Professional Documents
Culture Documents
hu
DEI VERBUM
Tartalomjegyzék
1. BEVEZETÉS
Első fejezet
A KINYILATKOZTATÁS
2. A kinyilatkoztatás természete
3. Az evangélium előkészítése
4. Krisztus teljessé tette a kinyilatkoztatást
5. A hit
6. A kinyilatkoztatás tárgya és szükségessége
Második fejezet
AZ ISTENI KINYILATKOZTATÁS TOVÁBBADÁSA
7. Az evangélium örökösei
8. A Szent Hagyomány
9. A Szentírás és a Szent Hagyomány viszonya
10. A Szent Hagyomány, a Szentírás és a Tanítóhivatal
Harmadik fejezet
A SZENTÍRÁS ISTENI SUGALMAZOTTSÁGA ÉS MAGYARÁZATA
11. Sugalmazás: tévedés nélkül való tanítás
12. A Szentírás magyarázata
13. Isten leereszkedése
Negyedik fejezet
AZ ÓSZÖVETSÉG
14. Az üdvösség rendje az Ószövetségi könyvekben
15. Az Ószövetség jelentősége keresztény szempontból
16. A két Szövetség összhangja
Ötödik fejezet
AZ ÚJSZÖVETSÉG
17. Az Újszövetség kiválósága
18. A négy evangélium apostoli eredete
19. Az evangéliumok történetisége
20. Egyéb újszövetségi iratok
Hatodik fejezet
A SZENTÍRAS AZ EGYHÁZ ÉLETÉBEN
21. A Szentírás tisztelete
22. A fordítások
23. A hittudósok és a Szentírás
24. A teológia alapja
25. Az ige hirdetése, a Szentírás terjesztése
26. Zárószó
PÁL PÜSPÖK
ISTEN SZOLGÁINAK SZOLGÁJA
A ZSINATI ATYÁKKAL EGYÜTT ÖRÖK EMLÉKEZETÜL
(Bevezetés)
1. Isten igéjét vallásos tisztelettel hallgatva és bizalommal hirdetve a Szentséges Zsinat
Szent János szavait követi: "... hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és
megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben
legyetek velünk. Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és az ő Fiával, Jézus
https://regi.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=11 1/9
2020. 06. 16. www.katolikus.hu
Első fejezet
A KINYILATKOZTATÁS
(A kinyilatkoztatás természete)
2. Istennek a maga jóságában és bölcsességében úgy tetszett, hogy kinyilatkoztatja
önmagát, és tudtunkra adja akaratának szent titkát (vö. Ef 1,9) mely szerint az
embereknek Jézus Krisztus, a megtestesült Ige által a Szentlélekben útjuk nyílik az
Atyához, és az isteni természet részesei lesznek (vö.Ef 2,18; 2Pt 1,4). E
kinyilatkoztatással a láthatatlan Isten (vö.Kol 1,15; 1Tim 1,17) szeretetének bőségéből
mint barátaihoz szól az emberekhez(vö. Kiv 33,11; Jn 15,14--15) és társalog velünk (vö.
Bár 3,38), hogy meghívja őket és befogadja a saját közösségébe. E kinyilatkoztatás
rendje egymással bensőleg összefüggő tettekből és szavakból áll: Isten üdvtörténeti tettei
kinyilvánítják és megerősítik a tanítás a szavakkal jelzett valóságokat; a szavak pedig
hirdetik a tetteket, és megvilágítják a bennük rejlő misztériumot. Az Istenről és az ember
üdvösségéről így kinyilatkoztatott mélységes igazság Krisztusban ragyog föl, aki az egész
kinyilatkoztatás közvetítője és teljessége. [2]
A krisztusi üdvrend tehát mint új és végleges szövetség sohasem múlik el, és már
semmiféle új nyilvános kinyilatkoztatást nem kell várnunk a mi Urunk Jézus Krisztus
dicsőséges eljöveteléig (vö. 1Tim 6,14; Tit 2,13).
(A hit)
5. A kinyilatkoztató Istennek "a hit engedelmességével" tartozunk (Róm 16,26; vö. Róm
1,5; 2Kor 10,5--6), mellyel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, "értelmével
és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt"[4] és önként elfogadja a
kapott kinyilatkoztatást. Ehhez a hithez szükség van Isten megelőző, segítő kegyelmére
és a Szentlélek benső segítségére, aki az ember szívét megindítja és Istenhez téríti, az
értelem szemét megnyitja, és mindenkinek megadja az "igazság elfogadásának és hitének
édességét".[5] A Szentlélek folyton tökéletesíti hitünket adományai által, hogy egyre
mélyebben megértsük a kinyilatkoztatást.
