáció is, a család, a barátok, a bennünket körülvevő
környezet, beleértve az elénk táruló médiaképeket is. Ezekből a forrásokból
ismerjük meg, hogy mi a társadalom által kívánatosnak tartott partner-ideál
és az ideális kapcsolat standardja. Az egyén a párkapcsolati ideálok általános
társas standardját veszi alapul és kiigazítja azokat, hogy megfeleljen szemé­
lyes értékeinek és jellemzőinek is. Az ideális standardok hatással vannak a
személy értékítéletére, észlelésére, amikor az egyén egy lehetséges partnert
szemrevételez, illetve társát monitorozza párkapcsolatában.
A párkapcsolat-alapú tudásnak ez a szerkezete három összetevőből áll: (a)
az én, (b) a partner, és (c) a kapcsolat (Fletcher és Thomas, 1996). Az ideálok­
kal kapcsolatos elvárások, célok és hiedelmek ott vannak, ahol az én, a part­
ner és a kapcsolat metszésbe kerülnek egymással. Ezért az ideális standardok
elmélete a következő elemeket foglalja magában: a tényleges én, az ideális
partner és az ideális kapcsolat. Az ideális partnert és az ideális kapcsolatot
előíró standardok külön kognitív reprezentációval rendelkező kategóriákba
kerülnek, amelyek egymástól félig-meddig független konstrukciók (Simpson
és mtsai, 2001). Ugyanakkor az ideális partner és ideális kapcsolat kategóriák
között minden bizonnyal átfedés is van, hiszen az emberek a mindennapi
életben ideális partnert keresnek, aki segít nekik elérni az ideális párkap­
csolatot. Például azok, akik szerint a nevetés és a humor fontos jellemzői az
ideális kapcsolatnak, értékelni fogják a humorérzéket az ideális társban, aki
valószínűleg képes lesz megteremteni a vágyott nevetéssel és humorral teli
kapcsolatot (Tran, Simpson és Fletcher, 2008).
 Az ideális standardok modellje (ISM) 169

Milyen dimenziók mentén értékeljük lehetséges és meglévő partnerün­

ket? A párválasztás evolúciós modelljei alapján (és különösen a Gangestad és
Simpson (2000) által leírt plurális stratégiák modelljét alapul véve, amelyről
részletesen a Szex és elköteleződés című 5. fejezetben olvashatunk) az ISM fel­
tételezi, hogy az egyén a következő háromé dimenzióban értékeli aktuális és
szóba jöhető partnerét. (A) Érzelmi melegség és megbízhatóság, (B) vonzerő
és vitalitás (életerő), és (C) státusz és erőforrások (Fletcher és mtsai, 1999).
Evolúciós értelemben a párkapcsolati preferencia olyan jelzésre irányul,
amely megbízhatóan jelzi (vagy legalábbis az ősi múltban jelezte) tulajdo­
nosa szaporodással összefüggő képességeit - tehát a jó génekről és/vagy a jó
ráfordítási képességről árulkodik. Ezért az ISM dimenziók középpontjában
azok a párkapcsolati szempontból alapvető tényezők állnak, amelyek segít­
ségével partnert szerzünk magunknak, hogy növelhessük szaporodási ráter­
mettségünket (Buss és Schmitt, 1993.) Például a partner viszonylag nagyobb
fokú érzelmi melegsége és megbízhatósága jelzi, hogy az illető társként és
szülőként az átlagosnál jobban képes arra, hogy érzelmileg bcvonódjon és
elköteleződjön a kapcsolatban. A viszonylag magas státusz és erőforrás je­
lezheti, hogy a partnernek átlagon felüli lehetősége van, hogy anyagi termé­
szetű dolgokat fordítson a párkapcsolatra és a fejlődő utódokra. A viszonylag
magas vonzerő és vitalitás az átlagosnál jobb egészségi állapot és a magasabb
termékenység jelzéseként működik, amely azért vágyott tulajdonság, mert a
jó gének birtokosa örökítheti értékes tulajdonságait utódaiba. Így az ilyen
minőségű partnert választó egyén növelheti teljes genetikai rátermettségét a
következő generációban.
Miért nem keresik az emberek folyamatosan azt a tökéletes társat, aki
(ideáljaiknak megfelelően) hihetetlenül melegszívű, eszeveszetten gazdag és
kápráztatóan vonzó? Először is, nagyon kevés olyan személy létezik, akire
illik egy ilyen leírás. Másodszor, a legtöbben nem lennének képesek felkel­
teni egy ilyen tökéletes partner érdeklődését, egyszerűen azért, mert maguk
nem rendelkeznek hasonlóan értékes tulajdonságokkal. Harmadszor, még ha
valakinek sikerülne is felkeltenie egy ilyen tökéletes partner vonzalmát, ak­
kor valószínűleg elég nehéz lenne fenntartani az érdeklődését, hiszen eléggé
egyoldalú lenne a kapcsolat. Röviden: amikor az ember hosszú távú partnert
választ, gyakran arra kényszerül, hogy valóságos standardokat állítson fel az
ideális helyett. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan átkapcsolunk a három di­
menzió között, aszerint, hogy melyik szempont tűnik fontosabbnak az ak­
tuális párkapcsolati helyzetben (Regan, 1998b). Az ISM szerint azonban, az
170 10. Ideális partner és ideális kapcsolat

egyén nem csupán a partnert értékeli ki, hanem a párkapcsolatot is. Ebből
a szempontból a kapcsolatnak két dimenziójaja van. (1) Az intimitás és a
stabilitás (amelyet a kapcsolati intimitással és a hűségességgel jelölhetünk),
és (2) annak kérdése, hogy várhatóan mennyire szenvedélyes és izgalmas a
kapcsolat (amelyet a kapcsolati szenvedély jelöl).

M ire szolgálnak az ideális standardok?

Az ISM alapján azt mondhatjuk, hogy a partner- és a párkapcsolati ideálok­
nak három fő funkciója van (Tran, Simpson és Fletcher, 2008). (1) Értéke­
lés: a partner és a párkapcsolat minőségének megbecslése és kiértékelése (pl.
annak értékelése, hogy egy lehetséges és/vagy az aktuális partner és párkap­
csolat megfelelő-e). (2) Magyarázat: annak magyarázata és megértése, hogy
mi történik jelenleg a kapcsolatban (pl. olyan következtetések és ok-okozati
összefüggések, amelyek magyarázatot adnak a párkapcsolati elégedettségre,
problémákra vagy konfliktusokra). (3) Szabályozás: a kapcsolat működésé­
nek szabályozása és a szabályok beállítása (pl. előrevetíteni és esetleg irá­
nyítani, vagy megváltoztatni a partner és a kapcsolat működését). Az ISM
szerint a kapcsolat megítélése olyan mentális összetevőket is magában foglal,
amelyhez az emberek automatikusan hozzáférnek és amelyet használhatnak,
amikor fontos párkapcsolati döntéseket hoznak (pl. arról, hogy továbbra is
fenntartsák-e aktuális kapcsolatukat, vagy szakítsanak-e). így az ideális stan­
dardok értékelési funkciója központi szerepet játszik a kapcsolat fejlődésé­
nek korai szakaszában.
Az ideális standardok rugalmassága is befolyásolja a kapcsolati döntése­
ket (ti. hogy mennyire felel meg egy partner az ideális standard által előírt
mércének, és ez alapján elfogadható-e). Az a szint, amelyre valaki beállítja
a saját ideális standardját és annak rugalmasságát (ami az ideáltól való el­
térés mértékét jelenti, ami még megfelelő számára) részben azon is múlik,
hogy saját magát hogyan értékeli ugyanabban a dimenzióban. Eszerint az,
aki magát fizikailag rendkívül vonzónak tartja, magasabbra fogja állítani ide­
ális partner standardjában a partner vonzerejére és a vitalitására vonatkozó
elvárásait és valószínűleg kevésbé lesz rugalmas ebben. Ezért, ha valaki na­
gyon fitt és igen vonzó, akkor viszonylag kedvező helyzetben van, hogy olyan
partnert szerezzen, aki szintén nagyon attraktív (Campbell, Simpson, Kashy,
és Fletcher, 2001).
 Mire szolgálnak az ideális standardok 171

Az ideális standardok rugalmasságát befolyásolhatja az adott helyzet­

ben átélt tapasztalat, amely visszacsatolásként működik (Campbell és mtsai,
2001). Például, aki aktuálisan azt éli meg, hogy párkapcsolati közeledését
több alkalommal is visszautasították, valószínűleg leszállítja a standardokat,
azaz lejjebb teszi a mércét. Azzal, hogy átmenetileg „kevesebbel is megelég­
szik”, javítani próbálja annak esélyét, hogy partnert találjon. Ha az elutasítás
újra és újra megtörténik, az egyén ideális standardjai fokozatosan csökken­
nek, míg a standardok rugalmassága egyre növekszik (egyre kevésbé lesz „vá­
logatós”). Ennek megfelelően, ha a potenciális partner azonnal fogadja az
egyén közeledését, akkor az ideális standardok az idő múlásával fokozatosan
növekednek, a rugalmasság viszont csökken. Ezért a standardok rugalmas­
sága változékony, amelyet szinte barométerként képes előrejelezni az egyén
aktuális párkapcsolati tapasztalata.
Az ideális standardok rugalmassága és finomhangolása részben azoktól a
mozgatórugóktól is függhet, amelyek a kapcsolat egy adott időpontjában va­
lami miatt kiemelkedően fontossá válnak. Simpson és kollégái (2001) szerint
két alapvető motívum határozza meg, hogy az egyén miként értékeli, ma­
gyarázza, és szabályozza a kapcsolatát. (1) A partnert és a kapcsolatot erősítő
motívumok, és (2) a partnert és a kapcsolatot hitelesítő motívumok. Az ideális
partner és az ideális párkapcsolat standardjai, valamint a meglévő partner és
párkapcsolat észlelése közötti nagy eltérés negatív következményekkel járhat,
amely attól függ, hogy melyik motiváció a meghatározó az adott helyzetben.
Az én-folyamatok működésével kapcsolatos kutatások szerint (Baumeister,
1998) az én-erősítés motívuma jelentős szerepet játszik abban, hogy az em­
berek hajlamosak túlértékelni saját pozitív tulajdonságaikat. Ha azonban az
én-erősítést optimális mértékben gyakorolják (nem esnek szélsőségekbe), ez
nagyobb személyes boldogsághoz, jobb kapcsolatok kialakulásához, pozití­
vabb lelki beállítódáshoz és átlag feletti lelki egészséghez vezet (Taylor és
Brown, 1988). A kapcsolati elméletek szerint az ember hajlamos rá, hogy
idealizálja és ezzel is erősítse párkapcsolatát és partnerét (Murray, 2001). Sőt,
számos kutatásban beszámolnak arról is, hogy az emberek kifejezetten po­
zitívan észlelik partnerüket és párkapcsolatukat, és minél inkább hajlamosak
idealizálni párjukat és a kapcsolatot, annál elégedettebbek is azzal, ami végső
soron összefügg a kapcsolat felbomlásának alacsonyabb arányával (Murray,
Holmes, és Collins, 2006; Murray, Holmes és Griffin, 1996).
Bizonyos körülmények között a partner és a kapcsolat idealizálása el­
lentétes lehet a hitelesség motívumának céljaival. Mind az erősítés, mind a
 172 10. Ideális partner és ideális kapcsolat

pontossági motívumok sajátos értékelési funkciót látnak el, de a leghatéko­

nyabban különböző körülmények között működnek (Gagne és Lydon, 2004;
Gollwitzer és Kinney, 1989). Például, ha arra van szükség, hogy egy kérdésben
tárgyilagos, elfogulatlan döntést hozzunk a kapcsolatban (pl. randizzunk-e
valakivel, vagy sem; megházasodjunk-e, vagy sem; vállaljunk-e gyereket vagy
sem, stb.), akkor minden bizonnyal a hitelesség motívuma élvez elsőbbséget.
Azonban, ha a pár elérkezik a kapcsolat működésének egy kényelmes, kiala­
kult fázisába, akkor az erősítésre fókuszáló motívumok válnak fontosabbá.
Az ISM szerint a partner és párkapcsolati ideálok valamint az aktuális
partner és a párkapcsolat észlelése közötti nagy eltérés attól is függ, hogy
mennyire hozzáférhető a kapcsolatban az erősítés és a hitelesség motívu­
ma. A partnert erősítő motívumok azt eredményezik ugyanis, hogy csökken
az eltérés az ideális és az aktuálisan észlelt partner megítélése között, míg
a hitelességre fókuszáló motívumok éppen növelik az ideális és aktuálisan
észlelt partner közötti eltérést. És minél nagyobb szakadékot érez valaki az
ideális- és az észlelt partner között, annál sérülékenyebbé, instabilabbá válik
a kapcsolat. Ennek ellenére, egy kapcsolat kritikus pontjainál a döntéshozás
közben kimondottan hasznos lehet a hitelesség motivációjának szem előtt
tartása. Néhány kutató szerint ennek a működésnek a hátterében is evolúciós
mechanizmusok állhatnak (Gangestad és Simpson, 2000).
Korábban említettük, hogy a párkapcsolat erősítése, valamint a partner
és a párkapcsolat idealizálása akkor meghatározó, ha a kapcsolat stabil, ha
a pár közötti elköteleződés magas szintre ért, vagy ha valamilyen közösen
meghozott döntés után van. Ha az erősítés motívuma aktív, akkor az egyén
három kognitív stratégiát alkalmazhat, hogy kezelje az ideális partner - ak­
tuális partner közötti eltérésből fakadó feszültséget. (1) Megváltoztatja az
aktuális partner és/vagy kapcsolat észlelését. (2) Megváltoztatja az ideális
standardjait, hogy jobban illeszkedjenek ahhoz, ahogy aktuális partnerét és
kapcsolatát észleli. (3) Elveti az ideális standardok fontosságát, és nem tart­
ja valószínűnek, hogy a valóság találkozhat az ideálokkal. Ezek a kognitív
disszonanciát csökkentő stratégiák valószínűleg automatikusan zajlanak le,
rendszerint anélkül, hogy tudatosodtak volna az egyénben (Tran, Simpson
és Fletcher, 2008).
Amikor a hitelesség motívumai nagyobb erővel esnek latba (például valaki­
nek el kell döntenie, hogy belekezdjen-e egy új kapcsolatba, vagy folytasson-e
egy régebbit), akkor a közepes és nagyobb eltérések arra ösztönzik az egyént,
hogy részletesebben elemezze a partnert vagy a kapcsolatot. Ennek az alapos,
 Mire szolgálnak az ideális standardok 173

elemző feldolgozásnak az lehet a következménye, hogy az egyén arra hasz­

nálja az ideális partner - aktuális partner közötti eltérést, hogy megismerje
párkapcsolati problémái gyökerét. (Például: „Az én ideális partnerem kifeje­
zetten melegszívű és kedves, te viszont hideg és távolságtartó vagy, ami meg­
magyarázza, hogy miért vagyok boldogtalan melletted.”) Persze az aprólékos
elemzés arra is ösztönözheti a feleket, hogy megpróbálják megváltoztatni saját
viselkedésüket, partnerük viselkedését, vagy akár mindkettőt. Ha a részletes
elemzés eredményeként valaki arra a következtetésre jut, hogy az ideális part­
nere és aktuális partnere közötti különbség jelentős, de nem csökkenthető,
akkor az illető dönthet a szakítás mellett, vagy kereshet alternatív partnereket,
esetleg vigasztalódhat más tevékenységekkel (pl. munka, hobbi, stb.).

A z ideális standardok kutatása

Bár az ISM elméleti alapjait alig több mint tizenöt éve írták le, az utóbbi
másfél évtizedben számos —a modellből kiinduló - hipotézist fogalmaztak
meg a kutatók, és szép számmal születtek vizsgálatok is. Fletcher és mtsai
(1999) azt kérték egyetemista férfiaktól és nőktől, hogy alkossanak egy bel­
ső képet ideális partnerükről, akivel randizni szeretnének, összeházasodná­
nak és írják le a fontosabb jellemzőit. A tulajdonságok listáját kategóriákba
foglalták, és arra kértek egy nagyszámú egyetemista populációt, hogy ítéljék
meg a jellemzők fontosságát aszerint, hogy mennyire egyezik saját ideális
partnerről és párkapcsolatról kialakított képükkel. Ezután konfirmátoros
faktoranalízissel elemezték a korábbiakban már ismertetett három ideális
partner faktort és a két párkapcsolati faktort.
Fletcher, Tither, O’Loughlin, Friesen, és Overall (2004) azt találták, hogy
a nők fontosabbnak tartják a melegséget és a megbízhatóságot, valamint a
státuszt és az erőforrásokat a potenciális társban (mint a férfiak), ugyanakkor
viszonylag kevésbé fontos számukra a vonzerő és a vitalitás. Ez a mintá­
zat a nők hosszú és rövid távú párkapcsolati preferenciáira is illett. Ezt az
eredményt később számos vizsgálatban megerősítették (Buss, 1989; Regan,
1998a; Shackelford, Schmitt és Buss, 2005).
Fletcher és munkatársai (2004) azt vizsgálták, hogy a nemi különbségek
mértéke és természete hogyan változik a párkapcsolat kontextusával, attól
függően, hogy hosszú- vagy rövid távú kapcsolatról van-e szó. Először is,
a nemi különbség erőteljesebb volt, amikor hosszú távú, érzelmileg elköte­
174 10. Ideális partner és ideális kapcsolat

lezett párkapcsolatokat vizsgáltak, mint a rövid távú kapcsolatok esetében.

Másodszor, amikor a melegség és megbízhatóság hatását vizsgálták a státusz
és erőforrások ellenében, akkor azt találták, hogy a nemi különbségek vir­
tuálisan eltűntek: mind a nők, mind a férfiak olyan partnert preferáltak, aki
inkább szegény és melegszívű, mint gazdag és hideg. Ez a preferencia pedig
igaz volt minden kapcsolatra, függetlenül a kapcsolat időtartamától (fellán-
golás-szerű rövid kapcsolat, vagy hosszú távú elkötelezett). Ezzel szemben,
amikor az elemzés későbbi fázisában a melegség és megbízhatóság hatását
vizsgálták a vonzerővel és vitalitással szemben, azt találták, hogy az ideális
partner igen eltérő volt attól függően, hogy hosszú vagy rövid távú kapcso­
latról volt-e szó. Például, amikor tartós kapcsolatra kellett választani, akkor
mindenki inkább a melegszívű, de nem kimondottan szép egyént választotta
a nagyon vonzó, de hideg személy helyett. Amikor azonban rövid távú kap­
csolatra kellett választani, akkor viszont mindenki éppen fordítva választott:
a nagyon attraktív, de hideg, távolságtartó személyek voltak népszerűbbek a
csúnyácska, de melegszívűekkel szemben. Ez a nemen belüli és nemek kö­
zötti mintázat összhangban van a párválasztási stratégiák plurális modelljével
(Gangestad és Simpson, 2000), ami arra utal, hogy mindkét nem a kapcsolat
típusától (rövid vs. hosszú távú) függően alakítja párválasztási preferenciáit,
amely eltérő párkapcsolati célok megvalósítását teszi lehetővé. A hosszú távú
párkapcsolati kontextusban a partner személyében a jó ráfordítási képességű
pár megtalálása, megszerzése és megtartása a cél, míg rövidtávon a jó geneti­
kai minőséggel rendlelkező pár génjeinek elérése kerül a fókuszba.
Egy vizsgálatban Campbell és mtsai (2001) arra kérték a résztvevőket,
hogy ítéljék meg saját magukat és ideális hosszú távú szerelmi partnerüket
a három ISM skálán (melegszívűség-megbízhatóság, életerő-vonzerő, stá­
tusz-erőforrások). Aztán azt elemezték, hogy mennyire rugalmasak az ideális
standardok, és milyen mértékben egyeznek az aktuális partner jellemzőivel.
Eredményeik szerint azok, akik magasabbra értékelték önmagukat egy adott
dimenzióban (pl. az életerő-vonzerő tekintetében), hajlamosak ugyanebben
a dimenzióban magasabb ideális standardok megfogalmazására, amelyek
kevésbé rugalmasak. Továbbá azok, akik a legkevésbé rugalmas standardok­
kal rendelkeztek, tipikusan magasabb kapcsolati minőségről számoltak be,
amikor aktuális partnerük megegyezett az általuk elképzelt ideális partner­
rel. A legalacsonyabb kapcsolati minőségről viszont azok számoltak be, akik
kevésbé rugalmas ideáljaik mellett jelentős eltérést találtak ideális és aktuális
partnerük között. Tehát a kevésbé rugalmas ideális standardok egyaránt nö-
 Az ideális standardok kutatása 175

vélhetik, illetve csökkenthetik a kapcsolat minőségének érzését, attól füg­

gően, hogy milyen mértékben egyezik az ideális párról alkotott kép azzal,
ahogy a valódi, aktuális partnert észleljük.
Ha a kapcsolat minősége azon múlik, hogy mennyire egyezik az ideális
partner képe a valódi partnerről alkotottal, akkor továbbra is fontos kérdés
lehet, hogy mitől függ a kétféle ideál közelsége/különbsége? Campbell és
mtsai (2001) azt találták, hogy a pozitív önértékelés (az egyén által adott
magas pontszámok önmagáról mindhárom ideális partner és mindkét ideális
párkapcsolati dimenzióban) közvetíti a valódi és az ideális partnerről alkotott
kép közötti kisebb eltérést. Más szavakkal: minél magasabb/pozitívabb volt
az önértékelése valakinek, annál hasonlóbb volt az ideális és a valódi part­
nerképe.
A kutatások azt is megerősítették, hogy akinél az ideális standardok és az
aktuális partner/párkapcsolat között kisebb eltérést mértek, azoknál a part­
ner is pozitívabban ítélte meg az adott párkapcsolatot, és ezek a kapcsolatok
kisebb valószínűséggel bomlottak fel az idő múlásával (Fletcher és mtsai,
1999; Murray és mtsai, 1996; Fletcher, Simpson, és Thomas, 2000). Azok
az eredmények, amelyek szerint az ideális partner —aktuális partner közötti
nagyobb hasonlóság összekapcsolódik a magasabb kapcsolati elégedettség­
gel, valójában azt az elképzelést is támogatják, hogy az egyén párkapcsolata
megítélése közben kognitív összehasonlítást végez aktuális partnere és ideá­
lis standardjai között (Fletcher és Simpson, 2001; Simpson és mtsai, 2001).
Knee, Nanayakkara, Vietor, Neighbors és Patrick (2001) szintén arra a
következtetésre jutottak, hogy az ideális standardok és az aktuális partner
közötti nagyobb eltérés alacsonyabb párkapcsolati elégedettséggel jár együtt.
A kutatók (Knee és Bush, 2008) azt is találták, hogy az eltérés-elégedett­
ség összekapcsolódását a sorsszerűséggel és a növekedéssel kapcsolatos vé­
lekedések közvetítették. Ennek a megközelítésnek a középpontjában egy
olyan szemlélet áll, amely a kapcsolatokban bekövetkezett változásokat a
véletlenszerűségnek, sorsszerűségnek, illetve a kapcsolat tudatos ápolásának
tulajdonítja. A sorsba vetett hit alapján a partnerek - közül az egyik vagy
mindkettejük - a párkapcsolat alakulását a végzetnek tulajdonítják. Ugyan­
akkor a növekedésbe vetett hit alapján a partnerek szerint a párkapcsolat
időbeni változását annak művelése, fejlesztése és az egymás melletti kitartás
adja. Különösen azok szenvedtek a kapcsolati elégedettség csökkenésétől
(akiknek ideális standardjai és aktuális partnerük között nagy eltérést észlel­
tek), akik párkapcsolati vélekedése a „művelést” helyezte előtérbe (magasabb
176 10. Ideális partner és ideális kapcsolat

növekedési - alacsonyabb sorsszerűséggel kapcsolatos hit). Akik a kapcso­

lat egyfajta „művelésében” hisznek, úgy vélik, az viszi előrébb a kapcsolatot,
ha folyamatos erőfeszítéseket tesznek, és konstruktív vitákkal, a nézőpon­
tok ütköztetésével tartják fenn a fejlődést, ezért őket kevésbé érdekli, hogy
felmérjék, diagnosztizálják a kapcsolatot bizonyos időszakokban. Ezért,
amikor felmérik kapcsolati elégedettségük általános szintjét, nem is igen
támaszkodnak arra, hogy összehasonlítsák ideális partnerüket az aktuális
partnerükről kialakult képükkel.
Overall, Fletcher és Simpson (2006) arra volt kíváncsi, hogy az ideális
standardok hogyan láthatnak el szabályozási feladatot. A kutatás megerő­
sítette, hogy akik nagyobb eltérést észleltek ideális partnerük és aktuális
partnerük között, azok megpróbálták megváltoztatni párjuk nemkívána­
tos viselkedését. Továbbá, azok, akik az átlagosnál intenzívebben kísérelték
szabályozni partnerüket (pl. a partner egy ellenszenves viselkedésének vagy
tulajdonságának megváltoztatásával), azoknál igen nagymértékű eltérés volt
az ideális- és aktuális partner jellemzői között. A párkapcsolatok további
elemzése megmutatta, hogy a partner viselkedésének megváltoztatására irá­
nyuló erőteljes és tartós törekvés valójában a partner elfogadásának hiányát
közvetíti. Ha valaki olyan elvárásokat támaszt partnerével szemben, amely­
nek az folyamatosan nem tud megfelelni, azzal megerősíti a másik hiányos­
ságának pszichológiai jelentőségét. Overall és mtsai (2006) azt találták, hogy
a partner szabályzása és a párkapcsolati minőség közötti kapcsolatot az ide­
ális partner - aktuális partner hasonlóságának mértéke közvetíti, mind ke­
resztmetszetében, mind hosszmetszetében. Pontosabban, akik erőteljesebben
szerették volna szabályozni partnerüket, azoknál még kevésbé vágott egybe
az ideális partner az aktuális partnerről alkotott képpel, ami előrevetítette a
kapcsolat negatív megítélését.
Annak ellenére, hogy az ideális partner és az aktuális partner eltérése
hatással van a kapcsolat megítélésére, minőségére és stabilitására, az ideálok
észlelése és a vele való összehasonlítás attól is függ, hogy a párkapcsolat a fej­
lődésének melyik fázisánál tart. Például az ideális - aktuális partner hason­
lósága fontosabb a kapcsolat kritikus döntési pontjainál (amikor pl. dönteni
kell randiről, házasságról, gyerekvállalásról, stb.) (Simpson és mtsai, 2001).
Az ilyen kapcsolati fordulópontok során az egyén számára fontos, hogy ala­
pos, átgondolt döntést hozzon, amely pontos, tárgyilagos, elfogulatlan hely­
zetelemzést kíván.
 Nyitott kérdések és új kutatási irányok 177

