You are on page 1of 194

MATEMATIKA 7.

Megoldások

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet


A kiadvány megfelel az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet: 2. sz. melléklet: Kerettanterv
az általános iskolák 5–8. évfolyama számára 2.2.03. előírásainak.
Tananyagfejlesztő: GEDEON VERONIKA, PARÓCZAY ESZTER, SZÁMADÓ LÁSZLÓ,
TAMÁS BEÁTA, DR. WINTSCHE GERGELY
Alkotószerkesztő: DR. WINTSCHE GERGELY
Vezetőszerkesztő: TÓTHNÉ SZALONTAY ANNA
Tudományos szakmai szakértő: RÓZSAHEGYINÉ DR. VÁSÁRHELYI ÉVA
Pedagógiai szakértő: ILLÉS JÁNOS
Olvasószerkesztő: DARCSINÉ MOLNÁR EDINA
Fedélterv: OROSZ ADÉL
Látvány- és tipográfiai terv: GADOS LÁSZLÓ, OROSZ ADÉL
IIlusztráció: LÉTAI MÁRTON
Szakábra: SZALÓKI DEZSŐ
Fotók: Flickr, MorgueFile, Pixabay, WikimediaCommons, Wikipedia, Dominic Alves, Kováts Borbála, Louis K.,
Márton Tünde, Wintsche Gergely, Wolfgang Lonien
A tankönyv szerkesztői ezúton is köszönetet mondanak mindazoknak a tudós és tanár szerzőknek, akik az elmúlt
évtizedek során olyan módszertani kultúrát teremtettek, amely a kísérleti tankönyvek készítőinek is ösztönzést
és példát adott. Ugyancsak köszönetet mondunk azoknak az íróknak, költőknek, képzőművészeknek, akiknek
alkotásai tankönyveinket gazdagítják.
ISBN 978‐963‐682‐820‐2
© Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
A kiadásért felel: dr. Kaposi József főigazgató
Raktári szám: FI-503010701
Műszaki szerkesztő: Orosz Adél
Grafikai szerkesztő: Kováts Borbála, Márton Tünde
Nyomdai előkészítés: Gados László
Terjedelem: 24,72 (A/5 ív), tömeg: 441,42 gramm
1. kiadás, 2015
A kísérleti tankönyvek az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program
3.1.2-B/13-2013-0001 számú, „A Nemzeti alaptantervhez illeszkedő tankönyv, taneszköz
és Nemzeti Köznevelési Portál fejlesztése” című projektje keretében készült.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Nyomtatta és kötötte:
Felelős vezető:
A nyomdai megrendelés törzsszáma:

Európai Szociális
Alap
TARTALOM

Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3

I. Gondolkodjunk! . . . . . . . . . . . . . . . . . 57

1. Számold össze! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6
2. Rendezd sorba! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10
3. Kiválasztások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12
4. Igazold! Cáfold! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14 III. Geometriai transzformációk . . . . . 57
5. Matematikai játékok . . . . . . . . . . . . . . . 17 III. Geometriai transzformációk . . . . . 55
6. Összefoglalás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 1. Fontos geometriai fogalmak . . . . . . . 56
2. Síkidomok, testek . . . . . . . . . . . . . . . . 59
3. Geometriai transzformációk . . . . . . . 61
4. Középpontos tükrözés . . . . . . . . . . . . 65
5. A középpontos tükrözés
alkalmazása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68
6. Szögpárok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 70
7. Középpontos és tengelyes
szimmetria . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 71
8. Paralelogramma és deltoid . . . . . . . . . 73
9. A paralelogramma területe . . . . . . . . 75
II. Racionális számok és hatványozás . . 21
23 10. A háromszög területe . . . . . . . . . . . . . 77
11. A trapéz területe . . . . . . . . . . . . . . . . . 79
1. Az egész számok tulajdonságainak 12. A deltoid területe . . . . . . . . . . . . . . . . . 81
áttekintése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 13. Középpontosan szimmetrikus
2. A törtek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26 alakzatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 83
3. Törtek összeadása, kivonása . . . . . . . . 29 14. Sokszögek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86
4. Törtek szorzása, osztása . . . . . . . . . . . 32 15. Szerkesztések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88
5. Törtek tizedes tört alakja . . . . . . . . . . 35 16. Összefoglalás
g .................... 93
6. Műveletek tizedes törtekkel . . . . . . . . 36
7. Szöveges feladatok . . . . . . . . . . . . . . . . 38
8. Zárójelfelbontások, összetett
műveletek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 42
9. Nagy számok és a hatványalak . . . . . . 44
10. A hatványozás azonosságai I. . . . . . . . 46
11. A hatványozás azonosságai II. . . . . . . 48
12. Normálalak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50
13. Összefoglalás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52

3
TARTALOM

V. Geometria . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 137
139

1. Egybevágó háromszögek . . . . . . . . . . 138


2. Összefüggések a háromszög oldalai,
szögei között . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 141
3. A háromszög és a köré írt köre . . . . . 143
4. A háromszög és a beírt köre . . . . . . . . 145
IV. Oszthatóság, egyenletek . . . . . . . . . . 95
99 5. Magasságvonalak a háromszögben . . 147
6. Súlyvonalak és középvonalak
1. Számelmélet – A tanult ismeretek a háromszögben . . . . . . . . . . . . . . . . . . 149
áttekintése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 96 7. Sokszögek szögei és átlói . . . . . . . . . . 151
2. Összetett számok prímtényezős 8. A kör kerülete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 153
felbontása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99 9. A kör területe . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 154
3. Osztó, többszörös . . . . . . . . . . . . . . . . 101 10. A hasáb felszíne és térfogata . . . . . . . 156
4. Legnagyobb közös osztó . . . . . . . . . . . 103 11. A henger felszíne és térfogata . . . . . . 158
5. Legkisebb közös többszörös . . . . . . . . 104 12. Összefoglalás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 160
6. Egy kis logika . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 106
7. Oszthatósági szabályok . . . . . . . . . . . . 108
8. Készítsünk magunknak oszthatósági
szabályokat! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 110
9. Matematikai játékok . . . . . . . . . . . . . . 112
10. Arányosságról még egyszer . . . . . . . . 114
11. Mit tudunk a százalékszámításról? . . 116
12. Összetett százalékszámítási
feladatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 119
13. Szöveges feladatok . . . . . . . . . . . . . . . . 121
14. Számok és betűk használata . . . . . . . . 125
15. Egyenletek megoldása . . . . . . . . . . . . . 127 VI. Függvények, statisztika . . . . . . . . . . . 169
16. Szöveges feladatok megoldása VI. Függvények, statisztika . . . . . . . . . . . 163
egyenlettel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 130 1. Két halmaz közötti hozzárendelések . . 164
17. Összefoglalás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 133 2. Függvények és grafikonjaik . . . . . . . . . 167
3. Olvassunk a grafikonról! . . . . . . . . . . . 170
4. Ábrázoljunk képlet alapján! . . . . . . . . . 174
5. Keressünk szabályokat! . . . . . . . . . . . . . 178
6. Átlag, módusz, medián . . . . . . . . . . . . . 181
7. Gyakoriság, relatív gyakoriság . . . . . . . 183
8. Valószínűség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 186
9. Összefoglalás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 189

4
I. GONDOLKODJUNK!

Esztert és Kristófot első hallásra nem hozta lázba a kötelező tanulmányi kirándulás híre.
– Láttad, hogy Judit néni még azt is előírta, hogy előadást tartsunk a többieknek? – fordult Eszter
Kristófhoz.
Kristóf csak bólogatott, de nem válaszolt, mert teljesen elmerült annak az új téridőtrafónak a
tanulmányozásában, amit az iskola egy nemzetközi pályázaton nyert. A szerkezet lehetővé tette,
hogy az osztály néhány tagja a kirándulás alkalmával szabadon mozogjon a térben és az időben.
A kezdeti unott várakozást és az első téridőutazást követően Kristóf úgy fordult Eszterhez, mint-
ha csak az egy nappal korábban feltett kérdésére válaszolna, bár ez alkalommal elégedett mosoly
terült szét az arcán.
– Azt hittem, halálosan unalmas lesz, de ez elképesztő volt! Láttuk Arisztotelészt meg Alexand-
roszt fiatalon. Ott sétáltak előttünk, akár meg is tudtuk volna érinteni őket! És az a fordítókütyü,
amit kaptunk, Attila eddigi legjobban sikerült szerkezete!
– Érdekes volt hallani, amikor Arisztotelész arról magyarázott, hogyan emlékezünk azokra a dol-
gokra, amiket korábban érzékeltünk, és hogy tulajdonképpen ebből következik az, hogy tudunk
valamit – mondta Eszter elgondolkodva. – Kár, hogy utána a katonák elvitték a kis Nagy Sándort
vívóedzésre. Rémes, hogy még be sem jelölhetem facebookon! – nevetett Kristófra, aki lelkesen
böngészte a következő utazás kiírását a neten.
I. 1 SZÁMOLD ÖSSZE!

Feladatok
1 Válaszolj a kérdésekre!
a) Hány darab kétjegyű páros szám van? b) Hány darab háromjegyű páratlan szám van?
c) Hány darab négyjegyű öttel osztható szám van?

Megoldás:
a) 10-től 99-ig összesen 90 darab kétjegyű szám van, ebből minden második páros. Azaz 45 ilyen szám
van.
b) 100-től 999-ig összesen 900 darab háromjegyű szám van, ebből minden második páratlan. Azaz 450
ilyen szám van.
c) 1000-től 9999-ig összesen 9000 darab négyjegyű szám van, ebből minden ötödik osztható öttel. Azaz
1800 ilyen szám van.

2 Nekeresdiában csak öt betű van: két magánhangzó és három mássalhangzó. Minden szó hárombe-
tűs, és pontosan egy magánhangzót tartalmaz. Hány szó lehet összesen Nekeresdiában?

Megoldás:
Legyen az öt betű: a, b, c, d, e. A három mássalhangzóból kettőt kell választanunk: bb, bc, bd, cc, cd, dd.
Ezekhez vagy az a, vagy az e magánhangzót hozzá kell tennünk. A három különböző betűt hatfélekép-
pen tudjuk sorba rendezni. Ha a szóban van két egyforma betű, akkor háromféle sorba rendezés van.
Így a darabszám: 2 ^3 + 6 + 6 + 3 + 6 + 3h = 54 . Vagyis 54 szó van Nekeresdiában.

3 Egy társasjátékban annyit léphetsz előre a bábuddal, amennyit a dobókockával dobsz. A startmező
sorszáma 0.
a) Hányas sorszámú mezőkön állhat a bábud, ha már háromszor dobtál?
b) Hányas sorszámú mezőkön állhatott közben a bábud, ha a harmadik dobás után a 17-es mezőre
került?
c) Hányas sorszámú mezőkön állhatott közben a bábud, ha a harmadik dobás után a 9-es mezőre
került?

Megoldás:
a) A legrosszabb esetben mindháromszor 1-est dobtunk, ekkor a 3-as mezőn áll a bábu, a legjobb
esetben pedig három 6-ost, ekkor a bábu a 18-as mezőn áll. A két szám között mindegyik mezőre
eljuthattunk.
b) A 17-es mezőre csak úgy juthat el a bábu, ha két 6-ost és egy 5-öst dobtunk. Az érintett mezők sor-
számai esetenként:
– az első dobás 5-ös: 5, 11, 17;
– a második dobás 5-ös: 6, 11, 17;
– a harmadik dobás 5-ös: 6, 12, 17.
Tehát a bábu az 5., 6., 11., 12. sorszámú mezőkön állhatott.

6 GONDOLKODJUNK!
1 SZÁMOLD ÖSSZE! I.
c) A három dobásból az első 1-től 6-ig bármi lehet, mert utána a bábu ‒ akár a 7-es, akár a 8-as mező
érintésével ‒ két dobásból eljuthat a 9-es mezőre. Tehát a bábu 1-től 8-ig bármelyik sorszámú mezőn
állhatott.

4 Növekedő számsort kell készítened pozitív egész számokból. A számsorban a 10 legyen a legna-
gyobb szám, és az 5-nek is szerepelnie kell benne. Az öttel osztható számok elé mindig pontosan egy
darab nem öttel osztható számot kell írnod. Hányféle számsort tudsz készíteni?

Megoldás:
A számsor mindig 4 hosszúságú lesz, a második tagja az 5, a negyedik, egyben utolsó tagja pedig a 10.
A növekedés miatt az 5 elé írható számok: 1, 2, 3, 4; a 10 elé írható számok: 6, 7, 8, 9. Ezért 4 $ 4 = 16
ilyen számsor készíthető.

5 Válaszolj a kérdésekre!
a) Hány egyenes jelöli ki a sakktábla négyzetrácsát?
b) Hány darab négyzetet határoznak meg a sakktáblát kijelölő egyenesek?

Megoldás:
a) 9 + 9 = 18 egyenes jelöli ki a sakktábla négyzetrácsát.
b) A sakktáblára 8 különböző méretű négyzet rajzolható. Ha a legkisebb négyzetet a bal felső sarokba
rajzoljuk, akkor vízszintesen és függőlegesen is nyolc helyre tolhatjuk el. Az összes lehetséges helyzet
figyelembevételével 64 esetet kapunk. A különböző méretű négyzeteket hasonlóan végiggondolva
összesen 64 + 49 + 36 + 25 + 16 + 9 + 4 + 1 = 204 négyzetet kapunk. Tehát a sakktáblát kijelölő
egyenesek 204 négyzetet határoznak meg.

6 Figyeld meg a korábbi ábrán Dürer Melankólia című metszetét, majd válaszolj az alábbi kérdésekre!
a) Mennyi a bűvös száma a metszeten látható négyszer négyes bűvös négyzetnek?
b) Mennyi a számok összege a besatírozott mezőkben?

Megoldás:
a) A bűvös szám: 16 + 3 + 2 + 13 = 34 .
b) 9 + 3 + 8 + 14 = 34 5 + 2 + 12 + 15 = 34

GONDOLKODJUNK! 7
I. 1 SZÁMOLD ÖSSZE!

10 + 11 + 6 + 7 = 34 16 + 13 + 1 + 4 = 34

3 + 2 + 15 + 14 = 34 9 + 5 + 8 + 12 = 34

7 Liza szobájából a szemközti házon háromszor négy ablak látható. Este megfigyelte, hogy ezek közül
négy mögött nem ég a villany. A sötét ablakok sem sarkukkal, sem oldalukkal nem érintkeznek. Hány-
féleképpen helyezkedhet el ez a négy ablak? Rajzolj a füzetedbe!

Megoldás:
A négy sötét ablak csak úgy helyezkedhet el, hogy kettő a felső és kettő az alsó emeleten van. Egy sorban
három lehetőség van:

Ezek közül bármelyik lehet a felső és az alsó sorban is, így 3 $ 3 = 9 eset lehetséges.

8 GONDOLKODJUNK!
1 SZÁMOLD ÖSSZE! I.
8 Az ábrán egy olyan, négyzet alakú ablakokból álló sorozat első négy elemét látjuk, amelyekre rácsot ter-
veztek. Az első ablakot a rács két, a második ablakot hat egyforma részre osztja, és így tovább.

a) Hány darab függőleges szakaszból állna a rács a hetedik ablakon?


b) Hány darab vízszintes szakaszból állna a rács a nyolcadik ablakon?
c) Hány részre osztaná a rács a tizedik ablakot?
d) Hány cm2 lenne egy kis téglalap területe az ötödik ablakon, ha az eredeti ablak 1,44 m2 területű?
e) Hányadik ablakot osztaná a rács 9900 részre?

Megoldás:
a) 7 függőleges szakaszból.
b) 7 vízszintes szakaszból.
c) Az 1. ablakot 1 ⋅ 2, a 2. ablakot 2 ⋅ 3, a harmadik ablakot 3 ⋅ 4, a sorozatot folytatva a 10. ablakot
10 ⋅ 11 = 110 részre osztaná a rács.
d) Az ötödik ablak 5 ⋅ 6 = 30 kis téglalapból áll, ezért egy téglalap 14 400 : 30 = 480 cm2 területű lenne.
e) 9900 = 99 ⋅ 100, vagyis a 99. ablakot osztaná a rács ennyi részre

GONDOLKODJUNK! 9
I. 2 RENDEZD SORBA!

Feladatok
1 Készíts háromjegyű számokat a képen látható számkártyák mindegyikének felhasználásával! Sorold
fel az összes esetet! Hány esetben kaptál négyzetszámot?

Megoldás:
A háromjegyű számok: 169, 196, 619, 691, 916, 961.
Ezek közül négyzetszámok: 169 = 132, 196 = 142, 961 = 312.
2 Hányféle sorrendben rakhatod egymás mellé a következő szavak betűit? A megoldások között értel-
mes szavak is lesznek. Írd le ezeket!
a) RÉT; b) ADNI; c) TAPOS.

Megoldás:
a) 6-féleképpen. Értelmes szavak: RÉT, TÉR, ÉRT, TRÉ.
b) 24-féleképpen. Értelmes szavak: ADNI, ANDI, DANI, INDA, INAD. (Esetleg: ANID, DINA.)
c) 120-féleképpen. Értelmes szavak: TAPOS, POSTA.
3 Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő című mesekönyvében olvashatsz arról, hogy az erdő lakói
költői versenyt rendeztek. Szerették volna eldönteni, hogy ki a legnagyobb költő közöttük. Nagyon sok
vers született.
Bruckner Szigfrid ezt írta:
Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend 
a szobában lakik itt bent?
Miután a többiek elmagyarázták neki, hogy ez nem az ő verse, a következő változattal állt elő:
Ej, kend, tyúkanyó, mi a kő, 
itt bent lakik a szobában?
Hányféle változatot írhatott volna ilyen módon Bruckner Szigfrid, ha csak soronként keverte össze a
szavakat, és a kő és a szobában szavak előtt az a névelőt mindig megtartotta?

Megoldás:
Az első sorban lévő öt szót 120, a második sorban lévő négy szót pedig 24 féleképpen keverhette össze
Szigfrid. Ez összesen 120 ⋅ 24 = 2880 különböző vers, de ezek közül egy az eredeti, ezért 2879 féle
változatot írhatott volna.

10 GONDOLKODJUNK!
2 RENDEZD SORBA! I.
4 A 246 813 579 egy olyan kilencjegyű szám, amelyikben az összes pozitív számjegy szerepel. Hány
ilyen kilencjegyű szám készíthető, ha először a páros, aztán a páratlan számjegyeket kell felhasználnod?

Megoldás:
A négy páros számjegy 24-, az öt páratlan számjegy 120-féleképpen rendezhető sorba. Ez összesen
120 ⋅ 24 = 2880 különböző szám.

5 Az iskolai verseny döntőjébe a tíz legjobb sakkozó került. Hányféleképpen alakulhat az arany-,
ezüst-, bronzérem kiosztása?

Megoldás:
Az aranyérmet 10, az ezüstérmet a maradék 9, a bronzérmet a maradék 8 versenyző bármelyike kaphat-
ta. Ez összesen 10 ⋅ 9 ⋅ 8 = 720 lehetséges éremosztás.

6 Hány különböző ötjegyű számot tudsz előállítani a 0, 1, 2, 3, 4 számjegyek mindegyikének egyszeri


felhasználásával?

Megoldás:
A nullát nem tehetjük az első helyre, mert akkor négyjegyű számot kapunk. A tízezresek helyé-
re 4, az ezresekére 4, a százasokéra 3, a tízesekére 2, az egyesekére 1 számot írhatunk. Ez összesen
4 ⋅ 4 ⋅ 3 ⋅ 2 ⋅ 1 = 96 különböző ötjegyű szám.

GONDOLKODJUNK! 11
I. 3 KIVÁLASZTÁSOK

Feladatok

1 Hány olyan nyolcjegyű szám van, amelynek számjegyei csökkenő sorrendben követik egymást?

Megoldás:
A 9 876 543 210 számból kell kihúznunk két számjegyet, így a feltételeknek megfelelő számot kapunk.
Elsőként bármelyiket kihúzhatjuk. Ez 10 lehetőség. Másodikra bármelyiket a megmaradt 9-ből. Ez ösz-
szesen 10 ⋅ 9 = 90 eset. Így azonban minden esetet kétszer számoltunk, vagyis 90 : 2 = 45 különböző
kihúzás lehetséges. Tehát 45 olyan nyolcjegyű szám van, amely megfelel a feltételeknek.
2 Egy nyolcszemélyes társaságban mindenki mindenkivel kezet fogott. Hány kézfogás történt össze-
sen?

Megoldás:
Mindenki hét emberrel fogott kezet, így viszont minden kézfogást kétszer számoltunk. Tehát összesen
8 $ 7 = 28 kézfogás történt.
2
3 Hét pont úgy helyezkedik el a síkon, hogy semelyik három nem illeszke- y A
dik egy egyenesre. Hány darab szakaszt kell rajzolnod, ha minden lehetséges
módon összekötöd őket? C

Megoldás: B¢
1
Mind a hét pontból hat különböző szakasz rajzolható, így viszont minden 0 1 x
szakaszt kétszer számoltunk. Tehát összesen 7 $ 6 = 21 szakasz rajzolható. B
2


4 Egy 15 fős csoportban 13 mozijegyet kell kiosztani. Egynél több jegyet senki nem kaphat. Hányféle
kiosztás lehetséges?

Megoldás:
Válasszuk ki azt a két főt, akik nem kapnak mozijegyet! Az egyik 15, a másik a maradék 14 ember
közül kerülhet ki, így viszont minden párt kétszer számoltunk. Összesen 15 $ 14 = 105 -féle kiosztás
2
lehetséges.

12 GONDOLKODJUNK!
3 KIVÁLASZTÁSOK I.
5 Az iskolai pályázatra öt pályamű érkezett. A három legjobbat díjazzák. A díjakat nem különböztetik
meg egymástól. Hányféleképpen történhet a díjazás?

Megoldás:
Legyen az öt versenyző A, B, C, D és E. A díjazottak lehetnek: ABC, ABD, ABE, ACD, ACE, ADE, BCD,
BCE, BDE, CDE. Vagyis a díjazás 10-féleképpen történhet.

6 Egy társasjátékhoz hat darab különböző színű bábu tartozik: piros, zöld, fehér, sárga, lila és fekete.
Hárman szeretnének játszani, ezért három bábut kell kiválasztani. Hányféleképpen lehet ezt megtenni?
Sorold fel az eseteket!

Megoldás:
A hat szín rövidítve: p, z, f, s, l, (feket)e. Vizsgáljuk a következő két esetet:
1. eset: Van piros a kiválasztott bábuk közt: pzf, pzs, pzl, pze, pfs, pfl, pfe, psl, pse, ple.
2. eset: Nincsen köztük piros: zfs, zfl, zfe, zsl, zse, zle, fsl, fse, fle, sle.
Mindkét esetben 10 különböző bábuhármast választhattunk, vagyis összesen 20-féleképpen lehet a
három bábut kiválasztani.
7 Egy sakkfeladványt öt bábuval lehet kirakni a sakktáblára: három világossal és két sötéttel. Tudjuk,
hogy a világos és a sötét királynak is a táblán kell lennie, továbbá nem lehet két azonos világos bábu a
táblán. Hányféle kiválasztása lehet a bábuknak egy ilyen feladvány esetén?

Megoldás:
A lehetséges figurák a király, vezér, bástya, huszár, futó és a gyalog. A királyok a táblán vannak, ezért
csak a maradék három bábut kell kiválasztanunk hozzá. A fehérek esetében az öt bábuból tízféleképpen
választhatunk kettőt, a fekete király mellé pedig a fekete bábu az ötféle egyike lesz. Ez összesen
10 ⋅ 5 = 50-féle kiválasztás.

GONDOLKODJUNK! 13
I. 4 IGAZOLD! CÁFOLD!

Feladatok
1 Döntsd el a tankönyv 2. példájában szereplő mondatokról és megfordításaikról, hogy igazak vagy
hamisak! A hamis állításokat cáfold!

Megoldás:
a) Ha egy állat ló, akkor négylábú. I
A megfordítása: Ha egy állat négylábú, akkor ló. H
A róka is négylábú és nem ló.
b) Ha egy négyszög rombusz, akkor tengelyesen tükrös. I
A megfordítása: Ha egy négyszög tengelyesen tükrös, akkor rombusz. H
A deltoidok tengelyesen tükrösek, de nem feltétlenül rombuszok.
c) Ha egy szám pozitív egész szám, akkor a reciproka pozitív tört szám. H
Az 1 pozitív és egész, de a reciproka nem tört.
A megfordítása: Ha egy szám pozitív tört szám, akkor a reciproka pozitív egész szám. H
Az 1,5 pozitív és tört, de a reciproka nem egész.

2 Fogalmazd meg a következő állítások megfordítását! Döntsd el, hogy melyik állítás igaz, melyik
hamis! Az igaz állításokat igazold, a hamisakat cáfold!
a) Ha egy négyszög minden oldala egyenlő, akkor az négyzet.
b) Ha egy egész szám 5-re végződik, akkor osztható 5-tel.
c) Ha egy állatnak hat lába van, akkor az rovar.
d) Ha egy négyszögnek van szimmetriatengelye, akkor az deltoid.

Megoldás:
a) Ha egy négyszög négyzet, akkor minden oldala egyenlő.
Igaz, mert a négyzet minden oldala egyenlő.
b) Ha egy szám 5-tel osztható, akkor 5-re végződik.
Hamis, mert nullára is végződhet.
c) Ha egy állat rovar, akkor hat lába van.
Igaz, mert a rovaroknak hat lába van.
d) Ha egy négyszög deltoid, akkor van szimmetriatengelye.
Igaz, mert minden deltoid tengelyesen szimmetrikus négyszög.

14 GONDOLKODJUNK!
4 IGAZOLD! CÁFOLD! I.
3 Tudunk mondani olyan igaz állításokat, amelyeknek a megfordítása is igaz. Például:
Ha egy pozitív egész szám osztható 5-tel, akkor az utolsó számjegye 0 vagy 5.
Ha egy pozitív egész szám utolsó számjegye 0 vagy 5, akkor osztható 5-tel.
Ilyenkor a két mondatot egy igaz állításként is megfogalmazhatjuk:
Egy pozitív egész szám akkor és csak akkor osztható 5-tel, ha utolsó jegye 0 vagy 5.
Fogalmazd meg a következő állítások megfordítását! Ha az eredeti állítás és a megfordítása is igaz,
akkor fogalmazd meg őket egy igaz állításként!
a) Ha egy négyszög deltoid, akkor a két-két szomszédos oldala egyenlő hosszúságú.
b) Ha egy szám osztható 12-vel, akkor osztható 4-gyel.
c) Ha egy háromszög két oldala egyenlő hosszúságú, akkor tengelyesen szimmetrikus.
d) Ha egy szám osztható 15-tel, akkor osztható 3-mal és 5-tel.

Megoldás:
a) Ha egy négyszög két-két szomszédos oldala egyenlő hosszúságú, akkor deltoid. Egy négyszög akkor
és csak akkor deltoid, ha két-két szomszédos oldala egyenlő hosszúságú.
b) Ha egy szám osztható 4-gyel, akkor osztható 12-vel.
c) Ha egy háromszög tengelyesen szimmetrikus, akkor két oldala egyenlő hosszúságú. Egy háromszög
két oldala akkor és csak akkor egyenlő hosszúságú, ha tengelyesen szimmetrikus.
d) Ha egy szám osztható 3-mal és 5-tel is, akkor osztható 15-tel. Egy szám akkor és csak akkor osztható
15-tel, ha osztható 3-mal és 5-tel is.

4 A Minden négyzet téglalap állítás tagadása: Nem igaz, hogy minden négyzet téglalap.
Ezt a mondatot így is mondhatjuk:
Van olyan négyzet, amelyik nem téglalap.
Az eredeti állítás igaz, a tagadása hamis!
A fentiek alapján fogalmazd meg a következő állítások tagadását! Döntsd el, hogy melyik igaz, melyik
hamis!
a) Minden paralelogramma rombusz.
b) Minden bogár rovar.
c) Minden kocka téglatest.

Megoldás:
a) Van olyan paralelogramma, ami nem rombusz. I
b) Van olyan bogár, ami nem rovar. H
c) Van olyan kocka, ami nem téglatest. H

GONDOLKODJUNK! 15
I. 4 IGAZOLD! CÁFOLD!

5 A Nincs olyan háromszög, amelyben két tompaszög van állítás tagadása: Nem igaz, hogy nincs olyan
háromszög, amelyben két tompaszög van.
Ezt a mondatot így is mondhatjuk:
Van olyan háromszög, amelyben két tompaszög van.
Az eredeti állítás igaz, a tagadása hamis!
A fentiek alapján fogalmazd meg a következő állítások tagadását! Dönts, hogy melyik igaz, melyik
hamis!
a) Nincs olyan háromszög, amelyben két derékszög van.
b) Nincs olyan állat, amelyiknek nyolc lába van.
c) Nincs olyan test, amelyiknek hat lapja van.

Megoldás:
a) Van olyan háromszög, amelyben két derékszög van. H
b) Van olyan állat, amelyiknek nyolc lába van. I
c) Van olyan test, amelyiknek hat lapja van. I

16 GONDOLKODJUNK!
5 MATEMATIKAI JÁTÉKOK I.
Feladatok
1 Dóri és Zsombi továbbra is a lecke első játékát játsszák.
a) Zsombi kimondta a 17-et. Mit mondjon Dóri, hogy megnyerje a játékot?
b) Dóri kimondta a 16-os számot. Hányféle befejezése van innen a játéknak, ha Dóri már nem rontja el,
és ő nyeri a játékot?
c) Zsombi kimondta a 14-es számot. Hányféle befejezése van innen a játéknak, ha Dóri már nem rontja
el, és ő nyeri a játékot?

Megoldás:
a) Dóri mondjon 20-at, ekkor Zsombi biztosan veszíteni fog a legalább 21-gyel.
b) Zsombi 17-et, 18-at vagy 19-et mond, utána Dóri 20-at, ezután Zsombi kénytelen kimondani a 21-
et, így veszített.
c) Dóri 16-ot mond, onnantól pedig az a) rész megoldása szerint zajlik a játék tovább.

2 Hogyan változik a taktikád a lecke első játékában, ha


a) az előző számot maximum 4-gyel lehet növelni, és a 31-et nem szabad túllépni?
b) az előző számot maximum 6-tal lehet növelni, és a 50-et nem szabad túllépni?

Megoldás:
a) A nyerő stratégia a 30, 25, 20, 15, 10, 5 kimondása. Tehát a kezdés lehetőségét érdemes átadni a másik
félnek.
b) A nyerő stratégia a 49, 42, 35, 28, 21, 14, 7 kimondása, ezért a kezdés lehetőségét át kell engedni a
másik félnek.

3 Gondold tovább a lecke második játékában megkezdett játszmát! Véleményed szerint ki fog nyerni?

Megoldás:
Az nyer, aki a jobb szélső kupakot a saját lépéseinél a tetejére fordítja.

GONDOLKODJUNK! 17
I. 5 MATEMATIKAI JÁTÉKOK

4 A lecke második játékában megismert szabályokkal kell játszanod. Szeretnél kezdeni? Válaszodat
indokold, és rajzold le a folytatást a füzetedbe!
a)

b)

c)

d)

Megoldás:
a) Nem szeretnénk kezdeni. Folytatás (F = felfordított kupak, R = rendesen álló) : RRRFF; RRRRR.

b) Szeretnénk kezdeni. Folytatás: RRRFR; RRRRF; RRRRR.

c) Szeretnénk kezdeni. Folytatás: RRFFR; RRRRF; RRRRR.

d) Szeretnénk kezdeni. Folytatás: RFFFR; RRRRF; RRRRR.

18 GONDOLKODJUNK!
6 ÖSSZEFOGLALÁS I.
Feladatok
1 Írd fe1 a 0, 3, 6 számjegyek mindegyikének egyszeri felhasználásával képezhető összes
a) páros számot;
b) páratlan számot;
c) öttel osztható számot!

Megoldás:
a) 306, 360, 630
b) 603
c) 360, 630

2 Válaszolj az alábbi kérdésekre!


a) Hányféle sorrendben helyezheted egymásra az ötödikes matematikakönyved, a munkafüzeted, a ha-
todikos matematikakönyved és a munkafüzeted?
b) Az előző kupac tetejére ráteszed a hetedikes matematikakönyvedet és a munkafüzetedet is. Így hány-
féle sorrend alakulhat ki összesen?

Megoldás:
a) A legalsó helyre négy könyv közül választhatok, rá a maradék háromból tehetem az egyiket, majd
kettő közül választok, végül a maradék negyediket teszem a tetejére. Ez összesen 4 ⋅ 3 ⋅ 2 ⋅ 1 = 24-féle
sorrend.
b) A két tankönyvet kétféleképpen tehetem a kupac tetejére, ez megkétszerezi az eddigi sorrendek szá-
mát, vagyis 48-féle sorrend alakulhat ki.

3 Hányféle betűsor készíthető az Á, I, D, K betűk mindegyikének egyszeri felhasználásával? Hány


értelmes szó keletkezett így?

Megoldás:
Az 1. feladat a) megoldása szerint gondolkozva 4 ⋅ 3 ⋅ 2 ⋅ 1 = 24-féle betűsor készíthető. Ezek közül az
értelmesek: DIÁK, KÁDI. Esetleg még elfogadható: KIÁD (kiad régiesen), ÁDIK (Ádámok becézve),
ÁKID (Ákosod becézve), IDÁK.
4 Egy barátságos tornán öt labdarúgócsapat vett részt.
a) Hányféle sorrendben végezhettek?
b) Hányféle sorrendben végezhettek, ha a két legesélyesebbnek kikiáltott csapat valóban az első két
helyet szerezte meg?

Megoldás:
a) 5 ⋅ 4 ⋅ 3 ⋅ 2 ⋅ 1 = 120-féle sorrendben végezhettek.
b) Az első két helyezés kétféleképpen alakulhatott, az utolsó három helyezés pedig 3 ⋅ 2 ⋅ 1 = 6-félekép-
pen. Tehát a torna végére összesen 2 ⋅ 6 = 12-féle sorrend alakulhatott ki.

GONDOLKODJUNK! 19
I. 6 ÖSSZEFOGLALÁS

5 Hány darab 90 000-nél nagyobb 5-tel osztható szám készíthető az 1, 3, 5, 7, 9 számjegyek mindegyi-
kének egyszeri felhasználásával?

Megoldás:
A szám akkor lesz nagyobb 90 000-nél, ha az első számjegye mindig a 9-es. Az öttel való oszthatóság
miatt pedig az egyesek helyére csak az 5-ös kerülhet. A középső három helyi értékre a maradék három
számjegy tetszőleges sorrendben letehető, így 6 ilyen szám készíthető: 91 375, 91 735, 93 175, 93 715,
97 135, 97 315.

6 Az ABCDEFGHIJ tízszög csúcsaiból nyolcat kell választanod. Hány nyolcszöget kaphatsz ilyen
módon?

Megoldás:
Ha az összes lehetséges módon kihúzzuk azt a két csúcsot a betűsorozatból, amit nem választunk a
nyolcszög megrajzolásához, akkor megkapjuk a kérdésre a választ. Ezt összesen 10 $ 9 = 45 -féle módon
2
tehetjük meg, vagyis 45 nyolcszöget kaptunk.

7 A 28 fős osztályban egy osztálytitkárt, egy sportfelelőst és egy gazdasági felelőst választanak. Hány-
féleképpen lehetséges ez?

Megoldás:
Az osztálytitkárt 28 főből, a sportfelelőst a maradék 27 főből, a gazdasági felelőst a maradék 26 fő közül
választja az osztály. Ez összesen 28 ⋅ 27 ⋅ 26 = 19 656-féleképpen lehetséges.

8 Panni firkálgatott a kockás füzetébe és egy idő után ezt látta maga elött: G Á S P Á R
a) Hányféleképpen olvashatja ki a Gáspár nevet, ha csak jobbra vagy lefelé léphet? Á S P Á R
b) Hányféleképpen olvashatja ki a Gáspár nevet, ha egymás után legfeljebb kétszer S P Á R
léphet jobbra vagy lefelé? P Á R
Á R
R
Megoldás:
a) A Gáspár név kiolvasásának módját a következő módon írhatjuk le: L ha Panni lefelé halad, J ha
Panni jobbra lép. Minden betű után, tehát összesen 5 alkalommal, dönthet Panni arról, hogy lefelé
vagy jobbra halad tovább, ezért a helyes kiolvasások az L és J betűkből álló 5 hosszúságú sorok. Ilyen
betűsorból pedig összesen: 2 ⋅ 2 ⋅ 2 ⋅ 2 ⋅ 2 = 32 van, azaz Panni 32 féle módon olvashatja ki az ábrájá-
ból a Gáspár nevet.
b) Vonjuk ki az összes lehetőségből azokat, melyek nem felelnek meg a feladat feltételének, azaz a 5, 4
vagy 3 azonos irányú lépést tartalmazókat!
Ezek: JJJJJ, LLLLL, JJJJL, JJJLJ, JLJJJ, LJJJJ, LLLLJ, LLLJL, LJLLL, JLLLL, JJJLL, LJJJL, LLJJJ, LLLJJ,
JLLLJ, JJLLL, A lehetséges kiolvasások száma tehát 32 = 16 = 16.

20 GONDOLKODJUNK!
6 ÖSSZEFOGLALÁS I.
9 Fogalmazd meg a következő mondatok megfordításait! Minden esetben dönts, hogy melyik igaz és
melyik hamis!
a) Ha egy tört számlálója és nevezője is páros szám, akkor a tört egyszerűsíthető.
b) Ha egy háromjegyű szám minden számjegye egyenlő, akkor osztható hárommal.
c) Ha egy egész szám végződése 75, akkor osztható 25-tel.
d) Ha egy szám osztható néggyel, akkor osztható hússzal.

Megoldás:
a) Ha egy tört egyszerűsíthető, akkor a számlálója és a nevezője is páros szám. H
b) Ha egy háromjegyű szám osztható hárommal, akkor minden számjegye egyenlő. H
c) Ha egy szám osztható 25-tel, akkor a végződése 75. H
d) Ha egy szám osztható hússzal, akkor osztható néggyel. I

10 Fogalmazd meg a következő állítások tagadását!


a) Minden macska szereti a tejet.
b) Nincs olyan macska, amelyik fehér.
c) Minden macska tud nyávogni.
d) Van olyan macska, amelyik fekete.

Megoldás:
a) Van olyan macska, amelyik nem szereti a tejet.
b) Van olyan macska, amelyik fehér.
c) Van olyan macska, amelyik nem tud nyávogni.
d) Nincs olyan macska, amelyik fekete.

GONDOLKODJUNK! 21
II. RACIONÁLIS SZÁMOK
ÉS HATVÁNYOZÁS

Bár a második útra Gazsi és Attila kártyáját sorsolta ki a véletlenszám-generátor, az al-Hvárizmi-


ről szóló Wikipédia-lapot valamennyi gyerek elolvasta. A két szerencsés időutazó reménykedett,
hogy a 800-as évek elejének Perzsiájába való utazás legalább annyira izgalmas lesz, mint az előző
páros útja.
A két fiú már jó előre beállította a fordító protokollrobotot, így a megérkezés pillanatában még
épp elcsípték a következő beszélgetést:
– Miért rajzolsz magadnak négyzeteket és téglalapokat? – kérdezte érdeklődve Rashid.
– Egyenleteket oldok meg. Nézd csak, ha itt egy téglalapot is rajzolok, akkor épp kiegészítem az
egészre – válaszolta al-Hvárizmi.
Rashid nem tágított, mindenképpen megpróbálta kizökkenteni az elmélyülten dolgozó tudóst.
– Miért használsz hindu jeleket? Én is láttam már néhány helyen, de nem szoktam használni őket.
– Sokkal kényelmesebb. Ezt ideírom, ezt meg alá, és kész is az összeadás.
– Gyors vagy. Lehet ezekkel az új jelekkel szorozni is?
– Persze. Gyere el délután az iskolába, ahol gyerekeknek magyarázok – mosolyodott el al-Hváriz-
mi, és visszafordult a rajzaihoz.
– Láttad? Súgta Attila Gazsinak. – Már az új számokat használja. Kicsit hasonlítanak a mi szá-
mainkra, de sok különbség is van.
– Úgy tűnik, több mint 1000 éve ugyanazokat a dolgokat tanuljuk a suliban – somolygott Gazsi,
aki már elképzelte, hogyan meséli el a többieknek, hogy már ezer éve is az összeadást és a szorzást
kellett gyakorolni az iskolában.
II. 1 AZ EGÉSZ SZÁMOK
TULAJDONSÁGAINAK ÁTTEKINTÉSE

Feladatok

1 Mennyi a kiemelt számot helyi értéke, alaki értéke és valódi értéke?


a) 60415; b) 345172; c) 103541.
Megoldás:
A megoldásokat táblázatba foglaltuk.
Helyi érték Alaki érték Valódi érték
60 415 100 4 400
345 172 100 000 3 300 000
103 541 10 000 0 0

2 Furavilágban egy év 5 hónapból, egy hónap 3 hétből, egy hét 3 napból áll. Hány napig tart Furavi-
lágban a hétéves katonai szolgálat?
Megoldás:
1 év = 5 hónap = 5 ⋅ 3 hét = 5 ⋅ 3 ⋅ 3 nap = 45 nap
7 év = 7 ⋅ 45 = 315 napig tart a szolgálat.

3 Gerzson úgy döntött, március 1-től sportos életet él és minden nap futni fog. Első nap lefutott 1
kilométert, majd ezt a távot kétnaponta 100 méterrel növelte.
a) Hány métert fut majd április 10-én?
b) Hány kalóriát égetett el március 31-én, ha 1 km lefutása alatt 210 kalóriát éget el?
Megoldás:
a) Mivel a táv 2 naponta 100 méterrel nő, így március 1. és április 10. között 20-szor 100 méterrel nőtt,
tehát Gerzson 1000 + 20 ⋅ 100 = 3000 métert futott le április 10-én.
b) Március 31-én 1000 + 15 ⋅ 100 = 2500 méter = 2,5 km-t futott, így 2,5 ⋅ 210 = 525 kalóriát égetett el.

4 Döntsd el, hogy az alábbi állítások közül melyek igazak és melyek hamisak!
a) Két természetes szám összege természetes szám.
b) Két egész szám összege egész szám.
c) Ha két egész szám összege természetes szám, akkor mindkét szám természetes szám.
d) Ha egy szám kétszerese egész szám, akkor a szám is egész szám.
Megoldás:
a) Igaz
b) Igaz
c) Hamis
d) Hamis

24 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


1 AZ EGÉSZ SZÁMOK
TULAJDONSÁGAINAK ÁTTEKINTÉSE II.
5 Flóra három legjobb barátnője számára összeállított egy 24 oldalas újságot, amelynek 9 oldalán szí-
nes fényképek is vannak. Számold ki, hány forintba kerül négy példány kinyomtatása, ha tudod, hogy
egy színes oldalt 185 Ft-ért, egy fekete-fehéret pedig 32 Ft-ért nyomtatnak ki!
Megoldás:
4(9 ⋅ 185 + 15 ⋅ 32) = 8580 forintba került.

6 Határozd meg, hogy melyik műveletsor eredménye pozitív, negatív, illetve nulla!
a) 2547 + 1332 + 1215; b) 2547 - 1332 + 1215;
c) 2547 - 1332 - 1215; d) 2547 - (1332 + 1215);
e) 2547 - (1332 - 1215); f) 2547 + 1332 ⋅ 1215;
g) (2547 + 1332) ⋅ 1215; h) 2547 - 1332 ⋅ 1215.
Megoldás:
a) 2547 + 1332 + 1215 pozitív; b) 2547 - 1332 + 1215 pozitív;
c) 2547 - 1332 - 1215 nulla; d) 2547 - (1332 + 1215) nulla;
e) 2547 - (1332 - 1215) pozitív; f) 2547 + 1332 ⋅ 1215 pozitív;
g) (2547 + 1332) ⋅ 1215 pozitív; h) 2547 - 1332 ⋅ 1215 negatív.

