Állatrendszertan gyakorlat

02. Platyzoa, Lophotrochozoa 1.

Szerkesztette: Lőrinczi Gábor

Div.: Bilateria (Kétoldali szimmetriájú állatok tagozata)

Elsődlegesen kétoldali (bilaterális) szimmetriát mutató állatok, azaz testük

hossztengelyén egyetlen nyílirányú sík fektethető keresztül, amely a testüket két egyenlő,
egymással nagyjából tükörszimmetrikus jobb és bal oldali részre osztja. A testükön
elkülöníthető továbbá egy elülső vagy feji (kraniális), ill. hátulsó vagy farki (kaudális) vég,
valamint egy háti (dorzális) és hasi (ventrális) oldal. Sajátos vonásuk a test hossztengelyében
végighúzódó bélcsatorna megléte, bár ez másodlagosan redukálódhat (pl. laposférgek).
Egyedfejlődésük során az ekto- és az entoderma között újabb sejtréteg, a mezoderma alakul
ki, így testük három csíralemezből fejlődik ki (triploblasztikus szerveződés). Szervezetükben
a szövetek mind a négy alaptípusa (hám-, kötő-/támasztó-, izom- és idegszövetek) megjelenik.
A testüreg alakulása függvényében lehetnek testüreg nélküliek (acölia), ill. rendelkezhetnek
elsődleges, az ősbélüreggel homológ testüreggel (blasztocölóma) vagy mezodermális eredetű
hámmal bélelt másodlagos testüreggel (eucölóma).
Az állatfajok döntő többsége (>98%) ide tartozik. Két fő ága a Protostomia
(Ősszájúak) és a Deuterostomia (Újszájúak).

Protostomia (Ősszájúak)

Szájnyílásuk az egyedfejlődés során tipikusan a tápcsatorna ősszájnyílás

(blasztopórus) felöli oldalán alakul ki. Idegrendszerük jellemzően agydúcból, garatkörüli
ideggyűrűből és a test hosszában futó hasi (ventrális) idegtörzsekből áll.
Két fő ágát a Spiralia (Spirális barázdálódású állatok) és az Ecdysozoa (Vedlőállatok)
képezi.

Spiralia (Spirális barázdálódású állatok)

Petebarázdálódásuk jellemzően spirális típusú, azaz a zigóta osztódásával létrejövő

leánysejtek (blasztomérák) nem egymás felett szabályosan, hanem egymáshoz képest mintegy
45 fokkal elcsúszva helyezkednek el.

Platyzoa (Laposféregszerűek)

A legegyszerűbb testszerveződésű ősszájúakat foglalja magába. Epidermiszük

elsődlegesen csillós. Testüregük elsődleges testüreg (blasztocölóma) vagy nem rendelkeznek
testüreggel. Elkülönült légzőszervük nincsen, a gázcsere a testfalon keresztül történik.
Keringési rendszerük hiányzik, szerepét a testüregfolyadék, esetleg a bélcsatorna látja el.
Kiválasztószerveik ozmoregulációt végző elővesécskék (protonefrídiumok). Jellegzetességük,
hogy a differenciált testi sejtjeik nem osztódnak.
Többségük hímnős (hermafrodita). Igen gyakori körükben az élősködő (parazita)
életmód. Három fő ága a Gastrotricha (Csillóshasúak), Platyhelminthes (Laposférgek) és a
Gnathifera (Állkapcsosak). A Lophotrochozoa (Tapogatós-csillókoszorús állatok)
testvércsoportját alkotja.

Ph.: Gastrotricha (Csillóshasúak törzse)

Apró termetű (0,6-1,5 mm) állatok. Zömök, hengeres vagy palack alakú testük fejre,
nyakra és törzse különül. Hasoldalukon két csillósáv, fejükön pedig sorokba vagy csomókba
rendeződő hosszabb csillók találhatók. Előbbiek a helyváltoztatást, utóbbiak a táplálék
szájnyíláshoz sodrását segítik. Testüket többnyire tüskék és/vagy pikkelyek borítják.

1
A testvég két nyúlványra (ujjakra) ágazik szét, amelyek végén ragasztómirigyek kivezető
csövei nyílnak. Testüregük hiányzik.
Többségük hímnős (hermafrodita), számos fajnál azonban csak nőstények ismertek,
amelyek szűznemzéssel (parthenogenezis) szaporodnak. Egyedfejlődésük közvetlen.
Baktériumokkal, egysejtűekkel, szerves törmelékkel táplálkoznak. Mindenféle víztípusban
elterjedtek. Elsősorban az aljzaton, a magasabb szerves anyag tartalmú élőhelyeken fordulnak
elő, gyakran tömegesen. Mintegy 800 fajuk ismert.

Sp.: Chaetonotus maximus (sünférgecske)

Hossza 0,1-0,2 mm. Feje ötszögletű, a nyaki régióban a test enyhén befűződik.
Hátoldalát az epidermisz által termelt kerekded, hátul patkóalakban bemélyedő pikkelyszerű
képletekből eredő tüskék borítják, innét kapta a nevét (chaetonotus = „tüskéshátú”).
Csak nőstényei ismertek. Tágtűrésű faj, még a vízvezetéki vízben is előfordul.

Ph.: Platyhelminthes (Laposférgek törzse)

Testméretük a mikroszkopikus mérettől a több 10 m-es testhosszúságig változhat.

Testük rendszerint hát-hasi irányban lapított. Testüregük másodlagosan hiányzik.
Bélcsatornájuk vakon végződik, végbélnyílásuk nincsen. Középbelük rendszerint elágazó.
A belső élősködőknél a bélcsatorna változó mértékben csökevényes lehet. Ivarszerveik
bonyolult felépítésűek. Többségüknél a női ivarmirigy két részre, petesejteket (germocitákat,
oocitákat) képező petefészekre (germárium, ovárium) és szikanyagot tartalmazó
táplálósejteket, azaz sziksejteket (vitellocitákat) képező szikmirigyre (vitellárium) különül.
Hímivarsejtjeik általában két ostorral rendelkeznek. A szabadon élő fajoknak látószervei,
tapintó, helyzetérzékelő és kémiai érzékszervei is lehetnek, míg az élősködő fajok
érzékszervei rendszerint redukáltak.
Néhány kivételtől (pl. vérmételyek) eltekintve hímnősek (hermafroditák), a
spermiumtranszfer többnyire kölcsönös. A laposférgek többségénél, szemben az állatvilágban
általánosan jellemző endolecitális típussal, a petesejt ektolecitális, azaz a szikanyag a petesejt
körül, a szikmirigyek által képzett sejtekben helyezkedik el. Egyedfejlődésük közvetlen vagy
közvetett egyaránt lehet. A közvetett fejlődés során több lárvaalak is megjelenhet, az élősködő
fajoknál pedig gazdacsere is előfordul. Elsődlegesen szabadon élők, másodlagosan külső-
(ekto-) vagy belső élősködők (endoparaziták). Igen fajgazdag csoport, több mint 27 ezer fajuk
ismert.