Nyitott kérdések és új kutatási irányok

A legfőbb megválaszolatlan kérdés minden bizonnyal az, hogy vajon miként
alakulnak ki, miként fejlődnek az ideális standardok? Az ideális standardok
kialakulásáról azt feltételezhetjük, hogy biológiailag beágyazott adaptációk,
amelyet az adott kultúra formál végleges alakjára a környezet (család, ba­
rátok, média) közreműködésével. Valószínűleg ezek a párkapcsolatról szóló
korai információk formálják az egyén párválasztási preferenciáinak kialaku­
lását. Az idő múlásával azonban az egyén maga is változtathat ideális stan­
dardjain, figyelembe véve saját - párkapcsolati szempontból - előnyös, illetve
hátrányos tulajdonságait (saját párkapcsolati értékét). Nem mindenki képes
szert tenni olyan partnerre, aki a legkiválóbb párkapcsolati mutatókkal ren­
delkezik (azaz egyszerre melegszívű, gazdag és attraktív). Mivel az ilyen tö­
kéletes partner megszerzéséhez és megtartásához átlagon felüli párkapcsolati
értékkel kellene rendelkezni, az emberek többsége sokkal valóság-közelibbre
állítja be személyes ideális partner standardjait. Ehhez (önértékelésre épülő)
saját párkapcsolati értékét, valamint az elérhető lehetséges partnerek meny-
nyiségét és minőségét veszi alapul.
A nyitott kérdések egy másik csoportja arról szól, hogy az egyén önér­
tékelésen alapuló párkapcsolati értéke miként kapcsolódik össze az ideális
standardok eltérő mértékével és rugalmasságával. (Az önértékelésen alapuló
párkapcsolati érték azt jelenti, hogy milyen mértékben észleli magát vala­
ki kívánatos társnak, partnernek egy életkor szempontjából homogén cso­
portban.) Az ISM szerint azok, akik alacsonyabb ilyen önészlelésen alapuló
párkapcsolati értékről számolnak be, alacsonyabbra állítják az ideális stan­
dardjaikat, amelyek egyébként rugalmasabbak is (alacsonyabb az elfogadás
szintjének alsó határa). Ezzel ellentétben, akik magasabb önmaguk által
észlelt párkapcsolati értékkel rendelkeznek, azok ideális standardjai kevés­
bé rugalmasak. Regan (1998b) például azt találta, hogy a nők önértékelésen
alapuló párkapcsolati értéke pozitív összefüggésben van ideális preferenciá­
jukkal, azaz, minél értékesebbnek látják magukat, annál értékesebb partnert
szeretnének. Tran, Simpson és Fletcher (2008) ugyanakkor úgy véli, hogy ez
az összefüggés árnyaltabb lehet az ideális standardok különböző dimenziói
között. Például, ha valaki magas értéket mutat az egyik speciális dimenzió­
ban (pl. státusz és erőforrások), akkor még úgy is magas és kevésbé rugalmas
ideális standardokkal rendelkezik ebben a dimenzióban, ha egyébként ala­
csonyabbra értékeli saját általános párkapcsolati értékét.
178 10. Ideális partner és ideális kapcsolat

A tisztázatlan kérdések egy harmadik csoportja, hogy vajon miként válo­

gat az ember ideális standardjainak dimenziói alapján miután először talál­
kozott egy lehetséges partnerrel. Például, létezik egy „minimum határérték”,
amit át kell lépnie az illetőnek ahhoz, hogy elérje az ideális dimenzió alját, és
onnantól kezdve már szóba kerülhet, mint lehetséges partner? Elképzelhető,
hogy aki összességében alacsony párértékűnek észleli magát, addig próbál­
kozik, míg a lehető legjobb ajánlatot kapja, és közben megfeledkezik saját
ideális standardjairól is, legalábbis addig, amíg a párkapcsolat létre nem jön,
és be nem indul. Ezzel ellentétben, akik magas standardokkal rendelkeznek,
már a párkapcsolat kezdetétől fogva pontosabb összehasonlításokat végez­
nek ideális standardjaik és az észlelt személy/párkapcsolat között.
A megválaszolatlan kérdések negyedik csoportja a körül forog, hogy egy
fontosnak észlelt ideális standard hogyan játszhat szerepet abban, hogy egy
lehetséges partner valódi partnerré váljon, azaz elkezdődjön egy kapcsolat.
Az ISM szerint mind a rövid távú, mind a hosszú távú párválasztási straté­
giák hatással vannak az ideális standardok erősségére és rugalmasságára is.
Például, aki rövid távú párkapcsolat kialakítására törekszik, az magasabbra
értékeli potenciális partnere vonzerő-életerő dimenzióját, aki azonban hosz-
szú távú párkapcsolatot keres, annak fontosabb a lehetséges partner meleg-
szívűség-megbízhatóság értékelése. (Buss és Schmitt, 1993; Gangestad és
Simpson, 2000).
A további vizsgálódást felvető kérdések ötödik csoportja arra irányul, hogy
az egyén miként kapcsol át (trade-oíf) egyik ideális dimenzióról a másikra
(pl. egy adott partner esetében hogyan váltja ki a magas státusz-erőforrások
értéket a magas vonzerő-életerő érték). Valószínűleg csak addig működik a
potenciális partnereknek az ideális standardok dimenzióival való összeve­
tése, ameddig valakit legalább az egyik dimenzióban minimálisan értékelni
lehet. Például a Szex és New York című amerikai tévésorozat főszereplői
olyan középosztályhoz tartozó, attraktív, harmincas nők, akik nehezen talál­
nak maguknak megfelelő partnert, és hiába vannak körülvéve pl. egy bárban
ülve, elérhető vonzó férfiakkal —pincérrel, mixerrel, portással, stb. - mert
semmelyikük nem éri el azt a státusz és erőforrások határértéket, amelyet
ezek a nők alapból magukénak mondhatnak.
Végül, mi történik, ha az egyén irreálisan magas vagy túlságos rugalmas
ideális standardokkal rendelkezik? Ebben az esetben az illető valószínűleg
elkerül számos jó és hozzá illő partnert, vagy soha nem jut tovább néhány
randinál, mert elmarad a potenciális partner felmérése. Az ISM szerint
 Nyitott kérdések és új kutatási irányok 179

azonban idővel az ember fokozatosan alkalmazkodik ideális standardjaihoz

egy korrekciós visszajelzési rendszeren keresztül, mert az irreálisan magas
ideális standardok hosszú távú fenntartása igen megrázó élménnyel járhat
együtt (az illető partner nélkül marad). Ezt látszik igazolni az a tény, hogy a
párválasztás és az egy partnerrel való együttélés milyen általános jelenség az
emberi társadalmakban (Ellis és Kelley, 1999).
Egy másik érdekes kérdéskör, hogy milyen szerepet játszanak az ideálok a
kapcsolat alakulásának nagyon korai szakaszában (az első három hónapban).
Például mi történik, ha valakinek a jelenlegi partnere felülmúlja az egyén
ideális standardjait, vagy többet ajánl, mint amit az egyén tud ajánlani. Az
egyik lehetőség, hogy ez arra ösztönzi az egyént, hogy az adott dimenzi­
ón belül átkapcsolással helyreállítsa az egyensúlyt. (Például, „lehet, hogy ő
sokkal vonzóbb, mint én, de bennem nagyobb tettvágy, energia van”.) Ha
azonban a partner mindhárom dimenzióban kimondottan magas párérték­
kel rendelkezik, ez egy boldogtalansággal és szorongásokkal teli kapcsolat
képét vetíti előre, amelyben a jelentős hatalmi különbségek és egyenlőtlen
elköteleződés várható. (Bár ezekben a kérdésekben nyilván a felek közötti
megállapodáson is múlik a kapcsolat minősége.) A „végezetes vonzerő” mű­
ködésének egyik kutatója szerint (Felmlee, 1995; Sprecher és Felmlee, 2008)
a kapcsolat kezdetén egy vonzó partner később ugyanazokkal a tulajdonsá­
gaival elégedetlenséget is kiválthat az egyénből. Különösen akkor van ez így,
ha az egyén adott dimenzióban alacsonyabb értékeket vesz fel, mint partnere
(pl. vonzerő és életerő).
* * *

Ebben a fejezetben megismerkedhettünk az ideális pa rtn er és az ideális kap­

csolat elméletével, amely világszerte nagy érdeklődésre tart számot a pszi­
chológiában, ugyanakkor a hazai kutatási gyakorlatban és szakirodalomban
szinte ismeretlen. Ez az elmélet és a hozzá kapcsolódó szerteágazó vizsgálati
tapasztalat (Főként G.O. Fletcher ausztrál professzor és munkatársai nyo­
mán) azt mutatja meg, hogy a nemenként eltérő partner-, és párkapcsolati
ideálok miként befolyásolják párválasztásunkat, elköteleződésünket, sőt akár
a párkapcsolati konfliktusok megoldásában való aktív részvételünket. Végső
soron pedig a párkapcsolati elégedettséget és annak valószínűségét, hogy egy
párkapcsolatban képesek vagyunk-e átélni a teljesség, elégedettség és bol­
dogság érzését. Vajon fontos része-e egy párkapcsolatnak a házasság? Váltó­
180 10. Ideális partner és ideális kapcsolat

zott-e a házasság jelentősége az őskortól napjainkig? Nők és férfiak ugyanazt

várják-e a házasságtól? M i az értelme annak, hogy bizonyos kultúrákban a
szülők választanak házastársat gyereküknek? A következő fejezetben erről
olvashatunk részletesebben.

További olvasmányok:
Flecher, G. J. O. őc Overall, N. C. (2008). Az én az intim kapcsolatokban.
Társas evolúciós megközelítés. In J. P. Forgás, M . G. Haselton 6c W. von
Hippel (szerk.) Az evolúciós és a társas megismerés, (pp. 235-252.) Buda­
pest, Kairosz Kiadó.
Fletcher, G. 0 .6 c Boyes, A. D. (2012). Vak-e a szerelem? Valóság és illúziók
az intim kapcsolatokban. In J. P. Forgás (szerk.) A párkapcsolatok pszicho­
lógiája. (pp. 157-180.) Budapest, Kairosz Kiadó.
Tisljár, R. (2011). A hum or szerepe és szerveződése a társas kapcsolatokban. Evo­
lúciós modellek tesztelése. Doktori (PhD) disszertáció. PTE Pszicholó­
giai Doktori Iskola, pp.219.
 1 1 . H á z asság

ehéz a házasságról általánosságban gondolkodni és általános meg­

N állapításokat tenni, hiszen történelmi koronként, földrajzi régi­

ónként, vallásonként eltérő jelentőséget tulajdonítottak neki. A
házassággal kapcsolatos elvárások, szabályozás és normák tehát kultúrán­
ként igen szerteágazók lehetnek, azonban az antropológusok szerint van
néhány olyan alapelv, amely a legtöbb kultúrában érvényes a házasságokra
(Symmons, 1979). Az első nehézséget maga a házasság definiálása okozza,
illetve az, hogy a számos meghatározás közül melyiket tartsuk érvényesnek,
irányadónak. Alapvetően a házasság törvényes szerződés a házastársak kö­
zött, amely rögzíti a jogaikat és kötelezettségeiket egymással kapcsolatban,
gyermekeik viszonylatában és rokonságukkal szemben (Haviland, Prins,
McBride és Walrath, 2011). A házasság világszerte általában egy nő és egy
férfi között kötődik, ugyanakkor számos elrendezésben valósulhat meg a há­
zasságkötés (a többnejű, illetve többférjű házassági rendszerekről részletesen
olvashatunk a Nő, fé r fi és szex című első fejezetben). A házasságban élők
által alkotott házastársi-szülői egységből adódik, hogy kinek vannak jogai
és kötelezettségei a gyerekekkel kapcsolatban, és az is, hogy miként történik
a házaspár erőforrásainak/vagyonának elosztása a tagok között. A szexuális
érintkezésre épülő párválasztással (vagy ahogyan az állatvilágban nevezik:
párzással) ellentétben a házasság kulturális intézmény, amelyet gazdasági,
társadalmi, törvényi és ideológiai erők szabályoznak.
Bár a család fogalma is eltérő jelentésű a különböző emberek számára,
antropológiai értelemben azt mondhatjuk, hogy két vagy több ember cso­
portjáról van szó, akiket vérségi kötelék, a házasságkötés vagy az örökbefoga­
dás köt egybe. Adott kultúrától függően a családnak számos formája ismert.
Állhat egyetlen szülőből és annak egy vagy több gyermekéből, házaspárból,
vagy többnejű/többférjű házastársakból és azok gyermekeiből, egészen a
többgenerációs szülőket és gyermekeiket magában foglaló nagycsaládig. Egy
bizonyos társadalomban elterjedt családforma nagyban függ az adott társa­
dalmi berendezkedéstől, gazdasági körülményektől és történelmi kortól is.
182 11. Házasság

M íg a család egyfajta „virtuális” fogalom, azaz inkább pszichológiai ér­

telemben létezik (amelyhez érzelmek, emlékek kötődnek), addig a háztartás
sokkal „kézzel foghatóbb”, praktikusabb megnevezése ennek a társas lét­
formának. A háztartás egy praktikus feladatok ellátására létrejött lakossági
egység. A háztartásokban gazdasági termelés jelentkezik, jelentős fogyasztás
mérhető, vagyontárgyak öröklődnek, gyermekeket nevelnek, és tagjai számá­
ra védelmet biztosít. Az emberi társadalmakban a háztartás jelenti a hétköz­
napokban a családot, vagy legalábbis a családi működés fizikai és jól mérhető,
materiális részét ez képezi. Bizonyos társadalmakban az emberek számára a
háztartás, amelyben élnek, sokkal jelentősebb, mint a család maga (Haviland,
Prins, McBride és Walrath, 2011).

Házasság: a szexuális viszonyok

ellenőrzött formája
Hatékony fogamzásgátlási módszerek hiányában az ellenkező nemű, nemi­
leg érett emberek közötti rendszeres szexuális érintkezés előbb-utóbb a nő
terhességéhez vezet. A szexuális kapcsolatokból született gyerekekről való gon­
doskodás kérdése számos társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos problé­
mát vet fel (pl. ki az apa személye, kinek milyen mértékben kell hozzájárulni
a gyermeknevelés terheihez, stb.). A szexuális partnerért folyó versengésben
pedig, ha azt a közösség nem szabályozza kellően, olyan konfliktus alakulhat
ki, amely erőszakhoz, súlyos sérülésekhez, esetleg halához vezethet. íg y nem
meglepő, ha a legtöbb kultúrában szabályozzák az ilyen viszonyokat.
Azok a szabályok, amelyek előírják, hogy mikor, hogyan és kik léphetnek
egymással szexuális kapcsolatba, kultúránként igen eltérőek lehetnek. Példá­
ul néhány kultúrában a terhesség alatti közösülés szigorúan tilos, tabu, míg
más társadalmakban pozitívan tekintenek rá, amely a magzat növekedését jó
irányba befolyásolja (Nagrath &. Singh, 2012). Továbbá, az azonos neműek
közötti szexuális érintkezést, vagy viszonyt bizonyos kultúrákban élesen el­
ítélik, míg máshol közömbösek a homoszexualitással kapcsolatban, és még
külön kifejezést sem használnak rá, hogy megkülönböztessék más szexuális
tevékenységektől. Sőt, néhány kultúrában az azonos neműek közötti szexuá­
lis érintkezés nem csupán elfogadott, hanem előírásszerű bizonyos körülmé­
nyek között. Ez a helyzet például az Új Guinea-i pápua társadalomban, ahol
például a törzsi beavatási szertartás része a férfiak közötti szexuális érint­
 Házasság: a szexuális viszonyok ellenőrzött formája 183

kezés, amely szükséges valamennyi fiú számára, hogy felnőtt férfivá váljon
(Kirkpatrick, 2000). Annak ellenére, hogy a világ számos részén tartós ho-
moszexualitás-ellenes beállítódással találkozhatunk, ez a szexuális orientáció
mégis létezik, és a heteroszexuális viszonyok mellett részben ez is jellemzi
fajunkat. Vitathatatlanul hatással van az ilyen személyek érzelmi-kapcso­
lati fejlődésére, társas identitására és távolról sem mondható szokatlannak,
idegennek. A homoszexualitás különböző kapcsolati kontextusban is előfor­
dulhat: az élethosszig tartó, elkötelezett kapcsolatoktól kezdve az alkalmi sze­
xuális érintkezésig, a teljesen nyitott párkapcsolatoktól kezdve a kizárólagos,
vagy éppen titkos viszonyokig. Mindezzel együtt az utóbbi évtizedekben, a
nyugati világban rengeteget változott a homoszexualitás megítélése (pl. szá­
mos országban hivatalossá tették az azonos neműek házasságát), és 2009-től
Indiában sem kezelik bűncselekményként ezt a szexuális orientációt.
A legtöbb európai országban és Eszak-Amerikában hagyományosan a
szexualitást csak a házasságon belül tartották elképzelhetőnek, azon kívül
viszont tabunak számított (Eibl-Eibesfeldt, 1989). Ez a felfogás az egyén
számára azt írja elő, hogy házasodjon meg (alapítson családot), és ebben a
törvényes párkapcsolatban kizárólagos jogot szerezhet a másik személy sze­
xuális elérésére. Ezekben a társadalmakban egyrészt helytelenítették és til­
tották a házasság előtti nemi életet, másrészt bűncselekménynek tekintették
a házasságtörést. A szigorú zsidó-keresztény jog például a Leviták köny­
vében (20:10) hivatkozik arra, hogy a házasságtörés büntetése a halál: „Ha
valaki más ember feleségével paráználkodik, mivelhogy az ő felebarátjának
feleségével paráználkodik: halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő.”
Évszázadokkal később (a XVII-XVIII. században) a keresztény kolóniák
Amerikában (pl. New England) már „csak” úgy ítélték meg a nők által elkö­
vetett házasságtörést, mint súlyos bűncselekményt. A büntetés ugyan nem
halálra kövezés volt, de a közösség megvetése, és a kiközösítés mellett akár
börtönbüntetéssel is járhatott (Edwards őcBooth, 1976).
Hasonló korlátozások érvényesek a nőkre a mai hagyományos muszlim
társadalmakban is Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában, ahol az Iszlám tör­
vényein alapuló normák korlátozzák a társas érintkezést, viselkedést (Caraél
és mtsai, 1995). Eszerint a nőket halálra ítélhetik, ha bűnösnek találják a há­
zasságtörés vádjában, és a nők elleni ilyen legális agresszió nem is ritka ebben
a világban. A szexuális viselkedés szigorú korlátozásának ugyanakkor vannak
pozitív hatásai is a közösség életében. Például a szexuális úton terjedő globális
betegségek, járványok (pl. AIDS) drámaian kisebb mértékben okoztak káro­
184 11. Házasság

kát az Észak-Afrikai muszlim közösségekben, mint a térség nem muszlim

vallású csoportjaiban, amelyekben a fertőzés majdnem tizenhétszer maga­
sabb volt a felnőttek körében. A statisztikai mutatók látványosan illusztrálják
a kulturális vagy vallási tiltások hatását. Algériában, Marokkóban és Tunisz­
ban a fertőzés aránya 0.1 százalék, szemben Dél-Afrikával (18.8), Botswa­
nával (24.1), és Szvázifölddel (33.8), ahol a legmagasabb (Gray, 2004). A
szexuálisan terjedő betegségek tehát nem csupán egészségügyi problémaként
jelennek meg ezekben a közösségekben, hanem egyfajta kulturális kihívást
is jelentenek. Miként lehet kialakítani egy újfajta lakossági veszélytudatot
(a fertőzésekkel kapcsolatban), és a szexuális örömről alkotott gondolkodást
úgy átalakítani, hogy az ne kapcsolódjon össze a kollektív jólét kockázatával.
Számos kultúrában a házasság központi jelentőségű és csaknem a legfon­
tosabb társadalmi intézmény. Az emberek rengeteg időt és energiát töltenek
azzal, hogy fenntartsák ezt az intézményt (Dzibel’, 2007). Számos módon
teszik ezt. Például a házasságkötés ritualizált szertartásának hangsúlyozá­
sával, az esküvő évfordulójának ünneplésével, vagy éppen a válás megne­
hezítésével. Néhány társadalomban azonban a házasság viszonylag csekély
jelentőségű intézmény, amely nem központi kérdése a családi életnek és a
társadalomnak. A skandináv országokban (pl. Norvégiában, Izlandon, Svéd­
országban és Dániában) a házasság elvesztette hagyományos jelentőségét,
amely részben az ott zajló politikai-gazdasági átalakulásokkal párhuzamosan
a kiegyensúlyozottabb nemi kapcsolatok irányába mutat.

Házasság és szexuális kapcsolat ősi formái

Nem csupán egyes fejlett, vagyonos európai társadalmakban tapasztalható,
hogy a házasság nem a legfontosabb eleme a családi életnek. Ahhoz, hogy
megértsük ezeknek a gyökeresen más alapokra épülő, eltérő szexuális szabá­
lyozással rendelkező kultúráknak a nemiséggel kapcsolatos normáit, gondo­
latban el kell szakadnunk az általunk ismert és erkölcsösnek, követendőnek
tartott szabályoktól. Teljesebb képet kaphatunk az emberelődök házassággal
kapcsolatos szokásairól a ma élő vadászó-gyűjtögető társadalmak megisme­
résével, hiszen őseink minden bizonnyal hasonló törzsi keretek között éltek
az elmúlt 1.8 millió évben (leszámítva az utóbbi kb. 10.000 évet, amikor a
földművelő-állattartó kultúrák elterjedtek). A következőkben röviden átte­
kintjük a Kerelán élő (Dél-Nyugat India) nayar népcsoport családi rendsze­
 Házasság és szexuális kapcsolat ősi formái 185

rét. A nayar emberek matrilineáris (anyai leszármázási jogú) közösségekben

élnek (1968-ban kb. 2.9 millió főt számláltak). A vérrokonok élnek egymás­
sal egy nagy háztartásban, amelyet a legidősebb férfi vezet (Gough, 1959;
Biliig, 1992).
A modern skandináv országokhoz és a Trobriand-szigeteken élő nép­
csoportokhoz hasonlóan, a nayar emberek kultúrája is meglehetősen meg­
engedő szexuális szabályozással rendelkezik (Gough, 1959; Goodenough,
1970). Bár a XX. század végére számos házassági gyakorlat megváltozott,
egy klasszikus antropológiai tanulmány (Gough, 1959) három hagyományos
tranzakciót ír le a nayarok házasodásával és szexualitásával kapcsolatban. Az
első, a lányok nemi érésének megkezdése (az első menstruáció, a menarché)
előtt történik, amikor egy ünnepség keretében csatlakoznak „rituális férjük­
höz” egy átmeneti időszakra. Ez a kapcsolat valójában nem szükségszerűen
szexuális jellegű, és csak néhány napig tart, majd megszakad. Ez az átmeneti
rituális kapcsolat alapozza meg, hogy a lány később felnőttként készen álljon
az anyaságra és megfelelő legyen a későbbi szexuális tevékenységre.
A második tranzakció akkor kap helyet a leány életében, amikor a fia­
tal nayar nő folyamatos szexuális viszonyt tart fenn egy olyan férfivel, akit
családja elfogad. Ez valójában egy formalizált kapcsolat, amely megkívánja,
hogy a férfi évi három alkalommal ajándékot adjon a lánynak, amíg a kap­
csolat be nem fejeződik. Viszonzásul a férfi együtt hálhat a fiatal nővel. A
szexuális elérhetőség ellenére a „látogató férj” nem köteles gazdaságilag tá­
mogatni szexuális partnerét, és a nő otthona (ahol a találkozások történnek)
sem tekinthető közösnek. Valójában a fiatal nők ebben az időszakban több
férfivel is tartanak fenn hasonló szexuális kapcsolatot. Tekintet nélkül a férfi­
ak számára, akikkel a nő ilyenkor viszonyt folytat, ezt a második tranzakciót
nevezhetjük a nayar kultúrában házasságnak, amely során világos szabályok
vonatkoznak arra, hogy kinek vannak szexuális jogai kivel szemben és mivel
rettentik el a férfiakat az egymással való vetélkedés miatti konfliktusoktól.
Ha a nayar nő teherbe esik, az egyik férfi, akivel ezt megelőzően szexu­
ális kapcsolata volt (aki lehet, hogy a gyerekek biológiai apja, de lehet, hogy
nem), formálisan elismeri az apaságot. Ez a harmadik tranzakció - amelyet
az az ajándék szignál, amit a férfi ad a nőnek és a szülésznőnek —megalapoz­
za a gyerekszülés jogát. A nyugati világban ez egyenértékű a gyermekszületés
hivatalos regisztrálásával, amely egyértelmű alapja az anyaságnak, illetve az
apaságnak. Azonban, ha egy férfi egyszer formálisan elismeri az apaságot (az
ajándékozással), és továbbra is folyamatosan érdeklődik a gyermek iránt, ez
186 11. Házasság

még nem jelenti azt, hogy további kötelezettségei lennének a gyerek nevelé­
sével kapcsolatban. A gyermek gondozása, támogatása és nevelése az anya és
fivéreinek felelőssége, akik a nővel és annak utódaival élnek együtt.
Más kultúráktól eltérően, a hagyományos nayar családot csak az anya,
gyermekei és vérrokonai alkotják, azaz a nő biológiai rokonai. Ebbe nem tar­
tozik bele egyetlen „férj” sem, illetve senki, aki házassággal kerül egy családba,
azaz választott rokon. Más szavakkal, a nővérek élnek együtt gyerekeikkel, és
bátyjaikkal, anyjukkal és annak bátyjaival. A nayaroknál az egy háztartásban
élők (tehát biológiai rokonok) között tilos a szexuális érintkezés, az egyén csak
más háztartásban élőkkel létesíthet szexuális viszonyt. Ezzel elérkeztünk egy
következő fontos fogalom tisztázásához, a vérfertőzési, azaz inceszt tabuhoz.

