Julius Wellhausen okmányelmélete: források és Izrael vallástörténetének állomásai

Okmányelméletében JULIUS WELLHAUSEN a Héber Biblia első hat könyvét tartotta szem előtt, Hexateukhoszról beszélt; úgy gondolta, hogy Józsue könyvében is meg-
jelennek a mózesi öt könyvben szereplő „források”. Szerinte a Pentateuchus egyes forrásainak és redakcióinak végleges egybedolgozására Ezdrás fellépése idején került
sor.

Források Jahvista (J) Elohista (E) Jehovista Történeti Mű Deuteronomista (D) Papi irat (P)
és redakciók (J + E egybedolgozása)
Keletkezési idő Kr. e. 950 körül (Salamon Kr. e. 850 körül Kr. e. 722 után (az északi Kr. e. 622 körül (Joziás Kr. e. 500/550 körül (közvetlen a
uralkodása idején) országrész pusztulását kora) babiloni fogság után)
követően)
Keletkezési hely Júda Izrael Júda Júda (Jeruzsálem) Babilon, Júda (Jeruzsálem)
Terjedelem A teremtéstől a honfogla- A teremtéstől a honfoglalá- A MTörv magja (12–22.
lásig beszéli el a zsidó sig beszéli el a zsidó nép fejezetek) kiegészítve
nép történetét. történetét az északi ország- történeti összefoglalással
rész szemszögéből. és prédikáló hangú intel-
mekkel.
Szerkesztői szem- WELLHAUSEN három dokumentumot tartott számon (JE + D + P). A JE már eleve A könyvet Kr. e. 550 WELLHAUSEN Q-nak nevezte
pontok egy szerkesztés eredménye (J + E), összetevőinek tartalmára csak következteni tu- körül egyesítették a Jeho- (liber quatuor foederum = „négy
dunk. „A JE nem olyan, mint az egységes koncepciójú Q, több fázison és kézen ment vista történeti művel. szövetség könyve”). Történeti és
keresztül, mielőtt elnyerte jelenlegi formáját”. törvényi anyagában egyaránt
kultuszi érdeklődésű.
Vallástörténeti szem- Áldozati helyek sokfé- Megjelenik a kultusz- A legitim kultusz egyetlen he-
pontok (áldozati he- lesége: nincs egyetlen, a centralizációra való tö- lyen gyakorolható: Jeruzsálem-
lyek, áldozatbemutatás, kizárólagosság igényével rekvés. ben. Ennek kezdetei a pusztai
ünnepekre vonatkozó megjelölt kultuszhely. Az áldozatbemutatások vándorlás idejére nyúlnak vissza,
törvények, papságra Mindenféle rituális is ritualizálódnak. az egyetlen szentsátorra.
vonatkozó törvényho- meghatározottság nélkül Az eredetileg földmű- Az áldozatbemutatást részlete-
zás) történik az áldozatok ves ünnepek Izrael múlt- kig menő leírások szabályozzák.
bemutatása a család köré- jának nagy történeti ese- A Papi írásban az ünnepeknek
ben és az egyes helyi ményeivel kapcsolódnak a földműveléssel és állattenyész-
szentélyekben. össze. téssel való kapcsolata eltűnik.
Az ünnepek a földmű- Vannak vidéki szenté- Kultuszcentralizáció – leviták
velés egyes mozzanatai- lyek és hozzájuk kapcso- – papság – főpapság.
hoz kapcsolódnak. lódó papság.
Izrael történetének kez-
detén bárki mutathatott be
áldozatot, nem találko-
zunk a papság és a klérius
szétválasztásával.
 A Tóra irodalmi formálódása
A legújabb és gyakran egymásnak is ellentmondó javaslatok ellenére is kijelölhetünk né-
hány szilárd pontot. FÉLIX GARCÍA LÓPEZ például három mozzanatra sűrítve vázolja fel a
Pentateuchus irodalmi formálódását:
1. a fogság előtti időszak írásai,
2. deuteronomista és papi redakciók,
3. a hagyományok egyesítése és a Pentateuchus redakciója.