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 25


II. 2 A TÖRTEK

Feladatok

1 Add meg az alábbi egész számokat tört alakban! Keresd meg az egyenlőket! Melyik számnak nincs
párja?

1 7
10 9
157
100 4 81 1,57
3,14 0,1

0,7 4,125

Megoldás:
1 = 0,1; 157 = 1,57 ; 4 1 = 4,125 ; 7 = 0,7o . A 3,14-nek nincs párja.
10 100 8 9
2 Írj három-három olyan törtet, amelyek értéke megegyezik az alábbi számokkal!
Megoldás:

a) 3; a) 3 = 6 = 9 = 12 ;
2 3 4
b) - 11 ; b) - 11 =- 22 = - 33 = - 44 ;
8 8 16 24 32
c) 12; c) 12 = 24 = 36 = 48 ;
2 3 4
d) 3 5 ; d) 3 5 = 26 = 52 = 78 ;
7 7 7 14 21
e) −3; e) - 3 = - = - = - 12 ;
6 9
2 3 4
f) - 5 4 ; 4
f) - 5 = - 29 =- 58 = - 87 ;
5 5 5 10 15
g) 0; g) 0 = 0 = 0 = 0 ;
2 3 4
h) 2 . 2
h) = 4 = 6 = 8 .
9 9 18 27 36

26 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


2 A TÖRTEK II.
3 Válogasd ki az alábbi számhalmazból az egész számokat, a tört alakban írt egész számokat és a
törteket!

4
-11 5 -7
-17 12 15
14 15
7 2
-3 3

13
2 56 26
- 26
13
147

Megoldás:
Egész számok: -11; 147.
Tört alakban írt egész számok: 14 ; 15 ; - 26 .
7 3 13
Törtszámok: 4 ; -17 1 ; - 7 ; 2 ; 2 5 ; 13 .
5 2 15 - 3 6 26

4 Zoli megette a müzlijének az 5 részét, Dani pedig a saját adagjának a 6 részét. Ki evett többet, ha
8 11
eredetileg ugyanannyit kaptak?
Megoldás:

Zoli: 5 = 55 részét, Dani: 6 = 48 részét ette meg, így Zoli evett többet.
8 88 11 88
5 Hasonlítsd össze a két mennyiséget, és tedd ki a megfelelő relációs jelet (<; >; =)!
Megoldás:

a) 47 perc 2 3 óra;
4
b) 5 másodperc 1 1 perc;
10
c) 2 hét = 48 óra;
7
d) 47 m 2 3 m;
4
e) 4 m 2 755 mm;
5
f) 9400 dm = 47 km;
50
g) 4 dl 1 2 l;
3
h) 746 cl 2 43 l.
6

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 27


II. 2 A TÖRTEK

6 Döntsd el, igaz-e vagy hamis?


a) Ha két pozitív tört számlálója és nevezője is megegyezik, akkor a két tört értéke megegyezik.
b) Két pozitív tört közül az a nagyobb, amelyiknek a számlálója és a nevezője is nagyobb.
c) Ha két pozitív tört számlálója megegyezik, akkor az a nagyobb, amelyiknek a nevezője nagyobb.
d) Ha két negatív tört nevezője megegyezik, akkor a kisebb számlálójú a nagyobb.
e) Két negatív tört közül az a nagyobb, amelyik a számegyenesen közelebb van a nullához.
Megoldás:
a) Igaz
b) Hamis
c) Hamis
d) Igaz
e) Igaz

28 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


3 TÖRTEK ÖSSZEADÁSA, KIVONÁSA II.
Feladatok
1 Végezd el a műveleteket! Ahol tudsz, egyszerűsíts!
a) 7 + 13 ; b) 5 + 32 ; c) 8 - 10 ; d) 8 - 10 ;
5 5 7 14 3 6 6 3
6
e) + ; 2 f) 8 3
- ; g) 63 + 3 11 ; h) 4 - 6 4 ;
5
5 3 11 7 8 20 6 9
i) 1 1
+ + ; 1 j) 1 1
+ + + ; 1 1 k) + + 1 ;
1 1 l) 1 - +1;
1
2 4 8 2 4 8 16 2 3 5 2 3 5
1
m) 1 + 2 ; 2 3
n) 3 - 2 ; 3 o) 3 5 + 5 1 ; p) 2 7 - 1 1 ;
2 3 4 8 12 4 9 3
10
q) 17 + 22 ; 2 r) 34 28 - 28 ;9 3
s) 3 - ; 8 t) 8 - 3 8 ;
3
15 20 35 12 4 19 4 4
3
u) 12 + 23 ; 4 7
v) 3 + 2 1 +5 ; 5 w) 7 - 3 6 ; x) 2015 - 2002 10 ;
2
4 5 12 24 12 13 10 8
y) 24 37 41
+ 25 ; z) 43 11 - 135 .
18 27 34 102
Megoldás:
a) 4; b) 3; c) 1; d) -2;
e) 1 13 ; f) 23 ; g) 11 17 ; h) -1 11 ;
15 77 40 18
7
i) ; j) 15 ; 1
k) 1 ; l) 11 ;
8 16 30 30
m) 4 1 ; n) 1 3 ; o) 8 2 ; p) 1 4 ;
6 8 3 9
q) 39 23 ; r) 6 1 ; s) 3 25 ; t) 3 3 ;
30 20 76 4
u) 36 ;11 v) 11 1 ; w) 3 7 ; x) 11 19 ;
20 24 13 20
y) 52 31 ; z) 42.
54

2 Szofi ezen szomorkodik:


Az ismerőseim kétharmada lájkolta a fényképemet, az ötöde csak hozzászólt. Vajon miért nem reagált
semmit a maradék 48 ismerősöm? Hány ismerőse van Szofinak?
Megoldás:
Zsófi ismerőseinek 2 + 1 = 13 része lájkolta a képeit, a maradék 48 ismerőse 15 - 13 = 2 része az
3 5 15 15 15 15
összes ismerősének.
Ha a 2 rész 48 ismerős, akkor az 1 rész 24 ismerős, amiből megkapjuk, hogy az ismerőseinek száma
15 15
összesen: 24 ⋅ 15 = 360 fő.

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 29


II. 3 TÖRTEK ÖSSZEADÁSA, KIVONÁSA

3 Dávid így morfondírozik:


Van 3600 forintom. Ha a zsebpénzem negyedéből ajándékot veszek nagyinak, a harmadát kölcsönadom
a bátyámnak, akkor nem marad 1800 forintom arra a pendrive-ra, amit meg akartam venni.
a) Számold ki, mennyi pénze marad Dávidnak!
b) Minimum hány forintra van szüksége ahhoz, hogy az ajándék, a kölcsön és a pendrive megvásárlása
után is maradjon 2000 forintja?
Megoldás:
a) Dávid pénzének negyede 900 Ft, harmada 1200 Ft, így a kiadások után 3600 - 900 - 1200 = 5900 Ft-ja
marad.
b) Dávidnak 900 + 1200 + 1800 + 2000 = 5900 Ft-ra lenne szüksége.

4 Számold ki A, B, C, D és E értékét! Számításaidat írd a füzetbe!


a) b)
2 45 - 3 12 = A 3 23 - ( - 176 ) = A

+ - + -

12
10
+ 3
4
= B (-1 17 ) + 5
3
= B

= = = =

C - D = E C - D = E

Megoldás:

a) A) - 7 ; B) 1 19 ; C) 4; D) 2 3 ; E) 1 1 .
10 20 4 4
b) A) 13 ; B) 11 ; C) 2 ; D) - ; E) 7 1 .
11 9
2 21 21 2 42
5 Számolj minél egyszerűbben! Végezd el a műveleteket!
a) 14 + 9 + 3 + 1 7 ; b) 41 1 + 23 9 + 19 3 + 15 6 ;
17 16 17 16 8 10 8 10
c) 8 16 - 9 -5 4 +1 ; 2 d) `- j + 2 -
9 2 11 4
+7 ;
24 14 24 14 18 4 22 8
e) 5 + 21 + 8 - 2 + 1 ; f) 7 6
+ -5+ ; 13
13 19 13 19 7 2 4 7
g) 1
4 +5 2 1
-2 +3 ; 10 h) 8 - 7 + 29 + 18 ;
7 22 7 11 37 14 37 12
i) 10 - 3 3 - 3 11 - 3 9 ; j) 7 - 8 - 18 + 2 .
23 23 23 8 7 7 16

30 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


3 TÖRTEK ÖSSZEADÁSA, KIVONÁSA II.
Megoldás:

a) 17 + 1 + 16 = 3; b) 60 4 + 38 15 = 100 ;
17 16 8 10
c) 3 12 + 7 = 4; d) - + 2 - 1 + 7 1 = -1 + 10 = 9 ;
1 1
24 14 2 2 2 2
e) 13 + 19 + 1 = 2 1 ; f) 14 + 6 - 5 + 13 = 13 ;
13 19 7 7 4 4 7 7
g) 2 + 8 11 = 11; h) 37 1 3
- + = 2;
11 37 2 2
i) 10 - 9 23 = 0 ; j) 14 + 2 - 26 = 1 - 26 = - 2 5 .
23 16 16 7 7 7

6 Számítsd ki a következő összeget!


b7 7 7l b8 8 8l b9 9 9 l b 10 10 10 l
1 + 2 +f+ 6 + 1 + 2 +f+ 7 + 1 + 2 +f+ 8 + 1 + 2 +f+ 9

Megoldás:
3 + 3,5 + 4 + 4,5 = 15

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 31


II. 4 TÖRTEK SZORZÁSA, OSZTÁSA

Feladatok

1 Válaszolj a kérdésekre!
a) Melyik számnak nincs reciproka?
b) Melyik az a szám, amelyik megegyezik a reciprokával?
c) Melyek azok a pozitív számok, amelyek reciproka kisebb 1-nél?
Megoldás:
a) 0
b) 1; -1
c) Az 1-nél nagyobb számok.

2 Számítsd ki Megoldás:
3
a) 12-nek a 3 részét; 12 $ 3 = 9
4 41
b) 5 -nak az 1 részét; 5$1 = 5
6 3 6 3 18
10
30 5
c) 4 2 -nek az 5 részét; 2
4 $ = 5 $ = 50 = 7 1
7 3 7 3 7 3 7 7
1
3
d) 3 -nek a 6 részét; 3 $ 6 = 9 = 12
2 7 2 7 7 7
1
1
2 5
8 15 3
e) 8 15 részének a 3 -szeresét; $ $ = 15
3 4 2 3 4 2
1 1 1
5 1
15 1 2
f) 15 hatodrészének a 2 -szorosát; $ $ = 5
14 3 14 6 3 42
3 1
1
8 3 3
g) 8 háromnyolcadának a 3 -szorosát! $ $ = 9
7 8 7 8 8 56
1

32 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


4 TÖRTEK SZORZÁSA, OSZTÁSA II.
3 Melyik nagyobb? Megoldás:
a) 20 km 3 része vagy 9000 m 6 része? a) 20 km 3 része 2 9000 m 6 része.
5 5 5 5
b) 2 óra része vagy 144 perc 5 része?
3 b) 2 óra része 1 144 perc 5 része.
3
8 12 8 12
c) 8 liter 7 része vagy 42 dl 3 része? c) 8 liter 7 része 1 42 dl 3 része.
5 8 7 5 8 7
d) 350 kg része vagy tonna 1 része?
5 4 d) 350 kg része 2 tonna 1 része.
5 4
7 5 5 7 5 5
4 Állítsd növekvő sorrendbe az alábbi törteket!
15 15 - 35 2 11 - 24
4
a) ; b) 6 ; c) 8 ; d) 12 ; e) - 11 ; f) 12 ; g) 19 ; h) 63 .
2 3 5 3 5 7 54 91
7 8 8 - 57 3
Megoldás:
2
a) 4 : 2 = 4 $ 7 = 14 b) 1 5 : 3 = 11 : 3 = 11 $ 1 = 11
7 2 6 6 1 6 3 18
1
4
c) 3 d) 12 : 3 = 12 $ 8 = 32
8 8 3
1
e) 7 f) 10 =3 1
11 3 3
1
4 3
- 24 - 57
g) - 24 : 54 = $ = 4 = 11 h) 27 = 6 3
19 -57 19 54 3 3 4 4
1 9
3
Növekvő sorrend: c) 1 b) 1 e) 1 g) 1 f) 1 h) 1 a) 1 d)

5 Válaszd ki, melyik műveleteknél lehet egyszerűsíteni a művelet elvégzése előtt! A műveleteket írd le
a füzetedbe és végezd el! Ahol lehet, mindenhol egyszerűsíts!
a) 3 + 2 ; b) 3 $ - 4 ; c) 11 $ 2 ; d) 5 - 2 ;
16 15 25 21 77 25

15 ` 7 j
e) 14 - - ;3 f) 3 $ 21 6
+ ; g) `- j : `- j;
4 5 h) 3 : 2 .
3
7 4 5 5 2 7 9
Megoldás:

a) 77 ; b) - 4 ; c) 2 ; d) 4 23 ;
240 175 7 25
e) 1 38 ; f) 3 9 ; g) 8 ; h) 15 3 .
105 20 25 7

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 33


II. 4 TÖRTEK SZORZÁSA, OSZTÁSA

6 Egy almáskertben délelőtt eladták egy nagy láda alma 1 részét. Délután a ládában maradt mennyi-
3
3
ség részét értékesítették. A délután eladott mennyiség 60 kg volt.
5
a) A teljes láda hányadrészét adták el a délutáni időszakban?
b) Mennyi alma volt eredetileg a ládában?
Megoldás:
2 $ 3 = 2 részét adták el délután.
3 5 5
Ha a rész = 60 kg, akkor az 1 rész = 30 kg, így az egész láda alma súlya 5 ⋅ 30 = 150 kg volt.
2
5 5

7 A harmincfős osztály 3 -e Bertára szavazott, amikor meg kellett szervezni a korcsolyázást. Hányan
5
nem szavaztak Bertára?
Megoldás:
Ha az osztály 3 -e Bertára szavazott, akkor 1 - 3 = 2 része nem. Tehát 30 $ 2 = 12 fő nem Bertára
5 5 5 5
szavazott.

8 Szofi a 45 perces óra elején nagyon figyelt, de aztán kicsit elfáradt, és az óra 2 -ed részén rajzolga-
9
tott. Utána az óra végéig újra figyelt. Hány percig figyelt Szofi az órán?
Megoldás:

45 $ 2 = 10 percig nem figyelt Szofi, tehát 45 - 10 = 35 percig nagyon figyelt.


9

34 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


5 TÖRTEK TIZEDES TÖRT ALAKJA II.
Feladatok

1 Melyik szám a nagyobb:


a) 2,79 vagy 2,8o ; b) 2,5 vagy 2,5o ; c) 2,38 vagy 2,389o ; d) 2,18 vagy 2,18
o o?
Megoldás:
a) 2,79 1 2,8o ; b) 2,5 1 2,5o ; c) 2,38 1 2,389o ; d) 2,18 1 o o?
2,18

2 Írd fel az alábbi törtek tizedes tört alakját!


a) 15 ; b) 10 ; c) 5 ; d) 4 ; e) 3 ; f) 11 ; g) 7 ; h) 13 .
4 8 6 15 25 35 9 16
Megoldás:
a) 3,75; b) 1,25; c) 0,83o ; d) 0,26o ; e) 0,12; o o ; g) 0,7o ;
f) 0, 3142857 h) 0,8125.

3 Szofi és Helén a lecke megírása közben talált két „egymáshoz közeli” racionális számot. Szofi
szerint mindig tud olyan racionális számot mondani, ami a kettő között van, Helén viszont úgy gon-
dolja, hogy ez nem lehetséges. Írj két „egymáshoz közeli” racionális számot, és próbáld ellenőrizni
Szofi és Helén állítását! Melyik lánynak van igaza? Válaszodat indokold!
Megoldás:
Szofi állítása igaz, hisz a bővítés során mindig írhatunk újabb számokat két szám közé.
Például: 0,34 1 0,35, ezt bővítve 0,340 1 0,341 1 0,342 1 … 1 0,349 1 0,350.

4 Határozd meg számológép segítségével az alábbi számok tizedes tört alakját: 13 és 16 !


9 9
Milyen érdekességet vettél észre? Mi a magyarázata?
Megoldás:
13 = 1 4 = 1,4o és 16 = 1 7 = 1,7o
9 9 9 9
A 9-cel való osztási maradék ismétlődik, így a hányados mindig ugyanaz.
5 Vizsgáld meg a 99 nevezőjű törtek tizedes tört alakját számológéped vagy mobiltelefonod segítsé-
gével! Írj a füzetedbe legalább öt példát! Fogalmazd meg tapasztalataidat!
Megoldás:
2 : 99 = 0,02o ; 5 : 99 = 0,05
o o ; 10 : 99 = 0,10
o o ; 23 : 99 = 0,23
o o ; 79 : 99 = 0,79
oo
A 9-cel való osztáshoz hasonlóan működik a 99-cel való osztási maradék is.
6 Az előző feladat alapján próbáld felírni a
o o;
a) 0, 468 o o;
b) 2, 515 o o törteket közönséges tört vagy vegyes tört alakban!
c) 616, 161
Megoldás:
o o = 468 ;
a) 0,468 o o = 2 515 ;
b) 2,515 o o = 616 161
c) 616,161
999 999 999

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 35


II. 6 MÛVELETEK TIZEDES TÖRTEKKEL

Csoportmunka
Az alábbi társasjátékot kis csoportok-
ban játszhatjátok.

A játék célja és menete:


Oldjátok meg a feladatokat és szerezze-
tek minél több pontot! Válasszatok saját
stratégiát, és alakítsátok úgy a pályátokat,
ahogy a legjobbnak gondoljátok!

Játékszabályok:
A játékot legfeljebb négyen játszhatjá-
tok. Minden csapathoz kell egy játék-
mester, aki a játékot felügyeli és a felada-
tokat javítja.
Válasszatok ki egy kerek startmezőt,
és tegyétek rá a bábutokat! Mindenki
dobjon egyet a dobókockával, és lép-
jen annyit, amennyit dobott! A  lépés
iránya tetszőleges: jobbra, balra, lefele
vagy felfele is mehettek. (Átlósan nem
léphettek.) A  kiinduló mezőkre több-
ször nem léphettek.
Minden mezőhöz egy feladat tartozik,
aminek megoldásáért pontokat kaphat-
tok. A zöld mezőn 1, a narancssárgán 2, a citromsárgán 3 pontot szerezhettek.
Egy-egy feladatot maximum két perc alatt kell megoldanotok. Aki hibás választ adott, nem kap pontot.
A játék hét körből áll, így mindenki hét feladatot kap.

Segítségek:
Ha egy feladattal nem boldogultok egyedül, kétféle segítség közül választhattok:
Jelentkeztek és segítséget kértek a tanárotoktól.
Számológépet használtok.
Segítség igénybevétele esetén a helyes megoldásért csak 1 pont jár. Ha egyetlen segítséget sem használ-
tok a játék során, végül 2 jutalompontot kaptok.

36 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


6 MÛVELETEK TIZEDES TÖRTEKKEL II.
Megoldás:
Zöld:
1. 8,367 + 13,69 + 254,28 = 276,337
2. 23,58 ⋅ 1,25 = 29,475
3. 183,4 - 5,136 = 178,264
4. 56,556 : 1,27 = . 44,53
5. 19,05 + 3,605 + 176,8 = 199,455
6. 143,39 - 17,658 = 125,732
7. 256,142 - 187,18 = 68,962
8. 106,12 ⋅ 3,8 = 403,256
9. 93,71 + 104,235 + 0,08 = 198,025
10. 128,604 : 2,1 = 61,24
11. 583,27 - 49,528 = 533,742
12. 372,28 ⋅ 5,6 = 2084,768
Narancssárga:
1. 942,017 - 35,63 + 142,005 = 1048,392
2. 93,87 ⋅ (-37,4) = -3510,738
3. 75,84 - 93,128 + 19,077 = 1,789
4. (-821,106) : 1,8 = -456,17
5. 28,104 - 241,17 + 133,26 = -79,806
6. -0,682 - 34,56 - 92,259 = -127,501
7. (-318,06) ⋅ (-24,79) = 7884,7074
8. 63,87 - 92,506 + 143,2 = 114,564
9. (-424,32) : (3,2) = -132,6
10. 3,7 ⋅ 2,9 ⋅ 4,34 = 46,5682
11. -296,07 + 63,58 + 24,096 = -208,394
12. 164,0604 : 2,1 = 78,124
Sárga:
1. 3,57 ⋅ (-13,8) + 6,7 = -42,566
2. 9,48 : 1,2 - 104,17 = -96,27
3. 34,8 - 9,03 ⋅ 3,6 = 2,292
4. -23,71 + 9,06 : 2,4 = -19,935
5. (3,46 + 9,127) : 0,2 = 62,935
6. (-37,83) ⋅ 5,4 + 93,07 = -111,212
7. 2,27 + 7,824 : 2,4 = 5,53
8. 19,045 + 3,59 ⋅ (-8,1) = -10,034
9. (-4,7) ⋅ (-6,35) - 23,18 = 6,665
10. 305,66 : (-3,1) + 8,37 = -90,23
11. (-9,26) + 4,38 ⋅ (-2,9) = -21,962
12. 86,03 : 1,4 - 253,194 = 191,744

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 37


II. 7 SZÖVEGES FELADATOK

Feladatok
Levente éppen elvégezte az egyetemet, amikor meghallotta a hírt, hogy hatalmas farmot örökölt ko-
csándi nagybátyjától. Ismerte a terepet, rengeteg szép nyarat töltött ott.
Szeme előtt megjelent a kis tó, a kecskék és a frissen fejt tej, a hat ló, melyeken annyira szeretett lovagol-
ni a környékbeli gyerekekkel, s a távoli méhkaptárak a sokat dolgozó méhekkel.
Levente három napig gondolkodott, mi tévő legyen. Adja el az egész farmot, vagy hagyjon itt csapot
papot, költözzön Kocsándra, és folytassa, amit a nagybátyja elkezdett? Megbeszélte a feleségével, Janká-
val, és úgy döntöttek, elutaznak Kocsándra.
Mikor megérkeztek, egyenesen a szomszédokhoz – Bálint bácsihoz és Anna nénihez – mentek, akik
mindeddig gondját viselték az állatoknak. Leventéék számtalan kérdést tettek fel nekik, hogy lássák,
fenn tudnák-e tartani a gazdaságot.
Számold ki, a szomszédoktól szerzett információk alapján mennyi bevételre és kiadásra számíthatnak
harminc nap alatt!

A számolásoknál egy hónapot 30 nappal, illetve 4 héttel számoltunk.

1 Bálint bácsi büszkén mesélte, hogy az összes anyakecske együtt napi 56 liter tejet ad, amit könnye-
dén el tudnak adni a piacon. Azt is hozzátette, hogy az összes kecskének csak a 8 része ad tejet.
11
a) Hány kecske él a farmon, ha tudjuk, hogy egy kecske napi 3 1 liter tejet ad?
2
b) Hány forintot kereshetnek Leventéék a tej eladásából naponta, ha 1 liter kecsketej ára 480 Ft, de a
bevétel 1 részét ki kell fizetniük a piacon helypénzre?
12
c) Egy kecske napi takarmányozása 90 Ft. Számold ki, hányad része a kecskék napi takarmányozása a
kecsketejből származó napi bevételnek!
Megoldás:
a) 56 : 3 1 = 16 kecske. Ez a 16 kecske az összes kecske 8 része. (16 : 8) ⋅ 11 = 22 kecske él a farmon.
2 11
b) 56 $ 480 $ 11 = 24 640 forint a napi bevétel.
12
c) 22 kecske napi takarmányozása 22 ⋅ 90 = 1980 Ft, a napi bevétel 24 640 Ft.
A takarmányozás a bevétel 1980 = 9 része, körülbelül a 8%-a.
24 640 112

38 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


7 SZÖVEGES FELADATOK II.
2 A hat ló békésen legelészett a karámban. A lovász már készítette a nyergeket a délutáni lovagláshoz.
A futószáras oktatás 2000 Ft, az osztályban lovaglás 3000 Ft, a tereplovaglás pedig 6000 Ft minden fel-
nőttnek. A gyerekek ennek csak a 4 részét fizetik.
5
a) Mennyi heti bevételre számíthat Levente és Janka, ha tizenkét gyerek jár hozzájuk lovagolni, hetente
kétszer? A gyerekek harmada futószáron, a többiek már osztályban lovagolnak.
b) Tereplovaglásra minden szombat délelőtt 4 felnőtt jár. Mennyi lesz az ebből származó havi bevétel?
c) Egy ló napi takarmányozásához 8 kg széna és feleennyi abrak kell. A 400 kg-os szénabála 6000 Ft,
egy mázsa abrak pedig ennek a 11 részébe kerül. Számold ki, hány forintot kell költeniük a lovak
12
takarmányozására havonta!
Megoldás:
Egy táblázatban foglaltuk össze a lovaglás bevételeit:
Felnőtt Gyerek
Futószár 2000 Ft 1600 Ft
Osztály 3000 Ft 2400 Ft
Terep 6000 Ft 4800 Ft
a) A 12 gyerekből 4 futószáron, 8 pedig osztályban lovagol. Az ebből származó heti bevétel:
2 ⋅ 4 ⋅ 1600 + 2 ⋅ 8 ⋅ 2400 = 51 200 Ft.
b) A tereplovaglás havi bevétele: 4 ⋅ 4 ⋅ 6000 = 96 000 Ft.
c) Az adatokból kiszámolható, hogy 8 kg széna 120 Ft, 4 kg abrak 220 Ft, így 1 ló napi takarmányozása:
120 + 220 = 340 forintba kerül.
6 ló havi takarmányozása 6 ⋅ 30 ⋅ 340 = 91 200 Ft.

3 „Hálás állatok a méhek” – dicsérte őket Bálint bácsi. Egy kaptár átlagosan évi 70 kg mézet termel.

A méz ötöde hársméz, 3 része repceméz, 5 része akácméz és a maradék virágméz.


35 14
a) Mennyi mézet gyűjthetnek az egyes fajtákból egy év alatt, ha a farmon három kaptár van?
b) Hány forint bevételük van a mézből évente, ha a piacon 1 kg repcemézért 1600 Ft-ot, a virágmézért

ennek a 9 -szorosát, a hársmézért az 5 -szeresét és az akácmézért a 3 -szeresét kapják?


8 4 2
Megoldás:
a) 3 kaptár átlagosan évi 210 kg mézet termel. Ebből 42 kg hárs-, 18 kg repce-, 75 kg akác- és 75 kg
virágméz.
b) A repceméz 1600 Ft, a virágméz 1800 Ft, a hársméz 2000 Ft és az akácméz 2400 Ft, így az ezekből
származó bevétel: 1600 ⋅ 18 + 1800 ⋅ 75 + 2000 ⋅ 42 + 2400 ⋅ 75 = 427 800 Ft.

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 39


II. 7 SZÖVEGES FELADATOK

4 Anna néni büszkén mutatta meg nekik a baromfiudvart. Közben összeszedte a tojásokat is, aminek
darabját 35 Ft-ért lehet eladni a piacon. Arra is figyelmeztette őket, hogy minden este zárják be a tyú-
kokat, nehogy a környéken garázdálkodó róka elvigyen közülük párat.

a) A baromfiudvar lakóinak 4 része tojó tyúk, 2 része jérce és 2 kakas is van. Hányan laknak a
6 7
baromfiudvarban?
b) Egy tyúk heti hat tojást tojik. Mennyi bevétel származhat a tojások eladásából, ha a bevétel
1 részét ki kell fizetni a piacon helypénzre?
12
Megoldás:
a) A baromfiudvar lakóinak 4 + 2 = 40 része tojó tyúk vagy jérce. A 2 kakas tehát a baromfiállomány
6 7 42
2 része, amiből már leolvasható, hogy 42 lakója van a baromfiudvarnak.
42
b) 28 tojó tyúk van. A tojásokból származó heti bevétel: 28 $ 6 $ 35 $ 11 = 5390 Ft.
12

5 Egy baromfi napi takarmányszükséglete 12 dkg, de a jérce ennek csak a 2 részét fogyasztja. A ve-
3
gyes takarmány 2 része kukorica, 27 része búza, 3 része árpa, 1 része zab, 3 része napraforgó
25 100 10 10 20
és a maradék korpa.
a) Számold ki, melyik összetevőből hány dkg-ot tartalmaz 1 kg vegyes takarmány!
b) Hány forintot kell havonta a baromfik etetésére költeniük, ha 1 kg vegyes takarmány 65 forintba
kerül?
Megoldás:
a) 1 kg vegyes takarmány összetevői:
Kukorica Búza Árpa Zab Napraforgó Korpa
8 dkg 27 dkg 30 dkg 10 dkg 15 dkg 10 dkg
b) A 12 jérce, 28 tyúk és 2 kakas havi etetésének díja:
12 $ 2 $ 12 $ 30 + 12 $ 28 $ 30 + 12 $ 2 $ 30 = 13 680 dkg, ami 136,8 ⋅ 65 = 8892 Ft.
3
6 A farmra kéthavonta kijár az állatorvos, aki a család régi ismerőse, így a vizitdíj 1 -át nem számolja
6
fel. Hány forintot kell erre havonta átlagosan félretenni, ha egy látogatásért hivatalosan 14 700 forintot
kér el?
Megoldás:
Az állatorvos díja: 1 $ 5 $ 14 700 = 6125 Ft havonta.
2 6

40 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


7 SZÖVEGES FELADATOK II.
7 Készíts összesítő táblázatot a bevételekből és a kiadásokból!
a) Mennyi a havi bevétel?
b) Mennyi a havi kiadás, ha a víz-, áram-, és gázszámlára, illetve az egyéb kiadásokra havi 90 000 forin-
tot számolhatnak átlagosan?
c) Mit gondolsz, fenn tudják-e tartani a gazdaságot?
Megoldás:
A havi fix bevételeket és kiadásokat táblázatba foglaltuk:
Kecskék Lovak Méhek Baromfi Orvos Rezsi
Bevétel 739 200 300 800 35 650 21 560 – –
Kiadás 59 400 61 200 – 8 892 6125 90 000
Nyereség 679 800 239 600 35 650 12 668 –6125 –90 000
Összeadva a különböző forrásokból származó nyereségeket megkapjuk, hogy 871 593 Ft nyereségre
tehetnek szert Leventéék, ha minden munkát egyedül végeznek. Ez szinte lehetetlen, hisz rengeteg ál-
latról kell gondoskodniuk, így fogadniuk kell pár embert, aki elvégzi helyettük a munka egy részét, így
a bevételből még az ő munkabérüket is le kell vonni.

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 41


II. 8 ZÁRÓJELFELBONTÁSOK,
ÖSSZETETT MÛVELETEK

Feladatok

1 Melyik az a szám, amelyik


a) 1 és 3 összegénél 9 -del több? b) 5 -dal több, mint 4 és 3 különbsége?
4 7 14 6 5 4
c) 1 -szerese a és az 5 összegének?
1 7 1
d) a 2 és a 3 hányadosánál 7 -dal kisebb?
7 8 6 4 10 6
Megoldás:

a) c 1 +
7 m 14
3 + 9 =1 9 b) c 4 - 3 m + 5 = 53
4 28 5 4 6 60
c) c 7 +
6m 7
5 $ 1 1 = 41 d) 2 1 : 3 - 7 = 19
8 21 4 10 6 3

2 Hasonlítsd össze a két kifejezést, és tedd ki a megfelelő relációs jelet a füzetedben (<; >; =)!
a) 2 - `1, 3 - 5 j
3 ` 7j
2 - 1, 3 + 5 ; b) 2 - 1, 3 - 5 2 - 1, 3 - 5 ;
3 7 3 7 3 7
c) 2 + `1, 3 - 5 j
3 ` 7j
2 + 1, 3 + 5 ; d) 2 + 1, 3 - 5 2 + 1, 3 - 5 .
3 7 3 7 3 7
Megoldás:

a) 2 - `1, 3 -
7j 3 ` 7j
5 = 2 - 1, 3 + 5; b) 2 - 1, 3 - 5 1 2 - 1, 3 - 5 ;
3 3 7 3 7
c) 2 + `1, 3 -
7j 3 ` 7j
5 1 2 + 1, 3 + 5; d) 2 + 1, 3 - 5 = 2 + 1, 3 - 5 .
3 3 7 3 7

3 Válaszd ki a helyes zárójelfelbontást, majd végezd el a műveleteket!


a) 3, 4 - ` 2 + 6 j 3, 4 - 2 + 6 vagy 3, 4 - 2 - 6 ;
7 5 7 5 7 5
b) 15, 95 - ` 6 - 4, 02 j 15, 95 - 6 + 4, 02 vagy 15, 95 - 6 - 4, 02 ;
15 15 15
c) 2 $ `7, 08 - 34 j - 5, 6 2 $ 7, 08 - 34 - 5, 6 vagy 2 $ 7, 08 - 68 - 5, 6 ;
10 10 10
d) 5 - 4 $ ` 7 - 5, 25 j 5 - 4 $ 7 - 4 $ 5, 25 vagy 5 - 4 $ 7 + 4 $ 5, 25 ;
8 8 8
c - 3 m $ c 7 - 5 m - c - 10 m
2 6 3
e) -2 $7- 2 $ 6 - 3 vagy -2 $7+ 2 $ 6 + 3 .
3 3 5 10 3 3 5 10

Megoldás:

a) 3, 4 - ` 2 + 6 j = 3,4 - 2 - 6 = 67 ;
7 5 7 5 35
b) 15, 95 - ` 6 - 4, 02j = 15, 95 - 6 + 4, 02 = 15, 95 - 0, 4 + 4, 02 = 19,57 ;
15 15

42 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


8 ZÁRÓJELFELBONTÁSOK,
ÖSSZETETT MÛVELETEK II.
c) 2 $ `7, 08 - 34 j - 5, 6 = 2 $ 7, 08 - 68 - 5, 6 = 1,76 ;
10 10
d) 5 - 4 $ ` 7 - 5, 25j = 5 - 4 $ 7 + 4 $ 5, 25 = 22,5 ;
8 8
e) c- 3 m $ c7 - 5 m - c- 10 m = - 2 $ 7 + 2 $ 6 + 3 = - 107 .
2 6 3
3 3 5 10 30

4 Hozd egyszerűbb alakra a következő emeletes törteket!


7 7 3 -1 5 - 1, 2
a) 12 ; b) 1 + ;3 c) 4 5 ; d) 6 .
3 1 5 8 -1, 2 + 5
4 6 6
Megoldás:
7 7
a) 12 = 7 $ 4 = 7 ; b) 1 + 3 = 1 + 7 $ 6 = 19 = 3 4 ;
3 1 12 13 39 5 3 5 5 5
4 6
3-1 5 - 1, 2 5- 6
` 4 - 5 j : 8 = 20 : 8 = 160 ;
c) 4 5 = 3 1 11 11 d) 6 = 6 5 = 1.
8 -1, 2 + 5 -6+ 5
6 5 6

5 Péter, az iskola Rubik-kocka kirakó bajnoka 36,81 másodperc alatt rakja ki a kockát. Feliks
Zemdegs, a 2013-as év világbajnoka ennek az időnek csak a 2 részét használja fel. Számold ki, mennyi
9
a világbajnok ideje!
Megoldás:
A Rubik-kocka kirakó világbajnok ideje: 36,81 $ 2 = 8,18 másodperc.
9

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 43


II. 9 NAGY SZÁMOK ÉS A HATVÁNYALAK

Feladatok

1 Írd fel az alábbi szorzatokat hatványalakban!


a) 3 ⋅ 3 ⋅ 3 ⋅ 3 ⋅ 3; b) 7 ⋅ 7 ⋅ 7 ⋅ 7 ⋅ 7 ⋅ 7;
c) (-2) ⋅ (-2) ⋅ (-2) ⋅ (-2); d) 2 $ 2 $ 2 $ 2 $ 2 $ 2 $ 2 .
5 5 5 5 5 5 5
Megoldás:
a) 3 ⋅ 3 ⋅ 3 ⋅ 3 ⋅ 3 = 35; b) 7 ⋅ 7 ⋅ 7 ⋅ 7 ⋅ 7 ⋅ 7 = 76;
d) 2 $ 2 $ 2 $ 2 $ 2 $ 2 $ 2 = ` 2 j .
7
c) (-2) ⋅ (-2) ⋅ (-2) ⋅ (-2) = (-2)4;
5 5 5 5 5 5 5 5

2 Írd rövidebb alakba a következő szorzatokat!


a) 3 ⋅ 3 ⋅ 5 ⋅ 5 ⋅ 5; b) 2 ⋅ 5 ⋅ 2 ⋅ 5 ⋅ 2 ⋅ 5 ⋅ 5;
c) 2 ⋅ 6 ⋅ 6 ⋅ 3 ⋅ 2 ⋅ 3 ⋅ 3 ⋅ 3; d) (-3) ⋅ 3 ⋅ 3 ⋅ (-3) ⋅ 3 ⋅ 3.

Megoldás:
a) 3 ⋅ 3 ⋅ 5 ⋅ 5 ⋅ 5 = 32 ⋅ 53; b) 2 ⋅ 5 ⋅ 2 ⋅ 5 ⋅ 2 ⋅ 5 ⋅ 5 = 23 ⋅ 54;
c) 2 ⋅ 6 ⋅ 6 ⋅ 3 ⋅ 2 ⋅ 3 ⋅ 3 ⋅ 3 = 22 ⋅ 34 ⋅ 62 = 24 ⋅ 36; d) (-3) ⋅ 3 ⋅ 3 ⋅ (-3) ⋅ 3 ⋅ 3 = (-3)2 ⋅ 34.

3 Melyik hatványok egyenlők egymással?


a) 19; b) -13; c) (-1)6; d) (-1)5; e) 110.

Megoldás:
Az a), c) és e) értéke 1, ezért egyenlők.
A b) értéke -13 = - ^1 $ 1 $ 1h = -1.
A d) értéke ^-1h5 = ^-1h $ ^-1h $ ^-1h $ ^-1h $ ^-1h = -1, ezért a b) és a d) is egyenlő.

4 Írd fel az alábbi hatványokat szorzatalakban, majd csoportosítsd őket aszerint, hogy pozitívak vagy
negatívak!
a) 34; b) -53; c) (-2)5; d) (-3)6; e) -74.

Megoldás:
Pozitív:
a) 34 = 3 ⋅ 3 ⋅ 3 ⋅ 3; d) (-3)6 = (-3) ⋅ (-3) ⋅ (-3) ⋅ (-3) ⋅ (-3) ⋅ (-3);
Negatív:
b) -53 = -(5 ⋅ 5 ⋅ 5); c) (-2)5 = (-2) ⋅ (-2) ⋅ (-2) ⋅ (-2) ⋅ (-2); e) -74 = -(7 ⋅ 7 ⋅ 7 ⋅ 7).

44 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


9 NAGY SZÁMOK ÉS A HATVÁNYALAK II.
5 Ha egy vírus egy olyan számítógépet fertőz meg, amelyiknek internet-összeköttetése is van, akkor
fél óra alatt három további számítógépre küldi át a vírust. A vírusos gépek fél óra múlva ismét há-
rom-három gépet fertőznek meg.
a) Hány gép fertőződik meg egyetlen délelőtt folyamán (8.00-tól 12.00-ig)?
b) Hány gép fertőződik meg reggel 8-tól este 8-ig? Próbáld meg kiszámolni a számológépeddel! Olvasd
ki a kapott számot!
c) Hány jegyű ez a szám? A Föld összlakosságánál kisebb vagy nagyobb számot kaptál?

Megoldás:
a) A nyolc félóra alatt összesen 3 + 32 + 33 + 3 4 + 35 + 36 + 37 + 38 = 9840 gép fertőződik meg.
b) Ezen időszak alatt 24 félóra telik el, tehát 324-ig sorban össze kell adni 3 hatványait. Sajnos a számo-
lógép a teljes számot nem írja ki, de nemsokára megtanuljuk, hogy hogyan kell ezt kiolvasni. Ha
viszont a számítógépen megkeresed a számológép alkalmazást, és ezen adod össze a számokat, akkor
a kapott eredmény: 423 644 304 720.
A szám kiolvasva:
Négyszázhuszonhárommilliárd-hatszáznegyvennégymilló-háromszáznégyezer-hétszázhúsz
c) A szám tizenkét jegyű, és sokkal nagyobb, mint a Föld összlakossága, amely kb. hét és fél milliárd.

