You are on page 1of 5

CAPITOLUL II.

SECȚIUNEA 1.

Art. 7.

1-A román állam elismeri a vallás spirituális szerepét, szociális, nevelői, kulturális,
partnerségét, és szerepüket a szociális béke megteremtéséhez.

2-A román állam elismeri a román ortodox egyház fontos szerepét, és más egyházakét és
kultuszokét, melyek elismert felekezetek a román állam történelmében és a román
társadalomban.

Art. 8.

1-Az elismert egyházak jogi személyek és állami hasznok. Az alkotmány és jelen törvény
előírásai szerint épülnek fel és műkődnek, autonóm módon, a saját rendszabályzatuk
vagy kanonikus kódjuk alapján.

2-Ebből kifolyólag, jogi személyek az egyházat alkotó részek is, ahogy a


rendszabályzatokban és kanonikus kódokban is említve van, amennyiben teljesítik
ennek a betöltéséhez szükséges kéréseket.

3-Az egyházak a hivatalos előírások betartásával valamint a saját rendzsabályuk és


kanonikus kódok betartásával működnek, melyek előírásai az egyház saját híveire
vonatkoznak.

4-Egy egyház/vallás elnevezése nem lehet azonos egy másik már elismert egyház/vallás
nevével.

Art. 9.

1-Romániában nem létezik államvallás; az állam semleges mindenféle ateista vallási


hittel vagy ideológiával szemben.

2-Az egyházak egyenlőek a törvény és a hatóságok előtt. Az állam a saját intézményein


keresztül, nem fogja elősegíteni és favorizálni, kiváltságos helyzetet teremteni, vagy
diszkriminálni egyetlen egyházat sem.

3-A közintézmények együttműködnek az egyházakkal a közös cél érdekében, és


támogatják ezek tevékenységeit.
4-A román állam a közintézmények által támogatja a spirituális-kulturális-szociális
tevékenységeit külföldön is a Romániában elismert egyházaknak.

5-A központi közintézmények aláírhatnak az elismert egyházakkal mind partnerséget


közös érdekek végett (helyi szinten), mind pedig beleegyezéseket bizonyos az egyházhoz
tartozó hagyományok lebonyolításához, melyek törvényi beleegyezést kérnek.

Art. 10.

1-Az egyházak fenntartásához való költségeket és tevékenységeik


lebonyolítását/megvalósítását az egyházak első sorban saját bevételeikből fedezik,
melyek a rendszabályzatuknak megfelelően vannak adminisztrálva és létrehozva.

2-Az egyházak megszabhatnak hozzájárulásokat a hívek részéről a munkásságuk


fenntartásához.

3-Az állam is kiveszi a részét az állampolgárok által nyújtott támogatásból azáltal, hogy
nem adóztatja meg ezt a fajta jövedelmet és bátorítja az egyházak támogatását a törvény
értelmében.

4-Az állam segíti kérésre, hozzájárulási alapon, a román állampolgárságú hívek


számának megfelelően és a valós szükségletek alapján az egyházak létfenntartását és
működését, hozzájárul a papi és más alkalmazottak fizetéséhez. Az állam nagyobb
hozzájárulással támogatja az alacsony jövedelmű egyházi alkalmazottakat, a törvényben
meghatározott feltételek szerint.

5-Senki sem kötelezhető, adminisztratív vagy egyéb módon, hogy hozzájáruljon egy
vallási kultusz költségeihez.

6-Az elismert kultuszok kérésre anyagi támogatásban részesülhetnek az államtól a


kultuszok működésével kapcsolatos költségekhez, javításokhoz és új építmények
létesítéséhez a hívek számának megfelelően az utolsó népszámlálás és a valós igények
szerint.

7-Az állam támogatja az elismert vallásokat szociális szolgáltatói minőségében is.

8-A közintézmények kérésre biztosítják minden személynek a jogot, hogy saját vallási
meggyőződése alapján/saját felekezetétől kapjon tanácsot/eligazítást/segítséget a vallási
segítségnyújtás megkönnyítése révén/Segélyszervezet.

Art. 11.
Az állami támogatás magában foglalja adókedvezmények biztosítását is, a törvény
értelmében.

Art. 12.

Az állami költségvetésből vagy a helyi költségvetésből kapott pénzeszközök


felhasználása, valamint a helyi vagy központi intézményektől kapott ingóságok
meghatározott rendeltetésének betartása állami ellenőrzés alatt áll.

Art. 13.

1-A kultuszok, vallásos szervezetek és vallási csoportok közti kapcsolatok kölcsönös


tisztelet és megértés alapján valósulnak meg.

2-Romániában tilos minden formája, módja azon cselekményeknek vagy tetteknek,


amelyek becsületsértésre, sikkasztásra vagy vallási jelképekkel elkövetett nyilvános
bűncselekményekre irányulnak.

