You are on page 1of 1

„Mindennek rendelt ideje van”

Gyülekezeti délutánt tartottak a Kercsedi Református Egyházközségben

Augusztus 18-án, 16 órától gyülekezeti délutánra került sor a kercsedi református templomban. Az
esemény istentisztelettel kezdődött, Vinczce Csongor egykori kercsedi lelkipásztor, a Tordai
Református Egyházmegye esperese igehirdetésében a Préd 3:3-5 alapján rámutatott arra, hogy
mindennek megvolt, megvan és eljön az ideje, minden gyülekezeti alkalom tulajdonképpen a
„kövek” összegyűjtésének az ideje, örömre és a szeretet kimutatására elrendelt idő.

Augusztus 12-18 között hét fiatal csellójátékát lehetett hallani a parókia és a templom körül. 5.
alkalommal rendezett csellótábort Oláh Mátyás helybeli lelkipásztor. Az igehirdetést követően a
tábor zárókoncertjére került sor. Az ifjak előadása után egy verses összeállítást hallhattak, Oláh
József kisbácsi lelkipásztor előadásában, Oláh Mátyás csellózenével működött közre.

Az esemény vendége volt az Újtordai színjátszócsoport is, a kercsedi művelődési házban Vincze
Márta nyugalmazott pedagógus vezetésével két bohózatot adott elő, az egyik egy magyar népmese,
a másik pedig Arany János: A bajusz c. költeménye alapján íródott. A nevetés és a tánc „ideje” volt.
Végül este közös vacsorával és beszélgetéssel zárult az esemény.

You might also like