6 A kettő hatványai fontos szerepet játszanak az informatikában. Nézz utána, hogy 1 byte hány bit, és
hogy 1 kilobyte hány byte!
Megoldás:
1 byte = 8 bit = (23) bit
1 kilobyte = 1024 byte = (210) byte

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 45


II. 10 A HATVÁNYOZÁS AZONOSSÁGAI I.

Feladatok
1 Számítsd ki az alábbi műveletek eredményét!
a) 23 $ 22 ; b) 52 $ 5 $ 5 ; c) 102 $ 10 4 ; d) 0,12 $ 0,13 $ 106 ; e) ^- 2h3 $ ^- 2h2 ;
g) ^72 $ 73h : 7 ; j) ^37: 35h $ 38 .
4 5 4
f) 3 4 : 32 ; h) 113 ; i) 5 $35 ;
11 5
Megoldás:
a) 23 $ 22 = 25 = 32 ; b) 52 $ 5 $ 5 = 5 4 = 625 ;
c) 102 $ 10 4 = 106 = 1 000 000 ; d) 0,12 $ 0,13 $ 106 = 0,15 $ 106 = 10 ;
e) ^- 2h3 $ ^- 2h2 = ^- 2h5 = - 32 ; f) 3 4 : 32 = 32 = 9 ;
g) ^72 $ 73h : 7 = 7 = 7 4 = 2401;
5 4
h) 113 = 11;
7 11
j) ^37: 35h $ 38 = 310 = 59 049 .
5 4 9
i) 5 $ 5 5 6
= 3 = 5 = 15 625 ;
3
5 5
2 Írd egyszerűbb alakba a következő szorzatokat!
c) b 2 l $ b 2 l .
5 4
a) 38 $ 33 ; b) 11 4 $ 115 $ 116 ;
3 3
Megoldás:

c) b 2 l $ b 2 l = b 2 l .
5 4 9
a) 38 $ 33 = 311 ; b) 11 4 $ 115 $ 116 = 1115 ;
3 3 3
3 Írd növekvő sorrendbe!
a) ^-15h $ ^-1 4h ; b) ^- 2h2 $ ^- 2 4h ; c) 22 $ ^- 2h ;
4 5 4
d) b 2 l $ b 2 l ;
2 3
e) 43 ; f) 3 $73
5 5 4 3
Megoldás:
Növekvő sorrend:
^- 2h2 $ ^- 2 h = 4 $ ^-16h = - 64 22 $ ^- 2h = - 8 a 5 k $ a 5 k = 3125
2 2 2 3 32
4
1 1 1

1 ^-15h $ ^-14h = 1 1 44 = 4 1 35 $ 3 4 = 9
43 37

4 Írd le az alábbi műveleteket, és pótold a hiányzó részeket!


a) 35 $ 3 4 = 3d $ 36 ; b) 112 $ 11 4 $ 116 = 11 $ 11d $ 113 ;
4 8
c) `- 2 j $ 2 4 = `- 2 j $ 26 ; d) 3 $53 = 3d $ 32 ;
5 d

3
8 9
e) 25 $ 26 = 2 $d2 .
2

46 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


10 A HATVÁNYOZÁS AZONOSSÁGAI I. II.
Megoldás:

a) 35 $ 34 = 33 $ 36 ; b) 112 $ 11 4 $ 116 = 11 $ 118 $ 113 ;


4 8
c) `- 2j $ 24 = `- 2j $ 26 ; d) 3 $53 = 35 $ 32 ;
5 3

3
8 9
e) 25 $ 26 = 2 $62 .
2

5 Melyik nagyobb:
a) 78 $ `7 4 $ 7 j vagy b) - 53 $ `- 5 j `- 5 j $ 5 ?
3 4 10
49 4 $ 76 ; vagy 3

Megoldás:
a) Mindkét oldalt át kell alakítani.
Bal oldal: 78 $ `7 4 $ 7j = 78 $ `75j = 78 $ 715 = 723
3 3

Jobb oldal: 49 4 $ 76 = `72j $ 76 = 78 $ 76 = 714


4

Így tehát: 78 $ `7 4 $ 7j 2 49 4 $ 76
3

b) A bal oldali negatív szám, a jobb oldali pedig pozitív, ezért:


- 5 $ `- 5j 1 `- 5j $ 53
3 4 10

6 Végezd el a lehetséges szorzásokat, osztásokat! A végeredményt hatványalakban add meg!


24
a) 2 49 $ 28 $ 2 45 ; b) 35 $ 3 4 $ 2 4 $ 316 $ 26 ;
27
2 $2 8 4 8 10 3
c) 7 $ 524 $ 5 4 $ 723 $ 58 ;
14
d) 3 $ 55 $ 75 $ 43 $55 .
5 $5 $3 $3
Megoldás:
24
a) 2 49 $ 28 $ 2 45 = 277 = 2 ; b) 35 $ 3 4 $ 2 4 $ 316 $ 26 = 325 $ 210 ;
2 $ 227 276 8 4 8 10 3 18 15
c) 714 $ 524 $ 5 4 $ 723 $ 58 = 536 $ 737 ; d) 3 $ 55 $ 75 $ 43 $55 = 3 9 $ 512 = 39 $ 53 .
5 $5 $3 $3 3 $5

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 47


II. 11 A HATVÁNYOZÁS AZONOSSÁGAI II.

Feladatok
1 Számítsd ki az alábbi hatványok értékét!
4
a) 22 $ 62 ; b) 33 $ 23 ; c) 104 ; d) 2 $ 2 $ 2 $ 2 $ 55 .
2 5 5 5 5
Megoldás:
a) 22 $ 62 = ` 2 $ 6j = 122 = 144 ; b) 33 $ 23 = `3 $ 2j = 63 = 216 ;
2 3

4 4 5
c) 104 = b 10 l = 5 4 = 625 ; d) 2 $ 2 $ 2 $ 2 $ 55 = b 2 l $ 55 = 2 $45 = 2 4 $ 5 = 80 .
4 4

2 2 5 5 5 5 5 5
2 Döntsd el, melyik egyenlőség igaz!
a) 210 $ 310 = 510 ; b) 3 $ 510 = 1510 ; c) 6 4 $ 4 4 = 24 4 ; d) 45 $ 45 = 1610 .
Megoldás:
a) 210 $ 310 = 510 , hamis, mert 210 $ 310 = 610 .
b) 3 $ 510 = 1510 , hamis, mert a jobb oldal átalakítása után látható, hogy 1510 = `3 $ 5j = 310 $ 510 , ami
10

nem egyenlő a bal oldallal.


c) 6 4 $ 4 4 = 24 4 , igaz.
d) 45 $ 45 = 1610 hamis, mert a bal oldal átalakítása után 45 $ 45 = 410 vagy 45 $ 45 = 165 .

3 Írd fel prímszámok hatványainak szorzataként!


6 10 5
a) 723 $ 54 4 ; b) 225 $ 28 4 ; c) 3 4$ 6 5 ; d) 62 $ 100 .
12 $ 2 2 $ 5 2 $ 83
Megoldás:
a) 723 $ 54 4 = ` 23 $ 32j $ ` 2 $ 33j = 29 $ 36 $ 2 4 $ 312 = 213 $ 318 ;
3 4

b) 225 $ 28 4 = ` 2 $ 11j $ ` 22 $ 7j = 25 $ 115 $ 28 $ 7 4 = 213 $ 7 4 $ 115 ;


5 4

3 6 $ ` 2 $ 3j
10
6 10
c) 3 $ 6 210 $ 316 = 312 ; d) 65 $ 100 = 25 $ 35 $ 22 $ 52 = 35 .
5 = =
` 2 2 $ 3j $ 25
4 4
12 $ 2 213 $ 3 4 23 2 2 $ 5 2 $ 83 22 $ 52 $ 29 24

4 Írd fel a számokat növekvő sorrendben!


202 ; 12 3 ; 33 ; 42 $ 32 .
b2l b5l b4l
3 3; 4 4;
52 2
Megoldás:
Átalakítás után írjuk a legegyszerűbb hatványalakba!
202 = 42 = 16 ; 3 3 = 33 = 27 ; 4 4 = 4 4 1 1; 33 = 27 = 13,5 ;
b l b l b 4 l = 3 = 27 ;
12 3 3
2 3 4
5 2 2 8 5 5 2 2
2 2 2
4 $ 3 = 12 = 144 .
4 3 3 2 3
Növekvő sorrend: c 4 m 1 c 3 m 1 3 1 202 1 c 12 m 1 42 $ 32
5 2 2 5 4

48 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


11 A HATVÁNYOZÁS AZONOSSÁGAI II. II.
5 A tanult azonosságok alkalmazásával írd egyszerűbb alakba!
Segítség: Először írd le a számokat prímszámok hatványának szorzataként, majd utána alkalmazd a
hatványozás tanult azonosságait!
6

30 3 b2l
3 4 d 2n
24 8 8 8 10 5
a) e 6 $285 $ 227 o ; b) 95 $4 250 2 $ 4 16 ; c) ; d) .
`5 j $ 25 $ 12 b l
5
1 3 2
b5l 3
15 $ 4 4 $54
$
8 55 5
Megoldás:
24 8 30 3 24 24 8 30 3 54 24 8 3 3
a) e 6 $285 $ 227 o = e 2 28$ 3 28$ 5 $542 o = e 228 $ 328 $ 554 o = e 4 1 20 o = 12 1 60 ;
15 $ 4 3 $5 $2 3 $5 $2 3 $5 3 $5
`3 2j $ ` 2 $ 53j $ ` 2 2j
8 8 10
8 8 10
9
b) 5 4 $ 250 $ 4 = = 316 $ 28 $ 524 $ 220 = 1 ;
`5 j $ 252 $ 1216 520 $ 5 4 $ ` 22 $ 3j
16
524 $ 232 $ 316 24

b2l 34 34
3 4
c) = 2 4
= 24 = 34 ;
4 4 55 28 $ 55 5 23 $ 5
b5l $ 3 4 9 2
8 5 2
6
d2n 26
5 5 6 = 2 6 $ 57 = 2 6 $ 5 .
d) =
b l 1 $ 32 56 32 32
1 $ 3 2
55 5 55 5 2

6 Számolj fejben!
a) Meddig tudod felsorolni a 2 hatványait?
1; 2; 4; …
b) Meddig tudod felsorolni a 3 hatványait?
1; 3; 9; …
c) Meddig tudod felsorolni az 4 hatványait?
1; 4; 16; …
d) Meddig tudod felsorolni az 5 hatványait?
1; 5; 25; …
e) Meddig tudod felsorolni az 6 hatványait?
1; 6; 36; …
f) Meddig tudod felsorolni a négyzetszámokat?
1; 4; 9; …
g) Meddig tudod felsorolni a köbszámokat?
1; 8; 27; …
Megoldás:
Saját megoldás.

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 49


II. 12 NORMÁLALAK

Feladatok
1 Írd át normálalakba a számokat!
a) 100 000; b) 1500 milliárd;
c) 28 000; d) 1340;
e) 256 000; f) hatszázhuszonötezer;
g) 687 000; h) 43 millió 25 ezer;
i) 457,23; j) 975 312,45;
k) 10 010; l) 100 100 100.
Megoldás:
a) 100 000 = 1 ⋅ 105; b) 1500 milliárd = 1,5 ⋅ 1012;
c) 28 000 = 2,8 ⋅ 104; d) 1340 = 1,34 ⋅ 103;
e) 256 000 = 2,56 ⋅ 105; f) hatszázhuszonötezer = 6,25 ⋅ 105;
g) 687 000 = 6,87 ⋅ 105; h) 43 millió 25 ezer = 4,3025 ⋅ 107;
i) 457,23 = 4,5723 ⋅ 102; j) 975 312,45 = 9,7531245 ⋅ 105;
k) 10 010 = 1,001 ⋅ 104; l) 100 100 100 = 1,001001 ⋅ 108.

2 Írd fel az alábbi számokat normálalakban!


a) 327 ⋅ 107; b) 1256 ⋅ 104;
c) 82 005 ⋅ 10 ;
6
d) 0,0657 ⋅ 104;
e) 0,01 ⋅ 106; f) 0,74 ⋅ 10 000 000;
g) 10 ⋅ 10 ;
3
h) 0,0001 ⋅ 10 000;
i) 1,956 ⋅ 103; j) 0,1222 ⋅ 104;
k) 0,01492 ⋅ 105; l) 0,00101 ⋅ 1010.
Megoldás:
a) 327 ⋅ 107 = 3,27 ⋅ 109; b) 1256 ⋅ 104 = 1,256 ⋅ 107;
c) 82 005 ⋅ 106 = 8,2005 ⋅ 1010; d) 0,0657 ⋅ 104 = 6,57 ⋅ 102;
e) 0,01 ⋅ 106 = 1 ⋅ 104; f) 0,74 ⋅ 10 000 000 = 7,4 ⋅ 106;
g) 10 ⋅ 103 = 1 ⋅ 104; h) 0,0001 ⋅ 10 000 = 1 ⋅ 100;
i) 1,956 ⋅ 103 = 1,956 ⋅ 103; j) 0,1222 ⋅ 104 = 1,222 ⋅ 103;
k) 0,01492 ⋅ 105 = 1,492 ⋅ 103; l) 0,00101 ⋅ 1010 = 1,01 ⋅ 107.

3 Vizsgáld meg, hogyan tudsz nagy számokat tartalmazó műveleteket elvégezni a mobilodon!
Megoldás:
Saját megoldás.

50 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


12 NORMÁLALAK II.
4 Végezd el a műveleteket, és add meg a végeredményt normálalakban! Az eredmény ellenőrzéséhez
használj számológépet vagy mobilt!
a) (3,5 ⋅ 104) ⋅ 4000;
b) (1,6 ⋅ 108) ⋅ (25 ⋅ 105);
c) (2,4 ⋅ 1010) ⋅ (1,5 ⋅ 102);
d) (7,2 ⋅ 108) : (1,8 ⋅ 105);
e) (1,08 ⋅ 1010) : 90 000;
f) (8,4 ⋅ 106) ⋅ (1,5 ⋅ 106).
Megoldás:
a) (3,5 ⋅ 104) ⋅ 4000 = 1,4 ⋅ 108;
b) (1,6 ⋅ 108) ⋅ (25 ⋅ 105) = 4 ⋅ 1014;
c) (2,4 ⋅ 1010) ⋅ (1,5 ⋅ 102) = 3,6 ⋅ 1012;
d) (7,2 ⋅ 108) : (1,8 ⋅ 105) = 4 ⋅ 103;
e) (1,08 ⋅ 1010) : 90 000 = 1,2 ⋅ 105;
f) (8,4 ⋅ 106) ⋅ (1,5 ⋅ 106) = 1,26 ⋅ 1013.

5 A Nap–Föld távolságának hányszorosa a 67P üstökös–Föld távolsága?


Megoldás:
A lecke elején szerepel, hogy a rádiójelek kb. 28 perc alatt érnek le a Földre. Ebből kiszámíthatjuk az
üstökös és a Föld távolságát.
1 perc alatt: 60 $ 300 000 000 = 1,8 $ 1010 m.
28 perc alatt: 28 $ 1,8 $ 1010 = 5, 04 $ 1011 m = 5, 04 $ 108 km.
A Nap és a Föld távolsága közelítőleg 150 000 000 km.
Így tehát az üstökös–Föld távolsága 5, 04 $ 108 : 150 000 000 = 3,36 -szorosa a Nap–Föld távolságnak.

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 51


II. 13 ÖSSZEFOGLALÁS

Feladatok

1 Mennyi a kiemelt számok helyi értéke, alaki értéke és valódi értéke?


a) 507843; b) 80,315; c) 44526,02.
Megoldás:
Kiemelt szám Helyi érték Alaki érték Valódi érték
507843 0 10 000 0 0
507843 3 1 3 3
80,315 8 10 8 80
80,315 3 0,1 3 0,3
44526,02 4 10 000 4 40 000
44526,02 2 0,01 2 0,02

2 Helyezd át a zárójeleket úgy, hogy könnyebb legyen a számolás, majd végezd el az összeadásokat!
a) 2135 + (2865 + 1972) + 2028;
b) (2543 + 457 + 1049) + (2951 + 1544 + 4456);
c) 384 + (1616 + 4848) + (2152 + 2152) + 1848;
d) (2014 + 986 + 840) + (1160 + 727) + 273.
Megoldás:
a) (2135 + 2865) + (1972 + 2028) = 9000;
b) (2543 + 457) + (1049 + 2951) + (1544 + 4456) = 13 000;
c) (384 + 1616) + (4848 + 2152) + (2152 + 1848) = 13 000;
d) (2014 + 986) + (840 + 1160) + (727 + 273) = 6000.

3 Melyik eredmény melyik műveletsorhoz tartozik? Először becsülj, aztán tippelj, végül számold ki az
eredményeket!
a) 3543 + 1879 + 282; 1382
b) 3543 + (1879 + 282);
c) 3543 - 1879 + 282; 1946
d) 3543 - (1879 + 282);
e) 3543 - 1879 - 282; 5140
f) (3543 + 1879) - 282;
g) 3543 - (1879 - 282). 5704

Megoldás:
1382: d); e)
1946: c); g)
5140: f)
5704: a); b)

52 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


13 ÖSSZEFOGLALÁS II.
4 Végezd el a műveleteket! Vannak-e közöttük olyanok, amelyeknek egyenlő az eredménye?
a) 8 4 - b 9 - 10 l; b) 8 4 - 9 + 10 ;
5 15 3 5 15 3
c) 4
8 - 9 10
- ; d) 8 - b- - 10 l;
4 9
5 15 3 5 15 3
e) 8 - b + l;
4 9 10 4
f) 8 + 9 + ;10
5 15 3 5 15 3
g) 8 4 + 9 - 10 ; h) 8 4 + b 9 - 10 l.
5 15 3 5 15 3
Megoldás:

a) 8 4 - b 9 - 10 l = 173 ; b) 8 4 - 9 + 10 = 173 ;
5 15 3 15 5 15 3 15
c) 8 4 - 9 - 10 = 73 ; d) 8 4 - b- 9 - 10 l = 191 ;
5 15 3 15 5 15 3 15
e) 8 4 - b + l = 73 ;
9 10 f) 8 4 + 9 + 10 = 191 ;
5 15 3 15 5 15 3 15
g) 8 4 + 9 - 10 = 91 ; h) 8 4 + b 9 - 10 l = 91 .
5 15 3 15 5 15 3 15

5 Állítsd növekvő sorrendbe az alábbi műveletek eredményeit!


a) - 7 ;
7 b) 3 1 - b- 2 7 l;
8 12 2 10
c) 49 + b- 1 l ;
7 d) b- l - 3 ;
53
20 8 10 15
e) b- 5 1 l + 23 .
4 16

Megoldás:

a) 7 - 7 = 7 ; b) 3 1 - b- 2 7 l = 6 1 ;
8 12 24 2 10 5
c) 49 + b- 1 l =
7 23 ; d) b- l -
53 3 = -5 = - 11 ;
1
20 8 40 10 15 2 2
e) b- 5 1 l + 23 = -3 13 = - 61 .
4 16 16 16
Növekvő sorrend: d 1 e 1 a 1 c 1 b

6 Töröljünk az 1353102420 számból öt számjegyet úgy, hogy a megmaradó ötjegyű szám a lehető
legkisebb legyen! Mennyi a letörölt számjegyek összege?
Megoldás:
1353102420 így 10 220-t kaptunk. A törölt számjegyek összege: 16.

RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS 53


II. 13 ÖSSZEFOGLALÁS

7 Melyik nagyobb:
4 8
a) 35 $ 3 4 vagy 310 ; b) 2 $5 22 vagy 52 ?
`2 j
Megoldás:
a) 39 1 310 b) 22 1 52

8 Végezd el az alábbi műveleteket, és az eredményeket add meg normálalakban!


a) `45 000 $ 5000 j ; b) `80 0002 $ 320 000 j ; c) `600 $ 5000 : 4002 j ;
4 3 4

d) b`2, 2 $ 105 j : `1, 21 $ 106 jl ;


4
e) `45 000 $ 5000 j .
2 4

Megoldás:
a) ` 45 000 $ 5000j = ` 4, 5 $ 10 4 $ 5 $ 103j = 4,5 4 $ 1016 $ 5 4 $ 1012 = 2,562890625 $ 1033 ;
4 4

b) `80 0002 $ 320 000j = `82 $ 108 $ 3, 2 $ 105j = ` 204,8 $ 1013j = 8, 589934592 $ 10 45 ;
3 3 3

c) `600 $ 5000 : 4002j = 18,75 4 = 1, 23596191406 $ 105 ;


4

d) b` 2, 2 $ 105j : `1, 21 $ 106jl = 2,56 $ 1018 ;


2 4

e) ` 45 000 $ 5000j = 2,562890625 $ 1033 .


4

9 Az alábbi ábra Magyarország búzatermését szemlélteti 2011 millió


és 2014 között (tonnában mérve). 6
Éves búzatermés

2011 2012 2013 2014 5


tonnában

4 106 634 4 010 991 5 058 301 5 234 919 4

5 234 919
5 058 301
3
4 106 634

4 010 991
Forrás: KSH
2
Olvasd le, hogy mennyi búza termett az egyes években Magyar- 1
országon! Írd át az adatokat normálalakba, és kerekítsd őket 2
tizedesjegy pontosságúra! 2011 2012 2013 2014
Megoldás: évszám

2011: 4,11 ⋅ 106 tonna


2012: 4,01 ⋅ 106 tonna
2013: 5,06 ⋅ 106 tonna
2014: 5,23 ⋅ 106 tonna

54 RACIONÁLIS SZÁMOK ÉS HATVÁNYOZÁS


III. GEOMETRIAI
TRANSZFORMÁCIÓK

A Kr. e. 290-be induló útra Judit néni örömére mindenki jelentkezett. A szerencse két lánynak
kedvezett, így a téridőtrafóval felszerelt szerkezet Bertát és Pannit repítette Alexandriába. Az első,
amit megláttak és meghallottak, az a kardok csattogása volt. Néhány izmos fiatal testőr küzdött a
gyakorlótéren. A szomszédos épület lépcsőjén két tógás alak diskurált. A beszédfelismerő rájuk
fókuszált, és a lányok már hallhatták is a fordítógép hangját.
– Euklidész, nem zavarnak a fiatalok? – kérdezte a társát az idős férfi.
– Épp ellenkezőleg, Démétriosz! Csengő zajuk az erdei madarak énekére emlékeztet, amely min-
dig megnyugtat.
– Remélem, ez azt jelenti, hogy jól haladsz a könyveddel. Milyen címet adtál neki?
– Sztoikheia – a fordító protokollrobot csak rövid késéssel tudta tolmácsolni – Elemek. Össze-
foglaltam benne azt, amit nyilvánvalóan tudunk, és azt, amire ezekből következtetni lehet. Tartal-
mazza például a milétoszi Thalész körre vonatkozó következtetéseit, és más munkákat is.
– Mikor olvashatjuk végre? Sokan kíváncsiak új írásod logikájára.
– Nemsokára. Most még választ keresek egy-két problémára, bár lehet, hogy anélkül fejezem be
ezt a könyvet, hogy megtalálnám a megoldást. Legyetek egy kicsit türelemmel!
Berta feldobódva fordult barátnőjéhez.
– Ha visszaértünk, megkeresem ezt a könyvet a neten!
– Ha visszaértünk, beiratkozom vívni – válaszolta Panni, le sem véve szemét a testőrökről.
III. 1 FONTOS GEOMETRIAI FOGALMAK

Feladatok

1 Válogasd ki a hegyesszögeket! Melyik csoportba tartozik a többi?


a) 1020l; b) 92°; c) 310°; d) 6600l;
e) 44° 22l 11m; f) 7200m; g) 170°; h) 274° 59l.
Megoldás:
Váltsuk át fokokba a nem fokokban megadott szögeket!
1020l = 17°; 6600l = 110°; 7200m = 120l = 2°.
hegyesszögek: 1020l; 44° 22l 11m; 7200m
tompaszögek: 92°; 6600l; 170°
homorúszögek: 310°; 274° 59l

2 Legyen a = 24° 33l, b = 88° 27l, c = 112° 45l! Rakd növekvő sorrendbe a következő szögeket:
b c
a) a + b; b) c; c) b - a; d) + !
2 3
Megoldás:
Számoljuk ki a szögek nagyságát!
a + b = 24° 33l + 88° 27l = 112° 60l = 113°
c = 112°45l
b - a = 88° 27l - 24° 33l = 87° 87l - 24° 33l = 63° 54l
b c o o
+ = 88 27 + 112 45 = 44o 13l 30m + 37o 35l = 81o 48l 30m
l l
2 3 2 3
b c
A sorrend: b - a 1 + 1 c 1 a + b .
2 3
3 Mekkora szöget zár be az óra két mutatója
a) 2 órakor; b) 5 órakor; c) fél 12-kor; d) fél 3-kor?
Megoldás:
a)60°; b) 150°; c) 165°; d) 105°.

4 Az ábrán néhány síkidomot látsz. Másold le a füzetedbe a mellékelt halmazábrát, feliratozd, majd
írd be a síkidomok betűjelét a megfelelő helyre!

A B C D E F G H I J

56 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
1 FONTOS GEOMETRIAI FOGALMAK III.
Megoldás:
Síkidomok
C
A Sokszögek D
B F
I
E H
G J

5 a) Rajzolj két egyenest a füzetedben! Hány részre oszthatják a síkot?


b) Rajzolj három egyenest a füzetedben! Hány részre oszthatják a síkot?
c) Rajzolj két kört a füzetedben! Hány részre oszthatják a síkot?
Megoldás:
a) 3 vagy 4
b) 4, 6 vagy 7
c) 3 vagy 4

6 Egy sokszögnek két homorú szöge van. Minimum hány oldala lehet? Rajzolj ilyen sokszöget!
Megoldás:
Például:

Tehát minimum 6 oldala lehet.

7 Melyik igaz, melyik hamis?


a) Minden sokszög síkidom. b) Van olyan síkidom, amelyik sokszög.
c) Van olyan sokszög, amelyik nem síkidom. d) Nincs olyan sokszög, amelyik síkidom.
e) Minden síkidom sokszög.
Megoldás:
a) Igaz. b) Igaz. c) Hamis. d) Hamis. e) Hamis.

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 57
III. 1 FONTOS GEOMETRIAI FOGALMAK

8 Hány oldalú az a konvex sokszög, amelyet néhány átlójával


a) két háromszögre és egy négyszögre;
b) egy háromszögre és két négyszögre;
c) egy háromszögre, egy négyszögre és egy ötszögre;
d) két négyszögre és egy ötszögre vágtunk?
Megoldás:
a) A 3 síkidom keletkezéséhez 2 egymást nem metsző átló behúzása szükséges. A keletkezett síkidomok
oldalait az eredeti sokszög oldalai illetve a behúzott átlók adják. Mivel az átlók két új síkidomhoz is
tartoznak, így ha az új síkidomok oldalszámát összeadjuk, akkor az eredeti síkidom oldalszámánál
4-gyel többet kapunk. Esetünkben 3 + 3 + 4 = n + 4, melyből n = 6, azaz hatszög volt az eredeti
síkidom. (Ide lehetne egy szemléltető ábrát tenni!)
b) Az előző gondolatmenet alapján: 3 + 4 + 4 = n + 4, melyből n = 7, azaz hét oldalú sokszög volt.
c) 3 + 4 + 5 = n + 4, ahonnan n = 8, azaz nyolcszögből indultunk ki.
d) 4 + 4 + 5 = n + 4, melyből n = 9, azaz kilenc oldalú sokszög szerepelt a feladatban.

58 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
2 SÍKIDOMOK, TESTEK III.
Feladatok

1 Melyik állítás igaz, melyik hamis?


a) Ha egy háromszög legnagyobb szöge hegyesszög, akkor a háromszög hegyesszögű.
b) Ha egy háromszög legnagyobb szöge derékszög, akkor a háromszög derékszögű.
c) Ha egy háromszög legnagyobb szöge tompaszög, akkor a háromszög tompaszögű.
d) Ha egy háromszögnek két hegyesszöge van, akkor a háromszög biztosan hegyesszögű.
e) Ha egy háromszögben két szög egymás pótszöge, akkor a háromszög derékszögű.
f) Nincs olyan háromszög, amelyben két szög egymás kiegészítő szöge.
Megoldás:
a) Igaz. b) Igaz. c) Igaz. d) Hamis. e) Igaz. f) Igaz.

2 Egy 360 cm kerületű téglalap egyik oldala 12 cm-rel rövidebb, mint a másik. Mekkorák az oldalai?
Mekkora a területe?
Megoldás:
Az egyik oldalt jelöljük a-val, ekkor a másik oldal hossza a + 12. A kerületre felírható egyenlet:
2(a + a + 12) = 360, amelyből a = 84 cm, ekkor a másik oldal 96 cm hosszú.
A terület 84 ⋅ 96 = 8064 cm2.

3 Egy téglalap minden oldalának hossza centiméterben mérve egész szám. Mekkora lehet a kerülete,
ha a területe 91 cm2?
Megoldás:
Ha a 91-et két egész szám szorzatára bontjuk, akkor a két szám a téglalap oldalhosszait adja meg centi-
méterben: 91 = 1 ⋅ 91 = 7 ⋅ 13. Az első esetben a kerület 184 cm, a második esetben pedig 40 cm.

4 Egy háromszög két szögének különbsége 15° 32l. A harmadik szöge 82° 20l nagyságú. Mekkorák a
háromszög hiányzó szögei?
Megoldás:
A feladat szövege alapján a - b = 15° 32l és c = 82° 20l. Mivel a háromszög belső szögeinek összege
180°, ezért a + b = 180° - c = 180° - 82° 20l = 97° 40l. Tudjuk, hogy a = b + 15° 32l, ezért ezt az
előbb kapott összefüggésbe behelyettesíthetjük: b + 15° 32l + b = 97° 40l, azaz 2b = 82° 8l.
Az egyik hiányzó szög: b = 41° 4l. A másik hiányzó szög: a = b + 15° 32l = 41° 4l + 15° 32l = 56° 36l.

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 59
III. 2 SÍKIDOMOK, TESTEK

5 Egy derékszögű háromszög egyik szöge fele egy másiknak. Hány fokosak a háromszög szögei?
Megoldás:
Két eset lehetséges.
I. eset: Az egyik hegyesszög feleakkora, mint a 90°-os szög. Ekkor mindkét hegyesszög 45°-os, azaz a
háromszög szögei: 45°, 45°, 90°.
II. eset: Az egyik hegyesszög feleakkora, mint a másik hegyesszög. Ekkor az a + 2a = 90° összefüggés-
ből a = 30°, a másik hegyesszög pedig ennek a kétszerese, azaz 60°. Így a háromszög szögei: 30°, 60°,
90°.
6 Egy derékszögű háromszögben a 60°-os szög csúcsába befutó befogó hossza 4,2 cm. Milyen hosszú
az átfogó?
Megoldás:
A derékszögű háromszöget a 4,2 cm hosszú befogójára tükrözve egy szabályos háromszöget kapunk,
amelyben ez a befogó az egyik oldal hosszának a fele lesz, a keresett átfogó pedig a szabályos háromszög
oldala, azaz ennek kétszerese, 8,4 cm hosszú.
8,4
4,2 60°

4,2
8,4

7 Készíts tömör téglatestet 42 darab egyforma kocka felhasználásával! Hány különbözőt tervezhetsz?
Megoldás:
Annyi különböző téglatestet tervezhetünk, ahányféleképpen a 42 felbontható három pozitív egész szám
szorzatára. 42 = 1 ⋅ 1 ⋅ 42 = 1 ⋅ 2 ⋅ 21 = 1 ⋅ 3 ⋅ 14 = 1 ⋅ 6 ⋅ 7 = 2 ⋅ 3 ⋅ 7, vagyis öt különböző téglatest
készíthető.

8 Egy kocka éleinek hossza: 5 cm. Van egy ezzel azonos térfogatú téglatestünk is, amelynek az élei
centiméterben mérve egész számok. Mekkora lehet a téglatest felszíne?
Megoldás:
A kocka térfogata: V = 5 ⋅ 5 ⋅ 5 = 125 cm3. Annyiféle ezzel azonos térfogatú, egész élű téglatest létezik,
ahányféleképpen három pozitív egész szám szorzatára tudjuk bontani a 125-öt.
I. eset: A téglatest élei 1, 1 és 125 cm hosszúak. A felszíne ekkor: 2 ⋅ (1 ⋅ 1 + 1 ⋅ 125 + 1 ⋅ 125) = 502 (cm2).
II. eset: A téglatest élei 1, 5 és 25 cm hosszúak. A felszíne ekkor: 2 ⋅ (1 ⋅ 5 + 1 ⋅ 25 + 5 ⋅ 25) = 310 (cm2).

60 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
3 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK III.
Feladatok
1 Adva van egy egyenes a síkon. Bármely síkbeli pont képét megkapjuk úgy, hogy a pontból merőle-
gest állítunk az adott egyenesre. Erre az egyenesre a talppontból kiindulva felmérjük a pont és a talp-
pont távolságának a felét a másik oldalra. Az adott egyenesre illeszkedő pont képe önmaga lesz.
a) Vegyél fel három tetszőleges pontot! Szerkeszd meg mindhárom pont képét!
b) Vegyél fel három további tetszőleges pontot! Szerkeszd meg mindhárom pont ősét!
Megoldás:
a)


A

b)
C


GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 61
III. 3 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK

2 A síkban adott egy egyenes és egy irány a hosszával (az irány nem párhuzamos és nem is merőleges
az adott egyenesre).

Bármely pont képét megkapjuk, ha a pontból a megadott iránnyal párhuzamos egyenest húzunk, és
bejelöljük a két egyenes metszéspontja és a pont közötti szakasz felezőpontját. Az adott egyenesre il-
leszkedő pont képe önmaga lesz.
a) Vegyél fel három tetszőleges pontot! Szerkeszd meg mindhárom pont képét!
b) Vegyél fel három további tetszőleges pontot! Szerkeszd meg mindhárom pont ősét!
Megoldás:
a) b) C C¢
A¢ A
B¢ B
B B¢
A A¢
C¢ C

3 Transzformáljuk az A(2; 8), B(4; -2), C(6; 6) pontokat a következő szabályok szerint! Minden pont
képét úgy kapjuk, hogy
a) mindkét koordinátáját duplázzuk;
b) az első koordinátájának az ellentettjét vesszük;
c) a második koordinátájának az ellentettjét vesszük;
d) mindkét koordinátájának az ellentettjét vesszük;
e) a két koordinátáját felcseréljük, majd a csere után kapott második koordinátának az ellentettjét
vesszük;
f) mindkét koordinátát csökkentjük 5-tel.

62 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
3 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK III.
Megoldás:
a) Al(4; 16), Bl(8; -4), Cl(12; 12) b) Al(-2; 8), Bl(-4; ‒2), Cl(-6; 6)
y

A
A¢ y A
C

C

1
0 1 x 1
B 0 1 x

B¢ B

c) Al(2; -8), Bl(4; 2), Cl(6; -6) d) Al(-2; ‒8), Bl(-4; 2), Cl(-6; -6)
y A y A

C C

B¢ B¢
1 1
0 1 x 0 1 x
B B

C¢ C¢
A¢ A¢

e) Al(8; -2), Bl(-2; -4), Cl(6; -6) f) Al(-3; 3), Bl(-1; -7), Cl(1; 1)
y A
y A

C
C

1 C¢
0 x 1
1
0 1 x
B
B A¢


GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 63
III. 3 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK

4 Tükrözd az ABCD tetszőleges négyszöget az


a) AB oldalegyenesére; b) AC átlóegyenesére!
Megoldás:
a) C¢ b)

C C

B¢ B B

A¢ A
A
A¢ B¢

D D

5 Az iskolaudvaron áll két gyerek. Szeretnének a kerítésnél találkozni.


a) Hol legyen a találkozási hely, ha azt szeretnék, hogy mindketten azonos hosszúságú utat tegyenek
meg?
b) Hol legyen a találkozási hely, ha azt szeretnék, hogy a kettőjük által megtett út hossza a lehető legrö-
videbb legyen?
Megoldás:
a) Az általuk meghatározott szakasz felezőmerőlegese jelöli ki a kerítésnél azt a pontot, ahová ugyanak-
kora sétával érkeznek. Ha ez a felezőmerőleges párhuzamos a kerítéssel, akkor nincs ilyen találkozási
pont, ha egybeesik vele, akkor minden pont megfelelő.

T B
B B

A
A A
b) Egyenesen egymás felé induljanak el, és a találkozási pont az legyen, ahol
az általuk meghatározott egyenes metszi a kerítést. B
T

64 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
4 KÖZÉPPONTOS TÜKRÖZÉS III.
Feladatok
1 Egy kártyalapnak elég csak az egyik felét megmutatnunk, mert a másik felét megkaphatjuk a lap
középpontjára tükrözve. Melyik a lap hiányzó része?

a) b) c) d)

Megoldás:
A lap hiányzó része a c).
2 Rajzolj egy szabályos háromszöget! Tükrözd
a) az egyik csúcsára; b) az egyik oldal felezőpontjára;
c) egy olyan pontra, amely a háromszög egyik oldalegyenesén a háromszögön kívül van!
Megoldás:
a) C b) C c) C

B¢ F B¢ A¢ D
A B
A B A B

C¢ C¢ C¢

3 Rajzolj két egyenlő hosszúságú szakaszt! Szerkeszd meg azt a pontot, amelyre az egyik szakaszt
tükrözve pontosan a másik szakaszt kapjuk! Mikor kapsz ilyen pontot?
Megoldás:
Az egyenlő hosszú szakaszokhoz akkor kapunk ilyen pontot, ha a két sza-
kasz párhuzamos.

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 65
III. 4 KÖZÉPPONTOS TÜKRÖZÉS

4 Rajzolj egy nyomtatott A betűt! Tükrözd


a) a csúcsára; b) egy olyan pontra, mely a szárán van;
c) egy tetszőleges pontra!
Megoldás:
a) b) c)

5 Rajzolj egy négyszöget! Tükrözd


a) az egyik csúcsára; b) az egyik oldalának a felezőpontjára;
c) egy olyan pontra, amely a négyszögön kívül van!
Megoldás:
a) B b)

D
C¢ A¢ B B¢ A¢
A C D¢
D¢ E

D
B¢ A C C¢
c) B

D E C¢ A¢

A C

66 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
4 KÖZÉPPONTOS TÜKRÖZÉS III.
6 Rajzolj egy ABC háromszöget és a háromszögön kívül egy Fl pontot! Tudjuk, hogy Fl a BC oldal F
felezőpontjának a középpontos tükörképe. Szerkeszd meg a háromszög tükörképét!
Megoldás:
Ha megszerkesztjük a BC oldal felezőpontját, majd az FFl szakasz felezőpontját, akkor megkapjuk a
tükrözés középpontját. Innentől már csak a háromszög tükrözése a feladat.
B A¢

F

D

C
A B¢

7 Másold az ábrát a füzetedbe, és tükrözd az ábrán látható számot


a) az A pontra!
b) a B pontra!
c) a C pontra!

Megoldás:

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 67
III. 5 A KÖZÉPPONTOS TÜKRÖZÉS
ALKALMAZÁSA

Feladatok
1 Fogalmazd meg és írd le a füzetedbe az 1. példa állításainak megfordításait!
Megoldás:
Ha egy négyszög két-két szemközti oldala egyenlő hosszúságú, akkor paralelogramma.
Ha egy négyszög két-két szemközti oldala (oldalegyenese) párhuzamos, akkor paralelogramma.
Ha egy négyszög két szemközti oldala egyenlő hosszúságú és párhuzamos, akkor paralelogramma.
Ha egy négyszög átlói felezik egymást, akkor paralelogramma.
Ha egy négyszög két-két szemközti szöge egyenlő egymással, akkor paralelogramma.
Ha egy négyszög bármely két szomszédos szöge egymásnak kiegészítő szöge, akkor paralelogramma.

2 Tükrözd az ABC háromszöget a BC oldal F felezőpontjára! Igazold, hogy az eredeti háromszög és az


AlBlCl kép együtt egy paralelogrammát alkot!
Megoldás:
C¢ A¢
B
F

A B¢
C
A BC oldalt az F felezőpontjára tükrözve B = Cl és C = Bl. Az ABAlBl négyszögben az AB oldal közép-
pontos tükörképe a vele szemben lévő AlBl oldal, ezért párhuzamosak egymással. Ugyanez igaz az ABl
és a BAl oldalakra, tehát ez a négyszög paralelogramma.

3 Tükrözz egy szabályos háromszöget az egyik oldal felezőpontjára! Milyen síkidomot határoz meg az
eredeti és a képként kapott háromszög egyesítése?
Megoldás:
C

F
A B


Az eredeti és a képként kapott háromszög egyesítése egy rombuszt határoz meg.

68 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
5 A KÖZÉPPONTOS TÜKRÖZÉS
ALKALMAZÁSA III.
4 Vegyél fel két metsző egyenest és egy rájuk nem illeszkedő pontot! Szerkessz egy-egy olyan pontot
az egyenesekre, amelyek az eredeti pontra tükrösek!
Megoldás:

b
F



a
Legyen a két egyenes a és b, és a rájuk nem illeszkedő pont E. Ha az a egyenest középpontosan tük-
rözzük az E pontra, akkor al és b egyenesek F metszéspontja olyan pont lesz a b egyenesen, amelynek
középpontos tükörképe az E pontra nézve biztosan az a egyenesre esik.

5 Legyen az ABCD négyszög négy oldalának felezőpontja E, F, G


és H. Tükrözd az A csúcsot E-re, majd a kapott tükörképet sorban
az F, aztán G, majd a H oldalfelező pontra! Mi lesz az A pont képe
a négy tükrözés után?
Megoldás:
Az A pont E-re vonatkozó tükörképe B, mivel E az AB szakasz fele-
zőpontja. Hasonlóan a pontot továbbtükrözve az oldalfelező pon-
tokra, mindig a csúcsokat kapjuk tükörképként. Így az A pont képe
a 4 tükrözés után saját maga lesz.

6 Az ABCD paralalogrammát és a tetszőleges P pontot rajzold


meg a füzetedben! Tükrözd a P pontot az A csúcsra, az így kapott
tükörképet a B-re, majd a C-re és D-re! Mit tapasztalsz?
Megoldás:
Ha pontosan végezted el a 4 tükrözést, akkor az A pontba kellett
jutnod.

7 Tükrözd az ABCD trapézt az AB hosszabb alapjának F felező- B C


pontjára! Hogyan neveznéd el az eredeti trapéz és az AlBlClDl
kép egyesítésével kapott sokszöget?
F
Megoldás: A D

Az ABCDBlCl egy középpontosan szimmetrikus hatszög.

C¢ B¢

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 69
III. 6 SZÖGPÁROK

Feladatok
1 Rajzold le az ábrát a füzetedbe! A rajzodon jelöld pirossal az a-val egyállású,
kékkel az a-val fordított állású, szögeket zölddel az a kiegészítő szögeit!
a
Megoldás:

2 Rajzold le az ábrát a füzetedbe! A  rajzodon jelöld azonos színekkel a


csúcsszögeket!
Megoldás:

3 Döntsd el, hogy melyik állítás igaz, melyik hamis!


a) Nincs olyan párhuzamos szárú szögpár, ahol a két szög különböző.
b) Minden fordított állású tompa szögpárban a két szög egyenlő.
c) Egy 120°-os és egy 60°-os szög nem alkothat párhuzamos szárú szögpárt.
d) Ha két szög egyenlő, akkor egyállásúak.
e) Ha két szög szárai páronként párhuzamosak, akkor a két szög egyenlő.
Megoldás:
a) Hamis. b) Igaz. c) Hamis. d) Hamis. e) Hamis.

4 Keresd meg a kiegészítő és a pótszög párokat!


a) 44° 28l; b) 14° 33l;
c) 76° 27l; d) 72° 44l;
e) 103° 33l; f) 17° 56l;
g) 72° 4l; h) 45° 32l.
Megoldás:
Kiegészítő szögpárok: E–C.
Pótszög párok: F–G, A–H.

5 Add meg a kiegészítő szögét!


a) 23° 45l 19m; b) 143° 42l 27m; c) 90° 32l 48m; d) 3° 15l 26m.
Megoldás:
a) 156° 14l 41m b) 36° 17l 33m c) 89° 27l 12m d) 176° 44l 34m

70 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
7 KÖZÉPPONTOS ÉS TENGELYES
SZIMMETRIA III.
Feladatok
1 Keresd meg azokat a számjegyeket, amelyek lerajzolhatók középpontosan szimmetrikusan!
Megoldás:

2 Melyek azok a nyomtatott nagybetűk, amelyek középpontosan szimmetrikusan is lerajzolhatók?


Megoldás:
H, I, N, O, S, X, Z

3 Készíts nyomtatott nagybetűkből olyan betűsorokat, amelyek középpontosan szimmetrikusak!


Megoldás:
Például: HOHOHOH, OXO, IOXOI…

4 Rajzolj a füzetedbe olyan középpontosan szimmetrikus nyolcszöget, amelyik nem tengelyesen


szimmetrikus! Sorold fel néhány tulajdonságát!
Megoldás:
C
B
D

E
A

H
F
G
Tulajdonságok:
• a szemközti oldalak párhuzamosak
• a szemközti oldalak ugyanolyan hosszúak
• középpontosan szimmetrikus
• tengelyesen nem szimmetrikus
• a szemközti szögei egyenlők
• két általános ötszögre bonthatók, amelyek egymás középpontos tükörképei

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 71
III. 7 KÖZÉPPONTOS ÉS TENGELYES
SZIMMETRIA

5 A következő ábrákat körző és vonalzó segítségével hetedikesek készítették. Csoportosítsd a képeket


az eddig tanult szimmetriák szerint!
a) b) c)

d) e) f)

Megoldás:
Tengelyesen szimmetrikus, de középpontosan nem: d)
Középpontosan szimmetrikus, de tengelyesen nem: f)
Tengelyesen és középpontosan is szimmetrikus: a), e), c)

6 Válaszd ki a megadott pontok közül azt a négyet, amelyik középpontosan szimmetrikus négyszöget
határoz meg! Ha tudsz, akkor válassz többféleképpen is!
A(-5; 2); B(-1; 1); C(2; 0); D(0; 4); E(3; 2); F(5; 2); G(3; 3); H(4; 5).
Megoldás:
Középpontosan szimmetrikus négyszögek: BDHE, CGHE, BDGC.
y y y
H H H
D D D
G G G
A A A
1
E F 1
E F 1
E F
B B B
0 1 C x 0 1 C x 0 1 C x

72 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
8 PARALELOGRAMMA ÉS DELTOID III.
Feladatok
1 Miért nem lehet egy háromszög középpontosan tükrös?
Megoldás:
A középpontos tükrözés során a csúcsokat párba kell állítani, a háromszögnél pedig egy csúcs kimarad.
(Ha ez a csúcs a középpont, a tükrözés akkor sem viszi önmagába a háromszöget.)

