SUSANNE FLAMMING

SOSEM VAGY EGYEDÜL!

Maggie rendkívül sikeres a munkájában, a barátai imádják, édesanyja

pedig féltő szeretettel csügg rajta... A lány élete igazán kiegyensúlyozott és
szép lehetne, ha az igaz szerelem keresése közben nem futna folyton bele a
legnagyobb lókötőkbe! Maggie - túl a harmincon - már majdnem feladja,
hogy rábukkanjon a megfelelő férfira, mikor egy müncheni út során fura
körülmények között megismerkedik a jóképű Liammel. Hamarosan kiderül,
hogy Liam tökéletes lenne, ha éppen nem egy Maggie-re külsőleg
kísértetiesen hasonlító lány vőlegénye volna...
 Maggie az ágy mellett ült, bámulta a telefont, és arra várt, hogy Mark felhívja őt. Egy hete nem látták
egymást, és abban maradtak, hogy ma este a férfi végre felugrik hozzá, és együtt töltik az estét.
- Csörrenj meg végre! - kiáltott rá Maggie a telefonra, miután már elmúlt tíz óra, noha Mark este nyolcra
ígérte magát. Maggie idegesen járkált fel-le a lakásban, és közben többször megnézte, hogy nem hívta-e őt
valaki a mobilján, amit esetleg nem vett volna észre.
Maggie már megszokta, hogy a férfiak többsége inkább gyáván hallgat arról, hogy mégsem tud eljönni a
megbeszélt randira, mintsem bátran felvállalnák: „Bocs, nem vagy az esetem." „Sajnálom, de akadt jobb
programom..."
Maggie a tévét nézte, de nem látta, hogy mit vetítenek. A gondolatai Mark körül keringtek. Két hónapja
ismerték meg egymást, és furcsa módon sosem találkoztak nyilvános helyen. Sőt, legtöbbször Maggie lakásán
„futottak össze", vagy Mark irodájában. Maggie természetesen sejtette, hogy Marknak van valakije, csak abban
bízott, hogy később a javára billen a mérleg nyelve. Ráadásul Mark olyan rajongással udvarolt neki, hogy biztos
volt abban, ha a férfinek döntenie kell, akkor mellé áll majd... Ez az a csapda, ami minden nőnél beválik: hiszen
ők hajlamosak elhinni, hogy különbek a többi nőnél, és hogy értük bárki képes megváltozni. Lehet, hogy egy
férfi már több tucat nőt megcsalt, ám egy szerelmes nő ekkor is elhiszi: őt sosem fogja átverni. Mert ő más...
Maggie-nek azonban már a sokadik hasonló botlása volt ez a férfi.
Odament a hűtőhöz, és kivette a vacsorához behűtött bort. Próbálta kinyitni, de egyre idegesebben
tekerte le az üveg tetejéről a fóliát, és úgy érezte, hogy még a bor is ellene szövetkezett.
- A pokolba ezzel is! Biztosan férfikéz gyártotta! - csapta le az üveget sírva. Mark már az ötödik pasas az
életében, aki köszönés nélkül lelép. Maggie zokogva hívta fel a legjobb barátnőjét, Elle-t.
- Ezután csak nőkkel kezdek! - szólt a telefonba Maggie, meg sem várva, hogy Elle beköszönjön.
- Nem vagy az esetem! - jött a gyors reagálás Elle-től, aki azonnal rájött, hogy Mark a randi helyett
felszívódott. - Mark tutira abnormális, ha nem randizik veled! Meg sem érdemel téged.
- Olyan ismerős ez a mondat, mintha már mondtad volna nekem. Cirka ezerszer! Betanulhatnál más
szöveget a legközelebbi pofára esésemhez.
- Ne nyafogj! Több tucat férfi összetenné a két kezét érted, csak te válogatsz, és vonzod a rosszfiúkat. És az
abnormálisakat. Emlékszel még Thomas-ra?
Maggie itt abbahagyta a sírást, és önkéntelenül mosolyogni kezdett. Thomas-szal való szakítását egy évig
nem bírta kiheverni. Azután megismerte George-ot, és mintha varázsütésre lehullt volna a szeme elől a fátyol:
nem is értette, miért tetszett neki Thomas. Tom később felhívta őt, hogy kezdjék újra a kapcsolatot, mert
megbánta a szakítást, de Maggie határozottan kiadta az útját.
Elle közben folytatta az emlékezést...
- Thomasról kiderült, hogy szenvedélybeteg, hogy harminchat évesen az anyukájával lakik, fele annyit
keres, mint te, ennek ellenére láttál benne fantáziát. Nem tudom, hová teszed a szemed!
- Neked most vigasztalnod kéne, nem leszidnod, amiért rossz pasikat választok! - érvelt Maggie.
- Oké, igazad van. Sajnálom, hogy Mark nem ment el. De jobb is így, mert talán könnyebben elfelejted. Ő
egy szemtelenül jóképű szoknya-pecér, akinek van barátnője, sőt talán felesége is, vagy akár mindkettő.
- Ne túlozz, Elle!
- Ugyan, nem tudsz róla semmit! Ő egy nagy titok... Milyen emléked maradt tőle a lakásban?
- Semmi. Egy üveg bor, amit ma estére vettem, de nem tudom kinyitni.
- Próbáld meg újra, idd ki fenékig, utána feküdj le aludni. Holnap új nap kezdődik, új reményekkel!
- Micsoda közhelyek! Te könnyen beszélsz! - mosolygott Maggie, mert mindig megnyugtatta a duci
barátnője.
Elle tíz éve, még az egyetemen ismerte meg a férjét, azóta együtt élnek, és leszámítva néhány durcás
helyzetet, nagy veszekedés sem volt köztük. Maggie szerint Elle boldogságáért is ő fizet azzal, hogy ellentétben
a barátnőjével, nem talál magának társat. Pedig sürgetné az idő, legalábbis ezt sulykolja a társadalom, a barátok
és persze Maggie édesanyja, aki képtelen másról beszélni, csak arról, hogy Maggie korában ő már családanya
volt. Igaz, hogy elvált, de ez homályos családi ügy, amiről a mama nem szívesen beszél...
Maggie karon ülő volt még, amikor a szülei elváltak. Édesanyja, Sarah egyedül nevelte fel lányát, de
ritkán beszélt Maggie apjáról. Főiskolai szerelem volt az övék, aminek később - nem tudni, miért - vége lett, és a
férfi nem is tudta meg, hogy gyermeke született Sarah-tól – legalábbis Maggie így tudja. Ám az anyja ezt
mindig olyan ködösen mesélte el, hogy nem csodálkozna azon, ha kiderülne: az apja szimplán lelépett, mert
megijedt a felelősségtől. Maggie tizenhét éves korában elhatározta, felkutatja az édesapját, ám az anyja annyira
mereven titkolta a férfi igazi nevét, hogy a nyomozása sikertelennek bizonyult. Maggie Simson néven a
születésnapján több százan születtek Angliában, így rejtély maradt, ki az apja. Idővel megbékélt ezzel a
helyzettel, mert hitt abban, hogy ha valamit meg kell tudnia, azt meg is tudja - a megfelelő helyen, időben és
összefüggéseiben. A meditációs tréningek átsegítették azon a krízisen, amit ez a bizonytalanság okozott. Ám
idővel, szintén a meditációknak köszönhetően, ráeszmélt arra, hogy mekkora hiányosság apa nélkül felnőni,
mert nem volt férfiminta az életében. Talán e miatt nem tudja, hogy milyen az ideális férfi a számára? -
morfondírozott gyakran a kérdésen. Maggie a három tartós kapcsolatában mindig elfogadta az aktuális barátját,
és alkalmazkodott az ő szokásaihoz, elveihez, terveihez. Az Oltári nő című moziban a főhősnő, Júlia Roberts azt
mondja, fogalma sincs, hogyan szereti a tojást, mert mindig úgy szerette, ahogy a mellette lévő férfi. Maggie is
így volt ezzel: hiába szerette a kávét, ha jött egy fiú, aki utálta azt, Maggie egyszeriben zsigerből meggyűlölte
még a kávéillatot is. A tojást ellenben mindig úgy ette, ahogy a mellette lévő férfi: lágyan, omlettnek,
rántottának vagy sehogy... A családi férfiminta kimaradt az életéből, és noha nem beszélt erről az édesanyjával,
ez mégis kimondatlan feszültségként húzódott közöttük. A mama mégis kőkeményen ellenállt, és nem árult el
többet Maggie apjáról. Ha a lánya erőszakosabban próbálta belőle kiszedni az apja nevét, akkor a mama szinte
belebetegedett, de akkor sem szólt. Egyszer alaposan rá is ijesztett Maggie-re, amiért egy ilyen vita hevében
összecsuklott és elvesztette az eszméletét. A kórházban megállapították, csupán stressz okozta a rosszullétet
nem szervi probléma. Maggie akkor fogadta meg, hogy leszáll a témáról.
Mégis akadt a családban egy férfi, akihez Maggie bármikor bizalommal fordulhatott. Az anyai nagypapája
a béke szigetét jelentette Maggie-nek. Ha feldühítette őt a világ, a férfiak vagy az édesanyja, mindig a
nagypapához szaladt, hogy kiöntse a szívét. A bölcs öreg sosem traktálta tanácsokkal az unokáját, mindig
elfogadta a döntéseit, és türelmesen hallgatta a történeteket, amiket mesélt. A nagypapa óvó ölelésére Maggie-
nak annyira szüksége volt, hogy minden vasárnap együtt ebédeltek. Tíz éve ezek a vasárnapi ebédek szentek és
sérthetetlenek, nem jöhet olyan férfi Maggie életébe, aki miatt egyetlen találkát lemondana a nagypapával! Az
idős férfi látta jól, hogy unokája azért nem talál társat, mert még önmagát sem találta meg. Ám azzal is tisztában
volt, hogy ezen a problémán nem segíthet: ezt a csatát mindenkinek magának kell megvívnia.
Noha Maggie-nek nincs sikere a hosszan tartó kapcsolatok terén, ő mindig is kifejezetten népszerű volt a
fiúknál, mert igazán feltűnő jelenség: nem az a klasszikus szépség, mert érdekesen keveredik anyja orosz
származása a barna tónusokkal, amit talán édesapjától örökölt. Fehér bőr, zöld szemek, dús, barna haj, amit
Maggie általában kiengedve hordott. Vékony testalkatú, mégis telt, ami különös ritkaságnak számít:
nádszálvékony derekához képest B-kosaras melltartót viselt, ami miatt a barátnői sokszor viccesen
megjegyezték edzés után az öltözőben: azért nincs állandó partnered, mert van két tökéletes melled! Maggie
tudta ezt jól, és az öltözködésével szívesen hangsúlyozta az alakját. Ha egy-egy bulira a mélyen dekoltált
felsőjébe bújt, akkor nem akadt olyan férfi, akinek elkerülte volna a figyelmét. Ha igen, az illető biztosan a saját
neméhez vonzódott, vagy vak volt. Sőt: Maggie alakját nemcsak a férfiak, de a nők is megbámulták.
Maggie újra megpróbálta kinyitni a bort, és ezúttal sikerrel járt.
- Köszi, Elle! Igazad volt! - kiáltotta hangosan az üres lakásnak, és az üveg bor kíséretében elkezdte nézni a
Jóbarátok sorozatot, hogy jobb kedvre derüljön. Ez már szertartás nála: szerelmi bánat esetén jöjjenek a
Jóbarátok sztorijai! Akkor a sírásból előbb-utóbb mosoly, majd nevetés lett, de most valahogy csak egy-egy üres
vigyorgásra futotta. A bor elfogyott, Maggie pedig becsípve dőlt el az ágyon, sminkestül, ruhástól, ahogy a
tinédzserek eldobják magukat az első hajnalig tartó bulijuk után. Maggie úgy aludt, mint akit fejbe vágtak.
Hajnalban arra riadt fel, hogy álmában csöngetnek... vagy inkább dörömbölnek az ajtón. Pár percre volt
szüksége ahhoz, hogy rájöjjön, nem álmodik, valóban a csengőt hallja!
- Megjött Mark! - pattant ki az ágyból, és hálásan konstatálta, hogy ruhában és sminkben feküdt le aludni.
Durcásan nyitok ajtót! - gondolta magában. Felkapta a köntösét, utolsó pillantás a tükörbe... Oké! - gondolta, és
kinyitotta az ajtót.
- Helló, drágám!
- Jó estét! - köszönt a szomszédban lakó terhes nő izzadt arccal.
- Mit akar? - húzta össze valóban durcásan a köntösét Maggie.
- Megindult a szülés, a férjem nincs itthon, a két gyerekem viszont igen... - támaszkodott a falnak a nő,
miközben levegő után kapkodott.
- És nekem ehhez mi közöm? - kérdezte Maggie, akit hidegzuhanyként ért, hogy nem Mark áll az ajtóban és
emiatt a nőn állt bosszút a kemény mondatával.
- Tudna vigyázni a gyerekeimre? Be kell mennem a kórházba, már hívtam mentőt...
- Persze, persze... Ne haragudjon! - enyhült meg Maggie, belebújt a papucsába, és már zárta is be maga
mögött az ajtót. A két kicsi gyerek aludt, Maggie pedig az idegen lakásban üldögélt, és várta, hogy hazajöjjön a
férj. Közben azon járt az esze, milyen furcsa a sors: itt ül egy idegen helyen, ahelyett, hogy Mark mellett édesen
szundikálna. De nincsenek véletlenek! - gondolta, és az is vigasztalóan hatott rá, hogy a szomszéd nő férje sem
érkezett meg ezen az estén, noha ő épp most válik újra apává...
 - Ehhez képest nekem nagyon jó dolgom van! - öntötte el őt valami megmagyarázhatatlan nyugalom, majd
elaludt a szomszéd kanapéján.
Másnap Maggie karikás szemmel, sűrű ásítások mellett rohant a munkahelyére. A furcsa éjszaka után
három órát aludt, ezért tőle szokatlanul, smink nélkül ment dolgozni. Maggie szerette sminkelni magát: bárhová
ment, legalább szempillaspirállal kiemelte a zöld szemeit. Ezúttal fehér inget és egy farmert vett fel lapos sarkú,
kényelmes papucsához. A fehér felső különösen előnyös másnaposan: frissé és üdévé teszi a viselőjét - persze
csak optikailag, és akkor is csak néhány óráig tart a hatás.
Maggie egy biztosítócég befektetési osztályán dolgozott asszisztensként. A csapatban öt férfi kapott
helyet, mellettük Maggie és egy másik lány tette rendbe a szükséges adminisztratív papírokat. Összeszokott,
megbízható csapatot alkottak, ahol már belefért olykor egy-egy lazább megjegyzés vagy akár a késés is.
Maggie-t szerették a munkatársai a jó humora miatt, de ezen a napon nem örültek annak, hogy a tőle megszokott
szexi szettek helyett konzervatív öltözékben jelent meg.
- Mi bajotok? - kérdezte Maggie két ásítás között.
- Az új tulajdonosok ma jönnek hozzánk! Talán elfelejtetted? - kérdezte Peter, az osztály vezetője, akinek az
állása függött attól, hogy milyennek találja az új tulajdonos a befektetési osztály mutatóit. Maggie persze
megfeledkezett a nagy eseményről, mert az egyetlen gondolata a hétvégén Mark volt.
- Dehogy felejtettem el, éppen emiatt fogtam vissza magam! - lódított, de Peter, a főnöke elég jól ismerte
ahhoz, hogy átlásson rajta.
- Maggie! Pont most kellett egy újabb idióta pasi miatt három órát aludnod! Nem ezt vártam tőled, tudod,
milyen fontos a mai nap!
- Tényleg készültem! És legalább négy órát aludtam - vágott vissza Maggie, majd előhúzott a táskájából két
energiaitalt. - Kérsz egyet? - mosolygott olyan csibészesen, ahogy Peter szerette.
- Mint a főnököd megparancsolom, hogy idd meg mind a kettőt. Délre itt vannak az új tulajdonosok, és azt
akarom, hogy a szokott tündéri és bűbájos formádat hozd! Amúgy legalább megérte az este?
- A felső szomszédom szült, a férje nem volt otthon, én vigyáztam hajnal háromig két kicsi, de szerencsére
alvó gyerekre!
- Tudod, kinek add be ezt a mesét! - vágott vissza Peter, mert már hallotta Maggie késései miatt az „eltörött
a vízcső", „a szomszéd nénihez mentőt kellett hívni", és a „bedugva hagytam a vasalót, ezért a cégtől
visszafordultam" című történeteket is.
Mi tagadás, Maggie imád mesélni. Azért, hogy egy-egy sztori jól hangozzék, sokszor túlszínezi. Egy kicsit
hozzátesz, egy kicsit elvesz... Ez annyira a szokásává vált, hogy néha már el is hiszi, hogy a sok színes esemény
megtörtént vele. Peterrel már évek óta játsszák a nagy dumálás játékot: ha Maggie elkésik, és ki tud találni
hozzá egy jól hangzó új sztorit, akkor a késés elfelejtve. Ha viszont annyit mond: bocs, főnök, késtem, akkor a
késését feljegyzi a szigorú titkárnő, aki amúgy sem nézi jó szemmel, hogy Maggie ilyen könnyen szót ért a
főnökével.
Az időbeosztás szerint az új vezetőség délre ígérte magát a befektetési osztályra. A találkozó előtt Maggie
kisminkelte magát, átnézte a német szakszavakat, hogy ne tévedjen, ha szüksége van rá, és annyi koffeint öntött
magába, hogy majd kiugrott a szíve. A biztosítótársaságot egy német multinacionális cég vásárolta fel pár
hónappal ezelőtt, áe megígérte, hogy az itt dolgozók nem esnek el a munkahelyüktől. Félnivalója a közép- és
felsővezetőknek lehetett, akiknek a jól fizető székére mindig akadnak új pályázók. Ám Peter annyira jól
irányította a biztosító befektetéseit, hogy a nyereség többszörösét hozta a befektetési osztály a jól kalkulált
értékpapír- és tőzsdei ügyletekkel. Délben az egész cég izgatottan várta az ügyfeleket, mivel ekkor már a
recepcióról e-mail futott körbe: megérkeztek a górék! A befektetési osztály hétfős csapata hangyaszorgalommal
dolgozott, de a tulajdonosok még háromkor sem léptek be hozzájuk.
- Oké, muszáj kimennem a mosdóba! - állt föl Maggie, és Peter engedékenyen bólintott. Maggie pár
másodpercig fürkészte az arcát a mosdóban, miután megmosta a tarkóját és a csuklóját hideg vízzel, hogy
felfrissítse magát.
- Ez így nem lesz jó, Maggie! - mondta a tükörképének. - Új életet kell kezdened!
Kezet törölt, majd visszament az irodába, ahol Peter az asztalán ülve - mint mindig - magyarázott.
- Láttátok az arcát?
- Akár egy jégcsap!
- És az öltönyét?
- Annyiba került, mint egy havi fizetésünk!
- És az óráját milyen diszkréten villantotta ki... „Elnézést, de sietünk!" - utánzott valakit Peter.
- Az órája pedig annyiba került, mint egyévi fizetésünk! - mondta Martha.
 - Azért elfogadnám! - szólt közbe Maggie egyik kollégája, Erik.
- Ne! Lemaradtam a randevúról? - kérdezte kétségbeesetten Maggie.
- Maggie, drága! Még miattad sem maradt volna itt az új vezetőség öt másodpercnél tovább! - reagált
cinikusan Peter helyettese, Jason. - Bár, ha a mélyen dekoltált felsőid egyikébe bújtál volna...
- Dugulj el, Jason! Mi történt?
- Öt másodperc alatt körbenéztek, majd elmentek - válaszolt Peter.
- És persze hiányoltak téged! - nevetett Jason.
- Maximum te hiányolsz az ágyadból! - vágott vissza keményen Maggie, amin maga is meglepődött, majd
zavartan leült az asztalához. A szobában hirtelen megfagyott a hangulat. Végül Peter törte meg a csendet.
- Maggie! Gyere be hozzám!
Peter mindig eljátszotta ezt: ha Maggie túl keményen reagált Jason beszólásaira, akkor a többiek előtt úgy
tett, mintha megdorgálná. Ám amint négyszemközt maradtak, úgy beszélgettek, mint két barát. Elvégre öt éve
dolgoztak együtt. Olyanok voltak egymásnak, mint szuper kollégák és kitűnő lelki szemetesládák, noha munkán
kívül ritkán találkoztak.
- Tudom, hogy rossz éjszakád volt - kezdte Peter.
- Az... - válaszolt röviden Maggie.
- És azt is tudom, hogy volt köztetek valami Jason-nal.
- Volt.
- De a magánjellegű problémákat...
- ... nem szabad behozni a munkahelyünkre! - vágott közbe Maggie.
- így van! Csakhogy ez lehetetlen, ezt is tudom! Hacsak nem vagy egy lelketlen alak - folytatta
engedékenyen Peter. - Mégis, az iménti beszólás nem vall rád.
- Tudom... Majd elnézést kérek Jasontól.
- Mi a baj, Maggie?
- Úgy érzem, több csalódást már nem tudok elviselni. Annyira unom, hogy gyávák a pasik... Mibe telne egy
sms-t írni, hogy bocs, de a randi stornó! Ennyi! Nem kellett volna több! De így totál idiótának érzem magam -
és Maggie már nem tudta visszatartani a könnyeit. Zokogott, mint akinél egy óriási ár végre áttöri a gátat, ami
után megkönnyebbülhet. Pár percig hüppögött, Peter pedig türelmesen hallgatta.
- Az a baj, hogy amint megismerek egy férfit, aki megtetszik, már szinte látom az esküvőnket, a
gyerekeinket, a közös jövőnket. Azt gondolom, hogy kedves, megértő, intelligens, jó humorú... Aztán kiderül,
hogy egyik sem igaz rá. Mégis várok, hátha csoda történik, és megváltozik, de a csoda helyett mindig jön a
totális kiábrándulás. Naná, hogy nem tudnék szeretni egy férfit, aki elfelejti lemondani a randit, és aki ennyire
inkorrekt. De ettől még csalódás, hogy elhittem: ez a férfi más lehet.
- Csak te tehetsz arról, ha szívatnak. Miért hagyod? Miért engedsz? Ki tehet erről? Miért randizol olyan
férfivel, akinek felesége vagy barátnője van? Miért hiszed, hogy miattad elhagyja? Ez ostobaság! Rossz úton
jársz...
- Miért nem mindegy neked, hogy melyik úton járok? - támadt vissza Maggie, mert a kemény és igaz szavak
szíven ütötték.
- Nagyon fontos munkaerő vagy. Szükségem van rád, különösen most, a tulajdonosváltásnál. Nem
szeretném, ha elengednéd magad. Amúgy meg... öt éve ismerlek, szeretnélek végre boldognak látni.
- Ez úgy hangzott, mint egy halotti beszéd.
- Ne őrülj meg! Ez inkább egy bók volt a főnöködtől, aki talán egyszer a barátod is lehet.
- Köszönöm - mosolygott hálásan Maggie. - De mint barát, elmondanád, hogy mit csinálok rosszul?
- Ne add könnyen magad! Ma persze divatos, ha valakivel az első vagy a második randin ágyba bújunk. De
a férfiak gálád módon azokat a nőket, akik erre kaphatók, nem tartják sokra.
- Jó ég! Én csak olyan férfiakkal feküdtem le, akiket szerettem!
- Persze, de bárkit megszeretsz, aki kedves hozzád!
- Ez nem igaz!
- És akkor hogy szerettél bele Mattbe? - kérdezte keményen Peter, amire Maggie elnevette magát, mert erre
nincs magyarázat.
Matt tizenhat évvel idősebb volt nála, köpcös, kopasz és végtelenül fukar. Minden közös vacsorát Maggie
fizetett, noha a férfi szerepelt a 100 leggazdagabb angol című kiadványban. Maggie mégis megszerette, és
kitartott volna mellette akár a sírig is, ha a férfi nem hódít meg egy Maggie-nél is fiatalabb nőt...
 - Oké, de mit tegyek?
- Mint a kerületi buddhista egylet tagja, és nem mint a főnököd, azt javaslom, hogy meditálj. És végre
döntsd el, milyen férfit keresel. Utána pedig csak azzal állj szóba, aki ehhez közelít! Senki mással. Ne pazarold
az idődet és az energiádat Miafki-randira.
- Mire? - kapta fel a fejét Maggie.
- Amikor az első pillanatban érzed, hogy el kéne innen szaladni. Akkor menj is tovább, ne pazarold az
idődet!
- Ó, ez jó! De mit jelent a Miafki pontosan?
- Hogy ezredjére lépsz ugyanabba a folyóba: összejössz olyan férfivel, akihez semmi közöd!
- Könnyű ezt mondani... Oké, megadom magam! Holnap jelentést teszek arról, milyen álmaim férfija!
Rendben? De mit jelent a Miafki?
- Majd egyszer elmondom! - mosolygott Peter, és meghívta Maggie-t kávézni a cég büféjébe. Ez már-már
rituálé volt náluk: délutáni kávézás, pár kedves szóval. Maggie ezért is szeretett ennél a biztosítónál dolgozni.
Az irodaház modern, hangulatos és barátságos, a főnöke pedig már-már a barátja. Szakmailag kőkemény vele és
segíti a fejlődését, de emberileg megértő és féltő, akár egy jó testvér. Peter az első pillanattól szimpatikusnak
találta Maggie-t. Olyan találkozás volt az övék, amikor a férfi és a nő kölcsönösen érzi: csupán szimpátiát
éreznek egymás iránt, soha semmi többről nem lehet szó. Aztán látta Maggie csapongó magánéletét, ami miatt
kissé csalódott a lányban, ám a véleménye ismét pozitívra változott, amikor megtudta, hogy az édesanyja
egyedül nevelte fel Maggie-t. És a mama ennek a tehernek a súlyába és abba a titokba, hogy ki Maggie apja,
már-már belebetegedett. Peter szerint a mama annyira szégyellte, hogy ki a lánya apja, hogy képtelen volt
elmondani. Maggie egyedül volt a világban: család, testvérek, unokatestvérek és gyökerek nélkül, ezért Peter
úgy érezte, hogy fogadott bátyja lesz ennek a lánynak.
A következő hetekben a biztosító új tulajdonosáról beszélt az egész irodaház. A pókerarcú Mr. Bewling - így
hívták őt az üzleti partnerei. És valóban, a biztosítócég feje, Tom Bewling, a hatvanéves angol származású
üzletember rideg volt, mint egy jégcsap. Van ugyan felesége és egy lánya, de ő csak az üzleti sikereinek élt.
Szinte senki nem látta őt nevetni, a szerencsésebbek olykor észrevették, ahogy mosolyra húzta a száját - de
semmi több! A háta mögött ezért sokszor Mr. Jégcsapkirálynak hívták a kollégái. Tom egy németországi üzleti
útján ismerte meg a feleségét, aki német arisztokrata családból származik. A házassága óta Tom és családja
Németországban éltek, és úgy hírlik, a nő éppoly hűvös és kimért, mint Tom, tehát tökéletesen összeillenek. A
merészebbek persze azon viccelődtek, vajon két végletekig kimért ember hogyan hoz össze egy gyereket?
Beszuszakolja a szeretkezés időpontját a naptárába? Mr. Bewling mindemellett kitűnő üzletember volt,
bármihez is nyúlt, az sikeressé vált. A vállalatát egyedül alapította húsz évvel ezelőtt, akkoriban más
biztosítótársaság szolgáltatásait árulta, mint amolyan ügynök. A kitartó és szorgalmas munkának köszönhetően
egyre több ügyfele lett, míg végül munkatársakat kellett felvennie: először egy titkárnőt, aztán egy szakembert,
majd még egyet, három év után pedig már ötvenfős kisvállalkozássá nőtte ki magát az egyszemélyes intézmény.
Mr. Bewling persze nem elégedett meg ennyivel: elvégezte a Cambridge-i egyetemet, majd a cég profilját
tovább bővítette: értékpapírügyletekbe kezdett, megforgatta a pénzét a tőzsdén, és lassan multinacionális
birodalommá nőtt a keze alatt a cég. Tehetségét és zsenialitását mindenki elismerte, és csupán egyetlen ember
akadt a több ezer fős vállalatnál, akivel Mr. Bewling nem csupán kollegiális, hanem baráti viszonyban állt. Az
idős pénzügyi géniusz, Mr. Gregory Thomasson tanára volt az egyetemen Tómnak, majd amikor a cég
irányítását Mr. Bewling egyedül már nem bírta, elcsábította Gregoryt az egyetemi pulpitus mellől. Van az a
pénz... - mondták a rosszmájúak, de a két férfi barátsága és szakmai együttműködése kiállta az idő próbáját. Mr.
Bewling mindemellett nagylelkű adakozó is volt: bármerre járt a világban, mindig gondolt az árva és a beteg
gyerekekre, akiknek adományokat gyűjtött. A felesége azonban csak ritkán kísérte el őt egy-egy üzleti útjára,
ezért őt csak a kiváltságosak láthatták, azok, akik igazán közel állnak a Mr. Bewling nevéhez fűződő
vállalatokhoz. Mr. Bewling angliai látogatása óta a biztosítócég működése ugyanúgy ment tovább, mint
korábban. Peter és csapata szabad kezet kapott a befektetésekhez, és úgy forgatták meg a cég bevételeit, hogy az
a tervezettnél több hasznot hozott. A kitűnő mutatók miatt az angol biztosító befektetési osztálya meghívást
kapott Mr. Bewlingtől a német központba. A háromnapos útra Peter, az osztályvezető két embert, vihet
magával.
- Úgy döntöttem - jelentette be egy megbeszélésen Peter -, hogy a helyettesem, Jason és az asszisztensem,
Maggie kísérnek el a müncheni találkozóra. Addig szükségem volna arra, hogy táblázatba szedjétek nekem a
következő adatokat...
Maggie szinte alig hallotta a folytatást, szárnyalt a boldogságtól: ő is mehet! Nem is jöhetne jobbkor ez
az utazás! Már három hónapja, hogy Peternek kifakadt Mark miatt, és azóta szinte csak a munkájának élt. Ám a
kérdésre, hogy milyen férfire van szüksége, máig nem tudja a pontos választ. Elle-lel is beszélgettek erről, de
nem jutott előbbre: legyen férfias, határozott, jó humorú, intelligens - ezek általános érvek. De hogy milyen