A vérfertőzési tabu
A házassághoz hasonlóan, az inceszt tabu (tehát a közeli génrokonokkal való
szexuális érintkezés tilalma) szintén megtalálható valamilyen formában a
legtöbb ismert emberi kultúrában (Leavitt, 1990). A „közeli”-nek nevezett
kultúránként eltérő lehet, és időben is változhat, hogy mi számít vérfertő­
ző kapcsolatnak és mi nem. A legtöbb kultúra megegyezik az inceszt tabu
meghatározása terén, azaz a szülők és gyerekeik, valamint a testvérek közötti
szexuális érintkezésre vonatkozó tilalomban. (Néhány kultúrában a tiltás ki­
terjed más közeli rokonokra is, például az unokatestvérek közötti kapcsolatra
vagy a házasság útján a családba került rokonokra is.)
Az antropológusok már régóta igyekeznek magyarázatot találni az inceszt
tabu egyetemes létezésére és kultúrközi különbözőségére. A legegyszerűbb
megközelítés szerint, amely az „emberi természet” elképzelésén alapul, fajunk
egyszerűen „ösztönösen” irtózik a vérfertőzéstől (Whelehan, 1985). Valóban,
számos vizsgálatban azt találták, hogy az együtt felnövekvő egyének kevesebb
szexuális érdeklődést mutatnak egymás, mint mások iránt. Az a megközelítés,
amely szerint a „bizalmaskodás tiszteletlenséget szül”, egyszerűen helyettesíti
az eredményt az okkal, nem ad logikus magyarázatot a jelenségre. Az inceszt
tabu ellenben biztosítja, hogy a szülők és a gyerekek, akik állandóan szoros
kontaktusban vannak egymással, mégse tekintsék a másikat szexuális tárgy­
nak. Mindemellett, ha létezik a vérfertőzéstől való ösztönös irtózás, akkor
miként lehetséges, hogy időnként találkozunk incesztuózus bűncselekmé­
nyekkel? (Az USÁ-ban 10-14% a becsült aránya a tizennyolc év alattiak sé­
 A vérfertőzési tabu 187

relmére elkövetett vérfertőző kapcsolati visszaéléseknek (Whelehan, 1985).)

Továbbá, a vérfertőzési késztetések ösztönös elnyomásának elmélete nem
képes megmagyarázni, hogy akkor miként volt lehetséges az intézményesült
inceszt néhány történelmi kultúrában az uralkodói házakban. Peruban az ősi
inka birodalomban, a királyi családban - akik Inti napisten leszármazotta-
inak tartották magukat - szabály volt a (fél)testvérek közötti házasság. Az
egy apától (de különböző anyáktól) származó testvérek házassága minden
bizonnyal azért volt fontos, mert mindketten ugyanahhoz a politikai dinasz­
tiához tartoztak, és a friggyel megerősíthették isteni származásukat és jogu­
kat az uralkodásra. Hasonló gyakorlat vált ismertté az ősi egyiptomi fáraói
családban is, ahol vérfertőző házasságok az isteni eredetűnek tulajdonított
politikai hatalom konzerválására szolgáltak (Bixler, 1982).
A genetikával foglalkozó korai tanulmányok szerint az inceszt tabu se­
gítségével megelőzhető volt a beltenyészet ártalmas hatása. M ár régóta is­
meretes, hogy az állatok tenyésztésével tulajdonképpen képesek a tenyésztők
bizonyos kívánt (előnyösnek tartott) tulajdonságok megnövelésére, illetve a
nem kívánt (hátrányos) tulajdonságok csökkentésére azon keresztül, hogy
egymással genetikai rokon állatokat párosítanak (beltenyészet). A termé­
szetes populációkban az egyedek preferenciája általában a sajátjuktól eltérő
genetikai állományú partnerekre irányul, mert az utódok ennek folytán vál­
tozatos genetikai állománnyal rendelkeznek majd, amely hatékonyabb alkal­
mazkodást tesz lehetővé a változó környezetben (Aberle és mtsai, 1963). A
genetikai sokszínűség hiányában a változó környezethez való alkalmazko­
dás, túlélés és szaporodás lehetősége beszűkül. A beltenyészet vagy a vérfertő­
zés biológiai elkerülés elm élete szerint egy több színtéren zajló kihívásról van
szó. Például néhány 2000 éves feljegyzésből, amelyek a Római Birodalom
időszakából és Egyiptomból származnak, kiderült, hogy a testvérek közöt­
ti házasság nem volt szokatlan, az állattenyésztéssel foglalkozó falvakban,
ugyanakkor nincs bizonyíték arra, hogy ez a kulturális gyakorlat bármilyen
biológiai következményekkel járt volna (Leavitt, 1990).
Néhány antropológus egyetért abban, hogy az inceszt tabu létezésének
kulturális jelentősége van, mert megőrzi a család integritását és stabilitását,
amely segít fenntartani a társadalmi rendszert. Azzal érvelnek, hogy ameny-
nyiben a szexuális kapcsolat nem csupán férj és feleség között megengedett,
akkor vetélkedés alakul ki a szexuális partnerért, amely rombolja a család
harmonikus működését, és végső soron a társadalmi rend alapjainak megren­
dülésével jár (Thornhill, 1993).
188 11. Házasság

Az inceszt tabu szerepét, fontosságát és működését valószínűleg akkor

érthetjük meg leginkább, ha a társas kapcsolatok szerkezetére gyakorolt
hatását vizsgáljuk meg (Weiner, 1978). A közeli rokonok közötti szexuális
kapcsolat tiltása valójában az endogám ia (csoporton belüli házasság) elleni
kulturális szabály, amely nem engedi a csoport tagjai közötti - pl. unokatest­
vérek közötti - házasodási. Ha a csoport egyben az individuum családját is
jelenti, és a társadalom általánosságban tiltja (vagy legalábbis helyteleníti)
az endogámiát, akkor ezzel elősegítik az exogámiát, azaz, egy másik (külső)
csoportból származó egyénnel kötött házasságot. Abban a társadalomban,
amelyben az egyik szinten exigámiát gyakorolhatnak, más szinten működhet
endogámia is. Például a Trobriand szigeteken az egyén a saját (származási)
csoportján kívülről választ magának férjet vagy feleséget (exogámiá), ugyan­
akkor gyakori, hogy amíg a falun belül található megfelelő szexuális partner,
addig az endogámiát gyakorolják (Leach, 1951).
Kultúránként igen változó, hogy melyik rokonsági fok tekinthető
exogámnak, azaz külső csoporthoz tartozónak, tehát választhatónak. Például
azokban a régiókban, ahol a római katolikus egyház hosszú ideig meghatá­
rozó intézmény volt, az első unokatestvérek közötti házasság tiltották. Az
Egyesült Államokban 32 államban és több európai államban is törvények
tiltják az ilyen rokoni viszonyban lévők házasságát, és az emberek általában
az gondolják, hogy ennek genetikai gyökerei vannak. Ugyanakkor számos
országban világszerte az első unokatestvért kedvező, előnyben részesítendő
párként tartják számon (Ottenheimer, 1996). Sőt Grossman (2002) szerint
az első unokatestvérek kapcsolatából született gyerekek nincsenek kitéve
nagyobb mértékű genetikai betegségek kockázatának, mint az úgy nevezett
„normál” párok utódjai (Paul és Spencer, 2008). A kép azért nem teljesen vi­
lágos, mert az első fokú unokatestvérek közötti rokonsági együttható (0.125)
bizonyos vizsgálatok szerint még mindig eléggé nagy kockázatot hordoz, és
nagyobb arányban születnek ilyen kapcsolatokból súlyosan beteg gyerekek a
normál populációhoz képest (Durham, 1991).
A korai antropológusok szerint őseink valószínűleg felfedezték azokat a
csoportok közti házasságokkal járó előnyöket, amelyek a személyes barátsá­
gokon és csoport szintű szövetségeken keresztül kialakultak. Lévi-Strauss
(1969) még egyenes azt gondolta, hogy az exogámiá a csoportok közötti
politikai szövetségek fenntartására volt fontos, amely kölcsönös védelmet
biztosított, és olyan szükséges erőforrások is elérhetővé váltak általa, amelyet
egyébként nélkülözni kellett bizonyos csoportoknak. Mindemellett a távoli
 A vérfertőzési tabu 189

csoportok tagjai közötti házasságok csökkenthették az erőszakos konfliktu­

sok kialakulásának esélyét is.
A házasságot nagyban befolyásolja, hogy az adott kultúrában milyen
párosodási rendszer a mérvadó. Monogám (egy nő-egy férfi) házasságról,
esetleg többnejűségről, vagy többférjűségről van-e szó. (Ezekről részletesen
olvashatunk a Nő, fé r fi és szex című első fejezetben.)

A házasság evolúciós pszichológiája

M íg az antropológusok a házasság lényegének meghatározása miatt külön­
böző definíciókat alkottak, addig az evolúciós pszichológusok viszonyla­
gos egyetértésben azt állítják, hogy a házasság tulajdonképpen egy ki nem
mondott szaporodással kapcsolatos szerződést jelent a két fél között (Buller,
2005). Az evolúciós pszichológusok (Daly és Wilson, 1983) egyik alapve­
tő felvetése szerint a házasság bizonyos értelemben kölcsönös elköteleződés
feleség és férj között, amely magában foglalja a másik szexuális elérésének
jogát (ez gyakran, de nem mindig kizárólagosságot is jelent). Ezért az vár­
ható, hogy az ilyen kapcsolat kitart a terhesség, szoptatás és a gyereknevelés
időszakában is. Bizonyos értelemben a házasság törvényesíti a gyerekválla­
ló pár társadalmi státuszát, továbbá azt állítják, hogy ez a kulturális aktus
különbözteti meg az emberi házasságokat a többi emlősnél látható tipikus
szexuális szövetségektől.
Ezt az érdekes koncepciót később számos vizsgálati eredmény is igazol­
ta. Néhány társadalomban azt találták, hogy a közösség addig nem ismeri
el a megkötött házasságot, vagy addig nem házasként kezeli a párt, amíg
gyerekük nem születik (pl. az Andamán szigeten, vagy Kelet-Nigériában a
tiv népcsoportban) (Symons, 1985). Fisher (1992) pedig egy 45 társadalmat
felölelő mintán, több millió résztvevő adatait elemezte 1950 és 1989 kö­
zött. Arra jutott, hogy a gyermektelen házaspárok 50%-kal nagyobb eséllyel
váltak el, mint azok, akik egy gyereket neveltek, és kétszer nagyobb volt a
válás valószínűsége a két gyereket nevelő házaspárokhoz képest. A három
vagy annál több gyereket nevelő párokhoz képest pedig négyszer nagyobb
eséllyel váltak el a gyermektelenek. Hasonló eredményről számolt be Betzig
(1989), aki világszerte 160 társadalmat tanulmányozott, és azt találta, hogy a
válások második leggyakoribb oka a terméketlenség. Ha a házasság valóban a
gyerekvállalásról szóló implicit szerződését jelenti, akkor érthető, hogy miért
190 11. Házasság

növeli a kapcsolat felbomlásának valószínűségét a szaporodás sikertelensége.

A házasságok felbomlásának leggyakoribb oka világszerte a megcsalás, ami
szintén kapcsolatban lehet ennek a szerződésnek a megszegésével. Hiszen a
házasságon kívüli szex valójában a reprodukcióhoz vezető aktivitás kihelye­
zése a kapcsolatból, amely megnöveli mind a házasságon kívüli utód születé­
sének-, mind a házastárs elhagyásának esélyét (Daly és Wilson, 1983).
Ugyanakkor a házasságnak ez a fajta evolúciós pszichológiai megközelítése
számos kérdést is felvet (Buller,2005). Ha a házasságot a szaporodásról szóló
implicit szerződésként fogjuk fel, meg kell határozni, hogy melyek azok az
alapvetően biológiai elemek, amelyekkel ezt a kulturális jelenséget leírjuk.
Ha leszámítjuk azokat a kultúrákat, ahol nem tartják érvényesnek a házassá­
got, amíg gyerek nem születik, akkor milyen státuszban vannak azok a párok,
akiknek nem születik gyerekük, pedig jogilag és rituálisan házasságot kö­
töttek? Vagy mi a helyzet azokkal a párokkal, akik házasságkötésükkor még
nem gondoltak gyerekvállalásra, de később meggondolták magukat? Akkor
az evolúciós pszichológia szerint egészen (annak ellenére, hogy jogilag háza­
sok) addig nem számít házasságnak a kapcsoltuk, amíg el nem határozzák,
hogy szaporodni fognak? Másrészt, mi a helyzet azokkal a párokkal, akik
röpke szexuális kapcsolatba kerülnek egymással, és nem is terveznek hosszú
távra, együttlétük mégis szaporodáshoz vezet? A szaporodás ténye önmagá­
ban házassá teszi az ilyen egyéneket?
A házasság implicit szaporodási szerződés koncepciója szerint a szapo­
rodás önmagában nem teszi házaspárrá a partnereket, még akkor sem, ha a
reprodukció tudatos döntés volt a kapcsolatban. A házasság ebben az érte­
lemben sokkal inkább egy szaporodással kapcsolatos szövetsége.t jelent. Egy
szövetség alapvető eleme pedig az, hogy a felek elköteleződnek egymás iránt.
W ilson és Daly (1993) kölcsönös elköteleződésnek nevezi ezt: elköteleződés
a kapcsolat folytatására, a szexuális hűségre, az utódok felnövéséhez szüksé­
ges ráfordításra, amely összességében azt eredményezi, hogy a közösség is
farként tekint az ilyen szálakkal egymáshoz kötődő egyénekre. Az ilyen el­
kötelezett kapcsolatokat pedig azért tekinthetjük szaporodással kapcsolatos
szövetségeknek, mert az elköteleződés elsődleges célja a reprodukció.
Bár a két ember között megkötött házasság személyes döntéseken alapul,
a házasság implicit szaporodási szerződés koncepciója mégsem azt állítja,
hogy az egyén célja a házassággal a szaporodás (egyéni, pszichológiai szint).
Sokkal inkább azt, hogy a házasság feladata a szaporodás (funkcionális, evo­
lúciós szint). Eszerint a házasság azért alakult ki, mert a házaspárok szaporo­
 A házasság evolúciós pszichológiája 191

dási sikeressége nagyobb volt, mint azoké a pároké, akik nem éltek egymással
házasságban. Tehát ez nem azt jelenti, hogy az összes házas emberben pszi­
chológiai szinten megfogalmazódott a szaporodás célja, vagy azt, hogy a há­
zassággal kapcsolatos törvények mind a szaporodás kinyilatkoztatására jöttek
volna létre. Ez csupán azt jelenti, hogy a közösség számára jól felismerhető
szexuális és kétszülős szövetségek azért válhattak kulturálisan széles körben
elterjedtté, egyetemessé, mert hozzájárultak a reproduktív sikerességhez.
Hogyan mehetett mindez végbe? A házasság evolúciójának hagyomá­
nyos magyarázata abból a tényből indul ki, hogy az emberi újszülött (más
főemlős fajokhoz képest is) különösen erősen függ a szülői/gondozói ráfor­
dítástól, és ez a függés hosszú évekig tart (Gould, 1978). Ez azt jelenti, hogy
az utód a szülők intenzív gondoskodása és erőforrásai híján képtelen a túl­
élésre. A legintenzívebb szülői gondoskodás korai időszakát követően pedig
a szülői ráfordítás a különböző társas ismeretek átadását is jelenti (például,
hogyan sajátítson el komplex ismereteket az élelem megszerzéséről, miként
illeszkedjen be sikeresen társai közé, hogyan vetélkedjen velük az erőforrások
és partnerek megszerzéséért, és miként tartsa meg azokat, stb.) (Bereczkei,
2010). Mivel a viszonylag nagyméretű emberi agy arra adaptálódott, hogy in­
formációkat tároljon a tárgyi és társas környezetről, a hosszúra nyúlt fejlődés
alatt (amely a serdülőkor végéig számos információ felhalmozását jelenti),
a szülői instrukciók kulcsfontosságúak az alapjártasságok elsajátításában. A
hagyományos evolúciós magyarázat szerint tehát azok, akik kétszülős gon­
doskodásban részesültek, az átlagosnál nagyobb arányban éltek túl és sza­
porodtak, mint azok, akik (pl. az apa dezertálása következtében) csak anyai
gondoskodást kaptak.
A szaporodással kapcsolatos nemenként eltérő stratégiák az ember ese­
tében is meglehetősen különböznek a nők és a férfiak között (részletesen a
Párválasztás és evolúció című fejezetben olvashatunk erről). Ez azt jelenti,
hogy míg a nők energetikai szempontból sokkal inkább elköteleződnek egy
utód „létrehozásában”, mint a férfiak (pl. a kilenc hónapig tartó terhesség,
szoptatás időszaka), addig a férfiak számára az utód „előállításába” fektetett
energia ennek csupán töredéke. Ezért felmerül a kérdés, hogy milyen evo­
lúciós előnye származhatott a férjnek a házasságból. Az ősi nő szempontja
érhető, hiszen ezzel a szövetséggel segítséget kaphatott a gyermekgondo­
zásban elköteleződött partnerétől, házastársától. A kétszülős gondoskodás
például a születések közötti időtartam csökkentésén keresztül is képes volt az
utódszám növelésére. Milyen „haszna” lehetett mindebből a férjnek? Miért
192 11. Házasság

választhatták az ősi férfiak tömegesen az egy partner melletti hosszú távú

elköteleződést ahelyett, hogy inkább minimális elköteleződéssel és szülői rá­
fordítással minél több nőt próbáljanak meg elcsábítani és teherbe ejteni?
Az egyik hagyományos evolúciós pszichológiai válasz minden bizonnyal
az, hogy az apai (kétszülős) gondoskodás növelte az utódok túlélési valószí­
nűségét, az apák által elhagyott gyerekekéhez képest. Tehát a férfiak az apai
ráfordításon keresztül növelték teljes genetikai rátermettségüket a következő
generációban. A másik tradicionális válasz megértéséhez fel kell idéznünk
(például a H űtlenség és félték en ység című fejezetben), hogy az evolúciós dön­
tések egy fitnesz költség-nyereség kalkuláció figyelembe vételével alakulnak,
és ez alól a szülői ráfordítás sem kivétel. A szülői ráfordítás valójában igen
energiaigényes tevékenység, hiszen többek között élelem-megosztást, véde­
lemnyújtást is jelent, és jelentős időt von el a további párzások realizálásától
(udvarlás, vetélkedés, tetszés, stb.). Evolúciós értelemben az ősi férfi néző­
pontjából szemlélve a dolgot, adaptív döntést kellett hozni, hogy az időt és
energiát egy utód gondozására és védelmére fordítsa-e ahelyett, hogy egy
másik utódot hozzon létre. Ez a ráfordítás viszont csak akkor térült meg, ha a
férfi a saját gyerekét nevelte, hiszen ennek hiányában elveszíthette genetikai
képviseletét a következő generációban. A házassággal együtt járó párkapcso­
lati elköteleződés adaptív választ jelenthetett az apaság (paternitás) prob­
lémájára. Ennek segítségével a férfiak maximalizálni tudták saját apaságuk
valószínűségét, hiszen a házas életformával járó együttéléssel hatékonyan
ellenőrizhették a nők szexuális elérésének kizárólagosságát.
Hawkes, Rogers és Charnov (1995) azonban azt találta, hogy valószínű­
leg mindkét érvelés téves lehet. A kutatók néhány (játékelméleten alapuló)
modell segítségével levezették, hogy milyen szaporodási sikerrel járhat, ha
egy férfi az erőforrásait az utódai gondozására fordítja szülői gondoskodás
formájában, és milyen, ha annyi nővel alakít ki szexuális kapcsolatot, ameny-
nyivel csak tud. Valamennyi modell azt mutatta, hogy a férfi szülői ráfordí­
tással elért szaporodási nyeresége csak töredéke a párzás maximalizálásával
elért szaporodási nyereségnek. A legérdekesebb eredményt azonban akkor
kapták, amikor egy olyan populációt modelleztek, ahol a férfiak elkötelezett
párkapcsolatban élnek, és a férfiak apasági valószínűsége viszonylag magas
(ami jelentős apai ráfordítással jár együtt). Ugyanis ebbe a populációba olyan
„csaló” férfit helyeztek, aki nem mutat szülői ráfordítást, hanem minden
erejével férjes asszonyok elcsábításán munkálkodik, és egyetlen utódjának a
sorsa sem érdekli. Ehelyett az apai ráfordítást az utódok a felszarvazott fér-
 A házasság evolúciós pszichológiája 193

jektől kapják meg. A kutatók azt vizsgálták, hogy vajon „megéri-e” ebben a
közegben a promiszkuus stratégia alkalmazása. Mivel a csalók szaporodási
nyeresége messze meghaladta a hűséges férjek szaporodási nyereségét, a csa­
lók elszaporodtak a populációban. Egyre többen váltottak ilyen stratégiára. A
megváltozott helyzet kikényszerítette, hogy a férjek több időt szánjanak fe­
leségük őrzésére, hogy megelőzzék a felszarvazással járó fitnesz-veszteséget.
Ez azonban azzal járt együtt, hogy kevesebb lett az apai szülői ráfordítás és
csökkent a populációban a gondoskodó apai viselkedéssel elérhető szaporo­
dási sikeresség. Egyszerűen nem érte meg ezt a stratégiát követni, és egyre
több lett a csaló, promiszkuus stratégiát követő férfi, ami a szülői gondosko­
dás általános csökkenését eredményezte.
Hawkes és kollégái (1995) szerint tehát még egy olyan populációban is
kevéssé fokozható a férfiak szaporodási sikeressége az apai ráfordítás növe­
lésével, ahol az apaság kérdése biztos. Azaz, evolúciós történelmünk során
a férfinak valószínűleg nem származott genetikai nyeresége a házasságból,
illetve a gyerekek neveléséből. Ha a kutatónőnek és munkatársainak igaza
van, akkor vajon milyen evolúciós okok állhatnak a házasság kialakulásá­
nak hátterében? Miért „érte meg” a férfinak támogatni a házasság intéz­
ményét? Két evolúciós pszichológus, Smuts és Gubernick (1992) szerint a
férfi szülői gondoskodását a szexuális szelekció alakította ki, mégpedig úgy,
hogy a nő előnyben részesítette a párválasztás során azt a férfit, akik képes
volt és akart támogatást nyújtani a gyermekgondozásban. Tehát a nő azért
választotta a gondoskodó férfit, mert ennek segítségével növelhette utódai
túlélési és szaporodási esélyeit. De a férfi miért vált gondoskodóvá? Mert
a gondoskodás ellenében a férfinak folyamatos lehetősége nyílt a szexuá­
lis érintkezésre, amely egyben kedvezett az utódokkal kapcsolatos apasági
valószínűség növelésének is. Tehát ezen elmélet szerint a férfi hosszú távú
szülői elköteleződése nem azért alakult ki, mert a gondoskodás által megnőtt
az utód túlélési valószínűsége, amely közvetlenül emelte a férfi teljes ráter­
mettségét. Sokkal inkább a nőtől (az utódgondozásért cserébe) megszerzett
magasabb paternitási bizonyosság miatt érte meg a férfinak az utódokba fek­
tetni. Röviden: a férfiak szülői elköteleződése és a gondoskodás képessége
nem csupán a szülői törekvéseinek egy fajtája, hanem a párzási törekvések
részeként fejlődött ki. Ezért Smuts és Gubernick (1992) szerint a házasság
evolúciója jól magyarázható a párzási törekvések elm életével. A kutatók úgy
képzelik el ezeknek az evolúciós erőknek a munkálkodását az ősi férfiban és
nőben, mintha valamilyen alku köttetett volna közöttük. Eszerint a fitnesz
194 11. Házasság

nyereség tulajdonképpen egyfajta mellékterméke a férfi szülői gondoskodás

evolúciójának, de nem a végső (ultimatív) oka.
Tehát ez a megközelítés kissé más színben tünteti fel a házasság evolú­
ciós eredetét, mint a többi, tradicionális evolúciós pszichológiai magyarázat.
Hagyományosan úgy tartják (Buss, 2000), hogy a nők veleszületett preferen­
ciával rendelkeznek az erőforrásokkal rendelkező férfi iránt, aki képes meg­
szerezni, felhalmozni és megosztani ezeket a forrásokat (az ún. domináns,
vagy magas státuszú férfiak). Ugyanakkor Smuts és Gubernick (1992) azt
állítja, hogy a nők hosszú távú párválasztáskor azokra a jelzésekre érzékenyek
inkább, amelyek előre vetítik, hogy a férfi képes sok időt a gyerekkel és a
családdal tölteni, nem pedig az otthontól távol, az erőforrások megszerzé­
sével foglalkozik, hogy a nap végén fáradtan térjen haza. Ezért a házasság
evolúciójáról alkotott elméletük nagyon közel áll a párválasztási preferenciák
elméletéhez (Buss és Schmitt, 1993).
A házasság evolúciós értelméről szóló elméletek valószínűleg közelebb
visznek az olyan házasságok kialakulásának megértéséhez, amelyek (kölcsö­
nös) párválasztáson alapulnak. Azonban az emberi történelem során számos
olyan kultúrával találkozhattunk (és találkozhatunk ma is), ahol a házasság
nem az egyén választásán alapult, hanem a szülők döntése határozza meg.
Ezekről az elrendezett házasságoVxó\ szól a fejezet további része.