2 a) Rajzolj öt olyan pontot, amelyek középpontosan szimmetrikus helyzetűek!


b) Lehet-e egy ötszög középpontosan szimmetrikus?
Megoldás:
a) Az öt pont közül az egyik a szimmetria-középpont.

b) Nem lehet, hasonló megfontolás miatt, mint a háromszögnél.

3 Rajzolj páros oldalszámú középpontosan szimmetrikus sokszögeket! Konkáv és konvex sokszögek


is legyenek a rajzaid között!
Megoldás:

4 Fogalmazzatok meg olyan tulajdonságokat, amelyek a paralelogrammára és a deltoidra is érvényesek!


Megoldás:
Nem általános négyszögek.
Van két-két azonos hosszúságú oldaluk.
Van két egyforma nagyságú szögük.
Mindkettő lehet rombusz és négyzet is.
Van valamilyen szimmetriájuk.

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 73
III. 8 PARALELOGRAMMA ÉS DELTOID

5 Igazak-e a következő állítások?


a) Ha egy sokszög páros oldalszámú, akkor középpontosan tükrös.
b) Ha egy sokszög középpontosan tükrös, akkor páros oldalszámú.
c) Ha egy sokszög szabályos, akkor középpontosan szimmetrikus.
d) Ha egy sokszög szabályos, akkor tengelyesen tükrös.
e) Ha egy sokszög minden oldalának van párhuzamos párja, akkor az középpontosan tükrös.
f) Ha egy sokszög minden oldalának van vele egyenlő hosszúságú párja, akkor az középpontosan
tükrös.
Megoldás:
a) Hamis. b) Igaz. c) Igaz. d) Igaz. e) Hamis. f) Hamis.

74 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
9 A PARALELOGRAMMA TERÜLETE III.
Feladatok
1 Hány négyzetdeciméter a területe a következő paralelogrammáknak?
a) a = 12 dm, ma = 3,8 dm;
b) b = 21,2 dm, mb = 15 dm;
c) a = 85 cm, ma = 1,4 m;
d) b = 2,8 m, mb = 140 cm.
Megoldás:
Ügyeljünk arra, hogy a számolás előtt a megadott adatokat azonos mértékegységre váltsuk! Mivel itt a
területet négyzetdeciméterben kell megadni, ezért mindenhol a decimétert választottuk.
a) t = 12 $ 3,8 = 45, 6 dm2
b) t = 21,2 $ 15 = 318 dm2
c) t = 8,5 $ 14 = 119 dm2
d) t = 28 $ 14 = 392 dm2

2 Add meg a hiányzó oldal vagy magasság hosszát!


a) a = 8,8 cm, ma = 2,5 cm, b = 11 cm;
b) a = 1,2 m , b = 0,8 m, mb = 0,6 m;
c) a = 51 dm, ma = 16 dm, mb = 17 dm;
d) a = 24 mm , b = 16 mm, mb = 9 mm.
Megoldás:
Használjuk a t = a $ m a = b $ m b összefüggést!
a) 8,8 $ 2,5 = 11 $ m b , innen m b = 8,8 $ 2,5 = 2 (cm).
11
b) 1,2 $ m a = 0,8 $ 0,6 , innen m a = 0,8 $ 0,6 0,4 (m).
=
1,2
c) 51 $ 16 = b $ 17 , innen b = 51 $ 16 = 48 (dm).
17
d) 24 $ m a = 16 $ 9 , innen m a = 16 $ 9 = 6 (mm).
24
3 Egy 49 hektáros paralelogramma alakú terület két párhuzamos oldalának távolsága 560 méter. Mi-
lyen hosszúak ezek az oldalak?
Megoldás:
A 49 hektár a paralelogramma területe, az 560 méter a magassága. Az oldal hossza a terület számítá-
sából adódik: 490 000 = a $ 560 , ebből a = 490 000 = 875 m. Tehát a terület párhuzamos oldalai 875
560
méter hosszúak.

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 75
III. 9 A PARALELOGRAMMA TERÜLETE

4 Hogyan változik a paralelogramma területe, ha


a) az alapjának a hosszát kétszeresére növeled;
b) az egyik magasságának a hosszát a harmadára csökkented;
c) az alapját és a hozzá tartozó magasság hosszát is kétszeresére növeled;
d) az alapjának a hosszát háromszorosára, a hozzá tartozó magasság hosszát a felére változtatod?
Megoldás:
a) A területe a kétszeresére nő.
b) A területe a harmadára csökken.
c) A területe a négyszeresére nő.
d) A területe a másfélszeresére nő.

5 Egy rombusz alakú búzaföld kerülete 2,8 km, a területe 392 000 m2.


a) Milyen messze van a földterület két széle egymástól?
b) Mennyivel nagyobb egy ugyanilyen kerületű, négyzet alakú terület?
Megoldás:
a) A rombusz oldala: 2,8 : 4 = 0,7 km = 700 m. A területszámítás alapján 392 000 = 700 ⋅ ma, innen
ma = 560 m. Vagyis a földterület két széle 560 méter messze van egymástól.
b) Egy ugyanilyen kerületű, négyzet alakú terület oldalai is 700 m hosszúak lennének, ezért a terü-
lete 700 ⋅ 700 = 490 000 m2. Ez 98 000 négyzetméterrel nagyobb, mint a rombusz alakú búzaföld
területe.

76 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
10 A HÁROMSZÖG TERÜLETE III.
Feladatok
1 Mekkora a területe a következő háromszögeknek?
a) a = 67 dm, ma = 38,2 dm;
b) b = 5,8 dm, mb = 32 dm;
c) c = 84 cm, mc = 0,74 m;
d) a = 3,72 m, ma = 17 dm.
Megoldás:
Ügyeljünk arra, hogy a számolás előtt a megadott adatokat azonos mértékegységre váltsuk!
a $ ma 67 $ 38,2 1279,7 (dm2)
a) t = = =
2 2
b $ mb 5,8 $ 32 92,8 (dm2)
b) t = = =
2 2
c $ mc
= 84 $ 74 = 3108 (cm )
2
c) t =
2 2
a $ ma 37,2 $ 17 316,2 (dm2)
d) t = = =
2 2
2 Add meg a hiányzó oldalak és magasságok hosszát a háromszögekben!
a) a = 10,2 cm, ma = 2,4 cm, b = 12,24 cm;
b) a = 14,4 m, b = 9,6 m, mb = 7,2 m;
c) a = 16,2 km, ma = 10,8 km, b = 14 km;
d) a = 0,3 cm, ma = 0,22 cm, c = 0,42 cm.
Megoldás:
A háromszög területképletéből következik, hogy az oldalak és a hozzájuk tartozó magasságok szorzata
egyenlő, azaz 2 $ t = a $ m a = b $ m b .
a) 10,2 $ 2,4 = 12,24 $ m b , innen m b = 10,2 $ 2,4 = 2 (cm).
12,24
b) 14,4 $ m a = 9,6 $ 7,2 , innen m a = 9,6 $ 7,2 4,8 (dm).
=
14,4
c) 16,2 $ 10,8 = 14 $ m b , innen m b = 16,2 $ 10,8 = 12,5 (km).
14
d) 0,3 $ 0,22 = 0,42 $ m c , innen m c = 0,3 $ 0,22 = 0,16 (cm).
0,42

A harmadik oldal és a hozzá tartozó magasság nem adható meg egyértelműen.

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 77
III. 10 A HÁROMSZÖG TERÜLETE

3 Hogyan változik a háromszög területe, ha


a) az egyik oldalának a hosszát háromszorosára növeled, a hozzá tartozó magasság hosszát viszont nem
változtatod;
b) az egyik magasságának a hosszát a felére csökkented, a hozzá tartozó oldal hosszát viszont nem
változtatod;
c) az oldalát és a hozzá tartozó magasság hosszát is felére csökkented;
d) az oldalának a hosszát kétszeresére, a hozzá tartozó magasság hosszát a felére változtatod?
Megoldás:
a) A területe a háromszorosára nő.
b) A területe a felére csökken.
c) A területe a negyedére csökken.
d) A területe nem változik.

4 Egy derékszögű háromszög hosszabb befogójának felezőpontjától a háromszög határoló vonalán


haladva a szemközti csúcs 40, illetve 56 cm-re van. Az átfogó és a rövidebb befogó együtt 64 cm.
a) Mekkora a háromszög kerülete?
b) Mekkora a háromszög területe?
Megoldás:
a) A háromszög kerülete 40 + 56 = 96 cm.
b) A hosszabbik befogó 96 - 64 = 32 cm hosszú. A 40 cm-es út a rövidebb befogón keresztül a szem-
közti csúcsig ennek a felével hosszabb, azaz a rövidebb befogó 40 - 16 = 24 cm hosszú. A háromszög
területe: 32 $ 24 = 384 cm2.
2
5 Egy szabályos háromszög kerülete 12 cm, magasságát 3,6 cm-nek mértük. Mekkora a területe?
Megoldás:
a $ ma 4 $ 3,6 7,2 cm2.
K = 3a, innen a = K = 12 = 4 (cm). T . = =
3 3 2 2
6 Mérd meg az ábrán látható háromszög megfelelő ada-
tait, majd számold ki a területét!
Megoldás:
Méréssel az alábbi adatokat kapjuk:
a = 45 mm, ma = 49 mm T = 45 $ 49 = 1102,5
2
(mm2)

b = 50 mm, mb = 44 mm T = 50 $ 44 = 1100 (mm2)


2
c = 72 mm, mc = 31 mm T = 72 $ 31 = 1116 (mm2)
2
A háromszög területe körülbelül 1100 mm2 = 11 cm2

78 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
11 A TRAPÉZ TERÜLETE III.
Feladatok

1 Mekkora a trapéz területe, ha


a) a = 28 cm, c = 12 cm, m = 17 cm; b) a = 33 m, c = 27 m, m = 15 m;
c) a = 450 dm, c = 31 m, m = 4200 cm; d) a = 12 cm, c = 0,07 m, m = 1,1 dm?
Megoldás:
Ügyeljünk arra, hogy a számolás előtt a megadott adatokat azonos mértékegységre váltsuk!
^a + c h $ m ^28 + 12h $ 17 2
a) t = = = 340 (cm )
2 2
^a + c h $ m ^33 + 27h $ 15 2
b) t = = = 450 (m )
2 2
^a + c h $ m ^45 + 31h $ 42 2
c) t = = = 1596 (m )
2 2
^a + c h $ m ^12 + 7h $ 11 2
d) t = = = 104,5 (cm )
2 2

2 Mekkora a trapéz magassága, ha


a) a = 32 cm, c = 14 cm, t = 184 cm2; b) a = 47 m, c = 29 m, t = 646 m2?
Megoldás:
^32 + 14h $ m
a) 184 = , innen m = 184 $ 2 : 46 = 8 (cm).
2
^47 + 29h $ m
b) 646 = , innen m = 646 $ 2 : 76 = 17 (m).
2

3 Mekkora a trapéz hiányzó alapjának hossza, ha


a) a = 47 cm, m = 18 cm, t = 612 cm2; b) a = 102 m, m = 52 m, t = 3848 m2?
Megoldás:
^47 + c h $ 18
a) 612 = , innen c = 612 $ 2 : 18 - 47 = 21 (cm).
2
^102 + c h $ 52
b) 3848 = , innen c = 3848 $ 2 : 52 - 102 = 46 (m).
2

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 79
III. 11 A TRAPÉZ TERÜLETE

4 Melyek igazak a következő állítások közül? A hamis állításokat javítsd, hogy igazak legyenek!
a) A trapézt az egyik átlója két háromszögre vágja.
b) A trapéz szemközti oldalegyeneseinek távolságát a trapéz magasságának nevezzük.
c) A trapéz területét úgy számíthatjuk ki, hogy a két párhuzamos oldalának az összegét megszorozzuk
a trapéz magasságával.
d) Van olyan trapéz, amelynek a területét három oldal ismeretében is ki lehet számítani.
Megoldás:
a) Igaz.
b) Hamis. A trapéz szemközti párhuzamos oldalegyeneseinek távolságát a trapéz magasságának
nevezzük.
c) Hamis. A trapéz területét úgy számíthatjuk ki, hogy a két párhuzamos oldalának az összegét meg-
szorozzuk a trapéz magasságával és elosztjuk kettővel.
d) Igaz (a derékszögű trapéz ilyen).

5 Mekkora az ábrán látható sokszög területe, ha a függőleges szakaszok hossza


10 cm, 6 cm, 8 cm és 4 cm, és a szomszédos függőleges szakaszok távolsága 2 cm,
3 cm és 4 cm?
Megoldás:

10
t1 6 t2 8
t3
4

2 3 4
^10 + 6h $ 2 ^6 + 8h $ 3 ^8 + 4h $ 4 2
t = t1 + t2 + t3 = + + = 16 + 21 + 24 = 61 (cm )
2 2 2

6 Egy tűzfal trapéz alakú. Mennyi vakolatra lesz szükség a felújításnál,


snál,
ha m2-enként 32 kg anyagot használnak fel?
Megoldás:
^24 + 18h $ 26 2
A felújítandó tűzfal területe: t = = 546 (m ).
2
Ehhez 546 ⋅ 32 = 17 472 kg vakoló anyagra lesz szükség.

80 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
12 A DELTOID TERÜLETE III.
Feladatok
1 Hogyan változik a deltoid területe, ha
a) az egyik átlóját kétszeresére növeljük, a másik átló hosszát nem változtatjuk;
b) mindkét átló hosszát duplázzuk;
c) mindkét átló hosszát harmadoljuk;
d) az egyik átlóját kétszeresére növeljük, a másik átló hosszát felére csökkentjük?
Megoldás:
a) A területe kétszeresére nő.
b) A területe négyszeresére nő.
c) A területe kilencedére csökken.
d) A területe nem változik.
2 Számold ki a deltoid területét, ha adott az e és f átlójának hossza!
a) e = 16 cm, f = 28 cm; b) e = 32 m, f = 14 m;
c) e = 64 dm, f = 7 dm; d) e = 56 mm, f = 8 mm.
Megoldás:
e$f e$f
= 16 $ 28 = 224 (cm ) = 32 $ 14 = 224 (m )
2 2
a) t = b) t =
2 2 2 2
e$f e$f
= 64 $ 7 = 224 (dm ) = 56 $ 8 = 224 (mm )
2 2
c) t = d) t =
2 2 2 2
3 Egy 5 cm oldalhosszúságú rombusz átlóinak hossza 6 cm, illetve 8 cm. Milyen távol van egymástól
a két párhuzamos oldala?
Megoldás:
e$f
= 6 $ 8 = 24 (cm ).
2
A rombusz egyben deltoid is, tehát az átlók hosszának ismeretében a területe: t =
2 2
A rombusz területét a paralelogrammánál tanult módszerrel is felírhatjuk: t = a $ m a , azaz 24 = 5 $ m a ,
innen m a = 24 = 4,8 (cm). Vagyis a rombusz két párhuzamos oldala 4,8 cm távolságra van egymástól.
5
4 Egy rombusz alakú szántóföld két párhuzamos széle 672 méterre van egymástól. A terület két távoli
csúcsa között 2400 méter, a két közelebbi csúcsa között pedig 700 méter a távolság. Mekkora a szántó-
föld oldalhossza?
Megoldás:
Az előző feladathoz hasonlóan használjuk a paralelogramma és a deltoid területképletét is, hiszen a
e$f
rombuszra mindkettő alkalmazható. A szántóföld területe: t = = a $ m a , azaz 2400 $ 700 = a $ 672 ,
2 2
innen a = 2400 $ 700 : 672 = 1250 (m). Vagyis a szántóföld oldalának hossza 1250 m.
2

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 81
III. 12 A DELTOID TERÜLETE

5 Egy parkolót az ábrán látható térkövekkel burkoltak. A kövekből összesen 1200 darabot használtak fel.
Mekkora részt burkoltak összesen?
Az ábra néhány térkő felülnézetét mutatja. Tudjuk, hogy az AD átló két egybevágó deltoidra vágja a
térkövet, illetve, hogy a BD átló hossza 25 cm, a DF átló hossza pedig 20 cm.

Megoldás:
A BD és DF átló a két egybevágó deltoid átlója. Egy térkő területe egy ilyen deltoid területének a két-
szerese, azaz t = BD $ DF = 25 $ 20 = 500 cm2 = 5 dm2. A lefedett terület ennek 1200-szorosa, azaz
1200 ⋅ 5 = 6000 dm2 = 60 m2.

6 A  képen látható karácsonyfadíszt színes papírból sze- N


retnénk kivágni. A minta négy egybevágó deltoidból áll. Az
ABCD négyzet oldalai 4 cm, a KLMN négyzet átlói 16  cm
hosszúak. Mekkora területű papírt használunk fel a dísz
elkészítéséhez?
D C
Megoldás:
K M
Az ABCD négyzet oldalai az egybevágó deltoidok rövidebb
átlói, a KLMN négyzet átlói a deltoidok hosszabb átlóinak A B
kétszeresei. Tehát a deltoidok átlói 4 cm és 8 cm hosszúak.
A díszhez szükséges papír területe: t = 4 $ 4 $ 8 = 64 (cm2).
2

82 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
13 KÖZÉPPONTOSAN SZIMMETRIKUS
ALAKZATOK III.
Feladatok
1 Rajzold le néhány autó márkajelzését a füzetedbe! Írd mellé, ha valamelyik tengelyesen vagy közép-
pontosan szimmetrikus!
Megoldás:

Középpontosan szimmetrikus.

Tengelyesen szimmetrikus.

Egyik tanult szimmetriával sem rendelkezik.

Középpontosan szimmetrikus.

2 Gyűjts egyszerű, középpontosan szimmetrikus ábrákat a környezetedből! Rajzold le őket!


Megoldás:
Ennek a feladatnak a megoldását a gyerekek fantáziájára és kreativitására bízzuk. Az ellenőrzésnél érde-
mes kiemelni azokat az ötleteket, amelyeket nem mindenki írt le.

3 Melyik igaz? Melyik hamis?


a) Ha egy sokszög középpontosan szimmetrikus, akkor páros oldalszámú.
b) Ha egy sokszög páros oldalszámú, akkor középpontosan szimmetrikus.
c) Ha egy sokszög tengelyesen szimmetrikus, akkor páros oldalszámú.
d) Ha egy sokszög páros oldalszámú, akkor tengelyesen szimmetrikus.
e) Ha egy sokszögben minden oldalnak van párhuzamos párja, akkor a sokszög középpontosan
szimmetrikus.
f) Ha egy sokszög középpontosan szimmetrikus, akkor minden oldalának van párhuzamos párja.
Megoldás:
a) Igaz. b) Hamis. c) Hamis. d) Hamis. e) Hamis. f) Igaz.

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 83
III. 13 KÖZÉPPONTOSAN SZIMMETRIKUS
ALAKZATOK

4 a) A  sakktáblát két színnel színezik. A  színeket is figyelembe véve milyen szimmetriája van a
sakktáblának?
b) Egy hatszor hatos táblát színezz ki két színnel úgy, hogy tengelyesen szimmetrikus legyen! Tervezz
több ábrát is!
c) Egy négyszer négyes táblát színezz ki három színnel úgy, hogy középpontosan szimmetrikus legyen!
Megoldás:
a) A sakktáblának – a színezését is figyelembe véve – középpontos szimmetriája van.
b)

c)

5 Pentominónak nevezzük azokat a sokszögeket, amelyek öt darab egység (pél-


dául 1 cm2) területű négyzetből rakhatók össze. A négyzeteket az éleik mentén il-
lesztheted egymáshoz.
a) Rajzold le a füzetedbe az összes pentominót! Csak azokat tekintsd különböző-
nek, amelyek elforgatással és tükrözéssel sem hozhatók fedésbe egymással! Töre-
kedj arra, hogy megtaláld mind a tizenkettőt!
b) Csoportosítsd őket a szimmetriájuk szerint!
Megoldás:
a)

84 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
13 KÖZÉPPONTOSAN SZIMMETRIKUS
ALAKZATOK III.
b)
Tengelyesen szimmetrikus Tengelyesen nem szimmetrikus

Középpontosan
szimmetrikus

Középpontosan nem
szimmetrikus

6 Válogasd szét a képeket! Melyik középpontosan szimmetrikus?

Megoldás:
Az első két ábra középpontosan szimmetrikus, a harmadik és a negyedik viszont nem.

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 85
III. 14 SOKSZÖGEK

Feladatok
1 Hol találsz a környezetedben szabályos sokszögeket?
Megoldás:
Ennek a feladatnak a megoldását a gyerekek fantáziájára és kreativitására bízzuk. Az ellenőrzésnél ér-
demes kiemelni azokat az ötleteket, amelyeket nem mindenki írt le. Néhány példa: közlekedési táblák,
focilabda, méhkaptár, térkövek.

2 Döntsd el, igaz vagy hamis!


a) Egy sokszög csak akkor lehet tengelyesen szimmetrikus, ha szabályos.
b) Ha egy sokszög középpontosan szimmetrikus, akkor szabályos.
c) A szabályos sokszögnek biztosan van legalább három szimmetriatengelye.
d) Ha egy sokszög tengelyesen és középpontosan is szimmetrikus, akkor szabályos.
Megoldás:
a) Hamis. b) Hamis. c) Igaz. d) Hamis.

3 Egy egyenlő szárú háromszög szögei: 30°, 75°, 75°. Hány darab egybevágó példányra lenne szüksé-
ged, ha szabályos sokszöget szeretnél összerakni belőlük?
Megoldás:
Szabályos tizenkétszög rakható ki, ehhez 12 db ilyen háromszög szükséges

30°

75° 75°

4 Egy szabályos sokszög összes szimmetriatengelyét megrajzoltuk. Ezek 10 csúcson haladtak át. Hány
oldalú a sokszög?
Megoldás:
A szimmetriatengelyek minden csúcson csak egyszer haladnak át. A sokszög tízoldalú.

86 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
14 SOKSZÖGEK III.
5 Készítsd el papírból az ábrán látható egyenlő szárú háromszögeket! Milyen szabályos sokszöget tudsz
kirakni mind a négy felhasználásával?

Megoldás:
A háromszögekből egy négyzet rakható ki:

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 87
III. 15 SZERKESZTÉSEK

Feladatok
1 Szerkessz háromszöget a következő adatokból: a
a) a, b, c; b) a, b, c; c) a, b, ma! b
c mb
ma mc
b g
a

Megoldás:

a) Vázlat: A

b
c

B a C
A szerkesztés menete: A C pont megszerkesztéséhez két körvonalat szerkesztünk, egy A középpontú
és b sugarú, illetve egy B középpontú és a sugarú körvonalat. Ezek metszéspontja lesz a C pont.
b) Vázlat: A

g
B a C
A szerkesztés menete: Az A pont megszerkesztéséhez két vonalra van szükségünk. A BC szakasz C
végpontjához másoljuk a γ szöget. Ennek a szára és a C középpontú b sugarú kör metszéspontja adja
az A pontot.
c) Vázlat: A

b
ma

B a C
A szerkesztés menete: Az A pont egy kör és egy egyenes metszéspontjaként szerkeszthető meg.
Az egyik vonal a BC oldallal párhuzamos és tőle ma távolságra lévő egyenes, a másik vonal a C
középpontú és b sugarú kör.

88 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
15 SZERKESZTÉSEK III.
2 Szerkessz rombuszt a következő adatokból: f
a) a, e; b) a, a; c) a, ma! ma e
a
a
a

Megoldás:
a) Vázlat: D C

e
a

A a B
A szerkesztés menete: A C csúcs két körvonal metszéspontja: az egyik A középpontú és e suga-
rú, a másik B középpontú és a sugarú. A D csúcs szintén két körvonal metszéspontja: az egyik A
középpontú, a másik C középpontú, és mindkettő a sugarú.
b) Vázlat: D C

a
A a B
A szerkesztés menete: A D pont megszerkesztéséhez két vonalra van szükségünk. Az AB szakasz A
pontjához másoljuk az α szöget. Ennek a szára és az A középpontú a sugarú kör metszéspontja adja
a D pontot. A B középpontú és a D középpontú a sugarú körök metszéspontja adja a C pontot.
c) Vázlat: D C

a ma

A a B
A szerkesztés menete: A C és D pontok is illeszkednek az AB oldaltól ma távolságra lévő párhuzamos
egyenesre ‒ ezt szerkesztjük meg. A D pont ezen párhuzamos egyenes és egy A középpontú, a sugarú
kör metszéspontja, a C pont helyét pedig egy B középpontú és szintén a sugarú kör jelöli ki.

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 89
III. 15 SZERKESZTÉSEK

3 Szerkessz paralelogrammát a következő adatokból: f


a) a, b, a; b) a, b, e; c) a, b, ma! ma
e
b
a
a

Megoldás:
a) Vázlat: D C

a
A a B
A szerkesztés menete: A D pont az α szögszára és egy A középpontú, b sugarú kör metszéspontja lesz,
a C pont pedig egy B középpontú, b sugarú és egy D középpontú, a sugarú körvonal metszéspontja-
ként szerkeszthető meg.
b) Vázlat: D C

e
b

A a B
A szerkesztés menete: A C pont egy A középpontú, e sugarú és egy B középpontú, b sugarú kör
metszéspontja, a D pont pedig egy A középpontú, b sugarú és egy C középpontú, a sugarú kör met-
széspontja lesz.
c) Vázlat: D C

b ma b

A a B
A szerkesztés menete: A D és C pontok is illeszkednek az AB oldaltól ma távolságra lévő párhuzamos
egyenesre – ezt szerkesztjük meg. A D pont ezen párhuzamos egyenes és egy A középpontú, b sugarú
kör metszéspontja, a C pont helyét pedig egy B középpontú és szintén b sugarú kör jelöli ki.

90 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
15 SZERKESZTÉSEK III.
4 Szerkessz téglalapot a következő adatokból:
a) a, b; b) a, e; c) e, {!
j b
e

a
Megoldás:
a) Vázlat: D C

b b

A a B
A szerkesztés menete: Az A és B pontokban is merőlegest állítunk az AB oldalra. Az A pontban ál-
lított merőlegesen a D pont helyét egy A középpontú és b sugarú kör jelöli ki, valamint a B pontban
állított merőlegesen a C pont helyét egy B középpontú, b sugarú kör jelöli ki.
b) Vázlat: D C

A a B
A szerkesztés menete: Az A és B pontokban is merőlegest állítunk az AB oldalra. Az A pontban ál-
lított merőlegesen a D pont helyét egy B középpontú és e sugarú kör jelöli ki, valamint a B pontban
állított merőlegesen a C pont helyét egy A középpontú, e sugarú kör jelöli ki.
c) Vázlat: D C

F
j
e

A B
A szerkesztés menete: Az AC átló felezőpontjában (F) felvesszük a { nagyságú szöget, ennek a szög-
nek a másik szárára illeszkednek a B és D csúcsok. Mindkettő helyét az F középpontú, e sugarú
2
körvonal jelöli ki a szögszárakon.

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 91
III. 15 SZERKESZTÉSEK

5 Szerkessz trapézt, ha adott az a + c, ma, e, a! c

b
d e f
ma
a
a
Megoldás:
Vázlat: D C

e ma

a
A a+c B D¢
A szerkesztés menete: A tankönyv 2. példája (és jelölései) alapján az ADl oldalból indulunk ki.
A D csúcs az A csúcsban felmért α szög másik szárára, illetve az ADl oldaltól ma távolságra lévő
párhuzamos egyenesre is illeszkedik, így ez a csúcs megszerkeszthető ezek metszéspontjaként. Az
A középpontú, e sugarú körvonal ugyanezen a párhuzamos egyenesen jelöli ki a C csúcs helyét, így
megkapjuk a DC szakaszt, ami a trapéz c oldalának felel meg. A Dl középpontú és c sugarú kör és az
ADl szakasz metszéspontja lesz a B pont.

92 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
16 ÖSSZEFOGLALÁS III.
Feladatok
A megadott öt válasz között pontosan egy jó van. A helyes választ a füzetedben jelöld!

1 Melyik nem a középpontos tükrözés tulajdonsága?


(A) Távolságtartó;
(B) Az egyenes és képe párhuzamos;
(C) Van olyan egyenes, amelyik egybeesik a képével;
(D) A körüljárási irányt megfordítja;
(E) Szögtartó.
Megoldás: A helyes válasz: D.

2 Melyik befejezés hibás?


Ha egy négyszög paralelogramma, akkor
(A) két-két szemközti oldala egyenlő hosszúságú;
(B) két-két szemközti oldala párhuzamos;
(C) az átlói merőlegesen felezik egymást;
(D) két-két szemközti szöge egyenlő egymással;
(E) bármely két szomszédos szöge egymásnak kiegészítő szöge.
Megoldás: A helyes válasz: C.

3 Rajzoltunk egy középpontosan szimmetrikus szabályos sokszöget. Hány oldala lehet a megadottak
közül?
(A) 1961;
(B) 1986;
(C) 2001;
(D) 2015;
(E) 2345.
Megoldás: A helyes válasz: B.

4 A 72 cm2 területű paralelogramma egyik oldalának hossza 9 cm. Mekkora lehet az ehhez az oldal-
hoz tartozó magasság hossza?
(A) 4 cm;
(B) 16 cm;
(C) 8 cm;
(D) 63 cm;
(E) Ennyi adatból nem adható meg.
Megoldás: A helyes válasz: C.

GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK 93
III. 16 ÖSSZEFOGLALÁS

5 Mekkora a 12 cm átlóhosszúságú négyzet területe?


(A) 144 cm2;
(B) 72 cm2;
(C) 36 cm2;
(D) 288 cm2;
(E) Az átló hosszával nem határozható meg a négyzet területe.
Megoldás: A helyes válasz: B.

6 Egy deltoid egyik átlója kétszer olyan hosszú, mint a másik átlója. Centiméterben mérve mindkettő
hossza egész szám. Mekkora lehet a területe?
(A) 961 cm2;
(B) 916 cm2;
(C) 691 cm2;
(D) 619 cm2;
(E) Az előzőek egyike sem.
Megoldás: A helyes válasz: A.

7 Egy húrtrapéz (egyenlő szárú trapéz) 14 cm hosszúságú átlói merőlegesek egymásra. Mekkora lehet
a területe?
(A) 196 cm2;
(B) 169 cm2;
(C) 98 cm2;
(D) 56 cm2;
(E) Csak az átló hosszának ismeretében nem határozható meg ennek a trapéznak a területe.
Megoldás: A helyes válasz: C.

8 A 13 cm, 14 cm és 15 cm oldalhosszúságú háromszög területe


(A) 210 cm2;
(B) 182 cm2;
(C) biztosan nagyobb, mint 105 cm2;
(D) biztosan nagyobb, mint 91 cm2;
(E) 84 cm2.
Megoldás: A helyes válasz: E.

94 GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK
IV.OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK

Következő járatunkkal Alexandriába látogatunk, Kr. e. 240-be. Mindenki jelentkezett? – kérdezte


Judit néni teljesen feleslegesen, hiszen maga előtt látta a pályázók névsorát. Még tizenkét másodper-
cet kellett várni, és a holomonitoron megjelent az utazók listája. A két kiválasztott, Zsombi és Zsuzsi
először örömujjongásban tört ki, majd villámgyorsan készülődni kezdtek az időugrásra. A vissza-
számlálás megkezdésekor erősen megmarkolták a karfát, s szorításuk csak akkor enyhült, amikor
megpillantottak néhány görögösen öltözött embert és mögöttük az alexandriai könyvtárat.
– Üdv, Béta! Hallom, keresel egy megbízható embert, aki Szüénébe utazik mérni.
– Jól hallottad, Hérón, de ha még egyszer Bétának szólítasz, nem te leszel az, bármilyen nagyra
tartom is a munkáidat.
– Bocsáss meg, Eratoszthenész! Tudod, én is mennyire becsüllek. Nem mellesleg szeretnék részt
venni a mérésben. Elmagyaráznád az eljárásodat?
– Az utazók szerint van Szüénében egy nap, amikor a Nap úgy süti a kutak fenekét, hogy egy
csepp árnyék sem esik a vízre. Ha ugyanekkor itt Alexandriában is megmérjük, hogy mekkora
árnyékot vet egy függőlegesen leszúrt bot, akkor ki tudjuk majd számolni a Föld kerületét, hiszen
tudjuk, milyen messze van Szüéne Alexandriától. – Miközben beszélt, egy bottal hevenyészett
ábrát rajzolt a homokba.
– Most, hogy elmondtad, olyan egyszerűnek tűnik. Hogy nem jutott ez nekem is eszembe? – só-
hajtott Héron.
Zsuzsi azt forgatta a fejében, hogyha hazaérnek, ők is lerajzolják a többieknek Eratoszthenész
magyarázatát. Zsombi viszont ekkorra már készített is néhány téridőképet, amit elégedetten bá-
mult a holomonitoron.
IV. 1 SZÁMELMÉLET –
A TANULT ISMERETEK ÁTTEKINTÉSE

Feladatok
1 Sorold fel az alábbi számok első tíz többszörösét! Húzd alá azokat a többszörösöket, amelyek mind-
két felsorolásban szerepelnek!
Például az 5 többszörösei: 0; 5; 10; 15; 20; 25; 30; 35; 40; 45; 50…
a) 6 és 9; b) 10 és 15; c) 16 és 32; d) 3; 4 és 6;
Megoldás:
a) 6 többszörösei: 6; 12; 18; 24; 30; 36; 42; 48; 54; 60
9 többszörösei: 9; 18; 27; 36; 45; 54; 63; 72; 81; 90
b) 10 többszörösei:10; 20; 30; 40; 50; 60; 70; 80; 90; 100
15 többszörösei: 15; 30; 45; 60; 75; 90; 105; 120; 135; 150
c) 16 többszörösei:16; 32; 48; 64; 80; 96; 112; 128; 144; 160
32 többszörösei: 32; 64; 96; 128; 160; 192; 224; 256; 288; 320
d) 3 többszörösei: 3; 6; 9; 12; 15; 18; 21; 24; 27; 30
4 többszörösei: 4; 8; 12; 16; 20; 24; 28; 32; 36; 40
6 többszörösei: 6; 12; 18; 24; 30; 36; 42; 48; 54; 60

2 Keresd meg az alábbi számok legkisebb közös többszörösét!


Például: [6; 8] = 24
a) [16; 32]; b) [9; 17]; c) [5; 6; 12]; d) [14; 18].
Megoldás:
a) [16; 32] = 32
b) [9; 17] = 153
c) [5; 6; 12] = 60
d) [14; 18] = 126

3 Hozd közös nevezőre a törteket, és végezd el az alábbi műveleteket!


Például: 3 + 27 = 15 + 108 = 123
20 25 100 100 100
a) 5 + 13 ; b) 7 - 8 ; c) 9 + 10 - 1 ; d) 7 - 11 - 4 .
8 12 10 25 14 21 2 6 9 15
Megoldás:
a) 5 + 13 = 15 + 26 = 41
8 12 24 24 24
b) 7 - 8 = 35 - 16 = 19
10 25 50 50 50
c) 9 + 10 1
- = 27 + 20 - 21 = 26 = 13
14 21 2 42 42 42 42 21
7
d) - 11 - 4 = 105 - 110 - 24 =- 29
6 9 15 90 90 90 90

96 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK
1 SZÁMELMÉLET –
A TANULT ISMERETEK ÁTTEKINTÉSE IV.
4 Milyen számjegyeket írhatsz az a, b, c, d betűk helyére, hogy a számok oszthatók legyenek
A) 2-vel, B) 3-mal, C) 5-tel, D) 9-cel, E) 10-zel, F) 3-mal és 9-cel, G) 2-vel és 5-tel, H) 2-vel és 3-mal?
a) 8a5; b) 284b; c) 7c450; d) d135210.
Megoldás:
2-vel:
a) nincs ilyen szám b) 0; 2; 4; 6; 8; c) 0; 1; 2; … 9 d) 1; 2; 3; … 9
3-mal:
a) 2; 5; 8 b) 1; 4; 7 c) 2; 5; 8 d) 3; 6; 9
5-tel:
a) 0; 1; 2; … 9 b) 0; 5 c) 0; 1; 2; … 9 d) 1; 2; … 9
9-cel:
a) 5 b) 4 c) 2 d) 6
10-zel:
a) nincs ilyen szám b) 0 c) 0; 1; 2; … 9 d) 1; 2; … 9
3-mal és 9-cel: ugyanaz, mint a D).
2-vel és 5-tel: ugyanaz, mint az E).
2-vel és 3-mal:
a) nincs ilyen szám b) 4 c) 2, 5, 8 d) 3, 6, 9

5 Igaz vagy hamis? Megoldás:


a) Ha egy szám osztható 2-vel és 5-tel, akkor osztható 10-zel is. Igaz.
b) Ha egy szám osztható 5-tel és 8-cal, akkor osztható 40-nel is. Igaz.
c) Ha egy szám osztható 6-tal és 8-cal, akkor osztható 48-cal is. Hamis, például 24.
d) Ha egy szám 4-re végződik, akkor osztható 4-gyel. Hamis, például 14.
e) Ha egy szám utolsó két számjegyéből álló szám osztható 3-mal,
akkor maga a szám is osztható 3-mal. Hamis, például 124.
f) Ha egy szám páros, akkor összetett szám. Hamis, például 2.
g) Ha egy szám prímszám, akkor nincs osztója. Hamis.

6 Sorold fel az alábbi számok összes osztóját! Mely számoknak van páratlan darab osztója?
a) 18; b) 36; c) 49; d) 50; e) 64; f) 72.
Megoldás:
18 osztói: 1; 2; 3; 6; 9; 18
36 osztói: 1; 2; 3; 4; 6; 9; 12; 18; 36
49 osztói: 1; 7; 49
50 osztói: 1; 2; 5; 10; 25; 50
64 osztói: 1; 2; 4; 8; 16; 32; 64
72 osztói: 1; 2; 3; 4; 6; 8; 9; 12; 18; 24; 36; 72
Tehát páratlan számú osztója van a 36-nak, a 49-nek és a 64-nek (a négyzetszámoknak).

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 97
IV. 1 SZÁMELMÉLET –
A TANULT ISMERETEK ÁTTEKINTÉSE

7 Sorold fel az alábbi számok pozitív osztóit és keresd meg a közös osztókat! Karikázd be a füzetedben
a közös osztók közül a legnagyobbat!
Például: (16; 40) = 8
a) (14; 35); b) (40; 70); c) (42; 54); d) (16; 32; 48).
Megoldás:
a) 14 osztói: 1, 2, 7, 14
35 osztói: 1, 5, 7, 35
(14; 35) = 7
b) 40 osztói: 1, 2, 4, 5, 8, 10, 20, 40
70 osztói: 1, 2, 5, 7, 10, 14, 35, 70
(40; 70) = 10
c) 42 osztói: 1, 2, 3, 6, 7, 14, 21, 42
54 osztói: 1, 2, 3, 6, 9, 18, 27, 54
(42; 54) = 6
d) 16 osztói: 1, 2, 4, 8, 16
32 osztói: 1, 2, 4, 8, 16, 32
48 osztói: 1, 2, 3, 4, 6, 8, 12, 16, 24, 48
(16; 32; 48) = 16

8 Egyszerűsítsd az alábbi törteket!


2 $ 18
Például: 36 = =2 a) 25 ; b) 36 ; c) 30 .
54 3 $ 18 3 150 60 450

Megoldás:

a) 25 = 25 = 1
150 6 $ 25 6
b) 36 = 3 $ 12 = 3
60 5 $ 12 5
c) 30 = 1
450 15

98 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK
2 ÖSSZETETT SZÁMOK
PRÍMTÉNYEZÔS FELBONTÁSA IV.
Feladatok
1 Hány kétjegyű prímszám van?
Megoldás:
21 db kétjegyű prímszám van.
A 11; 13; 17; 19; 23; 29; 31; 37; 41; 43; 47; 53; 59; 61; 67; 71; 73; 79; 83; 89; 97.

2 Szorozd össze
A: az első három;
B: az első öt
prímszámot, majd a szorzathoz adj hozzá 1-et!
a) Mely számokkal nem osztható biztosan a kapott szám?
b) Milyen számot kaptál? Vajon mindig igaz ez a megfigyelés?
Megoldás:
A) 2 ⋅ 3 ⋅ 5 + 1 = 31
a) Biztosan nem osztható 2 ⋅ 3 ⋅ 5 = 30 összes 1-nél nagyobb osztójával.
b) Prímszámokat, de ez nem mindig igaz.
B) 2 ⋅ 3 ⋅ 5 ⋅ 7 ⋅ 11 + 1 = 2311
a) Biztosan nem osztható 2 ⋅ 3 ⋅ 5 ⋅ 7 ⋅ 11 = 2310 összes 1-nél nagyobb osztójával.
b) Prímszámokat, de ez nem mindig igaz.

3 Bontsd fel az alábbi számokat prímszámok szorzatára!


a) 180; b) 900; c) 1144;
d) 2160; e) 111; f) 19 656.
Megoldás:
a) 180 = 22 ⋅ 32 ⋅ 5
b) 900 = 22 ⋅ 32 ⋅ 52
c) 1144 = 23 ⋅ 11 ⋅ 13
d) 2160 = 24 ⋅ 33 ⋅ 5
e) 111 = 3 ⋅ 37
f) 19 656 = 23 ⋅ 33 ⋅ 7 ⋅ 13

4 Készíts összetett számokat a következő prímszámokból oly módon, hogy a prímeket összeszorzod!
Egy adott prímszámból legfeljebb annyi tényezőt használhatsz, amennyit a felsorolásban látsz.
a) 2; 2; 5 b) 3; 3; 7; 23 c) 2; 2; 7; 7; 11
Megoldás:
a) Például: 4; 10
b) Például: 21; 161
c) Például: 4; 98

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 99
IV. 2 ÖSSZETETT SZÁMOK
PRÍMTÉNYEZÔS FELBONTÁSA

5 a) Van hárommal osztható prímszám?


b) Van öttel osztható prímszám?
c) Van héttel osztható prímszám?
d) Van hattal osztható prímszám?
Megoldás:
a) Igen a 3, és csak ez.
b) Igen az 5, és csak ez.
c) Igen a 7, és csak ez.
d) Nincs, mert a hattal osztható számok oszthatók kettővel és hárommal is.
6 A hajó méterben megadott hosszának és a kapitány életkorának szorzata 5617. Hány éves a kapitány?
Megoldás:
A 5617 prímtényezős felbontása: 5617 = 41 ⋅ 137. A kapitány életkora ezért csak 41 év lehet, így a hajó
hossza 137 m.
7 Gazsi két prímszámra gondolt és összeadta őket. Eredményül egy harmadik prímszámot kapott. Mi
lehetett a Gazsi által gondolt kisebbik prím?
Megoldás:
Két prímszám összege csak úgy lehet prím, ha az egyik prím páros. Egyetlen páros prímszám van, a 2,
ennél kisebb prím nincs, így a kisebbik prím a 2.
8 Keress az interneten információkat az ikerprímekről!
Megoldás:
Egyéni keresési eredmények, vessétek össze, ki mit talált!

100 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


3 OSZTÓ, TÖBBSZÖRÖS IV.
Feladatok
1 Döntsd el, az alábbi számok közül melyik többszöröse a 18-nak!
a) 33 ⋅ 2; b) 3 ⋅ 22 ⋅ 5; c) 2 ⋅ 3 ⋅ 132;
d) 212 ⋅ 33 ⋅ 19; e) 32 ⋅ 52 ⋅ 112; f) 23 ⋅ 32 ⋅ 7.
Megoldás:
Azok a számok oszthatók 18-cal, amelynek prímtényezős felbontásában szerepelnek 18 prímtényezői,
azaz 2 ⋅ 3 ⋅ 3. Ilyenek az a), d) és az f).

