JÓZANNAK MARADNI

ÚTMUTATÓ A VISSZAESÉS MEGELŐZÉSÉHEZ

A mű eredeti címe: Staying Sober – A Guide for Relapse Prevention

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Staying Sober – A Guide for Relapse Prevention
Herald House / Independence Press
1001 West Walnut
P.O. Box 390
Idependence, Missouri 64051-0390

© Terence T. Gorski és Merlene Miller, 1986

Minden jog fenntartva.

A folyóiratokban vagy újságokban megjelenő könyvismertetőkben szereplő rövid idézetek
kivételével a szerzők írásbeli hozzájárulása nélkül a mű vagy annak bármely része semmiféle
formában sem sokszorosítható.

ISBN 0-8309-0459-X
Printed in Hungary

2
 Ajánlás
Ezt a könyvet mentorunknak, Richard Weedmannek ajánljuk, amiért felismerte a
születendő műben rejlő lehetőségeket, és amiért varázslatos módon olyan ösztönzéssel
szolgált számunkra, amely e könyv megszületésén túl még oly sok mindent lehetővé tett.

3
 Köszönetnyilvánítás
Valósággal lehetetlen lenne mindazoknak a nevét hiánytalanul felsorolni, akik
közreműködtek a könyvben ismertetett, visszaesés-megelőző tervezéssel kapcsolatos
elképzelések kidolgozásában. Ezért csupán azon személyek megnevezésére teszünk kísérletet,
akiknek a hozzájárulását különösen jelentősnek tekintjük.
Ezúton szeretnénk köszönetet nyilvánítani Richard D. Weedmannek, az Alkohológiai
Gondozóközpontok Országos Szövetsége szakértőjének, valamint a néhai Stan Martindale-
nek, az Északkelet-Illinois-i Egyetem Pszichológia Tanszéke egykori professzorának. A
visszaesés-megelőzéssel összefüggő alapfogalmak kidolgozása arra az ötéves időszakra
tehető, amikor Richard Weedman vezetése alatt szakmai gyakorlaton vettünk részt. A gestalt
és a humanisztikus pszichológiában jártas Stan Martindale pedig jelentős mértékben
hozzájárult ahhoz, hogy az említett alapfogalmaktól eljussunk a visszaesés-megelőző
tervezéssel kapcsolatos jelenlegi törekvésekig. Emellett külön köszönet illeti felettesünket és
jó barátunkat, Jim Kellehert, amiért a 37 figyelmeztető jel kidolgozására ösztönzött
bennünket.
Köszönettel tartozunk Dr. James Milamnak, a Milam Recovery Center
főigazgatójának, akinek az alkoholbetegség és idegrendszeri hatásai tárgykörében végzett
úttörő munkája jelentős hatást gyakorolt a könyvben ismertetett fogalmak kidolgozására. A
Dr. Milammel folytatott beszélgetések páratlan segítséget jelentettek a könyv anyagának
összeállításában.
Példátlan segítőkészségről tett tanúbizonyságot Dr. Henri Begleiter, a New York-i
Állami Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara Pszichiátria és Neurológia Tanszékének
professzora, aki munkájával hozzájárult a visszaesés-elmélet és a visszaesés-megelőző
tervezési módszerek tudományos megalapozottságának igazolásához. A kézirat áttekintésében
szerepet vállalt továbbá G. Douglas Talbott, az orvostudományok doktora, akinek az
alkoholbetegség pszichológiai alapjának megértését elősegítő munkája döntő szerepet játszott
a posztakut elvonás tünetei és a visszaeséssel kapcsolatos fogalmak közötti összefüggések
megállapításában.
Az elmúlt hat év során több mint háromszáz képző- és kezelőszervezet vett részt
különböző visszaesés-megelőző képzések támogatásában. Az új kutatási terület feltárásához
kellő előrelátással és bátorsággal rendelkező személyek így közvetlenül is hozzájárultak e
szakterület fejlődéséhez. A megszámlálhatatlanul sok segítő közül külön köszönet illeti az
alábbiakat.

4
 A chicagói székhelyű Illinois-i Központi Állami Kórházban (ma: Hyde Park Állami
Korház) és az Illinois állambeli Harvey-ban található Ingalls Memorial Kórházban
működtetett alkoholbeteg-gondozó központok munkatársai 1974 és 1982 között elsőként
vettek részt a könyvben ismertetett modell klinikai alkalmazásában. 1984-ben Hal Thompson,
Bob Edwards és Ann Miller erőfeszítéseinek köszönhetően az indianai Lebanonban található
Koala Center volt az első központ, amely a modell alapján beindított egy átfogó visszaesés-
megelőző programot.
Az 1986-ban Joseph C. Martin atya által alapított Ashley Központ volt az első, teljes
körű szolgáltatást nyújtó visszaesés-megelőző központ. Martin atya, Lora Mae, Thomas
Abraham, Micki Thomas és a közelmúltban Robert Sheldon jelentős segítséget nyújtottak az
új módszerek gyakorlatba való átültetésében, továbbá értékes észrevételekkel segítették
munkánkat. Külön megtiszteltetés volt számunkra Martin atyával együttdolgozni. Nagy ívű
elképzelései és személyes támogatása ugyanis igen lelkesítően hatottak ránk. Meg kell
jegyeznünk továbbá, hogy Martin atya erőfeszítéseinek köszönhetően az Ashley Központban
beindított program volt a legelső olyan szakosodott visszaesés-megelőző program, amely a
spiritualitást és a visszaesés-megelőző módszereket ötvözte.
A következő személyek ugyancsak lelkes hívei a könyvben ismertetett elméleteknek:
John Harnish – St. John and West Shore Korház, West Lake, Ohio; Tom Hedin, állami
igazgató – Észak-Dakotai Alkohológiai- és Drogügyi Hivatal; Dan Barmettler – Integrált
Fejlesztési Intézet; Jim Porter, elnök – Mile High-i Alkohológiai Tanács, Denver; Lisa
Havens, igazgató – Maplewood Center, Howard Közösségi Kórház, Kokomo, Indiana; és
Marjorie Kimmel, főigazgató – First Recovery Center, Ohio.
Dick Jeske, a Tengerészeti Minisztérium oktatója, munkájával jelentős mértékben
hozzájárult ahhoz, hogy a visszaesés-megelőző önsegítő csoportok létrehozásának alapjául
szolgáló elvek és az AA, illetve az azzal rokon jellegű önsegítő csoportok alapelvei
összeegyeztethetőek legyenek. Tammy Bell, a Borg-Warner Chemicals Inc. munkavállalói
támogató programjának koordinátora, pedig döntő szerepet vállalt abban, hogy a könyvben
ismertetett fogalmak az alkoholisták munkahelyen jelentkező problémáival összefüggésben is
alkalmazhatóak legyenek.
Köszönet illeti még Claudia Blacket a kézirat alapos áttanulmányozásáért, valamint az
alkoholisták felnőtt korú gyermekeit érintő visszaesés tárgyában folytatott hasznos
eszmecserékért. Habár a beszélgetéseink során elhangzott információk java része nem
kaphatott helyet a jelen kötetben, Claudia észrevételei jelentős hatást gyakoroltak
szemléletmódunkra, és további munkáinkban még fontos szerephez jutnak.

5
 A Stanfordi Alkoholklinikán tanácsadóként dolgozó Stephanie Brown, PhD, a
fejlődéses felépülési modell témájában végzett kutatómunkájával, valamint a könyv
kéziratával kapcsolatos kritikai megjegyzései révén nagyban megkönnyítette a könyvben
ismertetett fogalmak elméleti alapjának tisztázását.
Köszönettel tartozunk továbbá a Drog- és Alkohológiai Tanácsadók Országos
Szövetsége (NAADAC) egykori elnökének, Tom Claunchnak, valamint jelenlegi elnökének,
Frank Lisnow-nak a kézirat áttekintéséért és hasznos észrevételeikért.
A kézirat áttekintéséért ugyancsak köszönet illeti a következő személyeket: Al
Grossenbacher, aki az AA alapelveinek való megfelelés szempontjából vizsgálta az írást;
Gary G. Forrest, a Colorado Springs-i Pszichoterápiai Társaság munkatársa; Maxwell N.
Weisman, az orvostudományok doktora, Baltimore, Maryland; és G. Alan Marlatt, igazgató –
Addiktív Viselkedési Kutatóközpont, Washingtoni Egyetem, Seattle, Washington.
Joe Troiani, a chicagói Loretto Kórház Alkohológiai Oktatóközpontjának
programigazgatója jelentős támogatással és bátorítással szolgált számunkra vállalkozásunk
megvalósításában. Különösen nagyra értékeljük türelmét, továbbá azt, hogy hajlandó volt a
próbaközönség szerepét betölteni.
Köszönettel tartozunk még Russel Gilberthnek, Kathy Chidichimonak, Mary
Johnsonnak és Sussan Hallnak, akik a kézirat különböző változatainak kidolgozásában és
legépelésében vállaltak szerepet. Külön köszönet illeti Anne Dickersont, Jean Hurshmant,
Ann Welch-et, Tim Markwellt, Jan Hankins-et, Lori Roberts-et és Cleona Guthrie-t a
kéziratok átolvasásáért és korrektúrázásáért, valamint hasznos észrevételeikért.
Szeretnénk kifejezni köszönetünket házastársainknak, Jan Smithnek és David
Millernek, akik oly sok áldozatot hoztak a könyv érdekében. Végtelenül hálásak vagyunk
szeretetükért és azért a mérhetetlen türelmért, bátorításért, támogatásért és segítségért, mellyel
megkönnyítették számunkra a munkát.
Végül, de nem utolsósorban, köszönettel tartozunk maguknak a felépülőben lévő
alkoholistáknak, akik nap mint nap megküzdenek a felépülésért, és gyakran csak azért esnek
vissza, mert az őket sújtó betegséggel és annak kezelésével kapcsolatos ismereteink
hiányosak. Az ő szenvedésük, bátorságuk, erejük és bizakodásuk nélkül nem sikerült volna
kidolgozni a visszaesés-megelőző tervezés módszerét.

6
 Tartalomjegyzék
I. Szenvedélybetegség és a visszaesés .................................................................................... 18
II. A szenvedélybetegség ........................................................................................................ 23
Függőséget okozó kémiai anyagok ...................................................................................... 23
A függőség mint betegség .................................................................................................... 25
Az elvonás ............................................................................................................................ 28
A szenvedélybetegség kórfolyamata .................................................................................... 28
Önámítás............................................................................................................................... 30
A függőség körfolyamata ..................................................................................................... 31
Felépülés ............................................................................................................................... 33
III. Posztakut elvonás ............................................................................................................. 37
A posztakut elvonás tünetei.................................................................................................. 38
A posztakut elvonás típusai .................................................................................................. 44
A PAE tüneteinek kezelése .................................................................................................. 46
IV. Felépülés és részleges felépülés ....................................................................................... 55
Kezelés előtti szakasz ........................................................................................................... 56
Stabilizációs szakasz ............................................................................................................ 57
A felépülés korai szakasza ................................................................................................... 58
A felépülés középső szakasza .............................................................................................. 59
A felépülés kései szakasza ................................................................................................... 60
Fenntartási szakasz ............................................................................................................... 61
Részleges felépülés .............................................................................................................. 62
V. A felépüléssel és a visszaeséssel kapcsolatos tévhitek ..................................................... 67
Az alkohol- és drogfogyasztás felépülésben betöltött szerepével kapcsolatos tévhitek ...... 68
A visszaesésre figyelmeztető jelekkel kapcsolatos tévhitek ................................................ 70
A motivációval kapcsolatos tévhitek.................................................................................... 71
A kezeléssel kapcsolatos tévhitek ........................................................................................ 72
VI. A visszaesés folyamata ...................................................................................................... 75
A pótfüggőség szerepe a visszaesésben ............................................................................... 77
A koffein szerepe a visszaesésben........................................................................................ 78
A kényszercselekvések szerepe a visszaesésben .................................................................. 79
Pozitív levezetés kontra kényszercselekvés ......................................................................... 81
A visszaesés folyamata......................................................................................................... 82
A tagadás és a józanság kapcsolata ...................................................................................... 83
VII. A visszaesés tünetegyüttese ............................................................................................ 86
A visszaesési folyamat megszakítása ................................................................................... 91
A visszaesés szakaszai és a figyelmeztető jelek ................................................................... 92
VIII. Visszaesés-megelőző tervezés ..................................................................................... 105
Stabilizáció ......................................................................................................................... 106
Kiértékelés .......................................................................................................................... 106
Ismeretszerzés .................................................................................................................... 107
Figyelmeztetőjel-azonosítás ............................................................................................... 108
Figyelmeztetőjel-kezelés .................................................................................................... 108
Leltárkészítési gyakorlat .................................................................................................... 109
Felépülési program felülvizsgálata..................................................................................... 111
Fontos személyek bevonása ............................................................................................... 111
Utókövetés és megerősítés ................................................................................................. 113
IX. A család szerepe a visszaesésben és annak kezelésében ............................................. 115
Visszaesésre figyelmeztető jelek a társfüggőség esetében ................................................. 118
Visszaesés-megelőzés a családban ..................................................................................... 123

7
X. A visszaesés-megelőző önsegítő csoport ......................................................................... 129
Gyűlésrend ......................................................................................................................... 135
Függelék ................................................................................................................................ 141
Irodalomjegyzék..................................................................................................................... 143

8
 Előszó
Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az alkoholizmus mennyire ártalmas az
egészségre – egy olyan betegség, amely áldozatai testére, elméjére, érzelmeire és lelkére
egyaránt káros hatással van, és amely természetéből fakadóan végzetes. Azt is tudjuk, hogy az
alkoholbetegség nem gyógyítható, csak kordában tartható. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt
ötven évben sok százezer alkoholistának sikerült kordában tartania betegségét, aminek
köszönhetően ezek az emberek képessé váltak a boldog, eredményes, teljes és józan élet
kialakítására. Rendkívül tragikus azonban az a tény, hogy sok alkoholista esetében az
állapotjavulás csupán egy átmeneti időszakra korlátozódik, ami után a betegek ismét inni
kezdenek.
Egy hasonlattal élve, ha a józanságot egy szobának tekintjük, általánosságban
elmondható, hogy a szoba ajtaja előtt álló alkoholisták mintegy fele lép be az ajtón, és marad
bent véglegesen a szobában. A fennmaradó betegek egy jelentős hányada csak egy ideig
képes a szobában tartózkodni, ezért akár több alkalommal is visszaesik, mielőtt képes lenne az
élethosszig tartó józan élet megvalósítására. A betegek egy másik csoportja pedig egy általunk
csak forgóajtónak nevezett ajtón keresztül lép be – újra meg újra – abba a bizonyos szobába.
Ezek az emberek rendszerint több esetben is képesek egy ideig józannak maradni, mégis
mindig újra az italhoz nyúlnak, és némelyikük végül belehal az alkoholbetegségbe.
Pályafutása kezdetén Terry Gorski azt a feladatot kapta, hogy próbáljon meg segíteni
azokon a betegeken, akik már úgymond a végét járják. Terry tisztában volt azzal, hogy a
betegek némelyike képtelen lesz egészsége helyreállítására, mivel az ivás következtében
kialakult károsodás mértéke kizárta ennek lehetőségét. A többi beteg esetében azonban úgy
érezte, hogy némi segítséggel elérhetővé válhat számukra a józanság, mivel azt mások is
képesek voltak elérni (még ha a szóban forgó betegeknél valamivel könnyebben is). Így a
fiatalember tizenöt évet töltött több ezer kórtörténet áttanulmányozásával. Olyan
szerencsétlen betegek eseteit vizsgálta (és vizsgálja ma is), akik a józansághoz vezető útról
letérve rendszerint újra és újra ivásnak adják a fejüket.
Ebből a munkából született a CENAPS visszaesés-megelőző modell, amely a Névtelen
Alkoholisták (AA) szövetségének alapelveit a szakkezelés elemeivel egyesítve útmutatót
kínál a felépüléshez. Ahogy azt a módszer kidolgozója is vallja, ez az útmutató önmagában
nem újdonság, csupán az AA elveire épülő felépülési programban rejlő bölcsességeket ötvözi
az elmúlt néhány évtized kutatási eredményeivel.

9
 Én személy szerint is hiszek a kézikönyvben ismertetett módszerek hatékonyságában,
olyannyira, hogy a leírt modell alapján Ashley néven egy teljes körű szolgáltatást nyújtó
visszaesés-megelőző központot hoztunk létre. Az intézmény által kínált szolgáltatásokban
tökéletesen ötvöződik a szaktanácsadás, az orvosi kezelés és a Névtelen Alkoholisták elveiben
rejlő bölcsességek egész sora.
Úgy vélem, hogy ez a könyv és a kísérő visszaesés-megelőző munkafüzet olyan
értékes információkkal szolgálhat az olvasó számára, amelyek akár az életét is megóvhatják.
Arra kérem tehát az olvasót, akkor se adja fel a reményt, ha azt tapasztalja, hogy nem érti,
illetve egyedül nem képes hasznosítani az olvasottakat, ugyanis számtalan kiváló
kezelőközpont működik, ahol segítséget kaphat a visszaesés-megelőző tervezéshez.
Sajnos azonban erőfeszítéseink ellenére mindig is lesznek olyanok, akik számára
végzetesnek bizonyul ez a betegség. Ennek ellenére elfogadhatatlanul magas azoknak a
száma, akik csak azért veszítik el életüket, mert nem tudjuk, hogyan birkózzunk meg a
visszaesés jelenségével. Éppen ezért tekinthető jelentős előrelépésnek a visszaesés-megelőző
tervezés módszere, amely ezreknek segíthet megszabadulni valamitől, ami korábban felért
egy halálos ítélettel. Fontos tehát, hogy tudatosítsuk a visszaesésre hajlamos alkoholistákban,
hogy ennek az új szemléleten alapuló, hatékony módszernek köszönhetően valóban van
számukra remény. Emellett itt az ideje, hogy megértessük a kezelőközpontok üzemeltetőivel,
hogy erkölcsi kötelességük legjobb tudásuk szerint arra törekedni, hogy meggyógyítsák a
legsúlyosabb állapotban lévő alkoholbetegeket is. Úgy hiszem, ez a könyv jelentős mértékben
hozzájárulhat ahhoz, hogy végre elkezdjünk azokon az embereken is segíteni, akiknek a
helyzetét korábban reménytelennek tartottuk.

Joseph C. Martin atya

társalapító
Ashley Központ
Havre de Grace, Maryland

10
 Bevezetés

Az 1970-es évek elején alkoholistákkal foglalkozó tanácsadóként dolgoztam a

chicagói Grant Kórházban. 1971 júniusában az ambuláns osztályra osztottak be. Habár teljes
munkaidőben dolgoztam, alacsony beosztásomból kifolyólag nem sokat tehettem annak
érdekében, hogy ún. kedvező kórjóslatú pácienseket kezelhessek, így általában a legsúlyosabb
eseteket kaptam. A legtöbb ilyen beteg már számtalan kezelésen átesett, mégsem szoktak le az
italról. Én azonban nem láttam kilátástalannak a helyzetet. Azt hittem, minden esettel képes
leszek megbirkózni. Velem ugyanis senki sem közölte, hogy ezeknek a visszaesésre hajlamos
betegeknek a meggyógyítására nem igazán van esély, következésképpen én nem is
számítottam másra, minthogy meggyógyulnak.
Amikor az embernek kizárólag visszaesésre hajlamos személyekkel kell foglalkoznia,
a feladat meglehetősen nyomasztónak tűnhet, én azonban – a tapasztalatszerzés iránti vágytól
vezérelve – azonnal belevettettem magam a munkába.
Az első dolog, amit megtanultam az volt, hogy a visszaesésre hajlamos betegek
többsége esetében az orvosok általában mindent kipróbáltak már, ami az alkoholizmussal
kapcsolatos tanácsadás és a hagyományos pszichoterápia eszköztárába tartozik. Azt is
észrevettem, hogy számos beteg többet tudott az AA-program részét képező „lépésekről” és
hagyományokról, mint én. Ezek a betegek mind ismerték a Nagykönyvet és a tizenkét lépést,
mi több, sokuknak nemegyszer sikerült hosszabb időszakokra absztinensnek maradniuk az
AA alapelveinek alkalmazása révén. Ugyanakkor valahogy mégsem voltak képesek a
mindennapi gyakorlatba átültetni ezeket az elveket. Sokan közülük úgy érezték, hogy
alkatuknál fogva képtelenek a felépülésre, és a Nagykönyv ötödik fejezetéből idézve
állandóan arra a részre hivatkoztak, amely a felépülésre képtelen szerencsétlen emberekről
szól.
Engem annak idején egy erősen konfrontatív jellegű terápia alkalmazására képeztek ki.
Hamar megtanultam azonban, hogy a konfrontáció nem működhet a visszaesésre hajlamos
betegek esetében, mivel ezek az emberek mást sem tapasztaltak egész életükben, mint azt,
hogy valaki mindig konfrontálódik velük. Szinte minden nap megtapasztalhatták a
konfrontáció különböző formáit. Konfrontálódtak munkáltatójukkal, feleségükkel,
gyerekeikkel, terapeutákkal, tanácsadókkal, rendőrökkel stb., így hát, ha valamiben igazán
képzettek voltak az a konfrontáció.

11
 Hamar feltűnt számomra, hogy ezek a betegek jóval kritikusabbak önmagukkal
szemben, mint bármelyik terapeuta a saját páciensével szemben. Az állandó kritizálás mellett
hajlamosak voltak magukat büntetni is, és önbecsülésük szinte a nullával volt egyenlő.
Habár munkám során mindenkor eredményességre törekedtem, az első néhány
hónapban kevés sikerrel jártam. Így hát úgy határoztam, felhagyok a hagyományos
tanácsadási módszerekkel, és valódi szakértőktől veszek leckéket, tudniillik maguktól a
páciensektől.
Ahelyett, hogy átfogó kezelési terveket, erősen konfrontatív jellegű kezelési
stratégiákat, illetve erősen strukturált kezelési programokat alkalmaztam volna, egy jóval
egyszerűbb megközelítési módot választottam. Először is azt kértem minden egyes betegtől,
hogy hetente legalább három AA-gyűlésen vegyen részt.
Azután kidolgoztam egy speciális háromórás terápiás gyűlésrendet, amely abban
segített a résztvevőknek, hogy megtanulják: hogyan kell egymással kommunikálni; hogyan
lehet a különböző érzelmeket és érzéseket megélni, illetve ezekről beszélni; továbbá hogyan
lehet a csoportgyűlés során megnyilvánuló általános viselkedésmintákat felismerni, majd
ezeket a mintákat az élet egyéb területein jelentkező problémák megoldásához alkalmazni.
A kezelés harmadik elemét egyéni terápiás ülések alkották. Ezek az ülések szinte
kizárólag arra szolgáltak, hogy részletesen felvázoljuk a beteg kórtörténetét a visszaesés
eseteivel összefüggésben. A betegeket arra kértem, hogy elsőként arról az időszakról
számoljanak be, amikor legutóbb józanok voltak. Meglepve tapasztaltam, hogy legutóbbi
visszaesésüket megelőzően legtöbbjük tisztában volt azzal, hogy alkoholista, és hogy tartósan
alkalmazandó felépülési programra lenne szüksége. Ugyancsak meglepett, hogy a legtöbb
páciens erősen motivált volt arra, hogy józan maradjon. Ezek az emberek nem akartak
visszaesni. Hajlandóak lettek volna megpróbálkozni a Névtelen Alkoholisták (AA) által kínált
módszerrel, a szaktanácsadással, illetve szinte bármivel, amit egy esetleges kezelési program
keretében javasolhatnának számukra. Némelyikük még elektromos sokkterápiában és averzív
kondicionálásban is részesült (melynek során hányásra kényszeríttették őket, ha alkoholt
fogyasztottak). Mások önként vállalkoztak arra, hogy több hónapig bezárva tartsák őket.
Mégis legtöbbjük a messzemenő erőfeszítések ellenére ismét lerészegedett.
A visszaeséssel kapcsolatos kórtörténetek összegyűjtésével az volt a célom, hogy egy
lépésről lépésre részletezett beszámolót állítsák össze arról, hogy hogyan nyúlhat ismét az
italhoz egy olyan személy, aki korábban elkötelezte magát a józanság mellett, illetve alapos
ismeretekkel rendelkezik az alkoholizmussal kapcsolatban. Hogyan tudták az alkoholisták

12
rávenni magukat arra, hogy megigyanak valamit, amiről tudták, hogy valószínűleg halálos
számukra?
A különböző kórtörténetek összegyűjtésekor azt tapasztaltam, hogy a visszaesésre
hajlamos páciensek között számos hasonlóság áll fenn. Úgy tűnt, legtöbbjüket ugyanolyan –
visszaeséshez vezető – gondolkodásminták, érzelmi reakciók, magatartásformák és
élethelyzetek jellemezik.
Öt-hat eset feljegyzése után felfedeztem, milyen nehézséget jelent a felépülőben lévő
alkoholbetegek számára, hogy rendbe szedjék gondolataikat és érzéseiket. Nyilvánvalóvá vált
számomra, hogy képtelenek a tiszta gondolkodásra, érzéseik és érzelmeik feldolgozására,
vagy akár arra, hogy bizonyos dolgokra emlékezzenek. A saját történetük felidézésére való
képességük és elvonatkoztatási készségük szintén erősen korlátozottnak bizonyult. Az első
néhány kórtörténet felvázolásához olykor hat-tíz órára is szükség volt. A betegek emlékezete
ugyanis igencsak hiányos volt – előfordult, hogy hosszabb időszakokra egyáltalán nem
emlékeztek. Nehéznek bizonyult továbbá számukra az is, hogy a múltbéli eseményekről
logikus sorrendben számoljanak be. Amikor pedig arra kértem őket, fejtsék ki, hogy mit
jelenthetnek egyes múltbéli tetteik vagy cselekedeteik, képtelenek voltak jelentést
tulajdonítani azoknak. A konkrét emlékekkel még csak meg tudtak birkózni, ugyanakkor nem
voltak képesek az emlékek jelentését egyéb élethelyzetekre vonatkoztatni, illetve
általánosítani.
Az első mintegy tíz kórtörténet felvételét követően összevetettem az eredményeket,
majd az esetek közötti hasonlóságokat sorba véve megkezdtem az általam visszaesésre
figyelmeztető jeleknek nevezett tünetekből álló lista összeállítását. Attól kezdve – ahelyett,
hogy minden egyes új páciens esetében megismételtem volna a kórtörténet rögzítését – az új
betegeknek csak megmutattam a figyelmeztető jelek listáját. Akkoriban e listán egyszerű
szavak és kifejezések szerepeltek, pl. tagadás, védekező magatartás, válságteremtés stb. Az
egyéni terápiás foglalkozáson azután elmagyaráztam e szavak jelentését, aminek segítségével
arra ösztönöztem a betegeket, hogy próbálják felidézni emlékezetükben, hogy ők is
tapasztaltak-e már ilyen jelenségeket.
Tapasztalataim azt mutatták, hogy a lista segítségével jelentős mértékben fel tudom
gyorsítani a kórtörténetek lejegyezésének folyamatát. Azt is megfigyeltem, hogy a terápiás
csoportban idővel egyre több beteg vállalkozott arra, hogy a saját maga által tapasztalt
figyelmeztető jelekről önként beszéljen. Sokan kezdték felismerni azokat a
viselkedésmintákat is, amelyek korábban alkoholfogyasztáshoz vezettek, továbbá már

13
megjelenésükkel egy időben képesek voltak észlelni azokat a visszaesésre figyelmeztető
jeleket, amelyek józan állapotban jellemzőek.
A pszichológiai ismeretekre építő, fejlődést elősegítő csoportból hamarosan egy
visszaesés-megelőző terápiás csoport lett, ahol a hangsúly áthelyeződött a visszaesésre
figyelmeztető kézzelfogható jelek azonosítására és valós élethelyzetekben való felismerésére,
valamint a jelekkel összefüggő folyamatok visszafordítását célzó konkrét technikák
elsajátítására.
Habár akkortájt ezzel még nem voltam tisztában, ez a három-négyórás csoportos
terápia, a kórtörténet lejegyzését szolgáló egyéni folyamat, valamint az AA-gyűléseken való
folyamatos részvétel képezte a – ma már visszaesés-megelőző tervezés néven ismert –,
visszaeséssel kapcsolatos átfogó elmélet és gyakorlati módszer alapját.
A járóbeteg-ellátás keretei között tevékenykedő terapeutaként két év alatt 118
visszaeséssel összefüggő kórtörténetet jegyeztem le, majd nekiláttam ezen esetek részletes
elemzéséhez. A folyamat eredményeként sikerült összeállítanom egy átdolgozott listát,
amelyen 37 darab, a 118 kórtörténetben megnyilvánuló általános viselkedésminták által
alátámasztott figyelmeztető jel szerepelt.
Miután 1973 júniusában felmondtam a Grant Kórházban, a hadügyminisztérium
alkalmazásában a munkavállalói támogató program koordinátoraként dolgoztam az Illinois
állambeli Fort Sheridanben. Itt lehetőségem volt – eredményesen – folytatni a visszaesés-
megelőzés témájában korábban megkezdett munkát. Egy évvel később, 1974 augusztusában
kineveztek az Illinois állambeli Chicagóban található Illinois-i Központi Állami Kórház (ma:
Hyde Park Állami Kórház) Alkoholbeteg Osztályának igazgatójává. Az itt folyó program
keretében végzett munka eredményeként sikerült alátámasztani a visszaesés folyamatával
kapcsolatos addigi ismereteket.
1976-ban az Illinois állambeli Harvey-ban található Ingalls Memorial Kórház
Alkoholbeteg-gondozó Osztályának igazgatója lettem. Ebben az intézményben Dr. Harry
Hanniggal, a kiváló orvosdoktorral közösen foglalkoztam a visszaesésre hajlamos
páciensekkel. Habár a kórház egy hagyományos rehabilitációs központot üzemeltetett,
munkánk során hamar felismertük a visszaesésre hajlamos betegek számára nyújtandó
speciális szolgáltatások megteremtésének szükségességét.
Mivel a központ valamennyi munkatársa képesítésének megfelelően ismerte a
visszaesés-megelőzés alapelveit, szakmai tevékenységünk részeként azonosítottuk azokat a
helytelen megközelítési módokat és tévhiteket, amelyek fokozzák a visszaesés kockázatát. Ezt
követően átértékeltük a korábban jellemző, határozott konfrontációra épülő hivatalos

14
gyakorlatot, majd fokozatosan elválasztottuk a kezelésben való együttműködés szempontjából
motiváltságot nem tanúsító betegeket azoktól, akik hajlandóak voltak betartani a kezeléssel
összefüggő szabályokat, még ha nem is használt számukra a hagyományos kezelés.
Azt tapasztaltuk, hogy a visszaesés-megelőző terápiát követően az utóbbi csoportba
tartozó betegek körében ritkábban következett be visszaesés, illetve esetükben tartósabbnak
bizonyult a józan állapot is. Amennyiben mégis visszaálltak az alkohol- vagy a
drogfogyasztásra, a visszaesés általában rövidebb ideig tartott, és a következmények is
kevésbé voltak súlyosak, mint azok esetében, akiket korábban más módszerekkel kezeltek.
Ezek az eredmények igen lelkesítően hatottak ránk, és további reménnyel töltöttek el
bennünket.
1979-ben kapcsolatba kerültem Merlene Millerrel. A pedagógusként is tevékenykedő
írónővel közösen hozzáláttunk annak az anyagnak az összeállításához, amely azután egy új –
főként a visszaesés-megelőző technikákra épülő – tanácsadási modell alapjául szolgált. Az
általunk alapított szervezetek közül az első az Illinois állambeli Hazelcrestben található
Alcoholism Systems Associates (ASA) volt. Kezdetben Chicago körzetében szerveztünk helyi
képzést, és idővel módszereink országos hírnévre tettek szert.
1982-ben kiadtuk a Counseling for Relapse Prevention (Visszaesés-megelőző
tanácsadás) című könyvet. Ez volt az első olyan kiadvány, amely részletesen ismertetette a
visszaesés-megelőző tervezés alapelveit és a kapcsolódó stratégiákat. A könyv első része a
visszaesés elméletét tárgyalja, második része pedig a visszaesés megelőzéséhez szükséges
gyakorlati teendőkről nyújt áttekintést. Habár a mű elsősorban tanácsadók számára íródott, az
abban foglaltakat már számtalan felépülőben lévő beteg alkalmazta saját gyógyulásának
elősegítése érdekében.
Az 1980-as évek elején szereztünk tudomást a seattle-i Washington Egyetem
kutatóintézetében dolgozó G. Alan Marlatt és munkatársai által a kényszeres viselkedés
témájában folytatott kutatásokról. Habár Marlatt tudományos munkásságának gyökerei a
behaviorista iskolában keresendők, és a kutató – sokakkal ellentétben – nem feltétlenül tekinti
betegségnek az alkoholizmust, a két szemléletre jellemző visszaesés-megelőző kezelési
eljárások rendkívüli hasonlóságokat mutatnak. Mi több, a behaviorista iskola képviselői
kutatómunkájukkal jelentős mértékben hozzájárultak a visszaesés-megelőző tervezés
hatékonyságának igazolásához. Az 1985-ben G. Alan Marlatt és Judith R. Gordon
szerkesztésében megjelent Relapse Prevention (Visszaesés-megelőzés) című könyv az első
olyan mű, amely összefoglalást nyújt a különböző empirikus kutatások eredményeiről,
szerves egységbe foglalva azokat.

15
 A korábbi könyvünk megjelenése óta napvilágot látott új ismeretekre épülő jelen
művel kísérletet kívánunk tenni a visszaesés-megelőzési modell korszerűsítésére. A könyv
célja továbbá, hogy az olvasót mint felépülőben lévő személyt közvetlenül is ellássa olyan
alapvető fontosságú információkkal, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a halál helyett az
életet, visszaesés helyett a józanságot válassza.
Bízunk abban, hogy a könyvben ismertetett információk lehetővé teszik az olvasó
számára, hogy erőt merítsen annak a több ezer alkoholistának a tapasztalataiból, akik
közvetve vagy közvetlenül hozzájárultak az itt bemutatásra kerülő modell kidolgozásához.
Célunk, hogy megosszuk tapasztalatainkat és reményeinket az olvasóval, mert azt
szeretnénk, hogy benne is felcsillanjon a remény. Ebben a szellemben most közösen egy
olyan felfedezőútra indulunk, melynek során összegezni fogjuk azokat az alapvető
ismereteket, amelyekre az elmúlt tizenöt év során a visszaesés-megelőzéssel kapcsolatban
sikerült szert tennünk.

Terence T. Gorski

16
 A KÖNYV KIEGÉSZÍTÉSEKÉNT KLINIKAI ALKALMAZÁSRA JAVASOLT:

JÓZANNAK MARADNI – MUNKAFÜZET

A Józannak maradni – Munkafüzet című kiadványt a Józannak maradni – Útmutató a

visszaesés megelőzéséhez c. könyv kiegészítéseként ajánljuk. A lépésről lépésre haladó
munkafüzet elsősorban olyan, kémiai függőségben szenvedő személyek számára jelent
hasznos segítséget, akik az egyéni vagy csoportos tanácsadáson való részvétel ellenére sem
képesek felépülni a betegségből.

A visszaesési folyamat elemzéséhez útmutatást kínáló kiadvánnyal a szerzők szándéka az,

hogy az olvasók jobban megértsék, miért szoktak visszaesni, és megtanulják, mit tehetnek a
visszaesés megelőzése érdekében. Jóllehet a munkafüzetben ismertetett módszer már eddig is
számtalan felépülőben lévő alkoholista, illetve kémiai függőségben szenvedő beteg esetében
hatékonynak bizonyult, most még több érintett számára lehetőség nyílik e módszer
hasznosítására, mivel a szerzők a CENAPS® kezelési modelljére épülő visszaesés-megelőző
tervezés elveit közérthetően, a feldolgozást elősegítő módon ismertetik.

(Megrendelhető: Herald House / Independence Press)

17
 I.
SZENVEDÉLYBETEGSÉG ÉS A VISSZAESÉS
Ez a könyv a visszaesésről szól – arról, hogy mi is az, illetve (ami még fontosabb)
arról, hogy hogyan lehet megelőzni. Megírásával az volt a fő szándékunk, hogy egyrészt
megnyugtatással szolgáljunk az aggodalmaskodók számára, másrészt némi aggodalmat
ébresszünk azokban, akik túlságosan is nyugodtak. Írásunk elsősorban azért nyújthat vigaszt a
rászorulók számára, mert rávilágít arra, hogy a visszaesésre hajlamos emberek közül sokan
általában különböző tévhitek áldozatai, és csak azért térnek vissza az alkoholfogyasztáshoz,
mert egyszerűen nem tudják, hogyan előzzék meg a visszaesést. Ezek az emberek többnyire
magukat okolják azért, hogy korábban nemegyszer visszaestek, és rendszerint reménytelen
esetként könyvelik el önmagukat, hiszen nem tudják, mit tehetnének annak érdekében, hogy
megelőzzék az újabb visszaesést. Mi reményt szeretnénk adni nekik, és a tévhiteket eloszlatva
segítséget kívánunk nyújtani számukra abban, hogy a felépülés céljából olyan – helytálló
ismeretekre alapozott – terveket szőjenek maguknak, amelyek képesek őket kizökkenteni a
többszöri visszaesésből fakadó reményvesztettség állapotából.
Habár nem áll szándékunkban feleslegesen aggodalmat kelteni azokban az embereken,
akiknél a nyugalom egészséges józansággal párosul, a naivitásban gyökerező nyugalommal
jellemezhető egyéneket igenis nyugtalanítani szeretnénk egy kicsit. Ez utóbbi csoportba
tartoznak ugyanis azok, akik azt hiszik, hogy amíg tartózkodnak az alkohol- vagy
drogfogyasztástól, és „jelen vannak” a terápiás foglalkozásokon, nem szükséges a visszaesés
kérdésével foglalkozniuk. Ezek az emberek azonban nincsenek tisztában azzal, hogy a
felépülés ennél jóval többet jelent, továbbá azt sem tudják, hogy sokan vannak, akik bár
eljárnak a gyűlésekre, és nem isznak, mégsem tekinthetők józannak. Ez utóbbiak, jóllehet
nem fogyasztanak alkoholt vagy kábítószert, a visszaesés szempontjából mégis erősen
veszélyeztetettnek tekinthetők, még ha többségük ezt a tényt hevesen tagadja is.
A fenti megállapításokból kiindulva könyvünkben arra kívánunk rámutatni, hogy a
visszaesés megelőzésnek egyetlen módja a visszaesés lehetőségével való tényleges
szembesülés.
A visszaesés egy összetett folyamat, amit nem egyszerű elmagyarázni, ugyanis számos
olyan aspektusa van, amelyet a tisztánlátás érdekében előbb feltétlenül meg kell érteni. Éppen
ezért előfordulhat, hogy az olvasónak többször is el kell olvasnia a könyvet, hogy egyrészt
valóban megértse azokat az alapelveket, amelyeket megkísérelünk elmagyarázni, másrészt
képes legyen azokat a gyakorlatba is átültetni. Mivel a témával kapcsolatos különböző
kérdések általában azonos jelentőséggel bírnak, nem volt könnyű eldönteni, hogy melyik

18
kérdéskör tárgyalásával kezdjük könyvünket. Mindenesetre úgy ítéltük, hogy hasznos lehet,
ha az alábbiakban felvázoljuk, mire is számíthat az olvasó.
Elsőként a függőség kérdését vizsgáljuk, mivel a visszaesés folyamatát lehetetlen
megérteni anélkül, hogy tisztában lennénk magával azzal a betegséggel, amelybe az ember
visszaeshet.
A visszaesés lehetősége a függőség bármely fajtája esetében felmerülhet. Habár a
visszaesés témájában folytatott kutatások tetemes részét elsősorban az alkoholisták (az
alkohol – mint „kábítószer” – által előidézett függőségben szenvedő egyének) körében végzett
kísérletek képezik, egyre több bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy az alkoholbetegség
esetében alkalmazott visszaesés-megelőző módszerek egy sor egyéb szenvedélybetegség
esetében is hasznosíthatók. Ebből kiindulva a továbbiakban a következő kifejezéseket
egymással felcserélhetőnek tekintjük: alkoholizmus, kémiai függőség, addikció,
szenvedélybetegség. Hasonló megfontolásból az alkoholista, kémiai függőségben szenvedő
személy, függő és szenvedélybeteg kifejezéseknek szintén azonos jelentést tulajdonítunk, és
függőnek tekintjük többek között az alkoholfüggőket, vagy azokat az embereket, akikben a
különböző hangulatmódosító szerek iránt alakul ki függőség.
Ez a könyv elsősorban olyan embereknek íródott, akik éppen felépülőben vannak
valamilyen szenvedélybetegségből, így az olvasóhoz úgy szól mint felépülőben lévő
beteghez. Ugyanakkor úgy véljük, hogy írásunk azok számára is segítséget jelenthet, akik
nem szenvednek és soha nem is szenvedtek semmilyen szenvedélybetegségben, és csak
tanácsadóként vagy egy beteg hozzátartozójaként érintettek.
A könyvben a függőséget mint bio-pszicho-szociális betegséget vizsgáljuk.
Értelmezésünk szerint tehát a függőség egy olyan testi betegség (bio), amely egyben hatással
van az elmére (pszicho) és a társas kapcsolatokra (szociális) is.
Régóta ismeretes, hogy a szenvedélybetegeknél nemcsak a függőséget kiváltó kémiai
anyag használatakor tapasztalhatók abnormális reakciók, hanem akkor is, ha a függőségben
szenvedő személy az adott szert NEM használja. Ennek ellenére a szenvedélybetegség szó
hallatán legtöbbünk rendszerint csupán azokra a tünetekre gondol, amelyek a függőséget
kiváltó anyag használatakor jelentkeznek, és nem vagyunk tisztában azzal, hogy vannak olyan
tünetek is, amelyeket az absztinencia, azaz a fogyasztástól való tartózkodás vált ki. Az ilyen
józansággal összefüggő szimptómák a felépülési szakaszban bármikor kiváltódhatnak. A
posztakut elvonást tárgyaló fejezetben ezekről a tünetekről még részletesen szólunk, továbbá
bemutatjuk azokat a kezelési stratégiákat is, amelyekkel csökkenthető a tünetek
kialakulásának kockázata.

19
 A visszaesés megértéséhez és megelőzéséhez a felépülési folyamat ismeretére is
szükség van, mint ahogy azt is tudni kell, hogy mi játszódik le akkor, amikor a felépülés nem
tekinthető teljesnek, csak részlegesnek. Éppen ezért részletesen ismertetjük a felépülési
folyamat szokványos menetét, és megvizsgáljuk, mi az, ami bizonyos esetekben meggátolja a
teljes felépülés megvalósulását.
A visszaeséssel kapcsolatban számos tévhit él az emberekben. Az alábbiakban vizsgált
téves nézetek mind fokozhatják a visszaesés kockázatát, így ezek eloszlatása elősegíti a
visszaeséshez vezető magatartásformák megváltoztatását.
Sokan a visszaesést a függőséget kiváltó kémiai anyagok használatával azonosítják.
Természetesen a függőséget eredményező szerek használata valóban visszaesésnek tekinthető,
ugyanakkor, az elmúlt években végzett kutatásoknak köszönhetően egyre többen ismerik fel
azt a tényt, hogy a visszaesés folyamata már a függőséget kiváltó szer használata előtt
beindul. Az ember ugyanis italfogyasztás vagy szerhasználat nélkül is tanúsíthat rendellenes
magatartást. Józan állapotban is elveszítheti ítélőképességét vagy a viselkedése feletti uralmat,
ami egyúttal testi és érzelmi problémákhoz is vezethet. Előfordulhat, hogy a józan állapotban
jelentkező funkcionális zavar még a függőség beállta előtt kialakul, vagy épp ahelyett jelenik
meg.
A hagyományos értelmezés szerint a visszaesés nem más, mint az alkohol- vagy
drogfogyasztásban megnyilvánuló szenvedélybetegség kiújulása. A visszaesés folyamata
azonban ennél lényegesen összetettebb, ugyanis részét képezi többek között minden olyan
attitűd, illetve magatartásforma, amely függőséggel párosuló aktív szerhasználathoz vezet.
A visszaesés folyamata nem más, mint a felépüléshez vezető útról való letérés. Ez
persze nem azt jelenti, hogy ha a felépülés során az ember nehézségekbe ütközik, vagy
küszködnie kell, illetve fájdalmat érez, akkor minden kétséget kizáróan visszaesőben van.
Mindössze annyit állítunk, hogy ha valaki nem szentel kellő figyelmet saját felépülésének, és
nem teszi meg azokat a lépéseket, amelyek hozzájárulhatnak felépüléshez, akkor – még ha
nem is tudatosan, de mindenképp – a visszaesés felé veszi az irányt. Ebből következik, hogy a
visszaesés kockázata igen jelentős abban az esetben, ha valaki megreked a részleges felépülés
szintjén.
A szenvedélybetegségből való felépülés folyamata akkor veszi kezdetét, amikor a
beteg elfogadja azt a tényt, hogy alkoholt és hangulatmódosító szereket semmilyen
körülmények között sem képes biztonságos módon fogyasztani. Csakhogy nem elegendő
tisztában lenni azzal, hogy a függőséget kiváltó szerek ártalmasak, hanem fel is kell hagyni
azok fogyasztásával. A függőséget kiváltó szerek fogyasztásától való teljes tartózkodás az

20
absztinencia. Azonban az absztinencia önmagában még mindig nem elegendő a felépüléshez,
mivel a szer fogyasztásától való tartózkodás mindössze a felépülési folyamat beindulását teszi
lehetővé. Az absztinencia tehát nem más, mint a cél megvalósításához szükséges egyik eszköz
– a normális élet megteremtésének eszköze. A függőség nélküli teljes élet kialakításához
azonban ennél többre van szükség.
A felépüléshez elengedhetetlen a függőség által okozott testi, pszichés és szociális
károsodás helyrehozása, továbbá meg kell tanulni, hogyan lehet egészséges és teljes életet élni
anélkül, hogy szükség lenne alkoholra, kábítószerre vagy a függőséggel összefüggő
magatartásminták követésére. A szenvedélybetegnek tehát meg kell tanulnia, hogyan
birkózzon meg az élettel anélkül, hogy ez függőséggel járna.
A visszaesés és a felépülés között meglehetősen szoros az összefüggés. A visszaesésre
való hajlam megtapasztalása nélkül ugyanis nem lehet felépülni a szenvedélybetegségből. A
visszaesésre való hajlamosság tehát természetes velejárója a felépülési folyamatnak, ezért
nem kell szégyenkezni miatta. Ha azonban a visszaesésre való hajlammal nem foglalkozunk
nyíltan és kellő őszinteséggel, akkor az felerősödhet, mivel természetéből fakadóan olyan,
mint a sötétség leple alatt elszaporodó mérges gomba vagy penész. A tisztánlátást és helyes
gondolkodást lehetővé tevő kitisztult elmével azonban általában igen gyorsan felszámolható
ez a káros hajlam.
Amikor a józan állapotban jelentkező, függőséggel összefüggő tünetek súlyosbodása
elér egy bizonyos mértéket, általában funkcionális zavar lép fel a betegnél még akkor is, ha
nem iszik szeszes italt vagy nem fogyaszt kábítószert. Az AA-terminológiában „száraz
részeg”-nek nevezik azokat az egyéneket, akik józanként ilyen rendellenes működéssel járó
epizódokat élnek át. Ebben a könyvben azonban ezeket a tüneteket együttesen a visszaesés
szindrómájának nevezzük.
Amikor a visszaesés tünetei már jelentősebb fájdalommal járnak, sok alkoholista a
szenvedés átmeneti csillapítása céljából újra inni kezd, vagy ismét kábítószert fogyaszt.
Vannak olyanok is, akik – a visszaesés szindrómájával összefüggő – súlyos életviteli és
egészségügyi problémáktól szenvednek annak ellenére, hogy nem fogyasztanak alkoholt. Jó
hír azonban, hogy az egyéni visszaesésre figyelmeztető jelek tudatosításával a visszaesés
tüneteinek lefolyása még a súlyosabb szövődmények kialakulása előtt megszakítható. Ez a
visszaesés -megelőző tervezés lényege.
A visszaesés-megelőző tervezéssel kapcsolatos tudnivalók ismertetése a könyv 8.
fejezetében olvashatók. Ezenkívül kapható egy munkafüzet is, mely útmutatással szolgál a

21
visszaesés megelőzését célzó tervezés folyamatának megértéséhez, és egyben segítséget kínál
az olvasó számára saját visszaesés-megelőző terve kidolgozásához.

22
 II.
A SZENVEDÉLYBETEGSÉG
A visszaesés folyamatának megértése a szenvedélybetegség alapos ismerete nélkül
nem lehetséges. A szenvedélybetegnek gyakran éppen azért nem sikerül felépülnie, mert nincs
tisztában a betegség jellemzőivel, vagy nem teszi meg azokat a lépéseket, amelyek
segíthetnének megelőzni a visszaesést. Sok esetben a függőség természetével kapcsolatos
hiányos és téves ismeretek felelősek azért is, hogy valaki olyan szakszerűtlen kezelésben
részesül, amely azután visszaeséshez vezet.

FÜGGŐSÉGET OKOZÓ KÉMIAI ANYAGOK

Azokat a kémiai anyagokat, amelyek az agy kémiájának módosításával változást
idéznek elő az agyműködésben, hangulatmódosító szereknek nevezzük. A hangulatmódosító
szerek által okozott változás közvetlen eredményeként az egyén olyan testi, pszichés és
magatartásbeli változásokat tapasztal, amelyek társas kapcsolataira is hatást gyakorolnak. A
hangulatmódosító szerek mindegyike kivétel nélkül képes gondolkodásbeli változásokat
előidézni, az ember agyát és szervezetét károsítani, valamint magatartását és társas
kapcsolatait befolyásolni attól függetlenül, hogy a szerek fogyasztása kivált-e függőséget
vagy sem. A fogyasztás következményeinek súlyossága pedig a használt szertől, a
használótól, illetve bizonyos esetekben, a fogyasztás körülményeitől függ.
A függőséget okozó kábítószerek négy fő csoportba sorolhatók, úm.
idegnyugtatószerek (depresszánsok), stimuláló szerek (stimulánsok), fájdalomcsillapító szerek
(narkotikumok) és tudatmódosító szerek (hallucinogének). Az egyes csoportokon belül az
alábbi szereket különböztetjük meg.

1. IDEGNYUGTATÓSZEREK
A. Alkohol
B. Altatók (barbiturát és hasonló hatásmechanizmusú nyugtató hatású
hipnotikumok)
C. Enyhébb idegcsillapító szerek (librium, válium stb.)

2. STIMULÁLÓ SZEREK
A. Amfetaminok
B. Kokain
C. Nikotin (dohány)
D. Koffein

3. FÁJDALOMCSILLAPÍTÓ SZEREK
A. Narkotikumok

23
 B. Narkotikum származékok

4. TUDATMÓDOSÍTÓ SZEREK
A. Hallucinogének
B. Phencyclidine (PCP)
C. Kannabisz (marihuána, hasis stb.)

24
 A FÜGGŐSÉG MINT BETEGSÉG
A függőség a hangulatmódosító szerektől való bio-pszciho-szociális függésben
megnyilvánuló betegség, amely kábítószer – rövid távú kielégülés céljából történő –
fogyasztására készteti az érintett személyt. A fogyasztásnak azonban ára van. A függőség
ugyanis hosszabb távon rossz közérzettel és fájdalommal jár, továbbá rögeszmékkel,
kényszerképzetekkel és kontrollvesztéssel is párosul. Ennek ellenére a függőségben szenvedő
egyén állandóan a fogyasztásra gondol, azt tervezi és várja – ez a rögeszméje.
Habár a fogyasztás felborítja az ember életét, és hosszú távon súlyos
következményekkel jár, mégis jellemző az ismételt fogyasztás iránti késztetés és
ellenállhatatlan vágy. A kábítószerfüggő ugyanis a szer használata által keltett fájdalom
csillapítása céljából fogyasztja a szert, így a kémiai anyag tartós fogyasztása elkerülhetetlenül
további tartós fogyasztáshoz vezet. Ez a függőség.

A függőséget okozó kémiai anyagok tartós fogyasztása a függőséget

okozó kémiai anyagok további tartós fogyasztásához vezet.