Elrendezett házasság: a szülői választás modellje

Fajunk esetében a sikeres szaporodás a párkapcsolatra (párzásra) kész partner
kiválasztásától is függ. A partnerek nem csak a génjükkel, hanem jelentős
anyagi (pl. pénz, élelmiszer), és nem anyagi (pl. támogatással és védelem­
mel a harcokban és vitákban, pszichológiai támogatással) is hozzájárulnak
a túléléshez és a szaporodáshoz szükséges források megszerzéséhez. Mivel
a párválasztással kapcsolatos döntések komoly következményekkel járnak, a
szülők rendszerint megpróbálják irányítani gyermekeik párkapcsolati elha­
tározásait. Ez a szülői szándék különösen az iparosodás előtti kultúrákban
sikeres. Egy vizsgálat szerint (Apostolou, 2007b), amelyben 190, napjaink­
ban működő vadászó-gyűjtögető társadalmat vetettek egybe, kiderült, hogy
többségükben a párkapcsolatok elsődleges módja az elrendezett házasság,
és csak néhány olyan kultúra volt, ahol a házasságot szabad párválasztás és
udvarlás előzte meg. Számos jelenlegi mezőgazdaságra és pásztorkodásra
 Elrendezett házasság: a szülői választás modellje 195

épülő társadalomban találtak hasonló mintázatot, amelyekben az elrendezett

házasság volt a tipikus (Apostolou, 2010b). Mivel a modem iparosodás előtti
társadalmak ebben a kérdésben hasonlítanak az ősi kultúrákra Lee és Devore
(1968) úgy érvelt, hogy a szülői választás is fontos szexuális szelekciós erő
lehetett az ember evolúciós történelme során (Apostolou, 2007b, 2010b).
Ez az érvelés, bár elfogadható, csak elméleti következtetésen alapul és
nincsen bizonyíték rá. Az ősi múltból származó írásos feljegyzések híján a
kutatók csak a jelenlegi vadászó-gyűjtögető társadalmak vizsgálatával pró­
bálhatják ellenőrizni ezt az elméleti felvetést. Ez azonban mégsem ugyanaz,
mintha az őskori kultúrák életkörülményeinek vizsgálata alapján vonnának
le következtetéseket, így csak közvetett bizonyítékként értelmezhető.
A szülők és utódaik genetikailag nem azonosak, így a párválasztás te­
kintetében nem azonosak az érdekeik, sőt, bizonyos helyzetekben ellenér­
dekeltség is kialakulhat közöttük (Apostolou, 2008; Trivers, 1974.) Például
a szülők és gyerekeik közötti kapcsolati hányados 0,5, de a nagyszülők és
unkáik között már csak 0,25. Ez azt jelenti, hogy az egyén génkészletének
50%-ka átadódik az utódba (a másik 50% a partnertől származik), viszont
a partner családtagjainak génjei csak 25%-ban közösek az utódéval. Való­
színűleg ennek is köszönhető, hogy az emberek érzékenyebbek a potenci­
ális partner genetikai minőségének jelzésére a párválasztáskor, mint annak
rokonságáéra (Buunk Park és Dubbs, 2008; Perilloux, Fleischman és Buss,
2011). A párválasztással kapcsolatos szülő-utód közötti konfliktus lényege,
hogy a szülő attól tarthat, gyereke olyan partnert választ, aki nem segít neki
abban, hogy a szülő genetikai képviseletét maximalizálja. Ezért a törzsfej­
lődés során evolúciós nyomás nehezedett arra, hogy a szülők ellenőrzésük
alatt tartsák utódaik szaporodással kapcsolatos párválasztási döntéseit. V i­
szonylag hosszú ideig kell a szülőknek az utóddal törődni, amíg az eléri
a túléléshez szükséges önállóságot és a szaporodáshoz szükséges életkort,
és az a tény, hogy a szülő fizikailag általában erősebb gyerekénél, lehető­
vé teszi, hogy a szülők kontrollálják gyerekük párkapcsolati választásait
(Apostolou, 2007b).
Mivel (az emlős stratégia értelmében) a nők energetikailag többet fek­
tetnek az utód létrehozásába, mint a férfiak, ezért ökológiai szempontból a
nőket olyan evolúciós erőforrásként is felfogatjuk, amelyhez a férfiak sze­
retnének hozzáférni (Trivers, 1974). A szülők pedig azon keresztül, hogy
kontrollálják gyerekeik párkapcsolatait (szexualitását), ezt az erőforrást is
ellenőrzésük alatt próbálják tartani. A serdülőkorú lányok szülői felügye-
196 11. Házasság

leiének enyhítése olyan súlyos következményekkel is járhatott, mint a nem

kívánt utód születése (Perilloux, Fleischman és Buss, 2008). Ennek megfele­
lően a lányok szülői felügyeletére minden tradicionális kultúrában nagyobb
hangsúly esik, mint a bakéra, amelyet megkönnyít az a tény is, hogy a lányok
általában bzikailag gyengébbek, mint a búk. A szülői választásban is mér­
hető egyfajta nemi különbség: az apák hajlamosabbak gyerekük párválasz­
tásának kontrollálására, mint az anyák. Ebben valószínűleg szerepet játszik
a férbak nagyobb bzikai ereje, a politika intézménye és a fegyverhasználat,
amely a hagyományos kultúrákban mind-mind eszközként szolgál, hogy a
férbak befolyásolhassák gyermekük párválasztását. Sokkal inkább, mint a
nők. A párválasztás feletti szülői ellenőrzés azonban nem lehet teljes mérté­
kű. A szülők nem képesek mindig sikeresen őrizni gyereküket, és kontrolijuk
csökkenhet, ahogy öregszenek és elgyengülnek, illetve, amint a gyerek idő­
sebb, bzikailag is erősebb és függetlenebb lesz.
A Homo nemzetség még csak kb. kétmillió éve jelent meg, és őseink
kb. 10.000 évvel ezelőttig kisméretű, nomád törzsekben, csoportokban él­
tek főként vadászó-gyűjtögető életmódban (Lee és Devore, 1968). Ezt kö­
vetően egyfajta mezőgazdasági forradalom ment végbe, amely együtt járt a
letelepedett életmód megjelenésével és elterjedésével, amely hatással volt az
emberi populáció többségére. Ettől kezdve a megélhetés főként az állatte­
nyésztéstől és a növénytermesztéstől függött, a falvak korlátozott lélekszámú
településszerkezete mellett kialakult a több ezer, vagy több millió háztartás­
nak helyt adó város. Emellett olyan gazdasági változást hozó intézmények is
kialakultak, mint az egyház és a pénz (Bellwood, 2004).
Az ember viszonylag lassan szaporodott, az elmúlt 10.000 évben nagy­
jából 400 generáció született (Irons, 1998). Az állatok megbgyelésén alapu­
ló vizsgálatok azt mutatják, hogy a 400 generáció több mint elegendő egy
jelentős evolúciós változás kialakulásához. Például fogságban tartott ezüst­
rókáknál, amelyeket szelídségre neveltek, és 30 generáció óta emberközel­
ben éltek, csóválták a farkukat, amit korábban nem tettek (Trut, 1999). A
Galápagosz-pintyek csőrének mérete a szárazság miatt pedig már egy gene­
ráció után is képes volt megváltozni (Weiner, 1995). A környezeti tényezők
változása tehát olyan evolúciós nyomásként is felfogható, amelynek hatására
genetikai átalakulás is végbe mehet a szervezetekben (Fisher, 1958). Az em­
lített mezőgazdasági forradalom valószínűleg ilyen drámai környezeti vál­
tozást jelenthetett fajunk számára, amely újfajta szelekciós erőként hatott
az élő szervezetekre. A megfelelő táplálékellátottság következtében megnőtt
 Elrendezett házasság: a szülői választás modellje 197

a mutációk generációnkénti lehetősége, amely a népesség robbanásszerű

növekedésével új génváltozatok elterjedésének lehetőségét hordozta magá­
ban. Elkezdődött egy viszonylag gyors evolúciós átalakulás (Hawks, Wang,
Cochran, Harpending és Moyzis, 2007).
Ezt a feltételezést számtalan kutatási eredmény támasztja alá, amely
bemutatja, hogy az emberi evolúció felgyorsult a legutóbbi 10.000 évben,
a földtörténeti holocén korban (Cochran és Harpending, 2009; Kelley és
Swanson, 2008; Meisenberg, 2008; Neilsen, Hellmann , Hubisz, Bustamante
és Clark, 2007). Az elmúlt 10.000 évben különösen fontos változások men­
tek végben az emberi viselkedésben, amelyek tanulmányozása közelebb vihet
bennünket az emberi elme kialakulásának történetéhez, azaz működésének
minél pontosabb feltérképezéséhez és megértéséhez.

Szülői választások
a történelmi társadalmakban
Ahhoz, hogy megértsük a szülői választás jelentőségét az utódok házastár­
sának kiszemelésében, valószínűleg át kell tekintenünk azokat a hatásokat,
amelyek az utóbbi évezredekben fajunk életmódjában bekövetkeztek. A
szülői választás modellje szerint a vadászó-gyűjtögető életmód átalakulása a
földművelés-pásztorkodásra mintegy magával hozta, hogy a szülőknek na­
gyobb mértékű ellenőrzésre nyílt lehetőségük gyermekük párválasztásával
kapcsolatban. Ez főként azért alakulhatott így, mert a mezőgazdálkodással
foglalkozó társadalmakban élők jelentősebb anyagi javakat tudtak felhal­
mozni (mint a vadászó-gyűjtögető kultúrákban), és a házasulandó fiatal
engedetlenségével az így örökölhető vagyon sorsa is kockán forgott. Mivel
az örökösödés alapvető fontosságú volt ezekben az agrártársadalmakban, az
örökösödési jog manipulálásának hatékony módja lehetett a párválasztás,
azaz a házasságok irányítása (Apostolou, 2011a).
Természetesen a szülők saját vagyonuknál többet is kockáztattak azzal,
ha gyermekük engedetlen volt. Például elképzelhető, hogy egy vonzó, ma­
gas párértékkel rendelkező lány (aki rendelkezett az egészségesség és termé­
kenység fenotípusos kulcsaival) megszökött egy jóképű, de szegény férfival,
ahelyett, hogy a szülők által elrendezett házasságot kötött volna egy nem
annyira vonzó, de gazdag férfival (aki birtokolja az alapvető erőforrásokat,
pénzt, állatot, földet, stb.). Ebben az esetben a szülők nem csupán a gazdag
198 11. Házasság

férj vagyonához való hozzáférést veszíthették volna el, hanem számolniuk

kellett azzal is, hogy a jóképű, ugyanakkor szegény vejük esetleg éppen az
ő vagyonukra vet szemet. Tehát az utódok párkapcsolati döntéseinek szülői
kontrolljára erős szelekciós nyomás nehezedett ezekben a történelmi társa­
dalmakban (Apostolou, 2010c).
Sőt, az effajta szülői felügyelet elsősorban a lánygyermekekre irányult,
akik - emlős szaporodási stratégiánk miatt - szűkös reproduktív erőforrás­
nak bizonyultak. Az apák nagyobb testi erejük miatt jobban érvényesíteni
tudták a szülői kontrollt, mint az anyák, hiszen hagyományosan ők kezelték
a fegyvereket is. A pásztorkodó-földművelő kultúrákban - összehasonlítva
az ősi vadászó-gyűjtögető társadalmakkal - felértékelődött a férfiak jelen­
tősége a nőkhöz képest. Emellett az agrártársadalmakban a lényegesen több,
felhalmozható erőforrás olyan csoportok közötti konfliktusok forrásává vált,
amelyben a cél a másik csoport erőforrásai feletti kontroll megszerzése. En­
nek érdekében nagyobb hangsúly helyeződött a fegyverhasználatra és a há­
borúzásra (pl. Spártában), amely lehetővé tette, hogy a társadalmon belül
a férfiak magasabb státuszt és hatalmat birtokoljanak, mint a nők. Mindez
abba az irányba mutatott, hogy a családokban a döntéshozatal a férfiak ke­
zében összpontosult.
Amikor Apostolou (2010c) tizenhat történelmi társadalmat elemzett a
szülői választás modelljének szempontjából, azt találta, hogy a szülők va­
lóban erős befolyást gyakorolnak gyermekeik házassági döntéseire. Ez a
kontroll kifejezettebb volt az apák esetében, mint az anyáknál, és erősebb­
nek bizonyult a lánygyermekeknél, mint a fiúknál. A szülői kontrollnak ter­
mészetesen több formája is van. További vizsgálatokból az is kiderül, hogy
a mai jóléti társadalmakban a szülők későbbi életkorban tartanák megfe­
lelőnek gyermekük (különösen lányaik) házasságát és szexuális tapaszta­
latszerzését, mint azt gyermekük szeretné (Apostolou, 2010d). Egy újabb
vizsgálatban tizenkét különféle szülői manipulativ taktikát is azonosítottak,
amellyel a modern ipari társadalmakban élő szülők eredményesen befolyá­
solják gyermeküket és annak partnerét (Apostolou, 2013). Az egyik nyilván­
való manipulációs taktika (amelyet „kivel kéne házasodnod”-nak neveztek
el) alkalmazásánál a szülők értékelik gyermekük partnerét. Pozitív vissza­
jelzést adnak róla, ha az illető megfelel elvárásaiknak (pl. „ha hozzámész
ehhez a gazdag fiúhoz, mindened meglesz az életben, amit csak szeretnél”),
és negatívat, ha az illető nem egyezik elképzeléseikkel (pl. „már vannak gye­
rekei az előző házasságából, és a fele fizetése arra fog menni”). Egy másik
 A szülői választások a történelmi társadalmakban 199

manipulációs taktika az ún. „gardírozás”, amelynek a lényege, hogy a szülők

megelőzzék gyermekük kapcsolatának elmélyülését egy esetleges nemkívá­
natos partnerrel. Ilyenkor a szülők rendszerint csatlakoznak gyermekükhöz
különböző társas eseményeken, amelyek alkalmával megfigyelik gyermekük
barátját vagy barátnőjét, sőt gyakran kémkednek az illető után, és telefon-
beszélgetéseket hallgatnak le, vagy levelezéseket olvasnak el. Az sem ritka,
hogy más családtagokat vagy barátokat kérnek ilyen „kémkedésre”, akik je­
lentenek nekik megfigyeléseikről. Ennél talán még erősebb taktika a „gátlás­
talanság”, amelynek elsődleges célja a nemkívánatos partner reputációjának
aláásása. Ilyenkor a szülők nem riadnak vissza attól sem, hogy hazugságok­
kal próbálják negatív színben feltüntetni a partner viselkedését, jellemét (pl.
„amikor nem voltál itthon, láttuk őt egy másik férfival”). A legközvetlenebb
manipulációs taktika talán a „kényszerítés”, amelynek lényege, hogy a szülők
gyakran megfenyegetik gyermeküket, ha az nem szakít az általa választott,
de a szülők számára nem kívánatos partnerrel. Ilyenkor a szülők kilátás­
ba helyezik gazdasági támogatásuk visszavonását, vagy érzelmileg zsarolják
gyermeküket.
A házasság evolúciós eredetének tehát számos magyarázatával találkoz­
hatunk, amelyek talán segítenek megérteni, hogy milyen szerepet töltött be a
párkapcsolatoknak e formája az emberré válás során, illetve az utóbbi néhány
évezredben. Milyen pszichológiai kérdéseket vet fel a házasság intézménye
a mai modern társadalmakban? Fontos-e a házasság egyáltalán a bejegyzett
élettársi kapcsolatok korában? Erről szól a fejezet utolsó része.

A házasság problémái
a modern társadalmakban
Bár két ember intim kapcsolata első látásra valóban „magánügynek” tűnhet,
azt, hogy miként vélekedünk erről, mit tartunk fontosnak a párkapcsolat­
ban, nagyban befolyásolja a közösség normája, hiedelemvilága - egyszóval
a kultúra, amelyben élünk. A modern liberális demokráciákban (amely fő­
ként Észak-Amerika, Ausztrália és Európa államaira jellemző) a házasság
intézménye átalakulóban van a korábbi évszázadokhoz képest. Számos té­
nyező hatására (pl. a XIX. és XX. század filozófiai irányzatai, társadalmi­
gazdasági folyamatai) gyökeresen megváltozott az, amit korábban például a
családról, a párkapcsolatról, vagy a nemi szerepekről gondoltak az emberek.
2 0 0 11. Házasság

Miközben a modern társadalmakban a párkapcsolatokra rendkívüli hang­

súly helyeződik az egyén életében, sőt a vizsgálatok szerint a nyugati ember
számára a boldogság egyik szinonimája a harmonikus párkapcsolat, paradox
módon a házasságkötések száma ezekben az országokban évről-évre csök­
ken. Vajon milyen pszichológiai feladatokat ad az egyén számára a házasság
problematikája?
Mivel a házasság nagyban hasonlít a Buss és Schmitt (1993) által fel­
vetett párválasztási stratégiák elméletében leírt hosszú távú párkapcsolati
kontextushoz, ennek alapján tekintjük át, hogy a házasság kérdése milyen
pszichológia problémákat vet fel. Az első kérdéskör a m egfelelő pa rtn er ki-
választásávA foglalkozik. A hosszú távú elköteleződésre képes és hajlandó
partner megtalálásával. Ez azt jelenti, hogy az egyénnek ki kell tudnia válasz­
tani a lehetséges - és számára vonzó - partnerek közül azt (azokat), aki(k)
megfelel(nek) a kritériumoknak. A párkapcsolati elköteleződés felmérése
általában az adott kultúra által előírt módon, az udvarlási rituálé keretében
történik. Ennek evolúciós funkciója pedig éppen a másik állhatatosságának,
megbízhatóságának, szexuális hűségének, lojalitásának tesztelése (Penke,
& Asendorpf, 2008). Természetesen ezek nem feltétlenül tudatosodnak a
partnerekben, az udvarlás során (a randik alkalmával, az együtt járás, esetleg
összeköltözéssel járó együttélés időszakában), hanem inkább érzések formá­
jában köszönnek vissza. Ezek segítségével az egyén képet kaphat arról, hogy
milyen mértékben illeszkednek egymáshoz partnerével, milyen az összhang
közöttük, milyen a párkapcsolati szerepmegosztás (pl. rugalmasan vagy me­
reven kezelik a nemi szerepeket), amelyek előre vetíthetik a felek későbbi
párkapcsolati karrierjét.
A hosszú távú kapcsolat másik fontos kérdése - miután tudja az ember,
melyik potenciális partnerrel kerülne szívesen közelebbi kapcsolatba - hogy
vajon fel tudja-e kelteni az egyén az általa vágyott partner párkapcsolati ér­
deklődését, tetszését? Ez azt jelenti, hogy aki - amellett, hogy tudja, mit
keres egy partnerben —még saját párkapcsolati értékével is tisztában van,
az könnyebben tud érvényesülni a „párválasztás piacán”, mint a saját magát
alul-, vagy túlértékelők (Buss, 1988b). Bár meg kell jegyezni, hogy a tradi­
cionális nemi szerepeknek megfelelő beállítódású, de ellentétes önértékelési
problémákkal rendelkezők gyakran találnak egymásra. A magában nagyon
bizonytalan, saját sorsáért felelősséget nehezen vállaló, a szerepléstől visz-
szariadó (önmagát alulértékelő) nő és a gátlástalan, mindenről vélemény­
nyel rendelkező és azt valamennyi helyzetben kinyilvánító, irányító típusú
 A házasság problémái a modern társadalmakban 2 0 1

(önmagát túlértékelő) férfi kapcsolata egyfajta komplementer módon is mű­

ködhet. Mindenesetre a házasság alapvető pszichológiai kérdése, hogy ké­
pes-e az ember megszerezni azt a partnert, akivel ilyen típusú kapcsolatot
alakíthat ki. Mivel napjainkban a mi kultúránkban nem a szülők választanak
gyerekeiknek házastársat (tehát nem is rajtuk múlik a házasság sikere), ezért
viszonylag nagy felelősséget vállalnak azok, akik nyilvánosan megváltják egy­
más iránti elköteleződésük szándékát, és esküt tesznek.
A házasság következő párkapcsolati problémája a pa rtn er megtartása
(Campbell & Ellis, (2005). Tágabb értelemben itt arról van szó, hogy az idő
múlásával miként lehet folyamatosan megújítani egy kapcsolatot úgy, hogy
abban mindketten jól érezzék magukat. Számos nehézség adódhat a közös
szokások kialakításából, a másik eltérő ritmusának tolerálásából és a felek
eltérő ütemű pszichológiai fejlődéséből, amelyek mind próbára teszik a há­
zastársak konfliktuskezelési képességét. A családi életciklus modell szerint a
(házas)párok folyamatosan kríziseket élnek át, ahogy a gyerekeik felnövése
során újabb és újabb családi életciklusba kerülnek, amelyben periódusonként
más-más szabályrendszer szerint kell élniük (Lansing 8c Kish, 1957). Azok
a házaspárok, akik nyitottabbak erre a folyamatos változásra és még örömöt
is találnak az együttlétben, nagy valószínűséggel együtt maradnak, akik nem
képesek alkalmazkodni a megváltozott helyzetekhez, szakítanak és elválnak.
Szűkebb értelemben a partner megtartása olyan viselkedési stratégiákat je­
lent, amely alkalmazásával az egyén valóban el tudja érni, hogy partnere ész­
revegye gondoskodását, szeretetét, ráirányuló figyelmét. Természetesen ide
tartozik a féltékenység is (amelyről a H űtlenség ésfélték enység című fejezetben
olvashatunk).
Mivel az elmúlt évszázadokban átalakult a házasság definíciója (köl­
csönös, romantikus szerelmen alapuló választáson nyugszik), a házastársak­
kal kapcsolatos elvárások is merőben átalakultak. Manapság a partner több
mint egy olyan mellénk beosztott, vagy választott (munka)társ, akivel kö­
zösen kell vinnünk a család, a háztartás és gyerekek dolgait, és ha a szüléink
jól választottak nekünk, akkor talán kedvelhető ez a társ. Manapság elvár­
juk az általunk választott partnertől, hogy legyen megértő, elfogadó velünk,
támogasson bennünket, ha bajban vagyunk, legyen szórakoztató, akivel jó
együtt kikapcsolódni, legyen szenvedélyes szexuális partner, akivel kielé­
gítő nemi életet élhetünk. Továbbá, legyen jó szülőtárs, aki megbízható, és
akivel szeretetteljes családi harmóniát teremthetünk a gyerekeink számára.
Valamint legyenek hasonló céljai, vágyai, tervei, amelyek beleillenek a saját
2 0 2 11. Házasság

életutunkba. Olyan valaki legyen, akivel meg lehet jelenni mások előtt, aki­
re mások is vágynának, de akire büszkék lehetünk, hogy a mi partnerünk,
hiszen ettől még értékesebbnek érezhetjük magunkat. Olyan legyen, aki
hűséges, de elég szabadságot, személyes fejlődési lehetőséget és emberi tar­
tást ad nekünk.

* * *

Ebben a fejezetben a házasság evolúciós gyökereiről olvashattunk. Áttekin­

tettük, hogy ennek az alapvetően kulturális rítusokon megvalósuló társas
szövetségnek milyen lehetséges adaptív magyarázatait írták le a kutatók. A
témával foglalkozó szakemberek ugyanis azt feltételezik, hogy a törzsfejlő­
dés során a párkapcsolati és szexuális elköteleződésnek ez a formája nagy­
ban hozzájárult a szaporodási sikerességhez, illetve a túlélő utódok nagyobb
számához. íg y a történelem előtti időkben, amikor a népesség expanzióját
nem korlátozta olyan mértékben a globális erőforrások hiánya, mint napja­
ink nyugati társadalmaiban, a házasság elterjedése valóban együtt járhatott
fajunk túlélésével. Ez a fajta magyarázat pedig talán segít megérteni, hogy
a jóléti társadalmakban miért egyre kevésbé fontos a házasság a fiatal gene­
rációk számára, és hogy ez milyen típusú kapcsolati problémákhoz vezet a
hétköznapokban.

További olvasmányok:
Bereczkei, T. (2010). Evolúciós pszichológia. Budapest, Osiris Kiadó.
Csányi, V. (1999). Az em beri természet. Budapest, Vince Kiadó.
Csányi, V. (2006).Az em beri viselkedés. Budapest, Sanoma Kiadó.
Passingham, R. E. (1988). Az em berré váltfőem lős. Budapest, Gondolat Kiadó.
 F elhasznált irodalom

Aberle, D. F., Bronfenbrenner, U., Hess, E. H., Miller, D. R., Schneider, D. M ., 8c

Spuhler, J. N. (1963). The incest taboo and the mating patterns of animals. American
Anthropologist, 6S(2), 253-265.
Alcock, J. (1998) A nimal B ehavior An E volutionary Approach. Sinauer Associates, Inc.
Alcock,J. (2001). The trium ph o f sociobiology. New York: Oxford University Press.
Alexander, R. D., 8c Noonan, K. M. (1979). Concealment of ovulation, parental care,
and human social interaction. In N.A. Chagnon 8c W. Irons (Eds.), E volutionary
biology an d humati social behavior: An anthropological perspective, (pp. 402-435.) North
Scituate, MA: Duxburry.
Altman, I., 8c Ginat, J. (1996). Polygamous fa m ilies in contemporary society. Melbourne:
Cambridge Univ. Press.
Andersen, P. A., Eloy, S. V., Guerrero, L. K.,8cSpitzberg, B. H. (1995). Romantic jealousy
and relational satisfaction: A look at the impact ofjealousy experience and expression.
Communication Reports, 8, 77-85.
Andersson, M. (1982). Sexual selection, natural selection, and quality advertisements.
Biological Jou rn a l o f the Linnean Society, 17, 375-393.
Andersson, M . B. (1994). Sexual selection. Princeton, N.J.: Princeton University Press.
Angell, R. C. (1936). The fa m ily encounters the Depression. New York: Charles Scribner’s
Sons.
Apostolou, M . (2007a). Elements of parental choice: The evolution of parental prefer­
ences in relation to in-law selection. E volutionary Psychology, 5, 70-83.
Apostolou, M. (2007b). Sexual selection under parental choice: The role of parents in the
evolution of human mating. E volution an d Human Behavior, 2 8 ,403-409.
Apostolou, M. (2010a). Parental choice: W hat parents want in a son-in-law and a daughter-
in-law across 67 pre-industrial societies. British Jou rn al o f Psychology, 101,695- 704.
Apostolou, M . (2010b). Sexual selection under parental choice in agropastoral societies.
E volution an d Human Behavior, 31, 39-47.
Apostolou, M . (2010c). Sexual Selection under Parental Choice: Evidence from Sixteen
Historical Societies, E volutionary Psychology, 10(3), 504-518.
Apostolou, M. (2010d). Parent-offspring conflict over mating: The case of mating age.
E volutiotiary Psychology, 8, 365-375.
204 Felhasznált irodalom

Apostolou, M . (2011a). Inheritance as an instrument of parental control over mating.