SubPh.: Turbellaria (Örvényférgek altörzse)

Méretük változatos, bár többségük 1 cm-nél kisebb. Testük rendszerint hát-hasi

irányban erősen lapított, ovális vagy levél alakú. Epidermiszük csillós. Bélcsatornájuk fejlett,
a rendszerint a test középtáján található szájnyílás az életmódtól függően gyengén fejlett vagy
izmos, kiölthető garatba vezet, majd onnan a vakon végződő, egy vagy több ágú középbélbe,
amely a tápanyagelosztásban is szerepet játszik mint béledényrendszer.
Az édesvízi és szárazföldi fajoknál gyakori az ivartalan (aszexuális) szaporodás, amely
többnyire harántirányú kettéosztódással történik. Egyedfejlődésük többnyire közvetlen, csak a
tengeri ágasbelű örvényférgeknél (Polycladida) fordulnak elő lárvaalakok (Müller- vagy
Götte-lárvák). Sokuk (pl. planáriák) nagyfokú regenerációs képességgel rendelkezik. Egyesek
baktériumokat és szerves törmeléket fogyasztanak, míg mások ragadozók és dögevők.
Többségében víziek (tengeriek vagy édesvíziek), de kivételesen szárazföldiek is lehetnek.
Szabadon élő csoportjaiból származtathatók le az élősködő életmódra áttért módosult

2
kültakarójú laposférgek (Neodermata), így az altörzs önmagában nem képez monofiletikus
egységet. Mintegy 6.500 fajuk ismert.

Cl.: Rhabditophora (Valódi örvényférgek osztálya)

Epidermiszükben nyálkapálcák (rhabditok) találhatók (rhabditophora = „nyálkapálca-

hordozók”), amelyek kilövellhető tartalma védekezésre vagy zsákmányszerzésre szolgáló
ragacsos, mérgező nyálkaréteget képez a testük felületén. Két vagy több pigmentált
kehelyszemmel rendelkezhetnek.
Az örvényférgek döntő többsége (>97%) ide tartozik.

Sp.: Dugesia gonocephala (füles planária)

Hossza 10-25 mm. Színe a barna különböző árnyalatait mutatja, néha feketés vagy
szürke. A hátoldalon olykor két sötétebb hosszanti sáv látható. Feji vége tompa háromszög
alakú, két, szintén háromszög alakú, mechano- és kemoreceptorokat hordozó tapogatója
(auriculum) a szemek mögött ered és oldalra irányul, ezekről kapta a nevét. Középbele a többi
hármasbelű örvényféreghez (Tricladida) hasonlóan három nagy ágra válik szét a nyelőcső
után, ebből egy előre, kettő hátra mutat.
Tiszta folyóvizekben él, hazánkban a középhegységek alacsonyabb tengerszint feletti
magasságban futó patakjaiban gyakori.

SubPh.: Neodermata (Módosult kültakarójú laposférgek altörzse)

Hát-hasi irányban lapított testük ovális, levélszerű vagy megnyúlt szalagszerű.

Az örvényférgektől eltérően csillós hámmal legfeljebb csak a lárvaalakok (pl. miracidium,
koracidium, stb.) rendelkeznek, a kifejlett egyedeknél ún. neodermisz jön létre, amelynél a
hámsejtek sejtmagvakat tartalmazó része mélyen az alaphártya (bazális membrán) alatt
található, a felszíni részen pedig a sejtek szinciciummá olvadnak össze. Ennek felszínén a
tápanyagok felszívását segítő, felületnövelő mikrobolyhok (microvilli), ill. megkapaszkodást
segítő, tüske- vagy pikkelyszerű képletek lehetnek. Testükön különféle, a gazdán vagy
gazdában való rögzülést szolgáló kapaszkodószervek találhatók.
Kivétel nélkül külső- vagy belső élősködők. Fejlődésmenetük gyakran bonyolult.
Számos fajnál jellemző a gazdaváltással történő közvetlen (indirekt) fejlődési ciklus.
Köztigazdának azt a gazdaszervezetet nevezzük, amelyben a parazita lárvaformái fordulnak
elő, és legfeljebb ivartalan szaporodás történhet, míg végleges gazdának hívjuk azt, amelyben
az ivarérett, ivarosan szaporodó parazita él. A köztigazdát általában elfogyasztja a végleges
gazda, így kerül a parazita egyik gazdából a másikba. Igen fajgazdag csoport, mintegy 20 ezer
leírt fajjal.

Cl.: Trematoda (Mételyek osztálya)

Testméretük a néhány tized mm és a több cm között változik, de kivételesen akár több

m-esek is lehetnek. Bélcsatornájuk egyszerű, a szájnyílást rövid garat, nyelőcső, majd
általában kétfelé elágazó középbél követi.
Nagyrészt belső élősködők (endoparaziták), elsődleges gazdáik puhatestűek (csigák,
kagylók). Fejlődési ciklusuk közvetlen (direkt) vagy közvetett (indirekt).

3
SubCl.: Aspidogastrea (Közvetlen fejlődésű mételyek alosztálya)

Kisméretű, rendszerint néhány mm-es mételyek. Rögzítőszervük a hasi oldalon

található nagyméretű tapadótárcsa, amely a legtöbb fajnál sorokba rendeződött nagyszámú
szívókaszerű mélyedésből (loculus) áll.
Fejlődési ciklusuk rendszerint közvetlen (direkt), köztigazda nélkül, bár életciklusuk
során fakultatív gazdaváltás is lehetséges. Lárvájuk redukált csillózatú vagy csillótlan
kotilocidium lárva. Fejlődésmenetükben nincs ivartalan sokszorozódás. Gazdáik rendszerint
puhatestűek (csigák, kagylók), de gerincesekben (halakat, teknősöket) is megtelepedhetnek,
ha azok még nem kifejlett mételyekkel fertőzött puhatestűeket fogyasztanak. Kevés,
mindössze kb. 80 fajuk ismert.

Sp.: Aspidogaster conchicola (csigamétely)

Hosszúsága 2,5-3 mm, szélessége 1 mm körüli. Tapadótárcsája 64-66, négy hosszanti

sorba rendeződött mélyedést (loculus) tartalmaz.
Gazdái főleg édesvízi kagylók, de csigákban, ill. fakultatív módon halakban és
teknősökben is élősködhet. Rövid ideig (néhány hét) gazda nélkül is képes életben maradni.
Világszerte elterjedt faj.