A függőség abban különbözik a drogfogyasztástól, hogy kialakulása esetén az érintett

személy számára megszűnik a választás szabadsága, azaz – jóllehet a hangulatmódosító
szerek fogyasztása először egy választás eredménye – a függőség már egy olyan betegség,
amely megfosztja az embert a választás szabadságától, és egyúttal megszabja a fogyasztás
jellegét, gyakoriságát és mértékét. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy habár a függőség
kialakulásának minden esetben előfeltétele a fogyasztás, a fogyasztás nem mindig vezet
függőséghez.
A függőség testi betegség. A rákhoz, a szívbetegséghez vagy a cukorbetegséghez
hasonlóan olyan krónikus betegségnek minősül, amely hosszú távon testi és pszichés
károsodást okoz, továbbá szociális szempontból is kedvezőtlen hatásokkal jár. Ahogy az
említett betegségekben szenvedőket, úgy az alkoholistákat is különböző egészségügyi
problémák hajlamosítják az adott betegségre.
Míg manapság mindenki számára elfogadott tény, hogy az alkoholizmus betegség, az
alkoholbetegség jelenségét néhány évtizeddel ezelőtt még elsősorban pszichológiai és erkölcsi
kérdésként kezelték. Dr. E. M. Jelinek (17) 50-es, 60-as években folytatott munkájának
köszönhetően azonban a jelentősebb közegészségügyi szervezetek hivatalos álláspontja az,
hogy az alkoholizmus betegségnek minősül. Az alkoholizmust betegségnek tekintő
szervezetek – többek között – a következők: Amerikai Orvosi Kamara (AMA), Amerikai

25
Alkohológiai Orvosi Társaság (AMSA), Alkoholügyi Nemzeti Tanács, Amerikai Pszichiátriai
Szövetség, Amerikai Családorvosi Akadémia, Amerikai Pszichológiai Szövetség, Amerikai
Közegészségügyi Szövetség, Amerikai Korházszövetség és az Egészségügyi Világszervezet.
Az iszákossággal kapcsolatos nézetek változása ellenére, korábban az alkoholizmust
betegségnek tekintők körében is elterjedt volt az az álláspont, hogy a betegség fő kiváltó oka
pszichés eredetű. Azonban Dr. James Milam (6) (20) munkássága jelentős mértékben
hozzájárult annak felismeréséhez, hogy az alkoholizmus ELSŐDLEGES testi betegség. Dr.
Milam azt állította, hogy a pszichológiai és szociális tényezők nem játszanak nagyobb
szerepet az alkoholizmus kialakulásában, mint bármely más krónikus betegség esetében.
Emellett megkérdőjelezte azt a sokak által képviselt véleményt, miszerint az alkoholizmus
kiváltó oka a pszichés hajlam, továbbá lefektette annak a szemléletnek az alapjait, amely
szerint az alkoholfüggővé válók szervezete nem ugyanúgy reagál az alkoholra, mint azoké,
akik nem válnak függővé.
Milam nézeteit az elmúlt években végzett kutatások is alátámasztják. Charles Leiber
(31) (32), Marc Schuckit (34) (35) és mások kutatásai azt mutatják, hogy vannak olyan
emberek, akiknek a szervezete születésüktől fogva hajlamosabb a függőségre, mint másoké.
Habár a függőség egy elsődleges testi betegség, az élet valamennyi területével
kölcsönhatásban áll. Ezért tartjuk a függőséget ún. bio-pszicho-szociális betegségnek. A „bio”
szó a biológiára, vagy testre; a „pszicho” a pszichére, vagy elmére; a „szociális” pedig az
emberek közötti társas kapcsolatokra utal. (5)

A függőség bio-pszicho-szociális betegség.

Az agy ingerületátvitelre hatást gyakorló kémiai háztartásának tanulmányozása

jelentős mértékben hozzájárult a függőség megértéséhez. A kérdéseinkre kapott válaszok
némelyike azonban számos újabb kérdést vet fel, mivel az agyban zajló vegyi folyamatok
rendkívül összetettek. Mindazonáltal egyértelműen megállapítható, hogy a függőségben
szenvedő ember agyának kémiája különbözik a nem függők agyának kémiai sajátosságaitól.
(21)
Egyre többet tudunk meg a májanyagcserével kapcsolatban végzett kutatásoknak
köszönhetően is. Egyes vizsgálatok azt mutatják, hogy amennyiben a családban már volt
alkoholista, az ember szervezete sok esetben már az italfogyasztással összefüggő esetleges
problémák jelentkezése előtt is a szabályostól eltérő módon bontja le és üríti az alkoholt. (34)

26
 Ezek a kutatások egyértelműen alátámasztják az öröklődés függőségben betöltött
szerepét. Ugyanakkor nem törvényszerű, hogy az alkoholizmusra való hajlamot öröklők
alkoholistákká váljanak. Ennek ellenére ezen emberek esetében igen magas a betegség
kialakulásának kockázata, miután szervezetük az átlagostól eltérő módon reagál az alkoholra.
(25) (26) (27) (29)
A függőség kialakulásának minden esetben előfeltétele az alkohol- vagy
drogfogyasztás. Azt hogy mekkora mértékű és milyen időtartamú fogyasztás szükséges a
függőség kiváltásához a veleszületett hajlam határozza meg. Az emberek függőségre való
örökletes hajlama azonban egyénenként különbözik. Egyeseknél már kis mennyiségű alkohol
vagy kábítószer rövid ideig tartó fogyasztása is függést idézhet elő, míg mások esetében a
betegség kialakulásához hosszabb ideig tartó, illetve nagyobb mennyiségben történő alkohol-
vagy drogfogyasztás szükséges. (28)

Jack 19 éves korában kezdett el alkoholt fogyasztani. Az első alkalommal többet ivott a
kelleténél, lerészegedett, és emiatt bajba került. Azután már nem volt olyan alkalom, hogy
mértékkel fogyasztott volna. 26 éves korára, mindössze hét évvel az első ital elfogyasztása
után, az alkoholizmus következtében súlyosan megbetegedett, és kórházba került. Később,
amikor már AA-gyűlésekre járt, Jack azt állította magáról, hogy annak idején már az első
pohár után azonnal alkoholista lett.
Bill is 19 évesen kezdett el inni, de csak ritkán rúgott be. Az alkoholprobléma első jelei
csak 34 éves korban jelentkeztek nála. 46 éves korára azonban már súlyos gondokat okozott
neki az ital. Ő tehát 15 éven keresztül látszólag elfogadott módon fogyasztott alkoholt, mielőtt
nyilvánvalóvá vált volna, hogy alkoholista.

Az emberek pszichoszociális okokból kifolyólag kezdenek el alkoholt vagy

kábítószert fogyasztani. Egyrészt azért isznak, mert attól jól érzik magukat (pszichés ok),
másrészt azért, mert mások is azt teszik, és ezért úgy érzik, így tartozhatnak valahová, még ha
esetleg egyfajta nyomás hatására cselekszenek is (szociális ok).
Az emberek függővé válásának azonban testi okai vannak. Idővel kialakul a szerrel
szembeni tolerancia, így a megszokott hatás kiváltásához egyre nagyobb mennyiség
elfogyasztására van szükség. Miután a sejtek alkalmazkodnak a fokozott drogmennyiséghez,
már csak akkor képesek a megfelelő működésre, ha ez a mennyiség ténylegesen jelen van a
szervezetben. Ez a folyamat végül a függőség kialakulásához vezet, és mivel a szervezetnek

27
ebben az állapotban már szüksége van a drogra, annak esetleges hiányában kialakulnak a
fizikai elvonás tünetei is (pl. rossz közérzet vagy betegség).
Minél több kémiai anyagot fogyaszt valaki ahhoz, hogy jól érezze magát, annál
kevésbé képes megbirkózni a különböző érzésekkel, helyzetekkel és emberi kapcsolatokkal –
vagy azért, mert nem sikerül elsajátítania az ehhez szükséges hatékony eszközöket, vagy
azért, mert egy adott szituációban nem jut eszébe alkalmazni a tanult módszereket. A
függőség ekkor tehát már nemcsak fizikai, hanem pszichoszociális is, azaz az élet minden
területére kihatással van.

AZ ELVONÁS
A függőségben szenvedő ember számára az alkohol- vagy drogfogyasztással való
felhagyás fájdalommal jár. Ez az elvonásból eredő fájdalom bio-pszicho-szociális természetű.
Egy részét testi károsodás okozza, illetve az, hogy a testnek szüksége van a függőséget kiváltó
szerre. Ehhez társul a fájdalomnak az a része, amely az élettel való megbirkózás elsődleges
eszközének tekintetett kábítószer elvesztése által kiváltott pszichés reakcióból fakad. Emellett
a fájdalomnak van egy szociális tényezője is, ami a függőség köré szerveződő életvitel
felszámolásából ered.
A fizikai elvonás kialakulásának két szakasza van. Az első az akut elvonás, melynek
időtartama három és tíz nap közé tehető. (20) Az elvonás által kiváltott fájdalom tehát néhány
nap alatt elmúlik. Ugyanakkor az újabb kutatások azt mutatják, hogy az elvonás az első
szakaszt követően józan állapotban még hónapokig, sőt évekig is elhúzódhat. (125) (108)
(122) Ezzel a második szakasszal, vagyis a hosszú távon jellemző elvonás (vagy posztakut
elvonás – PAE) kérdésével egy későbbi fejezetben részletesen is foglalkozunk.

A SZENVEDÉLYBETEGSÉG KÓRFOLYAMATA
A szenvedélybetegség számos – alkohol- vagy drogfogyasztással összefüggő –
prognosztizálható tünettel jár. (15) (17) (19) (20) Ezen tünetek lefolyása három stádiumra
tagolható. (17)
A betegség korai stádiumában rendszerint nagyon nehéz különbséget tenni a
ténylegesen függőséget okozó és a függőséget nem okozó fogyasztás között, mivel a külső
tünetek száma ilyenkor még igen csekély. Ugyanakkor tudjuk, hogy az ember testében
végbemennek bizonyos változások, és szervezete alkalmazkodik a rendszeres szerbevitelhez.
Ebben a stádiumban a függőség elsődleges tünete tehát a toleranciaküszöb megemelkedése.
Ez azt jelenti, hogy amikor a függőség éppen kialakulóban van, az ember általában egyre

28
nagyobb mennyiségben képest szert fogyasztani anélkül, hogy intoxikált állapotba kerülne,
illetve káros következményeket kellene elszenvednie.

A SZENVEDÉLYBETEGSÉG KÓRFOLYAMATA
1. Korai stádium – fokozódó tolerancia és függés
2. Középső stádium – fokozatos kontrollvesztés
3. Krónikus stádium – bio-pszicho-szociális állapotromlás

Ebben a stádiumban az emberek nehezen ismerik fel saját függőségüket, mert úgy
vélik, „nem árt meg egy kis ital” (vagy marihuána vagy válium). A legelső figyelmeztető jel
így tehát gyakorlatilag kizárja az időben történő kórmegállapítás lehetőségét, mivel a
probléma palástolásával jár. Míg a legtöbb betegség azonnal működésbeli zavarokat
eredményez, korai stádiumában a szenvedélybetegség jótékony hatásúnak tűnik, és lehetővé
teszi az érintett számára, hogy anélkül élvezze a szerfogyasztás által keltett eufóriát, hogy
valamilyen árat kellene fizetnie érte.
Mindeközben a fizikai és a pszichés függés – még ha rejtve marad is – egyre
fokozódik, így a szer iránti vágyakozást lassan felváltja a szer iránti szükséglet. Ahogy a máj
és a központi idegrendszer sejtjeinek működése megváltozik a fokozott mennyiségű kémiai
anyag tolerálása céljából, még nagyobb mennyiséget kell bejuttatni a szervezetbe, hogy a
kívánt hatás elérhető legyen. A szervezetbe jutatott növekvő mennyiségű szer viszont
májkárosodáshoz vezet, és módosítja az agy kémiáját, míg végül a tolerancia fokozatosan
csökkeni kezd.

Bill teljesen megdöbbent, amikor végre alávetette magát a kezelésnek. „Nem hittem
volna, hogy ilyen súlyos az állapotom” – mondta. „A problémák csak lassan jelentkeztek. A
változások olyan lassan mentek végbe, hogy sejtelmem sem volt, milyen pusztító hatást fejt ki
az ital.”

A függőség középső stádiumát a fokozatos kontrollvesztés jellemzi. Ebben a

szakaszban az ember már nem képes a megszokott mennyiségű szert elfogyasztani anélkül,
hogy ne kerülne intoxikált állapotba, vagy ne okozna önmaga vagy mások számára
bonyodalmakat. Ha viszont nem fogyaszt, akkor fájdalmai lesznek – így a szert arra használja,
hogy enyhítse a fogyasztástól való tartózkodásból eredő fájdalmait. A függőségben szenvedő
ember szer nélkül tehát képtelen funkcionálni.

29
 Ebben a stádiumban a család és a barátok általában már felfigyelnek különböző
problémákra (munkahely, egészségi állapot, házasság, törvénnyel való összeütközés stb.),
ugyanakkor hajlamosak ezeket a gondokat az illető felelőtlenségének betudni, és nincsenek
tisztában azzal, hogy a függőség állapotában lévő ember nem saját elhatározásából tanúsít
problémás magatartást, hanem azért mert ez a betegség velejárója. Az ember akaratereje nem
elegendő ahhoz, hogy egyszerűen képes legyen a mértékletes ivás vagy fogyasztás mellett
dönteni, következésképpen a folyamatos problémák és a kórfolyamat előrehaladásának
megszüntetésére csak egyetlen eszköz létezik: a kezelés és a teljes absztinencia.
A függőség krónikus stádiumában a testi, pszichés, magatartásbeli, szociális és lelki
állapotromlás egyformán jellemző. Ebben a szakaszban valamennyi szervrendszerre hatással
van a függőség, és az agy, a máj, a szív, valamint az emésztőrendszer is gyakran károsodik.
Emellett gyakoriak a hangulatváltozások is, mivel az ember – bár azért fogyasztja a szert,
hogy jobban érezze magát – képtelen fenntartani a kellemes érzéseket, és ahogy az élete egyre
inkább a szer körül kezd forogni, fokozatosan elveszíti a magatartása feletti kontrollt. A
szenvedélybeteg felhagy az ivással vagy fogyasztással össze nem egyeztető
tevékenységekkel, és legfőbb elfoglaltsága a szer fogyasztására való felkészülés, maga a
fogyasztás és az azt követő talpra állás lesz. Ivás közben a beteg olyan dolgokat tesz,
amelyeket józan állapotban eszébe sem jutna megtenni, józan állapotban pedig életét a
fogyasztás lehetőségének fenntartása köré szervezi. Ilyenkor megszegi ígéreteit,
megfeledkezik kötelezettségeiről, és hazudik – mindezt csak azért, hogy lehetősége legyen
fogyasztani. Nem véletlen tehát, hogy a barátok és ismerősök igyekeznek távol tartani
magukat a szenvedélybetegtől, többek között azért is, mert az általa tanúsított magatartás
gyakran kínos helyzeteket teremt, illetve sértő lehet. A beteg életét végül felemészti a
fogyasztás iránti szükséglet, és a szerkereső magatartás életvitellé alakul.

A TAGADÁS ALAPJA
1. Korai stádium – kisszámú megfigyelhető probléma
2. Középső stádium – a függőséggel össze nem függő problémák
3. Krónikus stádium – a racionális gondolkodást kizáró előrehaladott betegség

ÖNÁMÍTÁS
A függőség krónikus betegség. Kialakulása fokozatos, ezért a függő személy
szervezete alkalmazkodik a betegséghez, így egy ideig annak fennállása ellenére is képes
megfelelően funkcionálni. A függőségben szenvedők viszont nincsenek tisztában azzal, hogy

30
szervezetük alkalmazkodással ellensúlyozza a betegséget, ezért sokáig tagadják, hogy betegek
lennének. Ez a tagadás az idő múlásával rendszerint egyre fokozódik, mivel a különböző
neurológiai károsodások eltorzítják a valóságról alkotott képet, a pillanatnyi öntudatvesztések
emlékezetkiesést okoznak, és az intoxikáció befolyásolni kezdi az észlelést és az emlékezést.
A betegség tagadása tehát a betegség alapvető velejárója.
A függőségben szenvedő személy azért tagadja a függőség meglétét, mert a) a
betegség korai stádiumában nem jelentkeznek testi panaszok vagy magatartásbeli problémák,
b) a középső szakaszra jellemző különböző gondok nem függnek össze a függőséggel, c)
krónikus stádiumban már torzul a gondolkodás és az ítélőképesség. A tagadás egyúttal gátolja
a felépülésre való motiváltság kialakulását is azáltal, hogy elfedi a keserű valóságot, vagyis
azt a fájdalomból, tagadásból és alkohol- vagy drogfogyasztásból álló, az egész életet átszövő
ördögi kört, amelyből látszólag nem lehet kitörni. (62) (63) (66)

A FÜGGŐSÉG KÖRFOLYAMATA
A függőség egy olyan körkörös folyamat, amely halálos csapdába csalja áldozatait. A
folyamat szemléltetése céljából most vizsgáljuk meg közelebbről, hogy pontosan mi is
történik, ha tegyük fel, az olvasó a függőség csapdájába esik.

A FÜGGŐSÉG KÖRFOLYAMATA
1. Rövid távú kielégülés
2. Hosszan tartó fájdalom
3. Függőséghez vezető gondolkodásmód
4. Fokozott tolerancia
5. Kontrollvesztés
6. Bio-pszicho-szociális károsodás

1. RÖVID TÁVÚ KIELÉGÜLÉS

A körfolyamat első állomására a rövid távú kielégülés jellemző. Most jól érzi magát.
Rövid távon jelentős a nyereség, ezért azt gondolja, hogy a szer vagy a fogyasztására irányuló
magatartás jót tesz Önnek.

2. HOSSZAN TARTÓ FÁJDALOM ÉS MŰKÖDÉSBELI ZAVAR

A rövid távon jelentkező kielégülést előbb-utóbb hosszan tartó fájdalom követi. A
fizikai elvonásból és a szerfogyasztás nélkül történő pszichoszociális boldogulásra való

31
képesség hiányából fakadó fájdalom tulajdonképpen a függőséget okozó szerek
fogyasztásának egyenes következménye.

3. FÜGGŐSÉGHEZ VEZETŐ GONDOLKODÁSMÓD

A hosszú távon jelentkező fájdalom és működésbeli zavar a függőséghez vezető
gondolkodásmód kialakulásának kedvez. Az ilyen gondolkodásmódot először rögeszmék és
kényszerképzetek jellemzik. A rögeszmék abban állnak, hogy folyamatosan az alkohol- vagy
drogfogyasztás pozitív hatásaira gondol. A kényszerképzeteket pedig a szer használatára való
irracionális késztetés és vágyakozás alkotja, ami a pozitív hatás elérésére való törekvés
következtében akkor is fenn áll, ha tudja, hogy a fogyasztás hosszú távon árt Önnek. Mindez
azután tagadáshoz és ésszerűsítéshez vezet, ami viszont szabad utat enged a folyamatos
fogyasztásnak. A tagadás ugyanis tulajdonképpen azt jelenti, hogy Ön nem képes felismerni a
problémát, míg az ésszerűsítés abban nyilvánul meg, hogy a problémák kialakulásáért
különböző embereket vagy helyzeteket okol, és nem a szerfogyasztást.

4. FOKOZOTT TOLERANCIA
Egyre nagyobb mennyiségű szerre van szüksége a kívánt hatás eléréséhez, anélkül,
hogy Ön tudatában lenne ennek.

5. KONTROLLVESZTÉS
A rögeszmék és a kényszerképzetek annyira eluralják elméjét, hogy másra sem tud
gondolni csak a fogyasztásra. Ennek következtében érzései és érzelmei is torzulnak. A rossz
közérzet és a stressz hatására végül a fogyasztás iránti vágyakozás oly mértékben
felfokozódik, hogy képtelen annak ellenállni. Ha pedig újra használja a függőséget okozó
szereket, vagy ismét a fogyasztást elősegítő magatartásmintákat követ, a körfolyamat előröl
kezdődik.

6. BIO-PSZICHO-SZOCIÁLIS KÁROSODÁS
Végül egészsége (testi egészség) mellett elméje (pszichés egészség) és társas
kapcsolatai (szociális egészség) is kárt szenvednek. Ahogy egyre nagyobb lesz a stressz és a
fájdalom, fokozódik a függőséget kiváltó szer fogyasztását és a fájdalom csillapítását
elősegítő magatartásminták követésére való belső késztetés. A halálos csapda már készen áll:
ahhoz, hogy jobban érezze magát, szüksége van a szerre, amikor azonban elfogyasztja azt,

32
testi, pszichés és szociális szempontból is károsodást szenved, ami csak fokozza a fájdalmat,
és így egyre nagyobb szükséget érez a függőséget okozó szer iránt.

FELÉPÜLÉS
A szenvedélybetegségből való felépüléshez teljes absztinenciára van szükség. A
fogyasztás mérséklésére tett ígéretek ugyanis betarthatatlanok, és a legkisebb mértékű
fogyasztás is fenntartja a függőséget. Az absztinencia tehát az – elengedhetetlen – első lépés a
felépüléshez vezető úton.

Susan sokat lázadt a teljes absztinencia szükségességének gondolata ellen. „Azt hittem
kontrollálni tudom a fogyasztásomat” – mondta saját, sokatmondó történetét elbeszélve. Öt
éven keresztül próbálta uralni a helyzetet mielőtt elfogadta volna a teljes absztinencia
szükségességét. „Semmire sem törekedtem egész életemben annyira, mint arra, hogy
kontrollálni tudjam saját alkohol- és drogfogyasztási szokásaimat. Ennek ellenére időről
időre mindig kudarcot vallottam, és bajba kerültem. Végül fel kellett tennem magamnak a
kérdést: miért is olyan fontos számomra a kontroll? A válasz egyszerű volt: mert kémiai
függőségben szenvedek, és mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy továbbra is szert
fogyaszthassak.”

Az absztinencia önmagában még nem tekinthető felépülésnek. A legtöbb esetben

ugyanis a szerhasználattal való felhagyásra irányuló személyes döntés hosszú távon nem
elegendő a józanság fenntartásához és a felépüléshez, hacsak ehhez a döntéshez nem párosul
valamilyen kezelés is. Sok olyan eltökélt, kémiai függőségben szenvedő ember van, aki már
komolyan próbálkozott a leszokással, azonban külső segítség hiányában mégis kudarcot
vallott.
A kezelés első lépcsőfoka a detoxikálás, vagyis a mérgező anyagok szervezetből való
eltávolítása. A detoxikálás során a kémiai anyag kiürülésekor jelentkező akut elvonási tünetek
azonban igen súlyosak lehetnek, ezért az elvonás minden esetben orvosi kezelésre szoruló
állapotnak tekintendő. Sok esetben a kezelés részét képezi többek között valamilyen pótszer
rendszeres beadása, majd a szer adagjának fokozatos csökkentése, amíg az elvonási tünetek el
nem múlnak. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy a beteg nem tekinthető teljesen
detoxikáltnak egészen addig, amíg a pótszer szintén ki nem ürül a szervezetéből, és a
szermentes állapot meg nem valósul.

33
 A detoxikáció önmagában nem elegendő a függőség kezeléséhez.

A detoxikáció önmagában nem elegendő a függőség kezeléséhez. Az absztinencia

megőrzésére ennél jóval többre van szükség. A függőség ugyanis az ember életének teljes
egészére kihatással van, éppen ezért holisztikus kezelést igényel, vagyis a felépüléshez hosszú
távra szóló testi, pszichés, magatartásbeli, szociális és lelki változtatás szükséges. A
kezelésnek így elengedhetetlen részét képezi a felvilágosítás, mivel a felépülés
öngondoskodást kíván meg a beteg részéről. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a beteg a
lehető legtöbb ismerettel rendelkezzen a betegséggel és a kezeléssel kapcsolatban egyaránt.
A korházi fekvőbeteg- vagy járóbeteg-ellátó rendszer keretei között zajló (esetleg
független bentlakásos intézményben folytatott) egyéni vagy csoportos tanácsadás minden
esetben szerves részét képezi a kezelésnek. A tanácsadás célja az olyan készségek
fejlesztésének elősegítése, amelyek megkönnyítik a tartós józanság és a hosszú távra szóló
felépülés megvalósítását. A függőség kiváltó okának, vagyis az esetleges lelki vagy családi
problémáknak a feltárása azonban rendszerint nem járul hozzá a kezelés hatékonyságához, és
a leghatékonyabbaknak általában azok a módszerek szoktak bizonyulni, amelyek alapjául az a
szemlélet szolgál, hogy a függőség elsődleges betegség, és nem valami más állapot tünete.
Az alkoholizmus kezelése szempontjából a Névtelen Alkoholisták által alkalmazott
módszer tekinthető a leghatékonyabbnak. Az AA-program segítségével több ember épült fel
betegségéből, mint bármely más kezelési módszernek köszönhetően. Éppen ezért
elengedhetetlen, hogy az AA-módszer szerves részét képezze minden felépülőben lévő
alkoholista józanságot célzó tervének. Fontos tudni azt is, hogy az AA-hoz hasonló önsegítő
programok léteznek más szenvedélybetegségek kezelésére is.
Az AA módszereinek hatékonysága ellenére azonban a legtöbb embernek a felépülés
korai stádiumában átfogóbb és differenciáltabb segítségre van szüksége, mint amit egy
önsegítő csoport önmagában nyújtani képes. Ha az ember betegségben szenved, orvosi
ellátásra szorul, így érthető, hogy vannak olyanok, akiknek már ahhoz is védett környezetre
van szükségük, hogy a felépülés megkezdődéséhez elegendően hosszú ideig absztinensek
tudjanak maradni.

A legsikeresebb kezelési forma az, amelyik az AA tizenkét pontból

álló alapelveit ötvözi a szaktanácsadással és a terápiával.

34
 A felépülés során számos olyan alkalom van, amikor a felépülőben lévő személynek
egyedi problémákkal kell szembenéznie. Ilyen problémák lehetnek többek között a pénzügyi
vagy házassági problémák, az érzelmi vagy pszichés zavarokból fakadó gondok, valamint a
függőség közvetlen következményeként kialakuló magatartásbeli problémák. Míg az említett
problémák esetében általában az önsegítő program segítségével önmagában is el lehet érni
javulást, kimutatták, hogy a szaktanácsadás és a terápia jelentős mértékben hozzájárul a
problémák hatékonyabb és gyorsabb megoldásához. A legsikeresebb kezelési forma tehát az,
amelyik ötvözi az önsegítő csoport eszközeit a szaktanácsadással.
A tartós elvonási tünetek kezelése elengedhetetlen a józanság megőrzéséhez. A
kezelés rendszerint magában foglalja az emlékezésre, tiszta gondolkodásra, illetve az érzések
és érzelmek kontrollálására való képességet gátló tünetek megértését és elfogadását; a
tünetekkel gyakran együtt járó szégyenérzet, bűntudat és a megzavarodástól való félelem
leküzdését; a stressz kezelését és csökkentését, a memória fejlesztését, valamint a
kiegyensúlyozott életvitel kialakításának elősegítését.
A jó egészséghez elengedhetetlen a józanság, a józansághoz viszont nélkülözhetetlen a
jó egészség. A felépülőben lévő ember számára tehát az egészség elsőszámú feltétele a
hangulatmódosító szerek fogyasztásától való tartózkodás. Ez vonatkozik az összes receptre
vagy vény nélkül kapható gyógyszerre is, kivéve abban az esetben, ha ezekre a szerekre egy
másik súlyos egészségi probléma kezeléséhez elengedhetetlenül szükség van. Ez esetben
azonban a gyógyszerek szedése kizárólag a fogyasztást rendszeresen ellenőrző orvos vagy
tanácsadó felügyelete mellett történhet.
A helyes táplálkozás szintén alapvető fontosságú a felépülés szempontjából. A
helytelen táplálkozás és az alkohol vagy drogok által károsított szervezet megerősítéséhez
ugyanis kiegyensúlyozott étrendre van szükség. Éppen ezért, mivel a felépülőben lévő
személyek érzékenyek a különféle stresszhatásokra, a stresszt kiváltó szerek (úm. tömény
édesség, koffein, nikotin stb.) fogyasztását minden esetben kerülni kell. A testedzés szintén
nagyon fontos a szervezet felerősítése szempontjából. Az aerob testmozgás különösen
hatékony eszköz a stressz kezelésére és csökkentésére. Emellett a felépülőben lévő ember
életének szerves része kell hogy legyen a relaxáció is. A relaxációs gyakorlatok ugyanis
helyreállítják a szervezet egyensúlyát és csökkentik a stresszhormonok termelődését. A
jókedv és a játék szintén relaxáló hatású, és hozzájárul az egészség és a jó közérzet
megőrzéséhez.
A fentieken túl a felépüléshez szükség van az aktív függőség által okozott családi,
munkahelyi és szociális problémák megoldására, továbbá fontos az új és a korábbiaknál

35
tartalmasabb társas kapcsolatok kialakítása is. Emellett a beteg családtagjainak szintén
szerepet kell vállalnia a felépülési programban, hiszen a drogfogyasztás következtében
kialakult működésbeli zavarok nemcsak a beteget, hanem az egész családot érintik. Ennek
megfelelően szükség van a családi szerepek, szabályok és szertartások újrafogalmazására és
átstrukturálására is csakúgy, mint a megfelelő kommunikációs készségek – józan állapotban
történő – elsajátítására vagy újratanulására. A családnak tehát együtt kell megvalósítania a
felépülést.
Végül meg kell említenünk, hogy a szenvedélybetegségből meglehetősen nehéz
felépülni egy ún. spirituális program nélkül. Az AA alapelvei értelmében az alkoholista
tehetetlen betegségével szemben, továbbá képtelen a megfelelő életvitel kialakítására, amíg el
nem fogadja egy felsőbb hatalom segítségét. Az egészséges életmód, a felemelő erejű társas
kapcsolatok, az egyénfeletti értékek melletti elkötelezettség és a lelki fejlődés mind
hozzájárulnak a tartós józansághoz és az egészség megőrzéséhez. Az életvitel új – a
drogfogyasztás lehetőségét kizáró – értékek köré való szervezése tehát nélkülözhetetlen része
a felépülésnek, mivel nyilvánvaló, hogy a szerfogyasztást elősegítő életmód a józanságnak
nem éppen kedvez.

36
 III.
Posztakut elvonás
Amikor az alkoholizmusra gondolunk, legtöbbünknek kizárólag az alkohollal
összefüggő tünetek jutnak az eszünkbe, és hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról a
tünetekről, amelyek a józansággal függenek össze. Pedig éppen ez utóbbiak (különösen a
posztakut elvonás tünetei) teszik olyan elviselhetetlenné az alkoholbeteg számára a
józanságot.
Egyes vizsgálatok eredményei szerint a felépülőben lévő alkoholisták 75-95 százaléka
esetében kimutatható bizonyos fokú rendellenesség az agyműködésben. (150) Az újabb
kutatások pedig azt tükrözik, hogy az elvonás során hosszú távon jelentkező – és a korábban
jellemző alkohol- vagy drogfogyasztás által okozott agykárosodással összefüggő – tünetek
sok esetben hozzájárulhatnak a visszaeséshez. (141) (105)
A következőkben a posztakut elvonás szindrómáját, azaz az akut elvonást követően
jelentkező tünetek összességét vizsgáljuk. (A poszt elöljáró jelentése: után, a szindróma szó
pedig tünetegyüttes-t jelent.)

Szindróma: tünetegyüttes
Poszt: után
A posztakut elvonás szindrómája:
az akut elvonás után jelentkező tünetek összessége

A posztakut elvonás tünetegyüttesének kialakulásáért elsősorban a függőséget okozó

kémiai anyag fogyasztásától való tartózkodás, vagyis az absztinencia a felelős. (Az
alkoholistáknál ezek a tünetek általában az absztinencia 7-14. napja között jelentkeznek,
miután az akut elvonást követően a beteg állapota stabilizálódott.) Ugyanakkor a posztakut
elvonás (PAE) szindrómája különböző bio-pszicho-szociális tünetek összességét is jelenti,
azaz a tünetek kialakulásában az alkohol- vagy drogfogyasztás által okozott központi
idegrendszeri károsodás, valamint az alkohol vagy kábítószer nélküli élettel való
megbirkózással járó pszichoszociális stressz is szerepet játszik.
A felépülés jelentős stresszel jár, amivel sok kémiai függőségben szenvedő ember
képtelen alkohol vagy kábítószer fogyasztása nélkül megbirkózni. A stressz viszont tovább
súlyosbítja a rendellenes agyműködést és a tüneteket egyaránt. (39) (40) Éppen ezért a PAE
súlyossága elsősorban két tényezőtől függ: attól, hogy mennyire súlyos a függőség által az

37
agyműködésben okozott rendellenesség, valamint attól, hogy mekkora pszichoszociális
stresszhatás éri a beteget felépülés közben.
A PAE tüneteinek intenzitása általában az absztinencia kezdetétől számított 3-6.
hónapra éri el a tetőpontját. A folyamat azonban rendszerint visszafordítható, vagyis
megfelelő kezelés hatására a tünetek jelentősebb része idővel elmúlik. A betegnek tehát
semmi oka az aggodalomra, mivel a kezelésnek köszönhetően józan életvitel mellett a
károsodás ellenére teljes életet élhet. Ugyanakkor a szervezetnek időre van szüksége ahhoz,
hogy rendbe jöjjön, így az idegrendszert ért károsodás által okozott állapotból egy az
egészséges életvitelre építő felépülési program segítségével általában 6-24 hónap alatt lehet
felépülni.

A POSZTAKUT ELVONÁS TÜNETEI

Mikor beszélhetünk posztakut elvonásról? A PAE legszembetűnőbb jele az általában
egyszerűnek számító problémák megoldására való képesség hiánya. Ez a jelenség a PAE hat
fő tünetének tudható be, úm. tiszta gondolkodásra való képesség hiánya, memóriazavarok,
túlzott érzelmi reakciók, alvászavarok, mozgáskoordinációval összefüggő problémák és
stresszkezelési problémák. Az általában egyszerűnek számító problémák megoldására való
képtelenség, amit a felsorolt tünetek közül egy vagy több is okozhat, rendszerint az
önbecsülés csökkenéséhez vezet. Ilyenkor az illetőt gyakran eltölti a szégyenérzet és az
alkalmatlanság érzése, és ezért nincs „kibékülve” önmagával. A sérült önbecsülés és a
bukástól való félelem viszont meggátolja abban, hogy a kihívásoknak megfelelve teljes életet
éljen.
Az alábbiakban sora vesszük a posztakut elvonás tüneteinek azon típusait, amelyek az
általában egyszerűnek számító problémák megoldására való képesség hiányát okozzák.

A POSZTAKUT ELVONÁS TÜNETEINEK FAJTÁI

1. Tiszta gondolkodásra való képesség hiánya
2. Memóriazavarok
3. Túlzott érzelmi reakciók
4. Alvászavarok
5. Mozgáskoordinációval összefüggő problémák
6. Stresszérzékenység

Tiszta gondolkodásra való képesség hiánya

38
 A posztakut elvonás szakaszában számos gondolkodásbeli zavar szokott jelentkezni a
felépülőben lévő betegnél (ezek azonban az intelligenciát nem befolyásolják károsan). A
beteg ilyenkor egyszerűen úgy érzi, mintha az agya időnként hibásan működne – néha
megfelelően működik, néha nem.
A leggyakoribb tünetek közé tartozik a néhány másodpercnél hosszabb ideig tartó
koncentrálásra való képesség hiánya, valamint az elvonatkoztatási készség csökkenése. A
koncentráció azért jelent nehézséget az elvont fogalmak esetében, mert ezek olyan fogalmak,
amelyek nem kézzelfogható dolgokra utalnak.
Egy másik gyakori tünet a merev gondolkodásban, illetve bizonyos gondolatok
állandó visszatérésében nyilvánul meg. Az ilyen gondolatok folyamatosan ismétlődnek a
beteg fejében, és az illető képtelen megszakítani ezt a körkörös folyamatot, hogy gondolatait
rendbe szedje.

Memóriazavarok
A rövid távú memóriával összefüggő problémák igen gyakoriak a felépülőben lévő
betegek esetében. Előfordulhat, hogy valaki nem emlékszik arra, amit mindössze húsz perccel
azelőtt hallott, még ha az elhangzottakat fel is fogta; például a kapott utasítást megérti, és
tudja, mit kell tennie, azonban egy kis idő elteltével az utasítás emléke elhalványul vagy
teljesen eltűnik.
Stresszel teli időszakban a felépülőben lévőknek nehézséget jelenthet a számukra nagy
jelentősséggel bíró múltbeli események felidézése is. Természetesen ezek az események nem
törlődtek az emlékezetből, és általában nem jelent gondot emlékezni rájuk. Az emlékek tehát
megmaradnak, csak éppen sztresszhelyzetben nem sikerül felidézni őket.

Az alkoholbeteg Jannak pontosan ez jelentett gondot az AA-gyűléseken. „Nehezen

tudom elmesélni a történetemet a gyűlésen.” – mondogatta. „Nehézséget jelent számomra
felidézni eseményeket abból az időszakból, amikor még nem ittam; nem is szólva azokról a
dolgokról, amik akkor történtek velem, amikor ittam. Szóval, nem igazán könnyű számomra az
életemet egy történet formájában elbeszélni. Ráadásul nem is emlékszem a teljes történetre –
csak bizonyos dolgokra, és azokról se tudom pontosan megmondani, hogy mikor történetek.
Viszont gyakran előfordul, hogy amikor egyedül vagyok, és nem nehezedik rám semmiféle
nyomás, akkor olyan dolgokra is emlékszem, amiket a gyűlésen a stressz miatt képtelen
vagyok felidézni, amikor rám kerül a sor.”

39
 A felépülés során jelentkező memóriaproblémák következtében az új készségek vagy
ismeretek elsajátítása is nehézséget jelenthet a beteg számára. A különböző készségek
elsajátításához ugyanis tanulásra, illetve a már meglévő tudás felhasználására van szükség. Az
emlékezést érintő problémák miatt viszont igen nehezen lehet a korábban elsajátított tudásra
alapozni a tanulást.

Túlzott érzelmi reakciók vagy fásultság

A józan állapotban érzelmi zavarokkal küszködő emberek hajlamosak túlreagálni
bizonyos dolgokat. Amikor mondjuk két „egységnyi” érzelmi reakciót megkívánó események
történnek velük, az ő reakciójuk akár tíz egységgel is felér (mintha beragadna a szorzógomb a
számológépen). Emellett gyakran olyan apróságok képesek őket felidegesíteni, amik később
jelentéktelennek tűnnek még számukra is. Ezenkívül előfordul az is, hogy minden ok nélkül a
kelleténél izgatottabbak és zaklatottabbak lesznek. Amikor viszont a dolgok túlreagálása
nagyobb stresszhatást gyakorol az idegrendszerre, mint amennyivel az meg tud birkózni,
bekövetkezhet az érzelmi áramszünet, vagyis az ember – az előzőekkel ellentétben – fásulttá
és érzéketlenné válik még akkor is, ha tudja, hogy éreznie kellene valamit. Ezeknek a
hangulatingadozásoknak az oka azonban gyakran ismeretlen a szenvedőalany számára.

Alvászavarok
A legtöbb felépülőben lévő ember alvásproblémákkal is küszködik. Az ilyen zavarok
egy része átmeneti, míg mások egy életen át fennállnak. A felépülés korai stádiumában a
leggyakoribb probléma a szokatlan vagy felkavaró álom, ami megakadályozhatja az embert
abban, hogy rendesen kialudja magát. Ugyanakkor az ilyen álmok az absztinencia
időtartamának növekedésével párhuzamosan veszítenek intenzitásukból, és egyre ritkábbá
válnak.

Habár Mike alkoholista volt, olykor többhónapos időszakokra is sikerült józannak

maradnia. Azonban amikor nem ivott, olyan álmai voltak, amelyek nem igazán segítették elő a
pihentető alvást. Felesége a következőket mondja: „Én nem is gondoltam, hogy Mike
rémálmainak bármi köze lehet az iváshoz vagy ahhoz, hogy nem iszik. Gyakran felugrott az
ágyban, és rémülten kiabált. Amikor pedig sikerült felébresztenem és lecsillapítanom őt, soha
sem emlékezett az álmára, csak arra, hogy félt. Egy év józanság után viszont már csak ritkán
voltak ilyen álmai. Csak akkor jöttem rá, hogy az álmoknak valami köze lehetett az iváshoz.”

40
 Az elalvás és az alvás akkor is nehézséget jelenthet a felépülőben lévő
szenvedélybetegnek, ha nincsenek szokatlan álmai. Olykor változások figyelhetők meg az
alvási szokásokban (a lefekvés időpontját és az alvás időtartamát tekintve egyaránt), és az is
előfordulhat, hogy a régi szokások soha sem térnek vissza. Ugyanakkor az emberek többsége
komolyabb nehézségek nélkül képes alkalmazkodni az új alvási szokásokhoz.

Mozgáskoordinációval összefüggő problémák

A posztakut elvonás tüneteinek egyik rendkívül súlyos – a többi típushoz képest
viszont ritkább – fajtáját a mozgáskoordinációval összefüggő problémák képezik. Az
ilyenfajta tünetek közül a leggyakoribb a szédülés, a kéz- és szemmozgás koordinálásával
kapcsolatos problémák, valamint a lassú reflex. E tünetek hatására az ember ügyetlenné válik,
és hajlamos különböző baleseteket szenvedni. Ebből származik a „száraz részeg” kifejezés is,
amit akkor használunk, ha egy alkoholista botladozása és ügyetlenkedése miatt részegnek
(intoxikáltnak) tűnik, noha nem is ivott.

Stresszérzékenység
A posztakut elvonás legzavaróbb (és talán legbosszantóbb) tünete az, hogy a
felépülőben lévő személy számára nehézséget jelent a stresszhelyzetekkel való megbirkózás.
Ez abban nyilvánul meg, hogy a beteg gyakran képtelen különbséget tenni a kis stresszel és a
nagy stresszel járó helyzetek között, továbbá előre fel sem ismeri, hogy egy helyzet esetleg
kisebb stresszel járhat, ezért – amikor megtapasztalja a stresszt – túlreagálja az adott
szituációt. Ezenkívül a betegben akár egy olyan szituáció is stresszt válthat ki, amely általában
nem zavarná őt. Ilyen esetben a reakciója rendszerint túlzott ahhoz képest, amit az adott a
helyzet megkíván, így később az illető nem is érti, miért reagált olyan hevesen.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a nagy stresszel járó időszakokban a posztakut
elvonás összes többi tünete is súlyosbodik. A fokozott stressz és a posztakut elvonás között
tehát közvetlen összefüggés van, ti. kölcsönösen fokozzák egymás intenzitását (a PAE stresszt
vált ki, ami azután súlyosbítja az elvonás tüneteit). Ezzel ellentétben a kevés stresszel járó
időszakokban a tünetek enyhülnek és néha el is múlnak, vagyis amikor a beteg kipihent és
nyugodt, továbbá megfelelően táplálkozik, és jól kijön embertársaival, akkor látszólag semmi
baja. Ilyenkor gondolatai tiszták, érzelmei helyénvalóak, és az emlékezőképessége is
megfelelő. A nagy stresszel járó időszakokban azonban hirtelen „kikapcsolhat” az agya, azaz
jelentkezhetnek különböző gondolati, érzelmi és emlékezeti problémák.

41
 Ha az ember gondolatai zavarosak, vagy képtelen koncentrálni, illetve nehézséget
jelent számára valaminek a felidézése, vagy egy probléma megoldása, azt hiheti magáról,
hogy megőrült. Pedig nem. A felsorolt tünetek ugyanis természetes velejárói a felépülési
folyamatnak, és a felépülési program, valamint absztinencia segítségével a tüneteket okozó
változások visszafordíthatóak. Amennyiben valaki ezzel nincs tisztában, szégyenérzet vagy
bűntudat töltheti el. Ez azután az önbecsülés csökkenéséhez és elszigetelődéshez vezethet,
ami viszont stresszt kelt az emberben, és fokozza a PAE intenzitását. Ez a sok fájdalmat
okozó körfolyamat azonban nem feltétlenül játszódik le, ha az illető tisztában van azzal, hogy
mi is történik. Ahogy tehát a test és az elme gyógyulni kezd, és az érintett személy
megtanulja, hogyan lehet csökkenteni a posztakut elvonási tünetek kialakulásának kockázatát,
esélyt kap az értelemmel teli, termékeny élet megteremtésére, ami a tünetek kiújulásának –
nagyon is valós – veszélye ellenére is lehetséges.
Fontos szempont még, hogy a függőség által okozott állapotból való felépüléshez
absztinenciára van szükség; a függőség következtében kialakult károsodás viszont gátolja az
absztinenciára való képességet – ez a felépülésben rejlő ellentmondás. Mivel az alkohol
átmenetileg képes a tüneteket enyhíteni, ha egy alkoholista iszik, egy kis ideig képes tisztán
gondolkodni, illetve rendes érzéseket és érzelmeket megélni, továbbá átmenetileg
egészségesnek érzi magát. Sajnos azonban a betegség végül kontrollvesztést idéz elő, ami
ismételten csorbítja az említett képességeket.
A fentiekből következik, hogy a posztakut elvonás tüneteinek csökkentése érdekében
lehetőség szerint a betegnek mindent meg kell tenni. Ezért fontos, hogy a felépülőben lévő
személy tisztában legyen a PAE folyamatával, és felismerje azt, hogy nem cselekvőképtelen,
és nem áll az őrület határán. Mivel a PAE tünetei érzékenyek a különböző stresszhatásokra, a
tünetek megelőzésére és a már kialakult tünetek kezelésére való képesség kifejlesztéséhez
szükség van egyrészt a PAE-vel kapcsolatos ismeretek, másrészt a megfelelő stresszkezelő
módszerek elsajátítására.
Az alábbiakban két olyan beteg esetét ismertetjük, akik megtapasztalták a posztakut
elvonás tüneteit. Ezekből a történetekből megtudhatjuk, milyen hatást gyakorolt életükre a
PAE anélkül, hogy ők tisztában lettek volna azzal, hogy mi is történik velük.

Ray egy fiatal, egyedülálló, felépülőben levő alkoholista. Huszonkét éves korában
hagyta abba az ivást, és nagy lelkesedéssel tekintett elébe azoknak a lehetőségeknek, amelyek
józanként rá vártak. A kezdeti kezelést követően elkezdte egész életét a felépülés köré
szervezni. Alig várta, hogy bepótolja azokat a dolgokat, amiket az ivással töltött évek alatt

42
elmulasztott, ezért állást szerzett magának, beiratkozott a főiskolára, és önkéntes munkát is
vállalt.
Egy idő elteltével azt tapasztalta, hogy egyre nagyobb gondot jelent számára a
tanulás. Olyan dolgok is összezavarták, amelyeket korábban könnyűszerrel megértett vagy
megoldott, és amikor ismerősei segíteni akartak neki bizonyos dolgok megértésében, mindig
kisebb pánik fogta el, és lesújtva érezte magát. A gondolatok ilyenkor csakúgy cikáztak a
fejében, és képtelen volt rendbe szedni őket. Később ráadásul anyagi gondjai is támadtak.
Magáról beszélve Ray a következőket mondja: „Amikor a főiskolán a pénzügyi hivatalban
valaki elkezdett nekem magyarázni ösztöndíjakról, diákhitelről, kamatokról és mindenféle
kitöltendő űrlapról, annyira összezavarodtam, hogy már azt sem tudtam, miről beszél az
illető. Egyszerre a legkülönfélébb gondolatok törtek rám, és egyszerűen úgy éreztem,
szabadulnom kell onnan. Felálltam, és anélkül távoztam, hogy kitöltöttem volna a pénzügyi
támogatáshoz szükséges igénylőlapot.”
Kétségbeesésében, és attól tartva, hogy inni fog, Ray „elmenekült”. Ahelyett, hogy
végig gondolta volna, mi az, amin változtatnia kellene, és mi az, amin nem szükséges,
egyszerre mindent feladott. Otthagyta az állását és az iskolát, és abbahagyta az önkéntes
munkát is. Régi lakhelyétől megválva egy rokonához költözött, hogy „összeszedje” magát.
Ezek a lépések azonban csak újabb problémákat szültek, amikkel egyre nehezebben tudott
megbirkózni. Ezért, amíg el nem ment egy tanácsadóhoz, akitől megtanulta, hogyan tartsa
kézben a tüneteket, Ray azt hitte idegösszeomlása van – miközben amit tapasztalt, valójában
nem volt más, mint a posztakut elvonás, illetve annak tünetei.

Nem sokkal azután, hogy először felépült, Thelma új állást talált magának. Kétsége
sem volt afelől, hogy képes lesz elsajátítani a munkához szükséges képességeket, és el tudja
majd látni feladatait. Nem jelentett számára problémát az sem, hogy megértse, pontosan mi is
a tennivalója. Azonban amikor később egyedül látott neki bizonyos feladatok elvégzésének,
nem emlékezett, mit is kell tennie. Ugyanakkor túlságosan szégyellte magát ahhoz, hogy
segítséget kérjen másoktól, mert azt hitte egyedül is képesnek kellene lennie ilyen egyszerű
feladatokkal megbirkózni. Így, miközben próbált magától rájönni, hogy mit is kellene
csinálnia, sokat hibázott.
Idővel erős szorongás töltötte el munkavégzés közben, és ahogy a stressz egyre
fokozódott, egyre több problémája lett az emlékezőtehetségével is. Ráadásul nehézére esett
koncentrálni, amikor valamit elmagyaráztak neki. Ilyenkor egyre inkább összezavarodott, és
szorongása csak továbbfokozódott. „Sehogy sem tudtam rájönni, mi történik velem,” –

43
panaszkodott. „Tudtam, hogy rendelkezem a munka elvégzéséhez szükséges képességekkel, de
minél inkább próbálkoztam, annál rosszabb lett az egész. Teljesen összezavarodtam, feldúlt
voltam, és fogalmam sem volt, kitől kérhetnék segítséget.”
Miután számos súlyos probléma felmerült munkájával kapcsolatban, Thelma
elveszítette az állását. Mivel egyszerűen képtelen volt megérteni, hogyan történhetett meg vele
mindez, – képességeit alábecsülve – kezdte megkérdőjelezni saját alkalmasságát.

A POSZTAKUT ELVONÁS TÍPUSAI

A posztakut elvonás tünetei súlyosságukat, gyakoriságukat és tartósságukat tekintve
betegenként különbözőek lehetnek. Előfordulhat tehát, hogy az egyik ember más tünetektől
szenved, mint a másik, és vannak olyanok is, akiknek egyáltalán nincsenek tüneteik. (126)
(141)
A posztakut elvonás tüneteit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a tünetek intenzitását
tekintve az idő múlásával egyrészt végbemehetnek kedvező vagy kedvezőtlen változások,
másrészt előfordulhat, hogy egyáltalán nem következik be állapotváltozás, továbbá az is
lehetséges, hogy a tünetek váltakozva hol elmúlnak, hol jelentkeznek. Ha az állapotváltozás
kedvező, a posztakut elvonást regeneratív (helyreálló) PAE-nek, ha kedvezőtlen, degeneratív
(elfajuló) PAE-nek nevezzük. Amennyiben nem következik be változás, a stabil PAE
kifejezést használjuk, ha pedig a tünetek váltakozva jelennek meg vagy múlnak el, akkor
intermittens (váltakozó) PAE-ről beszélünk.

REGENERATÍV PAE
KEDVEZŐ VÁLTOZÁS
DEGENERATÍV PAE
KEDVEZŐTLEN VÁLTOZÁS
STABIL PAE
NINCS VÁLTOZÁS
INTERMITTENS PAE
VÁLTAKOZÓ ÁLLAPOT

Regeneratív PAE esetén az állapot fokozatos javulásáról beszélhetünk, vagyis minél

hosszabb ideje józan valaki, annál inkább enyhülnek a tünetek. Az ilyen elvonást átélő
személyek rendszerint könnyebben szoktak felépülni, mert ilyen esetben az agy működése
viszonylag gyorsan helyreáll.

44
 A degeneratív PAE esetében a változás iránya az előző elvonásfajtára jellemző
változáséval éppen ellenkező. Tehát azt mondhatjuk, hogy minél hosszabb ideje józan valaki,
annál inkább súlyosbodnak a tünetei. Ez a változás még abban az esetben is bekövetkezhet, ha
valaki AA-gyűlésekre jár és/vagy valamilyen felépülési program szerint éli életét. Fontos
tudni azt is, hogy azok az emberek, akikre az elvonásnak ez a típusa jellemző, idővel általában
hajlamossá válnak a visszaesésre, mivel számukra annyira fájdalmas a józanság, hogy úgy
érzik, mindenképpen alkohollal vagy kábítószerrel kell enyhíteniük a szenvedést. Az is
előfordulhat, hogy valaki fizikailag vagy érzelmileg összeomlik, vagy esetleg öngyilkosságot
követ el, hogy véget vessen a szenvedésnek.
A stabil PAE-vel jellemezhető személyek esetében a tünetek intenzitása a felépülés
alatt hosszú időn keresztül azonos szinten marad. Kisebb kedvező vagy kedvezőtlen
változások ugyan ilyenkor is lehetnek, azonban a tünetek alapjában véve változatlannak
tekinthetők. A legtöbb felépülőben lévő ember ugyanakkor ezt rendkívül frusztrálónak tartja,
mert úgy gondolja, minél régebb óta józan, annál jobban kellene lennie. Ha azonban a
józanság elegendő hosszúságú, sokan megtanulják, hogyan kell kézben tartani ezeket a
tüneteket.
Az intermittens PAE esetében a tünetek váltakozva múlnak el vagy jelennek meg. A
váltakozó tünetekkel bíró személyekre kezdetben a regeneratív típusú elvonás jellemző,
vagyis a tüneteik hamar enyhülnek. Később azonban bizonyos időközönként jelentkezhetnek
igen súlyos tünetek is. Vannak, akiknél a tünetek az idő múlásával egyre rövidülnek,
enyhülnek és ritkulnak, majd végül teljesen megszűnnek, míg másoknál életük végéig
periodikusan jelentkeznek.
Az előzőekben ismertetett elvonástípusok jellemzői olyan emberekre vonatkoznak,
akik nem részesültek kezelésben posztakut elvonás miatt, és ezért nem is tudják, hogyan kell
az ilyen tüneteket kézben tartani vagy megelőzni. A hagyományos kezelés ugyanis nem érinti
a PAE tüneteit – elsősorban azért, mert ezek a tünettípusok csak a közelmúltban váltak
ismertté. Ha azonban valaki tisztában van azzal, hogy mit kell tennie, és hajlandó is azt
megtenni, akkor a degeneratív PAE előbb-utóbb átalakítható stabillá, a stabil regeneratívvá, a
regeneratív pedig intermittenssé.
A poszt akut elvonás során az egyik legjellemzőbb folyamat az, amikor a regeneratív
PAE-ből intermittens lesz, vagyis a fokozatosan enyhülő tünetek elmúlnak, és később csak
bizonyos időközönként jelennek meg ismét. Ennek az állapotnak az eléréséért azonban tenni
is kell. Az első feladat minden esetben a tünetek átmeneti enyhítése vagy megfékezése,
melynek célja, hogy az adott pillanatban megszűnjenek a tünetek. A végső cél azonban a

45
tünetek gyakoriságának, hosszúságának és súlyosságának csökkentése. Ugyanakkor fontos
tudni, hogy, még ha egy adott pillanatban nem is tapasztalhatók tünetek, mindig fennáll a
kiújulás veszélye, következésképpen ki kell alakítani a tünetekkel szembeni ellenállást (ami
leginkább egy kockázatcsökkentő biztosításhoz hasonlítható).

