BERTRAND RUSSELL

AHOGYÉNLÁTOM A VILÁGOT
Száz é v v e l ezelőtt, 1872. május 18-án született korunk egyik jellegzetes sze­
mélyisége, Bertrand Russell. Nehéz eldönteni, vajon m i n t tudós, matematikus, filo­
zófus, politikus, megfélemlíthetetlen békeharcos v a g y író (1954-ben elnyerte az
irodalmi Nobel-díjat) volt-e jelentősebb. Mindenesetre a tudósoknak és a filozó­
fusoknak ahhoz a kis csoportjához tartozott, akiknek nevét a tömegek is ismerték
szerte a világon. Hazájában é s sok m á s nyugati országban az uralkodó körök for­
radalmárnak tartották, és úgy vélték, számukra a világ biztonságosabb lenne,
ha valamiképpen rá tudnák venni, hogy mondjon le közéleti tevékenységéről.
A második világháború kitörése előtti évben hallgathattam Russell Oxfordban
tartott előadásait. A közönség zsúfolásig megtöltötte a termet: volt, aki a padlón
ü l v e hallgatta a sovány, élénkszemű, mindig az értelemre apelláló előadót. Cáfol­
hatatlan logikával beszélt a nagyhatalmak politikai manővereiről, a háborús készü­
lődésekről, a z angol birodalom elavult voltáról; e g y olyan új társadalmi rend
szükségességét hangsúlyozta, m e l y b e n az igazságosság érvényesülhet. A hallgatóság
csendben figyelt m i n d e n szóra, közben gondolatban talán vitába szállt az előadó­
val. K é t kérdés egészen világossá vált: a fasizmus a béke legnagyobb ellensége,
lángba boríthatja a világot; a fennálló társadalmi és politikai rendszer elavult,
és n e m c s a k a népek fölé- m e g alárendeltségét kell felszámolni, hanem azokat a
megkövesedett erkölcsi felfogásokat, eszméket, tradíciókat is, amelyek m é g mindig
rabságukban tartják a z embereket. Amit akkor az előadásról egyik diáktársam
megjegyzett, úgy vélem, ráillik Russell egész tevékenységére:
„Lehet, hogy a m i t mond, az n e m m i n d helytálló, talán k ö n n y e n m e g is cáfol­
ható, de feltétlenül rábírja az embert arra, hogy elgondolkozzék arról a társadalom­
ról és világról, amelyben él, mert jelen formájában túl sok benne az elavult holmi,
és a dolgok a fejük tetején állanak."
Bertrand Arthur William Russell, Wales Trelleck n e v ű helységében, arisztok­
rata családban született. Nagyapja, John Russell ismert n e v ű történész. Korán árva­
ságra jutott, de mint előkelő gazdag család sarja megkapta a múlt század végére
jellemző angol vallásos, tradicionális, konzervatív és puritán szellemű nevelést.
Ez ellen az arisztokrata eszménykép ellen m á r 15 é v e s korában lázadozni kezd,
de — amint önéletrajzában megvallja — teljes „megtérése" csak 29 é v e s korában.
1901-ben következett be, amikor már a cambridge-i egyetem tanára volt. „Meg­
térése" teljes szembehelyezkedést jelentett addigi társadalmi és erkölcsi felfogásá­
val és ú j , m e g l e p ő érzékenységet a társadalmi igazságtalanságokkal szemben. Egy­
előre azonban főként matematikai és filozófiai problémák foglalkoztatták, és 1903-
ban megírta a tudományos világban feltűnést keltő művét, a The Principles of
Mathematicsot, amelynek tárgyát azután nagyhírű tanártársával, A. N . Whitehead-
del továbbfejlesztette. Közös munkájuk eredménye a korszak jelentős alkotása, a
Principia Mathematica (1910—1913).
Közben Cambridge-ben több kollégájával együtt pacifista lett, de amikor
1914 júliusában kitört a z első világháború, szomorúan kellett tapasztalnia, hogy
egyedül maradt, mert legjobb barátai, köztük munkatársa, Whitehead, „vadul har­
ciasak lettek". Nemsokára tanári állásától is megfosztották. A háború egész sor
alapvető kérdés átgondolására késztette. Ettől kezdve egész élete m e g n e m alkuvó
küzdelem volt. 1918 májusában pacifista kiállásáért bebörtönözték. Börtönében
könyvet írt Bevezetés a matematikai filozófiába címen, és hozzákezdett egyik f ő m ű ­
vének, a z Analysis of Mindnak a megírásához. A háború után ellátogatott a Szov­
jetunióba, m a j d hosszabb ideig a pekingi e g y e t e m e n é s az Egyesült Államokban
tartott előadásokat.
 Elvi meggyőződését újra próba elé állította a fasizmus térhódítása é s a hit-
lerizmus fenyegető veszedelme. Antifasizmusában feladta az erőszakmentesség elvét,
mert úgy vélte, hogy a hitlerizmust m i n d e n eszközzel m e g kell fékezni é s el kell
fojtani. A második világháború után a békemozgalom egyik szellemi vezetője lett.
Harcolt a gyarmati népek felszabadításáért és az egyre gyakoribbakká v á l ó ameri­
kai beavatkozások ellen. 1966-ban részt vett annak a nemzetközi törvényszéknek
a létrehozásában, amelynek célja az amerikaiak Vietnamban elkövetett háborús
bűntetteinek kivizsgálása volt.
