You are on page 1of 1

Felgyógyult Adonis Stevenson

Két évvel ezelőtt még az életéért aggódott a bokszvilág, mára azért szerencsére majdnem
teljesen felépült a korábbi WBC félnehézsúlyú bajnok Adonis Stevenson. A kanadai ökölvívó
2018. december 1-én bokszolt és veszített TKO-val Oleksandr Gvozdykkal szemben. A meccs
után az öltözőben Stevenson rosszul lett, majd egy helyi kórházban megállapították, hogy
komoly agysérüléseket szenvedett. Az ökölvívó három hetet töltött mesterséges kómában és
orvosai komolyan tartottak attól, hogy ennek maradandó hatásai lesznek a korábbi
világbajnok további életére és egészségére. Szerencsére azonban úgy fest, a 43 éves ex-
sportoló mozgása, beszéde rendben van, ám nyilatkozata szerint a memóriája nem a régi:
„Rendben vagyok szerencsére, minden oké. Sokan néznek is rám és azt mondják: ’Te beszélsz
és ráadásul olyan gyorsan, mint korábban. Emlékszel rám?’ Persze, vannak hatásai ennek a
traumának, ami az agyamat érte. Most azon kell dolgoznom, hogy visszajöjjön, ami elveszett
az emlékezetemből. Dolgoznom kell a memóriámon. A Gvozdyk elleni felkészülésem nem volt
100%-os. Elkaptam valami betegséget, ami a meccs végére kijött rajtam. De ezért nem fogom
az ökölvívást hibáztatni, hiszen ez a sportág karolt fel az utcáról. Balesetek pedig mindig
történhetne

You might also like