A PAE TÜNETEINEK KEZELÉSE

Minél kevesebbet tesz valaki azért, hogy szervezetét megerősítse a posztakut

elvonással szemben, annál jobban gyengül az ellenálló képessége. Olyan ez, mint a
tetanuszinjekció: minél hosszabb idő telik el a beadása óta, annál nagyobb a valószínűsége
annak, hogy az ember súlyosan megbetegszik, ha például egy rozsdás fémdarabbal megvágja
magát. A PAE kialakulásának kockázatát tehát jelentősen növeli, ha valaki nem törődik
magával, vagy nem fordít kellő figyelmet saját felépülési programjára. Ezért ha valaki el
kívánja kerülni a visszaesés lehetőségét, tisztában kell lennie azokkal a stresszhelyzetekkel,
amelyek növelhetik a PAE kialakulásának veszélyét. Mivel azonban az ember nem kerülheti
el az összes stresszel járó helyzetet, fel kell készítenie magát ezekre a helyzetekre, ugyanis
nem maga a szituáció felelős a káros hatásokért, hanem az egyén szituációval szembeni
reakciója.
Minthogy a stressz kiváltathatja és fokozhatja a posztakut elvonás tüneteit, a PAE
kézbentartására a stresszkezelés módszereinek elsajátítása kézenfekvő lehetőséget kínál. A
stresszforrások felismerésének módját pedig meg lehet tanulni, továbbá ki lehet fejleszteni
azokat a döntéshozó és problémamegoldó képességeket is, amelyek segítségével csökkenthető
a stressz. Ezenkívül a helyes táplálkozás, a testmozgás, a rendszeres szokások kialakítása és a
pozitív hozzáállás is mind fontos szerepet játszanak a PAE kezelésében, míg a relaxáció
segítségével az agy működése normalizálható, és a stressz is csökkenthető.

Stabilizálás
Ha valakinél jelentkeznek a posztakut elvonás tünetei, fontos azokat a lehető
leggyorsabban ellenőrzés alá vonni. Az alábbiakban néhány olyan javaslattal szolgálunk az
olvasó számára, amelyek segítségével felismerheti és feltartóztathatja a tüneteket még azelőtt,
hogy azok kezelhetetlenné válnának.

Szavakba foglalás (verbalizáció)

46
 Kezdjen el beszélni olyan emberekkel, akik nem fognak vádaskodni, kritizálni vagy
lekicsinylően viselkedni Önnel szemben – ugyanis átélt tapasztalatait mindenképpen meg kell
osztania másokkal. Ez egyrészt segít abban, hogy saját szituációjáról valósabb képet kapjon,
másrészt megkönnyíti a belső tünetek tudatosítását, továbbá segítséget jelent minden olyan
helyzetben, amikor mások támogatására szorul.

Feltárás (ventilláció)
A lehető legalaposabban tárja fel gondolatait és érzéseit, még ha azok irracionálisnak
vagy alaptalannak tűnnek is.

Valóságellenőrzés
Kérdezze meg másoktól, hogy van-e értelme annak, amit mond, vagy ahogyan
viselkedik, mivel lehet, hogy az adott helyzetet a valóságostól eltérően érzékeli.

Problémamegoldás és célkitűzés
Problémás helyzetben tegye fel magának a kérdést, hogy az adott szituációban mit fog
tenni a történtekkel kapcsolatban.

Visszaidézés
Idézze fel a történteket: Képes pontosan meghatározni, hogy hogyan jelentkeztek a
tünetek? Tudja, hogyan lehetett volna gyorsabban megszüntetni azokat? Emlékezzen vissza
korábbi alkalmakra, amikor megtapasztalta a PAE tüneteit: Mi váltotta ki a tüneteket? Mi
szüntette meg azokat? Voltak más választási lehetőségek is, amelyek talán hatékonyabb és
gyorsabb segítséget jelenthettek volna?

Tanulás és újratanulás
A szenvedélybetegséggel, a felépüléssel, valamint a posztakut elvonási tünetekkel
kapcsolatos ismeretek elsajátítása elősegíti a – PAE tüneteit súlyosbító – stressz
kialakulásához vezető szorongás, bűntudat és zavartság enyhítését. Felépülőben lévő
emberként az olvasónak tájékozottságra van szüksége ahhoz, hogy felismerje azt, hogy a
tünetek természetes velejárói a felépülésnek. Emellett el kell sajátítania a tünetek
kézbentartásához szükséges készségeket is, hogy tudja, mit kell tennie a stressz és a fellépő
tünetek megszakítása, illetve ellenőrzés alatt tartása érdekében. Az újratanulás segítségével

47
ezenkívül javíthatja emlékezőtehetségét és koncentrációs készségét, továbbá fejlesztheti a
tiszta gondolkodásra való képességét is.
Az önbizalomnöveléssel is párosuló újratanulás tulajdonképpen nem más, mint a
készségek – biztonságos környezetben zajló – gyakorlás segítségével történő fejlesztése. A
folyamat során megtanulja, hogy mindig lépésről lépésre haladjon, és egyszerre csak
egyvalamivel foglalkozzon azért, hogy ne érezze úgy, mintha egy csapásra árasztanák el a
különböző dolgok. Az újratanulás része az is, hogy mindig leírja azt, amit meg szeretne
jegyezni, és kérdéseket tesz fel olyankor, amikor valamit tisztázni kell.
A posztakut elvonás tüneteivel kapcsolatos tudnivalók megismerése, a várható
események előzetes feltérképezése, valamint a tünetek túlreagálásától való tartózkodás
együttesen a megfelelő és hatékony életvezetésre való képesség javulását eredményezik.

Önvédelmező magatartás
Mindenkinek saját feladata, hogy megóvja magát azoktól a tényezőktől, amelyek a
józanság fenntartása szempontjából veszélyt jelenthetnek számára, vagy kiválthatják a
posztakut elvonás tüneteit, következésképpen a tünetekből fakadó, illetve azokat kiváltó
stressz csökkentése elsődleges célja kell hogy legyen az olvasónak. El kell tehát sajátítania
azokat a magatartásmintákat, amelyek megvédhetik a józanságát potenciálisan veszélyeztető
stressztől. Ez az önvédelmező magatartás lehetővé teszi, hogy kellően határozott véleménye
legyen saját szükségleteivel kapcsolatban, illetve ne engedje, hogy bizonyos helyzetek vagy
más emberek olyan reakciókra késztessék, amelyek nem szolgálják a józanságot.
Ahhoz, hogy megóvja magát a felesleges stressztől, először azonosítania kell azokat a
kiváltó okokat vagy helyzeteket, amelyek esetleg túlzott reakciókat válthatnak ki Önből. Ezt
követően meg kell tanulnia, hogy hogyan változtathat ezeken a szituációkon, és hogyan
kerülheti el őket, illetve, milyen módon változtathat saját reakcióin, és hogyan parancsolhat
megálljt nekik, mielőtt kezelhetetlenné válnának.

Táplálkozás
A táplálkozási szokások jelentős mértékben befolyásolják a stressz mértékét, illetve a
posztakut elvonási tünetek kézbentartására való képességet. A hiányos táplálkozás ugyanis
hozzájárul az egészségi állapot romlásához, ami viszont önmagában is stresszt vált ki. (Az
alultápláltság oka rendszerint a rossz táplálkozási szokásokban rejlik, vagy abban, hogy az
alkohol vagy kábítószer által károsított szervezet képtelen hasznosítani a bejutatott
tápanyagokat.) (188)

48
 Habár az alkohol- vagy drogfogyasztástól való tartózkodás bizonyos fokú javulást
eredményezhet, az absztinencia önmagában nem elegendő a károsult testszövetek
helyreállításához és az egészség megóvásához. Éppen ezért új, rendszeres és tartós
táplálkozási szokások kialakítására van szükség. (187) A napi étrendben megfelelő
egyensúlyban kell hogy szerepeljenek a zöldségek, gyümölcsök, szénhidrátok, fehérjék,
zsírok és tejtermékek. A szükséges napi kalóriabevitel kiszámításához és az egyes
élelmiszerekre vonatkozó fogyasztási mennyiségek meghatározásához kérje táplálkozási
tanácsadó segítségét.

A FELÉPÜLŐBEN LÉVŐ EMBER ÉTRENDJE

– kiegyensúlyozott összetételű ételekből álló főétkezés naponta háromszor –
– magas tápértékű élelmiszerekből álló tízórai vagy uzsonna naponta háromszor –
– cukor és koffein mellőzése –

Az éhségérzet stresszt okoz. Ezért próbálja úgy időzíteni a napi többszöri étkezést,
hogy egyetlen főétkezés se maradjon ki, és hogy napközben bizonyos időközönként
lehetősége legyen tápláló élelmiszereket fogyasztani. Azonban ne fogyasszon édességeket,
üdítőitalokat, rágcsálnivalókat vagy más kalóriadús, alacsony tápértékű élelmiszereket.
Emellett kifejezetten kerülni kell az olyan stresszkeltő hatású táplálékokat is, mint a tömény
édesség és a koffein (mert ezek ugyanolyan kémiai reakciót váltanak ki a szervezetben, mint
amikor az ember rémült vagy izgatott). Habár a különböző cukorkák, szirupok és cukrozott
üdítőitalok gyorsan „felpezsdítik”, alig egy órával később lehangolt, ideges és ingerlékeny
lesz, jóllehet az uzsonnaevés célja a fáradtság és az idegesség csillapítása. Érdemes tehát még
az éhségérzet kialakulása előtt magas tápértékű élelmiszerekből álló uzsonnát fogyasztani,
hogy megelőzhető legyen az édesség utáni vágyakozás.

Volt egy időszak, amikor Jane, a felépülőben lévő alkoholista, minden este
rendszeresen elfogyasztott egy nagy adag jégkrémet. Gyakran beszélt arról, hogy mennyire
vágyik a jégkrémre, és azt hitte, ha jégkrémet eszik, nem fogja annyira kívánni az alkoholt.
Reggelként mindig tunyának és ingerlékenynek érezte magát. A nap folyamán rendszerint
egyre fokozódott benne a stressz, amíg a jégkrémmel nem csillapította azt. Amikor
tanácsadója azt javasolta neki, hogy iktassa ki étrendjéből a jégkrémet, Jane úgy érezte,
jégkrém nélkül nem lesz képes boldogulni. Ekkor a tanácsadóval közösen megvizsgálták
étkezési szokásait, és kiderült, hogy nem szokott reggelizni, és a nap folyamán nem jut

49
elegendő táplálékhoz. Jane így megfogadta, hogy megpróbál kiegyensúlyozottabban
táplálkozni, és megkísérli étrendjéből kiiktatni a jégkrémet. Azt tapasztalta, hogy
kiegyensúlyozott étrend, rendszeres étkezés és napi többszöri tápláló uzsonna elfogyasztása
mellett megszűnt a jégkrém iránti sóvárgása, és ezért képes volt ezt az édességfajtát teljesen
kiiktatni az étrendjéből.

A koffein szintén idegességet és nyugtalanságot idéz elő, emellett gátolhatja a

koncentrációs képességet, és álmatlanságot okoz. Az alváshiány és a rendszertelen alvás pedig
ingerlékenységgel, depresszióval és szorongással jár. (96) (101)

Testedzés
A testedzés segíti a szervezet regenerálódását, biztosítja rendes működését, és egyben
stresszcsökkentő hatású is. Testedzés során ugyanis olyan kémiai anyagok szabadulnak fel az
agyban, amelyektől az ember jól érzi magát, miután ezek a természetes nyugtatószerek
enyhítik a fájdalmat, illetve oldják a szorongást és a feszültséget. (45) (46)
A jótékony hatású testedzés különböző fajtái más-más célokat szolgálnak. A felépülést
tekintve a nyújtógyakorlatok végzése és az aerob edzés tekinthető a leghatékonyabbnak. A
nyújtózkodás ugyanis hajlékonyabbá teszik az embert, és oldja az izomfeszültséget. A
nagyobb izmokat megmozgató ritmikus és intenzív aerob gyakorlatok célja pedig a
pulzusszám – a maximális érték 75%-ára való – feltornázása, majd legalább 20-30 percen
keresztül való szinten tartása.
Az aerob gyakorlatokat érdemes rendszeresen végezni. Javasolt a kocogás, az úszás,
az ugrókötelezés, a biciklizés vagy az aerobic edzés. Habár a táncolás szintén egyfajta aerob
gyakorlatnak tekinthető, fontos, hogy tánc közben minden esetben valóban erőteljesen
megmozgassuk a testet.
Számos felépülőben lévő beteg tanúskodhat arról, hogy a testedzés valóban csökkenti
a posztakut elvonás tüneteinek intenzitását. Edzés után ezek az emberek sokkal jobban érzik
magukat, könnyebben tudnak koncentrálni és emlékezni, továbbá hatékonyabban képesek
ténykedni.
Testedzéskor érdemes olyan gyakorlatokat végezni, amelyek örömmel töltik el az
embert, mert így könnyebb kitartani a rendszeres edzés mellett. A legtöbb orvos és szakkönyv
heti 3-4 testedzést javasol, mi azonban azt tanácsoljuk, hogy a felépülőben lévők minden nap
szakítsanak időt az edzésre annak stresszcsökkentő hatása miatt. Ha az ember akár egy napot

50
is kihagy, egy olyan eszköztől fosztja meg magát, melynek segítségével relaxáltabb,
produktívabb és energikusabb lehetne.

Relaxáció
Az élet számos olyan eszközt kínál számunkra, amelynek segítségével egyrészt
azonnal csillapíthatjuk vagy megszüntethetjük a stresszt (amely az adott helyzet
megváltoztatására való képesség hiányából fakad), másrészt hatékonyabban megbirkózhatunk
a mindennapi stresszhelyzetekkel. A nevetés, a játék, a zenehallgatás, a mesélés, az
ábrándozás, az olvasás és a masszázs csak néhány a természetes stresszoldó hatású módszerek
közül. (174)
A játékot mint a relaxáció egyik lehetséges fajtáját, gyakran elhanyagolják az
emberek. (Ebben az összefüggésben a játék nem arra vonatkozik, hogy mit tesz valaki, hanem
arra, ahogyan azt teszi.) Ugyanakkor mindenkinek szüksége van arra, hogy néha szórakozzon,
nevetgéljen, vagy ismét gyereknek és szabadnak érezze magát. A stressz természetes oldására
emellett egyéb kikapcsolódást szolgáló módszerek is léteznek, úgymint a testmasszázs, a
habfürdő, valamint az egyedül vagy baráti társaságban folytatott séta.
A mély relaxáció segítségével a test és az elme egyaránt pihentethető. A stresszt oldva,
és jó közérzetet teremtve, a mély relaxáció helyreállítja a szervezet egyensúlyát, és csökkenti
a stresszhormonok termelődését. Az ilyenkor lejátszódó – a „küzdeni vagy menekülni”
reakcióval ellentétes – folyamat közben az izmok elernyednek, a testhőmérséklet
megemelkedik, a légzés és a pulzus pedig olymértékben lelassul, hogy ebben az állapotban az
izmok megfeszítése szinte lehetetlenné válik. A folyamat előidézéséhez szükséges technikákat
ráadásul bárki elsajátíthatja, így a relaxáció megfelelő alkalmazásával csökkenthető és
csillapítható a gondolkodást, az emlékezőtehetséget és az érzelmi folyamatokat ért
károsodásból, valamint a stresszérzékenységből fakadó szorongás.
A különböző relaxációs gyakorlatok könyv alakban és kazettán is hozzáférhetők. Ilyen
gyakorlat többek között az, ha kényelmesen elhelyezkedve becsukott szemmel egy
kellemesen csengő szót folyamatosan ismételget magában az olvasó, vagy ha valamilyen
megnyugtató környezetbe (csendes tópartra, zöld mezőre) képzeli magát. A lényeg az, hogy
olyan módszert válasszon, ami a relaxáció céljára megfelel Önnek, és alkalmazza gyakran a
technikát. Idővel tapasztalni fogja, hogy a relaxáció kiváló eszköz a stressz oldására, valamint
a lelki béke és a belső nyugalom megteremtésére.

Spiritualitás

51
 A spiritualitás aktív kapcsolat egy az ember felett álló hatalommal, ami célt és értelmet
ad az életnek. Ha valaki egy spirituális program szerint éli életét, tudatosan és tevékenyen arra
törekszik, hogy részesévé váljon egy nálánál nagyobb, nagyszerűbb és hatalmasabb dolognak.
A felsőbb hatalomba vetett hit által az ember kikerül saját világának középpontjából,
és lelki békével, belső nyugalommal tölti el a tudat, hogy létezik egy hatalom, amelynek nem
szabnak határt az egyén saját gyengéi és korlátai. Spirituális fejlődéssel kialakítható a saját
képességeinkbe vetett bizalom és egyfajta új reményérzet. A fejlődést szolgáló spirituális
programnak köszönhetően tehát reményteljesen és pozitív hozzáállással nézhetünk a jövő elé.
Az egyéni spiritualitás fejlődés megvalósításában fontos szerepet játszik az AA-
program alapelveinek hasznosítása. Az AA ugyanis útmutatással szolgál arra nézve, hogy az
ember hogyan „fűzheti szorosabbra tudatos kapcsolatát Istennel”. E tudatos kapcsolat
fejlesztéséhez nem szükséges, hogy valakinek kialakult képe legyen az istenről. Fontos
azonban a felsőbb hatalom létezésének lehetősége iránti nyitottság, valamint a felsőbb
hatalommal való kommunikálás megkísérlésére való hajlandóság. Az életet tehát úgy kell
megszervezni, hogy minden nap jusson idő olyan egyedüllétre, melynek során kommunikálni
lehet a kiválasztott felsőbb hatalommal. Emellett elengedhetetlen az egyéni értékrend
megvizsgálása, valamint a befelé fordulás, aminek segítségével megállapítható, hogy az
ember élete összhangban áll-e az önmaga által vallott értékekkel.
Egy másik fontos érték a lelki fegyelem, ami egy adott magatartás melletti tudatos
elkötelezettséget jelent. A lelki fegyelem megtartása sok felépülőben lévő szenvedélybeteg
számára kényelmetlen feladat, hiszen korábban éppen a fegyelemmel ellenkező jellegű, az
azonnali kielégülés köré épülő életet éltek. A lelki fegyelem célja tehát az élvhajhászás
rabságából való szabadulás. Ilyen lelki fegyelmet építő eszközök többek között az imádság, a
meditáció, a lelki közösségvállalás és a spirituális fejlődéssel összefüggő leltárkészítés.

Kiegyensúlyozott életvitel
A kiegyensúlyozott életvitel azt jelenti, hogy az ember életében bio-pszicho-szociális
harmónia uralkodik, vagyis fizikailag és pszichésen is egészséges, továbbá egészséges társas
kapcsolatokat ápol. Ez a spirituális teljesség állapota. Ilyenkor az ember életének már nincs
egyetlen olyan szelete sem, amely kizárólagos figyelmet élvezne részéről. Ez a
felelősségteljes élet, amelyben a munka, a család és a barátok mellett jut idő az egyén saját
épülésére és felépülésére is. Ez az, amikor az ember életében teret enged a felsőbb hatalom
munkálkodásának. Ez az egészséges és üdvös élet.

52
 Mindehhez egyensúlyt kell teremteni a munka és a szórakozás, a másokkal szembeni
kötelességek teljesítése és az önmegvalósítás között. Ezenkívül lehetőség szerint fenn kell
tartani azt az optimális stresszszintet, amely elegendő az egészséges életműködéshez,
ugyanakkor nem jár káros hatású túlterheléssel. Kiegyensúlyozott életvitel mellett tehát a
szükségletek azonnali kielégítésére való törekvést (mint életmódot), felváltja az értelemmel
teli, teljes élet megvalósítása iránti vágy.
A kiegyensúlyozott életvitelhez megfelelő egészségápolásra van szükség, hogy a
szervezet működése kifogástalan legyen. Éppen ezért kellő hangsúlyt kell fektetni a
táplálkozásra, a pihenésre és a testmozgásra annak érdekében, hogy a károsodásból felépülő
szervezet működését ne gátolja semmiféle betegség vagy fájdalom, továbbá – energiával
feltöltődve – az ember képes legyen legyőzni a fáradságot, és kezelni tudja a különböző
stresszhelyzeteket. A pszichés fejlődést ugyanis hátráltathatja a fizikai fájdalom. Viszont ha
valaki jól érzi magát, könnyebb a megfelelő hozzáállás és a helyes értékrend kialakításának
kérdésével foglalkoznia, valamint a tagadás, a bűntudat és a harag érzésének felszámolásán
fáradoznia. A kiegyensúlyozott életvitel tehát azt jelenti, hogy az ember meg tesz bizonyos
dolgokat annak érdekében, hogy fejlessze önbizalmát és önbecsülését, illetve megtanulja,
hogyan lehet elégedett önmagával.
A kiegyensúlyozott életvitel kialakításához olyan szoros társas kapcsolatokra van
szükség, amelyekben fontos szerepet játszik a gondoskodás, valamint az arra irányuló
ösztönzés, hogy a felépülés köré szervezve életét, az ember egészséges életmódot alakítson ki.
Az egészséges társas kapcsolatok egyben erősítik a hovatartozás érzését is, ezért ezekben az
ember valóban értékes félnek érezheti magát. Ilyen kapcsolatot jelentenek a felépülőben lévők
számára többek között a családtagokkal, barátokkal, rokonokkal, munkatársakkal,
tanácsadókkal, munkaadókkal, valamint az önsegítő csoport tagjaival és a szponzorokkal
ápolt jó kapcsolatok.

Walter még jó pár évnyi józanság után is azt tapasztalta néha, hogy nehezebben
emlékszik egyes dolgokra, hogy ingerlékenyebb és szorongóbb a kelleténél, hogy családja és
barátai társaságában túlreagál bizonyos dolgokat, és hogy gyakran zavarodottnak és
gondterheltnek érzi magát. Feleségének feltűnt, hogy ezek a tünetek leginkább szombatonként
jelentkeznek. Hogy miben különbözött a szombat a hét többi napjától? Szombaton Walter
általában mindig tovább aludt, és amint felébredt, megivott néhány csésze kávét. Már
ébredéskor ingerlékenynek érezte magát, ezért egy idő után elhatározta, hogy felveszi a
kapcsolatot AA-szponzorával, és azután mindig valamilyen kora reggeli időpontban kereste

53
fel őt. Ilyenkor beszélgetés közben együtt fánkot ettek, kávézgattak és pipázgattak. Walter
rendszerint kora délutánig maradt, és amire hazaért ebédelni, általában fél kettő-kettő óra
volt. Ha valamelyik gyereke ilyenkor a kocsifelhajtón hagyta a biciklijét, vagy a felesége túl
sokat beszélt a telefonon, Walter mindig túlreagálta a dolgot, és inkább elment otthonról. A
család által csak „szombati szindrómának” nevezett viselkedésének köszönhetően azután már
az egész napot tétlenséggel töltötte.
Walter megpróbált változtatni a szokásos napi rutinján, hogy lássa, változik-e valamit
a helyzet, és kávé helyett narancslevet kezdet el inni reggelenként ébredés után. Ez jót tett, így
elhatározta, hogy megpróbál reggelizni is. Ettől még jobban lett. Később szponzorával
áttértek a koffeinmentes kávéra, és Walter mindig kihagyta a fánkot. Ezenfelül elkezdett
korábban hazajárni, hogy minél előbb ebédelhessen, és hogy egy kicsit mozogjon is. Ezek
után már szívesen töltötte együtt a délutánt a család többi tagjával, akik meglepve
tapasztaták, hogy egyszer csak megszűnt az a bizonyos szombati szindróma.

54
 IV.
FELÉPÜLÉS ÉS RÉSZLEGES FELÉPÜLÉS

A szenvedélybetegség kordában tartható. Ugyanakkor soha nem lehet kigyógyulni

belőle, így a visszaesés kockázata mindig fenn áll, hacsak a beteg nem tesz azért, hogy hosszú
távon is kontrollálni tudja betegségét.
Az első feladat a felépüléshez vezető úton minden esetben az, hogy az alkoholista
felismerje, hogy a szervezetét legyengítő életveszélyes betegség összefüggésben áll az általa
fogyasztott alkohol vagy egyéb hangulatmódosító szerekkel. Az alkoholbetegnek tehát be kell
látnia, hogy egy olyan betegségben szenved, amely gátolja a józanon maradásra és a
produktív életvitel kialakítására való képességét.
Amennyiben ez megtörtént, a második feladat az absztinencia megvalósítása. A cél
érdekében azonban teljes mértékben tartózkodni kell a fogyasztástól, ami azt jelenti, hogy
altató, nyugtató, alkohol vagy egyéb hangulatmódosító szer semmilyen formában sem
fogyasztható.
A harmadik feladat az, hogy az alkoholbeteg elfogadja, hogy egy olyan felépülési
programra van szüksége, amely napról napra segít neki abban, hogy józan maradjon.
Láthatjuk, hogy a szenvedélybetegségből való felépülés folyamata sok időt vesz
igénybe. Egy közelmúltban végzett kutatás szerint a felépülőben lévő alkoholistáknak
átlagosan nyolc-tíz évre van szüksége a teljes felépüléshez. Ezen belül a függőség által
okozott legsúlyosabb problémák felszámolásához két-három év szükséges, míg a hosszabb
ideig fennálló, életvitellel összefüggő problémák orvoslása nyolc-tíz évet is igénybe vehet.
(117)
A felépülés tehát tulajdonképpen egy fejlődési folyamat, mely bizonyos alapvető
feladatok végrehajtásától különböző összetettebb felépülési feladatok teljesítéséig terjed. A
fejlődés folyamata ennek megfelelően a következő – egymásra épülő – szakaszokra tagolható:
absztinencia (az alkohol- vagy drogfogyasztás beszüntetésére való képesség elsajátítása),
józanság (az alkohol- és drogmentes élettel való megbirkózás képességének elsajátítása),
kiegyensúlyozott élet (az absztinencia melletti kiegyensúlyozott élet kialakítására való
képesség elsajátítása) és termékeny élet (az értelemmel teli józan életvitel kialakítására való
képesség).*

*
Lásd irodalomjegyzék, Fejlődéses felépülési modell címszó alatti hivatkozások.

55
 A felépülés megértésében sokat segít, ha a folyamatot gondolatban hat fejlődési
szakaszra tagoljuk, ahol minden szakaszhoz külön célkitűzés tartozik. (174) Az egyes
szakaszok és a hozzájuk kapcsolódó fő célok a következők:

Fejlődési szakasz Célkitűzés

1. Kezelés előtti Függőség felismerése

2. Stabilizációs Elvonás és kríziskezelés
3. Korai Elfogadás és szermentes boldogulás
4. Középső Kiegyensúlyozott életvitel
5. Kései Személyiségváltozás
6. Fenntartási Személyes fejlődés

A fejlődéses felépülési modell (FFM) arról tanúskodik, hogy a felépülés sikeressége

elsősorban konkrét felépülési feladatok meghatározott sorrendben történő teljesítésén múlik,
és az adott felépülési feladat elvégzésének elmulasztása esetén az érintett személy
felkészületlen lesz az összetettebb feladatok teljesítésére. Ugyanakkor nem szabad
megfeledkezni arról, hogy a felépülés nagyon is egyéni folyamat, és nincs két ember, akinél
azonos módon menne végbe. Az alábbiakban ismertetett tudnivalók tehát általános
útmutatásnak tekintendők, és nem a felépülés – konkrétan az olvasó igényeinek megfelelően
testre szabott – abszolút érvényű vázlatának. A következőkben ezt szem előtt tartva kerülnek
áttekintésre a fejlődési modell szakaszai.
DIAGRAM!
1. ábra: Felépülési folyamat
A részleges felépülés folyamatára kezdetben ugyanazok a szakaszok jellemzők, mint a felépülési folyamatra
általában.

KEZELÉS ELŐTTI SZAKASZ

A kezelés előtti szakaszban az elsődleges cél az, hogy az ember felismerje, hogy
szenvedélybeteg. Ilyenkor el kell fogadnia a tényt, hogy már olyannyira képtelen kontrollálni
az alkohol- és drogfogyasztást, hogy annak mértéke meghaladja az elfogadott szintet, és
tulajdonképpen kialakult a függőség. (170)
Ebben a szakaszban az ember saját magatartásának következményei árán tanulja meg,
hogy számára az alkohol- vagy drogfogyasztásnak nincs biztonságos módja. Ez a tanulási

56
folyamat a függőként való szerfogyasztással összefüggő problémák megjelenésével
párhuzamosan zajlik, és ahogy a különböző gondok egyre súlyosabbá válnak, az illető
megpróbálja kontrollálni a fogyasztást. (174) Ilyenkor lehet, hogy a whiskyről áttér a borra,
majd a borról a sörre, vagy egyéb szereket (pl. marihuánát vagy amfetaminokat) kezd el
fogyasztani az alkohol intoxikáló hatásának ellensúlyozása céljából. Amikor ezekkel az
eszközökkel azután kudarcot vall, többször is megpróbál józan maradni, hogy bebizonyítsa
magának, képes kézben tartani a helyzetet. (177) Végül azonban beismeri vereségét, illetve
belátja, hogy függő, és képtelen kontrollálni a szerfogyasztást.
Érdemes itt megjegyezni, hogy ez a kezelés előtti szakasz kizárólag magában a kémiai
függőségben szenvedő emberben lejátszódó folyamatra vonatkozik. Előfordulhat ugyanis,
hogy valaki (például ittas vezetés miatt) már átesett valamilyen kezelésen, még azelőtt, hogy
saját maga is felismerte volna, hogy problémái vannak az ivással. Így az egyén szempontjából
az említett kezelés eredményeként kialakult felismerés tulajdonképpen csak a „valódi”
kezelést megelőző szakasz része.

KEZELÉS ELŐTTI SZAKASZ

Az ember saját magatartásának következményei árán tanulja meg, hogy számára a
függőséget okozó kémiai anyagok fogyasztásának nincs biztonságos módja.

STABILIZÁCIÓS SZAKASZ
A stabilizációs szakaszban az elsődleges cél a mentális és érzelmi folyamatok,
valamint az ítélőképesség és a magatartás feletti kontroll helyreállítása. Amíg valaki nem
képes tisztán gondolkodni, érzelmi reakcióit felismerni és azonosítani, eseményekre
emlékezni, ítéletet alkotni és saját magatartását kontrollálni, addig állapota nem tekinthető
stabilnak. Ezért a stabilizációnak szerves része az akut és a posztakut elvonás (PAE) súlyos
tünetei által előidézett állapotból való felépülés, valamint a kezelést szükségessé tevő
motivációs krízis által keltett állapot stabilizálása. A folyamat része továbbá a felépülést a
korai szakaszban potenciálisan veszélyeztető egyéb heveny testi és pszichoszociális
problémák kezelése is. A stabilizációs szakaszban tehát megvalósul a függőséggel összefüggő
viselkedés beszüntetése; kontrollálhatóvá válnak az akut elvonás tünetei, valamint a posztakut
elvonás közvetlen tünetei és a függőséggel összefüggő egészségügyi problémák; továbbá
megtörténik a motivációs krízist kiváltó súlyos válsághelyzet stabilizálása.

57
 STABILIZÁCIÓ
A mentális és érzelmi folyamatok, az ítélőképesség
és a magatartás feletti kontroll helyreállítása

A FELÉPÜLÉS KORAI SZAKASZA

A felépülés korai szakaszában a fő célkitűzés a szenvedélybetegség elfogadása,
valamint a kábítószer és alkohol nélküli élettel való megbirkózás képességének elsajátítása.
Emellett ebben a szakaszban a szenvedélybetegség által okozott súlyos fizikai és
pszichoszociális károsodás helyrehozásával elősegíthető a testi egészség helyreállítása is,
következésképpen a talpra állás ezen időszakában rendkívül jelentős szerepe van annak a
strukturált felépülési programnak, amely megóvja a beteget az őt érő mindennapi stressztől.
Ez az az időszak tehát, amikor a józan élet értékké válik a beteg számára.
A strukturált felépülési program kellő időt biztosít a fizikai gyógyulásra, továbbá – a
posztakut elvonás tüneteinek enyhítése céljából – egy a helyes táplálkozást és stresszkezelést
elősegítő napirendet is kínál a beteg számára. Emellett a program szerves részét képezi a
párhuzamosan fennálló egyéb testi betegségek és egészségügyi problémák kezelése is.
A strukturált felépülési program teremti meg azt a környezetet, amely lehetővé teszi a
beteg és családja számára a szenvedélybetegséggel és a felépüléssel kapcsolatos ismeretek
elsajátítását. Így a program egyben lehetőséget kínál a betegnek arra, hogy saját maga
értékelje ki a függőséggel és a társfüggőséggel összefüggő viselkedését, ily módon elősegítve
a betegség és az abból eredő problémák felismerését és elfogadását, valamint a problémák
megoldásának megkezdését.
A strukturált felépülési program átmeneti jellegű. Időtartama változó, a
szenvedélybetegség, valamint az egészségügyi és pszichoszociális problémák súlyosságától
függően. Célja, hogy segítségével a beteg a lehető legkiegyensúlyozottabb életvitel
kialakítására legyen képes.
Amikor a szenvedélybetegség következtében az ember személyisége károsodást
szenved, és életvitele megváltozik, az előzőekben ismertetett strukturált felépülési program
segít abban, hogy a gyógyulási folyamat közben megelőzhető legyen a felesleges stressz,
vagy bármi más, ami elterelheti a figyelmet a gyógyulásról. (Olyan ez, mint amikor valaki
eltöri a lábát: a sérült végtagot átmenetileg begipszelik, hogy megakadályozzák a mozgatását,
és egyben felgyorsítsák a gyógyulás folyamatát). Miután azonban végbemegy a kezdeti
gyógyulás, a teljes absztinencia, a józanság és az eredményes életvitel fenntartásához

58
elegendő egy olyan felépülési program is, amely a stabilizációs és a korai szakaszban
szükséges programnál jelentősen kevesebb korlátozással jár.

KORAI SZAKASZ
A szenvedélybetegség elfogadása, valamint a kábítószer és alkohol nélküli élettel való
megbirkózás képességének elsajátítása

A FELÉPÜLÉS KÖZÉPSŐ SZAKASZA

A felépülés középső szakaszában az elsődleges célt különböző életvitelbeli
változtatások megvalósítása képezi. A szenvedélybeteg ugyanis korábban a függőség köré
szervezte életét, ezért a betegség által kiváltott stresszel való megbirkózáshoz függőséget
okozó kémiai anyagok fogyasztására volt szüksége. Mivel azonban a felépülés korai
szakaszában a korábbi életvitelt felváltja egy – a beteget kezelő, felépülését segítő
szakemberek által kidolgozott – strukturált felépülési program, a középső szakaszban a
kihívást már a kiegyensúlyozott, józanság köré szerveződő életvitel fokozatos kialakítása
jelenti.
Ebben a szakaszban a beteg jól érzi magát, és állapota stabilnak tekinthető, továbbá a
függőség tényének elfogadása már megtörtént részéről. Ez azt jelenti, hogy az illető készen áll
a terápia gyakoriságának csökkentésére, valamint a kiegyensúlyozott élethez szükséges
viselkedés kialakítására. Ekkor már nem arra kell összpontosítani, hogy ne fogyasszon szert,
hanem a mindennapi élettel összefüggő kérdésekre, a munkára, a családra kell koncentrálni.
A szenvedélybetegekre jellemző, hogy akkor is a függőség köré szerveződő életvitelt
alakítanak ki maguknak, ha már absztinensek – vagyis az eredeti függőség helyébe
egyszerűen egy másfajta függőség lép. Éppen ezért a cél egy olyan függőségmentes,
kiegyensúlyozott életvitel kialakítása, amely a józansággal összefüggő értékekre és
tevékenységekre épül.
A kiegyensúlyozott életvitelhez egy aktív, de a korai szakaszban alkalmazottnál
kevésbé intenzív felépülési programra van szükség. E program jelentős hangsúlyt fektet a
munkavégzésre; a közös családi és baráti programokra; az önfejlesztésre, kikapcsolódásra és
megfelelő testmozgásra szánt időre, valamint az egészséges étrendre. A felépülésnek ebben a
szakaszában tehát a stresszkezelés és a pótcselekedetek kerülése sarkalatos kérdésnek számít.

KÖZÉPSŐ SZAKASZ

59
 Kiegyensúlyozott életvitel kialakítása

A FELÉPÜLÉS KÉSEI SZAKASZA

A felépülés kései szakaszában a fő célkitűzés egyfajta személyiségbeli változás
megvalósítása – elsősorban az egészséges önbecsülés kialakítása, az egészséges intimitásra
való képesség kifejlesztése, valamint a boldog és termékeny életre való képesség fejlesztése
érdekében. Ez egyben a személyes értékrend, az önpusztító szokások, valamint az intimitásra
és kapcsolatteremtésre való képesség kiértékelésének ideje, amibe beletartozik az egyén
magáról, másokról és a világról alkotott képének felülvizsgálata is. Amennyiben az ember
nem elégedett a felsorolt tényezők valamelyikével, a felépülés kései szakasza lehetőséget
kínál számára ezek átformálására. Ehhez azonban speciális segítségre lehet szükség.
Vannak olyan felépülőben lévő emberek, akik rendszerint nem tapasztalnak súlyosabb
problémákat a felépülés kései szakaszában. Ők azok, akik viszonylag harmonikus családból
származnak, így gyerekkorukban egyrészt megalapozhatták azokat az üdvösnek tekinthető
meggyőződéseket és értékeket, amelyeket felnőttként is vallanak, másrészt olyan építőjellegű
stratégiákat sajátíthattak el, amelyek az élettel való megbirkózás szempontjából
elengedhetetlenek. Az ő esetükben a függőség elsősorban a hatékony életvitel kialakítására
való képességet korlátozta, és számukra a felépülés nem más, mint rehabilitáció, azaz egy
korábbi egészségi állapot, a megfelelő közérzet helyreállítása.
Mások azonban nem ilyen szerencsések, és kemény munka vár rájuk a felépülés kései
szakaszában, mert függőség által sújtott, diszfunkcionális családból származnak, vagy esetleg
olyan fiatalon kezdtek el alkoholt vagy kábítószert fogyasztani, hogy érzelmi téren
megrekedtek a fejlődésben. Nekik tehát nem volt lehetőségük egészséges szemléletmódot
vagy hozzáállást kialakítani az élettel kapcsolatban. Ezért sokan közülük olyan – a
függőséggel nem összefüggő – érzelmi problémákkal küszködnek, amelyek alkalmatlanná
teszik őket arra, hogy józan állapotban megnyugvásra leljenek, és értelemet találjanak az
életükben.
A kevésbé szerencsés betegek közé tartozó ember csak akkor képes megoldást találni a
gyermek- vagy serdülőkorában gyökerező problémákra, ha előbb felismeri, hogy az adott
problémák olyan tévhiteket szültek benne, amelyek egyrészt megnehezítik számára, hogy a
józanságban megnyugvásra találjon, másrészt alapot szolgáltatnak az önpusztító
ítéletalkotásra és döntésekre. Éppen ezért az ilyen embernek – szakképzett terapeuta
segítségével – behatóan meg kell vizsgálnia azokat a mozgatóerőket, amelyek gyerekkori
családját jellemezték, továbbá azonosítania kell azokat a saját magában kialakult tévhiteket,

60
amelyek megnehezítik számára az értelemmel teli élethez szükséges, megnyugvást hozó józan
állapot elérését. Emellett el kell határoznia azt is, hogy valóban változtat a mindennapi
kihívásokkal és gondokkal összefüggő hozzáállásán és reakcióin. Ebben a napról napra
történő változtatásban többek között az Alkoholisták Gyermekei (COA) nevű önsegítő
csoport is segítséget nyújthat a beteg számára.
A fentiekből következik, hogy a régóta fennálló problémák megoldása révén meg lehet
szabadulni azoktól a gyermekkorban kialakult tévhitektől, amelyek csökkenthetik a
felépülésben rejlő boldogság és elégedettség megtalálásának valószínűségét. Ezenfelül a
problémák megoldása lehetőséget kínál az egészséges önbecsülés kialakítására is, ami egyben
spirituális fejlődéshez és egészséges intimitáshoz vezet, továbbá termékeny és jelentőségteljes
életet eredményezhet.
A felépülés kései szakaszának célját tehát a teljes és termékeny élet alapjául szolgáló
hit és megfelelő értékrend kialakítása, valamint a boldogulásra való képesség kifejlesztése
képezi. Ez azért fontos, mert az ember hajlamos valami többre vágyni abban az esetben, ha
életvitelét tekintve stabilizálódott a helyzete. Ez az időszak azonban egyúttal sok veszélyt is
rejt magában, mert ilyenkor a személyiségnek a függőség kialakulásáért felelős része arra
ösztönözi az embert, hogy térjen vissza korábbi életviteléhez. Ugyanakkor tisztában kell lenni
azzal, hogy az élet célja nem a valóságtól való menekülés, még ha korábban az ember
életében volt is egy időszak, amikor egyetlen célja az volt, hogy hajszolja az élvezeteket, és
tudta, milyen módon elégítse ki azonnal a vágyait. Ezzel szemben a teljesebb élet
megvalósításához olyan változtatások meghozatalára van szükség, amelyek átmenetileg még
fájdalommal is járhatnak. A felépülés kései szakasza tehát arra szolgál, hogy az ember
felülvizsgálja élete célját, és változtasson értékrendjén annak érdekében, hogy teljesebb életet
élhessen.

KÉSEI SZAKASZ
Egészséges önbecsülés kifejlesztése, spirituális fejlődés,
egészséges intimitás és jelentőségteljes élet

FENNTARTÁSI SZAKASZ
A fenntartási szakasz elsődleges célja a kiegyensúlyozott és józan élet
fenntarthatóságának megvalósítása. Ehhez hatékony felépülési programra, a visszaesésre
figyelmeztető jelek azonosítására, mindennapos problémamegoldásra és hatékony életvitelre

61
van szükség. Mindazonáltal tudjuk, hogy a függőség egy olyan krónikus betegség, amely soha
sem múlik el maradéktalanul. A felépülőben lévő embernek ezért egy olyan – a józanság köré
szerveződő – életvitelt kell kialakítania, amelyben a stressz kézbentartása, a problémák
megoldása és az őszinte személyes kapcsolatok ápolása minden esetben elsőbbséget élvez.
Ezenfelül folyamatosan észben kell tartani, hogy mindig fennáll a szenvedélybetegség
ismételt kialakulásának veszélye, továbbá mindenkor kerülni kell a függőséget okozó kémiai
anyag fogyasztását és a különböző kényszercselekvéseket.

FENNTARTÁSI SZAKASZ
Józannak maradni és termékeny életet élni

RÉSZLEGES FELÉPÜLÉS
A szenvedélybetegségből való felépülés folyamata nem egy egyenesen felfelé ívelő
pályát követ, hanem a legtöbb beteg különböző szakaszokon keresztül épül fel. Ennek
megfelelően először új képet alakít ki saját betegségéről és magáról a felépülésről, majd időt
fordít arra, hogy az újonnan szerzett tudást beépítse mindennapi életébe, azután
kiegyensúlyozottan éli életét, amíg ki nem alakul benne az újabb ismeretek iránti igény.
Az emberek egy része viszont átmenetileg gyakran megtorpan a felépülésben –
általában olyankor, amikor megkísérli az új tudást a gyakorlatba átültetni. A változásból
fakadó stressz ugyanis átmenetileg kifog rajtuk, így egy időre meghátrálnak. Ahogy azonban
csökken a stressz, elkezdenek a helyzet kezelésének hatékonyabb módjain töprengeni, majd
munkához látnak, és újra próbálkoznak. Végül a legtöbben valóban képesek elérni a hosszú
távon fenntartható és nyugalmat adó józan állapotot. (170)

A szenvedélybetegségből való felépülés folyamata

nem egy egyenesen felfelé ívelő pályát követ.

ÁBRA! ÁBRA!

A FELÉPÜLÉS NEM ILYEN A FELÉPÜLÉS ILYEN

PÁLYÁT KÖVET! PÁLYÁT KÖVET!

Sok olyan felépülőben lévő ember van, aki nem jut el a felépülési folyamat végére, és
csak részlegesen épül fel. Előfordul ugyanis, hogy valaki a folyamat során egy olyan

62
feladattal találja magát szemben, amit megoldhatatlannak tart. Ezt az áthidalhatatlan
nehézségnek vélt feladatot a megrekedés pontjának nevezzük. Ezen a ponton a feladatok
teljesítése általában meghiúsul, így romlik az életminőség.
DIAGRAM!
DIAGRAM!
DIAGRAM!
DIAGRAM!

2. ábra: Megrekedés pontja a részleges felépülés folyamatában

A megrekedés a felépülési folyamat bármelyik pontján bekövetkezhet. Ugyanakkor leggyakrabban az egyes
felépülési szakaszok közötti átmeneti stádiumban fordul elő.

A megrekedésre való reakciók közül az egyik legegészségesebb és eredményesebb a

stressz csillapítása érdekében történő átmeneti meghátrálás. A következő lépés ilyenkor
először a megrekedési pont racionális vizsgálata a másokkal történő megvitatás segítségével,
majd a megrekedéssel való megbirkózáshoz szükséges megfelelő segítség előteremtése.
A felépülés folyamatában megrekedt emberek egy része – ahelyett, hogy a fent
említett hatékony módszereket alkalmazná – a tagadást választja a megrekedéssel való
megbirkózás céljából. Ez a tagadás azonban nem tudatos, ugyanis ilyenkor automatikusan
csökken a probléma tudatosításának képessége. Ugyanakkor a tagadás, még ha átmenetileg
gátolja is a stressz tudatosítását, végül csak fokozza a megrekedésből fakadó stresszt.
DIAGRAM!

3. ábra: A tagadás szerepe a részleges felépülés folyamatában

A felépülés részlegesnek tekintendő minden olyan esetben, amikor a felépülőben lévő személy tagadja a
megrekedés tényét. Ilyenkor a beteg gyakran hangoztatja, hogy: „Minden rendben, semmi bajom!”

DIAGRAM!

4. ábra: Stressz és a részleges felépülés

A megrekedés tagadása fokozza a stresszt.

A stressz fokozódásával kialakulnak, majd idővel egyre súlyosabbá válnak a posztakut

elvonás tünetei. Ez megnehezíti a tiszta gondolkodást, az érzések és érzelmek kontrollálását,
az emlékezést, valamint a stressz felismerését és kezelését. Emellett bekövetkezhet a

63
pihentető alvásra való képesség romlása, továbbá a beteg hajlamossá válhat különböző
balesetek elszenvedésére. Mindezek ellenére sok felépülőben lévő ember nem képes tudatosan
felismerni a posztakut elvonás tüneteit – vagy azért, mert nem hallott a PAE-ről, vagy mert a
stressz gátolja őt abban, hogy önmagával tisztába jöjjön –, így nem is képes kontrollálni
azokat, és további tagadással próbál megbirkózni velük. A tagadás viszont fokozza a stresszt,
ami csak súlyosbítja a PAE tüneteit. Így a PAE még több olyan problémát szül, amely
fokozza a tünetsúlyosbító stresszt.
Az eredeti megrekedési pont azonosítását gyakran megnehezítik a PAE tüneteinek
nem megfelelő kezeléséből fakadó egyéb súlyos problémák. Ezek a problémák ugyanis
rendszerint oly mértékben lekötik az ember gondolatait, hogy az illető nem is ismeri fel a
történtek fő kiváltó okát.
Ahogy egyre stresszesebbé válik az ember, a fokozott stressz szorongáshoz és
kényszerérzethez vezet. Ilyenkor az illető erőteljes késztetést érez arra, hogy tegyen valamit a
szorongás és a kényszer csillapítása érdekében, és így gyakran olyan kényszercselekvéseket
hajt végre, amelyekkel átmenetileg sikerül oldania a stresszt. Azonban a rövid távú
enyhüléséért cserébe, a kényszercselekvések hosszú távon további problémákat szülnek.
DIAGRAM!

5. ábra: Kényszeres pótcselekvések

A stresszel való megbirkózás céljából kényszeres pótcselekvéseket végez a beteg (pl. túlzott munka, túlzott evés,
túlköltekezés stb.). Ezek a kényszercselekvések ugyan rövid távon enyhülést hoznak az illető számára, hosszú
távon viszont csak fokozzák a stresszt.

A stressz végül beindítja a visszaesés folyamatát, és az ember kezéből kicsúszik az

irányítás. Ahogy ez tudatosul benne, egyre inkább felismeri az intő jeleket. (Amennyiben nem
változtat magatartásán, előbb-utóbb megint alkoholt vagy kábítószert fog fogyasztani, vagy
megzavarodik az elméje, és esetleg öngyilkosságot kísérel meg, hogy megszüntesse a
fájdalmat.) Ezért ezen a ponton az embernek gyakran sikerül újraindítani a felépülési
programot, és a helyzet stabilizálható. A felépülésben azután újra eljut addig a pontig, ahol
korábban megrekedt, és ott ismét megakad.

A stressz fokozódásával kialakulnak, majd idővel egyre

súlyosabbá válnak a posztakut elvonás tünetei.

64
 DIAGRAM!

6. ábra: A visszaesés folyamata

Előbb-utóbb a stressz annyira súlyossá válik, hogy kezdetét veszi a – fokozatosan kialakuló rendellenes
működéssel járó – visszaesési folyamat, és az ember felismeri a visszaesés veszélyét.
DIAGRAM!

7. ábra: A körfolyamat ismétlődése

Az ember újra beindítja a felépülési programot, majd eljut ugyanaddig a pontig, ahol korábban megrekedt,
megint megakad, és elölről kezdődik a folyamat.

A felépülőben lévő ember könnyen azt hiheti, hogy ez a valódi felépülés, miközben
csupán arról van szó, hogy képtelen kitörni a részleges felépülés körfolyamatából. Ugyanis
mindig csak ugyanaddig a pontig jut el, ahonnan azután – tudtán kívül – ismét elindul a
visszaesés útján. Végül felismeri az akut visszaesést megelőző fokozatos kontrollvesztés
tényét, és a visszaeséstől való félelmében próbál valamit tenni annak érdekében, hogy
visszatérhessen a felépülés útjára. Ilyenkor azonban csak a felépülés első, kényelmes
szakaszáig képes eljutni, és – annak ellenére, hogy tevékenyen tovább kívánja folytatni a
felépülési programot – előbb-utóbb egy olyan feladattal találja magát szemben, amely túl
rémisztő ahhoz, hogy ténylegesen is felvállalja. Így a részleges felépülés körfolyamata megint
elölről kezdődik, és adott esetben akár többször is lejátszódhat. (Az AA Nagykönyve ezt a
jelenséget a „félintézkedések” kifejezéssel illeti.)

Joan alkoholista. Az AA-nak köszönhetően azonban már 16 éve józan. Amikor leállt az
ivással, azt mondták neki, hogy a felépülés érdekében 90 nap alatt 90 gyűlésen kell részt
vennie. A módszer annyira hatékonynak bizonyult, hogy Joan semmi okát nem látta annak,
hogy miért ne járhatna később is gyűlésekre.
Joan egy olyan férfival él házasságban, akit nem igazán szeret. Ugyanakkor vallásos
meggyőződése miatt úgy véli, hogy férje lekötelezettje.
Az 57 éves nő teljes állásban titkárnőként dolgozik egy nagyobb kórházban. Úgy érzi,
képes lenne az adminisztratív asszisztensi poszttal járó feladatokat is ellátni, és csak azért
nem léptetik elő, mert munkahelyi sikereit mások érdemének tulajdonítják.
Amikor házassága vagy munkája miatt felzaklatja magát, Joan elmegy az AA-
gyűlésekre, és beszél szponzorával, majd minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy
a problémákról megfeledkezzen, hogy azok így megoldódjanak. Felépülésének pályája olyan,

65
mint a hullámvasút: néha lelkes és nyugodt, és hálát ad egy felsőbb hatalomnak felépüléséért,
máskor viszont akkora fájdalmat és szorongást érez, hogy úgy érzi, belehal.
Az ilyenkor lejátszódó körfolyamat igen kiszámíthatóan szokott végbe menni. Három-
négy hónap alatt Joan általában egyre levertebb és szorongóbb lesz, míg végül el kezd
játszani a gondolattal, hogy fájdalmát az ivás vagy nyugtatók segítségével enyhítése. A dolgot
megbeszéli szponzorával, majd a gyűléseken is beszél fájdalmáról, illetve az ital utáni
vágyakozásáról – ugyanakkor senkinek sem beszél azokról a gondokról, amelyek fájdalmát
okozzák.
Amikor folyton az ivásra gondol, kétszer olyan gyakran jár gyűlésekre, és néha
naponta két-három gyűlésen is részt vesz. Amikor később egyre ritkábban vesz részt a
gyűléseken, és újra el kezd foglalkozni házasságával és munkájával, a fájdalom ismét
jelentkezik, és Joan esze megint az iváson jár.
Habár Joan 16 éve egy kortyot sem ivott, csak átmenetileg képes elkerülni a részleges
felépüléséből eredő állandó fájdalmat. Életminősége azonban jelentős mértékben javítható
lenne, ha felismerné az ivás gondolatát időről időre kiváltó mindennapos problémák
megoldásának szükségességét.