legyen valójában: céltudatos vagy álmodozó? Realista vagy művészlélek? Félénk vagy bátor? Elvált vagy
kalandortípus? A bort szeresse, vagy a sört? Trendi lakásban éljen nagy terasszal, vagy romantikus családi
házban buja kerttel? Érdekelje a misztikum és az ezotéria, vagy az üzleti életben legyen jártas? Jógázzon vagy
gyúrjon, esetleg kocogjon esténként? Hogyan szeresse a tojást: lágy vagy tükörtojásnak, esetleg rántottának?
Ezer apróság, amely mégis fontos. És Maggie még sosem érezte ilyen bizonytalannak magát, mert tényleg nem
tudta, mit is, kit is akar valójában. Elle-nek persze megvolt erre is a válasza.
- Ne izgulj, majd odafönt elrendezik a dolgaidat úgy, hogy neked a legjobb legyen.
- Odafönt nem dolgozhatnak jó munkaerők, mert egyre rosszabb a helyzet! - vágott vissza Maggie.
- Egy rossz élethelyzet is lehet jó lecke! Nyugi, majd megoldódik minden. Válaszolj őszintén: el tudod
képzelni, hogy egyedül élj életed végéig?
- Nem! Persze, hogy nem!
- Na, látod! Ha hiszel a vágyaidban, akkor valóra is válnak - zárta volna le a sokat ismételt témát Elle.
- Jó, de nem mindegy, mikor! - nyújtózott egyet Maggie, és közben pakolt tovább a bőröndjébe.
- Akkor, amikor felkészültél arra, hogy átalakuljon az életed! - vágta rá bölcselkedve Elle.
- Ugye tudod, hogy ez az okoskodás egy csöppet sem nyugtat meg?
Harminckét éves vagyok, ketyeg az a bizonyos biológiai órám.. Ha el is feledkeznék erről, akkor
nagyjából kétnaponta valaki álviccesen emlékeztet rá. Amúgy pontosan tudom, hogy addig, amíg önmagammal
nem vagyok tisztában, nem lehet helye mellettem senkinek.
- Nyugalom! Elutazol a német központba, kikapcsolódsz egy kicsit, és egy kipihent, új Maggie tér majd
vissza, aki végre tisztán látja önmagát. És akkor a leendő pasiját is!
- Ámen! - adta fel a beszélgetést Maggie, és folytatta a pakolást a külföldi útra. Közben pedig a német
szakszavakat mondatta fel Elle-lel, mert nem akart az első alkalommal hibázni. Úgy döntött, hogy visszafogott,
de csinos ruhákat visel majd Münchenben, ezért kosztümöket és hozzájuk illő szűk topokat tett be. Maggie
imádott öltözködni. Ha három napra utazott, akkor is egy hétre való ruhát vitt magával, hogy tudjon válogatni a
hangulata szerint. A színharmóniára különösen ügyelt: például, ha rosszkedvű volt, akkor mindig vidám
színeket hordott: kéket, fűzöldet, napsárgát, virágmintásat. Ha különösen derűs hangulatban volt, akkor
előnyben részesítette a fehéret, az egyik kedvencét, vagy akár a feketét - de csakis teljesen fekete szettként. A
randevúkra pedig szinte kötelező a piros. Ez a szín jól illik a sötétbarna hajához, főleg, ha pirosra festi hozzá az
ajkait is. Ez az a szín, ami minden férfit levesz a lábáról - ha Maggie-n látja. Mintha a piros színt Maggie-nek
találták volna ki - így érthető, hogy a müncheni csomagban minden második felsője és kiegészítője is piros
színű volt.
A repülő kora reggel indult, ezért az utazás alatt csak keveset beszélgettek Jasonnal és Peterrel. Jason amúgy
is haragudott még Maggie-re a korábbi megjegyzése miatt. A repülőn az aznapi újságokat, a gazdasági és
politikai napilapokat nézték át, hogy az aktuális és friss információkról is tudjanak. A rövid repülőút után taxival
a szállodájukba mentek, hogy gyors felfrissülés után a londoni cégből szinte elsőként láthassák az anyacéget, és
találkozhassanak Mr. Bewlinggel, akinek a naptára fél évre előre be van táblázva.
Maggie a banki elvárásokhoz igazodva, fekete kosztümöt vett fel, piros inggel, piros cipővel és táskával.
Feltűnő volt, emellett kissé konzervatív is, mégis csinos. Hosszú, barna haját ezúttal összetűzte, hogy ne kelljen
Mr. Bewling előtt folyton félrehúznia az arcába omló tincseket. A szálloda halljában találkoztak mindhárman,
mielőtt elindultak volna a müncheni irodához. A recepciós már hívott számukra taxit, amikor Peter megfogta
Jason és Maggie karját.
- Bűvöljük el őket! Menni fog? - a tekintetén látszott, hogy ez a megbeszélés különösen fontos számára.
- Persze! - válaszoltak egyszerre Jasonnal.
- És erre a három napra szent a béke köztetek? - kérdezte Peter kissé parancsoló hangon.
- Persze! - vágták rá ismét egyszerre.
- Remélem, más téren is ilyen nagy lesz az egyetértés! Mr. Bewling előtt nincsenek cinikus beszólások,
megjegyzések, csak és szigorúan a számok, amiket prezentálunk!
- Ne viccelj, nem vagyunk gyerekek! - mondta Jason, de erre a mondatra mindhárman elnevették magukat.
Harmincöt esztendős üzletemberek, de bizony mégis sokszor viselkednek gyerekesen.
A taxiban már nem szóltak egymáshoz, inkább nézték Münchent, ahogy a májusi délelőttön egyre
lüktetőbbé válik. Hamar odaértek az irodához, ahol a recepciós már várta őket. A modern épületről lerítt, hogy a
kialakításakor belsőépítész és lakberendező dolgozott: nemcsak hatalmas volt, hanem stílusos és hangulatos is.
Maggie hagyta, hogy mindent Peter intézzen a recepcióssal, hiszen ő is folyékonyan beszélte a német nyelvet.
Addig ő állt, és izgatottan mérte föl, hogy a jégcsapkirály birodalma nem is olyan hűvös, mint ahogy sejtették. A
recepciós kis türelmet kért tőlük, így pár percig hármasban várakoztak.
 - Na, milyen? - nézett Peter csillogó szemmel Maggie-re. A lány akkor látta őt utoljára ilyen lelkesnek,
amikor az esküvőjére készült.
- Tetszik! - vágta rá Maggie. - Van stílusa!
- Ja, elmegy - jegyezte meg Jason, és a táskájában még egyszer leellenőrizte, hogy elhozott-e minden
szükséges papírt. Maggie mosolyogva nézte tovább az irodaházat, amikor megjelent mellettük egy magas,
szőke, kisportolt testalkatú férfi.
- Helló! - köszönt rá hirtelen Maggie-re, majd zavartan tovább ment.
Közben megérkezett hozzájuk egy asszisztens. .
- Friedrich Kisch vagyok - nyújtotta a kezét elsőként Maggie-nek -, Mr. Bewling személyi titkára. Kérem,
fáradjanak velem!
Friedrich bemutatkozott a két férfinek is, de feltűnően megbámulta Maggie-t. Amíg a lifttel a legfelső
emeletre tartottak, addig a három angol összenézett, de nem mertek megszólalni, mert tudták, az asszisztens
beszéli a nyelvüket. Ám a titkár annyira vigyorgott, hogy Peter jobbnak látta, ha megszólal.
- Ne haragudjon. Újak vagyunk a cégnél. Megtudhatom, hogy mi olyan vicces rajtunk?
A titkár hirtelen elkomolyodott.
- Elnézést kérek, illetlen voltam. Csak meglepett, hogy egy hölgy is magukkal tartott. Mr. Bewling szerint a
nőknek a piacon a helyük, nem a tőzsdén.
- Hiszen az is egyfajta piac! - nevetett Maggie, de Peter a tekintetével csöndre intette és átvette a szót.
- Maggie az egyik legjobb szakemberem, ragaszkodom hozzá.
- Természetesen - mondta Friedrich, és újra elvigyorogta magát, majd amint kiszállt a liftből, átadta a
londoni vendégeket Mr. Bewling másik titkárának, aki pókerarccal bevezette őket egy tárgyalóterembe.
Megkérdezte, mit hozhat nekik inni, majd magukra hagyta a londoni képviselőket.
- Friedrich talán még életében nem látott nőt - suttogta Jason.
- Csönd legyen! - intette le Peter.
- De főnök, észrevetted? Itt nincsenek nők!
- De biztosan vannak, csak a konyhán - kuncogott csöndben Maggie.
- Hagyjátok abba! Hirtelen mennyire egyetértetek mindenben! - mordult fel újra Peter.
Röviddel később belépett a müncheni iroda vezérigazgatója, Kurt Müller.
- Üdvözlöm önöket! - mosolygott kedélyesen, bemutatkozott, majd leült Peterrel szemben. - Azért
szerettünk volna a befektetési osztállyal találkozni elsőként, mert úgy véljük, hogy a londoni biztosító bevételeit
jól forgatta meg a csapat. A stratégiáival egyetértünk, a lekötésekkel is, a bevételekkel nemkülönben - húzta
mosolyra a száját. - Ezért nem is az üzleti tevékenységükről beszélgetnénk, hisz a mutatók önmagukért
beszélnek. Inkább szeretnénk személyesen megismerni önöket, mivel ezentúl napi kapcsolatban leszünk.
- A napi kapcsolat azt jelenti, hogy minden ügyletet jóvá kell hagyatnunk önökkel? - érdeklődött feszengve
Peter.
- Dehogy! Ön szabad kezet kap, végezheti a feladatit úgy, mint eddig... De a munkáról később! Jöjjenek,
körbevezetem önöket az irodában.
- Szuper! - pattant fel megkönnyebbülten Peter.
- Mr. Bewling holnap találkozik önökkel. Úgy terveztük, hogy ma megnézik az irodát, aztán együtt
ebédelhetnének a müncheni befektetési osztály munkatársaival, és náluk tölthetnék a napot, hogy lássák, ők
milyen irányelvek szerint dolgoznak.
- Remek! Igazán megtisztelő - mosolygott Peter.
- Mint látják, az volt a célunk, hogy az irodaépületet dolgozóbaráttá tegyük. A kör alakú épület közepén
nyitott teret alakítottunk ki fákkal, virágokkal, padokkal. Itt kiszellőztethetik a fejüket a munkatársak -mutatta
meg az épületen belüli kertet a legfelső emeletről Kurt Müller, majd tovább sétáltak ezen a szinten, ahol a
legfontosabb pozíciót betöltő vezetők kaptak irodát. Peter és csapata tátott szájjal bámulták az impozáns teret.
- Kialakítottunk úgynevezett csöndszobákat. Ha valaki teljes kikapcsolódásra vágyna, akkor, íme! - és
benyitott egy sötét szobába, ahol egymástól kellő távolságra három masszázsfotelt helyeztek el. Mindegyik egy-
egy diszkréten megvilágított akvárium mellett kapott helyet, a szobában pedig halk, nyugtató zene szólt.
- Ebben a szobában tilos beszélgetni. Ez házszabály. Ha valaki besokall a számítógéptől, akkor itt
kikapcsolódhat. A mobilját viszont kint kell hagynia - húzta ki büszkén magát a vezérigazgató a
különlegességnek számító helyiség miatt. - Az én ötletem volt, és szerencsére sokan használják. Odafigyelünk
az itt dolgozókra, mert úgy véljük, csak akkor végeznek jó munkát, ha örömmel jönnek be mindennap dolgozni.
- Egyetértünk, ez igazán nemes gesztus a munkatársak felé - bólogatott Peter.
 - Ahogy sétálunk az irodaházban - vette át a szót Maggie - úgy látom, hogy szokatlanul kevés nő dolgozik
önöknél.
- Ez csupán véletlen. A legjobb közgazdászok nálunk dolgoznak, ez a lényeg.
- Persze... De a jó munkahelyi légkörhöz hozzátartozik a nemek normális aránya is - magyarázta tovább
Maggie.
- Arra céloz, hogy diszkrimináljuk a nőket? - állt meg Müller úr olyan hirtelen, hogy Maggie, majdnem
nekiment.
- Dehogy. Csak szeretném megérteni - folytatta engedékenyebben.
- Ön az első, aki a nemek arányára panaszkodott. Ha másoktól is kapunk erre visszajelzést, felülbíráljuk az
ügyet.
- Annyi pluszt adnak a munkatársaknak ezzel a tökéletes irodával, hogy a nemek aránya nem fontos - szórt
szikrákat Peter szeme, miközben Maggie-re nézett. - De úgy hallottam, van még egy érdekesség az épületben.
- Jöjjenek, megmutatom! - mutatott egy ajtóra az idegenvezetőjük, és beléptek egy teraszos szobába,
ahonnan az egész városra rá lehetett látni. A gyönyörű kilátás annyira lekötötte a három vendég figyelmét, hogy
csak pár másodperc múlva vették észre, hogy Müller úr egy furcsa fémoszlop előtt áll.
- Tűzoltócsúszda? - kiáltotta el magát Jason, mint egy kisfiú a játszótéren.
- Bizony! - mosolygott Müller.
- Ez nem is csúszda, hanem egy cső! - értetlenkedett Maggie.
- Hölgyem! A tűzoltók tűz esetén ilyen csövön - amit csúszdának hívunk - csúsznak le, hogy gyorsabban
lejussanak. Ha egy munkatársat jobb kedvre derít, akkor lift helyett használhatja ezt is.
- És ha most felugróm erre a csúszdára, akkor hat emelettel lejjebb állok meg, a földszinten? - folytatta
Maggie.
- Egyszerre csak egy szintet lehet lecsúszni. Ott egy gomb megnyomására szabaddá válik az út egy újabb
emeletre. Ennyi idő alatt nem gyorsulhat föl senki annyira, hogy baja essék.
- És ha valaki büntetésben van, akkor ezen kell felmásznia a hatodikra? - viccelődött Maggie, de Müllert
nem hatotta meg a humora.
- Kipróbálják? - kérdezte ridegen.
- Persze! - vágta rá Jason vigyorogva, hiszen már gyermekkora óta vágyott erre.
- Hölgyeké az elsőbbség! - Müller kihívóan nézett Maggie-re, aki érezte, most nem hátrálhat meg.
- Nem gond! Épp ezért jöttem nadrágban! - levette a cipőit, esetlenül körbenézett, hogy mit csináljon velük,
majd Jason kezébe nyomta. Rámosolygott Kurt Müllerre, majd felpattant a csőre, és elkezdte leengedni magát.
Először centiről centire haladt, majd felbátorodva, hirtelen elengedte magát, és az egy emeletet pár másodperc
alatt tette meg. A hirtelenjött gyorsaságnak persze volt mellékhatása: Maggie sikított. Peter érezte, hogy rosszul
áll a szénájuk a vezérigazgatónál, ezért hagyta, hogy Jason Maggie cipőivel együtt szintén kipróbálja a
tűzoltócsúszdát, majd felajánlotta Müllernek, hogy a beszélgetést folytassák kettesben.
Kurt Müller helyeslően beleegyezett, majd telefonon Maggie-ék után küldte az egyik asszisztensét,
Kathrine Holz-ot, hogy vezesse őket tovább az irodaépületen. Maggie azonban még a tűzoltócsúszda hatása alatt
állt:
- Jason! Ez isteni. Csússzunk te még egy szintet! - lelkendezett.
- Tényleg jó volt, de inkább menjünk vissza Peterhez.
- Miért, ő nem csúszik le?
- Úgy látom, ő fent maradt - húzta össze a szemöldökét Jason, és megfogta Maggie karját, hogy a lány ne
veszítse el az egyensúlyát, amíg visszahúzza a cipőjét. Már indultak volna a lifthez, amikor belépett az ajtón
Kathrine Holz. A kimért nő katonás fegyelemmel és a németekre jellemző határozottsággal tájékoztatta őket,
hogy a mai napon ő vezeti őket tovább az irodaházban.
A vasfegyelem jegyében minden ajtót mágneskártya nyitott, így Jason és Maggie az idegenvezetőjükhöz
volt kötve, aki megmutatta, hogy mely osztály milyen tárgyalót, gyerekmegőrzőt és íróasztalokat kapott, majd
lekísérte őket az étterembe. Kiderült, hogy az anyavállalatnál minden dolgozó ingyen választhat ebédet három
fogás közül. Ha ezen kívül mást is szeretnének fogyasztani, azért ugyan fizetniük kell, de csak mérsékelt árat.
- Ez a paradicsom! - kiáltotta el magát Jason, amikor Kathrine magukra hagyta őket az ebédlőben.
- Persze, a férfiaknak!
- Oké, kevés a nő, de legalább nem terelik el a gondolatainkat a munkáról.
- Jason, ez diszkrimináció!
 - Jaj, ne legyél ilyen szigorú. Biztosan éhes vagy, akkor szoktál ilyen lenni! - karolt bele Maggie-be, majd
beléptek az ebédlőbe. Egy öltönyös férfi állt előttük a sorban, és amikor hátrafordult, összetalálkozott a tekintete
Maggie-ével. A férfi annyira zavarba jött, hogy meglökte a tálcáját, és kiömlött a rajta lévő pohár víz.
- Látod, ilyen sokkoló hatással vagy a férfiakra. Ezért jobb lenne egy nőmentes, de legalább egy Maggie-
mentes munkahely! - fogott meg egy tálcát Jason, mint aki máris otthon érzi magát az anyacégnél. Az ebéd
kiadós volt, s mivel Kathrine nem tért vissza hozzájuk, átsétáltak a belső kertbe, ahol leültek az egyik padra
beszélgetni.
- Azért nem fair Petertől, hogy magunkra hagyott - bosszankodott Jason.
- Biztosan Mr. Müller kényszerítette, aki engem valamiért zsigerből gyűlöl. Ne szívd mellre, miattam történt
- próbálta Maggie vigasztalni.
- Hárman jöttünk, és nem korrekt, hogy nem vállal fel mindkettőnket.
- Nem bizony - mondta elpilledve Maggie.
- Kicsit úgy érzem magam, mint akit bezártak... - feszengett tovább a férfi. - Mágneskártya nélkül csak a
mosdóig tudunk elmenni.
- Lehet, hogy bezártak, de azért maradj nyugodt - mondta Maggie, miközben arcát a nap felé fordította és
lehunyta a szemét.
- Engem is érdekel, hogyan dolgoznak az itteni befektetők. Hogy milyen alapokba vagy állampapírokba
fektetik a pénzt. Milyen lekötéssel, milyen kamattal...
- Nyugodj már meg, Jason! - próbálkozott újra Maggie.
- Miért lennék nyugodt, be vagyunk zárva! Szép kis vendéglátás! - pattant fel Jason.
- Nem zártak be. Ha szólnál, elmehetnél. Különben meg ne pattogj, mert figyelnek - állapította meg még
mindig csukott szemmel Maggie.
- Mi van? - nézett körbe zavartan Jason, majd leült a lány mellé.
- A hatodikról. Az üvegfolyosón, ahol mi is álltunk.
- Nincs ott senki.
- Az előbb még volt - tette a szeme fölé a kezét Maggie, hogy jobban lásson a naptól.
- Biztos Peter volt az - ült vissza a padra Jason, és pár másodperc múlva megjelent Kathrine.
- A befektetési osztályon várják önöket. Megmutatom az utat, kérem, jöjjenek utánam.
Jason és Maggie szótlanul követte az asszisztenst, aki a liftnél a kezükbe nyomott egy-egy mágneskártyát.
- Amíg ettek, szereztem önöknek névre szóló mágneskártyát. Ezzel szabadon tudnak közlekedni a negyedik
emeletig, ahol a befektetési osztályunk található. Az ötödiken a vezérigazgató, a legfelső szinten pedig a
tulajdonos irodája található.
- Köszönjük - hebegte Jason meglepve.
- Nincs mit - mosolygott Kathrine. - Ez önöknél is maradhat, elvégre most már egy cég vagyunk! - és
betessékelte őket a befektetőkhöz.
Amikor Maggie-ék megérkeztek a befektetési osztályra, Peter már hevesen magyarázta, hogy milyen
befektetéseket tervez az év második felére, de az újonnan érkezők miatt félbeszakította a mondatát.
- Bemutatom önöknek a kollégáimat! Maggie Davidson, az asszisztensem, aki egyben diplomás közgazdász
és a csapatom elemzője. Jason Miller, a helyettesem, a kiemelt területe a likviditás menedzsment, a kötvény- és
részvényportfolió menedzsment.
Maggie-ék mindenkivel kezet ráztak, majd átbeszélték a két osztály működése közötti hasonlóságokat
és a két ország piaci viszonyai közötti különbségeket, a pénzügyi és befektetési terveket, a tőkerendezést. Peter
csapata német nyelven tárgyalt, így pár óra után a koncentrálástól mindhárman alaposan elfáradtak. A német
kollégákkal abban maradtak, hogy másnap folytatják a megbeszéléseket. Ekkor megjelent az irodában Kurt
Müller, a vezérigazgató, és félrehívta Pétert.
- Holnap délután kettőre várja önöket Mr. Bewling. És van itt egy kényes kérdés... Az asszisztensét, ha lehet,
ne vigye magával. Mr. Bewling nem szereti, ha eltereli a figyelmét a női nevetgélés vagy a parfümillat.
Rendben?
- Meglep a kérése, de természetesen Maggie kettőkor nem lesz velünk - felelte Peter zavartan, majd
elbúcsúzott a vezérigazgatótól, és követte Jasonékat. Szótlanul mentek kifelé az épületből, immáron kíséret
nélkül, és még mindig ámulattal nézték a modern és hangulatos irodaépületet. A fehér falakat néhol megtörték
narancs vagy zöld mintákkal, amitől különleges, meghitt hangulatot kaptak a folyosók. A falakat a cég
dolgozóinak fotói díszítették: a közös bulikról, a fontosabb értekezletekről, egy-egy születésnapról készült
képek kerültek ki, amelyek ugyancsak otthonosabbá tették az épületet, és azt sugallták: különösen jó a csapat,
mindenki szívesen dolgozik itt. Az alagsorban konditerem és szauna várta a cég dolgozóit - és mindez úgy hatott
a londoni csapatra, mint egy varázsütés. Szinte hihetetlen, de ez a munkahelyi paradicsom létezik!
Maggie, Jason és Peter szótlanul sétáltak ki a Bewling-cégtől. Az épület előtt megálltak egy pillanatra, és
egymásra sem kellett nézniük, mindhárman egyre gondoltak. A cégtől pár száz méterre észrevettek egy pubot.
- Mit szólnátok egy jó pofa sörhöz? - tette fel a költői kérdést Peter.
- Nem kérdés. Menjünk! - vágta rá Jason.
- Maggie? - fordult kérdőn a lány felé Peter.
- Bólogattam - mosolygott Maggie, és mindhárman határozott léptekkel megindultak a kocsma felé. Belépve
a hangulatos pubba, az ablak előtti asztalhoz ültek le, rendeltek három korsó sört, és elpilledve hirtelen
nevetésben törtek ki.
- Ti elhiszitek, hogy ilyen iroda létezik? - kérdezte Jason.
- Viccelsz? Ezentúl azért dolgozom, hogy áthelyezzenek ide. A családommal együtt Münchenbe költözöm,
és a világ legmodernebb irodáját fogom vezetni! - merengett el Peter.
- Még nem is ittál, máris hülyeségeket beszélsz! - hűtötte le Maggie. - Az egyikőtöknek sem szúrt szemet,
hogy bánnak velem?
- A nagy Maggie-t most az egyszer nem udvarolták körbe, és ez szörnyű tragédia! - gúnyolódott Jason. - A
lényeget lásd! Ne vessz el a részletekben!
- Pont te, a nagy nőcsábász mondod, hogy milyen jó nők nélküli irodában dolgozni? - csattant fel Maggie.
- Dolgoznak itt nők is! - szólalt meg Peter. - Igaz, nem olyan csinosak, mint te, de ettől még nők!
- Nekem itt valami mégis nagyon furcsa... - nézett maga elé Maggie.
- Hallottátok, amit az egyik pénzügyes a beteg épület szindrómáról mesélt? - kérdezte Jason.
- Már hallottam erről - bólintott Peter.
- Én viszont nem! - nézett kérdőn Maggie.
- Arról van szó, hogy ma már tudományos tény, hogy vannak olyan épületek, ahol a munkatársak nem
tudnak hatékony munkát végezni, mert az épület beteg. Amint belépsz egy ilyen épületbe, rosszkedved támad,
megfájdul a fejed, elmegy a munkakedved. Amikor Mr. Bewling ezt az irodát terveztette - és itt Jason kimutatott
a monumentális épületre -, akkor a legfrissebb tudományos adatokra is tekintettel volt. Úgy írta alá a bérleti
szerződést, hogy belefoglaltatta: ha az épület tudományosan és kimutathatóan beteg, úgy kötbér nélkül bármikor
felmondhatja a szerződést.
- Nemes gesztus, de mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte Peter.
- Azt, hogy akad olyan üzletember, aki nem csupán a haszonkulcsot nézi, hanem azt is, hogy a munkatársai
jól érezzék magukat munkaidőben. Ez hihetetlen!
- Hosszú távú befektetés. Ha ugyanis jól érzed magad a munkahelyeden, jobban teljesítesz - húzta meg a
vállát Peter.
- Nem érzitek e mögött a zsenialitást? Ez az ember hosszú távon gondolkodik, és ez nagyszerű! -
lelkendezett Jason.
- Egyre inkább úgy érzem, hogy mindkettőtöket megfőzte Mr. Bewling, noha még személyesen nem is
láttátok. Engem mégis aggaszt, hogy miért bámult rám mindenki úgy, mintha egy másik bolygóról jöttem volna
- érvelt Maggie.
- Mert egy másik bolygóról jöttél! - nevetett fel Peter.
- Mr. Bewlingnek igaza van! - komolykodott Jason, és rátette a kezét Maggie-ére. - Egy nőnek nincs helye a
pénzügyi világban.
- Ne kezdd, Jason! - húzta el a kezét Maggie. Eszébe villant, hogy épp ez az a téma, ami miatt akkoriban
szakítottak. Jason folyton arról regélt, hogy egy nőnek a konyhában és a gyerekek mellett a helye. Paradox
helyzet: egyfelől elvárják, hogy a nők pénzt keressenek, másfelől azt kívánják, hogy gyerekeket neveljenek. A
karrierista nő nem nő, ellenben az a nő, aki nem keres pénzt, ne szóljon semmit, és örüljön, hogy neki csupán a
gyerekekkel kell foglalkoznia. Hol az igazság? - húzta össze a szemöldökét Maggie, miközben a két férfi újra a
pénzügyekről kezdett beszélgetni.
Maggie az embereket nézte, és a német város lüktetését figyelte. Különös érzés járta át: mintha ismerős
lenne itt minden. Az emberek, a stílusuk, a nyelvük, noha Maggie csupán másodjára járt Németországban.
Mosolyogva figyelte, miként zajlik az élet a német pubban. Ahogy beléptek az öltönyös menedzserek, úgy
nyúltak azonnal a nyakkendőjükhöz, hogy levegyék magukról. Különös - gondolta Maggie -, a férfiak azonnal
képesek ellazulni, mihelyst leveszik a nyakkendőjüket, mintha azzal együtt számtalan nyűgtől is
megszabadulnának. Maggie kiitta a pohár sört, majd felállt, hogy megkeresse a mosdót. Füttykoncert kísérte őt,
amikor elhaladt egy nagyobb csoport mellett. Maggie-nek tetszettek a német emberek, mosolyogva tért vissza az
asztalhoz, ahol félre kellett húzódnia, mert épp egy férfi lépett be a helyiségbe nagy lendülettel. Amikor a férfi
felpillantott, a tekintete találkozott a lányéval, egy pillanatra megállt, és önkéntelenül kiáltotta el magát.
- Lily! Mit keresel itt? - és közben úgy fürkészte Maggie arcát, mint aki valahol érzi, hogy ez a lány nem
Lily, hanem valaki más.
- Valakivel összetéveszt. Az én nevem Maggie! - mosolygott a lány, és kezet nyújtott a jóképű férfinak.
- Maggie? Miről beszélsz? Ez megint egy ócska vicc? És mi ez a barna haj?
- Nem vicc, ön valakivel összetéveszt - húzta vissza a kezét Maggie, miután a férfi nem fogadta a
bemutatkozását, majd tovább ment és leült Peterékhez.
Az ismeretlen férfi magas volt és kifejezetten jóképű, úgy negyven felé járhatott. Húsz éve talán
modellkedett is, mert Maggie ismerősnek találta az arcát. A férfi esetlenül fogta a zakóját, és lemerevedve
bámulta Maggie-t. Egy darabig téblábolt, láthatóan nem tudta, mit tegyen, majd, változatlanul a zakóját
gyűrögetve, odalépett Maggie-ék asztalához.
- Ne haragudjon! - kezdte, és közben le sem vette a szemét Maggie-ről. - Összekevertem önt valakivel.
Maggie azonnal észrevette a kiejtésén, hogy a német nem az anyanyelve, és angolul folytatta.
- Hi! Maggie Davidson vagyok Londonból.
- Helló, Liam M'Carty - mosolygott a férfi zavartan.
- Ejha, ön ír?
- Örülök, hogy ez ilyen őrömmel tölti el! - furcsállotta az örömködést Liam.
- A külsőm alapján nem tűnhetek írnek! Kivel kevert össze?
- Ön megtévesztésig hasonlít egy ismerősömre.
Maggie - folyamatos mosollyal az arcán - teljesen megkukult, mert lenyűgözte a férfi ír származása. És
még a neve is szexi: Liam M'Carty - gondolta, és kérdőn mosolygott a férfire, hátha szeretne még valamit
mondani. De Liam sűrű bocsánatkérések közepette esetlenül távozott.
- Külföldön mindig azt figyeltem meg, hogy az ismerőseim hasonmásai feltűnnek mellettem. Az utcán
szembejönnek velem a barátaim, a családtagjaim és a kollégáim alteregói.
- Úgy tűnik, hogy valakinek én vagyok az alteregója itt, Németországban - jegyezte meg Maggie.
- Sajnos ő már foglalt - jegyezte meg Jason.
- Hogyhogy? - csattant fel Maggie.
- Nem láttad a karikagyűrűjét?
- Nem gond! Túl magas! - leplezte a csalódottságát Maggie, és önkéntelenül Jasonra kacsintott. A férfi
megrázta a csuklóját, mert az órája rátapadt a bőrére és megfeszült rajta. Maggie imádta ezt a mozdulatot. Volt
benne valami szexis, mégis egyedi, ami különösen vonzotta őt.

