A kerékpártúra 228 km hosszúságú lenne Komáromból Egerszalókba.
Körülbelül négy és fél órába telne kellemes tempóban odaérni, az útszakasz első felében sík terepen haladna, a második felében pedig már dombos tájon haladna végig. Mivel Vácon keresztül vezet az út, ajánlani tudom, hogy ott tartsanak egy pihenőt esetleg a Duna partján, vagy egy gyors városnézés is élvezetes lehet, mivel nem gyakran biciklizünk a környéken. Sok vizet vinnék magammal, sőt a hűtőtáskámban még tartalékot is elraktároznék. Egy pár szendvicset készítenék elő az útra, viszont szívesen megállnék a fővárosban egy főtt ebédre. Az Északi-Középhegység területére érkezve pedig a megmaradt szendvicseket enném. A célállomásra megérkezve pedig sétálnék egyet a környéket, majd megvacsoráznék. Olyan 15-20 kilóméterenénk állnék meg.