A részleges felépülést tapasztaló emberek egy része nem ismeri fel a visszaesés
tüneteivel együtt járó fokozatos kontrollvesztés jeleit, így akkor is kicsúszik kezei közül az
irányítás, ha látszatra a felépülési program szerint éli életét. Akik tehát úgy gondolják, hogy
az AA összejövetelein és az utógondozási csoportgyűléseken való részvétel önmagában
biztosíték a tartós józanságra, rendszerint visszaesnek, és – szeretteikkel együtt – nem értik,
hogy mi történt velük.

A részleges felépülés nem azonos a józansággal.

Nem helyes az életet a részleges felépülésre fecsérelni, mert egyrészt túl értékes az
ember ahhoz, hogy ezt tegye, másrészt az így megvalósítható életnél jobb sorsa érdemes. A
részleges felépülésnek ugyanis kisebb krízisekkel, fájdalommal és kellemetlenségekkel teli
élet a következménye, továbbá a velejáró stressz olyan betegségeket okozhat és okoz,
amelyek megrövidíthetik és meg is rövidítik a beteg életét. Szerencsére azonban az ember
általában képes felismerni azokat a bizonyos megrekedési pontokat, amelyeken túllépve
valóban eljuthat a teljes felépülésig.

66
 V.
A FELÉPÜLÉSSEL ÉS A VISSZAESÉSSEL KAPCSOLATOS TÉVHITEK

A visszaesés megelőzésében az első lépés az, hogy pontosan megértsük, mi is ez a

jelenség, és mi az, amire nem vonatkozik. Minél többet tud valaki a visszaesésről, annál
kisebb a visszaesés kockázata, illetve annál kevésbé jelent veszélyt rá nézve.
Az alapos ismeretek szükségessége ellenére számos olyan tévhit uralkodik a
visszaeséssel kapcsolatban, amely a visszaesésre hajlamos embereket a reménytelenség
csapdájába csalja. Sajnos ugyanis igen sokan vannak, akik igaznak vélik ezeket a tévhiteket,
és ezek alapján is cselekszenek.

A visszaeséssel kapcsolatos tévhitek önbeteljesítő jóslatokat szülnek.

Amikor valaki ezeket a tévhiteket igaznak tartja,
CSELEKEDETEIBEN is ez a meggyőződés tükröződik.

A visszaeséssel kapcsolatos tévhitek azért jelentenek problémát, mert hátrányosan

befolyásolják a visszaesés körfolyamatának megszakításához szükséges hatékony
problémamegoldás képességét, továbbá önbeteljesítő jóslatokat szülnek. Ugyanis amikor
valaki ezeket a tévhiteket igaznak tartja, CSELEKEDETEIBEN is ez a meggyőződés
tükröződik. Így a nem helyénvaló cselekedetek a visszaesés körfolyamatába taszítják az
embert, és a tévhit valóságalapja végül valóban igazolást nyer.
Az alábbiakban szeretnénk eloszlatni ezeket a felépüléssel kapcsolatos tévhiteket és
mítoszokat, és helyettük olyan tényszerű ismereteket kínálunk az olvasó számára, amelyek
segítségével reálisabb szemléletet alakíthat ki a visszaesés bekövetkezésének lehetőségével
kapcsolatban.
A visszaesésre hajlamos emberek felépülését gátló tévhitek a következő négy
csoportba sorolhatók:
1. az alkohol- és drogfogyasztás felépülésben és visszaesésben betöltött szerepével
kapcsolatos tévhitek,
2. a visszaesésre figyelmeztető jelek meglétével és természetével kapcsolatos tévhitek,
3. a motiváció felépülésben betöltött jelentőségével és szerepével kapcsolatos tévhitek,
4. a kezelés hatékonyságával összefüggő tévhitek.

67
 Mindezeket részletesen megvizsgálva rá kívánunk mutatni arra, hogy a tévhitek
különböző kombinációi a – rendszeres visszaesés önpusztító körfolyamatának kialakulásáért
felelős – téves következtetések egész sorához vezethetnek.

AZ ALKOHOL- ÉS DROGFOGYASZTÁS FELÉPÜLÉSBEN BETÖLTÖTT

SZEREPÉVEL KAPCSOLATOS TÉVHITEK
A visszaesésre hajlamos emberek közül sokan úgy vélik, hogy a felépülés nem más,
mint az alkohol- és drogfogyasztástól való tartózkodás, a visszaesést pedig az alkohol- vagy
drogfogyasztás jelenti. Ebből azután arra következtetnek, hogy ha éppen absztinensek, akkor
felépülőben vannak, ha viszont újra fogyasztanak, akkor visszaesőben – következésképpen a
felépülés során egyszerűen a szerfogyasztásától való tartózkodást tartják elsődleges
feladatuknak.
A felépülés azonban nem azonos az absztinenciával. Az alkohol vagy kábítószer
fogyasztásától való tartózkodás ugyanis csupán előfeltétele a felépülésnek. Maga a felépülési
folyamat viszont olyan, napi rendszerességgel elvégzendő feladatok teljesítéséből áll, amelyek
lehetővé teszik az akut és posztakut elvonás tüneteinek kezelését, valamint a függőség által
okozott bio-pszico-szociális károsodás helyrehozását. Más szóval a felépülés jóval több, mint
a fogyasztástól való tartózkodás. Ezért ha valaki azt feltételezi, hogy csupán absztinenciával
megvalósítható a felépülés, később meglepve fogja tapasztalni azokat a működésbeli
zavarokat, amelyeket a függőség józansággal összefüggő tünetei idéznek elő. Emellett ilyen
esetben kialakulhat a csapdába esettség és a tehetetlenség érzése is, ugyanis a különböző
tévhitek jelentős mértékben gátolják a tünetekkel való megbirkózás módjának felismerését.
Sok felépülőben lévő alkoholista még az előzőeknél is messzemenőbb
következtetéseket von le a felépüléssel kapcsolatban, és – a felépülés és az absztinencia közé
egyenlőségjelet téve – azt hiszi, hogy amíg nem fogyaszt alkoholt vagy kábítószert,
kontrollálni tudja majd önmagát és viselkedését. Azonban tévedés azt feltételezni, hogy ha
józan valaki, akkor biztos, hogy minden esetben uralni tudja a helyzetet, és csak akkor
csúszhat ki kezei közül az irányítás, ha alkoholt vagy kábítószert fogyaszt. Ennek ellenére
ebből a téves feltételezésből a felépülőben lévők rendszerint azt a következtetést vonják le,
hogy az ismételt fogyasztás kizárólag tudatos és szándékos döntés eredménye lehet, és így a
visszaesés is egy tudatos és szándékos választás következménye. A feltételezésük tehát az,
hogy amíg valaki úgy dönt, hogy nem akar alkoholt vagy drogot fogyasztani, addig képes
kezében tartani az irányítást, és minden rendben lesz.

68
Most tekintsük át ezeket a tévhiteket még egyszer:

1. A felépülés nem más, mint az alkohol- és drogfogyasztástól való tartózkodás.

2. A visszaesés nem más, mint az alkohol- és drogfogyasztás.
3. Ha absztinens vagyok, akkor felépülőben vagyok.
4. Ha újra alkoholt vagy drogot fogyasztok, akkor visszaesőben vagyok.
5. Amíg nem fogyasztok alkoholt vagy drogot, kontrollálni tudom önmagam és viselkedésem.

(Téves) következtetés: A visszaesés minden esetben egy az alkohol- vagy

drogfogyasztásra irányuló tudatos és szándékos döntés eredménye.
(Téves) következtetés: Az alkohol- és drogfogyasztástól való tartózkodás az elsődleges
feladatom a felépülés érdekében.

A fenti tévhitek hibája abban rejlik, hogy figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy az
alkohol- vagy drogfogyasztástól való tartózkodás egyáltalán nem garantálja azt, hogy valaki
képes lesz kezében tartani az irányítást, és automatikusan felépül. Igaz ugyan, hogy az alkohol
és kábítószer fogyasztásától való tartózkodás megszakítja a függőség körfolyamatát, és
megszünteti az intoxikáció által előidézett kontrollvesztést, azonban – mint azt már korábban
tárgyaltuk – az absztinencia hatására megszűnő, fogyasztással összefüggő tünetek helyét
átveszik a józansággal összefüggő tünetek. Ez utóbbiak akár annyira súlyosak lehetnek, hogy
még józan állapotban is az ítélőképesség és a magatartás feletti kontroll elvesztését
eredményezhetik.
A visszaeső alkoholbetegek egy jelentős része gyakran arról számol be, hogy józan
állapotban olyan súlyos működésbeli zavarokat szokott tapasztalni, hogy a fogyasztás
újrakezdése pozitív lehetőségnek tűnik számára. Ilyenkor ugyanis olyan fájdalmat él át, hogy
azt hiszi, mindössze három lehetősége maradt: 1. alkohol- vagy drogfogyasztás a fájdalom
csillapítása céljából, 2. öngyilkosság, 3. elmebaj. Ezeket a lehetőséget tekintve nem meglepő,
hogy az alkohol- és drogfogyasztás tűnhet a legjobb választásnak.
A fentiekből kitűnik, hogy az absztinencia valóban szükséges feltétele a felépülésnek.
Ugyanakkor világosan látszik az is, hogy az alkohol- vagy drogfogyasztástól való tartózkodás
nem a felépülés egyetlen célja. Az elsődleges cél ugyanis az, hogy az ember megtanulja,
hogyan élhet kiegyensúlyozott és teljes életet alkohol és kábítószer nélkül.
A józansággal összefüggő tünetek (a rövid és hosszú távon fennálló elvonási tünetek,
az alkohol és drog nélküli boldogulásra való képesség hiánya, valamint a függőség által

69
okozott bio-pszicho-szociális károsodásból fakadó krízis) gátolják az alkoholtól és
kábítószertől mentes kiegyensúlyozott és teljes élet kialakítására való képességet. A
felépüléshez tehát minden esetben arra van szükség, hogy az alkohol és egyéb
hangulatmódosító szerek fogyasztásával való felhagyást követően az ember megtanuljon
megbirkózni az elvonással és a stresszel anélkül, hogy ismét fogyasztani kezdene.

Az absztinencia nem a felépülés egyetlen célja.

A VISSZAESÉSRE FIGYELMEZTETŐ JELEKKEL KAPCSOLATOS TÉVHITEK

Gyakori tévhit, hogy a visszaesés hirtelen és spontán módon, figyelmeztetés nélkül
szokott bekövetkezni. Ez a meggyőződés a kétségbeesés és a tehetetlenség érzését keltheti az
emberben, és azt sugallja, hogy a felépülés valami rejtélyes folyamat, amit csak kis mértékben
vagy egyáltalán nem képes befolyásolni a felépülőben lévő személy. Eszerint tehát az
egyetlen dolog, ami marad az az imádság és a remény, hogy a visszaesés nem következik be.

A visszaesés nem hirtelen és spontán módon,

figyelmeztetés nélkül szokott bekövetkezni.

Az igazság ezzel szemben az, hogy meglehetősen sok figyelmeztető jel van, ami a
visszaesést megelőzi – következésképpen, ha valaki megtanulja, hogyan kell a korai
figyelmeztető jeleket felismerni és kezelni, megelőzhető a visszaesés. Amennyiben viszont
valaki abban a hitben él, hogy a visszaesés nem más, mint az alkohol- vagy drogfogyasztás,
csak azt a néhány figyelmeztető jelet lesz képes felismerni, amely összefügg az ivással vagy a
drogfogyasztással, úm.:
– alkohol- vagy drogfogyasztás gondolatával való játszadozás,
– alkohol- vagy drogfogyasztásra való késztetés érezése,
– olyan helyzetek keresése, ahol mások isznak vagy kábítószert fogyasztanak,
– önsegítő csoport gyűlésein való részvétel, illetve a felépülést elősegítő egyéb
tevékenységek beszüntetetése.
A fentieken túl, a különböző tévhitekből fakadóan az ember hajlamos arra a
következtetésre jutni, hogy mindig képes lesz a figyelmeztető jeleket felismerni, így nem
tudatosul benne, hogy a tagadás lehetősége még a józanság alatt is fennáll, és meggátolhatja a
visszaesésre figyelmeztető jelek felismerését. E téves meggyőződéshez kapcsolódik az az

70
érvelés is, amely leginkább a következő mondattal szemléltethető: „Ha egyszer tisztában
vagyok a figyelmeztető jelekkel, mindig képes leszek velük megbirkózni, ha akarok.”

Most tekintsük át ezeket a tévhiteket még egyszer:

1. Valamennyi figyelmeztető jel összefügg az ivással, a drogfogyasztással vagy az AA-

gyűléseken való részvétel elmulasztásával.
2. Mindig tudni fogom, ha visszaesésre figyelmeztető jeleket tapasztalok.
3. Ha egyszer tisztában vagyok a figyelmeztető jelekkel, mindig képes leszek velük
megbirkózni, ha akarok.

(Téves) következtetés: Amíg nem gondolok a fogyasztásra, és rendszeresen ellátogatok

a gyűlésekre, minden rendben lesz.

Igaz ugyan, hogy az alkohol- vagy drogfogyasztás gondolatával való játszadozás, az

alkohol- vagy drogfogyasztásra való késztetés érzése, az ivással vagy drogfogyasztással
összefüggő helyzetek keresése, valamint a felépülést célzó tevékenységek beszüntetése mind
komoly figyelmeztető jelek, azonban ezek csak a visszaesési folyamat igen előrehaladott
stádiumában szoktak jelentkezni. Addigra viszont a legtöbb alkoholista már elveszti az
ítélőképessége és viselkedése feletti kontrollt, így nem feltétlenül képes felismerni ezeket a
jeleket, illetve bármit is tenni a folyamat megszakítása érdekében.

A MOTIVÁCIÓVAL KAPCSOLATOS TÉVHITEK

A felépülőben lévő betegek közül sokan azt tapasztalják, hogy a visszaesés viszonylag
gyakran bekövetkezik az életükben, ezért megpróbálnak erre a jelenségre valamilyen
elfogadható magyarázatot találni. Ugyanakkor – az előzőekben ismertetett tévhitek
következtében – hajlamosak a következő hibás feltételezésekre jutni:
1. Ha visszaesek, az annak a jele, hogy nincs, ami a felépülésre motiválna.
2. Akkor fogok felépülni, ha az alkohol- vagy drogfogyasztás miatt elegendő fájdalmat érzek
ahhoz, hogy fel akarjak épülni.
3. Ha visszaesek, az annak a jele, hogy nem éreztem elegendő fájdalmat ahhoz, hogy józan
akarjak maradni.

71
 (Téves) következtetés: A visszaesésre hajlamos embereknek szenvedniük kell ahhoz,
hogy képesek legyenek a visszaesést elkerülni.

Ez a következtetés rendkívül lesújtó a visszaesésre hajlamos ember számára, mivel

arra készteti, hogy megkérdőjelezze saját épelméjűségét minden olyan esetben, amikor meg
akar gyógyulni, de mégsem képes rá. Az ilyen meggyőződés emellett súlyosan sértheti az
ember önbecsülését, önértékelési zavarokat okozhat, továbbá szégyenérzetet vált ki, és
bűntudatot ébreszthet a betegben.
Tény azonban, hogy a szenvedélybetegek némelyike valóban azért esik vissza, mert
nem tartja magát függőnek, mivel nem tapasztalt olyan súlyos következményeket, amelyek
meggyőzték volna arról, hogy beteg. Ez az állítás azonban csak a kezelés előtti szakaszban
járó betegekre vonatkozik, és nem helytálló azon visszaesésre hajlamos személyek esetében,
akik tudják magukról, hogy függőségben szenvednek, és tisztában vannak azzal, hogy az
alkohol- vagy drogfogyasztásnak számukra nincs biztonságos módja, még ha – erőfeszítéseik
ellenére – nem is képesek józannak maradni.
Meg kell említenünk azt is, hogy a legtöbb visszaesésre hajlamos alkoholista olyan
szörnyű fájdalmakat él át józan állapotban, amelyek gátolják a boldogulásra való képességet.
Az erős fájdalom így megakadályozza a felépülőben lévő személyt abban, hogy hasznát vegye
a felépülési programnak.

A fájdalom nem szolgálja a visszaesés megelőzését, ellenben növelheti annak kockázatát.

A KEZELÉSSEL KAPCSOLATOS TÉVHITEK

A szenvedélybetegeknek meglehetősen sokat kell tenniük a felépülés érdekében. (E
tekintetben a tanácsadás, a csoportterápia és a 12 lépéses önsegítő csoport csak néhány a célt
szolgáló eszközök közül.) A betegek egy részének azonban erőfeszítéseik ellenére gyakran
még sem sikerül felépülnie.
Ilyen esetben a betegben gyakran kialakul az a káros hatású tévhit, hogy nincs olyan
kezelési mód vagy önsegítő csoport, amely használhatna számára. Ez a megállapítás azonban
már csak azért sem helytálló, mert számos dokumentált eset tanúskodik arról, hogy azok a
visszaesésre hajlamos személyek is képesek a felépülésre, akik korábban több alkalommal is
kudarcot vallottak. Minden esetben érdemes tehát újrapróbálkozni a kezeléssel, vagy
ismételten élni az AA-program által kínált lehetőségekkel.

72
 Habár a fent említett tévhittel éppen ellentétes állításon alapul, hasonlóan ártalmas az a
tévhit is, miszerint a kezelés (az AA-program és a szaktanácsadás kombinációja) 100%-os
hatékonyságú mindazon személyek esetében, akik elkötelezték magukat a felépülés mellett,
következésképpen a visszaesés elsődleges oka minden esetben a kezelés felhagyására irányuló
döntés. Amennyiben tehát kudarcot vall a kezelés, ennek okát a beteg tévesen saját
hiányosságának tulajdonítja, vagyis egy olyan veleszületett hiányosság meglétét feltételezi,
amely véleménye szerinte eleve lehetetlenné teszi számára a felépülést.

Most tekintsük át ezeket a tévhiteket még egyszer:

1. Nincs olyan kezelési mód vagy önsegítő csoport, amely segíthetne nekem abban, hogy
józan maradjak.
2. A visszaesés megelőzésében a kezelés hatékonysága minden esetben 100%-os.

(Téves) következtetés: Ha visszaesem, az azért van, mert alkatilag képtelen vagyok a

felépülésre.
(Téves) következtetés: Semmi értelme a további kezelésnek, mert úgy sem tudok
felépülni.

Az igazság az, hogy jó és rossz kezelési mód egyaránt létezik, továbbá van olyan
kezelésfajta, ami egyeseknél beválik, másoknál viszont nem. Mindazonáltal jelenleg is
hiányosak az ismereteink arra nézve, hogy melyek a szenvedélybetegség kezelésének igazán
hatékony módszerei. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a kezelés általában az esetek 20-
60%-ában sikeres, attól függően, hogy mit tekintünk sikernek. Emellett azt is tudjuk, hogy
vannak olyan betegek, akik azért esnek vissza, mert nem sajátították el a józanon maradáshoz
szükséges készségeket. (190) (193) (201) (72) (204) (189)
A fentieken túl fontos tudni, hogy ha valaki többször visszaesett is, az nem azt jelenti,
hogy soha sem fog felépülni, illetve hogy alkatánál fogva képtelen a felépülésre. A többszöri
visszaesés ugyanis egyszerűen csak azt tükrözi, hogy az illető tipikus alkoholista vagy kémiai
függőségben szenvedő ember, továbbá arra szólít fel, hogy ideje ismét neki látni a munkának,
és folytatni a kezelést. Hiszen igen nagy a valószínűsége annak, hogy a megfelelő – és a
visszaesés megelőzését célzó tervezést is magában foglaló – program segítségével
megvalósítható a tartós józanság, vagy legalábbis a többszöri, hosszabb ideig tartó józanság,

73
valamint az életminőség jelentős javulása. E könyv célja éppen az, hogy a megfelelő
ismeretek közvetítésével megmutassa, hogyan válhat mindez elérhetővé az olvasó számára is.

Igen nagy a valószínűsége annak, hogy a visszaesés megelőzését

célzó tervezéssel hosszú távon fenntartható a józanság.

74
 VI.
A VISSZAESÉS FOLYAMATA
Mi a visszaesés? A kérdés nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik.
Ezért a helyes válasz feltárása érdekében előbb érdemes áttekinteni, hogy az idők folyamán
hogyan változott a visszaesés fogalmának jelentése.
Az 1930-as évek derekán, amikor az AA még gyerekcipőben járt, kizárólag akkor
tartottak egy alkoholistát visszaesőnek, ha újra inni kezdett. A visszaesés tehát nem volt más,
mint az ivás újrakezdése. Ahogy azonban az alkoholisták elkezdtek az alkohol helyett más
szereket fogyasztani, nyilvánvalóvá vált, hogy semmilyen nyugtató hatású szert sem képesek
biztonságos módon fogyasztani, mivel minden nyugtató hatású szer (szedatívum) hasonló
hatást fejt ki a szervezetben, mint a szintén szedatívumnak minősülő alkohol. Éppen ezért
egyes szakemberek az „alkoholizmus” kifejezésről áttértek a „szedativizmus” kifejezésre,
mivel úgy tartották, hogy nem maga az alkohol okozza a különböző problémákat, hanem a
szervezet szedatívumokkal szembeni reakciója. Így a szakirodalomban a visszaesés fogalmát
már egyre inkább a nyugtató hatású szerek fogyasztásával összefüggésben alkalmazták.
A hatvanas években a különböző kábítószerek elterjedésével felfedezték, hogy
bármilyen hangulatmódosító szer képes kiváltani a visszaesést. Habár az amfetamin, a
marihuána, a kokain és az LSD eltérő hatást gyakorol a szervezetre, mint a szedatívumok,
ezek a szerek is kedvezőtlenül befolyásolják a mentális és érzelmi állapotot, valamint az
ítélőképességet (aminek következtében csökken a felépülés valószínűsége). Emellett az
említett szerek a viselkedéssel összefüggő hatások szempontjából is hasonlítanak a nyugtató
hatású szerekhez abban, hogy először jó érzéssel töltik el az embert, később fájdalmat
okoznak, majd kényszergondolatokhoz, kényszercselekvéshez és kontrollvesztéshez vezetnek.
Világossá vált továbbá az is, hogy a függőség végül minden esetben bio-pszicho-szociális
károsodást okoz – legyen szó bármilyen drogról vagy drogkombinációról.
A hatvanas években tehát egyértelművé vált, hogy a hangulatmódosító szerek képesek
reaktiválni a függőséget. Ennek következtében az alkoholisták körében is elfogadottá vált,
hogy a visszaesés nemcsak az alkohol (mint hangulatmódosító szer), hanem bármilyen
hangulatmódosító szer fogyasztásával összefüggésbe hozható.

A visszaeséshez kapcsolódó fogalmak az idők folyamán az alábbiak szerint változtak.

Alkohol (alkoholfogyasztás)
Nyugtató hatású szer (bármilyen nyugtató hatású szer fogyasztása)

75
 Hangulatmódosító szer (bármilyen hangulatmódosító szer fogyasztása)

Habár a visszaesés összefüggésben áll az alkohol- vagy drogfogyasztással, a kezeléssel

foglalkozó szakmai szervezetek és az AA-mozgalom képviselői mindig is tisztában voltak
azzal, hogy a felépüléshez többre van szükség, mint az alkohol vagy kábítószer
fogyasztásának mellőzése. Az AA-programban például csak az első „lépés”-ben tesznek
említést az alkoholról, míg a többi lépés arra vonatkozik, hogy hogyan lehet józanul élni. A
hangsúly tehát az ivás mellőzése helyett a függőségtől mentes kiegyensúlyozott életvitel
kialakítására való képesség elsajátításán van. Ebből az következik, hogy a visszaesésnek
legalább annyi köze van ahhoz, hogy egy adott egyén hogyan funkcionál az életben, mint
ahhoz, hogy az illető fogyaszt-e alkoholt vagy drogot, vagy sem. Így az alkohol- vagy
drogfogyasztás mellőzése csupán szükséges előfeltétele a felépülésnek – amihez azonban
jóval többre van szükség.
Az előző logikát követve megállapíthatjuk, hogy a visszaesés folyamatának szerves
része a józan állapotban kialakuló működésbeli zavar, mely vonatkozhat a testi, pszichés és
szociális egészségre egyaránt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a függőséggel párosuló
fogyasztás nem minősül visszaesésnek, inkább csak arra mutat rá, hogy a visszaesés
folyamata már a szer fogyasztása előtt megkezdődik. A fogyasztás megjelenése ugyanis a már
folyamatban lévő visszaesés KÖVETKEZMÉNYE, mivel a függőséggel párosuló
szerhasználat a józan állapotban jellemző fájdalom enyhítésére szolgál.
A rendellenes működést egy olyan mentális folyamat váltja ki, amit a Névtelen
Alkoholisták torzult gondolkodásnak (stinking thinking) neveznek. Ez a folyamat először csak
különböző magatartásbeli változásokat idéz elő (beindulás), majd józan állapotban jelentkező
diszfunkcionális magatartást eredményez (száraz részegség), ami viszont szerhasználathoz
vagy más súlyos diszfunkcióhoz vezethet (úm. érzelmi zavar, fizikai összeomlás vagy
stresszbetegség).
Habár vannak alkoholisták, akik képesek tartózkodni a szerfogyasztástól, sokan
közülük öngyilkosságot követnek el, esetleg fizikailag vagy érzelmileg összeomlanak. Ilyen
szempontból a fogyasztástól való tartózkodás természetesen nem tekinthető felépülésnek. Mi
több, a visszaesés kizárólag fogyasztásként való értelmezése megakadályozza a függőség
józansággal összefüggő tüneteinek kezelését. Ennek következtében gyakori a józansággal
összefüggő tünetek figyelmen kívül hagyása vagy pszichés, illetve pszichiátriai problémaként
való félreértelmezése, így az akut vagy posztakut elvonás tüneteként jelentkező depressziót,
zavarodottságot és szorongást nem mindig tartják egyben a függőség tünetének is. Ez a

76
megfelelő kezelési mód megállapításának elmulasztásával járhat, és előfordul, hogy az ilyen
tünetekkel bíró felépülőben lévő betegeket pszichológushoz vagy pszichiáterhez utalják, aki
viszont keveset vagy semmit sem tud a problémát kiváltó szenvedélybetegségről.
A visszaesés folyamatának tágabb értelmezésével a hangsúly a fogyasztásról (vagy az
attól való tartózkodástól) áthelyeződik a függőség által okozott károsodás felszámolására, a
józansággal összefüggő tünetek kézbentartásának módjára, valamint a bio-pszicho-szociális
egészség javítására. Ez lehetővé teszi a felépülőben lévő beteg számára, hogy az egészséges
életmód kialakítására összpontosítson, és életét ne az alkohol vagy drogok köré szervezze.
Ez a szemléletmód egyben arra ösztönzi az embert, hogy megismerje a visszaesésre
figyelmeztető jeleket, és adott helyzetben még azelőtt felismerje őket, mielőtt a tünetek
megszüntetése érdekében újra fogyasztani kezdene valamilyen szert. Azonban ha valaki a
szerfogyasztást tekinti a visszaesés egyetlen jelének, amíg absztinens, azt hiheti, hogy jól van,
és előfordul, hogy nem szentel kellő figyelmet az ivással azonos súlyú egyéb kérdéseknek. Az
élet egyéb fontos területeinek elhanyagolása viszont rendkívül károsan befolyásolhatja a
felépülést.

A PÓTFÜGGŐSÉG SZEREPE A VISSZAESÉSBEN

Ha valaki rászokik valamilyen drogra, és kialakul a függőség, akkor később hajlamos
más hangulatmódosító szerekre is rászokni, különösképp, ha azok hasonlóak ahhoz a droghoz,
amely a függőséget eredetileg kiváltotta – ezt nevezzük keresztfüggőségnek. A függőséget
kiváltó szerrel azonos csoportba sorolható egyéb szerektől való függőség kialakulásának oka
elsősorban az emberi szervezet működésében keresendő, ugyanis ha kialakul a függőség egy
adott droggal szemben, a szervezet azonosképpen reagál minden egyéb drogra, amely a
függőséget kiváltó szerhez hasonló.
Természetesen az sem kizárható, hogy valaki olyan hangulatmódosító szerekre szokik
rá, amelyek a korábban függőséget kiváltó szerrel nem azonos csoportba tartoznak. Ilyenkor
azonban az újabb szer esetében a függőség – az előzőekben tárgyaltakkal ellentétben – csak
fokozatosan alakul ki.
Az eredeti függőség tehát egy sor másik szerre átvihető. Ezt a folyamatot a
legszemléletesebben a következő ún. függőségi egyenlet szemlélteti:

FÁJDALOM + ALKOHOL/DROG =
AZONNALI ÖRÖM + JÖVŐBENI FÁJDALOM

77
 A kémiai függőségben szenvedő személy az élettel való megbirkózáshoz egy általa
választott drogra támaszkodik. Ezért minden esetben jelentős előrelépésnek tekintjük, ha a
beteg képes az elsődleges drog fogyasztásától tartózkodni – feltéve, hogy ez nem vonja maga
után egy másik drog pótszerként való fogyasztását. Ebben az esetben ugyanis a beteg
rászokhat az új szerre. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a pótszer nem annyira hatékony a
fájdalom csillapítása céljából, mint az eredeti, ezért a szenvedélybetegben idővel kialakulhat
az eredeti szer utáni vágyakozás. Emellett a pótszer által kiváltott intoxikáció állapotban a
beteg ítélőképessége is romlik, ami azt eredményezheti, hogy ismét fogyaszt a függőséget
okozó szerből.
Az egyik szerről a másikra való átállás tehát semmiképpen sem tekinthető teljes
felépülésnek. Ugyanis igen jelentős egy újabb függőség kialakulásának a kockázata minden
olyan esetben, amikor valaki azt feltételezheti, hogy ha nem fogyaszt alkoholt vagy drogokat,
akkor akár nagy mennyiségben fogyaszthat nikotint, koffeint, marihuánát, fogyasztó
tablettákat vagy vény nélkül kapható altatókat.
Ugyanakkor igaz, hogy egyes szenvedélybetegségek ártalmasabbak, mint mások, és a
kémiai függőség például az alkohol, a kokain vagy a heroin esetében veszélyesebb, mint a
koffein vagy a nikotin esetében. A legtöbb esetben a koffeinfüggőség ugyanis nem okoz olyan
súlyos problémákat, mint az alkohol- vagy marihuánafüggőség, és vannak, akik rendszeresen
fogyasztanak koffeint vagy nikotint anélkül, hogy a szervezetbe juttatott szer mennyiségét
növelniük kellene. Ennek ellenére a helyzet az, hogy a koffein és a nikotin függőséget okozó
mértékben történő fogyasztása halálos lehet. Az Amerikai Ráktársaság jelentése szerint,
többen halnak meg a nikotinfüggőség által okozott rákban, mint bármely más kábítószerrel
való visszaélés következtében.

A KOFFEIN SZEREPE A VISSZAESÉSBEN

Az elmúlt években végzett kutatások azt mutatják, hogy a koffeinfogyasztás nemcsak
függőséget okozhat, hanem ártalmas az egészségre, károsan befolyásolja a szervezet
működését, továbbá reaktiválhatja a függőséget olyan emberek esetében, akik szeretnének
kigyógyulni az alkoholbetegségből. (94)
John Blatter, kutató, mélyrehatóan vizsgálta a koffeinfogyasztás és a felépülés közötti
összefüggést, és igen meggyőző megállapításokra jutott. (96) Ezek szerint: az alkoholisták
általában több koffeint fogyasztanak, mint azok, akik nem tekinthetők alkoholbetegeknek; a
felépülőben lévő alkoholisták körében a koffeinfogyasztáskor jelentkező fokozott stressz és
szorongás tünetei gyakoribbak azon személyek esetében, akik nagyobb mennyiségben

78
fogyasztanak koffeint, továbbá az utóbbi csoportba tartozó alkoholisták gyakrabban
számolnak be fejfájásról, súlyos ingerlékenységről és túlzott érzelmi reakciókról, amik akkor
jelentkeznek, ha nem fogyasztanak koffeint (a koffeinelvonás tünetei).
Blatter legfontosabb felfedezése azonban az, hogy a koffeint nagyobb mennyiségben
fogyasztók körében fokozottabban jelentkezik a visszaesésre való hajlam. Ezzel
összefüggésben megállapíthatjuk, hogy a koffein minden valószínűség szerint a következő
módon járul hozzá a visszaeséshez:
A koffeint nagy mennyiségben fogyasztók esetében jellemző a koffeinnel összefüggő
szorongás, stressz, ingerlékenység és heves reakciók kialakulása. Az érintettek azonban
rendszerint nincsenek tisztában azzal, hogy tüneteiket a koffein okozza, így attól tartanak,
hogy valami súlyosabb folyamat játszódik le szervezetükben. Ez a túlzott reakció azután
különböző problémás helyzetekhez vezet, és egyúttal meggátolja őket abban, hogy racionális
módon birkózzanak meg az adott szituációkkal. A végeredmény így még több probléma,
fokozott harag és frusztráció, ami mind növeli a visszaesés kockázatát.
Végezetül tehát elmondhatjuk, hogy ahogy egyre ismertebbé válik a fokozott
koffeinfogyasztás és a visszaesés közötti összefüggés, a „hangulatmódosító szerek”
kategóriájába sorolunk immár olyan szereket is (koffein, nikotin), amelyekről korábban azt
feltételeztük, hogy nem hátráltatják a felépülést.

A KÉNYSZERCSELEKVÉSEK SZEREPE A VISSZAESÉSBEN

A kényszercselekvések olyan cselekedetek, amelyek kezdetben intenzív izgalmat és
érzelmi felszabadulást váltanak ki, hosszú távon azonban számtalan kellemetlenséggel és sok
fájdalommal járnak. A külsőleg megnyilvánuló kényszercselekvések (munka, játék, beszéd
stb.) mellé gyakran belső kényszergondolatok (gondolat, érzés, képzelődés) is társulnak. Ezek
a kényszergondolatok, a kényszercselekvésekhez hasonlóan, rövid távon kellemes érzést
váltanak ki az emberből, hosszú távon viszont legyengítik a teljes szervezetét.
Az alkoholbetegségből vagy drogfüggőségből felépülők közül sokan próbálják
kényszercselekvésekkel pótolni a szerfogyasztást. Némelyikük esetében ez egy olyan súlyos
kényszercselekvést jelent, amely hosszú távon hátráltathatja a felépülést. A korábbiakban
vizsgált függőségi egyenlet (FÁJDALOM + ALKOHOL/DROG = AZONNALI ÖRÖM +
JÖVŐBENI FÁJDALOM) tehát a kényszercselekvésekre is vonatkoztatható némi
módosítással, vagyis amennyiben valaki kényszercselekvésekre hagyatkozik az alkohol vagy
drog hiányának pótlása céljából, az egyenlet a következőképpen módosul: FÁJDALOM +
KÉNYSZERCSELEKVÉS = AZONNALI ÖRÖM + JÖVŐBENI FÁJDALOM. Láthatjuk,

79
hogy a két egyenlet szinte megegyezik, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi esetében az
alkohol és a drog helyét felváltja a kényszercselekvés.

A kényszercselekvések a következő főbb csoportokba sorolhatók:

1. Evés/diétázás – Kényszeres, túlzásba vitt evés; kényszeres diétázás (más néven: anorexia);
kényszeres dőzsölés és az azt követő kényszeres diétázás vagy hánytatás (bulimia)
2. Szerencsejáték – Kényszeres kockáztatási igény
3. Munka/teljesítés – Foglalatoskodásra vagy állandóan kimagasló teljesítmény elérésére való
kényszeres igény
4. Testedzés – A test fizikai erőfeszítés által történő stimulálásnak kényszeres igénye
5. Szex – Szexuális tevékenység folytatására való kényszeres igény
6. Izgalomkeresés – Intenzív stressz vagy izgalom tapasztalására való kényszeres igény
7. Menekülés – A mindennapos rutin elkerülésére való kényszeres igény
8. Költekezés – Kényszeres vásárlási vagy tulajdonlási vágy

KÉNYSZERCSELEKVÉSEK
1. Evés/diétázás 5. Szex
2. Szerencsejáték 6. Izgalomkeresés
3. Munka/teljesítés 7. Menekülés
4. Testedzés 8. Költekezés

Dave kis híján elveszítette családját, mert rendszeresen marihuánát fogyasztott.

Később rendeződtek ugyan a dolgok, de felesége a gyerekekkel együtt végül mégis elköltözött
otthonról – azonban nem a marihuána, hanem Dave futási kényszere miatt.
Amikor felesége a gyerekeikkel együtt először elköltözött otthonról, Dave megígérte,
hogy kezelteti magát marihuánafüggősége miatt, így családja később hazaköltözött. Az ez idő
tájt felvállalt felépülési program részeként a férfi rendszeresen futni kezdett. Kitűzte maga elé,
hogy hetente háromszor lefut napi három mérföldet, és célját hamarosan sikerült is
megvalósítania. Azonban nem érte be ennyivel, és attól kezdve minden nap futott (munka előtt,
az ebédszünetben és munka után is). A családja – arra számítva, hogy józanként ismét
foglalkozni fog velük – csalódva tapasztalta, hogy Dave igen ritkán van otthon. A férfi
ugyanis benevezett különböző versenyekre, és ezért egyik helyről a másikra utazott. Azokon a
napokon pedig, amikor nem futott, nyughatatlannak és ingerlékenynek érezte magát.

80
Rendszeres megjegyzését: „Hát, legalább józan vagyok!”, felesége nem igazán értékelte, és
rádöbbenve, hogy az ilyenfajta józanság nem sokat használt férjének ahhoz képest, amilyen
volt, úgy döntött elköltözik otthonról – és így is tett.

Ez a történet kiválóan szemlélteti azt, hogy a kémiai függőséghez hasonlóan a

kényszercselekvések is súlyos problémákat tudnak okozni.

POZITÍV LEVEZETÉS KONTRA KÉNYSZERCSELEKVÉS

Egy adott cselekvést végre lehet hajtani kényszeresen vagy kényszerérzet nélkül is,
vagyis a kényszercselekvés esetében nem az a fontos, amit valaki tesz, hanem az, ahogyan azt
teszi. Amennyiben tehát egy esetleg kényszeresen is végrehajtható cselekvés hosszú távon
nem jár fájdalommal vagy működési zavarral, az adott cselekvés hasznos is lehet, és mint
ilyen pozitív levezetésnek minősül.
A kényszercselekvésekkel ellentétben pozitív levezetésnek tekinthető tulajdonképpen
minden olyan tevékenység, amely fájdalommentes öröm forrása, vagyis az adott pillanatban
anélkül kelt jó érzést, hogy később fájdalmat okozna. Ilyen tevékenység például az egészséges
testedzés, hiszen segítségével örömteli és kellemes módon levezethető a felesleges energia,
továbbá – mivel ebben az esetben a testmozgást ésszerűen és nem kényszerérzet hatására
végezzük – fájdalmat sem okoz a későbbiekben.
Az egészséges szexuális tevékenység szintén pozitív levezetésnek minősül, mivel az
egymást szerető és egymással törődő emberek közötti nemi érintkezés (amennyiben
biztonságos és felelősségteljes módon történik) egyaránt hasznos és örömteli a partnerek
számára. Az ilyen szexuális érintkezés egyrészt nem kényszerérzet hatására, hanem a felek
szabad akaratával megegyezően jön létre, másrészt mindkét fél számára élénkítő hatású,
továbbá a körülményeknek köszönhetően csak igen ritkán jár negatív következményekkel.
Minden egyes kényszercselekvésnek tehát van egy párja, melynek fő jellemzője, hogy
mértékkel és nem kényszerérzet hatására hajtják végre, és ezért pozitív levezetésként
szolgálhat az ember számára. Ha azonban egy cselekvés kényszeres, sokan úgy élnek az általa
kínált lehetőséggel, mint a drogokkal, vagyis a cselekvés célja az ő esetükben nem más, mint
a hangulatváltoztatás, az agy „kikapcsolása” és a valóságtól való menekülés. Ebből
következik, hogy egy adott cselekvést akkor tekintünk kényszeresnek, ha azt a fájdalmas
valósággal való megbirkózásra használják. Ugyanakkor tudjuk, ugyanaz a cselekvés adott
esetben pozitív levezetésként is szolgálhat, amennyiben a valóság megerősítésével, illetve a
valósággal való hatékony megbirkózás elősegítésével jár.

81
 Amennyiben valakinek az a célja, hogy életét józan állapotban is teljesnek érezze, és
elkerülje a visszaesést, fontos, hogy minden esetben tartózkodjon a kényszercselekvésektől.
Emellett javasolt az olyan pozitív levezetésfajták felfedezésére és alkalmazására törekedni,
amelyek fájdalommentes örömöt kínálnak az ember számára.
Végül szólnunk kell azokról az alkoholistákról és drogfüggőkről, akik számára súlyos
gondot jelentenek a kényszercselekvések. Az ő esetükben a kényszercselekvés beszüntetésére
tett próbálkozás rendszerint fájdalommal és az elvonáshoz hasonló tünetekkel jár. Ebből
következik, hogy ilyen esetben mindig szakember segítségére van szükség a kényszerérzet
felszámolásához, annál is inkább, mert a probléma oka valójában kettős: kémiai függőség és
kényszeres cselekvés. Éppen ezért a felkínált segítséggel minden esetben érdemes élni, mivel
megfelelő segédlettel javítható a józan állapotban jellemző életminőség, továbbá
megkönnyíthető a visszaesés elkerülése.

A kényszercselekvés esetében nem az a fontos,

amit valaki tesz, hanem az, ahogyan azt teszi.

A VISSZAESÉS FOLYAMATA
A visszaesés tüneteinek figyelmen kívül hagyására való hajlamosság, az „elfogadott”
drogokkal (nikotin, koffein) összefüggő keresztfüggőség és a kényszercselekvések mind
szerepet játszanak a józan állapotban jellemző rendellenes működés kialakulásában, azaz a
visszaesés folyamatának beindulásában. Fontos tudni azonban, hogy az akut visszaesés egyes
epizódjai előtt minden esetben megfigyelhetők bizonyos figyelmeztető jelek. Ebből az
következik, hogy amennyiben valaki még azelőtt észleli a jeleket, hogy inni kezdene, akkor
segítséget kérhet, és időben megszakíthatja a visszaesés folyamatát.
A függőséget okozó szer fogyasztásától és a kényszercselekvésektől való tartózkodás
mellett azonban a józanság fenntartásához elengedhetetlen a bio-pszicho-szociális egészségi
állapot javítása is. A józanságnak ugyanis mindhárom tényező szerves része, így kizárólag
abban az esetben tekinthető valaki józannak, ha e három szempont maradéktalanul érvényesül
(ellenkező esetben azonban nem beszélhetünk józanságról). A józanság megítélése tehát nem
is annyira attól függ, hogy valaki iszik-e vagy fogyaszt-e drogot, mint inkább attól, hogy
mennyire teljes a józanság.

JÓZANSÁG =

82
 Függőséget okozó drogok fogyasztásától való tartózkodás +
Kényszercselekvésektől való tartózkodás +
Bio-pszicho-szociális egészségi állapot javítása

Fontos tudni, hogy a szenvedélybetegség tünetei az absztinencia alatt sem szűnnek

meg (ez a felismerés szolgál a 8. fejezetben tárgyalt visszaesés-megelőző tervezés alapjául),
így a függőség kétszeres csapást mér áldozataira. Először akkor támad, amikor valaki iszik,
vagy valamilyen szert fogyaszt – ez a jelenség szemmel látható része. Ugyanakkor az már
kevésbé szembetűnő, hogy miközben a beteg próbál talpra állni, a betegség józan állapotban
is kifejti káros hatását, ami legalább olyan súlyos és pusztító, mint az alkohol- vagy
drogfogyasztással összefüggő hatások. Ráadásul a józan állapotban fennálló problémákkal
szemben rendszerint meglehetősen tehetetlen az ember, mert gyakran félreértelmezi vagy fel
sem ismeri őket.

A függőségnek a józansággal összefüggő tünetei azok,

amelyek visszaeséshez vezetnek.

A TAGADÁS ÉS A JÓZANSÁG KAPCSOLATA

A tagadás sok esetben még józan állapotban is jellemző a betegre. Ez rendszerint
abban nyilvánul meg, hogy még ha valaki el is ismeri, hogy függő, és valóban sikerül
felhagynia a szerfogyasztással, gondolatai akkor is azt sugallják számára, amit hinni szeretne.
Ugyanis könnyebb azt mondani magunknak, hogy „Most, hogy leszoktam az ivásról, minden
rendben.”, mint beismerni azt, hogy életünk hátralevő részében egy szigorú felépülési
program szerint kell élnünk.
Amennyiben a dolgokat kényelmetlen vagy ijesztő olyannak látni, mint amilyenek
valójában, gondolatban könnyű kitörölni, vagy oly mértékben megváltoztatni azokat, hogy ne
tűnjenek annyira rémisztőnek. Habár a kellemetlen információk ilyen módon történő
kiszűrése a boldogulás egy lehetséges eszköze, ez a módszer kizárólag rövid távon hozhat
megkönnyebbülést a beteg számára, hosszú távon viszont mindig nagyfokú fájdalommal jár.
Tehát valóban igaz ugyan, hogy a dolgok tudatosításának elmulasztása az adott pillanatban
biztonságérzetet ad (és a fájdalmas valósággal meg lehet birkózni úgy is, hogy kiszorítjuk azt
tudatunkból), azonban ennek minden esetben ára van – ami leggyakrabban nem más, mint a
visszaesés.

83
 Az említett jelenségekhez kapcsolódóan gyakran felmerülhetnek bizonyos helyzetek,
amelyek arra hajlamosíthatják az embert, hogy a felépülését befolyásoló kérdésekben téves
döntéseket hozzon. Ezek a körülmények akár visszaeséséhez is vezethetnek, amennyiben
valaki hagyja, hogy a tagadás, az önámítás és a helytálló információk hiánya megnehezítsék
számára annak felismerését, hogy mit kell tennie a felépülés folyamatának előmozdítása
érdekében.
Szerencsére azonban vannak bizonyos jelek, amelyek a visszaesésre figyelmeztetnek.
Viszont ha a figyelmeztető jelek meglétét kellemetlen vagy ijesztő beismerni, könnyen
kiszoríthatók a tudatból, vagy „elferdíthetők” egy elfogadhatóbb valóságnak megfelelően, így
az adott pillanatban átmenetileg fokozható a kényelem- és a biztonságérzet. Ez a módszer
ugyanakkor nem gátolja meg a visszaesést, illetve azt, hogy a folyamat lendületet vegyen,
majd fokozatosan kezelhetetlenné váljon.
Fontos tudni azt is, hogy a visszaesés tünetei általában tudat alatti szinten alakulnak
ki, így semmi sem akadályozza szaporodásukat és súlyosbodásukat. A tünetek tudatosítása
tehát csak akkor következik be, ha azok már kezelhetetlenné váltak. Viszont ebben a
stádiumban a beteg felfogóképessége, ítélőképessége és viselkedése már olyannyira
kontrollálhatatlan, hogy az illető valószínűleg nem képes gátat szabni a visszaesés
folyamatának, és megakadályozni az akut visszaesés állapotának beálltát.
Habár veszélye nagyon is valóságos, az említett jelenségek ellenére mégis elkerülhető
a visszaesés. A visszaesés megelőzését szolgáló tervezési folyamat segítségével ugyanis
elsajátíthatók a józansággal összefüggő tünetek időben történő tudatosításának és
kézbentartásának módszerei. Ezáltal a visszaesés folyamata még azelőtt megszakítható, hogy
rendellenes működés lépne fel.
Emellett a múlt hibáiból is sokat lehet tanulni. Sőt a múlt az ember legjobb tanára,
mivel megtanítja számára, hogy melyek azok az eszközök, amelyek működnek, és melyek
azok, amelyek nem. Ha tehát valaki a múlt hibáiból tanulva rájön, hogyan maradhat józan, a
jövőben képes lesz tartózkodni a függőséget okozó szerek fogyasztásától, továbbá elkerülheti
olyan működésbeli zavarok kialakulását, mint amilyenek például az érzelmi vagy fizikai
összeomlásban nyilvánulnak meg.
Mint már említettük, a legtöbb felépülőben lévő ember esetében a visszaesést
megelőzik különböző megjósolható és fokozatosan kialakuló tünetek. Ezek a tünetek először
a gondolkodást és a magatartást érintő olyan apróbb változások formájában jelentkeznek,
amelyek hatására az ember meggyőzi magát arról, hogy a függőség kérdése többé nem fontos
számára, ezért más dolgoknak kezd jelentőséget tulajdonítani. Ezt követően a felépülési

84
program részeként elsajátított új magatartásformák helyét átveszik olyan régi
viselkedésmódok, amelyek különböző régi problémák és tagadásminták kiújulását
eredményezik. A bekövetkezett változások azután egyre fokozzák a kényelmetlenség érzését,
míg végül a fogyasztást nemcsak lehetségessé, hanem egyenesen kívánatossá teszik a beteg
számára. Mindazonáltal ezek a gondolkodást és magatartást érintő változások minden
valószínűség szerint nem tudatosulnak az emberben.
Az előzőekben vizsgált jelenségekből kiindulva a visszaesés megelőzését célzó
tervezés abban segít, hogy az ember megtanulja, hogyan lehet tudatosítani az említett
változásokat, hogyan lehet a függőséget okozó kémiai anyagokhoz és kényszercselekvésekhez
képest pozitív alternatívákkal élni, és hogyan lehet az állandó elszigeteltség, kitérés és tagadás
helyett más boldogulási lehetőségeket választani. A megfelelő ismeretek birtokában pedig
már bármikor megállítható a visszaesés folyamata.
A siker érdekében azonban még a különböző problémák jelentkezése előtt meg kell
kezdeni egy olyan terv kidolgozását, amely lehetővé teszi a családtagok, a barátok, a
tanácsadó és az önsegítő csoport tagjai számára, hogy segítséget nyújtsanak az érintett
személy számára a visszaesés megelőzésében, illetve az akut visszaesés megszakításában. (A
visszaesés káros következményeinek elkerülése végett tehát előre le kell fektetni a mások által
követendő szabályokat.) Összefoglalva, a visszaesés megelőzése céljából történő tervezés
tulajdonképpen nem más, mint a visszaesés tüneteinek tudatosítását és felszámolását célzó
intézkedés.

85
 VII.
A VISSZAESÉS TÜNETEGYÜTTESE
A szenvedélybetegségből való felépülés tevékeny cselekvést kíván a beteg részéről.
Így a felépülőben lévő személynek a cél érdekében minden nap el kell végeznie különböző
feladatokat, továbbá rendszeresen emlékeztetnie kell magát arra, hogy függő. A betegnek
tehát egy olyan aktív felépülési programra van szüksége, amely egyfajta útmutatással szolgál
a hatékony és eredményes életvitel kialakításához.

A felépülés folyamata ahhoz hasonlítható, mint amikor az ember felfelé lépeget egy
lefelé haladó mozgólépcsőn. Ilyen helyzetben nem lehet tétlenül egy helyben állni.

A felépülés folyamata ahhoz hasonlítható, mint amikor az ember felfelé lépeget egy
lefelé haladó mozgólépcsőn. Ilyen helyzetben nem lehet tétlenül egy helyben állni, különben
az ember azt tapasztalja, hogy ahelyett, hogy előrehaladna, visszafelé halad. Ebből
következik, hogy a visszaeséshez vezető tünetek kialakulásához elég, ha a beteg elmulasztja
megtenni a megfelelő lépéseket. Biztos felépülési program hiányában tehát spontán módon
jelentkeznek a tünetek, így ha valaki felhagy a felépülési programmal, csak idő kérdése, hogy
fellépjenek a posztakut elvonás tünetei.* Amennyiben ilyen esetben nem tesznek semmit a
fellépő elvonási tünetek kézbentartása érdekében (vagy nem sikerül a tüneteket kézben
tartani), kialakul a visszaesés tünetegyüttese, melynek következtében kontrollálhatatlanná
válik az ember viselkedése.
A felépülési folyamat során a posztakut elvonás (PAE) tüneteinek kialakulása a
betegek többsége esetében rendszerint elkerülhetetlen, azonban a tünetek súlyossága
egyénenként változó. A visszaesés tünetegyüttesének súlyosságát pedig minden esetben az
határozza meg, hogy mennyire sikerül kézben tartani a PAE tüneteit.