Este már nem szerettek volna hajnalig mulatni, hiszen másnap végre találkozhatnak a nagyfőnökkel, amire
nem árt frissen érkezni. A szállodában Peter hamar eltűnt a szobájában, Jason pedig meghívta Maggie-t egy
búcsúitalra.
- Sajnálom, hogy a múltkor megbántottalak - kapott az alkalmon Maggie, mert azóta is nyomasztotta a
csúnya megjegyzés.
- Semmi baj. Igazad volt.
- Életemben először hallom tőled, hogy belátod, másnak van igaza! Ejha! - emelte fel a söröspoharát
Maggie, és belekortyolt.
- Hiányzol.
- Mi van? - Maggie majdnem félrenyelt.
- Lehetnél kedvesebb!
- Bocs, igazad van... Csak meglepett, amit mondtál.
- Ez az igazság! Valóban hiányzol... az ágyamból! - nevette el magát Jason.
- Már megint ugratsz! - ütötte meg játékosan Maggie Jason vállát.
- Pedig jó páros lehetnénk! - nézett maga elé Jason.
- Persze, de csak addig, amíg nem jön elő az a téma, hogy a nőknek a konyhában a helye...
- Nem is értem, miért volt ez a vesszőparipám. Ma már másképp gondolom.
- Hallgatlak! - kacérkodott Maggie.
 - Majd holnap. Menjünk aludni, nehogy holnap karikás legyen a szemünk, mert az nem illik Mr. Bewling
tökéletes világába.
- Hé, ez az én asztalom! - nevetgélt Maggie. - Én szoktam ironikus lenni, nem te!
- Látod, képes vagyok a változásra - ölelte meg Jason Maggie vállát, és a fejére nyomott egy puszit. - Aludj
jól!

Másnap reggel Maggie kopogásra ébredt. Álmosan nyitotta ki a szállodaszoba ajtaját, ahol a szobalány
akkora csokor virágot tartott a kezében, hogy a lány teljesen eltűnt a virágok mögött. Maggie mosolyogva vette
át a virágokat, és különös borzongás töltötte el: vajon ki küldte? A csokorban megtalálta a kicsi borítékot, amit
izgatottan nyitott ki:

Elnézést a tegnapi kellemetlenségért. Engedje meg, hogy ma a limuzinomat a rendelkezésükre

bocsássam. Üdv: Liam.

Maggie szíve hevesebben vert, ezért szinte rendre kellett utasítania magát: ez a pasi foglalt! És különben
is, holnap visszarepülünk Londonba! - gondolta. De Liam kinyomozta, hol laknak, ami nem lehetett egyszerű
feladat! A különleges ébresztő váratlan örömmel töltötte el, így fütyörészve zuhanyzott le, és noha megfogadta,
hogy konzervatív öltözékbe bújik az aznapi találkozóra, örömében mégis piros „Maggie-szerelést" választott,
hátha összefut Liammal. Virágmintás, térd alá érő egyberuhát vett fel, ami szépen kihangsúlyozta Maggie
formás vádliját. Ehhez egy bájos kardigánt választott, hogy a kora nyári napon ne fázzon. Azért sem leszek
kosztümben, mint mindenki más! - gondolta elégedetten, amikor utolsó pillantást vetett a tükörbe, majd be-
parfümözte magát. A megjelenése nőies és fiatalos, feltűnő és csinos is egyben. Hármuk közül ő érkezett meg
először a szálloda halijába, ahol megbeszélték a találkát. Peter jött másodiknak, és köszönés helyett azonnal
letámadta Maggie-t.
- Hogy nézel ki?
- Látom, bal lábbal ébredtél! Jó reggelt neked is - nézett meglepetten a főnökére, aki még sosem szólt rá az
öltözködése miatt.
- Nem randira megyünk, hanem a nagyfőnökhöz. Kérlek, öltözz át! És ha lehet, az új ruhádra ne fújj
parfümöt. Már most is úgy illatozol, mint egy illatszerbolt.
- Téged megszállt az ördög? Nem öltözöm át! - jelentette ki Maggie.
- Rendben, akkor itt maradsz! - fordult el tőle Peter.
- Fogadjunk, Müller úr megkért rá, hogy öltözzem olyan szürkén, hogy láthatatlan legyek.
- Maggie, vagy átöltözöl, vagy itt maradsz! - emelte fel a hangját ellentmondást nem tűrve Peter.
Maggie jobbnak látta, ha most nem vitatkozik a főnöklével, ezért szó nélkül visszament a szobájába, és
értetlenül magára húzott egy magasan záródó, csíkos inget, hozzá pedig egyszerű, szürke nadrágot öltött.
- Szörnyű! - mondta ki hangosan, amikor meglátta magát a tükörben, ezért betette a táskájába a virágmintás
ruháját is, és lerohant a hallba, ahol a két kollégája rosszkedvűen várakozott.
- Oké! - bólintott Peter, amikor meglátta Maggie-t, és elővette a telefonját, hogy taxit hívjon.
- Nincs szükség taxira, az a limuzin minket vár - jegyezte meg félvállról Maggie, miközben a ruháját
igazgatta.
- Mit jelentsen ez? - kérdezte idegesen Peter.
- Liam küldte nekem, bocsánatkérésképpen - rántotta meg a vállát, mintha a limuzin a világ
legtermészetesebb dolga lenne.
- Nekem tetszik! - vigyorgott Jason, és elindult az autóhoz.
Peter és Maggie pár másodpercig farkasszemet néztek egymással, majd követték Jasont, és beültek a
fekete limuzinba. Miután kényelmesen elhelyezkedtek, a sofőr udvariasan megkérdezte, hová parancsolják az
első fuvart. Peter határozottan átvette az irányítást.
- Mr. Bewling irodájába legyen kedves... - és mondta volna a címet, mire a sofőr már el is indította az autót.
- Köszönöm, tudom, hol a cég. Én is ott dolgozom.
- Hogyhogy? - kérdezte Maggie.
- Nem értem a kérdést, hölgyem.
- Önt Liam M'Carty küldte értünk, igaz?
- Igaz, hölgyem.
 - Ezek szerint ő is a Bewling cégnél dolgozik?
- így van, hölgyem - válaszolt diplomatikusan a sofőr.
- És milyen pozícióban? - kíváncsiskodott tovább Maggie.
- Erre nem áll módomban válaszolni. Ám egész nap az önök rendelkezésére állok!
- Szuper! - vette át a szót Peter, és Maggie-hez fordult.
- Mit szólnál, ha ebéd után elmennél ezzel a limuzinnal várost nézni?
- De ebéd után találkozunk a nagy főnökkel! - mondta döbbenten Maggie.
- Mi igen, de te délután szabad vagy! - fordította el az arcát Peter, hogy ne kelljen Maggie szemébe néznie.
A lányt szíven ütötte Peter mondata, és jobbnak látta, ha inkább nem reagál semmit. Szótlanul utaztak az
irodáig, majd amikor megérkeztek, Maggie nem szállt ki az autóból.
- Úgy vélem, itt nincs rám szükség. Inkább egész nap a várost nézem. Jó lesz így? - nézett Maggie Peter
szemébe, aki csak ennyit felelt:
- Sajnálom.
Maggie belevetette magát a müncheni reggelbe. A bajor főváros Németország harmadik legnagyobb, de a
második legnépszerűbb városa, amolyan kulturális központ. Színházak, múzeumok, főiskolák, kiállítások kaptak
helyet a festői szépségű városban. Az Alpok közelsége miatt különleges hangulatot árasztanak az utcák:
München modern nagyváros, mégis megtartotta a német jellegzetességeket. Kedvesen keverednek a népi
hagyományok a modernkor elvárásaival. A belváros akár gyalog is végigjárható, ezért Maggie arra kérte a
sofőrt, hogy tegye ki őt a Nagyboldogasszony-templomnál, ahonnan gyalog folytathatja az útját. Maggie első
útja egy könyvesboltba vezetett, ahol vásárolt magának egy müncheni útikönyvet. Utána érezte, hogy nem a
legjobb választás az egész napi sétálásra a csinos magas sarkú cipője. Betért az első cipőboltba, amit meglátott,
és vett egy piros utcai sportcipőt, amire már régóta vágyott. Csakhogy ehhez nem illett a kosztümnadrágja, ezért
bement egy divatüzletbe is, ahol vásárolt egy farmert és hozzá egy egyszerű piros pólót - mindezt céges
számlára, hiszen nem önszántából kényszerült a városnézésre. Ha már Peter így cserbenhagyta, az a minimum,
hogy állja a számláit. Miután Maggie kényelmes ruhába bújt, átadta magát a müncheni forgatagnak.

Peter és Jason határozottan lépkedtek a befektetési osztályra, ahol már várták őket, és rögvest a
pénzügyekről kezdtek beszélni. Peter szokatlanul feszült volt, amiért hagyta magát meggyőzni, és lerázta
Maggie-t. Legszívesebben otthagyta volna az egész céget, hogy utánamenjen, és együtt nézzék meg München
nevezetességeit. Emiatt többször visszakérdezett a beszélgetéskor, idővel pedig átadta az irányítást Jasonnak.
Kurt Müller vezérigazgató is megjelent a találkozón két perc erejéig, s miután látta, hogy Maggie nincs sehol,
hátba veregette Petert.
- Látom, szót fogunk érteni egymással! - ezzel diadalittasan távozott.
Peter azonban túl jó ember volt ahhoz, hogy a saját karrierje érdekében átgázoljon másokon. Az
osztályvezetői pozíciót a tehetségének és a kitartásának köszönhette. Peter különösen megbízható volt, ha
kellett, éjszaka is dolgozott, csakhogy tartani tudja az előírt határidőket. Mindemellett kitűnő főnöknek
bizonyult. Nem a ma divatos kőkemény vezető, aki föntről beszél lefelé a beosztottjaihoz, hanem egyenrangú
partnereknek tekintett mindenkit, mert jólelkű ember volt. Épp emiatt érezte magát pokolian, miután Maggie-t
elküldte. A megbeszélést követően rövid ebédidőt iktattak be, és közelgett a két óra: a randevú Mr. Bewlinggel.
Miután megitták a kávét, Jason és Peter eltűntek a mosdóban, hogy felfrissítsék magukat.
- Ha látna valaki, biztosan kinevetne! - mosolygott Jason, amikor észrevette, hogy Peter ebéd után fogat
mos.
- így érzem jól magam. Épp elég feszült leszek amiatt, hogy mit mondjak, legalább a leheletem miatt ne
kelljen aggódnom.
- Ne áruld el senkinek! - vigyorgott Jason, és előhúzott a zakója zsebéből egy szájsprayt, mire Peter
felnevetett.
- Megnyugtat, hogy egyre gondoltunk!
- Hiányzik Maggie, igaz? - kérdezte Jason.
- Bánt, hogy hagytam magam meggyőzni, hogy őt ne vigyük el a nagyfőnökhöz. Remélem, még jóvá tudom
tenni.
- Majd segítek kiengesztelni őt! - tette el a szájsprayt Jason.
A két férfi a tükör előtt állt, mindketten megigazították a nyakkendőjüket, majd egymás tenyerébe csaptak,
mint a csapatjátékosok:
- Megfőzzük őket!
 Peterék pár perccel kettő előtt megérkeztek Mr. Bewling irodája elé. A titkárnő beszólt telefonon a
főnökéhez, majd betessékelte őket a hatalmas irodába, ahonnan olyan impozáns volt a kilátás, hogy a két férfi
alig tudott megszólalni. A szobában azonban nem Mr. Bewling várta őket, hanem Liam M'Carty.
- Jó napot! Foglaljanak helyet - mondta kimérten Liam, és ekkor belépett a szobába a világhírű közgazdász,
Gregory Thomasson. A víg kedélyű öregúr nyugodt léptekkel közelített feléjük, bemutatkozott, majd Liamra
nézve, széttárta a karját.
- Hol van a nő?
- Ő most nem jött velünk - szabadkozott Peter zavartan.
- Talán a kisasszony nem kíváncsi az új főnökeire? - húzta fel a szemöldökét Thomasson úr.
- Az én hibám - mondta zavartan Peter. - Megengedtem, hogy ma városnézésre menjen.
- Hiba volt! - zárta le a témát Gregory, és kérdőn nézett Liamra. - Hogyan tovább?
- Nem lehetne felhívni őt? - kérdezte Liam. - Gregory csupán Maggie miatt jött el. Ráadásul már beszéltem
róla Mr. Bewlingnek is, aki szintén látni akarja.
- Dehogynem, máris felhívom! - vágta rá Peter, és előhúzta a mobilját a zsebéből, majd pár lépést hátrább
lépett a társaságtól, hogy nyugodtan beszélhessen. Addig Jason vette át a szót.
- Kellemetlen ez a félreértés, ugyanis Mr. Müller kért meg bennünket arra, hogy Maggie-t ma inkább
hagyjuk a szállodában...
- Micsoda? - csattant fel Gregory.
- Nem szeretnék problémát okozni, biztosan félreértettük egymást.
- Dehogy! - legyintett Liam. - Müllert katonának nevelték a szülei, és mint katona, csak férfiakkal dolgozik
szívesen. Észrevette, hogy mennyire kevés nő dolgozik nálunk? Rémes!
- Megnyugtat, hogy ön is ezen a véleményen van - sóhajtott nagyot Jason, a kínos jelenet után.
- Maggie nem veszi fel a telefont, de hagytam neki üzenetet.
- Megvárjuk, míg ideér! - ült le a tárgyalóasztalhoz Gregory higgadtan.
- Lehet, hogy beletelik némi időbe... - próbálta jobb belátásra bírni a vendéglátóit Peter.
- Miért?
- Maggie megsértődött, amiért ma nem jöhetett velünk, és nem kizárt, hogy estig be sem kapcsolja a
telefonját.
Gregory és Liam egymásra mosolyogtak, mint akik tudnak valamilyen titkot.
- Ha nem vagyok tolakodó, megtudhatom, hogy miért olyan fontos Maggie jelenléte? - kérdezte Peter.
- Hamarosan megtudja - nyugtatta meg Liam. - Addig is meséljenek róla, kérem!
- Maggie különleges ember, ritkaság a mai világban, ha valaki olyan egyenes és őszinte, mint ő. Általában
vidám, és igazi csapatjátékos. Nélküle unalmasabbak lennének a hétköznapjaink.
- Mikor született? - kérdezte Liam.
- Most harminchárom éves, a közgazdaság-tudományi egyetemen végzett, Budapesten.
- Jó, de pontosan mikor született?
- Nem vagyok biztos benne, de augusztus 3-án vagy 4-én - válaszolta Peter, mire a két férfi ismét egymásra
nézett, és pár másodpercig hallgatott. Peter azonban folytatta...
- Maggie igazi vezéregyéniség. Ha bizalmat kapna, akkor vezetőelemzőként is képviselhetné a céget. Sosem
fogja elfelejteni, hogy honnan jött, mindig, minden helyzetben megállja a helyét...
- Miért, honnan jött? - kezdte el törölgetni a szemüvegét Gregory.
- Londonban született, bár ebben sem vagyok biztos... A szülei elváltak, az anyja egyedül nevelte fel, nehéz
anyagi körülmények között. Az egyetem mellett pincérnőként dolgozott, hogy fizetni tudja a tandíjat. Nem
hullott az ölébe a siker - és ekkor kintről hangoskodás szűrődött be. Egy éles női hang felháborodva kiabált
valakivel. Liam azonnal kiment az előtérbe, de nyitva hagyta az ajtót. Így Peter és Jason hallhatta, amint az
idegen nő mindenkit rendre utasít maga körül.
- Nyugodj meg! - csitította Liam.
- Elárulnád, hogy miért kellett idejönnöm? Tudod, hogy ilyenkor edzésem van!
- Már itt vannak a vendégeink, úgyhogy halkabban, ha lehet - próbálta nyugtatni Liam a nőt, aki azonnal
lehurrogta.
- Itt minden az enyém, azt csinálok, amit akarok! - és ennél a mondatnál Gregory hangosan felnevetett.
Peterék pedig értetlenül figyelték, hogy mi történik. Mindenestre nem így képzelték el a találkozót Mr.
Bewlinggel.
 - Menjetek csak be, utánatok megyek mindjárt! - kiáltotta az éles hangú nő, amire belépett a tárgyalóba Mr.
Bewling és odament a vendégeihez.
- Elnézést, hogy megvárakoztattam önöket, csak el kellett hoznom a lányomat. Bár, magam sem értem, hogy
miért! - nézett ingerülten Liamra. - Az urak már mindenkit ismernek?
- Nagyjából - felelte Peter.
- Liam, a lányom vőlegénye, és a jobb kezem a cég irányításában. Az utóbbi titulusában fontosabb
számomra - jegyezte meg epésen. -Gregoryt pedig nyilván nem kell bemutatni.
- Igazán megtisztelő, hogy fogadtak bennünket.
- Igazán tiszteletreméltóak az eredmények, amiket elértek! - reagált Mr. Bewling határozottan.
- Nos, mielőtt a pénzügyekről és a terveimről beszélnénk, Liam ragaszkodik hozzá, hogy bemutassam
önöknek a lányomat - ekkor újra behallatszódott a kényeskedő női hang -, és amint hallom, meg is érkezett! -
mutatott az ajtó felé Tom Bewling. A lánya úgy beparfümözte magát, hogy először megérkezett az illata, aztán a
tulajdonosa. Peterék felálltak a hölgy fogadásához, de amikor meglátták őt... Peter kezéből kiesett a mobilja,
amit azóta szorongatott, hogy Maggie-t hívta. Jason pedig tátott szájjal csak annyit tudott mondani:
- A mindenségit!

Maggie végignézte München nagyobb nevezetességeit, majd megebédelt egy kis bajor étteremben.
Tetszett neki az élvhajhász München, amely tele volt piacokkal, kisvendéglőkkel, nyüzsgéssel. Megmosolyogta
az embereket, akik ebédidőben kiültek a sörkertekbe henyélni, vagy a nőket, akik olyan lelkesedéssel járták a
butikokat, mint a divatbolondok. Ebéd után kényelmesen leült az Angol parkban, amely egy óriási
szabadidőoázis volt, és az arcát a nap felé fordítva süttette, hogy a hirtelen jött szabadnapján jobb színt
szerezzen magának. Épp lecsúszott az öléből a Münchenről szóló útikönyv, amikor eszébe jutott, hogy még
mindig nem kapcsolta be a mobilját, noha már délután háromfelé járhatott az idő. Peterék már biztosan túl
vannak a nagy találkozón - gondolta, majd megrántotta a vállát. Nem érdekel a munka, elvégre szabadnapos
vagyok! Maggie látta, hogy Peter ötször, Jason legalább tízszer kereste, először mégis a legjobb barátnőjét, Elle-
t hívta fel. Maggie elmondta, mennyire tetszik neki München, és azt is, hogy találkozott egy szemtelenül jóképű
férfival, aki sajnos foglalt, de ettől még lehet róla ábrándozni.
- Emlékszel? - kérdezte Elle. - Amikor tinik voltunk, azt mondtad, hogy neked ír férfi lesz a férjed.
Maggie már el is felejtette ezt a tinikori hóbortját, de való igaz: egy időben ragaszkodott ehhez az
elképzeléséhez. Csak idővel az ember egyre lejjebb adja az igényeit. Elle elmesélte, hogy Londonban szakad az
eső, emiatt Maggie különösen örült annak, hogy egy napsütéses parkban üldögélhet. Még Elle-lel beszélt,
amikor SMS-t kapott Petertől: Azonnal gyere ide!
Nocsak, milyen fontos lettem egyszeriben! - gondolta Maggie, és visszaírt Peternek: Nem lehet, mert
beparfümöztem magam! Maggie tudta, hogy Peter imádja a humorát, és azt várta, hogy erre ő is visszaír
valamilyen vicceset, de Petertől szokatlan módon most elmaradt a humoros válasz: Kérlek, gyere, azonnal!
Maggie összeszedte a cókmókját, kisétált a főúthoz, és próbált leinteni egy taxit. Tudta, ha Peter elveszíti a
humorát, akkor valóban fontos dologról lehet szó. Már a taxiban volt, amikor visszaírt Peternek: Úton vagyok!
Remélem, egy nagy üveg parfümmel vársz! Még átfutott Maggie fejében, hogy a ruhája elég slampos, de úgy
gondolta, csak azért is farmerben és sportcipőben marad. A váltóruha így a táskájában, valamint a nála lévő
szatyrokban maradt, és sportos könnyedséggel libbent be a cég kapuján.

Amikor Peter kiejtette kezéből a mobilját, azonnal utána akart nyúlni, de nem tudta levenni a szemét
Lilyről, Tom Bewiing lányáról.
- Maguk úgy néznek rám, mintha még nem láttak volna nőt! - hangzott a lánytól a lenéző megjegyzés, ami
elég volt ahhoz, hogy mindkét férfi észhez térjen. Lily éppúgy nézett ki, mint Maggie. Más volt a frizurája, az
öltözködése, de az arca, a teste olyan volt, mintha Maggie maga állított volna be tőle szokatlan ruhában,
háromszor annyi sminkben és szőke hajjal. Azonban amennyire hasonlított külsőre Maggie-re, annyira
különbözött tőle tulajdonságaiban. Lily kifejezetten antipatikus volt: kényeskedve beszélt, óriási műkörmeivel
egyfolytában SMS-eket írogatott - állítólag a személyi edzőjének és grimaszokat vágott, amiért neki, a
nagyfőnök lányának várnia kell. Az apja próbált keményen bánni vele, de sokszor inkább ráhagyta a
nyafogásokat. Lily a legnagyobb divatházak szereléseiben feszített, és noha tízcentis cipősarkokon ácsorgott,
látszott így is, hogy egyforma magasak Maggie-vel, és még a testalkatuk is hasonló.
- Hihetetlen a hasonlóság! - bökte ki Peter, Jason pedig zsebre dugott kézzel közelebb lépett Lilyhez, mint
aki nem hisz a szemének.
- Nem vagyok bazári majom, kimászhatsz az arcomból! - tegezte le nyersen Lily, és hátat fordított Jasonnak.
- Elárulnátok végre, hogy kire hasonlítok?
 - Mindjárt itt lesz! - nézett fel a papírjai közül Tom Bewiing, aki közben az íróasztalához lépett, majd felvett
három borítékot, és kisétált a titkárnőjéhez.

Maggie határozottan lépett be a nagyfőnök titkárságára.