Születésének századik évfordulója alkalmából egyik, a természetről, a társa­
dalomról, az erkölcsről, a boldogságról és a tudományról írott, tehát világnézetét
tükröző könyvéből közlünk — némi rövidítésekkel — három fejezetet. A k ö n y v
eredeti címe What I Believe. Ú g y véljük, n e m tévedünk, h a — formailag talán
n e m egészen pontosan, tartalmilag azonban helyesen — e címet így fordítjuk:
Ahogy én látom a világot.
A mindössze öt fejezetből álló m ű v e t a szerző 53 éves korában, 1925-ben írta,
és azóta több kiadást ért meg. Magyar n y e l v e n most közöljük belőle az első
szemelvényeket.
A m ű a szerző társadalmi é s politikai nézeteit tárja fel, úgy, ahogyan azok
az első világháború alatti és utáni belső vívódásaiban, élményeiben, szellemi csatá­
rozásaiban kicsapódtak.
Az angol irodalom egyik szembeszökő jellemzője a moralizáló tendencia. Ez
érvényesül Russellnél is, é s — S h a w - h o z hasonlóan — n e m a régi erkölcsök fenn­
tartása mellett [kardoskodik, h a n e m elsősorban éppen leleplezésükre törekszik.
Russell új típusú, n e m elefántcsonttoronyban élő, h a n e m a társadalom megja­
vításáért küzdő tudós volt. Nézeteivel sok mindenben n e m érthetünk egyet. Ma
már helyenként szinte archaikusnak tűnő szövege m é g s e m csupán tudománytör­
téneti érdekességként hat. Tanulságos újraolvasni a polgári tudósok egyik legha­
ladóbb képviselőjének a tudományos-műszaki forradalom kibontakozását közvet­
lenül megelőző korszakból keltezett írását, a m e l y — minthogy hitelesen illuszt­
rálja az akkori idők szellemi arculatát — m é g inkább érzékelhetővé teszi a z azóta
bekövetkezett minőségi változások jelentőségét.

A jó élet
Különböző korszakokban és különböző
népeknél a jó életről sok, egymástól e l ­
térő felfogás alakult ki. A különbségek
bizonyos mértékben érvekre támaszkod­
nak; ez a helyzet, amikor a vélemények
abban különböznek, h o g y bizonyos célok
milyen eszközzel valósíthatók meg. E -
gyesek például úgy vélik, hogy a bebör­
tönzés jó módszer a büntettek megaka­
dályozására, mások viszont azt tartják,
hogy a n e v e l é s e téren nagyobb szol­
gálatot tehetne. Hogy az ilyen különbsé­
gek esetén hol áll az igazság, az kellő
számú bizonyítékkal eldönthető. Vannak
azonban különbségek, amelyeknél az
igazság ezzel a módszerrel n e m e l l e n ­
őrizhető. Tolsztoj elítélte a háborút, má­
sok viszont úgy vélték, hogy az igazsá­
gosságért harcoló katona élete a legne­
mesebb. Ebben az esetben a célokat il­
letően van lényeges különbség. Akik
dicsérik a katonát, azok rendszerint a
bűnösök megbüntetését helyes cseleke­
detnek tartják. Tolsztoj n e m így v é l e ­
kedett. Ezekben a kérdésekben egyet­
len érv s e m tekinthető végérvényesnek.
Éppen ezért é n is képtelen vagyok bebi­
zonyítani, h o g y a jó életről vallott fel­
fogásom helyes-e v a g y sem. Felfogáso­
mat csupán elmondani tudom, és remé­
lem, hogy a lehető legtöbben egyetérte­
nek v e l e m . V é l e m é n y e m ez: Jó élet az,
melyet a szeretet ihlet és a tudás irányit.
[ . . . ] A szeretet é s a tudás egyaránt
szükségesek, bizonyos értelemben a sze­
retet mégis sokkal fontosabb, mert az ér­
telmes embereket a tudás keresésére ösz­
tönzi, h o g y rájöjjenek, m i k é p p e n tehet­
nének jót azoknak, akiket szeretnek. Ha
azonban az emberek híjával vannak az
értelemnek, akkor megelégszenek azzal,
amit nekik mondottak, é s mélységes jó­
akaratuk ellenére k ö n n y e n kárt okoz­
hatnak. Arra vonatkozólag, h o g y mire is
gondolok, a legjobb példát talán az or­
vostudomány nyújtja. Egy ügyes orvos
sokkal hasznosabb a páciens számára,
m i n t a legodaadóbb barát, é s az előre­
haladás az orvosi tudományban a k ö z ­
egészség ü g y e számára sokkal többet ér-
 net, m i n t az e tekintetben tudatlan jóté­
konyság. Ennek elenére e g y kis jóaka­
ratra m é g az orvosi gyakorlatban is
szükség van, mert h a e z hiányzik, akkor
a tudományos felfedezésekből csak a gaz­
dagok húznak hasznot. [...]
A szeretet a maga teljességében két
e l e m — a gyönyör és a jókívánság —
feloldhatatlan vegyüléke. A szülőnek a Olyan nyomott hangulatban k e l l e n e l e n ­
szép és jól érvényesülő gyermekek fö­
lött érzett öröme mindkét alkotóelemet
magába foglalja. Legnemesebb formájá­
ban ugyanez vonatkozik a szerelemre is.
