You are on page 1of 16

MENEDZSMENT

MUNKAFÜZET

Szerkesztette:
Szilágyi Barnabás

NÉV:
ÉVFOLYAM:
SZAK:
TAGOZAT:

Beregszász 2020
Tartalomjegyzék

TARTALOMJEGYZÉK 2

ELŐSZÓ 3

VEZETÉSI FUNKCIÓK 4

SZERVEZETI STRUKTÚRÁK 6

MOTIVÁCIÓ 7

CSOPORTMUNKA 10

SZERVEZETI KONFLIKTUS 11

SZEMÉLYES VEZETÉS – VEZETÉSI STÍLUS 13

SZERVEZETI KULTÚRA 14

SZERVEZETI HATALOM 15

TERMELÉKENYSÉG, VERSENYKÉPESSÉG, STRATÉGIA 16

MINŐSÉG 17

2
Előszó

A munkafüzetet kifejezetten a Menedzsment témakörét feldolgozó segédleteként állítottam


össze. Célja, hogy segítsen feldolgozni a tantárgy elsajátításához szükséges válogatott írások
ismeretanyagát. Fontosnak tartom, hogy az információk feldolgozása ne azok mechanikus
„bemagolását” jelentse, hanem azok valós elsajátítását, belsővé tételét. Éppen ezért a
munkafüzet feladatainak többségét úgy készítettem el, hogy a tematikában javasolt irodalmak
vonatkozó részének elolvasását követően az adott fejezeten, az olvasottakon elgondolkodva,
ki kell alakítani egy saját véleményt, nézőpontot, és ezt követően szükséges megválaszolni a
feltett kérdéseket.
A munkafüzet kitöltést megkönnyíti, hogy ugyanolyan fejezetekre tagoltam, mint a tematikát.
Minden fejezet témájához illesztettem néhány kérdést, amelyek mentén az olvasott anyag
átgondolható, s amelyre választ várok. Az elolvasott anyaghoz kapcsolódva az Ön
munkahelyére vonatkozóan tettem fel a kérdések többségét, melyek segítik a szakirodalom
gyakorlati feldolgozását. Amennyiben Ön jelenleg nem dolgozik, vagy még egyáltalán nem
volt munkaviszonya, kérem tegye fel ezeket a kérdéseket szüleinek, közeli ismerősének, vagy
bárkinek, akitől információt szerezhet az adott témával kapcsolatban. Ez esetben talán kicsit
nehezebb dolga lesz, de a munkafüzet kitöltése során végzett munka minden bizonnyal
hasznára válik majd tanulmányai, illetve a későbbiekben munkája során.

Őszintén remélem, hogy a munkafüzet segítséget jelent majd az olvasott információk


megértésében és elsajátításában.
A kitöltéshez jó munkát kívánok!

Szilágyi Barnabás

3
VEZETÉSI FUNKCIÓK

1) A vezetési funkciók elméleti ismeretei alapján készítse el a munkahelye/oktatási


intézménye vezetői testületének hierarchiáját bemutató „piramist”! (Nem szükséges
ábrázolni, elegendő a szöveges leírás is.)

2) Az előző feladatban bemutatta munkahelye/oktatási intézménye vezetőtestületét. Most az


Ön által felsorolt vezető közül válasszon ki egyet, és írja le, hogy – véleménye szerint – a
választott vezető milyen vezetési funkciókat lát el munkája során. Részletezze, hogy
milyen tevékenységeket sorol egy-egy funkcióhoz.

4
3) Az előző feladathoz hasonlóan kötetlenül válasszon ki egy vezetőt a bemutatott szervezeti
hierarchiából, és fogalmazza meg, hogy beosztásához kapcsolódóan milyen vezetői
szerepeket kell ellátnia. Az Ön által megjelölt szerepekhez rendelje hozzá egy-egy
konkrét példát is. (például: felvételi iroda vezetője – szóvivői szerep – sajtótájékoztató …
témáról x újságnak, felvételi tájékoztató y iskolában, stb.)

5
SZERVEZETI STRUKTÚRÁK

1) Mutassa be, milyen jellemzőkkel írható le egy szervezet felépítése!

2) A szervezeti típusokat többen is rendszerezték. Az erről szóló irodalom alapján sorolja be


saját munkahelyét a szervezeti típusok valamelyikébe. Választását indokolja!

6
MOTIVÁCIÓ

1) A motivációval kapcsolatban nagyon sok elmélet létezik, ami azt mutatja, hogy ez a
kérdés régóta foglalkoztatja a kutatókat. A téma napjainkban egyre inkább a vezetők
érdeklődésének középpontjába került. Ön szerint mi indokolja a téma iránti növekvő
érdeklődést?

2) Válassza ki életének valamelyik szegmensét (család, iskola, munkahely, stb.). Gondolja


végig, és írja le, hogy mivel motiválják Önt ebben a környezetben! Elérik az adott
módszerrel a kívánt hatást? Ha igen, miért? Ha nem, mit lehetne tenni, hogy hatékony
legyen a motiváció?

7
3) Foglalja össze a megismert motivációs tartalomelméleteket munkahelye példáján
keresztül saját szavaival!

8
4) Sorolja fel a motivációs folyamatelméleteket, és foglalja össze azok jellemzőit!

9
CSOPORTMUNKA

1) Írja le, milyen csoportoknak tagja Ön jelenleg. A felsorolást egészítse ki a


„csoporttagsággal” járó előnyök és hátrányok leírásával minden egyes csoportra
vonatkozóan.

2) Fogalmazza meg, mi a jelentősége a csoportnak a szervezet szempontjából?

10
SZERVEZETI KONFLIKTUS

1) Írja le, milyen módon kezeli Ön a konfliktusait! Módszere hatékonynak bizonyul a


különböző szituációkban? Miért?

2) Hogyan kezelik munkahelyén/iskolájában a konfliktusokat? Milyen módszer ajánlana a


vezetésnek?

11
3) Képzelje el, hogy munkahelyén egy csoport vezetésével bízták meg. Foglalja össze,
hogy (1) mit tenne a konfliktusok elkerülése érdekében, (2) mit tenne, ha mégis
nézeteltérés alakulna ki beosztottai között?

12
SZEMÉLYES VEZETÉS – VEZETÉSI STÍLUS

1) Sorolja fel, milyen leadership-elméletekből megismert vezetői típusokkal találkozik


munkahelyén, értékelje az elméletből megismertek alapján!

13
SZERVEZETI KULTÚRA

1) A szervezeti kultúrát alkotó értékek ismeretében jellemezze saját (vagy egy választott)
munkahelyének szervezeti kultúráját!

2) Sorolja fel, milyen megjelenési formái vannak a szervezeti kultúrának a saját (vagy egy
választott) munkahelyén!

14
SZERVEZETI HATALOM
1) Véleménye szerint miért lényeges a hatalom a szervezet működése szempontjából?

TERMELÉKENYSÉG, VERSENYKÉPESSÉG, STRATÉGIA

1) Véleménye szerint melyek azok a tényezők, melyek versenyképessé tehetnek egy


vállalatot? (Válaszát példával is illusztrálhatja, pl. a nyíregyházi bevásárlóközpontok
összehasonlítása.)

15
2) Fogalmazza meg, miért fontos a stratégia egy szervezet működése szempontjából?

MINŐSÉG

1) Melyek azok a tényezők, amelyek alapján Ön egy termék/szolgáltatás minőségét megítéli?


(Válaszát egy konkrét termék/szolgáltatás mentén is kifejtheti.)

2)

16

You might also like