A Szent Zsinat vallja, hogy "Istent, mindenek létalapját és célját, az emberi ész
természetes világosságával a teremtett dolgokból biztosan meg lehet ismerni" (vö. Róm
1,20); tanítja, hogy az isteni kinyilatkoztatásnak kell tulajdonítani "hogy mindaz, ami az
isteni dolgokban az emberi értelem számára önmagában nem elérhetetlen, az emberi
nem jelen állapotában is mindenki számára akadálytalanul, bizonyossággal és minden
tévedés nélkül megismerhető."[7]
Második fejezet
(A Szent Hagyomány)
8. Így tehát a sugalmazott könyvekben különleges módon kifejeződő apostoli igehirdetést
az idők végezetéig szakadatlanul meg kellett őrizni.
Az apostolok ezért, miközben átadták, amit maguk is kaptak, intették a híveket, hogy
ragaszkodjanak azokhoz a hagyományokhoz, melyeket akár élő szóval, akár levél útján
tanultak (vö. 2Tesz 2,15), és harcoljanak az egyszer már megkapott hitért (vö. Júd 3).
[11] Amit pedig az apostolok áthagyományoztak, tartalmazza mindazt, ami Isten népének
szent életét és hitének gyarapodását szolgálja, s így az Egyház a maga tanításában,
életében és istentiszteletében megörökíti és az összes nemzedéknek továbbadja mindazt,
ami ő maga, és mindazt, amit hisz.
A feladat pedig, hogy hitelesen magyarázza Isten írott vagy áthagyományozott[15] igéjét,
kizárólag az Egyház eleven Tanítóhivatalára van bízva,[16] mely tekintélyét Jézus Krisztus
nevében gyakorolja. Ez a Tanítóhivatal nem Isten szava fölött, hanem annak
szolgálatában áll, csak az áthagyományozottat tanítja, amennyiben ezt a Hagyományt
isteni parancs alapján, a Szentlélek vezetésével áhítatosan hallgatja, szentül őrzi,
hűségesen kifejti, és a hitnek ebből az egyetlen letéteményéből meríti azt, amit Isten
kinyilatkoztatásként, hogy higgyük, elénk ad.
Világos tehát, hogy Isten bölcs rendelkezése szerint annyira összetartozik és egymásra
van utalva a Szent Hagyomány, a Szentírás és az egyházi Tanítóhivatal, hogy egyikük sem
lehet meg a másik kettő nélkül. Mind a három együttesen, de mindegyikük a saját
módján, az egy Szentlélek tevékenységének hatására eredményesen szolgálja a lelkek
üdvösségét.
Harmadik fejezet
Mindazt tehát, amit a sugalmazott szerzők vagyis a szent írók állítanak, a Szentlélek
állításának kell tartani, ezért hinnünk kell, hogy amit Isten a mi üdvösségünkre le akart
íratni a szent iratokban, azt a Szentírás könyvei biztosan, hűségesen és tévedés nélkül
tanítják.[21] Ennek alapján "minden Írás, amit Isten sugalmazott, jól használható a
tanításra, az érvelésre, a feddésre, az igaz életre való nevelésre, hogy Isten embere
tökéletes legyen és minden jóra hajoljon" (2Tim 3,16--17 a görögben).
(A Szentírás magyarázata)
12. Mivel pedig Isten a Szentírásban emberek által emberi módon beszélt,[22] a Szentírás
magyarázójának, hogy megláthassa, mit akart velünk közölni Isten, figyelmesen meg kell
vizsgálnia, hogy a szent írók mit akartak mondani, és szavaik által mit akart
kinyilatkoztatni Isten.
A szent írók szándékának kiderítése végett egyebek közt ügyelni kell az irodalmi
műfajokra is. Az igazság ugyanis nem egyformán jelenik meg és fejeződik ki a többféle
https://regi.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=11 4/9
2020. 06. 16. www.katolikus.hu
A magyarázónak tehát azt az értelmet kell keresnie, melyet a szent szerző az adott
körülmények között a maga korának és kultúrájának megfelelően, az akkori irodalmi
műfajok segítségével akart kifejezni és fejezett ki.[23] Mert annak helyes megértéséhez,
hogy a szent szerző mit akart mondani írásával, figyelni kell egyrészt a szent író korában
szokásos általános gondolkodás-, szólás- és elbeszélésmódokra, másrészt az akkori
társadalmi érintkezési formákra.[24]
(Isten leereszkedése)
13. A Szentírásban tehát megnyilvánul Isten igazságának és szentségének sérelme nélkül
az örök Bölcsesség csodálatos leereszkedése, "hogy megértsük, mily kimondhatatlanul
jóságos az Isten, és mennyire igazodott hozzánk beszédmódjával, amikor gondosan
törődött természetünkkel".[27] Isten emberi nyelveken kifejezett igéi ugyanis hasonlóvá
váltak az emberi beszédhez, amint egykor az örök Atya Igéje a gyönge emberi test
fölvételével hasonlóvá vált az emberekhez.