Visszaesés tünetegyüttese = PAE - tünetek kézbentartása

A fentiekből következik, hogy amennyiben a betegnél jelentkeznek a PAE tünetei, de

a kézbentartásukhoz szükséges lépéseket elmulasztják megtenni, akkor a visszaesés
tünetegyüttesének kialakulása nem megelőzhető. Így – még a tünetegyüttessel járó
kontrollvesztés beállta előtt – fokozatosan elszaporodnak az egyre súlyosbodó tünetek,

*
A visszaesési folyamat tárgyában számos tanulmány és tudományos cikk született. (Lásd irodalomjegyzék,
Visszaesés címszó alatti hivatkozások.)

86
megjelenik számos apró figyelmeztető jel, továbbá végbemennek különböző változások,
amelyek a gondolkodást, az érzelmeket és a személyiséget egyaránt érintik. Végül a tényleges
kontrollvesztés alkohol- és drogfogyasztásban, illetve egyéb heveny érzelmi vagy testi
reakciókban nyilvánul meg, hacsak nem történik valami a folyamat megszakítása érdekében.
Minden esetben fontos tehát tisztában lenni azzal, hogy a visszaesés nemcsak magát az
ivást vagy drogfogyasztást jelenti, hanem egy olyan folyamatot takar, amely során felébred az
emberben az alkohol vagy a drogok iránti nyomasztó szükséglet. Ezt a folyamatot nevezzük a
visszaesés tünetegyüttesének.
Szerencsére az említett folyamat a figyelmeztető jelek nyilvánvalóvá válása előtt
megszakítható. Amennyiben azonban a jelek észlelése előtt semmit sem teszünk a megelőzés
érdekében, általában rendkívül nehéz meggátolni a visszaesés tünetegyüttesének kialakulását,
mivel a beteg ebben a stádiumban már nem ura ítélőképességének és viselkedésének.
Tudnunk kell azt is, hogy a visszaesés általában nem egy tudatos választás eredménye.
Kutatások bizonyítják, hogy a visszaesőben lévő betegekben rendszerint nem tudatosul a
visszaesésre figyelmeztető jelek korai kialakulása. Később visszatekintve ugyan már képesek
meghatározni, hogy hol hibáztak, azonban a folyamat lejátszódása közben nem voltak
tisztában azzal, hogy a problémák egyre szaporodnak és súlyosbodnak. A visszaesésre
figyelmeztető jelek tehát tudat alatti szinten jelentkeznek, és csakis abban az esetben
ismerhetők fel, ha az ember megtanulja, hogyan lehet tudatosítani őket.

A visszaesés nemcsak magát az ivást vagy drogfogyasztást jelenti, hanem egy

olyan folyamatot takar, amely során felébred az emberben az alkohol vagy a
drogok iránti nyomasztó szükséglet.

Mint láttuk, hatékony felépülési program hiányában, és a posztakut elvonás tüneteinek

eredményes kezelése nélkül a visszaesés folyamata könnyen beindulhat. Ennek első jele
általában valamilyen változás. Habár a változás természetes velejárója az életnek, egyben
jelentős stresszforrás is. Ebben az összefüggésben, a gondolkodásban és hozzáállásban
végbemenő változások mellett változásnak tekintjük azokat a külső eseményeket is, amelyek
valamilyen reakciót váltanak ki az emberből.
A változás tehát stresszel jár, amire a beteg hajlamos hevesen reagálni, illetve amit
minden valószínűség szerint nehezen képes eltűrni. Emellett a stressz fokozódásával
párhuzamosan általában természetes reakcióként jelentkezik a stressz tagadása is, és
beindulnak azok a tagadómechanizmusok, amelyek a szenvedélybetegség szerves részét

87
képezik. E tekintetben a stressz tagadása nagymértékben hasonlít ahhoz, ahogy a
szenvedélybeteg a betegség korábbi stádiumában – a szerfogyasztással összefüggésben –
próbálja igazolni viselkedését: „Nincs nekem semmi bajom. Meg tudok vele birkózni. Minden
rendben van.”
A fokozott stressz azonban minden esetben a posztakut elvonás tüneteinek
felerősödéséhez vezet. Ugyanakkor a tagadás meggátolja a beteget abban, hogy észrevegye,
mi is történik – ebből kifolyólag az illető nem tesz semmit. A PAE tünetei azonban így egyre
fokozódnak, és a beteg lassan elveszíti a gondolatai, érzelmei és emlékezete feletti irányítást.
Ilyenkor nem tud tisztán gondolkodni, túlreagálja a dolgokat, és egyszerű dolgokra sem képes
emlékezni. Ez az állapot még inkább fokozza a stresszt, majd végül a gondolkodás, az
érzések, és az emlékezés képessége feletti kontroll teljes elvesztéséhez vezet.
A következő stádiumban már a viselkedését sem képes kontrollálni a beteg. Lehet,
hogy ugyanazokra a helyekre jár, illetve ugyanazokat a teendőket látja el, mint korábban,
mégis egyfajta magatartásbeli változást tapasztal magán: már nem úgy viselkedik, mint
régen; nem úgy bánik az emberekkel, mint azelőtt – máshogy kommunikál velük. Ily módon
előbb-utóbb bekövetkezik a társas kapcsolatok összeomlása is.
Valójában idővel a teljes életszerkezet összeomlik. Megváltozik a napi rutin. A beteg
felhagy azokkal a régi szokásokkal, amelyek a következetességet és az állandóságot
jelentették az életében. Ilyenkor a felépüléssel kapcsolatos tervek is elhanyagolódnak és
háttérbe szorulnak.
Végül a beteg elveszíti az ítélőképessége feletti kontrollt is, és olyan döntéseket hoz,
amelyeket kiegyensúlyozott lelkiállapotban sosem hozott volna. Ennek folytán újra meg újra
hibákat követ el, és különböző krízishelyzeteket teremt maga számára. Az ezekből fakadó
kontrollvesztés következtében viszont élete egyre inkább irányíthatatlanná válik. Mivel ezzel
tisztában is van, azt hiszi, hogy lassan beleőrül a helyzetbe. Ekkor arra a következtetésre jut,
hogy nincs más választási lehetősége, mint az öngyilkosság, vagy az alkohol- vagy
drogfogyasztás, amivel csillapítható a fájdalom. Azt hiszi, nincs más választás.
Ez már a heveny degeneráció állapota. Az ember élete szétesőben van, és azért
választja a szerfogyasztást, mert az jobb lehetőségnek tűnik számára, mint a többi megoldás.
Ugyanakkor a visszaesés tüneteit tapasztalók közül nem mindenki kezd el ismét szert
fogyasztani. Vannak, akik más pusztító hatású alternatívákat választanak, és kárt tesznek
magukban, vagy öngyilkosságot kísérelnek meg. Mások összeomlanak (idegileg, fizikailag
vagy érzelmileg), továbbá vannak olyanok is, akiknél a stresszel összefüggő betegségek
jelentkeznek, például migrén, fekély vagy magas vérnyomás.

88
 A visszaesés folyamata a figyelmeztető jelek
nyilvánvalóvá válása előtt megszakítható.

A 47 éves Kenneth házasságban élt, és két tizenéves gyermeke volt. Már hét éve nem
ivott, és határozottan eltökélte magát amellett, hogy akkor se iszik újra, ha belehal.
Kenneth 17 éve ugyanannál a vasúttársaságnál dolgozott. Több éven keresztül
éjszakai műszakban végezte munkáját, és örült, hogy ilyenkor nem felügyelik annyira. Mivel
nap közben szabad volt, különféle munkákat vállalva ráadásul egy kis mellékes keresetre is
szert tett. Később azonban a munkahelyén történt leépítések miatt nappali műszakra osztották
be.
A változás nagy stresszel járt Kenneth számára, mert – az éjszakázást megszokva –
nehezen tudott aludni éjjel, és később anyagi nehézségei is támadtak, mivel így már nem
tudott különmunkát vállalni. Ezenkívül több időt tölthetett családjával, mint korábban, és
nehéz volt neki hozzászoknia az állandó gyerekzsivajhoz.
Amikor közeli ismerősei észlelték, hogy Kenneth feszültebb a megszokottnál, és
kérdéseket tettek fel, folyton azt felelte nekik: „Minden rendben lesz. Csak idő kell, amíg
megszokom az új helyzetet.”
Idővel Kenneth kezdte úgy érezni, mintha a gyerekek csak azért zajonganának, hogy őt
bosszantsák. Úgy tűnt neki, mintha a felesége is mindig kötözködne vele. Emellett folyton
zavarodottnak érezte magát, és az apró döntések meghozatala is nehézséget jelentet számára.
Kenneth az esti AA-gyűlések résztvevőit nem kedvelte annyira, mint azokat, akikkel
azelőtt a déli gyűlésekre járt, így nem jelentett neki gondot az elmaradozás. Barátainak az is
feltűnt, hogy habár Kenneth korábban folyton vicceket mesélt a telefonban, a viccek és a
hívások is egyre ritkultak. Kenneth már apróságok miatt is képes volt „felrobbanni a
méregtől”, és gyakran durván beszélt másokkal.
Gyerekei egyre inkább kerülték őt, amikor otthon volt. Felesége visszahúzódott, és
elmondta szponzorának, hogy nem tudja, meddig bírja még.
Végül Kenneth már egyáltalán nem járt AA-gyűlésekre. Már nem járt el a barátaival
kávézni vagy vacsorázni sem. Mi több, ritkán evett együtt a családdal, és a rendszeres
főétkezések helyett inkább falatozott napközben.
Anyagi gondjai miatt Kenneth eladta jó állapotban lévő teherautóját, és vett egy olyat,
ami jóval öregebb volt, és kétszer annyiba került fenntartani. Ahelyett, hogy a mosogatógépet
és a tévét javítatta volna meg, úgy döntött, hogy a kocsifelhajtót hozatja rendbe. Ez a hibás

89
döntés súlyos anyagi következményekkel járt, és egyéb problémákat is szült. Kenneth például
rendszeresen elaludt, és gyakran beteget jelentett.
Felesége olyannyira megelégelte a dolgot, hogy válással fenyegetőzött. Ráadásul
Kenneth két szóbeli és egy írásbeli figyelmeztetésben is részesült munkahelyén, és a fia
elköltözött egy barátjához, hogy elkerülje az örökös veszekedést és az állandó kavarodást.
Az absztinencia mellett továbbra is rendületlenül eltökélt Kenneth el kezdte tervezgetni
öngyilkosságát: „Ha úgy tüntetem fel a dolgot, mintha véletlenül beestem volna a vonat
alá…”.
Egy idő elteltével Kenneth felesége valahogy tudomást szerzett arról, hogy a
visszaesési folyamat megállítható, így választás elé állította férjét: kezelés vagy válás.
Kenneth a kezelést választotta – az életet az öngyilkosság helyett. Annak ellenére kezeltetni
kezdte magát a visszaeséssel összefüggő problémák miatt, hogy egy kortyot sem ivott.

A visszaesés tünetegyüttesét a szenvedélybetegség

józansággal összefüggő tünetei alkotják.

A fenti történetből is kitűnik, hogy a visszaesés tünetegyüttesét a szenvedélybetegség

józansággal összefüggő tünetei alkotják. Mint láthattuk, ezek a tünetek lesújtó
következményekkel járhatnak a felépülőben lévő beteg számára, mivel tönkre tehetik
egészségét, családját és egész életét.

A VISSZAESÉS FOLYAMATA
Változás
Stressz
Tagadás
PAE
Magatartásbeli változás
Társas kapcsolatok összeomlása
Ítélőképesség feletti kontroll elvesztése
Viselkedéskontroll elvesztése
Választási lehetőségek csökkenése
Heveny degeneráció
Függőséggel összefüggő szerhasználat

90
 Sok felépülőben lévő beteg azt hiszi, ha nem fogyaszt szert, akkor minden rendben van
(már ami a felépülést illeti). Ez azonban tévedés. A visszaesés folyamata ugyanis már jóval
azelőtt megkezdődik, hogy az ember fogyasztani kezdene. Ez a folyamat csendben, a
tudatalattiban veszi kezdetét, így az ember sokáig nem is sejti, hogy mi játszódik le benne.
Habár később jelentkeznek külső figyelmeztető jelek is, ezek feltűnését az ember még
magának sem képes beismerni, hacsak korábban meg nem tanulta, hogyan lehet az
előrelátható tüneteket felismerni. Ráadásul azt, hogy a tünetek visszaesésre utalnak, a beteg
környezete sem ismeri fel, mivel ezek a tünetek gyakran nagyon hasonlítanak más betegségek
tüneteire.
A visszaesési folyamat állomásainak felismerésével azonban a folyamat
megszakítható, és megfelelő kezeléssel visszafordítható.

A VISSZAESÉSI FOLYAMAT MEGSZAKÍTÁSA

A visszaesés megelőzésének leghatékonyabb módja a posztakut elvonás tüneteinek
féken tartása. Ugyanakkor, ha valakinél fellépett a rendellenes működés, e módszer
alkalmazására már túl késő lehet sort keríteni, és az állapot stabilizálásához, valamint a
folyamat továbbhaladásának megelőzéséhez további segítségre van szükség.
Az első teendő minden esetben egy olyan kellően kontrollálható környezet
megteremtése, ahol az ember menedéket talál az éppen aktuális válsághelyzetben, és nem
juthat alkoholhoz vagy drogokhoz. Amennyiben a folyamat viszonylag enyhe lefolyású,
rövidebb – valamilyen csendes, nyugodt környezetben eltöltött – idő is elegendő lehet a
folyamat visszafordulásának előidézéséhez. Ha viszont az illető állapota közepesen súlyos,
átmeneti szabadságra lehet szükség, továbbá kerülni kell az olyan helyeket, helyzeteket és
embereket, amelyek súlyosbíthatják a problémát.
Amennyiben azonban a visszaesés tünetei súlyosak, kórházi ápolásra lehet szükség,
még mielőtt bekövetkezik a szerhasználat vagy az összeroppanás. Az akut diszfunkcióval
küszködő betegek ugyanis olykor úgy érzik, ha nem használnak szert, beleőrülnek vagy
öngyilkosok lesznek. Éppen ezért fontos, hogy a beteg már korábban tisztában legyen azzal,
hogy vannak más lehetőségei is. Az egyik ilyen a fekvőbeteg-ellátás keretei között zajló
kezelés, ami a súlyosabb következmények elkerülése szempontjából lényegesen előnyösebb,
mint például a detoxikálás lehetősége.
Fontos megemlíteni még, hogy vannak olyan betegek, akik inkább meghalnak,
mintsem hogy igyanak. Ezért olyan magas a felépülőben lévők körében az öngyilkosságot
elkövetők aránya. Ez a jelenség viszont különösen sajnálatos, ha figyelembe vesszük, hogy az

91
alkohol- vagy drogfogyasztással összefüggő szenvedélybetegségből fel lehet épülni, míg a
halálból nem. Tehát amennyiben az olvasó bármikor azt érzi, hogy élete veszélyben van, mert
a fájdalom annyira nyomasztó, hogy úgy érzi, nincs más választása, mint az öngyilkosság,
HALADÉKTALANUL forduljon segítségéért. Ugyanis tudnia kell, hogy vannak más
lehetőségek is, amelyekre csak a fájdalom hatása miatt nem gondol az ember.
Érdemes tehát belátni és észben tartani, hogy nincs az a pont, ahol ne lehetne
megszakítani a visszaesés folyamatát – feltéve, hogy az ember képes felismerni a tüneteket,
továbbá tisztában van azzal, hogy igenis van más választása, vagyis a pusztító hatású
lehetőségek helyett építő jellegűeket is választhat.

A VISSZAESÉS SZAKASZAI ÉS A FIGYELMEZTETŐ JELEK

(A diszfunkció külső tünetei)

A visszaesés folyamata következtében a felépülőben lévő ember fájdalmat és

szorongást érez, amikor nem iszik. Ez az érzés idővel annyira intenzívvé válik, hogy ha nem
iszik a beteg, nem képes életét a szokásos módon élni. Ennél fogva arra a következtetésre jut,
hogy egy pohár szeszes ital elfogyasztása biztosan nem jár akkora fájdalommal, mint a
józanság.
1973-ban egy klinikai vizsgálat részeként Terence Gorski 118 felépülőben lévő
beteggel folytatott beszélgetést, melynek eredményeként 37 visszaesésre figyelmeztető jelet
sikerült feljegyeznie. A vizsgált betegekben négy közös vonás volt: 1.) mind teljesítettek egy
21-28 napos, alkoholisták számára szervezett programot; 2.) mind tisztában voltak azzal, hogy
felépülőben vannak, továbbá felismerték, hogy biztonságos módon nem fogyaszthatnak
alkoholt vagy drogokat; 3.) mindegyikük azzal a tudatos elhatározással fejezte be a
programot, hogy örökre józan marad a Névtelen Alkoholisták (AA), valamint a járóbeteg-
ellátás keretei között zajló szaktanácsadás segítségével; 4.) végül azonban – fogadalma
ellenére – mind újra inni kezdett.
A klinikai vizsgálat során feljegyzett leggyakoribb tünetek alapján készült egy ún.
visszaesési táblázat, ami a visszaesésre figyelmeztető jeleket tartalmazza. Ezenkívül a tünetek
kialakulásának folyamatát 10 szakaszra osztották, és megnevezésüket leegyszerűsítették, hogy
mindenki számára könnyen érthetők legyenek.*

*
Az egyes szám első személyű alakok használata az alábbi leírásokban szintén a könnyebb megértést hivatott
elősegíteni – a ford.

92
I. szakasz – Belső változás: Ebben a szakaszban kívülről úgy tűnik, mintha minden rendben
lenne velem, miközben fokozatosan kezdek úgy gondolkozni, illetve a számomra kellemetlen
érzésekkel úgy megbirkózni, mint ahogy azt régen tettem. A visszaesésre figyelmeztető
leggyakoribb jelek ilyen esetben a következők:
1.1 Fokozott stressz: Stresszesebbnek érzem magam, mint általában. A stressz néha
kézzelfogható problémákból vagy szituációkból fakad, néha viszont olyan kisebb gondok
következménye, amelyek csak lassan és fokozatosan idézik azt elő.
1.2 Gondolkodásmódbeli változás: Egyre inkább kezdem azt gondolni, hogy a felépülési
program már nem olyan fontos számomra, mint korábban. Olykor olyan jól alakulnak a
dolgaim, hogy úgy érzem, nem kell nagy figyelmet fordítanom a programra. Máskor meg
olyan gondjaim vannak, amelyeken a felépülési programmal nem tudok segíteni, és ilyenkor
azt kérdem magamtól: „Minek foglalkozzak vele?”.
1.3 Érzelmi változás: Kellemetlen érzéseim támadnak, és ez nem jó. Néha eufórikus
állapotban vagyok, mintha minden nekem dolgozna, miközben tudom, hogy nem így van.
Máskor viszont levert vagyok, mintha semmi sem jönne össze. Tisztában vagyok azzal, hogy
ezek a hangulatingadozások nem tesznek nekem jót.
1.4 Magatartásbeli változás: A viselkedésem kezd megváltozni. Kívülről épnek és
egészségesnek tűnök, miközben legbelül tudom, hogy már nem fordítok akkora figyelmet a
programra, mint régen. A szívem mélyén érzem, hogy valami nincs rendben.

II. szakasz – Tagadás: Ebben a szakaszban már nem fordítok kellő figyelmet saját
gondolataimra és érzéseimre, és nem vagyok képes azokról másokkal őszintén beszélni. A
visszaesésre figyelmeztető leggyakoribb jelek ilyen esetben a következők:
2.1 Aggodalom: Néha kényelmetlenül érzem magam a gondolkodásomat, érzéseimet és
magatartásomat érintő változások miatt. Ez az érzés csak úgy jön-megy, és általában rövid
ideig tart. Olykor attól tartok, hogy nem leszek képes józan maradni, de próbálom
elhessegetni magamtól ezt a gondolatot.
2.2 Aggodalom tagadása: A kényelmetlen érzéssel ugyanúgy birkózom meg, mint
korábban a függőséggel: tagadom a létezését, és próbálom magam meggyőzni arról, hogy
minden rendben, miközben egyáltalán nincs így. Néha a tagadás beválik, és egy kis időre meg
tudok feledkezni a gondjaimról, és jobban érzem magam. Az adott pillanatban általában
sohasem tudom magamról, hogy a tagadás eszközével élek. Csak akkor ismerem fel, hogy
milyen rossz érzések töltöttek el, és hogy tagadtam azok meglétét, ha később visszatekintek az
adott szituációra.

93
III. szakasz – Elkerülő és védekező magatartás: Ebben a szakaszban próbálom kerülni
azokat az embereket és helyzeteket, akik és amik arra késztetnének, hogy őszintén belássam,
gondolkodásmódom, viselkedésem és érzéseim megváltoztak. Ha valaki közvetlenül
szembesít ezzel a ténnyel, védekezni kezdek, és meg sem hallom, amit az illető mondani akar.
A visszaesésre figyelmeztető leggyakoribb jelek ilyen esetben a következők:
3.1 A fogyasztástól való végleges tartózkodás gondolata: Meggyőzöm magam arról, hogy
nem kell sok energiát fektetnem a felépülési programomba, hiszen valószínűleg már soha sem
fogok alkoholt vagy drogot fogyasztani. Ez irányú meggyőződésemet általában nem szívesen
osztom meg másokkal. Félek erről a véleményemről akár tanácsadómmal vagy más
felépülőben lévő személyekkel beszélni, mert tartok attól, hogy szembesítenek engem a
valósággal. Máskor úgy érzem, semmi közük az egészhez.
3.2 Másokért való aggódás: Figyelmemet magamról átirányítom másokra, és jobban
érdekel mások állapota, mint a saját felépülésem. Magamban elítélem házastársamat vagy
barátaimat, ha isznak, vagy valamilyen szert fogyasztanak, és hajlamos vagyok kritikusan
szemlélni más felépülőben lévő emberek felépülési programját. Ezeket az érzéseimet nem
osztom meg másokkal, mert attól tartok, azt mondanák: „Folyton mások dolgába ártja
magát!”.
3.3 Védekező magatartás: Vonakodom attól, hogy személyes természetű problémáimról
vagy felépülésemről másokkal beszéljek, mert attól félek, hogy kritizálni fognak, és
szembesítenek a hibáimmal. Félelmet, haragot érzek, és védekező állást veszek fel, amikor
mások a felépülési programomról kérdeznek, vagy olyan dolgokra mutatnak rá
felépülésemmel kapcsolatban, amelyekről nem akarok tudomást venni. Akkor is védekezni
szoktam, ha arra valójában nincs is szükség.
3.4 Kényszercselekvések: Kényszercselekvéseket hajtok végre, hogy eltereljem a
figyelmem arról, hogy milyen kellemetlenül is érzem magam. Megrekedek a régi, merev és
önpusztító gondolkodás és cselekvések szintjén. Minden ésszerű ok nélkül újra és újra
elvégzek bizonyos dolgokat. A másokkal folytatott beszélgetések során mindig én próbálok
irányítani úgy, hogy túl sokat beszélek, vagy meg sem szólalok. Többet dolgozok, mint
kellene, és próbálok egyszerre sokféle tevékenységet végezni. Mások azt hiszik, az én
történetem a felépülés mintapéldája, mert aktívan részt veszek a 12 lépéses programmal
kapcsolatos munkában, és még gyűléseket is vezetek. A terápiás csoportban „eljátszom” a
terapeutát, viszont saját problémáimról vonakodom beszélni. Kerülöm az alkalmi vagy
kötetlen beszélgetéseket, hacsak nem az én kezemben van az irányítás.

94
 3.5 Megfontolás nélküli cselekvés: Gondot okozok önmagamnak azzal, hogy rosszul ítélek
meg dolgokat, és gondolkodás nélkül, ösztönösen cselekszem. Ez főleg akkor fordul elő, ha
nagy stressz nehezedik rám. Emiatt néha rosszul érzem magam, de mindig csak
mentegetőzöm, és másokat okolok saját problémáimért.
3.6 Magányosságra való hajlam: Egyre kényelmetlenebbül érzem magam mások
társaságában, és egyre több időt töltök egyedül. Általában jobbnál jobb indokokkal és
kifogásokkal állok elő, ha felmerül, hogy miért kerülöm az embereket. Egyre
magányosabbnak érzem magam. Ahelyett, hogy úgy birkóznék meg a magánnyal, hogy
keresem mások társaságát, egyre nagyobb kényszert érzek arra, hogy egyedül végezzem a
dolgaim.

IV. szakasz – Válság: Ebben a szakaszban, miközben józan vagyok, általában olyan
problémákba ütközöm, amelyeket nem igazán értek. Akárhogy is törekszem megoldani ezeket
a nehézségeket, és akármit is teszek, minden megoldott probléma helyébe két újabb probléma
lép. A visszaesésre figyelmeztető leggyakoribb jelek ilyen esetben a következők:
4.1 Csőlátás: Egyre inkább úgy érzem, mintha az életem különálló és egymással össze nem
függő területekből állna. Mindig csak egy apró területre összpontosítok, és minden mást
kirekesztek a gondolataimból. Néha csak a jó dolgokra koncentrálok, és figyelmen kívül
hagyok mindent, ami rossz vagy kellemetlen. Ily módon – tévesen – azt hiszem, minden
rendben van, miközben ez természetesen nem igaz. Máskor viszont csak a kellemetlen
dolgokat veszem észre, és ezeket minden esetben felnagyítom. Így azt érzem, semmi sem akar
összejönni, annak ellenére, hogy valójában sok jó dolog is történik velem az életben. Ebből
viszont az következik, hogy nem látom át a dolgokat, vagy nem tudok rájönni, hogy valami,
amit az életem egyik területén teszek, hogyan okozhat gondokat az életem más területein.
Amikor tehát megjelennek a problémák, nem tudom, hogy milyen okból kifolyólag
jelentkeznek. Ilyenkor azt hiszem, hogy az élet igazságtalan, és ez ellen nem tehetek semmit.
4.2 Enyhe depresszió: Egyre inkább depressziósnak, letörtnek, szomorúnak, egykedvűnek
és üresnek érzem magam. Nincs bennem elég energia, túl sokat alszom, és csak ritkán érzem
magam jól és elevennek. Azonban ezeket a hangulatállapotokat el tudom kerülni, ha lekötöm
magam valamivel, és nem beszélek a depresszióról.
4.3 Konstruktív tervezésre való képesség hiánya: Felhagyok a tervezgetéssel, és nem
gondolkozom azon, hogy mi legyen a következő lépés az életemben. Kezdem azt gondolni,
hogy a „csak a mai nap” elve azt jelenti, hogy egyáltalán nem kell előre terveznem, vagy arra
gondolnom, mit fogok tenni. Egyre kevésbé törődöm a részletekkel, és kedvetlen leszek. A

95
terveim inkább a vágyálmaimra és nem a valóságra épülnek – arra, hogy milyennek szeretném
tudni a dolgokat, és nem arra, amilyenek valójában. Ebből következik, hogy irreális terveket
szövök, és nem foglalkozom a tervek megvalósításának apró részleteivel.
4.4 Tervek szertefoszlása: A terveim nem válnak be, és minden egyes bukás új
problémákat szül. Ezeket hajlamos vagyok túlreagálni, vagy nem kezelem őket megfelelően,
és ez csak újabb és még komolyabb problémákat von maga után. Kezdenek ugyanolyan
gondjaim lenni a munkával, barátokkal, családdal és a pénzzel kapcsolatban, mint amilyenek
akkor voltak, amikor függőként aktívan fogyasztottam. A problémák miatt bűntudatom és
lelkiismeret-furdalásom van, ezért keményen dolgozom azon, hogy megoldjam őket, de
valamit mindig elrontok, és ez csak újabb és még súlyosabb gondokhoz vezet.

V. szakasz – Tehetetlenség érzése: Ebben a szakaszban úgy érzem, mintha a kezelhetetlen

problémák végtelen áradatának fogságába kerültem volna, és fel akarom adni az egészet.
Képtelen vagyok elindulni valamilyen irányba, képtelen vagyok magamat rávenni olyan
dolgokra, amelyeket tudom, hogy meg kellene tennem. A visszaesésre figyelmeztető
leggyakoribb jelek ilyen esetben a következők:
5.1 Ábrándozás és vágyálmok: Egyre inkább nehezemre esik koncentrálni, vagy rájönni a
dolgok nyitjára. Arról ábrándozom, hogy valamilyen – valószínűtlen – esemény folytán
elmenekülhetek, vagy egyszer csak felszabadítanak ez alól az egész alól. Az a bizonyos
„bárcsak-szindróma” is egyre gyakrabban felüti a fejét, amikor másokkal beszélgetek.
Elkezdek ábrándozni, illetve különböző dolgok után vágyakozni anélkül, hogy bármiféle
kísérletet tennék vágyaim megvalósítására.
5.2 Megoldhatatlannak tűnő helyzet: Sikertelennek kezdem érezni magam (olyan
valakinek, akinek soha semmi nem sikerül) attól függetlenül, hogy az érzés alapjául szolgáló
kudarcok valósak-e vagy sem, vagy csak a képzeletem szüleményei. Az apróbb hibáimat
felnagyítom, miközben észre sem veszem, ha valamit jól csinálok. Kezdem azt érezni, hogy
habár minden tőlem telhetőt megtettem, nekem mégsem megy a felépülés.
5.3 Gyerekes boldogságvágy: Van bennem egy nagyon halovány vágy arra nézve, hogy
boldog legyek, vagy hogy „összejöjjenek a dolgok”, de nem tervezek tenni semmit annak
érdekében, hogy ezeket a vágyaimat meg is valósítsam. Boldog akarok lenni, de fogalmam
sincs, mit tehetnék azért, hogy boldog legyek. Nem vagyok hajlandó elég keményen dolgozni
ahhoz (vagy megfizetni az árát annak), hogy boldog legyek. Egyre inkább azt kívánom, hogy
bárcsak valamilyen csoda folytán megszabadulhatnék a problémáimtól.

96
VI. szakasz – Zavarodottság és túlreagálás: Ebben a szakaszban nehézséget jelent
számomra, hogy tisztán gondolkodjak, vagy hogy kontrolláljam gondolataimat, érzéseimet és
cselekedeteimet. Ingerlékeny vagyok, és minden apróságot túlreagálok. A visszaesésre
figyelmeztető leggyakoribb jelek ilyen esetben a következők:
6.1 Tiszta gondolkodás nehézsége: Kezd nehézséget jelenteni számomra, hogy tisztán
gondolkodjam, vagy hogy korábban egyszerűnek tartott problémákat megoldjak. Van, hogy
csakúgy cikáznak a fejemben a gondolatok, és képtelen vagyok kikapcsolni az agyam, míg
máskor olyan, mintha magától leállna és kiürülne. Gondolatban gyakran elkalandozok, és nem
igazán tudok egy valamire néhány percnél tovább koncentrálni. Gyakran összezavarodom, és
nehezen tudok rájönni, hogy az egyik dolog hogyan kapcsolódik a másikhoz, vagy hogyan
befolyásolja azt. Rendszerint az is gondot okoz, hogy eldöntsem, mi a következő lépés, amit
meg kell tennem a felépülés és a boldogulás érdekében. Ebből adódóan általában olyan –
rossz – döntéseket hozok, amelyeket sosem hoztam volna meg, ha képes lennék tisztán
gondolkodni.
6.2 Érzésekkel és érzelmekkel való megbirkózás nehézsége: Egyre inkább nehézséget
jelent számomra a saját érzéseimmel és érzelmeimmel megbirkózni. Néha érzelmileg
túlreagálom a dolgokat, vagy túl érzékeny vagyok. Máskor viszont fásult vagyok, és nem
vagyok tisztában a saját érzéseimmel. Előfordul, hogy furán érzem magam, vagy látszólag
minden ok nélkül furcsa érzések árasztanak el. Ilyenkor mindig azt hiszem, hogy kezdek
megbolondulni. Gyakran szélsőségesen ingadozik a hangulatom is, és időről időre levert
vagyok, vagy szorongást és félelmet érzek. Ebből következik, hogy gyakran nem bízom a
saját érzéseimben és érzelmeimben, ezért igyekszem figyelmen kívül hagyni, elnyomni vagy
elfelejteni azokat. A gyakori hangulatingadozásból azonban mindig újabb problémáim
adódnak.
6.3 Emlékezés nehézsége: Időnként csak nehezen tudok visszaemlékezni bizonyos
dolgokra, és a különböző új ismeretek és készségek elsajátítása is nehézséget jelent
számomra. A dolgok, amiket meg akarok jegyezni, mintha percek alatt szertefoszlanának, és
elpárolognának a fejemből. Ezenkívül nehezen tudok kulcsfontosságú eseményekre emlékezni
gyerek-, serdülő vagy felnőttkoromból. Van, hogy tisztán és világosan emlékszem a dolgokra,
máskor viszont ugyanazok az emlékek egyszerűen nem ugranak be – mintha valami
megfosztana az emlékeimtől, vagy meggátolna azok felidézésében. Néha rossz döntéseket is
hozok, mert nem emlékszem valamire, miközben biztosan másképp döntöttem volna, ha
rendben lenne a memóriám.

97
 6.4 Időszakos zavartság: Egyre gyakrabban összezavarodom – egyre súlyosabban és egyre
hosszabb időre. Már nem tudok különbséget tenni a jó és a rossz között. Nem tudom, hogyan
oldhatnám meg a problémáimat, mert úgy tűnik, bármivel próbálkozom, egyre rosszabb lesz
minden. Haragszom magamra, amiért képtelen vagyok megbirkózni a problémákkal, és csak
tovább súlyosbítom a helyzetem.
6.5 Stresszel való megbirkózás nehézsége: Egyre nehezebben tudok megbirkózni a
stresszel. Néha fásultnak érzem magam, és képtelen vagyok felismerni a mindennapi stressz
apró jeleit. Máskor viszont ok nélkül letaglóz a súlyos stressz, és ha stresszes vagyok,
képtelen vagyok lazítani, bármit is teszek. Nekem nem használnak azok a módszerek, amikkel
mások képesek lazítani – sőt olykor ezek inkább fokozzák a stresszt. Olyan, mintha annyira
feszült lennék, hogy már nem is én irányítom magam. A stressz annyira súlyos lesz, hogy nem
vagyok képes elvégezni azokat a dolgokat, amiket általában. Attól rettegek, hogy összeomlok
fizikailag és érzelmileg egyaránt.
6.6 Barátokkal szembeni harag: A barátokkal, családtagokkal, tanácsadókkal és más
felépülőkkel való viszonyom feszült lesz. Néha fenyegetve érzem magam, ha mások arról
beszélnek, milyen változásokat észleltek a magatartásommal és a hangulatommal
kapcsolatban. Máskor viszont egyszerűen nem érdekel, mit mondanak. Erőfeszítéseim
ellenére, a viták és a konfliktusok egyre elmélyülnek, és gyötörni kezd a bűntudat.
6.7 Ingerlékenység: Ingerlékenynek és frusztráltnak érzem magam. Könnyen ok nélkül
dühbe gurulok, azután pedig gyötör a bűntudat. Gyakran teljesen jelentéktelen dolgokra is túl
hevesen reagálok. El kezdem kerülni az embereket, mert attól félek, egyszer elveszítem a
fejem, és erőszakossá válok. Ahogy próbálom magam kordában tartani, egyre stresszesebb és
feszültebb leszek.

VII. szakasz – Depresszió: Ebben a szakaszban annyira levertnek érzem magam, hogy
képtelen vagyok elvégezni azokat a dolgokat, amik általában nem jelentenek gondot
számomra. Időnként úgy érzem, nem érdemes élni, és néha arra gondolok, hogy alkohol- vagy
drogfogyasztással vetek véget a depressziónak, vagy végzek magammal. Depresszióm
olyannyira súlyos, hogy már nem bírom eltitkolni mások elől. A visszaesésre figyelmeztető
leggyakoribb jelek ilyen esetben a következők:
7.1 Rendszertelen étkezési szokások: Vagy túl sokat eszem, vagy nincs étvágyam, és ezért
nagyon keveset. Ennek eredményeként egyszer felszedek, máskor leadok néhány kilót.
Általában kihagyom a főétkezéseket, és rendszertelenül étkezek. Ilyenkor a kiegyensúlyozott,
tápláló étrendet rendszerint felváltja az egészségtelen, gyorséttermi koszt.

98
 7.2 Tettvágy hiánya: Képtelen vagyok bárminek is nekilátni, vagy bármit elvégezni.
Ilyenkor úgy érzem, nem bírok koncentrálni. Elönt a szorongás, a félelem és a nyugtalanság
érzése. Azt érzem, csapdába estem – és nincs menekvés.
7.3 Pihentető alvás nehézsége: Nem bírok elaludni. Amikor mégis elalszom, szokatlan és
felkavaró álmaim vannak, gyakran felriadok, és nehezen bírok újra elaludni. Általában
nyugtalanul és nem elég mélyen alszom, ezért csak ritkán pihentető számomra az alvás.
Reggel rendszerint fáradtan ébredek. Mindig más napszakban alszom. Néha sokáig
fennmaradok, mert képtelen vagyok elaludni, másnap reggel viszont elalszom, mivel túl
fáradt vagyok ahhoz, hogy felkeljek. Máskor annyira kimerült vagyok, hogy rendkívül sokat
alszom – egész nap, vagy akár több napon keresztül is.
7.4 Napi rutin felborulása: Napi rutinom rendszertelenné válik. Nem a megszokott időben
fekszem le vagy kelek fel. Kihagyom a főétkezéseket, és szokatlan időpontokban eszem.
Nehezemre esik találkozókat megbeszélni, vagy a megbeszélt találkozókat észben tartani.
Néha úgy érzem, mintha siettetnének, vagy túlterhelném magam, máskor viszont nem tudok
magammal mit kezdeni. Terveimet és elhatározásaimat nehezen tudom megvalósítani, és
gyakran tapasztalok feszültséget, frusztrációt, félelmet vagy szorongást, ami meggátol abban,
hogy elvégezzem azt, amit tudom, hogy el kellene végeznem.
7.5 Eseti mély depresszió: Egyre gyakrabban érzem magam depressziósnak. A depresszió
egyre súlyosabb, egyre tovább tart, és megakadályoz a mindennapi teendőim ellátásában.
Később mások is észlelik, hogy depressziós vagyok, így már le sem tudnám tagadni. A
depresszió azokban a helyzetekben a legsúlyosabb, amelyeket nem előz meg tervezés vagy
szervezés. A fáradtság, az éhségérzet és magányosság tovább súlyosbítják a depressziót.
Amikor levert vagyok, kerülöm az embereket, ingerlékeny leszek, és gyakran panaszkodom,
hogy senkit sem érdekel, vagy senki sem érti, hogy min megyek keresztül.

VIII. szakasz – Viselkedéskontroll elvesztése: Ebben a szakaszban már nem tudom

kontrollálni a gondolataimat, az érzéseimet és a viselkedésemet. Képtelen vagyok egy
megfelelő napirend szerint élni. Még mindig tagadom, hogy problémáim lennének. Nem
vagyok hajlandó beismerni, hogy elvesztettem az életem feletti irányítást – annak ellenére,
hogy az életem kaotikus, és komoly problémákkal küszködöm. A visszaesésre figyelmeztető
leggyakoribb jelek ilyen esetben a következők:
8.1 Rendszertelen részvétel a kezelésen és az AA-gyűléseken: Mindig keresek valami
kifogást azért, hogy nem kelljen elmennem a terápiás kezelésre és az önsegítő csoport
gyűléseire. Próbálom megindokolni a viselkedésem, és nem ismerem fel az AA-gyűlések és a

99
kezelés jelentőségét. Hozzáállásom a következő gondolatmenettel szemléltethető: „Az AA-
gyűlésektől és a tanácsadástól nem érzem jobban magam, így nem értem, miért kellene
ezeknek nagy jelentőséget tulajdonítanom. Vannak ezeknél jóval fontosabb dolgok.”
8.2 Közönyös hozzáállás: Próbálok úgy tenni, mintha nem érdekelne, hogy egyre
szaporodnak a problémáim. Ezzel igyekszem palástolni a tehetetlenség érzését, valamint
önbecsülésem és önbizalmam hiányát.
8.3 Segítség nyílt elutasítása: Eltaszítom magamtól azokat, akik segíteni tudnának nekem.
Hogy ezt elérjem, dührohamokban török ki, vagy másokat kritizálok és becsmérelek, esetleg
csendben visszahúzódok.
8.4 Az élettel való elégedetlenség: A helyzetem annyira kilátástalannak tűnik, hogy egyre
inkább azt hiszem, akár el is kezdhetnék újra inni vagy szert fogyasztani, hisz ennél rosszabb
már úgysem lehet. Úgy érzem, nem vagyok képes megbirkózni az élettel, jóllehet józan
vagyok, és nem fogyasztok szert, mint egy függő.
8.5 Gyengeség és tehetetlenség érzése: Nehezemre esik „nekilátni” a dolgoknak. Egyre
nehezebb számomra tisztán gondolkodni, koncentrálni és elvonatkoztatni. Úgy érzem,
tehetetlen vagyok, és kezdem azt hinni, hogy nincs kiút.

IX. szakasz – Kontrollvesztés felismerése: Ebben a szakaszban megszűnik a tagadás, és

hirtelen rádöbbenek arra, hogy milyen súlyos problémákkal küszködöm, illetve mennyire
irányíthatatlan az életem, és mennyire nem áll hatalmamban a gondokat megoldani. Ez a
felismerés nagyon fájdalmas és rémisztő számomra. Viszont ekkora már annyira
elszigetelődtem másoktól, hogy úgy tűnik, nincs senki, akihez segítségért fordulhatnék. A
visszaesésre figyelmeztető leggyakoribb jelek ilyen esetben a következők:
9.1 Mozgáskoordinációval összefüggő nehézségek és balesetek: Kezd nehezemre esni a
mozgáskoordináció. Ez szédüléshez, egyensúlyvesztéshez, a kéz-szem koordináció nehezebbé
válásához, valamint lassú reflexekhez vezet. Emiatt ügyetlennek érzem magam, és gyakran
kisebb baleseteket szenvedek.
9.2 Önsajnálat: El kezdem magam sajnálni, és az önsajnálat eszközével élek az AA-
gyűléseken és családom körében is, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Szégyellem
magam, mert őrültnek, zavartnak és tökéletlennek érzem magam, és azt hiszem, képtelen
vagyok normális lenni, vagy legalábbis normálisnak érezni magam. Ezenkívül bűntudatom is
van egyrészt azért, mert azt hiszem, rosszul csinálom a dolgokat, másrészt amiatt, hogy nem
vagyok képes egy rendes felépülési program szerint élni. A szégyenérzet és a bűntudat arra
ösztönöz, hogy palástoljam a figyelmeztető jeleket, és hogy ne beszéljek másokkal őszintén

100
arról, amit átélek. Minél tovább titkolom a figyelmeztető jelek meglétét, azok annál inkább
felerősödnek. Megpróbálom kézben tartani a tüneteket, de nem sikerül. Ezért reménytelennek
kezdem érezni a helyzetem, és sajnálom magam.
9.3 Az alkalmi szerhasználat gondolata: Kezdem azt hinni, hogy ha alkoholt vagy
valamilyen más szert fogyasztok, majd jobban leszek. Abban reménykedem, hogy egy nap
alkalmi ivó lehetek, vagy rekreációs célból fogyaszthatok szert. Azt hiszem, legközelebb
képes leszek majd megálljt parancsolni magamnak. Néha sikerül elhessegetnem magamtól
ezeket a gondolatokat, néha viszont annyira intenzívek, hogy nem tudok szabadulni tőlük.
Előfordul, hogy úgy érzem, az alkohol- vagy drogfogyasztás az egyetlen választási lehetőség
számomra a megőrüléssel vagy az öngyilkossággal szemben. A fogyasztás tehát ésszerű
alternatívának tűnik számomra.
9.4 Tudatos hazugság: Tisztában vagyok vele, hogy hazudok, a tagadás eszközével élek,
illetve próbálok mentséget találni a viselkedésemre, de képtelen vagyok magam leállítani.
Úgy érzem, kicsúszott kezeim közül az irányítás. Rendszeresen olyan dolgokat teszek,
amelyek ütköznek az értékrendemmel, és amelyeket rendes körülmények között nem tennék.
Egyszerűen képtelen vagyok féken tartani magam.
9.5 Teljes önbizalomvesztés: Úgy érzem magam, mint akit csapdába ejtettek és lerohantak,
mert nem tudok tisztán gondolkodni, és képtelen vagyok megtenni azokat a dolgokat, amiket
tudom, hogy gondjaim megoldása céljából meg kellene tennem. Tehetetlennek és
reményvesztettnek érzem magam, hasznavehetetlennek és inkompetensnek, és kezdem azt
hinni, hogy sohasem leszek képes rendbe tenni az életem.

X. szakasz – Választási lehetőségek szűkülése: Ebben a szakaszban úgy érzem, a fájdalom

és az életem irányítására való képesség hiánya miatt csapdába estem. Kezdem azt hinni, hogy
csak három lehetséges kiút van számomra: alkohol- vagy droghasználat, elmebaj, vagy
öngyilkosság. Már nem tudom elhinni, hogy bárki vagy bármi is képes lenne segíteni rajtam.
A visszaesésre figyelmeztető leggyakoribb jelek ilyen esetben a következők:
10.1 Ésszerűtlen neheztelés: Haragot érzek, amiért képtelen vagyok úgy viselkedni,
ahogyan szeretnék. Néha az egész világra haragszom, néha egy konkrét emberre vagy
helyzetre, néha pedig magamra.
10.2 A kezelés és az AA-program felfüggesztése: Nem járok az AA-gyűlésekre. Ha
valamilyen alkoholfüggőség elleni gyógyszert szedek (pl. disulfiram), elfelejtem bevenni,
vagy szándékosan nem használom rendszeresen. Ha a kezelésben egy szponzor vagy más
segítő is szerepet vállal, feszültség és konfliktus alakul ki köztünk, ami később annyira

101
elviselhetetlen lesz, hogy általában a kapcsolat felbomlásához vezet. Nem járok többet
szaktanácsadásra, holott segítségre van szükségem, és ezt tudom is.
10.3 Nyomasztó magány, frusztráció, harag és feszültség: Teljesen levertnek érzem
magam. Azt hiszem, nincs más kiút, mint az ivás, az őrület vagy az öngyilkosság.
Tehetetlennek és kétségbeesettnek érzem magam, mintha az őrület határán lennék.
10.4 Viselkedés feletti kontroll elvesztése: Egyre nehezebben tudom irányítani
gondolataimat, érzelmeimet, ítélőképességemet és viselkedésemet. Ez a fokozatos és bénító
kontrollvesztés komoly problémákat okoz számomra az élet minden területén, beleértve az
egészségemet is. Akármilyen eltökélten próbálkozom is, képtelen vagyok visszaszerezni az
irányítást.

XI. szakasz – Alkohol- és drogfogyasztás: Ebben a szakaszban elkezdek ismét alkoholt vagy
drogot fogyasztani. Habár megpróbálok mértéket tartani, idővel elveszítem az önuralmam, és
rádöbbenek, hogy a függőség megint kezdi tönkretenni az életem. A visszaesésre
figyelmeztető leggyakoribb jelek ilyen esetben a következők:
11.1 Kontrollált használattal való kísérletezés: Sikerül meggyőznöm magam arról, hogy
nincs más választásom, mint alkoholt vagy drogot fogyasztani azért, hogy valahogy
enyhítsem a problémáimat, vagy legalább egy kis időre megszabaduljak tőlük. Ilyenkor
alkalmi fogyasztással vagy rövid ideig tartó kicsapongással próbálkozom. Azonban ha
megpróbálok alkalmanként vagy rekreációs célból fogyasztani, idővel elkezdek – kis
mennyiségben ugyan, de – rendszeresen fogyasztani. Ha úgy döntök, hogy belefér egy kis
dőzsölés is, előre megtervezem a dolgot, hogy az valóban egy egyszeri, rövid ideig tartó és
kontrollált alkalom legyen.
11.2 Csalódottság, szégyenérzet és bűntudat: Csalódottnak érzem magam, amiért az
alkohol és a drog nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Bűntudatom van, mert úgy
érzem, rosszat tettem azzal, hogy úgy fogyasztottam, mint egy függő. Szégyellem magam,
mert azt hiszem, tökéletlen és értéktelen vagyok – amire a visszaesés a bizonyíték számomra.
11.3 Kontrollvesztés: Egyre kevésbé tudom féken tartani magam, ha alkohol- vagy
drogfogyasztásról van szó. Néha a kontrollvesztés lassan következik be, máskor viszont
hirtelen. Ekkor már ugyanolyan rendszerességgel és ugyanakkora mennyiségben fogyasztok,
mint régen.
11.4 Életvitelbeli és egészségügyi problémák: Súlyos problémáim lesznek az
egészségemmel, és egyre szaporodnak a gondok az életemben. A házasságom, a munkám és

102
baráti kapcsolataim komolyan megsínylik ezt a szituációt. Végül az egészségem is kárát látja
a helyzetnek, és annyira beteg leszek, hogy kezelésre szorulok.

© Terence T. Gorski, 1992.

103
 A VISSZAESÉS TÜNETEGYÜTTESE

Belső zavar

– Gondolkodási zavar
– Érzelmi zavar
– Memóriazavar
– Nagyfokú stressz
– Alvászavar
– Koordinációs zavar

Külső tünetek

– Ismételt tagadás
– Elkerülő és védekező magatartás
– Fokozott válságérzet
– Tehetetlenség érzése
– Zavarodottság és túlreagálás

Kontrollvesztés

– Depresszió
– Viselkedéskontroll elvesztése
– Kontrollvesztés felismerése
– Választási lehetőségek szűkülése
– Eseti visszaesés

104
 VIII.
VISSZAESÉS-MEGELŐZŐ TERVEZÉS

A visszaesés bekövetkezése az esetek többségében nem szükségszerű. Számos

alkoholista csak azért esik vissza, mert nem ismeri a visszaesés folyamatát, továbbá nem
tudja, hogyan lehet megelőzni azt. A megfelelő intézkedések foganatosítása (a beteg és
hozzátartozói részéről egyaránt) azonban elősegítheti a visszaeséssel járó tünetek
megelőzését, illetve lefolyásának megszakítását, még azelőtt, hogy a folyamat tragikus
következményekkel járna. Ennek megfelelően a visszaesésre való felkészülést célzó
tervezéssel a káros hatások kialakulásának valószínűsége minimálisra szorítható. Ez az ún.
visszaesés-megelőző tervezés egyúttal biztonságérzetet nyújt a beteg számára, mivel a tudat,
hogy megteszi a visszaesés elkerüléséhez szükséges lépéseket, megnyugvással tölti el az
embert. A megelőzést célzó tervezés emellett lehetővé teszi a korai figyelmeztető jelek
felismerését, továbbá egy beavatkozási tervet kínál arra az esetre, ha a visszaesés
tünetegyüttese jelentkezne. Fontos tehát, hogy a visszaesés-megelőző tervezés minden esetben
szerves részét képezze a beteg felépülési programjának. (195) (203)

A visszaesés megelőzésére szolgáló tervezéssel a káros hatások

kialakulásának valószínűsége minimálisra szorítható.

A visszaesés-megelőző tervezés lépései a következők:

1. Stabilizáció: Tudatos kontroll visszaszerzése

2. Kiértékelés: A fejben és a szívben lejátszódó folyamatok, valamint a különböző

élettörténések vizsgálata

3. Visszaesés-megelőző ismeretszerzés: A visszaeséssel és megelőzésével kapcsolatos

ismeretek elsajátítása

4. Figyelmeztetőjel-azonosítás: A visszaesésre figyelmeztető egyéni jelek

listájának elkészítése

105
 5. Figyelmeztetőjel-kezelés: A figyelmeztető jelek elszaporodásának – kontrollvesztés
előtti – meggátolására való képesség elsajátítása

6. Leltárkészítési gyakorlat: A kialakulóban lévő figyelmeztető jelek tudatosítására

való képesség elsajátítása

7. Felépülési program felülvizsgálata: A felépülési program – a figyelmeztető jelek

kezelésének elősegítésében való – hatékonyságának ellenőrzése

8. Fontos személyek bevonása: A visszaesés elkerülésében való együttműködéshez

szükséges ismeretek közvetítése a beteg számára fontos személyek részére

9. Utókövetés és megerősítés: A visszaesés-megelőző terv naprakész állapotba

hozatala rendszeres időközönként

1. STABILIZÁCIÓ: Vissza kell szereznem az önmagam

és viselkedésem feletti uralmat.

1. Stabilizáció: A visszaesés-megelőző tervezés előfeltétele az, hogy az ember képes legyen

uralkodni magán. A stabilizáció a gondolkodás, emlékezés, érzelmi reakciók, ítélőképesség és
viselkedés feletti uralom – visszaesést követő – visszaszerzését jelenti. Ez az időszak a beteg
és családja számára egyaránt válságos, mert a visszaesés felforgatta az életüket. Ezért
természetes, hogy ilyenkor minden érintettet gyötör a bűntudat, és eltölt a félelem, a harag és
a csalódottság érzése. A visszaesést követően tehát ez embernek segítségre van szüksége.
Olyanokhoz kell fordulnia, akikben megbízhat, akikre számíthat, és akik segítséget
nyújthatnak számára a józan élet megvalósításához szükséges lépések megtételében.
Ugyanakkor, ha az érintett személy nem képes következetesen uralkodni gondolatain,
érzelmein és viselkedésén, fel kell keresnie egy hivatásos tanácsadót vagy egy
kezelőközpontot, mivel állapota stabilizálásához szakemberek segítségére lehet szükség.