SubCl.: Digenea (Közvetett fejlődésű mételyek alosztálya)

Többségük mérete a 0,5 mm és 5 mm között változik, de ennél jóval nagyobb

termetűek is lehetnek. A gazdában való megtapadást két erős szívókorong teheti lehetővé, az
egyik a szájszívó (feji szívó), a test elülső részén, a másik a hasi szívó (acetabulum), amely a
rendszerint test elülső harmadában található. Néha egyik, ritkán mindkét szívókorong
hiányozhat.
Fejlődési ciklusuk közvetett (indirekt). Kifejlett korukban gerincesek, főleg emlősök
belső élősködői, fejlődésükhöz legalább egy köztigazda szükséges. Első vagy egyetlen
köztigazdájuk rendszerint valamilyen puhatestű, amelybe a tojásból kikelő, szabadon úszó
csillós lárvák (miracidiumok) jutnak. Ezekből fejlődik ki az ivartalanul sokszorozódó
csíratömlő (sporociszta) és dajka (rédia) generáció, majd kialakulnak a második köztigazdát
(pl. valamilyen ízeltlábút) vagy a végleges gazdát fertőző farkos lárvák (cerkáriák). A kifejlett
mételyek a végleges gazda vérében, emésztőrendszerében vagy más belső szerveiben
élősködnek. A gazdaszervezetet súlyosan károsíthatják, sőt erős fertőzöttség esetén annak
halálát is okozhatják. A Neodermata legfajgazdagabb csoportja, mintegy 12 ezer fajuk ismert.

Sp.: Fasciola hepatica (májmétely)

Viszonylag nagytermetű, 2-4 cm hosszú és kb. 1 cm széles, tökmag alakú métely.

A májmételykór (fasciolosis) okozója. Elsősorban juhok és szarvasmarhák parazitája,
de más emlősökben, köztük emberben is képes megtelepedni. A gazdaállat epeútjaiban él,
ahol vérrel és májsejtekkel táplálkozik. Köztigazdája Európában a törpe iszapcsiga (Galba
truncatula), más kontinenseken ezt a szerepet más csigafajok töltik be. A tojások a végleges
gazda ürülékével kerülnek a külvilágba. A vízbe jutott tojásokból szabadon úszó csillós lárvák
(miracidiumok) kelnek ki, amelyek a csiga köztigazdába hatolva csillótlan csíratömlővé
(sporociszta) alakulnak. 1-1 sporocisztából ivartalan szaporodással 10-12 dajka (rédia), ezek
mindegyikéből pedig kb. 20 farkos lárva (cerkária) jön létre. Utóbbiak a csigagazdából kijutva
szabadon úszkálnak, majd a part közelében vízi növényeken telepszenek meg, és itt
betokozódva fertőzőképes metacerkáriává alakulnak. Ilyen növények lelegelésével fertőződik

4
a végleges gazda. A tokból kiszabaduló lárvák a gazda tápcsatornájába kerülnek, majd innét
az epeutakba vándorolnak, és itt válnak ivaréretté. Világszerte elterjedt faj.

Cl.: Cercomeromorpha (Horgasférgek osztálya)

Lárváik testvégén egy összetett rögzítőhorgos testszakasz (cercomer) található

csoportonként különböző számú (16, 10 vagy 6) horoggal.

SubCl.: Monogenea (Csáklyásférgek alosztálya)

Testméretük a néhány tized mm és a néhány cm között változik. Testük elején 1-2

szívóka (prohaptor), a test végén pedig jól fejlett tapadókészülék (opisthaptor) található,
melyen különféle rögzítőképletek (horgok, csappantyúk, stb.) találhatók. Középbelük
egyszerű, általában kétágú és vakbélszerű elágazásokkal rendelkezik. Egyeseknek 1 vagy 2
pár pigmentált szemfoltjai is lehetnek.
Fejlődési ciklusuk közvetlen (direkt), köztigazda nélkül. A tojásból kikelő
tizenhathorgas csillós lárvák (onkomiracidiumok) hasonlítanak a kifejlett egyedekre. A lárvák
a gazda testfelületén megtapadva elveszítik csillóikat, araszoló mozgással a megtelepedés
helyére vándorolnak és rendkívül gyorsan fejlődésnek indulnak. Többnyire tengeri és édesvízi
halak külső élősködői, de kétéltűek, hüllők bőrén, nyelőcsövében, húgyhólyagjában,
emésztőrendszerében és véredényrendszerében is megtelepedhetnek. Kifejezetten
gazdaspecifikusak, nagy többségük csak egyetlen gazdafajt vagy annak közelrokon fajait
képes megfertőzni. Természetes körülmények között komolyabb bántalmakat általában nem
okoznak a gazdának. Mintegy 3.500 fajuk ismert.

Sp.: Gyrodactylus elegans (horgasmétely)

Testhossza 0,5-0,8 mm. A testvégi tapadókészülékén 8 pár szegélyhorog és 1 pár

középhorog található. Szemfoltjai nincsenek.
Családjának többi tagjához hasonlóan elevenszülő faj. Az egymásba rakható matrjoska
babákhoz hasonlóan a fiatal állatok már egy fejlett embrióval a méhükben jönnek világra,
mely embriónak a belsejében nem sokkal később a második generációs embrió is fejlődésnek
indul. Kifejlett korában pontyfélék (Cyprinidae) bőrén és kopoltyúján élősködik.

SubCl.: Cestoda (Galandférgek alosztálya)

Méretük az 1 mm-től a több tíz m-ig változhat. Testük lehet tagolatlan (Cestodaria)
vagy tagolt (Eucestoda). A tagolt galandférgek (Eucestoda) teste kapaszkodásra szolgáló,
különböző rögzítőszerveket (szívókákat, kapaszkodó horgokat, stb.) hordozó elülső részből,
ún. dajkából (scolex) és az utána következő, változó számú (2-3-tól több ezerig) ízből
(proglottisból) felépülő féregláncból (strobila) áll. A scolexet a féreglánctól egy nyaki rész
(collum) választja el, amely gyarapodási (germinatív) zónaként sarjadzással
(harántosztódással) hozza létre az állat testét alkotó ízeket. Ennek megfelelően a legfiatalabb,
még fejletlen ivarszerveket tartalmazó ízek mindig közvetlenül a nyaki rész után következnek,
míg a legidősebb ún. érett, megtermékenyített petesejteket tartalmazó ízek a féreglánc végén
találhatók. Az egyes ízek felépítése és működése nagymértékben önálló, mert az egyes
szervrendszerek megismétlődnek bennük. Egységesen csak a kültakaró, az idegrendszer és a
kiválasztórendszer működik. Bélcsatornájuk teljesen redukált, a táplálékot neodermiszük
mikrobolyhainak segítségével a testfalon át veszik fel.