1. A fogság előtt időszak írásai

A Pentateuchus jelenlegi formája tartalmaz ősi, a babiloni fogság előtti időszakból, vagyis
a monarchia idejéből származó hagyományelemeket, akár azok írásos változatát, de a fogság
előtt egy maradéktalanul teljes, a mai könyveknek megfeleltethető, írott dokumentum nem
létezett. A töredékelmélettel dolgozó ROLF RENDTORFF és ERHARD BLUM kutatásai nyomán
hét témát különíthetünk el, amelyek körül elindul a hagyományképződés.

A *-gal jelölt szentírási szakaszok nem teljes egészében tartoznak a megjelölt forráshoz, dokumentumhoz.
1. Őstörténet A Ter 1–11 tartalmaz papi és nem-papi (Ter 2,5–11,9*) anyagot
is, ám abban, hogy a szövegegység valóban fogság előtti-e, nagyon
eltérőek a vélemények.
2. Pátriárka-elbeszélések A szövegegység legősibb magva a Jákob-történet (Ter 25–35*),
amely I. Jeroboám alatt született az északi királyságban.
Délen, Júda királyságában tűnik fel az Ábrahám-Lót ciklus (Ter
13; 18–19*).
A két szövegegységet Júda királyságában egyesítik Samaria bu-
kása után (Kr. e. 722) és a babiloni fogság előtt (Kr. e. 587).
3. Kijövetel Egyiptomból (Kiv 1–15*) A papi hagyományokkal összekapcsolódó, nem papi
hagyományok főleg Mózes gyermekségtörténetében, a csapásokról
szóló leírásban, valamint a Sás-tengeren való átkelésben összponto-
sulnak. Ezek a nem papi hagyományok Izrael királyságából marad-
tak ránk, ahogy az Óz 2,17 is tanúsítja.
4. A sínai-hegyi esemé- A szövegegység legnagyobb része (Kiv 19,1–2; 24,15–18; 25–31;
nyek 35–40; Lev; Szám 1–10) a papi hagyományhoz tartozik. A legősibb
hagyományréteghez tartozó szakaszok: Kiv 19,3–24,11; 32–34,
ahol feltűnik a Szövetség könyvének törvénygyűjteménye is,
amelynek történelmi, társadalmi keretét a Kr. e. 8. századi próféták
korába helyezhetjük.
5. Vándorlás a pusztában Az ősi hagyományt, amelyet prófétai hivatkozások is megerősíte-
nek (Ám 2,10; Óz 2,16–17; Jer 2,2–3), főleg a következő szakaszok
képviselik: Kiv 15,22–25a; 17,1b3–6.8.16; 18; Szám 10,29–32;
11,1–3; 13–14*; 16.
6. Bileám története Valószínű, hogy a Szám 22–24 bibliai hagyománya tartalmaz ősi
elemeket (Szám 22,4b.6.21.36–41; 23,1–15; 24,25). A szövegegy-
ségnek Biblián kívüli, Jordánon túli hagyomány jelenthette a hátte-
rét, ahogy azt a Kr. e. 8. századi Deir ‘Allai felirat is tanúsítja.
7. Az ős-Deuteronomium A Deuteronomium kétségkívül fogság előtti eredetű. Ősi formá-
jában megtaláljuk Mózes második beszédében (MTörv 6,4–28,44*)
és megfelel a Jozija által előmozdított kultikus és jogi reform do-
kumentumának (Kr. e. 7. sz.). A legnagyobb és legkidolgozottabb
fogság előtti szövegek egyike lehet.
 2. Deuteronomista és papi redakciók
2.1. A deuteromista redakció
A babiloni fogság a zsidó közösséget mélyreható átgondolásra késztette. Ennek keretében
az ős-Deuteronomiumot is alaposan átdolgozták, hozzáadták a kezdő és a záró fejezeteket
(MTörv 1,1–6,3; 28,69–34,12), illetve a könyvön belül is eszközöltek szerkesztői kiegészíté-
seket (például MTörv 9,7–10,11). Az így keletkezett új irat (vagyis a Második Törvénykönyv)
egyrészt úgy áll előttünk, mint Mózes búcsúbeszéde, amit halála előtt Moáb mezején mondott
el Izrael fiainak, másrészt mint egy nagyobb történelmi munka (az ún. deuteronomisztikus
történeti mű) bevezetése.