Jou rn a l o f Social an d Personal Relationships, 28, 374-382.
Apostolou, M. (2011b). Parent-offspring conflict over mating: Testing the tradeoffs hy­
pothesis. E volutionary Psychology, 9, 470-495.
Apostolou, M. (2013). Do as we wish: Parental tactics of mate choice manipulation. E vo­
lutionary Psychology, 11,795-813.
Archer, J. & Mehdikhani, M . (2000). Strategic Pluralism: Men and Women Start From a
Different Point. B ehavioral an d Brain Sciences 23 (4): 588-588.
Aron, A., & Westbay, L. (1996). Dimensions of the prototype of love. Jou rn al o f Personal­
ity a n d Social Psychology, 70(3), 535.
Aronson, E., &Linder,D. (1965). Gain and loss of esteem as determinants of interpersonal
attractiveness. Jou rn a l ofE xperifnental Social Psychology, 1(2), 156-171.
Asendorpf, J. B., & Wilpers, S. (1998). Personality effects on social relationships. Jou rn al
o f Personality an d Social Psychology, 74(6), 1531-1544.
Atkins, D. C., Baucom, D. H., & Jacobson, N. S. (2001). Understanding infidelity: Cor­
relates in a national random sample. Jou rn a l o f Family Psychology, 15, 735-749.
Baer, D., & McEachron, D. L. (1982). A review of selected sociobiological principles:
Application to hominid evolution: I. The development of group social structure./o«r-
nal o f Social and B iological Structures, 5(1), 69-90.
Bailey, J. M ., Gaulin, S., Agyei, Y. A. & Gladue, B. A. (1994). Effect of gender and sexual
orientation on evolutionarily relevant aspects of human mating psychology. Jou rn al o f
Personality and Social Psychology, 66,1081-1093.
Baker, R. R., & Beilis, M. A. (1993). Human sperm competition: ejaculate manipulation
by females and a function for the female orgasm. A nimal behaviour, 46(5), 887-909.
Barber, N. (1995). The evolutionary psychology of physical attractiveness: Sexual selec­
tion and human morphology. E thology a n d Sociobiology, 16, 395-424.
Barrett, L., Dunbar, R., Lycett, J. (2002). Human E volutionary Psychology. Princeton, NJ:
Princeton Univ. Press.
Barrientos, A. (1998). Pension reform in Latin America. Aldershot: Ashgate.
Bartholomew, K. (1990). Avoidance of intimacy: An attachment perspective. Jou rn a l o f
Social a n d Personal Relationships, 7 ,147-178.
Baumeister, R. F. &Twenge, J. M . (2002). Cultural suppression of female sexuality. R e­
v ie w o f General Psychology, 6,166-203.
Baumeister, R. F. (1998). The self. In D. T. Gilbert, S. T. Fiske, & G. Lindzey (Eds.), The
handbook o f social psychology (4th ed., pp. 680-740). New York: McGraw-Hill.
Beall, C. M ., Goldstein, M . C. (1981). Tibetan fraternal polyandry: A test of sociobio­
logical theory. A merican A nthropologist, 83,5-12.
Bélanger, C., Sabourin, S., & El-Baalbaki, G. (2012). Behavioral Correlates of Coping
Strategies in Close Relationships. Europe's Jou rn a l o f Psychology, #(3), 449-460.
 Felhasznált irodalom 205

Bellwood, P. (2004). F irst fa rm ers: The origins o f agricultural societies. New York: W iley-
Blackwell.
BelskyJ. (1997) Attachment, mating, and parenting: An evolutionary interpretation. Hu­
man N ature, 8: 361-381.
Belsky, J., Steinberg, L. 8c Draper, P. (1991). Childhood experience, interpersonal devel­
opment, and reproductive strategy: An evolutionary theory of socialization. Child
D evelopm ent, 62, 647-670.
Bem, S. L. (1974) The measurement of psychological androgyny. Jou rn al o f C onsulting and
Clinical Psychology, 42,255-162.
Bereczkei, T. (2010). E volúciós pszichológia. Budapest, Osiris Kiadó.
Bereczkei, T. (2012). R ejtett indítékok a párkapcsolatokban. Vonzalom, párválasztás, szexu­
alitás. Budapest, Kulcslyuk Kiadó.
Bereczkei, T., 8c A. Csanaky (1996) Evolutionary pathway of child development. Lifestyles
of adolescents and adults from father-absent families. Hu?nan Nature, 7,268-280.
Bereczkei,T., Gyuris, P., Köves, R, and Bernath, L. (2002) Homogamy, genetic similarity,
and imprinting; parental influence on mate choice preferences. Personality and
In divid ua l D ifferences 33: 677-690.
Bereczkei, T., Voros, Sz., Gal, M ., 8c Bernath, L. (1997) Resources, attractiveness, family
commitment: reproductive decisions in human mate choice. E thology, 103,681-699.
Berman, J. R., Adhikari, S. R, 8c Goldstein, I. (2000). Anatomy and physiology of female
sexual function and dysfunction. European urology, 38(1), 20-29.
Berscheid, E., 8c Graziano, W. (1979). The initiation of social relationships and interper­
sonal attraction. In R. L. Burgess 8c T. L. Huston (Eds.), Social exchange in developing
relationships (pp. 31-60). New York: Academic Press.
Betzig, L. (1989). Causes of Conjugal Dissolution: A Cross-Cultural Study. Current An­
thropology 30,654-676.
Betzig, L. L. (1986). Despotism and differential reproduction: A D arw inian v ie w o f history.
New York: Aldine de Gruyter.
Biliig, M. S. (1992). The marriage squeeze and the rise of groomprice in India’s Kerala
Statz. Jou rn a l o f C om parative Family Studies, 23(2), 197-216.
Birnbaum, G. E., 8c Laser-Brandt, D. (2002). Gender differences in the experience of
heterosexual intercourse. Canadian Jou rn a l o f Human Sexuality, 11(3/4), 143-158.
Bixler, R. H. (1982). Sibling incest in the royal families of Egypt, Peru, and Hawaii. Jou r­
nal o f Sex Research, 18(3), 264-281.
Bjorklund, D. E, 8c Shackelford, T. K. (1999). Differences in parental investment con­
tribute to important differences between men and women. Current D irections in Psy­
chological Science, 8, 86-89.
Bleske, A. L. 8c Buss, D. M. (2000). Can men and women be just friends? Personal R ela­
tionships, 7,131-151.
206 Felhasznált irodalom

Blumstein, R, 8t Schwartz, P. (1983). A merican couples. New York: Morrow.

Blurton Jones, N. (1986) Bushman birth spacing: A test for optimal interbirth intervals.
E thology an d Sociobiology, 7, 91-105.
Bodenmann, G. (1995). A systemic-transactional conceptualization of stress and coping
in couples. Swiss Jou rn a l o f Psychology, 54, 34-49.
Bodenmann, G. (2005). Dyadic coping and its significant for marital functioning. In T.
Revenson, K. Kayser, & G. Bodenmann (Eds.), Couples coping w ith stress: E m erging
perspectives on dyadic coping (pp. 33-50). Washington, D.C.: American Psychological
Association.
Bodenmann, G., Ledermann,T., & Bradbury,T. N. (2007). Stress, sex, and satisfaction in
marriage. Personal R elationships, 14, 407-425.
Bodenmann, G., Ledermann, T , Blattner-Bolliger, D., & Galluzzo, C. (2006). The as­
sociation between everyday stress, critical life events, and sexual dysfunction. Jou rn al
o f N ervous and M ental Disease, 194, 494-501.
Bodenmann, G., Pihet, S., & Kayser, K. (2006). The relationship between dyadic coping,
marital quality and well-being: A two-year longitudinal study. Journal o f Family Psy­
chology,20(3) 485-493.
Bogaert, A. E, & Sadava, S. (2002). Adult attachment and sexual behavior. Personal R e­
lationships, 9 ,191-204.
Bogin, B. (1994). Adolescence in evolutionary perspective. Acta Pediátrica Supplement,
406,29-35.
Borgerhoff Mulder, M . (1988). Kipsigis bridewealth payments. In L. Betzig, M . Borger-
holf Mulder, & P. Turke (Eds.), Human reproductive behavior: A D arwinian perspec­
tive. Cambridge, UK: Cambridge Univ. Press.
Borgerhoff Mulder, M. (1992). Women’s strategies in polygynous marriage. Human Na­
ture, 3,45-70.
Borgerhoff Mulder, M. (2000). Optimizing offspring: the quantity-quality tradeoff in
agropastoral Kipsigis. E volution a n d Human Behavior. 21, 391-410.
Borgerhoff Mulder, M . (1998). The demographic transition: are we any closer to an evo­
lutionary explanation?. Trends in E cology an d E volution. Pi, 266-270.
Bornstein, R. F. (1989). Exposure and affect: Overview and meta-analysis of research,
1968-1987. Psychological bulletin, 106(2), 265-289.
Bowlby, J. (1969/1982). A ttachment and loss: Volume.1. A ttachment (2nd ed.). New York:
Basic Books. (Original work published 1969.)
Bowlby, J. (1973). A ttachment an d loss: Volume. 2 .Separation: Anxiety and anger. New York:
Basic Books.
Bowlby, J. (1980). A ttachment an d loss: Volume.3 . Sadness an d depression. New York: Ba-
sicBooks.
 Felhasznált irodalom 207

Brantley, A., Knox, D., 8c Zusman, M. E. (2002). W hen and why gender differences in
saying” I love you” among college students. College Student Journal, 36(4), 614-615.
Brennan, K. A. 8c Shaver, P. R. (1995). Dimensions of adult attachment, affect regulation,
and romantic relationship functioning. Personality an d Social Psychology Bulletin, 21,
267-283.
Brennan, K. A., Wu, S., 8c Loev, J. (1998). Adult romantic attachment and individual
differences in attitudes toward physical contact in the context of adult romantic re­
lationships. In J. A. Simpson 8c W. S. Rholes (Eds.), A ttachment Theory and Close
Relationships (pp. 394-428). New York, NY: Guilford.
Bretschneider, P. (1992). Sociobiological models of polygyny: A critical review.A nthropos,
87,183-191.
Brock, T. C. (1991). The evolution o f p a ren ta l care. Princeton, N.J.: Princeton University
Press.
Brown, W. M ., 8c Moore, C. (2002). Smile asymmetries and reputation as reliable
indicators of likelihood to cooperate: An evolutionary analysis. In S. P. Shohov
A.), A dvances in Psychology Research (Vol. 11, pp. 59-78). New York: Nova Science
Publishers.
Buck, R. (2002). The genetics and biology of true love: Prosocial biological affects and the
left hemisphere. Psychological R eview , 109(4), 739-744.
Buller, D.J. (2005). A daptm g M inds: E volutionary Psychology an d the Persistent Quest f o r
Human Nature. Cambridge, M .A.: M IT Press.
Burgess, E. W ., 8c Cottrell Jr, L. S. (1939). P redicting success or fa ilu re in m arriage. N ew
York: Prentice-Hall.
Burns, A. (1984). Perceived causes of marriage breakdown and conditions of Yik. Jou rn al
o f M arriage and the Family, 46, 551-562.
Burr, W. R. (1973). 'Theory construction an d the sociology o f the fa m ily. New York: John
W iley 8c Sons.
Burr, W. R., 8c Klein, S. R. (1994). R eexam ining fa m ily stress: N ew theory an d research.
California: Sage Publications.
Buss, D. 8c Schmitt, D. (1993). Sexual strategies theory: an evolutionary perspective on
human mating. Psychological R eview , 100, 204-232.
Buss, D. M . (1988a). Love acts: The evolutionary biology of love. In R. J. Sternberg and
M. L. Barnes (Eds.), The psychology o f lo v e (pp. 100-118). New Haven, CT: Yale Uni­
versity Press.
Buss, D. M. (1988b). The evolution of human intrasexual competition: Tactics of mate
attraction .Jou rna l o f Personality and Social Psychology, 54, 616-628.
Buss, D. M . (1989). Sex differences in human mate preferences: Evolutionary hypotheses
testing in 37 cultures. B ehavioral and Brain Sciences, 12,1-49.
208 Felhasznált irodalom

Buss, D. M. (1994). The evolution o f desire: Strategies o f human m ating. New York: Basic
Books.
Buss, D. M. (2000). The datigerous passion: Why jealou sy is as necessary as lo ve an d sex. New
York: Free Press.
Buss, D. M. (2006). The evolution of love. In R ,J. Sternberg and K. Weis (Eds.), The new
psychology o f love (pp. 65-86). New Haven, CT: Yale University Press.
Buss, D. M ., & Schmitt, D. P. (1993). Sexual strategies theory: A contextual evolutionary
analysis of human mating. Psychological R eview , 100,204-232.
Buss, D. M ., Kenrick, D. T. (1998). Evolutionary social psychology. In: Gilbert, D.T.,
Fiske, S.T., Lindzey, G. (eds.) Handbook o f Social Psychology , 4th edn. New York:
McGraw-Hill.
Buss, D. M ., Larsen, R. J., Westen, D., & Semmelroth, J. (1992). Sex differences in jeal­
ousy: Evolution, physiology, and psychology. Psychological Science, 3 ,251-255.
Buss, D. M ., Shackelford, T. K., Kirkpatrick, L. A., Choe, J., Lim, H.G., Hasegawa, M.,
et al. (1999). Jealousy and the nature of beliefs about infidelity: Tests of competing
hypotheses about sex differences in the United States, Korea, and Japan. Personal
Relationships, 6 ,125-150.
Buss, D. M . (2008). E volutionary psychology: The n ew science o f the m ind (3rd ed.). Boston:
Allyn & Bacon.
Buss, D. M ., & Haselton, M.G. (2005). The evolution of jealousy. Trends in C ognitive
Science, 9,506-507
Buss, D.M., Schackelford,T.K., & L e Blanc, G.J. (2000) Number of children desired and
preferred spousal age difference: context/specific mate preference patterns across 37
cultures. E volution a n d Human B ehavior 21: 323-332.
Buss, D. M . (1985). Human mate selection. American Scientist. 73, 47-51.
Buunk, A. R, Park, J. H., and Dubbs, S. L. (2008). Parent-offspring conflict in mate pref­
erences. R eview o f G eneral Psychology, 12, 47-62.
Buunk, A. P., & Dijkstra, P. (2006). The threat of temptation: Extradyadic relationships
and jealousy. In D. Perlman & A. L. Vangelisti (Eds.), The Cambridge handbook o f per­
sonal relationships (pp. 533-556). New York: Cambridge University Press.
Buunk, B. P. (1980a). Sexually open marriages: Ground rules for countering potential
threats to marriage. A lternative Lifestyles, 3 ,312-328.
Buunk, B. P. (1980b). Extramarital sex in the Netherlands: Motivations in social and
marital context. A lternative Lifestyles, 3, 11-39.
Buunk, B. P. (1987). Long-term stability and change in sexually open marriages. In L.
Shamgar-Handelman & R. Palomba (Eds.), A lternative patterns o f fa m ily life in m od­
em societies (pp. 61-72). Collana Monografie 1 Rome: Istituto di Ricerche sulla Popo-
lazione.
 Felhasznált irodalom 209

Buunk, B. P. (1991). Jealousy in close relationships: An exchange-theoretical perspec­

tive. In P. Salovey (Ed.), The psychology o f jea lou sy and en v y (pp. 148-177). New York:
Guilford Press.
Buunk, B. P. (1997). Personality, birth order and attachment styles as related to various
types of jealousy. Personality an d Individ ua l D ifferences, 23, 997-1006.
Buunk, B. R, & Bakker, A. B. (1997). Commitment to the relationship, extradyadic sex,
and AIDS-preventive behavior. Jou rn a l o f A pplied Social Psychology, 2 7 ,1241-1257.
Buunk, B. P , & Hupka, R. B. (1987). Crosscultural differences in the elicitation of sexual
jealousy. Jou rn a l o f Sex Research, 2 3 , 12-22.
Buunk, B. P., 8c Van Driel, B. (1989). Variant lifestyles an d relationships Newbury Park,
CA: Sage.
Buunk, B. R, Angleitner, A., Oubaid, V., 8c Buss, D.M. (1996). Sex differences in jealousy
in evolutionary and cultural perspective: Tests from the Netherlands, Germany, and
the United States. Psychological Science, 7, 359-363.
Buunk, B. P., Dijkstra, R, Fetchenhauer, D., 8c Kenrick, D.T. (2002) Age and gender dif­
ferences in mate selection criteria for various involvment levels. Personal Relationships
9: 271-278.
Cain, V. S., Johannes, C. B., Avis, N. E., Mohr, B., Schocken, M ., Skurnick,J., 8cOry, M.
(2003). Sexual functioning and practices in a multi-ethnic study of midlife women:
Baseline results from swan .Jou rn a l o f Sex Research, 4 0 (f), 266-276.
Cameron, C., Oskamp, S., 8c Sparks, W. (1977). Courtship American style: newspaper
ads. Family Coordinator, 27-30.
Campbell, L. 8c Ellis, B. J. (2005) Commitment, Love, and Mate Retention. In: Buss, D.
M . (Ed.) The Handbook o f E volutionary Psychology. John W iley 8c Sons, Inc., Hobo­
ken, New Jersey. Pp. 419-446.
Campbell, L., Simpson,J. A., Kashy, D., &Fletcher, G. J. O. (2001). Ideal standards, the
self, and flexibility of ideals in close relationships. Personality and Social Psychology
Bulletin, 27,447-462.
Cann, A., 8c Baucom, T. R. (2004). Former partners and new rivals as threats to a rela­
tionship: Infidelity type, gender, and commitment as factors related to distress and
forgiveness. Personal Relationships, 11(3), 305-318.
Carael, M ., Cleland, J., Deheneffe, J. C., Ferry, B., & Ingham, R. (1995). Sexual behavior
in developing counties: Implications for HIV control. AIDS, 9,1171-1175.
Caralis, D., 8cHaslam, N. (2004). Relational tendencies associated with broad personality
dimensions. Psychology an d Psychotherapy: Theory, Research an d Practice, 77(3), 397-
402.
Carmichael, M. S., Humbert, R., Dixen, J., Palmisano, G., Greenleaf, W., 8c Davidson, J.
M . (1987). Plasma oxytocin increases in the human sexual response. Jou rn al o f Clinical
E ndocrinology & M etabolism, 64(1), 27-31.
2 1 0 Felhasznált irodalom

Carnelley, K. B., Pietromonaco, P. R., 8cjaffe, K. (1996). Attachment, caregiving, and

relationship functioning in couples: Effects of self and partner. Personal Relationships,
3(3), 257-278.
Caspi, A., Bolger, N., 8c Eckenrode, J. (1987). Linking person and context in the daily
stress process .Jou rn a l o f Personality and Social Psychology, 52,184-195.
Cavan, R. S., & Ranck, K. H. (1938). rI he fa m ily an d the depression. Chicago: University
of Chicago Press.
Charny, I. W., 8cParnass, S. (1995). The impact of extramarital relationships on the con­
tinuation of marriages. Jou rn a l o f Sex andM aritalTherapy, 2 1 ,101-115.
Cherkas, L. F., Oelsner, E. C., Mak, Y. T., Valdes, A., 8c Spector, T. D. (2004). Genetic
influences on female infidelity and number of sexual partners in humans: a linkage
and association study of the role of the vasopressin receptor gene (AVPR1A). Twin
Research, 7(6), 649-658.
Chisholm, J. S. (1996). The evolutionary ecology of attachment organization. Human Na­
ture, 7(1), 1-37.
Cho, W., 8c Cross, S. E. (1995). Taiwanese love styles and their association with self­
esteem and relationship quality. Genetic, social, a n d gen era l psychology monographs, 121,
283-309.
Christopher, S. F., 8c Sprecher, S. (2000). Sexuality in marriage, dating, and other rela­
tionships: A decade review . Jou rn a l o f M arriage an d the Family, 62, 999-1017.
Clanton, G., 8c Kosins, D. J. (1991). Developmental correlates of jealousy. In P. Salovey
(Ed.), The psychology o f jea lou sy a n d en vy (pp. 13 2-147). New York: Guilford Press.
Clark, R. D., 8c Hatfield, E. (1989). Gender differences in receptivity to sexual offers.
Jou rn a l o f Psychology & Human Sexuality, 2(1), 39-55.
Clarke, A. C. (1952). An examination of the operation of residential propinquity as a
factor in mate selection. A merican Sociological R eview , 1 7(1), 17-22.
Cochran, G., 8c Harpending, H. (2009). The 10,000 y ea r explosion: H ow civilization ac­
celerated human evolution. New York: Basic Books.
Cohan, C. L., 8c Bradbury,T. N. (1997). Negative life events, marital interactions, and the
longitudinal course of newlywed marriag e. Jou rn a l o f Personality an d Social Psychology,
73,114-128.
Cohen, H. D., Rosen, R. C., 8c Goldstein, L. (1976). Electroencephalographic laterality
changes during human sexual orgasm. Archives o f Sexual Behavior, 5(3), 189-199.
Collins, N. L. (1996). Working models of attachment: Implications for explanation, emo­
tion, and behavior. Jou rn al o f Personality and Social Psychology, 77(4), 810-832.
Collins, N. L., 8c Feeney, B. C. (2000). A safe haven: an attachment theory perspective
on support seeking and caregiving in intimate relationships. Jou rn al o f personality and
social psychology, 75(6), 1053-1073.
 Felhasznált irodalom 2 1 1

Collins, N. L., & Read, S. J. (1990). Adult attachment, working models, and relationship
quality in dating couples. Jou rn al o f Personality an d Social Psychology, 58(4), 644- 663.
Contreras, R., Hendrick, S. S., & Hendrick, C. (1996). Perspectives on Marital Love and
Satisfaction in Mexican American and AngloöAmerican Couples .Journal o f Counsel­
in g & D evelopm ent, 74(4), 408-415.
Costa, P. T., & McCrae, R. R. (1992). Four ways five factors are basic. Personality and
individu al differences, 13(6), 653-665.
Crook J . H., & Crook, S.J. (1988). Tibetan polyandry: problems of adaptation and fitness.
In L. Betzig, M. BorgerhofFMulder, and P.W.Turke (Eds.). Human R eproductive Beha­
vior: A D arwinian Perspective, (pp. 97-114.) Cambridge: Cambridge University Press.
Cunningham , S. J. & Russell , P. A. (2004). The influence of gender roles on evolved
partner preferences. Sexualities, E volution & Gender, 6,131-150.
Cunningham, M. R., Druen, P. B., & Barbee, A. P. (1997) Angels, mentors, and friends:
Trade-offs among evolutionary variables in physical appearance. In E volutionary So­
cial Psychology, Simpson, J. A. & Kenrick, D. T , (Eds.) (Pp. 109-140). New Jersey:
Lawrence Erlbaum Associates.
Cyranowski, J. M ., & Andersen, B. L. (1998). Schemas, sexuality, and romantic attach­
ment. Jou rn a l o f Personality a n d Social Psychology, 74(5), 1364-1379.
Csányi, V. (1999) Az em beri természet. H umánetológia. Budapest: Vince Kiadó.
Daly, M. & Wilson, M . (1984) A sociobiological analysis of human infanticide. In: In ­
fa n ticid e: C om parative an d E volutionary Perspective, Hausfater, G. (Ed.). New York:
Aldine de Gruyter, pp. 487-502.
Daly, M. & Wilson, M . (1998a) The evolutionary social psychology of family violence. In:
Handbook o f E volutionary Psychology: Ideas, Issues, a n d Applications, Crawford, C. B.,
and Krebs, D. (Eds.). Hillsdale, N.J.: Erlbaum, pp. 431-456.
Daly, M . & Wilson, M.I. (1983) Sex, evolution an d behavior, 2nd ed. Boston: Willard
Grant Press.
Daly, M ., & Wilson, M . (1988b). Homicide. New York: Aldine deGruyter.
Daly, M ., Wilson, M ., &Weghorst, S.J. (1982). Male sexual jealousy. E thology a n d Socio­
biology,3, 11-27.
Darwin, C. (1859). On the origin o f species by means o f natural selection. London: John
Murray.
Darwin, C. (1871). The descent o f man, an d selection in relation to sex (2 vols). London: John
Murray.
Davis, D., Shaver, P. R., & Vernon, M. L. (2004). Attachment style and subjective motiva­
tions for sex. Personality an d Social Psychology Bulletin, 30(8), 1076-1090.
De Műnek, V. C. (Ed.). (1998). R om antic love an d sexual behavior: perspectives fr o m the
social sciences. Westport, CT: Greenwood Publishing Group.
2 1 2 Felhasznált irodalom