5
 Fejlődési ciklusuk közvetett (indirekt). Kifejlett korukban rendszerint gerincesek
emésztőrendszerében telepszenek meg. A végleges gazda a köztigazda elfogyasztása révén
fertőződik. Lárváik a köztigazdák testüregében, izomzatában, központi idegrendszerében
fejlődnek. Az elsődleges lárvaalakok között található a tízhorgas (likofóra) és a hathorgas
lárva (onkoszféra). Ez utóbbinak egy sajátos típusa a csillós hathorgas lárva (koracidium),
amely csillókkal rendelkezve a külvilágban kezdi el fejlődését. Az első vagy második
köztigazdában kialakuló másodlagos, fertőzőképes lárvaalakok (pl. plerocerkoid,
ciszticerkusz, stb.) alkalmasak arra, hogy a végleges gazdába jutva belőlük az ivarérett féreg
kifejlődjön. Mintegy 4.600 fajuk ismert.

Sp.: Taenia saginata (simafejű galandféreg)

Hossza 4-10 m, szélessége 10-14 mm. Teste a többi tagolt galandféreghez (Eucestoda)
hasonlóan dajkára (scolex), ill. számos (1.000-nél is több) ízből (proglottis) álló szalag alakú
féregláncra (strobila) tagolódik. Scolexén 4 szívóka (acetabulum) található, de a közelrokon
horgasfejű galandféreggel (T. solium) szemben ormánya és horogkoszorúja nincsen.
A féregláncról leváló ízekből hathorgas lárva (onkoszféra) jut a külvilágba a gazda
ürülékével. Köztigazdája a szarvasmarha (vagy más patás emlős), amelynek izomzatában
(pl. rágóizmokban, nyelvben, szívizomban) alakul ki az borsókalárva (ciszticerkusz). Ez egy
hólyagszerű, 1 cm-nél kisebb képződmény, amelynek belsejében egy idő után már
felismerhető a dajka (scolex) kezdeménye. A végleges gazdába (pl. ember) a borsókákat
tartalmazó nyers vagy félig átsült hús fogyasztásával jut, ahol ivaréretté válik. Hatalmas
mérete miatt a végleges gazdában rendszerint csak egy egyed található, amely elsősorban a
táplálékot vonja meg a gazdától, nem kelt fájdalmas tüneteket, azonban éveken át jelen van.

Gnathifera (Állkapcsosak)

Nevüket több (3, 7 vagy 20) tagból álló állkapcsi készülékükről kapták (gnathifera =
„állkapocshordozók”), amely a garatjuk egy elkülönült részében, az ún. rágógyomorban
(mastax) található és a táplálékszerzésben játszik szerepet.
Három fő ága a Micrognathozoa, Gnathostomulida (Állkapcsos férgecskék) és a
Syndermata.

Syndermata

Epidermiszük összeolvadt sejtekből álló szinciciumot alkot belső (intraszinciciális)

fehérjevázzal. Testüregük elsődleges testüreg (blasztocölóma). Jellegzetességük, hogy a
hímek spermiumainak ostora a hímivarsejt elülső (anterior) részén ered.
A Platyzoa tagjainak többségével szemben váltivarúak (gonochorisztikusak), és
rendszerint erős ivari dimorfizmust mutatnak. A kerekesférgek (Rotifera) és a belőlük
leszármaztatható buzogányfejű férgek (Acanthocephala) tartoznak ide.

Ph.: Rotifera (Kerekesférgek törzse)

Az állatvilág egyik legkisebb képviselői közé tartoznak, ritkán érik el az 1-3 mm-es
nagyságot, a legkisebbek csupán 0,04 mm-es nagyságúak. Alakjuk az életmód függvénye, az
úszók-mászók megnyúltak, a lebegők gömbdedek, míg a helytülők váza alakúak. Ivari
dimorfizmusuk általában kifejezett, a hímek a nőstényeknél rendszerint kisebb termetűek,
testfelépítésük pedig erősen leegyszerűsödött. Testük fejre, törzsre és lábra tagolódik.
Nevüket a fejet övező csillózatról, az ún. kerékszervről (corona) kapták, amelynek a táplálék

6
szájnyílásba terelésében, ill. a helyváltoztatásban van szerepe (rotifera = „kerékhordozók”).
Ennek felső részét csillókeréknek (trochus), az alsót pedig csillóövnek (cingulum) nevezzük.
Egyes fajoknál a kerékszerv másodlagosan hiányzik. Lábuk (ha van) többnyire gyűrűzött, a
vége elágazik és ujjaknak nevezett nyúlványokban végződik. A láb lehet úszó, araszoló,
rögzítő vagy ugró típusú. A lábban található ragasztómirigyek kivezető csövei az ujjak végén
nyílnak. Testfalizomzatuk a Platyzoa többi tagjától eltérően testtájanként elkülönült
(kiegyénült) izomkötegekből áll. Állkapcsi készülékük 7 tagból áll. A nőstények ivarmirigye
rendszerint két részre, kis méretű, petesejteket képező petefészekre (germárium) és nagy
méretű, az embriók számára szikanyagot termelő szikmirigyre (vitellárium) különül.
Számos fajnál csak nőstények ismertek, amelyek szűznemzéssel szaporodnak.
Egyedfejlődésük közvetlen. Nagyrészt szűrögetők vagy algákkal és más állatokkal táplálkozó
makrofágok, de akadnak közöttük kommenzalista és parazita fajok is. Többségük édesvízi, de
tengerekben és félsós vizekben, ill. szárazföldön (pl. nedves talajban, mohapárnában) is
előfordulnak. Több mint 2.000 fajuk ismert. A törzs a buzogányfejű férgek (Acanthocephala)
nélkül nem képez monofiletikus egységet.

Cl.: Monogononta (Egypetefészkűek osztálya)

Testalakjuk igen változatos. A hímek (ha vannak) jelentős mértékben redukálódott

felépítésűek. Számos fajuk páncélszerű loricavázzal rendelkezik. Ivarmirigyeik páratlanok.
Jellemzőjük a szaporodásforgó (heterogónia). Nyáron a nőstények szűznemzéssel
szaporodnak, majd ősszel megjelenik egy hím generáció, és a nőstények megtermékenyítése
nyomán ún. tartós tojások jönnek létre.

Sp.: Floscularia ringens (tegzes férgecske)

A nőstény 1,3-1,6 mm-es, nagyméretű kerékszerve négy lebenyre tagolódik, ami

virágszerű megjelenést kölcsönöz neki (floscularia = „virágocskás”). Kifejlett korában a
maga által kiválasztott nyálkás anyagból készített lakócsőben („tegezben”) él, amelybe
szerves törmelékből álló apró, kerekded, sárgásvörös vagy barna színű szemcséket épít be.
A jóval kisebb méretű, leegyszerűsödött testfelépítésű hím szabadon úszó.
Édesvízi faj, különösen a nyugodt, tiszta vizeket kedveli. A helyhez kötött nőstények
vízinövények, növényi maradványok felületén fordulnak elő.