2. KIÉRTÉKELÉS: Mások segítségével ki kell

derítenem, hogy miért szoktam visszaesni.

106
2. Kiértékelés: A visszaesés megelőzését célzó tervezési folyamat második lépése a
visszaesést kiváltó okok feltárása. Ehhez egyrészt át kell tekinteni, hogy a függőség idején
milyenek voltak az érintett személy fogyasztási szokásai, másrészt meg kell vizsgálni azokat a
konkrét figyelmeztető jeleket és tüneteket, amelyek az absztinenciára tett korábbi
próbálkozások alkalmával jelentkeztek. Az így szerzett ismeretek hasznos segítségként
szolgálhatnak annak kiderítésében, hogy hol hibázott az illető, továbbá megkönnyíthetik
annak megállapítását, hogy mit kellene másképpen tenni a tartós józanságra való esély
növelése érdekében. Az ember tehát nagyon sokat tanulhat saját múltjából, azonban ha a
megfelelő következtetéseket elmulasztja levonni, a múltbéli hibák megismétlésére lesz
kárhoztatva.

3. ISMERETSZERZÉS: El kell sajátítanom a visszaeséssel

és annak megelőzésével kapcsolatos ismereteket.

3. Ismeretszerzés: Ahhoz, hogy a visszaesés megelőzhető legyen, először meg kell érteni,
hogyan is játszódik le a visszaesési folyamat. Minél szélesebb körű ismeretekkel bír valaki a
függőséggel, a felépüléssel és a visszaeséssel kapcsolatban, annál több olyan eszközzel fog
rendelkezni, amelyek segítségével megvalósítható a tartós felépülés. Ezért minden esetben
tisztában kell lenni azzal, hogy mit jelentenek a posztakut elvonás tünetei, mi az, ami növeli
kialakulásuk kockázatát, mi válthatja ki őket, illetve hogyan lehet megelőzni vagy kézben
tartani őket. Ezenfelül alaposan kell ismerni a különböző figyelmeztető jeleket, amiket az
embernek példákkal is kell tudni illusztrálnia, és – a mélyebb megértés érdekében – saját
szavaival is le kell tudni írnia.
Ennek a könyvnek az elolvasásával már meg is kezdődött az ismeretszerzés folyamata.
Azonban az olvasás önmagában nem elegendő. Az itt ismertetett fogalmakat ugyanis át kell
tekinteni, és meg kell vitatni másokkal. Ennek legideálisabb módja, ha az olvasó a könyvben
szereplő ismeretek feldolgozásához egy szenvedélybetegségekkel foglalkozó szakképzett
tanácsadó segítségét kéri. Amennyiben ez nem megoldható, a beteg AA-szponzorához vagy
más olyan felnőttekhez is fordulhat, akik olvasták a könyvet (feltéve, hogy a segítséget nyújtó
személy nem aktív alkoholista vagy szenvedélybeteg). A szenvedélybetegség ugyanis
tagadással járó betegség, és ha az érintett személy nem von be másokat az ismeretszerzés
folyamatába, a tagadás meggátolhatja abban, hogy felismerje, valójában mi is történik vele. A
szerzett ismeretek azonban mindaddig nem tekinthetők teljes körűnek, amíg az ember nem

107
képes ezeket nyíltan és őszintén felhasználni saját életére és aktuális életkörülményeire
vonatkoztatva.

4. FIGYELMEZTETŐJEL-AZONOSÍTÁS: Fel kell ismernem a jeleket,

amelyek arra figyelmeztetnek, hogy gondjaim vannak a józansággal.

4. Figyelmeztetőjel-azonosítás: Adott esetben minden szenvedélybeteg esetében fellelhetők

azok az egyedi, csakis rá jellemző figyelmeztető jelek, amelyek azt mutatják, hogy az illető
éppen visszaesőben van. Ezek a jelek felhívják a beteg és környezete figyelmét az alkohol-
vagy drogfogyasztás kiújulásának fennálló veszélyére, illetve egyéb visszaesési tünetek
kialakulásának lehetőségére. A figyelmeztetőjel-azonosítás a visszaesés lehetőségére utaló
problémák és tünetek azonosításának folyamata. A problémák vonatkozhatnak magára a
betegre vagy különböző szituációkra. A tünetek pedig elsősorban egészségügyi,
gondolkodásbeli, érzelmi vagy emlékezeti problémákra utalhatnak, továbbá az
ítélőképességgel és a helyénvaló magatartás hiányával összefüggő gondokat jelezhetnek.
A fentiekből következik, hogy a veszélyre utaló egyéni figyelmeztető jelek listáját
minden betegnek össze kell állítania. Ezt az egyéni listát múltbéli tapasztalatokra alapozva
kell elkészíteni a következők szerint: A rendelkezésre álló figyelmeztető jelek listájából ki
kell választani hozzávetőleg öt olyan jelet, amelyről az illető úgy gondolja, hogy rá is
vonatkozik. Ezek leírását azután át kell fogalmazni, majd mindegyik jel esetében le kell írni
az adott jellel kapcsolatos saját tapasztalatokat. A listának tehát olyan konkrét és egyértelmű
jeleket kell tartalmaznia, amelyek adott esetben arra utalnak, hogy a beteg a termékeny és
kiegyensúlyozott élet felől kezd elmozdulni a visszaesés irányába.

5. FIGYELMEZTETŐJEL-KEZELÉS: Konkrét tervekkel kell rendelkeznem

a figyelmeztető jelek megelőzésére és megfékezésére vonatkozóan.

5. Figyelmeztetőjel-kezelés: Minden egyes figyelmeztető jel tulajdonképpen egy olyan

problémának felel meg, amelyet meg kell előzni vagy, ha bekövetkezik, meg kell oldani. A
problémák elkerülése érdekében egyenként meg kell vizsgálni valamennyi figyelmeztető jelet,
és válaszolni kell a következő kérdésre: „Hogyan előzhetném meg ennek a problémának a
kialakulását?”
Nem szabad elfelejteni, hogy a függőség egy olyan betegség, amellyel kapcsolatban
mindig fenn áll a visszaesés lehetősége. Ez azt jelenti, hogy minden felépülőben lévő

108
szenvedélybeteg hajlamos olyan problémákat vagy figyelmeztető jeleket tapasztalni, amelyek
hatására kiújulhat a függőség. Amennyiben az ember tisztában van ezzel a ténnyel, és el is
fogadja ezt a megállapítást, fel tud készülni az elkerülhetetlenre. A problémák és a
figyelmeztető jelek ugyanis mindenképpen jelentkezni fognak. Tehát ha valaki el akarja
kerülni a visszaesését, meg kell vizsgálnia a múltban tapasztalt összes figyelmeztető jelet, és
ki kell dolgoznia egy tervet arra az esetre, ha azok ismét jelentkeznének.
Rendkívül fontos tehát, hogy az ember kidolgozza azokat az új válaszlépéseket,
amelyekkel a beazonosított figyelmeztető jelekre reagálhat. Ennek érdekében előre meg kell
határozni, hogy mit fog tenni, ha egy adott figyelmeztető jelet felismer a saját életében.
Ezenkívül végig kell gondolni, hogy hogyan lehet megállítani a visszaesési tünetek lefolyását,
illetve milyen konstruktív lépéssel számolható fel egy adott figyelmeztető jel. Ilyenkor több
olyan választási és megoldási lehetőséget is össze kell írni, amely a probléma felszámolására
szolgálhat. Ugyanis ha több választási lehetőség is rendelkezésre áll, nagyobb az esélye a
legjobb megoldás megtalálásának, illetve tovább lehet próbálkozni, ha az első választás nem
válna be.
Első lépésként ki kell választani azt az ésszerű megoldást, amely a legjobb lehetőséget
kínálja a visszaesési folyamat megállítására. A későbbiekben ez a megoldás lesz az új válasz
az adott figyelmeztető jel megjelenésére. Először azonban az új választ addig kell gyakorolni,
amíg alkalmazása megszokássá nem válik. Ahhoz ugyanis, hogy ez a válaszlehetőség fokozott
stresszel járó helyzetekben is rendelkezésre álljon, előbb olyan helyzetekben kell gyakorolni,
amelyek szinte semmi stresszel nem járnak. A gyakorlást pedig addig kell folytatni, amíg a
válasz megszokássá nem válik. Viszont ha később kiderül, hogy az adott válaszreakcióval a
gyakorlatban nem számolható fel a figyelmeztető jel, egy új és hatékonyabb terv
kidolgozására van szükség.
Senki sem engedheti meg magának tehát, hogy hallogassa a figyelmeztető jelek
megfékezésére szolgáló terv kidolgozását, mert ha nincs terv, a jeleket nem lehet megfékezni.

6. LELTÁRKÉSZÍTÉSI GYAKORLAT: Naponta két alkalommal leltárt kell készítenem,

hogy a problémák legelső jelét képes legyek felismerni, és hogy megoldást tudjak találni
rájuk, mielőtt megfékezhetetlenné válnának.

6. Leltárkészítési gyakorlat: Minden sikeres felépülési programnak része a napi leltárkészítés.

Az AA 12. lépése arra hívja fel a figyelmünket, hogy a folyamatos egyéni leltárkészítés
elengedhetetlen, és ha hibázunk, azt azonnal be kell ismernünk. A napi leltárra

109
tulajdonképpen azért van szükség, mert segítségével a visszaesésre figyelmeztető jelek még
azelőtt felismerhetők, hogy az ember a tagadás eszközéhez folyamodna. Éppen ezért minden
egyes figyelmeztető jel súlyosnak tekintendő, mivel az lehet az első jelzés arra nézve, hogy
bekövetkezhet az ivás, illetve a fizikai vagy érzelmi összeomlás. Ezzel szemben napi leltár
hiányában, az ember hajlamos figyelmen kívül hagyni a korai figyelmeztető jeleket, és ebből
következően már a visszaesés nyilvánvalóbb tüneteinek sem lesz képes megálljt parancsolni.
A visszaesés-megelőző tervezés részeként tehát egy olyan sajátos leltárrendszert kell
kidolgozni, melynek segítségével nyomon követhetők az esetleges visszaesésre figyelmeztető
jelek. Ezenfelül gondoskodni kell egy olyan módszer kifejlesztéséről is, amellyel ez a
leltárrendszer a mindennapok szerves részéve tehető. Ezért miután elkészült az egyéni
figyelmeztető jelek listája, meg kell állapítani, hogy a mindennapokban hogyan ismerhetők fel
a figyelmeztető tünetek. Ennek érdekében a napi leltárkészítésnek megszokássá kell válnia, és
ahhoz, hogy ez megvalósuljon, minden esetben napi két „leltárszertartás” elvégzése javasolt.
Az első szertartást reggel kell elvégezni. Ilyenkor az embernek öt-tíz percet arra kell
szentelnie, hogy az ún. Huszonnégy órás könyvben elolvassa az aznapi bejegyzést, majd
nagyvonalakban megtervezze a napját. Ehhez el kell döntenie, hogy felkészült-e az adott
napra, továbbá végig kell gondolnia, hogy mit tehet annak érdekében, hogy mind fizikailag,
mind érzelmileg képes legyen megfelelni az aznapi kihívásoknak, illetve józanon is
kiegyensúlyozott tudjon maradni.
A második szertartásra az esti órákban kell sort keríteni. Ennek keretében vissza kell
tekinteni az elmúlt nap feladataira, és meg kell határozni, hogy mi az, amivel sikerült
megfelelően megbirkózni, illetve mi az, amin még ajánlatos lenne javítani. Ilyenkor végig kell
gondolni azt is, hogy melyek voltak azok az erényes tulajdonságok, amelyeket a beteg
hasznosítani tudott a napi kihívásoknak való megfelelés céljára, és hogy hogyan lehetne
ezeket az erényeket megerősíteni és hatékonyabban kiaknázni. Ezzel párhuzamosan számba
kell venni azokat a hiányosságokat is, amelyek a nap folyamán kiviláglottak, és el kell
gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne ezeket orvosolni, illetve hogyan lehetne fejlődést
elérni az élet ezekkel összefüggő különböző területein.
Az egyéni figyelmeztető jelek listáját alaposan megvizsgálva a következő kérdéseket
rendszeresen fel kell tennünk magunknak: Megjelent-e a figyelmeztető jelek közül bármelyik,
és ha igen, mit teszek az azzal összefüggő helyzet javítása érdekében? Tapasztaltam-e egyéb
olyan jeleket, amelyeket fel kellene venni a listára?
Hasznos lehet napi rendszerességgel naplót is vezetni, hogy át lehessen tekinteni a
felépülési folyamatot, és nyomon követhetőek legyenek a visszaesésre figyelmeztető jelek. A

110
napló segítségével jól érzékelhető a felépülés során elért fejlődés. Ez azért különösen fontos,
mert a felépülés során az alapvető cél maga a fejlődés, és nem a tökéletesség. Ugyanakkor a
visszaesésre figyelmeztető jelek ismerete önmagában nem feltétlenül jelent segítséget, mivel a
figyelmeztető jelek gyakran a tudatalattiban alakulnak ki, így az ember nem észleli őket. A
leltár segítségével azonban napi rendszerességgel tudatosan áttekinthető, hogy mik történnek
az emberrel. A naponta kétszer (reggel és este) elkészített leltár így lehetővé teszi a
figyelmeztető jelek korai stádiumban való tudatosítását, és ezáltal lehetőséget kínál az
embernek arra, hogy megfékezze a tüneteket, és ura maradjon a helyzetnek.

7. FELÉPÜLÉSI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATA: Felül kell vizsgálnom az

aktuális felépülési programomat, hogy biztos lehessek abban, hogy az valóban
segítséget jelent számomra a figyelmeztető jelekkel való megbirkózásban.

7. Felépülési program felülvizsgálata: A felépülés és a visszaesés ugyanannak az éremnek a

két oldala. Ebből az következik, hogy ha valaki nincs felépülőben, akkor fenn áll a visszaesés
veszélye. A visszaesés megelőzéséhez tehát minden esetben megfelelő felépülési programra
van szükség. Ennek a programnak a tökéletesítésében segítséget jelenthet az olvasó számára
az alábbi kérdések megválaszolása.
Bevált-e a korábbi felépülési programom?
Milyen módon lehetne fejleszteni a programot?
Beismerem-e, hogy függő vagyok, és képes vagyok-e kézben tartani a függőség
tüneteit?
Kellő figyelmet fordítok-e az egészségügyi szükségleteimről való gondoskodásra?
Megteszek-e minden szükséges lépést a felépülés érdekében?
Az embernek meg kell tanulnia minden nap kihívások elé állítania önmagát. Ezért –
figyelembe véve, hogy mi az, ami bevált az adott személy számára, és mi az, ami nem –
mindig meg kell próbálkozni egy új felépülési program kialakításával, mert minden esetben
bizonyosnak kell lenni afelől, hogy a programban valóban szerepelnek olyan eszközök,
amelyek segítségével meg lehet birkózni minden egyes felismert problémával, tünettel vagy
figyelmeztető jellel.

8. FONTOS SZEMÉLYEK BEVONÁSA: Meg kell kérnem másokat arra, hogy

segítsenek józannak maradnom azáltal, hogy meghallgatják, amit a figyelmeztető

111
 jelekkel kapcsolatban mondok nekik, illetve olymódon, hogy visszajelzésekkel
szolgálnak számomra, ha azt észlelik, hogy kialakulóban vannak a figyelmeztető
jelek.

8. Fontos személyek bevonása: Másoktól elszigetelődve senki sem képes felépülni. A teljes
felépülés megvalósításához különböző emberek segítségére és támogatására van szükség.
Ezek az emberek egyben a visszaesés-megelőző terv sikerességének biztosítékai is. A
visszaesés folyamata ugyanis gyakran tudat alatt megy végbe, és a napi leltár ellenére
előfordulhat, hogy az érintett személy nem észleli, hogy valójában mi is történik. Ezért fontos
másokat bevonni a visszaesés megelőzését célzó tervezésbe. A családtagok, a munkatársak és
az AA-gyűléseken részt vevő csoporttársak rendkívül hasznos segítséget jelenthetnek a
figyelmeztető jelek felismerésében, lehetővé téve ezzel a megfelelő intézkedések időben
történő foganatosítását.
Ahhoz, hogy mások segíteni tudjanak a betegen, fontos, hogy ismerjék az illető egyéni
figyelmeztető jeleit, és kellő törődést tanúsítsanak iránta ahhoz, hogy hajlandóak legyenek
szólni neki, ha észlelik a jeleket. Ezért fontos, hogy az érintett személy egyrészt rendszeres
kapcsolatban álljon ezekkel az emberekkel (és ezzel lehetővé tegye számukra a problémák
észlelését), másrészt valóban meghallja, amit mondanak neki, és aszerint tegye is meg a
megfelelő lépéseket. A visszaesés megelőzését célzó munkába tehát elsősorban olyan
embereket kell bevonni, akikhez kötődik az érintett személy, így ezek lehetnek családtagok,
segítő szándékú munkaadók, közeli barátok, az AA-programban tevékenykedő barátok vagy
az illető szponzora.
Első lépésként listát kell készíteni azokról a személyekről, akikkel napi kapcsolatban
áll az ember. Erről a listáról azután ki kell választani azokat a személyeket, akikről a beteg
úgy gondolja, hogy jelentős segítséget nyújthatnak számára a józanság fenntartásában és a
visszaesés elkerülésében. (Ezek az emberek alkotják majd az ún. intervenciós hálózatot.) Ezt
követően fel kell idézni, hogy a kiválasztott személyek a múltban hogyan jártak el a
felépülőben lévővel szemben, amikor jelentkeztek a visszaesés tünetei, továbbá el kell
dönteni, hogy ezzel tényelegesen segítették-e a józanság megőrzését. Ezenkívül azt is meg
kell vizsgálni, hogy az érintett személyek mit tehettek volna annak érdekében, hogy még
jobban elősegítsék a felépülést. Végül minden egyes személy esetében külön meg kell
határozni azt, hogy a jövőben – cselekvés szintjén – mit vár el tőlük a felépülőben lévő beteg,
amikor legközelebb felismerik a visszaesésre utaló tüneteket.

112
 Második lépésként össze kell hívni ezeket az embereket egy csoportos találkozóra,
melynek keretében egyrészt el kell magyarázni számukra az egyéni figyelmeztető jelekkel
kapcsolatos tudnivalókat, másrészt – egyénenként – egy olyan szerződést kell kötni velük,
amely arról rendelkezik, hogy mi a segítséget nyújtó személy teendője a visszaesés tüneteinek
felismerésekor, valamint akkor, ha a felépülőben lévő személy ismét fogyasztani kezd. A
szerződésnek továbbá arra vonatkozóan is kell rendelkezéseket tartalmaznia, hogy a
felépülőben lévő mit kíván a segítséget nyújtóktól – illetve azok mit hajlandók megtenni –
abban az esetben, ha az illető ismételten a tagadás eszközével él, és ezért képtelen felismerni,
hogy problémája van.
Harmadik lépésként a felépülőben lévő személynek és az intervenciós hálózat
tagjainak helyzetgyakorlatok formájában el kell játszaniuk, hogy a szóban forgó beteg a
lehető legrosszabb állapotban van, jelentkeznek a figyelmeztető jelek, de az illető nem
hajlandó beismerni azok meglétét. Ilyenkor lehetőséget kell kínálni a segítőknek arra, hogy
elpróbálják, hogyan segítenének a felépülőben lévőnek a visszaesési folyamat
megfékezésében.
Végül minden esetben ügyelni kell arra, hogy az intervenciós hálózat tagjainak
valóban lehetősége legyen szerepet vállalni a felépülésben. Így arra kell ösztönözni őket, hogy
támogassák a felépülési program megvalósítását, és egyben tagadják meg a támogatást
minden olyan lépéstől, amely a visszaesésre figyelmeztető tünetek kialakulását elősegítheti.
Ezenfelül fontos megjegyezni, hogy a családtagok szintén felépülőben lévő személyeknek
tekintendők, következésképpen el kell fogadni az ő egyéni szükségleteik jogosultságát is,
továbbá kötelezettséget kell vállalni az ő felépülésük támogatása mellett is.

9. UTÓKÖVETÉS ÉS MEGERŐSÍTÉS: Ahogy a felépülés során fejlődöm és

változom, rendszeres időközönként felül kell vizsgálnom a visszaesés-megelőző
tervemet.

9. Utókövetés és megerősítés: A szenvedélybetegség soha nem múlik el végérvényesen. A

függőség egy életen át fennálló krónikus betegség. A felépülésre való törekvés tehát szerves
része a beteg életvitelének. Ugyanakkor tudjuk, hogy a felépüléshez nélkülözhetetlen a
visszaesés-megelőző tervezés, következésképpen a tervezés is az életvitel részéve válik,
vagyis a felépülést szolgáló folyamat minden egyes elemét meghatározza. Ezért a visszaesés-
megelőző tervnek minden esetben összeegyeztethetőnek kell lennie a józanság fenntartását

113
elősegítő AA-gyűléseken és az egyéb támogató csoportokban zajló munkával, valamint a
felépülőben lévő személy és családja saját kezelési programjával.
A visszaesés megelőzését célzó tevékenységeket minden esetben addig kell
gyakorolni, amíg megszokássá nem válnak. Mivel azonban az ember megszokásai rabja, a
szabadságot egyedül az jelenti számára, hogy lehetősége van körültekintően megválasztani
saját szokásait. A felépülőben lévő beteg esetében a helyes választást a rendszeres életvitel
melletti elkötelezettség jelenti, hiszen a szabadság lehetősége számára a rendszerességben
rejlik – tudniillik kizárólag egy megszokássá váló strukturált „józanságprogram” segítségével
lehet felszabadulni a függőség rabsága alól.
Mindezeket figyelembe véve, a felépülőben lévő személynek hajlandónak kell lennie
egyrészt arra, hogy visszaesés-megelőző terveit rendszeres időközönként felülvizsgálja, és
naprakész állapotba hozza, másrészt arra, hogy mindenkor törekedjen a józanságot
veszélyeztető új problémák felismerésére. Éppen ezért, mint már említettük, a visszaesés-
megelőző tervezésnek a felépülési folyamat szerves részéve kell válnia. Ez ugyanis a
józansággal párosuló kellemes élet élvezésének lehetősége mellett egyfajta bizonyosságot
kínál a felépülőben lévő beteg számára, mivel arról tanúskodik, hogy az illető érti a visszaesés
folyamatát, képes felismerni a figyelmeztető jeleket, valamint rendelkezik egy olyan
cselekvési tervvel, melynek segítségével szükség esetén képes megakadályozni a
figyelmeztető jelek kialakulását.

114
 IX.
A CSALÁD SZEREPE A VISSZAESÉSBEN ÉS ANNAK KEZELÉSÉBEN

A szenvedélybetegséget a családok szempontjából vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a

legtöbb esetben az első családtag, aki igénybe kívánja venni a kezelést, maga a
szenvedélybeteg. A család többi tagja pedig rendszerint azért vállal szerepet a kezelésben,
mert segíteni szeretne a betegnek a józan élet kialakításában. Ugyanakkor előfordulhat az is,
hogy bizonyos családtagok nem hajlandók elfogadni, hogy maga a család is speciális kezelést
igénylő problémákkal küszködik. Ők azok, akik nem szívesen vállalnak szerepet a bajba
került család életében, és minden személyes és családi problémáért a függőségben szenvedő
családtagot teszik felelőssé. Az ilyen családtagoknak általában irreális elképzeléseik vannak
azzal kapcsolatban, hogy az absztinencia mennyit javíthat a család helyzetén. Amikor viszont
ezek az elképzelések nem válnak valóra, a kudarcért a beteget okolják, még abban az esetben
is, ha az illető sikereket ér el a felépülési program teljesítésében. Ez a fajta hozzáállás és
magatartás azonban olymértékben megnehezítheti a beteg számára a felépülést, hogy a
kialakult helyzet bizonyos esetekben visszaeséshez is vezethet.
Általánosságban azonban a családtagok erős szövetségest jelenthetnek a
szenvedélybeteg számára a visszaesés megelőzésében. (81) A visszaesés-megelőző tervezés
ugyanis a család ösztönző erejére épít a józanság elősegítésében. Ahogy azonban az egyes
családtagok egyre inkább kiveszik a részüket a tervezési folyamattal kapcsolatos feladatokból,
egyre nagyobb teret kap az ún. társfüggőség, valamint annak a családi visszaesésben betöltött
szerepe. Ilyenkor fontos, hogy a családtagok egyrészt segítséget kapjanak abban, hogy
felismerjék társfüggőségüket, másrészt maguk is tevékenyen hozzájáruljanak saját
kezelésükhöz. A függőség tehát az egész családot érintő betegség, éppen ezért minden egyes
családtagnak alá kell vetnie magát a kezelésnek (amire a szenvedélybeteg esetében a függőség
miatt van szükség, a többi családtag esetében pedig a társfüggőség miatt).
A szakirodalomban a „társfüggőség” kifejezés olykor kizárólag a szenvedélybeteg
házastársára utal, míg a többi családtag esetében más kifejezéseket használnak. Ebben a
könyvben viszont a „TÁRSFÜGGŐ” KIFEJEZÉS MINDEN OLYAN EMBERRE
VONATKOZIK, AKINEK AZ ÉLETE IRÁNYÍTHATATLANNÁ VÁLT ANNAK
KÖVETKEZTÉBEN, HOGY EGY SZENVEDÉLYBETEGGEL ELKÖTELEZETTSÉGEN
ALAPULÓ TÁRSAS KAPCSOLATBAN ÉL.
A társfüggőség egy pontosan körülírható krónikus tünetegyüttes, melynek lefolyása jól
megjósolható. Társfüggőségről általában akkor beszélünk, amikor a szenvedélybeteggel

115
elkötelezettségen alapuló társas kapcsolatban élő személy megkísérli kordában tartani társa
ivással és drogfogyasztással összefüggő szokásait és viselkedését (amit valójában nem áll
módjában befolyásolni), emiatt viszont elveszíti önuralmát (amit viszont tudna befolyásolni),
és élete irányíthatatlanná válik.

Ha valaki azt próbálja irányítani,

ami felett nincs hatalma,
elveszíti az irányítást afelett,
ami felett viszont lenne.

A szenvedélybeteggel való együttélésből fakadó stressz kedvezőtlen hatásaihoz való

alkalmazkodás, illetve azok ellensúlyozásának kísérlete következtében a társfüggőségben
szenvedő személy rendszerint fizikai, pszichés és szociális tüneteket is mutat. Ahogy a
társfüggőség kialakulása során a stresszel összefüggő tünetek egyrészt megszokottá, másrészt
önmegerősítővé válnak, a társfüggősség egyes tünetei automatikusan egyéb tünetek
kialakulását okozzák. Végül a társfüggőség függetlenedik attól a szenvedélybetegségtől,
amely azt eredetileg kiváltotta, és tünetei akkor is fennmaradhatnak, ha az alkoholista társ már
józan vagy belép egy AA-csoportba, vagy ha a társfüggő személlyel való kapcsolata
megszakad.
A társfüggőség kórfolyamata az alábbiakban ismertetett három szakaszra tagolható.

Korai szakasz: Szokásos problémamegoldás, alkalmazkodási kísérlet

A családok természetes reakciója a fájdalommal, a válsághelyzetekkel és az egyes
családtagok rendellenes magatartásával szemben általában a fájdalom enyhítésére, a válság
csillapítására, valamint az érintett családtag segítésére irányuló törekvésben nyilvánul meg, és
célja elsősorban a család megóvása. Ezek a válaszreakciók azonban nem javíthatnak a
helyzeten, ha a problémát a függőség jelenti, mivel éppen azoktól a fájdalmas tapasztalatoktól
óvják meg a családban élő szenvedélybeteget, amelyek ráébreszthetnék az illetőt arra, hogy a
függőség problémákat szül. Ebben a szakaszban tehát a társfüggőség nem más, mint a
szenvedélybetegség tüneteire való reagálás – egy természetes reakció egy természetellenes
helyzetre.

Középső szakasz: Megszokássá váló önpusztító reakciók

116
 Amikor a stressz- és krízishelyzetekkel szembeni kulturálisan meghatározott reakciók
nem hoznak enyhülést a családban kialakult függőség okozta fájdalomra, a családtagokat ez
egyszerűen arra ösztönzi, hogy még jobban próbálkozzanak. Ilyenkor ugyanazokat a
módszereket alkalmazzák, csak gyakrabban, merevebben és egyre kétségbeesettebb módon,
vagyis segítségükkel próbálják még inkább támogatni és oltalmazni a beteget. Amikor
azonban átvállalják a szenvedélybeteg feladatait, nem tudatosul bennünk, hogy ezzel csak
még felelőtlenebbé teszik az illetőt.
Ahogy a várt javulás helyett a helyzet fokozatosan romlik, a sikertelenség érzése
következtében egyre intenzívebben jelentkeznek az említett reakciók, és a családtagokat egyre
inkább elönti a frusztráció, a szorongás és a bűntudat érzése, ami gyakran önvádaskodással,
csökkent önértékeléssel és önpusztító magatartással is párosul. A függőségre és annak
kézbentartására koncentrálva a családtagok végül elszigetelődnek környezetüktől, és – idő
híján – a problémán kívül másra nem is igazán szentelnek figyelmet, ezért előbb-utóbb
elveszítik a kapcsolatot a külvilággal.

Krónikus szakasz: Családi összeomlás és stresszes elfajulás

A függőséggel szembeni állandó és megszokott reakciók körkörösen ismétlődő
önpusztító magatartást eredményeznek a családban. Ezek az önmegerősítő magatartásformák
végül függetlenednek a szenvedélybetegségtől, és a függőség tüneteinek elmúlásával is
fennmaradnak.
Ekkor már egyértelmű, hogy a családtagok őszinte, segítő törekvésük ellenére
kudarcot vallottak. Az ebből fakadó szomorúság és bűntudat zavart és káoszt szül, ami
egyúttal a rendellenes magatartás megfékezésére való képesség hiányának felismerésével jár.
Ebben a szakaszban tehát a társfüggő személy már nem ura gondolatainak és magatartásának,
és ez az állapot a függőség meglététől függetlenül fennáll.
A társfüggőséggel összefüggő elfajulás bio-psziho-szociális. Ez egyrészt abban
nyilvánul meg, hogy az ivás és az azzal párosuló magatartás kontrollálására tett kísérletek
sikertelensége oly mértékben fokozzák a krónikus stresszt, hogy az a stresszel összefüggő
betegségek (úm. migrénes fejfájás, fekély, magas vérnyomás) kialakulásához vezethet,
továbbá idegösszeroppanást és különböző érzelmi betegségeket is okozhat. A
kontrollálhatatlan viselkedéssel párosuló, függőség köré szervezett életvitel emellett az élet
minden egyes területére hatást gyakorol, még azokra is, amelyek látszólag nem függenek
össze a szenvedélybetegséggel. Így beszélhetünk szociális elfajulásról is, amit az vált ki, hogy
a szenvedélybetegségre való folyamatos összpontosítás akadályozza a társas kapcsolatok

117
ápolását. Hasonlóképpen létezik spirituális elfajulás is, amely abból fakad, hogy a problémára
való összpontosítás oly mértékben átszövi az érintettek egész életét, hogy azon kívül semmi
más nem lehet az érdeklődés tárgya, főleg nem az élet magasztosabb értelmének keresésével
összefüggő kérdések és szükségletek.
A fentiekből következik, hogy a társfüggőségből való felépüléshez el kell sajátítani a
függőség tüneteinek elfogadásához és az azoktól való függetlenedéshez szükséges
képességeket, továbbá meg kell tanulni, hogy hogyan lehet a társfüggőség tüneteit kézben
tartani. Emellett az embernek tudni kell saját szükségleteire és személyes fejlődésére
összpontosítania, illetve önbecsülésre szert tennie. Ez egyben a megfelelő magatartásformák
kiválasztásának képességét, valamint az ember önmaga feletti uralmának meglétét is
feltételezi.
Mivel a függőséghez hasonlóan krónikus betegségnek tekinthető, a társfüggőség
esetében is fennáll a visszaesés veszélye, még ha a társfüggőségben szenvedő személy
visszaesését nehezebb is felismerni. Folyamatos felépülési program, illetve az egyén
önmagával való megfelelő törődésének hiányában, a korábban kontrolláltnak vélt
nemkívánatos viselkedés és érzések ismét szabad teret kaphatnak. Ilyenkor az élet
irányíthatatlanná válik, és a társfüggőségben szenvedő személy elindul a visszaesés útján.

VISSZAESÉSRE FIGYELMEZTETŐ JELEK A TÁRSFÜGGŐSÉG ESETÉBEN

Tanácsadók felépülőben lévő családtagok körében végzett megfigyelései alapján
elkészült a társfüggőségben szenvedő házastársakra vonatkozó figyelmeztető jeleket listája,
melyet az alábbiakban ismertetünk. (90)*

1. Napi rutin helyzetfüggő felborulása: Az érintett házastársat a napi rutinból kizökkenti

egy átmeneti helyzet vagy esemény (pl. betegség, gyermek programja, ünnep, nyaralás stb.),
amelynek lezárulását követően az illető már nem képes maradéktalanul ellátni a felépülési
programja részét képező tevékenységeket.

2. Öngondoskodás hiánya: A házastárs elhanyagolja külsejét, és felhagy azokkal az apró

szokásokkal, amelyeket korábban kizárólag kedvtelésből végzett. Ilyenkor az elsődleges
szempont minden esetben a másokról való gondoskodás, miközben az illető az önmagával
való törődést csupán másod- vagy harmadrangú kérdésnek tekinti.

*
A lista összeállításában nyújtott segítségéért szeretnénk köszönetet mondani Jan Smithnek.

118
3. Korlátok szabására és hatékony fenntartására való képesség hiánya: A házastárs
problémákat tapasztal a gyerekek magatartásával kapcsolatban. A korlátok szabásában viszont
vagy túl engedékeny, vagy túl szigorú, így a korlátozás csak még több fegyelmezési gondot
szül.

4. Konstruktív tervezésre való képesség hiánya: A házastárs úgy érzi, csakúgy elárasztják a
különböző teendők, így összezavarodik. Ahelyett, hogy eldöntené, mi számít fontosnak, és azt
elvégezné, a reakciója az, hogy minden esetben az első felmerülő teendőt végzi el, míg a
fontosabb feladatokat ellátatlanul hagyja.

5. Határozatlanság: A házastárs egyre kevésbé képes meghozni a hétköznapi döntéseket.

6. Kényszercselekvések: Bizonyos időszakokban a házastárs erős késztetést érez arra, hogy

még jobban segítsen, mivel amit addig tett, nem tűnik számára elegendőnek.

7. Fáradtság vagy pihenéshiány: A házastárs képtelen annyit aludni, hogy kipihentnek

érezhetné magát, továbbá rendszertelenül alszik.

8. Oktalan neheztelés kiújulása: A házastárs azt tapasztalja, hogy gondolatban egyre

gyakrabban felidézi azoknak az embereknek vagy eseményeknek az emlékét, akik/amik
fájdalmat okoztak neki, haragot váltottak ki belőle, vagy egyszerűen felzaklatták. Az emlékek
felidézésével újból átéli a régi érzéseket, és ez neheztelést vált ki belőle az érintettek iránt.

9. Emberek és helyzetek irányítására való igény kiújulása: Ahogy a társfüggőségben

szenvedő személy úgy érzi, egyre kevésbé uralja saját életét, megpróbálkozik más emberek és
különböző helyzetek irányításával és manipulálásával. Ennek a leplezetlen törekvésének a fő
célpontja általában (de nem szükségszerűen) a szenvedélybeteg.

10. Védekező magatartás: A társfüggőségben szenvedő személy nem feltétlenül tartja

helyesnek saját tetteit, azonban ha provokálják, feldühödve és éles hangon próbálja igazolni
cselekedeteit.

119
11. Önsajnálat: A társfüggőségben szenvedő személy sokat rágódik aktuális és múltbéli
problémáin, így egyúttal fel is nagyítja azokat. Ilyenkor gyakran teszi fel magának a kérdést:
„Miért pont mindig velem történnek ilyen dolgok?”

12. Túlköltekezés, anyagiak miatti aggódás: Noha a házastárs állandóan aggódik a család
anyagi helyzete miatt, néha ösztönösen kiköltekezik, csak hogy jobban érezze magát. Ilyenkor
meg van győződve arról, hogy megérdemli, amit vásárolt, ugyanakkor bűntudata van, és még
inkább azt érzi, hogy csapdába esett.

13. Táplálkozási zavarok: A házastárs oly mértékben elveszíti az étvágyát, hogy kedvenc
ételeit sem kívánja. Máskor viszont túl sokat eszik (attól függetlenül, hogy éhes-e vagy sem),
csak hogy jobban érezze magát. Ez a túlzásba vitt evés azonban egyáltalán nem kielégítő
számára, vagy ha mégis, általában csak rövid ideig.

14. Bűnbakkeresés: A házastárs egyre inkább hajlamos más embereket és helyzeteket okolni
azért, ami történik, és rosszkedvének okát szintén másokban keresi.

15. Félelem és általános szorongás kiújulása: A házastárs életében egyre gyakrabban

fordulnak elő olyan időszakok, amikor ideges. Félelmet vagy szorongást kezdenek kiváltani
belőle olyan helyzetek, amelyek korábban nem fejtettek ki ilyen hatást, és az illető nem
mindig van tisztában az idegesség okával.

16. Felsőbb hatalomba vetett hit elvesztése: A házastárs kezdi elveszíteni a felsőbb
hatalomba vetett hitét, bármit is jelentsen számára az a hatalom. Egyre inkább önmagára
hagyatkozik, vagy a függőségben szenvedő személyhez fordul, hogy erőt merítsen belőle, és
kérdéseire megtalálja a válaszokat.

17. Az alkoholbetegek hozzátartozói számára szervezett csoportgyűléseken (Al-Anon)

való részvétel ritkábbá válása: Változás áll be a házastárs csoportgyűléseken való
részvételének rendszerességben. Előfordulhat, hogy az illető egyre kevesebb gyűlésen vesz
részt, azzal az indokkal, hogy nincs rá ideje, vagy hogy a gyűlések nem segítenek, és ezért
nem is szükségesek számára.

120
18. Fokozott gondolatáramlás: A házastárs úgy érzi, mintha egy gyors futószalagon kellene
haladnia. Noha megpróbál lassítani, fejében továbbra is ott cikáznak a számtalan elvégezetlen
teendővel és megoldatlan problémával kapcsolatos gondolatok.

19. Logikus gondolatmenet kialakítására való képesség hiánya: A házastárs megpróbál

megoldást találni a különböző problémákra, azonban kudarcot vall olyan tényezők miatt,
amelyekkel általában nehézségek nélkül képes megbirkózni. Úgy érzi, mintha nem fogna az
agya, és lehetetlen lenne megérteni a világ dolgait, következésképpen elárasztja a
tehetetlenség és frusztráltság érzése.

20. Zavarodottság: A házastárs tisztában van azzal, hogy egyszerre több érzés tartja őt
hatalmában, azonban képtelen rájönni, hogy pontosan hol is a hiba.

21. Alvászavarok: Egyre jellemzőbbé válik az álmatlanság, és egyre rendszertelenebbé az

alvás. Minél többet próbál aludni a házastárs, annál kevesebbet tud, és ha sikerül is elaludnia,
az alvás nem pihentető számára. Reggelente tehát nem érzi magát kipihentnek, és fáradtnak
tűnik.

22. Mesterséges érzelmek: A társfüggőségben szenvedő személy úgy éli meg az érzéseket,
hogy nem ismeri azok okát. Előfordul például, hogy néha minden ok nélkül elérzékenyül.

23. Viselkedéskontroll elvesztése: A társfüggőségben szenvedő személy gyakran dühbe

gurul, főleg a szenvedélybeteg házastárs és/vagy a gyerekek társaságában. A kontrollvesztés
többek között a gyermekek túlzott büntetésében, a beteggel való kiabálásban, illetve
megütésében, vagy tárgyak dobálásban nyilvánulhat meg.

24. Kontrollálhatatlan hangulatingadozások: A társfüggőségben szenvedő személy

hangulatában váratlanul állnak be különböző, rendszerint drámai változások. Többé nem
létezik mérsékelt, csak határtalan boldogság vagy szomorúság.

25. Támogató kapcsolati háló fenntartására való képesség hiánya: A társfüggőségben

szenvedő személy egyre ritkábban fordul barátaihoz és családjához segítségéért. Először
elutasítja az ebédmeghívásokat, majd távol marad a családi összejövetelektől, végül már nem
hív fel és nem hív vissza senkit.

121
26. Magány és elszigeteltség érzése: A társfüggőségben szenvedő személy egyre több időt
tölt egyedül. Erre általában ésszerű magyarázattal szolgál: elfoglaltság, gyerekek, iskola,
munka stb., és ahelyett, hogy megpróbálna megbirkózni a magánnyal, a mindennapokban
egyre megrögzöttebben és ösztönösebben cselekszik. Elszigetelődését azzal indokolja, hogy
meg van győződve arról, hogy senki sem érti a helyzetét, és senki sem törődik vele.

27. Csőlátás: Beszédtémától és helyzettől függetlenül, a társfüggőségben szenvedő személy

minden esetben csakis a saját véleményét és döntéseit tartja szem előtt, és – szűklátókörűen –
nem képes mások nézőpontját elfogadni.

28. Ismételt szorongás és pánikrohamok: A társfüggőségben szenvedő személyre látszólag

minden ok nélkül hullámokban tör rá a szorongás. Mivel a jelenség okával nincs tisztában,
félelem tölti el. Ez az érzés annyira felfokozódhat, hogy az illető félni kezd magától a
félelemtől.

29. Egészségügyi problémák: Különböző egészségügyi problémák jelentkeznek, úm.

fejfájás, migrén, hasfájás, mellkasi fájdalom, kiütés, allergia stb.

30. Gyógyszer- vagy alkoholfogyasztás a helyzettel való megbirkózás céljából: A fizikai

és érzelmi fájdalomtól kétségbeesetten menekülést keresve a társfüggőségben szenvedő
személy elkezd inni, vagy drogot, illetve receptre kapható gyógyszereket fogyasztani, ami
átmeneti enyhülést hoz az egyre szaporodó gondokra.

31. Támogató csoportok gyűlésein és a terápiás üléseken való részvétel teljes

beszüntetése: A társfüggőségben szenvedő személy különböző okokból kifolyólag egyáltalán
nem jár a támogató csoport gyűléseire vagy terápiára, vagy egyikre sem. (A lehetséges okok:
gyűlések szükségességének megkérdőjelezése, bénító félelem, neheztelés stb.)

32. Önpusztító magatartás megváltoztatására való képesség hiánya: Habár a

társfüggőségben szenvedő személy felismeri, hogy árt magának azzal, amit tesz, mégsem érez
késztetést arra, hogy változtasson magatartásán.

122
33. Közönyös hozzáállás: A társfüggőségben szenvedő személy számára könnyebb azt
mondani, hogy „Engem nem érdekel!”, mint beismerni azt, hogy nem ura saját
cselekedeteinek. Önbecsülése megőrzése érdekében tehát az illető ésszerű érvekkel próbálja
elfogadtatni magával az előbbi hozzáállást. Ennek eredményeképpen értékrendjében
fokozatosan változás áll be, és azok a dolgok, amelyeket korábban fontosnak tartott, egyre
inkább hanyagolhatóak lesznek számára.

34. Napi rutin teljes felborulása: A társfüggőségben szenvedő személy nem hiszi el, hogy a
rendezett élet megvalósítható. Elfelejt megjelenni a megbeszélt időpontokban, nem képes
rendszeres időközönként étkezni, képtelen időben lefeküdni vagy felkelni, továbbá nem tudja
ellátni egyéb hétköznapi teendőit.

35. Kétségbeesés és az öngyilkosság gondolata: A társfüggőségben szenvedő személy kezdi

azt érezni, hogy helyzete kilátástalan. Úgy érzi, mindössze három lehetőség maradt számára:
elmezavar, gyógyszerrel és/vagy alkohollal előidézett kábulat, vagy öngyilkosság.

36. Súlyos fizikai összeomlás: A testi tünetek annyira súlyos működési zavarokat váltanak ki,
hogy a társfüggőségben szenvedő személynek orvosi ellátásra van szüksége. (A zavarok
lehetnek: fekély, migrén, szívbántalom, szívdobogásérzés stb.)

37. Súlyos érzelmi összeomlás: Mivel látszólag mindent megtett annak érdekében, hogy
megbirkózzon a helyzettel, a társfüggőségben szenvedő személy az állandó kudarcélmény
következtében nem lát semmilyen módot arra, hogy megállja helyét az életben. Ezen a ponton
az illető olyannyira levert, ellenséges és nyugtalan, hogy teljes mértékben elveszíti önuralmát.

VISSZAESÉS-MEGELŐZÉS A CSALÁDBAN
A családtagok minden esetben maguk felelősek saját felépülésükért, és egyikük sem
épülhet fel a másik helyett. Ugyanakkor a visszaesés lehetősége szempontjából a függőség és
a társfüggőség tünetei kölcsönhatásban állnak egymással: ha például egy alkoholista már nem
iszik, és nincsenek is az ivással összefüggő tünetei, a posztakut elvonás tünetei akkor is
hatással vannak a társfüggőség állapotára, és viszont. Emellett mind a posztakut elvonás,
mind a társfüggőség tünetei érzékenyek a stresszre, vagyis a stressz felerősíti a tüneteket,
miközben a tünetek is fokozzák a stresszt. Ennek eredményeképpen a függőségben és a
társfüggőségben szenvedő két személy egy olyan stresszgeneráló csapatot alkot, melynek

123
működése egyrészt megnehezíti a felépülést, másrészt fokozza a visszaesés kockázatát
anélkül, hogy az érintettek ezzel tisztában lennének.
Kérdés tehát, hogy mit tehetnek a családtagok annak érdekében, hogy csökkentsék a
visszaesés kockázatát (a függőséggel és a társfüggősséggel összefüggésben egyaránt). Először
is ismeretekre kell szert tenniük a betegséggel, a felépüléssel, valamint az ezekkel együtt járó
tünetekkel kapcsolatban. Másodszor el kell fogadniuk azt a tényt, hogy a posztakut elvonás
tünetei a betegség józansággal összefüggő tünetei, és nem jellembeli hiányosságokról, érzelmi
zavarokról vagy elmebetegségről tanúskodnak. Ugyanakkor fel kell ismerniük, és el kell
fogadniuk a társfüggőség tüneteit is, továbbá saját felépülési tervükön dolgozva részt kell
venniük az AA-gyűléseken és/vagy az egyéni terápiás foglalkozásokon.
A fentiekkel összefüggésben a visszaesés-megelőző tervezéssel kapcsolatos különböző
kezelőprogramok keretében szerzett klinikai tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy a
családtagok erős szövetségest jelenthetnek a függőségben szenvedő személy számára a
visszaesés elleni harcban. 1980-ban a visszaesés-megelőző tervezés gyakorlatában jelentős
változások mentek végbe, melyek részeként a folyamatba el kezdték bevonni a beteg házas-
vagy élettársát is. Habár ez jelentős mértékben növelte a módszer hatékonyságát, a további
klinikai tapasztalatokkal újabb problémák kerültek a felszínre, ti. sok családtag nem volt
hajlandó részt venni a visszaesés megelőzését célzó tervezésben, míg mások olyan módon
folytak bele a folyamatba, hogy az a szándékolt hatással éppen ellentétes hatással járt.
1983 óta a visszaesés-megelőző tervezés már nemcsak a szenvedélybeteg, hanem a
társfüggőségben szenvedő személy visszaesésének megelőzését is célozza. Ez az új
eljárásmód arra a motivációra épít, amelyet a család érez a szenvedélybetegségben szenvedő
családtag kijózanításával kapcsolatban. Ahogy a családtagok kiveszik a részüket a visszaesés
megelőzését célzó tervezésből, előtérbe kerül a társfüggőség, illetve annak a családi
visszaesésben betöltött szerepe. E tervezési folyamat során a családtagok is segítséget kapnak
saját társfüggőségük felismerésében, így tevékeny szerepet vállalhatnak saját kezelésükben.
Ebben az összefüggésben tehát a függőség egy olyan, az egész családot érintő betegség,
amely minden egyes családtagtól megkívánja, hogy kezelésnek vesse alá magát.
A fentiekből következik, hogy a függőséggel sújtott család minden egyes tagja
hajlamos olyan önpusztító magatartásformák alkalmazására, amelyek az önuralom
elvesztésével járnak. Az akut visszaesés tehát nemcsak a szenvedélybeteget, hanem a
társfüggőségben szenvedő családtagot is érintheti. Ennek megfelelően, ahogy a
szenvedélybeteg is súlyos problémákkal küszködhet annak ellenére, hogy nem fogyaszt
alkoholt vagy drogot, úgy a társfüggőségben szenvedő személy esetében is fennállhat a

124
rendellenes működés kialakulásának veszélye, még akkor is, ha a függőségben szenvedő
személy józan, illetve egy aktív felépülési program szerint él.
A családot tehát minden esetben meg kell óvni attól a stressztől, amelyet a felépülőben
lévő személy által tapasztalt posztakut elvonás tünetei kiválthatnak, továbbá minden
családtagot be kell vonni abba a tervezési folyamatba, melynek célja a felépülőben lévő
szenvedélybetegnek a társfüggőség tünetei által kiváltott stressztől való megóvása. Ezzel
összefüggésben fontos megjegyezni még, hogy a betegség kialakulása egyik családtag
esetében sem egyik napról a másikra történik, következésképpen a felépülés is sok időt vesz
igénybe. Ezért az egyes családtagoknak a saját visszaesésük megelőzését célzó tervezés
mellett, támogatást kell nyújtaniuk a felépülőben lévő szenvedélybeteg visszaesés-megelőző
terveinek kidolgozásában is.
A családi visszaesés-megelőző tervezés célja tehát: a felépülőben lévő
szenvedélybeteget érintő esetleges akut visszaesés megelőzése; a társfüggőségben szenvedő
családtagot érintő esetleges válság kialakulásának megelőzése; külön a szenvedélybeteg és
külön a társfüggőségben szenvedő személy számára szóló visszaesés-megelőző terv
kidolgozása; valamint az esetlegesen bekövetkező akut visszaesés meggátolását célzó korai
intervenciós terv kidolgozása külön a szenvedélybeteg és külön a társfüggőségben szenvedő
személy számára. A terv megvalósítása a józan szenvedélybeteg esetében a posztakut elvonás
tünetei által okozott problémák meggátolását, az alkoholt vagy drogot fogyasztó
szenvedélybeteg esetében az ismételt fogyasztás által kiváltott problémák felszámolását, míg
a társfüggőségben szenvedő személy esetében a társfüggőségi krízis megakadályozását
jelenti. Emellett a családnak egy tanácsadó segítségével ki kell dolgoznia egy közös
visszaesés-megelőző tervet, amely lehetőséget biztosít a családtagoknak arra, hogy segítsék
egymást a felépülésben, és hogy beavatkozhassanak, ha jelentkeznek a visszaesésre
figyelmeztető különböző tünetek.
A családi visszaesés megelőzését célzó tervezési folyamat az alábbi tizenkét lépésből
áll.

1. Stabilizáció: A visszaesés megelőzését célzó tervezési folyamat első lépése a

szenvedélybeteg és a társfüggőségben szenvedő személy állapotának stabilizálása. A
függőségben szenvedő egyén állapotát detoxikálás vagy a posztakut elvonás tüneteinek
kezelése útján kell stabilizálni, míg a társfüggősségben szenvedő házastárs állapotának
stabilizálása a társfüggőségi krízis kezelésében, a függőségi krízishelyzetből való
kiemelésben, a reális szemléletmód helyreállításában, valamint a személyes erények

125
fejlesztésében áll. E célok megvalósítása érdekében az alkoholbetegek hozzátartozói számára
szervezett csoportgyűléseken való részvételre és szaktanácsadásra egyaránt szükség van.

2. Kiértékelés: A visszaesés-megelőző terv kidolgozását megelőzően minden esetben ki kell

értékelni a függőségben szenvedők, a társfüggőségben szenvedők és az egész család állapotát.
A kiértékelés részeként meg kell vizsgálni minden egyes családtag aktuális problémáit, a
személyes felépülési program beindítására való hajlandóságát és képességét, valamint a
családi felépülési programban való részvétel iránti hajlandóságát.

3. Az alkoholizmussal, társfüggőséggel és visszaeséssel kapcsolatos ismeretek

elsajátítása: A helytálló ismereteknél nincs hatékonyabb eszköz a felépülés elősegítésére. A
szenvedélybetegnek és családjának el kell sajátítania a szenvedélybetegséggel, a társfüggőség
állapotával, a kezeléssel és a visszaesés-megelőző tervezéssel kapcsolatos ismereteket. Az
ismeretszerzés legalkalmasabb színterét a több alkalommal megszervezésre kerülő családi
tanórák képezik. Ehhez társulnak az egyes családtagok részére felkínált külön csoportterápiás
programok. Ennek megfelelően a szenvedélybeteg a függőknek szervezett csoportba, a
társfüggőségben szenvedő személy a házastársak számára szervezett csoportba, a
társfüggőségben szenvedő gyermek pedig gyerekcsoportba jár. E csoportterápiás ülések
alkotják azt a közeget, ahol az egyes családtagok egyéni felépülése kezdetét veheti.