- Jó napot kívánok - mondta, amire a titkárnő és a főnöke is hátrafordultak. Amikor összetalálkozott Maggie
és Tom tekintete, pár másodpercig csak nézték egymást... Aztán hirtelen Tom a fejéhez kapott, és
megtámaszkodott az asztalba, mint akinek kicsúszott a lába alól a talaj.
- Jól van? - ugrott mellé segítően Maggie, kikapta a férfi kezéből az egyik borítékot, és elkezdte legyezgetni.
A titkárnő pedig mintha észre sem vette volna Tom Bewling rosszullétét, lelkesen felkiáltott.
- Nahát, mint két tojás!
- Micsoda? - nézett körbe Maggie. - Nézzék, engem Tom Bewling úr vár, úgyhogy meg tudják mondani,
merre menjek?
- Kisasszony, Tom Bewling vagyok! - tért magához a tulajdonos és megszorította Maggie kezét.
- Húha... - nyitotta tágra a szemeit Maggie. - Hűvösebb fogadtatásra számítottam - mosolygott és hosszan
szorította a férfi kezét.
- Kérem, jöjjön velem - mutatta az utat Tom, és beléptek az irodába, ahol Lily éppen háttal nekik telefonált.
Az édesapja odalépett hozzá, megkérte, hogy tegye le a telefont, és forduljon meg. Lily a szokásos grimaszok
mellett elbúcsúzott attól, akivel beszélt, és nagy kegyesen megfordult. A két lány kikerekedett szemmel meredt
egymásra, és pár másodpercig döbbent csend uralkodott a szobában.
Az elképesztő hasonlóság még úgy is feltűnő volt, hogy óriási volt közöttük a kontraszt: Maggie farmerben,
pólóban és sportcipőben, vele szemben pedig Lily, aki úgy állt a tízcentis cipősarkain, mint valami diadalittas
magaslaton.
- Ez valami vicc? - törte meg a csendet Lily lekezelő hangnemben, és az apja felé fordult.
- Lily, bemutatom Maggie-t. Ő abban a londoni biztosítóban dolgozik, amit nemrég felvásároltunk.
- Micsoda véletlen! - jegyezte meg gúnyosan Lily, majd keresztbe fonta maga előtt a két karját, a szokásos
grimaszok kíséretében körbejárta Maggie-t, majd cinikusan megjegyezte:
- Ha arra fáj a fogad, hogy némi hasonlóság miatt részesedj a családi vagyonból, hát azt felejtsd el! - ezzel
felvette a táskáját, odament az apjához, megpuszilta, és köszönés nélkül kivonult a szobából. Az ajtónál járt,
amikor Maggie feldúltan utána szólt.
- Ha arra fáj a fogad, hogy némi hasonlóság miatt elhitesd másokkal, hogy agyad is van, hát azt felejtsd el!
Jason hangosan felnevetett, Peter elvigyorogta magát, és szemlátomást Gregorynak is tetszett a beszólás.
- Lányok, nyugalom! - emelte fel a mutatóujját Tom, de Lily nyugalom helyett becsapta maga mögött az
ajtót. Pár másodpercnyi csönd után Lily újra megjelent az ajtóban.
- Liam, elvárom, hogy velem gyere! - kiabálta.
- Drágám, dolgoznunk kell! - ellenkezett szinte suttogva Liam, mert azt hitte, ezzel talán lehalkíthatja a
barátnőjét.
- Nem! Megparancsolom, hogy velem gyere! - ordított Lily, mire Liam felállt és kitessékelte őt a szobából.
Újra csönd ült a főnöki irodára, Maggie az ablakhoz sétált, nem tudott mit kezdeni az új információval: van
egy alteregója, aki maga a két lábon járó közutálat. Szótlanul bámult kifelé, majd nagy lélegzetet vett és
javasolta, hogy térjenek rá az üzleti teendőkre.
- Nos, minden embernek van egy alteregója, nekem Lily. De mint látszik, valójában csöppet sem
hasonlítunk egymásra. Lépjünk túl ezen, és beszéljünk az üzletről.
Tom azonban nem hagyta annyiban.
- Számomra az is meglepő a hasonlóság mellett, hogy egy napon születtek a lányommal!
- Lily is 1973. augusztus 23-án született, mint én?
- Az ön születésnapja véletlenül nem két évvel korábban, augusztus 2-án van?
- Dehogy! Honnan vette? - nézett Maggie Peterre. - Ja, Peter! - intett Maggie teátrálisan. - Ő még a saját
születésnapját sem tudja pontosan!
Peter nem reagált a hamis felvetésre. Ma már egyszer cserbenhagyta Maggie-t, még egyszer nem teszi.
- Rendben. Ez esetben térjünk a tárgyra! - mondta határozottan Tom Bewling, és kinyitotta a mappáját.
Ezután átbeszélték a londoni biztosító befektetéseit, de Peter számára meglepő volt, hogy a korábbi
furcsa jeleneten milyen könnyedén lépett túl Maggie és Tom is. Egyedül Gregory viselkedett - Peter szerint - a
helyzethez mérten normálisan. Lily távozása után felállt, mondván, neki muszáj innia egy pohár sört. Ezzel ki is
ment a szobából, és Mr. Bewling egymaga beszélte át a pénzügyeket az új kollégákkal, olyan vasfegyelem és
szigor mellett, amiről messze földön híres volt. Másfél óra után megcsörrent a mobilja, és miután a letette,
elnézést kért amiatt, hogy be kell fejezniük a megbeszélést, de sürgős teendője támadt. Tom a megbeszélés alatt
mintha álarcot vett volna fel: rezzenéstelen arccal beszélt a pénzügyekről, mint akire egy csöpp hatással sem
volt a korábbi jelenet a lányával. Peterék vegyes érzelmekkel álltak fel, sietve összeszedték a papírjaikat, és
gyors búcsúzkodás után kiléptek a szobából. Furcsa volt számukra a gyors és hűvös búcsú, főleg, hogy másnap
visszautaznak Londonba. Ám a liftnél Tom Bewling utolérte őket.
- Holnap mikor mennek vissza? - kérdezte Petertől.
- Reggel indul a repülőnk.
- Áttennék a kedvemért estére?
- Persze, nem gond - válaszolt kimérten Peter.
- Szeretném, ha egy órakor velem ebédelnének. Délre küldetek önökért kocsit a szállodába. Addig aludjanak
egy nagyot a mai izgalmak után - javasolta Tom, és miután beszállt a liftbe, hirtelen visszalépett.
- Maggie hová tűnt?
- A tűzoltócsúszdát használja lefelé - mosolygott Jason, mert megpróbálta elképzelni, ahogy Lily is a hosszú
műkörmeivel és magas sarkújával azt a levezető utat választja.
- Hm... Nem gondoltam volna, hogy nők is használják - bólintott Tom, majd beszállt a liftbe, és eltűnt.
- Hát, nem ilyennek képzeltem a találkozónkat - jegyezte meg Peter, miután bezáródott a liftajtó.
- Én sem! De izgalmas volt! - vigyorgott Jason.
- Hé, van fogalmad arról, Maggie-t mennyire megrázta ez a hasonmás dolog? - próbálta lehűteni Peter.
- Ugyan, mindenkinek él valahol egy hasonmása, nem nagy ügy. Sőt! Lehet, hogy ő lesz a főnök kedvence.
Úgy láttam, tetszett neki.
- Neked meg Lily tetszett! - vágott vissza Peter.
- Nem, nem... Peter barátom, rosszul látód! Nekem a két csaj együtt tetszene! - nevetett fel Jason, mint aki
tudja, hogy ez csak a képzeletében lehetséges.
Mindhárman szótlanul ültek a taxiban, miközben a szálloda felé hajtottak. Maggie-ben kavarogtak az
érzések: a szimpátia, amit Tom iránt érzett, az ellenérzés, amit Lily váltott ki belőle, a csalódás, amit Peter
okozott, és persze ott volt a gondolatában Liam is... Miért hagyja, hogy így beszéljen vele Lily? Talán csak azért
van vele, mert úgy kerülhetett menő pozícióba? Maggie nem tudta kiverni a fejéből Liam mosolyát,
határozottságát, zártságát. És persze azt sem tudta mire vélni, hogy mit jelent a hasonlóság? Nem törődnék vele,
ha nem születtünk volna egy napon Lilyvel... - rágódott tovább Maggie, majd elhatározta, otthon az első dolga
az lesz, hogy kikérdezi az édesanyját. Talán most végre hajlandó többet mondani az apjáról! És elmeséli neki ezt
a kínos jelenetet a felfuvalkodott Lilyvel, mert az édesanyja az egyetlen, aki átérzi, milyen furcsa dolog
összetalálkozni egy idegennel, aki éppúgy néz ki, mint ő... Jobb ezt most elfelejteni! - adta ki magának a
parancsot, és ekkor meg is érkeztek a szállodához.
- Van kedvetek vacsorázni? - kérdezte Jason, és mivel mindketten bólintottak, jött a következő kérdés: - Mit
ennétek?
- Fehérkolbászt! - vágták rá teljes egyetértésben.
- Oké! És hol találunk fehérkolbászt? - tárta szét a karját Jason.
- Kövessetek! - mosolygott magabiztosan Maggie. - Fél nap alatt felfedeztem néhány hangulatos sörkertet.
A két férfi követte Maggie-t a belvárosba, és tíz perc séta után be is tértek egy vendéglőbe. Amikor
megrendelték a vacsorát, Maggie megígértette a fiúkkal, hogy nem beszélnek a hasonmásáról és a mai napról,
így az este kellemes hangulatban telt, mert fogadalom ide vagy oda, azért jót nevettek Lily viselkedésén,
kifigurázták Kurt Müller katonás kamuzásait, és nevettek magukon is, amiért túlságosan izgultak a nagy
találkozó előtt, amiből végül kisebb családi dráma lett.
- Látnod kellett volna Peter arcát, amikor Thomasson megfedte, amiért nem vagy ott!
- Megmondtam, hogy szabadnapot adtam neked.
- Én meg elmondtam, hogy ezt Kurt Müller javasolta.
- Ez elsülhetett volna rosszul is! - törölte le a könnyeit a nevetéstől Peter. - Ha egy fedhetetlennek hitt
emberről mondtuk volna ezt, azonnal kirúgnak minket. Képzeld el: hazamegyünk és elmeséljük, hogy annyira
jól sikerült a bemutatkozásunk, hogy ki is rúgtak!
- Szerencsére nem így történt... Mindenesetre Müller bácsi kedvéért holnap extra parfümöt fújok magamra
még én is! - ironizált Jason.
- Vigyázz, nehogy a fenekedbe csípjen! Még ezt is kinézem a nőgyűlölőből! - mosolygott Maggie.
 - Én pedig tartozom Maggie-nek egy nagy üveg parfümmel! Milyet szeretnél?
- Még kitalálom, de szólok előre, hogy a legdrágábbat választom! Ja, és van itt néhány számla, amit a
hirtelen jött szabadnapomon kénytelen voltam kifizetni... - és átnyújtotta a papírokat Peternek.
- Állom! És ne haragudj! Hülye voltam. Egész nap borzasztóan éreztem magam emiatt. És rájöttem, hogy
nem fontosabb egy jól fizető állás, mint egy jó barátság - simogatta meg Maggie haját Peter.
- Ezzel azért vitatkoznék! - emelte fel a kezét Jason.
- Semmi gond - ölelte át Maggie a főnökét, mint akinek támaszra van szüksége a különös helyzetben.
- Hagyjátok abba, mindjárt elsírom magam! - hüppögött Jason, és eljátszotta a síró hangot, amelyen újabb
kör sört rendelt. Miután pukkadásig ették és bódulatig itták magukat, visszasétáltak a szállodáig. Átölelték
egymást hárman, és olykor énekelve, meg-megállva támolyogtak a müncheni éjszakában.

Tom Bewling feldúltan érkezett haza. Kavarogtak benne az érzések, valamint a régi álmok, amiket Maggie
váltott ki belőle. Amikor még fiatal volt, egy vagány kislányról álmodozott. Olyan gyerekről, aki felnőttként
megállja a helyét tudásával a férfiak között, és ha kell, lecsúszik a tűzoltócsúszdán. Miután Lily megszületett,
Tom hiába szeretett volna focizni, kirándulni, homokozni vele, a felesége, Claudia a széltől is óvta a kislányát.
Számos vitájuk volt emiatt, végül Tom engedett erőszakos nejének, s ezzel nagyjából kizárta magát Lily
neveltetéséből. Pedig Lily ötéves koráig egészen különleges volt kettőjük viszonya. Öröm volt rájuk nézni,
amikor együtt játszottak. Kacagás, móka volt az élet, ha Tom Lilytóval - csak így hívta a kislányát - töltötte az
időt. Az élete értelmet nyert a csöppségtől, és emiatt még nagy céget is akart építeni, hogy a lány felnőttként
büszke legyen rá. Elég volt kimondani ezt a szót: Lilyto, és a bébi már kacagott és nyújtózkodott, hogy Tom
vegye az ölébe. Ám Claudia olyan nehezen esett teherbe, hogy ezért később mániákusan ragaszkodott a
lányához. Több vetélés után lombikbébi programmal sikerült megfogannia Lilynek, ekkor Claudia már
harmincöt esztendős volt. Akkoriban már idősnek számított a szüléshez, emiatt veszélyeztetett terhesként
végigfeküdte a kilenc hónapot. Utána pedig elkényeztette az egy szem gyermekét, és belenevelte, hogy
különleges ember, aki különb a többieknél. Hiszen számára valóban az volt. Tom és Claudia sokat veszekedtek
amiatt, hogy eltér a gondolkodásuk a gyereknevelésről. Tom azon a véleményen volt, hogy ne adjanak meg
mindent a lányuknak, tanulja meg, hogy az életben mindenért megkell dolgozni. Ám nem volt olyan mondat,
amit, ha Lily kiejtett a száján, akkor az anyja ne teljesítette volna azonnal. Egy ideig Tom szembeszállt ezzel a
módszerrel, de idővel belefáradt a folyamatos csatározásokba, és átengedte az irányítást a feleségének, majd a
munkájába menekült. Abban bízott, hogy talán nem lesz vagány lánya, de okos lesz, művelt és tanult. Lily ezzel
szemben a mamája lustaságát örökölte, és a könnyebb utat választotta: minek tanulna, ha eleve gazdag?
Lediplomázott ugyan egy méregdrága magánegyetemen, de Tom látta jól, hogy csupán bemagolta a tételeket, és
valójában csak a divat, a zene, a bulik és a jóképű férfiak érdeklik. Ráadásul angolul is csak törve beszélt, és a
német nyelv lett az anyanyelve, noha korábban Tom megállapodott a feleségével, hogy Lilyhez csak angolul
beszélnek gyerekkorában. De, persze, e téren is a felesége akarata érvényesült... Tom idővel megbékélt a
helyzettel, mert titkon azt remélte, hogy a lánya legalább saját divathálózat kialakításába kezd, vagy
ruhatervezésbe fog, ám Lilyt a divat csupán a vásárlás oldaláról izgatta. És miután a lány már régen betöltötte a
harmincadik életévét, Tom kénytelen volt belátni, hogy Lily egyetlen dologhoz ért: a pénz elköltéséhez. Mély
fájdalommal töltötte el ez a felismerés, mert tudta, hogy a cégbirodalom, hajó kezekbe kerül, akár évszázadokig
is képes fennmaradni. Ám okos utód nélkül a vállalat, és amit felépített, idővel elvész, elaprózódik. Többször
leült beszélgetni Lilyvel arról, hogy mi lesz, ha egyedül marad, ha a szülei elmennek. Lily - mint mindig az
életében - a könnyebb út mellett döntött: majd lesz egy férje, aki megoldja az üzleti ügyeket.
Ritkán ugyan, de megesett, hogy Tom esténként egyedül ült az irodájában, és sírt. Ez a kemény
üzletember sírt, mint egy gyerek, mert nem ilyen életet képzelt magának, és már nem érzett magában elég erőt,
hogy változtasson. Rossz feleséget választott - nincs mit tenni, be kell ismerni, és a gyermekét távolról sem
érezte olyan kivételes ajándéknak, mint ahogy azt más szülők tették. Tomot annyira lekötötték az üzleti ügyei,
hogy amikor még változtathatott volna a házasságán, akkor nem lépett. Fájó, de igaz, és ezt Tom tudta jól:
amilyen kemény az üzleti életben, olyan gyenge a párkapcsolatában. Bízott valamilyen csodában, hogy majd
minden jóra fordul, ám Claudiával már évek óta egymás mellett éltek a gazdagságban, nem voltak igazán együtt.
Tom az álmaiban egyszerű életet élt: szerető feleséggel, olyan gyerekkel, aki becsüli őt és értékeli, ha kap
valamit. Lily nem ilyen volt. És Claudia sem. A felesége már nem barát volt, hanem egy ember, aki folyton
számon kérte tőle: hol volt, miért késett? - és fel sem tűnt neki, hogy Tom válasza mindig ugyanaz. Nem figyelt
- döbbent rá évekkel ezelőtt Tom, és az egyik szokványos kérdésre azt felelte: azért késtem, mert bent maradtam
az irodában, jött egy prostituált, és eltöltöttem vele pár órát... Tom várta, hogy a felesége majd döbbenten
visszakérdez: micsoda?! Ám Claudia elárulta magát, nem felelt, csak hümmögött: aha, jól van... Tom azóta
tudja, hogy a felesége és a lánya külön életet élnek, amihez neki semmi köze. Emiatt szinte csak aludni járt haza.
Ezen az estén azonban valóban hazavárták őt, mert Lily elmondta az anyjának, hogy találkozott egy
lánnyal, aki kiköpött úgy néz ki, mint ő.
 - A mai események után igazán hazajöhettél volna hamarabb! - szólt az első szemrehányás Claudiától
köszönés helyett.
- Milyen mai események? - tettette az ártatlant Tom, mint akit nem érintett meg a találkozás Maggie-vel.
- A lány, aki hasonlít rám! - mondta Lily.
- Oh, igen! Mi van vele? - kérdezte Tom, és közben letette a táskáját a dolgozószobájában.
Tom egy óriási villában lakott, ahol szinte külön lakosztályt kapott a felesége, a lánya és ő is. A kert
akkora volt, hogy ha akarták, akkor össze sem futottak benne. Tom birodalma a könyvtár és a dolgozószoba
volt, ahová a takarítónő be sem tehette a lábát, ott minden hétvégén Tom takarított. Azt mondta, ennyi fizikai
munka kell ahhoz, hogy tudja, mekkora segítség, ha a ház többi részét a bejárónő takarítja. Claudia és Lily
megmosolyogták ezért a szokásáért, ám Tom ahhoz is ragaszkodott, hogy ő maga mossa a fehérneműit. Ehhez a
szokásához is tartotta magát, kijelentette, ettől érzi, hogy ugyanolyan hétköznapi ember, mint bárki más. Csak
egy kicsivel több pénze van. A házban Lily felségterülete a külön bejáratú felső szint volt, ahonnan gyönyörű
kilátás nyílt a környékre. Neki is akadt egy kedvenc része a lakásban: a gardróbszobája, amit évekkel ezelőtt
kinőtt, ezért a vendégszobát is gardróbbá alakíttatta, így egy egész lakásnyi helyet kaptak a ruhái. Lily
ragaszkodott hozzá, hogy Liam odaköltözzön hozzájuk, és a férfi a kezdeti szerelem hevében bele is egyezett.
Ám az utóbbi időben több időt töltött leendő apósával a könyvtárban, mint Lilyvel a baldachinos lakosztályban.
- Az a lány annál a londoni biztosítónál dolgozik, amit pár hónapja felvásároltunk.
- És? - kérdezte Lily. - Kirúgtad?
- Miért tettem volna? Mert hasonlít rád egy kicsit?
- Azért, mert megsértett!
- Ugyan már! Előbb te sértetted meg, ő csak erre reagált. Egyetértek vele! - mondta keményen Tom, és
meglepődött magán, hiszen korábban nem tudott ilyen határozottan viselkedni Lilyvel.
- Még csak meg sem bünteted? - váltott kiabálásra Lily.
- Rendben! Ha őt megbüntetem, akkor téged is, amiért a londoni cég egyik legjobb elemzőjével tiszteletlenül
beszéltél. Ahogy minden más emberrel is, akihez hozzá szólsz ezen a világon!
Lily annyira megdöbbent apja őszinte mondatán, hogy sértődötten elvonult a szobájába, és teátrálisan
becsapta maga mögött az ajtót. Innen kénytelen volt Claudia átvenni a szót. Érezte, hogy a férjét ezúttal nehezen
fogja kenyérre kenni, ezért a támadás helyett taktikát váltott.
- Nyugodj meg, drágám! Töltsek neked egy italt?
- Köszi! - enyhült meg a váratlan kedvességre Tom, elvégre ritkán volt része törődésben.
- Szóval, mennyire hasonlít Lilyre ez a lány?
- Külsőre talán egy kicsit, de valójában egyáltalán nem. Nem is értem, miért kavarta fel ennyire a lányunkat
- tette hozzá egykedvűen, és belekortyolt az italába.
- Szerinte ez a lány a hasonlóság miatt a közeledbe akar férkőzni, és pénzt akar kicsikarni belőled.
- Ugyan! Ez badarság! - mordult fel Tom. - Az a lány karakánabb és becsületesebb annál, hogy ilyet tegyen.
El sem akart jönni a megbeszélésre, fél órát vártunk rá.
- Te még a köztársasági elnökre sem vagy hajlandó várni! - kerekedett ki a felesége szeme.
- Gregory és Liam kértek meg rá, hogy várjuk. És jólesett fél óra pihenés. Az új befektetési csoport jól
működik, örülök, hogy egy gonddal kevesebb.
- Nem tudsz becsapni, máris a szívedbe férkőzött! - fordított hátat a férjének Claudia.
- Rá szeretném bízni a befektetési osztály irányítását. Ennyi az egész.
- Valóban? - ölelte meg hátulról a férjét Claudia, ami meglepte a férfit. A testi érintkezésnek még ez a
legegyszerűbb formája is ritkán fordult elő köztük az utóbbi tíz évben.
- Nem értem, Lily miért járat le a kollégáim előtt azzal, hogy jelenetet rendez az irodában. Idén először
kellett bejönnie, gondoltam, belefér az időbeosztásába.
- Oh, igen! - hangzott a gúnyos válasz. - Ha Gregory kér téged bármire, akkor azonnal ugrasz. A lányod lelki
nyugalma pedig mit sem számít! - bontakozott ki az ölelésből az asszony.
- Ugyan, te is kíváncsi lennél rá, ha valaki azt mondaná: találkozott egy nővel, aki szakasztott úgy néz ki,
mint a lányod!
- Nem, nem vagyok kíváncsi arra a lányra! Viszont arra igen, hogy miért volt olyan fontos ez a találkozás
Gregorynak! - terelte el a témát Claudia.
- Ugyan, már! Mit számít mindez! Az a lány Londonban él, mi meg itt, Münchenben.
- Amit te gyűlölsz. Tudom, akkor is, ha nem mondod - fordult el sértődötten Claudia.
 - Szeretem Münchent. Ne kezdjük újra ezt a vitát! - zárta le a beszélgetést Tom, és eltűnt a fürdőszobában.
Beállt a zuhany alá, és hosszan engedte magára a meleg vizet. Nem, Tom nem utálta az otthonát, de az életét
igen. Amiért Claudia és Lily távol álltak az ő világától, és amiért évek óta nem tudtak beszélgetni. Lily egyetlen
jó húzása az volt, hogy elcsábította Liamot, akit Tom már-már fiaként szeretett. Egy este, amikor a ház két
úrnője bálozni ment, a két férfi megivott pár üveg bort, és közben megbeszélték, hogy mindketten kínos
kelepcébe kerültek... Tom azt remélte, hogy Liam értékrendje jó hatással lesz Lilyre, ám inkább a lány rontott
Liam hozzáállásán: kényelmesebb lett, szétszórtabb, sokszor egykedvűbb... Ezzel szemben itt van Maggie, akit
Tom képtelen volt kiverni a fejéből. A vagánysága, a büszkesége, az észjárása imponált Tómnak, és noha az
imént füllentett Maggie előléptetését illetően, kezdett megbarátkozni a gondolattal, hogy kiemelje őt. így
legalább kapcsolatban maradhatnának... - gondolta, majd belenézett a tükörbe, és hosszan fürkészte fáradt arcát.
Öregszem! Először Liamot kezeltem úgy, mintha a saját gyerekem volna, most pedig itt ez a lány... Tom
belebújt a köntösébe, és kiment a bárpulthoz, hogy egy újabb italt töltsön magának. A lakásban már csönd
honolt, ezért Tom azt hitte, egyedül van a nappaliban. Megállt a teraszajtónál és kinyitotta az ajtót, hogy
kiléphessen a kertbe. Magába szívta a meleg levegőt, és eszébe jutott, ha a felesége látná, akkor megfedné őt,
amiért a bekapcsolt légkondicionáló mellett friss levegőt enged a lakásba. Tom a kertben állt, cikáztak a
gondolatai, mert úgy érezte, talán még van esély arra, hogy újra kezdje az életét, amikor Lily megtörte a
jótékony csendet.
- Nem ilyen gyerekre vágytál, igaz?
- Lily! Azt hittem, alszol!
- Vártalak téged.
- Ne most beszélgessünk.
- Apa! Tudom, hogy nem ilyen gyerekre vágytál.
- Lilyto! Szerettem volna, ha a gyerekemet érdekli a vállalat, amit felépítettem. Ha az nem, akkor épít mást.
De nem tudom, hová tegyem azt a semmittevést, ami rád jellemző.
- Miért olyan nehéz elfogadni, hogy nem olyan vagyok, mint te?
- Nyilván könnyebb lenne, ha lenne egy fiam... - nézett maga elé Tom.
- De nincs fiad, csak egy lányod.
- Lilyto! Az egyetlen gyermekem vagy, mindent megadtam neked, és úgy érzem, hiába... Mert nem
értékeled, nem tisztelsz, miközben te, egyedül, még semmit nem értél el az életben.
- Folytasd! - mondta halkan Lily.
- Sajnálom, de nem tetszik az életviteled, és az sem, ahogy más emberekkel beszélsz. Ez teljesen ellenkezik
az elveimmel, és nem is értem, hogy lehettél ilyen!
- Ti neveltetek, akkor miért én kapom a szemrehányást?
- Anyád nevelt.
- Miért engedted?
- Lily, hát nem érted? Még megváltozhatsz, csak rajtad múlik!
- Miben kéne megváltoznom? - kérdezte a lány egyre ingerültebben.
- Abban, hogy nem kezelheted le az embereket pusztán azért, mert te gazdag vagy, ők pedig nem.
- Mi vagyunk gazdagok, apa!
- Ne a szavakon lovagolj, értsd meg a lényeget. Szigorú vezető vagyok, talán hűvös is, de sosem beszéltem
lekezelően senkivel.
- A lényeg az, hogy ha tehetnéd, lecserélnél arra a másik lányra.
- Ostobaságot beszélsz! A lényeg, hogy sosem lenne késő megváltoznod, talán tanulhatnál attól a lánytól,
hogy az emberek szeressenek.
- Az emberek szeretnek! - kelt ki magából Lily.
- Kik? Anyád barátnői? Vagy a sporttársaid a fitneszteremben?
- Képzeld, vannak barátaim! És szeretnek!
- De téged szeretnek, vagy a pénzedet? Hisz mindenhol, mindenkinek te fizetsz! Persze, hogy szívesen
mennek veled weliness hétvégére..
- Az előbb azt mondtad, legyek kedvesebb az emberekkel. Ha a barátaimmal kedvesen viselkedem, és
segítek nekik anyagilag, akkor meg ostoba vagyok. Hogy lehet ezt követni?
- Óriási a különbség - fogta meg a fejét Tom. - Ők nem a barátaid, talán csak kihasználnak, és te nem veszed
észre.
 - A lényeg, apa, hogy mostanában furcsa vagy... Már beszéltem erről az orvosoddal... És tudod van elég
pénzem ahhoz, hogy orvosi igazolást szerezzek arról, hogy szellemileg nem vagy beszámítható.
- Miről beszélsz? Senki nem akarja elvenni a jussodat - próbálta enyhíteni a lánya dühét.
- Lehet, de jobb, ha mindezt tudod!
- Miért fenyegetsz? Bántottalak valaha?
- Ma bántottál! Amikor nem álltál ki mellettem.
- Miért kellett volna kiállnom melletted?
- Azt kellett volna mondanod, hogy a lány nem is hasonlít rám. Vagy azonnal ki kellett volna rúgnod.
- Olyasmiért, amiről nem tehet?
- Azért, mert nem ismered, mégis jobban szereted, mint engem!
- Jó ég! Hogy szeretném jobban? Két mondatot sem váltottam vele. És ha tudom, hogy téged ez ennyire
feldühít, akkor... - itt elakadt Tom szava. Már megint a féltékenységi jelenet, amire nincs ellenszere. Az érzelmi
zsarolás, amit Lily rendszeresen bevetett, ha egy vitában vesztesnek érezte magát. Ha nincs más érved, zsarolj,
és ezzel teljesen megbénítod az ellenfeledet - ez volt Lily taktikája, amit Tom már jól ismert.