Negyedik fejezet
AZ ÓSZÖVETSÉG
értelmüket benne kapják és mutatják meg (vö. Mt 5,17; Lk 24,27; Róm 16,25--26; 2Kor
3,14--16); s viszont megvilágítják és magyarázzák az új szövetséget.
Ötödik fejezet
AZ ÚJSZÖVETSÉG
Ez a misztérium korábban nem volt úgy nyilvánvaló, ahogyan most a Lélek az ő szent
apostolainak és a prófétáinak kinyilatkoztatta (vö. Ef 3,4--6 a görögben), hogy hirdessék
az evangéliumot, fölébresszék a Jézusban való hitet, aki a Krisztus és az Úr, és
összegyűjtsék az Egyházat. Az Újszövetség könyvei mindezeknek örök, isteni tanúi.
Az Úr Jézus ugyanis ígéretéhez híven apostolaival volt (vö. Mt 28,20), és elküldte nekik a
Vigasztaló Lelket, hogy elvezesse őket a teljes igazságra (vö. Jn 16,13).
Hatodik fejezet
(A Szentírás tisztelete)
21. Az Egyház mindenkor tisztelte a Szentírást, mint magát az Úr testét is, az élet
kenyerét ugyanis, főleg a szent liturgiában, mind Isten igéjének, mind Krisztus testének
asztaláról szüntelenül veszi és nyújtja a híveknek. Az isteni írásokat a Szent
Hagyománnyal együtt mindig hite legfőbb szabályának tartotta és tartja, mert Isten
sugalmazására egyszer s mindenkorra vannak írásba foglalva, s változatlanul közvetítik
magának Istennek igéjét, és a prófétáknak és az apostoloknak szavaiban a Szentlélek
hangját szólaltatják meg. A Szentírásnak kell tehát táplálnia és irányítania az egész
egyházi igehirdetést és magát a keresztény vallást is. A szent könyvekben ugyanis a
Mennyei Atya végtelen szeretettel siet fiai elé és beszélget velük; s akkora erő és
hatékonyság van Isten igéjében, hogy az Egyháznak támasz és életerő, az Egyház
gyermekei hitének erő, lelkének táplálék, lelki életének tiszta és el nem apadó forrása.
Ezért a Szentírásról kiváltképp érvényes: "Isten szava eleven és átható" (Zsid 4,12),
"hatalma van arra, hogy fölépítse művét, és megadja az összes szenttel közös örökséget"
(ApCsel 20,32; vö. 1Tesz 2,13).
(A fordítások)
22. Krisztus hívei előtt szélesre kell tárni a kaput, hogy hozzájussanak a Szentíráshoz.
Ezért az Egyház kezdettől fogva magáénak tekintette az Ószövetség úgynevezett
Hetvenes ősrégi görög fordítását; mindenkor tiszteli a többi keleti fordítást, s a latin
fordításokat, különösen a Vulgátát. Mivel pedig Isten igéjének minden korban elérhetőnek
kell lennie, az Egyház anyai törődéssel gondoskodik róla, hogy megfelelő és pontos
fordítások készüljenek az egyes nyelveken, főleg a Szent Könyvek eredeti szövegei
alapján. E fordításokat minden keresztény használhatja majd, ha -- eljön az ideje és az
egyházi hatóság jóváhagyja -- különvált testvéreink is részt vesznek elkészítésükben.
(A hittudósok és a Szentírás)
23. A megtestesült Ige menyasszonya, az Egyház, a Szentlélektől tanítva arra törekszik,
hogy napról napra közelebb jusson a Szentírás mélyebb megértéséhez, s így szüntelenül
táplálhassa fiait Isten szavával; ezért kellőképpen támogatja az Egyház mind Kelet, mind
Nyugat atyáinak és szent liturgiáinak tanulmányozását. A katolikus szentírásmagyarázók
pedig, és a hittudomány más művelői buzgó együttműködéssel azon fáradozzanak, hogy a
szent Tanítóhivatal felügyelete alatt, megfelelő segédeszközökkel úgy tanulmányozzák és
mutassák be a szent iratokat, hogy Isten igéjének minél több szolgája nyújthassa
gyümölcsöző módon Isten népének az Írás táplálékát, mely megvilágosítja az elmét,
erősíti az akaratot és Isten szeretetére gyullasztja a szíveket.[35] A Szent Zsinat bátorítja
az Egyház szentírástudományt művelő tagjait, hogy nap nap után újult erővel és teljes
iparkodással az Egyház szellemében folytassák a megkezdett munkát.[36]
(A teológia alapja)
24. A szent teológia a Szent Hagyománnyal együtt Isten írott igéjére mint örök alapra
támaszkodik, belőle meríti rendíthetetlen erejét, és belőle újul meg állandóan, miközben a
hit fényénél kutatja a Krisztus misztériumában rejlő teljes igazságot. A Szentírás Isten
igéjét tartalmazza, s sugalmazott lévén, valóban Isten szava; ezért a Szentírás
tanulmányozása legyen a hittudomány lelke.[37] A Szentírás szavából táplálkozik és
virágzik az ige szolgálata is, tudniillik a lelkipásztori prédikáció, a katekézis s minden
keresztény tanítás, amelyben előkelő hely illeti meg a liturgiában elhangzó homíliát.