Cl.: Bdelloidea (Araszoló kerekesférgek osztálya)

Testük megnyúlt, féregszerű. Törzsük és lábuk teleszkópszerűen egymásba tolható

gyűrűkre tagolódik. Csak nőstényeik ismertek, amelyek páros petefészekkel rendelkeznek.
Kizárólag szűznemzéssel szaporodnak. Jól úsznak, az aljzaton araszoló mozgással
haladnak. Sajátos képességük a száraz időszak átvészelését lehetővé tévő anhidrobiózis,
amelynek során testük vizet veszít, majd újabb eső vagy áradás nyomán vizet vesznek fel és
ismét „életre kelnek”.

Sp.: Rotaria rotatoria (közönséges kerekesféreg)

Hossza 0,2-1 mm. Teste teleszkópszerűen kinyújtózhat és összehúzódhat. A láb 5-6

gyűrűből áll, végén 3 lábujjal.
Elevenszülő faj. Bármilyen édesvízben előfordulhat, még szennyvíztisztítókban is
gyakori.

7
Ph.: Acanthocephala (Buzogányfejű férgek törzse)

A kerekesférgekből (Rotifera) leszármaztatható, élősködő életmódra áttért állatok.

Viszonylag nagytermetűek, akár több 10 cm-esek is lehetnek. Jellemző rájuk a méretbeli ivari
dimorfizmus, a nőstények mindig nagyobbak a hímeknél. Testük tömlő alakú, elülső részén
kapaszkodó horgokkal ellátott, kiölthető és visszahúzható (retraktilis) ormánnyal (proboscis),
amely rögzítőszervként működik. Az ormányhoz a kültakaró betűrődéseként 2 megnyúlt zsák
(lemniscus) kapcsolódik, amelyek fontos szerepet töltenek be az ormány visszahúzásakor az
ennek belsejében lévő testüregfolyadék befogadásában. Epidermiszüket hosszanti
csatornákból és gyűrűcsatornákból álló lakunáris rendszer hálózza be, amelynek szerepe
feltehetőleg a tápanyagok és bomlástermékek szállítása. Tápcsatornájuk másodlagosan
hiányzik, a tápanyagokat a testfelületen keresztül veszik fel. Többnyire elővesécskéik
(protonefrídiumok) sincsenek.
A párzás után a hím cementmirigyének váladékával elzárja a nőstény ivarnyílását,
ezzel megakadályozva a más hímekkel történő párzást. A nőstények ál-elevenszülők
(ovovivipárok). Obligát belső élősködők (endoparaziták), kifejlett korban gerincesek
bélcsatornájában, míg lárvaként ízeltlábúak testüregében vagy zsírtestjében élősködnek.
A nőstényből kikerülő tojásokból a köztigazdában akantor lárvák kelnek ki, amelyek a
bélfalat átfúrva a köztigazda testüregébe vagy zsírtestébe jutnak, ahol fertőzőképes akantella
lárvává, majd betokozódva ún. cisztakantusszá alakulnak. A végleges gazda a köztigazda
elfogyasztása révén fertőződik, benne válnak a férgek ivaréretté. Mintegy 1.200 fajuk ismert.

Sp.: Macracanthorhynchus hirudinaceus (óriás buzogányfejű féreg)

A nőstény 10-35 cm-es, de kivételesen akár a 70 cm-t is elérheti, míg a kisebb termetű
hím 8-10 cm hosszú. Színe fehér vagy rózsaszínes. Ormánya kicsi, lekerekített, felületén
6 sorban kapaszkodóhorgokkal.
Kifejletten disznófélék (ritkán más emlős, pl. kutya, ember, stb.) vékonybelében
élősködik, míg lárvái lemezescsápú bogarak (pl. cserebogarak) lárváiban élnek.

Lophotrochozoa (Tapogatós-csillókoszorús állatok)

A szűrögetéshez használt csillós tapogatókoszorúval (lofofóra) és/vagy csillókoszorús

(trochofóra) lárvával rendelkező állatok.
A Platyzoa (Laposféregszerűek) testvércsoportját képezi.

Ph.: Annelida (Gyűrűsférgek törzse)

Változatos méretű és megjelenésű, valódi szelvényezettséget mutató férgek.

Szelvényezettségük lehet egynemű (homonóm) vagy különnemű (heteronóm). Testük fejre,
törzse és farokra (pygidium) különül. Fejük fejlebenyből (prostomium) és az azt követő,
szájnyílást hordozó peristomiumból áll. Ezután következik a változó számú szelvényből
felépülő törzs, majd a testvéget alkotó farok (pygidium), rajta a végbélnyílással.
Szelvényenként epidermális eredetű, jellemzően nyalábokba rendeződő, mozgatható sertéket
(chaetae) viselnek, amelyek száma, morfológiája, elhelyezkedése, stb. fontos rendszertani
bélyeg. A serték egyes csoportoknál (pl. valódi piócák) másodlagosan hiányoznak. Jellemző
szerveik a szelvényenként párban elhelyezkedő, elsődlegesen kétágú csonklábak (parapodia),
amelyek azonban számos csoportnál (pl. nyeregképzők) másodlagosan hiányoznak.
Testüregük valódi (másodlagos) testüreg (eucölóma), általában minden szelvényben páros
cölomazacskók találhatók. Keringési rendszerük zárt, központi része a háti és hasi véredény,

8
amelyeket gyűrűedények kapcsolnak össze. Légzőszerveik (kopoltyúk) lehetnek, bár a
gázcsere többnyire a testfalon keresztül történik. Kiválasztószerveik rendszerint a
szelvényenként ismétlődő páros vesécskék (metanefrídium). Fejükön mechano- és
kemoreceptorokat hordozó tapogatók (tentacula, palpi), ill. tapogatókacsok (cirri), változatos
felépítésű szemek, szaglószervként szolgáló gödörszervek (nuchális szervek) és
helyzetérzékelő receptorok (sztatociszták) lehetnek.
Váltivarúak (gonochorisztikusak) vagy hímnősek (hermafroditák) egyaránt lehetnek.
Közvetetten, átalakulással vagy közvetlenül, átalakulás nélkül fejlődnek. A közvetetten
fejlődők egyedfejlődése során csillókoszorús (trochofóra) lárva jelenik meg.
Táplálkozásmódjuk rendkívül változatos, ragadozók, dögevők, szűrögetők vagy törmelékevők
egyaránt lehetnek. Többségük szabadon élő, a kommenzalista vagy parazita életmódú fajok
száma viszonylag kevés. Tengerekben, édesvizekben és nedves, szárazföldi környezetben
egyaránt előfordulnak. Több mint 17 ezer fajuk ismert.