De a szerelemben a jóakarat csak ott
bukkan elő, ahol a megtartás biztos,
mert ellenkező esetben a féltékenység
szétrombolja, bár meglehet, h o g y a fél­
tékenység a gondolkozás örömét segíti
elő. A gyönyör szeretet nélkül kegyetlen­
n é válhatik, a szeretet gyönyör nélkül
hűvössé é s fensőségessé lesz. [ . . . ]
Tökéletes világban valamennyi érző
lélek m i n d e n vonatkozásban tárgya l e ­
het a kiteljesedett szeretetnek, a m e l y fel­
oldhatatlanul összevegyülhet a megértés­
sel. Ebből azonban n e m következik, hogy
a mi való világunkban a szeretet érzéseit
kellene táplálni minden utunkba kerülő
érző l é n y iránt. N a g y o n sokan vannak,
akik iránt nam érezhetünk jóakaratot,
mert egyszerűen csömört keltenek b e n ­
nünk. Erőszakot kellene elkövetnünk ter­
mészetünkön, ha megpróbálnánk meglát­
ni bennük a szépet, é s ezzel eltompíta­
nánk fogékonyságunkat az iránt, ami a
természettől fogva valóban szép. Hogy
emberi lényeket n e is említsünk, ott v a n ­
nak a bolhák, a poloskák és a tetvek.
nünk, m i n t a m i l y e n b e n az Öreg T e n g e ­
1
rész volt, h o g y gyönyört érezzünk, h a
ezekre a teremtményekre gondolunk.
Igaz, vannak szentek, akik „Isten g y ö n g y ­
szemeinek" nevezték őket, de ezek a z
emberek abban lelték örömüket, h o g y
alkalmat kerestek saját szent mivoltuk
fitogtatására.
A jóakaratot könnyű szélesebbre tárni,
de ettől m é g megmaradnak a m a g a kor­
látai. Ha valaki feleségül akar venni e g y
nőt, n e m lehet jobb v é l e m é n y ü n k róla
azért, mert amikor tudomására jut, h o g y
m á s is feleségül óhajtja venni, e g y s z e ­
rűen visszavonul. Az ilyet olyan esetnek
kell tekintenünk, a m e l y n e k igazsága a
vetélkedés igazságos mezején dől el. V e -
1
U t a l á s Coleridge n e v e s angol k ö l t ő The A n c i ­
ent Mariner című ismert v e r s é r e . (A fordító m e g ­
jegyzése.)
 télytársával s z e m b e n érzelmei m é g s e m
lehetnek egészen jóakaratúak. Meggyőző­
désem szerint m i n d e n olyan tanulmány­
ban, a m e l y a jó élettel foglalkozik, el
kell fogadnunk, hogy a jó életben a z
állati vitalitás é s az állati ösztön bizo­
nyos mértékben feltétlenül megmarad;
enélkül az élet egyhangúvá és érdekte­
Az egyéni és a társadalmi üdvözülés
[ . . . ] A kereszténység a római biro­
dalomban jött létre olyan népeknél, a-
melyek teljesen m e g voltak fosztva a
politikai hatalomtól, etnikai államuk e l ­
pusztult, é s beolvadtak e g y átfogó, sze­
mélytelen elegybe. A keresztény korszak
első három századában a kereszténységet
valló egyénék a társadalmi é s a politikai
intézményeket, amelyekben éltek, n e m
voltak képesek megváltoztatni, bár m é ­
lyen m e g voltak győződve azok helytelen,
rossz voltáról. Ilyen körülmények között
az volt a természetes, hogy azt a hitet
fogadják el, m e l y szerint a z e g y é n a
tökéletlen társadalomban is tökéletes l e ­
het, é s hogy ehhez a világhoz a jó élet­
nek nincsen s e m m i köze. Hogy mire gon­
dolok, az érthetővé válik, h a összeha­
sonlítást teszek Platán államával. A m i ­
kor Platón fel akarta vázolni a jó é l e ­
tet, n e m e g y egyént, h a n e m e g y egész
közösséget írt le; tette ezt azért, hogy
meghatározhassa az igazságosságot, ezt a
lényeges társadalmi fogalmat. Számára
az állampolgárság természetes adottság
volt, é s a politikai felelősséget m a g á ­
tól értetődőnek tartotta. Csak a görög
szabadság elvesztésével kezdett feltüne­
dezni a sztoicizmus; e z a kereszténység­
hez áll közelebb, é s n e m Platánhoz, h i ­
szen a jó életről individualisztikus n é z e ­
tet vall.
Nekünk, a nagy demokráciák része­
seinek rá kellene jönnünk, hogy a szabad
Athén erkölcse sokkal közelebb áll hoz­
zánk, mint a zsarnoki római birodalomé.
Indiában, ahol a politikai körülmények
olyanok, m i n t amilyenek a Krisztus k o ­
rabeli Júdeában voltak, észre kell v e n ­
nünk, hogy Gandhi a Krisztuséhoz na­
gyon is közel álló erkölcsöt hirdet, és
emiatt büntetik őt Poncius Pilátus k e ­
reszténnyé lett utódai. A szélsőséges i n ­
diai nacionalisták azonban n e m érik be
az egyéni üdvözüléssel: nekik nemzeti
üdvözülésre v a n szükségük. E vonatko­
zásban a nyugati, a szabad demokrá­
ciák felfogását tették magukévá. N é h á n y
lenné válik. A civilizáció hozzáadhat eh­
h e z valamit, d e n e m helyettesítheti. A z
aszkétikus szent é s a z elfogulatlan bölcs
ebben a tekintetben n e m lehetnek teljes
értékű emberi lények. Egy kis csoport
belőlük gazdagabbá teheti a társadalmat,
de e g y olyan világ, a m e l y csak i l y e ­
nekből áll, elpusztul az unalomtól. [ . . . ]
olyan szempontot szeretnénk m o s t fel­
hozni, a m e l y e k tekintetében e z a fel­
fogás, éppen a keresztény hatásoknak
tulajdoníthatóan, n e m e l é g merész é s
n e m e l é g öntudatos, s ezért kibonta­
kozását m é g m i n d i g akadályozza a z e g y é ­
ni boldogulásba vetett hit.