olvassuk, őt hallgatjuk".[40]
(Zárószó)
26. Így tehát a Szent Könyvek olvasásával és tanulmányozásával "terjedjen és jusson
dicsőségre az Úr tanítása" (2Tesz 3,1), az emberek szívét pedig töltse el egyre jobban a
kinyilatkoztatásnak az Egyházra bízott kincse. Ahogy az Eucharisztia misztériumában való
állandó részesüléséből gyarapszik az Egyház élete, úgy a lelki élet új föllendülését
remélhetjük Isten "örökké megmaradó" szavának (Iz 40,8; vö. 1Pt 1,23--25)
megnövekedett tiszteletéből.
JEGYZETEK
34,2,354. Iap. - Sz. Tamás De Ver. 12. q. 2. a, C. - Trentói zsin. IV. ülés de canonicis
Scripturis: Denz. 783 (1501). - XIII. Leó Providentissimus körlev. EB 121, 124, 126-127.
- XII. Pius Divino afflante körlev.: EB 539.
[22] Sz. Ágoston De civ. Dei XVII 6,2: PI 41, 537: CSEL XL 2,228.
[23] Sz. Ágoston De Doctr. Christ. III. 18,26: PI 34, 75-76.
[24] XII, Pius i. h.: Denz. 2294 (3829-3830); EB 557-562.
[25] Vö. XV. Benedek Spiritus Paraclitus körlev. 1920. szept. 15.: EB 469. - Sz. Je-romos
In Gal. 5,19-21: Pl 26, 417 A.
[26] Vö. I. vat. zsin. Const. dogm. de fide cath. 2. fej. a kinyilatkoztatásról: Denz. 1788
(3007).
[27] Aranyszájú Sz. János In Gen., 3,8 (17. hom, 1): PG 53,134. - "Attemperatio" görögül
szünkatabászisz.
[28] XI. Pius Mit Brennender Sorge körlev. 1937. márc. 14.: AAS 29 (1937) 151. Iap.
[29] Sz. Ágoston Quaest. in. Hept. 2,73: Pl 34, 623.
[30] Sz. Irenaeus Adv. Haer. III 21,3: PG 7,950; (=25,1: Harvey 2, 115 lap). -
Jeruzsálemi Sz. Cirill Catech. 4,35: PG 33,497. - Theodorus Mops. in Soph. 1,4-6: PC 66,
452 D-453 A.
[31] Vö. Sz. Irenaeus Ad. Haer. III 11,8: PG 7, 885; Sagnard kiad., 194. lap.
[32] Vö. Jn 14,26; 16,13.
[33] Jn 2,22; 12,16; vö. 14.26; 16,12-13; 7,39.
[34] Vö. Sancta Mater Ecclesia Utasítás, ki-adta a Szentírástudomány Előmozdítását
szolgáló Pápai Bizottság: AAS (1964) 715. lap.
[35] Vö. XII. Pius Divino afflante körlev.: EB 551, 553, 567. - Pápai Bibliabizottság:
Instructio de S. Scriptura in Clericorum Seminariis et Religiosorum Collegiis rede docenda.
1950. május 13: AAS 42 (1950), 495-505. lap.
[36] Vö. XII. Pius uo.: EB 569.
[37] Vö. XIII. Leó Providentissimus körlev.: EB 114; XV. Benedek Spiritus Paraclitus
körlev.: EB 483.
[38] Sz. Ágoston 179. Sermo 1: PI 38, 966.
[39] Sz. Jeromos Comm. in Is. Előszó: Pl 24,17. - Vö. XV. Benedek Spiritus Paraclitus
körlev.: EB 475-480; XII. Pius Divino afflante körlev.: EB 544.
[40] Sz. Ambrus De officiis ministrorum 1 20,88: Pl 16, 50.
[41] Sz. Irenaeus Adv. Haer. IV. 32,1: PG 7, 1071; (=49, Harvey 2, 255. Iap).
https://regi.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=11 9/9