3-A vallási tevékenység szabad gyakorlásának – mely a törvény szerint történik – a


megakadályozása vagy megzavarása a büntetőjogi törvénykezések alapján büntetendő

Art. 14.

1-Minden kultusznak rendelkeznie kell egy országos vezető vagy képviselő testülettel.

2-A vallási intézmények, beleértve a jogi személyiséggel nem rendelkező fiókjaikat is,
saját alapszabályaik, rendeleteik és kanonikus kódjaik alapján alakulnak és
szerveződnek.

3-Az új egyházak létrehozását nyilvánvalóan közölni kell a Kulturális és Vallásügyi


minisztériummal.

4-A jogi személyiségként létrehozott új intézmények a törvénynek megfelelően pénzügyi


segítséget igényelhetnek és kaphatnak.

Art. 15.

A kultuszok/egyházak által használt pecséteknek és bélyegeknek tartalmazniuk kell a


hivatalos nevet, mely alatt elismerték a kultuszt/egyházat, vagy annak kezdőbetűit.

Art. 16.
1-Az elismert kultuszok tevékenységeik során használhatnak bármely nyelvet, amit
megfelelőnek ítélnek. Nyilvánvalóan a könyvelést román nyelven is teljesíteniük kell.

2-Az állami intézményekkel fenntartott hivatalos kapcsolatban a román nyelvet


használják.

SECȚIUNEA 2.

Art. 17.

1-Az államilag elismert kultusz-minőség megszerezhető kormányhatározat révén a


Kulturális és Vallásügyi Minisztérium javaslata alapján a vallási szervezetek számára,
melyek tevékenységük által és hívei számának alapján fenntarthatósági, valamint
stabilitást és közérdekű garanciát kínálnak.

2-Az alapszabály és a kanonikus kódok elismerése megengedett amennyiben


tartalmukkal nem ártanak a közbiztonságnak, a közrendnek, az egészségnek és az
erkölcsnek, illetve az alapvető emberi jogoknak.

Art. 18.

A státusza elismerését kérő vallási szervezet/egyesület kérelmet nyújt be a Kulturális és


Vallásügyi Minisztériumhoz a következő dokumentumok kíséretében.

a.) annak bizonyítéka, hogy jogszerűen alakult és 12 éve aktívan működik


Románia területén, mint vallási szervezet/egyesület

b.) eredeti listát a legutóbbi népszámlálások adatai alapján, mely bizonyítja, hogy
a romániai lakhellyel rendelkező román állampolgárok legalább 0.1%-a tagja a
szervezetnek

c.) a saját hitvallását, a megalakulási és működési alapszabályzatát, mely


tartalmazza: a kultusz nevét, helyi és központi felépítését, a vezetési,
adminisztrációs, és ellenőrzési módját, a képviselő szerveket, a létrehozási és
megszüntetési módot, a saját munkavállalók státuszát, valamint a különleges
kultuszhoz tartozó rendelkezéseket
Art. 19.

1-A kérelem benyújtásától számított 60 napon belül, a Kulturális és Vallásügyi


Minisztérium átadja a Kormánynak az intézményt elismerő dokumentumokat, egy
tanácsadói vélemény kíséretében, melyet a benyújtott dokumentumok alapján állítottak
össze.

2-Amennyiben a benyújtott dokumentumok hiányosak vagy az alapszabályzat


törvényellenes előírásokat tartalmaz, indokoltan visszaküldik kiegészítésre vagy
átalakításra, ennek megfelelően a döntéshozás időtartama is meghosszabbodik.

Art. 20.

1-A Kormány az értesítést követő 60 napon belül döntést hoz a kérvényről, indokolt
elismerő vagy elutasító határozat formájában.

2-A Kormány határozatát a romániai Hivatalos Közlöny 1 Részében publikálják/közlik,


mely megtámadható a bíróságon a törvény nevében.

3-Amennyiben a kérelmet elutasítják, a vallási szervezet kérelmezheti az eljárás újra


vételét az elismerést illetően abban az esetben, ha bebizonyítja, hogy megszűntek azok az
okok, melyek az elutasításhoz vezettek.

4-A vallási szervezet az elismeréssel megszerzett jogokat és kötelességeket a határozat


életbe lépésétől gyakorolhatja.

Art. 21.

A Kulturális és Vallásügyi Minisztérium javaslata alapján a Kormány visszavonhatja az


elismerést abban az esetben, amikor tevékenysége révén a vallási szervezet súlyosan
érinti a közbiztonságot, a közrendet, az egészséget, az erkölcsöt és az alapvető emberi
jogokat.

Art. 22.

1-A megalakulási és működési alapszabályzat vagy kanonikus kódok módosítását és


kiegészítését el kell ismernie a Kulturális és Vallásügyi Minisztériumnak.

2-Ezen szakasz alapján kiadott dokumentumok, valamint ezek kiadásának elmulasztása


megtámadható a bíróságon a törvény értelmében.

You might also like