4. Figyelmeztetőjel-azonosítás: Mind a szenvedélybetegnek, mind a társfüggőségben

szenvedő személynek azonosítania kell azokat az egyéni figyelmeztető jeleket, amelyek adott
esetben rendellenes működésre utalnak. Erre a legalkalmasabb környezetet a csoportgyűlések
kínálják. A függőségben szenvedő egyén ugyanis könnyebben felismeri a visszaesésre
figyelmeztető jeleket, ha együttműködik más szenvedélybetegekkel, míg a társfüggőségben
szenvedő személy kezdetben más társfüggők társaságában képes leginkább azonosítani a
figyelmeztető jeleket. Emellett függők és társfüggők számára egyaránt hasznos segítséget
jelent az egyéni figyelmeztető jelek felismerésében, ha listát készítenek a visszaesésre
figyelmeztető jelekről.

5. Figyelmeztető jelek családi jóváhagyása: Miután minden egyes családtag elkészítette a

figyelmeztető jeleket tartalmazó egyéni listáját, majd saját csoportjában felülvizsgáltatta azt,
családi gyűlések megszervezésére kerül sor. Ezeken a gyűléseken a családtagok ismertetik
saját listájukat, megbeszélést folytatnak a figyelmeztető jelekkel kapcsolatban, és a többiek

126
részéről érkező visszajelzések formájában segítséget kapnak annak eldöntésében, hogy a jelek
elég konkrétak és könnyen észlelhetők-e. Ilyenkor a visszajelzések eredményeként új
figyelmeztető jelek is felkerülhetnek a listára. Ezenkívül fontos szempont, hogy – mivel az
akut visszaesést megelőző figyelmeztető jelekről minden családtag készít listát – a gyűléseken
nincs egyetlen kiemelten kezelt páciens sem, így mindenki egyenrangúnak számít. Ebben a
helyzetben a családtagok között tehát lényegében egyetértés van a tekintetben, hogy ilyen
vagy olyan módon mindegyikükre hatással van a szenvedélybetegség.

6. Családi visszaesés-megelőző terv: A családtagok megvizsgálják minden egyes családtag

figyelmeztető jeleit, valamint azt, hogy a múltban hogyan birkóztak meg közösen az adott
jelekkel, továbbá végiggondolják azt, hogy a jövőben milyen hatékony stratégiákat lehetne
alkalmazni az egyéni figyelmeztető jelek kezelésére. Ezenkívül felvázolásra kerülnek olyan
helyzetek is, amelyekről feltételezhető, hogy a jövőben esetleg kiváltják a figyelmeztető
jeleket. E beszélgetések során gyakran szerepjátékra és problémamegoldási gyakorlatokra is
sor kerül. Vannak azonban olyan problémák is, amelyekkel az egyes családtagoknak saját
terápiás csoportjuk gyűlésein is foglalkozniuk kell.

7. Leltárkészítési gyakorlat: Minden családtagot ki kell képezni arra, hogy hogyan kell
elkészíteni a reggeli (tervező) leltárt, valamint az esti (visszatekintő) leltárt. A leltárkészítés
során hangsúlyos szerephez jut az időbeosztás készítésére való képesség, a reális célok
kitűzésére való képesség, valamint a problémamegoldási készség.

8. Kommunikációs gyakorlat: A visszaesés-megelőző tervezés sikerességének előfeltétele a

családtagok közötti hatékony kommunikáció. Az egyes családokat ezért kiképezik arra, hogy
hogyan lehet gondoskodó és konstruktív módon visszajelzést adni és fogadni.

9. Felépülési program felülvizsgálata: Minden egyes családtagnak a többiek előtt be kell

számolnia saját felépülési programjáról. E feladat célja elsősorban annak felmérése, hogy az
érintett személy és a családtagok hogyan tudják megítélni, hogy az illető esetében sikeresnek
tekinthető-e a felépülés folyamata vagy sem. A megbeszélések során mindenkinek lehetősége
van kifejteni, hogy mire van szüksége a felépülés elősegítése érdekében, továbbá mindenki
beszámolhat a kezelés eredményeként elért fejlődésről.

127
10. Tagadásgátló terv: Mind a függőség, mind a társfüggőség olyan betegség, amely
tagadással jár. A tagadás rendszerint tudat alatti, így sem a szenvedélybeteg, sem a
társfüggőségben szenvedő személy nem tud róla. Éppen ezért fontos a tagadással már a
felépülési folyamat elején számolni. E célból minden egyes családtag esetében tisztázni kell,
hogy, mit tegyenek a többiek, ha az illető életében egyértelmű figyelmeztető jeleket
tapasztalnak, arról visszajelzéssel szolgálnak részére, ő viszont a visszajelzést figyelmen kívül
hagyva letagadja a jelek meglétét, illetve dühös és ingerült lesz. A kérdés tisztázásának
részeként a szóban forgó családtagnak konkrét javaslatokkal kell szolgálnia arra nézve, hogy
hogyan lehetne megoldani a tagadás kérdését. Tulajdonképpen ez a nyílt párbeszéd teremti
meg a beavatkozás lehetőségét arra az esetre, ha a tagadás a későbbiekben bekövetkezne.

11. Korai intervenciós terv visszaesés esetére: A visszaesés, vagyis a felépülés

folyamatában fellépő működési zavar mind a függőség, mind a társfüggőség esetében
bekövetkezhet. A felépülőben lévő szenvedélybeteg esetében visszaesést jelenthet az alkohol-
vagy drogfogyasztás, vagy az, ha az illető levert, szorongó, dühös és zaklatott lesz a józan
állapotban bekövetkező rendellenes működés miatt. A társfüggőségben szenvedő személy
esetében a visszaesés a normális működést gátló társfüggőségi válságállapot kiújulását jelenti.
Amikor a családtagok visszaesőben vannak, nem képesek uralmat gyakorolni gondolataik,
érzelmeik, ítélőképességük és viselkedésük felett, és a krízis felszámolására más családtagok
közvetlen segítségére van szükségük. Ugyanakkor a segítséget hajlamosak elutasítani, és
gyakran úgy tesznek, mintha nem kívánnák, hogy segítsenek rajtuk, miközben nagy
szükségük lenne a segítségre. Ezért van szükség arra, hogy a családtagokat tréning
formájában felkészítsék arra a beavatkozásra, amellyel a segítséget megtagadó embereken is
lehet segíteni. Ennek az intervenciós tréningnek köszönhetően gyökeresen csökkenthető a
családtagok körében előforduló visszaesés időtartama és súlyossága is.

12. Utókövetés és megerősítés: A függőség és a társfüggőség élethosszig tartó betegségek.

Habár tüneteik átmenetileg enyhülhetnek, teljesen megszüntetni nem lehet őket, és a
felépülési programban bekövetkező hibák és tévedések hatására kiújulhatnak. Éppen ezért
fontos, hogy a család egy folyamatos felépülési programot működtessen, melynek keretében a
családtagok AA-gyűléseken és Al-Anon (alkoholbetegek hozzátartozóinak önsegítő csoportja)
foglalkozásokon vesznek részt, továbbá rendszeres időközönként felkeresnek egy hivatásos
szaktanácsadót, hogy elvégeztessék a visszaesés megelőzését szolgáló különböző
vizsgálatokat.

128
 X.
A VISSZAESÉS-MEGELŐZŐ ÖNSEGÍTŐ CSOPORT

A visszaesés-megelőzés egy életforma, ami azt jelenti, hogy a visszaesésre

figyelmeztető tünetek felismerésének és megfékezésének mindennapos szokássá kell válnia.
Ugyanakkor más szokásokhoz hasonlóan a visszaesés megelőzését célzó szokásokat is nehéz
megőrizni, ezért a visszaesésre hajlamos emberek közül sokaknak segítségre van szüksége
ahhoz, hogy tartani tudják magukat a visszaesés-megelőző tervhez. Ezek az emberek
rendszerint azt tapasztalják, hogy számukra már az is segítséget jelent, ha lehetőségük van
találkozni más visszaesésre hajlamos emberekkel. Éppen ezért rendszeresen összejönnek
különböző csoportgyűlések keretében, hogy tájékozódjanak és megosszák egymással
visszaesés-megelőző terveiket.
Bizonyos szervezetek a visszaesés-megelőző önsegítő csoportok gyűléseit az AA-
gyűlések keretén belül tartják, míg máshol speciális AA-gyűléseket szerveznek visszaesésre
hajlamos alkoholisták számára (Golden Slippers). Vannak olyan AA-tagok is, akik a szokásos
AA-gyűléseken vitatják meg másokkal a visszaesés-megelőző tervezésben elért
eredményeiket. Ez azért nem jelent különösebb problémát, mert az ő esetükben a visszaesés-
megelőző tervezés rendszerint eleve részét képezi a 12 lépéses felépülési programnak. Ennek
ellenére van olyan AA-csoport, melynek tagjai nem szívesen foglalkoznak a visszaesés-
megelőzés kérdésével a szokásos AA-gyűlések keretén belül, mivel a visszaesés-megelőző
tervezés – még ha teljes mértékben összeegyeztethető is az AA elveivel – hivatalosan nem
szerepel az AA-programban, mert egyelőre sem a módszert sem az arról szóló szakirodalmat
(pl. jelen könyv) nem hagyták jóvá. Ennek következtében sok AA-gyűlésen nem
engedélyezett a visszaesés-megelőző tervezés módszereinek megvitatása.
A fenti okokból kifolyólag a felépülőben lévő szenvedélybetegek némelyike olyan
visszaesés-megelőző önsegítő csoportokat alapított, amelyek függetlenek az AA-tól és egyéb
12 lépéses csoportoktól, ugyanakkor együttműködnek velük. Az ilyen csoportok gyűlésein
részt vevők továbbra is ellátogatnak az AA-gyűlésekre is, így ezek a kiegészítő jellegű
önsegítő gyűlések egyszerűen csak lehetőséget kínálnak számukra arra, hogy konkrétan a
visszaesés megelőzésével kapcsolatos gondjaikra tudjanak összpontosítani.
A strukturált gyűlésrend szerint zajló visszaesés-megelőző önsegítő
csoportfoglalkozás célja a függőségben szenvedő és visszaesésre hajlamos egyének segítése
abban, hogy képesek legyenek felismerni a visszaesésre figyelmeztető jeleket, illetve
megtanulják, hogyan kell hatékonyan kezelni az ilyen jellegű jeleket.

129
 Az önsegítő csoport önkéntes alapon szerveződik. Nincs kötelező tagság, tagdíj vagy
részvételi díj. A csoportfoglalkozás elsődleges célja egyrészt a visszaesésre hajlamos egyének
segítése saját problémáik felismerésében, másrészt egy olyan alkalom teremtése, amely
lehetőséget kínál a csoportos találkozásra, valamint a krízishelyzetekben szükséges kölcsönös
segítségnyújtásra és támogatásra.
A visszaesés-megelőző önsegítő csoport gyűléseit úgy tervezték, hogy azokat az AA-
gyűlésekkel, az ahhoz kapcsolódó programokkal és a szaktanácsadással együtt lehessen
hasznosítani. A visszaesés-megelőző önsegítő csoport tehát nem helyettesíti az AA-gyűlést
vagy a tanácsadást.
A visszaesés-megelőző önsegítő csoportba az nyerhet felvételt, aki korábban
ténylegesen kísérletet tett a kijózanodásra (még ha sikertelenül is), vagy attól tart, hogy fenn
áll a visszaesés veszélye. A visszaesés-megelőző önsegítő csoport tagjai tehát tisztában
vannak azzal, hogy a visszaesésre hajlamos embereket számos kudarc éri a felépülés során, és
hogy ezért gyakran vesztesnek bélyegzik őket. Éppen ezért a visszaesésre hajlamos
szenvedélybetegnek a sikertelen próbálkozásokkal összefüggő egyéni problémái miatt egy
olyan speciális támogató csoportra van szüksége, amelyben hasonló helyzetű társai
közösséget vállalnak vele.
A visszaesésre hajlamos személyek életében – szándékaik ellenére – számtalan
figyelmeztető jel felütheti a fejét anélkül, hogy tudnának róluk. Ezért kínál a visszaesés-
megelőző önsegítő csoport lehetőséget arra, hogy az egyes csoporttagok visszajelzéseket
kapjanak a többiek részéről azokkal az általuk észlelt figyelmeztető jelekkel kapcsolatban,
amelyek az illető esetében jelentkeznek. Emellett a visszaesés-megelőző önsegítő csoportban
végzett tevékenységek hatékonyságát a következő fontos tényezők és eszközök garantálják: a
figyelmeztető jelek korai felismerésére szolgáló napi leltár készítése; a figyelmeztető jelek
kialakulásának időben történő megakadályozására tett törekvések; nyílt és őszinte beszélgetés
a figyelmeztető jelekről, és a megszüntetésüket szolgáló eszközökről, illetve módszerekről;
mások részéről érkező visszajelzések meghallgatása.
A visszaesés-megelőző önsegítő csoportok tagjai általában azt tapasztalják, hogy nincs
olyan alkoholista, akin ne lehetne segíteni, és a felépülés még azoknak az embereknek az
esetében is lehetséges, akik rendszeresen visszaesnek, vagyis akiknek többször is kudarcot
vallottak a felépülésre tett törekvései. Ezt szem előtt tartva megállapíthatjuk, hogy a felépülés
kulcsát minden esetben a szakkezelés, az AA tizenkét lépéses elve alapján szerveződött
önsegítő csoportok gyűlésein való részvétel és a visszaesés-megelőző tervezés speciális
feladatainak kombinációja képezi.

130
 Az AA filozófiája szerint a felépüléshez tizenkét alapvető lépés vezet. (179) (182) A
visszaesés-megelőző tervezés erre a tizenkét lépésre épít, kihangsúlyozva azt, hogy míg
vannak utak, amelyek a sikeres felépülés felé vezetnek, vannak olyanok is, amelyek a
visszaesés felé. Ennek megfelelően a sikeres felépüléshez vezető utat a fejlődéses felépülési
modell szemlélteti, míg a visszaeséshez vezető utat a részleges felépülés és a visszaesésre
figyelmeztető jelek jelentik.
Az AA értelmezésében vannak olyan emberek, akik alkatilag képtelenek a felépülésre.
A visszaesés-megelőző tervezés elméletéből viszont az következik, hogy ha megvizsgáljuk
ezeket az embereket, illetve azt, hogy fizikai, pszichológiai, szociális és spirituális értelemben
mi történik velük, akkor kideríthető, hogy milyen változtatásokra van szükség ahhoz, hogy
„alkatilag” képessé váljanak a felépülésre.
Az AA elméletében tehát tizenkét lépés vezet a felépüléshez. A visszaesés-megelőző
tervezési folyamat során ezek a lépések olyan személyek esetében kerülnek – speciális módon
– alkalmazásra, akik hajlamosak a visszaesésre.
Az AA első lépése értelmében beismerjük, hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal
szemben – hogy életünk irányíthatatlanná vált. A visszaesés-megelőző tervezés (VMT)
elmélete szerint viszont az alkohol mellett a felépülés után hosszú távon jelentkező elvonási
tünetekkel szemben is tehetetlenek vagyunk. Ezenkívül a VMT elméletében az élet
„irányíthatatlansága” összefügg a kényszercselekvésekkel, vagyis életünk mindaddig
irányíthatatlan lesz, amíg kényszercselekvésekkel igyekszünk elkerülni azt, hogy
foglalkoznunk kelljen önmagunkkal, gondolatainkkal, érzelmeinkkel és cselekedeteinkkel.
Az AA második lépése értelmében arra a meggyőződésre jutottunk, hogy egy
nálunknál felsőbbrendű erő helyreállíthatja lelki egészségünket. Ez a kijelentés arra enged
következtetni, hogy az alkohol- és drogfogyasztás károsítja a lelki egészséget. A VMT
elméletében viszont ez a szerfogyasztásra vonatkozó megállapítás kiegészül azzal az
állítással, hogy a józanság is károsíthatja a lelki egészséget, mégpedig a következő jelenségek
formájában: posztakut elvonás, függőséget okozó gondolkodás, függőséget okozó tévhitek,
valamint függőséget okozó társas kapcsolatok, amelyek a tévhiteket éltetik.
A VMT elmélete ugyan megerősíti a második lépésben megfogalmazódó ígéretet,
vagyis a felépülés lehetőségét, azonban alátámasztja azt a tényt is, hogy a felépülés nem
függhet kizárólag a felépülőben lévő embertől, mivel annak tudatát károsan befolyásolják a
függőséggel összefüggő gondolatok, illetve a különböző tévhitek. Ezért van szükség arra a
felismerésre, hogy habár a beteg egyedül nem képes megbirkózni a helyzettel, minden esetben
rendelkezésére áll számára a segítség. Más szóval létezik egy hatalom, amely erőt és

131
bátorságot ad az embernek ahhoz, hogy megtalálja, illetve hasznosítani tudja a felépülést
elősegítő fegyelem kifejlesztéséhez nélkülözhetetlen ismereteket és módszereket.
Az AA harmadik lépése értelmében elhatároztuk, hogy akaratunkat és életünket – a
saját felfogásunk szerinti – Isten gondviselésére bízzuk. E lépés visszaesés-megelőző
tervezéssel összefüggésben történő alkalmazása azt jelenti, hogy az ember Isten akarata előtt
meghajolva elsajátítja a szükséges új ismereteket, és fegyelmezetten teljesíti a VMT-vel
összefüggő feladatokat.
Az AA negyedik lépése értelmében mélyreható és bátor erkölcsi leltárt készíttetünk
magunkról. A VMT elméletében az említett leltár kiegészül a posztakut elvonás tüneteiről, a
részleges felépülésre utaló tünetekről, valamint a posztakut elvonás tüneteinek
elszabadulásáról árulkodó (visszaesésre figyelmeztető) jelekről készítendő leltárral. Ez a
speciális leltár az egyénre jellemző visszaesési tendencia kiértékelésére szolgál.
Az AA ötödik lépése értelmében beismertük Istennek, magunknak és egy másik
embertársunknak hibáink valódi természetét. A VMT értelmében nem elegendő, ha kizárólag
mi magunk ismerjük a ránk jellemző figyelmeztető jeleket, ezért ezekről a jelekről beszélni
kell az AA-gyűléseken, a csoportterápiás üléseken, az AA-szponzorral, a terapeutával és a
családtagokkal is. Emellett ajánlatos a közeli barátok, családtagok és más AA-tagok
bevonásával működő visszaesés-megelőző önsegítő csoport gyűlésein is részt venni, mivel a
visszaesés megelőzése szempontjából fontos, hogy minél többen ismerjék az adott emberre
jellemző figyelmeztető jeleket, illetve minél többen tudjanak segítséget nyújtani számára azok
felismerésében és felszámolásában.
Az AA hatodik lépése értelmében teljességgel készek voltunk arra, hogy Isten
megszabadítson e jellembeli hiányosságainktól. A VMT elméletében a jellembeli
hiányosságokat három csoportba sorolhatjuk.
Az első csoportba tartoznak a függőséget előidéző rendszeres szerhasználat által
okozott idegrendszeri károsodás tünetei (posztakut elvonás). E tünetek orvoslásához időre,
helyes táplálkozásra és stresszkezelésre van szükség. A második csoportba soroljuk azokat a
függőséget okozó gondolatokat és tévhiteket, amelyek kellemtelenné teszik az érintett
személy számára a felépülést. (Az önpusztító gondolatokat és tévhiteket tehát – a másokkal
való beszélgetés és a visszajelzéseikre való nyitottság segítségével – be kell azonosítani.) A
harmadik csoportba tartoznak azok a gondolkodást és életvitelt érintő problémák, amelyek
gátolják a lelki fejlődést.
A jellembeli hiányosságok kategorizálása és pontos megnevezése azért hasznos, mert a
különböző hiányosságok korrigálása eltérő megközelítést igényel. Ez az elgondolás Martin

132
atyától származik. Ő volt az, aki a szemléletmód problématípusonként való megválasztásának
ötletét felvetette, a következőket mondva: „Ha elüt egy teherautó, azt akarom, hogy korházba
vigyenek, és ne templomba vagy egy AA-gyűlésre. A korházban aztán az AA elveiből
merítek erőt a kezeléshez.”
A VMT elmélete azt sugallja számunkra, hogy hajlandóságot kell mutatnunk nemcsak
a függőség által okozott testi és idegrendszeri károsodások orvoslásán keresztül történő
felépülésre, hanem a gondolatokat, érzéseket és cselekedetek érintő pszichés károsodás
megszüntetésével járó felépülésre is. Ezt egy olyan, a lelki fejlődést elősegítő programmal
lehet megvalósítani, amely erőt és reményt ad ahhoz, hogy a felépülés során ne legyen
szükségünk semmilyen szer fogyasztására.
Az AA hetedik lépése értelmében alázatosan kértük Őt fogyatékosságaink
felszámolására. Ennek a lépésnek a megértéséhez tudnunk kell, hogy Isten egy rendre épülő
világegyetemet teremtett, és a függőség ettől a rendtől fosztja meg az embert. Ugyanakkor
Isten megteremtette a rend helyreállításának lehetőségét is, ezért a VMT elmélete kimondja,
hogy igenis létezik a felépüléshez vezető út, amelyet bár nem könnyű teljesíteni, mégis ott
van. Az út megismerésével és a követéséhez szükséges erő iránti igénnyel tehát idővel az
említett jellembeli hiányosságok felszámolhatók.
Álljon itt egy rövid történet az előző gondolatok szemléltetésére: Áradás idején egy
ember a vízbe esett, és Istenhez fohászkodott a megmentés reményében. Egy parton álló
embertársa kötelet dobott neki, de a fuldokló nem volt hajlandó belekapaszkodni, mondván:
„Majd Isten megment engem.” Ahogy a part közeléből is elsodorta az ár, egy hajó közelítette
meg, és a fedélzetéről valaki bedobott a vízbe egy mentőövet. A fuldokló ebbe se akart
belekapaszkodni, és csak folyton azt mondogatta: „Majd Isten megment engem.” Ahogy
egyre inkább magával ragadta a sebes folyású víz, egy helikopter jelent meg felette, és valaki
egy kötelet lógatott elé. A fuldokló felkiáltott a magasba: „Köszönöm szépen, de majd Isten
megment engem.” Néhány perc múlva történetünk főszereplője már ott állt Isten színe előtt.
Haragudott az Úrra, mivel úgy érezte, cserbenhagyta őt. „Isten, miért nem mentettél meg?” –
kérdezte; „Hát mire számítottál? Először küldtem számodra egy embert egy kötéllel, azután
küldtem egy hajót, végül pedig egy helikoptert. És te mindhárom alkalommal
visszautasítottad a segítségem.” – felelt az Úr.
A történet tanulsága az, hogy ahhoz, hogy Isten megszabadítson minket jellembeli
hiányosságainktól, fel kell ismernünk, hogy gyakran más emberek megnyilvánulásain
keresztül kínál számunkra segítséget. A segítség tehát jöhet egy jó orvos, táplálkozási
tanácsadó, alkohológiai tanácsadó, pap vagy akár egy AA-tag alakjában is. Ugyanakkor Isten

133
felkínálja számunkra a választás lehetőségét is, így hát jogunkban áll azt mondani,
„Köszönöm szépen, de nem kérek belőle.”
Az AA nyolcadik lépése értelmében számba vettük mindazokat, akiknek valaha kárára
voltunk, és készek voltunk mindnyájuknak jóvátételt nyújtani. Más szóval készen kell állnunk
a „nagytakarításra”, és fel kell készülnünk múltbéli társas kapcsolataink rendezésére. Ez a
lépés tehát azt mondja nekünk, hogy végig kell gondolnunk, kinek és milyen módon
ártottunk, majd készen kell állnunk arra, hogy elégtétellel szolgáljunk az okozott sérelmekért.
Itt meg kell jegyezni, hogy a visszaesésre hajlamos emberek esetében általában több olyan
személy is van, akinek jóvátételt kell nyújtani, mivel a rövid absztinenciát követő visszaesés
hosszú folyamata alatt nagyon sok embernek fájdalmat lehet okozni.
Az AA kilencedik lépése értelmében közvetlen jóvátételt nyújtottunk mindazoknak,
akiknek tudtunk, kivéve, ha ez nekik, vagy másoknak sérelmes lett volna. A VMT elmélete
alátámasztja a múltbéli kapcsolatok rendezésének ezt a szükségességét. A visszaesés
megelőzése szempontjából azonban érdemes észre venni azt, hogy ez a lépés a lépések
listájának kilencedik helyén szerepel, és ennek oka van. Ugyanis ha a jóvátételre idő előtt
kerül sor, az azzal járó stressz és fájdalom könnyebben kiválthatja a visszaesést.
Az AA tizedik lépése értelmében folytattuk az önvizsgálatot, és amikor hibásnak
találtuk magunkat, haladéktalanul beismertük. A VMT elméletében ez a napi önvizsgálat egy
reggeli (tervező) leltárból és egy esti (visszatekintő) leltárból áll. Ebből az következik, hogy a
visszaesésre figyelmeztető jeleket lehetőség szerint minél előbb fel kell ismerni, hogy
haladéktalanul meg lehessen hozni a megfelelő intézkedéseket. Ugyanis minél tovább
kezeletlenül marad egy figyelmeztető jel, annál valószínűbb, hogy addig fokozódik az
intenzitása, míg végül visszatéríti az embert a függőséget okozó szerhasználat útjára. Éppen
ezért elengedhetetlen a figyelmeztető jelek kialakulásának felismerése és beismerése,
valamint a jelek visszaesés-megelőző tervezés segítségével történő megfelelő kezelése.
Az AA tizenegyedik lépése értelmében igyekeztünk, ima és elmélkedés révén, tudatos
kapcsolatunkat – a saját felfogásunk szerinti – Istennel fejleszteni, csupán azt kérve, hogy
velünk kapcsolatos akaratát felismerhessük, és erőt, hogy azt kivitelezhessük. Ez a lépés azt
tükrözi, hogy az imából és az elmélkedésből ihletet és erőt lehet meríteni a segítségkéréshez
és a segítség elfogadásához. Az ima és az elmélkedés ugyanis erőt ad ahhoz, hogy újra és újra
kísérletet tegyünk a felépülésre.
Az AA tizenkettedik lépése értelmében e lépések eredményeként szellemi ébredést
tapasztalván, igyekeztünk ezt az üzenetet más alkoholistáknak továbbadni és ezeket az elveket
életünk minden megnyilvánulásában gyakorolni. Az említett szellemi ébredést azonban az

134
ismételt visszaesés meggátolhatja. Az állandó vagy hosszabb ideig tartó józanság viszont
olyan szellemi gyarapodásra kínál lehetőséget a szellemi ébredést megtapasztalók számára,
amely arra ösztönzi őket, hogy más visszaesésre hajlamos szenvedélybetegekkel megosszák a
visszaesés-megelőző tervezéssel kapcsolatos ismereteiket.
A VMT elmélete értelmében habár a visszaesésre hajlamos szenvedélybetegeknek
speciális szükségleteik vannak, a felépülésre minden esetben van remény. Már egyetlen
visszaesésre hajlamos ember felépülése is reményt adhat azoknak, akik még csak
próbálkoznak a felépüléssel. Ugyanakkor a cél megvalósítása érdekében a reménynél többre
van szükség, így elengedhetetlen a megfelelő ismeretek és készségek átadása, továbbá a
személyes támogatás biztosítása azok részére, akik próbálják elsajátítani és a gyakorlatban
alkalmazni a visszaesés megelőzéséhez szükséges eszközöket. Ebből következik, hogy a
VMT elmélete nagy hangsúlyt fektet a csoportterápiára és a visszaesés-megelőző önsegítő
csoportokra (mint a visszaesés-megelőző tervezéssel kapcsolatos ismeretek megszerzésének
elsődleges színtereire). Az AA elveivel és gyakorlatával párosítva ugyanis ezek a csoportos
foglalkozások rendkívül hatékony szolgálatot tehetnek az eredményes felépülés megvalósítása
érdekében.

GYŰLÉSREND

A visszaesés-megelőző önsegítő csoport gyűlései az alábbiakban ismertetett általános

gyűlésrend szerint zajlanak.

1. Nyitóbeszéd: A gyűlést a gyűlésvezető nyitja meg a foglalkozás nevének bejelentésével,

bemutatkozással és a jelenlévők köszöntésével. A gyűlésvezető ezt követően felkéri a
gyűlés egyik résztvevőjét, hogy olvassa fel a visszaesés-megelőző önsegítő csoportot
bemutató nyilatkozatot,* majd felkér egy másik résztvevőt, hogy – ugyancsak felolvasás
útján – ismertesse a visszaesés-megelőző önsegítő csoportban alkalmazott alapvető
eszközöket.

2. Csendes percek: A bevezetőt követő rövid, 2-3 perces csend lehetővé teszi a résztvevők
számára, hogy ellazuljanak, megszabaduljanak terhes gondolataiktól, és felkészüljenek a
gyűlésen elhangzó, javukat szolgáló gondolatok befogadására. Az ellazulás elősegítése

*
Lásd függelék.

135
 érdekében rövid relaxációs gyakorlatokra is sor kerülhet (pl. mély belégzés, benntartás,
majd lassú kilégzés). E néhány perces csend célja az, hogy valamennyi résztvevő képes
legyen a gyűlésen elhangzottak befogadását és hasznosítását szolgáló tudatállapot
elérésére.

3. Témafelolvasás: A gyűlésen tárgyalandó téma kiválasztása a gyűlésvezető feladata.

Minden esetben rendelkezésre kell állnia egy a témával kapcsolatos szöveges anyagnak,
amelyet négy-öt percben fel lehet olvasni a foglalkozáson. A gyűlés témájának felolvasása
egyfajta felvezetésként szolgál az előadó számára.

4. Az előadó: Az előadó kiválasztása ugyancsak a gyűlésvezető hatáskörébe tartozik. Az

előadó kizárólag olyan, visszaesésre hajlamos személy lehet, aki már huzamosabb ideje
felépültnek tekinthető. Az előadó feladata a napirenden levő témával – illetve a témával
összefüggő élethelyzetekkel – kapcsolatos személyes tapasztalatainak megosztása a
többiekkel. A beszéd időtartama nem haladhatja meg a 15-20 percet.

5. Szünet: A rövid szünet alatt a résztvevők koffeinmentes kávét, koffeinmentes

üdítőitalokat, esetleg különböző harapnivalókat fogyasztanak (úm. mogyoró, gyümölcs
vagy sajt). Az édességek vagy a finomított szénhidrátot tartalmazó élelmiszerek
fogyasztása nem megengedett. A visszaesés-megelőző csoport tagjainak a figyelmét fel
kell hívni arra, hogy a koffein és a cukor fogyasztása olyan káros hatású kedélyállapotot
eredményezhet, amely esetleg visszaesésre figyelmeztető jelek kialakulásához vezethet.
A szünet egyben arra is szolgál, hogy a foglalkozás résztvevői új ismeretségeket
kössenek, és esetleg telefonszámot cseréljenek egymással.

6. Hozzászólások: Amikor a csoport a szünet után ismét összeül, a résztvevőknek

lehetőségük nyílik arra, hogy hozzászólások formájában kifejtsék véleményüket a
foglalkozás témájáról, az előadó által elmondottakról, illetve bármiről, amiről tárgyalni
kívánnak a foglalkozáson. A gyűlésvezető felelőssége gondoskodni arról, hogy minden
jelenlévőnek lehetősége legyen felszólalni, és mindenki legfeljebb 4-5 percre korlátozza
mondanivalóját. A felszólalás alatt a résztvevők kötelesek a felszólalóra figyelni,
ugyanakkor a gyűlés e szakaszában nem intézhetnek hozzá kérdéseket, nem adhatnak
számára visszajelzéseket, illetve nem szembesíthetik őt semmivel.

136
7. Visszajelzési szakasz: A gyűlés utolsó szakaszában a visszajelzéseké a főszerep. Azokat a
résztvevőket, akik meg kívánjak osztani saját felépülésük történetét a többiekkel, illetve
visszajelzéseket várnak, arra kell ösztönözni, hogy szólaljanak fel, és röviden számoljanak
be felépülésük azon részleteiről, amelyekkel kapcsolatban visszajelzéseket szeretnének
kapni a csoport részéről. A csoporttagok ezt követően a részletek tisztázása céljából
kérdéseket intézhetnek a felszólalóhoz. A kérdésfeltevés strukturált formában zajlik, és
minden egyes résztvevőnek lehetőséget kínál az elhangzottak megértését elősegítő
kérdések feltevésére. A kérdések elhangzása után, a gyűlésvezető felkéri az arra
hajlandóságot mutató személyeket, hogy adjanak visszajelzést a felszólaló számára.
A visszajelzés a következő négy szempontot érinti: 1.) Hogyan vélekedem arról, amit
a felszólaló mondott? 2.) Mit éreztem, mialatt a felszólaló beszélt? 3.) Mik azok a
pozitívumok a felszólaló felépülési programjában, amelyek véleményem szerint segítséget
jelenthetnek számára a gyógyulásban? 4.) Mik azok a hiányosságok a felszólaló felépülési
programjában, amelyek véleményem szerint alkoholfogyasztáshoz vagy függőséghez
vezethetnek?
Fontos, hogy a visszajelzés kérése kizárólag önkéntes alapon történjen, és senki se
érezze magát arra kényszerítve, hogy visszajelzést kérjen a többiektől. Míg az egyes
tagoknak képesnek kell lenniük segítő szándékkal fordulni a másik felé, ugyancsak
elengedhetetlen, hogy a visszajelzést adó csoporttagok hozzászólásait határozott
őszinteség jellemezze. A cél azonban minden esetben a másik segítése és figyelmének
ráirányítása azokra a – felépülési programjában megmutatkozó – hiányosságokra, amelyek
a későbbiekben esetleg problémákhoz vezethetnek.

8. A gyűlés berekesztése: A gyűlés végén a gyűlésvezető kihirdeti a következő

csoportfoglalkozás időpontját és helyszínét, kijelöli a következő foglalkozáson önkéntesen
felszólaló előadót, majd berekeszti a gyűlést.

9. A gyűlés időtartama: A visszaesés-megelőző csoportfoglalkozás általában két órát vesz

igénybe. A nyitóbeszéd és a „csendes percek” együttesen mintegy 15 percet tesznek ki. A
téma felolvasása és az előadó felszólása hozzávetőlegesen 30 percig tart. A
hozzászólásokra szánt idő 30-40 perc lehet, a visszajelzési szakaszt pedig körülbelül 40
percre kell korlátozni. Gyűlésenként legfeljebb két személy kaphat visszajelzést, és egy
visszajelzés maximum 20 perces lehet.

137
 UTÓSZÓ
Képzelje el, hogy a sivatag kellős közepén jár, amikor a távolban kirajzolódni látszik
egy alak. Közelebb érve látja, hogy egy félmeztelen, szakállas öregember a földön térdepelve
kezeivel ás a homokban. „Mit csinál maga?” – kérdezi tőle. „Kincset keresek” – válaszolja az
öregember. „És mióta csinálja ezt?” – kérdezi Ön. „Hetek, talán hónapok óta. Tudja ez elég
kemény és időigényes munka.” – felel az öreg. Ekkor észreveszi, hogy az öregember tenyere
csupa véres és kérges, majd így szól: „Nézze, jóember! Nem igazán hatékony puszta kézzel
ásni. Ahogy látom, nem valami mély ez a gödör. Adok magának egy ásót.” Azzal benyúl a
hátizsákjába, kivesz egy könnyű acélásót, és neki lát ásni. Alig öt perc alatt bebizonyítja az
öregembernek, hogy néhány pillanat alatt mélyebbre lehet ásni az ásóval, mint puszta kézzel
hónapok alatt.
Azután valami megdöbbentő dolog történik. Az öregembert elönti a méreg, és
gyűlölködő tekintettel neki ront Önnek, kitépi kezéből az ásót, majd elhajítja azt, és így szól:
„Tűnjön innen ezzel a flancos masinériával. Egész életemben így ástam, és ez nekem bevált.
Most szépen kotródjon el innen, és hagyjon engem békén. Jó lesz nekem úgy, ahogy eddig
csináltam.”
Sokan olyan módon igyekeznek felépülni a szenvedélybetegségből, mint ahogy ez az
öregember kincset ásott. Úgy próbálnak józanok maradni, hogy nem veszik igénybe azokat az
eszközöket, amelyeket az AA és a szakkezelés kínál számukra. Amennyiben tehát valaki nem
ismer hatékonyabb módot céljai megvalósítására, mindig csak puszta kézzel fog ásni, ami
azonban meglehetősen sok időt vesz igénybe, és nagyon megerőltető. Ráadásul ezzel a
módszerrel igen alacsony a tartós és kielégítő józanságban rejlő kincs felfedezésének esélye.
Az AA a felépülés eszköze, éppen úgy, mint ahogy az ásó a kincskeresésé. Az ásóval
jobban és hatékonyabban lehet ásni. Az ásó azonban önmagában nem garancia arra, hogy az
ember meg is találja azt, amit keres. Ugyanakkor az ásóval javítható a siker esélye, és
lényegesen egyszerűbbé és élvezetesebbé válik maga a keresés.
1935-ben az AA alapítói megmutatták az alkoholistáknak, hogy a felépülés igenis
lehetséges. Ezzel felcsillantották számukra a reményt, és a 12 lépés formájában olyan ásót
kínáltak nekik, amelynek segítségével már sokan megtalálták a felépüléshez vezető utat. Az
azóta eltelt évtizedekben sok új ismerettel gazdagodtunk a felépüléssel kapcsolatban, és az
AA alapelvei mindvégig helytállónak bizonyultak. Tudjuk tehát, hogy a tartós, kielégítő
józanság kincs, amit meg lehet találni, ha azokon a pontokon ásunk, amelyeket a 12 lépés
kijelöl számunkra, és ha azzal a feladatunkat megkönnyítő ásóval dolgozunk, amit a 12 lépés
kínál.

138
 Most vessünk még egy pillantást arra a bizonyos öregemberre. Tegyük fel, hogy
elfogadja a felajánlott ásót, és neki lát azzal ásni. Mi történik, ha ásás közben egy olyan
akadályba ütközik, amin az ásóval nem képes áthatolni? Hát felajánlunk neki egy csákányt, és
máris ismét megvalósíthatóvá válik a célja. A szenvedélybetegnek a szaktanácsadás és az AA
jelenti az ásót és a csákányt, amellyel elérhetővé válik számára a józanság mint cél.
De mi lesz azokkal, akik először a kezüket használják, majd igénybe veszik az ásót és
a csákányt is, azonban újra meg újra olyan hatalmas kövekkel találják magukat szemben,
amelyeket a rendelkezésükre álló eszközökkel nem képesek eltávolítani az útból? Számukra
ott a légkalapács, ha úgy döntenek, hogy élni kívánnak a visszaesés-megelőző tervezés által
kínált lehetőséggel.
Természetesen a megfelelő eszközök megléte nem mentesít a kezek használata, és az
ásásra alkalmas hely kiválasztásának feladata alól. Ezek az eszközök mindössze arra
szolgálnak, hogy az ember – ha hajlandó tenni is érte – gyorsabban haladhasson, és tovább
juthasson. Így ezek az eszközök nem jelentenek garanciát a tartós és kielégítő józanságra sem,
csupán növelik annak valószínűségét. Hasonlóképpen, a visszaesés-megelőző tervezés sem
helyettesítheti az AA-t vagy a szakkezelést, és nem csökkenti az AA elveinek és azok
gyakorlati megvalósításának jelentőségét sem. Tehát – egy újabb hatékony eszközt kínálva a
felépüléshez – ez a módszer csupán kiegészíti az AA egyébként is hatékony elveit.
Mindez nem jelenti azt, hogy a visszaesés-megelőző tervezés után nincs tovább, hogy
nincsenek más hatékony eszközök. Ugyanis, habár az ásó, a csákány és a légkalapács jelentős
fejlődést hozott az ásás sebességének és hatékonyságának növelésében, az ember nem érte be
ennyivel, és hamarosan kifejlesztette a kotrót, majd a kanalas kotrógépet.
Végezetül szeretnénk kifejezni abbéli reményünket, hogy könyvünknek sikerült
eloszlatnia a visszaeséssel kapcsolatos félelmek egy részét. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a
felépülőben lévő ember legnagyobb ellensége a tájékozatlanság, így hát minél többet tudunk
meg a szenvedélybetegségről, annál hatékonyabban tudjuk kezelni azt, és annál
eredményesebbek lehetünk a felépülés elérésében. Ezt a célt szolgálva e könyv tehát arra tett
kísérletet, hogy fényt gyújtson az éjszakában annak érdekében, hogy a visszaesés kérdését
többé ne övezze vak félelem. Ennek megfelelően elmondhatjuk, hogy ahogy egyre szélesebb
körű ismeretekre teszünk szert a visszaesés folyamatával kapcsolatban, egyre világosabbá
válik számunkra, hogy mit kell tennünk a visszaesés elkerülése érdekében. Így az ábrándokat
végre felválthatják a tudományos megalapozottságú tények.
Mindazonáltal ez a könyv természetesen nem adhat minden kérdésre választ, csupán
ösztönzést nyújt a további tanulásra. Hiszen számtalan elemzésre váró és tanulságos

139
tapasztalat vár még az olvasóra. Emellett rohamosan fejlődik a téma kutatása is, így bármikor
felfedezhetünk valamit, amivel még hatékonyabbá tehetjük az itt ismertetett módszereket.
Célunk tehát, hogy minél jobban megértsük ezt a betegséget, és az esetleg halálra ítéltként élő,
kémiai függőségben szenvedő embereket megtanítsuk valóban élni.
Bízunk abban, hogy könyvünk hasznos olvasmánynak bizonyult az olvasó számára.
Ugyanakkor szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a tudás önmagában nem elegendő. A
tudást át kell ültetni a gyakorlatba. Az itt taglalt új ismeretek és elvek tehát arra szolgálnak,
hogy a beteg beépítse őket saját felépülési programjába. Így arra kérjük az olvasót, hogy a
könyv üzenetét közvetítse az AA-gyűléseken, és adja tovább családja és szenvedő társai
részére. Szervezzen visszaesés-megelőző csoportokat, ahol a visszaesésre hajlamos emberek
otthon érezhetik magukat. Végül pedig, ami a legfontosabb, nyújtson reményt és támogatást a
többi visszaesésre hajlamos ember számára, és soha ne ítélkezzen felettük.
Őszintén reméljük, hogy ez a könyv valóban cselekvésre készteti az olvasót, továbbá
arra ösztönzi őt, hogy ismeretszerzés és kutatás útján megtanulja, hogyan birkózhat meg az
Egyesült Államok 1. számú halálos ellenségével – a szenvedélybetegséggel.

140
 Függelék
A VISSZAESÉS-MEGELŐZŐ ÖNSEGÍTŐ CSOPORT
– BEVEZETÉS –

A strukturált gyűlésrend szerint zajló visszaesés-megelőző önsegítő

csoportfoglalkozás célja a kémiai függőségben szenvedő és visszaesésre hajlamos egyének
segítése abban, hogy képesek legyenek felismerni a visszaesésre figyelmeztető jeleket, illetve
megtanulják, hogyan kell hatékonyan kezelni az ilyen jellegű jeleket.
Az önsegítő csoport önkéntes alapon szerveződik. Nincs kötelező tagság, tagdíj vagy
részvételi díj. A csoportfoglalkozás elsődleges célja egyrészt a visszaesésre hajlamos egyének
segítése saját problémáik felismerésében, másrészt egy olyan alkalom teremtése, amely
lehetőséget kínál a csoportos találkozásra, valamint a krízishelyzetekben szükséges kölcsönös
segítségnyújtásra és támogatásra.
A visszaesés-megelőző önsegítő csoport gyűléseit úgy tervezték, hogy azokat az AA-
gyűlésekkel, az ahhoz kapcsolódó programokkal és a szaktanácsadással együtt lehessen
hasznosítani. A visszaesés-megelőző önsegítő csoport tehát nem helyettesíti az AA-gyűlést
vagy a tanácsadást.
A visszaesés-megelőző önsegítő csoportba az nyerhet felvételt, aki korábban
ténylegesen kísérletet tett a kijózanodásra (még ha sikertelenül is), vagy attól tart, hogy fenn
áll a visszaesés veszélye. A visszaesés-megelőző önsegítő csoport tagjai tehát tisztában
vannak azzal, hogy a visszaesésre hajlamos embereket számos kudarc éri a felépülés során, és
hogy ezért gyakran vesztesnek bélyegzik őket. Éppen ezért a visszaesésre hajlamos
szenvedélybetegnek a sikertelen próbálkozásokkal összefüggő egyéni problémái miatt egy
olyan speciális támogató csoportra van szüksége, amelyben hasonló helyzetű társai
közösséget vállalnak vele.
A visszaesés egy olyan folyamat, amelyet fokozatosan kialakuló, konkrét és
megjósolható figyelmeztető jelek kísérnek. Amennyiben a visszaesésre hajlamos emberek
tisztába kerülnek a saját magukra jellemző figyelmeztető jelekkel, lehetőségük nyílik egy
olyan visszaesés-megelőző terv elkészítésére, melynek segítségével sikeresen
megbirkózhatnak ezekkel a figyelmeztető jelekkel.
A visszaesésre hajlamos személyek életében – szándékaik ellenére – számtalan
figyelmeztető jel felütheti a fejét anélkül, hogy tudnának róluk. Ezért kínál a visszaesés-
megelőző önsegítő csoport lehetőséget arra, hogy az egyes csoporttagok visszajelzéseket
kapjanak a többiek részéről azokkal az általuk észlelt figyelmeztető jelekkel kapcsolatban,

141
amelyek az illető esetében jelentkeznek. A napi leltár készítése és a figyelmeztető jelek
kezelése mellett tehát a rendszeres megnyilatkozások és visszajelzések is fontos szerepet
játszanak a visszaesés megelőzésében.
A visszaesés-megelőző önsegítő csoportok tagjai általában azt tapasztalják, hogy nincs
olyan alkoholista, akin ne lehetne segíteni, és a felépülés még azoknak az embereknek az
esetében is lehetséges, akik rendszeresen visszaesnek, vagyis akiknek többször is kudarcot
vallottak a felépülésre tett kísérletei. Ezt szem előtt tartva megállapíthatjuk, hogy a felépülés
kulcsát minden esetben a szakkezelés, az AA tizenkét lépéses elve alapján szerveződött
önsegítő csoportok gyűlésein való részvétel és a visszaesés-megelőző tervezés speciális
feladatainak kombinációja képezi.

142
 IRODALOMJEGYZÉK

ALKOHOLIZMUS

Ez elmúlt tizenöt év során jelentős mennyiségű új ismeretre tettünk szert az alkoholizmussal kapcsolatban. Az
alábbi művek ezekről az új eredményekről nyújtanak összefoglalást azok számára, akik a könyvben szereplő
fogalmak iránt általában vagy kutatási céllal érdeklődnek.

1. Johnson, Vernon E., I’11 Quit Tomorrow. New York, Harper & Row, 1973.
2. Kinney, Jean, és Leaton, Gwen, Loosening the Grip. St. Louis, Mo., C. V. Mosby Co., 1978.
3. Kissin, Benjamin és Begleiter, Henri, The Biology of Alcoholism, Volume 6, The Pathogenesis of
Alcoholism – Psychosocial Factor. New York, Plenum Press, 1983.
4. Kissin, Benjamin és Begleiter, Henri, The Biology of Alcoholism, Volume 7, The Pathogenesis of
Alcoholism – Biological Factors. New York, Plenum Press, 1983.
5. Miller, M., Gorski, T., Miller, D., Learning to live Again. Independence, Mo., Independence Press,
1980.
6. Milam, James és Ketcham, Katherine, Under the Influence – A Guide to the Myths and Realities
of Alcoholism. Seattle, Washington, Madrona Publishers, 1981.
7. Pattison, E. Mansell és Kaufman, Edward, Encyclopedic Handbook of Alcoholism. New York,
Gardner Press, 1982.
8. Royce, James E., Alcohol Problems and Alcoholism – A Comprehensive Survey. New York, The
Free Press, 1981.
9. U.S. Department of Health and Human Services, First Special Report to Congress on Alcohol and
Health. National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism, Rockville, Maryland, December, 1971.
10. U.S. Department of Health and Human Services, Second Special Report to Congress on Alcohol
and Health. National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism, Rockville, Maryland, June, 1974.
11. U.S. Department of Health and Human Services, Third Special Report to Congress on Alcohol and
Health. National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism, Rockville, Maryland, June, 1978.
12. U.S. Department of Health and Human Services, Fourth Special Report to Congress on Alcohol
and Health. National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism, Rockville, Maryland, January, 1981.
13. U.S. Department of Health and Human Services, Fifth Special Report to Congress on Alcohol and Health.
National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism, Rockville, Maryland, December, 1983.

AZ ALKOHOLIZMUS MINT BETEGSÉG

Széles körben elfogadott, hogy az alkoholizmus betegség. Az alábbiakban ennek az ún. betegségmodellnek a
helytállósága mellett szóló főbb művek szerepelnek.

14. Davies, D. L., Definitional Issues in Alcoholism. In Alcoholism: Interdisciplinary Approaches to An

Enduring Problem, R. E. Tarter & A.A. Sugerman (szerk.). Reading, Mass., Addison-Wesley, 1976.
15. Glatt, M. M., „The Question of Moderate Drinking Despite Loss of Control” British Journal of Addiction,
1976, 71, 135-144.
16. Glatt, M. M., „Alcoholism Disease Concept and Loss of Control Revisited,” British Journal of Addiction,
1976, 71, 135-144.
17. Jellinek, E. M., The Disease Concept of Alcoholism. New Haven, Conn., College and University
Press, in association with Hillhouse Press, New Brunswick, N.J., 1960.
18. Keller, M., „On the Loss of Control Phenomena in Alcoholism,” British Journal of Addiction, 1972,
67, 153-166.
19. Knott, David H., M.D., Ph.D., Alcohol Problems Diagnosis and Treatment. New York, Pergamon
Press, 1986.
20. Milam, James, The Emergent Comprehensive Concept of Alcoholism. Kirkland, Wa., ACA Press.
21. Milam, James R. és Ketchum, Katherine, Under the Influence – A Guide to the Myths and Realities of
Alcoholism. Seattle, Washington, Madrona Publishers, 1981.
22. Rush, B., An inquiry into the effects of ardent spirits upon the human body and mind; with an account of the
means of preventing and of the remedies for curing them. 117851). Brookfield, Mass., Merriam
(8. kiadás)

A fentiekben hivatkozott szakirodalom ellenére nincs általános egyetértés abban, hogy a függőség valóban
betegség. A betegségmodellel kapcsolatos legfőbb kritikák arra mutatnak rá, hogy a hivatkozott művek nem

143
integrálják teóriájukba a bio-pszicho-szociális elméletet. Kérdések merültek fel továbbá azoknak az ún.
problémás ivóknak az esetével kapcsolatban is, akik nem tekinthetők szenvedélybetegnek. Ezekre az emberekre
ugyanis a betegségmodell általában nem tér ki, vagy ha igen, akkor nem megfelelő besorolást alkalmaz rájuk, és
nem a megfelelő kezelést írja elő számukra. Az alábbiakban a betegségmodellt bíráló főbb művek szerepelnek.

23. Maisto, S. A., & Schefft, B. K., The Constructs for Cravings for Alcohol and Loss of Control Drinking:
Help or Hindrance to Research. In Addictive Behaviors, 1977, 2, 207-217.
24. Marlatt, G. A., Craving for Alcohol, Loss of Control, and Relapse: A Cognitive-Behavioral Analysis. In
Alcoholism: New Directions in Behavioral Research and Treatment, Nathan, P. E., Marlatt, G. A.
és Lobers T. (szerk.). New York, Plenum, 1978.
25. Mello, N. K., Behavioral Studies in Alcoholism. In The Biology of Alcoholism (Vol. 2), B. Kissin és
H. Begleiter (szerk.). New York, Plenum, 1972.
26. Pattison, E. M., Sobell, M. B., Sobell, L. C. (szerk.), Emerging Concepts of Alcohol Dependence.
New York, Springer, 1977.
27. Robinson, D., „The Alcohologist’s Addiction: Some Implications of Having Lost Control Over the
Disease Concept of Alcoholism.” Quarterly Journal of Studies on Alcohol, 1972, 33, 1028-1042.

AZ ALKOHOLIZMUS ÉS A GENETIKA
Kutatások bizonyítják, hogy az alkoholizmus kialakulásában jelentős szerepet játszik az öröklődés. A jelenlegi
kutatások arra a kérdésre keresnek választ, hogy melyek azok a genetikailag meghatározott tényezők, amelyek
fokozzák az alkoholizmus iránti hajlamosságot. Az alábbiakban hivatkozott tudományos cikkek a témával
kapcsolatos legújabb kutatásokról számolnak be.