2 Sorold fel az alábbi számok osztóit! Az osztók mellé írd fel, az adott szám hányszorosa az osztónak!
a) 36; b) 135; c) 360; d) 132.
Megoldás:
A feladat az osztópárokat kéri.
a) 36 osztópárjai: 1-36; 2-18; 3-12; 4-9
b) 135 osztópárjai: 1-135; 3-45; 5-27; 9-15
c) 360 osztópárjai: 1-360; 2-180; 3-120; 4-90; 5-72; 6-60; 8-45; 9-40; 10-36; 12-30; 15-24; 18-20
d) 132 osztópárjai: 1-132; 2-66; 3-44; 4-33; 6-22; 11-12

3 Sorold fel az alábbi számok prímosztóit! Az osztók mellé írd fel, az adott szám hányszorosa az
osztónak!
a) 33 ⋅ 2; b) 33 ⋅ 11; c) 2 ⋅ 32 ⋅ 7;
d) 24 ⋅ 3 ⋅ 5; e) 2 ⋅ 3 ⋅ 52; f) 23 ⋅ 32 ⋅ 7.
Megoldás:
Szám Prímosztó Hányszorosa Szám Prímosztó Hányszorosa
2 33 2 23 ⋅ 3 ⋅ 5
a) 33 ⋅ 2
3 32 ⋅ 2 d) 24 ⋅ 3 ⋅ 5 3 24 ⋅ 5
3 32 ⋅ 11 5 24 ⋅ 3
b) 33 ⋅ 11
11 33 2 3 ⋅ 52
2 32 ⋅ 7 e) 2 ⋅ 3 ⋅ 52 3 2 ⋅ 52
c) 2 ⋅ 32 ⋅ 7 3 2⋅3⋅7 5 2⋅3⋅5
7 2 ⋅ 32 2 22 ⋅ 32 ⋅ 7
f) 23 ⋅ 32 ⋅ 7 3 23 ⋅ 3 ⋅ 7
7 23 ⋅ 32

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 101


IV. 3 OSZTÓ, TÖBBSZÖRÖS

4 Sorold fel a számok osztópárjait! Húzd alá a valódi osztókat!


a) 36; b) 135; c) 360; d) 132.
Megoldás: Lásd 2. feladat.

5 Melyik az a legkisebb természetes szám, amelyik 2-vel, 3-mal, 4-gyel és 5-tel is osztható?
Megoldás: A négy szám LKKT-je, azaz 60.

6 Többszöröse-e
a) 15-nek a 2 ⋅ 32 ⋅ 5; b) 22-nek a 24 ⋅ 3 ⋅ 5;
c) 77-nek a 2 ⋅ 33 ⋅ 72 ⋅ 11; d) 24-nek a 23 ⋅ 32 ⋅ 7?
Megoldás:
a) Igen b) Nem c) Igen d) Igen

7 Egy téglalap területe 54 cm2. Mekkorák a téglalap oldalai, ha tudjuk, hogy az oldalak hossza (centi-
méterekben mérve) egész szám?
Megoldás:
54 osztópárjai adják az összes megoldást. 1-54; 2-27; 3-18; 6-9.

8 Sorold fel a következő kifejezések osztóit!


a) 2 ⋅ 3 + 1; b) 2 ⋅ 3 ⋅ 5 + 1; c) 2 ⋅ 3 ⋅ 5 ⋅ 7 + 1; d) 2 ⋅ 9 ⋅ 5 + 1.
Megoldás:
a) 2 ⋅ 3 + 1; osztói: 1; 7 b) 2 ⋅ 3 ⋅ 5 + 1; osztói: 1; 31
c) 2 ⋅ 3 ⋅ 5 ⋅ 7 + 1; osztói: 1; 211 d) 2 ⋅ 9 ⋅ 5 + 1. osztói 1; 7; 13; 91

9 Készíts a füzetedbe táblázatot 1-től 32-ig, majd minden szám alá írd oda, hogy hány osztója van!
Megoldás:
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16
osztók száma 1 2 2 3 2 4 2 4 3 4 2 6 2 4 4 5

17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32
osztók száma 2 6 2 6 4 4 2 8 3 4 4 6 2 8 2 6

10 Hozz ellenpéldát az ötletre! Péter felsorolta a 360-nak mind a 24 osztóját. 360 = 23 ⋅ 32 ⋅ 51, ezért
úgy gondolta, hogy a számok osztóinak számát megkaphatjuk, ha a prímtényezős felbontásban szereplő
prímszámok szorzatából kivonjuk a kitevők szorzatát.
Megoldás: Nem igaz, például: 23 ⋅ 32.

102 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


4 LEGNAGYOBB KÖZÖS OSZTÓ IV.
Feladatok
1 Írd fel az alábbi számok közös osztóit!
a) 10; 12; b) 20; 70; c) 45; 12; d) 4; 5; e) 14; 15; f) 60; 108.
Megoldás:
Közös osztók: Közös osztók:
a) 10; 12 1; 2 b) 20; 70 1; 2; 5; 10
c) 45; 12 1; 3 d) 4; 5 1
e) 14; 15 1 f) 60; 108 1; 2; 3; 4; 6; 12

2 A számok prímtényezős alakjának felhasználásával írd fel az alábbi számok legnagyobb közös
osztóját!
a) (24; 60); b) (120; 45); c) (96; 144).
Megoldás:
a) (24; 60) = 12 b) (120; 45) = 15 c) (96; 144) = 48

3 Írd fel prímtényezős alakban a számok legnagyobb közös osztóját!


a) (23 ⋅ 32 ⋅ 5; 33 ⋅ 52 ⋅ 7; 3 ⋅ 52 ⋅ 11); b) (210 ⋅ 38 ⋅ 52; 26 ⋅ 33 ⋅ 52 ⋅ 7; 27 ⋅ 35 ⋅ 54 ⋅ 192).
Megoldás:
a) (23 ⋅ 32 ⋅ 5; 33 ⋅ 52 ⋅ 7; 3 ⋅ 52 ⋅ 11) = 3 ⋅ 5 b) (210 ⋅ 38 ⋅ 52; 26 ⋅ 33 ⋅ 52 ⋅ 7; 27 ⋅ 35 ⋅ 54 ⋅ 192) = 26 ⋅ 33 ⋅ 52

4 Egyszerűsítsd az alábbi törteket! Javaslat: A  legnagyobb közös osztó segítségével gyorsabb az


egyszerűsítés.
a) 48 ; b) 168 ; c) 95 ; d) 2016 .
42 96 209 2592
Megoldás:
a) 48 = 8 ; b) 168 = 7 ; c) 95 = 5 ; d) 2016 = 7 .
42 7 96 4 209 11 2592 9
5 Számítsd ki az alábbi számhármasok legnagyobb közös osztóját!
a) (24; 120; 72); b) (25; 100; 200).
Megoldás:
a) (24; 120; 72) = 24 b) (25; 100; 200) = 25.
6 Milyen számok kerüljenek a téglalap helyére, hogy az egyenlőség igaz legyen?
a) (22 ⋅ 3 ⋅ 5; 33 ⋅ 52 ⋅ 7) = 45; b) (22 ⋅ 3 ⋅ 5; 2 ⋅ 33 ⋅ 52 ⋅ 11) = 60.
Megoldás:
a) (22 ⋅ 3 ⋅ 5; 33 ⋅ 52 ⋅ 7) = 45 = 32 ⋅ 5; =2
b) (22 ⋅ 3 ⋅ 5; 2 ⋅ 33 ⋅ 52 ⋅ 11) = 60 = 22 ⋅ 3 ⋅ 5.  = 2; 3; 4; 5; …

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 103


IV. 5 LEGKISEBB KÖZÖS TÖBBSZÖRÖS

Feladatok
1 Írd fel az alábbi számok öt-öt közös többszörösét!
a) 1; 11; b) 3; 12; c) 45; 12; d) 12; 15;
e) 10; 12; f) 20; 70; g) 7; 8; h) 22; 26;
i) 15; 4; j) 15; 12; k) 14; 15; l) 8; 9.
Megoldás:
Közös többszörösök:
a) 1; 11 11; 22; 33; 44; 55 b) 3; 12 12; 24; 36; 48; 60
c) 45; 12 180; 360; 540; 720; 900 d) 12; 15 60; 120; 180; 240; 300
e) 10; 12 60; 120; 180; 240; 300 f) 20; 70 140; 280; 420;560; 700
g) 7; 8 56; 112; 168; 224; 280 h) 22; 26 286; 572; 858; 1144; 1430
i) 15; 4 60; 120; 180; 240; 300 j) 15; 12 60; 120; 180; 240; 300
k) 14; 15 10; 420; 630; 840; 1050 l) 8; 9 72; 144; 216; 288; 360

2 Írd fel az alábbi számok legkisebb közös többszörösét a számok prímtényezős alakjának
felhasználásával!
a) [8; 32]; b) [1; 14]; c) [24; 60]; d) [120; 45];
e) [96; 144]; f) [60; 108]; g) [112; 32]; h) [242; 275].
Megoldás:
a) [8; 32] = [23; 25] = 25 = 32; b) [1; 14] = [1; 2 ⋅ 7] = 14 ;
c) [24; 60] = [23 ⋅ 3; 22 ⋅ 3 ⋅ 5] = 23 ⋅ 3 ⋅ 5; d) [120; 45] = [23 ⋅ 3 ⋅ 5; 32 ⋅ 5] = 23 ⋅ 32 ⋅ 5;
e) [96; 144] = [25 ⋅ 3; 24 ⋅ 32] = 25 ⋅ 32; f) [60; 108] = [22 ⋅ 3 ⋅ 5; 22 ⋅ 33] = 22 ⋅ 33 ⋅ 5;
g) [112; 32] = [24 ⋅ 7; 25] = 25 ⋅ 7; h) [242; 275] = [2 ⋅ 112; 52 ⋅ 11] = 2 ⋅ 52 ⋅ 112.

3 Számítsd ki az alábbi számhármasok legkisebb közös többszörösét!


a) [7; 28; 12]; b) [25; 8; 27]; c) [48; 120; 72]; d) [75; 300; 200].
Megoldás:
a) [7; 28; 12] = 22 ⋅ 3 ⋅ 7 = 84; b) [25; 8; 27] = 23 ⋅ 33 ⋅ 52 = 5400;
c) [48; 120; 72] = 24 ⋅ 32 ⋅ 5 = 720; d) [75; 300; 200] = 23 3 52 = 600.

4 Add meg a legkisebb közös többszörösöket prímhatványok szorzataként!


a) [23 ⋅ 32 ⋅ 5; 33 ⋅ 52 ⋅ 7; 3 ⋅ 52 ⋅ 13];
b) [210 ⋅ 38 ⋅ 52; 26 ⋅ 33 ⋅ 53; 27 ⋅ 35 ⋅ 54 ⋅ 112].
Megoldás:
a) [23 ⋅ 32 ⋅ 5; 33 ⋅ 52 ⋅ 7; 3 ⋅ 52 ⋅ 13] = 23 ⋅ 33 ⋅ 52 ⋅ 7 ⋅ 13;
b) [210 ⋅ 38 ⋅ 52; 26 ⋅ 33 ⋅ 53; 27 ⋅ 35 ⋅ 54 ⋅ 112] = 210 ⋅ 38 ⋅ 54 ⋅ 112.

104 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


5 LEGKISEBB KÖZÖS TÖBBSZÖRÖS IV.
5 Milyen számok kerüljenek a négyzetek helyére, hogy az egyenlőség igaz legyen?
a) (22 ⋅ 3 ⋅ 5; 3 ⋅ 52 ⋅ 2) = 2400;
b) (22 ⋅ 3 ⋅ 5; 2 ⋅ 32 ⋅ 5) = 1080.
Megoldás:
a) (22 ⋅ 3 ⋅ 5; 3 ⋅ 52 ⋅ 2) = 2400 = 25 ⋅ 3 ⋅ 52;
Ilyen adatok mellett nem lehet megoldani a feladatot.
b) (22 ⋅ 3 ⋅ 5; 2 ⋅ 32 ⋅ 5) = 1080 = 23 ⋅ 33 ⋅ 5.
A 3 kitevője lehet: 0; 1; 2; 3.
Az 5 kitevője: 0; 1.
A 2 kitevője: 3.

6 Egy repülőgép-társaságnál négyféle úti cél közül választhatunk: 3 naponta indul egy gép Londonba,
4 naponta Párizsba, 8 naponta Brüsszelbe és 12 naponta Stockholmba. Ha Budapestről január elsején
mind a négy városba elrepülhetünk, melyik napon indul újra együtt Budapestről ez a négy járat?
Megoldás:
A négy szám legkisebb közös többszöröse adja a megoldást [3; 4; 8; 12] = 24. Tehát 24 nap múlva, azaz
január 25-én indul újra együtt a négy repülőgép.

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 105


IV. 6 EGY KIS LOGIKA

Feladatok
1 Hétfőn a szigeten sétálva találkoztam három szigetlakóval. Megmutattam nekik két számot, és a kö-
vetkezőket mondták:
A: A két szám összege osztható 3-mal.
B: Az egyik szám 3 többszöröse.
C: A másik szám 3-mal osztva 2-t ad maradékul.
Lehetett-e mindhárom szigetlakó szorgi?
Megoldás:
Nem lehetett.
Indoklás: Ha feltételezzük, hogy bármelyik két szigetlakó szorgi, akkor kiderül, hogy a harmadik csak
morgi lehetne.

2 Kedden szembejött velem három szigetlakó, megmutattam nekik három számot, ekkor a követke-
zőket mondták:
A: Mindhárom szám osztható 5-tel.
B: A három szám szorzata osztható 5-tel.
C: A három szám összege osztható 5-tel.

a) Mit mondhatsz B-ről és C-ről, ha tudod, hogy A szorgi?


b) Mit mondhatsz A-ról és C-ről, ha tudod, hogy B morgi?
Megoldás:
a) Akkor B is és C is szorgi.
b) Ha B morgi, az azt jelenti, hogy a számok között nincs 5-tel osztható., tehát A is morgi. C azonban
lehet szorgi (például 2; 4; 14 esetén) és morgi is (például 3; 6; 7 esetén).

3 Szerdán újabb ismerősöket szereztem a szigeten, így nekik is mutattam két számot. A következőket
mondták:
A: A két szám összege osztható 8-cal.
B: A két szám különbsége osztható 8-cal.
C: A két szám szorzata osztható 8-cal.
a) Lehet-e A, B és C is szorgi?
b) Lehet-e mindhárom szigetlakó morgi?
c) Lehet-e közöttük egy szorgi és két morgi? Ha igen, melyikük mond igazat?
Megoldás:
a) Igen, ha például a két szám 20 és 12.
b) Igen, mert például a 3 és 15 számok esetén az A, B, C egyike sem teljesül.
c) Lehet, hogy A szorgi, B és C pedig morgi, például, ha a két szám 1 és 7.
Lehet B szorgi, ha a két szám például 18 és 2, de ekkor A és C morgi.
Lehet, hogy C szorgi, A és B pedig morgi, ha a két szám 2 és 16.

106 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


6 EGY KIS LOGIKA IV.
4 Csütörtökön három 10-nél nagyobb természetes számot mutattam nekik, melyek összege osztható
3-mal. Döntsd el az alábbi állításokról, hogy mondhatták-e szorgik! Válaszaidat példákkal indokold!
A: Az összeg minden tagja osztható hárommal.
B: Az összeg pontosan két tagja osztható hárommal.
C: Az összeg pontosan egy tagja osztható hárommal.
D: Az összeg egyik tagja sem osztható hárommal.
Megoldás:
A: Igen, mondhatta szorgi, például a 12; 15; 18 esetén.
B: Nem mondhatta, mert ha egy háromtagú összegben a két tag mindegyike osztható hárommal, és az
összeg is osztható hárommal, akkor a harmadik tagnak is oszthatónak kell lennie hárommal.
C: Igen, például a 13; 14; 15 esetén.
D: Igen, lehetséges, például a 22; 25; 28 esetén.

5 Pénteken a 306 540-es számot mutattam a szembe jövő szorgiknak és morgiknak, akik a következő
megállapításokat tették:
A: Ez a szám akkor is páros, ha az első és az utolsó számjegyét felcseréljük.
B: Ez a szám akkor is osztható 3-mal, ha a számjegyeit összekeverjük, és tetszőleges sorrendben felírjuk.
C: Ez a szám akkor is osztható 5-tel, ha az utolsó két számjegyét felcseréljük.
D: Ez a szám nem osztható 9-cel.
E: Ezt a számot tetszőleges természetes számmal szorozva 3-mal osztható számot kapunk.
Kik voltak morgik a csapatból?
Megoldás:
A: Morgi volt.
B: Szorgi volt.
C: Morgi volt.
D: Morgi volt.
E: Szorgi volt.

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 107


IV. 7 OSZTHATÓSÁGI SZABÁLYOK

Feladatok
1 a) Osztható-e a 111 111 111 szám 3-mal, illetve 9-cel?
b) Osztható-e a 222 333 444 szám 3-mal, illetve 9-cel?
c) Osztható-e a 222 333 444 szám 2-vel, 4-gyel, illetve 8-cal?
d) Osztható-e a 222 333 444 szám 11-gyel?
Megoldás:
a) Igen, a számjegyek összegéből következik.
b) Igen, a számjegyek összegéből következik.
c) 2-vel és 4-gyel osztható, mert az utolsó jegy páros, az utolsó két helyen álló kétjegyű szám pedig
osztható 4-gyel. 8-cal nem osztható.
d) Nem osztható.

2 Válaszolj a kérdésekre az összeg, illetve a szorzat kiszámítása nélkül!


a) Osztható-e a 289 + 316 összeg 3-mal?
b) Osztható-e a 120 + 48 + 317 összeg 4-gyel?
c) Osztható-e a 8145 - 3069 különbség 9-cel?
d) Osztható-e a 6527 - 4315 különbség 4-gyel?
e) Osztható-e a 31 ⋅ 16 ⋅ 7 szorzat 8-cal?
f) Osztható-e a 34 ⋅ 15 ⋅ 27 szorzat 10-zel?
Megoldás:
a) Nem, mert mindkét tag hárommal osztva egy maradékot ad, így az összeg hárommal osztva kettő
maradékot ad.
b) Nem, mert bár két tagja osztható néggyel, a harmadik tag viszont nem, így az összeg sem.
c) Igen, mert mindkét tag osztható 9-cel.
d) Mindkét tag néggyel osztva három maradékot ad, így a különbség osztható néggyel.
e) Igen, mert egyik tényezője osztható 8-cal.
f) Igen, mert a szorzat prímtényezői között szerepel a 2 és az 5 is.

3 Milyen számjegyet írhatunk a  helyére, hogy igaz legyen az állítás?


a) 4508 osztható 4-gyel.
b) 4508 osztható 3-mal.
c) 4508 osztható 9-cel.
Megoldás:
a) 4508 osztható 4-gyel.  = 0; 4; 8
b) 4508 osztható 3-mal.  = 1; 4; 7
c) 4508 osztható 9-cel. =1

108 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


7 OSZTHATÓSÁGI SZABÁLYOK IV.
4 Dobókockával dobunk kétszer egymás után. Sorold fel azokat a dobáspárokat, ahol az így kapott
kétjegyű szám osztható
a) 5-tel; b) 8-cal; c) 10-zel; d) 25-tel!
Megoldás:
a) 5-tel: 15; 25; 35; 45; 55; 65 b) 8-cal: 16; 24; 32; 56; 64
c) 10-zel: Nincs ilyen. d) 25-tel: 25

5 Írjunk fel a 4; 9; 14 és 15 számok segítségével olyan kéttényezős szorzatokat, ahol a szorzat


a) osztható 3-mal; b) 4-gyel osztva 2 maradékot ad;
c) 5-tel osztva 1 maradékot ad; d) osztható 8-cal!
Megoldás:
a) Például: 4 ⋅ 9; 9 ⋅ 14; 14 ⋅ 15 b) Például: 14 ⋅ 15
c) Például: 4 ⋅ 9; 14 ⋅ 4 d) Például: 4 ⋅ 14

6 Rakj ki az 1; 2; 3; 5 számkártyákból olyan háromjegyű szá-


mokat, amelyek oszthatók
a) 3-mal; b) 4-gyel; c) 25-tel!
Keresd meg az összes számot!
Megoldás:
a) A kiválasztható számhármasok: 1; 2; 3 és 1; 3; 5. Ezek mindegyikével 6 db szám rakható ki, így ösz-
szesen 12 db ilyen szám van.
b) Az utolsó két helyre kerülhet a 12; 32; 52. Minden kétjegyű szám elé kerülhet bármelyik a maradé-
kok közül. Így összesen hat ilyen szám van.
c) 25-tel: 125; 325
7 Igaz-e, hogy
a) négy egész szám között mindig van két olyan, hogy a különbségük osztható 3-mal?
b) öt egész szám között mindig van két olyan, hogy a különbségük osztható 4-gyel?
c) hét egész szám között mindig van két olyan, hogy a különbségük osztható 6-tal?
Megoldás:
a) Igaz, mert hárommal való oszthatóság során háromféle maradék lehet. Négy szám esetén tehát biz-
tosan van kettő, amelyeknek ugyanaz a hármas maradéka. Ezek különbsége osztható hárommal.
b) Igen, lásd előző indoklás.
c) Igen, lásd előző indoklás.

8 Hány egész számot kell választanod, hogy biztos legyen köztük kettő, amelyek különbsége osztható
5-tel?
Megoldás:
Hat számot, az előző feladat indoklása alapján.

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 109


IV. 8 KÉSZÍTSÜNK MAGUNKNAK
OSZTHATÓSÁGI SZABÁLYOKAT!

Feladatok
1 Osztható-e a 14 ⋅ 3 ⋅ 8 szorzat
a) 6-tal? b) 18-cal? c) 21-gyel? d) 15-tel?
Megoldás:
a) Igen, mert osztható 2-vel és 3-mal. b) Nem, mert nem osztható 9-cel.
c) Igen, mert osztható 3-mal és 7-tel. d) Nem, mert a szorzat nem osztható 5-tel.

2 Igaz vagy hamis? Hamis válaszaidat példával igazold!


a) Ha egy szám osztható 6-tal és 8-cal, akkor 48-cal is.
b) Ha egy szám osztható 48-cal, akkor 6-tal és 8-cal is.
c) Ha egy szám osztható 7-tel és 10-zel, akkor 70-nel is.
d) Ha egy szám osztható 70-nel, akkor 2-vel, 5-tel és 7-tel is.
e) Ha egy szám nem osztható 9-cel, akkor 18-cal sem.
f) Nincs olyan 10-zel osztható szám, amelyik nem osztható 20-szal.
Megoldás:
a) Nem, mert például a 24 nem osztható 48-cal.
b) Igaz.
c) Igaz, mert 7 és 10 relatív prímek.
d) Igaz.
e) Igaz
f) Hamis, mert például a 30 nem osztható 20-szal.

3 Gondoltam egy számra.


– Négyjegyű.
– Osztható 45-tel.
– Az első és az utolsó számjegye megegyezik.
– A második számjegye 7.
Melyik számra gondoltam?
Megoldás:
A szám osztható 45-tel, tehát osztható 5-tel és 9-cel. A szám utolsó számjegye csak 5 lehet, mert osztha-
tó öttel és első és utolsó jegye megegyezik.
A feltételek alapján tehát egy 57x5 alakú számot kaptunk. A számjegyek összeg 17 + x, tehát a 9-cel
oszthatóság miatt, 17 + x = 18, azaz x = 1.
17 + x = 27, esetén x = 10, de ez már nem lehetséges.
A keresett szám így csak az 5715 lehet

110 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


8 KÉSZÍTSÜNK MAGUNKNAK
OSZTHATÓSÁGI SZABÁLYOKAT! IV.
4 Milyen számjegyet írhatunk a  helyére, hogy igaz legyen az állítás?
a) 45 08 osztható 12-vel.
b) 9 605 osztható 15-tel.
c) 32 40 osztható 30-cal.
Megoldás:
a) Ha egy szám 12-vel osztható, akkor 3-mal és 4-gyel is osztható. A néggyel való oszthatóság miatt az
utolsó jegy csak 0, 4 és 8 lehet, a hárommal való oszthatóság miatt csak a 4 jó.
b) Ha egy szám 15-tel osztható, akkor 3-mal és 5-tel is osztható. A szám öttel osztható, de a számjegyek
összegének oszthatónak kell lennie hárommal is. Így csillag helyére csak az 1, 4 és a 7 kerülhet.
c) A 30-cal való oszthatósághoz elegendő megnézni 10 és 3 oszthatóságát. A szám osztható 10-zel.
A számjegyek összegéből következik, hogy a csillag helyére a 0, 3, 6 és a 9 kerülhet.

5 Melyik az a legkisebb pozitív egész szám, amit a helyére írhatsz, hogy a


a) 348 + + 36 összeg osztható legyen 12-vel?
b) 9547 - különbség osztható legyen 18-cal?
c) 2 ⋅ 3 ⋅ ⋅ 7 szorzat osztható legyen 10-zel?
d) 2 ⋅ 9 ⋅ ⋅ 13 szorzat osztható legyen 18-cal és 14-gyel is?
Megoldás:
a) 12
b) A kisebbítendő 9-cel osztva 7 maradékot ad és páratlan, ezért a kivonandónak is ilyen tulajdonságú-
nak kell lennie, tehát a 7 a legkisebb ilyen szám.
c) 5
d) A szorzat mindig osztható 18-cal. Ahhoz, hogy 14-gyel is osztható legyen, a téglalap helyére 7-et kell
írni.

6 „Gondoltam egy számra” – szól az osztály lelkes matekosa, és a többiek már kérdezgetik is. „Annyit
elárulok róla, hogy 1 és 100 között van” – teszi hozzá sokat sejtető mosollyal.
– 10-zel osztva mennyi maradékot ad? – Négyet.
– Osztható nyolccal? – Igen.
– Megvan benne a három? – Igen.
– Én már tudom! – örvendezik Jázmin.
Próbáljátok ki ti is a padtársaddal ezt a játékot!
Megoldás:
Ha a szám 10-zel osztva 4-et ad maradékul, akkor az a 4 vagy négyre végződő kétjegyű szám. Mivel a
szám osztható 8-cal is, ezért a 24 és 64 lehet a megoldás. A harmadik állításból tudjuk, hogy osztható
3-mal, vagyis a gondolt szám a 24.

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 111


IV. 9 MATEMATIKAI JÁTÉKOK

Feladatok
Adj nyerő stratégiát! Keress olyan lépéssorozatot, amelyikkel mindig nyersz!
Megoldás:
A játékok nyerő stratégiáit több játék alapján gondoljátok meg!

1 Ezt a játékot párban játszhatjátok. Tegyetek egy bábut (radírt, papírfecnit stb.) a START mezőre!
Lépjetek a bábuval felváltva egy vagy két mezőt előre! Az a játékos nyer, aki pontosan rálép a CÉL
mezőre.
Megoldás:
A nyerő stratégia: Én kezdek, s az 1-es mezőre lépek, ezután bármit lép az ellenfél én mindig a 3-mal
osztva egy maradékot adó mezőket választom: 4, 7, 10, 13, 16, 19. A 19-es mezőről ugyanis bármit
lép az ellenfél, mindig én léphetek majd be a célba. Ha nem én kezdek akkor igyekszem minél előbb
valamelyik 3-mal osztva egy maradékot adó mezőre lépni, mert akkor nyerhetek.
2 Változtassatok a játékszabályon! Lépjetek egyet, kettőt vagy akár hármat is! Működik az előző játék-
nál kialakított stratégia?
Megoldás:
A nyerő stratégia: Én kezdek, a 2-es mezőre lépek, ezután pedig az ellenfél lépéseitől függetlenül
mindig a 4-gyel osztva 2 maradékot adó mezőket választom: 2, 6, 10, 14, 18.
3 Mit gondolsz, hogyan változik a nyerő stratégia, ha a mezők számát növeljük
a) 3-mal? b) 5-tel? c) 7-tel?

112 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


9 MATEMATIKAI JÁTÉKOK IV.
Megoldás:
a) A cél mező száma ekkor 25 lesz, azaz a megfelelő mezők, melyeket érintenem kell: 1, 4, 7, 10, 13,
16, 19, 22.
b) A cél mező száma így 27 lesz, ebben az esetben a 3-mal osztható mezőket kell érintenem, azaz
most nem én szeretném kezdeni a játékot!
c) A cél mező száma most 29, ezért a hárommal osztva 2 maradékot adó mezőket fogom a játék
során választani. A játékot én akarom kezdeni és a 2-es mezőre lépek.

4 Ezt a játékot másféleképpen is játszhatjátok. Rakjatok ki tetszőleges számú kavicsot vagy pálcikát
az asztalra, és vegyetek el belőle felváltva egyet, kettőt vagy hármat! Az nyer, aki az utolsó darabot
elveszi. Figyeljétek meg, hogyan kell megváltoztatni a nyerő stratégiát a kirakott tárgyak darabszá-
mától függően!
Megoldás:
Akkor nyerhetek, ha a játék során mindig annyi követ veszek el az asztalról, hogy a maradék négy-
gyel osztható legyen. Így ugyanis elérem, hogy a vége felé az asztalon 4 kavics legyen, s az ellenfél
következik. Ő akár hányat vesz el, az utolsó kavics végül az enyém lesz. Ha a kupacban eredetileg
néggyel osztható számú kavics volt, akkor kezdjen az ellenfél, ha nem néggyel osztható a kavicsok
száma, akkor én szeretnék kezdeni.

5 Versenyezzetek, ki tud adott idő alatt többféle téglatestet megépíteni adott darabszámú kiskockából!
Hányféle téglatest építhető
a) 8 darab;
b) 12 darab;
c) 16 darab;
d) 48 darab kiskockából?
Megoldás:
a) 3 féle (1 × 1 × 8, 1 × 2 × 4, 2 × 2 × 2)
b) 4 féle (1 × 1 × 12, 1 × 2 × 6, 1 × 3 × 4, 2 × 2 × 3)
c) 4 féle (1 × 1 × 16, 1 × 2 × 8, 1 × 4 × 4, 2 × 2 × 4)
d) 9 fél (1 × 1 × 48, 1 × 2 × 24, 1 × 3 × 16, 1 × 4 × 12, 1 × 6 × 8, 2 × 2 × 12, 2 × 3 × 8, 2 × 4 × 6, 3 × 4 × 4)

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 113


IV. 10 ARÁNYOSSÁGRÓL MÉG EGYSZER

Feladatok
1 Írj fel három olyan számpárt, melyeknek aránya
a) 2 : 5; b) 3 : 2; c) 10 : 15!
Megoldás:
a) 2 : 5 = 4 : 10 = 1 : 2,5 = 8 : 20;
b) 3 : 2 = 6 : 4 = 1 : 2 = 12 : 8;
3
c) 10 : 15 = 2 : 3 = 1 : 1,5 = 3 : 9 .
2
2 Írd fel egész számokkal a megadott arányokat!
a) 1,5 : 6,75; b) 1 : 2; c) 1 : 3 ; d) 1 : 3 ; e) 3 : 4 ; f) 3 1 : 2 3 .
2 4 4 3 6 7 9 5 7
Megoldás:
a) 1,5 : 6,75 = 30 : 135; b) 1 : 2 = 1 : 4; c) 1 : 3 = 1 : 3;
2 4 4
d) 1 : 3 = 2 : 3; e) 3 : 4 = 27 : 28; f) 3 1 : 2 3 = 112 : 85.
3 6 7 9 5 7

3 Írd fel két egész számmal az alábbi arányokat úgy, hogy a lehető legkisebb pozitív egész szám sze-
repeljen az arányban!
a) 84 : 112; b) 14 : 21; c) 10 : 0,04;
d) 0,75 : 2,4; e) 5 : 2 .
8 3
Megoldás:
a) 84 : 112 = 3 : 4; b) 14 : 21 = 2 : 3; c) 10 : 0,04 = 250 : 1;
d) 0,75 : 2,4 = 5 : 16; e) 5 : 2 = 15 : 16.
8 3
4 Osszuk fel az alábbi számokat a megadott arányban!
a) 56-ot 3 : 5 arányban; c) 11 -öt 5 : 6 arányban;
b) 0,32-ot 7 : 9 arányban;
5
1 5 9
d) 2800-at : arányban; e) 6300-at 2 : 3 : 4 arányban; f) -ot 1 : 2 : 3 arányban.
3 6 5
Megoldás:
A megadott számokat elosztjuk az arányszámok összegével, a kapott részt pedig megszorozzuk az
arányszámokkal.
a) 21; 35 b) 0,14; 0,18 c) 1; 6
5
1 5
d) : = 2 : 5, ezért a számok 800; 2000
3 6
e) 1400; 2100; 2800 f) 3 ; 6 ; 9
10 10 10

114 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


10 ARÁNYOSSÁGRÓL MÉG EGYSZER IV.
5 Két testvérnek összesen 420 cserélhető focis kártyája van. Az idősebb testvérnek háromszor annyi
kártyája van, mint a fiatalabbnak.
a) Írd fel a két testvér kártyái számának az arányát!
b) Hány focis kártyája van a kisebb testvérnek?
Megoldás:
a) Az idősebb és a fiatalabb testvér matricáinak aránya 3 : 1.
b) 420 $ 1 = 105 , tehát a kisebb testvérnek 105 matricája van.
4
6 Két szám aránya 2 : 7.
a) Mekkora a nagyobbik szám, ha a kisebb szám 124?
b) Melyik két számra gondoltunk, ha az összegük 1710?
c) Melyik két számról van szó, ha különbségük 45?
Megoldás:
a) A kisebbik szám 2 rész, ebből b) 9 rész 1710
1 rész 62 1 rész 190
7 rész 434 2 rész 380
A nagyobb szám a 434. 7 rész 1330
A számok 380 és 1330.
c) A különbség 5 rész.
5 rész 45
1 rész 9
A számok 18 és 63.
7 Egy derékszögű háromszög két hegyesszögének az aránya 1 : 4. Hány fokosak a háromszög szögei?
Megoldás:
A két hegyesszög összege 900. Ha ezt 5 részre osztjuk, 150-ot kapunk. Tehát a hegyesszögek 15 és 75
fokosak.

8 A Vidám családban három gyerek van. A családtagok életkorának összege 116 év. A gyerekek élet-
korának aránya 5 : 4 : 3. Az apa 4 évvel idősebb az anyánál. Ha az apa életkorának kétszereséhez 4-et
adunk, 100-at kapunk.
a) Hány évesek a szülők?
b) Hány éves a legidősebb gyermek?
c) Hány év múlva lesz a legkisebb gyerek fele annyi idős, mint az anya most?
Megoldás:
a) Apa életkora: (100 - 4) : 2 = 48, anya életkora 44 év.
b) A gyerekek életkorának összege 24, ebből arányos osztással kapjuk, hogy a gyerekek 6, 8 és 10 évesek.
A legidősebb gyermek tehát 10 éves.
c) Az anya most 44 éves, tehát a kérdés, hogy hány év múlva lesz a legkisebb gyerek 22 éves.
Ez 22 - 6 = 16 év múlva következik be.

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 115


IV. 11 MIT TUDUNK
A SZÁZALÉKSZÁMÍTÁSRÓL?

Feladatok
1 Számítsd ki 750-nek a
a) 20%-át; b) 15%-át; c) 27,5%-át; d) 145%-át; e) 24,75%-át; f) 400%-át!
Megoldás:
a) 150; b) 112,5; c) 206,25; d) 1087,5; e) 185,625; f) 3000.
2 Számítsd ki kétféle módon a
a) 24 500 m 45%-át;
b) 5,4 kg 70%-át;
c) 3700 cm2 27,5%-át.
Megoldás:
a) I. Kiszámítjuk az 1%-ot, majd a 45%-ot.
(24 500 : 100) ⋅ 45 = 11 025 m
II. A szám 0,45 részét számítjuk ki.
24 500 ⋅ 0,45 = 11 025 m
b) (5,4 : 100) ⋅ 70 = 3,78 kg
5,4 ⋅ 0,7 = 3,78 kg
c) (3700 : 100) ⋅ 27,5 = 1017,5 cm2
3700 ⋅ 0,275 = 1017,5 cm2
3 Írd fel többféleképpen a
a) 20 perc p%-át; b) m kg 65%-át; c) a liter 160%-át; d) 1,5 hl p%-át; e) k kg p%-át!
Megoldás:
a) ^20 : 100h $ p =
p p p
vagy 20 $ =
5 100 5
b) ^m : 100h $ 65 = 100 $ 65 = 20
m 13m vagy m ⋅ 0,65

c) ^a : 100h $ 160 = 85a vagy a ⋅ 1,6

^1,5 : 100h $ p = 1000 vagy 1,5 $ 100 = 100


15p p 1,5p
d)

^k : 100h $ p = 100 vagy k $ 100 = 100


k$p p k$p
e)

4 Egy téglalap alakú kert egyik oldala 25 m, hosszabb oldala ennek 170%-a. Milyen hosszú a kert
másik oldala?
Megoldás:
25 $ 170 = 25 $ 1,7 = 42,5 m hosszú a másik oldal.
100

116 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


11 MIT TUDUNK
A SZÁZALÉKSZÁMÍTÁSRÓL? IV.
5 Egy városismereti vetélkedőn 50 kérdéses tesztet kellett kitölteni. A Pajkos csapat célba érés után az
alábbit mondta a már beérkezett csapatoknak: „A feladatok közül 40% biztos, hogy jó, 45% lehet hogy jó,
és csak a tesztkérdések 15%-ára nem tudtunk válaszolni.” Igaz lehetett-e az állításuk?
Megoldás:
50-nek a 15%-a 7,5, ami nem egész szám, így biztosan nem lehetett az az állítás igaz, hogy a kérdések
15%-ára nem tudtak válaszolni.

6 50 kg narancsban 39 kg víz van. Hány százalék a narancs víztartalma?


Megoldás:
39 része, azaz az 50 kg narancs 78%-a víz.
50
7 Hány százaléka
a) 27 a 100-nak; b) 12 a 200-nak; c) 45-nek az 5; d) a 103,4 a 470-nek;
e) 1400-nak az 560; f) a 40,5 a 13,5-nek; g) 3 a 5 -nek; h) a 168 a 2800-nak;
7 14
i) a 210-nek a 42; j) 27 a 127-nek?
Megoldás:
a) 27%-a; b) 6%-a; c) 11,1%-a; d) 22%-a;
e) 40%-a; f) 300%-a; g) 120%-a; h) 6%-a;
i) 20%-a; j) . 21,26%-a.

8 Melyik az a szám, amelynek


a) 1%-a 12; b) 4%-a 25; c) 15%-a 75; d) 25%-a 4500;
e) 37,5%-a 4,5; f) 24%-a 252; g) 220%-a 924; h) 33, 3o %-a 135;
i) p%-a 700; j) p%-a 3,2?
Megoldás:
a) 1200; b) 625; c) 500; d) 18 000;
e) 12; f) 1050; g) 420; h) 405;
p p
i) 700 : = 70 000 ; j) 3,2 : = 320 .
100 p 100 p

9 Az iskolánkban 315 lány tanul. Ez a tanulók létszámának a 45%-a. Hány tanuló jár az iskolába?
Megoldás:
315 = 700
0,45
Tehát 700 tanuló jár az iskolába.

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 117


IV. 11 MIT TUDUNK
A SZÁZALÉKSZÁMÍTÁSRÓL?

10 A hetedik évfolyamon lévő A osztályba 6-tal több tanuló jár, mint a B osztályba. Az A osztály ta-
nulóinak 60%-a lány, és az osztályba 12 fiú jár.
a) Hányan tanulnak az A osztályban?
b) Hányan járnak a hetedik évfolyamra?
c) A B osztályban a fiúk és lányok aránya 1 : 2. Hány lány jár az évfolyamra?
Megoldás:
a) 30 tanuló jár az A osztályba.
b) A B-be 24-en, így az évfolyamra 54 tanuló jár.
c) A B osztályban 16 lány tanul, így az évfolyamra 34 lány jár.

118 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


12 ÖSSZETETT SZÁZALÉKSZÁMÍTÁSI
FELADATOK IV.
Feladatok

1 Számítsd ki
a) 135-nek a 3 részét; b) 40-nek a 35%-át;
4
c) 240 kg 15%-kal megnövelt értékét; d) 600 liter 18%-kal csökkentett értékét;
e) 2870 2 részének a 65%-át; f) 1250 15%-ának az 50%-kal növelt értékét;
7
g) 444 20%-kal csökkentett értékének a 125%-át!
Megoldás:
a) 135 $ 3 = 101,15 b) 40 $ 35 = 14
4 100
c) 240 + 240 $ 0,15 = 240 $ 1,15 = 276 d) 600 - 600 $ 0,18 = 600 $ 0,82 = 492
e) a2870 $ 2 k $ 0,65 = 533 f) ^1250 $ 0,15h $ 1,5 = 281,25
7
g) ^444 $ 0,8h $ 1,25 = 444

2 Írd fel egyenlőségalakban! Ellenőrizd, valóban jók-e a számolások! Ha hibát találsz, akkor írd le
helyesen a füzetedbe!
a) 450 méter 22%-a 99 méter.
b) 3400 dl 15%-kal csökkentett értéke 2890 dl.
c) 640 dkg 18%-ával megnövelt értéke 736 dkg.
d) 1222 20%-kal csökkenetett értékének 24%-kal megnövelt értéke 1222.
e) 1,2 óra 25%-a 18 perc.
Megoldás:
a) 450 ⋅ 0,22 = 99 méter ‒ helyes.
b) 3400 dl - 3400 dl ⋅ 0,15% = 2890 dl ‒ helyes.
c) 640 dkg ⋅ 1,18 = 736 dkg ‒ ez nem igaz, a helyes egyenlőség: 640 dkg ⋅ 1,18 = 755,2 dkg.
d) (1222 ⋅ 0,8) ⋅ 1,24 = 1222 ‒ ez nem igaz, a helyes egyenlőség: (1222 ⋅ 0,8) ⋅ 1,24 = 1212,224.
e) 72 perc ⋅ 0,25 = 18 perc ‒ helyes.

3 Egy fapados légitársaságnál október hónapban meghirdették az akciós utakat. Ha valaki ebben az
időpontban megveszi a jegyét akkor a következő év áprilisára 5600 Ft a repülőjegy Barcelonába. Az in-
dulás időpontjához közeledve egyre drágulnak a jegyek. Márciusban ugyanerre az időpontra a jegy ára
32 480 Ft. Hány %-kal emelkedett a jegy ára ezen időszak alatt?
Megoldás:
Azt kell meghatározni, hogy a 32 500 Ft hány %-a az 5600 Ft-nak.
32 500 . 5,80
5600
Tehát a repülőjegy ára 580%-kal emelkedett.