Diamond, L. M. (2003). W hat does sexual orientation orient? A biobehavioral modeldis­

tinguishing romantic love and sexual desire. Psychological R eview , 1 1 0,173-192.
Diamond, L. M. (2004). Emerging perspectives on distinctions between romantic love
and sexual desire. C urrent directions in psychological science, 13(3), 116-119.
Dijkstra, P., & Buunk, B. P. (1998). Jealousy as a function of rival characteristics: An evo­
lutionary perspective. Personality an d Social Psychology Bulletin, 2 4 ,1158-1166.
Dijkstra, P., & Buunk, B. P. (2002). Sex differences in the jealousy-evoking effect of rival
characteristics. European Jou rn al o f Social Psychology, 32, 829-852.
Dillon, L.M ., Beechler, M.P. (2010). M arital satisfaction and the impact of children in
collectivist cultures: a meta-analysis. Jou rn a l o f E volutionary Psychology. 8, 7-22.
Dion, K. L., & Dion, K. K. (1988). Romantic love: Individual and cultural perspectives.
In R.J. Sternberg & M.I. Barnes (Eds.), The Psychology o f Love, (pp. 264-289.), New
Haven, CT: Yale University Press.
Dittes, J. E., & Kelley, H. H. (1956). Effects of different conditions of acceptance upon
conformity to group norms. The Jou rn a l o f A bnormal an d Social Psychology, 5J(1), 100.
Divale, W. T. (1972). Systemic population control in Middle and Upper Paleolithic: In­
ferences based on contemporary hunter-gatherers. World Archaeology, 4, 222-241.
Dixson, A. F. (1997). Evolutionary perspectives on primate mating systems and behavior.
In S. Carter, 1.1. Lederhendler, & B. Kirkpatrick (Eds.), The in tegrative neurobiology o f
affiliation. New York: The New York Academy of Sciences.
Dixson, A. F. (1998). Prim ate Sexuality. C om parative Studies o f the Prosimians, Monkeys,
Apes, and Human Beings, Oxford: Oxford University Press.
Dixson, B. J., Dixson, A. F., Li, B., & Anderson, M . J. (2007). Studies of human physique
and sexual attractiveness: Sexual preferences of men and women in China. American
Jou rn a l o f Human Biology, 19, 88-95.
Doherty, R. W., Hatfield, E.,Thompson, K.,&Choo,P. (1994). Cultural and ethnic influ­
ences on love and attachment. Personal Relationships, 7(4), 391-398.
Dohrenwend, S., & Dohrenwend, B. P. (1974). Stressful life events: Their nature a n d effects.
New York: Wiley.
Draper, P. & Belsky, J. (1990) The Relevance of evolutionary thinking for issues in person­
ality development .Jou rna l o f Personality, 58,141-162.
Drigotas, S. M .,& B arta, W. (2001). The cheating heart: Scientific explorations of infidel­
ity. C urrent D irections in Psychological Science, 1 0 ,177-180.
Drigotas, S., Safstrom, C., & G entilia,T. (1999). An investment model prediction of da­
ting infidelity. Jou rn a l o f Personality a n d Social Psychology, 77,509-524.
Duckworth, J., & Levitt, E. I. (1985). Personality analysis of a swingers’ club. Lifestyles: A
Jou rn a l o f C hanging Patterns, 8, 35-45.
Durham, W. H. (1991). C oevolution: Genes, culture, an d human diversity. Stanford, CA:
Stanford University Press.
 Felhasznált irodalom 213

Dzibel’, G. V. (2007). The geniu s o f kinship: the phenom enon o f human kinship and the global
diversity o f kinship terminologies. Youngstown, N.Y.: Cambria Press.
Eagly, A. H., 8c Wood, W. (1999). The origins of sex differences in human behavior:
Evolved dispositions versus social roles. American Psychologist, 54 (f), 408-423.
Edwards, J. N., 8c Booth, A. (1976). Sexual behavior in and out of marriage: An assess­
ment of correlates. Jou rn a l o f M arriage an d the Family, 38, 73-81.
Eibl-Eibesfeldt, I. (1989). Human ethology. New York: Aldine deGruyter.
Elbert, D. 8c Hamilton, W. D. (1996) Sex against virulence: the coevolution of parasitic
diseases. TREE, 2 ,79-82.
Ellis, B. J., 8c Kelley, H. H. (1999). The pairing game: A classroom demonstration of the
matching phenomenon. Teaching o f Psychology, 2 6 ,118-121.
Emlen, S. T., 8c Oring, L. W. (1977). Ecology, sexual selection, and the evolution of ma­
ting systems. Science, 197,215-223.
Erikson, E.H. (1950). Childhood an d Society. New York: Norton.
Everaerd, W., 8cDekker,J. (1982). Treatment of secondary orgasmic dysfunction: A com­
parison of systematic desensitization and sex therapy. B ehaviour Research an d Therapy,
20(3), 269-274.
Feeney, B. C., 8c Collins, N. L. (2003). Motivations for caregiving in adult intimate rela­
tionships: Influences on caregiving behavior and relationship functioning. Personality
a n d Social Psychology Bulletin, 29(8), 950-968.
Feeney, J. A.,8cHohaus, L. (2001). Attachment and spousal caregiving. Personal R elation­
ships, ^(l), 21-39.
Fehr, B., 8c Broughton, R. (2001). Gender and personality differences in conceptions of
love: An interpersonal theory analysis. Personal Relationships, 8(2), 115-136.
Felmlee, D. H. (1995). Fatal attractions: Affection and disaffection in intimate relation­
ships. Journal of Social and Personal Relationships, 12,295-311.
Festinger, L., Back, K. W., 8c Schachter, S. (1950). Social pressures in inform al groups: A
study o f human fa ctors in housing (No. 3). Stanford, CA: Stanford University Press.
Fincham, F. D., 8c Beach, S. R. H. (2006). Relationship satisfaction. In D. Perlman 8c A.
Vangelisti (Eds.), The Cambridge Handbook o f Persona! Relationships (pp. 579-594).
Cambridge, England: Cambridge University Press.
Finkel, E. J., Rusbult, C. E., Kumashiro, M ., 8c Hannon, P. (2002). Dealing with betrayal
in close relationships: Does commitment promote forgiveness? Jou rn al o f Personality
an d Social Psychology, 82, 956-974.
Fisher, H. (2000). Lust, attraction, attachment: Biology and evolution of the three pri­
mary emotion systems for mating, reproduction, and parenting, jou rn a l o f Sex Educa­
tion an d Therapy, 25(1), 96-104.
Fisher, H. (2004). Why w e love: The nature and chem istry ofrom a n tic love. New York: Henry
Holt.
214 Felhasznált irodalom

Fisher, H. (2006). The Drive to Love: The Neural Mechanism for Mate selection. In R. J.
Sternberg & K. Weis, The n ew psychology o f lo v e (2nd ed.). (pp. 87-115.), New Haven,
CT: Yale University Press.
Fisher, H. E. (1989). Evolution of human serial pairbond'm g. Jou rn a l o f Physical A nthropo­
logy, 78,331-354.
Fisher, H. E. (1992). Anatomy of Love: The Natural History of Monogamy, Adultery and
Divorce. New York: Norton.
Fisher, H. E. (1992). A natomy o f love: The natural history o f m onogam y, adultery an d divorce.
New York: Norton.
Fisher, R. A. (1930). The gen etica l theory o f natural selection. Oxford: Clarendon Press.
Fisher, R. A. (1958). The gen etic theory o f natural selection (2nd ed.). Oxford: Oxford Uni­
versity Press.
Fitness, J. (2001). Betrayal, rejection, revenge, and forgiveness. In M. Leary (Ed)., In ter­
personal R ejection (pp. 73-103). New York: Oxford University Press
Fletcher, G. J. O., & Simpson, J. A. (2001). Ideal standards in close relationships. In J. P.
Forgas, K. P. Williams, & L . Wheeler (EdsJ, The social m ind: C ognitive an d m otivational
aspects o f interpersonal behavior (pp. 257-273). New York: Cambridge University Press.
Fletcher, G. J. O., Simpson, J. A., & Thomas, G. (2000). Ideals, perceptions, and evalu­
ations in early relationship development. Jou rn a l o f Personality and Social Psychology,
79, 933-940.
Fletcher, G. J. O., Simpson, J. A., Thomas, G., & Giles, L. (1999). Ideals in intimate rela­
tionships. Jou rn a l o f Personality an d Social Psychology, 76, 72-89.
Fletcher. G. J. 0.,T ith er,J. M ., O’Loughlin, C., Friesen, M ., & Overall, N. (2004). Warm
and homely or cold and beautiful? Sex differences in trading off traits in mate selec­
tion. Personality an d Social Psychology Bulletin, 30, 659-672.
Fraley, R. C., Davis, K. E., & Shaver, P. R. (1998). Dismissing avoidance and the defensive
organization of emotion, cognition, and behavior. In J. A. Simpson & W. S. Rholes
(Eds.), A ttachment theory a n d close relationships (pp. 249-279). New York: Guilford
Press.
Frank, R. H. (1988). Passions w ithin reason: The strategic role o f the emotions. New York:
W.W. Norton and Company.
Frayser, S. G. (1985). Varieties o f sexual experience: An anthropological perspective on human
sexuality. New Haven, CT: HRAF Press.
Freedman, D. G. (1969). Human Sociobiology. New York: Free Press.
Freud, S. (1950). Certain neurotic mechanisms in jealousy, paranoia and homosexuality.
Complex, 3-13.
Friedman, H. S., Tucker, J.S., Tomlinson-Keasey, C., Schwartz, J.E., Wingard, D.L. es
Criqui, M .H (1993). Does chilhood personality perdict lo n gevity?. Jou rn al o f Person­
ality an d Social Psychology, 6 5 ,176-185.
 Felhasznált irodalom 215

Gagne, F. M ., 8c Lydon, J. E. (2004). Bias and accuracy in close relationships: An integra­

tive review. Personality a n d Social Psychology R eview , 8, 322-338.
Gaines, S. O., Reis, H. T , Summers, S., Rusbult, C. E., Cox, C. L., Wexler, M . O., ... 8c
Kurland, G. J. (1997). Impact of attachment style on reactions to accommodative
dilemmas in close relationships. Personal Relationships, 4{2), 93-113.
Galperin, A. 8c Haselton, M. G. (2010). Predictors of how often and when people fall in
love. E volutionary Psychology, 8, 5-28.
Gangestad, S. W. 8c Simpson, J. A. (2000) The evolution of human mating: Trade-offs
and strategic pluralism. B ehavioral an d Brain Sciences, 23, 573-644.
Gangestad, S. W., 8c Thornhill, R. (1997). The evolutionary psychology of extrapair sex:
The role of fluctuating asymmetry. E volution andHuma7i Behavior, 18, 69-88.
Gao, G. (2001). Intimacy, passion, and commitment in Chinese and US American ro­
mantic relationships, b itern a tion a lJou rn a l o f InterculturalR elations, 25(3), 329-342.
Geary, D. C. (1998). Male, fem a le: The evolution o f human sex differences. Washington, D.C.:
American Psychological Association.
Geary, D. C. (2005). Evolution of paternal investment. In D. M . Buss (Ed.), The evolu ­
tionary psychology handbook. (pp. 483-505). Hoboken, NJ: John W iley 8c Sons.
Gillis, J.S. 8c Avis, W.E. (1980). The male-taller norm in mate selection. Personality and
Social Psychology Bulletin, 6: 396-401.
Glass, S. P., 8c Wright, T. L. (1985). Sex differences in type of extramarital involvement
and marital dissatisfaction. Sex Roles, 1 2 ,1101-1119.
Glenn, N. D. (1990). Quantitative research on marital quality in the 1980s: A critical
review.Jou rna l o f M arriage an d the Family, 52, 818-831.
Goldberg, L. R. (1981). Language and individual differences: The search for universals in
personality lexicons. R eview o f Personality a n d Social Psychology, 2(1), 141-165.
Gollwitzer, P. M ., 8c Kinney, R. F. (1989). Effects of deliberative and implementál mind­
sets on illusion of control. Jou rn a l o f Personality an d Social Psychology, 56, 531-542.
Gonzaga, G. C., Haselton, M. G., Smurda, J., Davies, M . S., and Poore, J. C. (2008). Love,
desire, and the suppression of thoughts of romantic alternatives. E volution and Hu­
man Behavior, 2 9 ,119-126.
Gonzaga, G. C., Keltner, D., Londahl, E. A., and Smith, M . D. (2001). Love and the
commitment problem in romantic relations and friendship. Jou rn a l o f Personality and
Social Psychology, 81,247-262.
Goodenough, W. H. (1970). D escription and comparison in cultural anthropology, Chicago:
Aldine.
Gough, K. (1959).The Nayars and the definition of marriage. Jou rn al o f the R oyal Anthro­
pologica l Institute o f Great Britain and Ireland, 89,23-34.
Gould, J. L., 8c Gould, C. G. (1989). Sexual selection. New York: Scientific American
Library.
216 Felhasznált irodalom

Gould, S. J. (1978). O nthogeny an d Phylogeny. Cambridge, MA: Harvard University

Press
Gray, P. B. (2004, May). HIV and Islam: Is HIV preva- lence lower among Muslims?
Social Science & M edicine, 58 (9), 1751-1756.
Graziano, W., Brothen, T , & Berscheid, E. (1978). Height and attraction: Do men and
women see eye-to-eye? 1 .Jou rna l o f Personality, 46(1), 128-145.
Gross, M. (1996) Alternative reproductive strategies and tactics. Diversity within sexes.
Trends in E cology a n d E volution, 11, 92-98.
Grossman, J. (2002). Should the law be kinder to kissin’cousins? A genetic report should
cause a rethinking of incest laws. F in d Law. (Letöltve: 2013. augusztus 13-án:
http://writ.news.findlaw.com/grossman/20020408.html)
Grote, N. K., &Frieze, I. H. (1994).The measurement of Friendship-based Love in inti­
mate relationships. Personal Relationships, 1(3), 275-300.
Gruenwald, L, Lowenstein, L., Gartman, L, & Vardi, Y. (2007). Physiological Changes in
Female Genital Sensation During Sexual Stimulation. The jou rn a l o f sexual medicine,
4(2), 390-394.
Guerrero, L. K. (1998). Attachment-style differences in the experience and expression of
romantic jealousy. Personal Relationships, 5, 273-291.
Gunnell, D., Whitley, E., Upton, M. N., McConnachie, A., Davey Smith, G. & Watt, G.
(2003) Associations of height, leg length, and lung function with cardiovascular risk
factors in the Midspan Family Study.Jou rna l ofE pidem iology an d C om munity Health,
57:141-146.
Hall-Craggs, E. C. B. (1962) The testis of Gorilla gorilla beringei. Proceedings o f the Zoo­
logical Society o f London 139,511-514.
Harlow, H.F. (1959). Love in Infant Monkeys, Scientific American, 200, 68-86.
Haselton, M. G., and Buss, D. M. (2000). Error management theory: A new perspective on
biases in cross-sex mind reading. Jou rn al o f Personality and Social Psychology, 78, 81-91.
Haselton, M . G., Buss, D. M ., Oubaid, V. and Angleitner, A. (2005). Sex, lies, and strate­
gic interference: The psychology of deception between the sexes. Personality an d Social
Psychology Bulletin, 31, 3-23.
Hatfield, E., & Rapson, R. L. (1996). L ove an d sex: Cross-cultural perspectives. Boston:
Allyn & Bacon.
Haviland, W.A., Prins, H.E.L., McBride, B., Walrath, D. (2011). Cultural A nthropology:
The Human Challenge (13th ed.). Belmont, CA: Wadsworth Cengage Learning.
Hawkes, K., Rogers, A. R., & Charnov, E. L. (1995). The male’s dilemma: increased off­
spring production is more paternity to steal. E volutionary Ecology, 9(6), 662-677.
Hawks, J., Wang, E. T , Cochran, G. M ., Harpending, H. C., and Moyzis, R. K. (2007).
Recent acceleration of human adaptive evolution. Proceedings o f the N ational Academy
o f Sciences USA, 104,20753-20758.
 Felhasznált irodalom 217

Hazan, C. 8c Zeifman, D. (1999) Pair bonds as attachments: Evaluating the evidence. In:
Cassidy, J., Shaver, P.R. (eds.) Handbook o f A ttachment Theory and Research. 336-354.
Guilford, New York.
Hazan, C., 8c Shaver, P. R. (1987). Romantic love conceptualized as an attachment pro­
cess. Jou rn al o f Personality and Social Psychology, 52, 511-524.
Heaven, P. C., Da Silva, T., Carey, C., 8c Holen, J. (2004). Loving styles: Relationships
with personality and attachment styles. European Jou rn a l o f Personality, 18(2), 103-
113.
Henderson J .J ., 8c Anglin, J. M . (2003). Facial attractiveness predicts longevity. E volution
a n d Human Behavior, 24(5), 351-356.
Hendrick, C. 8c Hendrick, S. (1986). A theory and method of love. Jou rn al o f Personality
an d Social Psychology, 50,392-402.
Hendrick, C. 8c Hendrick, S. S. (1990). A relationship-specific version of the Love At­
titude Scale,Jou rn al o f Social B ehavior an d Personality, 5, 239-254.
Llendrick, C., 8c Hendrick, S. S. (1988). Lovers wear rose colored glasses .Journal o f Social
an d Personal Relationships, 5(2), 161-183.
Hendrick, C., 8c Hendrick, S. S. (2003). Romantic love: Measuring Cupid’s arrow. In S.
J. Lopez 8c C. R. Snyder, P ositive psychological assessment: A handbook o f models and
meaures (pp. 235-249).Washington, DC: American Psychological Association.
Hendrick, C., 8c Hendrick, S. S. (2006). Styles of romantic love. In R. J. Sternberg 8c
K. Weis, The n ew psychology o f love (2nd ed.). (pp. 149-170), New Haven, CT: Yale
University Press.
Hendrick, C., Hendrick, S. S., 8c Dicke, A. (1998).The Love Attitude Scale: Short form.
Jou rn a l o f Social and Personal Relationships, 15,147-159.
Hendrick, C., Hendrick, S., Foote, F. H., 8c Slapion-Foote, M . J. (1984). Do men and
women love differently?. Jou rn a l o f Social and Personal Relationships, 1(2), 177-195.
Hendrick, S. S., 8c Hendrick, C. (1987). Love and sex attitudes and religious beliefs.
Jou rn a l o f Social and Clinical Psychology, 5(3), 391-398.
Hendrick, S. S., 8c Hendrick, C. (1995). Gender differences and similarities in sex and
love. Personal Relationships, 2(1), 55-65.
Henrich,J., Heine, S. 8cNorenzayan A. (2010). The weirdest people in the world?. B ehav­
ioral an d Brain Sciences. 33,61-83.
Hensley, W. E. (1994). Height as a basis for interpersonal attraction. Adolescence, 29(114),
469 - 474.
Hertzog, S. M. (2011). Is marriage good for your health? The influential role of mari­
tal quality and life events on individual-level health and well-being (Doctoral dis­
sertation). Available from ProQuest Dissertations and Theses database. (UMI No.
3429830)
 218 Felhasznált irodalom

Hicks, T. V., & Leitenberg, H. (2001). Sexual fantasies about one’s partner versus someone
else: Gender differences in incidence and frequency. Jou rn al o f Sex Research, 38 ,43 -50.
Higham, P. A., & Carment, W. D. (1992). The rise and fall of politicians: the judged
heights of Broadbent, Mulroney and Turner before and after the 1988 Canadian
federal election. Canadian Jou rn a l o f B ehavioral Science, 24, 404-409.
Hill, K. & Hurtado, A. M . (1996). Ache L ife H istory: Ihe E cology an d D emography o f a
F oraging People. New York: Aldine de Gruyter.
Hill, R. (1958). Generic features of families under stress. Social Casework, 39,139-150.
Hofstede, G. H. (2001). C ulture’s consequences: Com paring values, behaviors, institutions
an d organizations across nations. Thousand Oaks, California: Sage.
Hogg, M . A., & Vaughan, G. M . (2005). Social Psychology. (4th Edn), Harlow: Pearson.
Holstege, G., Georgiadis, J. R., Paans, A. M ., Meiners, L. C., van der Graaf, F. H., &
Reinders, A. S. (2003). Brain activation during human male ejaculation. The Jou rn a l o f
Neuroscience, 23(27), 9185-9193.
Houseknecht, S.K. (1979). Childlessness and marital adjustm ent. Jou rn al o f M arriage and
the Family. 41,259-265.
Hoglund, J., Alatalo, R. V., & Lundberg, A. (1992). The effects of parasites on male
ornaments and female choice in the lek-breeding black grouse (Tetrao tetrix).
B ehavioral E cology and Sociobiology, 30(2), 71-76.
Hrdy, S. B. (1999). M other Nature: A History o f Mothers, Infants, atid N atural Selection.
New York: Pantheon.
Hurlbert, D. F., Apt, C., Hurlbert, M. K., & Pierce, A. P. (2000). Sexual compatibility
and the sexual desire-motivation relation in females with hypoactive sexual desire
disorder. B ehavior M odification, 24(3), 325-347.
Hurtado, A. M ., and Hill, K. R. (1992). Paternal effect on offspring survivorship among
Ache and Hiwi hunter-gatherers: Implications for modeling pair-bond stability. In
Father-child relations: Cultural and biosocial contexts (pp. 31-55). Hawthorne, NY: A l­
dine de Gruyter.
Inman, A. G., ScSandhu, D. S (2002). Cross cultural perspectives in love and sex. In L.D.
Burlew and D. Capuzzi (Eds.), Sexuality C ounseling (pp. 41-62.), New York: Nova
Science.
Inman-Amos, J., Hendrick, S. S., & Hendrick, C. (1994). Love attitudes: Similarities
between parents and between parents and children. Family Relations, 43, 456-461.
Irons, W. (1998). Adaptive relevant environments versus the environment of evolutionary
adaptedness. E volutionary A nthropology, 6 ,194-204.
Jackson, L. A., & Ervin, K. S. (1992). Height stereotypes of women and men: The liabili­
ties of shortness for both sexes .Jou rn a l o f Social Psychology, 132,433-445.
Jaffe, K. & Chacon-Puignau, G. (1995). Assortative Mating: Sex Differences in Mate
Selection for Married and Unmarried Couples. Human Biology. 1,111-120.
 Felhasznált irodalom 219

James, W. (1890). The principles o f psychology. New York: Henry Holt.

Jankowiak, W. R. (1995). Introduction. In W .R. Jankowiak (Ed.), R om antic passion: A
universal experience? (pp. 1-19). New York: Columbia University Press.
Jankowiak, W. R., & Fischer, E. F. (1992). A cross-cultural perspective on romantic love.
E thology, 31, 149-155.
Jankowiak, W. R., 8c Fischer, E. F. (1998). A cross-cultural perspective on romantic love.
In J.M . Jenkins, K. Oatley 8c N.L. Stein, (Eds.), Human em otions: A reader, (pp. 55-
62). Malden: Blackwell Publishing.
Jankowiak, W., 8c Allen, E. (1995). The balance of duty and desire in an American po­
lygamous community. In W. Jankowiak (Ed.) R om antic passion: A universal experience.
Pp. 277-295. New York: Columbia Univ. Press.
Jorgansen, B. W. 8c Cervone, J.C. (1978). Affect enhancement in the pseudo recognition
task. Personality an d Social Psychology Bulletin, 4 ,285-288.
Judge, T. A., Cable, D. M . (2004). The effect of physical height on workplace success and
in co m e. Jou rn a l o f A pplied Psychology, 89, 428-441.
Just, W. 8c Morris, R. M. (2003). The Napoleon Complex: why smaller males pick fights.
Evolutionary Ecology, 17, (5-6): 509-522.
Kaighobadi, F., Shackelford,T. K., 8c Weekes-Shackelford, V. A. (2012). Do women pre­
tend orgasm to retain a mat el. A rchives o f sexual behavior, 41(5), 1121-1125.
Kalick, S. M ., Zebrowitz, L. A., Lnglois, J. H., 8c Johnson, R. M (1998) Does human
facial attractiveness honestly advertise health? Longitudinal data on an evolutionary
question. Psychological Science, 9, 8-13.
Karney, B. R., 8c Bradbury, T. N. (1995). The longitudinal course of marital quality and
stability: A review of theory, method, and research. Psychological Bulletin, 118, 3-34.
Karney, B. R., Story, L. B., 8c Bradbury, T. N. (2005). Marriages in context: Interactions
between chronic an acute stress among newlyweds. In T. A. Revenson, K. Kayser, 8c
G. Bodenmann (Eds.), Couples coping w ith stress: E m erging perspectives on dyadic cop-
in g (pp. 13-32). Washington, D.C.: American Psychological Association.
Keeley, L. H. (1996). War before civilization. New York: Oxford Univ. Press.
Kelley, J. L., 8c Swanson, W. J. (2008). Positive selection in the human genome: From
genome scans to biological significance. A nnual R eview o f Genomics an d Human Ge­
netics, 9 ,143-160.
Kelly, R. L. (1995). Thefo r a g in g spectrum : D iversity iti hunter-gatherer lifew a y ^.W ashing­
ton, DC: Smithsonian Institution Press.
Kenrick, D. T. 8c Luce, C. L. (2000). An evolutionary life-history model of gender differ­
ences and similarities. In T. Eckes, 8c H.M. Trautner (Eds.), The developm ental social
psychology o f gend er, (pp. 35-63). Mahwah, NJ, US: Lawrence Erlbaum Associates
Publishers.
2 2 0 Felhasznált irodalom

Kenrick, D.T. (2001). Evolutionary psychology, cognitive science, and dynamical systems:
Building an integrative paradigm. C urrent D irections in Psychological Science, 10{ 1),
13-17.
Kenrick, D.T. 8cTrost, M .R. (1987). A biosocial model of relationship formation. In K.
Kelly (ed.), Females, M ales a n d Sexuality: Theories an d Research. Albany: SUNY Press.
Kenrick, D.T. (2006). A dynamical evolutionary view of love. In R. J. Sternberg 8c K.
Weis, The n ew psychology o f love (2nd ed.). (pp. 15-34), New Haven, CT: Yale Univer­
sity Press.
Kenrick, D. T , Becker, D. V., Butner, J., Li, N. R, 8c Maner, J. K. (2003). Evolutionary
Cognitive Science: Adding W hat and W hy to How the Mind Works. In J. Fitness
8c K. Sterelney (Eds.). From M ating to M entality, (pp. 13-38.) Sydney: MacQuarie
University Press
Kenrick, D.T., Groth, G. E.,Trost, M .R., 8c Sadalla, E. K. (1993) Integrating evolution­
ary and social exchange perspectives on relationships: EfFects of gender, self-appraisal,
and involvment level on mate selection criteria. Jou rn a l o f Personality and Social Psy­
chology 64,951-969.
Kenrick, D. T , Maner, J., Li, N. P. (2003). Evolutionary social psychology: From selfish
genes to collective selves, In D. Buss (ed.) Flandbook o f E volutionary Psychology, (pp.
803-827.) Hoboken, N.J.: Wiley.
Kinsey, A. C., Pomeroy, W. B. 8c Martin, C. E. (1948). Sexual behavior in the human male.
Saunders, Philadelphia.
Kinsey, A. C., Pomeroy, W. B., Martin, C. E. 8c Gebhard, P. H. (1953). Sexual behavior in
the human fem ale. Philadelphia: Saunders.
Kirkpatrick, L. A. (1998). Evolution, pair-bonding, and reproductive strategies: A recon­
ceptualization of adult attachment. In J. A. Simpson 8c W. S. Rholes (¥,&$.), Attach­
m ent theory and close relationships (pp. 353-393). New York: Guilford.
Kirkpatrick, R. C. (2000).The evolution of human homosexual behavior. C urrent Anthro­
pology, 41 (3), 385-413.
Knee, C. R., 8c Bush, A. (2008). Relationship beliefs and their role in relationship initia­
tion. In S. Sprecher, A. Wenzel, 8c J. Harvey (Eds.), The handbook o f relationship initia­
tion (pp. 471-485). Hillsdale, NJ: Erlbaum.
Knee, C. R., Nanayakkara, A., Vietor, N. A., Neighbors, C., 8c Patrick, H. (2001). Implicit
theories of relationships: W ho cares if romantic partners are less than ideal? Personal­
ity a n d Social Psychology B ulletin, 27, 808-819.
Kohler, H.P., Behrman, J.R. 8c Skytthe, A. (2005) Partner + children=happiness? The ef­
fects of partnerships and fertility on well-being. Population and D evelopm ent R eview .
31,407-445.
Komarovsky, M. (1940). The unem ployed man and hisfa m ily. New York: Dryden Press.
 Felhasznált irodalom 2 2 1

Kondrashov, A. S. (1993). Classification of hypotheses on the advantage of amphimixis.