Cl.: Polychaeta (Soksertéjűek osztálya)

Fejük határozottan elkülönül a törzstől, rajta rendszerint fejlett érzékszervek

(tapogatók, tapogatókacsok, szemek, páros gödörszerv, stb.) találhatók. Elsődlegesen
rendelkeznek csonklábakkal (parapodia), amelyek a helyváltoztatás mellett más funkciókat
(pl. légzés, táplálékszerzés, stb.) is elláthatnak. A ragadozó életmódú fajok garatja kiölthető,
és gyakran 1 vagy 2 pár állkapoccsal, ill. méregmiriggyel felfegyverezett.
Többségében váltivarúak (gonochorisztikusak). Ivarszerveik nem állandóak, csupán a
szaporodási időszakban jelennek meg. Megtermékenyítésük többnyire külső. Egyedfejlődésük
rendszerint közvetett. Szabadon mozgók (erratikusak) vagy helytülők (szesszilisek), ill. félig
helytülők (hemiszesszilisek). Előbbiek többnyire aktívan mozgó ragadozók, míg utóbbiak
helyhez kötötten, az aljzatba ásott járataikban vagy a maguk készítette lakócsövekben élnek,
és törmelékevő vagy szűrögető életmódot folytatnak. Többségük tengeri. Több mint 10 ezer
fajjal a gyűrűsférgek legnagyobb csoportját képezik. Minthogy belőlük származtathatók le a
nyeregképzők (Clitellata), az osztály önmagában nem képez monofiletikus egységet.

Sp.: Alitta virens (zöld százlábúféreg)

Megnyúlt, karcsú teste általában 20-30 cm-es, de olykor a 90 cm-es hosszúságot is

elérheti. Színe sötétzöld, ill. csillogó kékes (virens = „zöld”), a csonklábak részben sárgák.
Családjának (Nereididae) többi tagjához hasonlóan 2 pár tapogatóval (1 pár tentaculummal,
ill. 1 pár palpusszal), 4 pár tapogatókaccsal (cirrus), ill. páros állkapoccsal felfegyverzett,
kiölthető garattal rendelkezik.
Más aljzatlakó (bentikus) soksertéjűhöz hasonlóan a szaporodási időszakban
ivarsejteket termelő rajzó formává, ún. epitokká alakul át. Nappal kövek alatt, ill. az aljzatba
ásott járatában rejtőzik, éjszaka jár szerves törmelékből, mikroorganizmusokból, algákból, ill.
kisebb állatokból (pl. rákokból, más soksertéjűekből) álló tápláléka után. Az Atlanti- és a
Csendes-óceán északi részén fordul elő.

Sp.: Arenicola marina (csaliféreg)

Hengeres, 15-30 cm-es teste elöl vastagabb, a vége felé elvékonyodó. Színe változó,
zöldes, sárgás vagy vörösesbarna. Családjának (Arenicolidae) többi tagjához hasonlóan teste
heteronóm szelvényezettségű, rajta három testtáj (fej-, kopoltyú- és faroktájék) különíthető el.
Feji függelékei (tapogatók, tapogatókacsok), szemei hiányoznak. Garatja kiölthető.
Csonklábai erősen csökevényesek.

9
 Az árapály zóna lakója, a lágy üledékbe vájja nyálkával megerősített, U-alakú járatát
(arenicola = „homoklakó”). Táplálékát az elfogyasztott homokból kivont táplálékrészecskék
képezik. Jelenlétét a homokon, iszapon lévő tekeredett ürüléke, ill. a feji végnél bemélyedő
homoktölcsér jelzi. A tengerparti horgászok kedvelt csaliállata. Az Atlanti-óceán észak- és
nyugat-európai partjainál, ill. a Földközi-tengerben él (marina = „tengeri”).

Sp.: Serpula vermicularis (vörös csőféreg)

5-7 cm-es, sárgás vagy vöröses színű teste a többi csőlakó soksertéjűhöz hasonlóan
heteronóm szelvényezettséget mutat. Feji tapogatói tollszerű, oldalcimpákkal (pinnulae)
ellátott és barázdált tapogatókká (radioli) módosultak, ezek segítségével szűröget, ill. a
gázcsere is a tapogatók felszínén keresztül történik. A tapogatók száma 30-40 pár, színük
vörös-fehér. Csonklábai erősen módosultak, rajtuk a lakócsőben való rögzülést szolgáló fogas
serték (uncini) találhatók.
Rózsaszín vagy fehéres színű, csavarodott lakócsövét családjának (Serpulidae) többi
tagjához hasonlóan páros mészmirigyének váladékából készíti. A csőbe való visszahúzódás
után annak nyílását az egyik nyeles, tölcsérszerű csőfedővé (operculum) módosult tapogatója
segítségével zárja el. A sekélyebb part menti vizek lakója, lakócsövét rendszerint sziklákhoz,
ill. csigák vagy kagylók héjához rögzíti. Világszerte elterjedt faj.

Cl.: Clitellata (Nyeregképzők osztálya)

Testfelépítésük soksertéjű őseikhez képest jóval egyszerűbb: fejük a törzstől kevésbé

különül el, feji függelékeik (tapogatók, tapogatókacsok), ill. csonklábaik (parapodia)
hiányoznak, sertéik (chaetae) száma pedig redukált, sőt teljesen hiányozhatnak is. Névadó
sajátosságuk a nyereg (clitellum), amely az epidermisz mirigyes megvastagodása bizonyos
egymást követő szelvényeken, közel az ivarnyílásokhoz. A soksertéjűektől eltérően jól fejlett,
állandó ivarszervekkel (gonádok) rendelkeznek, amelyek elhelyezkedése sajátos, csupán
néhány, általában elülső szelvényre korlátozódnak, és a herék (testes) mindig megelőzik a
petefészkeket (ovaria). A törzsszelvények száma, a nyerget alkotó szelvények száma, ill. a
nyereg elhelyezkedése, valamint az ivarszervek és ivarnyílások helyzete fontos rendszertani
bélyegek.
A soksertéjűekkel ellentétben hímnősek (proterandrikus hermafroditák), a párzás során
kölcsönös spermiumtranszfer történik. Párzás után a nyereg által termelt kocsonyás váladék
gyűrűszerűen előrefelé lecsúszik az állat testéről, miközben az ondótartály (spermatheca)
nyílásai, ill. az ivarnyílások előtt elhaladva felveszi a párzótárstól kapott spermiumokat, ill. az
állat saját petesejtjeit. A lecsúszó váladékgyűrű két nyitott vége összeszárad, és ún. kokont
képez, a petesejtek megtermékenyítése, majd a teljes fejlődés már ennek belsejében megy
végbe. Egyedfejlődésük közvetlen, lárvaalakjuk hiányzik. Többségük édesvízi vagy
szárazföldi. Mintegy 7.000 fajuk ismert.