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 119


IV. 12 ÖSSZETETT SZÁZALÉKSZÁMÍTÁSI
FELADATOK

4 A tavaszi leárazás során a 30  000 Ft-os csizma árát először 15%-kal, majd áprilisban 10%-kal
csökkentették.
a) Mennyibe került a csizma a kétszeri leárazás után?
b) Hány százalékos lenne az árleszállítás, ha egy lépésben csökkentették volna az árat?
Megoldás:
a) 30 000 $ 0,85 $ 0,9 = 22 950 Ft-ba kerül a csizma a kétszeri leárazás után.
b) 22 950 = 0,765 , tehát az eredeti ár 76,5%-a lett a kétszeri leárazás után, vagyis alkalmanként 23,5%-
30 000
kal kellene leárazni.
5 Egy hipermarket árufeltöltője 500 csomag nápolyit rakott ki kedd reggel az üzlet polcaira. Estére
elfogyott a nápolyi 12%-a, sőt másnap estig újabb 15%-kal csökkent a nápolyi készlet.
a) Hány csomag nápolyi volt a polcokon kedd este?
b) Hány csomag nápolyi fogyott el a két nap alatt?
Megoldás:
a) 500 $ 0,88 = 440 csomag volt kedd este a polcokon.
b) Másnap estére 4400 $ 0,85 = 374 csomag maradt a polcokon.
Tehát a két nap alatt 126 csomag nápolyi fogyott el.
6 A megtakarított pénzem 40%-át elköltöttem karácsonyi ajándékozásra. A megmaradt pénzem hány
százalékát kell újra hozzátennem a nyaralásig, hogy ugyanannyi pénzem legyen, mint a karácsonyi vá-
sárlás előtt volt?
Megoldás:
Ha A Ft-om volt, akkor megmaradt a 0,6 része. Először számítsd ki konkrét számokkal!
A kérdés az, hogy az A Ft hány %-a a 0,6 ⋅ A-nak.
A = 1 = 10 . 1,67
0,6 $ A 0,6 6
Tehát a megmaradt pénz 67%-át kell hozzátenni, hogy megkapjam az eredeti összeget.

120 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


13 SZÖVEGES FELADATOK IV.
Feladatok
1 Olga néni sütött egy nagy tepsi pogácsát. Matyi a pogácsák 20%-át, Gazsi a negyedét, Gergely a 3
10
részét ette meg, így anyának és apának 10 darab maradt.
a) A pogácsák hány százaléka maradt meg a szülőknek?
b) Hány darab pogácsát sütött Olga néni?
Megoldás:
a) A gyerekek megették a pogácsák 3 -részét, a szülőknek 25%-a maradt meg.
4
b) 40 db pogácsát sütött Olga néni.

2 Nyáron bejártuk Görögországot. Az út 75%-át repülővel tettük meg, az ötödét autóval, és 120 km-t
még bicikliztünk is. Hány kilométert utaztunk a nyáron?
Megoldás:
A 120 km biciklizés az egész út 0,05%-a, ezért a teljes út 120 = 2400 km volt.
0,05

3 Az iskolába 680 gyerek jár. A gyerekek 15%-a minden nap vesz magának tízórait a büfében, közülük
minden harmadik ásványvizet is vásárol. Hány gyerek vásárol minden nap tízórait és ásványvizet is a
büfében?
Megoldás:
^680 $ 0,15h : 3 = 34 gyerek vásárol üdítőt mindennap a büfében.
4 A téglalap egyik oldala 10 dm, másik oldala 2 m. Minden oldalát 45%-kal megnöveljük.
a) Hány százalékkal növekszik a kerülete?
b) Hány százalékkal növekszik a területe?
Megoldás:
a) 45%-kal.
b) A megnövelt oldalak hossza 14,5 dm, illetve 29 dm. A megnövelt téglalap területe 2,1025-szorosa
lesz az eredeti téglalap területének. A terület tehát 110,25%-kal növekedett.

5 A 10 cm-es oldalú négyzet egyik oldalát 40%-kal megnöveltük, másik oldalát 40%-kal csökkentettük.
a) Hány százalékkal változott a kerülete?
b) Hány százalékkal változott a területe?
Megoldás:
a) A keletkezett téglalap oldalai 14 cm, illetve 6 cm hosszúak. Így a kerülete nem változott.
b) A téglalap területe 84 cm2 lett, azaz 16%-kal csökkent.

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 121


IV. 13 SZÖVEGES FELADATOK

6 2 liter vízhez 2 dl málnaszörpöt keverünk. Hány százalékos lesz az italunk?


Megoldás:
2 = 0,09
o o azaz az üdítő közelítőleg 9%-os lett.
22
7 Az edzésre 14 lány jár. A csapat 72%-a fiú. Hány gyerek jár az edzésre?
Megoldás:
A lányok az edzésre járók 28%-át teszik ki, azaz 50 gyerek jár edzésre.

8 A szünetig még 8 dolgozatot írunk. Tegnap már megírtunk kettőt, ma egyet. A tervezett dolgozatok
hány százaléka van még hátra?
Megoldás:
8 = 0,72
o o része, azaz . 73%-a van még hátra.
11
9 A nyári angoltábor 10%-kal olcsóbb, ha most fizetem be, így 7830 forintba kerül. Mennyibe kerül
eredetileg?
Megoldás:
Az eredeti ár 90%-a 7830 Ft, ezért az eredeti ár 8700 Ft volt.

10 A matematikadolgozatok átlaga 4,56 lett, ami 14%-kal jobb, mint a földrajzdolgozatok átlaga.
Mennyi lett az osztályátlag földrajzból?
Megoldás:
A matematikadolgozat eredménye a földrajzdolgozat átlagának 114%-a. Így a földrajz dolgozat átlaga 4,0.

11 A nagy nyári hőségben eladtuk a jégkrémek 55%-át. Hány százalékkal kell növelnünk a megma-
radt mennyiséget, hogy ugyanannyi jégkrémünk legyen, mint eredetileg volt?
Megoldás:
Próbáld meg kiszámítani konkrét számokkal.
45% maradt meg. 100 = 20 = 2,2o , tehát 2,2o -szeresére kell növelni, azaz a meglévő mennyiséget
45 9
kb. 122%-kal kell megnövelni.

122 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


13 SZÖVEGES FELADATOK IV.
12 Nyári munkával és újságkihordással összegyűjtöttem 70 000 Ft-ot, de a laptop, amit kinéztem
magamnak 100 000 Ft-ba kerül. A boltban ki tudom fizetni a fennmaradó összeget hathavi részletre, de
akkor a kamat miatt 15%-kal többe kerül.
a) Mennyivel kell így többet fizetnem a laptopért?
b) Hány forint lesz a havi törlesztőrészlet, ha fél évre vettem fel a hitelt, és minden hónapban ugyanany-
nyit fizetek?
Megoldás:
a) 30 000 Ft 15%-át kell kifizetni kamatként, azaz 4500 Ft-tal kell többet fizetni.
b) 34 500 : 6 = 5750 Ft lesz a havi törlesztőrészlet.

13 Volt két tengerimalacom. Egy szép napon kölykeik születtek, majd azoknak is kölykeik születtek,
akik még tovább szaporodtak. Azóta eltelt pár év és megállapítottam, hogy a tengerimalac-állományom
fél év alatt 20%-kal növekszik. Jelenleg 100 tengerimalacom van. Hány tengerimalac boldog tulajdono-
sa leszek fél év, egy év és két év múlva?
Megoldás:
Ha feltesszük azt, hogy nem pusztul el egyetlen állat sem, akkor
Eltelt idő Számítás Tengeri malacok száma
Fél év múlva 100 ⋅ 1,2 = 120 120
Egy év múlva 120 ⋅ 1,2 = 144 144
Másfél év múlva 144 ⋅ 1,2 = 172,8 172
Két év múlva 172 ⋅ 1,2 = 206,4 206
Vigyázz! A válasz csak egész érték lehet.

14 Egy tableteket forgalmazó cég az új termékét 24 000 Ft-ért állítja elő. Mivel a piacon nincs más
ilyen termék, nagy hasznot remél a forgalmazásból. Ezért az előállítási költség 150%-kal megnövelt ér-
tékéért árusítja. Nem sokkal később megjelennek hasonlóan jó minőségű tabletek, így az árat 30%-kal
csökkentenie kell.
a) Mennyibe került a piacra kerüléskor a tablet?
b) Hány Ft-tal csökkentették a tabletek árát?
c) Mennyi volt a cég bevétele, ha 12 500 tabletet sikerült eladniuk a bevezető áron és 21 000 darabot a
csökkentett áron?
Megoldás:
a) 6 000 Ft-ba.
b) 18 000 Ft-tal csökkentették a tablet árát.
c) 12 500 · 60 000 + 21 000 · 42 000 = 1 632 000 000 Ft.

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 123


IV. 13 SZÖVEGES FELADATOK

15 Lakásvásárlás során a szerződés megkötésekor a lakás árának 15%-át kell kifizetni előlegbe. Lu-
cáék szülei 2,4 millió forintot fizettek az eladónak.
a) Mennyibe került a lakás?
b) A lakás vásárlásához hitelt kellett felvenni. Ez a lakás árának a 30%-a. Hány forint hitelre volt szükség?
c) A lakásvásárlásakor 640 000 Ft illetéket kell fizetni az államnak. Hány % az illeték mértéke?
Megoldás:

a) 2 400 000 = 16 000 000 Ft-ba.


0,15
b) 4,8 millió Ft kölcsönt kell felvenni.
c) 640 000 = 0,04 , tehát 4%-os illetéket kell fizetni.
16 000 000

124 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


14 SZÁMOK ÉS BETÛK HASZNÁLATA IV.
Feladatok
1 Keresd a párját!
a) Egy szám hétszerese. b) Egy szám felének a háromszorosa.
c) Két szám hányadosa. d) Egy szám harmadának a kétszerese.
e) Egy számnál kilencszer nagyobb szám. f) Egy számnál héttel nagyobb szám négyszerese.

A) (x : 3) ⋅ 2; B) 7x; C) x ; D) x ⋅ 9; E) x ⋅ 7 ⋅ 4; F) x $ 3; G) x + 9; H) (x + 7) ⋅ 4; I) x .
3$2 2 y
Megoldás:
a) B b) F c) I d) A e) D f) H

2 Készíts az a; b; a2; -1; 14 elemekből egytagú algebrai kifejezéseket! Írj a füzetedbe tíz különböző
lehetőséget!
Megoldás:
Néhány példa: a, b, ab, a2, a3, a2b, 14a, 14ab, 14a2b, -a, -b, -a2.

3 Válaszd ki azokat az algebrai kifejezéseket, amelyeknek az együtthatója 2-nél nagyobb!


a) 7xy; b) –5a2b; c) 1,7x6; d) 7 ab ;
2
4
2 2 2 3
e) 8,4x y z ; f) a ; g) km h) x
12
6 4
Megoldás:
4
7xy; 7 ab ; 8,4x 2 y 2 z 2 ; 12x
2 4
4 Végezd el az összevonásokat a következő algebrai kifejezésekben!
a) a - a - a + a - a - a b) 4, 3b - 3, 9b + 5, 4b
c) 4x - (+ 3x ) + 7x - (- 2x ) d) - 7y - 13y + (- 9y) + 13
Megoldás:
a) -2a b) 5,8b c) 10x d) -29y + 13
5 Végezd el az összevonásokat, és számold ki a kifejezések helyettesítési értékét, ha tudod, hogy
x=-1; y= 1!
3 2
Megoldás:
a) 3x - 4y + 5x - 7y 8x - 11y = - 49
6
b) 5x + 11 - 7x + (-19) - 2x - 8 = - 22
3
c) 4xy - 3x + 5y - 2xy 2xy - 3x + 5y = 19
6
d) 4x 2 + 8y - 1 + 5x 2 - 12y 9x 2 - 4y - 1 = - 2

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 125


IV. 14 SZÁMOK ÉS BETÛK HASZNÁLATA

6 Végezd el a szorzásokat!
a) 3 (x + 2); b) - 4 (5 + y); c) 1, 5 (2x - 3y); d) x (7 - x ); e) (x + y) $ (- 5);
f) z (4x - 6y); g) 2x (x + 8); h) xy (3, 4 + 1, 7); i) 4y (x + y); j) z (3x + 4y - 5z).
Megoldás:
a) 3x + 6 b) - 20 - 4y c) 3x - 4,5y d) 7x - x 2 e) -5x - 5y
f) 4xz - 6yz g) 2x 2 + 16x h) 5,1xy i) 4xy + 4y 2 j) 3xz + 4yz - 5z 2

7 Először vond össze a zárójelen belüli kifejezéseket, majd végezd el a szorzásokat!


a) 3 (a + 7b - 4a + 5b ); b) (- 2e - 3f + 7f - 12e) $ (- 5);
c) x (- 3 - 4x + 8 - 2x + 1); d) (- 5)(4 - x + 5 + 4x - 8 - 3x );
e) (2x - 3y + 4xy - 2yx ) $ xy ; f) (x - y - 4x - 7y - xy) $ (- 3xy).
Megoldás:
a) 3^12b - 3a h = 36b - 9a b) ^-14e + 4f h^-5h = 70e - 20f
c) x ^6 - 6x h = 6x - 6x 2 d) ^-5h^1 h = -5
^2x - 3y + 2xy h xy = 2x y - 3xy + 2x y f) ^-3x - 8y - xy h^-3xy h = 9x 2 y + 24xy 2 + 3x 2 y 2
2 2 2 2
e)
8 Keresd az egyenlőket!
a) 3a + 2a -2a 2(3a - 9) b) - 1 (8x - 4y)
x+y 2 -3(y - x)
5a - 7a a + 4a
5a 4x - 2y - 3x + 3y 2x + 2y
y - 2x
(a - 3)6 -2(a - 2) - 4 2
3x - 3y 2(y - 2x)
Megoldás:
2x + 2y
a) 3a + 2a = 5a = a + 4a b) x + y = 4x - 2y - 3x + 3y =
5a - 7a = - 2a = - 2^a - 2h - 4
2
- 1 ^8x - 4y h = 2^ y - 2x h
^a - 3h 6 = 2^3a - 9h 2
-3^ y - x h = 3x - 3y
y - 2x

9 Péntek délután megírtam az összes leckém negyedét, szombat délelőtt a 2 -át. Maradt-e leckém
3
vasárnapra?
Megoldás: Igen, megmaradt az 1 - a 1 + 2 k = 1 része.
4 3 12
10 Vettem s darab rágót (119 Ft/db), c darab csokit (87 Ft/db), k csomag gumicukrot (165 Ft/db) és
n üveg lekvárt (439 Ft/db).
a) Írd fel, mennyit fizettem összesen!
b) Hány forinttal fizetek többet, ha veszek még négy rágót és két csokit?
Megoldás:
a) 119s + 87c + 165k + 439n b) 4 $ 119 + 2 $ 87 = 650 Ft-tal fizetek többet.

126 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


15 EGYENLETEK MEGOLDÁSA IV.
Feladatok
1 Oldd meg az alábbi egyenleteket a lebontogatás módszerének felhasználásával!
a) 5 54 $ ]6x - 3g + 2? - 4 = 26 ; b) 2 $ 53 $ ]4x + 1g + 3? - 2 = 28 .
Megoldás:
a) x = 2 b) x = 3
3 4
2 Oldd meg az alábbi egyenleteket! A mérlegelv alkalmazása előtt ahol tudsz, végezz összevonást!
a) 2x + 3 + 8x - 7 - 5x + 2 = 5x - 2 ; b) 4x - 8 - 10x + 2 + x + 6 = 4 - 4x ;
c) x + 4x + 2 - 2x + 2 = 3x + 5 + 3x - 4 ; d) 3x + 6 + 10x + 2 - 6x = 5x - 8 - 2x + 12 .
Megoldás:
a) azonosság b) x = - 4
c) x = 1 d) x = -1

3 Zárójelfelbontás után végezd el a lehetséges összevonásokat, és oldd meg az egyenleteket!


a) 2 $ ]4x + 1g + 7 $ ]8x + 2g = 12 $ ]x + 6g - 4 $ ]x + 2g - 6 ;
b) 6 - ]x + 2g - 3 $ ]2x - 4g = 8 $ ]4 - x g + 3 $ ]x - 4g;
c) 3 $ ]2x + 1g + 12 $ ]3x - 2g = 6 $ ]3x - 1g + 3 $ ]x - 4g + 11;
d) 10 - 5 $ ]2 - 2x g + 2 $ ]x + 4g = 2 $ ]2 - 3x g - 4 $ ]6 - x g.
Megoldás:
a) 8x + 2 + 56x + 14 = 12x + 72 - 4x - 8 - 6 b) 6 - x - 2 - 6x + 12 = 32 - 8x + 3x - 12
64x + 16 = 8x + 58 -7x + 16 = -5x + 20
56x = 42 - 4 = 2x
x= 3 x = -2
4
c) 6x + 3 + 36x - 24 = 18x - 6 + 3x - 12 + 11 d) 10 - 10 + 10x + 2x + 8 = 4 - 6x - 24 + 4x
42x - 21 = 21x - 7 12x + 8 = - 2x - 20
21x = 14 14x = - 28
x = 14 = 2 x = -2
21 3
4 Egy számhoz a négyszeresét hozzáadva 9785-t kapunk. Melyik ez a szám?
Megoldás:
x + 4x = 9785
x = 1957

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 127


IV. 15 EGYENLETEK MEGOLDÁSA

5 Egy számot elosztva a nyolcadával eredményül 8-at kaptunk. Melyik számra igaz ez az állítás?
Megoldás:
x: x =8
8
x $ 8 = 8x = 8
x x
Mivel a nevezőben ismeretlen van, ki kell kötnünk, hogy x ! 0, hisz 0-val tilos osztani. Ha az értel-
mezési tartományból kizártuk a 0-t, akkor egyszerűsítés után azonosságot kapunk. Ennek a feladatnak
tehát a 0-n kívül minden szám megoldása.

6 Ki melyik számra gondolt? Írd fel az egyenleteket, és oldd meg lebontogatással az alábbi feladatokat!
a) Anna: A gondolt szám hétszereséből négyet elvéve 45-öt kaptam.
b) Bálint: A gondolt számhoz hozzáadtam 8-at, az összeget elosztottam 7-tel, a hányadosból elvettem
3-at, így 1-et kaptam.
c) Csenge: A gondolt szám kilencszeresénél 12-vel kisebb szám harmada 2.
d) Gáspár: Ha a gondolt szám négyszereséből elveszek 2-t, a különbséget megszorzom 3-mal, a szorzat-
ból elveszek 10-et és az eredményt elosztom 5-tel, 4-et kapok.
Megoldás:
a) Anna: 7x - 4 = 45 , x = 7 -re gondolt.
b) Bálint: x + 8 - 3 = 1, x = 20 -ra gondolt.
7
c) Csenge: x - 12 = 2 , x = 2 -re gondolt.
9
3
3^4x - 2h - 10
d) Gáspár: = 4 , x = 3-ra gondolt.
5
7 Délután fél háromkor biciklizni mentünk. Megtettük a túra negyedét és még 20 km-t, így már csak
a harmada van hátra.
a) Hány kilométeres a túra? b) Mikor értünk haza, ha 18 km sebességgel tekertünk?
h
Megoldás:
a) 1 x + 20 = 2 x
4 3
3 x + 20 = 8 x
12 12
20 = 5 x
12
x = 48 km-es volt a túra.
b) A túrát 48 = 2 2 óra, azaz 2 óra 40 perc alatt megtettük, így 17.10-re értünk haza.
18 3

128 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


15 EGYENLETEK MEGOLDÁSA IV.
8 Arany János 6 évvel volt idősebb Petőfi Sándornál. 1848-ban ketten együtt 56 évesek voltak. Hány
éves volt Arany János 1844-ben, amikor fia, Arany Laci megszületett?
Megoldás:
Arany János életkorát jelöltük x + 6-tal. x + x + 6 = 56 egyenletből megkapjuk, hogy Arany János 1848-
ban 31 éves volt, így a fia születésekor, 1844-ben 27 éves volt.

9 „Falu végén kurta kocsma,


Oda rúg ki a Szamosra[…]”
Tudod-e mire utal Petőfi Sándor versében a „kurta kocsma” kifejezés? A XVIII. században a parasztok
nem egész évben, hanem csak rövidebb ideig árulhatták saját borukat a kocsmákban. Az év maradék
részében a földesúré volt a borkimérés joga és haszna is.
a) Hány napon keresztül árulhattak bort a parasztok a maguk hasznára, ha az év 1/3 részénél 11 nappal
kevesebb ideig volt övék a borkimérés joga?
b) A haszon hányad része lehetett a földesúré?
Megoldás:
a) Szökőévtől függően számolhatunk 365 vagy 366 nappal, így kerekítve 111 napon keresztül árulhat-
nak bort a parasztok.
b) A haszon 254 vagy 255 része a földesúré.
365 366

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 129


IV. 16 SZÖVEGES FELADATOK MEGOLDÁSA
EGYENLETTEL

Feladatok
Dolgozzatok párban!
1 Csenge és Mátyás együtt 42 évesek. Csenge kétszer annyi idős, mint Mátyás. Hány évesek
külön-külön?
Megoldás: Az x + 2x = 42 egyenlet alapján Csenge 28, Mátyás 14 éves.

2 Dávid 8 évvel idősebb, mint az öccse, Gergő. Ketten együtt 34 évesek. Hány éves Dávid?
Megoldás: Az x + x + 8 = 34 egyenlet alapján Dávid 21, Gergő 13 éves.

3 Anya 25 éves volt, amikor Csenge megszületett. Most 8 év híján négyszer annyi idős, mint Csenge.
Hány éves most Csenge?
Megoldás:
Ha x-szel jelöljük Csenge életkorát, felírhatjuk a következő egyenletet: 25 + x = 4x - 8. Az egyenlet
megoldása után megkapjuk, hogy Csenge 11 éves.

4 Apa 4 évvel idősebb, mint anya. Dávid 23 évvel fiatalabb, mint anya. Apa, anya és Dávid életkorának
összege 80 év. Hány évesek külön-külön?
Megoldás:
Ha x-szel jelöljük anya életkorát, akkor a következő egyenletet írhatjuk fel: x + 4 + x + x - 23 = 80,
melyet megoldva megkapjuk, hogy anya 33, apa 37 és Dávid 10 éves.

5 Anya és apa együtt 60, anya és Lili együtt 32, apa és Lili együtt 34 évesek. Hány évesek külön-külön?
Megoldás:
Ha Lili életkorához apáét adjuk, 2-vel nagyobb számot kapunk, mintha az anyukájáét adnánk hozzá,
tehát Lili apukája 2 évvel idősebb az anyukájánál. Ezt felhasználva, anya életkorát pedig x-szel jelölve
felírhatjuk a következő egyenletet:
x + x + 2 = 60, amiből kiszámolhatjuk, hogy anya 29, apa 31 éves. Lili: 32 - 29 = 3 éves.

6 Gondoltam egy számra. A háromszorosából elvettem 4-et, a különbséget elosztottam 5-tel, a hánya-
doshoz hozzáadtam 2-t, így 3-at kaptam. Melyik számra gondoltam?
Megoldás:
A gondolt számot x-szel jelölve felírhatjuk a következő egyenletet: 3x - 4 + 2 = 3, melyet megoldva
5
megkapjuk, hogy a 3-ra teljesül a feladat feltétele.

130 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


16 SZÖVEGES FELADATOK MEGOLDÁSA IV.
7 A téglalap egyik oldala 16 cm-rel rövidebb, a másik oldala 24 cm-rel hosszabb, mint annak a négy-
zetnek az oldala, amelynek a területe 16 m2. Mekkorák a téglalap oldalai?
Megoldás:
A négyzet területképletét felhasználva megkapjuk, hogy a négyzet oldala 4 m hosszúságú. Így a téglalap
oldalai: 384 cm és 424 cm.

8 Gondoltam egy számra. Ha 40-ből elveszem a kétszeresét, a szám hatszorosát kapom. Melyik szám-
ra gondoltam?
Megoldás:
A gondolt számot x-szel jelölve felírhatjuk a következő egyenletet: 40 - 2x = 6x, melyet megoldva meg-
kapjuk, hogy az 5-re teljesül a feladat feltétele.

9 Gondoltam egy számra. Ha a hétszereséből elveszek 10-et, épp a szám harmadát kapom. Melyik
számra gondoltam?
Megoldás:
A gondolt számot x-szel jelölve felírhatjuk a következő egyenletet: 7x - 10 = x , melyet megoldva meg-
3
kapjuk, hogy az 1,5-re teljesül a feladat feltétele.

10 Egy kétjegyű szám számjegyeinek összege 10. Ha ebből a számból elvesszük a számjegyeinek felcse-
rélésével kapott számot, 54-et kapunk. Melyik ez a kétjegyű szám?
Megoldás:
Ez a feladat néhány próbálgatással is megoldható, hiszen csak végig kell nézni, melyek azok a kétjegyű
számok, amelyekre teljesül, hogy számjegyeik összege 10 és teljesítik a feladat másik feltételét is.
Egyenlettel megoldva:
Jelöljük a tízes helyi értéken álló számot x-szel, az egyes helyi értéken állót 10x-szel, így felírhatjuk az
alábbi egyenletet:
10x + 10 - x - 910^10 - x h + x C = 54
Az egyenletet megoldva megkapjuk, hogy x = 8, tehát a keresett szám a 82.

11 Gondoltam egy számra. A hatodánál 4-gyel kisebb szám egyenlő a kétszeresénél 7-tel nagyobb
számmal. Melyik számra gondoltam?
Megoldás:
A gondolt számot x-szel jelölve felírhatjuk a következő egyenletet: x - 4 = 2x + 7 , melyet megoldva
6
megkapjuk, hogy a -6-ra teljesül a feladat feltétele.

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 131


IV. 16 SZÖVEGES FELADATOK MEGOLDÁSA

12 Gondoltam egy kétjegyű számra, amely számjegyeinek összege 8. Ha a szám számjegyeit felcserél-
jük, a kapott szám 3-mal nagyobb, mint a gondolt szám négyszerese. Melyik számra gondoltam?
Megoldás:
Egyenlettel megoldva:
Jelöljük a tízes helyi értéken álló számot x-szel, az egyes helyi értéken állót 8 - x-szel, így felírhatjuk az
alábbi egyenletet:
4(10x + 8 - x) = 10(8 - x) + x - 3
Az egyenletet megoldva megkapjuk, hogy x = 1, tehát a keresett szám a 17.
Másképpen:
Csak 8 ilyen szám van, ami 4 számpár: 17 és 71; 26 és 62, 35 és 53, 44 és 44. Kipróbálva 4 ⋅ 17 + 3 = 71
a megoldás.

13 Az egyenlő szárú háromszög egyik szöge 68°. Hány fokosak a belső szögei?
Megoldás:
Két esetet tudunk megkülönböztetni:
II. A háromszög szárszöge: 68°, ekkor x-szel jelölve az alapon fekvő szöget megoldhatjuk a
68° + 2x = 180°
egyenletet, melyből megkapjuk, hogy a háromszög szögei: 56°, 56°, 68°.
II. A háromszög alapon fekvő szöge: 68°, ekkor x-szel jelölve a szárszöget megoldhatjuk a
2 ⋅ 68° + x = 180°
egyenletet, melyből megkapjuk, hogy a háromszög szögei: 44°, 68°, 68°.

14 Az egyenlő szárú háromszög egyik külső szöge 150°. Hány fokosak a belső szögei?
Megoldás:
Két esetet különböztethetünk meg:
II. Az alap melletti külső szög 150°, ekkor a belső szögek: 30°, 30°, 120°.
II. A szárszög melletti szög 150°, ekkor a belső szögek: 75°, 75°, 30°.
15 Egy négyszög külső szögeinek aránya 3 : 4 : 6 : 7. Mekkorák a négyszög belső szögei?
Megoldás:
A négyszög külső szögeire felírhatjuk a következő egyenletet: 3x + 4x + 6x + 7x = 360°, melyet meg-
oldva megkapjuk a külső szögeket. Ha ezeket rendre kivonjuk a 180-ból, megkapjuk a belső szögeket:
126°, 108°, 72°, 54°.

132 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


17 ÖSSZEFOGLALÁS IV.
Feladatok
1 Totó
Az alábbi totóban több jó válasz is lehetséges. A jó válaszok betűjelét írd a füzetedbe!
I. A 269 136 osztható
A: 6-tal; B: 8-cal; C: 72-vel; D: 48-cal.
Megoldás: A, B, C, D
II. A 64 63Z ötjegyű szám osztható 12-vel. Milyen szám kerülhet a Z helyére?
A: 2; B: 4; C: 0; D: 8.
Megoldás: A
III. Az 1, 2, 3, 4, számkártyákkal hány 3-mal osztható háromjegyű szám rakható ki?
A: 3; B: 6; C: 12; D: nincs ilyen szám.
Megoldás: C
IV. Hányféle módon rendezhetők párokba a 8; 12; 27; 35; 90 számok úgy, hogy a párokon belüli sor-
rendet nem vesszük figyelembe?
A: 8; B: 10; C: 12; D: 9.
Megoldás: B
V. A 8; 12; 27; 35; 90; számok közül az összes lehetséges módon kiválasztunk kettőt úgy, hogy a kivá-
lasztott számok sorrendjét nem vesszük figyelembe. Hány esetben lesznek a kiválasztott számpárok
tagjai relatív prímek?
A: 4; B: 6; C: 0; D: 5.
Megoldás: A
VI. Az alábbiak közül mely számpároknak lesz a legnagyobb közös osztója 12?
A: 120 és 38; B: 84 és 132; C: 24 és 96; D: 12 és 924.
Megoldás: B, D

2 Melyik állítás igaz? A hamis állításra keress példát!


A: Ha egy szám osztható 4-gyel és 12-vel, akkor osztható 48-cal is.
B: Ha egy szám osztható 5-tel és 2-vel, akkor osztható 10-zel is.
C: Ha egy szám osztható 6-tal és 4-gyel, akkor osztható 24-gyel is.
D: Ha egy szám osztható 4-gyel és 8-cal, akkor osztható 32-vel is.
E: Ha egy szám osztható 9-cel és 5-tel, akkor osztható 45-tel is.
Megoldás:
A: Hamis, például a12.
B: Igaz.
C: Hamis, például a 12.
D: Hamis, például a 8.
E: Igaz.

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 133


IV. 17 ÖSSZEFOGLALÁS

3 Melyik az 1; 2; 3; 4; 5; 6 számjegyek valamilyen sorrendjével felírható hatjegyű számok közül a leg-


nagyobb 12-vel osztható szám?
Megoldás: 654 312

4 A Nagy család havi összjövedelme 380  000 Ft. Élelmiszerre 120  000 Ft-ot költöttek. A maradék
20%-át közlekedésre kellett kiadniuk, 25  000 Ft-ot lakástakarékba fektettek. A maradék pénz 85%-a
gáz-, villany-, vízdíj volt. Az ezután megmaradt pénzt nyaralásra tették félre.
a) Hány Ft-ot szántak közlekedésre?
b) A rezsiköltség hány százaléka az összjövedelmüknek?
c) A havi jövedelem hány százalékát teszik félre a nyaralásra?
Megoldás:
a) 0,2(380 000 - 120 000) = 52 000 Ft-ot szántak közlekedésre.
b) 0,85(380 000 - 120 000 - 52 000 - 25 000) = 155 550 Ft a rezsiköltség, ami a havi összjövedelmük
155 550 . 40,9%-a.
380 000
c) A maradék 27 450 Ft-ot félreteszik nyaralásra, ami a jövedelem 27 450 = 7,2%-a.
380 000
5 A Föld vízkészletének 3%-a édesvíz, aminek legnagyobb részét az Északi- és Déli-sarkvidékeken
található jéghegyek teszik ki, tehát a ténylegesen hozzáférhető mennyiség az összes vízkészlet 0,6%-a.
Kevés használható édesvíz van tehát a Földön, takarékoskodnunk kell vele. Egy új találmány segítségé-
vel csökkenteni tudjuk a kézmosáshoz használt víz mennyiségét. Az újítással 12 liter helyett csak 7 liter
perc
folyik a csapból percenként.
a) Hány százalékkal kevesebb vizet használunk el így egy 10 perces zuhanyzás alatt?
e) Egy négytagú városi család napi vízfogyasztása kb. 0,35 m3 lenne az újítás bevezetése után. Hány m3
vizet használnak el a találmány nélkül havonta?
Megoldás:
a) 10 perc alatt 120 liter helyett 70 litert használunk, ami 50 literrel, vagyis 50 = 41,6o %-kal kevesebb.
120
b) 0,35 m = 350 l . A találmány nélkül minden 7 liter elhasznált víz helyett 12 litert használna a
3
nap
család, ami ^350 : 7h $ 12 = 600 liter víz lenne.

6 Oldd meg a lebontogatás módszerével az alábbi egyenleteket!


a) 2 $ ]2x + 5g - 5 = 23; b) ]2x - 8g : 9 + 4 = 6 .
Megoldás:
a) x = 4,5 b) x = 4,5

134 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


17 ÖSSZEFOGLALÁS IV.
7 Oldd meg mérlegelv segítségével!
a) 23 ]x - 1g + 3 = 6x - 10 ; b) 1 x + 3 + 5 = 5 - 3 x ;
2 10 4 5
c) 2 x = 7 - x ; d) 2 x x
+ - x + 10 = 3 - x .
5 3 6 12
Megoldás:

a) x = 10 ; b) x = 69 ;
17 22
c) x = 5; d) x = -4.

8 – Gondoltam egy számra – közli somolyogva Jancsi. – Ha a négyszereséből elveszek 6-ot, a különb-
séget elosztom 2-vel, és a hányadoshoz hozzáadok 5-öt, éppen 0-t kapok.
– Akkor nyertem – szól Juliska –, az én számom nagyobb, hisz a háromszorosa 5-tel nagyobb, mint a
fele.
Melyik gyerek melyik számra gondolt?
Megoldás:

Jancsi a -1-re gondolt, mely a 4x - 6 + 5 = 0 egyenletből megkapható.


2
Juliska a 2-re gondolt, mely a 3x - 5 = x egyenletből kapható meg.
2
9 A sarki boltban egy csoki és egy jégkrém 210 Ft-ba, egy jégkrém és egy üdítő 280 Ft-ba, egy csoki és
egy üdítő pedig 230 forintba kerül. Mennyibe kerül a csoki, a jégkrém és az üdítő külön-külön?
Megoldás:
Jelöljük a csokit: cs-vel, a jégkrémet j-vel, az üdítőt ü-vel.
cs + j + j + ü + cs + ü = 2(cs + j + ü) = 710 Ft, amiből a 2-vel való osztás után megkapjuk, hogy
cs + j + ü = 360 Ft.
Ha cs + j + ü = 360 Ft és cs + j = 210 Ft, akkor cs = 360 - 210 = 150 Ft.
Hasonlóképp a jégkrém és az üdítő ára is meghatározható.
A csoki ára 80 Ft, a jégkrémé 130 Ft, az üdítőé pedig 150 Ft.

10 Egy szimmetrikus trapéz egy száron fekvő két szögének a különbsége 120°. Mekkorák a trapéz
szögei?
Megoldás:
Használjuk fel, hogy a trapéz egy száron fekvő szögei 180°-ra egészítik ki egymást.
Felírhatjuk az alábbi egyenletet: x + 120 + x = 180 , amiből megkapjuk, hogy a trapéz szögei: 30°, 30°,
150°, 150°.

OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK 135


IV. 17 ÖSSZEFOGLALÁS

11 Péter, Pál és Panka hármas ikrek. Péter születési súlya 40 grammal több, mint Pankáé, de 60 gram-
mal kevesebb, mint Pál súlya. Mikor mindhármukat egyszerre mérték meg, a kijelző 8750 grammot
mutatott. Hány grammal születtek a gyerekek?
Megoldás:
Panka súlyát x-szel jelölve felírhatjuk az alábbi egyenletet:
x + 40 + x + 100 + x = 8750 , melyet megoldva megkapjuk, hogy Panka 2870 g, Pál 2970 g és Péter
2910 g súllyal születtek.

12 A rombusz egyik szöge háromszor akkora, mint a szomszédos szöge. Mekkorák a rombusz szögei?
Megoldás:
Felhasználva, hogy a rombusz szomszédos szögei 180°-ra egészítik ki egymást, felírhatjuk a következő
egyenletet: x + 3x = 180 , melyet megoldva megkapjuk, hogy a rombusz szögei: 45°, 45°, 135°, 135°
nagyságúak.

13 A téglalap egyik oldalát a négyszeresére, a másik oldalát a harmadára változtattuk. Hányszorosa az


így kapott téglalap területe az eredeti téglalap területének?
Megoldás:
Írjuk fel a téglalap területére tanult képletet: T = ab . A változtatások után:
Túj = 4a $ 1 b = 4 $ 1 $ ab = 4 ab ,
3 3 3
4
tehát a téglalap területe a -szorosára változott.
3

136 OSZTHATÓSÁG, EGYENLETEK


V. GEOMETRIA

– Az előző útra nagyon sokan jelentkeztek, de sajnos csak két diák jöhetett velem Alexandriába.
Nem kell azonban elkeserednetek, mivel a mostani kalandunk is hasonló korba indul. Úti célunk
ezúttal Szürakusza, ahol Arkhimédészt láthatják a szerencsések, aki … Matyi és Zozó! – kiáltotta
Judit néni vásári kikiáltóként elnyújtva a hangját. – Fiúk! Ha megérkezünk, ne ijedjetek meg a
zajoktól! Kr. e. 213-ban épp ostromolták Szürakuszát! – mondta a tanárnő, s alig néhány pillanat
múlva már valóban maguk előtt látták a csatát.
A várfalon sürgölődők harsányan nevettek, amikor a római hajókról kilőtt kő jóval a falak előtt,
ártalmatlanul hullott a vízbe.
– Itt jön Arkhimédész. Mutassuk meg a rómaiaknak a hajítógépét! Tekerjetek a kötélen még ket-
tőt, aztán álljatok hátrébb! – vezényelt egy díszes egyenruhájú katona.
A nehéz kő magasra ívelt, majd telibe találta az egyik hajó árbocát. Recsegve-ropogva dőlt el.
Az evezőknél ülő rabszolgáknak igencsak igyekezniük kellett, ha biztonságos távolságba akarták
juttatni a hajó maradékát.
– Remélem, örülsz és büszke vagy a sikereinkre, Arkhimédész. Szerencsére jól működnek a ter-
veid alapján épített gépek– fordult oda a tudóshoz a parancsnok.
– Örülök, de nem a szerencse működteti a gépeimet. A matematika és a fizika törvényeinek en-
gedelmeskednek, de ez csak játék! A gömbről és a kúpról írt munkámra büszkébb vagyok, mint
erre a gépre.
– Csinálhatnánk mi is hajítógépet technika órán – lelkesült fel Zozó. – Sokkal izgalmasabb lenne,
mint a múltkori feladat, amikor rakott krumplit kellett főzni.
V. 1 EGYBEVÁGÓ HÁROMSZÖGEK

Feladatok
1 Rajzoltunk két négyzetet, amelyek átlója egyenlő hosszúságú. Egybevágó-e a két négyzet?
Megoldás:
Igen, a két négyzet egybevágó, mivel az egyenlő átlóik két-két egyenlő szárú derékszögű háromszögre
osztják a négyzeteket, amelyek egyik oldala (a négyzet átlója) azonos hosszúságú, és a rajta fekvő szögek
ugyanakkorák, tehát egybevágók.

2 Rajzolj egy ABCD paralelogrammát és húzd meg a két átlóját! A metszéspont legyen E. Írj föl annyi
egybevágó háromszöget, ahányat csak találsz az ábrán!
Megoldás:
Egybevágó párok: ABD és CBD, DAC és ACB, AEB és CED, BEC és DEA.
D C

A B

3 Rajzoltunk két egyenlő szárú háromszöget, amelyeknek az alaphoz tartozó magassága egyenlő. Egy-
bevágó-e a két háromszög?
Megoldás:

m m

Nem egybevágók, mert az azonos magasságtól függetlenül az alap, a szár és a szögek is lehetnek külön-
böző nagyságúak.

4 Az ABC szabályos háromszög oldalain bejelöltük az ábrán látható P, Q, A


R harmadolópontokat. Mutasd meg, hogy a PQR háromszög is szabályos
háromszög! R

B Q C

138 GEOMETRIA
1 EGYBEVÁGÓ HÁROMSZÖGEK V.
Megoldás:
Mivel az ABC háromszög szabályos, ezért az A, B, C csúcsoknál 60°-os szö- A
1a
geket találunk. Legyen a szabályos háromszög oldalának hossza a. Mivel a 3
P, Q, R pontok harmadoló pontok, ezért 2 a 60° R
3
AP = BQ = CR = 2 a, PB = QC = AR = 1 a.
3 3 x 2a
Az APR, BQP, CRQ háromszögekre teljesülnek a tankönyv II. a) feltételei, 1 P z 3
y
a
azaz két-két oldaluk páronként egyenlő hosszú (mindegyiknek van 2 a és 3 60° 60°
3 B 2a Q 1a C
1 a hosszúságú oldala), és a közbezárt szögük is egyenlő (60°-os). Ezek 3 3
3
alapján APRi , BQPi , CRQi.
Ha a háromszögek egybevágók, akkor használhatjuk az I. b) állítást, amely alapján minden megfelelő
oldalpárjuk hossza egyenlő, azaz x = y = z. Ez azt jelenti, hogy PQR valóban szabályos háromszög.

5 Az ABCD négyzet oldalain bejelöltük az ábrán látható K, L, M, N A N D


negyedelőpontokat. Mutasd meg, hogy a KLMN négyszög is négyzet!
K

B L C

Megoldás:
Mivel az ABCD négyszög négyzet, ezért az A, B, C, D csúcsoknál 90°-os 3a 1
N 4a D
A 4
szögeket találunk. Legyen a négyzet oldalának hossza a. Mivel a K, L, M, N 1
4
a
pontok negyedelő pontok, ezért K x
3a
AK = BL = CM = DN = 1 a, KB = LC = MD = NA = 3 a. w 4
4 4
Az AKN, BLK, CML, DNM háromszögekre teljesülnek a tankönyv II. a) 3 a y
4 M
feltételei, azaz két-két oldaluk páronként egyenlő hosszú (mindegyiknek z 1a
3 1
van a és a hosszúságú oldala), és a közbezárt szögük is egyenlő (90°-
4
4 4 B 1 a L 3 a C
4 4
os). Ezek alapján AKNi , BLKi , CMLi , DNMi.
Ha a háromszögek egybevágók, akkor használhatjuk az I. b) állítást, amely alapján minden megfelelő
oldalpárjuk hossza egyenlő, azaz x = y = z = w. Ez azt jelenti, hogy a KLMN négyszög oldalai ugyano-
lyan hosszúak (tehát biztosan rombusz).
A négy egybevágó háromszög derékszögű, vagyis két hegyesszögük pótszögei egymásnak. Mivel a
KLMN négyszög mindegyik szögét két ilyen pótszögpár egészíti ki az egyenesszögre, ezért mindegyik
szöge 90°-os. Vagyis a KLMN négyszög négyzet.

GEOMETRIA 139
V. 1 EGYBEVÁGÓ HÁROMSZÖGEK

6 Az ABC szabályos háromszög AB oldalára kifelé az AEDB, AC oldalára kifelé az ACFG négyzetet
rajzoltuk. Mutasd meg, hogy CE = BG!
Megoldás:
Az ábrán a szabályos háromszög és a két négyzet összes oldala E G
egyenlő hosszúságú, a háromszög szögei 60°-osak, a négyzetek
szögei 90°-osak. A
ACEi , BAGi, mert EACB = BAGB = 60° + 90° = 150°,
és EA = AC = GA = AB, azaz két-két oldal és a közbezárt szög D F
nagysága ugyanakkora.
Mivel a háromszögek egybevágók, ezért minden megfelelő ol-
B C
dalpárjuk hossza egyenlő, azaz CE = BG.

7 Az ABC derékszögű háromszög AB átfogójára kifelé az AEDB, AC oldalára kifelé az ACFG, BC ol-
dalára kifelé a BHJC négyzetet rajzoltuk. Mutasd meg, hogy CE = BG és CD = AH!
Megoldás:
E

D
H B

J C A

F G
CAEi , GABi, mert EACB = BAGB = a + 90°, és EA = AB, illetve GA = AC (mert azonos négy-
zetek oldalai), azaz két-két oldal és a közbezárt szög nagysága ugyanakkora.
Mivel a háromszögek egybevágók, ezért minden megfelelő oldalpárjuk hossza egyenlő, azaz CE = BG.
CDBi , AHBi, mert CBDB = ABHB = b + 90°, és BD = AB, illetve CB = BH (mert azonos négy-
zetek oldalai), azaz két-két oldal és a közbezárt szög nagysága ugyanakkora.
Mivel a háromszögek egybevágók, ezért minden megfelelő oldalpárjuk hossza egyenlő, azaz CD = AH.