A jó élet, a m i n t m i értelmezzük, n a ­
gyon sok társadalmi feltételt követel meg,
é s nélkülük n e m valósítható meg. A m i n t
mondottuk, a jó életet a szeretet ihleti,
és a tudomány irányítja. A tudomány
csak ott létezhetik, ahol fejlesztését é s
terjesztését a milliomosok v a g y a kormá­
nyok felkarolják. Például a rákos m e g ­
betegedés terjedése egészen riasztó. Mi
hát a teendő? Pülanatnyilag e kérdésre
senki s e m tud választ adni, mert hiány­
zik a tudás, és a tudás valószínűleg n e m
köszönthet b e másként, csak olyan t u ­
dományos kutatások révén, amelyek e l ő ­
mozdításához alapítványokra v a n szükség.
Továbbá lehetővé kellene tenni, hogy a
természettudományokat, a történelmet, az
irodalmat, a művészeteket mindenki m e g ­
ismerje, aki erre vágyik. Ehhez pedig
a közintézményeknek bonyolult intézke­
déseket kellene hozniuk, m e r t e z a cél
pusztán vallási megtéréssel n e m v a l ó ­
sítható m e g . Azután ott v a n a külke­
reskedelem, a m e l y nélkül Nagy-Britan­
nia lakosságának fele éhezne, s az éhező
emberek közül kevésre fogható rá, h o g y
jó életet élne. A példák további sza­
porítása n e m szükséges. Fontos az, h o g y
a világ abban is egységes, ami k ü l ö n ­
választja a jó életet a rossztól; egyetlen
egység, és aki azzal a kívánsággal h o ­
zakodik elő, hogy függetlenül akar é l ­
ni, a z tudatos v a g y n e m tudatos é l ő s ­
ködő.
Az egyéni üdvözülés eszméje, a m e l y -
lyel a keresztények politikai e l n y o m a ­
tásukban vigasztalták magukat, lehetet­
lenné válik, m i h e l y t kiszabadítjuk m a ­
gunkat a jó életről alkotott szűkkeblű
felfogásunkból. Az igaz keresztény fel­
fogás szerint a jó élet egyenlő az e r é -
nyes élettel, é s az erény e n g e d e l m e s ­
ség Isten akaratának, az Isten akarata
pedig magát minden egyénnek kinyilat­
koztatja a lelkiismeret szava által. Ez
a felfogás a maga egészében az idegen
zsarnokság alatt élő e g y é n e k felfogása.
A jó élethez n e m c s a k az erény, h a n e m
sok egyéb is hozzátartozik, például az
értelem. A lelkiismeret pedig nagyon
csalóka vezető; m i v e l lényege a zsenge
ifjúkorban hallott tanítások elmosódó re-
miniszcenciája, sohasem okosabb, m i n t
tulajdonosának dajkája v a g y -anyja. A
legteljesebb értelemben v e t t jó életnek
jó nevelésre, barátokra, szeretetre s —
ha az illető úgy kívánja — gyermekekre,
valamint a nélkülözéseket é s a szorongá­
sokat kiküszöbölő elegendő jövedelemre,
továbbá jó egészségre é s n e m éppen
érdektelen munkakörre van szüksége.
Ezek változó mértékben ugyan, de mind
a társadalomtól függenek, é s a politikai
fejlemények elősegítik vagy éppen aka­
dályozzák őket. Jó életet csak jó társa­
dalomban lehet élni, másképpen teljes
sohasem lehet az élet.
Az arisztokratikus életeszmény alapve­
tő hiányossága éppen ebben rejlik. Bi­
zonyos jó dolgok, így a művészet, a tudo­
mány, a barátság e társadalomban is szé­
pen kivirágozhatnak. Megvoltak ezek a
A tudomány és a boldogság
A moralista arra törekszik, hogy m e g ­
javítsa az emberek magatartását. Dicsé­
retre méltó ambíció, hiszen az emberek
viselkedése a legtöbb esetben egyenesen
szánalmas. Én m é g s e m dicsérhetem a
moralistát, egyrészt azért a sajátos ja­
vulásért, a m e l y e t ő óhajt elérni, másrészt
azokért a módszerekért, melyeket célja
érdekében felhasznál. Kérkedő módszere
az erkölcsi buzdítás (intés), igazi m ó d ­
szere (amennyiben m i n t moralista igaz­
hitű) a gazdasági jutalmak és büntetések
szövevényes rendszere. A buzdításnak
nincsen s e m m i l y e n tartós vagy jelentős
eredménye; az újjászületést hirdetők ha­
tása Savonarolától kezdve mindig egé­
szen átmeneti jellegű volt. [...]