28. Goodwin, Donald, Is Alcoholism Hereditary? New York, Oxford University Press, 1976.
29. Goodwin, D. W., „Genetics of Alcoholism, Substance and Alcohol Actions/Misuse.” Clinical Science
Review: 1:101-117, 1980.
30. Grove, William M., & Cadoret, Remi J., Genetic Factors in Alcoholism. In The Biology of Alcoholism,
Volume 7, The Pathogenesis of Alcoholism – Biological Factors, Kissin, Benjamin és Begleiter,
Henri, (szerk.). New York, Plenum Press, 1983.
31. Leiber, C. S., „The Metabolism of Alcohol,” Scientific American. March 1976.
32. Leiber, C. S., Hasumara, Y., Teschke, R., Matsuzaki, S., és Korsten, M., „The Effect of Chronic
Ethanol Consumption on Acetaldehyde Metabolism,” in The Role of Acetaldehyde in the Actions of
Ethanol, szerk. K. O. Lindros és C. J. P. Ericksson (Helsinki: Finnish Foundation for Alcohol Studies,
Vol. 23, 1975).
33. Leiber, C. S., és Dicarli, L. M., „The Role of the Hepatic Microsomal Ethanol Oxidizing System (MEOS) for
Ethanol Metabolism in Vivo,” Journal of Pharmacology and Experimental Therapeutics, Vol. 181
(1972).
34. Schuckit, Marc A., és Rayses, V., „Ethanol Ingestion: Differences in Blood Acetaldehyde concentrations in
Relatives of Alcoholics and Controls:” Science, Vol. 203 (1979).
35. Shuckitt, Mark A., Li Ting Kai, Clonninger, C. Robert Deitrich, Richard A., „The Genetics of Alcoholism –
A Summary of the Proceedings of a Conference Convened at the University of California, Davis:”
Reported in Alcoholism: Clinical and Experimental Research, Vol. 9, No. 6, 475-492., 1985.
november/december
36. U.S. Department of Health and Human Services, Fifth Special Report to the U.S. Congress on Alcohol and
Health from the Secretary of Health and Human Services. National Institute on Alcohol Abuse és
Alcoholism, Rockville, Maryland, 1983. December, 15-24.
37. US Journal of Drug and Alcohol Dependence, Alcohol Tolerance Different in CoA Men, A news story in
the US Journal of Drug and Alcohol Dependence, Vol. 9, No. 12, 12., 1985. December
38. US Journal of Drug and Alcohol Dependence, Hyperactive Teens More Likely to Drink, A news story in
The US Journal of Drug and Alcohol Dependence, Vol. 9, No. 12, 19. , 1985. December

STRESSZKEZELÉS ÉS SZENVEDÉLYBETEGSÉG
A stresszkezelés és a relaxáció hatékony kiegészítő eszköznek bizonyultak a szenvedélybetegség kezelésében.
Az alábbiakban hivatkozott cikkek a stresszekezelés és a relaxációs tréning kezelés során történő alkalmazásának
kutatási alapjairól és módszertanáról számolnak be.

39. Engstrom, David R., és Liebert, David E., Muscle Tension and Experienced Control: Effects of Alcohol
Intake Vs. Biofeedback on Alcoholics and Non-Alcoholics. In Currents in Alcoholism – Recent

144
 Advances in Research and Treatment (Vol. VII), Galanter, Marc (szerk.). New York, Grune &
Stratton, 1980. 219-228.
40. Gorski, Terence T., és Troiani, Joseph E., Self Regulation/Biofeedback and Alcoholism – An Applied
Model; Ingalls Memorial Hospital, Harvey, Illinois, 1978. October

FÜGGŐSÉGET OKOZÓ KÉMIAI ANYAGOK

A kémiai függőség a hangulatmódosító szerektől való függést jelenti. (Ebben az összefüggésben az alkohol is
hangulatmódosító szernek minősül.) Habár létezik egy alap függőségi szindróma, amely a kémiai függőség
valamennyi típusára jellemző, intoxikáció és elvonás alatt mindegyik függősségtípus eltérő hatást fejt ki. Az
alábbiakban hivatkozott művek ezeknek a hasonlóságoknak és különbözőségeknek a megértését segítik elő.
Emellett bemutatják azokat a biológiai, pszichológiai és szociális tényezőket, amelyek minden
szenvedélybetegség esetében hasonló jellegűek, továbbá áttekintést nyújtanak az endorfinnal és enkefalinnal,
valamint az ezek függőségben betöltött szerepével kapcsolatos legújabb kutatásokról.

41. Bennett, Gerald, Vourakis, Christine, Woolf, Donna S, Substance Abuse – Pharmacologic,
Developmental, and Clinical Perspectives. New York, Wiley Medical Publications, 1983.
42. Blum, Kenneth, Handbook of Abuseable Drugs. New York, Gardner Press, 1984.
43. Blum, Richard H., Bovet, Daniel, Moore, James, Controlling Drugs: International Handbook for
Psychoactive Drug Classification. Jossey–Bass Publishers, 1974.
44. Cohen, G., & Collins, M. A., „Alkaloids from Catecholamines in Adrenal Tissue: Possible Rote in
Alcoholism,” Science, Vol. 167 (1970).
45. Davis, Joel, Endorphins, New Waves in Brain Chemistry. Garden City, New York, Doubleday &
Co., Inc., 1984.
46. Davis, V. E., és Walsh, M. J., „Alcohol, Amines, Alkaloids: A Possible Biochemical Basis for Alcohol
Addiction,” Science, Vol. 167 (1970).
47. Hamilton, Helen Klusek, Rose, Minnie Bowen, Gever, Larry N., A Professional Guide to Drugs.
Springhouse, Pennsylvania, Intermed Communications, Inc., 1982.
48. Keeley, Kim A., és Solomon, Joel, New Perspectives on the Similarities and Differences of Alcoholism
and Drug Abuse. In Currents in Alcoholism, Recent Advances in Research and Treatment (Vol.
VII), Galanter, Marc (szerk.). New York, Grune and Stratton, 1981., 99-118.

KÉNYSZERCSELEKVÉSEK
A kényszercselekvések olyan cselekedetek, amelyek kezdetben intenzív izgalmat, érzelmi felszabadulást és
hangulatváltozást okoznak, hosszú távon azonban számtalan kellemetlenséggel és sok fájdalommal járnak. A
külsőleg megnyilvánuló kényszercselekvések (munka, játék, beszéd stb.) mellé gyakran belső
kényszergondolatok (gondolat, érzés, képzelődés) is társulnak. A kényszercselekvések a függőséget okozó
kémiai anyagok által kiváltott alap függőségi szindrómához hasonló bio-pszicho-szociális tüneteket idéznek elő.
Az alábbi művek a kényszercselekvések különböző fajtáiról, illetve az ezekkel kapcsolatos kutatásokról
nyújtanak áttekintést.

49. Carnes, Patrick, The Sexual Addiction. Minneapolis, Minnesota, Comp Care Publications, 1983.
50. Conway, Flo és Siegelman, Jim, Snapping: America’s Epidemic of Sudden Personality Change.
New York, J. B. Lippincott Company, 1978.
51. Friedman, Meyer és Resenman, Ray H., Type A Behavior and Your Heart. Greenwich, Connecticut,
Fawcett Publications, 1974.
52. Friedman, Meyer és Ulmer, Diane, Treating Type A Behavior and Your Heart. New York, Alfred A.
Knopf, 1984.
53. Glasser, William, Positive Addictions. New York, Harper and Row Publishers, 1976.
54. Hollis, Judi, Fat Is a Family Affair. Center City, Minnesota, The Hazelden Foundation, 1985.
55. Marlatt, G. Alan és Gordon, Judith R., Relapse Prevention – Maintenance Strategies in the
Treatment of Addictive Behaviors. New York, Guilford Press, 1985.
56. Peele, Stanton, Love and Addiction. New York, Signet. 1976. május, 42-62.
57. Sargant, William, Battle for the Mind: A Physiology of Conversion and Brainwashing. New York,
Harper & Row Publishers, 1957.
58. Stunkard, Alber J. és Stellar, Elliot (szerk.). Eating and Its Disorders. Association for Research in
Nervous and Mental Disease, Volume 62, New York, Raven Press, 1984.
59. Winn, Marie, The Plug in Drug: Television, Children, and the Family. New York, the Viking Press,
1977.

TAGADÁS ÉS FÜGGŐSÉG

145
A függőség tagadással járó betegség. A tagadással összefüggésben többek között olyan fogalmak szoktak
felmerülni, mint a megalkuvás (a diagnózis tudatos elfogadása, tudat alatti elutasítással) és a megadás (tudatos és
tudattalan elfogadás). A tagadás kezelésének legáltalánosabb módja a szembesítés. Az alábbi művek olyan
fogalmak eredeti és legújabb értelmezéseit vizsgálják, mint az említett tagadás, megalkuvás, megadás,
szembesítés.

60. Brown, Stephanie, Treating the Alcoholic, A Developmental Model of Recovery. New York, John
Wiley & Sons, Inc., 1985. 58., 75-100.
61. Forrest, Gary G., Confrontation In Psychotherapy with the Alcoholic. Holmes Beach Florida,
Learning Publications, Inc., 1982.
62. Gorski, Terence T., The Denial Process and Human Disease. Ingalls Memorial Hospital, 1976. május.
Megrendelhető: CENAPS Corporation, P.O. Box 184, Hazel Crest, Illinois, 60429. USA.
63. Gorski, Terence T., Denial Patterns: A System for Understanding the Alcoholic’s Behavior.
Ingalls Memorial Hospital, 1976. június. Megrendelhető: CENAPS Corporation, P.O. Box 184, Hazel
Crest, Illinois, 60429. USA
64. Milam, James R. és Ketchum, Katherine, Under the Influence – A Guide to the Myths and Realities of
Alcoholism. Seattle, Washington, Madrona Publishers, 1981, 88-89.
65. Royce, James E., Alcohol Problems and Alcoholism – A Comprehensive Survey. New York, The
Free Press of MacMillan Publishing Co., 1981, 91-94.
66. Tiebout, Harry M., Psychological Factors Operating in Alcoholics Anonymous. In Current Therapies
of Personality Disorders, B. Glueck (szerk.) New York, Grune & Stratton, 1946, 145-165.
67. Tiebout, Harry M., „Therapeutic Mechanisms of Alcoholics Anonymous,” American Journal of Psychiatry,
1947, 100, 468-473.
68. Tiebout, Harry M., „The Act of Surrender in the Psychotherapeutic Process with Special Reference to
Alcoholism,” Quarterly Journal of Studies on Alcohol, 1949, 10, 48-58.
69. Tiebout, Harry M., „Surrender Versus Compliance in Therapy with Special Reference to Alcoholism,”
Quarterly Journal of Studies on Alcohol, 1953, 14, 58-68.
70. Tiebout, Harry M., The Act of Surrender in the Therapeutic Process. New York, The National
Council on Alcoholism, keltezetlen.
71. Tiebout, Harry M., „Conversion As a Psychological Phenomenon.” Read before the New York Psychiatric
Society, 1944. április 11., New York, National Council on Alcoholism, 1944.
72. Vaillant, George E., The Natural History of Alcoholism – Causes, Patterns, and Paths to Recovery.
Cambridge, Massachusetts, Harvard University Press, 1983, 31-32., 172-173.
73. Wallace, John, Working with the Preferred Defense Structure of the Recovering Alcoholic. In Practical
Approaches to Alcoholism Psychotherapy, S. Zimbers, J. Wallace és S. B. Blume (szerk.). New
York, Plenum Press, 1978.
74. Zimberg, Sheldon, The Clinical Management of Alcoholism. New York, Brunner/Mazel Publishers,
1982, 74-77., 110-115.

FÜGGŐSÉG A CSALÁDBAN
A függőséget általában az egész családot érintő betegségnek tartják. Becslések szerint minden aktív függőségben
szenvedő személyre esik négy-öt olyan családtag, akinek a szenvedélybetegség miatt súlyos következményekkel
kell számolnia. Az elmúlt tizenöt évben jelentős fejlődésnek lehettünk tanúi a függőséggel kapcsolatos
diagnosztikai és kezelési módokat illetően. A kezelés célja ma már nem korlátozódik az alkoholbeteg
felépülésének elősegítésére, hanem magában foglalja az érintett családtagok kezelését is. Az alábbi művek olyan
fogalmakat vizsgálnak, mint a helyzetbehozás, családi kezelés, társfüggőség vagy az alkoholisták felnőtt korú
gyermekeivel összefüggő szindróma (ACOA).

75. Ackerman, Robert J., Children of Alcoholics: A Guidebook for Educators, Therapists, and Parents.
Holmes Beach, Florida, Learning Publications, 1978.
76. Black, Claudia, It Will Never Happen to Me. Denver, Colorado, MAC Printing and Publishing Division,
1982.
77. Carnes, Patrick, The Sexual Addiction. Minneapolis, Minnesota, Comp Care Publications, 1983, 91-140.
78. Drews, Toby Rice, Getting Them Sober: A Guide for Those Who Live with an Alcoholic.
Plainfield, New Jersey, Have Books, Logos International.
79. Dulfano, Celia, Family Therapy of Alcoholism. In Practical Approaches to Alcoholism Psychotherapy, S.
Zimbers, J. Wallace és S. Blume. New York, Plenum Press, 1978, 119-136.
80. Dulfano, Celia, Families, Alcoholism, and Recovery: Ten Stories. Hazelden Foundation, 1982.
81. Gorski, T., Miller, M., Focus on Family, „Relapse: The family's involvement,” I., II., III. rész.-

146
 Hollywood, Fl., The U.S. Journal of Drug and Alcohol Dependence, Inc. 1983. szept./okt.,
nov./dec., 1984. jan./feb.
82. Gorski, Terence T., Intimacy and Recovery – A Workshop Manual. Hazel Crest, Illinois, the CENAPS
Corporation, 1984.
83. Gravitz, Herbert L. és Bowden, Julie D., Guide to Recovery: A Book for Adult Children of Alcoholics.
Holmes Beach, Florida, Learning Publications, Inc., 1985.
84. Greenleaf, Jael, „Co-Alcoholic Para-Alcoholic: Who’s Who and What’s the Difference?” Presented at
the National Council on Alcoholism, 1981. National Alcoholism Forum, New Orleans, Louisiana, 1981.
április 12.
85. Howard, Donald P. és Howard, Nancy T., Treatment of the Significant Other. In Practical Approaches to
Alcoholism Psychotherapy, S. Zimbers, J. Wallace és S. Blume, New York, Plenum Press, 1978.,
137-162.
86. Kaufman, Edward és Kaufman, Pauline, Family Therapy of Drug and Alcohol Abuse. New York,
1979.
87. Miller, Merlene és Gorski, Terence T., Family Recovery: Growing Beyond Addiction. Independence,
Missouri, Herald House Independence Press, 1982.
88. Norwood, Robin, Women Who Love Too Much. Los Angeles, Jeremy P. Tarcher, Inc., 1985.
89. Peele, Stanton, Love and Addiction. New York, Signet, 1976. május
90. Smith, Jan L., Gorski, Terence T., Miller, Merlene, „Family Involvement in Relapse Prevention.” –
előadásvázlat, 1985.
91. Wegsheider, Sharon, Another Chance – Hope and Health for the Alcoholic Family. Palo Alto,
California, Science and Behavior Books, Inc., 1983.
92. Woititz, Janet Geringer, Adult Children of Alcoholics. Pompano Beach, California, Health Communications,
Inc., 1985.
93. Woititz, Janet Geringer, Struggle for Intimacy. Pompano Beach, California, Health Communications,
Inc., 1985.

BETEGSÉG ÉS HALÁLOZÁS AZ ALKOHOLISTÁK KÖRÉBEN

A szenvedélybetegség becslések szerint átlagban tizenegy évvel rövidíti meg a beteg életét, és habár bizonyított,
hogy a józanság meghosszabbítja a várható élettartamot, a józan alkoholisták körében még mindig fokozott a
különböző betegségek és az idő előtti elhalálozás veszélye. Ez ő esetükben általában arról van szó, hogy a halál
oka már nem a májbetegség vagy az ivással közvetlenül összefüggő más betegség, hanem rák, szívbetegség és a
stresszel összefüggő különböző betegségek. A józansággal összefüggő halálokok vizsgálata azt tükrözi, hogy a
halálozás szempontjából meghatározó szerepe van a pótfüggőségként kialakuló kémiai függőséghez köthető
toxinoknak (koffein, nikotin), valamint a kényszeres viselkedéssel összefüggő szenvedélybetegségből adódó
stressznek.

94. Pell, S. és D’Alonzo, C. A., „A Five Year Mortality Study of Alcoholics,” Journal of Occupational
Medicine, 15: 120-125., 1973.
95. Vaillant, George E., The Natural History of Alcoholism – Causes, Patterns, and Paths to Recovery.
Cambridge, Massachusetts, Harvard University Press, 1983, 161-173.

KOFFEINIZMUS
A koffeinizmus egy olyan klinikai tünetegyüttes, amely fokozott szorongással, nyugtalansággal,
ingerlékenységgel, valamint – testi tünetekként – szapora szívveréssel és remegéssel jár. Habár általában nem
ismerik fel, a koffeinfüggőség a szenvedélybetegségből felépülő egyének esetében jelentős mértékben
hozzájárulhat a rossz közérzethez és a rendellenes működéshez, továbbá összefüggésbe hozható a
szenvedélybetegség kiújulásával járó ismételt szerhasználattal.

96. Blattner, John F., The Effects of Caffeine Consumption with Recovering Alcoholics and Its Relationship to
Levels of Anxiety. Publikálatlan doktori disszertáció, Fielding Institute, Santa Barbara, California, 1985.
97. Gilliland, K., Bullock, W., „Caffeine: A Potential Drug of Abuse,” Advances in Alcohol and Substance
Abuse, 1983, 3: 53-73.
98. Dews, P. B., Caffeine, Perspective from Recent Research. New York, Springer-Verlag, 1984.
99. Gilliland, K., Bullock, W., Caffeine: A Potential Drug of Abuse. In Addictive Behaviors, Shaffer, Howard
and Stimmel. New York, Barry, Haworth Press, 1983, 53-74.
100. Gilbert, R. M. Caffeine As a Drug of Abuse. In Research Advances in Alcohol and Drug Problems, Vol.
3, Gibbons R. J., Isreal Y. et al. (szerk.). New York, John Wiley and Sons, 1976.
101. Greden, J. F., „Anxiety or Caffeinism, A Diagnostic Dilemma,” American Journal of Psychiatry,
Vol. 131: 1089-1092, 1974.

147
102. Greden, J. F., Fontaine P., Lubetsky, M. és Chamberlain, K., „Anxiety and Depression Associated
with Caffeinism Among Psychiatric Patients,” American Journal of Psychiatry, Vol. 135: 963-966,
1978.
103. Nash, H., „Psychological Effects and Alcohol Antagonizing Properties of Caffeine,” Quarterly Journal
of Studies on Alcohol, Vol. 27: 727-734, 1966.
104. Robertson, D., Frolich. J. C., Carr, R. K., Watson, J. T., Hollifield, J. W., Shand, D. C. és Oates, J.
A., „Effects of Caffeine on Plasma Renin Activity, Catecholamines and High Blood Pressure,” New
England Journal of Medicine, Vol. 298: 181-186, 1978.

POSZTAKUT ELVONÁS
A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a felépülőben lévő alkoholisták olyan szubklinikai, szervi eredetű
elmezavarban szenvednek, amely gátolja a gondolkodás képességét, az érzések és érzelmek irányításának
képességét, az emlékezőtehetséget, a pihentető alvásra való képességet, a pszichomotoros koordinációt és a
stresszel való megbirkózás képességét. Ez a krónikus tünetegyüttes a felépülés korai szakaszában 30-180 napon
keresztül folyamatosan fennáll. Ezt követően a tünetek időszakosan továbbra is kiújulhatnak, kiváltképp akkor,
ha a pácienst erős stresszhatás éri, vagy ha fáradt és alultáplált. Az alábbi művek erről a – posztakut elvonás,
elhúzódó elvonás vagy száraz részegség néven is ismert – tünetegyüttesről és feltételezett okairól adnak leírást.

105. Abbott, M. W., és Gregson, R. A. M., Cognitive dysfunction in the prediction of relapse in alcoholics.
J Stud Alcohol 42: 230-243, 1981.
106. Adams, K., Grant, Igor, és Reed, Robert, „Neuropsychology in Alcoholic Men in Their Late Thirties:
One-Year Follow-Up,” American Journal of Psychiatry 137 8, 1980. augusztus, 928-931.
107. Adams, K., Grant, Igor, Carlin, Alber S.; Reed, Robert, „Cross-Study Comparisons of Self-Reported
Alcohol Consumption in Four Clinical Groups,” American Journal of Psychiatry 138 4, 1981. április,
445-449.
108. Begleiter, H., „Brain Dysfunction and Alcoholism: Problems and Prospects.” Alcoholism: Clinical
and Experimental Research 5, 2, 1981, tavasz, 264-266.
109. Bennett A. E., Mowery G. L, Fort J. T., Brain Damage from Chronic Alcoholism: „The Diagnosis of
Intermediate Stage of Alcoholic Brain Disease,” Am J Psychiatry 116: 705-711, 1960.
110. Berglund M., „Cerebral Dysfunction in Alcoholism Related to Mortality and Long-Term Social
Adjustment,” Alcoholism: Clinical and Experimental Research, Vol. 9. No. 2: 153-157, 1985.
111. Berglund, M., Leigonquist, H., Horlen, M., Prognostic significance and reversibility of cerebral dysfunction
in alcoholics. J Stud Alcohol 38: 1761-1769, 1977.
112. Birnbaum, Isabel M. és Parker, Elizabeth S. (szerk.), Alcohol and Human Memory. Hillsdale, New Jersey,
Lawrence Erlbaum Associates Publishers, 1977. Distributed by Halstead Press Division, John Wiley &
Sons, Inc., New York.
113. Brandt, J., Butters, N., Ryan, C., Bayog, R., „Cognitive Loss and Recovery in Long-Term Alcohol
Abusers.” Archives of General Psychiatry 40: 435-442, 1983.
114. Cala, L A. & Mastaglia, F. L, „Computerized Tomography in Chronic Alcoholics.” Alcoholism: Clinical
and Experimental Research 52, tavasz, 1981, 283-294.
115. Carlen, Peter L, Reversible Effects of Chronic Alcoholism on the Human Central Nervous System: Possible
Biological Mechanisms. In Cerebral Deficits In Alcoholism, D. A. Wilkinson (szerk.). Toronto,
Canada, Addiction Research Foundation, 1982, 107-122.
116. Coger, R. W., et. al., EEG Differences Between Male Alcoholics in Withdrawal and Those Stabilized in
Treatment. In Currents in Alcoholism, Vol. VIII, M. Galanter (szerk.). New York, Grune & Stratton,
1981, 85-96.
117. DeSoto, Clinton B., O'Donnell, William E., Alfred, Linda J., Lopes, Cheryl E., „Symptomatology in Al
coholics at Various Stages of Abstinence,” Alcoholism: Clinical and Experimental Research, Vol.
9, No. 6, 1985. nov./dec., 505-512.
118. Eckardt, M. J., Alcohol and Brain Dysfunction, Clinical Brain Research Lab of Clinical Studies,
DICBR, NIAAA, Rockville, Maryland.
119. Eckardt, M. J., Parker E. S., és Noble, E. P., „Changes in Neurophysiological Performance During
Treatment for Alcoholism.” BioI. Psychiat. 1979, 14: 943-954.
120. Eckhardt, M., Ryback, Ralph S., Neuropsychological Concomitants of Alcoholism. In Currents in
Alcoholism Volume VIII, M. Galanter (szerk.). New York, Grune & Stratton, 1981, 5-27.
121. Fabian, M. S., Parsons, O. A., „Differential Improvement of Cognitive Functions in Recovering
Alcoholic Women.” J Abnorm Psychol 92: 87-95, 1983.
122. Finger, S. A., Recovery from Brain Damage: Research and Theory. New York, Plenum Press, 1978.
123. Galanter, M. et. aI., Thought Disorder in Alcoholics. In Currents In Alcoholism Volum VII, M. Galanter
(szerk.). New York, Grune & Stratton, 1980, 245-252.

148
124. Goldman, M. S., Reversibility of Psychological Deficits in Alcoholics: The Interaction of Aging with
Alcohol. In Cerebral Deficits in Alcoholism; D. A. Wilkinson (szerk.). Toronto, Canada, Addiction
Research Foundation, 1982, 79-105.
125. Goldman, M. S., „Cognitive Impairment in Chronic Alcoholics: Some Cause for Optimism.” Am
Psychologist 38: 1045-1054, 1983.
126. Goldman, Mark S., „Neuropsychological Recovery in Alcoholics: Endogenous and Exogenous
Processes,” Alcoholism: Clinical and Experimental Research, Vol. 10, No. 2, 1986. március/április
127. Goldstein, G., Chotlos, J. W., McCarthy, R. J., és Neuringer, C., „Recovery from Gait Instability in
Alcoholics,” Journal of Studies on Alcohol, 29: 38-43, 1968.
128. Gorski, T. The Neurologically-Based Alcoholism Diagnostic System. Hazel Crest, Illinois, Alcoholism
Systems Associates, 28-31, 1979.
129. Gorski, T. és Miller M., Counseling for Relapse Prevention. Independence, Missouri, Independence
Press, 1982, 31-35.
130. Gorski, T. „Special Report; Diagnosing PAW Using the DSM III.” Hazel Crest, Illinois, The CENAPS
Corporation, 1984. január 20.
131. Grant, I. és Judd, L L, „Neuropsychological and EEG Disturbances in Polydrug Users.” American
Journal of Psychiatry 133, 1976. szeptember 9., 1039-1042.
132. Grant, I., Adams, Kenneth, Reed, Robert, „Normal Neuropsychological Abilities of Alcoholic Men in
Their Late Thirties.” American Journal of Psychiatry 136, 1979. október 10, 1263-1269.
133. Grant, I., Adams, K., Reed, R., „Aging, Abstinence, and Medical Risk Factors in the Prediction of
Neuropsychologic Deficit Among Long-Term Alcoholics.” Archives of General Psychiatry 41, 1984.
július
134. Gregson, R. A. M., & Taylor, G. M., Prediction of relapse in men alcoholics. J. Stud Alcohol
38: 1749-1759, 1977.
135. Harper C. B., Blumbergs P. C., „Brain Weights in Alcoholics,” J Neorol Neurosurg Psychiatry
45: 838-840, 1982.
136. Hartmann, Ernest L, Alcohol and Sleep Disorders. In Pattison, E. M. és Kaufman, E., Encyclopedic
Handbook of Alcoholism. New York, Gardner Press, 1982., 180-193.
137. Jenkins, R. L & Parsons, O. A., Recovery of Cognitive Abilities in Male Alcoholics. In Currents in
Alcoholism VII. (M. Galanter, szerk.). New York, Grune & Stratton, 1980, 229-237.
138. Kissin, B., Biological Investigations in Alcohol Research. In Research Priorities on Alcohol, Journal
of Studies on Alcohol [Suppl], 8: 146-181, 1979. november.
139. Lishman W. A., „Cerebral Disorder in Alcoholism: Syndromes of Impairment.” Brain 104: 1-20, 1981.
140. MacVane, J., Butters, N., Montgomery, Kathleen, Farber, Jonathan, „Cognitive Functioning in Men
Social Drinkers.” Journal of Studies on Alcohol 43 81-95, 1982.
141. McCrady, Barbara S. PhD., Smith, Delia E., „Implications of Cognitive Impairment for the Treatment of
Alcoholism,” Alcoholism: Clinical and Experimental Research, Vol. 10, No. 2, 1986. március/április
142. Milam. J. és Ketcham, K., Under the Influence. Seattle, Washington, Madrona Publishers, 1981., 66-70
143. Miller, M., Gorski, T. Miller, D., Learning to Live Again. Independence, Missouri, Independence Press,
98-101, 1980.
144. Page, R. D. és Schaub, L H., „Intellectual Functioning in Alcoholics During Six Months’ Abstinence.”
Journal of Studies on Alcohol 38 1240-1246, 1977.
145. Parker, Elizabeth S., és Parker, Douglas A., Towards an Epidemiology of Cognitive Deficits Among
Alcohol Consumers. In Cerebral Deficits in Alcoholism, D. D. Wilkinson (szerk.). Toronto, Canada,
the Addiction Research Foundation, 1979. március, 21-46.
146. Parsons, O. A., „Neuropsychological Deficits in Alcoholics: Facts and Fancies.” Alcoholism: Clinical
and Experimental Research, 1: 51-56, 1977.
147. Parsons, O. A. & Leber, W. R., „The Relationship Between Cognitive Dysfunction and Brain Damage in
Alcoholics: Causal, Interactive, or Epiphenomenal?” Alcoholism: Clinical and Experimental Research
5 2, 1981. tavasz, 326-343.
148. Pishkin, Vladmir, Lovallo, William R., Bourne, Lyte E. Jr., „Chronic Alcoholism in Males: Cognitive
Deficit As a Function of Age of Onset, Age, and Duration.” Alcoholism: Clinical and Experimental
Research, Vol. 9, No. 5. 400-405, 1985. szept./okt.
149. Porjesz, B. és Begleiter, H., „Human Evoked Brain Potentials and Alcohol” Alcoholism: Clinical
and Experimental Research 5 2, 1981. tavasz, 304-317.
150. Porjesz, B. és Begleiter, H., Brain Dysfunction and Alcohol. In The Pathogenesis of Alcoholism –
Biological Factors, Vol. 7, B. Kissin és Begleiter (szerk.). New York, Plenum Press, 1983, 415-483.
151. Ryan, C., Butters, N. & Montgomery, K., „Memory Deficits in Chronic Alcoholics: Continuities
Between the ‘Intact’ Alcoholic and the Alcoholic Korsakoff Patient.” In Biological Effects of Alcohol,
H. Begleiter (szerk.). New York, Plenum Press, 1978, 701-718.

149
152. Ryan, C. & Butters, N., „Further Evidence for a Continuum-of-Impairment Encompassing Male Alcoholic
Korsakoff Patients and Chronic Alcoholic Men.” Alcoholism: Clinlcal and Experimental Research, 4
No. 2, 1980. április
153. Ryan C., Butters N., Cognitive Deficits in Alcoholics. In The Pathogenesis of Alcoholism – Biological
Factors, Vol. 7, B. Kissin és Begleiter (szerk.). New York, Plenum Press, 1983, 435-438.
154. Sanchez-Craig, M. és Wilkinson, D. A., Investigation of Brain Function in Alcoholics: A Methodological
Critique, in Cerebral Deficits in Alcoholism, D. D. Wilkinson (szerk.). Toronto, Canada, The Addiction
Research Foundation, 1979. március, 21-46.
155. Segal, B. M., Kushnarev, V. M., Urakov, I. G., Missionzhnik, E. U., „Alcoholism and Disruption of
Activity of Deep Cerebral Structures.” Quarterly Journal of Studies on Alcohol 31: 587-601, 1970.
156. Sellers, E. M. & Kalant, H., Alcohol Withdrawal and Delirium Tremens. In Encyclopedic Handbook of
Alcoholism. New York, Gardner Press, Inc., 1982, 152-153.
157. Silberstein, J. A., és Parsons, O. A., Neuropsychological Impairment in Female Alcoholics. In
Currents in Alcoholism VII, M. Galanter (szerk.). New York, Grune & Stratton, 1980, 481-495.
158. Small, J. Ed., Alcohol and Cognitive Loss, Special Supplement NIAAA’s National Clearing House for
Alcohol Information. Rockville, Maryland.
159. Tarter, R. E. & Alterman, A. I., „Neuropsychological Deficits in Alcoholics: Etiological Considerations.”
Journal of Studies on Alcohol 45 1, 1984, 1-9.
160. Walker, D. W., et. aI., „Neuroanatomical and Functional Deficits Subsequent to Chronic Ethanol
Administration in Animals.” Alcoholism: Clinical and Experimental Research 5 2, 1981. tavasz,
267-282.
161. Weiner, H., Hofer, M., & Stunkard, A. J. (szerk.), Brain, Behavior, and Bodily Disease. New York,
Raven Press, 1981.
162. Wellman, M., „The Late Withdrawal Symptoms of Alcohol Addiction.” Canadian Medical Association
Journal, 70: 526-529, 1954.
163. Wilkinson, D. A. és Carlen, P. L., „Neuropsychological and Neurological Assessment of Alcoholism:
Discrimination Between Groups of Alcoholics.” Journal of Studies on Alcohol, 41: 129-139, 1980.
164. Wilkinson, D. A. és Carlen, P. L., Relation of Neuropsychological Test Performance in Alcoholics to Brain
Morphology Measured by Computed Tomography. In Advances in Experimental Medicine and
Biology, Vol. 126, Biological Effects of Alcohol, H. Begleiter (szerk.), 683-699. New York, Plenum
Press, 1980.
165. Zimberg, Sheldon, The Clinical Management of Alcoholism. New York, Brunner/Mazel Publishers,
1982, 60-61.

FEJLŐDÉSES FELÉPÜLÉSI MODELL

A felépülést úgy lehet elképzelni, mint egy fejlődési folyamatot, melynek részeként sor kerül a
szenvedélybetegség által okozott károsodást megelőző állapot helyreállítására, a kémiai anyagok fogyasztásának
mellőzésével járó boldogulási mechanizmusok kifejlesztésére, önazonosságbeli változásra, valamint egy új
életvitelbeli szemléletmód kialakítására. Kezdetben a felépülést egy a szenvedélybetegség kialakulását
fordítottan „tükröző” folyamatként képzelték el, melynek során a kórfolyamat alatt okozott károk sorban
helyreállításra kerülnek. Később azonban felismerték, hogy a sikeres felépüléshez nem elegendő a múltban
keletkezett károk orvoslása, hanem új boldogulási készségek elsajátítására, valamint új önazonosság és
életvitelbeli szemléletmód kialakítására van szükség. Az új készségek elsajátítását ugyanakkor gátolhatja a
toxicitás, amely akár 6-18 hónapig is fennállhat. Az alábbi művek a szenvedélybetegséggel összefüggő
fejlődéses felépülési modell alapkérdéseiről nyújtanak áttekintést.

166. Bean, M., „Alcoholics Anonymous I,” Psychiatric Annals, 1975(a), 5(2), 7-61.
167. Bean, M. „Alcoholics Anonymous II,” Psychiatric Annals, 1975(b), 5(3), 7-57.
168. Bean, Margaret, Clinical Implications of Models for Recovery from Alcoholism, In The Addictive
Behaviors, Shaffer, Howard és Barry, Stimmel (szerk). The Haworth Press, Inc., 1984. 91-104.
169. Blane, H. T., Psychotherapeutic Approach. In The Biology of Alcoholism, Treatment and Rehabilitation
of the Chronic Alcoholic (Vol. 5), B. Kissin és H. Begleiter (szerk.). New York, Plenum, 1977,
150-160, 1977.
170. Brown, Stephanie, Treating the Alcoholic: A Developmental Model of Recovery. New York, John
Wiley & Sons, 1985.
171. Forrest, Gary G., Intensive Psychotherapy of Alcoholism. Springfield, Illinois, Charles C. Thomas
Publisher, 1984.
172. Gorski, Terence T., The Developmental Model of Recovery – A Workshop Manual. The CENAPS
Corporation, Hazel Crest, Illinois, 1985.
173. Hazelden Foundation, Inc. The Caring Community Series. Center City, Minnesota, 1975.

150
No. 1: The New Awareness.
No. 2: Identification.
No. 3: Implementation.
No. 4: The Crisis.
No. 5: Emergency Care.
No. 6: Dealing with Denial.
No. 7: The New Understanding.
No. 8: Winning by Losing – The Decision.
No. 9: Person Inventory & Planned Re-Entry.
No. 10: Challenges to the New Way of Life.
174. Miller, Merlene, Gorski, Terence T., és Miller, David K., Learning to Live Again – A Guide to
Recovery from Alcoholism. Independence, Missouri, Independence Press, 1982, 123-128.
175. Mulford, H., „Stages in the Alcoholic Process.” Journal of Studies on Alcohol, 1977, 38(3), 563-583.
176. Rubinston, E., „The First Year of Abstinence: Notes on an Exploratory Study.” Journal of Studies
on Alcohol, 1981, 41(5), 577-582.
177. Tiebout, Harry M., „Therapeutic Mechanisms of Alcoholics Anonymous,” American Journal of
Psychiatry, 1947.
178. Wiseman, J. P., „Sober Comportment: Patterns and Perspectives of Alcohol Addiction.” Journal of
Studies on Alcohol, 1981, 42(1), 106-126.
179. Zimberg, N. E., Psychotherapy in the Treatment of Alcoholism. In Encyclopedic Handbook of
Alcoholism, E. M. Pattison és E. Kaufman (szerk.). New York, Gardner Press, 1982, 999-1011.

AA ÉS ROKON JELLEGŰ ÖNSEGÍTŐ CSOPORTOK

A Névtelen Alkoholisták (Alcoholics Anonymous – AA) és az azzal rokon jellegű önsegítő csoportok által
végzett munka emberek milliói számára jelent felbecsülhetetlen segítséget a szenvedélybetegségből való
felépülésben. Az alábbi művek pusztán töredékét képezik az AA-ról és azzal összefüggő kérdésekről szóló
szakirodalomnak, melyet gyakran felhasználnak a kémiai és viselkedéses függőségekkel kapcsolatos különböző
– önsegítésen alapuló – szemléletmódok kialakításában.

180. Alcoholics Anonymous World Services, Inc., Alcoholics Anonymous. Alcoholics Anonymous World
Services, Inc., 1955.
181. Alcoholics Anonymous World Services, Inc., Alcoholics Anonymous Come of Age. Alcoholics
Anonymous Publishing, Inc. (ma: A.A. World Services, Inc.) 1957.
182. Alcoholics Anonymous Publishing, Inc. (ma: A.A. World Services, Inc.) Twelve Steps and
Twelve Traditions. Alcoholics Anonymous Publishing, Inc. (ma: A.A. World Services, Inc.), 1957.
183. Bill B., Compulsive Overeater, the Basic Text for Compulsive Overeaters. Comp Care Publications,
Minneapolis, Minnesota, 1981.
184. Emotions Anonymous International. Emotions Anonymous, Emotions Anonymous International,
1978.
185. Narcotics Anonymous World Service Office, Inc. Narcotics Anonymous. C.A.R.E.N.A. Publishing
Co., 1982.
186. Maxwell, Milton A., The AA Experience. New York, McGraw-Milton Book Company, 1984.

TÁPLÁLKOZÁS
A táplálkozás kérdése rendkívüli jelentőséggel bír a felépülés szempontjából. A szenvedélybetegségből
felépülőben lévő egyének jelentős hányada hiányosan táplálkozik. Sokuknak alacsony a vércukorszintje, és
cukorbetegségben szenvednek. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy széles körű útmutatás álljon az emberek
rendelkezésére a helyes táplálkozás felépülésben betöltött szerepét illetően.

187. Ketcham, Katherine, és L. Ann Mueller, Eating Right to live Sober. Seattle, Washington, Madrona
Publishers, 1981.
188. Milam, James, és Ketcham, Katherine, Under the Influence – A Guide to the Myths and Realities
of Alcoholism. Seattle, Washington, Madrona Publishers, 1981.

VISSZAESÉS
1935-ben a kezelésben részesült alkoholisták körében a visszaesés aránya 98%-os volt, vagyis a kezelt
alkoholisták mindössze 2%-ának sikerült a tartós absztinencia segítségével felépülnie. Az 1970-es évek elején a
kezelésen átesett alkoholisták már 40-60%-ának sikerült felépülnie. Ez a jelentős változás egyenes
következménye volt az alkoholizmussal kapcsolatos ismeretek elmélyülésének (betegségmodell), továbbá az
alapos ismeretek klinikai gyakorlatba való átültetésének. A visszaesési ráta azonban 1970 óta gyakorlatilag

151
változatlan. Ahhoz, hogy tovább lehessen javítani a felépülési arányt, módszeresen tanulmányozni kell a
sikertelen felépülések eseteit. Az így szerzett új – gyakorlatban is alkalmazandó – ismeretek segítségével
alaposabban megismerhetjük a visszaesés folyamatát. Az alábbi művek a visszaeséssel kapcsolatos új ismeretek
bemutatására tesznek kísérletet.

189. Armor, David J., Polich, Michael, Stambul, Harriet B., Alcoholism and Treatment. New York, John
Wiley & Sons, 1978.
190. Baekland, F., Lundwall, L., & Kissin, B., Methods for the Treatment of Chronic Alcoholism: A Critical
Appraisal. In Gibbons, J. G., Isreal, Y., Kalant, H., Popham, R. E., Schmidt, W., & Smart, R. G.,
Research Advances in Alcohol and Drug Problems. New York, John Wiley & Sons, 1975.
191. Crewe, Charles W., A Look at Relapse. Center City, Minnesota, Hazelden Educational Materials, 1980.
192. Donovan, Dennis M. és Chaney, Edmund F., Alcoholic Relapse Prevention and Intervention: Models
and Methods. In Relapse Prevention – Maintenance Strategies in the Treatment of Addictive
Behaviors, Marlatt, G. Alan és Gordon, Judith R. (szerk.). New York, The Gilford Press, 1985,
351-416.
193. Emrick, C. D., A review of psychologically oriented treatment of alcoholism. 1. The use and
interrelationships of outcome criteria and drinking behavior following treatment. Quarterly Journal of
Studies on Alcohol, 35: 523-549, 1974.
194. Gorski, Terence T., The Dynamics of Relapse In the Alcoholic Patient. Harvey, Illinois, Ingalls
Memorial Hospital, 1976. szeptember
195. Gorski, Terence T. és Miller, Mer1ene M., Counseling for Relapse Prevention: The Workshop
Manual. Hazel Crest, Illinois, Human Ecology Systems, Inc., 1979.
196. Gorski, Terence T., „Dynamics of Relapse.” EAP Digest, 1980. november/december
197. Gorski, Terence T., és Miller, Merlene, The Phases and Warning Signs of Relapse. Independence,
Missouri, Herald House, Independence Press. 1984.
198. Gorski, Terence T., és Miller, Merlene, Counseling for Relapse Prevention. Independence, Missouri,
Herald House Publishers. 1982. 43-75.
199. Grimmett, John 0., Barriers Against Recovery. Center City, Minnesota, Hazelden Education Materials,
1982.
200. Helzer. J. E., Robins, L. N., Taylor, J. R., Carey K., Miller, R. H., Combs-Orme, T., & Farmer, A., The
Extent of Long-Term Moderate Drinking Among Alcoholics Discharged from Medical and Psychiatric
Treatment Facilities, New England Journal of Medicine, Vol. 312, No. 26. 1986.
201. Hoffman, Norman S., Belille, Carol A., McKenna, Thomas, Cator 1985 Report, St. Paul, Medical
Education and Research Foundation, 1985.
202. Letieri, Dan J., Sayers, Mollie A., Nelson, Jack E., NIAAA Treatment Handbook Series: Summaries of
Alcoholism Treatment Assessment Research. National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism,
Rockville, Md., 1985.
203. Marlatt, G. Alan, Relapse Prevention: Theoretical Rationale and Overview of the Model. In Relapse
Prevention-Maintenance Strategies in the Treatment of Addictive Behaviors, Marian, G. Alan
és Gordon, Judith R. (szerk.). New York, The Guilford Press, 1985, 3-70.
204. Pickens, R. W., Hatsukami, D. K., Spicer, J. W., & Svikis, D. S., Relapse by Alcohol Abusers, Alcoholism
Clinical and Experimental Research, Vol. 9, No. 3, 1985.
205. Robe, Lucy Barry, és Maxwell N. Weisman, Slips, Sobriety and the A. A. Program. In Relapse/Slips.
Johnson Institute, 1983. 34-62.
206. Valles, Jorge, From Social Drinking to Alcoholism. Dallas, Texas, Tane Press, 1969. 89-115.

152
 A műről nyilatkozták

A Józannak maradni az AA elveire épülő felépülési programban rejlő bölcsességeket ötvözi

az elmúlt néhány évtized kutatási eredményeivel, és egyben hasznos útmutatót kínál a
felépüléshez a betegek számára. Én személy szerint is hiszek a kézikönyvben ismertetett
módszerek hatékonyságában, olyannyira, hogy a leírt modell alapján Ashley néven egy teljes
körű szolgáltatást nyújtó visszaesés-megelőző központot hoztunk létre.
– Joseph C. Martin atya, az Ashley Központ alapítója

A Józannak Maradni című könyv világos képet fest az alkoholbetegek körében oly jellemző
visszaesési folyamatról, és a visszaesés megelőzésével kapcsolatban rendkívül hasznos (és
egyben hiánypótló) ismereteket kínál az olvasó számára. A műben szereplő információk
kiválóan illeszkednek az alkoholizmushoz fűződő betegségmodellel kapcsolatos
ismeretanyagba, és egyúttal hozzájárulnak az alkoholizmussal mint elsődleges testi
betegséggel összefüggő tudásunk elmélyítéséhez. Mivel a kezelés kezdeti szakaszában
lehetetlen megjósolni, hogy a későbbiekben melyik páciensnek lehet segítségre szüksége a
visszaesés kezelésével kapcsolatban, úgy vélem, ez a mű kötelező jellegű olvasmány kell hogy
legyen a kezeléssel foglalkozó minden egyes szakember és a felépülési folyamat elején járó
valamennyi beteg számára.
– James Milan, PhD, főigazgató
Milam Recovery Centers

A Józannak maradni egyszerűen remek. Egy elsőrendű munka, amely elengedhetetlen

segítséget nyújt a társfüggőségben szenvedők és az alkoholisták felnőtt korú gyermekei
számára abban, hogy jobban megértsék a visszaesés folyamatát, vagyis azt a jelenséget,
amely jelentős mértékben meghatározza az életüket.
– Claudia Black, PhD

A Józannak maradni című könyv nemcsak a felépülőben lévő emberek számára bír óriási
jelentőséggel, hanem a tanácsadók és az egészségügyben dolgozó szakemberek számára is
fontos. Túl sok ugyanis az olyan tanácsadó, aki azt feltételezi, hogy a józanság az utolsó ital
után kezdődik, a visszaesés pedig az első korttyal. Ezeknek a szakembereknek fel kell
ismerniük, hogy a visszaesés egy folyamat, és nem egy egyszeri cselekedet eredménye. Úgy
vélem, a Józannak maradni vitathatatlan érdemekkel bír eme igazság alátámasztásában.

153
 – Frank D. Lisnow, elnök
Drog- és Alkohológiai Tanácsadók Országos Szövetsége (NAADAC)

A Józannak maradni nemcsak egy kitűnő írásmű, hanem egyben egy hasznos kézikönyv a
felépüléshez a visszaesésre hajlamos alkoholisták számára. Úgy hiszem, ez a könyv jelentős
mértékben hozzájárul a témával kapcsolatos ismereteink bővüléséhez.
– Doug Talbott, az orvostudományok doktora
Georgiai Alkohol- és Drogtársaság
Smyrna, Georgia

Felépülőben lévő alkoholista lévén, a Józannak maradni című könyv sokat segített nekem
abban, hogy felismerjem és a lehető leghatékonyabban kezeljem a posztakut elvonás tüneteit.
Amíg nem olvastam ezt a könyvet, édességfogyasztással próbáltam enyhíteni az elvonási
tüneteket. A Józannak maradni viszont megmutatta számomra, hogy hogyan lehet a
józansággal összefüggő tünetekkel konstruktív módon megbirkózni. Így elkezdtem
rendszeresen mozogni, sikerült lefogynom, és immár képes vagyok a stresszel megbirkózni, és
a problémákat halogatás nélkül megoldani. Ennek köszönhetően – józanként – az életem
minősége mérhetetlenül sokat javult.
– Micki Thomas, visszaesés-megelőzési programkoordinátor
Ahsley Központ

Felépülőben lévő alkoholistaként már számtalan olyan problémával találtam magam szembe,
amellyel nem tudtam, hogyan kell megbirkózni. A Józannak maradni című könyv segített
alaposabban megértenem ezeket a problémákat, és megtanított arra, hogy hogyan birkózzam
meg velük. Azt tapasztaltam, hogy a könyvben szereplő információk jól kiegészítették azt a
tudást, amelyre a 12 lépéses program alkalmazása során tettem szert.
– Robert S.

A Józannak maradni kiváló módon ötvözi a visszaesés megelőzésével kapcsolatos alapelveket

a függőséggel összefüggő hagyományos betegségmodellel. A fejlődéses felépülési modell egy
olyan fejlődésközpontú – és egyben optimistább – szemléletmódot alkalmaz a felépülés
kérdésének megközelítéséhez, amely remekül összeegyeztethető a fokozatos fejlődés szerepét
hangsúlyozó tanulási modellel. Így a könyvet elsősorban a gyakorlatban használatos

154
kézikönyvként ajánlom a betegekkel közvetlenül foglalkozó tanácsadók és a felépülőben lévő
kliensek számára egyaránt.
– G. Alan Marlatt, igazgató
Addiktív Viselkedési Kutatóközpont
Washingtoni Egyetem
Seattle, Washington

A Józannak maradni kiváló kisegítő eszköz az alkohológiai tanácsadók és az egészségügyben

dolgozó egyéb olyan szakemberek számára, akik munkájuk során alkoholistákkal és
kábítószeresekkel foglalkoznak. A könyv alapos elemzést nyújt a visszaesés megelőzésével
összefüggő különböző okokról és a gyakorlatban alkalmazható klinikai beavatkozási
stratégiákról. A Józannak maradni jelentős mértékben hozzájárul a függőségkezeléssel
kapcsolatos szakirodalom gazdagodásához.
– Gary G. Forrest, PhD, szerk.
Pszichoterápiai Szövetség
Colorado Springs, Colorado

A Józannak maradni rendkívül jelentős mű a tanácsadói szakma számára. Páratlan módon

járul hozzá a visszaesés problémájának megoldásához, és hasznos segítséget kínál minden
olyan ember számára, aki segíteni kíván a felépülőben lévő alkoholistáknak és
családtagjaiknak. Véleményem szerint a könyvet a drog- és alkohológiai tanácsadók
képzésében a kötelező tananyag részéve kellene tenni.
– Tom Claunch, egykori elnök
Drog- és Alkohológiai Tanácsadók Országos Szövetsége (NAADAC)

Lenyűgöző számomra, hogy milyen közérthető módon nyújt betekintést ez a könyv a visszaesés
és a szenvedélybetegség természetével kapcsolatos ismeretek világába. Habár elsődleges
célközönségét a felépülőben lévő betegek képezik, a Józannak maradni a rendszeresen
visszaesők problémáját a területen dolgozó tanácsadók és terapeuták számára is megfelelő
módon mutatja be.
– Maxwell N. Weisman, az orvostudományok doktora
Baltimore, Marlyland

155
 A SZERZŐKRŐL

Terence T. Gorski, bölcsészdoktor, jelenleg az Illinois állambeli Homewoodban

található CENAPS® Corporation, képzéssel és tanácsadással foglalkozó magánszervezet
elnöke. Pályafutása során igazgatóként alkohológiai gondozóközpontokat irányított az Illinois
állambeli Harvey-ban található Ingalls Memorial Kórházban, valamint a Chicagóban található
Illinois-i Központi Állami Kórházban. Később a hadügyminisztérium alkalmazásában a
munkavállalói támogató program koordinátoraként dolgozott az Illinois állambeli Fort
Sheridanben. Emellett tanácsadóként segíti számos országos és nemzetközi, alkoholizmussal
foglalkozó program munkáját, továbbá gyakran tart előadásokat állami és országos
konferenciákon egyaránt.

Merlene Miller, bölcsészdoktor, a CENAPS® Corporation megbízásából végzett

munkája részeként alkohológiai és drogfüggőségi kezelőközpontok számára dolgoz ki oktatási
anyagokat és programokat. Írói tehetségét és szakmai tudását hasznosítva az évek során
számos könyvet írt az alkoholizmus és a szenvedélybetegségek tárgyában.

A számtalan kézikönyv, értekezés és cikk szerzőjeként ismert Gorskit és Millert a

következő könyvek társszerzőiként is jegyzik: Learning to Live Again – A Guide for Recovery
from Alcoholism (társzerző: David Miller), Family Recovery – Growing beyond Addiction,
Counselling for Relapse Prevention.

156
 VISSZAESÉS-MEGELŐZŐ TRÉNING

A visszaesés-megelőző tervezés módszerének alkalmazásához megfelelő képzésre,

szakmai gyakorlatra és felügyeletre van szükség. A legtöbb szervezet azonban nincs
felkészülve alkalmazottai hatékony szakmai felkészítésére és felügyeletére, mivel a
visszaesés-megelőző tervezés egy igen speciális szakterület. Ezt felismerve a CENAPS
Corporation szakszemináriumok és továbbképzés keretében szakképzést kínál az érdeklődő
intézmények (kezelőközpontok, magánrendelők) számára, továbbá vállalja visszaesés-
megelőző központok felállítását. Amennyiben egy szervezet visszaesés-megelőző központot
kíván üzemeltetni, a CENAPS Corporation gondoskodik a munkatársak szakmai képzéséről
és felügyeletéről, a betegkezelési szabályzat és a betegnyilvántartási rendszer kidolgozásáról,
valamint a központ egy az alkalmazott kutatással foglalkozó hálózatba történő bevonásáról.
Amennyiben részletesebb tájékoztatást szeretne kapni, kérjük, lépjen kapcsolatba
társaságunkkal az alábbi címen, vagy tárcsázza az alábbi telefonszámok valamelyikét.

The CENAPS Corporation

17900 Dixie Highway
Homewood, Illionois 60430
USA

Tel.: 1-708-799-5000
Fax: 1-708-799-5032

157