2.2. A papi redakció

A papi hagyomány főleg egy alapiratban sűrűsödik, amelyet a Teremtés könyvében a jel-
legzetes bevezető tôledôt-formula (Ter 5; 10; 11,10–26; 27–32*; 25,7–11a.12.17.19–20; 36,1–
8), a Kivonulás és a Számok könyvében pedig az ún. „itinerárium-formulák” (lásd például
Szám 20,1.22; 22,1) strukturálnak. A papi redaktor ebbe a keretbe helyezi el elbeszélői anya-
gát (Ter 1,1–2,3; 6,9–9,17*; 17; 23; 27,46–28,9; 35,9–15*.22–29*; Kiv 6,2–8; 7–11*; 14*;
16*; 25–31*; 35–40*; Lev 9; Szám 13–14*; 20,1–13*; 22–29*; 27,12–14) és ehhez adja hoz-
zá a fentebb említett, fogság előtti anyagok jó részét, kivéve a Szövetség könyvét és a
Deuteronomiumot.
A papi redaktor ezen új és hagyományos anyag összegyűjtésével és elrendezésével vála-
szolni akar a babiloni fogság keltette súlyos aggályokra és kérdésekre, hangsúlyozva, hogy
Isten jelen van népe körében. Később, jóval a fogság után, a Júdában összegyűlt új közösség
kérdéseire és igényeire reagálva, a papi író tovább gazdagítja anyagát. Ekkor illesztik be a
sínai perikópa utolsó fejezeteit (Kiv 35–40), a Leviták könyvének jó részét, illetve a Számok
könyve első nagy szövegegységét (Szám 1,1–10,10). Főleg jogi és kultikus jellegű kiegészíté-
sekről van szó egy olyan közösség számára, amely a Szentély közvetlen környezetében él.

3. A hagyományok egyesítése és a Pentateuchus redakciója

Ezdrás missziója idején (Kr. e. 398 vagy 458), válaszul arra az igényre, hogy kell egy
olyan törvény, amely egyértelműen újradefiniálja a fogság utáni zsidó közösség identitását,
talán a perzsa hatóságok nyomására, támogatásával is, születik meg a jelenlegi Pentateuchus.
Ez a bibliai hagyomány két alapvető – a papi és a deuteronomista – iratát egyesíti, amelyhez
aztán hozzáillesztik még a Szövetség könyvét és más, kisebb írásokat.
A Pentateuchus redaktora úgy döntött, hogy a művet az Ígéret földjének kapujában befeje-
zi. A MTörv 34-hez illesztett kiegészítések (MTörv 34,4.10–12) feltárják gondolatait: hivat-
kozik az ősatyáknak ígért földre (4. vers) és Mózes kivételes személyére (10–12. versek). Így
a Pentateuchust leválasztja a rákövetkező könyvektől (Józs–2Kir), amelyek így az ígéretnek
csak részleges megvalósulását mutatják. A Szövetség könyvét és a Dekalógust a sínai
perikópa elejére helyezi, így minden törvény a Sínaira kerül, vagyis a szövetség kontextusába,
mert a zsidó közösség csak a Törvény megtartásával találhatja meg saját identitását és léptet-
heti újra életbe az ígéretet. A Pentateuchuson még ugyan lesznek újabb és kisebb finomítások,
de ez az alapszerkezet, melyet az ígéret és a Törvény határoz meg, végérvényesen megmarad.