Az emberek cselekedetei tudatlanságuk
v a g y rosszindulataik következtében v á l ­
hatnak ártalmassá. „Rosszindulatok"-nak,
ha társadalmi síkon maradunk, azok te­
k i n t h e t ő k amelyek mások vágyait m e g ­
hiúsítják vagy, pontosabban, amelyek több
kívánságot fullasztanak kudarcba, m i n t
amennyit támogatnak. Azzad az ártal­
massággal, a m e l y tudatlanságból ered,
rabszolgaságon alapuló Görögországban,
és m e g v a n n a k nálunk is a kizsákmányo­
lás alapján. A m a szeretet — együttérzés
v a g y jóakarat formájában — az arisz­
tokratikus társadalomban szabadon n e m
fejlődhetik ki. Az arisztokratának azt a
meggyőződést kell magába sulykolnia,
hogy a rabszolga, a proletár v a g y a szí­
nes bőrű silányabb anyagból v a n gyúrva,
mint ő maga. A kifinomult angol úri­
emberek mostanság oly kegyetlenül meg­
korbácsoltatják az afrikaiakat, hogy azok
néhány órai borzalmas haláltusa után ki­
múlnak. Még h a ezek az úriemberek jól­
neveltek, művészetkedvelők é s elragadó
társalgók is, é n m é g s e m hihetem, hogy
valóban jó életet élnének. Az emberi ter­
mészet bizonyos korlátokat szab az
együttérzés számára, de azért n e m ilyen
nagy mértékben. A demokratikusan gon­
dolkozó társadalomban csak az őrült v i ­
selkedhetik így. Az együttérzés korláto­
zása, m e l y a z arisztokratikus e s z m é n y ­
képben bennerejlik, egyúttal ítéletet is
jelent. Az üdvözülés gondolata azért
arisztokratikus eszmény, m e r t lényegében
individualisztikus. Ezért az egyéni boldo­
gulás eszméje, bármennyit is magyaráz­
zuk és bárhogyan is kiterjesszük, n e m
l e h e t alapja a jó életnek. [...]
n e m kell sokat foglalkoznunk; ebben az
esetben ugyanis mindössze több tudásra
van szükség, s a javulás felé vezető út
lényege az alaposabb kutatás és az ala­
posabb nevelés. A rosszindulatból szár­
mazó ártalmasság azonban m á r sokkal
nehezebb kérdés.
A mindennapi emberben van bizonyos
tényleges rosszakarat, részint egyes el­
lenségek ellen irányuló rosszindulat, ré­
szint a mások bajain érzett személytelen
gyönyör. Ezt rendszerint az emberek szép
frázisokba burkolják: a konvencionális
erkölcsnek legalább fele i l y e n célt szol­
gáló lepel, de szembe kell néznünk vele,
h a a moralista célját: hogy cselekede­
teinket megjavítsa, el akarja érni. A
rosszakarat ezerféleképpen megnyilatko­
zik, kis és nagy dolgokban egyaránt: a b ­
ban az ujjongó örömben, amellyel az
emberek valamilyen botrányt kipletykál­
nak és elhisznek, továbbá a bűnözőkkel
szemben alkalmazott kegyetlen bánás­
módban, annak ellenére, hogy a jobb bá­
násmód könnyebben elősegítené m e g j a -
vulásukat, abban a hihetetlen barbár-
ságban, amellyel a fehér faj kezeli a n é ­
gereket, és abban a csámcsogásban,
amellyel háború idején az öreg hölgyek
és a papok hivatkoznak a fiatal e m b e ­
rek katonai szolgálatának szükségességé­
re. Még a gyermekek is tárgyai lehet­
nek kísérteties kegyetlenségnek: Copper­
field Dávid és Twist Olivér n e m csupán
képzeletbeli alakok. Ez a tényleges rossz­
akarat az emberi természet egyik legal­
jasabb tulajdonsága, és ha a világot bol­
doggá akarjuk tenni, éppen ezt kellene
megváltoztatni. N e m valószínűtlen, hogy
ennek a z egyetlen motívumnak több k ö ­
ze van a háborúhoz, mint a z összes gaz­
dasági és politikai indítékoknak együtt­
véve.
Ha a rosszakaratot, m e l y adva van, ki
akarjuk küszöbölni, vajon hogyan is kell
eljárnunk? Először azonban hadd pró­
báljuk megérteni indítékait. Ezek, v é l e m é ­
n y e m szerint, egyrészt társadalmi, m á s ­
részt fiziológiai jellegűek. A világ ma,
akárcsak bármelyik korábbi korszakban,
életre-halálra menő versengésen alapszik.
A háborúban az a kérdés merült fel,
hogy vajon német vagy szövetséges gyer­
mek pusztuljon el több — a nélkülö­
zés é s az éhínség következtében. (Mind­
két oldalon csak a rosszakarat v o l t meg,
egyik félnek sem jutott eszébe, hogy
miért n e maradhatnának m e g a gyerme­
kek mindkét részen.) A legtöbb ember
elméjének legmélyebb rejtekében a pusz­
tulástól való kísértő félelem lappang; ez
különösen vonatkozik azokra, akiknek
gyermekük van. [ . . . ]
Ezért a tudományosan gondolkozó m o ­
ralistának legfőbb gondja a félelem e l ­
leni harc kell hogy legyen. Ez kétféle­
képpen valósítható meg: a biztonság n ö ­
velésével és a bátorság gyarapításával.
A félelemről é n ebben az esetben m i n t
irracionális szenvedélyről, é s n e m mint
a fenyegető bajt elhárítani igyekvő r a ­
cionális előrelátásról beszélek. Ha egy
színházban tűz üt ki, az ésszerűen g o n ­
dolkozó ember éppen annyira felméri
a szerencsétlenséget, mint a rémületsúj­
totta. De ő olyan módszereket fog hasz­
nálni, amelyekkel a bajt feltehetően
csökkentheti. Ezzel szemben a pánikba
esett ember növeli a szerencsétlenséget.