Maggie és Peter kissé másnaposan ült a reggelinél. Evés helyett mindketten kávét szürcsöltek, és
próbáltak életet lehelni magukba. A beszélgetés helyett felváltva ásítottak, és az órájukat nézték: mennyi idejük
van még felébredni ahhoz, hogy elinduljanak a déli találkozóra. Összepakolták a csomagjukat, hogy később ne
kelljen pakolással tölteniük az időt. Jason az indulás előtt pár perccel érkezett meg, felpuffadt szemekkel.
- Azt hiszem, tegnap többet ittunk a kelleténél - állapította meg a látható tényt, miután végignézett a
többieken. Kissé viharverten fejezték be a reggelit, majd taxiba ültek, és álmatagon indultak el a cég felé. Már
mint régi ismerősök érkeztek meg Németország legnagyobb pénzügyi vállalatihoz, ahol Liam megállította őket
a hallban.
- Elvisszük önöket München legjobb éttermébe! - és mutatott is a kijárat felé, ahol Mr. Bewling autója
várakozott. Ekkor megérkezett Tom is.
- Velem tartanak? - kérdezte, és Maggie-ék egyetértően bólintottak.
Megindultak az óriási limuzin felé, és Jason már nyitotta volna az ajtaját, amikor begurult Gregory a
főbejárathoz, és a lehúzott ablakon át kikiáltott a többieknek.
- Előre megyek az étterembe! Maggie, velem tart?
- Persze! - mosolygott a lány, és máris behuppant Gregory mellé, aki azonnal tovább is hajtott.
Peterék pedig Tom autójával utaztak, de ezúttal nem a limuzinnal, hanem egy kisebb sportautóval, amit
maga Tom vezetett. Miután az igazgató látta Peterék meglepett arcát, hozzátette:
- Imádok vezetni. - Majd gázt adott, hogy utolérje Gregory autóját.
Kevesen tudták, de ez volt az egyik hobbijuk, hétvégenként Tom és Gregory autóversenyeztek. Imádták
a száguldást, az izgalmat, a férfias játékot.
Gregory Thomasson útközben elmesélte, hogy Tom kedvenc éttermébe mennek ma ebédelni, és nagyon
kíváncsi, hogy tetszik-e majd Maggie-nek. Aztán faggatta a lányt a gyerekkoráról, az édesanyjáról, arról, hogy
hol és mit tanult. Maggie nyitott lány, szívesen mesélt Gregorynak a londoni életről, sőt, még az álmairól is.
- Tudja, én nem azért szeretnék sok pénzt keresni, hogy eggyel több új cipőm, kocsim vagy lakásom legyen
- bár egy új lakás nem jönne rosszul hanem azért, mert szeretnék létrehozni egy alapítványt. Beteg és nehéz
sorsú gyerekeken segítenék, és remélem, hogy egyszer lesz annyi pénzem, hogy ez megvalósuljon.
- Tómnak három ilyen alapítványa is van. Ha adni szeretne a gyerekeknek, akkor utaljon át nekik minden
hónapban néhány eurót. Amennyit gondol - jegyezte meg egyszerűen Greg.
- Tom Bewling és az alapítványok... - merengett el Maggie.
- Miért olyan furcsa ez?
- Olyan hűvös, számító és kimért ember, hogy nehéz róla elképzelni mindezt.
- Nem ismeri őt - jegyezte meg kurtán a közgazdász.
- Ön talán igen? - kérdezett vissza Maggie, noha tudta jól, hogy régóta ismeri egymást a két férfi.
- Még az egyetemen ismerkedtünk meg, és azonnal kialakult köztünk az összhang. Nem csak szakmailag,
emberileg is. Tom végtelenül zárkózott, de különleges és jó ember. Az egyetlen barátom.
- Hogy lehet egy embernek, aki jólelkű és nemes, olyan lánya, aki egy szabályt ismer, azt, hogy nincs
szabály?
 - Úgy, hogy nem ő nevelte. Tom felesége, Claudia kezdetben tünemény volt, de szinte a házasságkötésükkel
egy időben házisárkánnyá változott. Ezt senki sem tudta volna előre megjósolni!
- Mit?
- Hogy Claudia csak a pénzéért ment hozzá Tomhoz. Kezdetben bűbáj volt, természetes és kedves. Ma már
egyik sem igaz rá.
- Miért nem váltak el?
- Azt hiszem, Tom is ezt kérdezgeti magától nap mint nap... De kérem, ne vonjon le téves következtetéseket
róla csupán azért, mert a lánya az anyjára ütött.
- Árulja már el, miért olyan fontos, hogy mit gondolok Tom Bewlingről, aki a főnököm, és bármit csinál, el
kell fogadnom?
- Nem tudom - mosolygott Gregory, és a vigyorgásból egyértelmű volt, hogy mégis tudja.
Megérkeztek az étterembe, ami inkább emlékeztetett egy százéves sváb családi házikóra, mint egy
elegáns vendéglőre. Belül meghagyták a korhű berendezést, így a vendégek lócákon üldögéltek az asztal mellett.
A pincérek lavórban vitték a citromos kézmosóvizet a vendégekhez, hogy étkezés előtt kezet mossanak, azok
pedig, akik kézzel szerettek volna enni, mint az elődeink régen, partedlit kaptak, hogy ne piszkítsák össze a
ruhájukat. Gregory és Tom levették a zakójukat, a nyakkendőjüket, felgyűrték az ingujjukat - így készültek neki
az ebédnek. Gyerekes csillogás játszott a két öregúr szemében, mint akik végre kijutottak a játszótérre. Látszott,
hogy ez az étterem a törzshelyük, mert nem is kérték az étlapot, csak bólintottak a pincéreknek, ami azt
jelentette, hogy a szokásosat kérik. Maggie-ék is választottak, majd Tom Bewling nagy levegőt vett és
belevágott a mondandójába.
- Köszönjük, hogy eljöttek hozzánk, és bemutatták, hogyan működik az osztályuk. Annyira elégedettek
vagyunk a munkájukkal, hogy szeretnénk kiemelni valakit.
- Utólagos engedelmükkel leellenőriztük az osztályon dolgozók diplomáit, nyelvvizsgáit és az eddigi
munkáikat - vette át a szót Gregory. - Alapos mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy Peterre bízzuk a londoni
központ irányítását.
- Húha! - kiáltotta el magát Maggie boldogan, mert Peter fel sem fogta az óriási elismerést. Maggie tapsolt,
majd megölelte Petert, hogy térjen végre magához a nagy hírtől.
- Nos..., köszönöm. Ez rendkívüli elismerés, remélem, rászolgálok a bizalmukra. Nem is tudom, mi mást
mondhatnék... - nézett kérdőn Tómra, aki hűvösen válaszolt, mint mindig.
- Nincs szükség szavakra. A tettei majd beszélnek ön helyett. Heti telefonos egyeztetést várunk el öntől
Gregory felé. Havonta egyszer pedig személyesen is találkoznunk kell.
- Ez természetes - mondta még mindig meglepve Peter, akinek Maggie örömében a kezét szorongatta.
- Ön ennyire örül a főnöke sikerének? - kérdezte Tom a lánytól.
- Igen, mert ő már a barátom is, és megérdemli, hogy cégvezető legyen. Nála jobbat keresve sem találtak
volna!
- Önnel is terveink vannak! - mosolygott Gregory Maggie-re. - Szeretnénk, ha ön lenne a londoni és a
müncheni vállalat közötti koordinációs igazgató.
Maggie erre elnevette magát.
- Hogy micsoda?
- Koordinációs igazgató - ismételte meg Gregory szavait Tom.
- És mit kell tennem?
- Az a feladata, hogy a londoni cég átvegye a müncheni irányelveket. Ezek betartatása, folyamatos
kapcsolattartás a két vállalat között, és a tulajdonosi érdekek figyelemmel kísérése. Amolyan bizalmi pozíció.
- Igazán megtisztelő, ám közgazdász vagyok. Szeretnék ezen a területen dolgozni.
- És a koordinációs igazgató feladata, hogy ellenőrizze a Mr. Bewiing nevéhez fűződő alapítványok
működését, pozitív képet építsen ki a vállalatról Londonban - kacsintott Gregory, mire Maggie elmosolyodott.
- így már sokkal jobban hangzik.
- Ennyire a szívén viseli az alapítványaim sorsát? - kérdezte tőle szokatlan lágysággal Tom.
- Egy órával ezelőtt még azt sem tudtam, hogy önnek alapítványai vannak. Régi álmom, hogy beteg, elesett
vagy sanyarú sorsú gyerekeken segítsek. Ha nyernék a lottón, biztosan karitatív célokra fordítanám a nyeremény
nagy részét.
- Nemes gesztus.
- Tudja, szerintem azok, akiknek akkora szerencséjük van, hogy gazdagok lehetnek, felelősséggel tartoznak
mások iránt. Nem élhetnek úgy, hogy szemet hunynak mások problémái fölött.
 - Egyetértek - reagált röviden Tom.
- Ön miért hozta létre az alapítványokat? - kérdezte Maggie.
- Hú... Ezt még senki sem kérdezte meg tőlem... Tényleg, miért is? - nézett maga elé Tom, majd pár
másodpercnyi csönd után folytatta.
- Adam miatt. Ő egy beteg kisfiú volt...
- Mesélje el! - kérlelte Maggie.
- Erre sem volt még senki kíváncsi... - merengett el Tom, majd folytatta.
- Egy időben sokat jártunk kórházba a feleségemmel, mert ő nehezen esett teherbe. Emiatt rendszeresen
találkoztunk azokkal, akik szintén visszatérő vendégek voltak. így ismertem meg egy londoni kórházban
Adamet. A kisfiú gyógyíthatatlan beteg volt, és az anyja egyedül nevelte. Egy idő után nem láttam őket, és a
gondolat, hogy Adam meghalt, hihetetlen szomorúsággal töltött el. Nyomoztattam utánuk, és kiderült, hogy
Adam él, csak az édesanyjának minden pénze elfogyott, így nem tudta fizetni a megfelelő orvosi ellátását. Adam
hároméves volt ekkor... Annyira ártatlan, jó gyerek volt, amilyet mindenki csak angyalkának nevez. Talán
valóban angyal volt... Arra gondoltam, milyen igazságtalan, hogy meg fog halni, és szerettem volna boldoggá
tenni az utolsó időszakot az életében. Új lakást vettem nekik, az orvosok mindennap házhoz mentek, hogy ne
kelljen neki a rideg kórházba járnia. Még három évig élt... - Tom hangja itt elcsuklott, Maggie szemébe pedig
könny szökött. - A halála után hoztam létre a beteg gyerekeket segítő alapítványomat. Sajnos nincs időm
foglalkozni azzal, hogy a kiutalt pénzek megfelelő helyre kerülnek-e. Ezért lenne szükségünk egy becsületes
vezetőre. A korábbi koordinátor ugyanis sikkasztás miatt börtönben ül.
- Jó ég! Hogy van szíve ehhez bárkinek is?! És ha nem haragszik a kérdésért, miért nem a felesége vagy a
lánya felügyeli az alapítványi pénzeket? Ez nőknek való feladat.
- Bocsásson meg, de ez túl személyes kérdés - hátrált meg Tom, noha szíve szerint kiöntötte volna a lelkét
ennek az idegen lánynak, akit két napja ismer.
Közben megérkezett az ételük, és Gregoryval lelkesen magyarázták, melyik étel milyen fűszerezésű,
hogyan és miből készítették. Az étterem inkább puritán volt, mint elegáns, és meglepő volt, hogy a dúsgazdag
vállalatvezetőknek mégis ez a törzshelyük. Mint két gurman, kielemezték az ételeket, és mint két kisgyerek,
belekóstoltak a vendégeik ételébe is. Maggie-nek tetszett, ahogy a két öregúr élvezi a finom falatokat, és
meglepte, hogy nem egy puccos étteremben esznek, hanem egy lócás bajor kisvendéglőben. Az ebéd barátságos
hangulatban telt, Peter sziporkázott és jókat nevetett a két tulajdonossal. Csak Jason maradt feszült, mert tudni
szerette volna, hogy rá milyen szerep jut, amennyiben Peter vezérigazgatóvá lép elő. Maggie észrevette Jason
vívódását, ezért két nevetés közben oldalba csípte.
- Osztályvezető úr, miért olyan morcos?
Jason annyira csiklandós volt, hogy már ennyitől is nagyot ugrott a széken. Pedig megszokhatta már ezt a
mozdulatot Maggie-től.
- Ugyan, Maggie! - mosolygott zavartan Jason. - 0 folyton viccel - magyarázta Toméknak a jelenetet.
- Nyugi, minden rendben lesz! - súgta Maggie, és közben átkarolta Jasont, akit meghatott a mozdulat, és
emiatt lenyomott egy puszit a lány arcára.
- Hmmm... - köszörülte meg a torkát Peter az intim jelenet miatt, de Gregorynak is feltűnt a családias puszi.
- Mondják, a londoni biztosítónál minden munkatárs között ilyen meghitt a kapcsolat? Vagy önök eleve
barátok voltak?
- A cégnél ismerkedtünk meg és megkedveltük egymást - magyarázta Peter. - Vezetőként fontosnak tartom,
hogyan válogatjuk össze a csapatot. Nemcsak a szakmai felkészültség a fontos, hanem az is, hogy a csapattagok
emberileg ki tudjanak jönni egymással. Hiszen a sikereinkhez mindenki hozzájárul, a takarítótól az igazgatóig.
- Egyetértek, de ha már százfős csapattal dolgozik, akkor képtelenség erre is figyelni.
- Valóban, de ezért kell olyan középvezetőket választani, akik hozzám hasonlóan irányítják a csapataikat.
- Tetszik! Nem olyan merev, mint a német vezetési stílus, de nézzük meg, hogyan működik!
- Meleg meggyes házi rétes, vaníliafagyival! - kiáltott fel ekkor Maggie, aki közben a desszerteket nézegette
az étlapon.
- Ez Tom kedvence - mosolygott Gregory.
- Maggie-é is! - mondta Peter. - Egy ilyen sütivel extra mennyiségű munkára lehet elcsábítani.
- Ha jó a kedvem, azért, ha rossz, akkor meg azért szoktam ezt enni - magyarázta a hirtelen lelkesedését
Maggie.
- Maggie, maga úgy tud lelkesedni egy finom süteményért, mint egy gyerek! - gyújtott rá a pipájára
Gregory. - Tom is így rajong a finom ételekért.
 Maggie nem érezte a célzást, hanem lelkesen elkezdte mesélni a gasztronómiai elveit.
- Szentül hiszem, hogy a titok az alapanyagokban rejlik! Aztán persze az sem mindegy, hogy melyik fűszert
melyik készítési fázisban tesszük az ételhez... Ön, Gregory, biztosan szeret főzni.
- Talán a pocakom miatt gondolja - simogatta végig domború hasát a közgazdász. - Ám Tom barátom az
igazi szakács. Ha nem pénzügyi géniusz lett volna, akkor biztosan séf.
- És mi a kedvence? - fordult Maggie Tom felé, aki az éttermi környezetben teljesen új oldalát mutatta. Nem
a szigorú igazgatói álarcot, hanem egy értékes emberét.
- A libamájam verhetetlen!
- Versenyezhetne Maggie-vel! - vágta rá azonnal Jason. - Ő készíti a világon a legjobban! Huh... már a
gondolatától is összefut a nyál a számban. Tényleg, otthon süthetnél újra libamájat.
- Apropó, otthon... Lassan mennünk kell a reptérre - jegyezte meg Peter.
Megállapodtak abban, hogy a vezérigazgató-váltáshoz szükséges intézkedések miatt egy hónap múlva
Tomék Londonba utaznak, addig Peter az eredeti pozíciójában marad. Mindenki mindenkivel kezet fogott, majd
a vendéglátók kikísérték az étterem bejáratához Maggie-éket. Kifelé menet Jason Tómmal váltott pár kedves
szót, Gregory pedig Maggie-t faggatta.
- Ön és Jason egy pár? - kérdezte az idős férfi.
- Nem, dehogy. Csak kollégák vagyunk - felelte Maggie őszintén, bár később átsuhant rajta, hogy azt kellett
volna felelnie, hogy ez túl intim kérdés. De Maggie már csak ilyen volt: nyílt és egyenes.
- És nincs férje? - érdeklődött tovább Gregory.
- Még keresem az igazit.
- Helyes. Ne érje be kevesebbel.
- Ön házas? - kérdezett vissza Maggie.
- Nagyon szerencsés vagyok. A feleségem elnézi a munkamániámat, és már harminc éve szeretjük egymást.
- És honnan tudta, hogy ő lesz az igazi? - kérdezte őt Maggie, mint lány az apját.
- Onnan, hogy minden, ami nehéznek látszik, vele könnyűvé válik.
- Micsoda igazság - fogta meg újra búcsúzóul Maggie Gregory kezét, majd Tom felé intett és beszállt a
taxiba.
A két férfi egy darabig nézte a távolodó autót. Mintha a lánnyal együtt egy csöpp könnyedség is tovatűnt
volna.
- Ha lenne lányom, azt szeretném, hogy olyan legyen, mint Maggie - állapította meg Gregory, majd zsebre
dugott kézzel visszament az étterembe.

Maggie hazafelé csak Liamra gondolt, arra, hogy el sem búcsúzott tőle. Azt hitte, az ebéden ő is ott lesz,
de legalább odajön a végén elköszönni. Csalódott volt, mert úgy érezte, talán Liamban is megmozdult valami
iránta. De talán félreértette, és a férfi csupán a hasonlóság miatt érdeklődött iránta. Bár akkor miért küldött
virágot? - tette fel magának a költői kérdést. Különös, hogy röpke percekre találkozunk valakivel, és az milyen
mélyen belemászik a gondolatainkba... Maggie már alig várta, hogy jól kibeszélhesse az eseményeket Elle-lel.
Azt sem tudta, hogy akarja-e igazán a koordinátori posztot. Bár, akkor sűrűbben találkozhatna Liammal... és
Gregoryval! Maggie szívébe zárta a köpcös, nagy tudású öreget. „Az az igazi, akivel minden nehézség
könnyűvé válik..." - ismételte a mondatot, és önkéntelenül elmosolyogta magát. És persze képtelen volt kiverni a
fejéből Tomot is, aki különös hatással volt rá. A rideg igazgató, aki mégsem olyan hűvös, jótékonysági
alapítványokat hozott létre a milliárdos vállalkozása mellett, szeret főzni, imádja a libamájat... Maggie nem is
tudta, hová tegye ezt a temérdek információt, de valahogy különös nyugalom töltötte el. A változás mindig
változást hoz! - ezt mondogatta mindig Elle, és Maggie most először érezte, hogy milyen igaza van. Maggie
érezte a bőrén a változás szelét, és tudta: jó úton jár.
A lakásába érve letetette a bőröndjét, kinyitotta az ablakokat, hogy kiszellőztessen, és idővel észrevette,
hogy egyfolytában vigyorog. Megmagyarázhatatlan volt az állandó mosoly, ami kiült az arcára. Amikor a
tükörbe nézett, meg is kérdezte magától: minek örülsz ennyire? Nem tudta a választ, így megrántotta a vállát, és
bekapcsolta az üzenetrögzítőjét. Noha már nem divat a hálózati telefon, amikor mindenkinek mobilja van, ám
Maggie szerette a vonalas készülék üzenetrögzítőjének romantikáját, ezért az anyukája és Elle mindig hagytak
neki egy-egy üzenetet.
- Helló... Mark vagyok! - Maggie felkapta a fejét a rögzítő szövegére. - Ne haragudj, hogy eltűntem. Tudom,
hogy szemétség volt... Jó lenne találkozni, még kereslek... - Maggie vigyorgása nevetéssé változott. Hiszen a
müncheni út óta nem is jutott eszébe Mark. Törölte az üzenetét, és tudta jól, ezzel törölte Markot az emlékei
közül is.
 A hétvégéig Maggie szabadságot kapott, így volt ideje önmagára. Kitakarított - ezt sosem bízta volna másra
-, bevásárolt, elment a manikűröshöz és a kozmetikushoz. A vasárnapi ebédet pedig az anyukájánál tervezte, és
alig várta, hogy elmondhassa neki, hogy valahol Münchenben él a hasonmása. Maggie boldog volt. Maga sem
értette, miért, a németországi utazás gondolatára különös izgalom járta át. Ebben a mosolygós, önfeledt
boldogságban indult volna el az édesanyjához, amikor megszólalt a mobilja - ismeretlen számról keresték.
- Helló... - köszönt az idegen. - Ne haragudj, hogy hétvégén kereslek... - majd néma csönd. - Liam vagyok.
Maggie a hirtelen döbbenettől lehuppant a kanapéra.
- Szia! - mondta őszinte örömmel, de más nem jutott eszébe.
- Ne haragudj, hogy hétvégén zavarlak, de hétfőtől egy hétig a londoni irodában kell dolgoznom, és már ma
ideértem. Nem lenne kedved megmutatni Londont?
- Liam! - nevetett Maggie. - Te ismered Londont!
De a férfinek erre is volt válasza.
- Oké, akkor velem vacsoráznál ma este?
- Szívesen - felelte Maggie, és majd kiugrott a bőréből örömében, persze, igyekezett leplezni.
- Oké! Ismered a Red and Orange éttermet?
- Igen, tudom, hol van!
- Akkor hétkor ott megfelel?
- Rendben... - hebegte Maggie, és mert nem volt biztos abban, hogy a találka mint munkaerőnek vagy mint
vonzó nőnek szól, folytatta: - Vigyek magammal céges papírokat?
Liam elnevette magát. Maggie olvadozni kezdett: milyen szexis a nevetése...
- Nem, Maggie, csak rád van szükségem.
Liam elbúcsúzott, letették a telefont. Maggie pedig ült a kanapén, kezében a mobillal, és csak bámulta a
készüléket...
Csoda történt? Álmodom? Vagy valóban Liam hívott? Pár másodperc múlva viszont sikítva pattant fel az
ágyról: igeeeeeeeeeeeeeeen! Ugrálva ment ki az előszobába, és izgalmában töltött magának egy pohár whiskeyt.
A következő napirendi pont pedig az volt, hogy felhívta Elle-t, és szóról szóra idézte neki a telefonbeszélgetést.
- Oké, Maggie! Ne kezdj azonnal álmokat szőni. Ne arra gondolj, hogy feleségül vesz, hanem koncentrálj
arra, hogy jól érezzétek magatokat.
- Hallod, Elle! Azt mondta, csak rám van szüksége!
- Ne tervezz, majd minden kialakul! - próbálta észhez téríteni Elle a barátnőjét, de érezte jól, hiába. Maggie
szerelmes.
A vasárnapi ebéd kutyafuttában telt, Maggie csak pár szóban elemezte a müncheni utat az édesanyjának,
mert az járt a fejében, hogy mit vegyen fel aznap este. Elvégre nem lehet olyan divatos, mint Lily, direkt
különböznie kell tőle - bár ez nem lesz nehéz feladat... Anyukája azonban észrevette, hogy egy új Maggie tért
vissza Németországból.
- Kislányom! Mi történt veled? Mintha teljesen máshol járnál.
- Minden rendben anya! -- lódított Maggie, és folytatta az evést.
- Ajjaj, férfi van a dologban. Ismerlek! - mosolygott az édesanyja.
- Igen, de egyelőre inkább nem mondanék róla semmit - hárított Maggie. - Az út egyébként érdekes volt. Az
új tulajdonosnak tervei vannak velem, szeretne kinevezni koordinációs igazgatónak!
- És ezt csak így mondod? - tette le a villáját a mama. - Gratulálok! - emelte fel a vizespoharat, és
kimondhatatlanul büszke volt a lányára.
- Szóval, az új tulajdonos nem olyan rideg és hűvös, mint hírlik. Hanem titokzatos és mély érzésű ember.
Képzeld, ő a pénzügyi mogul, maga mossa a ruháit, imád főzni, és különösen kedves a mosolya. Bár ritkán
mosolyog...
- Csak nem miatta vagy ilyen izgatott?
- Dehogy! Az apám lehetne! - mosolygott Maggie, és érezte, hogy ezt a mondatot nem kellett volna
kimondania. Az édesanyját különösen fájdalmasan érintette minden, ami Maggie apjára vonatkozott. - Anya,
van itt még valami... Az új tulajdonosnak van egy lánya, aki teljesen úgy néz ki, mint én. - Az anyja az új
információ hallatán magára öntötte a vizet, miközben ivott.
- Hasonlóan öltözködtök, egyforma a hajatok, meg ilyenek? - kérdezte zavartan.
- Nem, ezek éppen eltérőek. De az arcunk... Olyan egyforma, mint az egypetéjű ikreké!
 Maggie mamája hirtelen felállt és elkezdte leszedni az asztalt. Maggie pedig furcsállotta, hogy végre ki
merte mondani, amit első pillanatban is érzett: az a lány az ikertestvére lehetne.
- Nem mondasz semmit, mama? - kérdezte Maggie, miközben az édesanyja háttal neki pakolászott a
konyhapulton.
- Mindenkinek vagy egy alteregója a világon. Ez természetes... És jóban lettél ezzel a lánnyal?
- Dehogy. Két szót sem szóltunk egymáshoz. Beképzelt, öntelt és taszítóan lekezelő mindenkivel. Lilynek
hívják. Lily Bewling - és Maggie ezzel fel is pattant, mert újra eszébe jutott Liam, aki miatt itt az ideje
készülődni.
- Már mész is? - fordult meg az édesanyja könnyes szemmel.
- Mama, mi baj? - ölelte meg őt Maggie.
- Sosem beszéltem neked az apádról...
- Ez igaz, de hogy jön ez most ide?
- Biztosan hiányzik az életedből...
- Ez most nem számít, mama! Ez a férfi, akivel ma randizom, nagyon tetszik nekem. És ő nem lehetne az
apám, mert csak pár évvel idősebb nálam, azaz ne félj, nincs apakomplexusom! Akkor az öreggel kezdtem volna
- nevetgélt az idétlen ötleten Maggie, az anyja pedig megtörölte a szemét, és magához húzta a lányát.
- Szeretlek!
Nem volt ritkaság náluk az ölelés. Minden búcsúzáskor hosszan megölelték egymást, és ehhez mindketten
ragaszkodtak. Maggie elviharzott. Az édesanyja még az ablakból is őt nézte potyogó könnyekkel, mert újra
előtört belőle a félelem: elveszítheti a lányát, az egyetlen embert, aki igazán fontos számára. Maggie már régen
eltűnt az édesanyja látóköréből, amikor a mama eljött az ablaktól. Ölébe vette a hálózati telefont, mert a mobilt
képtelen volt megszokni. Pár perc gondolkodás után tárcsázta az édesapját. Köszönés nélkül szólt a telefonba:
- El kell mondanunk neki!

Miután Tom és Gregory elbúcsúztatták Peteréket, visszasétáltak a bajor sörkertbe. Ide mindig csak ketten,
olykor Liammal kiegészülve ültek be. Az üzleti partnereiket igazán elegáns és elit éttermekbe vitték tárgyalni.
Egy darabig szótlanul hallgattak, majd kávét rendeltek, és azt kevergették feszült csöndben, amikor megérkezett
Liam.
- Jaj, ne! Elkéstem?
- El ám! - kortyolt a kávéjába Gregory.
- Ezt nem hiszem el! A Pompadur étterembe mentem először, azt hittem, odamentetek.
Liam már évek óta tegezte a két idős közgazdászt az irodán kívül.
- El tudnád képzelni, hogy Maggie jól érezze magát egy puccos étteremben?
- Miért ne? - nézett kérdőn Liam Tómra.
- Szerintem hozzá ez illik... - bámult maga elé az idősebb férfi.
- Tudom, mire gondolsz... De nem tudod megváltoztatni a helyzetet. A te lányod Lily, nem Maggie. Még ha
véletlenül eszméletlenül hasonlítanak is egymásra.
- Köszönöm, hogy emlékeztetsz rá. Bár, ha jól látom, rád is hatással volt ez a különös londoni lány.
Liam sosem hazudott még Tómnak, de mégiscsak a lánya vőlegénye volt, ezért próbálta kikerülni az
egyenes választ.
- Csak a hasonlóság döbbentett meg.
- Fiam - ha Tom Bewling így kezdte a mondatát, akkor mindig valami fontosat akart mondani -, nem tudsz
becsapni. A lányom elviselhetetlen. Jobban teszed, ha menekülsz, különben olyan házasságod lesz, mint nekem.
- Az milyen? - kuncogott Gregory.
- Szarvakkal teli! - nevetett Tom, ahogy visszagondolt a múltjára.
- Tom, én szeretem a lányod - hebegett Liam -, csak attól tartok, hogy nekem is van egy-két szarvam...
- A személyi tréner? - kérdezte higgadtan Tom.
- Jó ég, már te is tudod?
- Már mindenki tudja a cégnél.
- Nagyon kellemetlen... - fogta a fejét Liam.
- Ugyan! Így legalább van indokod, hogy miért szakítasz vele.
- Tom, mégiscsak a lányod, és te ellene beszélsz?
 -A helyedben, fiam, meg sem állnék Londonig! - tette a kezét Liaméra Tom.
- De... - Liamban kavarogtak az érzelmek. Ha nem lesz többé Tom lányának a vőlegénye, megtarthatja-e a
pozícióját? Mi lesz, ha Lily követelni fogja, hogy rúgják ki őt. Aztán eszébe jutott Maggie.
- Mindig arra vágytam, hogy Lilyjobb emberré váljon mellettem. Hogy eltanulja tőlem, mi a fontos, hogyan
kell bánni más emberekkel. Azt hiszem, olyan emberré akartam őt faragni, amilyen Maggie Davidson...
- Én is olyanná szerettem volna nevelni őt. Csak hát, a feleségem... És Lily most épp olyan, mint Claudia.
- Miért nem válsz el, Tom? - kérdezte Liam. - Sosem késő!
- Az ügyvédem évek óta keresi, hol lehetne belekötni a nejem házastársi kötelezettségeibe. De sehol semmi.
Ha válnánk, övé lenne a cégem fele. Ő meg elharácsolná, és pár év alatt ezer ember válna munkanélkülivé.
- És tényleg nem haragudnál, ha szakítanék a lányoddal?
- Csodálom, hogy eddig bírtad - felelt higgadtan Tom.
- Boldog vagy, Liam? - kérdezte Gregory.
- Nem! - és a gyors válaszán még maga Liam is meglepődött.
- Akkor javaslom, hogy változtass! Túl rövid az élet ahhoz, hogy boldogtalanságra fecséreljük. Ne legyél
olyan, mint mi.
- Miért, milyenek vagytok?
- A pénzügyekhez értünk ugyan, de a nőkhöz nem eléggé - vette át a szót Gregory.
- Majd én megmondom Lilynek, hogy lebukott, és bánatodban elutaztál - taktikázott Tom, amitől Liam
egyre izgatottabb lett. Már hónapok óta tervezte, hogy szakít Lily-vel, de egyedül Tom kötötte őt még mindig a
lányhoz.
- Szerintem a jövő hetet töltsd azzal, hogy felméred a londoni biztosító jelenlegi helyzetét és a benne rejlő
plusz piaci lehetőségeket.
- Köszönöm... - hebegte Liam zavartan, majd elviharzott.
És másnap elrepült Londonba.