140 GEOMETRIA
2 ÖSSZEFÜGGÉSEK A HÁROMSZÖG
OLDALAI, SZÖGEI KÖZÖTT V.
Feladatok
1 Létezik-e olyan háromszög, amelynek oldalhosszai az alábbiak?
a) 12 cm, 13 cm, 14 cm;
b) 17 dm, 17 dm, 33 dm;
c) 240 mm, 12 cm, 3,6 dm;
d) 0,28 m, 12 cm, 420 mm.
Megoldás:
Ellenőrizzük, hogy a három megadott távolság teljesíti-e a háromszög-egyenlőtlenséget! Ügyeljünk a
mértékegységekre!
a) Létezik.
b) Létezik.
c) Nem létezik, mert 24 + 12 = 36.
d) Nem létezik, mert 28 + 12 = 40 1 42.

2 Három település távolságát egy térkép segítségével légvonalban megbecsültük. Selyebtől Monaj
3 km-re, Lak pedig 7 km-re található. Mit gondolsz, a becsült adatok alapján milyen messze lehet Lak
és Monaj egymástól? Nézz utána, hogy hol találhatók ezek a települések!
Megoldás:
A két becsült adat ismeretében Lak és Monaj egymástól legfeljebb 10 km-re lehet,
ha Selyebhez képest ellenkező irányban találhatók. Legalább 4 km viszont kell,
hogy legyen a távolságuk. Gondoljunk arra, hogy ugyanabban az irányban találha-
tók Selyebhez képest! Vagyis Monaj és Lak legalább 4 km-re, de legfeljebb 10 km-re
található egymástól.
Ezek a települések Miskolc közelében találhatók, a térképvázlat mutatja a valódi
elhelyezkedésüket.

3 A térképen A és B pont között, valamint B és C pont között is 2 cm a távolság. A három pont a tér-
képen egy egyenesre illeszkedik. A valóságban azonban az A-ból B-be vezető egyenes út hosszabb, mint
a B-ből C-be vezető. Véleményed szerint hogyan lehetséges ez?
Megoldás:
Elképzelhető, hogy B és C között nincs szintkülönbség, A és B pont között pedig van!
Ezt látjuk a térképen: De a három pont valójában így helyezkedik el:
A

C B A C B

GEOMETRIA 141
V. 2 ÖSSZEFÜGGÉSEK A HÁROMSZÖG
OLDALAI, SZÖGEI KÖZÖTT

4 Add meg a háromszög hiányzó belső szögét!


a) 34°, 67°; b) 88°, 35°; c) 42°29', 101°51'; d) 78°34', 28°43'.
Megoldás:
a) 180° - 34° - 67° = 79° b) 180° - 88° - 35° = 57°
c) 180° - 42°29l - 101°51l = 35°40l d) 180° - 78°34l - 28°43l = 72°43l
5 Add meg a háromszög harmadik szögéhez tartozó külső szöget!
a) 56°, 104°; b) 22°29'12", 41°51'54";
c) 48°, 13°; d) 81°31'17", 45°47'49".
Megoldás:
a) 56° + 104° = 160°
b) 48° + 13° = 61°
c) 22°29l12m + 41°51l54m = 63°80l66m = 64°21l6m
d) 81°31l17m + 45°47l49m = 126°78l66m = 127°19l6m
6 Rakd növekvő sorrendbe a háromszög a, b és c oldalát, ha
a) a = 38°43', b = 86°23'; b) a = 68°23', b = 96°48'!
Megoldás:
a) c = 180° - a - b = 180° - 38°43l - 86°23l = 54°54l. Mivel a 1 c 1 b, ezért az oldalak sorrendje
a 1 c 1 b.
b) c = 180° - a - b = 180° - 68°23l - 96°48l = 14°49l. Mivel c 1 a 1 b, ezért az oldalak sorrendje
c 1 a 1 b.
7 Rakd növekvő sorrendbe a háromszög a, b és c oldalát, ha
a) a = 97°31', b' = 126°50'; b) a' = 78°38', b' = 143°40'!
Megoldás:
a) b = 180° - bl = 180° - 126°50l = 53°10l b) a = 180° - al = 180° - 78°38l = 101°22l
c = bl - a = 126°50l - 97°31l = 29°19l b = 180° - bl = 180° - 143°40l = 36°20l
Mivel c 1 b 1 a, ezért az oldalak sorrendje c = al - b = 78°38l - 36°20l = 42°18l
c 1 b 1 a. Mivel b 1 c 1 a, ezért az oldalak sorrendje
b 1 c 1 a.
8 Egyenlő szárú háromszögről van-e szó, ha
a) a = 38°48', b' = 77°36'; b) a = 62°23', b' = 117°37'?
Megoldás:
a) b = 180° - bl = 180° - 77°36l = 102°24l b) b = 180° - bl = 180° - 117°37l = 62°23l.
c = 180° - a - b = 180° - 38°48l - 102°24l= Mivel a = b, ezért a = b, vagyis a háromszög
38°48l egyenlő szárú.
Mivel a = c, ezért a = c, vagyis a háromszög
egyenlő szárú.

142 GEOMETRIA
3 A HÁROMSZÖG ÉS A KÖRÉ ÍRT KÖRE V.
Feladatok
1 Szerkessz a füzetedbe egy 3 cm oldalú szabályos háromszöget! Szerkeszd meg a köré írt körét is!
Mérd meg, hogy milyen messze van a kör középpontja az oldalaktól és a csúcsoktól! Mit tapasztalsz?
Megoldás:
A kör középpontja az oldalaktól kb. 0,85 cm-re, a csúcsoktól 1,7 cm távolságra
van. Ez utóbbi távolság kétszerese az elsőként megmértnek.
3 cm 3 cm
mO
1 ,7 c
0,85 cm
3 cm

2 Egy egyenlő szárú háromszög szárai 2 cm hosszúak. A köré írt körének sugara szintén 2 cm hosszú.
a) Mekkorák a háromszög szögei?
b) Milyen messze van a kör középpontja a háromszög alapjától?
Megoldás:
B
2 2
A C
T 2
2 2
O

a) Az ABO és a CBO háromszögek szabályosak, ezért az ABCB = 60° + 60° = 120°. Mivel ABC
háromszög egyenlő szárú, ezért a másik két szöge egyenlő. Az ABC háromszög szögei: 30°, 30°, 120°.
b) Az ABCO rombusz átlói merőlegesen felezik egymást, ezért TO = 1 cm. Vagyis a kör O középpontja
1 cm távolságra van az ABC egyenlő szárú háromszög AC alapjától.

3 Szerkeszd meg azt a háromszöget, amelynek egyik oldala 3 cm, a G


köré írt kör sugara 2 cm hosszú, az adott oldalon fekvő egyik szöge pedig
60°-os!
Megoldás: 60° J
A szerkesztés menete: Az O középpontú 2 cm sugarú körvonalon kije- O
lölünk egy 3 cm hosszúságú GJ húrt. Ez lesz a háromszög egyik oldala.
A húr egyik végpontjához (az ábrán J-hez) szerkesztett 60°-os szög szára
kimetszi a körből a hiányzó L csúcsot.
L

GEOMETRIA 143
V. 3 A HÁROMSZÖG ÉS A KÖRÉ ÍRT KÖRE

4 Szerkessz egyenlő szárú háromszöget, amelynek alapja 3 cm, a köré írt kör sugara pedig 2 cm hosszú!
Megoldás: A
C1
A szerkesztés menete: Az O középpontú 2 cm sugarú körvonalon
kijelölünk egy 3 cm hosszúságú AB húrt. Ez lesz az egyenlő szárú
háromszög alapja. Az AB felezőmerőlegese kimetszi a körből a har- B
madik csúcsot. Az ábra mutatja, hogy két ilyen háromszög létezik: O
ABC1 és ABC2.

C2

5 Szerkessz egyenlő szárú háromszöget, amelynek szára 4 cm, a köré írt kör sugara pedig 2,5 cm hosszú!
Megoldás: A
A szerkesztés menete: Az O középpontú 2,5 cm sugarú körvonalon
kijelölünk egy 4 cm hosszúságú AB húrt. Ez lesz az egyenlő szárú
háromszög egyik szára. Az A középpontú, 4 cm sugarú kör kimetszi
az O középpontú, 2,5 cm sugarú köré írható körből a C csúcsot is.
B
O

144 GEOMETRIA
4 A HÁROMSZÖG ÉS A BEÍRT KÖRE V.
Feladatok
1 Melyik igaz, melyik hamis?
a) A szabályos háromszög beírt és köré írt körének középpontja egybeesik.
b) Van olyan háromszög, hogy a két nevezetes körének középpontja közül az egyik a háromszögön belül, a
másik a háromszögön kívül van.
c) A tompaszögű háromszögek esetén mindkét kör középpontja a háromszögön kívül helyezkedik el.
d) Ha egy háromszög hegyesszögű, akkor mindkét kör középpontja a háromszögön belül található.
e) A háromszög beírt körének középpontja mindig a háromszög belsejében van.
Megoldás:
a) Igaz. b) Igaz. c) Hamis. d) Igaz. e) Igaz.

2 Egy egyenlő szárú háromszög alapja 3 cm, a beírt körének sugara pedig 1 cm hosszú. Szerkeszd meg
a háromszöget!
Megoldás: C
A szerkesztés menete: A szerkesztést a 3 cm hosszú AB szakasz felvételével kezd-
jük. Az AB felezőmerőlegeséből az F felezőpont körüli 1 cm-es körrel kimetsz-
szük a beírt kör K középpontját. Mivel a háromszögben AK szögfelező, ezért a
BAK szöget másoljuk az AK félegyenes A csúcsához. A szög szára kimetszi az
AB felezőmerőlegeséből a C csúcsot. K

A F B

3 Szerkeszd meg a füzetedben ezt az ábrát! A téglalap rövid oldala 2,5 cm, az
átlója 5 cm hosszúságú legyen!
Mekkorák a szögei azoknak a háromszögeknek, amelyeknek egyik oldala a tég-
lalap valamelyik oldalával azonos, a harmadik csúcsa pedig az ezt az oldalt érin-
tő kör középpontjában van?
Megoldás:
A D A megadott hosszúságok (2,5 cm, 5 cm) miatt a téglalapról tudjuk, hogy
az átlója két 30°-os és 60°-os hegyesszöggel rendelkező derékszögű három-
szögre osztja. Ezeknek a háromszögeknek a beírt köre látható az ábrán.
K Az ABK háromszög egyik oldala a téglalap rövidebb oldala, a másik két ol-
dala pedig a derékszögű háromszög szögfelezőjére illeszkedik. Vagyis szö-
B C geik nagysága 60 : 2 = 30°, 90 : 2 = 45° és 180° - 30° - 45° = 105°.
A BCK háromszög egyik oldala a téglalap hosszabb oldala, a másik két ol-
dala pedig a derékszögű háromszög szögfelezőjére illeszkedik. Vagyis szögeinek nagysága 30 : 2 = 15°,
90 : 2 = 45° és 180° - 15° - 45° = 120°.

GEOMETRIA 145
V. 4 A HÁROMSZÖG ÉS A BEÍRT KÖRE

4 Egy 20 cm oldalú, négyzet alakú szalvétát egy 2,5 cm-es zöld sáv határol. A négyzet narancssárga
átlói által kialakított négy háromszögben egy-egy citromsárga körgyűrű látható, melyek a két átlót és
a zöld sávot érintik. A körgyűrű szélessége 2,5 cm. Az elmondottak alapján szerkeszd meg a szalvéta
mintáját egy 4 cm oldalú négyzetbe!
Megoldás:

146 GEOMETRIA
5 MAGASSÁGVONALAK
A HÁROMSZÖGBEN V.
Feladatok
1 Adj meg az ábrán látható nyolc pont közül hármat, amely nem derék- D C
szögű háromszöget alkot, és a három pont által meghatározott háromszög
magasságpontja is a megadott nyolc pont között van! Az ABCD trapézban
R Q
AD = BC (vagyis húrtrapéz). Keress több megoldást!
Megoldás:
P
A BEC háromszög magasságpontja A.
A DAC háromszög magasságpontja R. A B
A DBC háromszög magasságpontja Q.
Az ARD háromszög magasságpontja C. E
A BQC háromszög magasságpontja D.

2 Az ABC hegyesszögű háromszög magasságpontja M. Hol van az ABM, BCM és CAM háromszögek
magasságpontja? Készíts ábrát a füzetedbe!
Megoldás: C
Az ABM háromszög magasságpontja C.
Az BCM háromszög magasságpontja A. M
A CAM háromszög magasságpontja B.

A B

3 Mekkora szöget zár be egymással a háromszög 74°-os és 38°-os szögének csúcsából induló két
magasságvonal?
Megoldás: C
Az ATB és AVB háromszögek derékszögűek, mivel az egyik oldaluk a T
háromszög oldala, a másik oldaluk pedig a hozzá tartozó magasság.
A hegyesszögek ismeretében V
TABB = 90° - 38° = 52° és ABVB = 90° - 74° = 16°. M
Mivel AMBB = 180° - 52° - 16° = 112°, ezért a két magasságvonal által 74° 38°
bezárt szög 68°. A B

GEOMETRIA 147
V. 5 MAGASSÁGVONALAK
A HÁROMSZÖGBEN

4 Az ABC derékszögű háromszög 30°-os szögének szögfelezője D pontban metszi a derékszögű csúcs-
ból induló magasságvonalat. Határozd meg az ADC háromszög szögeinek nagyságát!
Megoldás: B
Mivel AD szögfelező, ezért CADB = 15°. Az ACE háromszögben E
az A csúcsnál 30°, az E csúcsnál derékszög van, ezért ACDB = 60°.
Tehát az ACD háromszögben a D csúcsnál:
F
180° - 15° - 60° = 105° van. D

A C

5 Egy hegyesszögű háromszög egyik szöge 70°-os. Mekkora szöget zár be egymással a másik két csú-
csából induló magasságvonal?
Megoldás:
A háromszög magasságpontja, a 70°-os szög szárain lévő két tal-
ppont és a 70°-os szög csúcsa egy olyan négyszöget határoz meg, M
amelynek három szögét ismerjük. A negyedik szög nagysága:
360° - 90° - 90° - 70° = 110°, amelyből következik, hogy a két
magasságvonal szöge 180° - 110° = 70°. 70°

6 Melyik igaz, melyik hamis?


a) A magasságpont mindig a háromszög belsejében található.
b) A derékszögű háromszögeknek csak egy magasságuk van.
c) A háromszögek magasságpontja egyenlő távolságra van az oldalegyenesektől.
d) Minden háromszögnek van olyan magasságvonala, amelyik metszi a szemközti oldalszakaszt.
Megoldás:
a) Hamis. b) Hamis. c) Hamis. d) Igaz.

148 GEOMETRIA
6 SÚLYVONALAK ÉS KÖZÉPVONALAK
A HÁROMSZÖGBEN V.
Feladatok

1 a) Hány darab háromszöget látsz az ábrán?


b) Add meg azokat a háromszögeket, amelyekben berajzoltunk egy súlyvonalat!
A

B a C a D a E a F

Megoldás:
a) A háromszögek: ABC, ABD, ABE, ABF, ACD, ACE, ACF, ADE, ADF, AEF.
Tehát összesen 10 darab háromszög van az ábrán.
b) Az ábrán lévő, berajzolt súlyvonalú háromszögek: ABD, ABF, ACE, ADF.
2 Az ABC háromszögben a CP, az APC háromszögben pedig az AQ a súlyvonal. Az APQ háromszög
területe 503,75 cm². Mekkora az ABC háromszög területe?
Megoldás: C
Mivel a CP súlyvonal felezi az ABC háromszög területét és az AQ súlyvonal
felezi az APC háromszög területét, ezért a megadott APQ háromszög területe Q
az ABC háromszög területének a negyedét teszi ki. Az ABC háromszög
területe 503,75 ⋅ 4 = 2015 cm2.
A P B

3 Az ABC háromszögben S a súlypont. Tudjuk, hogy az ASB háromszög területe 45 cm². Mekkora az
ABC háromszög területe?
Megoldás: C
A CF súlyvonal felezi az ABC háromszög területét. Mivel az S súlypont a CF
szakasznak az AB oldalhoz közelebbi harmadolópontja, ezért az AS szakasz
harmadolja az ACF háromszög területét és a BS szakasz harmadolja a BCF S
háromszög területét. Azaz az ASF és a BSF háromszög is az ABC területének
1 részét adja, ezért az ASF és a BSF háromszög együtt az ABC területének A B
6 F
1 részét teszik ki. Vagyis az ABC háromszög területe: 45 ⋅ 3 = 135 cm2.
3

GEOMETRIA 149
V. 6 SÚLYVONALAK ÉS KÖZÉPVONALAK
A HÁROMSZÖGBEN

4 Egy háromszögbe berajzoltunk egy súlyvonalat, majd berajzoltuk azt a középvonalat is, amelyik az
előbbi súlyvonalat metszi. Milyen négyszöget alkot az így berajzolt két szakasz négy végpontja?
Megoldás:
A négyszög szemközti oldalai egy-egy középvonal és a háromszög vele szem-
közti oldalai. Mivel ezek páronként párhuzamosak egymással, ezért a két sza-
kasz négy végpontja egy paralelogrammát határoz meg.

5 Milyen hosszú vonallal rajzolható meg az ábra, ha a nagy szabályos há-


romszög oldalhossza 20 cm?

Megoldás:
A vonal hosszának meghatározásához a nagy, a közepes és a három kis háromszög kerületének összegét
kell kiszámolnunk. A nagy háromszög kerülete 60 cm, a közepes háromszög a nagy háromszög közép-
vonalaiból áll, ezért kerülete feleakkora, mint a nagy háromszögé, azaz 30 cm. A kis háromszögek a
közepes háromszög középvonalaiból állnak, ezért a kerületük feleakkora, mint a közepes háromszögé,
azaz 15 cm. A keresett vonal hossza 60 + 30 + 3 · 15 = 135 cm.

6 Az egyenlő szárú háromszög egyik szárával párhuzamos, 5 cm hosszúságú középvonal a három-


szög kerületét egy 19 cm-es és egy 9 cm-es darabra vágja. Mekkorák a háromszög oldalai?
Megoldás:
Az 5 cm hosszúságú középvonal fele olyan hosszú, mint az egyik szár, tehát a
háromszög szárai 10 cm hosszúak. Mivel a háromszög kerülete 19 + 9 = 28 cm 19
hosszú, ezért az alapja 28 - 2 ⋅ 10 = 8 cm hosszú. Vagyis a háromszög oldalai-
nak hossza: 8 cm, 10 cm, 10 cm. 9 5

7 Az ábra úgy készült, hogy mindig a háromszög oldalainak a felezőpontjait


kötöttük össze. Ha a legnagyobb háromszög kerülete 104 cm, akkor mekkora
a legkisebb háromszög kerülete?
Megoldás:
A középvonalak tulajdonsága alapján a háromszögek kerülete mindig az előző
háromszög kerületének felével egyenlő. Vagyis a legkisebb háromszög kerüle-
te: 104 : 2 : 2 : 2 = 13 cm.

150 GEOMETRIA
7 SOKSZÖGEK SZÖGEI ÉS ÁTLÓI V.
Feladatok
1 Egy ötszög belső szögeinek nagysága: 112°, 99°, 113°25l, 128°56l. Add meg a külső szögek nagysá-
gát és összegét!
Megoldás:
A külső szögek a belső szögek kiegészítő szögei, ezért négy külső szög nagysága:
180° - 112° = 68°, 180° - 99° = 81°, 180° - 113°25l = 66°35l és 180° - 128°56l = 51°4l.
Az ötszög belső szögeinek összege 540°, ezért az ötödik belső szög nagysága:
540° - 112° - 99° - 113°25l - 128°56l = 86°39l.
Az ötödik külső szög: 180° - 86°39l = 93°21l.
A külső szögek összege: 68° + 81° + 66°35l + 51°4l + 93°21l = 360°.

2 Egy négyszög egyik szöge 62°, a másik kétszer akkora, a harmadik és a negyedik szöge között pedig
10° az eltérés. Mekkorák a négyszög belső és külső szögei?
Megoldás:
A négyszög egyik szöge 62°-os, a másik 124°-os. Mivel a belső szögek összege 360°, ezért a harma-
dik és a negyedik szög összege 360° - 62° - 124° = 174°. Ebből kiszámítható, hogy a harmadik szög:
174o - 10o = 83°-os, a negyedik pedig 92°-os. A külső szögek nagysága rendre: 118°, 56°, 98° és 88°.
2
3 A következő kérdések konvex tizenkétszögre vonatkoznak.
a) Hány átló húzható egy csúcsból?
b) Hány háromszögre vágják az egy csúcsból húzható átlói?
c) Hány darab átlója van összesen?
d) Mennyi a belső szögeinek összege?
e) Mennyi a külső szögeinek összege?
Megoldás:
a) Egy csúcsból 9 átló húzható.
b) Az egy csúcsból húzható átlók 10 háromszögre vágják.
c) Összesen 12 $ 9 = 54 darab átlója van.
2
d) A belső szögek összege 10 · 180 = 1800°.
e) A külső szögeinek összege 360°.

GEOMETRIA 151
V. 7 SOKSZÖGEK SZÖGEI ÉS ÁTLÓI

4 Határozd meg az oldalak számát abban a konvex sokszögben, amelyben


a) egy csúcsból 17 átló húzható;
b) az egy csúcsból húzott átlók 100 darab háromszöget hoznak létre;
b) összesen 44 átló van;
c) a belső szögek összege 3240o;
e) a külső szögek összege 540o!
Megoldás:
a) Az oldalak száma 20.
b) Az oldalak száma 102.
n $ ^n - 3h
c) 44 = , mindkét oldalt kettővel szorozva: 88 = n $ ^n - 3h , ahol n 3-nál nagyobb egész
2
szám. Próbálkozás útján megtalálható, hogy n = 11, azaz az oldalak száma 11.
d) Mivel a belső szögek összege (n - 2) ⋅ 180° = 3240, és 3240 : 180 = 18, ezért 20 oldala van.
e) Ilyen sokszög nem létezik.

5 Készíts táblázatot, amelyben a szabályos sokszögek belső szögének nagysága szerepel! Táblázatod-
ban a szabályos sokszögek oldalainak száma 3-tól 12-ig szerepeljen!
Megoldás:
Az oldalak száma (db) 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A belső szög nagysága (fok) 60 90 108 120 128,6 135 140 144 147,3 150
Megjegyzés: A 7-szögnél és a 11-szögnél kerekített érték szerepel a táblázatban.

6 Hány oldalú az a konvex sokszög, amelyben a belső szögek összege hétszer akkora, mint a külső
szögek összege?
Megoldás:
A belső szögek összege 360 ⋅ 7 = 2520 = 180 ⋅ 14, azaz 14 darab háromszögre osztják a sokszöget az egy
csúcsból induló átlók. Tehát a sokszög 16 oldalú.

152 GEOMETRIA
8 A KÖR KERÜLETE V.
Feladatok

1 Mekkora a kör kerülete, ha a sugara


a) 3 mm; b) 15 cm; c) 0,6 dm; d) 1,25 m?
Megoldás:
a) k = 2 ⋅ r ⋅ r = 2 ⋅ 3 ⋅ r = 6 ⋅ r . 18,8 mm
b) k = 2 ⋅ r ⋅ r = 2 ⋅ 15 ⋅ r = 30 ⋅ r . 94,2 cm
c) k = 2 ⋅ r ⋅ r = 2 ⋅ 0,6 ⋅ r = 1,2 ⋅ r . 3,8 dm
d) k = 2 ⋅ r ⋅ r = 2 ⋅ 1,25 ⋅ r = 2,5 ⋅ r . 7,9 m

2 Mennyit fordul egy 60 cm átmérőjű kerék egy 120 m-es úton?


Megoldás:
A kerék sugara 60 : 2 = 30 cm = 0,3 m. Egy fordulat alatt 2 ⋅ r ⋅ r = 2 ⋅ 0,3 ⋅ r = 0,6 ⋅ r . 1,9 m. Tehát
egy 120 méteres úton a kerék 120 : 1,9 . 63-at fordul.

3 Ha a Föld sugarát 6370 km-nek vesszük, akkor milyen hosszú az Egyenlítő?


Megoldás:
Az Egyenlítő a 6370 km sugarú kör kerülete, tehát a hossza:
k = 2 ⋅ r ⋅ r = 2 ⋅ 6370 ⋅ r = 12 740 ⋅ r . 40 024 km.

4 Egy 24 méter sugarú, kör alakú parkban ketten sétálnak egymás mellett. Az egyik sétáló a 24 méter
sugarú, kör alakú járda külső szélén halad, a másik tőle 1 méterrel beljebb. Véleményed szerint egy tel-
jes kör megtétele után mennyivel ment többet a külső köríven haladó ember? Ellenőrizd számolással a
tippedet!
Megoldás:
A két ember által megtett út különbsége:
2 ⋅ r1 ⋅ π - 2 ⋅ r2 · r = 2 ⋅ r ⋅ (r1 - r2)= 2 ⋅ r ⋅ (24 - 23) = 2 ⋅ r . 6,3 m. Ennyivel sétált többet a külső
köríven haladó ember.

5 Budapesten, az Erzsébet téren látható óriáskerékről azt olvashattuk, hogy 65 méter magas. Mekkora
utat tesz meg az óriáskerék utasa egy fordulat alatt?
Megoldás:
A kerék átmérője 65 m, a kerülete 2 ⋅ r ⋅ r = 65 · π ≈ 204 m. Ennyi utat tesz meg egy utas egy fordulat
alatt.

GEOMETRIA 153
V. 9 A KÖR TERÜLETE

Feladatok

1 Mekkora a kör területe, ha a sugara


a) 5 mm; b) 18 cm; c) 0,4 dm; d) 2,75 m?
Megoldás:
a) t = r2 ⋅ r = 52 ⋅ r = 25r . 78,5 mm2
b) t = r2 ⋅ r = 182 ⋅ r = 324r . 1017,9 cm2
c) t = r2 ⋅ r = 0,42 ⋅ r = 0,16r . 0,5 dm2
d) t = r2 ⋅ r = 2,752 ⋅ r = 7,5625r . 23,8 m2

2 Számítsd ki az ábrákon színessel jelölt területeket! A négyzetek oldalhossza 4 cm.

Megoldás:
A négyzet területéből vonjuk ki a kör területét, melynek sugara 2 cm.
tzöld = 4 ⋅ 4 - 22 ⋅ r = 16 - 4r . 3,4 cm2
A négyzet szemközti oldalfelező pontjait összekötve látható, hogy a négyzet területének a fele színes.
trózsaszín = 4 ⋅ 4 : 2 = 8 cm2
A színes terület egy 2 cm sugarú kör felének és egy 1 cm sugarú kör területének összege.
tkék = 22 ⋅ r : 2 + 12 ⋅ r = 3r . 9,4 cm2
A 4 cm sugarú kör területének a negyedéből vonjuk ki a négyzet területének a felét.
tnarancssárga = 42 ⋅ r : 4 - 4 ⋅ 4 : 2 = 4r - 8 . 4,6 cm2

3 Mekkora területet fednek a 20, 24, 30 és 36 cm átmérőjű fedők?


Megoldás:
A fedők sugarai 10, 12, 15 és 18 cm.
t1 = 102 ⋅ r = 100r . 314 cm2
t2 = 122 ⋅ r = 144r . 452 cm2
t3 = 152 ⋅ r = 225r . 707 cm2
t4 = 182 ⋅ r = 324r . 1018 cm2

154 GEOMETRIA
9 A KÖR TERÜLETE V.
4 Egy 28 cm átmérőjű körből a lehető legnagyobb négyzetlapot vágtuk ki. A körlap hány százaléka
lett hulladék?
Megoldás:
tkör = 142 ⋅ r = 196r, és
thulladék = tkör - tnégyzet = 196r - 14 $ 14 $ 4 = 196r - 392.
2
thulladék
= 196r - 392 . 0,363. Tehát a körlap 36,3%-a lett hulladék. 28
tkör 196r

5 Képzelj el egy 1 km sugarú kört! Véleményed szerint hány százalékot veszít a területéből, ha sugarát
1 m-rel csökkented? Ellenőrizd tippedet számítással!
Megoldás:
tnagy = 10002 ⋅ r = 1 000 000r, és tkörgyűrű = 10002 ⋅ r - 9992 ⋅ r = 1999r.
tkörgyuru
= 1999r = 1999 = 0,001999 . 0,002 . Tehát a kör 0,2%-ot veszít a területéből.
m m

tkör 1 000 000r 1 000 000

GEOMETRIA 155
V. 10 A HASÁB FELSZÍNE ÉS TÉRFOGATA

Feladatok
1 Rendezd táblázatba a hasábok csúcsainak, éleinek, lapjainak számát! A hasábok alaplapjai legyenek
háromszögek, négyszögek, …, nyolcszögek!
Megoldás:
Az alaplap szögeinek száma 3 4 5 6 7 8
A csúcsok száma 6 8 10 12 14 16
Az élek száma 9 12 15 18 21 24
A lapok száma 5 6 7 8 9 10

2 Az ábra a szabályos ötszög alapú hasáb élvázát szemlélteti. Határozd meg, összesen
hányszor hosszabbak a zöld élek, mint a pirosak, ha a test magassága az alapél hosszának
ötszörösével egyenlő!
Megoldás:
Jelölje a piros él hosszát p. Az élvázon látható piros élek hossza összesen 10p. Egy zöld él
hossza a piros él hosszának ötszöröse, ezért az öt zöld él hossza 5 ⋅ (5p) = 25p. Vagyis a
25p
zöld élek összesen = 2,5 -szer hosszabbak a piros éleknél.
10p

3 Egy hasáb alaplapjának a területe 30 cm2, kerülete 22 cm. A hasáb magassága 24 cm. Számítsd ki a
hasáb felszínét és térfogatát!
Megoldás: A = 2 ⋅ Talaplap + P = 2 ⋅ Talaplap + Kalaplap ⋅ m = 2 ⋅ 30 + 22 ⋅ 24 = 588 (cm2)
V = Talaplap ⋅ m = 30 ⋅ 24 = 720 (cm3)

4 A rajz egy 12 cm magas hasáb alaplapjának vázlatát mutatja. Ezt a nyolc-


szöget egy 11 cm-szer 7 cm-es téglalapból négy egybevágó derékszögű há-
romszög levágásával kaptuk. A nyolcszög oldalai 1 cm, 5 cm és 3 cm hosz-
szúak. Mekkora a hasáb felszíne és térfogata?
Megoldás:
11
Talaplap = 7 ⋅ 11 - 4 ⋅ 4 ⋅ 3 : 2 = 77 - 24 = 53 (cm2). 3
Kalaplap = 4 ⋅ 5 + 2 ⋅ 3 + 2 ⋅ 1 = 28 (cm) 5 5
A = 2 ⋅ Talaplap + Kalaplap ⋅ m = 2 ⋅ 53 + 28 ⋅ 12 = 442 (cm2) 7 1 1
V = Talaplap ⋅ m = 53 ⋅ 12 = 636 (cm3) 5 5
3

156 GEOMETRIA
10 A HASÁB FELSZÍNE ÉS TÉRFOGATA V.
5 Az ábrán egy H keresztmetszetű 2 méteres vasrudat látsz. A rúd alapja 3 db
3 ⋅ 1 cm-es téglalapból áll. Mennyi festékre lesz szükség a rúd befestéséhez,
ha a festék használati utasítása szerint 1 m2 lefestéséhez 200 gramm
szükséges?
Megoldás:
Számítsuk ki a vasrúd felszínét!
Talaplap = 3 ⋅ (1 ⋅ 3) = 9 (cm2). Kalaplap = 4 ⋅ 3 + 8 ⋅ 1 = 20 (cm)
A = 2 ⋅ Talaplap + Kalaplap ⋅ m = 2 ⋅ 9 + 20 ⋅ 200 = 4018 (cm2)
Vagyis a rúd felszíne 0,4018 m2, tehát a lefestéséhez 200 ⋅ 0,4018 = 80,36 gramm festék szükséges.

6 Egy meghámozott krumpli térfogata 0,4  dm3. Az aprítógép 35 db 1 cm-szer 1 cm-szer 6 cm-es
hasábot vág ki belőle. A krumpli többi részéből püré készül. A burgonya hány százalékából lesz püré?
Megoldás:
A 35 darab hasáb térfogata: 35 ⋅ 1 ⋅ 1 ⋅ 6 = 210 (cm3). A maradék (amiből püré készülhet) krumpli tér-
fogata: 400 - 210 = 190 (cm3). Vagyis a krumpli 190 $ 100 = 47,5%-ából lesz püré.
400
7 A gyertyaöntő mester egyedi gyertyákat is készít.
a) Hány cm³ viaszt használ 34 darab 20 cm magas, hasáb alakú gyertyához, ha ezek alaplapja egy 18 cm²
területű szabályos hatszög?
b) Hogyan változna a gyertyaöntéshez felhasznált anyagmennyiség, ha az alaplapot az előző megrende-
lés adatai alapján, de a hatszög minden második csúcsát összekötve határoznánk meg?
Megoldás:
a) Vviasz = 34 ⋅ Vgyertya = 34 ⋅ 18 ⋅ 20 = 12 240 cm3. Ennyi viaszt használ a gyertyák elkészítéséhez.
b) A hatszög minden második csúcsát összekötve egy olyan háromszöget kapunk,
melynek területe feleakkora, mint a hatszög területe. Így a gyertyaöntéshez is
feleannyi viaszra lesz szüksége a gyertyaöntőnek, azaz 6120 cm3-re.

8 Egy vízlevezető árok keresztmetszete olyan trapéz, amelynek az egyik párhuzamos oldala 80 cm, a
másik 160 cm, a magassága pedig 60 cm. Hány hektoliter víz fér el benne, ha a hossza 850 méter?
Megoldás:
^80 + 160h $ 60 2 2
A keresztmetszet területe: = 7200 (cm ). Vagyis az árok egy 72 dm alapterületű, 8500 dm
2
magasságú hasábnak tekinthető.
A térfogata: V = 72 ⋅ 8500 = 612 000 (dm3). Vagyis 612 000 liter, azaz 6120 hektoliter víz fér el benne.

GEOMETRIA 157
V. 11 A HENGER FELSZÍNE ÉS TÉRFOGATA

Feladatok
1 Számítsd ki a henger felszínét és térfogatát, ha
a) r = 2,5 cm, m = 4 cm;
b) r = 7 cm, m = 4,2 cm!
Megoldás:
a) A = 2 ⋅ r ⋅ r(r + m) = 2 ⋅ 2,5 ⋅ r(2,5 + 4) = 5 ⋅ r ⋅ 6,5 = 32,5r . 102,1 cm2
V = r2 ⋅ r ⋅ m = 2,52 ⋅ r ⋅ 4 = 25r . 78,5 cm3
b) A = 2 ⋅ r ⋅ r(r + m) = 2 ⋅ 7 ⋅ r(7 + 4,2) = 14 ⋅ r ⋅ 11,2 = 156,8r . 492,6 cm2
V = r2 ⋅ r ⋅ m = 72 ⋅ r ⋅ 4,2 = 205,8r . 646,5 cm3

2 Egy 12 cm-szer 5 cm-es téglalapot mindkét szimmetriatengelye mentén megforgatva két hengert
kapunk. Tippeld meg, hogy melyik hengernek lesz nagyobb a felszíne, térfogata! Ellenőrizd számolással
tippjeidet!
Megoldás:
I. eset: Az 5 cm-es oldallal párhuzamos szimmetriatengely körüli forgatás.
A forgatás után kapott henger magassága 5 cm, alapkörének sugara 6 cm.
A1 = 2 ⋅ r ⋅ r(r + m) = 2 ⋅ 6 ⋅ r(6 + 5) = 12 ⋅ r ⋅ 11 = 132r (cm2).
V1 = r2 ⋅ r ⋅ m = 62 ⋅ r ⋅ 5 = 180r (cm3). 5
6

II. eset: A 12 cm-s oldallal párhuzamos szimmetriatengely körüli forgatás.


A forgatás után kapott henger magassága 12 cm, alapkörének sugara 2,5 cm.
A2 = 2 ⋅ r ⋅ r(r + m) = 2 ⋅ 2,5 ⋅ r(2,5 + 12) = 5 ⋅ r ⋅ 14,5 = 72,5r (cm2).
V2 = r2 ⋅ r ⋅ m = 2,52 ⋅ r ⋅ 12 = 75r (cm3).
Az eredményekből látható, hogy az első esetben nagyobb térfogatú és fel-
12
színű hengert kaptunk.

2,5

3 Egy henger alakú konzervdoboz átmérője 8 cm, magassága 12 cm.


a) Milyen méretű és mekkora területű címke tervezhető a palástjára?
b) Mekkora a doboz űrtartalma?
Megoldás:
a) A címke téglalap alakú lesz, egyik oldala 12 cm, a másik oldala 2 ⋅ 4 ⋅ r . 25,1 cm hosszú. A címke
területe: 12 ⋅ 8 ⋅ r = 96r . 301,6 cm2.
b) A doboz térfogata: r2 ⋅ r ⋅ m = 42 ⋅ r ⋅ 12 = 192r . 603,2 (cm3). Azaz a doboz kb. 6 deciliter űrtartalmú.

158 GEOMETRIA
11 A HENGER FELSZÍNE ÉS TÉRFOGATA V.
4 Juli szereti, ha a hulladékot újrahasznosíthatja, ezért kitalálta, hogy az üres csemegekukoricás kon-
zervdobozokból ajándék ceruzatartókat készít. A dobozok palástját saját tervezésű mintákkal fogja dí-
szíteni, de előtte az egészet lealapozza egy színnel. A dobozok átmérője és magassága is 8 cm. Mekkora
felületet kell Julinak alapozni, ha 12 ceruzatartót szeretne készíteni?
Megoldás:
Az alapoznivaló felület: 12 ⋅ Tpalást = 12 ⋅ 2 ⋅ r ⋅ r ⋅ m = 12 ⋅ 2 ⋅ 4 ⋅ r ⋅ 8 = 768r . 2413 (cm2).

5 Egy 22 cm hosszú cső belső átmérője 4 cm, külső átmérője pedig 6 cm. Mennyit emelkedne a vízszint,
ha ezt a csövet egy 55 cm-szer 38 cm-es alapterületű akváriumba tennénk? (Az akváriumban lévő víz tel-
jesen ellepné a csövet.)
Megoldás:
A cső térfogata befolyásolja a víz szintjének az emelkedését:
Vcső = Vkülső - Vbelső = 32 ⋅ r ⋅ 22 - 22 ⋅ r ⋅ 22 = 110r . 345,6 cm3.
Annyival emelkedik a vízszint, amilyen magasan állna ugyanennyi víz az üres akváriumban:
345,6 = 55 ⋅ 38 ⋅ m, innen m = 345,6 : 55 : 38 . 0,17 cm. Ennyivel emelkedne a víz szintje.

6 A szoba kifestéséhez festőhengert használunk. Legkevesebb hányszor fog fordulni a hen-


ger egy 4 méterszer 3 méteres falfelületen, ha a henger sugara 4 cm, a szélessége pedig 20 cm?

Megoldás:
Egy fordulattal akkora területet festünk be, amekkora a henger palástja:
Tpalást = 2 ⋅ r ⋅ r ⋅ m = 2 ⋅ 4 ⋅ r ⋅ 20 = 160r . 502,7 (cm2), ami kb. 0,05 m2.
A 4 méterszer 3 méteres, azaz 12 négyzetméteres falfelületen legkevesebb 12 : 0,05 = 240 fordulatot fog
megtenni ez a festőhenger.

GEOMETRIA 159
V. 12 ÖSSZEFOGLALÁS

Feladatok
Minden feladatnál pontosan egy helyes választ adtunk meg. Keresd meg a megfelelőt!

1 Egy háromszög egyik oldalának hossza 13,2 cm, egy másiké pedig 16,8 cm. Melyik nem lehet a
harmadik oldal hossza a megadottak közül?
(A) 290 mm; (B) 2,1 dm; (C) 36 mm; (D) 13,2 cm; (E) 16,8 cm.
Megoldás: A helyes válasz: C.

2 Hány oldalú az a sokszög, amelyben a külső szögek összege egyenlő a belső szögek összegével?
(A) 3; (B) 4; (C) 5; (D) 6; (E) 8.
Megoldás: A helyes válasz: B.

3 Felsoroltunk néhányat egy háromszög belső és külső szögei közül. Melyik a kakukktojás?
(A) 30°; (B) 80°; (C) 90°; (D) 120°; (E) 150°.
Megoldás: A helyes válasz: C.

4 Ha egy háromszögben az egyik belső szög 42°, az egyik külső szög pedig 111°, akkor a háromszög
(A) derékszögű;
(B) egyenlő szárú;
(C) tompaszögű;
(D) nem létezik;
(E) szabályos.
Megoldás: A helyes válasz: B.

5 Egy egyenlő szárú (nem szabályos) háromszögbe berajzoltuk az öt nevezetes vonal mindegyikét.
Hány egyenest rajzoltunk?
(A) 12; (B) 13; (C) 14; (D) 15; (E) Az előzőek egyike sem.
Megoldás: A helyes válasz: A.

6 Melyik állítás igaz az egyenlő szárú (nem szabályos) háromszög alapjának egyik csúcsából induló
súlyvonalra, szögfelezőre és magasságra?
(A) Egyik sem felezi a háromszög területét.
(B) Egyik sem merőleges a szemközti oldalegyenesre.
(C) Közülük mindig a szögfelező a legrövidebb.
(D) Közülük mindig a súlyvonal a legrövidebb.
(E) Közülük mindig a magasság a legrövidebb.
Megoldás: A helyes válasz: E.

160 GEOMETRIA
12 ÖSSZEFOGLALÁS V.
7 Ha egy háromszög három középvonalának hossza 33 cm, akkor a háromszög kerülete
(A) 16,5 cm; (B) 33 cm; (C) 66 cm; (D) 99 cm; (E) 132 cm.
Megoldás: A helyes válasz: C.

8 Hány oldalú az a sokszög, amelyben egy csúcsból összesen 1000 átló húzható?
(A) 997; (B) 998; (C) 1001; (D) 1002; (E) 1003.
Megoldás: A helyes válasz: E.

9 Hány oldalú az a sokszög, amelyben a belső szögek összege 2340°?


(A) 11; (B) 12; (C) 13; (D) 14; (E) 15.
Megoldás: A helyes válasz: E.

10 Hány átlója van a 20 oldalú konvex sokszögnek?


(A) 170; (B) 180; (C) 200; (D) 220; (E) 230.
Megoldás: A helyes válasz: A.

11 Hány oldalú az a sokszög, amelynek összesen 44 átlója van?


(A) 924; (B) 902; (C) 12; (D) 11; (E) Az előzőek egyike sem.
Megoldás: A helyes válasz: D.

12 Két kör kerületének összege 6r. Mennyi a két sugár hosszának összege?
(A) 3; (B) 5; (C) 6; (D) r; (E) Nem adható
(E) meg egyértelműen.
Megoldás: A helyes válasz: A.

13 Az egyik kör sugarának hossza r, a másik kör sugarának hossza R. Tudjuk, továbbá hogy
r + R 2 = 109 . Mekkora a két kör területének az összege?
2
16
(A) Ilyen körök nincsenek.
(B) Nem adható meg egyértelműen.
(C) 6,8125.
(D) 6,8125r.
(E) 327 .
16
Megoldás: A helyes válasz: D.