Európa 1914-ben olyan volt, m i n t a z
égő színház pánikba esett közönsége;
nyugalomra, határozott iránymutatásra
van szükség, h o g y mindenki m e g m e n e ­
külhessen, anélkül, h o g y a tolongásban
egymást agyontaposnák. A viktoriánus
korszak — káprázatos külszíne ellenére
— a gyors fejlődés időszaka volt, m e r t a
remény és n e m a félelem tartotta hatal­
mában a z embereket. Ha azt akarjuk,
hogy fejlődjünk, akkor ismét a remény­
ségnek kell uralkodnia rajtunk.
Mindaz, ami a z általános biztonságot
növeli, feltehetően csökkenti a k e g y e t ­
lenséget. Ez vonatkozik a háború kikü­
szöbölésére is, történjék az a Nemzetek
Szövetsége segítségével, vagy bármilyen
m á s módon: a nélkülözés megszünteté­
sével, az egészségügyi helyzet megjavítá­
sával, a higiénia é s a közegészségügy
jobbá tételével és bármilyen más
módszerrel, amely a félelmet csökkent­
heti, hiszen a félelem ott rejtőzködik az
emberi agyak mélyén, és amikor alusz­
nak, lidércnyomásos álom formájában
felszínre tör. Azzal semmi s e m érhető
el, h a valaki arra törekszik, hogy az
emberiség e g y részét a másik rovására
biztonságba helyezze: a franciákat a z
angolok, a tőkéseket a bérmunkások, a
fehéreket a sárgák v a g y mások rovására.
Az ilyen módszerek az uralkodó csopor­
tokban csak a rettegést növelik, mert
éppen a harag é s az elkeseredés vezetheti
az elnyomottakat lázadásra. Biztonságot
csak az igazságosság adhat, é s igazsá­
gosságon én valamennyi emberi lény
egyenlő igényeinek elismerését értem.
Azon társadalmi változtatásokon kívül,
amelyek a biztonság megteremtésére irá­
nyulnak, a félelem csökkentésének van
e g y másik, közvetlenebb módszere, n e v e ­
zetesen az olyan életrend, amelynek cél­
ja a bátorság gyarapítása. Mivel a csa­
tában a bátorság mindennél fontosabb,
az e m b e r e k korán rájöttek a bátorság
növelésének módszereire: a nevelésre és
az étrendre; például feltételezték, hogy
az emberi h ú s fogyasztása e tekintetben
hasznos. De a harci bátorság csak az
uralkodó kaszt előjoga lett: a spártaiak­
nak több kellett a bátorságból, m i n t a
helótáknak, a brit tiszteknek több, mint
az indiai közkatonáknak; a férfiaknak
több, mint a nőknek, és így tovább. Szá­
zadokon át az volt a felfogás, hogy a bá­
torság az arisztokrácia előjoga. Ennek a
legcsekélyebb mértékben való növelése
az uralkodó kaszton belül rendszerint
m a g a után vonta az elnyomottak terhei­
nek sokasodását, s ez együtt járt az
elnyomók félelmének növekedésével, kö­
vetkezésképpen a kegyetlenség indítékai­
nak maradéktalan megőrzésével. Hogy
az embert humánussá tehesse, a bátor­
ságot először demokratizálni kell.
Az utóbbi é v e k eseményei bizonyos
mértékben valóban máris demokratizál­
tak. A szüfrazsettek bebizonyították, hogy
van annyi bátorságuk, m i n t a legmeré­
szebb férfiaknak; erre a bizonyításra
azért volt szükségük, hogy elnyerjék a
szavazati jogot. A háborúban a közkato­
nának legalább annyi bátorságra volt
 szüksége, m i n t a századosnak vagy a f ő ­
hadnagynak, de sokkai többre, m i n t a
tábornoknak. A bolsevikokból, akik m a ­
gukat a proletariátus bajnokainak t e k i n ­
tik — akármit is m o n d u n k róluk —
n e m hiányzik a bátorság. Ezt a forrada­
lom előtti tetteik bizonyítják. Japánban,
ahol korábban a szamurájok a hadieré­
nyeket saját monopóliumukká tették, a z
általános sorozás megkövetelte az egész
férfilakosság bátorságát. Így aztán az
elmúlt fél évszázadban a nagyhatalmak­
nál sok m i n d e n történt, hogy a bátorság
n e maradjon továbbra is a z arisztokrácia
monopóliuma; ha a helyzet n e m e z l e n ­
ne, akkor a demokráciát a mostaninál
sokkal nagyobb v e s z é l y fenyegetné.
Á m a harci bátorság n e m a z egyetlen,
talán n e m is a legfontosabb m e g n y i l ­
vánulása a bátorságnak. Bátorság k e l l
ahhoz, hogy szembeszálljunk a szegény­
séggel, bátorság kell ahhoz, h o g y s z e m b e ­
szálljunk a kinevettetéssel, é s bátorság
kell ahhoz, h o g y szembeszálljunk saját
fajtánk ellenségeskedésével. Ezekben a
dolgokban gyakran a legbátrabb katona
is szánalmasan híjával találtatik. K é t ­
ségtelenül bátorság v a n abban, h a v e ­
szedelmek idején nyugodtan é s éssze­
rűen gondolkozunk, és uralkodni tudunk
a kétségbeejtő félelem, valamint az e s z e ­
veszett düh ösztöne fölött. Ezek persze
olyan dolgok, a m e l y e k e t a n e v e l é s m e g ­
adhat. A bátorság összes formáinak e l s a ­
játítását könnyebbé teheti a jó egészség,
az erős szervezet, a megfelelő táplálkozás
és az alapvető vitális impulzusok szabad
érvényesülése. A bátorság fiziológiai for­
rásait esetleg ú g y lehetne felfedezni, hogy
a m a c s k a vérét a n y ú l é v a l hasonlítanánk
össze. Egészen valószínű, h o g y a t u d o ­
m á n y a bátorság növelésében n e m i s ­
mer határt, gyarapíthatja például a v e ­
szély tanulmányozásával, a sportszerű
életmóddal v a g y a megfelelő életrenddel.