SubCl.: Oligochaeta (Kevéssertéjűek alosztálya)

Szelvényezettségük többnyire egynemű (homonóm). Szelvényenként kevés, általában

4 (2 háti- és 2 hasi) kötegben álló sertét viselnek (kötegenként 2-2, néha több sertével),
amelyek az állatok mozgását, kapaszkodását segítik, de a serték másodlagosan hiányozhatnak
is. A szárazföldi fajok nyelőcsövéhez mészmirigyek (Morren-féle mirigyek) kapcsolódhatnak,
amelyek a táplálékkal felvett anyagok (pl. humuszsavak) közömbösítését, ill. a testfolyadékok
kalcium- és karbonátion szintjének (és ezáltal kémhatásának) szabályozását biztosítják.
Középbelük hátoldali fala a bél üregébe betüremkedve jellemzően egy hosszanti redőt

10
(typhlosolis) alkot, amely a felszívó felületet növeli. A középbél külső felületén, ill. a
középbéli redőben nagy mennyiségben vannak jelen ún. kloragogén sejtek, amelyeknek a
glikogén és zsír szintézisében, a fehérjék deaminációjában, valamint a nitrogéntartalmú
anyagcsere végtermékek (ammónia, urea) képzésben van szerepük. Érzékszereik a
soksertéjűekhez képest redukáltak; tapintósertéik, érzékbimbóik, esetleg fényérzékelő
szemfoltjaik lehetnek.
Előfordul a körükben szűznemzés (parthenogenezis), ill. a test feldarabolódásával
(fragmentációjával) történő ivartalan szaporodás is. Többségében ásó életmódú, lebontó
(szaprofág) szervezetek, bár a vízi fajok között akadnak ragadozók is. Többségük szárazföldi
vagy édesvízi, kisebb számban tengeriek. Fontos szerepük van az avarlebontásban
(földigiliszták, televényférgek). Több mint 6.000 fajuk ismert. A piócák (Hirudinea) nélkül
nem képez monofiletikus egységet.

Sp.: Tubifex tubifex (csővájóféreg)

Teste 20-85 mm-es, vöröses színű. Vére hemoglobint tartalmaz, ez adja testének is a
különleges vörös színt. Sertéi minden szelvényen 4 kötegben helyezkednek el, a test elülső
felén kötegenként 3-6, a hátulsóban pedig 1-3 sertével. A serték elágazó végűek, emellett
hosszú, szőrszerű sertékkel is rendelkezik. Családjának (Tubificidae) legtöbb tagjához
hasonlóan egyetlen pár heréje, ill. ondótartálya (spermatheca) a 10. szelvényben található,
hímivarnyílásai pedig közvetlenül e mögött, a 11. szelvényen nyílnak. A nyereg (clitellum) a
10-12. szelvényeken található.
Mindenféle víztípusban megtalálható, tágtűrésű faj, még az erősen szennyezett, ill.
alacsony tápanyagtartalmú (oligotróf) vizekben is gyakori. Az iszapos üledék felszínén
hatalmas tömegekben lehet jelen. Testének elülső végét iszapból készített függőleges
lakócsőbe rejti (tubifex = „csőkészítő”), kiálló farki végével pedig jellegzetes kígyózó
mozgást végez, így biztosítva az oxigénellátáshoz szükséges vízáramot. Előszeretettel
használják különféle akváriumi állatok táplálására.

Sp.: Enchytraeus albidus (közönséges televényféreg)

Teste 15-30 mm-es, fehéres színű (albidus = „fehér”). Szelvényenként 4 serteköteggel

rendelkezik, kötegenként többnyire 2-3 sertével. Családjának (Enchytraeidae) többi tagjához
hasonlóan hímivarnyílásai a 12. szelvényen, közvetlenül a hereszelvény (11. szelvény) mögött
nyílnak, míg ondótartályai (spermathecae) az 5. szelvényben találhatók, és itt is nyílnak,
messze megelőzve a hímivarnyílásokat. A nyereg (clitellum) a 12-13. szelvényeken található.
Változatos élőhelyeken, többek között erdei avarban, kerti talajban, virágcserépben,
trágyában, vizek iszapjában fordul elő. Az előző fajhoz hasonlóan akváriumi állatok etetésére
tenyésztik. Világszerte elterjedt, kozmopolita faj.

Sp.: Lumbricus terrestris (közönséges földigiliszta)

A nagyméretű földigilisztáink egyike, hosszúsága 10-30 cm között változik.

Hengerded testének elülső része vastagabb, hátulsó része valamivel vékonyabb és hát-hasi
irányban gyengén lapított. Hátoldala domborúbb és sötétebb ibolyás-barna színű, a hasoldal
laposabb és világosabb színű. Egy szelvényen mindössze 8 sertét visel, amelyek párosával
4 kötegben helyezkednek el. Családjának (Lumbricidae) többi tagjához hasonlóan
hímivarnyílásai a 15. szelvényen nyílnak, míg ondótartályai (spermathecae) a 9. és 10.
szelvényekben találhatók, és itt is nyílnak. Nyerge a 32-37. szelvényeken található, és a test

11
többi részétől eltérő szürkés színe van. A nyereg hasi oldalán két hosszanti mirigyes
megvastagodás, ún. serdülési dudor (tuberculum pubertatis) figyelhető meg.
Hazánkban emberi településeken, parkokban, kertekben, mezőgazdasági területeken
jellemző, főként a Dunántúlon. A természetes erdeinkből hiányzik. Világszerte elterjedt,
kozmopolita faj.

SubCl.: Hirudinea (Piócák alosztálya)

Szelvényezettségük heteronóm. Törzsszelvényeik száma rendszerint 32. Szelvényeik

kívülről másodlagosan gyűrűzöttek. Szájnyílásuk körül szívókorong, testvégükön, a
végbélnyílás alatt tapadókorong található. Az ősi horgaspiócák (Acanthobdellida) kivételével
sertéik (chaetae) másodlagosan hiányoznak. Testüregük a jól fejlett kötőszöveti réteg és
kiterjedt testfalizomzat következtében csatornákká (lakúnákká) szűkült, keringési rendszerük
pedig nyílt vagy teljesen hiányzik, ilyenkor a lakúnarendszer helyettesíti a véredényeket.
Egyeseknek szúróormánya (proboscis), másoknak fogazott állkapcsai lehetnek. A vérszívó
(hematofág) fajok középbelén kétoldalt zsebszerű kitüremkedések (diverticula) találhatók,
ezekben raktározódik a felszívott táplálék. Érzékszerveik a kevéssertéjűeknél valamivel
összetettebbek, egyszerű, lencse nélküli szemeik és érzőszemölcseik is lehetnek.
Kizárólag ivarosan szaporodnak. Párzásuk során a spermiumtranszfer indirekt módon,
ondótok (spermatofóra) átadásával, esetleg közvetlenül, párzószerv (pénisz) segítségével
történik. Minthogy ondótartályuk (spermatheca) a kevéssertéjűektől eltérően hiányzik, a
párzást követően a megtermékenyítés már a női ivarrendszerben megtörténik, így a nyereg
által képzett váladékgyűrűbe nem az egyes ivarsejtek, hanem már a zigóták vagy embriók
kerülnek bele. Egyesek ivadékgondozók. Ragadozók vagy külső, ritkán belső élősködők
(vérszívók). Előbbiek kisebb gerinctelenekkel (csigákkal, más gyűrűsférgekkel,
rovarlárvákkal, stb.) táplálkoznak, míg utóbbiak többnyire gerincesek vérét szívják.
Többségük édesvizekben él, de tengeriek és szárazföldiek is lehetnek. Mintegy 700 fajuk
ismert.