GEOMETRIA 161
V. 12 ÖSSZEFOGLALÁS

14 Az ábrán egy 31 dm magas oszlop keresztmetszete látható. Az alaplap minden éle


egyenlő hosszúságú, és deciméterben mérve egész szám. Melyik lehet a megadott értékek
közül az oszlop térfogata?
(A) 150 dm³; (B) 620 dm³; (C) 279 dm³; (D) 124 dm³; (E) 2790 dm³.
Megoldás: A helyes válasz: B.

15 Egy hasáb alaplapja 16 cm kerületű és 12 cm² területű. Mekkora a magassága, ha a felszíne 248
cm²?
(A) 14 cm; (B) 18 cm; (C) 14,75 cm; (D) 15,5 cm; (E) 58 cm.
3
Megoldás: A helyes válasz: A.

16 Felírtuk egy henger alapkörének területét, palástjának területét és a térfogatát egy papírra, de
elfelejtettük, hogy melyik szám mit jelent. A papíron ezek a számok szerepelnek: 9r, 60r, 90r. A meg-
adottak közül melyik lehet jó?
(A) r = 3, m = 30;
(B) r = 3, m = 20;
(C) r = 9, m = 6;
(D) r = 3, m = 10;
(E) r = 9, m = 10.
Megoldás: A helyes válasz: D.

162 GEOMETRIA
VI.FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA

– A következő csapat csak pár száz évet ugrik az időben – tájékoztatta a tanulókat Judit néni, majd
néhány másodperc múlva kihirdette: – Helén és Dávid látogathatja meg Galileit. Néhányan ugyan
elszontyolodtak egy kicsit, de aztán rögtön tervezgetni kezdték a jövő évi programot.
Csak egy villanás volt, és a két gyerek Itáliában találta magát. A Napnak még elég ereje volt,
hogy kellemesen átmelegítse a ház köveit, úgyhogy mindketten elfoglalták helyüket az egyik
ablakfülkében.
– Mondd csak, miért foglalkozol olyan felesleges dolgokkal, mint a játékkockák természete? –
fordult Niccolini Galileihez.
– Azért, kedves barátom, mert sokan hódolnak e szenvedélynek, és kérdéseik kíváncsivá tettek.
Ahogy egyre több választ tudok adni nekik, egyre jobban érzem, hogy egyáltalán nem feleslege-
sek az ezzel kapcsolatos kísérleteim: törvényeket vettem észre a véletlenek mögött.
– Akkor mindenki nyerni fog a kockajátékokon, ha megismeri a munkádat?
– Nem, kedves barátom. Nem tudom megjósolni a véletlent, csak megérteni és leírni a törvényeit.
Ezek azonban nem olyan természetűek, mint az optika törvényei.
– Az algebra mely fejezetébe illenek az eredményeid?
– Egyikbe sem, szerintem ennek nincs neve, de úgy érzem nemsokára lesz. Lehet, hogy új tudo-
mányág van születőben.
– Az is véletlen volt, hogy éppen minket sorsoltak ki erre az útra? – kérdezte Helén.
– Természetesen – hümmögött Dávid, aki mindig jó volt infóból, és egy egész napot pepecselt a
sorsolás előtti este az iskola számítógépén.
VI. 1 KÉT HALMAZ KÖZÖTTI
HOZZÁRENDELÉSEK

Feladatok

1 Egészítsd ki a mondatot!
a) Egyértelmű hozzárendelést akkor hozunk létre, ha az alaphalmaz…………………………… elemé-
hez, ……………………………………………… képhalmazbeli elemet rendelünk hozzá.
b) Nem egyértelmű hozzárendelést adunk meg, ha van olyan alaphalmazbeli elem, amelyhez
……………… képhalmazbeli elemet rendelünk.
Megoldás:
a) Egyértelmű hozzárendelést akkor hozunk létre, ha az alaphalmaz minden eleméhez, egy képhal-
mazbeli elemet rendelünk hozzá.
b) Nem egyértelmű hozzárendelést adunk meg, ha van olyan alaphalmazbeli elem, amelyhez több kép-
halmazbeli elemet rendelünk.

2 Adj meg olyan hozzárendeléseket, amelyekre teljesül, hogy alaphalmaza


a) az osztályodba járó gyerekek halmaza;
b) az iskolátok menzáján fogyasztható ételek halmaza;
c) az iskolai tantárgyak halmaza!
Megoldás:
a) Az osztályodba járó gyerekekhez hozzárendeljük a testvéreik számát.
b) Az ételekhez hozzárendeljük, hogy az osztályban ki szereti az adott ételt.
c) A tantárgyakhoz hozzárendeljük a tárgy heti óraszámát.

3 Párosítsd a hozzárendeléseket a diagramokkal! Döntsd el, melyik egyértelmű és melyik nem egyér-
telmű hozzárendelés!
a) Minden magyar emberhez hozzárendeljük a taj-számát.
b) Minden emberhez hozzárendeljük a születési dátumát.
c) Minden emberhez hozzárendeljük a barátait.

Megoldás:
Első ábra: c). Második ábra: a). Harmadik ábra: b).
A második és a harmadik ábra egyértelmű hozzárendelést mutat.

164 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


1 KÉT HALMAZ KÖZÖTTI
HOZZÁRENDELÉSEK VI.
4 Melyik egyértelmű és melyik nem egyértelmű hozzárendelés az alábbi megfeleltetések közül?
a) Minden számhoz hozzárendeljük a nála eggyel nagyobb számot.
b) Minden számhoz hozzárendeljük a reciprokát.
c) Minden számhoz hozzárendeljük a számszomszédait.
d) Minden számhoz hozzárendeljük az abszolút értékét.
e) Minden számhoz hozzárendeljük a tizedét.
f) Minden egész számhoz hozzárendeljük a paritását.
Megoldás:
a) Egyértelmű.
b) Egyértelmű, a 0-t kivéve.
c) Nem egyértelmű.
d) Egyértelmű.
e) Egyértelmű.
f) Egyértelmű.

5 Adj meg hozzárendelést az aláb-


bi nevek és képek között! Párosítsd
a névhalmaz elemeit a képhalmaz
elemeivel! Melyik névhez nem
találsz képet?

Bolyai János Neumann János Varga Tamás


Erdős Pál Sain Márton
Megoldás:

Neumann János Bolyai János Varga Tamás Erdős Pál


Sain Mártonról nem találunk képet.

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 165


VI. 1 KÉT HALMAZ KÖZÖTTI
HOZZÁRENDELÉSEK

6 Az alábbi hozzárendelések közül melyek egyértelműek?


a) Alaphalmaz: az aktuális év dátumai január 1-től december 31-ig.
Képhalmaz: a hét napjai.
Hozzárendelés: Minden dátumhoz rendeljük hozzá a hét megfelelő napját!
b) Alaphalmaz: az iskolád diákjai.
Képhalmaz: az iskolád tanárai.
Hozzárendelés: Minden diákhoz rendeljük hozzá az őt tanító tanárokat!
c) Alaphalmaz: {szilárd; folyékony; légnemű}
Képhalmaz: {víz; tankönyv; levegő; jég; oxigén}
Hozzárendelés: Minden halmazállapothoz rendeljük hozzá a vele egyező halmazállapotú anyagot!
Megoldás:
a) Egyértelmű.
b) Nem egyértelmű.
c) Nem egyértelmű.

166 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


2 FÜGGVÉNYEK ÉS GRAFIKONJAIK VI.
Feladatok
1 Válaszd ki az alábbi hozzárendelések közül a függvényeket! Az alaphalmazt A-val, a képhalmazt
B-val jelöltük.
a) A = {iskoláskorú gyerekek}; B = {iskolák}
Minden iskoláskorú gyerekhez hozzárendeljük a saját iskoláját.
b) A = {állattulajdonosok}; B = {állatok}
Minden állattulajdonoshoz hozzárendeljük a háziállatát.
c) A = {házaspárok}; B = {évszámok}
Minden házaspárhoz hozzárendeljük az évet, amikor összeházasodtak.
d) A = {gyümölcsök}; B = {racionális számok}
Minden gyümölcshöz hozzárendeljük, hányféle vitamint tartalmaz.
Megoldás:
a) Egyértelmű, ha azt az iskolát nézzük, ahol tanul, nem egyértelmű akkor, ha az iskolák közé beszámít-
juk például a zeneiskolákat, művészeti iskolákat is, hiszen ekkor lesz olyan gyerek, akit több iskolá-
hoz is hozzá kell rendeljünk.
b) Nem egyértelmű.
c) Egyértelmű.
d) Nem egyértelmű.

2 Megadtuk egy függvény alaphalmazát, képhalmazát és hozzárendelési szabályát. Készítsd el a hoz-


zárendelés táblázatát!
a) A = {10-nél kisebb nem negatív egész számok}
B = {természetes számok}
Hozzárendelési szabály: Minden A-beli számhoz rendeljük hozzá a háromszorosánál 2-vel nagyobb
számot!
b) A = {20-nál kisebb prímszámok}
B = {természetes számok}
Hozzárendelési szabály: Minden A-beli számhoz rendeljük hozzá az ellentettjét!
Megoldás:
a)
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
2 5 8 11 14 17 20 23 26 29
b)
2 3 5 7 11 13 17 19
-2 -3 -5 -7 -11 -13 -17 -19

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 167


VI. 2 FÜGGVÉNYEK ÉS GRAFIKONJAIK

3 Elemenkénti hozzárendeléssel megadtuk egy függvény alaphalmazát, képhalmazát és a hozzárende-


lési szabályát. Add meg a hozzárendelést szövegesen és Venn-diagrammal is!
a) A = {–6-nál nagyobb negatív számok}
B = {racionális számok}
–5 7 –3,5; –4 7 –3; –3 7 –2,5;
–2 7 –2; –1 7 –1,5.
b) A = {–3 és 3 közötti egész számok}
B = {természetes számok}
–3 7 3; –2 7 2; –1 7 1; 0 7 0;
1 7 1; 2 7 2; 3 7 3.
Megoldás:
a) Minden számhoz rendeljük a felénél eggyel ki- b) Minden számhoz hozzárendeljük az abszolút
sebb számot. értékét.

-5 -3,5 3 3
-4 -3 2
-3 -2,5 1 2
-2 -2 0
-1 -1,5 -1 1
-2
0
-3

4 Készíts táblázatot az alábbi hozzárendelésekhez 8 db általad választott számmal, és ábrázold az aláb-


bi függvényeket a koordináta-rendszerben! Az alaphalmaz és a képhalmaz is a tanult számok halmaza.
a) Minden számhoz rendeljük hozzá a nála eggyel nagyobb szám kétszeresét!
b) Minden számhoz rendeljük hozzá a negyedénél 2-vel nagyobb számot!
Megoldás:
a)
-3 -2 -1 0 0,5 1 2 4
-4 -2 0 2 3 4 6 10
b)
-4 -2 -1 0 2 4 5 8
1 1,5 1,75 2 2,5 3 3,25 4

168 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


2 FÜGGVÉNYEK ÉS GRAFIKONJAIK VI.
5 Válaszd ki a függvények grafikonjait az alábbi ábrák közül!
a) y
1
0 1 x

b) y
1
0 1 x

c) y

1
0 1 x

d) y
1
0 1 x

e) y f) y

1 1
0 1 x 0 1 x

Megoldás:
a) függvény
b) nem függvény
c) függvény
d) függvény
e) nem függvény
f) függvény

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 169


VI. 3 OLVASSUNK A GRAFIKONRÓL!

Feladatok
1 Az utasszállító repülőgép
magassági adatai alapján nyo- 10000
mon követhetjük, hogy az in- 9000
dulást követő egyes időpontok- 8000

magasság (m)
ban milyen magasan szállt a 7000
repülőgép. 6000
a) Hány perc alatt érte el a repü- 5000
lési magasságát a repülőgép? 4000
b) Milyen magasan járt a gép az 3000
indulást követő 8. percben? 2000
c) Hány métert emelkedett a 1000
gép a 4–8. perc között? 0
0 2 4 6 8 10 12 14 16 18
d) Melyik időintervallumban
indulástól eltelt idő (perc)
volt a legnagyobb a repü-
lőgép emelkedési sebessége?
e) Hányadik percben volt 8000 m a repülési magassága?
Megoldás:
a) 13 perc alatt. b) 3000 m magasan. c) 2000 m-t emelkedett.
d) A 11. és 13. perc között. e) A 13. percben.

2 A következő ábrán a budapesti és a bécsi repü- millió fő


lőtér éves utasforgalmát látod 2000 és 2012 között.
Döntsd el a grafikon alapján, melyik igaz, illetve 18
melyik hamis a következő állítások közül! 16
Bécs
a) A bécsi reptéren mindig többen voltak, mint a 14
budapestin. 12
b) A legnagyobb forgalmat mindkét repülőtér 10
ugyanabban az évben érte el. 8
Budapest
c) Volt olyan év, amikor a bécsi repülőtéren 10 6
millióval több ember fordult meg, mint a buda- 4
pesti reptéren. 2
d) 2009-ben volt a legkisebb eltérés a két reptér for- 0
2000 2002 2004 2006 2008 2010 2012
galma között.
e) Ez alatt a 12 év alatt 70 milliónál több látogatója volt a budapesti repülőtérnek.
Megoldás:
a) Igaz. b) Hamis. c) Igaz (2012-ben).
d) Igaz, de a grafikonról nem feltétlenül olvasható le. e) Igaz

170 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


3 OLVASSUNK A GRAFIKONRÓL! VI.
3 Piroska reggel 8-kor indult el a 12 km-re lakó nagymamához. Óránként átlagosan 3 km-t tett meg.
10 órakor letért az útról, hogy fél óra alatt virágot szedjen a nagyinak, majd folytatta az útját. Anyuká-
jának 9-kor jutott eszébe, hogy elfelejtett kislányának szólni a gonosz farkasról, így 6 km sebességgel
h
utána szaladt. Tudott-e beszélni az anyuka Piroskával még a virágszedés előtt? Grafikusan oldd meg a
feladatot a füzetedben!
Megoldás: hely (km)
Nagymama lakása 12
11
10
9
Piroska
8
7
6
5
4
3
Anyukája
2
1
Piroskáék lakása 0
8 9 10 11 12 13
idő (óra)

Piroskát 10 órakor érte el anyukája, így még éppen tudott vele beszélni a virágszedés előtt.

4 Áron és Barnus különböző iskolákba hely (km)


járnak, de pénteken mindkettőjüknek öt
órája van. Tanítás után Barnusnak Áron Barnus iskolája 9
iskolájában van zeneórája, Áronnak meg 8
Barnus iskolájában van kosárlabdaedzé- 7
se. Egyszerre indulnak, s mindketten 6
biciklivel mennek egymás iskolájába. 5
Válaszolj a kérdésekre a grafikon alapján! 4
a) Melyik grafikon jelöli Áron és melyik 3
Barnus mozgását? 2
b) Melyik gyerek biciklizik gyorsabban? 1
Miért? Áron iskolája 0
0 6 12 18 24 30 36
c) Milyen messze van egymástól a két
idő (perc)
iskola?
d) A fiúk az indulástól számított hányadik percben találkoznak?
e) Hány perc alatt teszi meg az utat Áron?
f) Hány km utat tesz meg Barnus egy perc alatt?

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 171


VI. 3 OLVASSUNK A GRAFIKONRÓL!

Megoldás:
a) A kék grafikon Áron, a lila grafikon Barnus mozgását jelöli.
b) Barnus biciklizik gyorsabban, mert rövidebb idő alatt teszi meg a két iskola közötti távot.
c) 9 km-re vannak egymástól.
d) A 16. percben találkoznak.
e) 36 perc alatt.
f) 1 km-t tesz meg.
3
5 Van a kertünkben egy 400 literes felfújható medence, azonban a kutyánk kirágta az oldalát. Egyen-
letesen folyt belőle a víz, és 2,5 óra múlva szomorúan láttuk, hogy a víz fele kifolyt és elszivárgott a föld-
be. Ábrázold a medencében levő víz mennyiségének csökkenését az eltelt idő függvényében!
Megoldás:
a medencében lévő víz mennyisége (liter)

400

300

200

100

0
0 1 2 3 4 5
idő (óra)

6 Meggyújtottunk két gyertyát. Az egyik 24 cm hosszú, a másik ennél vastagabb, de csak 16 cm hosz-
szúságú. A gyertyák egyenletesen égtek. A hosszabb gyertya magassága 6 óra alatt 9 cm-t, a rövidebbé
5 cm-t csökkent.
a) Ábrázold egy koordináta-rendszerben a gyertyák magasságát az eltelt idő függvényében!
b) Melyik gyertya ég el hamarabb?
c) Milyen hosszúak lesznek a gyertyák 2 óra elteltével?
d) Mennyi idő alatt ég el a hosszabb gyertya?
e) Mikor lesz a rövidebb gyertya 8,5 cm magas?

172 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


3 OLVASSUNK A GRAFIKONRÓL! VI.
Megoldás:
a)
24
22
gyertya magassága (cm)

20
18
16
14
12
10
8
6
4
2
0
0 2 4 6 8 10 12 14 16 18 20
idő (óra)
b) A magasabb (24 cm-es) gyertya ég el hamarabb.
c) A magasabb gyertya 6 óra alatt 9 cm-t csökken, tehát két óra alatt 3 cm-t csökken, így magassága
21 cm lesz. Az alacsonyabb gyertya 6 óra alatt 5 cm-t, így 2 óra alatt 5 cm-t csökken, s a magassága
3
1
14 . 14,3 cm cm lesz.
3
d) 16 óra alatt ég el.
e) 9 óra elteltével.

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 173


VI. 4 ÁBRÁZOLJUNK KÉPLET ALAPJÁN!

Feladatok
1 Ábrázold közös koordináta-rendszerben az alábbi függvények grafikonjait!
a) x 7 x; b) x 7 x + 3; c) x 7 x – 4; d) x 7 x + 5.
Megoldás: y
d

b
a

1
0 1 x
c

2 Ábrázold közös koordináta-rendszerben az alábbi függvények grafikonjait!


a) x 7 x; b) x 7 2x; c) x 7 –3x; d) x 7 1 x; e) x 7 1 x + 1.
3 2
Megoldás: y b
a
e
1
0 1 x
d
c

3 Melyik képlethez melyik grafikon tartozik?


a) f : x 7 2x; b) g : x 7 2x – 4; c) h : x 7 –x – 2; d) l : x 7 – 1 x + 2.
2
y y y y

1 1 1 1
0 1 x 0 1 x 0 1 x 0 1 x

174 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


4 ÁBRÁZOLJUNK KÉPLET ALAPJÁN! VI.
Megoldás:
a) f : x 7 2x 3. grafikon
b) g : x 7 2x - 4 1. grafikon
c) h : x 7 -x - 2 4. grafikon
d) l : x 7 - 1 x + 2 2. grafikon
2
4 Ábrázold az alábbi függvényeket, majd tükrözd az y tengelyre! Add meg az így kapott függvények
hozzárendelési szabályát!
a) f : x 7 x + 3; b) g : x 7 –3x – 2; c) h : x 7 2 x.
3
Megoldás:
a) y b) g y *
g c) y
*
f f *
1
h h
0 1 x 1
1 0 1 x
0 1 x

Hozzárendelési szabályok:
a) Az f függvény tükörképének: f ✳: x 7 -x + 3.
b) A g függvény tükörképének: g✳: x 7 3x - 2.
c) A h függvény tükörképének: h✳: x 7 - 2 x.
3
5 Add meg az alábbi pontok hiányzó koordinátáit, ha tudod, hogy a pontok rajta vannak az
f : x 7 – 2 x + 2 függvény grafikonján!
3
A(6; ……); B(……; 4); C(0; ……); D(……; –4); E(300; ……); F(……; –212).
Megoldás:
A(6; -2) B(-3; 4) C(0; 2) D(9; -4) E(300; -198) F(321; -212)

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 175


VI. 4 ÁBRÁZOLJUNK KÉPLET ALAPJÁN!

6 Ábrázold az g : x 7 3x – 1 függvény grafikonját! Döntsd el, hogy hol helyezkednek el az alábbi pon-
tok: a függvény alatt, a függvényen vagy a függvény felett!
A(1; 2); B(–3; –7); C(4; 3); D(–5; 5); E(7; –2).
Megoldás: y
D g

C
1 A
0 1 x
E
Alatta: C(4; 3); E(7; -2)
B Felette: B(-3; -7); D(-5; 5)
Rajta: A(1; 2)

7 Egyenletesen zuhog az eső. Az udvaron két egyforma méretű esővízgyűjtő dézsánk is van.
a) Az egyikben 5 perc alatt 0,5 cm-t emelkedik a vízszint. Ez a dézsa két és fél óra alatt tele lett, de
addigra annyira megsüllyedt alatta a föld, hogy felborult, és az összes víz kiömlött belőle. Ábrázold
grafikonon a hordóban levő víz mennyiségének változását az idő függvényében!
b) Vizsgáljuk meg a másik dézsát! A két dézsa közti különbség mindössze annyi, hogy ezen alul van
egy kisebb lyuk, ahol folyamatosan elszivárog a víz, így 2 percenként 1 mm-rel csökken a víz szintje.
Ábrázold grafikonon a hordóban levő víz mennyiségének változását az idő függvényében! Mennyi
idő alatt telik meg ez a hordó?
Megoldás:
a) A grafikonon a víz magasságát ábrázoltuk
az idő függvényében. A víz pillanatok 15
alatt elfolyt, így időben 0-val jelöltük. 14
13
12
11
vízmagasság (cm)

10
9
8
7
6
5
4
3
2
1
0
0 50 100 150
idő (perc)

176 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


4 ÁBRÁZOLJUNK KÉPLET ALAPJÁN! VI.
b) Ha 2 perc alatt 1 mm-nyi víz szivárog el, akkor 5 perc alatt 2,5 mm-nyi víz szivárog el. Ez alatt
5 mm-t emelkedne a vízszint, tehát összesen csak 2,5 mm-t emelkedik a vízszint 5 perc alatt. Ez pont
fele az a) feladatban megadott értéknek, tehát pont kétszer annyi idő alatt telik meg. 5 óra alatt lesz
tele.

15
14
13
12
11
vízmagasság (cm)

10
9
8
7
6
5
4
3
2
1
0
0 50 100 150
idő (perc)

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 177


VI. 5 KERESSÜNK SZABÁLYOKAT!

Feladatok
1 Add meg az alábbi grafikonok hozzárendelési szabályát!
a) y i g b) n y m
f j

h 1 l
1
0 1 x 0 1 x

Megoldás:
a) f : x 7 x b) j : x 7 x
g:x 7 x + 1 k : x 7 4x
h:x 7 x - 2 l:x 7 1 x
2
i:x 7 x + 3 m : x 7 2x
n : x 7 -x

2 Keresd a párját!
y q
p
f : x 7 3x + 2
o
1 g : x 7 –2x + 4
0 1 x
h:x7–1x+1
2
r l:7x–2
Megoldás:
o: l : 7 x - 2
p: h : x 7 - 1 x + 1
2
q: f : x 7 3x + 2
r: g : x 7 -2x + 4

3 Egy lineáris függvény grafikonja átmegy a (2; 3) és a (3; 5) pontokon. Döntsd el az alábbi állítások-
ról, melyik igaz és melyik hamis!
a) A függvény az x = 2-höz 3-at rendel.
b) A függvény az x = 5-höz 3-at rendel.
c) A függvény az x = 0-hoz kevesebbet rendel, mint az x = 2-höz.
Megoldás:
a) Igaz b) Hamis c) Igaz

178 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


5 KERESSÜNK SZABÁLYOKAT! VI.
4 Adott a síkban két pont. Add meg annak a lineáris függvénynek a hozzárendelési szabályát, amely
átmegy ezeken a pontokon!
a) A(-2; 3); B(2; -1);
b) A(1; 4); B(-1; 0);
c) A(3; 2); B(-6; -1).
Megoldás:
A függvények ábrázolása után megadható a hozzárendelési szabály.
a) f : x 7 -x + 1
b) g : x 7 2x + 2
c) h : x 7 1 x + 1
3
5 Az alábbi táblázatban megadott számpárok egy kivételével egy lineáris függvény grafikonjának
pontjai. Határozd meg a függvény hozzárendelési szabályát! Melyik pont a kakukktojás?
a) b)
x ‒3 ‒2 ‒1 0 x 0 2 4 8
y ‒5 ‒1 1 4 y 5 4 2 1

Megoldás:
a) Hozzárendelési szabály: f : x 7 3x + 4, a kakukktojás a (-2; -1) koordinátájú pont.
b) Hozzárendelési szabály: g : x 7 - 1 x + 5, a kakukktojás a (4; 2) koordinátájú pont.
2
6 Ábrázold az alábbi lineáris függvényeket, majd add meg a hozzárendelési szabályukat!
a) Az f függvény grafikonja átmegy az A(5; -9) ponton és az y tengelyt a (-4) pontban metszi.
b) A g függvény a 2-höz 5-öt, a 6-hoz 7-et rendel.
Megoldás:
a) Hozzárendelési szabály: f : x 7 -x - 4 b) Hozzárendelési szabály: g : x 7 1 x + 4
2
y
y g

1 1
0 1 x 0 1 x

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 179


VI. 5 KERESSÜNK SZABÁLYOKAT!

7 A bankrabló észreveszi a 200 méterre álló rendőrt és elkezd rohanni. Hány perc alatt éri utol a ren-

dőr a rablót, ha a rabló 5 km , a rendőr pedig 8 km sebességgel fut?


h h
Oldd meg a feladatot grafikusan!
Megoldás:
hely (km)
5

4
rabló
3
rendőr
2

0
0 1 2 3 4
idő (perc)

A grafikonról leolvasható, hogy 4 perc alatt éri utól a rendőr a bankrablót.

180 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


6 ÁTLAG, MÓDUSZ, MEDIÁN VI.
Feladatok
1 Határozd meg a {-2; 0; 0; 0; 7} számok
a) számtani átlagát; b) móduszát; c) mediánját!
Megoldás:
a) x = - 2 + 0 + 0 + 0 + 7 = 1; b) módusz = 0; c) medián = 0
5
2 Határozd meg az {-1; -1; 1; 1; 3; 6} számok
a) számtani átlagát; b) móduszát; c) mediánját!
Megoldás:
a) x = -1 - 1 + 1 + 1 + 3 + 6 = 1,5 ; b) módusz = {-1; 1}; c) medián = 1
6
3 Az iskolai büfében eladtak 42 párizsis, 33 sajtos, 27 sonkás és 18 rántott húsos zsömlét.
a) Melyik középértéket tudod meghatározni?
b) Mennyi volt az egy szendvicsre jutó átlagos ár?

Megoldás:
a) A módusz meghatározható. Párizsis zsömléből adták el a legtöbbet, tehát ez a módusz.
b) x = 42 $ 150 + 33 $ 150 + 27 $ 180 + 18 $ 240 = 20 430 = 170,25 Ft volt az egy szendvicsre jutó át-
42 + 33 + 27 + 18 120
lagos ár.

4 A YouTube-on 2015 elején az első hat leggyakrabban hallgatott zeneszám hossza 5:08; 4:14; 4:04;
1:29; 3:27 és 4:42 volt.
a) Milyen hosszú az átlagos zeneszám?
b) Mekkora az adatok mediánja?
Megoldás:
a) Az adatok nyilván percben és másodpercben vannak megadva. Összegük 1384 másodperc. Ebből
következik, hogy x = -1 - 1 + 1 + 1 + 3 + 6 = 1,5 másodperc hosszú egy átlagos zeneszám.
6
b) Nagyság szerint rendezve 1:29; 3:27; 4:04; 4:14; 4:42; 5:08. A medián, azaz a két középső érték átlaga
4:09.

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 181


VI. 6 ÁTLAG, MÓDUSZ, MEDIÁN

5 Ha lehet, adj meg hat természetes számot úgy, hogy


a) az átlaguk 5 legyen;
b) a móduszuk 6 legyen;
c) a mediánjuk 7 legyen;
d) az a) és a b) egyszerre teljesüljön;
e) az a) és a c) egyszerre teljesüljön;
f) a b) és a c) egyszerre teljesüljön;
g) az a), b) és a c) egyszerre teljesüljön!

Megoldás:
a) Sokféle megoldás lehetséges, például: {5; 5; 5; 5; 5; 5}.
b) Sokféle megoldás lehetséges, például: {6; 6; 6; 6; 6; 6}.
c) Sokféle megoldás lehetséges, például: {7; 7; 7; 7; 7; 7}.
d) Sokféle megoldás lehetséges, például: {3; 3; 6; 6; 6; 6}.
e) Sokféle megoldás lehetséges, például: {1; 1; 7; 7; 7; 7}.
f) Sokféle megoldás lehetséges, például: {6; 6; 6; 8; 9; 9}.
g) A két középső szám nem lehet 7, mert akkor maximum 2 darab 6-os lehet köztük, azaz a módusz
nem 6. Ha a két középső szám 6 és 8, akkor az összeg nagyobb kell legyen, mint 30, azaz az átlag nem
lehet 5. Tehát nem lehet a feltételeknek megfelelő természetes számokat megadni.

182 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


7 GYAKORISÁG, RELATÍV GYAKORISÁG VI.
Feladatok
1 A cukrászdában 84 vanília, 47 csokoládé, 44 pisztácia és 35 eper fagylaltot adtak el.
a) Mi az adatok módusza?
b) Mekkora az egyes fagyik relatív gyakorisága?
c) Készíts kördiagramot az adatok ábrázolásához!
Megoldás:
a) Az adatok módusza a vanília.
b) Az összes eladott fagyi száma: 84 + 47 + 44 + 35 = 210.
Vanília Csokoládé Pisztácia Eper

Relatív gyakoriság 84 = 0,4 47 . 0,224 44 . 0,210 35 . 0,167


210 210 210 210
c)

Vanília

Csokoládé
Eper

Pisztácia

2 Az M1-es autópálya Tatabányát követő szakaszán utasszámlálást tartottak. Feljegyezték az egyes


autókban ülő emberek számát, és az alábbi táblázatot kapták.
az emberek száma autónként 1 2 3 4 5 6 7
darab 145 77 24 38 18 3 3
a) Számold ki a füzetedben a relatív gyakoriságokat!
b) Ha jön egy következő autó az úton, mire tippelnél, hány ember ül benne?
Megoldás:
a) Összesen 308 autót számláltak meg.
Az emberek száma autónként 1 2 3 4 5 6 7
Darab 145 77 24 38 18 3 3
145 . 77 . 24 . 38 . 18 . 3 . 3 .
Relatív gyakoriság 308 308 308 308 308 308 308
. 0,471 . 0,25 . 0,078 . 0,123 . 0,058 . 0,010 . 0,010
b) Arra tippelnénk, hogy 1 ember ül benne.

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 183


VI. 7 GYAKORISÁG, RELATÍV GYAKORISÁG

3 Bár az iskolában csak 7:45-kor kezdődik a tanítás, de már 7:00-tól be lehet menni az épületbe. Az
iskolatitkár kérésére a portás bácsi statisztikát készített. 7:00 és 7:15 között 18 gyerek érkezett, 7:15 és 7:30
között 63, 7:30 és 7:45 között 228, sőt sajnos 7:45 és 8:00 között is még 12.
a) Mekkora az egyes negyedórákban érkezett gyerekek számának relatív gyakorisága?
b) Melyik negyedórában jött a legtöbb gyerek?
c) Melyik negyedórában jött meg a 161., azaz a középső gyerek?
d) Hogyan számolnád ki, hogy mi volt a gyerekek átlagos érkezési ideje?
e) Ha semmi egyebet nem tudunk Gazsiról, akkor mire tippelnél, mikor érkezett az iskolába?
Megoldás:
a) Összesen 321 gyerek jött.

Időtartamok 7:00-7:15 7:15-7:30 7:30-7:45 7:45-8:00


18 . 0,056 63 . 0,196 228 . 0,710 12 . 0,037
Relatív gyakoriság 321 321 321 321
b) A harmadik negyedórában jött a legtöbb gyerek, így ez a módusz.
c) A 161. gyerek a harmadik negyedórában jött meg, így ez a medián.
d) Az átlag legalább: 18 $ 7h 00m + 63 $ 7h 15m + 228 $ 7h 30m + 12 $ 7h 45m . 7h 26m .
321
Az átlag legfeljebb: 18 $ 7h 15m + 63 $ 7h 30m + 228 $ 7h 45m + 12 $ 8h 00m . 7h 41m .
321
A középértékekkel: 18 $ 7h 7,5m + 63 $ 7h 22,5m + 228 $ 7h 37,5m + 12 $ 7h 52,5m . 7h 33,5m .
321
Ha semmit nem tudunk, akkor a középértékkel szoktak számolni.
e) Gazsi valószínűleg 7:30 és 7:45 között érkezett az iskolába.

4 A hatodikos tankönyv 160. oldalán találkozhattál az


alábbi kockahálóval. A rajzoláshoz, hajtogatáshoz és ra-
gasztáshoz a következő utasítást adtuk meg: „A pettyeket
is másold át az ábra szerint! A kettes melletti üres lapot
hajtsd belülre, és erre ragaszd a 6 pettyes lapot!”
A kockát mi is elkészítettük, majd 100-szor feldobtuk. Az
eredményeket a táblázatban láthatod:

dobott szám 1 2 3 4 5 6
darab 29 19 17 12 15 8

a) Írd fel a dobott számok relatív gyakoriságát!


b) Mit gondolsz, miért az 1-es lett a módusz?
c) Dobj 100-szor egy szabályos dobókockával, és készíts a füzetedbe egy hasonló táblázatot! Hogyan
tudnád gyorsítani a kísérlet elvégzését?

184 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


7 GYAKORISÁG, RELATÍV GYAKORISÁG VI.
Megoldás:
a)
Dobott szám 1 2 3 4 5 6
29 = 0,29 19 = 0,19 17 = 0,17 12 = 0,12 15 = 0,15 8 = 0,08
Relatív gyakoriság 100 100 100 100 100 100
b) A kettes melletti nagy üres lapot beragasztózva és behajtva a 6-os lap nehezebb lesz a többinél, így
többször kerül alulra. Vele szemben, azaz felül, az egyes lap van. Ezért lett az egyes módusz. (A tan-
ulók között végrehajtva más eredmény is lehetséges, volt, akinek a hármas, illetve akinek a kettes lap
lett a leggyakoribb.)
c) Gyorsabb, ha nem egy kockát dobunk fel, hanem többet. Az egyes tanulók által kapott eredmények
persze különbözők lehetnek.

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 185


VI. 8 VALÓSZÍNÛSÉG

Feladatok
1 Anna, Matyi, Hanna és Zozó közül kisorsoltak egy növényfelelőst az első hétre.
a) Mi a valószínűsége, hogy lányt sorsoltak?
Az első 40 héten feljegyezték, hogy mikor kit sorsoltak ki. Az egyes gyerekeket a nevük kezdőbetű-
jével jelölték.
AHHZZHMAMMHHHHMHHZHAHMHZZAAHHZZMAZZAMMHZ
b) Készíts táblázatot a kisorsolt lányok számának változásáról!
c) Ábrázold a kisorsolt lányok gyakoriságának és relatív gyakoriságának változását egy pontdiagramon!
Megoldás:

a) 2 = 0,5 a valószínűsége annak, hogy lányt sorsoltak.


4
b)
hét 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
lány 1 2 3 3 3 4 4 5 5 5 6 7 8 9 9 10 11 11 12 13

hét 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40
lány 14 14 15 15 15 16 17 18 19 19 19 19 20 20 20 21 21 21 22 22
c)

20
gyakoriság (db)

10

0 10 20 30 40

186 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


8 VALÓSZÍNÛSÉG VI.
1
relatív gyakoriság

0,5

0 10 20 30 40

2 Feldobunk egy szabályos kockát.


a) Mi a valószínűsége, hogy 6-os lesz?
b) Mi a valószínűsége, hogy 1-es lesz?
c) Mi a valószínűsége, hogy páros lesz?
d) Mi a valószínűsége, hogy prímszám lesz?
e) Mi a valószínűsége, hogy 4-nél nagyobb lesz?
f) Adj meg olyan eseményt a kockadobáshoz, amelynek valószínűsége 1 !
3
g) Adj meg olyan eseményt a kockadobáshoz, amelynek valószínűsége 2 !
3
Megoldás:

a) 1 b) 1 c) 1 d) 1 e) 1
6 6 2 2 3
f) Például, ha a {3 vagy 6} lesz a dobás eredménye.
g) Például, ha az {1; 2; 3 vagy 4} lesz a dobás eredménye.

3 A 7. d-ben kisorsolják, hogy ki kit fog megajándékozni karácsonykor. A tanulók neveit felírják egy
papírdarabra, összehajtogatják, beleteszik egy dobozba, ahol összekeverik és egyesével húznak belőle.
12 fiú és 16 lány jár az osztályba, köztük Helénke. Matyi húz elsőnek.
a) Mekkora annak a valószínűsége, hogy Helénkét húzza?
b) Mekkora annak a valószínűsége, hogy lányt húz?
Megoldás:
a) 1 ; b) 16 = 4 .
28 28 7

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 187


VI. 8 VALÓSZÍNÛSÉG

4 Anna, Berta, Hanna és Zsu egy négyszemélyes ebédlőasztalnál ülnek. Nincs rögzített helyük, min-
denki oda ül, ahová akar, azaz minden ülésrend egyformán valószínű. Rajzold fel a füzetedbe az összes
lehetséges ülésrendet, ha csak az számít, hogy ki ül ki mellett! Mennyi a valószínűsége, hogy Anna és
Hanna egymással szemben ülnek?
Megoldás:
Ha a jobb és bal oldal nem számít, akkor háromféle, ha számít, akkor hatféle ülésrend lehetséges, és ezek
között 1, illetve 2 olyan van, amikor Anna és Hanna egymással szemben ülnek: P = 2 = 1 .
6 3
A A A
H Z B Z H B
B H Z

5 A grafikonon a 7.d tanulóinak kislabdahajítás eredményeit látjuk.


a) Mekkora a dobások mediánja és módusza?
b) Mit mondhatunk a dobások átlagáról?

– – –

Megoldás:
a) A medián 33 és 36 méter közé esik. Az egyes dobások móduszát nem tudjuk, mint csoport a módusz
a 33-36 m tartomány.
b) x . 6 $ 22 + 4 $ 28,5 + 9 $ 34,5 + 6 $ 39,5 + 3 $ 45 . 33,16
28
Más közel ekkora érték is jó lehet, mert az első és utolsó érték is csak becslés.

188 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


9 ÖSSZEFOGLALÁS VI.
Feladatok
1 Sorold fel a hozzárendelések fajtáit, és mondj példát minden típusra!
Megoldás:
Egyértelmű hozzárendelés: Minden emberhez hozzárendelem a születésnapjának dátumát.
Nem egyértelmű hozzárendelés: Minden emberhez hozzárendelem a barátait.

2 Mit nevezünk
a) képhalmaznak;
b) alaphalmaznak;
c) értékkészletnek?
Megoldás:
Ha két halmaz elemei között megfeleltetést létesítünk, akkor hozzárendelésről beszélünk.
a) Azt a halmazt, amelynek elemeit hozzárendeljük, képhalmaznak nevezzük.
b) Azt a halmazt, amely elemeihez hozzárendelünk, alaphalmaznak nevezzük.
c) A képhalmaz azon elemeinek összességét, amelyeket hozzárendeltük az alaphalmaz elemeihez, a
függvény értékkészletének nevezzük.

3 Gyűjts össze minél több módszert függvények megadására!


Megoldás:
A) Szövegesen
B) Venn-diagramon ábrázolt
C) Táblázattal megadott
D) Számpárokkal megadásával
E) Két párhuzamos számegyenessel
F) Derékszögű koordináta rendszerben
G) Képlettel

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 189


VI. 9 ÖSSZEFOGLALÁS

4 Hétfő reggel 6 órakor a hőmérséklet 14 °C volt. Egyenletesen melegedett az idő, 10 órakor már
22 °C-ot mértek. Ekkor feltámadt a szél és a hőmérséklet egy óra alatt 2 °C-ot csökkent. A szélvihar
elmúltával ismét egyenletesen melegedett a levegő hőmérséklete, így délután 2 órakor 24 °C-ot mértek.
a) Készíts grafikont a hőmérséklet változásáról!
b) Hány fok volt 8 órakor?
c) Hány órakor volt a hőmérséklet 21 °C?
d) Mikor melegedett gyorsabban a levegő hőmérséklete, a szél megérkezése előtt vagy utána?
Megoldás:
a) hőmérséklet (°C)
24
22
20
18
16
14
12
10
8
6
4
2
0
6 8 10 12 14 idő (óra)

b) 18 °C
c) 9.30-kor, 10.30-kor és 11.45-kor
d) A szél megérkezése előtt, óránként 2 °C-ot.

5 Minden számhoz rendeljük hozzá a –2-szeresénél 5-tel nagyobb számot. Melyik pont illeszkedik a
függvény grafikonjára?
A(0; 5); B(2; 1); C(–2, 9); D(4; –3).
Megoldás:
Mind a négy megadott pont illeszkedik a függvény grafikonjára.

190 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


9 ÖSSZEFOGLALÁS VI.
6 Ábrázold táblázat segítségével az
f : x 7 2x + 2; g : x 7 x + 2; h : x 7 –2x + 2
függvényeket!
Megoldás:
f : x 7 2x + 2

x -3 -1 0 1 2 3 4
2x + 2 -4 0 2 4 6 8 10
y

1
0 1 x

g:x7x+2

x -3 -1 0 1 2 3 4
x+2 -1 1 2 3 4 5 6
y

1
0 1 x

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 191


VI. 9 ÖSSZEFOGLALÁS

h : x 7 -2x + 2

x -3 -1 0 1 2 3 4
-2x + 2 8 4 2 0 -2 -4 -6
y

1
0 1 x

7 Készíts táblázatot a képlettel megadott lineáris függvényekhez, és ábrázold koordinátarendszerben


a függvények grafikonját!
f : x 7 2x – 2; g : x 7 –2x + 3; h : x 7 3 x + 2.
2
Megoldás:

f : x 7 2x - 2

x -3 -1 0 1 2 3 4
2x - 2 -8 -4 -2 0 2 4 6
y

1
0 1 x

192 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA


9 ÖSSZEFOGLALÁS VI.
g : x 7 -2x + 3

x -3 -1 0 1 2 3 4
-2x + 3 9 5 3 1 -1 -3 -5
y

g
1
0 1 x

h:x7 3x+2
2
x -6 -4 -2 0 2 4 6
3x+2 -7 -4 -1 2 5 8 11
2
y
h

1
0 1 x

FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA 193


VI. 9 ÖSSZEFOGLALÁS

8 Az osztályban az év végi matekfelmérők eredménye a következő volt: 3 db 2-es, 5 db 3-as, 12 db 4-es


és 8 db 5-ös.
a) Határozd meg a felmérők átlagát, mediánját és móduszát!
b) Készíts az adatok alapján oszlopdiagramot!
c) Egy tanulót választva mi a valószínűsége, hogy 5-öst kapott?
Megoldás:
jegyek 2 3 4 5
darabszám 3 5 12 8
a) Módusz a 4-es, median a 4-es, átlag . 3,89.
b)
12
10
darabszám

8
6
4
2

2 3 4 5
jegyek

c) A valószínűség 8 = 2 .
28 7
9 A Harry Potter sorozat filmjeinek hossza 146, 155, 142, 153, 133, 153, 150 és 130 perc. Amikor Gazsi
bemenekült az eső elől a moziba, akkor csak azt látta, hogy valamelyik Harry Potter filmet vetítik.
Mi a valószínűsége, hogy
a) 2 óránál rövidebb a film?
b) 2,5 óránál hosszabb a film?
c) 2,5 óránál rövidebb a film?
Megoldás:
a) 0; b) 3 ; c) 4 = 1 .
8 8 2

194 FÜGGVÉNYEK, STATISZTIKA

You might also like