A z előkelő osztályok fiai mindezeket
nagymértékben élvezik, mert egyelőre
v a l a m e n n y i a v a g y o n fő kiváltságának
számít. A közösség szegényebb köre­
iben hirdetett bátorság, a szabályzatok
bátorsága n e m olyan, a m e l y együtt jár­
hatna a kezdeményezéssel é s a v e z e t é s ­
sel. Amikor a vezetésre alkalmassá tevő
tulajdonságok általánosakká válnak, a k ­
kor n e m lesznek többé vezetők m e g v e ­
zetettek, é s végül m e g v a l ó s u l a demok­
rácia.
A f é l e l e m a rosszakaratnak azonban
n e m az egyetlen forrása: ebből ered a z
irigység é s a z elkeseredés is. A n y o m o ­
rékok é s a púposok irigysége k ö z m o n ­
dásos, de más, az övéktől eltérő szeren­
csétlenségek is hasonló következményekre
vezethetnek. A szexuálisan ki n e m elé­
gült férfi v a g y nő hajlamos arra, hogy
az irigység rabjává váljék. Ebben az eset­
ben a z irigység rendszerint abban nyil­
vánul meg, hogy erkölcsileg elítéli a sze­
rencsésebbeket. [ . . . ] Persze a féltékeny­
ség is az irigység egyik jellegzetes for­
mája: a szerelem irigylése. Az öregek
gyakran irigylik a fiatalokat, é s h a ezt
teszik, hajlamosak kegyetlenül bánni v e ­
lük.
A m e n n y i r e é n tudom, az irigységet n e m
l e h e t m á s k é n t gyógyítani, csak úgy, hogy
boldogabbá é s teljesebbé tesszük az irigy­
k e d ő k életét, és a fiatalságban inkább
a közösségi vállalkozás, m i n t a versen­
gés eszméjét fejlesztjük ki. A z irigység
legrosszabb változata azoknál fordul elő,
akiknek élete a házasságban, a gyerme­
kekben v a g y pályájukban n e m volt tel­
jes. A z ilyen bajok a legtöbb esetben a
társadalmi intézmények megjavításával
előzhetők m e g . [ . . . ]
Az emberi boldogság gyarapításában a
tudomány lehetőségei n e m korlátozhatók
az emberi természet azon aspektusainak
csökkentésére, a m e l y e k a kölcsönös v e r e ­
séget szolgálják, s a m e l y e k e t m i ezért
„rosszaknak" nevezünk. Valószínű, h o g y
a t u d o m á n y egyszerűen n e m ismer határt
abban, amit a tényleges kiválóság gya­
rapítására megtehet. A közegészség m á r
jelentős mértékben megjavult. Annak e l ­
lenére, h o g y sokan, akik a múltat dicsőí­
tik, m é g mindig siránkoznak, m a töb­
b e t élünk é s kevesebbet betegeskedünk,
mint bármely osztály v a g y n e m z e t a
XVIII. században. Ha a m á r megszerzett
tudományt v a l a m i v e l m é g jobban hasz­
nosítjuk, akkor sokkal egészségesebbek
lehetünk, mint a m i l y e n e k m o s t vagyunk.
A jövő felfedezései, feltételezhetően, ezt
a folyamatot óriási mértékben m e g g y o r ­
sítják.
Életünkre e z ideig a legnagyobb kiha­
tásuk a természettudományoknak volt, d e
a jövőben a fiziológia é s a lélektan v a l ó ­
színűleg ezeknél többre lesz képes. A m i ­
kor rájövünk, hogy az emberi j e l l e m
m i l y e n n a g y mértékben függ a fizio­
lógiai feltételektől, akkor, h a é p p e n akar­
juk, olyan emberi típusokat alakíthatunk
ki, amelyeket m i m a g u n k is m e g c s o d á ­
lunk. A z értelem, a m ű v é s z i képesség,
a jóakarat — a tudomány r é v é n m i n d ­
ezek kétségtelenül gyarapíthatók. Úgy t ű ­
nik, hogy a j ó világ létrehozásában a n ­
nak, ami véghezvihető, aligha van h a ­
tára, ha a tudományt okosan akarjuk
kiaknázni. M á s h e l y e n kifejtettem arra
vonatkozó félelmeimet, hogy azt a h a t a l ­
m a s erőt, a m e l y a tudományból szár­
mazik, talán a z e m b e r n e m tudja m a j d
bölcsen felhasználni. Jelenleg az érdekel,
mi mindent megtehet az ember, h a akar,
nem pedig az a kérdés foglalkoztat, hogy
vajon választása n e m esik-e inkább az
ártalmas cselekedetekre.