Jou rn al o f H eredity, 84(5), 372-387.
Koos, E. L. (1946). Families in trouble. New York: King’s Crown Press.
Krebs, J. R. 8c Davies, N. B. (1993). An Introduction to B ehavioural Ecology, 3rd edn. Ox­
ford: Blackwell Scientific.
Krueger, J. I., 8c Funder, D. C. (2004). Towards a balanced social psychology: Causes,
consequences, and cures for the problem-seeking approach to social behavior and
cognition. B ehavioral a n d Brain Sciences, 27(3), 313-327.
Kulwicki, A. D., 8c Miller, J. (1999). Domestic violence in the Arab American popula­
tion: Transforming environmental conditions through community education. Issues
in Mental Health Nursing, 20,199-215.
Kunce, L. J., 8c Shaver, P. R. (1994). An attachment-theoretical approach to caregiving in
romantic relationships. In K. Bartholomew 8c D. Perlman (Eds.), A dvances in personal
relationships (Vol. 5, pp. 205-237). London, England: Kingsley.
Laham, S. M ., Gonsalkorale, K , 8c von Hippel, W. (2005). Darwinian grandparenting:
Preferential investment in more certain kin. Personality an d Social Psychology Bulletin,
31(1), 63-72.
Lampert, A. (1997) The E volution o f Love. Westport, Conn: Praeger.
Lancaster,]. B. (1994) Human Sexuality, Life Histories, and Evolutionary Ecology. In:
Rossi, A. S. (Ed.) Sexuality Across the Life Course. University of Chicago.
Lancaster,]. B. (1994) Human Sexuality, Life Histories, and Evolutionary Ecology. In:
Rossi, A. S. (Ed.) Sexuality Across the Life Course. Chicago: University of Chicago.
Landis, D., 8c O’Shea, W. A. (2000). Cross-Cultural Aspects of Passionate Love An In­
dividual Differences Analysis. Jou rn a l o f Cross-Cultural Psychology, 31(6), 752-777.
Láng, A. (2012). Kötődés és pszichoterápiás kapcsolat. Budapest: Animula Kiadó.
Lansing, J. B., 8c Kish, L. (1957). Family life cycle as an independent variable. American
Sociological R eview , 22(5), 512-519.
Lasswell, T. E., 8c Lasswell, M. E. (1976). I Love You But I’m Not In Love with You.
Jou rn al o f M arital a n d Family Therapy, 2(3), 211-224.
Laumann, E. O., Gagnon, J.H , Michael, R.T. 8c Michaels, S. (1994). The social organiza­
tion o f sexuality: Sexual practices in the United States. University of Chicago Press.
Lawson, A. (1988). Adultery. New York: Basic Books.
Lawson, D. W. 8c Mace, R. (2011). Parental investment and the optimization of human
family size. Philosophical Transactions o f the R oyal Society, B. 366, 33-343.
Lazarus, R. S. (1999). Stress an d emotion. New York: Springer Publishing Company.
Lazarus, R. S., 8c Folkman, S. (1984). Stress, appraisal, an d coping. New York: Springer.
Leach, E. R. (1951). The structural implications of matrilateral cross-cousin marriage.
The Jou rn al o f the R oyal A nthropological Institute o f Great Britain an d Ireland, 81(1/2),
23-55.
2 2 2 Felhasznált irodalom

Leak, G. K., Gardner, L. E., & Parsons, C .J. (1998). Jealousy and romantic attachment: A
replication and extension. R epresentative Research in Social Psychology, 2 2 ,21-27.
Leavitt, G. C. (1990). Sociobiological explanations of incest avoidance: A critical review
of evidential claims. A merican Anthropologist, 92 (4), 971-993.
Ledermann, T , Bodenmann, G., Gagliardi, S., Charvoz, L., Verardi, S., Rossier, J., Ber-
toni, A .,& Iafrate, R. (2010). Psychometrics of the Dyadic Coping Inventory in three
language groups. Swiss Jou rn a l o f Psychology, 69,201-212.
Lee, J. A. (1973). The colors o f love: An exploration o f the w ays o f loving. Toronto, Ontario,
Canada: New Press.
Lee,J. A. (1988). Love-styles. In R.J. Sternberg & M . Barnes (Eds.), The psychology o f love
(pp. 38-67). New Haven, CT: Yale University Press.
Lee, R. B., and Devore, I. (1968). M an the hunter. New York: Aldine.
Lehrman, D. S. (1965). Interaction between internal and external environments in the
regulation of the reproductive cycle of the ring dove. In F. Beach (ed.) Sex an d B ehav­
ior, (pp. 355-380.) New York: Wiley.
Levin, R .J. (1992). The mechanisms of human female sexual arousal. A nnual R eview o f
Sex Research, 5(1), 1-48.
Levin, R., Meston, C. (2006). Nipple/breast stimulation and sexual arousal in young men
and women .Jou rna l o f Sexual M edicine, 3, 450-454.
Levine, R., Sato, S., Hashimoto, T , & Verma, J. (1995). Love and marriage in eleven
cultures. Jou rn a l o f Cross-Cultural Psychology, 26(5), 554-571.
Lévi-Strauss, C. (1969). The elem entary structures o f kinship. Boston: Beacon Press.
Li, N. R, Bailey, J. M ., Kenrick, D. T , & Linsenmeier, J. A. (2002). The necessities and
luxuries of mate preferences: testing the trade-offs. Jou rn al o f Personality a n d Social
Psychology, 82(6), 947-955.
Liu, J. H., Campbell, S. M ., &c Condie, H. (1995). Ethnocentrism in dating preferences
for an American sample: The ingroup bias in social context. European Jou rn a l o f Social
Psychology, 25(1), 95-115.
Lloyd, E. A. (2005). The case o f the fem a le orgasm: Bias in the science o f evolution. Boston,
MA: Harvard University Press.
Locke, H. J. & Wallace, K. M . (1959). Short marital adjustment and prediction tests:
Their reliability and validity. M arriage a n d Family L iving, 21,251-255.
Long, E. C., Cate, R. M ., Fehsenfeld, D. A., & Williams, K. M. (1996). A longitudinal
assessment of a measure of premarital sexual conflict. Family Relations, 302-308.
Low, B. S. (1989). Cross-cultural patterns in the training of children: An evolutionary
perspective./czrr?W o f Com parative Psychology, 103(4), 313-319.
Low, B. S. (2007). Ecological and sociocultural influences on mating and marriage sys­
tems. In Dunbar, R., Barrett L. (eds.),The Oxford handbook of evolutionary psycho­
logy, 449-462, Oxford, E: Oxford University Press,
 Felhasznált irodalom 223

Lundy, D. E.,Tan, J., 8c Cunningham, M. R. (1998). Heterosexual romantic preferences:

The importance of humor and physical attractiveness for different types of
relationships. Personal Relationships, 5(3), 311-325.
Lykins, A. D., Meana, M ., 8c Strauss, G. P. (2008). Sex differences in visual attention to
erotic and non-erotic stimuli. A rchives o f Sexual Behavior, 37(2), 219-228.
Mackey, W. C. (1993). Relationships between the human sex ratio and the woman’s micro­
environment: Four tests. Human Nature, 4,175-198.
Mackey, W .C., 8c Immerman, R.S. (2000). Sexually transmitted diseases, pair bonding,
fathering, and alliance formation disease avoidance behaviors as a proposed element
in human evolution. Psychology of Men and Masculinity, 1,49-61.
Maner, J. K., Rouby, D. A., and Gonzaga, G. C. (2008). Automatic inattention to attrac­
tive alternatives: The evolved psychology of relationship maintenance. E volution and
Human Behavior, 29, 343-349.
Marlowe, F. (2001). Male contribution to diet and female reproductive success among
foragers. C urrent Anthropology, 42, 755-760.
Martos, T., Sallay, V., Nistor, M. és Józsa, P. (2012) Párkapcsolati megküzdés és jóllét - A
páros megküzdés kérdőív magyar változata. Psychiatria Hungarica, 27 (6):446-458.
Masters, W. H., & Johnson, V. E. (1966). Human sexual response. Boston: Little, Brown
8c Co.
Mathes, E. W., Adams, H. E., 8c Davies, R. M . (1985). Jealousy: Loss of relationship
rewards, loss of self-esteem, depression, anxiety, and anger.Jou rn a l o f Personality and
Social Psychology, 4 8 ,1552-1561.
McClosky, H. B., 8c Brill, A. (1983). D imensions o f tolerance: What Americans believe about
c iv il liberties. New York: Russell Sage.
McCubbin, H. I., 8c Patterson, J. M . (1983). Family transitions: Adaptation to stress. In
H. I. McCubbin 8c C. R. Figley (Eds.), Stress an d the fa m ily: C oping w ith norm ative
transitions, Vol. 2. (pp. 5-25)New York: Brunner/Mazel.
McCubbin, H. I., Joy, C. B., Cauble, A. E., Comeau, J. K., Patterson, J. M ., 8c Needle,
R. H. (1980). Family stress and coping: A decade review . Jou rn al o f M arriage and the
Family, 42, 855-871.
McDougall. (1908). An introduction to social psychology. London: Methuen.
McGuire, W.J. (1969). The nature of attitudes and attitude change. In The Handbook o f
Social Psychology, (Eds), G. Lindzey, E Aronson, (136-314). Reading, M A: Addison-
Wesley.
McIntosh, E. G. (1989). An investigation of romantic jealousy among Black undergradu­
ates. Jou rn a l o f Social B ehavior an d Personality, 1 7,135-141.
Mealey, L. (2000) Sex D ifferences: D evelopm ent a n d E volutionary strategies. San Diego:
Academic Press.
224 Felhasznált irodalom

Medora, N. R, Larson, J. H., Horta^su, N., Hortagsu, N., 8c DAVE, P. (2002). Perceived
attitudes towards romanticism; a cross-cultural study of American, Asian-Indian, and
Turkish young adults. Jou rn a l o f C om parative Family Studies, 33(2), 155-178.
Meisel, R. L., 8c Sachs, B. D. (1994).The physiology of male sexual behavior. Thephysiology
o f reproduction, 2, 3-105.
Melamed, T. (1991). Individual differences in romantic jealousy: The moderating effect of
relationship characteristics. European Jou rn a l o f Social Psychology, 2 1 ,455-461.
Meskó, N. (2012). A szépség eredete. Szexuális von zerő és párválasztás. Pécs: Pro Pannónia
Kiadó.
Meskó, N., 8c Láng, A. (inpress) Women evaluate their partners’ betrayal: Emotional
reactions, forgiveness, perceived threats of infidelity
Meskó, N., Láng, A., 8c Bernáth, L. (inpress) Women evaluate their partner’s sexual infi­
delity: Trade-off between disease avoidance and abandonment avoidance.
Meskó, N., Láng, A., Kocsor, E, Rózsa, K. (2012). A szexuális elköteleződés mérése. A
szocioszexuális orientációs kérdőív (SOI-R) magyar változata. M agyar Pszichológiai
Szemle, 67 (4) 727-749.
Meston, C., 8c Buss, D.M. (2007). W hy humans have sex. Archives o f Sexual Behavior,
36,477-507.
Meston, C., 8c Buss, D.M. (2008). Why w om en have sex. Women revea l the truth about their
sex lives, fr o m adventure to reven ge (and everith in g in betw een). New York: St. Martin’s
Griffin.
Meston, C .M ., Hull, E., Levin, R .J.,8cSipski,M . (2004). Women’s orgasm. InT F Lue, R
Basson, R Rosen, F Giuliano, S Khoury, 8c F Montorsi (Eds.), Sexual M edicine: Sexual
D ysfunctions In M en an d Women (pp. 783-850). Paris: Health Publications.
Meyering, R. A., 8c Epling-McWerther, E. A. (1986). Decision-making in extramarital
relationships. Lifestyles: A Jou rn a l o f C hanging Patterns, 8 ,115-129.
Mikach, S. M. 8c Bailey, J. M . (1999). W hat distinguishes women with unusually high
numbers of sex partners? E volution an d Human Behavior, 20,141-150.
Mikulincer, M ., 8c Arad, D. (1999). Attachment working models and cognitive openness
in close relationships: A test of chronic and temporary accessibility effects .Jou rna l o f
Personality an d Social Psychology, 77(4), 710-725.
Mikulincer, M ., 8c Shaver, P. R. (2003). The attachment behavioral system in adulthood:
Activation, psychodynamics, and interpersonal processes. In M . P. Zanna (Ed.), Ad­
vances in experim ental social psychology (Vol. 35, pp. 53-152). New York: Academic
Press.
Mikulincer, M ., Flórian, V., Cowan, P. A., 8c Cowan, C. P. (2002). Attachment security
in couple relationships: A systemic model and its implications for family dynamics.
Family Process, 41(3), 405-434.
 Felhasznált irodalom 225

Miller, L. C., & Fishkin, S. A. (1997). On the dynamics of human bonding and reproduc­
tive success: Seeking windows on the adapted-for human-environmental interface.
In J. A. Simpson 8c D. T. Kenrick (Eds.), E volutionary social psychology (pp. 197-235).
Mahwah, NJ: Erlbaum.
Moller, A.P. 8c Crawford, C. (2008). Sex and Sexual Selection. In: C. Crawford and D.
Krebs (edsj. Foundations o f evolutionary psychology: Ideas, issues, applications a n d fin d ­
ings. Second edition. New York, NY: Erlbaum Lawarence Associates.
Monaghan, R, Uttley, J. D., Burns, M. D., Thaine, C., 8c Blackwood, J. (1989). The
relationship between food supply, reproductive effort and breeding success in Arctic
Terns Sterna paradisaea. The Jou rn a l o f A nimal E cology, 261-274.
Money, J. 8c Ehrhardt, E. (1996). M an & Woman, Boy & Girl: Gender Iden tity fr o m Con­
ception to M aturity. Northvale, N.J.: Jason Aronson.
Mongeau, P. A., Hale, J. L., 8c Alles, M . (1994). An experimental investigation of ac­
counts and attributions following sexual infidelity. Communication M onographs, 61,
326-344.
Montgomery, M. J., 8c Sorell, G.T. (1997). Differences in love attitudes across family life
stages. Family Relations, (46)1, 55-61.
Moore, M . M . (1995). Courtship signaling and adolescents:“Girls just wanna have fun”?.
Jou rn a l o f Sex Research, 32(4), 319-328.
Moreland, R. L.,8cBeach, S. R. (1992). Exposure effects in the classroormThe development
of affinity among students .Jou rna l ofE xperim ental Social Psychology, 28(3), 255-276.
Morris, D. (1958). The reproductive behaviour of the ten-spined stickleback (Pygosteus
pungitius L.). Behaviour. Supplement, III-154.
Mullen, P. E. (1994). Jealousy: A community study. British Jou rn al o f Psychiatry, 164, 35-
43.
Murdock, G. P. (1967). E thnographic atlas. Pittsburgh, PA: University of Pittsburgh
Press.
Murray, S. L. (2001). Seeking a sense of conviction: Motivated cognition in close re­
lationships. In G. J. O. Fletcher 8c M . S. Clark (Eds.), Blackwell handbook o f social
psychology (pp. 107-126). Oxford: Blackwell.
Murray, S. L., Holmes, J. G., 8c Collins, N. L. (2006). Optimizing assurance: The risk
regulation system in relationships. Psychological Bulletin, 132,641-666.
Murray, S. L., Holmes, J. G., 8c Griffin, D. W. (1996). The self-fulfilling nature of positive
illusions in romantic relationships: Love is not blind but prescient .Journal o f Personal­
ity an d Social Psychology, 71,1155-1180.
Murstein, B. I., M erighi,J. R., 8c Vyse, S. A. (1991). Love styles in the United States and
France: A cross-cultural comparison. Jou rn a l o f Social an d Clinical Psychology, 70(1),
37-46.
226 Felhasznált irodalom

Nadler, A., 8c Dotan, I. (1992). Commitment and rival attractiveness: Their effects on
male and female reactions to jealousy arousing situations. Sex Roles, 2 6 ,293-310.
Nagrath, A., 8c Singh, M . (2012). Sex during Pregnancy. Progress in Obstetrics an d
G ynecology-3,156.
Neilsen, R., Hellmann, I., Hubisz, M ., Bustamante, C., and Clark, A. G. (2007). Recent
and ongoing selection in the human genome. N ature R eview s Genetics, 8 ,857-868.
Neto, F., Mullet, E., Deschamps, J. C., Barros, J., Benvindo, R., Camino, L .,... 8cMachado,
M. (2000). Cross-cultural variations in attitudes toward love.. Jou rn al o f Cross-Cultural
Psychology, 31(5), 626-635.
Nettle, D. (2002). Women’s height, reproductive success and the evolution of sexual di­
morphism in modern humans. Proceedings o f the R oyal Society o f London, B iological
Sciences, 269: 1919-1923.
Newcomb, T. M . (1961). The acquaintance process. New York: Holt, Reinhart and
Winston.
Nobre, P.J., 8c PintoüGouveia, J. (2003). Sexual modes questionnaire: measure to assess
the interaction among cognitions, emotions, and sexual respon se. Jou rn al o f Sex R e­
search, 40(A), 368-382.
Norton. R. (1983). Measuring marital quality: A critical look at the dependent variable.
Jou rn a l o f M arriage a n d the Family, 45, 141-151.
Nugent, J. B. (1985). The old security motive for fertility. Population an d D evelopm ent
R eview . 11, 75-97.
Okami, R, 8c Shackelford,T. K. (2001). Human sex differences in sexual psychology and
behavior. A nnual R ev iew o f Sex Research, 1 2 ,186-241.
Oláh, A. (1994). A megküzdés szem élyiség tényezői: A Pszichológiai hnm unrendszer és m éré­
sének módszere, Budapest: ELTE.
Onyishi, E. I., Sorokowski, R, Sorokowska, A., 8c Pipitone, R. N. (2012). Children and
marital satisfaction in a non-Western sample: having more children increases mari­
tal satisfaction among the Igbo people of Nigeria. Evolution and Human Behavior,
33(6), 771-774.
Orians, G. H. (1969). On the evolution of mating systems in birds and mammals. A meri­
can Naturalist, 103,589-603.
Ottenheimer, M. (1996). Forbidden relatives: The A merican m yth ofcousin m arriage. Cham­
paign: University of Illinois Press.
Overall, N., Fletcher, G. J. O., 8c Simpson, J. A. (2006). Regulation processes in intimate
relationships: The role of ideal standards. Jou rn a l o f Personality an d Social Psychology,
91, 662-685.
Parrott, W. G. (1991). The emotional experience of envy and jealousy. In P. Salovey (Ed.),
The psychology o f jea lou sy a n d en v y (pp. 3-30). New York: Guilford Press.
 Felhasznált irodalom 227

Parrott, W. G. (2001). The emotional experiences of envy and jealousy. In W. G. Par­

rott (Ed.), Emotions in social psychology: Essential readings (pp. 306-320). Philadelphia:
Psychology Press.
Paul, D. B. & Spencer, H. G. (2008). “It’s ok, we’re not cousins by blood”: The cousin
marriage controversy in historical perspective. PLoS B iol 6(12): e320. doi:10.1371/
journal.pbio.0060320
Pawlowski, B (2003). Variable preferences for sexual dimorphism in height as a strategy
for increasing the pool of potential partners in humans. Proceedings o f the R oyal Society
o f London, B iological Sciences, 270, 709-712.
Pawlowski, B. & Koziel, S. (2002). The impact of traits offered in personal advertisements
on response rates. E volution and Human Behavior, 23,139-149.
Pearlin, L. I., & Schooler, C. (1978).The structure of coping. Journal of Health and Social
Behavior, 19,2-21.
Penke, L. & Asendorpf, J. B. (2008). Beyond global sociosexual orientations: A more dif­
ferentiated look at sociosexuality and its effects on courtship and romantic relation­
ships. Jou rn al o f Personality a n d Social Psychology, 95,1113-1135.
Perilloux, C., Fleischman, D. S., and Buss, D. M. (2008).The daughter guarding hypothe­
sis: Parental influence on, and emotional reaction to, offspring’s mating behavior.
E volutionary Psychology, 6, 217-233.
Perilloux, C., Fleischman, D. S., and Buss, D. M . (2011). Meet the parents: Parent- off­
spring convergence and divergence in mate preferences. Personality an d In dividual
D ifferences, 5 0 ,253-258.
Peters, J. F. (1980). The Shirishana of the Yanomami: A demographic study. Social Biology,
27,272-285.
Pfeiffer, S. M ., & Wong, P. T. P. (1989). Multidimensional jealousy. Jou rn al o f Social and
Personal Relationships, 6 ,181-196.
Pillsworth, E. G., and Haselton, M . G. (2006). Women’s sexual strategies: The evolution
of long- term bonds and extra-pair sex. A nnual R eview o f Sex Research, 17, 59-100.
Pinel, J. P. J. (2011). Biopsychology. (8th Edition) Pearson.
Powers, A. M . (2000). The effects of attachment style and jealousy on aggressive behavior
against a partner and a rival. Dissertation Abstracts International, 61 (6-B), 3325.
Prins, K. S., Buunk, B. R, & VanYperen, N. W. (1993). Equity, normative disapproval and
extramarital relationships .Jou rn a l o f Social an d Personal Relationships, 10, 39-53.
Pulerwitz, J., Izazola-Licea, J. A., ôcGortmaker, S. L. (2001). Extrarelational sex among
Mexican men and their partners’ risk of HIV and other sexually transmitted diseases.
American Jou rn a l o f Public Health, 9 1 ,1650-1652.
Randall, A. K., & Bodenmann, G. (2009). The role of stress on close relationships and-
marital satisfaction. Clinical Psychology R eview , 29(2), 105-115.
228 Felhasznált irodalom

Regan, R C. (1998a). W hat if you can’t get what you want? Willingness to compromise
ideal mate selection standards as a function of sex, mate value, and relationship con­
text. Personality an d Social Psychology B ulletin, 24,1288-1297.
Regan, P. (1998b). Romantic love and sexual desire. In V. C. de Munck (Ed.), R om antic
love an d sexual behavior: Perspectives fr o m the social sciences (pp. 91-112). Westport,
CT: Praeger.
Reiss, D. (1981). Ihe fam ily's construction o f reality. Cambridge, MA: Harvard University
Press.
Rholes, W. S., Simpson, J. A., 8c Orina, M . M . (1999). Attachment and anger in an anxi­
ety-provoking situation. Jou rn a l o f Personality a n d Social Psychology, 76(6), 940-957.
Richardson, D. R.,M edvin,N .,8cHam mock,G . (1988). Love styles, relationship experi­
ence, and sensation seeking: A test of validity. Personality an d individu al differences,
9(3), 645-651.
Ridley, M . (1993). The R ed Queen: Sex an d the E volution o f Human Nature. New York:
Harper Collins.
Riggio, R. E., Widaman, K. F.,Tucker, J. S., & Salinas, C. (1991). Beauty is more than skin
deep: Components of attractiveness. Basic a n d A pplied Social Psychology, 12,423-439.
Roff, D. A. (1992). E volution o f life histories: Theory an d analysis. Chapman 8c Hall, New
York.
Rosch, E. H. (1978) Principles of categorization. In: Rosch, E. 8c Lloyd, B. B. (szerk.):
Cognition an d Categorization (pp. 22-47.) Hillsdale, NJ, Erlbaum.
Rosenthal, M.K. (1999). Out of home child care research: a cultural perspective. Interna­
tion alJou rn a l o f B ehavioral D evelopm ent. 23, 477-518.
Rupp, H. A., 8c Wallen, K. (2007). Sex differences in viewing sexual stimuli: An eye­
tracking study in men and women. Hormones a n d B ehavior, 51(4), 524-533.
Rusbult, C. E., 8cBuunk, B. P. (1993). Commitment processes in close relationships: An
interdependence analysis. Jou rn a l o f Social an d Personal Relationships, 1 0 ,175-204.
Ruvolo, A. P. (1998). M arital well-being and general happiness of newlywed couples:
Relationships across tim e. Jou rn a l o f Social and Personal Relationships, 15, 470-489.
Ryan, R. M ., 8c Frederick, C. (1997). On energy, personality, and health: Subjective vitali­
ty as a dynamic reflection of well-being .Jou rna l o f Personality, 65(3), 529-565.
Samaras, T. T., Elrick, H., and Storms, L. H. (1999) Is attainment of greater height and
body size really desirable? Jou rn a l o f the N ational M edical Association, 91: 317-321.
Schachner, D. A., 8c Shaver, P. R. (2004). Attachment dimensions and sexual motives.
Personal Relationships, 11(2), 179-195.
Schmaling, K. B., 8c Goldman Sher, T. (2000). The psychology o f couples an d illness: Theory,
research, a n d practice. Washington, DC: American Psychological Association.
Schmitt, D. P. (2005) Fundamentals of Human Mating Strategies. In Buss, D. M. (Ed.) The
Handbook o f E volutionary Psychology. 258-291. Hoboken, NJ: John W iley 8c Sons, Inc.,
 Felhasznált irodalom 229

Schmitt, D. P. (2006). Evolutionary and Cross-Cultural Perspectives on Love, In R. J.