Maggie lakásában csend uralkodott. A lány a tükör előtt állt és próbálta eldönteni, melyik ruháját vegye
fel. Azok, amelyek már fennakadtak a rostán, szanaszét feküdtek mindenfelé a tükör körül. Teljesen tanácstalan
volt, mert nem ismerte annyira Liamet, hogy tudja, miben tetszene neki igazán. Szíve szerint felhívta volna
Gregoryt, hogy kikérje a véleményét. A ruhaválasztás előtt inkább kisminkelte magát, hátha higgadtabb fejjel
könnyebben kiválasztja a legmegfelelőbb ruhát. Enyhe sminket készített, hogy ne tűnjön úgy, mintha több réteg
vakolat lenne rajta: zöld szemeit fekete szemfestékkel emelte ki, az ajkaira pedig csak szájfényt kent fel, majd
újra megállt a ruhásszekrény előtt. Mivel lassan indulnia kellett, kiválasztott egy piros, térd alatt érő egyberuhát,
amely dekoitált volt ugyan, de Maggie egy finom, hosszú, fehér kendőt kötött a nyakába, hogy ne legyen túl
kihívó. Szerette a kendőket, amelyeket könnyen elrejthetett a táskájában, ha nem volt rájuk szükség. Kibontva
hagyta hosszú haját, befújta magát parfümmel, piros telitalpú szandált választott a szettjéhez és fehér
textiltáskát. A színharmónia tökéletes volt. Maggie taxit hívott, és már zárta is be maga után az ajtót.
Liam óraműpontossággal érkezett az étterembe, és azon gondolkodott, hogy még soha az életében nem tett
ilyen megfontolatlan és különös utazást. Hiszen nem is tudja, Maggie-nek van-e barátja vagy esetleg férje... Úgy
ült az étteremben, mint egy tinédzser srác az első randin: képtelen volt nyugton maradni, folyton igazgatta a
nyakkendőjét, a mandzsettáját vagy a frizuráját.
Maggie pár perc késéssel érkezett, ami meglepte Liamet. Lily minimum negyed órát késik
mindenhonnan...
- Helló! - köszönt Maggie, és Liam még jobban zavarba jött. El is felejtette, Maggie mennyire hasonlít
Lilyre, ám inkább olyan az ízlése, az öltözködése, ahogy azt Liam szereti.
- Gyönyörű vagy! - jegyezte meg, és bele is pirult a mondatba.
- Köszi. Régóta vársz? - kérdezte Maggie szintén zavartan, hiszen legutóbb szigorúbb, irodai körülmények
kőzött találkoztak.
- Néhány perce érkeztem az étterembe, Londonba pedig pár órája - mondta Liam, majd hirtelen nem jutott
eszébe semmi, amiről beszélhetne. Szerencsére Maggie megszólalt.
- Azt hittem, még összefutunk Münchenben, a búcsúebéden...
- Sajnos akkor értem oda, amikor ti már elmentetek. Nem is tudom: nem gond, hogy tegeződünk?
- Dehogy! - mosolygott Maggie.
- Akkor igyunk pertut! - javasolta Liam, hogy azzal is oldják az izgalmakat. Liam intett a pincérnek, majd
Maggie folytatta.
 - Szóval, szerinted hasonlítok Lilyre?
- Dehogy! - vágta rá hirtelen Liam, majd meggondolta magát. - Azaz, valójában külsőre igen, de te más
vagy.
- Hogyhogy?
- Természetes vagy, kedves, okos, és ebből a szempontból egy csöppet sem hasonlítotok egymásra. De való
igaz, megdöbbentő a hasonlóság köztetek.
- Ez kedves tőled, pedig még nem is ismersz.
- Miért, talán amit mondtam, nem igaz? - mosolygott Liam.
- Dehogynem! Általában kedves vagyok, és ezzel sokszor vissza is élnek. De akkor sem tudnék más lenni.
Anyám becsületre, erkölcsre, az etikett betartására nevelt.
- Különleges anyukád lehet.
- Valóban az. Erős asszony. Tudod, egyedül nevelt fel, mert apám a születésemkor lelépett.
Ekkor megérkeztek az italok, Maggie és Liam koccintott.
- Proszit!
- Egészségünkre! - húzta össze a szemét az erős whiskeytől Liam.
- Nem gond, hogy whiskeyt rendeltem? El is felejtettem megkérdezni, hogy mit szeretnél.
- Ezt kértem volna, mert imádom - Maggie itt elgondolkodott. - Lehet, hogy Lily is ezt szereti, azért kértél
whiskeyt?
Liam vett egy nagy lélegzetet, mielőtt válaszolt volna.
- Lilyvel már szakítottunk. Az utóbbi időben annyira megváltozott, hogy nem működött a kapcsolatunk.
Meg aztán jött a személyi trénere és elcsábította.
- Ne! - kiáltotta Maggie, majd vigyorogva folytatta. - De örülök neki! - és felemelte a poharát.
- És te, Maggie? Elraboltam a vasárnap estédet, és azt sem tudom, van-e férjed, barátod, gyerekeid.
- Ezek mind, egyszerre! - nevetett Maggie, és ettől végre Liam is oldódni kezdett. Egyre jobban
belemelegedtek a beszélgetésbe, és kiderült, mennyi közös témájuk van: zenék, filmek, színházi darabok,
amelyeket egyformán kedvelnek. Észre sem vették, mennyire elszaladt az idő, a pincér lépett oda hozzájuk,
azzal, hogy záróra van. Liam igazi úriember volt, nem hagyta, hogy Maggie fizessen. Amikor felálltak az
asztaltól, akkor vették észre, hogy már csak miattuk volt nyitva az étterem. Langyos szél fújt odakint, és Maggie
kendője bájosan lebegett a széllel.
- Nos, Liam! Megmutatom neked Londont, ahogy kérted! - karolt bele a férfibe Maggie, de rögtön el is
húzta a kezét, mert úgy vélte, talán túl intim ez a közeledés. Liam azonban elkapta a karját, visszahúzta
magához a lányt, és megpuszilta a feje búbját. Liam magas volt, Maggie pedig imádta, ha egy férfi olyan magas,
hogy el lehet veszni a karjaiban.
- inkább azt mutasd meg Londonból, ami a kedvenced. A kertet, ahol gyerekkorodban fára másztál, a
játszóteret, ahol homokoztál, az ovit, ahová jártál - kérte Liam, és úgy sétáltak a londoni éjszakában, mintha ezer
éve együtt lennének. Maggie boldogan mutatta meg a kedvenc tereit, mert mindegyikhez egy-egy történet fűzte,
ő pedig szívesen mesélt magáról. A férfi mosolyogva hallgatta, és közben egyre több puszit nyomott a lány
arcára, kezére... Ez a randi olyan volt, amilyet a nagykönyvben megírtak: kölcsönös vonzalom, hasonló
érdeklődés, idilli este. Édesen andalogtak Maggie édesanyjának háza mellett, a parkban, amikor a sötétből
eléjük ugrott egy nyuszilány a bokorból.
- Te miért fogod a kezét? - kérdezte felháborodott hangon a férfitól. A sötétben nem lehetett látni, hogy a
nyuszis jelmezbe öltözött lány kicsoda, de az hamarosan sipítozva folytatta: - Várjatok csak! - azzal elővett egy
fényképezőgépet, és lefotózta Maggie-éket. Liam úgy érezte, hogy Lily keze lehet a dologban, ezért széles
vigyorral még közelebb húzta magához Maggie-t.
- Elég lesz ennyi kép, vagy óhajt még, nyúlkisasszony? - kérdezte Liam, mire a lány kilépett a sötétből, és
egészen közel hajolt Liam arcához.
- Nahát, te nem az én pasim vagy!
- Nem ám! - nevetett Liam. - Én az övé vagyok - és magához szorította Maggie-t.
- Bocs, sziasztok! - mondta a fura figura és visszabújt a bokorba. Maggie-ék jót nevettek az idétlen
helyzeten, de nem engedték el egymást. Már hajnalodott, amikor megbeszélték, hogy ideje hazamenni. Liam
hazakísérte Maggie-t, aki szíve szerint felhívta volna magához a férfit, hogy aludjon vele, hogy egy percre se
hagyjon alább ez az ölelés, hogy reggel együtt ébredjenek... De nem felejtette el Peter szavait: a túl gyors iram
mindent tönkretehet. Liam taxit hívott, és amíg az megérkezett, búcsúzkodtak a kapualjban. Úgy tűnt,
képtelenek lesznek elszakadni egymástól. Liam szájon csókolta Maggie-t, aki egész testében lángolt ettől a
csóktól. A férfi telt ajka finoman puszilgatta körbe az arcát, a nyakát, és olyan hosszan ölelték egymást, mint
akik ezer éve várnak erre az érintésre. Amikor megjött a taxi, Liam csak annyit mondott:
- Holnap találkozunk.
Maggie bólintott, a férfi pedig odasétált az autóhoz, és közben vissza-visszafordult, hogy rámosolyogjon
Maggie-re. Az autó már elindult, amikor nagy dudálással visszatolatott a kapu bejáratához. Liam kiszállt az
autóból, odaszaladt Maggie-hez, és a fülébe súgta.
- Régóta nem volt ilyen boldog estém!
Újra megcsókolta Maggie-t, aki a vallomástól amúgy sem jutott volna szóhoz, majd visszasietett az
autóhoz és elhajtott. Maggie aznap éjjel alig aludt, szinte már látta maga előtt, ahogy Liam és ő együtt
öregszenek meg...

A következő hétfőn Peter és csapata akciótervet készített a vállalat irányítására. Mindez teljes titokban
zajlott, hogy senki ne neszelhesse meg az információkat, főleg ne az aktuális vezérigazgató. Peter megígérte
Jasonnak, hogy rábízza a befektetési osztály vezetését, amitől Jason szárnyakat kapott, és emiatt sülve-főve
együtt lehetett őket látni a cégnél. Maggie pedig mindkettőjüknek segített, miközben egy pillanatra sem tudta
kiverni a fejéből a vasárnap estét. A lány az íróasztalánál ült, és minden telefoncsörgésnél abban reménykedett,
hogy talán Liam keresi őt. Próbálta mielőbb letenni a telefont, hogy a vonal ne legyen foglalt, ha a férfi hívná őt.
Különös görcsben volt a gyomra. Tudta, Liam nem fog eltűnni az életéből, de valahogy zavarta, hogy az előző
barátnője szakasztott úgy néz ki, mint ő... A fejét a tenyerébe támasztva ült, és szótlanul nézett kifelé az
ablakon.
- Maggie! Hol jársz? - kérdezte Peter. - Hozzád beszélek!
- Bocs, itt vagyok.
- Anyád keresett. Azt mondja, ma este hétre várnak téged a nagypapával. Ezt fontosnak tartotta
kihangsúlyozni, hogy „a nagypapával"... Érted?
Maggie bólintott, és továbbra is kifelé bámult.
- Bejönnél a szobámba? - kérte Peter.
Maggie felállt és a különös vigyorral az arcán követte Petert.
- Ma reggel hívott Mr. Bewling. Áthelyezteti ide Liamet, ő lesz a biztosító elnöke - mondta Peter, mire
Maggie a nyakába ugrott.
- Ez óriási!
- Örülök, hogy ilyen jó hírrel szolgálhattam, de nem tudnál ezek után a munkádra is figyelni?
- Dehogynem! - pattant fel Maggie, és épp kijött Peter szobájából, amikor belépett a befektetési osztályra
Liam. Ahogy összetalálkozott a tekintetük, mindketten azonnal elmosolyogták magukat. Maggie mégis
összerezzent: hogyan éli túl, ha Liam a munkahelyén nem hajlandó vállalni, ami kettőjük között történt? Mi van,
ha ő különválasztja a munkát a magánélettől? - suhant át Maggie fejében a gondolat, de Liam egyenesen felé
tartott, és le sem vette róla a szemét.
- Szia! Velem ebédelsz? - kérdezte a lánytól, és megpuszilta.
- Én inkább vacsorára gondoltam - vigyorgott a megkönnyebbüléstől Maggie.
- Akkor legyen mindkettő! - súgta a fülébe Liam, majd tovább ment Peter irodájába.
Maggie kollégái alig várták, hogy bezáruljon az ajtó, és kifaggathassák Maggie-t az intim jelenetről.
- Hogy maradhattam le erről? - kérdezte elsőként Jason.
- Tegnap utánam jött Londonba - vigyorgott Maggie.
- Kislány! Ő lett a cég elnöke. Nem miattad jött! - Jason megjegyzése hidegzuhanyként hangzott. Maggie
azonban vállat rántott, és mérgesen nekilátott az aznapi feladatainak. Úgy írta a számítógépen a napi tőzsdei
elemzést, mintha a komputer tehetett volna arról, hogy Liam nem miatta repült Londonba, hanem az új állása
miatt. Hirtelen olyan dühös lett, hogy észre sem vette, amint Peter és Liam kijöttek a főnöki szobából. Liam
kezet rázott Jasonnal, váltott vele pár kedves szót, és bemutatkozott a többieknek is. Teljes egyetértésben váltak
el Peterrel, majd Liam odalépett Maggie asztalához, és leült a sarkára.
- Hello! Zavarok? - kérdezte Liam.
- Dehogy! Bár komoly elemzést írok éppen a londoni tőzsde mozgásáról - mosolygott Maggie.
- Randi egykor a szemközti étteremben? - kacsintott a férfi, és Maggie érezte, hogy egyre
ellenállhatatlanabbul vonzódik hozzá.
 - Ott leszek! - súgta zavartan Maggie, és belepirult, amikor Liam lehajolt és lenyomott neki egy puszit.
Próbált újra elmerülni a papírjaiban, de ismét képtelen volt rá. Semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy Liam
karjaiban legyen.
- Maggie! Gyere be! - ordított az irodájából Peter.
Maggie odasétált és az ajtóból halkan jelezte:
- Van telefon is, ha esetleg elmenne a hangod az ordibálástól.
- Bocs - jegyezte meg Peter. - Szükségem van a napi jelentésre, a tőzsdei elemzésre és a
konkurenciaelemzésre.
- Oké, mikorra szeretnéd mindezt?
- Mára.
- Egy heti munkáról beszélünk!
Peter felnézett a papírjaiból.
- Akkor holnap délre.
- Ne már! Este randim van!
- Maggie! Örülök a szerelmednek, mert most először tetszik a választásod. Ám helyzet van!
- És ha kisírok a nagyfőnöktől egy bővített határidőt? - próbálkozott Maggie.
- Meg ne próbáld! Az anyag nekem kell egy holnapi megbeszéléshez. Muszáj felkészültnek lennem.
Liamnek minden adat a fejében van, olyan, mintha az utóbbi időben csak a számok világában élt volna.
- Oké, összeszedem.
- Nagyszerű! - bólintott Peter, akit szemlátomást máris betemetett a munka. - Maggie! - szólt a lány után. -
Végre boldognak látlak! - és újra elmerült az asztalán lévő papírokban.
A munka felpörgött az osztályon, Maggie csupán egy órára szaladt ki ebédidőben a megbeszélt találkára, és
azon bosszankodott, vajon miért kell felmennie az anyjához, pont ma, amikor bele kell férnie az idejébe a
munkának is, Liamnek is, és most még nekik is. Pedig tudta jól, ha már a nagypapi is kimozdul otthonról, akkor
valóban fontos dologról van szó. Maggie a fehér nyári nadrágkosztümben olyan feltűnő volt, hogy Liam már
messziről észrevette őt az étterem ablakából. A férfi felállt, hogy üdvözölje, és hosszan szájon csókolta.
- Hiányoztál!
- Huh... Olyan hihetetlen, ami velünk történik! - Leültek az asztalhoz, de egy percre sem engedték el egymás
kezét. - Egy hete még nem is ismertük egymást.
- A csodához egyetlen pillanat is elég, nemhogy egy hét! - simogatta meg Maggie arcát a férfi. - Bánt
valami?
- Csak furcsállom, hogy eddig a hasonmásommal jártál, most meg velem vagy...
- Miattad jöttem Londonba, Maggie! Mert mindig ilyen lányt kerestem. Aki megért, és ismeri a munkámat,
aki olyan, mint te... A szakítás miatt viszont Tómmal jobbnak láttuk, ha nem maradok Münchenben, és inkább
melletted leszek.
- Tom áldását adta a kapcsolatunkra? - csodálkozott el Maggie.
- Bizony! - adott egy újabb csókot a lánynak Liam.
- El sem hiszem!
- Én sem... Szeretnék minél több időt veled tölteni. A ma esti vacsora még áll? - kérdezte Liam.
- Persze, de csak kilenc óra felé. Peter három elemzést kért tőlem, nem is végzek ma vele. És fel kell
ugranom anyuhoz, valami fontos ügy miatt. Gondolom, el akarja mondani, hogy összeveszett a szomszéddal -
viccelődött Maggie.
- Ha gondolod, este segítek az elemzések elkészítésében. Így nem megy el időd azzal, hogy az adatok után
nyomozol.
- Segítenél? - kérdezte Maggie meglepetten.
- Persze! Ez természetes. Ha előbb végzel, előbb tudsz rám figyelni - mondta Liam, és kezet csókolt
Maggie-nek.
A szerelmesek sűrű kacagások és nagy turbékolás közepette ebédeltek meg, majd abban maradtak, hogy
találkoznak Maggie lakásán este kilenckor. Kéz a kézben andalogtak vissza az irodába, hogy mindenki láthassa:
ők egy pár. Persze a csókoknak a munkahelyen már nem volt helyük, tudták ezt jól, ezért csak a liftben váltottak
egy gyengéd csókot, amikor senki sem látta. Maggie szárnyalva tért vissza az asztalához, és önfeledten
belemerült a munkába. Azt gondolta, Liam miatt ő fogja elkészíteni a világ legjobb elemzéseit, hogy a férfi
büszke legyen rá.
 Maggie mamája, Sarah le-föl járkált a lakásban. A nagypapa hiába nyugtatgatta, hogy minden rendben
lesz, nem fogja elveszíteni a lányát egy férfi miatt. Sarah hol a könnyeivel küszködött, hol pedig olyan
idegesség gyötörte, hogy falfehérré vált tőle. A bejárati ajtó és az ablak között járkált, hogy lássa vagy hallja, ha
Maggie közeledik.
- Talán jobb lenne, ha mégsem beszélnénk vele - nézett az apjára, de tudta, nem várhat tovább, Maggie-nek
meg kell tudnia az igazat.
A lány szerelemittasan libbent be a lakásba, és azonnal az édesanyja nyakába ugrott.
- Jaj, édesanya! Annyira boldog vagyok!
- Előléptettek? - kérdezte Sarah.
- Nem. A fiú, akivel tegnap randiztam, annyira más, mint a többiek. Komoly, intelligens, magával ragadó... -
áradozott Maggie, és az anyjának különösen fájt, hogy hamarosan neki kell elrontania ezt a jókedvet.
- Örülök, kislányom!
- És korban is összeillünk, épp ezért megbeszéltük, hogy nem várunk sokáig, ha működik a kapcsolatunk,
akkor... - és Maggie itt elhallgatott, mert észrevette, hogy az édesanyja gondolatban máshol jár. - Mi történt?
- Gyere, ülj le!
- Mama, ugye nem vagy beteg! Nincs semmi baj?
- Dehogy, az apádról akarok beszélni.
- De nem érdekel! Miért nem akkor beszéltél róla, amikor kérdeztelek?
- Mert most jött el az ideje.
- Hagyd anyádat beszélni! - csitította Maggie-t a nagypapája. - És kérlek, ülj le.
Sarah megfogta a lánya két kezét, és elkezdte mondani a harminchárom éves titkot.
- Amikor terhes voltam, végig arról ábrándoztam, hogy a kislányomnak ilyen legyen a haja, a szeme, mint a
tiéd. És ilyen becsületes, derék ember váljon belőle. A terhességem alatt a férjem elhagyott, mégpedig egy
másik nőért. Köszönés nélkül ment el... Tudtam, nem lesz könnyű egyedül, de akartam azt a babát. Minden
vágyam volt, hogy életet adjak neki... - Sarah szemei megteltek könnyel, de folytatta: - A szülés előtt egy héttel
a férjem visszatért, hogy tartozom neki pénzzel... Fenyegetett, hogy megver, ha nem adok neki pénzt, mert
eladósodott...
- A szemét! - horkant fel Maggie.
- Nem érdekelte a gyerek... Lemondott róla. Azt mondta, ha adok neki ezer fontot, papíron is lemond a
gyerekéről...
- Jól tette! Kinek kéne egy ilyen apa?! - reagált döbbenten Maggie.
- Várj, kislányom! A szülés egy hónappal hamarabb beindult, állítólag az idegeskedések miatt. Aznap front
volt, és sokan szültek velem együtt, de én... - Sarah-t elkezdte rázni a sírás, és csak lassan folytatta - ...én egy
halott kisbabát hoztam a világra.
Maggie elengedte az anyja kezét.
- Nem értem... Hiszen élek!
- A mellettem lévő ágyon egy gazdag úriasszony szült. Azt hitte, egy gyereke lesz, mert a 70-es évek elején
csak azokat küldték ultrahangvizsgálatra, akiknek a terhesség alatt problémái voltak. A két gyerek szíve
egyszerre dobogott, ezért azt hitték, egy bébi jön a világra. De kettő jött. A második sokkal kisebb volt, mint az
első... A nő nem akarta megtartani mindkét gyereket, azt mondta, neki egy gyerek bőven elég. Ráadásul
tönkretenné az alakját...
- Én vagyok a másik gyerek?
- Az a nő csak a nagyobbik gyereket szoptatta, a kicsi magára maradt. Nekem viszont beindult a tejem, és
felajánlottam, hogy szívesen szoptatom a másik babát, akiről a nő végül lemondott, és otthagyta a kórházban.
Valakit lefizetett, hogy feljelentés nélkül távozhassanak. A másik baba, akinek még neve sem volt, ott maradt
velem. Azonnal kérvényeztem az örökbefogadását, és mivel én mentettem meg ez életét annak a kislánynak,
simán megkaptam őt. Egy hónap múlva jöttünk haza a kórházból... - Sarah zokogott, és ekkor már Maggie is.
- Azt akarod mondani, hogy Tom Bewling az apám?
- Nem tudom... Csak azt, hogy a nő német volt, és hogy van egy ikertestvéred, akiről eddig hallgattam.
- Anya, miért nem mondtad ezt el nekem?
- Azért, mert féltem, hogy elveszítelek. Azon a német nőn látszott, hogy nagyon gazdag. És ha megtudod,
hogy ki az apád, akkor talán más országba költözöl miatta. Nem tudom! - zokogott a mama. - Csak azt tudom,
hogy nem akarlak elveszíteni!
 Maggie át akarta ölelni az édesanyját, de az információk sokkolták. Ekkor a nagypapája vette át a szót.
- Értsd meg, nem tudtuk, mi a helyes. Ha elmondjuk az igazat, vagy ha hallgatunk. A törvény szerint
hallgatnunk kellett, és a szívünk is azt súgta, jobb ez így...
- De hát több mint harminc éve hazudoztok nekem! Ez szerintetek normális? - csattant fel Maggie, és
kirohant a lakásból. Hazáig futott, és az őrült gondolatok kavarogtak benne. Rohant, mint akit kergetnek, hogy
mielőbb hazaérjen, magára zárja az ajtót, és elfelejtsen mindent és mindenkit ezen a világon...

Tom Bewlingot a felesége nem egyedül várta otthon. Lily mellett ott volt a háziorvos is, egy fiatal és
jóképű doki személyében. Tom azonnal észrevette, hogy az orvos összeszűrte a levet a lányával.
- Valaki beteg? - kérdezte és meg sem állt a dolgozószobájába.
- Drágám. Kérsz egy italt? - simult a férjéhez Claudia.
- Ön mit szeretne? - kérdezte ingerültebben Tom az orvostól, és eltolta magától a feleségét.
- Herr Bewling! - kezdte a német orvos. - A családja szerint önnek súlyos szellemi problémái vannak.
Parkinson-kórra gyanakszanak, ezért, ha nem bánja, megvizsgálnám önt.
- Egészséges vagyok, még ha a családom nem is örül ennek. És teljes szellemi erőnlétemben kijelenthetem,
hogy amennyiben nem hagyja el a házamat azonnal, önre szabadítom az orvosi kamarát. Hiszen valamilyen
ellenszolgáltatást elfogadott azért, hogy megalapozott diagnózis nélkül idejöjjön! - mondta emelt hangon Tom,
és magára zárta a dolgozószobája ajtaját. Azonnal felhívta Gregoryt.
- A helyzet kezd elfajulni. Beteggé akar nyilváníttatni a feleségem.
- Micsoda? Úgysem sikerül neki. Nem jössz át hozzánk?
- Jó ötlet, máris indulok! - Tom összepakolt pár holmit, majd benyitott a lánya szobájába, ahol Lily az
anyjával üldögélt.
- Mindent megkaptatok tőlem, amit csak akartatok. Mégis orvosokat küldtök rám?
- Drágám, csak féltünk téged! - hízelgett Claudia.
- Lily elmondta, miben sántikáltok. Ha szellemileg nem vagyok rendben, akkor minden rátok száll. De már
így is mindenem a tiétek, mindent tőlem kaptatok. Mi kell még? - ordított Tom.
- Az, hogy azt a másik lányt, aki hasonlít Lilyre, rúgd ki!
- Elment az eszetek. Az a szerencsétlen senkinek sem ártott.
- De még megteheti! - pattant fel Lily.
- Claudia! A lányodat kéne orvoshoz küldened, mert üldözési mániája van - zárta le a beszélgetést Tom, és
dühösen csapta magára a kocsi ajtaját. - Jöhetne valamilyen csoda, hogy ezektől megszabaduljak! - fohászkodott
és elhajtott a családi villától.

Maggie belenézett a tükörbe, és kisírt szemei láttán szinte visszahőkölt. Még egy kevéske sírástól is óriási
piros folt jelent meg a szeme körül, mint akinek behúztak egy óriásit. Többórás bőgés után viszont úgy tűnt,
mintha megverték volna: a szemei megduzzadtak, a piros folt pedig még nagyobb lett. Éppen jéghideg vízben
mosta az arcát, amikor csöngettek. Úristen! Ez Liam! - odament a kaputelefonhoz, és gyenge hangon beleszólt.
- Liam, elrontottam a gyomromat. Nem találkozhatnánk holnap?
- Dehogynem! Csak felszaladok egy gyógyító puszira!
- Inkább ne... - és Maggie letette a telefont, de a férfi újra csöngetett.
-Maggie, jól vagy?
- Nem, mondom, hogy rosszul vagyok.
- Engedd meg, hogy felmenjek segíteni!
- Segíteni? - ismételte Maggie, és elkezdett vigasztalhatatlanul sírni, majd megnyomta a kapunyitó gombot.
Liam egy csokor virággal, egy termosz kávéval és egy üveg borral állított be, Maggie pedig az
előszobában a földön görnyedve ült.
- Mi történt? - ugrott oda a lányhoz, és felemelte a földről. Ölbe vette Maggie-t, és bevitte a nappaliba, a
kanapéra. Maggie viszont csak sírt, mint aki talán sosem tudja abbahagyni. Liam behozta a bort, kinyitotta, és a
lány felé nyújtott egy poharat.
- Örülök, hogy ennyire meghatott az érkezésem, de azért megszólalhatnál.
Maggie erre elmosolyodott, elvette a pohár bort, és egy slukkra felhúzta. Liam mellé ült, átölelte és nem
kérdezett semmit. Csak ölelte Maggie-t, és várta, hogy a lány talán magától elmondja, mi bántja. Pár perc múlva
Maggie elcsukló hangon beszélni kezdett.
 - Voltam ma anyámnál. Harminchárom év óta először beszélt arról, hogy ki az apám... - és a lány elmesélte
neki, amit pár órája az anyjától hallott.
- Ezek szerint Tom Bewling az apád? - kérdezte vigyorogva Liam.
- Mi ebben a vicces?
- Tom nagyon boldog lenne, ha ez igaz lenne!
- Anyu annyit mondott, hogy egy német nő hozott a világra...
- Várj! De te két évvel később születtél, mint Lily!
- Dehogy! Csak hazudtam Tómnak, mert furcsa volt a hasonlóság, és nem akartam, hogy emiatt bárki
kombináljon.
- De hiszen ez óriási!
- Mi ebben az óriási?
- Hogy végre tudod, hogy ki az apád! Mindig erre vágytál, nem?
- De már elmúltam harminc!
- Na és? Jobb később, mint soha. Ráadásul Tom kivételes ember. Imádni fogod! Hiszen azonnal
megszeretted, lásd be!
- Oké, oké... - nézett maga elé Maggie. Eddig ő csupán arról az oldalról nézte a helyzetet, hogy az anyja
hazudott neki. Az igazi anyja meg lemondott róla. De valójában végre van apukája... - Szerinted Tom hogyan
fogadná a hírt?
- Örömmel!
- Azt hinné, hogy a pénzére pályázom.
- Dehogy! Maggie, láttuk rajtad, hogy más vagy. Az édesanyád becsületes embert nevelt belőled. Hálás
lehetsz érte.
- Képzeld, ha az eredeti anyámnál maradok, most talán olyan lennék, mint Lily - nézett hüppögve Liamra,
aki erre elkezdte utánozni a kényeskedő Lilyt. Maggie elmosolyogta magát, és megölelte a férfit.
- De jó, hogy itt vagy!
- Van ebben a helyzetben valami különös - mondta Liam. - Ha nem vásároljuk fel a londoni céget, ha nem
jöttök Münchenbe, akkor ez az egész nem derült volna ki... Én hiszek az isteni elrendezésben, és ebben van
valami igazán nagyszerű.
- És ha nem megyünk Münchenbe, akkor téged sem ismertelek volna meg! - csókolta meg Liamet Maggie.
- Megnyugodtál?
- Egy kicsit... - mosolygott a lány, és tartotta a poharát, hogy még egy kis bort kérjen.
- Hívjuk fel Tomot! - és Liam már indult is a mobiljáért.
- Nem, nem szeretném! Még nem! - állította meg a férfit Maggie. - Előbb inkább felhívom anyámat.
Köszönés nélkül jöttem el tőle...
- Helyes! Szeretném őt megismerni. Remek asszony lehet - nyomott egy csókot Liam a lány arcára, és
megkereste a fürdőszobát, hogy engedjen egy kád vizet Maggie-nek, aki azonnal tárcsázta is az édesanyját.
Mindketten sírtak a telefonba, de olyan erős volt köztük a szeretet, hogy tudták, nem maradt köztük harag.
Megkönnyebbülve tették le a telefont.
- És most hogyan tovább? - nézett kérdőn Maggie a szerelmére.
- Irány a fürdőkád! Frissülj fel, mert ma még dolgoznod kell!
- Jaj, ne! Nem érdekel most az elemzés.
- Hé, a problémákon túl kell lépni. Peter viszont az elemzések nélkül holnap nem tud tárgyalni. Ha én lennék
a főnököd, akkor még ma este kértem volna az anyagot.
- De hisz a főnököm vagy!
- És ha kiderül, hogy Tom lánya vagy? Akkor rögtön te leszel az én főnököm.
- Szóval, csak a pénzem miatt jöttél Londonba? - nevetett Maggie, mire a férfi megcsiklandozta.
- Ne szemtelenkedj, mert megbánod! - Maggie sikongatott, miközben Liam a vállára vette őt, mint egy
zsákot, és elindult vele a fürdőszobába. A lány megnyugodott a habok közt, Liam pedig ezalatt a nappaliban várt
rá. A férfi otthon érezte magát Maggie lakásában, ami tetszett a lánynak. Nem áztatta magát sokáig, hogy Liam
ne unatkozzon. Mikor köntösben kiment a férfihez, ő már javában írta Maggie elemzését. A lány hátulról
átölelte a férfit.
- Kész főnyeremény vagy!
 - Innentől te írod! - állt fel Liam az íróasztal mellől, és belemerült a papírjaiba, hogy adatokat gyűjtsön
Maggie munkájához. Beszélgettek a tőzsdéről, árfolyamokról, érték- és állampapírokról. Maggie-nek
segítségére voltak Liam információi, a férfinak pedig tetszett, hogy a barátnője közgazdász, és a pénzügyi
fogalmak nem hangzanak számára idegenül. Hajnal háromig dolgoztak az anyagon, amikor Liam felállt.
- Megyek a szállodába, későre jár.
- Ha van kedved, itt aludhatsz! - mondta hirtelen Maggie, már amennyire a fáradtságából tellett a
gyorsaságra.
- Nem szeretnék visszaélni a helyzettel.
- A világért sem! Elvégre egész éjszaka segítettél, ez a minimum! - pattant fel, és már hozott is egy tiszta
törülközőt Liamnek.
A férfi eltűnt a fürdőszobában, Maggie pedig úgy mondogatta magának, mint valami mantrát: nincs szex, a
szex az kizárt! Észre sem vette, hogy Liam közben a háta mögött áll és őt figyeli, ahogy tiszta ágyneműt húz.
- Oké, értettem!
- Mit is? - fordult hátra Maggie, és csak remélte, hogy a férfi nem hallotta meg a motyogását.
- Nincs szex! De akkor miért magad mellé ágyazol, miért nem a kanapéra? - kérdezte vigyorogva Liam, és
megölelte a barátnőjét.
Maggie-ből őszintén tört ki egy mély sóhaj.
- Túl sok ennyi meglepetés egy napra!
- Milyen meglepetés?
- Mit sportolsz?
Liam felnevetett, mert végre értette, hogy a lány mire céloz. Egy szál alsónadrágban állt előtte, jói látszott
a kockás hasizma és a szálkás izomzata.
- Gyere, bújjunk ágyba, holnap nem tudunk majd felkelni.
Maggie engedelmeskedett. Ő is eltűnt a fürdőben, majd Liam után sietett a hálószobába. A férfi félretette
az egyik takarót, hogy kénytelenek legyenek egy takaróval aludni.
- Én így szeretem! - csókolta meg Maggie-t, amikor a hiányzó paplan után érdeklődött.
- Szoktál horkolni?
- Nem! - vágta rá Liam. - És te?
- Én sem! - nevetett Maggie.
- Remélem, jó lesz az első közös alvásunk!
- Jó éjszakát! - súgta vissza a lány, és szorosan átölelték egymást. Maggie Liam vállára tette a fejét, a kezét
pedig a férfi izmos mellkasára. Mosolyogva aludtak el, az éjszaka hátralévő része pedig édes és mély álmot
hozott számukra.