A tudománynak az emberi életre v a l ó
alkalmazásában v a n e g y olyan magatar­
tás, amellyel bizonyos mértékben egyet­
értek, ámbár végeredményben n e m v a ­
gyok e g y v é l e m é n y e n . Azoknak a ma­
gatartásáról van szó, akik félnek a „ter­
mészetellenestől". Európában e n n e k a
felfogásnak persze Rousseau a n a g y k é p ­
viselője, Ázsiában azonban 2400 é v v e l
korábban Lao-ce m é g meggyőzőbben hir­
dette. Én azt hiszem, hogy a „természet"
csodálásában benne rejlik az igazság és a
tévedés bizonyos keveréke; é n a m a g a m
részéről fontosnak tartom, hogy ezeket
szétválasszuk. Talán kezdjük azzal, hogy
mi is a „természetes". Egyszerűen szólva:
mindaz, amihez e tétel védelmezője már
gyermekkorában hozzászokott Lao-ce e l ­
lenzi az utakat, a kocsikat é s a hajókat:
szülőfalujában, feltehetően, mind i s m e ­
retlenek voltak. Rousseau ezekhez már
hozzászokott, é s n e m tekinti őket o l y a ­
noknak, m i n t a m e l y e k a természet ellen
volnának. D e n e m fér kétség ahhoz, ha
Rousseau annyit él, h o g y megláthassa a
vasutat, dörgedelmes szavakat mondott
volna ellene. A ruházat, a z ételkészítés
túl régi ahhoz, h o g y a természet legtöbb
apostola ellenezze, noha ellene van m i n d ­
annak, a m i új divatként kezd feltűnni.
[...]
A „természet" javára az emberi vágyak
birodalmával kapcsolatosan m é g
mindent e l kellene mondanunk. Egy fér­
fira, nőre v a g y gyermekre olyan élet­
módot kényszeríteni, a m e l y meghiúsítja
legerősebb ösztöneiket, n e m c s a k kegyet­
len, hanem veszedelmes eljárás is. Ilyen
értelemben, bizonyos fenntartások m e l ­
lett, a „természet" szerinti életet kell ja­
vasolnunk. Talán nincs mesterségesebb
dolog, mint e g y földalatti villamosvasút,
de n e m követünk cl erőszakot a gyermek
természetén, ha elvisszük, h o g y ezen
utazzék, sőt mi több, csaknem v a l a ­
mennyi gyermek egész csodálatos é l m é n y t
merít belőle. A mindennapi emberi lé­
nyek vágyait kielégítő mesterséges dol­
gok jók, a többiek viszont semlegesek.
De s e m m i v e l s e m védelmezhetjük
olyan életmódokat, amelyek abban a t e ­
kintetben mesterségesek, hogy őket a ha­
talom v a g y a gazdasági szükségesség
kényszeríti rá az emberekre. Az ilyen
Bevezette, válogatta és fordította Bodor András
életformák jelenleg, és ezt n e m vonhat­
juk kétségbe, m é g bizonyos fokig szük­
ségesek; az óceáni utazás n a g y o n nehéz
lenne, ha a gőzhajókon n e m volnának
hajófűtők. Az ilyen szükségességek azon­
ban sajnálni valók, és m e g kell találni
azokat a módszereket, amelyek r é v é n
kiküszöbölhetők. Azért n e m panaszkod­
hatunk, mert bizonyos mennyiségű m u n ­
kát el kell végeznünk; valóban tíz közül
kilenc esetben a m u n k a boldogabbá t e ­
szi az embert, mint a teljes semmittevés.
De a túlontúl sok m u n k a és az olyan
foglalkozások, amelyeket m a m é g a leg­
több embernek végeznie kell, n a g y o n
rossz dolog, különösen akkor, h a azok
e g y egész életre szólóan a rutin rabjává
teszik az embert. N e m l e n n e szabad az
életet túl szigorúan v a g y túl módszeresen
szabályozni. Ösztöneinknek, h a másokban
n e m tesznek kárt é s mások számára n e m
ártalmasak, a lehetőségekhez mérten sza­
bad érvényesülést k e l l e n e kapniuk, és
a kalandok elől s e m lenne szabad m i n ­
den utat elzárni. Az emberi természetet
tisztelnünk kell, m e r t az az anyag, a-
melyből boldogságunk összetevődik, ösz­
töneinkből és vágyainkból v a n gyúrva.
Nincs értelme olyasmit adni az emberek­
nek, a m i t e l v o n t értelemben tartunk
„jónak"; olyan valamit kell adnunk, amit
kívánnak v a g y amire szükségük van,
mert csak így akarhatjuk igazán v a l a ­
mivel is növelni boldogságukat. A tudo­
m á n y idővel képes lesz ú g y alakítani v á ­
gyainkat, hogy azok n e ütközzenek össze
mások kívánságaival olyan mértékben,
m i n t ma. Akkor majd vágyainknak sok­
sok
kal nagyobb hányadát tudjuk kielégí­
teni, m i n t manapság. Ebben a z értelem­
ben, de csakis ebben válnak „jobbá" v á ­
gyaink. Elszigetelten nézve, e g y v á g y ö n ­
m a g á b a n s e n e m jobb, se n e m rosszabb,
m i n t a másik, de a vágyak egyik cso­
portja jobb, m i n t a másik, h a egészében
egyszerre teljesíthető, ezzel s z e m b e n a
másikban vannak bizonyos összeférhetet­
len, n e m teljesíthető elemek. Ezért az­
tán a szeretet jobb, m i n t a gyűlölet. [ . . . ]
A természet, az emberi természetet s e m
k i v é v e , fokozatosan megszűnik valami
abszolút lenni, é s egyre inkább azzá v á ­
lik, a m i v é a tudományos m ű v e l e t ala­
kítja. A tudomány, ha akarja, képessé
az teszi unokáinkat arra, hogy jó életet él­
jenek, mert biztosítja számukra a tudást,
az önuralmat, és olyan jellemet alakít­
hat ki bennük, amely inkább az összhan­
got, m i n t s e m a széthúzást szolgálja.