Sternberg 8c K. Weis, The n ew psychology o f lo ve (2nd ed.). (pp. 249-273.), New Haven,
CT: Yale University Press.
Schmitt, D. P., 8c Buss, D. M . (2000). Sexual dimensions of person description: beyond or
subsumed by the Big Five? .Jou rna l o f Research in Personality, 34(2), 141-177.
Schultz, A. H. (1938). The relative weight of testes in primates. A natomical Record, 72,
387-394.
Seal, D. W., Agostinelli, G., 8c Hannet, C. A. (1994). Extradyadic romantic involvement:
Moderating effects of sociosexuality and gender. Sex Roles, 3 1 ,1-22.
Sedikides, C., 8c Skowronski, J. J. (1997). The symbolic self in evolutionary context. P er­
sonality and Social Psychology R eview , 1(1), 80-102.
Seielstad, M .T., Minch, E., Sc Cavalli-Sforza, L. L. (1998). Genetic evidence for a higher
female migration rate in humans. N ature Genetics, 20,278-280.
Seielstad, M. T., Minch, E., Sc Cavalli-Sforza, L. L. (1998). Genetic evidence for a higher
female migration rate in humans. N ature Genetics, 20, 278-280.
Selye, H. (1974). Stress w ithout distress. New York: Lippincott 8c Crowell.
Shackelford,T. K., Buss, D. M ., 8c Bennett, K. (2002). Forgiveness or breakup: Sex differ­
ences in responses to a partner’s infidelity. C ognition & Emotion, 16(2), 299-307.
Shackelford, T. K., Schmitt, D. R, 8c Buss, D. M. (2005).The universal dimensions of hu­
man mate preferences. Personality and Individual Differences, 39, 447-458.
Shackelford,T. K., LeBlanc, G J., Weekes-Shackelford, V. A., Bleske-Rechek, A. L., Eu­
ler, H. A., 8c Hoier, S. (2002). Psychological adaptation to human sperm competition.
E volution an d Human Behavior, 23(2), 123-138.
Shackelford, T. K. 8c Buss, D. M . (1997). Marital satisfaction in evolutionary psychologi­
cal perspective. In: R. J. Sternberg 8c M . Hojjat (Eds.), Satisfaction in close relation­
ships. (p. 7-25.)New York: Guilford Press.
Shackelford, T. K. 8c Buss, D. M . (2000). Marital satisfaction and spousal cost-infliction.
Personality and In d ivid ua l Differences. 28, 917-928.
Sharpsteen, D.J. (1995).The effects of relationship and self-esteem threats on the likelihood
of romantic f l i m s y . Jou rn a l o f Social and Personal Relationships, 1 2 ,8 9 —101.
Sharpsteen, D. J., 8c Kirkpatrick, L. A. (1997). Romantic jealousy and adult romantic at­
tachment. Jou rn a l o f Personality a n d Social Psychology, 7 2 ,627-640.
Shaver, P. R., 8c Mikulincer, M . (2002). Attachment-related psychodynamics. A ttachment
an d Human D evelopm ent, 4,133-161.
Shaver, P. R., 8cMikulincer, M . (2006). Attachment theory, individual psychodynamics, and
relationship functioning. In D. Perlman 8c A. Vangelisti (Eds.), The Cambridge Hand­
book o f Personal Relationships, (pp. 251-272.) New York: Cambridge University Press
230 Felhasznált irodalom

Shaver, P. R., Hazan, C., & Bradshaw, D. (1988). Love as attachment: The integration of
three behavioral systems. In R. J. Sternberg & M . Barnes (Eds.), The psychology o f love
(pp. 68-99). New Haven, CT: Yale University Press.
Shenk, M . K. (2009). Testing three evolutionary models of the demographic transition:
patterns of fertility and age at marriage in urban south India .American Jou rn a l o f Hu­
man Biology. 21,501-511.
Sheppard, J. A., & Strathman, A. J. (1989). Attractiveness and height: The role of stature
in dating preference, frequency of dating, and perceptions of attractiveness. Personal­
ity an d Social Psychology Bulletin, 15, 617- 627.
Sheppard, V. J., Nelson, E. S., & Andreoli-Mathie, V. (1995). Dating relationships and
infidelity: Attitudes and behaviors. Jou rn a l o f Sex a n d M arital Therapy, 2 1 , 202-212.
Short, R.V. & Balaban, E. (1994) The D ifferences b etw een the Sexes. Cambridge: Cam­
bridge University Press.
Simon, E. P. (1997). Adult attachm ent style a n d sociosexuality. Dissertation Abstracts In­
ternational, 5 7 ,5966B.
Simpson, J. &Gangestad, S. (1991). Individual differences in sociosexuality: evidence for con­
vergent and discriminant validity. Journal o f Personality and Social Psychology, 60, 870-883.
Simpson, J. & Gangestad, S. (1992). Sociosexuality and Romantic Partner Choice. Jou r­
nal o f Personality, 60,31-51.
Simpson, J. A. & Rholes, W. S. (1994). Stress and secure base relationships in adulthood.
In Bartholomew, K., Perlman D. (eds.), A ttachment processes in adulthood: A dvances in
person al relationships, 181-204, London: Jessica Kingsley.
Simpson, J. A. (1990). Influence of attachment styles on romantic relationships. Jou rn al o f
personality and social psychology, 59(5), 971-980.
Simpson, J. A., Fletcher, G. J. O., & Campbell, L. (2001). The structure and function of
ideal standards in close relationships. In G. J. O. Fletcher & M . S. Clark (Eds.), Black-
w ell handbook o f social psychology (pp. 86-106). Oxford: Blackwell.
Simpson, J. A., Ickes, W., & Grich,J. (1999). When accuracy hurts: Reactions of anxious-
ambivalent dating partners to a relationship-threatening situation. Jou rn a l o f Persona­
lity and Social Psychology, 76(5), 754-769.
Simpson, J. A., Rholes, W. S., & Nelligan, J. S. (1992). Support seeking and support gi­
ving within couples in an anxiety-provoking situation: The role of attachment styles.
Jou rn a l o f personality a n d social psychology, 62(3), 434-446.
Simpson, J. A., Rholes, W. S., Orina, M . M ., & Grich, J. (2002). Working models of at­
tachment, support giving, and support seeking in a stressful situation. Personality an d
Social Psychology Bulletin, 28(5), 598-608.
Simpson, J. A., Wilson, C. L. & Winterheld, IT. A. (2004). Sociosexuality and romantic
relationships. In Harvey, J.H ., Wenzel, A., Sprecher, S. (eds.) Handbook of sexuality
in close relationships, 87-111. Mahwah, NJ: Erlbaum
 Felhasznált irodalom 231

Smith, E. A. (1998). Is Tibetan polyandry adaptive? Methodological and metatheoretical

analyses. Human Nature, 9,225-261.
Smith, J. M ., 8c Maynard-Smith, J. (1978). The evolution o f sex. Cambridge: Cambridge
University Press.
Smuts, B. B. 8c Gubernick, D.J. (1992). Male-Infant Relationships in Nonhuman Pri­
mates: Paternal Investment or Mating Effort? In B. S. Hewlett (ed.), F ather-C hild
Relations: Cultural a n d B io-Social Contexts (pp. 1-30). Hawthorne, NY: Aldine de
Gruyter.
Spanier, G. B., 8c Margolis, R. L. (1983). Marital separation and extramarital sexual be­
havior. Jou rn a l o f Sex Research, 19,23-48.
Sperling, M . B., & Borgaro, S. (1995). Attachment anxiety and reciprocity as moderators
of interpersonal attraction. Psychological reports, 76(1), 323-335.
Sprecher, S. (1998a). Insiders’perspectives on reasons for attraction to a close other. Social
Psychology Quarterly, 287-300.
Sprecher, S. (1998b). Social exchange theories and sexuality. Jou rn al o f Sex Research, 35,
32-43.
Sprecher, S., 8c Cate, R. (2004). Sexual satisfaction and sexual expression as predictors of
relationship satisfaction and stability. In Harvey, J., Wenzel, A., 8c Sprecher, S. (Eds.),
Handbook o f sexuality in close relationships (pp. 235-256). Mahwah, NJ: Lawrence Erl-
baum.
Sprecher, S., 8c Femlee, D. (2008). Inside perspective on Attraction. In S. Sprecher, A.
Wenzel, 8c J. Harvey (Eds.), The handbook o f relationship initiation (pp. 297-314).
Hillsdale, NJ: Erlbaum.
Sprecher, S., 8c Regan, P. C. (1998). Passionate and companionate love in courting and
young married couples. Sociological Inquiry, 68, 163-185.
Sprecher, S., 8cToro-Morn, M. (2002). A study of men and women from different sides
of earth to determine if men are from Mars and women are from Venus in their be­
liefs about love and romantic relationships. Sex Roles, 46(5-6), 131-147.
Sprecher, S., Aron, A., Hatfield, E., Cortese, A., Potapova, E., 8c Levitskaya, A. (1994).
Love: American style, Russian style, and Japanese style. Personal Relationships, 1(4),
349-369.
Spuhler, J. N. (1968). Assortative mating with respect to physical characteristics.
Biodem ography a n d Social Biology, 15(2), 128-140.
Stephan, C. W. 8cBachman, G. F. (1999). W hat’s sex got to do with it?: Attachment, love
schemas, and sexuality. Personal Relationships, 6, 111-123.
Stephens, M. E. (1988). Half a wife is better than none: A practical approach to nonadel-
phic polyandry. C urrent A nthropology, 29, 354-356.
Sternberg, R. J. 8c Barnes, M . (Eds.) (1988). The psychology o f love, New Haven, CT: Yale
University Press.
 232 Felhasznált irodalom

Sternberg, R. J. (1986). A triangular theory of love. Psychological review , 93(2), 119-135.

Sternberg, R. J. (1997). Construct validation of a triangular love scale. European Jou rn al o f
Social Psychology, 27(3), 313-335.
Sternberg, R. J. (1998a). C upid’s arrow : The course o f lo ve through tim e. New York City, NY:
Cambridge University Press.
Sternberg, R. J. (1998b). L ove is a story: A n ew theory o f relationships. Oxford: Oxford
University Press.
Sternberg, R. J., & Barnes, M. L. (1985). Real and ideal others in romantic relationships:
Is four a crowd}. Jou rn a l ofpersonality an d social psychology, 49(G), 1586-1608.
Sternberg, R. J., & Grajek, S. (1984). The nature of lovz. Jou rn a l o f Personality a n d Social
Psychology, 47(2), 312-329.
Sternberg, R.J. (2006). A duplex theory of love. In R. J. Sternberg & K. Weis, The n ew
psychology o f love (2nd ed.). (pp. 184-199), New Haven, CT: Yale University Press.
Stevens, G., Owens, D., & Schaefer, E. C. (1990). Education and attractiveness in
marriage choices. Social Psychology Quarterly, 53, 62-70.
Stewar,t F. & Yermo, J. (2009). Pensions in Africa. OECD Working Papers on Insurance and
P rivate Pensions, No. 30. OECD publishing.
Story, L. B., & Bradbury, T. N. (2004). Understanding marriage and stress: Essential
questions and challenges. C linical Psychology R eview , 23,1139-1162.
Surbey, M. &Conohan, C. (2000) Willingness to engage in casual sex: The role of paren­
tal qualities and perceived risk of aggression. Human Nature 4:367-386.
Symons, D. (1979) The E volution o f Human Sexuality. New York: Oxford University Press.
Symons, D. (1985). Darwinism and Contemporary Marriage. In K. David (ed.), Contem­
porary Marriage: Comparative Perspectives on a Changing Institution (pp. 99-125).
New York: Russell Sage Foundation.
Taylor, S. E., & Brown, J. D. (1988). P ositive illusions: C reative self-deception an d the healthy
mind. New York: Basic Books.
Terman, L. M ., Buttenwieser, R, Ferguson, L. W , Johnson, W. B., & Wilson, D. P. (1938).
Psychological Factors in M arital Happiness. New York: McGraw-Hill.
Tesser, A., & Beach, S. R. (1998). Life events, relationship quality, and depression: an
investigation of judgment discontinuity in vivo. Jou rn a l o f Personality and Social Psy­
chology, 74,36-52.
Thibaut, J. W , & Kelley, H. H. (1959). The social psychology o f groups. New York: Wiley.
(Reprinted by Transaction Books, New Brunswick, NJ, 1986.)
Thompson, A. P. (1983). Extramarital sex: A review of the research literature. Jou rn a l o f
Sex Research, 19, 1-22.
Thornhill, N. W. (Ed.). (1993). T he natural history o f inbreeding an d outbreeding: theoretical
and em piricalperspectives. University of Chicago Press.
 Felhasznált irodalom 233

Thornhill, R., Gangestad, S. W., & Comer, R. (1995). Human female orgasm and mate
fluctuating asym m etry. A nimal Behaviour, 50(6), 1601-1615.
Thornton, A., & Young-DeMarco, L. (2001). Four decades of trends in attitudes toward
family issues in the United States: The 1960s through the 1990s. Journal of Marriage
and the Family, 63,1009-1037.
Tooby, J., & Cosmides, L. (1992). The psychological foundations of culture. In J. H.
Barkow, L. Cosmides, &.J.Tooby (Eds.),The adapted mind: Evolutionary psychology
and the generation of culture (pp. 19-136). New York: Oxford University Press.
Townsend, J.M . & Wasserman, T. (1998) Sexual attractiveness: Sex differences in assess­
ment and criteria. E volution a n d Human B ehavior 19: 171-191.
Townsend, J.M ., Kline ,J., & Wasserman,T.H. (1995) Low-investment copulation: Sex dif­
ferences in motivations and emotional reactions. E thology an d Sociobiology 16,25-52.
Tracy, J. L., Shaver, P. R., Albino, A. W., & Cooper, M. L. (2003). Attachment styles and
adolescent sexuality. In P. Florsheim (Ed.), Adolescent romance and sexual behavior:
Theory, research, a n d practica l implications (pp. 137-159). Mahwah, NJ: Lawrence Erl-
baum Associates.
Traeen, B., & Stigum, H. (1998). Parallel sexual relationships in the Norwegian context.
Jou rn al o f Community and A pplied Social Psychology, 8, 41-56.
Tran, S., & Simpson, J. A. & Fletcher, G.O. (2008). The Role of Ideal Standards in Rela­
tionship Initiation Process. In S. Sprecher, A. Wenzel, & J. Harvey (Eds.), The hand­
book o f relationship initiation (pp. 487-498). Hillsdale, NJ: Erlbaum.
Treas, J., & Giesen, D. (2000). Sexual infidelity among married and cohabitating Ameri­
cans. Jou rn a l o f M arriage a n d the Family, 62, 48-61.
Trevithick, A. (1997). On a panhuman preference for monandry: Is polyandry an excep­
tion? Jou rn al o f C om parative Family Studies, 28,154-181.
Trivers, R. L. (1972). Parental investment and sexual selection. In B. Campbell (Ed.), Sexu­
al selection an d the descent o f m an: 1871-1971 (pp. 136-179). Chicago, IL: Aldine.
Trivers, R. L., & W illard, D. E. (1973). Natural selection of parental ability to vary the sex
ratio of offspring. Science, 179, 90-92.
Trost, J. E. (1985). Abandon adjustment!. Jou rn a l o f M arriage and Family, 4 7 (f), 1072-
1073.
Trovato, F. (1992). Violent and accidental mortality among four immigrant groups in
Canada, 1970-1972. Social Biology, 39,82-101.
Trut, L. N. (1999). Early canid domestication: The farm-fox experiment. A merican Scien­
tists, 8 7 ,160-169.
Tsigos, C., & Chrousos, G. P. (2002). Hypothalamic-pituitary-adrenal axis, neuroendo­
crine factors and stress. Jou rn a l o f Psychosomatic Research, 53, 865-871.
Twenge, J.M ., Campbell, W. & Foster C. (2003). Parenthood and marital satisfaction: a
meta-analytic review.Jou rn al o f M arriage and the Family. 65,574-583.
234 Felhasznált irodalom

Udry, J. R. (1971). The social context o f m arriage (2nd Edn), Philadelphia: Lippincott.
Van den Berghe, P.L. (1979). Human fa m ily systems: An evolutionary view . New York:
Elsevier.
Van den Eijnden, R.J. J. M ., Buunk, B. P , &Bosveld, W. (2000). Feeling similar or feeling
unique: How men and women perceive their own sexual behaviors. Personality and
Social Psychology Bulletin, 2 6 ,1540-1549.
Van Zessen, G. J., & Sandfort.T. M . (Eds.). (1991). Seksualiteit in Nederland. Amsterdam:
Swets & Zeitlinger.
Varga, K. (2013) Elsődleges, nem homeosztatikus szükségletek: az ember szexualitása.
In É. Bányai & K. Varga (eds.) A ffektív pszichológia. Az em beri késztetések és érzelmek
világa, (pp. 173-197.) Budapest, Medicina Kiadó.
Vocatura, L. C. (2000). Predictors of coping styles in response to infidelity among college
students. Dissertation Abstracts International, 60 (11-B), 5796.
Walker, D. E, Tokár, D. M . &c Fischer, A. R. (2000). W hat are eight popular masculinity-
related instruments measuring? Underlying dimensions and their relations to socio­
sexuality. Psychology o f M en an d M asculinity, 1,98-108.
Walster, E., Walster, G. W , &. Traupman, J. (1978). Equity and premarital sex.. Jou rn al o f
Personality a n d Social Psychology, 36, 82-92.
Wan, W. W , Luk, C. L., & Lai, J. C. (2000). Personality correlates of loving styles among
Chinese students in Hong Kong. Personality and In dividual D ifferences, 29(1), 169-
175.
Warren, B. L. (1970). Socioeconomic achievement and religion: The American case.
Sociological Inquiry, 40(2), 130-155.
Waynforth, D. and Dunbar, R. I. M. (1995) Conditional mate choice strategies in hu­
mans: Evidence from ‘lonely hearts’ advertisements. B ehaviour 132, 755-779.
Weeden, J., & Sabini, J. (2005). Physical attractiveness and health in Western societies: A
review. Psychological Bulletin, 131, 635-653.
Weiner, A. B. (1978). The reproductive model in Trobriand society. Mankind, 11(3), 175-
186.
Weiner, J. (1995). The beak o f th efin ch : A story o f evolution in our time. New York: Vintage
Books.
Wendorf, C. A., Lucas, T , Imamoglu, E. O., Weisfeld, C. C. & Weisfeld, G.E. (2011)
Marital satisfaction across three cultures: does the number of children have an impact
after account for other marital demographics?. Jou rn al o f Cross-Cultural Psychology.
42,340-354.
Whelehan, P. (1985). Review of incest, a biosocial view . American Anthropologist, 87 (3),
677-678.
W hite, J. K., Hendrick, S. S., & Hendrick, C. (2004). Big five personality variables and
relationship constructs. Personality and In divid ua l D ifferences, 37(7), 1519-1530.
 Felhasznált irodalom 235

Wiederman, M. W. & Dubois, S. L. (1998) Evolution and sex differences in preferences

for short-term mates: Results from a policy capturing study. E volution an d human
B ehavior 19: 153-170.
Wiederman, M. W., 8c Hurd, C. (1999). Extradyadic involvement during dating. Jou rn al
o f Social a n d Personal Relationships, 16, 265-274.
Williams, L. M. (1995). Association of stressful life events and marital quality. Psychologi­
cal Reports, 76,1115-1122.
Wilson, G.D. (1997) Gender differences in sexual fantasy: An evolutionary analysis. Per­
sonality an d In divid ua l D ifferences 22: 27-31.
Wilson, M . & Daly, M. (1992). The Man W ho Mistook His Wife for a Chattel. In J. H.
Barkow, L. Cosmides, and J.Tooby (eds.), T he A dapted M ind: E volutionary Psychology
an d the Generation o f Cidture (pp. 289-322). New York: Oxford University Press.
Wohlrab, S., Stahl, J., 8c Kappeler, P. M. (2007). Modifying the body: Motivations for
getting tattooed and pierced. Body image, 4(1), 87-95.
Wright, T. M. (1999). Female sexual behavior: Analysis of Big Five trait facets and do­
mains in the prediction of sociosexuality. Dissertation Abstracts International, 59,
5611B.
Yarab, P. E., 8c Allgeier, E. R. (1999). Young adults’ reactions of jealousy and perceived
threat based on the characteristics of a hypothetical rival.Jou rn al o f Sex Education and
Therapy, 2 4 ,171-175.
Yoshioka, M . R., DiNoia, J., & Ullah, K. (2001). Attitudes toward marital violence. Vio­
lence A gainst Women, 7,900-926.
Young,T.J.,& French, L. A. (1996). Height and perceived competence of U.S. Presidents.
Perceptual and M otor Skills, 82,1002.
Zahavi, A. 8c Zahavi, A. (1997) The handicap principle: rI he M issing Piece o f D arw ins Puzz­
le. Oxford: Oxford University Press.
Zahavi, A. (1975). Mate selection - a selection for a handicap. Jou rn a l o f Theoretical B io­
logy, 53,205-214.
Zahavi, A. (1977). The cost of honesty. Jou rn al o f Theoretical Biology, 67, 603-605.
Zajonc, R. B. (1968). Attitudinal effects of mere exposurc. Jou rn a l o f personality an d social
psychology, 9(2), 1-27.
Zuk, M . (2002). Sexual selections: What w e can an d ca n t learn about sex fr o m animals.
Berkeley, CA: University of California Press.
PANNÓNIA
KÖNYVEK

A könyv a 2012. évi SZJA 1%-os felajánlások felhasználásával készült.

Megjelenik a Pro Pannónia Kiadói Alapítvány kiadásában,
a Pannónia Könyvek Szerkesztőségének gondozásában.
Felelős kiadó: a kuratórium elnöke
Felelős sorozatszerkesztő: Szirtes Gábor
A nyomdai előkészítés és a - szerző által készített fotó felhasználásával készült - borító
a Pannónia Könyvek Szerkesztőségének (Jakab Attila) munkája.

Készült a Molnár Nyomdában, Pécsett, 2013-ban.

Felelős vezető: Molnár Csaba
Terjedelem: 14.75 A/5 ív

ISSN 0237 4277

ISBN 978 963 9893 85 6

A szerző tudományos tevékenysége megtekinthető: www.meskonorbert.hu

A Pro Pannónia Kiadó könyvei kedvezményesen megrendelhetőek és megvásárolhatóak:

7621 Pécs, Király u. 33. (Líceum udvar), Szerkesztőség és bemutatóterem,
T/F.: 72/ 516-866,213-379, info@propannonia.hu
Tájékozódás: www.propannonia.hu
M iért vagyunk kétneműek? Ugyanazt érezzük-e, ha szerelmesek
vagyunk? Miért lépnek félre az emberek? Mitől stabilabb egyik
párkapcsolat a másiknál? A férfiak valóban jobban igénylik a szexet,
mint a nők? Milyen az ideális párkapcsolat? Miért szexelnek a
nők? És miért a férfiak? Van-e bármi értelme a házasságnak?
Milyen jelentősége van a szexnek a természeti népeknél? Kik
féltékenyebbek, a nők vagy a férfiak?

„Az olvasó részletes ismereteket kap azokról a biológiai, családi,

kulturális indítékokról, folyamatokról és hatásokról, amelyek a
párkapcsolatok mögött állnak, és betekintést nyer a párkapcsolatok
kialakulását, működését magyarázó különböző elméletekbe. A
könyv szakmai hitelessége és alapossága azonban nem megy az
olvashatóság rovására. Ellenkezőleg - és ez a kötet nagy érdeme
- mindvégig élvezetes olvasmány marad, amelyet egyformán
élvezhetnek a különböző területeken dolgozó szakemberek,
egyetemi hallgatók és a laikus nagyközönség.”
(Bereczkei Tamás, az M TA doktora)

Meskó Norbert (1968) pszichológusként végzett, doktori

fokozatát a PTE Magatartástudományi Intézetben szerezte
2007-ben. Jól ismert a hazai és nemzetközi tudományos életben.
Első önálló kötete , A szép ség ered ete 2012-ben jelent meg. Számos
magyar és angol nyelvű tanulmányában elemzi a vonzerő, a
párválasztás, a szexualitás egy-egy izgalmas jelenségét. írásai a
nagyközönség számára is élvezetesen és izgalmasan mutatják be
az adott tudományterület kérdéseit.

9 789639 893856 2650 Ft

JEL