Tom már hajnalban felébredt, mert nem aludt jól Gregoryék vendégszobájában. Mintha mindenét elaludta
volna a túlságosan puha ágyon, pedig ő a kemény ágyakat szerette. Talán életében először Tom Bewling
tanácstalan volt: mit tegyen a házasságával? Hogyan bírja jobb belátásra egy szem lányát? Miért nem tud
őszintén beszélni azokkal, akikkel harminc éve együtt él? Más világ" a miénk - hárította el a családjáról szóló
gondolatokat, majd elindult a zuhanyzóba. Kész röhej! Milliárdos vagyok, és egy barátom vendégszobájában
töltöm az estét! - sajnálta önmagát, és beállt a zuhany alá. Hosszan engedte magára a vizet, és közben végig
Maggie járt a fejében: miért van az, hogy ő, a kőszívűnek kikiáltott igazgató még senki iránt nem érzett ekkora
szimpátiát, mint Maggie iránt? Talán, mert őt szeretné lányának, és nem Lilyt? Lily a lányom! - szögezte le
magában Tom, miközben bekente magát tusfürdővel. De miért nem érzek iránta apai szeretetet? - kérdezte
magától a közgazdász. Talán, mert erőszakkal semmit sem lehet elérni. Főleg a szeretetet nem... Márpedig Lili
annyira távol áll az én normáimtól, hogy nem szerethetem igazán! - ettől a gondolattól Tómnak könnybe lábadt
a szeme. Lehet ő a világ legmenőbb közgazdásza, de a családi élete romokban hever... Mire megtörülközött és
kijött a fürdőből, Gregory felesége már ébren volt, és a konyhában kávét főzött.
- Jó reggelt! - üdvözölték egymást a régi jó barátok, majd Tom a mobilja után nyúlt, mint minden reggel,
miután valamennyire észhez tért. Hajnal háromkor jött egy SMS-e Londonból: „Azonnal ide kell jönnöd!
Liam". Mi lehet ilyen sürgős Londonban? - kérdezte megdöbbenve Tom, de mert épp menekülni akart a családi
fészekből, kapóra jött számára az üzenet.
Gregory és a felesége korán kelő típusok voltak. Minden reggel hatkor keltek, és fél hétkor már a
konyhában kávéztak. Harmonikusan éltek együtt, csak egy gyerek hiányzott a házasságukból. Melissa nagyon
vágyott rá, de Gregory addig halogatta a gyerekvállalás kérdését, amíg kicsúsztak az időből. Ettől azonban a
kapcsolatuk még erősebbé vált, hiszen csak ők maradtak egymásnak.
- Elutazom Londonba, megnézem, mit vettem - jelentette ki a kávéját szürcsölve Tom.
- Jól teszed! - bólogatott Gregory.
- Vigyázol addig itt a rendre?
- Persze! Menj csak nyugodtan! Annyi időt tölthetsz Maggie-vel, amennyit csak akarsz!
- Hé, nem Maggie miatt megyek, hanem a londoni cégünk miatt! - jelentette ki Tom.
- Nem tudsz becsapni - itta továbbra is rendületlen arccal a kávéját Gregory.
- Nem te mondtad, hogy mindig ilyen lányt szerettél volna?
- Én kimondtam. Te csak gondoltad... De miért ne lehetne ő a te lányod?
- Miket beszélsz?
- Nincs apja, apahiánya van! Kezeld a lányodként!
- Te megőrültél! A biztosító miatt megyek Londonba, és mert Liam hív! Azt mondja S.O.S.
- Oké, men csak! És maradj, ameddig akarsz, én rendben tartom itt az üzletmenetet - engedett Gregory.
- Köszönöm, barátom! - és Tom szava kissé elakadt, de folytatta: - Ráállítanál néhány megfigyelőt
Claudiára? Zavar, hogy nem tudom, min töri a fejét, és melyik orvost akarja rábírni, hogy hamis diagnózist
adjon ki.
- Az orvosok nem hülyék! Elismert közgazdász vagy világszerte, nem mernek rólad badarságot írni. Már
bocsáss meg, de a feleséged ostobaságát jelzi ez is...
- Jól van, de azért csak figyeltesd őket.
- Limitáljam a lehetséges kiadásaikat?
- Nem, erre nincs szükség.
- Te tudod! - vonta meg a vállát Gregory, és letette a kávéscsészét.
- Mi ez az egész Maggie-vel? - kérdezte Gregory felesége.
- Szerintem Maggie Tom lánya. Nincs rá semmi bizonyítékom, de érzem, hogy így van! - szorította ökölbe a
kezét Gregory, és csak remélte, hogy Liam emiatt üzent...
Tom egy délelőtti géppel érkezett Londonba, a reptéren Liam várta őt. Bár korábban sosem tették, a
találkozáskor megölelték egymást.
- Örülök, hogy itt vagy, fiam! - mondta Tom, beültek a céges limuzinba, és elindultak a Bewling-biztosító
felé.
- Mi az a sürgős eset, ami miatt ide kellett jönnöm? - kérdezte a szokásos kimértséggel Tom.
- Nem mondhatom meg.
- Liam! Több száz kilométert repültem, ne szórakozz velem!
- Meg kéne nézni a céget. Egyedül nem látom át - füllentett Liam.
- Már átnéztem legutóbb, a szerződés aláírása után. Történt azóta valami?
- Igen - válaszolt kurtán Liam.
- Éspedig? - Tom egyre dühösebbé vált. Az üzleti életben nem ismert tréfát.
- Szeretném, ha ma együtt ebédelnél valakivel.
- Mégis kivel?
- Valakivel, aki fontos lehet.
- Az ég szerelmére, elárulnád, hogy mi folyik itt? Nem vagyok vicces kedvemben!
- Ne haragudj, de csak annyit mondhatok, hogy a mai ebéd fontos!
- Remélem, személyesen a dalai láma látogat hozzánk! - adta fel a harcot Tom, és az úton többször már nem
szólalt meg. Utálta a meglepetéseket. Az üzleti életben mindig tájékozódott a partnereiről, mielőtt találkozott
volna velük.
Amint Tom Bewling belépett a biztosítóba, a recepcióról e-mail futott körbe: „Itt van a góré!". Tom
rosszkedvű volt, nem is tagadta. Miután tájékozódott a cég napirendi pontjairól, ragaszkodott hozzá, hogy Peter
két órai megbeszélésén ott lehessen. Előtte pedig úgy döntött, hogy körbejárja a céget - hívatlanul, hátha így
más benyomások érik. Tom minden osztályra benyitott, beköszönt, és váltott pár kedves szót az ott dolgozókkal.
Néhányan azt sem tudták, ki ő, mégis örömmel és nyitottan fogadták. Tom az ebéd előtt utolsóként a befektetési
osztályra látogatott. Peter két órai megbeszélése miatt mindenki sürgött-forgott, úgy dolgoztak, akár a
szorgalmas hangyák. Tom kopogás nélkül lépett be, és csak halkan köszönt, hogy ne keltsen feltűnést. Peter épp
Maggie elemzéseit nézte át.
- Remek... - olvasta Peter az anyagot. - Szuper! - kiáltotta, miután tovább olvasta. - Isteni! - zárta be a
dossziét, és felnézett Maggie-re. - Remek munka, gratulálok! És ilyen rövid határidőre! Bevallom, azt hittem,
könyörögni fogsz, hogy toljuk ki a határidőt.
Peter elégedetten tette le maga elé Maggie elemzését, amikor észrevette, hogy az ajtóban áll Tom.
- Micsoda meglepetés! - pattant fel a székéből. - Minek köszönhetjük a látogatást? - kérdezte Peter
udvariasan, de Tom különösen rosszkedvű maradt Liam titkolózása miatt.
- Peter, a cég az enyém. Akkor jövök-megyek, amikor akarok - vágta rá nyersen, és tovább is lépett volna
ezen, ha Maggie vissza nem vág.
- Nyilván nem Peter bosszantotta fel önt, mégis rajta áll bosszút a nyers és lekezelő beszólásával. Ez ön
szerint fair?
Maggie szavai hallatán Peter ereiben megfagyott a vér. Ez a sértett férfi képes egyetlen szóval bárkit
utcára küldeni, erre Maggie itt piszkálja!
- Maggie kedves, önnek igaza van. Talán túl nyersen fogalmaztam. Peter, a válaszom az, hogy nincs konkrét
oka a jövetelemnek. Csupán talán annyi, hogy én vagyok a tulajdonos - tárta szét a karját Tom, és érezte, hogy
egyre kevésbé tudja kontrollálni az indulatát.
- Ez így már jól hangozna, ha ön, Mr. Bewling, nem lenne ironikus! - vágta rá Maggie, és úgy civakodott a
férfivel, mintha haragudna rá, amiért nem is sejti a nagy titkot.
- Maggie, maga talán túl sokat enged meg magának! - emelte fel a hangját Tom, és már kilépett volna az
osztályról, amikor Maggie ismét utána szólt.
- Csak jelezném, hogy most éppúgy viselkedik, mint Lily!
Maggie hangja ekkor már egyre hangosabban zengett, és Peter hiába csitította. Különös düh és energia
hömpölygött Maggie és Tom között, amit Peter azonnal megérzett. Itt nem róla van szó, hanem kettőjükről...
- Remélem, az iménti sértéséért mielőbb bocsánatot kér! - jelentette ki Tom, és úgy kiviharzott a szobából,
hogy szinte elsodortra Liamet, aki ekkor futott be Maggie-ékhez.
- Mi történt? - lépett oda Liam a lányhoz.
- Ugyanúgy viselkedett, mint a lánya!
- Nehéz este áll mögötte - próbálta védeni Liam Tomot.
- Nekem is nehéz éjszakám volt! - csattant fel Maggie, és ekkor döbbent rá, hogy nem mond igazat. Hisz
először aludt együtt Liammal. A férfi odaadott pár papírt Peternek, majd Maggie-hez lépett, és ellenkezést nem
tűrő hangon kijelentette:
- Egykor munkaebéd a szemközti kisvendéglőben!
Ezután távozott és megkereste Tomot. A tulajdonos Liam új irodájában, az ablaknál ácsorgott. Mindig ezt
tette, ha valami feldühítette, és Liam tudta ezt jól. Bezárta maguk mögött az ajtót, majd az íróasztalán kezdett
pakolászni, és várta, hogy Tom törje meg a csendet. Hosszú perceken át rendezgette az iratait, amikor nem bírta
tovább, és rákérdezett.
- Összevesztetek Maggie-vel?
- Igen - jött a kurta válasz.
- Felvágták a nyelvét rendesen, ez igaz - mentegette a lányt Liam.
- Talán túlságosan is. Csak nehogy a bájos kislányról kiderüljön, hogy egy hárpia.
- Ugyan, Tom! Ő csak megvédte magát. Bár nem is tudom pontosan, hogy mi történt.
- Azt mondta, éppoly arrogáns és ironikus vagyok, mint Lily.
Erre Liam felnevetett. Tudta, hogy Maggie-ben ott bujkál a gondolat, hogy Tom az apja, és most hibát
keres benne.
- Mi ebben a vicces? - fordult végre hátra Tom.
- Hát, szó, mi szó, ha rosszkedved van... - és Liam direkt nem fejezte be a mondatot.
- Tudom, akkor nem lehet hozzám szólni - bámult újra az ablak felé Tom. - Nem kéne Lilyre haragudnom
emiatt, talán tőlem örökölte...
- Akiben Bewling-vér csörgedezik, az karakán személyiség, és megmondja kertelés nélkül a véleményét. Ez
rendben is van, de a lekezelő hangnem már nem helyénvaló. Ez utóbbi rád csak ritkán igaz, Lilyre mindig.
Maggie-re pedig egyáltalán nem.
- Maggie Davidson... Látszik, hogy elmaradt az életében pár atyai pofon... - merengett Tom.
 - Bizony.
- Azért megmondhatnád neki, hogy a munkatársak előtt több tiszteletet tanúsítson irántam.
- Mondd meg neki te! - vigyorgott Liam, mert ahogy elnézte Tomot, egyre nyilvánvalóbbá vált számára,
hogy Maggie valóban a lánya. Az ellenkezésre Tom ismét hátrafordult.
- Mi történik mostanában, hogy mindenki ellenkezik velem? - kelt ki magából tettetett dühvel. Liam
odament mellé az ablakhoz, és vállba veregette.
- Tom, történt valami otthon?
- A feleségem és a lányom szellemileg labilisnak akarnak beállítani. Ennyit sikerült elérnem több mint
hatvan év alatt - vallotta be keserűen az idősebb férfi, és maga is meglepődött ezen, mert Liammal nem szokta
megosztani a magánélete ilyen intim részleteit.
- Ezt nem hiszem el! - csattant fel Liam. - Úgysem tehetnek semmit, de már a gondolat is sértő!
- Jól válaszd meg, kit veszel feleségül! - zárta le a beszélgetést Tom, ám Liam tovább dühöngött magában.
Nem értette, miért bántja az öreget Claudia.
Tom észrevétlenül kiment az irodából, Liam pedig belemerült a papírokba, de csak nehezen tudott
koncentrálni. Elintézett pár telefont, megválaszolt néhány e-mailt, amikor összeállt a kép. Ez az! Clauclia és
Lily tudják, hogy Maggie Tom lánya, ezért kezdtek ilyen ellentámadásba. Ha Tom kiáll a nyilvánosság elé
azzal, hogy két lánya van, nem pedig egy, akkor már nem fognak hinni neki, hiszen addigra Claudia elintéz pár
cikket arról, hogy szellemileg nem százas a férje... Gyorsan lépnünk kell! - vonta le a következtetést Liam, és
rápillantott az órájára, nem jött-e el még az ideje az egy órai ebédnek. Mivel még egy teljes óra volt a
megbeszélésig, magához hívatta Maggie-t.
- Helló! - lépett be mosolyogva a lány az irodába. - Hú, a tiéd lesz a legjobb szoba az épületben!
- Nem, az Peteré. Ő kapta a sarokszobát. Annak izgalmasabb az elrendezése.
- Ő viszont erre vágyott - kacsintott Maggie. - Te arra, ő erre, minden rendben: cseréljetek! - tárta szét a
karját a lány, Liam pedig hirtelen átölelte őt, és megcsókolta. Csak egy szájra puszinak indult, de nem tudták
abbahagyni az ölelkezést, és percekig folytatták.
- Olyan, mintha ezer éve ismernélek - mondta Maggie, és még mindig ölelte Liamot.
- Talán, mert ezer éve ismerjük egymást.
- Hogy érted? - nézett szerelme szemébe a lány.
- Hiszek a lélekvándorlásban. Abban, hogy nem most vagyunk emberi testben először, és ha meghalunk,
akkor utána újraszületünk egy újabb adag tanulnivalóval.
- Azt hittem, hogy a közgazdászokat nem érdekli az ezotéria és a misztikum.
- Más nevében nem nyilatkozhatok - mosolygott Liam, és elsimított egy hajtincset Maggie arcából.
- Van egy híres magyar írónő, Maria Szepes, ő írta a Vörös oroszlán című regényt. Olvastad?
- Az egyik kedvencem! - mondta Liam.
- Nekem is! - ölelte át még jobban a férfit Maggie.
- Figyelj! Ebédidőben muszáj elmondanunk Tómnak a titkot...
- Még nem! - vágott Liam szavába Maggie.
- A felesége lejárató kampányba kezdett Münchenben. Ő nyilván emlékszik az igazságra, és most előre
menekül.
- Nem tudom... - rogyott le a székre Maggie. - Még képtelen vagyok mit kezdeni ezzel a szituációval.
- Nézd! Aggódom Tómért, nekem ő is fontos. Ha te nem lépsz, kénytelen leszek elmondani helyetted.
- Oké, megértettem! - pattant fel Maggie. - Az étteremben találkozunk!
Maggie elbúcsúzott Liamtól, és gondosan bezárta maga mögött az irodája ajtaját. De nem tudta, merre
menjen tovább. Egy hely volt az épületben, ahova mindig akkor ment, ha valamin alaposan felidegesítette
magát: a konyha. A szakácsokkal mindig kedélyesen elbeszélgetett, és megnyugtatta őt a jókedvük. Hisz sütni,
főzni csak jókedvvel lehet! - gondolta mindig Maggie. Lement a földszintre, ahol a konyha található, és
benyitott Margaret nénihez, aki akár Maggie nagymamája is lehetett volna, de a korát meghazudtoló fürgeséggel
mozgott a konyhában. És közben beszélt, beszélt és beszélt... Az idős hölgyet most nem találta a helyén, ezért
tovább sétált az étterem hátsó részéig, ahová egyébként idegeneknek belépni tilos. A konyhán dolgozók a belső
szobában körbeálltak valakit, és annyira nevettek, hogy észre sem vették Maggie-t.
- Margaret néni!
- Drágám! Gyere közelebb! Épp főzni tanulunk.
 - Főzni? Vagy inkább ön tanít főzni valakit... - Maggie közelebb sétált a tömeghez, amely akkora volt, hogy
még mindig nem látta, kit állnak körbe.
- Drágám - Margaret néni mindenkit így hívott -, most már nem te leszel az egyetlen, aki hozzánk menekül,
ha rosszkedve támad! - mondta a szokásos jókedvével Margaret.
- Miért, ki van itt? - érdeklődött Maggie, és ekkor néhány konyhai dolgozó hátrébb lépett, hogy ellenőrizze a
tűzhelyeket. A konyhapultnál Tom mutatta be az embereknek, ő hogyan ízesíti az aznapi menüt. Tom és Maggie
tekintete összetalálkozott, és pár másodperc döbbenet után egymásra mosolyogtak.
- Ön itt? - kérdezte Tom, és a konyhások mind Maggie felé fordultak. Ám a lány helyett Margaret néni
válaszolt.
- A drágám mindig ide jön, ha rossz a kedve. Imád belekóstolni az ételekbe.
- Ismerem a hölgyet.
- Ha ismeri, akkor tudja, hogy egyszer segített krumplit pucolni. Le voltunk maradva, ő meg egy órán át
krumplit hámozott! - mondta büszkén Margaret.
- És most nincsenek lemaradva? - kérdezte Tóm.
- Dehogynem! - válaszolta Margaret, és intett a dolgozóknak, hogy térjenek vissza a munkájukhoz.
Maggie és Tom ott maradt a pultnál, de hamarosan csatlakozott hozzájuk egy nagy vödör krumpli.
- Tessék parancsolni! - adta ki a feladatot Margaret néni, akivel senki sem mert a konyhában ellenkezni.
Letett Tom és Maggie elé egy-egy kést és egy tál vizet a meghámozott burgonyáknak.
- Úgy látom, nincs más választásunk - mosolygott Tom, és már nyúlt is az egyik késért. Maggie pedig
odaállt Tom mellé, és elvette a másik kést.
- Az a lényeg - mutatta Tom -, hogy vékonyan hámozd a krumplit, így minél kevesebb része megy kárba.
- Mutasd még egyszer! - húzta össze a szemöldökét Maggie.
- így... - mutatta Tom, és csak később esett le neki, hogy a lány ugratja. Mosolyogva folytatta a
krumplipucolást, és közben arról mesélt, hogy gyerekkorában az édesanyja rendszeresen befogta őt is a
konyhában.
- Vidéken nőttem fel, Londontól nem messze. Nem riadok vissza a házimunkától.
- Én sem. Sőt, már-már rendmániás vagyok! - vallotta be Maggie.
- Ön is? - nézett kérdőn a lányra Tom. - Én rendetlenségben nem tudok létezni.
- Igen, mert csak akkor lehet rend belül, ha rend van kívül is... - filozofált Maggie.
- Én is így gondolom. Ezért képes vagyok akár éjfélkor rendet tenni az íróasztalomon - mondta Tom.
- Meséljen a szüleiről! - kérte Maggie, a férfi pedig felhajtott ingujjal hámozott, és közben Maggie-nek
mesélt. Csak fél óra múlva vette észre, mennyire felhőtlenül érzi magát a lány társaságában. Egy óra előtt pár
perccel tették le a késeket, mondván, menniük kell egy fontos munkaebédre. Zavartan köszöntek el egymástól,
mert a búcsúzáskor nem tudták, hogy kezet rázzanak-e vagy sem. Esetlenül álltak egymással szemben, mert
mindketten szerettek volna egy kicsi pluszt belevinni a búcsúzásba, de a kézfogás inkább viccesre sikeredett,
mert még vizes volt a kezük a krumplipucolástól. Aztán Maggie hirtelen odalépett Tomhoz, és megpuszilta az
arcát. Ezután továbblibbent, és csak ennyit mondott:
- Viszlát!
Tom nézte, ahogy a lány eltűnik a folyosón, majd ő is megszaporázta a lépteit, mert tudta, hogy Liam már
várja őt.

Claudia Bewling a legnagyobb német bulvárlap szerkesztőségében várta, hogy a főszerkesztővel