Sp.: Glossiphonia complanata (széles csiganadály)

10-30 mm-es, erősen lapított testű pióca. Szürkészöld színű testén két sötét, hosszanti
sáv látható, továbbá minden harmadik gyűrűn sárga szemölcsök húzódnak hat hosszanti sávot
kirajzolva. Szívókorongján 3 pár szem található egymás mögött. Garatja a többi ormányos
piócához (Rhynchobdellida) hasonlóan kiölthető szúróormányt (proboscis) alkot, ennek
segítségével hatol át zsákmányának testfalán és szívogatja annak testnedveit.
Kokonjait egy vagy több csomóban a hasoldalán rögzíti. A kikelő fiatal piócák
szülejük testére kapaszkodnak, és a táplálékából is részesülnek. Elsősorban vízicsigákat
ragadoz, de kagylókat és gyenge kitinpáncélú rovarlárvákat is megtámadhat. Mindenféle
víztípusban megtalálható, gyakori faj.

Sp.: Hirudo medicinalis (orvosi pióca)

10-15 cm-es, teste hát-hasi irányban lapított, hátoldala domborúbb, mint a hasoldal,
elülső része valamivel vékonyabb, mint a hátulsó. Hátoldala sötétbarna vagy barnászöld, hat
hosszanti, vörös vagy narancssárga sávval vagy foltsorral, hasoldala sárgászöld, fekete
foltokkal. 5 pár szeme van az elülső szelvényeken. Garatjában a legtöbb más állkapcsos
piócához (Arhynchobdellida: Hirudiniformes) hasonlóan 3 fogazott állkapocs található, ezek
segítségével ejt sebet gazdájának testfalán.

12
 Mocsaras területeken, vizesárkokban, elöntött területeken, vízinövényekkel gazdagon
benőtt tavakban él. Kokonjait a partmenti nedves talajon rakja le. A fiatal egyedek kezdetben
ragadozók, majd később halakon, kétéltűeken szívogatnak, kifejlett korban azonban csak
emlősvért szívnak. A jóllakott állat akár két évig is túlél újabb táplálkozás nélkül. Nyála
különféle, többek között véralvadásgátló, trombocita aggregációt gátló, ill. értágító hatású
fehérjéket tartalmaz, így a népi gyógyászatban egykor elterjedten használták szinte
mindenféle betegség kezelésére (medicinalis = „orvosi”). Ma piócaterápiát főleg a
mikrosebészeti rekonstrukciós műtétek után alkalmaznak a vérrögképződés
megakadályozására, ill. a vénás keringés helyreállítására.

Sp.: Erpobdella octoculata (nyolcszemű nadály)

2-6 cm-es, teste vékony, keresztmetszetben nem lapított, hanem kerek. Színe világos
vagy sötétbarna, általában sárga harántsávokkal. 4 pár szemmel rendelkezik (octoculata =
„nyolcszemű”).
Kokonjait vízinövényekre és kövekre rakja. Főleg rovarlárvákat (pl. árvaszúnyog-
lárvákat), ill. kevéssertéjűeket (pl. csővájóférgeket) ragadoz. Áldozatait a többi garatos
nadályhoz (Arhynchobdellida: Erpobdelliformes) hasonlóan megnyúlt, izmos falú garatjának
segítségével egészben nyeli le. Jól úszik. Nedves időben éjjel a szárazföldre is kijár
zsákmányt szerezni. A hazai vizeink egyik leggyakoribb és legelterjedtebb piócafaja, álló- és
folyóvizekben egyaránt előfordul.

13
Subregnum: Eumetazoa (Valódi szövetes állatok alországa)
Div.: Bilateria (Kétoldali szimmetriájú állatok tagozata)
Protostomia (Ősszájúak)
Spiralia (Spirális barázdálódású állatok)

Platyzoa (Laposféregszerűek)
Ph.: Gastrotricha (Csillóshasúak törzse)
Sp.: Chaetonotus maximus (sünférgecske)
Ph.: Platyhelminthes (Laposférgek törzse)
SubPh.: Turbellaria (Örvényférgek altörzse)
Cl.: Rhabditophora (Valódi örvényférgek osztálya)
Sp.: Dugesia gonocephala (füles planária)
SubPh.: Neodermata (Módosult kültakarójú laposférgek altörzse)
Cl.: Trematoda (Mételyek osztálya)
SubCl.: Aspidogastrea (Közvetlen fejlődésű mételyek alosztálya)
Sp.: Aspidogaster conchicola (csigamétely)
SubCl.: Digenea (Közvetett fejlődésű mételyek alosztálya)
Sp.: Fasciola hepatica (májmétely)
Cl.: Cercomeromorpha (Horgasférgek osztálya)
SubCl.: Monogenea (Csáklyásférgek alosztálya)
Sp.: Gyrodactylus elegans (horgasmétely)
SubCl.: Cestoda (Galandférgek alosztálya)
Sp.: Taenia saginata (simafejű galandféreg)
Gnathifera (Állkapcsosak)
Syndermata
Ph.: Rotifera (Kerekesférgek törzse)
Cl.: Monogononta (Egypetefészkűek osztálya)
Sp.: Floscularia ringens (tegzes férgecske)
Cl.: Bdelloidea (Araszoló kerekesférgek osztálya)
Sp.: Rotaria rotatoria (közönséges kerekesféreg)
Ph.: Acanthocephala (Buzogányfejű férgek törzse)
Sp.: Macracanthorhynchus hirudinaceus (óriás buzogányfejű féreg)

14
Lophotrochozoa (Tapogatós-csillókoszorús állatok)
Ph.: Annelida (Gyűrűsférgek törzse)
Cl.: Polychaeta (Soksertéjűek osztálya)
Sp.: Alitta virens (zöld százlábúféreg)
Sp.: Arenicola marina (csaliféreg)
Sp.: Serpula vermicularis (vörös csőféreg)
Cl.: Clitellata (Nyeregképzők osztálya)
SubCl.: Oligochaeta (Kevéssertéjűek alosztálya)
Sp.: Tubifex tubifex (csővájóféreg)
Sp.: Enchytraeus albidus (közönséges televényféreg)
Sp.: Lumbricus terrestris (közönséges földigiliszta)
SubCl.: Hirudinea (Piócák alosztálya)
Sp.: Glossiphonia complanata (széles csiganadály)
Sp.: Hirudo medicinalis (orvosi pióca)
Sp.: Erpobdella octoculata (nyolcszemű nadály)

15