beszélhessen. A táskáját úgy szorongatta, mintha több millió eurót rejtene, pedig csak Tómról készült fotókat
őrzött benne. Olyan képeket, amelyek félresikerültek: Tom alszik a képen, vagy az egyik szeme csukva, vagy
épp a buli hevében ittasan pózol... Csupa előnytelen kép és egy hamis orvosi jelentés: Tom beszámíthatatlan.
Mellékelve pedig hamis tanúktól származó vallomások, amelyek Tom dühkitöréseit és hangulathullámzásait
bizonyítják. Claudia nem tárgyalni jött a bulvárlaphoz, hanem diktálni: a főszerkesztő ingyen megkapja a szuper
sztorit Németország legnagyobb pénzügyi moguljáról, és átcsúsztat diszkréten egy borítékot a főszerkesztőnek.
Amennyiben a sztori minél hamarabb címlapra kerül, úgy még egy borítékra számíthat. A főszerkesztő
szemrebbenés nélkül vette át valamennyi anyagot, majd hozzálátott a munkához. Claudia olyan feltűnő jelenség
volt, hogy a látogatása nem maradhatott észrevétlen, és Liam egyik ír barátja azonnal leadta az információt:
„Nem tudom megakadályozni a lejárató cikk megjelenését! Ha adtok jobb témát, tiétek az elsőbbség! Ma 18
óráig tudunk várni".
 Liam már az étteremben ült Tómmal, amikor megkapta az SMS-t. Megmutatta a mobilját a főnökének, aki
felpattant és az ablakhoz sietett. Zsebre dugott kézzel bámult kifelé, és úgy kérdezte meg Liamot:
- Van valamilyen ötleted?
- Van, de nagyon csúnya menet lesz.
- Nem gond - fordult vissza Tom, és ekkor meglátta Maggie-t, amint mosolyogva, könnyed léptekkel az
étterem felé tart.
- Nem engedem, hogy őt belerángasd! - mordult Liamra.
- Várd ki a végét! - nyugtatta Liam.
- Meg fogják hurcolni. Meg fogják vádolni csalással. Maggie túl törékeny egy sajtótámadáshoz! - Tom
egyre idegesebbé vált. - Kijön még erre a megbeszélésére?
- Senki. Hárman leszünk.
- Szóval, ez a nagy terved? Egy ártatlan lányt odadobjunk a botrányra éhes médiának?
- Légy türelmes! Mindjárt mindent elmondunk! - emelte fel a hangját Liam, és ekkor lépett be Maggie.
Izgatottan ült le a két férfi közé, és mivel érezte, hogy máris feszült a légkör közöttük, rendelt három whiskeyt.
- Munkaidőben nem iszunk, de most mégis... Megengedi, főnök? -mosolygott Tómra. A férfi megigazította a
nyakkendőjét, és csak bólintott, hogy ezúttal ő is bűnözni fog. Miközben az italra vártak, Maggie-nek feltűnt,
hogy csak ők vannak az étteremben, noha az ebédidőben mindig zsúfolt.
- Hogyhogy ma csak mi vagyunk itt?
- Kibéreltem - adta meg a rövid választ Liam. - Jobb, ha senki sem hall minket.
Belekortyoltak az italba, majd Liam Maggie-re nézett:
- Elmondod?
A lány bólintott, és zavartan lehúzta a blézere ujját a tenyeréig.
- Huh... - kezdte egy nagy lélegzettel Maggie -, ez nem lesz könnyű egyikünknek sem - és Tom kezére tette
a kezét. - Elmondom, hogyan születtem...
- Van most erre időnk? - nézett kérdőn Tom Liamra, de Maggie folytatta.
- Szóval, 1975. augusztus 2-án születtem a londoni St. Maria kórházban...
- Ahol Lily? - kérdezte meglepetten Tom.
Maggie csak bólintott és folytatta:
- És ugyanakkor, mint Lily. A nő, aki felnevelt, és aki újszülöttként szoptatott és a gondomat viselte, örökbe
fogadott, mert az igazi anyám otthagyott a kórházban. Az az asszony egy német nő volt, aki ikreket hozott a
világra, noha az orvosok úgy tájékoztatták, hogy egy gyermeke lesz. Emiatt a férje nem tudhatott arról, hogy
akkor, azon a hajnali órán két gyermeke született. Ikrek... - és Maggie-nek ekkor már folytak a könnyei.
Tom hallgatott, miközben le sem vette a szemét Maggie-ről.
- Kedves öntől, hogy a nevét és arcát adja egy ilyen meséhez a médiának, de ezt nem fogadhatom el... -
hebegte zavartan.
Maggie nem bírta a feszültséget, felpattant és odaállt az ablakhoz. Mintha a külső környezet kapaszkodót
nyújthatna neki.
- Tom, neked két lányod született. Ikrek... - vette át a szót Liam.
- Ne hülyéskedj! Tudtam volna róla!
- Voltatok Claudiával ultrahangvizsgálaton? - érvelt Liam.
- Nem, nem emlékszem...
- Ott voltál a szülésnél?
- Dehogy, Münchenben voltam aznap. De a feleségem amúgy sem engedte volna, hogy bent legyek a
szülőszobában... - merengett el Tom.
- Szóval, elképzelhető, hogy Maggie a te lányod! - mondta ki az igazságot Liam.
Tom szeme könnybe lábadt, felállt az asztaltól, és Maggie-től távolabb ő is odasétált az ablakhoz, és kifelé
meredt.
- Na jó, visszaülnétek mindketten az asztalhoz? - kérte Liam. Apa és lánya ekkor vették észre, hogy eggyel
több azonos szokásuk van.
- Öreg vagyok ehhez, ne vicceljetek velem, gyerekek! - mondta Tom elcsukló hangon, és visszaült az
asztalhoz, mint egy szófogadó gyerek. Maggie követte őt, potyogó könnyekkel, de amint leült a székre, szinte
akaratlanul megölelte Tomot.
 - Én is öreg vagyok ahhoz, hogy most derüljön ki, hogy van egy apám... - hebegte, és mindkettőjüket rázta a
sírás. Érezték, ott mélyen, legbelül, hogy igaz: őket összeköti valami, de annyira hihetetlennek tűnt a történet.
Liam közben kért egy újabb kör italt, Maggie és Tom pedig lassan kibontakoztak az ölelésből.
- Kislányom! - simogatta meg Maggie arcát Tora. - Mesélj el mindent a születésedtől, mi, hogyan történt
pontosan?
- Nekem is hihetetlen volt ez az egész. Anyám tegnap mondta el, hogy örökbe fogadott, miután elújságoltam
neki, hogy találkoztam Lilyvel.
- De hiszen... - törölte le a könnyeit Tom. - Amit a feleségem művelt, az szörnyű!
- Törvényellenes - egészítette ki Liam. - És ha nem vesszük meg ezt a céget, akkor sosem derül ki mindez.
Claudia azért lendült most hirtelen ellentámadásba, mert megismertük Maggie-t, és kitudódhat a titka.
- Lily vajon tudott erről? - nézett maga elé Tom.
- Úgy vélem, igen - válaszolt halkan Liam.
- Nem hiszem el! - állt fel újra az asztaltól Tom, és az ablakhoz sétált.
- Sajnálom, de a feleséged otthagyta a kórházban az egyik gyerekét. Ráállítottam két magándetektívet az
ügyre, felkutatják a kórház papírjait... És készíttetni kéne apasági vizsgálatot, ami mindent bizonyítana.
Tom bólogatott, majd elővette a mobilját, és tárcsázott. Még mindig az ablaknál állt. Liamék hallották,
hogy a telefon kicsöng.
- Helló, drágám! - szólt bele a női hang. Tom felesége volt a vonalban.
- Jól aludtál?
- Persze, csak hiányoztál!
- Mit csináltál ma? - kérdezte Tom, noha tudta, hogy a neje bent járt egy szerkesztőségben.
- Semmit, drágám. Ki se tettem a lábam itthonról - hazudott Claudia.
- Tudok a titokról! - mondta ki Tom higgadtan, Liam pedig a háttérben integetett, hogy ne adja ki a kártyáit.
- Milyen titokról beszélsz? Mondom, hogy furcsa vagy mostanában...
- ikreink születtek... Ikrek... Két lány! Hallod? - ordított Tom.
- Tudtam, hogy az az átkozott bestia elcsavarja a fejed! Elment az eszed, hogy ilyen hülyeséget találsz ki?
- Hogy hagyhattad ott a gyereket a kórházban?
- A gyerekemet, akit szültem, Lilynek hívják, és hazavittem őt! - ezzel Claudia lecsapta a telefont.
Tom tétován ácsorgott...
- Nem tudom elképzelni a feleségemről, hogy ezt tette. Egyszerűen nem. Kényes, fennhéjázó, beképzelt, de
nem tenne ilyet! - nézett Liamra.
- És azt elhitted volna, hogy fotókat ad ki rólad a legnagyobb német bulvárlapnak?
- Nem, azt sem... - ült le összetörten Tom, és ekkor két férfi lépett be az étterem ajtaján. Liam felállt, átvett
tőlük egy nagy borítékot, átadott egy kisebbet, majd elváltak. A borítékkal visszament az asztalhoz, és középre
tartotta.
- Ezt találták a kórház nyilvántartásában. Ki nyitja ki?
Maggie és Tom egyszerre válaszoltak.
- Te!
Liam kinyitotta a borítékot, és összehúzott szemöldökkel figyelte, hogy talál-e rajta használható
információt. Csöndben lapozgatott, miközben Tom és Maggie feszülten figyelték minden mozdulatát. Liam
lapozott és az egyik pontnál elmosolyodott.
- íme a bizonyíték!
Maggie és Tom kikapták a kezéből a papírlapot, amelyen ott állt feketén-fehéren, hogy Claudia Bewling
1975. augusztus 2-án két ikerlánynak adott életet. Lily és Maggie Bewlingnek. Maggie-n újra kitört a sírás.
Ezért nem talált adatot az édesapjáról. Hiszen ő Davidson néven kereste az apját... A bárpultos nem értette,
milyen dráma játszódik a zártkörű megbeszélésen, de látta, hogy a jelenlévők hol sírnak, hol felállnak, ezért
jobbnak látta, ha újabb pohár whiskeyt kínál a vendégeknek.
- Ez az! Igyunk az óriási hírre! - mondta Liam boldogan, noha Tom és Maggie még föl sem eszmélt a hír
hallatán.
- Kislányom... - könnyezett újra Tom, és megölelte Maggie-t. - Az első pillanatban éreztem, hogy több vagy
nekem, mint egy kolléga...
- Tom, annyira sajnálom, hogy csak most ismerhetem meg! - zokogott Maggie, akinek a sok sírástól újra
piros foltok jelentek meg az arcán.
 Liam volt az egyetlen, aki kicsattanó örömmel fogadta a hírt, és mint aki jól végezte dolgát, elkezdte
bámulni az étlapot. Maggie a könnyeit törölgetve kiment a mosdóba, Tom pedig felhívta Gregoryt, és elmesélte
neki a történteket. Az öreg barát kacagva fogadta a hírt, és azt mondogatta, hogy látta ő ezt már az első
pillanatban.
- De hogy Claudia képes volt akkora hazugságra! Azért az engem is meglepett...
- A lényeg, hogy kiderült - búcsúzott el Tom a barátjától, és ő is maga elé vette az étlapot. A két férfi látta,
ahogy Maggie visszafelé jön a mosdóból, de amikor a lány leült közéjük, mindketten úgy felugrottak, hogy
felborították a székeiket.
- Lily!

Sarah keservesen sírt a rendőrségen. Egyfolytában azt hajtogatta, hogy tudta, baj lesz, ha kiderül az
igazság. Meg hogy Claudia maga az ördög... Liam és Tom nem tudták mivel vigasztalni, ráadásul abban sem
voltak biztosak, hogy jó ötlet-e a rendőrséghez fordulni. Már hússzor elmondták mind a ketten, hogy Maggie
kiment a mosdóba, ahonnan tíztizenöt perc múlva Lily jött vissza, és diadalittasan bejelentette, hogy az
ikertestvérét elrabolták. Neki persze az egészhez semmi köze... Maggie-nek nyoma veszett, Lily pedig
megfenyegette Liamot: ha követik őt, Maggie nem éli túl azt a napot. A rendőrséget nem akarták beavatni a
családi titokba, ezért egyelőre hallgattak arról, hogy Maggie és Lily ikertestvérek. Liam egyre nehezebben tűrte,
hogy nem tud semmit a szerelméről, mert túl jól ismerte ahhoz Lilyt, hogy megbízzon benne... Tom és Liam
nem mondták ki, de tartottak attól, hogy Lily újra elveszti az eszét, és kárt tesz Maggie-ben.
Sajnos volt már erre példa korábban. Lily síelni ment az aktuális szeretőjével, amikor a férfi flörtölni
kezdett egy másik lánnyal. Lily annyira féltékeny lett, hogy a többiek előtt mosolygott az idegen lányra, de
éjszaka belopózott a szobájába, kikötözte és levágta a haját. Tom és Claudia csak több száz ezer euróval tudták
hallgatásra bírni a sértett lányt, Lily barátja meg úgy megijedt a jelenettől, hogy nem mert szakítani a
barátnőjével. Két évébe telt, míg Lily ráunt és kidobta őt.
Liam a falnak támaszkodva várta, hogy a rendőrség kiadja a körözést, amikor megcsörrent a mobilja.
- Maggie él, megnyugodhatsz! - szólt köszönés nélkül Lily.
- Amit teszel, az bűncselekmény! Most hagyd abba! - könyörgött Liam.
- Ez a nő elvette az apámat, a vagyonomat és a vőlegényemet. Mi maradt nekem? - ordított önkívületi
állapotban Lily.
- De hát te nem tehetsz anyád hazugságáról. Te nem tudtál az ikertestvéred létezéséről! - próbálta jobb
belátásra bírni a lányt Liam.
- Valóban nem - hangzott a válasz halkabban, de egyértelműen: Lily hazudik.
- Oké, akkor nincs mitől tartanod. Tom a te apád is, és annyi pénze van, hogy bőven jut mindkettőtöknek!
- Biztos? - tette fel a számító kérdést Lily.
- Biztos. Hol vagytok? - erőszakoskodott Liam.
- Apámtól akarom hallani, hogy nem tagad ki az örökségből. Sőt, írásban akarom!
- Rendben, meglesz! Ez milyen szám, visszahívhatlak ezen?
- Igen - válaszolt Lily, és letette a telefont.
Liam bólintott Tómnak, hogy hagyják el a rendőrséget, oldják meg együtt a problémát. Sarah velük tartott,
mert a két férfi képtelen volt rábeszélni, hogy menjen haza. Felhívták a mobiltársaságot, hogy megtudják,
helyileg honnan kezdeményezték a telefonhívást. Már az autóban ültek, amikor Liam megtudta, hogy Lily egy
elegáns szállodában van - remélhetőleg Maggie-vel együtt. Próbáltak a dugóban haladni, de csak lassan értek a
szállodához.
Lili hátrakötötte az ikertestvére kezeit, és a biztonság kedvéért hozzákötötte őt a székhez is. Maggie
mozdulni sem tudott órák óta.
- Kimehetnék a mosdóba? - próbálkozott.
- Nem!
- Lily, ne hülyülj már! Nem örülsz neki, hogy van egy ikertestvéred?
- Nem!
- Pedig együtt bolondíthatnánk a fiúkat. Képzeld el: randizol valakivel, és ha nem jön be, másnap én megyek
a randira. Vagy az még jobb, ha felhívod a lakásba, eltűnsz a fürdőben, de pár perc múlva én jövök ki onnan...
Vicces arcot vághatnának.
- Fogd már be!
- Ne csináld, Lily, el kell mennem a mosdóba, és szomjas is vagyok!
 - Kapsz enni, inni, amint apánk írásba adja, hogy a fele örökség az enyém. Több nem kell.
- Tőlem az egész a tied lehet!
- Mi van?
- Jól hallottad. Engem nem érdekel a pénz. Eddig is megéltem valahogy, már hozzászoktam, hogy nincs
mindig pénzem.
- Hogy lehet ahhoz hozzászokni?
- Ha nélkülözésben nősz fel, akkor inkább a fényűzés a furcsa.
- Én pedig a szegénységet nem tudnám megszokni. Akkor inkább meghalnék.
- Ne hülyéskedj már! Pénz nélkül lehet élni, de szeretet nélkül nem.
- Szeretet... Ha van pénzed, mindenki szeret.
- Ezt te sem mondod komolyan.
- Anyu mindig ezt mondogatta, és Igaza van. Ha van pénzed, vannak barátaid is.
- Azok az igazi barátok, akik akkor is melletted állnak, ha épp nincs pénzed, és mélyponton vagy. Ott
vannak melletted, és kihúznak a csávából. Most melyik barátod van melletted?
- Anyu.
- Aki hazudott mindenkinek? Hisz te sem tudtad, hogy van egy testvéred!
- De tudtam.. - vallotta be Lily, és kibámult az ablakon. - Három éve mondta meg, hogy az ikertestvérem
valószínűleg meghalt a szülés után, mert annyira pici volt. Aztán hozzátette, hogy ebben nem biztos. Mármint a
halálában...
- Ha rajta múlt volna, biztosan meghalok... - bólogatott Maggie.
- Sajnálom... Azért ez elég gáz, nem? - ült le Lily a testvére mellé.
- Az... Neked jó gyerekkorod volt?
- Nem annyira - rántotta meg a vállát Lily. - Apáéknak el kellett volna válniuk. De anya elég kemény
asszony, követelte volna apa cégének a felét, pedig nem is ért hozzá. Ahogy én sem...
- És miért nem váltak el?
- Anya mindig visszaédesgette apát. Tudod, őt kenyérre lehet kenni.
- Nem oldoznál el? - kérdezte újra Maggie.
- Dehogynem. - Lily felállt és közben folytatta. - Apa akart egy kistestvért nekem, de anya teljesen
elzárkózott egy újabb gyerek gondolatától is.
- Miért? - kérdezte Maggie, miközben az elgémberedett csuklóját masszírozta.
- Nem tudom... Talán nem is való neki a gyereknevelés. Engem is csak kényeztetett. Mindent megkaptam,
amit akartam. Tinikoromban vissza is éltem ezzel. Kacsalábon forgó palotában laktam, de apa dolgozott,
anyának meg folyton fájt a feje...
- Én sosem hallottam panaszkodni az anyámat.
- Komolyan? Szerencsés vagy.
- igen, én is úgy gondolom. Nekem szép gyerekkorom volt. Sokat kirándultunk hármasban a nagypapival.
Színházba, moziba, játszóházba jártunk.
- Jó neked - bólogatott Lily.
- Szerinted jó tesók lettünk volna? - kérdezte Maggie.
- Talán igen... Te olyan vagy, mint apa. Én meg olyan, mint anya. Sokat veszekedtünk volna, de a ruhákon
és a pasikon biztosan nem kaptunk volna hajba - nevetett Lily, és töltött magának egy pohár narancslevet.
- Azért mégiscsak egyforma az ízlésünk. Tudod, Liam miatt...
- Ugyan! - legyintett Lily a kezével. - Az nem volt szerelem egyikünk részéről sem. Apa szerette volna, ha
összejövünk. Azt gondolta, jó hatással leszünk egymásra, de egyszerűen semmiről nem tudunk beszélgetni. Én
különben is másfél éve az edzőfiút szeretem.
- De Liam a vőlegényed volt!
- Igen, mert egyszer az életben akartam tenni valamit, ami tetszik apámnak. Nem ellenkeztem, belementem
az egészbe, de szegény Liam már az elejétől az idegeimre ment. Olyan kimért és hűvös. Nekem az amerikai
szörfös srácok jönnek be - nevetett és előhúzta az edzőfiú fotóját a táskájából. - Na, milyen?
- Ejha! Micsoda izmok!
- Gyönyörű! És olyan szép szája van, hogy képes vagyok órákig szótlanul bámulni őt... - olvadozott Lily.
- Elismerem, hogy helyes srác, de nem az esetem.
 - Mondom én, hogy a pasikon nem vitatkoznánk! - nézte tovább kissé elmerengve a fotót Lily, majd eltette a
képet, és hirtelen elkomolyodott.
- Szerinted anyát börtönbe zárják?
- Nem tudom.
- De te ezt szeretnéd, ugye?
- Nem, nem szeretném. De azért elég aljas volt.
- Amikor megtudtam, hogy van egy ikertesóm, azonnal meg akartam keresni. Aztán anyám addig
mondogatta, hogy az új családtag elveheti az én részemet is, hogy inkább letettem róla.
- Az előbb azt mondtad, hogy halottnak hitt - furcsállotta Maggie.
- Igen... Először úgy mondta. Aztán helyesbített... - válaszolt kuszán Lily.
- Hm... Mindegy, ezen már nem tudunk változtatni.
- Akkor szent a béke? - kérdezte Lily, és látszott rajta, hogy számára teljesen normális, hogy elraboltat
valakit, kikötözi, majd amikor lenyugodott, akkor részéről minden rendben... Maggie fáradt volt, és érezte, hogy
nem tudna haragudni erre az egyszerű lányra, aki mégiscsak a testvére.
- Szent a béke - mondta, eldőlt az ágyon, és elkezdett nevetni.
- Mi az? - kérdezte a testvére.
- Micsoda éjszakám volt... Micsoda napok voltak... Hihetetlen!
- Ja, izgi, mi? Eljössz velem shoppingolni?
- Tessék? - ült fel Maggie.
- Te nem szoktál vásárolgatni? Mert eljöhetnél velem - mondta Lily, és máris igazgatta a haját a tükörben.
Ám ekkor kopogtak a szállodaszoba ajtaján. A két lány elhallgatott, farkasszemet néztek egymással. Nem
tudták, mit akar a másik, majd Lily törte meg a csöndet:
- Bújjunk el! - suttogta.
- Lily, ez nem játszótér! Ők azt hiszik, életveszélyben vagyok!
- Jó, akkor kinyitom - adta meg magát a jól ismert grimasz kíséretében Lily.
Kitárta az ajtót a vendégek előtt. Liam azonnal Maggie-hez rohant, Tom Lilyhez lépett, Sarah pedig nem
hitt a szemének, annyira nagy volt a hasonlóság a két lány között.
- Jól vagy? - kérdezte Liam Maggie-től.
- Persze, semmi bajom.
- Mit csinált veled?
- Nem gond, mindent megbeszéltünk.
Liam közben körbenézett, és látta a kötelet.
- De mit tett veled? - kérdezte újra.
- Megkötözött, de már elengedett, látod? - mutatta Maggie a szabad kezeit.
- Hála az égnek! - ölelte meg szerelmét Liam. - Annyira aggódtam érted. Lily képes teljesen elveszteni a
fejét.
Sarah megköszörülte a torkát, Maggie ekkor vette észre, hogy ő is ott van.
- Édesanya! - felugrott az ágyról, és a mamájához lépett. Könnyes szemmel ölelték egymást hosszan, ahogy
szokták. Mert bárki lehet a szülőanya, az ő szeretetük olyan mély és őszinte, hogy még egy ilyen csúnya tény
sem ingathatja meg. A jelenet láttán Lilynél is eltört a mécses, és olyan éles jajveszékelésbe kezdett, hogy a
többieknek úgy kellett visszafogniuk a nevetést.
- Mi történt? - nyugtatgatta Tom, de Lily csak sírt, vagy inkább nyivákolt, még a sminkje is lefolyt, végig az
arcán... A többiek értetlenül álltak a furcsa sírás előtt.
- Hé, mi a baj? - lépett hozzá Maggie.
- Engem sosem ölelt meg így az anyukám! - bőgött Lily, mint egy óvodás. - Mert félt, hogy elkap tőlem
valamilyen bacilust.
Tom és Maggie összenevettek. Lily éppúgy Claudia áldozata volt, mint ők ketten...

Lily talán túldíszítette az éttermet, de senki nem mert szólni miatta. Tom és Liam mosolyogtak ugyan a
giccses virágdíszeken, de örültek, hogy Lily legalább tett valamit, ami korábban nem volt rá jellemző. Lily
ragaszkodott ahhoz, hogy ő készítse el a díszítést a születésnapi bulira. Volt jégből faragott szobor, emeletes
torta, amit az irodaházról formáztak, pink színű lufik minden mennyiségben és pucér felsőtestű férfi
felszolgálók... Ez utóbbiról mindenki próbálta lebeszélni őt, hiába. Lily makacsul kitartott e díszítőelem mellett.
Már valamennyi vendég megérkezett, leoltották a villanyt, és várták, hogy az ünnepelt is megérkezzen. A
csöndben olykor Lily kuncogását és motyogását lehetett hallani. Aztán valaki elkiáltotta magát. „Megjött!".
Hirtelen csönd támadt. Maggie először csak kopogott az étterem ajtaján, majd belépett a sötét helyiségbe.
- Van itt valaki? - kérdezte, de semmi válasz. - Liam! - próbálkozott újra, és felkapcsolta a villanyt. A
vendégsereg ekkor egyszerre felállt és kiabálták:
- Happy Birthday!
London egyik elegáns éttermébe szervezték a vacsorát, amit erre a célra béreltek ki. Maggie barátai,
kollégái és a családja szervezte az estet. Maggie sejtette, hogy valami készülődik, mert Lily néhányszor elszólta
magát, de így is örült a meglepetésbulinak. A legnagyobb ajándék az volt, hogy Lily részt vett a szervezésben.
Előkerültek a pezsgők, és mindenki gratulált az ünnepeltnek, de csak Maggie-nek, aki pár pohár pezsgő után
felállt az egyik székre.
- Felhívnám mindenki figyelmét, hogy nem én vagyok az egyetlen ünnepelt. Lilynek is ma van a
születésnapja, mivel ő az ikertestvérem!
Erre mindenki tapsolni kezdett, Lily pedig úszott a boldogságban. Hisz imádott a középpontban lenni.
Maggie azonban folytatta:
- És készültünk neki egy ajándékkal! Lily, fogadd szeretettel!
Két felszolgáló begurított egy óriási türkizkék dobozt, nagy szalaggal átkötve. Lily odabillegett a
dobozhoz, olykor nevetgélt, és közben mondogatta, hogy erre igazán semmi szükség nem volt. Majd mindenki
kántálni kezdte:
- Bontsd ki, bontsd ki, bontsd ki!
Lily izgatottan tépte le a szalagot, majd egyre gyorsabban szabadította meg a dobozt a csomagolástól, és
ekkor kiugrott belőle John, az edzőfiú.
Lily sikított örömében, és megölelte a srácot, akit azóta nem látott, hogy Tom után jött Londonba. Lily
boldogan bemutatta mindenkinek a meztelen felsőtestű fiút, aki a vigyorgáson kívül semmihez sem értett, de ezt
ellenpontozva, gyönyörűen csillogott a bőre az olajtól. Maggie, Liam, Tom, Gregory és Peter a pultnál álltak, és
mosolyogva nézték, ahogy Lily szexi táncot lejt a fiújával, majd feltűnően eltűnnek a tömegből.
- Emlékszel még? Említetted a MIAFKI-randit. Valami buddhista vonatkozású szó. Elmondod végre, mit
jelent? - kérte Maggie Petert.
- MIAFKI azt jelenti: mi a fenét keresek itt? Én találtam ki neked! - vallotta be Peter.
- Micsoda? - fordult hozzájuk Liam.
- Ez az a randi, amikor már az elején tudod, hogy ebből nem lesz semmi - magyarázta Peter.
- Ilyesmire tanítottad Maggie-t?
- Igen, de pont akkor tanítottam meg rá, amikor a MIAFKI-randiknak vége lett...
- Úgy ám, örökre! - emelte fel poharát Liam, és gyengéden megcsókolta Maggie-t.
- Ha már itt tartunk - fordult Liam Tom felé -, ezúton szeretném megkérni tőled Maggie kezét!
A férfi elvörösödött, a többiek pedig sikongatva tapsoltak.
- Áldásomat adom rátok. Az igent viszont neki kell kimondania! - nevetett Tom.
- Már megtette! - emelte fel Maggie kezét Liam, és mutogatta az ujján csillogó eljegyzési gyűrűt.
Tom boldogan ölelte át Liamot.
- Látod, valahogy csak elértem, hogy a vejem legyél! - veregette hátba fiatal barátját, majd tőle szokatlan
módon felkérte táncolni Maggie-t.
- Még sosem táncoltam veled! Ez így nem mehet tovább! Táncolni akarok a lányommal!
- Tiéd ma este az összes lehetőség, apa! - nyújtotta a kezét Maggie, aki most először mondta ki ezt a különös
szót. Tom észrevette a különleges megszólítást, és életében először igazán felhőtlenül és boldogan táncolta át az
éjszakát.
Maggie elrablása után Tom visszavonta a feljelentést Lily ellen, mert tudta, hogy mégiscsak van valaki,
aki hatással lehet az elkényeztetett lányára, és jobb útra terelheti őt. A másik lánya, Maggie... Lily a kezdeti dac
után felnézett testvérére a tudása és határozottsága miatt, és elkezdte majmolni őt. Lily úgy érezte, végre talált
egy igazi barátnőt, aki nemcsak az örömben van mellette, hanem bánatában is. Maggie-nek sírta el, ha
összeveszett Johnnal, tőle kért tanácsot, mit tegyen, hogy a fiú jobban szeresse őt... Később pedig arra kérte a
testvérét, hogy adjon neki munkát. Maggie először fel akarta venni őt titkárnőnek, de később úgy döntött,
Lilynek megtanítja, hogyan álljon meg a saját lábán. A biztatására Lily egy saját divatcéget nyitott, ahol ő az
üzlet divatrészével törődött, a család pedig felváltva figyelt arra, hogy az üzletmenet rendben menjen. Lily
először érezte, hogy fontos az életben, hogy tesz valamit, amivel kivívhatja apja büszkeségét is. Az üzlet
megnyitójára sajtótájékoztatót szerveztek, amelyen a Bewling-birodalom vezetői mind részt vettek, így Lily
újságírók és fotósok kereszttüzében mutatta be büszkén a saját üzletét. A nap végén elpityeregte magát
boldogságában, mert korábban nem hitte, hogy erre ő képes lehet.
Maggie és Liam összeházasodtak, és ingázó életet éltek: hol Münchenben, hol Londonban töltöttek pár
hetet, és együtt irányították Tom Bewling birodalmát. Beigazolódtak az érzéseik: úgy illettek egymáshoz,
mintha ők születtek volna ikreknek. Úgy kiegészítették egymást, mint egy kettévágott alma egy-egy fele, ezért
mondták is sokszor: ők ketten ikerlelkek. „Az igazi társad mellett az, ami nehéznek tűnik, könnyűvé válik" -
vallotta Gregory, amit Maggie sosem felejtett el. Mert Liam mellett édes és könnyű volt az élet. Már csak egy
utód hiányzott a teljes boldogsághoz. Maggie viszont nem esett teherbe.
Egy nap andalogva sétáltak hazafelé, amikor egy bioenergetikus jött szembe velük. Ismerték őt, váltottak
vele néhány szót, majd megkérdezték, miért vigyorog egyfolytában. A természetgyógyász azt felelte, hogy egy
tündérke itt van már közöttük, és hamarosan meg is születik, ő már érzi a különleges rezgését.
Azóta várják a tündérke érkezését, de náluk is izgatottabban készül erre a leendő nagypapa. Tomot
büszkeséggel töltötte el, hogy lánya és veje vette át a cég irányítását. Nyugodt volt, tudta, hogy amit felépített, jó
kezekbe került. Ők ketten tovább építik majd, és nem lerombolják a művét. Tom egyre gyakrabban adott
magának szabadnapot, amikor a könyvtárát rendezgethette, és előkészíthetett egy új szobát az unokáknak.
Gregoryval sűrűbben jártak autóversenyekre, amire korábban nem maradt elég idejük. Az öreg barát úgy
hozzánőtt a családhoz, hogy Maggie-ék elhatározták, tündérke keresztapjának őt kérik majd fel.
Claudia ellen Tom nem tett feljelentést, de elvált tőle. Először nem akart pénzt adni az asszonynak, végül
mégis úgy döntött, hogy átutal neki egymillió eurót. Claudia egy német kisvárosban telepedett le, és teljes
magányba zárkózott. Ritkán beszélt Lilyvel telefonon, aki ennek ellenére havonta rendszeresen meglátogatta.
Claudia mégsem örült neki, mert úgy érezte, a lánya rossz irányba változott, és elárulta őt. Hisz mindent
kizárólag Lilyért tett. Claudia sosem bánta meg a tettét, de a történtekről soha senkivel nem beszélt.
Már feledésbe merült a balhés korszak, amikor Maggie átsétált Liammal az édesanyjához, Sarahhoz, a
szokásos vasárnapi ebédre. Némán bandukoltak, nem beszélgettek, mert tudtak együtt hallgatni is - ami
különösen fontos. Ha csönd volt közöttük, az sosem kínos csönd volt, hanem békés hallgatás.
- Emlékszel, amikor először sétáltunk erre, kiugrott a bokorból egy lány nyuszis jelmezben?
- Igen, vicces volt.
- Vigyázz, nehogy most is kiugorjon valami - ugratta Liam a lányt, amikor a bokor megmozdult.
- Te szerveztél valamit? - kérdezte Maggie.
- Nem, tényleg nem! - mentegetőzött Liam, és várták, hogy ezúttal mi lép ki a bokorból. Hallották a
motoszkálást, majd kidugta a fejét Lily.
- Te mit keresel itt? - kérdezte Maggie.
- A fenébe! Lebuktam! - jött elő a bokorból Lily egykedvűen, majd mögötte a barátja, John. - Meg akartalak
ijeszteni titeket!
- És honnan tudtad, hogy éppen most járunk erre?
- Anyukád engem is meghívott ebédre - húzta ki magát büszkén Lily, miközben leporolta magáról a
levéldarabokat, és azt leste, hogyan reagál a hírre az ikertestvére.
Maggie csak néhány másodperc után szólalt meg:
- Örülök, gyere! - azzal átölelte a testvérét, és így sétáltak együtt a vasárnapi ebédhez.
Maggie vigyorogva ment végig a sétányon, mert rájött, milyen különös ritkaságban van része: megtalálta
az ikertestvérét és az ikerlelkét egyszerre. És eszébe jutott a legjobb barátnőjének, Elle-nek a mondata: „A
csodához, a változáshoz csupán egyetlen pillanat is elég."